2008. [BÁNYÁSZ RÉKA]
Pszichopatológiai kórképek élsportolóknál
Bevezetés Megdöbbentő, hogy külföldi és belföldi szakirodalomban – Dr. Budavári Ágota számottevő munkásságán kívül – alig találtam a sportolók pszichopatológiájával foglalkozó írásokat. A jelenségre Tom Ferraro new york‐i pszichoterapeuta adja meg az egyik választ. (Ferraro, 2004) A mai népszerű sportpszichológia úgy tesz, mintha a sportpszichológust felkereső kliensek egyszerűen egészséges egyének lennének, akik éppen egy jobb eredményt igyekeznek elérni. A sztár sportpszichológusok szerint elég néhány problémamegoldó beszélgetés, néhány technika a szorongás, düh és koncentrációhiány kezelésére. Hajlamosak kerülni mindent, ami neurózisra utalna, fenntartva, hogy a professzionális sportolók a mentális fittség mintaképei. A média alátámasztja, és elmélyíti ezt a téves felfogást, olyannyira, hogy a sportpszichológusoknak attól kell félni, ha megszegik ezt a tabut, veszélybe sodorhatják a körültekintő sportoló karrierjét. A tagadás és minimalizálás attitűdje fennmarad, mert a nyilvánosságot kapó sportpszichológusok a hosszú távon sikeres, tehát jól funkcionáló játékosokkal foglalkoznak. Ferraro szerint ők azon kevesek közé tartoznak, akik nem szenvednek szélsőséges szorongástól, vagy személyiségzavaroktól. A sportolók maguk is tagadnak, noha valódi neurotikus problémákkal küzdenek, generalizált szorongással, személyiségzavarokkal ‐, remélve, hogy a pszichológus ad valami mágikus szert, és két‐három találkozás megoldja minden problémájukat. Ideje – mondja Ferraro ‐, hogy a szövődmények elkerülése végett megtanuljuk tisztelni ezeket a problémákat, valódi diagnózist és kezelést biztosítva.
1. Személyiségzavarok Már evidenciának számít, hogy a siker a sportban negatívan korrelál a pszichopatológiával (Kovács, 2007); tegyük hozzá Buda Béla megállapítását, miszerint a strukturális személyiségproblémák befolyásolása, terápiás megközelítése nagyon sokat javíthat a sportoló teljesítményén. (Buda, 1984)
Oldal:
A személyiségproblémákat a sportkarrier szokásos forgatókönyve szinte törvényszerűen generálja. A gyermekkorban, vagy korai serdülőkorban nagy intenzitással végzett sportfelkészülés olyan életmóddal jár, amely a személyiség pszichológiai érését gyakran késlelteti. Mint ilyent, Begel foglalkozási szindrómának nevezi ezt a problémás személyiséget, ami abból adódik, hogy egy adott életszakaszban, amikor az egyén még nincs erre felkészülve, a sportoló nagy társadalmi nyomásnak
1
A sportkarrier folyamán több olyan kiválasztódási fázis van, amelyekben a nem eléggé differenciált személyiségek lemorzsolódnak. Néha a sportágválasztásban eleve a személyiségzavar kompenzációjának sajátos motívuma játssza a főszerepet. Ilyenkor viszonylag szűk bázisú, átmeneti egyensúly jön létre, amely könnyen dekompenzálódik a kudarcok, nehézségek hatására. Máskor a sportéletmód terheit a személyiség még bírja – de egyéb járulékos terhek már dekompenzálják. (Buda, 1984) Ezeknek a sportolóknak törik meg a karrierje a szülők válása, költözése, vagy egy családtag súlyos betegsége esetén.
