SZAKTERÜLETI TANTÁRGYAK TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Zene- és kultúrtörténet 1. ENM1001 3. 2 2+0 Kollokvium Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy célja hogy a kultúrtörténeti áttekintés során reális képet alakítson ki arról, hogy a zene, a zeneművészet milyen szerepet vállalhat a valóság megismerésének folyamatában, a felnövekvő generációk felkészítésének, személyiségük gazdagításának törekvéseiben. 2. Tantárgyi program: Az európai kultúra történetének több évezredes folyamatában igyekszik feltárni a zene funkcióit a legősibb kultikus szerepektől a mozgás és nyelv irányította zenei jelenségeken át (táncok, szöveges zenék) az emberi érzelmeket tükröző önálló ritmikai, formai, dallami, harmóniai képződményekig. A tárgy feladata az is, hogy ebben a folyamatban a zene és a kultúra lehetséges kapcsolódásaira (különböző művészeti ágak) is fényt derítsen kezdetektől a XVIII. századig. A tantárgy komplex módon foglalja össze a vonatkozó zeneelméleti, zenetörténeti ismeretköröket. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Írásbeli és szóbeli beszámoló 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, projektor, Internet hozzáférés. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Csákvári József: Bibliai témák az európai művészetben, Budapest, 1997. Európa zenéje c. sorozat 1-5. szerk.: Eduardo Rescigno, Budapest, 1978. Szabolcsi Bence: Musica Mundana, Budapest, 1975. Hungaroton SLPC 11725-30 Kovács Gábor: Reneszánsz táncok, Budapest, 1997. Dietel, Gerhard: Zenetörténet évszámokban I. II. Spinger Hungarica. Budapest, 1996.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Zene- és kultúrtörténet 2. ENM1002 4. 2 2+0 Kollokvium ENM1001 Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy célja hogy a kultúrtörténeti áttekintés során reális képet alakítson ki arról, hogy a zene, a zeneművészet milyen szerepet vállalhat a valóság megismerésének folyamatában, a felnövekvő generációk felkészítésének, személyiségük gazdagításának törekvéseiben. 2. Tantárgyi program: Az európai kultúra történetének több évezredes folyamatában igyekszik feltárni a zene funkcióit a legősibb kultikus szerepektől a mozgás és nyelv irányította zenei jelenségeken át (táncok, szöveges zenék) az emberi érzelmeket tükröző önálló ritmikai, formai, dallami, harmóniai képződményekig. A tárgy feladata az is, hogy ebben a folyamatban a zene és a kultúra lehetséges kapcsolódásaira (különböző művészeti ágak) is fényt derítsen a XIX. századtól napjainkig. A tantárgy komplex módon foglalja össze a vonatkozó zeneelméleti, zenetörténeti ismeretköröket. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Írásbeli és szóbeli beszámoló 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, projektor, Internet hozzáférés. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Csákvári József: Bibliai témák az európai művészetben, Budapest, 1997. Európa zenéje c. sorozat 1-5. szerk.: Eduardo Rescigno, Budapest, 1978. Szabolcsi Bence: Musica Mundana, Budapest, 1975. Hungaroton SLPC 11725-30 Kovács Gábor: Barokk táncok, Budapest, 1999. Dietel, Gerhard: Zenetörténet évszámokban I. II. Spinger Hungarica. Budapest, 1996.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Komplex zenei gyakorlat 1. ENM1003 1. 3 0+2 Gyakorlati jegy Huszár Lajos DLA egyetemi tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy az alapszakon megszerzett zenetörténeti, zeneelméleti ismeretek, vokális és instrumentális készségek alkalmazásával zenei folyamatok, történések megvilágítását, tartalmak feltárását végzi. 2. Tantárgyi program: Zeneművek témáinak, részleteinek megszólaltatásával, dallami, hangnemi, harmóniai, ritmikai, formai elemzések végzésével egyben zenei stílusok jellegzetességeit is tudatosítja. Magába foglalja a zenei írás-olvasás, a zenei készségfejlesztés, partitúraolvasás és transzponálás területeit. A lehetőség szerint megszólaltatandó és elemzésre szánt művek köre a zeneirodalom stíluskorszakai mentén haladva a mindenkori ált.- és középiskolai tananyaghoz igazodik: a gregorián zene, a klasszikus vokálpolifónia világa – a barokk és klasszicizmus zenéje. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Zenei gyakorlat 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, hangszerek, kották, partitúrák. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Rajeczky Benjamin: Mi a gregorián? Budapest, 1981. Dobszay László: A gregorián ének kézikönyve. Editio Musica. Budapest, 1993. Harmat Artúr: Ellenponttan. Zeneműkiadó. Budapest., 1958. Howard M. Brown: A reneszánsz zenéje, Budapest, 1980. Bartha Dénes: A zenetörténet antológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1974.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Komplex zenei gyakorlat 2. ENM1004 2. 3 0+2 Gyakorlati jegy ENM1003 Huszár Lajos DLA egyetemi tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy az alapszakon megszerzett zenetörténeti, zeneelméleti ismeretek, vokális és instrumentális készségek alkalmazásával zenei folyamatok, történések megvilágítását, tartalmak feltárását végzi. 2. Tantárgyi program: Zeneművek témáinak, részleteinek megszólaltatásával, dallami, hangnemi, harmóniai, ritmikai, formai elemzések végzésével egyben zenei stílusok jellegzetességeit is tudatosítja. Magába foglalja a zenei írás-olvasás, a zenei készségfejlesztés, partitúraolvasás és transzponálás területeit. A lehetőség szerint megszólaltatandó és elemzésre szánt művek köre a zeneirodalom stíluskorszakai mentén haladva a mindenkori ált.- és középiskolai tananyaghoz igazodik: a romantika kora, a XX. és XXI. század zenéje. