N a g y k a n i z s a , 1927 f e b r u á r 1, k e d d
ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség <• kiadóhivatal Fául 5. sz. Keszthelyi ffókldadóhlvilal: KIsfaMy-u. 15.
Interurbán-telefon: Naí-ykantzsa 78 szám. Előfizetési i n egy thjra 2 pengó 40 lillír.
Felelős szerkesztő: B a r b a r l t s L a j o s
A polgári ellenzék kizárja a pártból Pakots Józsefet
A felsőház megválasztotta elnökét és tisztikarát
A Rassay-párt bomlása — Lovagias Dgy égy mandátum miatt
ii* felaftház n e m enged s o m fölülről, i s m alulról jöv8 nyomásoknak11 — * jogfolytonassighox ragaszkodó fela&házi tagok deklarációja
Budapest, január 31
Ugy az ellenzék, mini a kormánypárt oldalán (lénken tárgyalják azt a nagy ellentétet, ami a polgári ellenzék egyrészét u|abb darab|a!ra fog{a osztani. A Pakoli—űll Jenő— Hi|du Marcdl-Ogy kcrQlt ma lamét szőnyegre abból ai tikalomból, bogy az érdekeltek lovagias útra terelték a mandátumtól való lemondáa Ogyét. Hajdú Maradt azzal vádol|a Pakots Józsefet, bogy megizegle szavát, viszont Pakots azt illtt|a Hajdúról, bogy nem mond igazai. Ai Igazmondásnak egymás részéről történt kölcsönös kétségbevonása miatt Hajdú Marcell provokálta Pakots Józsefet, aki szintén megnevezte segédélt: A két tél legídel holnap Ölnek ős'sze. A Rassay-párt az ügy lovagias részétel nem kíván foglalkozni és larlja magát ahhoz, bogy Pakots a páftbatározat értelmében a déli kerület mandátumáról mondjon le. Ameny nylb.'n ezt nem lenné meg és a budai mandátumáról való lemondás állal Gál Jrnönek juttatná mandátumát, akkor mozgalom indul meg ellene, bogy zárják >kl a pán voralból. Pakolt azonban — ugy látszik — nem törfdlk azzal, hogy Riasayék mll határoznak és kész arra Is, hogy leljeicn különválva Raasa, éklól — tekintettel aira, hogy még a demokralapárl elnöke — srját belátása szeiInt cselekedjék.
Budapest, lanuAr 31
A felsőház és a kípviselőház ma délelőtt párhuzamos üléseket tartottak A felsőház ülését <12 órakor nyitotta meg Berczelly Jenő korelnök. A felsőház tagjai nagy számban |elentek meg az ülésen. Bethlen Pál gróf az Igazoló bizottság jelentéséi terjesztene be. Ennek elnökévé Csekonlcs Endre giófol választották meg. A felsőház elnökévé egyhangúlag Wlasslca Qyuta bárót, alelnökké Széchenyi Bertalan [rófot és Thaly Ferencet v*meg 163-163 szavazattal. Rövid szünet után a megválasztott elnök tailotla meg nagy székfoglalóját, kijelenve, hogy a felstház nem fog engedni sem alulról, sem felülről |övö nyomásoknak.
Íaaztották
Dessewffy Aurél gról beszéde keretében a felsőháznak a jogfolytonossághoz ragaszkodó tagjai nevében deklarációi olvas fel: .A magunk részérói készséggel veszünk tiszt C^onkamagyarorszdg felsőházának munkájában, de szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy ezzel nem aka-
A pénzügy miniszter beterjesztette az adómérséklési javaslatot
Budapest, |anuár 31. Ma délben aailóértíkezlet voll a kullutzmlnisztériumban Beelboven halála százéves évlordulójának megünneplése tárgyában. — A 10 lagu budapesll hangverseny sorozatot az Opera diszelóad isában, mticiui 26 án nylliák meg. itt Klebelsberg Kunó gróf és Apponyl Albert gróf fognak beszélni. A befejező ünnepség májusban M^rtonvásáron lesz. ahol Beethoven olyan sok kedves órát <01tötl, Itt is a megnyitó ünnep szónokát beszélnek a martonvisári park tavának szigetén felállltoll Beethovenszobor leleplezésekor. A vidék minden városában leaz Beclhoven-Unnep, összesen 40 haogverseny.
Szilágyi Lajos belépett az Egységespártba Budapest, január 51. (Éjszakai rádlójelentés) Szilágyi U|os országgyűlési képviselő ma levelel Intéze'.t Kozma Jenőhöz, az Egységespárt alelnökéhez, melyben bejelenti az Egységespárlba való belépésétEltörlik a m a g y a r l a k o l á k nyilvánossági jogát Erdélyben Kolozsvár, Január 31. (Éjszakai rádlójelentés.) A kisebbségi (magyar) Iskolák ügyében ujabban Ismét kedvezőtlen fordulat történt Igy most folyik döntés'a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban 457 kisebbségi iskolának nyilvánossági jogáról. A dönlés már megtörténi, de szigorúan titokban tarl|ák. A leiekből ítélve azonban a döntés kedveióllena'ge biztos. Már eddig is nyilvánosságra keiült az> hogy a zilahi Wesselényi Collegium nyilvánossági jogát egyszeismindenkorrcf? Aszerk.) elvetlék. Ebéd a
A k * p v l a a l 6 h 4 z magtf4ta»JctoUa t i a x t l k a r 4 t — Zvilvoy T i b o r a é r t é a a l k o t ó aaatl«m6rA1 óo m » » n t k o r o n á r ó l
Budapest, január 31 Beathoven-oentennórium
runk prejudlkdlnl a Jogfolytonossdg folyldn fennálló alkotmányos fényezik Jogainak." Szmrecsdnyl Lajos egri érsek után Bethlen Islván grófva deklarációval széniben ulal a kormánynak a fel sóháil javaslat során kifejlett állás ponljára és teljes mértékben fenntar ja az akkor lett nyilatkozatokat. Balthazdr Dezső református püspök üdvözli a demokratikus felsóházat és kifejezést ad annak a reményének, hogy a felsőház za 1848. XX. t.-c. szellemében fog működni. Az egyházak, felekezetek közti teljes egyenjogúságot kivdnja. A felsóbáz háznagya 139 szavazattal Rakovszky Endre len, Jegyzőkké gróf Bethlen P. II. Dani Balázst, /oanovlch Pált, Wekerle Sindott, KQhne Lórándot, Latlnovlcs Endrét, gróf Khuen Hédervdry Károlyt választoltak meg. Az elnök bejelen'etie, bogy a leg közelebbi ülés időpontjáról annak Idején értesíteni fogja a felsőház lagjsit. A felsőház ülése ezzel délután háromnegyed 2 óra után véget ért.
ulín Mdndy Simu és Szabóky Alajos összeférhetetlenségi bejelentéseiket telték meg. Msjd Bud János pénzügyminiszler beterjesztette az adócsökkentésről szóló törvényjavaslatot. A Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt tartja. A miniszterelnök Indítványára a képviselőház Jegyzőinek számát tízre emelték fel, Igy még négyet fognak választani. Az ülés háromnegyed tél órakor végei {rt.
Tiz óra helyei háromnegyed II órakor nyitotta meg Oraefl Jenő korelnök a képviselőház mai ülését, félig teli padsorok elölt. Először az elnök Peyer Károlyt és Propper Sándort az előző ülésből kifolyólag utólag rendreutasította. Az igazolók előadói lelentése u'áu 144 szavazatból 137-lel a Ház elnökévé Zsltvay Tibort választották meg. Alelnökök: Puky Érdre 142 és Huszár Kíroly 135 szivazattal. Jegyzőknek: Esztergályos János, HéJJ Imre, Grieger Miklós, Perlaky Oyörgy, Pelrovlcs György és Úrbanics Kálmán, bái nagynak pedig Ka-
m«u-
rofldlh Jenő választatlak meg. Zsltvay Tibor nagy óváció közben foglalta el az elnöki sziket. Megnyitójában u|bói hitel letl az egyetemes nemzeti érdekek plrtokon felüli szolgálata, a parlamentarizmushoz való ragaszkodása és a megértés alkotó szelleme melleit. Az alkotmányos élei és a fejlődés párhuzamát azzal fejezi be, hogy a feltámadó allolmányos szellemnrk a közélet egész vonalán érvlnyesülriic kei!. A borul magyar éjszaka akkor fog teljesen ellünnl, ha felkél u szenl korona régi fényének napja. Zugó taps és elnöki bejelentések
kormányzónál
Budapest, jsn 3\. (Éjszakai rádióJelentése) A kormányzó és felesége ma délben ebédet adtak, melyre hivatalosak voHak a budapesti kövelek, ügyvivők feleségeikkel, gról Bethlen István miniszterelnök és neje, dr. Valki Lajos külügyminiszter és ueje, valamint a kabinet iroda főnöke és helyettese és a kormányzó szárnysegéde. Sráter látván tábornok lemondott Budapest, jan. 31. Sréter István, voll honvédelmi miniszter, aki mini a tábornoki kar egyik kiváló lagia teljesített szolgálatot a hadseregben, lemondott rangjáról, kitüntetéseiről és a vilézi székben lloglalt kapitányi állásáról. Lemondásának oka az, hogy kereskedelmi pályára lépelt.
ZALAI KÖZLÖNY
3
1927 február 1.
