Statisztikai kultúra, minôség, etika

Mûhely

Harcsa István, a KSH szakmai főtanácsadója E-mail: [email protected]

Statisztikai kultúra, minôség, etika

A Magyar Statisztikai Társaság (MST) a 2005 szeptemberében aláírt visegrádi együttműködési megállapodás alapján,1 még abban az évben munkabizottságot hozott létre, melynek feladata a Magyar Statisztika Etikai Kódexének2 (továbbiakban: Kódex) kidolgozása volt. A bizottság a Kódex legfőbb célját a következők szerint határozta meg: „…azokat a kiemelkedően lényeges erkölcsi elveket és magatartás-szabályokat tartalmazza, amelyeket minden statisztikus és a statisztikát a nyilvánosság előtt alkalmazó számára követésre méltónak ítél, kifejezésre juttatva a tudomány objektivitása és tisztaság iránti elkötelezettséget, valamint a társadalom iránt érzett felelősséget. A Kódex elő kívánja segíteni a statisztikai munkát övező közbizalom erősítését, a statisztikusok megbecsülését. A Kódex a leglényegesebb etikai elveket és szabályokat rögzíti, de nem foglalja írásba a statisztikusoktól elvárható öszszes etikai magatartást, akiknek – ebből következően – be kell tartaniuk az általános erkölcsből levezethető követelményeket is.” Az etikai szabályzat tartalmazza a fogalmak, definíciók és értelmezések meghatározását, az Etikai Kódex hatályát, a magatartási és eljárási szabályokat és az egyéb rendelkezéseket. A társaság a 2006. őszi közgyűlésen elfogadta a Kódexet, ám ezt követően a kapcsolódó munkálatok megtorpantak, és csak 2010 nyarán éledtek újra. Ekkor az MST választmánya határozott az Etikai Testület (ET) létrehozásáról és 2010. augusztusi ülésén véglegesítette a tagok névsorát. 2011 januárjában az ET megalkotta ügyrendjét és elkészítette éves munkaprogramját.3 Ez utóbbihoz kapcsolódik szorosan a következő írás, amellyel a Statisztikai Szemle fel kívánja hívni a szakmai közvélemény figyelmét a Kódexre, és arra, hogy várja a statisztikatudomány művelőinek észrevételeit, véleményét. Ezért az itt következőket vitaindítónak szánjuk. (A szerző tagja az MST ET-nek, ami azonban nem jelenti azt, hogy a cikkben kifejtettek mindenben egybeesnek a testület hivatalos álláspontjával.) A Szerkesztőség 1

http://www.mstnet.hu/cikkek/_doku/agreement-23-09-05.pdf http://www.mstnet.hu/cikkek/_doku/MS_Etikai_Kodex_2006_101104.pdf 3 http://www.mstnet.hu/cikkek/_doku/Etikai_ugyrend_100920.pdf 2

