R I P P L - R Ó N A I J Ó Z S E F (1861 — 19 2 7) I N T E R I E Ű R J E I
1961-ben ünnepelte a magyar képzőművészet RipplRónai József születésének századik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Galéria reprezentatív kiállítással adózott emlékének. E kiállításon vonzó sok szólamúsággal bontakozott k i a mester ellenállhatatlan varázsú művészete. Harmonikusan egymáshoz kapcso lódva szemlélhettük a művész különböző stílusperiódusait, és azokon belül változatos, az élet ezerféle villanására érzé kenyen rezonáló témakörét. Az arcképek, aktos-kompozíciók, csendéletek, tájképek között azonban újra és újra megállítottak bennünket magas művészi igénnyel festett, bensőséges hangulatú interieurjei. Xem feledkezve meg az „Öreganyám" vagy a Babitsportré léleklátó erejéről, a „Kuglizok" vagy a „Kövezik a kaposi főutcát" pompás életközelségéről, mégis az az érzé sünk, hogy valamennyi témakör közül az intérieur az, ahol Rippl a legteljesebben rátalál c lagára. Fekete-, színes- és ún. „kukoricás" korszakában egyaránt festett interieuröket. Számszerűleg sem csekély ezek sora, külö nösen megnő azonban a jelentőségük, ha meggondoljuk, hogy főműveinek számbavételénél minduntalan interieurjei ötlenek emlékezetünkbe. Az „Alkonyat egy intim szobában" (1892) (39. kép) még franciaországi korszakának alkotása, de már megtaláljuk benne a későbbi „nagy" interieurök, a kaposvári szoba belsők számos sajátosságát. A félhomályba burkolódzó szoba tárgyait meghitt részletességgel sorolja fel. A ho mályból csupán az íróasztalnál ülő, és a nézőnek hátat fordító nőalak kék köténye és egy kék váza azúrja villan elő. Érdekes módon, a szemlélőnek teljesen h á t a t fordítva foglalatoskodó alak figuráját Rippl később csak nagyon elvétve alkalmazza szobabelsőin (Konyhában, Fehér fal, barna bútorok pl. ), pedig ennek fokozott intimitását és hangulatformáló jelentőségét m á r a német romantika festői is (elismeri ék, akiknek egy i k kedveli intérieur motívumuk volt. Ebben a korszakában még arcképein, a nagyszerű „Öreganyám"-on (1892) vagy a „Kossuth-imádó Ripli bácsi"-n (1897) is felhasználja az interieur-motívumok segítségét az ábrázolt karakterének megvilágítására. Az „Öreg a n y á m " merev empire karosszéke, a „Kossuth-imádó Ripli bácsi" öblös biedermeier fotője vagy a falon függő Kossuth-kép szervesen hozzá tartozik a figura jellemzésé hez. Késői nagy arcképeinél, pl. a Nyugat írógárdájának portrésorozatánál Rippl eltér ettől a megoldástól, és csupán az arc vagy esetleg a kéz karakter jegyeinek visszaadásával jellemez. 1
1902-ben elhagyja Franciaországot, végleg hazaköltözik szülővárosába, Kaposvárra és ezzel a mozzanattal kezdetét veszi festészetének az a periódusa, melyet az egymás után napvilágot látó remek szobabelsőiről „kaposvári interieu rök korszaká"-nak is szoktak nevezni. Rippl magával hozza a franciaországi esztendők úttörő stílustörekvéseinek ered ményeit, a Nabis-kör ihlető barátságainak emlékét, s e nagyszerű termékenyítő erő most belehull az otthon, a szü lőföld, a dunántúli táj formáló, alakító talajába. S a ter més —• kitűnő interieurjeinek egész sora — a családi-kör melegét, az otthon varázsát ünnepli. A képek témája az otthon, magának a művésznek az otthona. A szobabelsőket családtagjai népesítik be, akiknek élete ezek között a falak között pereg le. Az a körülmény, hogy saját otthona, életének és szerettei