Porkura)

A porkurai ametiszt Amethyst from Va˘lis¸oara (former Porcurea/Porkura) 1

Szakáll Sándor1 és Papp Gábor2 Miskolci Egyetem, Ásvány- és Kôzetttani Tanszék, 3515 Miskolc-Egyetemváros E-mail: [email protected] 2 Magyar Természettudományi Múzeum, Ásvány- és Kôzettár, 1431 Budapest, Pf. 137. E-mail: [email protected]

Abstract: The long-abandoned Barbara gold mine in the Râs¸nitelor Valley at , Va˘lis¸oara in the Transylvanian Ore Mts. (Muntii , Metaliferi) is a classic European amethyst locality. Deep purple, almost non-transparent crystal groups, frequently of a peculiar artichoke-like shape, were collected in the late 18th and early 19th century. The occurrence, first reported by Fichtel (1780) and Benkô (1786) and first described in details by Fichtel (1791) and Stütz (1803), is included in all standard mineralogy handbooks. Talán nem túlzás, hogy Európa egyik leghíresebb – de szívünkhöz bizonyára legközelebb álló – ametisztje az Erdélyi-érchegységben, Porkura község mellett került elô a XVIII. században, az akkor mûvelt Barbara-táróból. Világhírét pompás sötétibolya színének köszönheti. Stütz (1803) adatai alapján már a maga korában is ritka porkurai ametisztek a nagy múltú ásványgyûjtemények féltve ôrzött kincsei közé tartoznak.

Földrajzi elhelyezkedés Az Erdélyi-érchegység központi részén elhelyezkedô Porkura térségét legegyszerûbben déli irányból, Déván (Deva) át Algyógyot (Geoagiu) érintve közelíthetjük meg. Kisalmás (Alma¸su Mic de Munte) elôtt kell letérnünk az aszfaltútról egy közvetlenül Porkurára vezetô földútra. A község pár évtizede a rossz csengésû Porcurea (porc = disznó) helyett a Va˘li¸soara (völgyecske) nevet kapta (1. és 2. ábra).

1. ábra: Porkura környéki táj. Fotó: Szakáll Sándor.

20

Geoda, XVIII. évf. 2. szám, 2008

Földtani környezet, ércesedés A térségben lévô vulkanitokat harmadidôszaki andezit és dácit, illetve mezozoós metabazalt (régi nevén melafir) és metariolit (régi nevén porfirit) képviseli (Pálfy, 1911; Berbeleac, 1975; lásd a 3. ábrát). Az említett kôzetek a harmadidôszaki vulkanizmust követô utóvulkáni tevékenység hatására a tektonikusan megdolgozott övekben erôsen átalakultak. A leggyakoribb kôzetátalakulások a zöldkövesedés (propilitesedés), agyagásványosodás, kovásodás és szulfidosodás. A legnagyobb mértékben szulfidosodott övekhez kapcsolódnak a bányászatilag több ízben is feltárt érces hintések, vékonyabb telérek vagy breccsás szerkezetû érces tömegek. A legfontosabb érces dúsulások a fô andezit kürtôkitöltést körülvevô andezitbreccsákban találhatók egy nyugati és egy keleti ércmezôben (Ciobanu és társai, 2004). Az elôbbi a községtôl ÉÉK-re lévô Vârful Ba˘ilor („bányák hegye”) tövében elfolyó Valea Curechiului, az utóbbi a Vf. Ba˘ilortól ÉK-re emelkedô Porkurai-Magura (Vârful Porcurei) tövében eredô Valea Trutii forrásvidékén , helyezkedik el. A legendás porkurai ametiszt lelôhelye a nyugati ércmezôben fekvô Barbara (magyarul Borbála, románul Barbura) bánya volt, mely Berbeleac (1975) térképe alapján a Vf. Ba˘ilor DNy-i tövénél, a beszédes nevû Pârâul Ba˘ilor („bányák pataka”) és Pârâul Râ¸snitelor („[érc]törôk pataka”) összefolyá, sánál – Primics (1896) közlése szerint DK-i irányban – hatolt a hegy alá. Bár a korábbi bányászkodásról is fennmaradtak szórványos régészeti emlékek, az újkori bányászat a XVII. században kezdôdött Porkurán. A Barbara-bánya elsô ismert térképe 1789-ben készült. A bánya a XIX. század legelején még mûködött, de a késôbbiekben a termelés idôszakossá vált, a XX. században pedig jószerivel csak újranyitási próbálkozásokra és bányászati kutatásokra került sor. Bôvebb információt Neugeboren (1858), Primics (1896), Berbeleac (1975), Szakáll (1985) és Stöhr (2001) írásai adnak.

