VÁLTOZÁSAI ÉS KAPCSOLÓDÓ TÉTELEK 1
Rezsabek Angéla
SZÁMVITELI TÖRVÉNY ÉVKÖZI
A 2016. NAPTÁRI ÉVBEN INDULÓ ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ ÚJ MÉRLEG ÉS EREDMÉNYTÉTELEK Rezsabek Angéla
KEZELÉSÉNEK PONTOSÍTÁSA (NYITÁS UTÁNI RENDEZŐ TÉTELEK, A BESZÁMOLÓ ELŐZŐ ÉVI OSZLOPÁBAN TÖRTÉNŐ MEGJELENÍTÉS) MAGYAR KÖZLÖNY 87. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. június 15., szerda VIII. FEJEZET SZÁMVITELT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSOK A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosítása
2
BESZÁMOLÓ 2015.
2015.
2015.
Rezsabek Angéla
2014.
BESZÁMOLÓ 2016.
2016.
3
MI KERÜL AZ ELŐZŐ ÉVI OSZLOPBA?
Rezsabek Angéla
Az Szt. 177. § (45) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(45) A 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóban az előző üzleti év adataként a megelőző üzleti év beszámolójának mérlegfordulónapi adatait az e törvénynek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi CI. törvénnyel megállapított mérleg és eredménykimutatás séma szerinti részletezésnek megfelelően kell bemutatni.” 4
MAGYAR KÖZLÖNY 87. SZÁM MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. JÚNIUS 15., SZERDA
Rezsabek Angéla
Az Szt. 177. § (45) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(45)…….. Ennek során a kapcsolt vállalkozásokkal és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal kapcsolatos eszköz és kötelezettség tételeket, a pénzügyi műveletek bevételeit – kivéve a kapott (járó) osztalékot – és ráfordításait, a jóváhagyott (fizetendő) osztalékkal kapcsolatos tételeket – ideértve az eredménytartalék igénybevételét is –, valamint a rendkívüli bevételeket és a rendkívüli ráfordításokat kell rendezni. 5
EREDMÉNYKIMUTATÁS 2015.
Átsorolás
2015. új
Egyéb bevétel Egyéb ráfordítás Rezsabek Angéla
Üzemi üzleti tevékenység eredménye Pénzügyi műveletek bevétele Pénzügyi műveletek ráfordítása Pénzügyi műveletek eredménye
Szokásos vállalkozói eredmény Rendkívüli bevétel Rendkívüli ráfordítás Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény
6
EREDMÉNYKIMUTATÁS 2015.
Átsorolás
2015. új
Egyéb bevétel Egyéb ráfordítás Rezsabek Angéla
Üzemi üzleti tevékenység eredménye Pénzügyi műveletek bevétele Pénzügyi műveletek ráfordítása Pénzügyi műveletek eredménye
Szokásos vállalkozói eredmény Rendkívüli bevétel Rendkívüli ráfordítás Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény
7
EREDMÉNYKIMUTATÁS Egyéb bevétel Egyéb ráfordítás Rezsabek Angéla
Üzemi üzleti tevékenység eredménye
Pénzügyi műveletek bevétele Pénzügyi műveletek ráfordítása Pénzügyi műveletek eredménye Szokásos vállalkozói eredmény Rendkívüli bevétel Rendkívüli ráfordítás
Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény 8
Az eredménykimutatás előírt tagolása
Rezsabek Angéla
A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye B. Pénzügyi műveletek eredménye
C. Adózás előtti eredmény (±A±B) X. Adófizetési kötelezettség D. Adózott eredmény (±C–X)”
9
………….HA AZ RÉSZESEDÉSNEK VAGY ÉRTÉKPAPÍRNAK NEM MINŐSÜLŐ BESZERZETT ESZKÖZHÖZ KAPCSOLÓDIK
Elengedett követelés
Tartozás átvállalás
Rezsabek Angéla
Elengedett kötelezettség Tartozás átvállalás során kivezetett összeg Térítés nélküli átvétel Kapott támogatások Apportként átadás
Térítés nélküli átadás Adott támogatások Apportként átadás
10
VAN OLYAN TÉTEL, AMELY 2015-ÖS SZABÁLYOK SZERINT KERÜL A 2016-OS BESZÁMOLÓ ELŐZŐ ÉVI OSZLOPÁBA? Rezsabek Angéla
Szt. 177. § (45) ……………………… – kivéve a kapott (járó) osztalékot – ……………………… kell rendezni.
11
Kapott osztalék és részesedés
Részesedésből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek
Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó bevételek, árfolyamnyereségek
Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó ráfordítások, árfolyamveszteségek
Egyéb kapott ( járó) kamatok és kamatjellegű bevételek
Fizetendő kamatok és kamatjellegű bevételek
Pénzügyi műveletek egyéb bevételei
Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai
Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése
Rezsabek Angéla
Részesedésből származó bevételek,árfolyamnyereségek
12
MÉRLEGKÉSZÍTÉSIG ISMERTTÉ VÁLT HELYETT….. Rezsabek Angéla
Szt. 84. § (1) Kapott (járó) osztalék és részesedés a tulajdoni részesedést jelentő befektetés után kapott, az adózott eredmény felosztásáról szóló határozat alapján járó összeg (ideértve a kamatozó részvények után kapott, illetve járó kamatot, valamint a bizalmi vagyonkezelés során a vagyonrendelőnek kifizetett, illetve járó hozamot is), amennyiben az a
mérlegfordulónapig ismertté vált. 13
MAGYAR KÖZLÖNY 87. SZÁM MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. JÚNIUS 15., SZERDA
KAPCSOLT
JELENTŐS
EGYÉB
Rezsabek Angéla
Az Szt. 177. § (45) A 2016. évben induló üzleti év nyitását követően a rendezendő tételekből csak a kapcsolt vállalkozásokkal és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal kapcsolatos eszköz és kötelezettség tételek rendezését kell könyvelni.”
NINCS
14
MI AZ AMIT KÖNYVELNI IS KELL????
Rezsabek Angéla
Szt. 3§ (2) E törvény alkalmazásában 7. kapcsolt vállalkozás: az 1. pont szerinti anyavállalat és a 2–3. pont szerinti vállalkozások (fölérendelt anyavállalat esetében a minősítést a fölérendelt anyavállalat szempontjából kell elvégezni). 9. jelentős tulajdoni részesedés: más vállalkozások tőkéjében való, értékpapírban megtestesülő vagy más módon meghatározott jog, amelynek célja az említett vállalkozással való tartós kapcsolat kialakítása révén hozzájárulás annak a vállalkozásnak a tevékenységéhez, amelyik e jogok birtokosa; és amely részesedés mértéke a 15 20 százalékot meghaladja.
