tartalom
Katedra
Legkedvesebb mesefilmem Egy klasszikus „modernmese” - A Mézga család
2
Dobogó Regionális tudatrétegeink
3
Alma materek
5
Stafétabot
8
Előkészítő időszak az első évfolyamban - 2. rész 10 Tudom-e, értem-e, hogy mit hallok, olvasok? - Magyar Hét Érsekújvárban 12 Ahol a szegénység és az egyszerűség uralkodik
13
A nem kívánt terhesség és az örökbeadás
15
Sokadszor a diszlexiáról
16
Bemutatkozik a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub
18
Nyelvtisztogató
22
Az eredményes és hatékony oktatásról
23
Jubileumi Széchenyi-napok Felsőszeliben
24
A komáromi magyar gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében (II. rész)
25
Katedra Napok – huszadszor 26 A szlovák nyelv oktatásának problémái a hazai magyar tannyelvű oktatási intézményekben 28 Dobozyné Farmos Ilona, a hitvesi hűség mártírja
29
Hírek, felhívások
30
TANDEM - Közösségépítő tréningsorozat a Marianum Iskolaközpont kollégistáinak
34
Keresztrejtvény
35
Házunk tája
36
Zsákutcából a másvilágra
36
Mizujs a Mizujssal?
38
Dobogó Gyenes Gábor grafikája
Regionális
Hrbácsek-Noszek Magdaléna
tudatrétegeink
Megpróbáltam felnőtt lányaim bőrébe bújni, s az ő szemüvegükkel is nézni a világot. A rájuk zúduló információáradatot, a befogadás egyes mozzanatait, azokat az impulzusokat figyeltem, melyek körülveszik őket térben és időben. Igaz, korunk embere elfoglalt, mi is igazodunk, s belső harcainkban védjük kisnagy kincseinket… Hétköznapi csodáink mára a ritkán előforduló közös ebédek, a vacsorák, melyek hangulatát mindannyian féltve őrizzük. Ilyenkor megáll az idő, s belefeledkezünk gondjainkba, a rohanó világot kizárjuk meghitt beszélgetéseinkből. Otthon vagyunk. Vacsorafőzés közben édes népi dallamot dúdolok, fentről meg dübörög a tucctucc-zene. Lassan mellettem teremnek, s rám hangolódnak. Vidáman telik a nap… Valahogy szóba kerülnek a magyar népmesék. Emlékfoszlányainkban feldereng az is, hogyan meséltük, dramatizáltuk otthon az Ábeleszkóbeleszt… Reggel ismét útra indulunk, s bekebelez bennünket a nagyváros. Sorsunk és életünk személytelenné válik az utca forgatagában. Szemben velem sietős emberek, akik szintén hátrahagyták a biztos otthont. Beérek a munkahelyemre, gombnyomásra befolyik a világ a netre. Dolgozom. Tanítok. Este várom az enyéimet haza… Sokszor eszembe jut, mit adtam útravalóul. Mit visznek gyermekeim a „házból”, elég lesz-e az a szellemi hagyaték, melyet szeretettel, mégis tudatosan építgettem? Nyugtatgatom magam: ugye az iskolában is, otthon is hallottak történelmünk, irodalmunk nagyjairól, így a nemzeti panteonban szereplők tettei, művei példaértékűek számukra, hiszen tudják, mert tanítják az iskolában, kikre érdemes felnézni, ugye tudják, kik azok a magyar tudósok, s melyek azok a felfedezések, amelyek előbbre vitték a világot. Ugye tudják, hogy szabadságszerető nép vagyunk, ugye ismerik dűlőinket, szobrainkat, emlékhelyeink üzenetét, ugye vérükké itták népi kultúránk kincseit, hiszen ha útjukról hazatérnek s lábuk a szülőföldet érinti, megszólalnak, szájukról felpattan a zár, s ízes nyelvhasználattal adják tudtára mindenkinek: hazaértek… Isten hozott, gyermekem… Ugye így
van? Ugye Ember lesz belőlük minden tekintetben? Reménykedünk, mi szülők és tanítók. Megtettünk mindent, megraktuk a szellemi tarsolyt… Mire lesz elég? Ezt várja a világ, ezt várják el tőlünk a gyermekeink? Vajon nekünk is kell hozzájuk igazodnunk, vagy egymás másolataivá kell válnunk? Igazodnunk kell az újhoz, fel kell adnunk a régit? Hol a határ? Mi az érték? Meddig terjed identitásérzetük? És a miénk? Uniformizáló, globalizálódó világunk megpróbálja lebontani egyediségeinket, időtlenít, elnemzetlenít, sekélyesít és tértől függetlenít… Flexibilisnek kell lennünk, halljuk unos-untalan. Korunk embere nagyon bonyolult világban él. A posztmodern identitásforma megkérdőjelezhető, melyre a változékonyság, a divat, a felhasználói szerep is rányomja bélyegét. Az emberek ma könnyen igazodnak az új feltételekhez, viselkedésmintákhoz és értékekhez. Globális világunkban az ember lokális gyökerekkel is táplálkozik, de exisztenciája értelmet csak úgy kap, ha a globalizációs kontextus áramkörébe is bekapcsolódik, sőt előfordul az is, hogy képes átmeneti hazában/lakhelyben gondolkodni és élni, lebontva a kisebb-nagyobb tér területi korlátait, mert: „ A posztmodern felfogásban megállapodni, lehorgonyozni, befixálódni annyit jelent, mint használhatatlanná, alkalmatlanná és rugalmatlanná válni.” Ezzel szemben bizonyos kérdések mégis felvetődnek: a 21. században az ember ennyire gyökértelen, múlt és jövőkép nélküli? Miért emlegetjük mégis bizonyos szituációkban, hogy gömöriek, csallóköziek, mátyusföldiek, kassaiak stb. vagyunk? Bármennyire igyekszünk flexibilisen viselkedni, a megváltozott körülményekre gyorsan reagálni, tartozni akarunk valahova, kell egy biztos pont az életünkben, mert identifikálni akarjunk magunkat… Az Én szempontjából a regionalizmus, a regionális vagy a lokális identitás alapkérdése marad, hogy az egyén élete szempontjából hogyan tudja optimálisan használni az adott teret, s földrajzi kiterjedésében meddig terjed identitásérzete. Gyakorta emlegetjük, 3
Dobogó
hol születtünk, hol élünk, hol dolgozunk. A területi identitás nem csupán a természeti-táji kötődés leszűkült formája, hanem az adott térben, területen élők szociokulturális hálója. Az emberi társadalom képet alkot az adott térről, a tér pedig befolyásolja az ott élők mindennapjait, kultúráját. Leginkább a hagyományokban tudjuk ezt a kölcsönhatást lemérni. A területi identitást inkább az egyénre vonatkoztathatjuk, azonban, ha az effajta kötődést kiszélesítjük az adott területen élők mindegyikére, helyi identitásról beszélünk, melyet úgy magyarázhatunk, mint a lakosok azonosulását az adott területtel egy adott időben, ahol a táj, tér, ember harmonikus egységet alkot a tér-idő dimenziójában. Ez az identitás osztozik a közös szellemi és tárgyi értékekben, normákban, viselkedésben. Jellemző rá vagy lehet a külső identifikációs bázis felvállalása is, mint például közös szimbólumok, intézmények, történelem, nyelv, a belső nyitottság és bizonyos fokig a külső bezártság. Egy hely identitása pedig azoknak a tulajdonságoknak az összessége, amelyek megismételhetetlen módon tükröződnek az emberi tudatban, egyszeri, megismételhetetlen szeletét jellemzik a vidéknek, melyet át- meg átsző az emberi alkotások halmaza. Az ilyen térrészt leggyakrabban úgy hívjuk, hogy haza, melyhez erős érzelmi szálak fűznek bennünket, s melynek sorsa nem közönyös számunkra. A helyi vagy regionális identitás meghatározó és önmeghatározó értékhalmazát bizonyos elemekre (melyeket az oktatás áramába kapcsolva regionális elemekként emlegetünk) bonthatjuk. Ezek lehetnek a tárgyi értékek, természeti adottságok: állat-növényvilág, a lakosok tárgyi emlékei, alkotásai: építészet, a mezőgazdaság hagyományos formája stb. Szellemi értékek: kötődés, erkölcs, szabályok, vallás, nyelvjárás, népi hagyományok, történelem, esetleg különleges értékek, elemek – szimbólumok. A régióról, a kulturális régióról, regionális identitásról való gondolkodás kérdése marad mindvégig az Én és Mi szempontjából az, hogy az egyén, a csoport tagja hogyan tud azonosulni azzal az értékrenddel, azzal a hagyománnyal, közszellemmel, melyet az adott régió felkínál. Az etnikai, regionális irányultság, amely napjainkban reneszánszát éli, újabb oktatási-nevelési kihívásokat jelent az oktatáspolitika és a szakma számára is. A regionális értékek hangsúlyozása és előtérbe kerülése változásokat eredményez/het a kultúraközvetítő intézményekben, hiszen az iskola a művelődés felől közelítve értékformáló, -őrző és -megtartó erővel bír. Az országban zajló iskolareform, az érvényes „curriculum” alakulása lehetőséget biztosít egy-egy iskola sajátos arculatának alakítására. A lehetőségek kidolgozása többletmunkával jár (pl. helyi értékű tanterv), azonban 4
Katedra
a kérdéses regionalitás megjelenése az oktatásban itt teljesedhet ki igazán. Míg elérünk a regionális nevelés alapvető céljainak megfogalmazásához, jó, ha figyelembe veszünk néhány tényt és kutatási eredményt, a felkínált tudáskánont, s nem utolsósorban figyelembe vesszük az iskola miliőjét, ahol a tankönyv szövegvilága a feldolgozás sűrűjében „életre kel” (a kommunikáció felől az üzenet közvetítése, a társas interakció felől a tanár–diák, diák–diák kapcsolata a fontos), mert ez meghatározó mozzanata a kulturális átörökítésnek. Amennyiben a tankönyveket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az egyes tantárgyak tankönyvei ugyan eltérő arányban érintik a regionalitást, mégsem kapunk komplex képet a bemutatott térrészről. Ezen a ponton érezhető a regionális nevelés tantárgy integráló mivolta, hiszen míg azok a tényezők, melyek a régió alakulását, fejlődési vonalát meghatározzák, az egyes műveltségterületekbe oszlanak: a természeti, földrajzi adottságok a földrajz-, természetismeret-, biológiaórákba, a történelmi tények a honismeret, történelemórákba, a kultúra, a művelődés a nevelési tantárgyakba és az irodalomba. Ez a tény is sürgeti egy regionális tankönyv, olvasókönyv megjelenését. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy pedagógusaink küldetéstudatuknak tartják értékeink átadását, a táj-térségi kötődés fontossági sorrendje egyenes arányban függ össze a kulturális térrész nagyságával: szülőföld, kulturális régió, ország, Közép-Európa, Európa. A regionális nevelést fontosnak tartják, azonban tartalmi vonatkozásban mind mást értenek alatta. Leggyakrabban a helyismeret és a népi kultúra szellemi és tárgyi értékeinek bemutatása dominál az iskolákban, vagy az egyes tanórákba épül a regionális elemek tetemes hányada. Az Állami Művelődési Program vázlatosan tünteti fel a regionális nevelést, tanmenetet, éves lebontást nem javasol, tanmenetet, sztenderdet nem kínál a központi oktatáspolitika. A szakmai továbbképzés hiányos. Üdvözlendőek azok a segédtankönyv-kísérletek, melyek az egyes kulturális régiókban láttak napvilágot. Közép-Európa, Európa bemutatásával egy alkalommal sem találkozunk. A diákok számára készült kérdőívek adatai némi ellentmondást mutatnak. Nyilván nagyobb odafigyelést igényel majd az identitászavar kiküszöbölése a diákok esetében, ugyanis a nyelvileg homogénebb területeken sok esetben semmit sem jelent számukra magyar mivoltuk. A globalizáció hatásai lecsapódnak a tanulók értékítéletében, identitásrétegeiben, az országtól való elidegenedés jelzésértékű. A regionális identitás alapkérdése az, hogy meddig terjed az egyén identitásérzete. Ebből az aspektusból szemlélve a legbiztosabb pont a szülőföld minden megkérdezett számára. Az országgal
szemben fenntartásaik vannak, s mintha a megoldást Európától, kisebb mértékben Magyarországtól remélnék a tanulók, de hiányolják az effajta nevelésből a nagyobb tér komplexebb ismeretét, nevezetesen Európát, mely nemcsak a földrajz- és történelemórákon szerzett ismeret összességére korlátozódik. Hiányolják a jelenkori, kialakulóban lévő hagyományokkal való ismerkedést, értékelést. Tudjuk, kollektív identitás önmagában nem létezik, csak akkor érvényesül, ha a csoport tagjai hitet tesznek mellette, ha azonosulnak a kultúrával, amelyben élnek. Fontos az is, hogy mennyire tudják a pedagógusok motiválni a tanulókat, hogy azok ne maradjanak meg a passzív befogadó szintjén, hanem hogy cselekedeteik, viselkedésük által is hitet tegyenek régiójuk, ugyanakkor etnikumuk kultúrája mellett. A regionális nevelés specifikussága interdiszciplináris jellegében rejlik, hiszen a térrész szellemi és tárgyi kultúráját, természeti, gazdasági, kulturális, történelmi, szociális, politikai aspektusát láttatja együtt. A regionális tartalom bizonyos értelemben statikus jellegű. A regionális nevelés fő célja a regionális tudat kialakítása és erősítése azzal a céllal, hogy az edukant azonosulni tudjon az adott terület kínálta értékek összességével. A regionális nevelés tartalmának térrésztől függetlenül felelnie kell a régió földrajzi adottságaira, a közigazgatási területi felosztásra, a történelmi tényekre, a migrációra, demográfiai mutatókra, a művelődésre, a nyelvre, a nemzetre, a népi kultúrára, melynek kimunkálása során felépülhet a regionális kötődés. A tér viszonylatában mindenképp szem előtt kell tartanunk az egyes szinteket, de azt is, hogy kölcsönhatásban vannak egymással. Egy egységes koncepció, módszertan, a készülőben lévő regionális olvasókönyv megjelenése eligazítja pedagógusainkat, választ kapva a mit és hogyan kérdésre is. Az oktatás-nevelés folyamatában az ISCED1 szintjén a helyismeretet, az ISCED 2 szintjén a tágabb régió ismeretét és az ország kulturális értékeinek megismerését, az ISCED 3 szintjén pedig Közép-Európa, Európa kulturális értékeinek ismeretét javaslom. Korunk égető kulturális problémáival szembesülnünk kell. Függetlenül attól, hogy a világ globalizálódik, hogy lebomlanak a határok, ne feledjük: Európa közepén itt él egy nemzetrész, mely magát szlovákiai magyarnak nevezi. Anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjét megtartó erőként értelmezi. E közösség életképessége nagyban függ családjaink, iskoláink, kulturális csoportjaink, szűkebb-tágabb régiónk átörökítő pulzálásától, attól, mennyire teszünk hitet örökségünk mellett azon a fizikai valóságban meghatározott földrajzi téren, melyet szülőföldnek, hazának nevezünk. Ezeknek az identitásformáknak a fejlesztését a regionális nevelésnek szolgálnia kell.
Katedra
Alma materek
A szerző felvételei
A Galántához közeli Feketenyéken egyetlen iskola működik, az is magyar tannyelvű és kisiskola, tehát 1–4. osztályos. Jelenleg 32 nebuló jár ide, de tíz elsősük van, és úgy tűnik, az utánpótlást jövőre is biztosítja a helybéli magyar óvoda. Az önkormányzat, a községi hivatal és a tanintézmények vezetői, pedagógusai is mindent megtesznek azért, hogy az iskola még hosszú ideig zavartalanul működhessen.
Családias kisiskola
Napsugár-programmal
Csady Zsuzsanna, Feketenyék polgármestere
Kádár Mária, az óvoda igazgatónője az ovisokkal
Csady Zsuzsa polgármester energikus személyiség, tettre kész ember, aki az óvoda és az iskola sorsát kiemelten kezeli, és a szívén viseli. A jobb működésért a közelmúltban jelentős személycserék is történtek, de úgy véli, sokszor a nehéz lépéseket is meg kell tenni az embernek, hogy egyről kettőre jusson, s hogy rendet teremtsen maga körül. A rend, az átláthatóság, a jogszerűség, a szabályok, rendeletek megtartása és betartása, a céltudatosság és megfontoltság az eredményes munka feltételei az élet minden területén. Csady Zsuzsa örömmel nyugtázta, hogy a tanulók létszáma növekszik. Ehhez azonban az is kell, hogy az iskola mindent megtegyen azért, hogy elnyerje és megtartsa a szülők bizalmát. Maga is ebbe az iskolába járt, és érzelmileg is kötődik hozzá. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kisiskolánkban tíz elsősünk van. Nem nagy község a miénk, és egy kicsit – finoman szólva – el vagyunk „idősödve”, ezért nagyon tudunk örülni a gyerekeknek. Az iskola épülete igen rossz állapotban volt, és ugye az önkormányzatok egyik nagy gondja, hogy nincs elég pénz. Ennek ellenére sikerült belülről egy kicsit megújítani az épületet. Az iskolai konyha katasztrofális állapotban leledzett, fel kellett újítani, az egész iskolát fertőtleníteni kellett és kifestetni. A bejáratot egy kissé konszolidáltuk, az illemhelyekről inkább nem is beszélnék, olyan állapotban voltak. Korszerűsítettük, átépítettük őket, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy szeptemberben a gyerekek egy új iskolába léptek be. Ugyanezt meg kellett tenni az óvodával is, ahol a szőnyeg alatt még a talaj sem volt elrendezve. A gyerekek több centiméteres porban játszottak a föl-
dön. Ez már tűrhetetlen volt. Ezekkel a dolgokkal éveken át nem foglalkoztak, tehát sürgősen lépni kellett. Végül szeptember elsejével minden gyerek valójában egy új környezetbe mehetett. Elindult az iskolában a Napsugárprogram, amelyről bővebben az iskola igazgatója tudna beszélni. Mindenesetre ez is azt célozza meg, hogy a szülők szívesen adják be a feketenyéki óvodába és iskolába gyermeküket. Azt még elmondom, hogy ez a program korábban már rövid ideig működött az iskolában, de megszűnt, pedig mind a szülők, mind a gyerekek szempontjából hasznos volt. Vannak szülők, akik nagyon sokat dolgoznak, és nem érnek rá a gyermekkel otthon is foglalkozni. Az elsős anyag bizony eléggé igényes, s most az otthon való tanulás nem kis felelősségét veszi le a szülő válláról az iskola. Akik korábban a Napsugár-program szerint tanultak, szinte mindannyian egyes tanulók, s ez nem véletlen. Nem szeretném, ha félreértenének, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szülők nem foglalkoztak, nem foglalkoznak a gyerekekkel, dehogyisnem. Minden szülő mindent megtesz a gyerekéért, csak mostanában nagyon kevés idejük van. Az iskolában megtanítják a gyerekeket arra is, hogy miként kell a házi feladatot pedagógusi felügyelettel ugyan, de önállóan megírni. Jók voltak a korábbi tapasztalatok a programmal, ezért újraindult, s ennek köszönhető az is, hogy szlovák szülők is beíratták ide gyermeküket. Nem ültem tétlenül, amikor átvettem a községi hivatalt, és sok más mellett az oktatási intézményekben is változásokra került sor. Az ott folyó munkáról az óvoda, illetve az iskola vezetői bizonyára többet tudnak mondani.
Lacza Gergely
Feketenyéken jártunk
A feketenyéki óvodában éppen a délutáni alváshoz készülődtek, a gyerekek a mese után az ágyikókkal voltak éppen elfoglalva, amikor megleptük őket. Kádár Mária, az óvoda vezetője készségesen tájékoztatott bennünket. Két csoportunk működik az óvodában, a Katica és a Méhecske csoport. Az egyikbe húsz, a másikba tizenhat gyermek jár. Az óvoda magyar tannyelvű, a szlovák nyelvet természetesen naponta gyakorolják a gyerekek úgy, hogy a foglalkozások folyamán szlovákul is megnevezzük azokat a dolgokat, amikkel éppen foglalkozunk. Úgy tudom, nemrégiben festették ki az egész óvodát, ez látszik, hiszen szép tiszta, barátságos mind belülről, mind kívülről, ráadásul nagyon szép az óvoda udvara is. Az épület viszonylag új, hiszen mindössze húszéves, azonban ráfért már a kozmetikázás. Azelőtt a szomszédos, ma már elég rossz állapotban lévő épületben volt az óvoda. Egyáltalán, mióta működik Feketenyéken óvoda? A községnek körülbelül ötven éve van óvodája, és valóban húsz éve vagyunk ebben az épületben, amelyet fokozatosan próbálunk felújítani a községi hivatallal. Bevallom, teljes mértékben rájuk vagyunk utalva. Egyébként nagyon jó a kapcsolatunk mind a községi hivatallal, mind az iskolával. A nagyobb óvodások, vagyis a Méhecske csoport hetente átlátogat az iskolába, ismerkednek a gyerekek a környezettel. Ez a dolog nem esetleges, az iskola és az óvoda között papíron is lefektetett megállapodás van, és ennek értelmében dolgozunk együtt a gyerekek érdekében. Mint mondtam, hetente egyszer a gyerekek átballagnak az iskolába, és ott foglalkoznak velük. Ezt én is nagyon fontosnak tartom a helyi magyar tannyelvű oktatás jövőjét illetően. A tanító nénik megszerettetik velük az iskolát, a tanulást. Szinte minden rendezvényt közösen tartunk meg, s hála istennek van belőlük egész évben elég sok. A községi hivatal igen segítőkész, mindent megadnak a lehetőségükhöz mérten. 5
Alma materek
Katedra
Horváth Piroska, az alapiskola igazgatónője
lönösebben már nem kell velük foglalkozni, megoldjuk itt a feladatokat. Nekem is elsőbe jár a kicsi fiam, tapasztalom, hogy már nem szükséges otthon foglalkozni a gyerekkel.
Horváth Piroska, a feketenyéki 1–4. osztályos magyar tanítási nyelvű alapiskola vezetője fogadott az iskolában, amely viszonylag tágas épület, pedig „csak” 32 gyerek jár ide, de remélik, egyre több lesz a nebulókból, hiszen az önkormányzat is azon munkálkodik, hogy a fiatalokat a községben tartsa. De ez még a jövő zenéje. Az iskolában viszont reménykednek, hogy jövőre is lesznek elsősök, akik beülnek majd az iskolapadokba. A polgármester asszonytól tudtam meg, hogy egy érdekes program indult az iskolában szeptembertől. Mi is valójában ez a Napsugár-program? Egész napos oktatás folyik nálunk. A gyerekek reggel nyolckor érkeznek, és egészen délután háromig ilyen iskolaotthonos tanítás folyik. Két pedagógus foglalkozik a gyerekekkel a program keretében, délelőtt az osztályfőnökükkel, az elsős tanító nénivel tanulnak, rendesen, az órarend szerint, délután pedig az órákon kapott házi feladatokat tanulják, vagyis megoldják a házi feladatokat. Sem a nehéz táskát, sem a házi feladatot nem viszik haza, hanem a másik tanító nénivel, aki délután foglalkozik velük, tanulják vagy írják meg. Ez a szülők számára is optimális megoldás, ugyanis ha valaki fáradtan hazamegy a munkából, akkor már nem kell a gyerekkel tanulni, nem kell iskolai dolgokkal foglalkozni, hanem marad idő másra. Ez a gyerkőcnek is nagyon jó, mert a gyerekek a közösségben sokkal hamarabb, nagyobb kedvvel és gyorsabban írják, tanulják meg a házi feladatokat. Ezáltal a szabadidejük is több. Ez azt jelenti, hogy otthon már nem is tanul a gyerek? Nem kell már otthon tanulni. Persze vannak szülők, akik jobban ráérnek, ők hazaviszik az iskolából az iskolatáskát és még átnézik a gyerekkel a dolgokat, hogy mit vettek át az órákon, de szerintem kü6
Ez azt is jelenti, hogy a szülőkről elhárult a felelősség, a tanítókat meg jobban megterhelik. Igen, ez így van, magunkra jó sokat raktunk, mert a pedagógus felelőssége, hogy a gyerekek kiegyenlített szintet érjenek el a tanulásban, mindenki a megfelelő, elvárt és szükséges színvonalon tegye magáévá a tananyagot, hiszen az első osztályokban folyik az alapozás. Végül is a szülők válláról levettük a terhet, és a sajátunkra helyeztük, többet vállalunk, de megéri. Megéri, mert amit délelőtt esetleg nem sikerült teljes mértékben megtanulni, átvenni, azt délután korrigálni tudom, hiszen az elsőben én tanítom a gyerekeket délután. Együttműködöm az elsős tanító nénivel, tudom, mi a feladat, hisz én vagyok a gyerekekkel délután, ami már természetesen kötetlenebb foglalkozást is jelent. A házi feladatok megírását, a tanulást is úgy oldjuk meg, hogy játékosan, közösen. A gyerekeknek délután már nagyobb a mozgásigényük, úgyhogy kinti foglalkozást, mozgást is többször beiktatunk. Miután megírtuk, megtanultuk a házi feladatokat, jöhetnek a kézműves foglalkozások, rajzolunk, festünk, nyírunk, ragasztunk. Tehát nem csak tanulunk. A tanulás, a napközi otthon és a szakkörök így egyben jelennek meg tehát. A különböző szakköri foglalkozások elemeit becsempészik a délutáni programba, ha jól értem. Igen, így van. Mert azt azért nem lehet, hogy egy kisgyermek egész nap, reggeltől délutánig egyfolytában tanuljon. Ez neki nagyon sok lenne. Viszont így, közösségben könnyebben tudunk rájuk hatni, hogy minél hamarább tanulják meg a leckét. Nem biztos, hogy az a szülő már este le tud vele ülni, s az sem biztos, hogy a gyermek a szülőnek „akar”, de nekünk mindig „akar”, hogy így fejezzem ki magam. Az elején furcsa volt nekik a kora délutáni leckeírás, de már megszokták. Tudják, hogy egy órakor mi következik. Ez egyfajta rendszerességre is szoktatja a gyermekeket. Tudják, hogy jön a másik, a „lecketanító-néni”, s ő tanul velük. Ma már ez természetes nekik. Milyenek a visszajelzések a szülők és a gyerekek részéről? A szülők részéről nagyon jók. Ez a program egyébként két évvel ezelőtt nálunk már működött, csak aztán anyagi okok miatt nem tudott tovább folytatódni. Az a vis�szajelzés jön a szülőktől, hogy a gyerekek abból a kilences-tízes csoportból általában egyforma tudásszinten vannak. Tehát nincsenek közöttük nagyobb tanulási szintbeli különbségek. Mert ha valaki az eltelt napok-
ban úgymond gyengébben teljesített, azzal a gyermekkel bővebben foglalkozunk délután. Ami nem megy kielégítően, azt addig „gyúrjuk”, amíg a kis fejecske meg nem telik tudással. Ezért vannak jelenleg majdnem egyforma tudásszinten a gyermekek. Nincs is integrált tanuló az iskolában? Van integrált tanulónk, most is van egy az elsősök között, vele külön próbálunk foglalkozni. Szakember is foglalkozik vele, vagy azáltal, hogy délutáni foglalkozás is van, meg lehet oldani, hogy a gyermek megfelelően fejlődjön, és ne vesszen el a többi között? Külön szakemberünk nincs, mi foglalkozunk vele. Az egész nap, az egész hét folyamán próbáljuk őt arra ösztönözni, hogy a többi gyerekhez hasonlóan eredményes legyen. Évekkel ezelőtt mért dőlt dugába a Napocska-program? Említette, anyagi gondok voltak… Most pályázat révén sikerült újra elindítani? Mint említettem, két éve anyagi gondok miatt maradt abba. Most mi közösen úgy döntöttünk, hogy elindítjuk, mert a szülő inkább abba az iskolába íratja be gyermekét, ahol ilyen projekt működik. Most a polgármester asszonynak a segítségével sikerült az egészet újraindítani, mert a korábbi tapasztalatok nagyon jók voltak. Eddig általánosságban beszéltünk a pozitív tapasztalatokról, nos, a gyermekeknél ez hogyan nyilvánul meg? Mint említettem, nagyon szeretnek csoportosan tanulni. Otthon, amikor a szülő egyedül foglalkozik a kisgyerekkel, nem biztos, hogy ugyanúgy el tudja magyarázni a dolgokat, mint a tanító néni az iskolában. Volt példa arra is, hogy a pici otthon kifogásolta, anyu nem úgy oldotta meg vele a feladatot, mint a tanító néni. Itt az iskolában mi, pedagógusok együttműködünk abban is, hogy még véletlenül se másképp kérdezzük a dolgokat, mint a kollégánk. Mindent pontosan leírunk, lejegyzünk, hogy ne legyen nagy eltérés a tananyag „tálalásában” és ellenőrzésében a „délelőtti” és a „délutáni” pedagógiai módszerek között. A kisgyermeket ugyanis ez megzavarhatja. A gyerekek imádnak együtt tanulni, figyelik, kijavítják, kiegészítik egymást, s így könnyebben rögződik a tananyag. Abból tanulnak a legtöbbet, amikor egymás között ezeket a dolgokat „megbeszélik”. Az írás szempontjából is jó, ha délután is „ellenőriz” a pedagógus. Sokszor előfordul, hogy rossz a gyermek ceruzatartása, s az ember így gyakrabban korrigálhatja, míg megtanulja, hogyan kell helyesen tartani az írószerszámot. Hogy tanulmányi szempontból a Napocska-projekt milyen konkrét eredményeket hoz, azt még nem tudom, hiszen csak szeptember-
Katedra
Alma materek
től „fut”. Mi még azért sokat játszunk, hiszen a gyerekek nemrégen még ugye óvodások voltak, s ezt is figyelembe kell venni. Örömmel hallom, hogy szeretnek a gyerekek együtt tanulni, hogy segítik egymást. Rivalizálás nincs köztük? Nincsen rivalizálás. Van egy úgynevezett tudásvárunk, amelynek lépcsőin együtt haladunk felfelé, és mivel mindenki tudja például azt a versikét, amit házi feladatként meg kellett tanulni és le kellett írni, azért csillagocska jár. Nos így mindenki egyformán lépdel a lépcsőkön. Ezért nem tudnak rivalizálni. Ha jól tudom, egy szlovák nemzetiségű gyermek is jár az első osztályba… Hogyan került az osztályközösségbe? A szlovák nemzetiségű tanulónkat is ez a program csábította az iskolába, pontosabban a szülőket. Az anyuka délutánig dolgozik, és mivel a szlovák iskolába utaztatni kellett volna a gyermeket, meg ott nincsen ilyen program, úgy döntött, hogy helyben a magyar iskolába íratja a gyermeket. Nálunk családias a hangulat, s a gyermekekkel délután külön is foglalkozunk, s mint mondtam, az elfoglalt szülőnek otthon már nincs „iskolai” feladata. Tehát ez a jövő útja? Szerintem igen. Egyre elfoglaltabbak vagyunk, mi felnőttek, és egyre több, nagyobb a felelősségünk, minden tekintetben. S az önök többletmunkája az anyagi díjazásban is megmutatkozik azért valahogy? Erről inkább ne beszéljünk… Elvállaltuk, mert az iskola jövője is így kívánja. Említene néhány szót az iskola történetéről? Az első utalás az iskolára 1713-ból származik. Az 1820-as években az iskola a mai kultúrház helyén állt, itt két teremben folyt az oktatás. 1911-ben két tanerő tanította a nebulókat. A jelenlegi iskolánkat pedig, az épület, ahol most tartózkodunk, 1927-ben kezdték építeni, 1928. június 3-án szentelték fel és adták át. Három tanerős volt, és 1–8 évfolyamokkal működött. 1934-ben 220 tanuló járt ide. Mikor lett 1–4-es iskola? A háború után, 1945 márciusában rendelték el újra a nyitást. Szlovák tannyelvű iskola lett, majd 1948-ban magyar alosztályok nyíltak a szlovák tanítási nyelvű iskolák igazgatása alatt, és 1951-ben vált a magyar tagozat önállóvá. Akkor az első igazgató a feketenyéki alapiskolában Kaprinay Sándor volt. S ezt ünnepelték meg nemrégen. Egyébként jelenleg hány tanulója van az iskolának, s ebből mennyi az elsős? Jelenleg 32 tanulónk van, s ebből 10 elsősünk.