Statisztikai Szemle, 89. évfolyam 3. szám

314

Harcsa István

A statisztikai kultúra olyan általános keretnek tekinthető, amelyben elhelyezhető a mindenkor érvényesülő, illetve érvényesíthető szakmai etika. A kettő között pedig, – konkrét formában – gyakorta megjelennek a statisztikai munkával kapcsolatos minőségi követelmények, illetve az ezzel kapcsolatos problémák. Etikai kérdésekről mindig az éppen „jelenlevő” szakmai kultúra függvényében lehet csak beszélni. A statisztikai kultúra, mint általános keret meglehetősen tág, egyrészt magában foglalja a statisztikakészítés minden fázisát, az abban megnyilvánuló szakmaikulturális mintákat, szokásokat, másrészt a statisztikai adatok és elemzések széleskörű felhasználását, pontosabban a felhasználás társadalmi gyakorlatát. E gyakorlatnak kiemelt szereplője a hivatalos statisztikai szolgálat, a kormányzati döntéshozatali rendszer, az oktató-kutató intézmények, illetve az ott dolgozó szakemberek, a média és nem utolsósorban maga az érdeklődő/befogadó társadalom. Elmondható, hogy a felsorolt szereplők – a hatalmi-kulturális erőtérben megjelenő – általános habitusa, kulturális mintái meghatározók a statisztikai kultúra formálódása szempontjából is. Ám az összefüggés bizonyos mértékben fordított irányban is „működik”, nevezetesen, a statisztika, illetve az a kulturális mező, amelyben létrejön és beépül a társadalom életébe, hatással lehet a társadalmi kultúra egészére. Erre a hatásmechanizmusra alapozva fontos lehet a statisztikus közösségnek az a törekvése, hogy – a statisztikai kultúra aktív formálójaként – „rendezett együttműködést” alakítson ki részben a szakmán belüli kapcsolatokra vonatkozóan, részben a társadalom többi szereplőjével. Kiemelkedő jelentősége van a statisztikai adatok megbízhatóságának, és ezzel összefüggésben a minőségének. Az adatvagyon közjóként való „működése” és elfogadottsága csak akkor válhat teljessé, ha annak sokcélú hasznosulása során bővül a társadalomismeretünk, és a statisztikai tények ismerete iránti igény a mindennapi élet szerves részévé válik. A tényeken alapuló társadalomismeret pedig jelentős mértékben segítheti az általános közbizalom erősödését. Ezen a ponton érdemes idézni D. Tim Holt megállapítását: „A megbízható statisztika a lakosság és az általa választott kormány közötti demokratikus szerződés alapeleme”.4 (Marton [2009] 414. old.) A nemzetközi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy növekvő igény van a statisztikai kultúra minél szélesebb körű terjesztésére. E tekintetben fontos fejleménynek tekinthető a 2008-ban elkészített ún. Stiglitz-jelentés, amelyet jelentős részben éppen a statisztikai adatok iránti bizalom megrendülése motivált. Érdemes a jelentést készítő Bizottság erre vonatkozó egyik fontosabb megállapítását idézni. „Jelenleg a második világháború utáni történelem legsúlyosabb pénzügyi, gazdasági és társadalmi válságát éljük. A Bizottság által ajánlott reformok még akkor is nagyon kívánatosak lennének, ha nem lenne válság, a Bizottság több tagja is úgy véli 4 HOLT, D. T. [2008]: Official Statistics, Public Policy and Public Trust. Journal of the Royal Statistical Society. Ser. A. 171. köt. 2. sz. 323–346 old. A cikk ismertetése: MARTON Á. [2009]: D. Tim Holt előadása a hivatalos statisztika, a társadalompolitika és a közbizalom témakörében. Statisztikai Szemle. 87. évf. 4. sz. 412– 423. old. http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2009/2009_04/2009_04_412.pdf



