REGIONÁLIS TANULMÁNYOK EURÓPA

REGIONÁLIS TANULMÁNYOK EURÓPA NÉPESSÉG A társadalmak legfontosabb erőforrását a népességük jelenti. Hosszú időn keresztül úgy gondolták, hogy a népesség minősége (kulturáltsága, erkölcse, képzettsége) az elsődleges, azonban a 20. században bekövetkezett népesedési változások új jelenségeket hoztak. 1. Csökkent a születések száma Európa országaiban. 2. Megváltozott a népesség korszerkezete. Csökkent a fiatalok és nőtt az idősek száma. Következmény: a jóléti szolgáltatások (nyugdíjrendszer, egészségügyi rendszer) fenntartása megnehezedik. A népességet meghatározó tényezők: 1. születés (fertilitás) 2. halálozás (mortalitás) 3. vándorlás (migráció, mobilitás)

természetes szaporulat/fogyás

tényleges szaporulat/fogyás

Jelzőszámok:  nyers születési arány: az adott naptári évben az 1000 főre jutó születések száma.  nyers halálozási arány: az adott naptári évben az 1000 főre jutó halálozások száma.  teljes termékenységi arányszám: egy nő élete során átlagosan hány gyermeknek adott életet.  születéskor várható átlagos élettartam A termékenység fő vonulatai Európa népessége a 19. és a 20. század során jelentősen gyarapodott a két világháború ellenére.  az I. világháborúban 6,6 millió katona halt meg (Oroszország nélkül) és kb. 5 millió polgári lakos (alultápláltság, járványok).  az II. világháborúban 6 millió katona halt meg (Oroszország nélkül) és kb. 10,8 millió polgári lakos (népirtás, bombázások). A népesség növekedése mind a két világháború között, mind az 1960-as évekig jelentős volt. 1961-1970 között volt a leggyorsabb Európa lakosságának növekedése. Ezt követően lassulni kezdett a népességnövekedés, majd fogyásba fordult. A kedvezőtlen folyamatot a bevándorlás pótolta. Európában a leglassúbb népességnövekedést Ausztria és Magyarország mutatta, a legnagyobbat Albánia. A demográfiai átmenet tana: 1. Alacsony népesség, magas születési és halálozási adatok. 2. Lassan növekvő népesség, magas születésszám, csökkenő halálozási mutatók. 3. Csökkenő halálozási és lassan csökkenő születési mutatók. Nagy népességnövekedés. 4. Felgyorsul a születések csökkenése, lassul a népességnövekedés. 5. Magas népesség, alacsony születési és halálozási mutatók egyensúlya. 1

A demográfiai egyensúly állapota ritkán valósul meg a történelemben. Európában sem valósult meg ebben a formában. Nem csak a két tényező (születések, halálozás) hat egymásra. A termékenység fő trendjei A 20. század során összességében a születések nagyarányú visszaesése figyelhető meg minden európai országban. Ezt a termékenységi arányszámok csökkenése mutatja a legjobban. Termékenységi arányszámok 1900 4,77 2,89 4,53

1910 3,52 2,56 3,94

Németország Franciaország Hollandia Lengyelország Ausztria 4,93 4,67 Magyarország 5,28 4,67

1930 1940 1950 1960 1970 1980 1990 2000 1,88 2,4 2,09 2,37 2,02 1,44 1,45 1,38 2,27 2 2,93 2,73 2,48 1,95 1,78 1,88 3,03 2,67 3,06 3,12 2,57 1,6 1,62 1,72 3,71 2,98 2,2 2,25 2,04 1,34 1,54 2,09 2,665 2,31 1,65 1,45 1,34 3,74 2,84 2,48 2,62 2,02 1,97 1,92 1,84 1,32

1920 2,62 2,67 3,89

A csökkenés üteme számottevően különbözött az egyes országokban. NyugatEurópában volt a legalacsonyabb a termékenységi arányszám, kivéve Írországot, de az arányszámok időben különbözőképpen alakultak. A mediterrán országokban a 20. század végén mutatható ki nagyarányú csökkenés. A termékenység csökkenése nem volt folyamatos, időnként növekedési szakaszok jelentek meg. Eltérő arányok jellemezték a háború alatti és utáni éveket, de a két világháború között mindenütt visszaesés volt tapasztalható. Ugyanez megismétlődött a második világháború után is, de az 1960-as évektől kezdve egy jelentős és tartós születésszámemelkedés érvényesült minden országban. Ennek visszaesése is hasonló időben zajlott le, az 1964-es év körül. A süllyedés azóta tart. Svédországban az 1980-as évek közepétől a családpolitikai intézkedések hatására emelkedést figyelhetünk meg, de csak átmenetileg. Kelet- és Közép-Európa országaiban a hasonló folyamatok játszódtak le, azzal a különbséggel, hogy az állami beavatkozás erős volt, változtak a népességpolitikai irányok. Volt, ahol az abortusz tiltása miatt megugrott, majd megint alászállt a születések száma. A kommunista országokban az abortusz betiltását rövid idő múlva annak Nyugat-Európában ismeretlen, teljes liberalizációja követte (Magyarország), másutt alkalmazkodtak a körülményekhez. Magyarországon a legalacsonyabb szintet 1962-65-ben érték el a születések, ami a legalacsonyabb mértéket jelentette az egész világon (12,9-13,1 ‰). A hullámzást fokozták az ösztönzők, a családi, az anyasági támogatások bevezetése, emelése. Az ingadozások 20-24 évente, a nők szülőképes korba lépésével megismétlődnek, de egyre csillapodva. A születések számát tekintve a nyugati államok körében bizonyos párhuzamosság fedezhető fel, mert a születések számának emelkedése, majd csökkenése hasonló arányban zajlott. Ezzel szemben a keleti országokban nagyok voltak a szélsőséges elmozdulások. Egység csak a rendszerváltások után lezuhant születésszámban alakult ki. A változások okai A népesedési elméletek leggyakrabban a modernizációnak tulajdonítanak jelentőséget a születésszám csökkenését illetően. A látható jelenség: az iparosodott és urbanizált területeken alacsonyabbak a születési arányok. A valóságban ezek közvetve hatnak, az átlagos iskolai végzettség növekedésén, a női foglalkoztatás emelkedésén keresztül. Ez a 2

szemlélet a gyermekvállalást olyan racionális döntésnek tekinti, amelyben a szülők egyetlen szempontja a költségek és a hasznok mérlegelése. A kulturális tényezők hatása is fontos a születésszámok változásában. A gyermekszámra vonatkozó elképzelések átalakulását leggyakrabban az individualizáció és a szekularizáció folyamatához kapcsolják a 20. századi Európában. Individualizáció: a század során a család- és gyermekközpontúságot folyamatosan háttérbe szorították azok az értékek, amelyek az egyén önmegvalósításának biztosítanak elsőbbséget. A szülők az 1960-as évek vége óta egyre kevésbé hajlanak arra, hogy a gyermekek köré szervezzék az életüket. Fordítva: a gyermeknevelést szervezik a saját életük köré. Mivel ez nehezen megvalósítható, csökken a gyerekszám. Az 1930-as évek „szülőkkel élő gyermekkirályát” felváltotta a század végére a „király-pár egy gyermekkel” (Van de Kaa). Szekularizáció: a vallásos értékek és normák korábban erőteljes jelenléte a családi és a közéletben elősegítette a családalapítást és a nagyobb gyereklétszámot. A vallásossághoz kapcsolódó értékek gyengülése (szekularizáció) teret engedett a születésszámok csökkenésének. A család vonzerejének csökkenése:  alternatív együttélési formák elterjedése,  párkapcsolatok tartósságának csökkenése,  házasságon kívüli születések számának növekedése. Kelet-Közép-Európában a születések számának csökkenése a családformák hagyományos keretei között zajlott le. A halandóság alakulása A halandóság – a háborús időszakoktól eltekintve – folyamatosan és jelentősen csökkent egész Európában. Korábban a halál minden életkorban fenyegette az embert, a 19. századtól kezdődően ez fokozatosan az idősebb életkorra összpontosult. Az élet egy korábban ismeretlen biztonsága alakult ki. Területi eltérés volt a halálozási mutatókban, különbség volt a keleti-nyugati, és az észak-déli halálozások mértékében. Ezt a várható élettartammal lehet jól érzékeltetni. A 20. század elején a férfiak várható élettartama alig érte el az 50 évet, az 1980-as években már minden nyugat-európai országban meghaladta a 70 évet. A nők esetében ennél is nagyobb volt a növekedés. A halandóság javulása nem volt egyenletes ütemű. Külön szokták jelezni a csecsemőhalandóságot, mert évszázadokon át itt volt a legnagyobb a halandóság, illetve javulása a társadalom fejlődésének is mutatója (csecsemő- és gyermekvédelem, egészségügyi rendszer fejlettsége, a lakosság kulturális szintje, a gyermekekhez való viszony). A javulás különösen nagy volt a nyugat-európai országokban, viszont a keletieknél sokáig magas maradt a mutató. A legtöbb kommunista országban az 1960-as évektől kezdve ismét emelkedni kezdett a halandóság mértéke, egészen a rendszerváltozásig. Az évtizedek óta tartó javulás leállt, de különböző mértékben. Magyarországon igen súlyosan, amit epidemiológiai (járványszerű) válságnak neveznek. A nők helyzete kedvezően alakult, viszont a férfiak mutatója előbb nem változott, majd csökkenni kezdett. Leginkább a középkorú férfiakat sújtotta. A nemek közötti halandósági különbség igen nagyra nőtt, több mint 8 év lett 1990-ben. A 40 éves férfiak halálozási kockázata 60%-kal volt nagyobb, mint húsz évvel korábban.

3

Várható élettartam (év) Anglia és Wales Ausztria Dánia Finnország Franciaország Hollandia Magyarország Olaszország Spanyolország Svédország Forrás: Józan 2009.

1900 körül 50,4 40,1 54,5 46,7 46,9 52,2 37,3c 44,5 34,8 55,7

1949 68,7 64,4 68,9 62,1 64,6 70,4 61,8 65,4 61,1 70,3

1965 71,7 69,7 72,3 69,5 70,9 73,5 69,6 70,1 71,3 73,8

1993 76,4 76,5 75,4 76 78 77,2 69 77,8 77,7 78,3

2007 körül 79,9 80,5 78,1 79,7 81,1 80,5 73,9 81,6 80,4 81,1

A nyugat-európai országok halandósági mutatói közötti eltérések mérséklődtek. Kezdetben különösen Finnország mutatói voltak rosszak A 20. század során feltűnő változások következtek be a férfiak és a nők halandósági különbségeiben. A nők hosszabb élettartama új jelenség. Az eltérés a 20. század elején általában 2-3 évet tett ki, ezt követően emelkedett, 1990-re legkevesebb 5,5 év volt, a legnagyobb 9 év (Lengyelország). A nők előnye minden életkorban megfigyelhető. Már a fiúcsecsemők halandósága is magasabb, mint a lányoké. A halálozás alakulásának oka  

      

Az orvostudomány jelentősége csak a 20. század második felében vált döntő jelentőségűvé. Az életkörülmények, döntően a táplálkozás javulása eredményezte a halandóság csökkenését (tuberkulózis). Kivételt jelentettek egyes fertőző betegségek (himlő, szamárköhögés), amely esetekben védőoltást alkalmaztak már a 19. században is. A műveltségi szint emelkedése, a közoktatás általánossá válása elősegítette az egészséges életmód népszerűsítését. A munkavégzés körülményeinek, feltételeinek javulása. Lakásviszonyok javulása (zsúfoltság csökkenése). A települések csatornázása, egészséges ivóvíz biztosítása. Élelmiszer-árusítás hatósági ellenőrzése. A 20. század második felében az állam szociálpolitikai elkötelezettsége erősödött. Az egészségügyi ellátás az egész társadalom számára hozzáférhetővé vált.

Megváltozott azoknak a betegségeknek a jellege, köre, amelyek halálozáshoz vezettek. A 19. század végén a fertőző betegségek, tüdőgyulladás voltak a vezető halálokok, addig a 20. század végére a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek vették át a vezető szerepet a halálozásokban. A halandóság javulását nagymértékben segítette a csecsemőhalandóság csökkenése, a járványok visszaszorulása. A felnőttek esetében a tuberkulózis megelőzése, gyógyítása eredményezett előrelépést. A kommunista országokban az eltérő életkörülmények és az eltérő életmód okozták a férfiak magasabb arányú halandóságát.  Magas volt az „elkerülhető halálozások” aránya. 4

  

Egészséget károsító életmód elterjedtsége (dohányzás, alkoholfogyasztás, zsíros ételek). A munkavégzés jellegzetességei (rossz munkakörülmények, túlmunkavégzés, másodállások, szervezetlenség okozta feszültség) A politikai kiszolgáltatottság okozta tartós feszültség.

A foglalkozás és a képzettség kihat a halandóság mértékére. A kétkezi munkát végzők gyakrabban estek baleset áldozatául, jobban ki voltak téve káros hatásoknak, hajlamosabbak elhanyagolni betegségeiket, körükben elterjedtebbek a dohányzás és az alkoholizmus. A halandóságot jelentősen befolyásolja a családi állapot. A házasságban és más tartós partneri kapcsolatban élők várható átlagos élettartama magasabb, mint az egyedül élőké. Szelekció: beteg emberek nehezebben alakítanak ki partnerkapcsolatot. A házasság védő funkciót is betölt, mert érzelmi téren kiegyensúlyozottabb lelkiállapotot teremt. Betegség esetén az ápolás magasabb színvonalon történik családban. A férfiak és nők közötti különbségek befolyásolják halandóságukat. A nők genetikai sajátosságai (erősebb immunrendszer, előnyösebb hormonrendszer) Életmódbeli különbségek férfiak és nők között férfiak elfojtják érzelmeiket konfliktusaikat mindenképpen saját javukra kell megoldaniuk

nők a női szerepek megengedik az érzelmek kifejezését a női szerepek megengedik a konfliktusok elkerülését szorosabb családi kapcsolataik miatt érzelmi egyensúlyuk biztosabb

kevésbé gyakran fordulnak orvoshoz nagyobb fizikai erőkifejtésre kényszerülnek gyakrabban válnak káros szenvedélyek rabjaivá a férfiak életmódja előnytelenebbül változott (feszültségek növekedése a munkahelyeken)

Vándorlási folyamatok Tengerentúli kivándorlás: a 19. század folyamán gyorsult fel. Könnyebbé vált a közlekedés (gőzhajó), nagy népességnövekedés volt Európában.  Írország: 1846-1848 között éhínség. 2 millió lakos meghalt, 2 millió kivándorolt a 8,25 millió lakosból.  A gyarmatokra európaiakat toboroztak.  Szabadabb vallási és politikai lehetőségek.  Kalandvágy (arany). A kivándorlás csúcspontja 1881-1910 között volt. Évente kb. 1,3 millió ember hagyta el Európát. Összesen 1846-1890 között 17 millió fő, 1891-1920 között további 27 millió fő. A fő célpont az EÁ volt. Majd Kanada, Argentína, Brazília, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika. 1846-1939 között 59 millió ember hagyta el Európát. (38 millió EÁ-ba, 7 millió Kanadába, stb.) A világháború alatt megtorpant a kivándorlás, a két világháború között EÁ akadályozta a bevándorlást. Az ott élők nemzeti aránya alapján kvótákat szabtak meg a bevándorlóknak. Ezzel akarták az ázsiai bevándorlást fékezni. A második világháború után már kisebb arányú volt a kivándorlás. A kommunista országok korlátozták a lakosok mozgását. Az 1960-as években megfordult az irány, Európa lett a célpont. 5

 

A gyarmatok függetlenedése miatt nagy számban tértek haza franciák, britek, hollandok, portugálok. A volt gyarmatokkal megmaradtak a kapcsolatok, elindultak Európa felé.