A családias iskolakonyha
Ha figyelembe veszem, hogy ennél sokkal nagyobb falvakban sincs (sajnos) en�nyi elsős gyerek a magyar iskolában, azt hiszem, elégedettek lehetnek 2011-ben. A mai viszonyok közepette szerintem is jó a létszám, községünkből máshová csak abban az esetben viszik a gyermekeket, ha szlovákba szeretnék beíratni, itt Feketenyéken ugyanis csak magyar iskola van. Hogyan tudnak meg információkat az iskoláról a szülők, honnan tudják meg például azt, hogy szeptemberben ismét elindult a Napsugár-program? Nagyon jó a kapcsolat az iskola és az óvoda között, s a beíratás előtt mindig szülői értekezletet tartunk a végzős óvodások szüleinek, bemutatjuk az iskolát. Ettől függetlenül foglalkozunk az ovisokkal is, hogy megszokják az alma matert. Az iskolákban manapság a legtöbb gondot a pénzhiány okozza. Itt mi a helyzet? A tankönyvek is időben megérkeznek? Sajnos a tankönyvek nem érkeznek meg időben, ez valószínűleg minden iskolában így van. Vannak olyan tantárgyak, amelyeknek a tankönyvei egyáltalán nem érkeztek még meg, de úgy december környékén csak megkapjuk őket. Még az a szerencse, hogy tavalyról vannak könyveink, de a mostani negyedikeseknek csak néhány könyvük érkezett, és azt mondták, hogy ne is számítsunk arra, hogy hamarosan megérkeznek az új tankönyvek. Az, hogy nincs annyi pénz, amennyi kellene, nagyobb gondokat nem okoz, mert az oktató-nevelő munkát ez végül is nem befolyásolja. A községi hivatal jóvoltából általában a kiadásokat fedezni tudják. Nem mondhatom, hogy nincsenek meg azok a dolgok, amelyek a kiegyensúlyozott működéshez kellenek. Milyen rendezvényeket szerveznek közösen a községgel, az óvodával, a támogató vállalkozókkal, elsősorban persze az önkormányzattal? Én nemrégen ott voltam a gyermeknapi ünnepségen, amely nagyon jól sikerült, szinte az egész község jelen volt, s a gyermekek rengeteg ajándékot kaptak. A szervezés, a megvalósítás is jó volt, a gyerekeknek, gondolom, örök emlék. Van sok közös programunk, ősszel általában műsorral, a gyermekek által készített ajándék-
kal kedveskedünk a község nyugdíjasainak. Karácsony táján az ovisokkal, nyugdíjasokkal együtt mézeskalácsot sütünk. A szülői bál a szülők és a pedagógusok közös rendezvénye. Tőmondatokban elsorolva: ugye vannak hagyományos ünnepeink, amelyekre műsort tanulunk be, de valóban a legszínesebb és legkedvesebb a gyermeknap, ahonnan egyetlen gyerek sem megy haza ajándék nélkül. Decemberben, a karácsonyi vásárban a saját magunk által készített tárgyakat áruljuk, és a gyerekek kívánsága szerint veszünk valamit az összegyűlt pénzből. Most azt szeretnénk, ha az elromlott DVD-lejátszó helyett egy újat vehetnénk. Még ami nagyon tetszik a gyerkőcöknek és a szülőknek is, az a halloween party, persze helyi változatban. Ez a Tökjó buli. Október elejétől hordják a gyerekek a tököt az iskolába, együtt kifaragjuk őket. Áthozzuk az óvodából az ágyakat, és itt alszunk egy éjszakát. Az iskola épületét kidíszítjük az általunk készített tökökkel, a töklámpások világítanak, és este a kivetítőn nézzük a meséket, játszunk, szórakozunk és együtt alszunk el az osztályban. Szellemekkel nem találkoztak a gyerekek? Nem, nem, riogatás nincs, ők még kicsik. Tréfásan, vagy nem is annyira tréfásan azt szokták mondani, hogy a pedagógus egy személyben pszichológus, programszervező, jogász, egészségügyi nővér, pótszülő, takarítónő és még ki tudja, mi minden. Mindenesetre csak egy fizetést kap. Gondolom, ez Feketenyéken is így van. Én azt mondom, hogy ne panaszkodjunk. A mai világban annak is örülhetünk, hogy dolgozhatunk, és mivel a hivatásunkat nagyon szeretjük, szerintem senki sem mondaná, hogy elégedetlenek vagyunk. Jól érezzük magunkat a bőrünkben. S amit még elfelejtettem megemlíteni, az a programunk az óvodásokkal. A kicsik hetente egyszer itt vannak velünk és ismerkednek leendő iskolájukkal. Egy tanítási órára fogadjuk őket, és belekóstolnak abba, hogyan kell megszerezni a tudást, ami nélkül a létünk, jövőnk elképzelhetetlen. Megbeszéljük az óvónőkkel, éppen mivel foglalkoznak, és az iskolai óra ehhez kapcsolódik. Játékosan foglalkozunk velük, és szeretnénk, ha megszoknák az iskola légkörét, hogy ide érkezve ne legyen nekik minden idegen. 7
Stafétabot
Katedra ért jutalmazták Állami Díjjal. (Ezeket csak mellékesen jegyzem meg.) Sok lenne mindenkit felsorolni, aki az ötvenes évek elejétől részt vett a néptáncmozgalom szervezésében, de a legkiválóbbakat okvetlenül meg kell említeni. Rábait követte Molnár István a SZOT Budapest Táncegyüttes létrehozásával 1958-ban. Ők ketten az első nemzedék élvonalát képezik. Tímár Sándor és Novák Ferenc (akit nálunk is Tataként szokás emlegetni) a második nemzedék, és a ma ötvenévesek már a harmadik nemzedék tagjai: Zsuráfszky Zoltán, Mihályi Gábor. „Tatáról” még ne felejtsük el megjegyezni, hogy ő az, aki nemzetközivé tette a magyar iskolát.
A tartalommal teli élet
nem lehet fárasztó Portré Hégli Dusanról
Ha jól emlékszem rá, 9-10 éves lehettél, amikor szüleid Kéméndről beköltöztek Párkányba, és te az iskolánk egyik tanulója lettél. Hozzánk, a párkányi magyar alapiskola vezetőihez már előbb eljutott a híre, hogy anyukád – lánykori nevén Bertók Marianna – kitűnően ismeri szűkebb szülőföldjének, a „kurtaszoknyás” tájegységnek népi hagyományait, főként dalait és táncait, ezért mint szülőt arra kértük, iskolánk tanulóiból alakítson egy gyermeknéptánccsoportot. Az első táncosokat osztályotok tanulóiból válogatta össze. Akkor te az egyik negyedik osztályba jártál. A csoport a tanév végén már ott szerepelt a zselízi fesztivál legjobbjai között, mi több, az országos III. díjat is elnyerte. Hogy miért mondom ezt el? Mert anyukád adta kezedbe azt a fonalat, amely átszőtte egész lelkivilágodat, s végül egy fiatal művészeti ág szaktekintélye lettél. Ám mielőtt munkásságodról szólnánk, próbáljuk meg röviden áttekinteni a néptáncnak mint előadóművészetnek a történetét. Pécsi Gézának Kulcs a muzsikához című tankönyvében olvasható: „A magyarságnak, mint egységes nemzetnek, európai környezetében három teljesen magában álló sajátos szellemi alkotása – mondhatni – költészete van: a nyelve, zenéje és tánca. E három faji tulajdon a legszorosabban össze van fonódva egymással…” E szavakat Réthei Prikkel Marián bencés tanár írta le 1924-ben A magyarság táncai című munkájában, amelyet első tudo8
Csicsay Alajos
mányos színvonalú magyar tánctörténetként tartanak számon. A néptánc keletkezése a messzi múltba vész. Európában paraszttáncként tartották számon, szerte a világon művelték, s én is úgy tekintek rá, mint költészetre. Tehát teljes mértékben egyetértek a fenti idézettel, sőt még azt is hozzáteszem, hogy rengeteg képzőművészeti alkotás örökítette meg. Közülük a Kulcs a muzsikához tankönyvben is megtalálható az egyik, Dürernek a Táncoló földműves-pár című rézkarca. Viszont színpadra csak a múlt század közepén került a néptánc, Magyarországon az ötvenes években. A legnagyobb (filmre vett) táncgyűjtemény Martin György érdeme. Tímár Sándoré pedig az, hogy mint autonóm táncművészetet beiktatta a szakképzési feladatok közé a budapesti balettintézetben. (Kodály a MTA Zenetudományi Intézetében biztosított helyet a néptánckutatásnak.) A művészeti szakiskolák nevelési programjába, pontosabban az alaptantervbe, tudomásom szerint a 90-es évek elején került be. Ennek köszönhetően Magyarországon ma mintegy 300 ezer gyerek táncol intézményesítve. Emlékszem, mekkora szenzáció volt 1951-ben a Magyar Állami Népi Együttes megalakulása Rábai Miklós vezetésével, aki előbb koreográfusa, majd művészeti vezetője s végül az igazgatója lett. Munkatársával, Csenki Imre karnaggyal és népzenekutatóval ötvenkettőben megosztott Kossuth-díjjal tüntették ki, 1985-ben pedig Tímár Sándort a táncmozgalom elindításá-
Valójában hány hivatásos együttes működik Magyarországon? Három. Ugyanis a Magyar Állami Népi Együttest (MÁNE), a SZOT Budapest Táncegyüttessel összevonták, s ezenkívül van a Honvéd és a Duna együttes. És az ország határain túl? Romániában négy: a Hargita, a Maros, a Háromszék és a Nagyvárad, Szlovákiában egy, az Ifjú Szivek és nincs több. Illetve van még sok kitűnő amatőr csoport. Mi a feltétele annak, hogy egy csoport hivatásos legyen? Mindenekelőtt az elszántság, az elhivatottság, no meg a pénz, de a szakképzettség sem mellékes. Hát akkor el is érkeztünk a te pályafutásodhoz. Te is a harmadik nemzedékhez tartozol? Én inkább már a negyedikhez, de van itt egy másik fontos dolog is, a stílus, amiről szólni kell. Akiket eddig felsoroltam, mind más-más stílust képviselnek. Ha nem így alakult volna, fölösleges lenne ennyi csoportot fenntartani. Ám felfogásuk, eltérő stílusuk ellenére ezek az emberek tudnak együtt dolgozni, talán mert művészetük nem alkot rangsort. Novák Ferenc például az epikusok közé tartozik, igyekszik valamit mindig elmondani, mások inkább lírikusok, ami felé én is hajlok, mivel meglátásom szerint az eredeti néptánc is lírai, tele csupa érzelemmel, csakhogy ezen érzelmeket a tánc eszközeivel, vagyis mozgással kell kifejezni, amihez persze zene is társul. Nálunk, szlovákiai magyaroknál viszont még egy másfajta, csupán árnyalati eltérés is található, amit én köztes líraiságnak nevezek. Ezt egyébként Tata látta meg, és azzal indokolta, hogy ez a bennünk munkáló kettős identitás következménye. Nyilván így van ezzel mindenki, akire a szomszéd nép (népek) kultúrája is hat. Hangsúlyozom, nem a család. Rólam például köztudott, hogy szüleim egyike magyar, a másik pedig szlovák, de a munkáim so-
rán nem emiatt foglalkozom több nemzetiség táncával, hanem azért, mert egyszerűen tetszik. Annak ellenére, hogy magyar kultúrában nőttél fel, magyar alap- és középiskolába jártál, felsőfokú képesítésben pedig Magyarországon részesültél, óhatatlanul hatott rád a szlovák kultúra is? Jártam én szlovák főiskolára is két évig. De abbahagytad. Miért? Mert hiába voltak kitűnő tanáraim, mint például professzor Štefan Nosál, a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Koreográfiai Szakán (Vysoká škola muzických umení), a modern tánctechnikától kezdve – mint például a dzsessz-balett – mindenfélét kellett tanulni, de engem csupán a néptánc érdekelt. Ezért iratkoztam át Budapestre a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc–pedagógusi szakára, amit sajnos csak most fejeztem be, több mint másfél évtized múltán. Hadd tegyem hozzá, hogy a tanulást egyedül a pénz miatt kellett hosszabb időre megszakítanom. Nem titok, hogy két nagy fiam van, s nekem nem volt mindegy, és ma sem az, hogy ők milyen anyagi körülmények között nevelkednek. Amellett, hogy művészember vagy, sokak feltételezése szerint koreográfus, szakképesítésed szerint viszont (nép) táncpedagógus. Mi ebben a pláne? Az, hogy az ember diploma nélkül ma már nem tölthet be vezető állást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az oklevél csak egy haszontalan papiros. Megszerzéséhez többirányú és többszöri alapos felkészülés, tehát tanulás és igényes vizsgák letétele szükséges. Biztos, ha nem köteleztek volna rá, nem mélyedtem volna bele a nagyon igényes anatómiába, gyermekbiológiába és talán más témakörbe sem. Viszont azt is ki merem jelenteni, hogy a mesterséget meg lehet tanulni, és mint „színházi iparból” meg is lehet élni belőle, de a művészethez, mint amilyen a koreográfusi is, ahhoz valami más is kell. Mondjuk ki nyíltan, tehetség. Ha ez nincs, fölösleges az erőlködés. Te most tudtommal az Ifjú Szivek művészeti vezetője és igazgatója is vagy egy személyben. Ki ne tudná, aki érdeklődik a munkád iránt, hogy milyen göröngyös út vezetett idáig. A göröngyöket hagyjuk ki. Szerintem, aki valamilyen magasabb célt tűzött ki maga elé, azért meg kellett, illetve folyamatosan meg kell küzdenie. No, meg résen is kell lennie, hogy adott alkalmakat el ne mulasszon. Én az érettségi után a Csemadok Országos Választmányának alkalmazottjaként a Szőttes néptánc-
Stafétabot csoporthoz kerültem. Táncos és koreográfus is lettem. Nagyon jó barátaim és munkatársaim voltak Richtarcsík Mihály, Agócs Gergely, Farkas József és dr. Pálffy Gyula. Munkánk mellett rendszeres és alapos gyűjtőmunkába kezdtünk. Minden fontosat lejegyeztünk, és filmfelvételeket készítettünk. Igaz, hogy a táncnak is van egyfajta „kottája”? Kinetogrammnak hívják. Valamikor a múlt század elején dolgozta ki Laban Rudolf, pozsonyi születésű magyar táncművész-koreográfus. Ma már a művészeti alapiskolákban is tanítják. Nem egyszerű, mert a jelekben benne kell hogy legyen a tér, az idő és a dinamika. 1992 és 97 között a Szőttes művészeti vezetője voltál. Utána mint szabadúszó tevékenykedtél két évig, és 1999-ben pályázat útján az Ifjú Szivekhez kerültél művészeti vezetőnek. Ekkor a jó nevű, ám valójában amatőr együttesnek négy tagozata volt: énekkar, nagy zenekar, tánccsoport és a Ghymes együttes. Hogy lett ebből hivatásos csoport? Így sehogy sem. Engem nagyon bos�szantott, hogy Romániában a magyaroknak négy hivatásos néptáncegyüttesük van, nálunk is jutott egy az ukránoknak, nekünk viszont egy sem. Felkerestem hát Milan Kňažko kulturális minisztert, aki azt mondta, rendben van, legyünk mi is hivatásosak, de pluszpénzt nem kapunk rá. Hosszan lehetne róla beszélni, mi hogyan zajlott le, mi mekkora ellenállást, sőt haragot is kiváltott, de fölöslegesnek tartom ezt most boncolgatni. Tény, hogy lett hivatásos csoportunk, igaz, csak öt pár táncossal, de több mint tíz évig talpon tudtunk maradni. Aztán bekövetkezett 2011. január 1. Ettől kezdve van tíz pár táncosunk, négytagú zenekarunk, és technikai részlegünk is. Summa summarum, az Ifjú Sziveknek ma harminc fizetett alkalmazottja van. Ez is az el nem mulasztott lehetőségek egyikének köszönhető! Hogy mindezt ilyen nagy vonalakban vázold fel, én kértelek rá, mert nem az együttes bemutatása a célunk, hanem az, hogy táncpedagógusi ténykedésedről, illetve annak eredményéről beszéljünk, ami kezdettől fogva elválaszthatatlan része az alkotómunkádnak. Tudom, hogy nagyon sok felnőtt, de leginkább gyermektánccsoport műsorának betanításában vettél részt. De van még valami ennél is fontosabb. Az egyik az, hogy 2004-ben, Pozsonyban, az Ifjú Szivek székházában megkezdte működését a Budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola kihelyezett tagozata. A négyéves képzésre huszonnégyen jelentkeztek, Kassától Sopronig. A le-
fotók: Kiss Gábor Gibbó
Katedra
morzsolódás szinte minimális volt. Akik itt szerezték meg a képesítésüket, ma a művészeti iskoláknak (beleértve a magániskolákat is) a tanárai. 2007-ben pedig a pozsonyi Duna utcai magyar iskolában sikerült létrehozni egy etnográfiai osztályt, amelyben heti négy óraszámban választható tantárgy lett a néptánc. Közben írtad, azaz megkomponáltad saját koreográfiáidat. Valójában mennyit? Száz-egynéhányat. Pontosan nem tudom, de arra, hogy belőlük tizennégy nagy műsor állt össze, olyanok, mint például: a Felföldi levelek, a Bartók-művekre írt Tánc húros hangszerekre és a Kincses Felvidék, amely a Magyar Állami Népi Együttes számára készült 2007ben, kimondottan büszke vagyok. Tudom, hogy figyelemmel kíséred és segíted a hazai magyar gyermektáncmozgalmat. Mely csoportok ma a legkiemelkedőbbek? Nehéz ezt megmondani. Szép munkát végez a dunaszerdahelyi Dunaág Nagy Melinda vezetésével, Zselízen a Kincső Juhász Sándor és Eszter, Füleken a Rakonca Varga Norbert és Lia, valamint a Kisködmön Komáromban Čertansky Dagmar vezetésével. Amelyben két fiatok, Máté és Bence is táncolnak, de remélem, a legjobbak közé sorolod az anyukád vezette párkányi Kisbojtárt is. Természetes, de nem szeretném, ha valaki megsértődne, mert kihagytam, hiszen az elmúlt harminc év alatt sok gyermekcsoport működött és működik még ma is a Csallóköztől a Bodrogközig. Nagy öröm számomra, amikor színpadon látom őket. A magyar néptánckincset szerte a világban népszerűsíted. Hol tanítottál eddig? Kanadában, az USA-ban, Dél-Amerikában, Ausztráliában és persze Szlovákiában is szlovák csoportokat. Nem fárasztó ez a rengeteg, szerteágazó munka? Ha csak munka lenne, biztosan elfáradnék olykor, de a művészet egyfajta játék, és ez az, ami tartalmat, más szóval értelmet ad az ember életének. A tartalmas életbe pedig nem hiszem, hogy bele lehetne fáradni. 9
Előkészítő időszak
Katedra
Mgr. Drozdík Katalin
Előkészítő időszak az első évfolyamban (2. rész)
Képességfejlesztések az előkészítő időszakban Az előkészítő időszakban párhuzamosan kell kialakítani az olvasási és az írási részképességeket. A részképességeknek két csoportja van: Általános részképességek: a beszéd általános fejlettsége, az emlékezet, a logikus gondolkodás, a figyelem, a tempó, a ritmusérzék, az érzelemvilág és a képzelet fejlettsége. Speciális részképességek: a kommunikációs magatartás kialakítása, a nyelvi tudatosság, a szótagolás, a vizuális kommunikáció szokásainak az ismerete, a metakognitív készségek kialakítása: önellenőrzés. Programunkban a legfontosabb tevékenység a nyelvi tudatosság fejlesztésének megkezdése. Középpontjában a beszéd áll. A hathetes előkészítő időszakban az olvasást és az írást a beszéddel alapozzuk meg. A folyamatos 10
beszédet felbontjuk kisebb egységekre, mondatokra, szavakra, majd szótagolunk, hanganalízist végzünk, azaz hangoztatunk, majd visszatérünk a szóhoz és a szöveghez. Ez a hangoztató – elemző – összetevő módszer lényege. Tehát a tanításunkban mindig jelen van az értelmes szó és az értelem nélküli hang. Egyszerre tanítja az értő olvasást és a pontos dekódolást. Az írástanítás alapja a hanganalízis. Ezért kiemelt fontosságú programunkban a hangoztatás. Az olvasás elsajátításának, a tanulásnak fontos előfeltétele az életkornak megfelelően elsajátított anyanyelv. Ez nemcsak a gyermek érthető, tiszta és nyelvtanilag helyes beszédének kialakulását jelenti, hanem a gyermek által hallott beszéd életkornak megfelelő szintű befogadását, feldolgozását is. Ide tartozik a beszédészlelés és a beszédmegértés összetett folyamata, amely azonban nem azonos egymással! Lehet, hogy mindkettő jól működik egy gyermeknél, előfordulhat, hogy csak az egyiknél tapasztalható lemaradás vagy zavar, és van, hogy mindkét terület fejlesztése szükséges. Mit is jelent a két fogalom? A beszédészlelés a beszédfeldolgozás folyamatának első nagy szakasza.
A beszédhangok és hangkapcsolatok felismerését jelenti. Ehhez szükséges, de nem elégséges az ép hallás! A jó beszédészlelés eredménye, hogy a gyermek megtanulja anyanyelve szavainak hangzását, és egyre több új szó (hangsor) felismerésére lesz képes, később nehézség nélkül tud betűket azonosítani, összeolvasni, jó technikával olvas, és ez a készség segít majd idegen nyelveket is tanulni. Ha az észlelés nem pontos vagy nem kellő szintű, akkor az új hangsorok felismerése és felidézése károsodik. Ennek következtében a gyermek szókincsének fejlődése elmarad az elvárttól, ez pedig az egész beszédfeldolgozási folyamatot hátráltatja, a gyermek beszédértése bizonytalan lesz. A beszédértés a beszédfeldolgozás folyamatának második nagy szakasza, mely három szintből áll. A legelső szint a szóértés, melynek során a gyermek már nemcsak megismételni képes a hallott szót, hanem tisztában van annak jelentésével is. A következő szint a mondatértés, melynek során a hallott szavakat szószerkezetekké kapcsoljuk össze. A harmadik szint pedig a szövegértés, ami már a szövegen belüli logikai kapcsolatok és a részletek összefüggéseinek a megértését jelenti.
Katedra
A beszédészlelési és -megértési zavar tünetei, figyelemfelhívó jelei Óvodáskorban érthetetlen, „halandzsa” beszéd makacs, elhúzódó pöszeség kérdésekre nem megfelelő válaszok adása nem veszi észre, ha a nevét mondják, szólítják (auditív alak–háttér megkülönböztetés) zavarja mások hangos beszéde (auditív inger felvételének zavara) szereti, ha a tévé hangosabban szól, illetve a környezete hangosabb figyelmetlennek, feledékenynek tűnik Óvodás- és iskoláskorban gyakran megkérdezi: „mi van?”; „mit mondtál?” a másik gyereket figyeli, ha szóban közölték, mit kell csinálni nem köti le a figyelmét a mesélés nem tudja megismételni a hallottakat nem képes megtanulni a verseket, dalokat rosszul énekel, „botfülű” hamar kifárad (a zajos környezetben) diszgrammatikus mondatok jellemzik beszédét beszédmegértése vizuális és mozgásos kíséret (segítség) mellett megfelelő hosszabb szavakban felcseréli a hangokat, szótagokat Iskoláskorban rendszeresen elfelejti, mi a házi feladat nagyon lassan dolgozik, a másikat figyeli sokat kérdez, visszakérdez tollbamondásnál lassú, sokat hibázik, szavakat, hangokat felcserél, helyettesít, helyesírása gyenge, nem teszi ki az ékezeteket nyugtalan, figyelmetlen, feledékeny hallás után nehezen jegyez meg dolgokat fejszámolásban gyengébb, mint az írásbeliben
Az auditív észlelési rendszer részképesség-zavarai Az auditív inger felvétele zavarának jellemzői A hangokra kialakuló túlérzékenység, hiányos szűrés, a szelekció, diszkrimináció gyengesége, a hangra adott reakciók hiánya.
Felhasznált és ajánlott irodalom: Az anyanyelvi nevelés módszerei (szerk. Kenya Rozália) Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, 1995. A betűvetés alternatívái: Programok és tankönyvcsaládok az olvasás-írás tanulásához (dr. Csonka Csabáné, Mohácsi Ilona, Árokszállási Ildikó cikkei) Bibliográfia: Tankönyvek világa, Konsept Kiadó, 1995. I. évf. 1. szám.
