1/21 Sohár Anikó: Cupido vagy Ámor? Elemzés a Magyar Írószövetség SF Irodalmi Szakosztályának május 16-i estjére készült fordításokról Mottó: Édes szó, gyilkos vágy, de Ámor nyila ajándék, És akkor jó, ha mindkettőnknek túl veszélyes ez a játék! (Road együttes: Nem elég) Bevezetés: A Magyar Írószövetség SF Irodalmi Szakosztályának elnöksége megkért, hogy legyek a háziasszonya a májusi műfordító estnek. Közfelkiáltással a fordíthatóság/fordíthatatlanság kérdése lett a kerekasztal-beszélgetés témája, s ezt végül Gálvölgyi Judit, Kleinheincz Csilla, Békés András és Pék Zoltán vitatták meg, okosan, szellemesen és tanulságosan. Hálás köszönet nekik! Még a beszélgetés előtt három héttel, azért, hogy ne csupán személyes tapasztalataira hivatkozzon mindenki, javasoltam, hogy kérjünk meg minden angolból fordítót, akit ismerünk és el tudunk érni, hogy – ha ideje engedi s van hozzá kedve, – fordítson le egy szöveget annak tudatában, hogy ezeket a fordításokat majd az esten közzétesszük, ezeket fogjuk citálni példának. Az is nehezítette a feladatot, hogy a fordítók semmiféle információt nem kaptak arról, hogy ki írta a szöveget, honnan való, mikori, miféle közönségnek íródott, miféle háttérismeretek szükségesek a jó és pontos fordításhoz. Mindennek ellenére tizennégy fordítás érkezett tizenhárom fordítótól a megadott határidőre – legjobb tudomásom szerint ez rekord. Az összes műfordító hozzájárult ahhoz, hogy a fordításokat név nélkül közzétegyük egy elkészítendő fordítástudományi elemzéssel egyetemben (félreértések elkerülése végett: a leíró fordítástudomány egy másik ágának, a fordításkritikának dolga a rangsorolás, a tehetség, a művészi hatás, a műfordítás minőségének vizsgálata, ezekre itt nem kerül sor). Hálás köszönet nekik! Az elemzés: (Az eredeti és maguk a fordítások a végén mellékelve, hogy a Olvasó maga is összevethesse a szövegeket.) Elsőként ejtek pár szót magáról a szövegről, majd szétcincálom mondatokra és leírom, melyik mondatban miféle buktatók rejlenek s a fordítások miként kezelték ezeket, hol vannak értelemzavaró hibák, kihagyások, betoldások, más fordítási műveletek, melyek a magyar változat értelmét befolyásolják, majd a szövegegészeket tekintem át, s végül kísérletet teszek általános tanulságok levonására – mindezt nem a bírálás, hanem az okulás szándékával, s ehhez nem a fordításkritika, hanem a leíró fordítástudomány eszköztára illik a legjobban. A kiválasztott szöveg Tom Holt brit író Djinn Rummy című regénye negyedik fejezetének legvégén található, üres sorral elválasztva, a korábbiakkal nem függ össze, új motívumot vezet be, csak a legvégén szerepel olyan kifejezés, amit a háttér ismerete nélkül nehéz értelmezni. Igen rövid, összesen tizenhat mondat, 260 szó az eredetiben. A főleg paródiáiról ismert Tom Holttól mindeddig semmi sem jelent meg magyarul, holott huszonkilenc humoros fantasy regényt írt eddig, egyebekről nem is szólva. Így tehát nem okoz(hat)ott gondot, hogy nem tudtak utánanézni a fordítók a szerző és a mű hátterének a rendelkezésükre álló időben (április 19 – május 10). A műfordítók közül egyvalaki fölismerte a szöveget, mert Tom Holt az egyik kedvenc írója, egyvalaki pedig utánajárt. Lehetséges, hogy mások is, de csak ők ketten hozták tudomásomra, hogy tisztában vannak a szöveg eredetével. Ez nyilván befolyásolta a fordításukat (1, 2).
2/21 Érdekesség, hogy a 3-as és a 11-es fordítók címet is adtak a szövegnek (Cupido, A mesterlövész): nyilván úgy érezték, cím nélkül „lóg a levegőben”, ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy ők ketten egészen biztosan nem nyomozták ki a szöveg eredetét. Rendkívül érdekfeszítő a 8-as fordítás, mely roppant szokatlan módon rövid, szinte tőmondatokban adja vissza a történetet, a lehető legnagyobb mértékben eltér az eredeti hangulatától s ezzel teljesen kilóg a sorból. Megjegyzendő azonban, hogy ez a fordító adott be két fordítást, ezért a 8-as fordítás alighanem játékos kísérletnek mondható.
A szöveg, széttrancsírozva: 1. mondat. Rögtön az első mondat komoly nehézséget jelentett, nem a jelentése miatt, hiszen az egyszerű – szó szerint: „van egy gyermek” –, hanem azért, mert ilyet magyarul nem mondunk, egyébként angolul is kissé fura első mondat. Ennek megfelelően minden műfordító igyekezett úgy átalakítani, hogy jobban, természetesebben hangozzék s ennek során születtek szerencsés (1, 3, 4, 8, 14), elfogadható és kevésbé találó megoldások (6, 9: hiányzik az állítmány, 12: túlmagyarázza). 2. mondat. A második mondatnál az okozta a galibát, hogy nem a nyelvtani szerkezetből, vagy legalábbis nem egyértelműen abból, hanem a szóban forgó gyermek szüleinek ismeretéből1 lehetett csak tudni, ki is a rokkant, ezért több fordításban is az anya, Aphrodité lett az (3, 6, 7, 8, 9, 12). Szintén a túlságos kifejtés jelenségéhez sorolandó, amikor az istennő a Héphaisztosszal kötött házasságba rokkan bele (3, 6, 7, 8, 12). A 11-es fordító pedig, mivel járatos a görög mitológiában [éljen, éljen!] kicserélte a rokkant szót sántára, hiszen a kovácsistennek a lába sérült meg, amikor anyja, Héra, látván apa nélkül világra hozott gyermekének csúfságát, szégyenében ledobta az Olümposzról. Ennek a kulturális utalásnak a kulcsa a szöveg utolsó szava, a név: amikor odaért a fordító és kiderült, hogy ki is a gyermek, akiről szó van, akkor kellett (volna) visszamenni és átfogalmazni ezt a mondatot úgy, hogy a nyelvtan is, a tartalom is stimmeljen. Ebben a mondatban további gondot jelentett, hogy nincs bevett, elfogadott fordítása az angol bully szónak, magyarul inkább melléknevekkel szoktuk kifejezni, nem egyetlen főnévvel, ennek megfelelően számos változat született rá: erőszakos fráter, vadbarom, kötözködő fickó, erőszakos fickó, vadállat, állat, és 8 db zsarnok (utóbbi nyilván „az alárendeltjeivel durván hatalmaskodó személy” illetve „mások szeretetével, elnézésével visszaélő személy” jelentésben). A 3-as változatban „az anyja egy nimfomániás nő” szintén explicitáció, túlmagyarázás, elvégre – mai tudásunk szerint – az anya aligha lehet férfi... A 4-es kettévágta ezt a mondatot. A 10-es és 13-as verzióban szereplő „egy nála sok évvel idősebb/öregebb” fordulat szokatlan hangzású: a megszokott forma a „sokkal idősebb/öregebb” vagy „évekkel idősebb/öregebb”. A 11-es és 14-es variánsban szereplő „nálánál” ragkettőzés viszonyítás esetében nem hiba, jóllehet itt elég lett volna a „nála”, mert nem lehetséges kétféle értelmezés, viszont a 11esben a férfi magas hangrendű toldalékolása – bár terjed – még nem elfogadott, mivel a férfi(ú) eredetileg vegyes hangrendű szó, s azokat mély hangrendű toldalékkal látjuk el. 1
Persze, csak a legelterjedtebb magyarázat szerint, hiszen a filozófusok között akadt olyan is, aki Erószt egyidősnek gondolta magával Káosszal, azaz kezdettől fogva létezőnek tételezte.