Európán belüli vándorlás Megnőtt a politikai okok miatt bekövetkező népvándorlás. Az első háború után:  Az un. békeszerződések miatt nemzeti kisebbségeket telepítettek ki. 1 millió német ment el Lengyelországból, 0,9 millió lengyel Oroszországból.  A szovjet rendszer elől 1 millióan menekültek.  Törökországból az örmények menekültek.  Törökországból 1,35 millió görög menekült, Görögországból 0,42 millió török menekült.  Görög-bolgár lakosságcsere.  Magyarok menekültek az elcsatolt területekről Magyarországra.  Spanyolországból 300 ezer ember menekült a polgárháború alatt. A második háború után:  1944-ben 7,8 millió külföldi dolgozott Németországban (külföldi munkás, kényszermunkás, hadifogoly).  A szovjetek elől több millió német menekült Németországba.  40 millió menekült volt a háború végén Európában.  Etnikai tisztogatás: 7,5 millió németet telepítettek Németországba.  3 millió lengyelt telepítettek át Lengyelországba szovjet területekről.  Magyarok kitelepítése. A kommunista rendszerekben tiltották, gátolták a kitelepülést.  1950-1990 között kb. 14,2 millió ember hagyta el a keleti blokk országait, többségük német volt. Berlinből szöktek át 1961-ig, a keleti országokból kitelepültek. Románia fejenként 8000 DM-t kapott.  1956/57-ben 194 ezer fő menekült Magyarországról.  1968/69-ben 160 ezer fő menekült Csehszlovákiából.  1980/81-ben 250 ezer fő menekült Lengyelországból.  Jugoszlávia felbomlása után 4 millió fő lett menekült. Gazdasági okok miatt bekövetkező vándorlás Európában nagy múltja van a (felsőfokú és szakmai) tanulás miatti vándorlásnak, munkavállalásnak. Idénymunkák miatt minden gazdasági ágban voltak vándorlások a jobb munkalehetőségek miatt. A 19-20. század fordulóján kevés akadályba ütközött a vándorló. A legtöbben Svájcban dolgoztak, valamint Németországban, Franciaországban. Az első világháború után megnehezedett a határok átlépése, majd a gazdasági válság fékezte a munkavállalást. Egyedül Franciaországba volt jelentős bevándorlás. A második világháború utáni gazdasági fellendülés nagyszámú vendégmunkást vonzott Ny-Európába. Kezdetben olaszok, majd spanyolok (ők többségükben vissza is költöztek), portugálok, görögök, jugoszlávok és törökök csatlakoztak hozzájuk. A csúcspont 1973-ban volt. D (2,5 millió), Fr (2,3 millió), Svájc (0,6 millió). Az olajválság után csökkent a számuk. Közben eltolódott a vendégmunkások összetétele: a muszlim országokból érkezők száma megnőtt, egyre többen érkeztek letelepedési szándékkal. Kezdetben fiatal férfiak érkeztek, az 1980-as évektől kezdve családostul érkeztek. Megindult a láncköltözés: a családtagok, rokonok, ismerősök bevándorlása. Beilleszkedésük ellentmondásos volt, emiatt 6

ellentétek alakultak ki. A beilleszkedést nehezítette, hogy mind nagyobb számban érkeztek Európán kívüli területekről (49%). Sok menekültet is befogadtak az európai országok, D: 1,4 millió fő kapott menedékjogot 1983-1992 között. A külföldi lakosság arányának alakulása 1960-2004 között, % Németország Ausztria Svájc Svédország

1960 1,2 1,4 9,5 2,6

1970 4,9 2,8 16,2 5,1

1982 7,6 4 14,7 5

1990 8,2 6,6 16,3 5,6

1995 8,8 8,5 18,9 5,2

2000 8,9 8,8 19,3 5,4

2004 8,9 9,5 20,2 5,1

Az adatok csak a legális bevándorlókat tartalmazzák. Egyes országokban hamar megkapják az állampolgárságot, de Svájcban nehezen. Még a harmadik generációs bevándorló sem. A külföldi lakosság arányának alakulása Németországban Külföldi lakosság száma, ezer fő Arányuk, % Európából, % Ázsiából (törökökkel együtt), %

1961 686 1,2 76,9 3,9

1971 3439 5,6 72,4 21,6

1980 4453 7,2 56,2 37,5

1989 4846 7,7 51,4 41,3

1994 6991 8,6 54,6 37,6

KKEU kommunista országaiból csak Jugoszlávia engedte meg a külföldi munkavállalást. Sőt, munkaerőhiány alakult ki. Ez különösen az NDK-ban volt nagyon erős, ezért államközi szerződésekkel, központi szervezésben fogadott vendégmunkásokat, de csak a többi kommunista országból (HU, Pl, Vietnam, Mozambik). A vándorlásnak különböző hatásai vannak mind a kibocsátó, mind a befogadó ország esetében, népességi, gazdasági, társadalmi szempontokból egyaránt. A 20. század utolsó évtizedeiben a befogadó európai országokban megnőttek a hátrányos következmények. Beilleszkedési nehézségek, elkülönülés, szembenállás – idegenellenesség. Működési zavarok lépnek föl: városrészek, intézmények leromlása. Sikeres beilleszkedés példái: kínaiak (Malajziából, Tajvanból, Szingapúrból), indiaiak. Kevésbé sikeres példák: pakisztániak, bangladesiek (GB-ban). Az utolsó két évtized változásai  A termékenységi arányszám a 2,1 alá süllyedt tartósan. Ezzel megbomlik a korosztályok közötti egyensúly. Kezdet az 1960-as évek közepétől volt. Ok: értékváltozások (individualisztikus beállítódás). Az egyén jogainak kiteljesítése és önmegvalósításának igénye. A házasság és a gyermekvállalás anyagi és időráfordítása akadályozza az egyén karrier-, szórakozási és fogyasztási céljait. Csökkent a házasságkötések száma, új együttélési formák alakultak ki, később született az első gyermek, ha született, nőtt a gyermeküket egyedül nevelő szülők száma. A fogamzásgátlás hatása (elvált egymástól a szexualitás és a gyermekvállalás), nőtt a foglalkoztatott nők aránya. A volt kommunista országokban a rendszerváltás után indult zuhanásnak a születések számának csökkenése. A nyugati életmódminták hatása.  A halandóság javulása folytatódott Ny-EU-ban, de KKEU-ban eltérő változatok figyelhetők meg. Az életmód és a megelőzés fontossága a döntő szempont. 7





Nőtt a bevándorlók száma. 1990-2000 között 16,1 millióról 20,4 millióra emelkedett a tartósan helyben tartózkodó külföldiek száma. A rendszerváltások miatt megnőtt a kelet-nyugati vándorlás. Ennek lökést adott az EU-hoz való csatlakozás, még ha kezdetben tilalmak gátolták a szabad munkaerővándorlást. A lakosság korszerkezete megváltozott, határozott elöregedés figyelhető meg. Különösen gyorsan nőtt a 80 évesek és az annál idősebbek aránya. (D: 1950: 1%, 1995: 3,8%.) Megjelenik a társadalmi juttatásokban (nyugdíj, egészségügyi ellátás). Mivel egészségesebbek, hozzájárulnak a jólét megteremtéséhez (munkavállalás, önkéntes munka, család segítése, stb.). Gondokat a nyugdíjrendszer fog okozni, a felosztó-kirovó rendszer. A mindenkori aktív korosztályok fedezik az idősebbek nyugdíjait.

8

A CSALÁD A család társadalmi intézmény. A biológiai (természeti) és társadalmi újratermelődés (reprodukció) helyszíne. Az élet természeti folyamatainak terepe: születés, felnövekvés, öregedés, halál. A családok létrejötte természeti alapokon nyugszik, mindenkinek vannak szülei. A természeti adottságokat a társadalmi tényezők alapvetően befolyásolják. Azonos természeti alapokon eltérő családformák jönnek létre. A család valamilyen formája minden társadalomban jelen van, de a családformák különbözőek. A családot mint intézményt az állandóság és az alkalmazkodóképesség együttesen jellemzi. Egy-egy történelmi korszakban jellemző családtípusok vannak. A 20. század európai családszerkezetben egységesülési folyamat figyelhető meg, a családszerkezeti jellemzők hasonlóvá váltak az európai társadalmakon belül, a hasonló népesedés és gazdasági jellemzők miatt. Mérséklődtek a vagyoni és a jövedelmi különbségek, az állami tevékenységek is hasonlóvá váltak, a hírközlő szervek pedig egyenlősítő hatást érnek el. Ny-Eu-ban az 1960-as évekig nőtt a család jelentősége, mert az állami szociálpolitika következtében a társadalom egyre több tagja vált képessé a házasságkötésre, családalapításra. A 19. században és előtte erős gazdasági korlátok voltak. A 20. század végére jelentős változások következtek be a családszerkezetben. A család jelentősége megmaradt, de a házasság vesztett jelentőségéből. Megváltoztak a családon belüli személyközi kapcsolatok is. Házasodási szokások a Hajnal-vonal két oldalán. John Hajnal magyar származású angol történeti demográfus 1965-ben megjelent könyvében fejti ki, hogy az európai házasodási szokásoknak két fő típusa alakult ki a későközépkortól kezdve. 1. A Szentpétervár-Trieszt vonaltól nyugatra egy „európai házasodási minta”. Jellemzője: az emberek viszonylag magas életkorban kötötték házasságukat, és magas volt azok aránya, akik egyáltalán nem házasodtak életük során. 2. A Szentpétervár-Trieszt vonaltól keletre egy „nem európai házasodási minta”. Jellemzője: viszonylag alacsony életkorban házasodtak, és kevesen maradtak nőtlenek-hajadonok. A modell a 20. század közepéig érvényes volt Európában, egyes régiókban azóta is tovább él. Emellett jelentős változások is bekövetkeztek Európában.  A házasságkötés átlagos életkora a 19/20. század fordulóján a férfiaknál 28 év, a nőknél 26 év körül volt. Ez a második világháború után jelentősen lecsökkent, a férfiaknál 2-3 évvel, a nőknél 3-4 évvel. Az 1970-es évek közepétől ismét magasabb kezdett lenni a házasodásban résztvevők életkora.  A házasságot soha nem kötők aránya hasonló folyamaton ment keresztül. A századfordulón a férfiak 8-28%-a között, a nők 10-24%-a között ingadozott. Az 1950-es évek közepétől elsősorban a nők esetében esett a cölibátusban élők aránya. Az 1970-es években a női cölibátus a férfiak szintje alá süllyedt.  Az 1970-es évektől kezdve a házasodási hajlandóság minden országban csökkenni kezdett (Holl.). A 19/20. század fordulóján a KKEu-i házasodási szokások is a nem európai típushoz álltak közelebb, annak mérsékeltebb változatát alkották. Magasabb volt a házasságkötések aránya, alacsonyabb korban kötötték a házasságokat, kisebb arányban maradtak életük során házasságon kívül (cölibátus). Ezt követően kissé nőtt az első házasságot kötők életkora, közeledett a nyugat-európai modellhez. A második világháború után a magas házasodási kedv 9

tovább növekedett, az özvegyek és az elváltak között is. Ez a folyamat az 1980-as években is tartott, ez a két terület közti különbség növekedését hozta. Ettől délebbre, azaz a Balkánon maradt a Hajnal-vonaltól keletre érvényes állapot folyamatosan, az 1990-es évekig. Okok  Az európai házasodási minta kialakulásának legfontosabb előfeltétele a kereszténység. A kereszténység nem a leszármazáson (mint a zsidó vallás), hanem a megtérésen alapul. Az üdvözülés szempontjából a leszármazás nem számított. A leszármazási csoportok felbomlásához vezetett ez az álláspont, átalakította a családszerkezetet. A gyermekek jelentős része felnőve elhagyta a családháztartást. Ez hozzájárult a házasságkötés korának kitolódásához, illetve a cölibátus arányának növekedéséhez. A házasodáshoz nem kötődött vallási kényszer/kultusz. A magasabb életkorban kötött házasság és a cölibátus születésszabályozó eszköz volt. Az élelmiszerekhez való hozzájutás korlátozottságát ezzel szabályozták. (Michael Mitterauer) – Cáfolat: ez a magatartás túl nagy tudatosságot kívánt volna, ezért kétséges a valószínműsége.  Ny-Eu-ban az osztatlan örökösödés létezett. Az elsőszülött fiú örökölte a gazdaságot, ezért a többi (fiú) felnőve elhagyta a szülői házat, és másutt munkát vállalva igyekezett vagyont gyűjteni, hogy házasodhasson. Ezek időben kitolták a házasságkötés idejét. EU keleti területein osztott öröklés volt, lehetett korábban házasodni. – Cáfolat: EU különböző területein eltérő örökösödési jog volt, ez viszont nem tükröződik a házasodási szokásokban. A reformált területeken egyenlő volt az örökösödés.  A 20. században a második világháború után nagyobb volt a házasodási kedv, mint bármikor korábban. Vele együtt járt azonban a megnövekedett születési arányszám is.  Egyéb befolyásoló jelenségek: o az első világháború miatt megbomlott a nemek egyensúlya, de ez nem minden országot érintett egyenlő mértékben. o a második világháború után ellátási nehézségek voltak, a nőknek tömegesen kellett munkába állniuk, mégis nőtt a házasodási kedv és a gyerekszám. Talán a kedvező hangulat volt a befolyásoló tényező.  A 20. század utolsó harmadában szintén egyszerre, párhuzamosan csökkent mind a házasodási hajlandóság, mind a születések száma. o átalakult a házasság intézménye o átalakult a házas együttélés belső rendje  megváltozott a nők szerepe (jogi egyenlőség, munkavállalás, tanulás)  terjedtek a nem házas együttélési formák  a fogamzásgátló módszerek csökkentették a termékenységet, hatottak a házasságok időzítésére (nem kellett kényszerből házasságot kötni)  elfogadottá vált a házasságon kívüli szülés A KKEU-ban lezajló (politikai) folyamatok a házasodás általánossá válását idézték elő.   

a házas kapcsolat egyébként is uralkodó volt a térségben, az elzártság miatt nem terjedhettek el az eltérő szokások, a rendszer az eltérő életutaknak kevés lehetőséget adott, 10

  

az életutak (monoton) biztonsága lehetővé tette a tervezhetőséget, a hiánygazdálkodás közepette a házas lét előnyökkel járt (lakás) a közéleti szerepvállalás lehetősége helyett a magánszféra, a család fölértékelődött.