Előkészítő időszak Az auditív lokalizációs zavar viselkedéses tünetei gyenge irányhallás lassan, bizonytalanul ismeri fel a hangforrás irányát nevére bizonytalanul reagál beszédhelyzetben figyelmetlen fülét befogja, ha túl hangosnak találja a környezetét kéri, hogy beszéljenek hangosan ha emelt hangon szólnak hozzá, gyorsabban odafigyel csoportos sportjátékokban gyengén tájékozódik Az auditív diszkriminációs zavar viselkedéses tünetei a fonematikus hallás zavara hasonló hangzású szavak, fonémák felcserélése kéri, hogy az elhangzottakat ismételjék meg a zavar a beszélt és írott nyelvben egyaránt megjelenik Az ingervezetés zavarainak jellemzői Gátlásgyengeség, auditív alak-háttér megkülönböztetésének zavara, auditív állandóság észlelésének zavara, dichotikus hallás zavara, az auditív-vizuális kapcsolatok kialakulásának zavara. Az auditív alak–háttér megkülönböztetésének viselkedéses tünetei nehézséget okoz a hangalak kiemelése a zajjal telített környezetből (koktélparti-jelenség) ha szólnak hozzá, nem figyel fel zajos környezetben ingerültté, fáradékonnyá válik csoportban gyengébb a beszédértése, mint páros helyzetben félreért, gyakran visszakérdez válaszai inadekvátak vizuális és mozgásos megsegítéssel beszédértése biztosabb Az auditív észlelési állandóság zavarának tünetei nehezen azonosítja a hangok helyét a szóban versmondáskor a tartalom helyes, a rímek hiányoznak az összecsengő szavak nem segítik a verbális tanulást hangot, betűt, szót, kimondott vagy leírt szövegben nem ismer fel
zörejek, zajok, beszéd esetén a figyelem tartóssága csökken fokozódó fáradékonyság, teljesítménycsökkenés nyugtalan viselkedés, figyelmetlenség A dichotikus hallás zavara az egyidejűleg fellépő információk megértési képességének hiánya bizonytalan beszédértés; ha többen beszélnek, gyakran kérdez egyszerre csak egy beszélőre tud figyelni Asszociációs zavarok a különböző modalitásokból származó információk hiányos integrációja jelentéstartalmak hiánya beszédértési zavarok, az aktív és pas�szív szókincs gyengesége paralingvisztikai elemek hiányos értelmezése humor, vicc megértésének hiánya szavak analizálásának-szintézisének nehézsége gyenge beszédkészség, szótalálási nehézségek többjelentésű szavak korlátozott megértése elvont fogalmak megértési nehézsége Auditív (verbális) emlékezet zavarai diktáláskor kéri az elhangzottak ismétlését szavakat kihagy, hangok sorrendjét felcseréli fejszámolásban gyengébb, mint írásbeliben a leírt szöveget könnyebben tanulja összetett, szóbeli instrukciót hibásan jegyez meg fel kell írnia a házi feladatot verset, dalt stb. nehezen tanul mondatismétlésben szavakat kihagy, felcserél diktálás utáni írása hibás, másolása viszont pontos passzív nyelvtudást nem tud átvinni az aktívba Integrációs zavarok Auditív-vizuális kapcsolatok gyengeségének tünetei: írászavar, diszgráfia tünetei egy adott hangot nehezen kapcsol betűhöz
Az auditív figyelemzavar viselkedéses tünetei hiányos kitartás verbális tanulás esetén csökkenő együttműködés a beszédhelyzetekben
Auditív-motoros integrációs zavarok (szekvenciális zavarok): a hangok helyének, sorrendiségének felcserélése, bár a hangokat helyesen képezi
Pedagógiai lexikon: III. kötet. Bp., Kereban K., 1997. Adamikné dr. Jászó Anna–dr. Gósy Mária– Lénárd András: Tanmenetjavaslat óravázlatokkal a Mesék csodái című 1. osztályos ábécé és olvasókönyvhöz. Bp., Dinasztia K., 1995. Dr. Gósy Mária: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése óvodásoknak, Nikol GMK, Budapest, 1994.
Dr. Gósy Mária: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése (szóban, írásban) iskolásoknak, Nikol GMK, Budapest, 1994. Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000. Logopédia, szerk.: Salné Lengyel Mária, Országos Közoktatási Intézet, 2004.
11
Magyar Hét
Katedra
Tudom-e, értem-e, hogy mit hallok, olvasok? Nem egy nemzetközi felmérés figyelmeztetett arra, hogy a tanulók, diákok szövegértése, szövegértelmezése egyre rosszabb. Nos, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban ezúttal a Magyar Hét rendezvénysorozat keretében harmadszor szervezték meg a versenyt, amely a tanulásnak ezt a szegmensét kívánja megerősíteni. Dózsa Roland tanárral beszélgettünk. A gimnáziumban mely tantárgyat tanítja? A magyar nyelvet és irodalmat, kultúrát, történelmet.
ki. Elküldik a felolvasandó szövegrészt, hozzá a feladatlapot, illetve a megoldó kulcsot. Ezzel a szöveggel foglalkoznak aztán a diákok.
A kultúra mint önálló tárgy is szerepel a tanrendben, vagy milyen formában került a gyerekek elé? Önálló tantárgyként is szerepel, illetve az esztétikaórák keretében, s az irodalomórákon szintén foglalkozunk a magyar és az egyetemes kultúrával.
Tehát ez teljesen objektív, nem érheti az érsekújvári gimnáziumot az a vád, hogy maga felé hajlik a keze, hiszen Debrecenből küldik a feladványt. Ezt csak azért tettem hozzá, mert ugye nemcsak az érsekújvári diákok vesznek részt a versenyben, hanem más iskolákból is érkeznek ide. Igen, és két kategória van, az alapiskolások és a középiskolások számára. S valóban objektív a verseny, hisz néhány nappal a verseny előtt kapjuk meg a feladatokat mi magunk is, a verseny előtt ismerjük meg a feladatlapok tartalmát, a feladványt és a kérdéseket. Ez egy olyan verseny, hogy bár készülni lehet rá, fel lehet a gyerekeket bizonyos értelemben készíteni, mégis egészen más, mint egy kiejtési verseny vagy egy helyesírási feladvány, mert mi magunk sem tudjuk, hogy milyen jellegű feladatok lesznek. Bizonyos szövegrészekhez kapcsolódnak a kérdések, és a diákok fantáziájára van bízva a megoldás, és arra, hogy mennyire tudnak dolgozni egy adott szöveggel, miként oldják meg ezeket a feladatokat, vagy esetenként hogyan nem oldják meg, mert azért vannak olyan részei is a versenynek, amelyek igencsak nehezek, és komoly gondolkodást, odafigyelést igényelnek a diákoktól.
Úgy értesültem, hogy ön az egyik felelőse azoknak a versenyeknek, amelyek most már harmadik éve zajlanak a Pázmány Péter Gimnáziumban. Hogyan kezdődött mindez? Az igazat megvallva a diákok részéről jött a kezdeményezés, az inspiráció… Mi tavalyelőtt szerveztünk egy afgán-hetet, amely tematikus hét volt. Tavaly pedig tematikus holokauszt-hetet tartottunk. S akkor felmerült néhány diák részéről a gondolat, hogy miért nem szervezünk egy magyar-hetet is, elvégre magyar gimnázium vagyunk, a mi kultúránkkal is foglalkoznunk kell, meg kell ismerni és ismertetni, mert bizony vannak hiányosságok ezen a téren is. A tervezés még a tavalyi tanévben elkezdődött, és idén őszre sikerült összehoznunk a rendezvényt. Ha jól tudom, ez a rendezvénysorozat különböző témákkal foglalkozik, az idén történetesen a magyar nyelvvel és irodalommal. Ennek keretében került sor a szövegértelmezési versenyre is, vagy ez ettől független? Fölfoghatnánk úgy is, hogy ettől független, de itt most összekötöttük a kellemeset a hasznossal, s úgymond egy füst alatt meg tudtuk oldani mind a kettőt. Szövegértelmezési versenyünk egyébként már harmadik éve zajlik, s ha éppen úgy adódik, akkor összekötjük ezekkel a tematikus hetekkel. Először a magyar nyelv éve alkalmából, tavaly pedig a Pázmány-évforduló megünneplésének keretében tartottuk meg szövegértelmezési vetélkedőnket. A debreceni Ady Endre Gimnáziumból kapjuk a feladatokat, amelyeket központilag dolgoznak 12
Ha ezt konkretizálni lehetne… Tehát van egy szöveg, nem tudom az idén mi volt ez, és mi a diákok, a tanulók feladata? Mi tanárok felolvassuk a szöveget, erre van 10–15 perc, és a szöveg többször nem hangzik el. Tehát a diákoknak oda kell figyelniük a szövegrészletre, majd megkapják a feladatlapot. El tudom mondani, hogy az idei versenyben milyen jellegű feladatok voltak. Például a szövegből kiemeltek kevésbé ismert szavakat, amilyen a horhos vagy a karistolás, és a diákoknak meg kellett válaszolni, mit jelentenek. Nagy képzelőerőt igényelt a feladat megoldása,
hiszen még elrejtve sem volt benne a szövegben a helyes válasz. A szövegkörnyezetből kellett, lehetett rá következtetni. Egy másik feladat megoldásakor időrendi sorrendbe kellett rakni dolgokat. Tehát volt négy megállapítás, és a diáknak időrendbe kellett raknia, melyik hangzott el leghamarább, melyik legkésőbb. Volt olyan játék is, hogy a betűk össze voltak keverve, s ebből a versenyzőknek ki kellett rakniuk egy értelmes szót, illetve megtalálni annak a szinonimáit. Alternatív feladatként szerepelt: négy-öt mondatban össze kellett foglalni a diáknak a szöveggel kapcsolatos élményét, vagy saját szavaival folytatni kellett a szöveget, illetve bele kellett élni magát az adott szereplő helyzetébe. A szövegek, amelyeket Debrecenben kiválasztanak, ismert szépirodalmi szövegek? Tehát irodalmi alkotások-e, esetleg olyan szövegek, amelyek nem közismertek, hogy a gyerekeknek azért legyen min törniük a fejüket. A tanárok azt mondanák, hogy ezek olyan szövegek, amelyeket a diákoknak ismerniük kellene, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy bizony egyre kevesebbet olvasnak, és ez a szövegalkotási, szövegértelmezési képesség elég gyenge a diákoknál. Relatíve ezt tapasztaljuk az órákon is, amikor verset kell elemezni vagy értelmezni, saját szavaikkal elmondani az olvasottakat. Ezt támasztják alá a PISA-felmérések is, s ez is motivált minket abban, hogy elindítsuk a versenyt. Javítani szeretnénk ugyanis a diákok szövegértelmezési képességén. Visszakanyarodva a kérdéshez, idén Hemingway Az öreg halász és a tenger, illetve Lázár Ervin A fehér tigris című művéből szerepelt egy részlet. Gondolom az utóbbi kevésbé ismert, Hemingway munkássága ismertebb, de volt év, amikor Fekete István Tüskevár című regényéből származott a részlet, és a feladvány ehhez kapcsolódott, vagy egy Rejtő-regényből, A tizennégy karátos autóból. Az is fontos, hogy a diák, a versenyző, aki ezt a szöveget értelmezi, az egész elhangzott szövegről is mondjon véleményt, vagy kimondottan részfeladatokat kap? Kimondottan részfeladatról van szó, csak az adott, felolvasott szöveghez kapcsolódó feladatokat kell megoldani. Például Az öreg halász és a tenger című kisregény esetében sem cél az egész művet értelmezni… Magát a művet és a vele kapcsolatos tudást, benyomásokat nem kell megfogalmazniuk. Csak konkrét feladatokat kell megoldaniuk, kérdésekre kell válaszolniuk, amelyek egy mű adott részletéhez kapcsolódnak, és azt igénylik,
Katedra hogy a diák figyeljen és vissza tudjon emlékezni az adott szövegrészletre. Ez alatt a három év alatt milyen tapasztalatokat lehetett leszűrni? Csodát mi sem tudunk tenni, tehát nem lehet garantálni azt, hogy aki ezt a szövegértelmezési versenyt végigcsinálja, másnap reggel szövegszakértőként ébred fel. A verseny esetleg motiválhatja a gyerekeket abban, hogy fölismerjék, tényleg foglalkozni kell ezekkel a dolgokkal, szövegekkel, többet kell olvasni, s esetleg felkelti az érdeklődésüket azok iránt a művek iránt, amelyekből a részletek elhangzottak. Maga a tanár, amikor látja, hogy milyen jellegű kérdéseket kell a gyerekeknek megválaszolniuk, milyen feladatokat kell megoldaniuk, nem inspirálja-e arra, hogy a tanítási órákon is hasonló szellemben közelítsenek meg egy-egy irodalmi művet? Mi igyekszünk a tanítási órákon is alkalmazni ezeket a módszereket, bár az időkeret bennünket is köt, és a tananyag elég terjedelmes. Sajnos el kell mondanom – és ebben a tanártársaim is megerősítenének mind az alap-, mind a középiskolákban –, hogy a tananyag is inkább a lexikális, tárgyi tudást hangsúlyozza. Kellene egy új tendencia, nézet ebben az egész rendszerben, amely arra összpontosítana, hogy a diákok ne csak tárgyi tudást, lexikális tudásmennyiséget gyűjtsenek össze, hanem próbáljanak meg kreatívan dolgozni: több szöveg, több gyakorlat. Mi az órákon igyekszünk efelé hajlani, olvasunk verseket, szövegrészleteket, megfogalmazódnak kérdések a szövegekkel kapcsolatban, s olyankor tapasztalja az ember, hogy valóban vannak hiányosságok, amelyeket ki kellene küszöbölnünk, de ez nagyon időigényes. Persze más versenyek is vannak… Ezek mennyire ösztönzik a tanulókat a későbbiekben, esetleg a pályaválasztásban? Más versenyek alapján is, egyfajta összegzést meg lehetne-e fogalmazni? A diákokat a pálya megválasztásában mennyire motiválja a részvétel egyegy versenyben? Mennyire lehet őket célirányosan terelgetni valami felé, s ők tudatosítják-e ezt? Nem általános jelenség, de megfigyelhető, hogy például azok, akik természettudományi versenyekben vesznek részt, később is ilyen szakirányú pálya felé orientálódnak, tehát természettudományi tárgyakat tanulnak, esetleg orvosira jelentkeznek. Azok pedig, akik helyesírási, versmondó vagy más hasonló versenyekre járnak, többségükben magyartanárok lesznek, vagy magyarországi egyetemeken folytatják tanulmányaikat. Nem törvényszerű, de megfigyelhető ilyen hatás, tendencia. -cza-
Magyar Hét
Ahol a szegénység és az
egyszerűség uralkodik
Afganisztánról, pontosabban az Afganisztáni Iszlám Köztársaságról napi szinten gyakorta hallunk a hírekben, de egyébként nem sokat tudunk róla. Ázsia közepében fekszik, Pakisztán, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kína határolja. Számos embercsoport lakja, etnikai csoportok színes palettája az afgánok földje, amely kereskedelmi központ is volt a régi-régi időkben, és mindig sokan fenték a fogukat rá. Földrajzilag eléggé zord vidék, az ország nagy részét hegyek, hegyvidékek borítják, vannak, amelyek 4–7 ezer méter magasak. Fővárosa Kabul, amely a Kabul folyó mellett fekszik. Az ország lakossága csaknem 33 millióra tehető. Egy magyar vonatkozás: a híres földrajzi utazó, Stein Aurél e távoli országban van eltemetve. 1943-ban Afganisztánban, Kabulban halt meg, ahol a keresztény temetőben van a sírja. Nos, ennyit távirati stílusban erről az országról, ahonnan napjainkban általában háborús vagy a kábítószer-alapanyag termesztésével kapcsolatos hírek jutnak el hozzánk. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatója, Peternai Zsuzsa már kétszer járt ebben az országban, hogy az ottani iskolákkal ismerkedjen. Erre a második utazásra hogyan került sor? A második utazás is ugyanazon projekt révén valósult meg. A Človek v ohrození –Ember a bajban polgári társulás egy sikeres európai uniós pályázata révén a szlovákiai iskolák részt vehetnek egy afganisztáni projektben. Az iskolának van Afganisztánban egy partneriskolája, és így két évvel ezelőtt, valamint a tavalyi iskolai évben is lehetőségem nyílt arra, hogy kiutazhassak Afganisztánba. Tudjuk, hogy Afganisztán nem éppen a nyugalom völgye, ráadásul oda elrepülni sem könnyű. Önök hogyan jutottak el ebbe az országba? A repülőút fantasztikus volt. Frankfurton keresztül egyenesen Kabulba repültünk, illetve másodszor Dubajon keresztül vitt az út. Az utazás nem volt olyan borzasztó. Kijöttek elénk taxival a repülőtérre, bementünk a városba, és ennyi. Afganisztánban nagyon sokat utazgattunk, helyi repülőjárattal, taxival vagy bérelt kocsival. Nem volt semmiféle biztonsági gondunk. Afganisztán elég nagy ország, hegyvidékes is, bizonyára voltak olyan területek, ahová nem vitték el önöket. Annak köszönhetően, hogy szervezett utazáson vettünk részt, az utazás, az ottlét nem volt olyan borzasztóan veszélyes. Persze a biztonsági előírásokat be kellett tartani. Ez úgy működött, hogy naponta SMS-ben, elektronikusan kiértékelték a helyzetet ott, ahová menni kellett volna, és visszaigazolták, hogy biztonságos-e vagy nem oda elmenni. Bennünket a déli, délkeleti részekre
vittek, oda nem, ahol igazából a háború és a konfliktusok zajlanak. Tehát mi inkább Közép-Afganisztánban északra és északnyugatra utaztunk, ezek a legbiztonságosabb területek azoknak is, akik nem szervezetten utaznak ki. Afganisztánban milyen nyelven tudtak beszélni a helyiekkel? Nagyon sok nyelvjárás van, a két fő hivatalos nyelv a dári és a pastu, de mi persze egyiket sem beszéltük, nekik viszont nagyon gyér az angoltudásuk, bár egyébként ott az angol a legelfogadottabb idegen nyelv. Mi tehát mindig tolmáccsal utaztunk. Persze az emberre ráragad egy-két frázis, de ez nem volt elég ahhoz, hogy az iskolában megértessük magunkat a gyerekekkel. Gondolom, ha másodszor is nekivágott ennek az útnak, azért közben ismerkedett ennek az országnak a múltjával is, meg a történelmével, kultúrájával. Mit sikerült előzetesen megtudni az országról? A két út között hatalmas különbség volt, az első útra úgy mentünk ki, hogy csak a médiából szerzett ismeretekre hagyatkozhattunk, és be kell, hogy valljam, akkor kicsit félelemmel tekintettünk az útra. A második utazást már jobban élveztük. A két utazás között az volt a különbség, hogy a médiából szerzett híreket az első úton úgy tapasztaltuk meg, hogy a fele sem igaz. Illetve, ha apró igazság van is bennük, a helyi körülményekhez képest nagyon jó a helyzet. Így másodszor, amikor „veszélybe” kerülhettünk volna, már nem úgy fogtuk fel a helyzetet. Tehát a médiya és a könyvek által prezentált események sem mindig 13
Magyar Hét biztos, hogy olyan vad brutalitással történtek meg, mint ahogy azt előadták. Perszehogy utánanéztünk a sok háborús eseménynek. Amikor megismerkedtünk emberekkel s visszakérdezgettük, mi hogyan esett meg, rájöttünk nagyon sok árnyalati dologra, ami az irodalomban, a hírekben nincs benne, amit nem lehet leírni. Esetleg regényekben vis�szakaphatja az ember, de egy egyszerű tudósításból erről nem szerezhetünk tudomást. Egyébként a cél nem az volt, hogy részletesen megismerkedjünk az Afganisztánban élő népcsoportokkal. Észak-Afganisztánban főleg a tádzsik, az üzbég, kicsit keletebbre a kínaiak is megtalálhatók. Úgy tűnt számunkra, hogy keverednek, viszont megtartják a saját kultúrájukat, népviseletüket, sokkal színesebben öltöznek, az arcvonásaik mások, mint a hagyományos afgánokéi. Dél-Afganisztánban a pastu nemzet a jellemző, nekik szintén más az arcvonásuk, de ezt mi csak mint laikusok figyelhettük meg, nem igazán tudok én úgy különbséget tenni, hogy miben is különböznek lényegesen. Tehát a keveredés az egyes népek, nemzetségek és nemzetiségek között egyértelmű, gondolom a nyelvben is, de ezt én nem tudtam felmérni, számomra mindenki ugyanolyan nyelven beszélt. Hány iskolában jártak, és milyen típusú iskolák voltak ezek? A pályázat célja az volt, hogy mindenféle típusú iskolával megismerkedjünk, és átfogó képet kapjunk az afgán iskolarendszerről. Négy típusú iskolájuk van (alap- és középiskola), és mi mind a négyben jártunk. Először és második alkalommal is nyolc-kilenc iskolában jártunk. Vannak állami iskolák, egy civil szervezet, az Asiana által támogatott iskolák, helyi közösség által működtetett iskolák és nemzetközi szervezetek által támogatott iskolák. Nos, attól függ az iskola felszereltsége, hogy ki áll támogatóként a háttérben. Feltételezem azt is, hogy ezek az iskolák nemcsak különböző típusúak, hanem talán a körülményeik is eltérőek, nem egyformán felszereltek. Szóval milyen benyomás alakult ki önben az afgán iskolarendszerről? Volt pozitív és negatív élmény is. A negatív élmények az iskolák felszereltségével függnek össze. Én szakmai szemmel néztem, hogy nekünk az itteni helyzetben mi kell ahhoz, hogy jól működjön az iskolarendszer. Nos, abból ott szinte semmi nincs meg. Az iskolák nyolcvan százaléka nemcsak nincs jól felszerelve, hanem egyáltalán nincs felszerelve. A gyerekek szőnyegen ülnek és tanulnak, nincs pad, szék, krétás tábla van, de ez a negyede a mi tábláinknak, tehát szinte semmiféle segédeszköz, tankönyv 14
Katedra nincs a tanuláshoz. Ablakkeret van az épületen, de ablak már nincs, tehát borzasztó elmaradott körülmények között tanulnak. A pozitív élmény pedig az volt, hogy hihetetlenül akarnak. A diák, a tanár egyaránt. Számomra felemelő volt látni ezt a tudás iránti nagy vágyat. A gyerekek kilométereket gyalogolnak, órákig tart az iskolába az út. A nőpedagógusok pedig azt kockáztatják, hogy soha nem mennek férjhez, ennek ellenére vállalják hivatásukat. Ugyanis ott a dolgozó nőt még mindig megbélyegzik, mert nem szívesen veszik a közösségekben, hogy munkába jár egy nő, hivatása van. Ők pedig vállalják, hogy nem mennek férjhez, nem lesz családjuk, csak a hivatásuknak élhessenek. Voltak-e olyan élményei, amelyekről otthon s az iskolában is beszélni szokott? Persze, szinte minden, ami ott történt, élményszámba ment, annyira más kultúráról van szó. Az egyik ilyen dolog, amit példaként szoktam felhozni arra, mennyire másként érkeznek hozzánk a hírek a médiából az eseményekről, mint ahogyan azok megtörténtek... Egyik utazásunk előtt kaptuk a hírt, hogy ott, ahová készülünk éppen, nagy zavargásokra lehet számítani. Semmi esetre se menjünk, mert vagy elrabolhatnak bennünket, vagy öngyilkos merénylet történhet. Veszélyes az utazás, mert az ottani tartomány helytartójának a helyettesét meggyilkolták. Akkor jött a telefonálás, a vita a forródróton, hogy most menjünk-e vagy ne. Feszült volt a helyzet, ugyanis hatalmas felelősséget vállaltak az ottaniak értünk, s nem akarták, hogy valami bajunk essen. Nos, a kérdés az volt, merjék-e kockáztatni az utat, hogy elküldjenek minket egy kis, hatszemélyes magánrepülőgéppel… és ha le kell szállnunk, és ha már ott lesz a tömeg… és ha elrabolnak… Mi aláírtunk egy nyilatkozatot, hogy vállaljuk az utazást, repülünk, mert mit csinálnánk mi Afganisztánban, ha nem a tervhez tartanánk magunkat. Öt napot a fővárosban nem ülhetünk csak úgy… Felszálltunk, majd megérkeztünk másnap reggel. Kiszállunk a repülőgépből, s szinte sivatagi táj fogad. Senki nincs ott, illetve a repülő helyi járatként visszarepült az ott várakozó utasokkal. A számunkra megrendelt taxi már várt bennünket. Beszálltunk, megérkeztünk a szálláshelyre. A zavargásokból an�nyit észleltünk, amikor egy workshopot tartottunk, hogy a tanítónők elkéredzkedtek a helytartó helyettesének a temetésére azzal, hogy egy órán belül visszatérnek. Mi az egészből ennyit észleltünk, tehát valami történt... A „beharangozott” hatalmas tüntetésekből, merényletekből azonban szerencsére semmi sem valósult meg.
