Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Tervismertető fórum
Szeged elektromos közösségi közlekedés rekonstrukciója és fejlesztése – tervezői, beruházói célok, szándékok
Perjés Tamás műszaki igazgató
COWI Magyarország Kft.
#
1
2011.10.03.
Bevezetés Szeged közel 30 mrd Ft értékű, az Európai Unió által támogatott nagyprojekt keretében hajtja végre az elektromos üzemű közösségi közlekedés átfogó megújítását, fejlesztését és kiterjesztését.
A COWI Magyarország Kft. készítette a megvalósíthatósági tanulmányt és megalapozó munkarészeit, részt vett a projekt összeállításában. Feladatunk volt a költség-haszon elemzés, a környezetvédelmi munkarészek, a hazai és Európai Uniós pályázat elkészítése is.
A mai előadás célja: a projekt összeállításának „műhelytitkaiba” való betekintés, néhány szakmai döntés hátterének bemutatása.
#
2
2011.10.03.
Tartalom
1. A közösségi közlekedés fejlesztésének stratégiája
2. A projekt-építés logikai menete
3. Az Európai Uniós forrásokhoz vezető út
4. Egyes konkrét megoldások
#
3
1. A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSÉNEK STRATÉGIÁJA
Szeged, Közlekedésfejlesztési koncepció:
A közösségi közlekedés részarányának fenntartása, lehetőség szerinti növelése (kevesebb közlekedési felület, jobb környezet) Fejleszteni a közforgalmú szolgáltatás minőségét (versenyképesség) A közforgalmú járművek számára minden lehetséges forgalmi előnyt biztosítani kell (elkülönített pálya / sáv, csomópontok, jelzőlámpa) A közösségi közlekedést még a közúti forgalom rovására is érdemes támogatni (előnyben részesítés) #
4
2011.10.03.
Utazási módok Szegeden
0%
9% 22%
gyalog
villamos trolibusz
22%
helyi autóbusz 10%
helyközi autóbusz szgk taxi
1% 12%
kerékpár
24%
47 % közösségi közlekedés
#
5
2011.10.03.
22 % személygépkocsi
9 % kerékpár
Célkitűzések
A projekt célkitűzései – a Közlekedésfejlesztési koncepcióval összhangban:
A közösségi közlekedés részarányának fenntartása (lehetőség szerinti növelése) Fenntartható, környezetbarát közlekedési rendszer – gyalogos közlekedés – kerékpározás – közösségi közlekedés Alacsony kibocsájtású övezet a Belvárosban
#
6
2011.10.03.
A projekt célja
A közösségi közlekedés versenyképességének növelése a személygépkocsi-forgalom növekedésével szemben; a szolgáltatási színvonal, a járművek kényelme és az előnyben részesítés javításával A VILLAMOS KÖZLEKEDÉS ELFOGADOTTSÁGÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA AZ UTASOK KÖRÉBEN Buszok helyett trolibuszok a belvárosi vonalakon A közlekedés környezeti hatásainak mérséklése
#
2. A PROJEKT-ÉPÍTÉS LOGIKAI MENETE
A projekt összeállításában az SZKT és a Városháza szakemberei vettek részt, de néhány javaslat bekerült tőlünk, a tanácsadótól is.
Minden elképzelt beavatkozást egyedileg vizsgáltunk: életképes-e,
a fejlesztési csomagba illeszkedik-e, a különböző fejlesztési opciókból összeállítva melyik csomag lesz a legjobb.
#
8
2011.10.03.
