Szegény György. Kockázatelemzési preferenciák

Szegény György Kockázatelemzési preferenciák

Összegzés: Tapasztalhatjuk, hogy a kockázat fogalma, így értelmezése is attól függ milyen megközelítési módot használunk. Természetesen, ha vannak preferált megközelítési módok, akkor ehhez hozzárendelt a kockázatkezelési mód is. Teljes képet nem kaphatunk, maximum az értékelő szempontjairól, az adott kockázati tényezőről. Mivel a törvény a pszichoszociális megközelítési módot nevezi meg, ezért ésszerű volt megvizsgálni az adott alakulatnál a szervezeti és az egyéni értékeléseket. Ezek statisztikai átlaga biztosítja a nivellálást, azaz objektívvé teszi a mérések eredményét, illetve relevánssá a következtetéseket, anélkül, hogy elvesznénk az egyénre ható igénybevétel dzsungelében. Azonban az egyén állapotát, szubjektív értékelését is módunk van elemezni. Továbbmenve, a cirkulárisan ismételt vizsgálatokkal összehasonlítási alapot nyerhetünk az egyes tényezők befolyásoló hatására és a szervezet, valamint az egyén kölcsönhatására, az adott munkakör vonatkozásában. Ennek a kölcsönhatásnak a fontosságára hívom fel a figyelmet, mert tapasztalati tény, hogy nem mindegy, ki, milyen állapotban, milyen körülmények, elvárások között és hogyan végzi a munkáját. Ezért lényeges feltétel, hogy mind a szervezet, mind az egyén ismerje a munkakörére érvényes kockázati tényezőket, amiket a döntéseiben megfelelően figyelembe tud venni a kockázat optimalizálása érdekében.

2008.január 21.

Summary: It’s an experience that the idea of risk and its interpretation depend on the manner of approach. If there are preferred manners of approaches then these have different kinds of risk-managements. We can only see the evaluative point of view about the given risk-factor. Since the law names the psychosocial manner of approach, it was rational to analyse the organizational and the individual assessments. The statistical average of these ensures the level off, so it makes the results of the measurements objective, and the conclusions determinant without losing ourselves in the jungle of affective employment. But we can analyse the state of the person and its subjective assessment. Beyond that, with the circular analyses we can get a base of comparison of the influential effects of certain components, and the interaction between the organization and person in connection with the given sphere of activity. I call everybody’s attention to this interaction, because it’s an experience that it matters much who, in what conditions, and how does his job. So it’s important to the organization and to the person to know the risk-factor of his sphere of activity, which can be taken into account to optimalize the risk.

Az 1987. évi „Single European Act” fogalmazta meg először a saját jogán a munkahelyi egészség és biztonság célkitűzéseit és politikáját. A Single European Act 118a. cikkelye kimondja, hogy „a tagállamoknak különös figyelmet kell fordítaniuk a dolgozók munkahelyi egészségének és biztonságának fejlesztésére, célul kell kitűzniük, hogy a körülményeket (munkakörnyezet, munkafeltételeket) harmonizálják”. Egyik legfontosabb alapelv, hogy a munkáltató általános kötelessége, a foglakozási veszélyeztetés megelőzése (nyilvánvalóan itt van szerepe a fenti kivételnek), az információáramlás biztosítása a munkavállalók érdekében, oktatás szervezése, a szükséges eszközök biztosítása. A munkáltató kötelezettségének határozza meg a kockázatbecslést, a kockázatkezelést, azt, hogy figyelembe kell vennie a munkavállaló milyen feladatokra képes, ennek érdekében kötelezi a munkaadót a munkavállaló folyamatos képzésére. Tehát a dolgozók védelme érdekében törvény írja elő a kockázatelemzést az adott munkatevékenységre minden munkáltatónak. Természetszerűleg a Magyar Honvédségben is kötelező a kockázatelemzést elvégezni. A törvény nevesíti, hogy a parancsnok egy személyben felelős a beosztottjait (dolgozókat) ért káros hatások következményeiért. Ezért szükségessé vált a kóroki tényezők azonosítása, feltérképezése, minősítése és ebből a szükséges intézkedések meghozatala. A 21/2003. (VI.24.) HM-ESzCsM együttes rendelet megfogalmazásában a kockázati események (bizonyos esetben, pl. stressz, mint kóroki tényező) között nevesíti a pszichoszociális kockázatot, veszélyt. Ezért, ha a pszichés veszélyeztetésről, azaz a pszichoszociális kockázatról beszélünk, akkor jelentősen finomítani kell a fenti fogalmakat és drasztikusan átalakítani (a munkabiztonság szempontjából már viszonylag jól algoritmizált) metodikát. A törvény előírja, hogy nem az egyént vizsgálom, hanem a munkakört, az intézkedéseket, megállapításokat a munkakörre kell vonatkoztatni. Azonban ez alapvetően módosul, mert a pszichológia arra nem képes, hogy az adott munkakörre közvetlenül határozza meg a kockázatokat, kénytelen a dolgozókat vizsgálni, és a következtetéseit ebből levonva a munkakörre, általánosítani. Azaz, már a vizsgálat is pont fordítva történik, mint pl. a vegyi veszély meghatározásánál. Másrészről –látszólag- elég nehéz megkülönböztetni azt, hogy a munkahelyen uralkodó légkör hat a vizsgált személyre, vagy abszolút külső körülmény, pl. összeveszett reggel a feleségével. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, vizsgáljunk meg egy meghatározást a két legfontosabb fogalomra: a veszélyre és a kockázatra. „Kockázat (risk): annak a valószínűsége, hogy egy adott rendszer adott eleme egy rögzített időtartam alatt meghatározott módon károsodik. A munkabiztonság vonatkozásában ez annak a valószínűségét jelenti, hogy a dolgozóból, a munkaeszközből és a munka tárgyából, valamint az ezeket befoglaló környezetből álló Ember - Gép - Környezet rendszer valamelyik meghatározott alrendszere, illetve eleme a dolgozó és a munka eszköze/tárgya közötti interakció során megsérül. A kockázat, mint valószínűség tehát nagyobb statisztikai minta alapján meghatározott számszerű érték, amelynek megadásakor mindig azt is meg kell adni, hogy (1) minek a károsodására, (2) milyen károsodásra és (3) milyen hosszú időtartamra vonatkozik. A kockázatot munkabiztonsági vonatkozásban legtöbbször a dolgozó sérülése szempontjából értelmezzük. Egyes esetekben indokolt lehet a kockázatot nem a dolgozó sérülésére, hanem a munka eszközének/tárgyának vagy a környezetnek a károsodására vonatkoztatni.” Izsó (2006) a. „Veszély Veszély (danger): adott veszélyforrás és az ahhoz tartozó kockázat kombinációjaként előálló olyan rendszer-állapot (a körülmények olyan együttese), amely

