SOLT-TÉTELHEGY Üregkutatás földradarral
Szentpéteri József, az MTA BTK Történettudományi Intézet kutatójának felkérésére vizsgálatot végeztem a Bács-Kiskun megyei Solt város mellett található Tételhegy (Tételhalom) térségében. A vizsgálat célja a helyiek elbeszélésében több ízben említett „barlangok”, pincék meglétének bizonyítása, azok feltárása illetve elhelyezkedésük megállapítása volt. A vizsgálat során 2014. augusztus 30-án és szeptember 20-án helyszíni földradar méréseket hajtottunk végre a Szentpéteri József kutatásvezető, valamint a rendelkezésre álló szóbeli közlések és légifelvételek alapján által kijelölt szelvényeken. . A Tételhegy mérnökgeológiai jellemzése A helyszíni vizsgálatok leírása előtt, mindenképpen beszélni kell a Tételhegy és a hasonló földtani képződmények mérnökgeológiai, építésföldtani vonatkozásairól. Ennek indoka, hogy a bennük kialakult és kialakított természeti képződmények és objektumok keletkezése ezen ismeretek nélkül nem kellően átlátható. Nagy Balázs és munkatársai tanulmánya alapján rögzíthetjük, hogy a Tételhegy hordalékkúp hátterű eróziós maradványhegy, melyre a hazánkban sokfelé elterjedt, eolikus eredetű löszképződmény rakódott.1 A hazánk jelentős területét – majd’ 80 %-át – beborító, néhol több tíz méter vastag homoktömegből (löszből) kialakult dombok és a közéjük vágódott völgyek, vagy a peremükön kialakult löszfalak a kezdetektől fogva jó lehetőséget kínáltak környékük lakóinak pincék, üregek kivájására.
1 Nagy Balázs – Horváth Erzsébet – Bradák Balázs – Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: A tétel-halom kialakulása, belső szerkezete és domborzata
Lösznek az egyenletes szemnagyságú, szélfútta porból lerakódott (eolikus) üledékes talajt nevezzük. A szél esetenként igen messzire, akár több ezer kilométerre is elszállítja a porszerű anyagot, melynek huzamosabb időn keresztül megismétlődő lerakódása idővel vastag réteget képez. A lerakódásmentes időszakokban az egyre magasodó összleten a növények időről időre megtelepednek, gyökerükkel át- és átszövik azt, majd elhalnak. Az elhalt gyökerek mentén függőleges, csőszerű üreghálózat alakul ki, minek következtében a lösz üregei nagyobb térfogatot tesznek ki, mint a szemcsék – az ilyen talajt, kőzetet makroporózusnak nevezzük. A csövecskében kalcit rakódik le, mely megtölti azokat és ezzel állékonyságot ad a lösznek. Így az – száraz állapotban – akár 15-30 méter magas függőleges falban is megáll. Átázás következtében a lösz azonban nem csak kohézióját veszíti el, hanem a víz a cementálást adó mészanyagot is feloldja, megszüntetve ezzel a kötést. Az átázás igen könnyen bekövetkezik, mivel a víz a függőleges csövecskéken gyorsan át le tud jutni a mélyebb részekbe. A mélyebbre mosott kalcit a víz elpárolgásával újra kiválik, néha mogyoró nagyságú vagy még nagyobb konkréciókká (csomókká) alakul, melyeket „löszbabáknak” nevezzük. Az átázott talaj bármilyen kis mértékű erőhatásra, de nem ritkán saját önsúlyánál fogva is megroskad, ami súlyos károkat okoz. Jól ismert a balatonfűzfői vasútvonal 1910-es évekbeli elöntése, a dunaújvárosi magas part omlása vagy napjainkban Kulcs település és a Solttal szomszédos Dunaföldvár löszmagaslatainak leomlása. A lösz tönkremenetelének több formája is ismert: löszmélyutak, dolinák, partfalak és löszkutak alakulnak ki suvadás, csúszás illetve rogyás hatására.
Jellegzetes löszképződmények: löszmélyút (Simontornya, Tolna megye) és löszfal (Tüskevár, Veszprém megye)
Suvadásnak a lejtőben végződő kőzettömeg egy részének lecsúszását nevezzük, mely jellemzően homokos illetve agyagos talajban jön létre. A megsüllyedt térszín alsó része kitüremkedik, az eredeti lejtő S alakot vesz fel. Ennek lösztalajra vonatkozó formája a tömbös vagy szeletes
suvadás,
melynek
a
közelmúltban a Duna túlsó partján lévő
Dunaszekcsőn
lehettünk
tanúi. Dunaszekcső (Tolna megye), partfalomlás, melyben egy ház is megsemmisült
Rogyásnak azt nevezzük, amikor a kőzettömeg oldalirányú kitérés nélkül hirtelen, nagy mértékben tömörödik. Ezen tönkremenetelek kialakulásában jelentős szerepet játszanak antropogén (azaz az emberi tevékenységre visszavezethető) hatások. A löszmélyutak kívájódásának legtöbbször az ilyen területeken mozgó járművek az okai (főként a korábban használatos, vasabronccsal ellátott szekerek nyomai), a partfalak nem ritkán az építési célra történő homokbányászat, vagy éppen a pincevájás nyomán alakulnak ki, de Tokaj-hegyaljáról ismerünk olyan feljegyzést, hogy például löszkút kifejlődéséhez vezetett néhány szőlőkaró beverése a lösztalajba! A lösz eróziója néha elképzelhetetlen gyorsasággal játszódik le: 1961 júniusában a szekszárdi dombvidéken egy másfél órás felhőszakadás után a löszben húzódó mélyutak több mint felén komoly károsodások keletkeztek, 8-10 százalékuk használhatatlanul szakadékossá vált. A lösz tönkremenetelének sok esetben a löszösszletbe települt agyagrétegek az okai. Akár 12 cm-es ferde agyagsáv is már a lösz megcsúszását okozhatja, ami suvadásokhoz vezet. A Tételhegy 1985-ben készült talajvizsgálata több ilyen, különböző mélységben húzódó agyagrétegre mutatott rá.
