Régi-új lapunk: a Civil Fórum

Régi-új lapunk: a Civil Fórum Az alapigazság a mi esetünkben is igazolódott. Az alapigazság: a civil világ tele váratlan fordulatokkal, ahol a folytonosság pedig nem annyira intézményi, mint személyi kérdés. Civil társadalmi lapunk első száma 2000 júniusában látott napvilágot, az Erdélyi Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) kiadásában. Azokban az években roppant mozgalmas volt civil világunk, egy erdélyi civil konferenciára 300-an voltak kíváncsiak, sorra alakultak egyesületeink – a civil akkor világmegváltó szándékkal állott helyi ügyek mellé. A hírlevélként indult lap gyorsan megerősödött, az ERMACISZA civil tanácsot is kanyarított a lap köré, bevallottan tanácsadási szándékkal, de talán azért is, hogy a civilszervezeti sokasodás társuljon egyfajta integrációval is. Ebből nőtt ki a lap szerkesztő tanácsa majd bizottsága. Szép korszak volt – s nemcsak azért, mert akkor fiatalabbak voltunk. A bizakodás általános volt. A szerkesztőség csupa fiatalt fogott össze – az első lapszám szerkesztői Rácz Éva, Sándor Boglárka, Tamás Kinga, a második számtól felelős szerkesztő Tamás Kinga, a második évfolyamot szerkesztőként Deák Gyöngyi indítja –, a kiadót képviselő Egri István is a húszas éveiben járt. Olvasom az egyik honlapon, hogy a lap kiadását 2003-ban a következő intézmények és cégek segítették: Illyés Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Mocsáry Lajos Alapítvány, Transindex, Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontja, PC House, Marosvásárhely, ICOS CONF Rt. Székelyudvarhely, Carit San Kft. Marosvásárhely, Igyekezet Szövetkezet Székelykeresztúr, COPYLAND Kolozsvár, HARMOPAN Rt. Csíkszereda és PALROM Kft. Kolozsvár. Különben 2003-tól jegyzi felelős szerkesztőként Csáki Rozália a lapot. Ha erre valaki nagyot sóhajtva azt mondja: az még a világválság évei előtt volt – igaza van. Részben. Akkor mintha a politikai és a civil szféra közötti viszony is másként működött volna. Aztán a válság mindent átrajzolt, az ERMACISZA beszűkítette majd felfüggesztette tevékenységét, minek okán 2010-től a lap kiadása, bár a korábbi kiadó szerepel még az impresszumban, valójában átkerült a Civitas Alapítványhoz, Udvarhelyre, a szerkesztést pedig a Civitas itteni munkatársaként végezte Csáki Rozália. Éveken keresztül vitte a lapot, nagyon jó magyarországi kapcsolatokat épített ki, amiben nagy segítségére volt Sebestény István, aki Budapestről vállalta a szerkesztőbizottsági tagságot. A lap 10 éves jubileumát méltó módon ünnepelte meg a szerkesztőség: munkával, azzal, hogy nem adta fel. A váltást emberi esemény idézte elő: Csáki Rozália kisbabával már nem tudta vállalni a szerkesztést. Így 2012 elején felkínálta a szerkesztőbizottság tagjainak és a lapot támogató körnek, hogy valaki vegye át a lap gondozását. Mivel a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) időközben átvállalta az ERMACISZA éves rendezvényét, a Civil Fórum konferencia szervezését, természetesnek tűnt, hogy ezt a feladatot is a civil szövetség vegye át. A szövetségünk nevében tett felajánlást némi megnyugvással fogadták a laphoz közelállók: lesz folytatás. És mégis beállt a csaknem két éves szünet. Ugyanis a 2012-es pályázat – amelyet ugyanazon partner segítségével adtunk be, amellyel korábban sikerült támogatást szerezni – nem kapott támogatást. A 2013-as pályázatunk már igen, de ez arra nem elegendő, hogy továbbra is nyomtatott lappal jelenjünk meg az olvasók előtt. Ezért ettől a

lapszámtól digitális formában jelenünk meg lapként, csak az évente kiadandó civil évkönyvünket fogjuk nyomtatni. Ide a lapszámok legfontosabb írásait beválogatjuk. Ezért írtam a címbe: régi-új lapunk. Mert egy elektronikus formában terjesztett lap mindig más, olvasóközönsége is más, pedig ma már szinte minden civil vezető személyes barátságban áll a számítógéppel és az internettel. Első lapszámunk témája egy korábban is felmerült fontos tematika: a kisebbségi tudomány művelésének a feltételrendszere és ennek alakulása. A kisebbségi tudomány nem rendelkezik azokkal az állam által finanszírozott kutatóhelyekkel, amelyeket a számára létfontosságú kérdések és folyamatok vizsgálatára kell(ene) létrehozni és működtetni. Ebből az okból kifolyólag az erdélyi magyar tudományművelés jelentős része civil szervezeti keretek között zajlik. Vannak eredmények és vannak gondok is bőven. Összeállításunkban mindkettőre találnak jelentéses példákat. A tematika jellege okán ebben a lapszámban nem szerepelnek magyarországi szerzők, ami talán érthető. Szerettünk volna felvidéki, délvidéki, kárpátaljai civileket illetve kutatókat megszólaltatni – nem sikerült. Köszönjük viszont erdélyi kollégáinknak, mert elemzéseik egy nagyon fontos kérdésben segítenek tisztábban látni. Bodó Barna mb. szerkesztő

Péntek János

Tudományművelők a civil világban Szándékosan vagyok körültekintő, amikor a címben nem tudósokról, hanem tudományművelőkről írok. És nem csak azért, mert – mint ahogy öniróniával mondta egy neves magyar akadémikus – tudósnak csak esetleg a halála után lehet valakit tekinteni. Hanem azért is, és elsősorban azért, mert ha némi jóindulattal tudósoknak is tekinthetünk némelyeket itt Erdélyben, számuk oly csekély, sőt a tágabb értelemben vett tudományművelők is oly kevesen vannak, hogy a civil világ egészében számbeli jelenlétük szinte elenyésző. De ebben az esetben nyilván nem a mennyiség a meghatározó, hanem a minőség: a hatékony jelenlét a közösségben és a szellemi értékteremtés valamely tudományterületen, a maradandó, gazdagító értékteremtés. A szűk körnek, annak, hogy kevesen vagyunk – hogy némi szerénytelenséggel magam is ebbe a körbe soroljam –, természetesen szintén megvannak a maga következményei: a legtöbb „modern” szakterületen a kritikus szint alatti létszám vagy éppen a hiány eleve lehetetlenné teszi a kutatást. De nem is kell lefedni a tudomány teljes térképét, a mélység fontosabb, mint a lefedettség. Noha ez a kör szűk, és viszonylag könnyen átlátható és áttekinthető, már a megnevezésekben is általános a zavar, és ez már önmagában is távolságra utal a „beavatottak” és a „kívülállók” között. Sokkal kevésbé ismert a doktor tudományos fokozatként, mint bizonyos szakmák (orvos, jogász) képesítéseivel megszerzett címként, az sem evidens, hogy nem minden egyetemi oktató egyetemi tanár, az sem, hogy a nálunk néha (román mintára) használatos egyetemi előadó tanári cím alacsonyabb fokozat, mint az egyetemi tanár, nem is beszélve olyasmiről, mint a Magyar Tudományos Akadémia által 1990 után bevezetett külső köztestületi tagságról. Ennek pontos jelentését – azt, hogy ez önmagában nem tudományos cím vagy fokozat – még azok sem ismerik, akik megszerzett tudományos fokozatuk alapján tagjai lehettek az MTA köztestületének. Jól tudjuk, hogy tágabb körben, magának a civil világnak, a civil társadalomnak is vannak „önmeghatározási” gondjai, nehéz elválasztani a „civilt” a „nem-civiltől”. Mi az alapvető ellentéte: a katonai, a hivatásos, a hivatalos? Mi a meghatározó jegye: polgári, független, öntevékenyen szerveződő? Hogyan állunk mi ezekkel a meghatározó jegyekkel? Van-e és milyen a mi civil világunk? Ehhez hasonlóan az erdélyi magyar tudományosságnak is vannak nemcsak „önmegnevezési”, hanem „önmeghatározási” problémái is, amelyekkel naponta szembesülnünk kell. Hol a határa a tudományművelésnek, a tudományosságnak és az általánosabb szakmaiságnak? Még tovább tekintve: a kompetensnek, profinak, hivatásosnak és a jó szándékú amatőrnek, műkedvelőnek, laikusnak, távolabb a közveszélyes inkompetenciának és dilettantizmusnak? Vannak, aki látszattevékenységgel profitálnak a tudományból, vannak, akik visszaélnek a tudománnyal, és másokat is fertőznek áltudományos eszmékkel. Ezek a bizonytalansági határok, veszélyességi zónák korántsem érintenek egyformán minden szakterületet, minden tudományterületet. A dilettantizmus veszélye talán nagyobb a társadalomtudományokban, az áltudományoké a természettudományokban. Mindezek a mi erdélyi világunkban is jelen vannak, sőt az általánosan nem tudásbarát környezet és gyenge intézményességünk miatt itt jobban érvényesülhetnek, mint máshol. A tudomány egyetemessége miatt az előbbiekhez hasonlóan sok a bizonytalansági tényező a mi tudományosságunkhoz tapadó másik két jelző körül is: erdélyi, magyar. Mi az erdélyi? Az, amit az Erdélyben élők művelnek? Az, ami Erdélyre, esetleg az erdélyi magyarságra irányul? Mindazok 4

tudományos tevékenysége, akik megőrizték erdélyi kötődésüket? A válasz lehet nagyon megengedő és nagyon megszorító, de a tudományművelésre jellemző tágabb kapcsolatokat és mobilitásokat, az ilyen jellegű elvárásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mi a magyar a tudományművelés tekintetében? A nyelv, a kutatók identitása és közösségi elkötelezettsége? Ebben is fordult, sokat változott a világ Apáczai óta. Akkor az volt a gond és a feladat, hogy megteremtsék a magyar szaknyelveket, ma az, hogy legalább megtartsuk és műveljük őket. Ennek itt a kettős (világnyelvi és államnyelvi) jogos igényben és veszélyben még fokozottabb a jelentősége. És ennek éppen a tágabb civil világ szempontjából van jelentősége: az oktatásban, a képzésben, a sajtóban, az orvos-beteg, jogászügyfél kapcsolatban. És fokozott a jelentősége a közösségi elkötelezettségben, a közösségi érdekek felismerésében és szolgálatában is. Nincs tehát sem a civil világnak, sem az erdélyi magyar tudományosságnak egyetlen meghatározó ismérve, és emiatt elhatárolni sem lehet pontosan. A civil világ független polgárok emberi kapcsolatára épül, a civil világ ebben a kapcsolathálóban öntevékenyen intézményesülhet. A tudományosság vagy a tudományművelés világa szintén kapcsolatháló, földrajzi régiókon, nyelveken túlmutató kapcsolatháló, szilárd és megtartó pontjai az intézmények, műhelyek. Az, amiben mi élünk, sajátos sűrűsödése ennek a kapcsolathálónak: nyelvben, régióban, múltban és jövőben, értékekben, érdekekben, feladatokban és célokban. Nem a határa és az elhatárolása fontos, hanem mindaz, ami az egész közösség szempontjából leginkább közösnek tekinthető. Az semmiképpen nem kétséges, hogy a tudományművelők „civilek”. Presztízsükkel fontos szerepük volna a mi – egyelőre alig látható, jelenlétében, működésében alig érzékelhető – erdélyi magyar civil világunkban, annak erősítésében. Ennek nyilvánvalóan az a legfőbb akadálya, hogy egzisztenciális kiszolgáltatottságuk, lekötelezettségeik és örökölt fóbiáik miatt, a stabil intézményi háttér hiánya miatt gyakran kell lemondaniuk arról, ami a polgári, az értelmiségi, a civil létben a legfontosabb: a szellemi függetlenségről. És azt is látnunk kell, hogy ebben a mi világunkban csekély az értéke az iskolázottságnak, a műveltségnek, a tudásnak, ennél fogva a tudomány művelőinek sincs különösebb presztízsük, tekintélyük. A tendencia sem kedvező: miközben a kelet-középeurópai közösségek a civil világ kiépülésében reménykednek, a statisztikák világszerte a középosztály térvesztését jelzik. Az erdélyi magyar tudományosság körei Kutatók A státus jelzett bizonytalanságai ellenére, több körben ugyan, de mégis megbecsülhető a tudományművelők létszáma az erdélyi magyarság körében. Mielőtt erről bármit is mondanék, emlékeztetnem kell arra, hogy éppen ebben a körben nagyok a nemzedéki aránytalanságok, van egy számottevő generációs hiány, 1990 után pedig az előbbiek miatt törés és váltás következett be. Az elmúlt jó két évtized első felében még az idősebbek dominálták a szakterületeket, a második felében általában a fiatalabbak léptek előre. (Van, ahol a jelentősebb fiatalítás elmaradt, mint pl. az marosvásárhelyi orvosegyetemen, és ez már az intézmény további működtetését veszélyezteti.) A jelentős és nem kedvező körülmény mindebben az, hogy az előző század törései és a mostani időszak bizonytalanságai miatt nem voltak meg és ma sincsenek meg az ezen a területen annyira fontos stabilitás és folyamatosság feltételei. Sem a képzésben, az újabb és újabb nemzedékek beavatásában, sem az intézmények működésében, magában a tudományművelésben. Az 50-es évektől 1990-ig, de 5

különösen a 70-es, 80-as években a rendszer erősen korlátozó és diszkriminatív volta miatt egyre kevesebben szerezhettek tudományos fokozatot, kerülhettek kutatói vagy egyetemi oktatói státusba, akadémiai intézményi keretbe. Az előző század generációs hiányai és törései miatt csak most jutottunk el a generációs váltáshoz. Mostanig az egyik oldalon a fiatalok még túl fiatalok voltak, az idősek pedig túlságosan öregek. Az elmúlt tíz év már ennek áthidalásával telt, a minősített kutatók jelentős része fiatal, az elmúlt években szerezett tudományos fokozatot, jutott egyetemi pozícióhoz. A sikeres önmegvalósítást követheti a felelősség átvétele az idősebbektől, a közösségszolgálat, annak keresése, miként hasznosulhat mindaz, amiben tudományos képzettséget szereztek. A következő évek megadják majd a választ, kik azok, akiknek tudását, tudomány és közösség iránti elkötelezettségét komolyan lehet venni. Abból kiindulva, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nyilvántartása szerint az ott regisztrált romániai külső köztestületi tagok száma összesen 747, némi kockázattal további becsléseket tehetünk. Azzal mindjárt, hogy nem csekély számban vannak olyan magyar kutatók, egyetemi oktatók, akiknek van ugyan tudományos fokozatuk, esetleg a versenyszférában kutatóként, vállalkozóként dolgoznak vagy egyetemi oktatóként román egyetemen dolgoznak, de valamilyen okból nem regisztráltatták magukat az Akadémián. Így ebben az elsődleges, formálisan is meghatározható körben is legalább ezerre tehető a szám. Vannak továbbá szép számban olyanok, akik már nem romániai illetőségűek, máshol élnek, de számon tartják, és a szoros szakmai kapcsolatokon túlmenően is ápolják erdélyi kötődésüket. Ebből a körből közel százan az MTA Kolozsvári Területi Bizottságában (KAB) is nyilvántartásba vétették magukat. Mindent összevéve az erdélyi magyar tudományosságnak ez a köre, azoké, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, legalább 1500-ra tehető. Vannak továbbá a tanítványok, azok a fiatalok, akik még részesei a tudományos képzésnek, de már eredményeket is felmutatnak, és csak idő kérdése, mikor szerzik meg fokozatukat. Ők legalább fél ezren lehetnek. A fokozat mítoszán is túllépve el kell ismernünk, hogy jelentős számban vannak körünkben olyan hiteles tudományművelők, akik valamilyen oknál fogva nem részesülhettek intézményes tudományos képzésben (és itt nálunk különösen sok ilyen akadály volt az elmúlt félévszázadban), de józan módszerességgel eredményesen dolgoznak egyik vagy másik tudományterületen. Velük és az előbbiekkel megduplázódik az 1500-as szigorúbb kör. És talán ez lehet a felső határ, a hozzávetőleg háromezres szám. Az alsó határ, a nagyon aktív, nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező, releváns eredményeket felmutató „tudósok” száma valószínűleg kevesebb, mint száz. (A mitizálás szándéka nélkül jegyzem meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának 19 külső tagja van Romániában, a Román Akadémiának pedig kettő.) A nemzedéki hiány, nemzedéki törés jelenleg az aktívak felső és a nyugalmazottak alsó határa között húzódik, a mai 55 és 75 évesek között. Ez ma már kevésbé vészes, mint volt húsz évvel ezelőtt: azok, akik 1990 után kerültek tudományos pályára, szerencsés esetben viszonylag gyors karriert futhattak be. Ennek tisztán politikai akadályai már nem voltak, de a rendszer továbbra sem vált egészen nyitottá, akadálymentessé. Az intézményépítés konjunktúrája viszont, amely mellőzte a hiteles mércét, adott időszakokban olyanokat is tudományos, egyetemi pályára sodort, akik távolról sem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Az említett, az MTA által regisztrált köztestületi tagság hiteles mintának tekinthető mind a nemzedéki, mind a szakterületi megoszlás tekintetében. A 747-es mintában 200-an vannak, akik 1948 előtt születtek, akik tehát túl vannak a nyugdíj-korhatáron. Igaz ugyan, hogy az életkornak és ennek a korhatárnak sincs meghatározó szerepe a tudományművelő, a kutató aktivitásában, csak aktív státusában, intézményi kötődésében. Szerencsés esetben az igazi aktivitás élethosszig tarthat. 6

Az erdélyiek tudományművelőknek ebbe az idősebb, de jórészt aktív körébe tehát a tudományművelők közel egynegyede tartozik. A tudományok három nagy területe szerint a megoszlás: 46.3% társadalomtudományok, 21.4% élettudományok, 32.3% természettudományok. Ezek az arányok szoros összefüggésben állnak a közösség kisebbségi helyzetével, amely defenzív helyzeténél fogva nagyobb számban igényli a társadalom és a kultúra tudományos igényű vizsgálóit, mint a természettudósokat. De attól sem lehet eltekinteni, hogy a tudomány intézményes háttere szintén egyoldalú. Az aktív tudományművelők nagy hányada az oktatásban dolgozik: jórészt a felsőoktatásban. A magyar nyelvű felsőoktatás pedig annál is egyoldalúbb, mint amit a köztestületi tagság megoszlása jelez: a hallgatói helyek több mint 60%-a jut a társadalomtudományi szakokra jut (Szikszai 2010: 77) Így megjósolható, hogy a szakterületek közötti aránytalanság a továbbiakban is megmarad. Azok a fiatalok pedig, akik természettudományi, mérnöki vagy akár orvosi szakterületekre szakosodnak, továbbra is jelentős számban kerülnek román intézményekbe vagy külföldre. Intézmények Az erdélyi tudományosságban él két olyan mítosz, amelyre többnyire csodálattal, eszményítve szoktak hivatkozni. Az egyik az erdélyi polihisztor mítosza (pl. a Benkő Józsefé, Brassai Sámuelé), a másik az egyszemélyes intézményé (pl. a Jakó Zsigmondé). Többnyire elfeledkezünk arról, hogy mindkettőt az erdélyi helyzet kényszerei, terelőfalai alakították ki. A biztos intézményi háttérre és a munka megosztására, a folyamatos véleménycserére mindenkinek szüksége van, de nem mindenkinek és nem minden helyzetben adatik ez meg. 1950 és 1990 között az intézmények mind államiak voltak, az állam finanszírozta és felügyelte őket. A magyarok az előbbiből kevesebbet profitáltak, az utóbbiból több jutott ki számukra. Az akkori világban teljesen hiányoztak az igazi civil lét feltételei. Ennek ellenhatásaként és részben jogos restitúciós igényként indult meg már 1990 első napjaiban az intézményesülés: a négy évtizeden át amorf, tetszhalott létre kárhoztatott közösség tagolódása és tömörülése, civil önszerveződésként korábban betiltott intézmények életre keltése, újak szervezése. Ebben sokféle igény, szándék, érdek, ambíció fejeződött ki, sokfélék lettek intézményeink. De a szabadságban azóta sem találtuk meg a megnyugtató rendet. Kaotikus az erdélyi magyar intézmények (alapítványok, társaságok, egyesületek) világa, többé-kevésbé azoké is, amelyek tudományosnak tekintik magukat. Az MTA Akadémiai Adattára és Határon Túli Magyarok Titkársága (a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság felügyeletével) szakmai, tudományos intézményeinket is regisztrálta, számon tartja. A köztestületi tagok munkahelyeként szereplő intézmények száma 129. Az előbbiek alapján érthető, hogy a külső köztestületi tagság jelentős része oktatási, elsősorban felsőoktatási intézményekben dolgozik: 507-en (ebből 40-en a közoktatásban). A tudományos (magiszteri, doktori) képzés kizárólag egyetemeken folyik, az egyetemi oktatói állások betöltésének pedig alapvető feltétele a tudományos fokozat. A tudományművelés, tudományos kutatás tudvalévőleg szintén egyetemi környezethez kapcsolódik, (akadémiai) kutatóintézetekhez, napjainkban egyre inkább a versenyszférához. A helyzet egyoldalúságát jelzi az is, hogy az országosan is gyenge hatásfokú kutatóintézeti keretekben kevés magyar kutató dolgozik, még kevesebben a versenyszférában (ez utóbbinak nincs olyan nyilvánossága, amely a releváns becslést lehetővé tenné).

7

Az említett Adattárban 31 erdélyi „szervezet” szerepel, és ezek civil szervezetek: intézményekhez szorosabban vagy lazán kötődő egyesületek, társaságok, alapítványok, intézetek, bizottságok. A tudományművelés szempontjából az igazán releváns intézménytípus az, amelyet „műhely”ként tartanak számon. A nyilvántartásban szereplő erdélyi műhelyek száma 40. Ennek a besorolásnak is vannak buktatói, bizonytalanságai, hiszen az itt szereplő műhelyek egészen pontos kritériumok nélkül, maguk határozták meg státusukat. A regisztrálás fő célja pedig az volt, hogy viszonylag biztos támpontjai legyenek az Akadémia támogatáspolitikájának. Az egyetemi tanszékek, intézetek elvileg (de csak elvileg!) mind ilyen műhelyeknek tekinthetők, azonban mivel állami finanszírozásúak, akadémiai keretből nem számíthatnak pályázati támogatásra, az említett listán sem szerepelnek (kivéve a Partiumi Keresztény Egyetemet). Szerepel viszont az egyetemek magyar oktatásának háttérintézményei közül a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (a BBTE háttérintézménye) és a Stúdium Alapítvány (a marosvásárhelyi orvosegyetem háttérintézménye), és nem szerepel a hasonló státusú Bolyai Társaság (a romániai magyar felsőoktatás háttérintézménye) és a Kutatási Programok Intézete (Sapientia EMTE). Műhelynek számítanak az olyan országos ernyőszervezetek, mint az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és az olyan szakmai társaságok, mint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság vagy az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság. Az Akadémia illetékes titkársága és elnöki bizottsága joggal vette tervbe a korábban regisztrált műhelyeknek a felülvizsgálatát, a jegyzék aktualizálását. Az intézmények szintjén és a kisebbségi intézmények szabályozatlan, össze nem hangolt működésében nehéz, szinte lehetetlen megvonni a tudományosság körét, nehéz elfogadtatni azt, hogy a szakmaiság önmagában még nem tudományosság. A műhelyek jórészének persze nem ez a legfőbb gondja, hanem a finanszírozás. Az, hogy kizárólag pályázati forrásokból működnek, a pályázatok pedig bizonytalanok, nagyságrendjükben kicsik, rövid lejáratúak, főállású kutatók alkalmazását egyáltalán nem teszik lehetővé. Így azok, akik ilyen „műhely”-be tömörülnek, kutatási témákat, programokat valósítanak meg, szakfolyóiratokat, kiadványsorozatokat szerkesztenek, ezt másodállásban, alkalmi munkaként vagy nyugdíjasként végzik. Ebből is következik, de általánosabban is be kell látnunk, be kell ismernünk, hogy a tudományterületek legnagyobb része még alacsony színvonalon sem művelhető egyesületi keretben, abban a formában, amelyre az erdélyi magyar kutatók jelentős része rákényszerül. És nem művelhető laboratóriumi, műszaki felszerelés nélkül, a hatékony csoportmunka, a kapcsolatok és a folyamatos mobilitás feltételei nélkül. Ilyen kritériumok szerint többnyire nem is minősíthető, ami helyi szinten folyik. A legtöbb esetben hiányoznak a tudományművelés elemi feltételei, és hiányzik a tudományos eredményeket befogadó és reálisan értékelő környezet. A közvélekedéstől eltérően nem a pénz csábítása szívja el a fiatal, kreatív agyakat. Az igazi megismerés, az igazi kutatás és tudás hajtja őket, amelynek nálunk nincsenek meg a feltételei. A fiataloknak sok esetben a (külföldi) agyelszívás vagy az (itthoni) agysorvasztás dilemmájával kell szembenézniük. Jogos az ezzel kapcsolatos aggodalom, de ugyanakkor látnunk kell azt, hogy a tudományos világban a mobilitás a természetes, és azt is, hogy saját itthon világunkat kellene rendbe tennünk, hogy vonzó és megtartó legyen a szülőföld. És észre kell vennünk azt is, ami engem nagyobb aggodalommal tölt el, hogy az a megélhetési gondok miatt, alacsony iskolázottsággal egyre több fiatal kerül Magyarország és Európa cselédpiacára: bébiszitterként, idősgondozóként, takarítóként, idénymunkásként, napszámosként. Akadémiai keretek Mint az előbbiekben már utaltam rá, a kisebbségi csoportokhoz tartozó kutatók mindig hátrányban vannak a többségiekkel szemben. Hogy, hogy nem, közöttük számarányukat tekintve is 8

mindig kevesebben szerez(het)nek tudományos fokozatot, kevesebben kerül(het)nek be tudományos intézetekbe. Ez a romániai magyar kutatók helyzetére is jellemző: nem a tudomány elfogulatlansága, hanem a nemzeti elfogultság érvényesült és részben érvényesül napjainkban is. A Román Akadémia mint nevében is: román akadémia, tagjai között a múltban is csak elenyésző számban voltak magyarok, ma is csak egy van. A Magyar Tudományos Akadémia 1948-tól a magyarországi tudomány képviseletére szűkült. De annak ellenére, hogy mindkét ország akadémiája évtizedeken át mellőzte az erdélyi magyar tudósokat, nem gondolhatunk külön akadémiára vagy olyan saját intézményre, amely hasonló szerepet tölthetne be, mint az akadémia. Az erdélyi magyar tudományosságnak nincs külön akadémiája, nem is kell lennie külön erdélyi magyar akadémiának.1 Ez csak fokozná a beszűkülést, az elszigeteltséget, a belterjességet. Néha a nálunk nem ritka misztifikálással és eufemizmusként (történelmi érdemei és mai szerepe alapján) erdélyi akadémiaként említik az Erdélyi MúzeumEgyesületet. Az EME nem erdélyi magyar akadémia, mint némelyek sejtetik, nem ez volt a szándék akkor sem, amikor létrehozták, neve pontosan fejezte ki az alapítók szándékát. A Magyar Tudományos Akadémia döntésével 2007-től működő Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) sem erdélyi magyar akadémia, hanem egy viszonylag szerény hatáskörű és mozgásterű területi bizottság. Ezt a mozgásteret kizárólag a bizottságot létrehozó MTA határozza meg. A magyar tudománynak egy akadémiája van, és ennek a kezdetektől Budapest volt a székhelye. Amikor 1825-ben létrejött, akkor is két hazában éltek a magyarok, de senki nem gondolt külön erdélyi akadémiára, sőt az MTA első elnöke, negyedszázadon át, a kolozsvári kötődésű nyelvész és történész gr. Teleki József volt. 1948-ig az erdélyiek ugyanúgy voltak tagjai az akadémiának, mint a magyarországiak (ennek szomorú tanúsága az a márványtábla a Házsongárdi temetőben, amely az itt nyugvó akadémikusok nevét örökíti meg). Nem a személyes elfogultság és a személyes vezetői részvételem miatt érzem indokoltnak, hogy részletesebben is bemutassam az MTA Kolozsvári Területi Bizottságát, de még ezt megelőzően azokat a folyamatokat, amelyek 2007-ben lehetővé tették a megalakulását. 1990 után három olyan, egymástól viszonylag független, konvergens folyamat indult el, amelynek egyaránt szerepe volt a romániai Területi Bizottság létrejöttében. Az egyik az a töretlen vonal, amely áthúzódik az 1990 utáni akadémiai ciklusokon: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc, Vizi E. Szilveszter elnökként egyaránt a magyar tudományosság integrációját képviselték a kulturális nemzet keretében. Ennek fontos lépése volt a külső tagság státusának létrehozása, majd később (2000-ben) a köztestületi tagság kiterjesztése, 1996-ban a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság és a Határon Túli Titkárság létrehozása, a már korábban elindított ösztöndíj-program a fiataloknak, kutatási támogatás, a Domus Program és az Abonyi utcai ház, amely otthonává lett azoknak, akik Budapesten kutatási céllal tartózkodóknak vagy szakmai tudásukat bővítik. Berényi Dénes akadémikus volt az MTK EB első elnöke, az ő személye és a földrajzi közelség is bizonyára közrejátszott abban, hogy a Debreceni Akadémiai Bizottság lett a külhoni szakmai műhelyek rendszeres találkozóinak színhelye. Debrecen így vált az Akadémia másodlagos központjává a Kárpát-medencei magyar tudományosság szervezésében. Ez 2006-ban sem szakadt meg, amikor Berényi Dénest a szintén debreceni Görömbei András akadémikus váltotta az EB elnöki székében. A Bizottság mostani elnöke Kocsis Károly akadémikus.

1

A megállapítás érvényes annak ellenére, hogy az újvidéki Matica Srpska egyfajta vajadási regionális akadémiának tekinthető – tehát szűkebb európai régiónkban van példa az itt vallottól eltérő gyakorlatra.

