Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail:
[email protected] 2708/2011. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek görögkatolikus egyházzal történı közoktatási megállapodás megkötésérıl
Tisztelt Képviselı-testület! Több körben folytak tárgyalások a görög katolikus egyház képviselıivel, mely szerint 2011. szeptemberétıl az önkormányzat kötelezı óvodai feladatellátásába bekapcsolódnának a József Attila úti óvodaépület átvételét követıen, három óvodai csoport indításával. Képviselı-testületünk áprilisi ülésén már állást foglalt arra vonatkozóan, hogy a Carolina Óvoda és Bölcsıde József Attila úti Tagintézményét könyv szerinti érték alatt eladni nem kívánja. Ennek ismeretében az egyház tartós használat létesítését ajánlotta fel és megküldte részünkre az általa elkészített közoktatási megállapodás-tervezetet. A megállapodás-tervezet az önkormányzat érdekeit és az érintett jogszabályokat figyelembe véve részünkrıl átdolgozásra került, majd az egyház részére megküldtük, hogy észrevételeit 2011. május 23-ig tegye meg. A közoktatási törvényt figyelembe véve a szülıkre, gyermekekre a közoktatási megállapodás miatt aránytalan teher nem hárulhat, amelynek vizsgálatára az Oktatási Hivatal által kijelölt szakértıt szükséges igénybevenni. Természetesen önkormányzatunk gondoskodik azoknak a gyerekeknek az elhelyezésérıl, akiknek szülei a vallási nevelést nem igénylik. A közoktatási szakértı véleménye alapján a Megyei Közgyőlés szakvéleményét is ki kell kérni. Az átszervezésre vonatkozóan önkormányzatunknak május 31-ig döntést kell hozni, viszont az idı rövidsége miatt a szakértıi vélemények még nem állnak rendelkezésünkre. Tisztelt Képviselı-testület! A határidı betartása miatt javaslom - a szakértıi vélemény alapján meghozandó megyei szakvélemény utólagos figyelembevételével - a görögkatolikus egyházzal történı közoktatási megállapodás megkötését. Sárospatak, 2011. május 19. Aros János
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE …/2011. (V….) KT. számú határozata a görögkatolikus egyházzal történı közoktatási megállapodás megkötésérıl
A képviselı-testület a görögkatolikus egyházzal történı, óvodai nevelési feladatra vonatkozó, közoktatási megállapodást megtárgyalta, az abban foglaltakkal egyetért. Felhatalmazza a polgármestert a közoktatási megállapodás megkötésére, figyelembe véve az Oktatási Hivatal által kijelölt közoktatási szakértı véleménye alapján meghozandó Megyei Közgyőlés szakvéleményét. Felelıs: polgármester, jegyzı Határidı: 2011. május 31.
K.m.f.
Dr. Komáromi Éva s.k. jegyzı A kivonat hiteléül:
Aros János s.k. polgármester
Tisztelt Képviselı-testület! Az óvodai neveléshez kapcsolódó közoktatási megállapodás tervezetet - amelyet az egyház jogásza küldött el részünkre - az önkormányzati érdekeknek megfelelıen módosítottuk. Ezen módosításokkal megküldtük nekik véleményezésre, amelyet ma visszakaptunk. Az általuk kért módosításokat sárgával emelték ki. A szerdai rendkívüli ülésig ezekrıl még egyeztetések történnek, illetve a testület részérıl eldöntésre várnak.
Sárospatak, 2011. május 23. Donkó József
Közoktatási megállapodás
amely létrejött egyrészrıl: Sárospatak Város Önkormányzata (székhely: 3950 Sárospatak, Kossuth Lajos u. 44. , képviseli: Aros János polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat)
másrészrıl a(z) Miskolci Apostoli Exarchátus (székhely:3526 Miskolc, Szeles u. 59.) képviseli: Dr. Orosz Atanáz, püspök exarcha, a továbbiakban: Egyház)
(együttes említésük esetén Felek) között az alulírott napon és helyen a következık szerint:
1. A felek rögzítik, hogy jelen közoktatási megállapodást (a továbbiakban: megállapodás) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. (a továbbiakban: Kt.) 81. § (1) e) pontja, valamint (13) bekezdése alapján, az Egyház megkeresésére kötik.