A családszerkezet változása Hagyományos elképzelés szerint az ipari társadalmak kora előtt a családok nagy létszámúak voltak a magas gyermekszám és a többgenerációs együttélés miatt, valamint háztartássá egészültek ki a cselédek miatt. Az iparosodás nyomán azonban a családok és a háztartások létszáma csökkent, visszaesett a termékenység, a nagycsaládokat felváltotta a szülők és kiskorú gyermekeik együttélése, a sejtcsalád (nukleáris család). Az anyakönyvi kutatásokból kiderült, hogy a háztartások nagysága viszonylag állandó volt, 4,75 fő. Nem volt igazolható a magas átlagos gyermekszám, és a háztartásban együtt élő rokonok, szolgák nagy száma sem. A háztartások és a családok nagysága és szerkezete viszonylag keveset változott a 19. század végéig Európában. A 20. század folyamán jelentős változások történtek. Csökkent a háztartásokban együtt élők száma, egyszerűsödött a háztartások és a családok szerkezete. A századelőn 4,5 fő tartozott egy átlagos családhoz, a két világháború közötti időszakban csökkent a számuk 4 fő alá, 1990-re 2,6 fő/háztartásra. Az országok közötti különbségek ez idő alatt kiegyenlítődtek. Hasonlóak voltak az arányok KKEU-ban is. Kimutatható a nagyobb háztartások arányának csökkenése, és az egyszemélyes háztartások arányának gyors növekedése. Az egyszemélyes háztartások aránya 10% volt a század elején, a század második felében kimondottan gyorsan nőtt, a háztartások 30%-a tartozott ebbe a csoportba. A családok szerkezete egyszerűsödött, a családmag élt együtt egyre nagyobb arányban. Egyre kevesebb háztartásban figyelhető meg a 20. század folyamán, hogy több családmag, rokon, unoka éljen együtt. A nagycsaládos együttélés KKEU-ban sem volt uralkodó forma, de itt is kimutatható a családszerkezet egyszerűsödése, a rokonok jelenlétének ritkulása. A különbség az volt NYEU-hoz képest, hogy a változás lassabban történt. A legjellemzőbb a szülők, és a megházasodott gyerek élt együtt a háztartásban, illetve az özvegy szülő és gyermekének családja. A Balkánon sajátos hagyományai voltak a bonyolult szerkezetű családháztartásoknak. A kiterjesztett, vagy több családmagból álló háztartás gyakoriságát elősegítette a korai életkorban kötött házasság szokása (zadruga). A szülők közös háztartást alkottak házas gyermekeikkel. Időben azonban jelentősen megváltozott ezeknek az együttélési formáknak a tartalma. Ezek közé tartozik, hogy a második világháború utáni évtizedekben megnőtt a városban lakó összetett háztartások aránya, a lakáshiány miatt. Nem csak a családszerkezet egyszerűsödött a 20. században, hanem az elkülönülés is előrehaladt. A 19. század végén a formailag önálló háztartások is gyakran összefonódtak, pl. a bérbeadó által foglalkoztatott, szállásért is munkával fizető alkalmazott esetében. A háztartások szobákat adtak ki albérlőknek, ágybérlőknek. A lakások számának növekedésével nőtt a háztartások elkülönülése is. A családon belüli terek lakásfeltételei javultak. Okok A családnagyság mérséklődésének oka az volt, hogy az átlagos gyermekszám csökkent. Kezdetben a negyedik és nagyobb sorszámú gyermekek száma csökkent, majd a harmadiké. Ez a folyamat átterjedt EU többi részére is. Közben csökkent a gyermektelen családok aránya, a meddőség csökkenése, az orvosi beavatkozások sikeressége miatt. Nemi betegségek visszaszorulása, kezelhetősége miatt. Általános lett a kétgyerekes modell. 11

Közben a korábban családokkal élő cselédek, alkalmazottak rétege elvékonyodott, a megmaradók sem a családoknál laktak. KKEU-ban a kommunista korszakban ez a réteg (cselédek) rögtön eltűnt. Növekedett az egyszemélyes háztartások elterjedtsége.  a halálozási viszonyok javulása miatt emelkedett az idősek száma, akik megőrizték függetlenségüket,  emelkedett az egyedül élő fiatalok száma,  a válások miatt nőtt az egyszülős családok száma, ahol a gyermekek felnövekedése után a szülő egyedül maradt. A házastársak és a gyermekek közötti viszony változása Több évszázados folyamat során megváltozott a családban élők egymáshoz való viszonya is. A merev uralmi viszonyok föloldódtak, fokozatosan egyenlőség alakult ki a felek között. Egyre jobban érvényesültek a családtagok egyéni jogai, önállósága. Közben a családi élet érzelemmel telítettsége is nőtt. A gyermekek fölnevelése középpontba került. Ez a folyamat a középrétegekben kezdődött, és a 20. században teljesedett ki. A házastársak közötti viszony A házastársak közötti egyenlőbb viszony a nők társadalmi helyzetének megváltozásával függött össze. Munkavállalás, tanulás, önálló jövedelem. A női foglalkoztatás a háborús évek alatt 30% körüli értékről megnőtt, majd a háború után visszaesett. A gazdasági válság nehezítette munkába állásukat. A második világháború után ismét növekedésnek indult a nők foglalkoztatása, de csak az 1970-es években érte el a 45% fölötti arányt. A területi különbségeket tekintve az északi országokban magasabbak voltak az arányok, a déli országokban jóval alacsonyabbak. Elfogadott, hogy a nők huszas éveik elején 70-80%-ban dolgoznak, majd a házasságkötés után – országonként eltérő mértékben – otthon maradnak. Elterjedt volt sok országban a nők részmunkaidős foglalkoztatása. KKEU-ban a tervgazdaságok sajátosságai (munkaerőhiány, alacsony bérek) és politikai okok (egyenlőség eszme) miatt is hirtelen megnőtt a női foglalkoztatottak aránya. Változott a női foglalkoztatás jellege is. Kezdetben az alacsonyabb iskolai végzettségük miatt csak szakképzettséget alig igénylő munkakörökben tudtak dolgozni. Az 1950-es évektől kiugróan emelkedni kezdett a nők iskolázottsági szintje, a női diplomások száma is. A KKEU-i országokban egyes értelmiségi szakmákban a nők aránya elérte, majd meghaladta a férfiak arányát (tanár). Viszont általános lett, hogy ahol a nők foglalkoztatottsága magasabb arányú volt, ott a bérek átlagosan alacsonyabbak voltak. Az 1980-as években már a közgondolkodás is azt tartotta helyesnek, hogy a nők legyenek munkavállalók (férj és feleség egyaránt járuljon hozzá a család jövedelméhez), a családban pedig legyen egyenlően megosztva minden családhoz kötődő feladat. A tényleges gyakorlat más volt, de az irány a kiegyenlítődés volt. Ez a kívánt egyenlőség KKEU-ban vontatottabban alakult. Az időmérleg-kutatások szerint a háztartási munkák és a rendelkezésre álló szabadidő megoszlása a családtagok között egyenlőtlen, a férfiak javára. A gyermekek helyzete Az utóbbi több száz év családtörténetének egyik legszembetűnőbb jellemzője volt a gyermekek iránti figyelem folyamatos növekedése. Tartalmilag a szigorúbb és a megengedőbb viszony váltakozott, változott. A 20. század során a figyelem fokozódását a szociálpolitika és gyermekgondozó intézmények növekvő szerepe bizonyítja.

12

 

 



Anyasági támogatásokat már a század elején sok országban bevezették. Ezek köre – országonként jelentős eltérésekkel – folyamatosan bővült. A kommunista országokban az anyasági támogatások (szülési szabadság, gyermekgondozási segély) kiterjedt rendszere jött létre. (Mo kiemelkedett ezen a téren, különösen a táppénz mértékét elérő gyermekgondozási díj bevezetésével) Családi bérpótlék (először Mo-on vezették be 1912-ben), családi pótlék szűk rétek számára nyújtott kis mértékű támogatást, de fokozatosan terjedt. A gyermekgondozó intézmények (bölcsőde, óvoda) rég megjelentek Európában, egyházi és jótékonysági szervezetek kezelésében. A szegény sorsú és egyszülős családoknak szánták ezeket az intézményeket. Az 1960-as évektől egyre többet létesítettek közpénzből, de már nem szegénypolitikai céllal, hanem a nők munkavállalását segítendő. KKEU-ban ideológiai szempontok is közrejátszottak. Megváltozott a gyermekekhez való viszony tartalma is. A fő irány a gyermekek egyéniségének, autonómiájának tisztelete volt a század során. o Gyermekközpontú családok létrejötte. A gyermek érdekei képviselnek elsőbbséget. o A gyermekek egyenlő jogainak érvényesülése. A válás esetén a gyermek jogainak előtérbe kerülése a szülői jogokkal szemben. A házasságon kívül született gyermekek azonos jogainak kimondása. o A gyermekek autonómiájának, személyes integritásának érvényesülése. (A testi fenyítések tilalma.)

A családban lezajlott változások okai: Ideális modern család: a családtagok egyéniségének és méltóságának elismerése, az egymás iránti szeretet és az egymással való törődés. 1. demográfiai tényezők hatása a családok összetételére: a. a nem közvetlen családtagok eltűnése, b. a halálozási arány csökkenése, c. a gyermekszülések időpontjainak összpontosulása a házasságot követő időszakra. következmény: a családok jellemzőinek állandósulása: i. befelé fordulás, ii. intimitás, iii. családtagok közti kapcsolatok egyenlősége. 2. A munkavégzés jellegének és helyének átalakulása. a. Hagyományos (ipari társadalom előtti család): önellátó, mezőgazdálkodást folytató termelési egység is. b. Az iparosodás hatására a bérmunka előretört, a munkavégzés helye elkülönült a lakóhelytől. A család a termelés helyett a fogyasztás színtere lett. Fokozatosan az oktatás, az egészségügyi ellátás is kikerült a családok hatóköréből. c. A család patriarchális jellege mérséklődött, elveszett. Az apa már nem a családi munkaszervezés legfőbb irányítója. d. A munkavállaló családtagok függetlenedtek a családi munkaszervezettől. e. A nők munkavállalásának hatása a nők családon belüli helyzetére. Már nem a házasság az anyagi biztonság egyetlen forrása a nők számára. 13

Fölerősödő új feladatok családban: a magánszféra megerősödésének kezelése (a gyermekek szocializációja, a felnőtt tagok érzelmi egyensúlyának megteremtése, az egyensúly fenntartása. 3. A családtagok közti érzelmi viszonyok változása (szentimentalizálódás): a. a vagyoni, ideológiai (vallási), politikai szempontok háttérbe szorulása a házasságkötésben, b. érzelmi kötődés erősödése, c. a személyes szabadság, önállóság elismerésének keresése, elismertetése. d. A családi viszonyok átalakulását az individualizmus indította el. A családban is leképeződött a piaci viszony, a piaci verseny szabadsága. Az új piaci magatartás az egoizmus volt, a tanult önzés. Ez gyűrűzött be a családtagok közti érzelmi viszonyokba és szexuális magatartásba. f.

A válások A válási jogban nagy eltérések voltak EU-ban, egészen a 20. század utolsó harmadáig. Finnországban 1917-től elválhattak a házastársak egymástól. Addig csak akkor, ha bizonyított volt az egyik fél vétkessége. Olaszországban 1971-ig nem volt mód a törvényes válásra, Írországban az 1990-es évektől. A válási arányszámokban is nagy különbségek voltak. Az országok közti különbségek időben változtak. A válások növekedése különösen az 1960-as évek közepétől nőtt meg. KKEU-ban Magyroszág tűnt ki a válások magas számával. A magas válási arányszámok a népesség házassághoz való ellentmondásos viszonyát jelzik. Maradtak a házasodási szokások, de közben nőtt a válások száma. A családformák változása Terjedni kezdett a házasságon kívüli együttélések aránya. Az 1960-as évektől kezdve a skandináv országokban megközelítette a fiatal nők körében a 30%-ot. Ezt az arányt a többi európai ország csak az 1990-es években közelítette meg. A házasságon kívüli együttélés a fiatal korosztályban terjedt. Ez az életforma a diákokhoz volt köthető: hosszabb iskoláztatás, női egyenjogúság térhódítása, fogamzásgátló módszerek terjedése, hagyományos értékek elvetése. Az együttélések rendszerint átmenetiek és rövidek maradtak, a házasságot előzték meg (próba-házasság jelleg). Hosszú távú élettársi kapcsolatok a skandináv országokra voltak jellemzőek. KKEU-ban jellemzően az alacsony iskolai végzettségű, elvált, gyermekes nők, illetve özvegyek éltek élettársi kapcsolatban, tehát nem a fiatalok. A 30 év feletti korosztályokban emelkedett, a 60 év felettieknél tetőzött az élettársi együttműködések aránya. Közülük 65% volt özvegy. Ennek egyik oka a lakásínség volt, a fiatal egyedülállók ritkán rendelkeztek saját lakással. A házasságon kívüli születések száma Európában bizonyos időszakokban magas arányú volt. A 20. század elején 10% alatti szinten állt. Változást az 1960-as évek hoztak. Elsősorban a skandináv országokban nőtt a házasságon kívüli születések száma, más országokban lassabban és később. A házasságon kívüli együttélések és szülések növekvő elterjedtsége a házassághoz való megváltozott viszonyt mutatja (Svédország, Dánia). Magas életszínvonal és iskolázottsági szint, a születésszabályozás és a születéskorlátozás módozatainak ismertsége és könnyű elérhetősége, megvalósíthatósága eredményeként a házassággal kapcsolatos értékek átalakultak. Elválasztották egymástól a házasságot és a párkapcsolatban való együttélést, illetve a gyerekszülést. 14

KKEU-ban a házasságon kívüli szülések aránya 6-13% között ingadozott. Lengyelországban a legalacsonyabb értékekkel, Csehszlovákiában a legmagasabb értékekkel. A városok arányai jelentősen eltértek a falvak arányaitól. A második világháború után jelentősen csökkent a házasságon kívüli születések aránya. Ez a jelenség a hátrányos helyzetű nők esetében volt gyakoribb. Okok Összetett folyamat.  Foglalkozási szerkezet változása.  Urbanizáció. Alacsonyabb szintű közösségi ellenőrzés, normák elmosódása, anómia.  A nők helyzetének változása.  Értékváltozás: individualizáció (az egyén önmegvalósítása), szekularizáció (vallásossághoz kapcsolódó értékek gyengülése).  A jóléti állam hatása. Feladatok átvállalása (oktatás, nevelés, egészségügy). Változások az ezredfordulón NyEU-ban a változások folyamatosak, KKEU-ban hirtelen változások. A családformálódás jellemzői  csökkent a házasodási kedv  tovább terjedt a házasságon kívüli kapcsolatok divatja  de a házassági forma maradt az uralkodó, házasságot kötnek a gyermekes együttélők  Franciaországban a házassággal egyenrangú formává kezd válni az együttélés  Svédország, Dánia, Norvégia: egyenrangú a két együttélési forma  KKEU: o átterjedtek a nyugati folyamatok keletre is o gazdasági nehézségek miatt o a felsőoktatás kiszélesedése miatt o a régió nyitottabbá válása miatt o a nyugati életformák és értékek átvétele miatt Az életutak változékonysága  Az új együttélési formák nem jelentik a házasság megfelelőjét, mert bomlékonyak.  A gyermeknevelés nehézségei: o nő az egyedülálló szülők aránya (gyermekszegénység egyik fő okozója) o a gyermekek érzelmi fejlődése szempontjából hátrányos o két külön háztartás fenntartása nagyobb költséggel jár, mint a korábbi közösé. Vita a házasságról: 1. A házasság és az élettársi kapcsolat bármilyen társadalmi vagy jogi megkülönböztetése elfogadhatatlan, beavatkozás a magánéletbe. 2. A jogi megkülönböztetés megszüntetése aláássa a házasság intézményét, ami a gyermekek számára járna hátrányos következményekkel. 3. A jogi egyenlősítés az együtt élő párok akarata ellen való, mert ők a lazább együttélési formát választották, el akarták kerülni a szorosabb kapcsolatot.