sorsának színhelye az, amit vásznain rögzít, döntő fontosságú a rendkívüli mértékben családias és otthon-szerető Rippl-Rónainál. Nincs a magyar képzőművészetben művész, aki maradan dóbb emléket állított volna képein szüleinek, mint ő. Ha szüleiről ír, tollát is ugyanaz a mélységes gyermeki szeretet vezeti, mint ecsetjét. De nem csupán szerető szívű gyer mek, hanem általában rendkívül ragaszkodó családtag. Szülein kívül felesége, Lazarine, hozzátartozói, elsősorban a sovány, nagyorrú, öreg rokon, Piacsek bácsi visszatérő szereplői az interieuröknek. Az emberekhez hasonlóan a tárgyak is ismétlődnek jellegzetes szobabelsőin. Az öreg biedermeier bútorokat, a nagyvirágos kasmír kendőt, az aranyozott fa angyalt — sok-sok más tárggyal együtt — jó ismerősként üdvözöljük szinte valamennyi interieurjén. Meghitt otthonosság ömlik el ezeken a képeken, valami halk líra, amely éppen annak a mély érzelmi kötöttségnek a szülötte, amely Ripplt az ábrázolt szobákhoz, a megszo kott tárgyakhoz és a szereplő személyekhez fűzi. 2
A képek egy része, mint pl. a Karácsony (1903), a Szo morúság (1903) (40. kép) még sokat megőrzött a fekete korszak sötét színeiből. Később ez megszűnik, egyre több a világos, derűs színfolt. A „Fehér fal, barna bútorok" (19C3) c. képe a világos és sötét színfelületek egyensúlyára épül, míg az „Öreg úr és mandolinozó asszony" (1905) (41. kép) vagy a remek „Piacsek bácsi babákkal" (1905) (42. kép) már a vidám színek örömét hirdeti. Képeinek festési módjáról már sok szó esett a Rippl iro dalomban, most csak annyit kívánnék megjegyezni, hogy az a mellérendelési elv, melyet Rippl síkszerű, dekoratív ábrázolásmódjával szobabelsői egy részénél követ, különös képpen kedvező éppen ennél a témakörnél. E képek varázsa
ugyanis —- magas festői kvalitásaikon kívül — a személyek és tárgyak intim kapcsolatán múlik. Hangulati egyensúlyuk borulna fel, ha valamivel nagyobb hangsúlyt kapnának az alakok, vagy a tárgyaknak juttatna a művész alárendelt szerepet. Rippl intérieur képeinek sora egy csodálatos Simphonia Domestica, az „otthon"-szó fogalma viszont kölcsönhatást fejez k i . Az otthon lakói a maguk köré gyűj tött tárgyakba sűrítik egyéniségüket, s a gondoskodás, mellyel tárgyaik felé fordulnak, életet kölcsönöz e tárgyak nak, s azok megszázszorozva tükrözik vissza a közöttük élő személy lelkiségét. Az egyéniség alakító ereje nélkül csak bútor- és használati tárgy-raktár jöhet létre, otthon soha. A képzőművészet története folyamán azok a művészek, akik valóban szuggesztív módon tudták érzékeltetni ezt a kölcsönhatást a belső tér és annak lakói között, mindig az „otthon-képmás" szintjére emelték a szokványos interieurt. A nagy németalföldi interieurfestőknek vagy a ro mantika azonos témakörhöz nyúló mestereinek más-más stílustörekvés irányította ugyan az ecsetjét, a téma lénye gének megragadása azonban valamennyiüknél ebben a mozzanatban rejlett. Az intérieur esetében oly fontos köl csönhatás megteremtésénél tehát Rippl-Rónai a melléren delési elven alapuló dekoratív megoldást választja. Ezt az egyensúlyt szolgálja az alakok léptéke is. A figurák aránya a tárgyakhoz viszonyítva pontosan akkora, hogy mellettük megfelelő hangsúlyt kapnak, életet nyernek az otthon tárgyai is. E sommásan összefoglalva ábrázolt ala koknál a művész karakterizáló lehetősége csupán a figurák körvonalaira, a mozdulatokra, a színek