2. A Felek megállapodnak abban, hogy 2011. augusztus 31-i hatállyal az Önkormányzat a Carolina Óvoda és Bölcsıde Alapító Okiratának módosításával megszünteti a József Attila úti Tagintézményét (3950 Sárospatak, József Attila u. 31.) 3. Az Egyház 2011. szeptember 1-jei hatállyal az Önkormányzat által megszüntetett Tagintézmény helyén, (3950 Sárospatak, József Attila út 31.) a kötelezı önkormányzati nevelési feladatból részt vállalva, a Kt. 81.§ (14) bekezdésében megállapított újraalapítással, új óvodai intézményt (továbbiakban Intézmény) hoz létre. 1
4. Az Egyház az Intézmény mőködtetését és fejlesztését az oktatási feladatokhoz kapcsolódó állami normatívából és állami kiegészítı támogatásból, valamint esetleges pályázati forrásokból finanszírozza. A Felek rögzítik, hogy az Önkormányzat az Egyháznak a megállapodás fennállásának idıtartama alatt sem kiegészítı támogatás jogcímén, sem egyéb jogcímen kifizetést nem teljesít. 5. A Felek tudomásul veszik, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján az Egyház jogosult világnézetileg elkötelezett közoktatási intézmény fenntartására, de biztosítania kell a Kt. 81. § (1) e) pontjában foglaltakat: „A Közoktatási megállapodás keretei között – részt vehet az e törvényben meghatározott önkormányzati feladatok megvalósításában. A közoktatási megállapodás keretei között a nevelés és oktatás a gyermekek tanulók számára ingyenessé válik, továbbá a gyermekek, tanulók felvételére alkalmazni kell azokat a szabályokat, amelyek a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézményekre vonatkoznak…”
6. Jelen megállapodás alapján az Egyház köteles az Intézmény fenntartásával, mőködtetésével és az alapfokú nevelési feladatokkal kapcsolatos teendıket 2011. szeptember 1-jei kezdı idıponttal ellátni. Az óvodai nevelést elsısorban a kötelezı feladatellátást biztosító, az önkormányzat által 2011. június 30-ig határozatban megállapított óvodai felvételi körzetben lakó gyermekek részére biztosítja. Ezen felvételi körzeteknek biztosítani kell az óvodáskorú gyermekek Kt. 65. § (2) bekezdésében biztosított jogát. E mellett, a meghatározott férıhelyig a.) a város teljes közigazgatási területérıl felveheti azokat a gyermekeket, akiknek szülei az egyházi nevelést választják, b.) s ha még mindig marad hely, akkor Borsod-Abaúj-Zemplén megye területérıl. Az Egyház kötelezettséget vállal arra, hogy az óvoda fenntartói jogának átvétele után megtartja az óvoda nevelési funkcióját, és azt a továbbiakban a mindenkor hatályos jogszabályi és hatósági 2
elıírásoknak megfelelıen egyházi nevelési intézményként mőködteti. A felek megállapodnak abban, hogy az Egyház az óvoda nevelési programját átveszi, és azt saját szempontjainak megfelelıen kiegészíti. Az Egyház a nevelési programjába beépítheti a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelı etikai, kulturális ismereteket, és a házirendben a gyermekekre, a vallásgyakorlással összefüggésben jogokat és kötelezettségeket állapíthat meg. A Felek rögzítik, hogy az Egyház az óvodai nevelésben részesülı gyermekek számára alternatív lehetıséget is biztosít.
7. Az Egyház vállalja, hogy azokat az óvodás gyermekeket, akiknek szülei ezt kérik, az általa újraalapított Intézménybe – a férıhely erejéig - átveszi.
8. Jelen megállapodás alapján az Intézményben az óvodai nevelés a gyermekek számára ingyenes marad.
9. Az Önkormányzat a többi óvodáskorú gyermekkel szemben teljesíti a kötelezı feladatellátást. 10 . Az Intézményben a férıhelyek és a felvehetı óvodások száma: 3 csoportban a városból maximum 75 fı (a három csoport maximum létszáma 90 fı lehet, hiszen a Fenntartó a 25 fı/csoporthoz 20 %-ot hozzátehet, ezt szeretnénk, ha megmaradna, mert ez a 20 % a városon kívüli gyereket biztosítaná számunkra, pl.: Sátoraljaújhely). Ezen megállapítástól csak a 2011/2012-es tanévben térnek el a Felek, tekintettel a jelenleg óvodai jogviszonnyal rendelkezı gyermekek szüleinek szándékára. Az Egyház kötelezettséget vállal arra, hogy a felvehetı létszámmal arányosan felveszi a külterületrıl bejáró, szociálisan hátrányos helyzetben lévı, valamint a hátrányos helyzető, és a halmozottan hátrányos helyzető gyermekeket. Ezen létszám megállapításáról, valamint a gyermekek felvételérıl minden évben, (nem az önkormányzati pályázat lejártáig?) a beiratkozást megelızıen egyeztetés történik az Egyház és az Önkormányzat 3
között.