bizonyos mértékig előre látható módon potenciálisan meghatározott károsodáshoz vezethet.” Izsó (2006) b. A kockázat ezen meghatározása számos problémát vethet fel. A fentiek szerint végezve a kockázatelemzést gyakorlatilag statisztikai veszélyelemzést végzek, aminek természetesen van egy bekövetkezési valószínűsége. (Valahogy úgy, hogy annak is van egy valószínűsége, hogy egy nagyobb égitest becsapódik a Földbe, ami világméretű katasztrófát indít el. Ezt ki tudjuk számolni. Még szerencse, hogy erre az eseményre legalább 65 millió éve várunk és lehet, hogy még ennyit kell várni. Vagy holnap megtörténik?) Azaz, a fogalomértelmezés számos kérdésre nem ad választ. Például: A percepciónk sajátosságai, a kognitív torzításaink, a preferenciáink, stb. vagyis arra, hogy a személyiségünk a meghatározó az ingerre adott válaszokban. Tehát az sem közömbös, hogy ki az, akire az adott kockázat hatásai vonatkoznak. A fentebbi megközelítés nem rossz, vagy jó, hanem egy preferancia. Azaz a kockázatértékelésben, így a fogalomértelmezésben is vannak preferált megközelítési módok, ami jelentősen befolyásolják, hogy mit kezdünk a feltárt kockázati tényezőkkel. Teljes képet nem kaphatunk, maximum az értékelő szempontjairól, az adott kockázati tényezőről. Belátható, hogy az intézkedéseket, a költségráfordítást, stb. tekintve nagyon nem mindegy mit választok. Milyen csoportosítások léteznek? Sokan, különböző szemszögből igyekeztek meghatározni a kockázat fogalmát, amik önmagukban akár relevánsak is lehetnek. Sokféle megközelítés létezik, ebből kiemelve a Renn (1992) által kidolgozott taxonómia alapján az alábbi csoportosítást: •