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Zenei gyakorlat 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, hangszerek, kották, partitúrák. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Claude V. Palisca: Barokk zene, Budapest, 1976. Charles Rosen: A klasszikus stílus, Budapest, 1977. Legányné Hegyi Erzsébet: Stílusismeret II. Zeneműkiadó, Bp., 1985. Frank Oszkár: Formák és műfajok a barokk és klasszikus zenében, Tankönyvkiadó, Bp., 1990. Gárdonyi: Elemző formatan, Editio Musica, Bp., 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Vokális előadói gyakorlat 1. ENM1005 1. 1 0+1 Gyakorlati jegy Deákné dr. Kecskés Mónika főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy keretén belül feldolgozásra kerülő dalirodalmi és egyéb vokális művészi szemelvények magas szintű előadásának kialakítása. Olyan szakmai tudás, magas szintre fejlesztett egyéni énekkultúra és zenei műveltség elsajátítása, mellyel a hallgató képessé válik az iskolai zenei élet megszervezésére, az iskolán kívüli zenei közéletben történő aktív részvételre, zenei együttesek segítésére, irányítására, zenei produkciók létrehozására. Népi ének esetén az ének-zene tananyag keretében előforduló népzenei anyag hiteles, élményszerű bemutatása. 2. Tantárgyi program: Kiművelt énekhang, a helyes technika folyamatos továbbfejlesztése. A vokális irodalom stílusainak a legjelentősebb dal, oratórium, operaszerzők műveinek beható ismerete. Stílushű, művészileg kidolgozott, érzelmileg kifejező előadásmód, megfelelő tapasztalat elsajátítása. Különböző korok, stílusok közötti tájékozódás. Stíluskorszakok jellemzői, egyéni előadói gyakorlat. Rendszeres hangverseny, operalátogatóvá, tartalmas zene népszerűsítőjévé, aktív tevékeny résztvevőjévé való nevelés. Életkorhoz, iskolatípushoz kapcsolódó zenei ismeretek, hangversenyen használatos művek elsajátítása. Népi ének esetén a népdalok zenei dialektus területének, jellemző előadói stílusának, díszítéstechnikájának, az előadó egyéniségének alapos ismerete. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Minden órán számonkérés, hangversenyeken való aktív részvétel, illetve zenei programok, hangversenyek szervezése, irányítása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Órai számonkérés, félévenként legalább két alkalommal hangversenyszervezői illetve előadói feladatainak hangfelvételen való dokumentálása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Jól szellőztethető, megfelelő méretű, hangszigeteléssel, audiovizuális berendezéssel ellátott tanterem. Nagyméretű, teljes alakos tükör, zongora, kottaállvány, kotta, hanganyag, videofelvételek. A fellépési gyakorlat megszerzésére alkalmas hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kerényi Miklós György: Az éneklés művészete és pedagógiája. Zeneműkiadó, Budapest, 1966. Orfeusz: Hangzó zenetörténet I-II-IV.VIII. Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma, Budapest. Frank Oszkár: A romantikus zene műhelytitkai. Schubert dalok. Akkord Zenei Kiadó, Budapest, 1994. Szabolcsi Bence: A művész és közönsége. Zeneműkiadó, Budapest, 1964. Paksa Katalin: A magyar népdal díszítése. Bp., 1993.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Vokális előadói gyakorlat 2. ENM1006 2. 1 0+1 Gyakorlati jegy ENM1005 Deákné dr. Kecskés Mónika főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy keretén belül feldolgozásra kerülő dalirodalmi és egyéb vokális művészi szemelvények magas szintű előadásának kialakítása. Olyan szakmai tudás, magas szintre fejlesztett egyéni énekkultúra és zenei műveltség elsajátítása, mellyel a hallgató képessé válik az iskolai zenei élet megszervezésére, az iskolán kívüli zenei közéletben történő aktív részvételre, zenei együttesek segítésére, irányítására, zenei produkciók létrehozására. Népi ének esetén az ének-zene tananyag keretében előforduló népzenei anyag hiteles, élményszerű bemutatása. 2. Tantárgyi program: A vokális dal és kamarairodalom magas szintű művészi megszólaltatása (szólamarányok, hangképzési sajátosságok stb.). Hangversenypódium és színpadi viselkedés szokásainak ismerete, alkalmazása. Művészi tartalom, saját gondolat és érzelemvilág megfogalmazása, a műalkotások művészi kifejezéssel való interpretálása. Vokális előadáshoz szükséges szerteágazó ismeretanyag, nagyfokú olvasottság, dús fantázia, emberismeret, veleérző, azonosuló képességek megszerzése. Életkorhoz, iskolatípushoz kapcsolódó zenei ismeretek, hangversenyen használatos művek elsajátítása. Népi ének esetén a népdalok zenei dialektus területének, jellemző előadói stílusának, díszítéstechnikájának, az előadó egyéniségének alapos ismerete. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Minden órán számonkérés, hangversenyeken való aktív részvétel, illetve zenei programok, hangversenyek szervezése, irányítása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Órai számonkérés, félévenként legalább két alkalommal hangversenyszervezői illetve előadói feladatainak hangfelvételen való dokumentálása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Jól szellőztethető, megfelelő méretű, hangszigeteléssel, audiovizuális berendezéssel ellátott tanterem. Nagyméretű, teljes alakos tükör, zongora, kottaállvány, kotta, hanganyag, videofelvételek. A fellépési gyakorlat megszerzésére alkalmas hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kerényi: Énekiskola IV. EMBZ 12289 Forrai: Duettek I. II. EMBZ 2308 és 3155 Füzesséry: A kamaraének mesterei EMBZ 14058 Varga Pál: Híres operakettősök kötetei EMB kiadás Paksa Katalin: A magyar népdal díszítése. Bp., 1993.