11. Az Egyház az Intézményben kötelezıen foglalkoztatott pedagógusok és dajkák számát a Kt. szerint állapítja meg. Az Intézményben dolgozó nem pedagógus alkalmazottak számát az Egyház állapítja meg.
12. Az Egyház vállalja, hogy az Intézmény minden olyan pedagógus alkalmazottját, akik alkalmazása a Kt. szerint kötelezı, 2011. szeptember 1-jétıl a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) 25/A. §-ának megfelelıen továbbfoglalkoztatja. Azokkal az alkalmazottakkal, akik
az
Egyház
által
felajánlott
munkaszerzıdés
szerint
vállalják
a
továbbfoglalkoztatást, határozatlan idıtartamú közalkalmazotti jogviszonyuk esetén határozatlan idejő munkaszerzıdést köt. A határozott idıtartamú közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezı alkalmazottakkal az Egyház legalább a határozott idıtartam lejártáig szóló, határozott idıtartamú munkaszerzıdést köt.
13. Az Intézmény leendı alkalmazottjainak személyi anyagába - az Egyház és az alkalmazottak egyeztetését követıen - a jelenlegi munkáltató (Carolina Óvoda és Bölcsıde) vezetıje betekintést biztosít. 14. Az átvett alkalmazottnak a munkaszerzıdés megkötését megelızı közalkalmazotti jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha azt az új munkáltatónál töltötte volna el. A felek jelen megállapodás vonatkozásában a fenti körülményt munkajogi jogutódlásnak tekintik.
15. Az Egyházzal létesített munkajogviszony megszőnése esetén az átvett alkalmazottat a Munka Törvénykönyve szerinti felmondási idı, valamint 4
végkielégítés illeti meg. Ettıl eltérıen a felmondási idı, valamint a végkielégítés mértékét a közalkalmazotti törvénynek az átadás napján hatályos szabályai szerint kell megállapítani, ha azok az átvett alkalmazottra nézve kedvezıbbek. 16. Az Egyház kötelezettséget vállal arra, hogy az általa munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusainak a jogviszonyuk fennállásának teljes idıtartama alatt a kötelezı óraszámra a Kt elıírásait, a túlmunka díjazására, pótszabadságra, a közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazza. 17. Az Egyház kötelezettséget vállal arra, hogy az általa továbbfoglalkoztatott alkalmazottak munkaszerzıdés szerinti munkabére (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb bérelemeinek együttes összege) nem lehet alacsonyabb mértékő, mint az átadást megelızıen irányadó illetményüknek, illetve illetménypótlékaiknak együttes összege. Továbbá kötelezettséget vállal az Egyház arra, hogy a közalkalmazottakra meghatározott elımeneteli és illetményrendszert az átvett alkalmazottak bérének kialakításánál a munkaviszony fennállása alatt figyelembe veszi. Az Egyház vállalja, hogy a továbbfoglalkoztatott alkalmazottak részére a közalkalmazottak részére meghatározott jubileumi jutalmakat – beszámítva a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idıt is – a munkaviszony fennállása alatt a Kjt. szabályai szerint fizeti ki.
18. Az átadás-átvétel során a Felek jegyzıkönyvet készítenek az átvett gyermekek névsoráról, a kapcsolódó dokumentumok, tanügyi nyilvántartások átadásáról és az óvoda mőködéséhez kapcsolódó pénzügyi, gazdasági és szakmai iratanyag átadásáról. Az eljárás során szerzıdı felek kötelesek betartani az adatkezelésre és adatvédelemre vonatkozó jogszabályokat.
19. Az Egyház az Önkormányzat Jegyzıje felé teljesíti a tankötelezettség nyilvántartásához
szükséges
jogszabály
által
elıírt
adatszolgáltatási 5
kötelezettséget. Az Egyház vállalja, hogy az Intézményben az étkeztetést a jogszabályi elıírásoknak megfelelıen biztosítja. Az Egyház kötelezi magát arra, hogy a 2011. évi idıarányos és a 2012. évi normatíva létszámarányos része igénylésének érdekében a hatályos jogszabályok elıírásai szerint jár el, ennek érdekében az Önkormányzat az Egyházzal együttmőködik és a szükséges nyilatkozatokat megteszi. Az Egyház számára normatíva 2011. szeptember 1. napjától áll majd rendelkezésre, így 2011. augusztus 31-ig az Önkormányzat gondoskodik az Intézmény fenntartásáról, és az alkalmazottak illetményének (munkabérének) megfizetésérıl. 20. Annak érdekében, hogy az Egyház a jelen megállapodásban foglalt feladatait teljesíteni tudja,
a) az Önkormányzat az Egyház számára 2011. augusztus 31-i hatállyal térítésmentesen átadja az Intézmény mőködéséhez szükséges, az Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezı, per-, teher- és igénymentes, a Sátoraljaújhelyi Földhivatalnál az alábbiak szerint bejegyzett ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) használati jogát.
