2012. október
Balatonkenesei Hírlap
3
Polgármesteri vélemény Részlet a Balatonakarattya leválásában döntõ szervezethez írott polgármesteri levélbõl Egy elválás, szétválás mindig szomorú esemény, ezzel senki nem fog jól járni. A jövõ útja az összefogás és az együvé tartozás és ennek az érzésnek az erõsítése. Az összefogás erõsítése településünk és nemzetünk megmaradásának záloga. E nélkül sajnos gyengülünk és „mint oldott kéve széthull nemzetünk”. A szétválást kezdeményezõ erõk különbözõ politikai és gazdasági hatalmasságok támogatását ígérve vázoltak szebb jövõt a választók elé. Hogy ez jövõben miként realizálódik majd meglátjuk, de addig sem szeretném, hogy a maradó rész lakóit hátrány érje, illetve a leváló település részen élõk méltánytalan helyzetbe kerüljenek. A leválást kezdeményezõk közül többen a ma is mûködõ képviselõ - testület tagjai, ám mégis azt állítják- és ezzel megtévesztik a szavazókat-, hogy a beruházások és fejlesztések során jelentõs hátrányt kell Akarattyának elszenvednie. Ez azért sem igaz, mert a 6 tagú képviselõ- testület plusz polgármesterbõl 4 fõ az ellenzék, akik Balatonakarattyai Részönkormányzat képviselõi. Ilyen szavazati aránynál nincs olyan döntés, amelyet ne tudnának Balatonakarattya érdekében elfogadni, megszavazni. A képviselõi négyesbõl ketten tagjai voltak annak a képviselõ- testületnek is, akik 2009-ben a várossá válás másnapján föloszlatták a testületet és ezzel az akkori polgármester aszszonyt akarták megbuktatni. Szánalmas próbálkozásukat a választók azzal honorálták, hogy a testületbe csak kisebbséggel tudtak bejutni. Ekkor 9 hónap békésebb idõ köszöntött településünkre. A leválás gondolata ez utóbbi esetben sem származott mástól, mint tõlük. A leválást elõkészítõ bizottság által készített javaslat szakmailag nem lett részünkrõl vizsgálva, ezért kérem, hogy a település fenntartásában, üzemeltetésében jártas szakemberek vizsgálják felül az anyag állításának helytállóságát. A dokumentum állítása szerint 43,5% területrészt a befolyó 20% 178 386 000 Ft bevételbõl úgy tudják rendben tartani és üzemeltetni a települést, hogy 63 948 000 Ft az összbevétel 35%-a fejlesztésekre megmarad. Az iskolás gyerekek költségeivel nem foglalkozik a javaslat, és a temetõ fenntartására is csak 32 000 Ft-ot tervez évente. A Balatonkenese mûködõképessége címû fejezetben a számításoktól bennünket megkímélve állítja, hogy az iskola állami átvétele következtében költségeink nem fognak jelentkezni. A szociális intézmény fenntartása és mûködtetése tekintetében is mellõzi a tényszerûséget és erõsen csúsztat, nagyvonalúan fogalmaz. A szolgáltatást igénybevevõ települések a normatíván felül létszámarányosan járulnak hozzá az intézmény fenntartásához és mûködtetéshez. Mivel a támogatások és normatívák a jövõben sem fognak olyan mértékben emelkedni, hogy a plusz hozzájárulás mellõzhetõ lenne, nem értem ez miért nem jelenik meg a tervezett kiadások között Balatonakarattya településrészre vonatkozóan. A tanulmány kamatbevétellel tervez. Mibõl? Nem ad választ a következõkre: Polgármesteri hivatal kialakítása hol, mibõl? Épület, berendezések, eszközök, számítógépek, felhasználói programok, takarítás, rezsi költségek, vagyonbiztosítás, bankköltség, posta költség, belsõ ellenõrök, reprezentáció. Falugondnokság: foglalkoztatás, egészségügy, helyiségei, fenntartási költsége, rezsije, karbantartása, munkaruha, gépek, berendezések, eszközök, gépjármûvek, biztosítások. Mûvelõdési ház, könyvtár: fenntartási költségek, karbantartás, takarítás, tisztítószerek, irodaszerek. A javaslat megalkotói állítják, a kormányzat szándéka a pazarló mûködés elkerülése. Ám szándéka a központosítás, a kis
települések hivatalainak összevonása, a költséghatékony mûködtetés érdekében, nem pedig a szétválás külön költségvetésû hivatalként való mûködtetés. Ezen jelentõs hiányosságok miatt kérem, hogy alapos vizsgálatnak vessék alá a javaslatot, nem szeretném, ha a leváló részen élõk fél- egy év múlva szembesülnének a leváláshoz és a település fenntartásához szükséges, de rendelkezésre nem álló források nagyságrendjével. Közös felelõssége ez mind annak, aki belelát, áttekintheti és döntését függetlenül és felelõsséggel kívánja meghozni ez ügyben. A maradó balatonkenesei részen élõk körében a tervezett település szétválásának határvonala talált legkevésbé támogatásra. 100 év múlva már neveinkre sem emlékszik, de a meghúzott határvonal ma maradó balatonkenesei lakosság számára elfogadhatatlan, mert olyan területeket, részeket rabol el, amely soha nem volt akarattyai, pl. Balatonkenese Üdülõtelep, régi szõlészet, Matacsalja, Hosszúmezõ. Múltunk és történelmi hagyományainkat figyelembe véve az általunk meghúzott határvonalat tudjuk csak elfogadni. A gazdasági számítások a tervezett határvonal figyelembe vételével készültek, tehát ha a határvonal nem végleges, mert változik, úgy a bevételek és kiadások is változni fognak. Ez alapján sem a számítások, sem a tájékoztatás nem helytálló. Aggályosnak tartjuk továbbá, hogy bár a 2012-es évben még érvényes törvény szerint, de csak a leváló területrész 893 fõbõl a szavazásra jogosult 779 fõ szavazhatott, a többi 2685 fõ sorsát és helyzetét jelentõsen befolyásoló döntés ügyében. Vagyonelemek megosztásáról a bizottság által javasolt létszámarányos elosztás helyett a bevétel arányos elosztását tartom elfogadhatónak, ugyanis a település fejlõdése, fejlesztése a befolyó összegekbõl tud realizálódni, nem pedig az ott élõk létszámától. Ezért a 25%-os létszámalapú elosztás helyett a 20%-os bevételalapú elosztást fogadhatjuk csak el. Mindezen érdekek érvényesítése végett balatonkenesei maradó lakosság jelentõs része aláírásgyûjtésbe kezdett egy népszavazás kiírásának érdekében. Aggályosnak és elfogadhatatlannak tartom továbbiakban, hogy a közös hivatal létrehozásával kapcsolatos rendelkezés korlátozza a befogadó hivataldöntési lehetõségét. Kijelölés, illetve a Mötv-ben meghatározott települések nem tagadhatják meg a közös hivatal alakítását. Esetünkben – tekintve, hogy az akarattyai településrész leválásának oka, a leválni szándékozók állítása szerint –, hogy nem a számukra elfogadható módon történik az anyagi lehetõségek által befolyásolt fejlesztések elosztása, illetve a Polgármesteri Hivatal mûködése is részlehajló és problémás számunkra. Egy esetleges sikeres leválás esetén a közös hivatal mûködtetése a problémák, viszálykodások és ellenségeskedések forrása, talaja és színtere lenne. Tekintettel arra, hogy a leválni kívánnak és nem más módon együttmûködni, illetve a közös hivatal létrehozására számos egyéb lehetõségük is van, így kérem, hogy a lehetõségek körében a fenti okok miatt a Balatonkenesével létrehozandó közös hivatal ne szerepelhessen. Valamilyen módon ez alól kapjunk mentességet. Tisztelettel kérem a döntést elõkészítõket és a döntéshozókat, hogy a történelmi léptékkel mérve is jelentõs döntés meghozatala elõtt körültekintõen tájékozódjanak a településünk életében rendkívül súllyal bíró és változást elõidézõ döntés meghozatala elõtt. Balatonkenese, 2012. augusztus 28. Tömör István polgármester
4
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
ÁLLÁSFOGLALÁS A Balatonakarattya Leválását Elõkészítõ Bizottság mély megdöbbenéssel értesült a Balatonkenese Város Polgármestere által, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr részére írt – a www.balatonakarattya.hu internetes oldalon közzétett – levél állításairól. Az Elõkészítõ Bizottság hangsúlyos álláspontja továbbra is az, hogy egy új község létrejötte olyan méltóságteljes folyamat, amelynek során nincs helye az alaptalan vádaskodásoknak, a két település közötti viszony megfertõzésére alkalmas kifejezések, gondolatok közlésének, mások lejáratásának. Figyelemmel a fentiekre, az Elõkészítõ Bizottság továbbra is a tisztességesség, az együttmûködés elvei mentén kívánja végezni munkáját, ezért nem kíván reagálni a polgármesteri levélben rögzített alaptalan vádaskodásokra, csupán jogi álláspontját fejti ki a levél tekintetében. 1. A polgármester úr a 2012. augusztus 28. napján kelt levelében a Balatonakarattya Leválását Elõkészítõ Bizottság írásos javaslatát „Polgármesteri vélemény” megfogalmazásával terjesztette fel a Veszprém Megyei Kormányhivatal részére. Elöljáróban megállapítható, hogy rendkívül sajátos, hogy a Polgármester úr egy hivatalos felterjesztés mellé saját véleményét is hosszasan közli. A Polgármester úr a véleményét, mint magánvéleményt bármikor kifejtheti, azonban a tárgyi ügyben állásfoglalásra kizárólag Balatonkenese Város Képviselõ-testületének van joga. Különösen sajátossá teszi a polgármesteri eszmefuttatást azon gondolatok csokra, amely szerint „A jövõ útja az összefogás és az együvé tartozás…” vagy éppen „Az összefogás erõsítése településünk és nemzetünk megmaradásának záloga.” Nehéz mit kezdeni ezen polgármesteri gondolatokkal, hiszen Balatonakarattya lakossága teljes mértékben a nemzeti összefogás talaján áll, és súlyos csúsztatás az Alaptörvényben rögzített önrendelkezési jogot csalárd módon szembeállítani a nemzeti összetartozás gondolatával, és szinte azt sugallni, hogy aki támogatja Balatonakarattya leválását, az a nemzeti érdekeket hagyja figyelmen kívül. 2. A Polgármester úr levelében felrója, hogy az Elõkészítõ Bizottság nem egyeztetett a településhatár kijelölése során. Nem világos, hogy a Polgármester úr milyen egyeztetésre gondol, hiszen Balatonkenese Város részérõl alternatív határjavaslat a mai napig nem ismert. Vajon mirõl kellett volna egyeztetni? Idõközben kiderült, hogy az Elõkészítõ Bizottság írásos javaslatának felterjesztése mellé a Polgármester úr, egyfajta magánvéleményként alternatív határra vonatkozó javaslatot tett. Amikor a Polgármester által javasolt határvonalat az Elõkészítõ Bizottság megismerte – amelyrõl egyebekben az Elõkészítõ Bizottság semminemû hivatalos tájékoztatást azóta sem kapott –, akkor egyeztetést kezdeményezett a Képviselõ-testülettel, amely egyeztetést azonban a Polgármester a Képviselõtestület képviseletében elutasított. Ezen tények ismeretében meglehetõsen furcsa, hogy Polgármester úr az egyeztetés hiányát ugyan miért az Elõkészítõ Bizottságnak rója fel. Egyebekben rögzítendõ, hogy az Elõkészítõ Bizottság egyeztetési kötelezettségét semminemû jogszabály nem írja elõ, azonban ezen egyeztetésre az Elõkészítõ Bizottság – még törvényi kötelezettség híján is – a békés egymás mellett élés elvének figyelembe vételével kísérletet tett. 3. „A területszervezési eljárásról” szóló 1999. évi XLI. törvény 13. §-a értelmében „Községgé nyilvánítás esetén a választást követõen legkésõbb 6 hónapon belül az érdekelt ön-