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] van kitéve. A profi sportoló nem élheti át azt a felkészülési fázist, amit más fiatal szakemberek az „inasság” éveiben. Az életszakaszok ilyetén besűrítése túlterhelő lehet a személyiség számára, és a sportoló benne ragadhat a regresszív viselkedésmintázatokban, amit egy sportoló találóan „terminális adolescens szindrómának” nevezett. (Buda, 1984) (Begel, 1992 ) 1. 1. A nárcisztikus személyiség A pszichoszociális fejlődés bizonyos szakaszaiban a nárcizmus normálisnak, a fejlődés részének tekinthető. Ilyen a csecsemőkorban jelentkező ún. primer nárcizmus, amikor a kisgyermek az egész világot saját testi szükségletein keresztül éli meg; a nárcizumus megfigyelhető serdülőknél is, amikor az egyik legfontosabb életkori feladat, a test birtokba vétele zajlik. Későbbi életkorokban azonban, amikor már ún. szekunder nárcizmusról beszélünk, az önimádat kóros karakterként értékelhető. (Budavári, 2007) A sportolók kóros nárcizmusának kialakulásában és rögzülésében nagy szerepe van a szülői viszonyulásoknak, valamint a társadalmi hatásoknak. A gyermekkori élmények és a környezeti hatások következményeként a fiatal sportolók grandiózus énképet alakítanak ki, melyet aztán különböző hárítási módok segítségével tartanak fenn. Identitás projektnek nevezi az analitikus irodalom azt a folyamatot, melynek során a test, a külső valamilyen alakítása hozza létre a személyiség önazonosságát. A pszichoanalitikus elmélet szerint a pszichoszociális fejlődés korai szakaszában az én mindenekelőtt testi én. Az ego alakulásának ebben az életszakaszban két fő forrása az anya képének introjekciója, és a saját test libidinózus impulzusai. Az énkép és az önértékelés alakulását nagymértékben meghatározza, mennyire tudja az anya felismerni és kielégíteni a csecsemő szükségleteit. A következő szenzitív periódus a pubertás‐ és serdülőkor, amikor, a versenyzést korán elkezdő gyermekek, többnyire a szülők hatására irreális énképet alakítanak ki. Olyan tehetségesnek hiszik magukat, hogy már a felnőttekhez mérik képességeiket; ezt a hitüket a szülők támogatják, mert saját ambíciójuktól hajtva élsportolót akarnak nevelni gyermekükből. (Budavári, 2007) Előfordulhat, hogy pályájuk kezdeti szakaszán nem ismerik meg a kudarcot, különösen, ha edzőjük nem fordít gondot arra, hogy időben szerepeltesse őket a korosztályos nemzetközi versenyeken. Helyi mezőnyben, vidéki klubokban különös védettséget élvezhetnek – egy darabig. Az élsportoló nimbuszának kialakulásához a társadalmi vélekedés nagymértékben hozzájárul. Az élsportoló ideállá válik, nemcsak testi képességei miatt, hanem azért is, mert az általa elért sikerek hírnevet, közismertséget, vagyont biztosítanak számára ‐, melyek a nyugati individualista társadalomban fontos „értékeknek” számítanak. A társadalom ezért hajlamos imádni a hősöket, kudarc esetén pedig elítélni, vagy mellőzni őket. Következésképpen a sportoló identitás‐érzése megalapozatlan, ingatag, külső körülmények függvénye lesz; egyes szakemberek ezt a jelenséget „üres identitásnak” nevezik. A dicsőítéshez alkalmazkodva a sportoló személyisége egyre grandiózusabb, a degradáláshoz alkalmazkodva viszont egyre bizonytalanabb lesz. (Begel, 1992 )
Oldal:
1. Felsőbbrendűség: nemcsak a sorozatos győzelem eredményezi, hanem az edző is úgy instruálja versenyzőjét, hogy képes a maximális teljesítményre; az önértékelés olyan magas szintre emelkedhet, ahonnan nézve a váratlan kudarc traumatikusan érintheti; ilyenkor vagy
2
Raskin és Terry (1988) a nárcisztikus személyiség hét összetevőjét találták legjellemzőbbnek, az alábbiakban ezeket vegyük sorra röviden. (Budavári, 2007)
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA]
2.
3.
4.
5.
6.
7.
védi túlértékelt énjét (bagatellizálás, tagadás, externalizáció, meg nem történtté tevés), vagy átmenetileg elveszíti nagyszerűségébe vetett hitét (devalválás). Önelégültség: a sikerek hozzák magukkal az elégedettséget, a csalóka hazai mezőny, vagy egy speciális sportágban való működés; önelégültségből kizökkentheti egy váratlan sérülés, betegség, eltiltás; ha nem védi meg a folyamatos nemzetközi versenyzés, előfordulhat, hogy ilyen hatásra a sportoló feladja karrierjét. Exhibicionizmus: az élsportoló nagy nyilvánosságot kap a médiában, és ezt általában kihasználja; igyekszik jó képet kialakítani magáról, szimpatikusnak, toleránsnak, szerénynek mutatkozik, mivel szüksége van az emberek szeretetére önértékelésének védelmében. A másik ember kihasználása: az átlagembert többnyire lenézi, és elvárja, hogy mindenki az ő szükségleteit vegye figyelembe, ellenkező esetben arrogánssá válhat; ide tartozik az egészségügyi személyzet, a családtagok, sőt, az edző is; míg a dicséretet szállító ember nagyon fontos számára, a legenyhébb kritikára is inadekvát módon reagál. Hiúság: külsőségekben is megkülönbözteti magát az átlagembertől, jellemző rá a sznobizmus; szereti a feltűnő, bravúros megoldásokat a sportban is; jellemző a nárcisztikus emberek közötti sajátos paktum, melynek értelmében egymás rétékeit dicsérik, és nem kritizálják egymást, érintkezéseik óvatosak, felületesek. A tekintély tisztelete: az autoritás, a hierarchikus rang nagyon fontos számára az élet minden területén, nem csak a sportban; a személyes sikeresség mágikus, irracionális tiszteletet vált ki belőle, ezért jobban tiszteli azt az edzőt, aki sportolóként maga is bajnok volt; edzőként ő maga autoriter, maximalista vezetővé válik. Az elhivatottság: csak azok képesek évtizedekig folytatni az élsportot, akik megszállottjai az eredményeknek, a mások fölé kerekedésnek; ennek érdekében lemondanak a továbbtanulásról, a szórakozásról, általában a felnőtt élet megalapozásáról.
