Pszichológiai fogalomtár
Szerzők: József István Klinger Csilla Martin László Szerkesztő: Martin László A kiadvány a TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosító jelű, a „Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban” elnevezésű projekt keretében készült.
ISBN: 978-615-5599-08-8
Lektorálta: Vajda Zsuzsanna egyetemi tanár Felelős kiadó: Podráczky Judit dékán
Nyomda: Dombóvári Szecsox Nyomda Kft.
Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar · Kaposvár, 2015
Előszó Tisztelt Olvasó! A most közreadott Pszichológiai Alapfogalmak című kötetet, azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy az alapfokú pedagógusképzésben részt vevő, óvodapedagógus és tanító szakos hallgatók, a „nagy vízválasztó”, a pedagógia és pszichológia szigorlat előtt, számukra hozzáférhető forrásból alapozhassák és szilárdíthassák meg előző több féléves általános-, személyiség-, fejlődés-, pedagógiai-, és szociálpszichológia tanulmányaik során szerzett ismereteiket. A szigorlat az utolsó teljesítési mód, ahol szakmai ismeretek tételes tudásával bizonyíthatják a pár félév múlva diplomázó, és gyermekeink, unokáink nevelésére jogosultságot szerző jelöltek, hogy „anyagismeret”-ből, vagyis a lelki funkciók tudásából, annak alkalmazására (nevelés, oktatás) kellően felkészültek. Amint az orvosi, jogi, műszaki, számítástechnikai, informatikai… nyelveket is el kell sajátítani ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk alkalmazni azokat, az emberi teljesség alapját adó lélek megismerését szolgáló pszichológia nyelvével is ugyan ezt kell tenni, bármilyen fejlesztő (nevelés), korrekciós, vagy rehabilitációs tevékenység megkezdése előtt. Szakmánk olyan alapfogalmait és alapösszefüggéseit igyekeztünk – kellő válogatással és belső redundanciával – közreadni, amit „ha álmából felkeltik”, emberformáló szakembernek akkor is tudnia kell. Nem csak „anyagismeret” van itt, hanem az előbbi – nyelv - értelemben „szerszám”, amit, ha tud kezelni/alkalmazni a birtokba vevő, akkor jövőnk hasznára lesz. De nem csak másokéra. Reményeink szerint írásunk tartalma az Olvasók önismeretét, lelki „anatómia és élettan tudását” is szolgálja majd. Ezáltal, alaposabb önismeretük birtokában jobban szolgálhatják a mindenkori közjót és közös jövőnket. A pszichológiai ismeretek exponenciális gyarapodásával arányosan szorulnak korszerűsítésre az itt a leírtak. A gyakorlat mindig újabb kérdéseket tár elénk. Ezért kérjük minden kedves Olvasónkat, hogy észrevételeivel segítse e tudás gyűjteményünk, - összefoglalónk korszerűsítését!
Használati útmutató A tudományos és ismeretterjesztő tudás közreadásban, a könyvnyomtatás kezdetei óta, több műfaj alakult ki. A monográfiák mellett időszakonként bizonyos tudományterületeken megjelennek betűrendbe szedett szócikkek, szakmai fogalmak ismertetői. Ennek egyik műfaja a talán legszűkebb szavú szótár. A másik, bővebb szócikkeket tartalmazó és legismertebb a lexikon. A szócikkek számát (extenzitás) és az azokhoz írott ismertetők terjedelmét (intenzitás) tekintve a legszélesebb körű tudás összefoglaló szándékú, az enciklopédia. E műfaj ó- és középkori előzmények utáni, közismert klasszikus újkori alkotása, a francia enciklopédisták (D. Diderot, J. D’Alambert, Ch. Montesquieu, Jean-Jacques Rousseau, F. M. Voltaire, stb.) által 1751 – 1780 között kiadott összesen 140 szerző által írott „Enciklopédia, avagy a természettudományok, a bölcselet és a mesterségek magyarázó szótára”, vagyis a 21 szöveg és 11 kép kötetes Nagy Francia Enciklopédia volt. Ezt száz évvel megelőzően Apáczai Csere János Magyar enciklopédiá-ját 1653-1655 között adták ki Utrechtben. Az enciklopédikus ismertetés a puszta szómagyarázaton túl, kiterjedt az adott fogalom által jelölt dolog tágabb lét- és tudományos fogalmi környezetének, korábbi előzményeinek, -kutatóinak megemlítésére is. Ezt a hagyományt kívántuk mi is folytatni szerény terjedelmi korlátok között. Az Enciclopaedia Britannica, több évtizeden át megjelent vaskos, papír alapú kötetsorozatai további nyomtatott kiadásai helyett éppen most költözik a világhálóra. A mi kötetünk sem kerülheti el a digitalizálás útját. De még akkor is érdemes kinyomtatni és összefűzni, hogy kéznél legyen. - Minek könyvet venni? Az interneten minden meg van! De! Ahhoz hozzáférni – bár látszólag pillanatok műve – mégis más, mint egy kis alakú, karcsú, tapintható, nyomda-, vagy iskolatáska illatú, apró, puhafedelű füzetecskét kézbe venni! Amit lehet 1. vinni az előadásokra, 2. amiben text markerrel (széles nyomot hagyó filctoll), a kulcsszavakat át lehet meszelni (paste), 3. vagy csak egy alkalmatos íróeszközzel (szemöldök ceruza) aláhúzni (A), 4. aminek lapszéleire még lehet aprócska betűkkel jegyzetet, utalást írni. Mindezt egy képernyőn, legyen az okos telefon, vagy táblagép, nem lehet megtenni, pedig ezek a tanulás hatékonyságát jelentősen fokozzák! A címszavakat alfabetikus rendbe illesztettük, vastag szedéssel. A hozzájuk írott szövegben nem használtunk vastag betűs kiemelést, csak dőltet. A kötetben előforduló címszavakhoz
írott szövegben, dőlt szedés és a >> - jel utal arra, hogy az a kifejezés szerepel a fogalomtárban. Az ilyen jel nélküli dőltbetűs szavak az adott fogalomhoz tartozó lényeges, tartalmi összetevőket mutatják. Volt, ahol a tanulhatóság, lényeg kiemelés, strukturálás érdekében arab számozással éltünk (1., 2. …). A teljes kötet fogalomhálóját számos okból nem tudjuk itt prezentálni, ennek hiányát a kellő ismétlődésekkel és utalásokkal igyekeztünk szándékosan csökkenteni. Vannak terjedelmes kifejtéssel szereplő fő fogalmak pl. pszichológia, pszichoanalízis, olykor oldalnyi terjedelmű ismertetővel. A szűkebb jelentésűeknél is jelöltük – az előbbi módon – hogy a jobb megértés érdekében melyik másikra érdemes átlapozni. A szócikket (pl. szocializáció), a mellette szereplő szövegben ~ jellel helyettesítettük.
Jó böngészést és eligazodást!
Kaposvár, 2015. szeptember 25. A Szerkesztő
A kötetben szereplő címszavak: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
absztrahálás/elvonatkoztatás absztrakt műveletek szakasza adaptív énfunkciók agresszió akceleráció akkomodáció aktív gátlás aktometria alap érzelmek alkalmazott pszichológiák alkalmazva tanulás altruizmus alvás ambivalencia analízis anális szakasz animizmus antiszociális antropocentrizmus arousal artificializmus aszociális asszertivitás asszimiláció asszociáció asszociációs háló attitűd attribúció autoriter
30. 31. 32. 33.
álom általánosítás általános pszichológia átpártolás
34. 35. 36. 37. 38. 39. 40.
beépített emberek behaviorizmus belátásos (komplex) tanulás benyomáskeltés/ön megjelenítés biztonság szükséglet burkolt személyiségelmélet bűnbakképzés
41. 42. 43.
Carpenter-effektus cirkuláris reakció címkézés
44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53.
csoportdinamika csoportfejlődés csoportgondolkodás csoport identitás csoport kohézió csoport kommunikáció elemzés csoportnorma csoportnyomás csoport szerkezet csoport többlet
54. 55. 56. 57. 58. 59. 60.
debilizáló szorongás decentrálás demokratikus depriváció destruktív szerepek diszkrimináció divergens gondolkodás
61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77.
effektus törvény ego: én egocentrizmus egyenlőtlen fejlődés elaboráció elfojtás elhárító mechanizmusok előítélet elsőbbségi/sorrendhatás elsődleges kötődés emlékezet empátia energetikai funkciók epizodikus memória erkölcsi fejlődés esettanulmány esztétikai szükséglet
78. 79. 80. 81.
evolúciós pszichológia exorcizmus extrinzik motiváció extraverzió/extravertált
82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93.
élmény én funkciók énideál énidentitás énkép érett személyiség Érosz érzelem érzelmi fejlődés érzelmi intelligencia érzékelés észlelés
94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112.
facilitáló szorongás fallikus szakasz fejlődés lélektan fejlődési krízisek fejlődési zavar felettes-én feltételes reflex felújulás fenomenológia félelem félrevezető instrukciók figyelem finalizmus fixáció fiziológiai szükségletek flexibilitás fluencia fogalom frusztráció
113. 114. 115. 116.
generalizáció genitális szakasz gondolkodás gyermekkori amnézia
117. 118. 119. 120.
helyek módszere holdudvarhatás hospitalizáció humanisztikus pszichológia
121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137.
identifikáció idomulás implicit memória imprinting inadaptív viselkedés incentív motiváció inkongruencia instrukció intelligencia interiorizáció intrauterin/prenatális fejlődés intrinzik motiváció introspekció introverzió/introvertált intuitív gondolkodás iskolaérettség ítéletalkotás
138. játékfejlődés
139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155.
kettős kötés kommunikáció képzelet képzettársítás késleltetés kioltás kísérlet klasszikus kondicionálás kognitív disszonancia kognitív fejlődés kognitív funkciók kognitív pszichológia kognitív szükségletek kognitív térkép kommunikáció kompetencia konformitás kongruencia
156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168.
konkrét műveletek szakasza konstancia konstruktív szerepek kontextusos beszéd kontinuitás törvénye kontroll hely attitűd konvergens gondolkodás kooperáció kötődés kötődési stílus kreativitás krízis kutatás
169. 170. 171. 172. 173. 174. 175.
laissez fair/anarchikus lateralitás/féltekeiség látencia szakasza látens tanulás lelki egészség libidó lokalizáció (kérgi, észlelési)
176. Maslow motivációs hierarchia modellje 177. második jelzőrendszer 178. másodlagos megerősítők 179. megerősítés 180. megfigyelés 181. megküzdés 182. metakommunikáció 183. modalitás 184. motiváció 185. motoros kéreg
186. 187. 188. 189. 190. 191. 192. 193.
nárcizmus nevelés nevelési stílus nonverbális kommunikáció normalitás oksági gondolkodás operáns kondicionálás optimum arousal
194. orális szakasz 195. orientációs reakció 196. originalitás
197. 198. 199. 200. 201. 202.
ödipális szakasz önmegvalósítási szükséglet öröklöttség öröm elv összehasonlítás ösztön-én
203. 204. 205. 206. 207. 208. 209. 210. 211. 212. 213. 214.
perinatális periodizáció posztnatális prenatális procedurális memória projekció proszociális proxemika pszichoanalízis pszichológia PQRST módszer Pygmalion effektus
215. 216. 217. 218. 219.
racionális gondolkodás regresszió rejtett megfigyelés retardáció rivalizáció
220. séma 221. sérülékenység/vulnerabilitás 222. stressz 223. 224. 225. 226. 227. 228. 229.
szabályozó rendszerek szemantikus emlékezet személyészlelés személyiség személyiség lélektan szenzitizáció szenzomotoros szakasz
230. 231. 232. 233. 234. 235. 236. 237. 238. 239. 240. 241. 242.
szenzoros kéreg szeparációs szorongás szerep szimbólum szinkretizmus szintézis szituatív beszéd szocializáció szociális/utánzásos tanulás szociálpszichológia szociometria szorongás sztereotípia
254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263.
243. 244. 245. 246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253.
tanulás tanult tehetetlenség támaszkeresés társas facilitáció/serkentés társas lazsálás teljesítmény motiváció tempó zavar teszt Thanatosz tipológia többdimenziós tárolás
266. 267. 268. 269. 270. 271. 272. 273. 274.
tömeg transzcendencia szükséglet transzfer transzperszonális pszichológia trauma tudat elöttes tudatos tudattalan túltanulás túlvédő viselkedés
264. utánzás 265. újdonság hatás
275.
valóság elv veleszületettség verbális kommunikáció vezetési stílus vélemény vezér vigilancia viselkedés szintek vizsgálat vonatkoztatási csoport Yerkes – Dodson törvény
absztrahálás: elvonatkoztatás: a lényeg kiemelése, fogalom, elmélet létrehozása. A gondolkodási>> műveletek (mikrostruktúra) egyike. Minden észlelet és arra épülő szimbólum, pl. fogalom>> egyidejűleg számos információt tartalmaz. A dolgokkal és az őket jelölő fogalmakkal történő, adott helyzetben megvalósuló kapcsolatba kerülés (interakció) révén derül ki, hogy a sok információból mi lesz, a helyzetre/tárgyra/személyre adandó reakció/válasz szempontjából fontos, „lényeges”, pl. az életben maradás, vagy a probléma megértése
szempontjából
gyakorlati
jelentőségű,
releváns.
Ennek,
ezeknek
a
tulajdonságoknak a „kiemelése”, meglátása, megértése egyben a többi (irrelevánstól) történő eltekintés, ezek figyelmen kívül hagyása az ~ egyik lépése. A cselekvés szempontjából egy tárgynak, hol a formája, hol a színe, hol a térbeli helye a fontos, a többi tulajdonsága (szaga, tapintása…) nem. Egy másik személy megismerésekor (személyészlelés>>) hol a külleme, hol a környezete, hol az általa mondottak, olykor a végzettsége a fontos, a vele való további kapcsolat alakítása szempontjából. Minél rövidebb a dologgal kapcsolatos viselkedés megtervezésére fordítható idő, annál inkább igyekszünk a leglényegesebb tulajdonságok kiemelésére. Ennek sikeréhez jó emberismeret (implicit személyiségelmélet>>) kell. Az ~ második, logikai művelete az, amikor több tárgyat a kiemelt (a többitől elvonatkoztatott) tulajdonsága alapján adott csoportba, kategóriába tartozónak ítélünk>>, s e kategóriáknak fogalmi jelentést adunk. Pl. ló, macska, egysejtű: egyik sem képes fotoszintézisre = állat<élő
anyagi. absztrakt műveletek szakasza: A Piaget-féle intelligencia-, kognitív fejlődés>> modell negyedik szakasza. Az értelmi fejlődés legmagasabb szintje, amely a prepubertástól kezdve jellemzi a gyermeki gondolkodást. Ebben a szakaszban a probléma megoldáshoz már nem szükséges a konkrét tapasztalat, a műveletek (decentrálás, elemzés, összehasonlítás, hipotézisalkotás, igazolás-cáfolat, következtetés …) már „fejben” zajlanak le, elvonatkoztatva a tárgyi tapasztalattól (ld. absztrahálás >> második lépése). Ezért az elvont intelligencia szakaszának is nevezzük. adaptív én-funkciók: A tárgyi és társas környezethez történő alkalmazkodást szolgáló lelki folyamatok viselkedés-lélektani, behaviorista>>, tanuláspszichológiai alapon történő leírása, megkülönböztetése. Az egyik funkciócsoport a jutalom, illetve annak reménye függvényében alakul ki: 1. kitartás (perzisztencia), 2. frusztrációs>> tolerancia (mérték és reakciómód: regresszió, agresszió, elaboráció, támaszkeresés>>), 3. késleltetés>> (szupresszió) és 4. a jutalmazás önszabályozása. A másik két funkció, a büntetés, illetve büntetés elkerülés függvényében alakul: 5. viselkedés gátlás és 6. lelkiismereti funkció.
agresszió: Az állatvilágban, minden olyan, az azonos fajú egyeddel szembeni viselkedés, mely annak testi épségét, egészségét, erőforrásokhoz jutását: táplálékhoz jutási-, szaporodási- és életben maradási esélyét rombolja, rontja. Motiválói az ön- és fajfenntartási ösztönös késztetések, az ezekhez társuló csoportrangsorbeli helyszerzés és -védés, illetve adott helyzetben, a félelem. Egyes állatfajoknál nem minden esetben jelenik meg a fajtársra irányuló közvetlen tettlegességben, hanem a hátterében álló érzelmi állapotot és szándékot kifejező testtartási, akusztikus és kémiai jelekkel kommunikálják, ritualizálják. Az emberi érintkezésben agresszív viselkedésnek tekintjük mindazon megnyilvánulásokat, melyek egy másik ember (vagy társ-, illetve háziállat) testi-, lelki egészségének veszélyeztetésére, egzisztenciális (anyagi, vagyoni, kapcsolati…) körülményeinek, érvényesülési lehetőségének rombolására, korlátozására irányulnak. Az ~ megnyilvánulásának tekinthető az állatokkal szembeni szándékos kegyetlenkedés. A humán agresszió okaként Freud, az ösztön-énben >> lévő Thanatoszt>>: halálösztönt jelölte meg, a behavioristák >> a célelérésben történő akadályozottságot, a
frusztrációt>>. Az agresszív viselkedésformák sokfeléségének
hátterében álló alap érzelmek>> az embernél is a düh, a szorongás és a félelem. Az ~ típusait több szempont szerint osztályozzuk. 1. viselkedés szint szerint: cselekvéses (fizikai) illetve verbális, szóbeli, és egyben szimbolikus, 2. az érzelmi háttér lelki minősége szerint: tudatos, szándékos kár okozás, vagy tudattalan (pl. fixációt, regressziót okozó túlóvó bánásmód), A sokszor információ hiánnyal összefüggő vétlen károkozás nem agresszió! 3. közvetlen: személyre irányuló, közvetett (áttolt): a célszemély valamely hozzátartozójára, tulajdonolt tárgyára irányuló, 4: direkt: közvetlenül a célszemélyre irányuló, vs. indirekt: más kommunikációs (intrika) vagy cselekvési úton (árulkodás, feljelentés) megvalósuló, 5. aktív: valamely cselekvés megvalósításával történő károkozás (ütés, rombolás, szidalmazás), illetve passzív: valami, a másik számára jó, fontos következménnyel járó cselekvés meg nem tételével („elfelejtés”, szabotálás), 6. reaktív: meghatározott helyzetekben megnyilvánuló, illetve habituális: a személyre tartósan jellemző (hosztilitás), 7. instrumentális, ha az agresszív viselkedés eszköz, valamilyen cél eléréséhez, illetve indulati, ahol a fájdalom, szégyenérzet okozás a cél. 8. hetero-: a külvilág felé irányuló, illetve auto-: a személy önmaga ellen irányuló. Az ~ hátterében leggyakrabban álló negatív érzelmek düh, utálat, gyűlölet, undor elfojtása>>, szorongást okozhat, amely „kerülő úton” testi panaszokban, önleértékelésen át depresszióban, öngyilkossági fantáziákban, -cselekményben, ellentétbe fordítás útján a másik számára terhes szolgálatkészségben, szülői, nevelői, gondozói, baráti túlgondoskodásban, overprotektív (túlóvó/féltő) viselkedésben>> nyilvánulhat meg.
akceleráció: akcelere (lat.): gyorsulás. Pedagógiai értelemben a fejlődés felgyorsulását jelenti, testi, szociális és/vagy lelki tekintetben (ld.: egyenlőtlen fejlődés>>). A XX. század derekán, a korábbi időszakokhoz képest, az ún. fejlett országokban bekövetkezett társadalmi és életmódbeli változások (intra- és intergenerációs mobilitás, információs dömping, fehérjedúsabb táplálkozás, urbanizáció…), elsősorban a biológiai érést gyorsították fel (pl. a lányok egyre nagyobb hányada, egyre korábban vált nemzőképessé, az unokageneráció tagjai egyre jobban meghaladták felmenőik testi méreteit és teljesítőképességét. Az ~ egy-egy személy szintjén is megjelenik, demográfiai szempontból azonban egyszerre személyek sokaságánál, egy-egy generációnál. A ~ a fejlett társadalmakban, tömegével „termelt” – a korábbiakhoz képest – testileg korábban fejlett, de szociális és lelki szempontból, azoknál éretlenebb (elköteleződés, felelősség vállalás, életcél…ld. érett személyiség>>) tömegeket. Az E. Erikson féle identitás-választási moratórium (felfüggesztés, elhalasztás) egyre hosszabb időre nyúlik. A posztmodern társadalomban nehézségekbe ütközik a tartós identitás választása. A felnőtté válás határmezsgyéje egyre inkább elmosódik a tanulmányok elhúzódása, az önálló egzisztenciateremtés nehézségei miatt. Késik a szülőkről való leválás, a fiatalok biológiai érettségük ellenére mind több évet töltenek átmeneti állapotban. akkomodáció: (lat.) alkalmazkodás, idomulás. Az organizmusnak az a tendenciája, hogy igazodjon a környezeti feltételekhez, megváltoztassa önmagát, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban (feszültség mentesen, pontosan) viszonyuljon környezetéhez. 1. Az ~ jellemző az érzékszervek és a bennük lévő receptorok működésére is, amellyel biztosítják a mennyiségi és minőségi szempontból mind jobb ingerfeldolgozást. Érzékszervi akkomodáció/adaptáció pl. a pupilla szűkülése - tágulása a fénymennyiség függvényében, a szemlencse domborulatának változása a céltárgy távolságának függvényében, a receptor ~ a retina csap sejtjeinek alkalmazkodása a sötétség – világosság mértékéhez. 2. Piaget kognitív fejlődés>>ről alkotott elméletében is fontos fogalom. Eszerint az észlelés révén az idegrendszerben keletkező reprezentáció/emléknyom, séma>>, az újabb tapasztalatok hatására kétféleképpen működik: 1. integrálja, beépíti az újabb tapasztalati elemeket, anélkül, hogy lényegesen változna (ez is az, ez is ide tartozik…ld.: tanulás>>: habituáció, transzfer), ez az asszimiláció>>, 2. amikor az új tapasztalatok a séma (gondolkodás, viselkedésmód…) megváltozását (szűkítés, diszkrimináció>>, szétválasztás, kiterjesztés/generalizáció>>) a valósághoz igazodását okozzák, akkor beszélünk ~ról. Ennek a mechanizmusnak a viselkedéses prototípusa az utánzás>> és a konformitás>>. ld. szenzomotoros szakasz>>
aktív gátlás: Pavlov klasszikus kondicionálási>> kísérletei során, ha már kiépült a feltételes reflex>> és ezt követően a feltételes ingert több alkalommal a feltétlen megerősítő nélkül adták, a feltételes válasz megszűnt. Néhány (kevesebb, mint az első kialakításkor) újabb társítás után azonban újra megjelent. Tehát a már kialakult feltételes kapcsolat (asszociáció>>) nem szűnt meg, hanem a szervezet működésének gazdaságossága érdekében aktívan legátlódott. Az ~ így a felejtés egyik magyarázó modellje. aktometria:
kiscsoportok
vizsgálatának
módszere,
a
szociometriához>>,
és
a
kommunikációs háló elemzéséhez hasonlóan. Mérei Ferenc (1909-1986) a genetikus/fejlődési szociálpszichológiai módszereként említi. Az ~ során, két-három megfigyelő, egyidejűleg, idői szinkronitásban, előre megadott kódokkal regisztrálja gyermekcsoportok 35-40 perces tevékenységét. A csoportosulás fokát, a tevékenység társas színvonalát a „magányos semmittevés”-től a „szervezett csoporttevékenység”-ig 14 kategóriába sorolják. Vizsgálják a modellnyújtás – modellkövetés arányát (szociális penetrancia/hatóképesség), a parancsolást, kezdeményezést, irányítást, tárgyak megszerzését, -megtartását, a támadást, a közeledést, illetve egyéb viselkedésformákat (variálás, színezés, licitálás, dicsekvés, gyámolítás, panaszkodás, árulkodás. Az ~i jegyzőkönyvben rögzítik az időpontokat, az éppen cselekvő gyermek sorszámát, az adott tevékenységet (cselekvés, beszéd), és az annak, a fent említett szempontok szerinti kategóriáját, kódjait (összesen 58 félét). alap érzelmek: azok az érzelmek>>, amelyeket társadalmi és kulturális hatásoktól függetlenül fejezünk ki és azonosítunk, így azokat teljesen más kultúrából származók viselkedésében is biztonsággal felismerjük. Ezek kutatását Ch Darwin alapozta meg Az érzelmek kifejezése az embereknél és állatoknál (1872) című könyvével. Szerinte bizonyos érzelem kifejezési minták (tekintet, mimika, gesztikuláció, testtartás, akusztikus jelek) öröklöttek, s az evolúció során a túlélést szolgálták. Paul Ekman, kutatásai során 6 – 8 alapérzelem (öröm, harag, undor, félelem, meglepetés, szomorúság, érdeklődés) arckifejezési mintázatát és ezek felismerési képességét, a Föld számos népénél kimutatta. alkalmazott pszichológia: az pszichológiai alapkutatások által leírt jelenségek és törvényszerűségek különböző gyakorlati területeken való felhasználásának, alkalmazásának sajátosságait tárják fel, alakítják és fejlesztik. Korábban kialakult területei a klinikai-, pedagógiai- és munkalélektan. A klinikai pszichológia, az~, a gyakorlati orvosláshoz, azon belül is a pszichiátriához legközelebb álló ága. Foglalkozik az egészséges és patológiás lelki működések,
állapotok
megkülönböztetésével,
a
pszichikus
zavarok,
betegségek
kialakulásának megelőzésével, prevencióval, kommunikáció útján történő gyógyításával, a pszichoterápiával,
illetve
ezek,
a
károsodások
csökkentésével,
a
rehabilitációval
(mentálhigiéné). A pedagógiai~: az oktató, nevelő munka pszichés jelenségeivel, folyamataival foglalkozik. Fő témái az oktatási folyamat pszichológiai elemzése, fejlesztése, a szocializációs folyamatok, az oktatásban, nevelésben résztvevő különböző korosztályok pszichés sajátosságai, illetve újabban az oktatást, nevelést>> végző szervezetek sajátosságai (kultúrája), a fejlesztés és fejleszthetőség. Részterülete a gyógypedagógiai pszichológia, amelynek tárgya az átlagtól eltérő, érzékszervi-, mozgás- és értelmi képességűek, emiatt vagy szocializációs okokból is adódóan sajátos nevelési igényűek fejlesztése, nevelése. A munkaés
szervezet
pszichológia
a munkavégzéssel
kapcsolatos
pszichés
folyamatok,
a
munkateljesítmény, szervezeti társas viselkedés pszichológiai sajátosságait vizsgálja, célja a gazdasági szervezetek munkabiztonságának, munkahelyi légkörének, hatékonyságának fejlesztése. A pszichológia alkalmazási területei napjainkban is gyarapodnak, az élet szinte minden területén igény van a pszichológiai ismeretek gyakorlati alkalmazására, ma létezik többek között: gazdaság-, művészet-, sport-, orvosi-, politikai-, reklám-, vallás-, szexuálpszichológia is. A ~, mind kutatási, mind gyakorlati alkalmazási területként népszerű, nagy társadalmi tekintéllyel rendelkező foglalkozásokat hozott létre, megalapozóan és megtermékenyítően hatott számos új szakmára és társadalmi gyakorlati területre (pl. HRM, marketing, coaching). alkalmazva tanulás: (ang.:learning by doing) Az a tanítási, tanulási módszer, mely során az éppen megszerzett ismeretet, észlelési, cselekvési módot mielőbb használni kezdjük különböző helyzetekben, kontextusokban.. Jellegzetes példája a nyelvtanulásban, amikor egy újonnan megismert kifejezést azonnal és lehetőleg minél többféle szókapcsolatba, mondatba illesztve használunk. Másik jellegzetes területe a mozgás tanulás számos módja, pl. sport, tánc, zenélés.. A pszichológia történetében I. P. Pavlov hangsúlyozta a tanult/tanulandó viselkedés azonnali megerősítését>>, jutalmazását (kontinuitás törvénye>>). A behavioristák közül B. F. Skinner (1904-1990) programozott oktatási módszere az volt, hogy pármondatos egységekre bontotta a tananyagokat, melyek megismerése után azonnal feladatokat kellett megoldani a frissen megszerzett ismeret birtokában. Skinner feltevése szerint, az új tudás többszöri azonnali felhasználása – a passzív befogadás helyett – segíti az anyag megjegyzését és későbbi sikeres használatát, a módszer azonban nem vált be. altruizmus: önzetlenség, mások érdekében való cselekvés. Amint az agresszió>>, az ~ is, csak a fajtársakkal kapcsolatos viselkedésre vonatkozik. Ennek során az egyik egyed, a saját
haszon maximalizálása (táplálék, szaporodás) helyett, a megszerezhető javak egy részét átengedi egy másik egyednek, a származási, s így genetikai rokonsági fokkal egyenes arányban, a mind hatékonyabb pozitív csoportszelekció érdekében. Míg az állatvilágban az ~ döntő mértékben öröklötten meghatározott, az embernél számos szocializációs>> tényező (idomulás/engedelmesség, utánzás/identifikáció, interiorizáció, egyéni erkölcsiség) is alakíthatja a nevelés>> során. Ennek következtében az altruista viselkedés motiválói között szerepelhetnek a Maslow-i szükségletek (elfogadottság, értékeltség, pozitív önértékelés), valamint ún. racionális (hosszabbtávú, „üzleti”) megfontolások is. A reciprok ~ egymással rokonságban, származási kapcsolatban nem álló, idegen egyedek között működik, ha a kölcsönös önzetlenségből származó – hosszabbtávú – előny mindkét fél számára nagyobb, mint az önzésből származó. Az ~ ellentéte az egoizmus>>, önzés, nárcizmus>>. alvás: természetes pihenőállapot, amely a gerincesek, így az ember normális lelki folyamatainak, - egészségének fennmaradáshoz, az életben maradáshoz szükséges, meghatározott agyi központok összehangolt aktív működésén alapuló pszichofiziológiai folyamat és állapot. Az agyi és testi aktivitás szabályozásának egészséges esetben a napszakokhoz (sötét – világosság) kapcsolódó, rendszerint naponta visszatérő ciklusa, mely mind a három arousal>> komponens aktivitás csökkenésével jár. Az ~ során, a nappali, éber állapothoz kötődő agykérgi (EEG) béta hullámú aktivitási szint csökken, az alfa hullámokkal kísért álmosság, szendergés, majd a négy különböző mélységű, általában másfél órás időtartamú alvási szakasz következik. A legmélyebb szakaszt követi az álom>> szakasz, mely a legalacsonyabb testi aktivitással, gyors szemmozgásokkal (REM: rapid eye movement) és egyben az éber állapothoz hasonló agykérgi aktivitással járó, aktuálisan jórészt öntudatlan állapot. A napi átlagos ~ időtartam az életkor előrehaladtával csökken, az álom>> 3. funkciójaként leírt integráció, konszolidáció miatt az előzetes terhelések, igénybevétel és az életkori fiziológiás ~igény alapján szükséges ~ mennyiség, és ~ minőség kielégítése, a testilelki egyensúly megőrzésének nélkülözhetetlen összetevője! Az ~ különböző zavarait (elalvási nehezítettség, korai ébredés, átalvási zavar, alvajárás, felriadásos álmok…) insomniáknak nevezzük. A rossz kedélyállapotot, nyomott hangulatot, enyhébb, alvászavarral is járó depressziót alvásmegvonással is kezelik! ambivalencia: Az érzelmi fejlődés sorrendjében a negyedik. Akkor jelentkezik, amikor egyidejűleg, ellentétes tartalmú, azonos intenzitású érzelmet élünk át, ugyan azon dologgal (személy, tárgy, esemény…) kapcsolatban. Az ellentétes érzelmek közül olykor csak az egyik tudatosul, a másik elfojtódhat (elfojtás>>), tudattalanná válik, de továbbra is befolyásolja
viselkedésünket és szorongást>> kelt. Az ~ ambitendenciát, vagyis egymással ellentétben álló motivációkat, döntésképtelenséget, bizonytalanságot eredményez a viselkedésben. A tartós ~ szorongáshoz, gátoltsághoz, teljesítmény-, kommunikációs- és kapcsolati zavarokhoz, szélsőséges esetben lelki- és lelki alapú testi zavarok különféle formáihoz vezet. analízis: Elemzés, részekre bontás, a tulajdonságok megállapítása, mérése, leírása nyomán. Az intuitív és a heurisztikus gondolkodási módokon kívül a racionális gondolkodás>>, a gondolkodási folyamat mikrostruktúrájának, a gondolkodási műveletek/gondolatmenet első lépéseként írta le Lénárd Ferenc (1911-1988). (Továbbiak: 2. szintézis>>, 3. absztrahálás>>, 4.
összehasonlítás>>,
5.
összefüggések
felfogása,
6.
kiegészítés,
7.
általánosítás/generalizáció>>, 8. konkretizálás, 9. rendezés) „Ennél a gondolkodási műveletnél, a részekre bontás után, az egyes elemek külön egységet alkotnak.”- írta. Ezek az egységek ismét analizálhatók, további alkotórészeikre, tulajdonságaikra bontva, így haladva tovább a „végső oszthatatlan”-ig. Pl. mi az élő? Az egyik elemzési út, hogy a minden élőre érvényes – az élettelenektől megkülönböztető – tulajdonságokat (differencia specifika 1.) vesszük sorra (ezek a fogalom>> tartalmi elemei: anyagcsere, mozgás, szaporodás, növekedés, ingerlékenység). Minden létező, melyre ezek érvényesek, élő (7. általánosítás). A másik út, ha valamilyen szempont szerint (osztályozó változó, differencia specifika 2.) az élő tartalmi kritériumainak megfelelő létezőket (fogalom terjedelme: mindazok, melyekre a tartalmi elemek érvényesek) további kritériumok szerint (differencia specifika 3.) - pl. hogy képes-e szerves anyagot előállítani (fotoszintézis) – újabb halmazokra bontjuk: igen: növények, nem: gombák, állatok. Mint a szervezet- és rendszertanból tudjuk, mind a növények (virágos vs. virágtalan…), mind az állatok (egysejtű, szövetes…), különböző tulajdonságok mentén (differencia specifika n) tovább osztályozhatók. anális szakasz: Freud (ld. pszichoanalízis) pszichoszexuális fejlődéselméletének - a praeödipális, és egyben praegenitális szakaszba tartozó -, az orális szakaszt>> követő, második szakasza, melyben a gyermek bizonyos kitüntetett testi funkciók feletti önrendelkezését, kontrollját tapasztalja meg. Ebben kb. 18 hónapos kortól megközelítőleg négy éves korig, az exkrétumok (széklet, vizelet) ürítése lesz a gyermek legfőbb örömforrása, melynek során a széklet visszatartásában és elengedésében, őrzésében, szétkenésében, a hasonló állagú anyagokkal való bánásmódban, „gazdálkodásban”: önmaga sárral, tejbegrízzel, festékkel történő bekenésében talál örömet. A végbél izomtevékenysége feletti uralom, illetve a széklet szimbolikus (jutalom, csere) értéke, mintegy szexuális pótélvezetként jelenik meg. A szakasz jellemzője, hogy az anus, a végbél, a központi erogén (libidóval megszállt) zóna, az
élvezet, a székletürítéskor érzett ingerlésből ered. A fejlődési szakasz végére, egészséges fejlődés esetén kialakul a gyermeknél az autonómia és a függetlenség. Odaadni vagy megtartani – amikor mások kérik, vagy amikor én akarom –, a szociális kompetencia>> gyakorló terepe is. A pszichoanalitikus elmélet szerint az anális késztetések pozitív karakterformáló hatása következtében (ld. elhárító mechanizmusok>> szublimáció) a megőrzés, rendszeretet, alaposság, felelősségérzet alapozódik meg, az elaborálatlan (ld. elaboráció>>) analitás következménye pedig a rendetlenség, felelőtlenség, az ezen a szinten történő fejlődési megrekedés, rögzülés, fixáció>> a fukarság, önzés, kényszeresség alapja. animizmus: anima (lat.): 1. lélek, ~ = lélekkel felruházó, lelket tulajdonító, vagy megelevenítő, 2. a női princípium (ld. C. G. Jung-nál). A 2-7 éves kori, a művelet előtti kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség mellett, az oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes sajátosságokkal bír. Piaget az ún. klinikai módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra jellemző sajátosságait, magyarázó elveit. Szerinte a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek közé tartozik az ~ is. A gyermek életet, gondolatot, érzelmet, szándékot tulajdonít a dolgoknak, tárgyaknak. Minden él, minden jó vagy rossz. A tárgyakat, jelenségeket az élőkre, pl. az emberekre jellemző tulajdonságokkal, sajátosságokkal ruházza fel. Ez a szemlélet 5 éves kor után már nem jellemző. Máig vitatott, hogy az ~ valóban a gyermeki gondolkodás és világkép immanens, „természetes” sajátossága-e, vagy a felnőttek által használt nyelvi kifejezések hatására jön-e létre (pl. a Nap felkel – mint reggel a kakas, meg a cica is, az égen jár, ahogy az emberek, állatok is járnak, a szél, ahogy a szájával apa és anya is fúj…). (ld. még antropocentrizmus>>, artificializmus>>, finalizmus) antiszociális: közösség (szocietas) ellenes (anti). A társakhoz, csoportokhoz és azok tulajdonához, céljaihoz, szokásaihoz való viszonyulásnak az a formája, mely ezek rombolására (destrukció), megsemmisítésére irányul. Az aszociális>> viselkedés: a se nem árt, se nem használ viszonyulás a saját csoport szempontjából lényegében antiszociális, mert a személy tagja a csoportnak, de a csoportcélok elérését nem segíti, tehát passzivitásával „ballaszt” (mocsár – ahogy A. Sz. Makarenkó: 1888-1939 nevezte). A proszociális>> magatartású személy számára a csoport betölti a referencia csoport>>, mind összehasonlító, mind normatív/szankcionáló funkcióját, viselkedését ahhoz igazítja, mert annak szankciói (jutalom/büntetés) alól nem vonja ki magát (aszociális) és nem áll szemben (oppozíció) azokkal
(antiszociális).
Az
antiszociális
személyiség
gyermek-
és
felnőttkori
pszichopatológiai jellemzői: 1. nem szeret, 2. nem szorong (a szeretet elvesztésétől), ezért 3.
nem tanul (a társas büntetésekből, jutalmakból). Ez enyhébb fokban a szociopátia, súlyosabb formában a pszichopátiák számos típusa. antropocentrizmus: emberközpontúság, eredete: anthropos: ember (gör). A 2 – 7 éves kori, a művelet előtti kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség mellett, az oksági gondolkodás>> korszakára jellemző. Piaget –„visszadobva a labdát a gyerekeknek” – az ún. klinikai módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra jellemző sajátosságait, magyarázó elveit. Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek közé tartozik az ~ is. Ez azt jelenti, hogy e korszakban a gyermeki világfelfogásban minden az emberekért van, mindennek a középpontja, létezésének lényeges oka az ember „szolgálata”. ld. még: animizmus>>, artificializmus>>, finalizmus>>. arousal: (ejtsd: erauzel) Az élő állati és emberi szervezet működési intenzitása. A vegetatív arousal az autonóm idegrendszer által szabályozott ún. belső szervek (keringési, légzési, emésztő… rendszerek) működési aktivitása. A motoros arousal a vázizom rendszer aktivációjának, a cselekvéses aktivitásnak a szintje. Az agykérgi, kortikális~,vagy vigilancia, éberség, az agykéreg működési aktivitásának mértéke, melyet hagyományosan az EEG-vel mérnek. A három ~ szint, az esetek jelentős részében nem egyformán emelkedik, vagy csökken, ezt nevezték el „irány széttartásnak” (Lacey, 1959). A vigilancia szintünk normál tartománya az erős emocionális állapotok és a mély alvás szélsőértékei közötti állapotokat vehet fel. Erős érzelmi állapotban az éberségi szint magas, a figyelem és a kognitív funkciók diffúzak, rossz hatékonyságúak, a viselkedéskontroll gyenge. Élénk éberségi állapotban a figyelem szelektív, fókusza válthat, egy-egy tartalomra lehet koncentrált, a viselkedés jó színvonalú, szelektív, szervezett, gyors válaszok lehetségesek (optimum arousal>>). Oldott ellazult állapotban a figyelem lebegő, tudattalan asszociációk jelennek meg, szabad asszociatív működés jellemző, a gondolkodás kreatív, a viselkedés rutinszerű. Álmosság állapotában az éberség határhelyzetű, a teljesítmény hatékonysága részleges, a viselkedés összerendezetlen, koordinálatlan. A felületes alvásban jelentősen redukált, míg a mély alvásban nincs már tudatosság. A vigilancia és a teljesítmények összefüggéséről ld. YerkesDodson szabály>>. artificializmus: artificiális (lat.): művi, mesterségesen előállított. A 2 – 7 éves kori, a művelet előtti kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség mellett, az oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes sajátosságokkal bír. Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó
elvek közé tartozik az ~ is. A gyermek a természeti tárgyakat és jelenségeket (Napot, Holdat, folyókat, hegyeket, szelet, esőt, villámot…) úgy gondolja el, mint amelyeket az emberek készítettek, s nem mint a természet által adottakat. Fejlettebb fokot jelent, amikor az emberi munka mellett a természeti erők is szerepelnek a jelenségek előidézésében, de az ilyen korú gyerekek, ezek működését is az emberi technika mintájára képzelik el. Kérdés, hogy az ~ valóban az e korban működő gyermeki gondolkodás, világkép immanens sajátossága-e, vagy pusztán a szocializációs közegektől is függően különböző mértékben korlátozott élettapasztalatok (többnyire csak embereket látnak maguk körül valamit létrehozni, alkotni, az egyre nagyobb számú urbanizált gyermek ennyi idős korára még nem lát tyúkot tojást tojni, állatot szülni…) következménye-e. (ld. még antropocentrizmus>>, animizmus>>, finalizmus) aszociális: a társakhoz, csoportcélokhoz, -normákhoz, - érdekekhez viszonyulás „se nem árt, se nem használ” módja. A csoportcélok eléréséhez, a csoportlégkör kellemességéhez való hozzájárulás mellőzése, valójában ballaszt, teher a csoport egésze számára. Egoista, önző viselkedésnek is tekinthető, mert az ilyen személy, passzivitása ellenére, amíg tagja a csoportnak, élvezi annak előnyeit (ld. csoporttöbblet>>). Hátterében a nárcisztikus (Freud), egocentrikus (Piaget) fejlődési fokon történt fixáció>> és a gyenge énhatárok miatti szorongásokból eredő elköteleződéstől való félelem, szorongás áll, melynek következménye a kooperáció, altruizmus, empátiaképesség deficitje is. A „se nem árt, se nem használ” viszonyulás a saját csoport szempontjából lényegében antiszociális, mert a személy tagja a csoportnak, de a csoportcélok elérését nem segíti, tehát passzivitásával „ballaszt” foglalja egy potenciálisan proszociális>> személy helyét (mocsár – ahogy A. Sz. Makarenkó /1888-1939/ nevezte. asszertivitás: assertivity (ang.) önérvényesítés: a saját érzelmek, gondolatok határozott közlése a másik elleni düh, megbántási szándék nélkül – ezért nem tévesztendő össze az agresszióval>>! Eredete: asserere (lat.) jogot formálni valamire, Az ~ legfontosabb alapja a saját vágy, szándék, akarat, cél, igazság „jogosságának” belső bizonyossága (motiváció). Ehhez társul: 1. az ön-érvelés képessége (normalitás, egyetemesség, logikusság, hitelesség) meggyőző erő, 2. szükség esetén, támogatók megnyerése, 3. az ellenzők leszerelése, és 4. az önvédelmi agresszió. Az ~ alapjait pl. az alábbi „alapjogok” képezik: 1. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled. 2. Jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és véleményedet. 3. Jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek. 4. Jogod van ahhoz, hogy megállapítsd, mi fontos neked és mi nem. 5. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél. 6. Jogod van ahhoz, hogy kérd, amire szükséged van.
7. Jogod van ahhoz, hogy megkapd, amiért fizettél. 8. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakemberektől, beleértve az orvosokat is. 9. Jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el, és vállald a következményeket. 10. Jogod van ahhoz, hogy ne képviseld az érdekeidet. 11. Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet. 12. Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj. 13. Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: nem tudom. Az ~ megnyilvánulásai a verbális kommunikációban: a szándék, a cél határozott megfogalmazása, az érzések nyílt kifejezése, egyenes, világos állítások, tárgyszerű szavak, kifejezések használata, nincs kertelés, mellébeszélés. Az ~ megnyilvánulásai a nonverbális kommunikációban: magabiztosságot sugalló testbeszéd, a hang határozott, meleg, nyugodt, szemkontaktus, nyílt, őszinte szemek, egyenes, kihúzott, nyugodt testtartás. asszimiláció: beépítés. Az organizmusok, a környezetből felvett anyagok egy részét a szervezetük felépítéséhez (fehérje, zsír) és működéséhez (szénhidrátok, oxigén) szükséges anyagokká alakítják, folyamatosan magukba építik, miközben dinamikus egyensúlyi állapotukat (homeosztázis), önazonosságukat hosszú ideig megtartják. Piaget a kognitív fejlődés>>-ről alkotott elméletében is fontos fogalom. Az észlelés révén az idegrendszerben keletkező reprezentáció/emléknyom, séma>>, az újabb tapasztalatok hatására kétféleképpen működik: 1. integrálja, beépíti az újabb tapasztalati elemeket, anélkül, hogy lényegesen változna (ez is az, ez is ide tartozik…ld.: tanulás>>: habituáció, transzfer), ez az asszimiláció>>, 2.amikor az új tapasztalatok a séma (gondolkodás, viselkedésmód…) megváltozását (szűkítés, diszkrimináció>>, szétválasztás, kiterjesztés/generalizáció>>) a valósághoz igazodását okozzák, akkor beszélünk ~-ról. Az ~ viselkedéses prototípusa a játék. A gyermek rendelkezik a környezetéről egy adott ismerettel, sémával, játék közben kipróbál valami újat, megtapasztalja és megkísérli a már meglévő sémái>> segítségével megérteni, azaz asszimilálni>> őket. ld. szenzomotoros szakasz>> asszociáció: kapcsolat, társulás, társítás, képzettársítás. A lelki tartalmak (képzetek) egymáshoz kapcsolódási „hajlandóságának” szabályait, már az ókori görög bölcselők is tanulmányozták. Platón szerint a hasonlóság, ellentétesség és az érintkezés a fontos. Arisztotelész ez utóbbit egybeesésre módosította. A XVIII. századi angol empirista D. Hume ennek két dimenzióját nevezte meg: tér és idő közelségét. John Locke amellett érvelt, hogy az ~k véletlenszerűek. Freud, a pszichoanalízis>> során alkalmazott szabad asszociációs módszere, és C. G. Jung asszociációs tesztje Locke „véletlenszerűség” koncepcióját a tudattalan>> lelki tartomány igazolható viselkedés, gondolat, érzelem, lelki egészség, betegség keletkezést befolyásoló hatásának feltárása folytán töltötte meg tartalommal. Mai
összegzésben az asszociációk létrejöttéhez a következő feltételek valamelyikére van szükség: 1. hasonlóság, 2. ellentétesség, 3. tér-, idői közelség. Előbbi kettő tartalmai lehetnek 1. észlelésiek>> (perceptuálisak), 2. strukturálisak/szerkezetiek, és a leginkább elvont szinten 3. szemantikusak (fogalmi jelentés szerintiek), valamint a pszichoanalízis>> által felfedezett 4. érzelmi/tudattalanok. A „szabályok” (3) és tartalmak (4) egy kétdimenziós cellába történő összevonása, összesen 12 asszociatív utat mutat. ld. asszociációs háló>> közelség hasonlóság ellentétesség téri, idői perceptuális strukturális szemantikus/fogalmi érzelmi/motivációs
1. sz. ábra. Az asszociációs háló szerveződési modellje: szintek és „szabályok” asszociációs háló: a lelkünkben lévő, valamennyi: tudatos>> és tudattalan>> tartalom sokdimenziós (ld. asszociatív tartalmak: észlelési, strukturális, szemantikai, érzelmi és asszociációs „szabályok”: hasonlóság, ellentétesség, közelség) összekapcsolódási rendszere. A legelvontabb, szemantikai, fogalmi>> ~ mellérendeltségi és alá-fölérendeltségi (hierarchikus) jellegét az emlékezet>> kutatások igazolták. Az észlelési, a strukturális és az érzelmi asszociációs hálózat első két szintje, még valószínűleg magán visel kulturális, szocializációs>> hatásokat. Az érzelmi ~ sem független a megélt sorstól, élményektől, hiányoktól, konfliktusoktól, traumáktól, de minthogy ezek teljesen egyéniek, ezért maximálisan szubjektívek. attitűd: tartós beállítódás. Érzelmi-motivációs, kognitív/racionális- és morális-értékelő viszonyulás, egyes személyekhez, csoportokhoz (etnikai, vallási, szakmai, kor szerinti…), társas-társadalmi történésekhez, eszmékhez, ideológiákhoz és önmagunkhoz. Az ~ tehát érzelmi, gondolati és viselkedéses összetevőkkel rendelkezik. A viselkedés>> mindhárom szintjén (vegetatív, cselekvéses, verbális) megnyilvánul, részben a személyes tapasztalaton, részben a szociális tanuláson>> alapul. Minden attitűdnek van polaritása (pozitív vs. negatív), intenzitása (az aszerinti viselkedés gyakorisága, tartóssága, vegetatív reakciók) és relevanciája (milyen erősen, tartósan, kizárólagosan kötődik az attitűd tárgyhoz). Kialakulása, illetve – az előítéletnél>> némileg könnyebb - változtatása, a szociális befolyásolás Kelman (1961) által leírt három alapfolyamatán keresztül valósul meg: behódolás (idomulás)
azonosulás/utánzás (identifikáció) és belsővé válás (interiorizáció). Mérése a vegetatív szinten pszichofiziológiai módszerekkel (szívritmus, légzés, bőrellenállás, vérnyomás... mérés), gyakrabban attitűd skálákkal (Bogardus, Likert, Thurstone) történik. Ez utóbbiak az USA-beli rasszista viselkedések kutatása nyomán (társadalmi távolság mérés) alakultak ki. attribúció: jelentése: ok tulajdonítás. Az ~elmélet egyik klasszikusa Fritz Heider (18961988). Ahogy a tárgyi világban zajló történéseknek – mint több tízezer évvel ezelőtt élt őseink,
úgy
–
(artificializmus>>,
gyermekkori oksági
intelligenciafejlődésünk
gondolkodás>>)
egy
mindannyian
bizonyos
szakaszában
vélelmezzük/megtanuljuk
valamilyen eredetét, okát, úgy az embervilágbeli viselkedéseknek is megtanuljuk, megkonstruáljuk azok belső: lelki eredetére, vagy külső okaira vonatkozó vélekedéseinket. A személyészlelés>> a tárgyak észlelésénél komplexebb, ún. „két lépcsős folyamat”, kiterjed arra is, hogy milyen tulajdonságok milyenekkel járnak együtt rendszerint (sztereotípiák>>), milyen viselkedéseknek, tulajdonságoknak milyen okai vannak. Ez utóbbi, oksági konstruáló folyamatokat nevezzük ~nak. Alapvetően két fő iránya van: 1. belső, a személyben rejlő okok (vágy, szándék, képesség, szükséglet… illetve képességek) 2. külső, a személyen kívüli, általa előre nem látható, kontrollálhatatlan okok (más személyek illetve események, szerencse, véletlen…) Az attribúció irányulhat csoportokra, más személyre és önmagunkra egyaránt. Ez utóbbi során a sikert önmagunknak (szorgalom, jó szándék… illetve okosság, ügyesség…), a kudarcot inkább külső tényezőknek tulajdonítjuk. A számos attribúciós hiba egyike a személy szerepének eltúlzása, főleg annak motivációi irányába (moralizálás), másik véglete a körülmények szerepének felmentővé tétele. Mindkettő mögött az érzelmi, motivációs, vagy érdek vezette rövidtávú (beállítódás), vagy tartós értékelő viszonyulás (attitűd>>, előítélet>>) áll. autoriter/tekintélyelvű: A White, Lippitt és Kurt Lewin által gyermekcsoporton vizsgált (1938) vezetési stílusok>> egyik formája. Amikor a vezető valamennyi vezetési funkciót (célkitűzés,
tervezés,
szervezés,
ellenőrzés,
értékelés,
minősítés…)
kizárólagosan,
tekintélyelvűen, egyed uralkodóan (diktatórikusan, parancsuralmian) maga gyakorolja, s ezekbe a tagoknak semmilyen mértékű beleszólást nem enged. 1. A csoport teljesítmények magasak, de csak a vezető jelenlétében, egyébként távollétében alacsonyak, mert a tagok nem azonosulhattak (identifikáció>>) a célokkal. 2. A vezető értékelő megnyilvánulásai főként büntetés orientáltak, nem egy-egy tevékenység eredményesebb végzését segítő, tanító, tanácsadó, hanem személyeskedő jellegűek. 3. Csoporton kívüli személytől érkező, a teljesítményt illető kritikára a tagok indulatos felháborodással, agresszíven reagálnak. 4. A
csoporttagok önmegvalósítási-, részvételi-, identifikációs igényük frusztráltságából>> fakadóan részben regresszíven (teljesítménycsökkenés), részben agresszíven viselkednek. Agressziójuk a vezető ellen nem irányulhat, ezért az, alkalmanként a tárgyakra, munkaeszközökre, részben a csoporttagok, vagy csoporton kívüli személyek, más csoportok felé irányul (bűnbakképzés). A hosszabb távon ~ vezetésű munkacsoportokban a „pangó” agresszív feszültségek, ambivalencia>> és szorongás>> miatt gyakoribbak a lelki alapú testi megbetegedések, hiányzások és a szervezett teljesítmény visszatartás, társas lazsálás. Az ~ vezetési stílus szélsőséges következménye a csoportgondolkodás>>. álom: az alvás folyamán fellépő spontán, főként vizuális képzeleti tevékenység, személyiség>>
történeti
és
aktuális
teljességének,
komplex,
öntudatlan
a és
integrált/integrálható produktuma. Komplexitását teljes élményszerűsége>> adja (érzelmi, motivációs, színes, hangos, mozgalmas, „értelmes” – olykor értelmetlen…). Az ~látással járó alvásszakaszt az ekkor tapasztalható gyors szemmozgások nyomán (rapid eye movements) REM szakasznak nevezzük. Az~ öntudatlansága azt jelenti, hogy tartalma, lefolyása akaratlagosan nem tervezhető, szabályozható, döntő részben autonóm. Integrált és integrálhatósága pedig azt, hogy felébredéskor spontán emlékezve, önmagunkhoz tartozónak, én-azonosnak éljük meg, „én álmodtam, velem történt álmomban…), illetve az ~ok elemzésével is dolgozó feltáró terápiákban tudatosíthatóak. Az ~nak számos funkciója van: 1. Neurofiziológiai: az arousal>>vigilancia szint regulációja; 2. Ezáltal a pszichés és testi funkciók homeosztázisának fenntartása (több napos álom megvonás súlyos pszichés zavarokhoz, az immunrendszer meggyengüléséhez vezethet); 3. A személységbe>>, feszültség- és szorongás mentesen nem integrált élménytartalmak konszolidációja, pacifikációja, 4. Az ön-emlékezet, énidentitás>> folyamatosságának támogatása. 5. A pszichoanalízis>> szerint (Freud, 1900) az ~ok legfőbb funkciója a tudattalan vágyak teljesítése. Az ~ok másik „értelme”, hogy „királyi utat” nyitnak a tudattalan>> így az abban rejlő elfojtott, betegségokozó tartalmak megismeréséhez. Ebben a felfogásban az ~ok keletkezése az előző napi – olykor nem is tudatosult, de észlelési küszöb alatt mégis ható – valamilyen eseményen, élményen (induktor 1.) és a tudattalanban rejlő tartalmakon (induktor 2.) alapul. A felidézhető, elmondható tartalmakat nevezzük manifeszt álomtartalomnak. Ezek a sűrítés, dramatizálás, szimbolizálás, idői megfordítás… révén pusztán jelképei, a felettes én>> cenzori „nyomására” és az én>> elhárító mechanizmusai>> folytán álcázott megjelenései az eredeti tudattalan, látens (rejtett) tartalmaknak. A főként a szabad asszociációra építő álomelemzés során e jelképek eredeti tartalmainak feltárása történik, azok
integrálása, az elfojtás alóli felszabadítása céljából. Az értelmetlennek, „badarságnak” értékelt ~mok így válhatnak fontos, az önismeretet és gyógyulást segítő értelmes, zavaróból, hasznos ~má. Az ~ olykor jelentős arousal>> fokozódással járnak, az emelkedett cselekvéses arousal mozgásba hozza a végtagokat, a beszédhez kötődő izmokat (rekesz, bordaközi, álkapcsi, gége), ilyenkor ütünk, rúgunk, szaladunk, nyögünk, érthetően vagy artikulálatlanul beszélünk. Ezt a jelentős érzelmi erővel kísért álomtartalmak okozzák. Ezek enyhébb formában „egyszerű”, a személyre jellemző tartalmú visszatérő ~kat indukálnak. A felriadásos szorongásos egyszeri illetve visszatérő ~mok a személyiségben lévő potenciálisan betegségokozó, feldolgozatlan ellentmondásokra, komplexusokra utalnak, és/vagy fennálló lelki betegség tünetei. általánosítás: a fogalomalkotás egyik döntő lépése: a lényeges jegyek kiemelése és kiterjesztése a fogalomhoz tartozó tárgyak valamennyi egyedére, csoportjára. Az intuitív és a heurisztikus gondolkodási módokon kívül a racionális (a formális logikai szabályokat követő) gondolkodás>> mikrostruktúrájának, a gondolkodási műveletek/gondolatmenet hetedik lépéseként írta le Lénárd Ferenc.