Az ember a kezdetektől fogva kihasználta a löszdombok, löszpartok kínálta lehetőségeket. Bányászta a homokot építőanyagnak, egyes iparágak segédanyagainak – és vájta, kitermelte azért is, hogy benne pincéket, odúkat alakítson ki. Szinte magától értetődő, hogy nem csak bányalyukak, nem csak borospincék alakultak ki a
löszfalakban,
a
homokdombokban,
de
hajléknak alkalmas odúk, barlanglakások is.
Löszbe vájt pincék (Ozora, Szekszárd – Tolna megye)
A vizsgálatok alapján a Tételhegy keleti határán a barlangok kutatása szempontjából az alábbi három jellegzetes löszképződménnyel találkozunk: - függőlegesen megálló löszfallal, - a suvadásból eredő rézsűfeltöltődéssel illetve - a jelenleg mezőgazdasági művelés alá volt területen legalább egy darab löszkúttal. Ez utóbbi jelenségről a következő fejezetben szólok részletesen. A Tételhegy vizsgálat alá vont keleti halomszegélye korábban – még nem is olyan régen – jellegzetes löszpartként állt. Erre utal, hogy benne a korábbi, 2009-es kutatások során szabályosan kialakított pincebejáratot találtak, s a visszaemlékezések egy vasajtós bejáratról is szólnak.
A meredek partoldal helyén napjainkra egy viszonylag járható rézsű található. A löszpartok jellegzetes tulajdonsága, hogy a meredek falról lehulló anyagtömegek a partfal lábánál rézsűt képeznek.
Legismertebb
példája
ennek
a
balatonkenesei ún. „Tatárlikak” alatt kifejlődött, több tíz méter magas rézsű. Rézsűképződés a balatonkenesei „Tatárlikak” térségében (forrás: Lóczy L.)
A leomló és rézsűt képező anyaghalom a löszfalat megtámasztja, egyúttal a falban található objektumokat (például pincebejáratokat) eltakarja, elfedi. Jól megfigyelhető a folyamat a mellékelt (a Tolnaidombság egyik településén készült) fényképfelvételen.
A rendelkezésre álló források bemutatása és elemzése (a helyiek elbeszélései és a rendelkezésre álló fotódokumentációk) A visszaemlékezések vizsgálata és összevetése a löszterületeken kialakult pincék, üregek tulajdonságaival Pincék, barlangok, más földalatti objektumok kutatása során a különféle szakágak által felkutatott adatokat, ismérveket egymással össze kell vetni, majd ennek alapján kell megtervezni a helyszíni kutatást. A Szentpéteri József által rendelkezésemre bocsátott dokumentumokban sűrűn szerepelnek azok a visszaemlékezések, melyek a Tételhegy alatti barlangokról szólnak. Ezek részletes ismertetését most mellőzöm, ám az azokból levonható következtetések összefoglalása elengedhetetlen. A visszaemlékezők gyerekkorukban jártak a Tételhegy üregeiben vagy abból a korból említettek ismerősöket. A gyermekek emlékezőtehetsége legtöbb esetben kiváló, gondot csak az őket körülvevő világ, tárgyi környezet fizikai méreteinek felidézése okoz. Jó példa erre, hogy a 10-15-16 éves gyerekek a saját testükhöz viszonyítható tárgyak, objektumok nagyságát jól meg tudják becsülni, de az annál nagyobb méreteket már nem. Jó példa erre, hogy a visszaemlékezésekben a Tételhegyi barlang bejárata 120-150 cm szélességűnek, és kúszható magasságúnak (60-80 cm) kerül leírásra. Ebben ugyanúgy egységesek az elbeszélések, mint abban, hogy a járat egy idő után kiszélesedik, már felállva járható. Ezzel szemben a barlang hossza a visszaemlékezők szerint 10 és 50 méter között változik. Ez a nagy különbség az említett, gyerekkori becslési nehézségekre vezethető vissza – s nem szabad elfelejtkeznünk arról a tényről sem, hogy a földalatti világban az ember sokkal nehezebben tájékozódik és becsüli meg a távolságot, mint a felszínen járva. Nézzük ezek után azokat a tényeket, melyek egyértelmű adatokat szolgáltatnak a barlang (barlangok) vonatkozásában. ♦ A barlang a legtöbb visszaemlékező szerint a ma szántónak használt lejtőről nyílt, azaz nem a löszfal partoldalából. Egy fő említi, hogy rokona kötélen ereszkedett le a barlangba, ami viszont függőleges nyílásra utal.
♦ A 2009. évi feltárás során egy pincebejáró került elő, mely fotózása és méreteinek felvétele után visszatemetésre került. Az elbeszélések nem szólnak arról, hogy a helyiek által meglátogatott barlangból kijárat vezetett volna a partfalba (ha így lett volna, akkor ez eléggé jelentős körülmény lenne, de senki nem említ ilyet). Egyetlen visszaemlékező sem említ olyan tényt, mely arra utalna, hogy az általa ismert barlangnak két bejárata lenne. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a vizsgált területen feltehetőleg három egymástól független járat létezett, melyek közül kettőnek a bejárata a mezőgazdasági művelés alatt álló területen, egynek pedig a löszfalban volt. ♦ Az elmondások szerint a barlang bejárata szűk, alig 150 cm széles, és csak kúszva járható magasságú volt, de a bejárat utáni szakaszon kiszélesedett és nem voltak belőle elágazások. ♦ ♦ Ugyanakkor az elbeszélések alapján nincs információnk arra a fontos adatra nézve, hogy milyen irányban haladt a barlang. Többen is a járat végének határozott, egyenes fallal történt lezárásáról szólnak. Az a körülmény azonban, hogy a visszaemlékezők közül többek szerint is a barlang tere kiöblösödött, a bejárati szűkület után fel lehetett állni benne, a terepviszonyokkal összevetve arra utal, hogy az a járat,melybe bebújtak, a déli irányba, a terep emelkedésének irányába haladt. ♦ Több visszaemlékezés szól arról, hogy már a korábbi időkben is használták a járatokat. Az 1848-1849-es szabadságharc idejéből és 1919-ből is vannak emlékek. ♦
A barlang(-ok) bejáratát egy, az 1960-as évek végén történt baleset miatt lezárták,
betömték. ♦ Az elbeszélések közül több szól arról, hogy a „barlang” bejárata kővel volt kirakva, de rendelkezésünkre áll ennek ellentmondó visszaemlékezés. Ez szintén annak bizonyítéka, hogy több barlang- illetve üreglejárat létezett. ♦ Az elbeszélések egy része arról szól, hogy nem csak itt, de a Tételhegy másik részén (a volt iskolánál) is létezett egy „barlang”, s egyesek szerint ez összeköttetésben volt a vizsgált terület járataival. Feltehető, hogy ott egy pincejárat volt, az összeköttetést nagy valószínűséggel ki lehet zárni a távolság miatt.
