s
Synco™ living Szerelés és üzembe helyezés
Edition 3.0 Controller series C CE1C2707hu 02.06.2009
Building Technologies
Gratulálunk! … hogy a Siemens Synco™ living rendszert választotta, és köszönjük, hogy megvásárolta a központi egységet! Kézikönyvünk a központi egység és a rendszer egyéb elemeinek szerelését és üzembe helyezését ismerteti. Először is, ismerkedjen meg a központi egység kezelésének alapelveivel. Az egység kezelését a Használati útmutató (B2707hu) ismerteti. Szimbólumok A központi egység kijelzőjén megjelenő szimbólumokat a „Szimbólumok a kijelzőn” című részben mutatjuk be. Kézikönyvünkben az alábbi szimbólumokat használjuk: A „figyelmeztetés” szimbólum fontos információra hívja fel a figyelmet, melyet a rendszer biztonságos üzemeltetése érdekében szem előtt kell tartani. Az „infó” szimbólum a központi egység és a rendszer beállításaival és kezelésével kapcsolatos speciális tudnivalókat, megjegyzéseket, gyakorlati tanácsokat jelez. A hulladékelhelyezési megjegyzést jelzi.
Beállítási értékek és előre megadott értékek A rendszer üzembe helyezésekor az aktivált paraméterek előre megadott beállítást kapnak. A dokumentáció megkülönbözteti a javasolt értékeket és a gyári beállításokat. Javasolt érték:
A legtöbb rendszer esetében ajánlott érték.
Gyári beállítás:
A felhasználó vagy a rendszer igényeinek megfelelően módosítható beállítás.
A rendszer üzembe helyezésekor megadott beállításokat jegyezze fel a kézikönyvünkben található mezőkbe.
Siemens Switzerland Ltd. Building Technologies Division International Headquarters Gubelstrasse 22 CH-6301 Zug Tel. +41 41-724 24 24 Fax +41 41-724 35 22 www.sbt.siemens.com
© 2006-2009 Siemens Switzerland Ltd. A változtatások joga fenntartva 3 / 128
Siemens Building Technologies
Synco™ living
CE1C2707hu 02.06.2009
Tartalom Biztonsági tudnivalók ..................................................................................... 9 Szerelés és telepítés ..................................................................................... 10 A központi egység szerelése .................................................................... 10 Szerelési előírások ............................................................................. 10 A szerelés helye ................................................................................. 10 A központi egység méretei ................................................................. 11 Az alaprész méretei............................................................................ 11 Szerelési eljárás ................................................................................. 12 A szerelés módja. Kiüthető nyílások ............................................ 12 Csavarnyílások ............................................................................ 12 Az elektronikus rész leválasztása az alaprészről......................... 12 Az alaprész felerősítése............................................................... 13 Bekötés ........................................................................................ 13 Az elektronikus rész visszahelyezése.......................................... 13 A központi egység elektromos telepítése ................................................. 14 Telepítési előírások ............................................................................ 14 Csatlakozókapcsok és bekötés .......................................................... 14 A rendszer üzembe helyezése ..................................................................... 16 Előfeltételek .............................................................................................. 16 Eljárás....................................................................................................... 16 A központi egység alapvető beállítása ..................................................... 16 A központi egység bekapcsolása ....................................................... 16 Átkapcsolás beüzemelői szintre ......................................................... 17 A Beüzemelés menü kiválasztása...................................................... 18 A helyiségek beállítása....................................................................... 18 Helyiségcsoportok beállítása.............................................................. 24 Helyiségcsoportok neve............................................................... 24 Funkció ........................................................................................ 25 Helyiségcsoport-szivattyúk .......................................................... 25 A visszatérő hőmérséklet korlátozásának típusa......................... 27 A HMV-töltés beállítása...................................................................... 28 HMV-hőmérsékletérzékelő........................................................... 29 HMV-töltőszivattyú/választószelep .............................................. 29 Elektromos fűtőbetét .................................................................... 30 A vízmelegítés működése............................................................ 30 A szellőztetés beállítása..................................................................... 31 Funkció ........................................................................................ 31 A kapcsolási csoportok beállítása ...................................................... 32 Kapcsolásicsoport-relék............................................................... 34 Az ajtók beállítása .............................................................................. 35 A világítási állapot jelzésének beállítása ............................................ 35 Hőmérséklet kijelzése ........................................................................ 36 Buszon kapott hibajelzések megjelenítése ........................................ 37 Hibabemenetek és -kimenetek beállítása .......................................... 37 1–8. hibabemenet ........................................................................ 37 1. és 2. hibakimenet..................................................................... 38 Bemenetek beállítása......................................................................... 39 4 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tartalom
CE1C2707hu 02.06.2009
Üzemmód-érintkezö..................................................................... 39 Nyári működés............................................................................. 39 Átváltás a fűtés és a hűtés között ................................................ 40 Távollét ........................................................................................ 41 Szürkület...................................................................................... 41 Kimenetek beállítása.......................................................................... 42 Fűtési igény reléje........................................................................ 42 Fűtési igény, 0–10 V-os egyenáram ............................................ 43 Nyári működés............................................................................. 43 Állapotkimenet ............................................................................. 44 Ablak-ajtó állapotkimenet............................................................. 44 Elszívó ......................................................................................... 45 A rádiójel-ismétlők beállítása ............................................................. 45 Információs lapok beállítása............................................................... 46 Ablakok/ajtók ............................................................................... 46 Névjegykártya .............................................................................. 46 A külső hőmérséklet értékeinek sorozata .................................... 46 A légnyomás értékeinek sorozata................................................ 46 A hűtési mód beállítása...................................................................... 46 2 csöves fűtési/hűtési rendszer ................................................... 46 Extra beállítás........................................................................................... 47 Helyiségek.......................................................................................... 47 Helyiségek rendelése helyiségcsoporthoz................................... 47 Hűtésengedélyező kimenet ......................................................... 48 A szellőztetés beállítása..................................................................... 49 Fokozatválasztó........................................................................... 49 Páratartalom-érzékelő ................................................................. 49 Belső levegőminőség-érzékelő.................................................... 50 Kandalló üzemmód ...................................................................... 50 1. és 2. szellőztetési érintkező..................................................... 51 Hővisszanyerési bypass .............................................................. 52 Rádiós rendszerelemek csatlakoztatása.................................................. 53 Megjegyzések .................................................................................... 53 Helyiséghez rendelt rádiós rendszerelemek csatlakoztatása ............ 53 A QAW910 helyiségkezelő csatlakoztatása ................................ 54 A QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelő csatlakoztatása ......... 55 SSA955 radiátorszabályozó beavatkozóegységek csatlakoztatása ............................................................................ 55 RRV912 és RRV918 fűtésikör-szabályozók csatlakoztatása ...... 57 Ablakérintkezők csatlakoztatása.................................................. 58 Füstérzékelők csatlakoztatása ........................................................... 58 RRV934 multikontrollerek csatlakoztatása......................................... 58 Hűtésengedélyező kimenetek csatlakoztatása .................................. 60 Helyiségcsoporthoz rendelt rendszerelemek csatlakoztatása ........... 61 Keverőszelep kimenetének csatlakoztatása................................ 61 Az előremenő- és visszatérőhőmérséklet-érzékelő bemenetének csatlakoztatása ..................................................... 62 Helyiségcsoport-szivattyú kimenetének csatlakoztatása............. 62 Szellőztetési rendszerelemek csatlakoztatása................................... 63 Páratartalom-érzékelő/belső levegőminőség-érzékelő bemenetének csatlakoztatása ..................................................... 63 5 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tartalom
CE1C2707hu 02.06.2009
Kandalló üzemmód bemenetének csatlakoztatása...................... 64 1. és 2. szellőztetési érintkező bemenetének csatlakoztatása .... 64 Fokozatválasztó kimeneteinek csatlakoztatása ........................... 65 Hővisszanyerési bypass kimeneteinek csatlakoztatása .............. 66 HMV-rendszerelemek csatlakoztatása............................................... 66 HMV-érzékelőbemenet csatlakoztatása ...................................... 66 HMV-szivattyú vagy -szelep kimenetének csatlakoztatása ......... 67 Elektromos fűtőbetét kimenetének csatlakoztatása..................... 67 Időjárás-érzékelő csatlakoztatása ...................................................... 68 Világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek csatlakoztatása .... 69 KRF960 és KRF961 rádiós dugaszadapterek csatlakoztatása ... 69 GAMMA wave beavatkozóegység csatlakoztatása ..................... 69 A kapcsolásicsoport-relé csatlakoztatása .......................................... 70 Ajtóérintkezők csatlakoztatása ........................................................... 70 Hőmérséklet-érzékelő csatlakoztatása............................................... 71 Hibabemenetek csatlakoztatása ........................................................ 71 Hibakimenetek csatlakoztatása.......................................................... 72 Bemenetek csatlakoztatása ............................................................... 72 Üzemmód-érintkező bemeneteinek csatlakoztatása ................... 72 A nyári működés bemenetének csatlakoztatása.......................... 73 Fűtés–hűtés átváltás bemeneteinek csatlakoztatása .................. 73 Távollétbemenet csatlakoztatása................................................. 74 Szürkületbemenet csatlakoztatása .............................................. 74 Kimenetek csatlakoztatása................................................................. 75 A fűtési igény 0–10 V-os egyenáramú kimenetének csatlakoztatása ............................................................................ 75 A fűtésiigény-relé csatlakoztatása ............................................... 75 A nyári működés kimenetének csatlakoztatása ........................... 76 Az állapotkimenet csatlakoztatása............................................... 76 Az ablak-ajtó állapotkimenet csatlakoztatása .............................. 77 Elszívókimenet csatlakoztatása ................................................... 77 Hager tebis eszközök csatlakoztatása ............................................... 78 Számbemenetek .......................................................................... 78 Rádiójel-ismétlők csatlakoztatása ...................................................... 79 Eszközök hozzárendelése a rádiójel-ismétlőkhöz ....................... 80 KRF960 és KRF961 rádiós dugaszadapterek csatlakoztatása ... 80 GAMMA wave beavatkozóegységek csatlakoztatása ................. 80 Rádiókapcsolatok tesztelése .................................................................... 81 Bekötési teszt ........................................................................................... 81 Eszközök eltávolítása ............................................................................... 82 Az eszközlista megjelenítése funkció szerint ........................................... 83 Teljes eszközlista megjelenítése .............................................................. 84 Eszközök törlése az eszközlistáról..................................................... 85 Buszkommunikáció................................................................................... 85 KNX TP1-eszközcím .......................................................................... 85 A busz tápellátása .............................................................................. 85 Programozási mód ............................................................................. 86 Óra üzemmód..................................................................................... 86 Távoli időbeállítás slave eszközön ..................................................... 86 Naptárzóna (szabadság és speciális napok) ..................................... 87 HMV-zóna .......................................................................................... 87 6 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tartalom
CE1C2707hu 02.06.2009
Az elosztási zóna beállítása............................................................... 88 Kilépés a „Beüzemelés” menüből............................................................. 89 Funkcióbeállítások........................................................................................ 90 Általános tudnivalók.................................................................................. 90 A zümmögő hangereje ....................................................................... 90 A beüzemelői szint jelszava ............................................................... 90 Lakás ........................................................................................................ 91 Alapjel-korlátozás engedélyezése ..................................................... 91 Alapjel korlátozás ............................................................................... 91 Szivattyú-továbbfutási idő .................................................................. 91 Szelep-felülvezérlés ........................................................................... 91 Economy emelés................................................................................ 92 Helyiségek ................................................................................................ 92 Helyiség hőmérsékletének növekedése ............................................ 92 A helyiségkezelő arányos beállítása .................................................. 93 A szelep állása hűtési módban vagy nyári működés során ............... 93 Minimális szelepállás Komfort alapjelnél............................................ 94 Fűtés-hűtés átváltási idő .................................................................... 94 A helyiségszabályozó beállításai.............................................................. 95 P-tényező (Xp) ................................................................................... 95 Integrálási idő (Tn) ............................................................................. 95 Differenciálási idő (Tv) ....................................................................... 96 Semleges zóna .................................................................................. 96 Kapcsolási különbség 2 állású beavatkozóegységeknél ................... 97 Beavatkozóegység működési ideje.................................................... 97 Helyiségcsoportok .................................................................................... 98 Az előremenő hőmérséklet korlátozása ............................................. 98 Minimális korlát ............................................................................ 98 Maximális korlát ......................................................................... 100 A visszatérő hőmérséklet korlátozása ............................................. 101 Alapjelemelő keverőszelep .............................................................. 101 Hőmérsékletigény téli működéskor .................................................. 101 Szelepálláshoz tartozó hőmérsékletigény be-ki kapcsolása............ 102 Beavatkozóegység működési ideje.................................................. 102 P-tényező (Xp) ................................................................................. 103 Integrálási idő (Tn) ........................................................................... 103 Szellőztetés ............................................................................................ 103 A belső levegő minőségének szabályozása .................................... 103 Belső levegőminőség 0 és 10 V-nál................................................ 103 Belső levegőminőség P-tényezője (Xp) ........................................... 104 Páratartalom-korlátozás ................................................................... 104 A páratartalom-korlátozás kapcsolási különbsége........................... 105 A páratartalom-korlátozás szellőztetésjáratási ideje........................ 105 A páratartalom-korlátozás szellőztetésszüneteltetési ideje ............. 105 Levegő páratartalma 0 és 10 V-on................................................... 106 Éjszakai hűtés minimális működési ideje......................................... 106 Referenciahelyiség éjszakai hűtése................................................. 106 Éjszakai hűtés külső hőmérsékleti határértéke ................................ 107 A helyiség- és a külső hőmérséklet közötti különbség..................... 107 Indítási késleltetés............................................................................ 107 Zárolási idő....................................................................................... 107 7 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tartalom
CE1C2707hu 02.06.2009
Lefutási idő ....................................................................................... 108 HMV........................................................................................................ 108 Fagyvédelmi alapjel.......................................................................... 108 Legionella-alapjel ............................................................................. 108 Legionella-védelmi gyakoriság ......................................................... 108 Legionella-védelmi idő...................................................................... 109 Legionella-védelmi periódus............................................................. 109 HMV-prioritás ................................................................................... 109 Kapcsolási különbség....................................................................... 110 Maximális töltési idő ......................................................................... 110 Azonnali töltés .................................................................................. 110 Alapjelnövelés a HMV-töltéshez....................................................... 111 Rendszerszivattyú szükségessége .................................................. 111 Az elektromos fűtőbetét nyári működése ......................................... 112 Kapcsolási csoportok.............................................................................. 112 Helyszín száma ................................................................................ 112 Idő és dátum ........................................................................................... 113 Nyári és téli időszámítás kezdete..................................................... 113 Hibák....................................................................................................... 113 Hibatörténet...................................................................................... 113 Hibák törlése .................................................................................... 114 Bemenetek és kimenetek ....................................................................... 114 Külső hőmérséklet szimulációja ....................................................... 114 Szövegek ................................................................................................ 114 Fájlnév.............................................................................................. 114 1. és 2. helyiségcsoport neve........................................................... 115 Névjegykártya címe és 1–4. sora ..................................................... 115 0–10 V-os hőmérsékletigény............................................................ 115 Elszívó .................................................................................................... 116 Az ablakkapcsolók hatása................................................................ 116 Eszközinformációk.................................................................................. 117 Érvényes verziójú berendezés-azonosító (VVS-ID) ......................... 117 Adatok mentése...................................................................................... 117 A rendszer korlátai...................................................................................... 118 Rendszerre vonatkozó korlát (TP1 busz)................................... 118 Központi egységre vonatkozó korlátok ...................................... 118 Helyiségre vonatkozó korlát....................................................... 118 Kommunikáció ............................................................................................ 118 Protokoll ..................................................................................... 118 Karbantartás és szerviz .............................................................................. 119 Perifériás eszközök................................................................................. 119 Gyári beállítások visszaállítása ........................................................ 119 A radiátorszabályozó beavatkozóegység kézi vezérlése................. 119 Hulladékként történő kezelés..................................................................... 120 Tárgymutató ................................................................................................ 121
8 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tartalom
CE1C2707hu 02.06.2009
Biztonsági tudnivalók Termékfelelősség • A termékek csak épületgépészeti rendszerben használhatók, kizárólag az ismertetett alkalmazásban. • Teljesíteni kell a helyi biztonsági előírásokat (telepítés stb.). • Az eszközöket nem szabad felnyitni. Ellenkező esetben a Siemens garanciája érvénytelenné válik. • Ha egy eszköz meghibásodik vagy megsérül, azonnal válassza le az elektromos hálózatról, és cserélje ki. • Az alkalmazáshoz kapcsolódó műszaki adatok csak a Siemens Synco™ living rendszer használata esetén szavatolhatók. A Siemens által nem megjelölt más gyártó termékeinek használata esetén a működést a felhasználónak kell biztosítania. Ilyen esetben a Siemens nem nyújt semmilyen szolgáltatást és garanciát.
9 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Biztonsági tudnivalók
CE1C2707hu 02.06.2009
Szerelés és telepítés A központi egység szerelése Szerelési előírások • A központi egység teljesíti a II-es biztonsági osztály követelményeit, melyeket a szerelés során is figyelembe kell venni. • Az egységet csak a szerelés befejezése után szabad árammal ellátni. Ellenkező esetben a csatlakozókapcsoknál áramütés veszélye fenyeget. • Az egységet nem szabad csepegő víz hatásának kitenni. • Szem előtt kell tartani a műszaki adatokban megadott megengedhető környezeti paramétereket (lásd az adatlapot – N2707hu). • Elegendő helyet kell biztosítani az egység fedelének felhelyezéséhez és levételéhez, illetve a szervizeszköz csatlakoztatásához (> 70 mm az egység alatt és > 10 mm fölötte).
A szerelés helye
2707Z31
1.5 m
> 70 mm
> 10 mm
A központi egység elektronikus részből és alaprészből áll. Az alaprész úgy van kialakítva, hogy falra (a lakás egy belső falára) lehessen szerelni. Javasolt olyan helyre szerelni az egységet, ahol az könnyen hozzáférhető (pl. a nappaliba vagy a hallba). A kényelmes kezeléshez 1,5 mes szerelési magasságot ajánlunk a padlótól számítva.
A központi egység rádiókapcsolat útján kommunikál a rendszer legtöbb elemével. Az optimális lefedettség biztosítása érdekében figyelembe kell venni a következőket: • Az egység legalább 1 m-es távolságban legyen az elektromágneses zavart okozó eszközöktől (vezeték nélküli telefon, tv-készülék, számítógép, mikrohullámot alkalmazó berendezések stb.). • A nagyobb acéltárgyak, a fémhálót tartalmazó építési elemek (pl. vasbeton vagy különleges üveg), a hőszigetelő anyagok fémfóliája, a tükrök és a fémbevonatú hőelnyelő üveg csökkentheti a vételi távolságot.
10 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
• A tramszmitter és a vevő közötti tipikus vételi távolság lakóépületben 30 m, illetve 2 szintet vagy 2 betonfödémet átívelő távolság. A tényleges vételi távolság azonban a ház vagy épület típusától, valamint az alkalmazott anyagoktól függően jóval nagyobb vagy kisebb is lehet. Nagyobb vételi távolság biztosításához rádiójel-ismétlőket kell alkalmazni.
A központi egység méretei
Méretek mm-ben
Az alaprész méretei
Méretek mm-ben
11 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
Szerelési eljárás A szerelés módja. Kiüthető nyílások A központi egység alaprésze közvetlenül a falra vagy egy süllyesztett kapocsházba szerelhető. Az alaprész a hátsó nyíláson kívül két kiüthető nyílással is rendelkezik (egy a tetején és egy az alján található). Szükség esetén a nyílás(oka)t még az alaprész falra erősítése előtt kell kiütni.
Csavarnyílások Az alaprészt legalább 3 csavarral kell rögzíteni a falon. A fúrási pontok helyzetének meghatározásához tartsa az alaprészt vízszintesen a falhoz, és jelölje be a megfelelő nyílásokat.
Az elektronikus rész leválasztása az alaprészről Illesszen egy csavarhúzót (3as méret) az egyik, majd a másik résbe az egység alsó részén, kissé nyomja be, és az elektronikus rész kioldásához fordítsa el.
12 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
Hajtsa fel az elektromos részt 45°-os szögben, és előre húzva távolítsa el.
Az alaprész felerősítése Erősítse fel az alaprészt a falra legalább 3 rögzítőcsavarral.
Bekötés A bekötést a „Csatlakozókapcsok és bekötés” című rész ismerteti (14. oldal).
Az elektronikus rész visszahelyezése Illessze az elektronikus részt az alaprészre kb. 45°-os szögben (jobb- és baloldalt). Hajtsa le az elektronikus részt, hogy a helyére kattanjon. A központi egység ezzel készen áll az üzembe helyezésre.
13 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
A központi egység elektromos telepítése Telepítési előírások • • • •
Minden helyi előírást (telepítés stb.) teljesíteni kell. Az elektromos telepítést csak képzett szakemberek végezhetik. A telepítés előtt le kell választani a központi egység áramellátását! Az egységen külön oldalra vannak rendezve a kisfeszültségű, illetve a hálózati feszültségű csatlakozókapcsok. • Az egység bekötése során teljesíteni kell az INSIGHT biztonsági osztály követelményeit. • Gondoskodni kell a kábelek feszülésmentesítéséről.
Csatlakozókapcsok és bekötés A csatlakozókapcsokhoz az alaprész aljáról lehet hozzáférni. Csatlakoztassa a kisfeszültségű és a hálózati feszültségű vezetékeket az alaprész megfelelő csatlakozókapcsaihoz. A vezetékeket a pántok alatt vezesse, és a csatlakoztatás után kábelrögzítők segítségével gondoskodjon a feszülésmentesítésről.