Ásványtársulás A porkurai bányákban Primics (1896) szerint: „az ércek tömzsökben és ezekbôl kiáramló rendetlen, rendszerint vékony telérekben fordulnak elô.” A vékony telérek tölteléke Primics és Pálfy szerint döntôen agyagásványos és kovás. Ezekben fordulnak elô finom hintések, kisebb fészkek, illetve vékony érkitöltések formájában az alábbi ásványok. Termésarany: lemezek, pikkelyek, moha alakú halmazok sejtes kvarc, pirit, szfalerit társaságában. Nagyobb mennyiségben pirit zárványaként jelenik meg. Termésezüst: finom szálas vagy mohaszerû halmazok. Pirit: vaskos tömegek, zsinórok, hintések, 1-3 mm-es fenn-nôtt kristályok. A zúzóércekbôl egykor kinyert arany nagy része minden bizonnyal a piritben rejtôzött mikroszkopikus méretû zárványok formájában. Kalkopirit: vaskosan vagy hintve. Markazit: cseppkôszerû bekérgezések. Szfalerit: gyantabarna vagy sötétbarna, vaskos, vagy 1-2 mm-es fenn-nôtt kristályok. Pirargirit: mikroszkopikus méretû halmazok. Galenit: vaskos, ritkán 1-2 mm-es kristályok. A zúzóércekbôl egykor nagy mennyiségben kinyert ezüst nagy része feltehetôen a galenithez kapcsolódott. Tetraedrit: vaskos tömegek, vagy vékony zsinórok kalkopirittel.

2. ábra: Jellegzetes porkurai ház. Fotó: Szakáll Sándor.


21

A porkurai ametiszt Amethyst from Va˘lis¸oara (former Porcurea/Porkura) 1

Szakáll Sándor1 és Papp Gábor2 Miskolci Egyetem, Ásvány- és Kôzetttani Tanszék, 3515 Miskolc-Egyetemváros E-mail: [email protected] 2 Magyar Természettudományi Múzeum, Ásvány- és Kôzettár, 1431 Budapest, Pf. 137. E-mail: [email protected]

Abstract: The long-abandoned Barbara gold mine in the Râs¸nitelor Valley at , Va˘lis¸oara in the Transylvanian Ore Mts. (Muntii , Metaliferi) is a classic European amethyst locality. Deep purple, almost non-transparent crystal groups, frequently of a peculiar artichoke-like shape, were collected in the late 18th and early 19th century. The occurrence, first reported by Fichtel (1780) and Benkô (1786) and first described in details by Fichtel (1791) and Stütz (1803), is included in all standard mineralogy handbooks. Talán nem túlzás, hogy Európa egyik leghíresebb – de szívünkhöz bizonyára legközelebb álló – ametisztje az Erdélyi-érchegységben, Porkura község mellett került elô a XVIII. században, az akkor mûvelt Barbara-táróból. Világhírét pompás sötétibolya színének köszönheti. Stütz (1803) adatai alapján már a maga korában is ritka porkurai ametisztek a nagy múltú ásványgyûjtemények féltve ôrzött kincsei közé tartoznak.

Földrajzi elhelyezkedés Az Erdélyi-érchegység központi részén elhelyezkedô Porkura térségét legegyszerûbben déli irányból, Déván (Deva) át Algyógyot (Geoagiu) érintve közelíthetjük meg. Kisalmás (Alma¸su Mic de Munte) elôtt kell letérnünk az aszfaltútról egy közvetlenül Porkurára vezetô földútra. A község pár évtizede a rossz csengésû Porcurea (porc = disznó) helyett a Va˘li¸soara (völgyecske) nevet kapta (1. és 2. ábra).

1. ábra: Porkura környéki táj. Fotó: Szakáll Sándor.

