Rövidítések jegyzéke

Rövidítések jegyzéke AA AG ÁKD CD CIC COINCAT CT ChL DizCat DPG DV ECC EN FC GCM GS KÁD KEK MKD MKPK LG OICA PO RdC Religio RM UR SC

Apostolicam actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról Ad gentes - Határozat az egyház missziós tevékenységéről. Általános Kateketikai Direktórium (1971) Christus Dominus – Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról Codex Iuris Canonici CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli adulti nella comunità crsitiana Catechesi Tradendae – Apostoli buzdítás Christifideles laici – Apostoli buzdítás Dizionario di catechetica Dizionario di Pastorale Giovanile Dei Verbum – Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról Evangelizzazione, catechesi e catechisti Evangelii nuntiandi – Apostoli buzdítás Familiaris consortio – Apostoli buzdítás Guida per i catechisti Gaudium et spes – Lelkipásztori konstitució az egyház és a világ mai viszonyáról Katekézis Általános Direktóriuma (1997) Katolikus Egyház Katekizmusa Magyar Kateketikai Direktórium Magyar Katolikus Püspöki Kar Lumen gentium – Dogmatikai konstitució az egyházról Ordo Initiationes Christianae Adultorum Presbyterorum ordinis – Határozat a papi szolgálatról és életről Rinnovamento della catechesi Religio. Enciclopedia tematica dell’educazione religiosa Redemptoris missio – Apostoli buzdítás Unitatis redintegratio – Határozat az ökumenizmusról Sacrosanctum Concilium – konstitúció a szent liturgiáról

2

Bevezetés

A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban az egyház katekézissel kapcsolatos koncepciója, és sok helyütt gyakorlata is gyökeres változásokon ment keresztül. Korunk gyors társadalmi átalakulásai a hagyományos katekézis-gyakorlat kríziséhez vezettek. Az elmúlt évtizedek kateketikai reflexiója igyekezett megoldást találni a felmerülő problémákra, amely útkeresés eredménye, hogy a jelen kor kihívásainak leginkább megfelelő katekézis módszertan – a korábbi gyakorlathoz képest – új szemléletmódot tükröz. A katekézis jelentőségét illetően ezt olvashatjuk II. János Pál pápa katekézissel kapcsolatos, az egész egyház számára mérvadó 1979-es dokumentumában, a Catechesi tradendaeben: „A második tanulság az, hogy milyen hely illeti meg a katekézist az Egyház lelkipásztori tevékenységében. Mert minél inkább kifejezi akár egy helyi egyház, akár az egyetemes Egyház, hogy elsőbbséget biztosít a katekézisnek – t.i. az egyéb, bármilyen tetszetős eredményekkel kecsegtető kezdeményezésekkel és tevékenységekkel szemben –, annál inkább felfedezi, hogy a katekézisben erősödik a belső élete, úgy is, mint hívő közösségé, de úgy is, mint kifelé misszionáló közösségé. A huszadik század vége felé Isten és az események – amelyek nem mások, mint Isten szavai felénk – arra késztetik az Egyházat, hogy újra frissítse föl a katekétai munkába vetett bizalmát, a legfontosabb dolgai közé tartozónak tekintve azt. Az Egyház tudja, hogy legjobb erőit kell bevetnie a katekézisbe, nem kímélve sem fáradságot, sem gondot, sem anyagi áldozatokat azért, hogy alkalmas kiképzést kapjanak mindazok, akik katekétaként fognak dolgozni. De mindez nem csupán emberi megfontolások, hanem a hit követelménye is.”1 Jelen tanulmány ennek a meggyőződésnek kíván továbbvivője lenni: céljai és felépítése, továbbá a feldolgozását segítő módszertani javaslatok is ebbe illeszkednek bele. Az Alapvető kateketika. Bevezetés a katekézis elméleti alapjaiba katekétáknak elsődleges célja, hogy átfogó, ugyanakkor kellően részletes képet nyújtson az egyház katekéziséről, annak jelentéséről, jelentőségéről és mibenlétéről. Célja az is, hogy a katekézis gyakorlatának végzéséhez szükséges elemi elméleti ismereteket is felsorakoztassa. Célja továbbá, hogy mindezek áttanulmányozásával segítse kialakulni a katekézis végzéséhez szükséges megfelelő szemléletet, amely az idézetben is említett „alkalmas kiképzés” alapvető eleme. A tanulmány elsősorban katekétáknak íródott, akik – már most vagy a jövőben – a keresztény közösségen belül mások szisztematikusan segített hitbeli fejlődésének kísérésére és vezetésére kaptak meghívást és megbízást. A könyv emellett az elméleti szakembereknek is nyújthat hasznos információkat.

1

CT 15. Saját kiemelés.

3

A katekézis – természetéből adódóan – gyakorlat. Ennek a gyakorlatnak az elméleti alapvetése szükséges ahhoz, hogy valaki célirányosan, és az egyház szándékának megfelelően, lehetőségeihez mérten mind gyümölcsözőbben tudja szolgálni a katekézis ügyét. Ez az elméleti tudás szükséges, de nem pótolja – hanem megalapozza – a gyakorlati tapasztalatot. Ez az írás ebből kifolyólag akkor tölti be rendeltetését, ha tanulmányozása együtt jár az ismeretek gyakorlattá váltásával. A tanulmány két alapvető forrása az MKD, illetve a KÁD mint a magyar, valamint az egyetemes egyház katekézissel kapcsolatos legújabb dokumentumai. Ezek mellett a korábbi ilyen jellegű, katekézissel és evangelizációval kapcsolatos dokumentumok, és a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai képezik a fő viszonyítási pontokat. A könyv hét fejezetben tárgyalja a katekézis szemléletével kapcsolatos legalapvetőbb témákat: 1. a katekézis történetét, illetve fogalmát a szorosan hozzátartozó egyéb fogalmakkal együtt; 2. a katekézis megfelelő végzésének hátterében lévő teológiai szempontokat; 3. a katekézis pedagógiai alapelveit; 4. a katekézis forrásait, és ezek alkalmazásának fő szempontjait; 5. szereplőit; 6. a katekézis helyét az evangelizáció folyamatának egészében; 7. a kateketikai tervezés és programozás fogalmát. A témák tárgyalása során nem részletezek több olyan kérdéskört, melyek szorosan kapcsolódnak ugyan jelen tanulmány tárgyához, de önmagukban is nagyobb lélegzetű témák, így külön kurzusok és tanulmányok anyagát képezhetik. Ezek a következők: 1. Az első evangelizáció folyamata és gyakorlati vonatkozásai; 2. A pasztorális tervezés és programozás; 3. A különféle korosztályok katekézisének sajátosságai (felnőttek, fiatalok, serdülők, gyermekek); 4. Kateketikai tervek; 5. Csoportdinamikai alapismeretek; illetve 6. A kateketikai programozás, amely az ebben a tanulmányban szereplő ismeretek egészen konkrét megvalósításához nyújt gyakorlati támpontokat. A fenti idézet szellemiségének megfelelően mind a KÁD, mind az MKD hangsúlyozza, hogy a katekéták képzési folyamata maga is legyen kateketikai jellegű, azaz a katekézis pedagógiáját követő folyamat. Ennek mind teljesebb megvalósítása érdekében szerepelnek a fejezetek előtt személyes tapasztalatokat előhívó és motiváló, valamint a fejezeteket követően a személyes szintézis kialakítását segítő szempontok, kérdések, feladatok. Ezek tehát azt kívánják szolgálni, hogy a tanulmányban szereplő információk a katekéta számára nélkülözhetetlen szemlélet és hozzáállás formálásához is – és ne pusztán a tudás gyarapításához – járuljanak hozzá. A tanulmány háromszintű ismeretelsajátítást tesz lehetővé. A fejezetek fő szövege a leglényegesebb információkat tartalmazza. Az apróbetűs részek ezeket egészítik ki, míg az egyes fejezetek végén található irodami vonatkozások a további elmélyítéshez adnak lényegi, a teljesség igénye nélküli támpontokat.

4

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Gondolj vissza saját hitbeli fejlődésedre és hitbeli neveltetésedre! - Hol, milyen közegben történt ez? - Hogyan, milyen módszerekkel történt? - Hogyan kapcsolódott a plébániai közösségetek életéhez? - Miben segítettek neked ezek a plébániai tapasztalatok? - Mi volt hitbeli neveltetésedben – mostani fejeddel mérlegelve – jó és kevésbé szerencsés? - Te mit csinálnál másképpen akkori nevelőid helyében? 2. Mit jelent számodra ez a szó: katekézis? Hogyan határoznád meg jelentését? Mi jut eszedbe róla?

5

„A próféta a saját korára figyelemmel tekintő, konkrét ember, aki érzékeny az adott történelmi pillanat feszültségeire és problémáira, aki kihívásként éli meg ezeket a helyzeteket. Végezetül olyan ember, aki nem tapad hozzá előregyártott sémákhoz, hanem nyitott Isten és a történelem újdonságaira.” (B. Maggioni)

1. A katekézis történeti áttekintése és fogalma

Ha a katekézis végzésére kaptunk meghívást, az egyik első és legfontosabb dolog, hogy világos képet alkossunk arról, hogy ez mire is szól, vagyis hogy mi az a katekézis? A fogalom mai értelmének árnyaltabb értését szolgálja egyrészt történeti alakulásának, másrészt a hozzá közel álló tevékenységek és fogalmak áttekintése is. 1. A katekézis történetének főbb állomásai A múlt ismerete segít eligazodni a jelen megértésében, a mai kihívások gyökereinek és helyes megválaszolásának felismerésében. Emiatt – még mielőtt megfogalmaznánk a katekézis mai értelemben vett meghatározását – áttekintjük a katekézis történeti alakulását főbb vonalaiban. Az első századokban, az egykori, vallásilag sokszínű Római birodalom területén elsősorban a felnőttek voltak azok, akik a beavató szentségekben való részesedéssel a társadalom egészét nézve kisebbségben lévő, ugyanakkor erős benső öntudattal rendelkező keresztény egyház tagjainak sorába léptek; szinte kizárólag felnőtt megtérők csatlakoztak a keresztény közösséghez. A megtérések a nem hívők körében élő keresztényekkel való kapcsolat, életmódon és szavakon keresztüli tanúságtétel hatására történtek. Az őskeresztény korban a keresztény közösségbe lépést egy komoly, többéves felkészítés előzte meg. Ezt a folyamatot katekumenátusnak nevezték el. Ennek keretén belül a kereszténység iránt érdeklődő ember fokozatosan (a katekumenátus – különböző helyeken más és más módon konkretizálódó – szakaszain keresztül) beépült a közösség életébe – ami a beavató szentségek vételével vált teljessé –, valamint elmélyült a keresztény életmódban. A katekumenátuson belüli katekézis során a résztvevők – elsősorban a Szentíráson keresztül – megismerkedtek az üdvösségtörténet főbb állomásaival, a fontosabb hittitkokkal, a hitvallás elemeivel, a Miatyánk imádságával és jelentésével, az erkölcsös élet követelményeivel. A

6

szentségek vételét követően, az ún. mysztagógikus katekézisben tovább mélyítették a szentségekkel kapcsolatos misztériumok megértését és élését, valamint beépültek a közösség életébe.2 A katekumenátuson belüli katekézis végzésére elsősorban a keresztény közösség életében történő részvételen keresztül készültek fel a közösség tagjai. Külön katekétaképzés mindössze néhány helyen történt abban az időben, amelyekről a különböző szerzők írásai tanúskodnak. A legkiépültebb ókeresztény teológiai iskola, amely kimondottan kateketikai célokat szolgált, az alexandriai volt. Ez a szervezett iskolarendszer, melynek felvirágzása Origenész nevéhez fűződik, többféle tudomány ismeretébe vezette be növendékeit. A filozófia mint előkészítő tudomány az elterjedt gnosztikus eszmék miatt szerepelt a képzési folyamatban. A filozófiai ismereteknek apologetikus, hitvédelmi céljuk volt a keresztény eszméket sajátos módon értelmező és eltorzító gnosztikusokkal szemben. A Szentírás képezte a képzés középpontját. Értelmezésében inkább az allegórikus módszert követték. A Szentírás tanulmányozásának éppúgy, mint a filozófiai ismereteknek a végső célja nem egyszerűen az intellektuális gyarapodás, tudós elmék kiművelése volt, hanem a nevelés, a jellem- és gondolkodásformálás a filozófián és az azt teljesen megvilágító és beteljesítő szentírásismereten keresztül. A képzés éppen attól vált kimondottan kateketikai jellegűvé, hogy a hangsúly a hitmélyítésen, az istenkapcsolat gazdagításán volt. Az egyháztörténelem számon tart egy másik iskolát is, az antiochiait, azonban erről többen úgy vélekednek, hogy ez inkább teológiai irányzat, egzegetikai módszer (inkább szó szerinti-történeti) volt, mint kimondott iskolarendszer. Rómában is történtek törekvések azidőtájt kateketikai iskola alapítására, de ezt nem sikerült megvalósítani (Cassiodorus nevéhez fűződik a próbálkozás). Nagyon gazdag az ősegyházi irodalom a kateketikai írások tekintetében. Számos remekmű maradt ránk az egyházatyák (többek között Lioni Ireneusz, Alexandriai Kelemen, Origenész, Ágoston, Jusztinosz, Tertullianusz, Római Hippolitusz, Antiochiai Teofil, Jeruzsálemi Cirill, Aranyszájú János, Ambrus, Nüsszai Gergely) keresztség előtti felkészítést, és a mysztagógikus, azaz keresztség utáni katekézist segítő munkáiból.3

Az első négy évszázad a felnőttek katekézise virágzásának ideje volt, ezt követően – az V. századtól – a katekumenátus intézménye egyre inkább visszaszorult. A konstantini fordulat után, amikor a kereszténység államvallássá lett, általánossá vált a gyermekkeresztség, ami a katekézis – ezen belül annak fő formája, a katekumenátus – szerepének gyengülését eredményezte, hiszen néhány generáció után egyre kevesebben voltak azok a felnőttek, akik tudatos, felnőttkori választás alapján léptek az egyház közösségébe.4 Az V. századtól a Trienti zsinatig a fő hangsúly a gyermekek vallásos nevelésére helyeződött (de ez sem volt mindig és mindenütt rendszeres); a felnőttek katekézisére nem sok figyelmet szentelt a lelkipásztori gyakorlat. A felnövekvő generációk keresztény neveléséről elsősorban az a szociális közeg gondoskodott, amit átitatott a keresztény értékrendszer és életszemlélet, és amibe fokozatosan belenőttek az emberek (vagyis egyfajta szociális katekumenátus működött).5 A katekumenátus hanyatlása után magának a katekézis szónak a használata is kikopott a gyakorlatból. Helyette a „katekizmust” említették, amellyel korábban is a keresztség szentségében részesedést közvetlenül megelőző tanítást jelölték, és amely a konstantini fordulatot követően, a keresztség általános elterjedésével a keresztségi szertartás bevezetésében szereplő kérdés-felelet elmondására szorítkozott.

Vö. GROPPO G., „Catecumenato antico”, in: DizCat, 133-136. o.; DUJARIER M., Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984. 3 Vö. SIMONETTI M., „Alessandria (Scuola di)”, in: DizCat, 26-27. o.; SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., Ecclesia, Budapest, 1987, 111-112. o. 4 V.ö. VANYÓ L., Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest, 369-384. o.; ALBERICH E., “Adulti (Catechesi degli)”, in: DizCat, 15-19. o. 5 Vö. TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 23-29. o. 2

7

Lényeges változás következett be a katekézis tartalmát illetően is. A feltámadt Jézus Krisztusban kicsúcsosodó üdvtörténet eseményeinek katekéziséről a hangsúly a keresztény tanítás szisztematikus bemutatására helyeződött át.6 A tanítás (instructio) – már ahol egyáltalán volt – elsősorban a gyerekeknek szólt. Az ő keresztény nevelésük főként a családban és a keresztény közösségben történt. A plébániai iskolák rendszerének megjelenésével a koraközépkortól kezdve – amelyben elsősorban az egyházi pályára készülő fiúk tanultak – sokak számára lehetőség nyílt az alapvető vallási műveltség megszerzésére. Ezekben az iskolákban olvasni, írni tanultak a diákok, javarészt vallásos szövegeken keresztül. Ez azonban nem volt szisztematikus katekézisnek nevezhető, hiszen a tanulás elsősorban az intellektuális képzést szolgálta. A középkorban elterjedtek az elsőáldozási és gyónási felkészítést segítő írások is, amelyek a hittitkok magyarázatára és memorizálására fektették a hangsúlyt. A felnőttek számára a hitmélyítés rendszeres lehetősége főként a prédikációban merül ki, ahol éppen volt. Az akkori missziós területeken, ahol a kereszténység meggyökereztetése történt, katekumenátus ihletésű (de annál lényegesen rövidebb) katekézis több helyen is működött. Azonban több példáról is tudunk a keresztséget követő rendszeres katekézist illetően. Mexikóban például, ahol a ferencesek 1524-től voltak jelen, „doctrinas” név alatt folyt a keresztség utáni inkulturált katekézis, vagyis amely alkalmazkodott a helyi népek nyelvezetéhez, világához, kifejezésmódjához, fogékonyságához, és amelyben benszülött katekéták szolgáltak. Indiában Xavéri Szent Ferenc alapította meg a gyermekek és keresztény felnőttek iskoláját, amely szintén rendszeres hitmélyítési lehetőséget biztosított a megkereszteltek számára. 1545-ben elkészítette a Hitvallás kateketikai magyarázatát is katekéták számára (valószínűleg itt szerepel először a „katekéta” szó).7

A felvilágosodással kezdődően az egységes keresztény európai társadalom fokozatos bomlásnak indult. Új szellemi áramlatok, ideológiák jelentek meg és hatottak az egyház tagjaira is. Ezekkel, és ezen eszméket hirdető, valló másképpen gondolkodókkal szemben az egyház túlnyomórészt ellenséges viszonyt, erőteljesen kritikus hozzáállást képviselt. A reformációt követő Trienti zsinat felismerte, hogy a keresztény tömegek vallásosságának egyik legégetőbb problémája a vallási tudatlanság volt. Ennek felszámolását igyekezett előmozdítani a zsinat egyik dekrétuma, amely előírta a lelkipásztoroknak, hogy „legalább vasár- és ünnepnapokon táplálják a rájuk bízott népet üdvösségre vezető szavakkal, az ő sajátos képességeiknek megfelelően, megtanítván mindazt, amire mindenkinek szüksége van az üdvösség eléréséhez, röviden és egyértelműen jelezvén nekik azokat a rossz szokásokat, amelyeket kerülniük kell, és az erényeket, amelyeket gyakorolniuk kell, hogy elkerüljék az örök büntetést, és elnyerjék az örök égi dicsőséget”.8 Evvel az intézkedéssel a zsinat azt kívánta előmozdítani, hogy a hívek fokozatosan ismerjék meg az üdvösséghez szükséges keresztény tanítást. Erre a protestantizmus terjedése miatt is nagy hangsúlyt fektettek. A különféle korosztályok katekézisének kitüntetett eszközei voltak a katekizmusok. Ezek a könyvek elemi és szisztematikus tanítást adtak a keresztény hitről. Általában erőteljes apologetikus színezettel íródtak attól függően, hogy melyik felekezethez tartozott a szerzőjük. Ezeket a műveket gyermekekkel – és helyenként felnőttekkel is – elsősorban a vasárnapi iskolákban használták, illetve a vasár- és ünnepnapi prédikációkban kamatoztatták.

V.ö. GIANETTO U., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA, FACOLTÀ DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2002, 59-80. o. 7 Vö. SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., 566-567. o.; GROPPO G., „Medioevo (Catechesi del)”, in: DizCat, 411-414. o.; SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: DizCat, 436-440. o.; U.Ő., „Catechista missionario”, in: DizCat, 130-132. o.; 8 Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások (Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta. Freiburg i.Br., Herder 1962, 645. [saját fordítás] A szöveget Alberich E. idézi. 6

8

A katekézis, amelynek szolgálatában álltak, túlnyomórészt a hitismeretek memorizálását, magyarázatát, illetve az életben történő alkalmazását jelentette. Evvel összhangban maguk a katekizmusok is a keresztény tanítás tömör, sok esetben kérdés-felelet formájában megfogalmazott összefoglalásai voltak, amelyek az üdvösséghez szükséges hitismereteket, parancsolatokat, gyakorlatias előírásokat tartalamaztak, valamint leírták, hogy melyek azok a természetfeletti eszközök, amelyekkel célszerű élni a személyes üdvösség érdekében (szentségek). Az első ilyen jellegű munkák többek között Rotterdami Erasmus, Luther Márton, Kálvin János, Auger Edmund, Canisius Péter, Witzel György, Borromeo Károly, da Ripalda Jeromos és Bellarmin Róbert nevéhez fűződtek. A zsinati intézkedéseknek köszönhetően sok helyen komoly kezdeményezések születtek annak érdekében, hogy a katekizmusok tanítását szervezetten, átgondoltan végezzék. A Trienti zsinatot követően számos helyen (Európában elsősorban Itáliában) addig nem látott lendületet vett a katekézis folyamatának szervezése, és evvel karöltve a katekéták képzése is. Ennek a folyamatnak egyik elindítója volt Borromeo Károly, aki öt tartományi zsinatot szervezett a pap- és katekétaképzés érdekében, valamint beindította a népoktatást. Ezen kezdeményezései minta értékűek voltak Európa más államai számára is. Ebben az időszakban látott napvilágot néhány tudományos igényű munka is magáról a katekézisről, módszertanról, a katekéta szerepéről, felkészültségéről, személyi vonásairól, és mindezek teológiai alapjairól (ld. pl. Possevin, Schmidt, Sailer munkái). Hasonló folyamatok vették kezdetüket a missziós területeken is, amelyeknek gyümölcseként a XVI-XVII. század folyamán Ázsiában több helyen (így pl. Macaón, Japánban, Vietnámban, Kínában) jól strukturált katekétaiskolák indultak. Az említett folyamatok hazánkban is éreztették hatásukat: katekizmusok jelentek meg magyar nyelven; a Trienti zsinat határozatainak megvalósulásaként papnevelő intézetek létesültek, a rendszeres katekézis megszervezésére is irányultak törekvések (mindebben kitüntetett szerepe volt Oláh Miklósnak és Pázmány Péternek). 1828-ban megalakult az első magyar tanítóképző intézet Egerben, ahol a növendékek külön stúdiumban foglalkoztak a katekézis módszertanával is.

A kötelező iskoláztatási rendszer általánossá válásával (XVIII. sz.) hamarosan az iskolai vallástanítás is minden gyermek számára kötelező lett. Iskolai, tantárgyi keretek között, fizetett, erre a szolgálatra felkészült pedagógusoknak köszönhetően ismerkedtek meg a hit igazságaival. Természetszerűen ezek az intézményes körülmények előnyeik mellett számos problémát is eredményeztek (előnye többek között a rendszeresség, a folyamatosság, a szisztematikusság, továbbá, hogy a tanításban minden gyermek, fiatal részesült; hátránya, hogy a katekézis értelme nagyon leszűkült az informálásra, és nagymértékben függetlenedett, vagy egyenesen elszakadt a keresztény közösség életétől).9 A Trienti zsinatot követően a korábbihoz képest a felnőttek hitbeli képzésének sokféle formája, fóruma alakult ki: a szentmise keretén belül a rendszeres prédikáció, a hitigazságokat szisztematikus módon összefoglaló katekizmusok, a népmissziók stb. A fő hangsúly azonban ebben az időszakban is a gyermekek keresztény nevelésén volt, rájuk fordítódott a legtöbb figyelem és energia. A felnőtteknek szóló képzési, hitmélyítési formák csak a gyermekkatekézis kiterjesztésének tekinthetők, mind tartalmukat, mind módszerüket, mind pedig stílusukat tekintve is.10 A kateketikai mozgalom idején (a XIX. sz. második felétől kezdődően) a katekézis egészét érintő megújulási folyamat indult el, amely tulajdonképpen ma is tart. Ezidőre kibontakoztak a felvilágosodással kezdődő társadalmi folyamatok, amelyek (mint pl. az ideológiai

9

V.ö. TARJÁNYI Z., I.m., 35-37. o. Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993, 17-18. o.

10

9

sokféleség; az egységes keresztény társadalmi rendszer, és evvel a szociális katekumenátus felbomlása; az állam és az egyház szétválása; sokhelyütt a kötelező vallástan megszűnése stb.) sokakat arra késztettek, hogy keressék azokat az utakat, amelyeken haladva túlléphetnek az addig jellemző, túlnyomórészt intellektualista vallástanítás korlátain, és eredményesen megválaszolhatják az új társadalmi helyzet adta kihívásokat. Többen visszatértek a „katekézis” szó használatához, amely jobban kifejezi a tevékenység eredeti gazdagságát (bár számos esetben maga a folyamat, amit végeztek, eleinte nem sokban tért el a korábbitól). Egy az addigiakhoz képest merőben új szemlélet kezdett kibontakozni, amelynek bölcsői elsősorban Franciaország, Spanyolország és Olaszország voltak, továbbá jelentős központjai voltak Bécs és München. A megújulás mozgatórugói között szerepeltek a XIX. század lélektani és pedagógiai felismerései is, amelyek ösztönzően hatottak a keresztény nevelés égető kérdéseinek újragondolására. A korábbi időszakokhoz képest robbanásszerűen jelentek meg kateketikai kézikönyvek, folyóiratok, alakultak képzési központok, kateketikai intézetek és kateketikai tanszékek a papnevelő intézetekben is. Az addigi katekézis újragondolása minden téren elkezdődött: többek között a módszerek, a tartalom és az alapelvek területén is.11 Az egyházi tanítóhivatal is reagált az említett változásokra. Így pl. X. Piusz 1905-ben kiadta „Acerbo nimis” kezdetű enciklikáját, melyben a Trienti zsinaton megfogalmazott elvekkel összhangban előírta minden korosztály vallásos tanításának szükségességét – beleértve a felnőtteket is –, előirányozva annak módját és tartalmát is. (Ez a tanítás elsősorban a szentmise prédikációjában történt minden ünnepnapon, valamint ettől eltérő időpontban gyerekeknek és külön a felnőtteknek. Ekkor elsősorban a Trienti zsinat katekizmusát magyarázták. Ez az oktatás – négy-öt éves ciklusokban – magában kellett, hogy foglalja a hitvallás, a szentségek, a tízparancsolat, a vasárnapi liturgia, valamint az egyház előírásainak tanítását). A pápa nevéhez fűződik továbbá két katekizmus is (1905 és 1912), amelyek még a XX. század végén is több helyütt használatban voltak. 1935-ben jelent meg a Provido sane kezdetű dekrétum, amely irányelveket fogalmazott meg a katekézis szervezésére, a világi katekéták működésére, és különös tekintettel a felnőtt keresztények képzésére vonatkozóan.12 A megújulási folyamatot hozzávetőlegesen négy nagy szakaszra lehet bontani, amelyek mindegyikénél a katekézis egy-egy fontos tényezője áll a figyelem középpontjában. Az első szakaszban a módszer kérdése volt a hangsúlyos (a ’30-as évekig). Ennek az időszaknak volt egyik gyümölcse az ún. müncheni (vagy bécsi) módszer kidolgozása és alkalmazása a katekézis-foglalkozásokon (a módszer fő lépései: 1. kiindulás egy konkrét – biblikus, liturgikus, egyháztörténelmi stb. – tényből, szövegből, eseményből; 2. ennek magyarázata, kifejtése és szintézise egyszerűen memorizálható kifejezésekben, mondatokban; 3. alkalmazás a mindennapi életre)13. A második szakaszban a katekézis tartalma állt a figyelem középpontjában (a II. világháború és a II. Vatikáni Zsinat közötti időszakban). Ezt az időszakot „kerygmatikus”-nak is szokták nevezni. Célja abban állt, hogy a katekézis tartalmának felülvizsgálatával és megújításával újra kiemeljék annak örömhír jellegét és kapcsolatát az élettel. E szakasz egyik emblematikus gyümölcse az 1955-ben megjelent Német Katekizmus, amely ötvözi az előző szakasz módszertani eredményeit a tartalom megújítására vonatkozó felismerésekkel. A harmadik szakaszban magára az emberre mint a katekézis résztvevőjére helyeződött a hangsúly (antropológikus szakasz). Ebben a II. Vatikáni zsinatot közvetlenül követő időszakban született a Holland Katekizmus, amely a modern embert foglalkoztató kérdéseket, alapvető emberi vágyait figyelembe véve, számára érthető nyelvezettel fogalmazta meg a keresztény hit lényegét.14

V.ö. GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: DizCat, 448-450. o. V.ö. U.Ő., „Magistero (XX secolo)”, in: DizCat, 397-398. o. 13 V.ö. U.Ő., „Monaco (Metodo di)”, in: DizCat, 440-441. o. 14 V.ö. U.Ő., „Catechismo olandese”, in: DizCat, 123-125. o. 11 12

10

A negyedik szakaszban a közösségre, valamint a katekétára mint a katekézis kitüntetett szereplőjére fordítódik a figyelem. Evvel együtt a korábbiakhoz képest még jobban kidomborodik a katekézist megelőző első evangelizáció jelentősége minden korosztály katekézisében. Jelenleg ezt az utolsó szakaszt éljük, mindamellett, hogy a többi szakasz lényegi kérdései ma is vissza-visszatérnek.15 Azt, hogy az egyház érdeklődésének fókuszába került a katekézis ügye, mi sem jelzi jobban, mint a XX. század nemzetközi kateketikai kongresszusainak sora (Róma: 1950; Eichstätt: 1960; Bangkok: 1962; Katigondo: 1964; Medellín: 1968; Róma: 1971) – hatásukra pedig a nemzeti szintűek, ezek gyümölcseként pedig számos új szemléletű katekizmus, kateketikai dokumentum stb. –, amely jelenség példátlan volt egészen odáig az egyház történelmében.16 Európához hasonlóan a misszós területeken is sok helyütt pasztorális és kateketikai központok alakultak, ahol komoly katekéta-képző kurzusok is működtek. A szó eredeti értelmében vett katekumenátus visszaállítása is sokhelyütt megtörtént 1878 után card. Lavigerie ösztönzésére.17 Az európai törekvések hazánkban is éreztették hatásukat. 1906-ban megalakult a Katolikus Hittanárok és Hitoktatók Egyesülete, amelynek saját folyóirata is volt „Katolikus Nevelés” címmel. Mind az egyesület, mind pedig a folyóirat 1946-ig fennmaradt. 1921-től a Ward Mária kollégiumban folyt hitoktatónőképzés, majd ennek mintájára másutt is az országban. Ez mintegy kétéves képzési folyamat volt, amelyben a hittudományi ismeretek elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektettek a módszertani, valamint a lelki képzésre is. Ezidőtájt alakult meg a katekétanők egyesülete és a pap katekéták egyesülete is (Regnum Marianum), amelyek a folyamatos tapasztalatcsere és továbbképzés fórumaivá váltak.18

Az ‘50-es évektől új kateketikai kezdeményezések is születtek a világ több pontján, különösen a felnőttek katekézisének területén (például a JOC vagy az Actio Cattolica mozgalmán belül), amelyek már a II. Vatikáni Zsinattal kialakuló új szemlélet vonásait tükrözték.19 A II. Vatikáni Zsinatot követő időszak is a kateketikai mozgalom részének tekinthető: annak 3. és 4. szakasza tehető erre az időre. Ennek, valamint annak ellenére, hogy maga a zsinat nem tárgyalta közvetlen és kifejezett módon a katekézis ügyét, mégis elmondhatjuk, hogy egy új korszak indult el vele, magán a kateketikai mozgalmon belül is. Mindez annak köszönhető, hogy a katekézisről vallott elképzeléstől elválaszthatatlan, lényegi viszonyítási pontokat rögzített dokumentumaiban, úgymint Isten szavának, a hitnek, az egyháznak, az egyház és a világ kapcsolatának stb. mibenlétét. A zsinattal elinduló folyamatoknak köszönhetően ténylegesen és véglegesen lezárult az a hosszú, a XVI-XIX. századig tartó időszak a katekézis történetében, amelyet a „katekizmus korszakának” is nevezhetünk. Ez a több évszázados időtartam számos értéket fel tudott mutatni, mint pl. az egyértelmű, világos, a kinyilatkoztatás minden elemére kiterjedő tanítás, ugyanakkor olyan vonásai is voltak, amelyek a mai, értékek sokféleségétől átszőtt kulturális, vallási és társadalmi környezetben kevésbé mutatkoztak gyümölcsözőnek. Ezek között lehet említeni pl. az egyoldalú és egyirányú kommunikációt (deduktív tanítási módszer, tanító és tanuló szerepekkel), az elvont igazságok tanítását, a biblikus és liturgikus szempontból szegényes tartalmat és a hitigazságok közvetítésére egyoldalúan koncentráló beállítottságot. A katekizmus tanítására épülő katekézis abban a társadalmi és kulturális helyzetben, amelyben gyökerezett, szükséges, megfelelő és elegendő volt. Ez azonban elégtelennek bizonyul egy felgyorsult, dinamikusan változó világban, mint a mostani. Emiatt a katekézist is új megvilágításban kellett szemlélni.

15

V.ö. U.Ő., „Movimento catechistico”, 449. o.; U.Ő., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, 73-75.

o.

V.ö. GEVAERT J., „Congressi catechistici internazionali”, in: DizCat, 173. o. V.ö. SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, 438-440. o. 18 V.ö. MÉSZÁROS I., A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120. o 19 Vö. ALBERICH E. – BINZ A., I.m., 18-20. o. 16 17

11

A zsinatot számos püspöki szinódus, valamint az evangelizációval és katekézissel foglalkozó dokumentum megszületése követte, melyeknek köszönhetően ma az egyház előtt egy árnyalt, jól kirajzolódó kép áll a katekézissel kapcsolatos küldetéséről: a katekézis természetéről, helyéről az egyház küldetésének egészében, szervezéséről, és mindezekkel összefüggésben a katekézist végző katekéta identitásáról, szerepéről és képzéséről. A következő oldalakon a katekézis fogalmának mai, az említett dokumentumok alapján kirajzolódó értelmével ismerkedünk meg. A legfontosabb, egyetemes egyház szintjén megjelent dokumentumok között szerepel az Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD) (1971), az Ordo initiationes christianae adultorum (OICA) (1972), az Evangelii nuntiandi (EN) (1974), a Catechesi tradendae (CT) (1979), a Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) (1997), illetve az említett dokumentumok közül néhányat előkészítő kongreszus, illetve püspöki szinódus, úgymint az OICA-t előkészítő ’71-es Római Nemzetközi Kateketikai Kongresszus (1971), az EN-t megalapozó 74-es, valamint a CT-t előkészítő ’77-es Püspöki Szinódus. A magyar katolikus egyháznak ezidáig két olyan, a katekézissel kapcsolatos dokumentuma jelent meg, amelyek irányt szabnak a közeli és távoli jövőben a katekézis végzésére nézve. Az első az OICA irányelveit alapul vevő Felnőttek beavatása a keresztény életbe. A felnőttek katekumenátusa című kiadvány (1999), amely – ahogyan a címe is elárulja – a keresztény beavatás folyamatával kapcsolatban fogalmaz meg nélkülözhetetlen irányelveket. A második pedig a Magyar Kateketikai Direktórium (2000), amely a KÁD elvein alapuló nemzeti szintű iránymutatás, és mint ilyen, a katekézis jövőbeli, konkrétabb szervezésére és tervezésére vonatkozó alapdokumentumnak tekinthető.

2. Katekézis Az egyház kialakulásának kezdetén a keresztény szóhasználatban a görög eredetű, gazdag jelentéstartalommal rendelkező „katekézis” szó sajátosan a hit nevelésével összefüggő jelentéssel is rendelkezett, és elsősorban a meglévő hit kifejtését és elmélyítését jelentette, amelyet megelőzött a hit ébresztését célzó missziós igehirdetés időszaka.20 Ez a jelentés bizonyos módosulásokon ment keresztül az egyház történelme során, ahogyan azt a történelmi alakulás áttekintésekor láthattuk. A katekézissel kapcsolatos hivatalos egyházi dokumentumok alapján az alábbi módon foglalható össze a szó mai értelemben vett egyházi jelentése:21 Katekézis minden olyan szolgálat, amelyet az egyház végez Isten szavával (a kinyilatkoztatással) kapcsolatban, és amely a hívő egyén és közösség hitének elmélyítését és érését kívánja elősegíteni, a Jézus Krisztussal való mind teljesebb közösségbe, bensőséges, személyes kapcsolatba jutás érdekében, amely kapcsolat kifejeződik a krisztusi életforma tudatos gyakorlásában is. Ennek a meghatározásnak megfelelően a katekézisnek nagyon sokféle formája létezik: pl. a különféle korosztályok katekézise, családon belüli katekézis, a tömegtájékoztatási eszközökön keresztüli katekézis, a liturgikus események keretén belüli katekézis stb. A meghatározásban szereplő – kimondott, illetve benne rejlő, de nem kifejezett – hangsúlyos pontokat itt röviden áttekintjük, a későbbiek során pedig ezeket részletesebben megvizsgáljuk. A zsinatot megelőző időszakhoz képest az egyház mai felfogása szerinti katekézisnek az alábbi négy lényegi sajátossága említhető meg:

20 21

Vö. ALBERICH E., „Catechesi”, in: DizCat, 104-108. o. Vö. RdC 37; ÁKD 21; KÁD 80-82; MKD 1.2.

12

- BEVEZET A KERESZTÉNY ÉLETFORMA EGÉSZÉBE, AZAZ KATEKUMENÁLIS JELLEGŰ. Ez több konkrétumban is kifejeződik.22 Egyrészt minden katekézis azt szolgálja, hogy bevezessen Jézus Krisztus személyének követésébe és a hit megismerésébe, az egyre érettebb hit felé haladva. Ez a folyamat magában foglalja a teljes személy (értelmének, benső beállítódásainak, érzelmeinek és akaratának) krisztusi minta szerinti fokozatos formálódását.23 A katekézis krisztusközpontúsága azt jelenti, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolat mélyülését, az Ő – mint a legfőbb keresztény eszmény – követését segíti.24 A katekumenális jelleg ókeresztény időkhöz hasonló hangsúlyozásának hátterében az áll, hogy az egyház szembesült az egységesen keresztény társadalom letűnésével. Az ember egy pluralista világban él, amiben sokféle értékrendszerrel találkozik. Világossá vált, hogy ezek össztüzében csak úgy tudja megőrizni keresztény identitását és betölteni keresztségéből fakadó küldetését, ha személyiségének egészét irányító hitét tudatosan éli a keresztény közösségen belül, dönt mellette és képviseli a világban. A katekumenátus ősi folyamata a világban így jelen lenni tudó ember felkészítéséhez és formálódásához szolgál modellként.

