Reformpedagógiai áttekintés

Neveléstörténet

14. témakör:

A reformpedagógia kialakulása és fejlődése

Háttéranyag

Reformpedagógiai áttekintés A MONSTESSORI-pedagógia áttekintése Az alapító: Maria Montessori (1870-1952) Életútja: Olaszország első orvosnője, 1898-tól gyógypedagógiai intézetet vezet, majd további egyetemi tanulmányok; 1907. január: Róma, az első „casa dei bambinit” (gyermekház) megnyitása 3-6 éves gyermekek számára, ennek nyomán kialakuló módszere hamarosan világszerte elterjedt. 1916-ban Barcelonába költözött; 1929: a máig m űködő Nemzetközi Montessori Szövetség (Association Monstessori Internationale) megalapítása Amszerterdamban; 1936-ban a hollandiai Laren városában telepedett le; rendszerét folyamatosan továbbfejlesztette, a harmincas években kialakította békére nevelési és kozmikus nevelési koncepcióját. Világnézeti, politikai elvek: Holisztikus „kozmikus elmélet”: az ökológiai szemléletmódon, az evolúciós elméleten, a pozitivizmus tudományfelfogásán és a keresztény tanításokon alapuló szintézisre törekvés; az univerzum dinamikus bonyolult kölcsönhatásrendszer, amely Isten teremtő munkálkodása következtében jött létre, ez nem egyszeri teremtő aktus, hanem hosszú folyamat eredménye. Az isteni vezérlettel megvalósuló evolúció különleges szereplője az ember, aki kultúrát teremtő és a kultúrától függő élőlény, akinek fontos földi feladatai vannak. Hatások: Rousseau, Pestalozzi és Fröbel pedagógiai felfogása, a korszak orvostudománya és pozitivista természettudományos eredményei, valamint gyermekgyógyászati, értelmi fogyatékos gyermekek nevelésére irányuló gyógypedagógiai törekvések; francia orvos Jean- Marc Itard (1774—1834) és tanítványa, Edouard Seguin (1812-1880) m űvei. Nevelési cél: A gyermeki öntevékenységhez nyújtott optimális segítségnyújtás, az akadályok elhárítása a gyermek fejlődése elől, a gyermek szükségletei és szellemi élete spontán kibontakozása feltételeinek biztosítása, hogy a gyermek mindent, amire képes, önállóan is elvégezhessen: „Segíts nekem, hogy egyedül dolgozhassak!” Gyermekantropológia és pszichológia: A gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy személyiségét belső fejlődésén alapuló terv szerint önmaga építse fel (önmaga építőmestere) – a fejlődés ún. szenzibilis fázisok – intenzív, irreverzíbilis időszakok – során valósul meg, főbb szakaszai: 1.

0-6 év a)

0-3 év az érzékszervei tapasztalatok ösztönös befogadása (abszorbeálása)

b) 4-6 év a tudat fejlődése, az és az akaraterő megjelenése 2.

7-12 éves kor: „szociális embrió” – „extrovertáló intelligencia” időszaka (tudományos ismeretek alapjai, közösségi és erkölcsi fogékonyság)

3.

12-18 év: „szociális újszülöttkor”: (önálló döntések, védelem és biztonság szükséglete, fogékonyság a felnőttkor társadalmi szerepe, az igazság és az emberi méltóság iránt).