Helyrajzi szám: 287 Cím: 3950 Sárospatak, József Attila u. 31. Alapterület: 743 m2
b) Az Önkormányzat az Egyház számára 2011. augusztus 31-i hatállyal tételes leltár (3. számú melléklet) alapján térítésmentesen átadja az Ingatlanon található és
az
Ingatlan
mőködtetéséhez
rendeltetésszerő szükséges
mőködéséhez,
ingóságok,
valamint
eszközök,
az
Intézmény
épülettartozékok
és
felszerelések (a továbbiakban: Ingóságok) használati jogát.
6
21. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodásban érintett vagyontárgyak használati jogának átadása miatt az Önkormányzat által felszámított ÁFÁ-t az Egyház - az Önkormányzat által kibocsátott számla vagy számlát helyettesítı okirat alapján - az Önkormányzatnak megfizeti. (Ez a pont az APEH illetékes osztályával még egyeztetés alatt áll.) Az Áfa csak a konyhára vonatkozhatna, mivel nincs konyha, ezért Áfa kötelezettség sincs. Az Egyház az átadott használati jog, mint vagyoni értékő jog továbbértékesítésére nem jogosult.
22. Az Egyházat a használati jog addig illeti meg, ameddig a közoktatási megállapodás hatálya fennáll és az abban foglaltaknak megfelelıen jár el.
23. Az Ingatlan és az Ingóságok használati jogát az Önkormányzat az Egyház részére a Kt-ban minimálisan meghatározott 5 évre és annak letelte után – egyeztetést követıen – újabb 5 évre átadja térítésmentesen azzal a megkötéssel, hogy az Ingatlanban a közoktatási feladatellátást a használati jog fennálltáig az Egyház végzi, illetve fenntartja. Egyházunk jobban örülne a 10 évnek, mert bátrabban tudnánk beruházni és felújítani, s ez az Önkormányzatnak is kedvezıbb lehet. Ha mégis ragaszkodnak az 5+5 évhez, jobb híján elfogadjuk.
24. Az átadás-átvétel folyamata 2011. július 1-jétıl 2011. augusztus 31-vel bezárólag történik, a tényleges átadás idıpontja 2011. augusztus 31. napja. Az átadás-átvételrıl a Felek jegyzıkönyvet vesznek fel. A Felek az átadás-átvétel kapcsán felmerülı feladatok megoldására 4 fıs bizottságot hoznak létre, amelybe 2-2 fıt delegálnak.
25. Az Önkormányzat kijelenti, hogy az átadásra kerülı Ingatlan állapota a jogszabályban elıírt mőködési feltételeknek megfelel, melyek alapján az Egyház 7
a folyamatos, rendeltetésszerő mőködtetést folytatni tudja. Az Ingatlan állapotát a Felek
szakértıinek
erre
vonatkozó
fotódokumentációval
alátámasztott
nyilatkozatával az átadás-átvételi jegyzıkönyvben rögzítik. Az Önkormányzat az Ingatlant a megtekintett, megismert állapotban adja át az Egyház birtokába.
26. Az átadás-átvételi jegyzıkönyv az átvétel napján, 2011. augusztus 31-én rögzíti a közüzemi mérıórák (elektromos áram, víz, gáz) állását.
27. Az átadás-átvételt követıen felek közösen gondoskodnak arról, hogy a közüzemi szerzıdések az új üzemeltetı nevére átírásra kerüljenek. A használatba vétel napjától az Egyház köteles a felmerült közüzemi díjak költségeit viselni.
28. Az Egyház a jelen megállapodás idıtartama alatt a jelen megállapodásban írt keretek között és feltételekkel az Ingatlant és az Ingóságokat birtokában tarthatja és használhatja.
29. Az Egyház az Ingatlan egyes részeit szociális, kulturális feladatok ellátására is használhatja. Az Ingatlan fenti célú használata csak a nevelési célokhoz kötötten valósulhat meg, azokat nem veszélyeztetve, azok elsıdlegessége mellett, mintegy kiegészítı jelleggel.
