SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. Alapító Okirata
a módosításokkal egységes szerkezetben Mely kibocsátásra került az alulírott alapító Önkormányzat által a gazdasági társaságokról szóló módosított 2006. évi IV. tv. (a továbbiakban: Gt.) 4. §-ának rendelkezései és a közhasznú szervezetekrıl szóló 2011. évi CLXXV. tv. (a továbbiakban: Civil tv.) alapján nem jövedelemszerzésre irányuló gazdasági tevékenység folytatására
közhasznú nonprofit gazdasági társaság létrehozása céljából, attól a céltól vezéreltetve, hogy az Önkormányzatra háruló jogszabályban elıírt kötelezı és a Város fejlıdése, valamint a lakosság kiszolgálása érdekében vállalt feladatok maradéktalanul, összehangoltan és magas színvonalon valósuljanak meg.
I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, TELEPHELYE 1. A társaság cégneve: SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. A társaság rövidített cégneve: SFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. 2. A társaság székhelye, telephelye: Székhely: 6762 Sándorfalva, Széchenyi u. 24. Telephelye: 6762 Sándorfalva, Tölgy u. 1. 6762 Sándorfalva, Széchenyi u. 7. 6762 Sándorfalva, Árpád u. 1. 6762 Sándorfalva 0384/6. hrsz.
II. A TÁRSASÁG ALAPÍTÓJA A jelen nonprofit gazdasági társaságot SÁNDORFALVA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1., képviselı: Kakas Béla Polgármester ) alapítja.
-1-
III. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE 1/A. A társaság cél szerinti közhasznú tevékenysége: - egészségmegırzés, betegségmegelızés, gyógyító-, egészségügyi-, rehabilitációs tevékenység - tudományos tevékenység, kutatás - hátrányos helyzető csoportok társadalmi esélyegyenlıségének elısegítése, - közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehetı – szolgáltatások, - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés - szociális tevékenység, családsegítés, idıskorúak gondozása - kulturális tevékenység - kulturális örökség megóvása - mőemlékvédelem - természetvédelem, állatvédelem - környezetvédelem - sport, a munkaviszonyban és polgári jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével - rehabilitációs foglalkoztatás - ár- és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó tevékenység - munkaerıpiacon hátrányos helyzető rétegek képzésének, foglalkoztatásának elısegítésen- ideértve a munkaerı kölcsönzést is – és a kapcsolódó szolgáltatások - a közforgalom számára megnyitott út, híd, alagút fejlesztéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenység. 1/B. A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységi körei: A társaság fıtevékenysége: Vagyonkezelés A társaság további tevékenységei: • • • • • • • • • • • • • •
Növénytermesztési szolgáltatás Víztermelés, -kezelés, - ellátás Szennyvíz győjtése, kezelése Szennyezıdésmentesítés, egyéb hulladékkezelés Egyéb takarítás PR, kommunikáció M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, mőszaki tevékenység Oktatást kiegészítı tevékenység Épületépítési projekt szervezése Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás Címtárak, levelezıjegyzékek-kiadása Folyóirat, idıszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Egyéb szoftverkiadás
-2-
• • • • • • • • • • • • • •
Világháló-portál szolgáltatás Biotechnológiai kutatás, fejlesztés Egyéb természettudományi, mőszaki kutatás, fejlesztés Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés Piac-, közvélemény-kutatás Munkaközvetítés Munkaerıkölcsönzés Egyéb emberi erıforrás-ellátás, -gazdálkodás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése M.n.s egyéb információs szolgáltatás Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése Építményüzemeltetés M.n.s. egyéb oktatás M.n.s egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
