Székelységem története, svábságom története szemelvényekben

Székelységem története, svábságom története szemelvényekben. Csernáton-Tótvázsony 2013.

Balázs Katalin (Kati néni)

Ôrizd meg a csodát! – mirôl is szól?

„Megy-é elôbbre majdan fajzatom…”

Mikor megterveztük ezt a projektet, elképzeltem, hogy milyen jó lesz, ha lesz egy csapat, aki megismeri a technika nyújtotta lehetôségeket, lesz akivel együtt dolgozni és akivel közösen ötleteket megvalósítani. A cél az volt, hogy összehasónlithatóvá váljanak a székely illetve a sváb sorsok, feltáruljanak elôttünk eleink történetei, hagyatékai. Ám ahogy sorra látogattuk le a néniket, bácsikat, sorra kérdeztük ôket az életükrôl, az emberi sorsokon túl, újra és újra elôjött egy általánosan megfogalmazható tanulság. Kölcsei szavait juttatták eszembe: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” „Ôrizd meg a csodát”- hirdeti sok tótvázsonyi és csernátoni fiatal mellkasán a pólóra tett felirat. Ôrizni valamit feladat, felelôsség, bizalmas és komoly dolog. Ôrizni azt jelenti, hogy nem hagyjuk eltûnni, elromolni, ahogy kapjuk, úgy adjuk tovább. Vajon ránk bízzák-e? Vajon gondos gazdái leszünk-e, ha ezt a feladatot kapjuk. Vajon a csodát is megismerjük ezáltal, vagy csak an�nyit tudunk a végén is, mint amit az elején gondoltunk?  Nagy lendülettel kezdtünk bele a forgatásokba, jártunk a két falu élettapasz-

talattal teli szép kort megélt idôseinél. Beszélgettünk, beszéltettük ôket és hallgattuk, kameráztuk, figyeltük. Már ott megtörtént a csoda, hogy elmehettünk, és hogy olyan történeteket hallgathattunk, melyekrôl sosem olvasunk a facebookon, nem beszélgetünk a boltban összefutva.  Köszönjük a sok tartalmas beszélgetést, hiszen ez alapján tudjuk elhelyezni magunkat a világban- honnan jöttünk, kik vagyunk és mi lehet az életünk értelme. Köszönjük, hogy bele engedtek látni minket a saját életükbe, példát mutatva ezzel. Köszönjük, hogy elviselték a sok kamera, fotógép, lámpa, mikrofon zavaró jelenlétét, a sok „nyüzsgô” fiatal zavarását. A modern technika segítségével filmeket és kiadványt készítünk a két településen készült beszélgetésekbôl, hogy mások számára is tovább tudjuk adni, amit kaptunk, amit azzal ôrzünk meg ha közkinccsé tesszük. Most épp ezt a kiadványt tartja a kezében. Tervezünk folytatást, tervezünk bôvítést, hiszen rengeteg minden van még, amit meg szeretnénk tanulni, illetve örökíteni, hogy fenn maradhasson az utókor számára. Mert minél több mindent megtanulunk, megismerünk, annál biztosabb, hogy unokáink is tudni fogják azt, amit nagymamáink. És igy mehet elôbbre fajzatunk. Ági és Szilárd

Ikafalva, Székelyföld Farsangkor ilyen lovasfelvonulás volt-e? Hogyne. Maszkának felöltöztek s akkor lóháton felmentek, házagoltak és békérôket mondtak. Összeszedtek kolbászt, szalonnát, ilyen disznó költségeket, bort pálinkát és után aztán jól mulattak a fiatalok.

Hogyan zajlott egy ilyen bekérezkedés? Felelet: Jött a lóval, úgy mondták neki, hogy a gazda, az az a maszkáknak a fônöke és szépen elmondta a mondókáját. Megvolt irva, jól elmondta persze, olyant tettek oda, akinek jó szóbôsége volt. „Akkor beengedi-e a vendégeket?” és akkor beengedte. Mondtak szavalatokat. Beöltöztek menyasszonynak, vôlegénynek, ilyen-olyan cigánynak és mindenfélének. Sok is volt a ló akkoriba. Szinte minden háznál volt ló, és felültek lóhátra és mentek. Volt még a nagy szánkózás farsangkor. Lovas szánnal szánkóztak a fiatalok és ez volt a szórakozás.

Hogyan zajlott az eljegyzés régen? Elmesélem az enyémet. Nem volt hos�szas az udvarlás. Ôsszel törökbúzafosztáskor haza kísért, és már februárba meg is esküdtünk. Ennyi volt az udvarlás. Karácsonykor eljött vizitába és elmondta, hogy meg szeretne nôsülni, mert már az idôben benne van. Nah, anyósomék is benne voltak, habár sokkal kisebb voltam, mint a férjem. Azt mondta, hogy valamelyik este lejönnek és megbeszélik a szülôk. Úgy is volt. Egy kedden este pont fonó volt nálunk, mert egyik héten az egyiknél fontak és a másik héten a másiknál. El is jöttek a szomszédok, akik szoktak járni a fonóba és anyósom és a férjem lejöttek. De a fonók úgy elmentek, gondolták, hogy itt valami van. Ôk nem

3

is tudták, hogy udvarol a férjem, mert akkor nem úgy volt, hogy jöttekmentek, barátkoztak. Nah azok hazamentek. Mondta édesanyám, hogy maradjanak de ôk mondták, hogy beszéljék meg nyugodtan. Azt mondta anyósom, hogy azért jöttek, mert lehozták a gyûrût, hogy próbáljuk fel. Persze akkor aranyat már ’60-ban nem lehetet kapni. Nagyon bajosan Magyarországról vagy honnan hozattak. Anyósomnak volt egy széles karikagyûrûje és apósomnak is. Apósom adta a fiának, és anyósom pedig nekem. Annyira nagy volt az a gyûrû, hogy esett le az ujjamról. Mondtam is, hogy nagy és le fog esni, de azt mondták, hogy vigyázzak rá, nehogy leesen és egyszer majd belenô. Most mikor ránézek mindig eszembe jut, hogy tényleg belenôtt. Ez volt az eljegyzésünk. Na és akkor perefernum levelet írtunk, amiben benne volt, amit vittem magammal például, hány párnát, hány paplant stb viszek magammal. Akkoriban egy leánynak 6 párna kellett és 2 kicsi párna, és amit adtak, mindent felírtak és mikor lejöttek a fiús háztól, akkor mindent elô kellett pakolni.

Mit üzenne a mai fiataloknak? Olyan sokat ne nézzék a tévét és az internetet. Inkább gazdálkodjanak és mindent ne az üzletbôl vásároljanak, hanem próbálják megtermelni, amit elfogyasztnak a családban.

F

Báder Antalné, Bözsi néni

Faragó Etelka

Tótvázsony, Balaton-felvidék Milyen szórakozási lehetôségek voltak fiatalon? Hát elmentünk színdarabozni, és akkor a Szebeniné doktornével elmentünk elôadni Barnagra, Hidegkútra meg Nemesvámosra. Volt, amikor erôs volt a tél, akkor lovasszánnal mentünk, az is egy szórakozás volt, meg hát este még tanulni is kellett azt a színdarabot. Meg a ruhát is saját magunk varrtuk. Nekünk kellett elkészíteni, ezek mind feladatok voltak. Nekem is egy fiatal szerelmest kellett játszanom, de ruhám nem volt. Kötszer, az volt és abból kellett kialakítani egy fodros ruhát. Volt is róla egy képem. Képzeljétek el, maga a kötszer adta fodrot és ezt mind kézzel készítettük. Sokkal többet kézimunkáztunk esténként. Kötés, varrás, horgolás ez a három mindig volt. Arra emlékszem még a nagymamámmal kapcsolatba; az ólomöntésrôl hallottak már?