30. Az Egyház nem jogosult az Ingatlanban az Intézményhez nem illeszthetı tevékenységet folytatni.
31. Az Egyház az Önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását kikéri a saját költségén az épület fıszerkezeteit nem érintı, belsı átalakítási és felújítási munkálatok megkezdése elıtt, valamint az épület fıszerkezetét érintı építési munkálatok, fejlesztések elıtt.
8
32. Az Ingatlant érintı, pályázati úton történı infrastrukturális fejlesztésekhez az Önkormányzat az épület fıszerkezeteit nem érintı, belsı átalakítási és felújítási munkálatokra vonatkozó pályázatok esetén a tulajdonosi hozzájárulást a mindenkor hatályos vagyonrendeletben szabályozott módon biztosítja.
33. Az Egyház köteles az Ingatlan használata során a rendes gazdálkodás szabályai szerint eljárni, így különösen az Ingatlant rendeltetésének megfelelıen használni, és annak állagát megóvni.
34. Az Egyház az étkezés biztosítása érdekében szerzıdést köt a Sárospataki Közszolgáltató Nonprofit Kft.-vel. Az Egyház a gyermekek étkeztetésérıl saját felelısségére gondoskodik. Ha lehet, élnénk a választás lehetıségével!
35. Az Egyház kötelezettsége az Ingatlanban a főtési hálózat üzemeltetése, karbantartása,
ellenırzése.
Köteles
az
Egyház
az
ezzel
összefüggı
adatszolgáltatást a mindenkor érvényben lévı szabványok és jogszabályok elıírásai szerint biztosítani, és az észlelt hibák elhárítása érdekében a szükséges intézkedést haladéktalanul megtenni. A zavartalan mőködés érdekében felveszi a kapcsolatot a Patakhı Energiaszolgáltató Nonprofit Kft.-vel
36. Az Egyház köteles az átadás-átvételt követıen a visszaadás idıpontjáig az Ingatlan használatából eredı víz,- csatorna-, gáz-, villamos energia-, valamint egyéb díjakat megfizetni.
37. Az Egyház köteles az Ingatlan megfelelı ırzésérıl, az Ingatlan és az Ingatlant övezı terület és játszóudvar, valamint a járda tisztántartásáról, továbbá a biztonságos közlekedés elısegítésérıl gondoskodni.
38. Az Egyházat terhelik megtérítési igény nélkül a megállapodás tartama alatt az 9
Ingatlannal kapcsolatos karbantartási kötelezettségek és költségek, így különösen azok, melyek az ingatlan fenntartásával kapcsolatosak, és az Ingatlan rendeltetésszerő használatra alkalmas állapotban tartásához szükségesek.
39. Az Egyház köteles az Ingatlanra és az Ingóságokra teljes körő vagyon-, és épület felelısségbiztosítást kötni az átadás-átvételt követı 5 napon belül.
40.
Az
Egyház
az
értéknövelı
beruházásokról
és
felújításokról
mérlegbeszámolója elkészültét követıen évente hivatalos tájékoztatást ad az Önkormányzatnak, tekintettel arra, hogy az Ingatlanokat az Önkormányzat tartja nyilván a könyvelésében.
41. Az Önkormányzat jogosult a jelen megállapodás idıtartama alatt, az Ingatlan rendeltetésszerő használatát és a jelen megállapodásban írtak teljesülését az Egyház által az Ingatlanban folytatott tevékenység szükségtelen zavarása nélkül ellenırizni. Az Egyházat az ellenırzésrıl annak megkezdése elıtt legalább 8 nappal írásban értesíteni kell.
42. Ha az Önkormányzat rendeltetésellenes, illetve megállapodás ellenes használatot tapasztal, és az Egyház magatartása a közoktatási feladatainak ellátása vagy az Intézmény fenntartása során nem felel meg a jogszabályoknak vagy jelen megállapodásnak, rendeltetésellenes
az
Önkormányzat
használat
vagy
követelheti
határidı
megállapodás
kitőzésével
ellenes
a
magatartás
megszüntetését. Abban az esetben, ha az Egyház a felhívásnak határidıre nem tesz eleget, az Önkormányzat a jelen megállapodást a folyamatban lévı nevelési év végére rendkívüli felmondással felmondhatja.
43. Jelen megállapodás csak a Felek írásban rögzített közös megállapodásával módosítható. A Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodást szükség 10
szerint felülvizsgálják és módosítják.
44. A jelen megállapodás megszőnik a megállapodás rendes vagy rendkívüli felmondásával, illetve az ingatlan megsemmisülésével, illetve a 23. pontban meghatározott határozott idı leteltével. Jelen közoktatási megállapodást a felek annak hatálya alatt rendes felmondással nem szüntethetik meg. Jelen közoktatási megállapodást bármelyik fél a naptári év utolsó napjáig a folyamatban lévı nevelési év végére felmondhatja. Nem élhetnek a Felek a rendes felmondás jogával a Kt. 79.§ (5) bekezdésében meghatározott idıtartam alatt.