1

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

A tanulás és a nevelés fogalma: A nevelés a gyermeki személyiség önművelés útján történő felépítéséhez szükséges feltételek megteremtése. A tanulás az előkészített környezetben, öntevékenysége során jelentkező erőteljesebb koncentráció keretében megvalósuló figyelempolarizáció, amely abszorbeáló értelem segítségével elvezet a belső rendhez. A tanár: Nem kizárólagos „tudásközvetítő”, hanem a tanulók önművelődési folyamatának hátterében tevékenykedő indirekt „szervező-irányító”. Előkészíti a taneszközöket, újakat tervez, készít, ellenőrző feladatlapokat szerkeszt, megfigyeli növendékeit és ennek alapján személyre szabott segítséget nyújt, tanácsokat ad a témaválasztáshoz anélkül, hogy osztályozna, ellenőriz, figyelmeztet és korrigálja a tévedéseket. Tanterv: A gyermek fejlődésének szenzibilis szakaszaira alapozott „univerzális tanterv”, amelynek műveltségtartalmai magukba foglalják a földi élet és az emberi kultúra evolúciójára, valamint a kozmikus tervre vonatkozó fontos ismereteket. Didaktikai-metodikai, szervezeti mozzanatok: A nevelés-oktatás legfőbb formája az önművelő jellegű szabad munka; a nevelő közvetett módon, tudatosan előkészített környezete segítségével kíván hatni a gyermekekre – olyan pedagógiai tér kialakítása, amelyben a gyermekhez méretezett környezet és eszközök biztosítják a mindenkori fejlődési sajátosságoknak (szenzibilis szakaszoknak) megfelelő gyermeki szükségletek alapján kibontakozó aktív tanulás feltételeit. A kibontakozó tevékenység célja, hogy a gyermeket saját fáradozásai útján segítse hozzá az egyre nagyobb mértékű önállósághoz és tökéletesedéshez. Új fejlesztések: Az 1930-as évektől békére nevelés és kozmikus nevelés koncepciójának és eszközeinek kidolgozása; 1960-as évek: további eszközök kifejlesztése, a középiskolai tagozat továbbfejlesztése.

A WALDORF-pedagógia áttekintése

Az alapító: Rudolf Steiner (1861-1925) Életútja: Osztrák vasutas család gyermeke, szegényes körülmények között eltöltött gyermekkor, tanulmányok Bécsben: matematika, fizika, irodalom, a Goethe-kiadás munkatársa, szerkesztő, házitanító, tanár egy munkásiskolában, 1902-1913: a Teozófiai Társaság német szekciójának elnöke, folyamatos írói és előadói munkásság a szellemi és kulturális élet megújítása szolgálatában, az 1919-ban alapított Waldorf-iskola és az önálló antropozófiai mozgalom szellemi atyja. Világnézet/antropológia: Antropozófia: az ember a kozmosz tükörképes és ebben előre meghatározott fejlődési fokokon keresztül halad a szellemi lét irányába; a „szellemivé válás” útján közvetlen lehetősége van a „magasabb” „érzékek feletti világba” való belépésre. A karma (sorstörvény) és a reinkarnáció (az újjászületés) elfogadása. A társadalom hármas tagoltságának eszméje: a jogi-politikai, a gazdasági és a kulturális élet függetlensége. Hatások: Német idealizmus, klasszikusok, különösen Goethe, antik filozófia, teozófia, gnózis, német misztika, rózsakeresztesek, stb. A pedagógiában: német reformpedagógia, munkaiskola, művészetpedagógiai mozgalom, életközösség-iskolák. Nevelési cél: Kezdetben a tanár irányításával, majd később egyre erőteljesebb betagolódás és a kozmikus fejlődésbe és az azon való munkálkodás; konkrét ismeretek készségek elsajátítása a „külső” világban való érvényesüléshez.

2

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

Gyermekantropológia és fejlődéstan: Az ember négy „testből” áll, amelyek hétéves szakaszokból álló ritmus keretében fejlődnek ki. A testeken keresztül összeköttetésben van minden létezővel: az ásványvilággal, a növényekkel, az állatokkal és szellemi létezőkkel: az 1. 2. 3. 4.

fizikaiéterasztrál’én’-testen keresztül.

A gyermekek individualitását a négy temperamentum: kolerikus, szangvinikus, melankolikus, flegmatikus „keveredése” adja. Tanulásfogalom: A tanulás a „testek” kifejlődése során történik: 1. 2. 3. 4.

utánzás; követés; tényszerű gondolkodás; az ’én’ segítségével történő önnevelés útján.

Nevelésfogalom: A mindenkori magasabb rendű „lényegi rész” hatása az alacsonyabb rendűre, a cél és a temperamentum figyelembevétele, ezek harmonizálása. Tanár/nevelő: A saját személyisége és a környezet alakítása által hat, valamint a temperamentumok művészi-szuverén kezelése által: 1. 2. 3. 4.

példakép; tekintély; szakszerű oktatás; a szakképzés ideje.