- Nem - Nem? Hát ha valaki beteg volt, akkor ólmot öntöttek annak. Hogy ha valaki, valamitôl megijedt, hogy ha valami stressz hatás volt, akkor ólmot öntöttek és az ólom kimutatta. És a nagymamám ezt tudta csinálni. Azóta is mondom, hogy miért nem csináltam ezt ügyesen.  Emlékszem, hogy nem is tudom, hogy mi oknál fogva de nekem is csinálta, akkor azt mutatta ki, hogy kalapos bácsi, hogy attól ijedtem én meg. Ezt mondogatta sokszor. Tótvázsonyba nem volt még orvos, ha-

nem Nagyvázsonyból jött az orvos is, meg mindenért nem mentek orvoshoz. Nekem most van szemölcsöm, nahát nagyon tele volt az ujjam a szemölccsel és a nagymamám ezt meg úgy nevezte, hogy elkötötte. Ezt úgy csinálta, hogy cérnával elkötötte s akkor mindig mondta, hogy: Helf mr Gott Vater, helf mr Gott Sohn, helf mr Gott heilige Geist!

Petôfalva, Székelyföld

Etelka néni mesélne a temetési menetrôl? Hol zajlottak, hogyan zajlottak és hol tartották? A háztól volt. Itt még most is a háztól van! Meghalt a halott akkor felöltöztették, elrendezték és koporsóba tették, úgy ahogy rendesen és harmad napra eltemették. És harmad napra elfelejtették.

Ki ahogyan fel tudja dolgozni ezeket a …

Segíts, Atyaisten, segíts, Fiúisten, segíts, szentlélek!

Hát igen-igen, ez csak mondás, hogy harmad napra elfelejtlek.

Erre jól emlékszek és akkor, betette azt a madzagot az eresz alá elásni és akkor, ahogy az a madzag elrohad, úgy elmúlik a szemölcs. Minden a vallással függött össze.

- Mit üzenne a mai fiataloknak? - Éljenek a lehetôséggel, tanuljanak, nyelvet tanuljanak és legyenek megelégedve, a belsô harmóniájuk meglegyen és több szeretet legyen egymás iránt. Azt hiszem ez egy kicsit hiányzik. Azt nem mondom, hogy megtisztelni az öregeket. Azon már csodálkozom, ha a buszon egy fiatal feláll és átadja a helyet, arra mondom, hogy: ’köszönöm’ vagy ’ jól nevelt’. Ez egy kicsit kimaradt a mai nevelésbôl. És nem lehet mindent vagy a szülôre vagy az iskolára bízni, közösen kellett volna csinálni.  

4

Hát valóban, ez nem olyan könnyû. Nem-nem. Azt mondják, hogy rossz a rosszal, de még rosszabb a rossz nélkül. Mert sokan vannak így, hogy zúgolódnak, s zsörtölôdnek, de mikor egyedül marad, akkor jó volna a rossz. S akkor kivitték a temetôbe a pap elprédikálta, a kántor elénekelte. Így zajlott a temetés. A sírokat megcsinálták, a legtöbbnek csináltak kôt, sirköveket. Na, ez így megy.

Ilyen tapasztalattal mellyel tetszik rendelkezni, mit szeretne üzenni a fiataloknak? Tehát az életet ôk hogyan csinálják, hogy jó legyen? Vagy jó irányba tudják terelni az életüket? Nem szabad megijedni az élettôl! Meg kell érte küzdeni. Mert meg kellett küzdeni. Iskolában meg kellett küzdeni, kint az életben meg kellett küzdeni. Sok álmatlan éjszaka volt, mindenféle. Meg kell küzdeni nem szabad éppen annyira

5

a szülôre támaszkodni. Ha ezt nem azt. Dolgozgatni valamit, mert csak így lehet élni.

Etelka néni tehát az önállóságra gondol. Ne a szülôk bôrén éljünk, hanem próbáljunk meg önállóak lenni. Hát igen, önálló legyen mert nem azt mondtam, hogy a szülôkre nem lehet számítani. Sôt! Rá kell támaszkodni! Csak azt nem, hogy édesanya adjál en�nyi pénzt, édesapa adjál annyi pénzt. S én megyek dorbézolok!

H

G

Hauck Jánosné, Vera néni

Itthon sütöttek kenyeret? Igen, itthon sütöttünk kenyeret. 14 éves voltam, már aratni jártam és én dagasztottam a kenyeret. Volt egy nagy kemence a konyhában, abban sütöttük. Jobb volt, mint amit ma a boltban vesz az ember. Amikor asszony voltam, még mindig sütöttük a kenyeret. Akkor már úgy csináltuk, hogy egy hétig az anyósom sütötte, egyszer meg anyukám sütötte, így mindig friss volt a kenyér, de dagasztani én dagasztottam. Mikor elôször dagasztottam, akkor anyukám ott állt mellettem és beledobott egy két fillérest, hogy jól dolgozzam át azt a kenyeret. Mert ha megtalálom a pénzt, akkor jól átdolgoztam.

Milyen volt a szilveszter? Szilveszterkor elmentünk mindig Hálaadásra. Én katolikus vagyok és mink elmentünk a templomba, és csak mise után mentünk be a bálba.

Gajdó Klára

Tótvázsony, Balaton-felvidék Hálaadáskor megkezdôdött a bál és tartott reggelig. Reggelig mulattunk. Akkor reggel hazamentünk - olyan 6 óra körül - és akkor a legények elmentek a leányos házakhoz újévet köszönteni. Azelôtt nekünk, lányoknak, nem kellett belépôt fizetnünk. A fiatal fiúk fogadták meg a zenészt, és reggel elmentek a lányos házakhoz köszönteni, ahol mindig adtak nekik egy kis pénzt és ôk ebbül fizették a zenészeket. Újévkor már délután 3-kor elkezdôdött a bál és szintén reggelig tartott. Volt, hogy le se feküdtünk szilveszterkor, mert hazamentünk, aztán alig, hogy hazaértünk már jöttek köszönteni és akkor így mentünk egyik a másikhoz.

Mit üzenne a mai fiataloknak? Hát én azt üzenem a fiataloknak, hogy látogassák meg az Isten házát, ne a kocsmát, mert több jót tanulnának, ha templomba mennének, mintha a kocsmába mennek és cigarettáznak, meg kábítóznak. Legyen az bármilyen felekezet, református vagy katolikus, mert a fiatalok egyáltalán nem ismerik a templomot. Mert azért meg lehet nézni, hogy az a fiatal, aki templomba jár, az nem viselkedik úgy, mint a többi mai fiatal.