beszédes szimboliká jára szorítkozik. Lazarinenak vagy Piacsek bácsinak az arc kifejezése semmivel sem nyer nagyobb hangsúlyt, mint a mandolin Lazarine kezében, vagy a reggeliző asztal ked ves tárgyai. Éppen ez az oka azonban annak, hogy a tár gyak karakterizáló lehetősége tetemesen megnövekszik, jelentőségük mintegy felnő az alakokhoz és ez a körül mény, éppen, mert intérieur a művek témája, a maxi málisra fokozza a kép hangulati értékét. Ez az oka annak is, hogy a sok mesélő tárgy ellenére sem érezzük ezeket a képeket úgyszólván soha zsúfoltnak. I t t minden tárgynak megvan a maga szerkezeti- és színértékén kívül, a jelentős karakterizáló szerepe is. Elmond nekünk valamit az ábrázolt otthon lakóiról, jellemükről, s ha igaz az, hogy a jellemünk a sorsunk is egyben, úgy sorsukról is. 3
Igen érzékeny mérleg az, amin e képek egyensúlya nyug szik. Bizonyságul utalok Rippl-Rónainak egy kedves, de főműveivel összevetve kétségkívül másodrendű interieurjére, a Petrovics-kötetben „Öreg férj, fiatal feleség" cím alatt közölt képre. A szereplők nem túl szerencsés beállí tása, a nőalak arányának kisebbítése s bizonyos színfoltok előnytelen elhelyezése folytán a kép egyensúlya átbillen a tárgyak oldalára, s ez a körülmény, ahelyett, hogy az otthon-hangulat intimitását növelné, kissé zsúfolttá és kényszeredetté teszi a képet. Még egy probléma vetődik fel Rippl-Rónai interieurjeivel 4
kapcsolatosan; a gyakran, szinte visszatérő motívumként megcsendülő melankolikus hangulat. Mi az oka ennek, hisz emlékiratai derűs, lendületes egyéniségnek mutatják, egyik franciaországi barátja, Natanson pedig kifejezetten mint tréfás kedvű legényt említi. A franciaországi korszak „Két gyászruhás nő"-je, a „Szomorúság" (1903), a „Kará csony" (1903) többé-kevésbé még címükkel is utalnak az általuk kifejezett hangulati alapmotívumra. De hason lóan borongé>, fájó érzéseket pendít meg az „Amikor az ember visszaemlékezéseiből él" (1904) (44. kép), a „Flox és Filox" (1903) ( I I I . tábla), az „Édes jó anyám betegen" (1905) (43. kép), vagy a „Piacsek és Papa" (1908) c. képe is. Hová tűnik ezeken a derűs életművész RipplRónai ? Ezt a kérdést két oldalról kell megközelítenünk ah hoz, hogy kielégítő feleletet kapjunk. E melankolikus alap hangulatú képek egy részének problémája azonosa „fekete korszak" valamennyi képének problémájával, s erre RipplRónai maga adja meg a feleletet „Emlékezései"-ben, ahol azt írja, hogy nem azért festi képein a fekete színt, mintha feketének látta volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akarta azokat megfesteni. Tehát i t t a művész stíluskereső ösztöne volt az elsődleges s ezekhez a sötét színfoltokhoz kereste a megfelelő hangulati aláfestést szol gáltató témát. Az előbb felsorolt képek között azonban jó néhányat találunk, melyeken a művész már maga mögött hagyta a „fekete korszak" stílustörekvését. A „Flox és Filox" hűvös színharmóniái, az „Édes jó anyám betegen" vagy a „Piacsek és Papa" villódzó fényei, pasztell-lebegése már nem követelt a művésztől semmiféle fájdalmas hangu lati aláfestést. I t t valóban a mondanivaló, az öregség fájó, örök tragédiája az, ami átjárja, mégpedig lelkének talán legérzékenyebben rezonáló pontján, öreg szülei sorsán keresztül. 5
6
