Vízen járás Prédikáció 2012. február 12-én / Sonkoly Tamás MÁTÉ 14:22-33: 22. Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23. De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24. A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25. A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. 26. Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak. 27. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" 28. Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen." 29. Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. 30. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: "URam, ments meg!" 31. Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél?" 32. És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: "Valóban Isten Fia vagy!" Vízen járás: Ma a vízen járásról lesz szó. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy most megtanulunk Jézushoz és Péterhez hasonlóan vízen járni, bár az is kétségtelenül érdekes lenne. Inkább csak szeretnék rámutatni a történet és a hívő életünk néhány párhuzamára, megmutatni, hogy mit tanulhatunk ebből a csodából.
Ezen a képen látszik, hogy körülbelül hogy nézett ki a Galileai tenger. Nem volt túl nagy, sokszor hívták Genezáreti tónak is. A Balaton 77 kilométer hosszú, ez a tó viszont még a 20 kilométert sem érte el semmilyen irányba. Valószínűsíthető, hogy Jézus a kép jobb oldalán lévő hegyen maradt, a tanítványok pedig a szemben látható partra próbáltak átevezni, Észak- Nyugati irányba. Nyugaton volt nem messze a Földközi-tenger, ahonnan időnként óriási szélrohamok csaptak le a tóra, pillanatok alatt óriási hullámokat elindítva. A tanítványok széllel szemben, nagy hullámok között eveztek. Jézus eközben a hegyen maradt imádkozni. Borzasztóan nehéz napja volt: reggel megtudta, hogy lefejezték Keresztelő Jánost, az unokatestvérét, és ezért egy lakatlan helyre szeretett volna visszahúzódni. A tömeg azonban követte őt, nem hagyták békén. Jézus ettől nem lett dühös, hanem Máté azt írja, hogy „megszánta őket”, elkezdte gyógyítani a betegeket. Közben rájuk esteledett, és nem volt elég ennivaló – ekkor Jézus csodálatos módon meg tudott vendégelni 5000 embert. Ezek után a tanítványokat előre küldte hajóval, majd ő maga még felment a hegyre imádkozni. Két dolgot jó látni ebből: Jézusnak is szüksége volt az imádkozásra, az Istennel kettesben töltött időre; illetve Jézus annyira szerette az embereket, hogy még az ilyen igazán szomorú napokon is szolgált feléjük, nem törődött a saját fájdalmával.
Ezen a képen egy modern kori csónak látszik, amint ezen a tavon suhan. Többször elgondolkoztam már, hogy milyen lehet a vízen járni, azt hiszem csodálatos érzés lenne! Talán mindenki így képzeli ezt el, mint a képen: Ragyogó napsütés, sima víztükör… és az ember csak feltűri a nadrágja szárát és mezítláb rálép a vízre, ami megtartja őt. Ha Isten megadná ezt a csodát nekem, biztos nagyon jót rohangálnék a víz felszínén, akár még focimeccseket is el tudok képzelni, amiket a tó közepén lehetne lejátszani. Ezzel szemben Péter nem ilyen körülmények között lépett ki a tó felszínére. Egyrészt sötét volt, hajnali 3 óra: csak a hold és a csillagok világítottak. Másrészt óriásiak voltak a hullámok – nem csak az volt a csoda, hogy Péter nem süllyedt el a vízen járva, hanem az is, hogy nem esett egyből hasra. Ha nekem kéne egy ennyire imbolygó felületen sétálnom, biztos nem tudnék egy lépést sem megtenni. Péter esetében a vízen járás kulcsa az volt, hogy Jézusra kellett tekintenie, addig nem süllyedt el. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó hasonlat a mi hívő életünkre is: az is akkor működik jól, ha Jézusra nézünk.
