PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
2008. Á P R I L I S
Tisztelt Pusztaföldváriak! 1998. március 31-én időközi helyhatósági választáson kerültem településünk polgármesteri székébe. Így, utólag bevallom, nem gondoltam, hogy megnyerem azt a választást, azt pedig végképp nem, hogy még 10 év múlva is ezt a közösségért vállalt feladatot teljesíthetem. Szívesen végeztem ezt a munkát még a nehézségek ellenére is, különösen azért, mert megértőek voltak velem, és elfogadták, hogy ne főállásban dolgozzak a településért, így megtarthattam eredeti hivatásomat is. Én így tudtam elfogadni ezt a helyzetet, és a falu is jól járt, hisz ily módon évi 2,5–3 millió Forint munkabérrel kevesebbet kellett fizetni a polgármesteri munkáért, ami 10 év alatt önmagában is jelentős összeg. Mindezt nem dicsekvésképpen írtam, hiszen a polgármester munkáját más szemszögből kell megítélni. Erre ad lehetőséget a négyévenkénti, vagy esetleg időközi helyhatósági választás. Még mielőtt megijednének, nem kívánom az idejüket rabolni az elmúlt 10 év eredményeivel, csupán ez a kerek évforduló indított el bennem egy-két gondolatot. Először önkritikusan hadd mondjam el, nem biztos, hogy mindannyiuk számára szimpatikus volt az a vezetési felfogás, mely által arra törekedtem, hogy mértéktartással vágjunk bele a fejlesztésekbe, ezzel a község eladósodását viszont megakadályoztuk. Nem hittem azt azonban, hogy ennek ellenére is oda jutunk mostanra, hogy súlyos hiánnyal kell „gazdálkodnunk”. Ennek okaira már korábban kitértem. További kudarcként élem meg azt, hogy valamilyen, általam érthetetlen oknál fogva településünkön nem élénkültek a magánvállalkozások úgy, mint ahogy az Csanádapácán vagy Gerendáson látható. Ez is rányomja a falu fejlettségi szintjére a bélyegét. Tudom, hogy nagyon nehéz gazdasági környezetben kell ma a vállalkozóknak élni, de ez jelentené helyben a kilábalás lehetőségét. A legérdekesebb és egyben legmegrázóbb az volt számomra ebben az elmúlt 10 évben, amit az emberekkel szembeni hitemben és kapcsolataimban éltem meg. Tíz éve volt bennem egy kép a faluban élő emberekről, a környezetemről. Érdekes, hogy az akkori meglátásaim és érzéseim döntő többségben megváltoztak. Sokan vannak, akikkel ma is ugyanúgy találkozom, ugyanúgy beszélgetek, mint polgármesterré válásom előtt. Sokan viszont ellenem fordultak,
vagy jobb esetben csak elfordultak tőlem, csupán azért, mert a személyes, sokszor törvényekbe ütköző érdekeik és akaratuk ellenére is a közösség érdekeit részesítettem előnyben. A legfárasztóbb az, hogy még ma is gyakran kell ilyen problémákkal foglalkoznom, miközben a falu fennmaradása lenne a legfontosabb közös célunk. Ezt még mindig sokan nem értik. Végül el kell mondanom, hogy több emberrel szemben korábban meglévő ellenérzésem ez idő alatt szertefoszlott és a sok év alatt a korábbi harag, esetleg ellenségeskedés jó viszonnyá, sőt barátsággá változott. Úgy érzem, hogyha az ember felül tud emelkedni önmagán és képes átlépni a saját gátjait, az talán a legnagyobb eredmény, amit valaha elérhet. Ezt ajánlom mindannyiuk figyelmébe. Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester Tüdőszűrés A TÜDŐSZŰRŐ VIZSGÁLAT helye és időpontja: Bartók Béla Művelődési Ház (Jókai u. 12.) 2008. április 4-9-ig 8-12 óráig. A szűrésen való megjelenés – 30 éves kortól – mindenkire nézve ajánlott! # Pusztaföldvárért Egyesület hírei A Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács által kiírt pályázati felhívásra készített Fiatalokkal az élhetőbb életért című gyermek és ifjúsági program pályázata április 30-ával zárul. Megköszönjük mindazoknak a segítségét, akik bármilyen formában hozzájárultak a megvalósítás sikerességéhez. Külön köszönet Zsigovics Péterné vállalkozónak, az ESZA Kht. Hazai Programigazgatóság képviselőjének, valamint a programban résztvevő önkénteseknek! Kedves Kertbarátok! Itt a tavasz! Ha egy kicsit is szívügyünk községünk arculata, már akkor teszünk érte, amikor rendezzük saját környezetünket. Tegyünk a tiszta, rendezett környezetért! Mindenkit szeretettel várunk a Kertbarátok Klubjába! Érdeklődni személyesen a Teleházban, vagy telefonon: 20/523-9026.