Ez így egészen idillikusnak hat, de bizonyára vannak ott kemény dolgok, amelyeket önök természetesen nemigen tapasztalhattak meg, hisz nem ott jártak. Ugye eltöltöttek ott két hetet. Mindez majd hogyan hasznosul? Tehát megismerkedtek az ottani viszonyokkal, s ez igen fontos, mint ahogy az is, hogy autentikus információkkal rendelkezzen az ember. De hogyan tudtak önök segíteni az afgánoknak oktatási rendszerük fejlesztésében? Nem hiszem, hogy egyetlen iskola tud rajtuk segíteni. Mi amit nyújtani tudunk nekik, az egy csepp a tengerben, de gondolom fontos csepp az ő szempontjukból. Évekig, évtizedekig izoláltan éltek, mind a gyerekek, mind a tanárok, az egész iskolarendszer. Most pedig hirtelen lehetőség nyílik arra, hogy a zárt világ kinyíljon. Számukra, az ottani gyerekeknek nagyon fontos, hogy lássák, van a világban olyan iskola, vannak olyan gyerekek, tanárok, akik gondolnak rájuk. Készítünk nekik rajzokat, és elküldjük őket. Ha tudunk, összeszedünk egy apróbb összeget, száz-százötven eurónyit, ami nekik hatalmas segítség. Ők abból felszerelik az iskolát. A legutóbbi kétszáz euróból az összes osztályba táblát, füzeteket vettek. Minden gyereknek jutott füzet, ceruza és toll. Az összeg, ami nekünk itt nem elég arra sem, hogy a minimumot teljesítsük, ott nagyban segített az iskola felszereléséhez. Fontos nekik, hogy van kapcsolatuk a külvilággal, a mi diákjainknak pedig ez egyfajta figyelmeztető, hogy a mi helyzetünk jó, nagyon is jó, és a világ nagyon sok részében ez nem adatott meg a tanulóknak. Ha egy kicsit rádöbbentjük erre a gyerekeinket, a diákjaink legalább egy kis részét, akkor már ezt is sikernek veszem. Tudom, hogy Afganisztánba bajos volna néhány gyereket elvinni, esetleg majd akkor, ha a helyzet normalizálódik. Gondoltak már erre? Igen, hiszen van egy európai uniós felhívás, amelynek keretében lehetne csereprogramot indítani. Ez inkább a szülők részéről ütközne akadályba, mint a diákok részéről, hiszen ők, fiatalságuk okán is nagyon vakmerőek, és beleegyeznének az utazásba. Nekünk ki kellene kérni a szülők véleményét, és ők nem nagyon egyeznének bele egy ilyen útba. Viszont a fordított eseten már elgondolkodtunk, hogy az afganisztáni diákokat jó lenne ide elhozni egy-két hétre, és ezt a program engedélyezi. Tehát ha minden jól megy, akkor ezt ugyanezzel a polgári társulással szeretnénk megpályázni. S ha a jövőben lesz megint egy lehetőség, akkor ismét elutazik Afganisztánba? Vállalkozna rá? Amennyiben úgy adódna, igen. -la-
Katedra
Beszélni kell róla
A nem kívánt terhesség és az
örökbeadás A pedagógusoknak és a szülőknek fontos feladatuk a fiatalok felvilágosítása a nem kívánt terhesség elkerüléséért. Viszont sajnos soha nincs olyan ideális állapot, hogy mindenki odafigyeljen az intő szavakra, vagy megfogadja a hallottakat. Éppen ezért fel kell készülni minden eshetőségre, hogy segítséget tudjanak nyújtani abban az esetben is, ha esetleg a nem kívánt terhesség mégis bekövetkezik. Szeretném mérlegelni először azokat az eshetőségeket, amikor az anya nem kívánja megtartani a gyermekét. Jó esetben a szülővel vagy a pedagógussal egyeztetnek a lehetőségeket illetően, éppen ezért a drasztikus módszereket vagy lehetőségeket most nem szeretném kifejteni. Az egyik viszonylag lojális módszer, a csecsemő szempontjából az örökbeadás. Ennek a lehetőségnek két formája van, melyet részletesebben közzétesz az „Ústredný portál verejnej správy“ (http://portal.gov.sk/Portal/sk/ Default.aspx?CatID=39&aid=751). Ennek a lehetőségnek két formája van, visszavonható és visszavonhatatlan. A visszavonható forma szerint a születési bizonyítványban a biológiai szülők neve áll, viszont minden jogi viszony megszűnik az adoptált gyermekkel szemben. Ebben az esetben a vér szerinti szülőnek egy évig jogában
áll a határozat visszavonásának kérvényezése. Viszont amennyiben ez nem történik meg, az örökbe fogadó szülő kérvényezheti a bíróságon a határozat véglegesítését, miután a gyermek betöltötte az első életévét. A visszavonhatatlan adoptálás során a születési bizonyítványban az örökbefogadó szülők neve szerepel. Ez a határozat visszavonhatatlan a vér szerinti szülők által, és a gyakorlatban ezt a formát alkalmazzák gyakrabban. Az örökbeadáshoz szükséges a biológiai szülő beleegyezése, még abban az esetben is, ha fiatalkorú személyről van szó. Mindkét szülőnek le kell mondania a gyermekről, kivétel csupán abban az esetben van, ha az egyik fél elhunyt, nem ismert, nem beszámítható vagy megfosztották a szülői jogaitól és kötelességeitől. Vannak olyan esetek, mikor a biológiai szülők beleegyezése, vagyis lemondása nem szükséges az örökbeadáshoz. Ilyen előfordul például, ha hat hónapon át nem mutatnak valódi érdeklődést a gyermek iránt, tehát nem látogatják rendszeresen, nem látják el biológiai szükségleteit, nem javítottak a szociális és családi viszonyukon annak ellenére, hogy mindebben semmilyen akadály nem korlátozta őket. Különbség van abban az esetben, ha semmilyen érdeklődést nem mutatnak a születés után, bár őket ebben nem korlátozta semmi,
Lukács Mária
így két hónap elteltével a gyermek a beleegyezésük nélkül örökbe adható. Nem lehet kifogásuk a jövendőbeli örökbe fogadó szülők személyével kapcsolatban, ha már születés előtt lemondanak a gyermekükről. Mindennek írásban kell megtörténnie a bíróság vagy a szociális védelmi szervezet előtt. Ez a döntés csak addig visszavonható, míg a kiskorú gyermek törvényes elhelyezése nem történt meg. Amennyiben ilyen eshetőség áll fenn, létezik egy kinevezett személy, aki jogi viszonyban áll a gyermekkel, és az ő megítélésén múlik az örökbeadás menete. A gyermeknek legalább kilenc hónapig kell élnie a nevelőszülőknél ahhoz, hogy az adoptálás törvényesen is véglegesíthető legyen. Miután ez bekövetkezett, az érintett gyermek vezetékneve az adoptáló szülőkével lesz azonos. A folyamat véglegesítése után minden jogi viszony megszűnik a gyermek és a vér szerinti szülők között. Amen�nyiben a gyermeknek érdekében áll, az örökbe fogadó szülő informálhatja őt a vér szerinti szülőkről. A véglegesített jogi határozat ellen az érvénybelépésétől számított hat hónapig fellebbezés nyújtható be, amennyiben ezt a gyermek érdeke megkívánja. Mindezzel még részletesebben foglalkozik a családjogi törvénykönyv harmadik fejezete. 15
Gyógypedagógia
Katedra
Bohuniczký-Dömény Andrea
Sokadszor a diszlexiáról A diszlexia egyike a napjainkban egyre elterjedtebb tanulási problémáknak, olyan olvasási rendellenesség, mely abban mutatkozik meg, hogy a diszlexiás gyermek vagy felnőtt olvasási képessége jelentősen elmarad az életkora, iskolázottsága és intelligenciája alapján elvárható szinttől. A diszlexia változatos formáinak megjelenéséért elsősorban annak a 18–20 területből álló agyi hálózatnak az átlagtól eltérő működése felelős, amely a beszélt és az írott nyelv összekapcsolásában szerepet játszik. A disz lexia egyik meghatározó alcsoportját a nyelvi rendszer zavarai jellemzik. A veszélyeztetettség egyik leggyakoribb korai megnyilvánulása a szavak hang alakjának feldolgozási zavara, a nyelvi tudatosság kialakulásának elmaradása. A diszlexiásoknak nehézséget okozhat a betűk, szavak és számok felismerése, leírása, a leírt betűket felcserélhetik, vagy ellenkező irányban olvashatják. Az olvasott szöveget nehezen és hibásan idézik vissza, lényegét nem tudják visszaadni. A diszlexiások egy részét a hallási megkülönböztetőképesség problémái, valamint a látási észlelés olyan zavarai jellemzik, amelyek a forma, a kontraszt feldolgozásában és a szemmozgás szabályozásában nyilvá nulhatnak meg. A diszlexia diagnózisához két kritériumot – beválasztásit és kizárásit – szükséges meghatároznunk. A beválasztási kritérium azt jelenti, hogy az olvasás- és helyesírási teljesítmény az IQ vagy az életkor alapján elvárható szint alatt van. A kizárási kritériumok közé az olyan specifikus zavarok tartoznak, melyeknél nem olvasás- vagy írászavarról van szó. Ilyenek a valamilyen pszigológiai probléma vagy agyi 16
incidens (sérülés, stroke stb.) hatására létrejövő tanulásbeli gondok, esetleg a korábban megszerzett olvasási és helyesírási készség elvesztése, melyek kialakulhatnak akkor is, ha a gyermek hosszú ideig nem tud iskolába járni. Ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy az olvasászavar öröklődik. A genetikusok állítása szerint ugyanis a diszlexiáért felelős gén a 6. kromoszóma rövidebb ágán lévő eltérés okozta probléma hatására alakulhat ki. Férfiágon az öröklődés akár kétszer nagyobb arányú lehet, mint anyai ágon. Az öröklődésen kívül okozhatja még az anyaméhen belül, születés közben vagy a születés utáni időszakban a gyermek szervezetében fellépő egyfajta oxigénhiányos állapot. Azonban kis súlyú, koraszülött csecsemők esetében is jelentkezhetnek ezek a problémák, amelyek minimális idegrendszeri károsodáshoz vezethetnek. Ezek olyan minimálisak, hogy szinte ki sem mutathatók, csak a fejlődés folyamán derül ki, hogy a gyermek olvasási nehézsége ezekre az okokra vezethető vissza. Iskolakezdés előtt a gyereket ugyan még nem tekintik diszlexiásnak, mert nincs elmaradása az olvasástudásban, de már ebben a korban jelentkezhetnek a figyelmeztető jelek. Ezek: megkésett beszédfejlődés és más beszédzavarok, ha a gyermek nem ejti helyesen a hangokat, mert nem hallja az egyes hangok
közötti finom különbségeket, szegényes a szókincse, melyből hiányoznak a rokon értelmű szavak, érdektelen a mesék, versek, történetek iránt, szómegtalálási nehézségei vannak, mozgás- és beszédbeli ritmuszavara van, ügyetlen a kis és nagyobb mozgásokban, felfedezhető nála a testséma zavartsága, rossz tájékozódás a térben és az időben, zavart vagy lassan kialakuló lateralitás, a rövid távú emlékezet zavara. Iskolakezdés után előforduló tünetek a betűtévesztések formai (f-t, b-d) vagy hangzásbeli (g-k) alapon, betűkihagyások, cserék, a betűk sorrendjének megfordítása, gyakori ismétlések, újrakezdések, lassú olvasás, rossz szövegértés, ha érti, akkor utána nem emlékszik a tartalomra, dátumtévesztés, nehézségek a nyelvtanulásban, rossz nyelvérzék. Általánosan a diszlexia tünetei négy fő csoportba sorolhatók. Az első csoportba az olvasás és írás területén jelentkező problémák. Ilyen például a betűtévesztés. Ennek oka lehet a betűk formai vagy kiejtésbeli hasonlósága, de előfordulnak olyan esetek is, amikor a gyerek például fel nem ismert rövidlátása miatt téveszt betűt. Gyakoriak a betűkihagyások, illetve betoldások különösen mássalhangzótorlódás esetén, súlyos esetben ez szótagkihagyást és -betoldást is jelenthet. Tükörkép betűk (b-d, p-q, t-f, u-n) esetén előfordul a „megfordítás”, de ugyanezt tapasztalhatjuk akár a betűk sorendjénél is. A
Katedra tünetek közé sorolják az imétléseket – többszöri nekirugaszkodást egy adott szónak. Nehézséget jelent számukra a hosszú és rövid hangok megkülönböztetése és jelölése, a mondatban a különálló szavak különírása, a mondatkezdő nagybetű és a mondatvégi írásjelek használata. A verbális memória gyengébb teljesítménye következtében előfordulhat tollbamondásnál a szöveg hiányos leírása, szórendváltoztatás, fogalmazásnál „értelmetlen mondatok” megjelenése. A gyermek a saját maga által fogalmazott mondatra sem emlékszik pontosan, a mondatot a közepén újrafogalmazza, s ezáltal valamelyik mondatrész kétszer fordul elő. A második csoportba a beszéd területén megnyilvánuló tünetek tartoznak. Beszédfejlődésük általában megkésett, nehezen ejtik tisztán a hangokat, gyakoriak a beszédhibák. Megkésett beszédfejlődés áll fenn, ha leánygyermeknél 2 éves kort követően, fiúknál 2,5 éves kor után sem alakul ki a beszéd. Szókincsük gyenge, új szavakat nehezen tanulnak meg. Mondatalkotásuk egyszerű, a mondatok rövidek. Szövegemlékezetük gyenge, nehézségeik vannak a versek megtanulásában is. A harmadik csoportba a magatartással kapcsolatos tüneteket soroljuk. Kutatások szerint a diszlexiások 90%-ánál fordulnak elő magatartási zavarok. Ezek részben a koncentrálási nehézségből, fáradékonyságból fakadnak, részben a folyamatosan átélt kudarcélményből. Az utóbbira reagálhatnak agresszivitással, kompenzáló magatartással (bohóckodás, túlzott merészség, felvágás) vagy akár visszahúzódással, szorongással. Ilyen esetekben szomatizáció – testi megnyilvánulás (étkezési és alvászavarok, dadogás, tic stb.) is előfordul. Ezért fontos a logopédiai terápia mellett – mely az egyes részképességek fejlesztése mellett tanulási technikákra is tanít – a pszichológiai megsegítés is a viselkedési problémák csökkentéséért. Ugyanakkor rendkívül lényeges az iskolai és a családi légkör. Sajnos, sok szülő személyes kudarcként éli meg gyermeke gyenge iskolai teljesítményét, ebben az esetben a szülőkkel is foglalkozni kell. A negyedik csoportba az egyéb tünetek tartoznak. Kiemelendő a ritmusérzék fejletlensége, gyakori lateralitás, a testséma megkésett kialakulása, az ügyetlen finommozgások és a rossz tér-idő tájékozódás. Attól függően, hogy az agyi hemiszférák melyike aktív, megkülönböztetünk két típusú diszlexiát. Az egyik a P típusú – itt túlnyomóan a jobb hemiszférát használják –, melynél az olvasás pontos, viszont feltűnően lassú, mivel a betűk csupán szimbolikus karakterrel bírnak, ugyanis csak mint
Gyógypedagógia alakzatokat észlelik azokat. A másik az L típusú diszlexia, melynél túl gyorsan olvasnak, nagy mennyiségű hibát ejtve ezáltal. Ezenkívül a diszlexia lehet még fonematikus – a nyelv fonematikus rendszerének hibás elsajátítása következményeként –, optikai – a térbeli és látási észlelés és emlékezet zavarai –, agrammatikus – a grammatikai formák helytelen elsajátítása esetében –, sémantikus – az olvasott anyag nem megfelelő megértése jellemzi. A diszlexia megelőzésének módszereit elsősorban az olvasni még nem tudó gyermekeknél alkalmazzák. A módszer keretében nagy súlyt helyeznek a beszéd fejlesztésére, a beszédszervek mozgásának tudatosítására. A diszlexia-veszélyeztetett gyerekek egy része logopédushoz jár. Emellett fontos a szókincs fejlesztése. Ehhez kicsi korban tárgyakat használnak, beiskolázási korban pedig képeket. A fejlesztés során a fogalmi csoportosítást és a mondatalkotást is gyakorolják, az egyszerűbb mondatokból kiindulva jutnak el a bővített, összetett mondatokig. A program része a téri tájékozódás háromszintű fejlesztése: saját testen, térben és síkban. Speciális gyakorlatokat alkalmaznak a lent, a fönt, a jobbra és a balra irányok rögzítésére. Bizonyos olvasási készségek szorosan kapcsolódnak a ritmusérzékhez, ezért lényeges a szótagolás és a hangok hosszúságának helyes kiejtése. A betűk tanítása során két elvet kell szem előtt tartani: a hármas asszociáció kialakítását (a hang akusztikus, a betű vizuális képe és a hangképzés artikulációs mozgássora közöttit) és a homogén gátlás (az azonos, illetve hasonló elemek gátolják a tanulás folyamatát) létrejöttének megelőzését. Az olvasási készségek tanítására kétféle módszer létezik. Az egyik a „nézd és mondd” egész szavas stratégia, amikor a gyermek megtanulja asszociálni a szavak alakját és jelentését. A másik a fonemikus módszer, melyben először megtanulják a betűknek megfelelő hangokat, s a betűk összeolvasása révén tanulják meg a szavak kiejtését. A diszlexia korrekciójának többfajta módszere létezik. Az „áthúzás” módszerét a diszlexia és diszgráfia kezdeti stádiumában alkalmazzák. A tanuló kitalál valamilyen bonyolult szót, amit saját magától sem leírni, sem elolvasni nem tudna. Ezt a tanár nagybetűkkel leírja egy papírlapra, a tanuló pedig minden egyes szót áthúz az ujjával úgy, hogy az ténylegesen érintse a papírlapot. Amikor ezeket a mozdulatokat már elsajátította, csukott szemmel is elvégeztetjük vele a gyakorlatot. Ezután írhatja le a szót egymaga. A Fernaldovmódszernél a tanuló aláhúzza a szövegben a számára nehéz szavakat, majd
ezeket felolvassa. Csak ezután olvassa el az egész szöveget, ami lehetőleg ne legyen hosszabb tíz sornál. Mivel a nehéz szavak már nem lesznek számára ismeretlenek, nem fog félni a szövegolvasástól. A könyvjelzővel való olvasás főleg a kisebb gyerekeknél ajánlott. A páros olvasásnál a tanár együtt olvassa az ismeretlen szöveget a tanulóval, ezáltal fokozatosan hozzászoktatva őt a helyes intonációhoz. A hibák kikeresésének módszerénél a tanár olvas hangosan, és szándékosan olyan hibákat követ el, melyek a tanulónál is előfordulnak. A tanuló feladata ezeket kijavítani. A dupla olvasás módszerénél a tanár hangosan olvassa a szöveget, a tanuló pedig utána olvassa a már elhangzott szavakat. A színes kockák módszerénél az ábécé egyes betűi színes kockákra vannak felragasztva úgy, hogy a magánhangzóknak egyfajta színe van, a mássalhangzóknak pedig más. Ha elhanyagoljuk a diszlexia és a tanulási zavar kezelését, a gyermek lényegesen a képességei alatt fog teljesíteni az iskolában. A gyenge iskolai eredmények önbizalomhiányhoz, önértékelési zavarokhoz, esetenként depresszióhoz vezetnek. A sorozatos kudarcélmények hatására a gyermek egyre inkább butának tartja magát. A diszlexia problémájával küzdő diákok közösségen belüli helyzete gyakran nagyon rossz, sokuk kirekesztett. A gyermekkori problémák természetesen felnőttkorban is éreztetik hatásukat: mivel a kezeletlen diszlexia kínszenvedéssé teszi a tanulást, a diszlexiás diák hamar félbehagyja az iskolát, és olyan szakmát választ, ahol az olvasás és az írás elkerülhető.
Mivel a diszlexiások nem szavakban, hanem képekben gondolkodnak, gyorsan felismerik a jelenségek mögötti struktúrákat és a problémákat. Képzeletük gazdag, kíváncsian, kreatív és intuitív módon viszonyulnak a világhoz. A diszlexia nem betegség, nem is fogyatékosság. Fontos, hogy a szülő gyermekét olyannak fogadja el, amilyen. Dicsérje, biztassa, ne hasonlítsa másokhoz. Inkább keresse meg azokat a területeket, melyeken a gyermek kiemelkedőt tud alkotni, és hagyja, hogy kibontakoztassa képességeit.
Gyenes Gábor grafikája
17
Honnan
Katedra
Lacza Gergely
JUGYIK
merre tartasz,
JUGYIK? A szlovákiai magyar ifjúsági és klubmozgalom kibontakozása a múlt század hatvanas éveiben kezdődött. Pozsonyban, Prágában, Brünnben, Nyitrán és más városokban, az egyetemeken és főiskolákon tanuló magyar diákok megalapították a maguk szervezeteit, klubjait, amelyek közül nagyon sok mindmáig aktívan működik. A céljuk az volt annak idején és ma is, hogy összefogják a magyar diákokat, fiatalokat. Kulturális, ismeretterjesztő, honismereti, sportrendezvényeket szerveztek, és közösen szórakoztak. Az egyes városokban tanuló diákok rendszeresen találkoztak mind a tanév során, mind pedig a nyári szünidőben különböző összejövetelek, táborozások alkalmával. Az a nemzedék, amely a „hőskorban”, majd a hetvenes években részt vett a klubmozgalomban, egész életre szóló élményeket, tapasztalatokat szerzett, nem beszélve arról, hogy a klubok révén barátságok, szerelmek szövődtek, és olykor házasságok is létrejöttek. A klubmozgalomból nőtt ki az országos honismereti kerékpártúra, amelyet ma is megszerveznek, s azok a művelődési táborozások a nyolcvanas években, amelyeken családok, idősebbek is részt vettek, nem csak diákok. Az ifjúsági és diákklubok már a régi időkben is együttműködtek, s mint köztudott, a rendszerváltozást követően megalapított Diákhálózat révén ma is szoros kapcsolatban állnak egymással. A Katedra újságban alkalmanként bemutatunk egy-egy diákklubot. Arra a kérdésre próbálunk választ kapni, mi az az erő, amely az olykor hanyatlani látszó klubokat, köröket meg-megújítja, s máig életben tartja. Talán az, hogy van létjogosultságuk, funkciójuk, értelmük és hatásuk a következő korosztályokra. Persze a mostani tarka, hektikus és rengeteg lehetőséget kínáló valóságunk más közeget jelent a klubmozgalomnak, mint évtizedekkel ezelőtt. A klubok mégis élnek és működnek, mert mindig akadnak olyanok, akik életben tartják őket, akik szervezik a programokat és összetartják a fiatalokat. A pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) után most a nyitrai egyetemisták Juhász Gyula Ifjúsági Klubját mutatjuk be. Köztudott, hogy Nyitra egyetemi város, hiszen itt működik már több évtizede a Szlovák Agrártudományi Egyetem és a magyar pedagógusképzésnek is hosszú évek óta otthont adó Konstantin Filozófus Egyetem. Csenger Orsolyával és Zöld Ágnessel, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub, a JUGYIK volt alelnökével, illetve jelenlegi elnökével beszélgettem. 18
Orsi, a közelmúltban lemondtál az alelnöki posztról. Miért? Valóban, tavaly lemondtam, sajnos már nem tudtam szabadidőt keríteni rá, az egyéb aktivitásaim lefoglaltak, továbbá szeretnék külföldre utazni, részképzésre. Úgy gondoltam, a negyedik évfolyamban már át kell engednem a helyem a fiatalabbaknak. Mely rendezvények fűződnek a nevedhez? Persze tisztában vagyok azzal, hogy minden csapatmunka eredménye, de azért egy jó vezetésnek kézben kell tartania a dolgokat… Ha jól tudom, még az idei gímesi tábor megszervezésében is segítettél. Igen, annak a szervezését még elvállaltam az elnökünk, Zöld Ágnes mellett. A JUGYIK minden rendezvényének a szervezésénél ott voltam az eltelt évben, és még most is kiveszem a részem a szervezésből. Milyen programok voltak ezek? Az Ifjúsági Napok rendezvénysorozata, mind a két szemeszterben. Egyhetes programról van szó, amelyben a diákoké a főszerep. Az egyiket novemberben, ősszel, a másikat pedig tavasszal, áprilisban szoktuk megrendezni, tehát minden szemeszterben van egy hét, amit a JUGYIK tölt meg programokkal a diákok kedvéért. A fő „csapásvonal” a szórakozás, ismerkedés mellett a kultúra. A tavaszi rendezvény egyik programpontja a sportnap, az utolsó, pénteki napon pedig magyar bált rendezünk. Nagy újdonság, hogy magyar könyveket árusítunk a Pedagógiai Kar épületében, természetesen szlovák könyvek is megtalálhatók mellettük a „ponyván”. Az Ifjúsági Napokat az Ifjú Művészek Kiállításával nyitjuk meg, ezen a tárlaton a diákok munkái (fotók, festmények, grafikák) láthatók. Fontosnak tartottuk, hogy a tehetséges diákok képzőművészeti alkotásai is nyilvánosságot, teret kapjanak. De félreértés ne essék, nemcsak a képzőművész szakosok állítanak ki, hanem mindenki, aki színvonalas munkát tud prezentálni. Az előbb említett könyvvásár hétfőtől csütörtökig tart, de közben természetesen fut a többi program, például a táncház, illetve a színház.
Zöld Ágnes dunaszerdahelyi születésű, s jelenleg Nyitrán tanul, harmadéves. Áprilistól elnök. Nem tudom, a mai JUGYIK-osok mit tudnak a klubmozgalom, saját klubjuk múltjáról, de annyit talán tudtok, mikor alakult meg. Nos, mikor? A szervezet 1965. január elsején alakult meg. Eredeti célja, gondolom, az volt, ami a mai napig is maradt, vagyis a Nyitrán tanuló magyar diákok összefogása, a programszervezés és az ehhez kapcsolódó sok egyéb dolog. Véleményem szerint a legfontosabb egy összekovácsolt, jó társaságot létrehozni és egyben tartani, ami nem kis kihívás. A maiak mit tudnak a klub régi vezetőiről, szervezőiről? Például a prágai magyar egyetemisták a kezdetekről „naplót”, emlékkönyvet vezettek, s ennek nyomán most egy kiadvány készül az Ady Endre Diákkör több évtizedes tevékenységéről. Nagyon érdekesnek ígérkezik a könyv, s ez azért is fontos, mert ugye írásos dokumentumok híján az embernek csak tudakozódni van lehetősége, s mozaikokat felcsipegetni a múltból, amennyiben egyáltalán érdekli. Egy összefoglaló munkába viszont nagyon sok minden belefér, számos érdekesség. Volt egy délutánunk a gímesi táborban, ahol régi klubvezetőkkel, szervezőkkel találkoztunk, beszélgettünk. Meghívtuk azokat az embereket, akik fontosak voltak a JUGYIK életében, akik egy kerekasztal-beszélgetés során a régi időkről meséltek nekünk. Megemlíthetném Orosz Jenőt, aki a gímesi tábor egyik alapítója volt a nyolcvanas években. Egyetemi oktatóink közül is sokan JUGYIK-osok voltak, és több középiskolai tanáromról tudtam meg, hogy szintén. Könözsi Lászlót említeném így hirtelen, de hosszú lenne a sor, hiszen rengeteg olyan ember került ki a JUGYIK kötelékéből, akik meghatározó szerepet töltenek be a felvidéki magyarság életében. Egy rendezvénysorozatot már említettetek, az Ifjúsági Hetet, de haladjunk tovább, s majd térjünk ki a gímesi táborra is. Nos, másfajta rendezvényeket is összehoztok időnként… Az Ifjúsági Hetet megelőzően rendszeresek akadémiai estjeink, ahol a vendégek általában neves irodalmárok. Tavaly a vajdasági Lovas Ildikó járt nálunk, aki prózaíró, szerkesztő, újságíró, tanár. Legfrissebb könyvét mutatta be nekünk, de Závada Pállal, a Jadviga párnája című népszerű regény írójával is beszélgettünk. Filmvetítéseket is tartunk, zömmel nem kommersz filmeket, hanem értékes, általában művészi filmalkotásokat nézünk meg együtt. Ez azért fontos, mert érdekes filmeket láthatunk, s a vetítés után levonhatjuk a konzekvenciát.
JUGYIK Példát is mondhatnál, mit láttatok így közösen a közelmúltban? Megemlíthetném az Órák című amerikai művészfilmet, amely három nőt mutat be, azt, mi játszódik le bennük és körülöttük egyetlen napon. A film alapjául Virginia Woolf, a híres írónő és regénye szolgált. Őt Nicole Kidman alakította, a másik két nőt szintén hasonlóan kitűnő színésznők, Meryl Streep és Julianne Moore. Érdekes volt a film, amelyben az egyik nő írta a történetet, a másik olvasta, a harmadik pedig megélte. Mindezt csak azért mondom el, hogy szemléltessem, nem éppen konzumfilmeket látunk így, együtt. A filmektől továbblépve van például a SZÓJA nevű programunk. A rövidítés mögött a Játssz szórakozva, szórakozz játszva cím vagy mondat lapul. A lényege pedig az, hogy kommunikációs játék lévén, közel kerüljünk egymáshoz. Vidám, hangulatos rendezvényről van szó, amely közös sörözéssel végződik. Ez bizonyos értelemben kikapcsolódás, vagy ha úgy tetszik, kilépés néhány órára a mindennapi mókuskerékből, az egyetemi, tanulási és tanulmányi problémáktól való elrugaszkodás, feltöltődés. A lényeg, hogy együtt vagyunk, együtt nevetünk, szórakozunk, ismerkedünk, élvezzük a fiatalságot. Van egy másik érdekes elnevezésű programotok is, a Krea-team. Mi is ez voltaképpen? Kézműves műhelynek mondanám, és a JUGYIK-irodában szokott megvalósulni. Vezetője eddig Farkas Márta volt. Kreatív kézműves foglalkozások zajlanak itt, s akinek van affinitása az ilyen dolgok iránt, élvezi, szereti. A leendő pedagógusok is hasznosíthatják az itt tanultakat későbbi munkájuk során, hivatásuk gyakorlásában, ha éppen úgy hozza az élet. Eddig volt már kultúra bőven, képzőművészet, film, irodalom, de „néptáncolni” is van lehetőség, meg gondolom igény is van rá, s jólesik a diákoknak a sok ülés után az előadótermekben az effajta mozgás. Van egy néptáncegyüttesünk, a Kendermag, amely az Őszi Ifjúsági Napok keretén belül fogja ünnepelni ötödik születésnapját. A tánccsoport állandó fellépője a Hagyományos Őszi Bálnak. Bedecs Tímea vezeti az együttest. A legnagyobb rendezvényetek pedig a Magyarbuli, amit hasonló névvel más magyar egyetemi klubok is megrendeznek. No de milyen szokott lenni a JUGYIK-féle Magyarbuli? Kétféle Magyarbulink van, az egyikkel nyitjuk, a másikkal pedig zárjuk a tanévet. Ez utóbbi egy táncos-zenés szórakozás, ahol a lemezlovas magyar és külföldi slágereket enged. A másik bulit zenekarok koncertjével tarkítjuk. Idén volt már egy Magyarbulink, ami jól sikerült, nagyon sokan voltunk. Megjelentek
az új diákok, a gólyák, sok egyetemista itt volt Pozsonyból, Prágából, Brünnből, tehát számos helyről érkeztek. Ami azért jó, mert a jövőbeni magyar értelmiségiek (amennyiben nem dobbantanak külföldre) megismerik egymást. Hányan is voltatok? Több mint hatszázan, tehát nagyon sokan... Úgy hallottam, hogy hétszáz, hétszázötven ezen a rendezvényen a „csúcs”, ami a létszámot illeti… Amióta JUGYIK-os vagyok, az átlag háromszáz, háromszázötven fő, ami szintén elég nagy tömeg. Volt jó néhány éve a JUGYIK életében egy olyan időszak, amikor pangott a tevékenység, és ezért sok kritika érte. Aztán újraalakult a JAIK, a Diákhálózat is újragondolta magát, talán a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának is köszönhetően (ahová a fiatalok is betagozódtak). Egyfajta vérfrissítés ment végbe, amely az ujjáformálódott pozsonyi JAIK-ot is érintette, de a JUGYIK-ot, a brünni KAFEDIK-et (Kazinczy Ferenc Diákklub) is. S mintha a nagyszombati NDK és a prágai AED (Ady Endre Diákkör) is új erőre kapott volna. Lehet, hogy én ezt nem jól érzékelem, bár a személyes tapasztalatom is az, hogy egy-két éve a JUGYIK új erőre kapott, jobban megmozgatja az itt tanuló magyar fiatalokat. Ti ezt hogyan látjátok? Én jobban örülnék, ha még több diák kapcsolódna be a klub munkájába, mert nekem az a véleményem, hogy a mostani dákok kicsit elkényelmesedtek, az életük az iskola, a kollégium és a privát élet háromszögében zajlik, és nagyon nehéz őket megmozgatni. De ez az én véleményem. Kevéssé élnek közösségi életet? Sokan nem érdeklődnek az effajta tevékenység iránt. Talán az interneten élik meg ezt a közösségi létet valamiféle virtuális formában? Szerintem igen. Leragadnak a számítógépnél, a Facebookot böngészik. Pedig igyekszünk személyesen megszólítani a diákokat, mert az sokkal emberibb, mint egy plakát vagy üzenet a számítógépben,
Zöld Ágnes és Csenger Orsolya
Katedra
19
JUGYIK
a mobilban. Jobb személyesen meghívni az embereket a rendezvényekre, elmondani nekik a programot, meg azt, milyen jó lesz együtt, s hogy biztosan találnak majd olyan dolgot a kínálatunkban, ami számukra is „testre szabott”. „Gyere, hozd a barátodat, kedvesedet!” – így talán többen eljönnek.