F
c
d
e
14 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
N L
CEKNX CE+ M B
c
d
e
2707Z24
Q13 Q14
230 V
Részletes nézet
Jelmagyarázat c Hálózati feszültség vagy érintésvédelmi törpefeszültség Q13, Q14
Feszültségmentes univerzális relékimenet
d Hálózati feszültség N
Üzemfeszültség, nullavezető, AC 230 V
L
Üzemfeszültség, fázisvezető, AC 230 V
e Érintésvédelmi törpefeszültség CE-, CE+
Adatbusz-csatlakozók, KNX TP1- és KNX TP1+
M
Univerzális bemenet földelése
B
Univerzális bemenet
F
Kábelrögzítők pántja
15 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Szerelés és telepítés
CE1C2707hu 02.06.2009
A rendszer üzembe helyezése Előfeltételek Az üzembe helyezés előtt gondoskodni kell az alábbi előfeltételek teljesítéséről: • A felhasználó ismerje a központi egység egyes kezelőelemeit és üzemmódjait. • A rendszer valamennyi eleme megfelelően legyen telepítve. • A hálózati áramot igénylő rendszerelemek kapjanak tápáramot. • Az elemről működő eszközök esetében álljanak rendelkezésre új csereelemek*. • A vezetékes eszközök csatlakozzanak a KNX TP1 adatbuszra. * Az elemek élettartamának meghosszabbítása érdekében csak közvetlenül azelőtt helyezze be az elemeket, mielőtt az eszközt csatlakoztatná a központi egységhez (az eljárást az adott eszköz szerelési útmutatója ismerteti).
Eljárás A rendszer üzembe helyezése több lépésben történik:
1. Végezze el a központi egység alapvető beállítását. 2. Végezze el a központi egység extra beállítását. 3. Kapcsolja be és csatlakoztassa a rádiókapcsolattal (KNX RF) kommunikáló eszközöket.
4. Végezzen bekötési tesztet. 5. Konfigurálja a vezetékes buszkommunikációt (KNX TP1). 6. Állítsa be a központi egység paramétereit.
A központi egység alapvető beállítása Az eszközök csatlakoztatásához először végezze el a központi egység alapvető beállítását.
A központi egység bekapcsolása A központi egység alapvető beállításának elvégzéséhez az egységnek be kell lennie kapcsolva. Az egység azonnal bekapcsol, amint áramot kap. Bizonyos ideig homokóra látható a kijelzőn – ekkor az eszköz rövid működési tesztet hajt végre.
16 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A központi egység első ízben történő üzembe helyezésekor az eszköz a kívánt nyelv kiválasztására, valamint az idő és a dátum beállítására kéri a felhasználót. Ezután a nyugalmi kép jelenik meg a kijelzőn. A nyelv és az idő formátuma működés közben is kiválasztható. Az eljárás leírását a használati útmutató tartalmazza.
01:32
Kedd
14.02.2006 1013 hPa
20 °C 5 °C
Ha a központi egység előzőleg már használatban volt, akkor a működési tesztet követően a nyugalmi kép jelenik meg (pl. áramkiesés után).
Átkapcsolás beüzemelői szintre A központi egység alapvető beállításának elvégzéséhez beüzemelői hozzáférési szinten kell lenni. A nyugalmi képről úgy léphet beüzemelői szintre, hogy egyszerre lenyomja az Esc és a Menu/ok gombot. Megjelenik a „Hozzáférési szintek” ablak.
Hozzáférési szintek Felhasználó Szerviz Szakértő
Jelszó bevitel 0
Válassza ki a beüzemelői szintet (Szakértő) a Fel/Le gombokkal, és erősítse meg választását a Menu/ok gombbal.
Ahhoz, hogy beüzemelői szintre kapcsolhasson, meg kell adnia a jelszót (a gyári beállítás: 9). A jelszó megadása után nyomja meg a Menu/ok gombot.
Ha bizonyos ideig semmilyen gombot nem nyom meg, a központi egység automatikusan visszatér felhasználói szintre.
17 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A Beüzemelés menü kiválasztása Válassza ki a központi egységen a „Főmenü” „Beüzemelés” almenüjét, és erősítse meg választását a Menu/ok gombbal. Az egység ekkor a rendszer leállásáról tájékoztat. Nyomja meg a Menu/ok gombot a rendszer leállításához és a „Beüzemelés” menü megnyitásához.
Figyelem! Rendszer leáll
A rendszer leáll, és megnyílik a „Beüzemelés” menü. A rendszer csak akkor kapcsol be újból, ha az Esc gomb megnyomásával kilép a „Beüzemelés” menüből (auto-matikus visszakapcsolás nincs).
Beüzemelés Alapbeállítás… RF kapcsolatok… Eszközlista… Busz kommunikáció…
A helyiségek beállítása Aktiválja a kívánt helyiségeket a „---” lehetőségtől eltérő hűtési vagy fűtési típus kiválasztásával, vagy a „Csak ellenőrzés” funkció aktiválásával. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiségek > Helyiség X > Fűtés típusa: Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiségek > Helyiség X > Hűtés típusa: Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiségek > Helyiség X > Csak ellenőrzés: A következő fűtési típusok közül választhat: ---
Nem aktív – valamennyi releváns helyiséginformáció és funkcióelérési útvonal rejtve van
Radiátor fűtés lassú
Radiátoros fűtés masszív falú nehézszerkezetes épületben
Radiátor fűtés gyors
Radiátoros fűtés könnyű falú könnyűszerkezetes épületben
Padlófűtés lassú
Padlófűtés masszív falú és födémszerkezetű nehézszerkezetes épületben
Padlófűtés gyors
Padlófűtés könnyű falú és födémszerkezetű könnyűszerkezetes épületben
Rad/padlófűt konfigurálható
Kézzel megadható szabályozási paraméterek
Légkondicionáló
Olyan helyiségekben, ahol légkondicionáló segítségével történik a fűtés
18 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A standard fűtési típusok rendszerint elegendőnek bizonyulnak. A beállítások testreszabása csak akkor szükséges, ha jelentős az eltérés az egyes helyiségek szabályozási viselkedésében. A következő hűtési típusok közül választhat: ---
Nem aktív – valamennyi releváns hűtési helyiséginformáció és funkcióelérési útvonal rejtve van
Engedélyező kimenet
Olyan helyiségekben, ahol engedélyező kimeneten keresztül aktiválható, külső vezérlésű hűtés működik
Légkondicionáló
Olyan helyiségekben, ahol légkondicionáló segítségével történik a hűtés
A következő felügyeleti lehetőségek közül választhat: ---
Nem aktív – valamennyi releváns helyiséginformáció és funkcióelérési útvonal rejtve van
Aktív
Fűtés vagy hűtés nélküli, de ablakérintkezővel vagy füstérzékelővel ellátott helyiségek felügyeletéhez
A lakás valamennyi helyiségéhez egyértelmű nevet rendelhet. A nevek az üzembe helyezés után is megadhatók, illetve módosíthatók. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség X:
19 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma 1
Helyiség neve
Gyári beállítás
Saját beállítás
---
Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív
……………..
2
--……………..
3
--……………..
20 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma 4
Helyiség neve
Gyári beállítás
Saját beállítás
---
Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív
……………..
5
--……………..
6
--……………..
21 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma 7
Helyiség neve
Gyári beállítás
Saját beállítás
---
Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív
……………..
8
--……………..
9
--……………..
22 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma 10
Helyiség neve
Gyári beállítás
Saját beállítás
---
Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív Fűtés típusa
--- (nem aktív)
Radiátor fűtés lassú
Radiátor fűtés gyors
Padlófűtés lassú
Padlófűtés gyors
Rad/padlófűt konfigurálható
Légkondicionáló Hűtés típusa
--- (nem aktív)
Engedélyező kimenet
Légkondicionáló Csak ellenőrzés
--- (nem aktív)
Aktív
……………..
11
--……………..
12
--……………..
23 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiségcsoportok beállítása A helyiségekből helyiségcsoportok hozhatók létre. Két független helyiségcsoportot lehet kialakítani. Az egyes helyiségcsoportok esetében szabályozható az előremenő hőmérséklet, megadható egy helyiségcsoport-szivattyú, és korlátozható a visszatérő hőmérséklet.
B3
B2 M2
M3 U2
U1
U1 U2 B2, B3 M2, M3 T Y1 Y2
1. helyiségcsoport keverőszelepe (radiátorok) 2. helyiségcsoport keverőszelepe (padlófűtés) 1. és 2. helyiségcsoport előremenőhőmérséklet-érzékelője 1. és 2. helyiségcsoport szivattyúja Helyiségkezelő vagy helyiséghőmérséklet-érzékelő Radiátorszabályozó beavatkozóegység Fűtésikör-szelep (2 állású)
Helyiségcsoportok neve Nevet adhat az egyes helyiségcsoportoknak. A helyiségcsoportok neve az üzembe helyezés után is megadható, illetve módosítható. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Helyiség-csoport X: Helyiségcsoport 1 2
Gyári beállítás Helyiségcsoport 1 Helyiségcsoport 2
Saját beállítás
24 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Funkció Megadhatja a kívánt funkciót a helyiségcsoport számára. A helyiségcsoportban működhet előszabályozó funkció a visszatérő hőmérséklet korlátozásával vagy a nélkül. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Funkció: Helyiségcs oport 1
Csoport neve ……… …
2
Gyári beállítás
Saját beállítás
Nincs primer szabályozó
Nincs primer szabályozó
Primer szabályozóval
Prim.szab. + visszatérő érz.
--
Nincs primer szabályozó
Primer szabályozóval
Prim.szab. + visszatérő érz.
--……… …
Helyiségcsoport-szivattyúk A helyiségcsoport-szivattyú a megfelelő kimeneti kapocs zárásakor lép működésbe. Helyiségcsoport-szivattyúk és HMV-váltószelep:
B1
B3
B2 M2
M3
U1
U2
M1
25 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiségcsoport-szivattyúk és HMV-töltőszivattyú:
B1
B3
B2 M2
M1
M3 U2
U1
M1 B1 K E T M2, M3 B2, B3 U1 U2 Y1 Y2
HMV-szivattyú/váltószelep HMV-érzékelő Elektromos fűtőbetét Fogyasztó (radiátor vagy padlófűtés) Helyiséghőmérséklet-érzékelő vagy helyiségkezelő 1. és 2. helyiségcsoport szivattyúja 1. és 2. helyiségcsoport előremenőhőmérséklet-érzékelője 1. helyiségcsoport keverőszelepe (radiátorok) 2. helyiségcsoport keverőszelepe (padlófűtés) Radiátorszabályozó beavatkozóegység Fűtésikör-szelep (2 állású)
Megadhatja, vannak-e telepítve helyiségcsoport-szivattyúk, és hogy milyen a vezérlésük. ---
Nem aktív – nincs telepítve helyiségcsoport-szivattyú
RF-n keresztül
Helyiségcsoport-szivattyú az RRV91… fűtésikörszabályozó vagy az RRV934 multikontroller Qx relékimenetére csatlakoztatva
B (helyi)
Helyiségcsoport-szivattyú a központi egység Q1 relékimenetére csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Helyiségcsop. sziv.: Helyiségcsoport 1
Gyári beállítás ---
2
---
Saját beállítás
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
26 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A visszatérő hőmérséklet korlátozásának típusa Mindkét helyiségcsoport esetében megadható a visszatérő hőmérséklet minimális és maximális értéke. A visszatérő hőmérséklet korlátozásához visszatérőhőmérsékletérzékelő szükséges. A helyiségcsoport számára a „Prim.szab. + visszatérő érz.” funkciót kell kiválasztani. A visszatérő hőmérséklet minimális korlátja A visszatérő hőmérséklet minimális korlátja (a kazán visszatérő hőmérsékletének fenntartására) segítségével a kazán megvédhető attól, hogy a visszatérő hőmérséklet egy bizonyos szint alá essen. A minimális korlát megvalósítása az előremenő hőmérséklet alapjelének csökkentésével történik. Ennek eredményeképpen kisebb mennyiségű kazánvíz jut a helyiségcsoportba, és több kerül vissza a bypasson keresztül.
A visszatérő hőmérséklet maximális korlátja A visszatérő hőmérséklet maximális korlátja segítségével meggátolható, hogy a visszatérő hőmérséklet meghaladjon egy bizonyos szintet. Ezzel javítható a kazánok és a fűtési szivattyúk hatásfoka. A maximális korlát megvalósítása érdekében kisebb mennyiségű kazánvíz kerül a helyiségcsoportba (szelepállás).
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Visszatér. hőm. hat.: Helyiségcsoport 1
Gyári beállítás ---
2
---
Saját beállítás
--- (nincs)
Minimum
Maximum
--- (nincs)
Minimum
Maximum
27 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
2707Z30
A HMV-töltés beállítása Ha a HMV (házi melegvíz) töltését közvetlenül a központi egység segítségével kívánja vezérelni, akkor aktiválja a megfelelő HMV-rendszerelemeket (HMV-érzékelő, HMV-szivattyú/szelep, elektromos fűtőbetét). Ha külső vízmelegítést kíván távolról vezérelni a KNX TP1 buszon keresztül, akkor a „Külső HMV működés” lehetőséget válassza.
HMV-igény esetén a helyiségcsoport-szivattyúk nem lépnek működésbe. Ennélfogva a HMV-t a víz áramlási iránya szempontjából mindig a helyiségcsoportok „elé” kell telepíteni. A vízmelegítés típusa a telepített HMV-rendszerelemektől függ, az alábbi táblázatnak megfelelően: HMVérzékelő
HMVszivattyú/ szelep
Elektromos fűtőegység
A vízmelegítés típusa a rendszerben
---
---
---
Nem aktív: nincs helyi vízmelegítés
Telepítve
Telepítve
---
Szabályozott tárolótartály-töltés, csak HMV-szivattyúval/szeleppel
Telepítve
Telepítve
Telepítve
Szabályozott változó tárolótartálytöltés: télen HMV-szivattyú/szelep, nyáron elektromos fűtőegység
Telepítve
---
Telepítve
Szabályozott tárolótartály-töltés, csak elektromos fűtőegységgel
---
---
Telepítve
Szabályozatlan tárolótartály-töltés, csak elektromos fűtőegységgel. A HMV-alapjelet az elektromos fűtőegységen kell beállítani
---
Telepítve
---
Konfigurációs hiba: hiányzó HMV-érzékelő
Telepítve
---
---
Értelmetlen konfiguráció – tárolótartály-töltés nem lehetséges
Csak akkor vezérelhető külső vízmelegítés távolról, ha nincs helyi vízmelegítés.
28 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
HMV-hőmérsékletérzékelő Adja meg, hogy használ-e a rendszer HMV-hőmérsékletérzékelőt, és hogy honnan kapja a központi egység az aktuális értéket. ---
Nem aktív – nincs telepítve HMV-érzékelő
RF-n keresztül
HMV-érzékelő az RRV91… fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva
B (helyi)
HMV-érzékelő a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > HMV > HMV érzékelő: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
B (helyi)
HMV-töltőszivattyú/választószelep Adja meg, hogy használ-e a rendszer HMV-töltőszivattyút vagy választószelepet, és hogy miként történik ezek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs telepítve HMVtöltőszivattyú/választószelep
RF-n keresztül
HMV-töltőszivattyú/váltószelep az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy az RRV934 multikontroller Qx relékimenetére csatlakoztatva
Q1 (helyi)
HMV-töltőszivattyú/választószelep a központi egység Qx relékimenetére csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > HMV > HMV szivattyú/szelep: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
29 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Elektromos fűtőbetét Adja meg, hogy használ-e a rendszer elektromos fűtőbetétet, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs telepítve elektromos fűtőegység
RF-n keresztül
Elektromos fűtőbetét az RRV91… fűtésikörszabályozó vagy az RRV934 multikontroller Qx relékimenetére csatlakoztatva
Q1 (helyi)
Elektromos fűtőegység a központi egység Q1 relékimenetére csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > HMV > Elektr. fűtőbetét: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
A vízmelegítés működése A központi egység segítségével távolról vezérelhető a vízmelegítés egy másik KNX TP1-eszközön. ---
Nem aktív – nincs távolról vezérelt külső vízmelegítés
Igen, időkapcsoló nélkül
A HMV-üzemmód és az azonnali HMV-töltés távolról történő vezérlése
Igen, időkapcsolóval
A HMV-üzemmód és az azonnali HMV-töltés távolról történő vezérlése. Ugyanakkor a központi egység HMV-időkapcsolója felülbírálhatja a külső vízmelegítés HMVidőkapcsolóját (master/slave)
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > HMV > Külső HMV működés: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
Igen, időkapcsoló nélkül
Igen, időkapcsolóval
Azon az egységen is el kell végezni a megfelelő beállításokat (pl. HMV-zóna és időkapcsoló slave), amelyhez a vízmelegítés csatlakoztatva van (ez lehet pl. a hőtermelés-szabályozó). További tudnivalókat az adott termék műszaki dokumentációja tartalmaz.
30 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A szellőztetés beállítása A központi egység a multikontrolleren keresztül vezérli a lakás szellőztetését. A további beállítások ismertetése az „Extra beállítás” című részben, használati útmutatás a „Szellőztetés” című részben található.
RRV934
X1
Q1 Q2 Q3
X2
I II III FOL
ZUL
AUL
ABL 2707D112de
RRV934 Q1–Q3 X1 X2 ZUL ABL AUL FOL
Multikontroller A szellőztetőrendszer 3 fokozatú fokozatkapcsolója Belső levegőminőség-érzékelő Páratartalom-érzékelő Befújt levegő Elszívott levegő Külső levegő Távozó levegő
Funkció Tájékoztatnia kell a központi egységet a szellőztetéshez használt ventilátor fokozatainak (fordulatszámainak) számáról. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Szellőztetés > Funkció: Gyári beállítás ---
Saját beállítás
--- (nem aktív – nincs szellőztetőrendszer)
1 fokozatú
2 fokozatú
3 fokozatú
31 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A kapcsolási csoportok beállítása A világítás és a redőnyök vezérlése, valamint a helyszínek és az információs lapok kezelése kapcsolási csoportok segítségével történik. 8 kapcsolási csoportot lehet használni. Az 1–4. kapcsolási csoport a központi egység 1–4. funkcióbillentyű-párjával is kezelhető. Az 5–8. kapcsolási csoportok kezeléséhez mindig a megfelelő funkcióelérési útvonalakat kell használni.
1A, 1B 2A, 2B 3A, 3B 4A, 4B
A 1. kapcsolási csoport funkcióbillentyűi A 2. kapcsolási csoport funkcióbillentyűi A 3. kapcsolási csoport funkcióbillentyűi A 4. kapcsolási csoport funkcióbillentyűi
Ha világítás- és redőnyvezérlésben részt vevő eszközöket, helyszíneket vagy információs lapokat szeretne hozzárendelni kapcsolási csoportokhoz, akkor a kapcsolási csoportnak nevet kell adni, és aktiválni kell. A kapcsolási csoportokhoz egyértelmű nevet rendeljen. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Kapcsolási csoport X: A kapcsolási csoport aktiválásához elég, ha a „---” lehetőségtől eltérő funkciót választ a csoport számára. Az egyes kapcsolási csoportok esetében az alábbi funkciók választhatók: ---
Nem aktív – valamennyi releváns kapcsolásicsoportinformáció és funkcióelérési útvonal rejtve van
Kapcsoló
Kapcsoló, illetve tompító beavatkozóegységek, kapcsolásicsoport-relék, valamint KRF96... rádiós dugaszadapterek vezérlése
Dim
Tompító beavatkozóegységek vezérlése és KRF961 rádiós dugaszadapterek vezérlése
Redőny
Redőnykezelő beavatkozóegységek vezérlése
Helyszín
Helyszín-kompatibilis kapcsoló, tompító és redőnykezelő beavatkozóegységek, valamint KRF96... rádiós dugaszadapterek vezérlése
Info
Információs lapok funkcióbillentyűkkel történő közvetlen kiválasztása; csak az 1–4. kapcsolási csoport esetén
32 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Funkció: Kapcsolási csoport 1
2
3
4
5
6
7
8
Gyári beállítás
Saját beállítás
Info
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
Info
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
Info
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
Info
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
Info
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
--
Kapcsoló
Dim
Redőny
Helyszín
Info
Info
Info
---
---
---
---
Kapcsolási csoport neve
…………………
…………………
…………………
…………………
…………………
…………………
…………………
…………………
Ha módosítani szeretne egy már beállított kapcsolásicsoport-funkciót, akkor előbb a kapcsolási csoporthoz kapcsolt valamennyi RFbeavatkozóegységet le kell választani (lásd az „Eszközök leválasztása” című részt az 82. oldalon). Ha a kapcsolási csoport funkciója „Kapcsoló” ennek megváltoztatásához valamennyi csatlakoztatott kapcsolásicsoport-relét le kell választani és el kell engedni.
33 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Alapértelmezés szerint a négy pár funkcióbillentyűhöz az 1–8. információs lap van hozzárendelve. Az infólapok száma felhasználói szinten módosítható (lásd a használati útmutató „Információs lapok közvetlen kiválasztása” című részét). A kapcsolásicsoport-parancsokat a központi egység adja át a kapcsolásicsoport-beavatkozóegységeknek, rádiókapcsolattal vagy vezetékes buszon. A kimenőjel a következő típusú eszközökre továbbítható: Kapcsolási csoport funkciója
Támogatott típusú beavatkozóegységek/szállítók Kapcsoló és tompító beavatkozóegységek:
Kapcsoló, Dim
• • • •
KRF96… rádiós dugaszadapterek Siemens: GAMMA wave Hager: tebis Funk Bármely márka: S-Mode KNX TP1 *
Redőnykezelő beavatkozóegységek: Redőny
• Siemens: GAMMA wave • Hager: tebis Funk • Bármely márka: S-Mode KNX TP1 * Helyszín-kompatibilis kapcsoló és tompító beavatkozóegységek:
Helyszín
• • • •
KRF96… rádiós dugaszadapterek Siemens: GAMMA wave Hager: tebis Funk Bármely márka: S-Mode KNX TP1 *
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Kapcsolásicsoport-relék A „Kapcsoló” funkciót kapott kapcsolási csoportokhoz relékimenet rendelhető. Adja meg, hogy használ-e kapcsolásicsoport-relét, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség kapcsolásicsoport-relére
RF-n keresztül
Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete szolgál kapcsolásicsoport-reléként
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál kapcsolásicsoport-reléként
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Relé kimenet:
34 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Kapcsolási csoport 1
Gyári beállítás ---
2
---
3
---
4
---
5
---
6
---
7
---
8
---
Saját beállítás
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
Az ajtók beállítása A központi egység két ajtó felügyeletére képes, melyek állapota megjeleníthető az információs lapon. Az egyes ajtókhoz nevet rendelhet. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Ajtók > Ajtó X > Ajtó X: Az ajtó aktiválásához válassza az „Aktív” funkciót: Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Ajtók > Ajtó X > Funkció: Ajtó 1
Gyári beállítás ---
2
---
Saját beállítás
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
Ajtó neve ………………… …………………
A világítási állapot jelzésének beállítása A központi egység képes 4 kiválasztott lámpa világítási állapotának jelzésére. Meghatározható, hogy ezek a lámpák milyen néven szerepeljenek az információs lapon. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Világítás állapot > Lámpa X > Lámpa X:
35 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Az egyes lámpák aktiválásához válassza az „Aktív” funkciót: Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Világítás állapot > Lámpa X > Funkció: Lámpa 1
Gyári beállítás ---
2
---
3
---
4
---
Saját beállítás
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
Lámpa neve ………………… ………………… ………………… …………………
A „Világítás állapot” információs lap csak akkor jeleníthető meg, ha a 4 lámpa közül legalább egy aktív. A világítási állapot jelzéséhez bármilyen gyártó kapcsoló vagy tompító beavatkozóegységei használhatók. Ezek S-Mode KNX TP1 buszon* keresztül kommunikálnak a központi egységgel. * A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Hőmérséklet kijelzése A központi egység 3 tetszőlegesen kiválasztott hőmérséklet kijelzésére képes. Az alábbi típusú hőmérséklet-érzékelők használhatók: • QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelő rádió-összeköttetéssel • Hőmérsékletértékek S-Mode bemeneti objektumokként KNX TP1összeköttetéssel* A három kijelzett hőmérsékletérték szabályozási célra nem alkalmas (csupán leolvasható). Aktiválja a kívánt hőmérsékleteket, és írja be, milyen néven jelenjenek meg. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Hőmérséklet kijelző > Hőmérséklet X > Hőmérséklet X: Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Hőmérséklet kijelző > Hőmérséklet X > Funkció: Hőmérséklet 1
Gyári beállítás ---
2
---
3
---
Saját beállítás
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
--- (nem aktív)
Aktív
Hőmérséklet neve ……………………. ……………………. …………………….