számlabetétek pedig 33%-kai emelkedtek. A tőzsde• Index december folyamán 13.4 ről 15.6-ra emelkedett. A magyar-francia kereskedelmi egyezmény revízióját célzó tárgyalásokat befejezték és a megfelelő tarifálls pótegyezményt d;cember 18 án aláírták. A csehekkel • kereskedelmi szerződési tárgyalásokat december haviban tovább folytatták. Törökországgal december 20 in kereskeVásár... delmi szerződést írtak alá. Valahol a lacikonyhák tájékán, Külkereskedelmi mérlegünkben noharcias árusné keze által jól Irányzott pofon csattan el, lopni akaró vember folyamán 3 millió aranykocigány füstös, mosdatlan képén... rona hiány mutatkozik, amellyel Vásár, akár a békében. A pofon együtt a mull év első 11 hónapiáhangja, csengése egészen békebeli. ban külkereskedelmi mérlegünk 71.6 Jón már a béke. U. Gy. millió aranykoronával volt passzív. * m - i - v r i v i r i-|-rrrj'u'j"i/j'i_'j"ij j ij j u j pengőt kicsaló gépek berregnek, katA nagykereskedelmi árak indextognak, zörögnek... száma 18.285 ről 18 198 ra, a létVásár... fenntartási költségek Index száma Kiloplak az ember szemét, ha ügyetlen és nem vigyáz. Tíz trillió 15.293-ról 15.204-re csökkeni. spanyol baclllus röhög rád a hulD:ccmber hónap folyamán 12 csőd lámzó tarkaságból... A pénzügyminiszter VI. jelentése is 84 kényszeregyezség fordult eló,. Vásár... ami novemberrel szemben csökkeA diák elszökött a latin-óráról, a Bgdapett, január 31 I A Magyar Királyi Államvasutak hivatalnok elblicceli a hivatalt, a nést Jelent. Ma tetlék közzé a pénzügyminisz- | forgalma s Igy bevétele is Jelentős pesztra a legnagyobb tolongásba guA munkanélküliek száma decemter VI. Jelenteit, amely az 1926. évi eredményt tanlet fel. A szállított utaruja a gyermek-kocsit... decembert eredményekről számol be. sok siáma 6.786.100, a szállított áiu berben 2000-rel emelkedett, de az Vásár... Az állami közigazgatás december- 1,788.973 tonna. A Duna—S;áva— előző évi decemberrel szemben a Három rongyos falusi cigány habcsökkenés még mindig 20 százalék. zsol meghatározhatatlan nemű és ben 73.7 millió pengőt veti be az Adria Vasúttársaság vonalain 367.972 szinü menüt a lacikonyhák asz1925 évi decemberi 72.4 millió p :n- utast és 140 707 tonna árut szállítóit talánál... gővel uemben. A legutóbbi decemUzunovioa konoentráolóa Vásár... A Magyar Nemzeti Bank Jegyforberi bevételek 9.4 millió pengővel k o r m á n y t alakit Kármlnplros mézeskalácsok, hugalma és a váliótárca a szokásos szárok állnak szép sorjába a sátor- kedvezőbben alakultak az előirányBelgrád, |an. 31. A király a paréwégl felduzzadás képét mutatja. A ban, nézi a Julcsa, nézi a szakasz- zatnál. lamenti csoporlok vezetőivel folytavezető— A népszövetségi kölcsönből még Jegyforgalom 712.2 millió pengőre tott tanácskozások után Uzunovicsot Vásár... 105,672.591 98 pengő a rendelke- emelkedett. A december 31-én 4.2 Valakinek lyukszemére ugrottak, — zésre álló egyenleg. millió pengőt kitevő váltópénz be- megbízta azzal, hogy kiszélesített nag)-ot ordll, mint egy háromezres alapon koalíciós vagy pedig konA postai forgalom továbbra ia tudásával az érc- és devizakészlet a duda. ValakiI ,véleltenülm oldalba centrációs munkáskabinelet alakítson. nyomtak, másnak a kalapját ütöt- emelkedést mutat. Feladlak decem- hó folyamán 4.5 millió pengővel ték le... ber folyamán 31,541.000 közönséges, emelkedett. Az államnak a bankkal S z S k S t t o a e h é a o l á h k a Vásár1.082 311 ajánlott levelel, 74 755 ér- szemben fennálló adóssága a hó fo- t o n á k a m a g y a r h a t á r o n Dél van. A Slnger gépek kis miSopron, január 31. A soproni téklevelet, 1,078 070 csomagot, 381 lyamin 8 9 millió pengővel 134.7 mózái, a Remingtonok ápolt arcú millió pengőre apadt. csendőrségen slliün előfordul, hogy hősnőt tavaszt hoznak a tömegbe. ezer 198 postautalványt 79,443.231 az osztrák csendőrhatóságok magyar pengó értékben. Elküldtek 301.607 Kacagás, néhol durva vihogás... A postatakarékpénztárnál a betét- katona-szökevényekként toloncolnak Vásár... táviratot. A távbeszélő főállomások könyvek ezáma 1,261 936 darab 195.7 át olyanokat, kikről az itteni rendA sodró emberáradatban Jlegmás száma 59 323, a rádióvevőberendemilliárd korona értékben, mlg a csekk- őrség megállapítja, hogy ezek a polgár telepszik a Járda szélére. Szacseh és romin hadsereg kötelékéből lonnát kotor elő, buzakenyérrel... zések száma 58 045. A posta bevé- számlák száma 54 869, Összesen teli többlete 812.864 pengő volt de- 2235 2 milliárd korona Összeggel. A megszokott kalonik. A magyar rendeszik... őrség ezeket természetesen visszatoVásár... cember folyamán. takarékbetétek 62%-kal, a folyó- loncolja az osztrikokhoz. A korcsmából duhaj tivornyák, álVÁSÁRI FILM domások hangja szűrődik ki, kél rénem férfi, asszony, — Bábeli zűrzavar. Mindenki magya- szeg falusi, akar... rul beszél és mégsem lehel egy szól kitámolyog az ajtón, énekelni Vásár... sem Meni, leszámítva a kikiáltók A sarkon a rendőrnek sok a dolga. hangos, dobhártyarepesztő rlkoltozáMint a fővárosban, ugy dirigál karja. sall... Szabad, mehet, állj, balra térj,stb... Vásár.... Vásár... Tolong, tülekszik a nip. Akár az Bikái visznek láncon Ilyennel Éleiben. Elgáncsolják az élhetetlent, küzdhetett Toldi Miklós. Komorjálelépik a félénken tapogatózó!... rása. Alig megy. Tizen vannak köVásár... kötéllel, A nagyobb tömegben Összepréselik, _ rülötte. Le van abrincsolva De ha megrázná magát, agyonlapítják az embert, beleduddl ' lánccal. micsoda cirkusz lenne. Még tréfának nak a fülébe, ha tetszik, ha nem Is rossz... Vásár... Vásár... A nap vidáman süt le. Színes Egy gyermek elvesz/elte az anyléggömbök hintáznak, vékony cérnaját. Keservesen sir. Egy Ismerőse szállal kényszerítve a földhöz... megvigasztalja Három ezerért, mert Vásár... vesz Újfajta és rafflnált, emberi aggyal azért ma mindent lehel kapni, neki valamit... kifundált csalő, megcsaló, pénzt,
Vásár... Egy városi ember a csaló géptől elkotródik. Nagyokat mond magában. Elvesztett vjgy százezer koronát. Bánja. Hát hogyisne bánná ? Vásár... Mintha a béke galambjai, az Igazi, ION előtti béke madarai röp ködnének a város feleti Hangulat, zaj, zsivaj, lárma, mintha onnan szállna vissza felénk Lassan, nehogy egyszerre Jöjjön és megártson...
Magyarország pénzügyi helyzete a statisztika tükrében
NŐK A MODERN TÁRSADALOMBAN Irta: M. ÖtvSs M . g d .
II. A legtöbb férfi orrfintorgatissal beszél a férfias nőről. Régi megállapítás, hogy férfinek csak a száz százalékig nőies nők tudnak tetszeni. Ezt tudják az asszonyok és ösztönük folytán igyekeznek is magukba formálni az abszolút nőiességet, de ez nem mindig sikerül. Nem azoktól a nőkről beszélek, akik lelki elfajulásukban mindenben a férfihez akarnak hasonlókká lenni, ez beteges lelki bántalom és inkább egy orvosi mü foglalkozhatik vele, mint a mai nő típusáról szóló sorok. A férfias nó nem szereim! tényező. Egy férfi akármilyen elfoglalt legyen, soha nem öli magiban az életkedvet é6 szórakozási vágyát. Tapasztalatok bizonyítják, hogy minél többet dolgozik egy férfi, annál jobban életre pezsdül benne a vér és a sok munka után sok szórakozást igényel. A nőknél másként áll a helyzet. Az az asszony, aki férfias, azaz
dolgozik a létfenntartás érdekében, ha Kijön este fáradtan a hivatalából, gyárból, műhelyből, már az otthon felé vezető uton arra gondol, hogy milyen jó is lesz a teljes pihenés, csend, egyedüllét. Legritkább esetben fordul elő, hogy az iiyen, napközben elfáradt, kidolgozott nő kapható legyen zajo3 szórakozásokra, fárasztó táncolásra pedig egyáltalán nem.
beosztani a rendelkezésre álló anyagiakat Ha siker koronázta működéséi és jól beosztó asszony volt, ő volt a legjobb feleség, akinek kijárt az örök hála a férj részéről, természetesen az abban nyilványult, hogy levegye az asszonyról egyedüli gondját a .beosztás" nehéz szerepét. Amelyik asszony könnyelmű volt és pazarló, az ugyanakkor gondtalan is volt teljesen, hisz ezt a csekély A dolgozó asszony tulajdonképjn munkájú éleiének sem tudta ellátni, a férfias nó és nem, mint tévesen könnyű volt ezeknek az asszonyokhiszik, az a démon, aki fiúsra vá- nak délben rendesen asitalhoz ülnii gott hajával, monoklit csíptet a sze- ebéd után a kereveten szieztáznl, mére és végig korzózza a napot, kézimunkázgatni, vagy a cselédséget fógondjának tartva, vajjm elég fel- dirigálni. Könnyű volt nőnek lenni, tünO-c a külső megjelenése ahhoz, habos ruháju játékszernek, férfihogy 0 legyen a valódi férfias nő. örömnek. Próbáljon ma igy élni az Ezt a kél fogalmat nem tudják el- asszony! ElőszOr is kivették a választani egymástól és egy kalap kezéből az egyedüli fegyveréi, a alá fogva, pálcát törnek afirfiasnök szórakozását, vagy nevezzük bármifelett. nek, a beosztás művészetét. Nincs A nő tényleg nagyon veszített i mit beosztania. A férj odaadja — nőiességéből, Hogy mi okozta, na- nem kétlem — keresetének nagy gyon |ól tudjuk. Régi jó időkben, százalékát azzal a megjegyzéssel anyáink koriban, nagyon könnyű hogy ennek elégnek kell lenni ebben volt nőnek lenni A fér| magára a hónapban, két hitig, vagy egy vállalt a házassággal egyidejűleg hétig — házirend szerint. Szóval minden kötelezettséget, a feleség beosztva kapja kézíiez. Ez az eloszpedig igyekezett jól vagy rosszul lás azonban legtöbb esetben nem
megfelelő. A jövedelem nem áll arányban a kiadásokkal. ElőszOr jönnek a redukálások, kisebb háztartás, jobban beosztott falai az asztalon. Szegény asszony I kezd mozogni alatta nőiességének talaja, számol, rendelkezik, beoszt, mint egy kalmár, terepszik, mint egy hadvezér. A vége rendesen nagyon szomorú. Nem elég elég egy jövedelem, Összedűl a kártyavár. Akkor itt a nó. Leveti magáról nőiességét, mint pár nappal ezelőtt selyem pongyoláját és megindul a férfi munka után. Már ő Is reggel korán kel, nem ér ri ápolni a bőréi, hogy üde és friss legyen. Este kifáradt, rosszkedvű férll lesz belőle. Hogy a hlzassigra ez milyen hatissal van, arról mis helyen emlékezem meg. Ezl csak azoknak akartam megmondani, akik elítélik a nőt, mert férfias szokásokat veit fel. Hlgyjék el, nem a nő lelki berendezése lett más, a nő ma ia szeretne |átékszere lenni a férfinek, hát hogyisne, hisz ez annyira köunyü, annyira kellemes, annyira kellemes, annyira nőies. En, ha blazírt arcú .féiHas nő'-t látok, nagyon tudom szánni. (Folyt, köv.)
1927 febru'r 1.
Hogyan kapta meg egy vitéz ijjas hadnagy Pacsa vásári jogát? (Pacsa történetéből)
ZALAI KÖZLÖNY Oersei Pelhő éleslátása, megfigycvén s rosszat ssj'ctt e kalandorban, ezerszeres figyelemmel kiséite minden lípleil. Nem ok nélkül volt az aggoda'om, mert, nvnt később kiderült, a kalandor el akatla a nagy királyt lábaló! tenni, de [élt a nagy megfigyeléstől, meg keveselte az ellenség állal felkínált vérdijit.