3/21 Az előző mondat rövidségéből következett, hogy nem lehetett megváltoztatni a tagmondatok sorrendjét, a közbeszúrás helyét, itt azonban erre pompás alkalom adódott és éltek is vele többen (1, 2, 7, 8, 10, 11, 12, 13, 14), mindnyájan a domesztikáció/magyarosítás érdekében. Külön érdekessége ennek a mondatnak az idő használata: az angolban kötelező az időegyeztetés, de a magyarban épp ilyen kötelező az általános érvényű kijelentéseket jelen időbe tenni (máskülönben előidejűek lesznek). A kérdés az, mennyire általános érvényű állítás, hogy a gyermek apja egy brutális, kötözködő szadista, illetve az, hogy ebben az esetben értelemzavaró-e az előidejűség? A műfordítók megoszlottak ebben a kérdésben, kilencen múlt időt használtak (1, 2, 5, 6, 7, 8, 10, 11, 12), a többiek jelent. 3. mondat. Az angol left to his own devices kifejezést nyolcan fordították a megszokott módon, „sorsára/magára hagyták/hagyatva” (2, 3, 5, 7, 8, 9, 12, 14), a többiek ettől eltértek, rokon értelmű kifejezést választottak, mindenki mást: „a gyermek azt tett, amit akart” (1); „a gyermek, aki csak magára számíthatott” (4); „elhanyagolták” (6); „csak önmagára hagyatkozhatott” (10), „mindent ráhagytak” (11), „nem törődtek vele” (13). Ezzel szemben a fejlődéslélektanból ismeretes szakkifejezést, a formative yearst ahányan voltak, annyiféleképpen ültették át: „fogékony kor” (1), „fejlődése érzékeny szakasza” (2), „legfogékonyabb évek” (3), „meghatározó évek” (4), „azokban az években, amikor személyisége kialakult” (5), „legmeghatározóbb évei” (6), „a fejlődése szempontjából legmeghatározóbb évek” (9), „élete jellemformáló szakasza” (10), „fogékony évei” (12), „lelki fejlődésének korai szakasza” (13), „kamasz évei” (14). Csak mellékesen: a pszichológusok sem egységesek abban, hogyan is ültessék át ezt a kifejezést magyarra s gyakran folyamodnak körülíráshoz. A 7-es, 8-as és 11-es fordítások ráadásul kihagyták ezt a kifejezést, hacsak a cseperedő szót nem tekintjük a formative years fordításának az első kettőben. A kihagyás gyakran használt eszköz, leginkább olyankor, amikor fölöslegesnek ítéli a kihagyandó részt a fordító – vagy a szerkesztő –, bár néha azért „felejtődik el” valami, mert a fordító nem tud rá jó megoldást, sőt, az is előfordul, hogy egész egyszerűen átsiklik valami fölött, azaz nem tudatosan veti el. Ez utóbbit megelőzheti egy szemfüles szerkesztő. Ugyanígy terminus technicus a personality disorder is, de ennek van bevett és általánosan használt magyar megfelelője: személyiségzavar. Azért persze erre is született eltérő megoldás: „rendellenességei” (5), „személyiségproblémái” (6), „személyiségi zavarok” (10), „személyiség problémák” [sic!] (14). A 11-es verzió valamiért egyes számba tette a szót. A gyermek személyiségzavara csak öt műfordítónál lett – szó szerinti fordításban – „komoly” (1, 4, 6, 7, 10), a többieknél az egészségügyben inkább használatos „súlyos”, illetve egy helyen nem kapott jelzőt (8). És természetesen a fentebb említett két szó- illetve kifejezés kiválasztása már meg is határozza, melyik ige illik bele a mondatba, a talán legsemlegesebb „alakultak ki” a legnépszerűbb (2, 3, 5, 6, 10, 13, 14), minden másból csak egy akad: „ütköztek ki” (1), „mutatott” (4), „megmutatkoztak” (7), „voltak” (8), „jelentkeztek” (9), „lépett fel” (11), „fejlődtek ki” (12). A 6-os és a 14-es változat nem veszi figyelembe az alanyváltást az előző bekezdéshez képest. A 5-ös verzióban szóismétlés van mondaton belül, amit a magyar nyelv csak indokolt esetben tűr.
4/21 4. mondat. A mondat eleje tekintetében két csoportra oszlottak a műfordítók: az egyik megtartotta az angol szerkezetet (többé-kevésbé úgy, hogy „mire betöltötte a tizenhármat”, 1, 2, 3, 5, 7, 8, 9, 13), a másik átformálta („tizenhárom éves korára”, 4, 6, 10, 11, 12, 14). A mondat második fele annál inspirálóbbnak bizonyult! „kezelésére gyakorlatilag remény sem maradt” (1) „gyakorlatilag gyógyíthatatlan volt” (2) „hiába is próbáltak volna ép embert faragni belőle” (3) „gyakorlatilag nem lehetett már rajta segíteni” (4) „gyakorlatilag gyógyíthatatlan lett” (5) „állapota gyógyíthatatlanná vált” (6) „gyakorlatilag már nem lehetett meggyógyítani” (7) „Akkor már nem lehetett meggyógyítani.” (8) „már remény sem volt a gyógyulására” (9) „gyakorlatilag már nem volt esélye a gyógyulásra” (10) „a gyógyíthatóság reménye gyakorlatilag szertefoszlott” (11) „lényegében remény sem maradt a gyógyulásra” (12) „már nem volt remény a gyógyulásra” (13) „a folyamat visszafordíthatatlanná vált” (14) Az 1-es variáns a cure szó kezelés és nem gyógyulás jelentését választotta, ezért változott meg a mondat értelme, a 3-as variáció az épségre teszi hangsúlyt (vajon mennyire játszott ebbe bele a korábbi rokkantság?), a 2-es, 4-es, 5-ös, 7-es és 10-es változat szórendje szinte provokálja a kérdést: és elméletileg? A többinél a legfőbb eltérés az, hogy nem a gyermek szempontjából fogalmazzák meg a mondatot, általánosabbá teszik azzal, hogy kihagyják a birtokragot. 5. mondat. A pontosvessző előtti részhez itt is a lélektan terminológiájához kellett (volna) folyamodni, míg a mondat második fele annál jobb, minél erősebb a kontraszt, az elfogulatlansággal szembeállított szubjektivitás. Ráadásul ott a háromszor megismételt partly, ami elvileg a magyar mondat ritmusát is meg kell határozza: ideális esetben még a szótagszám is meg kell egyezzen az első két „részben/részint” után, hogy a ritmus is fokozza a mondat két része közötti különbséget. Ezt teljesen mellőzte az 1-es változat, ami kihagyta az ismétlést (meg a visszautalást is – mibe játszott bele?). Érdekes, hogy egyébként mindenki más a „részben”-t részesítette előnyben. Azonos szótagszám fordul elő a 2-esben (genetika, környezete), a 3-asban (öröklött természete, környezeti hatások), a 7-esben (örökletes, környezeti) és a 9-esben (örökségéből, környezetéből). A 2-es verzióban „a genetika tehetett róla” és a 12-es verzióban „a génekből fakadt” némileg félrevisz: nem az örökléstan illetve általánosságban a gének hibája a gyermek rémes természete, csupán az örökölt/átörökített géneké… A 3-as megadja az indoklást, de hiányzik maga az állítás. A 4-es variáció másként értelmezi a mondatot, amikor a személyiségzavarokra vonatkoztatja és nem arra, hogy miért vált gyógyíthatatlanná. Az 6-osban a „genetikusan gonosz” erősen eltér az eredetitől (basically vicious), és azt hiszem, a kifejezés ellen fölemelnék szavuk a lélek- és örökléstannal foglalkozók... A 13-as változatban disszonáns az örökség szó használata az (át)öröklés helyett. A 14-esben értelemzavaró hiba, hogy a környezet helyett fejlődési rendellenesség szerepel. Összességében ez a legkevésbé sikerült mondat.
5/21 6. mondat. Ennek a mondatnak az eleje megismétli a negyedik mondat elejét, ezért a szerző szándéka szerint a fordítónak is ismételnie kellene. Ezt azonban csak öten teszik meg teljes mértékben (2, 6, 9, 10, 13) és ketten részint (5, 14, mindkettő egyszer évet, egyszer esztendőt ír). A 3-as változatból kimaradt a morbid fixation, amit a – rászokott értelemben használt – rákapott helyettesít. A 9-es verzióban „az emberek lelövése” szerepel, márpedig a lelő azt jelenti, hogy lövéssel megöl vagy úgy talál el egy lövéssel valakit, hogy az elesik – erről pedig itt nem lehet szó. A 10-esben a morbid bizarrá változott, a 12-esben a fixationből lett élvezet. A 14-es variánsban a mondat két fele nem illik össze, mert az első ige befejezettséget sugall, amit a másodikban található kezd ige kétségbe von: „az lett a beteges mániája, hogy emberekre kezdett lövöldözni” helyesen „az lett a beteges mániája, hogy emberekre lövöldözzön”. 7. mondat. Holt itt is azt a fogást alkalmazza, hogy a tárgyilagos (szak)szó elé a szlenghez közelítő köznyelvből választ jelzőt, mégpedig olyat, amit aligha mondana egy kényszerképzeteket semlegesen bemutató pszichiáter. Ez a legjobban sikerült mondat, összességében, bár itt is erős stiláris eltérések fedezhetők föl: például a ghastly obsession variánsaiban a szenvedély lehet szörnyű (1, 5, 14), ocsmány (2), rettenetes (6, 11), borzasztó (10), hátborzongató (13) illetve van, ahol a rögeszme szörnyű (3), a megszállottság rettenetes (5) a mánia rettentő (9), illetve a monománia szörnyű (12). A 7-esben „rettenetes, rögeszmeszerű időtöltés” áll, pedig nem mindegy, hogy valami ténylegesen rögeszme, vagy csak hajaz rá, és az időtöltés betoldás. A 8-as itt is kihagyja a jelzőt (a rögeszme elől). A többség a büntetlenül elkövetett kényszeres cselekvés mellé a hódol igét választotta az indulge átültetésére, de négyen eltértek ettől: élhet (4), élheti ki (5), teheti (8), örömét leli (10) s ezek közül csak az utolsó szokatlan a büntetlenséggel párosítva. A 6-os az egyetlen, amelyik múlt időt alkalmazott. A 9-es betoldott egy „Mára” szócskát. (Vajon miért? Tudatosan? A jobb hangzásért? De szép is lenne belenézni a fordító „fekete dobozába”!) A 11-es a to be able-t képesnek fordította, nem a többiek által preferált „-hat/-het”nek, míg a 10-es ezt kihagyta. A 14-esben szerepel egy fölösleges vessző. 8. mondat Az ember azt hinné, hogy egy egyszerű felszólítást nem lehet sokféleképpen lefordítani, de persze téved. Először is, már az ige megválasztása is mutat eltéréseket: szemügyre vesz, egy pillantást vet rá, néz (2), megnéz (4), ránéz (6). Aztán másodiknak jön a magázás-tegezés kérdése, ami az angolból történő fordítás esetében mindig gondot jelent (a modern angol nem ismeri a tegezést): ám a tegezést csupán négyen választották (érdekesség, hogy nem a fordító életkora számított ebben, azaz nem a legfiatalabbak tegeződtek). Ketten ügyesen kikerülték azzal, hogy többes szám egyesbe tették a felszólítást (1, 14). Majd harmadszorra következik a felszólításoknál kötelező felkiáltójel megléte: ugyanis mindössze öten tették ki ezt az írásjelet (4, 5, 6, 9, 13), – ketten kettőspontot használtak, mert összevonták a következő mondattal (1, 11) – s a beszélgetés folyamán