9

A másik olyan folyamat, amelynek döntő szerepe volt a KAB elindulásában, az erdélyi magyar társadalomban zajlott. Az előbbiekben már utaltunk rá, hogy az intézményesülés általános lázában látványos volt a szakmai csoportok intézményesülése. Mindezekben a szerveződésekben sokféle szándék érvényesült. A szakmai együttműködés és képviselet teljesen érthető igénye mellett szerepet játszott bennük az is, hogy így lehetett pályázni támogatásokra. Folyamatosan erősítette a Magyar Tudományos Akadémia presztízsét az a tapasztalat, hogy csak az akadémiai pályázati támogatások voltak mentesek a politikai érdektől és befolyásolástól. Közben alig változott az itthoni mellőzés: elmaradt a Román Akadémia nyitása azok irányában, akik magyarként képviselték tudományágukat az ország területén, folytatódott a magyar személyzet kiszorulása, kiszorítása a romániai akadémiai intézetekből, könyvtárakból, az állami felsőoktatási intézményekben sem jutottak kellő kutatási támogatáshoz a magyar oktatók. A helyi történések hátterében pedig haladt előre az európai integráció folyamata, a nyitások és a kapcsolatok, amelyek a tudomány művelésében alapvető fontosságúak. 2004-ben megvalósult Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz, 2006-ban pedig már bizonyosra lehetett venni, hogy 2007-től megtörténik Románia csatlakozása is. Miközben európai szinten a folyamat biztatóan alakult, 2004. december 5-én történt az az anyaországi népszavazás, amelynek eredménye megrendítette a magyar–magyar szolidaritásba és integrációba vetett hitet. Az Akadémia szándéka töretlennek bizonyult, és 2006 őszén a közgyűlés arról döntött, hogy a romániai külső köztestületi tagok, külső tagok a következő évtől elkezdhetik a Területi Bizottság megszervezését. Ez meg is történt: az Akadémia folyamatos felügyeletével, a szeptember végi választással, majd a novemberben véglegesített és jóváhagyott szervezeti és működési szabályzattal a testület megkezdhette működését. A Bizottság kettős felhatalmazást és bizalmat érezhetett maga mögött: a romániai köztestületi tagokét, akik szavazatukat adták a választás két fordulójában, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáét, amely tudományos súlyával és presztízsével erősíti ebben a térségben is az akadémiai szellemet. A KAB lényegében ebben különbözik minden más hazai szakmai szervezettől: mögötte kizárólag olyanok állnak, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és azzal, hogy köztestületi tagként regisztráltatták magukat az Akadémián, kötődésüket nyilvánították ki az Akadémiához, a magyar tudományosság egészéhez. Szakmai hitelességüket nem lehet kétségbe vonni, és ez magát a testületet is hitelessé teszi. Az Akadémiához való közvetlen tartozás és a területi szerveződés az intézményesülés, a kapcsolatépítés a hálózati együttműködés új lehetőségeit nyitja meg. Ez egyúttal kilépési lehetőség a kis szakmai közösségeket mindig veszélyeztető belterjességből a megmérettetés természetes körébe. 2008-tól, működésünk igazi kezdetétől, az Akadémián is új ciklus indult az új akadémiai vezetők megválasztásával. A velünk kapcsolatos tudománypolitikai szellem nem változott. A személyi folytonosságot Görömbei András, az Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke képviselte. Ő 2006-tól közvetlenül részt vett a kisebbségi régiókat érintő döntésekben, 2007-ben végigkísérte a KAB megszervezését célzó, kétfordulós választási procedúrát (Vizi E. Szilveszter elnök úrral és Hámori József alelnökkel), 2008-ban minderről ő tájékoztathatta Pálinkás Józsefet, az Akadémia akkor megválasztott új elnökét és Dudits Dénes alelnököt, a területi bizottságok illetékes felelősét. Töretlen volt az átmenet, nem lehetett semmi kétségünk abban, hogy Akadémia új vezetése is a magyarországiakéhoz hasonló szerepet és státust szán a Kolozsvári Területi Bizottságnak. Mint ahogy arról is megbizonyosodhattunk, hogy a magyarországi Területi Bizottságok teljes bizalommal szintén mindenben egyenrangú partnerüknek tekintik a kolozsvárit. 2008 elején megtörtént a KAB romániai jogi bejegyzése, nyár elejére sikerült felújítani és a legszükségesebbekkel felszerelni a rendelkezésünkre bocsátott székházat, közben megszerveződött 10

és szerény keretek között működni kezdett a titkárságunk. A szervezési minták megvoltak: alapul lehetett venni a magyarországi területi bizottságok felépítését, működését, el lehetett kezdeni a szakbizottságok és a munkabizottságok szervezését. A területi bizottságok ugyanis, amelyek Magyarországon az 1960-as évek kezdetétől szerveződtek, sehol nem a tudományművelés, kutatás közvetlen intézményei. Elsődleges feladatuk a tudományszervezés, az, hogy regionálisan integrálják és ösztönözzék az abban a térségben élő és alkotó, tudományos fokozattal rendelkező szakembereket. Ez a munka szak- és munkabizottságokban folyik. A kolozsvári Bizottságra is ez a szerep hárul, és ezt még nem mindenki érti. Azt ti., hogy csak nevében „kolozsvári”, egyébként működési területét tekintve „romániai”. Egy-egy szakbizottság tagsága minden köztestületi tagra kiterjed az illető szakterületről, függetlenül attól, hol van a kutató lakhelye, és hol van a szakbizottság központja (ezek a „központok” egyébként mindig ott jöttek létre, ahol legtöbben művelik az illető szakterületet). Az egésznek éppen az volt a lényege, hogy a KAB integráljon, de ne centralizáljon, működése természetes módon legyen érezhető Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, Bukarestben és Temesváron. Az MTA-val egyeztetett feltételeknek megfelelően a tagság kezdeményezésére 26 szakbizottság és 2 regionális bizottság alakult meg: húsz szakbizottság Kolozsváron, négy Marosvásárhelyen, kettő Csíkszeredában, két munkabizottság Nagyváradon, regionális bizottságok Bukarestben és Temesváron. Az „integrálás” mint szándék és szerep kiterjed a magyar szaknyelvekre is. A KAB-nak és szakbizottságainak ugyanis feladata az is, hogy lehetőségei szerint segítse a leépült és szétfejlődött szaknyelvi regiszterek felzárkózását, egységesülését. Ebben szerepe van az Értékek Akadémiája címmel szervezett előadássorozatnak is, amelynek elsődleges célja, hogy a helyi és a meghívott neves előadókkal közvetítse az egyes tudományterületek legfrissebb eredményeit, erősítse a kapcsolatokat. 1990 után a felsőoktatás szervezésében és más szakmai szerveződésekben is feltűnő volt a fiatalok hiánya. Ennek a nemzedéki hiánynak a pótlásában, a fiatalok szakmai és tudományos képzésében szintén az Akadémia programjainak volt fontos szerepük. Fiatalabb kollégáink közvetlenül tapasztalhatták az Akadémia támogatását, és talán emiatt is van az, hogy ők a KAB működésében is több lehetőséget látnak, mint az idősebbek. Egyre nagyobb számban csatlakoznak a köztestületi tagsághoz (hat év alatt közel megduplázódott a köztestületi tagok száma), a szakbizottsági választásokban követett titkos szavazás is a fiatalabbak értékrendjét érvényesíti. A KAB az az intézmény, amelyben az idősebbek méltó elismerésre számíthatnak, a fiatalok pedig bátorításra és a teljesítményüknek megfelelő értékelésre. Noha a szabadság mostani hangulatában – különösen a korábbi évtizedekhez viszonyítva – idillinek tűnik a helyzetünk, a terep mégsem könnyű. Az új intézmény illeszkedik az MTA szervezetébe, sokféle kapcsolatot közvetít: fontos akadémiai testületeknek volt kihelyezett ülésük Erdélyben, rendszeresekké váltak a kölcsönös meghívások, amelyeket remélhetőleg szorosabb együttműködés követ. De itt élünk Romániában, intézményünknek a román szabályozásnak is meg kell felelnie, ápolnia kell a kapcsolatot a Román Akadémiával és annak erdélyi képviseletével, a kolozsvári filiáléval. A KAB-nak kiegyensúlyozottnak kell lennie a romániai magyar intézményrendszerben, a politikai és regionális megosztottságban. A szakmai egyesületek sokasága és számbeli kiterjedtsége ellenére hiányoznak a tudományművelés legfontosabb intézményei: a kutatóintézetek. Az egyetemek magyar oktatói folyamatos bizonytalanságban próbálják erősíteni maguk és intézményük pozícióit, és ezek a törekvések sokszor nincsenek összhangban a szakmaiság követelményeivel vagy az egész közösség érdekeivel. Ennek a helyzetnek az elfogulatlan feltárását vállalta a KAB, amikor elemzést készített az egyes tudományterületek helyzetéről (l. az ezzel kapcsolatos kötetek írásait: Fedinec Csilla szerk. 2010), majd a romániai magyar felsőoktatásról (Szikszai Mária szerk. 2010). 11

A tudományos képzés kizárólag a felsőoktatási intézményeinkben folyik, köztestületi tagságunk, szakbizottságaink is ebben a környezetben működnek, ezért is tekinti feladatának a KAB a magyar intézményvezetők fórumának évenkénti megszervezését (a tanévkezdés előtt), hogy lehetőséget teremtsen az egyes intézmények működésének, kezdeményezéseinek összehangolására, egyeztetésére. A kisebbségi közösségek „államhiányos” állapotában nehéz, szinte lehetetlen áthidalni a külön érdekeket, az érdekellentéteket, nehéz föléje emelkedni a sokféle ellenszenvnek, megosztottságnak. Az elmúlt két évtized nem a bizalmat és az összefogást erősítette Romániában sem, pedig ez a civil önszerveződés alapja. Ellenkezőleg: a bizalmát vesztett romániai magyar civil világ fragmentálódott. És ez a széttöredezettség az elit értelmiséget is jellemzi, sőt részben maga is előidézője ennek a helyzetnek. Sokan gondolják úgy, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és éppen egy, az akadémiai szellemet képviselő helyi testület válhat alkalmassá arra, hogy felülemelkedjen a megosztottságon, hogy közösségi és szakmai kérdésekben feloldja az ellentéteket és az elfogultságokat. Könyvészet: Fedinec Csilla szerk. 2010: Magyar–magyar interdiszciplináris kutatások, intézményi együttműködések lehetősége c. kötetben, Budapest: MTA MTK EB Szikszai Mária szerk. 2010: Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Támpontok egy lehetséges stratégiához. Az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága, Kolozsvár: Ábel Kiadó

12

Bodó Barna

Erdélyi magyar civil tudomány A címbe emelt jelzős szerkezet kérdéseket indukál. A nemzetállamok mai világában arra nem szokás rákérdezni, mitől és miért magyar, avagy román a tudomány – pedig ugyanúgy indokolt lehetne, miként egyesek rákérdeznek arra: mikor civil a tudomány? Bár a továbbiakban visszatérek ezekre a kérdésekre, elöljáróban a tudomány kettős jellegére utalnék, hiszen a tudománynak kettős jellege van. A tudomány egyrészt megismerési folyamat és ennek az eredménye, a tudás mint bizonyított ismeret. (Vekerdi 1994) Ugyanakkor a tudomány intézményrendszert is jelent, azt a társadalmi struktúrát, ahol ez a tudás megszületik. Attól függően, hogy milyen társadalmi körülmények között jön létre a tudás, beszélhetünk magyar tudományról, erdélyi magyar tudományról és erdélyi magyar civil tudományról. Civil abban az értelemben, hogy nem az állam által (fentről) kialakított intézményi keretekben, hanem közösségi szándékot követve, közösségi alapon (lentről) szerveződő műhelyekben létrejövő ismeret és tudás. 1. Kisebbségi tudomány A kisebbségben élő nemzeti közösségek vonatkozásában tudományról a kisebbségekről szóló, helyzetüket, jogaikat, identitásuk alakulását vizsgáló, kutató (kisebbség)tudomány értelmében szokás beszélni. A fenti cím nem erre utal, hanem a kisebbségek által művelt tudományra, amelyről ilyen általános megfogalmazásban alig esik szó. Napjaink szokása szerint, ha valamilyen kontextus, értelmezés új, ha a megszokott kereteken túl kívánunk lépni, megnézzük a világhálón, ki s miként foglalkozik a kérdéssel. A kisebbség és tudomány kulcsszóra a keresés 541 ezer találatot eredményez – amikor 2010-ben először futtattam meg a keresőt, akkor 233 ezer találatot jelzett a gép. Ugyanis pár éve foglalkoztat a kérdés, 2010ben foglaltam össze egy előadás keretében mindazt, amit a téma kapcsán akkor fontosnak gondoltam.2 Az utóbbi hónapokban ismételten előtérbe került a kérdés, amikor 2013 őszén a Magyar Tudomány Napja erdélyi társadalomtudományi konferenciájára készültem. Tudomány és kisebbség. Tehát a találatok száma három év alatt a több mint kétszeresére emelkedett. Valami változott volna, valamerre alakul(na) a helyzet? Több száz találat elemzése alapján úgy tűnik: a kérdéssel ma sem foglalkoznak módszeresen, nem találtam sem összefoglaló elemzést, sem pedig a jelenséget körüljáró, gondolatébresztő publicisztikát. Találtam viszont egy sor blog bejegyzést, politikusi szösszenetet, újságírói kérdésfelvetést. Tehát ha változott valami, az a kérdés valamivel érzékelhetőbb jelenléte különböző közösségi helyeken, de ez elvi szinten (még?) nem hozott előrelépést. Gondoljuk végig: jó a kérdésfelvetés? Szerintem igen: kisebbségek által művelt tudományra szükség van. Mint minden alapállítás esetében, itt is következnie kell a kérdésnek: miért? 2

Életpálya modellek és továbbtanulási lehetőségek c. konferencia, Pécs, 2010. júl. 29-31.

13

Egy multietnikus államban a kisebbségek helyzetéről igen eltérő módon nyilvánul(hat) meg a többség, illetve maga a kisebbség. A többség örök célja a nemzeti önépítés, ugyanis a kisebbséget – főleg Közép-Kelet-Európában – zavaró tényezőként, több országban veszélyforrásként tartják számon. Ennek okaival most nem kívánok foglalkozni, a tényt jelzem. Ha elfogadjuk a kettős helyzetértelmezés tényét – ami létezik, ebből származnak a kisebbségi politizálás nagy dilemmái –, akkor a kisebbségi közösségnek saját jövője érdekében szüksége van a kisebbség-központú, a vonatkozó közösség belső folyamatait feltáró, a közösségen belül érzékelhető társadalmi kihívásokra és politikai manőverekre is figyelmező elemzésre. Pontosabban: elemzésekre. Ugyanis a helyzet változik, elegendő, ha csak az évtizedenként megtartott romániai népszámlálások kisebbségi (szórvány) adatsoraira utalok.3 A kisebbségi nemzeti közösség tudományosan megalapozott önismeret nélkül nem rendelkezhet megfelelő jövőképpel, politikai elitje az országos politikában könnyen felcseréli a prioritások rendjét. Vadkerthy Katalin felvidéki történész egyértelműen fogalmaz: a kisebbségi önismeret rendszeres alapkutatások nélkül fellegjárássá válhat. (Vadkerty 2003) Az utóbbi évek romániai történései igazolják, a kisebbségi politika gyakran beragad a napi politikai kontextusba, kisebbségi jövőépítés helyett társadalmi ügyintézésre (lásd: kijárásos politika) rendezkedik be. Nem szorul bizonyításra: ez a politika hosszú távon a vonatkozó közösség felszámolásához, felszámolódásához vezet. Utalásként álljon itt a ’90-es évek közepének RMDSZ-es politikai gyakorlata. Amikor a kormányzati szerepvállalást igazolni kívánták, általuk megrendelt közvélemény-kutatások eredményeit idézték, miszerint a magyar választó fejlődést akar, utakat, biztos munkahelyet, jó iskolát – az autonómia a lakossági elvárási lista végén szerepel. Kérdem: miért és mitől szerepelhetett volna akkor az autonómia a lista valamelyik első helyén? Ezt társadalmilag elő kell készíteni. Akkor még nem tudta az erdélyi magyar, hogy közösségi önrendelkezés nélkül nincs igazi jövője, hiányában az asszimiláció leállíthatatlan. Akkor volt olyan parlamenti képviselő – a feladata lett volna a korrekt helyzetértelmezés –, aki a szónoki pulpitust csapkodta az erdélyi kis magyar döntéshozó testület, az SZKT egyik ülésén, és dörgő hangon közölte, ha autonómiát követelünk, akkor Romániában vér fog folyni. Ezt senki sem akarhatja. Ha egy politikus4 ekként riogatja a választópolgárt, azzal szinte megrendeli azt a közvélemény-kutatási eredményt, amely később hivatkozási alap lehet. Eltelt másfél évtized, mi, erdélyi magyarok kevesebben vagyunk párszáz ezer emberrel, de talán gazdagabbak egy közösségi felismeréssel: autonómiára szükség van. Ezt a 2013-as esztendő történései egyértelműen megmutatták. Ha visszanézünk az eltelt két évtizedre, az RMDSZ politikusainak – két évtizeden át ők voltak az erdélyi magyarság első számú politikai vezetői – a felelőssége egyértelmű. Az RMDSZ-politika soha nem tagadta az autonómia szükségességét, csak – a román politika elvárásainak megfelelően – az érte indítandó konkrét lépéseket, a harcot éppen nem látta időszerűnek, mindig valamilyen kontextuálisan fontos napi ügyecskét jelölt meg elsőrendűen fontosnak. Ezt a kétértelműséget is a tudományos kutatásnak a feladata kimutatni, rámutatni arra, hogy az immár emberöltőnyi RMDSZ-es kisebbségi politizálásnak mi a valódi mérlege. A tétel igazságtartalma vitathatatlan: a többségi politikával szemben csak tudományosan megalapozott, nemzetközi összehasonlításban is érvényes célokat megfogalmazó kisebbségi politikával lehet a távlati siker reményében fellépni.

3

Szórványban kimutathatóan gyorsul az asszimiláció, minél közelebbi a vonatkozó helyi magyar közösség a nemzethatárhoz, annál erősebb a gyorsulás. 4 A politikus neve ebben a kontextusban nem érdekes: a lényeg, az eset megtörtént.

14

Milyen, mekkora kisebbségi közösség képes olyan tudományos műhelyek kialakítására és működtetésére, amely a siker reményében nézhetnek szembe a jelzett feladatokkal? Ha romániai példáknál maradunk, akkor két előfeltétel látszik megfogalmazhatónak. Az egyik a vonatkozó közösség lélekszáma. Tízezres nagyságrendű kisebbség nem rendelkezhet olyan oktatási rendszerrel, olyan képzési intézményekkel, ahol a kisebbségi tudomány majdani művelői a feladatra felkészülhetnének. Hogy hol van a határ – nehéz megmondani. Európában ma több olyan állam létezik, amelynek lakossága egy millió körüli, vagyis a romániai magyarság vonatkozásában a demográfiai feltétel mindenképpen teljesül. Alighanem a kétszázezres nagyságrend lehet a küszöb – erről érdemes volna vitát folytatni. A másik feltétel a megfelelő oktatási-képzési rendszer, amely lehetővé teszi azt, amit az Akadémia-alapító Széchenyi István háromkötetes nagy művében – a Hitelben – megfogalmazott, miszerint „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb volta a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.”. (Széchenyi 1630) A romániai cigányság hivatalosan fél milliót kitevő, a gyakorlatban ennél sokkal jelentősebb lélekszámú közössége kívülről nézve nem rendelkezik azzal a kulturális elittel, amely képes volna közösségi politizálásukat megalapozni. Ha volna elegendő képzett fő közöttük, akkor is gondot jelentene az, hogy ezek szinte kizárólagosan többségi oktatási intézményekben szerezhetik meg képesítésüket, ahol viszont a kisebbségekről kialakított kép kimondottan negatív – ez alól szabadíthat fel a saját (nyelvű) oktatás-képzési rendszer. 2. Közösségi kényszerek és dilemmák Egy sor tudományos kérdésre minden önépítkező közösség esetében választ kell kapni. Most nem kívánok külön foglalkozni az önépítkező közösség értelmezésével – túlnő elemzésem keretein –, azt viszont vita nélkül el lehet fogadni, hogy minden közösségnek számba kell vennie azokat a kihívásokat és folyamatokat, amelyek szálláshelyét és őt közösségként érintik. Mindenkor és minden esetben foglalkozni kell olyan kérdésekkel, mint politikai képviselet, kisebbségi érdekérvényesítés. Az etnikai folyamatokat – asszimiláció, identitásképzés, anyanyelvhasználat családban, közösségben, helyi társadalmakban, migráció, stb. – olykor a többségi folyamatokkal együtt, de többnyire ezektől külön kell vizsgálni. A kisebbségi jogok kérdése az új nagy kérdéskör: milyen jogokról van és lehet szó, miként viszonyulnak egymáshoz a személyes és a kollektív jogok, a kollektív jogok milyen struktúrában biztosíthatóak, milyen autonómiát lehetne és kellene a vonatkozó kisebbség számára kialakítani. Végül, de nem utolsó sorban az ezekre a kérdésekre adott válaszokhoz köthetően kell megrajzolni a kisebbségi jövőképet. A dilemmák nem a tudomány által megválaszolandó kérdéseket illetően jelennek meg, hanem arra vonatkozóan, hogy a tudománypolitikai döntéseket (melyek a prioritások, milyen kérdések kutatása elsődleges és ezekre honnan kerül forrás) kik és hol hozzák meg, ezekre a közösség tagjai lehetnek-e valamilyen befolyással. Ugyanis ezek politikai döntések. A politikai döntéseket minden demokráciában úgy hozzák meg, hogy a döntéshozók tudatában vannak, a polgárok a döntést illetően választásokkor – áttételesen, más kérdésekkel csomagban – kifejezik a véleményüket. A kisebbségben élők esetében az etnikai 15

szavazás5 ezt lehetetlenné teszi, illetve ha létezik is valamilyen pártverseny kisebbségi oldalon, ez országos szinten nem működik vagy látszólagos. Tehát szükség van kisebbségi (kisebbségek által művelt) tudományra, mindenekelőtt társadalomtudományokra, de a szükséges források hiányosak, illetve intézményi szempontból nem alakul ki olyan helyzet, amely mind a vizsgálandó szakterületek, mind a források vonatkozásában rendszert alkotnának. És ekkor merül fel a civil tudomány kérdése. 3. Civil tudomány – milyen tudomány? Mit jelent a tudomány civil? Mitől és mikor lehet(ne) a tudomány civil? Egyáltalán: milyen tudományról kell beszélnünk? Mintegy évszázada a tudomány céljának az ismeretlennek minden különösebb érdek nélküli kutatását tekintették. Az érdekkel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az emberben meglévő természetes kíváncsiság, tudásvágy kielégítése is lehet egyfajta érdek, annak ellenére, hogy az emberi kíváncsiságot, az eszmei komfortérzet különböző megnyilvánulási formáit sokáig nem úgy tartották számon, mint amiben az érdek kifejezésre juthat. Napjainkban egészen más felfogás érvényesül: egyre inkább azt hallani, hogy a tudomány feladata a jólét alapjainak a megteremtése, s minden tudományos eszközt ennek az emberi célnak kell alávetni. A ma érvényesülő megközelítésnek egyik magyarázata talán az, hogy a fejlett világban a tudomány finanszírozásában az adófizetők jelentős részt vállalnak. Pontosabban az alapkutatások és a társadalomtudományos kutatások döntő hányadát közpénzekből fizetett kutatók végzik.6 Ekként a polgár joggal várja el, hogy befizetései őt magát, az emberi társadalmat szolgálják. Korunk embere a tudományt többnyire alkalmazott diszciplínaként fogadja el, s nem ismeri el az ún. tiszta tudomány létezését. Többnyire felesleges luxusnak tekinti a spontán kutatásnak a lehetőségét. Ez jelentős változás a tudomány lényegét megfogalmazni szándékozó értelmezésekhez képest, amikor a tudománynak, mint eszmei konstrukciónak, nyilvánvalóan nincsen célja. Célja a tudósoknak, mint egyénnek van. A tudomány általánosan elfogadott módszerei a problémamegoldást és a gondolatok egymás közötti kicserélését szolgálják. Alapvető módszereként az alábbi négy lépést szokták bővebben kifejtve magyarázni: megfigyelés és megtapasztalás (kísérletezés); dokumentálás, elemzés; természeti törvény felismerése, származtatása; a törvények alapján előrejelzések készítése. A tudományos módszer a legjobb módja annak, hogy az igaz állításokat megkülönböztessük a hazugságoktól és tévedésektől. Oláh György Nobel-díjas vegyész szerint a tudomány egy nagyon általánosan használt szó, hasonló egy másik, szinte mindenki által ismert kifejezéshez, a demokráciához. Ugyanis nincs általánosan elfogadott demokrácia-értelmezés, a demokráciáról beszélők más-mást értenek alatta a világ különböző helyein. Ez a helyzet a tudománnyal is. Manapság a tudományt szinte mindenhez hozzákötik, miközben a tudomány az emberiség intellektuális törekvése a tudásra, a megértésre, ugyanakkor a filozófia az alapvető kérdéseket igyekszik megmagyarázni. Ezeket össze is lehet vonni, a természetfilozófia keretében, amely a tudomány társadalmi kérdéseit is igyekszik értelmezni. 5

Legyen egyértelmű: etnikai szavazás az, amikor nem politikai program alapján hanem az etnikai hovatartozás szerint történik a szavazás – ami ez esetben nem (lehet) választás. 6 A társadalomtudományok finanszírozása az orvosi és a műszaki tudományokétól élesen eltérő képet mutatott az Egyesült Államokban. Finanszírozásuk reálértéke 1973 és 1984 között mintegy 20 %-kal csökkent, utána viszont 1999-re két és félszeresére nőtt. E trendváltozásban közelebbről nem vizsgált politikai tényezők játszhattak közre, hiszen a társadalomtudományi kutatások közvetlen jóléti hatásai (s így tulajdonképpen a gazdaság szereplői számára megmutatkozó vonzerejük) sokkal nehezebben mérhetőek, mint a hasonló hatások a természettudományok területén. (Török 2005)

16

Ami viszont általános: amikor a tudománynak a mai társadalomban betöltött szerepéről van szó, akkor mindig előtérbe kerül az idézett szempont: mit képes a tudomány nyújtani, a tudósok mivel járulnak hozzá, hogy a tudomány eredményeivel segítsétek az országot? (Oláh 2001) Ellenvéleményként egyesek azt állítják, hogy olykor a tudomány nem tervezhető meg, több korszakalkotó felismerésnél a véletlen játszott szerepet. Ezek ellenében idézi Oláh György Szent-Györgyi Albertet. Szent-Györgyi véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni, szerinte a felfedezés: „Látni, amit már sokan láttak, de ebből arra gondolni, amire senki más még nem gondolt.” Abban viszont egyetértés mutatkozik, amit egy holland professzor állít: „Ami a felfedezést követi, fontosabb, mint maga a felfedezés.” (Draaisma 2009) John Ziman, a Bristol Egyetem professzora az egymással folyamatos versenyben álló kutatók és kutatóműhelyek világára utalva felteszi a kérdést: ebben az új, versenyt indukáló helyzetben beszélhetünk-e még objektív tudományról? Az alapkérdés: mi fogja össze a tudósokat, mi tartja kordában személyes rivalizálásukat? A szokásos válasz szerint a tudósokat „az igazság keresése” egységesíti. Ezzel szemben áll egyes filozófusok véleménye, miszerint az „igazság” illúzió, míg mások szerint igen sok formát ölthet, ezeknek csak néhány megnyilvánulását kutathatja a tudomány. Szükséges tehát néhány általános kritériumot megfogalmazni a tudomány által létrehozott tudás vonatkozásában: pl. a megfigyelések alapvető szerepe, az előrejelzés képessége, valamint az egyetemesség és az objektivitás. Ezek az elvek elvontak és személytelenek. Nem mondanak semmit arról, hogy a tudás mire jó, mi készteti arra a tudósokat, hogy megszerzésén fáradozzanak, és hogyan kell ebben együttműködniük. Az „egyetemesség” szempontja azt jelenti, hogy nemzeti hovatartozásra, vallásra, társadalmi státuszra vagy más irreleváns kritériumra való tekintet nélkül mindenki hozzájárulhat a tudományos ismeretekhez. A gyakorlatban ez a multinacionális, csak az érdemeket értékelő eszmény nagyon tökéletlenül valósul meg. Mindazonáltal azt foglalja magában, hogy a tudományos állításoknak eléggé általánosaknak kell lenniük ahhoz, hogy mindenféle kulturális környezetben érvényesek legyenek. (Ziman 1996) Az MTA jelenlegi és egy korábbi elnöke – alighanem társadalmi elvárás jegyében – a tudomány szerepéről nem az általánosság és egyetemesség fogalmaiban nyilatkozott. Pálinkás József nemrég fogalmazta meg, szükség van arra, „hogy nyilvánvalóvá tegyük a tudomány meghatározó szerepét és felelősségét a társadalom boldogulásában és a gazdaság sikerességében. Hogy felhívjuk a figyelmet a magyar tudomány, a hazai kutatások jelentőségére, eredményeire, tapasztalható és várható társadalmi hatásaira. […] A tudomány összehangolja a társadalmat és a gazdaságot, a közjót szolgálva, a közös sikerért dolgozva. A tudomány a hitelesség és a felelősség stratégiai metszéspontja: egyedülálló lehetőség együtt hallani a társadalom és gazdaság sokszor különbözően hangzó érdekeit.” (Pálinkás 2011) Amikor 1997-ben első alkalommal rendezték meg a Magyar Tudomány Napját, Glatz Ferenc kifejtette: a nyitás a társadalom felé programja azt is jelenti, hogy „a tudomány részt vállal az ezredforduló azon kihívásainak megválaszolásából, amelyek az emberiség egészét és a lokális társadalmat is érik. […] A tudománynak közéleti szerepre kell vállalkoznia Nem napi politikai szerepre, hanem a társadalom előtt hosszútávon nyíló alternatívák fürkészésére, feltárására. Hogy azután a politikai elit dönthessen arról: a lehetőségek közül melyiket választja.” (Glatz 2000) Ebben a vonatkozásban nincs szó civil jellegről. De közösségi stratégia-építést szolgáló tudományról igen. A civil jelleg kérdése akkor merül fel, amikor a tudomány intézményes kereteiről beszélünk. A tudományos intézményeket az állam tartja fenn, mivel az állam a társadalom közügyeinek intézésére rendelt, közérdekből eljáró, a hatalmat legitim és formalizált módon gyakorló szervezetrendszer, és olyan közfeladatokat lát el, amelyeket a gazdaság szereplői nem tudnak/kívánnak 17

megoldani. Az állam ideológiai-kulturális funkciói (az adott társadalmi forma törvényes formációként való elismertetése, iskolarendszer kialakítása, a tudomány és a művészet támogatása) között szerepel a tudományos ismeretek termelésének az elősegítése. Ennek a funkciónak a jegyében hozták létre a tudomány intézményeit. Modern tudományos akadémiák (a 19. századig jogi és más szakterületek felsőfokú iskoláit nevezték akadémiáknak) kb. két évszázada jelentek meg7, céljuk kezdetben, miként a Magyar Tudós Társaság Rendszabásaiban olvashatjuk („A’ magyar tudós társaság a’ tudományok és szép művészségek minden nemeiben a’ nemzeti nyelv kimíveltetésén igyekszik egyedül.8) a tudomány művelésén kívül a nemzeti nyelv művelése is. A nemzeti elkötelezettség máig meghatározó – az akadémia nemzeti intézmény. Kérdés: mi legyen a kisebbségekkel? A kérdés indokoltsága egyértelmű: a nemzetépítési projektek mindmáig fogságukban tartják a térség új és kevésbé új államait, itt mindmáig érvényes a bibói diagnózis: nemzetek és kisebbségi közösségeik között szinte kivétel nélkül a kölcsönös bizalmatlanság határozza meg a kapcsolatot. Autonómiáról már beszélnek, persze egymást kizáró értelmezésben mindkét oldalon, vagyis nem adottak a feltételei annak, hogy a kisebbségi közösségek a sorsuk szempontjából stratégiai kérdéseket – az autonómia jegyében – kisebbségi szempontok szerint strukturált kutatások keretében vizsgálják. Az állami kutatási hálózattal szemben a kisebbségi kutatók jogos fenntartásokkal élnek, a nemzeti többség nem hajlandó elismerni, hogy a kisebbségi helyzet kutatásának lehetnek a többségi értelmezéstől eltérő szempontjai és keretei.9 Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy minden közösségnek egyformán és egységesen kell megadni a lehetőséget sorsa alakítására, akkor a kisebbségek a térség nagy vesztesei. A román tudománypolitikában semmilyen jele nincs annak, hogy elfogadnák a kisebbségi tudomány létjogosultságát. És így jutunk el a civil szféráig: ahol véget ér az állami szerepvállalás, kezdődik a civil. A kérdés nem csupán kisebbségi vonatkozásban számít kutatási témának. Az innovációkutatók 2002es konferenciájáról állapították meg, hogy itt a hagyományosnak elismert főszereplők (tudomány, kormányzat és ipar) mellett megjelent a negyedik tényező: a társadalom. Éspedig az fogalmazódott meg, hogy a tudástermelés mennyisége és milyensége nagy mértékben függ attól, hogy a tudást felhasználók (a társadalom) milyen kéréseket és igényeket fogalmaznak meg. (Mosoniné e.a. 2003) Ismert a jelenség: a civil társadalom óriásira nőtt éppen az akadémiák megjelenése óta eltelt évszázadok folyamán, a növekedéssel komplexszé vált, a komplexszitással pedig erősödött, hatalmi tényezővé vált. Az állam mellett a civil társadalom a maga útján vált hatalommá, és ma mindenhatóságát sokan az államéhoz hasonlítják. Demokráciában a polgárok nemcsak szavazattal bírnak, ha7

A Francia Akadémia1635-ben jött létre, a Royal Society 1660-ban, a berlini akadémia alapítási éve 1700, a müncheni Bajor Akadémiáé 1759, a madridi Real Academia Espanola 1714-ben, az orosz tudományos akadémia 1724-ben, az olasz L'Accademia nazionale delle scienze 1782-ben jött létre. Közép-Kelet-Európaországaiban a tudós társaságok alapítási évei: cseh 1784, lengyel 1816, magyar 1825 (Aranka György Nyelvművelő Társasága 1791), osztrák 1847, szerb 1864, horvát 1866, román 1866, ukrán 1918, szlovák 1942, szlovén 1943. (Forrás: Bodó Barna - Toró Tibor: Kisebbségpolitika és az Európai Unió, 2011 /elektronikus/). 8 A Román Akadémia neve a társaság alapításakor Román Irodalmi Társaság (Societatea Literară Română), és legfontosabb feladataként a román nyelv és irodalom művelését jelölte meg. 9 2012-13 folyamán a román politika a kormány által tervezett regionalizációt tudományosan alátámasztó „kutatást” rendelt meg egyetemi intézetektől. Erről egy jászvásári (Iași) konferencián komoly vita zajlott. (Regionalism şi regionalizare în România. Interpretări istorice şi provocări contemporane, Iasi, 2013. május 30-31. Szervezők a helyi egyetem keretében működő Kommunizmus és Posztkommunizmus Tanulmányi Központ és a Romániai Történelemtudományi Társaság.)

18

nem napi tranzakciók révén jogszabályokat sugallnak, és napi tevékenységeik, véleménynyilvánításaik, de pl. hobbijaik révén is nyomást gyakorolnak az ügyek menetére, a politikára. Egyesek szerint nem is biztos, hogy a hatalom az állam kezében van, indokolt annak a kérdésnek a feltétele, hogy nem vált-e napjainkban az állam a társadalom kivitelező ügynökségévé? Egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi egyensúly felbomlott/felbomlóban, dilemmatikus helyzetekben egyre inkább a társadalom akarata válik döntővé, függetlenül az állam érdekeitől. (Mosoniné e.a. 2003) Látjuk, az idézett gondolatmenetben sem az állami tudományos intézményi hálózat hiányát pótló, a kutatásban közvetlen szerepet vállaló civil szféráról van szó. Pedig kisebbségi léthelyzetben civil szervezeti keretekben működő tudományos műhelyek veszik/vehetik át – akként, és olyan mértékben – a nemzetek esetében akadémiai és más állami forrásokból fenntartott kutatói intézményrendszer feladatait, amelyeket, mint korábban jeleztem, az állam a kisebbségek vonatkozásában nem teljesít. A kisebbségi tudomány elvi szükségességét senki nem vitatja. Csakhogy: a kérdéssel elvi szinten alig foglalkoznak. 4. A kisebbségi tudomány intézményei – felelős kerestetik A kisebbségi tudomány intézményi kereteit illetően nincs koherens elképzelés, ezzel főleg ott fontos foglalkozni, ahol nem létezik kisebbségi autonómia. Három kérdés fogalmazható meg. Az első: kinek a tudománya? A válasz egyértelmű: az illető közösség tudománya. A második kérdés: kié a felelősség? Három szereplőre/felelősre lehet gondolni: a kisebbség politikai képviseletére, arra az államra, amelynek a kisebbségiek polgárai illetve az anyaországra. Harmadik kérdésünk: honnan, milyen forrásból lehet/kell támogatni a kisebbségi tudományt? Mivel a kisebbségi politikai képviselet saját pénzeszközökkel nem rendelkezik, két potenciális támogató létezik: a kisebbség állama és az anyaország. 4.1.