Ez a rajz szerintem nagyon vicces és nagyon kifejező: Egy orrszarvút ábrázol, aki tájképeket fest. Viszont a szarva mindig a szem előtt van, ezért minden festmény közepére azt is ráfesti. Úgy gondolom, hogy a hívő életünknek is valahogy így kell működnie: Akármit is csinálunk, valakit mindig szem előtt kell tartanunk: Jézust. Azt szokták vasárnapi kereszténységnek hívni, amikor valaki csak vasárnap délelőtt, a gyülekezetben ülve figyel oda Jézusra, aztán a hét többi napján egyáltalán nem tekint rá. Ezzel szemben az igazi hívő élet úgy működik, hogy minden helyzetben tudatában vagyunk Jézusnak. Minden élethelyzetben tudatában kell lennünk Jézusnak, akár a szürke hétköznapokban, vagy örömökben, vagy nehézségek idején. Azt hiszem ez a gyümölcsöző keresztény élet alapja: Soha nem felejtkezünk el Jézusról. Így Jézus mindig tud minket használni, tud formálni, tud vezetni. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… Ha levesszük Jézusról a szemünket, akkor viszont süllyedni kezdünk. Nem olyan életveszélyes értelemben, mint Péter, de más szempontból veszélyes módon. Lehet, hogy Jézus tanítani akar valamit nekünk egy helyzetben, de mi pont nem figyelünk oda. Lehet, hogy használni akar minket, de mi észre sem vesszük és nem engedelmeskedünk. Nem halljuk meg az ő hangját, nem belőle merítünk erőt… aztán csodálkozunk, hogy miért vagyunk fáradtak, miért üresedett ki a hívő életünk, és miért nem látjuk Isten munkáját az életünkben. Szeretnék 6 dolgot végignézni, amik el szokták terelni a tekintetünket Jézusról. Azt szeretném kérni, hogy mindenki a saját életét vizsgálja meg ezen a hat területen, és figyelje meg, hogy hol van a legtöbb problémája, mi terelni el mostanában leginkább a figyelmét Jézusról. Ha ezt felismerjük, akkor már tudunk harcolni ellene.
1. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha körülményekre nézek. Ez az egyik legtipikusabb probléma, a történethez kapcsolódóan mondhatnám azt is, hogy a hullámhegyek vagy hullámvölgyek elvonhatják a figyelmünket Jézusról, Péterrel is ez történt. Jellemző például, hogy a hívő ember reggel felkel, csendességet tart, és elhatározza, hogy Jézusra figyelve tölti el a napját. Azonban egy óra múlva történik valami probléma, aminek hatására könnyű elveszíteni a hidegvérünket: dühösek leszünk vagy megijedünk, emberi módszerekhez nyúlunk, esetleg másokat hibáztatunk. Papíron leírva elhisszük, hogy Isten minden helyzetben tud dolgozni, de amikor benne vagyunk, akkor ezt nagyon könnyű elfelejteni. Gondoljunk csak családi vagy munkahelyi konfliktusokra… egy pillanat alatt elterelik a figyelmünket Jézusról. Sokszor nem csak az ilyen hullámvölgyek, de a hullámhegyek, a jó dolgok is elterelik a figyelmünket Istenről. Mondjuk valaki megdicsér, és büszkék leszünk. Vagy csak egyszerűen flottul mennek a dolgok egész nap, és eszünkbe sem jut imádkozni, úgy érezzük, hogy nincs miért. Hosszabb távon főleg előfordul az európai keresztényekkel, hogy sikeres, jó életük van, jó életszínvonalon élnek – és ez eltereli a tekintetüket Jézusról, langyossá válnak. Gondoljuk végig az elmúlt hetünket. A hullámhegyek vagy hullámvölgyek közelebb vittek Jézushoz, vagy éppenséggel elvitték a tekintetünket róla? A körülmények okos kezelése nem könnyű. Amit erről Pál mond: „… megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is…” (Filippi 4,11-12) Láthatjuk belőle, hogy még Pál apostol sem tudta mindig jól kezelni a körülményeket, neki is tanulnia kellett a szűkölködést és a bővölködést is. Ezt mi sem fogjuk egy nap alatt megtanulni, de ha tudatosan figyelünk a körülmények és Jézus kapcsolatára, akkor gyorsan fogunk fejlődni benne! Ha viszont nem figyelünk erre, nem akarjuk ezt tanulgatni, akkor a körülmények mindig tönkre fogják tenni a napjainkat. 2. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha emberekre nézek. Ha Péter visszafordult volna a vízen járva a csónak felé, és Jézus helyett a tanítványokra nézett volna, biztosan rossz gondolatai támadtak volna. Vagy büszkeség töltötte volna el, hogy „Hú, én mit csinálok, ti bezzeg csak ott ültök!”, vagy éppen a félelem, hogy „Hú, mit csinálok, teljesen megőrültem, senki más nem jár a vízen!” Egyik sem jó reakció. Megfigyeltem, hogy nagyon könnyen tönkre tudja tenni a hívő életünket, ha Jézus helyett emberekre nézünk. Hallottam egy híres sportolóról, azt hiszem egy kosárlabda-játékos volt, aki rekordösszegű fizetést kapott. Nagyon büszke volt magára, tele volt vele a sajtó. Viszont nem sokkal később egy másik játékos még több pénzt kapott – és ettől az első játékos összeomlott, dühös és keserű lett. Ez persze butaság volt, így is olyan sok pénze volt, hogy alig bírta elkölteni, de másokra nézett, és ettől elkeseredett. Igaz ez például munkahelyi környezetben: Ha fizetésemelést kapok, akkor örülök neki, de ha megtudom, hogy mások többet kaptak, akkor dühösebb leszek, mintha senki sem kapott volna több pénzt. Igaz lehet ez szülőkre is: Nagyon örülök, ha a gyerekem jól tanul, szépen szerepel és jól viselkedik; de nagyon bosszantó lehet, ha valaki más gyereke még jobb ezekben. Vagy nagyon igaz ez a gyülekezetünkben is: Sokszor nem azt nézzük, hogy Jézus minket mire hív el, hanem egymás hívőségét, szolgálatát, tetteit bíráljuk. Ez mérgező! Düh, irigység, lenézés származik belőle. Ehhez az ige:
„De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40,31) Vegyük észre, hogy ebben a kedves igeversben három különböző állapot van: A hívő ember időnként szárnyal, minden könnyen megy neki. Időnként fut, ami fárasztó, de azért jól lehet vele haladni. És időnként csak gyalogol… sokszor nem könnyű az élet, minden egyes lépés fárasztó. Ezek az állapotok változóak, Isten mind a háromból szokott adni nekünk időszakokat. A legrosszabb, amit tehetünk, ha összehasonlítjuk magunkat másokkal. 3. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha nem hiszem el, hogy Isten jó. Ez egy kicsit feleslegesnek tűnik, hiszen mégiscsak egy imaházban vagyunk, azt gondolhatnánk, hogy aki itt van, az azért ezt alapvető állítást, hogy „Isten jó”, elfogadja. Viszont ha kicsit megpiszkáljuk a dolgot, látható, hogy ez nem ennyire egyszerű. Tipikus példája ennek az, hogy félünk átadni az életünk minden területét Istennek. Mindenkiben van egy félsz, hogy ha azt mondja Istennek, „Tiéd vagyok egészen!”, akkor Isten azt fogja válaszolni, hogy „Na végre, erre vártam! Akkor most hagyj itt mindent és mindenkit, és menj Afrikába misszionáriusnak!” Félünk tőle, hogy Isten nem a legjobbat akarja majd nekünk, hanem csúnyán kihasznál minket. Ezért megmaradunk egy langyos, biztonságosnak tűnő zónában, ahol találunk helyet a saját kedvteléseinknek is, meg azért van hely Istennek is. A helyes az, ha oda merjük adni teljesen magunkat Istennek. Emlékszem, hogy főiskolás koromban mondtam ezt ki Istennek: „Teljesen Neked adom magam, tégy velem amit csak szeretnél!” Ijesztő volt ezt kimondani, ott volt bennem, hogy hű, akkor most mi lesz… talán Isten azt akarja, hogy soha ne házasodjak meg, hogy bukjam el az iskolát, hogy valami olyat csináljak, amit utálni fogok… De végül úgy döntöttem, hogy elhiszem, hogy ő jó, érdemes odaszánnom magamat. És nem történt semmi drasztikus. Elvégeztem az iskolát, lett egy tökéletes feleségem, boldog életem van – de közben Isten rengeteg áldást adott az életemben, például számomra csoda, hogy most itt állhatok; emberileg sosem akartam prédikálni, de Isten így vezetett. Megtanultam, hogy érdemes odaszánnom magamat neki egészen, azóta sokszor elmondtam neki ezt újra és újra. Sokakban vannak megválaszolatlan kérdések Isten jóságával kapcsolatban. Miért engedi meg a szenvedést? Miért van pokol? Miért engedi meg a Sátán működését? A legrosszabb, amit tehetünk ezekkel a kérdésekkel, ha nem törődünk velük, de a szívünk mélyén kialakul bennünk egy érzés, hogy Isten nem is jó. A helyes hozzáállás az, hogy az ilyen nehéz kérdésekre megkeressük a választ: A Bibliában, prédikációkban, lelkipásztorokkal beszélgetve hiszem, hogy mindenre találunk olyan választ, ami megnyugtató és hiteles is. Ehhez kapcsolódik egy ige: „Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez.” (Zsolt 73,1) Ha nem kételkedek Isten jóságában, ha ez lesz az alapelvem, akkor az ő nevében mindig tudok reménykedni, és minden helyzetben hálát tudok neki adni. 4. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha bűnöket követek el. Úgy látom, hogy ha elkövetünk egy bűnt, attól még nem veszítjük el az üdvösségünket, viszont az Istennel való kapcsolatunk meg fog romlani. Mintha Péter nem Jézus felé lépett volna, hanem távolodott volna tőle – nem látta volna olyan jól, nem hallotta volna olyan jól a hangját.