Technikai közelítések

A technikai közelítés szerint a kockázat nagyságát a valószínűségekkel súlyozott negatív hatásokkal mérik. Például: a halálos balesetek éves várható értékével, amit a valamely százalékban a gyorshajtás okoz. Bekövetkezési valószínűségeiket pedig a múltbeli megfigyelések alapján statisztikai módszerekkel, vagy ok-okozati kapcsolatok modellezésével számítják ki. A kockázat pedig nem más, mint a nemkívánatos események, berendezések vagy rendszerek meghibásodásai következtében az emberre és a környezetre gyakorolt negatív fizikai-kémiai-biológiai hatások. Előny, hogy a kockázatok viszonylag könnyen számszerűsíthetők, összemérhetők, és tudományos ismeretek birtokában csökkenthetők. Azonban kritikákat is meg lehet fogalmazni: a kritériumok, a kockázatos hatások, a valószínűség mértékének mérése, szubjektív preferenciákon, értékítéleteken alapulnak. A folyamatok komplexitása miatt képtelenség (különösen az emberi tényezőt) minden tényezőt figyelembe venni. A mintaválasztás módja (időbeli és térbeli) erősen befolyásolja az eredményeket. Azaz nem mindegy, hogy a láncfűrész által bekövetkező baleseteket a boltban, eladásra váró eszközök vizsgálatából számolják, vagy hivatásos favágónál az erdőben végzett munkavégzése során. Ezen megközelítési mód szerint mindig a múltbeli eseményekből (bekövetkezett nem kívánatos események gyakoriságából) indulnak ki, azt feltételezve, hogy nem változik semmi és a jövőben is hasonló események következnek be. Ezenkívül nem képes megfelelően kezelni a még kevés ideje létező, vagy ismeretlen kockázati eseményeket. Erre csak becslést adhat, ami ismételten csak a kockázatelemző szubjektivitását jelzi biztosan. Ezért fordulhat elő, hogy a szakértők a konkrét kérdésekben maguk sem értenek együtt, hiszen közel ugyanazon –objektívnek tekintett- adatokból egyes tudósok jégkorszakot, mások globális felmelegedést jósolnak. •

Közgazdasági közelítések

Ebben a megközelítésben a szubjektív elégedettség (vagy elégedetlenség) is meghatározható, nem csak a fizikai károk. Azaz, a döntéseknél figyelembe vehető a várható előny és a negatív következmények aránya is (Pl. hulladékfeldolgozó – munkahelyteremtés). Ezért nem az egyes tevékenységeket vizsgálja a kockázatosságuk szempontjából, hanem az arányokat, mégpedig úgy, hogy a kockázatcsökkentés az előnyök, a haszon maximalizálása mellett jelenjen meg. Tehát a kockázat a nemkívánatos esemény következményeinek várható hasznossága. A különféle következményeket a szubjektív hasznosság alapján számszerűsítik, majd a következmények bekövetkezési valószínűségével súlyozva számolják a várható hasznosságot. (Pl. Kórházi ágyak csökkentése.) Kritikaként jelentkezik ismét a szubjektivitás az alternatívák kiválasztásában, milyen pozitív és negatív hatásokkal számol, mit tekint haszonnak és milyen szempontból maximalizál. Nem tudja figyelembe venni az eltérő érdekeket, értékeket. Új kockázati eseményeknél szélsőséges lehet az értékítélet, mert nincs elegendő információ a várható következményekről. Az egyes csoportok nyeresége más csoportok veszteségével jár együtt, ami azt jelenti, hogy azt, hogy melyiket preferálom szubjektív döntések eredménye, ami etikai problémákat vethet fel. A másik jelentős problémakör, a hasznosság kérdése, milyen értéket rendelek hozzá, azaz például „mennyibe kerül” az emberi élet, az életminőség? •

Pszichológiai közelítések

Alapvetően a szubjektív ítéletalkotást tekintik elfogadhatónak, bevezetve a szubjektíven elvárt kockázat fogalmát. Leginkább azért, mert az a feltételezés, hogy a kockázatértékelés mindenképpen humán tevékenység. Ha humán tevékenység, akkor nem sok értelme van olyan valószínűségekkel számolni, ami a gyakoriságból, múltbeli tapasztalatokból adódik és vagy bekövetkezik alacsony valószínűségnél, vagy nem következik be mégsem, hiába magas a valószínűsége. Azt vizsgálja, hogy az emberek hogyan tudnak valószínűségi következtetéseket levonni és milyen kontextuális sajátosságok befolyásolják az észlelt kockázatot. Belátható, hogy ha az egyén kockázatosnak ítél egy eseményt (függetlenül, hogy milyen haszonmaximalizálása van, és függetlenül, hogy milyen valószínűsége van), akkor a szerint fog cselekedni, ahogy ő a kockázatot magára vonatkoztatva érzékeli. Ezen megfogalmazás szerint a lényeg, hogy szubjektíven mit tekint az egyén kockázatnak és milyen a feszültségtűrő képessége. Ezért a viselkedés minden valószínűség ellenére is megjelenhet, azaz a laikus kockázatértékelés határozza meg a következményeket. (Gondoljunk a Posta Bank botrányra, ahol az emberek minden közgazdasági számítás és statisztika ellenére kockázatosnak gondolták a bankban tartani a pénzüket. Ez a manifeszt kockázatértékelés eredményezte azt a viselkedést, hogy tömegével akarták az emberek kivenni a pénzüket.) Ez a kockázat megközelítési mód arra épül, hogy az emberek általában kevés információ alapján (korlátozott racionalitás) hozzák a döntésüket, azaz a hiedelmeik felértékelődnek. A kockázat értékelés folyamatos, ezért fontos, hogy mikor és milyen környezetben értékeli a kockázatot az ember. A kockázatészlelésben a következő heurisztikák befolyásolják az ítéleteket: • A hozzáférhetőségi heurisztika a valószínűségbecslésben okozhat pontatlanságot: alkalmazásakor egy esemény gyakoriságának a megítélése attól függ, hogy az mennyire elképzelhető, milyen könnyű az emlékezetbe idézni, mekkora az esemény érdekessége vagy érzelmi felszólító jellege. A hozzáférhetőségi heurisztika szerepét 41 tényező haláloki

