ROHOD, PETNEHÁZA, ÓFEHÉRTÓ, NYÍRKARÁSZ NÉPRAJZA

Rohod, Ófehértó, Petneháza, Nyírkarász népi jellege

ROHOD, PETNEHÁZA, ÓFEHÉRTÓ, NYÍRKARÁSZ NÉPRAJZA A címben említett négy település a nyírségben található. A Nyírség hazánk második legnagyobb futóhomok területe és Szabolcs legnagyobb, legismertebb tájegysége. Határait keleten a Beregi-Szatmári-síkság délkeleten Ér mellék, délen Körös-vidék, nyugaton Hajdúhát, északon pedig a Bodrogköz és a Rétköz jelenti. A legegységesebb néprajzi tájként számon tartott terület „Nyír” néven él az itt élık tudatában. Nyír a 11-14. századi forrásadatok alapján az Alföld síkjából 20-50 méterre kiemelkedı nagy kiterjedéső homokhátat jelentette amelynek határai: északon a Túr, keleten a Szamos, a Kraszna, délen az Ér, Berettyó és nyugaton a Hortobágy vize volt. A 11. Században ezt a területet még részek (Partes) és provincia névvel illették. A 12. Század elején az eddigi hercegség megszőnik és a mesterséges politikai szervezetek, vármegyék megerısödésével megváltozott a Nyír jelentéstartalma is: elıbb tájnévvé változik a felszínét borító hatalmas erdıség miatt. A 13. század végére a fıesperességi tizedterületet nevezték így, sıt egyszer még megyének is titulálták. A 15. Századra már csak dézsmaterület, járás értelemben volt használatos. E viszonylag gazdag történelmi információ ellenére sem tudjuk, hogy a honfoglaló magyarság mely törzse szállta meg e vidéket, mert a Szabolcs vezér hısi dicsı tetteinek történetét magasztaló hısi ének ezt nem árulja el. A nyírségi kultúra örökségét legteljesebben a térség középsı része, a Baktalórántházi járásterület ırizte meg , míg délebbre a Bihari Síkságra, északra pedig a beregihez hasonló vonásokkal találkozhatunk. A néprajzi értelemben vett határok nehezen egyeztethetıek a földrajziakkal, éles szétválasztásuk problémákat jelent. Az ember természet átalakító munkája révén nagyon megváltozott a táj , de ennek ellenére az életformákat mindig a homok határozta meg. A nagymértékő tájátalakítás mellett magas volt az írástudatlanok aránya. Talán ennek köszönhetjük, hogy itt maradtak fenn legtovább a régmúlt szellemi hagyományai. Nyírségben a hagyományos földmővelés továbbélésének következményeként a társas munkák régi rendje is fenn maradt. Ilyen például a téli estézések, a közös munkák (kukoricafosztás, aratás), melyek lehetıséget nyitottak a néphagyományok átörökítésére. Jellemzı példája ennek a pálinkafızésérıl híres Rohod népi hiedelemvilága:

1


„RONTÁS PÁLINKÁVAL: - Az én uram járt a tanyára, a mezıre Kovács Ferencnek segíteni. Ennek megvót egy felesége, hát arról mondták azt, hogy tudott, olyan boszorkányos vót. Tanyán lakta, a Sige-uton. Az asszony szerette vóna az én uramat mert az szép nagy ember vót. Hordás vót náluk oszt az asszony adott az uramnak pájinkát, de estére már bajba lett az uram. Rémeket látot. Még másik nap is úgy látta, hogy tele van az udvar csendırökkel, pedig hát nem vót ott senki. Elmentünk oszt Perneházára, mert ott vót egy olyan ember aki értett az ilyesmihez, de az azt mondta, hogy gyenge ı hozzá, mert aki az én uramat megrontotta, nagyobb a tudománya mint neki, azért adott az uramnak egy metált, hogy hordja nyakába. Attól gyógyult meg hónapok múlva. De mondta is az ember, hogy a pájinkával rontották meg.”

E megye néprajzi képét tarkítják a 10-12. század óta folyamatosan itt élı, a magyarság közé betelepülı nemzetiségek .A török hódítás és a Rákóczi szabadságharc miatt a 13. században a földesurak kárpát-ukránokat, románokat, szlovákokat („tirpákokat”) és németeket telepítettek be. Ezek az idegen népek szétszórtságuk révén nem tudtak néprajzi képünk meghatározójává válni, inkább csak színesítették a magyar népi kultúránkat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi építészetérıl kevés irodalmi forrás áll rendelkezésünkre és még kevesebb a népi bútorzatokról, ruházatokról. A Nyírség a 10. században már lakott volt a magyarság által, de elıtte is éltek itt emberek. Ezt jól alátámasztják a Késı Bronz korból származó nyírkarászon kisebb halmokban, faládákban talált keleti jellegő bronz tırkardok. Tokos balták és ruhatők keveredtek helyi eredető bronz harci baltával és ruhatőkkel. Ugyanebben a korszakban csak a Berkesz kultúra alatt volt jellemzı a teleptemetık kialakulása, melyekre a két fülő edény és sajátos fazekas formák voltak jellemzıek. Ebbe az idıbe sorolható még az ófehértói huszonhat aranykarperecet tartalmazó lelet, vagy a „hólyagos” bronz bokaperecek. Krisztus elıtt 1. században készült a petneházi keltai vaslelet (hat ekevas, nyolc sarlópenge, súlyos vasüllı, kovácsfogó fenıkı) is ezt támasztja alá. A témánk tekintetében tárgyalt Rohod falun is találtak történelem elıtti leleteket, melyek 185 darab bronztárgyból állnak.(Lelıhelyük jelenleg a Jósa András Múzeum.) Nem utolsó sorban megemlíthetıek a neolitikus Tisza kultúrában létrejövı települések A 12. század folyamán több zárt majd szabad és szolgafalu jött létre. A 14. században kevesebb település alakult ki, majd a 19. században a falvak szokatlan gyorsaságú növekedésbe kezdtek, illetve a települések hatóságilag elkezdtek tömörülni. Ennek esett áldozatául Nyírkarász is.