(Továbbiak: 1. analízis>>, 2. szintézis>>, 3.
absztrahálás>>, 4. összehasonlítás>>, 5. összefüggések felfogása, 6. kiegészítés, 8. konkretizálás, 9. rendezés) Az a gondolkodási művelet, „amelynek segítségével valamely megadott, konkrét adathoz tartozó fölérendelt adatot megtaláljuk.” A tanuláspszichológia nyelvén a transzfer>> és az annak többszörözéséből eredő generalizáció>> folyamata. Ha gyermekként azt tapasztaljuk, hogy a felnőttek általában csak a mozgó dolgokra mondják, hogy élő, akkor a valóban élők közül csak az állatokat fogjuk annak gondolni és a növényeket nem (szűkített generalizáció). Viszont élőnek gondolhatunk mozgásban lévő tárgyakat is pl. felhő, folyó víz, hulló hó… (túlzott általánosítás). Így jöhet létre a gyermeki gondolkodás (26. életév közötti) azon jellegzetessége, melyet Piaget animizmus>>-nak írt le, a nem élők élőkénti felfogása, azoknak, az élőkre jellemző tulajdonságokkal (szándék, akarat, érzés…) való felruházása. általános pszichológia: A pszichológusok és a pszichológia>> tudománya az emberi (állati) viselkedést tanulmányozza három különböző szinten (ld.:viselkedés szintek>>), a megfigyelés, esettanulmány, vizsgálat, kísérlet és kutatás módszereivel. Az ~ ennek nyomán alkot modelleket, elméleteket az ezek hátterében álló, az idegrendszer működéséhez kötődő alapvető lelki folyamatokról és azok összefüggéseiről, befolyásoló tényezőiről. A kilenc alapvető pszichikus alapfolyamatot három csoportba sorolhatjuk: 1. energetikai>>: arousal/aktivációs szint>>, emóciók/érzelmek>>, motivációk>>, 2. információ szelekció:
figyelem>>, 3. kognitív/megismerő: észlelés>>, emlékezés>>, tanulás>>, képzelet>>, gondolkodás>>. Az ~ az egészséges egyedek/személyek lelki működéseit tanulmányozza, a normális>>tól eltérőéket a differenciális pszichológia és a pszichopatológia vizsgálja. átpártolás: Gyermekként kb. hat-hét éves korunkig, a felnőtt (szülő, pedagógus) elismerését, szeretetét akarjuk kivívni, később fokozatosan a társak, a kortárscsoport értékelő, elismerő vagy elutasító magatartása lesz számunkra a döntő. Változik kötődéseink tendenciája, módosulnak a társas mező arányai, a társas érdeklődés áttevődik a felnőttekről a velünk egykorú társakra. A folyamat lényege, hogy a kétféle kapcsolat (felnőtt–gyermek és gyermek– gyermek) érzelmi értékelő, -fontossági, indulati szintje között kezdetét veszi a kiegyenlítődés, míg az előbbinek csökken, az utóbbinak növekszik az érzelmi hőfoka. A gyermek elkezd elfordulni a felnőttől, az egykorú társak (kortársak) felé. Ez nem jelenti a felnőttől való teljes elszakadást, csupán megváltozik a felnőtt–gyermek kapcsolat funkciója, a gyermek egyre több önálló döntési lehetőséget igényel/hagy az irányítás helyett. Kb. 9-10 éves korra kezd el tartalmat nyerni az osztályközösség, az osztálybecsület, megváltozik a tanulók egymáshoz való viszonya. A kamaszkorban még inkább a kortárscsoportok veszik át a referencia csoport>> szerepét és artikulálják a csoport->> és az én-identitást>>. Számos klinikai és pszichoterápiás tapasztalat mutatja, hogy ennek, az időnként hullámzó intenzitású és tempójú kortársak felé fordulásnak, akár a túlféltésből (ld. túlvédő viselkedés>>), akár a túlkontrollálásból fakadó túlzott korlátozása káros. Előbbi, a saját korosztályba történő beilleszkedési deficiteket (infantilizmus, gátlásosság, koravénség) okozhat, az utóbbi miatt, a hosszan visszafojtott autonómia igény, „robbanásszerű” szökéseket, kimeneküléseket, depressziót,
szorongásos
viselkedésformákat
viselkedési-
eredményezhet.
és
~-nak
testi
zavarokat
tekinthető
tágabb
(pánik), értelemben
önpusztító minden
párkapcsolati, csoport, vagy ideológiai kötődés váltás. beépített emberek: A szociálpszichológia>> igyekszik az emberek „természetes” viselkedését (behavior) tanulmányozni. Ennek érdekében a kutatók több kutatás módszertani „trükköt” is bevetnek, (pl. félrevezető instrukció>>). Amikor a másoknak/csoportnak való engedelmességet (behódolás, konformitás>>, idomulás>>) a csoportnyomás>> jelenségét vizsgálták (S. Asch, 1960), egyszerű észlelési feladatban (különböző vonalak hosszúságának megegyezése egy másik vonallal), a kísérleti személy előtt több olyan beépített ember nyilatkozott a valóságtól eltérő módon, akik semmilyen közvetlen, vagy szimbolikus hatalmi eszközzel (jutalmazás, büntetés) nem rendelkeztek. Ennek ellenére, ha a 4-5 beépített emberrel szemben csak egyedül voltak a kísérleti személyek, egyharmaduk engedelmeskedett,
konformista módon viselkedett, vagyis azt a nyilvánvalóan hibás megállapítást mondták, amit a többi, előttük határozottan nyilatkozó. Közel felére csökkent a hamis véleményhez igazodás aránya, nőtt a non-konform válaszok száma, csökkent a csoportnyomás>> hatása, ha azonos számú ~-rel szemben két kísérleti személy volt a csoportban. behaviorizmus: (ejtsd: bihéviorizmus) amerikai pszichológiai irányzat, szó szerinti fordításban viselkedéstan. Az ortodox behaviorista nézőpont az egyén viselkedését, nem pedig az ezek hátterében álló lelki működéseit, folyamatait tanulmányozza. Azt a nézetet, hogy a pszichológia egyetlen tárgya egyedül a viselkedés lehet, először az amerikai John B. Watson (1878-1958) fogalmazta meg az 1900-as évek elején. Azelőtt a pszichológia nem biológiai megközelítései közül a XIX. századi kognitív nézőpont (kognitív pszichológia>>), az introspekciós hangsúlyú (introspekció>>) pszichológia és a pszichoanalízis>> volt domináns. A ~ előzményének tekinthetők I. P. Pavlov klasszikus kondícionálás>>-sal kapcsolatos kísérletei. Watson úgy gondolta, hogy objektív tudománnyá csak annak vizsgálatával válhat a pszichológia, hogy olyan jelenséget tesz tárgyává, ami objektíven megfigyelhető. Számára ez a viselkedés volt. Thorndike fogalmazta meg a II. típusú, vagy operáns kondicionálás>> alapszabályát, az effektus törvényt>>. Skinner a shaping (ejtsd: séping: formálás), az apró lépéseken alapuló viselkedésmódosítás és a programozott oktatás megalkotója. A ~ vagy inger-válasz, stimulus - reakció, S-R pszichológia, azokat az ingereket tanulmányozza, amelyek viselkedéses válaszokat váltanak ki, valamint azokat a jutalmakat és büntetéseket, melyek fenntartják ezeket a válaszokat, és azokat a viselkedésváltozásokat, melyeket a jutalmak és büntetések mintázatának (pl. rendszeres-, véletlenszerű megerősítés) alakítása révén kapunk. A társas élet inger-válasz megközelítését például az érdekli, milyen, a szociális ingereket képező emberekkel vagyunk kapcsolatban, milyen megerősítő, büntető vagy semleges válaszokat adunk ezekre az ingerekre, hogyan: megerősítő, büntető vagy semleges módon válaszolnak ők vissza ezekre, és hogy ezek a megerősítések fenntartják vagy megszüntetik-e a kapcsolatot. A szigorú behaviorista megközelítés nem foglalkozott az egyén lelki folyamataival, a tanuláson kívül mindent „black box”-nak, a lélektan számára érdektelen „fekete doboznak” tartottak. A pszichológia fejlődését a XX. század első felében a ~ jelentős mértékben alakította, majd folyamatosan továbbfejlődve, viselkedés modelljébe, a tanulás mellé bevonva például az érzelmek és motivációk folyamatait, ma is az egyik alapvető gondolkodásmód maradt. Ld. még: operáns kondicionálás>>, megerősítés>>, én funkciók>>. A ~ megállapításaira alapozva, főleg a kóros félelmek, a fóbiák, az evészavarok,
az addikciók és egyéb viselkedéses zavarok kezelésében alkalmazzák az „átkondicionáláson” alapuló viselkedés terápiát. belátásos (komplex) tanulás: Karl Bühler (1879-1963) – aki a funkcióöröm felfedezője is – már a XX. század elején (1907) leírta az „Aha-Erlebnis”-t, az „aha” élményt. Wolfgang Köhler, (1887-1967) az állati intelligenciára irányuló kísérletei során tapasztalta, hogy egy eszközök összeillesztésével megoldható problémahelyzetben (cél ismert, elérési út nem) Szultán nevű csimpánza az operáns tanulásban>> jellegzetes próba-szerencse viselkedés nélkül érte el a célt (jutalom). A belátásos, vagy komplex tanulás során az új, adaptív, problémamegoldó viselkedés, megfigyelhető előzetes próbálkozások nélkül, a helyzetbeli információk intrapszichés, mentális kombinációja révén jelenik meg. Ez már gondolkodás>> révén zajló tudás termelés! József Attila A Dunánál című versében így fogalmazza meg ezt: „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve/nézem, amit meglátok hirtelen./ Egy pillanat, s kész az idő egésze/ mit százezer ős szemlélget velem.” Ez az insight, vagy flash (megvilágosodás) élmény alvás közben is működik, mint ezt több tudományos felfedezés is (Kekulé? Benzol gyűrű,
Szent-Györgyi
Albert
C-vitamin)
igazolja.
A
mezőelmélet
(Kurt
Lewin)
megfogalmazásában, ez a belátás akkor jöhet létre, ha a megoldáshoz szükséges összes információ egyszerre van jelen a pszichikus mezőben. Ezt egyrészt az aktuális észleleti tapasztalatok, másrészt a memóriából mozgósított tartalmak képezik, melyek egyidejűleg tudatosak. benyomáskeltés/önmegjelenítés: (ang: impression management): Az a helyzetenként, alkalmanként és tartalmában különböző mértékben tudatos törekvés, hogy más személyekben magunkról az általunk szándékolt/vágyott – többnyire pozitív (intelligens, tisztelettudó, őszinte, segítőkész, megbízható, igényes, jól öltözött…) – értékelést, képet alakítsunk ki. Tesszük mindezt a kapcsolat további fenntartása, kontrollálása, a különböző nyereségek (kapcsolati,
hatalmi,
egzisztenciális)
megszerzése,
valamint
pozitív
önértékelésünk
fenntartása, megerősítése érdekében. A ~ben fontos szerepe van a csak részben tudatos nonverbális>> kommunikációs elemeknek és az időzítésnek (ld. elsőbbségi hatás>>, személyészlelés>>) a hétköznapokban épp úgy, mint a fontos találkozásokkor (állás interjú, randevú, szülői értekezlet). Az attitűdök hasonlóságának és a személyes kiválóságok hangsúlyozása, az erőfeszítések, előnytelen tulajdonságok leplezése, az egyes elemek prezentációs sorrendje, időzítése, alapvető részei és módjai a ~nek.
biztonság szükséglet: Alapvető emberi szükséglet, amelyet Abraham H. Maslow az emberi motívumok hierarchiájában a második legfontosabb hiányszükségletnek tart. Erikson szerint az ősbizalom következtében alakul ki. A csecsemőnek az adja az alapvető biztonság-, ősbizalom élményét, hogy „körülötte minden rendben van”, ami történik vele, az úgy jó, ahogy az anya, a gondozók teszik. Ebben valószínűleg nagy szerepe van az elsősorban személyi, de részben tárgyi környezet (látvány, hang, érintés…) viszonylagos állandóságának, mind intenzitásban, mind jellegben, mind időben, hiszen ez segíti elő a környezetről kialakuló belső reprezentációk, sémák>> konstanciájának>> (az aktuális változások ellenére is azonoskénti felismerésének) kialakulását, ezáltal az események „kiszámíthatóságának”, az akció-reakció kapcsolatok stabilitását. Az ősbizalom kialakulásának minden bizonnyal feltétele: 1. az újszülött/csecsemő szükségleteinek pontos, adekvát felismerése és 2. következetes/rendszeres kielégítése, mind minőségi (mit, milyent?), mind mennyiségi (mennyit? épp eleget) szempontból. burkolt személyiségelmélet: implicit személyiségelmélet. Szocializációnk/nevelődésünk során, részben a tudattalan látens tanulás>>, részben a tudatos ismeretszerzés, gondolkodás és a másoktól átvett vélekedések nyomán mindannyiunkban kialakulnak érzelmileg is színezett tartalmak arra vonatkozóan, hogy hogyan működik a személyiség (naív pszichológia). Ez a ~ legalább három dolgot foglal magába: 1. Hogyan kapcsolódnak össze a személyiségjellemzők, illetve melyek zárják ki egymást? (pl. aki hazudik, az lop is) ld. még sztereotípiák>> 2. Az egyes viselkedésmódoknak általában mi az oka, eredete? (attribúció>>) 3. Melyek a tartós, biztonságos kapcsolatok szempontjából legfontosabb emberi tulajdonságok? (pl. nyitottság, őszinteség, megbízhatóság, kedvesség, rendezett külső, intelligencia). bűnbakképzés: Az a csoportdinamikai>> folyamat, mely során a csoport és környezet közötti, valamint a csoporton belüli konfliktusok inadaptív, destruktív kezelése folytán, a frusztrációból>> eredő feszültségeket nem a problémák megoldására használják, hanem egy vélt oknak/okozónak kiszemelt, a csoporton belüli, vagy azon kívüli személyre, vagy külső csoportra
(outgroup)
irányítják,
azon
vezetik
le.
Ennek
fokozatai:
hátrányos
megkülönböztetés, zaklatás, fizikai és/vagy szimbolikus büntetés és kiközösítés. Gyenge asszertivitású, -önvédelmi képességű, hátrányos helyzetű, kisebbségi, a másságot képviselő személyek és csoportok könnyen válnak – és váltak a történelem során - bűnbakká, a különböző csoportok (családok, intézmények, felekezetek, országok, nemzetek) bajainak legfőbb vélt okozójává. Mint minden irányát tévesztett pótcselekvés, a ~ is csak átmenetileg
vezeti el a feszültségeket, hosszabb távon nem jelenti a konfliktusok, problémák, krízisek megoldását. (ld. autoriter>> vezetői stílus). Carpenter-effektus: W. B. Carpenter (1813-1885), angol pszichológus 1852-ben írta le azt a jelenséget, hogy érzelmileg fokozott csoporthelyzetekben (fenyegetettség: ijedtség, lelkesedés, düh-bosszú, öröm, rajongás…) a normál körülményekhez képest nagyobb hajlandóság mutatkozik más személyek (pl. a határozott, a szókimondó, a vezér, az erős, a gyors észjárású…) viselkedésének egyidejű utánzására>>. cirkuláris reakció: cirkuláris (lat.): körkörös, önmagába visszatérő. 1. A születést követő hatodik hét után a gyermek reflexes mozgása tovább fejlődik, mind változatosabb ingerekhez, tapasztalatokhoz kapcsolódik. Ennek a fejlődési szakasznak a domináns fejlődési területe az érzékszervi – mozgásos fejlődés, amit szenzomotoros szakasznak>> hívunk (Piaget). A gyermek értelme odáig terjed, amit az érzékszerveivel és mozgása közben képes megtapasztalni.
Ez
a
reflexsémák
gyakorlása,
melyben
a
cselekvési
sémák>>
összekapcsolódnak ösztönszerű mozgásokkal (eleinte egy ingerre egész testtel válaszol). Az érzékszervi-mozgásos sémák>> nagyrészt ún. ~ban, ismétlődő, önmagukat gerjesztő mozgásokban valósulnak meg: Elsődleges ~ a saját testtel kapcsolatos, számára kellemes mozgást ismételgeti (pl. lábaival cél nélkül rúgkapál), később ezek a mozgások differenciálódnak és integrálódnak. Másodlagos ~: a külső tárgyakkal kapcsolatos manipulációk tartoznak bele. A gyermek ilyenkor kiterjesztett akciókat ismételget, melyek a környezetében érdekes változásokat eredményeznek. Látása és a fogása koordinálódik, sémákat kombinál (ismert eljárásokat alkalmaz új célokhoz), kialakul a szenzomotoros szakasz>> legjelentősebb értelmi teljesítménye a tárgyállandóság, a konstancia>>. (Ez azt jelenti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha érzékszerveink számára nem elérhetőek, 8. hó: a letakart csörgő nincs. 10 hó: aktívan keresi a tárgyállandóság ismeretével. 1 év: ott keresi ahol eltűnt). A tárgyállandóság másik jelentése a tárgykonstancia, mely szerint a tárgyak, dolgok a szemléleti viszonyoktól függetlenül egyformák. A harmadlagos ~ a tárgyak közötti viszonyok manipulálása. A cselekvési sémák tovább differenciálódnak, a kisgyermek egy problémát többféleképpen közelít meg, kialakul a logika kezdetleges alkalmazása. 2. Az ego: én>> felépülésében, James M. Baldwin (1861-1934) a ~nak kiemelt szerepet tulajdonított. Az utánzás>>,
a
szociális
tanulás>>
személyiségfejlődésben
játszott
szerepe
már
csecsemőkorban kibontakozik. Az ilyen korú gyermek spontán nem utánozza a másik személy viselkedését, hanem akkor – tulajdonképpen önmagát – amikor az utánozza őt, „kiemeli” az adott cselekvést, a még céltalan (nem instrumentális) viselkedések „káoszából”.
A felnőtt által utánzott vokalizációkat és mimikát utánozza vissza, a környezet által utánzott viselkedéseiből szerveződik az én-érzés, a másikkal (alter ego) átélt közös élményben>>. címkézés: sztereotip>> megítélés, megbélyegzés, stigmatizálás (stigma (lat.), labelling (ang.) 1. A közösség szokásaitól szélsőséges (deviáns) módon, és mértékben eltérő, személyeket – helyenként fizikailag is megjelölték, pl. a bőrbe égetett jellel. A latin eredetű stigma, Jézus Krisztus 5 sebét jelentette eredetileg, az ebből származó stigmatizálás szintén a megjelölést, megjelöltséget, a másoktól jelekkel való megkülönböztetést jelenti. Az alap normatípusok>> egyike, (a statisztikai és az ideálnorma mellett) a funkcionális norma, vagyis az a tartomány, mely a közösség ideálnormájától való eltérés még nem megcímkézett (bolond, cigány, beteg…) és még nem szankcionált (elzárás, nevelés, gyógyítás…) mértékét jelenti. 2. A társas tanulási, jelentésadási hatásoknak az érzelmek minőségének kialakulásában játszott szerepét Schachter és Singer mutatta ki (1962). Eszerint egy, az arousalt>> fokozó élmény>> egyedi érzelmi jellegét (pl. meglepetés, ijedtség, pánik…) az adott esemény szemtanúiként jelen lévő személyek reakcióiból „olvassuk le” és címkézzük meg – nevesítjük – ezáltal. csoportdinamika: 1. a csoportban, a társas hatások által teremtett erőtérben zajló folyamatok összefoglaló neve. A ~ mindazon folyamatok, melyek a kiscsoportokban lezajlanak, pl. a különböző fejlődési szakaszok>> (Argyle 1981: formálódás, viharzás, normázás, teljesítés) és az ezek során zajló események: pl. rivalizáció>>, kooperáció>>, altruizmus>>, társas facilitáció/serkentés>>,
társas
lazsálás=teljesítmény
visszatartás>>,
fragmentáció,
integráció, bűnbakképzés>>, titok/tabu képzés, a hiányzó hős, a megmentő. A csoportokbeli pozíciók, státuszok (R. Linton), dinamikus, megvalósítási aspektusa a szerep>>. A csoporttörténések folyamán kialakuló szerepeket Broscher (1975) két fő csoportra osztotta, A/ konstruktívak: kezdeményező, vélemény nyilvánító, kérdező, informátor, szabályalkotó, általánosító, engedelmeskedő, B/ destruktívak: akadékoskodó, vetélkedő, mindentudó, hírharang. 2. A ~ a szociálpszichológia történetének egyik fontos irányzata, mely Kurt Lewin (1890-1947) nevéhez fűződik. Feltételezése szerint a csoport nem pusztán egyének halmaza, hanem részben autonóm jelenség. Ezzel megnyitotta az utat a csoportjelenségek tanulmányozásához. Kezdeményezte a vezetési stílusok>> csoportbeli folyamatokra gyakorolt hatásának vizsgálatát. csoportfejlődés: A csoporttörténések, csoportdinamika>> egyik fő folyamata. M. Argyle (1976) a kiscsoportok időbeli változásának négy szakaszát írja le: formálódás, viharzás, normázás, teljesítés. A történéseket két dimenzió mentén jellemzi: 1. a csoport belső állapota,
2. a feladatvégző tevékenység. Számos tanagyban szereplő modellje a „csoport történelem”nek valóban csak a fejlődési lépéseit foglalja magába, nélkülözi az ugyancsak a csoportdinamikához>> tartozó megszűnés fázisát. Sok szempontból (tágabb társas környezet, kommunikáció, csoporttagok sorsa…) fontos, nem mindegy, hogy ez miként zajlik le (megszüntetés, felszámolás, kiirtás, feloszlatás, elfogyás, önfeloszlatás stb.), krízissel jár, vagy ritualizált, szerves vagy katasztrofális. csoportgondolkodás: Szélsőséges helyzetekben (győztes pozíció, üldözöttség…) – amint az egyének pl. tömegben (ld. Carpenter effektus>>) – úgy a csoportok is a normál körülményekhez képest az előbb utóbb önsorsrontó egzisztenciális és pszichopatológiai állapotba tudnak kerülni. I. L. Janis az USA-beli Yale egyetem professzora (1982) írta le ennek 1. előfeltételeit: összetartás, elzárkózás, irracionalitás, a vezető előre elköteleződése az adott döntés mellett,
2. fogalmát: a vezetőétől eltérő vélemények önkéntes elfojtása, 3.
tüneteit: a sebezhetetlenség és feltétel nélküli egyetértés illúziója, az ellenkezők elnyomása, öncenzúra, közös „megmagyarázás”, önjelölt bírálók a más nézetűekkel szemben, 4. a következményes döntéshozatali hibákat: a kritikai észrevételek „szelektív” összegyűjtése, a választott döntés kockázatainak fel nem mérése, a fontos információk részleges felkutatása, az elért információk torzított feldolgozása (~közlése), az elvetett alternatívák újragondolásának hiánya. Nincs alternatív – ma úgy mondjuk „B-terv”. A háttérben a tökéletesség, a mindenhatóság, a sérthetetlenség illúziója áll. Az így működő csoportok/személyek szinte összetévesztik magukat a Teremtővel, a Mindenhatóval. Nem csoda, hogy az ilyen csoportok, a Freud-i „realitás elvet” sutba dobva, előbb-utóbb összeomlanak (ld. totalitárius rendszerek). csoportidentitás: azonosulás egy vagy több csoport normáival, értékeivel. Azokat a csoportokat, melyek elvárásaihoz igazodunk, s melyek normáit elfogadjuk, referencia (összehasonlítási) csoportoknak>> nevezzük. Célkitűzéseik, értékrendjük az idomulás>>, identifikáció>>, interiorizáció>> révén önazonosságunk részévé válik, így alakulnak ~aink (családi, baráti, hobbi, iskolai…). Életünk során egyidejűleg is több csoport tagjai vagyunk, csoport identitásaink számos okból (kor, családi helyzet, munka…) változnak, ezt a folyamatot átpártolásnak>> nevezzük. Csoport identitásunk számos módon nyilvánul meg, akár külsőségekben (hajviselet, ruházat, emblémák), kommunikációban (módokban: pl. üdvözlés, speciális tartalmakban: csoport szleng, szakmai nyelv), aktivitásokban (részvétel, toborzás), illetve mindezeknek a személyen belüli „mi tudat”: határoltság, odatartozás, saját csoport (ingroup) élményében.
csoportkohézió: kiscsoportok tagjainak összetartozási foka. Hit, nézet, cél, vélemény, módszer… azonosság a csoporton kívüli és belüli dolgokra vonatkozóan. Exakt mutatója számszerűsíthető a szociometriai>> vizsgálat során nyert adatokból (kohéziós index). Szintén empirikusan megközelíthető a csoporttagok, pl. skálázással mért vélemény egységességének – szóródásának vizsgálatával. Minél magasabb kohéziójú egy csoport, annál erősebben tölti be a referencia csoport>> funkcióit, de annál jobban csúszhat a szélsőségek irányába pl. csoportgondolkodás>> is! csoport kommunikáció elemzés: A csoportokban zajló, a kommunikáció révén megvalósuló interakciók vizsgálatának egyik módja az aktometria>>. Egy másik a Bales (1950) által leírt interakció elemzési kategória rendszer, mely megragadhatóvá, számszerűsíthetővé teszi mind a feladatra irányuló, mind a társas-érzelmi viselkedésmódokat, tartalmakat, összesen 12 féle kategória használatával (feladatra irányuló: 3+3, társas-érzelmi: 3+3). A kommunikációs irányok, az ezekből formálódó kommunikációs hálózat alaptípusai: lánc, ipszilon (Y) iksz (X), kör, kerék és háló. Ezek különböző mértékben biztosítják a különböző helyzetű tagok számára a kommunikáció lehetőségét, ezáltal is befolyásolva a csoportteljesítményt. Ez utóbbira vonatkozó kutatási eredmények abban összegezhetők, hogy ahogy a csoport a maga számára értelmezi a feladatot (szociális reprezentáció), ahogy ezzel összefüggésben jól vagy rosszul alakítja ki kommunikációs útjait, úgy változik a teljesítmény. Az ún. konvergens feladatok megoldásakor az egy központú (Y, X) hierarchikus típusú, a divergens feladatoknál pedig a plurális, decentralizált, a lehetőleg mindenkinek egyforma kommunikációs lehetőséget biztosító kerék, illetve háló (abszolút) modell kedvező. csoportnorma: a csoport vezetőjének és/vagy közvéleményének elvárásai a csoport tagjainak csoporton belüli (egymással kapcsolatos) és csoporton kívüli személyekkel, más csoportokkal kapcsolatos attitűdjére, gondolkodására, viselkedésére vonatkozóan. Ezek lehetnek explicitek, akár írásban is lefektetett, nyilvános, előíró, tiltó és megengedő jellegű tartalmak, illetve rejtettek, implicitek, „kimondatlanok”, ezért a tagok számára kevésbé hozzáférhetőek, érthetőek, követhetőek. A normák vonatkoznak a csoport szerveződésére (struktúra, hierarchia), szerep- és teljesítmény elvárásokra, kommunikációs módokra és tartalmakra, lojalitásra, önmegjelenítési módokra stb. Azokat az eljárásokat, melyeket a csoport annak érdekében alkalmaz a tagjaival szemben, hogy azok kövessék normáit, konformista>>, engedelmeskedő, behódoló módon viselkedjenek, csoportnyomásnak>> nevezzük.
csoportnyomás: Azon fizikai, verbális, nonverbális, szimbolikus, valós vagy virtuális, előre bejósolható eljárások: adott viselkedést követő jutalmak, vagy büntetések, melyeket a csoport annak érdekében alkalmaz(hat) a tagjaival szemben, hogy azok kövessék a normáit, konformista>>, engedelmeskedő, behódoló módon viselkedjenek. S. Asch, (1907-1996) egyszerű észlelési feladatában, a kísérleti személy előtt több olyan beépített ember nyilatkozott – a valóságtól teljesen eltérő módon –, akik semmilyen közvetlen, vagy szimbolikus hatalmi eszközzel (jutalmazás, büntetés) nem rendelkeztek. Ennek ellenére – ha a kísérleti személyek, a 4-5 beépített emberrel szemben csak egyedül voltak, harmaduk engedelmeskedett, konformista módon viselkedett, vagyis azt a valójában hibás megállapítást mondták, amit a többi előtte határozottan nyilatkozók. Közel felére csökkent a konform és nőtt a tapasztalattal megegyező válaszok aránya, ha azonos számú beépített emberrel szemben két kísérleti személy volt a csoportban. Ezt a következmény, megerősítés (jutalom vs. büntetés) független viselkedést napjainkban igazodási kényszer – nek is nevezik. Minél nagyobb létszámú és tekintélyű, minél nagyobb hatalmi potenciállal rendelkezőnek tűnik a csoport a tag számára, annál nagyobb nyomást tud rá kifejteni az elvárásai szerinti viselkedés irányába, akár az én feladásig. Az engedelmesség mértéke akár a virtuális (Milgram, 1963) vagy a valós gyilkosságig is (koncentrációs táborok) elmegy, ha az egyén a felelősséget másra átruházhatónak véli. csoportszerkezet: csoport struktúra: az egyének csoporton belüli státuszai, pozíciói, alcsoportjai rendszere. A formalizáltság azt fejezi ki, hogy egy csoportban a tagok egymáshoz viszonyított helyzete milyen mértékben szabályozott akár csoporton kívüli, akár a csoportban alkotott elvárások, szabályok szerint. A hierarchizáltság: alá-fölé rendeltség, azt fejezi ki, hogy a viselkedésbefolyásoló (hatalmi) eszközök, módszerek, jogosultságok miként oszlanak meg a csoportban. Alacsony, ahol csak két „szint” van (vezető, beosztott), magas, ahol több szint van egymás felett. A centralizáltság azt jelenti, hogy a hatalmi eszközöknek a tagok mely hányada a birtokosa (magas/koncentrált, ha csak egy vagy kevés, ld. autoriter>> vezetés). A formális és az informális jelzőt nem csak csoport típusokra alkalmazhatjuk, hanem egy csoport szerveződési szintjeinek megkülönböztetésére is. Az előbbi a hivatalos, nyilvános, „szabályos”, az utóbbi a „közösségek rejtett hálózata” (Mérei F.), mely a csoportvezetőhöz (személy, módszerek) a csoportcélokhoz, a célelérési módokhoz (ld. Merton), a hagyományokhoz… fűződő személyes érzelmi viszonyulás hasonlóságai és különbözőségei mentén szervezi újra a csoportot, s hozza létre annak nem hivatalos,
informális struktúráját. Minél nagyobb a két szerveződési szint közti különbség, annál nagyobb a csoportbeli feszültség, kisebb a kohézió, romlik a csoportteljesítmény. csoporttöbblet: mindazon lehetőségek, viselkedés és élménymódok, melyek a magányos helyzethez képest a csoportbeli részvétel során adódnak, megélhetőek. Ilyenek pl. a társas facilitáció és teljesítménynövekedés, az objektív éntudatosság (önmagunk más szemével nézése, decentrálás>>) növekedése, az én-központúság-, egocentrizmus csökkenése. Továbbá az önértékelés- és önismeret gazdagodás, társas motivációk megjelenése (altruizmus, versengés, kooperáció…), a különböző konfliktuskezelési módok megtapasztalása, a lelki tartalmak árnyaltabb, differenciáltabb, expresszívebb megélhetősége és megjelenítése, kommunikálása. A ~ része a közös szabályalkotás, szokások, rítusok, az elköteleződés – csoportidentitás>>, az intimitás – személytelenség, a hierarchikus kapcsolatokban létezés, a hatalom alá rendelődés, konformitás>>, az oppozíció: szembenállás… megélése. debilizáló szorongás: teljesítményrontó „elbutító” feszültség/izgalom szint. Ha külső vagy belső okok folytán az agykérgi arousal>> a vigilancia az optimális szint fölé (optimum arousal>> emelkedik, a személyek egy részénél a teljesítmények azonnal romlani kezdenek. A vizsgadrukk, lámpaláz, rajtláz e kedvezőtlen – adott esetben baleseti kockázatot, hosszabb távon fóbiákat okozó – típusa, bizonyos esetekben relaxációs viselkedésterápiával is kezelhető, a tartós „izgulósság” vonás szorongás/szorongásosság tartós megszüntetésére a feltáró (pszichoanalitikus) terápiák alkalmasak. decentrálás: A 2-6. életév közötti „műveletek előtti” intelligencia/gondolkodásfejlődési szakaszban az animizmus, antropocentrizmus>>, artificializmus>> és finalizmus>> világ/okságmagyarázó elvei mellett jellemző a szinkretizmus>>, érzelemvezéreltség és egocentrizmus>>. Ebben a korban a dolgokat csak egy – és legfőképp a saját – szempont szerint fogja fel a gyermek, sem egy másik személy „helyébe képzelni” magát, sem egyszerre több szempont szerint felfogni és csoportosítani a dolgokat még nem képes. Ennek meghaladása a „konkrét műveletek” szakaszában zajlik le, amikor képes a dolgokat a saját helyzetétől eltérő helyzetből is felfogni, egyszerre több tulajdonság mentén észlelni és csoportosítani, illetve a csoportosítás szempontjait váltogatni. „Kimozdul” a saját (egy) szempontjából, én-központúságából: de-centrál. Ez a kognitív képesség a lassan kialakuló empátia>> képességnek és az objektív éntudatosságnak is fontos alkotója. Krízis helyzetben, fokozott frusztráció>> és szorongás>> hatására a normál ~i szintről a regresszió>> során a beszűkülés, egocentrizmus irányába haladnak a kognitív és érzelmi folyamatok.
demokratikus: A Kurt Lewin és munkatársai által gyermekcsoporton vizsgált vezetési stílus>> egyik formája. Lényege, hogy a vezető a vezetési funkciókat (célkitűzés, tervezés, szervezés, ellenőrzés, értékelés, minősítés…) bizonyos mértékben megosztja a csoport tagjaival, ezáltal lehetővé téve az identifikációt>>, bevonódást (participáció), kielégítve a szociális kompetencia>> és asszertivitás>> szükségleteket. Az autoriter>> vezetéshez hasonlóan a csoport teljesítménye itt is magas, de (!) akkor is az marad, amikor a vezető nincs jelen, mert a részvétel lehetősége miatt a tagok interiorizálhatták>> a csoportcélokat. A vezető értékelő megnyilvánulásai technikai jellegűek és nem személyeskedőek, bíztatóak és nem büntetőek. A csoportlégkör nyugodt, sem befelé, sem kifelé irányuló feszültségekkel (pl.. bűnbakképzés>>) nem terhelt. A fenti elnevezések utóbbi formái, ezt a vezetési stílust, igyekeznek függetleníteni politikai felhangjától. A participatív: részvételen alapuló, a kollektivista: a nem kisajátító, közösségi, a szociál-integratív: a társas kölcsönösség összehozó, csoport kohéziót>> fokozó hatására, jellegére utal. Általában – viszonylag állandó környezetben – mind a csoport teljesítmény, mind a csoport légkör/klíma szempontjából vonzó, ideális vezetési stílus, de gyors döntéseket igénylő krízis>> helyzetekben a döntéshozatal és végrehajtás gátjává válik. (ld. még csoport kommunikáció elemzés>>) depriváció: megfosztottság, hiány. 1. A XX. század derekán, emberekkel folytatott ingermegvonásos, szenzoros, vagy perceptuális ~ós kísérletek egyik típusában, önként jelentkezőket több órára olyan helyiségben („süket szoba”) helyeztek el, melynek fizikai (látási, akusztikus) ingermennyisége és változékonysága a megszokott hétköznapi körülményekhez képest jóval alacsonyabb volt. A kísérleti személyek unalmuk elűzése és mentális folyamataik rendezettségének fenntartása érdekében verseket mondtak, számtani feladatokat oldottak meg, de idővel észlelési>> zavarok léptek fel náluk, kezdetben illúziók, majd hallucinációk. Ez utóbbiak – az alvás>> közbeni álmok>>-hoz hasonlóan - az idegrendszer kényszerű, homeosztatikus öningerléseként foghatók fel. 2. A szociális depriváció: Harry Harlow (1905-1981) majmokkal végzett kísérletei bizonyították, hogy az anyától történő megfosztás, életre szóló zavarokat okoz a későbbi társas életben, a reproduktív (párkapcsolat, utódgondozás) viselkedésben. Későbbi kutatások igazolták, hogy pusztán a fajtárs érintésétől történő ~ az egész szervezet vegetatív labilitásához, infantilis és agresszív viselkedéshez és az agyi neuronok fejlődési elmaradásához (dentrit csökkenés) vezet. Számos ország büntetés végrehajtási gyakorlatában a legsúlyosabb büntetések közé tartozik a magánzárka, a társakkal érintkezéstől való teljes megfosztás. A társas – társadalmi életben van objektív/abszolút ~ (táplálék, lakhatás, egészség…) és relatív ~ (másokhoz képest
bizonyos
dolgok,
képességek,
lehetőségek
hiánya:
munkalehetőség,
jövedelem,
képzettség…). Előfordul ön-depriváció is, amikor a személy számára elérhetőek dolgok, de ezekről önmaga mond le. Ilyen pl. a politikai-ideológia indíttatású és szándékú éhségsztrájk, egészségvédelmi koplalás, vagy több „élvezeti szer” távoltartására irányuló aszkétizmus, és absztinencia. A nem önszándékú (aszkétikus) ~k frusztrációt>> okoznak. Napjaink egyik gyakori ~ típusa, a tartalommal nem telítődött, vagy kiüresedett kapcsolatok következtében kialakuló társas magány. destruktív szerepek: mindazok a csoportbeli viselkedésformák, melyek a csoportcélok elérését nehezítik, gátolják, illetve a csoport társas-érzelmi kapcsolatrendszerét a kohézió csökkenése, a fragmentálódás (feldarabolódás) irányába mozdítják, aszociális és antiszociális viselkedések. Broscher (1975) csoportosítása szerint ezek: akadékoskodó, vetélkedő, mindentudó, hírharang. ld. még: csoportdinamika>>. diszkrimináció: megkülönböztetés (disztingválás). 1. Pavlov klasszikus kondicionálási>> kísérletei során vizsgálta, hogy egy kialakított feltételes reflex a feltételes inger milyen jellemzőinek milyen mértékű változtatása mellett marad fenn, vagy szűnik meg (aktív gátlás>>, kioltás>>). Az így tapasztalt válasz különbség (feltételes reflex megjelenése vagy gátlása) arra utal, hogy az élőlény két külön sémát>> képez a különböző ingerhelyzetekről, és másként „válaszol” azokra. A ~s képesség a szenzoros-perceptuális, a szenzomotoros, az emocionális, és a kognitív, szemantikus ingerfeldolgozásban, mindezek által a viselkedés helyzetfüggő adaptivitásában is fontos képesség. A ~ az idegrendszeri folyamatokon alapuló tanulási>> alapmechanizmusok egyike, mely során egy adott ingerre egy nagyobb neuron csoport reagálását követően, a szükséges perceptuális és motoros feldolgozást egy kisebb ideghálózat is teljesíteni tudja, a többi – gazdaságossági/ökonomikus szempontból – pihen. Az organikusan sérült, vagy szorongó, depressziós személyek agyáról feladatmegoldás közben készült felvételek (fMRI) azt mutatják, hogy az egészségesekhez képest jóval nagyobb területek mutatnak - funkcionálisan felesleges, inadaptív, gazdaságtalan – aktivitást (ld. intelligencia>>). A gondolkodásban>> a ~t, az analízis>> és az összehasonlítás>> segíti, alapozza meg. 2. Szociálpszichológiai jelentése az etnikai, vallási stb. kisebbségek hátrányos megkülönböztetése, a velük való egyenlőtlen és/vagy méltánytalan bánásmód, megbélyegzés, kirekesztés. A ~ az előítélet>> megnyilvánulásának harmadik fokozata (Allport, 1977. 48.). A pozitív ~ kedvezményes, támogató bánásmód a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (pl. fogyatékossággal élők) és kisebbségek iránt, az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében például egyetemi felvételnél, munkahelyi alkalmazás esetén.
divergens gondolkodás: széttartó, többirányú. Ellentéte, a konvergens: összetartó, egyirányú. Olyan helyzetekben, feladatokban nyilvánulhat meg, melyeknek nem csak egyetlen (konvergens), hanem több érvényes, adaptív megoldása van, vagy ha csak egy, akkor ahhoz is több különböző úton (elemzési, osztályozási, következtetési…) lehet eljutni. Konvergens feladat: mennyi 4 x 7? Jó megoldás: 28. Divergens feladat: hány féle szorzat eredményeként helyes a 28? 1. megoldás: 4X7. 2. megoldás: 2x2x7. Szintén divergens feladat: hány féle szempontból lehet csoportokat képezni a 0-tól 9-ig terjedő grafikus jelekből? A „grafikus jelek” kifejezés használata – ahhoz képest, mintha a jeleket, csak, mint számokat (szimbólumok>>) kezelnénk (páros-páratlan, prím, valós, kettővel-, hárommal, néggyel osztható), az osztályozási lehetőségek egy újabb, nagy csoportját nyitja meg (pl. szimmetria szerinti, szöges, íves…). effektus törvény: ld.: behaviorizmus>>, operáns kondicionálás>> ego: (lat.): Az én
elnevezése a pszichológiai elméletekben, pl. Freudnak a személyiség
struktúrájára vonatkozó elméletében. Az ~ személyiségünk azon része (ném.: Ich), amely az „örömelv” >> (korlátozás nélküli kielégülés és kín kerülés) szerint működő ösztön-énből>> (Id, Es) fejlődik ki. A „valóságelv”>> szerint működve, feladata 1. a külvilág pontos észlelése, a realitás vizsgálat 2. a viselkedés megszervezése, szabályozása, az ösztön-én késztetések, a felettes-én>> elvárások és tilalmak, és az aktuális környezeti körülmények összeegyeztetésével, (ld. adaptív énfunkciók>>) 3. a különböző eredetű szorongások>> csökkentése
az
elhárító
mechanizmusok>>
működtetésével.
C.
G.
Jung
személyiségmodelljében a négy tudatfunkció (gondolkodás – érzelem, érzékelés – intuíció) az ~ működései, mely a személyiség tudatos tartományában van, a külvilág felé történő megnyilvánulása a Persona (személy). A tudatos tartományban az ego-val kapcsolatban álló, egyben a személyes tudattalan felé is nyitott Selbst (angolul self) az önmaga centruma. (ld. én-identitás>>). egocentrizmus: én központúság 1. Piaget-nak a megismerés, a gondolkodás, az intelligencia fejlődéséről (kognitív fejlődés>>) adott szakaszolásában a műveletek előtti időszak második szakaszában jellemzi a gondolkodást, „világlátást”. A gyermek megismerő folyamatait ebben a szakaszban erősen meghatározza az aktuálisan észlelt valóság, melytől nehezen szakad csak el. Mivel a valóságot csak a saját szemszögéből észlelheti, ezért általában csak a saját szempontjából képes ítéleteket hozni. 2. Mint tartós személyiségvonás, vagy átmeneti regresszió>> következménye az, hogy az egocentrikus személy mindent magára vonatkoztat.
Minden eseményt csak a saját szempontjából él át, önmagát tekinti a történések középpontjának, nem képes a saját szempontján kívülre helyezkedésre, a decentrálás>>-ra, csakúgy mint az empátiára>>, vagyis mások helyzetébe sem logikailag, sem érzelmileg nem képes belehelyezkedni. Képtelen mások véleményére odafigyelni, a valaki más által megfogalmazott szempontokat megpróbálni megérteni, megfontolni, elfogadni. egyenlőtlen fejlődés: Minden személynek négyféle kora, ezen belül három fejlődési dimenziója, szintje van. 1. Kronológiai, vagy naptári kor: ez objektíve adott és egyenletesen nő a halálig. 2. Biológiai kor: szervezetünk strukturális és élettani érettsége, fittsége, elhasználtsága az öröklöttség, veleszületettség, betegségek, az életmód és a stresszek következtében. 3. Szociális kor: a társas illeszkedés, státusz és szerepviszonyok, önellátás, felelősségvállalás/viselés, függőség – autonómia, alárendelődés – asszertivitás>> szintje. 4. Lelki, pszichés kor: a biológiai és szociális fejlettségünkhöz és a kronológiai korcsoportos reprezentatív felméréseken alapuló életkori sztenderdekhez viszonyított: interperszonális, emocionális, kognitív és morális szint. Általános tapasztalat, hogy minél nagyobbak ez utóbbi három szintjei közti különbségek, a személyiség vulnerabilitása>> annál nagyobb! Hol a „tehetséggondozás”, hol a sztárság (celeb, élsportoló), hol olykor a betegség által „kényszerérlelt” személyek gyors összeomlása – a gyenge megküzdő- és elhárító mechanizmusok>> talaján - mára mindennapos jelenség. elaboráció: labora (lat.): munka, megmunkálás, feldolgozás. A frusztrációra>> adott reakciómódok egyike. Fontos, ún. érett elhárító mechanizmus>>, aktuális indulati, hangulati, kognitív
feszültségek,
nem
romboló,
hanem
alkotó,
kreatív,
és
a
személyiség
problémamegoldó színvonalát emelő, fejlesztő megmunkálása. Az alkotó, kreatív>> folyamatnak a megvilágosodás/felismerés után következő negyedik szakaszaként is leírták, szerepe van a legtöbb művészi tevékenységben és kifejezési formában. Ennek során az alkotó kidolgozza magából a kínjait, szorongásait. Az ~ a feszültségszabályozás legkreatívabb módja azaz a személyiség sajátosan kimunkált önszabályozása. A viselkedés, amelyben megnyilvánul, az elhárítás előtti helyzethez viszonyítva magasabb teljesítményt, fejlettebb színvonalat képvisel. Lehetővé teszi a képességek jobb érvényesítését, és az alkalmazkodás szempontjából emeli a személyiség színvonalát elfojtás: (ang.: repression) Az elsőként S. Freud által leírt én védő, elhárító mechanizmus>>, az ego: én>> egyik funkciója, működése. Ezen tudattalan védekezés során az egyén, a számára elviselhetetlen feszültségeket, szorongást>> keltő lelki-, részben tudatos tartalmakat,
észleleteket,
érzéseket,
vágyakat,
indulatokat,
gondolatokat,
a
tudat
számára
hozzáférhetetlenné teszi, a tudattalanba szorítja. Az elfojtás azonban soha nem tökéletes, a tudattartalom információ tartalmát, például egy életesemény történéseit, képes elérhetetlenné tenni a tudat számára, de a hozzájuk kapcsolódó szorongások szabadon lebegővé válnak és képesek hozzákapcsolódni az eredeti eseménnyel az egyén számára (perceptuális, strukturális, szemantikus, érzelmi) asszociatív összefüggésben álló tudattartalmakkal. Az elfojtott lelki tartalom, kerülő úton visszatér. Ez egy egészséges lelki működésű személynél elszólások, viccek, nappali fantáziák, álmok, alkotások formájában mutatkozhat meg, patológiás szintű elfojtásnál pedig szorongásos, neurotikus tünetek (pl. fóbia, kényszer, testi tünetképződés) vagy más súlyosabb érzelmi, mentális és viselkedés zavar formájában jelenhet meg. elhárító mechanizmusok: A pszichoanalízis>> személyiségdinamikai elméletében, az ~, a szorongás enyhítésére, a konfliktus kontrollálására irányuló nem tudatos, az én (ego>>) személyiségrészhez kötődő pszichés folyamatok, én védő mechanizmusok. Funkciójuk tehát az önértékelés, önkontrol, önazonosság fenyegetettségének csökkentése, megakadályozása, a valóság
élményének>>
meghamisításával.