6/21 kiderült, sokan idegenkednek a felkiáltójel használatától, ami a kulturális interferenciának is betudható, hiszen az angol alig-alig használ felkiáltójelet a magyar szabályok előírásaihoz képest. Sajnálatos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által megállapított helyesírási szabályok betartása még a műfordítók számára sem magától értetődő. A 3-as meg is ismétli, kis eltéréssel ezt a felszólítást: „Nézzetek rá. Nézzétek meg jól.” Elképzelhető, hogy csak kipróbált két verziót és aztán véletlenül benne maradt a szövegben mindkettő, de az is lehet, hogy tudatos eszközről van szó, mert később egy másik mondatot is megkettőzött. A 9-es is megduplázta, de ő csak ezt a mondatot. 9. mondat. Itt a legfőbb bökkenő az állítmány hiánya, amit az egyik fordító (1), aki összevonta az előző mondattal, ily módon elegánsan megkerült, a többiek viszont különféleképpen oldották meg: becsempésztek egy vagy több igét (2, 4, 5, 8, 10, 11, 12, 13), megtartották a felsorolást (3, 6, 9), vagy jelzővé alakították a felsorolás elemeit (7), a 14-es becsempészett egy igét határozói igenév formájában de megtartotta a felsorolást. A 8-as ezt a mondatot is feldarabolta. A másik eldöntendő kérdés ebben a mondatban a ’Stallonesque’ szó átültetése: vajon a magyar olvasónak beugrik-e erről a Rambo viselte fejpánt vagy jobb ezt nem rábízni és rögtön magát a szerepet említeni? Az utóbbira mindössze három műfordító szavazott (1, 6, 10), a többiek maradtak Stallone mellett, bár a 4-es elgépelte (stalonei [sic!]) és a 14-es egyenesen kölcsönvette a színésztől a fejpántot, ami a három helyen homlokpánt (4, 5, 13), egy helyen hajpánt (6), a 7-esnél puszta pánt, a 12-esnél viszont hajszalag, ami meghökkentő, mert a Magyar Értelmező Szótár szerint az a női haj leszorítására szolgál és Apuleius óta nem sok kétsége maradhatott az embernek afelől, hogy Ámor férfi... A camouflage gear átültetése sem lett egységes: terepszínű cuccok (1), terepszínű öltözék (2), terepszínű katonai gyakorlóruha (3, 4), terepszínbe öltözött (5), terepszínű felszerelés (6), terepszín[ű] ruha (7, 8, 12), álcaruha (9, 10, 13), terepruha (11, 14), mint látható, a többség a katonai terepszínt választotta, amit a kamaszok előszeretettel viselnek a szintén lehetséges álcázó ruházat (és háló) helyett. Külön érdekesség, hogy a gear szó szerinti fordítása, a – manapság divatos, öltözék értelemben használt – szerelés egyáltalán nem fordult elő (habár a 6-os csak egy igekötőt tett ehhez hozzá). És hogy a fordítók is a szokásaik rabja, mi sem mutatja jobban, mint hogy a 3-asnál a főszereplő maradt tizenhárom éves, hiszen annyi idős volt az előző bekezdésben is. 10. mondat. Ez a mondat is izgalmas változatossággal kecsegtetett már jó előre s nem is kelt csalódást! Egyrészt ott a Soldier of Fortune nevezetű folyóirat kérdése: lefordítjuk-e vagy sem? Két elméleti iskola csap itt össze: az egyik, tiszteletben tartva a neveket és olyanokra hivatkozva, mint a Times, Playboy, National Geographic (az is érdekes, hogy mindenki, aki példát citált ezen álláspontja mellett, megemlítette a Playboyt, igaz, mind férfi volt), határozottan kikel a fordítás ellen, míg a másik teória amellett kardoskodik, hogy a brit olvasó érti a magazin nevének jelentését ellentétben a magyarral, s ezért nem helyes, ha megmarad az eredeti angol elnevezés, a magyar közönség így kevesebb információhoz jut. A fordítók fele megőrizte a folyóirat nevét (1, 3, 4, 7, 8, 10, 14), míg a másik fele átnevezte: Szerencselovagok (2, 6), Szerencselovag (5, 12), Szerencsés katona (11), A szerencse zsoldosa (13). A 6-os és 9-es zsoldosmagazinnak titulálja a folyóiratot, de az utóbbi cím nélkül, a 10-es az angol cím elé betoldja, hogy zsoldosoknak szóló magazinról van szó.
7/21 Aztán ott van a kiegészítőkkel felszerelt fegyver maga, ahol szintén a szakkifejezések használata a célravezető, sőt, a 9-es fordító ki is javította a Tom Holt által másként írt (Macmillan) cégnevet a valóságban létező McMillanre! (Ami rögvest fölveti a kérdést: a fordító kijavíthatja-e a szerzőt, ha hibát észlel?) Íme, a variánsok: state-of-the-art (szó szerint: legkorszerűbb): a legmodernebb (1, 3, 6), (egy lehető) legkorszerűbb (2, 5, 7, 8), legújabb tipusu [sic!] (4), csúcstechnológiájú (9), csúcskategóriás (10), legmenőbb (11), ultramodern (12), csúcsminőséget képviselő (13), legújabb gyártmányú (14). Érdekesek a hangsúlyeltolódások: a legmenőbb nyilvánvalóan a kamaszkorú ifjak ismeretéből (is) fakadó szóválasztás, a csúcskategóriás a műszaki árucikkek esetében előszeretettel alkalmazott jelző, a csúcsminőségű viszont bármi(lyen termék) esetén használatos. sniper’s rifle: mesterlövészpuska (1, 7, 8, 10, 11), mesterlövész puska (5, 9, 12, 13, 14), mesterlövész-karabély (2), orvlövész puska (3), precíziós kézi lőfegyver (4), puska (5). Itt (is) világosan megmutatkozik, hogy az egybeírás-különírás szabályai nem egyértelműek: bár a csupa főnévből álló összetételek egy jó részét külön kell írni, a minőségjelzős összetételt olyankor is egybeírjuk, amikor főnév a minőségjelző, tehát a mesterlövészpuska egybeírt változata a nyelvtanilag helyes és bevett fordítás. 21X: 21-szeres nagyítású (1, 4, 10, 11, 14), 21-szeres (2, 6, 9), 21X/21x (3, 7, 8, 12, 13), 21X-es (5). Látszólag nincs is mit lefordítani, hiszen ki ne tudná, hogy az x szorzást, szorzatot, többszörösséget is kifejez(het), mégis, mivel ragozni kell, itt is az első változat a pontos magyarítás. scope: távcső (1, 5, 6, 7, 8, 10, 12, 13), céltávcső (2), távcsöves (3), teleszkóp (4), optika (9), célzókészülék (11), lencse (14). Az utolsó két variáns némileg félrevezető: a célzókészülék nem célzótávcsövet jelent a Pallas Nagylexikon szerint, hanem „oly készülék, melyben a puska nyugodtan fekszik s a célpontra való irányítása utáni helyzetében akként megrögzíthető, hogy elsütéskor helyzetét meg nem változtatja” és később a repülésben bukkant föl, a bombák irányított ledobásához kellett. A lencse pedig csak alkatrésze a távcsőnek. flash suppressor: lángrejtő (1, 2, 9, 10, 11, 14), villanásgátlós (3), torkolattűz tompító (4), villanástompító (5), torkolattűz gátló (6), torkolattűz-álcázó (7, 8), tűzrejtő (12), torkolattűzrejtő (13). Elvileg a többség által használt lángrejtő a szokásos fordítás, ellenben az Országh-féle Angol-Magyar Nagyszótár nem ismeri a kifejezést, csak a flash-screent és a flash concealert s bizony, azokat torkolattűzrejtőnek mondja… Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a műfordítók nem szoktak utánajárni a (katonai vagy más) szakkifejezéseknek, hadd utaljak vissza arra, hogy milyen szokatlan körülmények között, milyen kapkodva készültek ezek a fordítások. Továbbá javaslom, hogy guglizzák meg ezeket a szavakat, meg fognak lepődni! Ellenben itt van a közönséges duvet szó, ami nyilván senkinek sem okozhatott gondot, a többségnél paplan, négyen azonban mást választottak: egy helyen takaró lett belőle (4), két fordítónál dunyha (6, 14), ezek rokon értelmű szavak, de van olyan megoldás, amibe – föltételezem – a fordító egyénisége játszik bele, akad ugyanis egy ágyterítő is (13) – alighanem azon az alapon, hogy az ember nem fekszik ruhástul az ágyra, még akkor sem, ha kamasz… Az angolban a szóismétlés mondaton belül egyáltalán nem számít olyan komoly stiláris hibának, mint magyarul, amit (az állítás mindkét felét) ez a mondat is bizonyít. Az angol mondatban a lie (fekszik) ige folyamatos és egyszerű jelen időben is szerepel (is lying/lies), ez ott nyelvtanilag – az alanyváltás miatt – szükségszerű, de a fordítók közül senki sem ismételte meg ugyanazt az igét: heverészve/süpped (1), hever, heverészve, heverészik/(2, 3, 7, 8, 11, 14), fekszik, fekve/hever (4, 10, 12), fekszik, fekve/- (5, 6, 9, 13), azaz a