Amint a fentiek is mutatják, a nárcisztikus személyiségű sportoló nagymértékben veszélyeztetett a pszichés zavarok kialakulásának szempontjából, ami indokolttá teszi, hogy folyamatos pszichológiai ellenőrzésben legyenek, és támogatást kapjanak a kritikus élethelyzetekben. (Budavári, 2007) 1. 2. A kényszeres személyiség, az obszesszívkompulzív zavar (OCD) A sportolói viselkedés sokszor nagymértékben hasonlít a mentális zavarokra, ezért sokszor nehéz meghúzni a határt normális viselkedés és betegség között. Kiemelkedő sikereket elérni, saját testét a teljes engedelmességig formálni, fejleszteni csak az tudja, aki képes nap mint nap, kérlelhetetlen következetességgel, perfekcionizmussal újra és újra gyakorolni egy adott mozdulatsort. A kényszeres karakter tehát alapvetően velejárója az élsportolói létnek. A pszichiátriai diagnosztika szerint, ha valaki naponta legalább egy órán át kényszeres cselekvést folytat, kényszerbetegséget állapíthatunk meg esetében.
Oldal:
A szorongást csökkentő rítusok legenyhébb változatát képezik a babonák, melyek lehetnek bizonyos bemelegítési szokások, vagy szerencsét hozó ruhadarabok viselete. A sportoló tudatában van, hogy viselkedése irracionális, és nincs reális hatással teljesítményére, mégsem mond le róla.
3
A szélsőséges társadalmi fel‐ és leértékelés miatt a sportoló folyamatos csúcsteljesítményre van ítélve, különben azonnal leírják, behelyettesítik mással. Ez a maximális elvárás nagyon nyomasztó, és extrém szorongásokat mozgósít. A szorongások okozta feszültség kezelése a sportoló személyiségének integráltságától függően igen sokféle. Babonás viselkedést, szokást alakíthatnak ki, amely odáig fokozódhat, hogy a kényszeres viselkedés uralja az életüket. (Budavári, 2007)
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] Ennél kifejezettebb szorongást, csak hosszan tartó cselekvéses rituális képes oldani: rendezgetés, tárgyak ellenőrzése. A cselekvéses szertartások mellett megjelennek a gondolati rituálék is, mint vallásos szövegek mormolása, fohászkodás, varázsszavak ismétlése, melyekkel megnyugtatják magukat. A kényszerbetegség és a kényszeres személyiségzavar között a vonások kiélezettsége, a tünetek hangsúlyozottsága alapján teszünk különbséget. Mindenképpen klinikai figyelmet, és kezelést igényel. A sportoló életét igen magas elvárásoknak való megfelelés irányítja, amit szigorú felettes‐ énje szabályoz. Tökéletességre törekvése folytonosan elégedetlenné teszi önmagával, aminek eredménye lehet a túledzés, kimerülés, és egyéb szövődmények. Munkamániásként éli az életét, ennek köszönhetően társas kapcsolatai beszűkülnek, elmagányosodik. 1. 3. Borderline személyiség Sportolók között igen sok a kiszámíthatatlan ember, aki hirtelen kiemelkedően teljesít, máskor váratlanul alulteljesít. Egy‐egy kiemelkedő teljesítménnyel is élre lehet kerülni, akkor is, ha valaki évekig nem produkált semmit. Ilyenkor szétválasztják az edzéseken zajló munkát a verseny‐ teljesítménytől, mintha a kettő nem is függne össze, misztifikálva a versenyek hangulatát. A határeseti személyiség legfőbb jellemzője a változékonyság cselekvésben, ítéletekben, hangulatban. Az ilyen sportoló unja a monoton edzésmunkát, szenved attól, hogy megszokott közegben, ismétlődő munkát végezzen. Ugyanakkor versenyhelyzetben, új ingerek között, szárnyal, kiemelkedőt produkál. Vakmerőségeket tesz, vállalja a veszélyt, előszeretettel választ veszélyes sportokat. Az önmagára figyelés nem jellemzi, ezért gyakran megsérül. Érthetetlenül eltűnik hetekre, majd feltűnik, mintha mi sem történt volna. (Budavári, 2007) A borderline személyiségzavar jellemző vonásai: 1. Kiszámíthatatlan, kapkodó viselkedés; 2. Váratlan indulatkitörések, agresszivitás; 3. Nehezen alkalmazkodik, felszínesen kötődik; 4. Az egyhangúságot unja, szenved tőle; 5. Érzései, hangulatai változékonyak; 6. A feszültséget nehezen viseli; 7. Nagy függési igény; 8. Bizonytalan önértékelés, vágyik az elismerésre; 9. Nehezen kontrollálható szorongás; 10. Nehezen viseli az egyedüllétet; 11. Belső üresség érzése. A társadalomban, így a sportolók körében is növekvő gyakoriságot mutat, különösen fiatal nők körében.