TANTÁRGYLEÍRÁS
Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Hangszeres előadói gyakorlat 1. ENM1007 1. 1 0+1 Gyakorlati jegy Deákné dr. Kecskés Mónika főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Olyan hangszeres tudás elsajátítása, mellyel a hallgató képessé válik az iskolai zenei élet megszervezésére, az iskolán kívüli zenei közéletben történő aktív részvételre, zenei együttesek segítésére, irányítására, zenei produkciók létrehozására. Jusson el olyan szintre a hangszertudásban, amely segíti egyrészt a tanulmányaihoz kapcsolódó többi szakmai tárgyat, másrészt tanári munkáját tanórákon, és tanórán kívül. 2. Tantárgyi program: A hallgató tudásszintjére épített tananyag, legalább négy különböző stílusban (népi hangszer esetén dialektusban), az elsajátításhoz szükséges technikai feladatokkal együtt. Közös muzsikálásban való részvétel, esetleg tetszőleges összetételű, kisebb kamaracsoportok formájában is. Improvizációs gyakorlatok. Az előadói gyakorlat megszerzése a hallgatói hangversenyeken való aktív közreműködésre, műsorszerkesztésre, műsorrendezési feladatok ellátására ad lehetőséget. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Minden órán számonkérés, hangversenyeken való aktív részvétel, illetve zenei programok, hangversenyek szervezése, irányítása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere: Órai számonkérés, félévenként legalább két alkalommal hangversenyszervezői illetve előadói feladatainak hangfelvételen való dokumentálása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Jó állapotban lévő hangszerek, kották, metronóm, kottaállvány, megfelelően szigetelt tanterem, a hangfelvételhez szükséges stúdió. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): G.G. Neuhaus: A zongorajáték művészete. Zeneműkiadó. Bp., 1985. Gonda János: Improvizáció I-II. Zeneműkiadó. Bp., 1997. Jonathan Neelands: Dráma a tanulás szolglatában, 2007. május 17. Lipák Ildikó (szerk.): Ahogyan, előadások a magyarországi személyközi kommunikációról, 2007. május 17. Magyar Népzenei Antológia I-VII. Pátria CD-ROM
TANTÁRGYLEÍRÁS
Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Hangszeres előadói gyakorlat 2. ENM1008 2. 1 0+1 Gyakorlati jegy ENM1007 Deákné dr. Kecskés Mónika főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Olyan hangszeres tudás elsajátítása, mellyel a hallgató képessé válik az iskolai zenei élet megszervezésére, az iskolán kívüli zenei közéletben történő aktív részvételre, zenei együttesek segítésére, irányítására, zenei produkciók létrehozására. Jusson el olyan szintre a hangszertudásban, amely segíti egyrészt a tanulmányaihoz kapcsolódó többi szakmai tárgyat, másrészt tanári munkáját tanórákon, és tanórán kívül. 2. Tantárgyi program: A hallgató tudásszintjére épített tananyag, legalább négy különböző stílusban (népi hangszer esetén dialektusban), az elsajátításhoz szükséges technikai feladatokkal együtt. Közös muzsikálásban való részvétel, esetleg tetszőleges összetételű, kisebb kamaracsoportok formájában is. Improvizációs gyakorlatok. Az előadói gyakorlat megszerzése a hallgatói hangversenyeken való aktív közreműködésre, műsorszerkesztésre, műsorrendezési feladatok ellátására ad lehetőséget. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Minden órán számonkérés, hangversenyeken való aktív részvétel, illetve zenei programok, hangversenyek szervezése, irányítása. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere: Órai számonkérés, félévenként legalább két alkalommal hangversenyszervezői illetve előadói feladatainak hangfelvételen való dokumentálása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Jó állapotban lévő hangszerek, kották, metronóm, kottaállvány, megfelelően szigetelt tanterem, a hangfelvételhez szükséges stúdió. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): G.G. Neuhaus: A zongorajáték művészete. Zeneműkiadó. Bp., 1985. Gonda János: Improvizáció I-II. Zeneműkiadó. Bp., 1997. Jonathan Neelands: Dráma a tanulás szolglatában, 2007. május 17. Lipák Ildikó (szerk.): Ahogyan, előadások a magyarországi személyközi kommunikációról, 2007. május 17. Magyar Népzenei Antológia I-VII. Pátria CD-ROM
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karvezetés 1. ENM1009 3. 2 0+2 Gyakorlati jegy Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A vezénylő mozdulat mint a zene irányításának módja legyen alkalmas a technikai és a zenei elemek összekapcsolására, valamint a zenei folyamatok újraalkotó kifejezésére. Az elsajátított ismeretek alkalmazása, irányító szerepvállalása hangversenyek, szakmai programok szervezésében. 2. A tantárgyi program: A kórusvezetés szakmai és szervezési feladatainak gyakorlása, próbafolyamatok irányítása, az alkalmazott módszerek helyes kiválasztása. A kórusmunkában rejlő nevelési feladatok felismerése, illetve ellátása. A kortárs zene eszközeinek megismerése, a zenei folyamat irányításának formái. Az elsajátítandó kórusművek kapcsolódjanak a Gyermekkari irodalom és vezénylési gyakorlat anyagához. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere: Hangverseny, meghallgatások formájában a hallgató énekes és irányító funkciót betöltve ad számot az elsajátított ismeretekről. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: A fellépési gyakorlat megszerzésére alkalmas hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kardos Pál: Kórusnevelés, kórushangzás. Zeneműkiadó. Bp., 1981. Vásárhelyi Zoltán: Az énekkari vezénylés módszertana. Zeneműkiadó. Bp., 1965. Székely Miklós: Gyakorlati útmutató kórusvezetési, kórusszervezési munkákhoz. Calibra. Budapest., 2000. Chor aktuell. Gustav Bosse Verlag. Regensburg, 1983. Aktuális kiadványok a hazai és külföldi gyermekkari irodalomból.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karvezetés 2. ENM1010 4. 2 0+2 Kollokvium ENM1009 Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A vezénylő mozdulat mint a zene irányításának módja legyen alkalmas a technikai és a zenei elemek összekapcsolására, valamint a zenei folyamatok újraalkotó kifejezésére. Az elsajátított ismeretek alkalmazása, irányító szerepvállalása hangversenyek, szakmai programok szervezésében. 