315

azonban, hogy a válság miatt még sürgetőbbé váltak. Úgy gondolják, hogy a válság azért ért sokakat váratlanul, mert a mérőrendszerünk cserbenhagyott minket és/vagy a piaci szereplők és a kormányhivatalnokok nem a megfelelő statisztikai jelzőszámokra koncentráltak… és nem figyelmeztettek minket arra, hogy a világgazdaság 2004 és 2007 közötti, látszólag nagyszerű növekedése a jövőbeli növekedés rovására történhetett. Az is világos, hogy némely teljesítmény nem volt több káprázatnál, a profit felfújt árakon alapult.”5 (307–308. old.) E kitétel kapcsán jogosan merül fel a kérdés, hogy a piaci szereplők és kormányhivatalnokok miért nem azokra a jelzőszámokra koncentráltak, amelyek relevánsabb képet adtak a valóságról? Mi motiválta őket abban, hogy alapvetően a számukra kedvező képet mutató jelzőszámokat vették alapul? Nyilvánvaló, hogy attitűdjeiket döntő mértékben az általános társadalmigazdasági-hatalmi erőtérben formálódó elvárás határozta meg – nevezetesen, hogy „mit vár tőlük a világ” –, amely aztán bizonyos mértékig „felülírta” a legnagyobb gondossággal összeállított szakmai, etikai kódexeket. A statisztikai adatok iránti közbizalom megrendülése – amelyet a Stiglitz-jelentés is hangsúlyoz – alapos számvetésre és szakmai önvizsgálatra kell ösztönözze a statisztikus közösséget is. E nélkül nem lehet hitelesen kiállni a statisztikai kultúra terjesztése mellett. E nélkül mit sem ér többek között az a kezdeményezés, amelynek értelmében az ENSZ Statisztikai Bizottsága október 20-át Statisztikai Világnapnak nyilvánította, és talmi sikernek fog bizonyulni a világnap keretében rendezett számos szakmai program. A statisztika népszerűsítését szolgáló törekvések hamar kifulladhatnak, mert egy idő után hasonló sorsra juthatnak, mint amit a Stiglitz-jelentés a „felfújt árakról” mondott. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az MST keretében megalakult Etikai Testületnek is „tiszta lappal” kell indulnia, és tagjainak szükséges tudatában lenniük annak, hogy munkájukat az itt vázolt szakmai, illetve társadalmi kultúrába ágyazódva tudják csak megfelelően végezni. Ám ez nem azt jelenti, hogy elfogadják a „rosszemlékű” társadalmi elvárásokat, amelyek a csapdahelyzetek újratermelését hordozzák magukban. A minőség – és itt most a statisztikai adatok, illetve a statisztikai munka minőségére gondolok – eddig csak érintőlegesen került szóba, ám a velünk élő múlt kapcsán erről is említést kell tenni. A statisztikai adatok minőségét – már csak a nemzetközi előírások miatt is – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi vezetése is deklaráltan fontosnak tartotta. Ennek érdekében elkészült a 2009 és 2012 közötti időszakra vonatkozó stratégiai jelentés, amely a célkitűzéseket így fogalmazta meg: „A követ5

STIGLITZ, J. E. – SEN, A. – FITOUSSI, J.-P. [2010]: A Bizottság jelentése a gazdasági teljesítmény és a társadalmi fejlődés méréséről. Statisztikai Szemle. 88. évf. 3. sz. 305–320. old. http://www.ksh.hu/ statszemle_archive/2010/2010_03/2010_03_305.pdf


316

Harcsa István

kező stratégiai időszak fejlesztéseinek kulcsszavai a hitelesség, a minőség, az átláthatóság és az erőforrás-hatékonyság”.6 (6. old.) A címszavakból (hitelesség, minőség, átláthatóság, felhasználói kapcsolatok erősítése) jól látható, hogy a hivatali vezetés, érzékelve a statisztika iránti közbizalom romlását, igyekezett reflektálni a problémákra. 2009 decemberében megjelent „A KSH minőségpolitikája”7, amelyben a hivatal – minőségügyi nyilatkozat formájában – arra kötelezte el magát, hogy tevékenységét teljes mértékben az ISO minőségdefiníciójának megfelelően végzi. Az azóta eltelt egy évben még viszonylag kevés történt, bár az új vezetés is eltökéltnek tűnik a minőség ügye iránt. A minőségfejlesztéssel kapcsolatos törekvések azért sem tudtak a „napi gyakorlat” részévé válni, mert az adatközlések és főleg az adatelemzések – a korábbi időszakhoz viszonyítva – harmadára-negyedére estek vissza. Viszont ha nem közlünk és elemzünk adatokat, akkor nem derülnek ki az azokkal kapcsolatos minőségi problémák. A helyzetet súlyosbította, hogy a KSH-ban – a 2005-ben – elindult szervezeti átalakítás keretében a szakfőosztályokról „kiszervezték” a módszertani tevékenység jelentős részét, a korábban elsősorban módszertannal foglalkozó, és a célzottan felvett új munkatársakból létrejött egy főtevékenységét illetően módszertani műhely (főosztály). A szakfőosztályok a döntést úgy értelmezték, hogy nem feladatuk a módszertanok ápolása, vagy éppen úgy érezték, hogy a módszertani tevékenység esetükben nemhogy a „támogatott”, de még csak a „tűrt” kategóriába sem esik, ha kifejezetten „tiltva” nincs is. Ennek következtében az adatgazda főosztályok a „gyakorlati módszertanászok” hiányában egyre gyengébb minőségben tudták dokumentálni az adatgyűjtésekkel kapcsolatos módszertani tudnivalókat. Remélni lehet, hogy okulva a tanulságokon e probléma mielőbb orvoslásra kerül. Egy korábbi írásom, amely a statisztika iránti közbizalom megszerzésével foglalkozott, részletesebben kitért a minőségpolitika gyakorlati érvényesítésére is, ezért most csak ennek egyik fontosabb következtetését idézném. „Az alapvető gondok jelentős részben az adatok minőségével kapcsolatosan jelentkeznek, amely döntően abból fakad, hogy a minőséget megalapozó fejlesztések eredményeit nem, vagy csak igen csekély mértékben ültették át a gyakorlatba, amely nagyon komoly hitelességi, megbízhatósági problémákat vet fel.” 8 Mindemellett a minőségromlást az is fokozta, hogy a statisztikai módszertan nem tudta kellően követni a társadalomban és a gazdaságban bekövetkezett változásokat, amelyre a Stiglitz-jelentés is felhívta a figyelmet. Ezzel a körülménnyel, mint a statisztikai gyakorlat és kultúra korábbi időszakra jellemző egyik vonásával mindenképpen szembe kell nézni, és szükséges azzal is számolni, hogy a „dolgok” nem tudnak megváltozni egyik napról a másikra. 6