45. A megállapodás megszőnésekor - amennyiben az nem az Ingatlan megsemmisülése miatt következett be – az Egyház fenntartói és használati jogai megszőnnek, és köteles az Ingatlant rendeltetésszerő használatra alkalmas, és legalább a 25. pontban rögzített állapotban az Önkormányzatnak visszaadni.
46. Amennyiben jelen megállapodás a 23. pontban megjelölt határozott idı elteltével szőnik meg az Önkormányzat rendes felmondással szünteti meg, az Önkormányzat köteles megtéríteni az Egyháznak az Egyház által elvégzett értéknövelı beruházások amortizációval csökkentett értékét, amelyet az adott beruházáshoz kapcsolódó pályázati támogatás összegével csökkenteni kell. Nem minısül értéknövelı beruházásnak a vagyontárgyak állagának fenntartásához szükséges felújítás és javítás. Amennyiben a jelen megállapodást az Önkormányzat rendkívüli felmondással szünteti meg, vagy a jelen megállapodást az Egyház rendes felmondással szünteti meg, az Önkormányzat nem köteles megtéríteni az Egyháznak az értéknövelı beruházások összegét.
47. A megállapodás megszőnésekor az Egyház az Ingóságokat, illetve az azok helyébe lépı olyan ingóságokat, amelyek az Ingatlan és a közoktatási feladatok 11
tartozékainak
tekintendık,
köteles
térítésmentesen
az
Önkormányzatnak
visszaadni, illetve tulajdonába adni jegyzék szerint oly módon, hogy azok a kor színvonalának
megfelelıek,
valamint
az
iskola
óvoda
rendeltetésére
maradéktalanul alkalmas állapotban legyenek. (Legalább a jelenlegi állapot szerint.)
48. A jelen megállapodás kizárólag az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén lép hatályba: a) az Egyház vagy annak képviseleti szerve nyilatkozik az Intézmény újraalapításáról, és legkésıbb 2011. május 30-ig az alapító okirat aláírása megtörténik. Az alapító okirat aláírásával egyidejőleg az Egyház elindítja a nyilvántartásba vételi folyamatot.
b) A jelen megállapodás aláírását követıen az Egyház a Kt. 81. § (11) bekezdésében meghatározott egyoldalú nyilatkozattal vállalja a közoktatási feladatot, mellyel a kiegészítı normatívára való jogosultságát igazolja.
c) az Egyház, mint fenntartó részére a jogerıs mőködési engedély kiadásra kerül.
49. Ha a 48. pontban foglalt feltételek 2011. augusztus 15-ig nem következnek be, nem lép hatályba a jelen megállapodás.
50. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelen megállapodással kapcsolatosan a Ktben elıírt véleményeket, illetve szakvéleményeket beszerezte.
51. A Felek a jelen megállapodás teljesítése során törekednek a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére, amennyiben azok mégsem járnak eredménnyel, jogvitájuk eldöntésére a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság illetékességét kötik ki. 12
52. A jelen megállapodásban nem, vagy nem kellı részletességgel szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvérıl szóló 1959. évi IV. törvény, a Kt., a Kjt., illetve az idevonatkozó jogszabályi rendelkezések irányadóak.
53. A Felek jelen megállapodást elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezıt, arra feljogosított képviselıik útján, jóváhagyólag írták alá. A szerzıdés tíz (10) darab eredeti, egymással teljes egészében megegyezı példányban készült, amelyekbıl öt (5) darab az Önkormányzatnál, öt (5) darab pedig az Egyháznál marad.
54. Az Önkormányzat a jelen megállapodás aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az Egyház használati joga a jelen megállapodás 20. a.) pontjában megjelölt Ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. A bejegyzéshez szükséges földhivatali eljárás a felek a jelen megállapodást az Önkormányzat részérıl ellenjegyzı ………………………… ügyvédet bízzák meg.
55. Jelen megállapodás megkötésére az Önkormányzat részérıl Sárospatak Város Önkormányzata
Képviselı-testületének
…………………..
KT.
számú
határozatában biztosított felhatalmazással kerül sor.