RMDSZ és a kisebbségi tudomány

A romániai magyarság politikai képviseletéért ma három párt verseng: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt. Központi szinten képviseleti lehetőséget és felelősséget az RMDSZ kapott, a másik két párt helyi szinten kapott képviseleti szerepet. Elsőként nézzük tehát meg, miként kezeli az RMDSZ a kisebbségi tudomány kérdését. A romániai magyarság politikai képviselete országos szinten az RMDSZ. A szervezettel kapcsolatos viták két dimenzióban a legerősebbek: a szervezet politikai jellege, illetve a szervezet közösségi funkciója vonatkozásában. A politikai jelleg sokszorosan vitatott: civil szervezetként jegyezték be és egyértelműen pártként működik. Ennek ellenére, amikor országos szinten civil társadalmi szerepről van szó a romániai magyarság vonatkozásában, akkor illetékességét igazolandó nyomatékosan hangsúlyozza a civil jelleget, mármint a bejegyzés milyenségét. A kettős – civil és politikai – szerep különösen fontos volt az RMDSZ számára mindaddig, amíg az anyaország vonatkozásában meg nem szerezte az általános érdekvédelmet biztosító szervezetnek járó jogot: az anyaországból az erdélyi magyarságnak juttatott támogatások elosztásában a vezérszerepet. Ez idővel változott, de egészen a legutóbbi időkig az Erdélybe jutó támogatásokat illetően az RMDSZ állás-

19

pontja meghatározó volt.10 A másik vitás kérdés a szövetség politikai szerepének önértelmezésére vonatkozik. Az RMDSZ 1993-as kongresszusa bevezette a szövetség önkormányzati modelljét, ennek értelmében a szervezet a romániai magyarság önkormányzata, a különböző szerepekre – döntéshozatal, végrehajtás, ellenőrzés – kialakított külön struktúrákkal. Ezt akár egy önmegvalósító politikai jóslatként is felfoghatjuk, s akkor, a szervezeti útkeresés lelkes éveiben, elfogadhatónak tűnt szinte minden kisebbségi társadalmi szereplő számára. Menet közben a helyzet változott. Kritikussá akkor vált, amikor a román költségvetésből származó pénzek feletti rendelkezés joga merült fel. Romániában a kisebbségek parlamenti képviselete jogosult a vonatkozó kisebbségnek jutó költségvetési pénzek kezelésére. Ez a magyarságot illetően is így volt és maradt egészen 1997-ig. Az ekkor elfogadott párttörvény szerint a parlamenti pártoknak a képviseleti arány alapján kiszámított költségvetési támogatás jár. A kettős finanszírozás elkerülésére az RMDSZ a közösségnek járó pénzek kezelőjeként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) jelölte meg, annak ügyvezetőjét pedig besorolta az RMDSZ ügyvezető elnökségébe, a végrehajtó apparátusba. Mivel a szerep az EMKE számára diszfunkciókat jelentett, az RMDSZ bejegyezte saját struktúraként a Communitas Alapítványt, amely 2001-től lett a magyarságnak járó költségvetési pénzek kezelője. A költségvetési összegből a Communitas pályáztatási rendszerben juttatott támogatást a magyar civil szervezetek és magánszemélyek számára, bizonyos jól meghatározott területeken és prioritások szerint. Az RMDSZ 2010-ben lemondta a költségvetési párttámogatást11, ami miatt a romániai magyarság a hivatalosan kapható összegnél kevesebbet kap. Nem lehet pontosan tudni, hogy ez évente mekkora összeget jelent, de az elemzések azt mutatják, hogy a párttámogatások mértéke némileg növekedett az utóbbi években.12 A döntés következtében évente 100 ezer eurót jóval meghaladó összegtől esik el a romániai magyarság, mivel az RMDSZ a romániai közpénzek elosztása feletti ellenőrzésről nem kíván lemondani, a pártérdeket a közösségi érdek elébe helyezi, illetve a közösségi célok romániai közpénzekből történő finanszírozását illetően totális ellenőrzésre törekszik. Megállapítható, hogy az RMDSZ jelentős pénzek felett rendelkezik, és ebből a kisebbségi tudomány támogatására is fordítani kellene. A Communitas Alapítvány minden évben 8 területen hirdet meg pályázati kiírásokat, ezek közül a konferencia részvételt elősegítő utazási támogatások tartoznak elemzési körünkbe. A tudományos kutatást közvetlenül nem támogatják. Lássuk a továbbiakban, mit tartalmaz az RMDSZ 2013 közepén elfogadott Programja13 a tudományt illetően. A Program IV. fejezete foglalkozik a tudomány és kutatás kérdéskörével. A kisebbségi tudomány kifejezés nem szerepel a dokumentumban. Az első bekezdések az országos tudománypolitikát illetően jeleníti meg az RMDSZ prioritásait. A továbbiakban ipari és fejlesztési 10

Egy civil szervezeti vezető 2010-ben szűkebb körben kijelentette: az RMDSZ elnöke dönti el, ki kap magyarországi támogatást és ki nem. 11 Akkor merült fel gond a rendszerrel kapcsolatosan, amikor az év végi mérlegekből kiderült, hogy a kapott összeg nagyobb – kb. kétharmadnyi – részét a Communitas nem nyíltan követhető pályáztatási rendszerben használja el, hanem az RMDSZ működésére fordítja. A kirobbant sajtóbotrány – kiváltója Gazda Árpád tényfeltáró riportja (A Communitas Alapítvány titkai, Krónika, 2005.04.12.) – világossá tette mind az RMDSZ vezetői, mind a magyar közösség számára, hogy a román közpénzek félig titkos felhasználása nem tartható fenn, főleg, hogy pénzügyi ellenőrzésre is sor került. Ekkor döntött úgy az RMDSZ, hogy a számára tiszta helyzet érdekében 2010-től egyetlen támogatást fogad el az államtól, a kisebbségi közösségeknek járót, amelynek így a közvetlen kezelője lehet. (Háromszék.ro 2010. február 20.) Az RMDSZ-nek járó párttámogatás 2009-ben 480,78 ezer lejt tett ki (akkor 113.713 euró), miközben a közösségi támogatás összege 2010-ben 15,18 millió lej (akkor 3.592.049 euró) volt. 12 Silviu-Dan Mateescu: Impactul cartelizării sistemului de partied din România asupra consolidării sistemului democratic, Sfera Politicii nr. 162. http://www.sferapoliticii.ro/sfera/162/art02-Mateescu.php (2013.12.28.) 13 Lásd: http://www.rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/RMDSZ%20program%2001.pdf (2013.12.28.)

20

parkok létesítését célozza meg a Sapientia Egyetem erdélyi karainak vonzáskörében. Ez érdekes célkitűzés, hiszen a magyar költségvetési támogatásból működő egyetemhez román költségvetési pénzekre alapozó struktúrákat kapcsolhatna.14 Tételesen szerepel a dokumentumban az, hogy állami kutatóhelyek keretében biztosítani kell a magyarság hagyományaival, értékeinek megőrzésével kapcsolatos kutatási témák jelenlétét a tudományos intézetek kutatási terveiben, továbbá biztosítani kell az állami kutatóintézetekben a (helyi) lakossági arányoknak megfelelő számú magyar kutató alkalmazását. Mindkét cél fontos, hogy a kutatóintézeti hálózatban mi a helyzet, arra visszatérek. És eljutunk egy témánk szempontjából fontos állításig: „A romániai magyarság sajátos kutatási hagyományainak és autonóm tudománypolitikai stratégiáinak háborítatlan művelése érdekében kiemelten fontos a szakmai szervezetek és alapítványok keretében folyó tudományos kutatás intézményesítésének erősítése. Az RMDSZ tisztában van azzal, hogy kisebbségben élő közösségek helyzetében az egyes specifikus kutatási területek műveléséhez a romániai magyar civil szféra biztosítja a legmegfelelőbb kereteket.” Az idézet második mondatát érdemes továbbgondolni: valóban a civil szféra nyújthatja a legmegfelelőbb keretet, avagy a kisebbségi szükségmegoldást minősítik fel ekként? A kérdésben benne van a válasz is. Végül az idézett passzus folytatásaként ott áll a hasonló dokumentumokból ismert szöveg: az RMDSZ erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy… A programhoz csatolt cselekvési terv tartalmazhatná azokat az eszközöket és eljárásokat, amelyek révén az RMDSZ az idézett célokat megvalósítani szándékszik – ilyenről tervről nincs tudomásom. Civil szervezet és civil kutatóhely vezetőjeként nagyon várom az RMDSZ megkeresését, meghívását, beszéljük meg együtt, mit lehetne tenni a kisebbségi tudomány érdekében. A program elfogadása óta eltelt 7 hónap alatt mi, civilek semmilyen jelzést nem kaptunk. 4.2.

A Román Akadémia kutatóhelyein és megyei múzeumi magyar jelenlét

A kisebbségi tudományt illetően a második szereplő a román állam illetve tudományos intézményrendszere. A kisebbségi tudomány itt bemutatott szempontjai szerint működő, állami finanszírozású tudományos műhelyek nem léteznek, ennek ellenére egy sor intézményben létezik magyar tudományos jelenlét. Elsőként vizsgáljuk meg a Román Akadémia keretében működő intézményeket. Az Akadémia honlapján megtalálható akadémikus névsor azt mutatja, hogy (három minőséget – rendes tagság, levelező tagság, tiszteletbeli tagság – összevonva) 197 tagja között két magyar levelező tag található: Péterfi Leontin István kolozsvári biológus (2003) és Vékás László temesvári fizikus (2012). Harmadikként talán ide sorolható Jánosi János / Ion Ianoși / Ioan-Maximilian Steinberger esztéta (2001 – tiszteletbeli), aki brassói zsidó családban született, és akit tudományos munkássága a román nyelvhez köt, két fiatalkori munkáját írta csak magyarul, miközben a románul írt köteteinek a száma a 40-hez közelít. A Román Akadémiának egyazon időben mindig legtöbb két magyar tagja volt – ami aligha tükrözi a romániai magyar kutatók és művészek teljesítményét. A Román Akadémia kutatóintézeti hálózata keretében társadalomtudományokkal foglalkozik 20 önálló kutatóintézet és további 5 külön jogi személyiséggel nem rendelkező kutatóközpont. Elsőként az intézeteket veszem, abban a sorrendben, ahogyan az Akadémia honlapján találtam eze14

A Sapientia csíkszeredai karai és a polgármesteri hivatal között valóban tárgyalások kezdődtek technológiai park kialakítását előkészítendő, és a tárgyalások folytatódnak. Ez fontos, de meg kell jegyezni, helyi forrásokról van szó, nem központi költségvetési pénzek lehívása történik meg a projekt által.

21

ket: jogtudományi (14 kutató, nincs magyar15), életminőség-kutató (44 kutató, nincs magyar), antropológiai (32 kutató, nincs magyar), agrárgazdasági (43 kutató, nincs magyar), világgazdasági (35 kutató, nincs magyar), nemzetgazdasági (23 kutató, nincs magyar), etnográfiai és folklór (22 kutató, nincs magyar), filozófiai és pszichológiai (a filozófiai főosztályon 27 kutató, nincs magyar; a pszichológiai honlapján nincs a személyi állománnyal kapcsolatos információ), földrajzkutató (33 kutató, 1 magyar), történettudományi (4 főosztállyal működik, nincs információ a kutatókról), művészettörténeti (22 kutató, nincs magyar), valláskutató (8 kutató, nincs magyar), irodalomtudományi (38 kutató, nincs magyar), nyelvtudomány (83 kutató, nincs magyar), totalitarizmust kutató (17 kutató, nincs magyar), gazdasági prognózis (26 kutató, nincs magyar), pszichológiai intézet (nincs elérhető honlap), szociológiai (nincs elérhető honlap), politikatudományi (27 kutató, nincs magyar), dél-kelet-európai kutató (26 kutató, nincs magyar). Kutatóközpontok: demográfiai (5 kutató, nincs magyar), pénzügyi és monetáris (22 kutató, nincs magyar), ipar- és szolgáltatáskutató (nincs elérhető holnap), etnikai és európai kérdések (7 kutató – egy külső munkatárs magyar), összehasonlító gazdaságkutató (nincs honlap). Összesen 25 kutatóműhely, 6 esetben nincsenek adatok. A többi intézetben és központban 554 kutató, 1 magyar. A Román Akadémiának három területi fiókja működik, ezeket az akadémia honlapján található sorrendben mutatom be. A jászvásári (Iași) fiók keretében 7 intézet működik, ezek közül társadalomtudományi 5, valamint 1 kihelyezett intézet. Intézetek és központok: régészeti (17 kutató, nincs magyar), földrajzi (9 kutató, nincs magyar), történeti és európai civilizációkutató (12 kutató, egy magyar: történész és antropológus, internetes keresés szerint magyar témákkal nem foglalkozik), irodalomtudományi és nyelvészeti (irodalomtörténet: 10 kutató, nincs magyar, néprajz: 4 kutató, nincs magyar, nyelvészet: 10 kutató, nincs magyar, nyelvjáráskutatás: 5 kutató, nincs magyar, helynévkutatás: 5 kutató, nincs magyar: összesen 34, nincs magyar), történettudományi (24 kutató, nincs magyar), a bukaresti Antropológiai Kutatóintézet kihelyezett csoportja (5 kutató, nincs magyar). Kihelyezett intézet Rădăuți-on: Bukovina Kutató Intézet (8 tudományos munkatárs – nincs magyar). Összefoglalva: a 7 intézetben összesen 113-an dolgoznak (közülük többen, főleg az intézetvezetők egyetemi oktatók is), mindössze 1 magyar kutatóval, aki magyar témán nem dolgozik. Az Akadémia kolozsvári fiókja keretében 10 intézet működik, társadalomtudományi 6 és 1 kihelyezett intézet. Régészeti és művészettörténeti (14 kutató, nincs magyar); történet- és társadalomtudományi (történelmi főosztályon 23 kutató közül magyar 2, a társadalomtudományi főosztály 15 munkatársa közül magyar 1; nyelvészeti és irodalomtudományi (3 főosztály, 34 kutató magyar 1; az Erdély-kutató Központ (5 kutató, nincs magyar); néprajzi (létezik egy magyar kutatócsoport is, a honlap átépítés alatt, egy 2007-es tevékenységi jelentés szerint 8 kutató, 2 magyar); földrajztudományi (8 kutató, nincs magyar). A marosvásárhelyi kihelyezett társadalomtudományi intézetben két kollektíva (történelem és filológia) keretében 11 kutató, közülük 2 magyar. Összesen: 7 intézetben 110 kutató, magyar 7. Az Akadémia temesvári fiókja keretében 4 intézet működik, ezek közül kettő társadalomtudományi: Bánságkutató intézet (17 kutató, nincs magyar), fenntartható vidékfejlesztés (elsősorban mezőgazdasági témák, 7 kutató, nincs magyar). Összesen 24 kutató, nincs magyar. Működik Krajován is egy Társadalomtudományi Kutatóintézet 32 kutatóval, nincs magyar. Végül Nagyszebenben is működik egy Társadalomtudományi Kutatóintézet 14 kutatóval, magyar nincs, 6 német (közülük 1 akadémikus). Az akadémiai hálózat táblázatba összefoglalva: 15

Az etnikai hovatartozást névelemzéssel határozom meg: tudatában vagyok annak, hogy ez nem lehet pontos.

22

Város Bukarest

Társadalomtudományi Nincs adat Intézet és központ 25 (19-ről van adat) 6 intézet

Iași/Jászvásár 5+1 kihelyezett Kolozsvár 6+1 kihelyezett Temesvár 2 Krajova 1 Nagyszeben 1 Összesen 36 (van adat) Forrás: összeállította a szerző.

-

Kutató összesen 554

Ebből magyar 1+1

113 110 24 32 14 847

1 7 0 0 0 9+1

Megjegyzés a +1 külső munkatárs

6 német 6 német

Tudományos munkára helyi szinten is nyílik lehetőség, a helyhatóságok felügyelete alá tartozó múzeumok keretében, mindenekelőtt. A múzeumi hálózat vonatkozásában 3 típusú helyzetet lehet és kell megkülönböztetni. Ahol tömbben él a magyarság és megyei szinten többséget alkot, vagyis a két székelyföldi megyében a helyi múzeumok nemcsak nevükben kötelezik el magukat – Székely Nemzeti Múzeum immár nem csupán a sepsiszentgyörgyi, amely 1875 óta ilyenként látogatható, hanem a csíkszeredai, a kézdivásárhelyi is, miáltal a központi politikára kívánnak válaszolni – de tevékenységük, kutatói gárdájuk is egyértelműen jelzi szerepvállalásukat. Ezekkel tehát nem kívánok foglalkozni. Más a helyzet fronthelyzetben, ahol a politikai hatalomért helyi szinten a siker reményében szál harcba a magyarság képviselete, vagyis Maros, Szatmár, Bihar megyékben, illetve Kolozsváron, ahol bár a magyarság demográfiai súlya 16% körüli, szimbolikus jelenléte ennél sokkal jelentősebb. A harmadik csoportba a szórványmegyék tartoznak, ahol igen sok kutatói feladat van és volna, de a helyi döntéseket a magyarság alig vagy egyáltalán nem képes befolyásolni. Mivel elemzésünk szempontjából a fronthelyzet a legérdekesebb, nézzük meg a felsorolt négy megye legfontosabb múzeumait és ezek személyi állományát. A megyei múzeumok többnyire nem csupán a megyeszékhely múzeumi egységeit felügyelik, hanem a megye kisebb településeinek a múzeumait is. Ezek személyi állományát nem vizsgálom. A Maros Megyei Múzeum honlapjának van magyar oldala is. A régészeti osztály vezetője román, a további 6 kutató közül 4 magyar és 2 román. A művészeti osztály vezetője román, az 5 tudományos munkatárs16 közül 3 román, 2 magyar. A néprajzi osztály vezetője román, az 5 munkatárs román, 1 bedolgozó magyar. A történelmi részleg vezetője román, a további 4 kutató közül 2 magyar. A természetrajzi részleg vezetője román, a további 5 munkatárs közül 1 magyar. A görgényszentimrei kastély is a múzeumhoz tartozik, itt 7 munkatárs dolgozik, 2 magyar. A múzeum 2 könyvtárosa közül 1 román, 1 magyar. A múzeum igazgatója magyar, aligazgatója román. A Szatmár Megyei Múzeum – van magyar honlapja. Négy részleggel működik, a honlapon nincs információ a történelmi, etnográfiai és művészeti részlegről. A régészeti részlegén 8 munkatárs dolgozik, 3 magyar, a vezető román. Román igazgató, aligazgatója magyar. Körös-vidéki Múzeum, Nagyvárad. Van magyar honlap. Az igazgató román, az aligazgató kilétéről nincs adat. Természettudományi részleg: vezetője magyar, további 7 munkatársa közül magyar 2, a történelem részleg vezetője román a további 7 munkatárs között nincs magyar (van 1 16

Munkatársat írok és nem kutatót, ugyanis vannak restaurátorok, akik szintén szakmai munkát végeznek, de nem kutatók.

23

német), művészeti részleg vezetője román, a további 7 munkatárs közül 2 magyar, néprajzi részleg vezetője román, a 9 munkatárs között nincs magyar (van 1 német). Kolozsváron 5 múzeum működik, ezen kívül a BBTE keretében 6. Erdély Történelmi Múzeumában a vezérigazgató román, a két aligazgató közül az egyik magyar. Az 54 munkatárs közül 7 magyar. Művészeti Múzeum – igazgató román. Személyzetről nincs infó. Erdélyi Néprajzi Múzeum: igazgató román, aligazgató magyar, 19 munkatárs 1 magyar, Gyógyszerészeti Múzeum – a történelmi múzeumhoz tartozik, E. Racoviță Barlangászati Múzeum – nincs honlapja. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében további 6 múzeumi részleg működik – ezek az egyetemhez tartoznak, tehát nem képezik ennek az elemzésnek a tárgyát. Összefoglalva a helyzetet, az alábbi táblázatot kapjuk: Város

Múzeum

Marosvásárhely Megyei Múzeum Szatmárnémeti Megyei Múzeum Nagyvárad Kolozsvár

Kolozsvár Kolozsvár Kolozsvár

Vezetés

Munkatárs Ebből Megjegyzés összesen magyar Magyar igazgató, 31 11 román aligazgató Román igazgató, 8 3 3 részlegről magyar aligazgató nincs infó Román igazgató 34 5 2 német

Körös-vidéki Múzeum Történelmi Múzeum Igazgató román, 2 aligazgató közül 1 magyar Néprajzi Múzeum Igazgató román, aligazgató magyar Művészeti Múzeum Igazgató román Gyógyszertörténeti Múzeum Barlangászati Múzeum

Kolozsvár Összesen Forrás: a szerző szerkesztése.

54

7

19

1 Nincs infó A Történelmi Múzeum részlege Nincs honlapja

146

27

Ha el is fogadjuk, hogy központi szinten, az Akadémia tudományos hálózatában a demográfiai arányokat nem veszik figyelembe a kutatók felvételénél, jogos a kérdés, ez miért nem valósul meg az Akadémia vidéki intézeteinek az esetében? Kolozsvár és Temesvár illetve a marosvásárhelyi kihelyezett intézet vonatkozásában a demográfiai arányoknak megfelelő kutatói létszám a mai összesen 7 fő helyett, Kolozsvárott 16, Temesvárott 1 és Marosvásárhelyen 5 kutatót jelentene. De korrektebb volna az a számítás, azt vennénk alapul, hogy Erdélyben a magyarság 20%-át teszi ki a lakosságnak. Ezen az alapon az arányosság 30 magyar kutató foglalkoztatását jelentené az akadémia területi intézeteiben. Ezt összehasonlítva a meglévő 7-el, négyszer kevesebb az elvárhatónál, illetve annál, amit az RMDSZ a kutatással kapcsolatosan célként a programjába foglalt. Igencsak elgondolkoztató a megyei múzeumok helyzete. Ha a népszámlálási adatsorokat összevetjük a megyei múzeumok kutatói létszámával, az alábbi eredményt kapjuk.

24

Megye Maros

Magyarok lakossági részaránya* 37,8%

Kolozs

15%

Szatmár

32,7%

Bihar

25,2%

Múzeumi szak- Magyar kutatók Magyar kutatói szám Megszemélyzet összes szám, részarány – eltérés jegyzés 31 11 – 35,5% 1 kutatóval kevesebb (-9%) 73 8 – 10,9% 3 kutatóval kevesebb 2 múzeum, (-27%) nincs infó 8 3 – 24% megfelelő Infó csak egy részlegről 34 5 – 14,7% 4 kutatóval kevesebb (-44%)

* 2011-es népszámlálás szerint. Forrás: szerkesztette a szerző. Szólni kell még a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetről, amelyet kormányhatározattal 2007-ben hoztak létre és a román Kormány felügyeli. Elnöke magyar, alelnöke román. Az elemzési és kutatási osztálynak 12 kutatója van, 8 magyar. A dokumentációs központban 8-an dolgoznak, közülük 6 magyar. A futó projekteket a következő tematikai körökbe lehet besorolni: a nemzeti kisebbségek történelme, etnodemográfiai folyamatok, politikai képviselet és választói magatartás, nyelvi jogok és szociolingvisztikai helyzet, romakutatások, kisebbségek átmenetben, interkulturális és etnikumközi viszonyok. A szórványt kutatóként kerestem az asszimilációt, mint kutatási témát. Az etnodemográfiai folyamatok keretében áttételesen foglalkoz(hat)nak a kérdéssel és a szociolingvisztikai helyzet elemzése is kiterjedhet az asszimilációra. A kisebbségek átmenetben nagyobb téma keretében szerepel az etnicitás konstrukcióinak a kutatása – de ez sem kifejezetten aszszimiláció-vizsgálat. Feltételezhető, hogy a kormány felügyelete alá tartozó intézetben az asszimiláció-kutatás nehezen fogadtatható el – de lehet: nem elfogadtatható – a fenntartóval. Még egy fővárosi kutatóhelyet mindenképpen meg kell említeni, éspedig a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet, amelynek 3 főosztálya közül az egyik a kisebbségi, összesen 16, a kisebbséginek 5 munkatársa között nincs magyar. A felügyelő bizottságnak van magyar tagja – de ő nem kutat. Nem akadémiai intézetek, de ide tartoznak: Város

Társadalomtudományi Intézet Bukarest Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Kolozsvár Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Forrás: összeállította a szerző.

Kutató összesen

Ebből magyar

16

0

20

14

Megjegyzés Van kisebbségi főosztálya Magyar a vezetője

Összefoglalva, sem az akadémiai tudományos intézményi rendszerben, sem helyi szinten a múzeumok esetében nem teljesül az etnikai arányosság elve, az eltérés az akadémia esetében a 6,5% helyett 1,2%, vagyis ötszörös az alulreprezentáltság, a múzeumoknál az eltérés jóval kisebb – 9 és 44% közötti sávban mozog – de még mindig jelentős.

25

4.3.

Magyarország és a határon túli magyar tudományosság

A Magyar Tudományos Akadémián módszeresen foglalkoznak a határon túli magyar tudomány kérdésével. Az MTA honlapján található információk szerint a kilencvenes évek elején az Akadémia a kapcsolatépítést tartotta legfontosabb feladatának. Erre irányuló törekvései többek között az ún. műhelytalálkozók szervezésében öltöttek testet. 1993-al kezdődően 2003-ig 6 találkozóra került sor. 1993, Budapest: a Magyar tudományosság a környező országokban – összefoglaló, áttekintő előadások az egyes szomszéd országok magyar tudományosságáról; 1995, Debrecen: a környező országokban működő egyes tudományos műhelyek rövid előadásokban számoltak be célkitűzéseikről, tevékenységükről és eredményeikről; 1997, Debrecen: utánpótlás és továbbképzés a környező országok magyar tudományos műhelyeiben – a publikálás kérdései a környező országok magyar tudományos műhelyeiben; 1999, Debrecen: hazai szervezetek támogatásainak értékelése a környező országok magyar tudományos műhelyeinek szempontjából – az együttműködés kérdései; 2001, Debrecen: a magyar szaknyelv a különböző szakterületeken és a különböző országokban; 2003, Debrecen: tudósképzés, továbbképzés, tudományos utánpótlás. Egy évtized elteltével a hangsúly a konkrét problémák vizsgálatára, szakmai együttműködésekre helyeződött, így a maga idején fontos szerepet betöltő műhelytalálkozó-sorozat 2003-mal lezárult. 1990-ben az MTA bevezette a külső akadémiai tagság intézményét, a határon túli magyar kutatók és egyetemi oktatók neves képviselőit az MTA tagjai közé sorolta.17 1996-ban hozták létre a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki bizottságot (MTK), mely a határon túli magyar tudományosság ügyének letéteményese az Akadémián. 2002-ben adták át első alkalommal az Arany János érmet és díjat, mellyel az MTA a külhoni magyar tudományosság támogatásában elért kiemelkedő teljesítményeket honorálja, évente 2-3 érmet ítél oda az MTK elnöki bizottság. Az MTA – kultúrnemzeti megfontolás alapján – 2000 tavasza óta a magukat magyarnak (is) tartó, tudományos fokozattal rendelkező, a világ bármely pontján élő és dolgozó kutatóknak felajánlotta azt a lehetőséget, hogy belépjenek az Akadémia köztestületébe, mely az 1994. évi akadémiai törvénnyel jött létre. 2006-ban jött létre a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), az MTA területi bizottságaként. Ez az első ilyen testület, létrejöttekor az MTA-nak erdélyi 17 külső tagja és 392 köztestületi tagja volt – a köztestületi tagok száma ma meghaladja az 500-at. A KAB legfőbb feladata az integrálás, a szervezés, a kapcsolatteremtés. Fontos cél, hogy megismerjék egymást, és folyamatos szakmai kapcsolatban legyenek elsősorban a romániai magyar kutatók, kutatóműhelyek, a felsőoktatás kutatással is foglalkozó oktatói. A kapcsolatteremtés következő, természetes köre: a romániai és a Kárpátmedencei tudományosság egésze, a nemzetközi tudományos világ, közvetlen partneri viszonyban a többi területi bizottsággal és felügyeleti szervével, a Magyar Tudományos Akadémiával. 2011 őszén indult útjára a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Hírlevele. Célja az, hogy az elektronikus hírközvetítés lehetőségeit fölhasználva széles körben, rendszeresen és gyorsan ismertté tegye a magyar nyelvű és tárgyú tudományos kutatások határainkon kívül élő művelőinek tudományos eredményeit és természetesen magukat a magyar tudósokat. Segíti a kisebbségi magyar közösségek egymásról való ismereteinek bővülését, szolgálja a Kárpát-medence és a távolabbi magyar világok integrációját a tudomány területén. Az MTA pályázati úton támogatást biztosít kutatási célokra illetve a kutatási eredmények megjelentetésére, létezik kiírás intézmények illetve magánszemélyek részére is. Külön támogatják – szintén pályázati úton – a kutatói mobilitást. 17

Jelenleg az MTA-nak összesen 19 erdélyi külső tagja van, elhunyt 6.

26

Az eddigiek alapján megállapítható, a kisebbségi tudomány számára a legjelentősebb támogatás – mind anyagi18, mind intézményi szinten – az anyaországból érkezik. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek. Ugyanis a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos tudománypolitika kérdéseinek módszeres számba vételére és a feladatok értelmezésére alig történik kísérlet. A kisebbségi magyarság tudományos kutatásaival kapcsolatosan, internetes kereséssel, kevés elemző anyagot találtam. Időrendben az elsőt Glatz Ferenc közölte 1995-ben (akkor az MTA elnökségének tagja) Nemzeti kisebbség, tudomány, tudománypolitika címmel. (Glatz 1995) A dolgozat első fejezeteiben a történelmi örökséget veszi számba, alapfogalmak tisztázására vállalkozik (államnemzet – kultúrnemzet, demokrácia és nemzet), hogy eljusson a tudománypolitika kérdéseinek a tárgyalásáig. Felteszi a kérdést: létezik-e nemzeti tudomány? Megállapítja, a választ két szinten kell megadni, ugyanis „a tudomány nemcsak megismerő tevékenység, hanem egyben intézmény is. És a tudománynak, mint intézménynek, társadalmi funkciójában igenis vannak nemzeti feladatai.” Ezen gondolati íven jut el a következtetésig, hogy „Közgyűjteményeink (múzeumaink, levéltáraink) alakítsák ki a meglévő individuális kapcsolatokon túlmenően azokat az intézményes formákat, amelyekkel az államhatárokon túlnyúló nemzeti szállásterület emlékeit, kulturális (tárgyi, szellemi) eredményeit a megőrzés, a fenntartás és a feldolgozás nemzetközi szintjére emelni segíthetik. Tisztázzák a maguk szakigazgatási szintjén az új típusú együttműködési-szervezeti formákat az ottani állami adminisztrációval. Mindehhez koncepció, lelemény és tetterő szükséges.” A helyzet világos – és mégsem az. A kisebbségi tudományra szükség van, és ehhez forrásokra van szükség. Ezt az MTA illetékesei is így látják, elismerik. A megfelelő tudománypolitikai döntéseket meg kell hozni – marad a kérdés: ki, miként hozza meg a döntést, és ezért kinek tartozik felelősséggel. Ugyanis jelen esetben nem mecenatúráról és nem is szponzorizációról van szó, hanem olyan támogatásról, amikor a támogató és támogatott egy mindkét oldalon fontosnak tekintett közös célt szolgál: a kisebbségi önismeretet, a megmaradást, végső fokon. Akkor pedig szükség volna arra, hogy a potenciálisan kedvezményezett intézmények képviselőivel időszakonként a helyzetről konzultáció folyjon, hogy prioritások és procedúrák vonatkozásában egyeztetés történjen. Szükség volna a kisebbségi tudományos műhelyek minősítésére, valamilyen fokú akkreditációra – erre a kérdésre a továbbiakban még visszatérek. A másik írás, amelyre utalok 2001-es, vagyis ez is viszonylag régi elemzés. Tarnóczy Mariann Akadémiánk és a határon túli magyar kutatás c. dolgozatában (Tarnóczy 2001) sorra veszi az MTA határon túli tudománnyal kapcsolatos felelősségvállalásának a lépéseit (amelyekre részben fentebb már utaltam). Befejező sorait tartom figyelemre méltóknak: „A program eredményessége, sikere nagymértékben múlik azon is, hogy itt Magyarországon, az Akadémián mennyire sikerül reális képet kialakítanunk a határon túli régiókról, megismerni a külhoni magyar kollégákat, a kinti eredményeket, sajátosságokat, problémákat – e nélkül a legkiválóbb hazai szándék is légüres térben mozog, célját el nem érheti.” Tehát: reális képre van szükség! Nem tudom konkrétan, de feltételezem, hogy a MTK (Magyar tudományosság külföldön) elnöki bizottságban történnek idevágóan elemzések, létezhetnek kezdeményezések – ha igen, akkor a konzultációs kör kitágítását szükségesnek tartom, a kisebbségi tudomány kérdése közügy, amiről a nagy nyilvánosság előtt is tárgyalni, egyeztetni kell.19 18

Konkrét adatokkal azért nem szolgálok, mert a román kutatásfinanszírozásban külön kisebbségi alapok nem léteznek – tehát itt célirányos finanszírozás nincs.

19

Léteznek még szövegek, amelyek közvetlenül vagy áttételesen érintik a kérdéskört (Berényi Dénes–Egyed Albert– Kulcsár Szabó Enikő A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban, Magyar Kisebbség,

27

5. Érték és mérték A civil tudomány a közéletben nem vitatéma. Maga a szóösszetétel is ritka. Azt természetesnek tartjuk, ha egy erdélyi magyar fel tudja sorolni, hogy a magyar nyelvű felsőoktatás milyen gondokkal küzd. De miért van az, hogy a kisebbségi tudománnyal kapcsolatos dilemmák alig vagy egyáltalán nem ismertek? Az első kérdés: milyen civilekről is van szó? Milyen szervezetekre lehetne/kellene áttestálni azokat a kutatási feladatokat, amelyek teljesítésére állami/önkormányzati intézményekben nincs kapacitás vagy hajlandóság? Jelen elemzésben nem foglalkoztam az egyetemi oktatással. Csak egy mondat erejéig jegyzem meg: a helyzet jobb, mint a kutatói hálózat vonatkozásában, bár itt is komoly kérdések és dilemmák fogalmazhatóak meg.20 Mivel a „multikulti” egyetemek semmilyen anyagi mozgásteret nem nyújtanak a magyar oktatóknak, vagyis nincsenek olyan források, amelyek felett közvetlenül rendelkezhetnének, amennyiben önálló kutatásokat kívánnak folytatni, olyan jogi személyiséggel bíró egyesületre van szükségük, amelyekkel pályázhatnak különböző külföldi forrásokra. Ez az oka és magyarázata annak, hogy egyetemeink magyar oktatói, szakonként, egyesületeket hoztak létre. Ezek közül van olyan, amelyik országos rangú intézménnyé fejlődött az évek során (pl. a Kriza János Néprajzi Társaság), és van olyan, amely szerényen csupán a vonatkozó képzési szak oktatóinak nyújt pályázati lehetőséget. Léteznek a „nagy” egyesületek, ezek vagy egy hagyományos egyesület 1990 után létrehozott utódai (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), amelyek köztestületi feladatokat is ellátnak (pl. az EMKE veszi át és őrzi meg egyfajta irodalmi múzeumként jeles írók hagyatékát, illetve az EME a Romániában élő magyarság tudományos és művelődési életének szakmai szervezete, és mint ilyen, egyik fő szervezője), vagy pedig olyan általános feladatra vállalkozó átfogó szervezetek, mint az EMT (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Egyesület, 1990-ben alakult Kolozsváron a magyar nyelvű műszaki tudományos élet fellendítésére, számos konferenciát és tanulmányi versenyt szervez, könyveket és folyóiratokat jelentet meg - tevékenységét területi fiókszervezetekben és szakosztályokban fejti ki), amely az évek során rangos helyett vívott ki tudományos életünkben. Most nem foglalkozom az egyesületek által kiadott szaklapok kérdésével – ezek akkreditációja fontos ismérve tudományos világunknak.21 Az egyetemi oktatók által létrehozott egyesületek tevékenységét illetően szakmai kételyek nem igazán merülhetnek fel: tagjai többnyire egyetemi oktatók, a vezetők mindenképpen. De ha megnézzük az MTA honlapján megtalálható erdélyi kutatóműhelyek listáját22, akkor bizony többel kapcsolatosan feltehető és értékkel és a mértékkel kapcsolatos kérdés. Példaként felhozható a ko2004/3, Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek térben és időben Kisebbségkutatás 2002/2), amelyekre most nem reflektálok. Az ilyen szövegek száma meglepően alacsony. 20 A romániai magyar felsőoktatás intézményi keretét jelentik az úgynevezett multikulturális egyetemek – Babeș-Bolyai TE, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem illetve Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem – illetve az a magánegyetemi hálózat, amelynek zászlóshajói a Sapientia–EMTE és a Partium Keresztény Egyetem. Léteznek még magyarországi egyetemek és főiskolák kihelyezett képzései – ezekről több elemzés létezik és érhető el akár interneten is. A legnagyobb dilemmák a vásárhelyi orvosképzéssel illetve a hiányzó műszaki szakokkal kapcsolatosak. 21 Összesen két egyesületi, vagyis nem egyetemi tanszék által kiadott lapunk – Erdélyi Múzeum, Közgazdász Fórum – rendelkezik tudományos akkreditációval. 22 A listán való szereplést rangnak lehet tekinteni, amolyan intézményi visszaigazolásnak – ezért fontos, milyen szervezetek kerültek fel a listára.