Oldal:
Ezek a sportolók küzdenek saját önállóságukért, mégis folyamatos törődést, figyelmet várnak el mindenkitől, miközben viselkedésükkel el is taszítják a velük törődőket. Összeegyeztethetetlen vágyaik, integrálatlan törekvéseik kaotikus érzést keltenek bennük, és a velük kapcsoltban lévő
4
A vonáselméleti megközelítés értelmében számos kutatást végeztek a sportolók és nem sportolók személyiségjegyeinek megkülönböztetésére. Korábbi vizsgálatok azt mutatják, hogy a sportolókat nagyobb mérvű extraverzió, és emocionális stabilitás jellemzi. A női sportolók esetében kevésbé nyilvánul meg az emocionális stabilitás, viszont erősebben nyilvánul meg az extraverzió. (Kovács, 2007) Noha az élsportolók emocionális stabilitása erősen vitatható, ezek a nemek közötti különbségek magyarázhatják a borderline típusú személyiség gyakori előfordulását sportoló lányok körében. Az egyik legnagyobb sportolói mintán végzett vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy mind a csapatban, mind az egyénileg sportolók nagyobb függőséggel jellemezhetőek, mint a nem sportoló populáció. (Kovács, 2007)
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] emberekben, szakemberekben. Szorongásos feszültségeik miatt gyakori szövődmény az alkohol‐ és drogprobléma, étkezési zavar. 1. 4. Antiszociális személyiség Egy korai felmérés alapján a sportoló fiatalok között nagyobb fokú szociabilitást találtak, mint a nem sportolók körében. Ez azonban csak addig bizonyult igaznak, amíg középiskolai végzettséggel rendelkező sportolókról volt szó. A felsőfokú végzettségű sportolók kevésbé szociábilisak a nem sportolóknál, kevésbé lelkiismeretesnek, kevésbé toleránsnak, másokra kevésbé odafigyelőnek bizonyultak. (Kovács, 2007) Ha lehet, ez még fokozottabban igaz az élsportolók világában, ahol az sportoló önmagára figyelése, saját érdekeinek mindenek fölötti érvényesítése a mérvadó. Megjegyezhetjük, hogy a versenysportban való részvétel nem építi a jellemet, vagyis nem kedvez a szociálisan értékes személyiségvonások fejlődésének. A páros‐ vagy csapatsportokban a küzdő felek közötti agressziót legitimizálja a sportág vagy a társadalmi konvenció. Egy nem régen készült tanulmány alátámasztotta azt a hipotézist, hogy a jégkorong játékosok – noha nem patológiásan agresszívek – elfogadják, használják az agressziót, sőt, tisztelik egy olyan mértékű használatát, amely túlmegy a felnőtt férfiak normatív szintjén. (O'Keefe, 2005)Tagadhatatlan, hogy a versenyzők direkt testi összecsapásait agresszív késztetés motiválja, ugyanakkor a kontrollálatlan agresszív késztetések számára a sport szabályai egyfajta külső kontrollt biztosítanak. Olykor az edzők maguk készítik elő az antiszociális viselkedést, arra instruálva a fiatal gyermekeket, hogy „gyilkos ösztönt” mutassanak, „gonosz tekintettel” nézzenek az ellenfélre. (Begel, 1992 ) Agressziónak nevezzük nemcsak a valóságos agresszív cselekedetet, hanem mindazt a képzeletbeli viselkedést is, amelynek szándéka, hogy másnak ártson, megalázza, elpusztítsa, vagy ráerőltesse akaratát. (Budavári, 2007) Az agresszív személyiségvonások eredete a csecsemőkorig nyúlik vissza, és a nem kielégítő anya‐gyermek kapcsolatban keresendő. Ha az anya nem tudja gyermeke biztonságigényét kielégíteni, vagy nem tudja megfelelően táplálni, a gyermekben harag, irigység, féltékenység érzése támad. Amennyiben destruktív késztetései szabad utat kapnak, folyamatosan konfliktusokba bonyolódik, nem tud beilleszkedni, és antiszociális személyiség lesz. A sportversenyeken gyakran fordul elő nyílt agresszió, mint: a személyes tér határainak megsértése, archoz közelítés, arcába üvöltés, fenyegető mozdulatok, verbális agresszió, egészen a tettlegességig elmenően. Rendszerint a mérkőzés kritikus pontjain, felfokozott, krízisállapotban fordul elő ilyesmi, és mindig szankciót von maga után.