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
36 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Buszon kapott hibajelzések megjelenítése Adja meg, hogy csak a szabályozói-belső hibák fellépésekor jelenjenek-e meg hibaállapot-üzenetek a központi egységen, vagy buszon kapott hibajelzések esetén is. Ez a beállítás a hibakimenetek aktiválására is hatással van. Nem
Csak a szabályozói-belső hibák esetén jelennek meg hibaállapot-üzenetek.
Igen
A szabályozói-belső hibák és a buszon kapott hibajelzések esetén egyaránt megjelennek hibaállapot-üzenetek. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Hibák > Busz hiba kijelz.:
Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Nem
Igen
Hibabemenetek és -kimenetek beállítása 1–8. hibabemenet Az egyes külső rendszerelemek hibaérintkezője csatlakoztatható egy megfelelően megadott hibabemenetre. Ilyen tipikus rendszerelemek például a szintkapcsolók (pl. a tüzelőanyag vagy az olaj szintjéhez), a betörésjelző rendszer riasztási kimenete vagy egy hőkapcsoló. Minden egyes hibabemenet számára külön beállítható a hiba szövege, prioritása, engedélyezése, jelzésének késleltetése és a normál pozíció. Az ezzel kapcsolatos beállítások leírása megtalálható a használati útmutató „Hibák” című részében. Adja meg, hogy használ-e a rendszer hibaérintkezőt, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését. ---
Nem aktív – nincs telepítve hibaérintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Hibaérintkező az RRV91… fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • Hibaérintkező a wave AP 260 ajtó-ablak érintkező külső érintkezőbemenetére csatlakoztatva • S-Mode-objektum hibaállapot-jelzése KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Hibaérintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Hibák > Hiba bemenet X:
37 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hibabemenet 1
Gyári beállítás ---
2
---
3
---
4 5 6 7 8
---
Saját beállítás
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
1. és 2. hibakimenet Rendszerhiba esetén ennek jelzése egy hibakimenet zárásával egy külső rendszerelemre továbbítható. Kiválasztható, milyen prioritású és eredetű hiba esetén húzzon meg a relé. A beállítások leírása megtalálható a használati útmutató „Hibák” című részében. Adja meg, hogy használ-e hibakimenetet, és hogy miként történjen ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség hibakimenetre
RF-n keresztül
Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete szolgál hibakimenetként
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál hibakimenetként
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Hibák > Hiba kimenet X: Hibakimenet 1
Gyári beállítás ---
2
---
Saját beállítás
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
--- (nincs)
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
38 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Bemenetek beállítása Egy érintkező zárásával a bemeneti kapocsnál aktiválható a megfelelő bemeneti funkció. Aktiválja a megfelelő bemeneti funkciót annak meghatározásával, honnan kapja a központi egység a bemeneti kapocs jelét (RF-n keresztül / S-mód, B (helyi)).
Üzemmód-érintkezö A megfelelő bemeneti kapocs zárásakor a lakás és a HMV üzemmódja megváltozik. Az érintkezőzáráshoz rendelt üzemmódok az „Apartman üzemmód kontaktus” és a „HMV üzemmód kontaktus” paraméterek segítségével választhatók ki (lásd a használati útmutató „Szervizszint” című részét). Adja meg, hogy rendelkezik-e a rendszer külső üzemmód-érintkezővel, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését. ---
Nem aktív – nincs telepítve üzemmód-érintkező
RF-n keresztül
Üzemmód-érintkező az RRV91… fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva
B (helyi)
Üzemmód-érintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Bemenetek > Üzemmód kontakt: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
B (helyi)
Nyári működés Az érintkező zárásakor nyári, nyitásakor téli működésre kapcsol a fűtés. Adja meg, hogy használ-e a rendszer külső nyáriműködés-érintkezőt, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését.
39 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
---
Nem aktív – nincs telepítve nyáriműködés-érintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Nyáriműködés-érintkező az RRV91… fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • S-Mode-objektum nyáriműködés-állapotának jelzése KNX TP1 buszon keresztül * Nyáriműködés-érintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
B (helyi)
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Bemenetek > Nyári működés: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
Átváltás a fűtés és a hűtés között Amikor a megfelelő bemeneti kapocs zárja érintkezőjét, a rendszer fűtési módból hűtési módba kapcsol. Az érintkező nyitásakor a hűtési mód helyébe a fűtési mód lép. A további beállítási lehetőségek ismertetését az 46. oldalon találja. Adja meg, hogy használ-e a rendszer külső fűtés–hűtés átváltóérintkezőt, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését. ---
Nem aktív – nincs telepítve fűtés–hűtés átváltóérintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Fűtés-hűtés átváltóérintkező az RRV91… fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • Fűtés–hűtés átváltóérintkező jelzése KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Fűtés–hűtés átváltóérintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Bemenetek > Fűt/hűt átváltás: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
Ahhoz, hogy a bemeneti kapocs zárásakor aktiválódjon a hűtési mód, aktiválni kell a „2-csöves fűtés/hűtés rendszer” paramétert („Igen” beállítás – lásd a 46. oldalon).
40 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Távollét A „Távollét” a megfelelő bemeneti kapocs zárásakor aktiválódik. A helyiségek hőmérsékleti alapjele a megfelelő távolléti alapjel értékét kapja (helyiségenként), és a kapcsolási csoportokon keresztül elindulnak az aktivált jelenlét-szimulációs időprogramok. A vízmelegítés, a szellőztetés és a hűtés egyaránt a távollét idejére kiválasztott üzemmódnak megfelelően működik. Adja meg, hogy használ-e a rendszer külső távollét-érintkezőt, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését. ---
Nem aktív – nincs telepítve távollét-érintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Távollét-érintkező az RRV91… fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetére csatlakoztatva • S-Mode-objektum távollétjele KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Távollét-érintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Bemenetek > Távollét: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
Szürkület A megfelelő bemeneti kapocs zárásakor (ezt pl. szürkületkapcsoló okozhatja) a szürkület állapota Világosról Sötétre vált, a kapcsolási csoportok pedig a megadott beállításoknak megfelelően reagálnak erre (pl. a világítás és a redőnyök vezérlése terén). A kapcsolási csoportok reakciójának megadásához szükséges beállítások leírása megtalálható a használati útmutató „Kapcsolási csoport aktiválása eseménnyel” című részében. Adja meg, hogy használ-e a rendszer külső szürkületkapcsolót, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését.
41 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
---
Nem aktív – nincs telepítve szürkületkapcsoló
RF-n keresztül / S-mód
• Szürkületkapcsoló az RRV91… fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • Szürkületkapcsoló a wave AP 260 ajtó-ablak érintkező külső érintkezőbemenetére csatlakoztatva • S-Mode-objektum szürkületjele KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Szürkületkapcsoló a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Bemenetek > Szürkület: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
Kimenetek beállítása A kimenetek segítségével jelek küldhetők a külső rendszerelemeknek. Aktiválja a kívánt kimeneti funkciót annak meghatározásával, hogyan küldi a központi a jelet (RF-n keresztül / S-mód, B (helyi)).
Fűtési igény reléje A megadott kimeneti kapocs zárásakor az egység fűtésiigény-jelet küld a hőforrásnak. Adja meg, hogy használ-e fűtésiigény-relét, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség fűtésiigény-relére
RF-n keresztül
Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete szolgál fűtésiigényreléként
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál fűtésiigény-reléként
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Fűtési igény relé: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
Q1 (helyi)
42 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Fűtési igény, 0–10 V-os egyenáram Az aktuális fűtési igény 0–10 V-os egyenáramú jel formájában küldhető el a hőforrásnak. Beállítható a 0 és a 10 V-os egyenáramnak megfelelő hőmérsékletérték, valamint a fűtési igény érvényességi küszöbértéke (115. oldal). Adja meg, hogy használ-e 0–10 V-os egyenáramú fűtésiigény-kimenetet, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség 0–10 V-os egyenáramú fűtésiigény-kimenetre
RF-n keresztül
Az RRV912… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller U univerzális bemenete szolgál 0– 10 V-os egyenáramú fűtésiigény-kimenetként
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Fűt.ig. DC 0...10V: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
Nyári működés A megfelelő kimeneti kapocs zárásával a külső rendszerelemek, illetve szabályozók tájékoztathatók a központi egység nyári működésre történő átkapcsolásáról. Adja meg, hogy használ-e nyáriműködés-relét, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség nyáriműködés-relére
RF-n keresztül / S-mód
A nyári működés jelének továbbítási módja:
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál nyáriműködés-reléként
• Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete • S-Mode-objektum a KNX TP1 buszon *
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Nyári működés: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
43 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Állapotkimenet A megfelelő kimeneti kapocs zárásakor a központi egység valamilyen esemény előfordulását jelzi egy külső rendszerelem (pl. jelzőlámpa vagy kürt) segítségével. A kimeneti kapocs zárását okozó események (füst, ablak-ajtó felügyelet, 1–8. hibabemenet) az „Esemény állapot kimenet” paraméterrel adhatók meg. A paraméter leírása megtalálható a használati útmutató „Felügyelet” című részében. Adja meg, hogy használ-e állapotkimenetet, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség állapotkimenetre
RF-n keresztül / S-mód
Az állapotkimenet állapotának továbbítási módja:
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál jelkimenetként
• Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete • S-Mode-objektum a KNX TP1 buszon *
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Állapot kimenet: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
Ablak-ajtó állapotkimenet Ha legalább egy ablak, illetve ajtó nyitva van, a megfelelő kimeneti kapocs zárt állapotban van. Ennek köszönhetően egy további külső rendszerelem segítségével jelezhetők a nyitott ablakok, illetve ajtók. Adja meg, hogy használ-e ablak-ajtó állapotkimenetet, és hogy miként történik ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség ablak-ajtó állapotkimenetre
RF-n keresztül / S-mód
Az ablak-ajtó állapot jelének továbbítási módja:
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 relékimenete szolgál ablakajtó állapotkimenetként
• Az RRV91… fűtésikör-szabályozó Qx relékimenete • S-Mode-objektum a KNX TP1 buszon *
* A központi egység releváns S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Ablak/ajtó áll. Kimenet. 44 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
Elszívó Az elszívó bekapcsolásához legalább egy ablaknak nyitva kell lennie a kiválasztott helyiségek valamelyikében, hogy az elszívó ne okozzon az adott helyiségekben túl alacsony nyomást. Adja meg, hogy relé segítségével kapcsolódjon-e be az elszívó, és hogy hogyan történjen a vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség elszívó bekapcsolására
RF-n keresztül / S-mód
Az elszívó bekapcsolása az alábbi segítségével:
Q1 (helyi)
Az elszívó bekapcsolása a központi egység Q1 relékimenetén keresztül
• Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete • S-Mode-objektum a KNX TP1 buszon *
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Kimenetek > Elszívó: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
A rádiójel-ismétlők beállítása Aktiválja a kívánt számú rádiójel-ismétlőt. Ehhez válassza ki a szükséges rádiójel-ismétlőket (1–3), és változtassa a beállítást „---” értékről „Aktív” értékre. Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > RF repeater > Repeater X: Gyári beállítás Saját beállítás
Repeater 1 --
--
Aktív
Repeater 2 --
--
Aktív
Repeater 3 --
--
Aktív
45 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Információs lapok beállítása Ablakok/ajtók Adja meg, hogy kijelezze-e az egység a nyitott ajtókat, illetve ablakokat (információs lap). Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Info lapok > Ablakok/ajtók: Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Igen
Nem
Névjegykártya Adja meg, hogy megjelenjen-e a névjegykártya (információs lap). Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Info lapok > Névjegykártya: Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Igen
Nem
A külső hőmérséklet értékeinek sorozata Adja meg, hogy megjelenjen-e a külső hőmérséklet értékeinek sorozata (információs lap). Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Info lapok > OT sorozat: Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Igen
Nem
A légnyomás értékeinek sorozata Adja meg, hogy megjelenjen-e a légnyomás értékeinek sorozata (információs lap). Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Info lapok > Légnyomás sor.: Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Igen
Nem
A hűtési mód beállítása 2 csöves fűtési/hűtési rendszer Ha a rendszer a fűtés mellett hűtésre is szolgál, ez a következő beállítással adható meg a központi egységen:
46 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > Beüzemelés > Alapbeállítás > Egyéb > 2-csöves f/h rendsz.: Gyári beállítás Saját beállítás
Nem
Igen
Nem
Extra beállítás Az extra beállítás segítségével helyiségeket rendelhet a helyiségcsoportokhoz, és minden egyes helyiség esetén megadhatja, hogyan történik a hűtésengedélyező kimenet vezérlése. Az extra beállítás lehetővé teszi ezenfelül a szellőztetési fokozatok kódolását, valamint a szellőztetési bemenetek és kimenetek megadását.
Helyiségek Helyiségek rendelése helyiségcsoporthoz Alapértelmezés szerint mind a 12 helyiség az 1. helyiségcsoportba tartozik. E helyiségcsoport számára a rendszer közös előremenő hőmérsékletet állapít meg. Egyes helyiségeket hozzárendelhet egy második helyiségcsoporthoz, amelyhez külön előremenő hőmérsékletet számít ki a rendszer. Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség-csoport: Helyiség 1
Gyári beállítás Helyiségcsoport 1
2
Helyiségcsoport 1
3
Helyiségcsoport 1
4
Helyiségcsoport 1
5
Helyiségcsoport 1
6
Helyiségcsoport 1
7
Helyiségcsoport 1
8
Helyiségcsoport 1
9
Helyiségcsoport 1
10
Helyiségcsoport 1
11
Helyiségcsoport 1
12
Helyiségcsoport 1
Saját beállítás
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
Helyiségcsoport 1
Helyiségcsoport 2
47 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hűtésengedélyező kimenet Adja meg, hogyan történjen az adott helyiség hűtésengedélyező kimenetének vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség hűtésengedélyező kimenetre
RF-n keresztül / S-mód
Hűtésengedélyező kimenet a következőn keresztül:
Q1 (helyi)
A központi egység Q1 reléje szolgál hűtésengedélyező kimenetként
• Az RRV91… fűtésikör-szabályozó vagy RRV934 multikontroller Qx relékimenete • KRF960 rádiós dugaszadapter • S-Mode-objektum a KNX TP1 buszon *
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Helyiségek > Helyiség X > Hűtés engedély kim.: Helyiség 1
Gyári beállítás ---
2
---
3
---
4
---
5
---
6
---
7
---
8
---
9
---
10
---
11
---
12
---
Saját beállítás
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
Q1 (helyi)
48 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A szellőztetés beállítása Fokozatválasztó Ezek a beállítások azt határozzák meg, hogy az egyes szellőztetési fokozatok bekapcsolásához mely reléket milyen sorrendben és kombinációban kell vezérelni. A kapcsolási sorrend így megfeleltethető a használatban lévő szellőztetőberendezés márkaspecifikus kapcsolási rajzainak. A szellőztetési fokozatokat vezérlő relék az RRV934 multikontrollerben találhatók, amely a központi egységtől kapja meg a fokozatok kódját. Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Fokozat választó > Kódolás 1 állapot: Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Fokozat választó > Kódolás 2 állapot: Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Fokozat választó > Kódolás 3 állapot: 1. fokozat
Gyári beállítás ---
2. fokozat
---
3. fokozat
---
Saját beállítás
Fokozat relé 1
Fokozat relé 2
Fokozat relé 3
Fokozat relé 1
Fokozat relé 2
Fokozat relé 3
Fokozat relé 1
Fokozat relé 2
Fokozat relé 3
A fokozatok kódolásakor egyszerre több fokozatrelé is aktiválható. Így bármilyen fokozatrelé-kombinációt meg lehet adni.
Páratartalom-érzékelő Páratartalom-érzékelő használatával egy beállított értékre korlátozható a levegő páratartalma. Adja meg, hogy rendelkezik-e a rendszer páratartalom-érzékelővel, és hogy honnan kapja a központi egység a mért értéket. ---
Nem aktív – nincs telepítve páratartalom-érzékelő
RF-n keresztül / S-mód
• Páratartalom-érzékelő (0–10 V-os egyenáram) csatlakoztatva az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére • Páratartalom-érzékelő jele S-Mode-objektumként KNX TP1 buszon keresztül*
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Bemenet > Páratartalom érz.:
49 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / Smód
Belső levegőminőség-érzékelő Belső levegőminőség-érzékelő segítségével a beállított belső levegőminőségi alapjeleknek megfelelően vezérelhető a szellőztetőrendszer. Adja meg, hogy rendelkezik-e a rendszer belső levegőminőség-érzékelővel, és hogy honnan kapja a központi egység a mért értéket. ---
Nem aktív – nincs telepítve belső levegőminőségérzékelő
RF-n keresztül / S-mód
• Páratartalom-érzékelő (0–10 V-os egyenáram) csatlakoztatva az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére • Belső levegőminőség-érzékelő jele S-Modeobjektumként KNX TP1 buszon keresztül*
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Bemenet > Légminőség érzékelő: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / Smód
Kandalló üzemmód Ha a lakásban szabályozott helyiségszellőztetés működik, a kandalló használatakor a külső szellőztetőberendezésnek gyakran egy speciális üzemmódba (kandalló üzemmód) kell kapcsolnia a túl alacsony nyomás – és ezzel a káros kibocsátások veszélye – megelőzése érdekében. A szellőztetőberendezés kandalló üzemmódja a megfelelő bemenet zárásával jeleníthető meg a központi egységen. Adja meg, hogy rendelkezik-e a rendszer kandallóüzemmód-érintkezővel, és hogy honnan kapja a központi egység ennek állapotjelzését.
50 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
---
Nem aktív – nincs telepítve kandallóüzemmódérintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Kandallóüzemmód-érintkező az RRV91… fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • Kandalló üzemmód jele S-Mode-objektumként KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Kandallóüzemód-érintkező a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Bemenet > Kandalló üzemmód: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
1. és 2. szellőztetési érintkező A szellőztetőrendszer a szellőztetési érintkezők segítségével adott fokozatra kapcsolható. Két szellőztetési érintkező áll rendelkezésre. Amíg legalább az egyik zárt helyzetben van, a rendszer a megadott fokozaton működik. Adja meg, hogy rendelkezik-e a rendszer szellőztetési érintkezőkkel, és hogy honnan kapja a központi egység ezek állapotjelzését. ---
Nem aktív – nincs telepítve szellőztetési érintkező
RF-n keresztül / S-mód
• Szellőztetési érintkező az RRV91… fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetére vagy az RRV934 multikontroller Xx univerzális bemenetére csatlakoztatva • Szellőztetési érintkező a wave AP 260 ajtó-ablak érintkező külső érintkezőbemenetére csatlakoztatva • Szellőztetési érintkező jele S-Mode-objektumként KNX TP1 buszon keresztül *
B (helyi)
Szellőztetési érintkezők a központi egység B univerzális bemenetére csatlakoztatva
* A központi egység megfelelő S-Mode-objektumai üzembehelyezési eszköz (ETS) segítségével kapcsolhatók a KNX TP1 releváns S-Mode-eszközeihez.
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Bemenet > Szellőzési kimenet 1: Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Bemenet > Szellőzési kimenet 2:
51 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Szellőztetési érintkező 1
Gyári beállítás
Saját beállítás
---
2
---
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
--
RF-n keresztül / S-mód
B (helyi)
Hővisszanyerési bypass A hővisszanyerési bypass a szellőztetőrendszer hővisszanyerésének megakadályozására szolgál, amikor az nem kívánatos (pl. ha aktív az éjszakai hűtés). Határozza meg, hogy használja-e a rendszer a hővisszanyerési bypasst, és hogy miként történjen ennek vezérlése. ---
Nem aktív – nincs szükség hővisszanyerési bypassra
RF-n keresztül
Hővisszanyerési bypass egy RRV934 multikontroller 3 állású keverőszelep számára fenntartott kimenetére (Q4/Q5) csatlakoztatva
Főmenü > Beüzemelés > Extra beállítás > Szellőztetés > Kimenetek > Hővisszany. by-pass: Gyári beállítás Saját beállítás
--
--
RF-n keresztül
52 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Rádiós rendszerelemek csatlakoztatása Megjegyzések A rádiós rendszerelemek helyiségekhez vagy funkciókhoz vannak rendelve. A központi egységen előre be kell állítani a kívánt helyiségeket (18. oldal), valamint aktiválni kell a kívánt funkciókat, és a továbbítás módját „RF-n keresztül” vagy „RF-n keresztül / S-mód” értékre kell állítani (28. oldal). Ha egy eszköz tévedésből kétszer lett csatlakoztatva, a központi egység nem veszi figyelembe a második csatlakoztatást, s hibaüzenettel és sípolással jelez. Az összes eszköz csatlakoztatása után az eszközök listáján ellenőrizheti a csatornák számát és a csatlakoztatott eszközök típusát. Az egységhez később további eszközök is hozzáadhatók, illetve törölhetők róla a szükségtelen eszközök.
