ŐSI TEMPLOMOK Angkor Wat Angkor Wat (magyarosan írva: Angkorvat) Kambodzsa legjelentősebb templomegyüttese. Angkorvatot II. Szurjavarman (a győzelem által védett) király uralkodása alatt építették a XII. században. Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma 50 000 munkás, 5000 szobrász és kőfaragó megfeszített munkájának az eredménye. Harminc év alatt készült el. Angkorvat a khmer kultúra aranykorának pompázatos alkotása, mely mind a mai napig betölti a vallásikultikus központ szerepét a hinduk és a buddhisták életében. Ez a templom Kambodzsa nemzeti jelképévé vált: a zászlón és a címeren is feltűnik. A XI. században I. Jaszovarman király a Siem Reap folyó elterelésével bonyolult, sakktáblaszerű vízvezetékrendszert és hatalmas víztározó medencéket építtetett. Ezáltal oldotta meg a rizsföldek öntözését, így évente hat alkalommal arathattak. A Khmer Királyság csakhamar virágzó birodalommá változott. Az egymást váltó királyok óriási építkezésbe kezdtek, városokat és szakrális templomokat alapítottak. Voltaképpen a Kínai Császárság mellett Ázsia második legerősebb állama lett. A khmer uralkodók istenkirálynak számítottak. Ez olyannyira így volt, hogy templomaikat annak az istennek szentelték, amelyikkel halálukat követően egyesülni kívántak. Ekképpen II. Szurjavarmant az ösztönözte Angkorvat megépítésében, hogy a hindu vallás Visnu nevű istenségével egyesülhet majd egyszer. Ezzel el is mondtam, hogy Angkorvat gazdag ornamentikája a hindu vallás jegyében született. A négy égtáj irányába mutat a teraszos kiképzésű, gúla alakú templomhegy, a Meru-hegy, mely egyszersmind az univerzum középpontja, szíve, valamint Visnu isten lakhelye és az isteni megvilágosodáshoz vezető út szimbóluma. A templom a teljesség és a teljessé válás szimbóluma. A teraszok azokat a szinteket szimbolizálják, amelyeken végighaladva az ember eljuthat a valódi benső tudáshoz, a lélek újjászületéséhez, majd az istenek lakhelyéhez és a lingához. A linga a világ középpontja, amely az istenné vált király fallikus szimbóluma. Ankorvat jelentése khmer és thai nyelven a következő: Angkor = főváros, Vat = templom. Ebből is látszik, hogy a szakrális-spirituális építészet gyöngyszeme egyszerre több funkciót is egyesített magában. Az épület pazar módon megmunkált homokkőből épült, de egyes belső elemekhez lateritet használtak fel. A tömbök kialakításáról annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy tökéletesen illeszkedtek egymáshoz, minthogy az alapvető elgondolás az volt, hogy egységes, sima felületet hozzanak létre. Angkorvat méretei elképesztőek: a 82 hektáros szent területet körbeölelő kerítések 1025, illetve 800 méteresek. Körben 5 és fél kilométer hosszú és 190 méter széles árkok veszik körül. Ezek az ősóceánt és földet, illetve a hegyeket jelképezik. Két töltésen 14-14 kőlépcső vezet a vízhez, ahol a hívők a rituális tisztálkodást végezték hajdanán. A lépcsők hossza 158 kilométert tesznek ki. 350 méter hosszú, kövezett út vezet a templomhoz. Három teraszát egyre növekvő oszlopokkal alátámasztott fedett folyosók szegélyezik. Ezekről öt lótuszrügyet formázó torony emelkedik a magasba. A legmagasabb torony a maga 65 méterével a Meruhegyet jelképezi. A tornyokat összekötő árkádos folyosókat csodálatos domborművek díszítik, melyek privilegizált személyiségeket és hősi csatákat, valamint történelmi jeleneteket ábrázolnak a
khmer nép múltjából. A remekbeszabott dombormű leghíresebb része a Tenger köpülése címet viseli, amelyen 88 istenség és 92 szövetséges démon Visnu isten segítségével az ősóceánból elkészíti az amirát, a halhatatlanság italát. Körülöttük elbűvölő nőalakok, fedetlen keblű égi táncosnők (apszarák) és isteni nimfák (dévaták) kínálják bájaikat. A kompozíció a tökéletesség, a tömeg és a fény-árnyék hatások finom játékából áll össze. Angkorvat az egész univerzumot modellezi a csillagászati ciklusokkal, a világ felépítésével egyetemben spirituális tálalásban. Külön említést érdemel, hogy Angkorvat más templomoktól eltérően nem keleti, hanem nyugati tájolású. A templom főkapuja a tavaszi napéjegyenlőség napnyugtája felé mutat. Zhou Daguan (vagy Chou Ta-Kuan) a kínai császár megbízásából nagykövetként látogatott Angkorba és feljegyzéseket készített a város életéről. Beszámolói felbecsülhetetlen értéket képviselnek Angkorvat feltárásában. Angkorvatot később a kmerek ősi ellenségei, a vietnami csamok szállták meg és rombolták le részben. VII. Dzsajavarman (1181–1219) idején, a fővárost néhány kilométerrel északabbra, Angkorthomba helyezték át. Ekkor tértek át a buddhizmusra. A mai napig buddhista szentélyként működik. A XV. században a sziámi betörések és fosztogatások rongálták tovább a templomot. 1850-ben a francia Charles-Émile Bouillevaux misszionárius talált rá a kambodzsai őserdő közepén. Louis Delaporte vezette az első tudományos expedíciót. August Rodin, a világhírű szobrász 1914-ben rajzsorozatot készített a templom domborművein szereplő táncosnőkről. Később a templomot részben felújították, illetve a háborús helyzetek miatt elhúzódó restaurálási munkálatok a mai napig tartanak. 1992 óta a templom (Angkor) a Világörökség része. Tikal, az isteni város Tikal a Yucatán-félszigeten található piramistemplomokból álló grandiózus maja város. A spanyol Hernando de Córdoba fedezte fel 1517-ben. A pápa a félsziget minden lakóját a spanyol király alattvalóinak nyilvánította. 1526-ban Francisco de Montejót bízták meg a yucatani expedíció megszervezésével. Ez volt a Requerimiento. Tikal a maga égbetörő, tiszteletet parancsoló templomaival kétségtelenül lenyűgöző maja város a guatemalai őserdő mélyén. A legmagasabb és a leglátványosabb templomok itt találhatók ebben a térségben. Feliratai pontos útba igazítást adnak a romváros látogatóinak az építés időpontjairól és a város történelméről. A legkorábbi időpont i.sz. 292, amely egy sztélén olvasható, míg a legutóbbi i.sz. 689-et mutat. A kultúrtörténeti emlékekből látszik, mennyivel előrébb tartottak a közép-amerikai maják az óvilági emberekhez képest mind tudásban, mind építészetben. 1881 óta végeznek itt ásatásokat, de ezek a mai napig nem fejeződtek be. 15 négyzetkilométeres területen folynak a feltárások, eddig 3 ezer kőemléket sikerült kiszabadítani a dzsungel fogságából, azonban a munka roppant megerőltető a buja növényzet és a trópusi klíma miatt. A város szíve 1200 x 600 méteres kiterjedésű. A főtér körött rengeteg oltár és sztélé található, amely a szertartások és a rituálék fontosságát igazolják. A főtér keleti és nyugati oldalán egyegy templom emelkedik, de az északi, a déli és központi akropoliszon is további szent templomokat találunk.
