SZÉK E S FEHÉR
VÁ R
PROGRAM
2016
KIÁLLÍTÁS
KONCERT
SZÍNHÁZ
SPORT
FESZTIVÁL
VI. Sportmajális Székesfehérvár, Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központ www.fehervariprogram.hu
ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ
AUGUSZTUS 12.
FÉNY UTCA
AUGUSZTUS 12-21.
Május elsejét nálunk nemcsak énekszó és tánc köszönti, hanem hagyományainkhoz híven rengeteg sport is. A hosszú, tömött sorokban felvonuló egyesületek látványos bem u t a tó k k a l szórakoztatják a közönséget.
KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK
| május 7–8.
Floralia – Tavaszköszöntő Gorsiumban
RENDEZVÉNYEK
| május 1.
Tác www.fehervariprogram.hu
Székesfehérvár és Tác közös nagy büszkesége, a felújított Gorsium régészeti park idén újra tavaszköszöntő ünnepségeknek, felvonulásoknak, színházi játékoknak, az ókori világ bemutatásának ad helyet. A program a Floralián a császár bevonulásával veszi kezdetét. Kiránduljon az ókorba!
AUGUSZTUS 13-14.
MUSICA SACRA KOMOLYZENEI KONCERT
AUGUSZTUS 16.
| május 13–16.
| május 14.
IV. FRICSAY RICHÁRD REGIONÁLIS KATONAZENEKARI FESZTIVÁL
XII. Pünkösdi Virágálom
Emlékhelyek Napja
Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu
Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely | www.fehervariprogram.hu
Mára már hagyomány, hogy pünkösdkor virágba borul a belváros. Székesfehérvár virágkötői látványos kompozíciókkal díszítik fel a középületek kapuit és az emlékműveket. A közönségkedvenc alkotásokat értékes ajándékokkal díjazzuk. A rendezvényt családi programok és zenés, táncos előadások színesítik.
A Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2016-tól az emlékhelyek is közös programnapot hirdetnek május idusán. Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kinyitja kapuját, hogy a történelem szerelmesei felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának titkait, kincseit.
AUGUSZTUS 16.
KÖNNYŰZENEI KONCERTEK
AUGUSZTUS 12-16.
FEHÉRVÁRI KIRÁLYOK MENETE
AUGUSZTUS 20.
KÁRPÁT-MEDENCEI TÁNCEGYÜTTESEK ZARÁNDOKLATA SZENT ISTVÁN SÍRJÁHOZ
AUGUSZTUS 20.
XXI. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL
AUGUSZTUS 17-21.
www.szekesfehervar.hu | facebook.com/fehervar www.fehervariprogram.hu | facebook.com/fehervariprogram www.koronazas.hu | facebook.com/koronazas
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
1
RENDEZVÉNYEK
Édes Napok Székesfehérvár, Belváros, Városház tér
Az Édes Napok hazánk legnagyobb édességfesztiválja és egyben legszínvonalasabb szakmai seregszemléje idén Székesfehérvárra is ellátogat. Tovább folytatva az eddig megszokott hagyományt napközben bemutatók, kurzusok, szakmai workshopok teszik izgalmasabbá a rendezvényt, míg délután a színpadon fellépnek a „Fehérvár Hangja” döntősei is. Este pedig népszerű előadók koncertjei szórakoztatják az idelátogatókat. Szombaton fellép Keresztes Ildikó és Radics Gigi, vasárnap pedig Molnár Ferenc Caramel. | június 3–11.
17. Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár kulturális intézményei és közterei www.kortarsfesztival.hu
Képző- és iparművészeti tárlatok, világ-, jazz- és kortárszenei események és koncertek városszerte. Kortárs irodalom, színház, tánc – az összművészeti eseménysorozat zárásaként pedig június 11-én az elmaradhatatlan Jam-Bory-Vár. Az újító Bory Jenő vára hosszú évek óta ad otthont a kortárs művészeteknek és rajongóiknak.
2
| május 28–29.
IV. Hetedhét Játékfesztivál
Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu
Felhúzzuk hétmérföldes csizmánkat és héthatárra szóló játékokkal ünnepeljük a gyermeknapot. Kalandos kihívásokban, rengeteg játékban, vidám előadásokban és sok-sok nevetésben lehet része azoknak a családoknak, akik a minden évben más tematikára épülő gyermeknapi hétpróbára ellátogatnak. | június 10–11.
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Székesfehérvár, Belváros intézményei www.fehervariprogram.hu
„A könyvek, mint az emberek, csak akkor adják ide titkukat, bizalmukat, ha te is átadod magad nekik.” Ha kíváncsi a nagy talányokra, kövesse Márai Sándor tanácsát, adja meg magát az antológiáknak, próza- és versesköteteknek, ismeretterjesztő műveknek!
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
RENDEZVÉNYEK
| május 21–22.
Az
Alba Regia Szimfonikus Zenek ar bemutatja
ALBENSIS Templomi koncertek
Székesfehérváron
Malek Szulák Nánási Andrea Andrea anna Farkas Gájer Gábriel Bálint vodafone sportcentrum
Da Vinci hangja egy titokzatos hangszer és annak története Szent István Bazilik a 2016. június 30. • csütörtök • 19.30
Nemzedékek párbeszéde Karasszon Dezső orgonahangversenye Szent Imre templom 2016. július 7. • csütörtök • 19.30
8000 székesfehérvár, gáz u. 19.
Donne Sante
2016. június 13. 19 óra
Boross Csilla és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hangversenye Szent István Bazilik a 2016. július 14. • csütörtök • 19.30
A zene lelke
www.arso.hu
Az Anima Musicae Kamarazenekar hangversenye Ciszterci templom 2016. július 21. • csütörtök • 19.30
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
3
RENDEZVÉNYEK
| július 29–31.
| július 18.