Helyiséghez rendelt rádiós rendszerelemek csatlakoztatása A következő rádiós rendszerelemek rendelhetők a helyiségekhez: • • • • •
QAW910 helyiségkezelő QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelő SSA955 radiátorszabályozó beavatkozóegység RRV91… fütésikör-szabályozó (csak fűtésikör-beavatkozóegységek) wave AP 260 ajtó-ablak érintkezők
A rádiós rendszerelemeket helyiségenként kell csatlakoztatni. A központi egységen meg kell adni, melyik helyiséghez szeretne rádiós rendszerelemeket rendelni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiségek > Helyiség X > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. A csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Az azonos helyiséghez tartozó eszközöket egymás után csatlakoztathatja, anélkül hogy a központi egységen további beállításokat kellene megadnia. Ezután kapcsolja be a helyiséghez csatlakoztatni kívánt rádiós rendszerelemeket (egymás után), és csatlakoztassa őket. A csatlakoztatás sorrendje tetszőleges. Kivételt ez alól csupán az SSA955 radiátorszabályozó beavatkozóegységek és az RRV91… fűtésikör-szabályozók képeznek, ahol a helyiség elsőként csatlakoztatott szabályozó beavatkozóegysége, illetve szabályozócsatornája szolgál majd vezérszabályozóként, illetve-csatornaként, a további szabályozó beavatkozóegységek vagy szabályozócsatornák pedig követő szabályozók lesznek. A központi egység minden csatlakoztatást jelez a kijelzőn és sípolással. Miután egy helyiség/kapcsolási csoport vagy eszközosztály összes eszközét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával.
53 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A QAW910 helyiségkezelő csatlakoztatása A helyiségkezelő az elemek behelyezésekor automatikusan bekapcsol. A helyiségkezelő bekapcsolásakor 2 másodpercre megjelenik a kijelző összes szegmense. Ha az elemek közel kerülnek a lemerüléshez, „alacsony telepfeszültség szimbólum” jelenik meg. Amíg a helyiségkezelő nincs csatlakoztatva, a kijelzőn a kapcsolódási szimbólum és a helyiség hőmérséklete látható.
Ha a helyiségkezelő előzőleg már csatlakoztatva volt, a kijelző összes szegmensének megjelenítése után azonnal normál működésre kapcsol. Tartsa nyomva a helyiségkezelő F többfunkciós gombját, amíg a kapcsolódási szimbólum villogni nem kezd. Ezután engedje fel a gombot. 2707Z033
F
F = többfunkciós gomb
A helyiségkezelő kijelzőjén villogni fog a kapcsolódási szimbólum, majd a központi egységhez való sikeres csatlakozás után eltűnik. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. Miután egy helyiség összes eszközét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával. A sikeres csatlakoztatás után a helyiségkezelő újraindul, majd normál működésre kapcsol. A kijelzőn már nem lesz látható a kapcsolódási szimbólum. Ha a központi egységhez történő kapcsolódás sikertelen, a helyiségkezelő kijelzőjén 1 perc elteltével újból a kapcsolat nélküli állapot képernyője jelenik meg.
54 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelő csatlakoztatása A helyiséghőmérséklet-érzékelő az elemek behelyezésekor automatikusan bekapcsol. Bekapcsoláskor (vagyis az elemek behelyezésekor) az eszköz ellenőrzi az elemek kapacitását. Elégséges kapacitás esetén az ellenőrzés során 2 másodpercre kigyullad a zöld LED. Ha az elemek kapacitása nem elégséges a működéshez, akkor a piros LED gyullad ki 2 másodpercre – feltéve hogy erre még elegendő az elemek kapacitása. Az elemek ellenőrzése után az eszköz azonnal normál működésre vált. A LED ismét kialszik.
LED
2707Z18
F
Ezután nyomja le a helyiséghőmérséklet-érzékelő F multifunkciós gombját. A kigyulladó LED az elemek kapacitását jelzi (zöld: elégséges kapacitás, piros: elégtelen kapacitás). Amikor a LED villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot.
F = multifunkciós gomb LED = fénykibocsátó dióda
Ezután az eszköz kapcsolódásjelző LED-je zölden fog villogni, majd a központi egységhez való sikeres kapcsolódást követően kialszik. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. Miután egy helyiség összes eszközét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezzel az eszköz csatlakoztatva van, és normál működést fog végezni.
SSA955 radiátorszabályozó beavatkozóegységek csatlakoztatása A radiátorszabályozó beavatkozóegység az elemek behelyezésekor automatikusan bekapcsol. Ezt rövid elemkapacitás-ellenőrzés követi. Az ellenőrzés során 2 másodpercre zöld fénnyel bekapcsol a LED. Ha az elemek kapacitása nem elégséges a működéshez, akkor a piros LED gyullad ki 2 másodpercre – feltéve hogy erre még elegendő az elemek kapacitása. Amint a beavatkozóegység készen áll a kapcsolódásra, zölden kezd villogni a LED. A kapcsolat létrehozása előtt a beavatkozóegységet egy szelepre kell szerelni, hogy végbemenjen a kalibrálás (hibaüzenet).
55 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Ha a beavatkozóegység korábban már csatlakoztatva volt, az elemek kapacitásának ellenőrzése után ellenőrzi beállításait, hogy vezérszabályozóként (master) vagy követő szabályozóként (slave) kell-e működnie. Vezérszabályozóként történő működés esetén a LED hármat villan piros vagy zöld színnel. Ha az eszköz követő szabályozóként működik, akkor a LED sötét marad. Ezek után a beavatkozóegység normál működésre kapcsol. Nyomja meg a radiátorszabályozó beavatkozóegység multifunkciós gombját. A kigyulladó LED az elemek kapacitását jelzi (zöld: elégséges kapacitás, piros: elégtelen kapacitás). Amikor a LED villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. Ha a helyiség hőmérsékletének biztosítása a radiátorszabályozó beavatkozóegység beépített érzékelőjének segítségével történik, akkor elsőként azt a szabályozó beavatkozóegységet kell csatlakoztatni, amelynek az érzékelője használatban lesz. A helyiség többi radiátorszabályozó beavatkozóegységének érzékelőjét a rendszer nem veszi figyelembe. Ezután a beavatkozóegység kapcsolódásjelző LED-je zölden fog villogni, majd a központi egységhez való sikeres kapcsolódást követően kialszik. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. Miután egy helyiség összes eszközét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával. Ha a központi egységhez történő kapcsolódás sikertelen, a LED 1 perc elteltével újból villogni kezd (a kapcsolat nélküli állapot jelzése). A sikeres kapcsolódást követően a radiátorszabályozó beavatkozóegység újraindul, majd automatikusan megkezdi az önkalibrálást (lásd lentebb „A radiátorszabályozó beavatkozóegység kalibrálása” című részt). Ezzel a beavatkozóegység csatlakoztatva van, és normál működést fog végezni. A radiátorszabályozó beavatkozóegység kalibrálása A radiátorszabályozó beavatkozóegység sikeres csatlakoztatását követően, illetve elemcsere után az SSA955 automatikusan megkezdi a kalibrálási eljárást. Ezzel biztosítva lesz, hogy a beavatkozóegység optimálisan igazodjon a használatban lévő radiátorszelephez . A kalibrálás során a LED zölden villog. Az SSA955 tájékoztatja a központi egységet a kalibrálás sikeres befejezéséről. Ezek után az SSA955 automatikusan normál működésre kapcsol. Sikertelenség esetén a LED pirosan villog. A multifunkciós gomb rövid megnyomásával újból elindítható a kalibrálás. A központi egységről kezdeményezhető az adott helyiség összes radiátorszabályozó beavatkozóegységének kalibrálása: Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > Beavatkozó kalibr.
56 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
RRV912 és RRV918 fűtésikör-szabályozók csatlakoztatása A fűtésikör-szabályozók automatikusan bekapcsolnak, amint áramot kapnak. Ezt a LED-ek tesztje követi. Egy másodpercre az összes LED bekapcsol. Ha a szabályozó készen áll a használatra, ezt a hálózat-LED világítása jelzi. Ha eddig még semmilyen fűtésszabályozó csatorna nem volt csatlakoztatva, akkor a kapcsolatjelző LED villogni fog. A többi LED sötét marad. A multifunkciós gomb megnyomására az eszköz kijelzi az egyes csatornák állapotát. A csatlakoztatott csatornák LED-je kigyullad, a többié nem kapcsol be. A gomb elengedése után 10 másodperccel folytatódik a fűtésikör-szabályozó normál működése. Ha ki van választva egy csatorna, a kapcsolatjelző LED jelzi annak aktuális állapotát. Példa: RRV912 fűtésikör-szabályozó
LED F CH
F = multifunkciós gomb LED = fénykibocsátó dióda CH = csatornaválasztó gomb
A fűtésikör-szabályozó csatlakoztatását minden szükséges csatornán külön kell elvégezni. Ha csatlakoztatni szeretne egy fűtésikör-szabályozó csatornát, válassza ki a kívánt csatornát a csatornaválasztó gomb (CH) segítségével (RRV912 esetén az Y1 és az Y2, RRV918 esetén az 1–8. csatorna közül választhat). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Ha 10 másodpercig nem nyom meg semmilyen gombot, a fűtésikörszabályozó visszatér a normál működéshez. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó multifunkciós gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a multifunkciós gombot. A rendszer a helyiség elsőként csatlakoztatott csatornáját tekinti vezérszabályozónak. A helyiség további csatlakoztatott csatornáinak szabályozása párhuzamosan történik. A sikeres csatlakozatást követően a fűtésikör-szabályozó újraindul. Ezután a fűtésikör-szabályozó ismét csatornaválasztó üzemmódba kapcsol, lehetővé téve egy újabb csatorna kiválasztását.
57 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Ablakérintkezők csatlakoztatása A wave AP 260 ajtó-ablak érintkező azonnal készen áll a használatra, amint a behelyezett elemektől áramot kap. Részletes tudnivalókat a GAMMA wave termékek dokumentációja tartalmaz. Az ajtó-ablak érintkező csatlakoztatásához nyomja le legalább egy másodpercre az eszköz multifunkciós gombját. A tanulást szolgáló adattáviratok elküldése után a LED mintegy 3 másodpercig villogni fog. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. Miután egy helyiség összes eszközét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával.
Füstérzékelők csatlakoztatása Csatlakoztatáskor a füstérzékelők mindig hozzá vannak rendelve egy adott helyiséghez. A központi egységen meg kell adni, melyik helyiséghez szeretne füstérzékelőt rendelni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Füstérzékelő > Helyiség X > Eszköz csatlakoztatás: A DELTA reflex füstérzékelő automatikusan bekapcsol, amint a behelyezett elemektől áramot kap. Részletes tudnivalókat a füstérzékelőhöz kapott dokumentáció tartalmaz. A füstérzékelő csatlakoztatásához nyomja le legalább 2 másodpercre az eszköz elülső oldalán található gombot, majd legalább 1 másodpercre a hátul található kapcsolódási gombot. Ezután néhányszor felvillan a LED a hátlapon. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot. A füstérzékelőket wave UNI M 255 füstérzékelő modullal kell felszerelni. Részletes tudnivalókat a GAMMA wave termékek dokumentációja tartalmaz.
RRV934 multikontrollerek csatlakoztatása A multikontroller automatikusan bekapcsol, amint áramot kap. Ezt a LED-ek tesztje követi. Egy másodpercre az összes LED bekapcsol. Ha az egység készen áll a használatra, ezt a hálózat-LED világítása jelzi. Ha még semmilyen multikontroller-csatorna nincs csatlakoztatva, akkor a kapcsolódásjelző LED villogni fog. A többi LED sötét marad.
58 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A kapcsolódási gomb megnyomására az eszköz kijelzi az egyes csatornák állapotát. A csatlakoztatott csatornák LED-je kigyullad, a többié nem kapcsol be. A gomb elengedése után 7 másodperccel folytatódik a multikontroller normál működése. Ha ki van választva egy csatorna, a kapcsolódásjelző LED jelzi a megfelelő csatorna(csoport) aktuális állapotát. Az RRV934 multikontroller előlapja
LED és gomb a következőkhöz: összeköttetési teszt, kommunikációs hiba, kapcsolódás CH = csatornaválasztó gomb U, X, Q = csatornák LED-jei
A multikontroller csatornák vagy csatornacsoportok szerint csatlakoztatható. Csatorna csatlakoztatása Multikontroller-csatorna integrálásához válassza ki a megfelelő csatornát (U1–2, X1–4, Q1–4) a csatornaválasztó gombbal (CH). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolódásjelző LED. Ha a multikontroller kezelőelemei 10 percig nincsenek használatban, az eszköz visszatér a normál működéshez. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A sikeres kapcsolódást követően a multikontroller újraindul. A multikontroller ezután készen áll egy további csatorna(csoport) csatlakoztatására. Csatornacsoport csatlakoztatása A több csatornát igénylő funkciók csatornacsoportokba vannak integrálva. Ilyen esetben az egész csatornacsoportot kell egyszerre csatlakoztatni. Csatornacsoportok a Q1–3 és Q4/5 multifunkciós kimenetekkel hozhatók létre. Amikor a csatornaválasztó gomb (CH) segítségével kiválasztja egy még nem integrált csatornacsoport első csatornáját, a csoport összes csatornájának LED-je villogni kezd (például az Q1–Q3 LED-ek). Ha a csoport még nincs csatlakoztatva, akkor villogni fog a kapcsolódásjelző LED. A már csatlakoztatott csatornacsoportok csatornái külön-külön nem választhatók ki. Ha viszont egy csatorna már csatlakoztatva van, akkor nem hozható létre más csatornacsoport. 59 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Ha a multikontroller kezelőelemei 10 percig nincsenek használatban, az eszköz visszatér a normál működéshez. A csatornaválasztó gomb újbóli megnyomásával egy csatornával csökkenthető a csatornacsoport mérete (pl. Q1–Q3-ról Q1–Q2-re). A kívánt funkcióhoz szükséges csatornacsoport-méret elérése után nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A sikeres kapcsolódást követően a multikontroller újraindul. A multikontroller ezután készen áll egy további csatorna(csoport) csatlakoztatására.
Hűtésengedélyező kimenetek csatlakoztatása Miután az „Extra beállítás > Helyiségek > Helyiség X” menüpontok alatt megadta, mely helyiségek rendelkeznek hűtésengedélyező kimenettel, csatlakoztathatja az egyes helyiségek hűtésengedélyező kimenetét. Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hűtés eng. kimenet > Helyiség X > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Csatorna csatlakoztatása a fűtésikör-szabályozóhoz/multikontrollerhez A fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válasszon ki egy Qx univerzális relékimenetet. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot. KRF960 és KRF961 rádiós dugaszadapterek csatlakoztatása Ha a rádiós dugaszadapter még nincs csatlakoztatva, villog a kapcsolódásjelző LED. Nyomja le a rádiós dugaszadapter gombját. A LED folyamatos fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
60 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiségcsoporthoz rendelt rendszerelemek csatlakoztatása A következő helyiségcsoport-rendszerelemek rendelkeznek megfelelő hozzárendelt bemenetekkel vagy kimenetekkel: • • • •
Keverőszelep Előremenő hőmérséklet érzékelője Visszatérő hőmérséklet érzékelője Helyiségcsoport szivattyúja
Ezek a rendszerelemek az 1. és a 2. helyiségcsoport esetén is csatlakoztathatók. A helyiségcsoporthoz rendelt rendszerelemek megfelelő bemeneti és kimeneti funkcióinak esetében az „RF-n keresztül” beállítást kell választani, amely lehetővé teszi egy fűtésikörszabályozó- vagy multikontroller-bemenet vagy -kimenet hozzárendelését.
Keverőszelep kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy multikontrollerkimenetet egy helyiségcsoporthoz kíván rendelni egy keverőszelep vezérlése céljából: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > Keverőszelep > Eszköz csatl: Keverőszelepet csak RRV934 multikontrolleren keresztül lehet csatlakoztatni. A keverőszelep vezérlésére a multikontroller egy univerzális kimenete (Ux, 0–10 V-os egyenáram) vagy a 3 állású kimenete (Q4/Q5) használható. Egyazon helyiségcsoport keverőszelepét, előremenő- és visszatérőhőmérséklet-érzékelőjét ugyanahhoz a multikontrollerhez kell csatlakoztatni. A multikontroller Ux univerzális kimenetének (0–10 V-os egyenáram) csatlakoztatása Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a szükséges Ux csatornát. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot. 61 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A multikontroller 3 állású kimenetének (Q4/Q5) csatlakoztatása Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a Q4/Q5 csatornacsoportot. A kiválasztott csatornacsoportoz tartozó LED-ek (Q4 és Q5) villogni kezdenek. Ha a kiválasztott csatornacsoport még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Az előremenő- és visszatérőhőmérséklet-érzékelő bemenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét egy előremenő- vagy visszatérőhőmérséklet-érzékelő bemeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > Vízhőm. érzékelő > Eszköz csatl: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > Visszatérő hőm.érz > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a szükséges Xx univerzális bemenetet. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Helyiségcsoport-szivattyú kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét a helyiségcsoporthoz tartozó szivattyú csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > Helyiségcsop. sziv. > Eszköz csatl:
62 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válasszon ki egy Qx univerzális relékimenetet. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Szellőztetési rendszerelemek csatlakoztatása A következő szellőztetési rendszerelemek rendelkeznek megfelelő hozzárendelt bemenetekkel vagy kimenetekkel: • • • • • •
Páratartalom-érzékelő Belső levegőminőség-érzékelő (CO2-érzékelő) Kandalló üzemmód 1. és 2. szellőztetési érintkező Fokozatválasztó, 1–3. fokozat Hővisszanyerési bypass A szellőztetési rendszerelemek megfelelő bemeneti és kimeneti funkcióinak esetében az „RF-n keresztül” beállítást kell választani, amely lehetővé teszi egy fűtésikörszabályozó- vagy multikontrollerbemenet vagy -kimenet hozzárendelését.
Páratartalom-érzékelő/belső levegőminőség-érzékelő bemenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét egy páratartalom-érzékelő vagy egy belső levegőminőség-érzékelő bemeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > Páratartalom érz. > Eszköz csatl.: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > Légminőség érz. > Eszköz csatl.: Páratartalom-érzékelőt (0–10 V-os egyenáram), illetve belső levegőminőség-érzékelőt (0–10 V-os egyenáram) csak multikontrolleren keresztül vagy S-Mode segítségével lehet csatlakoztatni.
63 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a szükséges Xx univerzális bemenetet. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Kandalló üzemmód bemenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét a kandalló üzemmód bemeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > Kandalló üzemmód > Eszköz csatl.: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller szükséges Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED is villogni fog. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
1. és 2. szellőztetési érintkező bemenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét, egy multikontroller Xx univerzális bemenetét vagy egy wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt az 1. vagy 2. szellőztetési érintkező bemeneteként kíván használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > Szellőzési kimenet 1 > Eszköz csatl.:
64 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Ha egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét szeretné szellőztetési érintkező bemeneteként használni, válassza ki azt a csatornaválasztó gombbal (CH), és nyomja meg a kapcsolódási gombot. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. Amennyiben wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt kíván szellőztetésiérintkezőbemenetként használni, nyomja le az eszköz gombját kb. 1 másodpercre. A LED néhány másodpercig villogni fog. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Fokozatválasztó kimeneteinek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy multikontroller Q1–Q3 feszültségmentes relékimeneteit a fokozatválasztó csatlakoztatására kívánja használni a ventilátor vezérlése céljából: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Kimenetek > Fokozat-választó > Eszköz csatl.: Fokozatválasztókat csak multikontroller Q1–Q3 univerzális bemenetein keresztül lehet csatlakoztatni. Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a szükséges csatornacsoportot. Q1–Q3
3 fokozatrelével rendelkező 3 állású fokozatválasztóhoz
Q1 és Q2
2 fokozatrelével rendelkező 2 vagy 3 állású fokozatválasztóhoz
Q1
1 fokozatrelével rendelkező 1 állású fokozatválasztóhoz Fontos, hogy annyi fokozatrelét válasszon ki, amennyit a fokozatválasztó extra beállításakor a fokozatok kódolásához megadott.
A kiválasztott csatornacsoporthoz tartozó LED-ek villogni kezdenek. Ha a kiválasztott csatornacsoport még nincs csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED-ek is villogni fognak. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
65 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hővisszanyerési bypass kimeneteinek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy multikontroller Q4 és Q5 feszültségmentes relékimeneteit a hővisszanyerési bypass csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Kimenetek > Hővisszany. by-pass > Eszköz csatl.: A hővisszanyerési bypass csak multikontroller Q4/Q5 univerzális relékimenetein keresztül csatlakoztatható. Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg a multikontroller kapcsolódási gombját. A multikontroller csatornaválasztó gombja (CH) segítségével válassza ki a Q4/Q5 csatornacsoportot. A csatornacsoporthoz tartozó LED-ek villogni kezdenek. Ha a kiválasztott csatornák még nincsenek csatlakoztatva, a kapcsolódásjelző LED-ek is villogni fognak. Nyomja le a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
HMV-rendszerelemek csatlakoztatása A következő HMV-rendszerelemek rendelkeznek megfelelő hozzárendelt bemenetekkel vagy kimenetekkel: • HMV-érzékelő • HMV-szivattyú/szelep • Elektromos fűtőbetét A HMV-rendszerelemek megfelelő bemeneti és kimeneti funkcióinak esetében az „RF-n keresztül” beállítást kell választani, amely lehetővé teszi egy fűtésikörszabályozó- vagy multikontroller-bemenet vagy -kimenet hozzárendelését.
HMV-érzékelőbemenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét egy HMV-érzékelő bemeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > HMV > HMV érzékelő > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. 66 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller egyik Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
HMV-szivattyú vagy -szelep kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét a HMV-szivattyú vagy szelep csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > HMV > HMV szivattyú/szelep > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Válasszon egy Qx univerzális relékimenetet a fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller csatornaválasztó gombjával (CH). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller multifunkciós gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Elektromos fűtőbetét kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó egyik Qx univerzális relékimenetét kívánja használni az elektromos fűtőbetét csatlakoztatásához: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > HMV > Elektromos fűtőbetét > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját.