Oersei Petbő, a vitéii ijjasok hadnagya is mrgjcleiit a király előtt, akihez a király .Igen kegyes" volt, kívánságát teljesítendő, vitézségét, bttoreágát jutalmazandó, adomány levelet nyeri, melyben ,kegyesen meg engedtetik vala vitéz Oersei Pelhő pacsai birtokán a vásártartási jog Dátum In Treviso dle prtma mensts. Augustt, Anno 1356' (1356 aug. 1 )
Pacsa község vásártartási jogának adományozása messze-messze I. Lajos királyunk uralkodására * nyúlik vissza Abban az időben nyerte, amikor Nagy Lajos királyunk A mert'nylel bire kiszivárgott, bár Endre fivérének meggyilkolása miatt a nagy király nem tudod róla, nagy Oererl Pethő tovább olt maradt, a büntető hadjáratot vezetett Nápoly megnyugvást keltett azonban, mikor nyert adomány-levelei, nyilvesszős e len, ebből kifolyóiig az alattomos ; elhatározta, hogy az országos űgyek- bórtarsoly&nak kűlönrekeszébe zátfa, a hadjárat vigezlével boldogan viselkedésű, Örökké ingatag Vclen- ' beni intézkedés céljából haza |ön. cét fenyítette meg eskűszegésééit E'irdulása elölt miután a főpa- hozta haza, mint az akkori Idők * megbecsülhetetlen vívmányát. A törrancsnokságot átad'a Vásári Tamás Qersel Pethő, ez időben Picsa nak — szemlét la,lőtt ostromoló téneti rege szeriot ebben van Pacsának vástrlartásl joga. nemest b r okosa, az ország nemes serege felelt, majd csapatának hadurai kOzOtl első volt, kl a király nagyait külön-külön fugadt*. Landl Ferenc Mhlvásra személyes vezetéke alatt megalakította a .pacsai ijjas" ceapatot. Messze vidéken, félországban bla-s volt c csapat vilézségéröl, vakmerőségéről. Edzett, tömzsi termetű, Budapest, Januir 31 | Szombathely, |anuár 31. A Járvány markos vitézei a legerősebb Ívelésű A fővárosi tisztiorvos hivatalos az ut'bbl napokban erősen terjed. Íjakat könnyen kezelték, a biztosan ölő nyIMkat messze !ő:ie el az erős Jelentése szerint szombaton 55. (kö- Szombahelven egy 6 éves leány, zülük 7 súlyos), vasárnap 19 u| Jikon egy 24 éves fiatalember megkartól kifeszített rugalmas il|. Qersel Pelhő nem kiméit sem ál- spsnyollnl'uenzás beteget veitek fel htlt. Szombathelyen 2000 Isiolas dozatot, sem fáradságot, csapatát a kórhazakba. A kerületi elöljárósá- gyermek fekszik. gok szombaton 73 (közülük II súSopron, január 31. Halálozás spaszinte a tökéletességig kiképezte. nyolból kifolyólag csak egy fordult Csapatának derék legénysége pe- lyos). vasárnap 22 uj beteget Jelen elő, egy 8 éves flu. A náthaláz ugysn dig rajongó szeretettel csüngött lettet. rajta, tüzön-vizen át hiten követték A két napon meghalt összesen 8 be- terjed, a megyében vagy 2000 fekvő mindenfiié. teg spinvol-influenza következtében. beteg vau,dcáitalábauenyhe lefolyású. Bar nagyon szigorú rendszahá- t lyoktt tartott, de igaz-ágos bánás- ! módja enyhítette a szigort. Oondos- , kodott néha-néhn szánkózásuktól is. j A szomszédos BIgricek" (Zalsi^tice) A mai nappal megszűnt a német katonai ellenőrzés számtalanszor vidították fel a csaPirii, január 31 a nagykövetek konlcrenciáji, bogy patokat énekeikkel, hangszereikkel. (Éjszakai rádlijetentés) Az Echo meghallgassa a szövetségközi ka• Mikor Lajos király 1356 ban a de Paris értesülése szerint a szö- tonai bizottság jelentését Németormegbízhatatlan szerb Dusán ellen vetségközi katonai ellenőrző bizott- szág leszerelése ügyében. Berlin, lanuár 31. (ÉjszakaI rávezette csapatát, Zágrábba érve, ér- ság jelentése tartalmazza, hogy Nétesült ennek haláláról, de közölték metország többek közöli beleegye- diójelemé:s) Hivatalosan jelentik : A Az 1926 december 12-ikén, Osnfzett abba, hogy 20 n*l több branvele Velencének nyilvánvaló eskü szegését, hadrakelt seregét most denburgi etőJöt leromboljanak. A ben kölölt egyezmény értelmében a szövels'gesközi katonai ellenőrző Königsbergtöl 10—15 kilométerre már Velence ellen vezette. Átkelve a Karston, miulán Asolo, Ceneda fekvő betonozott fedezékeket meg- bizottság működése a mai nappal megszűnt. hagyják. és Quero várakat könnyűszerrel elAz Idetartozó hivatalok Is felPárls, Január 31. (Éjszakai rádió foglalta, átkelt a Piaven, Trevlsot, mint Velencét ez oldaltól védő etós- Jelentés) Holnap Oléseiésre ül össze oszlottak. ségel fog a oslrom alá. 4 Ezen ostromló hadseregben, a király közvetlen környezetiben találjuk Oersei Pétből, mint az .ijjasok hadnagyát", A nagy király mindent megfigyelő szeme látta az ijjasok nagyszerű teljesítő képességél, figyelte a lóhátról történő nyillövö gyakorlataikat. Oersei Pelhőt ez a ludat végtelen büszkeséggel töltötte el, száz- Ai érdekeltségek állási foglallak a további béremelés ellen - Küldöttség halálig hü és szolgálalkész volt urá- megy a polgármesterhez, építésre alkalmas telkek felszabadítása ügyében hoz, a nagy kitályhoz. Nagykanizsa, ianuir 31 seket nem vetle llgyelembs. Most az Treviso oslroma alatt a ki kirohanó várbelieket a lóháton hirtelen Az Országos Magyar Kereskedelmi a törekvésük, hogy a tálbérnek edelőrohanó Ijjasok számtalanszor kerdigi 75%-01 megállapítása mindadgették vissza a válfilak mögé. Való- Egyesülés nagykanizsai osztálya, a ságos nyileső hullott a levegőből a nagykanizsai Ipartestület és a Bjross dig megrögzitlessék, mlg ezen a té kirohanókra, a halottak, sebesültek, Szövetség nsgykaniissi flókszovet- ren más viszonyok nem lesznek. foglyok száma napról-napra szapo- sége vasárnap délben hatalmai együtOold Ignác szerint ezt a gyűlést rodott. Oersei Pethő személyes bámár előbb össze kellett volna hivnl. torságának nem egyszer adta tanu- tes nagygyűlés! tartottak az Ipartestület emeleti termeiben, amelyek eb- Arra kéri a háztulajdonosokat, hogy lelél ezen oslrom alatt. ből az alkalomból teljesen meglellek. hi megjön az uj bérmegállapitásl Idő, * Bazsi József Ipartestnlell elnök a méltányosság álláspontjára helyezTreviso ostromát maga a király kedjenek. vezette. Reggelenkint parancsa sze- megnyitója után Blankenberg Imre, rint rendeztettek cl a csapalok. azu- az OMKE helyi elnöke előadj), hogy Majd előterjeszti a következő hatán egy-egy órára visszavonult Acieto tározati javaslatol: majorba, a melynek kertjén keresztül az érdekeltségek arra kérték a kor.A nagykanizsai Ipartestület, az folyó Jile pataknak háttal ülve olvasta mányt, hogy halassza el az üzlethelevelezéseit. lyiségek felszabadításának halátidejét Országos Magyar Kereskedelmi EgyeA nagy király ezen életmódját ki- egy olyan időre, amikor a bővebb sülés nagykanizsai" kerülete és a Baleste Baldacltino Julián nevű kalanépítkezés folytán nem annyira érinti ross Szövetség nagykanizsai fiókszödor, mlndkéloldali kém, kl a mavclségének együttes nagygyűlése kigyar nyelvet perfektül beszélve, a a kereskedelmi éa ipari világot, mint király környezetébe furakodott... most. A kormány ezeket a törekvé- mondja, hogy szükségesnek tartja az
K é t n a p a l a t t nyolc h a l o t t j a volt a spanyolnak Budapesten
Németország leromboltatja a brandenburgi erődöket
A nagykanizsai OMKE, Ipartestület és Baross-Szövetség együttes nagygyűlése az üzlet- és lakásfelszabaditások elhalasztása ügyében
üzlethelyiségek és lakások felizabadilásl határidejének oly Időre való elhalasztását, amikor a felszabadulás előfeltételei, megfelelő számú lakás és üzlethelyiség fpilése következtében meg lesznek. Ugyancsak szükségesnek tartja annak elrendelését, hogy a rossz gazdasági viszonyokra és a lakosság csökkent fizetőképességére való tekintettel sem a lakások, sem az üzlethelyiségek bérét tovább emelni mindaddig ne lehessen, mig a bérhelyiségek forgalmának leljss felszabadítása be nem következik. Elhatározza, hogy ezen kormányIntézkedések teljesítése érdekében kérvénnyel fordul Zalavármegye törvényhatósági bizottságához, a soproni Kereskedelmi és Iparkamarához, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés és a Baross Szövetség központjaihoz és a kormánynál való halhitős közbenjárásra felkéri a város országgyűlési képviselőjét, dr. Kállay Tibort. Ezen határozat végrehajtásával az OMKE nagykanizsai kerületét bízza meg." Friedenthal a magánépilkezéj lehetővé tétele érdekében szólal fel és javaslatot terjeszt elő oly irányban, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a város vezetőségénél a háztelkek felszabadítása iránt. Dr. Barta főtitkár itt megjegyzi, hogy ép 6 volt az, aki ez ügyben a szombati városi közgyűlésen felszólalt, hogy a polgármester gondoskodjék arról, hogy a Kazlncy-utcában a telkek felszabadltlassanak. A nagygyűlés ezután egyhangúlag magáévá teszi és elfogadja ugy Q.ild Ignác, mint Friedenlbal Javaslatát. Elhatározta i nagygyűlés, hogy legközelebb küldöttség megy a polgármesterhez, amely átnyújtja a mai határozati Javaslatot a telek felszabadítás ügyében és kérni fogja, hogy a Batthyány herceg-féle és a szentferencrendtek telkének felszabadítása tárgyában a tárgyalások meginduljanak. Blankenberg Imre ezután még az 1926 évi jövedelmiadó vallomás tárgyában felvilágosítja az érdekelteket, mihez többen hozzászólnsk. A nag) gyűlés déli egy órakor ért véget. iViii.i.-.ir-n.^ v ' v ' ."i - • '
"
*
V é r e s Incidens a nyugatmagyarországi frontharcos o k és szocialisták k ö z ö t t Bécs, január 31 Va.árnap a délutáni ótákban véraa incidens zíjloil le a nyugatmagyaro-szágl Somlalva községben a frontharcosok és a szocialista véderő csapalok között, melynek során mindkét résztől fegyverhasználat történt. Az incidensnek három halott|a és 15 súlyos sebesültje van. A lapok kolönféleképen kommenlálják a véres eseményeket, de egyérlelmüleg megállapítják, hogy a szomorú esemény szigorú intő példa kell hogy legyen arra a ba'ósígoknak, hogy mindenféle tegyveres alakulatokat le kell szerelni.
ZALAI KÖZLÖNY
Ma este: Ipartestületi bál Nagykanizsa farsangjának egyik legkiemelkedőbb mozzanata a ma esti Ipartestületi bit. Minden évben stk várakozás előzi meg, hiszen az ipartestületi bál városunk iparoslársadalmán kivül találkozója a város minden társadalmi osztályának. Az idei iparosbál annál is nagyobb közönséget vonz, mert a cél, aminek eléréséért a kellemes szórakozás óráiban guruló pengők gyülekeznek, olyan nemes és humánus cél, ami minden embert csatasorba állit o't is, ahol a csatateret a báli parkett, a harcizajt a legkitűnőbb cigányzene és jókedvű kacagás, — mit lehessen ludni? — talán az ágiudörgésl pezsgő durrogás fogja helyettesíteni. Ez a cél: az elaggott iparosok nagykanizsai menháza. A bál motor nélkül, este 9 órakor kezdódik a Polgári Egylet termeiben és tart, ameddig a jókedvből tulja. Belépődíj 2 pengő, négy személyre érvényes családjegy 5 pengó.