A szertartási épületek alatt gazdag temetkezési helyeket tártak fel. A tikali templomok domborművein olyan uralkodók portréit is láthatjuk, mint Jaguármancs, Viharos Ég és Nemes Kakaó. Az I. számú templom, az „Ah Cacau, vagyis a Kakaócserjék Urának Temploma” vagy a „Nagy Jaguár Temploma”, egy 50 méter magas, kilenc szintből álló piramis. A tetején található szentélyhez roppant meredek, körülbelül 70 fokos dőlésszögű (!), lépcsősoron lehet csak feljutni. A szentély három termébe csak a papok és a szent uralkodó léphetett be. A köznép lentről, a térről figyelhette a szertartásokat. Hatalmas különbséget érezhetett a maja ember közte és az isteni hatalommal felruházott papok között. A II., a III. és a IV. templom (a Kétfejű Kígyó Temploma) és az V., VI. számú valamivel szerényebb méretű, de még így is jócskán a dzsungel fáinak lombkoronái fölé magasodnak. A maja templomokban minden nap végeztek szertartásokat. A papok komoly spirituális tudással és képességekkel rendelkező beavatottak voltak, akik a csillagokhoz tájolták a piramistemplomaikat. Mint ahogyan az a szellemileg magas fokon álló kultúráknál lenni szokott, minden templomot egy-egy istenségnek szenteltek, a papság pedig az adott istent szolgáló lelkekből állt. Ők közvetítették a kozmosz energiáit és az istenek akaratát a nép számára. Időnként jósoltak és gyógyítottak a főtéren, illetve szent naptáruk, a tzolkin szerint az ünnepi ceremóniákat vezették. A maják ennek köszönhetően viszonylag gyorsan emelkedtek felfelé a spirituális fejlődés létráján. Nem háborúztak, mert alapvetően békeszerető nép volt a maja. Igyekeztek betartani, amit a papjaiktól tanultak, ezért folyamatos jólét és harmónia jellemezte társadalmukat. Tikal egy valóságos metropolisz volt az őserdő mélyén. A tudósok úgy gondolják, hogy Tikal népessége fénykorában 100 000 – 200 000 között lehetett. Tikal ma az UNESCO világörökség része. A „Tikal” név maja nyelven azt jelenti, hogy „A hangok helye” vagy „A nyelvek helye”, bár megjegyzendő, hogy a város ősi neve a hieroglifák tanúbizonysága szerint Mutal vagy Yax Mutal, melynek jelentése „Zöld Halom”, ami az „Első Próféciára” utal. Ugyanis a maja templomok az istenek lakhelyeinek számítottak, mivel időről-időre maga az istenség is emberi testet öltött, vagy idegenként ellátogatott a tiszteletére épített szakrális központokba. Tikal piramisai az égbe vezető lépcsők voltak. Ha valaki felnézett a lépcsők tövében állva, valóban az lehetett a benyomása, hogy a lépcsősor az égbe nyúlik és soha nem akar véget érni. Ezzel sikerült szó szerint megteremteni a földről az égbe vezető út vizuális szimbólumát. Boldog napot! Száraz György
HARCOS PAPOK Shaolinok A Shaolin rend megalakulását nem lehet pontosan meghatározni, de a kútfők tanúbizonysága szerint i.sz. 540 környékén alakult. Alapítását egy indiai származású buddhista pap, Bodhidharma (kínaiul Tamo vagy Po Ti Tamo) nevéhez kötik. Tamo Sugandha király harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Ő a ksatrija, azaz a harcos kasztba tartozott, ennél fogva már gyerekkorától kezdve a korabeli küzdőmódszerekre oktatták. Így ismerkedett meg a pusztakezes küzdelemmel is. Tamo Nankingba utazott Vu-ti császárhoz, aki akkoriban szent nyelven (szanszkritul) írt szövegeket fordítatott kínaira. A császár alapszándéka az volt, hogy minden polgár gyakorolhassa a buddhizmust. Ettől a tettétől pedig azt remélte, hogy majd a Nirvánába (megvilágosodás állapotába) jut. Tamo vitába keveredett a császárral. A konfliktus, illetve nézeteltérés oka abban állt, hogy a Nirvána csak egyéni tettek eredménye által érhető el, s
nem úgy, hogy másokkal végeztetjük el ezt a munkát. A kérdés eldöntetlen maradt volna, ha Tamo nem dönt úgy, hogy felkeresi a buddhista kolostorokban élő szerzeteseket és megkérdezi a fordítók véleményét a szóban forgó dilemmáról. A Shao-shi-hegyen álló templomot egy régi erdőben építették. A császár kertészei új fákat is ültettek, talán ezért is nevezték a templomot „Fiatal Erdőnek” vagy „Új Erdőnek”, ami mandarin nyelven annyit tesz, mint Shaolin. De élnek olyan elképzelések is, amelyek a templomot az Erdő Szellemének fordítják, illetve mások a hegy nevéből eredeztetik. Egy legenda szerint Tamot nem engedték be a templomba, mert idegennek nézték, ezért aztán a közeli barlangban húzta meg magát, ahol nem kevesebb, mint kilenc évig meditált. A mítosz szerint a barlang falára szegeződő tekintetével egy lyukat fúrt a sziklába. Bármi is legyen az igazság, ez a hosszú elmélkedés, illetve falnézés teremtette meg a teaivás szokását, s innen terjedt el a teafogyasztás nagyvilágban. Történt ugyanis, hogy Tamo állandóan elszenderedett meditáció közben, s ezért annyira dühbe gurult, hogy kitépte szempilláit, amelyekből később teacserjék nőttek ki. Így jött rá, hogy a tea éberen tartja a szellemet és nem hagyja, hogy a meditáló elaludjon. A szerzetesek látva Tamo kilenc éves átszellemülését, felkérték, hogy oktassa őket. De Tamo egyáltalán nem foglalkozott kérésükkel. Ekkor a legenda szerint egy Muj Vio nevű szerzetes állhatatosságát bizonyítandó levágta egyik karját és átnyújtotta Tamonak, ami meggyőzte a mestert, aki ezek után a szerzetesek közé állt. Ami Tamonak azonnal feltűnt, az a szerzetesek legyengült fizikai állapota. Teljesen elhanyagolták magukat. Ezért Tamo különböző életerő-fejlesztő gyakorlatokat tanított nekik, amelyek nagyban megnövelték a fizikai erejüket és kontrollálhatóvá tette az egészségüket. Ezek a mozgáskultúrák az indiai jógán és 18 fő állatnak a mozgásán alapultak. (tigris, kobra, kígyó, sárkány, stb.). Ezzel indult el a Shaolin Kung Fu. Minden bizonnyal a Shaolinok művészetének tökéletesedéséhez az is hozzájárult, hogy a hívatlan zsiványok gyakori látogatói voltak az elhagyatott helyen álló templomnak, s a szerzeteseknek minduntalan meg kellett védeniük magukat. Azután az önvédelem fokozatosan harcművészetté nemesedett, mely többről szólt, mint a küzdésről. Mindennapos gyakorlással a szerzetesek megtanulták irányítani életfolyamataikat, uralni testüket, elméjüket és a fegyverekkel való bánásmódban is jeleskedtek. Tamo titkos tanításait két könyvben írta le. A Hsi Sui Chin című elveszett, míg a I Ching eredetijét nem ismerjük. Ahogyan teltek az évek, egyre több Shaolin templomot alapítottak. A császár és a helyi hatalmasságok egyre jobban tartottak a harcedzett szerzetesektől, ezért végzetes döntésre szánták el magukat. Emiatt a Shaolinoknak menekülniük kellett. Többen más templomokba mentek, vagy magántanításokba kezdtek, esetleg külön templomot alapítottak. A Shaolin szerzeteseket élete nem az izmok kidolgozásáról szólt, ezért aztán templomaik inkább hasonlítottak egy egyetemhez, mint egy edzőteremhez. Igazi mester csak az lehetett, aki képes volt elérni és fenntartani teste, lelke és szelleme harmóniáját. Ott alapkövetelménynek számított, hogy a verekedésen túl a testet uralni és irányítani tudják. Ezt fogalmazhatjuk úgy is, hogy a fegyelem elsődleges szempont volt. Reggel és este is meditáltak. A kísértés elkerülendő, a nők és a férfiak nem lakhattak egy kolostorban. Ezzel elárultam, hogy a leghíresebb Shaolinok között bizony a nők is képviseltették magukat. Viszont a cölibátus, a papi nőtlenség kötelező volt.