A katekézis meghatározása jelzi továbbá, hogy a katekézis végzése elsősorban az ember személyiségének egészét irányító, meglévő hitével függ össze. (A katekumenátus folyamatában is a konkrét katekézis azokkal történik, akik meghoztak egy komoly hitbeli döntést.) A katekézis a már hívőkhöz szól, hiszen csak ott lehet hitet mélyíteni, ahol az legalább csírájában megvan. Ha a katekézisnek meghirdetett kezdeményezésen a résztvevőkben nincs meg a hit iránti fogékonyság, akkor a hit ébresztésére célszerű a figyelmet fordítani, amely meg kell, hogy előzze a katekézist.25 A katekézisnek fontos, de nem kizárólagos részét képezi a hitismeretek elsajátítása. Ugyanis nem ezen, hanem az istenkapcsolat alakulásán és a krisztusi életmód belülről fakadó megélésén van a hangsúly. Az ismeretekben történő gazdagodás ezt szolgálja. Ez magában rejti azt is, hogy a katekézis folyamata segíti eljutni a résztvevőket odáig, hogy keresztségi küldetésüket konkrét elköteleződésekben éljék meg mind az egyházban, mind pedig a társadalomban. A hit érése folyamat, amelynek elkülöníthető szakaszai vannak. A katekézis ennek megfelelően fokozatosan vezeti be az embert a keresztény életformába, és ez a katekézis folyamatának szakaszoltságában is megmutatkozik, ahogyan ez a katekumenátus folyamatában is megvan. A hit mélyülése egyéni ritmus szerint történik. Ez a fejlődés segíthető, de erőszakkal nem gyorsítható. Lényeges, hogy ezt a katekézis folyamatában tartsuk tiszteletben, és ezt szem előtt tartva segítsük a katekézis résztvevőit lépésről-lépésre előrehaladni. A katekézis által munkált fejlődési folyamat sosem tekinthető lezártnak, hiszen az ember hite mindig formálódhat. A katekumenátus folyamata ebben is modellként áll mindenfajta katekézis előtt: ahogyan része a beavató szentségekben részesülést (a tulajdonképpeni felkészítést) követően az utólagos, további elmélyülés, úgy minden korosztály hitbeli formálódásának fontos vonása a folyamatosság, vagy legalábbis lehetőségének biztosítása. - BELEILLESZKEDIK AZ EGYHÁZ PASZTORÁLIS TEVÉKENYSÉGÉNEK EGÉSZÉBE. A katekézis katekumenális jellegéből következik – vagyis abból, hogy a keresztény életforma teljességére nevel –, hogy összefonódik az egyház többi tevékenységével: a közösségépítéssel, a liturgikus

Evvel kapcsolatban ld. még később, az isteni pedagógiánál elmondottakat. Vö. MKD 1.4-1.7. 24 Vö. KÁD 80-81, 123 25 Vö. KÁD 61-62; MKD 1.4-1.5. 22 23

13

élettel, a szeretet tetteinek konkrét megélésével, az evangélium hirdetésével a nem hívők felé stb. Nem tekinthető elszigetelt tevékenységnek a többi között. Ez azt is jelenti, hogy az adott egyházi közösség (nemzeti egyház, egyházmegye, plébánia) életének, tevékenységeinek hosszabb távú megtervezése során céljainak elérésében épít a katekézis adta lehetőségekre, ez utóbbi avval összhangban van, annak megvalósulását segíti. A katekézist továbbá az egyház végzi. A katekézis egyházi természete értelemszerűen meghatározza, hogy nem szólhat akármiről, nem történhet akárhogyan, és nem szolgálhat tetszőleges célokat; vagyis a katekézis „egyházi mivolta” irányadó céljait, tartalmát és módszereit tekintve is. - ANTROPOLÓGIAI FORDULAT A MÓDSZERBÉBEN/ALKALMAZKODÁS. A katekézis korábbi fölfogásában is lényeges elem volt az isteni kinyilatkoztatáshoz való hűség: vagyis, hogy a katekizmus mint könyv tanítása során elhangzottak igazak, érvényesek legyenek. Mondhatni – ahogyan a történeti áttekintésnél is előkerült –, egy többévszázados időszakon keresztül ez volt az egyetlen lényeges kritérium a katekézis hitelességével kapcsolatban. A mai kateketikai szemlélet újabb szemponttal gazdagodott: a kinyilatkoztatáshoz való hűség mellett éppen annyira lényeges a katekézisen résztvevőkhöz, vagyis a konkrét emberhez való hűség. Ez jelenti azt, hogy a katekézis folyamatában figyelembe vesszük a résztvevők életkori sajátosságait, de ennél többről is szó van: a konkrét csoport, és benne az egyén hitállapotának, kérdéseinek, helyzetének komolyan vételéről. A mai értelemben vett katekézis ezért mondható „alkalmazkodónak”.26 - A FELNŐTTEK KATEKÉZISÉNEK ELSŐBBSÉGE A TÖBBI KOROSZTÁLLYAL SZEMBEN. A különféle korosztályi katekézisek közül a felnőttek katekézise a legfontosabb. A felnőttek hitnevelésének elsőbbségét éppen a jelenkori társadalmi helyzet indokolja: ők azok, akik a legteljesebb módon képesek képviselni, továbbadni, és érvényre juttatni a társadalmi élet minden területén a keresztény értékeket, valamint ők azok, akik gyermekeik első számú és legfontosabb hitre nevelői lehetnek, továbbá az ő hiteles – egyéni és közösségi – keresztény élete lesz az elsődleges katekézis a nem keresztények számára is. Mindennek azonban feltétele a tudatos hitélet, a megerősödött keresztény identitás, a kritikus szemléletmód, és evvel összefüggésben az eligazodás képessége a sokféle szellemi, ideológiai, vallási áramlat között, amelynek alapja az említett keresztény értékrendszer személyessé, bensővé tétele.27 Mindezek miatt a felnőttek katekézise szolgál a többi korosztály keresztény nevelésének viszonyítási pontjául is, effelé tart a kicsik és a fiatalok katekézise is. Evvel a korosztályi katekézis-hangsúlyeltolódással együtt a felnőttek katekézisének arculatát, azaz főbb sajátosságait is újragondolta az egyház. A felnőttek esetében ma olyan hitnevelésről van szó, amelynek fő célkitűzése a felnőtt hitű hívő felnőttek nevelése, amely felnőtt stílusban történik, vagyis az ő fejlődés-lélektani sajátságaiknak figyelembevételével, ahol a felnőtteket felnőttként kezelik, nem pedig a gyermekek katekézisénél megszokott módon. A Consiglio Internazionale per la Catechesi, mely a Klérus Kongregáció tanácsadó szerve, 1990-ben, az említett kongregáció jóváhagyásával kiadott egy dokumentumot, melynek címe „La catechesi degli adulti nella comunitá cristiana”28 [A felnőttek katekézise a keresztény közösségben]. Ez a dokumentum teljes egészében a felnőttek katekézisével foglalkozik, annak gyakorlati megvalósításához – többek között a célokkal

V.ö. EN 4 Vö. EN70; MKD 3.3.2.1.; KÁD 171 28 CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI orientamenti, Libreria Editrice Vaticana, 1990. 26 27

DEGLI

ADULTI, La catechesi degli adulti nella comunitá cristiana. Alcune linee e

14

és a módszerekkel kapcsolatban – fogalmaz meg irányelveket. Ez az írás egy újabb jele annak, hogy az egyház pasztorális érdeklődésének középpontjában áll a felnőttek katekézise ügyének előmozdítása.

*** A történeti áttekintés, illetve a katekézis mai értelemben vett fogalmának kifejtése után látható, hogy a katolikus egyház a katekézis terén is visszatért a forrásokhoz, vagyis az ősegyház gyakorlatának számos eleméhez. Emellett felhasználja mindazon tapasztalatokat és bölcsességet is, amelyeket a történelem során átélt és felismert, és amelyek lehetővé teszik, hogy a múlt tanulságaiból táplálkozó, ugyanakkor a jelen kor kihívásainak megfelelő katekézist végezzen. 3. A hit, nevelhetősége és taníthatósága A katekézis a hit érését, elmélyülését szolgálja. Célszerű tisztán látnunk, hogy miben is áll a keresztény istenhit, hiszen ez meghatározza azt is, hogyan szolgáljuk formálódását, és hogy milyen mértékben segíthetjük alakulását. A hit személyes valóság, az ember egészét, személyiségének minden megnyilvánulását vezérlő benső irányítás, amely a Krisztus-követésben fejeződik ki. Ennek a tanítványiságnak pedig kettős arculata van: egyrészt a teljes, bizakodó istenrehagyatkozást jelenti, másrészről mindannak megismerését és elfogadását, amit Isten önmagáról, az emberről és kettőjük kapcsolatáról az embernek tudtára adott, hogy Vele közösségbe jusson, vagyis a kinyilatkoztatást. Így a hit egy eleven, folyamatos kapcsolat élése Istennel, és az Ő igazságában történő meggyökerezés és mélyülés. A hit megszületése misztérium: ajándék és döntés egyszerre. Isten az, aki sokféle módon meghívja az embert a Vele való kapcsolatra, amire az ember szabadon válaszol. Az istenkapcsolat melletti szabad döntés megszületésében maga Isten segíti az embert.29 Abból adódóan, hogy a hit az ember benső szabadsága és az Isten közötti, az ember legmélyében történő párbeszéd eredményeként születhet meg és alakulhat tovább, a katekézisnek – és tulajdonképpen minden emberi erőfeszítésnek – másodlagos, eszköz szerepe lehet csak a hit kialakulásában és fejlődésében: amit a hit nevelése során tehetünk, az az, hogy megteremtjük a lehetőséget, elgördítjük az akadályokat, segítséget nyújtunk a teljes szabadságban történő párbeszéd kialakulásához.30 Ez az emberi segítség és közvetítés más és más módon történik az evangelizáció folyamatának különböző szakaszaiban, attól fügően, hogy a hit fejlődésének melyik lépését kívánják előmozdítani.31 Maga a hit ilyen értelemben nem tanítható. Ami tanítható, az az említett kinyilatkoztatás, amelynek ismerete és elfogadása részét képezi a hitnek. 4. Iskolai vallásoktatás, hittan, hitoktatás A katekézis különbözik az iskolai vallásoktatástól, és sok esetben a szokványos értelemben vett „hittantól” is. Ez a különbözőség hazánkban nem egyértelmű sem a szóhasználatban, sem

Vö. KÁD 53-55; DV 5 Vö. ALBERICH E., „L’uomo credente”, in: Religio, 137-156. o. 31 Konkrétabban ld. a VI. fejezetben 29 30

15

pedig a gyakorlatban. Gyakran előfordul, hogy mind jellegükben, mind pedig céljaikban is nagyon különböző tevékenységeket illetünk ugyanazon „hittan”, „hitoktatás” kifejezésekkel. A következőkben ezeknek a fogalmaknak a jelentését vizsgáljuk meg. 4.1. Az egyetemes egyházi irányelvek A Katekézis Általános Direktóriumának (1997) 73-76. pontig terjedő szakasza felvázolja az iskolai vallásoktatás és a katekézis kapcsolatát és evvel együtt különbségét is. Ebben a történelmileg, és a jelenlegi vallási helyzet által is indokolt koncepcióban a résztvevők, a tevékenység helye, jellege és céljai szemszögéből nézve a katekézis és az iskolai vallásoktatás közötti különbségeket a következő táblázat összegezi.32

32 Vö. KÁD 75; ALBERICH E., La catehesi della Chiesa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 214-217. o.; U.Ő., L’insegnamento della religione tra laicità e confessionalità. Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e vita”, 2, (1997), 25-42. o.

16

-----------------

Résztvevők Helye

Iskolai vallásoktatás

Katekézis

Diákok (vallásos meggyőződésétől függetlenül mindenki. A hívők hitüket tudatosan újraalapozhatják, a keresők tisztázhatják kérdéseiket, a nem hívők felülvizsgálhatják álláspontjukat, előítéleteiket)

Hívők, a kereszténység iránt szabadon érdeklődők, keresők

Iskola

Keresztény közösség (plébánia, lelkiségi mozgalom stb.) Közösségi, katekumenális jellegű (a hit fejlődési folyamatának megfelelően struktúrált) hitbeli növekedés (középpontban a személyiség és a hit fejlődése, nem a tudás; nincs időhatárhoz, tanévhez kötve) Hitmélyítés, benső formálódás, Krisztussal való közösség elmélyítése és tevékeny megélése az egyházban és a világban. Ha szükséges, a hit megszületésének elősegítése (első evangelizáció); Megfelelő alapismeretek hiányában a kereszténység átfogó megismertetése is (pl. azon fiatalok, felnőttek esetében, akiknek korábban nem volt lehetőségük erre)

Tantárgy (tanmenettel, tudáscentrikus számonkéréssel, érdemjegygyel stb.) Jellege

Céljai

*Informálás: a vallás jelenségének, a különféle vallásoknak, kitüntetett módon a kereszténységnek (eredete, szent iratai, története, tanítása…) tiszta, objektív bemutatása; az európai kultúra megértését is segítő keresztény gyökerek megismertetése; *formálás: az élet nagy kérdéseinek felvetésével, és a vallások, kitüntetett módon a kereszténység válaszainak megismerésével; *békés együttélésre, toleranciára nevelés: abból adódóan, hogy az iskolai vallásoktatáson különféle vallási meggyőződésű gyermekek és fiatalok vesznek részt, a közös keresés és tanulás a másképpen gondolkodókkal történő párbeszéd és tolerancia kialakulásának fóruma lehet. Ez a mai, pluralista világban elengedhetetlen emberi vonás.

Az iskolai vallásoktatás olyan területnek tekinthető, amelyen keresztül nagyszámú gyermek és fiatal érhető el az egyház számára, akiket más fórumon a keresztény közösség nem tud megszólítani. Mivel az iskolai vallásoktatás egyik fő célja, hogy tudatos vallási állásfoglalásra késztesse a fiatalokat, ezért jelentős evangelizáló szerepet tölthet be az ifjúság körében úgy, hogy tiszteletben tartja az egyén vallásos meggyőződését és döntési szabadságát. Az iskolai vallásoktatásnak egyfajta előkészítő, bevezető szerepe van a katekézissel kapcsolatban, a katekézis bizonyos értelemben „folytatása” annak, amit a fiatal az iskolában megtanult, felismert a vallással kapcsolatban. Az iskolai vallásoktatás során megszületett, illetve megerősödött hitet a közösségi katekézisben mélyítheti el, és élheti meg a fiatal. A KÁD maga is jelzi (76. pont), hogy a helyi egyházak feladata, hogy sajátos helyzetük és lehetőségeik alapján (amelyeket pl. az adott ország törvényei is befolyásolnak) határozzák meg saját irányelveiket a szóbanforgó tevékenységekkel (iskolai vallásoktatás és katekézis) kapcsolatban. 4.2. A Magyar Katolikus Egyház útmutatásai A Magyar Kateketikai Direktóriumnak (2000) a KÁD irányelvei, valamint a hazai lehetőségek és kihívások alapján megfogalmazott útmutatásai szerint hazánkban három különböző közegben többféle, hitneveléssel kapcsolatos tevékenység is fontos, hogy

17

történjen.33 Ezek a közegek a katolikus iskola, az önkormányzati és alapítványi iskolák, harmadikként pedig a plébániák. A katolikus iskola feladata – a szóbanforgó két tevékenységgel összefüggésben –, hogy az iskolai vallásoktatás („hittan”), mint kötelező tantárgy mellett biztosítsa a szó szoros értelmében vett katekézis lehetőségét is diákjai számára. Ugyanakkor ez a katekézis olyan kell, hogy legyen, hogy elősegítse a résztvevők integrálódását az illetékes plébániaközösségekbe. Az önkormányzati és alapítványi iskolák estében – mivel ezekben a hitéleti képzés választható, és nem kötelező –, indokolt, hogy a résztvevők hitállapotától függően vagy a hit ébredését, megszületését célzó első evangelizáció, vagy a szó szoros értelmében vett katekézis történjen. A katolikus iskolákhoz hasonlóan itt is fontos feladat a katekézisen vagy első evangelizációban résztvevők kapcsolatának kiépítése a plébánia-közösségekkel. A plébániákon a közeg jellegéből és küldetéséből adódóan szintén vagy a hitébresztés vagy a katekézis történik. Az MKD bármely közegben történő katekézis végső torkolataként a plébániai közösséget jelöli meg: ez az a közeg, amelynek életébe és küldetésébe történő beilleszkedésre kellene, hogy elvezessük a katekézisen résztvevőket, bárhol is indultak el a keresztény formálódás útján. A három közeg és a bennük lehetőségileg folyó tevékenységek ismerete alapján a katekézisben, valamint az iskolai vallásoktatásban szolgálatot teljesítő személyeknek tisztán kell látniuk, hogy az adott közegben a gyermek, illetve serdülő korosztállyal kapcsolatban milyen szolgálat (tanítás, hitébresztés vagy katekézis) végzésére van szükség és lehetőség, illetve ennek megfelelően alapvető ismeretekkel és készségekkel kell rendelkezniük a különböző közegekben végzendő feladatok céljait, tartalmát és módszereit illetően. Ezeket az ismereteket és készségeket értelemszerűen a képzési folyamatnak kell biztosítania. Az eddigi magyar gyakorlatban szinte kizárólagosan használt „hittan”, „hitoktatás” szavak nem adják vissza a katekézis fogalmának gazdagságát. Ugyanakkor – amennyiben továbbra is ezeket használjuk megkülönböztetés nélkül az iskolai kötelező hitéleti tárgy, a hitébresztés és a szoros értelemben vett katekézis megjelölésére is – nem teszik lehetővé a különböző helyzetekben szükséges eltérő célok, módszerek, és szerepek (tanár, katekéta, evangelizátor) eltérő voltának tisztánlátását, ennek következtében a különféle közegekben folyó igeszolgálatok eredményességét is csökkenthetik, hiszen nem válik egyértelműen világossá, hogy kiknek (milyen hitbeli állapotban lévőknek), milyen közegben, milyen céllal és lehetőségekkel történik az, amit végzünk, ahogyan erre kicsivel föntebb is utaltam. Az MKD Bevezetőjében (12. oldal) ezt olvashatjuk: „Jelen dokumentum a KÁD-ban megfogalmazott és megmutatkozó szemléletváltásra épül […]. Ezért alkalmazza a korábban megszokott hitoktató és hittanár megnevezés helyett a tevékenységét tágabban értelmező, de a feladatát pontosabban megjelölő katekéta kifejezést.” A „hittan” és a „hitoktatás” szavak a katekézis ismeretátadó oldalára hívják fel a figyelmet, holott a katekézis a keresztény élet egészébe történő bevezetés, és az abban történő elmélyülést elősegítő folyamat, amiben nem a tudáson, hanem a Krisztus-követésen, a benső formálódáson, a megtérésen van a fő hangsúly. Lényegesen többről van tehát szó, mint ismeretek oktatásáról. Másrészt a hit természetéből adódik, hogy nem tanítható és nem is számonkérhető a szokásos iskolai szóhasználat értelmében (ez csak a hit tartalmi vonatkozásairól, vagyis azokról az igazságokról mondható el, amelyeknek megismerése karöltve halad a személyes istenrehagyatkozással)34.

33 34

MKD 4. rész Vö. KÁD 54

18

5. Evangelizáció Az evangelizáció fogalma a mai egyházi szóhasználatban többféle értelemben használatos, a legszűkebbtől a legtágabb értelemig. Legszűkebb, és a szó legeredetibb értelmében az evangelizáció fogalma az evangélium hirdetését jelenti a nem hívőknek, hogy a hitre jussanak és megtérjenek; vagyis a missziós vagy első igehirdetésre, az első evangelizációra vonatkozik. Ebbe beletartozik minden tevékenység (nem csak a beszéd!), ami az evangéliumi üzenettel történő kifejezett találkozást előkészíti, azt megvalósítja, és segíti az alapvető hitbeli döntés és a megtérés megszületését. Ebben az értelemben a kereszténnyé válás első, alapvető lépését jelenti.35 Ahogyan jeleztem, a katekézis feltételezi, hogy a rajta résztvevők már meghozták ezt a hitbeli döntést, ennélfogva benső igényük, hogy látásmódjukat, hitüket és életüket a kinyilatkoztatás fényében, avval gazdagítva alakítsák. A szó előzőnél tágabb jelentése vonatkozik mindazon tevékenységekre, amelyek részét képezik az Ige szolgálatának. Beletartozik tehát a missziós igehirdetés, a katekézis, a liturgia keretén belüli igeszolgálat, valamint a teológia művelése is.36 A szó legátfogóbb értelmében az egyház küldetésének egészére vonatkozik, bármilyen formában is történjék az.37 Ennélfogva jelenti az emberiség, és az emberi élet minden területének, a kultúra és kultúrák evangéliumi értékek szerinti megújítását, az életmóddal való tanúságtételt, a kifejezett hithirdetést, a közösségi életet stb. Röviden kifejezve: az evangélium hirdetését és a róla való tanúságtételt az egyház részéről mindazon keresztül, amit mond, tesz és ami.38 Ebben az átfogó értelemben tehát egyfajta globális evangelizációról van szó, aminek részét képezi az egyéni és közösségi létmód, a cselekvés és a beszéd. Értelemszerűen ebben a legtágabb értelemben vett evangelizációnak a katekézis az egyik eleme a sok között. Az egyházi dokumentumokban és keresztény körökben is gyakran használt preevangelizáció és prekatekézis fogalmak olyan tevékenységeket fednek, amelyek beletartoznak az evangelizáció fogalmának legszűkebb értelmébe (első evangelizáció). Ezek a fogalmak azon tevékenységek összességére vonatkoznak, amelyeknek célja a vallásos nyitottság, érdeklődés, alapvető motiváltság kialakítása.39

6. Kateketika A kateketika a katekézisre, mint gyakorlatra történő tudományos reflexió. Míg a katekézis a tevékenység, gyakorlat szintje, addig a kateketika az elméleté. Mint elméleti tudomány, két pillérre támaszkodik: a teológiai tudományoknak részét képező gyakorlati teológiára, másrészt a neveléstudományokhoz tartozó valláspedagógiára. Célja a katekézis gyakorlatának megjobbítása, melyet a teológiai és neveléstudományi kritériumokon alapuló vizsgálat, értékelés és tervezés segítségével valósít meg.40

Ebben az értelemben használja a fogalmat AG 6, 26; KÁD 56/a Ebben az értelemben szerepel pl. KÁD 50-52; LG 18, 35; CD 6, 10; GS 13, 44; AA 2, 20 37 Vö. pl. AG 5, 15, 27; EN 17-24 38 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 66-69. o.; KÁD 46-49 39 Vö. GEVAERT J., Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990, 49-53, 57-59. o. 40 Vö. STACHEL G., „Catechetica”, in: DizCat, 110-111. o. 35 36

19

7. Katekizmus A katekizmus szó az egyház szóhasználatában két, egymással szorosan összefüggő értelemben él. Egyrészt jelent egy bizonyos típusú, a keresztény hagyomány, hittitkok rendszerét bemutató könyvet (pl. Római katekizmus, Katolikus egyház katekizmusa – illetve az ezt összefoglaló Kompendium –, Holland katekizmus stb.). A katekizmusnak mint könyvtípusnak több funkciója is kialakult megjelenésétől (XVI. sz.) kezdve: 1. rövid, világos foglalatát adni a keresztény hitnek azok számára, akik nem ismerik; 2. a hit keresztény közösségen belüli elmélyítéséhez a szükséges ismereteket szolgáltatni; 3. az előzővel szoros összefüggésben – az igazhitűség irányát lefektetni; 4. útmutatást adni a keresztény tanítás életreváltásában (ez a pedagógiaikateketikai funkció a XX. sz. közepétől kerül előtérbe).41 Ma ez az elnevezés csak azokat a dokumentumokat illeti, amelyeket a megyéspüspök saját egyházmegyéjében, vagy a Püspöki Konferencia az adott országban, mint hivatalos, saját katekizmust elismer.42

Másrészt jelenti a keresztény hit igazságainak tanítását, mint tevékenységet. Ebben a hangsúly a tudás mélyítésén, a hit intellektuális, értelmi oldalának gazdagításán van. A hitnevelés ezen formája a hitnélküliség terjedése miatt a XX. században komoly újragondolás tárgyát képezte az egyházban abból kiindulva, hogy „Milyen mértékben felel meg ez a fajta tanítás a hit nélkül felnövekvő generációk keresztény nevelésében, amikor eredendően olyanok keresztény igazságokban való mélyülését szolgálta, akik a hit világában, keresztény közegben nőttek fel?”.43

Vö. LANGER W., „Catechismo (criteri)”, in: DizCat, 116-118. o. Vö. CIC 775, 1-2. § 43 Vö. GERMAIN E., „Catechismo (istituzione)”, in: DizCat, 118-119. o. 41 42

20

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Melyek a közös és eltérő vonások a személyes katekézis-tapasztalatod és az egyház által legújabban megfogalmazott katekézis-elképzelés között? 2. Melyikről volt tapasztalatod: az imént felvázolt iskolai vallásoktatásnak, a katekézisnek vagy a kettő sajátos keveredésének megfelelő tevékenységről? 3. Volt-e részed a leírt első evangelizációban? Lett volna-e rá szükséged? Vagy a katekézis, amelyben részesültél, feltételezte, hogy a hitbeli alapok megvannak? A katekézis történetével kapcsolatban: - TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 18-60. o. - RÉDLY E., Kateketika, Katolikus Teológiai Főiskola Jegyzetek, Győr, 2001, 13-29. o. - SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001. - FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005, 15-31. o.

A fogalmakkal kapcsolatban: - KÁD vonatkozó részei - MKD vonatkozó részei - EN evangelizáció fogalmára vonatkozó részei - BALÁZS T., „A Biblia szerepe az iskolai hitoktatásban és a plébániai katekézisben”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004. október, 46-51. o. - KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004. október, 3-44. o. A katekézis és az iskola kapcsolatáról: - GE - A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola, [k.n.], [h.n.], [é.n.] - A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén , Róma, 1998.

21

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Gondold át eddigi tapasztalataid alapján! - Miben áll szerinted az egyház – és ennek részeként a plébánia – küldetése? - Milyen mértékben nevelt téged a katekézis az ebbe a küldetésbe való bekapcsolódásra? 2. Jellemezd részletesen a szerinted ideális: - plébániaközösséget; - keresztény kisközösséget; - felnőtt keresztény embert!

22

„Az egyház egész intézményességét úgy kell felfogni, mint Jézus Krisztus és az emberek szolgálatát, Jézus Krisztusra emelt tekintettel: olyan eszközként, mely képes a ’lelki’ felé vinni, mivel annak szentsége. Mindennek élnie kell és az élet felé kell vinnie!” (Y. Congar)

2. A katekézis végzésének hátterében lévő teológiai szempontok

Ahhoz, hogy a maga teljességében tudjuk értelmezni a katekézis fogalmát, továbbá, hogy kellően motiváltak legyünk a végzésére – azaz belássuk, hogy valóban fontos és pótolhatatlan, továbbá az egyén, a közösség, és rajtuk keresztül a társadalom kibontakozását előmozdító szolgálatról van szó –, áttekintjük a katekézis szükségességét alátámasztó teológiai szempontokat, és azok következményeit. Elsőként azt vizsgáljuk meg, hogy hol a helye a katekézisnek az egyház küldetésében és hogyan járul hozzá ennek a küldetésnek a betöltéséhez? Ezt követően főbb vonalaiban áttekintjük a zsinati egyházképet, és az ezzel szorosan összefüggő közösségképet, amelyek nélkül nem lesznek érthetőek sem a katekézis céljai, sem a katekézis végzőinek feladatai, és amely egyházképpel jellemezhető közösségek kialakulásában a katekézisnek is jelentős szerepe van. Végül megvizsgáljuk kateketikai szempontból annak az emberképnek a vonásait, amely a katekézisnek, mint nevelési folyamatnak a viszonyítási pontja. Olyan lényegi emberi vonások összességének leírása ez, amely sajátosságok kifejlesztése és kibontakoztatása a katekézisben fontos feladat, és mint ideál, ösztönző erőt jelentenek mind a katekézisen résztvevők, mind pedig a katekézis felelősei számára. 1. A katekézis kiveszi részét az egyház küldetésének betöltéséből A katekézis az egyház küldetésének megvalósítását elősegítő feladatokkal szorosan összefonódik. Ennek a küldetésnek a mibenlétét, tagolódását, továbbá a katekézis kapcsolódási pontjait a többi feladattal foglalja össze a következő ábra, amelynek elemeit alatta részletesebben is kifejtem.

23

Szentlélek Fiú Atya

Jézus Krisztus

Egyház Isten országának építése a világban és a világért Diakonia

szeretetszolgálat, nevelés, szolidaritás gesztusai stb

Koinonia

közösség, egység, testvériség, megosztás, kommunikáció stb

Martyria

evangelizáció, prédikáció, tanúságtétel, KATEKÉZIS stb.

Liturgia

szentmise, szentségek, imádság, ünneplés stb.

1. ábra. Az egyház küldetése a Szentháromság életében gyökerezik. Isten kinyilatkoztatásának célja, hogy önmagával szeretetközösségbe hívja az embert. Ez Jézus Krisztus megtestesülésének, földi életének is célja, és ennek a meghívásnak továbbadását, ennek a közösségnek a megvalósítását bízza tanítványaira, illetve az egyházra. Az egyház Isten országának, ennek a szeretetközösségnek megvalósításán fáradozik a négy egyházi alapfunkció gyakorlásán keresztül. A martyria feladatkörébe tartozó katekézisnek, mint a keresztény életforma teljességére nevelő tevékenységnek feladata, hogy a többi alapfunkció megélésébe is bevezesse résztvevőit (ahogyan erre utalnak az ábrán a katekézistől a többi egyházi alapfunkció felé mutató nyilak).

1.1. Az egyház küldetésének gyökere Az egyház küldetésének alapja, gyökere a Szentháromság benső életében keresendő. Isten szeretetből fakadó szándéka, hogy létrehozza, szüntelenül megújítsa, fokozatosan kibontakoztassa az emberiséget, és hogy végső soron bensőséges szeretetközösségében részesítse.44 Az emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus küldetésének is ez áll az alapjánál. Őt az Atya küldi, hogy ennek a megújulásnak, közösségbe hívásnak tanúja, tanítója, megvalósítója és továbbadója legyen. Az egyház Jézus Krisztus parancsára folytatja a történelemben az Ő küldetését: Isten Országának épülését, megvalósulását szolgálja az emberek között. Isten Országának képe magában rejti az emberiség teljes kibontakozását, végső sikerét és boldogságát mint kiengesztelődött és egyesített emberiségét. Magában foglalja az emberek által minden idők

44

V.ö. DV 5

24

óta óhajtott értékek beteljesedését és megvalósulását, mint például az igazságot, a teljes életet, az igazságosságot, szeretetet, békét, szabadságot, egységet, testvériséget stb. Isten Országának képe jelenti az egyház minden tevékenységének vonatkozási pontját, ami felé, aminek megvalósítására törekszik. Ezek az értékek az egyház közvetítése által részben már megvalósulnak a történelem folyamán is, de csak az idők végén nyilvánulnak meg, bontakoznak ki a maguk teljességében.45 Az egyház mint az „üdvösség egyetemes szentsége”46 nem azonosítható magával az Isten Országával. Annak csupán csírája itt a földön, érte, kibontakozásáért van, akkor is, ha még csak kezdetleges formában valósult is meg. Az egyházról éppen ezért mondható, hogy „jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének”47, hiszen egyrészt olyan közösség, amelyben magában is megtalálhatóak, ezért fel is ismerhetőek Isten országának jelei, másrészt pedig rajta keresztül, tevékenységének köszönhetően konkretizálódik Isten országának megvalósulása. Ebből következik, hogy az egyház semmilyen tevékenységének nem célja önmaga – kizárólag saját maga megőrzése és megszilárdítása itt a földön –, hanem mindig Isten Országának isteni terve, annak megvalósítására történő törekvés kell, hogy vezesse. Ennek a küldetésnek a betöltésében a „világ” – azaz a történelemben élő emberiség, azok a kultúrák, társadalmak, tágabb és szűkebb közösségek együttese – az a hely, ahol az egyház Isten Országának építésére hivatott48. A zsinati felfogás úgy tekinti az egyházat a világgal való viszonyában, mint „egyház a világban és a világért”, mint ami maga is része a világnak, amit szolgálni és „Isten családjává” való átalakulását munkálni hivatott.49 1.2. A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel Az egyház négy alapfunkcióján keresztül építi és teszi jelenvalóvá Isten Országát. Az egyház a maga szentségi jellegét, Isten Országának építését és jelenvalóvá tételét sajátos funkcióin keresztül gyakorolja. Ezek pedig a diakonia, koinonia, martyria és liturgia.50 1.2.1. A diakonia és kapcsolata a katekézissel • A DIAKONIA végzésében az egyház megjeleníti Isten Országának azt a vonását, amely a tevékeny testvéri szeretet evangéliumi szellemű gyakorlásában nyilvánul meg. Az egyháznak hivatása, hogy tanúságot tegyen a szeretet és a szolgálat evangéliumi módjáról, ami alapvető feltétele az örömhír hiteles hirdetésének is. A diakoniában az egyház az emberek szolgálatának olyan alternatíváját éli meg a kizsákmányolás, visszaélés, versengés és önzés logikájával szemben, amit minden ember szíve mélyén óhajt. Ettől lesz ez a szolgálat az örömhír erejét és emberépítő voltát felmutató jel mind a hívők, mind pedig a nem hívők számára. A diakonia feladatkörébe tartoznak

Vö. LG 5 LG 48 47 LG 1 48 Vö. GS 1; 11; 40 49 GS 40b; RM 13, 15; AA 2; ALBERICH E., La catehesi oggi, 39-49. o. 50 Vö. MKD 2.2.2.; WIEDENHOFER S., „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T. (Szerk.), A dogmatika kézikönyve II.,Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 49-160. o.; NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o. 45 46

25

többek között az egyéni szeretetszolgálat, a szolidaritás különböző megnyilvánulási formái; a szociális, társadalmi, politikai elköteleződés a jobb világ építésére stb. Az egyházi közösségek minden történelmi korban érzékenyen odafigyeltek a szegénység különféle formáitól szenvedő embertársaikra, és a tőlük telhető módon igyekeztek is tevékeny módon segítségükre lenni. Számos formája alakult ki a testvéri szeretet gyakorlásának. Ilyen tevékenységek pl. az anyagi javak közösségi megosztása, közösségileg szervezett szeretetszolgálat a szegények javára, szolidaritás a különböző egyházi közösségek között; az egyéni szeretetszolgálat gyakorlása, alamizsna adása a rászorulóknak a hármas aszketikus tevékenység (böjt, imádság, alamizsna) szellemében; az „irgalmasság cselekedeteinek” gyakorlása különféle módokon, úgymint pl. árvák nevelése, szegények segítése, bebörtönzöttek látogatása stb.; nevelésre alakult intézmények alapítása az írástudatlanság felszámolására, hátrányos helyzetűek felemelkedésének előmozdítására stb.51

Korunk egyháza újragondolta a diakoniáról vallott felfogását. Ezt mind a változó társadalmi körülmények, mind pedig az újabb teológiai felismerések is indokolttá tették. Ez utóbbiak között említhető pl. a teremtés és megváltás közötti szoros egység felismerése, az üdvösség fogalmának teljesebb felfogása, valamint az egyház szociális tanítása. Az üdvösség fogalma gazdag jelentéstartalmú. Lényegét tekintve az ember egészének felszabadulását jelenti minden külső és belső megnyomorító kötelék (az egyéni és közösségi bűn legkülönbözőbb formái) alól, amely felszabadulás Isten örök és örömteli szemlélésében éri el kiteljesedését. Újszövetségi értelmében egyik döntő eleme a Krisztussal történő és az ember személyiségének egészét átformáló találkozás, amely szorosan összefügg az élet értelmének felkínálásával és elfogadásával.52

Mindezek a tényezők arra vezették az egyházat, hogy lényegesen kibővítse a korábbi értelemben vett szeretetszolgálat hatáskörét és horizontját. A mai értelemben vett diakonia ennek megfelelően magában foglalja az ember személyisége egészének kibontakozását szolgáló tevékenységek összességét, valamint a társadalom – annak minden, azaz családi, szociális, kulturális, politikai, nemzetközi stb. szinten – Isten Országának mintájára történő átalakítását célzó kezdeményezéseket is. Az egyház ezen küldetésének betöltése során minden emberért felelősnek érzi magát, mindenféle – akár vallási, etnikai, kulturális, vagy bármely más – megkülönböztetés nélkül.53 Ábrával kifejezve ugyanezt: egyház

Nevelés/kibontakoztatás, gondozás, ápolás, lelki segítés, anyagi támogatás…

egyén – „szegények”

okok

Átitatás az evangéliumi értékekkel, átalakítás a szociális tanítás fényében…

társadalom

2. ábra. Az egyház diakonális feladata egyrészt a közvetlen, személyes szolgálatot jelenti a szegénység bármilyen formájától szenvedő ember felé. Másrészt vonatkozik a társadalmi struktúrák, törvényhozás, oktatás, jogrendszer, gazdaság, kultúra világának stb. evangéliumi szellemű átformálására, amelyek nagyon sok esetben a konkrét egyén életében megmutatkozó érzelmi, lelki, anyagi, társas stb. szegénység megnyilvánulási formáinak gyökerénél húzódnak meg.

Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 203-204. o. Vö. LESQUIVIT C. – GRELOT P., „Üdvösség”, in: X. LÉON-DUFOUR (Szerk.), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 1385-1393. oszlop.; R. FISICHELLA, „Salvezza”, in: Religio, 765-767. o. 53 Vö. GS; EN 31; ALBERICH E., La catehesi oggi, 204-207. o. 51 52

26

• A KATEKÉZIS NEVEL A DIAKONIA MEGÉLÉSÉRE. A katekézis fogalmánál szóba került, hogy ez az igeszolgálatnak olyan formája, amely a keresztény élet teljességének megélésébe kívánja bevezetni és meggyökereztetni az egyént és a közösséget. Ebből adódik, hogy a katekézisnek feladata, hogy neveljen a diakonia megélésére is. Ez a következő konkrétumokat foglalja magában:54 - minden korosztály esetében fontos feladat, hogy a résztvevők tisztában legyenek a diakonia fogalmával és jelentőségével, helyével a keresztény közösség és egyén életében: legyenek kellően motiváltak a végzésére. Ez természetesen szükségessé teszi, hogy különbséget tegyünk mind a megfogalmazás módjában, mind pedig a kifejtés mélységének tekintetében a különböző korosztályok között. - A tudatos és tevékeny elköteleződésnek feltétele, hogy a konkrét emberben legyen egy jól leülepedett, egységes értékrendszeren alapuló, józan kritikai érzék. Ez az értékrendszer, és a vele összefüggő kritikai érzék akkor alakulhat ki, ha a katekézisen résztvevők megismerkednek az egyház szociális tanításának főbb elemeivel, az ezek gyökerénél álló evangéliumi tanítással, valamint ezek alapján megvizsgálják saját szűkebb és tágabb életterüket, és felismerik benne a hiteles és javításra szoruló vonásokat. Természetesen erre a maga teljességében elsősorban a fiatal- és felnőtt korosztály esetében van lehetőség.55 - A kritikai érzék gyakorlása akkor nyeri el teljes értelmét, ha lefordítódik a konkrét elköteleződések szintjére is. A katekézis során fontos nevelni a tudatos, közösségi, tervszerű diakonia-végzésre. Ennek legkézenfekvőbb tere az adott élettér, ahol a katekézis résztvevői élnek, lépései pedig a következők: 1) a saját társadalmi környezet kritikus elemzése (pozitív, azaz ember- és közösségépítő, és negatív, romboló jelenségei az egyház szociális tanításának fényében); 2) a jelenségek értelmezése, vagyis a gyökerüknél lévő okok lehetőség szerinti azonosítása, az ezekből adódó feladatok megfogalmazása; 3) a feladatok fontosságának megállapítása, és azok csoportosítása alapján a célok megfogalmazása; 4) a célok megvalósulásához elvezető stratégia, és ezen belül a konkrét teendők megfogalmazása. Itt is érvényes az előző feladat esetében tett megállapítás, miszerint ennek a tervszerű diakonális szolgálatnak a végzése a fiatal- és felnőtt korosztály esetében valósulhat meg legteljesebben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ugyanezt a folyamatot a gyermekkorosztály tagjaival is, természetesen az ő szintjükön végigjárni. Ez lehet, hogy „csak” a valamilyen ínségben szenvedők felkutatásában, és egyszerű módon történő segítésében nyilvánul meg (pl. ajándékkészítés, gyűjtés, látogatás stb.). Azonban ezek a kezdeményezések is elültethetik a gyermekekben egyrészt a szolgálat örömét, másrészt pedig annak tudatát, hogy ezeket a szolgálatokat az „itt és most” élő emberek javára tették. - Elsősorban a fiatal- és felnőttkorosztály katekézisének feladata, hogy a politikai elköteleződésre is felkészítsen. Ez alapvetően a keresztény életszemléletre, és az ebből adódó értékrendszerre történő formálásban fejeződik ki. Ez, a keresztény közösségben

54 55

Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 208-220. o.; KÁD 103 Vö. MKD 6.7.