Fehérvári KultúrKorzó
Székesfehérvár Rallye
Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj
Székesfehérvár | www.rallyfeeling.hu
Felbőg a motor, durrognak a kipufogók, csikorognak a kerekek, a feszült izgalom megbabonázza a versenyzőket és nézőiket. A változó terepviszonyok, a külső pálya, a városi szuperspeciál élmény a szurkolóknak, kihívás a sebesség és ügyesség bajnokainak.
Székesfehérvár, Belváros www.fehervariprogram.hu
2015 nyarán 10 héten keresztül, 3 helyszínen, több mint 50 koncerttel szórakoztattuk a belváros közönségét. A mottónk nem változik: „Legyen a zene a nyáresték koronája!”. Korzózzunk együtt péntek és szombat esténként Székesfehérvár belvárosában népszerű előadók, helyi formációk, iskolai együttesek különleges, a megszokottól eltérő hangzásvilágú koncertjeit élvezve! | június 25.
| június 25.
Múzeumok Éjszakája
Tűzzel-vassal Fesztivál
Székesfehérvár múzeumai és galériái | www.fehervariprogram.hu
Székesfehérvár, Rác utcai Skanzen | www.tuzzelvassal.hu
Ezen éjszaka forgatagában Székesfehérváron és környékén 17 kulturális intézmény, 23 helyszínen, 75 színes programmal várja a látogatókat, amelynek programjait a helyi szervezők évről-évre egy izgalmas tematika köré építik.
4
Míves bicskák, kések, ollók, borotvák és díszfegyverek készítőivel találkozhat, beszélgethet, alávetheti magát a borbély kézi borotválásának, az Asszonyműhelyben kipróbálhatja tudását, népi gyermekjátékokat ismerhet meg, kézműves udvarokban gyermekeivel alkothat, táncolhat népzenére, kiállításban gyönyörködhet és részese lehet egy solymászbemutatónak, majd este tűzugrással zárhatja a napot.
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
| augusztus 3–6.
FEZEN Székesfehérvár, MÁV pálya www.fezen.hu
Dupla nagyszínpaddal Az idei FEZEN-re valóban érdemes táncos cipőkkel is készülni, hiszen a lazább műfajoknak helyet adó tematikus nagyszínpadra most olyan fellépők érkeztek, mint a Faithless, az Infected Mushroom, a Milky Chance és a Maxi Jazz & The E-Type Boyz. Ezen a helyszínen lép majd fel a korábban bejelentett Dub Fx és Nouvelle Vague, és az elektronikus éllovas Modestep, de természetesen a hazai élvonal is képviselteti magát Fehérváron.
Székesfehérvár, Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ www.szekesfehervar.hu
RENDEZVÉNYEK
| június 17. – augusztus 7.
A legenda 2016-ban is folytatódik… Olimpiai- és világbajnokok, élő példaképek, a jövő reménységei! Szurkolj te is július 18-án a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a szemed előtt írnak sporttörténelmet! | augusztus 9–11.
Alba Regia Feszt – Jazz Fesztivál Székesfehérvár, Belváros | www.albaregiafeszt.hu
A nagy zenei múltú város újra világhírű külföldi és magyar művészek, valamint szárnyukat bontogató ifjú tehetségek produkcióitól lesz hangos. Dzsessz, szving, blues, ragtime, dixieland, bepop, cool, fusion – nagyvilági dallamok a legnagyobbaktól.
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
5
| augusztus 16.
Székesfehérvári Királyi Napok
Musica Sacra: Stabat Mater Rost Andreával
Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu
A Szent István ünnepe köré szervezett tíznapos, augusztusi rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye. Olyan kulturális csemegékkel várja vendégeit, melyek valóban csak Székesfehérvárhoz köthetőek. Komoly-, könnyűzenei koncertek, koronázás, táncos forgatag – páratlan összművészeti eseménysorozat a koronázóvárosban.
6
Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely | www.koronazas.hu
Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelyén, a koronázó bazilika romjai felett, az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán Rost Andrea, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művész adja elő Gioacchino Rossini oratóriumát. Az olasz zeneszerző legnagyobb szabású egyházi művét, a négy szólistára, vegyes karra és zenekarra írt Stabat Matert a világhírű opera-énekesnő az orosz nagyszínház, a Bolsoj vezető szólistáival – Svetlana Shilova mezzoszopránnal, Maxim Paster tenorral és Petr Migunov basszussal – énekeli el.
| augusztus 20.
Kárpát-medencei táncegyüttesek zarándoklata Szent István sírjához Székesfehérvár, Belváros, Nemzeti Emlékhely | www.koronazas.hu
Az augusztus 20-ai Fehérvári királyok menete egy páratlan történelmi, hagyományőrző felvonulás az egyenként is művészeti alkotásnak számító, tizenhárom darabos Árpád-házi óriásbáb-gyűjteménnyel, az Alba Regia Táncegyüttes őket kísérő kétszáz fiatal néptáncosával és Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyütteseivel. A zarándoklatot ünnepi közgyűlés követi, majd a határon túli táncegyüttesek a Táncra Magyar esten az emberiség legegyetemesebb nyelvén, zenével és tánccal emlékeznek a múltra, s köszöntik a vendégeket.
| augusztus 21–27.
Kispályás Labdarúgó Európa Bajnokság Székesfehérvár | www.minifoci.hu
A nyár utolsó hónapjában számtalan más program mellett a Királyok Városában izgulhatnak a labdarúgás szerelmesei az európai kispályás válogatott csapatokért. 32 nemzet közel 800 játékosa küzd meg 64 mérkőzésen a világ legnépszerűbb amatőr felnőtt Európa-bajnoki címéért.
| augusztus 13–15.
| augusztus 17–21.
| szeptember 8–11.
| szeptember 10.
Koronázási Ünnepi Játékok
XXI. Nemzetközi Néptáncfesztivál Székesfehérvár, Zichy színpad, Táncház | www.kiralyinapok.hu
Életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó, közel ötméteres óriásbábok, királyaink koronázási ceremóniája az egykori koronázó bazilika romjai fölött. A grandiózus Koronázási Szertartásjáték idén II. (Vak) Béla történetét eleveníti meg.