A légifényképek vizsgálata A fentiek fényében szükséges megvizsgálni a rendelkezésre álló, korábbi évtizedekben készült légifelvételeket. ♦ Több, a rendelkezésemre álló, 1950-től 2003-ig terjedő időszakban készült felszíni fotón és légifelvételen
a
helyi
„barlanglejáratnak”
jelzett
művelés
alatt
inhomogenitásra
lakosok helyen
álló
lejtő
utaló
határozott
által
(azaz
alsó
a
részén) anomália
figyelhető meg. Ezek közül főként az olyan felvétel ad jó bizonyítékot, mely a vegetációs időszakon kívüli
időpontban készült.
Ilyen
például a 2005. februárjában a felszínről északi irányból készített felvétel, de az anomália jól felismerhető a 2003-ban készült légifelvételen is.
♦
Az 1954-ben, a növényzet vegetációs
időszakában készült, szintén jó felbontású felvételen a helyiek által említett helytől délkeleti irányban, a volt Bajnok-tanya közelében, közvetlenül a partfalszegély mellett határozottan kivehető egy fehér szabálytalan folt. Ez arra utal, hogy itt a növényzet nem fejlődött ki – azaz a talajban olyan inhomogenitás helyezkedett el, ami a növényzetben is megmutatkozott.
♦
Az 1959 szeptemberében készült
fényképen ugyanezen a helyen már egy jelentős méretű horpa figyelhető meg. Mélysége
még
nem
olyan,
hogy
erősebb elváltozást okozna a felszínen, de kör alakja már jól kivehető.
♦ Az 1966. szeptemberi felvételen a horpa már tisztán kivehető, és a mezőgazdasági művelés nyomvonalából látható, hogy a műveléssel ezt a területet kikerülték. Tehát ebben az időszakban a kürtő nyílása szabadon volt. E
tényeket
összevetve
az
egyik
helyi
elbeszélésével, határozottan állítható, hogy ez az objektum volt az a bejárat, melyen édesapja és annak egyik barátja kötélen leereszkedett. A horpa a későbbi felvételeken már csak nagyon halványan figyelhető meg. Ez a tény egyezik azokkal a szóbeli közlésekkel, miszerint a barlang lejáratát az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején megszüntették. A rendelkezésre álló és elemzett előzmények alapján megállapítható, hogy ezen a helyen a löszformációk különleges típusa, egy löszkút, valamint az azzal kapcsolatban lévő üreg megléte valószínűsíthető. Löszkút formáció kialakulása és jelenléte a Tételhegyen A löszképződmények tetején kialakuló, jellemzően függőleges vagy közel függőleges kürtő alakú geológiai képződményt löszkutaknak nevezzük. Kialakulásuk oka elsődlegesen a felszínen mozgó víz, de mélyülésükben a löszösszletnek a víz által szállított szilárd részei is szerepet játszanak.
A folyamat hasonló ahhoz, ahogyan a karsztos kőzetekben az ún. „ördöglikak” alakulnak ki. A korróziós mélyedésbe bejutó víz nem csak önmagában mélyíti azt, hanem a magával sodort talajszemcsék is koptatják az üreg alját. Ezt fokozza a lösztömegben lévő konkréciók (löszbabák) víz által keltett örvénylő – körbeforgó – mozgása. A löszbabák a víz energiájának hatására önmaguk körül is forognak és ezáltal igen intenzív koptatóhatást fejtenek ki. Ezeknek a folyamatoknak a következtében igen rövid idő alatt – nem ritkán hetek alatt – jelentős méretű, többnyire kör keresztmetszetű, üst formájú mélyedés, majd kürtő alakul ki a lösztalaj felszínén, vagy nem ritkán annak felszíne alatt. Amennyiben ez a folyamat a lösztömeget fedő talaj, termőföld alatt alakul ki, csak akkor lehet felfedezni, ha maga a termőföld is beszakad. A megfigyelések szerint a fent leírt mélyítő hatás következtében a löszkutak talpa szélesebb, mint a felfelé irányuló kürtő,
számos
ilyen
löszkút
alján
kifejezetten nagy méretű kiszélesedést (eróziós üstöt) találunk. A talpon a löszkút oldalfalából lehulló anyag gyűlik össze. A löszkútba talpán a víz a legrövidebb utat megkeresve – s nem mellékesen drénhatása révén a környezetéből további vizeket is magához vonzva – tekintélyes mélységű és átmérőjű függőleges kürtőt alakít ki. A löszkút alján a bekerülő víz horizontális vágatokat (vízmosásokat) váj, ezért a löszkutak jellemzője a legközelebbi partfallal összekötő vízszintes vagy közel vízszintes, jellemzően szűkülő majd újra kiszélesedő járat. Amikor ez eléri a közeli partfalat, a kiömlő víz nyílást mos ki, mely gyakran „rókalyuk” alakot vesz föl. Érdemes megjegyezni, hogy a helyi lakosok közül Fatalin Gábor megemlít egy rókalyukat, melyet vízmosás alakított ki. Sajnos szavaiból nem lehet beazonosítani, hogy ez a képződményt itt, vagy a Tétel-halom valamely más részén fedezte-e fel.