Alsócsernáton, Székelyföld S voltak ilyen szokások peldául, hogy elûzték a gyermek elôl, hogy ne érje semmi baj? Igen igen, s akkor megkormozták a homlokát, keresztet húztak, hogy ne igizze meg senki, mert azt mondták, hogy akkor a baba nyughatatlan, nem aluszik jól, s ehhez hasonló, s akkor a másiknak piros szalagot tettek a kicsi sapkára, mert akkor nem sapka nélkül nevelték, hanem úgy mondták csepesz, azt tettek a fejükre, s egy piros szallagocskát, hogy ne legyen megigizve, s ehhez hasonló. Ha elmentek hazuról , már kimentek az ajtón, akkor a nádseprût a bölcsô mellé állították, hogy az ördögök ne környékezzék a gyermeket. Már így hallottuk az idôsebbektôl, amit így megértünk, és volt eset, hogy láttuk, hogy a seprû oda volt állítva.

Mikor az ön gyereke született ezt ön is megcsinálta? Hát én mán nem hittem annyira a babonát, de volt eset, hogy a homlokán keresztet húztam én es És a vegyes házasságok akkoriban? Tehát román - magyar? Igen, igen nagyon sok volt akkor is volt, hogy a katólikusoktól kérték a reverzálist. Na dehát azt általában minden fiatal megszegte, amilyen nemû gyermek született, ahova tartozott, oda vitték, nagyon kicsin tartották be.

El tetszik mondani, hogy mit jelent a reverzális? Hát van a katólikusoknál egy olyan törvény, hogy az egyház törvénye követeli, hogy bármilyen felekezetû a társa, legyen katólikus a

6

7

gyermek, na de ezt nem nagyon tartsák be, mert mindenki ragaszkodik a magáéhoz.

S ezért nem róttak ki valamilyen büntetést? Hát olyan büntetés róttak ki, hogy nem szabadott már a katólikusoknál ez a gyonás. S egy bizonyos ideig megvolt az, hogy hetven éves korig nem szabadott, akit érintett ez a torvény nem szabadott gyónjon s áldozzon aztán akkor azután az öregkorban az fel volt szabadítva.

És akkor mit üzenne a fiataloknak ebben a nehéz helyzetben ? Hát én azt üzenem, hogy nagyon vigyázzanak magukra, s tartsanak össze, s szeressék egymást, mert szeretet nélkül nem mûkôdik az élet.

H

K

Kászoni Péter bácsi

Henn Katalin

Felsôcsernáton, Székelyföld

Hidegkút-Tótvázsony, Balaton-felvidék

Mi volt a foglalkozása? Mesélt önnek meséket az Édesanyja? Nem. Hát ôk elvoltak foglalva munkával, mentek a szôlôbe, aratni, kapálni. Nem volt az, ami most van, hogy a gyerekeknek mesélnek. Mi magunk, ha volt könyvünk vagy újság vagy valami, azt olvasgattuk, mert különben mese nem volt. Mese helyett imádkoztunk angyalom. Fôleg apám, az nagyon szertett imádkozni. El tudta imádkozni a rózsafûzért mindenszentek elôtt. Novemberben kezdôdtek az imádságos napok, este szokott lenni litánia, a végén már mindenféle bajunk volt térden ültünk, már itt is feszelegtünk, ott is feszelegtünk, de édesanyám is. Azt mondta, jó ezt be köll fejezni, mert nem bírtok magatokkal már. Aztán szegény befejezte az imádságot.

rekkoromba ilyen apróra lerakott. Átkerültünk Hidegkútról , átjöttünk ide Tótvázsonyba, az utcából az összes lány jött hozzám, ami volt a fiókba ruha, azt mind szétboncolták. Azt mondta édesanyám, addig nem fekszöl le, amíg ez a ruha nem lesz összeráncolva, apróra volt lerakva, míg nem rakom össze. Éjfél fele járt az idô, mire rendet csináltam, összeraktam a ruhámat. Mondtam édesanyámnak álmos vagyok, ô meg, hogy addig nem fekszöl le, míg az a ruha nincs rendbe téve.

Tótvázsonyba nem ismerték a Hidegkúti ruhákat? Persze, nekem bô szoknyám volt, ilyen apróra lerakott. Tótvázsonyba csináltattam magyar szoknyát.

Mit üzenne a mai fiataloknak? Legyenek jók és erôsek, szorgalmasak.

„Örökké kérdezték, mi akartok lenni?” –ötön voltunk testvérek, kettô meghalt, nyugodjanak békében. S ’42-ben, amikor a magyarok bejöttek volt 4 évig, s elvittek engem Kézdivásárhelyre Turóczi Istvánnéhoz cipésznek, mert az én bátyám ott tanult cipésznek. S anyukám, „hogy legyen valami belôletek, s itthon nem maradhadtok”, akkor az ipar volt, s be is vitt engem Kézdivásárhelyre édesanyámnyugodjék csendesen. Anyukám még hozott 100 db tojást Turócziné asszonynak, lerakta. Jó ebéd volt, töltött paprika volt, hát mán ôsz felé volt. Na azt mondja: itt maradsz nálunk, két hét próbahét, s ha úgy lesz felveszünk, s ha nem akkor hazamész. De itt jó lesz dolgod, itt meghízol. Hát hittem is. meg nem is.

Tessék mesélni a gyermekkoráról, hogy hol tetszett iskolába járni? Iskolába itt jártam. Hét osztályt kijártam, s akkor édesapámékkal dolgoztam, negyvenkettôig, amig elmentem Turóczinéhoz inasnak. De ott mondom négy hetet voltam csak. Akkor onnat haza jöttem, aztán a háború zavargott, s negyvenötben mentem el Bikszádra. Bejöttek az oroszok, s a puskákot behánytuk a malomházba. Nem két kô volt, egy kôforgó volt, s a másik kôforgó nem volt, s oda bevoltak rakva a puskák. Édesapám hat évet volt Szibériában fogságban az elsô világháborúkor.

Milyen volt a svábok és a magyarok kapcsolata? Jó kapcsolat volt, mert valamikor voltak azok a sváb bálok, bô szoknyás, nekem is volt gye-

8

9

Az oroszok amilyent bejöttek édesapámat elkapták s elvitték, hogy mutassa meg hol van viz. Az oroszok nem jó helyen jöttek. A németek vissza jöttek, de víz nem volt Bikszád felé.

Péter bácsi mit üzenne a mai fiataloknak? Jót kívánok minden fiatalnak és minden embernek.

K

K

Kovács László és felesége

Kellerné Kati néni

Tótvázsony, Balaton-felvidék

- Kérem meséljen magáról, a gyermekkorából? - Utána meg hát jött az aratás, fiatal lány voltam 10-11 éves és aratnom kellett menni és sírtam, nehéz volt. De hát két kaszás volt, volt négy bátyám és hát ugye a két kaszás megvolt és csak az édesanyám szedte a markot, és akkor nekem is el kellett menni. Azt nem mondom, hogy nem próbáltak segíteni rajtam, mert kíméltek, hogy na most pihenj egy kicsit, ebédeltünk, én lefekhettem picit aludhattam, mert ôk is belátták, hogy nehéz, de amit már megtettünk az már nagyon nagy segítség volt. Édesapám utánunk összekötötte azt a markot meg mindent kévébe, aztán egy pár sor után már hordtuk össze, gereblyéztünk, kepébe raktuk. Mikor a gabonát rendre vágják és össze kell szedni és kötelekbe bele tenni, összekötni és akkor úgy felállogatták szépen kepébe aztán ugye, hogy agyon ne ázzon, ha jön egy vihar vagy valami. Amikor eljött az a takarodó ideje akkor fölrakták szekérre, haza hozták és cséplôgépek jöttek és azok kicsépelték a gabonát. Így mûködött ez az egész dolog.

