Rupa Zoltán (James Walley)
Az Ötödik elem legendája Budapest, 2012
Minden jog fenntartva! A műnek részletei nem közölhetők és semmilyen formában nem sokszorosíthatók a jogtulajdonos engedélye nélkül! A James Walley nevet, a könyv szereplőinek, színhelyeinek és tárgyainak nevét engedély nélkül felhasználni tilos!
Copyright © Rupa Zoltán 2012
Az élet szomorú és kifürkészhetetlen.
Az út nehéz és sokszor fájdalmas.
A kitartás és a türelem olykor a legnehezebb.
De a bizalom a legfontosabb, hogy higgy magadban.
És akkor nem lesz olyan akadály, ami megállíthatna.
Rupa Zoltán: Az út, amely rögös
Előszó
Nagyon sok kitartás kellett, hogy idáig elérjek. Nem csak azért, mert tizenhét évesen a könyvírás hallatán az emberek kinevettek, hanem mert sokszor én is elbizonytalanodtam. Sok támadást kaptam, hogy hagyjam abba az egészet, hiszen 17 évesen nincs olyan szókincsem, mint egy tapasztaltabb és idősebb írónak. Igaz, ezt nem is tagadom, hiszen sokat kell még tanulnom az írásról és a szavak jelentéséről, de hiszem, hogy valahol el kell kezdeni. Mielőtt elkezdenéd olvasni James Walley és az ő barátainak történetét, engedd meg, hogy a köszönetemet nyilvánítsam azoknak az embereknek, akik nélkül az a könyv nem született volna meg.
Köszönetnyilvánítás
Losonczi Ottó A félelmetes, de aranyszívű Ottó bácsi megtanította, hogy csak a kemény munkával érhetek el bármit is ebben a világban, lehet az sport, művészet vagy akár a nagybetűs élet. Kruj Iván A szeretni való Iván bácsi a birkózó pályafutásom alatt megtanította, hogy csak akkor édes a siker, ha azt szeretetből csinálom, ha nem azért csinálok valamit, mert azt szeretem, akkor nincs értelme az egésznek. Kruj Tamás A tiszteletre méltó Tamás bácsi arra tanított meg, hogy ha valamit csinálok, akkor azt teljes erőbedobással és szász százalékos odafigyeléssel csináljam. Makay-Dévai Sarolta Ő az, aki az elejétől a segítségemre volt, mikor még csak a fejemben motoszkált az írás gondolta, ő már akkor velem volt. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen nem csak tanácsokkal látott el, de új dolgokra is megtanított. Köszönök mindent, kedves Saci! Fazekas László Nem könnyű egy bolt vezetőjének, de Laci bácsinak még is volt ideje velem és az én művemmel foglalkozni. Köszönök mindent, Laci bácsi!
Pirbuszné Nagy Katalin Kati néni tanított meg az írásra, tehát ha ő nem lenne, akkor soha se született volna meg ez a mű, ami megtanított a szavak jelentésére, amit most szeretnék megköszönni neki. Horváth Eszter
Eszter néni folytatta tovább a nyelvtan és az irodalomoktatást, amit Kati néni elkezdett, hogy őszinte legyek, nagyon untam mind két órát, de Eszter néni vidámsága és elkötelezettsége nélkül most nem ülnék a szobámban és nem írnám eme szavakat. Köszönök mindent, Eszter néni! Stromfeld Aurél Általános Iskola Igaz, ma már a Gyulai István Általános Iskola nevet viseli az intézmény, de nekem mindig Stromfeld marad. Az iskola vezetősége és tanárai nagyban befolyásolták, hogy merre menjek tovább, támogattak az írásban és segítettek a hétköznapi életben is. Köszönöm mindenkinek! A család Sok rossz akaróm van a családban, akik nem támogatták azt, hogy ez a mű napvilágot lásson, de nem hagyhatom, hogy ez a pár ember elbizonytalanítson. Szeretném megköszönni az összes családtagomnak, akik támogattak, hogy ne adjam fel, illetve szeretnék kiemelni két embert, akik nélkül már rég feladtam volna: Anyukám (Csercsa Anikó) és a Mamám (id. Rupa Zoltánné). Köszönöm nektek! Barátok, ismerősök Akadtak olyan barátok és ismerősök is, akik támogatták az írói pályafutásomat, akik nem győzték ezerszer mondogatni, hogy előbb vagy utóbb sikerülni fog. Köszönök nektek is!