A rendelkezésre álló légi fotók és elbeszélések igazolják, hogy a Tételhegy ezen területén valóban egy löszkút kialakulásnak lehettünk tanúi. Az 1954-es, 1959-es és 1966-os fényképeken jól látható a kialakulás folyamata. A korábbi felvételen a horpa mélysége még nem olyan, hogy erősebb elváltozást okozna a felszínen, de kör alakja már jól kivehető. Tehát ekkor még nem nyílt meg a felszínre a kürtő, s a művelés mikéntjéből az is feltételezhető, hogy a területet használóknak nem volt tudomása annak létéről. De a visszaemlékezésekben olvashatunk „rókalyukak” meglétéről, melyek valószínűleg a fent említett kiömlő nyílások lehettek. Az 1966. szeptemberi felvételen a löszkút kürtője már határozottan kivehető, oldalfala árnyékot vet, de ami még fontosabb: a kürtő környékén történt mezőgazdasági művelés nyomaiból egyértelműen látható, hogy a szántással a kürtőt kikerülték, lejtőirányban mindkét oldalról hosszan elnyúló sávot hagytak el. Ez azt bizonyítja, hogy ekkor a kürtő már a felszínen is megjelent. Azaz e két időpont között történhetett az a beszakadás, melyről más visszaemlékező tesz említést, és mely szerint munkagép alatt szakadt be a tételhegyi „barlang”. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért nem jelentkezett a felszínen korábban a löszkút, illetve miért az 1960-as évek elején került csak elő, amikor az minden valószínűség szerint már korábban is létezett? Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy a felszín alatt beomlott és eltakart objektum feletti mezőgazdasági területen az intenzív, nehéz munkagépekkel, kombájnokkal történő művelés csak az 1950-es években kezdődött meg, és a talajtakaró termőföld rétegen ezáltal jelent meg akkora (addig nem tapasztalt) terhelés, ami a löszkút kürtőjének megnyílásához (szaknyelven: felszakadásához) vezetett.
A földradar mérés leírása, alapelve, a mérőműszer bemutatása A radarmérés nagyfrekvenciás (25 MHz-től 1 GHz) hullámok kibocsátásán és visszaverődésén alapul. Az eltérő fizikai tulajdonságokkal rendelkező anyagok (kőzetek) határán a nagyfrekvenciás hullámok egyrészt visszaverődnek, másrészt elnyelődve folytatják útjukat a következő réteg irányába. A visszaverődés és az elnyelődés mértéke a különböző kőzetekben más és más. Ilyen magas frekvencián ezeket a tényezőket már a relatív dielektromos állandó (εr), az elektromágneses hullám terjedési sebessége (V) és a csillapítás mértéke (β) határozza meg. Az alábbi táblázat különféle kőzetek 100 MHz-en mért értekeit mutatja:
(forrás: Dövényi-Lipovics: Geofizikai terepgyakorlat) Amint látható, a levegő, a víz, a jég csillapítása igen alacsony (jégmezőkön akár 5 km mélységben is hatásos a földradar), míg az agyag- és iszaprétegekben igen erős, ezért ilyen kőzetekben, talajokban a földradar rendszerint hatástalan. A táblázatban felsorolt sebességértékekből meghatározható az anyagra jellemző hullámhossz is (λ = V f , azaz pl. vízben, 100 MHz frekvencián 33 cm), ezáltal becsülhető a mérések felbontóképessége. A tapasztalatok szerint a radar által alkotott szelvényen két réteghatár akkor különíthető el, ha a köztük lévő távolság legalább a hullámhossz fele-negyede. A hullámok terjedésében beállt változást
a
radarkészülék
anomáliaként jelzi, ami minden esetben a vizsgált kőzettömeg inhomogenitására Inhomogenitás
lehetséges
utal. az
altalaj (a vizsgált kőzetösszlet) anyagának változása miatt, de lehet a felszín alatt húzódó idegen test, tárgy miatt is.
Szilárd anyaggal körülvett térben (azaz üregben) a hullámok terjedési tulajdonságai mind a belépéskor, mind az üregből történő kilépéskor jelentősen megváltoznak. Az üregbe érkezéskor elhajolnak, az üregből való kilépéskor reflektálódnak, ezért az üreg reflexiós kép formájában jelentkezik a radarképen. Ezért a földradar igen alkalmas üregek, nagy átmérőjű vezetékek feltérképezésére. A földradar egy jelet kibocsátó adó- és a visszavert jelet felfogó vevőantennából és a feldolgozást végző egységből áll. Az adó rövid
idejű,
ismétlődő
elektromágneses
impulzussorozatot bocsát ki a talaj irányába, miközben a talaj fölött mozog. A mai, korszerű,
a
műszaki
gyakorlatban
jól
használható földradarok kézzel mozgatható szerkocsin kerülnek elhelyezésre. A különböző dielektromos állandójú anyagok határfelületéről
az
elektromágneses
jelek
visszaverődnek, illetve elnyelődnek s ezeket az eltelt időt figyelembe véve a feldolgozó egység grafikusan (monitoron) ábrázolja. A korábbi radarok esetében (az 1990-es években) még szükség volt egy utólagos feldolgozás elvégzésre (melynek kiinduló adatai a mért terjedési és visszaverődési sebesség, a talajminőség, az alkalmazott frekvencia stb. voltak), a modern számítástechnika alkalmazásával ma már azonnali (real-time) vizsgálatot lehet végezni. A radarmérések során a műszer regisztrálja a radar előrehaladását, és a megtett út függvényében állítja elő a feldolgozott mérési eredményeket, melyeket két dimenziós ábrán jelenít meg.
Egyenetlen talajon a mérési jelek grafikonjai követik a radarkészülék himbáló mozgását, ezért értelmezésük megfelelő gyakorlatot kíván. A felvételeken jellegzetes reflexiókat és interferenciát (azaz zavarokat) mutatnak a föld alatt elhelyezkedő tárgyak, melyek lehetnek elektromos áramot továbbító vezetékek, fémtárgyak, de akár víz- vagy gázvezeték csövek is. A modern radar berendezések vizsgálati paraméterei különféle határok között – gyárilag meghatározott, de rendszerint minimális értékben – változtathatóak. A mai modern radarberendezéseken például előre beállítható a vizsgált talaj minősége (száraz, nedves, esetleg agyagos) és a felbontás mértéke. Az üregek, eltemetett pincék feltárására irányuló geofizikai kutatások során – a más célú (pl. bányászati) kutatásokkal szemben – mindenképpen célszerű beszerezni minél több, a kapcsolódó tudományágak körébe tartozó egyéb adatot, forrást, és ezek elemzésével, a helyszíni mérésből származó adatok összevetésével lehet jó hatásfokú eredményt elérni. Jelen tanulmány készítője abban a szerencsében részesült, hogy közreműködhetett a modern, számítógéppel elemzett földradar technológiával elvégzett első hazai üregkutatásokban az 1990-es évek elején. Az akkori Eötvös Loránd Geofizikai Kutató Intézet szakemberei (Törös Endre, Pattantyús-Ábrahám Miklós, Hermann László) a Budai Vár, a kőbányai pincerendszerek kutatása során alakították ki azokat a technikákat, melyek napjainkra olyan mértékben fejlődtek, hogy egyre pontosabb és jobb eredmény élhetünk el általuk.