- Mesélt meséket az édesanyja? - Hát mesélt, de ez nagyon érdekes dolog, nem volt akkor idô mesélésre. Tudod mikor mesélt édesanyám? Kukoricafosztás volt, akkor szoktak mesélni, meg mikor kukoricát zsurmolt esténként, akkor körbeültük és a kályhába rakta a kukorica csutát. Gyerekek, annak a csutának olyan csudálatos fénye van, az a világítás valami fantasztikus, abba gyönyörködtünk és a kukorica csutából várat építet-

tünk.Szóval ez volt a mi elfoglaltságunk és eközbe, ahogy édesanyám ezeket a dolgokat csinálgatta, szokott mesélni. De régen nem mese volt, hanem inkább a boszorkányságról meséltek abba az idôbe. Hogy voltak állítólag boszorkányok. Édesanyám is mesélt egy olyan történetet, hogy egy nagyon idôs néni volt, mert hát régen az emberek esténként a szomszédba mentek és akkor az emberek megbeszélték a teendôket a másnapiakat, meg, hogy tavasszal mit vetünk, szóval minden megvolt beszélve, a gyerekek meg ott körülöttük játszottak. Édesanyám mesélte egyszer, hogy volt egy idôs néni és aztán eljött a tíz óra és nem bírt magával. Szóval lehetett rajta látni, hogy nyugtalan és mondta a férjének nyugtalanul , rángatózva, hogy „nekem most mennem kell, nekem most mennem kell” és édesanyám félt ettôl a nénitôl és arra is azt mondták, hogy boszorkány.

- Mit üzenne a mai fiataloknak? - Hát én a fiataloknak annyit üzenek, hogy legyenek sikeresek az életbe és a tiszteletrôl és a szeretetrôl soha ne feledkezzenek meg, jó egészséget kívánok, békességet és kitartást az életbe nekik. Ez a tiszteletadás ez a szeretet csodálatos valami és sajnos a ti idôtökbe ez már nem annyira adatott. Nekünk annyira szép volt a fiatalságunk, nem voltak ilyen trágár szavak, annyira tiszteltek bennünket. Ez az egy fáj nekem, hogy a mai fiatalok nem nagyon értékelik, nem nagyon tisztelik egymást. Nem hiszitek el, hogy egy életre bennünk maradt az és a szüleinkkel szemben is. Azt megmondom neked, hogy én az édesanyámnak soha annyit nem mondtam, hogy nem igaz. Ha nekem azt mondták, hogy légszíves csináld meg, mert az között is volt különbség, hogy parancsolok vagy megkérlek, nekünk a természetes volt.

10

Kérem meséljenek pár mondatot magukról hol születtek? Hol nevelkedtek? Hát itt születtünk Felsôcsernátonba, itt nevelkedtünk, mind a ketten árván nôttünk fel, édesapám meghalt ‘49-be és én születtem ‘47-be. Nagyanyám s bátyám neveltek, mert még volt két testvérem egy kisebb és egy nagyobb, s így osztán nagyanyámék elvittek, mert bátyám apámtól megtanulta a kovács mesterséget. S vitte a szerszámokat s engem is, hogy én is tudjam megtanulni. Aztán ‘66-ig foglalkoztam a mesterséggel s azután félbe hagytam, mert nem volt lehetôség hogy ott annyit keresni hogy aztán abból tudjak magamnak építeni. Mert kolektív menet volt, az állatokat lovakat lelövôldözték s így. Nem volt sok munka, mert sokan voltunk a két faluba kovács mesterségbe, s így félbe maradt a mesterség. De aztán csak megmaradt a családba mert a fiam es megtanulta, s ô most folytassa es.

Hány éves korukba kezdtek el dolgozni? Hát én elsô osztályos voltam, a mûhely otthon volt, s tettem a kicsi széket a tôke mellé, hogy érjem fel az üllôt s a kicsi kalapáccsal a taktust kellet ütni. Nem hogy jaj mekkorát üttem a vasra, de könnyebb volt a másiknak. S azután ahogy nôttem, nôtt a kalapács es. Legények is megpróbálták – mármint a dohányzást-ekkora korba ezeket. Nem tudom, de mü es mikor nem voltak otthon az öregek, béjött négy öt kölyök, elé a szivarat, mert én vettem a szivarat bátyámnak. Ott nem volt számolva. Már a kovács mûhelynél a tûznél van egy olyan lik, ahova krétát ezt azt oda raknak bé, bé volt rakva a fa úgy égett a Marasesti (roman cigarette márka), hogy köd volt

11

Felsôcsernáton, Székelyföld a házba földig a füst. Hûûû most pedig a mámá most is ha a szivar a számba volna s mámám béjöne elejteném . . . Akkor ki az ajtót, ami kendô volt mindegyik hajtsad ki a füstöt, szellôztetés nehogy észre vegyék.

Nem vették észre? Hát bátyám nem is törôdött, tôle szivarazhattam volna, de nagyanyám aztán vele nem lehetett hazudozni, rendre tanított. Ott nem volt mit csinálni. De gyermekként ritka, ki meg nem próbálja.

Mit üzennek a mai fiataloknak? A múltjúkót ne felejtsék el! S megôrizni a hagyományt! Mert az is egy olyan örökség, hogy amit érdemes tovább adni. S idôbe férjhez menni s megnôsülni, hogy egy kicsi idô legyen öregségre, hogy azt mondja az ember, hogy most kiszálltak a gyermekek, most kicsit éljünk csendbe. Mindenre szakítson idôt s ne bébiszitter nevelje a gyermeket, hanem az anya mert az az édesség.

K

M

Krámli Ferencné

Makó Matild

Tótvázsony, Balaton-felvidék

A párválasztásba mennyire szóltak bele a szülôk? Hát, hogy mondjam, akkoriban úgy volt, hogy volt nagyon sok kommendált házasság is. Akit úgy ajánltak egymásnak. De ott, ahol komoly volt már a kapcsolat, ott nem igen szóltak bele. Esetleg, ha egy szegény legény el akart venni egy módosabb leányt, akkor ellenezték, volt olyan is, hogy szétvitték ôket, hogy nem kerülhettek össze. Akkor ez volt, a vagyon számított. Emlékszem, egy elôttem lévô korosztályból egy leányra. Amikor az eljegyzése volt, akkor kint álltunk mink is, kísértük a fiúkat. Eljegyzéskor- ha sikerült- a fiúk puskával lôttek az ablak alatt. Aztán nem tudtak ott megalkudni, egy tinón vitatkoztak. Kihallottuk mink ezeket. Azt mondták ezek a fiúk, ha nem hagyják abba, odamennek és kivezetik ezt a tinót az istállóból. Ilyen esetek is voltak.

Felsôcsernáton, Székelyföld

De hát akkor, hogy tetszett járni iskolába?

Hogyan zajlott a szülés, keresztelés? …. Akkor volt a keresztelô, amikor születtek a gyerekek. Akkoriban egy héten belül meg lettek keresztelve. Olyan szokás is volt, hogy a barátnôk egymást hívták keresztmamának, komaasszonynak. Én még fôztem komaebédet is. Elsô nap zsemlét vittünk meg tejeskávét, második nap borlevest. A borlevest nem a betegágyas itta meg, hanem a koma. Harmadik nap tyúkhúslevest mártással, meg rétest. Három napig vittük az ebédet. Hiába volt aratás vagy akármi, otthon kellett maradni és komaebédet fôzni.