67 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Válasszon egy Qx univerzális relékimenetet a fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller csatornaválasztó gombjával (CH). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Időjárás-érzékelő csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet, hogy időjárás-érzékelőt szeretne hozzárendelni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Időjárás érzékelő > Eszköz csatlakoztatás: A QAC910 időjárás-érzékelő az elemek behelyezésekor automatikusan bekapcsol. Bekapcsoláskor (vagyis az elemek behelyezésekor) az eszköz ellenőrzi az elemek kapacitását. Elégséges kapacitás esetén az ellenőrzés során 2 másodpercre kigyullad a zöld LED. Ha az elemek kapacitása nem elégséges a működéshez, akkor a piros LED gyullad ki 2 másodpercre – feltéve hogy erre még elegendő az elemek kapacitása. Az elemek ellenőrzése után az eszköz azonnal normál működésre vált. A LED ismét kialszik. Ezután nyomja le az időjárásérzékelő F multifunkciós gombját. A kigyulladó LED az elemek kapacitását jelzi (zöld: elégséges kapacitás, piros: elégtelen kapacitás). Amikor a LED villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot.
LED
2707Z18
F
F = multifunkciós gomb LED = fénykibocsátó dióda
Ezután az eszköz kapcsolódásjelző LED-je zölden fog villogni, majd a központi egységhez való sikeres kapcsolódást követően kialszik. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot. Ezzel az eszköz csatlakoztatva van, és normál működést fog végezni.
68 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek csatlakoztatása Rádiós dugaszadapterek és GAMMA wave világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek csak olyan kapcsolási csoportokhoz rendelhetők, melyek már be vannak állítva a megfelelő funkcióra. Lásd „A kapcsolási csoportok beállítása” című részt a 30. oldalon. A világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek azonnal bekapcsolnak, amint áramot kapnak. A GAMMA wave világításkezelő beavatkozóegységek üzembe helyezésekor csatlakoztatni kell egy lámpát. Ellenkező esetben a beavatkozóegységek nem kapnak megfelelő áramot, így nem csatlakoztathatók. A központi egységen válassza ki azt a kapcsolási csoportot, amelyhez beavatkozóegységeket kíván rendelni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját.
KRF960 és KRF961 rádiós dugaszadapterek csatlakoztatása Nyomja le a rádiós dugaszadapter gombját. A LED folyamatos fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást.
GAMMA wave beavatkozóegység csatlakoztatása Tartsa nyomva a GAMMA wave beavatkozóegység gombját, amíg az eszköz LED-je villogni nem kezd (kb. 10 másodperc után). A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A beavatkozóegység LED-je ismét kialszik. Az azonos kapcsolási csoporthoz tartozó beavatkozóegységeket egymás után csatlakoztathatja, anélkül hogy a központi egységen további beállításokat kellene megadnia. Egy kapcsolási csoporthoz több világításkezelő beavatkozóegység is hozzárendelhető, mivel ezek nem szerepelnek a központi egység eszközlistáján. Miután egy kapcsolási csoport összes világításkezelő beavatkozóegységét csatlakoztatta, zárja le a kapcsolódási eljárást a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezt az eljárást mindegyik kapcsolási csoport esetében el kell végezni. A GAMMA wave rendszerelemek üzembe helyezésével kapcsolatban az adott termékek dokumentációja tartalmaz részletes tudnivalókat.
69 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A kapcsolásicsoport-relé csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét kapcsolásicsoportreléként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kapcsolási csoport relé > Kapcsolási csoport X > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Válasszon egy Qx univerzális relékimenetet a fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller csatornaválasztó gombjával (CH). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Ajtóérintkezők csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt kíván ajtóérintkezőként csatlakoztatni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Ajtók > Ajtó X (1–2) > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Az ajtó-ablak érintkező csatlakoztatásához nyomja le legalább egy másodpercre az eszköz funkciógombját. A tanulást szolgáló adattáviratok elküldése után a LED mintegy 3 másodpercig villogni fog. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
70 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hőmérséklet-érzékelő csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelőt kíván csatlakoztatni a hőmérséklet kijelzése céljából: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hőmérséklet kijelző > Hőmérséklet X (1–3) > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Nyomja le a helyiséghőmérséklet-érzékelő működési gombját. A kigyulladó LED az elemek kapacitását jelzi (zöld: elégséges kapacitás, piros: elégtelen kapacitás). Amikor villogni kezd, felengedheti a működési gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A helyiséghőmérséklet-érzékelő LED-je kialszik. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Hibabemenetek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy hibabemenetként kívánja csatlakoztatni egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét, egy multikontroller Xx univerzális bemenetét vagy egy wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hibák > Hiba bemenet X (1–8) > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Ha egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét szeretné hibabemenetként használni, válassza ki azt a csatornaválasztó gombbal (CH), és nyomja meg a kapcsolódási gombot. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. Amennyiben wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt kíván hibabemenetként használni, nyomja le az eszköz gombját kb. 1 másodpercre. A LED néhány másodpercig villogni fog. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
71 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hibakimenetek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét hibakimenetként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hibák > Hiba kimenet X (1–2) > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Válasszon egy Qx univerzális relékimenetet a fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller csatornaválasztó gombjával (CH). A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Bemenetek csatlakoztatása Üzemmód-érintkező bemeneteinek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét üzemmód-érintkező csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > Üzemmód kontaktus > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller egyik Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
72 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A nyári működés bemenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét nyáriműködés-érintkező csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > Nyári működés > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller egyik Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolódásjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Fűtés–hűtés átváltás bemeneteinek csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét fűtés-hűtés átváltási érintkező csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > Fűt/hűt átváltás > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller egyik Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
73 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Távollétbemenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét távollét-érintkező csatlakoztatására kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > Távollét > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó B univerzális bemenetét vagy a multikontroller egyik Xx univerzális bemenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Szürkületbemenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét, egy multikontroller Xx univerzális bemenetét vagy egy wave AP 260 ajtó-ablak érintkezőt szürkületkapcsoló bemeneteként kíván használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > Szürkület > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Ha egy fűtésikör-szabályozó B univerzális bemenetét vagy egy multikontroller Xx univerzális bemenetét szeretné szürkületbemenetként használni, válassza ki azt a csatornaválasztó gombbal (CH), és nyomja meg a kapcsolódási gombot. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. Amennyiben egy wave AP 260 ajtó-ablak érintkező külső bemenetét kívánja szürkületbemenetként használni, nyomja le az eszköz gombját kb. 1 másodpercre. A LED néhány másodpercig villogni fog. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
74 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Kimenetek csatlakoztatása A fűtési igény 0–10 V-os egyenáramú kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy az RRV912 fűtésikörszabályozó vagy egy multikontroller U univerzális kimenetét a fűtési igény 0–10 V-os egyenáramú kimeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Fűtési igény DC 0...10V > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller U univerzális kimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
A fűtésiigény-relé csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét fűtésiigénykimenetként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Fűtési igény relé > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller valamelyik Qx univerzális relékimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
75 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
A nyári működés kimenetének csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét a nyári működés kimeneteként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Nyári működés > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller valamelyik Qx univerzális relékimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Az állapotkimenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét állapotkimenetként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Állapot kimenet > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller valamelyik Qx univerzális relékimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
76 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Az ablak-ajtó állapotkimenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó egyik Qx univerzális relékimenetét kívánja ablak-ajtó állapotkimenetként használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Ablak/ajtó áll. kimenet > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller valamelyik Qx univerzális relékimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolatjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Elszívókimenet csatlakoztatása Tájékoztatnia kell a központi egységet arról, hogy egy fűtésikör-szabályozó vagy multikontroller egyik Qx univerzális relékimenetét elszívókimenetként kívánja használni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > Elszívó > Eszköz csatl: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. A csatornaválasztó gomb (CH) segítségével válassza ki a fűtésikörszabályozó vagy multikontroller valamelyik Qx univerzális relékimenetét. A kiválasztott csatornához tartozó LED villogni kezd. Ha a kiválasztott csatorna még nincs csatlakoztatva, villogni fog a kapcsolódásjelző LED. Nyomja le a fűtésikör-szabályozó vagy a multikontroller kapcsolódási gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
77 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Hager tebis eszközök csatlakoztatása A Hager tebis világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek csak olyan kapcsolási csoporthoz vagy világításhoz rendelhetők, amely már be van állítva a megfelelő funkcióra (lásd „A kapcsolási csoportok beállítása” című részt a 30. oldalon, illetve „A világítási állapot jelzésének beállítása” című részt a 35. oldalon). A világítás- és redőnykezelő beavatkozóegységek azonnal bekapcsolnak, amint áramot kapnak. A Hager tebis eszközök üzembe helyezése és a központi egységhez való csatlakoztatásuk a Hager által szállított TX100 üzembe helyező készülék segítségével történik. Hager tebis termékek csatlakoztatásához vagy eltávolításához válassza ki a következő menüt a központi egységen: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hager Tebis TX100 üzembe helyező készülék alkalmazása esetén mindig ezt a menüt kell használni. Csak akkor lépjen ki a „Hager tebis” menüből, ha befejezte a TX100 segítségével végzett üzembe helyezést. Ha a TX100 használata közben lép ki a „Hager tebis” menüből, majd újra megnyitja azt, akkor az üzembe helyező készüléket gyorsan át kell kapcsolni „Auto” üzemmódról „Prog” üzemmódra.
Számbemenetek Az üzembe helyező készülék számára a kapcsolási csoportok bemenetnek számítanak. Ha meg szeretné ismertetni a készüléket ezekkel a bemenetekkel, és számot szeretne hozzájuk rendelni, akkor válassza ki a megfelelő kapcsolási csoportot a központi egységen, és nyomja meg a Menu/ok gombot: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hager Tebis > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X: A központi egység kijelzőjén rövid ideig jelzés látható a megfelelő adattáviratok sikeres elküldéséről. A Hager tebis rendszerelemek üzembe helyezésével kapcsolatban az adott termékek dokumentációja tartalmaz részletes tudnivalókat.
78 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Rádiójel-ismétlők csatlakoztatása Legfeljebb három rádiójel-ismétlő csatlakoztatható. Ahhoz, hogy lehessen rádiójel-ismétlőt (1–3) csatlakoztatni, előbb aktiválni kell azt az alapvető beállításokban (45. oldal). A rádiójel-ismétlő azonnal bekapcsol, amint áramot kap a hozzá mellékelt hálózati tápegységtől. A LED 2 másodpercig zöld fénnyel fog világítani. Ha a rádiójel-ismétlő már csatlakoztatva van, akkor a LED ezután kialszik. A jelismétlő ezzel készen áll a használatra. Ha a rádiójel-ismétlő még nincs csatlakoztatva, a LED zölden villog. A jelismétlő ekkor készen áll a kapcsolódásra. Tájékoztatnia kell a központi egységet, hogy rádiójel-ismétlőt szeretne csatlakoztatni: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > RF repeater X > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját. Ezután a kapcsolat megnyitásához nyomja le a rádiójel-ismétlő F multifunkciós gombját. A LED zöld fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a kapcsolódási gombot.
LED
2707Z18
F
F = multifunkciós gomb LED = fénykibocsátó dióda
Ezután a rádiójel-ismétlő kapcsolódásjelző LED-je zölden fog villogni, majd a központi egységhez való sikeres kapcsolódást követően kialszik. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A kapcsolódási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot. Ezzel a rádiójel-ismétlő csatlakoztatva van, és normál működést fog végezni. Ha a központi egységhez történő kapcsolódás sikertelen, a LED 1 perc elteltével újból villogni kezd (a kapcsolat nélküli állapot jelzése).
79 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Eszközök hozzárendelése a rádiójel-ismétlőkhöz A központi egységhez csatlakoztatott minden egyes eszköz esetében meghatározható, hogy mely jelismétlő továbbítsa annak rádiójeleit. Főmenü > Beüzemelés > Eszközlista > Eszköz X > RF repeater: Beállítási lehetőségek: ---
Nincs jelismétlés (javasolt érték)
RF repeater 1
Jelismétlés az 1. rádiójel-ismétlővel
RF repeater 2
Jelismétlés a 2. rádiójel-ismétlővel
RF repeater 3
Jelismétlés a 3. rádiójel-ismétlővel
Jelismétlés GAMMA wave eszközök segítségével is végezhető (pl. falra szerelhető transzmitterekkel), ezeket azonban nem lehet a központi egység konkrét funkciójához hozzárendelni. Ezek az eszközök az alábbi útvonalon ismertethetők meg a központi egységgel. A kapcsolási csoportokhoz csatlakoztatott rádiós dugaszadapterek és GAMMA wave beavatkozóegységek nem szerepelnek az eszközlistán. Ha azonban arra van szükség, hogy egy rádiós dugaszadapter vagy GAMMA wave beavatkozóegység jeleit továbbadja egy rádiójelismétlő, akkor a beavatkozóegység az alábbi leírás alapján felvehető a központi egység eszközlistájára. Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > Egyéb RF eszközök > Eszköz csatlakoztatás: Erősítse meg a beállítást az „Eszköz csatlakoztatás” almenüben a Menu/ok gomb megnyomásával. Ezután az egység arra kéri, hogy a csatlakoztatáshoz nyomja meg az eszköz kapcsolódási gombját.
KRF960 és KRF961 rádiós dugaszadapterek csatlakoztatása Nyomja le a rádiós dugaszadapter gombját. A LED folyamatos fénnyel fog világítani. Amikor villogni kezd, felengedheti a gombot. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást.
GAMMA wave beavatkozóegységek csatlakoztatása Nyomja le a megfelelő GAMMA wave eszközök gombját legalább 10 másodpercre. A központi egység sípolással jelzi a sikeres csatlakoztatást. A GAMMA wave rendszerelemek üzembe helyezésével kapcsolatban az adott termékek dokumentációja tartalmaz részletes tudnivalókat.
80 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Rádiókapcsolatok tesztelése Bármikor tesztelhető a központi egység és a következő eszközök közötti rádiókapcsolat: • • • • • • •
Helyiséghőmérséklet-érzékelők Helyiségkezelők Radiátorszabályozó beavatkozóegységek Fűtésikör-szabályozók Multikontrollerek Rádiójel-ismétlő Időjárás-érzékelők
Nyomja le röviden az eszköz kapcsolódási vagy multifunkciós gombját. Ha a kapcsolat működik, ezt a központi egység 3 sípolással jelzi. Ha a központi egység kijelzőjén a nyugalmi kép vagy az információs lapok egyike látható, akkor egy külön ablakban megjelennek a megfelelő eszközinformációk. Az ablak a Menu/ok vagy az Esc gomb megnyomásával bezárható.
Bekötési teszt Az eszközök beállításának és csatlakoztatásának befejezéséhez javasolt elvégezni a csatlakoztatott rendszerelemek bekötési tesztjét. Megjelenik a bemenetek aktuális állapota: • Az aktuális hőmérsékletérték az érzékelőbemeneteken • 0 vagy 1 a bemeneti érintkezőkön (0: nyitott érintkező, 1: zárt érintkező) A bekötési teszt során minden egyes kimeneten beállítható egy érték: • 0–100% (mely megfelel a 0–10 V-os egyenáramnak) a 0–10 V-os fűtésiigény-kimeneten • KI vagy BE érték a relékimeneteken (KI: nyitott reléérintkező, BE: zárt reléérintkező) A bekötési teszt idején az alkalmazás nem aktív. A biztonsági funkciók ki vannak kapcsolva. A relékimeneteket ismét kapcsolja ki. A különböző bemenetek és kimenetek bekötési tesztje a következő menükben érhető el: 1. és 2. helyiségcsoport (előremenő hőmérséklet érzékelője, visszatérő hőmérséklet érzékelője, keverőszelep, helyiségcsoport-szivattyú): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > … Hűtésengedélyező kimenet (1–12. helyiség): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Hűtés eng. kimenet > Helyiség X
81 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Szellőztetési bemenetek (páratartalom-érzékelő, belső levegőminőségérzékelő, kandalló üzemmód, 1. és 2. szellőztetési érintkező): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Szellőztetés > Bemenet > … Szellőztetési kimenetek (fokozatválasztó, hővisszanyerési bypass): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Szellőztetés > Kimenetek > … HMV (HMV-érzékelő, HMV-szivattyú/szelep és elektromos fűtőegység): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > HMV Kapcsolásicsoport-relé (1–8. kapcsolási csoport): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Kapcsolási csoport relé > Kapcsolási csoport X Hibák (1–8. hibabemenet, 1. és 2. hibakimenet): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Hibák > … Bemenetek (fűtési üzemmód, nyári működés, fűtés–hűtés átváltás, távollét, szürkület): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Bemenetek: Kimenetek (fűtésiigény-relé, 0–10 V-os egyenáramú fűtésiigény-kimenet, nyári működés, állapotkimenet, ablak-ajtó állapot, elszívó): Főmenü > Beüzemelés > Bekötési teszt > Kimenetek > …
Eszközök eltávolítása A központi egységhez csatlakoztatott eszközök az „Eszköz lecsatlakoztatás” funkció segítségével ismét leválaszthatók a központi egységről. Ebben az esetben a leválasztott eszköz valamennyi csatlakoztatási információja törlődik. Az „Eszköz lecsatlakoztatás” funkciót ugyanabban a menüben találhatja meg, amelynek az „Eszköz csatlakoztatás” elemét használta: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiségek > Helyiség X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Füstérzékelő > Helyiség X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hűtés eng. kimenet > Helyiség X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > … > Eszköz lecsatlakoztatás:
82 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Kimenetek > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > HMV > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Időjárás érzékelő > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kapcsolási csoport relé > Kapcsolási csoport X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Ajtók > Ajtó X > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hőmérséklet kijelző > Hőmérséklet X > Eszköz lecsatlakoztatás Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hibák > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > … > Eszköz lecsatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > RF repeater X > Eszköz csatlakoztatás: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > Egyéb RF eszközök > Eszköz lecsatlakoztatás: Az egység ezután a leválasztani kívánt eszköz kapcsolódási gombjának megnyomására kéri. Az eszközön ugyanazt a műveletet kell végrehajtani, mint csatlakoztatáskor. A központi egység a kijelzőjén, valamint sípolással jelzi a sikeres leválasztást. A leválasztási eljárás lezárásához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Az eszközlista megjelenítése funkció szerint A csatlakozások ellenőrzéséhez helyiségek, illetve funkciók szerint is megjelenítheti a csatlakoztatott eszközök vagy eszközcsatornák listáját. Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiségek > Helyiség X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Füstérzékelő > Helyiség X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hűtés eng. kimenet > Helyiség X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Helyiség csoportok > Helyiség X > … > Eszközlista: 83 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Bemenet > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Szellőztetés > Kimenetek > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > HMV > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Időjárás érzékelő > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kapcsolási csoport relé > Kapcsolási csoport X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Ajtók > Ajtó X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hőmérséklet kijelző > Hőmérséklet X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Hibák > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Bemenet > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > Kimenetek > … > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > RF repeater X > Eszközlista: Főmenü > Beüzemelés > RF kapcsolatok > RF repeater > Egyéb RF eszközök > Eszközlista:
Teljes eszközlista megjelenítése Az eszközlistán az összes csatlakoztatott eszköz (max. 64) szerepel. A listán az egyes eszközök állapota is látható. Eszköz rendben Alacsony telepfeszültség Eszközhiba Ugyancsak megjeleníthető az egyes eszközök eszközszáma és -típusa, valamint KNX-ID azonosítója. Főmenü > Beüzemelés > Eszközlista > Eszköz X: A részletes eszközadatok megtekintéséhez nyomja meg a Menu/ok gombot.
84 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Eszközök törlése az eszközlistáról Ha törölni szeretne egy eszközt, akkor – amennyiben lehetséges – válassza az „Eszköz lecsatlakoztatás” funkciót (82. oldal). Bizonyos esetekben a meghibásodott eszközök nem választhatók le. Ilyenkor a következő funkcióval törölheti a hibás eszközt a központi egységről: Főmenü > Beüzemelés > Eszközlista > Eszköz X > Eszköz törlése: Az „Eszköz törlése” funkciót csak akkor használja, ha az eszköz nem választható le az „Eszköz lecsatlakoztatás” funkcióval.
Buszkommunikáció KNX TP1-eszközcím A központi egység számára egyértelmű eszközcímet kell megadni. A cím megadása után a központi egység ellenőrzi, nem volt-e ez a cím már korábban hozzárendelve. Amennyiben a cím még szabad, újra az „Alapvető beállítások” menü jelenik meg. Ezzel az egység elfogadta a megadott értéket. Ellenkező esetben az egység új cím megadását kéri. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Alapvető beállítások > Eszköz cím: Gyári beállítás Saját beállítás
255
Ha a „255” eszközcímet használja (gyári beállítás), akkor nincs adatátvitel a buszon keresztül. Használjon más eszközcímet
A busz tápellátása Adja meg, hogy a Konnex busz külső tápegységtől (busztáp „Ki”) vagy a központi egységtől (busztáp „Be”) kapja-e a tápellátást. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Alapvető beállítások > A busz tápellátása: Gyári beállítás Saját beállítás
Be
Be
Ki
Figyelem! A központi egység általi busztáplálást csak akkor szabad bekapcsolni, ha csupán egy OZW771 központi kommunikációs egység van csatlakoztatva a központi egység Konnex kapcsára. Ha a buszra másféle vagy több eszköz csatlakozik, akkor a központi egység általi busztáplálás nem lehet bekapcsolva.
85 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Programozási mód Ha KNX-rendszermódban (ETS segítségével) szeretne eszközcímet hozzárendelni, akkor aktiválja a címzési módot (Be) az alábbi funkcióval: Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Alapvető beállítások > Programozási mód: Gyári beállítás Saját beállítás
Ki
Ki
Be
Óra üzemmód Az „Autonóm” beállítás használata esetén az eszköz nem kap, illetve nem küld pontosidő-adatot. Ha a rendszer használja a szokásos órát, akkor az egyik eszközt az óraidő szempontjából masterként, a többit pedig slave-ként kell beállítani. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Pontos idő/dátum > Óra üzemmód: Gyári beállítás Saját beállítás
Autonóm
Autonóm
Slave
Master
Fontos, hogy a rendszerben az óraidő szempontjából csak egy eszköz legyen masterként beállítva.