gyakoriságára vonatkozó vélemények segítségével mutatták ki. (Lichtenstein et al., 1978). A hiba tendenciája azt mutatta, hogy a nagyon ritka okokat gyakoribbaknak (pl. gyilkosság), a nagyon gyakori okokat (pl. szívbetegség) pedig ritkábbaknak tartották, az ítéletek terjedelme tehát szűkebb skálán mozgott. • Egy másik heurisztika a túlzott bizonyosság a saját ítélet helyességében: a halálokokra vonatkozó vizsgálatban a válaszolóktól azt is megkérdezték, hogy milyen téttel fogadnának arra, hogy ha két okot összehasonlítanak, akkor eltalálnák-e, hogy melyik a gyakoribb ok. Bár az ítéletek 1/8-a helytelen volt, mégis a megkérdezettek 55%-a 50:1-hez fogadott arra, hogy helyesen becsülte a gyakoriságokat. A saját tudás korlátainak fel nem ismerése a szakértőknél is jellegzetes és veszélyes hiba: ez a csoport hajlik arra, hogy túlzottan bízzon a tudomány eredményeiben, nem ismerve fel a technikai rendszerek működési mechanizmusainak túlzott bonyolultságát. Ez a biztonság nem sarkallja a szakértőket arra, hogy kételkedjenek saját véleményükben és hogy újabb információkat szerezzenek be. • A bizonyosság kívánása arra készteti az embereket, hogy a bizonytalanság okozta szorongást túlzott, megalapozatlan bizonyossággal csökkentsék. Mint Kates (1962) interjúiból kitűnt, az árvíz áldozatai (tévesen) úgy vélik, hogy ugyanaz a katasztrófa nem fordulhat velük újból elő. • A sebezhetetlenség illúziója annyit tesz, hogy az emberek - minden alap nélkül hisznek abban, hogy a rossz dolgok csak másokkal történhetnek. Ezt az irreális optimizmust több hiedelem kapcsán kimutatták: az emberek kevesebb egészségi problémát, kevesebb és enyhébb balesetet, kevesebb kudarcot stb. várnak a saját jövőjükben, mint ami egy hozzájuk hasonló átlagos embernél bekövetkezhet (Svenson 1981; Weinstein; 1986, Kulik és Mahler 1987; Zakay, 1983). Más pszichológiai megközelítésben Vlek és Hendrickx (1988) szerint a kockázat egyszerűen stressz helyzet, amikor is a veszély az események feletti kontroll elvesztése. A veszélyeket az emberek mindig saját magukra vonatkoztatják, egyedüli esetként kezelik, így mindig igyekeznek racionális (kedvező kimenetelű) döntést hozni. Ha a feltételezett veszélyt nem érzik magasnak, akkor pozitív jellegűnek is gondolhatják. Például az extrém sportok művelői, akik kockázatkereső magatartást folytatnak, de ugyanúgy kockázatkereső magatartás, amikor vállalkozásba kezdünk. A különböző egyének különféleképpen ítélik meg ugyanazon esemény kockázatosságát, sőt, az egyén is különféleképp ítélheti meg az idő múlásával. Kritikaként jelentkezik, hogy az egyéni kockázatpercepcióra összpontosít. A gyakorlati kockázatelemzésben nehézkes számolni az egyéni (laikus) kockázatértékeléssel. A kockázat ugyanazon eseményre nem állandó, hanem dinamikusan változik. A pszichológiai elméletek, vizsgálatok azzal foglalkoznak, hogy a kockázatra vonatkozóan milyen környezetben hozza a döntéseit az egyén, de a társadalmi hatásokat már nem számolja. (Thompson, Ellis és Wildavsky, 1990)