kormányzatok állapodnak meg a vagyon, a közigazgatási terület megosztásában, az új közigazgatási határvonalban. Megállapodás hiányában bármelyik érdekelt önkormányzat keresete alapján a Megyei Bíróság dönt.” Ezen törvényi szabályozásból kitûnik, hogy a Polgármester úr által kifogásolt vagyonmegosztás és területi megosztás olyan kérdéskörök, amely tekintetében – Balatonakarattyára kedvezõ köztársasági elnöki döntés esetén – majd 2014. év második felében kell megegyezni. Egyebekben sajátos azon polgármesteri állítás is, miszerint az Elõkészítõ Bizottság „jogtalanul” jelölte meg a Tompa Mihály utcát az akarattyai településrészhez tartozóként. Az állítás azért meghökkentõ, mert éppen a Polgármesteri Hivatal által az Elõkészítõ Bizottság részére átadott vagyonleltár tartalmazza a Tompa Mihály utcát, mint közterületet balatonakarattyai vagyonelemként. Tehát magának a Polgármesteri Hivatalnak a korábbi álláspontja is az volt, hogy a Tompa Mihály utca Balatonakarattyához tartozik. Az Elõkészítõ Bizottság álláspontja szerint az írásos javaslatban kidolgozott határvonal jogilag, szakmailag, történelmileg teljes mértékben megalapozott. Az Elõkészítõ Bizottság továbbra sem kapott tájékoztatást arról, hogy a Polgármester úr által megjelölt határvonal milyen jogi és szakmai alapokon nyugszik, szemben az Elõkészítõ Bizottság írásos javaslatával, amelyben az Elõkészítõ Bizottság részletes indoklását adja a határvonal általa történt megjelölésének indokairól. Úgyszintén nem világos, hogy a Belügyminiszter úrnak írott levél mellékleteként megküldött határvonal a Polgármester úr személyes véleményét tükrözi-e, és ha igen, akkor erõsen kérdéses, hogy ezen álláspont jogi értelemben rendelkezik-e bármiféle relevanciával. 4. A Polgármester úr magánvéleményében rögzíti, hogy „A leválást elõkészítõ bizottság által készített javaslat szakmailag nem lett részünkrõl vizsgálva…” Polgármester úr által feltett kérdések nyilvánvalóan igazzá teszik azon állítást, miszerint az Elõkészítõ Bizottság által készített iratanyag szakmai átvizsgálása a Polgármester úr részérõl elmaradt. Az Elõkészítõ Bizottság által készített írásbeli dokumentáció 7/5 számú mellékletének 2. oldala egyértelmûen rögzíti a dologi kiadások körét, amelyeket Polgármester úr levelében hiányol. Polgármester úr hiányolja továbbá a falugondnoksággal kapcsolatos részletes számításokat. Ekörben ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a bizottság által készített írásos dokumentáció 7/6 számú melléklete tartalmazza a részletes számadatokat. 5. Úgyszintén tipikusnak mondható csúsztatás, hogy „ha a határvonal nem végleges, mert változik, úgy a bevételek és a kiadások is változni fognak.” Ezen polgármesteri állítás valódi csúsztatásnak tekinthetõ, hiszen amennyiben a határvonal változik, úgy a bevételek valóban csökkennek, de egyidejûleg a kiadások is csökkennek, vagyis az esetleges határmódosítás költségvetésre gyakorolt hatásai kiegyenlítik egymást. Végezetül az Elõkészítõ Bizottság ismételten hangsúlyozza, hogy nem kíván partner lenni semmilyen olyan magatartásban és olyan a lényeget megkerülõ, másokat lejárató vitában, amely a két település közötti viszony elmérgesítését célozza, és álláspontját kizárólag szakmai érvekkel kívánja a jövõben is alátámasztani. Balatonakarattya Leválását Elõkészítõ Bizottság
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
5
Merre tovább? A köztársasági elnök aláírása szentesítheti Akarattya és Kenese különválását Jó szokásomhoz híven, ha Akarattyán járok, szívesen elidõzöm a Kisfaludy sétányon, gyönyörködöm az elém táruló csodálatos látványban. Felidézõdnek a Hársfesztivál emlékei, örömmel nyugtázom, hogy az akkor lelkesen ültetett rózsatövek még pompáznak, a korai õszben õrzik a nyár eleji hangulatot, s jelképezik az összefogást, a szépíteni, tenni akarás vágyát. Itt- ott néhány szál még teljes szépségében ragyog, de a legtöbb rózsatõ már felkészült az õszre, télre, mintegy borongósan becsukódott, hogy aztán tavasszal majd ismét zöldelljen s ragyogjon. Még süt a nap, de ereje már halványodik. Itt, ezen a helyen különösen elõtérbe kerülnek a leválássalönállósodással kapcsolatos gondolatok. Az elmúlt évtizedekben többször voltak fellángolások, de- mint ahogy a fellángolásokkal általában történni szokott- el is haltak, s folytatódott a békésnek látszó egymás mellett élés a két településrész között. Most azonban a köztársasági elnök aláírására vár az a dokumentum, mely az augusztusi népszavazás után kifejezi az akarattyai szavazópolgárok szándékát az új település létrejöttével kapcsolatban. Egy aláírás vagy annak elmaradása, s mindenképpen új fejezet indul el. Együtt vagy külön- külön. Nem hiszem, hogy akad most olyan, aki egyértelmûen meg tudja mondani, ki jár jól, vagy ki veszít, de változás lesz, az biztos. A várakozás idõszaka ez, de nehéz csak ülni és várni. Mindkét településrészen érzõdik a türelmetlenség. Kenesén a határvita ad okot a feszült figyelemre, Akarattyán a türelmetlenség arra irányul, hogy jó lenne már indulni, s tenni, tenni. Történelmi idõszakban vagyunk, s jól tudják ezt mindazok, akik élénken s aggódva figyelik a történéseket. Bárcsak még többen lennének, akik értik, érzik a most zajló várakozás jelentõségét! Merre tovább, hogyan tovább? Kenesén bölcs, tapasztalt személyek társaságában minden gondolatom a tiszteleté. Tisztelem, becsülöm, szeretem azokat az embereket, akik már nem elõször ültek össze tanácskozni, beszélgetni. Elõkerülnek a régi térképek, dokumentumok, õstõl örökölt hévvel s ugyanakkor széleskörû ismeretekkel, tudással próbálják védeni a terület határait, kijelölni - ha már muszáj- az újat. Meg- megfogalmazzák, hogy nem értik, miért is kell ez, fájlalják, hogy a törvényi rendelkezés úgy szól, hogy a leválni akaró településrész szavaz csak ebben a tekintetben. Jóízû, jóindulatú beszélgetések, végre önfeledten, õszintén, egy kis közéleti eszmecsere. A szeretet és megbecsülés hozta össze ezt a kört már többedszerre is. Tisztelem és becsülöm õket, s közben azon jár az eszem, hol vannak a többiek, hol vannak a fiatalabbak, hol az én generációm? Egyszerûbb és kényelmesebb csak ülni és várni, ez tagadhatatlan, de a mi életünk is benne van, a mi jövõnk is a mostani döntésben. Igaz, hogy mire felébredtünk, már csak az aláírásra várhatunk, egy kissé esõ után köpönyeg- de õk legalább megpróbálják még most is, az utolsó pillanatban. Tisztelem és becsülöm õket. Nem ezt érdemlik! 70- 80 évesen azzal a jó érzéssel élhetnék mindennapjaikat, hogy átadtak mindent az utánuk jövõknek, nyugodt, békés jólétet teremtettek, tapasztalataikra, bölcsességükre szükség van nemcsak a családban, hanem a közéletben is. Kár, hogy az elsõ döntés elõtt, mikor elindult a leválás folyamata, nem kérdezték meg tõlük, hogy õk hogyan látják. Megnyugtató, bölcs tisztánlátásukra
szükség lett volna. Megfogalmazzák, hogy akkor, mikor az elõkészítõ bizottság megalakult Akarattyán, akkor itt is szükség lett volna egy „ellenbizottságra”. Csak a kifejezéssel nem értek egyet, mármint az „ellen” szócskával, egyébként én is így gondolom. Kenesén is kellene egy kör, akik hétrõl hétre azon gondolkodnak, hogyan alakul majd Kenese sorsa, ha leválik Akarattya, mert nem lesz elég az utolsó pillanatban ébredni, ezt a hibát jó lenne elkerülni. S ha nem lesz önálló Akarattya, akkor is szükséges a bölcs elõrelátás, hiszen ki kell dolgozni, hogyan tovább együtt, kompromisszumokkal, mindkét fél elégedettségére. Akarattyán az elõkészítõ bizottság ismét hangsúlyozta, hogy az önállósodási törekvés nem Kenese ellen irányul, bíznak abban, hogy leválás esetén is lesznek közös pályázatok, közös ügyek. Ebben a most még bizonytalan – várakozási idõszakban különösen az értékek mentén kell gondolkodni, annál is inkább, mert nem állt meg az élet, a közös települési feladatok most is haladnak. Többször szóba került, hogy mi lesz a bizottság munkája a döntés után. Ha nem sikerül elérni a célt, a bizottság tagjai valamennyien megfogalmazták, hogy ezt a sok befektetett munkát, melyet az elmúlt hónapokban végeztek az elõkészítés során, mindenképpen kamatoztatni szeretnék a késõbbiekben. Ha az aláírás pozitív lesz, természetesen a 2014-es választásokig fontos feladat vár a bizottságra, hiszen ténylegesen fel kell készülni az önálló település mûködtetésére. A határkérdéssel kapcsolatban elhangzott, sajnálattal vették tudomásul a széles körben kialakult egyet nem értést. Felajánlották többször az egyeztetés lehetõségét, ám konkrét és hiteles javaslatot nem kaptak. Nem az volt a cél, hogy vitát szítsanak. Hangsúlyozták, hogy 2014-ig- mikorra véglegesen meg kell egyezni a vagyonmegosztás és a határ tekintetében-, tehát két év alatt remélhetõleg sikerül majd kompromisszumra, közös döntésre jutni, ha az önállósodási folyamat a köztársasági elnök aláírása után elindulhat. Folyamatosan dolgoznak azon a bizottság tagjai, hogy a létrejövõ új község arculata kialakuljon, településközponttal, virágosításokkal, a lakosság véleményének figyelembe vételével, meghallgatásával. Számítanak arra, hogy az Akarattyához kötõdõ szakemberek, befolyásos emberek, politikusok együttmûködõ partnerek lesznek majd a fejlõdésben. Sokat dolgoznak azon, hogy Akarattya egységes legyen, a nyaralók is a fürdõegyesületen keresztül tevékeny részt vállaljanak. Szeretnék azt a szemléletet erõsíteni, hogy a nyaralótulajdonosokra ugyanúgy szükség van, mint az itt élõkre ahhoz, hogy közös sikereket érjenek el. Mindkét településrészi tanácskozásokon jó volt tapasztalni a másik oldal iránti elfogadást vagy inkább megértést, egymás tiszteletben tartását. Ha a leválás bekövetkezik, jó lenne, ha békésen zajlana, mentesen mindenféle negatív megnyilvánulástól. Elõrevivõ lenne, ha a határkérdés is megnyugtatóan megoldódna, hiszen elválás esetén rögtön bírósággal kezdeni mindkét település új életét, nem hogy nem szerencsés, hanem egyenesen káros lenne. Gondoljunk csak bele, milyen fejlesztések, elõrelépések lennének várhatók, ha évekig húzódó bírósági tárgyalásoktól várnánk a megegyezést. S bölcsen fel kell készülni arra az eshetõségre is, hogy hogyan folytatódik az egymás mellett élés akkor, ha az önállósodás nem jön létre. (Folytatás a 6. oldalon)