Rippl-Rónai „fekete" periódusát, majd „impresszionista" képeit követi a „kukoricás" korszak gazdag termése, s a kedvelt téma, az intérieur elkíséri a mestert ennek az eddi giektől merőben különböző stíluskorszaknak a területére is. Nagyvonalú, a művész legjobb alkotásain monumentali tást és erőt sugárzó stílus ez. A színek csak íígy izzanak a vásznakon. Vajon milyenek azok az interieurjei, melyeket ebben a stíluskorszakában alkot ? A Magyar Nemzeti Galéria 1961-es Rippl-Rónai emlékkiállítása jó néhányat felsorakoztatott ezek közül. A „Zöldfalas szoba" (1910), az „Interieur zöld karosszékkel" (1910), a „Párisi intérieur" (1910), a „Kaposvári műterem" (1910) (46. kép), a „Szoba karácsonyfával" (1910) (45. kép) és az „Olvasó nők" (1912) elég példát szolgáltatott a „kukoricás" korszak interieurjeiből. Ez a felfokozottan színes, monumentális festésmód szöges ellentétben áll minden intimitásra való törekvéssel, holott Rippl intérieurjeinek egyik legfőbb varázsa éppen íneghittségükben rejlett. Ezek között a képek között akad jónéhány kiváh> alkotás, ha azonban mint interieuröket kezdjük őket boncolgatni, kétségtelen, hogy az előző kor szak stiláris megoldásai sokkal jobban megfelelnek ennek 7
a témakörnek. Ezek a vásznak mint szép, esetleg kimagasló kvalitású pointilista képek maradnak meg az emlékeze tünkben, de nem mint interieurök. A téma feloldódik e pregnáns stílus színeket és életigenlő derűt forrpontig izzító kohójában. A legtöbb képről eltűnnek az alakok —• az előző korszak interieurjeinek kedves, meghitt szerep lői — a tárgyak elvesztik jelentőségüket, s a főszerepet a színek eleven ragyogása veszi á t . A Rippl-interieurök hosszú sorát vizsgálva, felötlik ben nünk a kérdés, hogy mik voltak azok a külső — esetleg belső — indítékok, melyek a festőt újra meg újra e felé a témakör felé fordították. A későbbi interieur-festő első ilyen irányú próbálkozásai a fiatal festőnövendéknek azok a rajzai, melyek 1885 és 1 S83-ban az Üstökös című lapban láttak napvilágot. Tehát még mielőtt Munkácsy környezetébe jutott volna. 1887-ben Munkácsy mellé kerül és két éven át dolgozik mellette. Munkácsy műtermében körülveszik a mesternek ebben az időszakban nagyszámmal festett interieurjei. Pewny Denise írja, hogy 1887-ben a betegeskedő Munkácsy helyett Rippl készít „Reggel" címmel egy interieur-rajzot a „Segít ség" című tűzkárosultak felsegítésére kiadott albumba. A rajzot Munkácsy szignálta, de Rippl-Rónai rajzolta volna. Interieur —- egyelőre teljesen Munkácsy szalon képeinek modorában „Egy játszma Bézigue" című és 1888ban a Műcsarnokban kiállított képe is. Emlékezé seiben ő maga is említ egy interieurt, amit Munkácsy lakásának egyik részletéről festett, s melyet egy Vicomte Vercelli nevű úr vett meg. Interieurbe helyezi alakjait a „Hímző nők" című korai színezett szénrajzán is. E rajz és Munkácsy „Hímező leány" (1888) című k é p e között fennálló kapcsolatra m á r utalt a Rippl-irodalom. Az 1887—90-es években Munkácsy szalonképfestészete az 1876-ban festett remek „Műterem" vagy az 1877-es dátu mot viselő és ma a Magyar Nemzeti Galéria kimagasló értékei közé tartozó „Ablakfülké"-vel szemben már hanyat lást mutat, azonban ez a nagy keresettségnek örvendő témakör még mindig sokat szerepel a mester vásznain. Munkácsy műtermében Rippl minduntalan ezzel a problé mával találta magát szemközt. S hogy ez a hatás a két művész között levő alkati és stílusbeli különbségek ellenére sem volt egészen felületes, annak nem is annyira a Mun kácsy szalonképeinek modorában megfogalmazott „Egy játszma Bézigue" a bizonyítéka, hanem a „Hímző nők", ahol a Munkácsyétól merőben idegen stílus területére is elkíséri Ripplt a Munkácsy-kép szerkezeti megoldása, s az alakok és a belső tér és tárgyak aránya. 8