A helyszíni mérések leírása A földradar mérésekre a Tételhegy észak-északkeleti oldalán 2014. augusztus 30-án és szeptember 20-án került sor. Az első alkalommal jelen voltak Szentpéteri József, valamint segítőként munkatársai. A második alkalommal Szentpéteri József és Schlammer Zsuzsanna földtudományi mérnök volt jelen. A mérések során az időjárás meleg, száraz, napos idő volt, a mérést zavaró körülmény nem lépett fel. Az első és a második mérés között eltelt időszakban a területen igen sok csapadék hullott. A Tételhegy keleti oldalán húzódó földút egy szakasza belvíz miatt járhatatlan volt. A mezőgazdasági művelés alatt álló mérési helyeken a második mérés idején a talaj közepesen nedvessé és erősen szabdalttá vált. A mérések 350 MHz-es antennával történtek. A mérési mélységek a közelítő mérések alapján száraz talajállapothoz és 3,5-4,5 m-es illetve 3-7,5 méteres beállítással történtek. A 2014. augusztus 30-i mérés alkalmával három mérési hely került kijelölésre. Az 1. hely a löszdomb keleti oldalán húzódó löszfaltól távolabb, a „templom-domb” irányában (észak-nyugatra) 3 x 15 méteres sávban került meghatározásra. Ennek oka, hogy több helyi lakos is ezt a helyet jelölte meg a barlangok helyének. A 2. mérési hely a keleti halomszegély mellett közvetlenül, a 2009. évi feltárás során előkerült pinceszáj vonalában. A 3. mérési hely a lejtő aljában, már majdnem vízszintes felületen, a légifelvételek által anomáliát jelző helyszínen. A 2014. szeptember 20-i mérés alkalmával két mérési hely került kijelölésre. A 4. mérési hely a légifelvételeken löszkútként megjelenő objektum vonalában, közvetlenül a halomszegélytől kiindulva került meghatározásra. Az 5. mérési hely a korábbi 1. mérési helytől északra, attól kb. 20 méterre, a lejtőn jól kivehető kiemelkedés (utólagos visszatöltés) helyén került meghatározásra. Amint a korábbiakban ismertettem, a második mérés időpontja előtt a területen intenzív, hosszú ideig tartó csapadék volt. A földradar mérési képein a talajvíz megnövekedett mennyisége jól megfigyelhető a korábbi mérésekhez képest (a zölddel jelzett területek a talajvízről reflektálódó hullámokat jelzik a szemlélőnek).
Az 1. mérési hely és az elvégzett mérés leírása Az 1. sz. mérési vonalon 3x15 méteres vonal került kijelölésre. Ennek oka, hogy egyes helyi lakosok nagy bizonytalansággal,
de
itt
jelölték meg az
egykori
barlang lejáratát, illetve a hagyományok szerint egy járat vezetett a partfal felől az egykori templomdomb irányába. Az 1. mérés 1. szakaszában inhomogenitásra utaló anomáliát jelet nem jelzett a műszer. A mérés 2. szakaszában 5,0 – 9,0 méterek között erős anomália mutatkozott. Az 1. mérés 3. szakaszában ismét nem mutatkozott jelentős anomália. Ezért a szelvények besűrítéséről született döntés: az előbb említett 2. szakasztól 2 méterre jobbra a 2a szelvény, illetve 2 méterrel balra a 2c jelű szelvények felvételére került sor.
Az egyes szelvényekben az alábbi anomáliahelyek mutatkoztak: 2a szelvény: 7,0 - 9,5 méterig erős anomália, 7,2 méternél erős folt 2b szelvény: 6,0 – 9,5 méterig erős anomália 2c szelvény: 5,0 – 9,0 méterig erős anomália, 8,9-9,0 méternél reflexiós ív.
A 2. mérési hely és az elvégzett mérés leírása A mérési hely a korábban (2009. évben) feltárt pinceszáj vonalában került kitűzésre. A terep ezen a helyen erős lejtőt képez. A mérési vonalak a Szentpéteri József által kijelölt pont két oldalán lejtő és emelkedő irányban 5-5 méter hosszban (azaz összesen 10 méter hosszban kerültek kijelölésre. A három szelvény
egymástól
való
távolsága csapásirányban 2-2 méter volt. A mérésre – a műszer védelme és
az
egyenletes
mozgatás
érdekében a lejtőn emelkedő irányban Mindhárom
került
szelvényben
kétszeri mérésre került sor.
Az 2. mérési hely szelvényeinek kitűzése
A mérések a felszín alatt mindhárom szelvényben olyan inhomogenitást jeleztek, mely nagy valószínűség szerint üreg jelenlétére utalnak. Az inhomogenitások helye az egyes szelvényekben: 1. szelvény: 1,0 – 2,0 méter között és 4,0 – 5,0 méter között. 2. szelvény: 1,0 – 1,5 méter között és 5,0 – 7,0 méter között 3. szelvény: 5,0 – 6,0 méter között és 7,5 – 10,0 méter között.
sor.
A 3. mérési hely és az elvégzett mérés leírása
A 3. mérési hely kijelölése szintén a helyiek elbeszélése alapján történt. Koordinátáit az alábbi ábra mutatja be. A három szelvény egymástól való távolsága csapásirányban 2-2 méter volt. A 3. mérési hely 1. szelvényében 4,0 – 8,0
méterig
folyamatos,
inhomogenitásra utaló anomáliát jelzett a műszer. A jelzés miatt – az esetleges zavarás kiszűrése érdekében - ismételt mérésre is sor került, de a folyamatos anomália továbbra fennállt. A 2. szelvényben 3,0 – 4,8 méterig határozott erős anomália jelentkezett, ám 4,8 – 6,2 méterig a teljes mérési mélységben
megszakad
az
inhomogenitásra
utaló
anomália, majd, majd 6,2 – 7,2 méter között az előzőhöz hasonló anomáliát jelzést mutatott a műszer. A mérési kép rendkívülisége miatt itt is ismételt mérést hajtottam végre, de a mérési kép ugyanazt mutatta. A 3. szelvényben az előző szelvény esetében leírt jelenséget tapasztaltuk: a folyamatos inhomogenitást jelző anomália 3,4–4,0 méter között megszakad, a teljes mérési mélységben hiányzik. Ebben a szelvényben szintén ismételt mérés történt, a mérési kép azonos volt az első méréssel.