Balatonkenesei Hírlap
6
(Folytatás az 5. oldalról) Összegzésként engedjék meg, hogy szokatlan összehasonlítással éljek, de képletesen mégiscsak jelzi a most kialakuló helyzetet: Minden szülõ életében eljön az a pillanat, mikor gyermekei felnõttkorhoz közeledve ki akarnak repülni a családi fészekbõl. Ha nem érezzük még elérkezettnek az idõt, nem bízunk még abban, hogy önállóan is megállják helyüket, fiatalkori lázongásnak tekintjük a menni akarásukat, felelõs szülõként két dolgot tehetünk: békésen leülünk és meghallgatjuk õket. Meghallgatjuk mivel elégedetlenek, mi a nehéz a közös fedél alatti együttélésben, mi hiányzik nekik, mit szeretnének. S addigaddig ültetjük le õket a családi asztalhoz, amíg békésen, nyugodtan megbeszélve, okos érvekkel alátámasztva be nem látják, ésszerûen még nem érkezett el az idõ az önállósodáshoz. A mai gazdasági viszonyok között munka nélkül még nehéz önálló életre berendezkedni, inkább gyûjtögessék az ötleteiket, melyeket mi is kamatoztathatunk, s éljünk egymás mellett néha apró súrlódásokkal, de aránylag jólétben, biztonságban,
2012. október
felelõsségteljesen. Nem utolsósorban: szeretetben. Ha ez mégsem sikerül a sokadik beszélgetés, ráhatás után sem, akkor nem tudunk mást tenni, el kell engedünk kezüket, de azzal a jó érzéssel, hogy megpróbáltuk meggyõzni õket, és ezek után is számíthatnak a szülõi ház biztonságot adó melegére. Hiszem, hogy így mûködnek jól a családok, egymás megbecsülésével és az igények szem elõtt tartásával. A családok a társadalom legkisebb, ugyanakkor legfontosabb kis egységei. Ami jól mûködik a családban, jól mûködtethetõ a társadalom nagyobb szegmenseiben is. Felelõsségteljesen. Folyamatos kompromisszumokkal és folyamatos- folyamatos kommunikációval. A címbéli kérdésre talán lehet ez a válasz: erre tovább! Ebben a pillanatban még nem lehet tudni a köztársasági elnök döntését, még hiányzik a leválás folyamatában az utolsó láncszem. A döntést mindkét településrészen el kell fogadni, azt megmásítani nem lehet. Újra végig lehet azonban gondolni, hogyan, merre tovább, okulva mindabból, ami az elmúlt hónapokban történt. Sosem késõ! Gyõrfi H. Marianna
Vendégünk a maratoni kerékpározó Természetesen kerékpárral érkezik. Sugárzó szemekkel mesél nemrégiben átélt élményeirõl, a kerékpározás iránti elkötelezettségérõl, a mindennapjait kitöltõ nagy- nagy szerelemrõl. Évtizedek óta rója a kilométereket, edzések, versenyek egymás után. Sikerek és kevésbé jónak értékelt eredmények. Elismerésre méltó, ahogy magányosan, de annál céltudatosabban küzd a saját maga által felállított célok, eredmények eléréséért, mindig bizonyítva saját magának az olykor lehetetlennek tûnõ próbatételeken. Káldy Attila országúti versenykerékpáros, sok-sok éve kötõdik Keneséhez, gyermekkorától kezdve a kerékpáros sport rajongója. Augusztus végén a németországi nürnburgi legendás autóverseny pályán rendezett 24 órás kerékpárversenyen vett részt. A hagyományosan minden évben szervezõdõ megmérettetésen több ezer nevezõ volt, akik mind azért álltak rajthoz, hogy kipróbálják, hány kilométert tudnak megtenni 24 óra alatt. A pályát, mely 26, 5 km-es körökbõl áll, „halálring”-nek nevezik a kerékpárosok maguk között, hiszen körönként mintegy 5 km-es szakaszon jó 1015%-os emelkedõt kellett megtenni, aztán pedig 80-90-nel száguldani a lejtõn. S mindezt 24 órán át, éjszaka is természetesen. Attila is birkózott a pálya nehézségeivel, no és a saját erejével is. A Bianchi Team Hungaria színeiben indult, az összetett versenyben a 40. helyet szerezte meg, korosztályában, kategóriájában pedig a 6. lett. Ezen a versenyen elsõként indult, tehát nem rutinból, emlékezetbõl kerékpározott, ez is a nehézségek közé sorolható, s teljesítményét még magasabbra emeli. Õ azonban kevésbé elégedett eredményével, jobbra számított, elõkelõbb helyen szeretett volna végezni. Egy kis pihenõ után rögtön ígéretet is tesz, hogy a jövõ
Felhívás!
Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke „tanulási problémára“ vagy „viselkedési rendellenesség“ miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhetõ a hiperaktivitás témájában. Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
évi versenyen újra elindul, folyamatosan és most már tudatosan edz a nürnburgi pályára. Amikor arról kérdezem, mi motiválja, szerényen csak úgy válaszol: meg kell csinálni, folyamatosan bizonyítani kell az állóképességet, a tehetséget, a kitartást. Presztízs is számára milyen eredménnyel végez, jó versenyzõi hírnevét folyamatosan õrizni kell. Valami megmagyarázhatatlan erõ hajtja, hogy minél jobban teljesítsen, minél jobban szerepeljen. Hasonló elkötelezettségre volt szüksége a korábbi nagy megmérettetéseken is, hiszen háromszor is részt vett a Le Mans-i versenyen, kiváló eredményekkel. Beszélgetésünk alatt többször is hálásan említi segítõit, szponzorait: a Katica Pékséget, Kerényi Dánielt, Pataki Andrist, s természetesen csapatát, valamint kiválóra minõsíti a verseny rendezõit is. Ha ezt az állhatatosságot, szerénységet, hálát mind- mind a kerékpározásnak köszönheti Attila, akkor jót tenne valamennyiünknek, ha nyeregbe pattannánk. De azt hiszem, ez kevés lenne, mert ezekhez a kiváló eredményekhez olyan kiváló sportemberek kellenek, mint Káldy Attila. Mindenesetre példája itt áll elõttünk. A maratoni sportversenyeken idõnként jól esnek a bíztató kis mondatok az aszfaltra festve: gratulálunk, megcsináltad! S ha csak egy valaki is van, akinek továbbadhatjuk a világversenyeket megjárt kulacsunkat, már megérte! Köszönjük, Attila! Így tovább! Gyõrfi H. Marianna
Sérelmek a pszichiátrián
Ha Önnel vagy ismerõsével, hozzátartozójával pszichiátriai kezelése során visszaélést követtek el, illetve ha tudomása van ilyen esetrõl (jogtalan beszállítás, szexuális zaklatás, bántalmazás, gyógyszer túladagolás stb.), írja meg panaszát a következõ címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
7
TÁMOP-6.1.2-11/1-2012
Rajtad múlhat! 1. rész Cigaretta: a legális drog Megszokott mozdulat: egy csésze kávé mellé egy szál cigaretta és jól indul a nap. Magyarországon több százezren dohányoznak, õk úgy gondolják, úgy érzik, hogy ez a megszokott mozdulat, csak a napindító rituáléval, a cigaretta meggyújtásával, elszívásával kezdõdhet a nap. Mindez természetes számukra. Nem baj, ha valami bosszantja, idegesíti õket, vagy stresszt okoz: ott a cigaretta, csak meggyújtják és megnyugszanak. Azzal viszont már senki nem törõdik, hogy egy szál cigaretta elszívása során négyezer féle káros vegyi anyag jut a szervezetbe a nikotinnal együtt, ami egy sor súlyos betegségért felelõs. Azt sem gondolja végig senki, hogy a statisztikák szerint a dohányosok nyolc évvel hamarabb halnak meg, mint nemdohányzó társaik. Nyolc év, amit szeretteinkkel, unokáinkkal, barátainkkal tölthetnék. Egy kérdést kell csak feltenni: megéri? A Pékmester Biscuits Kft. a társadalmi felelõsségvállalás jegyében indított kilenc részes sorozatával arra vállalkozik, hogy szakemberek segítségével bemutassa a dohányzás káros, romboló élettani hatásait. Azt a hatást, ami nemcsak a tüdõt, de szinte az összes szervünket érinti. Pszichológus beszél arról miért nehéz leszokni, de hogyan és miért érdemes! Természetesen megszólalnak azok is, akik megjárták a „függõség poklát”, de ma már újra érzik az ízeket, illatokat, ha pedig gyalog kell menni az emeletre, akkor sem fáradnak el, lihegnek. Erõs dohányosok voltak, de ma már úgy
gondolnak vissza arra az idõszakra, mint elvesztegetett évekre. Mint minden függõségbõl, a dohányzásból sem lehet kigyógyulni, csak mint ahogy a szakemberek fogalmaznak: tünetmentessé lehet válni. Az egyik legkártékonyabb legális drog: húsz év cigarettaszünet után egyetlen elszívott szál azt eredményezheti, hogy másnap automatikusan nyúlunk a gyufa és a cigi után. A száraz, azonban megdöbbentõ statisztikai adatok szerint a világ tíz vezetõ haláloka közül négy a légzõ rendszer betegségével függ össze. A WHO (World Health Organization, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) becslései szerint ez a következõ harminc évben sem változik számottevõen, a tbc azonban várhatóan kikerül a legtöbb áldozatot követelõ betegségek tíz éllovasa közül. Megdöbbentõ, hogy több mint fél Magyarországnyi ember hal meg évente a világon dohányzás miatt. Az unióban a kétes elsõség hazánké abban a statisztikában, ami a COPD (angol rövidítés magyar jelentése: krónikus obstruktív légúti betegség) és a légzõ rendszeri daganatok számát vizsgálja. Ha szeretné velünk megosztani véleményét, tapasztalatait a témáról írjon!