28

lozsvári Közpolitikai Központ (Centrul pentru Politici Publice), amelynek a honlapján 5 éve nem jelenik meg tevékenység, a vezetőségében olyan személyeket jelöl meg a nem tudni mikor frissített honlap, akik fél tucat éve nem kötődnek Kolozsvárhoz. Továbbá: a csíkszeredai Kurzia Természetvédelmi, Tájrehabilitációs és Biomonitorizálási Kutató Csoport, amelyről semmilyen információ nem érhető el, a legfrissebb adat egy egyesületi adatbázisban 2009-es. Nem sikerül semmilyen adatot elérni interneten a nagyváradi Társadalom Műhely Társaságról, sem magyar, sem román, sem angol nyelvű kereséssel. Nincs honlapja, nincs elérhetősége. Talán a legtöbb kérdés a nagyenyedi Benkő Ferenc Tudományos Műhely kapcsán merül fel. Vezetője egy nyugdíjas biológus – különben az egyedüli munkatársa is. A kutatási területet ekként határozza meg: biológia, sporttudományok, nyelvtudományok, képzőművészet, film- és video-művészet. Egy valamikori muzeológus minden tiszteletet megérdemel, de ha ő az egyesület egyedüli munkatársa, és öt eltérő területen „kutat”, fel kell tenni a kérdést: itt tudományról, avagy hobbiról van szó? Kikerülhetetlen a kérdés: van-e rendszer a civil tudományos intézményi hálózatban? Ki az, aki a tudományos színvonalat valamilyen szinten biztosítja, van-e ellenőrzés? Elképzelhető-e valamilyen szakosodás, feladat- és terület-megosztás? Ha igen, ezt kinek kellene kezdeményeznie? Ami bizonyos: ebben a forráshiányos világban, amikor a tudományos (köz)feladatokat sokszor kényszerből kell átruházni, bizony könnyen félrecsúszik a tudomány ügye. Ki kellene dolgozni a tudományos tevékenység küszöbfeltételeit, hogy tudni lehessen, az önjelölt kutatók világában ki lehet igazi partner. A gond nem csupán Erdélyben észlelhető, Vajdaságban is hangot adtak hasonló kételyeknek és dilemmáknak. (Szerbhorváth 2008) A civilekre komoly feladatok várnak a kisebbségi tudomány vonatkozásában – amennyiben a civilekre olykor jellemző esetlegességen és az önkéntességgel járó elnéző magatartáson változtatni lesznek képesek. Mert el kell kerülni azt a helyzetet, amelyre a következő Simonyi Imre-mondás vonatkozik: „Aki kell az kell, nem azért amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen.”

Irodalom: Berényi Dénes–Egyed Albert–Kulcsár Szabó Enikő (2004) A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban, Magyar Kisebbség, 2004/3 Bodó Barna–Toró Tibor (2011) Kisebbségpolitika és az Európai Unió, http://et.sapientia.ro/index. php/hu/oktatas/segedletek Draaisma, Douwe (2009) Kizökkent elmék (Disturbances of the Mind) Budapest: Gondolat Enyedi György (1999) A társadalomkutatás és a politika Magyar Tudomány 1999/7 Glatz Ferenc (1995) Nemzeti kisebbség, tudomány, tudománypolitika História 1995/3, http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/95-03/ch01.html Glatz Ferenc (2000) Magyar Tudomány napja, Fizikai Szemle 2000/1 http://wwwold.kfki.hu/ fszemle/archivum/fsz0001/glatz.html Mosoniné Fried Judit–Orisek Andrea–Tolnai Márton (2003) Tudomány és társadalom: konstruktív párbeszéd Világosság 2003/9-10 http://www.vilagossag.hu/pdf/20040112205119.pdf Oláh György (2001) A tudomány szerepe Fizikai Szemle 2001/7 Pálinkás József (2011) Ünnepi köszöntő, Magyar Tudomány 2011/12 Széchenyi István (1830) Hitel, Petrózai Trattner J.M. és Károlyi István, Budapest, új kiadás: Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1979 Szerbhorváth György (2008): A kisebbségi, mint tudományos sarlatán, Regio 2008/1 29

Térségek tudománya

1. Civil tudomány a Székelyföldön A következő vázlatos áttekintés arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan alakult a szűkebb székelyföldi régió, a mai Hargita és Kovászna megye (Csík, Gyergyó-, Kézdi-, Orbai-, Sepsi-, Udvarhelyszék és Erdővidék) tudományos élete az elmúlt tíz évben23. 2003 júniusában zajlott Csíkszeredában a Quo vadis Székelyföld? című konferencia, amely a régió széleskörű fejlődési stratégiáját volt hivatott kidolgozni ahhoz, hogy a távlati célként megfogalmazott autonómia megvalósulhasson. Pragmatikus folytatása a Székelyföld fenntartható fejlődését vizsgáló Sikeres Székelyföld elnevezésű konferenciasorozat. Ez csak félig tekinthető civil kezdeményezésnek, szervezői ugyanis Kovászna és Hargita megyék tanácsai, valamint a Székelyföld Fejlesztési Intézet, a Háromszék Kutatási és Fejlesztési Központ és a Hargita Népe Kiadó. Az eddigi hat tanácskozás főbb témái: magángazdaság vagy nagyüzemi gazdaság; a helyi termék szerepe; a tanügyben zajló átalakulás, a helyi kompetenciák mozgósítása, miként válhatnak a különböző oktatási intézmények a régió fejlődését meghatározó tényezőkké; a kultúra szerepe a térségfejlesztésben; az identitásépítés eszközei. A KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja égisze alatt 2011-ben létrehozták a Háromszéki Kutatási és Fejlesztési Központot (HKFK) sepsiszentgyörgyi székhellyel, azzal a deklarált céllal, hogy aktív kezdeményező-szervező szerepet játsszon Kovászna megye térségfejlesztési folyamatainak szakmai megalapozásában, szervezésében és kivitelezésében. A HKFK a KAM-mal együtt létrehozott Székelyföldi Fejlesztési Intézet Kovászna megyei szakmai bázisaként kíván működni. Sem a Székelyföldi Fejlesztési Intézet, sem a Háromszék Fejlesztési és Kutatási Központ egyéb tevékenységéről nem találtam adatot, elképzelhetőnek tartom, hogy még nem indult be az ígéretesre tervezett szakmai-tudományos munka. A létrehozó, a Csíkszeredában több mint három évtizede működő Regionális és Antropológiai Kutatások Központja kitüntetett szerepet játszik a civil tudományos kezdeményezések között. Az 1979-ben, Csíkszeredában indult, 1991-ben újjászervezett Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport szakmai kutatási program keretében foglalkozott már a Csíki-medence urbanizációs folyamataival, a kizárási és bekebelezési technikákkal a magyar-román interetnikus kapcsolatokban; az élettörténet-mesélés, mint identitásépítési módszer elemzésével; előadássorozatot szerveztek Csíkszeredában az antropológiai terepmunka módszertani kérdéseiről. Az intézet társadalomkutatói munkát, kulturális antropológiai, szociológiai, társadalomtörténeti, településtudományi, térségkutatási elemzéseket végez, valamint térségi és országos adatbázisok létrehozásában, tudományos könyvsorozatok, folyóiratok szerkesztésében van fontos szerepe. 2011. december 15-én mutatták be a Csíkszeredában a Magyar Tudomány Háza célkitűzéseit. A létrehozók (KAB Agrártudományi Szakbizottság; Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Hargita Megyei Fiókosztálya; Pro Geológia Egyesület; KAB Alkalmazott Társadalomtudományi Szakbizottság; KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja) az akadémiai szellemiség erősítését tűzték ki célul. Kiemelten fontosnak tartják azoknak a tudományos munkával foglalkozó szakembereknek a támogatását is, akik mögött nem áll intézményi háttér. Hargita Megye

23

A felhasznált adatok az illető intézmények és szervezetek honlapjairól származnak.

31

Tanácsa a megyeháza egyik termét ajánlotta fel székhelyül. Az intézmény még most van kiépülőben, várjuk az ígért gyümölcsök beérését. Gazdasági-vidékfejlesztő tanácskozások, konferenciák keretében civil kezdeményezésre számba vették a régióban a borvíz felhasználásának lehetőségeit (2008) vagy a székely fürdők helyzetét. Ez utóbbiak – valóságos civil mozgalom keretében – kézzelfogható eredményhez vezettek, ugyanis példás közösségi összefogással újítottak fel hagyományos székely borvízfürdőket. Ahhoz, hogy jelentős tudományos teljesítmények szülessenek, képességekkel megáldott, kiművelt emberfőkre, stabil intézményekre és ezek hátterében olyan közösségi igényre van szükség, mely anyagi, erkölcsi és politikai támogatásban nyilvánul meg. A tudomány elsősorban egyesületi keretekben működik, még akkor is, ha többnyire egyetemi oktatók, vagy különböző kulturális munkakörökben dolgozó szakemberek működtetik a civil intézményeket. Ilyen módon szervezik a tudományos életet az EME, EMKE, KAB, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi fiókjai, a Pozsony Ferenc akadémikus által létrehozott a Pro Museum Egyesület és a Kriza János Társaság által működtetett Csángó Múzeum Zabolán, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, a Sepsiszentgyörgy városi RMDSZ által patronált Székely Akadémia stb. A Háromszéki civil katalógusban24 szereplő több mint 170 szervezet közül 17 (azaz 10%) folytat a kulturális, közösségszervezői mellett tudományos tevékenységet is. A Sepsiszentgyörgyön bejegyzett Amőba Alapítvány szakmai továbbképzéseket szervez tanárok, köztisztviselők számára, de az ECL, ECDL vizsgákra való felkészítés könnyítésére a szakmai tanfolyamok mellett nyelvoktatással kapcsolatos konferenciákat is. Egyesületi kereteken működik olyan tudományos munkát folytató műhely is, mint az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, mely a diákok számára szervezett különböző versenyek koordinálása és a nyelvészeti kutatások, élőnyelvi vizsgálatok, nyelvi tervezés, szakkiadványok megjelentetése mellett évenként rendez országos szakmai fórumot. A nyelvművelők éves konferenciája tavaly Csíkszeredában zajlott a Magyar Nyelv Napjai keretében. Ilyenkor minden évben átadják a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díját. A legutóbbi kitüntetett a csángó oktatási program volt vezetője, Hegyeli Attila. Az Etna Alapítvány nem csupán az alternatív művészeti eseményeket (tárlatokat, találkozókat) szervez, hanem szakmai konferenciákat is, archívumot és könyvtárat működtet. Az Europrogress Egyesület kitűzött célját, a gazdasági és társadalmi felemelkedés segítését tudományos kutatás, konferenciák, előadások, tanfolyamok szervezése révén kívánja elérni. Egy speciális tevékenység, a gombagyűjtés biztonsága és a foglalatosság antropológiai vonatkozásainak kutatása állnak a mikológiai stúdiumokkal foglalkozó László Kálmán Gombászegyesület programjában. A gyakorlati képzés mellett rangos konferenciákat szerveznek, hasznos kiadványokat jelentetnek meg. Örvendetes tény, hogy a megyeszékhely mellett vidéki településeken is zajlik tudományos élet. Kiemelkedik a háromszékiek közül Illyefalva, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány révén, amely néprajzi, vidékfejlesztési orvosi, gyermekjogvédelmi, vallástanári konferenciákat szervez és lát vendégül. Ugyanitt működik az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság, amely internetes és telefonos lelki segélyszolgálatot tart fenn, konferenciákat és műhelytalálkozókat szervez. Pozitív jelenségként könyvelhető el, hogy létezik megyei tudományos vidék is. Baróton az Erdővidéki Múzeum a gazdája a Tortoma önképzőkörnek, ahol rendszeresen tartanak tudománynépszerű24

Háromszéki Civil Katalógus 2012. Kiadja a Civilek Háromszékért Szövetség, Sepsiszentgyörgy

32

sítő előadásokat, ugyancsak Baróton van bejegyezve a Dobó-Valál Egyesület, mely az erdővidéki régészeti emlékek feltárásán és tudományos feldolgozásán munkálkodik konferenciák, fesztiválok, kiállítások és kiadványok segítségével népszerűsítve az elért eredményeket. A kiskászoni székhelyű a Székely Életért Egyesület a hagyományőrzés mellett konferenciák szervezését is célul tűzte ki, a Búcsújárók Emlékháza tud ezeknek méltó otthont adni. Zabolán a Csángó Múzeum fenntartóinak tudományos-értékbegyűjtő tevékenysége emelkedik ki. Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület évi rendszerességgel szervezi a Kőrösi Csoma Sándor Napokat, melyek keretében rangos tudományos keletkutató értekezlet zajlik. Az előadásokat évente konferenciakötetben adják közre. A megyei múzeumok mindig tudományos műhelyek voltak. A könyvbemutatók, fesztiválok (pl. a szeredai Régizene Fesztivál), évkönyvek (a sepsiszentgyörgyi Acta Siculica), konferenciakötetek rangos tudományos teljesítményt eredményeznek. Csíkszentdomokoson 2012 augusztusában a Márton Áron Múzeumban konferenciát szerveztek a szentéletű püspökről, és ennek anyagát ki is adták a Verbum Kiadó és a Szent István Társulat Bodó Márta, Lázár Csilla és Lövétei Lázár László szerkesztésében. A tanulmányok szerzői jeles történészek, teológusok, szociológusok. Székelyföldről évszázadokon át elvándoroltak a tudós elmék. Elég ennek megállapításához egy sétát tenni a kolozsvári Házsongárdban. A tendencia lefékeződésében a kulturális intézmények létrejötte és megerősödése fontos szerepet játszik. Az egyik ilyen tényező a Sapientia EMTE karainak megtelepedése Csíkszeredában, a másik a BBTE kihelyezett tagozatainak a megjelenése Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön, a székelyudvarhelyi és kézdivásárhelyi tanítóképzők besorozása a BBTE egyetemi szintű képzés rendszerébe. Tudományszervező szerepet töltenek be a Budapesti Corvinus Egyetem, a Gödöllői Szent István Egyetem Csíkszeredába kihelyezett képzései vagy Székelyudvarhelyen a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Nem mondható el ugyanez a székely városok oktatási piacán megjelent román magánegyetemekről. Ezek – a távoktatási rendszernek köszönhetően – semmilyen kulturális fellendítő szerepet nem töltenek be a régióban: nem szerveznek tudományos ülésszakokat, nincsenek a helyi tudományosságot fellendítő kiadványaik, a diákokat kutatómunkára sarkalló TDK-ik, szerepük csupán a diplomaszerzés üzleti alapokra helyezett, leegyszerűsített módjának a biztosítása. Van a régió könyvkiadói között több, tudományos publikációkat megjelentető vállalkozás. Ilyen Csíkszeredában a CNCSIS által elismert Státus Kiadó, Sepsiszentgyörgyön a T3 Kiadó, mely tankönyvekre specializálódott, de konferencia-köteteket is gondoz. Az 1997 őszén útjára indított Székelyföld kulturális folyóirat az egyik legérdekesebb színfolt a mai magyar folyóiratok palettáján. Nem csupán irodalmat, irodalmi tanulmányokat, kritikákat közöl (Szépirodalom, Literata Hungarica, Scripta Mundi, Szemle című rovatok), hanem betekintést nyújt a kortárs színház történéseibe (Forgószínpad című rovat), figyelemmel követi a képzőművészet alakulását (Műteremtés című rovat), megismerteti az olvasókkal az erdélyi tudományos élet „virtuális” akadémikusait (Academica Transsylvanica című rovat), népszerű tanulmányokban ismerteti közelmúltunk történelmi változásait (Ködoszlás című rovat), bátorítja a levéltári dokumentumokra „vadászó” kutatókat (Irattár című rovat), odafigyel a Kárpátokon túli csángó-magyarokra (Kelet Népe című rovat), néprajzi tanulmányok közlésével igyekszik átláthatóbbá tenni mindennapjainkat (Aranyág című rovat) – közlési teret engedve az oral history műfajának is (Ujjlenyomat című rovat). És hogy e műfaji sokszínűség „tető alá kerüljön”, arról a filozófiai, politikaelméleti tanulmányokat közlő Vox Populi című rovat gondoskodik. 33

Nemzeti és helytörténeti ismereteket közvetít Sepsiszentgyörgyön a 2011-től indult a Székely Akadémia című előadássorozat Kádár Gyula szervezésében. Az elhangzott előadások: Sepsiszentgyörgy korai története és népessége; Székely vértanúk; Rituális szimbólumok a székelymagyar jelképkultúra világából; Hamisították-e a Csíki székely krónikát? (egy szöveg összehasonlító vizsgálat eredményei); A Szent Korona sérülései és átalakításai 1790 és 1853 között; Székely jelképek; Ínséges évek a XIX. században; A székely határvédelmi erők története 1940-1944 között; A visszatért Erdély 1940-1944; Honvéd a Hargitán; A magyar ágyúöntő tulipán; Székely-magyar őseinkről a régészeti kutatások tükrében; Erdély Hegyalja: a Horea felkelés, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dél-erdélyi hatástörténete; Észak Erdély Autonómiájának Legendája. Összességében elmondható, hogy a székelyföldi régió kutatóiban megvan az igény a tudomány és a művelődés különböző formáinak magas szintű művelésére, ehhez a civil-társadalmi és intézményes keretek egyaránt rendelkezésükre állnak. A sok jó kezdeményezés a felaprózódás veszélyét is magában hordja. Az összehangolt, professzionális, akadémiai szintű kutatások beindításához és (vagy) fenntartásához még nagyon sokat kell tenni. Dr. Tapodi Zsuzsa

34

2. Tudományok művelése Szatmár térségében25 A mai (romániai) Szatmár megyét földrajzi helyzeténél fogva ma (gyakran) a (történelmileg) Partium néven ismert térséghez kapcsolódóan emlegetnek. Tény, hogy a Kárpát-medence észak-keleti térségében valamikor központibb gazdasági-társadalmi szerepű térség mesterséges szétdarabolódása nyomán érzékelhetőbbé vált a szellemi-kulturális központoktól való távolsága, fokozódott a kiemelkedőbb gondolkodók, alkotók (Bánhidi Antal, Csűry Bálint, Dsida Jenő) más vidékre (az országon belül vagy külföldre) távozása. A második világháborút követő időszak jellemzője – bármilyen, a hatalomtól nem ellenőrzött művelődési és/vagy tudományos tevékenység tilos és üldözött volta – gyakorlatilag az 1990-es években kialakuló nyitottabb légkörben, az európai közösséghez csatlakozni-igazodni törekvő társadalmi-politikai helyzetben oldódott, oldódik mindmáig. A térségben élő magyarság számára is lehetővé vált, hogy magyarságtudatát szabadon megvallja, ápolja, az országon belül közelebbi-távolabbi térségben élő nemzettársaival, s akár más államokban élőkkel is, és természetesen más etnikumú polgárokkal is kapcsolatot tartson, a közművelődést előmozdító, vagy tudományfejlesztő szellemi alkotóműhelyeket kezdeményezzen, illetőleg ilyenek tevékenységébe bekapcsolódhasson. A térség gazdasági-társadalmi fejlődése vonatkozásában fontosan tartjuk, hogy az iskolaköteles fiatalság középfokú képzése keretében a tanulók a térségben több magyar tannyelvű elméleti líceum26 közt válogathatnak, nagyon gyenge a kínálat a szakközépiskolában, elenyésző (vagy nem is létező) a szakmai (ipari) képzésben. A megyeközpontban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem két kara működtet kihelyezett tagozatot, a Politikatudományi Kar helyi közigazgatás szakjának kihelyezett tagozatán román és magyar tannyelvű csoportok is működnek, a Pszichológia és Neveléstudományok Kar egyetemi rangú szakja, az óvodai és elemi iskolai oktatás pedagógiája nappali és távoktatásos (levelező) szakot is működtet. Több (román tanítási nyelvű) kart működtetnek Szatmárnémetiben, így az aradi Vasile Goldiş Egyetem27, s kihelyezett tagozatot működtet a kolozsvári Műegyetem és a Közgazdasági és Kereskedelmi Akadémia is. A térség közművelődése, és a (magyar identitású) polgároknak a tudományos életben való részvétele tekintetében a térségben két alapvető jelenséget állapíthatunk meg: 1) Szatmár értelmiségében (is) az 1990-es változások folyamatában megfogalmazódott igények közt hangsúlyozott fontosságú volt a felzárkózásra törekvés, a hiányzó történelmi, társadalomtudományi, magyarságtudományi ismeretek pótlása. Intézményes szellemi műhely létesítését kezdeményezték a megyeközpontban működő történelemtanárok, s ugyanezt a célt szolgálták más (egyéni) kezdeményezések, „egyéni alkotó műhelyek” is. Többen különféle színvonalú és mélységű kutató tevékenységet kezdeményeztek, végeztek. Az egyetemi tanulmányokat az országban vagy külföldi egyetemen folytató fiatalok közt többen választott szakjukban tudományos kutatásokban vettek részt, az alapképzésük folytatására, a mesteri képzés elvégzésére, néhányan a doktori tudományos fokozat megszerzésére is vállalkoztak. 25

A szerző Szatmár és térségében teljeskörűen veszi számba a tudományos eredményeket – nem marad meg a civil szféra keretei között. 26 Szatmárnémetiben: Kölcsey Ferenc Főgimnázium; Hám János Római Katolikus Iskolaközpont; Református Teológiai Líceum, Nagykárolyban: Kalazanczi Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum. 27 Magánegyetem.

35

Végigtekintve a különböző szakokban doktori fokozatot szerzettek során, igen jelentős különbséget állapíthatunk meg az 1990-es évek előtt állapot és a mai között. Míg akkor a megyében három (magyar) tudományos címmel rendelkező polgár volt, ma számuk huszonhat, tanulmányait végző doktorandus hat, s befejezetlen állapotban várakoznak öten. Ezen a csoporton kívül a térség értelmiségében vannak kutató (alkotó és feldolgozó) tevékenységet folytatók, akik bár tudományos munkával foglalkoznak, nem törekszenek tudományos cím megszerzésére. 2) A másik fontos jelenség a térség elhagyása, az elvándorlás, néhány esetben az országon belül, és mind többen a határokon túl, más európai országokba. Ez a jelenség nyilvánvalóan érinti a tudománnyal foglalkozókat is. Egykori diákjaink közül több tudományos fokozatot szerzett, külföldi egyetemen (magyar, német, belga, cseh. kanadai, amerikai egyesült államokbeli) oktatóról, európai kutató intézetnél, jelentős vállalatok dolgozó, kutató munkát végzőről tudunk. (Ez a réteg nem képezi vizsgálódásunk tárgyát.) Vizsgálódásunknak azonban a következőkben kizárólagosan a térségünkben élő és alkotó magyar értelmiség műveltségteremtő és tudományos tevékenysége jellegét és mértékét kívánjuk áttekinteni. A 90-es évek változási folyamatának első szellemi alkotó műhelye a történelemtanárok által Szent István Kör néven létrehozott közművelődési munkacsoport volt, melynek elsődleges célkitűzése a helytörténeti, nemzettörténeti ismeretterjesztés fejlesztése, a magyarságtudat erősítése volt, másrészt tevékenysége révén tompítani kívánta a régióban élők történetében, közös múltjában gyökerező feszültségeket, ezért a havi rendszerességgel megtartott előadásain a kör tagjai, és/vagy a meghívott előadók, a történelem oktatásával, kutatásával, ismeretterjesztéssel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek (történészek, irodalomtörténészek, egyháztörténészek) múltunk neves eseményeivel, kiemelkedő személyiségeivel foglalkoztak/foglalkoznak. A (főként orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi középkáderek által létesített, (de más foglalkozásúak felé is nyitott) Szentgyörgyi Albert Társaság orvosi szakkönyvtárat létesített, Szatmárnémetiben megszervezte az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya 7. tudományos ülésszakát. A megyeszékhelyen négyen rendelkeznek az orvostudományok doktora tudományos fokozattal, ketten disszertációjuk megvédése előtt állnak, valamennyien kutató munkásságukkal közreműködnek szaktudományuk fejlesztésében. A társaság „Otthonom, Szatmár megye” címen könyvsorozat indítását kezdeményezte, célkitűzésül tűzve közművelődési és más helytörténeti tárgykörű munkák kiadását28, ezáltal is ösztönözve a szakmai kutató munkát. A könyvsorozat keretében jelent meg Csirák Csaba több színháztörténeti és a szatmári színjátszással foglalkozó, illetőleg színészeket bemutató munkája.29 Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) mintegy másfél évtizede Szatmárnémetiben gyakorlatilag minden évben olyan konferenciákat, évfordulós tanácskozásokat30, megemlékezéseket szervez, amelyek a tárgyukat képező személyiségek, ezek munkássága, alkotásai, a hozzájuk kapcsolódó történelmi-irodalmi események kapcsán kötődnek Szatmárhoz, a térséghez,

28

A Szatmáron élő szerzők 1990-2012 között megjelent munkáira vonatkozóan lásd: Bura László: Két évtized könyvtermése Szatmárban I és II. In Művelődés 2012/8 és 2012/9 számokban.

29

Csirák Csaba kötetei: A szatmári színjátszás otthonai (2003), Színházi élet Szatmáron 1898–1918 (2009); 50 év krónikája. Az 1953-ban Nagybányán alakult együttestől a Harag György Társulatig (2003), Hatvan év I-II. (2013), illetőleg Színházi arcképek (2005), Színházi arcképek: Kapáló Magda, Czintos József, Péter Attila Zsolt (2006), Színházi arcképek (2008). 30 Az EMKE felelőse és rendezvényeinek a szervezője Muzsnay Árpád újságíró.

36

konkrétan: Ady Endre, Dsida Jenő, Kölcsey Ferenc, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, II. Rákóczy Ferenc, Móricz Zsigmond, Jakabffy Elemér. Ezek a konferenciák és tanácskozások olyan szellemi alkotó műhelyek, amelyek munkájában a (kevés kivétellel) nem a térségben élő, hanem Erdélyből, Magyarországról, a Kárpátmedencéből meghívott szakemberek, kutatók értekeznek a tanácskozás tárgyát képező íróról, költőről, közéleti személyiségről, a vele kapcsolatos kutatásuk valamilyen – sok esetben a szaktudományban is új szempontot felvető – eredményéről, sajátos meglátásukról. A konferenciák előadásai és értekezései a szervező Muzsnay Árpád gondozásában az EMKE és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör kiadásában tanulmánykötetekben jelentek meg 31. A Szatmár Megyei Múzeumban alkalmazott kutatók intézményes szellemi alkotó műhelyt alkotnak, akik szaktudományuk területén – történelem, régészet, néprajz, biológia, irodalomtörténet – a Tudományos Kutatás Országos Hatósága által minősített kutatók és publikációs tevékenységet végeznek. Az említett szakterületeken kutató és publikációs tevékenységet végző magyar kutatók32 az intézményen belül nem alkotnak különálló kutató csoportot, kutatásuk és szakmai tudományos tevékenységük (magyarul és/vagy román, német, angol nyelven közzétett) eredményei, tanulmányaik33, a szaktudományok értékei. A Szatmár Megyei Múzeum évenként megjelenő kiadványsorozata (Satu Mare – Studii şi Comunicări; magyarul: Szatmár – tanulmányok és közlemények) bölcsészettudományi, művészeti, illetőleg régészeti sorozatában román nyelven és/vagy magyar nyelven írt tanulmányokban számolnak be a szaktudomány elméleti, esetenként konkrét gyakorlati vonatkozású kérdéséről. Megemlítendő a múzeumi munkaközösség az utóbbi években úgynevezett történelmi és kulturális kalauz sorozata (többnyire Szőcs Péter szerkesztésében), három nyelvű (román–magyar– angol) kis falumonográfiákat szerkesztett a következő helységekről (a falvak betűrendjében): Börvely, Csanálos, Csenger, Csomaköz, Érkávás, Kálmánd, Kányaháza, Kaplony, Hadad, Majtény, Szaniszló, Szilágypér, Szopor, Turc, Túrterebes. Szőcs Péter szerkesztésében jelent meg három szerző (köztük a szerkesztő) munkája, éspedig egy háromnyelvű – román, magyar és angol – tanulmánykötet, Szatmár egyházi építészete.34 Szellemi alkotó műhelyként működött (egy bő évtizedig) a Szatmári Római Katolikus Püspökség keretében a dr. Schupler Tibor által kezdeményezett ún. „történelmi fórum”, képzőművész, egyháztörténész, szociológus, könyvtáros értelmiségiek munkaközössége, amely célul tűzte egy31

( Muzsnay Árpád szerk.:) Sajtóértekezlet. Szilágyi Domokos és költészete negyedszázad távlatából. VI. Szilágyi Domokos Napok. (2001); Jakabffy Napok. Kis nemzetek a harmadik évezredben. – Kárpát-medencei tudományos tanácskozás. VI. Jakabffy Napok. (2001); Évfordulós tanácskozások. Ady Endre, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, II.. Rákóczi Ferenc, Móricz Zsigmond, (2002–2004) [Szatmárnémeti, 2005]; „Istennel, hazáért és szabadságért” „Cum Deo pro Patria et Libertate” Rákóczi-ünnepségek 2003 [Szatmárnémeti, 2003]; Évfordulós tanácskozások 2006. Kisebbségpolitika tegnap és ma – VIII. Jakabffy Napok – Az 1956-os forradalom és Erdély művelődési élete; „Mit nékem az igazság?” – Páskándi Napok 2006 – [Szatmárnémeti, 2007]; „Mítosz vagy valóság” Irodalmi tanácskozás és megemlékezés a 130 éve született Ady Endréről. (2007); Évfordulós tanácskozások 2007 „Az élő Rákóczi”. Dsida Napok 2007. [h.n. é.n.]; .Évfordulós tanácskozások 2008. „Párhuzamos Sajtóértekezlet” – irodalmi tanácskozás és megemlékezés Dsida Jenőről, Páskándi Gézáról és Szilágyi Domokosról – „Kárpát-medencei magyar egység megosztottság” – IX. Jakabffy Napok – Reneszánsz és Kölcsey. [Szatmárnémeti, 2008]; Ady Endre és Móricz Zsigmond- tanácskozás. Szatmárnémeti 2008– 2009. [ Szatmárnémeti, 2009]; 32 Dr. Szőcs Péter Levente történész, dr. Gindele György régész, drd. Szilágyi Levente néprajzos, dr. Sike Tamás biológus, drd. Kereskényi Sándor irodalomtörténész. 33 Román nyelvű szakfolyóirat(ok)ban és külföldön (Magyarországon) megjelenő szakfolyóiratban is közölnek. 34 Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura eclesiastică din Satu Mare – Szatmár egyházi építészete – Ecclesiastical Arhitecture of Satu Mare. Editura Muzeului Sătmărean. Satu Mare, 2008.

37

részt a megye területén található, az egyház tulajdonát képező nemzeti és egyetemes szellemi és tárgyi értékek megmentésének és megőrzésének elvi és gyakorlati módozatain való munkálkodást, másrészt kezdeményezte a tárgyi hagyományokhoz kapcsolódó, illetőleg az egyházmegye neves személyiségeinek munkásságát elemző, bemutató munkák (tanulmánykötetek) megírását, kiadását. Az értékek mentése és védelme céljából a szatmári püspökség összegyűjtette az egyházmegye területén létezett, gyakorlatilag szétdúlt könyvtárak35 maradékát, valamint a plébániákon kallódó értéket képviselő könyveket, s létrehozták az új püspöki könyvtárat, ennek Műemlékkönyvtár36 részlegét, a kaplonyi ferences37 és a nagykárolyi piarista könyvtárat38.Muhi Sándor két kötete – Szatmárnémeti római katolikus templomai; A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomai. Nagykároly I. esperesi kerület – a térség templomépítészeti és festészeti–képzőművészeti emlékeit leltározta fel és értékelte. Muhi Csilla munkája – A szatmári Székesegyház története és képzőművészete – pedig a püspöki templom értékeit mutatja be és értékeli.39 Az 1990-es évek végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület térségi tagjai (és szimpatizánsai) elhatározták, hogy a megyeszékhelyen létrehozzák az egyesület bölcsészettudományi (nyelv- és történelem) tagozatának szatmári fióktagozatát, a kezdeményezés érdemi önálló alkotó műhellyé válása a helyi közművelődési és közéleti tevékenységek átfedései következtében megfeneklett, gyakorlatilag elakadt.40 Tudományt is művelő értelmiségi műhelyek Szatmárnémetiben (1999-től): A Babeș-Bolyai TE kihelyezett tanárképző (2004-től óvodai pedagógus és tanítóképző) tagozatát. A 15 éve alakult felsőoktatási tagozaton megalakulásától kezdődően többségükben doktori fokozattal rendelkező (és doktorandus) oktatók és óraadók működtek, illetőleg működnek.41 Az egyetemi tagozat kerete (évfolyamonként egy-egy csoport) folytán magától értetődően több tanárt magába foglaló egyetemi katedrák, szakmai csoportosulás működését nem teszi lehetővé, következésképp a tanárok szakmai-tudományos együttműködés céljából más helységekben (egyetemeken) működő kollégákkal keresnek és tartanak kapcsolatot. Tulajdonképpen „egyszemélyes” alkotó műhelyekként működnek. A térségben élő és működő (tudományos fokozattal rendelkező) szakemberek – történész, régész, biológus, kémikus, közgazdász, jogász kutatóknak – helyzete hasonló, egyszemélyes műhelyként foghatók fel még akkor is, ha tagjai vonatkozó szaktudományra szakosodott központi 35

Az egykori püspöki könyvtár, a káptalani könyvtár és a szemináriumi könyvtár a szatmári ferences és a nagybányai minorita, a nagykárolyi és a máramarosszigeti piarista könyvtár. 36 A biztonságosan őrzött könyvtárban az 1800 előtti könyveket és kiadványokat helyezték el, szakszerű leltározásukat a PPKE szakemberei végezték. A könyvtár katalógusa Emődi András: A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Műemlékkönyvtára Régi Állománya. Katalógus. (Varadinum Scriptum Kiadó. Nagyvárad, 2010) címen jelent meg. 37 A könyvtár katalógusa: Magyar Árpád, Zvara Edina (összeállította:) A kaplonyi ferences rendház könyvtárának régi állománya. Katalógus. (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2009) címen jelent meg. 38 Feldolgozása az előbbiekhez hasonló módon folyamatban van. 39 Mindhárom kötet Szatmárnémetiben jelent meg, a Muhi Sándor kötetei 2000-ben, illetőleg 2002-ben., a Muhi Csilláé 2000-ben. 40 A nyelv- és irodalom szakosok által megteremtett szakkönyvtár – az EME Szatmári fióktagozatának a könyvekbe beragasztott lógójával – a tulajdont tanúsító jegyzőkönyv elkészítése mellett az akkor (még) Tanítóképző Főiskola tanári karának és könyvtárának használatába került. 41 Dr. Bura László, dr. Lovas János (magyar nyelvészek), dr. Végh Balázs Béla (magyar irodalom), dr. Glodeanu Gheorghe (román irodalom), dr. Szabó-Thalmeiner Noémi (pedagógia), drd. Starkné Nagy Gabriella (pedagógia), dr. Baranyai Tünde (matematika), drd. Hadházi Attila (angol), dr. Barabási Tünde (német-angol), drd. Kardos Melinda (lélektan), dr. Gindele György (történelem), dr. Coca Lia (zene); a rajzot–kézművességet Muhi Sándor I. fokozatos rajztanár tanítja.