Távoli időbeállítás slave eszközön A „Óra távállítás slave = Igen” funkció lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy távolról állítsa be az időt az óra szempontjából slave-ként működő eszközökön. Az új értékek a Konnex buszon keresztül jutnak el az óra szempontjából masterként működő eszközre. A master ezután az összes buszfelhasználó számára elküldi az új időadatokat. A rendszer felhasználója számára így a művelet ugyanolyan, mintha a master eszközön végezné. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Pontos idő/dátum > Óra távállítás slave: Gyári beállítás Saját beállítás
Igen
Igen
Nem
86 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Naptárzóna (szabadság és speciális napok) Az „Autonóm” naptárzóna-beállítás használata esetén az eszköz nem kap, illetve nem küld naptáradatokat. Ha a rendszer bizonyos eszközeinek szükségük van a szokásos naptárra, a szabadság és a speciális napok műveletét minden ilyen eszközön „Master” értékre kell állítani, a többi eszközön pedig a „Slave” beállítást kell választani. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Szabadság/speciális napok > Szab./spec. napok: Gyári beállítás Saját beállítás
Autonóm
Autonóm
Slave
Master
Továbbá, a master/slave művelettel beállíthatja a szabadságok/ speciális napok kívánt zónáját (1–31). Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Szabadság/speciális napok > Szab./spec. Napok: Gyári beállítás Saját beállítás
1
Fontos, hogy egy szabadsághoz/speciális naphoz csak egyetlen eszköz legyen a szabadságok/speciális napok szempontjából masterként beállítva.
HMV-zóna A vízmelegítéshez a következő elérési útvonalon állíthatja be a kívánt HMVzónát (1–31): Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > HMV > HMV zóna: A HMV-zóna beállításának egyértelműnek kell lennie. Például, az 1. HMV-zóna csak egy HMV-rendszerhez tartozhat.
HMV-zóna
Gyári beállítás 1
Saját beállítás
Külső vízmelegítés használata esetén a központi egység HMV-zónáját a külső vízmelegítéssel azonos értékre állítsa. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > HMV > Időkapcs. üzemm.: Gyári beállítás Saját beállítás
Autonóm
Autonóm
Slave
Master
Az „Autonóm” beállítás használata esetén a központi egység nem kap, illetve nem küld időkapcsoló-adatokat. Ha a „Master” beállítást választja, a központi egység időkapcsoló-adatokat küld a HMV-zónába közös használatra. Az
87 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
azonos időkapcsolót használó HMV-rendszert ekkor „Slave” értékre kell állítani. „Időkapcsoló üzemmód = Slave” beállítás esetén az alábbi elérési útvonalon állítható be az időkapcsoló master HMV-zónája (1–31): Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > HMV > Időkapcs. slave HMV: Gyári beállítás Saját beállítás
1
Az elosztási zóna beállítása A rendszer eszközei saját elosztási zónájukon belül cserélnek adatokat a buszon. Az 1. fűtéselosztási zóna hőforrása például az 1. fűtéselosztási zónából kap fűtésiigény-jeleket. Fűtés-hűtés váltás szintén csak a megfelelően beállított elosztási zónákban történhet. Állítsa be azt a külső hőmérsékleti zónát (1–31), fűtési elosztási zónát (1–31) és hűtési elosztási zónát (1–31), ahol a központi egység található. Ha a „---” beállítást választja, az adott elosztási zónában az eszközök semmilyen adatot nem küldenek és kapnak buszon keresztül. Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Elosztási zóna > Külső hőm. zóna: Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Elosztási zóna > Fűtési eloszt. zóna: Főmenü > Beüzemelés > Busz kommunikáció > Elosztási zóna > Hűtési eloszt. zóna: Elosztási zóna Külső hőmérséklet és légnyomás zónája Fűtési elosztási zóna Hűtési elosztási zóna
Gyári beállítás ---
Saját beállítás
1 1
A zónabeállításoknak egyértelműnek kell lenniük. Például az 1. zóna csak egy külső érzékelőhöz lehet hozzárendelve. A „Hűtési elosztási zóna” beállítás csak akkor látható, ha az alapbeállításban a „2-csöves fűtés/hűtés rendszer” paraméter „Igen” értéket kapott. A hűtési elosztási zóna beállítása lehetővé teszi, hogy a központi egység reagáljon a hűtési források által továbbított fűtés-hűtés váltásra.
88 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Kilépés a „Beüzemelés” menüből Az üzembe helyezés befejezése után az Esc gomb megnyomásával léphet ki a „Beüzemelés” menüből. A rendszer ezzel még nem lép működésbe. Ha jóváhagyja ezt az üzenetet a Menu/ok gomb megnyomásával, a rendszer az új beállításoknak megfelelőn működésbe lép, és a kijelzőn ismét a „Főmenü” jelenik meg
Figyelem! Rendszer indul
Figyelem! Érvénytelen beállítás Indítás nem lehetséges
Ez az üzenet akkor jelenik meg, ha érvénytelen beállítások vannak megadva. Az Esc vagy a Menu/ok gombbal visszatérhet a „Beüzemelés” menühöz. A rendszer nem lép működésbe.
89 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer üzembe helyezése
CE1C2707hu 02.06.2009
Funkcióbeállítások Általános tudnivalók Funkcióbeállítások megadásához beüzemelői szinten kell lennie (17. oldal). Ezeket a beállításokat csak akkor módosítsa, ha tökéletesen tisztában van ennek hatásával. A rossz beállítások kedvezőtlenül befolyásolhatják, sőt akár lehetetlenné is tehetik a rendszer működését.
A zümmögő hangereje A központi egységbe épített zümmögő (piezohangszóró) hangereje az igényeknek megfelelően módosítható (0–100%). Főmenü > Beállítások > Eszköz > Zümmögő hangerő: Javasolt érték Saját beállítás
100 %
Ha a zümmögő túl kis hangerőre van állítva, akkor esetleg nem hallja meg a hangjelzéseket (pl. összeköttetési teszt során).
A beüzemelői szint jelszava Az új készüléken a beüzemelői szint elérésére szolgáló jelszó „9”. Biztonsági okokból módosítsa ezt a jelszót. Az új jelszót jegyezze fel, és biztonságos helyen őrizze. Ha elfelejti a jelszót, a szervizhez kell fordulnia! Adja meg az új jelszót (0 és 9999 között) az alábbi elérési útvonalon, majd erősítse meg a Menu/ok gomb megnyomásával. Főmenü > Beállítások > Jelszavak > Szakértő: Gyári beállítás Saját beállítás
9
90 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Lakás Alapjel-korlátozás engedélyezése Megadhatja, hogy alapvetően engedélyezve vagy tiltva legyen a helyiségek hőmérsékletére vonatkozó alapjel-korlátozás. A központi egység csak akkor reagál a vezetékes buszon kapott alapjel-korlátozási jelekre, ha az alapjelkorlátozás engedélyezve van. Főmenü > Fűtés > Apartman > Beállítások > Alapjel korlátozás: Gyári beállítás Saját beállítás
Engedélyezett
Tiltott
Engedélyezett
Alapjel korlátozás Itt adható meg a maximális megengedhető helyiség-hőmérsékleti alapjel (0–35 °C) abban az időszakban, amikor a rendszer alapjel-korlátozást továbbít a vezetékes buszon. Főmenü > Apartman > Beállítások > Alapjel korlátozás: Gyári beállítás Saját beállítás
25 °C
Szivattyú-továbbfutási idő Beállítható a helyiségcsoport-, illetve a HMV-szivattyú továbbfutási ideje (0–30 perc). Főmenü > Apartman > Beállítások > Sziv. továbbfutás: Gyári beállítás Saját beállítás
6 perc
Szelep-felülvezérlés A szelep-felülvezérlés lehetővé teszi, hogy az összes helyiségszelepet egyszerre a kívánt állásba lehessen állítani (0–100%, pl. hidraulikus kiegyensúlyozáshoz). Főmenü > Apartman > Beállítások > Szelep felülvezérlés: Javasolt érték Saját beállítás
--- (ki)
A szelep-felülvezérlést kézzel újra ki kell kapcsolni. Ellenkező esetben nem lesz aktív a helyiséghőmérséklet-szabályozás. Amíg a szelepfelülvezérlés funkció aktív, a „Szelep felülvezérlés aktív” állapotüzenet látható a kijelzőn.
91 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A beállítás hatása függ még a használt beavatkozóegység típusától; lásd „A szelep állása hűtési módban vagy nyári működés során” című részt (93. oldal). A szelep-felülvezérlés a helyiségcsoportok keverőszelepeire nincs hatással.
Economy emelés Az összevont külső hőmérséklettől függően emelkedik az Economy alapjel az összes helyiség fűtésére vonatkozóan. Az emelkedés alacsony külső hőmérséklet (pl. -15 °C-os végpont) esetén nagyobb, magasabb külső hőmérséklet (pl. -5 °C-os kezdőpont) esetén pedig negatív. Ily módon alacsony külső hőmérséklet esetén is elkerülhető, hogy nagyon sokáig tartson a felfűtés Economy üzemmódról Prekomfortra vagy Komfortra váltva. Az Economy alapjelre történő éjszakai visszaállás esetén ez a funkció külső hőmérséklettel kompenzált éjszakai visszaállást biztosít. Ha a beállítás azonos kezdő- és végponttal van megadva, a funkció nem aktív. Az Economy emelés funkcióval megemelt Economy alapjel megjelenik a központi egység kijelzőjén. Ha aktív az „Economy emelés” funkció, és nincs érvényes külső hőmérsékletérték, akkor a központi egység hibaüzenetet jelenít meg. Főmenü > Apartman > Beállítások > Eco emel.kezdőpont: Főmenü > Apartman > Beállítások > Eco emel.végpont: Gyári beállítás Saját beállítás
Kezdőpont 0 °C
Végpont 0 °C
……..… °C
……..… °C
Helyiségek Helyiség hőmérsékletének növekedése Az optimális startvezérlés során a központi egység megállapítja, milyen gyorsan növekszik az adott helyiség hőmérséklete (perc/K), és a legközelebbi optimális startvezérléskor figyelembe veszi ezt. A legutóbb meghatározott érték megtekinthető és szükség esetén módosítható a következő elérési útvonalon: Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > Hely. hőm. emelés:
92 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A helyiségkezelő arányos beállítása Ha egy helyiséghez egy QAW910 helyiségkezelő és egy vagy két QAA910 helyiséghőmérséklet-érzékelő van telepítve, beállítható, miként súlyozza (0–100%) a helyiségkezelő az értékeket a helyiség átlaghőmérsékletének meghatározásakor. 1 helyiségkezelő és 1 helyiséghőmérséklet-érzékelő használata esetén a helyiség aktuális átlaghőmérséklet-értékének meghatározása a beállított százalékarány alapján történik. 1 helyiségkezelő és 2 helyiséghőmérséklet-érzékelő használata esetén a rendszer előbb a 2 helyiséghőmérséklet-érzékelő átlagos értékét határozza meg. A helyiség aktuális átlaghőmérséklet-értékének kiszámítása ezután a helyiségkezelő és a helyiséghőmérséklet-érzékelő számára beállított százalékarány alapján történik. 2 helyiséghőmérséklet-érzékelő használata esetén a rendszer a 2 érzékelő átlagos értékét veszi eredményül. Az egyes érzékelők aránya nem módosítható. Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > Arányos helyiség kezelő: Gyári beállítás Saját beállítás
50 %
A szelep állása hűtési módban vagy nyári működés során Ezzel a beállítással határozható meg, milyen állásba (0–100%) kerüljön az adott helyiséghez tartozó szelep, amikor a rendszer hűtési módba vagy nyári működésre kapcsol. Ezzel befolyásolható az egyes helyiségek által felhasznált hűtési energia. A magas páratartalmú helyiségekben fennáll a lecsapódás veszélye. Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > Hűtési szelep állás: Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Beállítás Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Beállítás
1
2
3
4
5
6
0%
0%
0%
0%
0%
0%
7
8
9
10
11
12
0%
0%
0%
0%
0%
0%
93 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A beállítás hatása a használt beavatkozóegység típusától függően a következő: RRV912: 3 állású beavatkozóegység A beavatkozóegység pontosan a megadott állásban lesz. RRV918/RRV912: 2 állású beavatkozóegység (NC/NO) A 0–49% beállítás nincs hatással a beavatkozóegységre, az megtartja kezdőállását (ez NC esetében 0%). 50–100% beállítás esetén a beavatkozóegységet állandó impulzus vezérli, így az folyamatosan végállásban lesz (ez NC esetében 100%). SSA955 A beavatkozóegység pontosan a megadott állásban lesz.
Minimális szelepállás Komfort alapjelnél Padlófűtési rendszerek esetében megakadályozható a padló teljes lehűlése, ha a Komfort alapjelhez be van állítva a megfelelő minimális szelepállás (0–100%), melyet a rendszer akkor is figyelembe vesz, ha egyébként a helyiség hőmérséklete megfelelően magas. Ilyen esetben azonban a rendszer túlfűtheti a helyiséget. Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > Min szel.poz.komf.: Gyári beállítás Saját beállítás
0%
Fűtés-hűtés átváltási idő A fűtés-hűtés átváltási idő segítségével megakadályozható, hogy túl gyorsan, illetve túl gyakran történjen átváltás a fűtési és a hűtési mód között. Ez azt jelenti, hogy átváltáskor a fűtési vagy hűtési módot letiltja a rendszer, és csak az átváltási idő letelte után engedélyezi újra. Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség beállítások > F/H átváltás idő: Gyári beállítás Saját beállítás
00:00 ……… pp:mm
94 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A helyiségszabályozó beállításai Ezek a beállítások csak abban az esetben jelennek meg, ha felhasználó által definiált helyiségtípus van beállítva (lásd „A helyiségek beállítása” című részt a 18. oldalon).
P-tényező (Xp) Az egyéni igények kielégítése érdekében minden helyiségben külön beállítható a helyiségszabályozó P-tényezője. Segítségül megadjuk a standard beállításokat: Helyiségtípus
Javasolt Xp-érték
Radiátor fűtés lassú
2K
Radiátor fűtés gyors
2K
Padlófűtés lassú
2K
Padlófűtés gyors
2K
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > P-tényező Xp: Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Xp beállítás
1
2
3
4
5
6
2K
2K
2K
2K
2K
2K
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Xp beállítás
7
8
9
10
11
12
2K
2K
2K
2K
2K
2K
Integrálási idő (Tn) Minden helyiségben külön beállítható a helyiségszabályozó integrálási ideje. Segítségül megadjuk a standard beállításokat: Helyiségtípus
Javasolt Tn-érték
Radiátor fűtés lassú
5400 s
Radiátor fűtés gyors
3,600 s
Padlófűtés lassú
7,200 s
Padlófűtés gyors
5400 s
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > Integrálási idő Tn:
95 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Tn beállítás
1
2
3
4
5
6
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Tn beállítás
7
8
9
10
11
12
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
5400 s
Differenciálási idő (Tv) Minden helyiségben külön beállítható a helyiségszabályozó differenciálási ideje. Segítségül megadjuk a standard beállításokat: Helyiségtípus
Javasolt Tv-érték
Radiátor fűtés lassú
450 s
Radiátor fűtés gyors
540 s
Padlófűtés lassú
540 s
Padlófűtés gyors
540 s
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > Diff. idő Tv: Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Tv beállítás
1
2
3
4
5
6
450 s
450 s
450 s
450 s
450 s
450 s
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Tv beállítás
7
8
9
10
11
12
450 s
450 s
450 s
450 s
450 s
450 s
Semleges zóna A 3 állású beavatkozóegységet használó helyiségekben beállítható a helyiségszabályozó semleges zónája (0–20 K). Segítségül megadjuk a standard beállításokat: Helyiségtípus
Javasolt semleges zóna
Radiátor fűtés lassú
0,1 K
Radiátor fűtés gyors
0,1 K
Padlófűtés lassú
0,1 K
Padlófűtés gyors
0,1 K
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > Semleges zóna:
96 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Seml. z. beáll.
1
2
3
4
5
6
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Seml. z. beáll.
7
8
9
10
11
12
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
0,1 K
Kapcsolási különbség 2 állású beavatkozóegységeknél A 2 állású beavatkozóegységet használó helyiségekben beállítható a helyiségszabályozó kapcsolási különbsége (0–20 K). Segítségül megadjuk a standard beállításokat: Helyiségtípus
Javasolt kapcsolási különbség
Radiátor fűtés lassú
0,8 K
Radiátor fűtés gyors
0,8 K
Padlófűtés lassú
0,8 K
Padlófűtés gyors
0,8 K
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > Kapcs.kül.2-állapot: Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Kapcs. kül. beáll.
1
2
3
4
5
6
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Kapcs. kül. beáll.
7
8
9
10
11
12
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
0,8 K
Beavatkozóegység működési ideje Ezzel a beállítással határozható meg a használt beavatkozóegység működési ideje, vagyis az az időtartam, amelyre a beavatkozóegységnek szüksége van ahhoz, hogy megtegye a két végállása közötti utat. Ezt a beállítás csak a 3 állású beavatkozóegységek esetében veszi figyelembe a rendszer. A 2 állású beavatkozóegységekre és az SSA955 radiátorszabályozó beavatkozóegységekre a beállításnak nincs hatása. A beavatkozóegység működési ideje (1–600 s) minden egyes zóna szelepei számára külön beállítható. Segítségül megadjuk a standard beállításokat:
97 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Helyiségtípus
Javasolt kapcsolási különbség
Radiátor fűtés lassú
150 s
Radiátor fűtés gyors
150 s
Padlófűtés lassú
150 s
Padlófűtés gyors
150 s
Főmenü > Helyiségek > Helyiség X > Helyiség szabályozó > Beavatkozó futásidő: Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Műk. idő beáll.
1
2
3
4
5
6
150 s
150 s
150 s
150 s
150 s
150 s
Helyiség száma Helyiség neve Gyári beállítás Műk. idő beáll.
7
8
9
10
11
12
150 s
150 s
150 s
150 s
150 s
150 s
Helyiségcsoportok Az előremenő hőmérséklet korlátozása A központi egység a fűtési igény alapján minden helyiségcsoport számára meghatározza az előremenő hőmérséklet alapjelét. Ennek az alapjelnek az értéke alulról és felülről is korlátozható.
Minimális korlát A minimális korlát alulról korlátozza a helyiségcsoport előremenő hőmérsékleti alapjelét. Az előremenő hőmérséklet kisebb fűtési igény esetén sem csökken a megadott határérték alá. A minimális előremenő hőmérséklet alapjele az összevont külső hőmérséklet alapján emelkedhet. Ezzel a funkcióval a szabályozás nélküli helyiségekben is garantálható a minimális előremenő hőmérséklet. A „minimális szelepállás Komfort alapjelnél” funkcióval együtt használva megakadályozható a padló teljes lehűlése.
98 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
TVL TVLmax TVLmin TVLmin1 TVLmin2 TAgem TAgem1 TAgem2
Előremenő hőmérséklet Előremenő hőmérséklet – maximális korlát Előremenő hőmérséklet – minimális korlát Előremenő hőmérséklet – minimális korlát (1. töréspont) Előremenő hőmérséklet – minimális korlát (2. töréspont) Összevont (ténylegesen ható) külső hőmérséklet Összevont külső hőmérséklet (1. töréspont) Összevont külső hőmérséklet (2. töréspont)
Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Korlátozások > Vízhőm. minimum… A minimális előremenő hőmérséklet alapjelének töréspontjai az alábbi módon állíthatók be (a példában az 1. töréspont szerepel): Vízhőmérséklet minimum
A paraméter kiválasztásakor a kijelzőn megjelenik az aktuális beállítás. Az 1. töréspont beállításához nyomja meg a Menu/ok gombot.
Vízhőmérséklet minimum
A Fel/Le gombok segítségével válassza ki az összevont külső hőmérsékletet az 1. töréspont számára. Ha elkészült, nyomja meg a Menu/ok gombot.
Vízhőmérséklet minimum
Állítsa be azt a minimális értéket, amely alá nem eshet az előremenő hőmérséklet az adott összevont külső hőmérséklet mellett. Ha elkészült, nyomja meg a Menu/ok gombot.
99 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A rendszer elfogadja a beállításokat, és a kijelzőn megjelenik a kialakított grafikon.
Vízhőmérséklet minimum
Nyomja meg a Fel/Le gombot a 2. töréspont beállításához. A beállítási eljárás ugyanolyan, mint az 1. töréspont esetében. 1. helyiségcsoport: [Töréspont 1] külső hőm.
Gyári beállítás -20 °C
[Töréspont 1] előre hőm.
20 °C
[Töréspont 2] külső hőm.
10 °C
[Töréspont 2] előre hőm.
20 °C
Saját beállítás …………… °C …………… °C …………… °C …………… °C
2. helyiségcsoport: [Töréspont 1] külső hőm.
Gyári beállítás -20 °C
[Töréspont 1] előre hőm.
20 °C
[Töréspont 2] külső hőm.
10 °C
[Töréspont 2] előre hőm.
20 °C
Saját beállítás …………… °C …………… °C …………… °C …………… °C
Ha a minimális előremenő hőmérséklet alapjele a két töréspontnál azonos (gyári beállítás), akkor az összevont külső hőmérsékletnek nincs hatása a minimális előremenő hőmérséklet alapjelére. Ha a külső hőmérséklet beállítása a két töréspontnál azonos, akkor ennél az összevont külső hőmérsékletnél hirtelen változik a minimális előremenő hőmérséklet alapjele. Ha a minimális előremenő hőmérséklet alapjelei nem eltérően vannak beállítva, és nincs érvényes külső hőmérsékletérték, akkor a központi egység hibaüzenetet jelenít meg.
Maximális korlát A maximális korlát felülről korlátozza az előremenő hőmérséklet alapjelét. Ez a hőmérsékletszint nagyobb fűtési igény esetén sem léphető túl. A maximális korlát nem számít biztonsági funkciónak, amint arra például a padlófűtéses rendszereknél szükség van. Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Korlátozások > Előremenő hőm. max.: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 40 °C
2. helyiségcsoport 40 °C
…………… °C
…………… °C
100 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A visszatérő hőmérséklet korlátozása Itt állíthat be megfelelő alapjeleket a visszatérő hőmérséklet korlátozásának típusához, melyet az alapbeállításokban, a „Helyiségcsoportok beállítása” (27. oldal) pont alatt választott ki. Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Korlátozások > Visszatérő hőm. min.: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport ---
2. helyiségcsoport ---
…………… °C
…………… °C
Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Korlátozások > Visszatérő hőm. max.: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport ---
2. helyiségcsoport ---
…………… °C
…………… °C
Alapjelemelő keverőszelep Ahhoz, hogy a helyiségcsoportok keverőszelepei korrigálhassák a hőforrás hőmérséklet-ingadozásait, a közös előremenő hőmérsékletnek meg kell haladnia az adott helyiségcsoport által igényelt előremenő hőmérsékletet. Ezzel a beállítással megadhatja a kívánt emelés mértékét (0–50 K). Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Beállítások > A.jel em. kev.szelep: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 0K
2. helyiségcsoport 0K
…………… °C
…………… °C
Hőmérsékletigény téli működéskor Egy helyiségcsoport helyiségének fűtésére vonatkozó fűtési igény érvényességét határozza meg téli működéskor: Folyamatosan
A fűtési igény téli működéskor mindig érvényes.