Rezsabek Angéla
Hová sorolja a mérlegben? „X” vállalkozás elad „Y” vállalkozásnak. „X” vállalkozás tulajdonosai: Nagy János és Nagy Jánosné 50-50%- ban . Az ügyvezető: Nagy János. „Y” vállalkozás tulajdonosai: Gipsz Jakab 100%-ban. Az ügyvezető: Nagy János. „X” „Y” Mérlegfőösszeg
4.000mi
10mi
Árbevétel
4.000mi
10mi
Létszám
60 fő
3 fő 16
ELÁBÉ
2.300mi
7mi
SZÁMVITELI KAPCSOLT
Rezsabek Angéla
Szt. 3§ (2) E törvény alkalmazásában 1. anyavállalat: az a vállalkozó, amely egy másik vállalkozónál (a továbbiakban: leányvállalat) közvetlenül vagy leányvállalatán keresztül közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni, mert az alábbi feltételek közül legalább eggyel rendelkezik: a) a tulajdonosok (a részvényesek) szavazatának többségével (50 százalékot meghaladóval) tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik, vagy b) más tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján a szavazatok többségét egyedül birtokolja, vagy c) a társaság tulajdonosaként (részvényeseként) jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja, vagy d) a tulajdonosokkal (a részvényesekkel) kötött szerződés (vagy a létesítő okirat rendelkezése) alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási 17 jogtól – döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol;
Hová sorolja a mérlegben?
Rezsabek Angéla
„A” vállalkozás elad „B” vállalkozásnak. „A” vállalkozás tulajdonosa: Kiss Péter 50% és Kiss József 50 % ( testvérek) „B” vállalkozás tulajdonosai: Kiss Hanna ( Péter lánya) 90%-ban, „A” vállalkozás a tulajdonos 10%-ban . „A” „B” Mérlegfőösszeg 4.000mi 10mi Árbevétel 4.000mi 10mi Létszám 60 fő 3 fő ELÁBÉ 2.300mi 7mi
18
A BIZOTTSÁG 1407/2013/EU RENDELETE (2013. DECEMBER 18.) AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS 107. ÉS 108.
(2) „Egy és ugyanazon vállalkozás”: e rendelet alkalmazásában valamennyi vállalkozás, amelyek között az alábbi kapcsolatok legalább egyike fennáll: a) valamely vállalkozás rendelkezik egy másik vállalkozás részvényesei vagy tagjai szavazati jogának többségével; b) valamely vállalkozás jogosult kinevezni vagy elmozdítani egy másik vállalkozás igazgatási-, irányításivagy felügyeleti testülete tagjainak többségét;
Rezsabek Angéla
CIKKÉNEK A CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁSOKRA VALÓ ALKALMAZÁSÁRÓL
19
A BIZOTTSÁG 1407/2013/EU RENDELETE (2013. DECEMBER 18.) AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS 107. ÉS 108. CIKKÉNEK A CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁSOKRA VALÓ ALKALMAZÁSÁRÓL Rezsabek Angéla
c) valamely vállalkozás jogosult meghatározó befolyást gyakorolni valamely másik vállalkozás felett az utóbbi vállalkozással kötött szerződés alapján vagy az annak alapító okiratában vagy társasági szerződésében meghatározott rendelkezésnek megfelelően; d) valamely vállalkozás, amely részvényese vagy tagja egy másik vállalkozásnak, az adott vállalkozás egyéb részvényeseivel vagy tagjaival kötött megállapodás szerint egyedül ellenőrzi az említett vállalkozás részvényesei, illetve tagjai szavazati jogának többségét.
20
MI AZ AMIT KÖNYVELNI IS KELL????
Rezsabek Angéla
Szt. 3§ (5) E törvény alkalmazásában 1. üzleti vagy cégérték: a megvásárolt üzletágért, telephelyért, üzlethálózatért fizetett ellenérték és a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének a tételesen állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény szerinti értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett értéke közötti különbözet, ha a fizetett ellenérték magasabb; 2. negatív üzleti vagy cégérték: a megvásárolt üzletágért, telephelyért, üzlethálózatért fizetett ellenérték és a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének a tételesen állományba vett, átvállalt kötelezettségek – e törvény szerinti értékeléssel meghatározott – értékével csökkentett összege közötti különbözet, ha a fizetett 21 ellenérték alacsonyabb;
Rezsabek Angéla
ELŐZŐ ÉVI ELŐÍRT OSZTALÉK KEZELÉSE A SZÁMVITELI TÖRVÉNY 2016-OS ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ OSZTALÉK ELŐÍRÁSAI ALAPJÁN
22
EREDMÉNYKIMUTATÁS Adózott eredmény
2015.
Átsorolás
2015. új
100
0
100
Igénybe vett eredménytartalék
Mérleg szerinti eredmény
nincs
-70
nincs
30
nincs 0
Mérleg --- FORRÁSOK Eredménytartalék
0
Adózott eredmény
Nem volt
0
Rezsabek Angéla
Osztalék
0
0 100
Mérleg szerinti eredmény
30 +70 = 100…
Kötelezettség
70
-70
nincs
0 23
EREDMÉNYKIMUTATÁS Átsorolás
2015. új
Adózott eredmény
100
0
100
Igénybe vett eredménytartalék
+20
nincs
-120
nincs
0
nincs
Osztalék
Mérleg szerinti eredmény
Mérleg --- FORRÁSOK Eredménytartalék
30
Adózott eredmény
Nem volt
Mérleg szerinti eredmény
Kötelezettség
+20
50 100
0 -20+120=100
120
Rezsabek Angéla
2015.
-120
nincs
0 24
ELŐZŐ ÉVI ELŐÍRT OSZTALÉK KEZELÉSE A SZÁMVITELI TÖRVÉNY 2016-OS ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ OSZTALÉK ELŐÍRÁSAI ALAPJÁN Rezsabek Angéla
marad a kötelezettségek között előírt tételként, kifizeti a vállalkozás, tulajdonos váltás után új tulajdonosnak fizeti ki a vállalkozás, eszköz átadásával teljesíti a vállalkozás, elengedik a tulajdonosok, tőkésítik a tulajdonosok
25
Van-e nyitó rendező tétel a könyvelésben az osztalékhoz kapcsolódva? Nem magánszemély tulajdonosnak
45-47
462
15%
45-47 38
45-47
463
14%, de max.