Vidám táncos forgatag az illusztris barokk kori belvárosban és a fesztivál központjában, a Malom utcai Táncházban. Az Alba Regia Táncegyüttes mellett a világ minden tájáról érkező csoportok látványos felvonulása és műsora után akár együtt is rophatjuk velük esténként a Fesztiválligetben!
XXII. Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál
XII. Fehérvári Lecsófőző Vigasság
Székesfehérvár, Belváros, Nemzeti Emlékhely | www.koronazas.hu
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
Székesfehérvár, Velence | www.velencei-to.hu
A mi velencei karneválunkon nem csak képletesen repítjük az égbe a vendégeket. A Székesfehérváron kezdődő és az Agárdi Parkerdőben folytatódó többnapos fesztivál pompás légi látványosságait a földön és a magasban egyaránt színes programok kísérik.
RENDEZVÉNYEK
| augusztus 12–21.
Székesfehérvár, Belváros | www.fehervarilecso.hu
Hagyományos, gombás, babos, francia, tarhonyás, tojásos, barackos, netán paleo? A lecsófőző hétvégén több száz bográcsban, megszámlálhatatlan variációban rotyog a híres magyar ételklasszikus. Kóstolja meg, mit főz a királyok városának Lecsókirálya!
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
7
RENDEZVÉNYEK
Börgöndi Repülőnap
VII. Honvédfesztivál
Börgönd | www.albatroszre.hu
Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu
„Repülni oly jó, vagy még inkább gyönyörűség”? Járjon utána a Börgöndi repülőtéren, ahol Európa-bajnok műrepülők, a sportrepülés jeles képviselői, ejtőernyősök és harci bemutatók veszik birtokukba az eget, gondoskodva a lent maradók szórakoztatásáról.
Magyarország egyetlen hadtörténelmi emlékparkjában egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek a pákozd-sukorói csatára. Huszár és hagyományőrző katonai bemutatók, katonazenekarok muzsikája, militária és népművészeti vásár színesíti a csatatéri sokadalmat.
| szeptember 30. – október 1.
Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupa Székesfehérvár, Csónakázó-tó | www.sarkanyhajofesztivalok.hu
Bátor legénységek kavarják fel a Csónakázó-tó vizét, hogy elnyerjék a legjobbaknak járó érmeket, serlegeket és a legfontosabbat, a közönség elismerő tapsát. Open Kupa, Marathon, Házisárkányok Kupája több dimenzióban és az eredményhirdetés után Sárkányhajó Party!
8
| november 27. – december 24.
Fehérvári Advent
Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu
A szállingózó hó, a kürtőskalács és forralt bor illata mindenkit kicsalogat az ünnepi pompában tündöklő Fő utcára, ahol a vásáron megcsodálhatja a betlehemet és gyönyörködhet az óriási karácsonyfában. Az első gyertyagyújtás után fénybe borulnak a terek, és a szeretet lángja velünk marad a legmeghittebb ünnepünkig.
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
január 24.-szeptember 11. | „Gyöngyházfényű ragyogás” (Szolnoki Művésztelep 1900-1950) Székesfehérvár, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény www.deakgyujtemeny.hu május 1. | VI. Sportmajális | Székesfehérvár, Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központ | www.fehervariprogram.hu május 1. | Tánc világnapja Székesfehérvár, Vörösmarty Színház | www.artefolk.hu május 7-8. | Floralia – Tavaszköszöntő Gorsiumban Tác, Gorsium Szabadtéri Múzeum – Régészeti Park www.fehervariprogram.hu május 7. | „A Táncház Napja” – gyermekjátszó és táncház Székesfehérvár, Táncház | www.artefolk.hu május 9. | Megemlékezés az Európai Béke Napján Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 13. - június 24. | Alternatíva – A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak tematikus kollektív tárlata Székesfehérvár, Pelikán Galéria | www.deakgyujtemeny.hu május 13-16. | XII. Pünkösdi Virágálom Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu május 13-14. | Madarak és fák napja országos döntő Csákvár, Geszner-ház | www.provertes.hu május 14. | Emlékhelyek Napja Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely | www.fehervariprogram.hu Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 14. | Kisvonatos kirándulás a Bory- várba! Székesfehérvár, Belváros | turizmus.szekesfehervar.hu május 14. | Felvidéki koncert a Szent Korona kórussal Székesfehérvár, Városháza http://5mp.eu/web.php?a=voxmirabilis május 16. | 10.00 és 13.00 Pünkösdi Templomtúra Székesfehérvár, Belváros | turizmus.szekesfehervar.hu május 20. | Magyar Honvédelem napja Székesfehérvár, Alba Plaza előtti tér | www.szekesfehervar.hu május 20-22. | Nemzetközi Bonsai Kiállítás Székesfehérvár, Szent István Művelődési Ház www.szentistvanmuvelodesihaz.hu május 21-22. | Édes Napok Székesfehérvár | www.edesnapok.hu
május 21. | Repülő Majális Székesfehérvár, Börgönd | www.albatroszre.hu május 21. | Honvédelem Napja Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 21. | „Muzsikál az erdő” koncert Király Erdő, Gaja völgy | http://5mp.eu/web.php?a=voxmirabilis május 21. | Csalai Majális | Csala | www.aszmh.hu május 21. | Feketehegy-Szárazréti Majális Székesfehérvár | www.aszmh.hu május 26. | Magyar Békefenntartók Napja Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 27. | I. világháborús kültéri tablókiállítás Székesfehérvár, Városház tér | www.szekesfehervar.hu május 28. | Gyermeknapi programok a Katonai Emlékparkban Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 28-29. | IV. Hetedhét Játékfesztivál Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu május 29. | Hősök Napja – Megemlékezés és püspöki szentmise a háborúk hőseiről Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu május 29. | Ezerlámpás Éjszakája Székesfehérvár, Alba Plaza előtti tér | www.ezerlampasejszakaja.hu június 3-5. | 12. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok |Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó | www.karolyi.org.hu június 3-5. | 3 nap alatta Föld körül – 20 éves a Fehérvár Travel | Székesfehérvár, Városház tér | www.fehervartravel.hu június 3-11. | 17. Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár kulturális intézményei és közterei www.kortarsfesztival.hu június 4. | Velence 10/25/35 gyalogtúra Pákozd, Ingókő Étterem | www.fejer-tura.hu június 4. | Nemzeti Összetartozás Napja Kákics koncerttel Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu június 5. | TESZ futás Székesfehérvár, Rákóczi út | www.arakatletika.hu június 7. | Tematikus nap a Koronás Parkban: Bajvívás, Koronás Park olimpia Székesfehérvár, Koronás Park | www.koronaspark.hu
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
HAGYOMÁNYÖRZŐ KULTURÁLIS AKTÍV CSALÁDI
| szeptember 24–29.