Oldal:
Antiszociális viselkedés jelentkezhet a depresszió szövődményeként, lehet következménye az anabolikus szteroidok használatának, vagy, az agitáltság egyéb jeleivel együtt, lehet része egyfajta poszttraumás stressz szindrómának. (Begel, 1992 )
5
Az antiszocialitás megnyilvánulásának más formáit tapasztalhatjuk, amikor a győztes sportoló úgy érzi, mindent megengedhet magának, mert feljutott a csúcsra, ezért elvárja, hogy lábai előtt heverjen a világ. Fel kell figyelni a promiszkuitásra, a szexuális acting out jelenségére, és az olykor felbukkanó kontrollálhatatlan ellenségesség kitöréseire. Amint Begel megjegyzi, a társadalom támogatja a fiatal élsportolók megromlását, káros hatást gyakorol személyiségükre, azáltal, hogy az erőszakra, promiszkuitásra és grandiozitásra vonatkozó törekvéseket elfogadja, a kiválóság velejárójának tartja. (Begel, 1992 )
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA]
2. Depresszió és szorongásos zavarok Egészséges személyeknél, nem versenyszerű sporttevékenység esetén bizonyított tény, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a depresszív és szorongásos tünetek valószínűségét. (Dunn, A. L.; Trivedi, M. H.; O'Neal, H. A., 2001) Azonban az élsportolóknál gyakran jelen lévő valamely személyiségzavar bázisán a megterhelő életesemények hatására megjelenhetnek ezen kórképek manifeszt tünetei. Egyes szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy éppen a sport gyógyító hatásai, hangulatra gyakorolt jótékony hatása miatt, sokan kezdenek sporttevékenységbe, hogy védekezzenek saját önértékelési problémáik ellen. (Begel, 1992 ) Ciklikus sportágak összehasonlításában azt találták, hogy mind az evezősök, mind a középtávfutók magas értékeket értek el a neuroticizmus skálán, ami a szerzők szerint azt jelenti, hogy ezeknél a sportolóknál a legkisebb sikertelenség is manifeszt szorongáshoz vezet, csökkenti hitüket a sikerben, és gyengíti a negatív emóciók kontrollját. (Kovács, 2007) Depresszióhoz és szorongásos zavarokhoz vezető életesemény lehet nemcsak a váratlan kudarc valamely versenyen, hanem egy családtag megbetegedése, egy sérülés, stb. A depresszió szindróma tünetei főleg élsportoló férfiakra jellemzőek: 1. Reménytelenség, elbizonytalanodás; 2. Ingerültség, alacsony stressztolerancia; 3. Önvádlás, önértékelési bizonytalanság; 4. Hangulati nyomottság, apátia; 5. Antiszociális viselkedés; 6. Alkoholfüggőség; 7. Munkába, edzésbe menekülés; 8. Szexuális zavar; 9. Agresszivitás; 10. Öngyilkossági gondolat. (Budavári, 2007) A szakirodalomban elterjedt a sporttevékenység jótékony hatásainak részletezése, a sportolók ellenálló képességének, mentális teherbírásának bizonyítása, szövetkezve a sportolókkal magukkal, akik szintén vonakodnak elismerni az emocionális vulnerabilitást. A védekezés és tagadás eufemizmusok, vagy kifogások keresésének formáját ölti. Ezért nagyon nehéz felismerni a depresszió és szorongás tüneteit. Pedig ezek a tünetek a pánikzavarig, vagy alkalmazkodási zavarig elmenően megzavarják a sportoló életét. Előfordulhat, hogy pszichoszomatikus tünet formájában akadályozzák a sérülések, vagy szervi betegségek gyógyulását, már‐már feladással fenyegetve a versenyzőt. (Begel, 1992 ) A fellépő szorongásos tünetek változatosak: szomatoform zavar, étkezési zavar, szociális fóbia, pánikroham, halálfélelem, kontrollvesztési szorongás, motoros nyugtalanság, alvászavar. Ilyen esetekben mindenképpen indokolt a pszichiáter szakorvos bevonása, szükség szerint farmakoterápiás és pszichoterápiás kezelés.
3. Túlterhelési szindróma (OTS) és kiégés
Oldal:
A túlterhelés pszichés tünetei: 1. Krónikus fáradtság, teljesítménycsökkenés; 2. Hangulati nyomottság; 3. Ingerültség, sértettség; 4. Vádaskodás, támadás, dühös magatartás; 5. Figyelemkoncentráció csökkenése; 6. Önértékelés csökkenése, elbizonytalanodás; 7. Alvászavar, étvágy fokozódása/csökkenése; 8. Motiválatlanság, apátia; 9. Fájdalomküszöb csökkenése. (Budavári, 2007) A teljes kimerülés fertőzések sorozatát vonhatja maga után, ami kényszerű pihenéshez, majd a versenyzés feladásához is elvezethet.
6
Gyakran előfordul, hogy egy sportoló fokozatosan csökkenő teljesítményt nyújt, holott ugyanúgy edz, mint korábban. Edző, szülők, és ő maga sem érti, mi történhetett, miközben senki nem veszi figyelembe a fáradás, a kimerülés lehetőségét, sőt, tovább terhelik a jobb eredmény reményében.