[email protected] Interaktív honlapunk: http://rajtadmulhat.blogspot.hu/ Facebook elérhetõség: Rajtad múlhat!
Vértanúinkra emlékeztünk október 6-án A történeti események és helyi szokás szerint úgyszolván elképzelhetetlen alkalmasabb helyszín a miénknél az október 6i emlékünnepségre. Idén különösképp kidomborodott az aktuális jelleg. Aszályos nyarat követõen több permetezõ esõ jóvoltából újra zöldellni kezdett a fû temetõnkben a köztársasági oszlop körül, s egy szeles éj után letépett levelek garmadája tanúskodott az elmúlás és a nemzeti gyász évadjáról. A rendezvény helyszínétõl kissé távolabb egy teljesen elsárgult juharfa segített szomorú gondolatokat és életérzést kelteni az elsõ felelõs miniszterelnök és 13 fõtiszt kivégzésével kapcsolatban. Iskolánk valamennyi tanulója ünnepi ruhában és tisztelettel emlékezett Batthyány Lajosra és vértanúkra. A mûsort ezúttal Vági Károlyné, a magyar munkaközösség vezetõje állította össze, és a rendezvény felelõse is õ volt. Mint a korábbi években, idén is rendkívül fegyelmezettek voltak tanulóink. A Himnusz hangjait követõen Mikola Marcell elszavalta Juhász Gyulának a Vértanúink címû versét. Bevezetõ szöveget Tóth István mondott. A Kormorán együttesnek „Kik érted haltak” számának hangjai közben nyolcadikosaink 14 mécsest helyeztek el az oszlop körül. Közben jellemzõ szövegek hang-
zottak el a hõsökrõl. Petõfi Sándor „Magyar vagyok” c. költeményébõl Kéri Sámuel idézett részletet. A „Világos, 1848” megelevenítõje Farkas Dávid volt. Palágyi Lajosnak „Az aradi vértanúk” c. mûvébõl Szabó Júlia elevenített föl részletet. A „Jaj,de búsan süt le az õszi nap sugára” dal szintén Kéri Samu nevéhez fûzõdik. Szabó Anna alsós növendékünk furulyán elõadott népdallal színesítette a mûsort. A záró szöveg szintén Tóth Istváné volt. Tanulóink szinte az egész tragikus évfordulót megismertették költõink segítségével, mélyebb értelmet azonban Tömör István polgármesterünk kölcsönzött az 1849. október 6-i eseményeknek. Hangsúlyozta annak rendkívüli igazságtalanságát és kegyetlenségét, egyben a kivégzettek hõsies helytállását a harcmezõkön, illetõleg a tragédia férfias vállalásában. Kifejezte azt is, hogy sem ez a kegyetlen megtorlás, sem más történeti veszteségeink nem tudták megtörni népünk élni akarását és nemzeti büszkeségünket. Végezetül intézményvezetõink koszorút helyeztek el a nemzeti szalaggal övezett oszlopnál, majd a Szózat hangjai csendültek fel záró mozzanatként. Márkus Zoltán
8
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
Iskolai események októberben A Zene Világnapján, október elsején az elmúlt években zeneiskolásaink mini koncertet adtak, zenei vetélkedõkben mérték össze tudásukat a felsõs tanuló, legutóbb közös énekes játékokat játszhattak alsósaink, és minden osztály zenével kapcsolatos kérdéseket oldhatott meg. Idén még érdekesebbé, izgalmasabbá szerettük volna tenni ezt a napot. Meghívtuk Soós Arnold zenészt Veszprémbõl, aki meditációs zenéket szerez és ad elõ különleges eszközök segítségével. A szinte ismeretlen hangszereket- Djembe, Hang, Cajun, Didgeridoo- bemutatta a gyerekeknek, kipróbálhatták, végül együtt zenéltek. A gyerekek véleményei: „Én nagyon élveztem a bemutatót, még ha a hangszerek nagyját ismertem is. Szimpatikusnak találtam azt is, hogy minden gyerek felmehetett a színpadra, és kedvükre próbálkozhattak az öszszes hangszeren.”/ Kéri Samu 8. o./ „A Hang nevû hangszer nagyon tetszett, mert szép, nyugodt hangja van, mintha harang szólna. Még nagyon tetszett a kínai varázstál, a rengõ víz és a hullámok miatt.”/ Hámori Gábor 2. o./ „Azért tetszett, mert megismertem olyan hangszereket, amikrõl nem is tudtam, meg ki lehetett próbálni õket.”/Piller Anna 2. o./ A Magyar Népmese Napját október 3-án mesedélutánnal ünnepelte az alsó tagozat. Kinyitottuk a mesetarisznyát. Hogy kezdõdnek a népmesék? Mindannyian emlékezünk a hol volt, hol nem volt… és hasonló mesekezdetekre. Ezeket idézték fel a gyerekek, utána Várady Lilla másodikos tanuló ismertette, hogy kinek a nevéhez fûzõdik e nap:
„Mikor volt, mikor nem volt - volt valamikor a föld kellõs közepében egy cserfa, olyan magas, hogy a teteje az eget verte. Ennek a fának a legfelsõ ágán ült egy õsz öregember; akinek a szakálla a földet verte. Ez mondta nekem ezt a mesét, hallgassátok meg….. Így kezdõdnek gyönyörûséges népmeséink. Ma a nagy mesemondóra, Benedek Elekre emlékezünk, aki 1859. szeptember 30-án született. Ez a nap lett a Magyar Népmese Napja. „Elek apó”, aki székelyföldön született, sok-sok mesekönyvbe gyûjtötte össze a meséket. Ezek közül láthatunk párat kis kiállításunkon. Mai délutánunk legnagyobb meglepetése, hogy Szombathy Gyula színmûvész bácsi fog mesélni nekünk. Egy riportban ezt mondta: „Ötéves koromtól szerettem volna színész lenni, már az általános iskolában is állandóan verset szavaltam. Húgommal színielõadásokat tartottunk otthon, verseket adtunk elõ, majd rendezvényeken léptem fel, úgyhogy magától értetõdõ volt, hogy színész pályára megyek. „ Szombathy Gyula 42 éve színész, a budapesti Radnóti Színház tagja, Jászai Mari-díjas. Több színházi és állami kitüntetést kapott. Mesefilmekbõl ismerhetjük szinkronhangját. Ma nekünk mesél, köszöntsük õt szeretettel.” Szombathy Gyula két mesét olvasott a gyerekek nagy örömére. Majd válaszolt a kérdéseikre közvetlenül, nagypapásan. Rajzversennyel is készültünk a meseszereplõkrõl, ennek eredményét hirdettük ki. A rajzok díszletként is szolgáltak. A mesékkel kapcsolatos kérdésekre minden gyerek tudta a választ, ezért „hamuban sült pogácsát” kaptak a Katica Pékség jóvoltából. A délutánt filmvetítéssel zártuk a kedvelt Népmesék sorozatból. Október 4-én, az Állatok Világnapján a hagyományos állatsimogatóra a gyerekek elhozták kis és nagy kedvenceiket. Bicskei Zoltánné
Jótékonykodó, segítõ kezek „Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira, hogy másoknak segíthessek. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerûen bevásárolok egy vagy két család számára elegendõ élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket, és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet. Beszámolómat az alábbi mondattal zártam: “Cserébe csak annyit kérek, hogy törekedjenek elõbbre jutni, s egyszer ugyanezt cselekedjék valaki mással.” Számomra ez az évente ismétlõdõ szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.” Ismeretlen szerzõ Vannak közöttünk is önzetlen, segíteni akaró emberek, akik az elmúlt idõszakban két alkalommal is megörvendeztettek néhány iskoláskorú gyermeket. Dr. Tábori György kezdeményezése nyomán került sor a tanév végi szörftanfolyamra. Tábori György több kenesei diák korrepetitora vagy fejlesztõje. Közel állnak hozzá a szerény, tehetséges diákok, s ahogy ideje engedi, szívesen foglalkozik velük különbözõ tantárgyakkal kapcsolatban. Ezeken a tapasztalatokon alapul kezdeményezése, mely szerint összefogással és jó szándékkal sokat tehetünk fiataljainkért. Gratulálunk nemes tevékenységéért. Ezúton tesszük közzé rövid beszámolóit. Szörftanfolyam legjobb diákjainknak Az elmúlt nyáron iskolánk néhány diákja jótékony kezdeményezésnek örülhetett. Pálffy István, Gyenge Katalin és dr. Tábori György valamint dr. Viszkey András, a Balatonfõi Yacht Klub tulajdonosa - valamennyien magánszemélyként -, négy kiemelkedõ tanulmányi eredményt elért diáknak nyújtott támogatást. Gáspár Anna, Koronczai Fanni 7.a osztályos tanulók, Kéri Sá-
muel, Mikola Marcell 8.osztályos tanulók vettek részt a kenesei yacht klub szörf tanfolyamán, teljes ellátással. A mintegy 15-18 diákkal nevezett egy hetes táborban a gyerekek szörföztek, futballoztak, versenyen és vetélkedõn vettek részt, barátkoztak az ország más részeibõl érkezett társakkal. Emlékezetesen szép napokat töltöttek a Balaton partján, igényes körülmények között. Az adományozók a jutalmazottaknak további jó tanulást, eredményes helytállást kívánnak a tanulásban majd munkában egyaránt! Kirándulás Budapestre Október elsõ napjaiban jól szervezett, színvonalas kirándulásra került sor, melynek keretében mintegy harminc 7-8. osztályos tanuló, valamint tizenöt felnõtt-tanárok és a program kezdeményezõi - vettek részt. Pálffy István KDNP országgyûlési képviselõ szervezésében megtekintették a Parlament fõbb látnivalóit, néhány percre pedig a karzatról figyelhették, hallgathatták az éppen folyó ülés vitáját. Ezt követõen ellátogattak a Terror Háza Múzeumba, amely a két huszadik századi diktatúrának, a nácizmusnak és a kommunizmusnak állít emléket, kiegészítve egy idõszaki kiállítással, felidézve Mindszenty József hercegprímás életútját és megpróbáltatásait. A látottak hatása nyomasztó, de elgondolkodtató és tanulságos. A résztvevõk egyúttal megtekintették a fõváros néhány nevezetességét, útközben a buszon földrajzi-történelmi kérdésekben vetélkedtek, hazaútban pedig a McDonald’s sem maradt ki a programból. Bízhatunk abban, hogy diákjaink maradandó szellemi táplálékhoz és élményhez jutottak a vidám, jó hangulatú kirándulás során. Fegyelmezett viselkedésükért dicséret illeti õket. Dr. Tábori György
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
9
Arany János halálának 70. évfordulóján történt 1952. október 22-én, tehát hatvan esztendeje a Budapest, Cukor utca 3. szám alatt lévõ Pedagógiai Fõiskola magyar nyelv és irodalom szak elsõ éves hallgatóiként meglepõdtünk, amikor a délutáni elõadásra Horváth Károly tanár úr helyett a nála jóval fiatalabb Mlinarik tanár úr tért be hozzánk a II. emeleti elõadóterembe. - Rendkívüli megbízatása miatt egy ideig én helyettesítem kollégámat- közölte Mlinarik. Halk, de érzékelhetõen csalódottságot kifejezõ hang követte a bejelentést. Ez nem azt jelentette, mintha a közszeretetnek örvendõ, rendkívül nagy tudású Horváth mellett a helyettesítõ tanárt megvetettük volna. „Bevezetés az irodalomba” címszó alatt õ a szemináriumi foglalkozásokat vezette, és a zûrzavaros politikai és irodalmi közéletben fiatalos szókimondásunk nemrég kényelmetlen helyzetbe hozta õt. Ebben az idõben jelent meg Horváth Mártonnak a „Lobogónk Petõfi” címû könyve, és ez az idõ, amelyben Sztálin-díjjal jutalmazták Nagy Sándornak a „Megbékélés” címû hosszabb terjedelmû novelláját, valamint Aczél Tamásnak az 1948-ban megjelent „ A szabadság árnyékában „ c. regényét. Ezekkel nem akadt különösebb gondunk. Nagy írásának konfliktushelyzetét reálisnak, stílusát pedig vonzónak tartottuk. A román Mihail Sadoveanu „Mitrea Kokor útja” c., ugyancsak igen nagy pénzösszeggel járó Sztálin- díjas munkájáról alkotott véleményünkkel kapcsolatban azonban meggyûlt a „tanár elvtárs” baja. Érzékeltük, hogy neki védelmeznie kellett a mundér becsületét. Mi engesztelhetetlenül az irodalomnak mint mûvészetnek a közkedveltségét, méltóságát és hivatását hangsúlyoztuk. Tiltakoztunk a regény cselekményfolyamának hiteltelensége, a dolgok leegyszerûsítése, a sablonosság, a sematizmus, vagyis az életszerûtlenség ellen. A hirtelen támadt és gyorsan elmérgesedett vitát ugyan most nem folytattuk, mert a szemináriumtól elkülönítettük az elõadói státust, ám nem is volt szükség hosszas türelemre, mert hamarosan belobbant a terembe Horváth Károly. Rokonszenvünk kifejezéseképp nem fakadtunk tapsra.