Szakmai műhelytáborokat és gyakorlatokat is szerveztek? Ez a Diákhálózat és a TANDEM „asztala”… Hamarosan kezdődik a Diákhálózat Hallgatói Parlamentje október 27. és 30. között (már lapzárta után – szerk. megj.), ott újra megvalósul ez a műhelytábor, ami néhány éven át elmaradt.
Készült-e valamiféle statisztika, hogy Nyitrán hány magyar diák tanul? Konkrétan nem tudom, hogy készült-e, de úgy ezer-ezerháromszáz diák tanulhat itt a két egyetemet egybevéve. Ennyi embert lehetetlen személyesen megszólítani, hiszen nem is ismerjük őket, de ezért vannak a plakátjaink, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, és ebben segít az internet is.
Hogyan találhatnak rátok az elsősök, illetve ti hogyan kutatjátok fel őket? S milyen ez az egymásra találás, és rácsodálkozás a JUGYIK-ra? Inkább mi találunk rájuk, mert mi célirányosan keressük őket. Persze megtörténik az is, hogy ők keresnek meg bennünket. Ugyanis mielőtt Nyitrára jönnek tanulni, a legtöbben azért tájékozódnak a diákéletről, megkérdezik azokat az ismerőseiket, rokonaikat, akik szintén nyitrai diákok voltak, hogy hát milyen is itt az élet. Gyakran szóba kerül a JUGYIK is, s akkor már vagy a Facebookon, vagy a honlapunkon sok mindent megtudnak rólunk, és keresik a kapcsolatot. S hogy mi hogyan találjuk meg őket? Elsősorban a Felsőoktatási Tájékoztató Körút révén, amelyet minden szemeszterben megszervezünk. Az összes tagszervezet képviselői a kijelölt iskolákba látogatnak, külön-külön bemutatják saját egyetemünket, az egyetemi várost. Már e találkozások alkalmával számba vesszük a potenciális, majdani diákokat, s így már előzetesen is tudjuk elérhetőségeiket és érdeklődési körüket. Ez a számbavétel meglehetősen esetleges, de kiindulópontnak nem rossz. A Közép-európai Tanulmányok Kara nekünk abban segít, hogy a gólyatábor szervezésekor elküldik a meghívót a magyar anyanyelvűeknek. Az összes nyitrai diákismerősünket megkértük, hogy ha van elsős magyarokról tudomásuk, irányítsák hozzánk őket.
Nos, ha abból indulunk ki, hogy egyegy Magyarbulin átlagban több mint háromszázan azért ott vannak, ez nem olyan rossz szám. Mégis van hatása az agitációtoknak. Igyekszünk a Facebooknak a pozitív oldalát kihasználni, tehát propagáljuk rendezvényeinket, meg aztán szájról szájra is terjednek a hírek. Van-e valami stratégiátok arra vonatkozóan, hogy javítsatok a tevékenységen? Ahogy említetted, 2006 körül valahogy csökkent a JUGYIK presztízse. Én 2008-ban kapcsolódtam be a munkába. Akkor valóban azt éreztem, hogy lenézték, lesajnálták a JUGYIK által szervezett rendezvényeket. „Mi ez, ki szervezi? Oda nem megyünk” – én ezt éreztem, és én akkor elhatároztam, hogy aktivizálom magam, elég rendesen… Elszomorított, felháborított a dolog, s ez ösztönzött? Pontosan. Most pedig úgy érzem, hogy ennek az igyekezetnek meglett a gyümölcse. Felébredt a diákság, és sokan munkálkodtak azon, hogy változzon a helyzet, s meg is változott bizonyos tekintetben. Én úgy látom, növekszik a JUGYIK presztízse, amióta Zöld Ági az elnök. Ami még fontos, hogy sikerült taggá tennünk olyan aktív és kreatív embereket, akik eddig nem voltak JUGYIK-tagok, mert korábban ők is azt érezték, amit a többiek, hogy nem jól működik a szervezet, tehát minek időt pazarolni rá. Ez a szemlélet szerintem mára már megváltozott. 20
Katedra
Nagy rendezvényetek a gímesi JUGYIK-tábor, vagyis a Gímesi Művelődési Tábor. Idén harmincadik alkalommal gyűltek össze itt a diákok. Milyen volt? Meglepetést is készítettetek a jubileumra? A visszhang pozitív volt, aminek mi nagyon örültünk, hiszen ezért dolgoztunk. Több hónapnyi munka volt benne. Már februárban elkezdtük a szervezést. Előadókat, koncerteket biztosítottunk, rengeteg embert, időpontot kellett összehangolni, egyeztetni, elég komoly munka volt.
Kik adtak elő, kik léptek fel? Az első napon a Juhász Gyula Ifjúsága Klub mutatkozott be: kik vagyunk, mik vagyunk, miért jó az, hogy eljöttek a táborba. A Diákhálózat képviselői is bemutatkoztak, Orosz Örs a Kétnyelvűségi Felmérő Körútról tartott előadást. Természetesen Komzsík Attila dékánt is fogadtuk előadóként, valamint Sándor Annát, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet vezetőjét és Baráth Lászlót, a Közép- európai Tanulmányok Karának dékánhelyettesét. Jelen volt még két másik tanárunk, Menyhárt József és Presinszky Károly, ők nyelvészek, akik a szlovákiai magyarok nyelvjárásairól tartottak érdekes előadást. Menyhárt József a Kicsi Hang verséneklő együttes tagja. Muzsikáltak, énekeltek is a táborban? Természetesen, nagyon szép volt a műsoruk. De fellépett egy másik napon a párkányi Jóvilágvan zenekar is, ők más műfajt képviseltek. Akik a gombaszögi táborban ott voltak, ismerik már őket. De itt volt a Rév zenekar is, jó hangulatot teremtve. A nyolcvanas évek elején több százan voltak a gímesi táborban, most meg alig hatvan-hetvenen. Mi lehet ennek az oka, hiszen a szervezők mindent beleadnak, hogy jó legyen a program. Sajnos, ennyi ember jött el, viszont ha figyelembe veszem azt, hányan voltak a megelőző két évben, akkor most dupla annyian voltunk, úgyhogy egy picit azért javultunk e téren is. Nem könnyű a dolgunk. Én megkérdeztem a régi táborok szervezőjétől, Orosz Jenőtől, ők hogyan csinálták, hogy akkor olyan sokan voltak… Abban az időben nyilván nem volt annyi rendezvény a fiataloknak, mint ma, és az nem gólyatábor volt, tehát mindenhonnan jöttek, nemcsak Nyitráról, hanem Brünnből, Prágából, Pozsonyból… Ugyan a határok zárva voltak, nem lehetett akárhonnan jönni, de a szlovákiai magyarság szép számmal képviseltette magát az ország különböző régióiból. Ennek tudatában persze a mostani táborlakók számát úgy is kevésnek találom, hogy megdupláztuk a tavalyi létszámot. Bízzunk benne, hogy jövőre sokkal többen lesznek. Most már a DH-nak is sikerült a krasznahorkaváraljai táborba azt az embertömeget visszacsábítani, amely korábban Gombaszögön összegyűlt.
Katedra Nyilván ez pénzkérdés is, pályázatoktól függő rendezvény, de nem ártana a gímesi tábornak is nagyobb propagandát csapni. Úgy gondolom, hogy idén sikerült olyan propagandát létrehozni, ami megállta a helyét, viszont az emberek nem voltak annyira nyitottak a programok bővítésére, mint vártuk. Vis�szatérve a táborhoz, az ott megjelent régi szervezőktől megkérdeztem, mi az oka annak, hogy mi nem tudunk annyi embert összetrombitálni, mint ők vagy húsz évvel ezelőtt. Megtudtam, hiába van ma Facebook, akkor a diákok személyesen jobban ismerték egymást, nem csak Nyitrán. Szorosabb volt a kapcsolat, jobb volt az együttműködés az egyes ifjúsági klubok között, szájról szájra terjedtek a hírek, és így is sok információt át lehetett adni. Akkor, abban az időben még családok is mehettek a táborokba, ami szintén megnövelte a létszámot. Terveitek? Szeretném azokat a programokat továbbvinni, amelyeket ez előző elnökök „befuttattak”, és sikeresek voltak. Amire nem volt igény, azt nem erőltetjük. Szeretnénk elérni, hogy a diákok ötletekkel keressenek meg bennünket, és megbeszéljük, mit lehetne még beiktatni a programba. Ilyen vonatkozásban aktívak a diákok? Nem. Sajnos nem, de reméljük, jobb is lesz. A politika megérinti a JUGYIK-ot? Nem ez a célunk. Még a kilencvenes években megalakult a NYEKK, vagyis a Nyitrai Kínjátszók Köre. Aki nem ismeri a társulatot, az joggal kérdezheti, hogy mi akar ez lenni, ezzel a szarkasztikus névvel? Ez egy amatőr színpad, ami hosszú éves kihagyás után újraszervezte önmagát. Hogy milyen irányban fejlődik, azt még egyelőre nem tudni, mert teljesen az alapoktól kell indulniuk, ugyanis az egykori tagok már régen nem diákok. Információink szerint névadónkkal, Juhász Gyulával foglalkoznak most, később pedig a színjátszással is megpróbálkoznak. Ez ügyben megszólítottuk a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetet is, és velük együttműködve valósul ez meg. Gondolom, lényeges az is, hogy a JUGYIK mindenkori vezetője olyanokat vonjon be a vezetőség szervező munkájába, akik tettre képesek, jó szervezők és számítani lehet rájuk. Nem könnyű dolog, de megvalósítható. Nos, arra nem gondoltatok, hogy egy-egy tudományos témát felvetve valamiféle mini diákkonferenciát szervezzetek?
JUGYIK Ez szintén nem a mi „asztalunk”, erre van a Tudományos Diákköri Konferencia. Itt nagyon sok magyar diák szép eredményt ér el. De visszatérve a programokhoz… Vannak műveltségi vetélkedőink, s ezekben az a jó, hogy nemcsak magyar szakosok vesznek részt a versenyben, hanem máshonnan is érkeznek, mert tudják, sokféle kérdéskörökben kell jól szerepelni. Messzebbről jött embereknek szállást is tudtok biztosítani? Igény szerint igen. Visszatérve még a diákok passzivitását érintő problémához, a dolog gyökere ott keresendő, hogy természetesnek veszik, a JUGYIK megszervezi a Magyarbulit, a magyar bált és még sok minden mást, de a szervezésbe nem nagyon akarózik nekik bekapcsolódni. Mi meg készen kínálunk mindent… Voltaképpen hányan vannak a vezetőségben? Az elnöknő, Zöld Ágnes, a három alelnök: Görcsös Rita, aki buzitai, Matus Gergely, ő csallóközi, és Jakab Kata, aki Királyhelmec mellől, Szirénfalváról jött. Holdudvar? Mostanában olyan harminc-negyvenen vagyunk. Ez szép szám. S mindenki aktívan dolgozik? Nos, ez úgy van, mint mindenhol, hogy vannak az aktív tagok és vannak olyanok, akiket ha valamire megkérünk, megcsinálják, de a noszogatást elvárják. Negyven emberrel már meg lehet váltani a világot! Így van. Remélem, hogy ebben a szemeszterben kicsit nő majd az aktivitás, még jobban felpezsdül az élet. Egyébként az egyik alelnökünk a Szlovák Agrártudományi Egyetemen tanul. Ezt azért említem, mert visszamenőleg sok elnökség csak az egyik egyetemről verbuválódott össze. Most történt meg először, hogy az egyik alelnökünk a másik egyetemről való. Ez, gondolom, azért is jó, mert az ottani magyar diákokat így talán kön�nyebb „mozgósítani”. De ezt a témát lezárva, s a beszélgetés vége felé járva még néhány szó essék azokról a programokról, amelyek eddig nem kerültek szóba… Nem említettük, hogy van a Totál Szívás programunk, ami a televízióbeli Beugró című műsorhoz hasonló. Vezetője Farkas Melinda, aki nyitrai diák, és érdeklődik a színművészet, a színpadi jelenlét iránt, jól énekel és a Vámpírok báljának az egyik főszerepét ő formálta meg itt, Nyitrán. Meg kell említeni, hogy bekapcsolódunk a Rákóczi Szövetség Gloria Victis programjába is, ez a szövetség 18 éves
múltra visszatekintő rendezvénysorozata, az egyik legnagyobb szabású magyarországi találkozó a Kárpát-medencei magyar fiatalság számára. Részt veszünk az AED Márciusi Mulatságok rendezvényén, és buszokat indítunk Prágába. Ez március 15-e körül zajlik, és minden klub képviselői ott vannak ezen a rendezvényen, mondhatom, hogy tömegesen, sőt Erdélyből és Magyarországról is érkeznek szép számmal. Tehát kapcsolatban vagytok az ös�szes, DH-ba tartozó klubbal. Említettem a Hallgatói Parlamentet. Idén, ebben a szemeszterben, több év elteltével mi szervezzük. Fiatal elnökként fontos megmérettetés tartom a megszervezését. Van itt még valamiféle „sajtóorgánum” is… Igen, a Pogácsa lapunk a gímesi táborban jelenik meg, és most azon munkálkodunk, hogy ne csak ott és akkor jelenjen meg, hanem állandó jelleggel, havonta egyszer, minimum. De ez régen is így volt… Sőt, később, a JUGYIK-tól függetlenül megjelent a PRESStige is, amely nem volt rossz lap, kár, hogy megszűnt. A JUGYIK-ot is bírálta olykor, de ez építő jellegű volt, legalábbis mi így fogtuk fel. A Pogácsa korábban valóban rendszeresen megjelent, később már csak a táborban, és mint mondtam, szeretnénk belőle újra egy diákperiodikumot varázsolni. Ezeket megelőzően létezett a DURR! Ha jól tudom, Döglött UboRRka volt a tisztességes neve… Hallottuk róla, hogy nagyon sok más címe is volt, de ez jóval a mi ittlétünk előtt történt, úgyhogy sok információnk nincs. De most a gímesi táborban, Czímer Gábor főszerkesztésében jelent meg a Pogácsa két száma. Itt meg kell említeni, hogy a táborban három szekció is működött: a zene-, a képzőművészeti és a médiaszekció. Mit kívántok magatoknak, és mit üzentek a Katedra olvasóinak? Magunknak azt kívánom, hogy a mostani vezetőség közreműködésével valóban ütőképes csapat álljon össze, amely számíthat mind az elnökre, mind az alelnökökre. A nyitrai diákoknak üzenem, hogy legyenek egy kicsit aktívabbak. Sokan rendszeresen ott vannak rendezvényeinken, nekik azt mondanám, hogy legyenek továbbra is hűek hozzánk, tartsanak ki mellettünk. A Katedra olvasóitól pedig azt kérnénk, ha egyáltalán kérhetjük, hogy adjanak hírt rólunk az ismerőseiknek, jövőbeli nyitrai diákoknak, és minden programunkon szívesen látunk bárkit, akit érdekel az általunk prezentált műsor, téma, még akkor is, ha éppen nem nyitrai diák. 21
Megjelent az Irodalmi Szemle novemberi száma A lap szeptemberi számában, annak is az Olvasó címmel indított új rovatában, pontosabban oktatási segédletében, melyet Bárczi Zsófia szerkeszt, ezúttal Radnóti Miklós a főszereplő, az ő költészetét mutatja be és külön is elemzi a Hetedik eclogát N. Tóth Anikó „…értik e hexametert is?” című, számos „külső” körülményre utaló tanulmányában. A költő említett művének értelmezéséhez Petres Csizmadia Gabriella kínál módszertani javaslatokat A vallomásos líra megszólaltatása címmel. Minthogy ez a – mindenekelőtt a magyartanárok munkáját segíteni hivatott – segédlet a Szemle zárófejezetét alkotja mintegy majdani melléklet formáját sejtetve, kanyarodjunk a szám elejére. A közölt művek sora Vathy Zsuzsa regényrészletével indul, majd Balázs Imre József, Ardamica Zorán, Gál Sándor verseivel, Aich Péter tűnődéseinek, reflexióinak, kisesszéinek füzérével folytatódik, ezután ismét versek Rózsássy Barbarától, Juhász Katalintól, Hodossy Gyulától. Ezt követi Kulcsár Ferenc tanulmánya („Égiekkel játszó földi tünemény”), a néhány éve gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Kmeczkó Mihály költő, színműíró, dramaturg leÉpülésem naplója címmel megjelenő második kötetének előszava. A Gyermek, irodalom rovatban Tóth Elemér gyermekverseit és a róla szóló tanulmányt (Csillagménes patkója szikrázik) olvashatjuk Z. Németh István tollából, aki ugyanitt egy mesével szerepel, viszont az ő gyermekverseiről Kovács Lajos közöl tanulmányt (Kom-kom-komálom). A Mi a magyar rovatban Ács Margit szentel terjedelmes kritikát (Mennyire legyen magyar a magyar?) a Kalligram kiadó gondozásban Mi a magyar MOST? címmel napvilágot látott, több szerző es�széjéből egybeválogatott kötetnek, a téma jellegénél fogva számos aktuálpolitikai kérdésre is rávilágítva. Ezután a Szemle rovatban kritikák és recenziók következnek Grecsó Krisztián regényéről (Mellettem elférsz), Veres István novelláskötetéről (Galvánelemek és akkumulátorok), György Norbert kisprózai írásokat tartalmazó könyvéről (Átmeneti állapot), Jákfalvi Magdolna Racinemonográfiájáról (A félrenézés esetei), Baukó János nyelvészeti tematikájú munkájáról (Ragadványnév-vizsgálatok kétnyelvű környezetben), valamint két konferenciakötetről (Az interkulturális kommunikáció nyelvi és irodalmi aspektusai közép-európai közegben). A számot a hetvenéves Tóthpál Gyula szlovákiai magyar fotóművész felvételei illusztrálják. -bár22
Katedra
Jakab István
Irodalmi Szemle / Nyelvtisztogató
Mit jelent a szerelvény szó?
A szavaknak megvan a pontos, rendszerint szótározott jelentésük. A nyelv hatalmas és bonyolult eszközrendszer, így nem csoda, ha nem ismerünk minden magyar szót, illetve nem mindig ismerjük az általunk is használt szavak minden jelentését. Bizony megtörténik, hogy az ember gyermekkorában rosszul következtet a beszédből egyegy szó jelentésére, s ez a szó így, a helytelen jelentésben marad meg tudatában, s kerül be nyelvhasználatába. De az effajta téves következtetések felnőtt korban is előfordulnak: egy-egy új vagy csak számunkra új szó értelmezésében hibát követünk el, s nem ellenőrizzük magunkat. Nem győződünk meg arról, mások is úgy értelmezik-e ugyanazt a szót, mint mi. Valószínűleg így járt az az újságíró is, aki ezt a mondatot leírta és egyik lapunkban megjelentette: „…Pöstyénben mindössze 15 fizetőutas tartózkodott a nyolc szerelvényből álló vonaton…” Itt most „a nyolc szerelvényből álló vonaton” szerkezetlánc értelmére, illetve értelmetlenségére szeretnénk felhívni a figyelmet. Olyan vonat, amely nyolc szerelvényből áll, nincs. Nincs, mert a szerelvény szó már az egész vonatot jelöli. Úgy látszik, a cikk szerzője ´vasúti kocsi´ értelemben ismeri – helytelenül – ezt a szót, ezért illesztette mondatába. Itt a nyolc vasúti kocsiból álló szerelvény vagy a nyolc kocsiból álló vonat szerkezetek használata lett volna a helyénvaló. Ritka szó a szerelvény, s bár már a köznyelv is használja, mindig érezhető rajta a szaknyelvi jelleg. Igen, mert több szakszókészletben is megtalálható, s ezekből került be köznyelvünkbe. Csakhogy aki nem ismeri a szaknyelvi jelentéseit, az nemigen igazodik el a használatában, illetve tévedhet benne.
Talán nem lesz haszon nélkül való, ha megvizsgáljuk e jelentéseket. Az értelmező szótárok elsőként a szónak éppen a vasúti közlekedésben ismert és használt szakszói jelentését tüntetik fel: egy-egy útra egy vonattá kapcsolt kocsik sora. A második, szintén szakszói jelentése: géphez, vezetékhez tartozó, a gyártáskor még be nem épített alkatrészek, tartozékok összessége. De a katonai szaknyelv is használja; ezzel kapcsolatos a harmadik jelentése: a katona menetfelszereléséhez tartozó tárgyak összessége. Látjuk tehát, semmiképpen sem jelentheti a szerelvény az egyes vasúti kocsikat, mint azt újságírónk gondolta, hanem az egész kocsisort. Vagyis azt, amit a szlovákban a súprava szóval nevezünk meg, e szónak a vasúti közlekedéssel kapcsolatos használatában. Ezt azért tartjuk szükségesnek hangsúlyozni, mert sokan nem ismerik a többjelentésű súprava szónak a vasúti közlekedéssel kapcsolatos szakszói értelmét, s magát a szlovák elemet keverik a magyar mondatba is. „Most állítják össze a súpravát”; „Fűtik az egész súpravát” – halljuk olykor az efféle korcs mondatokat. Jegyezzük meg tehát azt is, hogy a szlovák és a magyar vasúti szaknyelvekben a súprava és a szerelvény megfelelői egymásnak. De senki se vonja le ebből azt a következtetést, hogy a szerelvény-nek minden jelentésben a súprava felel meg, vagy a súprava mindig szerelvény a magyarban. A szerelvény második jelentésében – ´a géphez szükséges alkatrészek, tartozékok ös�szessége´ értelemben – a szlovák általában a príslušenstvo szót használja. A katonák menetfelszerelését jelentő szerelvény szlovák megfelelője pedig a výzbroj, illetve a výstroj.
Katedra
Interjú
Forrás: http://scholaprivata.edupage.org
Az iskolában a közelmúltban Setényi János, egy magyarországi otatásfejlesztő cég kutatója tartott előadást. Az eredményes és hatékony oktatásról szólt, amire talán jó példa a gútai iskola is. Később magáról az intézményről, alapításáról, céljairól hallgathattunk előadásokat. Megtekinthettük persze magát az iskolát is. Sajnos a több mint nyolcvan megszólított iskolából csekély számú képviseltette magát a rendezvényen. A gútai magániskola a kilencvenes évek elején nyitotta meg kapuit mint egyetlen magyar nyelvű szakmunkásképző. Pár év elteltével, 1995-ben új szakokkal bővült az iskola kínálata, ezek főként iparművészeti képzést nyújtanak a diákoknak. Olyan szakokról van szó, amelyeket még szlovákul sem tanítanak az országban. Cél volt a magyar nyelvű iparművészet megteremtése Szlovákiában. Így alakult át lassan az iskola profilja. Ma már a bőrdíszműves, a természetes anyagok feldolgozója, a díszkovács-iparművész, az ólomüveg-készítő, a díszzománcozó, az alkalmazott grafika szakmákat is oktatják. Persze megmaradtak a kozmetikus, pincér, autószerelő, vállalkozó és más szakok is. Az iskolába sok diák jelentkezik évente. Az elmúlt időszakban sikerült az intézménynek elnyernie néhány díjat is, ami annak a bizonyítéka, hogy kiváló munkát végeznek az iskolában. 2003-ban a Katedra Alapítvány Díját kapták meg az iskola megalapításáért és a magyar nyelvű oktatás fejlesztéséért. 2008-ban Szokol Dezső alapító a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Díját vehette át, a szlovákiai magyar nyelvű iparművészet oktatásának megteremtéséért. 2010-ben a Tehetségpont név használatára jogosult fel az iskola. 2011-ben Barcsay Jenő-díjat kaptak.