Ha egy újszülött meghalt és nem volt megkeresztelve, akkor eltemették?

Négy évig jártam, s amikor a négy évet kijártam, akkor elszegôdtem.

Negyedik osztálytól már el tetszett szegôdni? El, el negyedik osztálytól elmentem s, így nem jártam iskolába. S akkor a kolektivba egyszer volt az, hogy így estibe kell menni de nekem akkor kicsibubám volt. Amikor férjhez mentem és tetszik tudni, hogy elmondjam kellett menjek a pincébe jégverembe dolgozni, hogy a gyermekeim tudjanak tanulni s igy jártak mindhárom iskolát járt, tizenkettôt. Sajnos én nem jártam én a fiamtól tanultam, amikor a nagyfiamtól va’egy betûket.

Akkor szüléskor nem volt orvos…

El. Megkeresztelhette a bába is, vagy a szülô is, vagy a házban akárki. Házi keresztséget kapott. Nekem is az egyik keresztfiam koraszülött volt, meg is halt szegény, azt is így keresztelték meg. Szépen felöltöztették, ágyacskába tették, körül rakták virágokkal meg mindennel. Aztán kis koporsóban vitték ki lányok a temetôbe.

Mit üzenne a mai fiataloknak? A fiataloknak azt üzenem, hogy békességben éljenek, szerencsések legyenek és becsüljék meg egymást és az öregeket is! Meg szeressék a hazájukat! Ezt üzenem nékik

12

Nem, orvos nem volt ebbe a nagy faluba csak egy volt. S az es ott lent valahol, s az es jött valahonnan. Nem vót orvos, kicsi orvos volt kézdin, kézdin volt vagy kettô – három, s aztot kihozták de tetszik tudni mikor szekérrel hozták az lassabban jött, mint a kocsi.

Akkor minden kisebb betegséggel nem rohantak az orvoshoz. Nem, nem házilag csináltuk én se vittem soha a gyermekeimet az orvoshoz, pedig szegények voltak betegek. Úgy házilag tetszik tudni lemostuk s talpacskáikra kovászt tettünk, s ilyeneket csináltunk. Kezecskéiket szeszes vízbe s így. Lázra ecetet használtak, mézzel összevegyítették az ecetet. Almaecetet tetszik tudni? Nem ilyen bóti ecetet. S azzal lemosták a karját, s a hátát, a talpára tetszik-e tudni olyan kovász volt. Hát kenyeret csináltak, hát régen

13

süttek. S akkor volt kovász, s a kovászt megöntözték almaecettel, s a talpacskájára kötték, s lehúzta a lázát. De bizon régen nem volt pirula tessék elhinni édesanyám nyolcvankét éves volt, mikor elhalt s még a pirulát nem ismerte. 12 gyermeket a világra hozott s 11-et felnevelt. Na ilyen nincs most.

Tildika néni, mit üzenne a mai fiataloknak? Hát én a mai fiataloknak azt üzenem, hogy ügyeljenek az egészségükre, mert az a legfontosabb. Mert, ha egészsége van, mindene van, s dolgozni tud. Mert nekem a Jó Istennek nem tudom megköszönni, egészségem volt s éjjel-nappal tudtam dolgozni. S én minden fiatalnak azt mondom, hogy vigyázzon az egészségire, mert ha egészsége van dolgozni tud, s minden van. Ki dolgozni tud, táplálkozni tud, annak mindene van. Hej de mikor betegség van, akkor semmi sincs, csak a bánat az biztos. Én eztet nagyon sokszor elmondom a gyermekeimnek is, hogy vigyázzatok az egészségetekre, mert az a legfontosabb, az egészség.

M

P

Mayer József

Pál Ferenc és felesége

Tótvázsony, Balaton-felvidék

Így zajlott az élet. Aztán utána dolgoztam az úton. Ott akartam ám hagyni, mondtam, utász az nem maradok. Apám azt mondta, hogy „gyere haza, a föld felit át kell venni”, mondom „most innét nem szabad elmenni”. Mert nyáron 4 óráig dolgoztam, ott nem dol- goztam agyon magam, aztán tudtam nyomni este 8-ig, napnyugatig. Szóval így tudtam talpra állni igaziból. Aztán, ugye, jöttek a gyerekek. Nem volt olyan rózsás, de azért, hála Isten, a házat is úgy vettem meg. Nem adott sem apám, sem apósom semmit sem. Az is olyan volt, hogy piros cserép volt rajta, rogyóban. Odaálltam, dolgoztam, de nem 8 órát dolgoztam, hanem utána megint 8-at. A mai fiatal úgy van, hogy alig várja, hogy leteljen a 8 óra, akkor más volt, már nem olyan kemények a gyerekek. Ez úgy van, mint - mondok egy példát – orosz hadifogságban hajtottak bennünket (németet, magyart keverve) Szepasztopolról Ipatopolra, volt legalább 50 kilométer. Gyönge volt a nép, sokan elestek, elkezdték ôket rúgni, aztán végük volt. Aszongya nekem egy német tiszt - tudta, hogy én tudok németül azt mondja, hogy: „ te, mi ez, hogy már 9 német meghalt, magyar meg még egy sem?” Mondom, „mert mi paprika szalonnát ettünk, ti meg marmaládét”. Szóval puhábbak voltak. Na, így vannak a mai gyerekek is.

Futásfalva, Székelyföld

Hogyan szórakoztak fiatalkorában?

Hol tetszett iskolába járni?

Mikor kijártuk a 6 osztályt, akkor fonyónak mondták ,össze szoktunk találkozni esténként, aztán ugye, mint a fiatalok egymást elszórakoztattuk. Esténként szoktunk menni, minden utcában volt ilyen találka, volt egy gerenda kint. Legtöbbször itt szoktunk lenni, ahol a Zsiga lakik, ott volt egy hosszú gerenda, ott szokott találkozni a Nagymezô utca, meg a Virág utca, leányok, legények, aztán mulattunk meg szórakoztunk. Este 10 óráig, aztán jött a csendôr. Nem hiába mondták, hogy „csend-ôr”, mer az aztán vigyázott a csendre. Tíz óra után nem volt szabad, azért már büntettek. Bálok voltak sok helyen, ugye volt egy Pünkösdkor, állítottak május fát, kitáncolták, eladták a fát. Azt a fát a május fát mindig árverezték. Mindig volt valaki aki megvette, aztán abból a pénzbôl a legények, vettek italt, meg lett ivva.

Én itt helyben Futásfalván végeztem el a nyolc osztályt. De a nyolc osztályt már 16 éves koromba, mert követelték. Hatból kimaradtam, többet nem jártam, s akkor reám állottak. Volt egy öreg tanítóné, akkor létesítették meg itt a demokráciába az I-VIII osztályt. Azt mondja, hogy „íratkozzál be te, mert még pont egy tanuló kéne és jóvá hagyják, s te meg bírod, azért mert nem jártál két esztendôt iskolába” . S úgy iratkoztam volt be a nyolc osztályba. És úgy lett meg, jó is volt, mert nem háborgattak érte.