A képzés a belső termekben zajlott, ahol a Kung Fu különféle válfajait gyakorolták. Az egyik teremben az izmok fejlesztése zajlott, máshol vizet kellett hurcolniuk, vagy koncentrációs gyakorlatokat végeztek, megint máshol a fegyverek használatát sajátíthatták el a szerzetesek, vagy a pusztakezes küzdelmet, újabb helyeken a meditációt és a pszichikai gyakorlatokat igyekeztek tökélyre fejleszteni. A szerzetesek egyszerre voltak papok és harcosok. A kettő kategória ugyanis nem zárta ki egymást, mert az egyik megközelítés szerint a külső vagy a külvilágban zajló, míg a másik megközelítésben a bensőben végbemenő harc volt a fontos. Ezzel a kihívással minden embernek szembe kellett néznie felkészülten, avagy felkészületlenül. A harcos papoknak a vallásukon és a harcművészetükön kívül, illetve annak részeként ismerniük kellett elődeik múltját, a gyógyítás művészetét, a csillagászatot és a jóslást, a matematikát, a taoista filozófiát, a földművelést, a zenét és a festészetet. A diákokat teljes önellátásra oktatták. Sok legenda nem is annyira mítosz, hanem sokkal inkább a Shaolin papok emberfeletti képességeinek állít emléket. Minden szerzetes hatalmas erőfeszítések árán jutott el a magasabb szintekig. Egész álló nap szigorú rendszer alapján zajlott az életük. Céljuk nem a vallási bigottság és dogmatizmus kifejlesztése, hanem az önfegyelem és a spirituálisan is használható önuralom elérése volt. A meditációkhoz sokszor nagyobb benső erő kellett, mint a testedzéshez. A harcos papok rengeteg mozdulatsort tanultak és gyakoroltak évekig, mígnem ügyességük, erejük és technikájuk kiélesítette érzékszerveiket és megnövelte tudatosságukat. A képzettebb szerzetesek a helyi közösségekben is feltűntek, tanították és gyógyították a népet. A vándorló papok távolibb vidékekre vitték el a tudást és öregbítették a Shaolinok méltán szerzett hírnevét. A harcos papok legvégső célja a megvilágosodás volt. Ehhez teljessé, egységessé és harmonikussá kívánták változtatni magukat. Immáron másfél ezer éve a Shaolinok a valódi holisztikus (test, lélek, szellem egységét célul kitűző) élet letéteményesei és példaképei. Még egyszer nyomatékosítanám, hogy a Shaolinok nem elsősorban külső, látványos harcaikról kapták a hírhedt elnevezésüket, hanem az önmaguk felett aratott sikeres győzelem-sorozatuk okán. Boldog napot! Száraz György
KIRÁLYOK ÉS ALKIMISTÁK Aranycsinálás művészete Az alkímia (Al-Chemia) arab eredetű szó, amelynek jelentése „a Fekete”. Pontosabban a Fekete Föld tudománya, merthogy akkoriban a Nílus által megtermékenyített Egyiptom hívták Fekete Földnek, s az alkímia onnan indult világhódító körútjára. Az alkímiát Thot isten mentette át az ősi mitikus kontinensről, Atlantiszból. Thot lényegében azonos a történelemből ismert Hermész Triszmegisztosszal, a Háromszorosan Nagy Hermésszel. Egyiptom hanyatlását és lezárását követően görög és arab közvetítéssel került az alkímia művészete Európába, de alapvetően hiányzott a szellemi színvonal, amelynek segítségével az aranycsinálás művészetét megérteni, hovatovább, gyakorolni lehetett volna. Természetesen manapság már önmagában az aranykészítés is elegendő ok volt arra, hogy felkeltse a nyugati szellemi elit és uralkodói kör alkímia iránt érzett vonzalmát. Sokan próbálkoztak alkímiai praktikákkal. De itt gyorsan le kell szögezni,
hogy nem a fizikai arany előállításáról szól ez a mágikus diszciplína, hanem az ember belső transzmutációjáról: a lélek és a szellem egyesítéséről, amit alkímiai menyegzőnek hívnak az alkimista könyvek. Más kérdés, hogy az alkimisták titkos laboratóriumaikban kísérleteztek és ily módon lényegében kémiai, illetve sokkal inkább mágikus-okkult praktikákat üzemeltettek. Az alkimisták operációi – elfogultság nélkül állíthatjuk – a mai tudományt és józan észt messze meghaladó csodákra: természetes és természetfeletti kuriózumokra voltak képesek. Hogyan? Ismerték az élet okkult (rejtett) titkai, ezáltal képesek voltak önmagukat arannyá változtatni: a szabadság, a boldogság, a tudás és a halhatatlanság állapotába emelkedni. Ez volt a kvintesszencia megteremtése. A mai világban az alkímia egyes elemei fellehetők az önismeretről, személyiségfejlesztésről, spiritualitásról és ezotériáról szóló tanításokban. Az alkímia három világban dolgozik: szellemi, lelki és anyagi. Hermész a hagyomány szerint 44 000 évvel ezelőtt érkezett Egyiptomba, ahová átemelte Atlantisz tudásának egy részét és kiképezte utódait, megalapította a misztériumiskolákat és beindította a tündöklő birodalmat. Múmiájának kezében találták meg állítólag az alkímia legszentebb kultikus kéziratát, a Tabula Smaragdinát, azaz a Smaragdtáblát. Az ebben foglalt tudás megfejtésére és felhasználására vállalkozott sok-sok király és uralkodó az évezredek folyamán. Diocletianus idejében a rómaiak Kr. u. 296-ban leverték az egyiptomiak lázadását, s az ősi alkimista műveket elégették Alexandriában. Az is bizonyítja az alkímia működőképességét, hogy Róma kifejezetten tartott attól, hogy mesterségesen előállított aranyból felkelést fognak pénzelni ellene. Sőt mi több, az ettől való rettegésből kifolyólag üldözni kezdték az aranycsinálókat. Aquinói Szent Tamás a "bölcsek kövéről" értekezett egyik esszéjében. De a Vatikán, a pápák és egyes csuhát viselők is komolyan érdeklődtek az alkímia iránt, mígnem a XIV. században XXII. János pápa meg nem tiltott számukra az alkimista gyakorlatok végzését. De a későbbi korokból idecitálhatnám Galileit (1564-1642), R. Boyle-t (1627-91), Isaac Newtont (16421727) és G. W. Leibnizet (1646-1716) név szerint, akik abszolúte nem szkeptikusokként foglalkoztak az aranycsinálással. Az Egyház a hit és az erkölcs védelmében helytelenítette és bélyegezte meg az alkimistákat. Konkrétan bálványimádásban vétkezett az, aki alkímiával foglalatoskodott, s ennek megfelelően mágusoknak, gonosztevőknek, istenteleneknek és szentségtörőknek számítottak. Roger Bacon az anyag egyfajta tudományaként tekintett az alkímiára és alapvetően hasznosnak tartotta. Nicolas Eymeric aragóniai főinkvizítor 1376 írt Directorium Inquisitorumában teljes mértékben támadta az összes mágikus mesterkedést, többek között az alkímiát is. De a különféle tilalmak ellenére – már csak úri passzióból is – művelték az alkímia fortélyait a nemesek. Az alkímia így továbbélt és beköltözött a fejedelmi udvarokba. A főbb mecénások közül említendő I. Francesco Medici (1541-87) nagyherceg, Szász Ágost (1526-86) választófejedelem és II. Rudolf (1576-1612) német-római császár. A rózsakeresztesek pedig titkos társaságokat alapítottak, amelyek ugyancsak az alkímia melegágyainak számítottak. Az alkímiának hódolt: V. Károly francia és IV. Edward angol király is. II. Habsburg Rudolf pedig valódi megszállottja volt az okkultizmusnak és az alkímiának. Ez olyannyira így volt, hogy Keplerrel jó pár horoszkópot készítetett magáról, hogy a titkos tanokat mind jobban művelhesse. A Prágai Vár kivételes látnivalói közé tartozik az Arany Utcácska, melyet a várfalba épített icipici viskók szegélyeznek. A fáma szerint II. Rudolf király alatt alkimisták