27

-

megismert és sajáttá tett értékrendszer lesz az, amelynek alapján mind a konkrét keresztény közösség tagjai, mind benne az egyén képes lesz az előbb leírt tervszerű gondolkodás lépései szerint haladva a jelenlévő politikai elképzelések kritikus értékelésére. Amit a katekézis felelősei (püspökök, papok, katekéták stb.) tehetnek a keresztényeknek az egyház tanítása szerinti politikai elköteleződéséért, az az említett értékrendszer és szemlélet továbbadása. A döntés, a konkrét politikai választás mindig az egyéné, az ő lelkiismeretére van bízva. Ezért senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy egyik vagy másik pártra szavazzon, hanem segíteni kell, hogy személyes döntésében meríteni tudjon a keresztény tanításból, annak megismerése alapján.56 Az előzőekkel szorosan összefüggő kateketikai feladat a különféle, diakonia feladatkörébe tartozó hivatásokra, szolgálatokra való nevelés, a társadalmi, keresztény szellemű szerepvállalás lehetőségeinek és területeinek a korosztálynak megfelelő bemutatásával, és lehetőség szerinti megtapasztaltatásával.57

1.2.2. A koinonia és kapcsolata a katekézissel • A KOINONIÁBAN az egyház megéli, megjeleníti, hogy Isten Országa testvéri közösség, ami a testvériség, az egyetértés, a béke, a hiteles kommunikáció, kiengesztelődés, hiteles emberi kapcsolatok stb. evangélium szerinti megélését jelenti. Az egyház ebben a feladatában a testvéri együttélés, „együttlétezés” evangéliumi módját hivatott bemutatni, amellyel hirdeti, hogy lehetséges egymással kiengesztelődve és egységben élni mindenféle embert elfogadva és befogadva, minden egyes ember szabadságának és eredetiségének tiszteletben tartásával. Így élve az egyház megvalósítja szentségi jellegét (mint az „üdvösség egyetemes szentsége”58), vagyis benne megtapasztalhatóvá válik, felsejlik az az Istennel megélt bensőséges közösség, amelynek – földi és az örökkévalóságban történő – megélésére mindannyian hivatottak vagyunk. A zsinat utáni időszakban az egész egyházban megfigyelhető, a koinonia hangsúlyozottabb megélését célzó közösségi megújulási törekvés vette kezdetét, amelynek hátterében egyrészt szociokulturális okok (sokaknál a határozott értékrendszer hiánya, irányvesztettség az életben, hiteles kapcsolatok hiánya, elmagányosodás, elszemélytelenedés, elveszettség érzése, elfogadottság, megbecsültség érzésének hiánya, versenyszellem eluralkodása stb.), másrészt teológiai-pasztorális okok (az egyház alapvetően közösség, és mindazt, amit tesz, közösségként kell tennie) állnak.

Az egyetemes egyház szintjén jelenleg egy kettős irányú közösségi megújulás figyelhető meg: egyrészt a különböző keresztény felekezetek közötti ökumenikus egységtörekvés, másrészt a katolikus egyházon belül, mely a helyi egyházak (egyházmegyék) fejlődését és önállóbbá válását célozza, és bennük a kisebb közösségek (plébániai közösségek és kiscsoportok) jelentőségét hangsúlyozza.59 • A KÖZÖSSÉG ÉLÉSÉNEK SZINTJEI AZ EGYHÁZMEGYÉBEN – KATEKETIKAI VONATKOZÁSOK. A közösség megélése több szinten is történik magukon a helyi egyházakon belül is. Kateketikai szempontból mindegyiknek megvan a maga jelentősége. Általánosan szempontok. Érvényes, hogy az élő és hitelességre törekvő közösség a katekézis egyik alapfeltétele, éppen ezért alapvető közege is. Ez igaz mind a kisközösségek, mind pedig

Vö. U. o. Vö. KÁD 86, 185 58 Vö. LG 48 59 Vö. LG 26-28 56 57

28

a plébániai közösségek szintjén. Hiszen a kapcsolatokra épülő közösségben megélt kereszténység, mint életforma megtapasztalása teszi lehetővé, hogy a katekézisben Isten szava úgy jelenjen meg, mint élhető, és életalakító, embert kiteljesítő, ugyanakkor vonzó szó. Így a katekézisen résztvevőknek nem elképzelniük kell a keresztény életformát, hanem a környezetükben tapasztalják meg. Ez veti meg a katekézis hatékonyságának alapjait.60 Azonban az, hogy a közösség a katekézis alapvető közege, nem zárja ki annak a lehetőségét – és sok esetben szükségességét sem –, hogy a katekézis más formákon is megvalósuljon, mint pl. egyéni (személyes, esetleg rendszeres beszélgetésekben), alkalmi formában (pl. családban), a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül (TV műsorok, CD-k, videokazetták segítségével) stb.61

A közösség megélése – amellett, hogy a katekézis alapfeltétele – egyben a katekézis célja is. Isten üdvözítő szándékának végső célja a Vele való szeretetközösség megélése. Ennek szépségét ízleljük meg életünkben a Vele, illetve a többi emberrel megélt közösségünkben. Ez a jelenben megélt közösségi tapasztalat lesz az, amely az örök életben bontakozik ki a maga teljes szépségében. Mivel az egyház küldetésének lényegi eleme ennek az Istennel és emberrel megélt közösségnek az építése, ebből a katekézis is ki kell, hogy vegye a részét, vagyis a hiteles keresztény közösségi tapasztalat megélésére kell, hogy elvezessen.62 A kisközösségek. Az imént említett két szempont több közösségi szinten is célszerű, hogy érvényre jusson. Egyrészt azokon a plébániai (általában 8-15 fős) kisközösségeken belül, amelyek hiteles, emberi léptékű közösségi élményt, a kereszténység testvéri, személy-személy szintjén történő megélését teszik lehetővé az őszinte, mélyülő személyes kapcsolatok kialakításán és ápolásán, a hit és a vele kapcsolatos felismerések kölcsönös megosztásán, az odafigyelésen és a másik ember szolgálatán, segítésén, a bensőséges, családias ünneplések, liturgikus alkalmak, imádságok átélésén stb. keresztül. Vagyis olyan élményeknek köszönhetően, amelyek a keresztény élettapasztalatot kézzelfogható közelségbe hozzák az emberhez. A kisközösségek továbbá biztosíthatnak egy olyan kapcsolati hátteret, amely mérvadó lehet tagjai számára életszemléletük alakításában, döntéseik meghozatalában, a vallott értékekhez történő ragaszkodásban, azaz referenciacsoporttá/viszonyítási csoporttá válhatnak. A kisközösségekben rejlő ezen lehetőség kiaknázása különösen előtérbe kerül ma, amikor sokan éppen ennek a biztos, értékeket következetesen közvetítő emberi kapcsolatokon alapuló háttérnek a hiányától szenvednek. Ennek köszönhetően a kisközösségek a vallási szocializáció, azaz a vallásos gondolkodásmód és magatartás elsajátításának kitüntetett közegei lehetnek.63 A plébániai közösség. A plébániai közösségek szerepe sokrétű a katekézissel kapcsolatban. Ezek adnak otthont a hozzájuk kapcsolódó kisközösségi katekézisnek. Biztosítják továbbá a katekézis végzéséhez szükséges megfelelő feltételeket: a hiteles közösségi hátteret (a katekézisen résztvevő láthatja, megtapasztalhatja a megélt hitet a plébániai közösségben, és azt nem elképzelnie kell), a fölkészült katekétákat, a különböző csoportok helyzetéhez illeszkedő katekézis tervezeteit, az eszközöket, segédanyagokat stb.64 A plébániai közösség

Vö. MKD 6.2. Vö. KÁD 160 62 Vö. KÁD 253-254 63 Vö. ÁKD 76; KÁD 159, 263-264; MKD 4.1.2. 64 Vö. CT 67 60 61

29

jelenti a nélkülözhetetlen feltételt a kisközösségek közötti kapcsolatépítéshez, azaz a kisközösségeknek a plébániai közösségbe történő integrációjához.65 Az egyházmegye. Az egyházmegyének vezető szerepe van a területén történő minden kateketikai tevékenység megszervezésében, koordinálásában, összefogásában, új kezdeményezések életre hívásában. Egyházmegyei szinten történik a katekéták képzése, továbbképzése, az egyházmegyének kell biztosítani a katekéták egyes területekre történő specializációjához szükséges feltételeket, eszközöket, anyagokat stb. Ezen a szinten történik a plébániai tervek számára irányadó pasztorális és kateketikai tervek elkészítése, valamint a különféle kezdeményezések ésszerű koordinálása.66 A szerzetesrendek, valamint a különböző lelkiségi mozgalmak is jelentős mértékben hozzájárulhatnak egy adott helyi egyház kateketikai tevékenységének egészéhez, különösen olyan kateketikai területeken, amelyekben az aktív részvétel a közösség lelkiségéből fakad. A szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak tevékenysége nem szabad, hogy párhuzamos vagy akár független legyen az egyházmegyei kezdeményezésektől, hanem ezek tagjai igenis szem előtt kell tartsák, hogy munkájuk lehetőség szerint összhangban és egyetértésben történjék az egyházmegyei és plébániai szinten szervezett munkákkal. Az együttműködés és összehangoltság az egyháziasságról szóló tanúságtétel.67 Az iskola, mint nevelői közeg, közösség hitnevelésben betöltött feladatiról a korábbiakban, a katekézis és az iskolai vallásoktatás fogalmának tárgyalása során szóltam. Ezek az intézmények is hivatottak arra, hogy bekapcsolódjanak az adott egyházmegye vérkeringésébe, kapcsolatrendszerébe. Ezt már maga az a feladat is indokolja, hogy elősegítsék a katekézisen résztvevő gyermekek és fiatalok kapcsolatfelvételét, valamint bekapcsolódását az illetékes plébániai közösségekbe.

Az említett szinteken a közösségi élet nem a többi szinttől elszigetelt módon zajlik. Az egyház közösségi jellege abban is megmutatkozik, hogy élő kapcsolat van mind az egy plébániához tartozó kisközösségek, mind az egy egyházmegyének részét képező plébániai közösségek között. Ez az élő kapcsolat teszi lehetővé, hogy az egyház tagjai ne csak egyénileg, hanem mint kisebb és nagyobb közösségek tagjai is együtt, közösségként növekedjenek, haladjanak a fejlődés útján. Ezt a kapcsolatrendszert szemlélteti a 3.ábra. • A KATEKÉZIS NEVEL A KOINONIA MEGÉLÉSÉRE. Az eddig említettekkel összhangban elmondható, hogy a katekézisnek több feladata is van, amelyek a kereszténység közösségi megélését segítik elő. Ezek a következők: - A Krisztussal megélt közösségre, bensőséges kapcsolatra nevelés – mint a katekézis fő célja – megveti az alapját az embertárssal megélt közösség evangéliumi jellegének. Hiteles keresztény közösségi élet nehezen képzelhető el az istenkapcsolat fokozatos mélyülése nélkül.68 - A társas életben elengedhetetlen szociális erényekre nevelés (úgymint pl. az önkifejezés képessége, őszinteség, tisztelet, az ön- és a társelfogadás képessége, nyitottság, kompromisszumkészség, együttműködési készség, képesség a lemondásra, konfliktusmegoldó képesség stb.).69 - A beilleszkedés elősegítése a katekézis szűkebb közegeként működő kisközösségbe. A kisközösség életében történő tevékeny részvétel elősegítése ez, ami kifejeződik egészen konkrétan a személyes tapasztalatok/meglátások/hit megosztásában, a személyes adottságok, képességek csoport javára történő kamatoztatásában, a

Vö. KÁD 257; MKD 4-1., 5.4., 11.1.2.3. Vö. KÁD 265-285; MKD 11.1.2.2-11.1.2.3. 67 Vö. KÁD 261-262 68 Vö. KÁD 80-81 69 Vö. KÁD 86 65 66

30

-

csoport élete, tevékenysége, légköre, fejlődése stb. iránti felelősség kibontakoztatásában.70 A tágabb keresztény közösség életében (pl. plébánia) történő tevékeny szerepvállalásra nevelés. Az egyes személyek karizmáinak felismeréséről, és a kisközösségi kereteken túlmutató kamatoztatásáról van szó.71 Ökumenikus lelkületre nevelés. A közösség megélésére szóló küldetés túlmutat a katolikus egyház szervezeti keretein. Az ökumenizmus élése sajátos szemléletet és evvel összefüggő lelkületet, valamint biztos hitbeli identitást igényel. Mindezek nevelése különös figyelmet igényel, amelynek irányelveit a kateketikai direktóriumok rögzítik.72

Egyházmegye: plébániai közösségek közössége Közösség kisközösségekből: Plébánia Közösség kisközösségekből: Plébánia

Közösség kisközösségekből: Plébánia

Közösség kisközösségekből: Plébánia

Közösség kisközösségekből: Plébánia Közösség kisközösségekből: Plébánia

3. ábra: A kapcsolattartás és élő kommunikáció nem csak a kisközösségek tagjai között lételem, hanem az egy plébániához tartozó kisközösségek számára éppúgy, mint a plébániák között. Ez az élő kapcsolat szolgál az együttes, közösségi fejlődés, haladás alapjául akkor is, ha az egyes plébániák helyzete, és ebből adódó feladatai alkalmasint nagyon eltérőek.

Vö. KÁD 261-264; MKD 4.1.2. Vö. KÁD83, 86; MKD 6.2. 72 Vö. KÁD 86 70 71

31

1.2.3. A martyria és kapcsolata a katekézissel • A MARTYRIA az egyház prófétai, tanúságtevő, és ezen belül igehirdetői feladatát jelenti. Úgy hivatott a világban lenni, mint az emberi létet tökéletesen meg- és felszabadítani, kibontakoztatni tudó isteni üzenet hordozója; olyan közösségként, amely képes az életet és a történelmet az isteni kinyilatkoztatás fényében megvilágítani és értelmezni. Az egyház ebben a feladatkörében különféle módokon tanúságot tesz az élet értelmes voltáról és végső értelméről, a pusztán emberi horizontot messze felülmúló remény életformáló erejéről. A martyria feladatkörébe tartoznak pl. a prédikáció, a katekézis minden formája, az első igehirdetés stb. • A KATEKÉZIS NEVEL A MARTYRIA MEGÉLÉSÉRE. Amennyiben az egyház a katekézisben a keresztény életforma teljességére kívánja elvezetni a hívőt, annyiban feladata, hogy a martyria életkornak, családi, társadalmi szerepnek és helynek megfelelő végzésére segítse el az embert. Ennek megfelelően az alábbi feladatai vannak: - Az életkornak megfelelő, alapvető hitismeretek elsajátítására nevelés. Ez az istenkapcsolat alapjainak ismeretekre vonatkozó megvetése.73 - A mindennapok eseményeinek a hit fényében történő értelmezésére nevelés. Az egyház küldetésének része, hogy a hívő embert elsegítse arra, hogy képes legyen életének eseményeit hívő szemmel, a kinyilatkoztatás alapján szemlélni és értelmezni. Ez az Istennel a kinyilatkoztatás forrásain – elsősorban a Szentírás élő és értő olvasásán, valamint imádkozásán – keresztül történő kapcsolatmélyítést jelenti.74 - A megélt hit megosztása, a róla való beszéd képességének kibontakoztatása. A szóbeli tanúságtétel feltételezi, hogy az ember képes szemlélni, értékelni, megfogalmazni személyes hitét. Az istenkapcsolat kifejezésének képessége nem veleszületett sajátosságunk, ez fokozatosan alakul ki, segíthető, nevelhető.75 - Az életkornak és személyes hivatásnak megfelelő apostolkodásra, evangelizációra nevelés. Keresztségünkből adódó küldetésünk, hogy életkorunknak és életállapotunknak megfelelően tanúságot tegyünk hitünkről tettel és szóval. Emiatt a katekézis feladata, hogy minden korosztályba és személyi kategóriába (gyerek, fiatal, felnőtt, szülők stb.) tartozó embert segítsen eljutni a tudatos és belülről fakadó, sokféle módon megnyilvánuló evangelizációs küldetés betöltésének képességére.76 1.2.4. A liturgia és kapcsolata a katekézissel • LITURGIA. A liturgia az a szolgálat, amelyben az egyház Isten Országának egyrészt már megvalósult, megélt, másrészről vágyott értékeit (pl. megváltást, kibontakozást, fejlődést, gyógyulást, közösséget stb.) ünnepli. A liturgia teret ad annak a mély emberi igénynek, hogy az ember az életet, a megtapasztalt üdvösséget, az emberi szabadságot korlátozó és

Vö. KÁD 85 Vö. KÁD 144, 152 75 Vö. KÁD 152 76 Vö. KÁD 86 73 74

32

megnyomorító kötelékektől való szabadulást mint ajándékot ünnepelje. A liturgia az imádás, hálaadás, ugyanakkor a megszentelődés ideje és lehetősége is.77 Az egyház a liturgiában tanúságot tesz a Krisztus által az emberiségnek adott örömhír felszabadító erejéről is, valamint erőt merít küldetésének további betöltéséhez az Ige és az oltár asztaláról. A liturgia az egyház hite szerint „az a csúcs, amelyre az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje.”78 Hiszen ebben az egyházi alapfunkcióban kitüntetett módon megéli a keresztény közösség az Istennel való közösséget. A liturgiának ez a csúcs és forrás mivolta természetesen nem jelenti azt, hogy elegendő lenne az egyház számára, ha kizárólag a liturgia végzésére, mint a megszentelődés kitüntetett helyére fordítaná figyelmének és energiájának döntő többségét. Evvel kapcsolatban nagyon képszerűen fogalmaz VÁRNAI J.: „[…] képzeljünk el egy hegycsúcsot úgy, hogy nincs alatta hegy. Képzeljünk el egy forrást, amelyből nem lesz folyó. Ez lenne az egyház élete, hogyha csupán a liturgiára koncentrálna, és elfelejtené, hogy abban nem merül ki teljesen az egyház tevékenysége. Akkor van értelme a hegycsúcsnak, ha van mit összefoglaljon, kicsúcsosítson. Az egyház élje a maga életét, amit mint csúcspontban, a liturgiában foglaljon össze. Úgy végezze liturgiáját, hogy az az életét foglalja össze. A másik kép: a forrás, amelyből folyó fakad. Liturgia, amelyből következik valami. A templom ajtajánál meg-nem-szűnő vallásosság.”79

A liturgia egyházi funkciójába tartoznak a szentségek, a szentelmények ünneplése; a paraliturgikus alkalmak, a különféle imádságok végzése stb. A keresztény liturgia legmélyebb lényegét tekintve alapvetően különbözik minden más vallás rítusról, liturgiáról vallott felfogásától. Az újszövetségi Szentírás – különösen a Zsidókhoz írt levél – amikor Jézus Krisztus papságáról beszél, az ószövetségi vagy a pogány papság-elképzeléshez képest egy merőben új felfogást fogalmaz meg. Jézus papságának lényege nem egy bizonyos helyhez, templomhoz kötött kultikus cselekmények végzésében áll, hanem abban, hogy élete minden mozzanatát – különösen halálát és feltámadását – az Atya dicsőségére, istentiszteletként élte meg. Az újszövetségi értelemben vett szent cselekedet, áldozat, istendicséret tehát abban áll, hogy az ember a mindennapokban törekszik mindent Isten dicsőségére, az Ő jelenlétében járva, Isten szeretetéért végezni, elfogadni, elszenvedni, szolgálva és szeretve embertársait. A keresztény kultusz alapvetően az élet felajánlásában, mint lelki áldozatban áll (vö. Róm 12,1-2). Az első keresztényeket a körülöttük élők ateistáknak nevezték, akiknek „nincs – az akkori szokványos értelemben vett – semmilyen kultuszuk”. Az ő liturgiájuk elsősorban nem a különféle rituális formákban mutatkozott meg, hanem abban, hogy hogyan, milyen lelkülettel és milyen értékeket követve élték le mindennapjaikat. A rituális formában megünnepelt keresztény liturgiának előfeltétele, hogy a rajta résztvevők személyesen éljék az „élet liturgiáját”. A liturgikus ünneplés az élet liturgiájának a megünneplése. Ha nincs meg a mindennapi életben ez az alap – amely a keresztény életforma lényege –, akkor a liturgia üres rítussá válik.80

• A KATEKÉZIS NEVEL A LITURGIÁRA. A liturgia élése nem lehetséges, ha azt nem előzi meg a liturgikus életben való részvételre nevelés. A katekézis feladata, hogy segítse kibontakozni a liturgia értő és tevékeny élését feltételező képességeket és ismereteket. Ebből adódóan a következő konkrét feladatai vannak: - A hitre mint a liturgikus ünneplésen való részvétel alapfeltételére nevelés. A liturgikus cselekményeken történő valódi részvétel feltételezi, hogy az ember hittel, istenkapcsolatából adódóan és annak ünneplése érdekében van jelen. (Ebből adódik, hogy a különféle korosztályok szentségi felkészítésének is akkor van

Vö. MKD 8.3. SC 10 79 VÁRNAI J., „Laikusi szolgálatok az egyházban. Egyháztani szempontok”, in: A világiak szerepe az egyház lelkipásztori tevékenységében, Vigilia Kiadó, Budapest, 2003, 25-33. o. 80 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 262-263. o.; MKD 8.3. 77 78

33

-

-

-

-

-

-

értelme, ha a meglévő istenkapcsolatra, megtérésre, hit[újra]alapozásra épül. Ennek hiányában a konkrét értelemben vett szentségi felkészítést meg kell, hogy előzze a hitébredést célzó első evangelizáció.)81 Az üdvtörténet főbb eseményeinek, a liturgikus évnek, és a szenteknek megismertetése. Mivel a liturgia az üdvtörténet legjelentősebb eseményeire való emlékezés, és azok felelevenítése, a katekézis feladata, hogy bemutassa azokat a bibliai és egyháztörténeti eseményeket, amelyekre a liturgikus cselekmények utalnak, és amelyeket a liturgikus év meghatározott időszakaiban ünneplünk. A liturgikus év során Szűz Mária és a szentek ünnepei is a keresztény élet egy-egy sajátos elemére hívják fel a figyelmünket, ezért a liturgikus katekézisnek részét képezi Szűz Mária és a szentek életének, személyének ismerete is.82 Az imádságra, az Isten iránti hódolatra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalommal teli kérésre, a különböző imaformák, módok elsajátítására nevelés.83 Ezek nélkülözhetetlen feltételek ahhoz, hogy az ember hitbeli találkozásként élje meg a liturgia pillanatait.84 Más rítusok ismeretére nevelés, amely segít a saját felekezetbeli önazonosság megerősödésében, ugyanakkor más közösségek, felekezetek értékeinek elismerésében, így az ökumenikus szemlélet fejlődésében is.85 A liturgikus szimbólumok, gesztusok, jelek hívő ismeretére nevelés. Mivel a liturgia szimbólumokkal teli ünneplés, a katekézisnek be kell vezetnie a résztvevőket a liturgia különféle kifejezési formáinak (szimbólumainak, jeleinek, gesztusainak, színeinek stb.) ismeretébe, és abba, hogy ezeken keresztül tudják kifejezni és mélyíteni hitüket.86 Mivel a liturgia a lélekben megújult élet ünneplése, a katekézis feladata, hogy egy életformára neveljen, amely olyan konkrét gesztusokban fejeződik ki, amelyek ezt a megújult életet jellemzik (pl. szeretetteljes elfogadás, hálaadás, elköteleződés, közösségi élet, felelősségvállalás stb.), vagyis az „élet liturgiájára”.87 A szentségek ismeretére, értékelésére, rendszeres élésére nevelés. Számos liturgikus esemény lényegi eleme az Istennel történő találkozás a különféle szentségeken keresztül. Avégett, hogy ezek a találkozások létrejöhessenek, formálják az embert, és hogy az ember örömmel és rendszeresen éljen ezekkel a találkozási lehetőségekkel, szükség van a szentségekkel kapcsolatos nevelésre.88 Liturgikus énekre, zenére nevelés. A liturgikus zene „eszköz” arra, hogy az ember szívét Istenhez emelje. Ezért lényeges, hogy a katekézis során a résztvevők megismerkedjenek az egyháznak a történelme során kialakult liturgikus-zenei kincsestárával, az abban rejlő főbb értékekkel, ugyanakkor a mai nemzeti hagyományokkal, modern zenei anyagokkal is. Ez utóbbiaknál esetenként jobban érvényesül a missziós és inkulturációs szemlélet: az ezeken keresztül közölt

Vö. MKD 8.3., 8.7. Vö. MKD 95-96. o. 83 Vö. ÁKD 25, MKD 8.1., 8.3.; KÁD 85 84 Vö. MKD 8.3.2. 85 Vö. U.o. 86 Vö. MKD 8.3.1., 8.7. 87 Vö. MKD 8.7. 88 Vö. MKD 5.3-5.4. 81 82

34

üzenetre a mai ember sok esetben fogékonyabb, és könnyebben kialakítják benne az imádság „hullámhosszát”. Fontos tehát, hogy a liturgikus zenei nevelés során a hagyományos értékek megőrzése mellett neveljünk az egyházban meglévő és szükséges sokszínűség megélésére és tiszteletére is.89 Az itt említett nevelési feladatok többsége úgy valósul meg, ha a résztvevők már a katekézis során találkoznak azokkal az értékekkel, amelyekre a nevelési feladat vonatkozik. Konkrétabban: pl. az imádságra nevelés miatt célszerű, hogy a katekézis során ne csak az imádság értelmével, fontosságával találkozzanak, ismerkedjenek meg elméletben a résztvevők, hanem annak módjaival is a személyes tapasztalat, vagyis a konkrét imádság során; vagy pl. célszerű nem csak beszélnünk a szimbolikus nyelvezetről, hanem élni is vele az egyes témák feldolgozása során stb. A négy egyházi alapfunkció elválaszthatatlan egymástól. Egyrészt azért, mert az egyház küldetésének egésze is kárt szenved, veszít eredeti hiteléből, ha valamelyik funkció nincs, vagy alig van jelen. (Ennek megfelelően nem teljes annak a plébániai közösségnek az élete, amelyben egyik, vagy másik alapfunkcióra aránytalanabbul nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a többire; pl. a liturgikus életet nagyon ápolják, ugyanakkor a személyes kapcsolatok, az egymással törődés minősége pedig kevéssé tükrözi az evangélium által elénk állított modellt.) Másrészt pedig azért, mert a négy funkció bizonyos mértékben átfedi egymást (pl. minden liturgikus esemény egyben közösséget is épít, a keresztény elköteleződésre, szeretetgyakorlatra készít fel, valamint bizonyos fajta katekézis is történik benne; minden szó szoros értelemben vett katekézis egyben az imádságnak, liturgikus pillanatoknak is a tere, valamint a közös keresésnek, megosztásnak köszönhetően a testvéri közösséget is építi, ugyanakkor Isten szavának hívő hallgatásával a szeretet tevékeny megélésére, a diakonia gyakorlására is ösztönöz stb.). A négy funkció közül a diakonia és a koinonia az, amelyek a másik két funkcióhoz képest erőteljesebben megalapozzák az egyház evangelizáló tevékenységének hitelességét.90 Az egyes egyházi alapfunkcók és a katekézis közötti kapcsolat leírásakor előkerült számos feladat, amelyek betöltésére a katekézis végzése során hivatott minden keresztény közösség. Az itt felsorakoztatott feladatok konkretizálják a KÁD 80-86. pontjában szereplő, minden korosztályra érvényes, fő kateketikai célokat, úgymint a Jézus Krisztus személyével, a Szenháromság egy Istennel való bensőséges kapcsolat kialakulását; a hit megismerését; a liturgikus és erkölcsi nevelést; az imádságra, közösségi életre és a misszióra történő nevelést. Az itt felvázolt négy egyházi alapfunkció gyakorlása minden szintű egyházi közösség feladata. *** A katekézisnek számos konkrét feladata van a négy egyházi alapfunkcióra történő nevelés során. Az ott említettekkel kapcsolatban felmerülhet bárkiben a kérdés: hogyan tudunk a katekézis során nevelni erre a sok ismeretre, képességre, motiváltságra? A válasz a katekézis

89 90

Vö. MKD 8.6. Vö. RM 23, 26; EN 41-42

35

folyamatának szervezésében, a tervszerűségben, a hit fejlődésének lépésről-lépésre történő kísérésének átgondolásában keresendő. A kateketikai tervezés témájával kicsivel lejjebb foglalkozunk részletesen. 2. Egyházkép, közösségkép, kereszténykép A katekézis és a négy egyházi alapfunkció kapcsolatának, és ezen belül a katekézisnek az alapfunkciók végzésébe bevezető nevelői feladatainak olvasása során jogosan merülhetnek fel bárkiben ezek a kérdések is: „Milyen szerep jut az egyházban és a társadalomban az egyes kereszténynek, ha a katekézis az említettek végzésére kellene, hogy nevelje?” Más szóval: „Milyen ’keresztényképpel’ dolgozik a katekézis a hit nevelése során?”, vagy „Hogyan jellemezhető, milyen ideális vonásokkal rendelkezik az az egyházi közösség, amelynek ölén a katekézis történik, illetve amelynek formálódásáért maga a katekézis folyamata is felelős?”, illetve a legtágabb keretben szemlélve a kérdéskört: „Milyen fő vonásokkal írható le az az egyházkép, amelyet feltételez a mai katekézisről vallott elképzelés, és amelynek kialakulásában – a katekézis résztvevőiben – a katekézisnek döntő szerepe van?”. A katekézis-koncepció hátterében lévő – a II. Vatikáni Zsinat tanításának megfelelő – egyházkép, közösségkép és kereszténykép lényegi áttekintése adja meg a választ arra a kérdésre, hogy „Miért azok a katekézis feladatai az egyes egyházi alapfunkciókkal kapcsolatban, amelyekről szó volt?”. Emellett ennek a három ideálnak (egyházról, közösségről, emberről) a letisztult ismerete más okból is fontos. Mivel a katekézis az egyén és a közösség formálódását szolgáló nevelési folyamat, elengedhetetlen, hogy világosan álljon a katekézis felelősei és végzői előtt, hogy milyen irányba, milyen értékek, ideális vonások felé haladnak a nevelés során. A következőkben ennek a három viszonyítási pontnak a főbb vonásait tekintjük át.

Egyházkép Az ideális közösség képe

egyház Pasztorális tevékenység, katekézis

közösség egyén

A keresztény ember ideális vonásai

4. ábra. Az egyház minden tevékenysége során ideális viszonyítási pontokat, tulajdonképpeni „nevelési horizontokat” tart szeme előtt. Ezek az 1. egyházkép, 2. az ideális közösség képe, és 3. a keresztény ember ideális vonásai.

36

2.1. Az egyházkép A II. Vatikáni Zsinat szellemének megfelelő egyházmodell főbb jegyeit az 5. ábra, illetve az itt szereplő összegzés foglalja össze.91 • MINDEN KERESZTÉNYNEK TEVÉKENY SZEREPE VAN KRISZTUS KÜLDETÉSÉNEK FOLYTATÁSÁBAN. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta a keresztény népen belül minden tag keresztségéből adódó méltóságbeli egyenlőségét és testvériségét, valamint felelősségét az egyház küldetésének betöltésében.92 Mindez abból adódik, hogy a keresztény közösség egészét vezeti a Szentlélek Krisztus prófétai szerepének beteljesítésében, Isten Országának építésében93. Így az egyes keresztények közötti különbség nem az egyházon belül elfoglalt helyből adódó méltóságbeli különbség, hanem a szolgálatok és karizmák eltérő voltából származik. Első helyen áll a közösség megélése, a testvéri egyenlőség, és ehhez képest csak másodlagos a szolgálatok különböző volta. Az egyházban a különféle szolgálatok és karizmák sokfélesége van jelen. Ki-ki hivatása és karizmája szerint tölti be feladatát a közösség egészének javára, mások szolgálatára.94 Emiatt a zsinat külön hangsúlyozta, hogy az egyház tagjainak Szentlélektől adott karizmáit a közösségek kibontakoztatni (nevelni, életre hívni) és kamatoztatni hivatottak.95 Ezek a karizmák nem korlátozódnak kizárólag egyes egyénekre, hanem tágabb csoportokban, lelkiségi mozgalmakban, tevékenységekben is föllelhetők, megnyilvánulnak. Szentlélek

VILÁG Szerzetesek Világiak Papok Egyenlőség a méltóságban

EGYHÁZ

5. ábra. A II. Vatikáni zsinat egyházmodelljének főbb jegyei az egyháznak a Szentlélekkel, az egyháztagoknak egymással, valamint a világgal való viszonyát érintik. A Szentlélek az egyház egészét vezeti, amelyben a tagok

91 Vö. GALLO L., „Chiesa”, in: DPG, 165-182. o.; U.Ő., „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio, 189-218. o.; ALBERICH E., La catehesi oggi, 172-175. o.; NEMESHEGYI P., I.m., 62-68. o.; WILDMANN J., Mit akart a II. Vatikáni Zsinat? II. rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o. 92 Vö. LG 32; GS 32 93 Vö. LG 17, 35; AG 35; RM 2 94 Vö. LG 10-12, 18, 23-29, 32-36 95 Vö. LG 12

37

méltóságbeli egyenlősége mellett a Lélektől kapott karizmák és szolgálatok sokfélesége teszi lehetővé, hogy az egyház tagjai úgy egymás, mint az egyházhoz nem tartozók, és az egész társadalom evangéliumi értelemben vett kibontakozását szolgálják. Az egyház kovászként végzi ezt a szolgálatot a világban, hatva rá, ugyanakkor elfogadva mindazt az értéket, amely abból jön felé.

• AZ EGYHÁZ A VILÁG EGÉSZÉNEK KIBONTAKOZÁSÁT SZOLGÁLJA („DIAKONÁLIS” EGYHÁZ). Az egyháznak alapvető feladata, hogy a világban Isten Országának megvalósításán munkálkodjon, hogy a világot egyre inkább Isten családjává segítse alakulni. Ebben a tevékenységében az egyház úgy tekint önmagára, mint Isten országának csírájára, elismerve, hogy emberi közösség lévén megtalálhatók benne a tökéletlenség jelei is.96 A zsinat elismeri a világ – és benne a világi intézmények – önállóságát, értékeit, ami gyökeres szakítást jelent azzal a felfogással, amely szerint az egyház lenne a világ egyedüli, értékhordozó viszonyítási pontja.97 Az egyháznak – mint az „üdvösség egyetemes szentségének”98 – a világgal való viszonyában a zsinat a „szolgálatot” jelöli meg célként, mégpedig az egész emberiség szolgálatát. Ugyanis az egyház tevékenységének, szolgálatának címzettje nem maga az egyház és tagjai, hanem az egész emberiség, ennélfogva ez a küldetés magában foglalja a szociális, társadalmi elköteleződést is, aminek a gyakorlásában az evangéliumi kritériumok, értékek, szemlélet vezetik.99 Ez a szolgálat magában hordozza a prófétai szerepet is: az egyház a világban élő emberek törekvéseit, mélyről jövő vágyait, szükségleteit, igényeit – vagyis az adott kor szellemét, erővonalait, az ún. „idők jeleit” – törekszik felismerni és a hit fényében, az evengéliumi értékek alapján értelmezni. Az adott kor és kultúra embereinek általános törekvései (úgymint pl. a hiteles kapcsolatok és közösség utáni vágy; a béke és a harmónia keresése a társadalomban és a teremtett világ egészével stb.) mögött igaz értékek rajzolódnak ki, amelyek keresésében és elérésében is az egyház az „itt és most” élő emberiség üdvösségét szolgálja.100 A prófétai szerep szükség szerint a kritika gyakorlását is jelenti: a társadalom, kultúra, szociális élet értékeinek felismerése mellett a hiányos és visszás elemek jó irányba alakítását. Isten Országa építésének része az egyén és közösség üdvösségének munkálása. Az üdvösségről beszélve a zsinat hangsúlyozza annak történelmi dimenzióját, és az ember felelősségét is. Szakít avval a dualista felfogással, miszerint létezne szent és profán történelem. Evvel szemben egyetlen történelemről beszél, amely mindenki számára vagy az üdvösség, vagy a kárhozat történelmévé lesz attól függően, hogy szabad döntéseivel Isten Országának épülését szolgálta, vagy azt akadályozta. Az egyház Isten országának építése során a párbeszéd (nem pedig a felsőbbrendűség tudatát tükröző „kioktatás”) szellemének megfelelően hivatott együtt dolgozni más keresztényekkel, más vallásúakkal és a nem hívőkkel is. A párbeszédre való nyitottság az evangélium megismertetésének feltétele is.101

Vö. LG 5; 48 Vö. LG 36; GS 36 98 LG 48 99 Vö. GS 3 100 Vö. GS 4; DV 2; MIDALI M., „Segni dei tempi”, in: DPG, 977-982. o. 101 Vö. GS; EN IV-V. 96 97

38

• KÖZÖSSÉGI EGYHÁZ. Az egyház fejlődésének távoli célja egy a helyi egyházak közösségéből álló nagy közösség, amelyben mind az egyes felekezeteken belüli, mind a felekezetek közötti valóságos ökumenikus közösség alakul ki, tiszteletben tartva, és értékesítve az egyes egyházakban fellelhető értékeket.102 A zsinat mindemellett hangsúlyozza, hogy az egyháziasság összetevőinek teljessége a katolikus egyházban van meg, de evvel nem tagadja, hogy lennének hiteles elemek más egyházakban, illetve keresztény felekezetekben. Emiatt a katolikus egyház közösségben tudja magát velük, ha ez a közösség még nem is teljes.103 2.2. A hiteles egyházi közösség vonásai A következőkben azok a legfontosabb kritériumok szerepelnek, amelyek együttese viszonyítási pontot jelent akár egy néhány főből álló kis csoport, vagy egy plébániai közösség fejlődéséhez.104 • KRISZTUS-KÖVETÉS A KÖZÉPPONTBAN. Minden keresztény közösség életének középpontjában az evangélium hallgatása, és a Jézus Krisztusba vetett hit életmóddal és szavakkal történő megvallása áll. Ennek megfelelően a közösséggé formálódás végső gyökere – ami összehozza és összetartja a közösség tagjait – a Krisztusba vetett hit, annak megélése és megvallása. • KÖZÖSSÉG AZ EGYHÁZZAL. Minden hiteles egyházi közösség beleilleszkedik a tágabb egyházi közösségbe, éli a testvéri odatartozást, nyitott vele szemben. Nem tekinthető egyházi közösségnek az a szerveződés, amely kizárólag önmaga számára létesül, amely nem épít ki élő kapcsolatot a tágabb egyházi környezettel, amely magát zártnak, autonómnak, önmaga számára elegendőnek tekinti. Emellett a közösség jele az egyház hitével, és az ezt tükröző tanítással történő egyetértés, az a szerinti életvitelre törekvés. • AZ EGYHÁZI ALAPFUNKCIÓK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösség életében helyet kell, hogy kapjon mind a négy alapvető egyházi funkció: a szolgáló szeretet (diakonia), a testvéri közösség élése (koinonia), Isten szavának szolgálata (martyria), és a hit ünneplése (liturgia). Ha egy közösség nem megfelelő módon tölti be egyik vagy másik feladatát, vagy azok közül valamelyik hiányzik, akkor az a közösség nem nevezhető a szó teljes értelmében hiteles egyházi közösségnek. • A SZOLGÁLATOK SOKFÉLESÉGÉNEK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösségben a különféle talentumoknak megfelelő szolgálatok és karizmák kibontakoznak, lehetőség nyílik ezek gyakorlására. Különösen jelentős szerepe van a szolgálatok között a felszentelt személyek vezetésének és koordináló szerepének. A hiteles egyházi közösség megéléséhez hozzátartozik a közösségen belül születő – nem csak papi vagy szerzetesi – hivatások, szolgálatok ébresztése, ápolása és kibontakoztatása is, amely biztosítja a közösség fennmaradását és a közösségben megélt értékek átadását. Amennyiben az itt jelzett vonások egyikével-másikával kapcsolatban a konkrét közösség élete hiányosságokat mutat (pl. az egyházzal való közösségben: „szektásodás”; az alapvető egyházi funkciók terén: túlzott aránytalanságok, egyoldalúság; a szolgálatok gyakorlásában és

Vö. UR Vö. UR 3 104 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 228-230. o.; ChL 30 102 103

39

összehangolásában: túlzott tekintélyelvűség vagy spontaneizmus), világossá válik, hogy mely pontokon szükséges változtatásokat érvényesíteni a közösség fejlődése érdekében. Ezen főbb szempontokon kívül az, hogy egy adott egyházi közösség hogyan kezeli, hogyan oldja meg a benne fölmerülő konfliktushelyzeteket, jól tükrözi a közösség érettségét vagy éretlenségét. Hagyományosan három alapérték az, amelyeknek megőrzése, tiszteletben tartása kell, hogy vezesse a közösséget bármilyen konfliktushelyzet megoldásában. Ezek a következők: a hit és egységének megőrzése; a szeretet szellemének megfelelő állásfoglalás; az egyház épülésének, javának szolgálata. E három érték figyelembevételével – ha nem is mindig egyszerűen és könnyen, de – lehetséges a közösségben felmerülő konfliktushelyzeteknek a közösség javát szolgáló megoldása.105

2.3. A ideális keresztény ember vonásai A keresztény értelemben vett érettség mint ideál csakis az emberi érettségen belül értelmezhető. Az első a második szolgálatában áll, míg a második feltétele az elsőnek. A kétféle érettség viszonyára másrészt a teljes egység jellemző: a keresztény ember ugyanis egyetlen érettségre juthat el, az emberi érettségre, amelynek mindent magába ölelő egységesítő elve a krisztusi életstílus. • EMBERI ÉRETTSÉG. Az emberi érettség leírása többféle nézőpontból történhet. A keresztény szemlélettel összhangban lévő humanisztikus pszichológia képviselőinek munkája alapján az alábbi sajátosságokban fogalmazhatjuk meg az érett személyiség vonásait:106 - Ismeri, szereti és elfogadja önmagát: folyamatosan mélyülő önismerete van, amely együtt jár önmaga (múltja, sebei, örömei, képességei és korlátai) derűs, őszinte elfogadásával és egyfajta egészséges önbizalom meglétével. - Érzelmileg érett: józan valóságérzékelésének köszönhetően érzelmi reakciói megfelelnek az őt ért hatásoknak, azokkal egyensúlyban vannak. Képes ellenőrizni érzelmi és szexuális késztetéseit, megfelelő érzelmi egyensúlyra, biztonságra és optimizmusra tett szert, amely tulajdonságok segítségével képes kezelni a frusztrációval járó helyzeteket is. - Világos, személyiségébe beépített értékrendszere van, szilárd viszonyítási pontok vannak életében, amelyek alapján választ kap a legalapvetőbb emberi kérdéseire (Ki vagyok? Merre tartok? Melyek a korlátaim és lehetőségeim az életben? stb.), és következetes, hosszú távra kiható, megalapozott döntéseket tud hozni. - Társas (szociális) kapcsolataiban kielégítő érettségre tett szert, amely a mások jogainak és szükségleteinek ismeretében és tiszteletében, a más kultúrák és értékrendszerek megértésében, valamint a saját önállóság megőrzésében áll úgy, hogy közben az ember másokkal őszintén kommunikál, meghallgatja és megérti gondolataikat, együtt dolgozik velük és értük. A saját boldogságát a mások boldogulásáért történő önzetlen elköteleződésben találja meg. - Tudatosan, nyitottan és cselekvő módon alakítja környezetét (értelmi és operatív érettség). Ezen érettség segítségével új ismeretek birtokába jut, bővíti, tágítja, csiszolja és mélyíti eddigi tudását, képes rugalmasan és nyitottan új problémák megoldásába fogni, és kreatív módon hozzáállni a régiekhez.

Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 230. o. Vö. ALLPORT G. W., A személyiség alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [é.n.], 299-330. o.; CIAN L., Cammino verso la maturità e l’armonia. Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo individuale. Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990, 137-370. o.

105 106

40

-

Szakmailag megbízható: összhang van a gyakorolt szakma és a végzéséhez szükséges képességek elsajátítására vonatkozó érdeklődés között. - Lelkileg érett, azaz a lényének legmélyéből fakadó igényeket tudatosítja, elfogadja, és olyan értékekre irányuló nyitottsággal rendelkezik, melyek választ tudnak adni mélyről jövő igényeire, legbensőbb kérdéseire. Ez a nyitottság egyben az Abszolútumra, a Transzcendensre – mint a legfontosabb válaszok gyökerére – való nyitottság is. Ezek tehát azok a személyiségi dimenziók, amelyek együttes fejlődésével az ember halad a kiteljesedés felé, és amelynek egy sajátos megvalósulási módját jelenti a keresztény szemlélet szerinti tökéletesedés. • KERESZTÉNY ÉRETTSÉG. A keresztény érettség az előzőekben leírt emberi érettség sajátos kifejeződése. Ez értelemszerűen a felnőttkorban közelíthető meg a legteljesebb módon, és minden életkorban más és más árnyalattal, mélységben és hangsúlyos elemekkel fejeződik ki. Az imént említett sajátosságok mellett a katekézissel kapcsolatos hivatalos dokumentumok alapján a következőkben jelölhető meg a keresztény ember fejlődésének horizontja.107 - Fokozatosan azonosul Jézus Krisztussal, egyre teljesebb evangéliumi életet él. Az érett hitű keresztény tudatosan döntött a keresztény életforma, Jézus Krisztus követése mellett. Istennel és embertársaival kiengesztelődve, harmóniában, őket szolgálva él. Felismeri életében Isten hívását, és ennek alapján Krisztus követésében él: mindennapi apró döntéseit is ennek megfelelően hozza meg. Életének bármely területén szerzett tapasztalatait az evangéliumi hit fényében értékeli. Hite személyiségének egészét irányítja: motivációit megalapozza, gondolatait, döntéseit, cselekedeteit, kapcsolatait áthatja. Ez a hit azonban nem változtathatatlan: nyitott az újra, a fejlődésre, Isten másságának megismerésére és befogadására. Istennel való kapcsolatát ápolja és mélyíti a rendszeres imádságon, a Szentírás egyház hitével megegyező olvasásán, tanulmányozásán, imádkozásán és a szentségi életen keresztül. - Hitét ismeri és tudatosan megéli. Az érett hitű keresztény tanítványi voltát tudatosan éli meg a világban. Ez a tudatosság megfelel annak az 1. Péter-levélben szereplő felszólításnak, hogy „legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pt 3,15). Képes megmagyarázni környezete számára is érthető módon megélt hitének alapját, motivációját. Ebben azonban nem támaszkodik egyszerűen a megtanult formulákra vagy közhelyekre, hanem saját hittapasztalatából kiindulva fogalmazza meg reményének alapját. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, szisztematikusan mélyíti hitét, oly módon, hogy a megismert igazságokat szoros kapcsolatba hozza mindennapi életével. A keresztény üzenetet kritikus módon összeveti az őt körülvevő kultúra értékeivel, hogy megláthassa bennük a hiteles elemeket, és az ember kibontakozását akadályozó hamis értékeket. Az érett hitű keresztény alapvető különbséget tud tenni a hitigazságok között jelentőségük alapján, tisztában van azok hierarchiájával, valamint átfogó, lényegi képe van az egyház hitének fő elemeiről (Szentírás, liturgia, Tanítóhivatal stb.).

107

Vö. KÁD 80-86; MKD 1.2., 3.3.2., 7.2..; COINCAT 36-42; RM 71-72; ChL 32-44

41

-

-

Felelősen éli meg egyházhoz tartozását. Az érett hitű ember közösségben éli Krisztus tanítványainak életstílusát. Ez a közeg felhívja, és egyben biztosítja számára a közös felelősségvállalás lehetőségét. Az érett hitű ember valós, hiteles, mély emberi és testvéri kapcsolatokat épít ki a vele egy keresztény közösségben élőkkel. Nyitott a tapasztalatcserére, szolidáris, másokkal megosztja elképzeléseit, hitbeli élményeit, felismeréseit. Felelősen – felismert személyes karizmáinak kamatoztatása révén – kreatív, építően kritikus módon kiveszi részét a közösség életének gyarapításából. Ismeri az egyház küldetését, benső életét és minden kifejeződési formáját. Otthonosan és értő módon képes bekapcsolódni a közösség liturgikus ünneplésébe. Elköteleződik keresztény értékrendjével összhagban a társadalomban. Az érett keresztény értékrendje kihat a szűkebb és tágabb társas kapcsolataira. Családi, szociális, szakmai, társadalmi életének minden mozzanatát az evangéliumi értékek alapján törekszik élni. Lehetőségeihez képest részt vesz a társadalom (politikai, kulturális stb. dimenzióinak) evangéliumi átalakításában. Ennek érdekében ismeri azt a szocio-kulturális valóságot, amelyben él, a főbb társadalmi jelenségeket, és az ezeket meghatározó okokat, továbbá rendelkezik egy az evangéliumi értékeken, és az egyház szociális tanításán alapuló kritikai érzékkel. Nyitott a párbeszédre és közös gondolkodásra, tervezésre és végrehajtásra minden jóakaratú emberrel, akik szintén szívükön viselik a társadalmi-szociális problémák megoldását. Áthatja az erőteljes missziós lelkület: nem menekül el az általa képviselt gondolkodásmódtól és kultúrától eltérő értékeket képviselő emberekkel való párbeszédtől, hanem kifejezett szükségét érzi az efféle, tolerancián alapuló véleménycserének egyrészt saját hitének megtisztítása és gazdagítása érdekében, másrészt az evangélium hirdetése szempontjából. Szűkebb és tágabb környezetének formálása nem marad meg a szándék szintjén. Sajátjának érzi a környezetében élő emberek problémáit, szükségleteit, és amennyire módjában áll, segít nekik a megoldások keresésében. A fiatalabb generációkkal való kapcsolatát is a felelősségvállalás jellemzi. Nem ruházza át teljes mértékben másokra a fiatalok, gyermekek nevelését, hanem főszereplője akar lenni ennek a folyamatnak.

Ezek tehát azok a vonások, amelyek alapján megfogalmazhatóak a konkrétabb, belátható időn belül megvalósítható pasztorális és kateketikai célok.

42

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez Idézd fel a fejezet elején feltett kérdésekre adott válaszaidat! 1. Melyek a közös és melyek az eltérő vonások az általad felvázoltak és a fejezetben megfogalmazottak között az egyház, plébánia küldetéséről, az ideális plébánia-, kisközösség- és felnőtt keresztény képéről? 2. Mi lehet szerinted az eltérések oka? 3. Miben látod a növekedés, fejlődés lehetőségét/szükségét az imént fölvázolt ideálok fényében: a) plébániaközösségedben; b) kisközösségedben; c) saját magaddal kapcsolatban. Az egyház természetéről, küldetéséről: - LG - KEK vonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.] vonatkozó részei - WILDMANN J., Mit akart a II. Vatilkáni zsinat? II. rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o. - NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o. A katekézis ökumenikus vonatkozásairól, az ökumenikus kezdeményezésekről: - ÁKD 27 - CT 32-33 - KÁD 74, 86, 197, 198 - MKD 6.8. Az egyház társadalmi szerepéről: - GS - ChL vonatkozó részei - TOMKA F. - TOMKA M., „Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról (1965)”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumetumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 443-447. o. Az egyház társadalmi tanításának főbb elemeiről: - KEK vonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.] vonatkozó részei

43

A Magyar Katolikus Püspöki Kar társadalmi szerepvállalással kapcsolatos dokumentumai: - MKPK, Igazságosabb és testvériesebb világot! A Magyar Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a magyar társadalomról, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1996. - MKPK, A boldogabb családokért! A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a házasságról és a családról Magyarországon, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1999. A hit, katekézis és politika kapcsolatáról: - MKD 6.7. - BÜCHELE H., Keresztény hit és politikai ész, Egyházfórum, Budapest – Luzern, 1991, 4-5. rész A keresztény emberképről és a felnőtt keresztény modelljéről: - GS 12-22, illetve a hozzátartozó magyarázatok - KÜNG H., Ki a keresztény?, Wien, Verlag Eola, [é.n.]; - GYÖKÖSSY E., Homo Christianus. A krisztusi ember, Budapest, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, [é.n.] - TONELLI R., Fiatalokból felnőtt keresztények, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2002. A plébániaképről: - TOMKA F., Új evangelizáció. Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 12-15. fej. - ERDŐ P., Plébánia, egyházközség, közösség, in „Teológia” (1997) 1-2, 9-23. o.

44

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

Az egyház segít a katekézisben kapcsolatot teremteni, tisztítani, mélyíteni és ápolni Isten és közted. Mindezt embereken keresztül, az ő közvetítésükkel teszi. 1. Írd le részletesen, milyen kép alakult ki benned Istenről annak alapján, amit megtapasztaltál Belőle – nem, amit megtanultál Róla – közösségeden, plébániádon, katekétá(i)don, plébánosodon keresztül!? Másképpen kifejezve: milyen istenkép sejlik föl az említett személyekkel kapcsolatos tapasztalataid hátterében? 2. A velük kapcsolatos tapasztalataid alapján fogalmazd meg a főbb jellemzőket: milyennek látod Istent, mint nevelőt!? Hogyan, milyen „módszerekkel” nevel téged?

45

„Aki befogadja ezt a gyermeket a nevemben, engem fogad be” (Lk 9, 48) – „A keresztény nevelés olyan mint egy ’szentség’, vagyis mint egy ’hathatós eszköz’ az Istennel való találkozáshoz. Ezért a nevelői munka egy keresztény számára nem a spirituális élet oldalága, mintha minden csak a jámborsági gyakorlatokban, vagy a liturgiában valósulna meg.” (X. Thévenot)

3. A katekézis pedagógiájának modellje: Isten pedagógiája és gyakorlati következményei

A katekézis végzésének „hogyanjára” vonatkozó kijelentések mindegyikének alapelve az ún. „kettős hűség elve”, azaz a hűség Istenhez, és hűség az emberhez.108 Az Istenhez való hűség jelenti egyrészt a kinyilatkoztatáshoz, annak igazságaihoz történő ragaszkodást. Ennek megfelelően mindaz, ami a katekézis forrását és tartalmát képezi, fontos, hogy minden esetben az egyház hitének megfelelően kerüljön elő. Erről a tartalmi hűségről a követekező egységben lesz szó. Másrészt jelenti az Isten pedagógiájának figyelembe vételét, vagyis azt, hogy „Hogyan nevel(t) minket Isten?”. Az isteni pedagógia következménye a kettős hűség elvének második eleme, a „hűség az emberhez”, azaz az ember sokrétű, konkrét állapotának figyelembe vétele. A kinyilatkoztatás az emberért, a konkrét ember és közösség kibontakozásáért van. Ennélfogva lényeges, hogy a katekézis vegye figyelembe a katekézisen résztvevők emberi és hitbeli állapotát, és onnan vezesse őket a fejlődés útján. Isten üdvösségterve, hogy az embert és közösségét részesítse saját életének, bensőséges szeretetközösségének gazdagságában.109 Mindaz, amit Isten tett az emberiség története, és ezen belül Izrael, majd az egyház története során, ezt a célt szolgálja. Isten pedagógiája nem egy kinyilatkoztatott pedagógiai rendszer, hanem Isten részéről az ember szentté válását elősegítő „nevelői hozzáállás”, amelyre az egyház – mint az isteni üdvösségterv további megvalósulását szolgáló közösség, amely osztozik nemcsak Isten szándékaiban, hanem pedagógiájában is – mint a cselekvését inspiráló szemléletre, modellre

108 109

Vö. MKD 10. rész bevezetője; KÁD 145; EN 3-4 Vö. DV 2

46

tekint. Ennek alapján vannak az isteni pedagógiának gyakorlati, és ezen belül kateketikai következményei is, amelyeket a következő oldalakon hat pontban összegzek.110 1. A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiája Isten célja, hogy bensőséges közösségre vezesse önmagával az embert. Ez a bensőségesség magában foglalja a személyességet (Isten mindenkit személy szerint meghív erre a közösségre, mindenki számára fel kívánja fedni, oda akarja ajándékozni Önmagát), illetve ennek következményeként a folyamatos kapcsolattartást, az „Istennel és Istenben járást”.111 Kateketikai vonatkozásai. Az egyház ugyanennek a személyes meghívásnak és együttjárásnak egyrészt megjelenítője, másrészt pedig erre nevel. Konkrétan a katekézisre nézve ez a következőket jelenti:112 a) a katekéta szolgálatának szerves része, hogy a katekézis résztvevői számára Isten jelenlétének jelévé váljon, akiben eljut hozzájuk Isten személyes meghívása is. A katekéta személyében továbbá mások számára világossá lehet, hogy mivé válhat az ember, ha Istennel közösségben él. b) A katekézis során a kinyilatkoztatás igazságai úgy kerüljenek elő, hogy világos legyen a résztvevők számára: mi a jelentőségük az Isten-ember és az ember-ember kapcsolat, az emberi élet végső kiteljesedése, értelme szempontjából? Tehát ne önmagukban, pusztán mint Istentől kapott igazságokkal találkozzanak, hanem egzisztenciális, a konkrét személy és közösség sorsára új fényt vető meghívással. Másképpen kifejezve: a kinyilatkoztatásban történő elmélyülés során ilyen, vagy hasonló kérdésekkel célszerű megközelíteni Isten szavát: „Mit mondasz, Isten, Magadról és hozzánk fűződő viszonyodról, és mit mondasz rólunk, hogyan tekintesz ránk?”. c) Mivel Isten szava megszólít, ezért választ is vár. A katekézis feladata, hogy ennek a személyes válasznak, állásfoglalásnak a lehetőségét megteremtse: az ember kifejezhesse: mire indítja Isten üzenete? 2. A jelek és a tapasztalatok alkalmazásának pedagógiája Isten többféle módon közölte és közli magát az emberrel. A kinyilatkoztatásban a szó és a tett, az esemény, azaz Isten cselekvése és annak mondanivalója szorosan összefonódnak. Isten üzenete sokszor konkrét eseményekre vonatkozik, amelyeket az emberek átélnek, valamint a tettek maguk is üzenet értékűek.113 Gondolhatunk például Jézus kapcsolatára környezete embereivel, valamint gesztusaira, amelyek önmagukban is üzenetet hordoznak (szóba áll a bűnössel, meggyógyítja a leprást, szombaton gyógyít…).114 Továbbá gondolhatunk tanításaira, amelyekben saját cselekedeteit értelmezi, és teszi meg tanításának alapjául, és másokat is arra biztat, hogy hittel értelmezzék, amit Általa tapasztaltak.115

Vö. BISSOLI C., „Pedagogia di Dio”, in: DizCat, 493-494. o.; SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: ECC, 375-398. o. 111 Vö. KÁD 36-37, 143-144 112 Vö. CT 5; KÁD 53, 156; SORAVITO L., I.m., 379-380., 391 o.; ALBERICH E., La catechesi oggi, 89-92. o. 113 Vö. KÁD 38, 46, 87, 108 114 Vö. pl. Jn 8,1-11; Lk, 5, 12-16; Lk 6, 6-11; 115 Vö. pl. Jn 10, 1-39; Mt 11, 2-6 110

47

Az üdvösségünkért adott isteni kinyilatkoztatás tehát eseményekhez, tettekhez kötődik, amelyeket az ember az Istennel megélt kapcsolatában értelmez és fejez ki. Ezen események hívő, közösségi megélésének és az egyház által elfogadott értelmezésének és kifejezésének egésze jelenti az egyház hittapasztalatát. Ez az Izrael népe által megélt hittapasztalat fogalmazódik meg az Ószövetségben, az apostolok közössége által megélt istentapasztalat az Újszövetségben, a kialakult egyház folyamatos istentapasztalata pedig az egyház hagyományában. (Az egyházi hagyomány jelentéséről és a Szentírással való kapcsolatáról a katekézis forrásainak tárgyalásánál lesz részletesebben szó.)116 Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy Isten ilyen életközeli módon, az ember mindennapi életének eseményeivel és tapasztalataival szoros összefüggésben közli Önmagát, az alábbi gyakorlati következményekkel jár a katekézisre nézve:117 a) A kinyilatkoztatás megismerése során a katekézis résztvevőinek először Isten tetteivel, az üdvtörténet – múlt- és jelenbeli – eseményeivel célszerű megismerkedniük, és csak azután az események értelmezésével. b) Lényeges feladata a katekézisnek, hogy a benne résztvevőket nevelje a mindennapi eseményeknek az evangélium fényében történő olvasatára, vagyis egy olyan hívő látásmódra, amely segítségével az ember képes lesz életének eseményeit a hit mindent átfogó tekintetével szemlélni, és felismerni benne Isten jelenlétének jeleit, valamint az attól eltávolító tényezőket. c) A katekézisben elsődleges helye van – és volt mindig is az egyház nevelési hagyományában – a keresztény életforma egyes elemeiről szerzett tapasztalatnak. Az Istennel, közösséggel, rászorulókkal stb. megélt kapcsolatról szerzett tapasztalatok (pl. imádság, csend, a testvériség megélésének alkalmai, szegénygondozás, közös liturgikus alkalmakon részvétel stb.) olyan nevelési lehetőségeket hordoznak, amelyeket semmi más, így az ezekről történő tanítás sem helyettesíthet. Éppen ezért a katekézis folyamatának megtervezésében célszerű számolni a különféle tapasztalati lehetőségekkel, és ezeket betervezni az adott csoport keresztény nevelésének folyamatába, mivel ezek Isten önfeltárásának hatékony emberhezjutását és a személy formálódását segítik elő.118 d) A katekézis feladata, hogy megteremtse a lehetőséget a hívő számára, hogy a kinyilatkoztatáson keresztül találkozzon, szembesüljön az egyház hittapasztalatával, és ennek fényében alakítsa életét, szemléletét, hitét. Többről van tehát szó, mint a kinyilatkoztatásnak (különösen annak dokumentált formáinak, úgymint a Szentírás, katekizmusok stb.) tényszerű megismertetéséről. A cél a mélyükön húzódó istenkapcsolatra történő rávilágítás, és az evvel való szembesülés.119 (Ennek a feladatnak a megvalósításával részletesen foglalkozunk a katekézis-foglalkozás felépítésének áttekintésénél.)

Vö. ALBERICH E., La catechesi oggi, 107-113. o. SORAVITO L., I.m., 392-393. o.; KÁD 39, 85-86, 108, 152; Religio 448-453. o. 118 Vö. GEVAERT J., „Esperienza”, in: DPG, 360-368. o. 119 Vö. ALBERICH E., La catechesi oggi, 116-118. o. 116 117

48

3. A megtestesülés és inkulturáció pedagógiája Isten önkinyilatkoztatása Jézus Krisztus megtestesülésében éri el csúcspontját és teljességét. Benne találkozhat az ember legkonkrétabb módon Istennel, az Ő emberhez való viszonyával, meghívásával, az emberi élet végső kiteljesedésének ígéretével.120 A második isteni személy megtestesülésének eseménye Isten pedagóiájának egy lényegi vonására hívja fel a figyelmünket: Isten avégett, hogy mind teljesebben megértesse és megismertesse Magát az emberrel, messzemenőkig alkalmazkodik az emberi lét, értelem, érzékenység adta keretekhez.121 Jézus megtestesülése előtt is „szólt” Isten az emberhez, azonban ez az önközlés a legegyértelműbben, legkézzelfoghatóbban Jézus Krisztus személyében, tanításában, tetteiben, egyszóval életében érhető tetten. Ő gyakorolja a legtökéletesebben az isteni pedagógiát. Egy konkrét kultúrában élő emberekhez szól, az ő nyelvüket használja, eddigi hit- és élettapasztalatukra épít. Üzenetét minden lehetséges kommunikációs módon bemutatja kora emberének: tetteivel (gyógyításaiban, a lelkek megszabadításában, a szegényekkel és kitaszítottakkal való szolidaritásában stb.), szavaival, hallgatásaival, példabeszédeivel, mozdulataival… Tanítványait elsősorban személyes példáján keresztül vezeti el a teljesebb igazságra, a velük megélt közösség, személyes kapcsolat szolgáltatja hitének, küldetésének, istenkapcsolatának megosztásához a közeget és a szükséges alapot.122 Az emberi kapcsolatoknál is érvényes, ha valaki a másik tudomására szeretne hozni, meg szeretne vele értetni valamit, ezt több módon is megteheti: üzenhet, levet írhat, telefonálhat stb. Azonban a legteljesebb megértés lehetőségét a kölcsönös ismeretségen alapuló személyes találkozás rejti magában, amikoris a két ember figyelembe veheti a másik élethátterét, ugyanakkor pillanatnyi lelkiállapotát, élethelyzetét, érzékenységét, nyelvezetét is, amit jól ért.... Egymás belső világának, kultúrájának, fogékonyságának ismerete teszi lehetővé, hogy a közlés során érthetően fejezzék ki magukat.

Akár Jézus Krisztus „kultúrába ágyazottságára”, akár a korábbi idők kinyilatkoztatására gondolunk, érvényes a megállapítás, miszerint Isten a konkrét, bizonyos történelmi korszakokba ágyazódó eseményekben nyilatkoztatja ki magát az embernek: Isten szava konkrét kultúrákba ágyazódik bele, azokon keresztül jut el az emberhez, és az emberrel együtt azt is felemeli, megújítja. Az isteni üzenet mindig magán hordja egy adott kor kultúrájának, ezen belül nyelvezetének, gondolkodásmódjának sajátos jegyeit. Isten szava nem létezik „tiszta”, bármely kultúra hatásától mentes állapotban. Ez az oka annak, hogy pl. a Szentíráson belül beszélhetünk különböző irodalmi stílusokról, műfajokról, nyelvezetekről stb. amelyek hordozzák az Istentől kapott üzenetet, s ezek azt a kommunikációs „keretet” jelentik, amelyben eljut a későbbi korok emberéhez ez az üzenet. Tehát a kinyilatkoztatás tartalma elválaszthatatlan a különböző korok kultúrájától, amelyben testet, konkrét formát öltött. Ugyanakkor Isten szava az ember hívő válaszában is megtestesül. Isten üzenete emberi közvetítőkön keresztül jut el hozzánk, akik miután felfogták, megértették, lelkiismeretükben feldolgozták ezt az üzenetet, bensőjükben válaszoltak is az isteni szó felhívására, majd azt továbbadták másoknak. Ebben a folyamatban a továbbadott, megfogalmazott üzenetben szükségszerűen benne van az üzenetet megfogalmazó ember hite és hívő válasza az üzenetre. A továbbadott szó viseli a továbbadó hitének „nyomait”. Így Isten szava elválaszthatatlan módon összefonódik az emberi szóval.123

Vö. DV 2, 4 Vö. KÁD 140 122 Vö. CT 5; KÁD 80, 84, 109, 140, 143, 158 123 Vö. ALBERICH E., La catechesi oggi, 92-93. o. 120 121

49

Kateketikai vonatkozásai. A megtestesülés, mint az isteni pedagógia lényegi eleme több területen is inspirálója a katekézisnek.124 a) Jézus példáját szem előtt tartva a katekéták szolgálatának része, hogy úgy legyenek jelen a katekézis résztvevői között, és olyan módszereket alkalmazzanak a katekézis során, hogy a résztvevők megtapasztalhassák az előbb említett, a kommunikáció szempontjából sokcsatornás jézusi pedagógiát, vagyis katekétaként éljék mesterük pedagógiáját. b) Az iméntivel, valamint a „A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiájánál” elmondottakkal szorosan összefügg, hogy a katekézisben kulcsfontosságú helye van a katekéta személyének. Ahogyan érvényes az a megállapítás, miszerint „Jézus Krisztus az Atya igazi «módszere»”,125 úgy ennek mintájára érvényes az is, hogy „a katekéta Jézus Krisztus «módszere»”. Amilyen mértékben a katekéta megéli a jézusi életstílust, viszonyulást másokhoz, annyiban képes a tapasztalat szintjén közel hozni a katekézis résztvevőihez a krisztuskövetés szépségét és emberkiteljesítő voltát. Lényeges tehát, hogy a katekéta merje fölvállalni és megélni a személyes, testvéri kapcsolat megélését a rábízottakkal, és hitének megélésével kapcsolatos tapasztalatainak megosztását, vagyis képes legyen hitéről beszélni. c) A jézusi példa a katekézisen résztvevők személyes ismeretére, és ennek alapján hitbeli fejlődésük kísérésére is sarkall. A rendszeres kapcsolattartásról, és a tulajdonképpeni lelkivezetés lehetőségének biztosításáról van szó. d) A kinyilatkoztatást újra és újra fel kell fedezni az értelmezés-aktualizálás folyamatában. Ez magában foglalja azt a kettős erőfeszítést, amely egyrészt a múltban megfogalmazott, a kor kultúrájától befolyásolt üzenet értelmét keresi a saját korában, másrészt az akkori üzenet mondanivalóját keresi a ma élő, meghatározott kulturális közegben mozgó, érzékeny ember számára. „Korunk sajátos drámája, hogy törés állt be az evangélium és a kultúra világa között, mint ahogyan ez már a múltban is megesett” (EN 20). Ennek a szakadásnak egyik lényeges oka az a történelmi tény, hogy az elmúlt századok során a keresztény hit egy sajátos kultúrához kötődött – a nyugateurópai kultúrához, mégpedig annak középkori megnyilvánulási formájához –, amelyet a mai korban nem lehet már egyetemes érvényűnek és mindenhol elfogadhatónak tekinteni. A kereszténységnek az európai kultúrához való kötődéséből adódik egyfajta kettős idegenség a hit és a kultúra világa között. Egyik részről a missziós területek egyházai találták magukat szembe az európai kultúra nyomait erősen magán viselő keresztény üzenettel, amely megnehezítette, hogy az evangélium gyökeret verjen az adott kultúrák keretei között. Másrészről a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országokban is – és itt elsősorban Európa országaira kell gondolni – a mai evangelizációs törekvések eredményességét sokszor csorbítják a keresztény üzenetnek a korabeli európai kultúra kategóriáiban kikristályosodott formái. Ezek a megfogalmazási módok, kifejezési formák sokak számára a mai korban úgy jelenítik meg a keresztény üzenetet, mint aminek nincs mondanivalója, jelentősége az emberi élet számára. Az evangélium magvát kifejező gyakran használt kifejezések – amelyek régebbi kultúrákban kifejezőek voltak – ma sokak számára nem jelentenek semmit, sokszor csak üres szavak. Mindez avval jár, hogy a hatékony evangélizációhoz egy nyitott, mindenre kiterjedő és mély párbeszédet kell folytatnia az egyháznak a jelen kor kultúrájával és kultúráival. Igaz azonban az is, hogy a különböző kultúrák kiváló eszközök a hit újraértelmezésében és újrafogalmazásában is. A hit és a kultúra viszonya nem egy egyoldalú kapcsolat, ugyanis a keresztény hit is gazdagodhat a különféle kultúrák értékeivel. Ez – hermeneutikai szempontból – annyit jelent,

124 125

Vö. EN 19-20; KÁD 109-110; SORAVITO L., I.m., 387-389. o. MKD 10. rész bevezetője

50

hogy a különböző kultúrákban meglévő sajátos, világot, életet, sorsot értelmező fogalmak, képek, szimbólumok, kategóriák segítségével a keresztény hitet újra és újra meg lehet fogalmazni, és érthető formában kifejezni minden kor embere számára, gondolkodásmódjának megfelelően.126

e) Ahhoz, hogy Isten szava az adott helyen és időben, kultúrában és életkorban élő emberhez úgy jusson el, mint érthető, beszédes, és a konkrét embert megszólító üzenet, lényeges, hogy a katekézis során vegyük figyelembe a résztvevők életkori sajátosságait, tanulási módját, hitét (annak hiányosságait), világát, kultúráját, gondolkodásmódját, fogékonyságát, nyelvezetét stb. és ezek alapján szervezzük meg katekézisük folyamatát. f) A keresztény hitnek, így a katekézisnek is a kultúrákkal való kapcsolatában van egy alapvető kritikai, megtisztító szerepe: a katekézis feladatai közé tartozik az is, hogy a kultúrákat a bennük meglévő hibáktól, téves, az evangélium szellemével össze nem egyeztethető értékektől megtisztítsa. 4. A fokozatosság pedagógiája A „Megtestesülés pedagógiájától” elválaszthatatlan, hogy Isten fokozatosan vezeti Izrael népét, majd az egyházat a Vele való teljesebb közösség felé, a szentség útján. Abban az állapotában szólítja meg a népet, a közösséget, a konkrét személyt, amelyben éppen van. Onnan vezeti tovább lépésről lépésre, azt a tanítást adva nekik, vagy azt cselekedve velük, amire éppen szükségük van, hogy a Vele való közösség helyreálljon, illetve elmélyüljön. Jézus is kapcsolataiban, tanításában ezt az alapelvet követte, és maga az egyház is eszerint hivatott eljárni.127 Kateketikai vonatkozásai. A fokozatosság, és a vele szorosan összefüggő alkalmazkodás két lényeges gyakorlati következménnyel jár a katekézis végzésére nézve: a) egyrészt a helyi (nemzeti, egyházmegyei) viszonyokhoz és a résztvevők életkorához alkalmazkodó katekizmusok, mint a katekézis lehetséges forrásainak kidolgozásával;128 b) másrészt pedig a katekézis átfogó, különböző szintű, és a különféle korosztályokra, illetve személyi kategóriákra szabott tervezeteinek elkészítésével.129 5. A Szentlélek főszerepének, és az iránta való fogékonyságnak a pedagógiája Jézus folytatja küldetését egyházán keresztül, amit a Szentlélek vezet.130 Magának a katekézisnek is Ő a tulajdonképpeni főszereplője, az egyház, és benne a konkrét közösség, valamint a katekéta csupán az Ő eszköze.131 Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy az egyház a Lélek vezetése alatt tölti be szolgálatát és él, a katekézisre nézve két lényeges következménnyel jár:132

Vö. ALBERICH E., La catechesi oggi, 100-107. o.; KÁD 109-110; GEVAERT J., „Inculturazione”, in DizCat, 339-340. o. Vö. DV 15; KÁD 47-48, 112, 117, 143; AG 11-18. Ennek a jézusi pedagógiának iskolapéldáját rajzolja elénk a Feltámadt Úrnak az emmauszi tanítványokkal történő találkozását leíró evangéliumi szakasz (Lk 24, 13-35). 128 Vö. KÁD 134-135 129 KÁD 272-278 130 Vö. Jn 16, 13 131 Vö. KÁD 42-45 132 Vö. CT 60; KÁD 143, 146, 208; SORAVITO L., I.m., 382-383, 394-395. o. 126 127

51

a) A katekézisben elengedhetetlen, hogy neveljünk az újra való nyitottságra, a Lélek iránti figyelemre, engedelmességre és fogékonyságra, Isten hívásának alázatos meghallására és követésére, vagyis az imádságos, Istenre figyelő lelkületre. b) Mivel a hitben még vannak nyitott kérdések, az igazság birtoklása még nem teljes, a katekézisnek a közös keresés és párbeszéd lehetőségét is biztosítania kell. 6. A közösség pedagógiája Isten a konkrét embert mindig egy közösség tagjaként szólítja meg, pontosabban elsősorban egy népet, közösséget hív meg a Vele való közösségre, és azon belül az egyes embert. Az üdvösségtörténet egésze erről tanúskodik. Az egyháznak mint Isten új népének feladata a hit nevelésével kapcsolatban tehát nem csupán annyi, hogy a szóbeli vagy írásbeli tanítást továbbadja, hanem – Krisztus pedagógiájának mintájára – létével, hitéletének egészével hirdesse az evangéliumot, valósítsa meg az üdvösségre vezetést: meghívjon, befogadjon, tanítson, gyógyítson, bevezessen a keresztény életforma egészébe, szentségekben részesítsen, teret adjon a testvéri szeretet megtapasztalásának és gyakorlásának stb.133 Kateketikai vonatkozásai. Ennek a közösségi pedagógiának két fontos következménye van, amelyeket részletesebben tárgyaltam a katekézis és koinonia kapcsolatának vizsgálatakor: a) a keresztény közösség – a hiteles vagy legalábbis az arra törekvő közösség – tekinthető az első számú katekétának, ez a katekézis igazi közege, önmagában egy élő katekézis.134 A hitét láthatóan megélő, és a hit útján elindulókat befogadni és vezetni tudó közösség nélkül ugyanis nagy a kockázata annak, hogy a katekézis hatástalan, terméketlen marad.135 A keresztény közösségi fórumok közül a plébánia az, amely a legteljesebbnek mondható a keresztény nevelés erőforrásainak potenciális birtoklása tekintetében. Ez az a közeg, amely a legegységesebb és legátfogóbb keresztény élettapasztalatban részesíthet.136 b) A plébániai közösség tagjainak létszámánál fogva a kisközösségek, csoportok lesznek azok, amelyekben az egyén a keresztény élettapasztalatot, életformát, testvériséget a maga személyességében tudja megélni. A kisközösségek léte a feltétele annak, hogy a plébániai közösség egészét a közösségek közösségének lehessen mondani. Ez természetesen feltételezi azt is, hogy a kisközösségek ne legyenek egymástól elszigeteltek, hanem nyitottan, együttműködve, a többi csoporttal kommunikálva legyenek jelen a plébánián.137 *** Az isteni pedagógiának, mint a kateketikai pedagógia inspirálójának gyakorlati vonatkozásai három kulcskérdés köré csoportosíthatóak. Ezek pedig:

Vö. KÁD 46-48, 141; MKD 4.1. SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, 395-396. o. Vö. CT 16; KÁD 78, 141, 143 135 Vö. CT 24 136 Vö. KÁD 257; MKD 4.1.; ESTEPA LLAURENS J. M., „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: ECC, 475-489. o. 137 Vö. MKD 4.1. 133 134

52

1) Hogyan szervezzük, tervezzük meg a katekézis menetét hosszabb (azaz több hónapra, évre előrevetítve), valamint rövidebb távon (a katekézis-foglalkozások szintjén) gondolkodva? 2) Milyen lényeges tulajdonságokkal, képességekkel és ismeretekkel rendelkezzék a katekéta, aki a katekézis-csoport egésze, és benne az egyes tagok fejlődéséért közvetlenül felelősséget vállal? 3) Miben áll, és hogyan tudja a katekéta elősegíteni a katekézis-csoportnak mint egésznek a fejlődését, kibontakozását? A három kérdéskör közül az első az, amelyik szorosabb értelemben érinti a katekézis módszertani, gyakorlati vonatkozásait. Evvel foglalkozik a kateketikai programozás. A katekéta személyéről és szerepéről e tanulmány egy külön részében lesz szó. A csoportvezetéssel, csoportfejlődéssel kapcsolatos alapismeretekkel pedig a katekéták képzésének egy másik területe foglalkozik.