A 4. mérési hely és az elvégzett mérés leírása
A mérési hely kijelöléskor elsőként egy lejtő irányú 25 méter hosszú szelvény került megvizsgálásra. E mérés képének elemzése jól megkülönböztethető inhomogenitást mutatott. Az interferencia vonalak szétágazó képet mutattak, ami a felszín alatti inhomogenitás szélesedését jelzik.
Az
anomália
történt
helyének
meghatározása
lejtőirányra
merőleges,
terepen után
a azaz
csapásirányú szelvények kerültek kijelölésre. A mérési szelvények távolsága 1-1 méter volt. Az 1. szelvényben 5,0 – 6,0 méter között inhomogenitásra utaló jelet figyelhettünk
meg
2
méteres
mélység alatt. A 2 szelvényben ismét 4,8 – 5,6 méter között fedezhető fel olyan anomália, mely mindenképpen felszín alatti hiány (üreg) meglétére utal. Az interferencia vonalak itt összetartóak. A 3. szelvényben az inhomogenitásra utaló anomáliák 4,5 és 5,5 méter között láthatóak.
Az 5. mérési hely és az elvégzett mérés leírása
A mérési hely a korábbi 1. mérési hely közelében, de attól déli irányban került kijelölésre azon a helyen, ahol több helyi lakos is az egykori barlang bejáratát mutatta meg. A terepen itt egy, a terep lejtőszögétől némileg eltérő magasságú, kissé kiemelkedő domborulat vehető ki. A mérési szelvények távolsága ezen a helyen szintén 1-1 méter volt. Az 1. mérési szelvényben 4,0-5,0 méterig tapasztaltunk anomáliát. A 2. szelvényben 2,0 – 4,0 méter között, míg a 3. szelvényben 2,0 – 5,8 méterig határozott anomália látható. Ez arra utal, hogy az itt a felszín alatt húzódó inhomogenitás lejtőirányú, szélesedő alaprajzot mutat.
Az 5. mérési 3. szelvénye
A rendelkezésre álló adatok, vizsgálatok összevetése, következtetések levonása 1. Az 1. és 5. mérési hely vonatkozásában tett megállapítások Az 1. és 5. mérési hely mindenképpen együtt kezelendő, mivel a helyiek elbeszélésében innen indult a „barlangi” járat. A légifelvételeken 1950-től 2003-ig valóban ezen a területen jelentős, az altalaj minőségére utaló elváltozás figyelhető meg. A radarmérések minden esetben a felszín alatti inhomogenitásra utaló anomáliát jeleztek. E három vizsgálati tényező összevetésével nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az egyik üreg („barlang”) bejárata innen indult, ám már betöltésre került. Iránya a helyiek visszaemlékezései és a radar mérések szerint a domb emelkedése (déli) irányában volt. Ennek pontosítása érdekében helyszíni feltárás vagy újabb, a jelenleginél sűrűn szelvényezésű geofizikai mérés javasolt.
2. A 2. mérési hely vonatkozásában tett megállapítások Ezen a helyen a földradar mérések egy, a löszfaltól kiinduló, de arra nem merőlegesen haladó, hanem déli irányba elforduló üreg jelenlétére utalnak. Ez az üreg egyértelműen a korábbi ásatások során feltárt nyílásból induló, a löszfalakban szokásos pincejárat, melyről azonban a helybéliek csak egy esetben szólnak. A földradar által mutatott anomáliák nagyjából 1,5 mélységtől felfelé 0,8 – 1,0 méter magas olyan képződményt jeleznek, melynek reflexiós tulajdonságai eltérnek a környezettől Ebből arra lehet következtetni, hogy az itt található egykori pinceüreg keresztmetszete részben fel van töltve, felette csak egy 0,8-1,0 méter magas üreg található. Egy fontos tényezőre fel kell hívnom a figyelmet: A helyszínen jelölt azonosítási pontok azonban nem pontosan az üreg felett helyezkednek el, melynek oka, hogy a radarmérés a nagyjából 10-12 fokos lejtőn emelkedő irányban történt. A radar berendezés antennája a haladási irányra merőlegesen bocsátja ki a jeleket. A lejtés miatt tehát a radar nem függőlegesen mért, hanem a rádióhullámok beesési szöge a függőlegestől 12 fokban eltért. Tehát a mérési képet korrigálni kell a fenti beesési szöggel az aláábi vázlatrajz szerint.
3. A 3. mérési hely vonatkozásában tett megállapítások A 3. mérési hely vonatkozásában az alábbiakat rögzíthetjük. A kijelölt mérési hely a Tételhalom északi lejtőjének talpánál helyezkedik el. A terepviszonyokból, a közeli gémeskút vízszintjéből és a lejtésviszonyok elemzéséből megállapítható, hogy ezen a területen a talajvíz már olyan magasságban van, hogy itt üreg vagy pince ásása teljes bizonysággal kizárható.2 A rendelkezésre álló, 1990-es években Otto Braasch által készített fotókon ellenben a növényzet ezen a helyen erős eltérést mutat a környezetétől. A légifelvételek, valamint a földradar mérések véleményem szerint itt a föld alatt elhelyezkedő, nagyjából négyszögletes építményre utalnak. Az építmény – a Tételhegy történeti előzményét ismerve – lehet az egykori erődítmény bejáratát védő, szilárd anyagból készült építmény (például őrtorony), de lehet olyan mesterséges tereptárgy maradványa is, mint egy védőárok vagy földsánc. Ugyanilyen földsánc került felfedezésre már a Tételhegy más részén is. Az itt végzett mérések a 2. és 3. szelvényben mutatnak olyan képet, mely mindenképpen pontosításra szorulnak. Mindkét szelvényben ugyanis az anomáliaterület határozott vonallal megszakad, mely „folytonossági hiány” a radarmérés teljes mélységében megmutatkozik. A hiányok olyan, természetes állapotú objektumra utalnak, melyek az elektromágneses hullámoknak nem okoznak akadályt. Azaz ezen a helyen olyan objektum fekszik a felszín alatt, melynek tulajdonságai jelentősen eltérnek a környezetétől, ugyanakkor határozott függőleges irányban mélyen lenyúlik az altalajba. Ez lehet szilárd anyagú építmény vagy az például itt lehet egy kút, verem is. Felhívom a figyelmet a Tételhegynek a III. katonai felmérésen látható ábrázolására. A térképen a Tételhegy észak-keleti részén egy határozott bevágás látható, mely a löszhegyekben nem ritka löszvölgyre (ún. szurdikra) hasonlít. Nem elképzelhetetlen, hogy itt ebben az időben egy, a halomra bevezető völgy vagy út feküdt, melynek maradványait a 3. mérési helyen a radarmérés kimutatta. A löszvölgyek jellemző tulajdonsága (a korábban ismertetett löszkutakhoz hasonlóan), hogy bizonyos természeti és antropogén hatásokra kibővülnek, vagy éppen szakadoznak, megsemmisülnek. A III. katonai felmérés adatait és térképeit a történettudomány nagymértékben valósnak, elfogadhatónak veszi, ezért érdemes lenne célzottan ebből a korból információt felkutatni a Tételhegy állapotáról. 2 A 2014. szeptember 20-án megtartott mérés időpontjában a környező terepen a belvíz olyan magasan állt, hogy gépjárművel nem volt megközelíthető a mérési hely.