és asztrológusok lakták ezeket a helyeket, később pedig a 22-es számú ház szolgált Franz Kafka otthonaként. Paracelsus, a XVI. század nagy alkimistája nevéhez fűződik a "Homunculus", az első kísérlet az élet laboratóriumi létrehozására. Mivel elfojtani nem lehetett az alkímiát, ügyes csellel kiforgatták lényegéből és anyagi kutatási területté minősítették át: elsősorban a kémia, majd a laboratóriumi gyógyszerkutatás tudománya köszönheti neki születését. Az egyik elsőként nyilvántartott magyar alkimista Erdélyi János prior volt. Meghökkentő, de még Mátyás királyra hivatkozó alkimista szöveg is ismeretes: "Tudd meg, hogy ez a leírás hiteles. Ezzel Mátyás király igen tökéletes aranyat készített, s ebből Madonnás dukátokat veretett." A magyar jakobinus mozgalom egyik vezéralakja, Martinovics Ignác is alkimista volt, aki I. Lipót császárnak ajánlotta fel a szolgálatait. Mária Terézia a nehéz gazdasági és szociális helyzetre hivatkozva rendeletet hozott az alkimisták ellen, melyet 1768. április 25-én adott ki: "Az összes alkimisták... napfényre kerüljenek, mint akik a birodalom lakosait a nyereségszerzés különféle ürügye címén becsapják, és őket gyakran és ismételten a tönk szélére juttatják... laboratórium felállításáról... eltiltassanak." Paradox módon Bécsben a hadsereg és a nemesi testőrség egyes tisztjei voltak képzett alkimisták. Például Székely László alezredes, Vay Miklós dandártábornok, Báróczi Sándor testőrezredes az egyik legjobb aranycsináló hírében állt. A Végzet Lándzsájaként tisztelt szent ereklyét például több mint 50 uralkodó próbálta felhasználni alkimista célokra. Többek között Kasztíliai Izabella egy darab muszlint szúratott át a hegyével, hogy az majd szent ereklyévé váljon a Szent Lándzsa ereje által. Az osztrák Ferdinánd gróf engedélyeztette, hogy egy hordócska borba merítsék a lándzsahegyet, hogy az átenergetizálja a nedűt, ugyanis magnetikus kisugárzást tulajdonítottak neki. Míg Napóleon csak szeretette volna, addig Hitler meg is próbálta alkímiai célokra felhasználni Longinus Lándzsáját, merthogy roppant képzett alkimistákkal dolgozott együtt. Alkimistákkal csaknem minden királyi udvarban találkozunk: Egyiptomban, Mezopotámiában, Babilóniában, az arab világban, a görögöknél, Indiában, Kínában, majd Európa királyi palotáiban és eldugott váraiban. Manapság a valódi alkímiát a titkos társaságok és testvériségek működtetik világszerte, s titkos tudományukat féltve őrzik a sóvár világi szemektől. Boldog napot! Száraz György
HOMEOPÁTIA A homeopátia a görög homoiosz (hasonló) és a pathosz (szenvedés, kór) szavak összetételéből alkotott elnevezés. Ez egy alternatív gyógymód, melyet elsőként Samuel Hahnemann vetett papírra a XVIII. században. A homeopátia 3 alapelve A homeopátiának 3 alaptörvénye van:
1. Hasonló a hasonlót gyógyítja: a betegséget olyan szerekkel segíti gyógyuláshoz a homeopátia, amely egészséges embereknél az adott betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkál. 2. Szervizsgálatok: amikor egy szert egy egészséges embernek beadnak, akkor a gyógyhatású anyagok különböző tüneteket produkálnak. Egy adott betegség tünetegyüttesére az lesz a legmegfelelőbb szer, amely egészséges emberekben ehhez hasonló tünetet produkált. 3. Potenciálás (energetizálás vagy dinamizálás): a meghatározott számú, sorozatos hígítástól és összerázástól az anyagoknak egészen új gyógyító tulajdonságai alakulnak ki. A homeopatikus filozófia szerint a sorozatos hígítással és rázással megszüntethetők a szerek toxikus hatásai – például kígyómérgeké, növényi drogoké –, miközben a vivőanyag megtartja a szer tulajdonságait. A vivőanyag legtöbbször víz, alkohol vagy cukor. Az ilyen homeopatikus eljárással előállított készítmény annyira felhígul, hogy egy laboratóriumi vegyelemzéssel megkülönböztethetetlen a színtiszta vivőanyagtól. Tehát olyan, mintha nem lenne benne hatóanyag. Merthogy állandóan hígították, s már szinte „elveszett” belőle az anyag mint olyan, viszont az információ megőrződött benne. A homeopaták szinte minden részletre kiterjedően konzultál a beteggel. Az általános testi és lelki állapotán kívül olyan dolgokra is kíváncsi, mint például: kidugja-e éjszaka a paplan alól a lábát vagy sem, milyen ízeket kedvel vagy utasít el, milyen zenét hallgat stb. tulajdonképpen egy totális jellemrajzot készít a homeopata, hiszen itt egy leheletfinom gyógymódról van szó, egy kis alkímiáról. A homeopátia előnyei A homeopátiás szerek nagy előnye, hogy nem tartalmaznak mérgező vegyi anyagokat, ennél fogva nem terhelik meg a szervezetet nehezen kiürülő toxinokkal. Másik vitathatatlan érdemük, hogy nem lépnek kapcsolatba különféle gyógyszerekkel, így nem alakul ki keresztreakció. Ezen felül bármikor adhatók, akár akut esetekben is. Ha például nem állítható fel rögvest egy klinikai diagnózis, akkor is bevethetők a homeopatikus készítmények. A szkeptikusok szerint elvileg nincsenek előfeltételei a homeopátiának. Érvük az, hogy ártani nem árt, s a placebo hatás mindenképpen kihasználandó. Valójában itt szó sincs placebo hatásról, sokkal inkább egy energetikai és informatikai hatás megy végbe a sejtekben. A homeopátiás szerek előállítása általában nem jár horribilis költségekkel, s nem károsítja a természetet sem, mivel minimális mennyiségű anyagot igényel a készítésük. Egyetlen méhecskéből annyi homeopatikus szert lehet előállítani, amennyi egész Európának elegendő lenne! A homeopatikus szerek gyógyító erejét az életgyakorlat igazolja. Érvek a homeopátiával szemben Elsőként azt szokták felhozni a hasonszőrű gyógymóddal szemben, hogy nem tudományos tényeken alapul, hanem Hahnemann által kétszáz évvel ezelőtt lefektetett elméletre épül. A homeopátia a mai tudományos, farmakológiai felfogással teljességgel összeegyeztethetetlen. Sőt mi több, a hígításokkal erősödő hatás elmélete abszolúte tudománytalannak van beállítva. Hiszen ha nincs anyag, akkor mi hathatna? A klinikai
vizsgálatok nem támasztják alá a homeopátia hatásmechanizmusát. Állítólag a forgalomba hozatal előtt nem végeznek kettős vak kísérleteket, ezért nem állapítható meg, hogy a szer vagy a tudat váltja ki a pozitív hatásokat, illetve a gyógyulást. Ilyen és ehhez hasonló érvekkel szokták lebeszélni a homeopatikus szerek használatáról egyes orvosok, gyógyszerészek a pácienseiket. Sőt, sokan sokszor azzal arra hivatkoznak, hogy a beteget veszélynek teszi ki a homeopata, amennyiben lebeszéli őt a konvencionális orvoslásról. Ez önmagában igaz, de ma a természetgyógyászati protokoll szigorú szabályozása előírja, hogy ilyet senki nem tehet. Tehát a feltételezés már eleve sértő a homeopatákra nézve. Nem beszélve arról, hogy jómagam is sok orvos-homeopatát ismerek, akik tehát az orvosi hivatásuk mellett tanulták ki a homeopátia csínját-bínját. S a kettő medicinát egymással karöltve alkalmazzák kitűnő sikerrel, hiszen amit nem tud az egyik gyorsan és hatásosan megoldani, azt a másik ragyogóan rendezi. Így aztán felesleges a tűzet szítani a homeopátiával szemben szkeptikus-tagadó és a hívő-gyakorló táborok között. Természetesen kóklerek mindenhol lehetnek, ezért mindenkinek józan belátására kell hagyatkoznia, amikor a saját betegségeinek kezeléséről dönt. Homeopatikus készítmények A homeopátiás szereket növényekből (65%), állatokból (5%), különböző ásványokból, fémekből vagy szintetikus anyagokból (28%), de olyan is megesik, hogy mikroorganizmusokból készítik. Az előállításukhoz speciális műszereket vesznek igénybe. A kiinduló anyag (őstinktúra) általában növényi nedvekből, állati mérgekből, váladékokból és ásványi oldatokból és porokból tevődnek össze. A hígítás és a potenciálás során az őstinktúrát tízszeresére vagy százszorosára hígítják, majd erőteljesen rázzák (ütve rázás), dörzsölik és áramoltatják. A potenciálás lényege, hogy minden egyes hígítás és rázás eggyel növeli a szer potenciaértékét. Például egy C12-s potenciájú homeopátiás szert 12-szer hígítottak fel a százszorosára és közben mind a 12-szer erőteljes összerázták. A D-potenciák esetében mindig a tízszeresére hígították a kiinduló anyagot és a hígítások után mindig tízszer összerázták. A C-potenciáknál az őstinktúrát mindig a százszorosára hígítják és minden egyes hígítási lépésnél tízszer összerázzák. Az LM-potenciáknál a kiindulási anyagot mindig az ötvenezerszeresére hígítják és százszor rázzák. A hígított és potenciált oldatot általában apró cukorgolyókra cseppentik. Így bárki könnyedén elfogyaszthatja őket. Ezen kívül találkozunk tablettákkal, kenőcsökkel, oldatokkal, injekciókkal és kúpokkal is. Az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban a lakosság 2%-a évente legalább egyszer használ homeopatikus készítményeket, míg az 1 milliárd lakosú Indiában ez az arány eléri a 15%-ot. Manapság egyre több háziorvos alkalmazza a homeopátiát. Boldog napot! Száraz György