15

A modern családi ciklus főbb szakaszai:  házasság, új otthon alapítása  gyermekek nevelése iskolás kor előtt  iskoláskorú gyermekek nevelése  a gyermekek elhagyják a szülői házat  üres fészek időszaka  az egyik házastárs halála, az özvegy időskorú A 20. században az európai népesség többsége ezeken az életút szakaszokon ment át. ez kiszámítható életúttá vált a korábbi századokhoz képest, a családok közti hasonlóság megerősödött. Ennek számos előfeltétele volt: gazdasági, társadalmi, népesedési, stb. Egyre kevesebb volt a korai halál, a megözvegyülés, újraházasodás. a családtervezés kettőre csökkentette a gyermekek számát, a gyermekhalálozás is visszaszorult. a testvérek közti korkülönbség csökkent. A családi életszakaszok elsőrangú feladata a gyermeknevelés volt. A foglalkoztatottság magas szintje és a családok jövedelme lehetővé tette, hogy saját otthont teremtsenek, sőt, ezt a magukra maradt szülők is még fenn tudták tartani. Az ezredforduló után ez az állandósulni látszó életállapot erősen módosult.  megnövekedett tanulmányi idő  fiatalkori munkanélküliség emelkedése  nehézzé válik a szülői ház elhagyása  a megjelenő-elterjedő együttélési formák bomlékonyságuk miatt gátolták a családi ciklus megvalósulását  növekvő arányú gyermek nélküli házasságok  a gyermekszülés kitolódása magasabb életkorra  házasságon kívüli születések gyakoriságának növekedése Mindez visszatérést jelent a 19-20. századot megelőző családformákhoz. A változékony családösszetétel okai:  válások gyakorisága,  újraházasodás, partnerváltás, házasságon kívüli szexuális kapcsolatok,  a szülők (apák) gyakori távolléte foglalkozásuk miatt,  egyszülős családok,  elváltak és gyermeküket egyedül nevelők visszafordulása a rokonokhoz, segítség reményében,  különféle családmagok részeinek együttélése Megváltozott férfi- és női szerepek.

16

EURÓPA GAZDASÁGFÖLDRAJZA A 20. SZÁZADBAN Főbb gazdaságtörténeti szakaszok: 1. A 20. század eleje folytatása a monopolkapitalista szakasznak, viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági növekedéssel, de a mélyben növekvő feszültségekkel, amely a világ, és azon belül Európa gazdasági (és politikai) újrafelosztásához vezettek. 2. Az 1918-1945 közötti szakasz tele nagy megrázkódtatásokkal. a. a háború utáni helyreállítás – zavarok a világkereskedelemben, a befektetések nemzetközi rendszerében, a pénzügyi rendszerben. Általános lett az állam beavatkozása a gazdasági életbe. Megnőtt az EÁ és Japán gazdasági súlya. Nagy-Britannia elvesztette a „világ bankára” címet. A nemzeti forradalmak következménye lett a sok ország és a vámhatárok megnőtt hossza. 1924-re állt vissza a gazdaság kibocsátási szintje a háború előttire. b. néhány éves zavartalan fejlődés 1924-1929 között. c. gazdasági világválság (1929-1933) – A New York-i tőzsde összeomlása miatt az amerikai bankok sorra felmondták kihelyezett hiteleiket Európában is. A visszafizetés kényszere miatt összeomlott a fejlett országok pénzügyi rendszere. A válságból való kilábalás országonként eltérő ütemben és eltérő módszerekkel zajlott. A vámvédő politika leszűkítette a világkereskedelmet. Az államok közmunkák szervezésével és állami megrendelésekkel avatkoztak be a gazdasági folyamatokba (Keynes: keresletösztönző gazdaságpolitika). d. hadigazdálkodás – súlyos veszteségek, károk a hadszíntérré vált Európában. Közben az EÁ gazdasági növekedése rendkívül nagy volt. 3. 1945-től a fejlett világ országaiban: a. újjáépítés – a gyors újjáépítés oka a modern eszközök bevitele a beruházásokba, EÁ korlátlan hitelnyújtása, a Marshall-segély rendszere. A fogadó országok alkalmasak voltak az új technológiák használatára (képességek). b. rohamos gazdasági növekedés 1950-1973 között – ez az un. „aranykor”. Az egy főre jutó GDP átlagos évi növekedése Ny-Eu-ban 4% körül volt. A gazdaság szerkezeti változása, a munkaerő átcsoportosulása. A jóléti állam kiépítése. A nemzetközi gazdasági együttműködések (intézmények – EGK: Európai Gazdasági Közösség) kiszámítható gazdasági környezetet eredményeztek. c. a növekedés lassulása 1973 után – újból megjelent a munkanélküliség, de a növekedés nem állt le, csak lassult. 4. 1945-től Kelet-Európában: a. újjáépítés – Lengyelország szenvedte el a legnagyobb károkat. Az újjáépítés mindenütt a piacgazdasági elemek fokozatos visszaszorulása közepette ment végbe. b. kényszerű gazdaságpolitikai korszakváltás kétséges eredményekkel – központosított tervgazdálkodás, változó ütemű növekedéssel (nehézipari beruházások), süllyedéssel (mezőgazdaság, szolgáltatások, fogyasztás). Elzárkózás a világpiactól. c. lappangó, majd egyre nyilvánvalóbb válság – az 1950-es évek második felétől a rugalmasabb központosított irányítás gazdasági fejlődést eredményez. Mérsékeltebb beruházási ütem, növekvő fogyasztási 17

lehetőségek. A politikai és a gazdasági reformok elmaradása miatt elhatalmasodik a válság. d. rendszerváltás A növekedést hosszú távon meghatározó tényezők:  Technológiai fejlődés: a gazdasági növekedés legalapvetőbb tényezője, a termelékenység biztosítója. Fő terepei: közlekedés, kommunikáció. Új: a technológiai haladás intézményesült. Tapasztalati út helyett tudományos módszerességgel folytatták a fejlesztést intézetekben. K+F. GB, USA, D.  Tőkefelhalmozás: Az új találmányok és eljárások egyre nagyobb hatékonyságú termelés lehetőségét kínálták, de emellett egyre költségesebb gépeket és berendezéseket állítottak elő. Az állótőke-állomány nőtt.  A munkaerő képzettsége: szükségessé vált a magasabb képzettség. 1961: Theodor Schultz vezette be a „humán tőke” fogalmát, amely a lakosság képzettségét jelöli. A tudás termelési tényezővé vált. Nőtt az iskolai oktatás időbeli hossza, tartalmilag egyre többféle képzés jött létre. A műszaki tudás mellé fölzárkózott a szervezeti tudás (a tevékenységek megszervezése), az értékek, normák terjesztése.  A gazdaságok közötti kapcsolatok: segíti a találmányok, eljárások terjedését, ezzel a hatékonyság növelését, ellensúlyozza a természeti erőforrások hiányát. Az áruk, a tőke, a tudás, a gondolatok áramlása.  A termelés nagysága: egy termék nagy mennyiségben fajlagosan olcsóbban állítható elő. A kisebb nemzetgazdaságok is képesek kihasználni a nagyobb mennyiségű termelésből származó előnyöket a kereskedelem révén. Mérési lehetőség: az átlagos üzemméret, ami hasonló volt USA-ban és NL-ban.  Szerkezeti változások: az ágazatok közötti eltolódás oka a termelékenység változása. Ez mozgatja a munkaerőt is.  Természeti erőforrások: rendkívül egyenlőtlen megoszlás. A technológiai haladás csökkentette jelentőségét.  Társadalmi intézmények: tulajdonjogok rendszere, társadalomszerkezet, a társadalom összetétele, a lakosság vallási és ideológiai beállítottsága (munkaerkölcs, adómorál), az állami szervezetek fejlettsége, az oktatási rendszer jellemzői, a családszerkezet, a gazdasági érdekszervezetek. Folyamatosságot, stabilitást biztosítanak. Az iskolai tudás mellett szükség van a magatartási szabályokra, amelyek az együttműködés alapjai. NÖVEKEDÉS ÉS GAZDASÁGPOLITIKA NYUGAT-EURÓPÁBAN AZ 1950-60-AS ÉVEKBEN A növekedés üteme addig sosem tapasztalt csúcsokat ért el. A háború után 1971-ig az átlag 5,6%-os éves növekedés volt. Összetevői:  a szovjet tömb országainak erőltetett fejlesztése  a távol-keleti országok fejlődése (Japán, Dél-Korea, Indonézia, Szingapúr, Hongkong, Thaiföld)  Ny-Eu országai. A háború után NB és Belg vezetett, aztán D, Au, Fro, Olo vette át a vezető szerepet. Az 1960-as évektől kezdve hasonlóan fejlődtek A növekedés célja az EÁ utolérése volt. Magas beruházási arányok lettek általánosak a korábbi 9-10%-os után az 1950-60-as években 15,6%, 1960-70 között már 17,8%. 18

Közben növekedtek a bérek. A tömegtermelés korszerűsítése egyre nagyobb tőkemennyiséget követelt A jelentősebb felfedezések, újítások folyamatosan jelentek meg, követték egymást. A fejlesztés helyszíne a kutatóműhely, a laboratórium lett. Kutatási-fejlesztési programok indultak mind az állami, mind a magánszférában. Vezető szerep az EÁ-é (pénz, szellemi tőke, munkafeltételek). Az állami támogatás kiemelkedő szerepe alapozta meg, főleg az ipari kutatás területén a vezető szerepet. Ny-Néo követte az 1960-as évektől kezdve. Kelet-Közép-Európa: A szovjet blokk országai el voltak zárva a nyugati kutatási eredmények elől. A kutatások fő célja a nehézipar és a nagyüzemesítés volt. A következmény a lemaradás lett. A technikai találmányok a hadiiparból átkerültek a mindennapi életbe  elektronika: o a tv fogyasztási eszközzé vált az 1950-60-as évektől. o a tranzisztor felváltotta az elektroncsöveket, ami kisebbé és olcsóbbá tette a rádiótechnikát o a számítógépek gyors terjedése az adatátvitelt, adatfeldolgozást gyorsította (lyukkártya, mágnesszalag) o integrált áramkör váltotta a tranzisztort o mikroprocesszoros zsebszámológép o a mikroprocesszor vezérlőegység lett (1970: egyetlen chip 150 ezer korábbi tranzisztor feladatát látta el)  közlekedés o műanyagipar, olajipar, feldolgozóipar fejlődése alapozta meg o kezdetben az olcsó kisautók divatja terjedt o luxus-autók divatja a gazdagok körében o családi eszköz lett o automatizált tömeggyártás: nagy tőkeigény, nagyüzemi méretek. a nagyok felvásárolták a családi vállalkozásokat (GM-Opel)  hajózás o hatalmas teherhajók gyártása kezdődött. új kikötői technika, vontatóhajók, rakodás új módszerei o átalakult a folyami hajózás. csatornákkal kötötték össze a nagy folyókat: Rajna-Majna-Duna, Don-Volga-Balti-tenger o a folyami szállítás a tengeri szállítás folytatása lett: átrakodás technikája o a hajózás szerepe a turizmusban megnőtt. luxusjachtok, körutak óriás hajókkal  vasút o gőz-olaj-villamos technika o nagy sebességű vonatok o a teherszállítás fejlődése  légi közlekedés o légcsavar technika – sugárhajtású hajtómű: sebességnövekedés, nagy tömeg szállítása o nagy létszámú utas szállítására alkalmas óriásgépek – és repterek (4-5 millió fő) o teherszállítás o kis luxusgépek 19







o helikopterek energiatermelés o a kőolaj lett a legolcsóbb energia o a piacot a nagy amerikai olajtársaságok uralták o a kitermelés egyszerű, szállítása csővezetéken vagy hajón biztonságos o sokoldalú nyersanyag, sokféle műanyag gyártható belőle o olajmezők az Északi-tenger alatt o földgázkitermelés o atomenergia: 1951-ben üzembe helyezték az első villamos áramot termelő atomreaktort az EÁ-ban vegyipar-gyógyszeripar o fogyasztási javak előállításához szükséges anyagok (műszálak, műbőrök, védőbevonatok, műanyagok) – a korábbi anyagok helyettesítése o gyógyszerek révén nőtt az életkor o a betegségek döntő része gyógyíthatóvá vált az orvostudomány fejlődésével világűrkutatás o küzdelem a gravitációval: léghajó – repülő – helikopter – űrhajó o mindegyik felfedezés összekapcsolódott a hadiipari szükségletekkel o az 1950-es években megjelentek az első hordozórakétára szerelt űrszondák o a szondákat képközvetítő rendszerekkel látták el, a fényképeket tévén közvetítették a földre o az 1960-as évektől megjelentek a távközlési holdak. A figyelő szondák feladata az volt, hogy érzékelje a levegőben történő ellenséges katonai mozgásokat – katonai jelenlét az űrben o 1961: Gagarin útja o 1965: Leonov elhagyta kabinját: súlytalanság állapotában légellenállás nélkül 28 ekm/óra sebességgel száguldott o 1969: holdra szállás (Neil Armstrong, Edwin Aldrin) VÁLTOZÁSOK A NYUGAT-EURÓPAI GAZDASÁGPOLITIKÁBAN AZ 1970-80-AS ÉVEKBEN