2


Nyírkarász neve bizonytalan eredető. Talán a Kalíz népnévbıl vagy a karház szóból eredhet. A 15. Század elsı évtizedétıl biztos adatok vannak a településrıl. Ekkortájt megalakuló nemesi vármegye itt tartotta győléseit és ez a szokás a 18. századig megmaradt. Földesurai ebben az idıben Sándor bán és fiai akik késıbb Karásznak nevezték magukat. A község határában egy földvár nevő domb van, melyrıl a legenda azt tartja, hogy Garany nádor itt tartott megyegyőléseket. Ez a földvár a megye egyik legfontosabb honfoglalás kori sír mezıje. Az 1894-es ásatások során egy honfoglalás kori vezér sírjára is bukkantak. Nyírkarásztól délre haladva a középnyírségben található Ófehértó települése. E falura vonatkozó elsı hiteles adat 1376-ban kelt oklevélben található.(1. Károly Gut-Keled nembeliek birtokát Báthory családnak adományozta) A község neve természeti névbıl való falunév. A település korára utaló „ó” jelzı egészen kései a névben. Nevét arról a két tóról kapta, amelyek ma is övezik a falut s azért fehér, mert a két tó partjai a kicsapódott sziksótól fehérlenek. Ófehértó földesurai gyakran változtak. A 16. század végéig a Báthory család birtokolta a falu nagy részét, majd a 16. Századtól a Kállay családé. A 17. Század második felében a megyei adószedık és a kállói várırség mértéktelenül sanyargatták a falut, amit tetézett a török hódoltatás is. 1898-ban a település elnéptelenedett. A 18. század folyamán népesült be újra és ettıl kezdve körülbelül 30 évenként váltották egymást a földbirtokosok. Témánk tekintetében a következı település Petneháza, mely az északkelet nyírségben található. Neve személynévbıl ered: Péter személynév plusz háza összetétel. Alapítója a 14. Század elején élt Terecse fia Péter, vagy Petene a Petneháziak ıse. E Században a család nem töltött be jelentıs szerepet. A 17. Században több család is birtokolta e területet. Határában két középkori település, Bagda és Iklód olvadt be. Ugyanebben a térségben található Rohod község. Ez is személynévi eredető helynév. A személynév a nyelvünkbıl már kihalt roh-ruh színnév d képzıs változata, s mivel a színnévnek „fekete” illetıleg „vörös” volt a jelentése a név nyilván a személy hajszínére vonatkozott. A község lakosai szerint a honfoglalás idején egy Rohod nevő vezér hozta ide és telepítette le a magyarokat. Más források szerint Rohodi Pétertıl ered. A község nevét 1282-ben egy hamis oklevélben említik elıször, melyben Mérgesddel együtt szerepel. A település többféle névalakkal szerepelt. Például: Rohu, Ruhud, Ruwhud, Raho, Hochod. A 16. század óta részben a rohodi családbeliek részben Petneháziak bírták, de volt itt része a bogdányiaknak is. 1607-ig részben Szabolcs, részben Szatmár megyéhez tarozó falu mai formájában több utcás település. Észak-Dél tengelyő rövid fı utcája alsó végén 3


egy tölcsérszerő kiterjedés után kettéágazik, a tölcsér alakú teresedésrıl nyugat felé leágazó Jókai utca viszonylag archaikus beépítéső. A fıutca északi vége is kettéágazik. Az északnyugati ág egyik oldalán még hagyományos a telekelosztás, a másik oldalán azonban rendszertelen beépítéső. A falu kisebb-nagyobb öblökkel tagolt utcái elıkertes beépítésőek. A szalagtelkekre a tiszta soros udvarelrendezés jellemzı. A parasztportákat a belsı kerítések itt is részekre osztják fel, s ezeken a tagolt épületrendezés figyelhetı meg. Petneháza jellege eredetileg egy utcás, északi végén tölcsérszerően kiteresedı, majd ennek végén szomszédos községek irányában kettéágazó útifalu. Az 1887-ben pusztító tőzvész után a település elıbb hosszanti irányban nıtt meg, majd a fıutcával párhuzamosan, attól nyugatra új utcát hoztak létre. Századunkra jellemzıen a község délkeleti részén szabályos alaprajzú új településrészt alakítottak ki. Idı közben a fıutca tölcsérszerő bıvülete is beépült. A falu utcái elıkertes beépítésőek. Szalagtelkei közül a szegényebb porták udvarának elrendezése tiszta soros. A község középpontban elvétve kétsoros beépítés is megfigyelhetı. Részekre osztott udvaraira a tagolt épületrendezés jellemzı. Ófehértó jellege a falut övezı két szikes tó, illetve az ezekhez kapcsolódó mély fekvéső területek két, egy északi és egy déli településre osztják fel a községet. A belterületnek ezen a két pólusán több utcás településrészt találunk, s a kettıt egy egyenesen vezetett viszonylag széles kisebb kihagyásokkal beépített fıút közi össze. E falu utcái szintén elıkertes beépítésőek. Szalagtelkein általában a lakóházak „véggel” néznek az utcára, de elvétve az utakra párhuzamos tengelyő vagy L alaprajzú beépítés is jellemzı. A parasztudvarok döntı többsége soros elrendezéső és a telkekre tagolt épületelrendezés a jellemzı. Utolsó sorban