45-47
38
Maradék
teljes öszszeg
Rezsabek Angéla
Magánszemély tulajdonosnak
26
Rezsabek Angéla
Ptk. 3:184. § [A tag javára történő kifizetések] (1) A társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és – a törzstőke leszállításának esetét kivéve – az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét. (2) A pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni értékű juttatás egyaránt kifizetésnek minősül.
27
2016.01.01. EREDMÉNYTARTALÉK : 0 Ft
2017.05.10.
T 413
K 45-47 tul. köt.
Rezsabek Angéla
Van-e nyitó rendező tétel a könyvelésben az osztalékhoz kapcsolódva? 2016.12.31. Nem kerül a jóváhagyott osztalék a kötelezettség számlára. 2017. 01.01. Adózott eredmény nyitó összeg: 30.000.000 Ft 2017.01.01. T 419 K 413 30 Mi Ft. Adózott Eredménytartalék Taggyűlés, közgyűlés 12. 000.000 Ft –ot hagyott jóvá. 12 Mi Ft
28
2016.01.01. eredménytart. nyitó : 5.000.000 Ft 2016.01.01. Kötelezettség nyitó : ---- 8.000.000 Ft
2017.01.01. T Adózott K Eredményt.
Rezsabek Angéla
Van-e nyitó rendező tétel a könyvelésben az osztalékhoz kapcsolódva? 2016.12.31. Nem kerül a jóváhagyott osztalék a kötelezettség számlára. 2017.01.01. Adózott eredmény nyitó összeg: 7 mi Ft 7 Mi Ft.
Taggyűlés, közgyűlés 9. 000.000 Ft –ot hagyott jóvá. 2017.05.10. T ET.
K Kötelez.
9 Mi Ft 29
TULAJDONOS VÁLTÁS UTÁN ÚJ TULAJDONOSNAK FIZETI KI A VÁLLALKOZÁS
Rezsabek Angéla
Ptk. 3:185. § [Az osztalék] (1) A tagot a társaságnak a tag javára történő kifizetések céljából felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt saját tőkéjéből a törzsbetétek arányában meghatározott összeg (a továbbiakban: osztalék) illeti meg. Osztalékra az a tag jogosult, aki az osztalékfizetésről szóló döntés meghozatalának időpontjában a társasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására jogosult. A tag osztalékra a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult. (2) A taggyűlés az osztalékfizetésről a beszámoló elfogadásával egyidejűleg határoz.
30
ESZKÖZ ÁTADÁSÁVAL TELJESÍTI AZ OSZTALÉK KÖTELEZETTSÉGET Rezsabek Angéla
Szt. 39. § (2a) Ha a jóváhagyott osztalék, részesedés, kamatozó részvények kamata kötelezettségként kimutatott összegének teljesítése nem pénzeszközzel történik, akkor a juttatás teljesítéseként átadott eszközt az értékesítés szabályai szerint kell elszámolni.
31
T 4…. kötelezettség
K 9…. egyéb bevétel
osztalék
Rezsabek Angéla
1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 29/Q. (3) Csökkenti a társasági adó alapját a megállapított, ki nem fizetett osztalék elengedésére tekintettel elszámolt bevétel összege, 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól: t) az osztalékra vonatkozó követelés elengedése;
32
MÉRLEG Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
Osztalék kötelezettség 33
Rezsabek Angéla
Ptk. 3:186. § [Az osztalékelőleg] (1) A taggyűlés két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti időszakban osztalékelőleg fizetéséről határozhat, ha a) közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik osztalék fizetéséhez szükséges fedezettel; b) a kifizetés nem haladja meg a közbenső mérlegben kimutatott adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék összegét; és c) a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.
34
Rezsabek Angéla
Ptk. 3:186. § [Az osztalékelőleg] 2) Osztalékelőleg fizetésére az ügyvezető tesz javaslatot. Ha a társaságnál felügyelőbizottság működik, az ügyvezető javaslatához a felügyelőbizottság jóváhagyása szükséges. (3) Ha az osztalékelőleg kifizetését követően elkészülő éves beszámolóból az állapítható meg, hogy osztalékfizetésre nincs lehetőség, az osztalékelőleget a tagok kötelesek visszafizetni.
35
2015. évben kifizetett osztalékelőleg Tagi követelés
Pénz
Tagi követelés
Szja kötelezettség
2015. fordulónapra
Tagi kötelezettség
Tagi követelés
2016. évben kifizetett osztalékelőleg Tagi követelés
Pénz
Tagi követelés
Szja kötelezettség
Rezsabek Angéla
Adózott eredmény elszámolása Tagi kötelezettség
2017-ben határozat alapján az osztalék összege Eredménytartalék
Tagi kötelezettség 36
Tagi kötelezettség
Tagi követelés
KÖZZÉTÉTELI KÖTELEZETTSÉG ELŐÍRÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSA
Rezsabek Angéla
A módosítás a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény és a számviteli törvény közötti összhang megteremtését szolgálja azzal, hogy kimondja, hogy a beszámolót a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvényben meghatározott módon kell a céginformációs szolgálat részére megküldeni. 37
A BÉRJÁRULÉKOK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETBEN TÖRTÉNŐ BEMUTATÁSÁNAK PONTOSÍTÁSA. A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS ÉS A REHABILITÁCIÓS HOZZÁJÁRULÁS BEMUTATÁSA JOGCÍMENKÉNT, ÁLLOMÁNYCSOPORTONKÉNTI BONTÁS NÉLKÜL. KÖLTSÉGEK SZÁMVITELI BESOROLÁSA
Rezsabek Angéla
A DIÁKOK FOGLALKOZTATÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ
Szt. 91. § A kiegészítő mellékletben meg kell adni: a) a tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók átlagos statisztikai létszámát, bérköltségét és személyi jellegű egyéb kifizetéseit állománycsoportonként, valamint a bérjárulékokat jogcímenként megbontva; 38
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
Rezsabek Angéla
Szt. 88§ (4a) A kiegészítő mellékletben be kell mutatni a számviteli politikában meghatározott kivételes nagyságú vagy előfordulású bevételek, költségek és ráfordítások összegét, azok jellegét. Szt. 88§ (10) A kiegészítő mellékletben szereplő, a mérleghez és az eredménykimutatáshoz kapcsolódó adatokat, magyarázatokat abban a sorrendben kell bemutatni, ahogyan a tételek a mérlegben és az eredménykimutatásban szerepelnek.