A leglátványosabb változás az eltelt évtizedekben a munkatermelékenység növekedésében volt. Folyamatos volt a gazdasági növekedés. Válságok nem voltak, legfeljebb termelésvisszaesés. Konjunktúraciklusokról beszéltek, a kormányzati beavatkozást pedig finomhangolásnak nevezték. A visszaesések kezelésére alkalmas volt az állami beavatkozás politikája. Az 1970-es évektől új jelenségek tűntek föl: - az amerikai gazdaság túlsúlya nehezedett Európára o de: nagy költségvetési kiadások a vietnami háború miatt, eladósodás - megugrott infláció, szakszervezeti bérmozgalmak - Franciaországban alakultak ki a legélesebb küzdelmek. o Az életmódváltás miatt a szakszervezeti harc összekapcsolódott az egyetemisták mozgalmával. A baloldaliság téveszméje is belezavart a gondolataikba. o az egyetemek eltömegesedése adta az alapot a radikalizmushoz. Tömegesen vették fel a hallgatókat, de csak minden 4. kapott diplomát, munkahelyet viszont ők sem kaptak biztosan. 20

az egyetemeket a külvárosokba telepítették, elzárva a városoktól 21 éves kortól lettek választópolgárok a vietnami háború hatalmas ellenállást váltott ki 1968 márciusától tüntetések májustól kiterjed a sztrájk a munkásságra is. 10 milliós tömeg. Barrikád-harc, összetűzések a rendőrséggel. o Eredmény: a minimálbér 25%-os emelése, egyetemi reformok (autonómia növelése, diákok bevonása a tananyag és a vizsgarendszer korszerűsítésébe) EÁ: az egyetemista mozgalom összekapcsolódott a fekete lakosság jogainak elismerésével o küzdelem a fogyasztói társadalom szabványosítása ellen o o o o o

-

A valutáris világrend megbomlása - 1944: Bretton Woods-i szerződés: o független államok közötti pénzügyi rendszert szabályoz (44 állam) o a dollár – aranystandard intézményének felállítása, o szilárd átváltási arányok o nagy nemzetközi pénzügyi intézmények létrehozása (IMF, Világbank) - 1971: összeomlott a rendszer o az EÁ felfüggesztette a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát o az importra 10%-os rendkívüli adót vetett ki o 3 hónapos bér- és árstoppot rendelt el Okok: lelassult az 1960-as évekre az amerikai gazdaság növekedése, többen lekörözték túlértékelődött a dollár, mindenki Amerikában akart eladni az amerikai export lecsökkent kereskedelmi passzívum halmozódott föl a vietnami háborút kormánykölcsönökkel fedezték, az állam eladósodott megnőtt az infláció Újra kellett gondolni a nemzetközi pénzügyi rendszer működését - a nemzetközi valutarendszer lebegtetett valuták halmazává vált - megegyeztek, hogy a valuták mozgását egy szűk sávban tartják (2,25% föl és le) - 1973-ra az Európai Közösség országainak valutáit egy tömbben lebegtették a többi valutával szemben Az olajár-robbanás Módosult a világkereskedelem: - a fejlett országok esetében óriási kereslet a nyersolaj iránt (energiaigény növekedése) – olcsó szállítás, könnyű tárolás, sokoldalú felhasználás - importálták az olajat, miközben a saját kutakat stratégiai tartalékként kezelték - az olajkitermelő országok az eszközöket a legfejlettebbektől vásárolták, a cserearány számukra egyre romlott a lassú, de általános infláció miatt - olajár-emelkedés 1971-tól folyamatosan - 1973: a 4. arab-izraeli háború, amelyben a leggazdagabb országok Izrael mellé álltak. Az arab országok 17%-kal fölemelték az olaj árát. Az ellenségeskedések miatt 1974-re 4x-re emelkedett az olaj ára. - a nagy áremelkedés miatt átrendeződött a világkereskedelem addigi rendszere, megszűnt az olcsó nyersanyag-drága késztermék viszony - megugrott az olajexportáló országok bevétele, nőtt a többlet 21

- a hatalmas dollármennyiség lehetőséget adott társadalmi programok elindítására - az olajkitermelőkből hitelező országok lettek Következmények: - megnőttek a költségek, több üzemet be kellett zárni, nőtt a munkanélküliség - a megnőtt energia-árakat igyekeztek ráterhelni a fogyasztókra, de nem nőttek a fizetések, tehát a vásárlóerő sem. - megkezdődött a termelés racionalizálása, a hatékonyság növelése, szervezeti változások - az olajválság miatt az államok hatalmas hiányokkal zárták az éveket, felgyorsult az állami eladósodás Példák a fejlett országok gazdaságpolitikai gyakorlatából - Exportoffenzíva. A jövedelmek csökkenése a vásárlóerő visszaesését hozta. A kormányok növelték az exportot, mert a világpiacon kevesebb jele volt a válságnak, mint az egyes belső piacokon. Az NSZK fordult legnagyobb mértékben a külpiacok felé. Üzemek telepítése az olajtermelő országokban. A távol-keleti országok egyértelműen exportra termeltek. - Takarékosság. - A vállalatok szigorúan költségtakarékos módon szervezték át termelésüket. Jelentős kiadásoktól szabadultak meg. Csökkentették az irányítási szintek számát, a beszállítók számát, elküldték vagy részmunkaidőbe küldték dolgozóik egy részét. Olcsóbb termékek gyártására álltak rá, hogy az alacsonyabb jövedelműek is tudjanak vásárolni. Pl.: autógyártás. Robotok alkalmazása. - Az állam is korlátozta kiadásait. Megjelent az olcsó állam fogalma: a gazdaságot jobban magára hagyó állam lépett a keresletorientált állam helyébe. A verseny jobban érvényesülhetett, mert csökkent az állami újraelosztás. Kivonult a társadalombiztosítás egy részéből, az önállóságra helyezve a hangsúlyt. Csökkent a beruházások aránya. - A háztartások igazi vesztesek voltak. Csökkent a munkanélküli segély összege, időtartama, csökkent az életszínvonal. A magángazdaság a bizonytalanságot jelentette, ezért megindult egy áramlás az állami intézményekbe. A családok rugalmas pénzmegtakarítási formákat kerestek, nem fektettek ingatlanba. Felértékelődött a piacképes szellemi tudás. Nőtt a felnőttképzésben résztvevők száma. - Az energiafelhasználás átalakítása. - hozzányúltak a saját olajkészlethez: az északi-tengeri olajkutak kitermelése megkezdődött. Olajipari központok jelentek meg Skóciában (Aberdeen), ahol addig 30%-os volt a munkanélküliség. Norvégia megerősödése is erre az időre tehető. - keresték az olcsóbb helyettesítő energiaforrásokat. A zöld mozgalmak erősen behatárolták ezt a lehetőséget. Az atomenergia széles körű elutasítása a példa erre. Nőtt a földgázfelhasználás, a szél- és napenergia hasznosítása. - A „tiszta termelés” lehetőségei - törekvés a gazdaság növekedésének és a környezet védelmének összehangolására. Kerékpár, vasút népszerűsítése a városok levegőjének tisztábbá tétele érdekében. - szennyezésmentesítés: a gépkocsik fogyasztásának csökkentése, olcsó elektromos autó gyártása, fémek újrahasznosítása 22

- hulladékkezelés - levegőszennyezés visszaszorítása Az 1950/60-as évekre jellemző gazdasági növekedés, amely a szinte korlátlan nyersanyagforrások létére alapozódott, a múlté. Az agrárpolitika az Európai Unióban 1951: Párizsi Szerződés: Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió). 1957: Római Szerződés: Európai Gazdasági Közösség (EGK) 1992: Maastrichti Szerződés: Európai Unió (EU)

Az Európai Unió amellett, hogy a Föld egyik jelentős gazdasági integrációja, egyúttal egyik legnagyobb agrártermelője és exportőre is. Az agrárpolitika célja az volt, hogy megakadályozza a II. világháború után az élelmiszerhiányt. Az agárpolitika minden állam gazdaságpolitikájában különleges helyet foglal el, és külön támogatást igényel. Ennek több oka van: egyrészt erősen kiszolgáltatott a természeti viszonyoknak, változásoknak, így nem feltétlenül jövedelmező minden évben egy gazdának. Másrészt nem termel annyi jövedelmet, mint az ipar vagy a szolgáltatások, ugyanakkor létfontosságú lehet, hogy egy térség legalább részlegesen önellátó legyen élelmiszerből. A mezőgazdaság így stratégiai ágazat, de a vidékiek foglalkoztatása, egy-egy táj jellegének megőrzése más szempontból is fontos. A közös agrárpolitika következménye, hogy az árak magasabbak lettek, az exporttámogatások rendszere bővült, a belső kereskedelem ugrásszerűen nőtt, de közben a közösség önellátása is egyre teljesebb lett. Új, eddig nem tapasztalt problémák is jelentkeztek. Ezek közül a legjelentősebb volt a túltermelés megjelenése, a költségvetés növekedése, a fogyasztói árak növekedése és hogy az egyes tagországokat a támogatások egyenlőtlenül érintették. A növekvő termeléssel a környezetvédelmi és állatvédelmi problémák is fokozottan jelentkeztek, ami az ökológiai irányultság erősödéséhez vezetett. Az európai agrárpolitikát emellett a nemzetközi kereskedelmi megállapodások kényszere is befolyásolta, amelynek következtében a korábbi egyoldalú kereskedelmi preferenciákat fokozatosan le kellett építeni. Mindezek miatt a közösségi agrárpolitika folyamatosan változott, átalakult az elmúlt évtizedekben. Az Európai Unió agrártermelésének rendszerét már a kezdetektől fogva a Közös Agrárpolitika (KAP, angol rövidítéssel CAP) határozza meg. A KAP hatálya, kedvezményezettjei A KAP-szabályozás érvényes valamennyi az EU-tagországokban előállított, illetve oda behozott feldolgozatlan, vagy csak elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termékre. A feldolgozott termékekre (élelmiszerekre) mezőgazdasági alapanyag-hányaduk erejéig vonatkozik a szabályozás. A KAP keretében nyújtott támogatások döntő részét a mezőgazdasági termelők kapják. Mezőgazdasági termelőnek minősül az a gazdaság, amely mezőgazdasági (kertészeti) termék előállításával foglalkozik és önálló könyvelést végez, függetlenül attól, hogy egyéni termelőről, társas vállalkozásról, vagy jogi személyiségű társaságról van szó. A vidékfejlesztési intézkedések kedvezményezettjei a hátrányos helyzetű mezőgazdasági

23

termelők, élelmiszer-feldolgozók, illetve vidéki közösségek. A KAP hatálya nem terjed ki viszont olyan területekre mint a földtulajdon vagy az adózás. A reformoknak köszönhetően mára alapvetően két pillérből áll a KAP:  a piaci intézkedésekből, valamint  a vidékfejlesztési politikából. A KAP kialakulása és alapvető célkitűzései Az eltérő, bonyolult tagállami szabályok és támogatási rendszerek miatt az Európai Gazdasági Közösségben (EGK) nem hozott létre egyből egységes mezőgazdasági politikát, ugyanakkor már a Római Szerződés 39. cikke kikötötte, hogy létre kell hozni a Közös Agrárpolitikát. Az EGK alapszerződésében ehhez az alábbi öt alapelvet kötötték ki:  a mezőgazdaság termelékenységének növelése (a műszaki fejlődés előmozdításával, valamint a mezőgazdasági termékek ésszerű fejlesztésének és a termelési tényezők legjobb hasznosításának biztosítása révén)  a mezőgazdasági termelésből élők számára megfelelő életszínvonal biztosítása (jövedelmük növelésével);  a mezőgazdasági termékek piacainak stabilizálása;  az élelmiszer-ellátás biztonságának garantálása;  annak biztosítása, hogy a fogyasztók reális áron jussanak az élelmiszerekhez. A fenti okok miatt a mezőgazdaságban eltérő piaci feltételeket dolgoztak ki, mint a többi termék esetében. Ezekről 1958-ban, az olaszországi Stresában állapodtak meg. Az egységes piac elve: az egységes piacon a tagországokban előállított termékek korlátozásoktól mentesen jelenhetnek meg. Az egyenlő piaci esély érdekében a termelést és a piacot szabályozó, a keresletet-kínálatot befolyásoló eszközöket, a támogatásokat, a termékek minőségi, állat-egészségügyi és egyéb előírásait egységesíteni kell. A közösségi előny (preferencia) elve: biztosítani kell, hogy az egységes piacon a Közösségen belül termelt termékek előnyt élvezzenek a harmadik országokból behozottakkal, ennek segítségével pedig a világpiaci áringadozásokkal szemben. Ennek érdekében a hazai termékeket támogatják, emellett erős importvédelmet alkalmaznak. A pénzügyi szolidaritás elve:  a tagországok a KAP működtetési költségeit mezőgazdasági termelésük nagyságától és nemzetgazdasági súlyától függetlenül, egységes érvényű szabályok szerint megállapított pénzügyi hozzájárulással viselik.  A termelők részére egységes, a közösségi szinten megszabott normatívák szerinti támogatások kerülnek kifizetésre. A KAP kezdeti működése és első három évtizede A KAP 1962-ben kezdte meg működését, 1967-re létrehozta a közös agrárpiacot, amelyen belül a lebontották a vámokat és a mennyiségi korlátozásokat, valamint liberalizálták a tagállamok közötti kereskedelmet. Fokozatosan közelítették egymáshoz a szabályokat, az egyes termékek termelőinek támogatására, piaci védelmük biztosítására közös piaci