- Mit üzenne a mai fiataloknak?

Színdarabos bál volt örökké farsang farkán. Este volt a gyermekeknek bál, vasárnap volt a nagyoknak úgy tessék érteni na.

- A mai fiataloknak, hát én, ezeknek sokat kellene tanulni nem a diszkóba járni. Az ilyen életmód azért az én koromban nem volt. Mikor én fiatal voltam és a szoknya följebb ment a lába szárát megláttuk már sikított, máma meg… Mikor én gyerek voltam és utaztunk bárhol, én arra voltam tanítva, hogy tessék néni üljön le. Átadom a helyemet, de most van olyan fiatal, ott áll az öreg, kapaszkodik de nem mondaná, hogy na tessék üljön le. Ilyen számtalan eset van, szóval ezt tanulhatnának, illemet. 

Régen voltak-e bálok? Hát hogy ne lett volna. Fársáng farkán, május elsején, Szent Andráskor búcsú szokott lenni. Itt november 30-dikán volt.

Milyen farsangi szokásokra tetszik emlékezni?

Maszkázás volt-e farsangkor? Nem igen volt, ritkán. A csernátoni legények jártak ide többször mikor én még gyermek voltam. Aztán most, ahogy a rendszerváltás megtörtént itt es voltak párszor, felvonultak, de kimaradt. Még az én fiam is járt farsangolni hogy igen. Volt egy lovunk s volt vele ô es a többiekkel.

Feri bácsi járt-e? Nem. Én már ki voltam nôve az olyanokból.

Vannak-e még olyan gyerekkori, akikkel még most is tartja a kapcsolatot?

14

15

Hát a korosztályomból még egy van meg a faluba.

Vele még mindig tartja a kapcsolatot? Hát … Szerusz kolléga, a templomba találkozunk ha legtöbbször ott van. „Szerusz egykori”, úgy szolit meg mikor találkozunk. Pedig kilencen voltunk legények s elhaltak mind, hogy el. Ketten vagyunk meg Bene István ôt úgy hívják. Aztán így volt az élet.

Mit üzennek a mai fiataloknak? Feri bácsi és neje: hát mit üzenünk. Legyenek jók, éljék világukat, meg ne béküljenek, annyi az egész, de csak úgy lehet megtartani, hogy ha nem vesznek essze.

M

S

Szabó Zelmina

Mekler Józsefné, Janka néni

Ilyen bálok voltak? Hát bálok azok voltak. Mindig volt, volt Húsvétkor, volt Pünkösdkor, volt búcsúkor, újévkor, szilveszterkor, húshagyókor még három nap is volt bál. Akkor szegény jó édesanyámék, azok meg úgy voltak, hogy ahány nap volt mindig másik színû ruhába mentek a bálba. Elsô nap fehérbe, második nap rózsaszínbe, harmadikba meg kékbe mentek.

És miért? Hát mert ez volt a szokás. A lányok, csak a lányok mentek így. Az as�szonyok nem, csak a lányok.

Farsangkor? Igen, vasárnap is, hétfôn is, kedden is, de kedden csak éjfélig, mert akkor a harangszó megszólalt már nem volt bál.

A szülés az itthon zajlott és akkor bábák voltak?

Felsôcsernáton, Székelyföld

Vöröstô, Balaton-felvidék szültem.

Voltak valamilyen babonák, népi szokások a születésnél? Hát az, hogy piros masnit kössenek a babára, már az én fiaimnak nem, de a húgomnak még piros masnit kötöttünk, hogy ne ártson szem.

A kezére? Igen, a kezére, kis piros masnit. Hogy ne ártson szem, hogy ha valaki megnézi. Ahogy megszületett onnantól, amíg pólyás volt a baba. Mer akkor pólyába takarták, vagy raktuk ôket.

Mit üzenne a mai fiataloknak? Legyenek jók és vidámak és szorgalmasak. Akkor megélnek ôk is. Ha szorgalmasságba élnek, akkor majd megélnek ôk is, mert annélkül nem megy, hiába. Mert nekünk sokat kellett dolgozni, hogy valamire menjünk és még az volt, hogy összefogtunk apánkkal. Nagyon összefogtunk mi is , meg a gyerekek is. Mert a gyerekek mindenbe belelettek nevelve.

Mikor megvolt a fosztás a legények a lapit elhordták, a kukoricát felhordták a padlásra egy kettôsen. A ház már üres volt, vitték a két zenészt mert akkor ezek voltak a zenészek, és egyet muzsikáltak és egyet táncoltak a fiatalok.

Ez hétvégen volt? Hétköznap is? Hétközbe is, mert ez munka volt. Mert a kukoricát leszedték csövesen, nem reabontották mint most, béöntötték a házba, így ki volt üritve, mint nálam most a ház ugye. Oda halomba be volt öntve s akkor meghívták a szomszédokat, barátokat körbe ültek a kukoricára és ott kibontották.

Mit üzenne a mai fiataloknak? Hát mit üzenjek? Legyenek szorgalmasok és ne keseredjenek el, hogy hát nincs hol dolgozni nincs mit tanulni. Mert az élet változó. Mert én, hogy nem tudtam elmenni iskolába, soha se gondoltam, hogy olyan munkahelyem lesz, ahol az eszemet fel tudom használni. Mert mondjuk aki a kereskedelembe számolni tud annak nagyon könnyû. Én pedig öt féle ittalt

Igen, bábák. Hát igen, nagyon kis aranyos bábánk volt. A Janit, azt már Boris nénin él

16

17

kiöntöttem s mindegyik mellet bani is volt. Amire kitöltöttem, mûködött a fejem s már tudtam a végén az összeget mondani, hogy ennyit fizetsz pajtás. Úgyhogy egyszer a sors úgy adta, hogy a tudásomat is feltudtam használni s tanulni kell. Szorgalmasnak kell lenni, becsületesnek, mert akkor probléma nem tud lenni. Szeressék eg ymást és tiszteljék az öregeket! Mert sok olyant látok, hogy a mai fiatalok nem becsülik az idôs embert, utálják a nagymamákat, nagytatákot mert öregek, mert nem szépek, nem ügyesek. Mert botladoznak a tudásban és úgy lenézik érte. De azért meg kell becsülni ôket, s fel a fejjel. Tanulni, dolgozni ez a fontos sorrend! Mert ha valaki valamit megtanul, ha egy kicsit felejt belôle akkor es hetven éves korában es elôtudja szedni.

N

S

Néninger Józsefné, Erzsi néni:

Minél több nyelvet tudtok annál többet értek. Háborúkor mikor háború volt elmentek a szôlôhegybe és hazajöttek körül nézni mikor itt minden leégett. Akkor mi itthon maradtunk és akkor az orosz tiszt lement a pincébe, mert azok oda lementek, hogy ne legyenek szem elôtt. Vittem nekik az ebédet ô meg utánam gyütt és akkor beszélt hozzájuk németül, aztán mikor viszagyütt, azt mondta, hogy miért félnek beszélni, hát ô látja az arc u k o n , hogy megértik mit mond, de hát ôk nem mertek ugye beszélni. Azt mondta, ô hét nyelvet tud, ô úgy érzi, hogy hét féle ember. Az biztos is, hogy aki nyelvet tud, az bárhol a világon elboldogul. Úgy, hogy a mai fiataloknak nagyon nagy szerencséjük van, hogy annyi nyelvet tanulhatnak, amennyit bírnak meg akarhatnak.