Számítógép-ismeret alapfokon újra! A számítógép-használat elsajátítására kiscsoportos foglalkozásokat indítunk (1 főnek 1 gépet biztosítunk). Várjuk azok jelentkezését is, akik bővíteni szeretnék ismereteiket, vagy már részt vettek ilyen foglalkozásokon. Lépésről-lépésre lépjünk tovább! Ügyfélkapu használat, eügyintézés stb. – igény szerint! Érdeklődni személyesen a Teleházban, vagy telefonon: 20/523-9026. Kérjük, támogasson adója 1%-ával! Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület, adószám: 18386626-1-04 Köszönjük. Dencsi Erika # Tisztelt KábelTV Előfizetők! Tudatom Önökkel, hogy létszámleépítésre hivatkozva munkaviszonyom díjbeszedőként megszűnt a Békés Kábel TV Kft.-nél. Megköszönöm a 4 évi megértő együttműködésüket és türelmüket. Tisztelettel: Haba Ferencné # A Művelődési Ház és Könyvtár kulturális hírei
Húsvétváró délután Március 20-án a művelődési házban „húsvétváró délutánt” szerveztünk gyerekek részére. A játszóházat Jancsik Józsefné nyugdíjas óvónő vezette, a harmadik osztályos fiúk Szeleiné Gregus Edit tanítónő felkészítésével húsvéti műsorral idézték elő a várva várt locsolkodó ünnepet. Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész a húsvéti ünnepkör jelentőségéről beszélgetett a jelenlévőkkel. Itt szeretném megköszönni még egyszer a segítséget nyújtó pedagógusok közreműködését. Népdaléneklő verseny Március 27-én került megrendezésre a művelődési ház szervezésében immár 14. alkalommal a Bartók Béla Népdaléneklő Verseny. A versenyen 6 iskola tanulói képviselték magukat 3 korcsoportban. A zsűri elnöke Németh Katalin tanárnő volt, a versenyt Zalainé Kaczkó Ágnes, a Községi Önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke nyitotta meg. „Földvár kincsei” címmel kiállítást tervezünk április hónapban a Községi Könyvtárban, ehhez kérjük a Tisztelt Lakosság segítségét. Olyan egyedi tárgyak kiállítását szeretnénk a nagyközönség elé tárni, mely a földvári lakosok gyűjteményéből tevődik össze. Gondolunk itt például képeslap-, kártyanaptár-, bélyeg-, óra-, pénz-, érme- vagy más egyéb gyűjteményre. Több helyi lakos ért el országos kiállításon rangos eredményt. E dicsőséget szimbolizáló serleget szívesen a kiállított tárgyak között látnánk. Várjuk mindazok jelentkezést személyesen vagy a 422-534-es, 20/7711-907-es telefonszámon, akik a kiállítás megnyitásához bármilyen segítséggel tudnak szolgálni. A kiállítás megnyitója: 2008. április 18án 18 órai kezdettel a Községi Könyvtárban. A kiállítást megnyitja Dr. Baranyi István polgármester.