20


Földtani környezet, ércesedés A térségben lévô vulkanitokat harmadidôszaki andezit és dácit, illetve mezozoós metabazalt (régi nevén melafir) és metariolit (régi nevén porfirit) képviseli (Pálfy, 1911; Berbeleac, 1975; lásd a 3. ábrát). Az említett kôzetek a harmadidôszaki vulkanizmust követô utóvulkáni tevékenység hatására a tektonikusan megdolgozott övekben erôsen átalakultak. A leggyakoribb kôzetátalakulások a zöldkövesedés (propilitesedés), agyagásványosodás, kovásodás és szulfidosodás. A legnagyobb mértékben szulfidosodott övekhez kapcsolódnak a bányászatilag több ízben is feltárt érces hintések, vékonyabb telérek vagy breccsás szerkezetû érces tömegek. A legfontosabb érces dúsulások a fô andezit kürtôkitöltést körülvevô andezitbreccsákban találhatók egy nyugati és egy keleti ércmezôben (Ciobanu és társai, 2004). Az elôbbi a községtôl ÉÉK-re lévô Vârful Ba˘ilor („bányák hegye”) tövében elfolyó Valea Curechiului, az utóbbi a Vf. Ba˘ilortól ÉK-re emelkedô Porkurai-Magura (Vârful Porcurei) tövében eredô Valea Trutii forrásvidékén , helyezkedik el. A legendás porkurai ametiszt lelôhelye a nyugati ércmezôben fekvô Barbara (magyarul Borbála, románul Barbura) bánya volt, mely Berbeleac (1975) térképe alapján a Vf. Ba˘ilor DNy-i tövénél, a beszédes nevû Pârâul Ba˘ilor („bányák pataka”) és Pârâul Râ¸snitelor („[érc]törôk pataka”) összefolyá, sánál – Primics (1896) közlése szerint DK-i irányban – hatolt a hegy alá. Bár a korábbi bányászkodásról is fennmaradtak szórványos régészeti emlékek, az újkori bányászat a XVII. században kezdôdött Porkurán. A Barbara-bánya elsô ismert térképe 1789-ben készült. A bánya a XIX. század legelején még mûködött, de a késôbbiekben a termelés idôszakossá vált, a XX. században pedig jószerivel csak újranyitási próbálkozásokra és bányászati kutatásokra került sor. Bôvebb információt Neugeboren (1858), Primics (1896), Berbeleac (1975), Szakáll (1985) és Stöhr (2001) írásai adnak.

Ásványtársulás A porkurai bányákban Primics (1896) szerint: „az ércek tömzsökben és ezekbôl kiáramló rendetlen, rendszerint vékony telérekben fordulnak elô.” A vékony telérek tölteléke Primics és Pálfy szerint döntôen agyagásványos és kovás. Ezekben fordulnak elô finom hintések, kisebb fészkek, illetve vékony érkitöltések formájában az alábbi ásványok. Termésarany: lemezek, pikkelyek, moha alakú halmazok sejtes kvarc, pirit, szfalerit társaságában. Nagyobb mennyiségben pirit zárványaként jelenik meg. Termésezüst: finom szálas vagy mohaszerû halmazok. Pirit: vaskos tömegek, zsinórok, hintések, 1-3 mm-es fenn-nôtt kristályok. A zúzóércekbôl egykor kinyert arany nagy része minden bizonnyal a piritben rejtôzött mikroszkopikus méretû zárványok formájában. Kalkopirit: vaskosan vagy hintve. Markazit: cseppkôszerû bekérgezések. Szfalerit: gyantabarna vagy sötétbarna, vaskos, vagy 1-2 mm-es fenn-nôtt kristályok. Pirargirit: mikroszkopikus méretû halmazok. Galenit: vaskos, ritkán 1-2 mm-es kristályok. A zúzóércekbôl egykor nagy mennyiségben kinyert ezüst nagy része feltehetôen a galenithez kapcsolódott. Tetraedrit: vaskos tömegek, vagy vékony zsinórok kalkopirittel.

2. ábra: Jellegzetes porkurai ház. Fotó: Szakáll Sándor.