A Városi Zeneiskola első növendék hangversenye a Kaszinóban Nagykanizsa, január 3t
Szép számú közönség előtt tartotta vasárnap este nyolc órai kezdettel a Városi Zeneiskola növendék hangvesenyét, mely az Iskolának elrő bemutatkozó és az iskola feltétlen jogosultságát művészeti szempontok kiemelésével demonstráló koncertje volt. Két aláhúzott célt szolgált ez a növendék hangverseny, amelyről az objektív birálat hangján is megállapíthatjuk, hogy várakozáson felül sikerült. Az egyik cél, hogy az iskola megnyitásától számított rövid idő alatt véghez vitt tanulás eredményét hivatalos köröknek is bemutassa. A másik cél, hogy a zeneiskolának kifelé Is propagandái csináljon, ami a tegnapi sikeres debüiácio után eredmény nélkül nem marad. A Városi Zeneiskola első növendék hangversenyének bú műsora ügyesen, szakszerűen volt összeválogatva. Nagyon helyisen foglák fel, akik ugy gondolkodtak, hogy ha nera is jelent, nem ludom én múyen zenei műélvezett az első tagozat 1. osztályosainak szereplése, azért életre való dolog, azoknak tudását is bemutatni,Jmert igy legalább fogalmai lehet alkomi arról, hogy mit végzett a zeneiskola, mikor abszolút kezdőket eljuttatott a hangverseny dobogójáig, ahol kívülről játszottak könnyebb zenedarabokat, olyanok, akik, míg az Iskolába be nem Iratkoztak, talán még zongora billentyűt sem ütöttek le. Nagyon letszetősek és már műélvezet számba menő műsordarabok voltak a komoly készültségei megkövetelő zenedarabok, — itt elsősorban a kamara darabokra gondolunk — eljálszatása a haladók részéről. ami itt olt szép fejlődés stációját jelenti és felcsigázott remények nélkül Is, tehetségek megnyilvánulását jelentette. Fejlődési sorrend szerint véve az első tagozat I. osztályosai Krdtky
Mária, Martlncsevics Rózsika és Metz Viktor (tongora) gyermeki bübájjal, öntudatos komolysággal, tiktusban, hibátlanul látszottak rövid lélegzetű dalocBkákal. Ugvane tago zal II. oszt. nö/endékel: Vlrágh Annus, Molnár Györgyi (zongora), BOchler Margitka és Vajda Zt haladói Vajda Jolán (zongora). Havas Andor (hegedű), mindket'cn temperamentumos, a nehezebb feladatokban is helytálló növendékek. Igyekezetük és szorgalmuk dicséretes. A második tagozat III. osztályú növendékei, tehát a biztos haladás utján levők, túlzás nélkül szólva, bravúrosan látszottak. A legtöbbet Ígérő zongora-tehetség Pauk Anni, aki elmélyüléssel, biztos inlonálátstl, a színezés iráni fogékony érzékkel interpretált és kísért zongorán. Beethoven és Vannay egy-egy müvével méltán kelleti feltűnési. Határozott zenei tehetség. — Szakonyl Rózsi ugyancsak komoly és alapos felkészültséggel csillogtatta meg sokat ígérő tudását. Mint szólista, mint kisérő, közvetlen, élvezetes játékával tűnt kl. Igazgatójának Humoreszkjét nagy sikerre vitte. Székely Lívia (hegedő) nyugodt vonókezelése, tiszta akkordjai a különböző variációkban biztató jelek a a legszebb haladás utján. Mint szólista, mint az együttes lagjj, mín-
denkor tempóban (átázott és |ó zenei memóriáról telt bizonyságot, a Démonai hegrdüs részlete szépei ki dolgozo'.l munka volt. A legtöbb tudást, mint hegedűs, kétségtelenül Székely István, a le?felióbb osztály növendéke mutatta Wicniavszky R i máncával a kamara darabokban is. A szépen, stílusosan, disztingvált játékával vizsgáról! le. Egy.nletes technikával keze:i a vonót. Zeneelméleti tudását is kimutatta a nehéz koncert-szám egyes lormáibau. Általában véve, minden szám után a növendékek lelkes, további iüyekezerle buzdító tapsot kaptak. Tanulásuk gyümölcsét szívesen élvez e a közönség és várakozással tekint a következő hangversenyük elé. Alig félév a zeneiskola fennállása ita, de ez < kevés idő is sok és lelkiismeretes munkáról beizélt. És ilt az elismerésnek egyformán kell regisztrálni az intézel igazgatójának, Vannay Jánosnak érdemeit, aki az iskolát megszervezte, kellő nívóra emelte és most Is, mint a kamarazene és zeneelmélet tanára, tudásának bőkezű osztogatásával íegitette a növendékeket a szép eredmények elérésében. Buzgó munkatársai, a hegedű-szakon Lemberkovltsné Wéber Margit, a zongoraszakon F. Pásztor Irma tanárnők türelmes, odaadó pedagógiai munkát végeztek. A növendékek hálásak lehelnek oktatóiknak és megható figyelemmel kell megírjuk, hogy igazgatójuknak, tanáinóiknek virággal, babérral kedveskedtek a szépen sikerűit .első szárnypróbálgatás" emlékére. (—n)
K é s z p é n z t é s t e r m é s z e t b e n i seg í t s é g e t a j á n l o t t a k fel a s o r m á s i a k a leégett m a l o m k á r o s u l t j a i n a k A m a l m o t fal f o g l á k i p t U n t a n y á r r a — C s a p á g y a k AttOxaaadáaa o k o x t a a t a x á t , ax a l a g a l a p o a a b b g y a n ú — K a d d a n l o a x a h t v a t a l o a t S x a x a m la
Nagykanizsa, január 00 A sormisi megrendítő tüzkatasztiófa ügyében a csendőrség szombattól állandóan nyomoz, bogy tisztázza a feltevést, hogy nem gondatlanul eldobott cigaretta vagy gyufa okozta-e a milliárdos tűzkárt. Eddig még nem sikerült ebben az irányban semmit megállapítani, illetőleg a foganatosított kihallgatások során tisztázták azt, hogy a malomban a tűz estéjén senki nem dohányzott, sem az alkalmazottak, sem az őröltető klskanlzsaí gazdák. Most már a tűz keletkezésének okául csupán egy feltevés marad meg: hogy a tüz a csapágyak valamelyikének áltüzesedésétöl keletkezeit. A két fökárosult kanizsai lakos iránt, Mechner Jenő és Stern Salamon iránt környékszerte nagy részvét nyilvánul meg. Különösen az egyszerűbb gazdálkodó emberek fájlalják a gyönyörű malom pusztulását, melynek kevés akadt párja, jellemző ezekre a részvét megnyilatkozásokra, hogy a tegnap, vasárnap délután Vajda György sormási jómódú gazdálkodó vezetésével a sormásiak nípes küldöttsége kereste fel a két károstflt malmost és megható módon felajánlották hogy mindegyikük 100 ezer korona készpénzzel segitl ókel és a község gazdái
a malom felépítéséhez hozzá kívánnak járulni természetben oly módon, hogy mindennemű fuvarozási munkát ingyen végeznek el. Ugyanily érielemben többen felajánlották segítségüket Oitárc, Rigyác slb. községek lakosai közül. Általános az óbaj, hogy a virágzó malom újra .felépüljön, ami, mint a tulajdonosoktól értesülünk, meg is történik és a következő őrlési kam pányra már üzembe is akarják helyezni. Egyébként a malomégés ügyében Sormás község elöljárósága a hivatalos tüzszemlét a holnapi nap folyamán ejti meg. A biztosító intézetek részéről is megtörténik a tűzkár likvidálása a legrövidebb időn belül.
Vénea S a a z e ü t k S z é e o a e n d ö r ö k éa paraaztok között Bukarest, Jan 31. (Éjszakai rádiójeleméi) Qajdar nevű faluban a parasztok és a csendőrség-közöli véres össze.üközés vo:t, melynek 1 halottja és sok sebesültjevan. Az öszszeütközés abból támadt, hogy a csendőrök meg akarták akadályozni, hogy a parasztok a régi Gergely naptár szerint ünnepeljék Vizke resztet.
1927 fehnatr 1.
NAPI HÍREK HAPIREM F e b r u á r I, k e d d Római katolikus: Ignác vélt. Protestáns: Ignác, Izraelita: Sebat IKS 39. Nap kel rengd 7 óra 28 perckor nyugszik délután 17 ó n 00 perckor. Ipartestületi bál eate 9 órakor > Polgári Egylet termeiben. Mozi. Uránia: Libanon aaaxonya. — Előadások: 7 és 9 órakor.
— A kanizsai főbírói állás betöltése ügyében holnap értekezlet lesz. Szerdán, febroir^ 2 án délelölt tíz órára a kanizsai törvényhatósági bizottsági tagok értekezlelre jönnek össze, hogy a február 15-iki megyegyűlésen választás alá ketoló nagykanizsai lőbírói állásra vonatkozólag állást foglaljanak. Az értekezletet a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár nagytermében tartják meg és arra egy szűkebb köri bizottság a megyei bizottsági tagokat meghívta. — SQmcgcn megalakítják í z Egységespártot. Sümegen, mint értesülünk, mozgalom indult meg, hogy a kormánypártnak frakcióját megalakítsák. A sümegiek és környékbeliek Ismerve Bethlen István korszakalkotó, nemzetépitó politikáiét, elhatározták, hogy minden helyet megelőzve a megyében legelőször Sümegen alakítják meg az Egvségespárt frakcióját. A párt élére Barcza László dr. földbirtokost kombinálják. — Februárban lesz a keszthelyi tisztújítás. Az alispán a keszthelyi képviselőtestületi választással kapcsolatban elrendelte az általános tisztújítást is. A képviselőtestületi választások febtuár 7—10 ike között lesznek, a többi választás pedig az első választás után a törvényes határnapon. A szavazás három kerületben történik. — Árlejtés a kórház bútorzatára. A városi tanács a kanizsai közkórház újonnan éplll gazdasági épületének bebútorozására szombaton Írja kl az árlejtést. — A városi vIzmD ellenőrző szakbizottságba az eltávozott Csizmadia Kálmán fémipari szakiskolai igazgató helyébe Zlmmermann Rezső oki. gépészmérnököt, a m. kir. fémIpari szakiskola lanárit küldték ki. = Vaddisznóhús lesz kedden délelőtt kapható Szabi Antal vadkereskedésében. — Ötven millió a tűzoltó gépkocsi költségeihez, ismeretes, hogy a város tűzoltófecskendő és ullocsoló gépkocsi kölfségeiiaek fedezésére a város közönsége 300 milliót szavazott meg. A szombati közgyűlés erre a célra 50 millió pStköllJÍggel Járult hozzá a gépkocsi beszerzéséhez, amelyet a jövő hó végén fognak leszállítani. A gépkocsi magyar gyártmány. — A lemondás folytán megüresedett tapolcai községbiróiátlAsra három jelölt közül Stephantk János ny. igazgatót választották meg.
1807 február I. _ Izr. Nőegylctl tea voll vasjr.n|> déluláu a Cenlrll szuleténjtlxn Sok |ó!slketüll tcadélulánról ,iámollunk már be, de a vasárnapihoz hasonló látogatottság csak ritkán fordult elő. Az asztalok mellett és a lincparkellen a legvidámabb, derűs hlDgulal uralkodott egészen este 10 óráig. A háziasszonyok dr. Dalia Jánosné, Strem Tivadarné és Wetser Jinosné voltak. A tánctea anyagiakb a Is várakozáson felali Összeget Eredményezett az egyesület Jótékony céljainak szolgálatára.
s
ZALAI KÖZLÖNY — Tanltóválasztások. A galarnbokl rk. iskolaszék az 1. lanitól állásra Buzdssy A-pld oki. lenitől, " máhonlai tk. iskolaszék az 1. tanilói állásra Nagy Ouszlávol, a vonyarcvashegyi tk. iskolaszék a II. lanitói állásra Slavonlcs Sándori, a zalaháshágyl rk. Iskolaszék az I. tanítói állásra Sülő Istvánt váíaszlolta meg. — KÉPKERETEZÉS é> üvegeiéiben Ijen olcsó PUM OvejM, Ktfály-utca 10.