Módszertan, terminológia Projekt
Projekt elem 1 Komponens 1 Komponens 2 Komponens…
Projekt elem 2 Komponens 1 Komponens 2 Komponens…
…
#
1-es villamos Vágányfelújítás Csomópontok Meghosszabbítás
3-as villamos Pályarehab. I. szakasz Pályarehab. II. szakasz Deltavágány Fonógyári út vasúti átvezetés Forduló/deltavágány
Opcióelemzés, kiválasztás
Pénzügyi elemzés (nagyvonalú)
Hatás
számítás
utazási idő megtakarítás
forgalmi modell alapján becsült
forgalom átterelődés
forgalmi modell alapján becsült
Generált forgalom
forgalmi modell alapján becsült
helyi légszennyezés csökkenése
forgalmi modell és fajlagos kibocsátási adatok alapján becsült
zaj- és rezgés csökkenéssel érintett fő
érintett pályahosszra eső átlagos fő (ott tartózkodók és utazók)
NPV változása 0. opcióhoz képest
beruházási, működési költség és bevétel alapján számolva
Beruházási költség Működési költség Bevétel Műszaki szükségesség
valamelyik biztosan megvalósítandó rész ráépül-e indoklás: miért szükséges
#
Opcióelemzés, kiválasztás
Cél: Minden projekt elem legyen életképes, teljesítse a Kohéziós Alap követelményeit, Minden elemből a legkedvezőbb megoldás kiválasztása, Projekt elemek közötti összefüggések feltárása
#
Értékelési módszertan
A modellezési feladatokat két lépésben végezzük 1. Az egyes projekt-elemek vizsgálata önállóan – A legjobb projekt-változat kiválasztására – A „Do Minimum”-mal összehasonlítva – Jelenlegi forgalmi igények alapján 2. A – – – –
#
kiválasztott projekt-elemek együttes vizsgálata A teljes projekt hatékonyságának elemzése A gazdasági számítások adatainak előállítása Távlati időtávokra is A fejlesztések forgalmat generálnak
1. Projekt-elemek önálló értékelése Különbségábra mutatja be a hatásterületet
A „Do Minimum”-al összehasonlítva
#
2. A kiválasztott projekt-elemek együttes vizsgálata
Várható forgalmi terhelések modellezése
Bemenő adatok biztosítása a gazdasági számításokhoz
- generált forgalom - utazási idő változás - járműteljesítmény – változás
#
1-es villamos projektelem elemzése 1. opció • Villamospálya rekonstrukció Rókusi pályaudvarig • Indóház tér rendezés • 10 db új jármű beszerzése 2010-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 6 db KT4-est, az 5 db T6A2 (2008-tól B6A2 pótkocsival) más vonalakra kerül
#
15
2011.10.03.
2. opció • Villamospálya rekonstrukció Rókusi pályaudvarig • Indóház tér rendezése • Rókusi körúti csomópont • Rókusi körúti villamos vonal kiépítése • 13 db új jármű beszerzése 2010-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 6 db KT4-est, az 5 db T6A2 (2008-tól B6A2 pótkocsival) más vonalakra kerül, az 1. opcióhoz képest további 3 új jármű a meghosszabbított vonalszakasz miatt szükséges.
1-es villamos projektelem
#
16
2011.10.03.
3-as villamos projektelem elemzése 1. opció • Villamospálya rekonstrukció a Vadasparkig és deltavágány • Kálvária sugárút • 7 db új jármű beszerzése 2036-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 7 db T6A2-est
#
2. opció • Villamospálya rekonstrukció a Vadasparkig és deltavágány • Kálvária sugárút • Villamospálya rekonstrukció a Fonógyári úton és deltavágány • 7 db új jármű beszerzése 2036-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 7 db T6A2-est
3-as villamos projektelem
#
18
2011.10.03.
4-es villamos projektelem elemzése 1. opció • Villamospálya rekonstrukció • Anna kút - Glattfelder tér között rendezés • Vám tér forgalmának felülvizsgálata • 8 db FVV leselejtezése 2010-ben, helyette 8 db KT4 felújítása • 8 db új jármű beszerzése 2025-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 8 db KT4-est
#
4-es villamos projektelem
#
20
2011.10.03.
5-ös troli projektelem elemzése 1. opció • Pályarekonstrukció • 2 db új jármű beszerzése 2010-ben, • 4 db új jármű beszerzése 2013-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 4 db Skoda 14Tr-t, • 1 db új jármű beszerzése 2020-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 1 db Skoda 21Tr-t • 4 db új jármű beszerzése 2025-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 4 db Volvo MB Citaro-t, • 2030-ban 2 új jármű pótlása • 2033-ban 4 új jármű pótlása
#
5-ös troli projektelem
#
22
2011.10.03.
8-10-es troli projektelem elemzése 1. opció • Pályarekonstrukció • 2 db új jármű beszerzése 2010-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 2 db Skoda 14Tr-t, 2 db új jármű beszerzése 2013-ben, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 2 db Skoda 14Tr-t, • 2 db új jármű beszerzése 2020-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 2 db Skoda 21Tr-t • 2030-tól az új járművek folyamatos pótlása (2030-ban és 2033-ban 2-2 jármű pótlása)
#
2. opció • Pályarekonstrukció és pályabővítés • 7 db új jármű beszerzése 2010-ben • 2 db új jármű beszerzése 2013-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 2 db Skoda 14Tr-t, • 2 db új jármű beszerzése 2020-ban, amely kiváltja a leselejtezésre kerülő 2 db Skoda 21Tr-t • 2030-tól az új járművek folyamatos pótlása (2030-ban 7 db és 2033-ban további 2 db)
8-10-es troli projektelem
#
24
2011.10.03.