8/21 többség a gazdaságosság jegyében a második igét egész egyszerűen kihagyta, fölöslegesnek ítélte a megismétlést. Ezt a mondatot nem csak a 8-as fordító szedte szét, hanem a 4-es is, igaz, ő csak kettévágta. 11. mondat. A 12-es fordításból kimaradt. A legizgalmasabb ebben a mondatban az igeidő, az angolban a mondat első fele sima jelen, a második egyszerű jövő idejű, mégpedig mindkét ige, és szokásszerű cselekvésről van szó. Szinte mindenki csak és kizárólag jelen időt használt (2, 3, 4, 6, 7, 8 [igaz, ő beletett egy „majd”-ot], 9, 10, 11, 13, 14), de van olyan, aki követte az angol szerkezetet (5), és akad olyan is, aki jobban hozzá idomította a magyar köznyelvhez, beillesztve az elejére egy jövő időt jelző „majd”-ot, és csak az utolsó igéhez csatolva a nyomatékos jövő idő kifejezésére szolgáló „fog” segédigét (1). Lenyűgöző, hogy négyféle igekötővel ültethető át a get bored: „elun” (1, 6, 13, 14), „beleun” (2, 9), „megun” (3, 4, 7, 8, 11), „ráun” (5), és persze azért van egy formabontó „elege van” (10) is. Szintén megkapó, hogy a start using it (használni kezdi) valószínűleg ambivalensnak tűnt egyes fordítóknak s ezért az explicitációhoz folyamodtak, azaz minden esetleges félreértést kizáró megoldást választottak: kapja magát, és kimegy az utcára lövöldözni (6), lövöldözni kezd (7), elkezd lövöldözni (8), lődözni kezd vele (11), meghúzza a ravaszt (14). 12. mondat. Itt a feladat annak a megoldása, hogy a mondatból derüljön ki, senki sem tehet semmit a fiú lövöldözése ellen, nem pedig a fiú ellen. Ezt azért nehéz megcsinálni, mert a magyarban ugyebár nincs háromféle egyes szám harmadik személyű névmás, csak egy. Ezért az olyan fordítás, mint a „Senki nem tehet ellene semmit” kétértelmű, vonatkozhat a lövöldözésre is, meg a fiúra is. Egyetlen fordítás kerüli el ezt a kétértelműséget, a 4-es: azzal, hogy beletesz egy „ez”-t, világos, hogy a cselekvésről van szó s nem a személyről. Megfogalmazásában eltér a többitől a 7-es is, de bizonytalanságban nem. A 3-as – alighanem véletlenül, bár ki tudja? – kétszer is tartalmazza ezt a mondatot. 13. mondat. Ez az előző tartalmának nyomatékosítása, egyedül a 14-es teszi más helyre a nyomatékot: nem a semmit, hanem a senkit ismétli meg. A 7-es nem elég, hogy teljesen átformálta ezt a mondatot, de elmulasztotta az ismétléssel történő hangsúlyozást is, ez a mondat nem kiemel nála, csupán kiegészít. A 4-es (semmit) és a 9-es (egyáltalán semmit) fordításoktól eltekintve ugyanazt a fordulatot használta mindenki és itt érdemes fölfigyelni a szórendre: semmit a(z ég)világon (1, 3, 6) – a(z ég egy )világon semmit (2, 5, 10, 11, 12, 13). Kétségtelen, hogy a második a népszerűbb, mindkettő helyes, s az már ízlés kérdése, ki melyiket találja hangsúlyosabbnak. 14. mondat. Itt, rögtön az alárendelt összetett mondat elején csakugyan nem mindegy, milyen szórendet alkalmaz a fordító a despite the fact tolmácsolására: dacára annak (1, 3) vagy annak dacára/ellenére (2, 4, 5, 6, 11, 14), az előbbi ugyanis nyomatékosabb. Ez csak nyolcukat érinti, mert a 7-es, 8-as, 10-es, 12-es kihagyta ezt a kifejezést, a 9-es „bár”-nak, a 13-as pedig „habár”-nak fordította.
9/21 A murderous infantból magyarul lett vérszomjas kamasz (1), gyilkos kölyök (2), gyilkos kiskorú (3, 5), gyilkos hajlamú kiskorú (4), gyilkos hajlamú kamasz (6), vérengző gyerek (7), vérengző (8), gyilkos gyermek (9, 10), gyilkolászó gyermek (11), vérszomjas csecsemő (12). gyilkos ifjú (13) és vérengző fiatalkorú (14). Érdekes lista, nem? Egyrészt azért, mert tizennégy évesen már aligha mondható valaki csecsemőnek vagy gyermeknek, másrészt azért, mert itt szerelemről van szó, ami nem kifejezetten gyilkos, nem is vérengző vagy vérszomjas (hacsak nem a manapság divatos vámpírokból indulunk ki, de remélem, ott még nem tartunk, hogy az az etalon!), de lehet kegyetlen, pusztító, megsemmisítő vagy végzetes, és a többi. A szóválasztás jelentősen befolyásolja nem csak a tartalmat és stílust, de a teljes asszociációskonnotatív hátteret, és bizony, összhangban kell álljon mindazzal, amit a műfordító tud – jelen esetben – arról a személyről, akire vonatkozik. Ez természetesen az igére is áll – ami itt a ruin –, a fordításokban „dönti romba” (1, 2, 5, 6, 14) „teszi tönkre” (3, 4, 7, 8, 9, 11, 12, 13) és az egyedi, a másik kettőnél erőteljesebb, akár halált is jelentő „vesztét okozza” (10) lett belőle. Hasonlóan egységesre sikeredett a countless innocent people átültetése: szinte mindenkinél „számtalan ártatlan ember” szerepel (a 9-es kihagyta az ember szót), csak az 1-es (seregnyi ártatlan ember), a 6-os (ártatlan emberek tömegei), a 7-es (igen sok ember, ártatlanok) és a 11-es (megszámlálhatatlan ártatlan ember) különbözik, ez utóbbi a szó szerinti fordítás, de nem szerencsés a sok á és a hang, ráadásul nagyon hosszú is, megtöri a ritmust. Az időhatározót szó szerint vette át a többség, azaz tízszer fordul elő „a hét minden (egyes) napján” (1, 4, 5, 6, 7, 9, 10, 11, 12, 14), mindössze három helyen olvasható a – szerintem szebb és magyarosabb – „nap mint nap” (2, 13), „hétről hétre, nap mint nap” (3), ez utóbbi viszont túlbonyolítás, hiszen a „nap mint nap” mindennapot jelent, s ezért a „hétről hétre” már fölösleges. A 8-asban a naponta megoldás található. A végén következik, aminek mindezek alá vannak rendelve: the authorities are powerless to act, amit a fordítók fele így ad vissza: „a hatóságok (mégis) tehetetlenek” (1, 2, 6, 8, 9, 10, 12). A többiek mind külön úton jártak: „a hatóságok nem tehetnek ellene semmit (3), a hatóságok képtelenek vele szemben a cselekvésre” (4), „a hatóságoknak nem áll hatalmában bármit is tenni” (5), „a hatóságok pedig nem tudnak mit kezdeni vele” (7), „a hatóságok képtelenek intézkedni” (11), „a hatóságoknak nem áll hatalmában intézkedni” (13), „a hatóságoknak képtelenek megállítani őt” (14). Szép kis hatóság az olyan, amelynek nem áll módjában intézkedni, amelyik nem tudja, mit tegyen ilyen kamasszal, mondhatnánk, de hát ez humoros írás, miért ne fricskázná meg a hatóságok orrát a szerző és ennek folyományaképpen a műfordító? A 3-as, 4-es, a 7-es, és a 14-es egyértelműbbé teszi, megmagyarázza, hogy miről van szó szerinte, a többiek ellenben általánosságban bélyegzik impotensnek a hatóságokat (5, 11, 13). 15. mondat. Ez a mondat is fölfogható a hatóságok enyhe kicsúfolásának s ezért nem árt, ha kissé gunyoros, ehhez fontos a look the other way [szemet huny] pontos fordítása. Ez meg is történt (a hosszú ú hiba!), habár a többség nem a szó szerinti fordítást választotta: az 5-ösnél „elfordítják a tekintetüket”, a 7-esnél „nem néznek oda”, a 8-asnál „félrenéznek”, a 10-esnél és 11-esnél „nem foglalkoznak vele”, a 13-asnál „másfelé néznek” és a 14-esnél „inkább úgy tesznek, mintha nem is létezne”. Egyedül a 9-esnél értelemzavaró a mondat megfogalmazása ugyanis önellentmondást tartalmaz, ahhoz, hogy valamibe bele tudjunk nyugodni, előbb tudomásul kell vennünk.
10/21 16. mondat. Az elején említettem, hogy ezt a mondatot nehéz volt lefordítani a háttér ismerete nélkül s ezért nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból, ha valakinek pont ez nem sikerült, vagy nem teljesen (1: Tizenhármas Szintű dzsinnek egyik – egyetlen – képviselője; 5: Tizenhárom Természeti Erő egyike; 7-8: egyetlen dzsinn a Tizenhármak között; 9: kommandós vadóc; 11: Merthogy a kis farkasember egy égi orvlövész). Ami azonban határozottan lebilincselő, az a név. Az eredetiben Cupid áll, mégis a fordítók fele nem Cupidónak, hanem Ámornak fordította (1, 2, 7, 8, 9, 10, 11) s ennek az az indoka, hogy a magyar kultúrában inkább Ámor ismert (Ámor nyila, Ámor és Psyché). Ez a felvetés jogos, de ha nagyon szőrözni akarunk, akkor bizony van olyan forrás, mely szerint ez két, különböző istenség: a római Cupido (ógörög Pothosz) a szerelmi vágy istene, míg Ámor (ógörög Erósz) a szerelemé, szereteté, vonzalomé2. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Ámor és Cupido alakja később összeolvadt. Eleinte bekötött szemű, szárnyas, íjas ifjú, majd a hellenizmus korától dundi gyermek alakjában ábrázolták, aki felelőtlenül lövöldözik halandókra, istenekre kétféle, szerelmet/vágyat ébresztő illetve űző nyilaival. De mivel föltehető, hogy az átlagos magyar olvasó kevéssé járatos a görög-római mitológiában, üdvözölni kell a műfordítók azon igyekezetét, hogy a poént érthetővé tegyék a közismertebb név választásával. Egy másik, nem elhanyagolható szempont a hangzás: a magyar szövegkörnyezetben az Ámor egész egyszerűen jobban hangzik, mint a Cupido. De nem mindegy, hogy hol hangzik jobban! Mivel ez a csattanó, a végén kell csattanjon s ezért ideális esetben ez a név lesz az utolsó szó, éppúgy, mint az angolban. Ezt nem mindenki tartotta fontosnak, de a többség (1, 2, 5, 6, 10, 11, 12, 13, 14) igen.