Nyírkarász jellegzetes felépítésének bemutatása. Eredetileg egy

utcás szalagtelkes jellegzetes nyírségi utifalu. Fıutcája északnyugat-délkelet irányú. A helyi földbirtokosok a 18. század végén kárpát-ukránokat az 1860-as években pedig Heves megyei dohányosokat telepítettek le a faluban. Ez által épültek ki a szomszéd falvakba vezetı utak. A telkek soros beépítésőek. A garahalomi részt Mártonfalvi dőlınek nevezik, mivel a Tarpai Márton által vezetett 1437. évi parasztfelkelés vezetıit itt végezték ki. A népi építészet vizsgálatára áttérve elmondhatjuk, hogy kezdetben az építkezés fontos anyaga volt ebben a térségben a nád, szalma, tengeri szár, gyékény. A régi épületek általában favázzal épültek. Koronákkal lefelé tették le a fákat., majd azokra folyógerendát raktak. Ezeket pelyvával vonták be vagy karóvázas sárfalat építettek. A pusztán földbıl készült falak elterjedése a múlt századra tehetı. Ennek az építkezési típusnak a nyomait sajnos csak néhány helyen találhatjuk meg , de a kérdéses településeken nem maradtak 4


meg ilyen épületek. A pusztán földbıl készült falak nagyobb mérvő elterjedése a múlt századra tehetı. A vályogfal csak e századunkra terjedt el. A tárgyalt falvakban ezek megtalálhatóak nagyon romos állapotban. Említett építkezési típusoknak nem volt alapzata, a fal helyén csak ledöngölték, megdürückölték a talajt és a fatalpak alá tuskókat köveket tettek. Csak két-három évtizede terjedt el a beton alap, amelyet sokszor még szigetelnek is a felszívódó nedvesség ellen. A címben említett falvakban zömében ilyen házakat találunk. A tetıszerkezet két alaptípusa található meg a Nyírségben. Az egyszerő, vagy szarufás tetı lényege, a keresztgerendákba (födémgerendákba) csapolt vagy födémgerendákra fekvı koszorúgerendákba horgolt két szarufa, amelyeket a gerincnél lapolással egymáshoz rögzítenek. A tetıhöz szükséges fákat szekercével faragták ki, így mindig szabálytalan felületőek. Az ágasfás szelemenes épületek vége oromfalas, a szarufásoké kontyos. A kontyot élszarufákkal képezik ki. Az ezekhez csatlakozó rövidebb szarufák a csonkaszarufák. A kontyos tetı ma már ritka az említett településeken, de a múlt század második felétıl általános a csonka kontyos tetı. Elsısorban a Nyírségben ágasfásszelemenes szerkezető tetık jellemzıek. Ezt eredetileg a földbemélyített építményekhez használták. Ilyenek a házak, ólak, vermek. A Nyírség egyes helyein a régebbi házakon alul- felül tapasztott nádfödémet is találunk. A nyírségek padozata a legutóbbi idıkig szinte mindenütt döngölt híg sárral tapasztott föld volt. A nagygazdák és módosabb kisnemesek lakószobáit is inkább csak újonnan burkolták hajópadlóval. Az ablakok a régi épülteken kis méretőek. A négy település közül legjobban ez nyírkarászra jellemzı. Az egész magyar nyelvterület lakóházainak egységesülési folyamata megyénkben is megfigyelhetı. A három osztatú szoba, konyha, kamra alaprajzú szabadkéményes ház, amely azonban sok hatás eredményébıl született. Valószínő, hogy eredetileg teljes egészében kandallós tüzelık zónájába tartoztak eme területek. De fejlettebb minden irányban dinamikusan terjeszkedı alföldi ház típus itt korán éreztette hatását. A kandallós tüzelıjő ház eredetileg egyetlen helységbıl állott, amelyhez már régen nyitott majd egyre zártabbá váló eresz járult. Az anyagi lehetıségek és az igények növekedésével az eresz másik oldalán egy újabb helységet építettek, amely eleinte főtetlen kamra, majd késıbb egyre inkább szintén kandallóval főtött szoba lett. A hátsó füstház fölé nyitott kéményt építettek. A házaknak számtalan helyi változata alakult ki, például a Nyírség községeiben sok elemmel járultak hozzá a háztípus kialakításához a palócok. A német telepesek hatására lehet a házzal egybeépített istállók létrejötte. Erre jó példák a petneházi épületek. A régi házakon semmiféle díszítés nem volt, de a múlt század második fele óta a ház legfıbb dísze a tornác. A tornác oszlopok, szulápok az egyszerőbb házakon fából 5