Szász Anna:

Tótvázsony, Balaton-felvidék Kanyarodjunk még vissza ide a családi ünnepekhez, milyen volt gyerekkorában mondjuk egy karácsony vagy egy húsvét? Hát a karácsony, azért annyira nem volt gazdag, mint most. Most azt sem tudják mit vegyenek, akkor volt egy kis karácsonyfa, aztán végeztünk, ez volt a karácsony. Jó hát mit tudom én, azt ami a legjobban szükséges volt azt kapták Karácsonyra. Nem olyan ajándék, hogy most már másnap a sarokba dobjuk, hanem mit tudom én egy pár cipôt vagy ilyesmit, mindig azt, amire szükség volt. Egy keresetbôl nem futotta csecsebecsére.

Mit üzen a fiataloknak? Hát azt üzenem, hogy dolgozzanak szorgalommal, becsülettel és amijük van azt becsüljék meg, amit a két kezükkel megkerestek. De azt soha ne felejtsék el, hogy honnan gyüttek. Nekem az egyik ügyész nô azt mondta, de százszor eszembe jut: „Az a baj a mostani emberekkel, hogy aki egy kicsit többre vitte, az nagyon hamar elfelejti, hogy honnan gyütt. És ez a legnagyobb baj.” Ez legfontosabb attól még lehet emberséges, minden lehet de az nem szabad elfelejteni, hogy én is voltam talán valamikor lejjebb, most följebb vagyok de nem nézem le a másikat. Ez a legalapvetôbb az életbe, az biztos. Én mindig azt mondtam a gyerekeimnek, hogy amitek van, azt becsüljétek meg, a máséhoz ne nyúljatok, mert az azért dolgozott meg.

18

Alsócsernáton, Székelyföld - Legtöbbször háznál volt az esküvô, az enyém is itt háznál volt. A templomban esküdtünk, de ugye itthon háznál volt. Amúgy elfértek akkor a népek. Meg volt terítve az asztal bent is kint is, az ajtók nyitva aki akart bement- kijött úgyhogy evés mulatás volt. De … (nevetés)

És milyen ételek voltak az esküvôben? Szász Anna: -Hát minden esetre nem voltak úgy, hogy jaj elôétel. Jaj s akkor aztán volt húsleves, ami a lényeg volt, majorságból fôztek finom húslevest. Csináltak házi laskát, nem vették a boltból. Házilag csináltak laskát. S akkor töltött káposzta s reggel felé sült pityóka pire savanyúsággal. Ez volt a menü legtöbbször. Nem volt úgy, hogy elôétel elérakva külön tányérokba, mint most van. Nem. Megvolt a hosszú asztal terítve, hosszan így is úgy is az asztalok megvoltak terítve, úgyhogy csak be lehessen járni közikbe. S leves szép leveses tálakba, edények gyönyörûek voltak akkor is. Volt a vôfély amelyik minden-minden ételre valami beszédet mondott, hogy most következik a-a borjú nyerítés a-a-a az a borjúpaprikás volt, hogy is mondta borjúnyerítés a … krumpli, nem tudom hogy mondta, nem tudok vissza gondolni, gyermek voltam ugye akkor. Gyermek-fiatal. Szóval kitalálták ôk, hogy örökké mondtak minden ételre. Mikor hozta be a vôfély, jött elôl ugye a tálal s akkor utána jöttek az asszonyok amelyek segítették. S ô hozta

19

be a tálat, s akkor mikor oda ért, mert ugye ott ültek a vô párok az asztalfôn. Oda tette elôre a tálat a vôfély s akkor a nôk tovább rakták mindenki elejébe. Négy ember elejébe egy-egy tálat, hogy merítsen mindenki belôle. S akkor mondott egy mondokát a vôfély mindig, amikor letette az ételt. Nem tudom elmondani mert rég volt.

P

Pichner József és felesége Tótvázsony, Balaton-felvidék

Szávuly György és felesége Alsócsernáton, Székelyföld

Gyerekkorukba mivel játszottak, milyen játékok voltak akkoriban?

Régen is volt körhinta?

Hát ugye a nagyobb parasztok, már nagyon várták a május 1-et, mert ki kellett hajtani az állatokat. Akkor már nem lehetett ott benn lenni. Menni köllött és ôrözni, minden nap, de nem mondom, én legalábbis jól éreztem magamat. A cigánykúti erdôbe ôröztem sokat - de máshol is ôröztem több helyen - és ott van egy forrás, az árokba kifojt a víz és oda lementünk inni, nagyon szép hely volt. Ott van egy gyerekkori emlékem. Figyeltem egy madarat, aki fészket rakott, aztán csendbe lett. Gondoltam, megnézem és fölmásztam a fára. Én fölmásztam és tudjátok mit találtam? Egy sikló volt a fészekben. Elôször megijedtem, de nem féltem a siklótól. Megette a tojásokat, a kicsinyeket és még lett neki helye is, ahol legyen.

S

Hogyne, volt, volt és hát még nem is olyan olcsón, sôt voltak gyerekek, amelyikeknek nem volt pénze, azok fölment hajtani, mert akkor még nem motor hajtotta. Volt fent egy deszkakrepni, azt hajtották és mentek körbe, ugyanolyan gyorsan ment, mint mostan motorral. Hajtotta ott fönt négy-öt gyerek. Nem tudom, meddig kellett ott nekik hajtani és akkor egyszer fölülhettek. Akkor még úgy volt, nem motor hajtotta a Ringlispielt.

Mit üzennének a fiataloknak? Minden jót, és éljék meg azt, amit mi. Legyenek idôskorúak, és éljék olyan örömmel az életüket, mint mi. Egészséget békét, szeretet.

Labdával , rongyból bubát csináltunk. Nem voltak ilyen bubák mind most ilyen játékok mind most, nem, nem inghátból s ilyen ne, az angyalka zsíros pepét hozott. Mi az a zsíros pepe? Zsíros kenyér, ezelôtt nem hozott az angyalka nem tudom miket, cipôt, diót, almát, mogyorót veres hagymát ilyesmiket. A cipôket me kellet pucolni s abba bele tenni és az volt az angyalka. Nem mind most, hogy mindent megvesznek, annyi a játék, hogy ezelôtt tíznek nem volt ennyi.

Mikor mentek a kollektívbe, tehát program volt-e, hogy reggel hány órára kellet menni meddig dolgoztak? Reggel hat órára bé kellet menni, tizenegy órakor arra elvégeztünk mindent. Tizenegy órakor haza jöttünk amelyik nem volt szolgálatos, minden estáloba egy szolgálatos kellet lenni ott maradni, s akkor megint két órakor kellett visszamenni este hatig, vagy nyolcig, vagy hétig hogy elvégezte a dolgot. Fejni kellet, volt tizenegy db fejôs tehén. Minden embernek meg kellett fejje, el kellet gondozza.

Mit üzennének a mai fiataloknak? Melyik fiatalnak, itt mindegyiknek?

Mit üzenne az unokáinak, hogy ha lehetne egy ilyen tanács, amit adhatna Andinak? Ügyeljetek magatokra rosszat ne csináljatok, fogadjatok szót. Ha kocsit vezet Jánoska ügyeljen, ne hogy valami lelje, amíg haza

Milyen volt régen a búcsú? Meghívtuk a vendégeket, elmentünk a templomba.