Az eredményes és hatékony oktatásról
Gužák Klaudia
Beszélgetés Szokol Dezsővel, a gútai magániskola alapítójával és tulajdonosával Sokan talán nem tudják, honnan jött a magániskola ötlete? Hogyan és mikor alakultak? 1991-ben alakult az iskola, hivatalosan akkor nyitotta meg először kapuit. A lányom akart kozmetikát tanulni, de erre nem volt lehetőség a környéken. Legközelebb Nyitrán vagy Pozsonyban lehetett ilyen szakon tanulni, persze azt is csak szlovákul. Szóval, ha nincs lányom, nincs iskola sem. Ma már már több mint négyszáz diákunk van. Az iskola épülete a város tulajdona volt. 2004-ben építettük hozzá a többi részt. A régi óvoda épületét megvettem Gúta várostól, ezt alakítottuk át és építettünk hozzá. Mára már egyáltalán nem hasonlít régi önmagára. Építkezések a mai napig folynak. A most épülő részek kimondottan a művészeti szakoknak készülnek. Miben más ez az iskola? Milyen irányultságú embereket oktatnak, nevelnek? Hogy mi az, amit másképp vagy jobban csinálunk, azt nem tudom meghatározni. Igaz, hogy Tehetségpontként működünk, lehet, ez a titka az egésznek. Fő célunk, hogy ne csak szakembereket, hanem elsősorban Embert neveljünk. Sajnos minden társadalmi hanyatlást megelőz valamiféle morális hanyatlás. Meg amilyen az iskolarendszerünk, olyan a társadalmunk. Ünnepekkor lelkészeket hívunk, karácsonykor, húsvétkor vagy például most mindenszentekkor is, hogy hassunk gyerekeinkre, jó irányba tereljük őket. Nem az a lényeg, hogy katolikus vagy református, hanem hogy lelkész, esetenként peda-
gógus vagy pszichiáter, mert nagyon nagy űr van ma a gyerekek lelkében, gondolkodásában. Azt veszem észre, ebben a kusza világban sokan nem tudják megtalálni a helyüket. Ezért nyúlnak a kábítószerekhez és a drogokhoz. Ezért van az, hogy bizonyos dolgokat tiltunk. Például ha megcsörren az órán a telefon. Sokan mondják is ránk, hogy szigorúak vagyunk. Van iskolapszichológusunk is, naponta vagy húsz gyerek jelentkezik nála. Olyan problémáik vannak, amiket nem tudnak mással megbeszélni. Milyen visszejelzéseket kapnak a szülőktől, a gyerekektől? Rendszeresen készítünk teszteket. A gyerekek a tanárokról, a tanárok a gyerekekről mondanak véleményt bennük. A legtöbb teszt azt jelzi, szigorúak vagyunk. Ennek ellenére sok a diákunk. Felvételiztetünk is. Az érettségin, a vizsgákon pedig a tanulóink általában jó eredményekkel zárnak. Én ezt veszem a legjobb visszajelzésnek. Sokan folytatják tanulmányaikat főiskolákon, egyetemeken. Újításokkal, alternatív pedagógiai módszerekkel kísérleteznek-e? Nem, maradunk a jól bevált módszereknél. Nálunk az a fontos, hogy a pedagógusok hivatásnak tekintsék munkájukat és törődjenek a diákjaikkal. A gyerek legyen a központ. Nem majomszeretetről beszélek, mert a majomszeretet általában visszaüt. Nem véletlenül vagyunk Tehetségpont. Szóval maradunk a jól bevált módszereknél, nem csapongunk, nem váltunk egyik
dologból a másikba, aminek nincs alapja, s a diákot is összezavarja. A tanárokat milyen kritériumok alapján válogatják meg? A tanári kar javarészt fiatalokból áll. Személyes véleményem szerint nem lenne baj, ha idősebb tanáraink is lennének, viszont azt megváltoztatni, amit húsz-harminc éven át gyakoroltak, nagyon nehéz. Azok a fiatalok pedig, akik hozzám jönnek, sajnos nem mennek át azon a bizonyos szűrőrendszeren, hisz sokan nálunk kezdenek, s intézményvezetőként nekem kellene az utolsónak lennem, aki dönt a tanárok felvételéről. A Selye János Egyetemnek, illetve a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemnek is gyakorlóiskolája vagyunk. Készülnek új osztályokat, új szakokat nyitni? Igen, terveben van a mozaikkészítő szak, amit szintén nem oktatnak sehol másutt Szlovákiában, miként az ólomüvegezést sem. Vannak viszont olyan szakjaink, amelyekre nincs jelentkező. Ilyen például a természetes anyagok feldolgozása szak. Mit gondol, milyen esélyekkel indul az életben az a diák, aki önöknél végzett? Pincéreink biztosan nagyon jó esélyekkel indulnak, hisz nagyon ügyesek és keresettek. A környéken sok rendezvényen szolgálnak fel diákjaink. A művészeti szakosokat a művészeti főiskolákra próbáljuk felkészíteni. Úgy gondolom, jó esélyekkel indulnak, persze az egyéntől is sok minden függ. 23
Széchenyi-napok Felsőszeliben
Katedra
Fotók: www.suli.sk
Jakubecz Márta
Jubileumi Széchenyi-napok
Felsőszeliben 2011. október 10. és 19. között zajlott a Széchenyi István Alapiskolában az immár hagyományos Széchenyinapok rendezvénysorozat, amely Széchenyi születésének 220. és az iskola névfelvételének 10. évfordulója jegyében valósult meg. A többnapos rendezvény során gazdag program várta az iskola tanulóit, és a jubileumi Széchenyi-hét alkalmából ismét különféle alkotópályázatok, vetélkedők is megvalósultak. Az irodalmi és rajzpályázaton több érdekes téma közül választhattak a tanulók. Volt tanulmányi kirándulás, vendégfogadás, kézműves foglalkozás az iskola udvarán felállított jurtákban, kemencés lepénysütés, focitorna és a Kincskeresők is bemutatták gyűjtőmunkáikat. A Széchenyi-napok megnyitójára október 10-én került sor az iskola tornatermében, ahol az iskola tanulói és pedagógusai közösen emlékeztek meg a jeles évfordulókról, Széchenyi István emberi nagyságáról. Az iskola névadójának életéről egy prezentációt tekintettek meg. László Ildikó igazgatóhelyettes megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a legnagyobb magyar nevét viselni kitüntetés, de ugyanakkor számos erkölcsi kötelességgel is jár. A megnyitó után a gyermekek a Szőttes „Bár emlékezete maradjon meg” című táncelőadását tekintették meg. Október 12-én és 13-án az iskola tanulói Nagycenkre látogattak, ahol a Széchenyi-mauzóleumban lerótták tiszteletüket az iskola névadójának sírjánál, megtekintették a kastélyt, majd a helyi múzeumvasút mozdonyával egy hangulatos, Nagycenk körüli utazást tettek. Október 13-án érkeztek meg a baráti iskola tanulói Kaposszekcsőről, abból a dél-magyarországi faluból, ahová annak idején számos felsőszeli lakost kitelepítettek. A vendég diákokra és tanáraikra még aznap faluismereti séta várt, melynek keretében megtekintették Felsőszeli templomait, jellegzetes épületeit, majd Pónya Zsuzsanna igazgatónő az iskolát mutatta be a vendégeknek. Ezt követően az iskola udvarán 24
baranta-bemutatóra, a sportpályán felállított jurtákban pedig különféle foglalkozásokra került sor. Október 14-én a kaposszekcsői vendégek és a vendéglátó gyermekek közösen mentek kirándulni Pannonhalmára, ahol az apátság megtekintése után a „Gyógyító természet” című múzeumfoglalkozáson vettek részt Az itthon maradó tanulókra aznap szintén érdekes tevékenységek vártak a jurtákban. Molnár Csaba – akinek a faragványai egész nap megtekinthetőek voltak a jurtában – a fafaragás alapjaira tanította az érdeklődőket. A lányok gyöngyfűzést tanulhattak. Közben a kinti kemencében sültek az alsószeli Jurta-napokról már jól ismert lepények. A kemencében sült finomság utánozhatatlan ízére a felsőszeli gyermekek még sokáig emlékezni fognak. Aznap este az iskola jelenlegi és nyugdíjas pedagógusai, valamint a kaposszekcsői pedagógusok közös vacsorán és beszélgetésen vettek részt az iskolában. Október 15-én, szombaton a kaposszekcsői vendégek és fogadóik Lévára utaztak, ahol az Atlantisz központban interaktív kiállítást tekintettek meg, és a fizikai jelenségeket szemlélve ki is próbálták az egyes érdekfeszítő kísérleteket. Délután a kirándulókra a nagymegyeri fürdőben élménydús lubickolás várt. A kaposszekcsői barátok október 16-án, vasárnap reggel vettek búcsút felsőszeli vendéglátóiktól. Két év múlva majd a felsőszeli gyermekek utazhatnak Kaposszekcsőre, hiszen az évek során az a hagyomány alakult ki, hogy a baráti iskolák tanulói kétévente találkoznak. A gyermekek között bensőséges barátságok szövődtek, ezért volt számukra szomorú a búcsúzás. Október 17-én a Széchenyi-napok keretében futballtornára került sor a Széchenyi-kupáért. A résztvevő csapatok a következők voltak: Tallós, Jóka, Pered, a felsőszeli szlovák iskola és a vendéglátó magyar iskola csapata. Az izgalmas, többórás mérkőzéssorozat után a Széchenyi-kupa ismét a házigazda magyar iskola csapatához került. Ezzel párhuzamosan az interaktív tan-
teremben a Kincskeresők csapatai mutatták be diáktársaiknak nagyon érdekes és értékes prezentációikat. Október 18-a az előadások napja volt. Az alsó tagozatos tanulók Zsapka Attila és Madarász András koncertjén vettek részt, a felső tagozatosok pedig három előadás közül választhattak. Benedek László „Az ember és a természet” címmel adott elő, Zombori Ottó előadása a csillagászatról, Kovács Zoltán előadása pedig az utazás élményéről s az emberre gyakorolt hatásáról szólt. Október 19-én reggel az alsó tagozatos kisgyermekek körében valósult meg e sorok írója „Pünkösdi utazás” című meseregényének ünnepi bemutatója. A művét maga a szerző – aki egyben az iskola pedagógusa – mutatta be a gyermekeknek, majd dedikálta a könyveket. Ezzel párhuzamban a felső tagozatos tanulók író-olvasó találkozón vettek részt. Balázs F. Attila költő, író, műfordító és az AB-ART kiadó vezetője könyveiről és a nemzetközi írófesztiválokról beszélt, melyeken már többször is részt vett. A legnagyobbaknak pedig Szabados László nyugalmazott pedagógus, gazdag prezentáció kíséretében, a kitelepítésekről adott elő. A nap végén az iskola tornatermében a Széchenyi-napok ünnepélyes értékelése következett. Ekkor hirdették ki az irodalmi és rajzpályázat győzteseit és a futballtorna eredményét. Az iskola igazgatóhelyettese rámutatott arra, hogy az elmúlt hét folyamán bebizonyosodott a következő Széchenyi-gondolat igazsága: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Ahhoz, hogy az egyes programok zökkenőmentesen megvalósulhassanak, összefogásra, közös munkára volt szükség, amit az iskola vezetése nevében mindenkinek megköszönt. Kifejezte reményét, hogy e lélekemelő Széchenyi-hét után mindenki a legnagyobb magyar szellemiségéhez hűen végzi tovább a reá bízott napi feladatait, ezzel bizonyítva hovatartozását és építve jövőjét a jelenben.
Katedra
Zene
A komáromi magyar gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében
Stirber Lajos
(II. rész – 1776-tól 1850-ig) „1773. július 21-én XIV. Kelemen pápa – engedve a felvilágosult szabad kőmíves kormányok nyomásának – a Jézustársaságot feloszlatta. A jezsuiták nagy része az egyházmegyékbe széledt szét, de voltak »exjezsuiták«, akik a királynő engedélyével megmaradhattak gimnáziumi katedráikon.” (Herman Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig) Így 1776-ban a pannonhalmi főapátság átvette a komáromi, a pilisi-pásztói cisztercita perjelség az egri, a jászói premontrei prépostság pedig a rozsnyói gimnáziumot. Az alább idézettek A pannonhalmi Szent Benedek-rend komáromi négyosztályú katholikus gymnásiuma Értesítője az 1894/5. iskolai évről c. kiadványból, Németh Vilmosnak A komáromi kath. gimnázium története 1776–1812-ig című dolgozatából valók: „(...) a pannonhalmi Szt. Benedek-rendiek a komáromi (...) gimnásiumot 1776. október 27-én kezelésük alá vették, mely által a gimnásium irattárában a következő szavakkal van megörökítve: Horce Regium Gymnasium ex Benigna Resolutione B. Majestatis pie defunctae Mariae Theresiae Sacre Ordo S. Benedicti De Sacro Monte Pannonie moderan olum suscepit Anno 1776. die 27. Octobris”. Az 1777-ben megjelentetett Ratio Educationis, azaz az új tanulmányi rendszer szerint a komáromi nagygimnázium két humán és három grammatikai osztályból épült fel. Mivel Komáromban a nemzeti (ma alap-) iskola csak 1780-ban nyílt meg; „ezideig a latin elemi osztályú növendékek a gimnáziumba jártak és itt nyertek oktatást”. (...) „Az 1777-diki Ratio Educationis háromféle tantárgyat különböztetett meg: 1. mindenkinek szükségeseket: minők a hittan, latin nyelv, helyes- és szépírás, számtan, természetrajz, gondolkodástan és irálytan; 2. mindenkinek hasznosakat: minők a történelem, földrajz és az anyanyelven kívül valamely hazai nyelv; 3. rendkívüli tantárgyakat: minők a görög nyelv, mértan, természeti jog, hazai szokások, kísérleti természettan, hírlapirodalom.” A zene, az ének tantárgyként való oktatására még nincs utalás, de zenével nevelésre van: „Az iskolai ünnepélyek közül fölemlíthető az 1779/80-diki tanévet bezáró ünnepély, melynek fényét emelte a főigazgató
által küldött ajándéktárgyak kiosztása. Mária Terézia (...) az ő tanügyi alkotásainak emlékére érmeket veretett, amelyekből Vörös A. főigazgató tíz darabot küldött a komáromi gimnásium igazgatójának oly czélból, hogy azokat osztályonként magaviseletben és tanulmányokban legkitünőbb tanulóknak kiossza. (...) A vizsgálatok befejezésével szept. 19-én tartották meg a Te Deumot, melynek végeztével az igazgató muzsikaszó és trombitaharsogás közt olvasta fel a classificatiót, és osztotta ki a küldött emlékérmeket (nummi memoriales) osztályonként a két legkitünőbb tanulónak.” „(...) nem sokáig örvendhettek a benedictinusok az alapító levélnek, mert négy év múlva már őket is a jezsuitákéval azonos sors érte; ugyanis 1786. nov. 27én adta ki József császár a pannonhalmi Szt. Benedek-rendet eltörlő rendeletét.” „(...) A benediktinusok eltörlése után a komáromi gymnásium közvetlen állami vezetés alá került és az alatt is maradt 1812-ig, mely évben az 1802-ben visszaállított pannonhalmi szt.-Benedek-rend vezetése alá rendeltetett. (...) A pannonhalmi szt. Ben.-rend eltörlése után a kormány a komáromi benediktinus tanári testületet egészen megtartotta; sőt később, midőn egyes kathedrák megüresedtek, azon volt, hogy a komáromi gimnásiumnál megüresedett tanári székeket exbenediktinus tanárokkal töltse be.” A II. József császár által tett fontosabb változtatások, újítások lényege Németh Vilmos megfogalmazásában a következők: „a Mária-társulatok eltörlése, a fegyelem tágítása, a tankerületek apasztása, a szünidő megváltoztatása, a német nyelv és a tandíjak behozatala” (...) „A József-féle ujítások eltörlése után a Helyt. Tanács 1790. aug. 24-én (...) közölte ő Felsége (II. Lipót – a szerző megjegyzése) legmagasabb elhatározását, melylyel – addig is, míg egy egészen új tanulmányi rendszer fog kidolgoztatni – az 1777-iki Ratio Educationis-t teljes érvényével visszaállította.” Ezek szerint: zenei nevelés mint tantárgy az iskola működésének ebben a szakaszában sem volt. Sőt Németh Vilmos a dolgozatában az Ösztöndíj és segélyezés fejezete – IV., az énekesek (cantores) intézménye cím alatt a következők olvashatók: „Mint a deákok segélyezésének egyik nemét kell tekinteni az úgy-
nevezett énekesek intézményét. A régi rendszerben, különösen a szegényebb tanulók fennhangon imádkozva, litániát és szent énekeket énekelve csapatosan jártak házról-házra, s így koldulgatták össze a fenntartásukhoz szükséges segélyadományokat. Ezen (...) intézményt (...) a benediktinusok is fenntartották; (...) a tanári tanácskozmány jelölte ki mindegyik osztályból az erre jogosítottakat.” Ennek ellenére Vörös Antal főigazgató 1785. március 1-jén kelt levelében közli: „Miután a H. Tanácsnak tudomására jutott, hogy (...) a tanulók szombati napon litániát énekelve házról-házra járnak, ezáltal egyrészt a tanulástól elvonatnak, másrészt pedig a koldulás bizonyos nemét gyakorolják: meghagyatik a főigazgatónak, hogy ezen szokást (...) tüstént szüntesse be.” Bossányi Mór, a gimnázium akkori igazgatója 1785. április 27-én jelentette a főigazgatónak, hogy a rendeletet tudomásul vette, s a szokást megszüntette. Munkám következő részének alapjául „A pannonhalmi szent-Benedekrend komáromi négy osztályú katholikus Gymnásiumának Értesítője az 1895/6. iskolai évről című kiadványban Gyulai Rudolfnak A komáromi kath. gymnásium története 1812-től című dolgozata szolgált. A dolgozat Bevezetésében írja a szerző: „A fennmaradt töredékekből a helybeli benediktinusok zajtalan munkásságának csak fogyatékos képét lehet kidomborítani. De ha hézagos is e kép – rajta voltam, hogy hű legyen.” (Munkámmal magam is az idézetben írottakat szeretném elérni.) A rendszeresen egymást követő ún. rendi nagygyűlések tanügyi vonatkozású „rendelkezéseiben” különféle utasításokat kaptak mind az igazgató, mind a tanárok, de zeneoktatással kapcsolatosakat nem találtam. Igaz, Gyulai Rudolf már az írás bevezetésében leszögezi: „Ne tartson attól a szives olvasó, hogy részletekbe mélyedő leírásba kapok; a helyett inkább egy nagy vonásokkal ecsetelt történeti korrajz keretében fogom a helybeli benediktinusokra vonatkozó dolgokat vázolni – annál is inkább, mert lépten-nyomon akadunk a mi és nemes város multja közt oly érintkező pontokra, ahol az események úgy egymásba fonódnak, mintha egy szövet szálai volnának.” Gyulai Rudolf 25
XX. Katedra Napok id. Szinnyei József bibliográfus írását idézi, mely szerint: „A Szent Benedek rend akkori művelt tagjai, kiknek kezében volt a városi serdülő fiatalság nagy részének szellemi nevelése és későbbi tudományuk alapvetése – a komáromi közszellemre nagy hatással voltak. Nevelésük – úgy mond – nemzeties és felvilágosult irányú; nem zárkóznak el a külvilágtól, sőt midőn a magyar szinészek – a nyelv ezen hathatós művelői és terjesztői meg-megjelennek – példájukkal buzdítják a lakosságot azoknak pártolására. (...) Különösen megértette Czuczor Gergely a színészetnek a közműveltségre való hatását.” (Czuczor Gergely 1828 és 1835 között volt tanára gimnáziumunknak.) Más: „Bakonyi Imre báró várparancsnok a várból kivezető út jobb oldalán azt a részt, ahol most a téli lovarda van, 1835ben fakorláttal elkerítvén angol kertté alakította. Ekkor ragadt rá az Anglia név. E kert közepén domb emelkedett. (...) A domb tetején szokta a zenekar a török muzsikát fújni, a városbeliek pedig a fatörzsekből vágott karos székeken fa- és kőpadokon ülve élvezték a zenét.” Az 1848-ban alapított napilap, a Komáromi Értesítő „március 1-jén felhívást közölt, melynek értelmében a tüzérek tisztikara elhatározta a katonai zenekar felállítását. Ennek a zenekarnak lett vezénylő karnagya Egressy Béni, aki itt, Komáromban komponálta a Klapka-indulót” – írja Szénássy Zoltán RévKomárom c. művében. Ismét Szinnyeitől: „E közben a (...) gimnázium rendes időben megnyílt, de már dec. 18-án bezárták, mivel a magyar hadügyminiszter az egész épületet a beteg és sebesült honvédek elhelyezésére foglalta le.” „1849 januárjában már egészen körül volt zárva a komáromi vár, még a madár se repülhetett be láthatatlanul abba.” Más „zene” nevelt: a vár és város ágyúzása március 19-én kezdődött és 40 napig tartott.
Katedra
Katedra Napok
– huszadszor
A Katedra Alapítvány és a Katedra folyóirat szervezésében a jubileumi rendezvény ismét érdekes problémát – Regionális tudat az iskolában – járhattak körül az előadók, a résztvevők. Az idei témát voltaképpen Hrbácsek-Noszek Magdaléna azonos című könyve „sugallta”. A szerző munkáját az AB-ART könyvkiadó jelentette meg ebben az évben. Mint ahogy írja könyvében, mai világunk olyanná lett, hogy mindenkire ható, globális folyamatok fonják körül létünket, amelyben meg kell őriznünk regionális identitásunkat, hiszen ez különböztet meg bennünket, s egyben ez fogja egybe, tartja össze azokat az embereket, akik egy-egy regionális közösséghez tartoznak. „Az etnikai, a regionális identitás-irányultság, amely napjainkban reneszánszát éli, újabb oktatási-nevelési kihívásokat jelent az oktatáspolitika és a szakma számára is. A regionális értékek hangsúlyozása és előtérbe kerülése változásokat eredményez a kultúraközvetítő intézményekben, hiszen az iskola a művelődés felől közelítve értékformáló, őrző és megtartó erővel bír. Az országban zajló iskolareform, az érvényes „curriculum” lehetőséget biztosít egy-egy iskola sajátos arculatának alakítására. Ebben a folyamatban helyet kérhet/kaphat a regionalitás is. Az effajta értékmentést kíséri figyelemmel több
szemszögből a könyv” – olvashatjuk a bevezetőben, s ezt a témát járta körül a konferencia is, amelynek előadója volt a könyv szerzője, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója, HrbácsekNoszek Magdaléna is, aki több „altémát” nyitott meg, megvilágítva, mit jelent a régió, a regionális identitás fogalma mai világunkban. Szót ejtett a regionális nevelés oktatáspolitikai aspektusairól, valamint iskolai lehetőségeiről és hatásairól, s rámutatott arra is, a tankönyvekben hol lehet felfedezni a regionális elemeket, valamint egy, a témához kapcsolódó kérdőíves kutatás eredményeiről is beszámolt. A vitaindító előadást követően PaedDr. Kovács Tünde, a révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatóhelyettese és Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Alapiskola igazgatója tartott előadást a témában. Arról is szót ejtettek, hogyan lehet beépíteni a regionális nevelést az oktatásba, a tanmenetbe, miként lehet kihasználni a honismereti órákat a fentebb említett témák prezentálására, a honismereti kirándulások megvalósítása hogyan szolgálja a regionális oktatás, nevelés nemes célját stb. Bemutatták a négy szerző által írt, a Komáromi járást bemutató segédtankönyvet is. Az előadásokat követő szakmai vitában Fibi Sándor nyugalmazott iskolaigazgató és Pék László, a Szlová-
Eddigi Katedra-díjasaink Albert Sándor – a nemzetközi kapcsolatok ápolásában szerzett érdemeiért Ádám Zita – kiemelkedő módszertani munkájáért Ág Tibor – módszertani tevékenységéért Albert Sándor – a nemzetközi kapcsolatok ápolásában szerzett érdemeiért Balogh Csaba – életműdíj Bárczi Zsófia – a Katedra folyóiratban kifejtett munkájáért Bernáth Erzsébet – életműdíj Bodnár Gyula – életműdíj Bolla Károly – kiemelkedő pedagógusi és szervezőmunkájáért Bóna Irén – kiváló módszertani és tankönyvírói munkásságáért Cornides István – in memoriam Csáky Károly – az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola alapításáért Cservenka János – magán-szakmunkásképző alapításáért 26
Csicsay Alajos – a Katedra folyóirat keletkezése és gazdagítása érdekében végzett áldozatos munkájáért, valamint a Katedra Társaságban kifejtett egész évi tevékenységéért Dulovics Viola – életműdíj Görcs Lajos – életműdíj Horváth Géza – a Katedra folyóiratban kifejtett kiemelkedő publicisztikai tevékenységéért Jakab István – a Katedra folyóiratban kifejtett tevékenységéért Janda Iván – életműdíj Kalácska József – a nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért Kovács László – tankönyvek színvonalas megírásáért, valamint kiemelkedő tankönyvfordításokért Kulacs Dezső – az oktatásügyben kifejtett reformtevékenységéért
Kulcsár Ferenc – a Katedra folyóiratban kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Laczkóné dr. Erdélyi Margit – a Katedra folyóiratban kifejtett munkásságáért László Béla – a Katedra Társaság érdekében végzett áldozatos munkájáért, valamint az oktatásban végzett kiemelkedő szakmai és szervezőmunkájáért Liszka Éva – módszertani tevékenységéért Mészáros Lajos – a szlovákiai magyar oktatásügy és iskolák jogi védelméért Öllős László – az oktatásügyben kifejtett reformtevékenységéért Pénzes István – a Katedra folyóiratban kifejtett munkájáért Polák Margit – életműdíj Pozbai Magyar Tannyelvű Alapiskola – a magyar iskola megtartásáért Simon Attila – tankönyvek írásáért
XX. Katedra Napok
fotó: Lelkes Vince
Katedra
kiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke egyaránt üdvözölte a téma ilyen alapos körbejárását, és mindketten annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a már eddig napvilágot látott segédtankönyveket újabbak követik majd. Hodossy Gyula, a Katedra főszerkesztője a regionalitás és a gazdaság összefüggéseit hangsúlyozva kifejtette, hogy a regionális tudat erősítése hozzájárulhat egy-egy régió szellemi és gazdasági fellendüléséhez. Az ebédszünet után Hrbácsek-Noszek Magdaléna fentebb említett kötetét Zilizi Zoltán, a gímesi alapiskola pedagógusa mutatta be. A Katedra életműdíját idén Polák Margit, a szenci városi könyvtár és a szenci Honismereti Múzeum munkatársa vehette át több évtizedes kultúraés művelődésszervezői, helytörténeti és ismeretterjesztői munkásságáért. Oklevelet kapott Pomichal Mária, a féli magyar alapiskola igazgatónője a Katedra Természet- és Környezetvédelmi Verseny megszervezésében, feladatainak megszerkesztésében és lebonyolításában kifejtett sokéves áldozatkész munkájáért, továbbá Varga Mária, a bögellői magyar óvoda óvónője a csilizközi óvodás KI-MIT-TUD? sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért. -lacza-
Skabela Rózsa – Kiváló módszertani és tankönyvírói munkásságáért Stirber Lajos – életműdíj Stredl Terézia – a Katedra folyóiratban kifejtett munkájáért Szabó Endre – életműdíj Szeberényi Zoltán – az évtizedek során az oktatásügyben kifejtett áldozatos munkájáért Szokol Dezső – iskolaalapításért, illetve a magániskolák hálózatának fejlesztéséért Tóth Erika – a sajtó oktatásügyi területén kifejtett egész évi munkásságáért Tóth Erzsébet – tankönyvek kiadásáért Tóth Lajos – a Galántai Nyolcéves Magángimnázium alapításáért Turczel Lajos – a szlovákiai magyar oktatásügy és felsőoktatás érdekében végzett sokéves munkáért Vajda Barnabás – publikációs tevékenységéért Vas Ottó – életműdíj
Matus Mónika
Margit néni, az örök Polák Margit méltatása Tisztelt Hölgyeim, Uraim, kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés számomra itt állni, és méltatni Polák Margitot, az idei Katedra-díj kitüntetettjét, aki nemcsak fogalom a szenci régió számára, hanem egyszemélyes intézmény is: népművelő, könyvtáros, kultúraszervező, rendező, múzeumi munkatárs... s habár hivatalosan nem pedagógus, mert nem az iskolai katedra mögött áll, József Attila-i értelemben „nem középiskolás fokon” tanítja immár nemzedékeken át Szenc magyarságát. Polák Margit 1944. március 18-án született Budapesten, mert – mint megjegyezte – oda a háborúban kön�nyebb volt eljutni Galántáról, mint Pozsonyba. Iskoláit Tósnyárasdon kezdte, majd édesapját, a legendás magyar–latin szakos néptanító Polák Imrét áthelyezték Szencre, így lett ő is szencivé. A pozsonyi könyvtárosi szakközépiskola elvégzése után 1964-től a Szenci Városi Könyvtár könyvtárosa. Kultúraszervezőként csaknem minden ismert szlovákiai magyar költőt, írót megismertetett a szenci régió közösségével, Gál Sándortól Tőzsér Árpádig, Grendel Lajostól Csehy Zoltánig, de nem hagyta ki író-olvasó találkozói megszervezésekor a magyarországi irodalmárokat sem, Böröndi Lajos mintha hazajárna Szencre, Kukorelly Endre vagy Varró Dániel kirándulásnak tekintette szenci kiruccanását. Emellett szervezte az irodalmi esteket, délutánokat, délelőttöket, az irodalmi játékokat, megemlékezéseket, kiállításokat, zenélt verseket, koncerteket hozott közönségének, a költészet napján tömeges versmondást indítványozott. Könyvtárosként élettel töltötte meg a könyvtár termeit, nincs olyan, akár ma már felnőtt egykori kisdiák, aki ne ismerné, ne járt volna nála, minden szenci tanulót személyesen fogadott, vezetett végig a könyvek birodalmán, játékos versenyekkel, beszélgetésekkel,
könyvajánlással. Ezt a munkáját nyugdíjasként sem hagyta abba, minden hétfő délutánt ingyenesen a szenci alapiskola könyvtárában tölt, ahol fogadja a gyerekeket, nevelve őket a kultúra, a színház, az irodalom, a történelem szeretetére, megismerésének vágyára. Évtizedek óta vezeti a Rigók irodalmi színpadot, gyerekek százainak nyújtva örökre meghatározó élményt: visszagondolva a közös szombat délelőttökre, Bárdos Judit színművésztől kezdve Ballán Viktória operaénekesig, akik vele együtt látogatták a Duna Menti Tavaszt szereplőként vagy csak nézőként, vele együtt jártak színházba, bábszínházba, kiállításokra. Az olvasás megszerettetését a szabadidejében is kötelességének tartotta, évtizedeken át vezette, saját szabadsága idején, a Csemadok által szervezett olvasótáborokban a mesedélutánokat, cipelve magával nehéz kézipoggyászként kedves könyveit. Ez mintha nem lenne elég: kivette részét a helytörténeti kutatásokból is, anyagot gyűjtött, néprajzi kiállítást készített, kisiskolásokat hordott helytörténeti táborba Jókára, a Szenci Városi Múzeum munkatársaként pedig alapvető kötelességének tartja a régió alapos megismertetését mindenkivel. Konferenciákat és előadásokat szervezett Szenci Molnár Albertről, mint életének és irodalmi hagyatékának alapos ismerője. És még nem beszéltem a Csemadokban, a Szenci Molnár Albert Napok rendezvénysorozataiban vállalt szerepéről, közírói munkásságáról, alázatáról, fáradhatatlan munkabírásáról, szeretetéről a kultúra és a gyerekek iránt... Margit, hálás vagyok, hogy ismerhetlek. Méltó vagy a Katedra-díjra, mert példát mutatsz életeddel és munkásságoddal minden igaz tanítónak. (Elhangzott a XX. Katedra Napok rendezvényén, a dunaszerdahelyi VMKban 2011. október 21-én) 27
Szlovák nyelv
Katedra
A szlovák nyelv oktatásának problémái a hazai magyar tannyelvű oktatási intézményekben Az alábbi írás vitaindító jellegű. Arra kérjük az alapiskolák alsó és felső tagozatában, valamint a középiskolákban oktató szlovák szakos pedagógusokat, szóljanak hozzá a témához. Írják meg véleményüket a jelenlegi helyzetről, s gondolkozzunk együtt azon, hogyan emelhetnénk a szlováknyelv-oktatás színvonalát a magyar tannyelvű oktatási intézményekben. A hazai magyar tannyelvű alap- és középiskolákban folyó szlováknyelvoktatás színvonala körüli vita több évtizedre tekint vissza. Időnként – általában az éppen aktuális politikai-társadalmi helyzet függvényében – erőre kap, máskor elhalkul. Az viszont tény, hogy alap- és középfokú iskoláinkban a többségi nyelv oktatása többnyire nem felel meg a kommunikatív kompetencia követelményeinek, ezért esetenként igen szerény eredményesség jellemzi. A szlovák nyelv és irodalom oktatásának ügyével foglalkozó egyes szakemberek, szakmai csoportok, illetve intézmények szerint a szóban forgó tantárgynak az egyes iskolatípusokra vonatkozóan előírt óraszámai elegendőek a szlovák nyelv kellő szintű elsajátításához. De akkor vajon mi lehet az oka a sokat hangoztatott sikertelenségnek? A pedagógustársadalom gyakran egymásra mutogat: melyik tagozat vagy iskola mit tanított, illetve inkább mit nem tanított meg a tanulóknak, s ki a felelős az iskoláskorúak kielégítőnek is csak alig nevezhető szlováknyelv-tudásáért. (A szülő közben így érvel: ha a magyar iskolában nem tanítják meg a gyermekemet szlovákul, kénytelen leszek szlovákba íratni, hiszen az államnyelv kellő szintű elsajátítása az érvényesülés egyik feltétele.) A többségi nyelv oktatása a magyar tannyelvű oktatási intézményekben sajátos hozzáállást kíván tanulótól és pedagógustól egyaránt. Az eredményes szlováknyelv-oktatásnak azonban az előbbiek mellett több nélkülözhetetlen feltétele van: a megfelelő tanterv, a jól felépített tananyag, az adekvát tankönyv, a kommunikatív elvű módszerek alkalmazása, a nyelvi tartalom többrétű közvetítése, az alapkészségek fejlesztése és – nem utolsósorban – a lehető legjobban megszerkesztett tanóra. Ehhez azonban a korábbinál jóval több figyelmet kellene szentelni a következő tényezőknek: 1. az oktatásszervezési szempontoknak (mit és milyen szinten tanítsunk az alapiskola alsó és felső tagozatában, illetve a középiskolában); 2. a didaktikai aspektusoknak (hogyan, milyen módszerekkel oktassuk a szlovák nyelvet, hogy tanulóink életkori sajátosságaikhoz mérten képesek legyenek szlovákul kommunikálni); 3. az oktatási dokumentumok állapotának (a tantervek, a tananyag és a tankönyvek nincsenek összhangban egymással; az utóbbi két évtizedben alig jelentek meg 28
módszertani útmutatók, módszertani segédkönyvek és kézikönyvek). Mindenekelőtt azonban azt kellene végre belátnunk, hogy a nyelv ősi, elsődleges formája a beszéd, amely tágabb értelmezésben mind a beszédértést, mind a beszédhasználatot felöleli. Ennek ellenére a magyar tannyelvű oktatási intézményekben folytatott szlováknyelvoktatásban – kevés példától eltekintve – még ma, a 21. században is alárendelt szerepet játszanak a szóbeli készségek, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a szlovák irodalomtörténet és a hagyományos, leíró szempontú nyelvtan tanításának. De bizonyára lehet – és minél előbb kell is – kivezető utat találni a jelenlegi helyzetből. Hogyan? Keressük rá együtt a választ! Az alábbi vitaindító javaslatok az eredményesebb, kommunikációközpontú szlováknyelv-oktatás lehetőségeire utalnak: az oktatási intézmények minden szintjén át kell értékelni/dolgozni a tantervet és az ún. művelődési standardot, s bennük első számú feladatként a kommunikációs készség fejlesztését kell megjelölni; mind az alapiskola alsó és felső tagozata, mind az egyes középiskola-típusok számára differenciált tanterveket kell kidolgozni, melyek a tanulók életkori sajátosságain kívül figyelembe veszik az egyén képességeit, illetve az oktatási intézmény jellegzetességeit (pl.: magyar vagy szlovák többségű településen működik az iskola stb.); a szlovák nyelv oktatásának módszertanát a szlovák mint idegen nyelv aspektusából kell kidolgozni (a pozsonyi Comenius Egyetemen évtizedek óta kutatják a szlovák mint idegen nyelv oktatásának elméleti és gyakorlati aspektusait); a hazai felsőoktatási intézményekben tanuló magyar–szlovák szakos hallgatókat elsősorban a szlovák mint idegen nyelv módszertanával kell megismertetni; olyan – a kommunikatív kompetenciákat fejlesztő – tankönyveket kell írni, amelyekben a társalgási témák valós kommunikációs szituációkat jelenítenek meg, nyelvtanuk pedig a funkcionális grammatikára épül; biztosítani kell a szlovák szakos pedagógusok rendszeres továbbképzését; meg kell teremteni az eredményes szlováknyelv-oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
Misad Katalin
Szulejmán seregei a mohácsi vész után pusztítva, rabolva vonultak mindenfelé a meghódított területeken. Állítólag Pilismarót mellett több száz magyar család egy szekérvárba zárkózott, ahol egy darabig vitézül ellenálltak a túlnyomó török erőnek. Amikor az ellenállás reménytelenné vált, Dobozy Mihály, Tabajdon élő egytelkes nemes lovára kapva fiatal nejét, Ilonát, menekülni próbált. Őt és nejét a hitvesi hűség mártírjaiként emlegeti a magyar történelem. Pilismarót határában, sík mezőben hat óriási nyárfa csoportja áll, amelyet a nép Dobozy Mihály s hitvesének síremlékeként tisztel. FÖLDVÁRY ISTVÁN A maróthi „hat nyárfa” alatt Estenként mit susogtok, búsan ingó nyárfalombok...? Gyászmesét a hős vitézről, gyász mesét szép hitveséről...? Szálló szellő, mért sóhajtasz? Kinek nem fáj, nem sóhajt az! Suttogásod azt beszéli: itt ömlött a hősi vér ki...! Itt szállott a por utánuk, itt roskadt le paripájuk, és a hűség vértanúja, itt könyörgött porba hullva: „Csak tevéled, mindig véled! Jobb a halál, mint az élet! Egy döfést csak, édes férjem, véled halok, véled éltem...!” ...Csillámlott a hősnek kardja, sok tusától szinte csorba, rajta volt a hű szív vére, úgy döfte az önszívébe...! Száguldott a pogány csorda, égő vágytól fuldokolva, vért szomjazva, kéjt epedve, itt estek a holt-tetemre...!