2. A tantárgyi program: A tantárgy keretén belül a kórusvezetés szakmai és szervezési feladatainak gyakorlása, próbafolyamatok irányítása, az alkalmazott módszerek helyes kiválasztása. A kórusmunkában rejlő nevelési feladatok felismerése, illetve ellátása. A régi zene eszközeinek megismerése, a zenei folyamat irányításának formái. Az elsajátítandó kórusművek kapcsolódjanak az Ifjúsági karirodalom és vezénylési gyakorlat anyagához. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Hangverseny formájában a hallgató énekes és irányító funkciót betöltve ad számot az elsajátított ismeretekről. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: A fellépési gyakorlat megszerzésére alkalmas hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kardos Pál: Kórusnevelés, kórushangzás. Zeneműkiadó. Bp., 1981. Vásárhelyi Zoltán: Az énekkari vezénylés módszertana. Zeneműkiadó. Bp., 1965. Székely Miklós: Gyakorlati útmutató kórusvezetési, kórusszervezési munkákhoz. Calibra. Budapest., 2000. Chor aktuell. Gustav Bosse Verlag. Regensburg, 1983. Aktuális kiadványok a reneszánsz kórusmuzsikához.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Magyar népzene 1. ENM1011 2. 2 1+0 Kollokvium Juhász Erika adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy ismeretei tegyék alkalmassá a hallgatót a népzenei hagyományok élményszerű átadására, az ének-zene oktatásban, valamint a pedagógia egyéb lehetséges területein. Legyen képes a hallgató az eddig elsajátított elméleti ismeretek szintetizálására, tanítási gyakorlatban való alkalmazására. 2. Tantárgyi program: A magyar népzene rétegződésének, táji tagolódásának, funkció szerinti csoportosításának átfogó megismerése. A magyar népi hangszerek rendszerben való tanulmányozása. Az ének-zene oktatás idevonatkozó anyagának fenti szempontok alapján történő elemző áttekintése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat, házi dolgozat készítése 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Írásbeli és szóbeli beszámolók. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, megfelelő akusztikájú és hangszigetelt tanterem, hangszerek, számítógép. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Magyar Népzenei Antológia I-VII. Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje. Planétás Kiadó. Budapest 2003. CD-ROM. Arcanum Kiadó. Budapest, 2005. Paksa Katalin: Magyar népzenetörténet. Balassi Kiadó. Budapest, 1999. Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Planétás Kiadó, Budapest, 1998. Virágvölgyi Márta – Pávai István (szerk.): A magyar népi tánczene. Tanulmányok. Budapest, 2000. ZTI Multimédia oldala – Bartók Rend, Kallós Archívum Pátria CD-ROM. Budapest, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Magyar népzene 2. ENM1012 3. 1 0+1 Gyakorlati jegy Juhász Erika adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy ismeretei tegyék alkalmassá a hallgatót a népzenei hagyományok élményszerű átadására, az ének-zene oktatásban, valamint a pedagógia egyéb lehetséges területein. Legyen képes a hallgató az eddig elsajátított gyakorlati ismeretek tanítási gyakorlatban való alkalmazására. 2. Tantárgyi program: A választott hangszer zenei kultúrájának, előadóik hangszerjátékának tanulmányozása. A népi hangszerek történetiségének, eredetiségének megismerése. A hangszerkezelés és -játék alapjainak elsajátítása. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Hangversenyek, meghallgatások. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés, megfelelő akusztikájú és hangszigetelt tanterem, hangszerek, számítógép. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Magyar Népzenei Antológia I-VII. Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Planétás Kiadó, Budapest, 1998. Virágvölgyi Márta – Pávai István (szerk.): A magyar népi tánczene. Tanulmányok. Budapest, 2000. ZTI Multimédia oldala – Bartók Rend, Kallós Archívum Pátria CD-ROM. Budapest, 2001.
SZAKMÓDSZERTANI TÁRGYAK TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Ének-zene szakmódszertan 1. ENM1101 1. 2 2+0 Kollokvium Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Alapos szakterületi felkészültség, közoktatási feladatok széleskörű ellátásához szükséges tájékozottság kialakítása. 2. Tantárgyi program: A Nemzeti Alaptanterv szerepe, belső összefüggés rendszere, a szakképzési területnek megfelelő alapelvei és céljai, a fejlesztési feladatok (zenei alkotóképesség: interpretáció, improvizáció; megismerő- és befogadóképességek: zenehallgatás, zenei hallás és kottaismeret) megismerése. A kerettanterv, oktatási programcsomagok alkalmazása, helyi tantervek fejlesztése, elkészítése. Az érettségi vizsgakövetelmények, írásbeli és szóbeli témakörök megismerése. Kodály zenepedagógiai elvei, a magyar zenetanítási módszer megismerése. A 3-10 éves korosztály zenei nevelési módszerének átfogó ismerete. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozatok, óratervezetek, mikrotanítások. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium. 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Internet hozzáférés, szakkönyvek, iskolai tankönyvek, audiovizuális berendezés, zongorával, táblával felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): NAT, Kerettantervek, Érettségi követelmények – OKM honlapja Dobszay László: Kodály után. Tűnődések a zenepedagógiáról. Kodály Intézet. Kecskemét, 1991. L. Nagy Katalin: Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai. In: Új pedagógiai szemle. 2002. november 73-83. oldal, illetve OKI honlapja Ádám Jenő: Módszeres énektanítás. OKT, Bp., 1944. Szabó Helga: A magyar énektanítás kálváriája. Kiadja: Szabó Helga (s.a.)