9
10
11
12
13
14
1890-től 1902-ben bekövetkező hazatéréséig Ripplt szo ros kapcsolat fűzi a „Nabis" név alatt tömörülő francia festők csoportjához. A hazai és külföldi szakirodalom egy aránt foglalkozott Rippl életének ezzel a korszakával, azokkal a baráti szálakkal és az ebből adódó impulzusok kal, mely Rippl és az említett francia festők között szövőd
tek. Bennünket ez a probléma most Rippl interieur-festészetének szemszögéből érdekel. A Nabis-kör egyik kimagasló tagja, Vuillard, akiről 1897ben Rippl kiváló portrét fest, par excellence interieurfestő. A Vuillard és Rippl-Rónai intérieur festészete közötti kapcsolatról Petrovics Elek azt írja, hogy „Ami a két művészt összeköti, az nem sokkal több, mint az, hogy mindketten festették az emberi otthont és lakóit, mégpedig nem tárgyilagos szárazsággal, hanem meghitt, bensőséges m ó d o n " . Ezt követően Petrovics találóan szembeállítja azokat a különbségeket, amelyek a két művész intérieurfestészetében mutatkoznak. Mi lehet tehát mégis az oka annak, hogy interieurjeiket gyakran hozták összefüggésbe egymással ? Az a körülmény, ami valóban összekapcsolja őket, ami közös vonás mindkét festőnél: a képek rendkívüli meghittsége, hangulati tartalma, meleg családiassága. A szemlélőt elsősorban ez érinti meg, s esetleg nem vet szá mot azzal, hogy a valóban azonos lélektani hatást milyen különböző festői eszközökkel éri el a két művész. Az inté rieur feladatának és lehetőségeinek teljes átérzése az, ami közös bennük, s az alap, ahonnan ez mindkettőjüknél táp lálkozik, nem az azonos stílustörekvés, hanem egyfajta pszichológiai együteműség. Ezt azonban nem lehet „el tanulni", nem is ún. „hatás", mert a „hatás" szó használa t á t általában a szakma, a métier területére alkalmazzák, ott pedig mindkettőjüket más-más problémák foglalkoz t a t t á k . Miben jelentkezik vajon ez az azonos alkati rezo nancia, a hasonló pszichikai beállítottság ? Az otthonhoz és a családhoz való egyformán erős ragaszkodásban, mely mindkét művésznél éppen interieur-képeiken minduntalan kifejezésre jut. Vuillard interieurjeinek nagyrészét ugyan úgy legközelebbi hozzátartozói, anyja, nagyanyja, nővére, sógora, nagynénjei népesítik be, mint Rippl-Rónai vász nait a családja és a kaposvári rokonság. Mme Vuillard egyik főszereplője fia életművének, ahogy olvas, varr, vagy éppen jácintokat öntöz. Vuillard egyik életrajzírója írja a művész édesanyjával való kapcsolatáról: „Vuillardnak egy nagy érzése volt csupán: az édesanyja. Ő inspirálta gesztenyeszín hajával, ősz hajával; soha sem szűnt meg részt venni az életében; amikor már meghalt, akkor is taná csokat ad neki és védelmezi." Ezt olvasva, önkénytelenül Ripplnek a szüleiről írott sorai jutnak eszünkbe. Az egyik közös ihlető erő tehát a két festő művészetében a család jukhoz fűződő rendkívül erős kapocs, a másik az otthonnak mindkettőjük életében betöltött fontos szerepe. Érdekes pl. megfigyelni Vuillard portréit. A képek egész sorozata tamískodik arról, hogy az ábrázoltakat otthonuk tárgyaitól körülvéve örökíti meg. Nyilván a róluk nyújtott jellem zést csak az otthon beszédes légkörétől támogatva érezte teljesnek. Ripplnek franciaországi festő-barátjával, Vuillard-al való kapcsolatát elemezve tehát azt látjuk, hogy a képeiken mutatkozó bizonyos hasonlóság hangulati jellegű, s nem stílustörekvéseik közös voltából, hanem alkati azonosságukból ered. 15