Kapcsoló
Ha az átlagos szelepállás egy bizonyos szint alá csökken, a fűtési igény érvénytelenné válik.
Főmenü > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Beállítások > Hőm. igény tél: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport Kapcsoló
Folyamatosan
Kapcsoló
2. helyiségcsoport Kapcsoló
Folyamatosan
Kapcsoló 101 / 128
Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Szelepálláshoz tartozó hőmérsékletigény be-ki kapcsolása Ha a „Hőmérsékletigény téli működéskor” beállítása „Kapcsoló”, akkor a központi egység ellenőrzi az adott helyiségcsoport átlagos szelepállását. Ha az átlagos szelepállás a „Szelepálláshoz tartozó hőmérsékletigény bekapcsolása” paraméter értéke (1–30%) fölött van, a központi egység hőtermelés céljából továbbadja a fűtési igényt. Ha az átlagos szelepállás nem éri el a „Szelepálláshoz tartozó hőmérsékletigény bekapcsolása” paraméter értékét (1–30%), akkor a központi egység nem veszi figyelembe a hőmérsékletigényt. A gyakori kapcsolás megelőzése érdekében olyan beállításokat adjon meg, hogy a „Szelep poz.hőm.ig.Be” értéke legalább 2%-kal nagyobb legyen a „Szelep poz.hőm.ig.KI” értékénél. Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Beállítások > Szelep poz.hőm.ig.Be: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 5%
2. helyiségcsoport 5%
……………%
……………%
Főmenü > Helyiségcsoportok > Helyiség-csoport X > Beállítások > Szelep poz.hőm.ig.KI: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 1%
2. helyiségcsoport 1%
……………%
……………%
Beavatkozóegység működési ideje Az egyes helyiségcsoportok számára beállíthatja a keverőszelep beavatkozóegységének működési idejét (1–600 mp). Főmenü > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Előszabályozó > Beavatk. futásidő: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 150 mp
2. helyiségcsoport 150 mp
…………… mp
…………… mp
102 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
P-tényező (Xp) Az egyes helyiségcsoportok számára beállítható az előszabályozó Ptényezője (Xp) (1–100 K) az igénytől függően. Főmenü > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Előszabályozó > P-tényező Xp: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 50 K
2. helyiségcsoport 50 K
…………… K
…………… K
Integrálási idő (Tn) Az egyes helyiségcsoportok számára beállítható az előszabályozó integrálási ideje (Tn) (0–600 mp) az igénytől függően. Főmenü > Helyiség csoportok > Helyiség-csoport X > Előszabályozó > Integrálási idő Tn: Gyári beállítás Saját beállítás
1. helyiségcsoport 60 mp
2. helyiségcsoport 60 mp
…………… mp
…………… mp
Szellőztetés A belső levegő minőségének szabályozása A belső levegőminőség szabályozója pozicionálási jelet számít az aktuális alapjel (a szellőztetés szintjének megfelelően) és az aktuális belső levegőminőség alapján. A lineáris fokozatválasztó ebből meghatározza a szükséges szellőztetési fokozatot. A központi egység kijelzi a belső levegőminőség ppm-szintjét.
Belső levegőminőség 0 és 10 V-nál A belső levegőminőség szabályozásához belső levegőminőség-érzékelőt (0–10 V-os egyenáram) kell csatlakoztatni. A belső levegőminőség-érzékelőt úgy kell elhelyezni a helyiségben, hogy akkor is keringjen körülötte a levegő, amikor a szellőztetőrendszer ki van kapcsolva. Ne telepítse az érzékelőt az elszívott levegő járatába. A 0 V-os és a 10 V-os feszültséghez is beállíthatja a ppm-szintet (0–2000 ppm).
103 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > Szellőztetés > Légmin. szab. > Légmin. érték 0V: Gyári beállítás Saját beállítás
0 ppm
Főmenü > Szellőztetés > Légmin. szab. > Légmin. érték 10V: Gyári beállítás Saját beállítás
2000 ppm
Belső levegőminőség P-tényezője (Xp) Egy P-szabályozó biztosítja, hogy a rendszer a kívánt alapjelen tartsa a belső levegő minőségét. Itt beállítható a szabályozó P-tényezője (0–2000 ppm). Minden lehetséges fokozat be- és kikapcsolása ezen a tartományon belül történik. Főmenü > Szellőztetés > Légmin. szab. > P-tényező (Xp): Gyári beállítás Saját beállítás
400 ppm
Páratartalom-korlátozás Ez a funkció figyeli a levegő relatív páratartalmát, és összehasonlítja azt a beállított „Páratartalom határérték”-kel. Ha a relatív páratartalom meghaladja a határértéket, bekapcsol a szellőztetőrendszer az előre kiválasztott fokozaton, hogy a páratartalmat a kapcsolási különbség mértékében a határérték alá süllyessze. A központi egység kijelzi a relatív páratartalom szintjét. Bizonyos esetekben a szellőztetőrendszer nem képes a kívánt szintre csökkenteni a páratartalmat. Annak érdekében, hogy a szellőztetőrendszer ilyenkor se legyen folyamatosan bekapcsolva, a „Szellőztetés járatási idő” és a „Szellőztetés szünet idő” paraméterekkel beállítható a működés intervalluma. Ez a szakaszos üzemmód szintén akkor kapcsol ki, ha a relatív páratartalom a kapcsolási különbség mértékében a határérték alá süllyed.
104 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
r.F. r.F. max SD I V ON V OFF
Relatív páratartalom A páratartalom határértéke A páratartalom-korlátozás kapcsolási különbsége Aktív szakaszos üzemmód (ON/OFF) Ventilátor bekapcsolása a páratartalom-korlátozás szellőztetésjáratási idejéig Ventilátor kikapcsolása a páratartalom-korlátozás szellőztetésszüneteltetési idejéig
A páratartalom-korlátozás kapcsolási különbsége Ha a helyiség levegőjének magas páratartalma miatt bekapcsol a szellőztetőrendszer, a kikapcsolásnak az a feltétele, hogy a páratartalom a kapcsolási különbség mértékében (1–20%) a „Páratartalom határérték” alá süllyedjen. Főmenü > Szellőztetés > Páratartalom határ > Kapcs. különbség: Gyári beállítás Saját beállítás
5%
A páratartalom-korlátozás szellőztetésjáratási ideje A páratartalom-korlátozási intervallum az itt beállított járatási idővel (0–720 perc) indul el. Ez alatt az idő alatt a szellőztetőrendszer az előre kiválasztott fokozaton működik. Főmenü > Szellőztetés > Páratartalom határ > Szell. járatás idő: Gyári beállítás Saját beállítás
30 perc
A páratartalom-korlátozás szellőztetésszüneteltetési ideje A „Szellőztetés járatási idő” letelte után a szellőztetőrendszer az itt megadott időre (0–720 perc) kikapcsol, majd folytatja a működést. Főmenü > Szellőztetés > Páratartalom határ > Szell. szünet idő: Gyári beállítás Saját beállítás
60 perc
105 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Levegő páratartalma 0 és 10 V-on A páratartalom korlátozása érdekében páratartalom-érzékelőt (0–10 V-os egyenáram) kell csatlakoztatni. A páratartalom-érzékelőt úgy kell elhelyezni a helyiségben, hogy akkor is keringjen körülötte a levegő, amikor a szellőztetőrendszer ki van kapcsolva. Ne telepítse az érzékelőt az elszívott levegő járatába. Itt beállíthatja a páratartalom szintjét (0–100% rel.) a 0 V-os és a 10 V-os feszültséghez. Főmenü > Szellőztetés > Páratartalom határ > Párat. érték 0V-on: Gyári beállítás Saját beállítás
0 % rel.
Főmenü > Szellőztetés > Páratartalom határ > Párat. érték 10V-on: Gyári beállítás Saját beállítás
100 % rel.
Éjszakai hűtés minimális működési ideje Ha az éjszakai hűtés valamennyi bekapcsolási kritériuma teljesül, az legalább az itt beállított időtartamra (0–720 perc) bekapcsol. Főmenü > Szellőztetés > Éjszakai hűtés > Működési idő min.: Gyári beállítás Saját beállítás
30 perc
Referenciahelyiség éjszakai hűtése A központi egységnek szüksége van a helyiség hőmérséklete és a külső hőmérséklet ismeretére, hogy meg tudja határozni a szükséges hőmérsékletkülönbséget. Referenciahelyiség kiválasztásával megadhatja, mely helyiségérzékelők a legalkalmasabbak a referenciaérték lekérésére. Főmenü > Szellőztetés > Éjszakai hűtés > Referencia helyiség: Gyári beállítás Saját beállítás
Helyiség 1
Helyiség 1,
Helyiség 2,
Helyiség 3,
Helyiség 4,
Helyiség 5,
Helyiség 6,
Helyiség 7,
Helyiség 8,
Helyiség 9,
Helyiség 10,
Helyiség 11,
Helyiség 12
106 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Éjszakai hűtés külső hőmérsékleti határértéke Ez a beállítás adja meg a legalacsonyabb külső hőmérsékletet (0–50 °C), amelynél még bekapcsolható az éjszakai hűtés. A megadott hőmérsékletszint alatt az éjszakai hűtés le van tiltva. Főmenü > Szellőztetés > Éjszakai hűtés > Külső hőm. határ: Gyári beállítás Saját beállítás
12 °C
A helyiség- és a külső hőmérséklet közötti különbség Itt beállíthatja, hogy legalább mennyivel (0–20 K) kell a külső hőmérsékletnek a helyiség hőmérséklete alatt lenni, hogy bekapcsolhasson az éjszakai hűtés. Főmenü > Szellőztetés > Éjszakai hűtés > Helyiség-Tk különbs.: Gyári beállítás Saját beállítás
5K
Indítási késleltetés Az indítási késleltetés (00.00–60.00, pp.mm) segítségével megakadályozható az egyes szellőztetési fokozatok túl gyors bekapcsolása. Ha egy fokozat bekapcsol, a következő csak a késleltetési idő letelte után kapcsolható be. Főmenü > Szellőztetés > Szellőzés beállítás > Indítási késleltetés: Gyári beállítás Saját beállítás
00.00 pp.mm
Zárolási idő Kikapcsolás után minden szellőztetési fokozat az itt megadott ideig (00.00–60.00 pp.mm) zárolva lesz. Csak ennek az időnek a letelte után kapcsolható be újból. A zárolási idő mindegyik fokozatnál azonos. Főmenü > Szellőztetés > Szellőzés beállítás > Zárolási idő: Gyári beállítás Saját beállítás
00.00 pp.mm
107 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Lefutási idő Amikor kikapcsol egy szellőztetési fokozat, elkezdődik a „Lefutási idő” (00.00–60.00, pp.mm) számolása. A következő, alacsonyabb fokozat csak ennek az időnek a letelte után kapcsolható be. Főmenü > Szellőztetés > Szellőzés beállítás > Lefutási idő: Javasolt érték Saját beállítás
00.00 pp.mm
HMV Fagyvédelmi alapjel Állítsa be a Védett üzemmódban használni kívánt alapjelet. Főmenü > HMV > Alapjelek > Fagyv. alapjel: Javasolt érték Saját beállítás
5 °C
Legionella-alapjel Állítsa be, milyen alapjel legyen érvényben a HMV-tartályban a Legionella funkció végrehajtása során. Főmenü > HMV > Legionella funkció > Legionella alapjel: Javasolt érték Saját beállítás
70 °C
Legionella-védelmi gyakoriság Döntse el és állítsa be, milyen gyakran legyen aktív a rendszer Legionella funkciója. A funkció naponta vagy hetente hajtható végre. A funkció heti végrehajtása esetén kiválasztható a hét kívánt napja (Hé–Va). Ha a „Soha” beállítást választja, a Legionella funkció végig inaktív marad. Főmenü > HMV > Legionella funkció > Legio véd gyak: Javasolt érték Saját beállítás
Hétfő
Soha
Naponta
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
108 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Legionella-védelmi idő Adja meg, milyen időpontban (00.00–24.00) kezdődjön meg a Legionella funkció végrehajtása. Főmenü > HMV > Legionella funkció > Legionella véd. idő: Gyári beállítás Saját beállítás
05:00
Legionella-védelmi periódus Amikor a Legionella funkció aktív, a rendszer az itt beállított időtartamon (0.00–6.00 óra) át tartja fenn a Legionella-védelmi alapjelet a HMVtárolótartályban. Főmenü > HMV > Legionella funkció > Legionella véd. per.: Javasolt érték Saját beállítás
00.30 óra
HMV-prioritás A HMV-prioritás segítségével előnybe helyezhető a HMV-tárolótartály töltése úgy, hogy a fűtési körökbe kevesebb hő jut. Nincs prioritás
A vízmelegítés idején semmiféle korlátozás nincs a fűtési körökbe juttatott hő mennyiségét illetően. A rendszer a legmagasabb hőmérsékletigényt (fűtés vagy HMV) küldi el a fűtésiigény-szabályozónak.
Abszolút prioritás
Vízmelegítéskor egyáltalán nem jut hő a fűtési körökbe. A rendszer a HMV-töltésre vonatkozó hőmérsékletigényt küldi el a fűtésiigény-szabályozónak.
Főmenü > HMV > Beállítások > Prioritás: Gyári beállítás Saját beállítás
Abszolút
Nincs (párhuzamos)
Abszolút
Ha a vízmelegítés választószeleppel történik, akkor az „Abszolút” prioritásbeállítást válassza.
109 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Kapcsolási különbség A kapcsolási különbség a HMV-töltés szabályozására szolgál. A töltés akkor lesz engedélyezve, ha a víz hőmérséklete a kapcsolási különbség itt meghatározott értékével (1–20 K) a HMV-alapjel alá süllyed. A töltés a HMValapjel elérésekor leáll. Főmenü > HMV > Beállítások > Kapcs. különbség: Gyári beállítás Saját beállítás
5K
Maximális töltési idő Annak megelőzése érdekében, hogy a fűtési kör túlságosan hosszú ideig korlátozva vagy blokkolva legyen (a HMV-prioritás miatt), korlátozható az abszolút prioritású HMV-töltés időtartama (5–250 perc). „---” beállítás esetén a HMV-töltés korlátlan ideig tarthat. Főmenü > HMV > Beállítások > Max. töltési idő: Gyári beállítás Saját beállítás
60 perc
Azonnali töltés Rendesen csak akkor kezdődik el a HMV-tárolótartály töltése, ha a tartály hőmérséklete a bekapcsolási pont (HMV-tárolótartály alapjele mínusz kapcsolási különbség) alá süllyed. Az azonnali töltés funkcióval abban az esetben is elindítható a töltés, ha ez a bekapcsolási feltétel nem teljesül. Indítás Ha a tárolótartály hőmérséklete legalább 1 K-nel kisebb a normál alapjel értékénél, akkor az azonnali töltés aktiválásakor megkezdődik az azonnali töltés. Befejezés Az azonnali töltés a normál alapjel elérésekor fejeződik be. Meghatározhatja, mikor hajtson végre a rendszer azonnali töltést: Soha
Az azonnali töltés ki van kapcsolva (kézzel azonban így is elindítható a HMV gomb segítségével).
1. változás normálba Akkor kerül sor azonnali töltésre, amikor a korlátozott alapjelet 24 órás perióduson belül első ízben váltja fel a normál alapjel. Ennek köszönhetően a rendszer a nap kezdetén teljesen feltölti a HMV-tárolótartályt. Minden változás normálba
Minden alkalommal sor kerül azonnali töltésre, amikor a normál alapjel váltja fel a korlátozott alapjelet
110 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Főmenü > HMV > Beállítások > Forszírozott töltés: Gyári beállítás Saját beállítás
Soha
Soha
1. változás
Minden változás
A központi egység HMV gombját hosszan lenyomva egyszeri kézi azonnali töltés is kezdeményezhető. A kézi azonnali töltés alatt a kijelzőn villog a HMV szimbólum.
Alapjelnövelés a HMV-töltéshez Ahhoz, hogy lehetséges legyen a HMV-töltés, az előremenő hőmérsékletnek magasabbnak kell lennie a kívánt HMV-alapjelnél. Itt állíthatja be a megfelelő alapjelnövelést (0–50 K). Főmenü > HMV > Beállítások > A.jel em.HMV töltés: Gyári beállítás Saját beállítás
10 K
Rendszerszivattyú szükségessége
3131S59
Ha a rendszerszivattyút KNX TP1-kompatibilis szabályozó vezérli, akkor beállítható, hogy működjön-e a szivattyú HMV-töltés közben (a rendszer kiválasztott típusától függően).
A
B
„A” eset
Szükség van rendszerszivattyúra HMV-töltéskor (rendszerszivattyú: Igen)
„B” eset
Nincs szükség rendszerszivattyúra HMV-töltéskor (rendszerszivattyú: Nem)
Főmenü > HMV > Beállítások > Rendszerszivattyú: Gyári beállítás Saját beállítás
Igen
Igen
Nem
111 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Az elektromos fűtőbetét nyári működése Határozza meg, hogy használatban legyen-e a HMV-időkapcsoló az elektromos fűtőbetét vezérlésében. Időkapcsoló nélkül
Az időkapcsolónak nincs hatása az elektromos fűtőegység nyári vezérlésére. A rendszer a normál alapjel értékére melegíti a vizet.
Időkapcsolóval
A szabályozó az elektromos fűtőegység vezérlésekor figyelembe veszi az időkapcsolót és a szabadság idejére vonatkozó programot. A HMV-üzemmódot „Auto” értékre kell állítani.
Főmenü > HMV > Beállítások > Nyár műk.v.fűtőbetét: Gyári beállítás Saját beállítás
Időkapcsolóval
Időkapcsoló nélkül
Időkapcsolóval
Kapcsolási csoportok Helyszín száma A rendszer automatikusan számokat (1–16) rendel az üzembe helyezés során megadott helyszínekhez. Annak megakadályozása érdekében, hogy a helyszínszámok egyezzenek más meglévő helyszíngombokkal (pl. GAMMA wave vagy Hager tebis), vagy nem kívánt módon aktiválják őket, szükség esetén módosíthatók a központi egység helyszínszámai. Főmenü > Kapcsolási csoportok > Kapcsolási csoport X > Helyszín A vagy B > Helyszín száma: Felhívjuk figyelmét, hogy a különböző termékcsaládok más-más helyszínszám-tartományt alkalmaznak: • • • •
Rádiós dugaszadapter GAMMA wave Hager tebis Funk: KNX TP1 beavatkozóegységek:
1–16 1–16 1–8 1–64 (teljes tartomány)
A támogatott tartományon kívül eső helyszínszám használata esetén a beavatkozóegység nem reagál a helyszínparancsokra.
112 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Kapcsolási csoport 1 2 3 4 5 6 7 8
Helyszín A B A B A B A B A B A B A B A B
Gyári beállítás 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
Saját beállítás
Idő és dátum Nyári és téli időszámítás kezdete A rendszer automatikusan kapcsol át nyári időszámításról télire és fordítva. A vonatkozó normák megváltozása esetén azonban módosítható az átváltás dátuma. Ha beállít egy dátumot a téli időszámításról nyárira vagy fordítva történő átváltáshoz, a beállított dátumot követő első vasárnap az óra 02.00 órakor (téli időszámítás) előreugrik 03.00 órára (nyári időszámítás), illetve 03.00 órakor (nyári időszámítás) visszaugrik 02.00 órára (téli időszámítás). Ha két azonos dátumot ad meg, azzal kikapcsolja a téli és a nyári időszámítás közötti átváltást. Főmenü > Pontos idő/dátum > Nyári időszámítás kezdet: Főmenü > Pontos idő/dátum > Téli időszámítás kezdete: Javasolt érték Saját beállítás
Nyári időszámítás kezdete 25.03.
Téli időszámítás kezdete 25.10.
Hibák Hibatörténet A hibatörténet a központi egység vagy a hozzá csatlakoztatott rádiós rendszerelemek legutóbbi 10 hibaállapot-üzenetét tartalmazza. Főmenü > Hibák > Hibatörténet > Hiba X: Hibaállapot-üzenet érkezésekor mindig megjelenik a hiba száma és szövege, a hiba felmerülésének időpontja és dátuma, az eszköz típusa, valamint az esetleges funkciócsoport.
113 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Hibák törlése Az aktuális hibák és a hibatörténet egy lépésben törölhetők. Főmenü > Hibák > Hibák törlése:
Bemenetek és kimenetek Külső hőmérséklet szimulációja Tesztelés céljából a központi egységen -50 és 50 °C közötti külső hőmérséklet szimulálható. Ilyenkor az egység nem veszi figyelembe a külső érzékelő által mért hőmérsékletet. Az összevont és a csillapított külső hőmérséklet értéke ugyancsak a szimulált külső hőmérsékletből származik. Amíg a szimuláció aktív, a „Külső hőm. érz. szimuláció” hibaállapot-üzenet látható a kijelzőn. A szimulációt kézzel kell kikapcsolni (--- beállítás). A szimulált külső hőmérséklet csak helyileg van használatban. A csatlakoztatott külső érzékelő által mért érték ugyanazon a buszon kerül a többi szabályozóhoz. Főmenü > Bemenet/kimenet > Bemenet > Tkülső szimuláció: Gyári beállítás Saját beállítás
--- (nincs szimuláció)
Szövegek A „Rendszer neve”, a „Helyiségek”, a „Kapcsolási csoportok”, az „Ajtók”, a „Világítás állapot” és a „Hőmérsékletek” szövegeket szervizszinten lehet megadni, így ezek leírása a használati útmutatóban található.