21

fenn-nôtt kristályok hosszúsága elérte a 4-6 cm-t (a legnagyobb ismert kristályegyed 10 cm-es). Igen jellegzetesek a közel párhuzamosan öszszenôtt, illetve a kissé sugarasan széthajló kristályokból álló halmazok (az utóbbi az ún. articsóka formájú kifejlôdés). Mind zárványokként, mind a kristályok felszínére nôve gyakoriak a kísérô ásványok (fôként pirit, szfalerit) apró kristályai. A porkurai ametisztet kétségkívül a színe tette világhírûvé. Valószínûtlenül sötétibolya példányai szinte átlátszatlanok. Ismeretesek sötétibolya-indigókék, illetve sötétibolya-sötét rózsaszín színátmenetû kristályok is (4-7. ábrák). Dolomit: apró romboéderek, bekérgezések. Kalcit: fehér, vaskos tömegek, 0,5-1 cm-es romboéderek. Barit: mm-es táblás kristályok. Kaolinit (és más agyagásványok): fehér vagy szürkés, porszerû hintések. 3. ábra: Porkura (a térképen: V˘ali¸soara) környékének földtani térképe (Berbeleac, 1975 alapján). Jelmagyarázat (a térképi jelölés kezdôbetûivel): Üledékes képzôdmények: – (fehér): Holocén kitöltés vagy törmelék h (sárga): Harmadidôszaki üledékek al (kék): Kréta flis üledékek Magmás képzôdmények: α (narancssárga): Harmadidôszaki andezit δ (sárga): Harmadidôszaki dácit ρ (lila): Mezozoós (meta)riolit β (halványlila): Mezozoós (meta)bazalt

Auripigment (?): apró gömbös bevonatok kvarcon és piriten. Kvarc: változatos színekben, döntôen vaskos kifejlôdésben vagy néhány mm-es prizmás kristályokban. Halványibolya színû ametiszt szinte minden érces telérkitöltésben megjelent, ma is gyûjthetô egyes meddôhányókon. A világhírre szert tett, sötétibolya ametiszt azonban csak a Barbara-bányából ismert. A vaskos telérkitöltésekben olykor zónás színezôdésû volt. Ritkán kékes kalcedonnal bevont ökölnyi gumós halmazokat alkotott. A

22

A porkurai ametiszt megismerésének rövid története Fridvaldszky (1767) még nem említette Erdély ásványait tárgyaló könyvében. Miller (1778) kézirata szerint a „zalatnai bányák közelében” található nagy értékû ametiszt minden bizonnyal a porkuraival lehetett azo-

4. ábra: Tömött ametiszthalmaz. A példány hosszúsága: 6 cm. Babe¸s-Bolyai Tudományegyetem gyûjteménye (Kolozsvár): Fotó: Forray Ferenc.


5. ábra: 1-3 cm-es ametisztkristályok. A prágai Nemzeti Múzeum gyûjteménye. Fotó: Jiˇrí Sejkora.

nos. Fichtel (1780) említette elôször néven a lelôhelyet és az ásványt. Benkô (1786) Magyar Minerologiájában, az elsô magyar nyelvû ásványtankönyvben is szó esik róla. Az elsô részletesebb leírást Fichtel (1791) mûvé-

ben találjuk, eszerint 3˝ hosszú és 1˝ vastagságot elérô kristályok is elôfordultak. Fichtel megemlítette a kristályok felületének jellegzetesen tetôcserépszerû felépítését, valamint azt, hogy a sötét példányokból igen szép

6. ábra: 3 cm hosszú, jellegzetes articsóka formájú ametisztkristály. A prágai Nemzeti Múzeum gyûjteménye. Fotó: Jiˇrí Sejkora.