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Ének-zene szakmódszertan 2. ENM1102 1. 2 2+0 Kollokvium ENM1101 Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Legyen képes a hallgató pedagógiai folyamat tervezésére, az ének-zenei szakterületen szerzett tudásának tantervi összefüggésekbe helyezésére. Legyen képes a tanulók életkorának, érdeklődésének megfelelő módszerek megválasztására, különböző értékelési eljárások alkalmazására. 2. Tantárgyi program: Az ének-zenei nevelés módszertani területei (5-12. osztály): az általános tantervvel működő általános iskolák programja, a középiskolai oktatás szintjei, az emelt szintű ének-zenei képzés fázisai. Daltanítás, ritmikai és dallami ismeretek tanításának módszerei. A zenei írás-olvasás, zenei készségfejlesztés módszerei. A többszólamúságra nevelés módszerei. A zenehallgatás módszerei. Különböző didaktikai célú tanórák tervezése. Az elérhető tudás továbbépítésére inspiráló módszerek, a motiváció eszközei. Az önálló ismeretszerzési lehetőségek módozatai. A tanulók teljesítményének értékelési szempontjai. A tehetséggondozás. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozatok, óratervezetek, mikrotanítások. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium. 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Internet hozzáférés, szakkönyvek, iskolai tankönyvek, audiovizuális berendezés, zongorával, táblával felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Osvay Károlyné: Az ének-zene tanítása. Bessenyei György Kiadó. Nyíregyháza, 1997. Szabó Helga: Énekes improvizáció I-II-III-IV. Zeneműkiadó. Bp., 1976-1982. Kocsárné Herboly Ildikó: Többszólamúság, harmónia és forma tanítása az általános iskolában. Tankönyvkiadó. Bp., 1982. Dávid Enikő: Tudás- és készségszintmérés, pedagógiai értékelés az ének-zene tantárgyban. In: Módszertani lapok – Ének-zene. 1997/4. Psalmus Humanus – „A zene mindenkié” DVD 2007. május 3.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Anyagismeret 1. ENM1103 3. 2 0+2 Gyakorlati jegy Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Segítse elő a tanulók számára szükséges tananyagok, taneszközök, tudásforrások értő megválasztását, az információs – kommunikációs, digitális technikákkal végzett osztálytermi munkák irányítását. 2. Tantárgyi program: Az ének-zene tárgyhoz 5-8. osztályban kapcsolódó tankönyvek, taneszközök, oktatást segítő médiumok megismerése és értékelése. Digitális tananyagok kezelése, tanítási-fejlesztési céloknak megfelelő tartalmak kiválasztása, rendszerezése, szerkesztése. Az 5-8. osztályos tankönyvek anyagának feldolgozása mikrotanítások keretében. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Házi dolgozatok, szóbeli, írásbeli beszámolók. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Internet hozzáférés, szakkönyvek, iskolai tankönyvek, audiovizuális berendezés, zongorával, táblával felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Ének-zene emelt szintű sorozat 1-8. (Szabó Helga - Dobszay László) Nemzeti Tankönyvkiadó Lukin-féle sorozat 1-8. (Lantosné-Lukin-Lukinné-Tegzes-Riznerné- Ördög) Nemzeti Tankönyvkiadó Apáczai sorozat 1-8. (Csákányné – Albertné – Némethné – Süle – Raffai) Apáczai Kiadó Mozaik-sorozat 5-8. (Király Katalin) Mozaik Kiadó Kulcs a muzsikához sorozat: Ének - Zene – Kultúra, CD-sorozat - 5-10. osztály részére, multimédiás interaktív CD-ROM I-II., Kultúrák kulcsai munkalexikon - 5-10. osztály, Kultúrák kulcsai leporelló - 9-10. osztályig, Kulcs a muzsikához - Művészeti, zeneelméleti és népzenei alapismeretek - 5-10. osztály, Kronológiai táblasor az ókortól a XX. századig. (Pécsi Géza Uzsalyné Pécsi Rita) Kulcs a Muzsikához Alapítvány, Pécs
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Anyagismeret 2. ENM1104 4. 2 0+2 Gyakorlati jegy Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Segítse elő a tanulók számára szükséges tananyagok, taneszközök, tudásforrások értő megválasztását, az információs – kommunikációs, digitális technikákkal végzett osztálytermi munkák irányítását. 2. Tantárgyi program: Az ének-zene tárgyhoz 9-12. osztályban kapcsolódó tankönyvek, taneszközök, oktatást segítő médiumok megismerése és értékelése. Digitális tananyagok kezelése, tanítási-fejlesztési céloknak megfelelő tartalmak kiválasztása, rendszerezése, szerkesztése. A 9-12. osztályos tankönyvek anyagának feldolgozása mikrotanítások keretében. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Házi dolgozatok, szóbeli, írásbeli beszámolók. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Internet hozzáférés, szakkönyvek, iskolai tankönyvek, audiovizuális berendezés, zongorával, táblával felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Ének-zene középiskolásoknak 9-10. évfolyam (Szilágyiné - Keönch - Tolcsvay illetve Lukin Ugrin) Nemzeti Tankönyvkiadó Ének-zene a szakiskolák 9-10. osztálya számára (Rápli Györgyi illetve Kéry Mihály - Kéryné Mészáros Mária) Konsept – H Kiadó illetve Pedellus Tankönyvkiadó Kft., Debrecen, 2001. Kulcs a muzsikához sorozat: Ének - Zene – Kultúra, CD-sorozat - 5-10. osztály részére, multimédiás interaktív CD-ROM I-II., Kultúrák kulcsai munkalexikon - 5-10. osztály, Kultúrák kulcsai leporelló - 9-10. osztályig, Kulcs a muzsikához - Művészeti, zeneelméleti és népzenei alapismeretek - 5-10. osztály, Kronológiai táblasor az ókortól a XX. századig. (Pécsi Géza Uzsalyné Pécsi Rita) Kulcs a Muzsikához Alapítvány, Pécs Dr. Erős Istvánné: Alapműveltségi vizsga – Ének-zene. Mozaik Kiadó
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Alternatív zenepedagógai rendszerek ENM1105 3. 1 1+0 Kollokvium Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A magyar zeneoktatási modellen túli rendszerek, változatos tanítási-tanulói formák megismertetése, értékelése. Kreatív gondolkodásra nevelés. 2. Tantárgyi program: Az ének-zenei nevelés és oktatás főbb módszeres eljárásainak ismerete: Kodály Zoltán elvei, összehasonlítva a világban használatos, ismertebb zenei nevelési koncepciókkal (Orff, Dalcroze, Willems, Suzuki, stb.) Tradíció és modernizáció egyensúlya. A művészeti nevelés szerepe a kreativitás fejlesztésében. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Házi dolgozatok, óratervezetek, mikrotanítások. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Kollokvium. 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Internet hozzáférés, szakkönyvek, iskolai tankönyvek, audiovizuális berendezés, zongorával, táblával felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Hegyi István: Világunk zeneoktatási öröksége. JPTE Kiadó Iroda. Pécs, 1997. Szőnyi Erzsébet: Zenei nevelési irányzatok a XX. században. Tankönyvkiadó. Bp., 1988. Kisné Kenesei Éva: Alternatív lehetőségek a zenepedagógiában. Tárogató. Bp., 1994. K. Udvai Katalin: „Psalmus Humanus”. Hagyomány és megújulás a kodályi zenepedagógiában. Püski. Bp., 2002. Psalmus Humanus Napok – Integrált művészeti nevelés az iskolában és a családban. Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület. Bp., 2006.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Iskolai tanítási gyakorlat ENM9000 3. vagy 4. 3 0+3 G ENM1102, ENM1004 Dr. Szabó G. Ferenc PhD főiskolai tanár TK