38

(esetleg országos) egyesületnek, intézménynek (Kriza János Néprajzi Társaság, Anyanyelvápolók Szövetsége, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Erdélyi Magyar Közgazdász Egyesület, Partiumi Műemlékvédő Egyesület, stb.), avagy az intézmény (általában csak névleges) helyi csoportjának.) Az egyetemi munkaközösség tagjai a szakterületükön végzett kutatómunka mellett sajátos pedagógiai kutatási területnek tekintik a közel egy évtizede bevezetett ún. bolognai rendszer működését / működtetését a felsőfokú oktatásban. A szatmárnémeti egyetemi tagozat alapító tagként részt vesz a CHERD-HU42 kutató munkájában, nemzetközi konferenciáin, tanulmányaival a konferenciaköteteiben. Az egyetemi tagozat tanárai elméleti és gyakorlati (pedagógiai, szociológiai) kutatásaikba bevonják a hallgatókat is, részt vettek és vesznek ún. határokon átnyúló (ún. HU–RO) kutatási programokban, képzésekben (és konferenciákon), ezek keretében szakkönyveket írtak, írnak. Szakmai és pedagógiai vonatkozású tudományos munkásságuk eredményeit egyetemi tanulmányi útmutatókban43 és módszertani - tudományos könyvekben44 összegzik. A tárgyi néprajz vonatkozásában sajátos terület a tasnádi fazekasság45 hagyományainak az összegyűjtése és feldolgozása, az egykori nagykárolyi fésűsmesterség46 műhelyének, eszközeinek, munkafolyamatainak feltárása és bemutatása, valamint az avasfelsőfalusi gubások, a szatmári kötélverő mesterség, a (halódó) szitakötés és a mézeskalács mesterség hagyományainak feltárása és bemutatása47. Tárgyi vonatkozású a Szatmár megyei népi táplálkozás48 kutatása és elemzése is. A szellemi néprajz tárgykörébe tartozik a Szatmárban gyűjtött szólásokat és közmondásokat49, illetőleg a betlehemezés szokását Szatmárban50, valamint mezőfényi gyermekmondókákat és hiripi népmeséket51 bemutató kötet. A szellemi néprajz tárgykörébe tartozó gyűjtő–kutató–elemző munka eredményei azok a népdalgyűjtemények, amelyeket Bura László és Fejér Kálmán a korábbi évtizedekben végzett gyűjtéseik anyagából válogattak és közöltek.52 A nyelvtudomány területén Bura László három szakterületen munkálkodott. Az alkalmazott nyelvészetet művelte nyelvművelő írásai közlésével. A napi sajtóban közölt cikkeiből gyűjteményes kötetet is összeállított53. Több tanulmányban foglalkozott mesterségek – a különböző fafeldolgozó 42

A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen alapították magyarországi, szlovákiai, szerbiai, ukrajnai és romániai egyetemek és szakemberek. 43 Olosz Etelka–Olosz Ferenc: Matematika – tanulmányi útmutató az I. évfolyam részére. (2001), Baranyai Tünde: Tanulmányi útmutató. Matematika (2002), Fejér Kálmán: Szolfézs példatár – népi dallamok (2002), Muhi Sándor: Rajzoljunk együtt. Módszertani útmutató az óvodai és elemi iskolai képzőművészeti neveléshez. (2000), Végh Balázs Béla. Gyermekirodalom. Tanulmányi útmutató (2000), Bura László: Magyar nyelv I. Tanulmányi útmutató (2001). 44 Olosz Etelka–Olosz Ferenc: Matematika és módszertan. Tankönyv a tanítóképző diákjainak. (1999, 2000, 2001, 2003), Stark-Nagy Gabriella: Óvodapedagógia és játékmódszertan. (2010), Szabó-Thalmainer Noémi: A pedagógiai kutatás alapjai (2010), Baranyai Tünde–Tempfli Gabriella: Kooperatív módszerek bevezetésének lehetőségei matematika órákon. (2010). Baranyai Tünde: Aritmetika tanító- és óvóképzős hallgatók számára (2012), Szabó-Trahlmeiner Noémi: Metszet. Az erdélyi magyar állami óvó- és tanítóképzés húsz éve egy vizsgálat tükrében. (2010), Végh Balázs Béla: A gyermekirodalom változatai. (2007), Fejér Kálmán: Szolfézstankönyv I. osztály. (2006) 45 Bura László–Vass Márton: A tasnádi fazekasság. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok. (Budapest, 1991). 46 Cziker András: A nagykárolyi fésűsmesterség művelőinek története. Nagykároly, 2011. (A fésűsmester család utolsó, egykor aktív tagja rekonstruálta a műhelyt és elkészített minden, a mesterségben használatos munkaeszközt, stb.) 47 Bura László: Nevek tanúsága, szakmák emléke. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005. 48 Bereczki Orbán Zselyke: A Szatmár megyei népi táplálkozásról. Szatmárnémeti, 2008. 49 Bura László: Szatmári szólások és közmondások. Csíkszereda, 2008. 50 Nagy István: Hopp Istók, jó estét. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001. 51 Végh Balázs Béla: Mezőfényi gyermekmondókák. Hiripi népmesék. Hajdúböszörmény, 2010. 52 Bura László–Fejér Kálmán: Rózsát hintettem a gyalogútra. Szatmár vidéki népdalok. (2004), Uők.: Felsütött már az Esthajnali csillag. Szatmár vidéki népdalok. (2011). 53 Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk. Nyelvművelő írások. Identitás. Szatmárnémeti, 2001.

39

mesterségek, kötélverők, szitakészítők, fazekasok, stb. – szaknyelvének a kérdéseivel54, több könyvében pedig a névtan különböző területein végzett kutatásainak anyagát és elemzését közölt55. Több évtizedes gyűjtő munka eredménye a megye több mint kétszáz településének történeti és jelenkori földrajzi neveit (helyneveit) leltározó kötetei56. Művelődéstörténetünk adósságát törlesztik azok az iskolatörténeti tanulmányok57, amelyek a térség középiskoláinak és társadalmi szerepének az eddig ismert kerettörténetüket meghaladó, másrészt eddig lényegében nem ismert intézmény bemutatását tűzték célul, illetőleg feltárták az ún. polgári iskolai tanítónőképző (közel négy évtizedes) működését, amely – amint azt a feltárt dokumentumok tanúsítják – tulajdonképpen két tagozattal (nyelvtudomány – történelem és matematika – természettudomány) működő hároméves felsőfokú tanintézmény volt. Ugyanehhez a témakörhöz csatolhatjuk a 17-19. századi középiskolák és az 1773-ban megszűntetett jezsuita rendház könyvtárainak állományát bemutató könyvtártörténeti munkát58, valamint a 17-19. századi középiskolák diákságát (névsorát, adatait) bemutató munkát.59 A társadalomtudományok, konkrétan a jog- és az államigazgatás elméleti kérdéseivel (is) foglalkozik Szatmáron a jogtudományok doktora, Varga Attila, a Sapientia kolozsvári karának a docense. Tankönyvet60 ír, mivel tanít a BBTE Politológia Kara kihelyezett közigazgatási tagozatán, ugyanakkor tanulmányokat közöl speciális szakterülete a kisebbségjog61 és az alkotmányjog62 témakörében. A közgazdaságtudomány elméleti kérdéseiről román nyelvű munkákat ír Schlotz Béla63, aki tanít az aradi Vasile Goldiş Egyetem Közgazdasági Kara szatmári kihelyezett tagozatán. A reáltudományok közül a matematikai elméleti kérdésekkel foglalkozik dr. Kiss Sándor64, biokémiai kutatásokkal dr. Átyim Pál65, a növény és állatvilág biológiai problémáival a Nagykárolyban élő Karácsonyi Károly66. A tudománytörténeti munkák közé sorolhatjuk a egy-egy neves matematikus, kémikus, teológus – egyházjogász életpályáját bemutató életrajzi munkákat. Ilyenek a matematikus Maurer Gyula, Radó Ferenc és Weszely Tibor, a kémikus Bodor Miklós és az egyházjogász püspök, Scheffler János életpályáját bemutató munkák.67 54

A szatmári kötélverő mesterség szakszókincse. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 58. (Budapest,1993); Nevek tanúsága, szakmák emléke. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005. 55 Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. (1997., 2., bővített kiadása:2011.); Öt évszázad utcanevei. Szatmárnémeti (Satu Mare) (1500–2000). Csíkszereda, 2007.; Szatmári helynevek I. Magyar Névtani Dolgozatok 182. (Bp.,2003), Tövisháti helynevek. Magyar Névtani Dolgozatok 189. (Bp., 2004). 56 Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei) I-II. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008. 57 Bura László: A Szatmári református kollégium és diákjai 1610 – 1852 (Kolozsvár, 1994); Uő.: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999. 58 Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004. 59 Bura László: Szatmári diákok 1610-1852. Szeged, 1994. 60 Varga Attila: Alkotmányjogi és államszervezési alapismeretek. Sapientia, Kolozsvár., 2003. 61 Varga Attila: Nulla pax sine iustitia. Kisebbségjogi írások. Státus, Kiadó, Csíkszereda, 2000. 62 Varga Attila: Román alkotmányjog. (Státus, Csíkszereda, 2007). 63 Schlotz Béla: Investiţii. Eficienţa economică a investiţiilor.(2007), Uő.: Ecomomia firmei. (2009). 64 Kiss Sándor: Analitikus geometriai módszerek komparatív vizsgálata. Editura Didactică şi Pedagogică, Bucureşti, 2008. 65 Átyim Paul: Biochimia proteinelor. Casa Cărţii de Ştiinţā, Cluj, 2007. 66 Karácsonyi Károly: Flora şi vegetaţia judeţului Satu Mare (1995), Karácsonyi, Karol: Conservarea biodiversităţii i octorirea naturii. Editura Daya, Satu Mare, 2010.; Ardelean Gavril – Karácsonyi Károly: A hajdani Ecsedi-láp és Ecsedi-síkság. Editura BION, Satu Mare, 2002. 67 Kiss Sándor: Matematikus a XX: század viharában. Maurer Gyula életpályája. Kolozsvár – Marosvásárhely, 2003; Uő: A matematika vonzásában. Radó Ferenc matematikus életpályája. H.n. (Szatmárnémeti), 2011; Uő: A Bolyaiak

40

Szatmár térsége és a (szak)tudományok kapcsolata témakörében nem foglalkozunk az ún. helytörténeti írások (munkák) kategóriájába sorolható munkákkal. Az utóbbi két évtizedben megjelent sok írás értékelése mennyiségük és minőségük folytán, hasonlóképp a számos ún. falumonográfiáé68, illetőleg falutörténeté a jelen keretünket meghaladó elemző tanulmányt igényelne. Összefoglalásként megállapítható, hogy a Szatmárban élő és működő, szaktudományuk területén kutató-, illetőleg elméleti tudományos munkát végző értelmiségiek az elmúlt huszonkét év folyamán a maguk szakterületén figyelmet érdemlő szakmunkákkal, alkotásokkal is jelentkeztek mind a humán, mind a reál tudományok területén. Bura László

vonzásában. Weszely Tibor matematikus életrajza. Szatmárnémeti, 2011; Bura László: Köztünk élt – Scheffler János Szatmár vértanú püspöke. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2004, Uő: Boldog Scheffler János. Szatmárnémeti, 2010. 68 A műfaj követelményeihez igazodók: Bura László: Csanálos (2001), Uő.: Erdőd nyolc évszázada (2010); Kiss Kálmán: Egri község. Kismonográfia. Partiumi Füzetek 31. Nagyvárad, 2004.

41

A tudományos tevékenység finanszírozása Lapszámunkat két átfogó elemző anyaggal indítottuk, ezekben a szerzők – Péntek János és Bodó Barna – utalnak arra, hogy az erdélyi állami egyetemek magyar oktatói nem rendelkeznek külön anyagi forrással a magyar kutatói tevékenység támogatására, a létező alapok a román és magyar oktatók közös tanszéki forrásainak számítanak, s ezek felhasználásában a mindig és mindenhol kisebbségben lévő magyar oktatók háttérbe szorulnak. Erre a helyzetre némileg válaszként születtek meg azok a tanszéki magyar oktatókat összefogó szakmai civil szervezetek, amelyek révén egy-egy szakterület művelői saját kutatásaikra pénzt remélnek szerezni.69 Az egyetemi tanszékek háttérintézményeként létrehozott egyesületek mellett léteznek olyanok is, amelyek más, általános társadalmi igényre születtek meg válaszként. Különböző honlapok és adatbázisok felhasználásával az alábbi szervezeteket – civil műhelyeket – sikerült azonosítani: Kriza János Társaság (Kolozsvár, néprajz), Jakabffy Elemér Alapítvány (Kolozsvár, politikatudomány, társadalomtudományok általában), Apáthy István Egyesület (Kolozsvár, biológia), Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság (Kolozsvár), Farkas Gyula Egyesület (Kolozsvár, matematika), Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány (Kolozsvár, szociológia), Politeia Politikatudományi Egyesület (Kolozsvár), Bolyai Társaság (Kolozsvár, felsőoktatás), Medea Egyesület (Kolozsvár, sajtó, kommunikáció), Pósta Béla Egyesület (Kolozsvár, régészet), Pro Philosophia Alapítvány (Kolozsvár), Romániai Magyar Közgazdász Társaság (Kolozsvár), Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (Sepsiszentgyörgy), Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Csíkszereda), Erdélyi Kárpát-Egyesület (Kolozsvár), Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Egyesület (Nagyvárad, helytörténet), Stúdium Alapítvány (Marosvásárhely, felsőoktatás), Szórvány Alapítvány (Temesvár, szórványkérdés). Az itt szereplő 18 szervezet vezetőinek/képviselőinek az alábbi levelet küldtem el 2013. szeptember elején, amelyre novemberig a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Politeia Egyesület, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Szórvány Alapítvány, tehát öt szervezet válaszolt. Az EKE nevében Veres Ágnes titkár közölte, hogy mivel nem végeznek tudományos tevékenységet, a kérdésekre nem tudnak válaszolni. Ugyanakkor szatmári szervezetük keretében több természetvédelmi projektet futtatnak, s ők válaszolnak a központi szervezetnek feltett kérdésekre. „Tisztelt Kollégák! A Civil Fórum lap szerkesztőjeként jelentkezem. A lap idei októberi száma civil tudomány tematikával jelenik meg. Kisebbségi léthelyzetben a minden közösség számára létfontosságú tudomány művelése jelentős mértékben/többnyire civil keretekben történik. Ugyanakkor a tudomány művelése feltételezi a folyamatos munkát. Ezért válik különösen fontossá a pénzügyi források kérdése. Idei tudománynak szentelt lapszámunk keretében közölni kívánunk egy összeállítást a pénzügyi lehetőségekről, a támogatási politikáról. Kérdéseinket elismert civil tudományos műhelyek vezetőinek küldjük el, s az összeállítás reményeink szerint képet nyújt a mai helyzetről: lehetőségekről és gondokról. 69

A szakmai civil szervezetek létének nem ez az egyedüli oka és indoka – jelen esetben ezt emeltem ki.

42

A válaszok visszaküldésének a határideje: 2013. szept. 30. Köszönettel és üdvözlettel, Bodó Barna” A levélben feltett kérdések mellé beírtam a válaszokat. Zárójelben a válaszadó szervezet neve/nevének rövidítése. A kisebbségi tudomány anyagi forrásai és a támogatók politikája – körkérdés. A válaszokat kérdések szerint csoportosítottam. 1. Van-e az Önök műhelyének külön kutatási szakterülete? Milyen területekkel és kérdésekkel foglalkoznak? - Igen. Szakterületünk a szociolingvisztika, kétnyelvűség-kutatás, nyelvi érintkezések, különös tekintettel a nyelvi tervezésre. (AÁESz. Megjegyzés: a válaszok a Szabó T. Attila Nyelvészeti Intézetre vonatkoznak, amely az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó kutatóintézete.) - A nemzeti kisebbségi társadalom sajátos kérdései, különös tekintettel a romániai magyar kisebbség politikai, jogi, oktatási és kulturális emancipációjára. A nemzeti kisebbségek 1989 utáni története, különös tekintettel a romániai magyar kisebbségre. (JEA) - Műhelyünk politikatudománnyal foglalkozik. Főbb kutatási területei a kisebbségkutatás – ezen belül a magyar közösségek és kapcsolatuk az anyaországgal, a kisebbségi identitás, a (magyar) kisebbségi pártok, a magyar kisebbségek körében tapasztalt választói magatartás – valamint a regionalizmus és a regionalizáció, illetve a határ mentiség és a határokon átnyúló együttműködés kérdései. (Politeia) - Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti természetvédelemmel kapcsolatos, alkalmazott biológiai, ökológiai, természetföldrajzi és szociológiai kutatásokat folytat. (EKE Sz) - Van: asszimiláció, szórványhelyzet, interetnikus kapcsolatok. (SzA) 2. Van-e az Önök műhelyében kutatói státus? Ha igen, milyen: teljes norma vagy nem, ösztöndíjas, időszakos vagy állandó? - Jelenleg csak időszakos, ösztöndíjas kutatói státusok vannak. (AÁESz) - Főállású munkatársunk nincs, az egyes programok kapcsán időszakosan, ösztöndíjas formában foglalkoztatunk szakembereket. (JEA) - A műhelyünkben nincs elkülönített kutatói státus; ugyanakkor a tagok alkalmanként részt vesznek a szervezet által pályázati alapon lebonyolított különféle kutatásokban, amelyek keretében munkájukat ösztöndíjjal (kivételes esetben tiszteletdíjjal) jutalmazzuk. (Politeia) - Nincs. (EKE Sz) - Nincs, de az alapítvány munkatársai között többen egyetemi oktatók, akik vállalnak kutatói munkát, amiért honoráriumot fizetünk. (SzA) 3. Éves átlagban mennyi pénzt tudnak kutatásra fordítani? Ezek a pénzek projekt-alapú pályázati támogatások, vagy rendelkeznek folyamatos, intézményi támogatással is. - Többnyire projekt alapú pályázati támogatások. Kutatásra évi kb. 25.000 lejt. (AÁESz) 43

-

-

-

A Jakabffy Elemér Alapítvány 2012. évi költségvetése mindösszesen 207.000 RON volt, ebből 75.000 RON intézményi támogatás (az összeg tartalmazza a Magyar Kisebbség társadalomtudományi folyóirat kiadási költségeit is). (JEA) A mindeddig megpályázott és megszerzett projekt alapú támogatások átlaga évi 1200 lej körüli összeg. Emellett rendelkezünk folyamatos intézményi támogatással, de ennek mértéke nem nyújt módot ambiciózusabb tevékenységek végrehajtására (pl. tudományos kutatási projektek kivitelezésére), hanem a szervezet működését és oktatási-tudományos tevékenységébe illő szolgáltatás jellegű rendezvények (nyári egyetemek, szakmai táborok, valamint képzések és műhelytevékenységek), esetleg partnerségben rendezett konferenciák lebonyolítását segíti elő. (Politeia) Az elmúlt 3 évben kb. évi 150.000 eurót költöttünk kutatásra. (EKE Sz) Minden támogatás projektalapú, ezért jelentős a szórás az összegek vonatkozásában. 2011 – 60000 euró, 2012 – 40000 euró, 2013 – 1000000 Ft. (SzA)

4. Kik a támogatóik? Kérjük, nevezzék meg a legfontosabbakat. - Domus Alapítvány, MTA, Bethlen Gábor Alap, Román Kulturális alap (AFCN) – könyvkiadásra. (AÁESz) - Bethlen Gábor Alap, Román Nemzeti Kulturális Alap, Communitas Alapítvány. (JEA) - A Bethlen Gábor Alap, a Magyar Tudományos Akadémia, a Communitas Alapítvány. (Politeia) - Európai Unió: Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program, Környezetvédelmi Operatív Program. (EKE Sz) - Többnyire EU-s projektekről van szó. Más támogatók: BGA, bukaresti Kisebbségügyi Államtitkárság, Temes Megye Tanácsa. (SzA) 5. Milyen jellegű gondjaik vannak? Van-e olyan fórum, ahol ezekről a kérdésekről véleményt lehet cserélni, esetleg javaslatokat megfogalmazni? - Az anyagi támogatás előteremtése állandó gond. Több évre szóló támogatásra lenne szükség, hogy hosszú távon lehessen tervezni. Nincs olyan fórum, ahol ezeket a kérdéseket meg lehetne vitatni. A támogatott civil szervezeteknek közösen kellene fellépniük, állást foglalniuk ebben a kérdésben. (AÁESz) - Az Erdélyi Magyar Adatbank fejlesztésére nem tudunk kellő nagyságrendű forrást biztosítani. A digitális tartalomfejlesztést céljául tűző magyarországi intézmények tevékenysége nehezen átlátható. (JEA) - A szervezet gondjai részben a magyar kisebbségi (társadalom)tudomány elsődlegesen anyagi gondjaival egyeznek, részben pedig a kutatási terület exponáltságából adódnak. Az előbbieket talán kellő mértékben, mint legnagyobb gondot, gondokat a 8. pontban részleteztem, próbáltam kifejteni; az utóbbiak pedig jobbára abból erednek, hogy a (társadalom- és) politikatudománynak az utóbbi években igencsak megcsappant a presztízse, és nem a tudományos, hanem a politikai vagy esetleg közéleti pályát tervezők választják, ami a kutatói utánpótlás alacsony létszámát eredményezi. Ami pedig a kérdések megvitatását illeti – tudomásom szerint – mindeddig ez alkalomszerűen történt: konferenciákon, tanácskozásokon; amelyek száma viszont igencsak alacsony volt. Állandó fórum, amely a vélemény- és tapasztalatcserét segítené elő, illetőleg szorgalmazná, nincsen. (Politeia) 44

-

A finanszírozások folytonosságának hiánya és a projektek időben való limitáltsága. (EKE Sz) A gondok többrétűek. Nincs olyan támogatási forrás, ahova a folyamatos kutatómunka reményében lehetne pályázni, ezért a munka mindig esetleges, akkor dolgozik, ha van nyertes projektje. A másik gond a szórványkérdés jellegéből fakad – interdiszciplináris terület, nincs olyan kutató, aki minden területet át tudjon fogni. Tehát minden alkalommal csapatot kell alakítani. Nincs olyan fórumról tudomásunk, ahol az ilyen jellegű kérdéseket meg lehetne beszélni. (SzA)

6. Műhelyük tevékenységében milyen a tudományos tevékenységek – kutatás, publikációk megjelentetése, konferenciák – közötti rangsor? Melyikre kellene helyezni a hangsúlyt és mire lehet leginkább támogatást szerezni? - Műhelyünkben a kutatás és a publikációk megjelentetése egyaránt fontos, mivel a kettő összefügg egymással. Tudományos kutatásra és kiadványok megjelentetésére egyaránt lehet támogatást szerezni, de rendszerint jóval kevesebb támogatás érkezik, mint amenynyire szükség volna. A helyzetet csak a pénzalapok növelésével vagy a támogatott szervezetek csökkentésével lehetne megoldani. Az MTA által akkreditált műhelyekre kellene összpontosítani a támogatásban. (AÁESz) - A kutatás és az eredmények közzététele egyaránt fontos – csak így biztosítható az eredmények tudományos hasznosítása, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatósága, hatékonysága. A klasszikus értelemben vett „konferenciák” hatékonyságát igen rossznak tartjuk. (JEA) - A rangsor – bár inkább egyszerűen sui generis sorrendnek nevezném az alkalmak, a lehetőségek és a kialakult gyakorlat alakította ki az egyes tevékenységek (konferenciaszervezés, publikációk és kutatás) frekvenciáját, mennyiségét és minőségét. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy az a tevékenység, amelynek eredményeit képesek vagyunk fel- és bemutatni inkább a szervezet tagjai egyéni tudományos érdeklődésének, munkájának, kutatásainak a gyümölcse, és ritkábban kerül sor összehangolt projektek kivitelezésére. Ez inkább a publikációkban (kötetek, folyóiratszámok) mutatkozik meg, ahol a koordináció eleve követelménye a végtermék létrehozatalának. Támogatást talán leginkább konferenciaszervezésre lehet szerezni, s ennek lehetnek közvetett eredményei bizonyos publikációk, kötetek. Kutatási programokra, amelyek eredménye ugyancsak lehet valamilyen tudományos közlemény, kevésbé lehet; önálló publikációkra pedig a legnehezebben. Úgy gondolom: nem föltétlenül a hangsúly áthelyezése, hanem a három tevékenység támogatásának kiegyensúlyozása, összhangba hozatala jelenthet olyan megoldást, ami nem járna nem szándékolt következményekkel, további hátrányokkal. Ebben a kontextusban látom kezelendőnek, megoldandónak a kutatási tevékenység fellendítését, támogatását. (Politeia) - A sorrend: kutatás, publikációk, konferenciák. (EKE Sz) - Tudatosan nem állítottunk fel rangsort, a megszerezhető pénzek alapján alakul ki a rangsor. Szaklapot adunk ki, köteteket jelentetünk meg, a fenntarthatóság mindig gondot okozott. (SzA) 7. Vannak-e partneri programjaik? A partnerség jelent valamilyen előnyt a források megszerzésében? 45

-

-

-

-

A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat keretében évek óta közös tudományos programjaink vannak a következő műhelyekkel: Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely), Hodinka Antal Intézet (Beregszász), Imre Samu Nyelvi Intézet (Alsóőr), Újvidéki Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék (Újvidék). A konzorciális pályázatokban előnyt jelent ez a partnerség. (AÁESz) Vannak partnerprogramjaink, ezek elsősorban a több országban párhuzamosan folyó kutatásba való bekapcsolódást célozzák. Igen, elsősorban Magyarországon vannak olyan pályázati kiírások, ahol feltételt vagy előnyt jelent a határon túli partner bevonása. (JEA) Partnerségeink alkalmi partnerségekként alakultak, de nem maradtak egyedi jellegűek, hanem jobbára (időszakosan) megismétlődtek, és bizonyos esetekben forrásokhoz való (könnyebb) hozzáférést is jelentettek. Remélhetőleg az újabb kapcsolatok is ebben a mederben haladnak majd. (Politeia) Szinte valamennyi programunk partnerségben történik és ez mindig előnyt jelent a források megszerzésében. (EKE Sz) Igen, van olyan támogatási forrás, ahol előfeltétel. Legfontosabb partnereink a szegedi egyetemi világból és Vajdaságból vannak. (SzA)

8. Mi a legnagyobb jelenlegi gondjuk? - Az anyagi források előteremtése a legnagyobb gond, és ehhez kapcsolódik a főállású kutatók hiánya a megfelelő normatív támogatás hiányában. (AÁESz) - Intézményünk programjai terén az Erdélyi Magyar Adatbank fejlesztése esetében – források hiányában – az általunk megfogalmazott céloktól lényegesen elmaradtunk. A Kortörténeti Gyűjtemény esetében szűkíteni kellene a gyűjtési területet, hiszen egyre nagyobb raktározási gondjaink vannak. (JEA) - A jelenlegi legnagyobb gondnak azt érzem, hogy a kisebbségi tudomány szervezése – néhány dicséretes kísérletet leszámítva – esetlegesen történik; a prioritások, prioritásként kezelt területek megállapításába pedig az anyaországi intézmények nem vonják be kellő mértékben a határon túli műhelyeket, nem elégségesek az egyeztetések. A társadalomtudományok terén ez akár diszfunkcionálissá is válhat, ha a prioritások túlzott mértékben párt- és kormánypolitikai szempontoknak rendelődnek alá, ezeknek megfelelően alakulnak – mind magyarországi, mind romániai viszonylatban. Az előbbi észrevétel kulcsa természetesen a túlzott jelző, ugyanis nem szándékom tagadni, hogy bizonyos mértékben a politikatudományi kutatásoknak a politika gyakorlatában hasznosulniuk kellene. További kérdés, és talán két évtizedes gondja a romániai magyar társadalomkutatásnak meg politikatudománynak, hogy identitáskeresése kényszeresen lezáratlan folyamat: a magyar tudomány részének tekinti magát, holott annak nem áll módjában elegendő forrást biztosítani számára – legalábbis egyelőre nem teszi ezt – a románnak pedig inkább csak a perifériáján van problémái és jobbára természetszerű témaválasztása miatt. (Politeia) - A tevékenységek finanszírozása 2014-től az újabb EU-s operatív programok kiírásainak megjelenéséig. (EKE Sz) - Az EU-s pályázatok pillanatnyilag stagnálnak, egy éves szünettel kell számolnunk. Ami pedig a budapesti forrásokat illeti, komoly gond, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap szabályzata nem engedi, hogy a határon túliak saját nevükben pályázhassanak. (SzA) 9. Mi tekinthető megoldottnak a kisebbségi tudomány támogatása terén? 46

-

-

-

-

Csak többé-kevésbé megoldottnak tekinthető kérdésekről beszélhetünk: a pályázati rendszer működtetése, a civil szervezetek tudományos tevékenységük szerinti rangsorolása, a kisebbségi helyzetben működő tudományos szervezetek integrációja a magyarországi tudományos rendezvényekbe. (AÁESz) Gyakorlatilag nem tudunk olyan területet említeni, ahol a feltételeket ne lehetne jobbítani. Talán az elmondható, hogy a legjobb szakemberek integrációja a magyar nyelvű tudományos közéletbe sikeres volt. (JEA) A rendezvények, konferenciák megszervezésének és lebonyolításának a támogatása megoldott, talán akadálymentes, illetőleg az e téren elért eredmények ehhez mérhetőek. A különféle kiadványok támogatása viszont csak részlegesen megoldott. (Politeia) Nem tudom. (EKE Sz) Megnyugtató módon semmi nem rendezett, bár a szakmai integrációnak vannak pozitív példái. (SzA)

Összegzésként elmondható: a körkérdéses ankét nem bizonyult vonzó véleménynyilvánítási lehetőségnek. A megkeresett egyesületek nagyobb része egyetemi tanszék háttérintézménye, a válaszadók között viszont csak egy ilyen található. Ez jelenthetné azt, hogy nincsenek komoly gondjaik, de azt is, hogy a feltett kérdéseket nem tekintik relevánsaknak, esetleg azt, hogy a Civil Fórum nyújtotta nyilvánosság számukra nem ösztönző. A kutatási terület vonatkozásában a szatmári EKE válasza érdekes, hiszen megjelölnek egy sor területet, ezek annyira szerteágazóak (alkalmazott biológiai, ökológiai, természetföldrajzi és szociológiai kutatások), hogy kételyek merülnek fel a válaszok valódiságát illetően. Feltehetően megfigyelésekről és nem kutatásokról van szó. Ez a szervezet az utóbbi években a civil szférában hatalmasnak számító pénzeket költött tudományos projektekre, ezért kíváncsiságból megnéztem a honlapjukat: az itt közölt információk alapján nem azonosítható, hogy milyen tevékenységekről/projektekről van szó. Ezért ezt a választ külön kell kezelni, nem lehet besorolni a többi szervezet válaszai közé. A kapott válaszok szerint a kutatásra a szervezetek minimális pénzt költenek, párszáz eurótól a tízezres nagyságrendig – az utóbbi már komoly összeg lehet, szakterületek szerint –, de a fő gond, hogy a finanszírozásban nincs meg a folytonosság. A támogatók között senki sem említett román akadémiai vagy felsőfokú oktatás számára elérhető kutatási forrást, miközben a Communitas Alapítványt többen említik – bár itt kimondottan kutatási támogatás nem létezik. A szervezettség jelei leginkább az Anyanyelvápolók Szövetségénél tapasztalhatók, az esetlegességet a Politeia képviselője külön is említi, de a támogatási források alacsony szintje számukra nem is teszi lehetővé a tervezhetőséget – vagyis itt a tervszerűség hiánya akár szervezeti okokra is visszavezethető. Többen kitérnek a konferenciák kérdésére, s miközben senki számára nem jelentik az első számú prioritást, a legkönnyebb konferencia-szervezésre támogatást kapni. Ez azt jelentheti, hogy a tudományos tevékenységre fordítható kevés pénzt nem a leghatékonyabban sikerül felhasználni. Pozitív válaszokat kaptunk a partnerségi kapcsolatokat illetően, a legtöbben tudatosan építik a partneri kapcsolatokat, és van olyan terület – a nyelvészet, nyelvvédelem – ahol a magyarországi intézményi kapcsolatokon túl sikeresen folyik a kárpát-medencei integráció. A tudományos tevékenységgel kapcsolatos támogatáspolitika kiemelten fontos, ennek elemeiről szükséges és hasznos volna átfogó társadalmi konzultáció elindítása, az anyaország és a határon túli közösségek képviselői közötti párbeszéd intézményesítése. B.B. 47

Egyetemi műhelyek

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet (KMEI) a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának egyes szakjai mellett működő szakmai szervezetek alapították 2004. január 20-án, és jogilag non-profit szövetségként működik. Az alapítást hosszas viták, egyeztetések készítették elő 2003-ban. A kiindulópont, amelyet az előkészítés folyamatában Veres Valér, a KMEI első igazgatója fogalmazott meg, az volt, hogy a kilencvenes évek során a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen létrejött magyar tagozati egységek legtöbbje létrehozta a maga civiltársadalmi tudományos és oktatásfejlesztő hátterét (általában egyesületi formában), de az általuk külön-külön folytatott forrásfeltáró és pályázatfigyelő tevékenység nem kellően hatékony. Szükség volna tehát valamilyen összefogásra, a kapacitások egyesítésére, de arra is, hogy közös – az egyes szakmai profilokon túlmutató, azokat összefogó – tervek is megvalósuljanak. Ezek kapcsán az is megfogalmazódott, hogy a KMEI idővel a BBTE teljes magyar tagozatának olyan integráló keretévé válhat, amely az egyetemen belül tulajdonképpen hiányzik a magyar nyelvű oktatás jogi-intézményi helyzetének hátrányos helyzete, rendezetlensége okán. Az integrációt már önmagában is indokolja az a tény, hogy a BBTE-n tanuló magyar diákok száma 10.000 körüli, és ebből ma már 6.500 magyar nyelven tanul, képzésük pedig több mint 400 oktató és kutató feladata. A KMEI-t létrehozó szakmai tagszervezetekhez menetközben újak is csatlakoztak, jelenleg a non-profit szövetségnek 15 tagszervezete van. Ugyanakkor partnerségi viszonyt is kialakított a Szépművészeti és Formatervezési Egyetem és a Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar oktatói közösségével, valamint a Protestáns Teológiai Intézettel. Tagszervezetek a következő civil szervezetek (szakmai társaságok): Apáthy István Egyesület (biológia és ökológia), Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság (földrajz és turizmus), EmpirX (fizika, tudománynépszerűsítés), Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány (művészettörténet), Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és az Informatikáért, Julesz Társaság (képzőművészet), Kriza János Néprajzi Társaság, Láthatatlan Kollégium Egyesület (irodalomtudomány), Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány (szociológia), Medea Egyesület (újságírás, médiatudományok), Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Társaság, Pósta Béla Egyesület (régészet), Pro Philosophia Alapítvány (filozófia), Pro Oeconomica Egyesület (közgazdaságtudomány), Terra Nova Képzési és Kommunikációs Központ (kommunikációtudomány és oktatásfejlesztés). A KMEI alapszabálya szerint a szövetség vezető szervei a következők: a Közgyűlés (melyen a tagszervezetek 3-3 delegált képviselője vesz részt), a Tudományos Tanács (mely a KMEI-be tömörült szakok egy-egy képviselőjéből áll) és az Igazgató Tanács, amelybe a tagszervezet delegálnak egy-egy képviselőt (jelölésüket testületileg a Közgyűlés fogadja el). A Tudományos Tanács elnökét és az Igazgató Tanács vezetőjét, az igazgatót az illető testületek választják meg. Az Intézet megalakulását követően, 2004-től 2011-ig Veres Valér szociológus töltötte be az igazgatói tisztséget, 2011-től őt Szabó Árpád Töhötöm, a Kriza János Néprajzi Társaság tagja követi e tisztségben, aki nehéz helyzetben, rosszabbodott finanszírozási körülmények között vette át fel48

adatkörét. A Tudományos Tanács első elnöke Péntek János nyelvészprofesszor volt, őt Benedek József, a földrajztudományok professzora, majd Soós Anna docens, informatikus követte, aki jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese is. A KMEI által követett stratégiai célok a következő pontokban fogalmazódtak meg: - a kolozsvári állami egyetemek magyar diákjai, magiszteri, doktori hallgatói és tanszemélyzete szakmai előmeneteléhez, tudományos kutatásaihoz szükséges feltételek javítása; - a kolozsvári állami egyetemek magyar háttérintézményei számára az együttműködési és jogi keret megteremtése, ezek érdekképviseletének, érdekérvényesítésének ellátása; - az erdélyi magyar felsőoktatás infrastrukturális támogatása, fejlesztése, tanári lakások, diákkollégium létesítése; - a tudományos kommunikáció intézményesítése különböző szakok és háttérintézmények között; - az együttműködési és jogi keret megteremtése a kolozsvári állami és egyházi egyetemek és ezek magyar háttérintézményei számára, valamint ezek érdekképviseletének, érdekérvényesítésének ellátása; az erdélyi magyar felsőoktatás infrastrukturális támogatása, fejlesztése, könyvtárfejlesztés, diákkollégium létesítése; - a tudományos kommunikáció, interdiszciplináris kutatómunka elősegítése és intézményesítése különböző szakterületek és háttérintézmények között. Bár a KMEI a BBTE magyar szakjai háttérintézményeinek szövetségeként jött létre, a fentebbi – küldetésnyilatkozatként (mission statement) is felfogható – stratégiai célmegfogalmazás alapján látható, hogy tevékenységének pontosabb meghatározásának két kardinális pontja van: a Kolozsvár-központúság és az állami magyar nyelvű egyetemi oktatás civil dimenziójának erősítése. Az erdélyi magyar elitképzés e klasszikus felfogásához igazodva, annak érdekében, hogy a romániai magyar értelmiségi elit hosszú távon is megmaradjon Erdélyben, és reprodukciója biztosítva legyen, a KMEI olyan magyarországi és európai támogatások megszerzését tűzte ki célul, amelyeket a BBTE-n folyó magyar nyelvű oktatás színvonalának emelésére, önállóságának megerősítésére és az oktatási szolgáltatások bővítésére fordíthat. Minthogy a KMEI abból a felismerésből jött létre, hogy az Európai Uniós csatlakozás kontextusában a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatást színvonalában és intézményesültségében meg kell erősíteni, még akkor is, ha a magyar nyelvű önálló karok rövid távon nem jönnek létre (jóllehet, a fejlesztés minimális szerkezeti feltételét épp e karok léte biztosíthatná), az általa vállalt feladat paradoxona az, hogy miképp segíthetik ezt a célt azok a külső, magyarországi források, amelyek formális jogi értelemben nem fordíthatók román állami intézmények fejlesztésére. A KMEI civil szervezetként való létezése tulajdonképpen erre a paradox helyzetre is megoldást jelentett. Az évek során a hazai források mellett (Communitas Alapítvány, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége) a következő magyarországi alapokból jutott a KMEI támogatáshoz: Illyés Közalapítvány, Apáczai Közalapítvány, Szülőföld Alap, utóbb pedig a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Tudományos Akadémia, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A KMEI tevékenységének eddigi legfontosabb programjai a szakkollégiumokra, a magiszteri képzésre, a vendégtanárok fogadására, jegyzetírás támogatására, tanártovábbképzésre, a felnőttképzésre, ösztöndíjak biztosítására és kutatásfejlesztésre irányultak. Az Intézet ezekre a célokra pályázott az említett forrásoknál, és a megnyert keretpályázati összegeket belső pályázati rendszerben osztotta szét tagszervezetei, illetve saját pályázói között. A belső kritériumokat ehhez a Tudományos Tanács állapítja meg. 49