•

Szociológiai és antropológiai közelítések

A szociológiai és antropológiai megközelítés alapján az egyén kockázatértékelése erőteljesen függ attól, hogy milyen elsődleges szocializációs színtérből származik, milyen csoportba tartozik és milyen referencia személyek befolyásolják az ítéleteit. A csoportértékek, érdekek, a közös kulturális tudás, a világnézeti hiedelmek befolyásolják a kockázatértékelést. Fontos, hogy milyen kulturális közeg hatásait képviseli az egyén a kockázatértékelés folyamán. Adott kultúrában az egyén a centrumhoz, vagy a perifériához tartozik. A kockázatértékelés szempontjából nem mindegy, hová tartozik, mert például a perifériális körbe tartozó egyének hajlamosabbak kockázatvállaló magatartást tanúsítani. A kockázatértékelést a társadalmi elfogultság határozza meg és az, hogy az egyén milyen módon azonosul a saját csoportjával. Kritikák azonban ezen elméleteket és kockázatmegközelítési módokat is érik, leginkább az elméleti megalapozatlanság miatt. A kultúrantropológiai megközelítésben vitatható, hogy ennyire egyszerűen modellezhető lenne a kockázatértékelés. Belátható, hogy a különböző kockázat számítási módok jelentős eltéréseket mutatnak ugyanazon folyamatok, tényezők vizsgálatában. Talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a következtetések és ebből adódóan a következmények is mások lesznek, akár ugyanazon adatsorból is. Az is belátható, hogy az emberek szubjektíven érzékelik és értékelik a világot. Azonban nem egyedül vannak így a társadalmi folyamatok is nagymértékben hatnak rájuk. Az is tény, hogy különböző információkhoz juthatnak, így bármennyire is igyekeznek racionális döntést hozni, az mégsem lesz több, mint a korlátozott információn, csoportnyomáson, egyéni kognitív tényezőkön és mindenek előtt a preferencián alapuló döntés. Talán addig nincs is baj, amíg csak saját magára vonatkozik a döntés és ennek következménye. Mivel ez az eset ritkán fordul elő, általában a saját döntéseink másokat is érintenek, igyekszünk minél objektívebb és racionálisabb adatokra és eljárásokra támaszkodni. A fentebbiekből kitűnik, hogy bár igazolható a törekvés, de mégis ezek a legszubjektívebb döntéseket eredményező eljárások az embereket érintő kérdésekben. Annál is inkább, mert hajlamosak vagyunk a saját döntéseinket igaznak elfogadni, kizárva az összes ellenkező véleményt, mert a döntés folyamán involválódunk és elköteleződünk. A kulcs ebben az okfejtésben: az emberekre ható folyamatok, döntések és következményeik, aminek bejóslására (bekövetkezésének valószínűségére) alakultak ki különböző kockázatértékelési eljárások. Azt is pontosan tudjuk (érezzük), hogy az előnyök mellett jelentős hátrányokkal is számolni kell, ha csak egyféle módon kívánunk kockázatértékelést végezni. Kívánatos lenne az oly óhajtott pontosság érdekében a különböző értékelési módokat integrálni. Természetesen számosan gondolkodtak már el azon, hogyan lehet integratív módon összefoglalni a különböző elméleteket. Ebben a kérdésben már az is haladás, hogy, egyáltalán a kockázat fogalmát, a folyományát, a kockázatértékelést hajlandóak vagyunk úgy megközelíteni, hogy elismerjük, hogy különféleképp érthető a kockázat, különböző a tartalma és a megoldási módja. Más aspektusban egyetértenek a különböző felfogások képviselői abban, hogy –mást, mást értve alatta- a kockázat nemkívánatos esemény, amit szubjektív kategóriák mentén értékelünk, illetve minden esetben igyekszünk mérhetővé tenni. Legtöbbször egyszerű statisztikai qvantitatív elemzést alkalmazva. A qualitatív elemzés általában kimarad, minden szükségessége ellenére. Egyértelműen a pszichológiai megközelítési módnál kerül a látókörbe, azonban túlságosan parttalannak látszik a vizsgálandó tényezők köre. Valamennyi közelítés kockázatfogalma osztja azt a feltételezést, hogy a jövő nem előre determinált, hanem függ a jelenben zajló humán tevékenységektől, azaz a negatív események elkerülhetőek, de legalábbis enyhíthetőek.