24

rendtartásokat hoztak létre. Ezek meghatározták az adott termékekre vonatkozó agrárrendtartást. Az Európai Közösségen kívüli termelőkkel szemben egységes kereskedelmi védelmi mechanizmusokat állítottak fel, és a nemzeti agrártámogatási rendszereket is közösre cserélték le. 1963-ben létrejött az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA). Ennek garanciarészlege az intervenciós politikáért felelt, hogy ha egy termék ára egy megadott szint alá esne, az EU felvásárlásokkal segítse ki a gazdákat. Az orientációs részleg a szerkezetátalakításhoz biztosított forrásokat. A Közös Agrárpolitika valóban közös politika volt, mivel a tagállamok az EK intézményeire ruházták át a döntéshozatalt ezen a téren, feladatuk egyre inkább csak a végrehajtásra korlátozódott. A KAP elsősorban közösségi támogatási politikaként működött, amit ekkoriban - és a reformok ellenére jelentős részben később is - főként ártámogatások jelentettek. A különböző termékekre közös „küszöbárat” határoztak meg, amely általában jóval magasabb volt a világpiacinál. Hogy a tagállamok termelői ne kerüljenek hátrányba a behozott árukkal szemben, az importőröknek „lefölözésként” (később gyakorlatilag hasonló hatású, változtatható csúszóvámként) ki kellett fizetnie a közösségi ár és az adott termék árának különbségét. A legtöbb esetben egy minimális, „intervenciós” árat is megállapítottak. Ha egy adott termék ára ennél alacsonyabbra süllyedt, a Közösség az intervenciós szinten felvásárolta a gazdák feleslegét, a belső felhalmozódás elkerülésére pedig erősen támogatta az exportot. 1975-ben a kedvezőtlen adottságú területek gazdálkodói számára vezették be a terület alapú, illetve állatlétszám alapján nyújtott támogatásokat. Ennek fő célkitűzése az volt, hogy a gazdasági élet egyéb területein dolgozóknál amúgy is alacsonyabb jövedelemszinttel rendelkező mezőgazdasági termelők jövedelme kiegyenlítettebb legyen, csökkenjenek a jelentős területi különbségek. A közösség folyamatosan szem előtt tartotta a KAP alapvető céljait, azaz a mezőgazdasági termelés fokozását, intenzívvé tételét, valamint a mezőgazdasági termelők méltányos jövedelemszintjének biztosítását megfelelő szintű árak segítségével. A támogatási rendszernek köszönhetően talpra állt a tagállamok mezőgazdasága, a termelés és a termelékenység folyamatosan nőtt, így a Közösség hamar önellátóvá vált, és a világ legnagyobb agrárexportőre lett (bár legnagyobb importőre is). A hetvenes évekig a gazdák bevételeinek növekedése nagyjából megegyezett a más ágazatokéval. Az 1970-es és 80-as évekre egyértelműen jellemző volt az európai agrártermékek árainak a világpiacinál magasabb szintje. Az Európai Gazdasági Közösség tagállamaiban nagyrészt megvalósult a KAP egyik alapvető célja, a méltányos agrárjövedelmek elérése, a vidéki népesség jövedelemszintjének emelése. A magas védelem, a támogatott árak, az állami (közösségi) beavatkozás gyakorlata által garantált árak rendszere a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válását segítették elő. Az intenzív gazdálkodás Az intenzív gazdálkodást hosszú időn keresztül az egyre növekvő világnépesség élelmiszerekkel való ellátásának egyetlen lehetséges útjának tekintették. A mezőgazdasági termelés fejlődését az 1970-es évek közepéig az ipari eredetű termelőeszközök nagymértékű 25

bevonása jellemezte. Az intenzív termelési módszerek megváltoztatták a hagyományos családi gazdaságok tradicionális életmódját, gondolkodásuk sajátosságait is. A családi gazdaságok saját erőforrásaik maximális kihasználására, földjeik hozamának növelésére, saját munkaerejük minél teljesebb kifejtésére törekedtek. Ez volt az oka a gazdaságok egyre nagyobb fokú koncentrálódásának, a mezőgazdasági termelés, valamint a birtokméretek folyamatos növekedésének. Az intenzív növénytermesztésben a hozamok növelése érdekében – az állattenyésztéshez hasonló módon – a hagyományos tájjellegű fajtákat felváltották a speciális, magas hozam elérésére alkalmas új fajták, hibridek. A magas hozamok eléréséhez magas tápanyagbevitel szükséges, amelyet elsősorban műtrágyákkal fedeztek, amelynek előfeltétele a megfelelő méretű táblák kialakítása volt. A nagyméretű táblák kialakításával a területek természetes viszonyai is módosultak, a táblák kialakítása miatt megszűnt a sokszínűség, helyét sokszor a monokultúrás termesztés (a több éven át egy növényfaj termesztése) vette át. Az állattenyésztési ágazatokban az intenzív, koncentrált állattartás volt jellemző, nagy állatsűrűséggel, a zárt és gépesített tartástechnológiával, takarmány kiegészítőkkel. A folyamatos termelés biztosítása, valamint az épületek és berendezések megfelelő kihasználása érdekében mesterséges szaporítási módszereket alkalmaznak. Bizonyos – elsősorban a jól raktározható – mezőgazdasági termékek növekvő termelésének köszönhetően termékfeleslegek keletkeztek. A folyamat megszüntetésére drasztikus intézkedéseket kellett hozni, így jelentek meg a kvóták és különböző betartandó határértékek. Az intenzív növénytermesztés és állattartás következményeként a fokozódó környezetterhelést (növekvő vegyszerhasználat, trágya elhelyezési problémák, talaj tápanyagtartalmának csökkenése, talajsavanyodás stb.). Ennek nemcsak a természetes flórára és faunára gyakorolt károsító hatása jelentős, hanem humán-egészségügyi következményei is vannak. Az szennyeződések nem csak közvetlen, hanem közvetett veszélyt is jelentenek, hiszen az élelmiszerláncba bekerülve is kifejthetik károsító hatásukat. Az EU élelmiszerbiztonsági törekvései éppen ezért nemcsak a feldolgozó tevékenységet veszik figyelembe, hanem az "a táblától az asztalig" elvet követve magát a mezőgazdasági termelést is figyelemmel kísérik. Különösen az állattenyésztés környezeti hatása lett a környezetvédelem központi témája, hiszen az intenzív, zárt állattartás a folyamatos és nagy tömegű melléktermék termelésével az összes többi ágazatnál nagyobb terhelést jelent a környezetre. Ennek humán- és állategészségügyi veszélyessége egyaránt kiemelkedő, továbbá az összes természeti elem (termőföld, vizek, levegő, növényzet) jelentős és tartós károsodását okozhatja. Az állattenyésztés kedvezőtlen környezeti hatásainak csökkentésére vezették be a takarmánytermő terület nagyságához kötődő maximális állatsűrűség fogalmát, amely egyik fontos kritériuma lett az állattenyésztési támogatásoknak, illetve az extenzív állattartás támogatásának. A környezetvédelmi követelményeken túl az állatvédelmi jogszabályokat is fontossá váltak. Az állatjóléti politika keretében meghatározták az intenzív sertéstartásban és borjúnevelésben előírt, az állat testtömegétől függő fajlagos alapterületet, amit az új telepek létesítésekor, illetve a meglévő telepek meghatározott időn belüli felújításakor kötelező figyelembe venni. A ketreces tyúktartás és a brojler hizlalás szintén érintett volt, hiszen nemcsak az új telepek létesítésekor kell szem előtt tartani az állatjóléti feltételeket, hanem a régi telepeket is át kellett alakítani.

26

Az 1980-as évek közepére az Európai Gazdasági Közösség tagállamaiban a mezőgazdasági munka termelékenysége jelentősen megnőtt, ennek következtében jelentős mértékben csökkent az agrárfoglalkoztatás aránya. A termelés további fokozását az árak emelkedése tovább ösztönözte. Néhány termékcsoport esetében (pl. gabona, cukor, tej és tejtermékek, valamint a marhahús) hatalmas termékfeleslegek alakultak ki. Az importterhelés csökkent, a harmadik országokba történő export az exporttámogatásoknak köszönhetően megnőtt. Az intervenciós felvásárlások rendszere által nyújtott értékesítési biztonság eltorzította a piaci folyamatokat, a világpiaci árakat meghaladó belső árak és az értékesítés biztonsága ugyan kedvezően hatott a gazdálkodók jövedelemviszonyaira, de a világpiaci szereplők egyre határozottabban ellenezték a közös agrárpolitikát (lásd: GATT Uruguayi fordulója). A világpiac kihívása egyre sürgetőbbé tette a problémák megoldását, amely a KAP reformjában teljesedett ki. A KAP láthatóan egyre több problémával küszködött. Rendkívül költségesnek bizonyult, mert a garantált intervenciós árak túltermeléshez vezettek, ami pedig a Garanciaalap túlsúlyához és a felvásárolt élelmiszerek felhalmozódásához vezetett (a romlandó „tejtavak” és „vajhegyek” különösen sok kritikát kaptak). A rendszer a magasabb áraknak, valamint a gazdagabb országoknak kedvezett, és főként a nagytermelőknek jutott az EMOGA forrásaiból annak köszönhetően, hogy a szegényebb mediterrán országok csak később, a KAP kialakulása után csatlakoztak. A lefölözések és az exporttámogatások ráadásul torzították a világpiaci versenyt is, amelyből a nemzetközi közösségnek az Egyesült Államok vezetésével elege lett a nyolcvanas évek végére. A közös agrárpolitika beilleszkedett az Európai Közösség támogatási rendszerébe, 1989-től kezdve a következőképpen: 1989-1993 és 1994-1999 azaz két időszak célterületei a strukturális politika megvalósítására 5. célkitűzés: ennek a feladata volt a mezőgazdasági területek támogatása és fejlesztése a mezőgazdaság szerkezetátalakítása révén. Az 2052/1988. EK Tanácsi rendelet az Egységes Európai Okmány 39. cikkelyére hivatkozva a következőkben határozta meg az 5. célkitűzés feladatait:  Erősíteni és újjászervezni a mezőgazdasági rendszereket.  Biztosítani a mezőgazdasági termelés átalakítását, és kiegészítő tevékenységek elterjesztését a mezőgazdaságból élők jövedelemszintjének emelésére.  Biztosítani a társadalmilag elfogadható és méltányos életszínvonalat a mezőgazdaságból élők számára.  Fejleszteni a mezőgazdasági területek társadalmát, biztosítani a környezet védelmét és megőrizni a vidék értékeit. Ez a célkitűzés azonban a mezőgazdasági területek fejlődésének elősegítését árnyaltan kezelte, így ez a célkitűzés két részből áll. - Az 5a célkitűzés feladata az EK Tanács 2052/1988. rendelete alapján: „A mezőgazdasági termelés szerkezetátalakítása, az agrárpiacok fejlesztése.” Ez 1993-ban ez a következőre módosult: „A mezőgazdaság szerkezetátalakításának a közös mezőgazdasági politika reformja keretében történő felgyorsítása, a halászat átalakítása.” Ez egy ágazati jellegű célkitűzés.

27

-

Az 5b célkitűzés a vidékfejlesztést támogató célkitűzés, ami a mezőgazdasági térségek komplex fejlesztését tűzte ki célul az EK Tanács 2052/1988. rendelete alapján, ami 1993ban a következőre módosult: „A mezőgazdasági területek fejlődésének és szerkezeti átalakulásának elősegítése.” Ez regionális jellegű célkitűzés volt. Azok a NUTS III. régiók tartoztak ide, amelyek alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkeztek, alacsony volt a gazdasági és társadalmi fejlettségük szintje, és az alábbi 3 feltételből legalább kettőnek eleget tettek:  Magas a mezőgazdaságban dolgozók aránya a foglalkoztatottak teljes létszámán belül.  A mezőgazdaságból származó jövedelem, különösen a mezőgazdasági munkaegységben kifejezett hozzáadott értékben kifejezve alacsony szintű.  Alacsony a népsűrűség és/vagy erőteljes a népesség csökkenése. A KAP reformjai

Az első nagy, átfogó reformra 1992-ben került sor, miután már a nyolcvanas években különféle lépéseket tettek ebbe az irányba (pl. korlátozták a KAP költségvetésének növekedését és bevezették a tejkvótát). A Bizottság mezőgazdasági biztosáról McSharryreformnak nevezték el a csomagot. A reform fő irányvonala az ár- és jövedelempolitika szétválasztása (decoupling) volt. Az árakat csökkentették, azaz a világpiaci árakhoz igazították, ezzel egyidejűleg a termelők jövedelempozícióját közvetlen támogatásokkal (direct payments) próbálták stabilizálni. Pontosabban: A gabona és marhahús felvásárlási árát csökkentették, a túltermelés elkerüléséhez bevezették a fix közvetlen kifizetéseket (a gabonatermelőknek a jövedelemkompenzációért cserébe ugaroltatnia, vagyis földjeik egy részét pihentetnie kellett), valamint környezetvédelmi intézkedésekbe fogtak és az idős gazdáknak korengedményes nyugdíjat ajánlottak. A fokozatosan bevezetett közvetlen kifizetések segítségével úgy nőtt a gazdálkodók jövedelme, hogy a feleslegeké csökkent, ráadásul a megoldás piacbarátabbá és versenyképesebbé tette a KAP-ot. A környezetvédelmi szempontok beemelése a fenntartható fejlődés irányába is elindította a közös mezőgazdasági politikát, az élelmiszerek pedig egészségesebbé válhattak, hála a kevesebb műtrágya és vegyi anyag felhasználásának. A McSharry-reform rámutatott, hogy a mezőgazdaságnak a vidéki táj megőrzésében is nagy szerepe van, ezzel megelőlegezte a KAP vidékfejlesztési céljait. A kiadások ugyanakkor továbbra is csak nőttek, egy, az 1995-ben megalakult Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization, WTO) elődjével megkötött megállapodás, valamint az EU közelgő keleti bővítése miatt pedig további reformokra volt szükség. Előbbi miatt ugyanis kötelező volt visszafogni a piaci beavatkozásokat, utóbbi esemény pedig a leendő tagállamok területén található sok megművelt föld és abból élő gazda miatt azzal fenyegetett, hogy felborítja a KAP költségvetését. Az „Agenda 2000” A Bizottság 1997-ben az „Agenda 2000” nevű átfogó tervének részeként próbált választ adni erre a kettős kihívásra. Az alacsonyabb áru, versenyképesebb agrártermékek, az európai mezőgazdasági modell megőrzése, a támogatások igazságosabb elosztása, a tisztességesebb mezőgazdasági jövedelmek, és az alternatív jövedelmek és foglalkoztatási lehetőségek megteremtése mind a reform céljai voltak.