Egyéb projektelemek elemzése leírás
nagyprojekt beruházási költség beruházási költség PV
#
P+R, B+R
758 000 000
Áramellátás
2 480 311 000
Csáky utcai telephely fejlesztése
330 000 000
Pulz utcai remiz Értékesítési Egyéb összesen fejlesztése rendszer Utastájékoztatás Járműkövetés, előnyben részesítés Garantált csatlakozások rendszerterve Forgalomcsillapí tás
2 602 671 000
400 000 000
6 570 982 000 6 093 772 912
P+R helyszínek
#
26
2011.10.03.
B+R helyszínek
#
27
2011.10.03.
„Kiesett” projektelem-opciók
Vizsgált, de elvetett projektelem-változatok voltak (többek között): 3-as villamosvonal Fonógyári úti szakaszának felújítása 4-es villamosvonal Szabadkai úti szakaszának felújítása 5-ös trolivonal átépítése a Körtöltés – Jakab Lajos utcára 5-ös trolivonal meghosszabbítása Újszegeden 8-10-es trolivonal összekötése Kálvin tér – Novotel között …
#
28
2011.10.03.
Projekt-változatok összehasonlítása Projekt elem 1-es villamos
1. projektváltozat A villamosvonal rekonstrukciója a Rókusi pályaudvarig Új villamosvonal Rókusi körúton
3-as villamos
2. projektváltozat 3. projektváltozat A villamosvonal A villamosvonal rekonstrukciója a Rókusi rekonstrukciója a Rókusi pályaudvarig pályaudvarig
a
Új villamosvonal Rókusi körúton
a
A villamosvonal rekonstrukciója a II. kórházig 2. vágány építése A villamosvonal rekonstrukciója a Dugonics tértől a Londoni körútig
4-es villamos
A villamosvonal rekonstrukciója Tarjántól az Anna kútig
A villamosvonal A villamosvonal rekonstrukciója Tarjántól rekonstrukciója az Anna az Anna kútig kút és a Glattfelder tér A villamosvonal A villamosvonal között rekonstrukciója az Anna rekonstrukciója az Anna kút és a Glattfelder tér kút és a Glattfelder tér között között
5-ös troli
Nincs fejlesztés
8-10-es troli
A 8-as troli meghosszabbítása A 10-es troli kiépítése
#
29
2011.10.03.
3. AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSHOZ VEZETŐ ÚT
Az előkészítés főbb lépései voltak: A projekt-csomag összeállítása Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése (tanulmánytervek, kommunikációs terv) Költségbecslés összeállítása Költség-haszon elemzés (CBA) Egyeztetés a JASPERS szakértőivel Engedélyezési tervek készítése (más tervezők által magyar Kbt. szerint összeférhetetlen) Tervezői költségbecslések felülvizsgálata, ezek alapján a CBA pontosítása Pályázati dokumentáció összeállítása, benyújtása
#
30
2011.10.03.
4. EGYES KONKRÉT MEGOLDÁSOK
Miért érdemes a villamosközlekedést fejleszteni? Miért jó a 2-es villamos, és miért éppen a megépült viszonylatban? A 3-as villamosvonal változatai Közös tömegközlekedési sávok A villamospálya speciális megoldásai A Kossuth sugárút – Rókusi körút csomópontja Újszeged, hídfő
#
31
2011.10.03.
Miért villamos?
Európa fejlett városaiban az 50-es, 60-as években a villamoshálózatok többségét megszüntették, mert lassú, nehézkes és gazdaságtalan volt az autóbuszhoz képest.
(Feladat: tömegek szállítása)
A 90-es évektől a villamos reneszánszát éljük. Okok: – Gyors (független pálya, nincs kitéve a torlódásoknak) – Környezetbarát (nincs légszennyezés, csendes) – Népszerű (az emberek jobban kedvelik más eszközöknél) – Nagy utas-áramlatokban gazdaságilag is versenyképes (Feladat: versengés a személygépkocsival) #
Hogyan lehet gyors? A korszerű járművek gyorsulékonyak, és intenzív fékezésre is képesek. Elkülönített pálya mentesíti a megnőtt forgalom zavaró hatásától. Kiküszöbölik a sebesség-korlátozásokat reteszelt kitérőkkel, feltöltött keresztezésekkel, hézag nélküli pályákkal, korszerű felsővezeték-keresztezésekkel, magasabb megengedett oldalgyorsulással (Mo.-on nem) A csomópontokban akadálytalanul haladhatnak át (elsőbbség, fedezőjelző, körforgalom, érzékelővel ellátott jelzőlámpa-rendszerek). A gyorsvillamos-vonalakon, védett szakaszokon 70 km/h sebesség is megengedett (Mo.-on nem).