Összességében
nem
magát
a
direkt
problémamegoldást szolgálják, hanem a belső és a külső „tartás”, önértékelés, én-identitás>> megőrzését. Ez azonban a realitással való konfrontációt elkerülő és azt különböző mértékben torzító beállítódást eredményez. Az elhárítás fogalmát Sigmund Freud az összes olyan nem tudatos lelki mechanizmus általános megjelölésére használta, melyeket az ego:> én, a négyféle
(ösztön,
felettes-én,
realitás-
és
neurotikus)
szorongás>>
enyhítésére,
megszüntetésére vet be, míg az elfojtás>> szót fenntartotta a védekezés speciális, egyik elsődleges formájának megjelölésére. (A másik ilyen elsődleges mód a tagadás.) Az ~ról szóló első monográfiában Anna Freud kilenc elhárító módot írt le (1936.), ezek: regresszió, elfojtás, reakcióképzés, izoláció, meg nem történtté tétel, projekció (projekció>>), introjekció, önmaga ellen fordulás és ellentétbe fordítás, valamint az egészséget szolgáló szublimáció, azaz az ösztöncélok áthelyezése. Tízedikként ide sorolhatjuk az általa leírt és igen fontos, a támadóval/agresszorral történő azonosulást is. Az analitikus irodalomban azóta további elhárító mechanizmusokat azonosítottak, pl.: elaboráció>>, racionalizáció, intellektualizáció, hasítás, leértékelés stb. Gyakran érnek bennünket sérelmek, kudarcok, melyek feszültséget keltenek. Az egyén igyekszik az ilyen hatások által keltett feszültségekkel szemben védekezni, a keletkezett negatív következményeket elkerülni, a szorongást csökkenteni. Mindenkinek, a személyiségfejlődéséből eredő én védő mechanizmus repertoárja és preferenciája van, azonban, ha ezek a tudattalan védekező stratégiák szélsőséges és tartós
dominanciát
kapnak,
az
~ok
profiljának
megfelelő
karakterjellemzők,
-zavarok
(„jellempáncél”: W. Reich) és lelki betegségek alakulnak ki. A ma ismert/leírt ~ száma közel hetven. előítélet: hamis általánosításon, olykor saját tapasztalaton nem alapuló ítélet, amely megelőzi a tájékozódást, információszerzést. Gyakran vonatkozik kisebbségi csoportok tagjaira A latin alapú jognyelvben prejudikálás, ami utal arra, hogy előbb van ítélkezés, mint megismerés (tényfeltárás, nyomozás, bizonyítás, vádemelés, védőbeszéd, bírói mérlegelés). Az ~ről szóló monográfia szerzője G. W. Allport, könyvét „A részrehajló gondolkodás” c. első fejezettel kezdi, utalván arra, hogy az előítéletes gondolkodás mögött nem pusztán gondolkodásbeli hasznosság, takarékosság, hanem, érzelmek, érdekek, erkölcsi tartalmak (moralitás) állnak. Az általa írt meghatározásában: „Kedvező, vagy kedvezőtlen érzés egy személy vagy dolog vonatkozásában, mely megelőzi a tényleges tapasztalatot, illetve azon alapul.” (Allport, 1977. 35.) Minthogy előítéleteink nem csak saját személyes tapasztalataink híján, de egyben másoktól átvett tartalmakon is alapulnak, forrásukként mindenképp számolnunk kell a referencia
csoportok>>
és
-személyek
hatásával
(pl.
tömegkommunikáció:
véleményirányítók>>). Az ~ lényeges ismérve, hogy az attitűd>> azon formája és mértéke, mely a korábbi információk alapján kialakult képnek, véleménynek, hiedelemnek, meggyőződésnek ellentmondó újabb tapasztalatok ellenére sem - vagy csak nagyon lassan és nehezen – változtatható. Az előítélet tárgya lehet a saját (ingroup) és más (outgoup) csoport, illetve azok egyes tagjai (etnikai, vallási, nemi, kor, politikai hovatartozás szerint). A saját csoporttal általában felértékelő (pozitív), a külső csoportokkal leértékelő (negatív) a viszonyulásunk. Az utóbbi megnyilvánulásának fokozatai: 1. szóbeli (szidalmazás, gúnyolás), 2. elkerülés, 3. hátrányos megkülönböztetés (lehetőségek korlátozása /zsidó ellenes törvények Magyarországon/, 4. címkézés/megbélyegzés>>(sárga csillag), 5. testi erőszak (pogromok, lincselés), 6. kiirtás (USA: Ku-Klux Clan, Európa: holokauszt). Az ~esség még a fogyasztói, vásárlói viselkedésben is tetten érhető (fogyasztói etnocentrizmus). Kialakulásában az ~es, autoriter>>, monoideologikus szocializációs>> közegek fontos szerepet játszanak. Az ~ személy-
és
csoportközi
konfliktusok
forrása
lehet.
Az
előbbiek
megelőzésére,
megszüntetésére az együttműködésen alapuló, E. Aronson (1932-) által kialakított „mozaik iskola” módszer (Aronson, 1970), az utóbbiak kezelésére a M. Sheriff és C. W. Sheriff által kísérletileg alkalmazott „fölérendelt célok” módszere (1969) igazoltan alkalmas. Mindkettő lényege az együttműködés választása, vagy kényszere.
elsőbbségi/sorrendhatás: Az információ felvétel/feldolgozás, az emlékezet>> és a tanulás>> kutatásában is igazolódott az az egyébként szinte mindennapos tapasztalat, hogy egy információ sor (számsor, bevásárló lista, névsor…) első tagját könnyebben jegyezzük meg, mint az utána következőket, sőt arra is van példa, hogy az első információ gátolja az utána következők memorizálását (proaktív interferencia). Az első információk felvételének és feldolgozásának a személyészlelésben>>, az attribúcióban>>, tudatos alkalmazásuknak pedig a benyomáskeltésben>>, én/ön megjelenítésben is fontos szerepe van. elsődleges kötődés: ld. kötődés>> emlékezet: az élet folyamán szerzett ismeretek rögzítéséért, tárolásáért, előhívásáért felelős lelki alapfunkció, a kognitív funkciók>> csoportjának része. Az ~ről szóló első monográfiát Sír Frederick Ch. Bartlett (1889-1969) jelentette meg (1932). Az ~ fiziológiai és pszichés, tudatos és tudattalan folyamatok együttese, melyek során külső és belső ingerhatások, pszichés tartalmak bizonyos ideig megőrződnek, befolyásolják a viselkedést (tanulás>>), és lehetővé teszik az önfolytonosság (self), önazonosság: az én-identitás>> szerveződését. Az ~ három,
egymásra
épülő
alapfolyamatból
áll:
1.
kódolás/beírás/rögzítés,
2.
tárolás/megtartás/konszolidáció és 3. felidézés/előhívás. Az első lépésben emléknyom (séma, reprezentáció) jön létre. A tárolás, időtartama szerint rövid, pár perces, órás (STM) illetve hosszú, hónapos, éves (LTM) idejű. Az emléknyomok különböző agyterületek működéséhez kapcsolódó memória tárakban rögzülnek (epizódikus memória>>, procedurális memória>>, implicit memória>>, szemantikus memória>>), és megőrzik az eredeti észlelési dimenziók élményszerű vizuális, akusztikus, taktilis, téri… jellegzetességeit is (több dimenziós tárolás>>) az élmény>> teljességét a kognitív, emocionális és motivációs komponensekkel. A felidézés lehet spontán (pl. szabad asszociáció, álom) vagy célorientált, tudatos. A felidézéskor az egyes tartalmak gátolhatják egymást. Proaktív (előre ható) a gátlás, ha egy korábbi anyag, egy később tanult felidézését zavarja, és retroaktív (vissza ható), ha a később tanult anyag blokkolja egy korábban tanult felidézését. Bizonyos élmények felidézését jelentősen gátolja a tudattalanul motivált elfojtás>> (ld. elhárító mechanizmusok>>). Az ~-t jelentősen befolyásolhatják az eredeti élményhez kapcsolódó, és a felidézés kori aktuális érzelmek, vagy tartós személyiségsajátosságként az attitűdök>> és előítéletek>>. Az ~ zavarait amnéziának hívjuk. Mindenkinél előforduló természetes jelenség a gyermekkori amnézia>>.
2. ábra. Az emlékezeti folyamatok és kapcsolataik (Martin, 2015) empátia: beleélő, beleérző képesség. A másik személy érzelmi állapotának az átélése, megélése, ráhangolódás a másik ember lelkiállapotára, önmagunk beleképzelése annak helyzetébe, problémáiba, örömébe, bánatába. Ez egyszerre érzelmi és gondolkodási folyamat. Az ~s készség, vagyis a másik ember szavai, metakommunikációja, viselkedése valósághű észlelésének és megértésének a képessége egyrészt a kommunikációs szituáció, a kontextus nagyobb fokú tudatosításával, másrészt az érzelmi ráhangolódás nyomán a saját érzelmeink által felszínre hozott ismerettartalmak önreflexiója által fejleszthető. Alkalmazásában nagy szerepe van az értő figyelemnek, az elfogadó beállítódásnak (Rogers a másik személyiségének a feltétel nélküli elfogadását és annak kinyilvánítását érti ez alatt), a kommunikációs képességeknek, a szociális és érzelmi intelligenciának, az önreflexiós képességnek. A gyermek megismerése, megértése és személyének elfogadása a nevelés egyik leghatékonyabb módja, ezért az ~ képessége a pedagóguspályán és más segítő szakmákban, nélkülözhetetlen. Buda Béla (1939-2013) az ~-ról szóló monográfiában írta le a szintjeit. Ezek: 1. meghallgatás, megfigyelés/meglátás, 2. indulattalanítás az indulatok kifejezésének teret engedés által (nem elfojtás!), 3. racionális, logikai megértés, 4. történeti – oksági megértés, 5. ön-behelyettesítési képesség (nem projekció!), 6. érzelmek>> megértése, 7. motivációk>>: vágyak, szándékok, kényszerek megértése, 8. a nem verbális promotív kommunikációs tartalom (mit vár tőlem?) megértése. Az ~ nem a segítő felől igazolódik, hanem a másik félben keletkezik, a találkozás (encounter, C. Rogers), a megértettség élménye (Kóczán György pszichiáter 1943-2003).
energetikai funkciók: Az általános pszichológia>> tanulmányozza a legalapvetőbb lelki funkciókat, melyek 3 főbb csoportba sorolhatóak. Ezek egyike a viselkedés energetikai alapjait adó funkciócsoport. Az ide tartozó arousal>> a vegetatív, a motoros/cselekvéses és az agykérgi (kortikális) aktivációs szintet foglalja magába. Ez utóbbit nevezzük éberségi/vigilancia szintnek, mely a kóma állapottól az extrém izgatott állapotig tartó kontinuumot jelent. A vigilancia>> és a teljesítmény közti összefüggést írja le a Yerkes Dodson szabály>>. A második energetikai funkciót az érzelmek>> jelentik, melyeknek alapvetően a külvilágból és a tudatalattiból érkező, tudatelőttes és tudatos tartalmak kiértékelése a feladata (kellemes vs. kellemetlen), ezáltal megalapozva a harmadik alapfunkciót, a motivációt>>, mely a viselkedés irányultságát (közelítő vs. elkerülő) intenzitását (tartósság, gyakoriság), megkezdését, fenntartását és leállását szabályozza. epizódikus memória: A deklaratív emlékezet (többdimenziós tárolás>>) egyik tára, melyben rögzülnek a saját és az általunk tapasztalt környezetünk élettörténeti eseményei, élményei>>. Az ~ a velünk történt, általunk tapasztalt események emlékének gyűjtőhelye. Az ~ nem mechanikusan tárolja az információkat, az egyén értékeinek, élettapasztalatának, szubjektív ítéleteinek megfelelően aktívan súlyozza, szervezi, konstruálja az emlékeket. Az ~ tartalma egyedi, csak az egyénre jellemző, ezért lehetővé teszi az önfolytonosság (self) és önazonosság megélését, az én-identitás>> folyamatos szervezését. Az ~ "feltöltése" 3-4 éves korban kezdődik, az ezt megelőző emlékek a gyermekkori amnézia>> hatása alá kerülnek. erkölcsi fejlődés: az erkölcsi szabályok és társadalmi konvenciók elsajátításának, belsővé válásának intrapszichés folyamata, a fejlődéslélektan>> egyik fontos kérdése. Piaget szerint (1932) az erkölcsi fogalmak kialakulása és fejlődése a kognitív fejlődési szinttől függ, az erkölcsi szabályok, szociális konvenciók ismerete, megértése megfelel a kognitív fejlődés>> általános szintjének. Fejlődési szakaszai: 1. Motoros szabályok ideje. 2. Kényszerszabályok ideje. 3. Racionális szabályok ideje. 4. Új szabályok alkotásának ideje. Piaget az ~nek két általános szakaszát különbözteti meg, a heteronóm és az autonóm moralitást. Előbbi a tekintélyszemélyek véleményén alapul, főleg külső függésre, utóbbi az ön-meghatározottságra utal. Az ~ szakaszainak másik ismert leírása Lawrence Kohlberg (1927-1987) nevéhez fűződik (1958). Az ebben szereplő három fő szakasz a pre-konvencionális, a konvencionális és a poszt-konvencionális, melyek mindegyike két-két alszakaszt foglal magába. esettanulmány: a tudományos kutatásban alkalmazott empirikus módszer, valamilyen szempontból jellemző, általánosítható tulajdonságokkal rendelkező jelenség, helyzet,
folyamat részletes bemutatása. Készülhet egy személyről, egy csoportról, egy szervezetről, egy adott eseményről. A pszichológiai ~-t leggyakrabban a diagnosztika és a terápia körében alkalmazzák, de a szociálpszichológiai kutatásnak>> is kedvelt módszere. Az esetek leírásában fontos az elfogultság, a túláltalánosítás veszélyének csökkentése, ez különböző vizsgálati módszerek egyidejű alkalmazásával érhető el. (pl. egy diagnosztikai, vagy terápiás ~ készítésénél a teszteredmények, az anamnézis és a környezettanulmány adatainak egybevetése). E „műfaj” jelentős példáit képezik a pszichoanalitikus ~-ok (Freud pl. A patkányember, A farkasember, A kis Hans, Ferenczi Sándor: A kakasimádó fiú). esztétikai szükséglet: Maslow motívum hierarchia rendszerében a hatodik szinten álló magas szintű, ún. fejlődési, humán specifikus motiváció. Magába foglalja a szimmetria, a rend, a ritmus és a szépség, az elegancia, harmónia igényét. Az ~ünket kielégíthetjük a természetben, művészetekben, gasztronómiai esztétikai élvezetben, öltözködésben, viselkedési stílusban, mozgáskultúrában, beszéd stílusban, lakberendezésben stb. De az, hogy kinek mi az esztétikus, az személyiségfejlődésünk folyamatában, kulturális és társadalmi hatásoktól, személyes tapasztalataink függvényében folyamatosan változik, tehát az, hogy valami szép vagy rút nem a tárgy objektív tulajdonsága, hanem a szemlélő hozzáfűződő pozitív vagy negatív viszonyulása. Az ~ és kielégítésük, csak közvetve hoz hasznot, de ugyanolyan fontos, mint az alapvető szükségleteké. A szép természeti, tárgyi környezet, a jó emberi kapcsolatok, a műalkotások (pl. zene, épített tér, plasztikák…) kihatnak a közérzetre, fokozzák az életkedvet, munkakedvet, javítják biztonságérzetet és nem utolsósorban megbetegedés esetén elviselhetőbbé teszik a betegséget, ezzel növelik a gyógyulás esélyeit. Az ~ kialakítása, az esztétikai igény (élni nem csak jól, de szépen) kielégítettsége preventív és protektív mentálhigiénés funkcióval bír. evolúciós pszichológia: a pszichológiai jelenségek és folyamatok evolúciós alapú megközelítése, tanulmányozása. Az emberi viselkedés és lelki folyamatok, más természeti folyamatokhoz hasonlóan – keletkezésükben, kialakulásukban, fejlődésükben (genezisében) érthetők meg. Az emberi lelki fejlődés egyik ilyen, hagyományos megközelítésmódja a fejlődéslélektan>>, mely a viselkedés és a lelki funkciók, a személyiség fejlődését – ma már – a méhen belüli, magzati élettől tartó egyedfejlődés (ontogenezis) során tanulmányozza. Charles Darwin (1809-1882) 1859-ben megjelent „A fajok eredete…” című klasszikus munkája, majd „Az ember származása…” (1864) valamint az érzelmeknek embernél és állatoknál történő kifejezéséről szóló könyvei, már a XIX. század végén, majd a XX. században is számos pszichológust inspiráltak a lelki folyamatok
törzsfejlődésének,
filogenezisének kutatására. A főként állatkísérletekre alapozott tanulás-lélektani kutatások (behaviorizmus>>, W. Köhler), az etológia (K. Lorenz, N. Tinbergen, Karl von Frisch > humán etológia (Eibl-Eibesfeld), a szociobiológia (P. Barash, W. Hamilton), egyre többeket inspirált arra, hogy feltárják a ma embere viselkedésének, az állatvilág bizonyos fajaival különböző mértékben egyező jellemzőit és az ezek mögött álló lelki folyamatoknak a törzsfejlődés során kibontakozó változását, az alkalmazkodásban betöltött funkcióját. Az ~i kutatásnak és szemléletnek, elemzésnek komoly szerepe – és potenciális prevenciós és terápiás értéke – van abban, hogy elkülöníthessük az egyedfejlődés, a szocializáció>> során kialakult sajátosságokat a filogenetikusan több évezrede „belénk íródott múlt” (Bereczkei, 1998) transzgenerációs, egyénileg szűkösen befolyásolható, korrigálható hatásaitól. Az ~ kutatja, bemutatja többek közt az ember csoportos szerveződését, a párkapcsolatokat, szülői stratégiákat, az elme és a kultúra eredetét. Az ~ első magyar tankönyve 2003-ban jelent meg, írta Bereczkei Tamás (1956-). exorcizmus: (a kései latin exorcismus, illetve a görög exorkizein - "eskü alatt megtagad" jelentésű szóból származik). Démonok vagy más gonosz szellemlények – megszállottnak hitt emberből vagy helyről való – kiűzése. Az ~t végző személy elnevezése exorcista, gyakran papi személy vagy olyan ember, akiről úgy vélik, hogy különleges erőkkel, képességekkel megáldott. Az exorcista eszközei többek között az ima, előírt szövegek, gesztusok, szimbólumok, jelképek, amulettek. Az exorcista gyakran hívja segítségül Istent, Jézust és/vagy angyalokat, arkangyalokat. Általában a megszállt személyek nem tartják önmagukat gonosznak, és felelősséget sem vállalnak az általuk elkövetett rossz cselekedetekért. Ennek következtében az ~t a művelői inkább tekintik egyfajta gyógymódnak, kezelésnek, mint büntetésnek. A rituálék ezt általában figyelembe veszik, ezért nem is erőszakkal közelítenek a megszállotthoz. extrinzik motiváció: humán specifikus késztetések, amelyek külső eredetűek pl. jutalom, nyereség. Az ~ gátolhatja a belső vagy intrinzik motiváció>> kiépülését, vagy fenntartását, ezért a nevelési folyamatban tudatos alkalmazást kíván. A kontrolláló külső motiváció a belső motivációt felfüggeszti, a cselekvő a viselkedés okának a külső megerősítést, például csokit, pénzt fogja tartani, és cselekvését addig fogja fenntartani, amíg a jutalmat megszerezhetőnek gondolja, míg az informatív, értékelő jutalmazás, visszajelzést ad a teljesítményről, és a tevékenység fenntartásához hozzájáruló intrinzik motivációt erősíti meg. Az újabb elméleti megközelítések szerint az intrinzik és ~k mintázata egy cselekvés végrehajtásának
folyamatában dinamikusan változhat, például a tudásvágy és az elismerés egyszerre és időben különböző hangsúllyal motiválhatja a tanulást. extroverzió/extrovertált: C. G. Jung (1875-1961) a mélylélektan, vagy analitikus pszichológia megalapozója, tipológiájában két dimenzió mentén rendszerezi az általa leírt személyiségtípusokat. Az egyik dimenzió a libidó irányultsága, a másik dimenzió a megismerési típusok.
A libidó fogalmát Jung a freudi hagyományos pszichoanalitikus
gondolkodással szakítva nem szexuális hajtóerőként értelmezi, hanem a személyiség egészét energetizáló lelki energiaként. Ebben a megközelítésben a libidó irányultsága a személyiség és a környezet kapcsolatát írja le, jelzi a személyiség alapvető viszonyulását tárgyakhoz, eseményekhez, kapcsolatokhoz. Az extravertált személyiség libidója tárgyi/külvilági orientáltságú, nem alanyi/szubjektív. Az extrovertált személyiség szociális közegében ingerkereső beállítottságú, akkor érzi magát jól, ha sok esemény, tárgy, kapcsolat veszi körül, ennek biztosítása érdekében könnyen kapcsolódik is ezekhez, nyitott, kommunikatív, szociábilis. Jung extroverzió és introverzió>> fogalmát más tipológiák (tipológia>>) is használják, ilyen például Eysenck vonáselméleti megközelítése. Egyik elmélet szerint az extravertáltak öröklötten/veleszületetten alacsony arousal>vigilancia>> szintűek, ezért aktivációs szintjük optimalizálása érdekében keresik az azt optimum fölé növelő külső ingereket, szélsőséges élmény, sőt veszélykeresők, alacsony unalomtűréssel. élmény: Lelki életünk, lelki tartalmaink alapegységei. Önfolytonosságunk, én-identitásunk>> időben egymást követő, egymáshoz számos asszociatív fonalon kapcsolódó ~ek sorozatából, hálózatából szerveződik. Három összetevője egymással kölcsönhatásban alakítja lelki folyamatainkat és viselkedésünket. A kognitív komponens az észleleti, emlékezeti, gondolati tartalmakat (mi? hol? mikor? ki? miért?) hordozza. Az emocionális, érzelmi>> összetevő az ~alapot képező tapasztaláshoz kötődő indulatokat, hangulatot, annak polaritását (jó, rossz), minőségét (félelem, öröm, megkönnyebbülés…) és erősségét foglalja magába. A motivációs>> komponens az előző kettőből fakadó (ahogy felfogtam + ahogy éreztem) késztetéseket, vágyakat, szükségleteket foglalja magába. Az élmények elemzésének és integrálásának fontos szerepe van a lelki egészség helyreállításában, a pszichoterápiában. A reformpedagógia egyik újabban terjedő koncepciója az ~pedagógia, melynek sokféle definíciójában közös elemnek tűnik, hogy az oktatás/tanulás kilép a tantermi keretek közül, valamint a tanulókat érzelmileg fokozottan érintő, bevonódásra késztető körülmények között és módon történik.
én funkciók: A Freud-féle személyiségmodellben, az Eros (életösztön) és a Thanatosz (halál, agresszió ösztön) késztetéseket, az ön- és fajfenntartási késztetéseket magába foglaló ösztönén (ES, Id), és a szülők, nevelők, referencia csoportok révén internalizált normákat, szabályokat, elvárásokat (én-ideál) tartalmazó felettes-én között elhelyezkedő ego=én>> alapvető működésmódja a realitás elv. Az ego-nak integrálnia kell az ösztön-énből származó, azonnali, korlátozás nélküli kielégítésre vágyó (öröm elv) hajtóerőket, a felettes-énből (kultúra, társadalom, család, szocializáció>>nevelés) eredő korlátokkal, elvárásokkal, valamint mindezeket az aktuális tárgyi – társas helyzet adta körülményekkel, lehetőségekkel. Ehhez a „valóság (realitás) elv” szerint kell működnie, melynek egyik eleme a valóságvizsgálat. Ez az egóra háruló hármas „elvárás” feszültségeket, szorongást>> kelthet, melyeket különböző elhárító mechanizmusokkal>> (tagadás, bagatellizálás, elfojtás, projekció, ellentétbe fordítás, túlkompenzáció, racionalizáció, reakcióképzés, elaboráció>>, szublimáció, konverzió, szomatizáció, öndestrukció…) igyekszik oldani. Az ego funkciói ebben
a
megközelítésben:
1.
realitáskontroll:
valósághű
észlelés/tudatosítás,
2.
szorongásmentesítés, 3. adaptív viselkedéstervezés. ld. még adaptív énfunkciók>> énideál: Carl Rogers (1902-1987) egyik központi fogalma (a másik az énfogalom) annak elképzelése, milyenek szeretnénk lenni. Az énkép>>-énideál viszonya több féle lehet: 1. Ha az énkép>> túl messze van az ~tól: értéktelenség érzés, kevés önbizalom, alacsony önértékelés, szorongás, elégedetlenség, 2. Ha az énkép>> túl közel van az ~hoz: az egyén irreálisan túlértékeli saját képességeit, felsőbbrendűség érzése, túlzott önelégültség, dölyfösség, 3. Ha az énkép>> és ~ optimális távolságra van, az a fejlődésre serkentő hatású: az ilyen személyiség tudatában van a meglévő képességeinek, de a távlatokban gondolkodik. énidentitás: önazonosság. Erik H. Erikson meghatározásában: "Az én-identitás érzése tehát a személynek az a felgyülemlő bizakodása, hogy belső létének egysége és kontinuitása mások szemével tekintve is megfelel az egység és a kontinuitás fogalmának, oly módon, ahogyan azt most, az "életpálya" nyilvánvaló kilátásai tanúsítják." (Erikson, 1981. 168-169) A Jung-féle személyiségmodell nyomán úgy határozható meg, mint az Ego/én (aktuális, itt és most) és a Self/önmagam (egóim történelmi sora, folyamatossága) ellentmondás- és feszültségmentes illeszkedése. Az ~nak több dimenziója, összetevője van. 1. A szomatikus – fiziológiai~ azt fejezi ki, hogy a saját testünket, a benne zajló folyamatokat, testrészeinket önmagunkhoz, egyedi énünkhöz (érzésünkhöz, észlelésünkhöz, akaratunkhoz…) tartozónak (észlelhetőnek, megismerhetőnek, befolyásolhatónak) éljük meg. 2. A pszichoszexuális ~ azt jelenti, hogy a biológiai (öröklött, veleszületett, hormonális) nem (szexus) és a társas hatóközegek
rendszerében formálódó lelki nemi hovatartozás érzés milyen mértékben illeszkedik egymáshoz a vágyak, az orientáció, az érdeklődés, a feminin/nőies – masculin/férfias habitus viselkedésbeli megjelenése során. 3. A társas ~nak az életünk során alakuló csoportidentitások>> adják az alapját, melyek az elsődleges és másodlagos szocializáció>> során változnak, megszűnve-megőrződve. Ezek főbb típusai, 1. az etnikai, 2. a rokonságiszármazási, családi, 3. a hit/vallás/ideológia béli, 4. a kortárscsoporti, 5. a generációs, 6. a konstruált/alapított családi, 7. az életkori, valamint 8. a professzionális: szakmai – foglalkozási – szervezeti. énkép: A személyiség olyan önmagáról alkotott képe, amely részben mások véleménye alapján alakul ki, és amely irányító funkcióval rendelkezik (Linville-Carlston, 1994). Az ~nek ezt a másoktól eredő részét objektív, vagy optatív (tulajdonított) self-nek nevezzük, azt tartalmazza, amit arról tudunk/gondolunk, hogy mások miként vélekednek rólunk, verbális>> és nonverbális>>, metakommunikatív>> megnyilvánulásaik nyomán. Azonban ezeket az információkat (valós és szimbolikus szankciókat, megerősítéseket), az életkor előre haladtával – minthogy ezekből egyre többfélével találkozunk – egyre jobban megszűrjük, s így alakítjuk, alkotjuk meg a szubjektív self-et, azt, ahogy mi vélekedünk önmagunkról. Az ~ mindkét fenti eleme tartalmazza az „itt és most” értékelést (reális self) és a jövőbeli milyenségünkre vonatkozó énideált>>, ideális self-et. Az ~, nem „csúcs fogalom”, vagyis a benne foglalt tartalmak egy tágabb, összetettebb lelki konstrukció, az önismeret részét képezik. érett személyiség: G. W. Allport szerint "Az egészséges (érett) személyiség tevékeny ura környezetének, személyisége bizonyos fokig egységes és képes arra, hogy pontosan észlelje mind a világot, mind önmagát." Az érettség számos köznapi és tudományos vonatkozásban többnyire (kronológiai) életkorhoz is kötött. (ld. egyenlőtlen fejlődés>>) A felnőttkori lelki érettség kritériumait Allport az alábbiakhoz kötötte: 1. Széleskörű öntudat: partikularitásán túllépve, érdeklődéssel, értelmes, alkotó módon viszonyul a munkához, családhoz, politikához, valláshoz. 2. Meghitt viszony másokkal: bensőségesség képessége, olyan szeretetet nyújtson barátai, családja számára, melyet semmiféle féltékenység, vagy anyagi szempont nem zavar. 3. Részvét képessége: viseljen el bizonyos nézet- és magatartásbeli különbségeket önmaga és mások között, tegyen tanúságot mások helyzetének mély megértéséről, megbecsüléséről. 4. Érzelmi biztonság, önelfogadás: alapvetően pozitív énképpel>> rendelkezik, elviseli a gátló, zavaró eseményeket, saját tökéletlenségét, belső elkeseredettség nélkül. Gondolatainak kifejezésekor tekintettel van másokra is, eléggé bízik önmagában ahhoz, hogy ne féljen sem maga, sem mások érzelmi megnyilatkozásaitól. 5.
Valósághű észlelés problémamegoldó képességgel: a dolgokat képes úgy észlelni, amilyenek azok a valóságban, s nem úgy, ahogy az neki tetszenék, a valósághoz kapcsolódik, problémaorientált, munkájába belemerül, bizonyos időre félretéve saját személyes vágyait is. 6. Ön - objektiválás és humorérzék: képes kívülről is nézni önmagát, megérti a különbséget saját igazi, áhított és mások által vélt valósága között. A humor az a képessége, hogy nevessen azokon a dolgokon, amelyeket dédelget, és mégis tovább dédelgesse őket. 7. Egységesítő életfilozófia: olyan értékrenddel, valóságmodellel rendelkezik, mely megadja számára az életet értelmessé tevő irányt, tárgyat és célt, egész sor mélyen rejlő értékfogalma van. (Allport, 1980. 299-327.) Érosz: gör.: szeretet/erotika. ld. pszichoanalízis>> Freud duális ösztöntanában az ösztönén>> egyik alap ösztöne, mely a szeretet, az alkotás, teremtés, összekötés, gondoskodás alapja. érzelem: emocio (lat.):. A kilenc lelki alapfunkció egyike, az arousal>>-lel, és a motiváció>>-val együtt az energetikai funkciók>> közé tartozik. Az ~k alapvető funkciója az érzékszervekből befutó és a tudattalanból érkező információk kiértékelése. Az agykéreg alatti központok (talamusz, hipotalamusz, hipofízis, limbikus rendszer), melyek az alapvető vegetatív élettani folyamatainkat is szabályozzák, egyben az érzelmi-motivációs szabályozás központjai is. Az érzékszervekben lévő receptorokból az afferens pályákon befutó ingerületek, valamint a tudattalanból tudat közelivé, vagy tudatossá váló tartalmak (emlékek, fantáziák, gondolatok, álmok, hallucinációk), elsődlegesen a jó/kellemes vs. rossz/kellemetlen dimenzió mentén értékelődnek (polaritás, minőség), e kiértékelés erőssége az aktuális arousal>> szinttől függ. Az erősség és időtartam függvényében is megkülönböztetjük az ~ket. 1. az indulat erős, rövid időtartamú, 2. a hangulat kevésbé intenzív, de hosszabb időtartamú, 3. a szenvedély egyszerre erős és tartós érzelmeket jelent. Az ~i kiértékelés az alapja a viselkedés irányultságának és intenzitásának, a motiváció>>-nak. A pozitív kiértékelés (öröm, megkönnyebbülés, szeretet…) ún. megközelítő/inger közelben maradó, a negatív kiértékelés (ijedtség, félelem, szomorúság…) aktív (menekülő)-, vagy passzív (viselkedésgátlás) elkerülő viselkedést vált ki. A társas tanulási, jelentésadási hatásoknak az érzelmek minőségének kialakulásában játszott szerepét Schachter és Singer (1962) igazolta. Eszerint egy, az arousalt>> fokozó élmény>> egyedi ~i jellegét (pl. meglepetés, ijedtség, pánik…) az adott esemény szemtanúiként jelen lévő személyek reakcióiból „olvassuk le”, e reakciókkal címkézzük>> meg. A másik személy ~inek megértési képességét empátiának>>, az önmagunk és mások ~inek felismerési hiányát alexitímiának, zavarát pedig ~mi félreértésnek nevezzük. A régebben elsősorban tömegesen, intézetben nevelkedett gyerekek
sajátos lelki állapotát John Bowlby (1907-1990) „érzelmi elhanyagoltság”-ként írta le. A most felsorolt tényezők fontos szerepet játszanak az ~i intelligencia>> kialakulásában. ld. még alap érzelmek>>, érzelmi fejlődés>> érzelmi fejlődés: a négy legalapvetőbb érzelemnek a csecsemő és kisgyermekkorban zajló kialakulását jelenti. Az érzelmek azonosítását korai fejlődési szakaszokban tanuljuk, melyek kapcsolati kerete főleg az anyával való interakció (ld. cirkuláris reakció 2.>>). Elsőként a már méhen belüli életben megalapozódó megfelelő anyai gondoskodás nyomán kialakuló kötődés>> során, a biztonság, vonzalom, ragaszkodás, szeretet jelenik meg. Másodikként, hat-nyolc hónapos korban a szorongás>>, melynek első formája az anya elérhetetlenségétől, elvesztésétől való szeparációs szorongás. Harmadikként jelennek meg a félelmek>>. Kondicionálással tanuljuk az elkerülhetetlen kellemetlen tapasztalatok során a konkrét félelmeket, melyek valós veszélyek előrejelzői. Később jelentkeznek a kognitív funkciók fejlődésével a szimbolikus félelmek, mint a sötéttől, vagy gonosz mesehősöktől való félelem, melyben tudattalan szorongások kerülnek megformálásra, kifejezésre. A kisgyermeket félelemmel tölti el, ha egy ismert összkép belső eleme megváltozik: belső vágyképe, a benne élő séma összeegyeztethetetlen az aktuális tapasztalattal, a megszokott a szokatlannal. A harmadikként kialakuló, az agresszió>> alapját képező harag és düh a félelmek és frusztrációk>> következtében alakul ki. Negyedikként jelenik meg az ambivalencia>>. érzelmi intelligencia: az érzelmi információk megértése és az érzelmekkel való bánásmód képessége (Mayer - Salovey 1990). Az ~ meghatározása és fejlesztése az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapott, egyre divatosabbá vált. Az ~ fontos előfeltétele a mindennapi társas helyzetekkel való sikeres megküzdés>>-nek. Magába foglalja az érzelmek hatékony nonverbális és verbális kifejezését, saját érzelmek>> hatékony megértését, a gondolkodás érzelmek segítségével való előremozdítását, mások érzelmeinek eredményes dekódolósát, megértését, az empátiás>> készséget, a hatékony interakció- szabályozást, valamint az optimális érzelemszabályozást. Mutatójaként az EQ-t (emocionális kvóciens) használják, a mérésére jelenleg forgalomban lévő tesztek eredményei között nincs elég szoros megegyezés. érzékelés: a környezeti ingerek felvétele, eljuttatása a kérgi feldolgozó központba az egyes ingerfajtákra specializálódott érzékszervek és a belőlük kiinduló idegpályákon keresztül,. az információszerzés kezdeti szakasza. Az információ feldolgozás következő szakasza az észlelés>> folyamatok viszont a kéreg magasabb területeihez kötődnek, ahol az ingerek jelentésének megalkotása történik. Az ~ különböző modalitásban működik, a látás, hallás,
szaglás, ízlelés és tapintás, nyomás-, hő- és fájdalomérzékelés. Az érzékleti modalitásoknak a fizikai energiát idegimpulzusokká kell átalakítaniuk, ez a transzdukció folyamata, amelyet receptorok hajtanak végre. A receptorok és az idegi pályák az inger intenzitását az idegimpulzusok gyakoriságával és időbeli mintázatával kódolják; minőségét viszont a specifikus idegrostok és azok aktivitásmintázata adja. Érzékszerveinkre jellemző, hogy rendkívül érzékenyek a környezet változásaira. Az érzékenység mérésének az alapja, hogy meghatározzuk a legkisebb érzékelhető ingermennyiséget. Vagyis a legáltalánosabb módszer egy érzékleti modalitás érzékenységének mérésére annak a legkisebb erősségű ingernek a meghatározása, amely megbízhatóan megkülönböztethető az inger hiányától, a leggyengébb fény például, amely megkülönböztethető a sötétségtől. Ezt a legkisebb ingererősséget nevezzük abszolút küszöbnek, mely az a legkisebb ingerintenzitás, ami a próbák 50%-ban vagy a vizsgálati személyek 50%-nál érzéklet kialakulásához vezet. Az érzékelés másik fontos összetevője a változások jelzése. Ugyanúgy, ahogy az érzékeléshez kell egy minimális inger, úgy két inger megkülönböztetéséhez is szükség van bizonyos mértékű különbségre a két inger között. Ahhoz például, hogy két hang intenzitását meg tudjuk különböztetni, az egyiket hangosabbnak kell hallanunk ahhoz, hogy hangmagasságok között különbséget tudjunk tenni, a hangok frekvenciájának kell különböznie. Két különböző intenzitású, azonos modalitású inger megkülönböztetése akkor lehetséges, ha az eltérésük meghaladja a különbségi- vagy relatív küszöböt, amit az abszolút küszöbhöz hasonlóan statisztikusan határozunk meg. A relatív küszöb, az az ingerintenzitás különbség, ami a próbák 50%-ban vagy a vizsgálati személyek 50%-nál érzéklet változás vagy különbség érzéklet kialakulásához vezet. Az abszolút és relatív küszöb szintjét az érzékelő személy testi és pszichés állapota, személyiség jellemzői jelentősen befolyásolják. A pszichofizika klasszikus kutatói az inger erősség és az érzet nagyság között különböző matematikai összefüggéseket írtak le. Wéber konstans-, Fechner logaritmikus-, Stewens exponenciális kapcsolatot írt le. észlelés: percepció (lat.): befogadás, összegyűjtés, birtokba vétel. Az érzékletek első szintű feldolgozása, tudatosítása, értelmezése. Mint az érzékelés>> címszónál olvasottakból is sejlik, az 1. biológiai, elektrokémiai és 2. a perifériákon lévő érzékszervekben zajló folyamat, ezzel szemben az ~ 1. központi idegrendszeri (centrális), agykéreg sejtek millióinak összehangolt működésén alapuló 2. pszichés folyamat. Az, hogy az agyat egyidejűleg érő milliónyi érzékleti ingerből mi képezi az ~ (észbe vevés), egyben a tudatosulás anyagát, a számos tényező (érzelem, motiváltság, tanulás) által befolyásolt figyelem>> szűrő és/vagy kiemelő működésén múlik. Információfeldolgozási szempontból az ~ az első kognitív
folyamat>>, melyre a magasabb szintűek (emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás) épülnek. Az ~nek alapvetően két fő funkciója van: 1. lokalizáció>> 2. identifikáció, azonosítás (appercepció) Ez utóbbi szorosan összefügg a korábbi tapasztalatokkal, emlékezettel, tanulással, gondolkodással. A tárgyak, ingerforrások helyének meghatározását téri lokalizációnak nevezzük, erre épül a kognitív térkép>> mely a környezetünkben való tájékozódás eszköze, amely nélkül pl. állandóan a tárgyaknak ütköznénk, nem volnánk képesek tárgyakat megfogni, amikor értük nyúlunk, és veszélyes tárgyak vagy ragadozók útjába kerülnénk. A lokalizáció és a felismerés mellett észlelőrendszerünk további feladata, a perceptuális konstancia>> is, vagyis hogy a tárgyak külső megjelenését állandónak mutassa, annak ellenére, hogy a retinánkra eső ingerek folyamatosan változnak. A másik fontos feladat a tárgyak elkülönítése, mivel a retinánkra vetülő kép, különböző világosságú és színű pontok mozaikja. Az észlelőrendszer ezt a mozaikot a háttértől és egymástól elkülönülő tárgyak csoportjává szervezi. A folyamat további részében zajlik a figura és háttér elkülönítése, nemcsak kiemelkedni látjuk a tárgyakat a háttérből, de sajátos csoportosításban is észleljük őket. Még egyszerű, pontokból és vonalakból álló minták is rendezett kapcsolatokba kerülnek, ha a mintára nézünk, ez a jelenség a csoportosítás stb. Mivel az ~ korábbi tapasztalatokra épül, nagyon szubjektív, egyrészt az észlelő rendszer torzításai, mint az illúziók, másrészt az észlelő testi és pszichés állapota, személyiségéből fakadó ~-i stílusok, a korábbi tapasztalatokhoz kötődő torzító jelenségek, mint például a szorongás, az objektívnek hitt valóságot nagymértékben szubjektivizálják. A tárgyak felismerése általában annyira automatikus és erőfeszítés-mentes, hogy természetesnek vesszük, a folyamat azonban zavart szenvedhet, balesetek vagy például agyvérzés következtében fellépő agyi sérülések esetén. Az ~ zavarai: az illúzió (van inger, de az észlelés torzult) és a hallucináció (nincs inger, de észlelés élmény van – mint normál esetben az álomban). A felismerés (appercepció) zavarait agnóziáknak nevezzük.
3. ábra: Az érzékleti információ feldoglozási folyamata. (Martin, 2015) facilitáló szorongás: serkentő, teljesítményjavító izgalmi/feszültség. Ha az arousal>> szint az
optimális
fölé
(optimum
arousal>>)
emelkedik
a
személyek
egy
részének
teljesítményszintje magasabbra emelkedik, mint az optimum szinten volt. A vizsgadrukk, lámpaláz, rajtláz kedvező és kellemes, önbizalmat adó típusa, azonban a meg nem tanultakat, az eléggé nem begyakorlottakat önmagában a ~ nem segít jól prezentálni! A ~ tartós fennállása után kifáradás, kimerültség, sőt izomláz léphet fel. fallikus szakasz: Freud pszichoszexuális fejlődéselméletének, a pre-ödipális és pregenitális időszakba tartozó harmadik szakasza (3-6 év), melynek során a gyermek figyelme a külvilág felé fordul, felfedezi a nemi különbségeket, kialakul a nemi kíváncsiság és a nemi izgalom. Felfedezi, hogy a nemi szervek ingerlése kellemes érzésekkel jár, ezért ebben a korban már megjelenik a maszturbáció. A nemi szervek öningerlése örömforrás és gyakran (nemegyszer kóros mértékben) feszültségcsökkentő. A ~ legfontosabb fejleménye az azonos nemű szülő számos viselkedésmódjának (beszéd, mozdulatok, ruházat, szerepviselkedés) utánzásán>> alapuló identifikáció>>. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása, az elsődleges genitális-szexuális orientáció kialakulása. Freud szerint a gyermek szinte szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, mint a vele azonos nemű, birtokolni akarja azt, ugyanakkor az azonos nemű szülővel, riválisával szemben negatív érzelmeket táplál. A folyamat egy ún. rivalizációs feszültséget gerjeszt, aminek következtében egyrészt bűntudat alakul ki a gyermekben, másrészt agresszív indulatai, fantáziái, álmai keletkeznek,
„vetélytárs” iránt, s ezzel átlép a következő, az ödipális szakasz>>-ba. Ezt az érzelmi krízist>> a szerző ödipális konfliktusnak nevezte el. fejlődéslélektan: a pszichológia>> egyik alapkutatási területe, amely az ember pszichikus jelenségeinek kialakulásával, az emberi tudat keletkezésével, az egyes életkori szakaszokra jellemző pszichikus sajátosságok, törvényszerűségek leírásával foglalkozik. A lelki jelenségek kialakulásában kétféle fejlődési folyamat állapítható meg: 1. A lelki jelenségek törzsfejlődése (filogenezis: evolúciós pszichológia>>) és 2. Az ember egyedi fejlődése (ontogenezis). A ~ három központi kérdéssel foglalkozik: 1. a folyamatosság, 2. a fejlődés hajtóereje, 3. az egyéni különbségek. A ~ kutatói – ma már a méhen belüli, magzati időszaktól kezdődően – a viselkedés kettős (biológiai és társas) determináltsága következtében alakuló, változó, életkori sajátosságokat (periodizáció) is mutató lelki alapfolyamatokat (éberség/arousal, emóció, motiváció, figyelem, emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás) és a többnyire a társas közegben való megnyilvánulásaikat vizsgálják. A ~ és a személyiség lélektan>> közös, átfedő területét képezik a személyiségfejlődési modellek (S. Freud, E. Erikson). Napjainkban egyre fontosabbá válik a lelki, viselkedési rendellenességek kialakulásának megértése, ezt a fejlődési pszichopatológia kutatja. Megalapozójának Anna Freud: Normalitás és patológia a gyermekkorban című munkáját tekinthetjük
Freud, A, 1965) Első hazai ismertetője:
Ranschburg Jenő (Ranschburg 1989. 1998). fejlődési krízisek: a fejlődés során bekövetkező, a fejlődés további menetét meghatározó válságok.
Erik H. Erikson (1902-1994) nevéhez fűződő fogalom (normatív krízisnek is
nevezi). Erikson a személyiségfejlődés mozgatórugójának az intrapszichés és szociális tényezők egymásra hatását, konfliktusait tekintette. A személyiség egyes fejlődési szakaszokban megnyilvánuló jellegzetességei, fejlődése formálják az identitást. E szakaszok – szám szerint nyolc -, egymásra épülő sorrendben követik egymást, az egyén a ~ hatására lép át az új szakaszba. Erikson szerint minden életszakasz-váltáskor pszichoszociális krízist, konfliktust élünk meg, melyek a fejlődéshez szükséges, természetes (normatív, normális) változásokat jelentik, mint például a serdülőkori krízis, életközép-krízis, időskori krízis. A krízis, növekedési lehetőségeket rejt magában, ám ilyenkor fokozottabban sérülékeny>> a személy. Az új életszakasz új feladatok megoldását követeli meg, amelyhez új konfliktusmegoldó stratégiákat szükséges mozgósítani. A krízis hatására eldől, a következő szakaszban a fejlődés a jobbára egészséges, vagy patológiás úton folytatódik. Egy korábbi szakaszban patológiás úton zajlott fejlődés, a későbbiek során spontán, vagy külső segítség (nevelés, szocializációs korrekció, pszichoterápia) korrigálódhat. Potenciálisan patológiás
állapothoz (szorongás, neurózis, addikció, pszichózis, öngyilkosság) vezető krízis akkor alakul ki, ha a fejlődési és az akcidentális, traumatikus, vagy egzisztenciális krízisek (Rahe) közel egyszerre érik a személyt. fejlődési zavar: Tipikusan a koragyermekkorban, a gyermekkorban és a serdülőkorban kezdődő zavarok. Ezek közé sorolandók: (a) az értelmi elmaradás; (b) az általános fejlődési zavarok, pl. az autizmus; (c) a specifikus fejlődési zavarok, pl. iskolai teljesítményzavarok, beszéd-, kiejtési és artikulációs zavarok, a motoros koordináció zavarai; (d) más fejlődési zavarok, vagyis a fentebb leírt típusok szerint jelenleg nem jellemezhető zavarok; (e) diszruptív viselkedészavarok, mint a figyelemzavarok, hiperaktivitás-zavarok, a társas viselkedés zavarai, pl. csoportban fellépő zavarok, agresszív különcködés, ellenségesen dacoló viselkedés; (f) gyermekkori és serdülőkori szorongásos zavarok, mint szorongás az elválasztástól, kontaktusok kerülése, felfokozott szorongás; (g) táplálkozási zavarok; (h) nemi azonosság zavarok gyermekkorban és serdülőkorban; (i) kényszeres mozgászavarok; (j) ürítési zavarok, funkcionális encopresis (beszékelés) és enuresis (ágybavizelés); (k) besorolatlan beszédzavarok, azaz hebegés és dadogás; (l) a kora gyermekkorban, a gyermekkorban és a serdülőkorban jelentkező egyéb zavarok, mint a mutizmus, ön agresszív jellegű és differenciálatlan figyelemzavarokkal járó reaktív azonossági és kötődési zavarok és mozgászavarok. felettes-én: Freud személyiség struktúra elméletében, személyiségünknek az én>>-ből kialakuló azon része (ang.: super-ego, ném.: über-ich), mely az én cselekvésmódját és az ösztön-én törekvéseit „cenzor”-ként szabályozza. Ha az énnek nem sikerül az ösztön-én>> és a ~ törekvéseit összhangba hozni, akkor az ösztönök a ~ nyomására, az ego: én>> szorongás elhárító működése (elhárító mechanizmusok>>) révén elsődlegesen elfojtódnak (a tudattalanba kerülnek). A ~ a társadalmi és a tradicionális értékek, szülői képek, családi-, szűkebb- és tágabb környezeti – pl. kortárs csoport – normák>> belső, idealizált reprezentációja. A tekintélyszemélyek és referencia csoportok>> elvárásai és tilalmai szerinti viselkedés kialakulásában, a jutalmak – büntetések függvényében folyó idomulás, engedelmesség, majd az érzelmi viszonyulás függvényében megjelenő identifikáció, utánzás, azonosulás a ~ kialakulásában fontos szerepet játszanak. Anna Freud írta le a támadóval/agresszorral történő azonosulást, mint a ~ kialakulásában fontos folyamatot és egyben elhárító mechanizmust. Eszerint olyan személyeket is utánozunk, akik velük szemben korlátozással, frusztrálással, büntetéssel éltek. A ~ alakulásában fontos folyamat, az érzelmi
elutasításon, ellenszenven és sokszor haragon, gyűlöleten alapuló identifikációs forma, az ellenazonosulás („csak azért sem úgy!”). Ha a személyiség én-identitása>> többségében ez utóbbira alapozódik, alakul ki a krónikusan kolerikus (Hippokratész), oppozíciós karakter, személyiségzavar.