39
KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓ
Rezsabek Angéla
…..a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 2. § 19. pontjában meghatározott fogalom.” 2. § E törvény alkalmazásában 19. Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó: a) az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták, b) minden olyan, az a) pont hatálya alá nem tartozó gazdálkodó, amelyet jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít. 40
ÜZLETI JELENTÉS
Rezsabek Angéla
Szt. 95/B. § (1) Az a vállalkozó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták, üzleti jelentésében vállalatirányítási nyilatkozatot tesz közzé. (2) A vállalatirányítási nyilatkozatnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia: h) a vállalkozás ügyviteli, ügyvezető és felügyelő testületei esetében alkalmazott, sokszínűséggel kapcsolatos politika leírása, különös tekintettel az életkori, a nemi, a tanulmányi és a szakmai háttérrel kapcsolatos szempontokra, e sokszínűséggel kapcsolatos politika céljainak, megvalósítási módjának és a beszámolási időszakban elért eredményeknek a leírása. Ha nem alkalmaznak ilyen politikát, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell ennek magyarázatát.
41
NEM PÉNZÜGYI KIMUTATÁS
Rezsabek Angéla
Szt. 95/C. § (1) Az a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő vállalkozás, amelynél a) az üzleti évet megelőző két - egymást követő - üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladta az alábbi határértéket: aa) a mérlegfőösszeg a 6 000 millió forintot, ab) az éves nettó árbevétel a 12 000 millió forintot, ac) az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma a 250 főt, és b) az adott üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 500 főt, üzleti jelentésében - a vállalkozás fejlődésének, teljesítményének, helyzetének és tevékenységei hatásának megértéséhez szükséges mértékben - a környezetvédelmi, a szociális és foglalkoztatási kérdésekre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a megvesztegetésre vonatkozó információkat 42 tartalmazó nem pénzügyi kimutatást tesz közzé.
2013/34/EU IRÁNYELVNEK A NEM PÉNZÜGYI ÉS A
Rezsabek Angéla
SOKSZÍNŰSÉGGEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKNAK BIZONYOS NAGYVÁLLALKOZÁSOK ÉS VÁLLALATCSOPORTOK ÁLTALI KÖZZÉTÉTELE TEKINTETÉBEN TÖRTÉNŐ MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2014/95/EU EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI IRÁNYELV HAZAI JOGBA TÖRTÉNŐ ÁTÜLTETÉSÉT SZOLGÁLJA.
Az Szt. 156. § (5) n) pont: (A független könyvvizsgálói jelentésnek tartalmaznia kell:) „n) a könyvvizsgáló nyilatkozatát arról, hogy az üzleti jelentés tartalmazza-e a ….. nem pénzügyi kimutatást.” 43
KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS
Rezsabek Angéla
Az Szt. 157. § „(2a) A könyvvizsgálónak a független könyvvizsgálói jelentésben nyilatkoznia kell az olyan eseményekkel vagy feltételekkel kapcsolatos lényeges bizonytalanságokról, amelyek jelentős kétséget támasztanak a vállalkozónak a vállalkozás folytatására vonatkozó képességével kapcsolatosan.”
44
TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSA: FEJLESZTÉSI CÉLRA KAPOTT TÁMOGATÁSOK, KÖLTSÉGEK,
TÁMOGATÁSOK. A KIFIZETŐ ÁLTAL FÜGGETLEN FÉLNEK BIZTOSÍTOTT SZOLGÁLTATÁS ELSZÁMOLÁSA
Saját tőkeként kapott • Tőketartalék • Lekötött tartalék
Költségek, ráfordítások ellentételezésére • Egyéb bevétel
Költségek, ráfordítások ellentételezésére • Egyéb bevétel
Rezsabek Angéla
RÁFORDÍTÁSOK ELLENTÉTELEZÉSÉRE KAPOTT TÁMOGATÁSOK, SAJÁT TŐKEKÉNT KÖNYVELT
Fejlesztési, egyéb • Egyéb bevétel
45
Az egyéb bevételek között kell elszámolni: d) a költségek (a ráfordítások) ellentételezésére – visszafizetési kötelezettség nélkül – belföldi vagy külföldi gazdálkodótól, illetve természetes személytől, valamint államközi szerződés vagy egyéb szerződés alapján külföldi szervezettől kapott támogatás, juttatás összegét, ha az a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik és azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték. Az egyéb bevételkénti elszámolásnak nem feltétele a mérlegkészítés időpontjáig történő pénzügyi rendezés, ha külön jogszabály eltérően rendelkezik, illetve a d) pontban foglalt támogatás esetén, ha a támogatási szerződés alapján a mérlegkészítés időpontjáig a támogatással való elszámolás megtörtént.
Rezsabek Angéla
az adóhatóságtól, jogszabály által meghatározott szervezettől megkapott, illetve az üzleti évhez kapcsolódóan a mérlegkészítés időpontjáig – a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően – igényelt (járó) támogatás, juttatás összegét;
46
2016.
Szt. 86§ (4) A rendkívüli bevételek között kell elszámolni, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni: b) a fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott, pénzügyileg rendezett támogatás véglegesen átvett pénzeszközök összegét;
Szt. 77§ (3) Az egyéb bevételek között kell kimutatni: b) fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott, pénzügyileg rendezett támogatás, véglegesen átvett pénzeszközök összegét;
Rezsabek Angéla
2015.
47
2015. 45. § (1) A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni a rendkívüli bevételként elszámolt
2016. 45. § (1) A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
Rezsabek Angéla
a)fejlesztési célra - visszafizetési kötelezettség nélkül - kapott, pénzügyileg rendezett támogatás véglegesen átvett pénzeszköz összegét, (2) A támogatásonként, a véglegesen átvett pénzeszközönként, a térítés nélkül átvett eszközönként kimutatott halasztott bevételt a fejlesztés során megvalósított eszköz, az elengedett, valamint a harmadik személy által átvállalt kötelezettséghez kapcsolódó eszköz, illetve a térítés nélkül átvett eszköz (ideértve az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközöket is) 47-51. § szerint meghatározott bekerülési értékének, illetve bekerülési értéke arányos részének 48 költségkénti, illetve ráfordításkénti elszámolásakor kell megszüntetni.
2016. Szt. 81. § ( (2) Az egyéb ráfordítások között kell elszámolni: o) a fejlesztési célra kapott támogatás visszafizetendő összegét;
Rezsabek Angéla
2015. Szt. 86§ (7) A rendkívüli ráfordítások között kell elszámolni: d) a (4) bekezdés b) pontja szerinti fejlesztési célra kapott támogatás visszafizetett összegét. 45. § (2) ….. Meg kell szüntetni a fejlesztési támogatás miatt kimutatott halasztott bevételt a támogatás visszafizetésekor is.
45§ (2) Meg kell szüntetni a fejlesztési támogatás miatt kimutatott halasztott bevételt a támogatás 49 visszafizetésekor is.