18
17
18
19
20
21
Mint m á r kifejtettük, Rippl-Rónait művészi pályája folyamán két olyan festővel hozza össze a sors — Munkácsyval és Vuillard-al — akik mellett esetleg inspirációt nyerhetett későbbi interieur-festői munkásságához. Túlzás volna tagadni, hogy valószínűleg mindkét kapcsolat hozzá járult Rippl eredendő ilyen irányit hajlamának kibonta kozásához. A téma iránti érdeklődés már Munkácsy mű termében fellobbanhatott benne, a Vuillard-al való barát ság pedig elmélyíthette, és éppen alkati azonosságaik foly tán, a művésznek megfelelő meghitt, bensőséges irányba terelhette azt. Festői megoldások terén, stilárisan viszont Rippl egyedül vívta meg harcát az angyallal, lévén mind három művész stílusa különböző egymástól. Számba vettük azokat a kívülről kapott impulzusokat, melyek Ripplt ezen a területen érték, s érdeklődését az intérieur iránt felkelthették, vagy ébren tarthatták. E külső hatóerőknél azonban otthonképei megalkotásában sokkal fontosabbnak — döntően fontosnak — tartunk két belső, lélektani motívumot: a művész család- és otthon szeretetét. Családtagjaival való kapcsolatáról már beszél tünk, az otthonához fűződő roppant erős kötelékről szeret nénk még szólani. Rippl emlékezéseiben, levelei között minduntalan felbukkannak részletek, ahol szinte ihletett szavakkal ír otthonáról—-vagy esetleg a más otthonáról, ha az éppen foglyul ejtette a fantáziáját. A művésznek erről a sajátosságáról különben Petrovics is megemlékezik könyvében."" Rippl leírja hangulatos neuilly lakását, ír harsogó színekkel dekorált kaposvári otthonáról, s apró lékos részletességgel foglalkozik fiatal, ágrólszakadt éveinek Ez utóbbi talán a legmeghatóbb hónaposszobájával. otthonjellemzése. Centhon könyvében két elragadó, any jához írott levelét olvassuk, melyben neuillyi lakásáról szá mol be. Ez az írása ugyanolyan meghitt varázst áraszt, mint interieurjei. De élvezetesen, színesen reagál írásaiban barátainak otthonára is. Szinte költőien szépek a Maurice Denis otthonáról beszámoló sorai. Nagy pártfogóját, Munkácsyt is interieurbe, saját otthonába helyezve állítja elénk az Emlékezések-ben. Emlékezéseinek annál a rész leténél pedig, ahol párizsi barátja feleségének, MissiaNatansonnak lakásáról ír, őszintén sajnáljuk, hogy ezt a tolla nyomán kibontakozó interieurt csak leírta és nem fes tette meg. Ez a sok-sok őszinte szeretettel megírt otthon jellemzés mind arról tamiskodik, hogy élete nagy élménye, vágya volt az otthon, és hogy intérieur képeit nem véletlen külső behatások érlelték, hanem saját legbensőbb énjének voltak kivetülései. Otthonszeretetének azonban még írásainál is beszédesebb és magával ragadóbb bizonyítéka maga a kaposvári Róma-villa, Rippl otthona, mely jelenlegi áldo zatos tulajdonosa jóvoltából ma Rippl-emlékház, s szép ségével és meghittségével nyilván minden látogatójában maradandó emléket hagy maga után. Számba, vettük, hogy milyen külső és belső indítékok folytánkapaz interieur-festészetoly jelentős szerepet Rippl23
24
25
28
27
28
29
30