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] A szélsőséges edzési stressz és az elégtelen regenerálódás eredményeként kialakuló teljesítményromlást és krónikus maladaptációt „túledzési szindrómaként” is ismeri a szakirodalom. Vannak szakemberek, akik vitatják, hogy ennek a szindrómának önálló markerei lennének, és felhívják a figyelmet, hogy az OTS és a major depresszió feltűnően megegyezik a tüneteket, az agyi struktúrákat, a neurotranszmittereket, az endokrin folyamatokat és az immunválaszokat illetően. Ennek azért van jelentősége, mert ezek szerint a depresszió és az OTS etiológiája is hasonló, ennélfogva a túledzési szindróma kezelését is antidepresszánsokkal, valamint a depresszióhoz hasonló pszichoterápiás módszerekkel javasolják. (Armstrong, L. E.; VanHeest, J. L. , 2002) A túlterhelésért elsősorban az edző felelős, hiszen az edzésterhelést ő adagolja. A mennyiségi elv általában a képzetlen edzőt vezérli, egyben bagatellizálja a fáradtság tüneteit, nem biztosít elegendő pihenőidőt. A jól képezett edző gazdálkodik a sportoló erejével, olyan módszereket keres, melyek az intenzitás növelése nélkül változatos terhelést jelentenek. Egy kutató‐csoport felfigyelt arra, hogy az évek során a nemzetközi sport‐kalendáriumok egyre jobban megteltek verseny‐eseményekkel és fárasztó utazásokkal, nem törődve a sportolók túlterhelésének kockázatával. Kidolgoztak egy elméleti stressz‐modellt biatlon versenyzőkre alkalmazva, melynek alapja a kedvező és kedvezőtlen tényezők mennyiségének azonosítása. Megállapították az átlagos és maximális stressz pontszámokat, és hosszmetszeti elemzéssel sikerült kimutatniuk milyen mértékben növekedett a versenyek száma, illetve a napi fizikai terhelés. Munkájuk célja olyan mérőeszköz kidolgozása volt, melynek segítségével a nemzetközi sport egyesületek ésszerű verseny‐terveket tudnak készíteni, figyelembe véve a versenyek számát, az ehhez kapcsolódó utazást, és a regenerálódáshoz szükséges időt. (Manfredini, F.; Manfredini R., Carrabre J. E.; et al., 2002) Ez úttörő és hatékony kezdeményezés a kiégés megelőzésére az egyes sportágak területén. A kiégés pszichés tüneteinek oka lehet traumatikus, vagy egyéb életesemény, támaszvesztés. Különösen a serdülőkor végén fordul elő, hogy a fiatal azért hagyja abba a sportolást, mert az élet egyéb örömei jobban csábítják, és értelmetlennek érzi az erőfeszítéseket. A szülők válása, vagy egy költözés olyan extra feladatokat róhat a családra, melyet már nem képesek felvállalni a sportolás érdekében. Egyik szülő elvesztése, vagy a szülői kontroll alóli kikerülés megszüntetheti azt a motivációt, amit a szülő ambíciójának való megfelelés vágya generált. Egy edző, vagy csapattárs kiválása is kétségessé teszi a többiek motivációját, akár sérülés, baleset, szuicídium okán. (Budavári, 2007) Kiégéshez személyiségbeli okot egyaránt szolgáltathat a sportoló nárcizmusa, vagy kényszeressége. Előfordulhat, hogy sikeréhségének köszönhetően nem érzékeli saját terhelhetőségnek határait, ezért kényszeresen hajtja magát, megállás nélkül az eredmény reményében.
A sportolók körében az ún. szubklinikus étkezési zavart írták le a kutatók, amely a fokozott étkezési kontroll igényével jelentkezik, és az anorexia nervosa enyhe tüneteit mutatja: fokozott
Oldal:
Az evés‐ és testképzavarok mára mindkét nem betegségének számítanak, és egyre gyakoribbak a fiatalok körében. A fiatalok testképét erősen befolyásolja a média által közvetített aktuális szépségideál. Leggyakoribb tünetek: az evés problémái, fokozott fizikai aktivitás végzése, izomtömeg fejlesztése, speciális táplálék‐kiegészítők szedése.
7
4. Étkezési zavarok
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] figyelem a testsúlyra és az energiabevitelre, elégedetlenség a testsúllyal, torz testkép, félelem a kövérségtől, kóros súlykontroll technikák, bűntudat a diéta megszegésekor, menstruációs zavar. A szubklinikus étkezési zavart az edzők nehezen veszik észre, mivel tévesen az elhivatottság jeleként értelmezhetik. Sokszor az edzők, a testsúly lefaragásának érdekében rátanítják a gyermekeket bizonyos fogyasztási technikákra, aminek aztán később nem tudnak határt szabni. Megoszlanak a kutatási eredmények abban a tekintetben, hogy van‐e a diétázó sportolóknál testképzavar. A maraton futók testképét tanulmányozva nem találtak torz testképet, mint az anorexiásoknál. (Begel, 1992 ) Egy másik tanulmányban, ahol szubklinikus étkezési zavarban szenvedő sportolók, és klinikailag releváns étkezési zavarban szenvedők testképét hasonlították össze, azt találták, hogy az előbbieknél éppúgy jelen volt a soványságra való késztetés, a saját testtel való elégedetlenség, a maturitástól való félelem, az interperszonális bizalmatlanság és a perfekcionizmus. (Behar, R.; Hernandez, P., 2002) Ezek a szerzők tehát az anorexiára jellemző összes pszichodinamikai háttértényezőt megtalálták a szubklinikus étkezési zavarban szenvedő sportolóknál. Mivel ez a fajta evési zavar halmozottan fordul elő sportolók körében, az „anorexia athletica” elnevezést kapta. A szindróma előfordulási gyakoriságát meghatározza a nem (nőknél gyakoribb, de egyre több férfi is szenved ettől a kórképtől), valamint a sportág: nőknél az esztétikus sportágak, férfiaknál az antigravitációs sportágak művelői vezetnek. Az evészavarok egyéb pszichopatológiai tünetekkel társulhatnak: hangulatzavarral, szorongásos panaszokkal, melyek alvászavar, motiváció‐visszaesés, fejfájás formájában jelentkezhetnek.