— Az Ipariskolai Énekkar szinlelőadása és táncestélye. Öröm— ,A felvilágosodás története" mel nézlük Ismét azt a szép muncímen tartotta meg Surdnyl Oyula kál, amit P. Lefciik Pongrác é6 P. felsőkereskedelmi Iskolai tanár mélyen Tóth Móric ferencesatyák végezték izántó társadalom lélektani és törté- az iparoslanonciljuíággal azzal, hogy nelmi vonatkozású liccális előadásá- elvonok azokat a legveszedelmenak eliA részét vasárnap délu'án. A sebb korban a sok caáblló kisérvárosháza dísztermét teljesen meg- téslól és helyes mederben igyekeztöltötte a Zrinyi Irodalmi és Művé- nek tovább nevelni, ismeretüket, luszeti KOr közönsége. Az előadó a dlsukat továbbfejleszteni ós őket az felvilágosodás lényegét és lörlénelmi élet helyos felfogására, az erkölcs, kifejlődését vezette le Kolumbus hazafiság és tisztaság utján tovább Kristóftól a reformációig. Az élve- vezetni. Keltószeres örömmel állazetes izabade!óadá» folytatása Jövő pítjuk meg, hogy a nagyközönség vasárnap következik. A műsor ének- és a szülök kezdik értékelni azl a számált a BUchler Mór karnagy ki- nemes lélekcslszoló munkát. Az Ipaváló vezetése alatt álló Kisdalárda ros és kereskedővilág legjobbjii oly énekelte teljes precizitással, sok erő- szép számmal jelentek meg a -Rozttljesség mellett gyönyörűen színe- gonyl u'cal tornateremben vasárnap zett plattokkal, gondos Összetanult- este lartolt szinielődáson és táncmulatságon, amilyenre eddig még sággal. nem volt példa. Előadásra került A = Cyrano de Bergerac, Ocskay kőllő, majd a Szekrény clmü bohóbrigadéros, Báthory Zsigmond, zat, amelyen a szereplők már oly Muzsikus Ferkó, Falu Rossza, Mézes kalács s a slkerállomások fejlett dile'aallzmusról leltek tanú beláthatatlan sora kíséri Kiss sjgot, ami a legszebb reményekre Ferencet, aki egvellen estére, feb- j')go3it. Különösen kitűntek Szabó ruár 8 ra eljön Ktnlzsára is, hogy hlván, Hackltr Rizsi, Summer Jókivételes művészetét itt is bemutat- zsel, Miiek Rózsi, Djlllnger Manci, hsssa. Kevésszámú Jegy Szert E'nő Báli Ilona, Palló Anna, Virág Ede, és Krdlky Györgynél. Léder József, Molnár Antal, Tóth — Mátés P. Hilár előadása a Ferenc, Balits Ferenc. A magyar szociális kérdésről. A Keresztény tincol szépen lejtették Sipos Rózsi, 0:ihon termében zsúfolt hallgatóság Pammer Erzsi, Hicbler Rózsi, Junelőtt tartott vasárnap este értékes és ker Manci. A szépen sikerült előnagy tudományos fetkészoltségű előadás ulán záróráig tartó lánc köadást Mdtés P. Hilár szentferencvetkezett. rendi hltlanár a keresztényszocialis— Nátha ellen minden patikában lap ták szokásos vasárnapi szórakoztató PtnlaUn kurdi. Ara 16.000 K. eslje keretében a szociális kérdésről. — Működik a „fekete kéz". Egy oly témához nyutl, amihez nemSzabó Lajos resneki korcsmáros a csak a szociális kérdésnek alapos napokban fenyegető levelet kapott a Ismetele, hanem olyan teljes tudopostán, melyben azt követelik, hogy mányos behatolás szükséges,amilyenhelyezzen el a rezneki major melnel az előadó rendelkezett. Sa|nos, lett levő hídnál nem kevesebb, mint helyszűke megakadályoz bennünket haiminc millió koronái. H l ezlnent ennek az értékes és alapos tanultenné meg, vagy a csendőrséget érmánynak részletes Ismertetésében, tesili, akkor kiirtják ót és egész hiszen az egész világtörténelmet családját. A levél Írójául a fekete Ölelte fel az előadó gondosan megkéz bandája nevezi magát és azt Írja, konslruátl előadásában, igy annak hogy reszkessen ha nem tesz az bármily részletes ismertetése is csak utasítás szerint, mert épen harminhézagos töredéke lenne a nagy koncan vannak. A korcsmáros termécepciójú előadásnak. Csizmadia Joszetesen nem telt pénzt, hinem a lánka és Mancika magyar ruhában csendőrséget értesiiette, mely nyoIrredenta költeményeket adlak elő moz a vakmerő banda után. igaz magyaros érzéssel, míg Hun — Elfogták a komárvárosl kótzy Vargha 0!za mini C«Sré Csulak Gergely rendkívül szellemes posta szarkáját A komárvirosi és humoros monológjával a „spanyol postahivatalban már régebb idő óla nátháról" kacagtatta meg jóízűen a észlelték, hogy valaki állandóan lopközönséget. A vasárnapi est a ke- kodj! a leveleket és más tárgyak !s resztényszocialisták egyik legsikerül- eltünedeznek. Most sikerült elcsípni a tolvajt egy olt szo'gáló 16 éves tebb estje volt. ,' cselédlány személyében, akit átadlak = Legalkalmasabb ajándékok Szabados Kata bOrönd és diszmü- a csendőrök a kanizsai fiatalkorúak íruházában. | bíróságának.
Idftjáráa A oigyluialzsal meteorotogtal meg"ST'IÍ Jelentése: HétISn a himlrttkl a i Reggel 7 órakor —1-7, déluUn 1 órakor —29, este 9 órakor —O-t. Ftlhőut: Reggel ktvésbbé borult, délben és este tiszta. StiUtány: Reggel, délben is eate Délnyugati izét. Reggel köd éa dér volt. A Meteorológiai Intézet |elentéae szerint többnyire borult csapadékra hajló Idó várható, nemi hóemelkedéssel.
— Meghűlésnél, náthánál, toroklijásnál, Idegfájdalmaknál, szaggatásnál naponta fél pohár természetes .Ferenc József keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködést biztosít. Egyelem! orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes és megbízható. — Kapható gyógyszerlárakban, drogériáiban és fitszerüzletekben. — Véletlenül agyonlőtte magát egy 23 éves vőlegény. Szljj Fetenc uradilmí erdőőr hazafelé ment egy szekéren. Toliöil puskáját maga mellé lámasztotla az ülésre. Egy nsgy zökkenéssel a fegyver véletlenül elsült és s szerencsétlen embert halálosan megsebezte. Alig plr óráta a lOvés után meghalt. A szerencsétlen fiatalember menyaszszonyához készült, mikor a hjlálo: szerencséilenség érte. — Országos vásár Nagykanizsán. A szépre fordult Időben nagy forgalommal tegnap zajlott le a szokásos gyertyaszentelői országos vásár. Mindenféle áruban nagy felhozatal ; állatokban bőséges felhajtás volt. Az állatvásártéren nyüzsgött a nép, nem különben a kirakó vásáron. Vétel is történt szép számban. A pengővel sem voll sok baj De még inkább könnyen ment a vele való számítás. .Csak sok lenne belőle," — mondogatták. = Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. — Munkáskiáltvány az országgyűlésen. A Keresztényszocialista Országos Szakegyesolelek Szövetségének Intézőbizottsága Tohlfr János elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság a dolgozók mai gazdasági helyzetét alapos meg|avitás tárgyává tette a kormánytól, mini az újonnan megválasztott törvényhozó testülettől a legsürgősebben szociálpolitikai törvények alkotását kívánja. E célból Tobler János Indítványára Budapesten februdr 6 én délelőtt 10 órakora régi képviselőházban országos nagygyűlést tartanak. Ez az országos nagygyűlés lesz hivatva leszögezni a keresztény muDkásság álláspontját a kiáltványba foglalni mindazon követeléseket, melyek megvalósítását a munkásság az országgyűléstől a legsürgősebben elvár. Az országos gyűlésen ugy a kormánypáti, mint a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt dckgállja is fel fognak szólalni. Htrmath Imre lábon
szabad-
Budapest, Jan. 31. Harmalh Imréi, az ismert kabaré-irót, akit a minap csalásai miatt letartóztattak, a vádtanács szabadlábra helyezte és ma délután elhagyta a fogházat.
Ki akar ingyen egy gyönyörű diványpárnát? Kilián* u i
a TUndórujjakról
Egy esztendős sem voll a Tündérujjak még lavaly. Mindenki, aki a a lapnak akár csak egyetlen számát kezébe vette, azt mondotta, hogy a lap kiadói a mostoha gazdiságl viszonyokkal dacolva, páratlan lapot adlak az előlizetők, az olvasók, a kézimunka barátainak kezébe. De karácsonykor olyan dologra szánták magukat, amely példát'an a magyar lapkiadás történetében. Megcsinálták alándék páma akciójukat és anélkül, hogy ennek részleteiről beszélnénk, megállapíthatjuk, hogy minden egész éves előfizető egjr olyan ajándék párnát kapott, amely felülmúlja a lap előfizetési árát ' Tavaly meglepetést tartogatlak. Az idén más a helyzet. Az előfizetők egyre növekvő lábora atavalyiajándék után elvirta, hogy hasonlóval kedveskedjenek az idén is. Azonban mást tett Anyagi érdekelnek feláldozásával csak a nagy erkölcsi célt nézte és értékesebb ajándékot ad, mlnf tavaly. Az ajándék az idén Is pátna. De Jóval nagyobb ,a tavalyinál ; az idén az alapoi is elöhuzatták és a pármlapon kívül ne.ncsak a min.át, de az alap himzőanyagát is adják. A pátna az idén oly divatos, gyapjúval himzelt fél keresztölléssel készül. A páma éitéke a hozzánk beküldött hites torvényszéki szakértői nyilatkozat szerint 20 P. Hogyan lehet megkapni a párnát ? Egyszerűen. Beküldjük a Zalai Közlöny kiadóhivatalába az évi előfizetési dijat, 14 pzngó 40 fillért és a párna bérmentve, rövid idő alatt megérkezik I Igen fontos: A párnakedvezmény 1927. február 12-lg érvényét, ugy, hogy C6ak azok részesülhetnek e kedvezményben, akik az egy évi előfizetési dijat 14 pengő 40 fillért február 12-ig befizetik.
BÁDIÓJHŐSOK Februdr
1 (kedd)
Budapest 030, 12 és 3 Hírek, főzade. 4 München Mariska gyermekdalait énekli. 5 Kamarazene. Olasz opera-délután. 6.20 Rádióposta. 7 Termé&zeUudományl előadás. 8 Hangverseny. Közreműködnek: Bálint Allce zongoraművésznő, Telchmann Irén operaénekesnő, Szedő Miklós dr., a Városi Színház operaénekese. Utána Magyary Imre cigányzenekarinak hangversenye. Bécs 11 Népszerű zene. 4.15 Wagner hangverseny, 5.45 Kamara zene. 6.35 Orillparzer mint drámaíró, előadás. 7.10 Esperanto. 7.30 Angol lecke. 8.05 Vasa Prihoda hegedűművész hangversenye. Herlln 130 Kamarazene. 6.15 Könyvszemle. 6.40 Opera-est, zene 7.30 A jelenkor drámái, előadás. 7.55 A (Old fejlődéstörténete. előadás. 830 R. Straussdalok, zene. 9 Vidám est, kabaré. Brűnn 5.40 Asszonyoknak. 6 Mezőgazdaság. 7 Kamarazene, Beethoven. 8.30 Operaelőadás: Aida. nilusl jeleneL KCnigsberg 11.30 Hangverseny. 4.30 Zene. é.10 Kanárimadár-hangveiseny. 8 0-német dalok, zene. 9.30 Szórakoztató zene. London 2 Kamarazene és énekhangversény. 5 Hangverseny. 7 és 7.45 Jazz-band. 9.45 Dalok. 1035 A nemzetközi hangversenysorozat ötödik estje, cseh zene. 1130 Jazz-band. Milánó 430 Jau-band. 9.45 Részletek Boito Mephlstopheles c. operájából. 10.30 Jazz-bandL München 3.30 Vidám dalok gitárklsérettel 4 Hangverseny. 7 Az ismeretlen Schubert, zongoradarabok éa dalok. 830 Leons és Lehna, Oeorg BOchner egyfelv. viriátéka. Párizs 1 Hangverseny. 9 Díszhangverseny. Puccini: Pillangókisasszony, részletek. Prága 12.15 Népszerű zene. 4.Í0 Jazzband. 8 A színházigazgató, vidám operett Mozart zenéjével. 9 Népszerű zene.