20

21

jön. Addig búsulom, akár hol vannak, le nem tudok feküdni addig, amíg haza nem jönnek. Nem megyek keresztül, hanem ki a kapuig és vissza ki a kapuig vissza, jöttek-e haza, nem lelte-e valami, siratom ôköt, mert minnyá minnyá sirok. Elmennek Kovásznára olyan üres az élet, mintha mindenki kihalt volna. Senki ide nem jön, alig várom, hogy haza jöjjenek, na ennyit mondok. Alig várom, hogy hazajöjjenek, mihelyt jönnek haza, abba helybe jônek bé. Mondom jôjjenek, amíg van hova jöjjenek, mert mindjárt nem lesz ahova jöjjenek.

W

Weinhardt Ferenc, és felesége

Tudnának mesélni egy olyan ünneprôl, ami kivételes volt önöknek? Milyen volt például a farsang? A farsang. Hát akkor is föl szoktak öltözni, mi ugyan már nem de az idôsebbek még fölöltöztek. Volt ottan ördögtôl elkezdve mindenféle maskara és akkor járták az egész falut. Az elevenebbek bementek tyúkólakba ellopták a tojást, vagy a füstölôbôl a kolbászt. Meg hát ugye, ittak, szórakoztak, és hát este összegyûltek és azt a tojást, amit össze sikerült szedni azt megsütötték, v a g y fôzték, aztán megették. Ez volt a szórakozás végül. Mondjuk a Búcsúi bált azt nagyon vártuk, az volt a fô attrakció. Akkor minket ugye elkísértek a szülôk. Úgy, hogy ott ültek velünk édesanyáink és árgus szemmel néztek bennünket egész éjjel.

Tótvázsony, Balaton -felvidék kelni. S akkor utána még minnyá lett a keresztelô, s akkor utána ugye már az as�szony látta el az egész mindenséget.

Még arra szeretném megkérni önöket, hogy üzenjenek valamit a fiataloknak. Hát a fiataloknak. Hát ebbe az állandó, rohanó és állandóan változó világban én megmondom ôszintén, hogy a fiataloknak sem könnyû a helyzet. De azért próbáljanak úgy élni, hogy hasznos tagjai legyenek ennek a társadalomnak, és azért becsüljék meg a szüleiket és az idôseket, mert az idôseknek nagy szükségük van erre mert, hiszen már egy élet terhét cipelik a vállukon. De természetesen a fiatalokat is meg kell becsülni nekünk idôseknek is, mert a fiatalok is csak úgy tudnak tisztelet adni, hogy ha megtanítottuk rá ôket. Hogy ha ôk is tiszteletbe éltek. Úgy, hogy én ezt üzenem nekik.

Csiporkázó Játszóház Egyesület- Alsócsernáton Az Úr 1996. esztendejében egy játszóházat hoztunk létre gyermekeknek, de ahogy az lenni szokott, a mi szájunk íze szerint tálaltuk fel a kiéhezôknek. Meg is volt a hála érte, mert még ez év ôszén Vámszer Géza díjjal tüntettek ki, sok szülô, és gyermek örömére. A cél nem más, mint a zenei, verbális, és tárgyi anyanyelv ápolása, mûvelése, érzelmek, fantázia aktív szerepeltetése, erkölcsiérzelmi hasznot húzni minden magyar gyermeknek, fiatal felnôttnek és pedagógusnak egyaránt. A csuhé, szalma, venyige, gyöngy, fonal, madzag, fa, festék, gyapjú minden engedelmeskedik a kéznek, szívnek, észnek, megdolgoztatva annak tulajdonosát ott és akkor, azzal a feladattal, hogy megismételhetetlen csodát hozzon létre. 15-ször szólítottuk már a gyermekeket táborba, nyaranta, 9-szer csiporkáztak a tanítók a Pedagógusok Házával karöltve, 6-szor rendeztünk Néptánctalálkozót, de volt már Vôfélycsata bálunk, Húsvéti bál, ahol a gyermekek megkóstolhatták nagyanyáik fôztjeit, mai nyelven szólva továbbképpezzük a fiatalt, öreget. Számszerûsítve kb. 1500 gyermek, és megannyi pedagógus, fiatal, fiatal felnôtt, szülô talált örömöt a tábori munkánkban, néptáncban, az ország minden megyéjébôl voltak már tanítóink, akik tovább tanítják a mi értékeinket.

Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület- Tótvázsony Egyesületünket 2002-ben alapítottuk, a 16-21 éves fiatalokból álló baráti társaságunkból. Alapítóink nagy része a helyi közösségi élet aktív segítôje, a helyi sváb tánccsoport tagjai voltak. Óriási élmény volt megélni, hogy fiatalként is partnernek tekint minket a helyi önkormányzat, a helyi felnôtt és idôsebb korosztály. Elsô közös munkánk a Savanyó Jóska Napok szervezése volt, majd kisebb rendezvényekkel egészítettük ki tevékenységünket. Elsôrendû célunk volt mindig is, a helyi közösség építése, a helyi igények felismerése és kiszolgálása. Falunk testvértelepülési kapcsolatát színesítettük ifjúsági programokkal, az erdélyi Csernáton fiataljaival sok értékes hagyományôrzô tábort szerveztünk.

Tudnának nekem mesélni kicsit, hogy milyen volt régen a gyermekszülés? Hát a gyermekszülés az itthon zajlott le helybe. Volt a faluba egy bábasszony és akkor az vezette le a szülést, úgy, hogy nem úgy volt, hogy mindenkit Veszprémbe visznek. S akkor ugye a komaasszony az fôzte addig az ebédet, vagyis segített. A családnak ô fôzött addig, általában egy hétig, ugye addig amíg az asszony meg nem erôsödött vagy fel nem tudott

22

Gyermekeknek évek óta nyári napközit szervezünk, nagyon sok helyi segítôvel, támogatóval. Jó érzés látni, hogy a jó ügyért összefog egy közösség, megmozdul a település apraja nagyja. Ifjúságnak klubot mûködtetünk, igyekszünk tartalommal és az igényeiknek megfelelô körülményekkel megszólítani ôket. A családos korosztálynak mesekuckót tartunk. Az idôsekkel most indult igazán be a kapcsolatunk ezen kiadvány által bemutatott programmal. Hisszük és valljuk, hogy csak úgy érdemes közösséget építeni, hogy a közösségen belül mindenki számára vannak kapcsolódási pontok, ha a közösséget igényei szerint szétbontva, de teljes egységét lefedve dolgozunk.

A kiadványt támogatta:

A Fiatalok Lendületben Programot az Európai Unió fiatalok számára hozta létre. Célja, hogy a fiatal európaiakat aktív Európa polgári – társadalmi részvételre, szolidaritásra és toleranciára ösztönözze, és bevonja ôket Európa jövôjének alakításába. A Program elôsegíti a fiatalok mobilitását Európa határain belül és azokon kívül is, hozzájárul a nemformális tanulási lehetôségek bôvítéséhez, valamint a kultúrák közötti párbeszédhez. Emellett iskolázottságtól, szociális és kulturális háttértôl függetlenül bátorítja valamennyi fiatal bevonását és foglalkoztatatását, hiszen a Fiatalok Lendületben Program mindenkié! www.yia.hu