SAJTÓKÖZLEMÉNY Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. TÁMOP-3.1.711/2-2011-0048 A támogatás összege: 4 000 000 Ft Kivitelezés ideje: 2012.03.01-2012.10.31 Kedvezményezett: Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény A pedagógiai kultúra korszerûsítését támogató pályázat keretében 4 pedagógus szerzett mentori képesítést. A pályázat célja olyan szakemberek képzése volt, akik a megszerzett kompetenciákra építve, elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokába jutnak, valamint kulcsfontosságú szerepet vállalnak az iskolai jó gyakorlat terjesztésében.
Ez tiszteletlenség lett volna Mlinarikkal szemben. Spontán szusszanásunk azonban megkülönböztetõ tiszteletet árult el a hõn szeretett tanár iránt. Hálás szívvel mondott köszönetet ifjú kartársának a helytállásért, és máris a katedrához lépett. Közölte távollétének okát, miszerint Arany János halálának 70. évfordulója alkalmából akadémiai felkérésre õ tartotta az emlékbeszédet a költõ Magyar Nemzeti Múzeum kertjében felállított szobránál. Fogalmunk sem volt, hogy miket hangsúlyozott az ünnepségen. Soraink közt tovább folytatta Arany költõi és emberi nagyságának méltatását. – Mert többen azt tartják, hogy a „Toldi estéje” meg az 1879-ben befejezett „Toldi szerelme” kevésbé nagyszerû mû. Azonban ezek által a költõ hû maradt ösztönzõihez és állandóan teljességre törõ önmagához. Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy nélkülük szegényebb lenne irodalmunk. Tovább zsolozsmázott volna Aranyról még ki tudja, meddig, holott, ha jól emlékszem, ezúttal Szenczi Molnár Albertet és más 16.századi írókat kellett volna megismertetnie. Nekihevülve folyamatosan elõbbre lépett a dobogón, egyszer csak… Óvatlanul hasra esett. Döbbent csönd lett. Mivel zömmel húsz évesek voltunk, kósza kacagás váltotta a tompa dörejt. Ám ez is csak röpke pillanat, mert a közelben ülõk közül egyszerre többen a szerencsétlenül járt ember segítségére siettek. Horváth tanár úr a felsegítõinek halk, de határozott köszönetet mondott. Majd tovább folytatta mondandóját. - Kedves fiatalok, fõiskolás növendékeim, a kolozsvári születésû Szenczi Molnár Albert csak egy volt a sok közül, akik szakértelemmel és önzetlenül bábáskodtak Károlyi Gáspár örökbecsû bibliafordításának kinyomtatásánál… S mi, mint mindig, áhítattal hallgattuk Horváth Károly tanár úr irodalomtörténeti elõadását. Márkus Zoltán Területi Szociális Szolgáltató Intézmény 8174 Balatonkenese Fõ u. 43. tel./fax:0688/482-943; e-mail:
[email protected] Ezúton értesítünk minden érdeklõdõt, hogy intézményünk
2012. 11. 05-én hétfõn 8.30-15.00-ig, ingyenes
RUHABÖRZÉT tart Balatonkenesén a Kultúra Házában
A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
MINDEN ÉRDEKLÕDÕT SZERETETTEL VÁRUNK!
10
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
Itt az õsz! Változnak a közlekedés körülményei A kellemes, nyárias idõ után megérkezett az õsz, az õsszel járó hûvös reggelek, a rövidebb nappalok, a korai sötétedés. Az õszi-téli idõjárás sok veszélyt rejt magában közlekedés-biztonsági szempontból. A jó látás és láthatóság mint baleset-megelõzési feltétel nemcsak a gépjármûvekre, hanem minden közlekedõre vonatkozik! Ezzel a céllal indult egy országos program, amelynek szlogenje: „Ha Te látsz engem, akkor én is látlak Téged!” A KRESZ által elõírt gyalogos és kerékpáros láthatósági felszerelések, kiegészítõk komoly sérülésekkel járó balesetek megelõzését szolgálják, ezért is tanácsos azokat lakott területen belül is viselni. A téli közlekedésre való felkészülés elsõsorban a gépjármûvekkel közlekedõket érinti. Lassan itt az ideje a gumicserének. Ez nem úri huncutság, hiszen a fagyos, jeges, nedves utakon, +7 fok alatt a nyári gumi megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hõmérsékleten is rugalmas marad, megnõ a tapadási értéke, és rövidebb lesz vele a fékút is. A látási körülmények romlása szükségessé teszi a gépjármûvek világítóberendezéseinek gyakoribb, hosszabb ideig történõ használatát, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelõen mûködjenek. A fényszórókat és a többi lámpát gyakrabban kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb útviszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni,
így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, és rossz manõverezés esetén a hibák könnyebben korrigálhatóak. A Balatonalmádi Rendõrkapitányság területén 2012. év elsõ 9 hónapjában 53 személyi sérüléses baleset történt. Ebbõl 3 halálos kimenetelû, 14 súlyos és 36 könnyû sérüléssel járt, és összesen 69 személy került kórházba. A balesetek okozói közül 27 személygépkocsit, 2 tehergépkocsit, 5 motorkerékpárt, 3 segédmotorkerékpárt, 1-1 autóbuszt és más jármûvet vezetett, 12-en kerékpárral, 2-en gyalog közlekedtek. A balesetek bekövetkeztének leggyakoribb okai a gyorshajtás (18 esetben), az elsõbbség meg nem adása (8 esetben) és a figyelmetlenség (7 esetben) volt. Október végén, november elején mindenszentek és a halottak napján az országban valóságos vándorlás indul be, hogy az elhunyt hozzátartozóink sírjánál tiszteletünket tegyük. Nekünk, rendõröknek a közlekedésben ez nagyobb forgalmat, a temetõk környékén parkoló gépjármûvek körül pedig illetéktelen érdeklõdõket jelent. A figyelmes, türelmes közlekedésen túl feltétlen figyeljenek arra, hogy gépkocsijukat jól zárják be, és sem az utastérben, sem a csomagtartóban ne hagyjanak értékes, csábító dolgokat. Az „anyósülés„ alatt eldugva sem! A parkolóban gyanúsan viselkedõ személy észlelésekor haladéktalanul értesítsék a rendõrséget! Ne csak másoktól várjuk el, hogy vigyázzanak ránk, mi is vigyázzunk magunkra és értékeinkre! Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánok! Stanka Mária r. õrnagy
Lakossági felhívás a segélyhívók kapcsán Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy 2012. szeptember 10-tõl a 107-es segélyhívó szám automatikusan a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletén csörög. Sem a 107-es, sem pedig a 112-es segélyhívó nem alkalmas azonban arra, hogy városi rendõrkapitányságot, ill. az ügy elõadóját kapcsolják. Kérjük Önöket, hogy a segélyhívókat csak szükség esetén, valóban segélykérésre használják. Ügyintézés, érdeklõdés céljából hívják az adott szerv központi számát: Veszprémi Rendõrkapitányság: 06-88/428-022 Ajkai Rendõrkapitányság: 06-88/500-990 Balatonalmádi Rendõrkapitányság: 06-88/438-711 Balatonfüredi Rendõrkapitányság: 06-87/482-288 Pápai Rendõrkapitányság: 06-89/313-011 Tapolcai Rendõrkapitányság: 06-87/412-322 Várpalotai Rendõrkapitányság: 06-88/592-450 További hasznos telefonszámokat találnak a rendõrség honlapján, a Veszprém megyei alportálon is (www.police.hu/veszprem). A társszervek, mentõk és tûzoltók elérhetõségeit szintén a honlapjukon (www.mentok.hu, www.veszprem.katasztrofavedelem.hu) láthatják. Stanka Mária r. õrnagy Balatonalmádi Rendõrkapitányság
A képen látható bûncselekmény elkövetõjét keresi a Balatonalmádi Rendõrkapitányság. Kérjük, aki felismeri a képen látható férfit jelentkezzen a 88/438-711 vagy 88/593-920 telefonszámon.