készülnek, néha faragott, legtöbbször esztergályozott díszítéssel. Faragott lehet a szerkezetek merevítı könyökfája, a kötés is. Az oszlopokat sokszor rédelyfa, karfa köti össze. A tornác a négy falu közül legjellemzıbb Rohodon, csak téglaanyagból készült. E település lakóházai 3, ritkán kétosztatúak szoba (nagyház) + pitvaros, szabadkéményes konyha + szoba (kisház) vagy kamra alaprajzúak. Korábban karóvázas, késıbb a vert földfal, majd a vályogfal volt gyakori. Az oromfalaknál és a kéményeknél tapasztott sövényt vagy deszkát használtak. Az elvétve kontyos, zömmel csapott nyeregtetı szarufás szerkezető, náddal vagy szalmával fedett. A földpadlós helységek oldalfalai sárral tapasztottak és fehérre meszeltek. A famennyezeteket esetenként mestergerenda hordja; máshol a felsı deszkaborítást keresztgerendák támasztják alá. A régi tüzelıberendezés már csak nyomokban van meg. Tapasztott sövénnyel vagy deszkával koronázott szabadkémény még több található a faluban, de alóla a falazott kemence még inkább a kívülrıl főthetı szobai boglyakemence már hiányzik. Az utcai homlokzatok szinte kivétel nélkül kétablakosak. Gyakori a homlok-, viszonylag ritkább az oldaltornác. A törttornácra is találunk példát a faluban. A házak szerény díszítését szolgálják a lábazatok és a tapasztott oromfalak sötétebb festése, vagy az oromdeszkák főrészelt mintái. Egy-egy épületnél az utcai ablakok között és mellett mélyített vakolattükröket alakítottak ki, ezeket még sötétebb színnel hangsúlyozzák. A

következı

település

Nyírkarász,

mely

lakóházai

háromosztatúak,

oldaltornácosak. A kisnemesi házak tornácoszlopai téglából rakottak. A falazat vert föld, a húszas évektıl vályogfalból készült. A konyhát boltív választja ketté. A szabadkémény aljából főtötték a szobabeli kemencét. A zsúpszalma fedéső nyeregtetı az utca felé csapott vég, az oromfal deszkából készült. Ófehértó lakóházai a XVII. század legvégén volt pusztásodás után újratelepült falu házai mai formájukban három, illetve négyosztatúak, szoba (nagyház) + konyha (pitvar) + kamra, máskor szoba (nagyház) + konyha (pitvar) + szoba (kisház) + kamra alaprajzúak. Esetenként az istálló a lakóházzal közös tetı alá kerül. Elvétve a kétmenetes alaprajz kezdeti formáira is találunk példát. Ilyenkor az épület elsı harmada egy nagy és egy kis szobát foglal magába. A régebbi házak karóvázas földfalúak, tapasztott sövényt (paticsot) csak egy-egy oromfalnál találunk. Nem így korábban, hiszen például egy 1745ben épült imaház is, fonákos és sárral tapasztott volt. Újabban a vert és a vályogfal terjedt el. A helységek földesek és deszkafödémesek. Az elıbb mindkét végén kontyos, majd csapott, elvétve oromfalas, nyeregtetıs, szarufás szerkezető Fedéséhez a tó kiszáradásáig nádat, elvétve szalmát, késıbb cserepet, majd bádogot és palát használtak. A füstházas 6


pitvar szabadkéménye még több házban is megtalálható, felül deszkázott vagy tapasztott sövénybıl készült kürtıvel, de a padlás (töc vagy tölc) kemence a füstházból, illetve a kívülrıl főthetı boglyakemence a szobákból már mindenütt hiányzik. Az utóbbit helyenként hasáb alakú falazott kemence - spór - pótolja. A lakóházak általában kétablakos utcai homlokzata gyakorta vakolatkeretekkel és lizénákkal díszített; a deszkázott oromfal pedig főrészelt tagozatokkal, mintákkal gazdagított. Az udvari oldalra jellemzı elsısorban a faszerkezető tornác, de nem egy helyen az ide csak késıbb kerül. Ófehértón egész sorok voltak földházakból, de ezeket ma már nem találjuk meg. Petneháza lakóházainak legnagyobb része három- ritkán két- vagy négyosztatú. Bejárata az udvari hosszoldalról nyílik és a pitvarba vezet. Ebbıl közelíthetı meg az utcai szoba (nagyház) és szemben a füstház. A harmadik helység (a kisház vagy a belsı kamra) ajtaja is a pitvarba néz, míg a negyediké (az úgynevezett külsı kamráé) az udvarról nyílik. Földfalúak a házak; régebbiekre a karóvázas szerkezet, a viszonylag újabbakra a vert, majd a vályogfal a jellemzı. A tetık szarufás szerkezetőek és szalmával fedettek. A barokkos vakolatlizénákkal és keretekkel - párkányokkal díszített utcai homlokzat általában deszkaoromfalas, de a csapott nyeregtetı sem ritka. Az udvari hosszúoldalon gyakori a tornác és a rangosabb házakon a két végén téglából falazott tonácoszlpok között egyszerő faoszlopok sorakoznak. A füstházakból a szabadkémények már hiányoznak, úgyszintén a szobák kívülrıl főthetı boglyakemencéi is. A lakóházakhoz gazdasági épületek is tartoztak melyek már az említett módon helyezkednek el a birokon. Többfajta gazdasági épületek közül meg kell említeni az ólat. Ez csak hevenyészett építmény volt és mintha kevesebb gonddal készülne, mint a terménytárolásra készülne szolgáló építmények (például csőr) Az istálló legarchaikusabb formája a burgyé, mely ma elvétve megtalálható Szabolcs megyében. Ágasfás szelemenes szerkezete földdel takart nád- vagy szalmateteje, bejárati gádora teljesen hasonló a földházéhoz. A mai istállók legtöbbször rakott vagy vert falúak, az újabbak vályogból épülnek. Általános, hogy az istálló végéhez színt ragasztanak, mely a szálastakarmány vagy lovaskocsi befogására alkalmas. Az istállókra legtöbbször kárófödém készül, a kellı hıszigetelést pedig a széna adja. A disznóól általában az istálló közelében található, mely fölé néhol tengeri górét vagy tyúkólat is építettek. Juhhodály és galambdúc ritka jelenség volt. Nagyobb változatosságot mutatnak a terménytárolás és fafeldolgozás céljára használt épületek. A csőr eredetileg terméstárolásra vagy a csépelésre használták. Ilyenek a Nyírségben csak néhol találhatók. Ebben a térségben szélescsőrnek nevezett típus jellemzı. Elnyúltabb alaprajzú és a telken az utcával párhuzamosan helyezkedik el. Ritkán favázas, 7