ESEMÉNYNAPTÁR
| szeptember 11.
9
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
ESEMÉNYNAPTÁR HAGYOMÁNYÖRZŐ KULTURÁLIS AKTÍV CSALÁDI
szeptember 2-4. | XVIII.Csókakői Várjátékok Csókakő, Vár alatti rendezvénytér | www.csokako.hu szeptember 3. | Szedreskerti Mulatság Székesfehérvár | www.aszmh.hu szeptember 8-11. | XXII. Velencei-tavi Nemzetközi TOTALGAZ Hőlégballon Karnevál Székesfehérvár, Velence | www.velencei-to.hu szeptember 10. | XII. Fehérvári Lecsófőző Vigasság Székesfehérvár, Belváros | www.fehervarilecso.hu szeptember 11. | Börgöndi Repülőnap Börgönd | www.albatroszre.hu szeptember 16.-október 14. | Végvári Beatrix és Pintér Balázs közös tárlata Székesfehérvár, Pelikán Galéria | www.deakgyujtemeny.hu szeptember 16-22. | Európai Mobilitási Hét Székesfehérvár | www.fehervariprogram.hu szeptember 17. | Szüreti gyermekjátszó és táncház Székesfehérvár, Táncház | www.artefolk.hu szeptember 17-18. | Kulturális Örökség Napjai és II. Fejér Megyei Értéknap Székesfehérvár, Belváros | www.oroksegnapok.hu szeptember 18. | Orosz ortodox Kóruskoncert Székesfehérvár, Szerb Ortodox templom http://5mp.eu/web.php?a=voxmirabilis szeptember 22-24. | „Quartettissimo” VII. Európai Vonósnégyes Fesztivál Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó | www.karolyi.org.hu szeptember 24. | Chrono Classic 2016. Székesfehérvár | www.chronoclassic.hu szeptember 24-29. | VII. Honvédfesztivál Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu szeptember 24. | XVII. Mihály napi Lovas és Pásztortalálkozó Csikóakol, Berényi út | www.provertes.hu szeptember 24. | Szent Mihály Napi Sokadalom Szárazréten Székesfehérvár | www.aszmh.hu szeptember 25. | Tematikus nap a Koronás Parkban: mesterségek, szüret Székesfehérvár, Koronás Park | www.koronaspark.hu
szeptember 25. | VI. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál Székesfehérvár, Szent István Művelődési Ház http://5mp.eu/web.php?a=voxmirabilis szeptember 29.-október 2. | Móri Bornapok és XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál Mór | www.moribornapok.hu szeptember 30.-október 1. | Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupa | Székesfehérvár, Csónakázó – tó www.sarkanyhajofesztivalok.hu október 1. | Térzene a Zene világnapja alkalmából Székesfehérvár, Városház tér | www.szekesfehervar.hu október 4. | Idősek Világnapja | Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok | www.fehervariprogram.hu október 8. | Maroshegyi Böndörödő Székesfehérvár, Maroshegy | www.ggmuvhaz.hu október 8. | XIII. TÖFI KUPA - Gyermekjátszó, koncert és táncház Székesfehérvár, Táncház, Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ | www.artefolk.hu október 21.-november 18. | Szentes Ottokár önálló tárlata Székesfehérvár, Pelikán Galéria | www.deakgyujtemeny.hu október 21. | Ünnepélyes megemlékezés és koszorúzás az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu október 25-30. | Őszi kézműves foglalkozás a Koronás Parkban | Székesfehérvár, Koronás Park | www.koronaspark.hu november 3. | Egészségügyi Szűrőnap | Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok | www.fehervariprogram.hu november 5-18. | Betlehem kiállítás Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó | www.karolyi.org.hu november 11. | Szt. Márton napi újbor ünnep és Szt. Márton Bora Választás Székesfehérvár, Öreghegyi Borház | www.noeborrend.hu november 12. | Márton napi gyermekjátszó és táncház Székesfehérvár, Táncház | www.artefolk.hu november 13. | Felderítők Napja – Évadzáró rendezvény a Katonai Emlékparkban Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu november 18. | Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó | www.karolyi.org.hu
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
HAGYOMÁNYÖRZŐ KULTURÁLIS AKTÍV CSALÁDI
augusztus 9-11. | Alba Regia Feszt – Jazz Fesztivál Székesfehérvár, Belváros | www.albaregiafeszt.hu augusztus 12. - szeptember 9. | P. Hencz Teréz és Arany GOLD Zoltán közös tárlata Székesfehérvár, Pelikán Galéria | www.deakgyujtemeny.hu augusztus 12-21. | Székesfehérvári Királyi Napok Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu augusztus 12. | Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitó | Székesfehérvár, Belváros | www.szekesfehervar.hu augusztus 12-21. | Fény utca Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu augusztus 13-15. | Koronázási Ünnepi Játékok Székesfehérvár, Belváros, Nemzeti Emlékhely | www.koronazas.hu augusztus 17-21. | XXI. Nemzetközi Néptáncfesztivál Székesfehérvár, Zichy színpad, Táncház | www.kiralyinapok.hu augusztus 19. | Öreghegyi Mulatságok Székesfehérvár, Bory-tér | www.aszmh.hu augusztus 19. | Térségi Borrendi Találkozó és felvonulás. „Az Öreghegy Bora-2015” díj átadása a borrendi műsorblokkban Székesfehérvár, Bory-tér | www.noeborrend.hu augusztus 19. | „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát” Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu augusztus 20. | Kárpát-medencei néptáncegyüttesek zarándoklata Szent István sírjához | Székesfehérvár, Belváros, Nemzeti Emlékhely | www.koronazas.hu augusztus 20-21. | Szent István városa – Tele élettel! Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu augusztus 20. | Fehérvári Királyok menete Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu augusztus 21. | Ünnepi tűzijáték Székesfehérvár, Palotavárosi tavak | www.fehervariprogram.hu augusztus 21. | Királyi Napok – Magyarországi Borrendek Országos Borrendi Találkozója és felvonulása Székesfehérvár, Zichy színpad | www.noeborrend.hu augusztus 21-27. | Kispályás labdarúgó EB Székesfehérvár | www.minifoci.hu augusztus 26-28. | Aranybulla Művészeti Napok Székesfehérvár, Öreghegyi Közösségi Ház | www.aszmh.hu szeptember | Fehérvári Civil Nap Székesfehérvár, Városház tér | www.szekesfehervar.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