Tanterv: Minden hagyományos tárgy megmarad, de specifikus antropozófiai orientációval az epochális rendszer; az oktatás művészeti jellegű alakítása; az idegen nyelvek és a hangszeres zene tanulásának korai kezdete (1. osztálytól) a kézműves-tevékenység és praktikus ismeretek fontossága, többek között különböző gyakorlatok a felsőbb osztályokban; euritmia mind a 12 osztályban. Alapelvek: kultúrtörténeti fokozatok, tanterv, mint fejlesztési terv; koncentráció, azaz összefüggő tanítás és tanulás az osztálytanító és a fő tárgyak epochális oktatása révén. Didaktikai-metodikai, szervezeti mozzanatok: Főtárgyi oktatás: a fő tárgyak tanítása kb. négy hetes epochákban; a tankönyvek (majdnem) teljes hiánya, a tanulók maguk írják epochális füzeteiket. A szerves-genetikus tanulás hangsúlyozása: pl. a magtól a kenyérig, a fától a fából készült szerszámig. Osztálytanító rendszer 8. osztályig, azután szaktanárok. Az oktatás és az iskolai élet ritmikus tagolása: az év meghatározott ritmusa. Ünnepségek havonta, számos, az oktatást strukturáló rituálé, iskolai énekkar és zenekar. Intenzív szülői együttműködés. Az osztályozás hiánya, helyette: szóbeli értékelés, többek között a személyre szóló verssel, nincs bukás, szoros együttműködés az iskolaorvossal. Új fejlesztések: Képzési koncepciók az általános és a szakképzés integrációja érdekében, az ökológiai nevelés koncepciója stb.

3

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

A DALTON-TERV pedagógiai rendszere

Az alapító: Helen Parkhurst (1886-1973) Életútja: Amerikai tanítónő, reformpedagógus, vidéki vendéglős család gyermeke, 1904: osztatlan vidéki iskola tanítónőjeként „tanulósarkok” létesítése, később tanári diplomát szerez, tanítóképzőben tanít, 1914-ban M. Montessori hallgatója Rómában, 1915-18-ig Monstessori munkatársa és képviselője, a „Dalton-laboratóiumi-terv” kialakítója, amely nevét az 1920-ban Dalton városában létrehozott középiskoláról kapta, 1918-42 között a Dalton Scholl New York vezet ője. Világnézeti, politikai és pedagógiai eszmék: Demokratikus-liberális alapvetés, a szabadság és az öntevékenység hangsúlyozása az egyének és a csoport interakciójának keretében. Hatások: E. J. Swift: „Mind in Making”, Swift „educational invironment”, amerikai pragmatizmus (Dewey), különböző kísérleti iskolák individualizálási koncepciói, „Progressive Education”, M. Montessori. Nevelési cél: „Alkalmasság az élet küzdelmeire” (fit for the struggle of life), „félelem nélküli emberi lét” (fearlass human being), a társadalom öntevékeny-önvezérelt tagja; céltudatos racionális életvezetés, önállóság a cselekvésben és a véleményalkotásban. Gyermekantropológia és pszichológia: A gyermek alapvető szükséglete az önállóság, az elismerés, a pozitív szociális kapcsolatok és tapasztalatok megszerzése, a konkrét célok alapján történő természetes tanulási készenlét; három fejlődési szakasz: gyermekkor, korai serdülőkor, serdülőkor. Nevelésfogalom: Demokratikus orientáció, a társadalom „egységeként” való tevékenységre történő felkészítés, a morális és a szociális képességek elsajátítása a másokkal való érintkezés során. Alapelvek: szabadság és felelősség, együttműködés, saját tanulási idő feletti önrendelkezés. Tanulásfogalom: Kognitív szempont: individuális, szabad, kooperatív tanulás pontosan megfogalmazott, képességhez szabott feladatok alapján. Fontos: az „eszközhasználat” elsajátítása. Szociális szempont: a tevékenységet kísérő szociális tanulás. A tanár: A nevelő hatású környezet és a feladatok létrehozója, az önállóan tevékenykedő és magukat szabadnak érző tanulók kísérője-tanácsadója, bátorítója, a szaktanteremben: a tantárgy szakembere. Tanterv: Tájékozódás az előre megadott tanterv alapján. Didaktikai-metodikai mozzanatok: „Tanulósarkok” (szaktárgyi sarkok, műtermek) laboratóriumok (szaktantermek), „assignments”, „graph” (feladat- és ellenőrzőlap), taneszközk, „conferences” (a tanulás eredményének megbeszélésére), „oral lessons” (tanítási órák), „bulletin” (a teljesítményeket bemutató faliújság), szabad tanulási fázisok. Újabb eredmények: Hollandiában: a Dalton-terv kiterjesztése az óvodai szintre és az alapfokú oktatásra (a 4. évtől), felhasználása a tanárképzésben is.