10 évvel ezelőtt hatalmas háború zajlott a mágikus világban, a világ leggonoszabb és legkegyetlenebb mágusa, Mugno Professzor el akarta pusztítani a világot, majd újra teremteni, amiben nem lennének jó mágusok, varázslények és emberek. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, Mugnonak mind a négy elemet uralnia kellett (Tűz, Víz, Szél, Föld,) ahhoz, hogy uralhassa, Mugnónak pedig meg kellett szereznie Szerelisz gyűrűjét, mert csak ezzel a gyűrűvel lehetséges irányítani mind a négy elemet. Mugnó megszerezte Szerelisz gyűrűjét és csatlósokat gyűjtött maga mellé, megölte minden elem legerősebb mágusait, majd elvette tőlük az elemüket. A varázsvilág felvette Mugnóval és csatlósaival a harcot, de egyik fél sem tudta legyőzni egymást, ezért mindkét fél szövetségeseket keresett. Minden egyes varázs lénynek és embernek el kellet döntenie, hogy melyik félhez csatlakozik. A harcból lassan háború lett, Mugnó már majdnem elpusztította Világot, amikor két idegen mágus felbukkant és birtokolták a legendás ötödik elemet. A legendás ötödik elem a villám volt. Mugnó alkut ajánlott a két idegenek, akik történetesen házasok voltak, de ők nemet mondtak és a jókhoz csatlakoztak. Hiába csatlakoztak a jókhoz, még így sem tudták megállítani Mugnót és az ő csatlósait, ezért a házaspár feláldozva a saját életüket megalkottak egy villám szelencét, amiben elzárták Mugnót és az ő csatlósait. A világ megmenekült a biztos pusztulástól, hála a rejtélyes házaspárnak. Mindenki örült és ünnepelt, kivéve a házaspárt, mivel tudták, hogy hamarosan meghalnak, ezért az időt kihasználva elbúcsúztak a kisfiuktól és odaadták a bácsikájának és megkérték, hogy csak akkor mondjon el róluk mindent, ha már elég idős lesz és tud a mágiáról. A házaspár a szelencét egy barlangba vitte és csak az tudja megtalálni ezt a barlangot, aki birtokolja a legendás ötödik elemet.
A Világ szép lassan elfelejtette a rejtélyes házaspárt, akik megmentették a világot a pusztulástól. Korán leszállt az éj a Dennis drive utcára, az elviselhetetlen meleg után a lágy szellő igencsak jól esett az utca lakóinak, aki csak tehette kinyitotta az ablakot és az ajtót, ezzel is segítve, hogy minél hamarabb átjárja hűs szellő a házakat. Az utcában egy lélek sem volt, se egy kutya se egy macska, kivéve a hatos számú ház kertjében a pázsiton egy barna, göndör hajú, vézna alkatú fiú feküdt. A fiú a fényesen tündöklő csillagokat nézte, azt remélve, hogy hátha megmondja valamelyik csillag, hogy mikor kell felkelnie. A várakozást egy bejárati ajtó hatalmas csapódása törte meg. - James! - kiáltotta egy hang. - Gyere be, mert holnap iskola! - Jól van, máris megyek - motyogta James. A fiú felkelt a pázsitról majd még egyszer felnézett az égre, aztán elindult az ajtó felé. Most sem fogadta más látvány, egy barna ajtó, aminek a közepén három üveg ablak volt. Benyitott, majd bement a nappaliba. - Itt vagyok - mondta James. A nappaliban egy öreg piros színű kanapé állt, amiben egy fekete hajú, borostás arcú férfi ült. Ő volt James nagybácsija, Alan. - Menj és feküdj le, mert holnap iskola! James nem mondott semmit, csak bólintott majd kijött a nappaliból, felment a lépcsőn és bement a szobájába, leült az ágy szélére, majd elgondolkodott. Holnap lesz az utolsó nap az iskolában, holnap leszek utoljára tízedikes. Ezek a mondatok járták át James fejét, majd pár perc gondolkodás után lefeküdt és elaludt. Másnap James felkelt, felvett egy kopott farmert és egy fehér inget. - James gyere le, mindjárt iskola! - kiáltotta Alan.