28

Ennek érdekében ismét csökkentették a marhahús, a gabona és a tejtermékek ártámogatását (ezt közvetlen kifizetésekkel kompenzálva), és több más terményre is javasolták ennek kiterjesztését. Emellett agrár-környezetvédelmi intézkedéseket javasoltak és nagyobb hangsúlyt fektettek a vidékfejlesztésre. A tagállamok módosításokkal ugyan, de alapjaiban elfogadták a bizottsági javaslatokat, ennek köszönhetően pedig vidékfejlesztés a KAP második pillérévé vált, és a szerkezetátalakítást (pl. ökogazdálkodást) ösztönző támogatási formák is megjelentek. Az Európai Uniónak az Agenda 2000 csomagban megfogalmazott egyik alapvető célja a közvetlen támogatások csökkentése volt, illetve e támogatások átcsoportosítása vidékfejlesztési, regionális célokra. Ezt a támogatási politika II. pillérének nevezték el. Ezek a támogatási jogcímek a különböző ágazatokra vonatkoztak. Finanszírozásuk az Európai Mezőgazdasági és Orientációs Alap (EMOGA angol rövidítéssel EAGGF) garancia részlegéből történt. . A „nemzeti boríték” létrehozásával az is lehetővé vált, hogy a tagállamok saját forrásból kiegészíthessék az uniós támogatásokat. A támogatási jogcímek közül kiemelendő az agrár-környezetgazdálkodási programok keretében meghatározott gazdálkodási rendszerek támogatása. Ennek keretében az ökológiai gazdálkodást vagy gyepre alapozott legeltetéses állattartást folytató, környezetileg érzékeny területen termelést folytató, vizes élőhelyek, árterek, tó, nádas külterjes mezőgazdasági hasznosítását célzó, tájgazdálkodást vagy integrált növénytermesztést folytató termelők és gazdálkodók részesülhetnek földalapú támogatásban. A második a kedvezőtlen adottságú területek normatív, földalapú támogatása, amely keretében a 17 AK érték alatti területek, a hegy és dombvidéki lejtős területek, a környezet és természetvédelmi korlátozások alá eső területek valamint a demográfiai és/vagy foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségnek minősülő területek részesültek támogatásban. A harmadik a félig önellátó gazdaságok egyszerűsített támogatása, ami az 5 ha alatti területű kisgazdaságokra vonatkozik. A támogatások két pilléréhez a következő támogatási lehetőségek tartoznak: Piaci támogatások (I. pillér)  intervenció,  export-import szabályozás,  közvetlen kifizetések. Vidékfejlesztési támogatások (II. pillér)  gazdálkodási rendszerek támogatása (ökológiai, gyepre alapozott, környezetileg érzékeny területen folyó integrált termesztést vállalók),  kedvezőtlen adottságú területek támogatása (17 AK érték alatt),  kisgazdaságok támogatása (félig önellátó, 5 ha alatt),  erdősítés,  termelői csoportok létrehozása,  állatvédelmi- és növényegészségügyi előírások átvételének támogatása,  gazdák korai nyugdíjazása. Az Agenda 2000-nek ugyanakkor egyik alapvető problémát sem sikerült teljesen megoldania. A WTO által megköveteltnél csak kisebb mértékben csökkentette a támogatások szintjét, másrészt olyan feltételekkel számolt az új tagállamok esetében (pl. nagyon hosszú átmeneti idő, kezdetben a közvetlen kifizetések mellőzése), amelyet azok nehezen tudtak volna 29

elfogadni. Ráadásul az EU bővítési stratégiája is megváltozott. Míg eredetileg csak hat csatlakozóval számoltak, 2001-ben úgy döntöttek, tíz országot vesznek fel egyszerre. Megegyezés végül 2002 októberében született. Egyrészt egy francia-német kompromisszum döntött arról, hogy a KAP költségvetését 2006-ig befagyasztják az Agenda 2000 szintjén, utána pedig csak legfeljebb évi egy százalékkal emelik. Megállapodtak másrészt a csatlakozóknak felajánlott csomagról. A „régiek” azzal érvelve, hogy a közvetlen kifizetések teljes mértékű megadásával csak a keletiek nem hatékony, kevésbé fejlett termelési formáit betonoznák be, egy kilenc éves átmenetet („phasing-in”) javasoltak, amely a 2004-es 25 százalékról 2005-re 30-ra, 2006-ra 35-re emelkedik, utána pedig már tíz százalékonként ugrik évente. A végső megállapodást annyival sikerült puhítani az „újaknak”, hogy összesen maximum 30 százalékot még a nemzeti költségvetésből és (2007-ig) az uniós vidékfejlesztési forrásokból hozzátehetnek („top-up”). Így a 2004 után csatlakozók csak csökkentett mértékű közvetlen támogatáshoz juthattak, ám a piaci támogatásokhoz teljesen hozzáfértek, a vidékfejlesztésiekből pedig a régieknél nagyobb arányban részesültek. A 2007-ben csatlakozó Bulgária és Románia esetében is hasonló megoldást alkalmaztak. 2003 júniusában, mintegy egy évnyi tárgyalás-sorozat után egy újabb agrárreformról sikerült megállapodásra jutni. Az újabb megegyezés elemei a következők:  a termeléshez kötött támogatások fokozatos lebontása, és egy egységes, a termelés mértékétől elválasztott összevont gazdaság-támogatási rendszer (Single Payment Scheme, SPS) bevezetése (bizonyos esetekben ugyanakkor a tagállamok mérlegelhették, hogy a termeléstől függő támogatásokat megtartják-e);  a kifizetéseket környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és állatjóléti követelményekhez kötik, hogy a mezőgazdasági területeket jó mezőgazdasági és környezetvédelmi állapotban kelljen tartani (keresztmegfelelés - „cross-compliance”);  a vidékfejlesztés megerősítése; új intézkedések, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EUkövetelményeknek;  a nagyobb termelők közvetlen kifizetéseinek csökkentése (moduláció), az így nyert összegeket átcsoportosítása az új vidékfejlesztési politikára;  pénzügyi fegyelmi mechanizmus, hogy tartható legyen a 2013-ig szóló mezőgazdasági költségvetés;  a KAP piacpolitikájának felülvizsgálata;  aszimmetrikus árcsökkentések a tejszektorban;  A gabonafélék havi növekményének felére való csökkentése, az akkori intervenciós ár megtartása mellett;  a rizs-, a durumbúza-, a dió-, a burgonyakeményítő-, és a szárított takarmány piacok reformja. Az intézkedések egy része a KAP finanszírozhatóságának fenntartására, és ezzel összefüggésben a túltermelés letörésére (SPS, tejipari árcsökkentések, gabonafélék növekményének visszafogása, pénzügyi fegyelem) törekedett. A vidékfejlesztés előtérbe tolása a - különösen a leendő keleti tagállamokban szükséges - szerkezetváltást tűzte ki célul, míg a keresztmegfelelés a szigorúbb környezet- és állatvédelmi, állat-egészségügyi intézkedéseket jelent. A termelés és a támogatások szétválasztására („de-coupling”) a WTOkötelezettségek miatt is szükség volt.

30

Az új rendszert 2005. január 1-jétől kezdték el bevezetni. Az átállásra két éves határidőt kaptak a tagállamok, a 2004 után csatlakozottak azonban egy egyszerűbb, egységes területalapú támogatási rendszert (Single Area Payment Scheme, SAPS) is használhattak. Ezt kizárólag a földterület nagysága alapján számolják ki: a Bizottság megállapítja, mekkora összeg jut egy tagállamnak, majd ezt elosztják az adott ország teljes mezőgazdasági területével. A szigorú keresztmegfelelési szabályoknak is ráadásul csak az SPS-re való átállás után kellene megfelelni, így - Máltát és Szlovéniát leszámítva - minden, 2004 után csatlakozott tagállam a SAPS-ot választotta. Többszöri halasztás után 2013-ig maradhatnak ebben a rendszerben.

Az Európai Unió ipara, nagy iparvidékei Az Európai Unió nagy iparvidékei a 19. században alakultak ki, általában ott, ahol kokszolható feketeszén és közelében vasérc is előfordult. A legnagyobb ipari körzeteket ma is itt találjuk: pl. Skót-alföld, Dél-Wales, Közép-Anglia, Meuse-völgy, Lille környéke, Lotharingia, Asztúria és Bilbao. A legfejlettebb területek (az ún. ipari tengely) alakja a térképen banánra hasonlít, és az EU hivatalos színe alapján a „kék banán” elnevezést kapta. A kék banán északi ágán lévő központokban a szerkezetváltás problémáival küszködnek, a déli ág viszont gyorsan fejlődő gazdasági térséggé változik. Versenyképességét az újonnan megjelenő iparágaknak, az autógyártásnak és komputeriparnak köszönheti. Az EU legdinamikusabban fejlődő régiói jelenleg a Földközi-tenger partvidékén: Barcelona, Lyon és Bologna háromszögében, az európai Sunbelt-ben találhatók. Itt különösen gyorsan fejlődnek a szolgáltató ágazatok és az egyedi igényeket kiszolgáló kis- és középvállalatok. A GDP legmagasabb az ún. belső magterület kisebb városrégióiban (pl. Brüsszel, Hamburg). A GDP itt az átlag 150%-a. A külső magterületek GDP-je 110-149% közötti. A belső peremvidéknek számító Észak-Írország, Spanyolország, Portugália, Dél-Olaszország és Görögország ennél alacsonyabb értéket mutat. A legalacsonyabb GDP Görögország, Spanyolország egyes részein és a volt NDK területén található. Ezek alkotják a külső peremterületeket. A munkanélküliség a magterületeken alacsony. A legmagasabb Spanyolország, Írország, Dél-Olaszország falusi térségeiben. Itt jellemző az ipar hiánya, az alacsony jövedelmek és az elvándorlás. Mérsékelten magas a munkanélküliek aránya a hanyatló ipari térségekben, amelyek valaha a korai iparosodás területei voltak. Itt gyakori az alacsony életszínvonal és a környezet leromlott állapota is. Az EU legnagyobb iparvidéke: 1. a Ruhr-vidék: Németország lakosainak bő harmadát tömöríti. Az iparvidék szolgáltatja a német nemzeti össztermék 40%-át. A mezőgazdaság szerepe a körzetben erősen csökkenőben van. Ásványkincsekben az ország leggazdagabb vidéke: a feketekőszén csaknem egészét, a barnakőszén és a kálisó harmadát itt hozzák felszínre. Ez Németország legrégibb és legsokoldalúbb iparú gazdasági egysége (a feldolgozóipar valamennyi ága képviselve van). Ma a Ruhr-vidék egy sok központú városi agglomerációként fogható fel. Területe kb. Tolna megyéével egyező. Németország területének mindössze 1%-a, lakosságának 6,5%-a. Átlagos népsűrűsége viszont kimagasló: 1500 fő/km2.

31

Innen kerül ki az ország nyersvas- és acélgyártásának, valamint vegyipari termelésének közel a fele, a színesfémkohászat és a gépgyártás által termelt érték negyede. Az iparvidék létrejöttét a feketekőszénnek köszönheti, amihez lendületet adtak a Rajnaipalahegység mára kimerült vasérctelepei és nem utolsósorban a Rajna is, mely Európa legforgalmasabb folyója. Mára a Rajna és mellékfolyói együttesen is alig tudják kielégíteni az üzemek vízigényét (víz többszöri felhasználása). Az 1880-as évekig a Ruhr-vidék ipara még csak a bányászatra, a kokszolóművekre és a vaskohókra, kisebb mértékben a gépgyártásra korlátozódott. 1880-tól új fejlődési szakasz kezdődött: fellendült a vegyipar és az üvegipar. A 2. világháború után megjelentek a kőolajfinomítók, hőerőművek. A Ruhr-vidék ipara az utóbbi 30 évben súlyos szerkezeti válságba került. Ennek okai: 1. A felszínre hozott kőszén mennyisége a belső fogyasztás csökkenése és a külföldi kereslet drasztikus visszaesése miatt rohamosan lecsökkent, a bányák munkáslétszáma harmadára csökkent. 2. Megcsappant az acél iránti kereslet, emellett a kohászatot a tengerentúli versenytársak is szorongatják. 3. Az értékesítési lehetőségek beszűkültek. 4. A szén telepítő ereje sokat veszített jelentőségéből. Előtérbe kerülnek azok a kohók és kombinátok, amelyek a tengerentúlról olcsón jutnak nyersanyaghoz. A szén- és acélválság miatt több mint százezer munkahely szűnt meg. Ma a városok különböző kedvezményekkel igyekeznek új, korszerű iparágakat (pl. autógyártás, elektrotechnika-elektronika, vegyészet) vonzani. Kutató-fejlesztő intézetek, egyetemek is megtelepednek itt. Megjelentek a környezetvédelmi iparágak is. A Ruhr-vidék az EU-tól jelentős segélyt kap. A Ruhr-vidék mára jelentős változásokat mutat. Csökkent a munkanélküliség, mérséklődött az elvándorlás, növekedett a munkahelyek száma. A felszámolt bányák, üzemek helyén parkokat létesítettek, kevesebb lett a környezetszennyezés. A gazdasági pangás érinti a szénre települt többi régi iparvidéket is, valamint a textilipari körzeteket. (pl. Elzász, Lille, Lyon környéke, Liverpool, Manchester vidéke). Az utóbbi évtizedekben az EU hagyományos ipari területein a megújulás szigeteit képviselik az európai technológiai parkok. Ezeket a fejlett nyugat-európai országok a csúcstechnológiai ipar, a kutatóbázis biztosítása érdekében, az egyetemi városok közelében hozták létre. Ilyenek vannak Nagy-Britanniában a London-Bristol közötti területen, Franciaországban Párizs déli részén, Torinó közelében. Főleg az informatika, a telekommunikáció, a robottechnika és a biotechnológia jellemző rájuk. Ma Nyugat-Európa legdinamikusabban fejlődő vidékei a kikötővárosok. Ide érkezik a kőolaj, a különféle nyersanyagok (pl. ércek, gyapot, gyapjú, élelmiszerek és élvezeti cikkek stb.) Az EU dinamikusan fejlődő nagy kikötővárosai a következők: Kohászati központok  IJmuiden  Dunkerque  Marseille  Nápoly  Taranto

Kőolajfinomítás  Bréma  Wilhelmshaven  Rotterdam  Le Havre  Marseille  Genova  Trieszt

2. Fontos iparvidék Rotterdam és környéke, az ún. Randstad: Az üzemek többsége a két nagy kikötőbe - Rotterdamba és Amszterdamba - zsúfolódik. A Randstadt tkp. egy hatalmas patkó alakú urbanizálódott régió, mely több, egymástól független, eltérő szerepkörű 32

agglomerációból tevődik össze, amelyek peremvárosaikkal összekapcsolódnak és összesen kb. 7 millió lakost tömörítenek. Közepén egy „zöld szív” található, amely az intenzív zöldségtermelés, a tejgazdálkodás és a virágkertészet színtere. A Randstad jelentőségét mutatja, hogy a GDP és az export 1/3-a innen származik, a foglalkoztatottak ¼-e és beruházások hasonló aránya itt összpontosul. A kivitel legfontosabb cikkei: a földgáz, a szerves vegyi anyagok, a műgumi és műanyagok, az élelmiszerek, az ipari berendezések és az elektronikai cikkek. Jelentős a szolgáltató szektor is: a transznacionális vállalatok hivatali és elosztó központjai itt vannak. A Randstad ma már egy olyan megalopolisz részének tekinthető, amely keleten a Rajna-Ruhr városhalmazt, délen pedig az Antwerpen-GentBrüsszel városi régiót is magában foglalja. 3. Ipari szempontból megemlítendő még a Genova - Torinó - Milánó háromszög is, valamint az EU fővárosai. Ez utóbbiakra elsősorban a közszükségleti cikkek gyártása, az elektronikai ipar, valamint a ruházati ipar, a kozmetikai cikkek gyártása jellemző (lásd pl. Párizs). 4. A világvárosok (London, Párizs) már nem a feldolgozóipar, hanem a transznacionális vállalatok és nemzetközi szervezetek döntéshozó központjai. Itt tömörülnek az áru-, valuta- és értékpapírpiacok. Itt vannak a világméretű tőke- és információáramlás csomópontjai. Európára a világvárosok közötti specializáció is jellemző: az egyes városok más és más szerepkört töltenek be. Frankfurt, Zürich fontos pénzügyi központok. Amszterdam ipari és kereskedelmi központ. Európa 500 legnagyobb vállalatából 330-nak a központja 10 városban összpontosul. Gazdasági kapcsolatok EU-n kívüli országokkal A legszorosabb kapcsolat az USA-val van, de ez nem felhőtlen. A feszültség fő forrása a támogatott európai mezőgazdaság, melynek termékei versenyképesek az amerikai piacon. Az amerikai cégek leányvállalatai viszont gyökeret vertek az EU-ban – főként az elektronikai ipar és az autógyártás területén. A Japán és az EU közötti gazdasági feszültség fő forrása a japán gépkocsik Unióba irányuló exportja és európai telephelyű autógyártása. A tengerentúli fejlett országok és az EU között – Kanadát kivéve – nincsenek átfogó kereskedelmi megállapodások, csak az egyes termékek forgalmát, valamint a kutatásifejlesztési együttműködéseket szabályozó kétoldalú egyezmények. Hasonlóak a latin-amerikai és az ázsiai fejlődő országokkal létrejött kereskedelmi és együttműködési megállapodások is. Többnyire vámmentesen fogadja az Unió a volt gyarmatok elmaradott országainak trópusi mezőgazdasági terményeit, ásványi nyersanyagait, és kedvezményeket nyújt az Európán kívüli mediterrán országoknak is. AZ EU iparpolitikájának általános elvei Az EU iparpolitikájának célja, hogy javítsa az európai ipar versenyképességet, mivel ezzel biztosítható, hogy az ipar fenntartsa szerepét, amelyet Európa fenntartható növekedésének és foglalkoztatásának hajtóerejeként tölt be. Számos stratégiát fogadtak el, hogy jobb keretfeltételeket biztosítsanak az EU iparpolitikája számára; ezek közül a legutóbbi az „Iparpolitika a globalizáció korában” kiemelt kezdeményezés, amely az „Európa 2020 stratégia” részét képezi.