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL [2008]: KSH-Stratégia, 2009–2012. Budapest. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL [2009]: A KSH minőségpolitikája. Munkaanyag. 8 HARCSA I. [2009]: Kihívások a statisztika előtt – a közbizalom megszerzése. Nemzeti Érdek. 4. sz. 3–15. old. 7



317

Néhány fontos garanciális elem Úgy vélem, hogy e ponton a hazai statisztikus közösségnek is számvetést kell készítenie az elmúlt időszakról, elsősorban az adatgyűjtések és elemzések minőségének a romlása okán. A szakmai etikai ügyek szempontjából ugyanis ez az egyik kulcskérdés, mert a rossz minőségű munka, pontosabban azon igyekezet, hogy az ne kerülhessen nyilvánosságra, gyakran vezet az etikailag kérdéses magatartás megjelenéséhez. Ám az is gondot jelent, hogy jelenleg nincs transzparens kontroll, amely a „pusztán” rossz minőségű munkát felderítené, következésképpen nehéz alkalmazni azt a Kódexben rögzített, és elvárt magatartási szabályt, mely szerint „A statisztikus a statisztikai munkát mindenkor szakszerűen, a statisztika tudomány által módszertanilag elfogadott legjobb eljárások alkalmazásával kell hogy végezze”. E követelmény betartása jelentős hozzájárulást, sőt garanciát jelenthet a megfelelő minőségű munka elvégzéséhez. Úgy vélem, hogy az egyértelmű követelmények közzétételével és megvitatásával, a tapasztalatok rendszeres visszacsatolásával lehet csak elérni a statisztikusok egymás közötti, valamint a felhasználók bizalmának helyreállítását és megerősítését. Ennek érdekében – minimális követelményként – a következő garanciális elemekre van feltétlenül szükség. 1. Fontos követelmény, hogy a statisztikai szolgálaton belül ismertek legyenek az etikai normák és a statisztikai minőségbiztosítással kapcsolatos eljárások, ami alapján remélni lehet, hogy mindez a statisztikai kultúra részéve válik. 2. Az ET-nek – a megfelelő együttműködés érdekében – meg kell állapodni a statisztikai szolgálattal abban, hogy tagjai segítik a testületet munkája ellátásában, beleértve azt is, hogy időközönként közösen értékelik a minőségi normákat leíró keretrendszer működésével kapcsolatos tapasztalatokat. 3. Alapelv, hogy az etikus szakmai és viselkedési kultúra „működését” – a korábbiakban említett – preventív eszközök és feltételek megteremtése révén érje el a testület, és ebben ne a panaszbejelentések kivizsgálásának legyen meghatározó szerepe. 4. A beérkező panaszok esetén a statisztikai szolgálat tagjai bocsássák az ET rendelkezésére a tényfeltáráshoz szükséges dokumentumokat. 5. Az ET-nek ki kell alakítani a saját „belső” normarendszerét, amely többek között gondoskodik a panasztevő védelméről (anonimitásáról), valamint arról is, hogy mely esetekben indokolt az etikai vétséget elkövető(k) nevének nyilvánosságra hozása. Statisztikai Szemle, 89. évfolyam 3. szám