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
11
Az idõsek napjáról Az alkalomhoz illõen szép, õszies délutánon gyülekeztek az akarattyai és a helyi idõs emberek a sportcsarnokba. A rendezõk kisebb asztalokkal tagolták a nagy termet, a rokoni, baráti vagy utcabeli kapcsolatok ezúttal is fenntarthatók voltak. Az asztalok kis harapnivalóval, késõbb ízletes vacsorával, sütivel, üdítõvel, vörös és fehér borocskával kínálták a vendégeket. Szokás szerint elõször kis óvodások köszöntötték a nagymamákat, nagypapákat. Kerti Teri és Bonczák Márta óvónõk vezetésével a Ficánka csoport kedveskedett a dalnak, táncnak és a közösségi viselkedésnek az elemeivel. Õket Csõsz Gulnára és Vági Károlyné felkészítésével iskolásaink követték változatos, zenés és verses mûsorukkal, az idõs korosztály érdemeinek és a fiatalabb korosztályok hálakinyilvánításának, kötelezettségének hangsúlyozásával. Mindannyiunk nevében polgármesterünk, Tömör István mondott köszönetet az ünnepeltek helytállásáért, és kívánt jó egészséget, további boldog életet . Elõször egy öreg tölgyerdõben tett séta közben támadt gondolatok fennkölt sorával példálózott, majd azzal folyatatta, hogy szép zivataros idõkben is gondoltak a mai idõseink arra, hogy gyermeket vállaljanak, illetõleg folyamatosan átadják tapasztalataikat gyermekeiknek, a fiatalabb nemzedéknek. Az ezüst hajú, aranyszívû vendégek elõtt következõképpen példálózott városunk elsõ embere: „Két nemes fémbõl kellene ötvözni e nem mindennapi ünnep jelvényét. Aranyhoz hasonlítom idõseink szeretõ szívét. Az arany fénye nem halványul gondoktól, megpróbáltatásoktól. az arany mellett ezüstfény is csillan ezen a napon. Ezüst hajukban sok-sok tél ott felejtette fehérségét. Szívbõl kívánjuk, hogy életüket továbbra is ragyogja be e két nemes fém, az arany és az ezüst fénye.” Sütõ András írónk nemes gondolatával is példálózott Tömör úr a következõképpen: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdõdött.” A mi világunk Önökkel, apáink, nagyanyáink életével, munkásságával kezdõdött. Önök építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációink egy újabb nemzedék jövõjét alapozzák meg. Mindennapi munkánkhoz az elõdök példáiból meríthetünk erõt, hitet és bátorságot- hangzott. Ide illett Óbecsey István egyre közismertebb verse is, a „ Szeressétek az öregeket!” címû, melynek a legfõbb intelme az ifjabb nemzedékeknek szól: „Ha majd az örök szeretet Elhívja Õket közületek, Ti foglaljátok el helyüket, mert ti lesztek majd az öregek. S mindazt, mit nekik tettetek, Azt adják a gyerekek. ” Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik részt vettek szeretett édesapánk, Ivanics Ferenc temetésén, hogy gyászunkban osztoztak. Megható volt látni, mennyien szerették és ismerték. Szívünkben örökké élni fogsz! A gyászoló család
Szép gesztus volt Németh Gyulánénak, a Református Nõszövetség vezetõjének a köszöntõje is, melynek a végén név és kor szerint ismertette mind az akarattyai, mind a kenesei legidõsebbeket. Ime: ,,,,,, A mûsor befejezõ részében Farkas Edina és Somos Zoltán operett énekesek növelték a vidámságot. Mûsorukban semmi fennhéjázás, semmi magamutogatás. A hallgatósággal tartott kapcsolat még akkor is visszafogott formákban nyilvánult meg, amikor leléptek a színpadról és a közönség sorai közé vegyültek. Az efféle szereplések végén szoktuk azt mondani a mûvészekrõl, hogy megdolgoztak a pénzükért. Az idõsek közül sokan ezt követõen is jól elbeszélgettek. Némely asztalnál még nóta is csendült, mások táncot roptak. Márkus Zoltán
XI. REICH ILLUSZTRÁCIÓS RAJZVERSENY BALATONSZEMESEN A balatonszemesi Reich Károly Általános és Zeneiskola ismét megszervezte 2012. 10. 12-én a Reich Illusztrációs Versenyt, melyre meghívást kaptak a Balaton környéki iskolák. Iskolánkból a következõ tanulók vettek részt a versenyen: Jurcsó Janka,Koronczai Fanni, Veenstra Csenge, Tóth István A verseny tartalma: - A résztvevõknek a nap folyamán két alkotást kellett elkészíteniük: 1. Illusztráció (színes technika): Balatonról szóló mondák, mesék illusztrálása. 2. Csendélet modell alapján (színes technika): kelkáposzta, padlizsán, patisszon, káposztagyalu, drapéria Az elbírálás korosztályonként történt. Egy mûvészekbõl álló 3 tagú zsûri értékelt. (Reich Gábor grafikusmûvész, Dombi Gábor festõmûvész, Fülöp Bornemisza Szilvia alkotómûvész) Díjazás: 10 iskolából kb. 40 tanuló vett részt a versenyen (minden iskola 4 tanulóval jelentkezhetett). Illusztráció kategóriában: I. helyezést ért el: Jurcsó Janka 4.o.tanulónk (4.5.o. korcsoportban) II. helyezést ért el: Koronczai Fanni 7. o.(6. 7. 8. o. korcsoportban) Csendélet kategóriában : II. helyezett: Jurcsó Janka 4. o. (4. 5. o. korcsoportban) III. helyezett: Tóth István 7. o.(6. 7. 8. o. korcsoportban) Gratulálunk a nyerteseknek! Felkészítõ tanár: Dr. Dukon Béláné
12
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
Interjú Keresztes Jánossal és családjával A családdal, Gábor révén ismerkedtem meg, akit a helyi iskolában tanítottam. Hamarosan körvonalazódott életük: A családfõ rendes, megbízható iparos, borosgazda. Felesége a helyi posta stabil vezetõje. János szüleit szorgalmas, dolgos emberekként ismerték. Jellemzõ rájuk az önzetlen segítség és a bõkezû adakozás. Ez utóbbit én is megtapasztaltam: a városavató elõestéjén, ünneplõbe öltözve megérkeztek hozzánk, és tekintélyes mennyiségû bort ajánlottak fel az ünnepségre, kérés nélkül. Azóta köztudottá vált, hogy nincs olyan kenesei esemény, amelynek ne lennének részesei munkájukkal, adományaikkal. János, kérlek beszélj a családotokról. Mindenekelõtt megköszönjük Berecz Róbertéknak, hogy ránk gondoltak, így mi mutatkozhatunk be az újságban. Nagyszüleim és édesapám révén tõsgyökeres kenesei család vagyunk. Õ mezõgazdasággal foglalkozott, majd a fûzfõi papírgyárban dolgozott nyugdíjas koráig. 40 évig volt presbiter a református egyházban. Édesanyám köztiszteletnek örvend Kenesén, 20 éve tagja a Református Nõszövetségnek, és mindenhol ott van, ahol segíteni kell. Gábor fiunk 23 éves, egyszerû, józan életû gyerek, akire büszkék vagyunk. A vállalkozásokban egyik jobb kezemnek számít. Szívesen dolgozunk együtt. Valika, te honnét származol, és hogy kerültél Kenesére? Gyõr-Sopron Megyébõl, Fertõd környékérõl származom. Szüleim a Fertõdi Állami Gazdaságban dolgoztak, sajnos már nem élnek. Én Sopronban végeztem el a Postaforgalmi Szakközép Iskolát, s tanulmányaim vénén kihelyeztek a Balaton környékére kisegítõként. Nem sokára elvégeztem a postatiszti tanfolyamot, 1985-ben felajánlották a balatonkenesei posta vezetését, amelyet elvállaltam. Így ismerkedtünk össze Jánossal. Katica néni, úgy tudom te nem vagy tõsgyökeres kenesei? Honnan a nagy munkabírás és az emberek szeretete? Fejér megyében, Polgárdin születtem. Házasságom révén kerülten ide, 1957 óta élek Kenesén. Szüleim dolgos, rendes, józan életû emberek voltak, szép példát mutattak, amit igyekeztem követni. A családomat nagyon szeretem, jóban, rosszban együtt vagyunk. János, azt tartják rólad, hogy polihisztor vagy. Mi az eredeti szakmád, s hogyan tanultad meg a többi mesterséget? A fûzfõi szakmunkásképzõben végeztem víz- gáz- fûtésszerelõ szakon. Azóta mindegyik területen dolgozom. 1982-ben mestervizsgát tettem, majd pár évig dolgoztam a volt Hungarotex Üdülõben karbantartóként. Itt elvégeztem a kazánfûtõ tanfolyamot is. 1989-tõl vagyok fõ állású vállalkozó. Van-e olyan személy, akit a munkád terén példaképnek tekintesz? Igen Gróf Rudolfot említem, akinek szakmai tudása, emberi hozzáállása, segítõkészsége maximálisan például áll elõttem. Sok szeretettel gondolok rá mindmáig, és ezúton is kívánok hosszú életet és jó egészséget neki. Összetartó családként ismernek benneteket. Mi ennek a titka, és ki ennek az oszlopa? Katica néni: Nagyszüleinktõl, szüleinktõl ezt tanultuk, és személyes életünkben ezt visszük tovább. Nincs különbség, mindent megbeszélünk, s mindnyájan elvégezzük a tennivalóinkat. János: A borászat onnan indult, hogy õseink is ûzték ezt a mesterséget, tõlük örököltük a szõlõ és a bor szeretetét és a vele való foglalkozás csínját-bínját. Hol fekszik a szõlõbirtokotok és mekkora? János: Balatonkenesén a márkói hegyrészen, több, mint 2 ha területen. Ez a hely Kenese szõlõinek viszonylatában a leg-
frekventáltabb részen van, mert a talaj összetétele és a napsütés szempontjából a legjobb fekvésû. Hogyan öltött hivatalos formát a borászat, borkimérés? János: Németh Sándortól kaptam azt a segítséget, hogy beléphettem a Balatonaligai Hegyközségbe. Ettõl kezdve hivatalos a borkimérés. Milyen eredményeitek vannak? Több éve veszünk részt borversenyeken, kisebb-nagyobb eredménnyel. Amire a legbüszkébbek vagyunk, az a 2012. július 16-án kapott oklevél, ami arról tanúsít, hogy a vadászati Kultúra Napja és a Veszprém Megyei Vadásznap alkalmából rendezett borversenyen a 2011-es évjáratú „Királyleányka” elnyerte a Várpalota Város Bora kitüntetõ címet. A településen megbecsülnek benneteket, ennek jele lehet az is, hogy János után Valika, téged is borlovaggá avattak? Férjem 2 éve tagja a Kelet-Balatoni Borrendnek, akik közül többen és anyósom is bíztattak arra, hogy mivel minden rendezvényen részt veszek engem is tagjai közé fogadjon a borrend. János: Számunkra ez nagy megtiszteltetés, mivel a KeletBalatoni régió borainak népszerûsítésében részt vehetünk. Gábor fiatok örökölte tõletek a munka szeretetét, mit is végez õ? Vali: Mindenféle munkából felnõtt módjára kiveszi a részét. Nagyon szereti a gépeket, és tud is velük bánni. Akad-e idõ kikapcsolódásra, mit szerettek csinálni szabadidõtökben? Kirándulunk, ha tehetjük és mindig együtt. Szeretünk rejtvényt fejteni is. Magyarország sok szép táját bejártuk már. Milyen vágyaitok, kívánságaitok vannak a családotokat illetõen? Jó lenne, ha az eddig elért eredményeinket, színvonalunkat meg tudnánk tartani. Azt is szeretnénk megérni, hogy kicsit kevesebb legyen a munka, hogy több idõnk maradjon pihenésre, egymásra. Kívánom, hogy teljesüljenek az elõbbiek és köszönöm az interjút. Kinek dobjátok tovább a labdát? A Márkó utcában lakó Németh Sándorékra gondoltunk, õ, mint borosgazda példát mutat a munkájával. személyesen is sokat köszönhetek neki, a bortermelést illetõen sokat kommunikálunk egymással. Sörédi Györgyné
Szeretettel várjuk alkalmainkra: REFORMÁCIÓ ÜNNEPE megemlékezés október 31-én szerdán 17 órakor a Gyülekezeti házban (Táncsics M. u. 13.) HALOTTAINKKAL ISTEN ELÕTT TEMETÕI ÁHITAT november 1-én csütörtökön 16.30 órakor a református temetõben a ravatalozó elõtti téren
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
Imre Ferenc
A forradalmár
Októberi sárga levél megcsillant a lába alatt, tavaszi szélként az õszben, ifjúként végig szaladt. Egyik kezében fáklya volt, s fényt hozott vele, az ellentõl nem védte meg, mint tölgyfát a levele! Vitte a lángot és a fényt, nem adott el hazát, a fáklyafénynél egy nemzet nézhette meg magát. Dalolva rohant, mint felnõtt megnézte a napot, tenyerén vitte a fénylõ szabadságcsillagot, körülötte csak mosolygott a léhûtõk hada, volt olyan is, ki elfordult és nem nézett oda. A rohanás is lelassult, belefáradt a láb, a fényvivõ csak menetben ballaghatott tovább. Az út most sziklák közt vezet, õ vánszorogva megy, a fáklyaláng és a csillag, a világon csak egy! Az idõ gyorsan elszaladt, a haj is már fehér, a dicsõség nem kopott meg, a tett örökké él! Az öreg már csak csoszog, kezében van a bot, a korával elvesztette a fáklyát és csillagot. (Imre Ferenc: Vihar a virágot c. kötetébõl. A közelmúltban megjelent új verseskötete Élethozadékok címmel.)