Kapott támogatás : 100 Visszafizetendő : 100
2017. visszafizetendő
40
60
2016. könyvelendő
2017. könyvelendő
Egyéb ráfordítás : 100
Egyéb ráfordítás : 0
Rezsabek Angéla
2016. visszafizetendő
50
1. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ 1995. ÉVI CXVII. TÖRVÉNYHEZ
Rezsabek Angéla
Az adómentes bevételekről 4. Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes: 4.27. a kifizető által független félnek biztosított olyan szolgáltatás, amelynek forrása az Európai Unió intézménye által meghirdetett pályázat alapján az Európai Unió valamely pénzügyi alapja vagy az Európai Unió valamely pénzügyi alapja és az államháztartás valamely alrendszerének költségvetése terhére elnyert támogatás, feltéve, hogy a szolgáltatás nem minősül a magánszemély tevékenysége ellenértékének;
51
A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL SZÓLÓ 2013. ÉVI V. TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAIHOZ VALÓ HARMONIZÁCIÓ ALAPJÁN EREDMÉNYTARTALÉKBÓL LEHETŐSÉG Rezsabek Angéla
VAN JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKÉT FELTÖLTENI. A TŐKEEMELÉS LEHETŐSÉGEINEK SZÁMVITELI KEZELÉSE
52
Törzstőke rendelkezésre bocsátása
Készpénz
Nem pénzbeli
Rezsabek Angéla
Pénzbeli
Bankszámla 53
2006. ÉVI V. TÖRVÉNY A CÉGNYILVÁNOSSÁGRÓL, A BÍRÓSÁGI CÉGELJÁRÁSRÓL ÉS A VÉGELSZÁMOLÁSRÓL
30. § (5)177 Ha jogszabály másként nem rendelkezik és a cég bejegyzésére irányuló cégeljárásban a pénzbeli hozzájárulás befizetésének igazolására e törvény rendelkezései alapján sor kerülhet ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által közokiratba foglalt ügyvezetői nyilatkozattal, az ügyvezető a cég bejegyzését követő nyolc napon belül köteles a cég pénzforgalmi számláját megnyitni és a rendelkezésre bocsátott pénzbeli hozzájárulás összegét a számlára befizetni. (5a)178 Ha a tag felelőssége a cég tartozásaiért korlátozott és az egyes vagyoni hozzájárulások cégbejegyzést követő szolgáltatására lehetőség van, a vagyoni hozzájárulás teljesítésének megtörténtét a cég képviselője köteles a cégbíróságnak elektronikus úton bejelenteni. 177. Beiktatta: 2007. évi LXI. Hatályos 2007.09.01. Rezsabek Angéla
54
Rezsabek Angéla
Szja tv. 58. § (1) Az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelmet azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor az erről szóló szerződés kelt. Szerződés hiányában a jövedelem megszerzésének időpontjára az általános szabályokat kell alkalmazni. (2) Ingó vagyontárgy átruházásából származó bevétel minden olyan bevétel - ide nem értve, ha a bevételt a magánszemély egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként szerzi meg, valamint ha a (10) bekezdés rendelkezését kell alkalmazni -, amelyet a magánszemély az átruházásra tekintettel megszerez. Ilyennek minősül különösen az eladási ár, a cserében kapott dolognak a jövedelemszerzés időpontjára megállapított szokásos piaci értéke, valamint az ingó vagyontárgy gazdasági társaság vagy más cég részére nem pénzbeli hozzájárulásként (nem pénzbeli betétként) történő szolgáltatása esetén a vagyontárgynak a társasági szerződésben, más hasonló okiratban meghatározott értéke. 55
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:162. § [A pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása] (1) Ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig valamelyik tag a pénzbetétének felénél kisebb összeget köteles befizetni, vagy a társasági szerződés a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a társaság nyilvántartásba vételétől számított egy évnél hosszabb határidőt állapít meg, a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének 56 erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért.
MÉRLEG Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
Eredménytartalék
57
MÉRLEG Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
- jegyzett, de még be nem fizetett tőke
Eredménytartalék 58
Rezsabek Angéla
Szt. 37. § (2) Az eredménytartalék csökkenéseként kell kimutatni: h) a még be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítéseként (a jegyzett, de még be nem fizetett tőke feltöltésére) a külön jogszabályban meghatározottak szerint átvezetett összeget.
59
ÉRTÉKPAPÍR FORMÁJÁBAN MEGSZERZETT VAGYONI ÉRTÉK
Rezsabek Angéla
Szja. tv. 77/A. § (2) Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély j) az értékpapírt a társaság által ki nem fizetett és a tagok törzsbetétjére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereségnek a még be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás (a jegyzett, de még be nem fizetett tőke feltöltése) teljesítéseként szerezte meg.
60
III. FEJEZET FOGALMAK ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
34. Értékpapír: minden olyan okirat, elektronikus jelsorozat, amely a kibocsátás helyének joga szerint értékpapírnak minősül, továbbá a közkereseti társaságban és a betéti társaságban fennálló részesedés, a korlátolt felelősségű társaság üzletrésze és a szövetkezeti részesedés.
Rezsabek Angéla
3. § E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:
61
16K71 A TÁRSAS VÁLLALKOZÁS ADATSZOLGÁLTATÁSA …..
Rezsabek Angéla
A belföldi székhelyű társas vállalkozás jegyzett tőkéjének a saját tőke terhére történő felemelését, átalakulását…. A társas vállalkozás az adatszolgáltatási kötelezettségét az adóévet követő év január 31-éig köteles teljesíteni.
62
Rezsabek Angéla
A Ptké. 13 . § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat . (3) A (2) bekezdés szerinti döntésig a társaságnak a Gt . rendelkezéseit kell alkalmaznia. A társaságnak a (2) bekezdés szerinti döntéssel egyidejűleg kell döntenie a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló 63 továbbműködéséről."
MÉRLEG
Kötelezettség
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke Tőketartalék
64
3….
Taggal szembeni kötelezettség (az ő oldaláról követelés) apportként kerül a könyvelésbe Taggal szembeni 3…. Jegyzett, de még 15.000.000 követelés be nem Jegyzett, de még 411 be nem
Jegyzett tőke
1.000.000
3….
Jegyzett, de még 412 be nem
Tőketartalék
14.000.000
47
Tagi kötelezettség
3….
Taggal szembeni követelés
Rezsabek Angéla
3….
15.000.000
Új. Ptk. 3:99. § [Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás] (1) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás.