4

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

A JENATERV-pedagógia áttekintése

Az alapító: a)

Peter Petersen (1884-1952) német egyetemi tanár, reformpedagógus.

b) Kb. 1960-tól jelentős: Susan Freudenthal-Lutter (1908-1986), holland reformpedagógus, a holland Jenatervmozgalom már életében nagy tekintélynek örvendő kezdeményezője. Életútja: Petersen északnémet evangélikus parasztcsalád gyermeke, gimnáziumi tanár, 1923-tól a jénai egyetem pedagógiaprofesszora, az egyetemi gyakorlóiskolában 1924 és 1950 között kidolgozta, és folyamatosan továbbfejlesztette a Jenaterv-koncepciót. Világnézeti, politikai eszmék: a)

Társadalom versus közösség; a közösség tartalmazza a „szellemi erények”: jóság, szeretet, állhatatosság, alázat stb. útján megvalósuló ősi kapcsolatokat; a közösség „természetese” formái: a család, nép orientáló hatással vannak az iskolai közösség alakulására. Megnyilvánulásai: egységgondolat, individualizmus-, racionalizmusellenesség.

b) Az iskola és társadalom humanizálása és demokratizálása. Hatások: (a) Hamburgi életközösségi iskolák, a munkaiskola eszméi, Landerziehungsheim-mozgalom, a reformpedagógia nemzetközi irányzatai, egységes iskola mozgalom. (b) Freinet-pedagógia, humanisztikus pszichológia, ökológiai gondolkodás, gyermekantropológia (Langeveld, Goodlad és mások). Gyermekantropológia és pszichológia: (a) A gyermek alapvető erői: mozgásvágy, tevékenységvágy, társas ösztön, tanulási ösztön; (b) A gyermeki szükségletek: biztonság, a másokhoz való tartozás és szeretet, az elismerés és a megbecsültség, a tudás és a megértés, az esztétikai élmény, az önmegvalósítás szükséglete. Nevelésfogalom: (a) A nevelés közösségben és a közösség számára történik. Célja: a gyermeki individualitás közösség személyiséggé formálása. (b) Alapjában megegyezik az (a) törekvéseivel, azonban „mitologizálás” nélküli, szociálpedagógiai és társadalomtudományos szempontok alapján megfogalmazott közösség- és csoportfogalom, emancipációs törekvések jellemzik. Művelődési alapformák: Beszélgetés, játék, munka és ünnep; amelyek megvalósítása sokféle pedagógiai helyzetek keretében történik. A természetes, öntevékeny tanulás alapelvként történő hangsúlyozása. A tanár: Szervező (előzetes elvek szellemében), és a gyermeki tanulási folyamatok vezetője. Személyiségének, pedagógiailag meggondolt viselkedésének fontossága, a folyamatok követésének képessége elengedhetetlen. Tanterv: A tantárgyi kereteket meghaladó tanulás hangsúlyozása (a) A tantárgyi tartalmakat az emberi élet főbb területei: Isten, természet, emberi világ alapján csoportosítja (b) Orientáció a kapcsolódó tantervekre.