inkább vályog- vagy téglafallal épült egyszerő szaruvázas oromtetı fedi. Sokszor a közepén elhelyezett kapu mellett féleresz csőroldal, vagy szárny nevő takarmányosnak vagy kamrának, esetleg ólnak használt helységet toldanak hozzá, máskor pincét vagy vermet ásnak alá. Gyakran egybeépítik az istállóval, és újabban a nyári konyhával is. A kicsépelt terményt magtárakban (kamrában) tárolták. A takarmánytárolók igen változatos formájú építmények. Legjellegzetesebb a mozgatható tetejő abora, mely a nyírségben debó, bódé, pecu néven szerepel. Nyírkarászon a gazdasági épület a ház mögötti külön épületben van - az istálló, a tyúkól és a disznóól. Újabban a házzal szemközti részen nyári konyha épül. A porta legnagyobb gazdasági épülete mindenütt a magas dohánypajta, melynek szalmafedeles tetıszerkezete 12 ágason nyugszik. Anyaga akácfa, falazata kóróból (napraforgószárból) készül. Ófehértó gazdasági épületei közül legrangosabbak a különálló istállók. Egyik végük gyakorta szekérszínnel bıvített. A telken elfoglalt helyük változó, esetenként az elsı udvar lezárásaként az utcavonallal párhuzamosan fekszenek, máskor a házzal szembeni telekoldalon, azonban leggyakrabban a lakóépülettel egy sorban, annak folytatásában, de különállóan állnak. Utóbbi két esetben mögöttük egy fafázas deszkaborítású karámos disznóól foglal helyet. A karám fölötti kiugró nyeregtetı, esetenként tyúkólnak szolgál. Ezt a fából készült tyúkólat helyenként fél nyeregtetıs szín és a más-más célt szolgáló verem követi, illetve követheti. A telekrıl hiányzik a gémeskút, s helyét, ha lehet a lakóházzal szemben jelölték ki. Említést érdemel még a hézagokkal deszkázott kis- és nagykapukkal megnyitott utcai lócákkal ellátott faágas, vízszintes deszkázatú utcai kerítések. Sövényt ,még inkább kórót a belsı és oldalkerítéseknél használtak. Petneháza gazdasági épületei közül az istálló, valamint a nyári konyhák a lakóházaknál leírt anyagokból és szerkezetekbıl épültek, de ma gyakran cseréppel fedettek. Favázasak és részben nyitott oldalfalúak, részben deszkával vagy kórófonattal kerítettek a színek. A kisebb ólak, kasok tapasztott sövénybıl készültek, vagy lécezett deszkázott alapformájúak. A falu egy-két udvarát hátul keresztbe álló, nagy mérető, széles csőr zárja le. Ezek is favázas szerkezetőek. Nyeregtetejük szarufás, oldalaikat deszka borítja. Rohod gazdasági épületei közül a földfalas, szarufás tetıszerkezető istálló a lakóépület mögött, a nyári konyha a házzal szembeni telekoldalon áll. A napraforgó kerítéssel hossz- és keresztirányban is részekre tagolt telek elsı felében talál még helyet a gémes kút. A favázas szerkezető, nyitott oldalfalas szín a csöves tengeri tárolására szolgáló lécezett oldalfalú góré, a karámos disznóól, és a sövénybıl font tapasztott tyúkgóré. A kertben áll a kapu alakú, vesszıbıl font és sárral tapasztott udvari kemence. Egy-két telken az úttal párhuzamos hossztengellyel nagymérető sövényfalú, szarufás szerkezető két végén 8