2
Pl. http://www.valtozovilag.hu/qc/P.htm
11/21 Összegzés Az, hogy kinek melyik fordítás tetszik vagy nem tetszik, ízlés kérdése. Az viszont, hogy a szöveg egészében véve, mondanivalóját tekintve, stilárisan és hatásában megközelíti-e, elérie, netán meghaladja-e az eredetit vizsgálódásunk körébe tartozik. A következőben minden egyes fordításnál megnézem: Van-e benne értelemzavaró hiba? Milyen a szókincse? A három eldöntendő esetből (Soldier of Fortune, Stallone, Cupido) hányat őrzött meg/ültetett át? Milyen a szöveg ritmusa, hogy hangzik? Mekkorát szól a végén a poén? 1. Az értelmet szinte hibátlanul átadja. Az eredetinél irodalmibb nyelvet használ (pl. íme, legjava). Megtartja az idegenségét kifejező angol folyóiratcímet, de a másik két esetben közelíti a szöveget a célközönséghez (Rambo, Ámor). Gördülékeny, bár van benne megdöccenő gondolatritmus. Ez leginkább az utolsó mondatnál zavaró, ahol a közbevetés csökkenti a poén hatását. 2. Az értelmet hibátlanul átadja. A köznyelv szókincsét alkalmazza, fesztelenül – ebből egyedül a virít rí ki. A célközönséghez közelíti a szöveget a folyóiratcím lefordításával és Cupido lecserélésével, Stallonét megtartja. Ritmusa közel áll az eredetiéhez. A csattanó csattan. 3. Van benne értelemzavaró hiba. Egyszer-egyszer a köznyelvi szint alá is (vadbarom), fölé is (e) megy. Mindhárom esetben megőrizte az eredeti nevet. Nagyon jó a szöveg lüktetése, s a tartalmilag fölösleges ismétlés, „a hétről hétre, nap mint nap” kifejezetten javít a ritmusán. A poén sérül a közbevetéstől és a szórendtől. 4. Az értelmet átadja, árnyalatnyi eltolódásokkal (pl. megszállottság). Köznyelvi szókészletet használ, a szóválasztás néha lehetne pontosabb. Mindhárom esetben megőrizte az eredeti nevet. A ritmus nem egyenletes, néha kevesebb szóval is kifejezhető lenne ugyanaz a tartalom. A poén sérül a szórendtől. 5. Az értelmet átadja, árnyalatnyi eltolódásokkal (pl. rendellenességei). A szóanyag köznyelvi, talán nem szerencsés a két rendellenes egymáshoz olyan közel. A háromból a magazint lefordította, a másik kettőt megtartotta. A ritmus néha megtörik, pedig a szöveg amúgy nagyon olvastatja magát. A csattanó csattan. 6. Van benne értelemzavaró hiba. Köznyelvi, kicsit irodalmi (pl. frigy), bár szóválasztása nem mindig szerencsés (pl. személyiségproblémái, kiütés). A háromból csak Cupidót őrizte meg, a másik kettőt adaptálta. A ritmusa jó, a szöveg könnyed, a poén ül. 7. Van benne értelemzavaró hiba. Gyakran teljesen átrendezi a mondatot és néhol a fordítói szabadság eltérő értelmet is eredményez. Szókincse vegyesen irodalmi (pl. cseperedő) és köznyelvi. Csak Ámor esetében választotta a domesztikációt, a másik kettőt változatlanul hagyta. Töredezett a ritmusa és nincs a végén csattanó. 8. Ez egy roppant érdekes kísérlet: gyakorlatilag minden összetett mondatot egyszerű bővített mondatokra szabdal, amitől erőteljes, jóllehet szaggatott ritmusa lesz a szövegnek. Néha nem is szerencsés egy-egy ilyen mondat, pl. „Ez egy vérengző.” vagy „Folyóiratot olvas. Soldier of Fortune.” Megszokottabban hangzana az egyeztetett alak: „A Soldier of Fortune-t.”
12/21 Ezért aztán a stílus, a hangulat teljesen megváltozik. Ebben is szerepel ugyanaz az értelemzavaró hiba (itt viszont egyértelmű, hogy az anya rokkant bele a házasságba). Irodalmi és köznyelvi szóanyagból építkezik. Megtartja Stallonét és a magazin nevét, de lecseréli Cupidót Ámorra. Ő is elvette a poén élét azzal, hogy nem a név az utolsó szó. 9. Van benne értelemzavaró hiba. A szókincs egyszerű, a mondatok peregnek, egészen kiváló a ritmus – ennek érdekében még egy ismétlést is betold a hatodik bekezdés elején! –, egyedül a harmadik mondaté bicsaklik meg. A szóválasztás néhol lehetett volna pontosabb (pl. örökség, lelövés). Egyedül Stallonét tartja meg, a folyóirat nevét nem lefordítja, hanem zsoldosmagazint lapoztat a fiúval és Cupidóból Ámor lesz. A csattanó elmarad. 10. Az értelmet hibátlanul átadja. A szókincs itt-ott elhajlik az irodalmi felé. Stallonéból Rambó, Cupidóból Ámor lesz, míg a magazin neve marad, ám a magyar olvasó kedvéért megkapja a „zsoldosoknak szóló” jelzőt. (A fordítástudomány azon irányzatai szerint, melyek a célközönséghez való igazodást tartják üdvözítőnek, ez a tökéletes megoldás!) A ritmus döcög, leginkább azért, mert a fordítás nem mindig a legtakarékosabb, néhol kissé terjengős (pl. a negyedik bekezdésben mindhárom tagmondat kap állítmányt, holott eggyel is el lehet intézni). A poén ül. 11. Van benne értelemzavaró hiba, ráadásul teljesen érthetetlen, mivel ez a fordító ismerte a mitológiai hátteret, ő az, aki a nyomorék/rokkant helyett a sánta szót használta az elején s a végén mégis farkasembernek nevezte Ámort. A szókincse kevert, több rétegből merít, akad benne irodalmi (pl. e), köznyelvi, szleng (pl. legmenőbb). Stallonét megtartotta, a másik kettőt a célkultúrához igazította. A szóválasztás a vegyes, kiváló „morbid megrögzöttség”-től a kevésbé eltalált „célzókészülék”ig terjed. Néhol megbicsaklik a ritmus, de a csattanó a helyén van, bár a felvezető mondatok miatt nem egészen egyértelmű. 12. Van benne értelemzavaró hiba. A szókincs az irodalmi-köznyelvi határán lebeg, nem bánja a kölcsönszavakat sem (pl. monománia, abszolút). A szóválasztás néhol „leragad” az eredetinél (pl. az infant csecsemő, holott a bekezdés elején kiderült, hogy egy már tizennégy éves fiúról van szó), néhol pedig sajátosan célnyelvi (pl. „soha senki a kisujját sem mozdította”), néhol meghökkentő (pl. a már említett hajszalag). A forráskultúrához igazodott két eldöntendő esetben, míg a folyóirat nevét lefordította. A csattanó csattan. 13. Az értelmet szinte hibátlanul átadja. A szókincs kevert: irodalmi (pl. eme, önnön), köznyelvi, szleng (pl. állat). A szóválasztás itt-ott pontatlan (pl. örökség). Csak a folyóirat címét ültette át, nem a legszerencsésebben A szerencse zsoldosának, a másik kettőt megtartotta. Érdekes, hogy nincs egységes ritmusa a szövegnek. A poén a helyén van. 14. Van benne értelemzavaró hiba. A szókincs keverten irodalmi (pl. üstök, közepette) és köznyelvi. A szóválasztás néhol pontatlan (pl. lencse). Mindhárom eldöntendő kérdésben a forrásnyelvhez igazodott. A szöveg ritmusa nem egyenletes, meg-megakad. A csattanó csattan.