5. Szenvedélybetegségek és doppingszerek használata Az alkoholfogyasztás sportolók körében rendszerint a szorongásos és depresszív tünetek szövődményeként jelentkezik, és azok oldására hivatott. Feltételezhetően oki kapcsolat van a pszichopatológia és a súlyos alkoholfüggőség között. Gyakoriság szempontjából különbséget találtak az egyes sportágak között: úszók, futballisták és baseballozók között fordul elő nagyobb arányban. Az alkohol fogyasztását egyrészt az örömszerzés, másrészt a szociális együttlét motiválja. Segít elviselni az unalmat, és a nyomasztó eseményeket. Az alkohol rövid távon csökkenti a kortizol szintjét, csökkentve ezáltal a stresszt, de hosszú távon növeli a kortizolszintet, ami szerotonincsökkenést, következésképpen depressziót eredményez. A bezáruló ördögi kör a függőség kialakulásának szinte biztos záloga. Az alkohol leépíti a gátlásokat, ezért beindítja a nagy kockázatú, vagy antiszociális viselkedéseket, és további degradálódást von maga után. (Budavári, 2007)
A szenvedélybetegségek kialakulásának hátterében a személyiség impulzuskontroll‐zavara áll. Pszichodinamikai szempontból a játék, vagy a drogok mentsvárat jelentenek a személyes problémák
Oldal:
A szenvedélyes játékost az jellemzi, hogy képtelen ellenállni belső késztetésének, a játék előtt fokozódó izgalmat érez, a játék alatt tudatszűkült állapotba kerül, utána bűntudatot érez, különösen, ha veszít. (Budavári, 2007)
8
A játékszenvedély, melynek nő a gyakorisága az utóbbi években, szintén klinikai figyelmet érdemel, és a tünetek súlyossága szerint pszichiátriai, pszichoterápiás kezelésre is szorul. Sokszor társul alkohol‐ és drogdependenciával, depresszióval, öngyilkossággal. Férfi sportolók körében sokkal gyakoribb, és tendenciálisan nő az addikciók száma, mind az adolescens, mind a felnőtt sportolók között.
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA] elől. Erős tényező a kalandkeresés (sensation seeking) motívuma, valamint a játékos hite saját módszerében: úgy gondolja, mágikus képessége van arra, hogy a játék menetét befolyásolja. A szenvedélybetegség kialakulását favorizáló tényezőkként meg kell említeni a rossz családi kapcsolatokat, a mintát adó kortárscsoportot, valamint az alkalmat: amennyiben a sportoló kimarad az iskolából, úgy túl sok az üres ideje, unatkozik, cselleng. A játékszenvedély kialakulásában ugyanaz a motívum játszik szerepet, mint a sportban: a versengés igénye. Csakhogy a sportoló, különösen, ha sikertelen, úgy érezheti, a játékban nagyobb kontrollt tud gyakorolni a kimenetelre. Győzelem esetén egyre növeli a téteket, amíg minden tartalékát nem mozgósítja, és végül eladósodik. A függőséget fenntartja az irracionális hit, hogy most már a pénz visszaszerzéséért játszik, melyet képes lesz elérni. A veszteségek reménytelenséget, irritációt, nyomott hangulatot eredményeznek, kialakulhat depresszió, alvászavar, vagy OCD. A sportoló önmagát egyre értéktelenebbnek érzi, izolálódik, kriminális cselekményekbe bonyolódhat, vagy öngyilkosságot kísérelhet meg. Az angol professzionális labdarúgók körében végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy viszonylag ritkán használnak teljesítményfokozó szereket, ahhoz képest, hogy a megfigyeltek majdnem fele használ rendszeresen rekreációs drogokat. Feltehetően a sportolók túlpörgetettsége, a rájuk nehezedő pszichológiai terhek növekedése vezetett ahhoz, hogy kénytelenek ilyen nyugtató‐ és hangulatjavító szerekkel élni. Az addikció kialakulásának védőfaktorai lehetnek az elsődleges kapcsolatok: szülők, kortársak, edző, a megfelelő tanulmányi előmenetel, az oktatási intézmény toleranciája, a csoporthoz tartozás élménye. A tehetség, a kitartás és a sok éves felkészülés elvezeti a sportolót egy olyan szintre, ahol pillanatok döntik el, ki lesz a bajnok az esélyes kiválóságok közül. Csak egyvalaki lehet első, és ez már sokszor csak a pillanatnyi diszpozíción múlik. Az elsőség idealizálása, bálványozása indítja arra a sportolót, hogy mindenképpen el akarja érni ezt a maximális eredményt, és elérését ne bízza a véletlenre. A doppingolás lelki motívumai közé tartozik a tökéletes teljesítmény vágya, a hírnév elérésének vágya, a saját testi képességeinek idealizálása, önbizonytalanság, türelmetlenség, mohóság a siker élményének elérésére. A doppingszer a sportoló bizonytalan énképének irreális pozitív irányú eltolását szolgálja, és omnipontens fantáziáinak megvalósulását várja tőle. Minél kisebb a reaális esélye a sikerre, annál inkább fantáziál róla, és annál inkább rávehető a szerek használatára. Az edző csodavárásának is jelentős szerepe van a doppingszer alkalmazásában, sokszor az edző vezeti rá erre az útra, saját edzői ambícióitól hajtva.