Rónai oeuvre-jében. Ha most egész életművét tekintve kívánjuk megjelölni szobabelsőinek helyét és rangját, azt látjuk, hogy e képek egy része éppen hangulati mélységük, a tartalom és forma egysége és magas festői kvalitásaik folytán legjava alkotásai közé tartozik. A „Piacsek bácsi babákkal", az „Amikor az ember visszaemléke zéseiből él", a „Flox és Filox", a „Szomorúság", az „Öreg úr és mandolinozó asszony" még a legszigorúbb értékítélettel válogatott képei között is helyet találnak. Ha ehhez a témához nyúl, éppen, mert oly mélyről előtörő és számára nagy élményt jelentő pszichikai tartalmakat öltöztet for mába, a megvalósult alkotás többnyire igen magas művészi szintet ér el. Végül a mii vész életművének monografikus keretein túlpillantva, tekintsük át •— néhány példán keresztül, vázla tosan —, hogyan illeszkedik bele Rippl-Rónai intérieur festészete az első világháború előtti magyar festészet ha sonló produkcióinak sorába. A téma maga nem volt újdon ság, ezt m á r Munkácsy nagy közkedveltségnek örvendő szalonképeivel kapcsolatosan is említettük. Az is bizonyos azonban, hogy Rippl egészen másféle szobabelsőket festett, mint mestere. Nemcsak festői stílus, de belső tartalom tekintetében is. Munkácsy számára gazdag festői lehetősé gek tárháza az intérieur, Rippl részéről pedig egy kény szerítő erejű belső élmény kivetülése, s éppen ez a szubjektív hang az, ami új szobabelsőin. Ez a közvetlen hangvétel megjelenik ugyan m á r a kaposvári interieurök korszaka előtt is a magyar interieur-festészetben, gondoljunk pl. Bihari Sándor „Vasárnap délután"-jára (1893). Ebben a kedves miiben azonban van egyfajta anekdotikus íz, ami Rippl szobabelsőitől idegen. O ezt az anekdotizáló hajlamát címeibe sűríti, maguk a képek hangulattartalmukkal, jel lemző-erejükkel a kedélyeskedő elbeszélésnél sokkal többet nyújtanak. Ferenczy Károly szép, korai művét, a „Válás"-t (1892) szemlélve viszont az az érzésünk, hogy i t t a művészt az ábrázolt lelkiállapot visszaadása foglalkoztatta, az egy szerű intérieur emellett egészen háttérbe szorult. Talán még Réti István „Öregasszonyok" című, 1900-ban festett képe az, ami leginkább emlékeztet bennünket Rippl inté rieur j ein ek meghittségére, egyensúlyozottságára, ami az alakok és a környezet helyes arányából adódik. Az említett példákkal szemben, melyek villanásszerűen felvetődő mű vészi problémaként jelentkeznek a felsorolt művészek oeuvre-jében, Rippl életművének visszatérő és hangsúlyos motívuma az interieur-festészet. A kilencszázas évek elején ő az egyetlen festőnk, aki szinte sorozatszerűen műveli az interieurt, szobabelsőinek sajátos, szubjektív lírája pedig egyedülálló a magyar képzőművészetben. Később, az 1910-es években Csók István „Züzü" képei ünneplik ilyen vissza-visszatérő módon, áradó életörömmel, pompázó szí nekben az otthont, ezek azonban m á r Rippl későbbi, „kukoricás" interieurjeinek kortársai. A kor, mely ezekre az interieurökre felfigyelt és megszerette őket, a magyar polgári társadalom teljes k i -
bontakozásának kora volt. Nyilván az intérieur mint téma is azért bukkan fel minduntalan, hiszen az európai képző művészet fejlődése folyamán az interieur-festészet kivirág zása mindig az erőteljes polgárosulásnak volt kísérő jelen sége. A művész a maga eszközeivel kora arculatának hű tükrözője intérieur-sorozatával. A világháború kitörése előtti években különösen kedves — mentsvárszerűen ked ves —• volt az otthon azoknak, akik megsejtettek valamit a közeledő világégésből.