53

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez

Vesd össze a fejezet elején feltett 2. kérdésre adott válaszod elemeit a fejezetben szereplőkkel! 1. Melyek a közös és eltérő vonások? 2. Mi az, amit erőteljesen megtapasztaltál Isten pedagógiájából? 3. Mi az, ami kimaradt ebből a tapasztalataid során? Mi lehetett ennek az oka? - UDVARDY GY., A Biblia a hitoktatásban. A serdülőkor metodológiája, Márton Áron Kiadó, Budapest, 1998, 70-77. o. - SESBOÜÉ B., Krisztus pedagógiája. Az alapvető krisztológia elemei, Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 19-43. o.

54

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

Gondolj vissza hited eddigi fejlődésére, történetére! 1. Válaszold meg minél konkrétabban: mi mindenen keresztül jutottál új felismerésekre, igazságokra, „lelki táplálékra” Istent, a Vele való kapcsolatot illetően hited története során!? Mihez, kihez (események, olvasmányok, személyek stb.) kötődnek ezek? 2. Milyen kapcsolatod volt, van a Szentírással? Milyen volt ez a kapcsolat a korábbi katekézis-tapasztalataid során? (Hogyan használtátok?) Hogyan, milyen szemmel tekintesz jelenleg a Szentírásra? (Próbáld megfogalmazni egy mondatban!) Hogyan olvasod most? (Milyen rendszer szerint? Milyen módon?)

55

„Istenben újabb tengereket fedezhetünk fel, minél többet hajózunk.” (F. L. di León)

4. A katekézis forrásai és alkalmazásuk alapvető szempontjai

Isten szava az Ő kinyilatkoztatása Önmagáról, az emberhez való viszonyáról, a vele való tervéről. A katekézis feladata, hogy Isten szavát hatékonyan segítse közelebb jutni a hívőhöz és közösségéhez, hogy hitük mélyüljön. A katekézis céljainak eléréséhez szükségünk van egy sajátos pedagógiai szemléletre, amely irányt mutat a konkrét teendők „hogyan”-jának megválaszolásához. Ezt tekintettük át az előző fejezetben. A célhoz jutás feltételezi azt is, hogy a katekézis résztvevői kifejezett módon találkozzanak Isten kinyilatkoztatásával. Ez a feladat igényli, hogy tisztázzuk: Mi is az a kinyilatkoztatás? Melyek a katekézis forrásai? Milyen szempontok alapján tudjuk őket alkalmazni? A kinyilatkoztatás jelentésének leírásánál a lényegi elemek fölsorolására törekszem, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a megfelelő kateketikai, gyakorlati következtetéseket levonjuk. 1. Isten kinyilatkoztatása és ennek különböző útjai: a katekézis forrásai138 Isten az emberiség számára fokozatosan fedi fel kilétét, és az emberrel való tervét, szeretetmeghívását. Ennek az önkinyilatkoztatásnak Jézus Krisztus a csúcsa, és végső állomása: Őt követően, hozzá képest Isten semmi lényegi újdonságot nem közöl az emberiséggel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jézus Krisztus feltámadását követően az egyház feladata – egyszerűen kifejezve – csupán annyi lenne, hogy korszakról korszakra ismételje Jézus szavait. A Megváltó személyében, életében és tanításában Isten olyan kritériumokat, biztos pontokat adott, amelyek lehetővé teszik, hogy megértsük és elmélyítsük szavát a jelenben és a jövőben is, a titkát még teljesebben megismerjük, éljük és továbbadjuk. Avégett, hogy Isten szeretetmeghívása állandó, folyamatos, és hogy szava megérthető megszólítás legyen az emberiség történelmének minden időszakában, Isten Szentlelke által

Vö. VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o.; BISSOLI C., „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio, 111-137. o. a Szerzők a Dei Verbum dogmatikai konstitúció alapján tisztázzák a Szentírás és a hagyomány közötti kapcsolatot. Bissoli kitér néhány gyakorlati, kateketikai következményre is. Vö. még: KÁD 39-41 138

56

működik, és vezeti a Rá figyelők közösségét. Evvel a folyamatosan jelenlévő isteni megszólítással függ össze, hogy többféle út, kommunikációs csatorna létezik, amelyeken keresztül az ember találkozhat Isten megszólító szavával, és válaszolhat rá. Ezek közül a két legfontosabb a Szentírás és az egyház hagyománya. Isten szava tehát maga a kinyilatkoztatás eseménye, amely minden kor embere számára jelen van, és ez a jelenlét két úton valósul meg: a Szentíráson mint a hit könyvén, valamint az egyházi hagyományon keresztül, amely az élő egyház megnyilvánulásait, jeleit foglalja magában, amelyen keresztül az egyház közvetíti és aktualizálja Isten szavát. Minden kor istenhívő emberének meggyőződése, hogy a világon minden Istenről beszél, akkor is, ha alkalmasint kritikus értékelésre, mérlegelésre van szükség ahhoz, hogy jelenlétének, működésének jeleit felismerjük. A természet, a nagy világvallások, az emberiség alkotásai mind magukban hordozzák „Isten szavának magvait”. Vagyis maga a teremtett világ is olyan kommunikációs csatorna, amelyen keresztül Isten ma is szól hozzánk.

Mindez azt is jelenti, hogy a jelen kor is a kinyilatkoztatás ideje, amennyiben a Szentléleknek köszönhetően növekszünk a Jézus Krisztusban kiteljesedett, nekünk adott isteni szó egyre teljesebb megértésében és a válaszadás képességében. A kinyilatkoztatás folyamatos megértésnek három fő útja van: egyrészt a hívők közösségének a kinyilatkoztatásra vonatkozó reflexiója (a hívő közösség kutatja, értelmezi, megéli Isten szavát), az Istennel bensőséges kapcsolatot élő emberek (szentek, prófétikus személyek) intuíciói, harmadrészt pedig a teológiai kutatástokat alapul vevő Tanítóhivatal megnyilatkozásai.

Avégett, hogy világosan lássuk, milyen forrásokat használhatunk a katekézisben, tekintsük át az alábbi kérdéseket: 1. Mi az egyházi hagyomány? 2. Hogyan tekintsünk a Szentírásra mint a katekézis egyik (fő) forrására? 3. Miben áll e kettő kapcsolata? 1.1. Az egyházi hagyomány Az egyházi hagyományban – az apostoli kor óta – Isten szava, kinyilatkoztatása élő, személyes kapcsolatokon keresztül közvetítődik139 (szemben a Szentírással, ahol rögzített, írásos formában). Ez a hagyomány több célt is szolgál: a kereszténység gyökereihez, forrásaihoz történő folyamatos viszatérést, és az ebből való táplálkozást; Isten szava jelentésének keresését a jelenben és a jövőben (Hogyan értsük jól a mában? Ez mit kér tőlünk? stb.); harmadrészt pedig mindezek közvetítését, átadását, áthagyományozását elsősorban az egyház közösségén belül az újabb generációkra, a hit útját járókra, másodsorban pedig a nem hívő, nem keresztény embertársak felé (az első evangelizáció folyamatában). Ez a harmadik feladat (a kinyilatkoztatás áthagyományozása) maga is többféle úton, kommunikációs csatornán történik, amelyek egyben jelzik az egyházi hagyomány tartalmát is. Az egyházi hagyomány tartalma egyrészt magának az egyháznak mint közösségnek az élete: azáltal és azt közvetíti, ahogyan és amilyen mértékben a közösségek és az egyes keresztények megélik és szóban is hirdetik Isten kinyilatkoztatását. Az egyház és a keresztények élete és szavai beszélnek (vagy éppenséggel elrejtik) Isten tervéről a ma emberének is.

139

Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 12.

57

A kinyilatkoztatás közvetítése szempontjából kitüntetett szerepük van a történelem során élt (és mai is élő) tanúságtevő embereknek, avatott vagy nem avatott szenteknek, akiknek életében a kinyilatkoztatás tapasztalható, egészen konkrét módon aktualizálódik, „tetten érhető”. Ennélfogva ők az adott, és sokszor a későbbi korok emberei számára is az istenkapcsolat megélésének modelljeivé válnak. Tartalma másrészről az egyház kultikus élete, vagyis mindazon ünnepek, amelyekben Isten szava is közvetítődik (a szentségekben történő részesedés, a különféle liturgikus cselekmények, az ezen belüli pérdikáció, imádságok stb. során). Harmadrészt tartalma az egyház hivatalos tanítása (doctrina), amellyel többféle úton találkozhat az ember, pl. a tanítóhivatali útmutatásokon, a hivatalosan kinyilvánított dogmákon, a különféle katekizmusokon stb. keresztül. Fontos megjegyezni, hogy az egyház tanítása minden esetben a hívő közösség által megélt hitre reflektál, azt tanulmányozza, azt fejti ki tételes formában (azért tanítás, mert hiszi az egyház közössége, és nem azért hiszi, mert tanítás). 1.2. A Szentírás mint a katekézis forrása A Szentírás könyvei (az újszövetség könyveire kell gondolnunk) az első keresztény közösségek életéből nőttek ki. Az apostoli és az azt követő közösségek abból a hitből, és annak a hitnek megfelelően éltek, amelyet az apostolok közvetítettek feléjük: az élő, apostoli hagyományból. Ezt eleinte nem rögzítették írásos formában, hanem maga a közösség élete, igehirdetése, ünneplése volt az, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatása (szava) elérte az egyes embert. Az idő múlásával felmerült az igény arra, hogy írásos formában is rögzítsék a kereszténység kezdeteinél meglévő istenkapcsolat, hit és életvitel alappilléreit, hogy a Megváltóval közösségben élő, és a Benne való hitet hitelesebben közvetítő apostolok eltávozásával is álljon a későbbi keresztény közösségek rendelkezésére olyan kitüntetett, a maga nemében egyedüli, dokumentált viszonyítási pont, amelyhez mindig vissza lehet térni, és amely visszatérés garancia lehet a megélt hit hitelességének biztosításához. A Szentírás tehát maga is a korabeli egyházi hagyományból született, annak egy kitüntetett láncszeme, és biztos viszonyítási pont magának a későbbi hagyománynak a hitelességét illetően is. A keresztény közösség – a Zsidó levélben szereplő meggyőződéssel összhangban, miszerint „Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz…” (Zsid 4, 12a) úgy tekint a Szentírásra, mint a hit könyvére, amely lehetőséget teremt az Isten személyes meghívásával való élő találkozásra, a Vele történő párbeszédre. Ebből adódik, hogy a Szentírás a katekézisnek is kitüntetett forrása.140 1.3. Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata Összegezve az eddig elmondottakat kitűnik, hogy Szentírás és hagyomány egymást feltételező és egymásra kölcsönösen ható utak, amelyeken keresztül Isten önközlése eléri az embert. Ez az egymásra hatás a keresztény közösségen belül, annak életében történik: a korai közösség életéből születnek a szent szövegek, amelyek a közösség későbbi élete és hite

140

Vö. MKD 1.3.1., 7.1-7.2.; KÁD 127

58

számára alapvető viszonyítási pontok maradnak; az egyházi közösség lesz az továbbá, amely a Szentlélek vezetésével egyre mélyebben értelmezi ezeket az írásokat, és teszi elérhetővé a hívő közösség számára. A Szentírás szerves részévé válik magának a hagyománynak is, amennyiben pl. a liturgikus cselekményekben központi szerepe van, a tanítás alapjául szolgál, illetve az egyén és a közösség életének ihletője. *** Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy a katekézis forrásai a következők:141 - kitüntetett és elsődleges módon a Szentírás; - a liturgia (maga a liturgikus ünneplés, a liturgikus szövegek, az imádságok, stb.); - az egyház élete (jelen élete, története, egyházatyák írásai, lelki írók művei, a mai keresztények, a régi és a mai idők szentjeinek tanúságtétele stb.); - az egyházi tanítóhivatal útmutatásai (hitvallások, katekizmusok, zsinati dokumentumok stb.); - a teológiai kutatás felismerései; - a különböző kultúrákban és társadalmakban, a mindennapi életben fellelhető igaz vallási és erkölcsi értékek. Mindezekből a forrásokból meríthetünk, amikor a katekézis megtervezése során annak tartalmát állítjuk össze, akkor is, ha nem tekinthető mindegyik egyenértékűnek, és nem helyettesíthetik egymást. Bizonyos katekézis-formák céljaiknak megfelelően előnyben részesítik egyik-másik forrást a többihez képest, másoknál pedig ezek kiegyensúlyozotabban jelennek meg.

1.4. Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás Ezen a ponton célszerű megállni egy szóhasználatbeli tisztázás erejéig. A katekézis forrásai foglalják magukban a katekézis tartalmát. Ez a tartalom kétféle természetű: egyrészt dokumentumok formájában fellelhető (Szentírás, katekizmusok, tanítóhivatali megnyilatkozások stb.), másrészt pedig átélt/átélhető eseményeken, tapasztalatokon keresztül jut el hozzánk (liturgián részvétel, közösségi életbe bekapcsolódás, imaélet stb.), hiszen az átélt események – ha reflektálunk a bennük átéltekre, világossá válik, hogy – üzenetet, igazságot hordoznak magukban Istenről, közösségről, kapcsolatról… Ennek a pontosításnak a katekézis konkrét szervezése szempontjából van jelentősége. Ha ugyanis a katekézis tartalmát pusztán – a szokványos értelemben vett „tartalommal rendelkező” – írásos dokumentumok között keressük, könnyen kizárjuk a katekézis résztvevőit az Istennel történő találkozásnak a tapasztalatokon keresztüli lehetőségéből. Emiatt a továbbiakban, amikor a katekézis tartalmáról lesz szó, mind a dokumentált, mind pedig az „átélendő” forrásokat értjük alatta. Evvel összhangban használjuk a katekézis konkrét megszervezését szolgáló kateketikai programozás leírásánál a „dokumentumok” és „élmények/tapasztalatok” kifejezéseket (annak tudatában, hogy ez a két forma nem minden esetben különíthető el egymástól).

141

Vö.ÁKD 45; CT 27-28; KÁD 95; MKD 1.3.; ALBERICH E., „Fonti della catechesi” in: DizCat, 281-283. o.

59

2. A tartalomrendezés alapelvei A katekézis tartalmára vonatkozó egyik alapvető kérdés az, hogy „Milyen rendező elvek alapján válasszuk ki a konkrét tartalmat a katekézis forrásai közül?” Ez elsősorban a kateketikai tervezés és programozás folyamatában lényeges kérdés. Az evvel kapcsolatos alapelvek a következők: 1. A katekézisnek a keresztény örömhír teljességét, vagyis annak minden lényeges elemét kell közvetítenie (integritás-elv).142 2. Az igazságok hierarchiájának elve. Nem minden hitigazságnak van ugyanakkora súlya és jelentősége, ahogyan azt a különböző időkből származó hitvallások is tanúsítják. Ez az elv különösen jelentős az ökumenikus párbeszéd, és az arra történő nevelés szempontjából.143 Ezen alapelvek gyakorlati alkalmazását segíti, hogy a katolikus egyház elénk tárja, melyek azok a főbb témák, amelyek tárgyalása szavatolja e két alapelv érvényesülését.144 Mindkét alapelv fontos, de nem kizárólagos. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról a pedagógiai irányelvről, miszerint figyelembe kell vennünk a katekézisen résztvevők hitbéli és emberi fejlődésbeli állapotát is. A hittel kapcsolatos ismeretek elsajátítása együtt kell, hogy haladjon a hit elmélyülésének folyamatával. Emiatt szükséges figyelembe vennünk a harmadik és negyedik alapelvet is. 3. A „nem kifejtett” integritás elve, amely a katekézisben résztvevőkhöz való alkalmazkodás következménye. A hívő ember úton van a teljesebb, mélyebb hit felé. Ez a hit fejlődik, miközben az ember az adott életszakaszát éli gyermekként, fiatalként vagy felnőttként, illetve fejlődik egyik életszakaszból a másikba lépve is. Ennek megfelelően szükséges, hogy a katekézis a keresztény üzenetet olyan módon közvetítse, hogy az a résztvevők kulturális, értelmi és lelki felkészültségéhez igazodjék, másrészt pedig, hogy ezt az üzenetet fokozatosan fejtse ki. Ugyanis a hitismeretek integritása a katekézisben nem azt jelenti, hogy minden hitigazságot a maga teljességében és mélységében – kifejtve a legapróbb részletekig – kellene átadni a katekézisben résztvevők számára, hanem azt, hogy a fontos hitigazságokról szó van, de anélkül, hogy azokat, a bennük feltáruló mély igazságokat a maguk teljességében kifejeznék. Egyszerűen szólva: a katekézisben szó van minden lényegesről, de nincs kifejtve minden. A hitigazságok további kifejtésére a katekézisen résztvevő hitének mélyülésével, emberi növekedésével párhuzamosan, fokozatosan van lehetőség.145 4. A fokozatosság elve, amely szintén a hit fejlődéséhez történő alkalmazkodással függ össze. Az előző alapelv arra vonatkozik, hogy egy hosszabb időszak felöleli a fő hitigazságok összességét, a fokozatosság elve pedig arra, hogy ezen az időszakon belül úgy válasszuk ki és rendezzük el a tartalmi részeket, hogy azok a fejlődés sajátos logikája szerint egymásra épüljenek.146 A katekézis konkrét megtervezése és szervezése során mind a négy alapelvnek érvényesülnie kell.

KÁD 111; CT 30 Vö. KÁD 114; ÁKD 43; UR 11 144 Vö. KÁD 94-118 145 Vö. KÁD 112; ÁKD 38 146 Vö. KÁD 118 142 143

60

3. A Szentírás és más források alkalmazása a katekézisben Ha az előzőekben felsoroltak képezik a katekézis forrásait, és ha figyelembe vesszük a katekézis sajátos céljait, joggal vetődik fel a kérdés, hogy hogyan alkalmazzuk a szóban forgó forrásokat a katekézisben? Erre a kérdésre keressük a következőkben a választ. 3.1. A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai A Szentírásnak mint forrásnak az alkalmazása összhangban van a katekézis céljával, vagyis a hit mélyítésével. Használata tehát nem öncélú: nem azért fő forrása a katekézisnek, hogy megismerjük magát a Szentírást, annak egyes szövegeit (egyszerűen szólva, hogy tanítsuk, megtanítsuk, megtanuljuk), hanem azért, hogy a Szentírással történő találkozás a konkrét ember hitének, istenkapcsolatának fejlődését szolgálja.147 Ez természetesen meghatározza a Szentírás alkalmazásának egészen gyakorlati szempontjait is, amelyekről kicsivel lejjebb szó lesz. A mindennapos pasztorális és kateketikai gyakorlatban számos, sok esetben talán banálisnak tűnő kérdés is felmerül az emberben a Szentírás használatával kapcsolatban, mint pl.: Mire való a Szentírás a katekézisben? Hogyan használjuk? A hitigazságok alátámasztására? Szemléltetésre? Vagy: Használata abban áll, hogy a biblikus kutatások eredményeit egyszerű, népszerűsítő módon megismertetjük a résztvevőkkel? Vagy abban, hogy imádságban olvasva a szövegeket megosszuk mindazt, amit bennünk életre hívnak, ami eszünkbe jut velük kapcsolatban? Stb. Mindezen, és az ezekhez hasonló kérdések megválaszolása érdekében áttekintjük azokat a szempontokat, amelyek a Szentírás katekézisen belüli alkalmazására vonatkoznak. 3.1.1. A Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai A katekézis céljából és a Szentírásnak az egyház által vallott felfogásából adódik néhány egymástól nehezen elválasztható, a gyakorlatot döntő módon meghatározó szempont (kritérium), amelyek megrajzolják azt a keretet, amelyen belül, és amelyeknek megfelelően fontos, hogy találkozzék a katekézisen résztvevő a Szentírással.148 • A SZENTÍRÁST A MAGA EGÉSZÉBEN ÉS OBJEKTIVITÁSÁBAN IS MEGISMERNI MINT A HIT KÖNYVÉT (MINT EGYFAJTA DOKUMENTUMOT). A Szentírás katekézisen belüli használata nem naív, szubjektivista szövegolvasást jelent (Mit mondanak nekem itt és most a szöveg adott sorai, szavai anélkül, hogy ismerném a szövegek hátterét, világát stb.?). Az egyes bibliai szövegek helyes értésének feltétele, hogy a katekézis résztvevőinek legyen magáról a Szentírás egészéről is – természetesen életkornak megfelelő – átfogó, ugyanakkor elegendő, fokozatosan mélyülő, objektív ismerete. Ez jelenti többek között a bibliai korok történelmének, kultúrájának elemi ismeretét; a különféle, Bibliában fellelhető könyvek és irodalmi műfajok megismerését. Annak elsajátítását, hogy mit jelent a Szentírás a zsidó-keresztény vallásban (egy közösség hagyománya, közös hitbeli emlékezete az üdvtörténet

Vö. MKD 7.3.2. Az alábbi szempontokat részletesebben ld. Religio 126-131.o.; BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, in: DizCat, 82-85. o.; PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998, 79-90. o. Vö. még FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995, 98-106. o. 147 148

61

főbb eseményeinek, személyiségeinek stb. felvonultatásával), amely emberek millióinak adott és ad viszonyítási alapot az élethez, a vallásos életvitelhez. Annak megismerését, hogy alapvetően Isten és az ember kapcsolatáról, az ember végső rendeltetéséről, a legalapvetőbb létkérdésekről, az ember-Isten kapcsolat kiemelkedő, legtisztább megjelenítőjéről: Jézus Krisztusról (életének főbb eseményeiről és tanításáról) beszél. Annak felismerését, hogy a Szentírás a jelen kor számára is prófétai szereppel rendelkezik: kritizál, felhív, utat mutat (mint értékrendszer hordozója), ennélfogva megszólítja és meghívja a konkrét, mai embert is stb.

• A SZENTÍRÁST A KATEKÉZISBEN AZ EGYHÁZ HITE SZERINT OLVASNI, ÉRTELMEZNI. Ez több konkrétumban is kifejeződik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a katekézis résztvevői a szent szövegek értelmét keresve avval találkozzanak, ami az egyház hitét tükröző tanítás. A bibliai szövegek értelmezésénél ettől világosan el kell különítenünk, jeleznünk, ami egyes teológusok, biblikusok személyes véleménye.149 Az egyház hite szerint olvasni egy adott bibliai szöveget azt jelenti, hogy a szöveg elsődleges jelentésén túl annak mondanivalóját Jézus Krisztus és egyháza misztériumának fényében keressük. Más szavakkal kifejezve: a katekézisben az adott szentírási szöveggel kapcsolatban elő kell, hogy kerüljenek a következő kérdésekre adott válaszok is: Mit mond az adott szöveg Isten üdvösségterve és az üdvtörténet egészének szempontjából? Mire mutat rá mindebből? (Hogyan hozható vele kapcsolatba? Hogyan készíti elő vagy éppen teljesíti be? Milyen kapcsolatban áll Jézus Krisztus személyével, küldetésével?) Vagyis a szöveg teológiai értelmének megismeréséről van szó.150 A Szentírásnak az egyház hite szerinti olvasata a katekézisen résztvevők részéről alázatos hozzáállást, az új felismerésére és befogadására vonatkozó nyitottságot, vagyis imádságos, az Isten hívása szerinti változásra való hajlandóság lelkületét feltételezi. • A SZENTÍRÁST AZ EGYHÁZ ÉLETÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN OLVASNI ÉS ÉRTELMEZNI. Ez a szempont két területen jut érvényre. Egyrészt a katekézis résztvevői a Szentírás egészének és egyes elemeinek megismerése során egyre teljesebben kell, hogy lássák és tapasztalják, mi a kapcsolat a Szentírás és az egyház liturgikus ünneplése között, hogyan jelenik meg a Biblia, és a belőle kirajzolódó hit és istenkapcsolat a keresztény közösség mai szent liturgiájában: annak szövegeiben, imádságaiban, szimbólumaiban, gesztusaiban, a liturgikus év menetében stb. Evvel szorosan összefügg a másik terület is: egyre világosabban látni és megláttatni a katekézisben, hogyan jelenik meg és hogyan hat a keresztény közösség és egyén életében az örömhír, és a Szentírásból kiolvasható hit? Ez a szempont a Szentírás „hatástörténetére” vonatkozik, vagyis mindarra, ami az egyház – és tágabban a társadalom, kultúra – régebbi és jelenkori történelmében a Szentírásnak köszönhetően kialakult, fejlődött. Egészen konkrétan gondolhatunk itt az evangélium tanúságtevőinek, szenteknek az életére, akiknek életét gyökereiben átformálta és formálja mai is a Szentírás (Mivel jár, ha az evangélium szerint kezdek el élni?), a különféle lelkiségekre, vagy a biblikus ihletettségű művészeti alkotásokra stb. • HAGYNI, HOGY A SZENTÍRÁS „BESZÉLJEN”! A szent szövegek katekézisen belüli alkalmazásának egyik alappillére, hogy a résztvevők találkozzanak avval a szentírási mondanivalóval, amit a szövegek eredetileg, a szent szerzők (vagyis rajtuk keresztül Isten) szándéka szerint közvetíteni akarnak.

149 150

Vö. CT 61 Vö. MKD 7.2-7.3.

62

Lehet, hogy ez a kritérium mindenki számára kézenfekvő, azonban nemritkán találkozhatunk avval, hogy a bibliai szövegek elemzéséből, feldolgozásából nem minden esetben az „kerekedik ki”, amit azok valójában üzennek, hanem saját elképzeléseinknek, hozzáállásunknak, személyes tapasztalatainknak, sokszor előítéleteinknek köszönhetően – legjobb szándékunk ellenére is – eltorzítjuk, vagy egyenesen megmásítjuk a szövegek mondanivalóját. A szentírási szakasz valódi, eredeti üzenetével akkor találkozhatnak a katekézis résztvevői, ha a foglalkozást megelőzte a katekéta részéről a szöveg egzegetikai tanulmányozása (a szöveg keletkezésének körülményei, a használt főbb fogalmak értelme, a szerző kiléte, helyzete, a szöveg nyelvezete, szerkezete stb.) – és az erre alapuló elmélkedése, imádsága –, amely alapján kirajzolódik a szöveg lényegi üzenete (kérügma). Ez lesz az, aminek a résztvevőkhöz való eljutását segíti a szöveg katekézisen belüli feldolgozásának módja. Ez a kritérium tehát – egyszerű szavakkal kifejezve – arról szól, hogy segítjük felszínre kerülni a szövegek eredeti, hiteles mondanivalóját, és nem mi beszéljük beléjük, hogy mit mondjanak nekünk. Ez az egzegetikai elemzés a szöveg korábban említett teológiai értelmével és az egyház mai életére tett hatásnak és jelenlétének megismerésével együtt jelenti a szöveg katekézisen belüli tanítását. • A SZENTÍRÁS ÜZENETÉT KAPCSOLATBA HOZNI A KATEKÉZIS RÉSZTVEVŐINEK ÉLETÉVEL. A Szentírás használata is – a korábban elmondottaknak megfelelően – a katekézisen résztvevő konkrét emberek hitének elmélyítését szolgálja. Ennek megfelelően a katekézis nélkülözhetetlen feladata, hogy világossá tegye a résztvevők számára a kapcsolódási pontokat a szöveg és az ő világuk, a szöveg üzenete és az ő életük, istenkapcsolatuk, életproblémáik, a bibliai ember tapasztalata és az ő tapasztalataik között. Másképpen kifejezve: világossá tenni, hogy a bibliai emberek története a mi történetünk is, az ő keresésük és felismeréseik a mi keresésünk és az ezeknek megfelelő isteni válaszok.151 (Ez tehát a Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának hermeneutikai dimenziója.) 3.1.2. Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások Mindezeket az alapelveket a katekézis megszervezése és a korrekt kateketikai kommunikáció, vagyis a megfelelő didaktikai eljárás során ültethetjük át a gyakorlatba: avval, ahogyan megválasztjuk az életkornak, élethelyzetnek, hitállapotnak megfelelően a katekézisben a biblikus vonatkozású tartalmi részeket (az előkerülő szentírási szövegeket, az ismereteket magáról a Bibliáról stb.), ahogyan felépítjük a katekézis-foglalkozásokat, amilyen nyelvi/kommunikációs eszközökkel élünk stb.152 Ezeket a kérdéseket a „Kateketikai programozás egymást követő lépései” című fejezetben, illetve az életkoronkénti katekézis-módszertanban tárgyaljuk részletesebben. Az előző pontban felsorolt, a Szentírás alkalmazására vonatkozó alapelvek gyakorlati megvalósításával kapcsolatban számos félrecsúszás, hiba, a nem korrekt eljárás veszélye is fennáll. Ezek mindegyike értelemszerűen abból adódik, hogy az említett szempontok, kritériumok egyikét-másikát (vagy egyes szempontok bizonyos elemeit) figyelmen kívül hagyjuk. Így például – hogy csak a legfontosabbakat említsük – hibát követünk el, ha:153

Vö. MKD 7.3.2. Vö. U.o. 153 Vö. Religio 126-131.o.; BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, 82-85. o. 151 152

63

-

-

-

-

a Szentírást úgy mutatjuk be a katekézis résztvevőinek, pusztán mint a kultúra egy „termékét”, és csak mint irodalmi alkotást vizsgáljuk. A katekézisben ezt kiegészítve – a korábbiakban írtaknak megfelelően – a Szentírás hívő, imádságos megközelítése alapvető, amelytől ha eltekintünk, éppen a kateketikai jelleg vész el a folyamatból. „eszköziesítjük” a szent szövegeket, azaz nem azt az üzenetet tulajdonítjuk nekik, mint amit valójában közölni akarnak, vagy eltorzítjuk mondandójukat, vagyis mást mondatunk ki velük, mint amit valóban üzennek (pl. elmoralizáljuk az üzenetét, holott nem az erkölcsi intés lenne az elsődleges mondandója; valamilyen ideológiai elképzelés igazolására használjuk fel; elpszichologizáljuk az üzenetet a szereplők viselkedését elemezve, elterelve így a figyelmet esetleg magáról az örömhírről stb.). a szöveggel való foglalkozás kimerül az egzegetikai elemzésben és nem lesz világos, hogy a szöveg „értünk, a mi üdvösségünkért” kinyilatkoztatott üzenet. Vagyis, ha hiányzik a föntebb utolsóként említett hermeneutikai dimenzió. nem az életkornak, hitállapotnak, érzékenységnek, fogékonyságnak megfelelő szövegeket, illetve ezek bemutatását, értését és személyessé tételét segítő kommunikációs eszközöket használunk. Ezek azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy egyrészt érthetetlenné válhat a résztvevők számára a bibliai szöveg, másrészt pedig, hogy idegenné válik számára az egész bibliai világ. (Hiszen, ha valakinek huzamosabb időn keresztül az a tapasztalata a szentírási szövegekkel kapcsolatban, hogy érthetetlenek, és/vagy nem mondanak semmit, vagy csak nagyon keveset a személy életére és hitére vonatkozóan, a Szentírás könnyen válik életidegen, holt betűvé, amivel éppen ezért „nem is érdemes foglalkozni”.) a résztvevőkből hiányzik, vagy nem tudatosul a szükséges hozzállás. Szentírási szöveggel csak úgy érdemes foglalkozni, ha az ember hajlandó a valódi találkozásra, amely többek között attól igazi, hogy változásra, pontosabban fejlődésre, növekedésre késztet. Bár a hiedelmeink föladása, elképzeléseink esetleges módosítása olykor nehéz és fájdalmas, a hit- és szeretetbeli növekedés csak ezen keresztül lehetséges.

3.2. A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása A hagyomány része az egyház élete és liturgikus tevékenysége is. Ez a katekézisre nézve néhány gyakorlati következménnyel jár. Mivel a katekézis Isten szavának (kinyilatkoztatás) hatékony eljutását szolgálja a hívők közösségéhez, és ez a kinyilatkoztatás a hagyományon keresztül is felkínálja magát, a katekézisben fontos élni a hagyomány minden területe által nyújtotta hitmélyítési lehetőségekkel. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hitmélyítés folyamata megkívánja, hogy a katekézis résztvevői a katekizmusok, tanítóhivatali megnyilatkozások mellett, az egyház ünnepi tevékenységén, valamint a közösség életében való részvételen keresztül is találkozhassanak Isten szavával. Más szempontból megközelítve: a köznapi értelemben vett tanuláson, közös reflexión, elmélyedésen kívül a különféle közösségi, liturgikus stb. eseményeken való részvétel szerves részét képezi az Isten élő, meghívó szavával való találkozásnak, ezért fontos, hogy a katekézis megszervezése során számoljunk a különféle tapasztalatok adta lehetőségekkel. (Erre részletesebben kitérünk a katekézis megszervezésének témájánál).154

154

Vö. KÁD 152, 153, 158

64

Az egyházi hagyomány dokumentált elemeinek alkalmazására vonatkozóan egyrészt a „Tartalomrendezés alapelvei” címszó alatt elmondottak az irányadók, másrészt pedig a következőkben előkerülő, a katekizmusok használatát összegző szempontok. 3.3. A katekizmusok használata A katekizmusok155 ma a katekézisnek egy lehetséges forrását jelentik. Másodlagos – hiszen az elsődleges a Szentírás –, és nem kizárólagos, viszont lényeges forrását. Közülük a Katolikus egyház katekizmusának, valamint a helyi katekizmusok szerepére térek ki. A KEK célja a katolikus hitről és erkölcsről való tanítás egységes és rendszerbe foglalt bemutatása.156 Rendeltetése elsősorban abban áll, hogy a helyi (nemzeti, egyházmegyei) szinten elkészített katekizmusokhoz mérceként, biztos viszonyítási, hivatkozási pontként szolgáljon. Másodsorban pedig abban, hogy a hitük bizonyos kérdéseiben választ kereső keresztény számára használható forrás legyen.157 Ez a dokumentum tehát alapvetően nem a konkrét katekézis számára készített katekizmus. Ezt jelzi az is, hogy nem tartalmaz konkrét utalásokat, javaslatokat a közösségi vagy egyéni használatát illetően, továbbá felépítése, nyelvezete, szemléltetése, grafikai megoldásai sem pedagógiai és kateketikai célok szem előtt tartásával készültek. A helyi (nemzeti, egyházmegyei szinten a KEK tartalmával összhangban készült) katekizmusok azt a célt szolgálják, hogy az adott korban és kultúrában élő embert érthető, megszólító, életközeli módon segítsék találkozni Isten meghívásával. A helyi katekizmusok tehát inkulturált (az adott kultúrába ágyazott) dokumentumok, amelyek többségükben – éppen gyakorlati rendeltetésüknél fogva – pedagógiai, kateketikai szempontokat figyelembe véve lettek összeállítva, és gyakorlati útmutatásokat is adnak a tartalom feldolgozását illetően.158 Hazánkban a nemzeti szintű katekizmusok még kidolgozásra várnak.159 A magyar szóhasználatban a „hittankönyv” és „katekizmus” szavak gyakran szinonimaként fordulnak elő, illetve magukat a konkrét kiadványokat is két, eredetileg eltérő szolgálat végzése során is alkalmazzák. Megtévesztő ez a szóhasználat. Amennyiben abból indulunk ki, hogy külön igeszolgálat az iskolai vallásoktatás („iskolai hittan”), és külön a katekézis – ahogyan erről az I. fej. fogalmi tisztázásainál szó volt –, annyiban az iskolai keretek között folyó tevékenység szolgálatában álló könyveket nevezhetjük „hittankönyveknek”, és a katekézis szolgálatában állókat „katekizmusoknak”. Mivel más feladatot töltenek be, jellegük is eltérő lesz.

3.4. Teológiai kutatás A teológiai kutatások eredményei részét képezhetik a katekézisnek, hiszen – a korábbiakban említetteknek megfelelően – a katekézis nem pusztán biztos igazságok elsajátítását jelenti, hanem a kinyilatkoztatás mélyebb igazságának keresését is. Ennélfogva helye van benne az újabb kutatások megismerésének is. Evvel kapcsolatban azonban egy lényeges kritériumot figyelembe kell venni: világosan jelezni kell a katekézis folyamatában – ez értelemszerűen elsősorban a fiatalok és felnőttek

A szó jelentését ld. az I. fejezetben. Vö. KÁD 121; MKD 1.3.5. 157 Vö. KEK 10. o. 158 Vö. KÁD 131-136 159 Vö. MKD 12. rész. A hazánkban jelenleg forgalomban lévő, különböző korosztályok katekézisét szolgáló katekizmusokat részletesebben ld. a korosztályi katekézisnél. 155 156

65

katekézisénél fontos –, hogy mi az, ami biztosan az egyház hitéhez tartozik, és mi az, ami egyes teológusok véleménye.160 3.5. Kulturális értékek használata A jelenkori, korábbi, helyi vagy távoli kultúrákban és társadalmakban számos olyan értékkel találkozhatunk, amelyek magukban foglalnak hiteles, evangéliumi értékeket (filmek, irodalmi, képzőművészeti alkotások stb.). Ennél fogva ezek egyrészt úgy jelennek meg a katekézisben, mint amik közvetítik, megjelenítik, – sok esetben a mai ember számára nagyon is érthető módon – kifejezik Isten tervét az emberről. Másrészt az is igaz, hogy egyes kultúrtermékek csak részben közölnek a kinyilakoztatással összhangban lévő üzenetet, mások pedig a keresztény értékszemlélettel kevésbé vagy egyáltalán nem összeegyeztethető értékeket közvetítenek. Ily módon a kultúra, kultúrák „termékei” úgy is megjelennek a katekézisben, mint amelyek vizsgálat, kritika tárgyai, amelyekből célszerű kiszűrni az evangéliumi értékrenddel összhangban lévő, illetve attól eltérő üzeneteket. Ennek a kritikus magatartásnak a gyakorlása teszi képessé a kulturális sokféleségben élő hívőt arra, hogy önállóan is képes legyen eligazodni az őt érő sokféle „igazság” között.161 3.6. Katekézis és memorizálás Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy ha a katekézis nem a megszokott értelemben vett, iskolai keretek között zajló fejlődési, képzési folyamat, akkor van-e helye benne bizonyos szövegek, imádságok, hitformulák stb. szó szerinti elsajátításának, egyszóval annak, hogy memorizáljuk a katekézis forrásainak egyik-másik elemét? A memorizálás, azaz a fontosabb hitformulák, imádságok és liturgikus kifejezések emlékezetbe vésése az egyház kezdetétől fogva bevett gyakorlat volt, és a mai időkben is megvan a maga jelentősége. A memorizálás ellen felhozott – sok szempontból indokolt – legjelentősebb érvek egyike az volt az elmúlt időkben, hogy ha a katekézis nem áll másból, mint a hitigazságok és a leggyakoribb formulák memoriterszerű megtanításából, akkor háttérbe szorulhat, vagy teljesen elhanyagolódhat a hit teljességének a kibontakozása, érése. A helyes hozzáállás abban áll, hogy úgy tekintünk a memorizálásra, mint ami a hit nevelésének a folyamatába illeszkedik, a hit kibontakozásának, személyesebbé válásának szolgálatába áll, egyszerűen szólva: a Krisztus-követést segíti elő. Vagyis a memorizálás nem pusztán azt célozza, hogy az ember ismeretszerűen „tudja” a hitigazságokat, imádságokat, hanem hogy általa magának a hitnek a mélyülését segítse. (Emellett további előnye, hogy világos viszonyítási pontokat, hivatkozási alapokat segít rögzülni az ember fejében, amelyek a hit megvallásánál jelenthetnek nagy segítséget.) Szükség van tehát a memorizálásra, de a katekézisben ettől sokkal többről van szó.162

Vö. KÁD 283 Vö. KÁD 193-201 162 Vö. KÁD 154-155; ALBERICH E., La catehesi oggi, 154-155. o.; GIANETTO U., „Memorizzazione”, in: DizCat, 416. o. 160 161

66

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Mire világítottak rá a fejezetben szereplő szempontok a te Szentírással való kapcsolatodat illetően? Miben erősítenek meg, miben késztetnek szemléletváltásra, új gyakorlatra? 2. Hogyan tekintettél eddig a Szentírás melletti más katekézisforrásokra? Mire hívják fel a figyelmedet a fejezetben ezekkel kapcsolatban olvasottak az eddigi szemléletedhez, hozzáállásodhoz képest? 3. Milyen – a fejezetben felsorolt – módszertani hibákat tapasztaltál meg az eddigi katekézissel kapcsolatos tapasztalataid során? Mi lehetett ezeknek az oka? A kinyilatkoztatásról: - DV - VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o. - KEK vonatkozó részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.] vonatkozó részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról A Szentírásról az egyház életében és a katekézisben: - KÁD idevonatkozó részei (különösképpen 127-128) - MKD 7. rész - PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998. - FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995.