65
A SZÁMVITELI ELLENŐRZÉS FOGALMÁNAK PONTOSÍTÁSA
Rezsabek Angéla
Szt. 3. § (3) E törvény alkalmazásában 2. ellenőrzés megállapítása: az ellenőrzés során feltárt, az eszközöket-forrásokat, az eredményt, a saját tőkét érintő hibák és hibahatások, amelyek a beszámolóval lezárt üzleti évvel (évekkel) kapcsolatosak, a hatályos jogszabályi előírások nem vagy nem megfelelő alkalmazásából, helytelen értelmezéséből, vagy nem megengedett, tiltott cselekmény elkövetéséből származnak. ……
66
A SZÁMVITELI ELLENŐRZÉS FOGALMÁNAK PONTOSÍTÁSA A számviteli elszámolás szempontjából az ellenőrzés megállapításával egy tekintet alá esik a szerződésmódosítással, a számviteli bizonylatok módosításával dokumentált, beszámolóval lezárt üzleti évet, éveket érintő gazdasági események könyvviteli elszámolásban rögzítendő jellemzőinek utólagos módosítása is;
Rezsabek Angéla
Ilyen hibának és hibahatásnak minősül a szerződésmódosítással, a számviteli bizonylatok módosításával dokumentált, beszámolóval lezárt üzleti évet, éveket érintő gazdasági események könyvviteli elszámolásban rögzítendő jellemzőinek utólagos módosítása is;”
67
Nem jelentős
Szt. 71. § ( (3) Az ellenőrzés által megállapított nem jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás megfelelő tárgyévi adatai tartalmazzák.
Rezsabek Angéla
SZT. 3§ (3) 3. JELENTŐS ÖSSZEGŰ HIBA: HA A HIBA FELTÁRÁSÁNAK ÉVÉBEN, A KÜLÖNBÖZŐ ELLENŐRZÉSEK SORÁN, EGY ADOTT ÜZLETI ÉVET ÉRINTŐEN (ÉVENKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN) FELTÁRT HIBÁK ÉS HIBAHATÁSOK – EREDMÉNYT, SAJÁT TŐKÉT NÖVELŐ-CSÖKKENTŐ – ÉRTÉKÉNEK EGYÜTTES (ELŐJELTŐL FÜGGETLEN) ÖSSZEGE MEGHALADJA A SZÁMVITELI POLITIKÁBAN MEGHATÁROZOTT ÉRTÉKHATÁRT. MINDEN ESETBEN JELENTŐS ÖSSZEGŰ A HIBA, HA A HIBA FELTÁRÁSÁNAK ÉVÉBEN AZ ELLENŐRZÉSEK SORÁN – UGYANAZON ÉVET ÉRINTŐEN – MEGÁLLAPÍTOTT HIBÁK, HIBAHATÁSOK EREDMÉNYT, SAJÁT TŐKÉT NÖVELŐCSÖKKENTŐ ÉRTÉKÉNEK EGYÜTTES (ELŐJELTŐL FÜGGETLEN) ÖSSZEGE MEGHALADJA AZ ELLENŐRZÖTT ÜZLETI ÉV MÉRLEGFŐÖSSZEGÉNEK 2 SZÁZALÉKÁT, ILLETVE HA A MÉRLEGFŐÖSSZEG 2 SZÁZALÉKA NEM HALADJA MEG AZ 1 MILLIÓ FORINTOT, AKKOR AZ 1 MILLIÓ FORINTOT;
Jelentős
!!! Középső oszlop
68
Rezsabek Angéla
Art. 164. § (1) Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog - ha törvény másként nem rendelkezik - annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, illetve a költségvetési támogatás igénylésekor az adómegállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb mint hat hónap van hátra. ….. (2) Az önellenőrzés bevallása - ha az adókülönbözet az adózó javára mutatkozik - az (1) bekezdésben meghatározott elévülést megszakítja.
69
Tao. nő
Nem jelentős
Jelentős
29 „O” nyomtatványban bevallja
29 „O” nyomtatványban bevallja
Számvitelben tárgyévi tétel
Tao csökken
Rezsabek Angéla
29-es bevallásban adózás előtti eredményt csökkentő tétel
Számvitelben elkülönítetten kezeli
29 „O” nyomtatványban nem vallja be
29 „O” nyomtatványban bevallja
29 „O” nyomtatványban bevallja
Számvitelben elkülönítetten kezeli 70
Nő
Levonható áfa
önellenőrizni kell
153/A. § (1)b, nem kell önellenőrizni 153/A. § (3) önellenőrizni kell
Csökken 153/B. § (1) nem kell önellenőrizni
Rezsabek Angéla
Fizetendő áfa
153/C. § (1) nem kell önellenőrizni
71
SZT. 9/A. § (2) ÉVES BESZÁMOLÓJÁT AZ IFRS-EK
a) az a vállalkozó, amelynek értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség bármely államának szabályozott piacán forgalmazzák, b) a hitelintézet, továbbá a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás.
Rezsabek Angéla
SZERINT ÁLLÍTJA ÖSSZE
72
SZT. 9/A. § (1) ÉVES BESZÁMOLÓJÁT AZ IFRS-EK SZERINT ÁLLÍTHATJA ÖSSZE
Rezsabek Angéla
a) az a vállalkozó, amelynek közvetlen vagy közvetett anyavállalata az összevont (konszolidált) éves beszámolóját az IFRS-ek szerint készíti el, b) a biztosító, c) a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá tartozó pénzügyi vállalkozás, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, befektetési vállalkozás, a központi értéktár, a központi szerződő fél, a tőzsde, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató, az IFRS-ek szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatásokba anyavállalati döntés alapján bevont pénzpiaci közvetítő és biztosításközvetítő, valamint a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény hatálya alá tartozó alap és alapkezelő, d) a 155. § alapján könyvvizsgálatra kötelezett gazdasági 73 társaság,
AZ IFRS-EKRŐL A HAZAI SZÁMVITELI SZABÁLYOZÁSRA TÖRTÉNŐ VISSZATÉRÉS IDŐPONTJA,
a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a feltételek bekövetkezését követő üzleti év első napja, b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a végelszámolás, a felszámolás, illetve a kényszertörlési eljárás kezdő időpontja.”