#
Korszerű jármű elkülönített pályán
#
(Fotó: VEKE)
Hogyan lehet csendes? Korszerű jármű: csendes erőátvitel, forgóváz, több lépcsős rugózás, gumirugós kerekek, nyomkarima-kenés. Korszerű pálya: hézag nélküli, zaj- és rezgéselnyelő, rugalmas ágyazás, lehetőleg füvesítve, feltöltött keresztezések.
#
Hogyan lehet gazdaságos?
A villamos szállítóképessége 2-4 autóbuszénak felel meg.
#
Mitől lesz népszerű?
Vonzó jármű: csendes, tágas, szagtalan Nyugodt menetdinamika Ha jó a szolgáltatás (sűrű menetrend, jó tájékoztatás) Nem az autók közé, hanem a helyükre kerül (belvárosi forgalomkorlátozás)
#
Miért jó a 2-es villamos?
Villamost ott fejlesztünk: ahol megfelelően nagy forgalmi igény van – a legerősebb (buszos) utasforgalmi igények a Szilléri sugárúton (troli) és a Rókusi körút – Belváros viszonylatban vannak Szegeden. ahol jól kapcsolódik a meglévő hálózathoz – az 1-es villamosvonalnak vannak kihasználatlan kapacitásai a Mars tértől kifelé. ahol az üzemeltetés gazdaságos lehet – a Rókusi körúti szárnyvonal jóval hosszabb buszvonalakat vált ki – 2-es busz Makkosház – Mars tér között – 83, 83A busz Makkosház – Indóház tér között. #
38
2011.10.03.
Miért jó a 2-es villamos? Figyelembe vett előnyök:
Kicsit gyorsabb (elkülönített, jó minőségű pálya, jelzőlámpáknál előnyben részesítés) Vonzóbb (menetdinamika, népszerűség) Környezetvédelmi előnyök További szakaszok (miért nem hosszabb a 2-es villamos): A körút további szakaszairól közvetlenebb, gyorsabb belvárosi viszonylatok vannak. Csak a 90-es buszok érintett utasaira lehetne számítani, ami egyrészt nem elég, másrészt nem váltható ki.
Tehát költséges és indokolatlan lenne. #
39
2011.10.03.
A 3-as villamosvonal változatai
A Kálvária sugárúton vizsgáltuk a felújítás megtérülését, a második vágány hosszát, elhelyezését.
#
A II. Kórháztól kifelé a felújítást sem a meglévő, sem a várható utasforgalom nem indokolta, csak a deltafordulók kialakításával számoltunk. (Később a tervezett Buszportra tekintettel bekerült a Textilgyári útig tartó szakasz is a projektbe, a megtakarítás terhére. A Fonógyári úton a peronok akadálymentesítését végezték el.)
A 2. vágány célja a kitérőknél a várakozás kiküszöbölése. A költség és haszon optimumát a Kálvária téri kitérő meghosszabbítása adta a 3 megállóra kiterjedő szakaszon a várakozásmentes találkozásra kb. 5 perces intervallum adódik.
A fekvés-váltásra javasolt körforgalomban a Veresács utcánál 30 m sugarú, átmeneti íves elleníveket tartalmazott a tanulmányterv az engedélyezési tervbe átmeneti ívek nélküli, 24 m sugarú ív került.
40
2011.10.03.
A 3-as villamosvonal változatai A 2. vágány elhelyezésére a felül ábrázolt elrendezést javasoltuk. Az úttest keskenyebb, de nem kell kivágni a védett fasort. A kivitelezés során a kitűzés hibájából adódóan a fasort mégis ki kellett vágni. Mindezekkel együtt a 3-as vonal utazási komfortja, menetideje lényegesen javult.
#
41
2011.10.03.
Közös tömegközlekedési sávok Előnye: Az autóbusz is élvezi a villamos elkülönített pályájának előnyeit. Közös megállók (könnyebb átszállás, sűrűbb követés)
#
42
2011.10.03.
Közös tömegközlekedési sávok
Mérlegelendő:
#
43
2011.10.03.
Az autóbusz-forgalom és a gépjármű-forgalom aránya
Az autóbuszok és a villamosok ne zavarják egymást
Rá- és lehajtás megoldása, csomóponti áthaladás
Egységes forgalmi rend (rövid szakaszra nem célszerű) <-> nagy forgalmú/kedvező fekvésű átszálló megállóhely
Gyalogátkelőhelyek (megszűnik a „sín-sziget” relatív védettsége)
Közös tömegközlekedési sávok
Feltételek:
#
Szélesebb pályát kíván (6,20 -> 7,0 m)
Hosszú, lehetőleg széles megállóperonok (akár 3 járműhöz)
A megállóban lekerekített szegélykő a busz-kerekekhez (6 m-re szűkül a pálya) hasonló célú, lekerekített kettős szegélysort építettek
Erősebb burkolat, sín-fuga karbantartása, vagy fuga-mentes kialakítás
44
2011.10.03.