1927 Mxuír 1.
ZALAI KÖZLÖNY
TŐHVÉNYSZÉK (§) Megverték a gelscszlgctl éjjeli ört. Boncz Islván gelsnzigeli éjjeli fir szokásához hiven éjiéi után köríliportyáila a kis falu>, amikor egy több f6bo' álló társaságot észrevet, amely beborozott állapolban hangos duhajkodásával zavarta a kicsi kSzség éjjeli nyugalmi'. A társaságnak csak olaj volt a tűzre a kötelesség emberének Imegjelenése. Összepoloiták, megrúgták, hivatalos jelvényét, a botot — kicsavarták kezéből. Amikor alaposan kidohongték magukat és a szegény Bonczot jól elrenék — hazamentek. Czlnkl József 22 éves geiseszlgell korcsmáron, Hompi Péter 20 éves, Holl Isiván 20 éves és Holt János 23 éves lóldmQveslegéoyek a lelt elkövetői tegnap ezért hatósági közeg elleni erószak vétsége miatt ketoltek a törvényszék elé, amely számos községbell tanút hallgatott kl eskQ alatt ez ügyben. A blróiág bűnösöknek mondotta kl mind a négy vádlottal és Czinki Józsefet és Holl Jánost 60—60 pengő lőbonlelésre és 20—20 pengő melmék, Hompó Pétert és Holl Istvánt fejenklnt pedig 40-40 pengő fó és 20-20 pengő mellék pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős.
lOZeÓSZINHiZAX Uránia kedden és szerdán 7 és 9 érikor: Libanon asszonya, Főszerepben Petrovics, Arlelte és Marccball. Egy hites kémkedési pör története, gyönyörű felvétetek! Világ csak szerdán: Hal nap az apacsok között, Harry Piel kalandorfilmje.
a tagok használatára ekéket, boronákat, vetfgépel, konkolyon), répavágó, lengeti morzsoló, szicskavJgó gépel, gabona rostit, amerikei 16kepát és szóllópermelezöt juttat ugy, hogy azokat mérsékelt kölcsCndij ellenében közösen használhassák. A Faluszövelsígnek minden külaő szerve közgyűlési h.lározadal igényelheti a gépeket. A gyártmányok kiválas;tásában teljesen szabad kezet biz'oslt az igénylő szervereteknek, természetesen kizárólag hazai gyártmányok vehetők figyelembe. A gépiket a Faluszövelség 7°/o-os kamat mellett hitelben nyújtja, amely négy év alatt a gépek haiznála i dijaiból törlesztendő. A szövetség ezen akciója többlermelési szempontból igen nagy jelentőséggel bir, mert ily módon olyan rmberek vehetik a g péket Igénybe, akik eddig kisgépeket nem használlak. Részletes tájékoztatást nyújt a Faluszövelség gazdasági (s agrárpolitikai osztálya (Budapest V, Zoltán-utca 8. földszint.)
A mai értéktőzsdén az Irányzat túlnyomóan barátságos, a Oani és Fegyver kivitelével, mely 5—7 pengő árveszteségei szenvedett. A piac többi területén nem volt változás. A bécsi tőzsde barátságos irányiata és a spekuláció víleményes vásárláia magisabb árfolyamokat eredményezett A kőszén 20 pengővel javult. A malorr.Ipa i p? pírok szilárdan lend Itak. Barátságos volt a bánya, tégla, cukor és textil értékek. A forgalom élénk. Zárlatkor, kivéve a Oanidanubiuszt, a hangulat bizakodó volt.
G a z d a s á g i g é p e k k e l l á t j a el a falvakat a Faluszövetség A kisbirtokok Intenzív megmunkálásának legnagyobb akadálya az, hogy a kifgazda tőke hiányában nem ludja gazdaságát a fejlődő mezőgazdálkodás egyre jobban lökélesedő gépeivel felszerelni. Pedig a modern gizriilkcdis Iránya a drága ké.i munkát egyre jobban Igyekszik az olcsóbb és tökéletesebb gépmunkával póto'rr. A FdlutzöveUég, melynek legelső sorban hivatása a falusi kisgazdaemberek segítése, legújabb akciójával e térin siet támogatásukra. A Faluszövetség most meginduló kisgép akciója folytán fiókszö«etségeit és lagígyesofeteit előnyös felléletek mellett mezőgazdasági gépekkel fogja fölszerelni. Ejy akció különösképen a földreform során keletkezelt uj törpe birtokosok gazdálkodásának előmotdilása érdekében tör énik. A központ szervezetei ulján
DEVIZÁK Amit. 2KÓ5-22S-75 Uetgrld 1002 10 u6 Berlin 13535-133 75 Bukarest 3-M-3-OS Brtiauel 7942-79t7 Kopenh I5MS 152 'O O u l « 147-6S 14*10 London 27 69-27-77 Milano 24-37-74 67 KevyoeV57tO>-2-75 Pirii 22 3 7-22-67 Prlga 169I-16Í6 SIOÍU 410-414 Sloekh. 152-35-152 80 Vartó 6355 64 7-i Wien SOSJJOSO ZO/ltí. 1)985 -tte-20
Vágó Endre UUUurtárában rém is.
liiljlonlrllel 7S m. holdi 1 b i r t o k o m a t gazd'jJgl íntllctekkcl, de InsttukUó nélkül, m. holdanként 800 pengóM eladom. El•dAuól lixgyal D(. Simon Ogyvéd, BaUtonboglir. <30
Kgy szQrke zakó f ó r l l ö l t ö n y Q m a kkdóban.
Ezulon értesítem a 1. közönségei, hogy özv. Brlnner Mihályné neve alalt menő és előzőleg tulajdonomat képező korcsmát teljes berendezéssel újból átveltem. Felszólítom özv. Brinner Mihályné hitelezőit, hogy követelésüket nálam 8 napon belül okvetlenül bejelenteni szíveskedjenek.
eladó.
B o j á r ó n ö azonnal! belépéisel alkalmazist ny«í Kizlnciy-utca 43.'c. 434
KalOnteJiratu b ú t o r o z o t t *zoba kiadó Kinday-utca 30. -436
Tisztelettel
KERTI MAGVAK
Gelencsér Gyula korcamáros.
in
P e n g ő dítSbóí
mele^áfyi ós szibsdfőldl vetísre
Palánta-ládák
Pengő-táblázat
Iából P e n g ő illetékek (llletékOgyl útmutató)
kaphatók:
Ország és Widder
P e n g ő
mafckcrefkedésdben
pénzerszény kapbaló
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (Bíróság mellett.)
FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében.
Kóvid Cf. bosszú le|?r.itu
jbérbázakrd, elzaiogköluöDök. váltúkolcsönok lakohsiakra t i földbirtokra a legelőnyösebb feltételek mellett folyóslllainak. Megkereaések „Jelzálogbank" |ellgc alall a dj-dóhivd'alba kéretn k. I H M
C Q
motorkerékpárok vezérképvitclcie
álképviselőket keres.
1
BRUCK N Á N D O R É S FIAI Budapest, VIII., Józs
személyszállításra la alkalmas, őri
Lászlónál,
Á l l a n d ó , é s z a x o r O ó o OQyoo reklárno/is minden kcre»keddrai-, ipari-vállalatnak, (illetnek a lelke, rugója, az élleló eleme. H o g y a n , h o l óa m i k o r hirdethető a legsikeresebtxn, legjobban és legolcj^bban, megtudható
L E O P O L D GYULA hirdető vállalatinál
BUDAPEST, Vn„ Erzsébel-kSrut 39. ahol kl.Aló siakírldemmtl több, mini 30 tvíf tapasztalatul, odaadó kltrtismcretcaa^Kgal ía (váratlan pontossággal eazkOz^ilnek hirdetőket is rekUmokat ai fissws budapesti, vidéki ta kőitútdl lapokban is naptárakban.
Keszthely Költségvetések és - T e l e f o n i tervezetek I n g y e n 1 J. 121-55®
e l a d ó .
ÉRTESÍTÉSI ban (Főgimnáziummal szemben) a mai kor igényeinek megfelelő
Egy Jó karban tartott 10 HP b « n « l n m o t o r 9C0 Holllter cséplóvel kedvezményei áron eladó. Bővebbet Phcher éa Leltner cégnél. Klfily utca. 431
Keszthelyen, K o s s u t h L a j o s - u t c a 41. s z . alatti ház
BERTÉITÍIÁR
2-08, italonnii irányút étink.
létesít mezőgazdasági gépekben, mintienncmO textil-áruk, lenvászon fa és szén, épületanyag, v a r r ó g é p , kerékpárárukban. Ajánlatok J ó kereseti lehetőség" Jelige alatt a kiadóhivatalba kérelnek. ,«
Püjzer üíleiemben egy Jó házból v/iló fia azonnal {elvélelik tanulónak. Két középlíkoU megkivinlallk. Somogyi, B*Uteflklk. _
1-44—1-76. iralonna nagyban t'48152, liti 168-1-72. lehuiolT h-ji 2Í0- AT LIS L0I0S SCBHMRIIft SUldd Kapható
bizományi lerakatot
Kt íprChlrőefíi dJja 10 uMfc 5 0 f i l l é r . A dmtzá t minden vastagabb betllból áüó uft) Két «zónak aiámittalik. Minden tovAbW tzó dija 0 f III. A hlrtfotAol d l j o l ö . o ( I x « t « n d 6 2 !Mg4lmUd<ShouiuJmltiUval
sa
VAUUTáK lengve! 6340-M-90 Angát. 27 » 27-85 Cactk. 16-S9-16-97 Dtnir 1001-1006 DoIUi 5SK W-37100 Pund* li 22-35-22 80 HotL 227«-22S«0 Lel 2-9S-3 03 Uva 409-415 Líra 24 40-2-t'85 Mlika 135-25-I35-75 Sehlll. 80-4.5 8080 D l n k . 152 06-152-70 Svájet 1.10980*11020 Belga tr. 7940-79-70 Norvég H7 .S.S.W8-20 S v í d í 15 25 15290
Telekkönyvi, vagy egyibb biztosi ék mellett fővárosi cég vidéki városokban, nagyközségekben
KCxOlbelQl 600 négy»zógólc« k o r t a KUfaludy uldban bííbeadó. — Clm a kiadóban. -435
TéZlII
1 M i p s t i Tfctfc irrtaa-jHT^o
KÖZGAZDASÁG
APRÓHIRDETÉSEK (Hlrdo
1-60-180. Az
Kiadja: Zrhyi Ujealalnr és lityiU n a k t U t El, b o t u i i u
mechanikai
műhelyt
nyitottam. Író-, v a r r ó g é p e k , g r a m o f o n és k e r é k p á r a k összes alkatrészeit r a k t á r o n t a r t o m és mindezen gépek javítását mérsékelt árszabás mellett elfogadom. Iró- és v a r r ó g é p j ó k a r b a n tartását m é r s é k e l t havi d í j a z á s s a l e l v á l l a l o m . Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását. Tisztelettel
összes állomísian hétf'n 106 megbetegedés történt, ebből 5 súlyos, haláleset egy sem történt. Mlskolcz, február 1. Ma délben az összes iskolákat bezáilák 10—14
Interurbán-telefon: Nagykanizsa 78. szint. Előfizetési ára egy lióra 2 pertui 40 (illír.
napra. Szombathely, február I. A járvány némi csökkenést muUt. Eddig csupán a Domonkos-rendi zárda iskoláit csukták be, ahol internátus van.