23

fenn-nôtt kristályok hosszúsága elérte a 4-6 cm-t (a legnagyobb ismert kristályegyed 10 cm-es). Igen jellegzetesek a közel párhuzamosan öszszenôtt, illetve a kissé sugarasan széthajló kristályokból álló halmazok (az utóbbi az ún. articsóka formájú kifejlôdés). Mind zárványokként, mind a kristályok felszínére nôve gyakoriak a kísérô ásványok (fôként pirit, szfalerit) apró kristályai. A porkurai ametisztet kétségkívül a színe tette világhírûvé. Valószínûtlenül sötétibolya példányai szinte átlátszatlanok. Ismeretesek sötétibolya-indigókék, illetve sötétibolya-sötét rózsaszín színátmenetû kristályok is (4-7. ábrák). Dolomit: apró romboéderek, bekérgezések. Kalcit: fehér, vaskos tömegek, 0,5-1 cm-es romboéderek. Barit: mm-es táblás kristályok. Kaolinit (és más agyagásványok): fehér vagy szürkés, porszerû hintések. 3. ábra: Porkura (a térképen: V˘ali¸soara) környékének földtani térképe (Berbeleac, 1975 alapján). Jelmagyarázat (a térképi jelölés kezdôbetûivel): Üledékes képzôdmények: – (fehér): Holocén kitöltés vagy törmelék h (sárga): Harmadidôszaki üledékek al (kék): Kréta flis üledékek Magmás képzôdmények: α (narancssárga): Harmadidôszaki andezit δ (sárga): Harmadidôszaki dácit ρ (lila): Mezozoós (meta)riolit β (halványlila): Mezozoós (meta)bazalt

Auripigment (?): apró gömbös bevonatok kvarcon és piriten. Kvarc: változatos színekben, döntôen vaskos kifejlôdésben vagy néhány mm-es prizmás kristályokban. Halványibolya színû ametiszt szinte minden érces telérkitöltésben megjelent, ma is gyûjthetô egyes meddôhányókon. A világhírre szert tett, sötétibolya ametiszt azonban csak a Barbara-bányából ismert. A vaskos telérkitöltésekben olykor zónás színezôdésû volt. Ritkán kékes kalcedonnal bevont ökölnyi gumós halmazokat alkotott. A

22

A porkurai ametiszt megismerésének rövid története Fridvaldszky (1767) még nem említette Erdély ásványait tárgyaló könyvében. Miller (1778) kézirata szerint a „zalatnai bányák közelében” található nagy értékû ametiszt minden bizonnyal a porkuraival lehetett azo-

4. ábra: Tömött ametiszthalmaz. A példány hosszúsága: 6 cm. Babe¸s-Bolyai Tudományegyetem gyûjteménye (Kolozsvár): Fotó: Forray Ferenc.


5. ábra: 1-3 cm-es ametisztkristályok. A prágai Nemzeti Múzeum gyûjteménye. Fotó: Jiˇrí Sejkora.

nos. Fichtel (1780) említette elôször néven a lelôhelyet és az ásványt. Benkô (1786) Magyar Minerologiájában, az elsô magyar nyelvû ásványtankönyvben is szó esik róla. Az elsô részletesebb leírást Fichtel (1791) mûvé-

ben találjuk, eszerint 3˝ hosszú és 1˝ vastagságot elérô kristályok is elôfordultak. Fichtel megemlítette a kristályok felületének jellegzetesen tetôcserépszerû felépítését, valamint azt, hogy a sötét példányokból igen szép

6. ábra: 3 cm hosszú, jellegzetes articsóka formájú ametisztkristály. A prágai Nemzeti Múzeum gyûjteménye. Fotó: Jiˇrí Sejkora.


23

7. ábra: Oszlopos ametisztkristályok. A példány szélessége: 9 cm. Magyar Természettudományi Múzeum gyûjteménye (Budapest). Fotó: Papp Gábor.

gyûrûkövek csiszolhatók. Felvetette, hogy talán az ásvány állítólagos aranytartalma okozza a porkurai ametiszt sötét színét (!). Stütz (1803) is kiemelte a porkurai ametiszt sötét színét, és megemlítette azt a jellegzetességet, hogy a kristályai árszerûek, vagyis az oszlop és a tetôzô lapok közt nincs határozott elválasztó él. Szerinte a porkurai ametiszt szépségét kiemelik a rájuk nôtt barnapát- (dolomit-) vagy piritkristályok. Mint írta: „kevés ennél szebb ásványt ismerek”. Stütz egy gyûrûkôvé csiszolt példányt is látott, melyet legalább olyan szépnek tartott, mint a szibériai vagy orientális ametiszteket. Az 1800-as évek elejére tehetjük a porkurai ametiszt világhírûvé válását, ezután a jelentôsebb ásványtani könyvek szinte kivétel nélkül említést tettek róla. Irodalom BENKÔ F. (1786): Magyar minerologia az az a’ kövek’ ’s értzek tudománya. Réf. Koll., Kolo’sváratt. BERBELEAC, I. (1975): Studiul petrografic s¸ i metalogenic al regiunii V˘ali¸soara (Por, curea) (Muntii Metaliferi). Anuarul Institutului de Geologie ¸si Geofizica, 46, 1–189. CIOBANU, C. L., G˘ABUDEANU, B. & COOK, N. J. (2004): Neogene ore deposits and