AKTUÁLIS ASZTROLÓGIAI HÍREK Ez a nyár a nagy átalakulásokról szól, melyet a bolygók és a csillagok ereje irányít. Számos megújító hatás vált és válik folyamatosan realitássá, ha élünk a felkínált
lehetőségekkel. Jómagam azon az állásponton vagyok, hogy az Isteni Gondviselés kisebb és nagyobb terveit kiolvashatjuk a csillagokból. A Nap – Neptunusz szembenállása mindenképpen figyelmet igényel. Az emberi szellem régen elveszítette a tisztánlátását – hogy miért, azt ezúttal ne firtassuk. Tény viszont, hogy a Nap évében az emberi szellem látása, érzékelése kulcsszerephez jut. Különlegesen erős energiák szabadulnak fel augusztus utolsó hetében. Ügyeljünk a figyelemenergiáinkra, a precizitásunkra, a tisztaságunkra, az objektivitásunkra, a tudatosságunkra, mert ebben az időszakban sok lehetőséget csak akkor ragadhatunk meg, ha működtetjük az említett készségeinket. Lelkünk mélységeit érintik meg a neptuni energiák. Ezek nem mindig jók, sokszor váratlan emléksúlyok törhetnek felszínre. Ezekkel érdemes ilyenkor szembesülni, s nem visszasüllyeszteni a mélységbe. Ez is az ürítés egyik válfaja. A Neptunusz felerősítheti bennünk a félelmeket, az aggódás és a lehúzó, olykor-olykor démonikus erőket. Ne feledjük, itt a Nap, vagyis a tudati világosság és a Neptunusz, azaz a homály és a megtévesztés energiái állnak szemben egymással. A Neptunusz tudatalatti hatása eredendően nem tekinthető rossznak, hiszen csak azt hozhatja ki belőlünk, amit mi korábban – akár évekkel ezelőtt – oda bezártunk. Olyan dolgokat, melyekkel régóta nem merünk szembesülni, megküzdeni, s amelyek elől menekülünk. A megfutamodás erői ezek, melyeket csak megtisztított jellemmel, tiszta fejjel és logikus gondolkodással lehet megfékezni, illetve kiiktatni. Ez komoly önismeretet igényel, illetve az önismereten keresztül vezet el az út a megtévesztő energiák felszámolásához, a félelmek és a szorongások feloldásához. Erre figyeljünk oda és ne essünk vissza, ne adjuk fel, bármit is próbál sugallni számunkra az egónk. Az ezoterikus beállítottságú emberek ebben az időszakban különösen hajlamossá válhatnak földtől elrugaszkodottá és felhőtologatóvá válni. Mivel az önmegtévesztés energiái fognak intenzívebbé válni bennünk, ezért óvakodjunk az önteltségtől, a pöffeszkedéstől, az önimádattól, az öndicsérettől, az önfelmentéstől és az önigazolásoktól. Mert ilyenkor az ember „ha nincs, akkor kreál magának” alapon hajlamos lehet legyártani magának mindenféle elméletet a problémáira, persze úgy, hogy önmaga jól jöjjön ki belőle. Tehát ha a Nap átvilágít bennünket, s a Neptunusz felerősíti mélységeink torzszülött képzelgéseit és kártyavárait, a gyengeségeinket és a fogyatékosságinkat, akkor bátran nézzünk szembe a kihívásokkal, fogadjuk el önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk és kezdjünk el a jó irányba változni. Ezek nem rövid belső harcok, de megérik a fáradozást. A Mars – Vénusz együttállás a jin és a jang energiák felerősítését és egyesülését támogatják. A félreértések megoldódhatnak, a párkapcsolatokban jó fordulatokra lehet számítani. Megnő az emberekben a kiegészülés iránti vágy, felerősödik a párkeresés, illetve a ki nem élt vágyak megvalósításának benső szükséglete. Felerősödik a harmónia megtalálásának, az egység helyreállításának igénye mind önmagunkra, mind a kapcsolatunkra nézve. A Szaturnusz – Plútó kvadrát a lezárások időszakát jelzi. Hosszantartó, karmikus terhek levételének vagy letételének időszaka ez. Lehetnek szétbomló házasságok, régóta húzódó válóperek, üzleti ügyek, de akár a spirituális fejlődés maga az, amelyben sorsdöntő változások mennek végbe. Nehéz, gondterhelt, letaglózott, túlhajszolt időszak lehet ez, amit majd később fogunk csak értékelni. De utólag egészen biztosan rá fogunk jönni ennek az időszaknak a karma-tisztító hatásaira. Az új megteremtése csak a régi dolgok lerombolása után
következhetnek. Ne feledjünk, hogy az erdő is a kidőlt, elpusztult és elkorhadt növények anyagából újul meg évről-évre. Ezért ne bánkódjunk a veszteségeink miatt, mert a Plútó energiái így végzik el a dolgukat. Boldog napot! Száraz György
OBJEKTIVITÁS ÉS INTUÍCIÓ Két kevéssé értett fogalom Mielőtt e téma részleteibe belemerülnék, először tisztáznám a fogalmakat. Az objektivitás tárgyilagosságot, elfogulatlanságot és pártatlanság jelent. Az újságírásban kulcsfogalomnak számít, amely a hírek pontos, igazsághoz hű és kiegyensúlyozott bemutatására vonatkozik. Lényege, hogy az újságírót nem befolyásolja saját egyéni véleménye, nem foglal állást vitatott politikai, gazdasági vagy erkölcsi kérdésekben és igyekszik valósághű tényekkel alátámasztani mondandóját. Az objektivitás hatalmas kihívás, egyszersmind felelősség is, hiszen majdhogynem szinonim fogalom a függetlenséggel, az igazsággal, az etikával és a tényszerűséggel. Ha valaki elveszíti az objektivitását, akkor akarva-akaratlanul befolyásolja önmagát és másokat is. Társadalmunkban, környezetünkben manapság mindenki arra törekszik, hogy minél több és pontosabb információhoz jusson. A tudás hatalom. S az információ begyűjtése, birtoklása és felhasználása úgyszintén a manipuláció egyik legütősebb kártyája. Az információk alapvetően értékítéleteket és döntéseket tükröznek, melyek azonnal elárulják közlőjük hátterét. Az információk lehetnek meggyőzőek, perdöntőek, ezáltal hatásuk kimondhatatlanul óriási. Az objektivitás viszont korántsem jár jegyben az információkkal. A információk nem feltétlenül igazak, megbízhatók, objektívek és a valósághoz decensen igazodók. A spirituális társadalomban a hazugság és az önbecsapás dívik. A hazugság a megtévesztésnek tudatos vagy tudattalan formája. De legyen szó akár önbecsapásról, látszatba tevésről, vagy illúzióba esésről, a végeredmény ugyanaz: az objektivitás hiánya. Az objektivitás feltételeiről pedig annyit, hogy bárki meggyőződhet azok hiányáról az emberi személyiség és tudatosság szintjére tekintve. Egós tulajdonságok többek között a félelem, az irigység, a düh, a kicsinyesség, de a nehéz karmikus helyzetek, a gyerekkori sérülések, a torz nevelési minták, a lelki súlyoktól terhelt jellemek, a rossz beidegződések, az iskolázatlanság okozta tudatlanság szintén az objektivitásunk ellen dolgozik. Ezek hatalmas lehúzó erők az életünkben, melyek szinte mindig megtévesztik a tisztánlátásunkat, s akkor még finoman fogalmaztam. Sokszor hivatkoznak megérzésekre, intuíciókra és benső sugallatokra ezoterikus berkekben, amikor valamilyen döntést meghoznak, de sokszor bebizonyítja a Sors, hogy nem valódi, tiszta forrásból származott az információ. Sokkal gyakoribb eset, hogy önmegtévesztésről, vagy megvezetésről volt csupán szó. Számomra egy örök igazság marad, amit egyik Mesteremtől tanultam: „Ha bármikor úgy érzed, hogy gondolataidban megtalálhatók az objektív igazságok, legyél tisztában azzal is, hogy az nem az egyetlen igazság. Az hit, hogy abszolút igazságod van.”