A kípvlselőbáz mai ülése délelőtt fél 11 órakor kradődöli. — A képviselők „A" csoportját az elnök igazolt képviselőknek jelentette ki. Ma|d megválasztották a képviselőházi jegyzőket a kövelkezőnben: Szabó Zoltán, Fttz Artúr, Kublcza Innsbruck, február 1 a közeledő osztrák csendőröket viszFerenc, Berky Qyula. (Éjszaki rádió jelentés) A Brennemértek olasz földre. Ké'.öbba vámEzután az egyes bizottságok ala- rea ötveu felfegyverzett fascista at őrség ptrancsnoka átment az osztrák kullak meg, majd Ptsthy Pál igaz- lépte a határt és oszfrAk területre határőrségre és bocsánatot kért a sigOgymíniszter benyu|totta azokat tért át. Mikor a fascisták meglátták ha'árincidensért. a törvényjavaslatokat, melyeket már a volt nemzetgyűlésen is benyújtott t egyben jelezte, hogy a jelzálogjoggal kapcsolatban a közeljövőben uj törvényjavaslatot és a büntető novellát lógja benyújtani. A báz a javaslatot a bizottsághoz utalta. Az elnOk ezután kivette az eskat 88 erddből 34-at rombolnak la a keleti haláron az Összeférhetetlenségi bizoltsíg tagjiitól. Szünet után az elnOk Barlha Párls, február 1 Pdrls, február 1. (Éjszakai rádióRichárdot, a kabinetiroda tőnOkét rádiójelemé,) fy néme- jelenlés) A nagykövetek tanácsa ma parentálta el, méltatva érdemeit. Az — (Éjszakai elnOk ezután bejelenti, hogy több tekkel egyezmén/t kötöttek katonai tartott ülísén elfogadta a rz'Wetséképviselő, mivel több helyen lett kérdésekben. Igy megállapodlak ah- gesközi katonai bizottság előterjeszmegválaiztva, lemondott. Így Ernszl ban, hogy a keleti határokon 34 tett jelentését n némít erődök ügyéSíndor Budapest északi kerülettől, erődöt lerombolnak. Így is azonban ben és ezzel jóváhagyta a német delegátusokkal kötött egyezményt Rassay Károly Budapest déli kerü- 54 megmarad. let, Pakots József Budapest budai kerület, Peidl Ovula Budapest budai kerület, Györki Imre Budapest északi kerület, Ugrón Qábor Budapest /szaki kerület, PropperSiadúr Budapest környéki mandátumról lemondBudapest, február I | gyültése ulán slkolta meg és az tak. A lemondott képviselők helyére intézkedés ISrlénik a pótképvise(ÉjszakaI rádiójelentés) Az Egy- | egyáltalán nem veszélyezteti a vá • lők behívása iráni. A Ház legköze- ségespárl ma délután pádértekezletet rosok és törvényhatóságok anionom lebbi ülését 3-án délelőlt 10 órakor tartott. Az értekezlet foglalkozott a jogalt, mint azt egyeaek szeretik tsrlja. Az ülés fél három órakor pénzügyminiszter adócsökkentő tOr- hangoztatni. A kormány a városok véget ért. vényjivaslatával. Bud János pénz- küllőid! kölcsöne alkalmával nem Pakots lemondott a budai ügyminiszter nagy beszédében kije- engedte azt, hogy 86 millió arany, mandátumáról lentene, hogy javaslatának az a lé- koronát vegyenek fel, hanem csak Budapest, február I. A Pakols nyege, hogy az adók és illetékek 36 mil'ló aranykoronát engedélyezett. József kettős mandátuma körül folyt belső pártharc, ami helek óla el- mérséklését keresztül vigye, de csak Ezt azért tette, mert Ismeri a polkeseredetten folyt a demoknla-párt- oly mértékben, amennyire azt az gárság teherbíró képességél. Ezután bin, ma befejeződött. Pakols lerood- állam pénzügyi egyensúlyának veszé- Bud miniszter nagy részletességgel dott a budai mandá'umról és a lyeztetése nélkül meg lehet tenni. I^y Ismertette a javaslat egyes szakaszait. budapesti déli kerületet farolta meg. Buda képviselője igy a demokrata a földadóval eltűnik a 17 000 es Vígül kérte a javaslat elfogadását. szorzószámból előálló különbözet. A pártértekezlet helyesléssel hillgatta Gál Jenő lesz. Mérséklik a házadót. Budapesten a miniszter előterjesztéséi, majd Sci 24'la-ról 20'k-ra, vidéken 20'h-ról tovszky Béla beszélt a javaslatról IS'U-ra. Az uj adójavaslat kimondja, kimutatva, hogy az nem tartalmazza hogy a városok külterületein levő az autonómia megsértését. házak ugy esnek elbírálás alá, mint A miniszterek ulán a párttagok a falusi házak, tehát házadét nem nagyszámban szóltak hozzá a javas Budapest, február 1 kell utánuk fizetni A kereseti adónál lathoz kisebb módosításokat kérve. 720 pengőre. Hétfőn mindössze egy spanyol- felemelik a minimumot Bud és Szcilovszky miniszterek megbetegedést jelentettek a főváros Az örökösödési Illetékeket is mérsé- replikázlak az elhangzott felszólaláadója tel- sokra és ezuíén a pártértekezlet a tiszti főorvosi hivatalihoz. A régebbi kelik. A kenyér forgalmi mlg a lisztnél csak javaslatot általánosságban elfogadta betegek kOzIll egy meghalt. Influen- jesen eltűnik, zás beteg 32 került hétfőn kórházba, egyszer vetnek ki. részleieiben a 40 szskaszig. A többi magánlakásokon 47 uj beteget ápolKijelentette a miniszter beszéde szakaszok tárgyalását elhalasztotta. nak. Az említett esetek közül 20 során, hogy a javaslatot a kormány- Mint értesülünk, ezt csütörtök délulán súlyosabb természetű. A lionvédiég zat több évi lapasztalatok osszc- külön tárgyalás alá veszik.
U j a b b határ>-incidens a z olaszosztrák határon
Véglegesen megkötötték a német-francia katonai egyezményt
Az a d ó c s ö k k e n t é s i j a v a s l a t o k a z Egységespárt előtt
Egy spanyol megbetegedés volt hétfőn a fővárosban
Meghalt a kormányzői kabinet-iroda főnöke Budapeat, február 1 Barlha Richárd dr, a kormányzó kabinet-irodájának főnöke, a neves logász, ma éjjel, Má'ia Valéria-u cai lakásán, agyvérzés következtében, 56 éves koraban hirtelen meghall. Halálhíre politikai kö ökben ii mély mi-fcdöbtKnést váltott ki, mert Bariba R'.chird a legszélesebb körökben a legőszintébb szerefelnek örvendett ételében. Horthy Miklós kormányzó és ne|< délulán részvéilálogatáit tettek a g,ás;oló családnál. A kormány réizvéltáviratot intézeti az özvegyhez. Budapest, febr. V (Éjszakai rádióJelentés) Bullij Richárd az elhalt kabinetiroda főnöke holttestét a Magyar Királyi Kutia csarnokában február 3 án szentelik be és az nap tenieiik a farkasréti temetőben levő családi sírboltba.
Szabadlábra Vági-pártl
helyezték tüntetőket
•
Budapest, február 1 Az országgyűlés ünnepélyes megnyitásával tervezett, de a rendőrség által megakadályozott Vági-párlT tüntetés alkalmával összesen 226 egyént vetlek őrizetbe A lünlelők között rendőrkézre kerültek a legveszedelmesebb kommunista agi'átorok közül Vidéki Alice, Hámén Ka'ó és Lőwy Sándor. Hánián Kató súlyos betegsége miatt feltételes szabadságot kapott és igy vehelelt részt a legu'óbbi politikai lünieiések megszervezésében. A lünlelők ellen a rer.dfriégcn lefolytatták a nyomozási és miu'án megállapították, hogy csak kihágási ulon vonhatók felelősségre, ma reggel mindnyájukat szabadlábra helyezték. Magyarország a nemzetközi gazdasági konferencián Genf, február I. (Éjszakai rádiójelentés) A május 4 ikére Genfbe összehívóit nemzetközi gazdasági konferenciára Magyarországról, mint azt megállapították az előkészítő bizottságban, Popovles Sándor baokkorm'nyzó, grof Hadik János, gróf Somslch László, báró Kornfetd Móric és Végh Károly a tőzsde elnöke vesznek részt. H a r m a d f é l a z á z angolt éa a m e r i k a i t Bitek m e g Kinában Béc, február I. A Washingtoni kormány hivatalos jelentése szerint eddig d kinai.-tk 250 angol és amerikai állampolgárt öllek meg. London, február 1. A pekingi kormány a népszövetségi szerződésre hivatkozva tiltakozási jelentett be, az angol csapat szállításokkal szemben és a felelőssége^ magáról elhárítja minden következményért.
ZALAI KÖZLÖNY
a
Szombaton este lesz a Szanatórium-piknik Nagykanizsa, tctxuir I
Az idei Szanatórium-piknik kétszeres eseménye lesz a nagykanizsai farsangnak. Elöizör eiemény, kimagasló, mert minden évben az. Másodszor pedig a szokásos méreteken és sikeren is messze (elül emeli az idín Fráter Lórándnak, a nagyszerű dalköllónck, a magyar nóta ihleteit sravu énekesének lejovelete. Fráter Lóránd, a műsoron régi magyar láncokkal szerep'ö Öccsével, Pállal együtt szombaton délben érkezik meg Kanizsára. Jórészt 6 101 li ki az esti műsort dalaival. Prológol Mutschenbacher Edvin dr. mond. A rendezőség fáradhatatlanul végzi az előkészítés gondos munkájában az utolsó simításokat. A jegyeket, amire az idén alig volt példa, elővételben azétkapkoJlák. Még néhány előjegyezhető a Mtrkly Belus és a Neumann gyógyszer-' tárakbari.
A lakások felszabadításának problémája Keszthelyen A háztulajdonosok nem emelik felDI * béreket az 1917-lk évi 100%-án, de kérik a szabadren delkezés azonnali jdsszaállltását KesnMty. Icbiuár 1
(Saját tudósítónktól) Ismeretes, hogy a keszthelyi lakosság panaszára a népjóléti miniszter több más községgel egyetemben Keszlhelyen is fetHjftMMtt a 10000 lakaton aluli helységekre nézve kimondott szabad lakásforgalmat. A keszthelyi háztulajdonosok most nagygyűlést tartottak és áron egy kötelező nyilatkozatot fogalmaztak meg. mely szerint a lakbéreket az 1917. évi bérek 100 százalékán felül nem emelik, de ennek ellenében kérik újra a népjóléli minisztert, hogy 1927 május l ével állitsa vissza a szabad lakisforgalmat Keszthely területére a igy már most február 15-ig gyakorolhassák felmondási jogukat. A háztulajdonosok kötelező nyilatkozatukat a .Keszthelyi Hírek" hasábjain hozták nyilvánosságra. A háztulajdonosok gyűlésén Relschl Imre városbíró fejtette ki a felszaba-
NÓK A MODERN TÁRSADALOMBAN Irta: M. Ö l v ö i .MagJ»
Ili. Kétségen klvfll a háború ét az utánna következő forradalmi Idők okozlák a házatság válságát. Hogy a házasság válságba jutóit, azt nem lehet tagadni akkor, amikor csak egyszerű statisztikára van szükség, hogy meglássa mindenki a válások óriásra nőit arányait. Hátha még a rossz, boldogtalan és szerencsétlen házasságokról is készülne statisztika, házastársakról, akiket valami belső kénytzer tart csak egymás mellett, mely okok 90 %-a természetesen a család, a gyermek. Ha ezeket a házasságokat adaiokkal mutatnák kl, tenkl sem kételkedne többé, hogy a jó házasságoknak bealkonyodott. Minden bajunk közölt talán ez a legnagyobb szerencséilenségünk. Nem borzasztó elgondolni, hogy egy gyermeklelkű leány, tele illúzióval, szerelemmel, hozzákoil életét az ő férfiához és ugy Jár, mini a
dítással járó gazdasági előnyökéi A lakásforgalom szabsddi tildével ugyanis az építőipar számára is megnyílnak az uj építkezések lehetőségei. ami a munkaalkalmak teremtésével ii jelentékenyen tudna segíteni a mai sulyoi gazdasági helyzeten. A háztulajdonosok értekezletére a lakók képviseletét nem hívták meg, hololt — róluk Is szó lévén — az ő véleményük meghallgatása és tájékoztatásuk sem ártott volna az ügynek. Az elmúlt két esztendő alatt Keszthelyen 140 uj ház épüli. Ezek azonban legnagyobbrészt egyszoba konyhás munkás és rokkant lakások. Az ó elhagyott lakásaik, ha még használhatók voltak, csak hasonló igényű emberek elhelyeikedésére nyújthattak alkalmat. A kőzépositály és a Keszthelyen Igen nagy számban élő nyugdijasok, hivatalnokok lakásmi7éríaján ez egyáltalán nem segített. Örea lakások vannak most is. Csakhogy azok tavaly l> üresek voltak; Azokba valaki már aligha tud beköltözni, mig csak a háztulajdonos olyan helyzetbe nem kerül, hogy alaposan rendbehozilni tudja azl. A felszabadítás első terminusa csődöt mondott Keszthelyen a ház-
1927 tebruár j .