Ha bűnöket követünk el, például irigyek, bántóak vagy lusták vagyunk, akkor rosszabbul halljuk Isten hangját, nem látjuk az ő akaratát. Lehet, hogy például Isten arra indít valakit, hogy tegyen bizonyságot a gyülekezetben. Azonban ha az illető előtte bűnt követ el, például összeveszik a családjával az imaházba induláskor, akkor utána nem fogja olyan jól hallani Istent, nem veszi észre, hogy az Úr bizonyságtételre indítja. Súlyosbítja ezt a lelkifurdalás is. Sokszor előfordul, hogy bűnt követünk el, rendezzük ezt Istennel, de utána az érzelmeink nem nyugszanak meg – esetleg meglátjuk, hogy bizonyságot kéne tenni, de úgy érezzük, hogy nem vagyunk méltóak rá. A megtérésem után én is évekig küzdöttem ezzel. Isten akarata persze az, hogy ne kövessünk el bűnöket; de ha esetleg mégis bűnt követtünk el, akkor pedig az, hogy minél előbb rendezzük vele, és boldogan menjünk tovább, ismét Jézusra emelve a tekintetünket, nem pedig leszegett fejjel, erőtlenül. Ehhez egy ige: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul” (Kolossé 3,5) Aki úgy látja, hogy különféle bűnök miatt nem tartja a szemét Jézuson, annak érdemes elolvasni a Kolosséiakhoz írt levél egész 3. fejezetét, Pál nagyon jól leírja, hogy a bűnök helyett hogy lehet az új embert felöltözni. 5. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha nem Isten rám szabott tervét követem. Istennek van egy csodálatos terve mindannyiunk életére. Nem csak egy olyan általános tervre gondolok, hogy Isten szeretné, ha mindenki megtérne, gyülekezetbe járna, aztán mennybe kerülne, hanem bizony nagyon személyre szabott, egyéni tervei vannak az Úrnak. Ha felfedezzük ezt a tervet, ha bele tudunk simulni az ő akaratába, akkor egy olyan hívő életet fogunk élni, ami tényleg gyümölcsöző, Krisztusra irányul, és ráadásul élvezzük is, hiszen erre vagyunk teremtve! Ha viszont nem ezen terv szerint élünk, akkor céltalanok leszünk, téblábolunk, langyos lesz a hívő életünk. Isten mindenkinek adott már születésünkkor különböző képességeket. A megtérésünkkor adott lelki ajándékokat is. Adott olyan körülményeket, olyan családot, olyan ismerősöket, olyan élményeket, amik mind teljesen egyedivé tesznek minket. Isten azért adta ezeket, mert neki van egy egyedi, ránk szabott terve. Én úgy látom, hogy egyre inkább felfedezem Isten tervét az életemre. Nem azért prédikálok itt most, mert szeretek a mikrofonnál állni, hanem azért mert hiszem, hogy ez Isten akarata, ő adott meg hozzá mindent, ami szükséges. Megkeresett telefonon pár napja egy hölgy, hogy menjek el nyáron vidékre egy gyerektáborba bizonyságot tenni. Néhány perc után egyértelműen úgy láttam, hogy nagyon hízelgő egy ilyen felkérés, de ez nem Isten akarata, nem passzol az ő tervébe, így végül nemet mondtam – hiszem, hogy Isten ezt akarta. Isten általában egyszerre csak egy lépést mutat meg, de azért hosszabb távon is láthatjuk a terveit sok esetben – nem részletesen kidolgozva, csak nagy vonalakban. Nem kell mindenkinek lelkipásztornak vagy misszionáriusnak mennie. Isten terve lehet az is, hogy valaki hűségesen helyt álljon egy munkahelyen, és úgy dolgozzon, úgy éljen, hogy az jó bizonyságtétel legyen. Isten terve a gyerekek hitben felnevelése is. Isten terve lehet egy elhívás egy szolgálatra, amiben aztán ki kell tartani, amikor nehéz, akkor is. Isten tervének a része lehet például egy olyan nem-hívő ember megismerése, aki nem ismer más keresztényeket, és nekünk kell világítanunk, Jézust képviselnünk számára.