James lefutott a lépcsőn és bement a nappaliba. - Itt vagyok. - Gyere és reggelizzünk! Alan és James megreggeliztek majd mind a ketten elindultak a bejárati ajtó felé. - Vigyázz magadra az iskolában és érezd jól magad! James ránézett a nagybácsijára és így szolt: - Köszi, te is vigyázz magadra és érezd jól magad! James tudta, hogy ahol a nagybácsija dolgozik ott nincs semmi új és izgalmas, egy egyszerű bútorgyártó üzem. James balra Alan jobbra fordult és mindenki ment a saját dolgára, tíz perc múlva James megérkezett az iskolába, bement az osztályterembe és leült. Öreg pad, színtelen bútorok, így lehetne jellemezni James és az ő diáktársai osztálytermét. Rövid várakozás után megérkezett osztályfőnökük. - Jó napot, Halassi tanárnő! - Sziasztok, gyerekek! Mint tudjátok, ez az utolsó nap, ma négy osztályfőnöki óra lesz megtartva. Mielőtt eltöltenénk az utolsó óráinkat tanulásmentesen, előbb fel kell olvasnom nektek valamit. Az iskola vezetősége arra kért, hogy olvassam fel azoknak a nevét, akik el vannak maradva valamilyen tartozással: - Mondy George, 20.- Font osztálypénz. - Molly Fertilo, 50.- Font alapdíj. - James Walley, 70.-Font osztálypénz és alapdíj. - Mikor tudjátok behozni, mert addig nem engedhetlek át titeket? - Ma visszajövök! - mondta George. - Én is! - kiáltotta Molly. - És te James? - kérdezte Halassi tanárnő.
- Nem tudom tanárnő, megkérdezem a nagybácsimat és felhívjuk telefonon. Halassi tanárnő nem mondott semmit, csak bólintott. - Ja persze, James sose fizetett semmit… - mondta az egyik diák. - Nem mindenki gazdag… - tette hozzá James. - Heh, hát igen nem mindenki, bármit is várnék egy családtalan gyerektől, akit a nagybátyja nevel. - Na, ebből elég! - kiáltotta Halassi tanárnő. - Ez az utolsó napunk, ne veszekedjetek! Most lemegyek a tanáriba öt percre, addig ne csináljatok semmi hülyeséget. James lehajtotta a fejét a padra és becsukta a szemét. Tudta, hogy mögötte mindeni róla és az ő nagybátyjáról beszél. Nincs pénzük, nincs családja, nincs anyja és apja - ezeket a szavakat suttogták a többiek James háta mögött. James először nem törődött vele, aztán egyre idegesebb lett. Becsukta a szemét és erre gondolt: - Bárcsak égne az egész terem! James elképzelte az egész termet, amint lángokban áll, majd felhajtotta a fejét. A képzelgése valóra vált, a tanteremben hirtelen lángok törtek elő, elkezdtek égni a bútorok majd a padok és minden egyes éghető anyag, amit a tűz elérhetett. - Mindenki kifelé! - kiáltotta Halassi tanárnő a folyosón! Az osztályteremben lévő tűz átterjedt más termekre is, szép lassan elkezdett égni az egész iskola. A tanárok kimenekítették a diákokat és hívták a tűzoltókat. A diákok az iskolához közeli parkban várakoztak, amíg eloltjátok a tüzet. A tűzoltók hamar eloltották a tüzet, bár az iskolából nem sok minden maradt. - Figyeljetek! - kiáltotta Halassi tanárnő. - Arra kérnék mindenkit, hogy menjetek haza, az iskolakezdéséről mindenkit levél formájában értesítünk. A diákok örültek az égésnek, mert lehet, hogy az újabb tanév kezdetéig nem
tudják felépíteni az iskolát. Minden diák boldogan ment haza, kivéve James. Ő a riadtságtól és a félelemtől azt sem tudta, hogy hol van, csak ment és ment az utcákban, míg végül haza nem jutott, gyorsan felment a szobájába és leült az ágyra. - Ezt tényleg én csináltam? - kérdezgette magától James. Nem, az nem lehet, biztos valaki játszott egy gyufával vagy gyújtóval… James felállt az ágyról és szembe állt a szekrényével. Kinyújtotta a kezét majd balról-jobbra fordította és azt kiáltotta: Tűz! A kopott szekrény azonnal lángokban állt. James ismételten kinyújtotta a kezét, de most jobbról-balra fordította. A szekrény most már nem állt lángokban, bár ugyanúgy nézett ki, mint előtte. James most kinyitotta a tenyerét, amiben rögtön egy tűzgolyó jelent meg, majd becsukta a tenyerét és a tűzgolyó eltűnt. Szóval akkor mágus vagyok? - kérdezgette magától James. Alig, hogy befejezte, egy hatalmas pukkanásra lett figyelmes. A pukkanást sűrű köd kísérte. Nem akart hinni a szemének, egy hatalmas tűzokádó sárkány állt előtte. - Milyen kicsi ez a szoba… - mondta a sárkány. - K... ki vagy te és m… mit akarsz tőlem? - hebegte James. - Alan Walleyt keresem, kisember, tudod, hogy hol van? - Igen tudom, de nem mondom meg - mondta kicsit ijedten James. James kinyújtotta a kezét és egy tűzgolyót hajított a sárkány felé.