318

Harcsa István

Egyértelművé kell viszont tenni, hogy az ET alapvetően csak a névvel ellátott bejelentésekkel foglalkozik, és garanciát ad arra vonatkozóan, hogy nem fedi fel a panasztevő nevét. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy egzisztenciális fenyegetettség miatt az etikai problémákat érzékelők nem merik vállalni a panasztevéssel együtt járó kockázatot. Ugyanígy a lefolytatott vizsgálatnál a tényállást és a bizonyítékokat az ET nevesítve gyűjti be, ám ez esetben is garantálni kell, hogy az ügyben bármilyen módon érintett személyek nevei ne kerüljenek nyilvánosságra. Mindez a statisztikus közösségen belüli „közbizalom” megteremtését szolgálja. Az eddig elmondottak tükrében ezután fokozott felelősség hárul nem csupán a választott ET tagjaira, hanem a statisztikusokra, a statisztikai szolgálatra, sőt, a statisztikai adatokat felhasználókra is, hiszen az itt említett szakmai kultúra meghonosodása alapvetően rajtuk múlik. Az Etikai Kódex Hangsúlyozni kell, hogy a Kódex megalkotásával, illetve az ET életre hívásával a hazai statisztikus közösség fontos határkőhöz érkezett, hiszen ezzel a lépéssel elkezdte a felzárkózást a nemzetközi szinten már a 80-as évek elején kibontakozott kezdeményezéshez. A hazai Kódex megalkotása szempontjából fontos dátumnak tekinthető a Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI) 1985-ben közreadott „Szakmai etikáról szóló deklarációja”. Ennek indokló határozata a következőképpen fogalmaz: „A Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI) közgyűlése … elismeri, hogy a Statisztikusok Szakmai Etikai Kódexének az a célja, hogy inkább útmutatásként, és nem szabályzatként rögzítse a közös szakmai értékeket és tapasztalatot...”9 (1. old.) Az Előszó az általános célhoz kapcsolódóan bővebben a következőket tartalmazza: „Még a statisztika egyazon területén és azonos működési környezetben is előfordulhat, hogy az egyéneket eltérő erkölcsi elvek vezérlik feladataik teljesítésében. Így nincs olyan kódex, amely sikeresen állíthatna fel a statisztikusok által betartandó merev szabályzati kereteket, és a jelen dokumentum nem is törekszik erre.” (2. old.) Továbbá „… a kódex semmi esetre sem tekinthető kimerítőnek, hanem feltételezi az időszakos frissítés és módosítás szükségességét.” (3. old.) Mi az üzenete az idézeteknek? Először is az, hogy a Kódexben megfogalmazottak alapvetően csak iránymutatást tudnak adni, következésképpen az azt alkalmazóknak igen nagy a felelőssége abban, hogy – az általános szakmai, erkölcsi értékekre alapozva – miként értelmeznek egy-egy esetet, és az alapján milyen állásfoglalást alakítanak ki. 9 INTERNATIONAL STATISTICAL INSTITUTE (ISI) [1985]: Szakmai Etikai Kódex. http://www.mstnet.hu/ cikkek/etikai_kodex.pdf