67

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Eddigi tapasztalataidat alapul véve, mit gondolsz, ki(k) a katekézis felelőse(i), azaz kiknek van felelősségük mások hitbeli fejlődésével kapcsolatban? 2. Tapasztalataid alapján mit gondolsz, miben áll a) a lelkipásztorok katekézissel kapcsolatos feladata (püspökként, plébánosként)? b) a katekéták katekézissel kapcsolatos feladata? c) a szülők katekézissel kapcsolatos feladata? d) a szerzetesek katekézissel kapcsolatos feladata? Fogalmazd meg minél részletesebben elképzeléseidet! 3. Szerinted milyen a jó katekéta? 4. Szerinted mitől válik valaki jó katekétává? 5. Mihez tudnád hasonlítani a) az imádság, b) a közösséghez-tartozás, c) a szentségekhez-járulás (elsősorban Eucharisztia és bűnbánat) jelentőségét számodra, személyesen?

68

„Katekétának nem születik az ember, hanem azzá válik.” (Tertullianus után szabadon)

5. A katekézis szereplői

A katekézis végzése az egyház egészének feladata. Mivel az egyház tagjaiban – életkort, életállapotot, szolgálatot stb. tekintve – nagyon sokszínű, a katekézis is differenciált egyházi szolgálat mind helyét, mind pedig szereplőit, azaz résztvevőit és konkrétabban felelőseit tekintve. A következő oldalakon áttekintjük, kik a katekézis szereplői. A szereplők esetében a figyelmet a katekézis felelőseire, ezen belül is a lelkipásztorok, különösképpen a katekéták katekézissel kapcsolatos szolgálatára irányítjuk. Ennek megfelelően részletesebben megvizsgáljuk a katekézis konkrét végzésével összefüggő feladatokat, valamint az evvel járó lelkület sajátosságait. 1. Egyházkép és a katekézis szereplői A II. Vatikáni Zsinat által megrajzolt egyházkép kiemeli minden keresztény keresztségből adódó küldetését Isten Országának építésében. Ez a katekézis szereplőire vonatkoztatva két lényeges következménnyel is jár: 1. minden életkorú, életállapotú, társadalmi réteghez tartozó, a hit útjának különböző szakaszain járó, kulturális környezetben stb. élő ember számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy hitében mélyüljön, és be tudja tölteni keresztségéből fakadó küldetését. Ilyen értelemben mindenkinek joga, hogy részt vehessen megfelelő katekézisen.163 Ebből adódóan beszélhetünk a különféle személyi kategóriák, csoportok katekéziséről (életkor, hitbeli helyzet, társadalmi hovatartozás stb. szerint). 2. a katekézis végzésére az egyházban sokan kapnak meghívást, de ez a szolgálat nagyon sokféle lehet abból adódóan, hogy ki, milyen életállapotban és milyen közösség javára végzi ezt a szolgálatot. Ennek alapján beszélhetünk a katekézis ügyének különféle szintű felelőseiről és kateketikai szolgálatukról: a papság, a szülők, a szerzetesek és a világi katekéták szolgálatáról. A szóhasználattal kapcsolatban néhány pontosítás: azok, akik az említett személyi kategóriákba sorolhatók (akik hitbeli mélyülését elsősorban szolgálja a katekézis), ők a katekézis résztvevői (vagy

163

Vö. KÁD 165, 167

69

hagyományosan nevezve: címzettjei); azok, akik a katekézis folyamatáért felelősek (szervezik, koordinálják, lebonyolítják), ők a katekézis felelősei. A két csoport együttese pedig a katekézis szereplői.

2. A katekézis felelősei A zsinati egyházmodellben a katekézis ügye iránti felelősség sok szempontból másként oszlik el, mint régebbi korokban, mikor is a katekézis végzése elsősorban (időnként kizárólag) a papság feladata volt. Ma az egyház a keresztény közösség minden tagjának szerepét hangsúlyozza az egyébként is sokféle formájú katekézisben.164 2.1. Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse Az elsőszámú katekéta maga a keresztény közösség, ami éppen ezért a katekézis elsőszámú felelőse is. A közösség kateketikai feladatát mindenekelőtt azon keresztül tölti be, hogy mennyiben éli az evangéliumi értékeket. A hiteles közösségi élet, amelyben az evangéliumi szellem, a testvéri szeretet gyakorlása kézzelfoghatóan jelen van, a legalapvetőbb tényezője az eredményes katekézisnek. A keresztény közösség elsősorban azt képes hitelesen hirdetni, amit maga is megél. Hiteles hithirdetésének tehát a hiteles evangéliumi élet az alapja.165 Abban az esetben tehát, ha a katekézis hatékonyságát szeretnénk előmozdítani, a keresztény közösségek (elsősorban plébániák) arculatának evangéliumi formálódásán kell dolgoznunk. Ki kell hangsúlyozni azt is, hogy a keresztény közösség akkor tölti be a katekézisben betöltendő főszerepét, ha az apostoli egyház mintájára értékesíti a hithirdetés szolgálatába állítható karizmákat, amelyek a közösségen belül születnek. Ahogyan az ősegyházban is léteztek misszionáriusok, apostolok, próféták, doktorok, diakónusok stb. ki-ki a maga feladatkörével, úgy az egyház jelenkori helyzetében is lényeges, hogy felfedezze és értékesítse a közösségben meglévő karizmákat, hogy az evangelizációval és az egyház megújulásával járó új kihívásoknak, a felmerülő változatos helyzeteknek és igényeknek megfelelően tudjon fellépni. Nem szabad, hogy a katekézis egy szűk területre, szolgálatra, életkorra, és pusztán néhány feladatkörre korlátozódjék.166

2.2. A lelkipásztorok kateketikai küldetése A felszentelt személyek (püspök, áldozópap, diakónus), részesedvén Krisztusnak mint az egyház fejének vezetői feladatából, a keresztény közösségen belül, abba szervesen, testvéri módon beilleszkedve végzik vezetését és koordinálását minden területen, így a katekézis terén is. A papság felelőssége a katekézisben differenciált a közösségben betöltött szereptől függően. - A PÜSPÖKÖK a katekézis elsőszámú felelősei (a pápa az egyetemes egyház szintjén, míg a többiek saját egyházmegyéjükben).167 A püspökök feladata, hogy megszervezzék és igazgassák egyházmegyéjükben a kateketikai tevékenységet, mint az egyik legfontosabbnak számító feladatot, azaz168

Vö. KÁD 217-232 Vö. KÁD 217-221 166 Vö. ALBERICH E., La catechesi oggi, 183. o. 167 Vö. AG 1, 5-6, 38; CD 1-2, 14, 17; LG 18-25; KÁD 222-223 168 Vö. KÁD 222-223 164 165

70

-

mozdítsák elő megfelelő, az egyházmegye és a hívek helyzetéhez igazodó, hitük fejlődését egy átgondolt folyamatban elősegítő pasztorális és kateketikai tervek kidolgozását; - gondoskodjanak a katekéták megfelelő képzéséről, hiszen az ő jelenlétük és képzettségük, felkészültségük az egyik legjelentősebb garancia a katekézis hatékonyságát illetően; - gondoskodjanak a katekézis végzésének személyi, strukturális, eszközbeli és anyagi feltételeiről, valamint ezek hitelességéről (pl. a szemléletükben és tartalmukban is megfelelő katekizmusokról, egyéb segédanyagokról); - maguk is vegyenek részt a hívők hitének közvetlen mélyítésében, az evangélium hirdetésében lehetőségeikhez képest. - Az ÁLDOZÓPAPOK – mint akik a püspök munkáját segítik – alapvető feladatuk, hogy a rájuk bízott közösség tagjaiban a rendszeres katekézissel segítsék megszületni az érett keresztényekre jellemző missziós lelkületet és a képességet, hogy környezetükben, családjukban ők maguk hirdessék az evangéliumot. Ennek érdekében az alábbi konkrét kateketikai feladataik vannak:169 - a hívek különféle karizmáinak, ezen belül is a katekétai szolgálatra szólók ébresztése, támogatása, kibontakozásának segítése; az alkalmas, tehetséges világiak képzésének biztosítása, illetve a megfelelő képzésre irányítás; - a katekéták csoportjának létrehozása és – mind lelki, mind pedig szakmai szempontból – vezetése; - a magasabb szinten elkészített (nemzeti, egyházmegyei) pasztorális és kateketikai tervek alapján a katekéta-munkatársakkal együtt a plébániai pasztorális és kateketikai terv elkészítése, ennek a munkának koordinálása, vezetése. 2.3. A szerzetesek kateketikai feladata A szerzetesek sajátos karizmával rendelkeznek az egyházon belül. A katekézissel kapcsolatban az ő szerepük nem korlátozható az egyházmegyés papok hiányából adódó kisegítő, vagy helyettesítő szerepre. Ők mindenekelőtt az egyházban és a világban való létükkel – mint Krisztus tanítványai, követői és az eljövendő idők prófétái – kell, hogy betöltsék evangélizáló és kateketikai szerepüket. Elsősorban életformájukkal és szavaikkal hirdetik az élet transzcendens dimenzióját, és a keresztény élet eszkatológikus beteljesedését. Egyes szerzetesrendek emellett sajátos, alapításukkal összefüggő karizmájuknak köszönhetően kifejezetten kateketikai feladatokat is felvállahatnak, amely többféle „kateketikai helyen” is (plébánia, szerzetesközösségi keretek, családok stb.) történhet.170 2.4. A szülők kateketikai feladata A szülők a „hit első mesterei” gyermekeik számára az egyház legkisebb közösségén, a családon belül. A katekézis felelőseinek éppen ezért lényeges feladatai közé tartozik a

169 170

KÁD 225; MKD 11.1.2.3. CT 65; KÁD 228-229

71

keresztény szülők felkészítése kateketikai feladatuk elvégzésére, amit a családon – és lehetőség szerint a tágabb keresztény közösségen – belül gyakorolnak. A családon belüli katekézis inkább a keresztény életmód tanúságtételében áll, mint a hitigazságok szóbeli tanításában, inkább alkalmi jellegű, mint szisztematikus, és inkább folyamatos, mint bizonyos időszakokhoz kötött. A családi katekézis többféle módon érvényesül: a mindennapi élet leélésének módján mint a hitről való tanúságtételen keresztül; az élet eseményeinek keresztény, a hit fényében történő értelmezésén át; a szentségek vételére való személyes felkészítésen, az erkölcsi nevelésen, az imádságra nevelésen stb. keresztül.171 2.5. A világi katekéták küldetése Világi katekéták azok a világi hívek, akik kimondottan a szisztematikus (egyházi közösség által szervezett és ennek nevében, püspöki megbízással [missio canonica] végzett rendszeres, átgondolt) katekézis végzésére kaptak meghívást, és erre a szolgálatra specializálódtak, azaz megfelelő lelki, pasztorális, módszertani és teológiai felkészítést kaptak.172 (A pasztorális szóhasználatban, illetve a köznyelvben is az a tendencia mutatkozik, miszerint a katekéta fogalmát kizárólag a világiakra alkalmazzák).173 A katekéták feladatköre nagyon széles lehet attól függően, hogy az adott helyi egyházban milyen igények, új feladatok merülnek fel, és hogy mire kapnak megbízást. Általánosan elmondható – csak hogy a leggyakrabban előforduló feladatköröket említsem –, hogy a katekéták egyrészt a beavató szentségek vételére (keresztség, Eucharisztia, bérmálás) készítik fel a jelölteket, másrészt hívők közösségeit (gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket), csoportjait kísérik el a hit fejlődésének a beavató szentségekben részesedést követő útján, vagy fiatal katekétákat készítenek fel szolgálatukra, esetleg egy egész egyházi közösséget, plébániát vezetnek, ahol ezt a helyi egyház körülményei igénylik. 3. Katekétai feladatok és lelkület A plébániai kereteken belüli katekézis szolgálatát elsősorban lelkipásztorok és világi katekéták végzik. A konkrét katekézis-csoportok vezetését illetően feladatuk lényegében megegyezik. A következőkben sorra vesszük ezeket a feladatokat, és a végzésükhöz elengedhetetelenül hozzátartozó lelkiség főbb jegyeit. Tesszük ezt a leírást annak tudatában, hogy a feladatok és a lelkiség elválaszthatatlanok egymástól. 3.1. A feladatok Avégett, hogy a konkrét katekézis-csoport egésze és egyes tagjai is a katekézis fogalmánál említett, Jézus Krisztussal való egyre teljesebb hit- és életbeli közösség kibontakozása felé fejlődjenek, a csoportot vezető katekéták többirányú feladatot hivatottak ellátni. Ezek a következők:174

Vö. KÁD 225-226; MKD 3.3.2. Vö. SORAVITO L., „Catechista”, in: DizCat, 126. o. ; vö. még MKD 9.1. 173 Vö. CD 30; AA 10, 17; KÁD 230-231. Az elnevezéssel kapcsolatban KÁD 233-252; MKD 9.2. 174 Vö. EN 78, CT 26-34; GCM 2-3, 7-8, 12, 20-21, 26; ÁKD 71, 114; KÁD 156, 159, 230, 237; MKD 9.1-9.2.; COINCAT 71-73; DAMU P., Il servizio dei catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68. o.; PINTOR S., Identitá e formazione del catechista. Impegno di singoli e 171 172

72

-

TANÚSÁGTEVŐ ÉLET. A katekéta szolgálatának hatékonyságától elválaszthatatlan személyének „minősége”: életstílusa, emberi (érzelmi, értelmi, akarati) érettsége, keresztény elkötelezettsége a mindennapok leélésében. Ez a tanúságtétel elsősorban a tettek, az élet tanúságtétele, és csak másodsorban a szóé. Ez lesz az, amely világossá teszi a katekézis résztvevői számára, hogy a kereszténység élet, életforma, amely az ember felszabadulását, kibontakozását szolgálja. A katekéta vonzó élete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kereszténységet is vonzónak találják a résztvevők, és ennek köszönhetően Istenhez közeledjenek, hiszen többek között a katekétában találhathatják meg a választ a kérdésre: „Milyenné válhat az ember, ha keresztény?!” Ez a katekéta elsődleges feladata. Mindez a katekéta részéről azt kívánja, hogy ő maga folyamatosan növekedjen az evangéliumi életmódban, istenkapcsolatában.

-

NEVELÉS. A katekézis az ember teljességének formálódását célozza meg. Ezért a katekéta feladata, hogy segítsen teljes emberré válni. Ebben a növekedésben támaszszerepet tölt be: segítő, társ, aki azon van, hogy a katekézis résztvevője maga váljék növekedésének főszereplőjévé. Ez a nevelői feladat személyre szabott. Igényli – az isteni, jézusi pedagógia mintájára – az egyes emberrel való foglalkozást, pontosabban kísérést: a résztvevők személyes emberi és hitbeli útonjárásának segítését, a tulajdonképpeni lelkivezetést. Magában foglalja a keresztény életforma minden elemébe való bevezetés segítését, úgymint: az Istennel (imádság különböző módjai), embertárssal (hiteles személyközi kommunikáció), önmagammal (önismeret, reflexió az átéltekre) történő kommunikációra; a tevékeny közösségi életre; az értő és tevékeny liturgikus életre; apostolkodásra nevelést stb., vagyis mindazt, amely részét képezi az ideális keresztény alakjának, amely a keresztény nevelés viszonyítási pontja. Ez a katekéta részéről azt igényli, hogy: a) képes legyen a személyes kísérésre, lelkivezetésre (tudja, mindez miben áll, és legyen róla neki is tapasztalata, továbbá ismerje a hit fejlődésének folyamatát); b) maga is tudatosan éljen az Istennel való kapcsolattartás különféle lehetőségeivel, hogy be tudjon ezekbe másokat vezetni; c) legyen tisztában a hiteles személyközi kommunikáció mibenlétével, és maga is ennek megfelelően törekedjen alakítani kapcsolatait; d) folyamatosan reflektáljon hitére, tapasztalataira, így téve szert teljesebb önismeretre; e) legyen aktív tagja egyházi közösségének, ahol éli liturgikus, közösségi életét.

-

PRÓFÉTASÁG. Mivel a katekézis egy sajátos jézusi szemléletmódba (élethez, munkához, kapcsolatokhoz, társadalmi élethez stb. való viszonyulásba, mentalitásba) is bevezet, a katekéta feladata segíteni a katekézis résztvevőit abban, hogy kialakuljon bennük az evangéliumi értékrendszeren alapuló hitérzék és életlátás, amely alapján maguk tudják olvasni, értelmezni és értékelni a mindennapi élet eseményeit. A katekéta segít hittel, az Isten szavának szűrőjén keresztül nézni az életet.

di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989, 16-20. o.; SORAVITO L., „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B. – PACOMIO L. (Szerk.), Enciclopedia di pastrorale, Casale monferrato, PIEMME, 1992, 67-68. o.; STENICO T., „Vocazione, identità e formazione del catechista”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 489-531. o.; SORAVITO L., „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991.; MALIZIA G. - TRENTI Z., „Le condizioni”, in: TRENTI Z. ÉS MTS. (Szerk.), Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 315-340. o.; TRENTI Z., „L’eudacotore alla fede. Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C. – GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115. o.

73

Ehhez szükséges, hogy a katekéta: a) folyamatosan mélyüljön a jézusi életszemléletben (imaélet, rendszeres kapcsolat Isten Igéjével); b) ismerje és értse a katekézis résztvevőinek életét, életkörülményeit.

-

TANÍTÁS. A katekéta feladata, hogy segítse megismerni a keresztény hit igazságait, amelyeken keresztül nagyobb fény derül az Isten – ember kapcsolat mibenlétére és megélhetőségére. Ez a tanítás tehát nem öncélú, hanem az istenkapcsolat mélyülését segíti. Mindehhez elengedhetetlen, hogy a katekéta: a) ismerje a keresztény hit igazságait, fő eseményeit; b) maga is rendszeresen keresse: miben gazdagítja, hogyan helyesbíti személyes hitét a kinyilatkoztatásból föltáruló hittapasztalat?

-

CSOPORTVEZETÉS. A katekézis kapcsolatrendszerbe vezet be, és segít abban elmélyülni. Ez vonatkozik egyrészt az ember-Isten, másrészt az ember-keresztény közösség kapcsolatára. A katekéta feladata, hogy segítse a katekézis-csoporton belül a hiteles emberi kapcsolatok kialakulását és mélyülését, továbbá a csoport szerves bekapcsolódását a tágabb plébániai közösség életébe. Ehhez fontos, hogy a katekéta: a) tisztában legyen az elemi csoportdinamikai ismeretekkel; b) alapvető tapasztalatra, jártasságra tegyen szert a különféle csoportos gyakorlatok, technikák végzését illetően; c) ismerje és világosan lássa a plébániai közösség működését.

3.2. A katekéta lelkisége A katekéta hiteles – vagy legalábbis arra törekvő – keresztény lelkülete elengedhetetlen alapfeltétele a katekézisnek. - KERESZTÉNY LELKISÉG. A katekéta lelkisége szolgálatával (az Ige szolgálatának sajátos formája), nem pedig életállapotával (pap, szerzetes, világi/családos) van kapcsolatban. Ebből adódik, hogy aki katekétai szolgálatot végez, azt alapvetően keresztényként hivatott végezni, vagyis elsősorban keresztségéből adódó hivatásának megfelelően. Ez a hivatás az életszentségre (az Istennel közösségben élő ember szeretetének élésére), és evvel szoros összefüggésben az általános papi feladat gyakorlására szól. Ezt a papi feladatot pedig annyiban éli meg az ember, amennyiben hagyja magát átformálni Isten Lelkétől, és így van jelen a mindennapokban, a világban, és így válik ő maga mások számára az Istennel való találkozás helyévé, Isten szolgáló, szerető, tevékeny jelenlétének kézzelfogható (szentségi) jelévé.175 - VILÁGI LELKISÉG. Amennyiben valaki világiként végzi a katekétai szolgálatot, keresztény lelkiségét árnyalja a világi lét és lelkiség. A világi keresztények küldetése, hogy a társadalmat (a munka, kultúra, törvényhozás, oktatás, családi élet stb. világát) átitassák az evangéliumi értékekkel, hogy ezek egyre teljesebben érvényre juthassanak és kifejthessék emberkiteljesítő erejüket. Ugyanis egyedül ők azok, akik jelen lehetnek bizonyos helyeken, munkakörökben, ahol érvényre juttathatják az evangéliumi értékeket. Ennek megfelelően töltik be evangéliumi kovász-szerepüket: a világnak és benne az embereknek belülről – munkával, hitvalló, tanúságtevő élettel – történő megszentelését. A világban élő keresztény úgy használja a világ javait, hogy evvel magának a világnak és önmagának a megszentelődésén, mint elsődleges célon munkálkodik. Egyetemes papi feladatát úgy látja el, hogy mindent, amit tesz és megél (munka, ima, családi és házasélet, kikapcsolódás, gyermeknevelés stb.), mint Istennek – a világ kibontakozásáért és fejlődéséért – adott ajándékként teszi a Lélek jelenlétében, Isten előtt, jelenlétének tudatában járva.176

175 176

Vö. LG 10-11, 34, LG V. fej. Vö. LG IV. fej.; AA 1, 5; GS 43; AG 21; ChL 15-16, 55-56

74

A világi lelkiség további árnyalatokban rajzolódik ki a házasságban és a családi életben, amelyben a hitvesek Krisztusnak egyháza iránti szeretetének megjelenítésére, tanúságtételére, „családi egyház” alapítására és élésére, valamint az élet felelősségteljes továbbadására kapnak meghívást.177 - PAPI LELKISÉG. A papok kateketikai feladatukat keresztényként és papként végzik: keresztényi lelkiségüket tovább árnyalja a papság szentségéből adódó lelkiség. A papi lelkiség sajátossága, hogy a pap az életszentségre-törekvést (az Istennel való egyre bensőségesebb közösség, és az ebből fakadó ajándékozó szeretet megélését) elsősorban szolgálata végzése közben éli meg. Ugyanis pl. az igehirdetés során ő maga is gazdagodik az Igéből; az Eucharisztia ünneplése során felajánlja önmagát, munkáját, szenvedéseit; egyéb lelkipásztori szolgálatai során – amikoris Isten szeretetét közvetíti, – maga is részesedik ebből a szeretetből. Lelkiségének alapelve – az egyházáért mint menyasszonyért Önmagát a halálig is önfeláldozóan odaajándékozó Krisztus mintájára – a teljes önajándékozás. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, az evangéliumi tanácsok szerint hivatott élni: 1) engedelmességben, amellyel kinyilvánítja, hogy készen áll – esetenként a saját látókörét is meghaladó, – fontosabb, magasabb szintű szempontokat is figyelembe venni és elfogadni; 2) nőtlenségben, amellyel kifejezi, hogy egész lényével a rá bízott hívekért, osztatlan szívvel akar élni; 3) szegénységben, amelyben kimutatja, hogy Isten gondviselésében bízik, és sorsközösséget vállal a szegénységben élőkkel, amellyel aztán nagymértékben hozzájárul igehirdetésének hitelességéhez is.178

- KATEKÉTA LELKISÉG.179 A katekéta lelkiségének gyökerénél annak megtapasztalása áll, hogy az Istennel megélt közösség felszabadítja az ember legjobb önmagát. Isten az embert a Vele megélt közösségen keresztül arra indítja, hogy segítsen másokat is ennek az útnak a megtapasztalásában. Alapja tehát egy személyes, Isten részéről kezdeményezett meghívás. Ebben a szolgálatban a katekéta az egyháznak mint közösségnek a nevében vezet másokat: nem egyszerűen a saját meggyőződését vagy tanítását hirdeti, hanem az egyház hitét, amely a saját istenkapcsolatának fejlődése szempontjából is mértékadó. Az egyház az, amely – a megfelelő felkészülést követően, az alkalmasság megállapítása után – megbízza a katekétát ennek a szolgálatnak a végzésével. A szolgálat ilyen értelmű egyházias jellege a katekéta részéről nyitottságot és engedelmességet kér az egyházzal mint Anyával, és az egyházi elöljárókkal szemben. A katekéta lelkiségének sajátossága az Ige szolgálatából adódik: annyiban éli az ember ezt a lelkületet, amennyiben éli, amit hirdet, és ugyanígy annyiban tudja hatékonyan hirdetni, amennyiben meg is éli. Isten szava tehát formálja a katekéta életét: életévé válik, és ezt a megtapasztalt, újjáteremtő szót adja tovább másoknak. Emiatt a „készséges befogadás formálódás - továbbadás” miatt mondható „Máriás” lelkiségnek a katekétáé, hiszen az Isten szavára feltétel nélküli „igent” mondó és aszerint cselekvő Mária Isten iránti bizalmának követésében fejeződik ki. Mindennek köszönhetően formálódik a katekéta az Istennel történő találkozás helyévé mások számára, Isten jelenlétének szentségi jelévé, és így tulajdonképpeni keresztény

Vö. LG 41; FC 11 Vö. PO 13-14; II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995, 23; KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994.; BERAN F., „Presbyterorum Ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o. 179 Vö. RM 90; KÁD 230, 235-239; GCM 6-10, 22; MKD 9.1., 9.2.1.1.; ÁKD 114; EN 75-77, 80; CT 6, 9, 56, 62, 66, 72-73; COINCAT 71-73; DAMU P., La spiritualitá del catechista. Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1996.; DAMU P., „Quale spiritualità per il catechista. Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in: BISSOLI C.- GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1998, 83-93. o.; BIFET J. E., „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P. (Szerk.), Catechisti per una Chiesa missionaria, Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o.; BIFET J. E., „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481-486. o.; GATTI G., „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, , 605-606. o.; BÜHLMANN W., „Spirituality”, in: MÜLLER K. ÉS MTS. (Szerk.), Dictionary of Mission. Theology, History, Perspectives, Orbis Books, New York, 1999, 413-416. o. 177 178

75

példaképpé, modellé, a tanúságtevő keresztény életben mások előtt járóvá, aki bár ebben a világban él, de nem ebből a világból. Bensőséges istenkapcsolatának élése együtt jár mély szociális érzékenységgel, a környezetében élők iránt érzett és gyakorlattá váltott szolidaritással. A katekétai lelkület velejárója a rendezett életvitel, amelyben megvan a helye és a megfelelő ideje a kapcsolatok élésének, a munkának, az imádságnak, a csendnek, a szentségekben való rendszeres részesedésnek, és ahol mindezek megnyugtató egyensúlyuknak köszönhetően lehetővé teszik, hogy a katekéta Isten jelenlétében élje életét. Ez a rendezettség természetesen másképpen jelenik meg egy pap, szerzetes és egy világi esetében. A katekéta példa volta missziós nyitottságában is megmutatkozik: szívesen folytat párbeszédet másokkal, a másképpen gondolkodókkal is, amelyben a másik iránti tapintat, tisztelet és nyitottság, ugyanakkor megélt hitének szelíd megvallása jellemzi. Lelkiségének lényegi eleme a kereszt alázattal és benső derűvel történő hordozásának képessége: a szeretettel szenvedni tudás – mások, önmaga, alkalmasint munkatársai miatt is – Isten ügyéért, az egyházért, mások hitének gazdagodásáért.

76

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Milyen pontokon volt közös az elképzelésed a katekézissel kapcsolatos felelősségeket illetően (lelkipásztor, szülő stb.) a fejezetben leírtakkal? Miben mondott mást, újat, esetleg meglepőt ez a fejezet a korábbi elképzeléseidhez, tapasztalataidhoz képest? 2. Mivel bővítenéd a jó katekétáról megfogalmazott véleményedet a fejezetben szereplő szempontok fényében? 3. Olvasd el az alábbiakat, majd válaszold meg a három következő kérdést! A katekétai feladatok végzéséhez szükséges ismeretek, képességek és lelkiség fejleszthetők. Erre a fejlődésre a katekéták képzési folyamata, továbbá egy konkrét plébániai közösség életében való tevékeny részvétel, valamint a tudatos önképzés és az egyházban lévő számos „eszközzel” történő élés, illetve ezek együttese kínálja fel a lehetőséget. A következőkben a lelkiséggel kapcsolatban tekintjük át azokat a formálódási lehetőségeket, amelyekre maga az egyház hívja fel a hitüket és küldetésüket komolyan vevő katekéták figyelmét. Az egyházban számos módja van annak, hogy az ember – akár „egyszerű” keresztényként, akár katekétaként – újra és újra tudatosítsa élete célját és értelmét, megújuljon, egyensúlyra jusson, bensőségesebbé és tudatosabbá váljon Istennel, embertársával és önmagával megélt kapcsolatában. Ezek pedig a következők:180 - Aktív közösségi, plébániai élet, amely lehetővé teszi, hogy közösségi testvéri tapasztalatra – amely, ne feledjük, Isten jelenlétének helye! – tegyünk szert, és amely konkrét közeget biztosít a testvéri szeretet és szolgálat megéléséhez. Ennek megtapasztalása és élése nélkül nehezen képzelhető el, hogy valaki katekétaként másokat bevezessen a keresztény közösségi életbe. - Tudatos, rendszeres imaélet. Az imádság elsősorban az Istennel – és Rajta keresztül önmagunkkal és embertársunkkkal – megélt kapcsolat ápolásának és fejlődésének útja. Mindenkinek lehetősége és feladata, hogy megtalálja az(oka)t az imamódo(ka)t (pl. imaórák liturgiája, zsoltárimádság, kötött imák, közösségi imák, lectio divina, csendes szemlélődés stb.), amelye(ke)n keresztül a mindennapjait, munkáját, kapcsolatait stb. teljesebben Isten előtt járva, a keresztény ember egyre kiteljesedőbb szabadságában tudja élni. - Rendszeres szentségi élet. A szentségek – különösképpen a bűnbánat/megújulás szentsége, valamint az Eucharisztia – lehetővé teszik az istenkapcsolat folyamatos ápolását; az Istennel megélt kitüntetett találkozás lehetőségei. Ez igényelheti, hogy a szentségekről vallott hitünket, felfogásunkat szükség szerint megújítsuk, hogy felfedezzük a bennük rejlő, mással nem pótolható lehetőségeket és gazdagságot.

180

Vö. GCM 22; LG 42; MKD 9.1., 9.2.1.; KÁD 224-225, 246-247

77

-

-

-

Rendszeres lelkivezetés. A lelkivezetés egy Istennel élő, hitét komolyan vevő, hozzáértő, a vezetett bizalmát élvező személy segítségével történik. Célja sokrétű: megtanulni önállóan Istenre figyelve, evangéliumi módon élni, imádkozni; a múlt feldolgozatlan sebeit Isten segítségével gyógyítani; teljesebb önismeretre, helyes önszeretetre, hitre, reményre, emberszeretetre jutni. A katekéta esetében a lelkivezetés mibenlétének megtapasztalása feltétele annak, hogy ő maga is képes legyen mások számára lelkivezetői segítséget nyújtani. Lelkigyakorlatok. A lelkigyakorlatok mint a „nagyobb lélegzetvételek”, megállások, vissza- és előretekintések, eddigi utunk felülvizsgálatának és az újbóli helyes irányvételnek, életünk rendezésének stb. idejei és lehetőségei annálfogva, hogy egyfajta kiszakadást, távolságvételt kérnek a mindennapoktól (ilyen módon elősegítve, hogy életünkre objektivabban legyünk képesek tekinteni), lehetséges mélységüknél fogva mással nehezen pótolhatók. Rendszeres szentírásolvasás/imádság. Már előkerült, hogy a rendszeres imaélethez a Szentírás alapvető forrás. A katekéta számára a Szentíráson keresztüli elmélyült, imádságos, elmélkedő kapcsolattartás Istennel lelkiségének, így szolgálatának is nélkülözhetetlen gazdagodási lehetősége. Az egyház hagyományában régen meggyökerezett a Szentírás „lélek szerinti”, eredetileg egyéni (vagyis nem csoportos) olvasatának gyakorlata, a lectio divina. Olyan olvasási és imamódról van szó, amely – bár nem az egyetlen, ezért nem is tehető kizárólagossá – az évszázadok tapasztalata alapján bensőséges találkozást tesz lehetővé Isten és az Őt kereső ember között, és nagymértékben hozzájárulhat az ember evangéliumi formálódásához, személyiségének kibontakozásához, amennyiben a szükséges feltételek mellett történik. A lectio divina során az imádságos találkozás több lépésben zajlik. (A lectio divinának számos – egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő – variánsa létezik. Itt az egyik, klasszikusnak mondott lehetőség leírása szerepel). Ahhoz, hogy ezen lépések sorozata elérje célját, néhány feltételnek teljesülnie kell: 1) Annak, aki így imádkozik, fontos, hogy átfogó képe, ismerete legyen a Szentírás egészéről, Isten üdvösségtervéről, a keresztény hit súlypontjairól. Nem szükséges a magas iskolázottság ehhez az imamódhoz (csoportos olvasás esetén sem akadály, ha nem egyenlő kulturális szinten vannak a résztvevők. Ami fontos, hogy a lectio mozzanata – azaz az első fő lépés – érthető legyen mindenki számára.) 2) Megfelelő hozzáállásra is szükség van: elsősorban hitre, amelyből következik, hogy az ember nyitottan áll Isten Igéje előtt – keresve szándékát, tervét, igazságát –, őszintén felvállalva a kockázatot, hogy változásra készteti szemléletében és életvitelében is. Ehhez az alázat nélkülözhetetlen (ne feledjük: a Szentíráson keresztül a Feltámadt Úr szól hozzánk, így tekintsünk ezekre a szavakra!), továbbá elhatározás a rendszeres imádságban való kitartásra, és a felismerések életre váltására. 3) Megfelelő és elegendő idő. Célszerű a napnak valamely szakát (sokaknak az esti, de nem túl késői órák a legmegfelőbbek, másoknak a reggeli, hajnali időszak, vagy a délutáni) kiszemelni erre az imádságra, és következetesen ragaszkodni hozzá. Olyan időt érdemes választani, amelyben nem sürget minket senki és semmi, ugyanakkor kellően frissek vagyunk a keresésre, szellemi, lelki erőfeszítésre. Ami az időtartamot illeti, ahhoz, hogy ez az imádság elérje célját, nem elég néhány perc; hagyjunk rá min. egy órát akkor is, ha azt nem biztos, hogy mindig ki is használjuk. (Ez lehet, hogy soknak tűnik, de ha az ember mérlegeli, mire, mennyi időt fordít egy nap, rangsorolja a teendőit értékük szerint, könnyebben megtalálja ennek idejét is napi vagy heti ritmusában.) Csoportos olvasás esetén 1-2 óra időtartam ajánlott. Fontos, hogy megtaláljuk azt a hosszúságot, amely elegendő az elmélyüléshez, ugyanakkor nem kér túlságosan (esetleg kellemetlenül) nagy erőfeszítést. (Hasznos lehet, ha a lectio divina nem minden szakaszát töltjük ugyanott vagy ugyanabban a testhelyzetben. Ezért érdemes, ha van rá lehetőség, az oratio és a contemplatio mozzanatát templomban, egy kertben, a szabadban vagy egyéb, erre alkalmas helyen elvégezni.) 4) Megfelelő környezetben végezzük ezt az imádságot. Ez legyen egy csöndes hely (külső csönd) – esetleg magányos, ahol nem zavarhatnak –, amely lehetőséget teremt

78

a benső csönd kialakítására is, azaz érzelmeink, belső pörgésünk lecsillapítására, Isten jelenlétének tudatosítására. Mindezt elősegítheti egy ikon, kereszt, gyertya elhelyezése is, a megfelelő testtartás megőrzése (pl. imazsámolyon). Legyen a hely az olvasáshoz megfelelően megvilágított. A klasszikus szerkezet szerint a lectio divinának négy fő lépése van. Ezek egyike-másika a gyakorlatban felcserélődhet, olykor el is maradhat attól függően, hogy hogyan alakul az ember és az Isten közötti párbeszéd. A lépések tehát a következők:181 0) Elcsendesedés, a Szentlélek segítségül hívása (hiszen Ő képes megértetni velünk, és sajátunkká tenni, amit Ő ihletett); a nyitott, befogadó szív és értő értelem kérése szabad vagy kötött imádsággal. 1) Olvasás (lectio). Ennek első lépése a szöveg többszöri, akár hangos elolvasása. (Ha az ember túl gyorsan olvasná vagy átsiklana fölötte, mert már ismeri a szöveget, segít, ha szépen, lassan leírja a szöveg egészét.) Ezt követi a szöveg értelmének vizsgálata. Hasznos a szöveggel kapcsolatos utalások, párhuzamos szövegrészek, és az adott szakaszhoz kapcsolódó, hiteles kommentár(ok) tanulmányozása is, hiszen ez segít jobban a szöveg mélyébe látni: megérteni, felismerni – a szöveg jellegétől függően – a történéseket, kapcsolatokat, ellentéteket, a szavak értelmét, azt a kort, helyet, a szereplők érzelmeit stb., és végső soron azt, hogy mi benne az örömhír. (A választott rész értelmének keresése során célszerű külön figyelmet fordítani annak szöveg szerinti, allegórikus és lelki értelmezésére is. Ehhez természetesen megfelelő kommentárokra van szükség. Gyakori hiba, hogy a lectio és az ezt követő meditatio szakaszát arra hegyezzük ki, hogy a hibáinkat és kötelességeinket hangsúlyozzuk. A bibliai szövegek elsősorban Isten ajándékairól beszélnek. A lectio divina ezek felismerésében segít, hogy aztán ezek alapján halljuk meg az örömhírben gyökerező meghívást a növekedésre, változásra. A cél tehát Isten ajándékainak felismerése és nem a lelkiismeretvizsgálat.) 2) Elmélkedés (meditatio). Ez a szöveg fölötti reflexió ideje. Célja, hogy felfedezzük és magunkba építsük a szöveg örök, Isten tervébe illeszkedő központi üzenetét, valamint azt, hogy mit jelent ez az egyház életében, illetve az én személyes helyzetemben. Itt Isten titkát, szándékát, az emberiséghez – így a hozzám is – való közeledését fürkésszük, hogy hol, mely’ ponton és milyen új fénnyel világítja meg helyzetünket, életünket? Ezt a reflexiót és bensővé tételt többféle módon (technikával) is elősegíthetjük: a szöveg kulcsgondolatának, mondatának, szavának hosszas ismétlésével, memorizálásával; a felismerések írásos rögzítésével stb. 3) Imádság (oratio). Az imádság során a felismert igazságok fényében szavakba öntött imádságban fordulhatunk Istenhez, ha ezt szükségesnek tartjuk, ha „kikívánkoznak” belőlünk az Istenhez intézett szavak. A szöveg jellegéből adódóan a felismert üzenet hálaadás, dicséret, kérés, kiengesztelődés, elköteleződés felvállalásának stb. alapjául szolgálhat. Mindez történhet kötött szövegű (pl. zsoltár) vagy saját szavainkkal elmondott imádsággal. Az elmélkedés tehát az Istennel való párbeszédbe, beszélgetésbe megy át. 4) Szemlélődés (contemplatio). Ez Isten szemlélésének ideje. Az üzenet felfedezése, a reflexió, valamint az Istenhez szavakkal forduló imádság után tekintetünket leegyszerűsítjük: minden részletet Krisztus személyében, titkában szemlélünk, amely elvezet a Szentháromság szavak nélküli, csendes, ráhagyatkozó imádásához. Az ember egyszerűen áll Isten előtt, Istenben, szeretve Őt, és hagyva magát Általa szeretni.