1. A tantárgy elsajátításának célja: A megszerzett szaktudományi és szakmódszertani ismeretek gyakorlatban történő alkalmazása. 2. Tantárgyi program: A csoportos iskolai gyakorlatra heti 1 alkalommal 3 órában 5 fős csoportokban kerül sor. Ez a hármas egység a tanítást, az óraelemzést és a következő órára való felkészülést foglalja magában. A kurzus két szakvezetői bemutató órával kezdődik, amelyet a hallgatókkal közösen elemeznek, majd előkészítik a következő órát. A félév során a szakvezető által meghatározott sorrendben folyamatosan tanítanak a hallgatók. Az óra elemzésében és a következő órára való felkészülésben minden hallgató részt vesz. A tanítás, az elemzés, és az óravázlat a félévi értékelés alapja. Minden csoportnapra minden hallgatónak óravázlatot kell készíteni, amit a szakvezető értékel. A csoportnapokon a tantárgy módszertanosa képviseli a felsőoktatási intézményt. Az önállóan megtartandó 15 órát a csoport tagjai a csoport szakvezetőjénél teljesítik az év elején megállapított sorrendben. Naponta legfeljebb két órát tarthat a hallgató. Minden órára tanítási tervezettel kell a hallgatónak készülnie, és minden megtartott órát elemzés követ, amit a szakvezető irányít. A szakvezetőnek ügyelni kell arra is, hogy lehetőleg sokféle órát tartson a hallgató. (Új ismeret szerzése, gyakorlás, ellenőrzés, ismétlés stb.) Az osztályzás alapja az óratervezet minősége és a tanítási tevékenység. (Szakmai ismeretek, módszerek, munkaformák, tanári attitűdök stb.) Az iskolai gyakorlatokat az egyik szakból általános iskolában (5-8. osztály), a másik szakból középiskolában (9-12. osztály) kell teljesíteni. 3. Évközi tanulmányi követelmények: A csoportos iskolai gyakorlaton minden hallgatónak minden órára vázlatot, vagy tervezetet kell írnia, amit 3 nappal a tanítás előtt el kell juttatni a szakvezetőhöz. A szakvezető értékeli a beadott munkákat. A csoport tagjainak előre kiadott megfigyelési szempontok alapján fel kell készülni az óraelemzésre, és az elemzésen aktívan részt kell venni. Az egyéni tanítási gyakorlatra óratervezetet kell a hallgatónak készíteni, s azt a tanítás előtt meg kell beszélni a szakvezetővel. 4. A megszerzett ismeretek értékelése: A beadott óravázlatok, óratervezetek, a tanítás, illetve az elemzéseken való aktív részvétel alapján gyakorlati jegyet kap a hallgató. 5. Az értékelés módszere: Írásbeli, szóbeli munkák és tanítási tevékenység alapján. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Az adott tantárgy tankönyvei, tanári kézikönyvei, „minta óratervezetek”, „óraelemzési szempontok”, szaktárgyi programok, szemléltető és munkaeszközök. 7. Irodalom: Osvay Károlyné: Az ének-zene tanítása. Bessenyei György Kiadó. Nyíregyháza, 1997. Kocsárné Herboly Ildikó: Többszólamúság, harmónia és forma tanítása az általános iskolában. Tankönyvkiadó. Bp., 1982. Kisné Kenesei Éva: Alternatív lehetőségek a zenepedagógiában. Tárogató. Bp., 1994.
DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Kórushangképzés – beszédművelés ENM2001 2. 2 0+2 Gyakorlati jegy Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: Tudatosítsa a helyes énektechnika, a hangadás mechanizmusát, tegye képessé a hallgatót hangképzői feladatok végzésére, a hangképzés és beéneklés szerepének, fontosságának felismerésére és gyakorlati megvalósítására. 2. Tantárgyi program: Az énekhang keletkezésének folyamata, a hangadás mechanizmusa. Beéneklő gyakorlatok rendszerbe állítása, feladatsorok összeállítása. A hangképzés módozatai kóruspróbákon (ifjúsági és gyermekkórusok), illetve ének-zene órákon. Beszédművelés: a beszéd szerepe. A helyes artikuláció, hangsúly, hanglejtés, beszédritmus. Beszédgyakorlatok, vers- és prózamondás. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat. A beéneklő gyakorlatsorok irányítása, mikrotanítások, vers-és prózamondás. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere: Számonkérés írásban és szóban. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Zongorával felszerelt tanterem, kottaállvány, kották, audiovizuális berendezés. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Ferencziné dr. Ács Ildikó: Hangképzés az iskolában. Bessenyei György Könyvkiadó. Nyíregyháza, 1997. Bruckner Adrienn: Énekelni jól ! Kodály Intézet. Kecskemét, 1999. Montágh Imre: Tiszta beszéd. Holnap Kiadó. Budapest, 1999. Montágh Imre: Figyelem vagy fegyelem?! Holnap Kiadó. Budapest, 2000. Montágh Imre: Gyermek színjátszók, beszédnevelők könyve. Logopédiai Kiadó. Budapest, 2002.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Gyermek- és ifjúsági karirodalom és vezénylési gyakorlat 1. ENM2002 1. 2 0+2 Gyakorlati jegy Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A vezénylési gyakorlat és a karvezetés tantárgy keretében megszerzett ismeretek alapján gyermekés ifjúsági kórusok számára az életkori sajátosságoknak megfelelő kórusrepertoár kialakítása, önálló műsor tervezése. 