Az igazgatói tisztségben 2011-ben bekövetkezett váltás mérlege szerint a KMEI 24 szakkollégiumnak biztosított intézményes keretet: 258 szakkollégista közül 96-an részesült abban az évben (2011) ösztöndíjban. A BBTE mesteri programjainak támogatása elsősorban a vendégtanárok fogadására, a kiemelkedő eredményeket elérő mesterisek ösztöndíj-támogatására és a mesteri programon belüli kutatások segítésére irányult. A vendégtanári programok azonban nem csupán az MA szintű oktatásra irányultak, hanem az alapképzésre is. Ennek a programnak a hatékonyságát jelzi – például –, hogy 2010-ben összesen 82 külföldi vendégtanár meghívásához nyújtott az intézet támogatást. Az egyes tagszervezetek közös programjai közül kettőt kell kiemelnünk. A tudományos kutatás megalapozását a KMEI két kutatócsoport létrehozásával próbálta előmozdítani; mindkettő interdiszciplináris alapozással indult. A Regionális Tanulmányok Munkacsoportja, melynek vezetője Benedek József egyetemi tanár, részt vett az erdélyi régiómonográfiák elkészítésében (a Kárpátmedence régiói sorozatot magyarországi és erdélyi szakemberek írták Horváth Gyula professzor irányítása alatt), és konferenciákat is szervezett. A Veres Valér docens által vezetett Oktatáskutató Munkacsoport a BBTE-re beiratkozott hallgatók körében végez kutatásokat, de a végzősök pályakövetésének vizsgálatát is tervbe vette. Részben az oktatáskutató csoport munkája volt annak a javaslatcsomagnak az elkészítése, amelyet az RMDSZ a tanügyi törvény vitájában felhasznált. Volt a KMEI-nek egy sikertelen projektje is. Az Intézet megalakulása után célul tűzte egy olyan szakkollégiumi központ létrehozását, amely befogadja a magyar nyelvű felsőoktatásban részt vevő egyetemi hallgatókat, és programok, képzések megszervezését teszi lehetővé. Ez a központ a kolozsvári magyar felsőoktatási és tudományos élet tanulmányi központjává válhatott volna, konferenciateremmel, könyvtárral, multimédia-központtal, és általa a BBTE magyar nyelvű oktatási kínálata szinkronba kerülhetett volna az uniós szintű kínálattal. A tervnek sikerült megnyerni a magyarországi politikai döntéshozókat, és az Apáczai Közalapítvány 2006-ban két körben lebonyolított (nyílt, majd meghívásos) pályázatot írt ki egy ilyen kollégium építésére. A kilobbizott döntés nyomán a KMEI telket is vásárolt a megépítendő kollégium számára, azonban a háromemeletesre tervezett épület engedélyeztetését a kolozsvári polgármesteri hivatal megakadályozta. Így a KMEI-nek vissza kellett térítenie a támogatás folyósított részösszegét (155 ezer eurót) az Apáczai Közalapítványnak. A KMEI tevékenységének stratégiai bővülését jelzi, hogy tágult partnereinek köre, együttműködést alakított ki a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ), a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségével (RODOSZ), a Bolyai Társasággal, az Erdélyi MúzeumEgyesülettel, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal, a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal. Mindazonáltal a fejlődés eddigi biztosítéka az volt, hogy a magyar állam támogatta e tervet, a 2010-es kormányváltást követően azonban a magyar támogatáspolitika prioritásai átrendeződtek, és a felsőoktatás terén az EMTE-Sapientia és a Partium Keresztény Egyetem vált kiemelt stratégiai céllá. E helyzetben a KMEI számára más, európai pályázati források megtalálása lehet a kitörési pont. Bakk Miklós

50

Helytörténeti kutatások

Helytörténeti kutatások a Partiumban és a Bánságban A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság működési területe a Partium és a Bánság. Az egyesület megalakulásának éve 1993. Jelenleg Máramarosszigettől Lugosig, Kolozsvártól Sátoraljaújhelyig 117 munkatárssal rendelkezik: történészek, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek. Célkitűzései és feladatai: helytörténeti és néprajzi kutatómunka, emlékhelyeink és műemlékeink szellemi és jogi védelmének érvényesítése, műemlékeink felmérése, leírása, közzététele, nemzeti identitásunk szolgálata és erősítése, hagyományaink ápolása, honismereti nevelés, az ifjúság bevonására honismereti táborok szervezése. Kisebbségi létünk megköveteli a nemzeti tudat erősítését, az ifjúság nemzeti önazonosságának kialakítását és erősítését. Ennek elsődleges feladata történelmi örökségünk megismerése, megismertetése, védelme. És mivel a műemlékvédelem nemcsak gyakorlati, hanem olyan szellemi feladat, amely a kulturális értéktudat társadalmi beágyazottságától függ, ennek kialakításában fő szerep a civil szervezetnek jut. A másik jelentős tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele. Ez az alapkutatás fontos része a történelemtudománynak. Kutató munkánk felmérő-programok alapján is történik: A kutatás és a felmérés legtöbbször szoros összefüggésben van, főleg a civil szervezeteknél egyszerre történik. Egyesületünk kutatási programjaihoz kötődően három eset áll fenn: – egy meghatározott műemlék részletes feldolgozása, leírása, ismertetése: egy műemléktemplom, egy műemlék-épület, kastély, kúria, vár, gazdasági épület vagy emlékmű, síremlék, esetleg temető, vagy akár egy arborétum, dendrológiai park ismertetése; – egy település részletes feldolgozása, s ennek keretében az itt található összes műemlék felmérése; – előre meghirdetett felmérő programok alapján, ilyenek voltak: pusztuló műemlékeink (1999, 2005–2009, 2013), a partiumi magyar temetők (1996), az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei (1997), várak, kastélyok, udvarházak (1998), emléktáblák, emlékművek, emlékhelyek, szobrok felmérő programja (1999, 2006, 2011), turulmadaras emlékművek egész Erdélyben (2000), 1956 emlékezete Biharban (2006), nagy személyiségeink emlékezete (2004–2007, 2012–2013). Ezek feldolgozása részben megtörtént, más része folyamatban van, főleg az emléktáblák, emlékművek, emlékhelyek, szobrok felmérő programja esetében, amely az egész Partiumot felölelte. Az Arad és Bihar megyében lévőket már feldolgoztuk. A többi még várat magára. A partiumi magyar temetők, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, a turulmadaras emlékművek, emlékművek– emléktáblák, valamint az 1956 emlékezete című felmérő programok befejezése után gyűjteményes kötetet adtunk ki. A nagy személyiségeinkről készült tanulmányok az eddig megjelent három évkönyvünkben olvashatók (2003, 2008, 2013). A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése, évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón, szeptemberben pedig a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. Így 51

minden évben az egynapos és háromnapos konferenciának meghatározott témaköre van. A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt rajta, a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutató munkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Eddig tizenkilenc konferenciát szerveztünk. Rendezvényeinken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé. Könyvkiadásunk 1997-ben indult el, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. 1997-től napjainkig 75 kötet jelent meg: 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. Egy-egy települést legjobban a róluk készült monográfia mutatja be. Ezek a következők: (megjelenésük sorrendjében) Bihar község; Félixfürdő; Nagyszalonta; Nagykároly; Sarmaság; Püspökfürdő; Mezőtelegd; Szentjobb község története; Ottomány; Érsemjén; Rév, Erdély sziklakapuja; Szalacs; Adalékok Biharpüspöki történetéhez; Albis; Egri község; Livada–Sárközújlak; Tóti község monográfiája; Nagyvárad – városismertető; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Az én Margittám; Szalárd és vidéke. Más jellegű történeti köteteink: Szilágyság – tájak, műemlékek, emlékhelyek; Hegyköz – történeti monográfia; Micske a helynevek tükrében; Varadinum a vizek határolta város és vár; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A nagyváradi egészségügyi iskola története; Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; A révi népi fazekasság monográfiája; A bihari turizmus története; A mozi évszázada Nagyváradon; Szőlő és bor az Érmelléken; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története. A gyűjteményes kötetekben helytörténet, műemlékek, emlékjelek, személyiségek jelennek meg: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi magyar temetők; A szabadságharc zászlaja alatt; Turulmadaras emlékműveink; A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról – évkönyv; Nagyvárad tudós püspökei; 1956 emlékezete Bihar megyében; Nagyvárad ipartörténete; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében – évkönyv; Római Katolikus intézetek Nagyváradon; Szemelvények Bihar megye ipari történetéből; Érmellék szerelmem – riportkötet; Megmaradásunkért. A PBMET két évtizede – évkönyv; Sorozaton kívül: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai. De ide sorolhatjuk időszakos lapunk, a Partium számait is. Alapos tanulmányok és leírások készültek épített örökségünkről: a Károli Gáspár református templom; Csonkatorony nyúlik a felhőbe (Nagyszalonta); Székesegyházi Bazilika – Nagyvárad; Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Nagyvárad műemlék épületei; Mesélő aradi házak; Arad építészeti emlékei; Műemlékorgonák az Érmelléki Egyházmegyében; Vigyázó kövek; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Épített örökségünk Bihar megyében; Száz éves a villamos Nagyváradon. Meg kell említeni, hogy egyesületünk kiadványain kívül, kutatóink számos kötetet és tanulmányt jelentettek meg Szatmárnémetiben, Aradon, Temesváron, Zilahon és Kolozsváron. 52

1990-től számítva, több mint száz településről készült önálló tanulmány, de még számos más településről is jelent meg anyag, különböző gyűjteményes kötetekben. Külön kutatási programot szentelünk nagy személyiségeink életének és munkásságának a feltárása. Tanulmány készült a következőkről: dr. Andrássy Ernő polihisztor, Bémer László püspök, Bíró József művészettörténész, Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós, Czárán Gyula, a Bihari-havasok apostola, Csengeri Antal jogász, közgazdász, Csernák Béla püspök, Erdélyi József költő, Fényes Elek statisztikus, földrajztudós, Fráter Lóránd nótáskapitány, Gáspár András honvédtábornok, P. Gulácsy Irén írónő, ifj. és id. Gyalókay Lajos ügyvéd, Halaváts Gyula geológus, Ipolyi Arnold püspök, történettudós, Irinyi József író, K. Nagy Sándor helytörténész, Katona Mihály földrajztudós, Kazinczy Ferenc, Kazinczy Lajos honvédtábornok, Károly Ireneus József premontrei tudós fizikus, Kuthy Lajos író, Máté Imre költő, Miskolczi Károly ügyvéd, nemzetőr, Nagysándor József honvédtábornok, aradi vértanú, Ormós Zsigmond Temes megye főispánja, tudós, Rákóczi Ferenc fejedelem, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán építészek, Rómer Flóris kanonok, régész, művészettörténész, Sass Kálmán mártír lelkipásztor, Sárossy Gyula költő, Schlauch Lőrinc bíboros, Scheffler János püspök, Sinka István költő, Szacsvay Imre jegyző, Szalárdi János krónikás, Számadó Ernő költő, Szentjóbi Szabó László költő, Szentmihályiné Szabó Mária írónő, Török János Temesvár polgármestere, Zelk Zoltán költő és még sorolhatnánk. Ezeken kívül több gyűjteményes kötet jelent meg: Nagyszalonta jeles szülöttei, Temesvári arcképcsarnok, Felsőbányai arcképcsarnok, Aradi híres emberek és Szatmárnémeti személyiségeiről is. Már régóta foglalkozunk egy műemlék-katalógus összeállításával, megyénként. Számos tanulmány készült el a különböző műemlékeinkről, főleg műemléktemplomainkról, várainkról, kastélyainkról és kúriáinkról. Településeink temetői, régi síremlékei az utóbbi időben rohamosan pusztulásnak indultak. Sajnos ehhez nagymértékben hozzájárult a vandalizmus, sőt a tudatos pusztítás. Történelmi örökségünk megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges temetőink, nemzeti panteonjaink megismerése, felmérése, védelme. Hiszen nemcsak őseink kultuszáról van szó, hanem a temető történelmünk egy darabja. Nagy személyiségeink végső nyugvóhelyei ezek, ugyanakkor művészeti és népművészeti kincsestárunk részei, kultúránk gyűjtőhelyei. Évek óta harcolunk, hogy régi temetőinket műemlékké nyilvánítsák, de hasztalanul. A tudatos rombolást nem lehet helyrehozni, vannak helyek, ahol már csak annyit tudunk tenni, hogy a régi sírköveket biztonságos helyre szállítjuk, kőtárat létesítünk. Ez még eddig nagyon kevés helyt valósult meg: a Várad-Olaszi temetőben létesített 1848-as sírkert, Bihar község kis gyűjteménye, Felsőbánya kőtára. Számtalan síremléket és emlékhelyet tettünk rendbe. Temető-programunk keretében közel 30 temetőt mértünk fel a Partium területén és három könyvet adtunk ki, egyet a Várad-Olaszi temetőről, egy gyűjteményes kötetet, amely 24 partiumi temető felmérésének eredménye, valamint Érmihályfalva temetői. Most pedig fel szeretném sorolni kutatóinkat: Arad megye: Berecz Gábor, Csanádi János, Deák József, +dr. Kovách Géza, Matekovits Mihály, Nagy István, Olasz Angéla, +Pávai Gyula, Puskel Péter, Ujj János, Vajda Sándor dr. Bihar megye: Antal Béla, Balla Erzsébet, Bokor Irén, +Borbély Gábor, Csorba Teréz, Dánielisz Endre, Dukrét Géza, Emődi János, Emődi Tamás, +Fábián József, Halász Péter, Horber Pál, Jósa Piroska dr., +Juhász Viktor, Kordics Imre, Kovács Rozália, Kupán Árpád, Makai Zoltán, Mihálka Nándor, Nagy Aranka, +Nánási Zoltán, Pásztai Ottó, Péter I. Zoltán, Szabó István, Szalai Ilona, Vesselényi Tibor, Wilhelm Sándor. Szatmár megye: Bara István, +Benedek Zoltán, Fazekas Lóránd, Kiss Kálmán, +Sípos László, +Székely Antal, +Görbe István. 53

Szilágy megye: Erdei János, Kiss Zoltán, Lakóné Hegyi Éva, +Major Miklós, Széman Péter. Temes megye: Jancsó Árpád, Krestyán Ilona, Pálkovács István, +Tácsi László, Tácsi Erika. Máramaros megye: Hitter Ferenc, Jakab Rita, +Zahoránszky Ibolya. Kolozs megye: Starmüller Géza, Vallasek István, Wanek Ferenc. Magyarország: Dénes Zoltán (Mezőhegyes), Fehér József (Sátoraljaújhely), Kiss EndreJózsef (Sárospatak), Kolozsvári István (Berettyóújfalu), Krajczárné Sándor Mária (Debrecen). Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón, a www.pbmet.ro címen. Dukrét Géza

54

Tudományos integráció: a nyelvtudomány példája Péntek János

A Termini magyar nyelvi kutatóhálózat: a Kárpát-medencei hálózati együttműködés modellje Talán a szolidaritásra épülő civil világ is érzékeli, hogy az elmúlt két-három évben egyre több szó esik Kárpát-medencei közös felsőoktatási térségről, kutatási térségről és a hálózati együttműködés szükségességéről. A magyar tudományosságban ez utóbbi modelljeként, követendő mintájaként emlegetik az immár 12 éve működő Magyar Nyelvi Kutatóhálózatot, a Terminit. (Azt kevesen tudják, hogy a politikusok ma gyakran használt divatszava, a határtalanítás, eredetileg ennek a szakmai csoportnak az alapprogramja, a nyelvi határtalanítás). A hálózatot alkotó kutatóállomások: Ausztriából, Szlovéniából és Horvátországból az Imre Samu Nyelvi Intézet (Alsóőr), Erdélyből a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy), Felvidékről a Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely), Kárpátaljáról a Hodinka Antal Intézet, a Vajdaságból a Verbi Nyelvi Kutatóműhely (Szabadka). Most van folyamatban a Termini egyesületként való bejegyzése Magyarországon. A hálózat tízéves évfordulójára 2011-ben megjelent A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című jubileumi kötet részletes tájékoztatást nyújt a tíz év történetéről, témáiról, eredményeiről, a további tervekről és a nehézségekről. Ennek anyagából készült az alábbi öszszeállítás, olyan szövegekből, amelyeket a kötet számára is én írtam. A magyar nyelvtudomány helyzetét alapvető kettőség jellemzi: egyrészt meg kell felelnie a tisztán szakmai igényeknek és mércének, ugyanakkor lehetőség szerint eleget kell tennie a nemzeti közösség elvárásainak. A nyelvészeti kutatások számára az adott régió nyelve, nyelvi környezete részben nyelvi anyaggal szolgál, témákat kínál föl, másrészt a nyelvi közösség olyan feladatokat, elvárásokat fogalmaz meg, amelyek saját nyelvhasználatával vagy a nyelvmegtartással kapcsolatosak. Különlegessé tehát az teszi a külső régiók nyelvészeinek helyzetét, hogy kis létszámuk és bizonyos fokú intézményi kiszolgáltatottságuk ellenére továbbra is megfogalmazódik az a feladat és funkció, hogy foglalkozzanak azoknak a (főleg nyelvföldrajzi és nyelvtörténeti) témáknak a kutatásával, amelyeket csak ők végezhetnek el (az itt és most parancsa); ehhez járul főleg 1990 óta az az elvárás, hogy szakmailag, a nyelvi tervezés eszközeivel közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához, a nyelvmegtartás alapvető céljához. Ezeknek a kutatásoknak egy része olyan, hogy a megalapozott szakmai vélemények is csak a nyelv- és oktatáspolitika révén hasznosulhatnának, az eddigi tapasztalatok szerint viszont a kisebbségpolitika, a politikusok jelentős része figyelmen kívül hagyja a tudományos vizsgálatokkal megalapozott szakmai ajánlásokat. A nyelvtudományi kutatásoknak, mint általában a tudományos kutatásnak, van egy olyan területe, amely az (elméleti) megismerést, tájékozódást szolgálja, mintegy megalapozója az egyéb kutatásoknak, a kutatás módszerességének és az alkalmazásnak, alapozó szerepe van az egyetemi és a tudományos képzésben. Noha a kisebbségi régiókban művelt nyelvtudomány létszámánál és intézményességbeli hiányainál fogva eleve szubkritikus, és így nem képviselhet, nem művelhet minden nyelvészeti diszciplínát, a tájékozódás és a képzés igényei miatt törekednie kell arra, hogy 55

meglegyen a kellő kiegyensúlyozottság az elmélet és a konkrét kutatás, elmélet és alkalmazás között. Ez annál nehezebben valósítható meg, minél kisebb az illető régió, de a kisebb régiók esetében is jelentősen enyhíthetik ezeket a nehézségeket a szoros személyi és intézményi kapcsolatok, a nyitottság és a mobilitás. Erdélyben, ahol leginkább adottak erre a lehetőségek, de a többi régióban is, 1990 után jelentős mértékben enyhült a korábbi egyoldalúság és belterjesség, javult az elméleti tájékozottság, a képzés és a kutatás összhangja. És éppen a régiókon belüli szűkösséget ellensúlyozza az Akadémia által szorgalmazott hálózati együttműködés. Intézményi, személyi feltételek Az intézmények státusa, jellege és száma tekintetében nagy a különbség az egyes régiók között, és ennek függvényében eltérőek a kutatók lehetőségei. Ez a helyzet önmagában is motiválja a hálózati együttműködést a peremrégiók magyar nyelvészei számára, akik valóságos közös intézménybe nem tömörülhetnek, noha vizsgálati tárgyuk azonossága ezt föltétlenül indokolttá tenné. Ez a vizsgálati tárgy a külső régiók magyar nyelvhasználata, az a kisebbségi nyelvváltozat, amely helyzetében és anyagában ugyan régiónként is különbözik, jellegében és folyamataiban azonban nagyon sok hasonlóságot mutat. A kutatás maga még elképzelhető volna egymástól függetlenül is, ha csupán elméleti tanulságai lennének fontosak, mivel azonban ennél közvetlenebb cél az alkalmazás a magyar nyelvi tervezésben, semmiképpen nem rekedhet meg a részleges tervezésnél. A nyelv – noha változatosságában és változataiban él – fő változataiban és működésében egyetemesen van jelen a nyelvterület és a nyelvi közösség egészében. Emiatt a nyelvi tervezés is csak úgy válhat hatékonnyá, ha mindenütt azonos célokat követ. Ezen az áldatlan helyzeten változtatott a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezése, amelynek nyomán 2001-ben magyar nyelvi kutatóállomások jöttek létre minden kisebbségi régióban. Ennek fontos előzménye, hogy a külső régiók magyar nyelvészeinek egy-egy csoportja már a 90-es évek elejétől részt vett az Élőnyelvi Konferenciákon, az évtized közepén pedig közösen valósították meg azt kétnyelvűségi kutatási programot, amelynek eredményeként elkészült három régiómonográfia (Csernicskó 1998, Göncz 1999, Lanstyák 2000) és utólag az erdélyi felmérés kereszttáblái is megjelentek (Kontra–Péntek–Szilágyi 2010-2011). A kutatások irányításában, összefogásában kezdettől fontos szerepe volt az MTA Nyelvtudományi Intézetének és Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének. A közös programok folyamatos összehangolásával, a közös levelezőlistán folyó napi eszmecserével, az évenkénti rendszeres tanácskozással és a közös honlappal létrejött a kutatóállomásokat összekapcsoló Termini kutatóhálózat, amely példaként állítható az egész Kárpát-medencei magyar tudományosság elé (http://ht.nytud.hu). Az erdélyi kutatóállomás a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi székhelyű Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (www.sztanyi.ro), intézményileg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségéhez kapcsolódik, szakmailag a kolozsvári egyetemi tanszékhez, infrastruktúrában a Kolozsvári Akadémiai Bizottsághoz. Ez a sokszoros kapcsolódás részben ellensúlyozza azt a bizonytalanságot, ami a kizárólagos pályázati hátterű működésből ered, de még így sem válik lehetővé főállású munkatárs alkalmazása, hosszú távú programok megvalósítása. Az Intézet sorozatában eddig 7 kiadvány jelent meg; külön szótársorozatot is megjelentet (az AESZ kiadója is az Intézet kiadványainak). Dunaszerdahelyen 2001-ben alakult meg a Gramma Egyesület, ennek keretében jött létre aztán a szlovákiai akadémiai kutatóállomás szerepét is betöltő Gramma Nyelvi Iroda (www.gramma.sk). Saját tanulmánykötet-sorozata a Tanulmányok a kétnyelvűségről címmel jelenik meg. A tevékenységéhez szükséges pénzügyi hátteret elsősorban az MTA Magyar Tudományosság 56

Külföldön Elnöki Bizottság pályázatán elnyert támogatás biztosítja. 2007–2009 között a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Intézmények programjába is bekerült az Iroda, és ez jelentős anyagi támogatással járt. Kárpátalján a kutatóállomás a Hodinka Antal Intézet elnevezést viseli (www.kmf.uz.ua). Az Intézet a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kereteiben és épületében működik, a Főiskola támogatója is az intézetnek. Ausztriát, Horvátországot és Szlovéniát korábban egy-egy kutató képviselte a hálózati munkában. 2007-ben ezek „szövetségeként” alakult meg az Imre Samu Nyelvi Intézet, amely Ausztriában a Magyar Média és Információs Központ (Ungarisches Medien- und Informationszentrum) belső szervezeti egysége (www.isnyi.org). Vajdaságban az ottani szociolingvisztikai munkacsoport a legutóbbi időkig a Magyarságkutató Tudományos Társasághoz kapcsolódott, ebben az évben önállósult Verbi Nyelvi Kutatóműhely néven. Csernicskó István, a beregszászi műhely vezetője, joggal állapítja meg saját kutatásaikról, hogy azoknak fontos szerepük és jelentőségük van a kutatások társadalmi hasznosíthatósága szempontjából. A hálózati kutatóállomásokra általában is érvényes, hogy kutatóik mind a szakma, mind pedig a helyi magyar közösség felé rendszeresen felvetik a nyelvi vonatkozású társadalmi problémákat: például az államnyelv oktatásának kérdését a helyi magyar tannyelvű iskolákban; a nyelvi alapú diszkrimináció kérdéskörét; a nyelvi emberi jogok és az oktatás összefüggéseit; az anyanyelvi oktatás kihívásait; a kétnyelvűség társadalmi és nyelvi vetületeit stb.. Ezek azok a kutatási problémák, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az olyan kérdések megválaszolásához, mint például: milyen szerepe van a magyar nyelvnek a kisebbségi közösségek nemzeti azonosságtudatában; hogyan lassítható a nyelvi asszimiláció (nyelvcsere) folyamata a határon túli magyar közösségekben; véghez vihető-e a nyelvi revitalizáció a nyelvcserén már átesett (szórvány) csoportoknál; milyen típusú kétnyelvűség jellemző ma, és milyen (volna) kívánatos a kisebbségi magyar közösségekben, s milyen út/utak vezet(nek) ehhez; milyen mértékű, illetve hogyan csökkenthető a nyelvi hiány; hogyan szolgálhatja a leghatékonyabban az anyanyelvi nevelés a nemzetrész nyelvi és társadalmi céljainak elérését, stb. Kutatások, eredmények A Kárpát-medencei közös hálózati kutatásoknak három köre különíthető el: (1) az első körbe sorolhatók azok, amelyek általánosan Kárpát-medenceiek, azaz magyarországiak is, ilyen értelemben nemzetiek; (2) a másodikba azok tartoznak, amelyek a külső peremben, a kisebbségi régiókban összehangoltan folynak; (3) a harmadikba az egyes régiók saját kutatásai tartoznak (elsősorban intézeti keretben vagy belső együttműködés keretében). (1) A modern szótárak, lexikológiai, lexikográfiai tanulmányok vagy akár a leíró nyelvészeti vizsgálatok ma már nem nélkülözhetik a nyelvtechnológiai hátteret. A Magyar Nemzeti Szövegtár (MNSZ) munkálatai 1998 elején kezdődtek el az MTA Nyelvtudományi Intézetének Korpusznyelvészeti Osztályán. A munkálatok 2002-től a Kárpát-medencei Magyar Nyelvi Korpusz projekt keretében, a „határtalanítás” jegyében, kiegészültek a teljes Kárpát-medence magyar nyelvhasználatára kiterjedő gyűjtéssel. A projekt, amelyben minden régió arányosan közreműködött, 2005 novemberében fejeződött be, és így a nyelvi irodák és a Korpusznyelvészeti Osztály együttműködésének köszönhetően az első olyan magyar nyelvi korpusz jött létre, amely a magyarországiak mellett a határon túli magyar nyelvi regisztereket és nyelvváltozatokat is felöleli (http://corpus.nytud.hu/mnsz/). 57

A külső régiók közös kutatásainak fő programja, amelynek eredményeit a nyelvi tervezés közvetlenül hasznosíthatja: a határon túli magyar nyelvváltozatok leírása, különös tekintettel a szókincsre, ezzel kapcsolatos lexikológiai munkálatok: a magyar nyelv „határtalanítása”. A határon túli magyar nyelvváltozatok leírása szempontjából áttörést jelentett a Magyar értelmező kéziszótár 2003-ban megjelent második, átdolgozott kiadása, ugyanis ebbe erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar szavak és szójelentések is bekerültek. A határtalanítási program célja, hogy az újonnan megjelenő magyar szótárak mindegyike az egész magyar nyelvterületről tartalmazza azokat az elemeket, amelyeknek helyük van a magyar nyelv szótáraiban, hogy így azok valóban „magyar” és ne csak „magyarországi” nyelviek legyenek. A nyelvi irodák összehangolt tevékenységének köszönhetően ez az online adatbázis létrejött, folyamatosan bővül, és az interneten megtekinthetők részadatok ebből a korpuszból. 2008-ban a kutatóhelyek együttes munkájának eredményeképpen a ht-lista komplex nyelvi adatbázissá alakult át: létrejött Termini nevet viselő on-line adatbázis, amely valamennyi határon túli régióból tartalmaz szótározott szókészleti egységeket. Az erdélyi szóanyag egyes jellemzőinek további kódolása, a lexikai elektronikus adatbázis internetes változatának gondozása és továbbfejlesztése, új szócikkekkel való gazdagítása, valamint az elektronikus adattár folyamatos karbantartása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet folyamatos feladata. Az Intézet vállalta, hogy nemcsak az erdélyi anyag, hanem a hét külső régióban származó valamennyi adatbázist egységes kezelő felületen közzé teszi, és folyamatosan gondozza az interneten (http://ht.nytud.hu). Az előbbiekben bemutatott, összehangolt lexikográfiai munkának köszönhetően több magyarországi kiadású szótárba kerültek be határon túli reprezentatív lexikai elemek. A már említett Magyar értelmező kéziszótáron kívül ezek a következők: 1. az Osiris Helyesírás számára készített település- és intézményneveket tartalmazó szójegyzékek, 2. az Osiris Idegen szavak szótára és annak későbbi diákkiadása számára készített szócikkek, 4. az Értelmező szótár+ számára készített önálló szócikkek, jelentések, szinonimák. A kutatóállomások közös programja volt 2006-ban a MorphoLogic Kft. magyar helyesírás-ellenőrző szoftverének a kisebbségi régióból származó helységnevekkel való gazdagítása. (2) 2001–2003 között a kutatóállomások első közös kutatási témája a nyelvi jogok Kárpátmedencei helyzete volt. A kutatások eredményeit összegző tanulmánykötet 2003-ban magyar és német nyelven is megjelent (Nádor Orsolya és Szarka László szerk. Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában; Sprache und die kleinen Nationen Ostmitteleuropas. Begegnungen. Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest. Band 21. Budapest. Hrsg. Ferenc Glatz). 2004-2005-ben közös program volt a kisebbségi oktatás jogi, intézményi és nyelvi helyzetének, feltételeinek a vizsgálata. Ez a kutatás csak részben valósult meg, eredményeiről a 2011-ben megjelent kötet számolt be Nyelv és oktatás kisebbségben. Kárpát-medencei körkép. Szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János. Tinta Könyvkiadó, Budapest. (3) A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetben fontos helyi téma a 2003-ban Péntek János irányításával tanszéki munkaként elkezdett A moldvai magyar nyelv szótára szerkesztése. A szótár a hagyományos moldvai magyar nyelvi változat szótára lesz, azaz regionális szótár, tájnyelvi és tájszótár. A benne feldolgozott lexikális elemek idővel bekerülhetnek a ht-lista bővebb változatába. Az elkészült és a szerkesztés szakaszában lévő speciális kétnyelvű szótárak a nyelvi tervezés körébe tartoznak A nyelvhasználati korlátok miatt az erdélyi magyar nyelvváltozat jellemzője a nyelvhasználati bizonytalanság, a nyelvi hiány, különösen bizonyos szaknyelvi regiszterek hiánya, 58

napjainkban pedig ez is akadálya némely nyelvhasználati jogok érvényesülésének. A román– magyar, magyar–román szótárak ezt a nyelvhasználati gondot hivatottak bizonyos mértékben orvosolni a terminológiai egységesítés, a nyelvi állomány tudatos alakítása által. A Fazakas Emese szerkesztésében és az AESZ kiadásában megjelent Román–magyar közigazgatási szótár párjaként 2004-ben jelent meg a Magyar-román közigazgatási szótár (szerk. Benő Attila és mtsai). 2008-ban jelent meg kis példányszámú próbakiadványként a Román–magyar oktatásterminológiai szótár (teljesebb változata megjelenik 2009-ben). A szótár oktatási és pedagógiai terminusok mellett intézményneveket és kétnyelvű oktatási szakjegyzékeket is közöl. Új szótári műfajt kíván meghonosítani Kárpát-medencei nyelvi és kulturális környezetben a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetben készült Román–magyar kulturális szótár (2009) és a Dicționarul cultural maghiar– român (2013). A SZTANYI szakmai vezetője nyílt levélben fordult a szülőkhöz, ebben szakmai érvekkel hívta fel a figyelmet az anyanyelven való tanulás fontosságára, a tannyelvválasztással kapcsolatos felelősségükre, döntéseik hosszú távú következményeire (Péntek 2011). Az Intézet szolgáltató jellegű tevékenységének eredménye mintegy kétszáz romániai hivatalos nyomtatvány magyar fordításának nyelvi ellenőrzése. A kormány kolozsvári Kisebbségkutató Intézete rendelte meg a hivatalos nyomtatványok fordítását, és ezek nyelvi, terminológiai ellenőrzésére kérte föl az Intézetet. Az elkészült nyomtatványok megtalálhatók a Kisebbségkutató Intézet honlapján: http://ispmn.gov.ro. Szlovákiában a Gramma feladatköre már a 90-es években kezdett körvonalazódni, elsősorban a későbbi munkatársak szociolingvisztikai és kétnyelvűségi kutatásai, a kisebbségi nyelvművelésről folytatott vita (l. Kontra–Saly szerk. 1998), illetve a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény előkészítése során szerzett tapasztalatok alapján (Lanstyák–Szabómihály 2000/2002). A Gramma Nyelvi Iroda saját kutatási terve alapján az alábbi témákban folytak és folynak kutatások: nyelvpolitika és nyelvi tervezés, nyelvszociológia és színtérvizsgálat, kontaktológia, fordításelmélet, kétnyelvűség-kutatás, pszicholingvisztika, nyelvjáráskutatás. A Hodinka Antal Intézet saját kutatási programja alapján az alábbi témákban folytak és folynak kutatások: nyelvpolitika és nyelvi tervezés, nyelvszociológia és színtérvizsgálat, nyelvi kontaktológia, kétnyelvűség-kutatás. Az Intézet munkatársai részt vettek továbbá egy magyar– ukrán és ukrán–magyar iskolai kisszótár előkészítési munkálataiban is: Kótyuk István (főszerk.) 2007. Magyar–ukrán kisszótár. Ungvár-Beregszász: PoliPrint-KMF.; Bárány Erzsébet, Dzsanda Galina, Kótyuk István, Libák Natália, Margitics Katalin, Csernicskó István (szerk.) 2008. Ukrán– magyar kisszótár. Ungvár-Beregszász: PoliPrint-KMF. Az Imre Samu Nyelvi Intézet a megalakulása óta eltelt két évben arra törekedett, hogy megismertesse magát a szakmával és a helyi közösséggel, egyesületekkel, intézetekkel. Az integratív szerep felvállalásával feladatának tekinti, hogy a helyi magyar közösséget tájékoztassa az intézetben folyó kutatási eredményekről konferenciák (2008: Őrvidéki magyarokról, Őrvidéki magyaroknak), könyvbemutatók vagy a média útján (ORF Burgenland Tv és rádió adásain keresztül). Munkatársai arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a helyi értelmiség bevonásával a szakmai közönség is értesüljön a burgenlandi magyarság élőnyelvi állapotáról, a hiányosságokról és problémákról (Élőnyelvi Konferencia 2008, Párkány). Nagyon fontosnak tartják: (1) empirikus kutatási eredményekre alapozott hipotézisek megfogalmazásán túl a (2) tudás hasznosulását. Az intézetben folyó tudományos munkával szeretnék felhívni a figyelmet a kultúrák és nyelvek integratív erejére, a nyelvi sokszínűség ápolására és megőrzésére; arra az értékre, amely szerves részét képezi a térség kulturális örökségének. A nyelv, az identitás megőrzése a térség lakóinak együttes felelőssége. 59