13/21 Tanulságok: Szinte bizonyos, hogy nem sikerült minden egyes, csak nagyítóval észlelhető sajátosságot felsorolni, azonban ennyiből is egyértelmű, hogy senki – sem a legkiválóbb műfordítók, sem a műfordítótanoncok, sem a nagy öregek, sem az utánpótlás – nem fordíthat le semmiféle szöveget hibátlanul, ha nem kapja meg a szükséges háttér információt, s ezért nem is tud utánanézni fölmerülő kétségeinek és kénytelen „konfabulálni”: a saját fejében valóságalapot teremteni ahhoz, épkézlábnak tűnő magyarázattal előállni arra, amit a fordításban tett/tesz/tenni fog. Ennek folyománya a második tanulság, amit közismert formában a „több szem többet lát” közmondás foglal össze: jó műfordító mellé sem árt a jó szerkesztő, aki észreveszi a műfordító elmeszüleményeit s első/utolsó vérig menő viták után csak az életképeseket nem veti el. A játékban természetesen nem volt szerkesztő, s a résztvevők nem nyilatkoztak arról, vajon megmutatták-e a fordításukat, mielőtt beadták – mint ahogy arról sem, vajon fölolvasták-e hangosan, hogy hallják a szöveg lüktetését. A harmadik megszívlelendő lecke pedig az, hogy néha félrevisz a rutin is, meg a rutin hiánya is. A fordítástudomány számára minden ilyen játék kincsesbánya, mert ugyanannak a szövegnek sokféle változata egyrészt bepillantást enged a fordítói fekete dobozba, abba, hogy miként működik a műfordító elméje (pl. mennyire tudatos/ösztönös egy-egy választás), másrészt cáfolhatatlanul szemlélteti a műfordító egyéni hangját, ami a számtalan eltérően megoldott árnyalatból adódik össze s jut el a végén szembetűnő, kiáltó különbözésig. S ily módon, ilyen játékok által válik láthatóvá a laikus olvasóközönségnek is, hogy a műfordításokban megjelenő ordító különbségeknek a kiváló nyelvismeret, pazar szókincs csupán egyik része – igaz, fontos összetevő. Ám legalább ennyire jelentős a műveltség: jó műfordító holtig tanul, és vagy kitűnő emlékezőtehetsége van, vagy mindent elment/céduláz, ideális esetben mindkettő. Úgyszintén tényező, mégpedig a legkevésbé tárgyilagos, az ízlés: hiába akkurátus egy fordítás, ha nincs benne összhang, ha elütnek egymástól a szavak, kifejezések, megoldások s idetartozik a már sokszor emlegetett dallam meg ritmus – bizony, bizony, még prózánál is meghatározó, hogyan csengenek a mondataink, paragrafusaink, a szöveg egésze, hát még versnél vagy színdarabnál! A lelkiismeretesség sem maradhat ki az elengedhetetlen műfordítói erények fölsorolásából, ami egyrészt az utánajárásban, másrészt az elkészült műfordítás akár többszöri áttanulmányozásában nyilvánul meg és nem merül ki a szövegszerkesztő program kínálta nyelvi ellenőrzésben. A fordítástudomány nem veszi figyelembe a gyorsaságot is, a kiadók annál inkább: egyáltalán nem mindegy, mennyi idő alatt készül el egy fordító a megbízással. A játékban részt vevő műfordítóknak elvileg három hete volt a szöveg megformálásra s volt, aki a szöveg szétküldésének másnapján eljuttatta a saját verzióját, s volt, aki csak az utolsó napon. Esetükben azonban ebből nem szabad semmilyen következtetést levonni, hiszen nem megbízásról volt szó, csupán játékról, s mindenki szívességből fordította le a regényrészletet. A fordítástudomány elismeri a fordítói tehetség létezését, ám mindeddig nem talált módot ennek objektív mérésére, ezért az továbbra is a közönség feladata marad. Ha tetszett a fordítás, az olvasók sokszor végig sem gondolják, hogy a művet valaki átültette magyarra, észre sem veszik, hogy eredetileg nem magyarul írták, de ha nem, akkor bizony jaj a műfordítónak! Gyilkos gúny a bére: munkáját, tudását, erkölcsét, személyét támadják a bősz olvasók. Ennek az írásnak egyik bevallott célja a Olvasó jóindulatának meg- vagy visszaszerzése, a másik az, hogy tükröt tartson a műfordítók elé a jobb önismeret végett…
14/21 Eredeti: There is a child. His father was a brutal, sadistic bully; his mother a nymphomaniac married to a man (not the child’s father) many years older than herself, and crippled into the bargain. Left to his own devices for most of his formative years, the child developed serious personality disorders at a very early age. By the time he turned thirteen, he was effectively past hope of cure. Partly it was heredity, partly it was environment; partly, it was the child’s own basically vicious and perverted nature, which nobody ever took the slightest trouble to correct. By the time he turned thirteen, the boy had developed a morbid fixation with shooting people. Because of his unusually privileged position, he’s able to indulge this ghastly obsession with total impunity. Look at him. Fourteen years old, dressed from head to toe in camouflage gear, with a Stallonesque headband and pimples. He’s lying on his bed reading Soldier of Fortune magazine, and beside him on the duvet lies a state-of-the-art Macmillan sniper’s rifle, with a Bausch & Lomb 21X scope and integral flash suppressor. When he gets bored with doing nothing, he’ll go out into the street and start using it. There is nothing anyone can do about it. Nothing at all. Despite the fact that this murderous infant ruins the lives of countless innocent people every day of the week, the authorities are powerless to act. They simply accept the situation and look the other way. Because the child is a Force Thirteen genie – the only one – and his name is Cupid. (Tom Holt: Djinn Rummy, 82-83. old.)
15/21 1. Íme, egy gyermek. Apja brutális, szadista, erőszakos fráter volt, anyja nimfomániás, akit nem a gyermek apja, hanem egy másik, jóval korosabb, tetejébe nyomorék férfi vett asszonyául. Fogékony korának legjavában a gyermek azt tett, amit akart, így személyiségén már igen korán komoly zavarok ütköztek ki. Mire betöltötte a tizenhármat, kezelésére gyakorlatilag remény sem maradt. Belejátszott az átöröklés, a környezeti hatások, s a gyermek saját, alapvetően álnok és romlott természete is, amelynek jobbításáért kisujját se mozdította soha senki. A fiúnak tizenhárom éves korára már beteges rögeszméjévé vált az emberekre lövöldözés. S e szörnyű szenvedélynek, szokatlanul kiváltságos helyzeténél fogva, teljesen büntetlenül hódolhat. Vegyük csak szemügyre: tizennégy éves, tetőtől talpig terepszínű cuccokban, Rambofejpánttal és pattanásokkal. Ágyán heverészve a Soldier of Fortune zsoldosmagazint bújja, oldalán pedig egy Macmillan mesterlövészpuska süpped a paplanba: a legmodernebb típus, 21-szeres nagyítású Bausch & Lomb távcsővel és beépített lángrejtővel. S ha majd elunja a semmittevést, a fiú kimegy vele az utcára, és használni fogja. És senki nem tehet ellene semmit. Semmit az égvilágon. Dacára annak, hogy ez a vérszomjas kamasz seregnyi ártatlan ember életét dönti romba a hét minden egyes napján, a hatóságok tehetetlenek. Egyszerűen beletörődnek a dologba, és szemet hunynak. Mert a gyermek a Tizenhármas Szintű dzsinnek egyik – egyetlen – képviselője, és a neve Ámor. 2. Van egy fiúgyermek. Az apja brutális, szadista zsarnok volt, az anyja nimfomániás, aki nem a gyermek apjához ment férjhez, hanem egy nála sokkal idősebb, ráadásul nyomorék férfihoz. A gyermekben, akit fejlődése érzékeny szakaszában szinte teljesen magára hagytak, már egészen fiatalon súlyos személyiségzavarok alakultak ki. Mire betöltötte a tizenharmadik évét, gyakorlatilag gyógyíthatatlan volt. Részben a genetika, részben a környezete tehetett róla, részben pedig a saját, eredendően romlott és elvetemült természete, amelynek megjavításáért senki egy szalmaszálat sem tett keresztbe. Mire betöltötte a tizenharmadik évét, elhatalmasodott rajta a beteges mánia, hogy emberekre lövöldözzön. Szokatlanul kiváltságos helyzete miatt teljesen büntetlenül hódolhat ocsmány szenvedélyének. Nézzék csak meg. Tizennégy éves, tetőtől talpig terepszínű öltözékben virít, a homlokán Stallone-fejpánt, az arcán pattanások. Az ágyán hever, a Szerencselovagok című magazint olvasgatja, mellette a paplanon a legkorszerűbb Macmillan mesterlövészkarabély, 21-szeres Bausch & Lomb céltávcsővel és beépített lángrejtővel. Amikor beleun a semmittevésbe, kimegy az utcára, és használatba veszi. Senki nem tehet ellene semmit. Az égvilágon semmit. Annak ellenére, hogy ez a gyilkos kölyök nap mint nap számtalan ártatlan ember életét dönti romba, a hatóságok tehetetlenek. Egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet, szemet hunynak fölötte. A gyermek ugyanis Tizenhármas Kaliberű dzsinn, az egyetlen a világon. A neve pedig Ámor.