10
június 10-11. | 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok | Székesfehérvár, Belváros intézményei www.fehervariprogram.hu június 13. | Szimfonik Táncdalfesztivál Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok | www.arso.hu június 17. - augusztus 7. | Fehérvári KulturKorzó Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu június 25. | Múzeumok Éjszakája | Székesfehérvár múzeumai és galériái | www.fehervariprogram.hu június 24., július 8., 22., augusztus 5. | IV. Emlékparki Nyár összművészeti programsorozat – Nyáresti koncert Pákozd, Katonai Emlékpark | www.kempp.hu június 25. | Tűzzel-vassal Fesztivál Székesfehérvár, Rác utcai Skanzen | www.tuzzalvassal.hu június 30. | Harmonia Albensis koncersorozat – Da Vinci hangja – egy titokzatos hangszer és annak története Székesfehérvár, Szent István Bazilika | www.arso.hu július 2. | Cigánymeggy fesztivál Agárd, Sreiner tanya | www.agardi.hu július 2-3. | Gorsium – nyári színház Plautus: Amphitryon Tác, Gorsium Régészeti Park | www.szikm.hu július 7. | Harmonia Albensis koncertsorozat – Nemzedékek párbeszéde Székesfehérvár, Szent Imre Templom | www.arso.hu július 14. | Harmonia Albensis koncertsorozat – Donne Sante | Székesfehérvár, Szent István Bazilika | www.arso.hu július 18. | Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár – Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ www.szekesfehervar.hu július 21. | Harmonia Albensis koncertsorozat – A zene lelke Székesfehérvár, Ciszterci Templom | www.arso.hu július 24. | Születésnap – 2 éves a Koronás Park Székesfehérvár, Koronás Park | www.koronaspark.hu július 29. | Szabadtéri tárogató koncert Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó | www.karolyi.org.hu július 29-30. | Székesfehérvár Rallye Székesfehérvár | www.rallyfeeling.hu augusztus 3-6. | FEZEN Székesfehérvár, MÁV pálya | www.fezen.hu
11
ESEMÉNYNAPTÁR
december 11. | Megemlékezés a limanowai csatáról – Fehérvári huszárok emléknapja | Székesfehérvár, Városház tér, Lovasszobor | www.fehervarihuszarok.hu december 11. | Mikulás nap | Székesfehérvár, Koronás Park www.koronaspark.hu december 13. | Nyugdíjasok karácsonya | Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok | www.fehervariprogram.hu december 14. | Hosszú téli esték a Geszner-házban Csákvár, Geszner-ház | www.provertes.hu december 19. | Karácsonyi koncert Csákvár, Geszner-ház | www.provertes.hu december 27. | Szt. János napi újbor áldás | Székesfehérvár, Magyarok Nagyasszonya Templom | www.noeborrend.hu december 31. | Városi Szilveszter | Székesfehérvár, Zichy Színpad | www.szekesfehervar.hu, www.fehervariprogram.hu
Koronázó Bazilika Romkertje – Nemzeti Emlékhely Székesfehérvár, Koronázó tér | 22 317 572 | www.szikm.hu
A Szűz Máriának szentelt templomot az alapító Szent István király és fia, Szent Imre sírja emelte ki az egyházi intézmények sorából, tette koronázó templommá és királyi temetkezőhellyé. A Szent István-mauzóleum őrzi szent királyunk szarkofágját, amit a Szent Jobb és a Szent Korona történetét ábrázoló Aba-Novák Vilmos falkép vesz körül. Nyitva tartás: áprilistól októberig minden nap 9.00-17.00.
Szent István Király Múzeum – Rendház
SZÉKESFEHÉRVÁR KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK 2016. AUGUSZTUS 13-15.
Székesfehérvár, Fő u. 6. | 22 315 583 | www.szikm.hu www.koronazas.hu
Koronázási programcsomag a Tourinform Irodától • Belépőjegy a Koronázási Szertartásjátékra a Nemzeti Emlékhely színpadán • Esti fáklyás idegenvezetés Székesfehérváron • Belépőjegy a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba
• Belépő az Árpád Fürdő – szecessziós műemlékfürdőbe • Kóstolójegy a középkori vásárban (helyi termék kóstoló) • Koronázási szuvenír
Szállásajánlatok és foglalás: www.turizmus.szekesfehervar.hu
A programcsomag ára: 7500 Ft / fő
Tourinform Székesfehérvár
12
8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. | Hiemer-ház | Tel.: +36 22 537 261
[email protected] | www.turizmus.szekesfehervar.hu
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
Gorsium Régészeti Park Tác | 22 362 243 | www.gorsium.org
A római kori Alsó Pannónia provincia tartománygyűlésének és császárkultuszának központja mediterrán hangulatával repíti vissza a múltba a látogatót. A megújult park új Látogatóközponttal, felépített erődfal szakasszal és kilátóval is bővült, kiállítások és rendezvények teszik vonzó kirándulóhellyé Székesfehérvár szomszédságában.
KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ
november 25.-december 23. | Téli Tárlat és vásár Székesfehérvár, Pelikán Galéria www.deakgyujtemeny.hu november 25. | Katalin nap Székesfehérvár, Belváros | www.aszmh.hu november 26. | XIII. Betlehemi Szép Csillag kiállítás megnyitó és díjkiosztó Székesfehérvár, Szent István Művelődési Ház www.fehervarikezmuvesek.hu november 27. | II. Adventi Jótékonysági Futás Székesfehérvár, Várkörút | www.szekesfehervar.hu november 27.-december 18. | Fehérvári Advent Székesfehérvár, Belváros | www.fehervariprogram.hu december 3. | Mikulás gyermekjátszó és táncház | Székesfehérvár, Táncház | www.artefolk.hu
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00
Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Székesfehérvár, Városház tér 4. 22 510 698 | www.szfvar.katolikus.hu
A Római Kőtár a Fejér megye területéről a múzeumba került I-IV. századi kőemlékeket mutatja be a neolitikumtól a török kor végéig, melyek túlnyomó része sírkő, szarkofág, oltár, néhány mérföldkő és császárszobor töredék.
A szentek titka című kiállításon újabb ismereteket szerezhetünk boldoggá vagy szentté avatott személyekről, köztük bibliai szereplőkről, ókeresztény vértanúkról, középkori rendalapítókról, valamint a XX. századi diktatúrák áldozatairól. Múzeumpedagógiai foglalkozások kérhetők.
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00
Nyitva tartás: kedd-szombat 10.00-18.00
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
13
KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ
Országzászló téri épület
Székesfehérvár, Országzászló tér 3. 22 398 083 | www.szikm.hu
A Tárgyalkotó hagyomány állandó kiállítás Fejér megye népi kultúrájáról ad átfogó képet az alkotóktól, létrehozóktól kezdve a továbbadáson, fogyasztáson, felhasználáson keresztül, egészen napjaink népművészeti mozgalmáig, a népi iparművészek munkásságáig. Nyitva tartás: szerda-vasárnap 10.00-18.00
Fekete Sas Patikamúzeum Székesfehérvár, Fő u. 5. | 22 390 562 | www.szikm.hu
A székesfehérvári Fekete Sas Patika barokk berendezését a jezsuita faragóműhely 1758ban készítette el. 1975-ben már múzeumként nyitotta meg ajtaját a közönség előtt. A kiállításban a XVIII. századi jezsuita patika eredeti berendezése, patikaedényei, eszközei láthatóak. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10.00-18.00
14
Skanzen Palotavárosi Emlékek
Hetedhét Játékmúzeum Moskovszky és Réber gyűjtemény
Székesfehérvár, Rác u. 11. | 22 315 583 | www.szikm.hu
Székesfehérvár, Hiemer -ház, Oskola u. 2- 4. 22 202 601 | www.deakgyujtemeny.hu
A népi műemléképület szobabelsőjében a ház utolsó tulajdonosa, Csikós Danica bútorai, használati tárgyai tekinthetők meg. A kiállítás a városrész egykori iparos és kereskedő lakóinak állít emléket.
Állandó kiállítása két gyűjteményből jött létre: Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert polgári játékgyűjteményéből és Réber László grafikai hagyatékából. A kiállítás megtekintése során könnyedén beleélhetjük magunkat régi korok világába.
Nyitva tartás: bejelentkezésre.
Budenz ház Ybl-gyűjtemény Székesfehérvár, Arany János u. 12. 22 313 027 | www.szikm.hu
Budenz József, a magyar ös�szehasonlító nyelvészet megteremtőjének egykori lakóházában tekinthető meg Ybl Ervin művészettörténésznek a múzeumra hagyományozott gyűjteménye egyrészt a család XVIII– XIX. századi tárgyaiból, másrészt Ybl Ervin képző- és iparművészeti magángyűjteményéből. Nyitva tartás: szerda-vasárnap 10.00-18.00
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
Deák Gyűjtemény Székesfehérvár, Oskola u. 10. 22 329 431 | www.deakgyujtemeny.hu
A XX. századi magyar művészetet felsorakoztató kollekciók között jelentős helyet foglal el Deák Dénesé, melynek szellemisége leginkább a pécsi Modern Magyar Képtáréval rokon. A gyűjtemény az 1900-as évektől körülbelül 1960-ig teljességében mutatja be a magyar festészetet.
KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ
Szent István Király Múzeum
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.0018.00
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00
Csók István Képtár
Új Magyar Képtár
Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. 22 314 106 | www.szikm.hu
Székesfehérvár, Megyeház u. 17. 22 329 504 | www.szikm.hu
Időszaki képzőművészeti és régészeti kiállítások otthona. Aba-Novák Vilmos Magyar–francia történelmi kapcsolatok című pannója minden évben egy időszaki kiállítás alkalmával látható.
A város egyik legjelentősebb műemléképületében a XX. századi magyar képzőművészet ma már klasszikusnak számító nagyjai, napjaink fiatal művészei, és a II. világháború utáni időszak legfontosabb és progresszívnek ítélt tendenciái és képviselői mutatkoznak be.