A szlovéniai műhely szociolingvisztikai, élőnyelvi kutatásai a magyar nyelv muravidéki kontaktusváltozataira, a magyar nyelvhasználatra irányulnak. Az alkalmazott nyelvészeti kutatások elsősorban a nyelvi tervezés, nyelvi tanácsadás, nyelvi ismeretterjesztés, nyelvoktatás területeit ölelik fel. A nyelvi tervezésben a hangsúly a korpusztervezésen van, hiszen a magyar nyelv jogi státuszával Szlovéniában minden rendben az elmélet szintjén (regionális hivatalos nyelv). A tudományos kutatás minden mozzanata Mariborban is a magyar nyelv megmaradásának szolgálatában áll. A felelősség nagy, hiszen köztudomású, hogy a Muravidék magyarságának nyelvhasználatát – a nagyrégióktól merőben eltérő nyelvpolitikai helyzet ellenére – az erőteljes nyelvvisszaszorulás jellemzi. Csak arra van esélye mind a tudománynak, mind az oktatásnak, hogy a megfelelő módszerek és szemlélet segítségével legalább a másodnyelv-domináns kétnyelvűség megőrződjék. A szlovéniai viszonyok ismeretében jól tudjuk, hogy a nyelvcsere folyamatát megállítani már nem, lassítani viszont talán még lehet. Szakmai kapcsolatok, együttműködés Mint az előzőekben kifejtettük, számtalan olyan tényező van, amely motiválja, sőt létfontosságúvá teszi az együttműködést a (magyar) nyelvészek és műhelyek között. A személyes kapcsolatok szintjén és – amikor lehetőség volt rá –, a publikációkban és a publikációk cseréjében 1990 előtt is volt példa az együttműködésre, egymás kölcsönös támogatására. 1990 után ezek a kapcsolatok nyilvánossá, természetessé és lehetőség szerint intézményessé váltak. A hálózati együttműködés a lehető legszorosabb kapcsolatokat feltételezi, a közvetlen és folyamatos együttműködést. És azt is feltételezi, hogy a hálózat programjaiban részt vevő munkatársak emberileg, alkatukban is képesek, hajlandók legyenek az együttműködésre. A Termini-hálózat mindezek szempontjából mintaszerűnek tekinthető. A hálózat munkájában résztvevő kutatóállomások a kapcsolatok szintén természetesnek tekinthető szakmai körében együttműködnek saját régióik többi magyar nyelvészével és mindazokkal a magyarországi műhelyekkel, amelyek az adott témában érdekeltek. A szoros együttműködés intézményesül abban a megállapodásban, amelyet a Hálózat az MTA Nyelvtudományi Intézetével írt alá 2007-ben. Az egyetemi tanszékek, doktori iskolák, szakmai szervezetek azért is fontosak, mert a legtöbb program megvalósítása olyan külső munkatársak szerződéses közreműködését igényli, akik más intézményben vannak státusban. Minden régióban szoros a nyelvészeti kutatóállomás kapcsolata olyan intézményekkel, amelyek hasonló témákon, rokontémákon dolgoznak. Erdélyben pl. ilyen a kormány kolozsvári Kisebbségkutató Intézete. Hasonló jellegű példa az együttműködésre: Kapitány Balázs szociológus kezdeményezésére elkészült a legfontosabb országos és helyi szintű intézmények kétnyelvű névtára. A magyar névváltozatokat a tartalmi ekvivalencia, a köznyelvi normáknak való megfelelés és a helyesírás szempontjából Péntek János, Benő Attila, Mártonfi Attila és Kádár Edit ellenőrizte. Az adattár jelenleg a következő honlapokon érhető el: www.sztanyi.ro, www.nyelvijogok.ro. A Gramma szintén valamennyi releváns szlovákiai magyar szakmai szervezettel kapcsolatot tart, ezek közül legfontosabbak a Fórum Intézet és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, utóbbival szorosan együttműködik a szlovákiai magyar oktatásügyet érintő nyelvi vonatkozású problémák megoldásában, a pedagógusszövetség számára szakmai anyagokat dolgoz ki (pl. a helynevek használata a szlovákiai magyar iskolák számára készült tankönyvekben). Az együttműködés, az anyaországból érkező szakmai támogatás különösen fontos a kis régiók számára. Így készült el pl. a Muravidék számára is a tannyelvválasztást segítő útmutató a Ma60

gyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága és a Szórványtanács kezdeményezésére. A kiadványt a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala finanszírozta. (Kolláth Anna−Varga István Štefan−Göncz Lajos 2009. Magyar1 vagy magyar2? Tannyelvválasztás a Muravidéken. Útmutató a kisebbségi helyzetű szülőknek és pedagógusoknak. Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala. 7 p.) Sajnos, a környező országok többségi társadalmában történelmi örökségként meglévő és a jelenlegi politikai kurzusok által is táplált hungarofóbia a szakmai kapcsolatokra is kisugárzik. Az is megnehezíti az együttműködést, hogy például a román nyelvészetben alig van művelője a szociolingvisztikának, a két- és többnyelvűség-kutatásnak, és alig van olyan kutató, aki akár érintőlegesen is hivatkozna a magyar nyelvre, netán ismerné a magyar nyelvet. A Hodinka Intézet hasonló helyzetben van: csak az első lépések történtek meg az ukrajnai, illetve a nemzetközi tudományosság felé, viszonylag kevés nemzetközi és/vagy ukrajnai konferencián való részvételről és publikációról számolhatnak be. A Grammának sincs intézményesített, csak személyes kapcsolata szlovák intézményekkel, de munkatársai részt vesznek a Szlovák Nyelvtudományi Társaság, a pozsonyi szlovák tanszék által szervezett konferenciákon, és jó kapcsolatokat építettek ki a Kassai Társadalomtudományi Kutatóintézettel is. Az oktatási minisztériummal a szlovákiai magyar iskolákban használt kétnyelvű nyomtatványok és dokumentumok elkészítésében működtek együtt. A hálózatot Szlovéniában képviselő Kolláth Anna meghívást kapott egy 2009-ben indult kari tudományos kutatóprogramba a maribori egyetemen, a magyar munkatársra vonatkozó eredménye egy muravidéki kontaktusszótár lenne, amely a szóhatártalanítás kutatásaira és eredményeire alapozva az államnyelvi eredetű kölcsönszavak életét és használatát mutatná be a nyelvhasználatból vett sok példa segítségével. Célok, elvek, prioritások; kutatási programok Kétségtelen, hogy a kisebbségi nyelvi közösségek megmaradását a nyelvmegtartás általános nyelvstratégiai célja szolgálja, valamint az anyanyelvhasználat szabad, korlátozás, hátrányos megkülönböztetés és félelem nélküli használatának biztosítása. A nyelvészeti kutatásoknak a külső régiókban jelentős mértékben ehhez kell igazodniuk, bizonyos értelemben ezt kell szolgálniuk. Figyelembe kell azonban venni az egyes régiók, a régiókon belül az egyes közösségek helyzete és igénye közötti jelentős különbségeket. Lényeges különbség van mind a nyelvstratégiai célok, mind a nyelvészeti kutatások, alkalmazások témái, lehetőségei között a nagy- és a kisrégiók, az őshonos és a migráns magyarok viszonylatában (migráns magyarok jelentős számban csak Ausztriában vannak). A külső régiók magyar nyelvészete sok területen alulreprezentált (elméleti nyelvészet, rendszernyelvészet, általános nyelvészet stb.), vagy hiányos (interdiszciplináris „-lingvisztikák”: pszicholingvisztika, neurolingvisztika; az alkalmazott nyelvészet egyes területei, számítógépes nyelvészet stb.). Nem lehet ugyan cél, hogy egy amúgy is kritikus létszám alatti szakmai közösség – miközben lehetőség szerint eleget tesz a nemzeti közösség elvárásainak – a nyelvészet egész területét is lefedje. Hatékony és versenyképes azonban csak úgy lehet, ha a nyelvészet mint (a regionálissal szemben) általános tudomány perspektíváját is folyamatosan szem előtt tartja. Ez azt is jelenti, hogy a specifikusan „hazai” témák mellett egyre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az elméleti tájékozódásra, a Magyarországon túli nemzetközi kapcsolatokra, az új generáció (elsősorban a külföldön doktorálók) integrációjára. Ez implicite fokozott felelősséget abban a vonatkozásban, hogy a 61

felsőoktatás (régiónként különböző jellegű) intézményi változása, átszervezése, kiterjesztése ne veszélyeztesse a szakmai képzést, a tudományos képzést. Elsősorban a romániai kutatásokra érvényes annak hangsúlyozása, hogy a hagyományos kutatási témákban, nyelvtörténetben, dialektológiában, névtanban is fontosnak tartjuk a korábban elkezdett nagy szintézisek folytatását és befejezését, ezek anyagából digitalizált adatbázisok kialakítását. Fontosnak tartjuk azt is, hogy minden olyan Magyarországon kezdeményezett kutatás vagy szintézis, publikáció, amely szándéka szerint a magyar nyelvre irányul, terjedjen ki a külső régiók magyar nyelvváltozataira is. Ilyen értelemben a magyar nyelvtudományt is határtalanítani kell, nemcsak a magyar nyelvet. A Termini-hálózathoz tartozó kutatóállomások a már korábban kidolgozott hosszú távú kutatási terv folytatását látják indokoltnak, a változó igények és szükségletek szerinti módosításokkal és kiegészítésekkel. Folyamatosnak tekinthető minden régióban a kétnyelvűséggel és a nyelvi kontaktusokkal kapcsolatos jelenségek vizsgálata (ebbe beleértve a nyelvcserét és a nyelvi revitalizációt is). Folyamatos a közös lexikális és más jellegű korpuszok anyagának gazdagítása, egyre pontosabbá válik ebben a munkában az elemzés és a minősítés, és mindez a modern nyelvtechnológia eszközeivel. Nem változott a hálózati munkatársaknak az a szándéka és igénye, hogy az általuk vizsgált kisebbségi nyelvváltozatok közhasználatú elemei bekerüljenek a magyar nyelv készülő szótáraiba és kézikönyveibe. Noha nem sikerült úgy előre lépni, ahogy korábban tervezték, a hálózat munkatársai nem mondtak le arról a hosszabb távú, közös programról, amelynek célja a Kárpát-medencei magyar földrajzi nevek sztenderdizálása. A Magyarországon kívüli településeket jelölő magyar helységnevek kodifikálása, mint folyamatos államigazgatási és szakmai feladat a 20. század elején átkerült az utódállamok hatáskörébe. Ennek első és általános következménye az volt, hogy a továbbiakban mindenütt figyelmen kívül hagyták a magyar nyelvi és névtani szempontokat, többnyire a helyi magyar névhasználat gyakorlatát és a történeti hagyományt is. A többszöri államhatalom-változás, a politikai rendszerek változása folyamatosan összekuszálta, jobb esetben figyelmen kívül hagyta a “nemhivatalos”-nak számító magyar neveket. Ezeknek a céloknak a megvalósulását hosszú távon anyagi/politikai, jogi és szakmai természetű problémák akadályozhatják. A támogatáspolitika sajnos a legtöbb esetben közvetlen politikai függőséggel, a politikusoktól való függőséggel jár. Noha szakmai és közösségünk iránti elkötelezettségünk nem vonható kétségbe, az ilyen jellegű lekötelezettséget nem vállalhatjuk, és emiatt sokféle kedvezőtlen következménnyel kell számolnunk: a tervezhetőséget erősen korlátozó bizonytalansággal; a normatív támogatások hiányával; az anyanyelvhasználatot korlátozó újabb intézkedésekkel; a szabályozások kedvezőtlen változásával; a szakmai munka (anyagi vagy ideológiai okú) ellehetetlenítésével; a tudományos kutatás személyi feltételeinek a megszűnésével. Hivatkozott irodalom Benő Attila–Péntek János szerk. 2011. A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok. Gramma Nyelvi Iroda – Dunaszerdahely, Szabó T. Attila Nyelvi Intézet – Kolozsvár. Csernicskó István 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest: Osiris Kiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely. Göncz Lajos 1999. A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest–Újvidék: Osiris Kiadó–Forum Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely. 62

Kontra Miklós–Péntek János–Szilágyi N. Sándor 2010-2011. A Kárpát-medencei szociolingvisztikai vizsgálat 1996. évi romániai kérdőíve és kereszttáblái (I.). Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények LIV, 2: 161–180; LV,1: 67–84. Kontra Miklós–Saly Noémi szerk. 1998. Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Budapest: Osiris. Lanstyák István 2000. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest–Pozsony: Osiris Kiadó–Kalligram Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely. Péntek János 2011. Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul? Szabadság XXIII, 26, 2011. febr. 2., 3. + szórólapként és több más újságban + http://www.erdely.ma/autonomia.php?id=84377&cim=milyen_nyelven_tanuljon_a_gyermek.

63

Tudományos könyvkiadás

Tudományos könyvkiadás Erdélyben: helyzetkép és dilemmák Az elmúlt húsz év könyvtermését szemlézve azt mondhatnánk, hogy nincs okunk panaszra a tudományos könyvek arányát tekintve. A rendszerváltás utáni intézményi átalakulások, korábban megszüntetett egyesületek, kutatóintézetek újraszervezése, a kiadók feltámasztása vagy újak alapítása, az egyetemek háttérintézményeinek létrejötte után többen is feladatuknak tekintették a szakközönségnek szóló munkák megjelentetését. Amikor a könyvkiadók kialakították profiljukat, eleinte nem lehetett cél az, hogy nagyon leszűkítsék ezt a profilt, hiszen a piac teljes mértékben lefedetlen volt, úgyhogy többen is beépítették a szigorúan tudományos – azaz elsősorban szakközönségnek szóló –, valamint az ismeretterjesztő – nagyobb olvasóközönségre számító – könyvek kiadását e kialakítandó profilba. A korai évek más jellegű (elsősorban a nyomdák átalakulása miatt bekövetkező) nehézségek után, amikor sok, korábban már elkészült, de valamilyen oknál fogva publikálatlan könyv látott napvilágot, a kiadóknak több problémával is szembe kellett nézniük, melyek közül két fontos piaci tényezőt nem tud a tudományos könyvtermelés figyelembe venni: a profitszerzést és gyorsaságot. A rendszerváltás után ugyanis a tudományos világ is átalakult, emiatt pedig az olvasói szokások is megváltoztak. Míg korábban az olvasók szívesen olvastak tudományos igénnyel készült munkákat (akár történelmi, irodalomtörténeti, de gyakran matematikai, fizikai, kémiai vagy biológiai szakkönyveket is), addig mára az egyes tudományágak oly mértékben differenciálódtak, hogy az egyes részterületek között sincs már átjárás, és olyan szaknyelvet alakítottak ki, amely legtöbb esetben nem hozzáférhető a laikus közönség számára. Ráadásul mivel az Erdélyben tevékenykedő szakemberek a nemzetközi tudományosságban is minél inkább jelen szeretnének lenni, bizonyos tudományágak esetében ez a magyar nyelven való publikálás visszaszorulását jelenti, márpedig kiadóink elsősorban magyar nyelven jelentetnek meg könyveket. A tudományos könyvkiadás átalakulására vonatkozó folyamatokat hosszan lehetne vizsgálni, ám ebben az esetben elsősorban az volt a cél, hogy bizonyos támpontot nyújtsunk a mai helyzet megértéséhez. Hiszen amikor 2013-ban tudományos könyvkiadásról beszélünk a tudományok között is különbséget kell tennünk. Az látható ugyanis, hogy míg az ún. humántudományok eredményei helyet kaphatnak a piacról élő könyvkiadók publikációi között is, sőt az is előfordul, hogy egyegy kiadói profil erre épül fel, a reáltudományok esetében a szakmunkák – amennyiben magyar nyelven jelennek meg – elsősorban az egyetemek, egyetemi háttérintézmények vagy kutatóintézetek kiadásában láthatnak napvilágot igen alacsony példányszámban. Ezért ez utóbbi helyzetéről nehezen tudnánk reális képet nyújtani: az oktatásban használt tankönyvek legtöbb esetben az egyetemi könyvkiadókban (Presa Universitară Clujeana, Scientia Könyvkiadó) jelennek meg, más típusú természettudományi vagy műszaki szakmunkák pedig – néhány kivételtől eltekintve (pl. néhány Kriterion-kiadvány) pedig azokban az intézményekben, ahol a kutatás mellett könyvkiadás is folyik (pl. az Erdélyi Múzeum-Egyesületben). A humántudományok termékei között azonban sokkal több kiadó osztozik. A korábbi kiadói profilját megőrizve és bővítve nagyon nagy hangsúlyt fektet a történelmi, irodalomtörténeti, néprajzi, filozófiai, stb. könyvek megjelentetésére a Kriterion kiadó, mely mellé markáns kiadói programmal társult a Mentor kiadó, Pro Print kiadó, a Pallas Akadémia, a Komp-Press, a Koinónia, a Polis, hogy csak azokat a kiadókat említsem, amelyek a legtöbb könyvvel vannak jelen az erdélyi 64

piacon. Mindezek mellett pedig szinte felsorolni is nehéz azokat az egyetemi háttérintézményeket, kutatóintézeteket, múzeumokat és az egyes tudományterületek érdekvédelmi szerveként is működő társaságokat, amelyek könyvkiadással is foglalkoznak. A gyors számbavétel – vállalva azt is, hogy kimarad egy-egy intézmény – azért sem megkerülendő, mivel sok esetben ezeknek a könyveknek a terjesztése különböző nehézségekbe ütközik, így az olvasó még akkor sem találkozhat velük, ha éppen érdeklődne irántuk. Az Erdélyben magyar nyelven is oktató egyetemek közül mindegyiknek van önálló kiadója vagy olyan háttérintézménye, amely előmozdítja a könyvkiadást: a BBTE tanárai publikálhatnak a már említett Presa Universitară Clujeana kiadónál, az Erdélyi MúzeumEgyesületnél, melynek szakosztályi tagjai, a Bolyai Társaságnál, mely szintén háttérintézményként működik, a Sapientia Tudományegyetem a Scientia Könyvkiadót működteti, a Partiumi Keresztény Egyetem pedig a Partium Kiadót. Ugyanakkor szakkönyveket jelentetnek meg azok az intézmények is, amelyek egy-egy tudományterületre szakosodtak: néprajzi kiadványokat a Kriza János Néprajzi Társaság, filozófiát a Pro Philosophia, nyelvészetet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, szociológiai, társadalomtörténeti munkákat a Kisebbségkutató Intézet, teológiai szakmunkákat az egyes felekezetek intézményei (az utóbbi években például felerősödött az unitárius és református szakmunkák megjelentetése, de a katolikus egyházmegyék is folyamatosan jelentetik meg munkáikat többek között a Verbum kiadónál). A történeti- és társadalomtörténeti munkák kiadásakor nem lehet megfeledkezni az egyes múzeumokról sem, amelyek az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő évkönyveik mellett folyamatosan jelentetik meg az intézményben folyó kutatások eredményeit. Abból a szempontból tehát, hogy ki és milyen minőségben biztosít megjelenési felületet továbbra sincs okunk panaszra, sokkal inkább a bőség zavarával küzdünk. Hiszen, ha még azt is feltételezzük, hogy a magyarországi piacra is dolgozunk, az olvasók száma korlátozott, a tudományos munkák olvasóközönsége pedig folyamatosan zsugorodik. Másrészt viszont a szaktudományos munkát író szerzők száma sem végtelen. Ők viszont több szempontot is figyelembe kell vegyenek, amikor arról döntenek, hol jelentetik meg munkáikat. Fontos ugyanis a terjesztés, a kiadás igényessége, a szerkesztés, lektorálás minősége, az esetleges – egyre ritkább – honorárium, ráadásul újabban egy korábban nem ismert szemponttal is számolniuk kell: az egyetemi szférában vagy államilag támogatott kutatóhelyeken humántudományok területén dolgozó szakemberek számára egyre nyomasztóbb, hogy csak azok a publikációk érnek pontot a szakmai előmenetelben, illetve év végi kutatási jelentésekben, amelyek a Román Tudományos Tanács (CNCS) által akkreditált kiadónál jelentek meg. Természetesen nem teljesen alaptalan, hogy a romániai könyvpiacot a tudományos tanács ilyenformán szabályozni szeretné, hiszen nagyon sok önmagát tudományosként eladó, de hiteltelen könyv jelent meg, vagy időnként magánkiadások biztosították a szakmai előmenetelt, ám a kritériumrendszert megelőző szakmai viták ellenére, az akkreditációs eljárásban még mindig akadnak hiányosságok, ráadásul a kis kiadók szinte esélytelenül indulnak annak ellenére, hogy minőségileg teljesítik az elvárásokat. A könyvkiadók folyamatosan szembesülnek vele, hogy a piacról nem tudják finanszírozni a tudományos könyvek megjelentetését, különböző támogatások segítségével viszont folyamatosan jelen vannak ezen a területen is. Az egyetemek elkülöníthetnek összegeket a kiadásra, vagy a háttérintézmények pályáznak erre, tehát elvileg ott is működik a kiadás, ugyanúgy, ahogyan a civil intézmények esetében, nehézséget főleg az okoz, hogy mindenki ugyanazokra a pályázatokra számíthat. A civil intézmények emellett legtöbb esetben non-profit társaságok, ebben az esetben pedig a könyvek terjesztése lehet problematikus, hiszen mivel bevételük nem lehet, könyvterjesztőknek nem adhatják át őket, könyvvásárokon és –fesztiválokon is csak bizonyos megszorítással árulhatják kiadványaikat. Erre a helyzetre megoldást jelenthetne a Nyílt Hozzáférés Kezdeményezéshez (Open 65

Access Initiative) való csatlakozás, amely elsősorban a felsőoktatási műhelyekben dolgozó szakemberek számára jelent megoldást: a megjelent könyveket on-line is rendelkezésre bocsájtják a kutatóműhelyek, lemondva ezzel a könyveladásból származó bevételektől. Alapvető problémát az okoz, hogy míg Amerikában vagy Nyugat-Európában megvalósítható az, hogy a közpénzből folyó kutatások eredményei mindenki számára hozzáférhetőek legyenek, a mi esetünkben igen gyakran a kutatások sem közpénzből valósulnak meg, így a kutatómunkát folytató és az eredményeket megjelentető intézmények nehezen tudnak lemondani a bevételekből származó igen csekély haszonról. Mivel tehát a tudományos könyvkiadásban ritkán vannak látványos sikerkönyvek, többezres olvasóközönség, a támogatáspolitika is mostohán kezeli. Ráadásul a könyvkiadást támogató pályázatok csak a munka utolsó fázisát finanszírozzák, a tudományos kutatómunka biztosítása nem feladatuk. Gyakran hangzik el az az érv is, hogy a tudományos eredmények leghatásosabb terjesztési felülete ma már az on-line publikáció, viszont amennyiben ezt elfogadjuk, a közönség nagy részét megfosztjuk a ma Erdélyben folyó kutatások eredményeitől. Ez pedig akkor is elítélendő, ha ugyanakkor egy másik generációt megnyerünk annak. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület intézményi struktúrája a felsorolt problémák közül többet is képes áthidalni. Egykor az MTA mintájára létrejött intézmény több szerepet is betölt: szakosztályai révén egyetemi háttérintézményként működik, tehát szerzői köre eleve adott. Akkreditált kiadóként a szakosztályok tagjai közül egyre többen publikálnak az EME kiadójában, amely társintézményi szerződéseinek köszönhetően a legtöbb könyvtárba és intézménybe eljuttatja a kiadványokat, ugyanakkor a könyvpiaci terjesztés is kellőképpen működik. Az elsősorban egyetemeken dolgozó szakemberek esetében viszont nem tudja megoldani azt a problémát, hogy csak a könyvek kiadását tudja megvalósítani, a kutatómunkát viszont nem. Bár kiadott tudományos folyóiratai (Erdélyi Múzeum, Acta Scientiarium Translvanica, Orvostudományi Értesítő, Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából) révén biztosítja a folyamatos kutatói munkát, a könyvkiadásban ez megnehezíti a tervezhetőséget: igen nehéz több évre szóló kiadói programot tervezni, hiszen ezekben az esetekben csupán azokat a kéziratokat lehet kiadni, amelyek amúgy is elkészülnek. Az utóbbi években ez is átalakulóban van: egyrészt az EME igyekszik kutatói ösztöndíjakkal támogatni a munkát, másrészt olyan műhelyekkel alakultak ki együttműködések, amelyek hoszszú távon is az EMÉ-ben kívánják megjelentetni munkáikat és konferenciaköteteiket. A szakosztályi rendszernek köszönhető, hogy az EME nem csupán humántudományi munkákat ad ki, hanem orvostudományi, műszaki és természettudományi szakkönyveket is megjelentet. A tevezhetőség kérdését leginkább az EME által működtetett kutatóintézet könnyíti meg, hiszen az itt dolgozó szakemberek munkáját legtöbb esetben az EME kiadója jelenteti meg. Ennek köszönhető, hogy továbbra is megjelennek azok a több éves kutatómunkát igénylő forráskiadványok, lexikonok és szótárak, amelyek nem lennének megvalósíthatók enélkül az infrastruktúra nélkül. A különböző könyvsorozatok folytonosságát pedig a erdélyi tudományosságnak azok az új generációi jelentik, akik az EME könyvtáraiban tanulhatták meg a tudományos kutatás alapjait. Az olyan monumentális munkák, mint a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetei vagy az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár időnként anyagi sikerekkel is járnak, ám az EME kiadója mégis hasonló finanszírozási problémákkal küzd, mint a pályázati pénzekből élő más civil intézmények is. A kiadói munkában résztvevő munkatársak közül csupán a felelős kiadó és a korrektor állandó munkatárs, az összes többi munkát kénytelen megbízói szerződésekkel külső szakembereknek kiadni, mely folyamatos többletkiadást okoz. Civil intézményként nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mind a belföldi, mind pedig a külföldi intézmények könyvtárai hozzájussanak köteteinkhez, időnként a lehetséges anyagi bevételtől is lemondva ezáltal. Az új generációk felé is nyitunk azáltal, hogy az EME adatbázisában 66

minél hamarabb on-line is elérhetővé tesszük kiadványainkat, hiszen szerzőin számára a legfontosabb, hogy eredményeik a lehető legtöbb olvasó számára hozzáférhetővé váljanak. A tudományos könyvkiadás belső problémáira is választ próbál adni az a pályázati rendszer, amely most van kialakulóban. A tervezhetőséget, a hosszabb, folyamatos működést kívánja biztosítani az a (egyelőre csak magyarországi) rendszer, amely nem egyes kiadványokat, hanem kiadói terveket támogat. Ezáltal természetesen egyszerűbb lenne a könyvsorozatok, forráskiadványok megjelentetése, ám a kutatómunka finanszírozását ez sem oldja meg. A tudományos könyvkiadás nem elhanyagolható terület tehát, hiszen ezáltal mutatkozhat meg az a magas szintű kutatómunka, amely különböző intézményekben ugyan, de mégis egymással összekapcsolódva zajlik. A kiadók és intézmények egyre inkább közös finanszírozású társkiadásban publikált szakkönyvekben gondolkodnak, hiszen így racionalizálni lehet a felmerülő költségeket. A tudományos kiadványok minőségét pedig csak az biztosíthatja, ha költséghatékonyság címszó alatt nem az egyes fázisokat próbáljuk megspórolni, hiszen a lektortól kezdve a korrektorig és a nyomdai alkalmazottakig mindenkire szükség van a szakmailag hiteles publikációk előállításához. Biró Annamária