Ráció és intuíció Az intuíciókat sokszor szembeállítják a racionalitással. Az intuíciókat sokszor irracionális elemeknek nevezik – helytelenül. Az intuíció ugyanis nem rációellenes, nem értelemnélküli, nem értelemmentes, éppen ellenkezőleg, értelmen túli, a szokványos emberi értelmet meghaladó, felülmúló jelenség. A magasabb rendű racionalitásból indul ki az intuíció, egy olyan régióból ered, mely messze az emberi ítélőképesség és érzékelés fölött helyezkedik el, ezért sokszor ellenmondást gyanítanak és fedeznek fel az intuíció és az emberi logika között. Helyesebb volna úgy gondolkodni, hogy az intuíció az isteni logika nyelve, a ráció pedig az emberi logikának a nyelvezete. Ha sokszor összeegyeztethetetlenséget találunk a kettő között, akkor a hiba a mi készülékünkben van! Nem mindig feszül kibékíthetetlen ellentét az értelem és az intuíció között, de az emberek imádnak az igazságaikért síkra szállni és küzdeni. Ezért valóságos keresztes hadjáratot folytatnak a másként gondolkodók ellen. Az Öneszmélés útja Ha az ember szemszögéből nézzük, akkor az élet- és a világfolyamatok két térfélre hasadnak szét: anyagira és szellemire. Az anyagi mindenki számára nagyjából ismerős és megragadható, ellenben a szellemi láthatatlan. A szellemi térfele az életnek nem a gondolkodást, az értékítéletet és a fejben lejátszódó folyamatokat takarja pusztán, hanem azt, ami a tapasztalatunktól függetlenül is létezik. Ezt nevezem én transzcendenciának. Még egyszer: ami a jelenlegi tapasztalatunktól függetlenül létezik, az a transzcendens élet. Amikor ehhez a világhoz először közelítünk – mint példának okáért, most –, akkor azt az eszünkkel tesszük. Így azonnal a szubjektív énünk kezdi el feldolgozni az információkat. Ez a szubjektív én azonban a periférikus tudatunkhoz tartozik, magyarán arra lett kitalálva, hogy a fizikai megtapasztalásokat begyűjtse, feldolgozza, értelmezze, s valamilyen viszonyt alakítson ki velük és reagáljon rájuk. Periférikus tudatunk centrumában az egónk áll, ez a mi énközpontunk, mely nagyszerű segítség az immanens világban való eligazodáshoz. Az immanens világ az önmagában nyugvó világegyetemet jelenti, melyet benső okai irányítanak. Ilyen alkotás az ember is, hiszen bennünket is a benső „okaink” irányítanak. Itt jön a filozófiai csavar, ugyanis az ember nem csupán ennyi, hanem sokkal-sokkal több dimenzióból álló, összetett teremtmény. Tudom, hogy többségünk a világot és benne önmagát durván leegyszerűsíti: nagy test és relatív ész – körülbelül ennyi az ember. De ez az objektivitás szempontjából nem állja meg a helyét. Ami a kulcsmozzanat ahhoz, hogy az ember ezt felismerje: az a belátás. Az ember életében sokszor vannak olyan pillanatok, amikor belátja, hogy az élet többről szól, mint amit eddig hitt róla. Nem a rutinos cselekvések, a hajsza, a mindennapos küzdelmek, az evés-ivás és hasonlók adják az élet savát-borsát, hanem a mögöttes vagy talán pontosabb volna úgy fogalmazni: a felettes dolgok. Persze ezek nem dolgok, hanem tartalmak, méghozzá tudattartalmak. Ilyen a lelki öröm, amit az édesanya és az édesapa érez imádott gyermeke iránt. Ilyen a barátság két lélek között, akik nem tudják, hogy honnan ismerik egymást, de bármit megtennének a másikért. Ilyen az elragadtatás és az extázis megannyi felemelő, földöntúli élménye. Ilyenek az intuíciók, melyek villámfényhez hasonlóan hasítanak bele elménkbe kész megoldásokat nyújtva egy-egy bennünket foglalkoztató problémára. De vajon honnan származnak ezek az információk? Mi a forrásuk ezeknek a transzcendentális élményeknek? A transzcendentális élmények nem a fizikai objektivitás szférájából erednek. Ezek közös jellemzője, hogy megmagyarázhatatlanok a hétköznapi tudatunk, gondolkodásunk
szemszögéből és ráadásul egységélmények. Egységet képeznek bennünk bizonyos energiák és tudatosságok, s ezt mi belül érezzük – ez az intuíció. Az ember már csak olyan, hogy megpróbál logikus válaszokat találni az ilyesfajta megérzéseire, aztán vagy sikerül neki, vagy nem. Nos, ezek olyan kérdések és érzések, amikre nincs értelmes válasz a fizikai világban. Ilyenkor felerősödhet bensőkben az egó, ami kételyeket ébreszt bennünk. Például olyanok, hogy amit érzünk, az normális-e, megalapozott-e, valódi-e, igaz-e? Ezen a ponton dől el minden: hallgatunk-e a megérzéseinkre vagy intuícióinkat legyűri a száraz vaslogika, amely magyarázni próbál minden apró életmozzanatot és irtózik tudása fehér foltjaitól. Manapság az emberiséget egyre sűrűbben szembesítik a magasabb rendű objektivitással, a valóság magasabb dimenzióival az égiek. Talán szoktatnak bennünket a gondolathoz, hogy ne csak azt higgyük el, amit látunk és amit hallunk, sőt elsősorban álljunk meg és szűrjük meg a hozzánk érkező információkat, s ne csak eddigi, fejünkbe vert „tudásunk” alapján hozzuk meg döntéseinket, mert azok nem mentesek a szubjektivitástól. Vizsgáljuk meg önmagunkat: - Véleményeink mennyire egyeznek mások álláspontjaival? - Mennyiben térünk el másoktól az ítéletalkotásainkban? - Kiállunk-e határozottan a véleményünk mellett? - Képesek vagyunk-e felülvizsgálni az elképzeléseinket? - Rugalmasak, belátók, vagy dogmatikusak, merevek vagyunk inkább? - A neveltetésünk során velünk kapcsolatban elkövetett hibákat mi is újra elkövetjük? - Sokszor hatnak ránk az előítéletek? Hajlandók vagyunk-e a többség véleményétől teljesen eltérő módon gondolkodni, beszélni és élni, ha belülről ezt érezzük? - Hallgatunk-e a benső sugallatainkra? - Gyakran vagyunk elfogultak? - Nyitottak vagyunk-e a világra és az emberekre, vagy akit és amit megismertünk valamilyennek, hajlamosak vagyunk felőle ugyanúgy gondolkodni? - Készen állunk-e elszakadni a múltunk súlyaitól, beidegződéseitől és reflexeitől, hogy megújhodhassunk? - Ha azt érezzük, hogy változnunk kellene, bevalljuk-e magunknak, vagy makacsságból elkendőzzük, elnyomjuk ezt a benső igényt? - Szoktunk-e mérlegelni, hogy honnan erednek az adott érzéseink: a külső világból, a mindennapi tudatunkból vagy a magasabb rendű részeinkből érkeznek a sugallataink? - Az elmúlt egy évben mennyit változott a világképünk? Merre felé haladunk: az anyagi kibontakozás felé, a spirituális magaslatok irányába, vagy összeegyeztetjük és mérlegeljük mindkét út fontosságát és lehetőségeit? - Hajlamosak vagyunk-e elrugaszkodni a valóságtól? - Inkább két lábbal a földön állunk és óvatosabb típusok vagyunk? - Meglévő világképünk birtokában, valamint az elmúlt években kialakított gondolkodásmódunkkal és tudatosságunkkal elértük-e már az életcéljainkat? - Minden bennünk rejlő lehetőséget kibontakoztattunk már? Az emberi élet valódi feladata, hogy ebben a világban is képes legyen megvalósítani spirituális (szellemi) céljait úgy, hogy közben az anyagi világ és a transzcendentális világ szabályait összhangba hozza önmagában. Ez egy hatalmas nagy kihívás, mert jelen helyzetében az ember eltávolodott a magasabb rendű világoktól és jobbára csak azt hiszi el, amit az érzékszerveivel tapasztal. S minthogy a szellemi valóságot csak ritkán és kevéssé éli át – lásd intuíció, „déja vu”, jövőbe látás –, ezért nem is hisz benne igazán. Az ember él a szkepszis (kétely) jogával, amin keresztül az egója, a periférikus éntudata állandóan megvezeti. Innen kitörni ma nagyon nehéz, de lehetséges.