4. A 4. mérési hely vonatkozásában tett megállapítások A 4. mérés a légifelvételeken látható löszkút helyének meghatározására irányult. A lejtőirányú hosszmérés által mutatott anomália-helyen keresztirányú (csapásirányú) mérések történtek besűrített távolsággal. A mérések egyértelműen valamilyen, a környezetétől eltérő, függőleges inhomogenitásra utaló jelet mutatnak. Az anomália a felszíntől 1,5 méterre kezdődik és 3 méteren túl is tart. Az egyes mérési szelvényeken egyértelműen kivehető az anomália függőleges, kiszélesedő futása, mely a szelvényképeken jelölésre került. A 4. mérési helyen ugyanúgy figyelembe kell venni a lejtőszögből adódó irányeltérést, mint azt a 2. mérési helyen részleteztem. Itt – mivel csapásirányú mérés történt – a feltárt anomália tényleges helye emelkedő irányban, a lejtő 12 fokos dőlésével korrigálandó. Felhívom a figyelmet, hogy mind a 2., mind a 4. mérési helyen végzett földradar mérés szelvényei szerint az inhomogenitást jelző anomáliák a felszínig hatolnak. Ez azt jelenti, hogy ezekben a térségekben a talaj jelenleg sem stabil, azaz újabb beomlás bármikor előfordulhat. Javaslom fizikai vizsgálattal feltárni és megjelölni ezt a helyet az újabb omlás vagy baleset elkerülés érdekében.
ÖSSZEFOGLALÁS A Tételhegy üreg- (barlang-)kutatási célú vizsgálata részben vezetett eredményre. Mind az öt, a helyiek elbeszélései valamint a légifelvételek alapján kijelölt mérési helyen olyan, inhomogenitásra utaló anomáliákat jelzett a vizsgálat, mely a föld alatt megbúvó, a halom fő tömegét alkotó lösz anyagtól eltérő objektumra utal. A mérésekből nyert információkat a rendelkezésre álló légifotók és a helybeliek elbeszélése, valamint szakmai gyakorlatom és a korábbi, hasonló vizsgálatok és mérések tapasztalatai alapján kiegészítettem, és a következőket állapítottam meg. A Tételhegy észak-keleti és keleti oldalán a halomszegélyen és a mezőgazdasági művelés alatt álló területen a más vidékeken is gyakori, emberi munkával kialakított üregek helyezkedtek el. Az üregekhez különféle mendemondák, hagyományok kapcsolódnak.3 Legtöbbjük arról szól, hogy az egész hegy vagy egy jó része alá van pincézve, a járatok benyúlnak a volt templomdombig, esetleg a domb teljes hosszában – a jelen mérési helytől a Tétel-halom déli végén álló egykori iskoláig – húzódnak. Az ehhez hasonló állításokat fenntartással kell kezelni, az ország minden részén ismertek ilyenek. A régi korok technikai szintje nem tette lehetővé ilyen hosszúságú földalatti vágatok elkészítését ilyen geológiai környezetben. Természetesen léteznek ilyen hosszúságú járatok évszázadok óta – azokon a bányavidékeken, ahol megfelelő szakértelem, technika és persze anyagiak
rendelkezésre
bányavárosok)
álltak
(Selmecbánya,
Nagybánya,
a
felső-magyarországi
4.
A vizsgált területen ellenben nagy hagyománya van a pincevájásnak. Solt város Duna felőli oldalán (a Szőlőhegyen) még napjainkban is léteznek borospincék, a Duna túlsó partján, Dunaföldváron pincék tucatjai voltak egykor a Duna fölé emelkedő magasparton, sőt, itt és a környező településeken még löszbe vájt barlanglakásokról is tudunk.
3
Majd minden ember lakta tájon ismertek ilyen vagy ehhez hasonló mendemondák. Például a drégelypalánkiak állítják, hogy a drégelyi várig húzódik alagút a településről (a távolság 12 km), vagy a Tardona patak völgyében fekvő Kazincbarcika délkeleti határában húzódó úgynevezett „Várdombtól” a Diósgyőri várig (a távolság 35 km, közte a Bükk-hegység mészkőtömbje). 4
A történelmi Magyarország leghosszabb mesterséges ilyen bányajárata a selmecbányai II. József altáró, mely több mint 17 km hosszú, ám ennek kialakítása majdnem 100 évet vett igénybe.