Vö. MASINI M., Iniziazione alla „lectio divina”. Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994, 103-117. o.; MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990, 118-123. o.; BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001.; PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89. o. 181

79

+1) A felismerések megélésének ideje. A lectio divina is végső soron arra szolgál, hogy az ember tisztábban, odaadóbban tudjon szeretni. Ezért – bár ez a lépés már nem magának a módszernek a konkrét mozzanata, hanem természetes folytatása hétköznapjainkban – nélkülözhetetlen, hogy az imádságos találkozásban felismert hívást életté váltsuk, hogy „méltó gyümölcsöket teremjünk”. Ami a szövegválasztást illeti: célszerű vagy a liturgikus naptár alapján olvasni azokat a szakaszokat, amelyeket az egyház ajánl (közülük is elsősorban az evangéliumokat), vagy valamely szentírási könyvet folyamatosan olvasni vagy egy bizonyos témát érintő szövegrészt választani. Érdemes továbbá egyszerre csak egy szöveggel foglalkozni, amely legyen teljes (egész értelmi egység), ugyanakkor ne legyen túl hosszú (ált. 10 és 20 vers között). Ezt az imádságot lehet egyénileg és közösségben is végezni. A közösségi formájára a katekézis-foglalkozás lehetséges menetét leíró részben térek ki.

a) Melyek azok az itt felsorolt lelkiségi „növekedési lehetőségek”, amelyekről van építő tapasztalatod? Mi mindenben segítettek ezek neked eddigi fejlődésedben, életedben? b) Milyen újabb lehetőségeket látsz az olvasottak fényében, amelyekkel esetleg eddig nem éltél, de fontosak lennének számodra; amelyek eddig talán háttérbe szorultak? c) Mi lehet az oka annak, hogy eddig nem – vagy nem kellőképpen – éltél ezekkel a növekedési, találkozási lehetőségekkel? Lelki életről, lelkiségről, élethivatásokról általában: - KEK idevonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.] idevonatkozó részei Papi lelkiségről: - PO 13-14 - II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995. - KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994. - BERAN F., „Presbyterorum Ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o. - NOBILIS M., „’…Aki szolgál’. A lelkipásztor képe korunk egyházában”, in: PÁKOZDI I. (Szerk.), Elöljárni a szeretetben, Sapientia füzetek 3., Vigilia Kiadó, Budapest, 2004, 43-69. o. Világi lelkiségről: - ChL - GS - AA - BÁLINT J., Világi krisztushívők apostolsága, Agapé, [é.n.] Az igehirdetői lelkiségről: - RM 87-91 - EN 74-80 - SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001. - TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 70-83. o. - FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 15-27. o. - KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004. október, 3-44. o. Az imádságban való fejlődésről, módjáról: - KORHERR E. J., Hogyan tanuljunk imádkozni? Hogyan tanítsunk imádkozni?, Agapé, [é.n.]

80

- JÁLICS F., Tanuljunk imádkozni, Korda Kiadó, Kecskemét, 1995. - GASPARINO A., Uram, taníts meg imádkozni, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2000. - KNOWLES A., Az ima felfedezése, Agapé Kiadó, Szeged, 1996. - TORKINGTON D., Hogyan imádkozzunk? Gyakorlati útmutató az imaélethez, Szeged, Agapé, 2006. - DE MELLO A., Úton Isten felé. A test és lélek gyakorlatai, Kecskemét, Korda, 2004. - LELOUP, J.-Y., A "hészükhaszta" imamód. Az Áthosz-hegyi Szerafim atya tanítása szerint, Kecskemét, Korda, 1998. - NEMESHEGYI P., Mi is az – imádkozni?, Kecskemét, Korda, 1997. A lectio divináról: - BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001. - PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89. o. - WEBER H. R., Engem olvas a Könyv. Bibliaiskolai vezető kézikönyve, Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2000, 81-83, 93-94. o. A liturgikus év olvasmányaihoz fűzött rövid magyarázatokról (a lectio divinához is használható): - JAKUBINYI GY., Hirdesd az igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz, Budapest, Szent István Társulat, 2005.

81

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Van-e tapasztalatod a katekumenátus folyamatáról? Ha igen, vázold fel folyamatának főbb lépéseit, elemeit! Hogyan tudnád értékelni ezeket a tapasztalatokat? (Pozitívumok, esetleges negatívumok, kételyek, kérdések.) 2. Játssz el a gondolattal! Mit tennél, ha egy alig-alig élő plébániai közösségbe kerülnél, ahol szinte az alapoktól kellene elkezdeni az élő keresztény közösség építését? Melyek lennének a főbb stratégiai lépések néhány éves távlatban előre gondolkodva? Vázold ezeket az „állomásokat” és mindazt, ami véleményed szerint szükséges lenne a lépések megtételéhez!

82

„A hittapasztalatnak (és következésképpen az imaéletnek is) ez a bensőséges logikája: a hit csak akkor növekszik, ha tanúságot tesznek róla; másképpen kiszárad és elhal. De annak, aki ajándékozó lelkülettel tanúságot tesz róla, feltárul az élet kimeríthetetlen gazdagsága, amely túllép a halálon is.” (E. dal Covolo)

6. A katekézis az evangelizáció folyamatában

Az egyház Isten országának építését, az emberek üdvösségének munkálását a legtágabb értelemben vett evangelizáció folyamatán keresztül végzi. Folyamatról van szó, amely egymásra épülő szakaszokat, egymást előkészítő, illetve feltételező lépéseket foglal magában. A katekézis, mint az igeszolgálat egy sajátos formája, ebbe a folyamatba illeszkedik bele, és járul hozzá a maga módján az evangelizáció egészének sikeréhez. A következő oldalakon elsőként az evangelizáció folyamatát vázolom fel, és abban a különféle igeszolgálatok, és ezen belül a katekézis helyét. Ezt követően az evangelizáció folyamatán belüli, konkrét értelemben vett katekézis lehetőségeiről szólok: a katekumenátus folyamatáról, a keresztény beavatást feltételező elmélyítő katekézis főbb sajátosságairól, és a különféle katekézis-formák kapcsolatáról. 1. Az evangelizáció folyamata és elemei Az evangelizáció folyamata tulajdonképpen nem más, mint az egyháznak egy adott helyen és kultúrában való meggyökereztetésének és kibontakoztatásának folyamata: hogy kiépüljön mint közösség, és hogy mind teljesebben be tudja tölteni küldetését az adott helyen élő nép és körülményei között. Ezt a folyamatot szakaszain, valamint az egyes szakaszok eltérő voltát jelző szempontokon keresztül mutatom be. Ahogyan jeleztem, a szakaszok egymásra épülnek, illetve az ezeket jellemző szempontok egymással szorosan összefüggnek. A három szakasz a következő: 1. ELSŐ EVANGELIZÁCIÓ/szoros értelemben vett missziós tevékenység. 2. BEVEZETÉS A KERESZTÉNY ÉLETBE, amelynek kitüntett fóruma a KATEKUMENÁTUS intézménye. 3. Önálló, MISSZIONÁLÓ KÖZÖSSÉG kialakulása. Ezt a három, egymásra épülő szakaszt annak alapján mutatom be, hogy 1. Kiknek szól, kik felé irányul, kikből áll az ún. „célcsoport”? 2. Mi jellemző a célcsoport tagjainak hitbeli

83

fejlődésére? 3. Milyen igeszolgálat játszik szerepet a leírt hitfejlődés kialakulásában? 4. A keresztény közösség milyen egyéb tevékenységei, szolgálatai járulnak hozzá nélkülözhetetlen módon ehhez a hitbeli fejlődéshez? 5. Kik végzik a keresztény közösség tagjai közül az adott szakaszhoz tartozó feladatokat, vagy másképpen: kiknek a küldetése, hivatása és ebből kifolyólag felelőssége ezek végzése? A következő áttekintő táblázat ezen szempontok szerint mutatja be a három szakaszt:182

Célcsoport A hit fejlődése

Igeszolgálat Egyéb pasztorális tevékenység

Végzője

Első evangelizáció

Bevezetés a keresztény életbe/Katekumenátus

Nem hívők, nem keresztény vallásúak A nem keresztény hittől, vagy a nem vallásos állapottól a kezdeti megtérésig (döntés a keresztény életforma élése és komolyabb megismerése mellett) Első/missziós igehirdetés

A hit iránt érdeklődők, akik szeretnének keresztényként élni A kezdeti megtéréstől a letisztult, önként vállalt, elkötelezett krisztuskövetésig

Személyes kapcsolat kialakítása és tanúságtevő jelenlét (pl. karitatív, szociális segítségnyújtás; nevelés; tanítás stb. formájában, amire az adott helyen élő embereknek leginkább szükségük van). Ez megelőzi és megalapozza a szóbeli igehirdetést (azt hitelessé teszi). Hitvalló/apostolkodó keresztény, misszionárius, katekéta; illetve az ő közösségük

Élő, önálló közösség A keresztény közösség tagjai Folyamatos mélyülés és megújulás a krisztusi lelkületben és elköteleződésben

Beavató, bevezető katekézis; prédikáció a liturgiában Testvériség közösségi élése; bevezetés a közösség liturgikus ünneplésébe, karitatív szolgálataiba; a katekumenátus résztvevőinek személyes kísérése

Prédikáció, homília, elmélyítő („keresztség utáni”) katekézis Közösségi élet; személyes képességek, talentumok, karizmák szerinti szolgálatok végzése; szentségek ünneplése; lelkivezetés; első evangelizációs, missziós kezdeményezések végzése

Keresztény közösség, katekéziscsoport, papok, katekéták, kezesek

Új, megszületett keresztény közösség(ek); ki-ki a karizmája és hivatása szerint: minden keresztény

Ez a három mozzanat ebben a sorrendben követi egymást olyan területeken, ahol a kereszténység még nem volt ismert, illetve még nem vert gyökeret, vagyis a klasszikus értelemben vett missziós területeken. A keresztény hagyományokkal rendelkező országokban, mint például hazánkban, ugyanazon helyen és időben (legyen szó akár nagyvárosról, akár kistelepülésről) a hitfejlődés szempontjából mindháromféle csoporttal (hittől távollevővel, érdeklődővel vagy meggyőződéses kereszténnyel) lehet kapcsolata a lelkipásztornak és a katekétának. Ennek megfelelően nem mindegy, hogy milyen igeszolgálatot, és ehhez szorosan hozzátartozó egyéb pasztorális tevékenységeket végez értük és velük kapcsolatban a keresztény közösség, a lelkipásztor és a katekéták.183 Annak eldöntése, hogy „Kit és mire

182 Vö. AG II. fej.; RM V. fej.; KÁD 61-72; CAÑIZARES A., „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: ECC, 71-106. o.; LANZA S., „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: ECC, 213-253. o. 183 Vö. KÁD 62

84

hívjunk meg?”, a pasztorális tevékenység és benne a katekézis tervszerű átgondolásának a része. A tervezésről a módszertani kérdéseknél lesz szó részletesebben. Az evangelizáció folyamatában a katekézis a második és harmadik mozzanatnak az igeszolgálatai között szerepel, hiszen ezeknél beszélhetünk már meglévő hitről, ami feltétele a katekézisnek. 2. A katekumenátus A katekumenátus folyamata az eddig említettek során többször is előkerült. Egyrészt mint az ősegyházi katekézis kizárólagos formája hosszú időn át, másrészt mint folyamat, amelynek szemlélete minden fajta katekézis számára mérvadó, harmadrészt pedig mint az egyház tág értelemben vett evangelizációjának második mozzanata. Jelentőségénél fogva részletesebben áttekintjük ennek a keresztény élet teljességébe történő beavatási folyamatnak az elemeit. A katekézis fogalmának tárgyalásakor szó esett arról, hogy a mai, érték- és életszemléletek sokaságát felkínáló társadalmi és kulturális helyzet nem biztosítja, hogy a felnövekvő nemzedékek természetes módon belenőjenek a keresztény életformába, mint ahogyan azt egyes helyeken még néhány évtizeddel ezelőtt is lehetővé tette. Vagyis ma a keresztény életforma követése feltételezi a tudatos, megalapozott személyes döntést, és az evvel öszhangban lévő elkötelezett életvitelt. Többek között ez is indokolta, hogy a katolikus egyház hivatalosan is visszatért a keresztény beavatás folyamatánál az őskeresztény katekumenátus módszeréhez, alkalmazva azt a mai viszonyokhoz. Maga a zsinat is hangsúlyozta – és az azt követő kateketikai, pasztorális dokumentumok –, hogy a jelen kor körülményei között célszerű megújítani a katekumenátus gyakorlatát.184 Evvel összhangban jelent meg 1972-ben az Istentiszteleti Kongregáció rendelkezése, amelynek címe Ordo Initiationis Christianae Adultorum [OICA], ami a katekumenátus intézményének hivatalos visszaállítását célozta. Ez a dokumentum megfogalmazza azokat a főbb szempontokat, amelyek alapján a katekumenátus keretén belül felkészíthetjük a beavató szentségek vételére készülőket. Ez az írás alapdokumentum, viszonyítási pont a katekumenátus gyakorlati megvalósításához. A katekumenátus visszaállításának hátterében az alábbi motivációk húzódnak meg:185 - Pasztorális motivációk: minden korosztályból sokan – de különösen a felnőttek és a fiatalok – igénylik hazánkban is a keresztség felvételét. Az ő felkészítésük akkor lesz eredményes, ha ez egy globális formáció, ami kiterjed a keresztény életforma egészére: nemcsak a tudásra, hanem az imádságra, közösségi életre, erkölcsös magatartásra is. Erre a katekumenátus megfelelő keretet biztosít. - Teológiai motivációk: a katekumenátuson belül történő katekézis lehetőséget ad arra, hogy az ideális keresztény, közösség és egyház képét egyre teljesebben bontakoztassuk ki. - Szocio-kulturális motivációk: a jelenkori társadalmi jelenségek, úgymint az elkereszténytelenedés, vallási közömbösség stb. szükségessé teszik, hogy a hit személyesen elmélyített hit legyen, hogy a hívők szilárd keresztény identitással rendelkezzenek. A katekumenátus intézménye lehetőséget ad arra, hogy a benne résztvevők komoly hitbeli utat járjanak be, ami gyökeres megtéréshez vezethet.

Hazánkban 1999-ben jelent meg az 1972-ben kiadott, és a katekumenátus rendjét szabályozó Ordo Initiationis Christianae Adultorum [OICA] dokumentum előírásainak és szertartásainak magyar viszonyokra alkalmazott változata.186 Ez a dokumentum viszonyítási pontként szolgál a katekumenátus hazai beindításához és végzéséhez. A dokumentum első

SC 64-65; AG 14, ÁKD 20; EN44, OICA Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 17-18. o. 186 MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999. 184 185

85

huszonegy oldalán találhatjuk meg a MKPK lelkipásztori útmutatásait magával az OICA-val, illetve annak gyakorlati megvalósításával kapcsolatban. A dokumentum kötelező jelleggel előírja, hogy a katekumenátus útját járják végig azok a fiatalok és felnőttek, akik a keresztségre készülnek, és javasolja azok számára, akik a másik két beavató szentség valamelyikére készülnek, illetve, akik újra szeretnék alapozni hitüket.187 A katekumenátus folyamatának szerves részét képezik – azaz beleilleszkednek a találkozások sorának, és bennük az egyén hite formálódásának folyamatába – az egyes szakaszokhoz tartozó különböző rítusok, liturgikus szertartások. Ezek az adott szakaszhoz tartozó hitbeli fejlődés, előrelépés, döntés plébániai közösség előtt történő megünneplését szolgálják. A katekumenátus folyamatának egyik tengelye a benne történő katekézis. Azonban nem vonható egyenlőségjel katekumenátus és katekézis közé, hiszen a liturgikus, közösségi, karitatív alkalmakon való részvétel éppolyan nélkülözhetetlen módon hozzájárul a keresztény életbe beavató folyamat teljességéhez, mint a katekézis. Vagyis ez a katekumenátus lényeges, de nem kizárólagos eleme. 2.1.

A katekumenátus szakaszai

A katekumenátus négy szakaszra oszlik, melyek sorrendje – éppen az egymásra épülésük miatt – nem cserélhető fel. Az egyik szakaszból a következőbe történő átlépés a hitbeli fejlődés függvénye (ezért bizonyos feltételekhez is kötött).188 Ebből következik, hogy a folyamat időtartama nem előre meghatározható, hiszen a résztvevők egyéni ritmusán alapszik. (Mivel a katekumenátus a keresztény életszemléletbe és –gyakorlatba vezet be – vagyis sokaknál komoly szemléletváltást igyekszik előmozdítani – jelentős időt igényel. Ez felnőttek esetében általában min. 3 év szokott lenni.) A szakaszok bemutatása az alábbi szempontok alapján történik: 1. Mi az adott szakasz célja? 2. Hogyan nevezzük az adott szakaszban a résztvevőket, akik a szentségek vételére készülnek? 3. Mennyi ideig tart az adott szakasz? 4. Mi a tartalma? 5. Melyek a szakasz során alkalmazott főbb módszerek? 6. Milyen – az egyház által hivatalosan előírt – szertartások tartoznak a szakaszhoz? 7. Melyek a következő szakaszba lépés feltételei, kritériumai? 8. Milyen rítusban csúcsosodik ki a szakasz (zárórítus)? Íme a szakaszok: ELSŐ SZAKASZ: PREKATEKUMENÁTUS Célja(i) Résztvevők vezése Időtartama Tartalma

elne-

A kezdeti megtérésre való eljutás (tudatos döntés meghozatala, az életváltoztatás határozott szándékának kifejezése, miszerint: „Akarok keresztényként élni, és mélyülni a megszülető hitemben!”) Érdeklődők. Az érdeklődők fejlődési ritmusa szerint nyitott, nincs időhatárhoz kötve (általában néhány hónaptól egy évig terjed, de lehet több év is). - Az érdeklődő életháttere, élettörténete, személyes világa (örömei, félelmei, vágyai stb.). - Az érdeklődőt foglalkoztató mindennemű vallási kérdés (vallásról, kereszténységről, egyházról, az

187 Vö. Uo, 38-43. pont. A keresztségre készülő fiatalok és felnőttek felkészítésével kapcsolatban, az OICA 1. pontjára hivatkozva így ír a dokumentum 38. pontja: „A katekumenátus intézménye az ősegyházban a meg nem keresztelt felnőttek és fiatalok számára alakult ki. Ma is elsősorban ők azok, akiknek el kell mélyedniük a hitben, be kel kapcsolódniuk az egyházi közösség életébe. Rájuk tehát mindenképpen és teljességgel vonatkozik a katekumenátus új rendje, annak előírásai és összes liturgiái.” 188 Vö. MKD 5.1.

86

Főbb módszerei

Szertartásai Továbblépés tételei

fel-

Továbblépés rítusa

evangéliumi tanításról, életformáról stb.). - A keresztény tanítás magva. - A konkrét személyre való odafigyelés; vallásos keresésének, érdeklődésének bizalmas figyelemmel kísérése; őszinte érdeklődés iránta. - A keresztény közösséggel történő kapcsolat kialakítása (különféle találkozási alkalmakon keresztül). - Megosztás189: azaz őszinte kimondása a bennünk lévő, a témának köszönhetően felmerülő gondolatoknak, kérdéseknek, érzéseknek stb., egymás őszinte, ítélet és kritika nélküli, figyelmes meghallgatása. Nincs kötött szertartása. - A keresztény tanítás elemi ismerete (itt még nem hangsúlyos a keresztény tanítás részletes elsajátítása). - Kezdeti megtérés (életváltoztatás szándéka, kezdődő személyes istenkapcsolat élése, bűnbánat kezdeti gyakorlása, imádság, a keresztény közösség életének és lelkiségének magtapasztalása, értékesnek tartása).190 - Az érdeklődőt kísérő személyek bírálják el továbblépésre való érettségét, és javasolják a 2. szakaszba lépést. Befogadás szertartása (felvétel a katekumenek csoportjába).

MÁSODIK SZAKASZ: KATEKUMENÁTUS (a szakasz ugyanazt a nevet viseli mint maga a négyszakaszos folyamat egésze) Célja(i)

Résztvevők vezése Időtartama Tartalma

elne-

Főbb módszerei Szertartásai

Továbblépés tételei

fel-

Továbblépés rítusa

- A megtérés elmélyítése. - Az alapvető hitismeretek szisztematikus elsajátítása. - Krisztus tanítványává válás. - Az egyház közösségébe való fokozatos beilleszkedés. Katekumenek. Legalább egy liturgikus év (de általában 2-3 év, azonban lehet több is). - A kinyilatkoztatás lényegi elemei, melyeknek elsajátítása feltétele a keresztény identitás kialakulásának (fő forrása a Szentírás). - A keresztény életforma elemei. - Konkrét személyre való odafigyelés, személyes kísérés. - Liturgikus cselekményeken, a közösség életében való részvétel. - Tanulás (kateketikai jelleggel).191 - Átadás szertartása (amiben a Hitvallás és a Miatyánk szövegét kapják meg a katekumenek). - Exorcizmus (imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért). - Kereszt átadásának szertartása. - A hit megvallásának szertartása. - Élő kapcsolat Istennel és a keresztény közösséggel (rendszeres imaélet, pozitív kapcsolat a közösséggel). - Keresztény életstílus. - Átfogó, leülepedett kép a keresztény tanításról. - A vezetők a katekumenekkel együtt tisztázzák a felkészültség megfelelő voltát (módja a személyes beszélgetés, nem a vizsgáztatás). - Kiválasztás (nevek bejegyzése a katekumenek könyvébe – kiválasztják azokat, akiket alkalmasnak találtak arra, hogy húsvétkor a szentségekhez járuljanak).

A megosztó jellegű foglalkozásokkal részletesebben a Kateketikai programozás foglalkozik. Vö. Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 22 191 A kifejezetten kateketikai jellegű foglalkozások felépítésével a Kateketikai programozás foglalkozik. 189 190

87

HARMADIK SZAKASZ: MEGTISZTULÁS, MEGVILÁGOSODÁS Célja(i) Résztvevők vezése Időtartama Tartalma

elne-

Főbb módszerei Szertartásai Továbblépés feltételei Továbblépés rítusa

- A szentségek vételére történő közvetlenebb felkészülés: lelki készülés, imádság, böjt, önvizsgálat, bűnbánat. Választottak. Általában nagyböjt. - Nagyböjti liturgikus olvasmányok („A” év vasárnapjai). - Imádság, böjt, alamizsna értelme, gyakorlata. - Szertartásokon részvétel. - Imádság, böjt, alamizsna. - Skrutíniumok (a katekumen hitének megvizsgálása). - Bűnbánati liturgia. Nincs külön megjelölve. - Beavatás: szentségekben részesedés (általában húsvét vigiliáján).

NEGYEDIK SZAKASZ: KERESZTSÉG UTÁNI (MYSZTAGÓGIKUS) KATEKÉZIS Célja(i) Résztvevők vezése Időtartama Tartalma

elne-

Főbb módszerei Szertartásai Továbblépés feltételei Továbblépés rítusa

- A szentségi és közösségi életben, az evangéliumi életmódban való megerősödés, a keresztény élet begyakorlása. Hitújoncok. Legalább a húsvéti időszak (de lehet 1 év is, sőt, több is). (Legtágabban értelmezve az egész élet). - Húsvéti idő olvasmányai. - Keresztény elköteleződés, szolgálatvállalás, imádság, szentségi élet stb.. - A plébániai közösségbe való beilleszkedés elősegítése (felelősségvállalás az egfyéni karizmáknak megfelelően, további csoporthoz tartozás feltételeinek biztosítása). Nincsenek. Nincsenek. Nincs.

2.2. A katekumenátus személyi feltételei Ahhoz, hogy a katekumenátus keretében történő hitmélyítés igazán eredményes legyen, fontos, hogy bizonyos személyi feltételek adottak legyenek. A katekumenátus végzéséért az egész keresztény közösség felelős, azonban a közösségen belül a felelősség különböző szerepekhez is kötött, vagyis differenciáltan jelenik meg. Ezeket a szerepeket, személyi feltételeket az alábbiakban foglalhatjuk össze: - Befogadó plébániai közösség. A keresztény életformába történő fokozatos belenövés akkor lehet igazán eredményes, ha a katekézis hátterében ott áll a tanúságtevő keresztény közösség, ami elsősorban életpéldájával éli a katekumenek elé a keresztény életmódot: a közösség élete lesz az elsőszámú és leghitelesebb katekézis. Ezen kívül a plébániai közösség feladata, hogy elkísérje, befogadja a katekumeneket, együtt imádkozzon és ünnepeljen velük. - Befogadó csoport. Abban az esetben is, ha a teljes plébániai közösség nem tudja még betölteni a katekumenek hitbeli fejlődését biztosító befogadó szerepét, fontos, hogy legalább a katekumenátusban résztvevők közvetlen fejlődését kísérő személyekből (akik maguk is részt vesznek az egyes foglalkozásokon) létrejöjjön egy a keresztény életformát hitelesen bemutatni tudó, a résztvevőkkel személyes kapcsolatokat kiépítő, őket a keresztény közösség nevében, és abba szeretettel befogadó, annak életébe bevezető befogadó csoport.

88

Mindemellett igaz az is, hogy a katekumenátus elindítása lehet közösségépítő, kialakító tényező is. A plébánia elmondott szerepe miatt fontos tudatosítani az egyházközösséggel egyrészt a katekumenátus jelentőségét, értelmét, másrészt a közösség szerepét a katekumenátus sikerét illetően, harmadrészt azt, hogy ez a plébánia „régi” tagjai számára is komoly lehetőséget kínál a katekumenekkel együtt történő növekedésre, hitbeli megújulásra is.192

-

-

Kezes. A kezes az a személy, aki elkíséri a katekument a katekumenátus útján. Az ő feladata elsősorban a személyes tanúságtétel, a személyes kapcsolat fenntartása, a folyamatos vezetés, tanácsadás. Keresztszülő. Ő lehet egyben a kezes is, akinek feladata hasonló az előzőhöz: tanúságtétel, állandó kapcsolat, elkísérés, de nemcsak a katekumenátus ideje alatt, hanem az után is. Püspök, papok. Ők azok, akik egyrészt felügyelik, hogy rendben menjen a katekumenek felkészítése, másrészt ők végzik az egyes szakaszokhoz tartozó rítusokat, és ők keresztelik, bérmálják a jelölteket. Szerepük továbbá a tulajdonképpeni befogadás az egyház közösségébe, a személyes törődés. Katekéták. Azok a személyek, akik a katekézis felelősei és végzői, és akik megfelelő engedély esetén a liturgikus részeket is elvégezhetik. Az említett magyar dokumentum a katekumenátus bevezetésével kapcsolatos gyakorlati útmutatásokat is tartalmazza.193 Célszerű a katekumenek számára külön csoportot indítani. Ha erre nincs lehetőség, akkor több út is kínálkozik. 1) A katekumenek egyrészt már meglévő plébániai csoporthoz kapcsolódhatnak, és velük élhetik a keresztény életformát, miközben a csoport segítségével készülnek a szentségek vételére. 2) Ha nincs ilyen csoport, akkor célszerű, hogy több plébánia fogjon össze egy csoport indításában, ahol lehetőség van erre. 3) Ha erre sincs mód, akkor a plébános vezetésével néhány lelkes felnőtt hívő foglalkozzon a jelentkezőkkel a katekumenátus menetének megfelelően.

3. Katekumenális jellegű katekézis Az egyházban az utóbbi évtizedekben számos olyan átgondolt, tervszerű kateketikai kezdeményezés született, amely szemléletét, jellegét, céljait és módszereit tekintve a katekumenátust tekinti modelljének, ihletőjének. Ezeknek célja a hit újrafelfedezése, a tudatos megtérés és hitvalló elköteleződés olyanok esetében, akik korábban – teljesen vagy csak részlegesen – eltávolodtak a keresztény életvitel gyakorlásától, bár beavatást nyertek az egyház életébe a szentségek vételén keresztül, vagy csak a szokás miatt voltak „gyakorló” keresztények. Ezek a katekumenális jellegű katekézisek – a katekumenátushoz hasonlóan – többéves folyamaton (4-6, vagy még több) vezetik végig a résztvevőket, míg (újból) eljutnak a tanúságtevő keresztény életre. 4. Elmélyítő katekézis Az egyház fontosnak tartja, hogy mindazoknak, akik beavatást nyertek a keresztény életbe, a későbbiekben is legyen lehetőségük tovább gazdagodni hitükben, istenkapcsolatukban annak megfelelően, hogy milyen életszakaszban, élethelyzetben, hitbeli kihívások közepette élnek, és ezekkel összefüggésben hitük mely’ elemeiben van szükségük elmélyülésre vagy esetleg újraalapozásra?

192 193

Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, 32. o. Vö. MKPK, Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 51-61. pont

89

A keresztény beavatásra épülő katekézis az imént említettek miatt számtalan formában megvalósulhat. Ezek a formák lehetnek alkalmi vagy rendszeres jellegűek is. Néhány lehetőség a sok közül: a Szentírás rendszeres tanulmányozása, amely többféle vezérfonal, tematika szerint is történhet; a liturgia elemeinek jobb megértését és élését segítő katekézisek; a keresztény szellemű társadalmi elköteleződést szolgáló katekézis; az egyházi év egyes szakaszainak jobb megélését segítő katekézis-formák (pl. adventben, nagyböjtben); imaiskolák; keresztény családi szerepekre felkészítő katekézisek stb.194 5. A különböző katekézis- és evangelizációs formák kapcsolata és jelentőségük A keresztény közösségek, egyházak a szervezett keretek között történő első evangelizációnak, a katekumenátusnak, a katekumenátus-ihletésű katekézisnek és az elmélyítő katekézisnek is számos konkrét formáját dolgozták ki, és ültették át a gyakorlatba, amelyek mintegy modellként állnak a katekézis konkrét megvalósításának feladatán fáradozó, különböző szintű közösségek előtt. Ezek egymáshoz való viszonyát az evangelizáció folyamatával összefüggésben a következő, 6. ábra mutatja: Első evangelizáció

Bevezetés a keresztény életbe Katekumenátus

Élő, önálló közösség Elmélyítő katekézisformák

Katekumenális jellegű katekézis-formák

Szervezett első evangelizációs kezdeményezések (különféle evangelizációs kurzusok, iskolák stb.)

6. ábra. Az evangelizáció folyamata három nagy szakaszának megvalósulását különféle evangelizációs- és katekézis-formák segítik elő. Az első evangelizáció céljának megvalósulását (kezdeti megtérés) többféle szervezett igeszolgálat is elősegíti: mind a kimondottan erre a célra kialakított első evangelizációs kezdeményezések, mind a katekumenátus első szakasza, mind pedig számos, a katekumenátus folyamata által ihletett katekézis-formának az első időszaka. A keresztény életbe bevezetés elsődleges útja a katekumenátus folyamata. Azonban a katekumenális jellegű katekézis-formák is ennek a célnak megfelelően épülnek fel (a keresztény identitás [újbóli] megerősítése). Az élő, önálló közösség meggyökerezésének, és a benne való személyes meggyökerezésnek fázisához hozzájárul mind a katekumenátus folyamatának utolsó szakasza, mind a katekumenális jellegű katekézis-formák, amelyeknek jelentős része éppen az evangelizáció ezen szakaszának megfelelő apostoli, missziós szerepre készíti fel a benne résztvevőket. Természetesen az említett elmélyítő katekézis-formák mindegyike is ehhez az evangelizációs mozzanathoz tartozik.

194

Vö. KÁD 71-72

90

A létező katekézis- és evangelizációs formák mindegyike modellként szolgál a nemzeti egyházaknak éppúgy, mint az egyházmegyéknek, plébániai közösségeknek, hogy ezek alapján, ezeket átvéve és a saját helyzetüknek, körülményeiknek megfelelően konkretizálva végezzék az evangelizáció folyamatát. Vagyis ezek a modellek a kateketikai tervezéshez szolgálnak figyelemre méltó alapként.

91

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Véleményed szerint hogyan lehetne elkezdeni/tökéletesíteni a plébániai közösségedben a katekumenátust? Vázold fel a stratégia lépéseit! 2. Miben szokatlan, esetleg idegen, talán bizonyos elemeiben fölösleges számodra a katekumenátus? Keresd meg ezeknek az elemeknek, „furcsaságoknak” az értelmét! 3. Mit gondolsz az e fejezetben olvasottak alapján, mit lehetne tenni azért, hogy egy „langyos” plébániai közösség missziós lendületű közösséggé fejlődjön? Min változtatnál a fejezet áttanulmányozása előtt megfogalmazott elképzeléseden? Az evangelizáció folyamatáról: - AG II. fej. - RM V. fej. - KÁD 61-72 A katekumenátusról, bevezetéséről, a katekumenek kíséréséről, a szertartásokról: - MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999. - TOMKA F., Találkozás a kereszténységgel. Bérmálkozóknak és katekumeneknek, Szent István Társulat, Budapest, 2001. - Mit kezdjünk a katekumenátussal?, Távlatok melléklet, 1999. Karácsony, különszám - FONTANA A., „A katekumenátus ma”, in: SZŐKE J. (Szerk.), Hittant – de hogyan?, Don Bosco Kiadó, Budapest, 1998, 283-325. o. - FONTANA A., A katekumenátus útja felnőttekkel, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003. - A katekumenek vezetése, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003. - FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005.

92

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Mit gondolsz, mi a közös és az eltérő egy házépítés (a tervek elkészítésétől a kulcsátadásig), egy kirándulásszervezés és lebonyolítás (az első ötlet kipattanásától kezdve a hazaérésig és visszaemlékezésig) és egy szervezett nevelési folyamat (mint a katekézis) megtervezése, szervezése között? Emlékezz saját katekézis-tapasztalatodra: 2. Mennyire volt az a katekézis felépített, átgondolt, vagy mennyire ötletszerű? 3. Mennyire szólt hozzád és társaidhoz? Mennyiben szólította meg a ti benső világotokat, hiteteket? Az, ahogyan történt, hogyan érintett téged, benneteket (érzések, motiváltság a részvételre stb.)? Akárhogyan is értékeled a tapasztalatokat, gondolkodj el azon, mi lehetett az oka annak, hogy úgy történt, ahogyan történt? 4. Van-e összehasonlítási alapod arra vonatkozóan, hogy milyen volt a plébániátok közösségi élete és maga a katekézis, még mielőtt bármilyen – akármilyen szerény is – tudatos jövőtervezés megkezdődött volna? Hasonlítsd össze az „azelőtt” és az „azt követően” állapotokat!

93

Ne azt mondd: így beszéltünk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: ki értette, amit beszéltem, – folytathatom-e így tovább?” (Ismeretlen szerző)

7. A tervezés és programozás jelentősége és fogalma

Az isteni pedagógia szemléletének követése a katekézis tudatos megtervezésére ösztönzi az egyházat. A továbbiakban evvel a tervezési szemlélettel ismerkedünk meg részletesebben. 1. A tervezés szükségessége Az isteni pedagógia sajátosságainak áttekintése figyelemre méltó választ adott a „Miért tervezzünk?” kérdésre. A fokozatosság és az alkalmazkodás, mint pedagógiai elvek gyakorlattá váltása kikerülhetetlenné teszi mindenféle nevelési folyamat tudatos átgondolását és megtervezését. Emellett az egyház saját küldetéséről – amelyet mindenféle, egymástól gyakran nagyon eltérő korban és kultúrában hivatott végezni – vallott felfogása is indokolttá teszi a tervezés folyamatát. Ugyanis a konkrét keresztény közösség az adott helyen és időben Isten szeretetének jele és eszköze kell, hogy legyen az „itt és most” élő emberek között.195 Mivel azonban országonként – sőt egy országon belül is – más és más helyzettel, kihívásokkal találja magát szembe az adott helyi egyház, ezért figyelembe kell, hogy vegye azt a helyzetet, amiben az emberek élnek (körülményeiket, lehetőségeiket, vágyaikat, küzdelmeiket, istenkapcsolatuk milyenségét stb.), hogy küldetését a helyi körülményeknek legmegfelelőbben tudja betölteni. Az egyház ezt a küldetését ma egy dinamikusan változó társadalomban tölti be, ezért időről időre szükséges újragondolnia, hogy a jelen körülmények között megfelelő-e, amit és ahogyan eddig tett az „itt és most” élő emberek javára. Az egyháznak tehát nem pusztán az a feladata, hogy a régen, vagy esetleg a közelmúltban jól bevált módszereket és eszközöket egyszerűen alkalmazza. Ha így tenne, olyan rossz értelemben vett hagyományőrzést (tradicionalizmus) végezne, amely nem a lényegre (a célok), hanem a módra (tevékenységek és eszközök) irányul; ezek végzése, illetve használata válik céllá.196 Az egyház feladata, hogy ezekre a

195

Vö. LG1.48

196 INTRIERI L.,

Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997, 4. o.