Az általános fogalmakat tekintve gondolom, nem csak nekem tűnik fel, hogy a kockázat, veszély, hazardírozás, fogalmak negatív értelműek, valamely nem kívánt esemény (esetleg elviselt, vagy „szükséges kockázat” összefüggésében jelennek meg) és szervesen összekapcsolódnak a biztonság fogalmával, mint ellentétes értelmű szóval. Ez talán így lehet akkor, amikor arról van szó, hogy elvágom – e a kezemet, vagy sem. Viszont nem feltétlenül van így a pszichológiában. Sőt, ha figyelembe vesszük az „emberi tényezőt” (azaz komolyan gondoljuk az Ember – Gép – Környezet kapcsolatot) akkor szinte bizonyosan nem így van. Bizonyos szintű kockázatot érzékelni kell, egyrészt, mert teljesen megszüntetni nem lehet, másrészt motiváló erő lehet. Az észlelt kockázat mindenképpen pszichés folyamatokat indít el. A jelen értelmezésben mindegy, hogy az észlelés közvetlen percepción, vagy mások által közvetített információkon, preferencián alapul, mert pszichés folyamatokat és nem ritkán viselkedésváltozást indít el. (Gondoljunk a média által közvetített madárinfluenzára, melynek következménye a drasztikus baromfihús fogyasztás csökkenés lett, függetlenül attól, hogy az emberek többsége közvetlenül nem találkozott a problémával.) A folyamatos kockázatértékelés kapcsán van lehetőségünk arra, hogy módosítani tudjuk a döntéseinket és a cselekvéseinket. Gondoljunk a SWOT analízisre. Igaz, nem mindig szoktuk ilyen tudatosan átgondolni. Amikor a döntés-előkészítés folyamán a vágyott állapot, azaz a cél elérése érdekében számba vesszük a kialakítandó állapot előnyeit, hátrányait, hozzárendeljük a személyes és az elérhető erőforrásokat, a serkentő tényezőket, valamint megbecsüljük mi az, ami hátráltat bennünket, akkor nem mást csinálunk, mint kockázatelemzést végzünk. Ezek alapján egyénenként és szervezeti szinten is más – más az, milyen aránynál vagyunk hajlandóak cselekedni. Mi történik akkor, ha a kockázatot csak veszélynek, károsnak gondoljuk? Logikusnak tűnik, hogy igyekezzünk minél jobban elkerülni. Igaz, ha a munkavállaló kap egy megfelelő védőkesztyűt, akkor már csökkentettük a sérülés, egészségkárosodás kockázatát. Ilyen értelemben természetesen jogos a kockázatkerülés. Azonban –életszerűen- elképzelhető olyan hirdetés, hogy magas juttatásokért erősen kockázatkerülő menedzsert felveszek? Lehetséges, de nem valószínű. Azonban van olyan személyiségvonás, amit kockázatkerülő és kockázatvállaló magatartásnak nevezünk. A kockázatkerülő magatartás csapdája, egyfajta ördögi kör, hogy azzal, hogy elkerülni igyekszik a kockázatosnak észlelt, vélt helyzeteket, biztonságra törekszik, valójában azt nyeri, hogy egyre kisebb és kisebb lesz az a kockázat, amit még el tud fogadni, amit még meg tud oldani. Kompetenciát veszít, bizonytalan lesz, önértékelése meredeken zuhan, kialakul a tanult tehetetlenség, félénkség, depresszió, kiégés. Ez a folyamat azt eredményezi, hogy minél inkább elkerülni igyekszik a kockázatos helyzeteket, annál több olyan inger éri, ami kockázatot jelent számára. A kockázat, akár ösztönző, motiváló erő is lehet. Azaz nem negatív fogalom, hanem értékeléstől függően (azaz nem mindegy ki értékeli, milyen kontextusban, milyen célok érdekében, és milyen konszenzusos megállapodás alapján) lehet negatív és pozitív kockázat. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük az embert, a kockázatértékelőt. A fentebbi leírások kizárólag arra vonatkoztak, hogy hiba mechanikusan kezelni, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyni az embert a kockázatelemzés folyamán. Olyan tényezők mérésénél, mint például a zaj, vibráció, stb. (amik standardokra, hitelesített műszerekre alapozva viszonylag jól mérhetőek) is feltétlenül figyelembe kellene venni a pszichés változókat, az emberi tényezőt. A fentebbiekből is kitűnik, hogy a törvény által előírt kockázatértékelést a pszichoszociális helyzetre vonatkozólag nem a megszokott algoritmusokkal és nem a megszokott fogalmak figyelembevételével kell végezni. A kockázat együtt járhat azzal, hogy veszélyes az adott tevékenység. Igaz, nem lineáris és mechanikus módon. Elképzelhető, hogy egy tevékenység (munkatevékenység) kockázata magas – a veszély mértéke alacsony, illette fordítva. Az a tevékenység motivátora, akár az elkerülésre, akár a vállalására, hogy milyen arányú a várható