Jogalap Az iparpolitika a Maastrichti Szerződés óta része az uniós jogszabályoknak. Az EUMSZ 173. cikke megállapította, hogy „Az Unió és a tagállamok biztosítják az uniós ipar versenyképességéhez szükséges feltételek meglétet”. A legtöbb iparpolitikát nem uniós 33

szinten, hanem a tagállamok hatáskörében hajtják végre. Ennek megfelelően a Bizottság kezdeményezheti a tagállamok lépéseinek összehangolását, például útmutatások kidolgozása, a legjobb gyakorlatok cseréjének megszervezése, valamint az iparpolitikák nyomon követésének és értékelésének biztosítása révén. Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően egyedi intézkedésekről dönthet a tagállamokban megvalósított fellépések támogatására. Ugyanakkor kizárt minden olyan fellépés, amelynek célja a tagállami jogszabályok és szabályozások összehangolása. Célkitűzések Az iparpolitika jellegéből adódóan horizontális, célja pedig az ipar versenyképességének kedvező keretfeltételek biztosítása. Az EUMSZ 173. cikke szerint az EU iparpolitikája különösen arra irányul, hogy: „1) felgyorsítsák az ipar alkalmazkodását a strukturális változásokhoz, 2) ösztönözzek egy olyan környezet kialakítását, amely az Unió egész területén kedvez a kezdeményezéseknek és a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – fejlődésének, 3) ösztönözzék egy olyan környezet kialakítását, amely kedvez a vállalkozások közötti együttműködésnek, 4) elősegítsék az innovációs, kutatási és technológia-fejlesztési politikákban rejlő ipari lehetőségek jobb kihasználását.” Az iparpolitika számos más uniós politikának is szerves része, amelyek hozzájárulnak e célkitűzések megvalósításához: ― a világkereskedelmi rendszer fokozottabb nyitottsága: konkrétan a védett harmadik országbeli piacok megnyitása az uniós termelők és szolgáltatók számára. Az EU termelői számára a külföldi behozatalhoz történő olcsóbb hozzáférés, ugyanakkor a harmadik országokból érkező egyre fokozódó verseny egyrészt lehetővé teszi számukra, másrészt pedig arra kényszeríti őket, hogy fejlesszék versenyképességüket; ― az egységes piachoz kapcsolódó politikák: ezek általában pozitív hatást gyakorolnak a versenykepésségre; különösen a piacok liberalizálásának és a szabályok harmonizálásának elősegítése révén; ― K+F politika: a tudásbázis megerősítése és a kulcsfontosságú alaptechnológiákra való összpontosítás révén; ― versenypolitika: ösztönzi a cégeket, hogy fokozzák hatékonyságukat, és jobban megalapozzák a piacokon belüli fennmaradásukat. Ez abban is segíti az uniós társaságokat, hogy felkészüljenek a harmadik országok piacai jelentette kihívásokra; ― szociális és foglalkoztatáspolitika (ideértve a szakképzést): kulcsszerepet tölt be annak biztosításában, hogy a versenyképesség előmozdítása az Európa 2020 stratégia kiegyensúlyozott végrehajtásának részét képezze. A munkavállalók képességeinek és színvonalának folyamatos javításával teljesíthetők a munkaerő-piaci elvárások, és előmozdítható a tudásalapú gazdaság; ― fogyasztóvédelmi és közegészségügyi politika: alapvető előfeltételei a fogyasztói bizalomnak, amely a stabil és növekvő kereslet alapja; ― környezetvédelem: adott esetben bizonyos források vagy technológiák felhasználásának korlátozását vagy betiltását teheti szükségessé, ami rövid távon növelheti a termelési költségeket. Hosszabb távon azonban segítheti az uniós vállalatokat, hogy globális szinten versenyelőnyhöz jussanak, illetve új piacokat teremtsenek tiszta termékek es technológiák szamara. Eredmények A. Bevezetés

34

Az EU iparpolitikájának eszközei – amelyek megegyeznek a vállalkozáspolitika céljaival – olyan általános feltételeket kívánnak megteremteni, amelyek keretében a vállalkozók és a vállalkozások kezdeményezéseket vállalhatnak, és hasznosíthatják ötleteiket és lehetőségeiket. Mindazonáltal az iparpolitikának figyelembe kell vennie az egyes ágazatok sajátos igényeit és jellemzőit. Számos termékre – például a gyógyszerekre, a vegyi anyagokra és a gépjárművekre – részletes ágazati szabályozás vonatkozik, lényegi jellemzőiknek vagy felhasználásuknak megfelelően. Az európai versenyképességről szóló éves jelentés (a legutóbbit 2011. október 14-én tették közzé) általánosságban elemzi az európai gazdaság erősségeit és gyengeségeit, illetve részletesen kitér az európai iparra, valamint ágazatközi és ágazati politikai kezdeményezések elindítója lehet. B. Első lépések Az EU 1980-as és 1990-es években jellemző ipari stratégiai főleg az EU versenyképességének a kutatást, az innovációt, a technológiai fejlődést és a belső piac előmozdítását célzó szakpolitikák révén történő javítására összpontosítottak. Például: ― A Bizottság 1985. évi, „A belső piac kiteljesítése” című fehér könyvében a belső piac kiteljesítése céljából közzétett kezdeményezések jelentős mértékben fellendítették az EU iparpolitikáját. Az integrált piac biztosíthatja az ipar számára az amerikai és a japán versenytársak által a saját jelentős belső piacaikon már élvezett előnyöket, ideértve a tömegtermelésre, a szakosodásra, a méretgazdaságosságra, a vállalkozások közötti transznacionális együttműködésre, a technikai harmonizációra, a kutatásra, az innovációra, a beruházásra és az uniós közbeszerzésre vonatkozó lehetőségeket. ― A Bizottság 1993. évi, „Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatás – kihívások és módszerek a 21. század felé” című fehér könyve utalt a kutatás és a technológiai fejlesztés kiterjesztésének különös fontosságára, az oktatási és képzési rendszerek kiigazítására, valamint a transzeurópai hálózatoknak az állami és a magánszektor partnersége keretében történő létrehozásának felgyorsítására, különösen a közlekedés, a távközlés és az energia terén. C. Egy integrált iparpolitika felé 2005 júliusában a Bizottság „A Közösség lisszaboni programjának végrehajtásáról: politikai keretek az EU gyáriparának megerősítésére - egy integráltabb iparpolitikai megközelítés felé” című közleménye első alkalommal állapított meg ágazatközi és ágazati kezdeményezések konkrét munkaprogramján alapuló integrált iparpolitikai megközelítést, amelyet az EU lisszaboni programjának keretében jelentettek be. Hét ágazatközi politikai kezdeményezést vázoltak fel, többek között a következőket: ― A szellemi tulajdonjogokról és a hamisításról szóló kezdeményezés: a szellemi tulajdonjogokat számos iparág versenyképességének kulcsfontosságú tényezőjének tekintettek. ― Egy új jogalkotás-egyszerűsítési program: számos szinten a jobb szabályozást találtak több ágazat legfőbb kihívásának, különös tekintettel a gépjárműipari ágazatra, az építőipari ágazatra és a hulladékgazdálkodási jogszabályokra. ― Az ipari kutatás és innováció integrált európai megközelítési módja: segíti a kutatási és innovációs beruházások javítására és az új technológiák Európán belüli piacra juttatásának elősegítésére irányuló lehetőségek kihasználását. Ezen túlmenően a közlemény számos új ágazat-specifikus szakpolitikai kezdeményezést vezetett be több – például a gyógyszergyártás, az űrhajózás és a vegyi anyagok – területén is. A kezdeményezések politikai, szabályozási vagy technikai fellépéseket foglaltak magukban. „Az iparpolitika félidős felülvizsgálata” című közlemény arra a következtetésre jutott, hogy a 2005. évi közleményben foglalt fellépések hasznosak voltak az európai iparágak számára, a 35

nagyvállalatok és a kkv-k tekintetében egyaránt. Ebben kiemelést nyert, hogy az integrált megközelítés sikeresnek bizonyult, és az Európai Parlament és a tagállamok támogatását élvezi. Emiatt a kereteket meg kell tartani, mivel ez lehetővé teszi az ipar számára, hogy a legjobb válaszlépéseket tegye a globalizáció és az éghajlatváltozás kihívásaira. …. E. Az Európa 2020 stratégia és az „Iparpolitika a globalizáció korában” 2010 márciusában a lisszaboni stratégia helyébe az Európa 2020 stratégia („Európa 2020: az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” lépett. Az Európa 2020 hét kiemelt kezdeményezést javasol. Négy kezdeményezés konkrét jelentőséggel bír az uniós ipar versenyképességének javításában: az „Innovatív Unió”; az „Európai digitális menetrend”; az „Iparpolitika a globalizáció korában”; és az „Új munkahelyekhez szükséges új készségek”. Az „Iparpolitika a globalizáció korában” című kiemelt kezdeményezés az európai ipari versenyképességet célzó 10 fellépésre összpontosít, így nagyobb hangsúlyt fektet – többek között – a kkv-k növekedésére, illetve a nyersanyag-ellátásra és -gazdálkodásra. E (némely esetben már végrehajtott) fellépések közül álljon itt néhány: ― A kkv-k létrehozásának és növekedésének a hitelhez való hozzáférésük könnyebbé tétele és nemzetközivé tételük elősegítése révén való támogatása; ― Az európai közlekedési, energetikai és kommunikációs infrastruktúra és szolgáltatások modernizálása, hogy hatékonyabban szolgálják ki az ipart és jobban számításba vegyék napjaink változó versenykörnyezetét; ― Az ágazat-specifikus innovációs teljesítmény kérdésével az olyan ágazatokban megvalósított fellépések révén foglalkoznak majd, mint az intelligens gyártási technológiák, az építőipar, a bioüzemanyagok, valamint a közúti és vasúti közlekedés; különösen az erőforrás-hatékonyság javításának céljából. Az Európai Bizottság 2011. október 14-én elfogadott legutóbbi, „Iparpolitika: A versenyképesség erősítése” című közleménye mélyreható szerkezeti reformokra szólít fel, valamint koherens és összehangolt szakpolitikák kialakítására valamennyi tagállamban az EU gazdasági és ipari versenyképességének növelése és a hosszú távú, fenntartható növekedés előmozdítása érdekében. A közlemény számos kulcsfontosságú területet nevez meg, ahol nagyobb erőfeszítésre van szükség az Európa 2020 célkitűzéseinek megvalósításához: „1. gazdasági szerkezetátalakítások, 2. ipari innováció-készség, 3. fenntarthatóság és erőforráshatékonyság, 4. üzleti környezet, 5. az egységes piac és 6. a kis- és középvállalkozások.” A Bizottság intézkedéseket javasol az Unió versenyképességének többek között az alábbiak révén történő további megerősítésére: ― a szűkös erőforrások összevonása a piaci innovációt segítendő, valamint az innovációs együttműködés fokozása nagy léptékű demonstrációs projektek és kísérleti létesítmények létrehozása céljából; ― az energia- és nyersanyag-hatékonyság előnyben részesítése és a tisztább technológiák rendszerbe állításának elősegítése olyan ösztönzőkkel, melyek bátorítják a piacteremtést és megkönnyítik a kkv-k részvételét ezekben a folyamatokban; ― az egységes piacra vonatkozó jogszabályok és a szolgáltatási irányelv alkalmazása; ― a kkv-k növekedésének könnyítése megfelelő szabályozás, a pénzeszközökhöz való hozzáférés, valamint az új piacokhoz való hozzáférést elősegítő támogatási szolgáltatások biztosítása révén; ….

36

A Bizottság kifejezi továbbá a tagállami iparpolitikák összehangolásának megerősítése iránti elkötelezettségét, mely azt célozza, hogy a tagállamok gyorsabban haladhassanak az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítása felé.

Források: Józan Péter: Halálozási viszonyok és életkilátások a 21, század kezdetén a világ, Európa és Magyarország népességében. Magyar Tudomány, 2009/10 Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században. Osiris Kiadó. Budapest, 2009. Bernek Ágnes (szerk.): A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002. Cséfalvay Zoltán: A modern társadalomföldrajz kézikönyve. IKVA, Budapest, 1994. p. 287-298. Mészáros Rezső (szerk.): A globális gazdaság földrajzi dimenziói. Akadémiai Kiadó Budapest, 2010. Pirisi Gábor és Trócsányi András: Általános társadalom- és gazdaságföldrajz. In.: http://tamop412a.ttk.pte.hu Tóth József (szerk.): Általános társadalomföldrajz. Dialóg-Campus Kiadó. Budapest-Pécs, 2001. Székely Csaba: Az EU agrárpolitikája, 2. Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

www.euvonal.hu

37