2. A társaság üzletszerő gazdasági tevékenységei: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Fakitermelés Édesvízi halászat Édesvízhal-gazdálkodás Nyomás (kivéve: napilap) Nyomdai elıkészítı tevékenység Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás Folyadék szállítására szolgáló közmő építése Vízi létesítmény építése Bontás Építési terület elıkészítése Talajmintavétel, próbafúrás Víz-, gáz-, főtés-, légkondicionáló szerelés Egyéb épületgépészeti szerelés Vakolás Épületasztalos szerkezet szerelése Padló-, falburkolás Egyéb befejezı építés Egyéb speciális szaképítés Közúti áruszállítás Költöztetés Csıvezetékes szállítás Raktározás, tárolás Rakománykezelés Egyéb szállítást kiegészítı szolgáltatás Egyéb postai, futárpostai tevékenység Számítógép-üzemeltetés Egyéb információ technológiai szolgáltatás Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Építészmérnöki tevékenység Mérnöki tevékenység, mőszaki tanácsadás
-3-
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Mőszaki vizsgálat, elemzés Fényképészet Építıipari gép kölcsönzése Általános épülettakarítás Egyéb épület-, ipari takarítás Zöldterület-kezelés Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Egyéb sporttevékenység Számítógép, - periféria javítása Ital-kiskereskedelem Hal-kiskereskedelem Hús-húsáru kiskereskedelem Kenyér-,pékáru-,édesség-kiskereskedelem Zöldség, gyümölcs kiskereskedelem Sportszer-kiskereskedelem Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme Szabadidıs sporteszköz kölcsönzése Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése Televíziómősor összállítása, szolgáltatása Sport, szabadidıs képzés Médiareklám Reklámügynöki tevékenység Speciális szaképítés M.n.s egyéb szórakoztatás, szabadidıs tevékenység Sportlétesítmény mőködtetése Kempingszolgáltatás Út, autópálya építése Egyéb m.n.s építés Fordítás, tolmácsolás Lakó-és nem lakó épület építése Film-, video-, televíziómősor-gyártás Film-, videogyártás, televíziós mősorfelvétel utómunkálatai Nem veszélyes hulladék győjtése Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Hírügynökségi tevékenység Ingatlankezelés Utazásszervezés Üzletvezetés Éttermi, mozgó vendéglátás Italszolgáltatás Rendezvényi étkeztetés
-4-
A társaság a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyét – legkésıbb a tevékenység megkezdésével egyidejőleg – választása szerint a Cégközlönyben vagy a cég honlapján köteles közzétenni. A társaság üzletszerő gazdasági tevékenységet a közhasznú tevékenysége elısegítése és megvalósítása érdekében kiegészítı jelleggel folytat, e tevékenység a közhasznú célokat nem veszélyeztetheti. A társaság a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységre fordítja. A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
IV. A TÁRSASÁG MŐKÖDÉSÉNEK IDİTARTAMA A társaság határozatlan idıre jön létre. Az üzleti évek a mindenkori naptári évvel azonosak. A hatósági engedélyhez kötött tevékenységek csak a társaság cégbejegyzését követıen, az engedély birtokában végezhetıek.
V. A TÁRSASÁG TÖRZSTİKÉJE, AZ ALAPÍTÓ TÖRZSBETÉTJÉNEK MÉRTÉKE ÉS RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁNAK MÓDJA A társaság törzstıkéje 6.000.000 Ft, azaz Hatmillió forint, mely teljes egészében készpénzbıl áll. Az alapító törzsbetétje: 6.000.000 Ft, azaz: Hatmillió forint. Az alapító kijelenti, hogy a fentiekben megjelölt készpénzbetétet teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátotta.
VI. A TÁRSASÁG KÉPVISELETE ÉS A CÉGJEGYZÉS MÓDJA A társaságot az ügyvezetı képviseli harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok elıtt. A cégjegyzés módja önálló. A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a géppel vagy kézzel elıírt, elınyomott vagy elınyomtatott cégszöveg alá az ügyvezetı a teljes nevét aláírja aláírási nyilatkozatának (címpéldányának) megfelelıen.