5

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

Didaktikai-metodikai szervezeti mozzanatok: Alapcsoportok (több évfolyamot magába foglaló gyermekcsoportok); az iskolai élet és az oktatómunka rendjének (pedagógiai helyzetek) kialakítása a „ritmikus heti terv” alapján, amely a művelődési alapformákra; beszélgetés: körbeszélgetés, beszámolókör, előadás (…), játék: szabad játék, tanulójáték (…), munka: csoportmunka, kurzus (…), ünnep: reggeli, hétzáró, születésnapi, iskolai ünnepek stb. alapozódik. (a) A tanterem iskola lakószoba és munkaterem különböző tevékenységterekkel. Sokfajta munkaeszköz használata. (b) Tantárgyi kereteken túllépő projektorientált oktatás, Hollandiában „tájékozódás a világban”, projektoktatás, heti munkaterv alapján folyó oktatás (tanulás individuális, illetve az egyéni fejlődési szempontok alapján differenciált formája), Freinet-technikák, Montessori-eszközök használata,) (c) Fogyatékos gyermekek integrációja, multikulturális iskolák.

A FREINET- pedagógia áttekintése

Az alapító: Célestin Freinet (1896-1966) Életútja: Francia reformpedagógus, egy délfrancia parasztcsalád gyermeke, a vidéki élet tapasztalatai, háborús események. Világnézeti politikai nézetek: A társadalom osztálytagoltsága, politikai ösztönzés, kommunizmus, szindikalizmus, küzdelem a világi iskolaügyért és a világi népoktatásért. A technikai és a szociális haladásba vetett hit. Hatások: École active (Adolph Ferriére), érdeklődési központok és az egész személyiségre történő ráhatás módszere (Ovide Decroly), a hamburgi életközösségi iskola, a nemzetközi reformpedagógiai mozgalom minden fontosabb irányának ismerete. Nevelési cél: Az önálló életvezetés feltételeinek megteremtése egy igazságos (azaz Freinet számára: osztályok nélküli) társadalom. Gyermekantropológia és pszichológia: A gyermek aktív organizmus, aki a saját aktivitásával határozza meg saját fejlődése ütemét; „Psychologie sensible” (Az érzékszervek és a kifejezés fejlődésének pszichológiája); felnőtt és a gyermek között nincs semmilyen lényegi különbség. Tanulás- és nevelésfogalom: Természetes tanulás, kísérletező tapogatózás, funkcionális munkalehetőség az önálló tanulásra és ennek támogatása. Mottó: „Pour la vie, par la vie, par le travail” (Tevékenységgel az életre az élet által) A tanár: A pedagógia kooperáció szervezője és vezetője, a gyermeki tanulási folyamat kísérője. Tanterv: Orientáció az „érdeklődési komplexumok” alapján; az élet meghódítása, fenntartása és továbbadása („plan général du travail” a „funkcionális aktivitás” a „technikák” és az „ismeretek” fejlesztésének céljából). Didaktikai-metodikai szervezeti mozzanatok: Műhelyek (mezőgazdasági munkák, kézműves-foglalkozások, háztartás, kereskedelem, természettudomány, művészet, formázás, kommunikáció); munkakönyvtár; a feladatlapok a törzsanyaghoz; a feladatlap-rendszer (gyermekenciklopédia); az írásvetítő, a magnetofon, a film; akusztikus tanulási programok; „classe promenade” (felfedezeő séták); a helyi környezet tanulmányozása szabad önkifejezés; előadások; tanúsítvány a készségekről; szakértői beszámolók; iskola nyomda; osztályok közötti levelezés, az iskolai élet és munka megszervezése: az osztálytanács, az egyéni munkaterv és a faliújság segítségével. Új fejlesztések: 6

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

Modern technikai eszközök bevonása (computer, nyomtató, Internet), koncepcionális fejlesztések: „Groupe Techniques Éducative” (a csoportdinamika, a pszichoanalízis és a humanisztikus pszichológia bevonása); az intézményi pedagógia (Frenand Oury)