A
viselkedésmódok
(önző,
altruista>>,
asszertív,
agresszív>>,
kooperatív…) hátterében álló értékrendnek a ~-be épülése az egyén erkölcsisége az interiorizáció (belsővé tétel) nyomán teljesedik ki. A többségében tekintélyelvű, megkérdőjelezhetetlenül parancsuralmi légkörben felnőtt, olykor fanatikus emberek, e ~tartalmakat akár önmaguk, vagy mások életének, épségének kockáztatásával, rombolása árán is képesek követni. feltételes reflex: ld. klasszikus kondicionálás>> felújulás: I. P. Pavlov tapasztalta, hogy egy, már kialudt, legátlódott feltételes reflex >> (fényre, csengőhangra nyálzás) a feltételes megerősítő (étel) nélkül is időnként megjelent. A tanuláshoz kapcsolódó emlékezet>> a beírás/rögzítés, megtartás és felidézés/előhívás szakaszokból áll. A felidézés/előhívás lehet tudatos/szándékos és akaratlan, spontán. Ha adott tananyagrészek ilyen spontán felújulását tapasztaljuk, érdemes az adott részt egészében átismételni, az eredményes hosszú távú megőrzés (LTM) érdekében! fenomenológia: E. Husserl német filozófus által a XX. század első felében létrehozott filozófiai irányzat, amely a szubjektív tudatot és a tapasztalást tekinti a megismerés legfontosabb forrásainak. A pszichológiában elsősorban a humanisztikus pszichológia>>, képviseli. félelem: negatív, de a túlélés, alkalmazkodás szempontjából nélkülözhetetlen érzelmi állapot. A ~ és a szorongás nagyon hasonló érzelmi állapotok, megkülönböztetésük nem egyértelmű. Az egyik fontos különbséget az jelenti, hogy a ~nek konkrét tárgya van, aktuális fizikai (testi épséget károsító) vagy szimbolikus veszélyt (pl. szereplési kudarc, megszégyenülés) jelez. A szorongás ezzel ellentétben előrevetített, elképzelt veszélyekkel kapcsolatos. A félelem tárgyiasult, konkrét dologhoz, személyhez, helyzethez „kötött” szorongás. Mindkettő negatív érzelmi állapotot teremt, mindkettő a jövőre irányul, hasonlóak az őket kísérő, és néha öningerlő kört képező, egyben provokáló (ld. pánik) vegetatív tüneteik (szívritmus-, vérnyomás-, bőr vezetőképesség-, izzadás növekedés, szabálytalan légzés, pirulás vagy sápadás, reszketés…). Epstein (1972) szerint ~et akkor élünk át, ha a veszélyeztető helyzetben rendelkezésre állnak a veszély elhárítására megoldási módok, viszont szorongás esetén ezek a stratégiák akadályozottak. A ~ az alapérzelmek>> egyike, kialakulásának háromféle módját
ld. az érzelmi fejlődés>> címszónál. A normális életvitelt akadályozó erősségű, tartósan fennálló, racionális alappal nem rendelkező félelmeket nevezzük fóbiáknak, melyek kezelésében gyakran alkalmazott módszer a viselkedés terápia (behaviorizmus>>). félrevezető instrukciók: a szociálpszichológiai>> kísérletekben gyakran alkalmazott módszer, annak érdekében, hogy a személyek spontán, „természetes” viselkedését, és ne az általuk vélt, velük szembeni elvárások szerinti magatartását tanulmányozhassák. Stanley Milgram híres kísérletében (1963) a kísérleti személyeknek – akik a jutalmazó-büntető tanár szerepben voltak – azt mondták, hogy a kutatók, a büntetésnek a memóriára gyakorolt hatására kíváncsiak, s hogy ez egy fontos dolog. Eközben valójában arra voltak kíváncsiak, hogy a kísérleti személyek (tanárok) hányad része képes egy embertársának halálos áramütést (450 V) adni – még akkor is, ha hallhatja annak jajveszékelését és az abbahagyásra irányuló könyörgését –, ha az emiatti felelősséget átháríthatja másra (a kísérletvezetőre). figyelem: külső ingerhatások és a belső energetikai folyamatok>> által is befolyásolt, a kognitív folyamatok>> tartalmát és hatékonyságát befolyásoló mentális folyamat, költőien szólva: a lélek kapuja. 1. Alapjelensége az agykérgi éberségi szint, a vigilancia (arousal>>) kialakítása és fenntartása, ez teszi lehetővé a környezet ingereinek felvételét és feldolgozását. 2. A ~ másik jellegzetessége a szelektivitás, amely során az információkat tudatosan észleljük (észlelés, percepció>>) vagy kiemeljük, (Neisser modell) miközben más információkat tudattalanul elemzünk vagy szűrünk ki, (Broadbent modell). Ennek következtében bizonyos tények feldolgozása hangsúlyozódik, másoké csökken vagy gátlódik, ez utóbbi a perceptuális elhárítás>>. 3. Harmadik jelensége a megosztott~, ez egy erőfeszítési folyamat, ami mentén a figyelmi kapacitást megosztjuk, így a ~ egy meghatározott feladatra fordítódik, más aktivitások automatizálódhatnak vagy közös szervezési egységbe szerveződve megosztott figyelmi kontrollt kaphatnak. A ~nek több fajtája és csoportosítási lehetősége van. Lehet a ~tudatosság alapján spontán vagy szándékos. A spontán ~önkéntelen, nem tudatos, általában váratlan, újszerű ingerek keltik fel, tájékozódási, vagyis odafordulási, orientációs reakciót>> kiváltva. A szándékos ~ tudatos, az érdeklődés vagy a szükséglet alapozza meg. Időbeliség alapján a ~ lehet epizódikus, ha csak rövid ideig fokuszál az adott információszerzése, ennek a figyelemnek a kapacitása 7+2 információ egység lehet. Időbeliség alapján lehet még tartós ~, ez tudatos, időtartama függ az inger változatosságától, az arousal szinttől, a fizikai állapottól, a motiváltságtól és az érdeklődéstől.
finalizmus: A 2-7 éves korú gyermekekre jellemző céloksági gondolkodás. A művelet előtti kognitív fejlődés>> jellemzője, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség mellett, az oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes sajátosságokkal bír. Piaget –„visszadobva a labdát a gyerekeknek” – az ún. klinikai módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra jellemző sajátosságait, magyarázó elveit. Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek közé tartozik az ~ is, melynek jellemzője a célokság, vagyis az, hogy a dolgok oka azok céljában rejlik. A gyermek az oksági összefüggéseket gyakran felcseréli a célszerűséggel, például „azért esik a hó, hogy szánkózni lehessen” vagy „azért süt a nap, hogy fürödni, strandolni lehessen”, és nem azért lehet szánkózni, mert esett a hó, ill. nem azért lehet strandolni, napozni, mert süt a nap. (ld. még animizmus>>, antropocentrizmus>>, artificializmus>>) fixáció: rögzülés, pszichoanalitikus fogalom. Jelentése, hogy a pszichikus fejlődés bizonyos területeken hosszabb vagy rövidebb időre megáll, miközben az életkor (kronológiai kor) előre halad. Ezekben az esetekben a környezet az egyén kronológiai (naptári) életkorának megfelelő viselkedést várja el, de a ~ miatt az egyén nem tud ennek megfelelni, azaz viselkedése elmarad a tőle elvárhatótól (ld. egyenlőtlen fejlődés>>). Freud pszichoanalitikus elméletében egy korábbi pszichoszexuális szakaszt túlhaladni nem képes vagy a tárgykapcsolatain változtatni képtelen személy megrekedt fejlődése (pl. ~ az orális-, az anális-, a fallikus, vagy az ödipális szakaszban>> az anyához fixálódott személyiség). fiziológiai szükségletek: élettani, vitális, elsődleges szükségletek. Abraham Maslow motivációs elméletében a legerősebben jelentkező, domináns, a szervezet egészséges működésének (homeosztázis) fenntartásához feltétlenül kielégítendő hiány szükségletek, késztetések. Az alapvető ~ek az éhség, szomjúság, szexuális vágy, aluszékonyság, anyai reakciók. Maslow szerint amennyiben ezen szükségletek nincsenek kielégítve – vagy akár csak egy közülük, mivel ezen szükségletek viszonylag elszigetelhetők, testileg lokalizálhatók –, akkor minden egyéb szükséglet megszűnhet, vagy háttérbe szorulhat. Ha valaki például éhezik, számára egy cél létezik: az élelemszerzés. Ebben az esetben megszűnnek számára az egyéb motiváló tényezők: nem törődik a biztonságosabb gépkocsi vásárlással, elhanyagolja emberi kapcsolatait, de még az azonos szintű szükségletek – szexuális vágy, alvás iránti igény – is jelentőségüket vesztik. Ilyenkor az ember tudatát majdnem teljesen az éhség tölti ki, az egész organizmus jól jellemezhető azzal, hogy éhes, viselkedése a táplálék iránti szükséglet csökkentésére, az evési vágy kielégítésére irányul, olykor korlátozódik. Az emberi agy másik sajátos jellemzője az, hogy adott hiányszükséglet kielégítetlensége esetén az ember egész
jövőképe megváltozhat. Az éhes ember leghőbb vágya egy olyan hely, ahol sok élelem van. Korgó gyomorral akár a diktatúrát is elfogadná, csak ehessen végre. Ha a ~ kielégítést nyertek, a viselkedést, a következő, a biztonsági szükségletek>> irányítják. Maslow motivációs elméletének korlátja, hogy általa nem magyarázható az emberi tettek azon jelentékeny hányada, amikor az egyének tudatosan alárendelik élettani szükségleteiket más késztetéseiknek (pl. éhségsztrájkot folytatnak, vagy fogyókúrájuk érdekében éheznek). flexibilitás: rugalmasság, hajlékonyság. A kreatív>> gondolkodás egyik összetevője és mutatója. Az a képesség, hogy adott dolgot, többféle szempontból tudjunk jellemezni, illetve csoportosítani másokhoz viszonyított hasonlóságai és különbségei mentén. Az ego- és monocentrikus (egy szempontú) gondolkodást (művelet előtti korszak 2-6 év között) felváltó decentrálás>>, szempontváltás képességének következménye. fluencia: szó szerint folyékonyság, átvitt értelemben gondolati rugalmasság, könnyedség. A kreatív>> gondolkodás egyik összetevője és mutatója. Az a képesség, hogy egy adott dologgal kapcsolatban mennyi, valamilyen módon hozzá kapcsolódó tartalmat tudunk felidézni az emlékezetből. A szabad asszociációk haladhatnak formai/felszíni (hang, dallam, kép…) szemantikus/jelentés szerinti és érzelmi fonalon. fogalom: a dolgok és a köztük lévő viszonyok, elvont, absztrakt>> és általánosított>> tükröződése a tudatban, I. P. Pavlov elnevezésével a „második jelzőrendszer” a jelek jelzése. A ~ak jelentése, tartalma a nyelvhasználók közmegegyezésén (konszenzus) alapul. Azon dolgok köre, melyekre a tartalomban lévő kritériumok érvényesek, adja a ~ terjedelmét. Tartalom és terjedelem reciprok viszonyban vannak egymással. A konkrétság – elvontság mértéke szerint a fogalmak hierarchikus, alá - fölérendeltségi viszonyban (piramis) vannak egymással. A magasabb, szűkebb tartalmú és tágabb terjedelmű ~ak (pl. művészet) ún. nem ~ak (genus), az alájuk tartozó tágabb tartalmú, de szűkebb terjedelmű faj ~ak (species) sokaságát foglalják magukba, maguk alá (pl. építészet, szobrászat, festészet, film, színház…). A ~ak szemantikai, denotatív jelentése a közmegegyezésen alapuló tartalmakat foglalja magába (ld. szótári alak). A konnotatív, társult jelentés egy csoportban a denotatív jelentéshez, a mellé társult sajátos jelentéstöbbletet hordozza (ld. Mérei F. az utalás). A ~ tanulás három alapvető módja: 1. definitív, a fogalom tartalmának megtanulása, 2. társításos, amikor egy fonéma (hangzósor, pl. sár) asszociálódik egy adott dologgal, 3. kontextuális, amikor a jelentés, a történés (pl. leesik), cselekvés (pl. simogat), vagy szövegkörnyezetből épül fel, értődik meg. A szavak (fonémák) egy részének a fogalmi, denotatív jelentése
többféle. Az, hogy egy adott esetben a kommunikáció>>ban résztvevők melyik szemantikai tartalmat használják, többféle kontextuson múlik. Ezek egyike a szövegkörnyezet, vagyis, hogy az adott szó milyen jelentésű egyéb szavakkal együtt fordul elő. Pl. Éva bírja (kedveli) a komoly zenét. Lajos bírja (fizikai terhelhetőség) a kiképzést. A gróf 1000 hektárt bírt (birtokolt). A kontextuális jelentésbefolyásolás egyéb típusai a személyi, idői, helyszíni. frusztráció: akadályoztatás, egy cél/állapot elérésére irányuló, tudatos, vagy tudattalan törekvésünk sikertelensége miatt érzett kudarc, külső akadály, vagy képességhiány miatt. A pszichológiai (mezőelméleti) viselkedés- és szituáció elemzés négyféle helyzetet különböztet meg: 1. akadály nélküli: a cél és személy között nincs akadály, a célelérés akadálytalan, 2. problémahelyzet: a cél ismert, de az elérési útvonal nem, rá kell jönni, 3. ambivalencia>>: amikor két egyformán jó, vagy egyformán rossz opcióból kell választani, illetve egy ugyanazon céltárgy ugyanazon időben egyformán vonzó és taszító, 4. akadályozottság: frusztráció, amikor a célt a személy, vagy külső akadály, vagy belső tényezők (képesség, motiváció) nem képes elérni. A frusztrációra adott reakciók típusai: 1. agresszió>>, 2. regresszió>> 3. elaboráció>> 4. támaszkeresés>> generalizáció: általánosítás. Pszichológiai szempontból a tanulás egyik alapmechanizmusa, mely során egy adott helyzetben jutalom, vagy büntetés következtében kialakult reakció, válasz, számos más, az élőlény számára különböző szempontok mentén hasonló helyzetben is megjelenik. A klasszikus kondicionálás>> folyamatában az a jelenség, amikor a már kialakult kondicionált választ, egy hasonló feltételes inger is kiváltja. Például, ha különböző frekvenciájú csengőhangokat is megerősítés követ, akkor minden hasonló frekvenciájú hanggal kiváltható a feltételes válasz. Az operáns kondicionálás>> során egy adott helyzetben sikeres cselekvés generalizálódhat, ha sok más helyzetben is a cél elérését szolgálja. ld. még általánosítás>>. A ~ ellentéte a diszkrimináció>>. genitális szakasz: Freud pszichoszexuális fejlődéselméletének ötödik, utolsó szakasza, mely a serdülőkor kezdetétől a felnőttkorig tart. A ~ a fallikus szakasz organizációjának tekinthető, mely a részösztönöket a nemi szervek elsőbbrendűségének rendeli alá. A pubertással a libidinális és agresszív vágyak újra felélednek – az ödipális konfliktus ismét felszínre kerül –, de míg a kisgyermek ezt a konfliktust a családon belüli tárgyválasztás miatt az azonosulással, addig a serdülő ugyanezt a családon kívüli, tehát nem tiltott tárgyválasztással oldja meg. Eleinte a szexuális energia aktusban való levezetése még nem elfogadott, ezért a serdülő fantáziál és maszturbál. A hatalmas impulzusmennyiséggel való megküzdés módját nagyban
befolyásolják az előző szakaszok sikerei-kudarcai. Ideális esetben az ifjú képes lesz szeretetteljes, gondoskodó kapcsolatban megosztani a szexuális gyönyört ellenkező nemű partnerével, és egyre jobban képes lesz kontroll alatt tartani impulzusait. A megelőző, ödipális szakasz>> patológiás lefolyása következtében a normális, egészséges, a fajfenntartást szolgáló nemi céltól eltérő libidótörekvések, perverziók fordulhatnak elő. gondolkodás: a legmagasabb szintű kognitív funkció>>. A társasan kialakított jelentések, a fogalmak>> megértésén, alkotásán alapuló, tehát szimbólumokkal végzett megértő, problémamegoldó/tudásalkalmazó (intelligencia>>) és szimbólumképző, valóságtükröző, valamint kreatív>> műveletek rendszere. A gondolkodás alapműveletei az analízis>>, szintézis>>,
absztrahálás>>,
a
konkretizálás,
az
összehasonlítás>>,
kiegészítés,
következtetés, ítéletalkotás>>. Az analízis a probléma, a feladat részletekre bontása, elemzése. A szintézis ezzel ellentétes irányú folyamat, a részek egésszé szervezése. Az absztrahálás a lényeg megkülönböztetése és kiemelése. A konkretizálás során egy elvont megállapítást adott helyzetre, tárgyra vonatkoztatunk. Az összehasonlítás során több különböző jelenséget különböző szempontokból vizsgálva kiemeljük az azonosságokat és a különbségeket. A kiegészítés révén a problémaelemzést bővítjük újabb szempontokkal, vagy egy tárgyra vonatkozó tudást, szemléletet újabb tulajdonságokkal, összefüggésekkel. A következtetés a dolgok, kapcsolatok közötti összefüggések megállapítása, melyek közül alapvetőek az ok-okozat, illetve a rész-egész kapcsolatok. A következtetés lehet induktív, amely során az egyes elemekből haladunk az általánosítások felé, vagy deduktív, amikor a következtetés ennek fordítottja, az általános sajátosságokból irányul az adott jelenségre. Az ítéletalkotás számos ~-i műveletre alapozott, az adott helyzetbeli viselkedésre vonatkozó döntés része. A gondolkodást több tényező befolyásolhatja. Az objektívek körébe tartozik pl. a probléma, a helyzet minden olyan sajátossága, amelyet a gondolkodó személy nem tud befolyásolni, így maga a probléma, illetve az ahhoz kapcsolódó különböző forrású, mennyiségű, minőségű információk, a megoldási idő. A ~t befolyásoló szubjektív tényezők közé soroljuk a ~ célját, beállítódásokat, attitűdöket. Ezek közé tartoznak az elemző, szintetizáló ~i sémák, rutinok, problémaérzékenység, arousal>vigilancia, érzelmi, motivációs állapot, tágabb személyiségjellemzők, például kontroll hely attitűd, előítéletesség, ill. patológiára való hajlam, a paranoid, vagy depresszív ~i hajlam. A ~t sokféle szempont szerint lehet csoportosítani, ilyen a megértő, a problémamegoldó és az alkotó~. A megértő, vagy reproduktív ~során rajtunk kívül álló forrásokból származó képzeti vagy fogalmi szinten absztrahált ismereteknek, összefüggéseknek, következtetéseknek a saját tudatban történő
újraépítése, reprodukálása történik. A problémamegoldó ~ célja egy adott helyzet, összefüggés megoldásának saját belső erőfeszítés révén történő megtalálása. Ezen belül a következtetéses ~ a probléma elemzésén át a különböző ~i műveletek alkalmazásával, lépésről lépésre halad a megoldás felé. A problémamegoldó ~ azonban lehet intuitív is (intuitív gondolkodás>>), itt a lépésről-lépésre jelleg helyett tudattalan tartalmak asszociatív összekapcsolásával születik meg a megoldás. Az alkotó vagy kreatív ~ olyan folyamatokat jelent, melyek során új mentális tartalmakhoz jutunk. A ~i folyamatok másik csoportosítása a problémamegoldás irányultsága alapján írható le, eszerint van konvergens és divergens~. A konvergens ~ során egy adott jó megoldás megtalálására törekszünk, divergens ~ célja pedig többféle megoldás megtalálása. További tipizálás: ld. még racionális gondolkodás>>. gyermekkori amnézia: a három éves kor előtti ön-élettörténeti emlékek hiánya. A hétköznapi tapasztalat, és tudományos megfigyelések is igazolják, hogy - ritka kivételtől eltekintve - a harmadik életév előtt velünk és a környezetünkben történt dolgokra, eseményekre már néhány év múlva sem emlékezünk. Freud a jelenséget az érzelmi okok miatti elfojtás>>-sal magyarázta, Neisser pedig – a kognitív pszichológia>> egyik kutatója - a három éves kor előtt még nem kifejlődött, számos későbbi memória folyamat (kontextualitás, idő dimenzió) hiányával, mások a hippokampusz éretlenségével hozzák összefüggésbe a jelenséget. A társas interakcionista megközelítés szerint az elaboratív szülők – szemben a „kikérdező” pragmatikusokkal – jól formált narratívumokkal, színes, gazdag, jól megformált történetmesélésekkel segítik az önéletrajzi emlékezést. helyek módszere: a mnemotechnikák egyike, mely az asszociatív>> tanuláson alapul. Ennek során
egy
adott
információ
tartalma
összekapcsolódik
az
információszerzés
helyének/körülményeinek észleleti jellemzőivel és azok emléknyomaival. Az athéni akropoliszon, a templomok körül mesterükkel sétáló, azt hallgató tanítványok jobban emlékeztek a mester által elmondottakra, ha azt is megjegyezték, mit ábrázolt az a dombormű, mely előtt elhaladva/megállva hallották a tanító szavakat. Számos tapasztalat igazolja, hogy könnyebb híreket megjegyezni, ha azok forrását is tároljuk. A ~ különösen jól alkalmazható, ha szervezetlen információk tárolására van szükség, ilyenkor jól ismert helyszínek, pl. a lakás meghatározott pontjaihoz kapcsoljuk az egyes elemeket. holdudvar hatás: halo – effektus: tulajdonság vélelmezés. A személyészlelés>> torzulásainak az a típusa, amikor valakiről hallott tulajdonságokat, a saját sztereotípiáink>> szerinti hasonló előjelű (pozitív vagy negatív) tulajdonságokkal egészítünk ki.
hospitalizáció: egészségügyi, vagy szociális intézményi elhelyezés, eredete: vendégszerető (lat.) Gyerekek esetében a legtöbb esetben a René Árpád Spitz (1887-1974) által leírt (1945) fejlődési zavart jelenti, amely a személyes gondozó-gyermek kapcsolat hiánya és az ingerszegény környezet következtében a fejlődés minden területén kisebb vagy nagyobb lemaradást, hibás fejlődést eredményez. Spitz lelencházi csecsemők megfigyelése kapcsán írta le a jelenséget. A tartósan itt élő gyerekek kezdetben sírást és motoros nyugtalanságot, étvágytalanságot mutattak (tiltakozás), melyet lassan felváltott az apátia, a közönyösség és az interperszonális kapcsolatok elutasítása (beletörődés). Az érzelmi lemaradást és fejletlenséget a mozgásfejlődésben, de különösen a beszédfejlődésben való lemaradás (retardáció) is követi. Jellegzetesek a kicsinyeknél megjelenő pótcselekvések: ujjszopás, himbálás (jaktálás), maszturbáció, amelyek hosszú távon is fennmaradhatnak. Egyes megfigyelések szerint a 0-6 hónapos
kor
között
elszenvedett
anyai/gondozói
több
hónapos
depriváció>>,
visszafordíthatatlan, maradandó lelki, viselkedési károkat okoz, a fél – kétéves kor közötti depriváció akut következményei később helyrehozhatóak. A Kistner által leírt felnőttkori ~t, intézeti neurózist az érdektelenség, apátia, kezdeményezés/cél hiány, társas visszahúzódás, regresszió>> jellemzi, melynek része a csökkent mozgásmennyiség, az indokolatlan ágyban fekvés is. humanisztikus pszichológia: Ez az irányzat, a pszichoanalízis>> és a behaviorizmus>> után „a harmadik erő”- ként jelent meg pszichológiai gondolkodásban az USA-ban a
II.
világháború után. A behaviorista és pszichoanalitikus nézőpontokkal szemben, a ~i, más kifejezéssel: fenomenológiai>> megközelítés számára, a szubjektív tapasztalásra a legfontosabb. Az élményeket átélő egyént, a szubjektív élményvilágot helyezi a középpontba, a fenomenológia filozófiai irányzatához hasonlóan. A ~i elméletek szerint az egyén fő motivációja a növekedés, kiteljesedés és az önmegvalósítás felé való törekvés. Minden ember alapvető szükséglete, hogy adottságait, képességeit, kompetenciáit, a környezet adta lehetőségek közt kiteljesítse, és hogy túlhaladja azt az állapotot, amit éppen elért. Az irányzat megalapítója Carl Rogers (1902–1987), aki több alkalommal járt hazánkban. Szemléletmódja, non-direktív, kliens centrikus terápiás módszerei a tanácsadás, konzultáció, csoportfejlesztés, pszichoterápia területein jelentős befolyásra tettek szert, személyiségfejlesztési elméletére pedagógia rendszer épült, a Rogers-i óvoda és iskola. A ~ szerint a személyiség fejlődése kapcsolati
keretben
zajlik,
akár
pszichoterápiáról,
akár
tanár-diák
kapcsolatról,
párkapcsolatról, vagy anya-gyerek kapcsolatról van szó. Azonban egy kapcsolat akkor válhat fejlesztővé, vagy a bajban segítővé, ha a nevelő, segítő, három alapvető kritériumnak
megfelel. Az első a feltétel nélküli elfogadás, ami azt jelenti, hogy a valódi megértés és a másik szubjektív valóságának megismerése céljából félretesszük a megítélő, ítélkező beállítódásunkat. A második feltétel az empátia>>, vagyis a másik érzelmeinek, vágyainak, szükségleteinek kognitív leképezése, ami lehetővé teszi, ezen mentális tapasztalatok visszajelzését, visszatükrözését, a megértettség élményét biztosítva. Az utolsó feltétel a kongruencia, vagyis összeillés, hitelesség, ami azt jelenti, hogy mind a nyílt szóbeli, mind a tudatalatti érzelmeink által befolyásolt nonverbális, metakommunikatív csatornákon illetve viselkedésünkben összeillő és hiteles módon közvetítjük a másik megértését és elfogadását. Az irányzat másik, motivációs>> piramisáról világhírűvé vált képviselője Abraham Maslow (1908-1970).
Rendszerében
a
hiány
szükségletekre
(fiziológiai,
biztonság,
szeretet/elfogadottság) épülnek a fejlődési szükségletek (önértékelés/önbecsülés, kognitív>>, esztétikai>>, önmegvalósítási>>, transzcendencia>>). A ~i irányzat harmadik emblematikus alakjaként tartjuk számon a filozófus, pszichoanalitikus Erich Fromm-ot (1900-1980). Gondolatait a negyven nyelven, így magyarul is kiadott A szeretet művészete (1956) és a Menekülés a szabadság elől (1941) című könyveiből is megismerhetjük. Előbbi az emberi kapcsolatok egyik fontos „kötőanyagának” sokoldalú elemzését mutatja be. Fromm szerint a neurózis, az irracionális tekintélytől való szorongás. identifikáció: azonosítás, azonossá tétel, azonosulás. 1. az észlelés>> egyik alapfunkciója, a tárgyak,
helyzetek,
személyek,
események
beazonosítása,
korábbi
tapasztalatokkal
(emlékezés>>, tanulás>>) összefüggő felismerése. 2. a társas befolyásolás és így a szocializáció>> három komplex alapfolyamata közül a második, a társas szerepek elsajátításának az utánzás>> révén történő módja. Ennek során a gyermek, utánozva a beszédet, gesztusokat, öltözködést, eszközhasználatot és egyéb viselkedésmintákat, azonosul a számára vonzó mintát jelentő, tökéletesnek tartott személlyel (rendszerint a szülőkkel), és annak tulajdonságait igyekszik átvenni. Az ellenazonosulás az érzelmileg negatívan értékelt személy viselkedésével ellentétes magatartáselemek megjelenése (dac), mely kamaszkorban szándékos, tudatos. Az ~ a pszichoanalízis>> személyiségfejlődési és -dinamikai elméletében, az a folyamat, amelynek során az egyén valakihez fűződő érzelmi kötődése folytán többékevésbé tudattalanul, időlegesen vagy viszonylag tartósan ennek szerepébe helyezkedik, hogy így a vonatkoztatási személyhez hasonlóan gondolkodjon vagy cselekedjen, ill. ezt képzeletben átélje. Az anaklitikus ~ a szeretett személlyel történő azonosulás. Jórészt tudattalan folyamatok révén jön létre az Anna Freud által leírt, az agresszorral, támadóval, a büntető, korlátozó személlyel történő ~. ld. még énidentitás>>
idomulás: viselkedés/attitűd változás, a normák, értékek személyiségbe épülésének, az észlelt hatalom jelenlétében, annak büntető – jutalmazó hatására bekövetkező változása. A társas befolyásolás, így a szocializáció>>, nevelés három komplex alapfolyamata közül az első, mely
a
saját
viselkedés
következmények
(operáns
tanulás>>)
és
a
társas
viselkedéskövetkezmény tapasztalatok (utánzás>>, szociális tanulás>>) hatására alakul. A „nincs itthon a macska, cincognak az egerek” szólásnak megfelelően csak addig működik, amíg az adott személy/állat a kontrolláló jelenlétét észleli. ld. még autoriter>>) implicit memória: tudatos erőfeszítés nélkül, "automatikusan" felidézhető ismeretek tára. Az emlékezet>> három szakasza közül (1. beírás/kódolás/rögzítés, 2. megtartás, felidézés) a 3., az előhívás/felidézés, kétféle módon történik. Egyrészt tudatosan, célirányosan, koncentrált erőfeszítéssel, (tudom, mit keresek) ezt hívjuk explicit emlékezetnek. A másik felidéződési mód, az implicit, vagyis tudattalan>>, például felismerés, ráismerés helyzetekben (nem is tudom, hogyan jutott eszembe, ezt már láttam/hallottam valahol/valamikor, deja vu). Ennek hátterében
formai/szerkezeti,
érzelmi,
és
szemantikus/jelentés
szerinti
analógiák,
hasonlóságok, nem tudatos asszociációk>> állnak, valamint az, hogy a tudatosulási küszöböt (észlelési küszöb) el nem ért információk is beíródnak, tárolódnak, ezért fel is idéződnek (tudattalan, látens tanulás>>). A tudattalan memóriafolyamatok gyakori bizonyítéka, hogy naponta van olyan helyzet, amikor valami nem jut eszünkbe, mikor szeretnénk, s minél inkább erőltetjük, annál kevésbé. Ha azonban egy ideig „pihentetjük”, pár másodperc múltán „spontán” eszünkbe jut. A másik példa az álom során jelentkező problémamegoldás, felfedezés
(Szent
Györgyi
Albert:
C-vitamin,
Kekulé:
benzolgyűrű)
amikor
a
problémamegoldáshoz szükséges ismeretek az alvás során kerülnek át az implicit memóriából az explicitbe, a tudat számára hozzáférhetővé válnak, a nem tudatos tudás régiójából a tudatos tudás tartalmát képezik, nemegyszer rácsodálkozással: „honnan tudom én ezt?”. imprinting: bevésődés. A Konrad Lorenz (1903-1989), az etológia egyik megalapítója által vadludakkal folytatott kísérletek során feltárt tanulási forma, mely révén. egész életre szóló kötődés (követés) alakul ki. Az ~ során a tojásból kikelt fiókák egy vagy nagyon kevés társítás nyomán felnőtt korukban is azt a dolgot (személy, tárgy) követték anyjuk ként, melyet először mozogni láttak a környezetükben. Minden, ~re képes állatfajnál, így az emberi viselkedésben is fontos szerepe van a fajtársakhoz kötődés>> kialakulásában, ennek következtében a társak közti, későbbi utánzásos>> szociális tanulásban, valamint a pszichoszexuális fejlődés folyamataiban, az egészséges (egy ellenkező nemű fajtársra irányuló) szexuális orientáció kialakulásában. Ranschburg Jenő (1935-2011) humán kísérlete alapján felmerül, hogy a
szülés utáni, zavartalan, vagy akadályozott anya-újszülött kontaktus a későbbi anyai gondozói viselkedésre is hatással van, befolyásolja az „anyai~”-et. inadaptív viselkedés: ~nek nevezzük az adott helyzetben eredménytelen, redundáns, felesleges (inkompetens, pót) cselekvéseket, valamint a csoport és kulturális szabályoktól eltérő,
vagy
épp
azokkal
szembehelyezkedő,
az
alkalmazkodással
(adaptivitás),
szinkronizáltsággal, kooperativitással ellenkező magatartásformákat. Hátterében állhatnak biológiai alapú (öröklött, szerzett, betegség folytán kialakuló) idegrendszeri strukturális és funkcionális
károsodások
(MCD:
hiperaktivitás),
a
problémamegoldás,
a
társas
helyzetkezelésre, a társas forgatókönyvekre vonatkozó ismertetek hiánya, illetve szintén a nevelés/szocializáció>> elégtelenségéből, zavaraiból eredő, személyiségfejlődési zavarok. Az ~ következményei a tárgyi- és fizikai kompetencia>> deficitek, sorozatos frusztrációk>>, akut és krónikus interperszonális konfliktusok, a magatartászavar, a nehezen kezelhetőség. incentív motiváció: az elsődleges, fiziológiai szükségletektől független motívumok, késztetések. Már az állatvilágban is megfigyelhető, hogy az elsődleges szükségletek kielégülése közben az adott környezetről szerzett észleleti tapasztalatok asszociálódnak>> a kielégülés (elsődleges jutalom, pozitív megerősítés) élményével, ezáltal önmagukban is jutalom értékűek, ún. másodlagos megerősítők lesznek. Amikor az elsődleges szükségletektől függetlenül is képesek a viselkedés irányát, intenzitását befolyásolni, akkor beszélünk incentív motivációról. Ezek lehetnek fizikai természetűek (pl. kellemes hőfok, hangok, tárgyak), de szimbolikusak is (pl. dicsérő szavak, osztályzatok). Olykor e másodlagos megerősítők fontosabbá válhatnak, mint az elsődleges élettani szükségletek és a belőlük fakadó motívumok kielégítése. Az énképi, önértékelési tartalmaknak (jó, becsületes, megbízható…), eszmei, ideológiai elköteleződésnek, olyan fokú incentív ereje lehet, hogy azok érdekében egyesek egészségüket, életüket is képesek kockáztatni (rigiditás, dogmatizmus, ortodoxia, fanatizmus). inkongruencia: össze nem illés. 1. Az alap érzelmek>> keletkezési sorrendjében másodikként megjelenő félelem>> egyik kialakulási módja, az addig megszokottnak szokatlan környezetben/helyzetben történő megjelenése, össze nem illése. 2. A verbális és nonverbális kommunikációs csatornák>> viselkedésbefolyásoló, promotív hatásának egymástól való eltérése, vagy éppen ellentétessége (double bind>>), amely során, az utóbbiakon érkező üzenet, kognitív és emocionális tartalma gyengíti, vagy ellene mond az előbbi csatornán érkező üzenetek hatásának. 3. A személy észlelés>> során a korábbi saját
tapasztalatokon alapuló és társas forrású (sztereotípia>>, előítélet>>) sémáktól eltérő, azokkal ellentétes tapasztalatok/hírek hatására létrejövő, feszültséget keltő, az adott személlyel kapcsolatos hitet, bizalmat megkérdőjelező, elkerülésre (bagatellizálás, elhárítás, menekülés) vagy megközelítésre (megismerés: orientációs reakció>>) motiváló élmény. instrukció: teendő, feladat, viselkedés mód meghatározása, közlése. Különböző tréningeken, vizsgálatok>> alkalmával a pszichológusok közlik a személyekkel, hogy a soron következő feladat megoldása (pl. teszt>> kitöltés) hogyan kell viselkedniük, eljárniuk. Az ~nak pontosnak, logikusnak és érthetőnek kell lennie, figyelembe véve a személyek életkori jellemzőit és mentális állapotát. Az írott, vagy élőszóban ismertetett ~ alapján a személyek a tréner/vizsgálatvezetőnek rájuk vonatkozó elvárásokat tulajdonítanak, melyeknek igyekeznek megfelelni. Ezt a hatást mérsékelik, vagy védik ki a félrevezető instrukciók>>, melyeket gyakran alkalmaznak a szociálpszichológiában. intelligencia: általában: értelmesség, eszesség. A XX. század elején francia orvosok (Binet és Simon) az oktatási miniszter megbízásából, olyan értelmi fejlettségi próbasort (teszt>>) állítottak össze, melynek segítségével létrehozták a gyerekek értelmi képességfejlődése életkori sztenderdjeit. Így meg tudták különböztetni az akkori tantervek szerint eredménnyel képezhető, illetve a más oktatási, nevelési módszereket igénylő gyerekeket. A század derekától számtalan ország pszichodiagnosztikai gyakorlatában meghonosodott 10 próbából álló ~ teszt alkotója szerint, az „intelligencia az egyénnek az az összesített vagy globális képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjék, hogy racionálisan gondolkodjék és eredményesen bánjék környezetével.” (Wechsler, 1939) Az ~ jelentése: 1. Számos kognitív funkció>> együttesét, kölcsönhatását jelenti, nem pusztán az emlékezetét, vagy a gondolkodásét, 2. Célszerű, azaz cél vezérelt – nem pusztán reflexes, ösztönös – viselkedést tesz lehetővé, 3. Racionális>>, a tiszta fogalmi tartalmakon alapuló, a formál logikai szabályokat követő gondolkodást>>, ennek következtében, 4. olyan viselkedést eredményez, mely során a kitűzött célokat az élőlény eléri, eredményesen bánik környezetével. Az utóbbi évtizedek modern agyi, funkcionális képalkotó eljárásai eredményének tükrében is érdemes az „eredményesség”-et a hatékonyságra felcserélni (az egészséges agy csak a feladathoz szükséges területeken aktív/takarékos/differenciált, a betegek agyának nagy része a feladat/helyzet jellegétől függetlenül pazarlóan aktív). A hatékonyság kritériuma a mesterséges ~ rendszerekre (automatizálás, számítógépes vezérlés) is érvényes. A kutatások során az ~nak több összetevőjét (pl. öröklött, fejlődési), illetve típusát (praktikus, elvont, szociális) írták le, majd alakítottak ki ezek mérésére teszteket. Fontos, hogy ezek eredményei
a sajátos kulturális/szocializációs hatásoktól, tartalmaktól minél függetlenebbek legyenek. Az ezt biztosító módszerek kidolgozása nem járt sikerrel, az intelligens cselekvés/viselkedés nem környezet független. Egy afrikai törzs tagja e szempontból, a saját környezetében éppoly intelligens lehet, mint egy közép-európai, vagy kelet-ázsiai földlakó társa. Teljesítménye a kulturális hatásokat magában foglaló módszerrel mérhető, a probléma, hogy az eltérő kulturális környezethez alkalmazkodó vizsgálatok eredményei nem összehasonlíthatóak. Az ~ szintet kifejező objektív mutató az IQ (~ kvóciens). Az ~ egyedfejlődési szakaszait, J. Piaget modellje foglalja össze (ld. kognitív fejlődés>>). Mára a szakirodalomban megkülönböztetett ~ típusok száma több mint fél tucat (Gardner: „többszörös ~”: nyelvi, logikai-matematikai, téri, zenei, testi-mozgásos, személyes, Mayer - Salovey: érzelmi ~ (EQ), mások: személyközi, környezeti, természeti, erkölcsi ~). interiorizáció: belsővé tétel. A társas befolyásolás, így a szocializáció>>, nevelés három komplex alapfolyamata közül a harmadik. 1. Értékek, nézetek beillesztése a saját értékrendszerbe. Alapja az információ, illetve a modell személyek (szociális tanulás>>) hitelessége. 2. A társas befolyásolás eredményeként létrejövő állapot, melynek során a személy a másik attitűdjét>>, nézeteit, értékeit, viselkedését olyan mértékig magáévá teszi, hogy a modellszeméllyel kapcsolatos érzelmeitől függetlenül, minden külső ellenőrzés, jutalmazás vagy büntetés nélkül is érvényesíti azokat. Az interiorizált tartalmak adják a személyiség tartását, „gerincét”, viselkedésbefolyásoló hatásuk olyan erős lehet, hogy a személy saját vitális szükségleteinek rovására (életben maradás) is érvényesülhetnek. Minden gerinc akkor jó, amikor már elég erős, szilárd a tartáshoz, de még elég rugalmas a változásokhoz való alkalmazkodáshoz. Ezt a dialektikát és dinamikát láthatjuk az élethosszig tartó személyiség változásban/fejlődésben is (Erikson), ahogy korszakonként és az átpártolás~-ok révén, új értékekkel gazdagodunk, s képesek vagyunk „elengedni” korábban oly fontosnak, nélkülözhetetlennek tartottakat (örömelv, hedonizmus, egocentrizmus, individualizmus, kooperáció, asszertivitás, altruizmus, empátia, elköteleződés, szolidaritás, szépség, hasznosság, egészség, környezettudatosság). intrauterin fejlődés: lat.: intra=belső, uterus=méh> méhen belüli fejlődés. ld.: prenatális időszak>> intrinzik motiváció: lat.: intrinzik: belülről fakadó. Minden olyan viselkedés befolyásoló (motiváció>>)
tényező,
szocializáció>>/nevelés/,
mely tanulás>>
öröklötten>>, folytán
veleszületetten>>,
interiorizáltan>>,
az
vagy élőlény
a saját
késztetéseiből, nem a tőle független környezeti hatásokból (fenyegetettség, kényszer, nyomás) származik. Ide tartoznak a veleszületett>>, ösztönös szükségletek és a Maslow-i piramis többi hiány
szükséglete,
valamint
egy
adott
cselekvés
pozitív
következményeinek
(feszültségcsökkenés, kompetencia, megértés) önjutalmazó hatása, mint pl. a K. Bühler-féle funkcióöröm. Ha egy eredendően intrinzik motivált viselkedést elkezdünk külső megerősítőkkel jutalmazni, az elveszti belső késztetés jellegét, s mind inkább extrinzik motívummá>>, jutalom függővé válik! introspekció: önmagunkba tekintés. Eredetileg filozófiai kategória, amelyet Descartes használt először. A pszichológiában Wilhelm Wundt honosította meg a XIX. század végén létrehozott lipcsei laboratóriumában (1879. a „pszichológia születési éve”). Az ~ alkalmazása azon az előfeltevésen alapul, hogy az átélő személy részletesen be tud számolni az átélt elemi pszichikai jelenségekről. Az ~ alkalmazói az így megragadott mentális tartalmakból próbálták a tudat struktúráját felépíteni. Az ~s módszer alkalmazói elsősorban a megismerő folyamatokra fordítottak figyelmet,
a gondolkodás, az akarati, a döntési folyamatok
megismerésére törekedtek, nem foglalkoztak az érzelmekkel, motivációkkal. Az ~ szubjektivitása, a megfigyelő és megfigyelt azonosságának, egybeesésének ismeretelméleti problémája miatt szorult ki, a pszichológia objektivitásra törekvő módszerei közül. Ugyanakkor az ~ nagyon jó módszer a bennünk zajló érzelmi, motivációs és gondolkodási folyamatok megismerésére, amennyiben kellő fokú decentrálásra, ön-eltávolításra, ezáltal rálátásra képesek vagyunk. Ennek révén mentalizálhatjuk, tudatosíthatjuk intrapszichés folyamatainkat, mely hozzájárulhat a tárgyilagosabb önismeret, önelemzés, objektív éntudatosság fejlődéséhez, ennek birtokában önmagunk hatékonyabb „használatához”. Az ~nak, a „befelé látásnak”, tudatos önmagunkra figyelésnek számos, elsősorban önismereti, feltáró terápiában fontos szerepe van, segíti az egykori és aktuális élmények nem átlépő, átugró, hanem valóban elmélyült át/megélését. introverzió/introvertált: C. G. Jung tipológiájának egyik eleme (tipológia>>). ld. még extravertált>> Jung, két dimenzió mentén rendszerezi az általa leírt személyiségtípusokat. Az egyik dimenzió a libidó irányultsága, a másik, a megismerési típusok. A libidó fogalmát Jung a freudi hagyományos pszichoanalitikus gondolkodással szakítva, nem szexuális hajtóerőként értelmezi, hanem a személyiség egészét energetizáló lelki energiaként. Ebben a megközelítésben a libidó irányultsága a személyiség és a környezet kapcsolatát írja le, jelzi a személyiség alapvető viszonyulását tárgyakhoz, eseményekhez, kapcsolatokhoz. Az ~ személyiség libidója nem tárgyi/külvilági, hanem alanyi/szubjektív irányultságú. Szociális
közegében ingerkerülő, befelé forduló beállítottságú, zavarja a sok inger, esemény, tárgy, kapcsolat. Nehezen is tud kapcsolódni ezekhez, zárkózott, nem kommunikatív, nem szociábilis. Jung extroverzió (extroverzió>>) és ~ fogalmát más tipológiák is használják, ilyen például H. J. Eysenck vonáselméleti megközelítése. Egyik elmélet szerint az ~ak öröklötten/veleszületetten
magas
arousal>vigilancia>>
szinttel
rendelkeznek,
ezért
aktivációs szintjük optimalizálása érdekében kerülik az azt optimum fölé növelő külső ingereket. intuitív gondolkodás: intuíció: megsejtés, megérzés, felismerés, ráérzés, a dolgok mélyére látás, megvilágosodás. A problémamegoldó gondolkodás>> egyik fajtája a következtetéses gondolkodás mellett, és az igen hasonló jellegű belátásos tanulás/gondolkodás (insigth, flash) mellett. A következtetéses gondolkodás, tudatos és utólag felidézhető, lépésről-lépésre haladás. A belátásos tanulás/gondolkodás során szintén tudatosak a belátáshoz, felismeréshez vezető, de nem előre tervezett lépések, felbukkant emléktartalmak (implicit memória>>). Mindezekkel ellentétben, az ~ során az egyes gondolati folyamatok nem feltárhatóak, tudattalanul maradó tartalmak asszociatív összekapcsolásával születik meg a megoldás. „Nem tudom hogyan/miből jöttem rá, de éreztem, hogy...” iskolaérettség: Összetevői: 1. Fizikai érettség. Általában kritériumnak tekintik egy adott testsúly (18 kg) és testmagasság (110 cm) elérését, a fogváltás megindulását, a megfelelő fizikai erőnlétet, a nagymozgások összerendezettségét. 2. Kognitív érettség. Téri - időbeli tájékozódási képesség, legfontosabb személyi adatok (lakcím, szülők neve) ismerete, a 15-20 percig tartó szándékos figyelem képessége, feladattudat, az anyanyelv biztonságos ismerete. 3. Motiváltság, teljesítményigény. Az ~ kritériumai közé tartozik, hogy a gyerek érdeklődjön az iskola iránt, képes legyen elvégezni az életkorának megfelelő feladatokat. 4. Szociális érettség. Az ~ gyerekekre jellemző az átpártolás>>, a pedagógusokkal és a kortársakkal való együttműködés készsége, a szülő távolléte nem okoz a számára tartós szorongást.
ítéletalkotás: a gondolkodás>> egyik legfontosabb fázisa. Ennek során a dolgok eredetére, kapcsolataikra, a várható eseményekre nézve következtetéseket hajtunk végre. Minthogy ezek ugyan azzal a dologgal kapcsolatban különbözőek, sőt ellentmondóak is lehetnek (divergens gondolkodás>>), mielőtt aktív viszonyba kerülnénk a dologgal, döntenünk kell, hogy mely következtetésre alapozzuk a cselekvést, véleménynyilvánítást. A döntési folyamatnak ezt a lépését nevezzük ~nak, egy vagy több cselekvési tervet végrehajthatónak/végrehajtandónak ítélünk, a többit nem. Tenni vagy nem tenni, és ha tenni, akkor mit? játék fejlődés: a játék, játszás, életkori fejlettséghez kapcsolható változásai. A játéknak az emberi tevékenységben, fejlődésben betöltött szerepére vonatkozóan többféle filozófiai (pl.
Huizinga) és biológiai elmélet született. Ez utóbbi területen Grastyán Endre (1924-1988), a játék neurobiológiájára (Grastyán, 1983) vonatkozó kutatásai világhírűek. Pszichológiai szempontból a játék polifunkcinális, szerepe van egyes pszichomotoros és társas funkciók, szerepek begyakorlásában, információszerzésben, tanulásban, élményfeldolgozásban, társas összehasonlításban, a valóság és a képzelet határainak kialakításában, a felnőtti életre történő felkészülésben. Az ún. „felesleges energia elvezetés” neuropszichológiai magyarázatát találjuk meg a játék és explorációs tevékenység, D. Hebb-féle optimum arousal>> elméletére épített koncepcióban. A kéz-szem koordinációval kísért manipulációs tevékenység, az ennek során szerzett tapasztalatok, mozgásminták, a hozzájuk társuló funkcióöröm képezik a ~ első lépcsőfokát. A tárgyi konstrukciós tevékenység, első megjelenésében a magányos játék eleme. Az egy térben lévő, 3 évnél fiatalabb gyerekek sajátos játékformája a tárgy körüli összeverődés, de egyidejűleg jelen van a magányos játék is. A többszólamú játék kifejezés arra utal, hogy egy helyhez, játékcsoporthoz kapcsolódóan egy időben különböző tevékenységeket végeznek. Egy későbbi fejlődési fokon, 4 – 5 éves korban az egy helyen egy időben külön-külön hasonló dolgokkal, hasonló műveleteket végző gyerekek körében jelenik meg a közös konstrukciós játék. A közös célt feladatmegosztással tudják elérni. Ennek során bizonyos feladatkörök állandósulnak, melyek betöltésével kapcsolatban részben a gyerekek által kialakított, illetve a felnőttektől átvett elvárások jelennek meg. Ez utóbbiak egyre gyakoribb érvényesülése jellemzi a szerepjáték időszakát. Mind a szerep, mind a konstrukciós játékokban, egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a szabályok. Kisiskolás korban már nem csak a szabályok betartása, betartatása jelent örömöt számukra, hanem maga a szabályképzés is. Ez a szabályjáték időszaka. A Világjáték nevű gyermekdiagnosztikai módszert Polcz Alaine (1922-2007) adaptálta magyar nyelvre. kettős kötésű (double bind) kommunikáció: a csak emberre jellemző két kommunikációs csatorna (non-verbális és verbális) viselkedésösztönző (promotív) hatása egymással többféle viszonyban lehet (pl. megegyező=erősítő, helyettesítő). Ezek egyik típusa, amikor a két csatornán egyszerre érkező információ promotív hatása eltér egymástól, tehát összességében gyengül a hatás, sőt, amikor teljesen ellentétes egymással. Pl. amikor a közlő a verbális csatornán a másik iránti figyelméről beszél „Mond csak, figyelek…”, mindezt a másiknak háttal, közben más dolgokkal szöszmötölve (rakosgatás, keresgélés…) teszi. Utóbbiban mindez, bizonytalanságot, ambivalenciát>>, ambitendenciát (mondjam/ne mondjam?), szorongást>> okoz. Épp ebből adódóan, az így kommunikálókkal való tartós (pl. szülő – gyerek) kapcsolat hatásaként, lelki- és lelki eredetű testi betegségek alakulhatnak ki. G.