A villamospálya speciális megoldásai Hol tartottunk a projekt előtt?
#
45
2011.10.03.
A villamospálya speciális megoldásai Busszal járt villamospálya burkolata: Javaslat: hengerelt aszfalt burkolatú betonpálya (Tisza Lajos krt.) Tervezett: öntött aszfalt burkolatú betonpálya (Anna-kút) Épült: bazaltbeton burkolat.
Füves vágányt javasoltunk: a Rókusi körútra a Széchenyi térre a teljes Kálvária és József Attila sugárútra. Épült: az előbbieken, valamint a Kálvária sgt. belső szakaszán. #
46
2011.10.03.
A villamospálya speciális megoldásai A városi villamosvasutak számára épített füves vágány legfontosabb előnyei: Pormentes, sőt, por-megkötő, Rendkívül zajcsillapító, Klimatikusan kedvező (párologtat), Szép, Közkedveltsége révén megkönnyíti a vágányépítés elfogadtatását.
#
47
2011.10.03.
A villamospálya speciális megoldásai Javaslat, döntés: Freiburg rsz.
#
48
2011.10.03.
Kivitelezés: CDM rsz.
A Kossuth sugárút – Rókusi körút csomópontja
#
Szeged fenti csomópontja kapacitás-határon üzemelt, a közforgalmú járművek is torlódtak a villamos-elágazás miatt át kellett építeni nagyobb kapacitású csomópont szükséges.
A Magyar Közút javaslatára került képbe a jelzős kör, melynek kapacitása 20-30%kal nagyobb (Belváros felé korlátozva).
A nagyobb kapacitást, kedvező forgalomlefolyást szimulációs vizsgálattal is igazoltuk.
49
2011.10.03.
Újszeged, hídfő
Cél: a reggeli torlódásban veszteglő buszok, trolik akadálytalanul előzhessék a kocsisort. A javasolt megoldás elemei:
#
Középső buszsáv létesül a Székely sor teljes hosszában, a Népkert sor felétől, és a Vedres utcában. A buszsávot kamerás rendszámfelismerő rendszer védi az illetéktelen használóktól.
A hídon nincs lehetőség buszsáv létesítésére. Ezért a hídfőbe kerülő jelzőlámpa csak annyi járművet enged a hídra, amennyi le is hajthat a túloldalon („hátrahúzza” a torlódást a híd elé), ezáltal a hídra feljutott közforgalmú járművek már akadálytalanul átérnek.
Új, közös megálló létesül a Székely sor és a Vedres u. felől érkező buszoknak, troliknak a Torontál téren.
A közforgalmú járműveket érzékelő jelzőlámpa-rendszer „elengedi” ezeket - ezt a jelzőlámpa-programban nem eléggé sikerült megoldania a tervezőnek. Erre már az általa készített számítógépes szimuláció alapján is felhívtuk a figyelmet ki kell javítani.
50
2011.10.03.
KONKLÚZIÓ
Soha ilyen jelentős fejlesztés nem történt a szegedi közösségi közlekedésben, mint most soha ilyen jó állapotban nem volt. A projekt összeállítását, az egész rendszert átfogó szemléletét, komplexitását nagyra értékelte minősítésében a JASPERS a legjobb magyar projekt. A többi városi közlekedési projekthez viszonyítva a legjobban áll: – Debrecen most, a 6. közbeszerzésben tudott csak villamosokra szerződni, várható átfutás 2-3 év. – Miskolc a járműbeszerzés 4. közbeszerzésével „helyben jár” (az infrastruktúra épül). – Budapesten az 1-es, 3-as villamosvonalak fejlesztése 5 éve az előkészítési szakaszban tart. #
51
2011.10.03.
Folytatás?
A szegedi közösségi (kötött pályás) közlekedés további fejlődési lehetőségei:
#
Szeged – Hódmezővásárhely tramtrain megvalósíthatósági tanulmány folyamatban van
Szeged – Makó tramtrain megvalósíthatósági tanulmány hamarosan kiírásra kerül
Baja – Szabadka – Szeged – Temesvár vasúti összeköttetés megvalósíthatósági tanulmány folyamatban van.
52
2011.10.03.