16/21 3. Cupido Itt ez a gyerek. Az apja egy szadista vadbarom, az anyja egy nimfomániás nő, aki hozzáment egy nála sokkal idősebb férfihoz (nem a gyerek apjához), és belerokkant ebbe a házasságba. A legfogékonyabb éveiben magára hagyott gyerekben már egészen korán súlyos személyiségzavarok alakultak ki. Mire betöltötte a tizenharmadik évét, hiába is próbáltak volna ép embert faragni belőle. Részben öröklött természete, részben környezeti hatások, részben pedig a saját, eredendően komisz és romlott hajlamai miatt, amelyek ellensúlyozására soha senki nem vette a legcsekélyebb fáradságot sem. Tizenhárom éves korára rákapott, hogy emberekre lövöldözzön. Szokatlanul kiváltságos helyzetéből adódóan büntetlenül hódolhat e szörnyű rögeszméjének. Nézzetek rá. Nézzétek meg jól. Egy tizenhárom éves kamasz, tetőtől talpig terepszínű katonai gyakorlóruhában, Stallone-fejpánttal, pattanásosan. A Soldier of Fortune magazint olvasva hever az ágyán, mellette a paplanon a legmodernebb Bausch & Lomb 21X távcsöves, villanásgátlós Macmillen orvlövész puska. Amikor megunja a semmittevést, kimegy az utcára, és használni kezdi. És senki nem tehet ellene semmit. Senki nem tehet ellene semmit. Semmit a világon. Dacára annak, hogy e gyilkos kiskorú hétről hétre, nap mint nap számtalan ártatlan ember életét teszi tönkre, a hatóságok nem tehetnek ellene semmit. Egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet, és szemet hunynak felette. A fiú ugyanis egy Tizenhármas Erejű dzsinn -- az egyetlen --, és Cupidónak hívják. 4. Itt van ez a gyerek. Az apja egy durva, kötözködő, szadista fickó. Az anyja nimfomániás, akinek a férje (nem a fiú apja) jóval idősebb nála, ráadásul nyomorék is. A gyerek, aki meghatározó éveiben csak saját magára számíthatott, már nagyon fiatalon komoly személyiségzavarokat mutatott. Tizenhárom éves korára gyakorlatilag nem lehetett már rajta segíteni. Személyiségzavarai részben öröklöttek, részben környezeti hatásnak tulajdoníthatók, és nem kis részben saját, alapvetően elvetemült, perverz természetének köszönhetők, aminek korrigálására soha senki sem vette a legkisebb fáradtságot sem. Mire betöltötte a tizenhármat, a fiú beteges kényszert érzett arra, hogy emberekre lövöldözzön. És szokatlanul kiváltságos helyzete miatt teljes bűntetlenséggel élhet ennek a rettenetes megszállottságnak! Csak nézzetek rá! Tizennégy éves, tetőtől talpig terepszínű katonai gyakorlóruhában van, amit stalonei homlokpánt és pattanások egészítenek ki. Az ágyán fekszik, és a Soldier of Fortune magazint olvassa. Mellette a takarón egy legújabb tipusu Macmillan precíziós kézi lőfegyver hever, aminek 21-szeres nagyítású Bausch and Lomb teleszkópja, és beépített torkolattűz tompítója van. Mikor a fiú megunja a semmittevést, kimegy az utcára, és használni kezdi. Semmit sem lehet ez ellen tenni. Semmit. Annak ellenére, hogy ez a gyilkos hajlamú kiskorú számtalan ártatlan ember életét teszi tönkre a hét minden napján, a hatóságok képtelenek vele szemben a cselekvésre. Egyszerűen elfogadják a tényt, és szemet húnynak fölötte. Mert a gyerek egy tizenharmadik kategóriás dzsinn, az egyetlen. És Cupidónak hívják.
17/21 5. Van egy gyermek. Az apja durva, erőszakos, szadista fickó volt; az anyja nimfomániás, akinek az ura (nem a gyermek apja) jóval idősebb volt az asszonynál, ráadásul nyomorék. Mivel azokban az években, amikor a személyisége kialakult, a gyermeket többnyire sorsára hagyták, már igen korán súlyos rendellenességei alakultak ki. Mire betöltötte a tizenharmadik esztendejét, gyakorlatilag gyógyíthatatlan lett. Ez részben örökletes, részben a környezet hatása; részben a gyermek önnön alapvetően elvetemült és rendellenes természete, amelyet soha, senki se kísérelt meg akár a legcsekélyebb erőfeszítés árán sem helyrehozni. Mire betöltötte a tizenharmadik évét, a fiú beteges mániájává vált, hogy emberekre lövöldözzön. Nem mindennapi, kivételezett helyzete miatt teljesen büntetlenül élheti ki szörnyű szenvedélyét. Nézzék csak meg! Tizennégy éves, tetőtől talpig terepszínbe öltözött, a Stallone-féle homlokpánt alatt az arca csupa pattanás. Fekszik az ágyán, a Szerencselovag magazint olvassa, mellette a paplanon egy lehető legkorszerűbb Macmillan mesterlövész puska Bausch & Lomb 21X-es távcsővel, beépített villanástompítóval. Amikor ráun a semmittevésre, ki fog menni az utcára, és használni fogja. Semmit sem lehet tenni ellene. Az ég egy világon semmit. Annak ellenére, hogy ez a gyilkos kiskorú számtalan ártatlan ember életét dönti romba a hét minden egyes napján, a hatóságoknak nem áll hatalmában bármit is tenni. Egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet, és elfordítják a tekintetüket. Mert a gyermek a Tizenhárom Természeti Erő egyike – a maga nemében az egyetlen --, és a neve Cupido. 6. A gyermek. Apja brutális, szadista zsarnok volt; nimfomán anyja jóval idősebb férfihoz (nem a gyermek apjához) ment férjhez, és belerokkant a frigybe. Legmeghatározóbb éveiben elhanyagolták, ezért komoly személyiségproblémái alakultak ki. Tizenhárom éves korára állapota gyógyíthatatlanná vált. Részben örökletes okokból, részben környezete hatására alakult így; részben a gyermek genetikusan gonosz és perverz természete miatt, amit soha senki nem próbált jó útra terelni. Tizenhárom éves korára morbid szokásává vált az emberekre lövöldözés. Kivételezett helyzetének köszönhetően büntetlenül hódolhatott rettenetes szenvedélyének. Vessenek rá egy pillantást! Tizennégy éves, tetőtől talpig terepszínű felszerelésben, fején Rambo-hajpánttal, arcán kiütésekkel. Ágyán fekve olvassa a Szerencselovagok zsoldosmagazint, mellette a dunyhán a legmodernebb Macmillan puska 21-szeres Bausch & Lomb távcsővel és beépített torkolattűz gátlóval felszerelve. Ha elunja a semmittevést, kapja magát, és kimegy az utcára lövöldözni. Semmit sem tehetünk ellene. Semmit a világon. Annak ellenére, hogy ez a gyilkos hajlamú kamasz ártatlan emberek tömegeinek életét dönti romba a hét minden napján, a hatóságok tehetetlenek. Egyszerűen beletörődnek a helyzetbe, és szemet hunynak. Mivel a gyermek egy tizenhármas fokozatú dzsinn – kategóriájában az egyetlen –, és a neve Cupido.
18/21 7. Egy gyerekről van szó. Apja kegyetlen, szadista zsarnok volt; nimfomániás anyja nem az apa felesége volt, hanem egy sokkal idősebb férfié. A házasság tönkretette. A sorsára hagyott, cseperedő gyermek komoly személyiségzavarai nagyon korán megmutatkoztak. Mire betöltötte tizenharmadik életévét, gyakorlatilag már nem lehetett meggyógyítani. Részben örökletes, részben környezeti ártalomról volt szó; és szerepet játszott benne alapvetően gonosz és perverz természete is, amelynek vadhajtásait soha senki sem próbálta lemetszeni, még véletlenül sem. Tizenhárom évesen már volt egy morbid szokása: emberekre lövöldözött. Kivételesen kiváltságos helyzetben lévén teljesen büntetlenül hódolhat ennek a rettenetes, rögeszmeszerű időtöltésnek. Nézzenek csak rá. Egy tetőtől talpig terepszínű ruhát, fején Stallone-pántot viselő, pattanásos tizennégy éves. Az ágyán heverészve olvassa a Soldier of Fortune folyóiratot, mellette, a paplanon pedig a legkorszerűbb, beépített torkolattűz-álcázóval rendelkező Macmillan mesterlövészpuska, rajta egy Bausch & Lomb 21x távcső. Amikor megunja a semmittevést, kimegy az utcára, és lövöldözni kezd. Mindenki tehetetlen. Teljes mértékben. Ez a vérengző gyerek számtalan ártatlan ember életét teszi tönkre a hét minden egyes napján, a hatóságok pedig nem tudnak mit kezdeni vele. Egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet, és nem néznek oda. A gyerek ugyanis az egyetlen dzsinn a Tizenhármak között. Ámornak hívják. 8. Itt ez a gyerek. Kegyetlen apja volt. Egy szadista zsarnok. Nimfomániás anyja egy sokkal idősebb férfi felesége volt. Nem az apáé. Belerokkant a házasságba. A gyermek cseperedett. Sorsára hagyatva. Személyiségzavarai voltak. Már elég korán. Betöltötte a tizenhármat. Akkor már nem lehetett meggyógyítani. Részben örökletes ártalom volt. Részben környezeti. Ráadásul gonosz természete volt a gyereknek. Perverz. És senki sem próbált változtatni ezen. Tizenhárom éves lett. És volt egy kedvenc időtöltése. És morbid. Mi több, rettenetes. Emberekre lövöldözött. Rögeszme lett belőle. És büntetlenül teheti. Mert ő kiváltságos. Kivételeznek vele. Nézzék csak. Most tizennégy éves. Tele pattanással. Éppen az ágyán heverészik. Tetőtől talpig terepszínű ruhában. Stallone-fejpánttal. Folyóiratot olvas. Soldier of Fortune. Mellette, a paplanon egy mesterlövészpuska. Macmillan-gyártmány. A legkorszerűbb. Beépített torkolattűz-álcázóval. Rajta egy Bausch & Lomb 21x távcső. A gyerek nemsokára megunja majd a semmittevést. Akkor pedig kimegy az utcára. És elkezd lövöldözni. Senki sem tehet semmit. Reménytelen! Ez egy vérengző. Igen sok ember életét teszi tönkre. Ártatlanokét. Naponta. A hatóságok is tehetetlenek. Tudomásul veszik. És félrenéznek. Mert ő egy dzsinn. Az egyetlen a Tizenhármak között. Ámornak hívják.