kontyos tetıvel fedett, náddal héjalt juhakol is található. A beltelkek legnagyobb mérető gazdasági épületei azonban az udvarok hátsó végére szoruló dohánypajták. Magas eresz- és gerincmagassággal, favázas szerkezettel épültek. Oromfalas végoldalaik teljesen vagy csak alul napraforgóval esetleg kóróval borítottak. A hosszoldalak és az oromvesszık zsaluszerően nyitható függıleges deszkázatúak. Ezek a tetık is szarufás szerkezetőek, náddal vagy deszkával fedettek. A malmok megyénk legjelentısebb ipari mőemlékei. A nagyobb teljesítményő földesúri vagy gyakran egyházi vagy egyéni tulajdonban lévı malmok jelentıs energiát igényeltek. Száraz malom minden faluban épült, még akkor is, ha vízimalom volt a közelben. A száraz malom elhelyezése kötetlen, így helyét általában a birtokviszonyok és célszerőség döntötték el. Az urasági malmok, amelyek elsısorban a tulajdonos szükségleteit elégítették ki, a majorban épültek. Az egyházi tulajdonú, mindig a falu lakosságát kiszolgáló malmok helye a falu központjában, a templom közelében volt, sokszor az orsósan kiszélesedı fıutcán. A múlt század második felében kezdıdött a szárazmalmok gyors pusztulása, mivel teljesítıképességük kicsi, és nem átalakíthatóak korszerő hengerszékes berendezés mőködtetésére. Ezért ezekbıl a malmokból csak Rohodon maradt fenn egy példány. A vízimalom lényegesen nagyobb teljesítményő, energiahordozója a víz ingyen áll rendelkezésre. Ezért ahol megfelelı vízfolyás volt, mindenfelé épült. Mária Terézia rendeletére több tucat vízimalom volt a Nyírségben is, ahol a dombhátak közötti egykori folyómedrekben összegyőlı vizet árkokban vezették le és ezeket hajtották a vízikerekek. Ilyen típusú malom található Ófehértón. Egyéb falusi épületek alig maradtak fenn a megyében. Építészeti szempontból ezek jelentéktelenek voltak. A falusi kismesterek mőhelyei alig különböztek a közönséges lakóházaktól vagy gazdasági épületektıl. A falusi bolt annyiban különbözött, hogy utcai homlokzatára ajtót vágtak. Minden faluban fatornyos templomot építettek, a fatornyoknak három alaptípusát ismerjük: a tégla, vagy kıtoronyra helyezett galériás fatoronysisakot, a templom tömegéhez kapcsolt fatornyot, és az önállóan elhelyezett tornyot. Az utóbbira találunk példát Nyírkarászon. A fatornyok négy fı részbıl állnak: az alul kiszélesedı szoknya, a törzs, a harangok elhelyezésére szolgáló galéria és a toronysisak. készülnek, néha faragott, legtöbbször esztergályozott díszítéssel. Faragott lehet a szerkezetek merevítı könyökfája, a kötés is. Az oszlopokat sokszor rédelyfa, karfa köti össze. A tornác a négy falu közül legjellemzıbb Rohodon, csak téglaanyagból készült. E település lakóházai 3, ritkán kétosztatúak szoba (nagyház) + pitvaros, szabadkéményes konyha + szoba (kisház) vagy kamra alaprajzúak. Korábban