2. Tantárgyi program: A hazai és külföldi gyermekkari irodalom fontosabb mestereinek és alkotásainak ismerete és vezénylése. A hallgató önálló kutatómunkával állít össze iskolai és közművelődési gyakorlatban előforduló műsorokat. A hazai és nemzetközi kóruséletben alkalmazott minősítési rendszerek, fesztiválok és kórusversenyek részvételi feltételeinek megismerése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos beszámoló és zenei bemutatás. Műsortervek összeállítása. A feldolgozott anyag műsorának vezénylése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Folyamatos órai számonkérés. Portfolió készítése. A vezényelt műsorról készült hangfelvétel, videofelvétel benyújtása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Zongora, kottaállvány, kotta, megfelelően hangszigetel, megfelelő méretű tanterem, állandó internet hozzáférés. Megfelelő akusztikájú hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Párkai István: A kórusvezénylés alapjai.Veszprémi Egyetem, Veszprém, 1994. Martói Gyula: Kóruskultúránk és Európa. Atheneum 2000 Kiadó Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája. Gemini Kiadó. Budapest, 1987. Chor aktuell. Gustav Bosse Verlag. Regensburg, 1983. A gyermek és ifjúsági karirodalom aktuális kiadványai, különös tekintettel Balassa Sándor, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc, Horváth Barnabás, Karai József, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Matyó Tamás, Papp Lajos, Szokolay Sándor, Tóth Péter stb. kórusműveire.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Gyermek- és ifjúsági karirodalom és vezénylési gyakorlat 2. ENM2003 2. 2 0+2 Gyakorlati jegy ENM2002 Ferencziné dr. Ács Ildikó főiskolai tanár EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A vezénylési gyakorlat és a karvezetés tantárgy keretében megszerzett ismeretek alapján gyermekés ifjúsági kórusok számára az életkori sajátosságoknak megfelelő kórusrepertoár kialakítása, önálló műsor tervezése. 2. Tantárgyi program: Az ifjúsági kórusirodalom fontosabb mestereinek és alkotásainak ismerete és vezénylése. Homofon és polifon régi zenei alkotások vezénylése (chansonok, villanellák, canzonetták, madrigálok, motetták stb.) A hallgató önálló kutatómunkával állít össze iskolai és közművelődési gyakorlatban előforduló műsorokat. A hazai és nemzetközi kóruséletben alkalmazott minősítési rendszerek, fesztiválok és kórusversenyek részvételi feltételeinek megismerése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos beszámoló és zenei bemutatás. Műsortervek összeállítása. A feldolgozott anyag műsorának vezénylése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Folyamatos órai számonkérés. Portfolió készítése. A vezényelt műsorról készült hangfelvétel, videofelvétel benyújtása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Zongora, kottaállvány, kotta, megfelelően hangszigetel, megfelelő méretű tanterem, állandó internet hozzáférés. Megfelelő akusztikájú hangversenyterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Párkai István: A kórusvezénylés alapjai.Veszprémi Egyetem, Veszprém, 1994. Maróti Gyula: Kóruskultúránk és Európa. Atheneum 2000 Kiadó Reviczky Béla: Kórusok enciklopédiája, Gemini Kiadó, Budapest, 1987. Chor aktuell. Gustav Bosse Verlag. Regensburg, 1983. Arcadelt, Hassler, Marenzio, Gastoldi, Morley, Palestrina, Lassus, Monteverdi stb. kórusművei.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Magyarországon élő nemzetiségek zenéje ENM2004 1. 1 1+0 Kollokvium Juhász Erika adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A hazánkban élő nemzetiségek, etnikumok zenéjének megismerése. Az összehasonlító zenefolklorisztika módszerével azonosságok és különbségek tanulmányozása a magyar és a velünk élő nemzetiségek, etnikumok zenéjében. 2. Tantárgyi program: A német, szlovén, szerb, horvát, román, ruszin, szlovák és roma népzenei sajátosságok vizsgálata, összevetése a magyar népzenével, az esetleges hatás és kölcsönhatás analizálása. A nemzetiségek néprajzának és néptáncainak alapszintű ismerete. A nemzetiségek és etnikumok zenéjének szerepe és helye Európában. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Írásbeli és szóbeli beszámolók 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális eszközök, hangzóanyagok, videóanyagok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Bartók Béla: Népzenénk és a szomszéd népek zenéje (in: BÖÍ szerk. Szőllősy András Budapest 1967.) Vujcsics Tihamér: A magyarországi dél-szlávok zenei hagyományai (Budapest, 1978.) Fernandez-Armesto: Európa népei (Budapest, 1995.) Felföldi László – Pesovár Ernő (szerk.): A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. Planétás Kiadó, Budapest, 1997 Katona Imre: Magyar népművészeti-néprajzi útikalauz. A magyar népcsoportok és a hazai nemzetiségek. (Tankönyv) Budapest, 1990. Dancs Lajos – Németh Zoltán: Orie Suhaj. Tirpák népdalok. Nyíregyháza, 2008.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Zenei nevelés a tanórán kívül ENM2005 4. 1 0+1 Gyakorlati jegy Kissné dr. Mogyorósi Pálma adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy célja, hogy a hallgatókat az amatőr előadói munka gyakorlati, szervezői, műsorösszeállítói, színpadi lebonyolítási feladatok megoldására felkészítse, valamint képessé tegye a tanórán kívüli zenei nevelési formák megszervezésére. 2. Tantárgyi program: A tantárgy a színpadi munka formai és tartalmi feladatait tárja fel a megjelenés, viselkedés követelményeitől, a műsor összeállításának dramaturgiai munkáján át a zenei szakkörök, az előadói közösségek életének irányításáig. A munkát áthatja az élő zene, a rendszeres hangverseny-látogatás iránti igény kialakítása. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Színpadi feladatok írásban és gyakorlatban történő megoldása. Hangverseny szervezése és lebonyolítása. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Audiovizuális berendezés. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Leonard Bernstein: Hangverseny fiataloknak, Budapest, 1974. Bárdos Lajos: Írások a népzenéről, Budapest, 1994. Otto Strasser: És ezért még fizetnek is…., Budapest, 1980.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Számítógépes zene ENM2006 3. 1 0+1 Gyakorlati jegy Bíróné Csóka Beáta adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tárgy célja, a hallgatók megismertetése a számítógép nyújtotta, modern zeneszerzés, hangszerelés, zeneszerkesztés, hangvágás, és szerkesztés lehetőségeivel, bizonyos elterjedt zeneszerkesztő szoftverek, mint a LOGIC AUDIO, és a CUBASE AUDIO segítségével. 2.
3. 4. 5. 6. 7.