319

A másik fontos üzenet arra hívja fel a figyelmet, hogy erkölcsi ítéleteinket, illetve erre alapozott állásfoglalásainkat alapvetően a mindenkori tapasztalatok és gyakorlat tükrében lehet kialakítani, ám az így megszerzett gyakorlat fontos tanulságokat hordozhat a jövőre vonatkozóan. Nevezetesen, miközben az általános erkölcsi értékek – belátható időn belül – nem, vagy csak kismértékben változnak, az erkölcsi normák betartatását szolgáló útmutatások és gyakorlati megoldások változhatnak, hiszen az iránymutatás csak akkor válik élővé, ha egy megfelelő visszacsatolási rendszerben hitelesen közvetíti az erkölcsi célokat. Az Etikai Testület (ET) előtti feladatokról Kimondva-kimondatlanul többekben felmerült a kérdés, hogy vajon milyen ügyek kerülhetnek az ET elé, illetve, hogy azokkal miképpen fog foglalkozni, tekintve, hogy erre vonatkozóan még nincs precedens. Nyilvánvaló volt, hogy a testület nem ülhet ölbe tett kézzel, arra várván, hogy majd csak adódnak valamilyen ügyek, és akkor majd meglátja, hogy azokkal mit lehet tenni. Fontos tehát annak tisztázása, hogy az adott helyzetben milyen esetek kerülhetnek a bizottság elé. Mindez számos, az etikával kapcsolatos elvi és gyakorlati szempontot vet fel, amelyek feltárása és kimunkálása az ET tagjainak eminens feladata. Tömören fogalmazva azt is lehet mondani, hogy az első időszakban az ET-nek alapvetően a szakmai etikai kultúra „értelmezésére”, az ezen belüli mozgástér megtalálására kell összpontosítania, valamint ezzel összefüggésben az etikai konvenciók kimunkálását kell szorgalmaznia, miközben természetesen kezelnie kell a hozzá érkezett megkereséseket is. Mit jelent/het az etikai kultúra értelmezése, illetve a gyakorlati életben alkalmazható etikai konvenciók kimunkálása? Abból kell kiindulnunk, hogy az utóbbi időszakban a szakmai etikai kultúrának nemhogy az írott, de még az íratlan „kódexe” sem léphetett „hatályba”, hiszen a társadalmi szinten jelentkező értékzavar nem hagyta nyom nélkül a társadalomtudományi szakmák művelőit, illetve az azt működtető intézményeket sem. A fennálló viszonyok hatására nagyrészt felmorzsolódtak azok a viselkedési normák, konvenciók, amelyek a régebbi évtizedekben a statisztika művelőit, illetve a szakmát működtető intézményeket jellemezték. A korábbi, akár „örökérvényűnek” tekintett alapnormák is relativizálódtak, amelynek következtében most már gyakorta „nem is értjük”, hogy szakmai etikai normák, illetve normaszegés alatt tulajdonképpen mit is kell érteni. Ez az alaphelyzet az ET szemszögéből nézve azt jelenti, hogy proaktív módon, első lépésben – a nemzetközi tapasztalatokra is építve – kidolgozza azokat az etikai konvenciókat, ezen belül is az egyes ügytípusokra vonatkozó értelmezési kereteket, és az ahhoz köthető gyakorlati tennivalókat, amelyek működésének alapjait képezhetik. Statisztikai Szemle, 89. évfolyam 3. szám