Bateson (1904-1980) és munkatársai 1956-ban írták le, hogy a double-bind (ejtsd: dábl bájnd) anyai kommunikációnak szerepe van a szkizofrénia nevű elmebetegség kialakulásában. Későbbi kutatások szerint szerepet játszhat egyéb szorongásos lelki- (fóbiák, depresszió…) és lelki alapú testi (szomatizációs, pszichoszomatikus) betegségek kialakulásában is. (Buda B. 1965) képzelet: a kognitív pszichikus funkciók egyike, melynek alapanyagát a különböző észleleti modalitásokból>> (látás, hallás, mozgás…) származó reprezentációk, sémák, elemek alkotják. Bár a köznyelv is legalább 6+1 „érzékről” beszél, számos nyelvben ez a funkció az aktuális pszichikus mezőnk kb. 70%-át kitöltő vizuális anyagról kapta nevét (kép, image, imagination). 1. A reproduktív képzeleti folyamat során, egy más személytől származó verbális instrukció, narráció nyomán, a bennünk lévő szenzoros emlékanyagból, magunkban alkotjuk újra – rekonstruáljuk, reprodukáljuk: megismételjük – azt a képzet sort, folyamot, anyagot, amelyet a személy, pl. mint vele megtörténtet, vagy benne lejátszódottat élt át. Az ilyen irányított, vagy vezetéses imaginációnak fontos szerepe van a kreativitás>> fejlesztésben és a pszichoterápiában is, ahol emlékezést segítő, tudatosulást támogató funkcióval is rendelkezik. 2. A produktív, alkotó képzelet a korábbi perceptuális tapasztalatokból építkezve új kombinációkat, kompozíciókat alkot, ezzel jelentősen hozzájárulva a kreativitáshoz. Számos tudományos felfedezést köszönhetünk ennek (DNS, benzol gyűrű), melyek egy része igazolja, hogy az alkotó képzelet az alvás, álom közben is működik, tehát a tudattalan által is jelentősen meghatározott. képzettársítás: ld. asszociáció>> késleltetés: (szupresszió) 1. Reakció ~: az a jelenség, amikor egy adott ingerre a fejlettebb állatok és az ember nem azonnali (pl. feltétlen reflexes) választ ad, hanem az inger/szituáció észlelése és a válaszreakció között bizonyos idő telik el. Ez idő alatt van lehetőség a helyzet kiváltotta érzelmek tudatos megélésére, valamint több gondolkodási>> műveletre és a több válasz lehetőség mérlegelésére (döntés, ítéletalkotás>>). A ~-t ezért a gondolkodás fejlődése fontos tényezőjeként tartjuk számon. 2. Megerősítés késleltetés: A várható negatív megerősítés (fizikai, vagy szimbolikus büntetés, és jutalom elmaradás) ~e/késlekedése szorongás fokozó, lelki egészség károsító. A pozitív megerősítés (jutalom, büntetés elkerülés) ~e a jutalom függvényében kialakuló adaptív énfunkciók>> fejlődését segíti elő. A késleltetés képesség integrálódik a türelem, tolerancia, empátia>> képességrendszerébe. Norma Haan (1977) énfunkciók rendszerében, ahol párba állítja az elhárító>> (defense) és a megküzdő
(coping)>> folyamatokat, az elfojtás>>, elhárító mechanizmusokhoz tartozó folyamat „ellenpárja”, nem elfojtjuk, csak későbbre halasztjuk a vágyott cselekvés, indulat kivitelezését. kioltás: A Pavlov-i,
inger-inger (S-S) társításos, ún. I. típusú, vagy klasszikus
kondicionálás>> egyik alapjelensége. Ha a feltételes ingert több alkalommal nem követi megerősítés, vagyis megszűnik, aktív gátlás (felejtés) áldozatává válik az ingertársítás. Ekkor a kondicionált viselkedés, a feltételes reflex/válasz elveszíti „értelmét”, gazdaságosságát, adaptivitását, a hatékony (ökonomikus) alkalmazkodás érdekében, a tanulási folyamat során létrejött asszociatív kapcsolat aktívan gátlódik, vagyis kioltódik. A kapcsolat azonban nem szűnik meg, melyet az a jelenség bizonyít, hogy a kapcsolat ismételt kialakításához kevesebb számú társítás elegendő, mint az elsődleges tanulásnál. Pavlov a felejtés ezzel magyarázta, Freud az elfojtással. Előbbi akadémikus elfogadottságot nyert, utóbbi felháborodást keltett. Pedig: mindkettő akaraton kívüli, tudattalan, és mindkettő a felesleges, káros tartalmak, viselkedés, érzelmek tudaton/szándékos viselkedésen kívül tartását szolgálja. A spontán felújulás jelzi, hogy az aktív gátlás újra jutalmazás nélkül is megszűnhet, a gátolt tartalom/tudás/viselkedés visszatér, az elfojtott tartalmak is az álmokban, elszólásokban, viccekben kerülő úton szintén visszatérnek. kísérlet: Az empirikus, egzakt tudományok, nomotetikus, általános törvényszerűségek megragadására irányuló megismerési eljárásainak egyike. A pszichológiában a ~et az elemi pszichofiziológiai szinttől a társas jelenségek vizsgálatáig, mesterséges (laboratóriumi) és természetes körülmények között is alkalmazzák, szinte önálló ágazatként (kísérleti pszichológia) tartjuk számon. A ~, mint beavatkozó módszer, más módszerekhez (megfigyelés, esettanulmány) képest objektívebb, kontrollált és megismételhető módon alkalmas ok-okozati összefüggések felismerésére. Képletbe foglalva R: f (S;O). A ~ezés gondolkodásmódja, hogy a megfigyelhető reakció (R), függvénye az ingernek, illetve szituációnak (S) és a szervezet, organizmus (O) sajátosságainak. A megfigyelt viselkedés a környezeti
hatások
és
a
szervezeti
adottságok
interakciójának,
kölcsönhatásának
következménye. A ~ nem az egyének közti különbségekre fókuszál – mint a vizsgálat>> –, hanem a bizonyos feltételek között az egyének valamilyen szempontú közös jellemzőkkel bíró csoportjára, vagy arra, hogy általában az emberek milyen viselkedést mutatnak adott helyzetben. Ezért a kísérletvezetőknek minden ~i személy viselkedésének szituációs tényezőit, kontroll alatt kell tartaniuk. Azokat viszont, melyekről feltételezik, hogy az adott viselkedés szempontjából lényeges befolyásoló hatásuk van, előre megtervezetten
változtatják, ezek a – kísérleti személyektől – független változók. Az ingerváltozások miatt változó viselkedéselemeket nevezzük függő változóknak. A kísérletnek többféle formája van, természetes (in vivo) kísérletekről beszélünk, akkor, ha valós élethelyzetekben zajlanak, mesterségesekről akkor, ha laboratóriumi (in vitro) körülmények között. A ~ek során gyakran alkalmazunk
kontroll
csoportokat/személyeket,
akik
nincsenek
kitéve
a
~i
személyeknél/csoportoknál alkalmazott független változók hatásának. A ~ -i módszerek a megismerő folyamatok, a pszichés fejlődés vizsgálatában váltak be, egyéb területeken (pl. szociálpszichológia>>, személyiség lélektan>>) a ~ -i módszerek a bírálatok szerint nem tükrözik a vizsgált jelenség komplexitását, hamis eredményekre vezetnek. klasszikus kondicionálás:, I. típusú, vagy S-S tanulás az egyik alapvető tanulási forma, melynek lényege ingerek társítása (közel egyidejű expozíciója) más ingerekkel. Az Iván Petrovics Pavlov (1849-1936) által kutyákkal végzett kísérletek alapján leírt kondicionálás során az asszociációk, „időleges idegkapcsolatok” közel egyidejűleg ható ingerek, ill. inger reprezentációk, pl. csengő hangja, vagy lámpa fénye és az étel látványa, illata, íze között jönnek létre. A jelenség során egy eredetileg biológiailag releváns, feltétlen inger – táplálék – összekapcsolódik biológiai szempontból közömbös, feltételes ingerrel, pl. vizuális, akusztikus, vagy ízleléshez kapcsolódó jelekkel, vagy az emberi viselkedésben fogalmi jelentéssel bíró szavakkal, pl.: citrom. Kellő számú társítás után a feltételes inger is kiváltja az eredetileg feltétlen választ, ez a feltételes reflex. A folyamat során a viselkedésrepertoár nem bővül, a viselkedéskészletben addig is meglévő viselkedéselemek – leggyakrabban vegetatív válaszok – kapcsolódnak korábban jelentéktelen, irreleváns ingerhez. A Pavlov által kidolgozott elméleti rendszerben, reflexes alapú a gondolkodás és a beszéd is (reflexológia) az így kialakuló második jelzőrendszer>> a jelek jeleinek, pl. a nyelvben, szavakban használt fogalmaknak a rendszere, hálózata. Ha a feltételes ingert, több alkalommal a feltétlen inger – a megerősítés – nélkül adjuk, a feltételes reflex megszűnik, kioltódik, aktív gátlás révén, kerülvén a szervezet a felesleges, energiapazarló válaszadást. A „felejtés” azonban csak átmeneti, néhány újabb megerősítéses társítás után, hamarabb, mint a kialakításkor, a feltételes válasz ismét megjelenik. Az emberi viselkedés szerveződésében jelentős szerepe van ennek a tanulási formának például a szorongások, félelmek, fóbiák kialakulásában és viselkedésterápiás kezelésében is. (ld. behaviorizmus>>) kognitív disszonancia: értékhordozó tudattartalmak össze-nem illése. A ~ elmélet megalkotója L. Festinger (1957). Amikor egy új tapasztalás, információ ellentmond korábbi ismeretinknek, várakozásainknak, viselkedésünk ellenkezik eddig hirdetett elveinkkel, ~át
élünk át, mely szorongással>> jár. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy vagy viselkedés, vagy kognitív változással csökkentsük a disszonanciát, ellentmondást. A „mentális homeosztázist” (Stagner, 1951) helyreállító, ~át csökkentő mechanizmusokat (pl. az új, disszonáns elem leértékelése, a konszonáns elemek megerősítése, gyarapítása…) Ch. Osgood írta le (1960). kognitív fejlődés: a megismerő folyamatok, kognitív funkciók>>, az intelligencia, az életkor előrehaladtával történő változása. A gyermekkori ~ legismertebb kutatója Jean Piaget (18961980). svájci pszichológus írta le ennek számos fő- és alszakaszát. A születéstől a 6-7 éves korig tartó időszak a műveletek előtti. Ezen belül a 0-2 éves kor közti alszakasza az érzékszervi-mozgásos, más néven szenzomotoros>> fejlődési időszak, melyben a külvilágról és a saját testről az idegrendszerben kialakuló reprezentációk, neurális modellek, szenzomotoros sémák foglalják magukba a „tudást”, melyek az újabb tapasztalatok hatására kétféle módon változnak. Az asszimiláció: gazdagodás, kiegészülés, beépítés anélkül, hogy maga a séma módosulna (ez is, az is beleillik), az akkomodáció: az eddigi sématartalmakat kiegészítő tapasztalatok a séma megváltozásával, alkalmazkodásával járnak (ez már nem az, ez más). Ezek a művelet előtti mechanizmusok alapját képezik a diszkriminatív tanulásnak, kategorizációnak. A 2-7 év közötti művelet előtti alszakaszt a világ én- és érzelem központú, szinkrétikus>>, antropocentrikus>>, animista>>, artificialista>> és finalista>> felfogása és értelmezése (okság) jellemzi. A 7 éves kor utáni fő szakasz a műveleti szakasz, melynek első, konkrét műveletek>> alszakaszában a gondolkodási műveletek még az aktuális cselekvésekbe ágyazottan, azokkal egyidejűleg zajlanak. Az absztrakt vagy formális műveletek/intelligencia alszakaszában a probléma megoldáshoz már nem szükséges a tárgyi cselekvés, a műveletek (decentrálás, elemzés, hipotézisalkotás, igazolás-cáfolat, következtetés…) már „fejben” zajlanak le, elvonatkoztatva a tárgyi tapasztalattól. Ezért az elvont intelligencia szakaszaként is említik. A műveleti szakaszok korszakhatárai a korábbiaknál kevésbé pontosíthatók, minthogy az idő előrehaladtával az intelligencia fejlődését egyre több tényező befolyásolja. Az újabb kognitív fejlődési modellek már tekintettel vannak a méhen belüli életben zajló funkciókra, képességekre is (tanulás, emlékezet, diszkrimináció…) ezért az újszülöttet nem úgy tekintik, mint aki tabula rasa-ként (üres lap) jön a világra. Kísérletek igazolják, hogy már újszülöttként is másként reagálunk (fiziológiai és viselkedéses mérések) a majdani saját anyanyelven hangzó beszédre, mint más nyelveken elhangzóakra! kognitív funkciók: az általános lélektan>> által tanulmányozott kilenc alapvető lelki funkciót három főbb csoportba sorolhatjuk. Ezek egyikét alkotják a kognitív funkciók, melyek révén lelkünkben, elménkben felépítjük a külvilág, saját testünk és lelkünk, valamint e kettő
kapcsolatának belső, relatíve állandó és dinamikusan változó reprezentációit, modelljeit. E funkciók: 1. az érzékelés>>-re és a tudattalanból felbukkanó tartalmakra épülő, a figyelem>> szűrő, kiemelő munkáját hasznosító észlelés>>, percepció, appercepció (felismerés), tudatosítás, az azonosítás és lokalizáció funkciókkal, 2. az emlékezés>> a beírás/rögzítés, megtartás, felidézés alszakaszokkal, 3. a tapasztalatok adaptív alkalmazását segítő tanulás>> számos alapmechanizmussal (szenzitizáció, habituáció, asszociáció, diszkrimináció, transzfer, generalizáció) és alaptípussal (az imprintingtől a szociálisig), 4. a minden perceptuális modalitásban működő, reproduktív- és produktív képzelet>>, és 5. a szimbólumokra>> a fogalmakra épülő gondolkodás (intelligencia, kreativitás)>>. kognitív pszichológia: a pszichológia>> azon irányzata, mely elsősorban a megismerő folyamatokat (észlelés>>, figyelem>>, emlékezés>>, gondolkodás>>, döntés, nyelv) tanulmányozza. Más tudományokkal együtt (biológia>idegtudományok:
neurológia,
antropológia, nyelvészet, informatika, filozófia) a megismerés-tudomány része is. Eredetét, egyesek E. C. Tolman munkásságában látják, melynek során leírta a kognitív térkép>> létezését (ld. még látens tanulás>>). Mások a ~ megalapozásában Sir F. Ch. Bartlett (18861969) a Cambridge-i Egyetem első kísérleti pszichológia professzorának, Az emlékezés (1932) című munkáját tartják megalapozónak. Sír Henry Head nyomán ő vezette be az egységes, statikus tudat felfogással szemben a dinamikus, egymással kapcsolatban álló, jelentéssel
bíró
sémák>>
fogalmát.
Előzményként
tarthatjuk
számon
a
Gestalt
pszichológusoknak az észlelési szerveződés „alapszabályainak” (közelség, hasonlóság, jó folytatás, közös sors/együttmozgás, alak-háttér…) leírására vonatkozó munkásságát is. A ~ fejlődés tanulmányozási területéhez, megalapozóként sorolhatjuk J. Piaget, a kognitív fejlődés>>ről alkotott modelljét. A nyelv és beszédfejlődés új – a behaviorizmus>>sal szembeni – paradigmáját (generatív nyelvelmélet) vetette fel Noam Chomsky (1928- ). A szelektív figyelem>> „szűrő”- modelljét írta le D. Broadbent (1958), a „kiemelés” modellt és az észlelési ciklus folyamatát U. Neisser (1984. 32.). Ez a cirkuláris modell bemutatja, hogy az észlelés nyomán („felfelé” irányuló szabályozás) az emlékezetben keletkező reprezentáció, a séma, aktívan irányítja a további exploráció és megismerés, a séma módosulásának (akkomodáció>>, asszimiláció>>) folyamatát („lefelé” irányuló szabályozás). A megismerő folyamatok
központi
idegrendszeri
mechanizmusainak
megismerését
kezdetben
az
agysérültek teljesítményváltozásainak vizsgálata, majd az epilepszia miatt a két agyféltekét összekötő rostok műtéti elvágásában részesültek, később kiváltott potenciál vizsgálatok, újabban a képalkotó eljárások (CT, agyi vérkeringés-, oxigén felhasználás, MRI) segítik. Ezek
közül a legkorszerűbbek azok, melyek a működő agy egyidejű tanulmányozására alkalmasak (fMRI). A ~ jelentős hazai képviselője és kutatásszervezője Pléh Csaba (1945- ). kognitív szükségletek: az emberi motivációk>> Maslow-i hierarchikus, egymásra épülő, piramisként ábrázolt rendszerében a 1. fiziológiai, 2. a biztonsági, 3. a szeretet/elfogadottság, 4. az elismerés/önértékelés hiányszükségleti szintek feletti, ún. növekedési szükségletek között szerepel az ötödik szinten, a világ, s benne önmagunk megismerésére, a benne/bennünk zajló dolgok okainak, összefüggéseinek, szabályszerűségeinek megértésére irányuló szükséglet. Könnyű belátni, hogy ez is a biztonsági szükséglet egyik fajtájaként érthető. A felfedezés, tapasztalás fejlődési időszaka – mi ez? korszak – után elérkezik a hogyan? miért?, az oksági gondolkodás>>, a megértés szükségességének időszaka. kognitív térkép: Edward C. Tolman (1886-1959) írta le a kognitív térkép létezését, mely az állat által explorált téri környezetről, az idegrendszerben készült elsődlegesen „felülnézeti”, komplex vizuális modell/reprezentáció/séma. A tanulási helyzetről alkotott olyan mentális kép, amely megerősítés hiányában is létrejön, majd később hatékonyabbá teszi a jutalom, a megerősítés megszerzését, amit Tolman, ételt (megerősítést) nem tartalmazó labirintusban mozogó, exploráló patkányokkal végzett kísérletében, tapasztalt. Ez, a látens tanulás>> jelenségének felfedezését és leírását tette lehetővé. A ~ akusztikus, szaglási, tapintási, mozgásos vagy egyéb modalitású ingerekkel egészülhet ki, s a többdimenziós tárolás>> révén komplex modell alakul ki az emlékezetben, amely élményszerűen>> megőrzi, ill. összerendezi az explorációs, látens tanulási helyzet különböző eseményeit. A téri tájékozódás magyar kutatója Kállai János egészséges és szorongásos betegségben szenvedőkkel végzett vizsgálatai során elkülönítette a személyközpontú (egocentrikus) és a tárgy/külső környezet központú (allocentrikus) tájékozódási típusokat, pánik-agorafóbiás pácienseknél ez utóbbi jelentős deficitjét mutatta ki (Kállai, 2004, 2015). kommunikáció: communicatio (lat.): közzététel, információközlés/csere. Shannon és Weaver (matematikai) modellje (1949) a ~ három szakaszát különbözteti meg: 1. pre~: motiváció/stimulálódás, eszköz-, mód-, helyzetteremtés; 2. tényleges ~: szabályozott, ciklikus; 3. poszt~: megerősítő, entrópiás, törlő. A középső szakasz fő elemei: 1. adó; 2. kódolás: a megfelelő jel kiválasztása; 3. csatorna: amelyen az üzenet + zaj továbbítódik; 4. dekódolás; 5. vevő és 6. visszacsatolás (feed-back) az adóhoz. A ~ megjelenési módjai a különböző (természetes és mesterséges) nyelvek, melyek minimálisan két fő összetevőből állnak: jelekből és jelhasználati szokásokból, szabályokból. A többnyire vizuális, akusztikus
és kémiai jelekkel zajló állatvilágbeli ~ ún. zárt nyelvekkel, évezredek óta változatlan jelekkel és szabályokkal zajlik. Ezekhez képest a humán ~nak számos sajátossága van. 1. Az állatvilágbeli „testbeszéd” – a nem verbális ~>> - mellett megjelent a második ~s csatorna, a beszéd, a verbális ~>>. Ennek alapelemei a szavak, melyek kultúrafüggő közmegegyezéses fogalmi jelentést hordoznak. Ezek a jelentések a dolgokra és azok viszonyaira vonatkoznak. 2. Mindkét ~s csatorna a vevő felé ún. promotív, viselkedés mozgósító hatással rendelkezik, ebből adódóan a két csatorna viszonya lehet kongruens>>, inkongruens>> és (egyirányúan) helyettesítő.
A
két
csatorna
promotív
hatékonysága/ereje
egymástól
különbözik
(metakommunikáció>>). 3. Az emberi nyelvek nyílt rendszerek, az ember – világ kapcsolat (megismerés, beavatkozás) folyamatos változásával új fogalmak keletkeznek, mások „kikopnak” a használatból, valamint a nyelvhasználati és nyelvtani szabályok is módosulnak (ld. sms nyelv). 4. Az emberi ~nak számos, egymástól eltérő pszichológiai jellemzővel bíró típusa van a/. a résztvevők száma (pár, csoport, szervezet, tömeg) és b/. a közvetlenség (személyes: facet to face vs. médiatizált: eszközös) szerint. 5. Funkciói közé tartozik az információközlés,
a
meggyőzés,
az
érzelmek
kifejezése,
az
ellenőrzés,
a
egyetértés/kohézióteremtés, hangulat befolyásolás. Grice (ejtsd: grájsz) fogalmazta meg az együttműködés hatékonyságát segítő ~ós maximákat, ezek: a mennyiség, a minőség, a relevancia és a modor (Grice, 1988). kompetencia: hozzáértés, képesség valami megtételére, ellentéte az inszufficiencia: képtelenség, ön-elégtelenség. A ~ szükséglet, a személyes okozás (én csináltam) élményének átélésére irányul. A személyiség fejlődésének második, harmadik évében ismerhető fel, egyrészt az anális fejlődési szakaszban>>, az exkrétumok (széklet, vizelet) ürítésének önszabályozására irányuló törekvésben, majd az utánzás>> során, mellet az azt felváltó „én akarom” megnyilvánulásokban. Az oksági gondolkodás fejlődésének első intenzív, „miért?” korszakában a mentális, kognitív, a megértési ~ jelenik meg. A kutatások megkülönböztetik a tárgyi-fizikai ~t, az ügyességet (efficacy) illetve a szociális ~t, mely magába foglalja az önérvényesítést (asszertivitás>>) és társas hatóképességet (penetrancia). Az a mindennapos tapasztalat, hogy a kettő (fizikai és szociális), egy-egy személy esetében nem egyenlő mértékű, azt sugallja, hogy fejlődésük más és más környezeti tényezőktől függhet. Akik az egyikben jelentősen gyengék, sokszor a másikban mutatnak átlag feletti teljesítményt (ld. A, Adler: túlkompenzáció). konformitás: az attitűdök>> és a viselkedés hasonulása egy csoport többi tagjáéhoz, annak elvárásaihoz, normáihoz. Az engedelmesség, behódolás, idomulás>> a valódi, vagy
potenciális jutalmak, büntetések miatt, vagy kényszerből (csoportnyomás>>) történik, anélkül, hogy a személy értené, hogy miért kell adott módon viselkednie, vagy egyetértene annak okával. Az utánzás, identifikáció>> a többekkel kapcsolatos szimpátia révén működik. Az interiorizáció>> a modellszemélyek hitelességének hitén, vagy az arról való meggyőződés nyomán történik, amikor a normák, szabályok a személyiség belső értékelő és önszabályozó rendszerének, ön- és csoport azonosságának (én identitás, csoport identitás>>) ellentmondás (ambivalencia->> és szorongás->>) mentes részévé válik. A konformitás fent említett különböző módjainak motivációs hátterében nem csak a büntetés/kín elkerülés, hanem az elfogadottság, pozitív értékeltség, valahová tartozás szükségletei is állnak (ld. Maslow motivációs piramis modellje 3. és 4. szint). kongruencia:
összetartás,
összeillés,
összerendezettség,
szinonimái:
konvergencia,
koherencia. 1. A humán kommunikációban, a verbális és a nonverbális csatornákon áramló információnak a befogadóra irányuló viselkedésbefolyásoló (promotív) hatása akkor a legerősebb, meggyőző, ha a két csatornán érkező jelek (amit mond: tartalom, és ahogy mondja: tekintet, mimika, gesztikuláció, tempó, hangerő…) azonos irányba hatnak, kongruensek, nem gyengítik egymás hatását (inkongruencia), és nem ellentétesek egymással (kettős kötésű, bouble bind kommunikáció>>). Mint tudjuk, a nonverbális csatorna üzenetei – melyek jórészt nem tudatos szabályozás alatt állnak és részben nem tudatosan (észlelési küszöb alatt) dekódolódnak – erőteljesebb promotív hatásúak, mint a verbálisaké, ennek megfogalmazása a meta (feletti) kommunikáció>>. A jó kommunikátor tudatosan is törekszik a ~ra, de a valódi hitelességet a tartalomhoz, a partner/ek/hez és a helyzethez fűződő ellentmondásmentes tudatos és tudattalan érzelmi folyamatok alapozzák meg és okozzák. 2. Carl Rogers az eredményes segítői munka három, a segítő részéről szükséges alap tulajdonsága/képessége között – a feltétel nélküli elfogadás>> és az empátia>> mellett a ~át a harmadikként fogalmazta meg. konkrét műveletek szakasza: Piaget kognitív fejlődési>> elméletének két nagyobb egysége a művelet előtti- és a műveletek szakasza. Ez utóbbinak első, egyben a teljes sorrendben harmadik szakasza 7-től 11 éves korig. Ez alatt a gyermekek már birtokolják a konstancia>>, tárgy állandóság képességét: 1. az aktuális megjelenéstől /nézet, megvilágítás…/ függetlenül is azonosként észlelik a tárgyat, 2. tudják, hogy a tárgy létezik akkor is, ha éppen nem észlelik, és képessé válnak a logikus (racionális>>) gondolkodásra. Hat-hét éves korára a gyermekek többsége képes fejben, képzetek segítségével műveleteket elvégezni. Absztrakt műveletek, szabályok felfogására is képesek, azonban ezek a műveletek még a korábban
lejátszott cselekvésekhez kötődnek, vagyis konkrét tárgyakra képesek alkalmazni. A valamilyen szempontból sorba rendezéshez, a különböző nagyságú, jelentésben alá-fölé rendeltségi viszonyban (rész – egész) csoportosításhoz, még kellenek a konkrét tárgyak. Felnőtt korban is előfordul, hogy erre a műveleti szakaszra hagyatkozunk, (regresszió>>), pl. amikor egy útbaigazítás közben a verbális instrukciók mellett kezünkkel mutatjuk az irányokat, vagy amikor egyes dolgok kiszámolásánál (a hét hányadik napja?) az ujjainkat is használjuk. konstancia: konstans (lat.): állandó. Az érzékelésből adódó, ugyan azon helyzetre, tárgyra/személyre vonatkozó információtartalom sokszor pillanatról pillanatra, helyzetről helyzetre változik. A központi idegrendszerben zajló észlelési>>, emlékezeti>> és tanulási>>, folyamatok révén mégis képesek vagyunk a tárgyak viszonylag állandó belső sémáit megalkotni. Az észlelési- vagy azonossági ~ a tárgyak ezen, az aktuális helyzettől (pl. látószög, megvilágítás, háttér…) részben független, viszonylag állandó belső képének kialakultságát jelzi. A létezési, vagy állandósági ~ pedig azt, hogy tudatunkban egy tárgyat/személyt, akkor is létezőnek fogunk fel, amikor az nincs jelen az aktuális észlelésben. Mindkét ~ feltételezi az absztrahálás>> bizonyos szintjét, ezért csak a kognitív fejlődés>> bizonyos szintjén alakulnak ki. A ~ alkotás képességét konzervációnak nevezzük. konstruktív szerepek: mindazok a viselkedésformák, amelyek a csoportcélok elérését, a csoportteljesítményt és a csoport kedvező érzelmi, hangulati közegét, feszültségmentességét támogatják, konstruktívak, építőek, proszociálisak. Broscher (1975) csoportosítása szerint ezek: kezdeményező, véleménynyilvánító, kérdező, informátor, szabályalkotó, általánosító, engedelmeskedő. ld. még: csoportdinamika>>. kontextusos beszéd: Kontextus: körülmény, környezet. Kon: illeszkedő, textus: szöveg. 1. A beszédfejlődés egyik szakasza, amely logikai összefüggésekben való beszédet jelent, a szövegkörnyezetbe, a többi mondatelemhez illeszkedő szavak, kifejezések megválasztását. 2. A ~ nem csak a beszédtartalomban koherens, de egyre jobban illeszkedik az aktuális tárgyi, esemény környezethez (arról beszél, amit éppen észlel, vagy arról eszébe jut). 3. Ahogy gyermek szociális kapcsolatai kiszélesednek, a környezet magasabb igényeket támaszt a gyermek beszédével kapcsolatban, melynek fő formája a dialógus. A beszédtanulás kezdetén a kisgyermekek kétszavas mondatokat használnak (alany és állítmány), gyakran cselekvésbe ágyazva. Szeretik a verseket és a mondókákat, és játékukat is gyakran kísérik beszéddel. Ebben az egyre bonyolultabb esemény és viszonyrendszerben, egyre jobban elsajátítva a
kommunikációs szabályokat és társas forgatókönyveket (meghallgatás, közlésvágy jelzése, közlés, odafigyelés, az értem-figyellek, befejeztem… nemvebális jelzései…) a beszéd – is – szociális kontextusba illeszkedik. kontinuitás törvénye: kontinuus: folytatólagos, kapcsolódó. A ~ klasszikus kondicionálás>> során a feltétlen- és a feltételes inger közti időleges kapcsolat, asszociáció>>, a feltételes reflex>> kialakulásának feltételeként írta le I. P. Pavlov, hogy azoknak egymáshoz közeli időben, folytonosan=kontinuusan kell megjelenniük (valamint, hogy sorrendjük nem felcserélhető). A ~ a klasszikus, I. típusú, pavlovi kondicionálás alaptörvénye. kontroll
hely
attitűd:
kimenetelei/eredményei,
személyiségdimenzió. két
fő
Az
általunk
tényező/befolyásoló
végzett
rendszer
cselekvések függvényében,
kölcsönhatásában gyökereznek. Az egyik a cselekvő teljesítőképessége (motiváció x képesség), a másik a környezet fizikai és társas hatótényezői. Az ún. belső kontrolos személyek (attitűd), a velük történő dolgokat főként saját viselkedésük, akaratuk, kitartásuk, képességeik következményének tartják, míg a külső kontrollosok a véletlen, szerencse, sors, vagy más személyek akaratának, rajtuk kívül álló következményeinek. Kutatások eredményei szerint, különbség mutatkozik a ~re vonatkozó értékelésekben a 1. fizikai, tárgyi, ügyességi, 2. a személyközi, és 3. a társadalmi politikai dolgok vonatkozásában. A nők nagyobb vágyat éreznek a személyközi, míg a férfiak az ügyességi és társadalmi-politikai belső kontrollosságra, kompetenciára>>. konvergens gondolkodás: konvergencia: összetartás. Egy irányba tartó, a meghatározott utat bejáró gondolkodás. Olyan feladatokban, problémahelyzetekben, melyeknek csak egy érvényes, elfogadott, használható megoldása van, illetve a divergens>>, több utas problémamegoldás utolsó, kidolgozási szakaszában érvényesülő gondolkodásmód. A ~ nélkülözi a kreatív részfolyamatok számos elemét pl. újrafogalmazás, flexibilitás>>, fluencia>>… kooperáció: együttműködés, a proszociális vagy konstruktív viselkedésformák egyike. A csoport
fejlődés
bizonyos
szakaszában
(csoportfejlődés>>,
csoportdinamika>>,
csoportszerkezet>>) kialakulnak a különböző státuszok és szerepek, a közös célokért folyó tevékenységekben egyre nő a tagok egymásra utaltsága. Bizonyos helyzetekben a csoportteljesítményt növelheti a tagok közti rivalizáció>>, de számos esetben az egyének számára is boldogulást okozó csoport célok elérése a ~ révén valósul meg. Ennek során a tagok
kisebb-nagyobb
részben
egymástól
eltérő tevékenységekkel
járulnak hozzá
(munkamegosztás) a csoportteljesítményhez, úgy, hogy tevékenységeik bizonyos fokig összekapcsolódnak, funkcionális egységet alkotva (tájékozódik, informál, tervez, szervez, végrehajt, ellenőriz…). A szerep- és a szabályjáték közegében intenzíven fejleszthető. Szép példája az „A part alatt…” kezdetű közismert gyermekdal. A ~ a személyközi és a csoportközi konfliktusok kezelésének is hatékony eszköze! kötődés: pszichológiai értelemben szoros és tartós érzelmi kapcsolat két ember között. Az elsődleges ~ >>: a csecsemő és kisgyermek szoros kapcsolata az elsődleges gondozóval, többnyire az anyával, amely a későbbi harmonikus személyiségfejlődés egyik feltétele. Fontosságának felismerésében jelentős szerepet játszottak a budapesti pszichoanalitikusok, így többek között Bálint Alice (1897-1939) és Hermann Imre (1889-1984), aki szerint az ember legalapvetőbb, legősibb ösztöntörekvése a megkapaszkodási ösztön. John Bowlby (1907-1990) etológiai és pszichoanalitikus szemléletű és képzettségű orvos szerint, a kötődési késztetés velünk született, de további alakulásában és a személyiség fejlődésében döntő szerepe van az anya/gondozó válaszkészségének. A kötődési sajátosságok kialakulásának is van egy szenzitív (érzékeny) időszaka – feltehetően hosszabb, mint az állatok imprinting>> időszaka. A elsődleges~ fejlődésében az alábbi szakaszokat különböztette meg: 1. 0-3 hónapos korban: differenciálatlan: az újszülött és csecsemő még nem tesz különbséget a környezetében megjelenő személyek között, a szociális mosoly mindenkinek kijár, 2. 3-6 hónapos kor: differenciált: a gondozóra másként reagál, mint másokra, de ez utóbbiakra sem ad averzív reakciót. 3. 6. hónap - 2. életév) személyes kötődés: törődést az elsődleges gondozó/któl fogad el (anyag, apa, testvér), 4. 2-3. évben partnerség: az elsődleges kötődések már annyira stabilak, hogy már más személyek, felnőttek, kortársak felé is képes nyitni, ismerkedni, játszani, közeledést, átmeneti helyettesítést elfogadni, kezdeményezni. A elsődleges~ fejlődésében, jellegének alakulásában különböző típusokat találtak. ld. kötődési stílus>>. A elsődleges ~ben gyökerezik a szeretet, hűség, altruizmus>>, empátia>> hála, kooperáció>>,
azonosulás/identifikáció>>,
énfunkciók>>, én-identitás>>.
interiorizáció>>,
felettes-én>>,
adaptív
A korai anya-gyerek kapcsolat hiányának számos kóros
viselkedéses következményére mutattak rá H. Harlow (1905-1981) majmokkal végzett anya deprivációs>> kísérletei, majd az ezek nyomán végzett kutatások a vegetatív szabályozás (szabályozó rendszerek>>) és az agyi neuron fejlődés deficitjeit is leírták. kötődési stílus: Mary Ainsworth (1913-1999) Idegen Helyzet Teszt vizsgálata alapján a kötődési mintázatok három típusát különböztette meg. 1. Biztonságos kötődés. A biztonságosan kötődő gyermek (a vizsgált minta 60%-a) anyja jelenlétében bátran indul el
felfedezni a szobában található játékokat, illetve barátságosan viszonyul az idegen személyhez. Az anya távozásakor viszont a nyugtalanság jeleit mutatja és az anya visszatéréséig – melyet örömmel fogadott – nem is talál vigaszt sem a játékokban, sem idegen személy társaságában. A kötődési rendszer az ilyen esetekben jól működik, a biztonságosan kötődő gyermek a számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja. Idegen személy viszont nem képes megnyugtatni a gyermeket – ami a biztonságos kötődés egyik fontos ismérve –, aki nem tolerálja az egyedüllétet idegen helyen, és hangot ad kétségbeesésének. A bizonytalan kötődési mintázatok három típusa: 2. Szorongó-elkerülő kötődés. A gyermekek egy része (10%) az anya távozásakor nem reagál arra, és az idegen személy jelenétére sem, de nem vesz tudomást az anya visszatéréséről sem. Kerülik a kontaktust, sőt az idegennel, egy fokkal barátságosabbak. Az így viselkedő gyermeket elkerülő kötődés jellemzi, ami nem azt jelenti, hogy a kötődési rendszer egyáltalán nem működik, és alapvetően hiányzik az a kötelék, mely az anyához fűzné gyermekét. A kötődés működik, csak az elkerülő kötődéssel jellemezhető gyermekek egy éves korukra megtanulják nem kimutatni érzelmeiket. Az ilyen gyermekek ugyanolyan stresszt>> élnek át anyjuk távozásakor, mint síró társaik, csak nem kommunikálják érzelmeiket. A kutatások kimutatták, hogy ezeknél a gyermekeknél a nem megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit, vagyis a gyermek stratégiája: ha nem reagálnak, nem érdemes kommunikálni. Az ilyen anyák sokszor nyíltan elutasítóak, és nem szeretik a testi kontaktust. 3. Szorongó-ambivalens kötődés. Az így kötődő gyermek (20%) már az anya jelenlétében félénkebben, passzívabban, vagy éppen ellenkezőleg felfokozott érzelmi reakciót mutatva, dühösebben viselkedik, az idegen jelenlétében pedig nehezen alkalmazkodik. Nyugtalan, nem merül el semmilyen tevékenységben. Az anya távozása teljesen kiborítja, és a visszatérése is alig-alig tudja megnyugtatni, egyszerre kapaszkodik az anyába, illetve tolja el magától. Ebben az esetben a gyermek nem tekinti az anyát biztonságos háttérnek, hiába van jelen, a gyermek nem indul felfedezni a világot. Ráadásul az anya valóban képtelen gyermeke megnyugtatására, hiába tér vissza hozzá, a gyermek hosszasan sír tovább. Az ilyen anyákat a hétköznapokban többnyire kiszámíthatatlan viselkedés jellemzi, nem a gyermek jelzéseinek, hanem önmaguk belső állapotának függvényében reagálnak, így alakul ki az ambivalens kötődés. 4. Később Main és Solomon leírták a dezorganizált kötődés-t, amely sajátosságaival jellemezhető gyerekek nem voltak besorolhatók az előző csoportokba. A fentiektől eltérő – azoknál súlyosabb – tüneteket produkáló gyermekek is vannak. Ezek a gyermekek sokszor menekülnek az anya elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben lemerevednek, autoagresszív cselekedetet hajtanak végre, például fejüket a falba verik. Ezen gyermekek számára, az anya egyszerre a félelem és a
megnyugvás forrása, és ez az ellentmondás vezet a kötődési rendszer széteséséhez. Ebben különbözik ez utóbbi kötődési mintázat az előzőektől, itt a gyermeknek nincs stratégiája, saját maga által kifejlesztett módszere az anya távozása okozta stresszhelyzet esetén, viselkedése szabálytalan, rendszertelen. A dezorganizáltan kötődő gyermekek történetében gyakori a súlyos érzelmi elhanyagolás és a szülői bántalmazás. kreativitás: kreare (lat.) alkotni, alkotóképesség. Képesség eredeti, újszerű dolgok, tárgyak, gondolatok létrehozására, egyéni látásmód, problémák szokatlan megoldásának képessége. Legfontosabb jellemzői a divergens gondolkodás>>, a problémaérzékenység, a gondolkodás originalitása, flexibilitása, fluenciája>>, komplexitása, valamint a fejlett fantázia, a jó elaborációs>> készség. Az ilyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkező egyénektől származnak az újszerű és kiemelkedő gondolatok, alkotások, produktumok, eredmények a tudományokban, a művészetek különféle területein. A kreatív folyamat szakaszai: 1. a probléma felmerülése, 2. az inkubáció, lappangás (tudattalan információ felvétel és feldolgozás is) 3. az illumináció: megvilágosodás (belátás>>) és 4. az elaboráció>> az eredmény kidolgozása, rendezése, formába öntése, közölhetővé tétele. A kreativitás lehet szubjektív (rájönni olyanra, amit már felfedeztek, s nem megtanulni mástól) és objektív (olyant alkotni, felismerni, felfedezni, amit még senki eddig sehol). A ~ szintjei az alacsonyabbtól a legmagasabbig: kifejező, produktív, feltaláló, újító és teremtő. A ~ jelentős hazai kutatója Barkóczi Ilona (1926- ). krízis: A ~, vagy válsághelyzet olyan: 1. amelyben a személynek életvezetésére, viselkedésére nézve döntést kell hoznia, 2. e döntés nem elodázható, nem elkerülhető, azonban az eleddig kialakult megoldásmódok nem elégségesek (Caplan, 1964). A
kialakult
~helyzetben lelki válság akkor jön létre, ha a személyben növekvő feszültség, a szorongás elhárítására eddig kialakult módok, elhárító mechanizmusok>> elégtelenek, korábban adaptív megküzdési>> módszereit nem képes hatékony megoldást segítő újabbakkal gyarapítani. Az E. Erikson-féle fejlődésmenet szakaszai közti átmeneteket fejlődési (normatív) ~eknek>> nevezzük. A ~ek Rahe szerint életeseményekhez kapcsolódóak, kétfélék: 1. egzisztenciális ~ek: szülői ház elhagyása, házasság, szülés, költözés, munkanélküliség, klimax, nyugdíjazás, halál, 2. traumatikus ~ek: közeli személy halála, betegsége, pillanatnyi testi inszufficienciát okozó állapotok, hűtlenség, válás, felmondás, szociális csőd, külső katasztrófa. Az akcidentális ~ek kialakulásának akkor a legnagyobb a valószínűsége, ha ezek és a fejlődési krízisek időben közel, vagy egybe esnek. A ~ek kimenetele többféle lehet: 1. a saját intrapszichés erők, szociális, kapcsolati segítséglehetőségek mozgósítása révén, megoldódás,
új egyensúlyi állapot kialakulása, maradványtünetek nélkül, 2. adaptáció, kompromisszum, a személy kénytelen a ~t kiváltó, elfogadhatatlannak megélt helyzettel együtt élni, s ez minden további ~re fogékonyabbá teszi (pl. feldolgozatlan gyász, veszteség érzékenyítő hatása ld. vulnerabilitás>>), 3. ineffektív kimenetel, a krízis utáni állapot a személyiség alacsonyabb működési színvonalát (ld. regresszió>>) eredményezi, egzisztenciálisan, teljesítmények, érzelmi, szociális kapcsolatok, önértékelés, stb. vonatkozásában, szorongásokhoz>>, neurotizálódáshoz, pszichopatizálódáshoz, alkohol- és drog-
és egyéb függőségekhez
vezethet, 4. összeomlás, a személy az elviselhetetlennek megélt helyzetből vagy pszichésen "lép ki", pszichotikussá, elmebeteggé válik (hallucinációk, téveszmék), vagy a biológiai szinten igyekszik megszüntetni az átélés gyötrelmét, öngyilkosságot kísérel meg. A ~ben lévő személy számos direkt, vagy burkolt (utalásos) verbális és nonverbális segítségkérő viselkedéselemmel („cry for help”) jelzi környezete számára, helyzete, lelki állapota nehézségét, elviselhetetlenségét, kilátástalanságát, mindebből történő kilépési (acting out) szándékát. Az öngyilkossági (szuicidális) ~ krízis hazánkban egyre korábbi életszakaszban jelenik meg. Az öngyilkosság előtti tünetcsoportot (preszuicidális szindróma) E. Ringel (1969) írta le. Ennek összetevői: 1. az élettér, a gondolkodás, az érzelmek beszűkülése, egysíkúsága, 2. az agresszív feszültség felhalmozódása (pangása), önmaga ellen fordulása (balesetezés, önkárosítás, önszidalmazás), 3. öngyilkossági, elmúlási vágyak, fantáziák, tervezgetés. kutatás:
a
tudományos
megismerés
esettanulmány>>,
(megfigyelés>>,
legfontosabb vizsgálat>>)
módszere, és
számos
nomotetikus
idiografikus (kísérlet>>)
információszerzési, adatképzési módszerre épülő, objektív ismeretek, összefüggések, törvényszerűségek megállapítására irányuló módszeres, többlépcsős eljárás sorozat. Főbb lépései a következők: 1. a probléma felmerülése, megfogalmazása, 2. hipotézis alkotása, 3. a jelenség/probléma/hipotézis vizsgálatára alkalmas eszközök, módszerek kiválasztása, létrehozása,
4.
a
vizsgálandó
terep/minta/elemek,
résztvevők
kiválasztása,
5.
az
információszerző eszközök, módszerek alkalmazása, adatfelvétel, adatrögzítés, 6. az adatok leíró- és matematikai statisztikai feldolgozása, 7. az eredmények megfogalmazása, értelmezése, értékelése, 8. a hipotézis igazolása vagy cáfolata, az eredmények érvényességének pontosítása, 9. a további kutatási irányok, módszerek, minták kijelölése. laissez fair/anarchikus (ejtsd: lesszé feer): A Kurt Lewin által eltervezett, később White és Lippit által gyerekcsoportokkal végzett kísérlet során vizsgált vezetési stílus>> egyik formája. Amikor a vezető valamennyi vezetési funkciót (célkitűzés, tervezés, szervezés,
ellenőrzés, értékelés, minősítés…) hárítja, a kívülről, vagy a csoporttagok által delegált vezetői szerepelvárásoknak nem felel meg, ezáltal frusztrálja>> a csoporttagok irányítás, döntés, értékelés… igényét. Ilyen csoportokban 1. A csoport teljesítmények alacsonyak, mert a tagok nem azonosulhattak (identifikáció>>) semmilyen célokkal. 2. A vezető értékelő megnyilvánulásai
ritkák, kényszeredettek, semmitmondóak. 3. Egyes
csoportokban
megjelenhetnek átmeneti aktivitás strukturáló kezdeményezések, személyek (pl. a hiányzó hős), alcsoportok, melyek idővel felbomlanak, ha nem tudják integrálni a csoport egészét. Ha ez mégis sikerül, akkor ez egy informális vezető kijelölődésével is együtt jár. A csoporttagság iránti szükséglet erőteljes volta mellett ~ stílus esetén, a csoport, önfenntartása érdekében pótcselekvéseket is végezhet, nem rendeltetésszerűen, hanem öncélúan működik. A csoportlégkör feszült, magas a szorongás szint, gyakoriak az agresszív, destruktív (bűnbakképzés>>, frakciózás, acting-out: kimenekülési) megnyilvánulások. (ld. még autoriter>>, demokratikus>>) lateralitás/féltekeiség: oldaliság/oldalasság: az agyféltekék dominanciája a viselkedés szervező folyamatokban. A cselekvéses, motoros viselkedés szintjén>> az emberek döntő hányadánál aktivitás, dominancia különbség tapasztalható A bal félteke inkább a „játszó”, finomabb, precízebb kismozgások, cselekvések (rajzolás, írás, labdakezelés) irányításában, a jobb félteke inkább a kisebb frekvenciájú és amplitúdójú, de erősebb „tartó” működések kivitelezésében vesz részt. Az evolúció során az emberek nagyobb hányadánál – bár az arányokban nemzetek és nemek közt is vannak különbségek -, az írás-olvasásban is fontos szerepet játszó testfél és az azt irányító bal félteke fölénye mutatkozik. Bár mindkét agyfélteke (hemiszférium) az őket összekötő kérges test idegrostjai általi funkcionális összeköttetések révén minden információt feldolgoz, ezt különböző módokon végzik. A jobb félteke az egészleges (holisztikus) információfeldolgozási mechanizmusokat működteti, fényképszerű működéséhez társul a forma, tér, arc felismerés, a nem verbális kategorizálás, a képi, téri, zenei, mozgás memória, és a negatív érzelmek: szorongás, depresszió. A bal félteke, elemző, idősoros (szekvenciális) működéséhez az absztrakciót igénylő képességek: beszéd, írás, olvasás, számolás, a fogalmi/verbális memória és a pozitív emocionalitás, szociabilitás tartoznak. Számos pszichoszomatikus és neurotikus betegségben jelentkező tünet az alexitímia: a saját és mások érzelmeinek „olvasásképtelensége” és az ebből eredő empátia deficit. Ennek hátterében a szocializációs okokkal is összefüggő funkcionális működészavar áll (elfojtás>>) aminek következtében egyrészt az emocionális folyamatokat szabályozó limbikus rendszer és a verbalizációt végző bal félteke közti kapcsolatok, másrész a két félteke
közti átjárhatóság csökken és/vagy gátlódik. A ~ és ennek kapcsán a jobb vagy bal kezesség öröklötten is determinált. Ha egy veleszületetten balkezes gyermeket a „szép kezeddel csináld!” elve alapján jobbkezesre szoktatnak át, az különböző teljesítmény és komplexebb lelki zavarokhoz vezethet. Ennek egyik leggyakoribb következménye a dadogás, majd az emiatti szorongás fokozódásából eredő szorongásos és viselkedészavarok. Nagyon fontos tényező a társas környezet kezesség (másság) iránti toleranciája. Számos híressé vált tudós, művész, sportoló jelentős teljesítményt ért el balkezessége ellenére, vagy éppen azáltal (Július Caesar, Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Albert Einstein). látencia szakasza: lat.: latens: rejtett, közvetlenül, érzékileg nem tapasztalható. S. Freud pszichoanalitikus személyiségfejlődési elméletében a negyedik szakasz, körülbelül öt-hat éves kortól, az ödipális szakasz>> után, a serdülőkorig tartó időszak. Ez alatt, mind a szexuális, mind az agresszív impulzusok viszonylagos nyugalomban vannak, stabilizálódik a felettesén>>. A gyerekek, az ödipális szakaszban>> megfigyelhető, néha könyörtelen szexizmus (néha kegyetlenül komolyan veszik a nemi szerepeket) után látványosan elfordulnak a szexualitástól, figyelmüket a külső kihívások, a külvilággal kapcsolatos készségeik felé fordítják. A libidó energiája a testen (szubjekt) kívülre (objekt) irányul, felébred az intellektuális és szociális érdeklődés, a korábbi (szülőkkel szembeni) azonosulási minták kiegészülnek más tekintélyszemélyekkel (nevelőkkel) való azonosulással. (ld. átpártolás>>) A szakasz, látszólagos nyugalma ellenére, bizonyos konfliktusok előfordulhatnak a gyermek és a környezete között, a korábbi részösztönök, illetve az emberiség kódolt félelmeinek (pl. a természeti elemek, jelenségek) megjelenése kapcsán. látens tanulás: rejtett, nem szándékos tanulás. E. C. Tolman (1886-1959) fedezte fel, hogy az állatok megerősítés nélkül is képesek megtanulni az ingerek közti kapcsolatokat. Az így látens módon rögzült és tárolt információk, tanulási tartalmak, a tanulási folyamatot követően, egy későbbi időpontban jelennek meg a viselkedésben a felvett és feldolgozott információk hatása. Ld. még: implicit memória>> lelki egészség: Az egészségesség megítélése, főleg a viselkedés megítélésében, a lelki dolgokban gyakran kapcsolódik össze a normalitással>>. Ennek legalább három különböző típusa van (statisztikai-, ideál- és funkcionális-). A lelki egészség kritériumát Freud így adta meg: tudjon örülni/szeretni és dolgozni. Egy bővebb szempontrendszer szerint a lelki egészség kritériumai: 1. életkorának megfelelő önellátásra, önálló életvezetésre képes – autonómia, 2. korából, biológiai neméből, társadalmi helyzetéből adódó szerepeit elfogadja –
szerepelfogadás, 3. képességeinek megfelelő produktív tevékenységet (testi, szellemi önreprodukció, utód létrehozás és nevelés, munka) végez – növekedés, 4. örömszerzésre és adásra képes – élvezetképesség, 5. mindezt másokkal közös célok, értékek, együttműködési, kapcsolati szabályok kereteiben teszi – szociabilitás. libidó:
1. az ösztön én>>-ből származó pszichés energia egység, 2. szexuális jellegű
késztetés. Freud pszichoanalitikus elméletében, a személyiség veleszületett bázisát képező ösztön-én (Id, Es) kezdetben csak egy ösztönkésztetést, az Erost-t az élet, a szeretet ösztönt tartalmazta. (Az első világháború borzalmait tapasztalva alakult ki duális ösztöntana, melyben az Eros-szal szemben már a Thanatosz, a pusztítás, agresszió, halál ösztönkésztetése is megjelenik.) A ~, az életösztön rendelkezésére álló energia, amely a fejlődés során irányítja az ösztöntörekvések megnyilvánulási formáit. A ~ egy része a külvilág objektjeire irányul (kathexis: megszállás, tárgy libidó), más része az alanyra (szubjekt libidó), így hozva létre az elsődleges, csecsemő és kisgyermekkori, majd a másodlagos – a külvilágra irányuló libidó megszállások frusztrációjából (viszont szeretettség hiányából) eredő szekunder (csalódásos) nárcizmust: önszeretetet. Freud személyiségfejlődési elmélete, a ~ különböző korszakokban tapasztalható kathexiseinek sora. Az első három időszakban a ~ a saját testre irányul. Elsőként orális (szájkörüli) zónát szállja meg, az örömszerzés, kínkerülés élménye ennek működéséhez, élményeihez kötődik. Az anális szakaszban>> az ürítési funkciókért felelős testtájakon (uretrális, anális) „időzik”, majd a fallikus szakaszban>> a nemi szerveken, a későbbi erogén zónákon. Ezt követően tapasztalható a ~ első komoly tárgyra irányultsága, objekt megszállása, az ödipális szakaszban>> amikor az én-en kívül más tárgyra/személyre, egészséges esetben az ellenkező nemű szülőre irányul. A látencia szakaszában>> a ~ konkrét tárgyhoz kötődése oldódik, átszellemítődik (elsődleges szublimáció) és a tágabb világ dolgaira irányul (tudásszerzés, újabb személyek, -kapcsolatok, - szabályok ld. átpártolás>>). A genitális szakaszban>> a ~ újra megszállja az ego>>t, a szubjektumot, az örömszerzést és kínkerülést az ivarszervek ingerlésében, működésében keresve, meglelve, kezdetben az önkielégítés, majd a szexuális élvezet társas kapcsolatba integrálása révén a közösülésben megélve. A pszichoanalitikus elmélet szerint, a nevelés/szocializáció hiányai, traumái folytán a ~ a korai (nárcisztikus, autoerotikus, preödipális, pregenitális) fázisokban fixálódhat, ezáltal karakter-
és
személyiségzavart,
pszichoszomatikus,
pszichotikus
és
neurotikus
megbetegedéseket okozhat. lokalizáció: rögzítés, ill. helyazonosítás. 1. A neuropszichológiában az egyes pszichikus működésekhez tartozó agykérgi és kéreg alatti területek azonosítása (beszéd, írás, olvasás,
látás, tapintás, mozgatás…). A lokalizációs tan előfutára a F. J. Gall osztrák anatómus által kifejlesztett frenológia, „koponyadudortan” volt, mely összefüggést sejtett az agykoponya bizonyos területeinek kidomborultsága és bizonyos személyiségsajátosságok, képességek, a tehetség típusok és karakterjellemzők között. 2. A~ az észlelés>> egyik funkciója - az azonosítás (identifikáció), felismerés (appercepció) mellett – az ingerforrás helyének megállapítása, lokalizálása is, ld. térlátás, téri hallás, tapintás… Maslow motivációs hierarchia modellje: (1943-tól több változat) alapján a motivációk humán specifikus hierarchiában szervezik az emberi viselkedést. Az első három szinten a hiánymotívumok állnak. A piramis alján az alapvető, legerősebb hajtóerők, a fiziológiás motívumok helyezkednek el. A második szinten a fizikai biztonsági szükségletek foglalnak helyet, ezek a szükségletek is erősen motiválnak, ha az első szint már kielégített. A szeret, valahova tartozás a harmadik szint. Ezeket követik a fejlődési motívumok. A negyedik az önértékelés, önbecsülés, az elismerés, megfelelés, függetlenség, szabadság utáni vágy. Az ötödik szint a kognitív szükségleteké>>, a tudás, megértés, megismerés szükséglete, a hatodik szint
pedig az
esztétikai
szükséglet>>. A
legteljesebb
Maslow-i
modellben az
önmegvalósítási igény>>, a hetedik, majd a transzcendencia szükséglet>>, mint legmagasabb szintű motiváció a nyolcadik szinten szerepel. A piramisban felfelé haladva az egyes szükségletek kielégítettségi szintje csökken, azonban a viselkedés szerveződésében egy magasabb szintű motiváció akkor jelenhet meg, ha az alatta állók megfelelő szinten kielégítettek. Azonban a teljes kielégítettségi szint elérése egy-egy szinten ritkán lehetséges. Felcserélődés is történhet, valamilyen magasabb rendű szükséglet kompenzálhatja valamely alacsonyrendű igény kielégítettségének hiányosságát. A legtöbb viselkedést egyszerre több szükséglet is motiválja (multikauzalitás). második jelzőrendszer: Pavlov feltételezése szerint, ahogyan klasszikus kondicionálási kísérleteiben>> egy csengőhang vagy egy lámpa fénye „előjelzőjévé” vált a feltétlen ingernek, a tápláléknak, úgy egyéb jelek/szimbólumok>> is helyettesíthetik az általuk jelölt dolgokat, például olyan fonémák, melyekhez az emberi közösségek közmegegyezéses jelentést társítanak. Ilyen pl. a fogalom>>. Amennyiben a fogalmak használatára vonatkozó szabályok is kialakulnak, létrejön a nyelv, melynek segítségével minden éppen nem tapasztalható dolgot is tudatba tudunk hozni. A jelek – tapasztalati ingerek – ilyen jeleinek rendszerét, a beszélt és írott nyelvet nevezzük második jelzőrendszernek.