Fájlnév Az ACC szervizeszköz segítségével létrehozható és a központi egységre másolható egy adatkészlet. Ebben az esetben az adatkészlet fájlneve a következő elérési útvonalon található meg: Főmenü > Beállítások > Szöveg > Fájlnév:
114 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
1. és 2. helyiségcsoport neve Adjon a helyiségcsoportoknak érhető nevet (pl. laktér, kiegészítő helyiségek stb.). Főmenü > Beállítások > Szöveg > Helyiség csoportok > Helyiségcsoport X: Helyiségcsoport 1
Gyári beállítás 1. helyiségcsoport
2
2. helyiségcsoport
Saját beállítás …………………………….. ……………………………..
Névjegykártya címe és 1–4. sora Az elektronikus névjegykártya információs lap formájában jelenik meg egy címsorral és négy szövegsorral, melyek például a rendszerért felelős cég vagy személy adatait tartalmazhatják. Főmenü > Beállítások > Szöveg > Névjegykártya > Cím: Főmenü > Beállítások > Szöveg > Névjegykártya > Nj. sor 1–4:
0–10 V-os hőmérsékletigény Ahhoz, hogy hőmérsékletigényt (fűtéshez és vízmelegítéshez) lehessen továbbítani a fűtésiigény-szabályozónak 0–10 V-os jellel, előre meg kell adni a központi egységen a 0 és a 10 V-nak megfelelő hőmérsékleti alapjelet. A két szélső érték közötti értékeket a rendszer lineárisan interpolálja. A megadott igényküszöb alatti hőmérsékletigényt a rendszer nem továbbítja a fűtésiigényszabályozónak (0 V). Főmenü > Beállítások > Fűtési igény > Hőm. igény 0V: Főmenü > Beállítások > Fűtési igény > Hőm. igény 10V: Főmenü > Beállítások > Fűtési igény > Hőm. igény küszöb:
115 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
2
2707Z32
DC 0..10 V 10 8 6 4
3
2 0
1
°C
0
10
20
30
40
50
60
70
80
90 100 110 120
c °C-érték 0 V-os egyenáramnál d °C-érték 10 V-os egyenáramnál e A hőmérsékletigény küszöbértéke (az ez alatti hőmérsékletigényt a rendszer úgy értelmezi, hogy nincs fűtési igény)
Hőmérsékletigény 0 V-nál Hőmérsékletigény 10 V-nál Hőmérsékletigény küszöbe
Gyári beállítás 0 °C 100 °C 0 °C
Saját beállítás
Elszívó Az ablakkapcsolók hatása Az elszívó bekapcsolásához legalább egy ablaknak nyitva kell lennie az itt megadott helyiségek valamelyikében. Főmenü > Beállítások > Elszívó > Ablak-kapcs hatás: Gyári beállítás Saját beállítás
--- (az ablakkapcsolóknak nincs hatásuk)
Helyiség 1,
Helyiség 2,
Helyiség 3,
Helyiség 4,
Helyiség 5,
Helyiség 6,
Helyiség 7,
Helyiség 8,
Helyiség 9,
Helyiség 10,
Helyiség 11,
Helyiség 12
116 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
Eszközinformációk Érvényes verziójú berendezés-azonosító (VVS-ID) A rendszer az aktuális szoftver- és memóriaadatokból (szoftververzió, EEPROM-adatok, flash-adatok) létrehoz egy egyértelmű „érvényes verziójú berendezés-azonosítót”. A Siemens így egyértelműen meg tudja határozni a központi egység szoftverállapotát, például probléma esetén. Főmenü > Eszköz információ > VVS-ID:
Adatok mentése Az aktuális üzembehelyezési adatok a dátummal együtt menthetők. A mentett adatok vagy a gyári beállítások szükség esetén visszaállíthatók. Főmenü > Adattárolás > Dátum (tárolás) (csak olvasható): Főmenü > Adattárolás > Év (tárolás) (csak olvasható): Főmenü > Adattárolás > Visszaállítás: Főmenü > Adattárolás > Mentés: Főmenü > Adattárolás > Gyári beállítás visszaállítása: Új adatok mentésével átírja az eddig tárolt adatokat (ezek többé nem állíthatók vissza). A mentett adatok vagy a gyári beállítások visszaállításakor ezek az adatok felülírják az eszköz fő tárában lévő aktuális adatkészletet (ez többé nem állítható vissza). Adatok visszaállításakor a rendszer nem ír felül bizonyos buszbeállításokat és a szövegbeállításokat, így megmarad azok meglévő állapota. A gyári beállítások visszaállításakor a személyre szabott szövegek is törlődnek.
117 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Funkcióbeállítások
CE1C2707hu 02.06.2009
A rendszer korlátai Rendszerre vonatkozó korlát (TP1 busz) 126
QAX910 központi egység
Központi egységre vonatkozó korlátok 1 12 2 4 3 64
időjárás-érzékelő helyiség ajtóérintkező (ellenőrzött) világításkezelő beavatkozóegység állapotjelzéssel (csak KNX TP1(S-Mode) esetén) rádiójel-ismétlő rádiós eszköz (teljes szám, a központi egységet is beleértve) A fenti eszközök mellett korlátlan számú kapcsoló, tompító és redőnykezelő beavatkozóegység használható.
Helyiségre vonatkozó korlát 1 2 1 6 6 1
helyiségkezelő helyiséghőmérséklet-érzékelő fűtésikör-szabályozó Radiátorszabályozó beavatkozóegység (1 vezérszabályozó, 0–5 követő szabályozó)vagy fűtésikör-szabályozó csatorna ablakérintkező füstérzékelő Egy helyiségen belül nem használhatók egyszerre radiátorszabályozó beavatkozóegységek és fűtésikör-szabályozók.
Kommunikáció Protokoll Konnex (rádiós, illetve vezetékes) KNX TP1
KNX TP1-kompatibilis 2 vezetékes busz ésRJ45-aljzat a szervizeszköz csatlakoztatásához
KNX RF
KNX RF-kompatibilis rádiós busz
118 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living A rendszer korlátai
CE1C2707hu 02.06.2009
Karbantartás és szerviz Perifériás eszközök Gyári beállítások visszaállítása Ha vissza szeretné állítani egy perifériás eszköz gyári beállításait, tartsa nyomva az eszköz multifunkciós vagy kapcsolódási gombját legalább 20 másodpercig. Az eszköz újraindul. Ezzel visszaálltak a gyári beállítások, és az eszköz már nincs csatlakoztatva a központi egységhez.
A radiátorszabályozó beavatkozóegység kézi vezérlése 3 mm
-
+
2700Z06
Szervizeléshez vagy hiba esetén az SSA955 egy 3 mm-es csillagfejű csavarhúzó segítségével a kívánt állásba állítható.
-
+
119 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Karbantartás és szerviz
CE1C2707hu 02.06.2009
Hulladékként történő kezelés A leselejtezett központi egységet és a kapcsolódó eszközöket a 2002/96/EGK (WEEE) európai irányelv értelmében elektronikus hulladékként kezelje, ne dobja a kommunális hulladékba. A megfelelő hulladékkezelési csatornák használata érdekében tartsa be az országban érvényes vonatkozó előírásokat. A helyi és a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelően járjon el. A lemerült elemeket a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően ártalmatlanítsa.
120 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Hulladékként történő kezelés
CE1C2707hu 02.06.2009
Tárgymutató 0 0–10 V DC ............................. 115 belső levegőminőség ......... 103 levegő páratartalma ........... 106 2 2 állású kapcsolás.................... 97 2 csöves fűtő-hűtő rendszer..... 46 3 3 állású kimenet ....................... 62 A ablak, érintkezők ...................... 58 ablak-ajtó állapot, beállítás ...... 44 ablakállapot-kimenet ................ 44 ablakérintkezők ........................ 58 ablakkapcsolók hatása........... 116 ablakok/ajtók ............................ 46 adatok mentése ..................... 117 ajtó állapotkimenet ...................... 44 beállítás................................ 35 érintkezők............................. 70 funkció.................................. 35 név ....................................... 35 ajtók/ablakok ............................ 46 alapjel fagyvédelem....................... 108 korlátozás............................. 91 legionella-védelem ............. 108 növelés............................... 111 alapjel emelése HMV ................................... 111 keverőszelep ...................... 101 alapvető beállítás ..................... 16 állapotkimenet beállítás................................ 44 csatlakoztatás ...................... 76 AP260 .................... 58, 70, 71, 74 arányos beállítás...................... 93 átváltási idő, fűtés-hűtés .......... 94 azonnali töltés, HMV .............. 110 B beállítás ajtók...................................... 35 bemenetek ........................... 39
helyiségcsoportok........... 24, 47 helyiségek ............................ 18 helyiségszabályozó .............. 95 HMV ..................................... 28 hűtési mód............................ 46 információs lapok ................. 46 kapcsolási csoportok ............ 32 kimenetek ............................. 42 nyári működés ...................... 39 rádiójel-ismétlő ..................... 45 SSA955 ................................ 56 szellőztetés..................... 31, 49 világítási állapot, jelzése....... 35 beavatkozóegység előszabályozó..................... 102 helyiségkezelő...................... 97 működési ideje ..................... 97 bekötés..................................... 14 bekötési teszt ........................... 81 belső levegőminőség 0–10 V DC.......................... 103 beállítás ................................ 50 érzékelő................................ 50 érzékelő csatlakoztatása ...... 63 P-tényező (Xp) ................... 104 szabályozás........................ 103 bemenet beállítás ................................ 39 belső levegőminőség...... 50, 63 előremenőhőm.-érzékelő...... 62 fűtés-hűtés átváltás ........ 40, 73 hibabemenetek............... 37, 71 HMV-érzékelő....................... 66 kandalló üzemmód ......... 50, 64 nyári működés ...................... 73 páratartalom-érzékelő .... 49, 63 szellőztetési érintkező .... 51, 64 szürkület ......................... 41, 74 távollét ............................ 41, 74 üzemmód-érintkező........ 39, 72 visszatérőhőm.-érzékelő ...... 62 beüzemelői jelszó..................... 90 beüzemelői szint ...................... 17 biztonság.................................... 9 busz hibák..................................... 37 kommunikáció .................... 118 tápellátás .............................. 85 121 / 128
Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
busztáp..................................... 85 bypass, hővisszanyerés ........... 52 C csatlakozókapcsok ................... 14 csatlakoztatás ajtóérintkezők ....................... 70 fűtés-hűtés átváltás .............. 73 Hager tebis eszközök ........... 78 helyiséghez rendelt .............. 53 hibabemenetek..................... 71 hibakimenetek ...................... 72 HMV-rendszerelemek........... 66 időjárás-érzékelő .................. 68 rádiójel-ismétlők ................... 79 rádiós rendszerelemek ......... 53 redőnykezelő beavat ............ 78 világításkezelő beavat .......... 78 csatlakoztatás előkészítése ..... 16 csatornacsoport........................ 59 csavarnyílások ......................... 12 D differenciálási idő ..................... 96 E Economy emelés...................... 92 éjszakai hűtés helyiség-külső hőm............. 107 külső hőm. határérték......... 107 minimális működési idő ...... 106 referenciahelyiség .............. 106 elektromos fűtőbetét beállítás ................................ 30 nyári működés .................... 112 eljárás, szerelés ....................... 12 előremenő hőmérséklet............ 98 előremenőhőm.-érzékelő ......... 62 előszabályozó beavatkozóegység ............. 102 integrálási idő (Tn) ............. 103 P-tényező (Xp) ................... 103 elosztási zónák......................... 88 elszívó ablakkapcsolók hatása ....... 116 beállítás ................................ 45 csatlakoztatás....................... 77 emelés, Economy..................... 92 engedélyezés, alapjel............... 91 ERF910 .................................... 79 érintésvédelmi törpefes. ........... 15
érintkező szellőztetés...........................51 szürkület ...............................41 távollét ..................................41 értéksorozat külső hőmérséklet.................46 légnyomás ............................46 eszköz cím........................................85 csatlakoztatás.......................53 eltávolítás .............................85 gyári beállítások..........117, 119 leválasztás............................82 lista .......................................83 teljes lista..............................84 törlés .....................................85 eszközinformáció....................117 eszközök száma.....................118 extra beállítás ...........................47 F fagyvédelmi alapjel.................108 fájlnév .....................................114 felügyelet ..................................18 felülvezérlés, szelepek .............91 fokozatválasztó beállítás ................................49 csatlakoztatás.......................65 funkció helyiségcsoport.....................25 szellőztetés...........................31 funkcióbeállítások .....................90 füstérzékelők, csatlakoztatás ...58 fűtés típusa ...............................18 fűtés-hűtés..........................40, 46 átváltás, beállítás..................40 átváltási idő...........................94 fűtési elosztási zóna .................88 fűtési igény 0–10 V DC.......43, 75 fűtésiigény-relé beállítás ................................42 csatlakoztatás.......................75 G GAMMA wave ..........................34 beavatkozóegység csatlakoztatása...............69, 80 gyakoriság, legionella.............108 gyári beállítás .............3, 117, 119
122 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
H hálózati feszültség ................... 15 hangerő, zümmögő .................. 90 helyiség beállítás................................ 18 hőmérséklet, növekedése .... 92 kezelő arányos, beállítása ... 93 név ....................................... 19 helyiségcsoportok beállítás................................ 24 funkció.................................. 25 helyiség hozzárendelése ..... 47 név ............................... 24, 115 rendszerelemek ................... 61 szivattyú ............................... 25 helyiségcsoport-szivattyú beállítás................................ 25 csatlakoztatás ...................... 62 helyiséghőmérséklet-érzékelő . 71 csatlakoztatás ...................... 55 helyiségkezelő beavatkozóegység ............... 97 csatlakoztatás ...................... 54 differenciálási idő (Tv) .......... 96 integrálási idő (Tn) ............... 95 kapcsolási különbség ........... 97 P-tényező (Xp) ..................... 95 semleges zóna ..................... 96 helyiség-külső hőm, éjszakai . 107 helyiségszabályozó.................. 95 helyszín száma ...................... 112 hiba törlés .................................. 114 történet ............................... 113 hibaállapot, üzenetek ............... 37 hibabemenetek, beállítás ......... 37 hibakimenetek, beállítás .......... 38 HMV alapjel emelése .................. 111 azonnali töltés .................... 110 beállítás................................ 28 elektromos fűtőegység ... 30, 67 érzékelő, csatlakoztatása..... 66 fagyvédelem....................... 108 hőmérsékletérzékelő............ 29 kapcsolási különbség ......... 110 külső..................................... 30 legionella-védelem ............. 108 maximális töltési idő ........... 110 prioritás .............................. 109 rendszerelemek csatlakoz. .. 66
rendszerszivattyú ............... 111 szelep ............................. 25, 29 szivattyú ......................... 26, 29 szivattyú/szelep .................... 67 zóna...................................... 87 hőmérséklet érzékelő................................ 71 növekedése .......................... 92 hőmérsékletigény ................... 102 0–10 V DC.......................... 115 küszöbérték ........................ 115 téli működés ....................... 101 hőmérséklet-kijelzés beállítása . 36 hővisszanyerési bypass beállítás ................................ 52 csatlakoztatás....................... 66 hozzárendelés, eszközök......... 79 hűtés ........................................ 46 hűtés típusa.............................. 18 hűtésengedélyező kimenet beállítás ................................ 48 csatlakoztatás....................... 60 hűtés–fűtés............................... 40 hűtési elosztási zóna................ 88 hűtési mód, szelepállás............ 93 I idö, legionella-védelem .......... 109 időjárás-érzékelő...................... 68 indítási késleltetés.................. 107 integrálási idő (Tn) előszabályozó..................... 103 helyiségkezelő...................... 95 J járatási idő.............................. 105 javasolt érték .............................. 3 jelszó, beüzemelői szint ........... 90 K kandalló üzemmód ................... 50 beállítás ................................ 50 érintkező csatlakoztatása ..... 64 kapcsolási csoport beállítás ................................ 32 funkció .................................. 32 helyszín száma................... 112 név........................................ 32 kapcsolási különbség 2 állású beavatkozóegység .. 97 helyiségkezelő...................... 97 123 / 128
Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
HMV ................................... 110 páratartalom-korlátozás ..... 105 kapcsolásicsoport-relé beállítás ................................ 34 csatlakoztatás....................... 70 keverőszelep alapjel emelése .................. 101 csatlakoztatás....................... 61 kézi vezérlés, SSA955 ........... 119 kijelzés, hőmérséklet................ 36 kilépés a beüzemelésből.......... 89 kimenet..................................... 42 ablak-ajtó állapot .................. 44 állapotkimenet ................ 44, 76 beállítás ................................ 42 elektromos fűtőbetét............. 67 elszívó ............................ 45, 77 fokozatválasztó..................... 65 fűtési igény, 0–10 V.............. 75 fűtési igény, 0–10 V DC ....... 43 fűtésiigény-relé ............... 42, 75 helyiségcsoport-szivattyú ..... 62 hibakimenetek ................ 38, 72 HMV-szivattyú ...................... 67 hővisszanyerési bypass . 52, 66 hűtés engedélyezése ..... 48, 60 keverőszelep ........................ 61 nyári működés ................ 43, 76 kimenetek csatlakoztatása ....... 77 kisfeszültség............................. 15 kiüthető nyílások ...................... 12 Komfort szelepállás.................. 94 kommunikáció ........................ 118 korlátok, rendszer................... 118 korlátozás előremenő hőmérséklet........ 98 páratartalom ....................... 104 visszatérő hőmérséket . 27, 101 KRF960, KRF961............... 69, 80 külső HMV................................ 30 külső hőm. határérték............. 107 külső hőmérséklet, szimuláció 114 külső hőmérsékleti zóna........... 88 küszöbérték, hőm................... 115 L lámpa beállítás ................................ 35 név........................................ 35 lefutási idő .............................. 108
legionella-védelem alapjel .................................108 gyakoriság ..........................108 idő.......................................109 periódus ..............................109 leválasztás, eszköz ..................82 levegő páratartalma, 0–10 V ..106 lista, eszközök ..........................83 M maximális korlát......................100 maximális töltési idő ...............110 mentés, adatok .......................117 méretek alaprész ................................11 központi egység....................11 minimális állás ..........................94 minimális korlát.........................98 minimális működési idő ..........106 működési idő ............................97 multikontroller, csatlakoztatás ..58 N naptárzóna ...............................87 név 1–2. helyiségcsoport...........115 fájl .......................................114 helyiség ................................19 helyiségcsoport.....................24 névjegykártya ...........................46 névjegykártya sorai ................115 nyári időszámítás kezdete......113 nyári működés beállítás ..........................39, 43 csatlakoztatás.................73, 76 elektromos fűtőbetét ...........112 O óra üzemmód ...........................86 P páratartalom, 0–10 V DC........106 páratartalom-érzékelő beállítás ................................49 csatlakoztatás.......................63 páratartalom-korlátozás..........104 járatási idő ..........................105 kapcsolási különbség .........105 szüneteltetési idő................105 periódus legionella-védelem..............109
124 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
programozási mód ................... 86 protokollok.............................. 118 P-tényező................................. 95 P-tényező (Xp) belső levegőminőség ......... 104 előszabályozó .................... 103 helyiségkezelő ..................... 95 Q Q4/Q5 ...................................... 62 QAA910 ............................. 55, 71 QAC910 ................................... 68 QAW910 .................................. 54 QAX910 ................................... 16 R radiátorszabályozó................... 55 rádiójel-ismétlő beállítás................................ 45 csatlakoztatás ...................... 79 rádiókapcsolat tesztje .............. 81 rádiós dugaszadapter csatlakoztatás .......... 60, 69, 80 redőnykezelő............................ 69 referenciahelyiség.................. 106 relék kapcsolási ....................... 34 rendszer korlátai .................... 118 rendszeróra.............................. 86 rendszerszivattyú ................... 111 RRV912 ................................... 57 RRV918 ................................... 57 RRV934 ................................... 58 S semleges zóna......................... 96 speciális napok ........................ 87 SSA955.................................... 55 SSA955 kézi vezérlése .......... 119 szabadság................................ 87 számbemenetek....................... 78 szelep állás hűtési módban ............. 93 felülvezérlés ......................... 91 minimális állásl ..................... 94 szelepállás, hőm. ................... 102 szellőztetés beállítás................................ 31 beállítások .......................... 103 funkció.................................. 31 rendszerelemek ................... 63
szellőztetési érintkező beállítás ................................ 51 csatlakoztatás....................... 64 szellőztetési fokozatok indítási késleltetés .............. 107 lefutás idő ........................... 108 zárolási idő ......................... 107 szerelés előírások............................... 10 hely....................................... 10 szimbólumok .............................. 3 szimuláció, külső hőm. ........... 114 szivattyú helyiségcsoport .............. 25, 62 HMV ..................................... 29 szivattyú-továbbfutási idő......... 91 szövegek ................................ 114 szüneteltetési idő ................... 105 szürkület beállítás ................................ 41 csatlakoztatás....................... 74 T távoli időbeállítás slave ............ 86 távollét beállítás ................................ 41 csatlakoztatás....................... 74 tebis.................................... 34, 78 telepítési előírások ................... 14 téli időszámítás kezdete......... 113 téli működés ........................... 101 termékfelelősség ........................ 9 teszt bekötés................................. 81 rádiókapcsolatok .................. 81 Tn ............................................. 95 töltési idő, maximális .............. 110 törlés, hibák ............................ 114 trend külső hőmérséklet ................ 46 légnyomás ............................ 46 túlfutási idő, szivattyúk ............. 91 U univerzális kimenet, Ux ............ 61 üzembe helyezés ............... 16, 18 eljárás................................... 16 kilépés .................................. 89 üzemmód-érintkező beállítás ................................ 39 csatlakoztatás....................... 72 125 / 128
Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
V világításkezelő.......................... 69 visszaállítás perifériás ............ 119 visszatérő hőm. korlát. ..... 27, 101 visszatérőhőm.-érzékelő .......... 62 VVS-ID ................................... 117 X Xp............................................. 95
Z zárolási idő .............................107 zóna elosztás ................................88 HMV......................................87 külső hőmérséklet.................88 naptár ...................................87 zümmögő hangereje.................90
126 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living Tárgymutató
CE1C2707hu 02.06.2009
© 2006-2009 Siemens Switzerland Ltd. A változtatások joga fenntartva
Siemens Switzerland Ltd. Building Technologies Division International Headquarters Gubelstrasse 22 CH-6301 Zug Tel. +41 41-724 24 24 Fax +41 41-724 35 22 www.sbt.siemens.com
0678 7431905850
128 / 128 Siemens Building Technologies
Synco™ living
74 319 0585 0b
CE1C2707hu 02.06.2009