Felhívás az Összes közalkalmazott nyugdíjasokhoz
tulajdonosok egy kis részének, talán alig negyedrészének kapzsisága míall. Ha ma felszabadítják a lakásokai, íia a népjóléti miniszter ma hozzájárul a már egyszer visszacsinál! rendeld uj életbeléptetéséhez, akkor Nagykanizsa, február I már nincs meg az a lehetőség, — A Nyugdíjasok Országos Szövetami első alkalommal megvolt, hisz sége nagykanizsai osztályának ellelt volna idő reá — hogy két hónap nöksége az alábbiakra kéri fel a alatt a keszthelyi lakásmizériának, a legközelebbről érintett középosztály- szövetség helyi osztályának tagjait nak megfelelő építkezések történje- és az összes közalkalmazott nyugnek. Pedig a felmondások veszélye dijasok és nyugdíjas özvegyeket: annál súlyosabb a keszthdyi lakókra Az országos központ a helyi osznézve, mert közel félszáz vidéken tállyal közölte azon határozatát, hogy lakó háztulajdonos készül felmondani a sérelmek sikeresebb elintézése céi. csak azért, hogy maga költözzék be jából legkésőbb március hó folyakeszthelyi házába. Ennyivel megint mán egy nagygyűlést óhajt tartani kevesebb lesz a lakás Keszthelyen. Budapesten, melyen.való képvlseltetésre az összes vidéki osztályokai Egyelőre tehát helyesebben tennék felhívta. Mivel pedig minden moza keszthelyi háztulajdonosok, ha a galomhoz elsősorban pénz kell, naméltányosság álláspontjára helyez- gyon természetet, hogy ezt a pénzt kedve, az adott — belátjuk: részükre csikls a saját áldozatkészségünkből Is terhes éa Igazságtalan, de meg hozhatjuk össze. S ennek csupán nem váltoitathaló — körülményekre egy módja van: az évi tagdíjak fivaló tckintdlel most már nyugodtan zetése. Az O tz. Szövetség alapszavárnák be a november elsejei termi- bályéi az égisz évi tagdíjat egy pennust. Addig még sok építkezés be- gőben állapították meg. Be kell isfejeződik, így az átmenet veszélyes mernünk, hogy .ez összeg oly csemegrázkódtatásokat hihetőleg a la- kélység, minek fizetése önmagunk kók nagy é« etekintetben fegyverte- érdekeinek árulása nélkül meg nem lenebb táborának sem fog bozni. tagadható, — nekünk, a vezetőségnek pedig erre a szerény összegű tagdíjra az adminisztrációval járó költségek fedezése céljából Is, szükségűnk van. Helyi osztályunk megalakulása idején jól cselt látnunk és tapasztalnunk a nyugdijatok lelkesedését ; ámde ez a le kesedés a ságot megkísérelt leánynak szülei tagdíjak befizetésével járó minimális Nagykanizsán élnek. Apja kalapos- áldozat nélkül édeskedvet -t ér és mester és a Zrínyi Miklós-utcában még kevesebbe* lendít a magunk elé tűzött célok dérése terén. van kalapotmühelye.
A D u n á b a u g r o t t egy k a n i z s a i leány Budapesten Budapest, február I
(Éjszakai rddtójelenUs.) Ma este a Petőfi-térnél öngyilkossági szándékból a Danába ugrotl Tolola Margit nagykanizsai varrónő. Sikerült a hajósoknak kimenteni. A mentők eszméletlen állapotban a Rókusba szállították. Tettének okát ez Ideig nem sikerült megállapítani. Az öngyilkos-
Totola Margit már huzamosabb iddg tartózkodott Budapesten és nincs kizárva, hogy nem bírt álláshoz jutni és emiatt akart megválni az élettől.
Nagy hegycsnszamlás történt Olaszországban Trieszt, február I (Éjszaka! rádiójelentés.) Tilent éa Rovereio közelében nagyarányú hegyomlás történt, mely az országutat és a vasutat nagy helyen használhatatlanná tette. Az Eisch bilpsrtján a lorgalom teljesen szünetel. Mikor a hegycsuszamlás történt, akkor kőzeteden éppen arra egy tehervonat. A
biztos szerencsétlenséget csak a vasúti őr lélekjelenléte hárította el, aki észrevetie, hogy a sziklák omladozni kezdenek és leintette a vonatot. A hegyomlás állal származott akadály eltakarítása jó pár napol fog igénybe venni. A megrongált útszakasz és vasúti vágány kétszáz méter.
A vezetőség szívesen és minden ellenszolgáltatás nélkül dolgozik; azonban kötelezettségeinek it meg akar felelni. Éppen ez okból felkér|ük tz összes közalkalmazott nyugdíj ltokat, nyugdijat özvegyeket ét kegydl|asokat, hogy a közelebb lakásukra küldendő iagdljnyugtákat beváltsák, illetve a beváltással belvi nsziátyunk tagjai kOzé belépjenek. Összetartásban van az erő s nekünk ebben a ml szomorú helyzetünkben, mikor minden nyugdíjasnak egyéni sérelmei it vannak t ezek mind orvoslási várnak, trte az erdre tzüktégünk van I Nem külön áldozatot, csak az egy pengő évi tagdíj befizetését kéri a vezetőség, hogy ügyeink érdekéhen dolgozhitton. Azl bltztzük, hogy felbivátunk nem fog tü-
viharos tenger hajója? Kezd him- mák, veszekedések, ticmrehSnyátok, debbet. Elvált asszony. Hibák után bálózni előbb lassan, majd mindig számonkérések. Lelkileg szétzúzzák hutainak azonnal, szerelnék, ha erősebben és a végén összeroncsolt magukat, le aprózzák minden ideg- botrány szele csapdosna az elvált Illúziókkal ér partot egyedül, a társa szálukat, megismerik a legborzal- asszony mögolt, szeretnék, ha hibák nélkül és ilyenkor rá kell eszmélnie, masabb kiábrándulást és akkor szét lennének az éleiébe, vétkek, bűnök, hogy hajótörött. mennek. Két agyonha|szólt ember szóval érdekesség. Az elvált férfi A tossz házasság a háborús idők áll a világon, senkihez nem tartozó, újra kezdheti éldét, ha viszonyai ét müve. Nem vagyok naiv, tudom, önmsgá'ól undorodó cmb:r. Én nem körülményei megengedik, az asszony azelőtt is volt válás, csele-paté, házi tudom elhinni, hogy a nagy szere- mindig folytatja azt az éldd, melybékétlenség, de ez rlikaság számba lemnek, melyek évek hosszú torán től szabadulni akart. Az elvált aszment és az volt az oka, hogy két, át szövődnek, igy érhessenek' véget, szony közprédája a megvetésnek, össze nem Illő ember lépeti házas- anyagi ba|ok miatt. Pedig a legtöbbságra. Legtöbbször az érdekházas- nek ez a kiinduló pontja. A régi mert nincs kitől tartani, blsz a véság ért ilyen szomorú végei, vagy a mondás tartja: .Ahol a nyomor be- delmére teremtődött lovag elhúzta férfi nem tudta legénykort szenve- jön az ajlón, a szerelem kirepül az előle a becsülés leplét. Az elvált délyeit a házasságon kívül bagyni ablakon". Ahol kirepül olt mas. Olt asszony mindig a megszégyenített, és ez mint elháríthatatlan akadály nem volt gyökere a szerelemnek, ott míg a férfi a megszégyenítő. (Kivéállt a házastársak közé. Potyogtak illúzióról van szó és rendben van, tel a házasságtörő asszony, az egész más okok is, betegség, házasűg- hogy kirepül. De legtöbbször nem más elbírálás alá esik.) A válás a lörés Mb. Azelőtt a tossz házasság repűt, meri ahhoz nincs bátorsága legcsunyább Inlézmény minden batzbetegség volt," most járvány, amely vagy ereje, hanem lassú mérgd nossága mellett. Nem vagyok cininem kíméli áldozatalt. A rossz há- csepegtetve az éleibe, vánszorog az kus ét minden válás dkeserlt. Nem zasságot legtöbb esetben anyagi altó felé, ahol a Nyomor áll őrt. azért, meri két ember felszabadult gondok szülik. A férfi elég erősnek N-m viszi észre, hogy ez nem me- a házasság igája alól (mert ez bierzi magái ahhoz, hogy családot nekülés a nyomor elöl, mert az zonyára az volt számukra.) hanem, alapítson is azután rövid idő múlva továbbra is vele marad, de még mert bátorságukkal a nyilvánosság kiveszik kezéből a kenyeret, vagy nehezebben lesz elviselhető, hisz elé hozták életük tragédiáját éa ezzel ráeszmél, hogy nem képes eltartani egvedül kell szembe állni vele. sejteni engcdlék a löbbl -házasság cialádját. Ekkor kezdődnek a lárgondosan elfüggönyözött gyötrelmeit. Éí meglnl a nők húzzák a rövi(Vég< kov.)
1927 február 2.
ZALAIKÖZLÖNY
kel (Ölekre (alélni kOzOs sérelmeinkben velünk együll érző nyugdíjas társainknál.
Nagykanizsa, 1927. íebruár 2. Trelber Kálmán ny. ezredes, elnök.
Nagy
Lajos
ny. áll. tanító,
Nagyszabású terv egész Zalamegyének egy villanyközpontbél valé áram-ellátására Zalaegerszeg, február 1
hogy a tőzeg-telepeken, amelyek úgysem esnek megle'előkibányástát alá, állítanának fel hagy áramfejlesző vrllanygyárat. Itt természetesen a sávolyi telep |öhet elsősorban számításba. A másik terv szerint eiíy már meglevő, de távolabbi telepből látnák cl meglelelö kibővítés utan a megyéi villannyal. Akármelyik megoldást választják, iien éleire való a terv és attól le het várni a megyének Ipari és gazdasági tekintetben a fellendülését. A községek a felállítandó villanyközpontban szövetkezeti tagok gyanánt foglalnának helyet. A nagyszabású terv, mely a közeljövő perspekrivájában vár megvalósulásra, 40—50 milliárdot igényel.
A „Zalai Közlöny" könyvéből
panasz-
A Gyár-utca bajai Nagykanizsa, lebruár 2
Mai postával kaptuk a következő panaszos sorokai: A Oyár utca nem a vásáil tolongás u'cája. Nem is olyan célból keletkezett, hogy ott legyen a korzó. A neve csak annyiban helyes, A munkában kifáradt mozdonyvezetők, fotók, kalauzok < pillét ék fel olt amennyiben az Ipartestület vigalmi egyszeiü, de csinos, kertes udvarokgárdája rendezte. Vollaképen azonkal ellátolt hajlékukat, minden városi ban a kanizsii társasig egészének vagy állami hozzájárulás nélkól, samulatsága voll. A Polgári Egylet lát megtakarított pénzecskéinkből. egyszetüen, ízlésesen díszített terÉs ma ennek az uleának 54 házmeiben ezen a meleg hsngulaiu báli száma van. Fekvése gyönvOrü. A estén, a tánc-zene üiemcire és a feházak laktsaí megfelelnek a higiénia hér asztaloknál összekoccanó pahakövetelményeinek. A háztulajdonosok rak csengésére összetalálkoztak a igyekezetén meglátszik, hogy szereik város vezeti köreinek rcp-ezenlinsai, otthonukat, hogy szeretik a külső a társadalom minden részének szineés belső csínt és mégis nagy bajSzó van arról löhb terv közö I, |ava és igen nagy számban a szip ban vannak, mivel a városnak a sikerű báli este házigazd ái: a nagy Oyár-utca és azt ."> Ciengeiy úttal iparos család tsgjal. összekötő Hajc-sar ui éj Vecaey ZsigA bálterem fél 10 órára már Jócsmond- u'ca évllzeiek óla moMoha kán benépesedett. Amikor a ctg'ny gyermekei. A Q/ár u'cának világítása rázendíteti a gyatra, csatornázása nincs, koc>íut|át 1926-ban 478. íennáUásnk óta 1701 esetben roniütak kl a mentők Vasal/ kovács, tyuhajja I kavics vagy szénsalak sobs
Az Iparosbál