Megkíséreltük Rippl interieur-festészetét a logika józan eszközeivel megközelíteni. Igazi jelentőségüket azonban a szavakba oly nehezen foglalható élmény határozza meg, mely időn és téren keresztül árad és összeköti az alkotót a szemlélővel. E műveken Rippl-Rónai József a család- és otthonszeretet esszenciáit nyújtja felénk az igaz művészet eszközeivel. Gsengeryné Nagy Zsuzsa
JEGYZETEK
1
Genthon I s t v á n Rippl Rónaival foglalkozó könyvében (Genthon István: Rippl-Rónai József. Bpest. 1958.) a 36. oldalon ad statisztikát Rippl művei ről: ,,1100 arckép, 80 akt, 20 állatkép, 100 csendélet, 750 tájkép és 350 kompozíció." Az említett 350 db kompozíció között nyilván számos intérieur van. Pewny Denise könyvében (Pewny Denise: Rippl-Rónai József. Bpest. 1940) szintén találunk az interieurökre vonatkozóan statisztikát. Közli, hogy Rippl három egymást követő kiállításán hogyan növekedett az intereiurök száma. 77. old. ,.1900 — 0, 1902 — 5—6, 1906 — 40—45 inté rieur." ,,Nincsen olyan apja, anyja senkinek a világon, mint nekem, arról ke zeskedem, tízeknek lelke, szíve, mindene nemes... és én árnyékukba sem léphetek." Rippl-Rónai József levele Malonyay Dezsőhöz. Idézi Farkas Zoltán: Rippl-Rónai József emlékezései. Bpest. 1957. 20. old. A személyeknek és tárgyaknak ez a mellérendelési elven alapuló egyen súlya egyszerre festői-, szerkezeti- és ebből adódóan — hangulati egyen súly. Petrovics Elek: Rippl-Rónai. Bpest. (1942) 73. old. Cs. Szabó László: Rippl-Rónai és Natanson. Magyar Művészet. X V I . 1949. 28—32. old. Rippl-Rónai József Emlékezései. Bpest. 1911. 54. old. ' Genthon pl. külön kiemeli a ,.Párizsi intérieur" rendkívüli művészi kva litását. Genthon: i . m. 28. old. Pewny D. : i . m. 9. old. Munkácsy 1887—90-ben festett szalonképeinek és interieur-jellegű élet képeinek felsorolását lásd Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei. Bpest. 1958. c. könyve „Festménykatalógus" részében, az alábbi számok alatt. A zárójelbe tett római szám a festménv-képanyagban ta lálható kép oldalszámát jelzi. 438 (CLIV), 441 ( C L X I I ) , 444 (CLX), 2
3
4
5
6
8
9
445 (CLX), 451 ( C L X V I I ) , 452 ( C L X I ) , 458 ( C L X V I ) , 460 ( C L X V I ) , 462 ( C L X V I I ) , 510 ( C L X X I X ) , 459 ( C L X I I I ) , 506 ( C L X I I I ) , 575 (CCD, 570, 578, 580 (CCVI—CCVTI). Pewny D.: i . m. 12. old. O. M. Képzőművészeti Társulat 188S. r i őszi kiállításának második sorozatára Képes Tátgyinutató. Bpest. 1888. Kép: 37. old. Rippl-Rónai József: i . m. 32. old. Végvári L . : i . m. Festménykatalógus 462. szám. Képanyagban lásd a C L X V I I . oldalt, Pewny D.: i . ni. 76. old. Petrovics E.: i . m. X X I . old. Petrovics E.: i . m. X X I . old. Vő.: Chimie Roger Marx: Vuillard et son temps. Paris. 1945. 47. old. i " Vő.: C. R. Marx: i . m. képanyagából: 29, 30, 31, 74. old. C. R. Mnrx: i . in. 10. old. Az eredeti, francia nyelvű szöveg: „Vuillard n'eut qu'un seul grand amour: sa mère. Elle l'inspire sous des cheveux châtains, sous des cheveux gris; il n'a cessé de partager sa vie; même disparue, elle continue à le conseiller, à le protéger." Vo.: a 2. sz. jegyzettel. C. R. Marx: i . m", képanyagából: 87, 97. 98, 99, 100, 101, 102, 103, 104, 108, 109, 110, 111, 112, 113, 114, 115. 116 old. levő képeket, Petrovics E.: i . m. X X . old. Rippl-Rónai J.: i . m. 51. old. Rippl-Rónai J.: i . m. 57—58. old. Rippl-Rónai J.: i . m. 10. old. Genthon I . : i . m. 9. és 10. old. Rippl-Rónai J.: i . m. 112. old. Rippl-Rónai J.: i m. 31—32. old. Rippl-Rónaii. m. 128. old. Genthon L : i . m. 37. old. 10
1 1
12
13
14
15 16
17
2 0 21
22
23 24
2 i 21 27
28 28 30
Hl
145