9


karóvázas, késıbb a vert földfal, majd a vályogfal volt gyakori. Az oromfalaknál és a kéményeknél tapasztott sövényt vagy deszkát használtak. Az elvétve kontyos, zömmel csapott nyeregtetı szarufás szerkezető, náddal vagy szalmával fedett. A földpadlós helységek oldalfalai sárral tapasztottak és fehérre meszeltek. A famennyezeteket esetenként mestergerenda hordja; máshol a felsı deszkaborítást keresztgerendák támasztják alá. A régi tüzelıberendezés már csak nyomokban van meg. Tapasztott sövénnyel vagy deszkával koronázott szabadkémény még több található a faluban, de alóla a falazott kemence még inkább a kívülrıl főthetı szobai boglyakemence már hiányzik. Az utcai homlokzatok szinte kivétel nélkül kétablakosak. Gyakori a homlok-, viszonylag ritkább az oldaltornác. A törttornácra is találunk példát a faluban. A házak szerény díszítését szolgálják a lábazatok és a tapasztott oromfalak sötétebb festése, vagy az oromdeszkák főrészelt mintái. Egyegy épületnél az utcai ablakok között és mellett mélyített vakolattükröket alakítottak ki, ezeket még sötétebb színnel hangsúlyozzák. A következı település Nyírkarász, mely lakóházai háromosztatúak, oldaltornácosak. A kisnemesi házak tornácoszlopai téglából rakottak. A falazat vert föld, a húszas évektıl vályogfalból készült. A konyhát boltív választja ketté. A szabadkémény aljából főtötték a szobabeli kemencét. A zsúpszalma fedéső nyeregtetı az utca felé csapott vég, az oromfal deszkából készült. Ófehértó lakóházai a XVII. század legvégén volt pusztásodás után újratelepült falu házai mai formájukban három, illetve négyosztatúak, szoba (nagyház) + konyha (pitvar) + kamra, máskor szoba (nagyház) + konyha (pitvar) + szoba (kisház) + kamra alaprajzúak. Esetenként az istálló a lakóházzal közös tetı alá kerül. Elvétve a kétmenetes alaprajz kezdeti formáira is találunk példát. Ilyenkor az épület elsı harmada egy nagy és egy kis szobát foglal magába. A régebbi házak karóvázas földfalúak, tapasztott sövényt (paticsot) csak egy-egy oromfalnál találunk. Nem így korábban, hiszen például egy 1745-ben épült imaház is, fonákos és sárral tapasztott volt. Újabban a vert és a vályogfal terjedt el. A helységek földesek és deszkafödémesek. Az elıbb mindkét végén kontyos, majd csapott, elvétve oromfalas, nyeregtetıs, szarufás szerkezető Fedéséhez a tó kiszáradásáig nádat, elvétve szalmát, késıbb cserepet, majd bádogot és palát használtak. A füstházas pitvar szabadkéménye még több házban is megtalálható, felül deszkázott vagy tapasztott sövénybıl készült kürtıvel, de a padlás (töc vagy tölc) kemence a füstházból, illetve a kívülrıl főthetı boglyakemence a szobákból már mindenütt hiányzik. Az utóbbit helyenként hasáb alakú falazott kemence - spór - pótolja. A lakóházak általában kétablakos utcai homlokzata gyakorta vakolatkeretekkel és lizénákkal díszített; a deszkázott oromfal pedig főrészelt tagozatokkal, mintákkal gazdagított. Az udvari oldalra jellemzı elsısorban a faszerkezető tornác, de nem egy helyen az ide csak késıbb kerül. Ófehértón egész sorok voltak földházakból, de ezeket ma már nem találjuk meg. Petneháza lakóházainak legnagyobb része három- ritkán két- vagy négyosztatú. Bejárata az udvari hosszoldalról nyílik és a pitvarba vezet. Ebbıl közelíthetı meg az utcai szoba (nagyház) és szemben a füstház. A harmadik helység (a kisház vagy a belsı kamra) ajtaja is a pitvarba néz, míg a negyediké (az úgynevezett külsı kamráé) az udvarról nyílik. Földfalúak a házak; régebbiekre a karóvázas szerkezet, a viszonylag újabbakra a vert, majd a vályogfal a jellemzı. A tetık szarufás szerkezetőek és szalmával fedettek. A barokkos vakolatlizénákkal és keretekkel - párkányokkal díszített utcai homlokzat általában deszkaoromfalas, de a csapott nyeregtetı sem ritka. Az udvari hosszúoldalon gyakori a tornác és a rangosabb házakon a két végén téglából falazott tonácoszlpok között egyszerő faoszlopok sorakoznak. A füstházakból a szabadkémények már hiányoznak, úgyszintén a szobák kívülrıl főthetı boglyakemencéi is.

10


A lakóházakhoz gazdasági épületek is tartoztak melyek már az említett módon helyezkednek el a birokon. Többfajta gazdasági épületek közül meg kell említeni az ólat. Ez csak hevenyészett építmény volt és mintha kevesebb gonddal készülne, mint a terménytárolásra készülne szolgáló építmények (például csőr) Az istálló legarchaikusabb formája a burgyé, mely ma elvétve megtalálható Szabolcs megyében. Ágasfás szelemenes szerkezete földdel takart nád- vagy szalmateteje, bejárati gádora teljesen hasonló a földházéhoz. A mai istállók legtöbbször rakott vagy vert falúak, az újabbak vályogból épülnek. Általános, hogy az istálló végéhez színt ragasztanak, mely a szálastakarmány vagy lovaskocsi befogására alkalmas. Az istállókra legtöbbször kárófödém készül, a kellı hıszigetelést pedig a széna adja. A disznóól általában az istálló közelében található, mely fölé néhol tengeri górét vagy tyúkólat is építettek. Juhhodály és galambdúc ritka jelenség volt. Nagyobb változatosságot mutatnak a terménytárolás és fafeldolgozás céljára használt épületek. A csőr eredetileg terméstárolásra vagy a csépelésre használták. Ilyenek a Nyírségben csak néhol találhatók. Ebben a térségben szélescsőrnek nevezett típus jellemzı. Elnyúltabb alaprajzú és a telken az utcával párhuzamosan helyezkedik el. Ritkán favázas, inkább vályog- vagy téglafallal épült egyszerő szaruvázas oromtetı fedi. Sokszor a közepén elhelyezett kapu mellett féleresz csőroldal, vagy szárny nevő takarmányosnak vagy kamrának, esetleg ólnak használt helységet toldanak hozzá, máskor pincét vagy vermet ásnak alá. Gyakran egybeépítik az istállóval, és újabban a nyári konyhával is. A kicsépelt terményt magtárakban

(kamrában)

tárolták.

A

takarmánytárolók

igen

változatos

formájú

építmények.