VII. A TÁRSASÁG SZERVEZETE
-5-
1. Az alapító A társaság legfıbb szerve a taggyőlés, melynek hatáskörét az alapító gyakorolja. A döntéshozatalt megelızıen az alapító köteles a felügyelı bizottságot, valamint az ügyvezetıt a döntés tárgyának közlésével, írásban megkeresni, és megfelelı határidı tőzésével – különös tekintettel a felügyelı bizottság mőködési rendjére –, írásbeli véleményüket beszerezni. Az írásos vélemények nyilvánosak. Az alapító döntéseirıl az ügyvezetıt írásban köteles értesíteni. Az ügyvezetı az alapító döntéseirıl folyamatos nyilvántartást vezet (határozatok könyve). A döntéseket meghozatalukat követıen haladéktalanul be kell vezetni a határozatok könyvébe. A nyilvántartásból a döntés tartalmának, idıpontjának és hatályának világosan ki kell derülnie. Az alapító döntései nyilvánosak. Amennyiben az alapító más személyeket is érintı döntést hoz – az érintettek számától függıen –, a döntést az ügyvezetı vagy írásban közli az érintettekkel, vagy haladéktalanul gondoskodik annak a megyei napilapban való közzétételérıl. A taggyőlés (alapító) hatáskörei: - a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, melyrıl az alapító a felügyelı bizottság írásbeli jelentésének és a könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül nem határozhat; - a közhasznúsági melléklet elfogadása; - befektetési szabályzat elfogadása; - mindaz, amit a Gt. 141.§ (2) bekezdése a taggyőlés (alapító) kizárólagos hatáskörébe utal. 2. A társaság ügyvezetıje: TÍMÁR ZOLTÁN (anyja neve: Urbán Ilona, szül.: Szeged, 1969.10.26.) 6723 Szeged, Őrhajós u.7/B. szám alatti lakos. Az ügyvezetı megbízatása határozatlan idıre szól. 2.1. Az ügyvezetıre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok Nem lehet ügyvezetı az, akit bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett elıélethez főzıdı hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül. Nem lehet ügyvezetı, akit jogerıs bírói ítélettel a vezetı tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt. Nem lehet ügyvezetı, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, ha az abban megjelölt tevékenységet fıtevékenységként folytatja a társaság. Gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlését követı két évig nem lehet a társaság ügyvezetıje az a személy, aki a törlést megelızı naptári évben a gazdasági társaságnál vezetı tisztségviselı volt.
-6-
Az ügyvezetı – a nyilvánosan mőködı részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet részesedést a társaságéval azonos tevékenységet fıtevékenységként megjelölı más gazdálkodó szervezetben, továbbá nem lehet vezetı tisztségviselı a társaságéval azonos fıtevékenységet végzı más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ehhez a taggyőlés hozzájárul. Az ügyvezetı és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a társaság fıtevékenységi körébe tartozó ügyleteket. Az ügyvezetı és közeli hozzátartozója, valamint élettársa a felügyelı bizottság tagjává nem választható meg. A közhasznú szervezet megszőnését követı három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıje, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıje volt – annak megszőnést megelızı legalább egy évig - , -
a) amely jogutód nélkül szőnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentıs összegő adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítı bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjérıl szóló törvény szerint felfüggesztette, illetıleg törölte.
2.2. Az ügyvezetı jogosítványai és kötelezettségei Az ügyvezetı - jogosult a társaság képviseletére és ügyeinek intézésére; - köteles elkészíteni vagy elkészíttetni a társaság mérlegét, vagyonkimutatását; - gondoskodik a jogszabályok által elıírt szabályzatok nyilvántartásáról, elkészítésérıl és ismertetésérıl, a bejelentési kötelezettségek megtételérıl; - köteles a cégbíróságnak bejelenteni a társaság alapító okiratának módosítását, a cégjegyzékbe bejegyzett jogokat, tényeket, adatokat és ezek változását, valamint törvényben elıírt más adatokat; - köteles a társaság tagjairól nyilvántartást, tagjegyzéket vezetni; - köteles a tagjegyzéket, illetve a tagjegyzékben feltüntetett adatok megváltozása esetén a hatályos tagjegyzéket a cégbíróságnak benyújtani; - a Gt., és a társasági szerzıdés által elıírt egyéb feladatokat ellátni; - köteles a társaság ügyeirıl szerzett értesüléseit üzleti titokként megırizni. A társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat Timár Zoltán ügyvezetı gyakorolja. 2.3. Az ügyvezetı felelıssége Az ügyvezetı a társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltı személyektıl általában elvárható gondossággal, a társaság érdekeinek elsıdlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, a társasági szerzıdés, illetve a taggyőlés által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségek felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért a polgári jog általános szabályai szerint felel a társasággal szemben.