Rezsabek Angéla
Az Szt. 114/D. § (4) A (2) bekezdés szerinti áttérés (visszatérés) időpontja
74
A SAJÁT TŐKE ELTÉRŐ KEZELÉSÉNEK KIMUTATÁSA
Rezsabek Angéla
Az így keletkezett összeget csökkenteni kell a fizetett pótbefizetés IFRS-ek szerint eszközként kimutatott összegével, és a fel nem használt fejlesztési tartaléknak a kapcsolódó, az IAS 12 Nyereségadók című standard alapján számított halasztott adóval csökkentett összegével;”
75
A SAJÁT TŐKE ELTÉRŐ KEZELÉSÉNEK KIMUTATÁSA
Rezsabek Angéla
Az Szt. 114/B. § (5) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A saját tőke megfeleltetési tábla a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően tartalmazza:) „b) az osztalékfizetésre rendelkezésre álló szabad eredménytartalékot, amely az utolsó beszámolóval lezárt üzleti év tárgyévi adózott eredményét is magában foglaló eredménytartalék összegének az IAS 40 Befektetési célú ingatlanok című standard szerinti befektetési célú ingatlanok valós érték növekedése miatti elszámolt – halmozott – nem realizált nyereség összegével csökkentett és a kapcsolódó IAS 12 Nyereségadók című standard alapján elszámolt nyereségadó halmozott összegével növelt összege.” 76
A SAJÁT TŐKE ELTÉRŐ KEZELÉSÉNEK KIMUTATÁSA
Rezsabek Angéla
A saját tőke megfeleltetési tábla tartalmazza az IFRS-ek szerinti saját tőke egyes elemeinek nyitó és záró adatait, valamint ezekből levezetve az alábbi saját tőke elemek nyitó és záró adatait: Szt. 114/B. § (4) bekezdés „e) eredménytartalék: az IFRSek szerinti éves beszámolóban kimutatott, korábbi évek halmozott – és a tulajdonosok részére még ki nem osztott – adózott eredmény, ideértve az IFRS-ek szerint a felhalmozott eredmény javára vagy terhére elszámolt összegeket is, amely az IAS 1 Pénzügyi kimutatások prezentálása című standard szerinti egyéb átfogó jövedelmet – az átsorolási módosítások kivételével – 77 nem tartalmazhat.
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA FELADATAI KÖZÖTT RÖGZÍTI, HOGY A KAMARA SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYT ALAKÍT KI AZ IFRS-EK SZERINTI SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁST ÉRINTŐ FELTÉTELES ADÓMEGÁLLAPÍTÁS IRÁNTI KÉRELMEK ESETÉBEN Rezsabek Angéla
Szt. 216. § A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 4. § (5) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki: (A kamara) „j) Szakértői véleményt alakít ki az adózás rendjéről szóló törvény 132. § (5b) bekezdése alapján az IFRS-ek szerinti számviteli elszámolás minősítését is igénylő feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén, a számviteli elszámolás minősítésére vonatkozóan.” 78
EURÓPAI PARLAMENT ÉS TANÁCS AZ ÉVES ÉS ÖSSZEVONT (KONSZOLIDÁLT) ÉVES BESZÁMOLÓK JOG SZERINTI KÖNYVVIZSGÁLATÁRÓL SZÓLÓ 2006/43/EK IRÁNYELV MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2014/56/ EU AZ
ÖSSZEFÜGGÉSBEN
– RÖGZÍTI,
Az Szt. 155. § (7a) Semmis a vállalkozóra vonatkozó olyan szerződéses rendelkezés vagy egyéb jognyilatkozat, amely a könyvvizsgálati kötelezettség körébe eső tevékenységre történő kijelölés tekintetében a legfőbb szervet meghatározott könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vagy könyvvizsgáló cégcsoport választására kötelezi.”
Rezsabek Angéla
IRÁNYELV RENDELKEZÉSEINEK ÁTÜLTETÉSÉVEL
79
TARTÓSNAK MINŐSÜLŐ (ÉVEN TÚLI) KÖVETELÉSEK (KÖLCSÖNÖK), NEM TARTÓS KÖVETELÉSEK, VALAMINT A VÁSÁROLT KÖVETELÉSEK SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSA. Rezsabek Angéla
A számviteli törvény előírásai szerint a tartósnak minősülő (éven túli) követelésekkel (kölcsönökkel), valamint a vásárolt követelésekkel kapcsolatos gazdasági eseményeket a pénzügyi műveletek között kell elszámolni, míg a vállalkozó által keletkeztetett, nem tartós követelésekkel kapcsolatos gazdasági eseményeket az egyéb ráfordítások között. Ezt a megkülönböztetést a követelés elengedése, valamint a behajthatatlanság esetében is indokolt fenntartani.
80
KÖVETELÉSEK Rezsabek Angéla
VÁSÁROLT
EREDETI
Egyéb
Pénzügyi
81
EREDETI KÖVETELÉSEK
Egyéb
BEFFEKTETETT
Rezsabek Angéla
FORGÓ
Pénzügyi
82
Nyilvántartott értékvesztés: a követelésekre a számviteli előírások alapján elszámolt és adózás előtti eredménynövelésként figyelembe vett értékvesztés csökkentve az adózás előtti eredmény csökkentéseként számításba vett összeggel; Számvitelben TAO+ az értékvesztés
TAO -
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
Nyilvántartott értékvesztés
Rezsabek Angéla
Eredeti érték
100
0
0
0
0
0
100
100
100
0
0
100
100
100
100
40
-40
60
100
70
70
0
0
70
100
70
70
20
-20
5083
A követelés befolyik
3… pénzeszköz
3… követelés
100 Rezsabek Angéla
…..a követelés kiegyenlítésekor elszámolt bevétel, de ….