másodlagos megerősítők: már az állatvilágban is megfigyelhető, hogy az elsődleges szükségletek (drive) kielégülése közben, az adott környezetről szerzett észleleti tapasztalatok asszociálódnak>> a kielégülés (elsődleges jutalom, pozitív megerősítés, büntetés-, fájdalom elkerülés, megkönnyebbülés…) élményével, ezáltal önmagukban is jutalom értékűek, ún. másodlagos megerősítők lesznek. Az eredetileg biológiai, életben maradási szempontból közömbös ingerek, a viselkedést befolyásoló hatásra tesznek szert. ld. még incentív motiváció>> megerősítés: mind a klasszikus kondicionálásnál>> (S1-S2), mind az operánsnál>> (S – R) és a szociális tanulásnál>> működő mechanizmus. Az előbbinél a feltételes ingerre (hang, fény) bekövetkező feltételes válasz (nyálzás) után kapott feltétlen inger (étel) képezi az elsődleges ~t. Ha több alkalommal csak a feltételes ingert prezentáljuk a ~ nélkül, a feltételes reflex kialszik, aktív gátlás alá kerül, ez a kioltás>>. Az operáns, instrumentális tanulásnál az állat viselkedése tkp. eszköz ahhoz, hogy önmaga számára kedvező helyzeteket (kielégülés, megkönnyebbülés, kényelem = jutalmak) vagy kedvezőtleneket (fájdalom, félelem, büntetés) teremtsen. A jutalom, a pozitív ~ – ide tartozik a büntetés elmaradása is! -, növeli az adott viselkedés gyakoriságát, tartósságát, a büntetés, negatív ~ – ide számít a várt jutalom elmaradása is! – csökkenti az adott viselkedés gyakoriságát, vagy teljesen legátolja azt. Ez a Thorndike (ejtsd: Thorndájk) – féle effektus törvény>>. Az apró viselkedésegységenkénti megerősítés a shaping (formálás). Figyelemre méltó tapasztalat, hogy ha időnként elmarad a (pozitív) megerősítés, a viselkedés (tanulás) tartósabb lesz (jobban ellenáll a kioltásnak), mint ha minden egyes célviselkedés elemet a megjelenésekor azonnal jutalmazunk. A szociális tanulásnál a modell viselkedésének pozitív vagy negatív következményei töltik be a megfigyelő viselkedésirányításának szerepét. „Más kárán tanul az okos!” – tartja a szólás. A véletlenszerű (random), az élőlény számára kiszámíthatatlan, következetlen megerősítés (nevelés) a szorongás>> fokozódásához, ezáltal lelki zavarokhoz, betegségekhez vezethet! megfigyelés: obszerváció (lat.), mint más empirikus tudományokban, a pszichológiában is alapvető, idiografikus (egy jelenségre, egyedre koncentráló) ismeretszerző, a nem beavatkozó módszerek csoportjába tartozó kutatási>> módszer. Célja ok-okozati összefüggések felismerése. A ~ek tudományos általánosíthatóságának korlátja, hogy a ~ körülményei – szemben a kísérlettel>> -
rendszerint megismételhetetlenek, ezért nagyszámú, hasonló
körülmények között végzett ~ szükséges ahhoz, hogy általános érvényű következtetéseket alapozhassunk rájuk. A ~ objektivitását elősegíti az előre kiválasztott, jól meghatározott megfigyelési szempont, hiszen egy-egy viselkedésforma hátterében rengeteg hatótényező
húzódik meg, egyszerre nem lehet mindegyiket megfigyelni, szükséges a ~i stratégia, kutatási hipotézis alapján ezek közül választani. Másrészt fontos valamilyen rögzítési technika, ez lehet jegyzőkönyv, hangrögzítés vagy film stb. A ~ hitelességét segíti az is, ha az előre meghatározott ~i szempontok szerinti adatrögzítést (pl. kódolás jegyzőkönyvbe) egyszerre több személy is elvégzi (ld. aktometria>>). A ~eknek több fajtája létezik. Irányultsága alapján lehet önmegfigyelés (introspekció>>), amit ma már szubjektivitása miatt nem alkalmazunk tudományos céllal. Lehet más személyekre, csoportokra, eseményekre irányuló.
A ~ a
használt eszközök jellege alapján lehet közvetlen ~, ide tartoznak az egyszerű ~ek, (jegyzőkönyv,
fotó,
hang-,
filmfelvétel
a
megfigyelt/ek
tudtával).
A
szociálpszichológiában>>, a munkalélektanban és más területeken is használják a rejtett >>t, például foncsorozott üveg mögül figyelik meg kisgyermekek játékát, vagy a gyanúsított, tanú, viselkedését. megküzdés: coping (ang). ejtsd: kóping. A stresszel>>, traumával>>, nehéz élethelyzetekkel való megküzdés stratégiái. A ~ stratégiák jelentősége nagyon nagy, hiszen a stressz mértéke nem önmagában a stresszorok erősségétől, hanem a ~ stratégiák hatékonyságától függ. A ~ stratégiáknak három szintjét lehet elkülöníteni, a megküzdést, a védekezést és a töredékképzést. 1. A megküzdés kétféle lehet, érzelmi és kognitív. Az érzelmi megküzdés nem oldja meg a stresszt önmagában, de energetizál, a kontroll, a helyzet befolyásolhatóságának érzését kelti, vagyis reményt, bizakodást épít, így megadja a kognitív megküzdés lehetőségét. Ha az érzelmi megküzdés ilyen módon hatékony, akkor pozitív érzelmi megküzdésről beszélünk, ide tartozó stratégiák a pihenés, kikapcsolódás, relaxáció, baráti beszélgetés stb., viszont ha csak rövidtávon a feszültség elkerülését, elfedését célozó stratégiák, mint az alkoholizálás,
droghasználat,
folyamatos
panaszkodás
stb.,
akkor
negatív
érzelmi
megküzdésről beszélünk. A kognitív megküzdés három lépcsőből áll, elsőként a késleltetéssel időt és teret adunk a második lépésnek az információgyűjtésnek, majd a problémahelyzet megértésével esélyt kapunk harmadik lépésként megoldási tervek kidolgozására és kipróbálására, a folyamatos tudatos helyzetmegoldási kísérletek erősítik a kontroll érzését, féken tartják a distresszt (stressz>>) pszichés és testi szinten is, míg nem vezetnek el a helyzet végső megoldásához. 2. A megküzdéssel párhuzamosan, még pozitív érzelmi és kognitív megküzdés mellett is megtalálható a védekezés stratégiája. A védekezés neurotikus szintű ~, énvédő mechanizmusok segítségével a valóság meghamisítását jelentik (elhárító mechanizmusok>>), ide tartozó stratégiák például az elfojtás>>, reakcióképzés, projekció. 3. A ~ legalacsonyabb szintje a töredékképzés, vagyis a stressz hatására a valóságból való
kicsúszás, a valóság teljes átírása. Egészséges mentális működésű ember csak pillanatokra él meg ilyet szélsőséges stresszben, azonban pszichotikus állapotú beteg hosszabb időre foglya marad ennek az irrealitásnak. metakommunikáció: (meta = feletti). Abból adódódóan, hogy a ~ révén a kommunikáló feleknek a verbális tartalomhoz, egymáshoz, a helyzethez való viszonya fejeződik ki, „kommunikáció, a kommunikációról” kifejezéssel is használjuk. Az emberi kommunikáció megőrzi az ősi „testbeszédet”, melyet a másik, a filogenetikusan újabb és csak az emberre jellemző
szóbeli-,
beszéd-,
verbális
kommunikációhoz
viszonyítva,
non-verbális
kommunikációnak>> nevezünk. Ezt a kifejezést és a ~t sokan szinonimaként használják – helytelenül! A „meta” előtag és egyben jelző, a nonverbális csatornának azt a többlet viselkedésbefolyásoló (promotív) erejét jelenti, amivel a verbális felett/mellett/vele szemben képvisel. ld. még kettős kötés kommunikáció>>. Erre legalább két okból képesek a nonverbális ingerek, 1. az esetek jelentős részében nem tudatosulnak (észlelődnek), de mégis viselkedés befolyásoló hatásuk van, 2. az evolúció során több tízezer évvel ezelőtti, az életben maradással kapcsolatos, nagy ökológiai értékű információkat hordoznak (ld. pl. színek, szagok, formák, testtartások…). modalitás: módusz: milyenség, minőség, kvalitás, (mat.: egy számhalmazban a legnagyobb gyakoriságú érték). Érzékszerveink különböző típusú fizikai (fény, hő, rezgés) és kémiai ingerek (gázokban, folyadékban oldottak) hatására az érző rostokban keletkező akciós potenciálokat generálnak, melyek az érző (afferens, szenzoros) pályákon át, ingerminőségtől független akciós potenciál formájában juttatják az ingerületet a központi idegrendszer adott központjaiba. Hogy az észlelés>>kor látási, hallási, tapintási, íz, illat, fájdalom élményünk lesz-e, az azon múlik, hogy az érzőpálya az agykéreg (kortex) melyik érző/szenzoros területén végződik. A látóközpont a nyakszirti-, a hallóközpont a halántéki lebenyben helyezkedik el. A különböző érzékelési – észlelési (szenzoros – perceptuális) pályákat nevezzük modalitásoknak. A rövid (STM) és a hosszú távú (LTM) emlékezetben is, egymással összefüggő, egyszerre több ~ban tároljuk az információt (ld. multimodális/polimodális tárolás>>). A képzelet>> folyamatainak (forgatás, távolítás, kombináció…) az észleleti és emlékezeti ~ok adják az alapját, ahány észlelési, annyi emlékezeti és képzeleti ~unk van. motiváció: movere, mocio (lat.): mozgatni, mozgás. Alapvető pszichikus funkció, az energetikai folyamatok>> csoportjába tartozik. Mindazon élettani és pszichés folyamatok és állapotok, különböző mértékben összekapcsolódó rendszere, melyek meghatározzák 1. a
viselkedés irányultságát és intenzitását (időtartamát, gyakoriságát), 2. annak kezdetét, fennmaradását és megszűnését. Az állati és emberi cselekvések hátterét és mozgatórugóit jelölő gyűjtőfogalom, jelöli a szervezetben keletkező hiányállapotokat vagy szükségleteket, a hajtóerőt, melyeket késztetésként élünk meg, és az ösztönző, vagyis incentív, a külvilág cselekvésre felhívó ingereit. A szervezetben kialakuló biológiai hiányállapot, mint a szomjúság vagy éhség, vagy pszichés igény - mint pl. az elismerés utáni vágy - nyomán szükségleti állapot keletkezik. Ennek a feszültsége energetizáló belső hajtóerőt teremt, amely a hiány megszüntetésére, a szükséglet kielégítésére törekszik. Azonban azt, hogy milyen viselkedésformával
érhetjük
el
leghatékonyabban
a
feszültség
csökkentését,
a
személyiségfejlődési és szocializációs>> folyamatok során tanuljuk meg. Minden olyan stratégia, ami hatékonynak bizonyult megerősítődik, rögzül a viselkedésben, szokássá válik. A tanulási folyamatban a környezet jelzőingerei is segítenek, külső ösztönzést adva, de helyettesíthetik is azt, például a finom étel, a szeretetet, elismerést nyújtó személy kvázi szükségletként motiválhatja a viselkedést. A késztetések folyamatosan keletkeznek a lelki működésben, egyidejűleg több motívum is jelen lehet, ezek szemben is állhatnak egymással. A sürgetőbb szükségletek dominánssá válnak, vagy valamelyik szükséglet tudatos döntés mentén kerül előtérbe, míg más szükségletek kielégítését késleltethetjük. A ~k kontrollja a személyiségfejlődés egyik alapfolyamata. A ~ mentális folyamata elválaszthatatlan az érzelmektől, a motívumokat érzelmek>> kísérik és fordítva. A motívumoknak több fajtája van, a veleszületett, ön- és fajfenntartásban szerepet játszó szükségleteket alapvető motívumoknak
nevezzük.
Szorosan
kapcsolódnak
az
anyagcsere
egyensúlyának
(homeosztázis) fenntartásához, szabályozásukat a hormonrendszer és idegrendszer látja el. Az emberek gyakran végeznek olyan tevékenységeket is, amelyek hátterében nem alapvető motívumok, -szükségletek azonosíthatóak. Ezek az extrinzik>> valamilyen külső utasításra, elvárásra, jutalom elérésére, vagy büntetés elkerülésére irányuló viselkedésformák. Az intrinzik>> ~ áll azon viselkedések hátterében, amelyek önmagukban jutalmazó, belső igényből,
érdeklődésből
kompetencia>>,
vagy
végrehajtottak. Az személyes
intrinzik
hatékonyság,
motivációk
személyes
közé tartozik
okozás
igénye,
a az
érdeklődés/tájékozódás, a teljesítménymotiváció>>, melyet a sikerorientáció és kudarc keresés, illetve kudarc kerülés mechanizmusai mozgatnak. A ~ alapfolyamatait az alábbi táblázatban foglaltuk össze. (Martin, 1997)
Indítás
Előkészület Cselekvés
szükséglet vonzalom érdeklődés kényszer
késztetés szándék döntés
Ellenőrzés
Befejezés
tájékozódás telítődés megközelítés külső következmények gátlás elkerülés belső következmények kimerülés összehasonlítás kielégülés
4. ábra: A motivált viselkedés alapfolyamatai (Martin, 1997) motoros kéreg: Az agykéreg (cortex) azon központjainak együttese, melyek a test akaratlagos mozgásait szabályozzák. Ez a kérgi terület a homlok lebeny központi árok előtti részén fekszik. A ~ bizonyos pontjainak elektromos ingerlése a megfelelő testrészek mozgását eredményezi; amikor ugyanezen pontok sérülést szenvednek, ezek a mozgások károsodnak. A mozgatókéregben
a
test
megközelítőleg fejtetőre
állított
formában
képeződik
le
(homunkulusz). A lábujjak mozgásai például a fejtetőhöz közel, míg a száj és a nyelv mozgásai a motoros terület aljához közel vannak leképezve. A ~ben a beidegzettség gazdagsága és a kérgi reprezentáció nem a testrészek anatómiai arányával, hanem az adott testrész viselkedésben játszott szerepével függ össze. A nagyagyban (cerebrum) a test jobb oldalának mozgásait a bal félteke, a bal oldalét a jobb félteke ~ge vezérli (ld. lateralitás>>). A kisagy kéregre a testfelek azonos oldalian vetülnek. nárcizmus: önszeretet, túlzott énközpontúság, pszichoanalitikus fogalom, eredetileg a görög mondahős,
az
önmagában
a
végletekig
gyönyörködő
Narcissus
neve.
Freud
pszichoanalitikus>> személyiség/fejődési modelljében, a születést követő korai időszakban, a libidó>> minden energiája a szubjektumra, a saját testre irányul (primér~). A tárgy megszállások, a kathexisek folyamán később ennek egy része külső tárgyakra (objektekre) (anyamell, anya, gondozók, játékok…) tevődik át. Amennyiben a primér szocializáció>> során ezt a libidótörekvést, elhanyagolás (neglect) rejtett érzelmi félreértés, traumák>> révén frusztráció>> éri, visszatér az alanyra (secunder~). Ebből fakadóan alakulhat ki az egészséges, a destruktív (romboló) és a deficites ~ (G. Ammon). Az egészséges ~ önbecsülést, önértéktudatot jelent, a destruktív ~ aszocialitást, antiszociális önzést, devianciákat. A deficites ~ az önértéktudat, hiányát, a negatív önértékelést, a külső kontrollosságot, következményesen a tanult tehetetlenséget>> és az ezekből fakadó lelki betegséghajlamot (vulnerabilitás>>) vonja magával.
nevelés: A szocializáció>> azon szűkebb területe, amely: 1. értéktételezett, 2. céltudatos, 3. személyi, tárgyi körülményeiben tervezett (folyamat), 4. szervezett (keretek, feltételek), 5. az életkori sajátosságokhoz illesztett módszerekkel történik. Talcot Parsons (1902-1979) amerikai szociológus szerint, minden újszülött érkezése „barbár invázió” a kultúra ellen. A szocializáció>>, mindazon társas, kulturális hatások összessége, melyek – már az intrauterin, magzati korban (prenatális>>, perinatális>>) – befolyásolják a leendő személyiség életesélyeit. Ezek egy része nem tervezett (hova, mikor, ki/k gyermekeként születünk… a „történelem” miképp „rendelkezik” felettünk…) kisebb része (értékek, tartalom, intézmények, módszerek…) az adott kultúra informális és formális intézményei által befolyásolt. Amennyiben ez utóbbiak (család, óvoda, iskolák…) célirányos, tudatos, tervezett… személyiségfejlesztést (ártalom megelőzés/prevenció, adaptív énfunkciók>> támogatása…) végeznek, akkor beszélünk pszichológiai értelemben ~ről. nevelési stílus: a szülő/nevelő és a gyermek kapcsolatának olyan hosszabb időn át érvényesülő alaptónusa, amely sokban meghatározza a nevelői hatás érvényesülésének esélyeit. A Pedagógiai Lexikon (Báthory Zoltán – Falus Iván [szerk.] 1997) szerint a ~ a szülő/nevelő által alkalmazott nevelési módszerek összessége, olyan osztályozási rendszer, melyben a családi/intézményi nevelés hatását hasonlítjuk össze. Azon a feltételezésen alapszik, hogy a nevelési helyzet legfőbb tényezője a szülő/nevelő–gyermek kapcsolat demokratizmusa, melynek mértékét a tekintély-kontroll mértéke, illetve a nevelés más összetevőivel való kombinációi alakítják ki. A ~ fogalmát Baldwin vezette be, aki két fő dimenziót – a kontroll és a kapcsolat nyíltsága (demokratizmus) – használt. A kontroll és demokratizmus kapcsolódásai négy típust eredményeztek: erős kontroll-demokratikus, gyenge kontroll-demokratikus, erős kontroll-autoritatív és gyenge kontroll-autoritatív. Az optimális kombináció a magas szintű demokratizmus és a magas szintű kontroll, míg a legnegatívabb hatású az erős kontroll és alacsony demokratizmus. A ~ későbbi kutatásába bekerült a szeretet, melegség, az elfogadás dimenziója is. Így Schaefer sémájának két tengelyét az elfogadó szeretet-ellenségesség, valamint az ellenőrzés-autonómia jelenti; Beckerét pedig a melegség-ellenségesség, illetve a korlátozás-engedékenység. Baurmind nyomán a ~okat a korlátozás és
az érzelmi
odafordulás arányától
függően
osztják
négy
kategóriára:
következetes (meleg-korlátozó), tekintélyelvű (hideg-korlátozó), elhanyagoló (hidegengedékeny) és megengedő (meleg-engedékeny) nevelési stílusra Ugyancsak ezt a négy stílust különbözteti meg Ranschburg Jenő: meleg-engedékeny, meleg-korlátozó, hidegengedékeny és hideg-korlátozó. Az I. Dolean – D. Dolean szerzőpáros az autoriter,
engedékeny, aggályoskodó, passzív és demokratikus stílust határozza meg, a Rembserg – Saunders szerzőpáros pedig a diktatórikus, kritizáló, alkalmatlan, érdektelen, aggályoskodó értékelő szülői ~t körvonalazza. A ~, más szóval a bánásmód, lelki betegség, viselkedés zavar okozó szélsőségei: 1. bántalmazás (fizikai-, érzelmi-, szexuális) 2. elhanyagolás, 3. szeparáció (ld. fenti kép), 4. túlvédő viselkedés>>, 5. kettős kötésű kommunikáció>>, és 6. a következetlenség (ld. megerősítés>>). nonverbális kommunikáció: verbus (lat.): szó, a nyelvi/verbális kommunikációt kísérő, olykor helyettesítő információátadás, -/csere. Mi emberek, a Föld egyetlen élőlényeiként, a csak ránk jellemző, humán specifikus verbális>> kommunikációs csatorna mellett megőriztük az állatvilágban az evolúció során kialakult, állapot-, szándékközlési jelrendszer jel kibocsájtó és jel felfogó (perceptuális: ld. észlelés>>) csatornáit és képességeit. Ezek összességét nevezzük ~nak. (Pavlovnál az I. jelzőrendszer). Mint az állatok, így mi is kommunikálunk vizuális (testtartás, gesztusok, mimika, sebhelyek, tetoválások, ékszerek, térbeli hely /ld. proxemika>>/ – és mozgás, színek), akusztikus (sírás, nyögés, sóhajtás), kémiai (szag, illat) jelekkel. Ez a kommunikációs csatorna puszta létezésünkkel folyamatosan, egyidejűleg működik (0-24 órában), míg a verbális, csak kisebb időtartamban. Ősörökségi, evolúciós voltukból adódóan a ~ csatornákon érkező információ erőteljesebben képes befolyásolni a viselkedést (a vegetatív szinten is!), mint a verbális. Ezt a funkcionális többletet, fölényt nevezzük metakommunikáció>>-nak, felülíró hatásnak. A verbális- és ~ csatornák
egymással
alapvetően
három
féle
viszonyban
lehetnek:
1.
kongruens
(kongruencia>>): kölcsönösen erősítő, 2. inkongruens>>: hatás gyengítő, sőt ellentétes (kettős kötésű/double bind kommunikáció>>) és 3. helyettesítő: ez egyoldalú, csak a ~ tudja helyettesíteni a verbálist. normalitás: a matematikai statisztikában egy halmaz-, sokaságbeli elemek Gauss-féle, azaz haranggörbe alakú, nagyjából szimmetrikus eloszlása. A társadalomtudományokban – is – ez képezi a 1. statisztikai-, vagy többségi norma képezi a normatív gondolkodás és megítélés alapját (Az emberek többsége… a közvélemény…). 2. Az ideálnorma az emberi pszichikum azon képességéből ered, hogy nem csak tárolni tudja a korábbi információkat (emlékezet>>), hanem a korábbi, vagy aktuális helyzeteknél, állapotoknál, szabályoknál… jobb, hatékonyabb, kellemesebb változatokat is el tud képzelni>>. Az ilyen ideák, (eszme), képzetek, vágyak, céltételezések az emberiség történetében számos dokumentumban (Tízparancsolat, erkölcsi-, szakmai etikai kódexek) öltöttek, öltenek testet, melyek a
különböző szempontból (erkölcs, gazdaságosság, környezetvédelem, biztonság…) kívánatos, elvárható és elvárt magatartásformákat foglalják magukba. A mindenkiben, az énképe>> részeként működő énideál>> hasonló funkciót tölt be. 3. funkcionális normának nevezzük annak mértékét, hogy egy személy vagy egy csoport az ideálnormától milyen és mekkora, valamint milyen gyakoriságú eltérést tolerál. Ennek ismérvei: a). még nem címkézi>> meg, nem alkot külön fogalmat az adott viselkedésre, nem „szólja meg/le” (pl. fogyatékos, beteg, bűnös, bolond, deviáns…), b). még nem szankcionálja: nem bünteti (kezel, átnevel, elzár…) ld. még csoportnorma>>, referencia csoport>> oksági gondolkodás: Az okság (kauzalitás) két esemény, egyoldalú: okozó>okozott, vagy kölcsönös (cirkuláris) egymásra hatására vonatkozó feltételezés. A filozófiában a determinizmus
(meghatározás)
kifejezés
az
okság
két
jelentését
(genetikus:
eredetéből/előzményeiből adódó, teleologikus: céljából eredő/megérthető) foglalja magába. (A pszichológiában>> a viselkedés oki tényezőit a motiváció>> fogalmában összegezzük. Az oki, genetikus motivációk általában a hiány állapotokhoz és szükségletekhez (drive) kapcsolódnak, a teleologikus, cél motivált viselkedések pedig a másodlagos megerősítőkhöz, incentív, extrinzik motívumokhoz.) A kognitív fejlődésben>> 2. – 3. év közötti „felfedező”, tapasztalat – fogalomtársító „mi ez?” korszakot követően, a felnőttektől hallott „azért mert…”, „amiatt…” megfogalmazások és a „miért tetted?” kérdések folytán, az óvodáskorúaknál is megjelenik a dolgok okának/céljának megismerésére és megértésére irányuló ~. Piaget kíváncsi volt arra, hogy a kisgyermekek világképében milyen oksági magyarázatok vannak. A „klinikai módszer”-rel őket kérdezte a dolgok okáról, mindaddig, míg a válaszadást be nem fejezték. Ezen interjúk alapján írta le az animizmus>>, antropocentrizmus>>, antropomorfizmus>> és >>finalizmus, mint a gyermeki világkép magyarázóelveinek fogalmait. Az események genetikus/oksági/keletkezési megértésének, az ezeket megalapozó észlelési>>, emlékezeti>>, tanulási>> folyamatoknak és az ezekre épülő anticipációs/elővételezési, mentális modellezési (kognitív fejlődés>absztrakt műveletek>>), képzeleti>> folyamatoknak vitális (életben maradási) és adaptív értéke van. operáns kondicionálás: A behaviorizmus>> kutatói által leírt, próba – szerencse (operáló, környezetére aktívan ható) tanulási>> alaptípus, tanítási metódus. Ebben a modellben az élőlény, különböző mozdulatokat, cselekvéseket végezve, „kisugározva”, azok által, önmaga számára kedvező/kellemes (feszültségcsökkentő, célra irányuló, vágyteljesítő, biztonságot nyújtó) vagy kellemetlen (fájdalom, félelem, rosszullét…) következményeket okoz. Ha a viselkedés következmények kellemesek, növelik e cselekvés gyakoriságát, ha kedvezőtlenek –
büntetik az adott cselekvést – akkor az adott viselkedéselem gyakoriságát csökkentik, vagy legátolják azt.. Ezt fejezi ki a Thorndike-féle effektus törvény. optimum arousal: Az ~ fogalom és koncepció megalkotója Donald O. Hebb (1904-1985), akinek másik felfedezése az STM (emlékezet>>) idegélettani alapját képező öningerlő (reverberációs) körök, ideghálózatok. A
motiváció>> biológiai/élettani (drive) és
tanuláselméleti (incentív, másodlagos megerősítők) modelljei nem tudtak magyarázatot adni az olyan „energiapazarló”, felesleg tűnő viselkedésekre, mint a jóllakás utáni környezet felderítés (exploráció) és a játék. Hebb vetette fel, hogy ezek magyarázata abban rejlik, hogy az idegrendszer is – a viselkedés által – szabályozza saját homeosztázisát, ingereltségi szintjét. Az ~ elmélet abból indul ki, hogy minden fejlettebb állat és az ember az optimális arousal>>vigilancia szint elérésére törekszik. Az optimális szint, örökletesen, egyénenként változó (temperamentum), a tiszta tudat élményével és jó teljesítmény szinttel jár együtt (ld. Yerkes – Dodson szabály>>). Az alapvető fiziológiai szükségletből fakadó motívumok az optimális szint fölé emelik az arousal szintet, így olyan viselkedést (megközelítés, konszummáció) eredményeznek, amely lecsökkenti a megemelkedett arousal szintet a hiány okozta feszültség csökkentésével. Abban az esetben viszont, amikor a szervezetet kevés inger éri, az arousal az optimális szint alá csökken, ezért az élőlény az arousal szint növelésére fog törekedni, keresni fogja a környezeti ingereket, az újdonságot és a komplexitást, azonban csak az optimális szintig. ld. még extroverzió>>, introverzió>>. orális szakasz: Freud pszichoanalitikus személyiségfejlődés elméletében a pszichoszexuális, ezen belül a pregenitális libidó>> fejlődés első szakasza. Az élet első 18 hónapjában az újszülött és a csecsemő legfőbb örömforrása és kín csillapítási (ön megnyugtatási, arousal>> csökkentési) eszköze a szájjal végzett tevékenység, elsődlegesen a táplálékszerző szopás, majd csücsörítések, vokalizációk, érintés (ld. szopóreflex), dörzsölés. Egyrészt a gyermek a szájával táplálkozik – és szopás közben érzi az anyamell melegét, illatát –, másrészt a ritmikusan szopó mozgás örömérzést kelt benne. Tehát a libidóból>> eredő ösztöntörekvés, mint pótélvezet, az éhség kielégítésén túl a szopás élvezetében fedezhető fel. A gyermek a szájával szerez tapasztalatokat, s alkot belső reprezentációkat, sémákat>> a világról, a száj a szenzomotoros sémák időszakban (kognitív fejlődés>>) a megismerés eszközévé is válik, és ezért mindent a szájába vesz, hogy megnyalja, szopogassa, mintegy „bekebelezze, felfalja, felfedezze” a világot. E. Erikson fejlődésmodelljében a száj a zóna, ahogy a táplálkozás során az anyamellel való kapcsolatban (kevés, elég, elárasztó) a csecsemő ezt „birtokba veszi”, megtanulja használni az a módus. Az ezzel összefüggő, mélyen a tudattalanban összegződő
tapasztalatokon, emlékeken múlik, hogy a külvilág iránti ősbizalom (extroverzió, szociabilitás…) vagy a vele szembeni bizalmatlanság (introverzió, gyanakvás /Ne szólj szám, nem fáj fejem/, ellenkezés, ellenségesség…) alapozódik-e meg a nyolc közül ebben az első fejlődési szakaszban. orientációs reakció: veleszületett>> tájékozódási reakció („Mi ez?” reflex, Pavlov nyomán). A figyelem>> kiindulópontja, a figyelés alatt teljes vagy redukált formában megy végbe. Ha az új inger kedvezőtlen hatású elhárítja, ha kedvező, akkor serkentően hat a cselekvésre. Felkészíti a szervezetet az adott inger optimális fogadására, biztosítja a jelzőingereknek a cselekvés kiváltásához szükséges intenzitását. ~t eredményez, ha az új inger a korábbiak alapján kialakult sémákhoz képest eltérést mutat. Embernél az ~ főbb viselkedéses komponensei az alábbiak: 1. vegetatív szinten: kezdetben pulzus szaporulat (startle reakció), majd az ingerfelvételkor, befogadáskor pulzuscsökkenés (Lacey: befogadó attitűdnek nevezi), pupillatágulat, arousal>>vigilancia fokozódás (β-hullámok), 2. motoros, szomatikus szinten: az érzékszerveknek az inger irányába történő "beállítása", esetleg kiegészítő mozdulatokkal, majd mozgásaktivitás csökkenés, "figyelő póz". 3. verbális szinten: ki ez? mi ez? mit történt? kifejezések használata. Az ~t befolyásoló tényezőket Berlyne (ejtsd: Börlájn) nyomán három csoportba soroljuk: 1. Az inger sajátosságai: alak-háttér pregnancia, kontúrosság, erősség, differenciáltság (pl. színesség) téri - idői eloszlás (pl. sűrűség). 2. Az inger biológiai (ökológiai) jellemzői: az inger, ingerhelyzet - főként tanult - biológiai értékén, jelentésén, veszélyes, veszélytelen jellegén múlnak. 3. Az ingerhelyzet és szervezet kapcsolatán alapulóak (kollatív: összehasonlítási jellemzők) újdonságérték, váratlanság, inkongruencia>> (össze nem illés ld. pl. a félelemtanulás 3. formája) originalitás: eredetiség. A kreativitás>> produktumainak objektív mérése akadályokba ütközik, többnyire társadalmi megítélés kérdése is, mennyiben minősül eredetinek egy-egy adott alkotás. Projektív tesztekben alkalmaznak olyan mutatókat, amelyek egyike arra szolgál, hogy számszerűsítse azt, hogy az adott megoldás, ötlet, válasz – korábbi reprezentatív mintákon végzett felmérések tükrében – milyen gyakoriságú. Minél kisebb egy válasz, megoldás gyakorisága, annál magasabb az originalitási (ritkasági) pontszáma, értéke. A pszichológiában és a mindennapi életben is megkülönböztethetünk építő és romboló ~ t. Az utóbbi esetében az egyediség a károkozás módjában, hatékonyságában nyilvánul meg, súlyosbító körülménynek minősül.
ödipális szakasz: a pszichoanalitikus elmélet szerint 5-6 éves fiúknál bekövetkező érzelmi krízis>>, amelyet Freud ödipális konfliktusnak nevezett el. Ebben a korban a fiúgyermekek libidinális/erotikus vágyai az anyára irányulnak, az apa pedig vetélytársuk lesz az anya szeretetéért, birtoklásáért vívott harcban. Az időszak és a konfliktus elnevezése a görög mitológiából ered. Ödipusz királyfi – akit csecsemőkora óta idegenek neveltek, őket hitte valódi szüleinek - megöli apját, és feleségül veszi saját anyját. Ezt megelőzi a fallikus szakasz>> vagy fallikus fázis, amely három és hat éves kor között jellemző a gyermek életében. Ennek a periódusnak a legfontosabb fejleménye az ún. identifikáció>> (azonosulás), amely – egészséges esetben – a gyermek és az azonos nemű szülője között zajlik le. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása, az elsődleges – a fajfenntartást szolgáló – heteroszexuális orientáció kialakulása. A gyermek szinte szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, ugyanakkor az azonos nemű szülővel szemben negatív érzelmeket (halálvágy) táplál. A folyamat ún. rivalizációs>> feszültséget gerjeszt, aminek következtében egyrészt agresszív indulatai keletkeznek az azonos nemű szülővel szemben, másrészt – mert az egyben identifikációs/szeretett mintája is – emiatt bűntudat alakul ki. A folyamat során a fiúk félni kezdenek attól, hogy apjuk a bűnös vágyuk miatt bosszúból kasztrálni (nemi szervüktől megfosztani) fogja őket. Ezt az érzést kasztrációs szorongásnak, nevezte el, és minden későbbi szorongás prototípusának tekintette. Normális esetben a fiúk azonosulnak (identifikálódnak>>) az apjukkal, csökkentve ezzel a feszültséget, és beérik anyjuk iránti érzéseiknek más személy (az apa) révén történő kielégítésével. Lányok esetében Freud negatív Ödipusz konfliktusként említi az anyával való rivalizációt, később C. G. Jung javaslatára ezt Elektra komplexusnak nevezték el. A lányok anyjukkal versengenek az apa szeretetéért, ennek kísérőjelensége a
pénisz-irigység, vagy péniszféltés.
A
péniszirigység megfelel a fiúknál fellépő kasztrációs szorongásnak. Ez a folyamat is identifikációval>> – az anyával való azonosulással – oldódik meg, a lányok így kerülnek közel az apához. Normális esetben mindkét fajta konfliktus következménye az azonosulás és a felettes én>> kialakulása, az impulzuskontroll és a bio-pszicho-szociális nemi identitás alapjainak megerősödése. Patológiás – azaz a normálistól eltérő – esetben neurotikus személyiségfejlődés, hiszteroid karakter alakulhat ki. Férfiak esetében latens homoszexualitás, ennek elhárításaként Don Juan/Casanova komplexus, „nőfaló”, macsó viselkedés, agresszív szexualitás, túlzott karriertörekvés vagy szexuális és szakmai impotencia fordulhat elő, nők esetében a szexuális tartalmat/élvezetet tagadó (frigid), de mégis félreérthető, túlzottan kacér, kihívó, az ellenkező neműeket büntető viselkedés lehet a jele a szakaszban kialakult fixációnak>>.
önmegvalósítási szükséglet: Maslow motiváció hierarchia elméletének >> piramis modelljében az öt fejlődési szükséglet közül a negyedik, a piramis hetedik szintjén. A csúcson lévő transzcendencia szükséglet>> után a második legmagasabb szintű humán késztetés. A fejlődés, a növekedés, az önmagunk tökéletesítése iránti vágyat jelenti. A személyiségnek az az alapvető késztetése, hogy kiteljesítse, realizálja a benne rejlő adottságokat, képességeket, kompetenciákat a környezet adta és/vagy maga teremtette lehetőségek között. A személyiség humanisztikus elméletének egyik alapfogalma. ld. még humanisztikus pszichológia>> öröklöttség: hereditas (lat): gének általi meghatározottság. Mint sok más nyílt genetikai programú (tanulásképes) társas állatfaj, így az ember viselkedését, lelki tartalmait, működésmódjait is két nagy tényezőrendszer formálja: 1. a biológiai és a 2. társas – az embernél társadalmi, kulturális hatások, a szocializáció során. A biológiai tényezők három nagyobb csoportját különböztetjük meg: 1. öröklött, 2. veleszületett>> (méhen belüli hatások), és 3. a méhen kívüli élet során szerzett tényezők. Az emberi test felépítésének, működésének (fenotípus), ezek kialakulásának (fejlődés, öregedés) öröklött alapjai az embernél összesen 46: 22 pár testi és 1 pár ivari kromoszómában vannak kódolva, melyek egyik fele az anyai, másik fele az apai génkészletből adódik (genotípus). Az XX ivari kromoszómájú egyed nőivarú, az XY-os hímivarú lesz. A kromoszóma pár hibák (hiány, vagy többszöröződés) olyan betegségeket okoznak, melyek a lelki működésekre, a személyiségfejlődésre is káros hatással vannak. Közismertek a Down-, a Turner-, a Klinefelter szindrómák. A 2006 májusáig feltárt humán géntérkép 20000-25000 ezer, a fehérjék felépülését kódoló gént tartalmaz. Az intrauterin, magzatkori genetikai vizsgálattal feltárható, hogy milyen betegséghajlammal kell számolni az újszülöttnél, vagy a későbbi életkorban, s ezáltal nyílik lehetőség a betegség megjelenési valószínűségének csökkentésére, akár életmódi tényezőkkel (pl. táplálkozás), műtéti és gyógyszeres beavatkozással, vagy ma már génsebészeti módszerekkel is (eufenika). öröm elv: Freud strukturális modelljében, az öröklött biológiai tartalmakat, az ön- és fajfenntartást szolgáló ösztönöket (szexualitás, Erosz>>, Thanatos>>) magába foglaló ösztön-én>> működési elve. Az ~ nem tűr korlátozást, az azonnali és korlátozás nélküli vágy/szükséglet kielégítésére törekszik (kéj keresés, kín kerülés). A szocializáció>> során a tanulási folyamatok>> révén megtapasztalt aktuális helyzetekbeli és a felettes – én>>be interiorizált>> korlátozások/elvárások nyomán, az ego>> valóság elv>> szerinti működése következtében is kialakuló adaptív énfunkciók>> tartják kordában az ösztön-én>>t.
összehasonlítás: a gondolkodási műveletek azon típusa, mely során két vagy több dolog (tárgy, személy, esemény…) különböző szempontok mentén történő különbözőségének illetve hasonlóságának, azonosságának megállapítása történik. Ennek nyomán a dolgokat különböző csoportokba, kategóriákba sorolhatjuk, melyeken belül újabb szempontok mentén ismét alcsoportokat hozhatunk létre. Az így létrehozott kategóriákat fogalmakkal>> láthatjuk el. ösztön-én: Freud strukturális személyiség elméletében a pszichikus apparátus legősibb része, (latinul: Id, Es), a személyiség biológiai bázisa. Az ~ már a születéskor jelen van, ebből fejlődik ki először, ebből fejlődik ki később a strukturált ego: én>>és a felettes-én>>. Az ~ tartalmazza mindazt, ami születéskor jelen van, mindenekelőtt az élet (Erosz) és a halál (Thanatosz) ösztönöket, melyek az ön- (táplálkozás, önvédelem) és fajfenntartással (szaporodás, utódgondozás) kapcsolatosak, így a libidó>> forrása és tároló helye is. Az ~ az örömelv>> szerint működik: képes a benne keletkező felszültségek érzékelésére, és ezeket a feszültségeket rövid úton szeretné megszüntetni. Az ~ szubjektív módon működik, a vágykielégítés a cselekvésben és a vágyteljesítő fantáziák által történik. Az ego: én>> megpróbálja az
~ szociálisan elfogadhatatlan tartalmait a tudattalanban tartani, vagy a
szocializáció elfogadható útjára terelni (kanalizáció, szublimáció). Ha ez nem sikerül, az elfojtott késztetések kerülő utakon, szimbólumok segítségével a felszínre törnek az álomban, tévesztésekben és felejtésekben, vagy neurózisok formájában. perinatális: a szülést közvetlenül megelőző, a szülés folyamán zajló történések jelzője. E történések - az anyát, a magzatot vagy újszülöttet érő, ártalom okozó fizikai, kémiai, biológiai, társas hatások - némelyike (pl. fertőzés, elakadás a szülőcsatornában, fogós/vákumos szülés, szülést indukáló pszichoszociális stressz) jelentősen befolyásolhatja mind a szülő nő, mind az újszülött állapotát, élettani folyamatait, ezáltal az idegrendszer strukturális és/vagy funkcionális károsodásait, ezáltal a lelki funkciók fejlődésének zavarait okozhatja (fejlődési zavar>>, posztnatális>>, prenatális>>). periodizáció: egy folyamat szakaszokra osztása, szakaszokban való vizsgálata, a fejlődéslélektanban>>
a gyermek pszichológiai fejlődésének
elkülöníthető, életkorhoz
kapcsolódó szakaszai. . E feltevésrendszer szerint, egy-egy fejlődési szakaszhoz hasonló testi, idegrendszeri, megismerési, érzelmi, viselkedési és érési fokozatok tartoznak. A különböző életkori szakaszokban végzett reprezentatív mintán végzett pszichológiai vizsgálatok>> alapján készülnek a fejlődési sztenderdek, egy adott életkorú gyermek/serdülő érettségének megállapításához adnak támpontot. A fejlődési szakaszokra tagolás megkönnyíti a fejlődési
jelenségekben való tájékozódást, a fejlődési csomópontok meghatározását, időbeli támpontot biztosít a fejlődési jellemzők, tendenciák felismeréséhez, az adatok rendezéséhez, kezeléséhez, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a különböző pszichikus folyamatok egyenlőtlenül fejlődnek>>, sok esetben elmosódnak a szakaszhatárok. A szakaszelméletet megalkotó Piaget-val vitázva, a mai kognitív fejlődéselméletek kétségbe vonják a fejlődés szakaszos jellegét, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a veleszületett képességeknek, (e nézetrendszer alapja N. Chomsky elmélete a beszéd elsajátításáról) a fejlődést döntő mértékben mennyiségi változásoknak, lineáris bővülésnek tulajdonítják. A pszichológia>> egyik, az utóbbi évtizedekben egyre gazdagodó és növekvő hatású újabb területe a fejlődési pszichopatológia, amely a fejlődési zavarok>> mielőbbi felismerésére, az ehhez szükséges módszerek fejlesztésére és az egészségestől mutatkozó eltérések lehetséges korrekciójának megalapozására irányul. E terület kibontakozásáról elsőként Ranschburg Jenő (1935-2011) tájékoztatta a hazai szakmai közönséget (1989). posztnatalis: a szülést, születést követő pár napos (gyermekágyas) időszak. Jelentőségét az adja, hogy az ebben az időszakban, az anyát és az újszülöttet ért fizikai, kémiai, biológiai és társas hatások, az anya testi és lelki egészségi állapota, hosszabb távon érintheti a megszületett gyermek testi és lelki állapotának alakulását. A császármetszéses világrahozatal, vagy a koraszülés többnyire a normál szülést követő azonnali anya-újszülött testi, kommunikációs kontaktus késésével, vagy elmaradásával jár. E korai szociális depriváció>> egyik következményének tartják egyes kutatók a később serdülő, vagy fiatal felnőttkorban megjelenő mentális betegségeket (pl. szkizofrénia) és személyiség és viselkedészavarokat. Még fizikailag, élettanilag normál szülés után is előfordul a post partum pszichózis (1-2%), – depresszió (15%) és – hangulatzavar (70-80%, baby blues). Ezek az egyedülálló/-élő, rossz házassági/élettársi kapcsolatban lévő, korábban már lelki zavarokkal, premenstruációs szindrómával küszködöt/kezelt nők körében gyakoribbak, mind az anyánál, mind az újszülöttnél ronthatják az egészséges kötődés>> kialakulását. prenatális: születés előtti, méhen belüli (intrauterin). Egészséges esetben a várandósság (graviditás) 40 hete alatt a zigótából érett magzat fejlődik és születik meg természetes úton. Ez idő alatt fejlődését, szervezetének strukturális/anatómiai és működési/élettani érését részben az öröklött adottságok, részben a fejlődő magzatot, az anyai szervezeten keresztül érő külső környezeti hatások és ezek kölcsönhatása (interakció) befolyásolja. Amennyiben ezek az egészségestől eltérő következménnyel járnak, veleszületett>> ártalomról van szó. Típusai: 1. az anya életmódjából fakadó ártalmak, 2. az anya terhesség előtti betegségének
következményei, 3. az anya terhesség alatti betegségei (pl. rubeola fertőzés, következménye farkastorok, nyitott gerinc, vagy HÍV fertőzés), 4. a terhesség ideje alatt szedett gyógyszerek mellékhatása, 5. sugárzás, 6. dohányzás, 7. mértéktelen alkoholfogyasztás, 8. kábítószerélvezet. Az eufénika (Czeizel E. 1935-2015) törekvései arra is irányulnak, hogy a minél korábban felfedezett genetikai rendellenességek ismeretében, már a ~ időszak
alatt, a
megszületés előtt, gyógyszeresen vagy műtéttel korrigáljanak bizonyos rendellenességeket.) Tágabb, a bio-pszicho-szociális koncepció (Engel, 1977) értelmében az ~időszakot befolyásoló tényezők közé értjük azt is, hogy a várandósság előtt és alatt a szülők/nemzők egzisztenciális helyzete (lakhatás, munka, jövedelem), társas kapcsolatrendszere (hiányok, veszteségek, konfliktusok támaszforrások), egymással való kapcsolatunk milyen mértékben és irányban befolyásolja, mint potenciális stresszor forrás, a várandós nő lelki állapotát, biztonság érzetét, s ezen keresztül életvitelét és a magzat fejlődését. Élettársi kapcsolatban születettek és nevelkedettek között nagyobb a testi megbetegedések, lelki problémák, teljesítmény (tanulási) és viselkedési zavarok gyakorisága, mint a házastársi kapcsolatban születettek és nevelkedettek között! procedurális memória: Míg az epizodikus memória>> „képszerű”, tartalma elmondható, explicit, deklaratív, addig a ~ tartalmai „filmszerűek”, folyamatokat tartalmaznak, melyek jórészt mozgásos, cselekvéses jellegűek, az implicit>>, nem mindig tudatos memóriatárakban rögzültek, gyakran nem foglalhatók szavakba, pl. zene lejátszása, sport-, munka mozdulatok. Alapjukat az extrapiramidális pályarendszerekre épülő dinamikus sztereotípiák>> képezik. projekció: kivetítés, az az elhárító mechanizmus>>, amely révén az egyén, a számára elviselhetetlen feszültségeket jelentő tudattalan tartalmaktól, érzésektől, vágyaktól és indulatoktól, kerülő úton szabadul meg. A szorongást okozó saját, elsődlegesen elfojtott>> lelki tartalmait: gondolatait, érzelmeit, vágyait, egy másik személyre vetíti ki, neki tulajdonítja. Mindezt szinte megfordítva, saját magára vonatkoztatja, mint a másik felől rá irányuló viselkedéseket, késztetéseket, a másik szereti, gyűlöli, vagy üldözi őt, kíváncsiskodik utána. Ha valakinél ez a védekezési mód válik dominánssá, akkor gyanakvó, ellenségeskedő, ön-túlértékelő… karakter-, vagy személyiségzavart, súlyosabb esetben patológiás működést eredményez, ilyen például a paranoid állapot vagy pszichózis. proszociális: A társakhoz, csoportokhoz viszonyulás azon módja, amikor a csoportcélok elérését, a kedvező csoport légkör létrehozását, fenntartását támogatjuk. Ilyenek: a csoportnormák>> betartása, az együttműködés, kompromisszumkészség, altruizmus>>,
megvitatás, kreativitás>>, konstruktív konfliktuskezelés, empátia>>, a társ-, illetve a csoport érdekeinek képviselete: szolidaritás, lojalitás. Broscher (1975) az ilyen csoportbeli viselkedéseket konstruktív szerepeknek nevezte (kezdeményező, véleménynyilvánító, kérdező, informátor, szabályalkotó, általánosító, engedelmeskedő). proxemika: a személyközi viselkedés és a személyek közti vízszintes téri távolság kapcsolatának vizsgálatán alapuló kutatási terület. Megszületése Edward Hall (1914-2009) Rejtett dimenziók c. könyvének 1966-os New York-i megjelenéséhez köthető (Gondolat, 1975. Budapest). Klasszikus felosztása szerint a személyközi távolság növekedése mentén négy alapvető zóna különböztethető meg: a bizalmas, a személyes, a társasági és a nyilvános. A távolsággal csökken a nonverbális jelek észlelési lehetősége, a verbális tematikában pedig az intimitás. Az egyes zónákban zajló viselkedés írott és íratlan, tudatos és tudattalan szabályainak megsértése személyközi- és intrapszichés konfliktusokhoz vezethet. pszichoanalízis: pszichológiai irányzat, a XX. századi „nagy iskolák” egyike. Az emberi személyiség 1. struktúrájának, 2. dinamikájának, 3. egyed- és 4. törzsfejlődésének, 5, karakter/típus képeződésének, 6. megbetegedésnek és 7. nem fizikai és kémiai eszközökkel történő meggyógyításának, a pszichoterápiának a pszichoanalitikus elméletét Sigmund Freud (1856-1939) dolgozta ki Bécsben, nagyjából ugyanakkor, amikor az Egyesült Államokban a behaviorizmus>> jelentkezett. Freud személyiségelmélete kétféle modellt ötvöz.