haszon, milyen kockázatértékűnek és milyen veszélyességűnek ítéljük az adott folyamatot. Kívánt állapot akár maga kockázat is lehet, gondoljunk a magas kockázatértékű sportokra, vagy a tőzsdére. Ha azonban a konkrét emberi tevékenységre (humán folyamatok), konkrét eseménytérre kell releváns kockázatértékelést végezni, akkor semmiképpen nem célszerű ragaszkodni egyetlen kockázatértékelési metódushoz sem. Mégpedig azért, mert információt vesztünk, túlságosan befolyásoló az egyéni preferencia, mind a diagnózis, mind a következtetés szempontjából. Azaz, az egyoldalú, preferencián alapuló kockázatértékelés és az ebből adódó döntések bármily objektívnek is látszanak, nem szólnak másról, mint a kockázatértékelő és/vagy döntést hozó személyéről. Érdemes vizsgálni mi az, ami meghatározó lehet a kockázatértékelés szempontjából? Mindenképpen megállapítható, hogy adott kultúrában, csoportban élő a saját viszonyrendszerében, interakcióban lévő személy információ birtoklása, a kognitív képességei (különös tekintettel az absztrakciós képességre) és a személyisége és az észlelt kockázat jelentősége a meghatározóak. Természetesen jelentős tényező, hogy csoportban milyen lesz a meghozott tudatos, vagy kevésbé tudatos döntés érdekérvényesítése. Amennyiben az emberi tevékenységre (jelen estben munkatevékenységre) vonatkoztatunk kockázatértékelési céllal következtetéseket, akkor meghatározóak a szervezet részéről az általában preferált arányok, a szervezet kockázatvállalási képessége, az egyén részéről az egyéni kockázatvállalási képessége és az egyén aktuális állapota. Természetszerűleg a szervezet kockázatvállalási képessége nem minden esetben esik egybe az egyén kockázatvállalási képességével. Ebből számos konfliktus adódhat, hiszen előfordulhat, hogy a parancsnok által vezetett alakulat igényei nagyobb kockázatvállalást igényelnek, mint amennyit a parancsnok fel tud vállalni. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy a parancsnok nem dönt, vagy elodázza a döntést, vagy igyekszik lavírozni mindig a biztosabbnak vélt irányába. Természetesen ezen magatartás kárt okoz, a szervezetnek és végső soron magának a parancsnoknak is. Azaz a kockázatos eseményből veszélyes esemény alakul ki. Számos példával lehetne alátámasztani, hogy szükséges a tevékenységeket folyamatában elemezni, a kockázat és a veszély elemzése nem ugyanaz, ráadásul nem is mindig tetten érhető, hiszen valószínűségekkel dolgozunk. Meglátásom szerint nem lehet mindig arra alapozni, hogy minden folyamat kontrollált, hogy ezt az ember, mint leggyengébb láncszem ronthatja el. Én kiadtam a védőeszközt, veszély csökkent, dőljünk hátra. Ebből a hozzáállásból adódna, hogy az emberi tényező, mint misztifikált és kontrollálatlan elem jelentkezik. Azonban távolról sem az, viszonylag jól megfogható dolog. Erre való a pszichés kockázatelemzés. Természetes, hogy nem abszolút biztonságú, mint ahogy más sem az. Természetes, hogy csak a munkatevékenység, illetve a szervezet által okozott pszichés megterhelés nem vonatkoztatható el a társadalmi környezettől, az egyén aktuális állapotától. Ésszerűnek gondolom átgondolni, milyen komplexitásra van szükség a kockázatelemzési eljárás során. A fentebbiekből kitűnik, hogy ésszerű integratív módon közelíteni a kockázatelemzéshez és hogy ennek legfontosabb eleme a kritériumrendszer és a preferencia. Következtetésként: elsődlegesen tehát a kritériumrendszert és a preferenciákat érdemes vizsgálni a munkáltató és a munkavállaló szempontjából. A törvény általi pszichoszociális kockázati tényezők (a korábbi kóroki tényezők helyett) egyértelműen meghatározzák azokat a követelményeket és preferenciákat amelyekre a társadalom igényt tart. Ezekkel a preferenciákkal, tulajdonképpen a szubjektív kritériumrendszereket határozzuk meg, úgy, hogy a szervezet (munkáltató) és az egyén (munkavállaló) számára a pszichoszociális eseménytérben történő kockázati elemeket feltárjuk, qvantitatívan minősítjük