67

Tudományos lapjaink

Romániai magyar nyelvű tudományos lapok és kiadók A tudományos munka eredménye első sorban a szakírás eszközével kerül a köztudás birtokába. Az írott formában megjelenített rendeltetést szolgálják a szaklapok és a szakkiadványok. A szaklapok és szakkiadványok elkészítése, forgalomba hozása kiadói munka. Ennek a két tevékenységnek szakmai, tudományos minősítése Romániában a Felsőoktatási Tudományos Kutatás Országos Tanácsának (Consiliului Naţional al Cercetării Ştiințifice din Învăţământul Superior, CNCSIS) hatáskörébe tartozik. A kiadók és a folyóiratok akkreditációja elsősorban a román egyetemi hálózat oktatói és kutatói, valamint a román pályázati kiírásokon részt vevő kutatók számára igen fontos. Az új rendszer szerint csak azok a publikációk érnek értékelési pontot, amelyek akkreditált kiadónál vagy pedig akkreditált folyóiratban jelennek meg. A romániai akkreditációs bizottság, a felsőoktatási tudományos kutatás nemzeti tanácsa jogosult intézmény arra, hogy a folyóiratok elismerésének országos hivatalos becslését elvégezhesse. Ez a bizottság 2003-tól végzi a tudományos lapok és kiadók elismerését, minősítését. A folyóiratok besorolhatók az A, B1, B és C kategóriák valamelyikébe, a kiadók minősítésére a 2005-ös évtől kezdődően került sor. A kutatási eredmények közlésének egyik formája a tudományos publikáció. A tudományos publikáció a szakmai közösség közreműködésével közzétett, új információkat, eredményeket tartalmazó közlemény, újszerű szemlélettel a korábbi tudást feldolgozó, összefoglaló, értékelő, bemutató mű. A tudományos információt közlő kiadvány nyilvános abban az értelemben, hogy a nemzetközi tudományos közösség számára hozzáférhető és ellenőrzött, tehát a tudomány maga alakította szűrőjén keresztül jutott információból származó tudást tartalmaz. Az utolsó akkreditációs év 2011 volt a folyóiratok és kiadók számára egyaránt és a jóváhagyott állapot megőrizhető négy évig, azaz 2014 végéig amennyiben a bizonyított és elfogadott kritériumrendszer feltételeinek folyamatosan megfelel. Az Országos Tanács normarendszere a Romániában megjelenő folyóiratok számára három minősítési kategóriát állít fel: - „A” kategória feltétele: A folyóirat felvétele egy ISI–Web Of Science típusú adatbankba (Science Citation Index Expanded, Social Sciences Citation Index, Arts & Humanities Citation Index). Erdélyi magyar folyóirat még nem került be ebbe a kategóriába. - „B+” kategória megszerzésének feltétele: nemzetközi elismertség, vagyis szerepel BDI típusú nemzetközi adatbankban, az utolsó három évben a megjelenés előre felvállalt ritmikussága; minden tudományos dolgozatnak legyen egy elismert nemzetközi nyelven kivonata és kulcsszavai; megjelenítése web-oldalon; szerkesztőbizottság összetételének minősége; a dolgozatok recenziós folyamata; a kivonatok, kulcsszavak elérhetősége az utolsó három évben. Ebben a kategóriában jelenleg egyetlen romániai magyar folyóirat került be: az Erdélyi Pszichológiai Szemle, ezt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kebelében működő Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület, pszichológusok, gyógypedagógusok és pedagógusok szakmai szervezete adja ki. Az Egyesület célkitűzései közé tartozik az erdélyi magyar pszichológia, gyógypedagógia és pedagógia területén folyó tudományos, oktatási és gyakorlati 68

munka elősegítése, kutatások támogatása, a szakemberek képzésének és fejlődési lehetőségeinek biztosítása. Negyedévi rendszerességgel megjelenő egyetlen magyar nyelvű akadémiai szintű kiadvány a pszichológia és neveléstudományok területén. A Pszichológia és Neveléstudományok Kar munkatársainak, kutatóinak, illetve a szakmában dolgozó vagy a pszichológia, gyógypedagógia és pedagógia iránt érdeklődő közösség biztosítja az egyéni kutatások, tanulmányok közlését, ismertetését. Az Erdélyi Pszichológiai Szemle rendeltetése egyrészt tájékoztatni az olvasót a pszichológia, gyógypedagógia és pedagógia legújabb tudományos fejleményeiről, másrészt egy igényes kiadvány köré vonzani a különböző területeken működő szakmai közösségeket, publikációs teret és kommunikációs lehetőségeket biztosítva mindazok számára, akik a pszichológia és a neveléstan, illetve ezekkel rokon tudományok művelői. - „B” kategória feltétele: az utolsó három év megjelenésének előre felvállalt ritmikussága; minden tudományos dolgozatnak legyen egy elismert nemzetközi nyelven kivonata és kulcsszava, nemzetközi adatbázisban való részvétel. Ebben a kategóriába csupán két magyar nyelvű folyóirat került be, mégpedig a Közgazdász Fórum a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a kolozsvári Közgazdasági- és Gazdaságtudományi Kar közös szakmai közlönye, valamint a marosvásárhelyi Orvostudományi Értesítő. Ma már a tizenhatodik évfolyamához érkezett a Közgazdász Fórum tájékoztató és gazdasági ismereteket terjesztő feladata mellett a szakmai tudományos műhely szerepét is felvállalta, mivel jelenleg az egyetlen romániai magyar nyelvű gazdaságtudományi folyóirat. A szakfolyóirat elsődleges célja a romániai magyar nyelvű közgazdaságtudományi publikációs tevékenység fejlesztése, felzárkóztatása a nemzetközi szakirodalomhoz. Ebből a célból 2009 óta évente egy angol nyelvű különszámot is kiad, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a lap bekerülhessen a nemzetközileg referált tudományos folyóiratok adatbázisaiba. Ezt a célkitűzésünket 2011 folyamán érte el, a Közgazdász Fórum immár megtalálható a Proquest és az EBSCO elektronikus adatbázisokban. A folyóirat kéthavonta jelenik meg. A szerkesztőségnek akadémikusok, MTA köztestületi tagok, egyetemi tanárok, kutatók, gyakorló szakemberek a tagjai. A szerkesztőbizottságban külföldi személyiségek is részt vesznek. Prioritásai közé tartozik a közgazdasági gondolkodás terén fontos szerepet játszó erdélyi személyiségek bemutatása, a szakoktatás története, jelene és jövője, régiós vagy kistérségi, bank- és pénzügyről szóló elméleti és szakmai elemzések, a szövetkezetek története, gazdaság és erkölcs, az európai integráció, az euró és hatása, a környezetgazdálkodás, a kistérségek elemzése, illetve a gazdasági élet más fontosabb területei. A folyóirat szerkesztőinek szándéka, hogy a lap az erdélyi magyar közgazdásztársadalom, a vállalkozói réteg, valamint a gazdasági kérdések iránt érdeklődők szakmai és tudományos sajtóorgánuma legyen. A Fórumban külföldi egyetemi tanárok, diplomaták, gazdasági szakemberek, doktoranduszok és kutatók közölnek tanulmányokat. Eljuttatják külföldi intézményhez, és több külföldi szaklappal áll cserekapcsolatban. A rendszeres megjelenés mellett nyolc különszám is megjelent eddig, amelyből öt egy-egy tudományos konferencia előadásait tartalmazza a következő témákkal: A fejlődő gazdaságok bankrendszerének modernizációja; Humán erőforrás, mint modernizációs tényező a XXI. század elején; Összefogás a vidékfejlesztés érdekében az EU-s csatlakozás folyamatában; Modernizáció a gazdaságban – növekedési kilátások, felzárkózási esélyek; Gazdaságpolitikai alternatívák – Románia felzárkózási esélyei. A Fórum ezen kívül három 69

különszámmal jelentkezett: Tízéves az RMKT – megemlékezés; Az RMKT megalakulásának 15. évfordulója; Egy új szövetkezeti mozgalomért. Az Orvostudományi Értesítő az erdélyi magyar nyelvű orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudományi szakírás képviselője. Az egyetlen átfogó, magyar nyelvű orvosi folyóirat Romániában, amely anyanyelven való otthoni közlésre buzdítja a szakembereket. Nem csak a romániai orvosok, kutatók, egyetemi oktatók legújabb szakmai eredményeit ismerteti, hanem magyarországi vagy más országokban élő kollégák dolgozatait is szép számban tartalmazza. A lapot az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adja ki, elődjét, az Orvostudományi Értesítőt dr. Hőgyes Endre indította 1876-ban. Az EME 1990-es újjáalakulását követően minden évben sor került az orvosok és gyógyszerészek tudományos ülésszakára, és az ott elhangzott előadások újabb és újabb kötetekben jelentek meg. 2002-től az Orvostudományi Értesítő évi négy alkalommal jelenik meg. A szerkesztőség folyamatosan fogadja a kéziratokat, ezáltal az ülésszakon bemutatott és közlésre előkészített dolgozatok mellett, tágabb közlési lehetőséget is biztosít, továbbá a marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia díjnyertes dolgozatainak közlésére is van lehetőség. A szerkesztőbizottság elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanáraiból áll. 2007-től a bizottság jeles külföldi szakemberekkel bővült. Minden dolgozatot a szerkesztőbizottság által felkért szaklektorok bírálnak el. 2007től a folyóirat arculata jelentősen megváltozott, A4-es formátumban, két hasábon jelenik meg, 2008-tól az angol és román kulcsszavak megadása kötelezővé vált. 2007-től a cikkek teljes terjedelemben (pdf kiterjesztésben) szabadon elérhetők az interneten. 2003-tól az Orvostudományi Értesítő a Román Oktatásügyi Minisztérium illetékes hatósága a CNCSIS / CENAPOSS által országosan akkreditált folyóirat. A 2005-től bevezetett rangsorolás szerint C kategóriás volt, míg a 2008-2012 időszakra B kategóriásnak minősítették. Sajnálatos módon néhány rangos folyóiratunk (Korunk, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Társadalom, Műszaki Szemle, Orvosi és Gyógyszerészeti Szemle), amelyek korábban rendelkeztek bizonyos típusú akkreditációval, ezt elvesztették, és ma nem szerepelnek az akkreditált lapok között. A szakhatóság a korábbi évek gyakorlatától eltérően a „C” kategóriába felvett (potenciálisan elismerhető folyóiratok) és a „D” kategóriás (nyilvántartásába felvett) folyóiratok jegyzékét nem közli, nem tudhatjuk, mely lapok kerülhetnek be a közeljövőben az akkreditált folyóiratok közé. Az országos szakhatóság 2011-es akkreditációs jegyzéke a magyar folyóiratok szempontjából vizsgálva szomorú képet mutat. Az alábbi statisztikai adatok kifejezik azt a szellemi nyomort, ahová közel egy évszázad alatt a magyar kultúrát korlátozó folyamatban az erdélyi magyar folyóiratok száma és minősítése jutott. A statisztikai adatok igazolják az erdélyi magyarság szellemi tevékenységét jellemző hátrányos helyzetét, oktatási, kutatási és művelődési tevékenységének akadályoztatása nyomán. Ma a fent jelzett három minősített kategória egyikében sem éri el az akkreditált folyóiratok száma még a két százalékot sem. Kategóriánként és összesen a CNCSIS 2011-es jegyzékei alapján az alábbi a helyzet:  „A” kategóriában Romániából jegyzett 58 folyóiratból nincs magyar nyelvű folyóirat (tehát az eredmény 0%).  „B+” kategóriában 388 folyóiratból csupán egy magyar folyóirat nyerte el a CNCSIS minősítést (azaz a lapok 0,51%-a magyar).

70

 A „B” kategóriában 30 folyóiratból két magyar folyóirat van a CNCSIS minősített lapjai között (6,66% országos átlag viszonyában).  Az összes akkreditált folyóiratok összesített százalékát tekintve nem érik el a magyar akkreditált folyóiratok az egy százalékot (0,71%) tekintettel arra, hogy az Országos Tanács jegyzékei szerint a 418 folyóiratból összesen három akkreditált folyóiratunk van. Az Országos Tanács legfrissebb rendelkezése szerint, amint előbb már említettünk, az előbbi évekre érvényes elismerés új feltételrendszere szigorúbbakká váltak, ami azt jelenti, hogy például a „B+”minősítést csak abban az estben lehet elérni, ha az illető lap szerepel a BDI típusú nemzetközi adatbankban és 100 pont összegyűjtése szükséges a két év előtti 80 ponthoz viszonyítva. (A kritériumés pontozási rendszer megtalálható a www.cncsis.ro weblapon). A kiadók akkreditálási statisztikája valamivel előnyösebb helyzetet mutat, mint a szaklapoké. A 2011-es CNCSIS jegyzék szerint az országos 206 minősített kiadó közül öt (Abel Kiadó, Kriterion Kiadó, Mentor Kiadó, Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadó, Status Kiadó) magyar érdekeltségű (2,42%). Sajnos az előző időszak minősített kiadói között szerepelt további öt kiadó (Stúdium Kiadó, Scientia Kiadó, T3 Kiadó, Pro-Print Kiadó, Kom-Press Kiadó), amelyek az új jegyzékben már nem szerepelnek. Tekintettel arra, hogy tulajdonjogilag létezik még számos román-magyar érdekeltségű elismert kiadó a magyar lapok és szakkönyvek kiadása nem jelent gondot megfelelő minősített kiadóval szerződni, esetenként román érdekeltségű kiadók is, egyszerű vállalkozási alapon, magyar nyelvű kiadványok kiadását vállalják, az erdélyi nagyvárosokban. A minősített kiadók területi megoszlása szűk körű: három kiadó Kolozsváron és egy Csíkszeredában és egy Marosvásárhelyen működik. Jelentős városokban (Sepsiszentgyörgy, Szatmár, Nagyvárad, Temesvár, Brassó) nincs magyar érdekeltségű akkreditált kiadó. A kiadók minősítésének kritériumai közé tartozik: tudományos vagy egyetemi kiadványok, tudományos folyóiratok kiadása; minimum 51 pontot kell összesíteni a feltételrendszerből (a pontozási rendszer kulcsszavai: jelentősége, kapcsolatrendszere, hatása); a kiadónak legkevesebb 100 kiadványa kell legyen a minősítés alkalmával. Az egyetemi, akadémiai, didaktikai, és pedagógiai kiadók hivatalból megszerezhetik a minősítést, csupán megjelölt adatszolgáltatásra kötelezi őket a CNCSIS. (Forrás: www.cncsis.ro) Somai József

71

Tehetségápolás egyetemi szinten

Szakkollégiumi rendszer A KMEI (Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet) szakkollégiumi rendszer, amelyhez a Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégium a 2007/2008-as tanévtől csatlakozott, a BBTE magyar nyelvű oktatási programjainak két általános problémájára kínált megoldási keretet: az egyik a specializálódás lehetőségének korlátozottsága, a másik az elitképzés lehetőségének hiánya. A bolognai rendszer bevezetésének folyományaként átalakult felsőoktatási rendszer már önmagában is a specializáció lehetőségének beszűkülését vonta esetenként maga után, a magyar nyelvű felsőoktatás tekintetében pedig emellett számolnunk kell azzal is, hogy a választható szakok és szakirányok skálája eleve kisebb, mint a román oktatási kínálatban. Az alapképzés ugyanakkor fokozatosan kezd átalakulni olyan alapozó, általános diszciplináris, tudományterületi műveltséget nyújtó tömegképzési formává, ami sokkal inkább a korábbi középiskolai gyakorlatot idézi. Mindebből fakadóan ebben a keretben sem a specializációnak sem az elitképzésnek nincs tere. Ezt felismerve hoztuk létre a Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégiumot, amely a nyelvészet iránt érdeklődő, az alapképzésben és a mesteri képzésben részt vevő hallgatók számára az egyetemi kereteken túl biztosít szakmai fórumot, képzést, kutatási lehetőséget, és távlati célja a szakmai utánpótlás kinevelése. A Szakkollégium tutoriális rendszerben működik, a hallgatók a Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék oktatói közül választanak tutort. Az általuk felkínált témakörök azonban nem kizárólagosak. A tutoriális képzést a Szakkollégiumi délutánok előadássorozata egészít ki. A havonta megrendezett eseménysorozat alkalmával a szakkollégium tutorai, ill. a meghívott előadók saját kutatásaikról, éppen folyó nyelvészeti projektekről, módszertani kérdésekről adnak elő, illetve tartanak ezekkel kapcsolatos műhely jellegű foglalkozásokat. Az előadások nemcsak az aktuális, hanem a leendő szakkollégistáknak is szólnak, illetve tágabban a nyelvészeti gondolkodás iránt érdeklődő hallgatóknak. Az előadások célja az egyetemi képzést kiegészítő ismeretek kiszélesítése és elmélyítése, egy-egy szélesebb érdeklődésre számot tartó téma kapcsán többféle szemléletmód megmutatása, ütköztetése, és nem utolsó sorban a tanszéken folyó kutatások „nyilvánossá tételével” és a tanrenden kívüli nyelvészeti kérdések bemutatásával/megvitatásával egyszersmind szakkollégisták, nyelvészet iránt érdeklődő hallgatók „toborzása”. Az elmúlt 6 tanévben 35 előadásra került sor, ebből 31-nek volt kizárólagos szervezője a Szakkollégium. Az előadók között tanszékünk oktatóin túl megtaláljuk az Sapientia−EMTE, a budapesti ELTE és KGRE, a Szegedi Egyetem, az MTA Nyelvtudományi Intézete valamint a piliscsabai PPKE munkatársait. Az elmúlt 6 évben mintegy 21 hallgató nyert felvételt a Szakkollégiumban, néhányan közülük több tanévben is szakkollégistáink voltak. Félévente általában 3 hallgatónak tudtunk ösztöndíjat biztosítani, és volt olyan félév is, amikor a tutori munkát is szimbolikusan honorálni tudtuk. A Szakkollégium keretében és folyományaként eddig több szakdolgozat, magiszteri dolgozat és TDKdolgozat született, valamint több ETDK- és OTDK-díj. Kádár Edit

72

Függelék: Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégium Célcsoport: másod- és harmadéves bölcsészhallgatók, illetve (nyelvészeti) magiszteri képzésben részt vevő hallgatók. Irányító / felelős: dr. Kádár Edit, egyetemi docens Elérhetőség: http://hunlang.lett.ubbcluj.ro/hu/marton-gyula-nyelveszeti-szakkollegium Hallgatók a 2007/2008-as tanévben Név, keresztnév Mike Ágnes

Évfolyam, szak Dolgozat címe ETDK-helyezés II. év, német–magyar Parfüm. Az illat mediális reprezentá- II. ciói Demeter Ildikó I. év, olasz–magyar A beszéd funkciói Jim Jarmusch Kávé és cigaretta című filmjében Solymosi Boglár- I. év, olasz–magyar Nyelvi kettősség az idegenben. Jim ka Jarmusch: Florida, a paradicsom Szabó Emília I. év, magyar–német Barna Ferdinánd élete és kora Szász Brigitta IV. év, ref.–magyar Jobbágyfalva helynevei Hallgatók a 2008/2009-es tanévben Név, keresztnév

Évfolyam, szak

Todor-Soó Katalin III. év, magyar–finn

Dolgozat címe

ETDK-helyezés

Szleng és fordítás – James Jones From Here to Eternity (Most és mindörökké) című regényének ma-

I.

gyar fordítása alapján Nagy Anna

III. év, magyar–angol Az emlékezés nehézségei. Albumpoétika és ekphrasztikus nyelv Márton László Árnyas főutca című regényében.

II.

Vincze Eszter Be- II. év, német–magyar Hogyan nevel Pázmány Péter? (Páz- III. áta mány Péter három prédikációjának retorikai és szövegtani vizsgálata) Hallgatók a 2009/2010-es tanévben Név, keresztnév Évfolyam, szak Haindrich Helga- magiszteri, I. év Anna I. év, német–magyar Györffy Zsolt

Dolgozat címe ETDK-helyezés A Szatmár megyei Mezőfény hivatalos II. személynévanyagának vizsgálata III. A természet és a szabályok. Konstruktumok a tudományos vitában 73

Kővári Ilona

magiszteri, I. év

Jánk Anna

I. év, magyar–angol

Szabad László

II. év, magyar–angol

Kötelező határozó vagy adverbiális predikátum?

Hallgatók a 2010/2011-es tanévben Név, keresztnév Csorba Gábriel

Évfolyam, szak magiszteri, I. év

Szilágyi Zsuzsa

magiszteri, I. év

Márton Hajnalka

II. év, magyar-finn

Kővári Ilona

magiszteri, II. év

Dimény Hajnalka II. év, magyar-angol

Máthé Mónika

Miklós magiszteri, I. év

A dolgozat címe Szempontok a nyelvi durvaság kognitív megközelítéséhez A magyar fosztó- és tagadóképzők morfoszemantikai problémái, különös tekintettek az antonimitásra Otti! Ottim! Ottiliám! A Wass Ottiliához írott levelek pragmatikai vizsgálata Geleji Katona István „grammatikácskájának” elvei és a Titkok titka Kép – képzelet – narrátor: a látvány megjelenítésének szerkezeti sajátosságai a Heart of Darkness magyar és román fordításában A kultúra nyomai. Reáliák fordítása angol–magyar vonatkozásban

ETDK-helyezés III. I.

II.

dicséret dicséret

Hallgatók a 2011/2012-es tanévben Név, keresztnév Évfolyam, szak Szilágyi (Varga) magiszteri, II. év Zsuzsa Goron Sándor magiszteri, I. év

Márton Hajnalka

III. év, magyar-finn

Sikó Beáta

magiszteri, I. év

Bán Attila

magiszteri, I. év

Schnébli Lénárd Győrffy Zsolt

magiszteri, I. év III. év, német–magyar

A dolgozat címe ETDK-helyezés A magyar fosztó- és tagadóképző szi- I. nonimája III. Fordítástechnika és nyelvezet W. Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának két magyar fordításában dicséret Egy XVIII. századi szerelem. Gyerőffy Borbála és Kornis István levelezése A marosvásárhelyi egyetemisták nyelvválasztási stratégiái Identitás és nyelv kérdései a szamosújvári örmények körében – Esettanulmány

74

Hallgatók a 2012/2013-as tanévben Név, keresztnév Évfolyam, szak Dimény Hajnalka magiszteri, I. év Mihály Ágnes Goron Sándor

      



 



  

A dolgozat címe ETDK-helyezés A magyar hangulatfestő mozgásigék II. kognitív nyelvészeti megközelítésben III. év, magyar-angol A chatszövegek nyelvtana és beszéltnyelvi összefüggései magiszteri, II. év Fordítási kérdések William Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának három magyar fordításában

A 2007/2008-as tanév előadásai: Benő Attila (BBTE BTK): A kisebbségi magyar nyelvváltozatok lexikológiai sajátosságai Fazakas Emese (BBTE BTK): Az Erdélyi magyar szótörténeti tár munkálatai Kádár Edit (BBTE BTK): Szórendi vizsgálódások Máthé Dénes (BBTE BTK): A retorika lehetőségei a XXI. század elején Pethő Ágnes (BBTE BTK): Az irodalom illata, a beszélgetés íze – mozgóképen Péntek János (BBTE BTK): Szóföldrajz és lexikográfia a moldvai magyar nyelv leírásában Szilágyi N. Sándor (BBTE BTK): A szimbolikus viselkedés és nyelvi vonatkozásai A 2008/2009-es tanév előadásai: Benő Attila (BBTE BTK) előadással egybekötött műhelybeszélgetést vezetett a szakkollégium tagjainak, az érdeklődő hallgatóknak és kollégáknak. A szakmai megbeszélés témája a román intézménynevek magyarításának kérdése volt, különös tekintettel a fordítási egyenértékűség és a kisebbségi nyelvhasználat problémáira. Máthé Dénes (BBTE BTK): Vitatkozzunk, de hogyan?! A budapesti ELTE BTK keretében működő Geolingvisztikai Műhely is a Szakkollégiumi délutánok keretében mutatkozott be egyetemünkön, két előadással: o Bárth János–Vargha Fruzsina Sára: Szabó T. Attila Erdélyi Helynévtörténeti Adattárának feldolgozása; o Vargha Fruzsina Sára–Vékás Domokos: Betekintés a számítógépes dialektológiába (Interaktív dialektometriai térképek, magyar nyelvjárási hangoskönyvek, beszélő térképek). A KAB szervezésében, az Értékek Akadémiája előadássorozat keretében sorra került nyelvészeti előadás (Petőfi S. János akadémikus, a Maceratai Egyetem professzora Jelentéstulajdonítás. Szövegek megközelítése szövegtani keretben címmel tartott előadást) szintén a szakkollégisták programválasztékát gazdagította. A 2009/2010-es tanév előadásai: Fazakas Emese (BBTE BTK): Szótárszerkesztés régen és ma Benő Attila (BBTE BTK): A kisebbségi magyar nyelvváltozatok szókincsének vizsgálata és a Termini kutatóhálózat internetes adatbázisa Terbe Erika (ELTE, Budapest): Jó Katus, szerető leányom – egy főúri hölgy levelei a 16. századból 75

 

      

   

   

Sárosi Zsófia (ELTE, Budapest): Bevezetés a történeti szociopragmatikába A KAB szervezésében, az Értékek Akadémiája előadássorozat keretében sorra került nyelvészeti (Csépe Valéria: A többnyelvűség dicsérete) és etológiai (Csányi Vilmos: A kutya mint modell az emberi viselkedésevolúció kutatásában) előadás, egy szakbizottsági előadás (Petőfi S. János: A kommunikáció vizsgálatának interdiszciplináris keretei), valamint a BBTE BTK Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága által 2010. április 16–17. között megrendezett A magyar nyelvészeti kutatások újabb eredményei II. című konferencia szintén a szakkollégisták programválasztékát gazdagította. A 2010/2011-es tanév előadásai: Benő Attila (BBTE BTK): Modális jelentés, nyelvi kategorizálás, fordítás Gál Noémi (BBTE BTK−Sapientia EMTE): Nyelvi revitalizáció Fazakas Emese (BBTE BTK): Nyelvészeti oktatás a Magyar Királyi Egyetemen (1872– 1918) Honti László (KGRE, Budapest): A valakinek van valamije kifejezés a finnugor nyelvekben Cs. Nagy Lajos (PPTE, Piliscsaba): Medvesaljától Háromszékig. Számítógépes nyelvatlaszkészítés N. Császi Ildikó (KGRE, Budapest): Helynévadatbázisok feldolgozása informatizált módszerekkel Kiefer Ferenc (MTA, Nyelvtudományi Int., Budapest): A nyelvtudomány, mint problémamegoldó tevékenység A 2011/2012-es tanév előadásai: Nagy L. János (Szegedi Egyetem): Objektivista elmélet, funkcionalista megjegyzésekkel Sárosi-Mardírosz Krisztina (Sapientia EMTE): Stratégiák jogi reáliák fordítására Vargha Fruzsina Sára (ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Geolingvisztikai Műhely): Számítógépes Juhász Dezső−Szentgyörgyi Rudolf (ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet): Korai nyelvemlékeink szórványainak komplex elemzéséről A 2012/2013-es tanév előadásai: N. Fodor János (ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet): Nyelvészeti kutatások a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológia Tanszéken Bende Farkas Ágnes (MTA Nyelvtudományi Intézet): A határozottsági korlátozas: szintaxis kontra lexikon Németh Boglárka (BBTE BTK): Nézőpont kérdése? Az aspektualitás szintjei és kategóriái a magyar nyelvben Szilágyi N. Sándor (BBTE BTK): Analógiás hagzássémák KMEI Nyílt Nap Dimény Hajnalka: Nyelvtanúk: rejtett tudás a grammatikáról.

76

Tutori program a Sapientián A 2012 októberében rajtoló tutori programba még gólya koromban vágtam bele, igaz már egy befejezett egyetemmel a hátam mögött. Mikor elkezdődtek a programok jóformán a csoporttársakat is alig sikerült megismerni, kihívást jelentett számomra az ígérkező kutatási lehetőség. Így megírtam a motivációs levelemet és egy kezdetleges kutatási tervvel belevágtam az ismeretlenbe. A civil társadalom témakör olyan tág kereteket biztosított számomra, amelybe a középiskolai diákönkormányzatok kutatása tökéletesen beleillett. A tutori program megnyitójára ünnepélyes keretek között került sor, amikor is ismertették ennek szabályzatát, a kiírt témák vezetőit, a felvételt nyert hallgatók névsorát, valamint szerződést kötöttünk a tanulmány elvégzése és szakmai zsűri előtt való bemutatására vonatkozóan. Rögtön az elején megfogalmazódott az óhaj arra vonatkozólag, hogy kutatásmódszertan szemináriumot tartsanak a kiválasztott témák kutatási lehetőségeivel kapcsolatban, amelyet egy csoportos könyvtárlátogatás követett a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár termeibe, raktárjába, tájékoztatást kaptunk a hagyományos és a modern keresési lehetőségekről, adatbázisokról, melyekkel a könyvtár rendelkezik. Az ünnepélyes megnyitót témaköri megbeszélés követte, ahol a tutorokkal személyesen megbeszéltük és kidolgoztunk egy ütemtervet, beosztottuk a félévet, megkaptuk a javasolt szakirodalmat, jó tanácsokat. A tutori program viszont nemcsak rengeteg olvasnivalót hozott magával, hanem rengeteg lehetőséget is. A programban résztvevők az egyetem által rendezett budapesti intézménylátogatásokon ingyenesen vehettek részt, módunkban állt betekintést nyerni a Parlament, az Ügyvédi Kamara munkájába, tovább tanulási lehetőségekről tájékozódni az ELTE, Corvinus, Pázmány Péter, CEU tudományegyetemeken, ahol látogatást tettünk a könyvtárakban, kutatási lehetőségek és adatbázishozzáférés iránt érdeklődve. Ezután SPSS képzésben vettünk részt, amely a tutorisoknak mintegy kiegészítette a kutatás-módszertani szemináriumokat a kutatás feldolgozásában és elemzésében hasznos programnak ígérkezett. Egyetemünk, a Sapientia megállapodott a kolozsvári legnagyobb, egyetemistákat tömörítő civil szervezettel, a KMDSZ-el, melynek következtében képzéssorozatra került sor: tárgyalástechnikai képzés, bemutató-technikai képzés, előadás-technikai valamint időgazdálkodási képzést tartottak számunkra. A tutori programos kutatásommal felvettek a budapesti Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumának tehetséggondozó szakkollégiumába. Itt két alkalommal hétvégi képzésekre került sor: az első Budapesten volt, a tehetséggondozásról, ötletekről, kreativitásról tartottak előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket, majd májusban Szegeden, a hallgatók dolgozataikat szakmai zsűri előtt mutatták be, az itt elhangzott értékelések és tanácsok hozzájárultak ahhoz, hogy a kari TDK-, majd az ETDK-szereplés jobban menjen. Ami talán a legfontosabb a Márton Áron szakkollégiumi tehetséggondozó programjában, az az, hogy sikerült megismerni a Kárpát-medencei kiváló fiatal tehetségeit, megismerni kutatási témáikat, ismeretséget és barátságokat kötni velük. A Sapientia tutori programja viszont nemcsak szakmai lehetőségeket, képzéseket biztosít a hallgatók részére, hanem személyre szabott tanácsadást, rendszeres beszélgetést a vezetőtanárokkal. A vezetőtanárok bármikor rendelkezésünkre álltak elektronikus gyorspostán, személyesen pedig hetente találkoztunk. Egyszersmind alkalmunk volt megismerni a különböző évfolyamok és szakok hallgatóit. A kutatásomban az erdélyi magyar iskolákban működő diákönkormányzatok önállóságát vizsgáltam, ehhez interjúkat készítettem minden iskolában 4 személlyel: az igazgatóval, a diákön77

kormányzatért felelős tanárral, a diákönkormányzat elnökével valamint egy, a diákönkormányzatban tevékenykedő diákkal. Az iskolák kiválasztásánál igyekeztem kolozsvári (közép-erdélyi) és szatmári (partiumi) iskolákat választani, ugyanakkor mind állami, mind felekezeti iskolákban kutatni. Összesen 24 interjú készült el, ezek némelyike igen terjedelmesre sikeredett, feldolgozásuk után a romániai diákönkormányzatok lehetőségeit és helyzetét hasonlítottam össze a magyarországi diákönkormányzatokéval. Kiderült, hogy a romániai diákönkormányzatok lehetőségei igen korlátozottak, a vezetőségtől és a tanári kartól függ tevékenységük, mindazonáltal különböző szerkezetek szerint működnek. A jogi szabályozás is behatárolja őket, mindazonáltal speciális helyzetük: kiskorúságuk, a tagok állandó cseréje, a vezetőség 3 évenkénti leváltása, a diákok egyre növekvő passzivitása is gondokat okoz, innen adódik a diákönkormányzatok sikeressége illetve sikertelensége. Áprilisban elkészült a dolgozatom írott formája, amelyet tuturom átolvasott, megjegyzéseinek, észrevételeinek köszönhetően módosítottam, majd egy, a civil társadalom témakörben témavezető tutor is átolvasta és véleményezte azt. Ezután került sor a kari TDK-ra melyen szakirányokra lebontva vettünk részt, a jelentkezők fele tutori programban is részt vett. Az érdekessége ennek az volt, hogy ezen az egész tanári kar részt vett, a 15 perces bemutatót pedig 30-40 perces értékelés követett, az itt elhangzott vélemények és tanácsok alapján újragondoltuk dolgozatunk bizonyos részeit. A tutori program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tutoris diákok első illetve második helyet szereztek a kari TDK-n. Ez pozitív jelzés volt számunkra, hogy jó úton haladunk, értékes dolgot készítettünk el. A kari TDK mintegy előválogató volt az ETDK-ra, ugyanis csak az első három dolgozat jelentkezhetett tovább az ETDK-ra. A meglepetés viszont csak ezután következett, az ETDK-n politológia szekcióban dolgozatom első díjban, a kolléganőmé, aki szintén civil társadalom témakörben volt tutoris hallgató (az erdélyi nőszervezeteket kutatta) harmadik díjban részesült. Ezek a szakmai eredmények véleményem szerint nemcsak a mi befektetett munkánkat ismerték el, hanem a tutori program eredményességét is. A tutori programot évértékelő zárta, melyen megbeszéltük az elért eredményeket, mindenki elmondhatta a tapasztalatait, mintegy visszacsatolást nyert a tanáraink befektetett munkája. A záró találkozó alkalmával javaslatokat tehettünk, hogy mit lehetne módosítani, a jövő évi programot hogyan képzeljük el. Az évértékelő díjkiosztással ért véget, ahol ismét értékes könyvekkel bővült szakmai könyvtárunk. Véleményem szerint az első évben legjobb döntésem az volt, hogy belevágtam a tutori programba, amely lehetőségek tárházát jelentette számomra, értékes emberek barátságára tehettem általa szert, szakmai előmenetelemben nagyon sokat segített, az alapképzést lezáró szakdolgozatom nagy része ezáltal elkészült és már nem kérdéses, hogy ki lesz a témavezető tanárom az államvizsga dolgozat megírásakor. Király Csongor Sapientia, Európa tanulmányok szak, II. évf. Melléklet: Sapientia, Európai tanulmányok szak Tutori program 2011-12 Résztvevők: 78

     

Bántó Bíborka: Ifjúsági civil szervezetek Romániában (Erdélyi Ifjúsági Jelentés), tutor: Székely Tünde Hegyi Noémi: Az uniós gazdasági alapszabadságok közül a szolgáltatásokkal kapcsolatos jogi szabályozás vizsgálata, tutor: Kokoly Zsolt Vincze Tekla: Szervezeti ügyintézés, szervezetmenedzsment és szervezeti kommunikáció, Tutor: dr. Tonk Márton Molnár Levente: Kinek kell Verespatak? – közpolitikai kérdések a médiában, tutor: dr. Bodó Barna Nagy Zsombor: Kísérletek Kolozsvár mentális térképének megrajzolására, tutor: Toró Tibor Herman Gábor: Ifjúsági civil szervezetek Romániában (Erdélyi Ifjúsági Jelentés), tutor: Székely Tünde

Tutori program 2012-13 Résztvevők:  Hegyi Noémi: Európai Uniós jog, tutor: Kokoly Zsolt  Hegyi Noémi: Szervezeti menedzsment, tutor: dr. Tonk Márton  Király Csongor Zoltán: Civilek a társadalomban, tutor: dr. Bodó Barna  László Viktória-Nóra: Kisebbségi civil társadalom Közép- és Kelet-Európában, tutor: Székely Tünde  Német Brigitta: Európa Kulturális Fővárosok marketing tevékenységeinek kulturális jellemzői, tutor: Székely Tünde  Szenkovits Ágnes: A külföldi működő tőke beáramlása, illetve a transznacionális vállalatok szerepe Románia gazdaságában, tutor: dr. Szőcs Emese  Végh Gergely: Kisebbségi civil társadalom Közép- és Kelet-Európában, tutor: Székely Tünde  Vincze Tekla: Szervezeti ügyintézés, szervezetmenedzsment és szervezeti kommunikáció, tutor: dr. Tonk Márton. Tutori program 2013-14 Résztvevők:  Csilip Andrea: Iszlám világ Európában – őshonos és migráns muzulmánok, muszlim világnézet és politikai kultúra Európában. Tutor: dr. Tonk Márton  Czika Krisztina: Környezetgazdasági problémák. Tutor: dr. Balla Emese  Gáll Erika: A kisebbségi oktatás helyzete Romániában. A tanügyi rendszer működésének vizsgálata a magyar nyelv és irodalom oktatás tükrében. Tutor: dr. Toró Tibor  Keszeg Jenő: A kisebbségi oktatás helyzete Romániában. A tanügyi rendszer működésének vizsgálata a magyar nyelv és irodalom oktatás tükrében. Tutor: dr. Toró Tibor  László Viktória-Nóra: Erdélyi magyar nőszervezetek. Tutor: dr. Bodó Barna/Székely Tünde  Mikita Zsuzsa: Feminizmus Erdélyben. Tutor: Székely Tünde  Molnár Levente: A magyar nacionalizmus és kisebbségi nemzetépítés a Bánságban a XX. század első évtizedében. Tutor: dr. Toró Tibor  Török Ferenc: Az Európai Unión belüli egyre inkább kihangsúlyozódó euroszkepticizmus. Tutor: dr. Tonk Márton/ dr. Bodó Barna  Vincze Tekla: Szervezeti ügyintézés, szervezetmenedzsment és szervezeti kommunikáció. Tutor: dr. Tonk Márton.

79

Szerzőink: Bakk Miklós – politológus, a BBTE Politika- és Közigazgatástudományi karán docens, közíró, a temesvári Szórvány Alapítvány és a Politeia Politikatudományi Egyesület alapító tagja. Biró Annamária – tudományos főkutató az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél Kolozsvárt, az irodalomtudományok doktora, a Partium Keresztény Egyetem oktatója. Bodó Barna – politológus, író, a Sapientia-EMTE kolozsvári karán az Európai tanulmányok tanszékén docens, a Szórvány Alapítvány alapító elnöke, a Politeia Politikatudományi Egyesület alapító tagja, a MCSZESZ elnöke. Bura László – nyelvész, pedagógiai szakíró, nyelvművelő, helytörténész, tanár és igazgató Szatmárnémetiben, majd a BBTE kihelyezett tagozataként működő felsőfokú tanítóképző tanára. Dukrét Géza – nyugalmazott nagyváradi tanár, helytörténész, az Erdélyi Kárpát-Egyesület Bihar megyei osztályának alapítója és vezetője, 1993-ban tizenkét alapító taggal életre hívta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot (2007-től Társaság), melynek a vezetője, 1994-ben megalapította a Partium című honismereti lapot, melynek felelős szerkesztője. Péntek János - nyelvész, akadémikus, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnöke, számos szakmai és civil szervezet vezetőségi tagja. Tapodi Zsuzsa – irodalomtörténész, docens, a Sapientia-EMTE Humán Tudományok tanszékének (Csíkszereda) vezetője, alapító tagja az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének és a Romániai Hungarológiai Társaságnak. Kádár Edit – nyelvész, a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén docens, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Nyelvtudományi Szakbizottságnak elnöke, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének oktatási felelőse. Király Csongor – mérnök, a Sapientia-EMTE kolozsvári karán az Európai tanulmányok szak II. éves hallgatója. Somai József – közgazdász, gazdaságtörténész, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke majd tiszteletbeli elnöke, az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, majd 2004-től a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület ügyvezető elnöke.

80