Legjellegzetesebb a mozgatható tetejő abora, mely a nyírségben debó, bódé, pecu néven szerepel. Nyírkarászon a gazdasági épület a ház mögötti külön épületben van - az istálló, a tyúkól és a disznóól. Újabban a házzal szemközti részen nyári konyha épül. A porta legnagyobb gazdasági épülete mindenütt a magas dohánypajta, melynek szalmafedeles tetıszerkezete 12 ágason nyugszik. Anyaga akácfa, falazata kóróból (napraforgószárból) készül. Ófehértó gazdasági épületei közül legrangosabbak a különálló istállók. Egyik végük gyakorta szekérszínnel bıvített. A telken elfoglalt helyük változó, esetenként az elsı udvar lezárásaként az utcavonallal párhuzamosan fekszenek, máskor a házzal szembeni telekoldalon, azonban leggyakrabban a lakóépülettel egy sorban, annak folytatásában, de különállóan állnak. Utóbbi két esetben mögöttük egy fafázas deszkaborítású karámos disznóól foglal helyet. A karám fölötti kiugró nyeregtetı, esetenként tyúkólnak szolgál. Ezt a fából készült tyúkólat helyenként fél nyeregtetıs szín és a más-más célt szolgáló verem követi, illetve követheti. A telekrıl hiányzik a gémeskút, s helyét, ha lehet a lakóházzal szemben jelölték ki. Említést érdemel még a hézagokkal deszkázott kis- és nagykapukkal megnyitott utcai lócákkal ellátott faágas, vízszintes deszkázatú utcai kerítések. Sövényt ,még inkább kórót a belsı és oldalkerítéseknél használtak. Petneháza gazdasági épületei közül az istálló, valamint a nyári konyhák a lakóházaknál leírt anyagokból és szerkezetekbıl épültek, de ma gyakran cseréppel fedettek. Favázasak és részben nyitott oldalfalúak, részben deszkával vagy kórófonattal kerítettek a színek. A kisebb ólak, kasok tapasztott sövénybıl készültek, vagy lécezett deszkázott alapformájúak. A falu egy-két udvarát hátul keresztbe álló, nagy mérető, széles csőr zárja le. Ezek is favázas szerkezetőek. Nyeregtetejük szarufás, oldalaikat deszka borítja. Rohod gazdasági épületei közül a földfalas, szarufás tetıszerkezető istálló a lakóépület mögött, a nyári konyha a házzal szembeni telekoldalon áll. A napraforgó kerítéssel hossz- és keresztirányban is részekre tagolt telek elsı felében talál még helyet a gémes kút. A favázas szerkezető, nyitott oldalfalas szín a csöves tengeri tárolására szolgáló lécezett oldalfalú góré, a karámos disznóól, és a sövénybıl font tapasztott tyúkgóré. A kertben áll a kapu alakú, vesszıbıl font és sárral tapasztott udvari

11


kemence. Egy-két telken az úttal párhuzamos hossztengellyel nagymérető sövényfalú, szarufás szerkezető két végén kontyos tetıvel fedett, náddal héjalt juhakol is található. A beltelkek legnagyobb mérető gazdasági épületei azonban az udvarok hátsó végére szoruló dohánypajták. Magas eresz- és gerincmagassággal, favázas szerkezettel épültek. Oromfalas végoldalaik teljesen vagy csak alul napraforgóval esetleg kóróval borítottak. A hosszoldalak és az oromvesszık zsaluszerően nyitható függıleges deszkázatúak. Ezek a tetık is szarufás szerkezetőek, náddal vagy deszkával fedettek. A malmok megyénk legjelentısebb ipari mőemlékei. A nagyobb teljesítményő földesúri vagy gyakran egyházi vagy egyéni tulajdonban lévı malmok jelentıs energiát igényeltek. Száraz malom minden faluban épült, még akkor is, ha vízimalom volt a közelben. A száraz malom elhelyezése kötetlen, így helyét általában a birtokviszonyok és célszerőség döntötték el. Az urasági malmok, amelyek elsısorban a tulajdonos szükségleteit elégítették ki, a majorban épültek. Az egyházi tulajdonú, mindig a falu lakosságát kiszolgáló malmok helye a falu központjában, a templom közelében volt, sokszor az orsósan kiszélesedı fıutcán. A múlt század második felében kezdıdött a szárazmalmok gyors pusztulása, mivel teljesítıképességük kicsi, és nem átalakíthatóak korszerő hengerszékes berendezés mőködtetésére. Ezért ezekbıl a malmokból csak Rohodon maradt fenn egy példány. A vízimalom lényegesen nagyobb teljesítményő, energiahordozója a víz ingyen áll rendelkezésre. Ezért ahol megfelelı vízfolyás volt, mindenfelé épült. Mária Terézia rendeletére több tucat vízimalom volt a Nyírségben is, ahol a dombhátak közötti egykori folyómedrekben összegyőlı vizet árkokban vezették le és ezeket hajtották a vízikerekek. Ilyen típusú malom található Ófehértón. Egyéb falusi épületek alig maradtak fenn

a megyében. Építészeti szempontból ezek

jelentéktelenek voltak. A falusi kismesterek mőhelyei alig különböztek a közönséges lakóházaktól vagy gazdasági épületektıl. A falusi bolt annyiban különbözött, hogy utcai homlokzatára ajtót vágtak. Minden faluban fatornyos templomot építettek, a fatornyoknak három alaptípusát ismerjük: a tégla, vagy kıtoronyra helyezett galériás fatoronysisakot, a templom tömegéhez kapcsolt fatornyot, és az önállóan elhelyezett tornyot. Az utóbbira találunk példát Nyírkarászon. A fatornyok négy fı részbıl állnak: az alul kiszélesedı szoknya, a törzs, a harangok elhelyezésére szolgáló galéria és a toronysisak.

12

ROHOD, PETNEHÁZA, ÓFEHÉRTÓ, NYÍRKARÁSZ NÉPRAJZA

Recommend Documents