és qualitatív kockázatmenedzselést végzünk. Ebből a folyamatból a pszichoszociális eseménytér a kulcs. Nagyon pontosan ésszerű megvizsgálni meddig terjednek a határai, valóban érdemes – e beszámolni, hogy aktuálisan mi határozza meg az ember hangulatát, figyelmét, kognitív képességeinek mobilizálhatóságát. A válasz, hogy nem, mert követhetetlenül bonyolulttá, esetlegessé tenné a kockázatelemzést, általánosítható, összehasonlítható eredmények nélkül. A pszichológiai irányultságú megközelítés ad olyan tartós és mérhető kereteket, amikkel a fenti kitételek teljesíthetőek. Igaz, csak akkor, ha egyidejűleg valósul meg az egyéni és a szervezet pszichológiai vizsgálata. Fontos kritériumként jelentkezik az általánosítható (összehasonlítható) eredmények nyerésénél, hogy az értékelés 360 fokos legyen. Konkrétan, a vezetők és a beosztottak kölcsönösen értékelik a szervezetben lejátszódó folyamatokat, aminek eredménye egyezés esetén a validitás növelése, különbözőség esetén pedig a további –okfeltáró-vizsgálatok végzése. A szélsőségek megjelenésének kiszűrése érdekében célszerű az egyéni igénybevételek felmérése és a statisztikai eljárások igénybevétele. A prediktív validitás növelése érdekében pedig mindenképpen követni kell a a reciptrok cirkularitás elvét. Azaz a vizsgálatokat többször kell különböző szinten elvégezni és a következtetéseket ezekből meghozni, ami meghatározza, hogy milyen mélységig és milyen metodikát alkalmazva kell a következő vizsgálatot megtervezni és végrehajtani. Így a kockázatelemzés következetes, dimamikus, önmagával és másokkal összehasonlítható lesz. Fontos kritérium, hogy a kialakított kockázatelemzési rendszer a pszichoszociális térben biztosítja a kritikus incidensek, a feltárt markerek és a lényeges változások esetén is, a szervezet tanulásával, a rendszer dinamizmusát és validitását. Ugyanis a rendszer elemei és nem előzetes elvárások befolyásolják a működését. Lehetőség adódik ezzel a koncepcióval olyan kockázati körök kialakítása (akár a munkakör, akár a szervezet jellege, akár a kóroki tényezők, akár a megterhelés mentén) amelyek jelentősen ésszerűsíthetik a kockázatértékelés hatékonyságát. Fontos kritériumként jelentkezhet, hogy végrehajtható legyen, azaz ne legyen feleslegesen megterhelő, belátható időn belül és költség hatékonyan végrehajtható legyen. A reciptrok cirkularitás követelményeként megismételhető és (a feltárt kockázati markerek mentén) dinamikusan és célorientáltan változtatható legyen. Előfeltételként fontos megjegyezni, hogy a hagyományos munkabiztonsági kockázatelemzést ugyanúgy, mint eddig végre kell hajtani, eredményeit pedig beszámolni a pszichoszociális indíttatású kockázatelemzésbe. Másik feltételezés (gyakorlati tapasztalat), hogy első alkalommal több befektetést igényel a kockázat audit végrehajtása, a rendszer kialakítása. Ezután a rendszer karbantartása már jelentősen kisebb befektetéssel jár. Összefoglalás: A pszichés kockázatelemzés természetesen nem nélkülözhetné más tudományágak, szakemberek, orvosok, munkabiztonsági szakemberek, HR szakemberek, szociológusok, segítségét, mint ahogy ők sem nélkülözhetik a pszichológia által nyújtott előnyöket. Kétségkívül tény, hogy ez nem minden esetben így valósul meg a gyakorlatban. Azonban a kockázatelemzés a pszichés kockázatelemzés nélkül félkarú óriás. Együtt dinamikus és kerek egész. Ráadásul alkotmányos. Azonban a jogon kívül a munkavállalók és a munkáltatók is egyre inkább rájönnek, hogy számukra ez érdek, szükséglet. Ez a szükséglet, azonban nem merülhet ki a veszélyek feltérképezésében, az ez alapján hozott intézkedésekben. A veszélyt lehet csökkenteni, lehet rá felhívni a figyelmet, lehet ellene védőeszközt kiadni, stb., de nem lehet menedzselni. A kockázatot lehet menedzselni, mégpedig folyamatszerűen. Az ármánykodó munkatárs, vagy a túlságosan autoriter főnök, stb. ellen nem lehet védőeszközt kiutalni, de a hatásait lehet menedzselni. Tehát a teljesség igénye nélkül fogalmazva a pszichés kockázatértékelés olyan szemléleti keretet adhatna, olyan járulékos haszonnal járhatna a Magyar Honvédség számára ami:

Jelentősen növelhetné a feladatorientált, célcsoportokra kialakított képzés hatékonyságát, a kiválasztás relevanciáját, növelhetné a kontrollálhatóságot – kiszámíthatóságot - megbízhatóságot az egyén és a szervezet számára, a gyors reagálás képességét, a rugalmasságot, a hatékony és minimális veszéllyel járó munkavégzés lehetőségét, a változások menedzselését, a szervezeti kultúraváltást, egyszóval a professziót az egyén és a szervezet részéről.

Irodalomjegyzék

21/2003. (VI.24.) HM-ESzCsM együttes rendelet a Magyar Honvédség feladatával kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi követelményekről, azok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködésének rendjéről 30/2004. (XII.6.) HM rendelet a fokozottan veszélyes, valamint az egészségkárosító beosztások köréről, az azokhoz kapcsolódó részletes, valamint csökkentett napi szolgálati időre vonatkozó szabályokról Izsó Lajos: Budapesti Műszaki és Gazdasági Tudományegyetem Ergonómiai és Pszichológiai Tanszék: Munkabiztonság, kockázatelemzés (2006. 03. 17.) 2.o Kockázat elemzés, kockázat értékelés 2002. december 14. A munkahelyi kockázatértékelés jogszabályi háttere (2006. 03. 17.) http://www.mail-archive.com/[email protected]/msq 0078 konyvkockert.doc Az OTH Hírlevél az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kiadványa. Beszámoló az ÁNTSZ EU

csatlakozással kapcsolatos jogharmonizációs munkájáról 2003. április 1. évfolyam 1. szám (2006. 03. 17.) Vasvári Ferenc: A személyi állomány tevékenységeinek kockázatértékelési alapjai – 6. 2002. 2. 233-245 – 355/359