Nyitva tartás: hétfőn 13.00-18.00, kedd-péntek 10.00-18.00, szombaton 9.00-18.00
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-18.00
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
15
KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ
Székesfehérvár, Máriavölgy 54. 22 305 570 | www.bory-var.hu
Ez a 20. századi romantikus lovagvár Bory Jenő építész és szobrászművész alkotása. Saját tervei alapján egymaga építette 36 éven át egészen haláláig, festőművész felesége iránt érzett szerelmének emlékéül. A művész házaspár megszámlálhatatlan alkotásán kívül a képtárban értékes képzőművészeti gyűjteményük is megtekinthető. Nyitva tartás: márciustól októberig minden nap 9.00-17.00
Óramúzeum
Kovács Jenő Óragyűjteménye Székesfehérvár, Kossuth u. 22 312 235 |
[email protected]
A műemlék ház boltíves helyiségeiben a magyar polgári családok órái, a nagypolgári otthonokban használt különleges kandalló órák, asztali órák mellett megtalálhatók a parasztpolgárok órái, faliórák, régi toronyóra szerkezetek is. Nyitva tartás: Minden hó első csütörtök délutánján 15-18 óráig. Csoportoknak hétfőtől péntekig bejelentkezéssel
16
Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény Székesfehérvár, Malom u. 2. 22 542 811/ 5608 | www.szekesfehervar.hu
Székesfehérvár, mint a királyok városa, a honfoglalás kezdetétől kiemelten fontos hadászati-katonai központ. A gyűjtemény feldolgozza Székesfehérvár katonai helyőrség eseményekben gazdag múltját egészen napjainkig.
Vasútmodell kiállítás Székesfehérvár, Táncsics Mihály u. 6. | 70 296 25 15
A székesfehérvári vasútállomás épületét, a fűtőházat, a fordítókorongot, a Balatoni úti felüljáró mását, vagyis teljesen valós fehérvári helyszíneket lehet látni ezen a kiállításon. A valós elemek mellett a készítők fantáziája is szárnyalt, hiszen Fehérvárt elhagyva a vonatok hegyi utakon fordulnak vissza.
Nyitva tartás: munkanapokon 8.00-16.00
Toronyóra Gyűjtemény Székesfehérvár, Szent István Bazilika tornyában 22 312 235 |
[email protected]
A Székesfehérvári Bazilika tornyában kiállításra kerültek régi ipartörténetű emlékű toronyóra szerkezetek. A fehérvári Virágórát a Budapesti Óragyárban készített szerkezet működtette az 1980-as évekig, ez a szerkezet a toronyban látható működés közben. Csoportoknak hétfőtől péntekig bejelentkezéssel
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
Tűzoltó Múzeum
Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. | 22-333-751
A kiállítás a tűzoltószerek, eszközök bemutatásával ismerteti a tűz védelem és tűzrendészet, majd az önkéntes és a hivatásos tűzoltóság működését. A tárlat látványos része a XIX. század közepét idéző enteriőr, amely a tűzoltók áldozatos munkáját szemlélteti.
Pelikán Galéria
Székesfehérvár, Pelikán udvar 22 340 364 | www.deakgyujtemeny.hu
Az egész éven át tartó időszaki tárlatokon a fehérvári alkotók egyéni és kollektív szereplése mellett más meghívott művészek és művészcsoportok is jelentkeznek kiállítással. A galériában a Székesfehérvári Művészek Társasága alkotóinak munkái megvásárolhatók.
KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ
Bory-vár
Nyitva tartás: az időszaki kiállítások idején keddtől péntekig 10.00-18.00
Alumíniumipari Múzeum Székesfehérvár, Zombori út 12. 30 693 34 98 | www.mmkm.hu
A székesfehérvári Alumíniumipari Múzeum a hazai alumíniumipar történetét mutatja be. A gyűjteményben nemcsak az alumíniumipar műszaki, technikatörténeti dokumentumai találhatóak, hanem alumíniumból készült műtárgyak, plakettek, emlékérmek is fellelhetőek.
Nyitva tartás: minden nap 8.00-17.00 S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
17
GARANTÁLT IDEGENVEZETÉSEK
EGÉSZ NYÁRON
Június- július
Tematikus városnézések indulnak minden szombaton a belvárosban Indulás: 18:00 órakor az Országalmától Részvételi díj: 800 Ft/ felnőtt, 400 Ft/ diák, nyugdíjas, mely tartalmazza az 1,5 órás idegenvezetés díját
Augusztus PÉNTEK SZOMBAT SZOMBAT Fáklyás körbevezetés az éjszakai belvá- Kisvonatos kirándulás idegenvezetés- Szent István nyomában – ismerkedés rosban és a Nemzeti Emlékhely Szent sel a Bory-várba, a 20. századi romanti- a város történelmi értékeivel és a Szent kus lovagvárba István mauzóleumában Korona hiteles másolatának megtekintése a Városházán. (Kiv: aug. 20). Indulás: 10:00 órakor Indulás: 21:00 órakor az Országalmától Részvételi díj: 600 Ft/ fő, mely tartal- Részvételi díj: 2000 Ft/ fő, mely tartal- Indulás: 18:00 órakor az Országalmától mazza a múzeumi belépőt és az 1 órás mazza a 2 órás idegenvezetés díját és Részvételi díj: 600 Ft/ fő, mely tartalmazza a 1,5 órás idegenvezetés díját idegenvezetés díját a kisvonat, a Bory-vár díját
1
órás program
2
órás program
1program ,5órás
Extra időpontok!