Hagyományõrzõ vitorlásverseny
A Honvéd Üdülõ kikötõjében került sor a szezon utolsó vitorlás versenyére, melyet Hajagos Árpád Emlékversenynek neveztek el, s megrendezték már a tavalyi évben is. Idén is sikert aratott a vitorlázók körében, sokan indultak el a versenyen. Remélhetõleg a hagyomány folytatódik a jövõben is. A versenyt támogatta a Hajagos család. GYHM
13
Kedves Gyerekek! Óvodások és Iskolások! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a könyvtár egy sikeres pályázatnak köszönhetõen számotokra az eddigieknél is több jó programra, tartalmas, játékos, szórakoztató közös idõtöltésre nyújt majd lehetõséget az elkövetkezõ idõben. Ismerkedés a könyvek birodalmával, játékos mesenapok, a nagyobbaknak rendhagyó irodalom órák, író - olvasó találkozók, olvasókör, vetélkedõk és még számtalan izgalmas és remélhetõleg kedvetekre való lehetõség! Minden eseményrõl idõben tájékoztatást kaptok. Szeretettel várunk Benneteket minden rendezvényünkre! Györgydeákné Takács Hajnalka könyvtárvezetõ
A KÖNYVTÁR HÍREI Tisztelt Olvasóink! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szokásos õszi könyvtári amnesztia egész november hónapban érvényben lesz! Lejárt határidejû kikölcsönzött könyveiket ez idõ alatt késedelmi kamat fizetése nélkül visszahozhatják! Használt könyvek vására nyitva tartási idõben folyamatosan. Ingyenes beiratkozással várjuk új olvasóinkat november 20-ig. A KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI A sikeres pályázatnak köszönhetõen indulnak rendezvényeink: Novemberben minden hétfõn a könyvtárban „Hogy a hét jól kezdõdjön!” sorozatcímmel az alábbi rendezvényeinkre várunk minden érdeklõdõt: November 5. hétfõ 17 óra Vendégünk: Sándor Anikó Sándor Anikó: El Camino (Az út, ami hazavisz) c. könyvének és az addigra megjelenõ Az ajándék – élet az El Camino után c. 2. részének bemutatója, vetített képekkel illusztrálva. A könyvek megvásárlására és dedikálására a helyszínen lehetõség nyílik. November 12. hétfõ 17 óra Vendégünk: Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész Az elõadás címe: 165 éve született Mikszáth Kálmán. Egy különleges regény titkai, vagy hogyan olvassuk a Noszty fiú esete Tóth Marival címû regényt? November 19. hétfõ 17 óra Vendégünk: Némethné Sz. Tóth Ildikó református lelkész Az elõadás címe: Közeledik az ünnep. / Az igazi ünneplés és az ajándékozási vadhajtások: kis ajándék - nagy szeretet, túlzások plázadilik, személytelen, vagy drága kacatok / Az elõadás végén a jelenlévõk bevonása a beszélgetésbe, hasznos ötletek és ajánlások November 26. hétfõ 17 óra Vendégünk: Dr. Ács Anna muzeológus Az elõadás címe: A kenesei Váth János író-tanító élete Születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmából Belépés díjtalan! Legyen Ön is a vendégünk! Ha hétfõ, akkor könyvtár!
A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
14
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
Németh Gyuláné – az Országos Református Nõszövetség idei kitüntetettje
2012. szeptember 29-én Budapesten a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházában immár harmadik alkalommal adta át országos konferencia keretében a Zsindelyné Tüdõs Klára díjat a Református Nõszövetség. A rangos kitüntetést idén a Dunántúlról Németh Gyuláné, a Balatonkenesei Nõszövetség vezetõje kapta meg. „A Zsindelyné-díjak átadása mindig rendkívüli ünnep“ – fogalmazott megnyitó beszédében Pásztor Jánosné, a Nõszövetség elnöke. Ravasz Lászlót idézve elmondta a szövetség háború utáni születésérõl: „Olyan nagy a baj, hogy most már asszonykezekre van szükség.“ Nemcsak a második világháború borzalmaiban, hanem a húsz évvel ezelõtti újrainduláskor és ma is. „Baj most is van, asszonykezekre van szükség – nemcsak enni adni valakinek, hanem elmenni oda, ahol szükség van rám és a vigasztalásra, arra a kincsre, amelyet Istentõl kapok“ – tette hozzá a Nõszövetség elnöke. A konferencia elõadásaiban megfogalmazódott a Nõszövetség azon feladata is, hogy keresztyén módon válaszoljon a társadalmi változásokra. Csak áldozatkészen érdemes élni! „Építeni kell azokra, akik évtizedek óta hûségesen szolgálnak“ – mondta Tarr Zoltán zsinati tanácsos, és hálát adott a szolgálókért, és azért, hogy ez a hálaadás megjelenik a díjátadás alkalmával a Nõszövetség életében. Egyházkerületenként egy asszonytestvér vehette át a kitüntetést évtizedeken át hûséggel végzett szeretetszolgálati, szervezési munkáért, az általa támogatott, adománygyûjtésekért, gyermekmissziós munkáért vagy kántori szolgálatért. A Dunántúli Egyházkerület díjazottja Németh Gyuláné Joli néni, a balatonkenesei Nagytiszteletû Asszony lett! A helyi Református Nõszövetségünk maroknyi csapata is nagy örömmel kísérte el õt az ünnepségre, képviselve a helyi tagokat. Büszkék vagyunk rá, a kitüntetésre, és Istennek adunk hálát érte és egész szolgáló életéért! Szabóné Öcsi Mónika presbiter és nõszövetségi tag
Laudáció Németh Gyuláné, Siffer Jolán 1938. augusztus 7-én született Zánkán, Siffer Gábor és Pintér Ilona gyermekeként. Általános iskoláit Zánkán és Révfülöpön, a gimnáziumot Tapolcán végezte. Késõbb gyors és gépírói, majd mûszaki rajzolói képesítést szerzett. Dolgozott a Veszprémi Vegyipari Technikumban, azután a Magyar Ásvány- és Földgázkutató Intézet mûszaki könyvtárosa volt. 1967-tõl fõállású édesanya és lelkészfeleség, hatodik gyermeke születése után pedig, a GYES lejártától nyugdíjba vonulásáig, a balatonkenesei háziorvosi rendelõ orvos-írnokaként dolgozott. 1966. augusztus 19-én kötött házasságot a végzõs teológus hallgató Németh Gyulával, akit ettõl kezdve hûségesen végigkísért egyházi szolgálataiban is, Balatonendréden, majd Pápán, Magyaralmáson és végül – mind a mai napig – Balatonkenesén. Házasságukat Isten hat gyermekkel áldotta meg. Már gyermekként és fiatalként is kötõdött a zánkai gyülekezethez, az evangélikus kántor-tanító által gondozott lelki közösséghez. Veszprémi évei alatt aktív tagja volt az ottani ifjúsági bibliakörnek. Kora ifjúsága óta elkötelezett munkása a Vasárnapi Iskola Szövetségnek, fáradhatatlan szolgája a gyermekmissziónak. Ezt késõbb Nagytiszteletû Asszonyként is végezte, Örömhír Klubok, nyári gyermektáborok szervezésével és vezetésével, lelkipásztor férje mellett a hitoktatás jelentõs részének felvállalásával. A rendszerváltás után Balatonkenesén az elsõk között lelkesen szervezte újjá a Református Nõszövetség helyi csoportját, a gyülekezet asszonyait összegyûjtve, az egyházukért, közösségükért való szolgálatra buzdítva. A helyi Nõszövetség elnökeként, a hívõ asszonytestvérekkel együtt azóta is aktívan részt vesznek a közösség életében, látogatják az idõs, beteg, otthonukhoz kötött egyháztagokat, szervezik a Gyülekezeti Ház és a Templom gondozását, takarítását, és süteménysütéssel, szervezõmunkával segítik a gyülekezet ünnepi alkalmait. Részt vesznek az Országos és Kerületi Nõszövetség rendezte konferenciákon, és tagsági díjuk bevételével, adományaikkal rendszeresen támogatják a nyarankénti hittantáborokat. A Dunántúli Nõszövetségnek alapító tagja, az Országos Nõszövetségnek Intézõbizottsági tagja. Felkutatta a Zsindelyné Tüdõs Klára által tervezett medált, s annak másolatát elkészítette. Leírásával együtt sokaknak ajánlotta, és mindannyiszor nemcsak a medálról, hanem Nõszövetségünk elsõ elnökének munkásságáról, hiánypótló szolgálatáról is beszélt. Büszkén viseljük sokan, nemcsak nyakékként, hanem szellemi örökösként.