A kiállítás megnyitóját követően az orosházi Bel–Canto Énekegyüttes műsora következik Pörneki Anikó vezetésével. Mindenkit szeretettel várunk! Május 1-jén Budapestre szervezünk buszjáratot. Úticél: a Szépművészeti Múzeum, ahol „A Mediciek fénykora, élet és művészet a reneszánsz Firenzében” című tárlatot tekintjük meg. Ellátogatnánk továbbá a Képzőművészeti Múzeumba, a budai várba és a Mátyás templomba is. Az utazás várható költsége előreláthatólag: 3000 Ft. Jelentkezni Gyarmatiné Laduver Mártánál a Községi Könyvtárban április 8-ig lehet! # FIGYELEM! Tupperware termékbemutatóval egybekötött főzőklubba várunk minden kedves érdeklődőt 2008. április 24-én (csütörtök) de. 9 órakor a Gondozási Központba (Rákóczi u. 91.). A Tupperware termékek segítségével a helyszínen közösen készítünk el többféle ételt gyorsan és egyszerűen. Mindenkit szeretettel várunk! Botyánszki Andrásné Tel.: 68/420-856 30/853-1920 # A leendő elsősök beíratásának időpontja: - 2008. április 14-én (hétfő) 8-17 óráig - 2008. április 15-én (kedd) 8-15 óráig A beíratáshoz szükséges: - óvodai szakvélemény; - születési anyakönyvi kivonat; - lakcímkártya; - 1 db igazolványkép a diákigazolványhoz; - 550,- Ft a diákigazolványra. A beíratás helye: Központi iskola - Titkárság Az óvodai beiratkozás időpontja:
Beíratásra azok a gyermekek kerülnek, akik 2008.jún.1-2009.máj.31. között betöltik a 3. életévüket. I. épület: 2008. április 14. 8-16 óráig II. épület: 2008. április 15. 8-16 óráig A beiratkozáshoz szükséges: - gyermek születési anyakönyvi kivonata -a szülő személyi igazolványa, lakcímkártya - a gyermek TAJ-száma Értesítjük a mezőgazdasági termelőket, hogy 2008. március 1-től a falugazdász és az NVT szaktanácsadó fogadóórájának helye megváltozik! Új helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház Jókai u. 12. I. sz. klubterem A falugazdász fogadóórája változatlanul csütörtök. Az NVT tanácsadó fogadóórája minden páratlan hét szerda 9-12 óra. Továbbra is tisztelettel várjuk az érdeklődő termelőket. # FIGYELEM! Előnevelt csirke és kacsa íratható. Érdeklődni: Bocsán Istvánnénál Tel.: 06-20/510-3368 # Civil Munkaközvetítő Iroda Kistérségi Agrárfejlesztési Alapítvány 5900 Orosháza, Gyöngyvirág u. 8. www.kafa.hu A „non-profit közvetítés” program keretében az Orosházi kistérségben vállaljuk: alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkezők részére alkalmi munka közvetítését, nyomon követjük az álláskeresési járadék, segély jogosultságához szükséges munkanapok számát és erről tájékoztatást adunk az ügyfeleknek, vállaljuk az alkalmi munkavállalók regisztrálását az adatbázisunkba, tájékoztatjuk ügyfeleinket a rendelkezésre álló alkalmi munkavállalási lehetőségekről, az alkalmi munkavállalói könyvvel rendelkezők részére, illetve a munkáltatók
számára nyújtott térítésmentesek.
szolgáltatások
Várjuk az alkalmi munkát (mezőgazdasági idénymunka, építőipari munka, takarítás, stb.) kínálók, illetve diákok, alkalmi munkát keresők jelentkezését.
Ügyfélfogadás: a Polgármesteri Hivatal tanácstermében szerdánként 8-12 óráig. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. „non-profit közvetítő” Csanádapáca, Pusztaföldvár Sóki Csilla 06-30-508-2060 06-20-800-5958 # Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Értesítem Önöket, hogy március 1-től minden péntek délelőtt 10 órától a Bartók Béla Művelődési Ház épületében fogadom meglévő és leendő Tisztelt Ügyfeleimet. Dr. Ökrös Ferenc közgazdasági szakokleveles jogász Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon: 06-30/424-0056 Okiratszerkesztés: adás-vételi, bérleti, öröklési. Védelem: büntető és szabálysértési ügyekben, polgárjogi, családjogi, munkaügyi eljárásokban képviselet. Ingatlan és termőföld adás-vétele, haszonbérbe adása
# HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/411-166 # FIGYELEM!
Február közepe óta a hatósági állatorvos ismételten: Dr. Sin Zoltán Tel.: 06-20/4901-980 Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Szerkeszti: Holecska Alíz