Tantárgyi program:
A hallgatók megismerkednek a számítógépes zeneszerkesztéshez szükséges eszközökkel, ezek használatával, a MIDI, és AUDIO felvételek készítésének alapvető szabályaival, az eszközök, és a szoftverek oktatásba, iskolai életbe való beillesztésének lehetőségeivel. Elsajátítják az „akusztikus”, és az elektronikus hangszerek közös felhasználását, a különböző szintetizátorokon, és számítógépen található hangszínbankok kezelését, a számítógéppel történő hangszerelés alapvető fogásait. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy Az értékelés módszere: Zeneművek, valamint oktatási segédanyagok készítése. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Informatikai eszközökkel felszerelt tanterem. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Csizmadia István: Számítógépes zeneszerzés. MEK, 2001. http://www.muzsika.net http://www.mek.iif.hu
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Tudásbázisok használata ENM2007 4. 1 0+1 Gyakorlati jegy Bíróné Csóka Beáta adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatót képessé tenni elektronikus, informatizált tanulási környezetekben az infokommunikációs eszközök és az SDT adta lehetőségek felhasználásával digitális tananyagok tervezésére, tanórák megszervezésére. Legyenek ismeretei arra vonatkozóan, hogy az ének- zene tanítása során az adott tanulási környezetben mikor, hol és hogyan célszerű alkalmazni az SDT által nyújtott médiaelemeket. Ismerje fel, hogy az infokommunikációs eszközökkel szerkesztett tanórákban mely módszertani elemek alkalmazásával érhető el jobb eredmény. 2. Tantárgyi program: Ismerkedés digitális tudásbázisokkal. Tudásbázisok ének-zene tartalmú oldalainak tanulmányozása, alkalmazása az ének- zene órára történő felkészülésben. Tudásbázisok nyújtotta lehetőségek kiaknázása, alkalmazása az ének- zene órán. Tananyagszerkesztés, publikálás a Sulinet Digitális Tudásbázisban. A tanegység óráin a hallgatók egy konkrét projekten követik nyomon, hogyan is szerkeszthető meg az SDT-ben megtalálható, témához kapcsolódó elemekből egy tananyag, majd egyénileg vagy párban maguk is készítenek egyet-egyet szabadon választott témából. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Folyamatos munka 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Projektek, oktatási segédanyagok készítése. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Informatikai eszközökkel felszerelt tanterem. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kárpáti Andrea: Számítógéppel segített tanulás. Új pedagógiai szemle, Budapest, 1999/4. Nádasi András: Taneszközök az információs társadalomban. Agria Media 2002, Líceum Kiadó, Eger. Kőfalvi Tamás: E-tanítás – Információs és kommunikációs technológiák felhasználása az oktatásban. www.sulinet.hu
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Populáris zenei irányzatok ENM2008 4. 1 1+0 Gyakorlati jegy Juhász Erika adjunktus EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A zenei látókör kiszélesítése, a klasszikus zenén kívüli népszerű, XX. századi zenei irányzatok gyökereinek és fejlődésének megismertetése. 2. Tantárgyi program: A konkrét zenei irányzatok (pl. operett, musical, jazz, pop-rock, tánczene stb.) jellemző zenei megnyilvánulásainak és nagy előadóinak bemutatása és értékelése. Improvizációs gyakorlatok. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Írásbeli és szóbeli beszámoló 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Írásos és szóbeli beszámoló alapján 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Hangzó anyag, audiovizuális berendezés, zongora. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A rock története I. Glória Kiadó, Bp. 2005. Gonda János: Jazzvilág, Rózsavölgyi és Társa, Bp. 2004. Vedres Csaba: Mi az, hogy könnyűzene? Kairosz Kiadó, Bp., 2006. Peter Wicke: A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig, Athenaeum 2000 Kiadó, Bp. 1998. Kerekes György. Jazzportrék I-II. Pro Die Kiadó, Bp. é.n.
ZÁRÓVIZSGÁRA BOCSÁTÁS KRITÉRIUM-FELTÉTELE TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karének és előadói gyakorlat 1. ENM1201 1. 0 0+(2+2) Aláírás Tamási László András főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A közös alkotás örömének megéreztetése, értékes zenei alkotások művészi értékű megszólaltatása, pódiumra állítása. 2. A tantárgyi program: Színes kórusrepertoár kialakítása, ünnepek zenéjének funkcionális ismerete. Szakmai programokhoz kapcsolódó fellépések, utazások. A kórus közösségteremtő erejének fejlesztése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zenei beszámolók 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Felmondások kamaraének formájában 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Akusztikailag és méretében megfelelő terem, zongora, kottaállvány, partitúrák, kották 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Ezer év kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1977. Öt évszázad kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1956. Bárdos Lajos: Musica Sacra sorozata, Editio Musica, Bp., 2003. Az angyal énekel (kortárs szerzők egyházi művei), szerk. Dr. Mindszenty Zsuzsánna ISMN M-9005255-1-2
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karének és előadói gyakorlat 2. ENM1202 2. 0 0+(2+2) Aláírás Tamási László András főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A közös alkotás örömének megéreztetése, értékes zenei alkotások művészi értékű megszólaltatása, pódiumra állítása. 2. A tantárgyi program: A régi zene kórusrepertoárjának kialakítása. Elsősorban a homofón szerkezetű canzonetták, frottolák, ballaták, villanellák, liedek feldolgozása. Szakmai programokhoz kapcsolódó fellépések, utazások. A kórus közösségteremtő erejének fejlesztése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zenei beszámoló 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Felmondások kamaraének formájában 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Akusztikailag és méretében megfelelő terem, zongora, kottaállvány, partitúrák, kották 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Chor aktuell/basis, Gustav Bosse Verlag, Kassel, 2003. Ezer év kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1977. Öt évszázad kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1956.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karének és előadói gyakorlat 3. ENM1203 3. 0 0+(2+2) Aláírás Tamási László András főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A közös alkotás örömének megéreztetése, értékes zenei alkotások művészi értékű megszólaltatása, pódiumra állítása. 2. A tantárgyi program: A feldolgozásra kerülő kórusművek elsősorban a polifón szerkezetű alkotásokat jelentik, misék, misetételek, motetták, madrigálok. Szakmai programokhoz kapcsolódó fellépések, utazások. A kórus közösségteremtő erejének fejlesztése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zenei beszámoló 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Felmondások kamaraének formájában 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Akusztikailag és méretében megfelelő terem, zongora, kottaállvány, partitúrák, kották 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Ezer év kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1977. Öt évszázad kórusa, szerk.: Forrai Miklós, Editio Musica, Bp., 1956. Monteverdi: Madrigálok I-V. Palestrina: Misék és motetták Lassus, Morley, Morenzio, Gesualdo, Byrd stb. a tantárgyi programhoz tartozó kórusművei
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve: Tantárgy kódja: Meghirdetés féléve: Kreditpont: Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.): Félévi követelmény: Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgyfelelős tanszék kódja:
Karének és előadói gyakorlat 4. ENM1204 4. 0 0+(2+2) Aláírás Tamási László András főiskolai docens EZ
1. A tantárgy elsajátításának célja: A közös alkotás örömének megéreztetése, értékes zenei alkotások művészi értékű megszólaltatása, pódiumra állítása. 2. A tantárgyi program: A XX. század második felében keletkezett magyar kóruszenei alkotások, iskolai munkában is használható művei. Különös tekintettel Tóth Péter, Gyöngyösi Levente, Horváth Barnabás, Kocsár Miklós, Reményi Attila, Decsényi János stb. kórusműveire. Szakmai programokhoz kapcsolódó fellépések, utazások. A kórus közösségteremtő erejének fejlesztése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Zenei beszámoló 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi részteljesítmény és vizsgajegy): Gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: Felmondások kamaraének formájában 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Akusztikailag és méretében megfelelő terem, zongora, kottaállvány, partitúrák, kották 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 irodalom): Kodály: Gyermek- és nőikarok, Editio Musica, Bp., szám nélkül Az Editio Musica aktuális kiadványa Tavaszi felhők (kortárs szerzők ifjúsági művei) szerk.: Dr. Mindszenty Zsuzsánna ISMN M-9005255-0-5 Virág és pillangó kóruskönyv XX. századi magyar művekből egyneműkarok, Atheneum, Kalocsa, 2000.