-7-
3. A felügyelı bizottság A társaságnál 3 tagból álló felügyelı bizottság mőködik. A felügyelı bizottság tagjait a társaság 3 évi idıtartamra választotta, mandátumuk lejárta után újabb 2 évre újraválaszthatóak. 3.1. Összeférhetetlenségi szabályok 3.1.1. Összeférhetetlenségi és kizáró szabályok a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján: Nem lehet felügyelı bizottsági tag az, akit bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett elıélethez főzıdı hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül. Nem lehet felügyelı bizottsági tag, akit jogerıs bírói ítélettel a vezetı tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt. Nem lehet felügyelı bizottsági tag, akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt, ha az abban megjelölt tevékenységet fıtevékenységként folytatja a társaság. Nem lehet felügyelı bizottsági tag a gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlését követı két évig az a személy, aki a törlést megelızı naptári évben e gazdasági társaságnál vezetı tisztségviselı volt. A felügyelı bizottsági tag – a nyilvánosan mőködı részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet részesedést a társaságéval azonos tevékenységet fıtevékenységként megjelölı más gazdálkodó szervezetben, továbbá nem lehet vezetı tisztségviselı és felügyelı bizottsági tag a társaságéval azonos fıtevékenységet végzı más gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben, kivéve, ha ehhez a taggyőlés hozzájárul. A felügyelı bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa nem köthet a saját nevében vagy javára a társaság fıtevékenységi körébe tartozó ügyleteket. A felügyelı bizottsági tag és közeli hozzátartozója, valamint élettársa ügyvezetıvé nem választható meg. 3.1.2. Összeférhetetlenségi szabályok a Civil törvény alapján: Nem lehet felügyelı bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki -
a) a legfıbb szerv, illetve ügyintézı és képviseleti szerv elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásból részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatásokat, d) az a)-c) pontokban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.
A közhasznú szervezet megszőnését követı három évig nem lehet más közhasznú szervezet felügyelı bizottságának tagja, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıje volt – annak megszőnést megelızı legalább egy évig - , -
a) amely jogutód nélkül szőnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentıs összegő adóhiányt tárt fel, -8-
-
c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítı bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjérıl szóló törvény szerint felfüggesztette, illetıleg törölte.
3.2. A felügyelı bizottság tagjai: Elnök: KALAPÁCS ZOLTÁN (anyja neve: Szabó Rozália Zsuzsanna, szül.: Szeged, 1963.11.12.) 6762 Sándorfalva, Kossuth u. 14/A. Megbízatása 2012. március 29. napjától 2014. március 31. napjáig tart. Tagok: MOLNÁR MÓNIKA (anyja neve: Heltovics Etelka Éva, szül.: Szeged, 1978.10.09.) 6762 Sándorfalva, Béke u.18/A. Megbízatása 2011. március 31. napjától 2014. március 31. napjáig tart. SEBİK ISTVÁNNÉ (anyja neve: Veres Erzsébet, szül.: Makó, 1954.07.04.) 6762 Sándorfalva, Kassai u.7. Megbízatása 2011. március 31. napjától 2014. március 31. napjáig tart. 3.3. A felügyelı bizottság feladatai: - a taggyőlés (alapító) részére ellenırzi a társaság ügyvezetését; - köteles megvizsgálni a számviteli törvény szerinti beszámolót és arról jelentést készíteni, a beszámoló elfogadásáról a taggyőlés (alapító) csak az írásbeli jelentés birtokában határozhat; - ha megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba, társasági szerzıdésbe, illetve a taggyőlés határozatába ütközik, vagy egyébként sérti a társaság érdekeit, továbbá, ha a társaság mőködése során olyan jogszabálysértés vagy a társaság érdekeit egyébként súlyosan sértı esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az alapító döntését teszi szükségessé rendkívüli ülést hív össze, és javaslatot tesz annak napirendjére. Amennyiben az alapító a törvényes mőködés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedést nem teszi meg, köteles haladéktalanul értesíteni a cégbíróságot; illetve a közhasznú mőködést érintı kérdésben az ügyészséget. 3.4. A felügyelı bizottság mőködése A felügyelı bizottság testületként jár el. A felügyelı bizottság tagjai sorából elnököt választ. A felügyelı bizottság akkor határozatképes, ha ülésein mindhárom tagja jelen van. Határozatait egyszerő szótöbbséggel hozza. A felügyelı bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A felügyelı bizottság tagját e minıségben a társaság tagja nem utasíthatja. -9-
A felügyelı bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és cél megjelölésével – a felügyelı bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktıl, aki a kérelem kézhezvételétıl számított 8 napon belül köteles intézkedni a felügyelı bizottság ülésének 15 napon belüli idıpontra történı összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. A felügyelı bizottság egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg, melyet az alapító hagy jóvá. Ha a felügyelı bizottság tagjainak száma 3 fı alá csökken, vagy nincs, aki ülését összehívja, az ügyvezetı a felügyelı bizottság rendeltetésszerő mőködésének helyreállítása érdekében köteles értesíteni az alapítót. A felügyelı bizottság a vezetı tisztségviselıktıl, vezetı állású munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, a társaság iratait, könyveit megvizsgálhatja. A felügyelı bizottság egyes ellenırzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenırzést állandó jelleggel megoszthatja tagjai között. Az ellenırzési jog megosztása nem érinti a felügyelı bizottsági tag felelısségét, sem azt a jogát, hogy az ellenırzést más, a felügyelı bizottság ellenırzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze. A felügyelı bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak az ellenırzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.