Az ún.
topológiai modell a lelki tartalmak különböző minőségeit fogalmazza meg. Eszerint viselkedésünk nagy része, nem áll tudatos ellenőrzés alatt, a lelki tartalmak 90%-át kitevő tudat alatti folyamatok irányítanak bennünket. A tudat alatti tartomány (subconscious), tudatoshoz legközelebb álló része a tudat elöttes>> (praeconscious), melynek tartalmai viszonylag könnyen tudatosulhatnak (ld. „nyelvemen van” jelenség), az az alatti pedig a tudattalan>> (unconscious). A tudat alatti tartományban veleszületett ösztönkésztetések, és olyan elhárított/elfojtott érzelmek, vágyak, gondolatok, emlékek vannak, melyek tudatba jutása veszélyezteti a személyiség lelki egészségét, de kerülő úton mégis megnyilvánulnak az álmokban, a viszonyulásmódokban, karakterjellemzőkben, párválasztásban, elszólásokban, viccekben, szublimálódnak munka és művészeti tevékenységekben. Személyiségmodelljének másik aspektusa egyben fejlődési és strukturális. A személyiség veleszületett alapját képezi az ösztön-én>>, ebből fejlődik ki az ego: én>> és a felettesén>>. Előbbi a személyiség>> természeti, biológiai, evolúciós, ösztönös (Erosz, Thanatosz), utóbbi a társadalmi-történelmi, kulturális, társas közvetítésű, a szocializációban>> érvényre jutó meghatározottságát és az én-ideált hordozza magában. Az ego funkciója a valóság pontos észlelése, az ösztön-én és
felettes-én impulzusok és a körülmények összehangolása révén az adaptív viselkedés szervezése, valamint a szorongások>> elhárítása>>. A személyiség fejlődés szakaszait leíró pszichoszexuális fejlődés modellje az ösztön-énben adott szeretet ösztön (Erosz>>) energiájának, a libidó>> megszállásainak az egymást követő (pregenitális: orális, anális, fallikus, ödipális, latencia; majd genitális szakaszait foglalja magába. E modell kapcsolódik a lelki zavarok, pszichopatológiai állapotok keletkezésének magyarázatához is, amennyiben az ezen szakaszokon történő fixációk>> karakterzavarokhoz, az ezen szakaszokra történő regressziók>> lelki- (neurózisok, pszichózisok) és lelki alapú testi betegségekhez vezethetnek. Az orvoslás történetében elsőként adta egyes (elsősorban érzékszervi és mozgatórendszeri) testi/szervi működészavarok
– terápiás bizonyítékokkal igazolt –
tudattalanná vált, elfojtott lelki okokra visszavezethető magyarázatát. Ezzel megalapozva az ember testi – lelki egységének gondolatát „jogaiba újra visszahelyező” modern pszichoszomatikus medicinát. A pszichoanalitikus terápia a tudattalanba „száműzött”, elfojtott tartalmak felidézésére (emlékezés), átdolgozására és integrálására irányul, elsősorban az élettörténeti rekonstrukció, álom- és szabad asszociációs elemzés révén. A Freud által alapított ~nek számos irányzata, iskolája alakult ki napjainkra (A. Adler: individuál pszichológia, C. G. Jung:analitikus pszichológia, mélylélektan, A. Freud, M. Klein, O. Kernberg: én-pszichológia, D. Winnicot: tárgykapcsolat elmélet). Freud munkásságát esettanulmányokban és esszékben hagyta korára és az utókorra. Bár a ~ a pszichológia nagy irányzatai közül a kultúra számos területén máig is a legnagyobb hatásúnak mondható, munkásságát Nobel-díjjal, nem, „csak” Goethe-díjjal jutalmazták. pszichológia: A fogalom, a görög psyche: lélek és logos, tan, tudomány szavakból eredeztethető. A pszichológia a filozófiával, társadalom- és természettudományokkal kölcsönhatásban álló, interdiszciplináris tudományterület. A ~ „múltja hosszabb, mint a történelme” jellemzés arra utal, hogy az ember viselkedésére, lelki folyamataira vonatkozó gondolatok éppúgy megtalálhatók az ókori görög bölcselők (Platon, Arisztotelész, Theophrasztosz), mint az újkori filozófusok és szociológusok munkáiban, viszont – szakmai konvenció szerint – „születési évének” 1879-et tekintjük, amikor a lipcsei egyetem egyik helyiségének ajtajára Wilhelm Wundt kihelyeztette a pszichológiai laboratórium feliratú táblát. A ~nak máig számos történeti, de manapság is jelenlévő irányzata alakult ki, pl. pszichofizika, introspekcionizmus>>, pszichoanalízis>>, behaviorizmus>>, mezőelmélet, alaklélektan, kognitív-, humanisztikus->>, transzperszonális->>. A mai tudományos~ a viselkedés/magatartás tudományok nagyobb csoportjába tartozik, mint ilyen, a tárgyi és
személyi környezettel zajló interakció/kölcsönhatás során kialakuló viselkedés (viselkedés szintek>>) empirikus tanulmányozására és hermeneutikus módszerekre is építve alkot modelleket, törvényeket, az annak hátterében álló, az idegrendszer működésén alapuló lelki folyamatokról és azok kölcsönhatásairól. Minthogy a ~ nem csak kutatásból áll, hanem egyre elterjedtebb gyakorlati tevékenység, foglalkozás is, így két nagy területe az alap/elméleti- és az alkalmazott~>>. Az előbbi, alapjelenségeket és törvényszerűségeket ír le négy nagy témakörben. Az általános pszichológia>> az egészséges felnőttek alapvető lelki folyamatait tanulmányozza. 1. Az energetikai funkciók>> (arousal, emóciók, motivációk) a viselkedés fenntartó és hajtóerejét képezik. 2. A figyelem>>, a „lélek kapuja” szűrő, kiemelő működésén múlik az, hogy mi válik a magasabb szintű információ feldolgozás, a tudatosság anyagává az érzékelés révén adott és a tudatalattiból származó információkból. 3. A világ: a szubjektum, a környezet és a kettő kölcsönviszonyának belső reprezentációja a megismerő, kognitív funkciók>> révén (észlelés, emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás) alakul ki. A fejlődés pszichológia>> azon ága, mely az emberi pszichikum filogenezisét tanulmányozza, az evolúciós pszichológia. A pszichikus folyamatok, a viselkedés egyéni élet során (ontogenezis) – mára már a magzati élettől kezdve - mutatkozó változásait, a szűkebb értelemben vett fejlődéslélektan kutatja. Az alap pszichológiai ágazatok harmadik nagy területe a személyiség lélektan>>, ami különböző pszichológiai nézőpontok modelljeit alkotja meg a személyiség felépítéséről, struktúrájáról, működéséről, vagyis dinamikájáról, fejlődéséről, az egyéni különbségekről, a lehetséges megbetegedési folyamatokról, a patológiáról.
A negyedik
alapterület a szociálpszichológia>>, amely a társas viselkedést (személyközi, személy – csoport, csoportközi, tömeg), annak jelenségeit és törvényszerűségeit kutatja. Az alkalmazott pszichológiák>> területeit ld. külön címszónál. PQRST módszer: Az emlékezet tökéletesítésének egyik legismertebb technikája a PQRSTmódszer, amely egyetemi hallgatók számára készült, hogy javítsa a tankönyvi anyagok megtanulását és az azokra való emlékezést. A módszer a következő öt szakasz kezdőbetűiről kapta nevét: Preview (előzetes áttekintés), Question (kérdés), Read (olvasás), Self-recitation (felmondás) és Test (ellenőrzés).
Az első szakaszban a diák átnézi a fejezet anyagát,
tartalomjegyzéket, átfutja a fejezetek, alfejezetek és szakaszok címét, összefoglalásokat, ezzel megszervezi a fejezet anyagát, benyomást szerez az anyag hierarchikus szerveződéséről, ami támogatja az előhívás hatékonyságát. A második, harmadik és negyedik szakaszt (kérdés, olvasás és felmondás) a fejezet minden alfejezetére alkalmazza. A kérdések (Q) lépésében a diák gondosan elolvassa az alfejezet és a szakaszok címeit, majd kérdésekre fordítja le ezeket,
az olvasás során ezekre a kérdésekre keresi a választ. A felmondás (R) szakaszában az olvasó megkísérli felidézni az alfejezet főbb gondolatait, vagyis elmondja azokat magában, vagy hangosan. Az ötödik, vagyis az ellenőrzés (T) lépésére az egész fejezet befejezése után kerül sor, a tanuló megkísérli felidézni a főbb tényeket az olvasottakból, és megérteni, hogy e változatos tények miként kapcsolódnak egymáshoz. Ez a lépés kedvez a feldolgozásnak, és további gyakorlást nyújt az előhíváshoz. Összegezve, a ~ módszer a memória fejlesztésének alapelvein nyugszik: az anyag megszervezésén, feldolgozásán és a felidézés gyakorlásán. Pygmalion effektus: a pedagógus önbeteljesítő elvárásai a diákok képességeivel és teljesítményével kapcsolatban.
Pygmalion görög mondahős, aki beleszeretetett az általa
készített női szoborba. A jelenséget G. B. Shaw is feldolgozta világhírű drámájában. Rosenthal és Jacobson (1968) iskolai kísérletei azt mutatták, hogy a tanár nyílt vagy rejtett elvárásai hatással vannak a tanulók teljesítményére, viselkedésére. Az az átlagos képességű gyerek, akit a pedagógus kevésbé intelligensnek tart, előbb-utóbb valóban rosszabbul teljesíthet, míg a tehetségesnek tartott átlagos intellektuális képességű gyerek adott esetben komoly eredményeket érhet el és beigazolja a hozzá fűzött reményeket. A ~ neves hazai kutatója Cserné Adermann Gizella (1986). racionális gondolkodás: a valóság autentikus megismerésén és a logikán alapuló gondolkodás. A pszichológusok az emberi gondolkodásnak>> többféle típusát tartják számon, pl.
mágikus,
szinkretikus,
szituatív,
analógiás,
élmény-,
molekuláris-
(Wallon),
problémamegoldó, intuitív, heurisztikus. A ~ jellemzői: 1. alapja, hogy a dolgokat, tényeket, viszonyokat objektíven, személyes érzelmi elfogultságtól, előítéletektől, érdekektől mentesen fogja fel, fogadja el, realitás orientált. 2. A tényekre, dolgokra, viszonyokra vonatkozó fogalmakat, azok tartalmát, terjedelmét szilárd határokkal, következetesen kezeli. 3. A gondolkodási műveletekben módszeres és rendszeres, következtetéseiben követi a formális logika (Arisztotelész: szillogizmus) szabályait. regresszió: egy már elért fejlettségi szintről egy korábbi fejlődési fokra való visszaesés. A visszaesés jelentkezhet egyes funkciókban, de akár az egész személyiségben is. Többféle traumatikus élmény, elhanyagolás, túlgondoskodás (túlóvó viselkedés>>) egyaránt okozhatja. Ezek hatására a személyiség „visszamenekül” egy olyan állapotába, amikor még „biztonságban” volt. Ilyenkor a korábbi viselkedési, gondolkodási, érzelmi, kapcsolativiszonyulási módok lépnek előtérbe (például testvér születésekor a már szobatiszta gyermek újra bepisil, vagy a tisztán beszélő gyermek elkezd selypíteni, illetve a már önállóan evő
gyermeket újra etetni kell, stb.). Krízisben>>, lelki trauma/törés>> esetén gyakori következményeként jelenik meg, életkortól függetlenül. Tartós stressz hatására a viselkedés, az érzelemvilág, a kognitív teljesítmények egyre korábbi/mélyebb szintjeire, korábbi fixációs>> időszakra történik a ~. rejtett megfigyelés: olyan megfigyelés, melyről a megfigyelt személynek nincs tudomása. A szociálpszichológiában>> is gyakran alkalmazott információszerzési módszer. A rejtett kamerát, vagy félig fényáteresztő tükrön keresztüli ~t azért alkalmazzák, hogy mások észlelt jelenléte ne befolyásolja a tanulmányozni kívánt viselkedést. Számtalan hétköznapi helyzetben másként viselkedünk, ha úgy gondoljuk, hogy más nem látja, nem hallja amit teszünk, pl. szemetelés. retardáció: a fejlődés ütemének lelassulását jelenti, mely megjelenhet testi vagy értelmi téren. Testi ~nál a növekedés, a súlygyarapodás, értelmi ~nál pedig az intelligencia fejlődése marad el a normális fejlődés ütemétől. A ~fogalma az elmaradást jelzi, nem utal az elmaradás mértékére. A ~ fogalmát általában a lassabban fejlődő, de normális képességű gyermekek megjelölésére
használják,
tehát
nem
fogyatékosságot
jelölünk
vele.
Szélsőséges
megnyilvánulása a pszichoszociális törpeség. Ld. még tempózavar>>. rivalizáció: versengés. Az állatvilágban az azonos fajú egyedek közt versengés folyik a szaporodáshoz jutásért és az önfenntartási szükségleteket kielégítő (táplálék, biztonság) eszközökért. Az egyedek közti küzdelem viselkedési megnyilvánulásai számos vizuális, akusztikus, kémiai… jellel szabályozottak. Az emberi társadalomban jelentősen bővült azon dolgok köre, melyek megszerzéséért, birtoklásáért ~ folyik, ezek egy része nincs közvetlen kapcsolatban a megélhetéssel, sőt, az embervilágban megjelenik az öncélú versengés is. A konstruktív ~ során a versengő felek asszertív viselkedést>> tanúsítanak, tudásban, képességben és egyebekben egyaránt gyarapodnak, fejlődnek (elaboráció>>), felmerülő konfliktus esetén a nincs vesztes megoldások dominálnak, a versengő viselkedést a felek által egyaránt elfogadott és betartott (erkölcsi) normák (kell, szabad, tilos) szabályozzák. A konstruktív ~ a társas facilitáció>> egyik eleme. A destruktív, romboló ~ során a kívánt cél elérése a másik testi, lelki, anyagi, egzisztenciális rombolásán, agresszív viselkedésen>> keresztül történik, ha vannak is szabályok, azokat nem tartják be, a normanélküliség (Durkheim: anómia) jellemző. A destruktív ~ jelentős részében az ún. győztest is – ha van egyáltalán – veszteségek érik – mint erről számos irodalmi alkotás is megrázó képet nyújt.
séma: olyan mentális struktúra, amely a korábban megszerzett ismereteink elraktározott, szervezett rendszerét tárolja. A~ fogalmát Sír Henry Head vezette be a pszichológiába. Sír Frederic Ch. Bartlett, angol kutató, Az emlékezés című könyvében, mint tudás egységet használja, melyekbe beépülnek az új információk. Ha ezek nem illeszkednek a korábbi ~ba, akkor torzítások jönnek létre. A ~k az idegrendszer számos területének (hippokampusz, limbikus rendszer, agykéreg) működéséhez kötődő emlékezeti>> folyamatok fontos alkotórészei. A ~k, fontos szerepet töltenek be Piaget kognitív fejlődés>> modelljében. Ennek első
szenzomotoros
szakaszában>> a sémaképződés
és
változás (asszimiláció>>,
akkomodáció>>) az érzékszervi, mozgásos tapasztalatokra alapozottan zajlik, majd a kibontakozó műveleti, absztrakt intelligencia szakaszában egyre összetettebb, egymással bonyolult asszociatív kapcsolatban álló, az attitűdöket>> is befolyásoló kognitív ~k képződnek. sérülékenység/vulnerabilitás: a különböző fizikai, kémiai, biológiai és társas stressz hatásoknak, terheléseknek kitett emberi szervezet (bio-pszicho-szociális + újabban spirituális egység), egészsége, testi – lelki dinamikus egyensúlyi állapota (homeosztázis, mentális homeosztázis) hosszabb – rövidebb időre megbomolhat, beáll a működészavar, a betegség. A szervezet betegség érzékenységi hajlamát, profilját nevezzük ~-nak. Ennek egyik összetevője az öröklött betegséghajlam, mely a családban és a felmenők körében gyakran előfordult betegségek, halálokok halmozódásából (családfa kutatás) valószínűsíthető. A másik összetevő, a szervezetet – már a magzati élettől!!! – ért károsító hatások minősége és mennyisége. Ezekkel a ~t fokozó tényezőkkel szemben léteznek preventív, megelőző, (veszély, terhelés, stressz elhárító) valamint protektív, egészség támogató (táplálkozás életmódi tényezők…) tényezők. E négy fő összetevő kölcsönhatásából alakul ki, és változik a különböző testi és lelki megbetegedésekre való fogékonyság, hajlam. stressz: jelentése: nyomás, feszültség – átvitt értelemben. Selye János (1907-1982) meghatározása alapján a stressz a szervezet nem specifikus válasza, bármilyen igénybevételre. A ~ szükséges része az életünknek, a fejlődés egyik motorja, mivel helyzet megoldására motivál, így teljesítményfokozó, ez az eustressz. Azonban ha személy megküzdési hatékonysága alacsony színvonalú (coping>>), akkor a ~ rontani fogja a teljesítményt, a kiszolgáltatottság, kontrollálhatatlanság érzésének kíséretében distresszt alakít ki, ami a kellemetlen mentális élmény mellett káros élettani folyamatokat aktivál. A ~ mértéke nem függ lineárisan a ~t kiváltó inger, vagyis a stresszor erőségétől. A ~ mértékét (igénybevétel) a megküzdési stratégiák hatékonysága határozza meg. A stresszoroknak különböző fajtája
ismert, a környezet fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai és pszichoszociális hatótényezői, mint például a légnyomás-változás, környezet szennyező anyagok, méreganyagok, pollenek, vírusok, kapcsolati konfliktusok, iskolai-, munkahelyi zaklatás (mobbing, bullying) a külső stresszorok. Belső stresszor lehet például a lelkiismeret-furdalás, a hozzá nem értés, az önelégtelenség (inszufficiencia) érzés. A ~ reakció folyamata három szakaszra osztható: alarm, rezisztencia és kimerülési szakasz. Az alarm fázis egy vészreakció, a szervezet aktiválódik biológiai és pszichés szinten is, hogy reagálni tudjunk a stresszorra. Ha ez az aktiválás túlzó, a szervezet és a pszichés működés túlterhelődik, sokk alakulhat ki, amelynek következtében kóros mentális és szomatikus állapot alakulhat ki. Ha az aktiválódás sikeres, a helyzetet megoldjuk, a ~ hatás feloldódik. Leggyakrabban azonban a kettő közötti helyzet alakul ki, a probléma azonnal nem oldható meg, ezért a szervezetnek a ~ kiváltotta megborult biológiai és pszichés egyensúlyi állapothoz kell alkalmazkodnia, ez a rezisztencia (tűrés, hozzászokás) szakasza, melyben gyakoriak a pszichoszomatikus reakciók, olyan testi funkciózavarok, amelyek hátterében nincs szöveti elváltozás, pl.: fejfájás, túlzott gyomorsavtermelés, magas vérnyomás. Ha a rezisztencia szakasza elhúzódik, a harmadik szakaszba lépünk át, a szervezet kimerül, a funkciózavarok hosszú idejű fennállása már súlyos szervi elváltozásokat, pszichoszomatikus betegségeket eredményezhetnek, például krónikus bélgyulladást, gyomorfekélyt, vagy halált. szabályozó rendszerek: az emberi és fejlett állati szervezetek működésének összehangolását, a környezethet történő alkalmazkodását segítő összetett és egymással kölcsönhatásban álló anatómiai struktúrák és azok működései, valamint pszichikus folyamatok. A biológiai ~ három nagyobb anatómiai-élettani részből állnak: 1. Idegrendszer (központi és perifériás, szomatikus és vegetatív: szimpatikus és paraszimpatikus hatással. Ez reagál leggyorsabban, legrövidebben és lokálisan az ingerhatásokra (fázikus működés). 2. Hormonrendszer: az idegi folyamatok által befolyásoltan, a belső elválasztású mirigyek által a vérbe bocsájtott hormonok révén a szervezet több alkotórészének működését befolyásolja, lassúbb reakcióidővel, de hosszabb hatással. E két rendszert együtt – szorosan összefüggő működési kapcsolataik miatt - neuroendokrin-nak nevezzük. 3. Immunrendszer: a szervezetet érő fizikai, kémiai és biológiai (fertőzések) ártalmak csökkentésére, megszüntetésére szolgáló ~. Az ártalmas hatás megjelenéséhez képest az előző kettőnél lassabban reagál, de hatása akár élethosszig tartó lehet (pl. bizonyos kórokozókkal szembeni védettség). E rendszerek komplex működéseit a pszicho-neuro-endokrinológia (Lissák-Endrőczi, 1964. Mason, 1968) és a pszicho-neuro-immunológia kutatja (Lázár I., 1991). A pszichikus ~ fejlődése szorosan
összefügg az ingerellátottsággal is kapcsolatos agyi érési folyamatokkal. A viselkedés vegetatív szintű megnyilvánulásai (keringés, kiválasztás, gyomor-bélrendszer, bőr …) felnőtt korra is jórészt kívül esnek az akaratlagos kontrollon, kivéve a kisgyermekkorban elsajátított széklet és vizeletürítés szabályozást. A cselekvéses/motoros és beszéd viselkedési szintek>> tudatos, öntudatos, akaratlagos szabályozásnak, a magatartás kialakulásában jelentős szerepe van a tanulás>> neuropszichológiai alapfolyamatainak és az ezekből szerveződő típusainak (szenzomotoros, klasszikus, operáns, komplex/belátásos, utánzásos/szociális), valamint a komplex
információtárolást
(emlékezet>>)
és
feldolgozást/kezelést
végző
kognitív
folyamatoknak (képzelet>>, gondolkodás>>). Ezek nyomán alakulnak ki: 1. az aktivációs szint, arousal>>, 2. az érzelem- 3. a frusztráció>> kezelési, megküzdő>> és elhárító mechanizmusok>>, 4, a gondolkodás-, 5. a beszéd-, 6. a fizikai és társas cselekvések önszabályozásának képessége, 6. az adaptív énfunkciók>>, valamint komplexebb, a szabályozás tartalmait, értékeit tartalmazó interiorizált „etalonok”, mint az 7. attitűdök>> és a moralitás/erkölcsiség, mely utóbbiak a frontális agykérgi terület működéséhez, épségéhez kötődnek. szemantikus emlékezet: nyelvi, a szavak jelentésével összefüggő emlékezet>>. A deklaratív emlékezet (többdimenziós tárolás>>) egyik tára, amelyben az ismeretek fogalmakban>> tárolódnak, tartalmai többnyire gyorsan és közvetlenül hozzáférhetők. Két fajtáját különböztetjük meg: 1. személyes ~ : egyéni életünkkel kapcsolatos adatszerű tények, adatok, emlékek 2. általános ~ tudásunk, ismereteink. A fogalmak a jelentéstartalom hasonlóságai, különbségei, ellentétessége alapján kapcsolódnak (asszociáció>>) egymáshoz, hierarchikus és horizontális szemantikai – jelentés szerinti – hálózatot alkotva. ld. asszociációs háló>> személyészlelés/személypercepció: a másik személyre vonatkozó, viszonylag egészleges, lehetőleg ellentmondás mentes belső kép, modell, reprezentáció kialakítása, kétlépcsős folyamat, melynek során a puszta tárgy – észlelést>> számos egyéb mentális folyamat egészíti ki (attribúció>>, általánosítás>>…). Három fő befolyásoló tényezőcsoportja 1. Az észlelt személy jellemzői, 2. A közvetítő, kommunikációs csatorna, 3. Az észlelő jellemzői (beállítódás, attitűd, sztereotípiák, előítéletek…), annak implicit személyiségelmélete>>. A ~nek négy szintjét különböztetjük meg 1. felszíni jegyek alapján, 2. összeillő(nek vélt) tulajdonságok alapján, 3. a központi, fontos jellemzők alapján, 4. a (vélt) ellenmondásokkal együtt. Az egyének különböznek a ~ pontossága tekintetében: egyesek inkább a kategorizálásban, mások a különbségek észlelésében nyújtanak jobb teljesítményt. A ~ pontosságot viszonyítás segítségével becsülhetjük meg. A valós élet szempontjából a
legfontosabb a prediktív (előrejelző) pontosság, az, hogy milyen mértékben vagyunk képesek előre látni az adott személy viselkedését bizonyos helyzetekben. A ~t torzító tényezők közé tartozik a másik személy érzelmei pontos felismerésének hiánya, félreértése, pl. a projekciók>> felerősödése folytán, az attribúció>> hibái, a túlzottan erős megítélő attitűd, a Halo-effektus, vagy holdudvar hatás>>, mely során egy valakiről szerzett egyszeri, kevéske tapasztalat nyomán, e tapasztalattal azonos (pozitív vagy negatív) értékű egyéb, nem tapasztalt tulajdonságokat is feltételezünk. A ~ súlyos zavara az alexitímia (érzelem olvasási képtelenség), amely komolyabb patológiás állapotok előrejelzője, kísérője lehet. személyiség: persona (gör.): álarc. Az ókori görög színjátszásban azt a maszkot/álarcot jelentette, amelyet az aktorok saját arcuk elé tartottak, s amely kifejezte az adott szereplő karakterét, eltakarván a szereplőt alakító színészét. E. Goffman a ~ e külvilág felé forduló aspektusát „homlokzat”-nak nevezi, megkülönböztetve a „singl”, magának való és a „with”, társulékony típusokat. (Goffman, 1981) G. W. Allport szerint: „A személyiség azon pszichofizikai rendszerek szerveződése az egyénen belül, amelyek meghatározzák jellemző viselkedését és gondolkodását.” (Allport, 1980. 39.) A ~ a pszichikus folyamatok összességének, az öröklött, a veleszületett és a szerzett biológiai/testi/szomatikus adottságok és a mindenkori társas, kulturális hatások (szocializáció/nevelés>>) kölcsönhatásának folyamatában kialakuló, változó, de egyediségét megőrző, megismételhetetlen rendszere. Rendszeresen jelenlévő emberekből álló, gondoskodó, fejlesztő, gyógyító társas környezet nélkül, az embergyerek humán társadalmi, kulturális tartalmai (attitűdök>>, moralitás) és képességei (pl. absztrakt gondolkodás, beszéd>>), ~e, nem alakulnak ki. „A személyiség olyan egyedi és megismételhetetlen, dinamikus funkcionális rendszer, amely veleszületett testi és idegrendszeri sajátosságai bázisán, a társadalmi és természeti környezettel való folytonos kölcsönhatásban, állandó fejlődés és változás folyamatában, „éntudata” birtokában többékevésbé tudatos viselkedésváltozással határozza meg önmagát.” (Séra L. 1998.) 1. A ~ biológiai
alapjait
a
testfelépítésre,
élettani
működési
sajátosságokra
(szabályozó
rendszerek>>) és az érési – öregedési folyamatokra, a génexpresszió (fenotípus kialakulás) szabályozására vonatkozó információt hordozó öröklött kromoszóma állomány, a veleszületett ösztönkésztetések, tanultak és viselkedéshajlamok, valamint a szerzett strukturális és funkcionális szervi sajátosságok alkotják. Az érzelmi-motivációs folyamatokat főként a nagyagy kéreg alatti struktúrái szabályozzák (limbikus rendszer, thalamusz, hipotalamusz, hipofízis: neuro-endokrin rendszer). A ~ folytonosságának, a külső hatások és belső változások integrált reprezentációi/sémái egymásra épülésének neurális alapjait az
emlékezeti>> folyamatokban részvevő struktúrák (pl. hippokampusz) és hálózatok adják. A ~ minőségének legfontosabb idegrendszeri bázisa a homloklebeny, ennek akár infekciós, sztrókos, baleseti, vagy műtéti (lobotómia) károsodása a ~ jelentős megváltozását, antiszocialitását, regresszióját eredményezi. A funkcionális rendszer modell szerint a ~ négy egymással kölcsönhatásban működő alrendszerre tagolódik: a). ösztönző (motivációk) b). tájékozódó (figyelem, OR, észlelés), c). értékelő (érzelmek, gondolkodás), d). végrehajtó (viselkedés szintek>> ). 2. A ~ kulturális – történeti – társas meghatározódása már a fogantatás előtt megkezdődik a szülők kulturális, etnikai, életmódi, értékrendbeli, kapcsolati, örökletes, egészségi és ~jellemzői folytán. Mindezek valamint a mindenkori tárgyi-személyi környezeti tényezők és az egyén kölcsönhatása, a szocializáció>>, a nevelés>>, a nevelési stílus>> alakítja a ~ fejlődését, tudását, képességeit, temperamentumát, karakterét, típus sajátosságait, vonásait, szokásait, attitűdjeit, aktuális viselkedését. Már a fogantatással társadalmi – kulturális – jogi státuszba (pozícióba) kerülünk (ld. a magzati élet jogi védelme, a várandóssággal kapcsolatos jogi és erkölcsi szabályok, lehetőségek, kötelességek). Elsőszülöttségünk, illetve a testvérsorban elfoglalt helyünk is pozíciót jelöl ki számunkra - ld. (Alfred Adler 1870-1937) úttörő munkásságát: individuálpszichológia – jó esetben a teljes származási családban – melyhez viselkedés változatok, magatartási elvárások sokasága és ezek megvalósítása, szerepek>> társulnak későbbi életünk során is. A ~ fejlődését individuációnak is nevezzük, mely alatt a csak az adott egyénre jellemző lelki tartalmak és a szabályozó rendszerek>> egyedi, megismételhetetlen összességének kibontakozását értjük. A különböző kultúrákban és azok különböző történelmi korszakaiban eltérőek és változtak az individualitással és közösségiséggel, kollektivitással kapcsolatos szocializációs >> és erkölcsi normák, elvárások, preferenciák, tolerancia. Az „újvilági” nyugati kultúrák preferálják, támogatják az individualista felfogást és életvezetést, a keleti kultúrákban a kollektivizmus az elvárt társas-társadalmi viszonyulásmód. Az európai kultúrákban a két értékrend változó arányokban van jelen. A ~ megismerésével a személyiség lélektan>> számos területe különböző aspektusokból foglalkozik, integrálva a fejlődéslélektan>>, az evolúciós- és szociálpszichológia>>, a genetika és neuropszichológia eredményeit is. A ~ komplexitásából adódik, hogy kutatása és vizsgálata számos különböző módszer olykor együttes alkalmazásával történik. A családfa- és az élettörténet elemzést, a személyes interjúkból is nyerhető ismereteket a megfigyelés, a környezettanulmány, a viselkedéselemzés és a tesztek>> eredményei egészíthetik ki, a módszerek együttes alkalmazása növeli azok hitelességét.
személyiség lélektan: A pszichológia>> azon alapterülete, mely az öröklött, szerzett és veleszületett biológiai tényezők/adottságok és a társas - társadalmi - kulturális, szocializációs>> tényezők kölcsönhatásában kialakuló, az alapvető lelki funkciókból szerveződő, egyed szintű rendszert, a személyiséget>> tanulmányozza. Ma is létező, elsőként már az ókorban megjelent ága 1. a tipológia>>(Hippokratész – Galénusz, Teophrasztosz, a XX. században Kretschmer, Sheldon, Jung, Eysenck). A modern pszichológia a személyiséget 2. struktúra- és 3. dinamikai elméletek (Freud, Jung, Dolard - Miller, Lewin, Lazarus, N. Haan), 4. a személyiség fejlődési modellek (Freud, Erikson) 5. az egyéni különbségek tanulmányozása (F. J. Gall, W. L. Stern), valamint 6. a normálistól, egészségestől eltérő viselkedés, lelki zavarok, betegségek (pszichopatológia) mentén írja le. A ~ fontos interdiszciplináris társtudománya a neuropszichológia (K. Pribram, A. R. Lurija), mely a főbb személyiségfunkciók
központi
idegrendszeri
bázisait,
azok
működését
kutatja.
A
pszichológia>> történetének szinte valamennyi irányzata, iskolája, hol a korábbiakat kritikailag elemezve, hol azokra építve, olykor új megközelítésmódot alkalmazva gazdagította, árnyalta a személyiségről ma meglévő tudásunkat. szenzitizáció: érzékennyé válás. A tapasztalati reprezentáció, perceptuális séma>> neurális/intrapszichés létrejöttének első feltétele, hogy az élőlény érzékennyé váljon az adott inger/ek iránt. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy ingerre, melynek jelenlétében nem adott viselkedéses reakciót (közömbös fázis) valamilyen vegetatív, vagy cselekvéses, embernél verbális viselkedést produkál (érzékenyülési szakasz), mely lehet, hogy bizonyos számú ingerexpozíció után megszűnik (habituációs szakasz). A Pavlov által „mi ez?” reflexként leírt, később orientációs reakció>> (OR) néven meghonosodott viselkedés együttes részletes elemzését Berlyne (1961) írta le. Az OR révén keletkezik az idegrendszer szenzoros kéreg részeiben az a perceptuális és/vagy szenzomotoros, dinamikusan állandó modell, séma, mely a memóriafolyamatok (beírás, megőrzés/konszolidáció és felidézés) alapját képezi.
A ~
többszintű folyamat: Érzékelés: az inger erőssége eléri az alsó ingerküszöböt. Észlelés: 1. küszöb alatti/szubliminális: az inger nem tudatosul, de hat, 2. eléri a tudatküszöböt (észlelés), 3. szemantikus/fogalmi jelentést kap (társításos-induktív, definitív, kontextuális), 4. integrálódik az asszociatív>> jelentéshálózatba. szenzomotoros/érzékszervi-mozgásos szakasz: J. Piaget kognitív fejlődés>> modelljében a művelet előtti fő szakasz, és az intelligencia>> fejlődésének 0 – 2 éves kor közötti időszaka. Az intrauterin>> (méhen belüli, magzati) élet ingergazdagságából, de ehhez képesti
mozgásszegénységéből adódóan születéskor a szenzoros kéreg>> nagyobb és érettebb, differenciáltabb, mint a motoros. A születés után – is! – a központi idegrendszerbe futó, az érzékszervekből érkező ingerületek neurális működési mintázatai alkotják alapját a már méhen belül is szerveződő emlékezésnek>> és tanulásnak>>. E neurális hálózat működésén alapuló belső reprezentációkat nevezzük sémáknak>>. A külvilágról és önmagunkról, a kettő kölcsönhatásáról bennünk alakuló modell (környezetkép, testséma, éntudat, öntudat) a tapasztalati alapú szenzomotoros sémákra épül, melyek a tapasztalatok hatására vagy változnak (akkomodáció>>) vagy integrálva az új információt változatlanok maradnak (asszimiláció>>). Az egyes szenzoros pályákon (látás, hallás, bőr- és helyzetérzékelés) befutó információk a percepció>> során differenciálódnak, specializálódnak (kép, hang, tapintás, hőérzet, fájdalom…), majd integrálódnak az információk idői egybeesése és az asszociáció>> nyomán. Kezdetben az érzékelés differenciálatlan, az amodális percepció időszakában minden egyes inger komplex, összerendezetlen testi (vegetatív és motoros) választ vált ki. A differenciált, majd integrált, komplex sémák kialakulása révén, a reakciók inger-, helyzet- és idő specifikusak lesznek. E reakció/viselkedés mintázatokról, a szelektív és egyre szándékosabb mozgásokról a testsémát megalapozó motoros/cselekvéses belső reprezentációk jönnek létre, melyek az érzékleti/szenzoros sémákkal integrálódva képezik az ingerhez, helyzethez, alkalomhoz illeszkedő, adaptív szenzomotoros sémákat. Mindez társas interakciók közepette zajlik (imprinting>>, cirkuláris reakció>>, identifikáció/utánzás>>, kötődés>>). A gondozó, mint a legkomplexebb ingerforrás, szintén szenzoros, a vele zajló cselekvések motoros, együttesen interperszonális szenzomotoros sémák (szülő imágók, személyközi
forgatókönyvek)
forrásai.
A
korszak
utolsó
negyedében
meginduló
beszédfejlődés>>, a társas környezet megerősítő (behavioristák), illetve veleszületett képességeket aktiváló (generatív elmélet, Chomsky) hatására integrálódik a tárgyi és interperszonális sémákkal.
szenzoros kéreg: A nagyagy kéreg (cortex) azon területei, melyekre a talamuszban (érzelmek>>, motiváció>>) történő átkapcsolódást követően a receptorokból információt közvetítő idegpályák „felkapcsolódnak”/vetülnek. A figyelem>> működései (kiemelés a szükségletek szerint, kizárás, koncentráció, elfojtások révén) nyomán az észlelési>> folyamatok zajlanak az agykéreg hátsó, szenzoros területein. A testérzeti (bőr, izom, izület…) területen, a test sajátos, nem az eredeti méretekkel, hanem a szenzoros és mozgató beidegzettséggel arányos „képe” a homunkulusz. A két agyfélteke ~ei, mindig az ellenoldali testféllel állnak kapcsolatban (kontralateralitás>>) szeparációs szorongás: a kisgyermekek szorongása az elsődleges gondozótól való távollét idején. A ~ első jelei 4-6 hónapos kor körül tapasztalhatók, 8-9 hónapos korban pedig a legtöbb csecsemő jelét adja, hogy megkülönbözteti az ismerős felnőtteket (félelem az idegentől). ld. még: elsődleges kötődés>>. Egyedüllétekor a szülővel folytatott interakciókat ismétli le, ezen anaklitikus: a szeretett személlyel történő identifikáció>> során újraéli az együttlétet, ezzel csökkentve a különlétből eredő feszültséget, egyre jobban visszaemlékszik arra, hogy már máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért. A megfelelő életkorban jelentkező ~ nem okoz maradandó károsodást, ha fennáll a gondozóval való rendszeres érzelem teli kapcsolat. Bölcsődébe, óvodába kerüléskor normálisan is jelentkezhet félelem, ennek azonban idővel csökkennie kell. Ritkán előfordul, hogy az elválástól való szélsőséges félelem meggátolja, hogy a gyermek az otthontól távoli közösségbe menjen. A ~ fennmaradása 4-6 éves kor után, környezeti ártalomra utal. Az erősen elhárított>> elfojtott ~ szorongásos rohamokban, pánik szindrómában felerősödhet. A ~ nem csak az embernél, de már a magasabb rendű emlősöknél, pl. majmoknál is megfigyelhető és kísérletekkel igazolt jelenség.
szerep: „A státus egy bizonyos pozíció, a pozíciók valamely rendszerében vagy sémájában, amelyet kölcsönös kötelékek, a pozíciók birtokosainak jogai és kötelességei kapcsolnak az adott egységen belüli többi helyzethez. A ~, az a tevékenység, melyet bizonyos helyzetű ember akkor végezne, ha kizárólag a helyzetből adódó normatív követelmények alapján kellene cselekednie. … A szerepet játszó egyénnel szemben álló másvalaki-szerepek összességét … szerephálónak nevezik.” (Goffman, E. 1981. 10.) A ~nek a szerephálóbeli jelentősége a szerepfunkció. Ezt befolyásolja a szerepelvárásokat küldők/delegálók értékrendje és a ~ alakító ~teljesítménye, a ~megvalósítás. Ez utóbbi függ a ~ betöltőjének ~felfogásától, vagyis attól, hogy a külső szerepelvárások közül, illetve saját ~ideáljából mit akar és mit képes megvalósítani. A ~ konfliktusok fő típusai: 1. személy és ~ közötti, 2. egyidejű ~ek közötti, 3. ~en belüli: ~ szektorok közötti. szimbólum: jelkép, gör.: syn: együtt, össze, ballein: dobni. A ~ használó csoport, közösség megegyezésén alapuló – régebben sokszor titkos, törzsi, vallási, szubkulturális, ma gyakran szakma-specifikus - jel, jelzés, hozzá kapcsolódó jelentés, mely valamely dologra (tárgy, személy, tulajdonság, szándék, érzelem…) utal. Vannak vizuális, akusztikus, tárgyi, poszturális, gesztikulációs, mimikai, valamint fogalmi/verbális/írásos szimbólumok. A ~ jelentését, használatát a szocializáció>> során sajátítjuk el. Akár a közvetlenül észlelhető önmegjelenítésben, akár a beszédviselkedésben történő használatuk, jelzi a személy csoport (kor, szakmai, intézményi, szervezeti, nemzeti, nemzetiségi, etnikai, politikai, vallási, ideológiai) hovatartozását. A jelentés ismerete nélküli ~ használat miatt (jelvények, öltözet, kifejezések, mozdulatok…) komoly konfliktusok alakulhatnak ki. szinkretizmus: gör.: syn: együtt, közös, azonos, kratei: uralkodás, uralom. ~: részek és egészek azonos értékűsége, tagolatlanság. A kognitív fejlődésben>> a művelet előtti időszak 2 – 7 éves kor közötti egyik sajátossága, a lényeg – lényegtelen, rész – egész, aláfölérendeltségi viszonylatok még nem különbözőek egymástól, a gondolkodásban, ábrázolásban minden elem egyenértékű. „… a gyermeki szemléletben az egész elmoshatja a részleteket, egy-egy részlet fölébe kerekedhet az egésznek, az egész és egy részlet önkényes egybekapcsolásával új jelentés keletkezhet. … az egésznek a preferenciája, a részletek önállósodása vagy elhanyagolása – tagolatlanság. … A gondolkodás szinkretizmusa tovább tart, mint a szemléleté, az óvodáskor végéig észlelhető, sőt az iskoláskorba is belenyúlik.” (Mérei – V. Binét: Gyermeklélektan. )
szintézis: „Az analízis>> ellentétes művelete a szintézis. Szintézisnek nevezzük azt a gondolkodási műveletet, amely a részeket – gondolatban vagy cselekvésben, vagy mindkettőben – összekapcsolja” (Lénárd F.1978. 224) ~ például önálló, értelmes jelentéssel bíró szavakból mondatok alkotása, részleteket ábrázoló képekből egész, rendezett kép összerakása (pl. a puzzle játék során), elemi tárgyakból összetett konstrukció létrehozása (építőkocka), előzetes jegyzetekből strukturált dolgozat elkészítése, dallam foszlányokból zenemű komponálása, mozdulatelemekből sport, vagy tánc koreográfia összeállítása, kutatási részeredményekből tanulmány megírása. szituatív beszéd: a beszédfejlődés egyik korai szakasza: a gyermek által használt szavak bizonyos cselekvéses, esemény helyzetekhez kötődnek, azaz jelentésüket még a szituáció jellege határozza meg (helyzethez, és nem tárgyakhoz kötött). Ebben a szakaszban általában csak a szűk család érti meg a gyermek közléseit. A gyermek gyakran használ egy szótagos szavakat és egyszavas mondatokat, melyben a szónak több jelentése is lehet. A szavak használata gyakran túlgeneralizált>> (mindenre alkalmazza), vagy túldiszkriminált>> (csak egy bizonyos dologra alkalmazza, holott az több dologra is érvényes). szocializáció: az a folyamat, melyben az embergyerek
társadalomképessé válik, a
kommunikációs tartalmak, módok, tárgyi és társas kapcsolati viselkedési szokások, szabályok, világkép, értékrend elsajátítása, személyiségébe épülése során és által. Képessé arra,: 1.hogy a társak viselkedését észlelje és utánozza, 2. - hogy elsajátítsa a társak közti kommunikáció módjait és tartalmait, 3. - hogy társaitól információkat szerezzen és tanuljon, a világról: önmagáról (éntudat, öntudat) a társas szerveződésekről, azok szabályairól és az azokat meghatározó értékekről, 4. – hogy kialakítsa saját érték- és értékelő rendszerét, önszabályozását, 5. - hogy mindezen tudást és képességeket – a társakkal folyó produktív kooperáció során - önmaga is képes legyen tovább adni. Az 1. értéktételezett, 2. céltudatos, 3. személyi, tárgyi körülményeiben tervezett (folyamat), 4. szervezett (keretek, feltételek), 5. az életkori sajátosságokhoz illesztett módszerekkel történő ~t nevelés>>nek nevezzük. A ~ban érvényesülő, a személyiség fejlődését, szociabilitását, érését megalapozó három fő társas befolyásolási folyamat az idomulás>>, identifikáció>>, interiorizáció>>. A ~ elsődleges közegei a – pszichoanalitikus felfogás szerint az anya/gondozó-gyermek kapcsolat – tágabban a származási család, másodlagos közegei az intézményes nevelési-, munkahelyi- és informális társas közegek. A ~ során a nevelési célzatú kapcsolatokon/intézményeken kívül számos más hatás éri a személyt, melyek lehetnek hiánypótlóak, preventívek, támogatóak, de traumatikusak, destruktívak is.
szociális/utánzásos tanulás: a másik fajtárs egyed viselkedésének másolása. Az utánzási motiváció (gyakoriság, tartósság, intenzitás) mértéke állatoknál arányos a megfigyelt (obszervált) modell, a fajtárs utánzandó viselkedésével kapcsolatban tapasztalt kellemes vagy kellemetlen következményekkel (örült, jóllakott, megmenekült… vs. szenved, menekül…). Az ún. nyílt genetikai programú állatfajoknál, ahol a viselkedés egy részét nem öröklött, hanem tanult elemek befolyásolják, az egymást követő nemzedékek közti tapasztalatátadást, hagyományozódást teszi lehetővé. A magyar nyelv bölcselete a „Más kárán tanul az okos” szólásban örökítette meg. Humán feltételek között a gyerekek akkor is utánozzák az idősebbeket, ha azt semmiféle jutalom nem kíséri. ld. utánzás>> Albert Bandura (1925-) Szociális tanulás és személyiségfejlesztés (1963), Szociális tanuláselmélet (1977), Énhatékonyság:
A
kontroll
gyakorlata
(1997)
című
munkáiban
mutatta
be
a
~
személyiségfejlődésben, kriminalitásban, a médiabeli erőszak hatásában, pszichoterápiában játszott szerepét. Az utánzásnak a társadalmi viselkedésben játszott fontos szerepét már francia szociológusok is kiemelték, Gabriel Tarde a bűnözési módok és a fogyasztási szokások, Emile Durkheim az öngyilkosság elkövetési módok terén. Amint az attitűd>> változásnak, úgy a szociális tanulásnak is három szintjét, szakaszát különböztetjük meg: 1. idomulás>>/engedelmesség/behódolás az észlelt vagy vélt hatalom függvényében, 2. identifikáció>>/utánzás/hasonulás a modellhez fűződő érzelmi viszony előjele, erőssége függvényében, 3. interiorizáció>>/belsővé válás a modellszemély észlelt/vélt hitelessége, kongruenciája függvényében. szociálpszichológia:
a pszichológia>> alapkutatási/elméleti területei közé tartozik, a
személyiségfejlődés szociális hátterét, a szocializációt>>, a személyközi eseményeket (interakció, kommunikáció) és viszonyokat (vonzalom, hatalom, konformitás) és a társas alakzatokat (a pár, a kiscsoport, a nagycsoport és a tömeg) tanulmányozza. Kutatja az interakciók alapfolyamatait (személyészlelés, benyomáskeltés), a csoport szintű jelenségeket (fejlődés, dinamika, vezetés, referencia funkciók, csoportidentitás, - struktúra, kommunikáció, csoportközi
viszonyok)
a
társas
megismerési-reprezentációs
folyamatokat
és
következményeiket (szociális reprezentáció, kategorizáció, sztereotípiák, attitűd, előítélet). A ~ „születése” a XIX. – XX. század fordulójára datálható – bár a társas jelenségeket, azok egyénre gyakorolt hatását a görögöktől (Platon) a középkoron át (Machiavelli) az újkori szociológusokig (Spencer, Tarde, Durkheim, LeBon, Adorno) sokan elemezték -, ekkor zajlottak az első ~i kísérletek (Triplet, 1898) és jelentek meg az első ~ című monográfiák (Ross, 1908, McDougall, 1908). A ~i kutatásoknak különleges ösztönzést adott a fasizmus és
a II. világháború borzalmainak tudományos megértési szándéka (ld. Kurt Lewin, Stanley Milgram, Solomon Asch, Theodor Adorno, Philip Zimbardo műveit). Hazai előzményei írók, néprajzosok (Braun R. Karácsony S. Lükő G.), szociológusok (Bibó) műveiben lelhetők fel. A ~ első kísérleti kutatása Mérei Ferenc (többszempontú szociometria>>) nevéhez kötődik, aki iskolát teremtve jelentős számú követőre talált (Pataki Ferenc, Hunyadi György, Váriné Szilágyi Ibolya, László János, Síklaki István, Lányi Gusztáv, Csepeli György, Vastagh Zoltán). szociometria: a kiscsoportok társas kapcsolati szerkezetének vizsgálatára irányuló eszköz, az aktometria>> mellett. A román származású pszichiáter, Jakob Levy Moreno (1889-1974) által kifejlesztett ~ a kiscsoportok belső, az érzelmi viszonyuláson, a rokonszenven alapuló – informális - szerveződésének feltérképezésére alkalmas. A csoporttagoknak az együttéléssel, együtt dolgozással és a társas élettel kapcsolatos kérdésekre (Kivel osztanád meg a szobádat? Kinek adnál kölcsön? …?) a többi tag közül kell – általában három - személyt választaniuk. A Mérei Ferenc (1909-1986) által kidolgozott többszempontú szociometriai felmérés során a 1. rokonszenvi választások mellett a 2. funkcionális választások is helyet kapnak (Ki lenne legalkalmasabb a csoport irányítására?). A választások grafikus ábrázolása a szociogram, a „közösségek rejtett hálózata” (Mérei F.) melyen minden személyt egy - a biológiából ismert- , a nemet is jelző, számozott kör jelez, a személyek közé rajzolt vonalak pedig a köztük lévő kölcsönös választások számát. Ez utóbbi alapján képezzük a kölcsönösségi táblázatot (mátrix). A kapott adatok alapján több, az adott csoportot jellemző, más csoportokkal összehasonlíthatóvá tévő mutatót számolhatunk (sűrűségi index, kohéziós index). További elemzés tárgya lehet az egyes személyek társas atomja, egyedi kapcsolatrendszere. (Egy személy életében aktuálisan létező (családi, munkahelyi, baráti…) valamennyi kapcsolat feltárására irányuló módszer a kontaktometria.) A ~val Moreno nem csak társas-társadalmi diagnosztikai módszert alkotott, hanem a lelki problémák csoportok segítségével történő gyógyítására alakította ki a pszichodráma, mára világszerte elterjedt, nem csak a gyógyításban, hanem az önismeret fejlesztésben is alkalmazott módszerét. A ~ és a kontaktometria új alkalmazásra talált az internetes hálózati társadalmakban. szorongás: tárgy nélküli "lebegő" félelem, fenyegetettség érzés, amely gyermekkorban a leggyakoribb, de az egész életet végigkíséri. Legkorábbi megnyilvánulása a gondozó személyének elvesztésében/távolléte (szeparáció) miatt tapasztalható, később előidézhetik új, váratlan tapasztalatok, bűntudat, de felbukkanhat minden azonosítható ok nélkül is. A
pszichoanalitikus>> elmélet szerint, az ego>> alapvető funkciói közül az egyik, hogy a több forrásból
(Id,
felettes-én,
valóság)
eredő
szorongásokat
elhárítsa>>
(elhárító
mechanizmusok>>) vagy energiájukat a megküzdésre (coping>>) összpontosítsa. A ~ legfőbb kognitív (észleléstől a gondolkodásig) indukálója a korábbi tapasztalatokkal (emlékezet) összeegyeztethetetlen aktuális események véletlenszerű (random) jellege, a korábbi elővételezési sémák (pl. természeti eseményekre vonatkozó és kapcsolati forgatókönyvek) érvénytelenné válása, előre jósló (prediktív), viselkedés tervező értékének semmissé válása. A XX. században a szekularizáció (elvallástalanodás), a világháborúk, a gazdasági válságok és egyéb társadalmi folyamatok nyomán kibontakozott, s jelen századunka, az új évezredre is egyre jellemzőbb anómia (Durkheim), értéknélküliség – amint ezt az egzisztencialista filozófusok (S. Kierkegaard, J. P. Sartre) megfogalmazták –, a ~t korunk emberének alapvető egzisztenciális élményévé tették a ~t, melyet számtalan módon fejez ki (médiabeli rémhírkeltések, projekció: horror filmek), kompenzál (keleti gyógymódok, wellness) vagy fordít agresszióba. A ~ mindennapi élményünk, állandóvá válása, halmozódása azonban kóros állapotot idéz elő, pl. pánikbetegség, generalizált szorongás. fóbiák, szomatizációk, gondolkodási-, érzelmi-, kapcsolati-, teljesítmény zavarok. sztereotípia: stereos: szilárd, typos: forma, sablon, (gör) eredeti jelentése szilárd séma. 1. A mozgásszabályozásban az a nagyobb mozgásegység, amely automatizálódott, jelentős figyelmi ellenőrzés nélkül hajtjuk végre (pl. járás, zsebbe nyúlás), és az agykéreg alsóbb rétegei, az extrapiramidális rendszer szabályozása alatt áll. Ezek dinamikus ~k, mert ha a végrehajtás szokásos körülményeiben változás áll be, módosulnak, szabályozásukat ekkor az agykéreg
külső,
magasabb
rétegében
lévő
piramis
sejtek
veszik
át.