Az ALTERNATÍV ISKOLA – pedagógia áttekintése

Előzmények, alapítók: Lev N. Tolsztoj (1828-1910) Jasznaja Poljanban létrehozott falusi iskolája; Paul Robin (1837-1912), anarchista-libertinus elvek szellemében működő Cempuis árvaháza; Francisco Ferrer (1859-1909) „Escuela Moderna” mozgalma; Alexander S. Neill (1883-1973) radiális-szabad iskolája és „Summerhill” életközőssége. Világnézeti, politikai eszmék: Kapitalizmuskritika; az ipari társadalomban érvényesülő kizsákmányolás kritikája; az 1968-as diáklázadások és antiautoritárius törekvések; új társadalmi mozgalmak (ökológiai mozgalom, női- emancipáció), bázisdemokrácia-orientációk; a társadalom demokratizálódása. Hatások: Politikai: anarchizmus, bázisdemokrácia. Pedagógiai: antiautoriter nevelés; reformpedagógiai koncepciók, mindenekelőtt Peter Petersen koncepciója (alapcsoport, csoportmunka) és Célestin Freinet törekvései („szabad kifejezés”, osztálygyűlés stb.) Nevelési cél: Öntevékenységre és közösségi tevékenységre képes autonóm ember, demokratikus képessége, az „összefüggésekben” való gondolkodás képessége és (ökológiai) felelősségtudat. Gyermekantropológia és pszichológia: A gyermekkor az emberi fejlődés önértékű, boldogságra érdemes szakasza, önrendelkezés, biztonságvágy (meghatározott fejlődéselméletekhez való kapcsolódás kerülése), a gyermeki érdeklődés és szükségletek tiszteletben tartása. Tanulásfogalom: Az egyén és a környezet között dinamikus interakció; minden érzékszervet megmozgató egészleges tanulás; tapasztalat- és cselekvésorientált tanulás; a szociális tanulás szerepének hangsúlyozása; örömmel végzett tanulás és önkéntesség. Nevelésfogalom: Tekintélyelv-ellenes beállítódás; az „önizgatás segítése; a „belsőből vezérelt”, konkrét formákban megnyilvánuló (nem fejlődéselméleti szempontok alapján értelmezett) fejlődési és tanulási folyamat támogatása. A tanár: Partneri tanár-diák viszony; a tanár háttérben álló „folyamat-szervező”, a gyermeki élet és tanulás tanácsadója és (társ) szervezője. Tanterv: Nincs speciális tanterv, azonban hangsúlyos a különböző tanulási formák tantárgyi integrációjának keresése; súlypontja: a demokrácia és az ökológiai tanulás gyakorlása. Didaktikai-metodikai, szervezeti mozzanatok: Szervezeti téren: önkormányzat, szoros együttműködés a szülőkkel, véleménynyilvánítás, döntéshozatal és konfliktusmegoldás széles körű intézményes formáinak kialakítása; (sokszor) több évfolyamot magukba foglaló tanulócsoportok. Didaktikai-metodikai téren: a reformpedagógia által kialakított módszertani eszköztár felhasználása, különösképpen: projekt- és csoportmunka, a munkaeszközök segítségével végzett önálló munka, szabad munka, szabad játék, az osztályterem munkaterem-jellege, nincs osztályozás és bizonyítvány; az iskolán kívüli helyszínek bevonása a tanulásba.

7

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

A különböző reformkoncepciók pedagógus-felfogásának főbb jellemzői:

A pedagógus szerepe:

Montessori-pedagógia: Nem kizárólagos „tudásközvetítő”, hanem a tanulók önművelődési folyamatának hátterében tevékenykedő indirekt „szervező-irányító”: előkészíti a taneszközöket, újakat tervez, készít, ellenőrző feladatlapokat szerkeszt, megfigyeli növendékeit és ennek alapján személyre szabott segitséget nyújt, tanácsokat ad a témaválasztáshoz. Anélkül, hogy osztályozna, ellenőriz, figyelmeztet és korrigálja a tévedéseket.

Waldorf-pedagógia: Saját személyisége és a környezet alakítása által hat, valamint a temperamentumok művészi-szuverén kezelése által: 1.

példakép,

2.

tekintély,

3.

szakrendszerű oktatás,

4.

a szaktárgyi képzés ideje.

Dalton-terv: A nevelő hatású környezet és a feladatok kialakítója, az önállóan tevékenykedő és magukat szabadnak érző tanulók kísérője-tanácsadója, bátorítója, a szaktanteremben: a tantárgy szakembere.

Jenaterv-pedagógia: Szervező (előzetesen meghatározott elvek szellemében) és a gyermeki tanulási folyamatok irányítója. Személyiségének, pedagógiai tudatosságának fontossága, elengedhetetlen tulajdonsága a folyamatok követésének képessége.