Sárospatak, 2011. május hó ………. napján Miskolc, 2011. május hó ……………. napján
13
Egyház Dr. Orosz Atanáz Püspök exarcha Ellenjegyzem az Egyház képviseletében:
Önkormányzat
Ellenjegyzem az Önkormányzat képviseletében:
14
Tisztelt Képviselı-testület! A Görög Katolikus Egyházközség kezdeményezésére kötendı közoktatási megállapodással, illetve az általuk javasolt módosításokkal (sárga színő bejegyzések) kapcsolatosan a következı javaslatainkról szeretnénk tájékoztatást adni. Közoktatási megállapodás tervezete: -
6. pont: fenntartói hatáskörében emelné a létszámot 75 fırıl 90 fıre (+20 %), de a plusz létszám csak Sárospatak közigazgatási határán kívül esı lakóhelyrıl vehetı fel. (elfogadható, de saját óvodánk pozícióját ez gyengítheti)
-
10. pont: a fentihez kapcsolódik, azzal a kiegészítéssel, hogy az évenkénti egyeztetés a közoktatási megállapodás teljes idıtartama alatt történjen meg.
-
21. pont: az APEH illetékes osztályának tájékoztatása szerint az ÁFA-ra vonatkozó rész kikerülhet. A pont utolsó mondatát, illetve magát a pontot a következıvel javasoljuk kiegészíteni: A Felek megállapodnak abban, hogy az Egyházat megilletı használati jog a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, mellyel mindazon kötelezettségek, amelyek a tulajdonost terhelik, a megállapodás idıtartama alatt a használót terheljék.
-
23. pont: továbbra is javasoljuk az 5 + 5 év idıtartamot.
-
34. pont: a pontba beépített javaslat (sárga) elfogadása bevételkiesést eredményez.
-
41. pont: javasoljuk elfogadni.
-
44. pont: javasoljuk a pont általunk javasolt formáját, azaz a rendes felmondás lehetıségének biztosítását. Ezt egyébként az általuk megküldött eredeti tervezet is tartalmazta. A közoktatási szakértı szintén ezt javasolja.
-
46. pont: az eredeti megfogalmazást javasoljuk.
-
47. pont: javasoljuk a módosítás elfogadását.
Sárospatak, 2011. május 25.
dr. Komáromi Éva s. k. jegyzı
SZAKÉRTİI VÉLEMÉNY A SÁROROSPATAKI CAROLINA ÓVODA ÉS BÖLCSİDE ÁTSZERVEZÉSÉRİL
Készítette: Homonnayné dr. Jób Klára tanügyigazgatási szakértı
Sátoraljaújhely, 2011. május 24.
BEVEZETÉS
Szakértıi vélemény készült a Sárospatak Város Önkormányzat fenntartásában mőködı Carolina Óvoda és Bölcsıde József Attila úti Tagintézményének (3950 Sárospatak, József Attila út 31.) Görög Katolikus Egyházközség fenntartásába adása tárgyában – a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Oktatási Fıosztály kijelölése alapján – Sárospatak Város Önkormányzata felkérésére. A megbízó: Aros János polgármester 3950 Sárospatak Kossuth Lajos u. 44. A szakértıi véleményt készítette: Homonnayné dr. Jób Klára tanügy-igazgatási szakértı Szakértıi igazolvány száma: 024826 Lakcím: 3980 Sátoraljaújhely, Rigó u. 11. sz. Telefon: 47/322-820, 30/354-70-69 A felkérés indoka: „A helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását – részben vagy egészben – akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységrıl, szolgáltatásról továbbra is megfelelı színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülınek nem jelent aránytalan terhet. Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a fıvárosi, megyei önkormányzat – fejlesztési tervre épített – szakvéleményét. A helyi önkormányzat az Országos Szakértıi Névjegyzékben szereplı szakértı véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. A szakértınek abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelı színvonalon történı további ellátását. A szakértı véleményét a fıvárosi, megyei önkormányzat részére – a szakvélemény megkérésével egyidejőleg – meg kell küldeni.” ( Kt. 88.§ /6/ bekezdés)
A szakértés tárgya: Sárospatak Város Önkormányzatának tervezett intézkedéséhez szakértıi vélemény készítése. Tervezett intézkedés: – a sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsıde József Attila úti Tagintézményének átadása a Görög Katolikus Egyházközség fenntartásába; A szakértı abban nyilvánít véleményt, a felkérésnek és a jogszabályi elıírásnak megfelelıen, hogy az önkormányzat tervezett intézkedése:
–
biztosítja-e az óvodai feladatellátásról a megfelelı színvonalon való további gondoskodást.