Ismeri itt mindenki Isten rá szabott tervét? Tudja, hogy mik a lelki ajándékai? Felismerte, hogy Isten hol tudja őt igazán használni? Ha nem, akkor nagyon könnyű eltévedni, céltalanná válni, levenni a tekintetünket Jézusról. Ehhez kapcsolódik az igevers: „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efézus 2,10) Ha valaki nem látja még, hogy Isten őt milyen jó cselekedetekre teremtette, az szánja oda magát, tegyen meg mindent, hogy felfedezze Isten tervét. Megígérem, hogy óriási lökést fog adni a hívő életben előrehaladásban, ahogy felfedezzük ezt a tervet! 6. Könnyű elveszíteni Jézust szem elől… ha nem töltök elég időt Istennel. Ezt az utolsó pontot nem akartam már elmondani, amikor készültem, úgy éreztem, hogy bőven elég az előző öt pont is. Isten viszont nem hagyott nyugodni, és be kellett látnom, hogy nekem pont ezen a területen vannak mostanában a legnagyobb hiányosságaim. Jézus tökéletes volt, de még neki is szüksége volt rá, hogy sok-sok időt töltsön Istennel: De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. (Máté 14,23) A felolvasott történetben is látszik, hogy alvás helyett, órákat imádkozva beszélgetett Istennel. Amikor mi Istennel töltött időre gondolunk, akkor általában egy kijelölt bibliai szakasz elolvasása és imádkozás jut eszünkbe. Hadd bátorítsak mindenkit, hogy igyekezzen kihozni a lehető legtöbbet az Istennel töltött időből! Például nagyon hasznos csak csendben lenni Isten előtt, várni, hogy ő szóljon hozzánk a szelíd, csendes belső hangjával. Vagy például nagyon sokféle bibliatanulmányozási módszer létezik, érdemes többet is kipróbálni, variálni a módszereket. Ahogy a múlt hét vasárnap délután is szó volt róla, rohanó világban élünk, nagyon nehéz időt szakítani Istenre – pedig pont ez a legfontosabb. Velem is sokszor előfordul, hogy este hosszabban vagyok ébren, mint kéne, és aztán a reggelem kialvatlan rohanás – ilyen állapotban nehéz minőségi időt tölteni Istennel. Ugyanakkor megfigyeltem magamon, hogy az egész napom más lesz, ha Istennel kezdem, kvázi Jézusra emelem a tekintetemet már reggel. Jobban látom az ő akaratát nap közben, kevesebb bűnt követek el, több bennem a szeretet. Ha viszont Isten nélkül kezdem a napot, akkor általában rosszabbul alakulnak a dolgok, mert magamra figyelek, nem Jézusra. Végül most azt szeretném kérni, hogy gondoljuk végig az életünket egy kicsit. Mostanában sikerül minden helyzetben Jézuson tartanunk a tekintetünket? Vagy sokszor elfelejtkezünk róla? Ha eltereli a figyelmünket valami, akkor mi az? Karikázzuk be a listán azt, amelyik leginkább problémát okoz nekünk mostanában! Természetesen lehetnek más okok is, szabad egy hetedik pontot is a lapra írni, ha valaki szükségét érzi. Én is bekarikáztam, nekem az utolsó pont most a legaktuálisabb. Javaslom, hogy ha valaki nem tudja eldönteni, vagy túl sokat akar bekarikázni, akkor erre a 6-os pontra fókuszáljon, ez segít a többiben is. Amikor Péter elvette a tekintetét Jézusról, és süllyedni kezdett, Jézus nem hagyta őt ott, hanem egyből segített rajta, kihúzta, miközben azt kérdezte tőle: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Úgy gondolom, hogy a mi életünkben is sokszor a kicsinyhitűségünk a probléma. Nem hisszük el, hogy Isten fontosabb, mint a körülmények vagy mint más emberek, nem hisszük el, hogy ő jó, nem hisszük el, hogy ő jobb, mint a bűnök, nem hisszük el, hogy neki tényleg van egy terve az életünkkel, és nem hisszük el, hogy tényleg érdemes időt tölteni vele.
A következő napokban foglalkozzunk intenzíven a bekarikázott kérdéskörrel! Hiszem, hogy nagy hatással lesz ránk, ha felismerjük és kezeljük azt, ami gátol minket a vízen járásban, a gyümölcsöző keresztény életben. Ámen. ”Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra, a te utadon éltess engem!” (Zsolt 119,37)