2.
A
szociálpszichológiában: „a sztereotípia, (egy adott) kategóriával társult túlzáson alapuló nézet. Feladata a kategóriával kapcsolatos viselkedés igazolása (racionalizálása).” írja G. W. Allport (1897-1967. 1977. 285.). A szövegbeli „kategória” valamely faji (ázsiai, afro, europid…), etnikai/nemzetiségi, vallási, foglalkozási, vagy akár korosztályi embercsoportot jelent. A ~ tartalma a csoportokhoz társított tulajdonság vagy tulajdonságok, vagy tulajdonság „kötegek”. Ezek a szociális tanulás>> során egyikről a másik nemzedékre öröklődnek, egy adott csoport tagjainak közös attitűdjeiként>> a változásnak/változtatásnak ellenálló előítéletként>> működnek. A ~ jelentős része negatív értékítéletű – ezáltal kompenzáló tényezőként erősítve a benne osztozó csoport identitását, önértékelését, kohézióját -, de vannak pozitív előjelűek is, főleg a saját csoporttal (ingroup) kapcsolatosak. A sztereotípiák két funkcióját említi Allport: „igazolni képes egy-egy csoport kategorikus elutasítását, vagy
elfogadását, másrészt pedig válogatás vagy kivetítés révén fenntartja az észlelés és a gondolkodás egyszerűségét.” (1977. 286.). tanulás: a viselkedés viszonylag tartós megváltozása gyakorlás, tapasztalatszerzés következtében. a megismerő (kognitív>> funkciók egyike, amely szorosan kapcsolódik más megismerő funkciókhoz, alapvetően az emlékezethez>> és a gondolkodáshoz>> A ~ valamennyi mentális funkcióra kiterjed, nemcsak ismereteket, hanem érzelmi viszonyulást, motivációt, önkontrollfunkciókat (ld. adaptív énfunkciók>>) is részben ~ sal sajátítunk el. A ~ gyermekkorban a legintenzívebb, de az igény és a képesség az egész élet során megmarad. A ~nak többféle neuropszichológiai alapmechanizmusát ismerjük, ezek 1.szenzitizáció, 2. habituáció,,3. asszociáció, 4. diszkrimináció, 5. transzfer, 6. generalizáció. Az ezekre épülő alaptípusok: 1. a klasszikus (klasszikus kondicionálás>>) és 2. operáns kondicionálás>>, 3. a bevésődés (imprinting>>), 4. a perceptuális-, 5. a szenzomotoros-, 6. a belátásos>>-, 7. a látens tanulás>>) és 8. az utánzásos vagy szociális tanulás>>, különböztethető meg. Ezeket többségükben behaviorista>> kutatók állatkísérletek alapján írták le. Mindezekre alapozva alakultak ki a különböző emlékezet>> hatékonyságot növelő mnemotechnikák. (Martin, 2015.) tanult tehetetlenség: az egyénnek az az élettapasztalat által kiváltott meggyőződése, hogy a sorsát
nem
tudja
alakítani.
A
kompetencia>>
ellentétét
jelentő
inkompetencia,
inszufficiencia: hozzá nem értés (tudás, döntés, cselekvésképtelenség). Nem pusztán helyzeti, hanem a személyre tartósan jellemző, habituális, tanulás>> során kialakult, negatív önértékelésen alapuló ön-attitűdje. (ld. kontrol hely attitűd>>). Mindez annak következménye, hogy a személy, az egymást követő kiszámíthatatlan (random) negatív ingerek hatására (frusztráció>>) feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, aktivitásával kontrollálni, még akkor is, ha azok elkerülhetőek lennének. Korábbi szocializációs>> tanulási>> tapasztalatai, nélkülözték kompetencia próbálkozásainak (óvodás-, serdülőkor) fizikai és szimbolikus pozitív megerősítését, esetleg büntetések következtében (te ehhez nem értesz, te ezt nem tudod) arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes, a kihívást jelentő feladatoknak megfelelni, az ártó ingereket befolyásolni (megszüntetni, kivédeni, elkerülni). Ez külső kontroll attitűdöt alakít ki, sorsát másoktól (szerencsétől, véletlentől…) látja függőnek. A szélsőséges külső kontrollosság – mint regresszív>> állapot – gyakrabban jár együtt testi, lelki megbetegedésekkel,
személyközi
konfliktusokkal,
szervezeti-munkahelyi
alkalmasság
képtelenséggel. A már gyermekkori tanult tehetetlenség egyben a kamaszkori és későbbi
magába zárkózás, aszocialitás>>, depressziók megalapozója is. A jelenséget állatkísérletben is sikerült igazolni (Seligman 1965). támaszkeresés: a frusztrációra>> adott reakció típusokat kezdetben, klasszikusan csak intrapszichés szinten fogalmazták meg (agresszió, regresszió, elaboráció). A negyedikként leírt ~ társas szempontú megküzdési (coping)>> mód az akadályozottsági helyzetben. A ~ vagy segítség-keresés/kérés irányulhat anyagi dolgokra, fizikális, cselekvéses, biztonsági, egészségi, anyagi, kapcsolati, egzisztenciális, információs, tudás, képességi, mentálhigiénés, erkölcsi tartalmakra egyaránt. A ~re való hajlandóság szocializációs>> sajátosságok és különbségek következménye. Míg a mi kultúrkörünkben a fiúkat általában az „oldd meg magad”-ra nevelik (Mert milyen férfi leszel/vagy, ha nem tudod megcsinálni?), a lányok nevelésében
megengedőbbek
a
segítségkéréssel,
ráhagyatkozással,
főleg
a
fizikai
kompetenciák (efficacy: ügyesség) területén. Ennek következménye például, hogy a férfiaknak kisebb hányada, és súlyosabb állapotban fordul telefonos lelki elsősegély szolgálatokhoz is, mint a nőknek. társas facilitáció/serkentés: az a jelenség, amikor az együttes munka növeli az egyéni, és a közös teljesítményt. A csoportdinamikai>> folyamatok egyike. Norman Triplet az első szociálpszichológiai>> kísérlet>> (1898) végzője, azt tapasztalta, hogy ha egy személy csak egymagában végez egy egyszerű fizikai feladatot (horgászzsinór felcsévélése) a legjobb eredményre törekedve, teljesítménye alacsonyabb szintű, mintha ezt a feladatot egy másik, ugyan ezt végző személy jelenlétében végzi. A jelenséget társas serkentésnek nevezte el, melyben megjelenik a konstruktív versengés, rivalizáció>> pozitív hatása. A ~ nem csak pár helyzetekben, hanem csoportokban is megjelenik. társas lazsálás: teljesítmény visszatartás. A csoportdinamikai>> folyamatok egyike, a társas facilitáció>> ellentéte, amikor pár, vagy csoport helyzetben a tagok teljesítménye (és a csoport összteljesítménye) alacsonyabb, mint egyéni feladatvégzés során. A magyarázat, hogy bizonyos csoporthelyzetekben (például ismeretlen emberekkel való együttműködés, tisztázatlan hierarchiaviszonyok, feloldatlan csoportfeszültségek) az egyének igyekeznek egymásra testálni a munkavégzést, másoktól várják a munkát, kezdeményezést. teljesítmény motiváció: az egyén késztetése arra, hogy magas szintű teljesítményt érjen el. A ~ humán specifikus, kutatásának megalapozója J. W. Atkinson (1923-2003. 1977). „A teljesítménymotiváció az a vágy, hogy jól, sőt még jobban végezzük a dolgainkat, hogy örömet
leljünk abban, hogy legyőzünk bizonyos akadályokat.” Carver és Scheier (1998. 111.). „Szerepet kap benne a teljesítmény elérésének önmagáért való öröme, a kompetenciaigény, a társadalmi siker, elismertetés, anyagi jólét vágya, a mások feletti dominancia megszerzése, a kudarctól való félelem, a szorongás erőssége, az énkép védelme, a biztonságigény, a realitásérzék, a teljesítmény súlya az egyén életében, tapasztalatai eddigi eredményeiről, véleménye saját képességeiről és a feladat nehézségéről…”(Herskovics 1976. 10.) Minden teljesítmény (tudás, kompetencia>>) két tényező szorzata (nem összege!) : T = M x K. A Teljesítmény egyenlő Motiváció szorozva a Képességekkel. (Ha bármelyik a kettő közül egy egész alatti, az összeredményt gyengíti.) A ~ kiinduló pontja az igényszint: a személy önmagával szembeni elvárása (Lewin (1926). A második tényező a teljesítőképességről alkotott saját vélemény, ami lehet reális, a korábbi tapasztalatokon (visszajelzéseken) alapuló, vagy sem (pl. vágyvezérelt). Megkülönböztetünk a teljesítményorientáció szerinti attitűd- és személyiség típusokat. A kudarc - orientáltaknak két altípusa van. 1. A kudarckereső magasabbra teszi az igényszintjét, mint amit eddigi teljesítménytapasztalatai indokolnának, ezért újra meg újra sikertelenséget él át, ezzel negatív önértékelését rendre megerősíti. 2. A kudarckerülő, az addigi teljesítési szintjénél jóval alacsonyabb igényszintet tűz ki, ezt el is éri, viszont ezt a társas környezet nem illeti elismeréssel, tehát ő is negatív önértékelését erősíti meg. A siker - orientált személyek eddigi teljesítményeik és a feladathelyzet reális értékelése nyomán igényszintjüket az eddigi teljesítményükhöz közeli, valamelyest afölötti zónára állítják be, így – ha csak nincsenek kiszámíthatatlan, rendkívüli körülmények, akkor azt el is érik. Ezáltal pozitív önértékelésük ismét megerősödik. A két eltérő típus közös sajátossága a korábbi önértékelés (ügyetlen-, buta-… vagyok / ügyes-, okos…. vagyok), identitás>> öntudatlan megerősítésének, megőrzésének szükséglete. tempózavar: A fejlődés ütemében előforduló eltérések. (ld. még egyenlőtlen fejlődés>>) A gyermek pszichikus fejlődése nem egyformán zajlik, előfordulnak az átlagos fejlődési ütemtől eltérő esetek, fejlődési rendellenességek: Az akceleráció>>: a fejlődés felgyorsulását jelenti (akcelere = gyorsulás) testi vagy mentális tekintetben. A retardáció>>: a testi és/vagy értelmi fejlődés ütemének lelassulását jelenti. Az intelligencia értékek felosztásánál szereplő mentálisan retardált övezet (IQ: 70-90) is azt jelzi, hogy az átlagtól eltérő, de nem értelmi fogyatékos emberről van szó. Kialakulását egyaránt okozhatják genetikai, (öröklöttség>>), veleszületett>> biológiai okok és súlyosan kedvezőtlen szocializációs környezeti feltételek. A rögződés vagy fixáció>>: a pszichikus fejlődés bizonyos területeken hosszabb vagy rövidebb időre megáll. Ezekben az esetekben a környezet az egyén kronológiai életkorának megfelelő
viselkedést várja el, de ő, a rögződés miatt nem tud ennek megfelelni. A regresszió>>: egy már elért fejlettségi szintről egy túlhaladott fejlődési fokra való visszaesést jelenti. teszt: próba (ang.). A ~ a pszichológia legelterjedtebb mérő és vizsgálati>>eszköze. Mint minden ilyen, más területeken is (orvostudomány, műszaki konstrukciók, technológiai folyamatok) alkalmazott vizsgáló módszereknek, a ~eknek is több kritériumnak kell megfelelniük, véletlen sem azonosíthatóak pusztán egy kérdőívvel, vagy feladatsorral, azok inkább részei lehetnek. A tesztekkel szembeni követelmények: 1. objektivitás: a mért eredmények a vizsgálótól függetlenek legyenek, 2. validitás: valóban azt mérjék, amire tervezték, 3. reliabilitás: megbízhatóság, több, ismételt felvétellel is hasonló eredményt kapjunk, 4 sztenderdizáltság: az ingeranyag, annak prezentálása, a válaszok rögzítése, kiértékelése egységes legyen, 5. normalizáltság: reprezentatív mintán végzett vizsgálatok adatainak statisztikai feldolgozásával viszonyítási értékhatárok megállapítása. A ~ek egy része nagy mennyiségű adat begyűjtését teszi lehetővé gyorsan, egyszerűen. A ~eknek két nagy csoportja van. 1. A teljesítmény~ek közé tartoznak az intelligencia mérő eszközök, melyek átfogó képet adnak az egyén intellektusáról, több kognitív készség vizsgálati eredménye alapján. Léteznek egy-egy részképességet vizsgáló teljesítmény ~tek is, pl.: figyelem, emlékezet, tanulás vizsgálat. Ezeket sikerrel alkalmazzák a pályaválasztási tanácsadás és a munkaalkalmasság vizsgálatok során. 2. A személyiség~ek, különböző komplexitású lelki funkciókat (érdeklődés, motiváció), vonásokat, típusba tartozást vizsgálnak. A leggyakrabban használtak a projektív ~ek. A személyiség pszichodinamikai megközelítésén alapuló vizsgálati módszerek elsődlegesen a tudattalan vágyak, motivációk és a rejtett konfliktusok feltárásának eszközei. A projektív technika a belső szükségletek és érzések olyan többértelmű ingerekre történő kivetítésen alapuló mérőeszköz, amelyekre nem adható határozott válasz, így az egyén saját érzéseit, vélekedéseit és tudattalan vágyait, illetve szükségleteit vetíti az ingerre adott válaszaiba, ezzel a személyiség mélyebb rétegeit térképezhetjük fel, amelyekhez pl. az önjellemzésen alapuló kérdőíves megoldásokkal nehezen férhetnénk hozzá. A leghíresebb projektív ~ a klinikumban és az igazságügyi szakértésben is gyakran használt: Rorschach-teszt, Szondi-teszt. A gyermekvizsgálatokban alkalmazott projektív ~ek közé tartoznak a rajz tesztek is: az emberalak, a család, az elvarázsolt család, az állatok, a fa vagy a ház ábrázolás. Thanatosz: a görög mitológiában a halál istene. Freud által bevezetett kifejezés az olyan élmény- és viselkedésformáknak az ösztön-énből>> származó és egyben tudattalan mozgató okaira, amelyek másokra irányuló gyűlöletben, ellenszenvben vagy agresszióban>>, illetve a
saját személyre vonatkozó gyűlöletben vagy pusztításban nyilvánulnak meg. Thanatosz energiája a düh. Az ebből eredő agresszió>> irányul tárgyakra, személyekre, kapcsolatokra, eszmékre. tipológia: A személyiség lélektan>> főbb területei (struktúra modellek, dinamika, egyéni különbségek, patológia) között a legrégebbi, közel két és félezer évvel ez elöttől, Hippokrátesztől, majd az ő munkáját kiegészítő Galénusztól, valamint a 17 jellemrajzot leíró Theophrasztosztól eredő törekvés, hogy az embereket különböző jellemzőik hasonlóságai és különbségei alapján csoportokba, típusokba sorolják. Már az ókori görögöknél megjelent ennek máig létező két irányzata. Hippokratész vérmérsékleti/temperamentum típusai, majd később F. J. Gall „koponya dudor tana” (frenológia), Kretschmer testalkat - temperamentum tana, Sheldon, Pavlov, Jung, Eysenck, Zuckerman, napjainkban Cloninger, a viselkedéses jellemzőket biológiai, alkati, élettani (testnedvek, koponya alkat, testalkat, ingerelhetőség, öröklött neurotranszmitter szintek…) tényezőkkel próbálták oki összefüggésbe hozni. A Theoprasztosz Jellemrajzok című, 17 karakter viselkedését leíró munkájával megindult, megfigyelhető viselkedés jellegzetességeire alapozó, fenomenológiai-nak mondható irányzat XX. századi kutatói a viselkedést egymásra épülő és egyre összetettebb szinteket alkotó rendszerként fogták fel (feltételes reflexek < szokások < vonások < típus). A vonás és típus mérő/azonosító/bejósló teszteket>> (Cattel, Eysenck, Big Five, MBTI, TCI) éppen ezért szűrés, kiválasztás, alkalmasság vizsgálat területén lehet jól használni. A tudományos pszichológia ma már objektív kutatási módszerek, tesztek, matematikai statisztikai módszerek: például faktoranalízis felhasználásával alkot ~kat, melyek már nem elhatárolt kategóriában gondolkodnak, hanem dimenziókban, így ezek a rendszerek jobban kezelik a köztes típusokat, nyomon tudják követni a személyiségfejlődéssel megjelenő változásokat, mint például Eysenck vonáselméleti megközelítése. többdimenziós tárolás: az emlékezet>> működésére vonatkozó modell, amely
két
emlékezeti tár létezését feltételezi. Az egyik a deklaratív memória, ami kétféle információ típust képes rögzíteni, egyrészt a fogalmi ismereteket (szemantikus memória>>), másrészt saját és környezetünk eseményeit epizódikus, eseményszerinti emléknyomokba szervezve (epizódikus memória>>), vagyis a szemantikus memória a tudni mit ismerete, a procedurális pedig, a tudni hogyan, a különböző cselekedetek kivitelezésének raktározása, például autóvezetés,
biciklizés.
A
~
vagy
többszörös
emlékezeti
rendszer
modellje
az
emléknyomoknak nem csak fogalmi szintű tárolására ad lehetőséget, hiszen azzal nem lehetséges rögzíteni a fogalmak közötti kapcsolatokat, vagy tér és idői viszonyokat, az
emlékek személyes jellegét, vagy egy tanult cselekménysort, mint a cipőfűző bekötése. A többszörös tár aktív emlékezeti feldolgozást feltételez, egy-egy tartalom több helyen, eltérő szempontú hatékonyabb rögzítését, eltérő utakon való előhívást, szelektív és konstruktív memóriaműködést tesz lehetővé. 2. A ~ másik megközelítésben lehetővé teszi a tudatos és nem tudatos (implicit memória>>) rögzítést, tárolást és felidézést. 3. Egy másik jelentésben azt foglalja magába, hogy amint az észleleteink sem csak egy inger/információ modalitásban alkotnak reprezentációkat egyidejűleg az idegrendszerben, hanem komplexek: vizuálisak, akusztikusak, szaglásiak, taktilisek, tér - időiek stb. úgy az észleletekből származó emlékek is tartalmazzák az élmény>> mindhárom (kognitív, emocionális és motivációs) komponenseit, valamint együttesen annak érzékleti-észleleti modalitásait is. A többdimenziós tárak létét agyi és mentális sérülések következményei igazolják. tömeg: A szociálpszichológia>> legnagyobb méretű vizsgálati egysége (a pár, a kis- és nagycsoportok után) a tömeg. A tömegbeli viselkedést elsőként elemző G. Le Bon (1895) említi a fokozott befolyásolhatóságot, az érzelmek fertőzésszerű terjedését. W. McDougall (1908) a szenvedélyességet, Freud (1921) a vezérhez fűződő, tudattalan regresszív kötődést, L. Festinger (1952) az egyéniségvesztést, a normasértési tilalom összeomlását, Reicher (2001) a saját csoport – más csoport kötődés polarizálódását emelte ki. Trotter (1916) „nyájösztön” kifejezése utal arra, hogy mindezek mellett az utánzó viselkedés is felerősödik. ld. még Carpenter-effektus transzcendencia szükséglet: Maslow, a humanisztikus pszichológia>> irányzatának egyik jeles képviselője, 1947 óta dolgozta ki több szakaszban továbbfejlesztve számos tudományterületen tanított szükséglet/motivációs hierarchia piramisát. Ebben a rendszerben a 1. fiziológiai, 2. a biztonsági, 3. a szeretet/elfogadottság, 4. az elismerés/önértékelés hiányszükségleti szintek feletti, ún. növekedési szükségletek (5. kognitív, 6. esztétikai, 7. önmegvalósítási) között szerepel a legfelső, 8. szinten. Míg az önmegvalósítási szükséglet>> azt tartalmazza, hogy az ember, élete során a benne adott, általa megszerzett tudást, képességeket, „tálentumot” (tehetséget) realizálja, eltárgyiasítsa (objektiválja), addig a ~ben az fogalmazódik meg, hogy mindezekből bizonyos dolgok (gyermekek, tudás, tárgyak, műalkotások, eszmék…) biológiai létünk megszűntével, halálunk után is, a csoport, a nemzet, a kultúra részeként fennmaradjanak és hassanak. transzfer: átvitel, az a folyamat, amikor egy adott ingerhelyzettel kapcsolatos viselkedés, jelentésadás megjelenik egy másik, (perceptuális/szenzomotoros, szemantikus/verbális,
emocionális/motivációs) mentén - többnyire valamilyen szempontból a szervezet, a személy számára - hasonló ingerhelyzetben. A pozitív ~ azt jelenti, hogy az átvitt viselkedés, jelentés az újabb helyzetben is adaptív, sikeres, a negatív ~ az inadaptív, sikertelen átvitelt jelenti. A szituációk objektív és szubjektív hasonlósága növeli a ~ lehetőségét. Ezt a mindennapokban felismerhetjük pl. az azonos nyelvcsaládokhoz tartozó, vagy nyelvtani rendszerű nyelvek elsajátításakor, vagy az azonos „hangszercsaládba” (fúvós, billentyűs, vonós-húros…) tartozó hangszereken tanuláskor. A pedagógusi munkában, az egyéb segítő foglalkozásokban, a pszichoterápiában
is
kulcsfontosságú
tudattalan
érzelem-áttolás,
az
indulatáttétel
(Übertragung) és a viszont indulatáttétel (Gegen Übertragung) is ilyen, az érzelemdinamikai folyamatokhoz sorolható ~ mechanizmus. ld. még generalizáció>> transzperszonális pszichológia: A pszichológia>> új határterülete, mely az ember spiritualitás iránti igényeivel, az egészséges ember kiteljesedésével, az individuumon túlnyúló tapasztalatokkal foglalkozik. A ~ a fenomenológiai nézőpont részeként, a humanisztikus pszichológiával>> párhuzamosan szerveződött. A ~ interdiszciplináris, holisztikus/integratív megközelítéssel tekint az emberre, magába foglal behaviorista, gestalt, kognitív pszichológiai, humanisztikus pszichológiai megközelítéseket, keleti és nyugati filozófiákat, miszticizmust és különböző vallási tanokat. Kutatói A. Maslow, A. Sutich, S. Grof, J. Fadiman, M. Vich és S. Margulies. C. G. Jung individuációs elmélete a személyes spirituális fejlődésről, a kollektív tudattalanról, az archetípusokról, az álmokról és a szimbólumokról, valamint a szinkronicitásról alkotott elméletei voltak leginkább inspiráló hatással a transzperszonális pszichológia fejlődésére. A. Maslow, aki a terület alapító tagjai között is ott van, humanisztikus
pszichológiai
irányultságával,
a
motivációk>>
hierarchiájának,
az
önmegvalósítási szükséglet>> továbbgondolásával a transzcendencia>>, transzperszonális szükséglet fogalmának megalkotásával, valamint a szélsőséges emberi „csúcsélményekkel” kapcsolatos munkája révén vált nagy jelentőségűvé ebben az irányzatban.
A
transzperszonális gondolkodás túllép az egyén élményei szubjektív megélésének megértésen, az egyén azon értékrendjének és életfilozófiájának szerveződési folyamatát próbálja megérteni, nyomon követni, segíteni, amelyekkel saját létezését, világban való helyét, aktuális élettörténeteinek magyarázatát hozza létre. Egyik alapgondolata, hogy életünk során rengeteg veszteségélményt élünk át, amelyeket egzisztenciális krízisnek nevez, ezek a krízisek, pl.: munkahely vagy partner elvesztése felborítják az aktuálisan érvényes értékrendet, életszemléletet, transzperszonális krízist idéznek elő. Az értékrend újraszervezésével
feloldódik
az
egzisztenciális
krízis>>,
és
elfogadhatóvá,
integrálhatóvá
válik
a
veszteségélmény. trauma: törés, lelki megrázkódtatás. Olyan életesemények és tartósabb élethelyzetek által kiváltott élmények>> következménye, melyek a személyiségfejlődés adott fokán értelmileg, kognitíven és/vagy érzelmileg nagy feszültségektől, ellenmondásoktól mentesen nem integrálhatóak a személynek a világról (természet, emberek) és önmagáról addig interiorizált>>
sémáiba,
rendszerébe,
felfogásába.
Az
idegrendszeri
kéreg
alatti
szabályozóközpontok (talamusz, limbikus rendszer) magas - a magasabb agykérgi működéseket rendezetlenné tévő – aktivitásával (arousal>>vigilancia), intenzív negatív érzelmekkel (szorongás, félelem, undor, fixáció, ambivalencia) és az idegrendszer bizonyos területeinek (pl. a hosszú távú memóriában fontos szerepet játszó hippokampusz) strukturális, ennek következtében funkcionális károsodásával járó lelki állapot. Ez hosszabb távon a lelki fejlődés megtörését, fixációt>>, ezáltal fokozott sérülékenységett>>, későbbi krízisek során regressziót>> okoz. Freud a gyermekkori pszichotraumáknak, a nem szervi eredetű lelki zavarok (neurózisok) keletkezésében játszott szerepét tárta fel a pszichoanalitikus>> terápiák során. A ~tikus élmények az adott szintű mentális, kognitív fejlettséggel, megküzdő>> képességekkel nem összeegyeztethetőek, az emiatt kialakuló szorongás>>, az ego-t>> arra indítja, hogy a tudatműködést, lelki egyensúlyt, - egészséget zavaró, torzító, dezorganizáló élményt elhárítsa>>, elsődlegesen elfojtsa>> a tudatosság (emlékezeti felidézhetőség) tartományából kiszorítsa. A ~ akkor is kialakulhat, ha az ún. fejlődési krízisek>> (Erikson) időben közel-, illetve egybeesnek egzisztenciális krízisekkel és ez (akcidentális krízis) extrém akut vagy krónikus stresszt>> okoz az átélőnek, elszenvedőnek. A krízisek egybeesése, ifjú, felnőtt és időskorban is lehetséges. C. G. Jung feltételezte, hogy a felnőttkor tipikus jelensége az „életközepi” (mid life) krízis. Ebben a korban még felelősek és már felelősek vagyunk gyermekeinkért, szüleinkért, és gyermekségünket meghaladva önmagunkért, családban, munkahelyen, közéletben. S egyben, ekkortájt veszítjük el gyermekeinket (fészekhagyás), szüleinket, egykorú barátainkat, szerelmeinket, testi és lelki egészségünk egy részét/egészét (menopauza, daganatos és egyéb betegségek halmozódása), addigi én erőnk, önazonosságunk hitét, reményét. Erikson periodizációjában ez a 7. alkotóképesség vs. stagnálás szakasza. Más kutatások azt mutatják, hogy a késői felnőttkor szakasza sok ember számára nem a válságot, hanem a karrier- és egzisztenciális célok elérését jelenti. Napjainkban egyre gyakoribbak a családban és az azon kívüli szocializációs>> közegekben (iskola, munkahely) előforduló fizikai
és/vagy
szexuális,
közvetlen
és
közvetett
(mobbing,
bullying:
zaklatás)
interperszonális forrású ~k. Mind európai, mind nemzeti történelmünk bővelkedik ~ban, tragédiákban (világháborúk, holokauszt, elbukott forradalmak…), melyek hatása a pszichofiziológiai, élettani kutatások szerint is, több generáción át is a „zsigerekig” hatnak. A mai pszichiátriai irányzatok egy része betegségnek tekinti, gyógyszeres beavatkozást igénylő depressziós tünetként kezeli a ~ t (poszttraumatikus stressz zavar, angol rövidítése PTSD). Más felfogás szerint a ~ -ák, az élet elkerülhetetlen tartozékai, az egyénnek meg kell tanulnia a velük való konstruktív megküzdés>>, feldolgozás, elaboráció>> stratégiáit. tudat elöttes: 1. Freud ún. topológiai modelljében - amely a pszichikus tartalmak létezési minőségét fogalmazza meg - a tudattalan>> és a tudatos>> közti „átjárási zóna”. Emlékek, gondolatok, fogalmak, nevek, amelyek pillanatnyilag nem részei a tudatnak, de oda beemelhetők, szükség esetén hozzáférhetők. 2. Mindazon információk, amelyekre az adott pillanatban nem gondolunk (nincsenek a tudatunkban), de amelyek szükség esetén tudatossá tehetők. Ezt példázza a „nyelvemen van” jelenség, amikor egy adott kifejezés, név hirtelen nem jut eszünkbe/tudatunkba, de érezzük hogy már közeledik a tudatosuláshoz. tudatos: 1. Freud, ún. topológiai modelljében, a pszichikus tartalmak létezési minőségét fogalmazza meg. Becslése szerint a személyiség>> összes pszichikus tartalmainak mindössze tíz százaléka – mint a vízben úszó jéghegy felszín felett látszó része. ~ az: a/ amire figyelmünk épp irányul, b/. azok a gondolatok, érzések, emlékek, amelyek könnyen hozzáférhetők, mások számára a szóbeli beszámoló alapján érthetőek vagy a viselkedésből kikövetkeztethetőek. A tudat két alapvető funkciója: 1. a környezet, a személy (cselekvő) pontos észlelése (az agy szenzoros kérgi>> területeinek épségéhez, működéséhez kötötten), 2. a viselkedés szervezése, koordinálása (az agy mozgató kérgi>>, főleg frontális területeihez kötődően). tudattalan: Freud, ún. topológiai modelljében, melyben a pszichikus tartalmak létezési minőségét fogalmazza meg, a tudatküszöb alatti (így a tudatelőttest>> is magába foglaló), az összes lelki tartalom kilencven százalékát kitevő tartomány. E tartalmak eredetük szerint kétfélék, egy részük sosem volt tudatos (pl. ösztön-én tartalmak, intrauterin, újszülött- és csecsemő-, sőt javarészt a kisgyermekkori tapasztalatok, perceptuális elhárítás), más részük az elfojtások nyomán ~ná vált olyan emlékek, vágyak, érzelmek, gondolatok, amelyek a személy önálló erőfeszítései ellenére is hozzáférhetetlenek a tudat számára. A hétköznapi életben az elszólások, elvétések, viccek, különböző (mű)alkotások, sajátos viselkedési szokások, bizonyos szituatív vagy habituális vegetatív reakciók, valamint az álmok is hordozzák a ~
hatását. Az integrálatlan, elaborálatlan, szublimálatlan ~ tartalmak, már gyermekkortól megnyilvánuló lelki és lelki eredetű testi betegségek, karakter és személyiségzavarok oki tényezői lehetnek, melyeket a pszichoanalízis>> (emlékezés, katarzis, átdolgozás) során, a ~ tartalmakat feltáró pszichoterápiával igyekeznek gyógyítani. A pszichoanalitikus értelmezés mellett, a ~, a tudatossal párhuzamosan működő információtároló és -feldolgozó (pl. problémamegoldó,
kreatív,
alkotó)
rendszer
(látens
tanulás,
intuíció,
heurisztikus
gondolkodás), tartalmazza mindazt, ami aktuálisan nincs a tudat (figyelem, észlelés) fókuszában. Bizonyos tartalmak spontán, illetve kevés erőfeszítéssel tudatosíthatók, mások nagyobb erőfeszítéssel és időráfordítással, míg némelyek (pl. gyermekkori traumák>> emlékei) csak különleges lelki állapotokban és/vagy külső személy segítségével. „A humán pszichikumban az évmilliók során kialakult az a "parallel üzemmód", hogy ma már a verbalizált tudatos tevékenység és a vele szinkron nem-tudatos háttér-aktivitás egymásra épülve, egymást erősítve zajlik le. Ez a párhuzamosság hallatlan előnyt jelentett a szelekcióban! A tudattal rendelkező homo sapiens számára a tudathiányos kogníció tehermentesítő fölényt biztosított.” (Ádám György 2001.) túltanulás: az emlékezet segítő, ún. mnemotechnikák egyike. Az intenzitás értelmében az, amikor valamilyen ismeretanyagot már 100%-ban elsajátítottunk (teljes körű spontán felidézés) tovább folytatjuk annak ismétlését, hogy „ha álmunkból felkeltenek, akkor is tudjuk!” A ~ bizonyos esetekben elősegítheti, de gyakran gátolja a valódi tanulást (magolás). Az extenzitás értelmében az a stratégia, amikor nem csak a „kötelező” anyagot tanuljuk meg, hanem annak „kötelező határain” túllépve, más, azt kiegészítő, bővítő ismereteket is rögzítünk – amint a sátor belső, lakó ponyvája fölé emelt esővédő, vízhatlan ponyva cövekeit is kijjebbre verjük, mint a belső sátorét. túlvédő viselkedés: (ang: overprotection) A másokkal kapcsolatos viselkedésmódok egyik csoportja arra irányul, hogy annak fejlődését (nevelés>>), egészségét (gyógyítás, ápolás), komfortját elősegítsük, gondoskodjunk róla. A nevelés>>-ben és az ápolásban, ennek mértéke akkor optimális, ha teret enged a nevelt/gondozott/ápolt saját, még- vagy már meglévő képességei szerinti önellátásának is, hogy ezeket használva, gyakorolva egyben szinten tarthassa, vagy fejleszthesse őket, kiszolgáltatottságának csökkentése, autonómiájának, pozitív önértékelésének megőrzése érdekében. A valóban szerető, empatikus nevelés, gondoskodás erre mindig tekintettel van, következménye a fejlődés, javulás, gyógyulás, lelki nyugalom, ami nincs terhére a gyámolított személynek. Az aggodalmaskodás, túlgondoskodás - pláne még annak különböző formában történő kifejezése, hogy ez a „segítő” részéről milyen
nagy áldozattal jár -, a segítettben bűntudatot, ambivalenciát, szorongást, dühöt kelt, mely utóbbit – többnyire függő helyzete miatt – nem tudja kifejezni a gondozó felé, ezért az önmaga ellen fordulva rontja testi-lelki állapotát. A „minden szélsőség az ellenkezőjére gyanús” alapelv sejteti, hogy ebben az esetben a gondozóban nem a szeretet, hanem a gondozottal szembeni, elfojtott, tudattalan, ellentétbe fordított (elhárító mechanizmusok>>) düh a fő motiváló erő. A „következmény megmutatja az igazi motívumot” gondolat arra irányítja a figyelmet, hogy a túlaggódott, túlgondozott, lassan testi és lelki értelemben egyaránt életképtelenné váló, regrediáló, (regresszió>>) infantilizálódó: elgyerekesedő személy, e tudattalan dühtől motivált bánásmódba lassan „belepusztul”, pszichoszomatikus és lelki betegségtüneteket mutat. „A pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve”, szólás arra utal, hogy az óverprotektív gondozó/ápoló/nevelő, saját viselkedését és annak motívumait tudatos szinten, pozitívan ítéli meg (önzetlen, önfeláldozó, segítőkész, erkölcsös…). Ebbéli megingathatatlansága mellett, képtelen a valóságnak megfelelően empátiával>> észlelni, hogy a viselkedése a másik személyben milyen negatív következményekkel jár. utánzás: A szociális tanulás>> legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát ~sal sajátítunk el. Az~ elemi formája már újszülötteknél megfigyelhető (Melzoff és Moore, 1977). Az ~ kezdetleges formája a cirkuláris reakció>>, amikor a csecsemő egy másik személy közvetítésével utánozza saját magát, vagyis csak azt tudja utánozni, amit ő maga már képes végrehajtani. Megkülönböztetünk szándékos és önkéntelen-, valamint késleltetett ~t. Az utóbbi újszülötteknél tapasztalható, néhány évtizede felfedezett jelenség, amely az ~ késztetésének veleszületett>> voltát igazolja. A kisgyermek spontán is utánozza a felnőttek gesztusait, beszédmódját, tartását stb. de a külső megerősítés, a jutalom és a büntetés is szerepet játszik az ~ ban. Az utánzott mozdulat, gesztus, cselekvés, szerep önmaga is jutalomforrássá, a funkcióöröm (K. Bühler) alapjává válhat. A gyermek számára az ~ révén kialakuló beleélés fontos eszköze mások megértésének és előzménye, alapja a decentrálás>> és az empátiás>> képességrendszer kialakulásának. újdonság hatás: a környezeti ingerek újszerűsége, szokatlan volta. Az orientációs reakciót>> befolyásoló tényezőket Berlyne (1961) három nagyobb csoportra osztotta. Ezek egyike a környezet/inger – személy kapcsolat jellemzőinek csoportja. Ezen belül szerepel az ~ amely fokozza az orientációs reakció valószínűségét és erősségét. Az ~-nak a személyészlelésben>> is szerepe van, amennyiben egy addig ismert személyről érkező új, az előzőektől kisebb vagy nagyobb mértékben eltérő, vagy azokkal épp ellentétes információk konfliktust jelenthetnek az észlelő számára, hogy az eddig kialakult sémáját, összképét
fenntartsa, vagy sem, s ha igen, milyen mértékben módosítsa. Ez az észlelés rigiditás (merevség) – rugalmasság dimenziója. valóság elv: realitás elv. Freud pszichoanalitikus személyiségelméletében az ego: én>> működési elve. Funkciója a realitás vizsgálata, a környezettel való kapcsolattartás, az aktuális fizikai és személyi környezetből- és a felettes-énből>> eredő lehetőségek, elvárások, tilalmak/veszélyek és az ösztön-én>> impulzusai közötti egyensúly megtartása, a túlélést, célelérést, alkalmazkodást szolgáló viselkedés megszervezése és kontrollja (adaptív énfunkciók>>). Érvényesülését és az én működését ronthatják a túl erős ösztönkésztetésekből, a szigorú felettes-énből, és az aktuális környezeti veszélyekből eredő szorongások>>, melyeket az ego az elhárító mechanizmusokkal>> igyekszik csökkenteni, melyek azonban torzíthatják a „valóságról” alkotott képet, az észlelést>>, emlékezést>> és gondolkodást>>. veleszületettség: a születés pillanatától meglévő sajátosságok, adottságok. Nem csak öröklött eredetűek (öröklöttség>>), hanem a várandósság idején, az intrauterin/prenatális időszakban>> a fejlődő magzatot, az anyai szervezeten keresztül érő külső környezeti hatások, valamint a perinatális időszak>> történései következtében jönnek létre. Rendszerint veleszületett ártalomról van szó. Szűkebb értelemben ~ rendellenességnek a terhesség idején elszenvedett sérülések, fizikai, kémiai és biológiai ártalmak következményeit tekintjük. Típusai: 1. az anya életmódjából fakadó ártalmak, 2. az anya terhesség előtti betegségének következményei, 3. az anya terhesség alatti betegségei (pl. rubeolafertőzés, következménye farkastorok, nyitott gerinc, HÍV fertőzés), 4. a terhesség ideje alatt szedett gyógyszerek mellékhatása, 5. sugárzás, 6. dohányzás, 7. mértéktelen alkoholfogyasztás, 8. kábítószerélvezet. Tágabb, a bio-pszicho-szociális koncepció (Engel, 1977) értelmében azt is ide értjük, hogy a várandósság előtt és alatt a szülők/nemzők egzisztenciális helyzete (lakhatás, munka, jövedelem), társas kapcsolatrendszere (hiányok, veszteségek, támaszforrások), egymással való kapcsolatunk milyen mértékben és irányban befolyásolja, mint potenciális stresszor forrás, a várandós nő lelki állapotát, s ezen keresztül életvitelét és a magzat fejlődését. Élettársi kapcsolatban születettek és nevelkedettek között nagyobb a testi megbetegedések, lelki problémák, teljesítmény (tanulási) és viselkedési zavarok gyakorisága, mint a házastársi kapcsolatban születettek és nevelkedettek között! verbális kommunikáció: szóbeli közlés, lat.: verbum = szó. Az emberi kommunikáció, megőrizve az állatvilágban is működő kommunikációs csatornákat (vizuális, akusztikus, taktilis, kémiai…), a fogalom>> alkotás, a jelentések (II. jelzőrendszer), majd a
fogalomhasználati szabályok (nyelvtan) közmegegyezéses, kulturális megkonstruálásával, létrehozott egy újabb csatornát, a ~t. Ennek ősibb formája az akusztikus, élőszóbeli, újabb módja a kommunikatív tartalmak megőrzését és nagy távolságokra történő továbbítását lehetősé tévő írásos. Az emberi nyelv – szemben az állatival – nyílt rendszert képez, naponta újabb fogalmakkal, jelentésekkel gazdagodik, és – ugyan ennél lassabban, de – változnak a nyelvtani szabályok is. A beszélt/írott nyelvhasználat, kultúrához (nyelvcsalád, nyelvjárások) kötött, ennek meghaladására irányultak azok a törekvések, melyek a szavak és jelentéseik kulturális
„bezártságát”
meghaladni
képes
transzkulturális
nyelvek
kialakításán
munkálkodtak. Ilyen a lengyel származású orvos, L. M. Zamenhof (1859-1917) által alkotott eszperantó, valamint a kezek mozgására alapozott jelnyelvek (pl. AMERIND, AMESLAN). A ~ megjelenése az embernél, az állatok tapasztalatszerző, -közvetítő képességeinek korlátait meghaladó új tanulási formát, a verbális tanulást alapozza meg. Mindezen túl az érzelem, vágy, szándék, gondolat megjelenítés újabb módját is jelenti, amennyiben ezeket az ember már nem csak vegetatív/zsigeri/viszcerális, vagy motoros/cselekvéses szinteken tudja társai felé prezentálni, hanem szimbolikusan is. Ontogenetikus fejlődésével kapcsolatban ld. beszéd fejlődés>>. vezetési stílus: a csoport irányításának Kurt Lewin (1890-1947) és munkatársai R. Lippit és R. White kísérletek útján feltárt módja. Szociálpszichológusok egy csoportja pl. Milgram, Asch, Zimbardo, Mérei Ferenc – és Lewinék is - kísérletek segítségével igyekezett megérteni, milyen intrapszichés és társas lelki folyamatok vezethettek a fasizmus és a II. világháború borzalmainak kialakulásához. A tízéves gyermekekből kialakított, feladatvégző csoportokban három felnőtt, egymást időnként váltva, három különböző csoportlégkört alakított ki, eltérő ~sal. Elsőként az autokratikus>> és a demokratikus>>, majd a továbbiakban a laissez fair, vagy anarchikus>> ~ következményeit tanulmányozták. A három különböző stílus lényegében abból adódik, hogy a vezető és a csoport között megoszlanak-e és milyen mértékben a vezetői feladatok. Az ezeket hárító, az anarchikus, a kizárólagosan birtokló az autokratikus, a részben megosztó a demokratikus/participatív/kooperatív/szociál-integratív. vélemény vezér: opinion leader (ang.) (ejtsd: opínion líder). Katz és Lazarsfeld (1955) a tömegkommunikáció hatásának kétlépcsős (two-step flow) modelljében írták le, hogy a médiákban (újság, plakát, rádió, tv, internet…) megjelenő tartalmak nem közvetlenül hatnak a közönségre, hanem azon személyek véleménye, állásfoglalása befolyásolja a hírek értékelését, akik egy adott közösségben (család, kortárscsoport, munkahely…) egyéb vonatkozásban is referencia-, és tekintélyszemélyek, formális vagy informális vezetők.
vigilancia: éberség, a figyelem mentális folyamatának egyik alapfunkciója, a tudat szervezésének, a normál éberségi szint kialakításának, a környezet érzékelésének és észlelésének, az ezekre épülő magasabb mentális folyamatoknak, a motivált célirányos viselkedésnek az alapja. Szabályozását az agytörzs hálózatos állománya biztosítja. Az arousal>>, a szervezet aktivációs szintje, három különböző, esetenként egymástól eltérő, széttartó összetevőből, élettani szabályozó folyamatból áll. Ezek egyike az agykéreg aktivációs szintje, az éberség, vagy ~. Ezt egyrészt autogén (belső eredetű) folyamatok (ld. alvásszabályozás, oxigenizáció, vércukorszint, stimulátorok, szedatívumok) másrészt exogén, külső eredetű ingerhatások befolyásolják. A befutó szenzoros idegek ingerlik az agytörzsiközépagyi hálózatos állományt, mely nem-specifikus aktiváló hatással van az agykéregre (cortex), emellett a szenzoros agykéreg részekre befutó látási, hallási… ingerületek speciális területek aktivitását stimulálják. A ~t az elektro enkefalográffal (EEG) vizsgálják. Amikor az agykéreg még fájdalom ingerekkel sem ébreszthető, az a kóma állapot. A normál ~ alsó tartománya a mélyalvás, mely lassú hullámú elektromos jelekkel társul. A szendergést követi az éber, tiszta tudatú tartomány, melynek egy részében a teljesítmények a legjobbak, ezt a tiszta tudatállapot élménye kíséri (optimum arousal/vigilancia). Az ennél magasabb aktivitási szakasz az izgatott-, majd az extrém izgatott éberségi állapot, mellyel együtt a viselkedés, az érzelemszabályozás és a kognitív funkciók rendezetlenné válnak – amint azt a Yerkes – Dodson szabály>> leírja. viselkedés szintek: A viselkedés szűkebb értelemben az egyének//egyedek mások számára látható, hallható…, különböző mértékben kontrollált (magatartás) megnyilvánulásai, melyek tükrözik
értékeit,
erkölcsi
felfogását,
motívumrendszerét.
Az
angol-amerikai
szakterminológiában használt azonos jelentésű szó, a behavior (angol helyesírással: behaviour) szélesebb értelmű: magában foglalja a szervezet valamennyi válaszát a külső és belső környezet változásaira. Ebben a szemléleti keretben a pszichológia>>/lélektan, mint a viselkedéstudományok egyike amely az emberi és az állati viselkedést tanulmányozza a megfigyelés>>, esettanulmány>>, vizsgálat>>, kísérlet>> és az ezek révén nyert adatok tudományos elemzése révén a kutatás>> során. Az embernél ez a megközelítés három viselkedési szintet különböztet meg: 1. a vegetatív, zsigeri, viszcerális reakciók és működések, melyek szabályozását az agy kéreg alatti részei végzik, s döntő részben akaratlagosan nem kontrollálhatóak (keringés, légzés, bőr ellenállás, pupillatágasság…), 2. motoros, cselekvéses, a vázizom rendszer és a bőr egy részének akaratlan, tudattalan és akaratlagos megnyilvánulásai (hely- helyzetváltoztatás, testtartás, gesztikuláció, mimika, tekintet
irányítás…), 3. a csak emberre jellemző, részben akaratlagosan szabályozott beszéd, a verbális viselkedés. vizsgálat:
mint
más
tudományterületeken
is,
így
a
pszichológiában
is
olyan
információszerzési (mérési, megfigyelési), - feldolgozási, - értékelési, - elemzési eljárásokat jelent, melyek szakmai megegyezések szerint egységesítettek. Csak az ilyen egységesített (sztenderdizált) eljárások alkalmasak arra, hogy a velük kapott adatok alapján az egyedi jelenségek (események, folyamatok, személyek, csoportok…) egymással összehasonlíthatóak legyenek. A pszichológia közismert vizsgáló eszközei a próbák: tesztek>>. A társas viselkedés vizsgálatára kidolgozott módszereknél is (aktometria>>, szociometria>>) jelentős mértékben sztenderdizáltak az adatfelvételi-, kiértékelési-, értelmezési eljárások. A ~-ok révén nyert adatokat a kutatás>> során is felhasználjuk. vonatkoztatási (referencia) csoport: életünk során számos csoportnak vagyunk egyidejűen, és egymást követően tagjai, különböző mértékű elköteleződéssel, hűséggel, odaadással, önfeláldozással. A csoporthoz kötődés erőssége (felcserélhetőség) befolyásolja azt, hogy az adott csoport, más egyidejű vagy korábbi csoportokhoz képest milyen mértékben (hatáserősség: kiterjedtség, időtáv) befolyásolja az egyén viselkedését. Ennek során a vonatkoztatási
csoportoknak
két
alapvető
funkciójuk
valósul
meg:
1.
összehasonlítási/viszonyítási funkció: az egyén számára szinte tükröt jelentenek saját viselkedése értékelése, megítélése számára: „mit szólnának, ha…?” Ez a hatás közvetett is lehet, az egyén mintegy anticipálja a vágyott csoport értékeit, ez utóbbiak észlelése azonban pontatlan és homályos lehet. Erre példa a megváltozott társadalmi helyzetbe jutottak (más országba, más társadalmi- jövedelmi rétegbe került) gyakori túlbuzgósága az új csoportra jellemző tulajdonságok demonstrálásában. Ezzel a funkcióval a nem-tagsági csoportok is rendelkeznek. 2. A normatív/szankcionáló funkció: csak a tagsági csoportokra jellemző. A csoport az egyén viselkedését különböző, verbális, nonverbális, direkt, szimbolikus stb. módokon jutalmazza vagy bünteti, annak függvényében, hogy a csoportnormáknak>> megfelelő, vagy azokkal ellentétes. A két funkció a csoport részéről a csoportnyomás>> különböző eszközei révén, az egyén részéről a konformitás>> (idomulás/behódolás, azonosulás/utánzás/identifikáció, belsővé válás/interiorizáció) folytán realizálódik. A ~ tekintetében bekövetkező váltások bizonyos fajtáit, átpártolás>>nak nevezzük, két jellegzetes időszaka az óvodás-kisiskolás és a serdülő kor.
Yerkes – Dodson törvény (görbe): a különböző teljesítmények (figyelmi pontosság, emlékezeti terjedelem, szenzomotoros koordináció…) és az agykéreg éberségi állapota a vigilancia>> közötti összefüggést vizsgálva, azt találták (1908), hogy a szendergéstől a normál éberség állapotáig a teljesítmények javulnak, majd egy tartományban stagnálnak, a vigilancia emelkedésével azonban előbb utóbb mindenkinél romlanak. Akinél már az optimum arousal>>hez képest kis növekedés is teljesítményromlást okoz, debilizáló-, akiknél ez még teljesítményjavító hatású és csak nagyobb vigilancia emelkedés okoz romlást, facilitáló/serkentő szorongásúaknak nevezték el. Az előbbiek tét-helyzetekben (vizsga, verseny) rosszabbul, az utóbbiak jobban szerepelnek, mint a felkészülés időszakában és körülményei között. A vigilancia és teljesítmény közti összefüggést legjobban egy lefelé fordított hagyományos bogrács oldalnézeti kontúrjával ábrázolhatjuk.