Oldal:
A drogok és a doppingszer alkalmazásának motivációja igen hasonlít egymáshoz: az anyagot használó személy egy irreális, jobb, boldogabb, sikeresebb világba szeretne eljutni. A szer átmeneti beteljesülést hoz, de saját elégedetlenségén, önmaga elfogadásának nehézségén nem segít. (Budavári, 2007)
9
A doppingszerek használatát a sportági érdek, és az üzleti szféra képviselői támogatják, szinte reklámhordozókká degradálva a sportolókat. A sportoló rendszeres szerepléséből a hirdető cégek, a televíziós társaságok hasznot hajtanak, miközben a sportolónak folyamatosan kell csúcsformában lennie. A serkentőszerek használatát tehát anyagi érdekek is meghatározzák.
2008. [BÁNYÁSZ RÉKA]
Következtetés Amint Begel felhívja a rá figyelmet, az utóbbi huszonöt évben jelentős változás történt a gyermekek sporttevékenységének szervezésében: az önszerveződő játszótéri játékok helyét átvették a felnőttek által megszervezett ligák. Noha a profi ligák rengeteg lehetőséget biztosítanak a fiatalok és családjaik számára, a spontán játékok különleges személyiségformáló lehetőségét megszüntették. A sport pszichiátriának meg kellene fontolnia annak lehetőségét, hogy a szervezett ifjúsági sportligákon belül megtartsák a spontaneitást, és ezzel a pszichoszociális fejlődés lehetőségeit a fiatalok számára.
Irodalomjegyzék Armstrong, L. E.; VanHeest, J. L. . (2002). The Unknown Mechanism of the Overtraining Syndrome: Clues from Depression and Psychoneuroimmunology. Sports Medicine , 32/185‐209. (Medline Abstracts: Sports Psychiatry from Medscape Psychiatry and Mental Health) Baumann, Sigurd (2006) Csapatpszichológia. Budapest‐Pécs: Dialóg Campus Kiadó Begel, D. M. (1992 ). An Overview of Sport Psychiatry. American Journal of Psychiatry , May/606‐614. Behar, R.; Hernandez, P. (2002). Sports and Feeding Behavior Disorders. Rev Med Chil. , 130/287‐294. (Medline Abstracts: Sports Psychiatry from Medscape Psychiatry and Mental Health) Buda, B. D. (1984). A klinikai sportpszichológia a sportorvosi ellátás rendszerében. In R. (. Frenkl, Sportorvostan (old.: 405‐416). Budapest: Sport. Budavári, Á. D. (2007). Sportpszichológia. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt. Dunn, A. L.; Trivedi, M. H.; O'Neal, H. A. (2001). Physical Activity Dose‐Response Effects onOutcomes of Depression and Anxiety. Med Sci Sports Exerc. , 33(6.suppl.)609‐610. (Medline Abstracts: Sports Psychiatry from Medscape Psychiatry and Mental Health) Ferraro, T. (2004). Is Sport Psychology Failing the Athlete? The Online Journal of Sport Psychology , Vol.6. Issue 2. . Kovács, K. (2007). A szociometriai pozíciók és a személyiségvonások közötti összefüggés megjelenése a professzionális csapatokban. Studia Caroliensia , 3./57‐70. Manfredini, F.; Manfredini R., Carrabre J. E.; et al. (2002). Competition Load and Stress in Sports: A Preliminary Study in Biathlon. International Journal of Sports Medicine , 23/348‐352. (Medline Abstracts: Sports Psychiatry from Medscape Psychiatry and Mental Health) O'Keefe, K. C. (2005). Anger and Agression in Hokey Players. The Sciences and Engineering , vol.65./4299.(PsycINFO DAtabase Record © 2008 APA)
Oldal:
10
Rókusfalvy Pál Dr. (1981) Sportpszichológia. Budapest: Sport.