Katedra
VERSEKBEN TÜNDÖKLŐ NAGYASSZONYOK
VERSEKBEN TÜNDÖKLŐ NAGYASSZONYOK
Dobozyné Farmos Ilona, a hitvesi hűség mártírja Harmatcseppet hullassatok erre sírra, nyárfalombok, Dobozyra, a vitézre, Dobozynak hitvesére! Dombja sincs a kettős sírnak, melyre forró könnyet sírjak, és a vándor azt se tudja, Hol viszi el csöndes útja... Nincs emléke, nincs keresztje, a világ úgy elfeledte, csak az isten, a jó isten vigyáz reá örökhiven. Itt pihen meg a madárka, itt a rét szép vadvirága, élő kereszt a „hat nyárfa”, s dicsének1 a suttogása...! Sokáig vita tárgyát jelentette, hogy az esemény hol zajlott le: Pilismaróton-e vagy a Gerecse lábánál levő Pusztamaróton. Pilismaróton az emlékekben élő hat nyárfán kívül más nem utal az eseményre – Pusztamaróton, a hegyekkel és erdőkkel körülölelt ligetes réten, a mára néptelenné vált településen monumentális emlékmű idézi történelmünk egyik legtragikusabb eseményének helyszínét, azt a helyet, ahol a mohácsi csatavesztés után a legnagyobb ellenállásra és a legkegyetlenebb leszámolásra került sor a menekülő magyarok és az országot pusztító törökök között. Az 1526. augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csatavesztés után, majd „Buda várának szeptember 12-i elfoglalását követően Szulejmán szultán rablócsapatai végigpusztították a Dunántúl északi részét egészen Győrig. A természet által is jól védett Marót falu térségében sok menekült, köztük a mohácsi csatából visszatért katonák és Tolna, Fejér, Esztergom és Komárom megyék menekülő civil lakosai sáncolták el magukat. A szekértáborral megerősített település három napon át védekezett hősiesen a törökkel szemben, akiknek egyik vezére is elesett az itteni csatározásban. A törökök végül a Budáról hozott ágyúkkal törték meg a magyarok ellenállását 1526. szeptember 15-én. A végsőkig kitartó védekezők közötti kegyetlen vérengzésben egyes források szerint 20 ezren, a korabeli leírások szerint 25 ezren haltak meg, és sokan kerültek török rabságba is.
,Imádkozzál, én kedvesem, hogy a lelked erős legyen. Életünk fáklyája eltörött, a halál ül fejünk fölött. Imádkozzál, én kedvesem!’
Az elkeseredett harcok egyik név szerint is ismert hőse az a Dobozy Mihály nevű Fejér megyei kisnemes volt, akinek emlékét országszerte utcák, közterületek és intézmények is őrzik A legenda szerint Dobozy feleségét, Farmos Ilonát a lovára kapva menekült az üldöző törökök elől. Amikor a ló a teher alatt roskadozni kezdett, az asszony könyörgött (férjének), hogy ölje meg őt, nehogy a törökök kezére kerüljön, és meneküljön”. (Gábor Éva: Völgybe bújtatott történelem) Amikor az üldözők már majdnem megközelítették őket, a nő hirtelen lecsúszott a lóról, férje pedig teljesítette a kérés első felét (keresztüldöfte nejét kardjával), de nem menekült tovább: utolsó erejéig küzdött a túlerő ellen, és hősként esett el.
„Csókold még egyszer ajakam, mint szoktád, olyan nyájasan. Kezedből a halál nekem nem fájdalmas, én kedvesem. Csókold még egyszer ajakam!” Töröld le véres fegyvered, Melytől lerogyott hitvesed2, S aztán tusára szaporán! Körülfogott már a pogány, félszáz fegyver tör ellened! Nagy a te erőd, jó vitéz, hogy el nem dönthet annyi kéz; Már öt pogány földön hever, s karod még egy-kettőt lever, míg a düh áldozatja léssz.
VIDA JÓZSEF Dobozy Mihály (részlet)
Jó Dobozy, véred omol, s te még egyre viaskodol?! Nézd, nézd, az égből integet, kezével híva, hitvesed, ki angyalok között honol.
III. ,Repülj, repülj, édes lovam, az ellenség nyomunkban van; ha fejünkről elszáll a vész, szép ifju nőm kedvence léssz, repülj, repülj, édes lovam!’
Menj, menj az égbe, hős magyar! Eldönte, haj! a büszke tar, ledőltél, mint az ifju cser, melyet tövöstől kiteker a nekibőszült zivatar.
„Jaj, végünk van, én kedvesem, az ellen üldöz hevesen; lovunk kettős teher alatt tajtékot hány, lassan halad. Jaj, végünk van, én kedvesem!” ,Bizzunk Istenbe, drága nőm, segithet ő a csüggedőn, ha akarja, a gyenge győz; imádkozzál, hogy légy erős. Bizzunk istenbe, drága nőm!’ „Az egekre! álljunk meg itt! Futás rajtunk már nem segit. Roskad a ló, vére csepeg, Török nyila sebezte meg. Az egekre! álljunk meg itt!” ,Meghalni, haj! lesz még idő, ha a veszély nyakunkra nő; használni kell a perceket, fussunk, fussunk, amíg lehet! Meghalni, haj! lesz még idő!’ „Emeld, reám, oh! kardodat, míg el nem ér a bősz csapat; inkább ezer halált türök, mint rabul ejtsen a török. Emeld reám, oh! kardodat!”
dicsének = dicsőítő ének Töröld le véres fegyvered, melytől lerogyott hitvesed: amikor üldözőik majdnem elérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, férje keresztüldöfte őt kardjával, Dobozy pedig hősiesen harcolva esett el. Történetüket Földváry István és Vida József mellett Kisfaludy Sándor és Kölcsey Ferenc is „megénekelte”. Esztergomtól nem túl messze, a Gerecsei Tájvédelmi Körzet szívében, távol a lakott települések zajától, egy idilli hegyi patak tisztásán áll Kovács György szobrászművész süttői mészkőből készült, szimbólumokkal teli alkotása: a hatalmas napkerék a szekértábort jelképezi, a boltozattartó pilléreken a csata kimenetele, a feleségét mentő Dobozy Mihály alakja, az Árpád-házi királyaink sávos címerét tartó harcos, a temetési jelenet… – mind-mind a monumentális alkotás része, akárcsak a két hátsó pilléren olvasható Kisfaludy Károly Mohács című verséből vett idézetek.
1 2
29
Hírek
Gidró Bonifác Nap A Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium, a PROMATEK Társaság, valamint az SZMPSZ Komáromi Területi Választmánya rendezésében szeptember 16-án került megrendezésre a XIX. Gidró Bonifác Matematikai és Fizikai Nap a gimnázium aulájában. Gidró Bonifác 1900–1940 között itt dolgozott mint matematika-fizika szakos tanár, és 18 éven át (1920–1938) között a gimnázium igazgatói posztját is betöltötte. Kiváló nevelő és pedagógus volt, igazgatása alatt az iskola megőrizte magyar jellegét. 1993-tól dr. Ipóth Barnabás és Oláh György tanár úr kezdeményezésére tiszteletünk jeléül matematikai és fizikai napokat rendezünk. Előadóként elsősorban volt diákokat hívunk, hogy jelenlétük megfelelő inspirációt adjon diákjaink számára saját tanulmányaik sikeres folytatásához. Idén Andruskó Imre megnyitóját követően először a fizikáé volt a főszerep, Répás Norbert A számítástechnikai modellezés, illetve Konczer József és Csajbók Viktória (a budapesti ELTE hallgatói) Az atomenergia napjainkban című előadásokat hallgathatta meg a nagyközönség, majd következett a matematika, ahol Horváth Katalin és Keszegh István, a Selye János Gimnázium tanárai értékelték a belépő felmérőket, amelyek segítenek összehasonlítani az elsős diákok valódi tudását és az év közben kimutatható előrelépését. A felsoroltakon kívül még egy előadás hangzott el: Bukor Emőke (szintén a gimnázium tanárnője) Válogatott feladatok megoldása a szakköri tevékenységhez címmel. Jövőre iskolánk egy akkreditált képzést tervez a komáromi Módszertani Központtal karöltve, vagyis a jelenlévő kollégák kreditpontokat kaphatnának.
30
Katedra
A gimigaléria folytatódik A Selye János Gimnázium vezetése újjáélesztette az egykor volt Gimigaléria hagyományait. Tavaly hét egykori diák élt a lehetőséggel, és bemutatta képeit. Az első kiállító Aranyosi Szénássy Attila képzőművész volt, aki linómetszeteit tárta a közönség elé. A következő tárlat kiállítói „szellemi társak”, Kiss Péntek József és Kurucz Ottó voltak. Március 1-jén mutatkozhatott be egy komáromi művész az iskolának otthont adó patinás épület dísztermében. A megnyitóra összegyűlt szép számú közönség ez alkalommal Varga Tamás A természet fotói… című kiállítását tekinthette meg. Április 12-én került sor Litomericzky/45 címmel a Gimigaléria 4. kiállítására A 2010/11-es iskolaévet Kürthy Veronika és Tóth Ida Klára Tájak és emberek című kiállításával zártuk . Az idei iskolaévben elsőként mutatkozott be Sámson Enikő, aki kiállítását Gáspár Tibor tanár úr emlékének szentelte. A közelmúltban elhunyt pedagógusról Csáky Pál, a szlovák kormány volt miniszterelnök-helyettese és Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója emlékezett meg. Fotókiállítását Oláh György nyugalmazott gimnáziumi tanár és Sámson Gizella nyitották meg szeptember 20-án a gimnázium Feszty Árpád termében. Közreműködött Bertók Tibor, IV.B osztályos tanuló, illetve a Búzavirág hagyományőrző csoport. Sámson Enikő kiállítása, mely az Élő népviselet Izsán címet viseli, munkanapokon 9 órától 17 óráig október 21ig látogatható. -králik-
PaedDr. Králik Zsuzsanna, főszervező
„Ha egy ember életét megmentetted, akkor az egész világot megmentetted vele.” Holokauszt Emléknap a Selye János Gimnáziumban 1941 és 1945 között több mint 400 ezer, a mai ország területéről 200 ezer magyar zsidó esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek. A Holokauszt minden tizedik, a legnagyobb megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt. Az Auschwitzba elhurcolt felvidéki magyar zsidóságnak nagy része nem élte túl a haláltábor borzalmait, s csupán kevesen térhettek vissza otthonaikba. A legnagyobb veszteséget Dunaszerdahely városa szenvedte, ahonnan több mint háromezer személyt hurcoltak el, s alig ötszázan tértek haza. A túlélők jelentős része a második világháború utáni kivándorlási mozgalmak következtében elhagyta az országot, így Dél-Szlovákiában csupán néhány kisebb zsidó közösség maradt. Szlovákia szeptember 9-ét határozta meg a Holokauszt és a Rasszista Erőszak Áldozatainak Napjaként. 2003-tól minden év szeptember 9-e a Holokauszt Emléknapja az általános- és középiskolákban. Napjainkban, több mint fél évszázaddal utána, vannak még túlélők, akik tanúsíthatják a borzalmakat, melyek rázúdultak a zsidó népre. A nácik sok millió áldozatának szörnyű szenvedései begyógyíthatatlan sebet hagytak. Közös kötelességünk a Holokauszt áldozataira való emlékezés, valamint az ellene kiállók előtti tisztelgés. A komáromi Selye János Gimnáziumban támogatjuk a Holokauszt Emléknap évenkénti megrendezését. Ezek az emléknapok az egész iskolai közösség számára alkalmat teremtenek egy tartalmas oktatá-
Katedra
Hírek
Kanozsay Katalin
Virtuális térből
a valóságba
si-nevelési élményt nyújtó együttlétre. Miközben a diákok a Holokausztról és más népirtásról tanulnak, rá kell ébredniük, hogy ilyen – emberek által elkövetett bűntettek – újra előfordulhatnak, ahogy ez megtörtént a zsidókkal, megtörténhet másokkal is. Pénteken, azaz szeptember 9-én a gimnázium aulájában gyűlt össze a 2. évfolyam, hogy közösen emlékezzenek meg az áldozatokról. A kétórás előadás célja nemcsak a megemlékezés, hanem a múlt teljesebb megértése, az empátia felkeltése, s annak felismerése, hogy a Holokauszt az egész emberiség számára hatalmas veszteséget jelentett, s ezáltal megakadályozzunk bármiféle népirtást, akárhol is történjen az a világban. Diákjaink egy rövid ismeretterjesztő film (a Holokauszt szemei) megnézése után betekintést kaptak a komáromi hitközség életébe, számítógépes prezentáció segítségével megtudhatták, kik a híres magyar zsidók, illetve Elek József történelemtanárral beszélgettek a témáról. Ez a nap hangsúlyozta „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, igen nagy többségében zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.
Már többszörösen beszámolhattam arról, hogy a Selye János Gimnázium spanyol nyelvet tanuló diákjainak egy csoportja nagy sikerrel vesz részt eTwinning projektekben. Az eTwinning európai oktatási központok internetes tára, ahol az iskolák tanárai léphetnek egymással kapcsolatba azzal a céllal, hogy diákjaik határokat és nemzeteket átívelő közös projektet hozzanak létre. A 2011-es év különösen sikeres volt számunkra, hiszen nem csak Európai eTwinning Díjban részesültünk, hanem legutóbbi projektünk, a Nos encontramos en el Camino (Találkozunk az El Caminón) Szlovákiában elnyerte az Országos eTwinning Díjat, melyet június végén vehettünk át Zsolnán. Nyereményünk pedig 2000 € volt, amit projektpartnerünk, a spanyolországi I.E.S. de Poio gimnázium meglátogatására költhetünk. A nagy találkozóra a közeljövőben kerül sor: október 13-án veszi kezdetét kalandunk, amikor este húszan (18 tanuló és két tanár) felszállunk a repülőre, s az éjszakát már Spanyolországban töltjük. Utunkat Santiago de Compostelában folytatjuk, ismerkedünk a várossal, és nem utolsósorban két év levelezés és közös munka után sor kerül arra is, hogy a „selyés” és a spanyol diákok a valós életben is találkozhassanak. Terveink közt szerepel, hogy a diákok és mi, tanárok együttesen megtegyük az El Camino egy kisebb szakaszát, hiszen projektünk témája Szent Jakab apostol híres zarándokútja volt. Tanítványaimnak így lehetősége nyílik arra, hogy amit eddig virtuálisan, az internet és számítástechnika segítségével megismerhettek, azt most a valóságban is megtapasztalhassák, hiszen a zarándokok bőrébe bújhatnak pár nap erejéig. Élményeinket és tapasztalatainkat pedig mindennap blogoljuk a projekt oldalán, ezen a címen: http://pruebacamino1.blogspot. com. A bejegyzéseket két nyelven írjuk majd (magyarul és spanyolul), hogy utunkat bárki követhesse, bármelyik országból, még ha csak virtuálisan is. Tavaly pont ilyenkor, amikor címet adtunk projektünknek, még nem sejtettük, hogy mennyire találó lesz ez a megnevezés: Nos encontramos en El Camino… és valóban, találkozunk az El Caminón, amit nagy izgalommal várunk mindannyian. Ezúton szeretném megköszönni azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek a segítségét, akik anyagi támogatással hozzájárultak ahhoz, hogy utunk költségeit minimálisra csökkentsük.
Gyenes Gábor grafikája
31
Hírek
Katedra
Mi újság a kassai „Máraiban”? Állatkiállítás Természetvédelmi nap az iskolában Tóth Mónika
Kassán, a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskolában október első két hete a természetvédelem jegyében zajlott. Az iskola igazgatósága megszervezte a szokásos őszi papírgyűjtést, ahol diákjaink 4400 kg-ot gyűjtöttek. Közvetlenül a természeti katasztrófák csökkentésének világnapja után, október 13-án került megrendezésre a hagyományos természetvédelmi nap. Célja, hogy az iskola tanulói minél szélesebb rétegben megismerkedhessenek a környezetvédelemmel, a természetvédelemmel. A tanulóknak ilyenkor lehetőségük nyílik a növények, állatok megismerésére és természetközeli élmény szerzésére. Kicsit izgultunk az időjárás miatt, de az égiek kegyesek voltak hozzánk, és verőfényben sorakozhattunk fel az iskola udvarán. Úti célunk a város északi részében fekvő Anyicska üdülőközpont sportpályája volt. Az alsósok együtt, a felsősök és a gimnázium diákjai pedig különböző útvonalakon haladtak, melyeket minden osztály még az indulás előtt sorsolt ki. A kicsik a túra során ágakat, leveleket, terméseket gyűjtöttek, s ezeket a megfelelő foglalkozások alkalmával fogjuk vizsgálgatni. A nagyoknak jól meg kellett jegyezniük a megtett útvonalat, mert feladatul kapták annak be-
32
rajzolását a térképbe. Ezután a diákok a növény- és állatvilággal, majd az életmentéssel kapcsolatos feladatsorozatot oldották meg. Tíz óra után mindannyian elértük kitűzött célunkat. A sportpályán már várt bennünket három szimpatikus fiatalember, s egy csomó katonás, fegyelmezett rendben ülő ragadozó madár: sasok, sólymok, vércsék, baglyok, sőt még keselyűk is. A fiúk a Zayferus Társaság munkatársai voltak, akik Dél-Morvaországból, Lednicéről érkeztek. Majd kiderült, hogy ez a csoport a ragadozó madarak védelmével foglalkozik, sőt a sérült madarakat rehabilitálja, és segít nekik a természetbe való visszatérésükbe. A másfél órás előadással összekötött röptetési show igazán egyedülálló volt. Közvetlen közelről láthattuk a ragadozó madarakat vadászat közben, mialatt rengeteg információ hangzott el azok életéről. A gyerekek is bekapcsolódtak a műsorba, kérdésekre válaszoltak, sőt még saját kezűleg röptethettek is. Nyugodtan mondhatom, ilyet még nem láttunk. Nemcsak kikapcsolódtunk és jót sétáltunk, de olyan élményekkel, ismeretekkel gazdagodtunk, amit egy természetismereti órán nem tudnánk megszerezni.
Az egyik októberi péntek különlegesen kezdődött. Reggel a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola udvarát kakaskukorékolás, gágogás és kotkodálás verte fel. Az ablakon kitekintve érdeklődéssel szemléltük, hogy Erdélyi Gábor apuka ketreceket pakolászik, s mindegyikbe belehelyez egy-egy háziállatot. Szép sorjában minden osztály megszemlélte a kiállítást. Természetesen az alsó tagozatnál volt a legnagyobb az érdeklődés, de a felsősök, sőt a gimisek is le-leszökdöstek a szünetekben. Először a nyuszikat csodáltuk meg, mint kiderült, csak egy-két ismerős fajta volt közöttük, melyekkel falun, a nagyinál szoktunk találkozni. A zöme különleges, egyedi példány volt, ilyenekkel kizárólag kiállításokon és állatbörzén találkozunk. Szinte félelmetesen nagy volt a belga óriás – valamelyik nebuló hozzá sem mert nyúlni –, meg a német óriás is. Eddig még sohasem láttunk francia bárányt (ez is nyúl), melynek lekonyuló füle volt, vagy bécsi kéket, rexet és japán tarkát. Röviddel ezután megszemléltük a szárnyasokat is. Volt ott hattyúliba, ruáni kacsa, bronzpulyka, dísztyúk. Gábor apuka minden állatfajtát megismertetett a diákokkal, mindegyikről mondott valami érdekeset. Izgalmas volt a délelőtt, hiszen sok gyerek még ilyen közelről nem látott nyuszit és baromfit, sőt, mindegyiket meg is simogathatta. Észre sem vettük, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi mindent megtanultunk. HM
Katedra
Felhívás
Utó-futó
maraton A 86. alkalommal megrendezett kassai békemaraton-futás inspirálta a Márai Sándor Alapiskola napközi otthon nevelőnőit. Hagyományteremtő szándékkal, október 10-én, az idén először rendezték meg az Utó-futó maratonfutást. Az októberi napsütést kihasználva a napközisek kisétáltak az iskola melletti parkba, hogy a vállalkozó kedvű gyerekek, akik nagy-nagy lelkesedéssel gyártották a startszámaikat, összemérhessék futótudományukat A megmérettetés négy korcsoportban, lányok és fiúk között zajlott. A legkisebbek egy kört, a legidősebbek négy kört futottak. Nem volt tehát egyszerű a feladat, de azért lelkesen teljesítette minden résztvevő a neki kiszabott távot. Természetesen szurkolókból sem volt hiány, a pedagógusok és a tanítványok lelkesen buzdították a futókat. A verseny befejeztével az iskolaudvaron következett az eredményhirdetés. Korcsoportonként az első három helyezett tárgyjutalomban részesült, és minden résztvevő fájdalomdíjként elnyalhatott egy nyalókát. Legjobbjaink: 1. osztály: Krejzová Johanna, Erdélyi Márton 2. A osztály: Fotul Mia, Csermelyi Eduard 2. B osztály: Havasi Tímea, Varga Tamás 3. osztály: Šata Nikolett, Gerenyi Gergő 4. osztály: Kuczik Mária, Papán Attila Gratulálunk! -th-
Hírek / Szlovákiai Magyarok Kerekasztala
a szlovákiai magyar szervezetek és intézmények számára Csatlakozzon a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalához! A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala A Kerekasztal évente legalább egynyitott, politikai pártoktól független, szer ülésezik egy országos konferencia önkéntes és informális intézmény, keretében. Az éves konferenciák közötamely a szlovákiai magyar szervezetek ti időszakban munkáját a Koordinációs egyeztető fóruma. A Kerekasztal mun- Bizottság irányítja. A Koordinációs Bikájában részt vehet minden olyan kul- zottságba az országos konferencia ideturális, önkormányzati, állami és civil jén lehet jelentkezni. Az ez évi konferenciára 2011. deszervezet (intézmény), amely Szlovákiában van bejegyezve és Szlo- cember 10-én kerül sor Diószegen. vákiában működik, tevékenységi területe országos vagy Minden évben minden szervezetnek regionális hatáskörű (azon országos újra kell regisztrálnia magát, és azok a szervezetek képviselőjét, melyeknek szervezetek, amelyek eddig nem voltak jogi személyiséggel bíró területi és he- tagjai, most jelentkezhetnek. A regisztlyi alapszervezetei vannak, az országos rált szervezetek kapnak meghívót az országos konferenciára. központ delegálja), a szlovákiai magyar közösség érdekében tevékenykedik, felelősséget érez a Amennyiben jelentkezni kíván a közösség fejlesztéséért és hatékony ér- Kerekasztal munkájába, töltse ki az alábbi jelentkezési lapot és 2011. nodekérvényesítéséért, vállalja, hogy a közmegegyezésen vember 30-ig juttassa el a megadott alapuló döntéseket a tevékenységében címre. Koordinációs Bizottság érvényesíti. Jelentkezési lap A jelentkezéshez az alábbi Jelentkezési lapot kell kitölteni, és elküldeni 2011. 11. 30ig a következő címre:
[email protected] vagy a Fórum Intézet, Parková/ Park utca 4., 931 01 Šamorín/Somorja vagy jelentkezni lehet a 031/5902790-es telefonszámon.