94

módszerekre a jelen helyzet és kor körülményeit szüntelenül figyelembe véve kritikus szemmel, a szükség szerinti változtatásra nyitottan tekintsen. Ezért fontos, hogy figyelembe vegye a változó társadalomból érkező kihívásokat, továbbá a benne élő ember hitét, világát is, és ennek megfelelően gondolja át: mi az, ami a korábbi gyakorlatból a jelen helyzetben is az emberek üdvösségét, fokozatos fejlődését legjobban szolgálja?197 Itt tehát a mai körülményeket, kihívásokat is figyelembe vevő, ugyanakkor örök értékekre és értékeket építő nevelésről van szó, amely feltételezi, hogy kritikusan és értő módon szemléljük a minket érő hatásokat, és az egyház katekézissel kapcsolatos gazdag kincsestárából azt és úgy vegyük elő, ami és ahogyan a legmegfelelőbb. Ha felvállaljuk ezt a kihívást, akkor máris ott áll előttünk a kérdés: Mit és hogyan tegyünk? Mind világviszonylatban, mind pedig hazai szinten világossá vált a hagyományosnak mondott, azaz egy korábbi társadalmi és kulturális helyzetben nagyon is megfelelő katekézis krízise, több ponton való tarthatatlansága, és ennek megfelelően az eddigi gyakorlat átgondolásának szükségessége.198 Összegezve az iménti gondolatokat azt mondhatjuk, hogy mind az isteni pedagógia, mind pedig a társadalmi körülmények és kihívások változékonysága arra készteti az egyházat, hogy a jelen helyzetből, kihívásokból, lehetőségekből kiindulva, ugyanakkor az örök értékekhez ragaszkodva gondolja át és tervezze meg kateketikai tevékenységének folyamatát.199 Mind a pasztorális, mind pedig a kateketikai tervezéssel és programozással kapcsolatban két szélsőséges vélemény létezik. Az egyik álláspont képviselői – akiket „spiritualizálóknak” nevezhetnénk – tagadják, hogy szükség lenne bármiféle előzetes tervezésre, módszertani átgondolásra, azt hangoztatva, hogy „a hit ajándék”, közvetlenül Istentől kapja az ember, aminek alakulásába a pasztorális munkatárs, a katekéta nem tud közvetlenül beleavatkozni. Itt arról a meggyőződésről van szó, miszerint Isten tőlünk, az emberi közvetítéstől függetlenül osztaná kegyelmét, ezért az embernek nem sokat kell törnie a fejét a módszertani kérdéseken. Ez a szemlélet a katekézis gyakorlatának szintjén sok esetben a rögtönzésben, a pedagógiai szempontból nem kellőképpen átgondolt katekézisben mutatkozik meg. A másik szélsőséges nézetet azok vallják, akiket ”technikalizálóknak” nevezhetnénk, akik a módszer, a tervezés és programozás tévedhetetlenségét hangsúlyozzák, mondván pl.: „A jó kateketikai programozás egészen biztosan elvezet a megtervezett célokhoz.”. Ennek az álláspontnak a képviselői nem számolnak avval, hogy az egyén és a közösség fejlődésének folyamatában az ember hite van a középpontban, ami az emberi szabadság kérdését érinti. Az ember szabadon dönt, hogy igent mond-e Isten hívására, vagy nem; illetve, hogy ez a kimondott „igen” milyen következményekkel jár. Az ember szabad döntését nem lehet rajta kívülről „beprogramozni”, hogy az teljes bizonyossággal a kívánt módon alakuljon. A két szélsőséges nézet közötti középútban a megfelelő hozzáállás fogalmazódik meg. El kell ismerni, hogy a hit valóban Isten ajándéka, amely egyedül Isten és az emberi legbensőbb szabadság közötti párbeszédben növekedhet. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy magának az egyháznak lényegéből adódóan közvetítő szerepe van Isten és az ember között. Az egyháznak, mint az „üdvösség egyetemes szentségének”200 feladata, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek mellett Isten és az ember szabadsága közötti bensőséges párbeszéd teljesebb módon kibontakozhat. Ugyanígy a katekéta szolgálatának is lényegi eleme, hogy megtegyen lehetőségei szerint minden tőle telhetőt, hogy ez a szabad párbeszéd létrejöjjön. Ez a kérdés a katekézis gyakorlatában a pedagógiai, módszertani kérdéseket érinti.201

Vö. GS 4, 11 Vö. ALBERICH E., “Catechesi”, in: DPG, 152-160. o.; KÁD, 17-33; MKD, 37-38. o.; LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö. (Szerk.), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218. o. 199 Vö. MKD 2.3. 200 Vö. LG 1 201 Vö. RUTA G., Programmare la catechesi. Teoria e pratica per animatori e catechisti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996, 9-12. o.; MIDALI M., I.m., 895-897. o.; INTRIERI L., I.m., 3-5. o. 197 198

95

Mindez azt is jelenti, hogy a tervezés és programozás folyamatában nélkülözhetetlen a rugalmasság, azaz az új, váratlan helyzeteket, kihívásokat figyelembe vevő bölcs döntés, amely egyrészt a tervben megfogalmazottak, másrészt a felbukkanó új szempontok alapján születik meg.

2. A katekézis megszervezése az egyház tágabb küldetésének szervezésén belül A katekézis folyamata szorosan összefügg az egyház egyéb tevékenységeivel: azokra nevel, továbbá sok közülük a hit egyes elemei mélyítésének, illetve kifejezésének, gyakorlásának lehetőségét hordozza magában, ahogyan erről a katekézisnek az egyházi alapfunkciókkal való kapcsolatánál már szó volt. A katekézisnek és az egyház egyéb feladatainak szoros egymásrautaltságából adódik, hogy ha a katekézis folyamatát megtervezzük, akkor ezt csakis az egyház többi tevékenységét figyelembe véve tehetjük meg, máskülönben a katekézis könnyen egy elszigetelt, a maga útját járó folyamattá válik. Ennek megfelelően a katekézis megszervezése az egyház pasztorális tevékenysége megszervezésének szerves részét képezi, abba illeszkedik, és abban nyeri el teljes értelmét. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a katekézis céljaira, módszereire, tartalmára stb. vonatkozó kateketikai tervek szoros kapcsolatban, összhangban vannak az ún. pasztorális tervekkel, azokba illeszkednek.202 A katekézis megszervezése különböző szintű fórumokon, különböző mértékű konkrétsággal történik. Ennek alapján beszélhetünk a katekézis általános irányelveiről, az azokat alkalmazó kateketikai tervekről, valamint ez utóbbiak megvalósítását szolgáló, egészen konkrét kateketikai programokról. A tervezés folyamata különböző szintű fórumok együttműködését is jelenti mind a tágabb pasztorális tevékenység, mind pedig konkrétabban a katekézis területén. A magasabb szintű útmutatások általában átfogóbbak, míg a szűkebb közösségi szinten elkészítettek konkrétabbak, lévén hogy szűkebb létszámú, homogénebb és átláthatóbb közösségek számára készülnek. A katolikus egyházban a Rómában központilag készített dokumentumok, direktóriumok tartalmazzák azokat a legfőbb – az egész egyház számára érvényes – irányelveket, amelyek utat mutatnak az egyes országok egyházainak és egyházmegyéinek a konkrét pasztorális gyakorlatban és a készítendő tervek összeállításában. A római dokumentumok tehát még nem tervek, hanem azok készítését elősegítő irányelvek. 203 Az egyetemes útmutatásokra épülő nemzeti szinten megfogalmazott irányelvek alapján készülnek a nemzeti pasztorális tervek. A nemzeti szintű pasztorális irányelvek konkrétabbak az egyetemeseknél, hiszen ezek figyelembe veszik az adott ország sajátos helyzetét, problémáit, értékeit, kihívásait, és ezek fényében fogalmazzák meg a legfontosabb lelkipásztori feladatokat, a főbb csapásirányokat. A nemzeti pasztorális tervek még konkrétabb útmutató szerepet töltenek be az irányelvekhez képest, hiszen a pasztorális csapásirányok, prioritások ismerete alapján fogalmazzák meg az elérhető célokat, és az ezek eléréséhez vezető főbb utakat és eszközöket, általában hosszabb, 5-10 éves távlatban gondolkodva. Ezen tervek alapján készülnek az egyházmegyei, majd – figyelembe véve az egyházmegyei pasztorális terv útmutatásait – a plébániai pasztorális tervek. Mindkettő egészen konkrét célokat fogalmaz meg, és belőlük kiindulva egy-, legfeljebb kétéves időszakot felölelő pasztorális programok készülnek mind egyházmegyei, mind plébániai szinten. A plébániai szintű tervek és programok kifejezetten az adott helyre jellemző helyzetből indulnak ki, hogy ott, a konkrét kihívásokkal szembenézve a keresztény közösség fokozatosan és tudatosan tudja építeni Isten Országát.204 (Amennyiben egy adott egyházmegyében volt

Vö. MKD Bevezető, 1.2., 2.3, 11.1.1., 11.1.2.3.; KÁD 59, 70, 72, 174, 219, 225, 233, 273-277 KÁD 270; MKD 11.1.2. 204 Vö. MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: DPG, 895-903. o. 202 203

96

zsinat, és annak eredményeként született zsinati dokumentum, ez is olyan útmutatásnak számít, amelyet az adott egyházmegyében történő tervezés során fontos figyelembe venni.) A katekézissel kapcsolatban is léteznek egyetemes irányelvek, amelyek a nemzeti szintű irányelvek és tervek készítéséhez fektetik le a fő szempontokat. A nemzeti szintű pasztorális tervhez kateketikai terv is tartozik. Ez a kateketikai terv – összhangban a pasztorális terv által megfogalmazott célkitűzésekkel és főbb cselekvési irányvonalakkal, valamint a kateketikai irányelvekkel – tartalmazza a kifejezetten a katekézis területét érintő főbb célkitűzéseket, módszertani alapelveket, igazodva a helyi, országos viszonyokhoz, a katekézis területén felmerülő kihívásokhoz, feladatokhoz. Ezeknek, valamint az egyetemes egyház útmutatásainak a fényében fogalmazza meg az említett kateketikai célkitűzéseket a különböző korosztályok, személyi kategóriák számára, valamint a módszertani elveket, hogy irányt mutasson a konkrét kateketikai gyakorlatban.205 A nemzeti szintű kateketikai terv szolgál az egyházmegyei pasztorális tervbe illeszkedő kateketikai tervek készítésének alapjául, ezek pedig a plébániai pasztorális tervvel összhangban lévő kateketikai tervek viszonyítási pontjául. Egyházmegyei szinten, a kateketikai terv életre váltását segítő kateketikai programok készülnek, amelyek konkrét helyzetre történő alkalmazása plébániai szinten történik a plébániai kateketikai programozásban. Lényeges különbségek lehetnek a nemzeti, az egyházmegyei, illetve a plébániai szintű kateketikai tervek között. Plébániai szinten ugyanis sok helyütt a helyzetfelmérés alapján mindössze a főbb kateketikai célok megjelölése történik, ugyanis a magasabb szinten készített kateketikai tervek szolgálnak viszonyítási pontként – a helyi szinten megfogalmazott célok mellett – a plébániai kateketikai programozás számára. Bármely tervezési szintről is legyen szó, érvényes, hogy a tervezés és programozás közösségi munka. A közösségi egyházkép egyenes következménye, hogy ha az egyház küldetésbetöltését közösségi feladatként fogjuk fel (a küldetés alanya az egész egyház), akkor ennek azt a részét is közösségi munkának kell tekintsük, amely magának a közösségnek a fejlődését hivatott előmozdítani. Az imént említett tervezési szintek és területek egymáshoz való viszonyát összegzi a 7. ábra.

205

Vö. ÁKD 103-107; KÁD 72, 265-289; MKD 11. rész

97

Szintek Róma (pápa, kongregációk)

Nemzeti egyház

Dokumentáció Egyetemes pasztorális és kateketikai irányelvek

Nemzeti pasztorális és kateketikai irányelvek Pasztorális terv Kateketikai terv

Egyházmegye

(Egyházmegyei szinódusi, zsinati irányelvek) Pasztorális terv Kateketikai terv Pasztorális és kateketikai program

Plébánia Pasztorális terv Kateketikai terv Pasztorális és kateketikai program

7. ábra: Az egymással kölcsönös viszonyban, egymásrautaltságban lévő pasztorális és kateketikai tervek több szinten készülnek, az adott szinteknek megfelelő dokumentációval. Az egyetemes és nemzeti szintű irányelvek szolgálnak a nemzeti tervek alapjául, a magasabb szinten készült tervek pedig a szűkebb közösségi szintű tervek viszonyítási pontjául. A plébániai szinten végzett kateketikai programozáshoz viszonyítási pontot jelentenek az egyházmegyei mellett a nemzeti szinten készített kateketikai tervek is, amennyiben az egyházmegyei tervek is ezeket veszik át, különösebb változtatás nélkül. Az egyházmegyei szinten készült programok a plébániai programozás számára jelentenek még konkrétabb kiindulási pontot.

3. A fogalmak: pasztorális/kateketikai tervezés és programozás A különféle tervezési szintek, és az ezeknek megfelelő tervek, illetve programok egymáshoz való viszonyának áttekintése után nézzük meg, hogy mit jelentenek pontosan az imént használt fogalmak. - PASZTORÁLIS TERVEZÉS. A pasztorális tervezés során egy út felvázolása történik, amely utat egy nemzeti egyház, egyházmegye, pasztorális körzet vagy plébánia akar befutni egy – általában – öt-tíz éves időtartamban, hogy „itt és most” az üdvösség eszköze, jele és szentsége legyen.206 A pasztorális terv tehát felöleli az adott közösség életének minden területét, azaz vonatkozik a diakonia, a koinonia, és a martyria területére éppúgy, mint a liturgikus életre.

206

Vö. SORAVITO L., La progettazione pastorale. Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998, 4. o.

98

Annak előrevetítéséről van szó, hogy a jövő időszakban, reálisan tekintve a közösség jelenlegi helyzetét, hová szeretne eljutni fejlődésében, hogy az Istentől kapott küldetését mind teljesebben be tudja tölteni. A terv ennek megfelelően felvázol egy utat, amiben nem tér ki minden apró részletkérdés tisztázására. Ezért hasonlít egy „nagyvonalakban elkészített térképhez”, amelyen szerepel a kiindulópont (a jelen helyzet leírása), a végcél (fő pasztorális cél/ok), a kettő közötti főbb állomások (részcélok), és a cél eléréséhez szükséges feltételek. A helyzetleírás a szóban forgó területen élő emberek, ezen belül pedig a keresztény közösség szociokulturális, vallási és lelkipásztori viszonyainak leírását tartalmazza, amelyhez hozzátartozik a helyzet teológiai és pasztorális kritériumok alapján történő értelmezése is. Ez lehetővé teszi, hogy világos legyen: melyek a közösség életének, tevékenységének, jelenlegi szolgálatának erősségei és hiányosságai, és hogy ezekből milyen feladatok következnek. A fő vagy általános pasztorális cél az, amely a felmerülő feladatok közötti fontossági sorrend felállítása után rajzolódik ki. Az egyes pasztorális területeknek (diakonia, koinonia, martyria, liturgia) megfelelő, sajátos célok viszont a fő cél konkretizálását jelentik az adott területekre, ahol több esetben ezekhez a célokhoz vezető főbb lépéseket is feltüntetik. A terv általában kitér a megvalósításához szükséges személyi és strukturális feltételek biztosítására is.

- KATEKETIKAI TERVEZÉS. A kateketikai tervezés a pasztorális tervezés részeként, avval összhangban fogalmazza meg a különféle korosztályok, személyi kategóriák (pl. szentségek vételére készülők) helyzetének leírása és értelmezése alapján katekézisük céljait, a célokhoz vezető főbb lépéseket, a főbb módszertani, és esetleg a katekézis tartalmára vonatkozó útmutatásokat általában több éves időtartamra vonatkozóan.207 Ez a hosszabb időtartam vonatkozik mind a konkrét célcsoportok katekézisének időtartamára (vagyis pl. a szentségek vételére készülők felkészítése többéves folyamatának leírására), mind pedig a terv érvényben létére (vagyis pl. hogy az adott terv 2005-2015-ig van érvényben). A kateketikai tervek, és ezeken belül a különféle kategóriákba sorolható résztvevőkhöz igazodó tervezetek készítéséhez a már létező, különféle katekézis-formák, -modellek szolgálnak alapként. - PASZTORÁLIS PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás a pasztorális terv alapján a tevékenységek konkrét megszervezését jelenti egy áttekinthető, meghatározott időszakra vonatkozóan (általában egy vagy két évre). A pasztorális program kiterjed a négy egyházi alapfunkciók bármelyikébe sorolható tevékenységek megszervezésére és koordinálására, vagyis annak eldöntésére, hogy egészen pontosan „Mit?” és „Kik végeznek?”, „Hol?”, „Mikor?”, „Milyen eszközök, erőforrások felhasználásával?” stb. A tervnek az adott helyen történő megvalósításához szükséges feltételek egészen konkrét megszervezéséről van szó.208 A pasztorális programozás tehát a pasztorális tervben megfogalmazottak „aprópénzre váltását” jelenti, vagy másképpen kifejezve a „nagyvonalakban elkészített térkép” részleteinek megrajzolását. A programozást, ahogyan föntebb jeleztem, általában regionális, vagy helyi (plébániai) szinten végzik. - KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás és a pasztorális tervezés kapcsolatának mintájára alakul a kateketikai programozás és a kateketikai tervezés viszonya is. A kateketikai programozás a kateketikai tervben megfogalmazott célkitűzések és irányelvek lépésről lépésre történő megvalósításának konkrét megszervezése, amely helyben, azaz a katekézis végrehajtásának helyén történik, és amely egy viszonylag rövid, áttekinthető időtartamra vonatkozik (általában egy, esetleg két-három év). A kateketikai programozás a

207 208

MKD 11.1.; KÁD 274-275, 279-280; Vö. még TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: DPG, 903-906. o. Vö. SORAVITO L., I.m., 4-5. o.

99

kateketikai tervben lefektetett irányelvek konkretizálása, tulajdonképpeni alkalmazása az adott helyhez és a résztvevők helyzetéhez alkalmazkodva. *** Tény, hogy hazánkban (és a határainkon túli magyar területeken is) a tevezés és programozás szemléletének elterjedése a kezdeti lépéseknél tart. Ugyanakkor egyre több közösség ismeri fel a tervszerű pasztorációnak – és ezen belül a katekézisnek – a szükségességét. Számos úttörő példa is létezik már mind az egyházmegyei, mind pedig a plébániai szintű tervezésre (pl. Gyulafehérvári egyházmegye, a Gyöngyösi és a Szécsényi Ferences Plébániák, a Szentendrei Plébánia stb.), és ezek mellett különböző kisebb közösségek is akadnak, akik felvállalják a tudatosan átgondolt, építkező katekézis kihívását, és létező modellek alapján, a saját helyzetüket figyelembe véve kidolgozzák a maguk kateketikai terveit, amelyek a konkrét programozáshoz szolgálnak alapul. Annak érdekében, hogy ez a – sok közösség tapasztalata szerint – gyümölcsöző, sokszorosan megtérülő eljárás, és az evvel összefüggő szemlélet elterjedjen, és megteremje másutt is gyümölcseit, a lelkipásztorok és a katekéták több mindent tehetnek. Azok a közösségek, amelyek be tudnak számolni a tervszerű pasztoráció és katekézis egyértelmű értékeiről, jól teszik, ha ezt megosztják azokkal, akik számára mindez ismeretlen. Mások pozitív tapasztalata valami újdonságról mindig nagy motiváló erővel rendelkezik. Azok, akik törekednek szolgálatukat átgondoltabbá, tudatosabbá, tervszerűbbé tenni, képezhetik magukat a tervszerű pasztoráció és katekézis szemléletének elsajátítása érdekében. Még konkrétabban pedig elkezdhetik közösen, a munkatársaikkal együtt átgondolni jelenlegi gyakorlatukat, keresve, hogyan lehet azt javítani, megtartva, ami benne értékes, és bátran elhagyva, ami akadály, idejétmúlt, nem az egyén a közösség igazi javát szolgálja. Mindehhez segítséget nyújtanak az egyház által elképzelt (és sok helyűtt gyakorolt) pasztorációt és katekézist bemutató írások, valamint azok a konkrét modellek, tapasztalatok, pasztorális tervek, amelyek magyar nyelvterületen készültek és könnyen megismerhetők. Továbbá azok a dokumentált formában is hozzáférhető kateketikai tervek, amelyeket vezérfonalként használva a konkrét, korosztályi katekéziseket alakíthatjuk, hogy még teljesebben a benne résztvevők emberi/keresztény épülését szolgálják.

100

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Önismereted alapján mit gondolsz, hozzáállásod szerint melyik szélsőségre vagy hajlamos, melyikhez állsz közelebb: az említett spiritualizálókhoz vagy a technikalizálókhoz? Mi lehet ennek a benned lévő oka? 2. Mit gondolsz, melyek lennének az első és legfontosabb feladatok/feltételek, amelyek megvalósulása szükséges lenne ahhoz, hogy a plébániai közösségetekben pasztorális és kateketikai tervet készítsetek, ha rendelkezésetekre állnának a megfelelő, magasabb szinten elkészített tervek? A katekézis megszervezéséről: - KÁD IV. fej. - MKD 11. rész A tervezés folyamatáról, a kapcsolódó fogalmakról: TOMKA F., Új evangelizáció. Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 13. fej. KESZELI S., Pasztorális tervezés és programozás, (www.theol.u-szeged.hu/konyvtar elektronikus könyvtár részében) KESZELI S., Ifjúságpasztorációs tervezés ma: kinek, minek, hogyan, merre? (www.theol.uszeged.hu/konyvtar elektronikus könyvtár részében)

101

Utószó

Jelen tanulmányban a katekézissel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintettük át, amelyek szükségesek ahhoz, hogy átfogó, és az egyház mai felfogásának megfelelő képet alakíthassunk ki ennek a – jelentőségét tekintve kitüntetett – igeszolgálatnak a mibenlétéről és főbb gyakorlati vonatkozásairól. Elsőként egy panorámikus képben végignéztük a katekézis történetének főbb állomásait. Ez megmutatta, hogy az egyház mai felfogása a katekézisről sok rokon vonást mutat az első századok elképzelésével és gyakorlatával annak ellenére, hogy az akkori és a mai társadalmi és vallási helyzet nem feleltethető meg mindenben egymással. A katekézis fogalmának áttekintésekor megvizsgáltuk a vele kapcsolatban lévő egyéb tevékenységek, fogalmak jelentését is. A katekézis olyan – a megtérésre építő – igeszolgálat, amely a keresztény élet teljességének megélésébe segít belépni, illetve előrehaladni a benne résztvevőket. Mint ilyen, különbözik az első evangelizációtól, és az iskolai keretek között folyó vallásoktatástól, bár ezekkel is számos hasonlóságot mutat. Ezt követően áttekintettük a katekézis végzésének hátterében álló teológiai szempontokat. Elsőként az egyház küldetésének egészében helyeztük el a katekézist. Ez az igeszolgálat a martyria egyházi alapfunkció egyik megnyilvánulása. Mivel a katekézis a keresztény élet teljességébe hivatott bevezetni a résztvevőket, ezért feladata, hogy a másik három alapfunkció ismeretére is tanítsa és gyakorlására, élésére nevelje résztvevőit. A katekézis egyházképet alakít ki az emberben, ezen keresztül valamilyen egyházat is épít. Ugyanez érvényes a kisközösségi, társas életre is. Mivel a katekézis az egyént is neveli a közösséghez hasonlóan, elengedhetetlen, hogy a katekétának világos képe legyen azokról az ideálokról (egyház, közösség, keresztény ember), amelyek ennek a többsíkú nevelési folyamatnak a horizontjában mint viszonyítási pontok lebegnek. Ezen eszmények főbb vonásait is áttekintettük. A közösség- és egyénkép az egyházkép következménye. Mindkettő alapja az evangéliumi lelkület élése, ennek folyományaként a kapott karizmák megélése, és az apostoli elköteleződés. A harmadik fejezetben az isteni pedagógia sajátosságait – és kateketikai következményeit – tekintettük át, mint ami az egyház, és benne a katekézis pedagógiájának is ihletője. Ennek főbb vonásai a személyes jelleg, a nyelvezetek (kommunikációs módok) sokféleségének alkalmazása, az alkalmazkodás, a fokozatosság, a közösségi formálódás és a Lélek iránti fogékonyságra nevelés. Ezek azok, amelyek a katekézis megtervezésének, megszervezésének, illetve a konkrét emberekkel történő fogalkozásnak irányadó szempontjai. Mindez a katekéta részéről is egy sajátos krisztusi szemlélet fokozatos és egyre teljesebb elsajátítását igényli, hogy „amit végez”, az összhangban legyen avval, „ahogyan végzi”. A negyedik fejezetben a katekézis forrásait és alkalmazásuk fő kritériumait vizsgáltuk meg. A Szentírás és az egyházi hagyomány két, egymást föltételező forrás. Ezek mellett a katekézisben forrás lehet mindaz, ami összhangban van az evangéliumi értékekkel, és azokat a mai ember számára érthető módon közvetíteni tudja.

102

A Szentírás katekézisen belüli helyes alkalmazásának a kritériumai rámutattak arra, hogy megfelelő felkészültség és szervezés szükséges ahhoz, hogy hűek tudjunk maradni a kinyilatkoztatáshoz éppúgy, mint a résztvevőkhöz, valamint a katekézis természetéhez is. Az ötödik részben megvizsgáltuk a katekézis szereplőit. A zsinati egyházképből következik, hogy mindenkinek életállapotának megfelelően van sajátos katekétai küldetése, a keresztény közösségeknek éppúgy, mint az egyéneknek. A katekétai feladat sokrétű hozzáértést kíván, valamint gyökeres keresztény elköteleződést. A hatodik fejezetben elhelyeztük a katekézis szolgálatát az evangelizáció folyamatának egészében. Áttekintettük az első evangelizációval való kapcsolatát. Külön figyelmet szenteltünk a katekumenátus folyamatának megismerésére, amely minden katekézis modelljének tekinthető céljait, módszereit és jellegét tekintve is. A hetedik fejezetben a katekézis tervezésének kérdéskörét tekintettük át. Az egyház küldetéséből és az isteni pedagógiából adódik, hogy a katekézist is átgondoltan, a kinyilatkoztatáshoz, ugyanakkor a résztvevőkhöz is hűen vagyunk hivatottak végezni. Ennek a hűségnek a gyakorlattá váltása igényli a tudatos tervezés folyamatát. A tervezés és a programozás elválaszthatatlan egymástól. A programozásban konkretizálódnak a tervben csak általánosan megfogalmazottak. A kateketikai tervezés és programozás nem ad megoldást minden, a gyakorlat során felmerülő problémára. Ez egy eljárás, amely segíti a katekétákat, hogy munkájukat az említett „kettős hűség” jegyében tudatosan tudják végezni. Ez a módszer továbbá nem vezethet tévedhetetlenül biztos sikerekhez, hiszen a hit az ember belső szabadsága és az Isten közötti titokzatos párbeszéd eredményeként növekszik. A katekéta feladata abban áll, hogy – tudását, kreativitását, személyes példáját kamatoztatva – megtegyen minden tőle telhetőt, hogy ez a párbeszéd jó irányba mutasson. Ahogyan a bevezetőben is említettem, ez a tanulmány önmagában elégtelen ahhoz, hogy képessé tegyen a katekézis végzésére. A kapcsolódó kurzusokban, a gyakorlatban és mindenekelőtt az egyéni istenkapcsolatban és a keresztény közösségi életben való elmélyedés együttese a feltétele annak, hogy ennek a szolgálatnak a végzése egyre érettebb gyümölcsöket teremjen. A katekézis sikere alapvetően a Szentlélek műve, amiből a katekéta elsősorban úgy veszi ki részét, hogy saját személyében tanúsítja, hogy mivé lehet az ember, ha hagyja magát Istentől vezetni.

103

Felhasznált irodalom

Zsinati dokumentumok „Lumen gentium. Dogmatikai konstitució az egyházról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 42-91. o. „Dei Verbum. Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 145-157. o. „Christus Dominus. Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 163-181. o. „Presbyterorum ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 230-255. o. „Ad gentes. Határozat az egyház missziós tevékenységéről”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 278-307. o. „Apostolicam actuositatem. Határozat a világi hívek apostolkodásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 314-335. o. „Unitatis redintegráció. Határozat az ökumenizmusról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 391-405. o. „Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitució az egyház és a mai világ viszonyáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 446-511. o. „Sacrosanctum concilium. Konstitució a szent liturgiáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.],105-131. o. Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások (Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta. Freiburg i.Br., Herder 1962, 645. Egyéb egyetemes dokumentumok A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 1994. A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, Szent István Társulat, Budapest, 2006. Az Egyházi Törvénykönyv (1983), Szent István Társulat, Budapest, 1986. CONGREGAZIONE PER L’EVANGELIZZAZIONE DEI POPOLI, Guida per i catechisti. Documento di orientamento in vista della vocazione, della formazione e della promozione dei catechisti nei territori di missione che dipendono dalla Congregazione per l’evangfelizzazione dei popoli, 3 dicembre 1993, in Enchidrion Vaticanum, 13. Documenti ufficiali della Santa Sede 1991-1993. Testo ufficiale e versione italiana, Bologna, Centro Editoriale Dehoniano, 1993, 1776-1836. o. CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli adulti nella comunità crsitiana. Alcune linee e orientamenti, Cittá di Vaticano, Libreria Editrice Vaticana, 1990. II. JÁNOS PÁL, Catechesi Tradendae. Apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk hitoktatásáról (1979), Szent István Társulat, Budapest, [é.n.] II. JÁNOS PÁL, Christifideles laici. Apostoli buzdítás a világi kritsztushívőkről (1988), Szent István Társulat, Budapest, 1990. II. JÁNOS PÁL, Redemptoris missio. Enciklika a missziókról (1990), Szent István Társulat, Budapest, 1992. II. JÁNOS PÁL, Familiaris consortio. Apostoli buzdítás a családról (1981), Szent István Társulat, Budapest, 1982. II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A Katekézis Általános Direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1998. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, Általános Hitoktatási Direktórium (1971), Szent István Társulat, Budapest, [é.n.]

104

Ordo Initiationis Christianae Adultorum, Typis Polyglottis Vaticanis, 1972. VI. PÁL, „Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 511-547. o. PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998. Püspökkari dokumentumok CONFERENZA EPISCOPALE ITAILANA, Il Rinnovamento della Catechesi, Edizioni Conferenza Episcopale Italiana, Roma, 1970.1988. MKPK ORSZÁGOS HITOKTATÁSI BIZOTTTSÁGA, Magyar Kateketikai Direktórium, Szent István Társulat, Budapest, 2000. MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999. Katekézissel, evangelizációval kapcsolatos tanulmányok ALBERICH E., “Adulti (Catechesi degli)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 15-19. o. ALBERICH E., „Catechesi”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 104-108. o. ALBERICH E., „L’uomo credente”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 137-156. o. ALBERICH E., La catehesi oggi. Manuale di catechetica fondamentale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2001. ALBERICH E., L’insegnamento della religione tra laicità e confessionalità. Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e vita”, 2, (1997), 25-42. o. ALBERICH E., „Fonti della catechesi”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 281-283. o. ALBERICH E., “Catechesi”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 152-160. o. ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995. ALBERICH E. – BINZ A., Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993. BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001. BIFET J. E., „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P. (Szerk.), Catechisti per una Chiesa missionaria, Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o. BIFET J. E., „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481486. o. BISSOLI C., „Pedagogia di Dio”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 493-494. o. BISSOLI C., „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 111-137. o. BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 82-85. o. BÜHLMANN W., „Spirituality”, in: MÜLLER K. ÉS MTS. (Szerk.), Dictionary of Mission. Theology, History, Perspectives, Orbis Books, New York, 1999, 413-416. o. CAÑIZARES A., „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 71-106. o. DAMU P., Il servizio dei catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68. o. DAMU P., La spiritualitá del catechista. Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1996. DAMU P., „Quale spiritualità per il catechista. Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in: BISSOLI C.- GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1998, 83-93. o. DUJARIER M., Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984.

105

ESTEPA LLAURENS J. M., „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 475-489. o. GATTI G., „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 605-606. o. GIANETTO U., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA, FACOLTÀ DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2002, 59-80. o. GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 448-450. o. GIANETTO U., „Magistero (XX secolo)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 397-398. o. GIANETTO U., „Memorizzazione”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 416. o. GIANETTO U., „Monaco (Metodo di)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 440-441. o. GIANETTO U., „Catechismo olandese”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 123-125. o. GERMAIN E., „Catechismo (istituzione)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 118-119. o. GEVAERT J., „Congressi catechistici internazionali”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 173. o. GEVAERT J., Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990. GEVAERT J., „Esperienza”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 360-368. o. GEVAERT J., „Inculturazione”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 339340. o. GROPPO G., „Catecumenato antico”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 133-136. o. GROPPO G., „Medioevo (Catechesi del)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 411-414. o. INTRIERI L., Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997. LANGER W., „Catechismo (criteri)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 116-118. o. LANZA S., „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 213-253. o. LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö. (Szerk.), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218. o. MALIZIA G. - TRENTI Z., „Le condizioni”, in: TRENTI Z. ÉS MTS. (Szerk.), Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 315-340. o. MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990. MASINI M., Iniziazione alla „lectio divina”. Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994. MAZZARELLO M. L., Catechesi dei fanciulli. Prospettive educative, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986. MEDDI L., La catechesi illumina la vita, in „Via veritá e vita”, 40 (1991) 133, 24-35. o. MÉSZÁROS I., A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120. o MIDALI M., „Segni dei tempi”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 977-982. o. MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 895-903. o. PINTOR S., Identitá e formazione del catechista. Impegno di singoli e di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989. SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 436-440. o. SEUMOIS A., „Catechista missionario”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 130-132. o.

106

SIMONETTI M., „Alessandria (Scuola di)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 26-27. o. SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 375-398. o. SORAVITO L., „Catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 126. o. SORAVITO L., „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B. – PACOMIO L. (Szerk.), Enciclopedia di pastrorale, Casale monferrato, PIEMME, 1992, 67-68. o. SORAVITO L., „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991. SORAVITO L., La progettazione pastorale. Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998. STACHEL G., „Catechetica”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 110111. o. STENICO T., „Vocazione, identità e formazione del catechista”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 489-531. o. TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998. TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 903-906. o. TRENTI Z., „L’eudacotore alla fede. Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C. – GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115. o. VÁRNAI J., „Laikusi szolgálatok az egyházban. Egyháztani szempontok”, in: A világiak szerepe az egyház lelkipásztori tevékenységében, Vigilia Kiadó, Budapest, 2003, 25-33. o. Egyéb tanulmányok ALLPORT G. W., A személyiség alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [é.n.]. BERAN F., „Presbyterorum Ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o. CIAN L., Cammino verso la maturità e l’armonia. Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo individuale. Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990. FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995. FISICHELLA R., „Salvezza”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 765-767. o. GALLO L., „Chiesa”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 165-182. o. GALLO L., „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998,, 189-218. o. NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o. SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., Ecclesia, Budapest, 1987. LESQUIVIT C. – GRELOT P., „Üdvösség”, in: X. LÉON-DUFOUR (Szerk.), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 1385-1393 oszlop. VANYÓ L., Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest. VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o. WIEDENHOFER S., „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T. (Szerk.), A dogmatika kézikönyve II.,Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 49160. o. WILDMANN J., Mit akart a II. Vatlkáni zsinat? II. rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o.

107

Tartalomjegyzék

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE.............................................................................................................................. 2 BEVEZETÉS......................................................................................................................................................... 3 1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE ÉS FOGALMA................................................................ 6 1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETÉNEK FŐBB ÁLLOMÁSAI ............................................................................................ 6 2. KATEKÉZIS ................................................................................................................................................... 12 3. A HIT, NEVELHETŐSÉGE ÉS TANÍTHATÓSÁGA ................................................................................................ 15 4. ISKOLAI VALLÁSOKTATÁS, HITTAN, HITOKTATÁS ......................................................................................... 15 4.1. Az egyetemes egyházi irányelvek ......................................................................................................... 16 4.2. A Magyar Katolikus Egyház útmutatásai............................................................................................. 17 5. EVANGELIZÁCIÓ ........................................................................................................................................... 19 6. KATEKETIKA................................................................................................................................................. 19 7. KATEKIZMUS ................................................................................................................................................ 20 2. A KATEKÉZIS VÉGZÉSÉNEK HÁTTERÉBEN LÉVŐ TEOLÓGIAI SZEMPONTOK .................... 23 1. A KATEKÉZIS KIVESZI RÉSZÉT AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉNEK BETÖLTÉSÉBŐL ................................................. 23 1.1. Az egyház küldetésének gyökere .......................................................................................................... 24 1.2. A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel........................................ 25 1.2.1. A diakonia és kapcsolata a katekézissel ........................................................................................................ 25 1.2.2. A koinonia és kapcsolata a katekézissel ........................................................................................................ 28 1.2.3. A martyria és kapcsolata a katekézissel......................................................................................................... 32 1.2.4. A liturgia és kapcsolata a katekézissel .......................................................................................................... 32

2. EGYHÁZKÉP, KÖZÖSSÉGKÉP, KERESZTÉNYKÉP ............................................................................................. 36 2.1. Az egyházkép........................................................................................................................................ 37 2.2. A hiteles egyházi közösség vonásai...................................................................................................... 39 2.3. A ideális keresztény ember vonásai ..................................................................................................... 40 3. A KATEKÉZIS PEDAGÓGIÁJÁNAK MODELLJE: ISTEN PEDAGÓGIÁJA ÉS GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI ....................................................................................................................................... 46 1. A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁS ÉS A PÁRBESZÉD PEDAGÓGIÁJA ........................................................................ 47 2. A JELEK ÉS A TAPASZTALATOK ALKALMAZÁSÁNAK PEDAGÓGIÁJA .............................................................. 47 3. A MEGTESTESÜLÉS ÉS INKULTURÁCIÓ PEDAGÓGIÁJA ................................................................................... 49 4. A FOKOZATOSSÁG PEDAGÓGIÁJA .................................................................................................................. 51 5. A SZENTLÉLEK FŐSZEREPÉNEK, ÉS AZ IRÁNTA VALÓ FOGÉKONYSÁGNAK A PEDAGÓGIÁJA .......................... 51 6. A KÖZÖSSÉG PEDAGÓGIÁJA .......................................................................................................................... 52 4. A KATEKÉZIS FORRÁSAI ÉS ALKALMAZÁSUK ALAPVETŐ SZEMPONTJAI............................ 56 1. ISTEN KINYILATKOZTATÁSA ÉS ENNEK KÜLÖNBÖZŐ ÚTJAI: A KATEKÉZIS FORRÁSAI .................................... 56 1.1. Az egyházi hagyomány......................................................................................................................... 57 1.2. A Szentírás mint a katekézis forrása .................................................................................................... 58 1.3. Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata................................................................................ 58 1.4. Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás .......................................................... 59 2. A TARTALOMRENDEZÉS ALAPELVEI .............................................................................................................. 60 3. A SZENTÍRÁS ÉS MÁS FORRÁSOK ALKALMAZÁSA A KATEKÉZISBEN .............................................................. 61 3.1. A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai........................................................................................ 61 3.1.1. A Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai .................................................................... 61 3.1.2. Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások ....................................................................................... 63

108

3.2. A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása................................ 64 3.3. A katekizmusok használata .................................................................................................................. 65 3.4. Teológiai kutatás ................................................................................................................................. 65 3.5. Kulturális értékek használata .............................................................................................................. 66 3.6. Katekézis és memorizálás .................................................................................................................... 66 5. A KATEKÉZIS SZEREPLŐI ....................................................................................................................... 69 1. EGYHÁZKÉP ÉS A KATEKÉZIS SZEREPLŐI....................................................................................................... 69 2. A KATEKÉZIS FELELŐSEI ............................................................................................................................... 70 2.1. Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse...................................................................................... 70 2.2. A lelkipásztorok kateketikai küldetése.................................................................................................. 70 2.3. A szerzetesek kateketikai feladata........................................................................................................ 71 2.4. A szülők kateketikai feladata................................................................................................................ 71 2.5. A világi katekéták küldetése ................................................................................................................. 72 3. KATEKÉTAI FELADATOK ÉS LELKÜLET.......................................................................................................... 72 3.1. A feladatok ........................................................................................................................................... 72 3.2. A katekéta lelkisége.............................................................................................................................. 74 6. A KATEKÉZIS AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN .................................................................. 83 1. AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATA ÉS ELEMEI ................................................................................................ 83 2. A KATEKUMENÁTUS ..................................................................................................................................... 85 2.1. A katekumenátus szakaszai .................................................................................................................. 86 2.2. A katekumenátus személyi feltételei ..................................................................................................... 88 3. KATEKUMENÁLIS JELLEGŰ KATEKÉZIS ......................................................................................................... 89 4. ELMÉLYÍTŐ KATEKÉZIS................................................................................................................................. 89 5. A KÜLÖNBÖZŐ KATEKÉZIS- ÉS EVANGELIZÁCIÓS FORMÁK KAPCSOLATA ÉS JELENTŐSÉGÜK ........................ 90 7. A TERVEZÉS ÉS PROGRAMOZÁS JELENTŐSÉGE ÉS FOGALMA ................................................. 94 1. A TERVEZÉS SZÜKSÉGESSÉGE ....................................................................................................................... 94 2. A KATEKÉZIS MEGSZERVEZÉSE AZ EGYHÁZ TÁGABB KÜLDETÉSÉNEK SZERVEZÉSÉN BELÜL ......................... 96 3. A FOGALMAK: PASZTORÁLIS/KATEKETIKAI TERVEZÉS ÉS PROGRAMOZÁS .................................................... 98 UTÓSZÓ............................................................................................................................................................ 102 FELHASZNÁLT IRODALOM ....................................................................................................................... 104 TARTALOMJEGYZÉK .................................................................................................................................. 108

109