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
0
Számviteli elszámolás eredményhatása
0
TAO korrekció a tárgyévben
0
Összesen adóalapra gyakorolt hatás
084
A követelés befolyik
3… követelés
100
9… egyéb bevétel
100
…..a követelés kiegyenlítésekor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés
Előző években adóalapra gyakorolt hatás Számviteli elszámolás eredményhatása
TAO korrekció a tárgyévben Összesen adóalapra gyakorolt hatás
Rezsabek Angéla
3… követelés értékvesztése 3… pénzeszköz
-40 +100
-60 85
0
A követelés befolyik 3… követelés értékvesztése
70 9… egyéb bevétele
100 3… követelés
100
…..a követelés kiegyenlítésekor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
-20
Számviteli elszámolás eredményhatása
+70
TAO korrekció a tárgyévben
-50
Összesen adóalapra gyakorolt hatás
Rezsabek Angéla
3… Pénzeszköz
70
86
0
A követelés behajthatatlanná válik
8… egyéb ráfordítás
3… követelés
100 Rezsabek Angéla
….. a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés
Előző években adóalapra gyakorolt hatás Számviteli elszámolás eredményhatása
TAO korrekció a tárgyévben Összesen adóalapra gyakorolt hatás
0 -100
0 87
-100
A követelés behajthatatlanná válik
3… követelés értékvesztése
3… követelés
100 Rezsabek Angéla
….. a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés
Előző években adóalapra gyakorolt hatás Számviteli elszámolás eredményhatása
TAO korrekció a tárgyévben Összesen adóalapra gyakorolt hatás
-40 0
-60 88
-100
A követelés behajthatatlanná válik 3… követelés értékvesztése 3… követelés
70
8… egyéb ráfordítás
30
3… követelés
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
-20
Számviteli elszámolás eredményhatása
-30
TAO korrekció a tárgyévben
-50
Összesen adóalapra gyakorolt hatás
Rezsabek Angéla
….. a követelés bekerülési értékéből a behajthatatlanná vált rész, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés
89
-100
KÖVETELÉS ENGEDMÉNYEZÉS Szt. 77. § (3) Az egyéb bevételek között kell kimutatni: d) az eredeti követelést engedményezőnél (eladónál) az átruházott (engedményezett) követelésnek az engedményes által elismert értékét a követelés átruházásakor
Rezsabek Angéla
Szt. 81. § (3) Az egyéb ráfordítások között kell kimutatni: f) az eredeti követelést engedményezőnél (eladónál) az átruházott (engedményezett) követelésnek a könyv szerinti értékét a követelés átruházásakor
90
A követelést eladja, elismert és befolyt ár: 28 3… pénzeszköz
9… egyéb bevétel
8… egyéb ráfordítás
3… követelés
28 100
Számviteli elszámolás eredményhatása TAO korrekció a tárgyévben
Összesen adóalapra gyakorolt hatás
Rezsabek Angéla
… a követelés átruházásakor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés Előző években adóalapra gyakorolt hatás -0 -72 -0
-7291
A követelést eladja, elismert és befolyt ár: 28 3… pénzeszköz
9… egyéb bevétel
3… értékvesztés
3… követelés
28 100 Rezsabek Angéla
… a követelés átruházásakor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés Előző években adóalapra gyakorolt hatás -40 Számviteli elszámolás eredményhatása
+28
TAO korrekció a tárgyévben (72- -28- 40)= -60
-28
Összesen adóalapra gyakorolt hatás (-72)
-4092
A követelést eladja, elismert és befolyt ár: 28 9… egyéb bevétel
28
3… értékvesztés
3… követelés
70
8… egyéb ráfordítás
3… követelés
30
… a követelés átruházásakor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott értékvesztés Előző években adóalapra gyakorolt hatás -20
Számviteli elszámolás eredményhatása TAO korrekció a tárgyévben ( 72 -2-20)= 50!!! Összesen adóalapra gyakorolt hatás -72!!!
Rezsabek Angéla
3… pénzeszköz
-2 -28 93
-50
A vállalkozásunk elengedi a követelést. 8… egyéb ráfordítás
3… követelés
100
Rezsabek Angéla
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
Számviteli elszámolás eredményhatása TAO korrekció a tárgyévben Összesen adóalapra gyakorolt hatás
-0
-100 0 -100 94
A vállalkozásunk elengedi a követelést. 8… egyéb ráfordítás
3… követelés
0
3… követelés értékvesztés
3… követelés
100 Rezsabek Angéla
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
-40
Számviteli elszámolás eredményhatása
0
TAO korrekció a tárgyévben
0
Összesen adóalapra gyakorolt hatás
-40 95
A vállalkozásunk elengedi a követelést. 8… egyéb ráfordítás
3… követelés
30
3… követelés értékvesztés
3… követelés
70 Rezsabek Angéla
Előző években adóalapra gyakorolt hatás
-20
Számviteli elszámolás eredményhatása
-30
TAO korrekció a tárgyévben Összesen adóalapra gyakorolt hatás
0 -50 96
FORDULÓNAP UTÁN TÖRTÉNŐ SZÁMLÁZÁS KÖNYVELÉSE
Rezsabek Angéla
Számla kelte: 2017. január 10 Teljesítés napja : 2017. január 31. Fizetési határidő : 2017. január 31.
Gazdasági teljesítés: 2016. december 1 – december 31.
97
ÉRTÉKVESZTÉS ELSZÁMOLÁSA FORGÓESZKÖZÖK KÖZÖTT NYILVÁNTARTOTT ÉRTÉKPAPÍROK, RÉSZESEDÉSEK, SAJÁT RÉSZVÉNYEK, ÜZLETRÉSZEK, BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK ESETÉBEN. KÉSZLETEK ÉRTÉKVESZTÉSE, IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK TERVEN FELÜLI ÉRTÉKCSÖKKENÉSE, TERVEN FELÜLI ÉRTÉKCSÖKKENÉS VISSZAÍRÁSA
Szt. 90§ (4) A kiegészítő mellékletben kell bemutatni: b) a bekerülési értéken értékelt befektetett pénzügyi eszközök könyv szerinti értékének a valós értéket jelentősen meghaladó összege esetén azok könyv szerinti értékét és valós értékét, valamint annak indoklását, hogy miért nem számolták el az értékvesztést, ideértve a bizonyítékot annak a feltételezésnek az igazolására, hogy legalább a könyv szerinti érték meg fog térülni;
AZ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSE SORÁN
97. § (2) Ha az éves beszámolót készítő vállalkozónál a 9. § (2) bekezdése szerinti három mutatóérték közül bármelyik kettő a határérték alá kerül két egymást követő üzleti évben, akkor a második üzleti évet követő évtől a vállalkozó egyszerűsített éves beszámolót készíthet.
Rezsabek Angéla
98. § a) az 57. § (2) bekezdése szerinti visszaírás alkalmazása nem kötelező;
99
1.. részesedés 3… követelés
Rezsabek Angéla
Y vállalkozás 1.000.000 Ft-ról felemelte a tőkét 3.000.000 Ft-ra. X vállalkozás 1.200.000 mi Ft összeget, Q vállalkozás 800.000 Ft összeget fektetett be tőkeként és X vállalkozás még 600.000 Ft összeget rendelkezésre bocsátott ázsióként. 3… követelés 3… bankszámla 1.800.000 Ft
1.800.000 Ft 100
8… pénzügyi műv. ráfordítása
1.. részesedés 1.260.000 Ft értékvesztése
Rezsabek Angéla
Y vállalkozás adatai: Jegyzett tőke: 3.000.000 Ft Eredménytartalék: - 1.650.000 Ft Saját tőke: 1.350.000 Ft 1.200.000 Ft / 3.000.000 Ft = = 40% Befektetett összeg: 1.800.000 Ft Befektetésre jutó saját tőke: 540.000 Értékvesztés : -1.260.000 Ft
101