Freinet-pedagógia: A pedagógiai kooperáció szervezője és vezetője, a gyermeki tanulási folyamat kísérője.

Alternatív-iskolák: Partneri tanár-diák viszony; a tanár háttérben álló „folyamatszervező”, a gyermeki élet és tanulás tanácsadója és a gyermekkel egyenrangú (társ-) szervezője.

Az egyes reformkoncepciók térelrendezésének sajátosságai:

Az iskolai tevékenységtér elrendezésének alapelvei:

Montessori-pedagógia: A gyermek köré rendezett, pedagógiailag megtervezett iskolai tér; „előkészített környezet”: a gyermekek által is elmozdítható, különböző méretű és formájú asztalokkal, székekkel, különböző foglalkoztató eszközökkel, alacsony polcokkal. A közvetítendő ismereteket magukban hordozó, rendkívül széles körű, bármikor hozzáférhető eszközválaszték, a mindenkori fejlődési igényeknek megfelelően kialakított, tervezett környezet.

8

Neveléstörténet

14. témakör:


Háttéranyag

Dalton-terv: Az iskolai térnek az egyes gyermeke individuális tanulási üteme szerinti belső differenciálódása: szaktantermek (földrajz-történelem, természettudományok-kézimunka, művészetek, anyanyelv, matematika) az egyéni munkához szükséges gazdag eszközválasztékkal (szakkönyvek, feladatlapok, térképek, modellek, kísérleti és szemléltetőeszközök, falitáblák, terepasztalok stb.), a tananyag feladatterv és teljesítménylap által rögzített módon történő felosztása.

Jena-terv: Az iskolai osztályterem frontálisan elrendezett padsorai helyett „iskolai lakószoba” kialakítása, amelyben természetes és otthonos módon valósulhat meg a különböző életkorú gyermekek felelősségteljes együttléte, közös munkája, kölcsönös segítségnyújtása. Egyszerű, természetes színű mozgatható asztalok és székek, funkcionálisan kialakított, a frontális, az egyéni és a csoportmunkát egyaránt biztosító többfunkciójú, átalakítható tevékenységterek, munkasarkok, az önálló tanuláshoz szükséges gazdag eszközválaszték.

Freinet: A hagyományos osztályterem reformja: az iskolai tantermeken belül, illetve azok mellett funkcionálisan berendezett munkaterek – műhelyek a gyermekek különböző önálló és csoportos manuális, szellemi és művészeti foglalkozásai számára, sokoldalú gazdag eszközválasztékkal: −

munkakönyvtár jelentős számú és informatív tartalmú, különböző témájú ismertetőfüzettel, audiovizuális anyaggal;

−

feladatgyűjtemény a különböző kísérletek végrehajtásához; betűrend szerint katalogizált feladatlap-rendszer; hanganyagokat is tartalmazó tanulási programok;

−

az iskolai nyomda és annak széles körű alkalmazása (saját szerkesztésű szövegek, osztályújság stb.); írásvetítő, hangszalagok, filmek stb.

Waldorf: Szokatlan, gyakran kör alakú formák, rusztikus fával borított falak, az épület és a természet összhangjára való törekvés: az organikus és a kozmikus összefüggések elemeinek érvényesülése, az épület belső terének tudatosan megkomponált formái, különleges színhatásai – minden téren a művészi megjelenítés igénye. Az évfolyamosztályok megőrzésével folyó oktatás, a padok frontális, a tanárral szembeni elhelyezésével, a mélyebb, az antropozófián alapuló „igaz emberismeretből” fakadó tekintély kifejezésére irányuló törekvés.

Alternatív iskolák: A különböző reformpedagógiai koncepciók elképzeléseinek improvizatív alkalmazása – a tanterem lakószoba-jellege, a különböző munkaeszközök elhelyezésére szolgáló polcokkal és a különböző tevékenységek számára kialakított, egymástól elkülönülő kisebb zónákkal. Az udvaron homokozó, játékszerek, kézilabda és labdarúgó-pálya, önállóan kialakított kisebb épületek, legtöbb esetben iskolakert.

9

Reformpedagógiai áttekintés

Recommend Documents