A Kt. „Értelmezı rendelkezés” 121.§ /1/ bekezdés 22. pont alapján a megfelelı színvonalon való további gondoskodás: „ha az új feltételek között folyó óvodai nevelés, iskolai oktatás, kollégiumi nevelés személyi és tárgyi feltételei megfelelnek a szabványoknak, a közoktatási törvény 1. és 3. számú mellékletében meghatározott elıírásoknak, s továbbra is biztosítottak a meglévı pedagógiai szolgáltatások /pl. a nemzeti vagy etnikai kisebbségi óvodai nevelés, iskolai nevelés és oktatás a nyelvi környezetben; nem szőnik meg a tagozatos oktatás, sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók sajátos nevelése, oktatása, tanulási nehézséggel küzdık nevelése, oktatása/ igénybevétele.”
a tanulónak, szülınek nem jelent-e aránytalan terhet az óvodai nevelés, mint szolgáltatás igénybevétele.
–
A Kt. „Értelmezı rendelkezés” 121.§ /1/ bekezdés 3. pont alapján aránytalan teher: „ ha a gyermek, a tanuló az óvodai nevelést, iskolai nevelést és oktatást lényegesen nehezebb körülmények között vagy jelentıs költségnövekedés mellett tudja igénybe venni, figyelembe véve a gyermek, tanuló életkorát, sajátos nevelési igényét ( pl. a változás miatt a nevelésioktatási
intézmény eléréséhez szükséges idıtartam jelentısen megnövekszik: a nevelési-
oktatási
intézményt
csak
tömegközlekedési
eszközzel,
többszöri
átszállással
lehet
megközelíteni)”.
A szakértés módszere: Módszerként
dokumentumelemzést
alkalmaztam,
és
helyszíni
tapasztalatszerzéssel
győjtöttem információkat. A szakértıi vélemény kialakításánál a következı dokumentumokra támaszkodtam: – – –
a sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsıde Alapító Okirata, Sárospatak Város Önkormányzat képviselı-testéletének 2400-2/72/2011.(II.25.) KT. számú határozata. A Sárospatak Város Önkormányzat és a Görög Katolikus Egyházközség közoktatási megállapodás tervezete.
Szóbeli tájékoztatás tartalma: Sárospatak Város Önkormányzat részérıl adott a szándék, hogy a fenntartásában mőködı Carolina Óvoda és Bölcsıde József Attila úti Tagintézményét megszünteti, és az épület (3950 Sárospatak, József Attila út 31.) használati jogát az ott folyó óvodai nevelési feladattal együtt,
– ami 3 óvodai csoport és 75 sárospataki óvodás gyermek ellátását jelenti – átadja a Görög Katolikus Egyház fenntartásába. A szülıi fórumok megtartása, a nevelıtestületi és az alkalmazotti egyeztetések lezajlottak. A megbeszélést Donkó József kabinet irodavezetıvel folytattam.
A TÉMA RÉSZLETES KIFEJTÉSE
Az átadásra kerülı tagintézmény rövid bemutatása: A sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsıde József Attila úti Tagintézménye (3980 Sárospatak, József Attila út 31.) a város frekventált helyén van. A felvehetı maximális gyermeklétszám: 90 fı. A közoktatási megállapodás alapján 75 fı sárospataki, és fenntartói hatáskörben további 15 fı nem sárospataki gyermek helyezhetı el. A tagintézmény alaptevékenysége az alapító okirat szerint az alábbi: -Óvodai nevelés ellátása Az óvodai nevelés országos alapprogramja szerint óvodai nevelımunkát, valamint az erre épülı Óvodai Integrációs Program szerinti foglalkozást biztosítja. -Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése.
A tervezett intézkedés megvalósítását követıen:
Sárospatak Város Önkormányzata az egyházi fenntartásba átadott intézményben az óvodai nevelés ellátásáról a megfelelı színvonalon való további gondoskodást azzal biztosítja, ha a Görög Katolikus Egyházzal kötött megállapodás teljesülési feltételei között nevesíti az alábbi kritériumokat:
1. A nevelés-oktatás személyi és tárgyi feltételei megfelelnek az elıírásoknak ( Kt. 1. és 3.számú melléklete), 2. Továbbra is biztosítottak a változás elıtti pedagógiai szolgáltatások, vagyis a megkezdett óvodai nevelés azonos feltételek mellett tovább folytatódik. (Azt a nevelési programot, kell rajta érteni, amelynek keretei között a gyermekek óvodai nevelése megkezdıdött.) 3. Érvényesül a felmenı rendszer követelménye, hogy „menet közben” nem lehet módosítani a feltételeket. Változást az érintett legalacsonyabb óvodai csoporttól kezdve lehet bevezetni;
Aránytalan teher a gyermek, szülı számára nem merül fel, mert a feladatellátási hely nem
változik.