320

Harcsa István

Az útkeresést a nyilvánosság keretében, a statisztikus társadalom, sőt tágabb értelemben a társszakmák tagjait is megszólítva próbálja elérni, hiszen ez nem csupán egy testület, hanem az érintettek (tehát a statisztikusok és a felhasználók) teljes körének az ügye. Következésképpen csak aktív részvételükkel és együttműködésükkel lehet kellő eredményt elérni. Néhány konkrét javaslat 1. A Kódex elkészülte, tehát 2006 óta felmerült újabb szempontok mérlegelése, a célok, eszközök és lehetőségek pontosítása annak érdekében, hogy széles körű egyetértés és együttműködés alakuljon ki az érintettek körében. Az ily módon létrejött „új egyetértésnek” nem kell azonnal a Kódexben megjelennie, az így kialakult konszenzus egyrészt segíti az ET-t működésében, másrészt az etikai szabályzat esetleges későbbi módosításakor fel lehet használni. 2. Korábban említettek szerint a Kódex „nem foglalja írásba a statisztikusoktól elvárható összes etikai magatartást, következésképpen csak általános eligazítást ad”. Ebből az is következik, hogy az etikailag kérdéses ügytípusokat egyenkénti elbírálás alapján kell minősíteni. Mindezek érdekében olyan munkaprogramot kell készíteni, amelynek fontos része, hogy az ET megpróbálja feltárni és értékelni a statisztikai szolgálat működése során a közelmúltban előfordult olyan esetleges szakmai fogyatékosságokat, magatartási, eljárási hibákat, amelyek adott esetben etikai problémákat is felvethettek. Ennek eredményeként állhatnak elő azok a precedens értékű esetek, amelyek megítélésében konvencióknak kell kialakulni, és amelyek a későbbiekben a pozitív normák alapjául szolgálhatnak. Ezeket kell majd a hatályos Kódex alkalmazásával bemutatni, és közben rámutatni annak fogyatékosságaira, majd ezt követően a tanulságokat hasznosítani a Kódex esedékes módosításakor. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a szakmai hiányosságok, fogyatékosságok és az etika „hatáskörébe” tartozó esetek közötti határvonal meghúzása nehéz, sok esetben pedig a kétféle magatartás párhuzamosan jelenik meg. Ezért egyik első lépésként éppen az ilyen kérdések tisztázását kell szorgalmazni. 3. A nemzetközi gyakorlatban megjelenő tapasztalatok begyűjtése, értékelése komoly munkát igényel, hiszen a nemzetközi szakirodalom alapján szükséges elkészíteni az erre vonatkozóan értékelést. A megfelelő szakmai alapok lerakása érdekében mielőbb el kell indítani egy „kutatási jellegű” programot. A szakirodalom tanulmányozása mellett közvetlenül fel kell venni a kapcsolatot az e tárgyban már tapasztaltabb nemzeti társaságok képviselőivel, akiktől feltehetően értékes információt lehet begyűjteni etikai testületük működésével kapcsolatosan. 4. Az időközben összegyűlt tapasztalatokat műhelykonferenciákon célszerű megtárgyalni. Részben a korábban említett nemzetközi tapasztalatok széles körű ismerteStatisztikai Szemle, 89. évfolyam 3. szám


321

tése és megvitatása, részben a társszakmák (közgazdász, szociológus) és a média körében jellemző etikai gyakorlat megvitatása érdekében, érdemes kezdeményezni a szakmaközi tapasztalatcserét. Erre azért van szükség, mert a statisztikusközösség nem „légüres” térben végzi a tevékenységét, hanem a felhasználók széles köréből érkező „visszacsatolásokra” alapozva. A különböző diszciplínák körében megfogalmazott etikai elvárások, illetve az ezek alapján működő gyakorlat során nyert tapasztalatok egybevetése kölcsönös haszonnal járhat, és egyúttal jó alkalmat kínál a statisztikai kultúra társadalmi szintű elfogadásához. Mindezek alapján feltétlenül szükséges az ISI tavaly megjelent új etikai kódexének a megtárgyalása, valamint az ezzel kapcsolatos nemzetközi szakmai előzmények, illetve a későbbi reflexiók kiértékelése. 5. Az ET formailag az MST testülete, szakmai-társadalmi beágyazottságát tekintve azonban a statisztikustársadalomé, miután annak etikai szempontú képviseletét látja el, azaz egyfajta „közszolgáltatói” szerepet vállal. Mindezt csak oly módon tudja kellően ellátni, ha élő kapcsolata van azokkal, akiknek az ügyét – áttételes formában – képviseli és szolgálja. Ha nem ezt teszi, akkor az érintettek szempontjából idegen, bürokratikus „testként” marad fenn, feltehetően kiüresedett funkcióval. Az élő kapcsolattartásnak az egyik alapvető formája, hogy miután az ET felvázolja szakmai programját, azt nyilvánosan közzéteszi, azzal a felhívással, hogy ehhez, továbbá a precedens értékű gyakorlati útmutatások kidolgozásához várja az észrevételeket és a gyakorlatban megtörtént eseteket. Összegzésként elmondható, hogy csak a kellően megformált – és a korábbiakban vázolt – szakmai alapok birtokában, illetve az Etikai Testületet delegáló statisztikusközösséggel való élő kapcsolat alapján várhatjuk azt, hogy a kezdeményezés ne ragadjon le a kezdeti próbálkozásnál, hanem képes legyen megfelelni az iránta táplált várakozásoknak.


Statisztikai kultúra, minôség, etika

Recommend Documents