VIII. A TÁRSASÁG GAZDÁLKODÁSÁNAK SZABÁLYAI A társaság gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okirat III. pontjában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja, illetve az a társaság vagyonát gyarapítja. A társaság alapítói költségvetési támogatásból és saját tevékenységének bevételébıl gazdálkodik.
IX. BESZÁMOLÁSI SZABÁLYOK, KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET A társaság köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejőleg közhasznúsági mellékletet készíteni, tevékenységérıl félévente egyszerősített pénzügyi és gazdasági beszámolóval az Alapítót tájékoztatni. A közhasznúsági melléklet elfogadása az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az éves közhasznúsági melléklet tartalmazza: – a számviteli beszámolót; – a költségvetési támogatás felhasználását; – a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; – a cél szerinti juttatások kimutatását; – a központi költségvetési szervtıl, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitıl kapott támogatás mértékét; – a vezetı tisztségviselınek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét; – a közhasznú tevékenységrıl szóló rövid tartalmi beszámolót.
- 10 -
Az éves közhasznúsági mellékletbe bárki betekinthet, illetıleg abból a társaság székhelyén, az ügyvezetı, vagy titkárság közremőködésével saját költségére másolatot készíthet.
X. A MŐKÖDÉSSEL KAPCSOLATBAN KELETKEZETT IRATOKBA VALÓ BETEKINTÉS RENDJE A jelen alapító okiratban megjelölt – a mőködéssel kapcsolatban keletkezett – azon iratokat, melyek nyilvánosak, az érintettek a társaság székhelyén tekinthetik meg. A társaság éves mérlegét az érintettek a cégbíróságon is megtekinthetik. Az érintett kérésére a társaság ügyvezetıje az iratot köteles megmutatni, abba betekintést engedni, valamint azokról a kérelmezı költségére másolatot készíteni.
XI. A TÁRSASÁG MEGSZŐNÉSE 1. Jogutód nélküli megszőnés A társaság jogutód nélküli megszőnése esetén a társaság tagja részére a tartozások kiegyenlítését követıen csak a megszőnéskori saját tıke összege adható ki, legfeljebb a tag vagyoni hányadának teljesítéskori értéke erejéig. Az ezt meghaladó vagyont a cégbíróság a Sándorfalva városban mőködı, a jelen társaságéval azonos, vagy hasonló közhasznú tevékenységet folytató közhasznú nonprofit gazdasági társaság részére adja át. 2. Jogutódlással történı megszőnés A társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, kizárólag nonprofit gazdasági társaságokkal egyesülhet, illetve nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét. A jelen módosítás alkalmával az alapszabály III. és IX. fejezete, valamint a VII/2. és VII/3. pontja módosult. S á n d o r f a l v a, 2012. március 29.
Sándorfalva Város Önkormányzata alapító képviseletében: Kakas Béla polgármester
Ellenjegyzem és igazolom, hogy az alapszabály egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapszabály módosítások alapján hatályos tartalmának:
- 11 -