Mindenekelőtt azt kellene helyre tennie magában mindenkinek, hogy a személyes valóságunkat mi teremtjük magunknak. Ez egyénre szabott, tehát szubjektív, részrehajló, elfogult és sajátos. Ugyanakkor dinamikusan változó, áramló és alakítható. Az objektivitás emberi szemmel nézve az, amikor sok egyéni vélemény közös nevezőre jut? Szerintem nem, mert az éppen olyan téves lehet, mint ha én egyénileg gondolnám. Akkor objektivitás az, ami a valóságban történik, például a természeti törvények formájában tapasztalható, s amelyre a tudomány épül? Nos, szerintem az sem, de ma ez az általánosan elfogadott nézet. Ez inkább norma vagy paradigma, de nem igazán az objektív valóság. Miért? Ne felejtsük el, hogy amit száz évvel ezelőtt egyetemeken oktattak, azt az elmúlt évtizedekben felülvizsgálták és egy részükről belátták, hogy alapvető tévedéseken alapulnak. Ezért nem tartom igazán objektívnek a tudományt. A tudomány mindig csak részigazságokat tárhat fel, mert az anyagi valóságból és objektivitásból indul ki, ami viszont viszonyfüggő. Vagyis csak adott feltételek megléte esetén kiszámítható, rekonstruálható, ismételhető, modellezhető és vizsgálható. Ezzel egyáltalán nem becsülöm le, sőt vitathatatlan érdemei és vívmányai elismerésre méltók, de nem tartalmaznak abszolút igazságokat. Más szóval, ami egy gépet működőképessé tesz, az nem biztos, hogy egy embert is képes lenne vezérelni. S itt érkezünk el a magasabb dimenziókhoz, ami a gépeknek nincs, de az embernek igen. Fogalmazzunk úgy, a gépeknek nincs lelkük! A magasabb világok, dimenziók csak a tudat számára megközelíthető, tehát gépekkel egyelőre aligha. Az intuíciók birodalma a szellemi világokban található, amelyekről objektíve nem, csak a hatásaik és az általuk okozott tünetek alapján következtethetünk. Tehát vannak megérzéseink, ergo az intuícióink léteznek és hatnak ránk. Ezek is a valóság egy szeletéhez tartoznak. Vannak szuperintelligens gondolataink, amikor valaminek a megértése vagy ötlete egy szemvillanás alatt megvilágosodik a fejünkben. Hát, szerintem az is valahonnan származik, nem a semmiből. Vagy nevezhetjük semminek is a láthatatlan világokat, de az nem jelent ürességet, éppen ellenkezőleg, telítettséget és potencialitást. Aki elveszítette a gondolatmenetem fonalát, annak kedvéért újra érthetőbben próbálok fogalmazni. Az intuíciók, a jó gondolatok, a válaszok nem az űrből érkeznek életünkbe, hanem finomabb dimenziókból, amelyeket egyénként a kvantumfizika már egy ideje kutat és sikeresen vizsgál. Így az objektivitás kérdése is átminősül: külsőséggé változik, míg az intim, benső szférába kerülnek át az intuíciók. Magyarán minden, ami külvilágból származó, lényegében tőlünk független, az objektívnek tekintendő, ám abban a pillanatban, amikor leképződik bennünk, máris szubjektívvé válik. Márpedig az intuíció esetében azzal az érdekes dologgal állunk szemben, hogy kívülről érkezik, de belül érezzük. Akkor most, hol van az igazság? Logikailag ez egy paradoxon. A kutya ott van elásva, hogy az intuíciók tőlünk függetlenül létező folyamatok – ennyiben objektívek –, amelyek belénk hatolhatnak és tudatunkba vetülhetnek, s összerakódhatnak egy képpé, egy érzéssé vagy egy gondolattá – onnantól intuíciókká válnak. Ez nem ördöngösség, hanem a valóság egy szeletkéje. Sokkal spirituálisabb kérdés, hogy honnan származhatnak az intuícióink. Nos, amiket mi megérzésekként azonosítunk, magasabb dimenziókban zajló történések és folyamatok. Ezekre hangolódik rá a tudatunk és a lelkünk is. A tudatunk segítségével érzünk, ám lelkünk vagy benső énünk segítségével tartjuk a kapcsolatot a magasabb világok és a fizikai világban
otthonosan mozgó énünk között. Amikor lélekről beszélek, akkor egy másik énünkről teszek említést, amely más, vélhetően magasabb nézőpontból tekint az életünkre és a bennünk zajló eseményekre. A lélek érzékelése tehát nem én-hasadás, vagy skizofrénia, hanem kapcsolatfelvétel az egyik alkotóelemünkkel. A spirituális fejlődés éppen arról szól, hogy a lelkünkkel igyekszünk való mind szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Ez egy öneszmélési folyamat, egy felfedező utazás befelé, a magasabb rendű összetevőink felé, az intuícióink irányába, a rejtélyek világába. Boldog napot! Száraz György
Kínai gyógyászat A kínai orvoslás javarésze a Nej-csing című könyvben maradt ránk, melynek jelentése: „A fizika kézikönyve”. A könyvet az i.e. V-IV. században állították össze. Ez a mű az arany császár, Huang-Ti, és miniszterelnöke, Csi-Po beszélgetését tartalmazza. Szinte csak akupunktúrával foglalkozik. Lényege abban áll, hogy az energia szervezetbe történő beáramlásának vagy az onnan való kiáramlásának biztosít szabad utat az akupunktúra. Egyes iskolák szerint 365, mások szerint 600 olyan pont van, amelyen keresztül az energiaáramlás befolyásolható az energiavezetékekben. A meridiánoknak is nevezett energiavezetékek az érrendszerünkhöz hasonlóan behálózzák testünket és az auránkat. Ily módon életerővel, azaz csi-vel látják el a belső szerveinket, illetve meghatározzák a hangulatállapotunkat és a gondolkodásmódunkat is. King-nong császártól maradt ránk az első gyógyszerkönyvet és növénytant (Pen-csao). Huang-Ti császár rendszerbe foglalta a korabeli orvosi ismereteket. Innen ismerjük a yinyang, az aktív és a passzív, a hím és női elvet. Az első kínai orvosi iskolák i.e. XI. században alakultak. Ko-Kin-kei i.sz. 220 körül írt egy lázas és egy láztalan megbetegedésekről szóló könyvet. Majd 290 körül Vamg-Su-he császári orvos tízkötetes pulzustant állít össze. A XIII. században King-Cse-ming 24 kötetes művet ad ki a női betegségekről. Micsoda szakirodalma volt az orvostudománynak a Távol-Keleten a nyugati medicinát jócskán megelőzve! A kínai orvoslás filozófiája megkülönböztet aktív és passzív anyagot, illetve öt elemet. Az anyagban két fő tulajdonság található: férfias (jang) és nőies (jin). Az orvos feladata, hogy a betegben beazonosítsa az uralkodó tulajdonságot. A kínai gyógyászat alapállása szerint a test fő szervei: a szív, a tüdő, a máj, a vese és a belek, ötfélék lehetnek: vörös, fehér, kék, fekete és sárga. Ennek felismerésével lokalizálható a betegség székhelye. A kínaiak különös hangsúlyt helyeztek a pulzusra. Főleg azért, mert az egyes testtájakon eltérő a hőmennyiség és ennek megfelelően a pulzusunk is. A pulzusvizsgálat annyira összetett, hogy akár órákat is igénybe vehet. A kínai gyógyászat gyógynövénykúrákat, akupunktúrát, különböző étrendterápiákat, masszázsfajtákat (Siacu, Tiu na), mozgáskultúrákat (Qigong, Tai Chi) használ fel és mindig az ember-kozmosz egységének helyreállítására törekszik. Az emberi szervezetre úgy tekint, mint a világ kicsinyített képmására. Lényegében ugyanazok az elemek építik fel a világegyetemet, mint az embert. Az emberben ezért teljesen hasonló folyamatok zajlanak, mint a nagyvilágban. A jang elv állandóan kiegészül és küzd a jin elvvel. Kettejük egyensúlya biztosítja az egészséget.