19/21 9. Egy gyerek. Apja durva, kegyetlen zsarnok; nimfomán anyja egy magánál idősebb férfival (nem az apához) él házasságban, ráadásul nyomorék. A fejlődése szempontjából legmeghatározóbb években magára maradt gyermeknél már korán súlyos személyiségzavarok jelentkeztek. Mire betöltötte a tizenhármat, már remény sem volt a gyógyulására. Ez részben örökségéből, részben környezetéből fakadt, s részben a gyermek tulajdon, alapjában véve rosszindulatú és romlott természetéből, amelynek helyreigazítására senki nem tette a legcsekélyebb kísérletet sem. Mire betöltötte a tizenhármat, a fiú morbid rögeszméjévé vált az emberek lelövése. Mára szokatlanul kiváltságos helyzetéből adódóan teljes büntetlenségben hódolhat e rettentő mániának. Nézzék csak! Nézzék! Tizennégy esztendős, tetőtől talpig álcaruhában, Stallone-fejpánttal, pattanásokkal. Az ágyán fekszik zsoldosmagazint lapozgatva, mellette a paplanon csúcstechnológiájú McMillan mesterlövész puska, 21-szeres Bausch & Lomb optikával és beépített lángrejtővel. Amikor beleun a semmittevésbe, kimegy az utcára és használja a fegyvert. Senki nem tehet ellene semmit. Egyáltalán semmit. Bár ez a gyilkos gyermek a hét minden napján számtalan ártatlan életét teszi tönkre, a hatóságok tehetetlenek. Egyszerűen belenyugszanak a helyzetbe, és nem vesznek róla tudomást. Mert a gyermek egy kommandós vadóc – fajtájából az egyetlen –, és Ámor a neve. 10. Adott egy gyermek. Az apja brutális, szadista zsarnok volt, nimfomániás anyja egy nála sok évvel idősebb, ráadásul nyomorék férfihoz ment hozzá (nem a gyermek apjához). Ennél a gyermeknél, aki élete jellemformáló szakaszának nagy részében csak önmagára hagyatkozhatott, igen korán komoly személyiségi zavarok alakultak ki. Tizenhárom éves korára gyakorlatilag már nem volt esélye a gyógyulásra. Ennek részben öröklött okai voltak, részben a környezete volt a felelős érte – de a gyermek eleve rossz és torz természete is hozzájárult, melynek korrigálására soha, senki nem tett semmiféle erőfeszítést. Tizenhárom éves korára a fiú bizarr mániájává vált az emberekre lövöldözés. Különösen kivételes helyzetének köszönhetően teljesen büntetlenül leli örömét ebben a borzasztó szenvedélyben. Nézzék csak meg. Tizennégy éves, tetőtől-talpig álcaruhát visel, a fejpántja Rambós, az arca pattanásos. Az ágyán fekve olvassa a zsoldosoknak szóló Soldier of Fortune magazint, mellette, a paplanon csúcskategóriás, 21-szeres nagyítású Bausch & Lomb távcsővel felszerelt, lángrejtős Macmillan mesterlövészpuska hever. Amikor már elege van a semmittevésből, kimegy az utcára, és használja. Senki sem tehet ellene semmit. Az égvilágon semmit. Ez a gyilkos gyermek a hét minden egyes napján számtalan ártatlan vesztét okozza, a hatóságok mégis tehetetlenek. Egyszerűen belenyugszanak a helyzetbe, és nem foglalkoznak vele. Mert ez a kiskorú egy tizenharmadik szintű dzsinn – az egyetlen –, és úgy hívják, Ámor.
20/21 11. Cím: A mesterlövész Van egy gyerek. Apja kegyetlen, szadista zsarnok volt, nimfomániás anyja egy nálánál jóval idősebb, ráadásul sánta férfihez ment feleségül (nem a gyerek apjához). A gyermekben igen korán súlyos személyiségzavar lépett fel – többnyire úgy növekedett, hogy mindent ráhagytak. Tizenhárom éves korára a gyógyíthatóság reménye gyakorlatilag szertefoszlott. Részben az öröklődés, részben a környezeti hatások tehettek erről, részben a gyermek alapvetően gonosz és torz természete, amelynek javítására soha senki nem vette a legkisebb fáradtságot sem. Tizenhárom évesen a gyermek már morbid megrögzöttséggel lövöldözött emberekre. Különlegesen kiváltságos helyzetéből adódóan képes teljesen büntetlenül hódolni e rettenetes szenvedélyének. Nézd meg: tizennégy éves, tetőtől talpig terepruhába öltözött, Stallonés fejpántja van, és csupa pattanás. Az ágyán hever, a Szerencsés katona magazint olvassa, mellette a paplanon a legmenőbb, 21-szeres nagyítású Bausch & Lomb célzókészülékkel és beépített lángrejtővel felszerelt Macmillan mesterlövészpuska. Amikor megunja a semmittevést, kimegy az utcára és lődözni kezd vele. Senki sem tud ellene tenni semmit. Az égvilágon semmit. Annak dacára, hogy ez a gyilkolászó gyermek megszámlálhatatlan ártatlan ember életét teszi tönkre a hét minden napján, a hatóságok képtelenek intézkedni. Egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet és nem foglalkoznak vele. Merthogy a kis farkasember egy égi orvlövész. Az egyetlen. A neve: Ámor. 12. Világra jött egy gyermek. Az apja szadista vadállat volt; az anyja nimfomániás, aki hozzáment egy nála sokkal idősebb férfihoz (nem a gyermek apjához), és jól belerokkant. Mivel fogékony éveiben magára volt hagyatva, a gyermekben már igen korán súlyos személyiségzavarok fejlődtek ki. Tizenhárom éves korára lényegében remény sem maradt a gyógyulásra. Ez részben a génekből fakadt, részben a környezet hatása tette; részben a gyermek saját gonosz és perverz természete okozta, amelynek változtatása érdekében soha senki a kisujját sem mozdította. Mire beöltötte a tizenhármat, a fiú morbid élvezetet lelt abban, hogy emberekre lődözött. Kivételezett helyzete miatt abszolút büntetlenül hódolhat ennek a szörnyű monomániának. Nézzenek csak rá. Tizennégy éves, tetőtől talpig terepszín ruhát visel, amit kiegészít egy Stallone-féle hajszalag és számos pattanás. Az ágyán fekszik és a Szerencselovag magazint olvasgatja, mellette a paplanon egy ultramodern Macmillan mesterlövész puska hever, Bausch & Lomb 21X távcsővel és beépített tűzrejtővel. Senki nem tehet semmit. A világon semmit. Ez a vérszomjas csecsemő a hét minden napján számtalan ártatlan ember életét teszi tönkre, a hatóságok mégis tehetetlenek. Egyszerűen elfogadják, hogy ez van, és szemet hunynak felette. Ugyanis a gyermek Tizenhármas Rendű dzsinn – fajtájának egyetlen példánya –, a neve pedig Cupido.
21/21 13. Adott egy gyermek. Az apja brutális, szadista állat; az anyja nimfomániás, és egy nála sok évvel öregebb férfi felesége, aki ráadásul még nyomorék is. (A gyermek persze nem tőle van.) Mivel lelki fejlődésének korai szakaszában nem törődtek vele, a gyermeknél súlyos személyiségzavarok alakultak ki már igen fiatal korban. Mire betöltötte a tizenhármat, már nem volt remény a gyógyulásra. Ennek oka részben öröksége, részben neveltetése volt; részben a gyermek önnön alapvetően gonosz és torz jelleme, melyet soha senki meg se kísérelt korrigálni. Mire betöltötte a tizenhármat, a fiúnak beteges rögeszméjévé vált, hogy emberekre lövöldözzön. Szokatlanul kiváltságos helyzete miatt teljes büntetlenségben hódolhat eme hátborzongató szenvedélynek. Most nézz rá! Tizennégy éves, tetőtől talpig álcaruhát visel, fején stallonés homlokpánt, arcán pattanások. Az ágyán fekszik és A szerencse zsoldosa magazint olvasgatja, mellette az ágyterítőn csúcsminőséget képviselő Macmillan mesterlövész puska, Bausch & Lomb 21x távcsővel és beépített torkolattűzrejtővel. Ha elunja a semmittevést, kimegy az utcára, és használni kezdi. Senki nem tehet ellene semmit. Az égvilágon semmit. Habár a gyilkos ifjú számtalan ártatlan ember életét teszi tönkre nap mint nap, a hatóságoknak nem áll hatalmában intézkedni. Egyszerűen elfogadják a helyzetet és másfelé néznek. Minthogy a gyermek tizenhármas erejű dzsinn – az egyedüli –, és úgy hívják, Cupido. 14. Itt van ez a gyerek. Az apja egy brutális, szadista zsarnok; az anyja egy céda, aki hozzáment egy nálánál jóval idősebb és ráadásul nyomorék férfihoz (aki nem a gyermek apja) . Kamasz éveiben nagyrészt magára hagyatva, igen fiatalon súlyos személyiség problémák alakultak ki nála. Tizenhárom esztendős korára a folyamat visszafordíthatatlanná vált. Ez részben öröklött hajlamnak, részben fejlődési rendellenességnek köszönhető; részben pedig a gyermek tulajdon romlott és perverz természetének, amelynek jobbítására soha senki sem vette a fáradságot. Tizenhárom éves korára az lett a beteges mániája, hogy emberekre kezdett lövöldözni. Különleges helyzetéből adódóan, büntetlenül hódolhatott szörnyű szenvedélyének. Nézzünk csak rá. 14 éves, tetőtől talpig terepruhába bújva, az üstökén Stallonétól kölcsönzött fejpánttal és pattanásokkal. Solder of Fortune magazint olvasva heverészik az ágyon, mellette a dunyhán a legújabb gyártmányú Macmillan mesterlövész puska, Bausch& Lomb féle 21-szeres nagyítású lencsével és beépített lángrejtővel. Ha elunja magát a semmittevés közepette, kimegy az utcára és meghúzza a ravaszt. Nincs a világon senki, aki tenni tudna ellene. Egyáltalán senki. Annak ellenére, hogy ez a vérengző fiatalkorú a hét minden napján számtalan ártatlan ember életét dönti romba, a hatóságok képtelenek megállítani őt. Egyszerűen elfogadják a helyzetet, és inkább úgy tesznek, mintha nem is létezne. Mert ez a kölök egy tizenhármadik osztálybéli dzsinn- az egyetlen ilyen – és a neve Cupido.