Városháza körbevezetések a Koronázási Ünnepi Játékok alatt! Augusztus 14-16 között minden este 18:00 órai kezdettel az Országalmától. Részvételi díj: 600 Ft/ fő
18
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
NOVOTEL SZÉKESFEHÉRVÁR ****
Székesfehérvár, Fő u. 10. 22 311 262
[email protected] www.magyarkiraly.hu Szép kártya: Férőhelyek: 163 Akadálymentesítés: Árkategória:
Székesfehérvár, Ady Endre u. 19-21. 22 534 300
[email protected] www.novotel-szekesfehervar.hu Szép kártya: Férőhelyek: 184 Akadálymentesítés: Árkategória:
BEST WESTERN PLUS LAKESIDE HOTEL **** 8000 Székesfehérvár, Ligetsor 2. | 22 799 099
[email protected] www.lakesidehotel.hu Szép kártya: Férőhelyek száma: 150 Akadálymentesített: Árkategória:
SZÁLLÁSAJÁNLÓ
Garantált idegenvezetések
HOTEL MAGYAR KIRÁLY****
SZENT GELLÉRT HOTEL*** Székesfehérvár, Mátyás király krt. 1. 22 510 810
[email protected] www.szentgellerthotel.hu Szép kártya: Férőhelyek: 66 Akadálymentesítés: Árkategória:
SZÁRCSA HOTEL***
HOTEL PLATÁN***
Székesfehérvár, Szárcsa u. 1. 22 325 700
[email protected] www.szarcsa.hu Szép kártya: Férőhelyek: 88 Akadálymentesítés: Árkategória:
Székesfehérvár, Gyümölcs u. 28. 22 505 917
[email protected] www.hotelplatan.eu Szép kártya: Férőhelyek: 51 Akadálymentesítés: Árkategória:
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
19
SZÁLLÁSAJÁNLÓ
JANCSÁR HOTEL*** Székesfehérvár, Balatoni út 19-43. 22 514 524
[email protected] www.jancsarhotel.hu Szép kártya: Férőhelyek: 120 Akadálymentesítés: Árkategória:
VADÁSZKÜRT PANZIÓ** Székesfehérvár, Berényi út 1. 22 507 514
[email protected] www.jagerhorn.hu Szép kártya: Férőhelyek: 65 Akadálymentesítés: Árkategória:
DOMINÓ PANZIÓ Székesfehérvár, Fiskális út 111. 22 305 279
[email protected] www.dominos.hu Szép kártya: Férőhelyek: 20 Akadálymentesítés: Árkategória:
20
Budai Vendégház | Székesfehérvár, Budai út 286. 22 789 569 | www.budaivendeghaz.eu Centrál Vendégház | Székesfehérvár, Arany János u. 14. 20 519 23 18 | www.centrallodge.hu Ezüstfenyő Étterem és Panzió | Székesfehérvár, Jedlik Ányos u. 2. | 22 337 915 | www.ezustfenyo-etterem.hu Host Panzió | Székesfehérvár, Krasznai u. 38. 22 301 822; 20 332 70 87 |
[email protected] Ifjúsági Szabadidő Központ | Székesfehérvár, Bregyó köz 1. | 70 669 91 14 | www.varosgondnoksag.hu József Attila Kollégium | Székesfehérvár, Széchenyi u. 13. 22 500 827; 70 669 90 87 | www.jakkoli.hu Kistrombitás - Kistuba Panzió | Székesfehérvár, Bregyó köz 6. | 22 501 235 | www.kistrombitas.hu Kodolányi Apartmanház | Székesfehérvár, Bregyó köz 4. 30 678 64 03 | www.kodolanyiapartmanhaz.hu Kolibri Panzió | Székesfehérvár, Nagyszombati út 66. 22 506 918 | www.kolibri.axelero.net Nemes Nagy Ágnes Leánykollégium | Székesfehérvár, Gyümölcs u. 13. | 22 500 231 | www.nemesnagy-koll.sulinet.hu
Középkori Kaszinó
Öreg Szőlő Wellness Vendégház és Borház | Székesfehérvár, Szőlő u. 29. | 20 546 25 99 | www.szekesfehervar-panzio.hu
AUTENTIKUS TÁBLÁSÉS KÁRTYAJÁTÉKOK
Panama Motel | Székesfehérvár, Had u. 2. 22 503 290 | www.panama-motel.hu
Táncház Ifjúsági Szállás | Székesfehérvár, Malom u. 6. 22 312 795 | www.artefolk.hu
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 1 6 . W W W. T U R I Z M U S . S Z E K E S F E H E R VA R . H U
INTERAKTÍV JÁTÉK FEHÉRVÁRI KIRÁLYI LEGENDÁKKAL
Históriázz okosan! ÉLŐ SZEREPLŐS TÖRTÉNELMI ÓRIÁS TÁRSASJÁTÉK
Játéksorshúzás
Lovagi 7próba
TEDD PRÓBÁRA A SZERENCSÉDET!
CSAPATÉPÍTŐ JÁTÉK NEM CSAK FIÚKNAK!
Koronás Park | Székesfehérvár, Ligetsor | Tel: 22 202 252 E-mail:
[email protected] | www.koronaspark.hu | facebook.com/KoronasPark
Régió Hotel – Regionális Képzőközpont | Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. | 22 310 308/108-as mellék
[email protected] Szent Gellért Junior | Székesfehérvár, Mátyás király krt. 1. B 22 510 810 | www.szentgellerthotel.hu
Fehérvári Legendárium
IMPRESSZUM
SZÉKESFEHÉRVÁRI PROGRAMFÜZET 2016.
Tourinform Székesfehérvár
Kiadja: Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. Székesfehérvár MJV Önkormányzatának támogatásával.
Kezdőpont a Belváros szívében!
www.turizmus.szekesfehervar.hu
Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. | 22/537-261
[email protected] www.szekesfehervar.hu Tourinform Székesfehérvár
Székesfehérvár, Koronázó tér
NEMZETI EMLÉKHELY 2016. AUGUSZTUS 16. 21.00 esőnap: augusztus 17.
ROSSINI: Stabat Mater SZTÁRVENDÉG
Rost Andrea szoprán
A BOLSOJ SZÓLISTÁI
Svetlana Shilova
mezzoszoprán
Maxim Paster tenor
Petr Migunov basszus
közreműködik
ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR, EGYESÍTETT KÓRUS vezényel
DRAHOS BÉLA TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS JEGYRENDELÉS: www.koronazas.hu | Vörösmarty Színház | Székesfehérvár, Fő utca 8. 22/503-503 |
[email protected]
JEGYÁRAK: 1 700 Ft, 2 400 Ft, 3 000 Ft, 3 500 Ft
A Harmonia Albensis bérlettulajdonosok
30% KEDVEZMÉNNYEL válthatnak belépőjegyet.