24

metallogeny of the Golden Quadrilateral, South Apuseni Mountains, Romania. In: Cook, N. J., Ciobanu, C. L. (szerk.): Gold-Silver-Telluride Deposits of the Golden Quadrilateral, South Apuseni Mts., Romania. IAGOD Guidebook Series, 12, 23–88. FICHTEL, J. E. VON (1780): Beytrag zur Mineralgschichte von Siebenbürgen. Raspische Buchhandlung, Nürnberg. FICHTEL, J. E. VON (1791): Mineralogische Bemerkungen von den Karpathen I–II. Kurzbeck, Wien. FRIDVALDSZKY, J. (1767): Minero-logia magni principatus Transilvaniae etc. Typ. Soc. Jesu., Claudiopoli. MILLER, J. F. (1778): Introductio in regnum minerale Hungariae et Transsylvaniae. Kézirat. MTA Kézirattár, Budapest. NEUGEBOREN, J. L. (1858): Geognostischoryktognostische Beschreibung der Boitzaer Bergrevier mit einigen vorangehenden Bemerkungen über das Csetraser Gebirge und die Nagyáger Bergrevier von Leonhard Gerubel, Markscheider. Verhandlungen und Mitteilungen des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften, 8, 36–48. PÁLFY M. (1911): Az erdélyrészi érchegység bányáinak földtani viszonyai és érctelérei. M. Kir. Földtani Intézet Évkönyve, 13, 206–464. PRIMICS GY. (1896): A Csetráshegység geologiája és ércztelérei. Kir. M. Természettudományi Társulat, Budapest. STÖHR, W. (2001): Porkura – ein klassischer Amethystfundort in Rumänien. Lapis, 26/9, 13–20. STÜTZ, A. (1803): Physikalisch-mineralogische Beschreibung des Gold- und Silber-Bergwerkes zu Szekerembe bey Nagyag in Siebenbürge nebst einer Zugabe über einige problematische Mineralien Siebenbürgens. Wappler und Beck, Wien. SZAKÁLL, S. (1985): Porkura. Eisenblüte, 6/13, 11–16.


Ásványgyûjtô utak Nagyágra Mineral collecting trips in S˘ac˘arâmb (formerly Nagyág) Koller Gábor, Budapest E-mail: [email protected] Abstract: Collecting in Nagyág is much easier nowadays then 10 or 15 years ago. Although mining is finished, there are large dumps around the village. From these, the most valuable species of this locality can be collected with great chance of success. Because of the frequent reworking of the dumps it’s not easy to find good specimens, with tenacious seeking we would surely augment our collection with a nice alabandite, nagyágite or sylvanite

1. ábra: A nagyági aranybányászat feltûnô maradványa, egy hatalmas iszaphányó. Fotó: Ott Csaba.

Lassan már több mint 10 éve annak, hogy elôször jártam az Erdélyi-érchegység területén, de azóta sikerült szinte minden évben egyszer-kétszer megfordulnom ott. Az elsô tapasztalatok felemásak voltak. Gyönyörû tájak, „méregdrága” szállások (alig voltak szálláslehetôségek a térségben) és borzasztó éttermi kilátások fogadtak bennünket. A román konyha bizony nem a változatosságáról híres.

A helyiek néha megható kedvességgel fogadtak bennünket, néha fenyegetô magatartást tanúsítottak irányunkban, vagy éppen rendkívül bizalmatlanok voltak. Hiába no, azon a környéken ahol az utóbbi évszázadokban minden az arany körül forgott, nem könnyû elmagyarázni az embereknek, hogy mi csak amolyan érdeklôdô mikroásványgyûjtôk vagyunk. Az „Aranynégyszög” területén egyébként sem nagyon hinnének ne-


25

Porkura)

Recommend Documents