33
TANDEM
Katedra
Vaszily Tímea, a TANDEM, n. o. trénere
Közösségépítő tréningsorozat a Marianum Iskolaközpont kollégistáinak Azt mondják, lakva ismerszik meg az ember. Ez bizony nem mindig igaz. Főleg akkor nem, ha mások választják meg a lakótársakat. És a legtöbb kollégista így van ezzel. A középiskolai kollégiumi élet ráadásul csupa szabály és rendszer: időben kelés, fekvés, evés, tisztálkodás. Meg ott van még a tanulnivaló is, minden nap újabb és újabb kihívások – vagy éppen kínlódások. Csoda, ha nincs idő a másikra? Egyébként is, mit kezdjen egy 18–19 éves negyedikes gimnazista a 14–15 éves elsősökkel? És mi van akkor, ha egyesek mindig akkor foglalják el a fürdőszobát, amikor az nekem kellene? Miért kell ilyen fura zenéket hallgatni a szomszédban? És hogy lehet elférni egy zsúfolt tanulószobában anélkül, hogy egymás idegeire mennénk? Ilyenkor a könnyebb út a bezárkózás. Önmagunkba vagy egy álarc mögé. A nehezebb belenézni a másik szemébe, és megpróbálni megérteni őt. Úgy igazán. A 2010/2011-es tanév második felében a révkomáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban átfogó iskolafejlesztő programot hajtott végre a TANDEM n. o. A fejlesztés (amely még most is folyik) három szinten történt: a vezetőség számára coachingot biztosítottunk, a tanárok módszertani képzésen vettek részt, a diákok a pályaorientációs napon kereshették a nekik megfelelő foglalkozást, illetve a Szent Imre Kollégium fiataljai közösségépítő képzésen vettek részt. A 25 órás kollégiumi képzés célja a bentlakó diákok közösséggé formálása és önismeretük erősítése volt. A képzésen összesen 27 diák vett részt. A viszonylag nagy létszám okán, a hatékonyabb munka érdekében sokszor két csoportra bontottuk őket, az 34
egyiket a Zöld Erika–Hodossy Zoltán trénerpáros vezette, a másikat Rabec István és Vaszily Tímea. A képzések öt alkalommal, két- vagy háromhetes intervallumokban folytak a délutáni és esti órákban (sokszor akár este fél tízig is). Általában két osztályterem volt a foglalkozások színtere, de előfordult, hogy kihasználtuk a folyosókat (mert ugye hol férne el máshol egy ennyi emberből álló vak tekergő kígyó), illetve az udvart is. Az első alkalom célja önmagunk és egymás megismerése volt. Begyűjtöttünk néhány biztató tekintetet, baráti kézfogást, bokát, majd a forró szél hátán repülve közös pontokat kerestünk. Az igények fája is gyorsan megtelt levelekkel. Ezután szociometriával megállapítottuk, ki jött a legmesszebbről, ki a legidősebb vagy a legfiatalabb, ki az, aki fent alszik és ki az, akinek az alsó ágy jutott. A cél nem csupán az ismerkedés volt, hanem az is, hogy két csoportra tudjuk bontani a társaságot. Hiszen a kiscsoportokat gyengítheti az, ha a fiúk–lányok aránya nem megfelelő, illetve ha túl közeli barátok, szerelmespárok egy csoportba kerülnek. A vacsora után a kiscsoportok fő feladata a szerződéskötés – a csoport közös szabályainak lefektetése volt. A TANDEM n-betűje (n, mint nemformális) kötelez, ezért az elsőhöz hasonlóan a játékok segítségével közeledtünk a kitűzött cél felé a további képzésnapokon is. Megnéztük, kinek milyen a szerepe a közösségen belül, milyen értékek a fontosak az egyes emberek és az egész csoport számára. A harmadik alkalom az együttműködést vizsgálta, megerősítve az egymásba vetett bizalmat, az egymásra figyelést (izgalmas volt látni, milyen érzékenységgel mutatták be a párok-
ra osztott csoporttagok bekötött szemű társuknak a teret). A nagycsoport játéka (egyenlő oldalú háromszög készítése egy kör alakú madzagból, becsukott szemmel) már valódi konfliktusokhoz is vezetett, megmutatva, hogy az önismeret és egymás megismerésének útja nem is olyan egyszerű dolog, és hogy mennyi bátorság, odafigyelés és tűrés is kell hozzá. És ezekből nem volt hiány. Az utolsó előtti találkozás témája a kommunikáció, illetve a kirekesztés, a kirekesztettség volt. Épültek várak kockacukorból, és volt, aki váratlanul „a furcsa idegen” pozíciójában találta magát egyetlen homlokdísz miatt. A képzést közös jövőkép megtervezésével zártuk. A két kreatív kiscsoport papírra álmodta-rajzolta-karcoltaragasztotta az ideális kollégiumot (az uszodát e sorok szerzője is szívesen hazavitte volna magával). Megnéztük azt is, min tudnának ők változtatni. Mert mint kiderült, tudnak. Mert van bennük erő hozzá. Ezt onnan tudom, hogy ezután együtt, egymás kezét el nem engedve másztak át egy nagyon magasan kifeszített kötél felett. Meglepően gyorsan sikerült. Büszke voltam, mikor a búcsúkörben átadhattuk az okleveleket. Megdolgoztak érte. És hogy miért hasznos mindez? Talán mert hallottam olyan embereket önfeledten beszélgetni, akik azelőtt „nem látták” egymást. Mert volt, aki utálta a tapsolást, de azután mégis élvezettel beleolvadt a közös ritmusba. Mert kreatív ötletek születtek, meg közös célok a közös élet jobbá tételére. Hogy megvalósultak-e már, azt még nem tudom, de hamarosan kiderül. Mert idén folytatjuk. Még közelebbről.
Katedra
Hegedűmárka A gőzturbina feltalálója
Megillet, jár neki Magyar király Spanyolországi város
Heródes nevelt lánya
Kerámia bevonata Erzsébet, becézve
Méter
Letakarja
... ovo (eleve, latinul)
Rejtvény
Óind vallásos szöveg
Halottat földel
Gyűjtőér
A megfejtés 1. része Népi hosszmérték Afrika része! Szlovák igenlés
Aljas, becstelen
Délben étkezik Méhek kedvenc fája Név, angolul Használja a lábát
Kutrica A gonoszság görög istennője Vendéglő
Üdítőital
Fa része
Belépőjegy Korai típusú kerékpár
A tündérek királynője
Liter Ház felújítása
Táskába rak Csak, szlovákul
Urán
Ókori balkáni nép
Undok
Apró élősködő rovar Muzsikál
Svájci matematikus (Leonhard) Szétszakítja
Baranyai község A megfejtés 2. része
Kön�nyűzenei irányzat
Koros
Hitegető Bodak része!
Igen, németül
Egoista
...-hatoló (kertelő)
Ide-oda mozog Finn zeneszerző (Jean) Becézett Irén
Maga után húz Barackfajta
Erbium
Tennivaló
Iskolai kellék
Válogatott
Formai
Szekundum
Kiejtett betű A mellékvese termeli
Maugli farkasa
Folyó Argentínában
Ökölvívó (Tibor)
Elektron
Fiókot kiürít Néma lakó!
Úri, keverve!
Rag, -nál párja Nyomdai munka Sálvégek! Szamár, franciául
Néprajzkutató (János) Lét
Biztatás Fiútestvér, szlovákul
Strázsahely Utca, franciául
Tonna Ének Haszonbér Egy, angolul
Segítő könyörület Nitrogén, hidrogén
Kedves, angolul Noli ... tangere! Tekintély Kórház jele
Forgács Péter rejtvénye
Páros élet!
... Ida (Gárdonyi-alak)
Rejtvényünkben Duba Gyula Lámpagyújtás c. kötetéből idézünk. A keresztrejtvény készítője: Forgács Péter A megfejtéseket, kérjük, november 20-ig postázzák, de villámpostán is elküldhetik! Postacímünk: Katedra, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská Streda E-mail:
[email protected] A szeptemberi helyes megfejtés: Pelsőci Magyar Tannyelvű Alapiskola és Szlovákiai magyar irodalmi pexeso Nyertes: Halgas Ildikó, Kulcsod, nyereménye: könyvjutalom 35
Házunk tája / Könyvbemutató / Pályázatok
Katedra
Az oktatási minisztérium hírei Európában első alkalommal széles körű felmérés folyik az információs és kommunikációs technikákról (IKT) az iskolákban
Zsákutcából
Mintegy 1200 általános és középiskola tanárai és diákjai első alkalommal kapcsolódnak be az IKT-vel kapcsolatos szisztematikus felmérésbe. A felmérést Európa 31 országában (27 EU-országban, Horvátországban, Izlandon, Norvégiában és Törökországban) végzik el; az Európai Bizottság kezdeményezte és az Európai Oktatási Hálózat szervezi, amely az oktatási tárcák hálózata. Szlovákiában 610 alapiskola és alsóbb középfokú nyolcosztályos gimnázium, valamint 540 gimnázium, szakközépiskola és konzervatórium kapcsolódik be a felmérésbe. Az Európai Felmérés: IKT és oktatás (ESSIE) célja – vizsgálni az információs technológiák felhasználást az oktatásban, a digitális technológiák hozzáférhetőségét az iskolákban. Megvizsgálják azt is, hogy a fiatalok milyen tapasztalatokkal rendelkeznek az IKT-val az iskolában és az iskolán kívül, mennyi az internethez kapcsolódó tantermek, az interaktív táblák és a hordozható számítógépek száma, továbbá azt, hogy a tanárok és a diákok mennyire képesek hatékonyan felhasználni az adott eszközöket stb. A felmérés 2011 októberében kezdődött, és a kiválasztott iskolák igazgatóinak első alkalommal online kérdőíveket juttatnak el. Bővebb információk a http://essie.eun.org/ internetes cím alatt.
másvilágra
a
Hiányos a Tudás Bolygója Több hónapig tartott, amíg az oktatási minisztérium szakemberek bevonásával megvizsgálta, véleményezte és döntött a diákoknak szánt elektonikus oktatóprogram sorsáról. Az alap- és középiskolásoknak szánt program az Agemsoft cég terméke, ára 6–12 millió euró. Az Eugen Jurzyca vezette oktatási tárca végül úgy döntött, Szlovákia nem vásárolja meg a Tudás Bolygója nevű elektronikus oktatóprogramot, mert a projekt költségei túl magasak, a program tartalma, minősége nem kompatibilis az árral. Jurzyca a közelmúltban közölte ezt egy sajtótájékoztatón. Az oktatási minisztérium nyilvános pályázat nélkül vette volna meg a szoftvert. A céggel való tárgyalások során állítólag nem indokolták meg kellőképpen az ár nagyságát. A vállalat véleménye szerint a pályázatot kívülről támadták és manipulálták. A Tudás Bolygójával kapcsolatos hiányosságokra először a .týždeň hetilap hívta fel a figyelmet. A 27 országban alkalmazott Tudás Bolygója az alap- és középiskolák számára nyújt segítséget a matematika, fizika, kémia, biológia és természetismeret terén, bizonyos szempontból helyettesítve, kiegészítve a tankönyveket.
Növelik a testnevelés óraszámát A gyermekek 70 százaléka napi több mint 4 órát ül a televízió és a számítógép előtt. Közülük csak minden harmadik sportol. A gyermekek és fiatalok siralmas testi állapota miatt is növelik a testnevelés óraszámát az iskolákban. A 2012/2013-as tanévtől heti három testnevelésóra lesz minden iskolában, vagyis eggyel több a jelenleg előírtnál – jelentette ki a közelmúltban Eugen Jurzyca. A kutatás, amelyből kiindult, megállapítja, hogy a gyermekek 18 százaléka túlsúlyos, 7 százaléka pedig kövérségben szenved. Romlik a 6–18 év közöttiek egészségi állapota. 2000 óta 27 százalékkal nőtt a cukorbe36
tegséggel kezeltek száma, az influenza és a náthalázhoz hasonló megbetegedések százalékaránya a gyermekeknél szintén növekedett, 34 százalék. Jurzyca a döntést azzal indokolta, hogy egyre több gyerek szenved civilizációs betegségekben, és a szakemberek a testnevelést tekintik a megelőzés legjobb módjának. A minisztériumban szeretnék, ha az oktatásba sikerülne bevezetni olyan testedzési módszereket is, mint amilyen a zumba, a flowing dance vagy a pilates. Így azok a gyerekeket is élveznék a mozgást, akik a hagyományos testnevelési órákat nem kedvelik.
A Vámbéry irodalmi estek évadnyitója zajlott szeptember 22-én, csütörtökön a dunaszerdahelyi Budapest kávézóban. Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága titkárának legújabb, a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent másVilág című könyvét Bíró Szabolcs, a Historium kiadó vezetője mutatta be. Az estet a könyv szerkesztője, Szabó Tibor Benjámin vezette. A rendezvény Hodossy Gyula, a Vámbéry PT igazgatójának megnyitó beszédével indult, amelyben kifejtette, hogy ebben az évadban is számos könyvet mutatnak majd be, de immár egy új hely, méghozzá a helyi Seven bár szolgál majd helyszínül a soron következő rendezvényeknek. Tehát a Vámbéry Irodalmi Kávéház ismét költözik… A hivatalos megnyitó után Bíró Szabolcs vette át a szót, aki azzal kezdte a könyv bemutatását, hogy Nagy Erikával való megismerkedését idézte fel, majd az írónő első, három évvel ezelőtt megjelent Zsákutca című könyvéről ejtett néhány szót. Elmesélte, hogy barátságuk az interneten kezdődött, majd egy személyes találkozó alkalmával ismerkedtek jobban össze. Első könyvét szintén olvasta, sőt, cikkeit, tárcáit is figyelemmel követi. Szabolcs ezután ismertette az új könyvet. „Az volt az érzésem, amikor kezembe vettem a könyvet, hogy nem is olvasom, mert Erika mellettem ül,
Katedra
Házunk tája / Könyvbemutató / Pályázatok
Magyar Kultúra Napja 2012 – XVI. pályázat
és ő maga meséli az általa leírt történeteket” – mondta a kiadóvezető. Hozzátette, hogy a könyv két kisregényt tartalmaz, Zola és Kinga történetét, akik a halálos kórral, a rákkal küzdöttek. „A könyvben szépírások helyett inkább tárcák, a publicisztika meghatározó műfaja kap helyet, s talán ettől különleges ez a kiadvány” – ecsetelte Bíró Szabolcs. A könyv szerkesztője, Szabó Tibor Benjámin elárulta, eredetileg három elbeszélést tartalmazott volna a kiadvány, de végül kettő lett belőle. „Egyszerű emberek próbálják túlélni a mindennapokat” – foglalta össze néhány szóban. Nagy Erika kifejtette, hogy a könyv egyik szereplőjét személyesen is ismerte. „Kingával kerültem kapcsolatba, vagyis édesapja naplóját kaptam meg, amiben leírta, hogyan élte meg lánya betegségét. Zola esete pedig a közvetlen közelemben történt. Úgy gondoltam, hogy ez a téma mindenképpen egy olyan kérdés, amiről beszélnünk kell” – magyarázta. Jövőbeni terveiről annyit árult el, hogy már tervezi a következő könyvét, de nem gondolkozik hosszabb műfajban, inkább a kisregényt preferálja. Mindenképpen úgy érzi, nem szabad elkapkodni az írást, várni kell, míg a téma megérik a közlésre. Az est végeztével a részt vevő barátok és ismerősök köszöntötték Nagy Erikát, hiszen születésnapját ünnepelte, s számára legnagyobb ajándék a könyve megjelenése volt. Talán nem is lehet ennél szebbet kapni. -as-
1989-től január 22-e a magyar kultúra napja. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imánk, a Himnusz írását. A Palóc Társaság jó másfél évtizeddel ezelőtt hirdette meg első alkalommal azt a pályázatot, amelynek célja a magyarságtudat elmélyítése, a szülőföld iránti hűség erősítése, az anyanyelvi képességek fejlesztése és magyar fiataljaink tehetségének kibontakoztatása. 2012-ben tehát 16. alkalommal hirdetjük meg pályázatunkat. Kérjük a Felvidéken, Magyarországon és az egész Kárpát-medencében élő magyar fiataljainkat, hogy dolgozataikkal vegyenek részt a pályázaton, gondolataikkal járuljanak hozzá a nemzeti összetartozás eszméjének megszilárdításához és terjesztéséhez. 2012-ben az alábbi témák közül válogathatnak a pályázók: 1. „Itt ringatták bölcsőm…” - Bölcsőhelyem 2. A kincs neve: Édes Anyanyelv – Gondolatok az anyanyelvről 3. „Lángot adok, add tovább!” – Hagyományőrzők, hagyományélés napjainkban 4. „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére”– Helyünk a Kárpát-medencében 5. „Úgy sarjad a vetés, ha időben vetünk” – A hazaszeretetre nevelésről 6. Bakaruhában – Visszaemlékezések családunkban 7. Fényképalbum – Családi fényképek nézegetése közben 8. Kihaló mesterségek nyomában – Tényfeltárás, helyzetkép 9. Úton, útfélen– A hazai táj szépségéről, megbecsüléséről 10. „S emberhez illik, hogy legyen joga!” – Az állampolgárságról A pályázattal kapcsolatos tudnivalók: a pályázaton az alap (általános) iskolák felső tagozatosai (I. kategória) és a középiskolások (II. kategória) vehetnek részt akár több dolgozattal is; a dolgozatok terjedelme: az I. kategóriában legkevesebb egy oldal, a II. kategóriában legkevesebb három oldal (mindkettő 12 pontos, Times New Roman betűtípusú, másfeles sorközű legyen); a szépen kivitelezett pályamunkák előnyben részesülnek; a pályamunkák elején fel kell tüntetni a dolgozatíró nevét, a dolgozatíró életkorát (hány éves a dolgozat írásakor?) a kategóriát a dolgozatíró lakcímét, villámlevélcímét (e-mail) a település nevét magyarul, ahol az iskola működik az iskola nevét, amelynek diákja valamint a felkészítő tanár nevét és villámlevélcímét (e-mail) a dolgozatokat a
[email protected] villámlevélcímre kérjük eljuttatni egyszerű .doc formátumban, illetve egy példányban hagyományos postai úton (főleg a színes rajzokkal és képekkel illusztrált dolgozatokat) az alábbi címre is: Palóc Társaság, 991 11 Ipolybalog (Balog nad Ipľom), Kör u. 194.; a mindkét módon történő küldés beérkezési határideje: 2011. december 20. Eredményhirdetés 2012. január 22-én, vasárnap lesz Budapesten. Mindkét kategória győztesei jutalomban részesülnek. A legjobb pályamunkák megjelentetéséről gondoskodik és a színvonalas dolgozatok megírásához jó felkészülést kíván a Palóc Társaság!
Gyenes Gábor grafikája
37
Tartalomjegyzék / MIZUJS? / Ajánló / Felhívás / Játék
Képes játék
M. Csepécz Szilv ia
Mizujs S?-sal? a MIZUJ Kedves pedagógusok, szülők és gyerekek! A napokban megjelent a MIZUJS? 2. száma, és rengeteg diák érdeklődött, hogy hol is kapható, illetve hogyan rendelhető meg a szlovákai magyar kamaszok magazinja! Sajnos! Sajnos, az érdeklődés miatti öröm mellett is, mert úgy tűnik, hogy szerkesztőségünk munkatársainak megfeszített igyekezete ellenére sem jutott el mindenhová a lap, sok helyre még a híre sem! Ez a legfurcsább, mivel júniustól gyakorlatilag mindegyik felső tagozattal, illetve nagyobb 4. évfolyammal rendelkező iskolát felkerestünk, ha nem is személyesen, de elektronikus levélben, illetve telefonon. Emellett itt, a Katedrában is többször bemutattuk a diáklapot, és nem csupán tartalmilag, hanem a Gyenes Gábor grafikus által tervezett, fiatalos, lendületes magazinoldalakból is kínáltunk látványos ízelítőt. Csupán adalékként fűznék mindehhez egy minapi történetet: az egyik iskolában, ahová író-olvasó találkozóra hívtak, a szervező elmondta, hogy nagyon örülnek, amiért vittem MIZUJS?-t ajándékba, mert a gyerekek még egyáltalán nem ismerik. Jó, beszélgettünk a lapról, s közben megérkezett az igazgatóhelyettes hölgy. Természetesen bemutatkoztunk egymásnak, és ritka nevének hallatán döbbentem rá, hogy hát ezzel a hölggyel én júniustól szeptemberig legalább kétszer beszéltem
telefonon a MIZUJS?-ról. S amikor hátrafordultam, ráadásképpen megpillantottam a falitáblára kitűzve a szeptemberi „színes ceruzás” Katedrát, amelynek hátsó oldalán bizony ismételten ott szerepelt az iskolában „ismeretlen” új diáklap… Ez az egy eset természetesen nem általánosítható, egész biztosan vannak iskolák, amelyekbe még tényleg nem jutottunk el, de azért azt is jelzi, mennyire figyelünk egymásra. Ezért is szeretnénk ismételten felhívni valamennyi szlovákiai magyar iskola pedagógusainak figyelmét a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó által gondozott diáklapra, amit (noha eredetileg tízen túliaknak szántunk), az első tapasztalatok szerint már a 3. osztályosok is kedvvel lapozgatnak… A MIZUJS? a kiadó címén, illetve telefonszámán bármikor megrendelhető, továbbra is 0,50 EUR + postaköltségért! Emellett a legtöbb nagyobb könyvesboltban is kapható, s amennyiben mégsem, bátran kell szólni, hogy ők is bizalommal fordulhatnak a kiadóhoz!
Matematikai segédtankönyvek Tisztelt Kollégák! A közelmúltban megjelent három kiadványunkra hívjuk fel figyelmüket. Mindhárom megrendelhető a Lilium Aurum kiadónál (Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 92901 Dunajska Streda /Dunaszerdahely/, Szlovákia). Könözsi Éva: Matematikai zsebszótár alapiskolások számára. A valóban zsebszótár méretű könyvecske az alapiskola felső tagozatának matematika-tananya-
Katedra
gát foglalja össze, és részben ízelítőt ad a középiskolai matematikából is. A zsebkönyv több mint képlet- és szabálygyűjtemény. Számos hasznos ismeretet közöl, és megoldott példákon keresztül segíti a tanulók és diákok munkáját, az alapiskolai tananyag összefoglalását. Ára: 4,95 € Horváth Géza szerk.: Katedra. A levelező matematikaverseny feladatsorai – 1995–2005 és Horváth Géza szerk.: Katedra. A levelező matematikaverseny feladatsorai – 2005–2010. A kötetek – amint a címükből is kiderül – a Katedra Matematikaverseny levelező részének feladatsorait tartalmazzák. Haszonnal forgathatják a matematikaversenyekre készülő gyerekek, felkészítő tanáraik, a szakkörvezetők és az érdeklődő felnőttek is. Az első kötet ára 6,– €, a másodiké 7,50 €.
Játékunkban Gyenes Gábor grafikus, képzőművész egyik alkotásának 4 részletét rejtettük el. Novemberig minden lapszámunkban újabb részleteket közlünk, s a kivágott képmozaikokból összeállítható egy teljes fotó. A mozaikdarabkák az újság bármelyik zugában előfordulhatnak! Aki ezt egy lapra ragasztva november 20-ig beküldi szerkesztőségünk címére, az megnyerheti a műalkotást és további értékes karácsonyi ajándékokat nyerhet! Postacímünk: Katedra, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská Streda
Pályázat A Katedra újság „Mit adott nekem?” címmel pályázatot hirdet iskolaújságok szerkesztői és cikkírói számára. Az a szerző, aki interjút készít egy olyan, valamilyen szempontból érdekes „vén diákkal”, illetve ismert közéleti személyiséggel, aki a helyi iskolába járt, és az iskolaújságban megjelent írást beküldi szerkesztőségünk címére, esélyes lesz az általunk felajánlott értékes díjak valamelyikére. Az értékelési szempontok között szerepel az, hogy a riportalanytól megtudjuk a következőket: miért fűzik őt kellemes emlékek az iskolához, továbbá miért tartja fontosnak, hogy szlovákiai magyar gyermek magyar nyelvű alapiskolát látogasson. Ha a beszélgetés olvasmányos, stilisztikailag rendezett és egy tanulságos vagy kedves kis történet is megelevenedik a szemünk előtt, akkor még nagyobb az esélye annak, hogy a cikk szerzője díjazásban részesül. A nyertes a fődíj mellett betekinthet a Katedra szerkesztőségének munkájába. Beküldési határidő: 2012. április 20. Postacímünk: Katedra, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 92901 Dunajská Streda Információ:
[email protected] illetve
[email protected] Az iskolaújságokat pdf formátumban is fogadjuk fenti e-mail címeinken!
Szerzőink: Angyal Sándor, újságíró (Dunaszerdahely); Bodnár Gyula, publicista (Nagymegyer); Csicsay Alajos, író, nyugalmazott pedagógus (Párkány); Dömény-Bohuniczký Andrea, író, pedagógus, diplomás nővér (Dunaszerdahely); Drozdík Katalin, szakíró, pedagógus (Párkány); Gužák Klaudia, egyetemi hallgató (Nyitra); Jakubecz Márta, író, pedagógus (Felsőszeli); Hodossy Katalin, tréner (Pozsony); Hrbácsek-Noszek Magdaléna, szakíró, egyetemi tanár (Nyitra); Jakab István, nyelvész (Komárom); Kanozsay Katalin, pedagógus (Révkomárom); Králik Zsuzsanna, pedagógus (Révkomárom); Lukács Mária, doktorandusz hallgató (Hegyéte); M. Csepécz Szilvia, költő, író, újságíró (Párkány); Misad Katalin, nyelvész, tanszékvezető (Pozsony); Marcellus Mihály, író (Budapest); Matus Mónika, iskolaigazgató, pedagógus (Szenc); Pénzes István, pedagógus, szakíró (Érsekújvár); Stirber Lajos, ny. zenepedagógus (Révkomárom); Tóth Mónika, pedagógus (Kassa); Tóth László, költő, szerkesztő (Dunaszerdahely); Vaszily Tímea; tréner (Pozsony) 38