I.e. II. században készült a kínai orvoslás első nagy tankönyve, a "Huang-Ti nei-csing", azaz "A Sárga császár klasszikus belgyógyászata". Ez egy hatalmas mű, amely apró részletességgel tárgyalja a diagnosztikai eljárásokat, a különböző terápiákat és összehasonlítja az emberi szervezet működését a természeti jelenségekkel, valamint a társadalom életével. Három természetfilozófiai koncepciót ismerhetünk meg a műből: a yin és yang elvek dialektikáját, a mindent átható életlehelet, azaz a csi létezését, s az öt elem tanát. Érdekességképpen megjegyzem, hogy démonűző és egyéb varázsló praktikákat is tartalmaz ez a könyv. Yin-yang elv A yin-yang (magyarosan jin és jang) Kung Fu-ce (Konfuciusz) társadalompolitikai elképzeléséből indul ki, de tanításait Cson-Jen fejlesztette tovább és terjesztette ki a jin és a jang típusú erők és jelenségek elméletével. A jin-jang elvek minden természeti jelenségben megtalálhatók egymást kiegészítve, mégis feszültséget okozva. Ellentétesség és egymásrautaltság található e két lételem között. A jin és jang relatív fogalmak. A jang energiák megtestesítője a természetben a Nap, míg a jiné a Hold. A nő a jin, a férfi a jang energia. Az állatok a jang, míg a növények a jin princípiumok hordozói. Az állatok mozognak, míg a növények inkább passzívabbak. A kövek általában jang energiát képviselnek. Sőt, ettől ezerszer bonyolultabb a rendszer, mivel az állatokon, növényeken belül és a kristályok között is találunk jin, illetve jang energiatöltöttségű, illetve beállítottságú fajtákat. A jin és jang olyan finom átmenetekkel rendelkező kombinációk, mint ahogyan a nappalból éjszaka lesz, ahogyan a Hold átadja helyét a Napnak, miként az évszakok egymásba fordulnak, a meleg időjárás lehűléssé változik, a fénynek van árnyéka és így tovább. Tehát semmi nem statikus, minden átmenetekből tevődik össze. Ami lemerült, feltöltődik. Ami ma erővel teli és fiatal, az előbb-utóbb megöregszik és elkorhad. Ebben az életfilozófiában nyoma sincs jó-rossz ellentétnek, annál több viszont a kiegyensúlyozottságra való törekvés. A jin és jang elv speciálisan az emberre is vonatkoztatható. Az öt elem tana Az öt elem tana nem pusztán az orvoslásra, hanem az összes létező természeti folyamatra vonatkozó filozófiai rendszer. Minden dolgok öt fázison, állomáson vagy elemen megy keresztül, mígnem visszaérkezik az elsőhöz. Onnan kezdődik elölről a körforgás. Az öt elem a következő: a fa, a tűz, a föld, a fém és a víz. A keleti ember világképében az elemek többek, mint a szó szerinti jelentésük. Az elemek egyben tulajdonságok, erők, energiák, mozgások, színek, érzések, hatások összességei és olvasztótégelyei. Az alábbi táblázatból kitűnik, hogy analógialáncokkal van dolgunk. Elem Klimatikus energia Évszakok Szerv Testnedv
Fa
Tűz
Föld
Fém
Víz
szél
hőség
nedvesség
szárazság
hideg
tavasz
nyár
nyárutó
ősz
tél
máj-epe
szívvékonybél
lép-gyomor
tüdővastagbél
vesehúgyhólyag
könny
izzadság
nyál
takony
vizelet
Uralt anatómiai szervek
izmok és inak
érrendszer
"hús" és kötőszövet
bőr
csontok
A szerv külső "megnyilvánulása"
körmök
arcszín
ajkak
testszőrzet
haj
Ízek
savanyú
keserű
édes
csípős
sós
Érzelmek
indulatok
öröm
aggódás, rágódás
bánat
félelem
Életciklus
születés
növekedés
átalakulás
hanyatlás
megállapodás (halál)
Akupunktúra Az akupunktúra egy olyan terápiás módszer, amelynek során vékony tűket szúrnak a bőrfelszín speciális pontjaiba abból a célból, hogy a feltorlódott energiát, vagy energiablokkot feloldják általa, s ily módon helyreállítsák a szervezet működésének harmóniáját. Az akupunktúrás terápia egy egységes rendszert alkot. Feltehetőleg i.e. 1200 és 220 között alakult ki Kínában. Kitűnően alkalmazható funkcionális rendellenességek esetében, például gyulladásos betegségek, keringési rendellenességek, neurológiai és izommal kapcsolatos problémák, belső elválasztású mirigyek betegségeinek kezelésében. Ezen esetek nem akut problémák, kialakulásuk több hónapot, vagy évet vesz igénybe. Kitűnő eredményeket érnek el akupunktúrával a fájdalomcsillapítás terén. Széles körben alkalmazzák többek között a migrén okozta és a balesetek hatására keletkező szenvedés enyhítésére. A hagyományos kínai akupunktúra úgy működik, hogy nem gyomja el a fájdalmat, hanem helyreállítja a keringést. Ezt ma már a kutatások is visszaigazolták. Például az izomgörcs lecsökkent hőmérsékletét akupunktúrás stimulálással normalizálták. A nyugati orvoslás is megnyugodhat, mert semmiféle hókuszpókusz nincs az akupunktúrában. Kimutatták ugyanis, hogy valódi neuro-kémiai alapjai vannak ennek a terápiának, magyarán ténylegesen hat az idegrendszeren keresztül a szervezet működésére. Érdekes, hogy vannak még fehér foltok az akupunktúra hatásmechanizmusait illetően, mert a kínai elmélet szerint létezik a szervezetünkben egy felszíni keringési rendszer, amely közvetíti az akupunktúra hatásait, de ez eddig a nyugati orvoslás még nem ismerte fel. Minden bizonnyal ez a bőr felszíne alatti, a bőrt az izmoktól elválasztó kötőszövetben futó, hosszanti vezetékekből álló rendszer lehet, amely összekapcsolja a belső szerveket. Ezeket nevezi egyébiránt meridiánoknak vagy energiavezetékeknek a kínai gyógyászat. Tehát valószínűsíthető, hogy a nyugati elemző elmék soha sem fogják megtalálni a bőr alatti rétegekben ezeket a csatornákat, mert ezek se nem idegek, se nem nyirok-, se nem vérerek, hanem fizikailag láthatatlan energiahálózatok. Az energiavezetékekben folyik a csí, vagyis az életenergia, mely az élettani funkciók alapja. Olyasmi, mint a bioenergia. De bárhogyan is nevezzük, ha szakadatlanul és bőségesen áramlik, akkor egészségesen tartja a szerveinket a bőrfelszíntől a csontvelőig, de ha gyengül vagy apad, akkor automatikusan felüti fejét valamilyen hiányosság vagy krónikus betegség. Voltaképpen ezt a folyamatot befolyásolja a tűbeszúrásos módszertan. A tű beszúrásával az akupunktúrás pontokat, valamint az ott található idegvégződéseket stimulálják néhány percig. Az energia és az ingerület terjedni kezd a testben és az aurában, tehát a vegyi anyagokon kívül energiák is felszabadulnak. Természetesen egy alkalomtól nem lehet mindig csodát várni, bár a fájdalomcsillapítás szinte azonnal érzékelhető. Mindenesetre
a krónikus megbetegedéseket a kezelések ismétlésével fokozatosan meg lehet szűntetni, s a tűszúrástól sem kell különösebben tartani, mert a szakemberek minimális fájdalmat okoznak csupán, viszont a gyógyító hatás óriási. Speciális akupunktúrás módszerek Homeopunktúra – mint ahogy a nevéből is kitűnik, ez az eljárás a homeopátia és az akupunktúra ötvözete. Ilyenkor a szakember a tűt kezelés előtt homeopatikus szerbe mártja finom rezgést juttatva a neuralgikus pontokba. Moxipunktúra – ennél a módszernél általában egy moxakúpot tűznek a tű végére, amit meggyújtanak. Urinpunktúra – ez a módszer arról szól, hogy a saját vizeletet és homeopatikus szereket felhasználva, illetve bejuttatva zajlik a tűszúrás az injekcióhoz hasonlóan. Haemopunktúra – ez a meglehetősen bizarr eljárás úgy zajlik, hogy a saját vérből egyetlen cseppet az akupunktúrás pontba juttatnak. Apipunktúra – ez az eljárás nem túl barátságos első hallásra, mert szó szerint egy méhecskével szúratják meg a megcélzott akupunktúrás pontokat. Ötpontos módszer – a komoly szenvedélybetegségekről való leszoktatás egyik akupunktúrás módszere, amikor is a fülbe szúrnak tűket, s azon keresztül stimulálják a belső szerveket. Ily módon cigaretta-, drog-, alkoholfüggőség is jó hatékonysággal megszűntethető. Fonál beültetéses akupunktúra – ez egy veszélytelen és nyomnélküli akupunktúrás ágazat. A kezelés során egy 7-8 mm hosszúságú cérnát ültetnek az akupunktúrás pontba, ami kb. 3-4 hét alatt szívódik fel. A beültetett cérnadarabok állandó stimulációt fejtenek ki elősegítve ezzel a gyógyulást. Szinte minden, a tűszúrásos akupunktúránál felsorolt betegségre ajánlják ezt a hatékony eljárást. A kezelés mellékhatásoktól mentes. Fülakupunktúra – elsődlegesen a dohányzásról való leszoktatás, az elhízás kezelésére és a heveny fájdalmak csillapítására használják. A fülön több mint 100 akupunktúrás pont található, melyeket egy elektroakupunktúrás készülékkel stimulálnak. Ezt követően egy egyszeri használatú, másfél milliméter hosszú, tartós fültűt helyeznek bele. A tű vízálló és alvás közben is a fülben maradhat. Lézeres akupunktúra – ez egy tűmentes, fájdalommentes és mellékhatásoktól mentes módszer, mely allergiás panaszokra, sebek gyógyulását elősegítendő és mozgásszervi problémákra kifejezetten javallott. Boldog napot! Száraz György