Az ember mindig igyekezett kihasználni a természet kínálta lehetőséget, így a Tételhegy oldalán kialakult löszfalban is vágott magának tárolásra, esetleg elrejtőzésre alkalmas odút. Ez utóbbira a környéken a török időkből találunk több példát. Tolnában – pl. Ozorán – egész falvak menekültek a szőlődombokba vájt pincékbe a hitetlenek elől, így nem elképzelhetetlen, hogy a tételhegyi pincék akár erre a korra is visszavezethetők. A vizsgálatok, a helyiek elbeszélései és a légifelvételek eredményeinek összevetésével nagy valószínűséggel rögzíthetjük, hogy a Tételhegy vizsgált területén legalább három, egymástól független pince illetve föld alatti járat húzódott. A három üreg közül az első a partfal oldalából nyíló pincejáraton volt megközelíthető (2. mérési hely), és a földradar mérések szerint irányvonala elhajlott déli irányban. Bejáratáról a mai visszaemlékezők csak említést tesznek, arra nincs utalásunk, hogy jártak volna a pincejáratban. A bejárat a 2009. évi kutatás során feltárásra majd visszatakarásra került. A második üreg bejárata a helyiek elbeszélése és a földradar vizsgálatok szerint ettől kb. 3550 méterre észak-nyugati irányban nyílt (1. és 5. mérési hely). Erről a „barlangról” maradt fenn a legtöbb emlék. Ezek szerint a barlang bejárata kúszható volt, és több tíz méteres hosszban húzódott a felszín alatt. A szűk bejárat után térfogata kitágult, falazata természetes anyag
(lösz)
volt.
A
földradar
mérések
nagy
valószínűséggel
igazolják
ezen
visszaemlékezéseket. A harmadik üreg (4. mérési hely) kürtőszerű löszkúttal nyílt a felszínre az elsőként említett pincejárattól déli irányban a művelés alatt álló területen. Az 1950-es évek elejéig azonban ez a lejárat nem volt ismert, sem a légifelvételeken, sem a szóbeli közlésekben nincs utalás arra, hogy ez előtt az időpont előtt használták, látták volna a kürtőt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a löszkút évtizedeken át a felszín alatt rejtőzött. A löszkút több éven át nyitva volt, majd az 1960-as évek végén, 70.-es évek végén megszüntetésre került, a későbbi felvételeken nem látni helyét. Teljes bizonysággal feltételezhető, hogy a helyiek elbeszéléseiben e két utóbbi üreg („barlang”) szerepelt, a löszfalból szabályos pincebejáraton keresztül megközelíthető járatról a még élő tanúk nem szólnak. Az elbeszélők visszaemlékezései nem különböztetik meg az egyes pincéket, de abban egységesek, hogy egyik pincének sem volt két kijárata – tehát megállapíthatjuk, hogy azok egymással nem voltak összeköttetésben. Több elbeszélésből is arra lehet következtetni, hogy a barlangok már az 1950-es, 60-as évek előtt is léteztek és használatban voltak. Az 1848-1949-es szabadságharc idejéről említenek tárgyakat, feliratokat. Ennek alapján feltételezhető hogy a barlangok közül valamelyik már a
XIX. században is létezett. Erről az időszakról sajnos csak egyetlen szóbeli emlékünk van, miszerint az egyik helyi lakos rokona 1919-ben a tételhegyi barlangokban bújt meg – de hogy az konkrétan melyik üreg, esetleg hagyományos kialakítású pince lehetett, nincs megbízható adatunk. A 3. mérési hely esetében a terepviszonyok és a felszín alatti vizek jelenléte miatt üreg, pince nem valószínűsíthető, ellenben itt olyan objektum rejtőzik a föld alatt, mely mindenképpen emberi kéz által alkotott mű lehet. A fentiek alapján a terület részletesebb vizsgálata mindhárom mérési helyen indokolt. A további mérés végezhető geoelektromos méréssel vagy egyszerűbb, olcsóbb megoldással, például szondázással is. A helybeliek elbeszélése alapján javaslom továbbá a volt iskola környezetének hasonló célú felmérését, ugyanis több utalás is található arra nézve, hogy ezen a helyen is voltak pincejáratok.
Összefoglaló helyszínrajz a vizsgált területen található felszín alatti objektumok elhelyezkedéséről a földradar mérések és a rendelkezésre álló előzményanyagok alapján
2014. szeptember 21. Mednyánszky Miklós okl. bánya- és geotechnikai mérnök kulturális örökségvédelmi szakértő
Szakirodalom 1. Lóczi Lajos: A Balaton környékének geológiai képződményei. Budapest, 1913. 2. Dömötör Sándor: A kenesei „tatárlikak”. Veszprém, 1937. 3. Andrásfalvy Bertalan: A pátyi pincehegy – Néprajzi Értesítő 1954. 4. dr. Széchy Károly: Alagútépítéstan – Tankönykiadó 1954. 5. Dr. Szénás György: Geofizikai teleptan – Akadémiai Kiadó 1958. 6. Ádám László: A Tolnai-dombság kialakulása és felszínalaktana. Budapest, é.n. 7. Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana – é.n. 8. Égető M. A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-Vidéken – Cumania 2., Kecskemét 1974. 9. Hahn György – Zentai Tibor: A Bács megyei löszterületek agrogeológiaikörnyezetvédelmi kutatása, minősítése és térképezése – MTA Földrajztudományi Kutató Intézet 1985. 10. Töttős Gábor: Történelmi séták Szekszárdon. Szekszárd, 1986. 11. Pincekutatási céllal végzett geofizikai mérések a Dísz téren (összefoglaló jelentés) Hermann László, Pattantyús Á. Miklós, Törös Endre 1993. december 12. Geofizikai mérések Budapest Kőbánya Zsivaj utca Budapest 1996. M. Áll. Eötvös Loránd geofizikai Intézet Geofizikai Kutatás Főosztály, Törös Endre 13. Pincekutatás mérnökgeofizikai módszerekkel a Budapest X. kerület, Mádi u. 4-6. óvoda területén és a Maláta utca felőli környezetben ELGI Mérnök- és Bányaszeizmikus Osztály 1993. július, Gőgh Éva 14. Mednyánszky Miklós: Római kori erőd Tüskevár határában – Élet és tudomány 2006. 15. Dövényi Péter – Lipovics Tamás: Geofizikai terepgyakorlat ELTE Geofizikai Tanszék 2006. 16. Nagy Balázs – Horváth Erzsébet – Bradák Balázs – Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: A tétel-halom kialakulása, belső szerkezete és domborzata – Kézirat 17. Téthegyi mesék 18. Szentpéteri József Interdiszciplináris kutatások a Bács-Kiskun megyei Solt, Tételhegy lelőhelyen Beszámoló a Castrum Tetel Program (2007–2009) főbb eredményeiről 19. Mednyánszky Miklós: Magyarországi barlanglakások – TERC Kiadó Kft 2009.