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
15
ARCHÍV 48. Az új év elsõ napjaira (1976. január 7-10.) meghívást kaptam: „Kedves Barátunk! Immár hagyományosan sor kerül a G. Dimitrov Megyei Mûvelõdési Központ és a Veszprém megyei Moziüzemi Vállalat közös rendezésében a filmesztétika tanárok, filmklubvezetõk és moziüzem-vezetõk téli tanfolyamára. A tanfolyam megnyitására 1976. január 7-én szerdán 10.00 órakor kerül sor Bakonyoszlopon, a Megyei KISZ Bizottság továbbképzési házában. Részvételére számítva, Veszprém, 1975. dec. 9. elvtársi üdvözlettel: Nyisztor Imre sk. Poór Ferenc sk. igazgató igazgató A meghívásnak örültem, mert jó érzést keltett bennem. Ezek szerint a filmet szeretõk és alkotók táborába valónak tartanak. A program is tetszett, és az elõadók sem voltak akárkik. Elõadás Vetítés Tanfolyamnyitás Huszárik Zoltán: Szindbád Csányi Miklós: Film és irodalom A Balázs Béla Stúdió kollektívákapcsolata, A „filmszerû” iroda- ja bemutatja: Nevelésügyi sorolom filmen zat I. II. Csányi Miklós: In memóriám: Pasolini: Teoréma Pier Paolo Pasolini Botár Attila: A film hasznosítása Bergman: Szerelmi lecke (Inforaz agitációs és propaganda mációs vetítés) munkában Kelemen Tibor: Körkép az ani- Animációs filmek, Bunuel: Ölmációs filmrõl döklõ angyal (Információs vetítés), Keaton: A navigátor Csányi Miklós: A filmburleszk Keaton: Isten hozott útja Keatontól napjainkig Megrázó élmény volt a Nevelésügyi sorozat I. II. ,ami a pedagógia korabeli gondjait bátran mutatta be többek között egy Bujáki Lajos nevezetû tanár sorsán keresztül. Mikor a filmet befûzték, leszakadt belõle. Egy kis darab nekem is jutott. A tanár látható rajta öt kockán át. Emlékeztetõül õrzöm! Hammer Andrea (8.a.) lelkes rádiósunk „A Magyar Úttörõk Szövetségének központi lapjá”-ba („Pajtás”) tudósítást küldött (1976. január 21.): „CSAPATRÁDIÓNK VAN Iskolánkban már második éve mûködik a stúdió szakkör. Ebben az évben fõ feladatunk, hogy kiemelkedõ ünnepi adást készítsünk a 30 éves úttörõmozgalomról, az „Õrizzük a lángot!” akcióról, továbbá csapatunk névadójáról, II. Rákóczi Ferencrõl, születésének 300. évfordulója alkalmából. HAMMER ANDREA Balatonkenese” A Szilfa rádió kilencedik adása (1975. november 24.) ünnepelte a harminc -éves úttörõmozgalmat. (Hammer Andrea, Horváth Attila, Váróczi Margit, Varga Mihály, Ráberhoffer Erzsébet, Korcz Kálmán, Simon Lajos, Althauser Gabi) A rádiósok felhívták a figyelmet a „Ha vi-
téz vagy, jer velem” akcióra és a Rákóczi-kutatásra (1971/72), a zsibongóban vitrinbe helyezett tárgyakra, képekre, levelekre stb., és jeleztek egy tervezett, un. „Vitrinvetélkedõ”-t hallgató társaiknak. A tizedik adás (1976. február 9.) a Rákóczi-kutatásról szólt, és a fejedelem 300. születésnapi évfordulójának megünnepléséhez nyújtott segítséget: 1. Köszöntõ (Horváth Attila) 2. Liszt Ferenc: Rákóczi induló (részlet) 3. A Rákóczi-évforduló (Simon Lajos és Korcz Kálmán) 4. A Rákóczi-kutatás felhívásai (Bollók Gyula, Kovács Ildikó, Filó Lajos) 5. Részletek az 1972. március 20-i „HARSAN A KÜRTSZÓ” rádióadásából (Kubinyi Ferenc riporter és a kutatók: Nyikos Katalin, Frank Magdolna, Eleven Klára, Németh Lívia) 6. Tájékoztató a „Vitrin-vetélkedõ”-rõl (Váróczi Margit, Kulcsár Zsolt, Vadas Katalin, Harsányi Ildikó) 7. Tárogató-zene A tanulók elé a következõ felhívás került: „Kedves Pajtások! Március 27-én ünnepeljük II.Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóját. Hagyományaink méltó folytatásaként vetélkedõvel és kiállítással adózunk a fejedelem emlékének, csapatunk névadójának. Játékra szólítunk Benneteket! A zsibongóban álló tárlók közül a középsõ Rákóczival kapcsolatos gyûjtésünket tartalmazza. Ha jól megnézitek, megismeritek a néhány évvel ezelõtt volt pajtásaink által gyûjtött anyagot, eredményesen válaszolhattok a VITRIN-VETÉLKEDÕ 10 kérdésére, amelyet a játszani szándékozók Hammer Andreától és Váróczi Margittól vehetnek át. A megfejtéseket nekik adjátok át március 1-ig. Ezt a vetélkedést követi majd a rajok csapatvetélkedõje március 27-én, a születésnapon. Minél többen induljatok, mert aki a VITRIN-VETÉLKEDÕ kérdéseinek több mint a felét jól megoldja, az rajának fél pontot szerez a csapatvetélkedõre. A három legjobb megfejtést könyvvel is jutalmazzuk. A RÁKÓCZI-KIÁLLÍTÁSON a rajok pályamunkával szerepelhetnek, amelyet 1-20 ponttal az Úttörõtanács értékel, a legjobbakat pedig könyvjutalomban részesíti. A kapott pontokat a Vitrin-vetélkedõben szerzett pontszámokkal együtt a raj kapja meg, s ezzel indul a csapatvetélkedõn. A kiállításra készített pályamunkák témája lehet pl.: a/ A lakóhely történetének bemutatása. b/ Idegenforgalmi, történelmi térképvázlat. c/ Helyi néprajzi gyûjtemény. (Fotók, rajzok segítségével) d/ Makettek, modellek, plasztika, kézimunka, tabló, album készítése. A pályamunkákat Jákfalvi tanár bácsinak adjátok át 1976. március 15-ig! KELLEMES SZÓRAKOZÁST, JÓ JÁTÉKOT KÍVÁNUNK! ELÕRE!” Kecskés József
16
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
Az elõrelépés jegyében 2012. szeptember 25.-én együttmûködési megállapodást írt alá Bollók Gyula a Bocskai István Református Általános Iskola igazgatója és Zubor Zoltán 2008. Balatonkenese Labdarúgó Club elnöke. Az ünnepélyes aláírásra Papkeszin, az iskola különtermében került sor. A felek megállapodtak abban, hogy a kölcsönös elõnyöket és saját lehetõségeiket figyelembe véve együtt kívánnak mûködni az iskolai testnevelési és sportfeladatok, valamint a Club célkitûzéseinek együttes megvalósítása érdekében. Öröm, hogy a Papkeszi iskola vezetése fontosnak tartja, hogy az ott tanuló nebulók szervezett keretek között, szakemberek irányításával részt vegyenek a BLC utánpótlás programjában és sajátítsák el a labdarúgás alapjait. A tanulók már több edzésen is részvettek, elmondásuk szerint sokat tanultak az edzõktõl és nagyon jó hangulatúak az edzések. A gyermekeket iskolabusz szállítja az edzésekre. A tehetségesebb sportolókat a BLC leigazolja és versenyezteti, így nem meglepõ, hogy az U13 csapatba már kettõ gyermek kapott lehetõséget. Végre a legkisebbek is elkezdték a versengést, hisz két Bozsik Tornán vannak túl, az U7, U9 és U11 egységek. Nagy öröm, hogy elõrelépés tapasztalható a mutatott játékban és eredményekben egyaránt. Az új kiírás szerint nem rangsorolják a csapatokat, de az eredmények alapján szinte kivétel nélkül elsõ, vagy második helyezést értek el csapataink. Mindkét tornán több ifjú labdarúgónk kapott elismerést. A tornákon négy település Balatonfûzfõ, Csajág, Peremarton, valamint Balatonkenese Katica Pékség LC korosztályos csapatai vettek részt. A torna kenesei díjazottai: I. Torna U7: Legjobb védõ: Sréter Csaba, Gólkirály: Zubor Zétény 8 gól U9: Legjobb játékos: Molnár Gábor U11: Gólkirály: Fekete Álmos II. Torna U7: Legjobb játékos: Zubor Zétény (9 gól) U9: Legjobb játékos: Kiss Levente U11: Legjobb játékos: Fekete Álmos, Gólkirály: Molnár Gábor 4 gól U13 csapatunk tisztesen helytáll a bajnokságban, bár érzõdik, hogy még nem sok tapasztalattal rendelkezik. Nem elhanyagolandó tény, hogy az ellenfél csapatai átlagosan másfél évvel idõsebbek a kenesei lurkóknál. U16 csapatunk sajnos a bajnokság elején betegségek miatt létszám problémákkal küzdött, de lassan kezd beérni a munka. Jó eredménynek mondható a Várpalotai Bányász SE elleni döntetlen. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Megye Válogatottba két játékosunk kapott meghívót. Révfalusi András és Rumpler Gábor belekóstolt a válogatott életbe és hasznos tapasztalatokkal tért vissza egyesületünkhöz. A felnõtt csapat is szépen halad elõre. A bajnokságban jelenleg egy ponttal lemaradva az éllovastól, holtversenyben a második helyen áll. A csapat nem csak eredményes, hanem
egyre tetszetõsebb játékkal szórakoztatja népes szurkoló táborát. Nem kis dolog, hogy a bajnokságban a legkevesebb gólt (4) a mi csapatunk kapta. Az ifi egységünk a fiatalítás ellenére dobogós helyen áll, és a góllövõ listát Polgár Gábor tizennégy góllal vezeti. Bakos Tibor U 19 edzõ véleménye: Az ifi csapat 8 mérkõzésen van túl, mérlege 5 gyõzelem, 2 döntetlen, 1 vereség! Az újjáalakuló utánpótlás csapat harmadik helyen áll a bajnokságban, ahol nagyon szoros az élmezõny. Kezd összeérni a keret, melyet az idõsebb illetve a tavaly még serdülõ bajnokságban játszó játékosok alkotnak. Kellõ alázat van a fiúkban, mindenkire lehet számítani. Ez azért fontos, mert kialakulóban van egy versenyhelyzet a kezdõcsapatban való részvételért. Az út elején járunk, van hová fejlõdnünk. A játékosok kellõ fogékonysággal rendelkeznek, a feltételek adva vannak az elõrelépésre. Még 5 mérkõzésünk van hátra az õszi szezonban, igyekszünk minél több sikerélményt szerezni magunknak és szurkolóinknak. Ez az elsõdleges cél, s csak utána számoljuk a pontokat és nézünk a tabellára...! Eredmények: Balatonkenese Katica Pékség LC - Felsõörsi IKSE 2:1 Gól: Horváth Tamás, Dr. Wiedemann Norbert Ifi: 4:1 gól: Polgár G. Megyimóri D. Károlyi B. Hatos P. Tótvázsonyi SE - Balatonkenese Katica Pékség LC 1:3 Gól:Rusvai György (2), Takács Dávid Ifi: 1:1 gól: Hatos P. Nemesszalók ESE - Balatonkenese Katica Pékség LC 1:1 Gól: Takács Dávid Ifi: 0:1 gól: Farkas Á. Balatonkenese Katica Pékség LC- Csabrendek FC 4:0 Gól: Németh Levente (2), Horváth Tamás, Jaczó Bálint Ifi: 6:1 gól Polgár G. (4), Hatos P. Kuti S. Következik: Szentantalfa - Balatonkenese Katica Pékség LC Okt. 21. 15.00 óra (Szentantalfa) Balatonkenese Katica Pékség LC – Márkó SE Okt. 23. 15.00 óra (Balatonkenese) Szentgál SE - Balatonkenese Katica Pékség LC Okt. 28. 13.30 óra (Szentgál) Balatonkenese Katica Pékség LC – Nagyesztergár SE Nov. 03. 13.30 óra (Balatonkenese) Csopak FC - Balatonkenese Katica Pékség LC Nov. 11. 13.30 óra (Csopak) Elotte ifjúsági (U19) mérkozések!!! Köszönet pártolóinknak és támogatóinknak: Katica Pékség, Sipõcz István, Öböl TV, Fregatt Presszó, Takács László, Takácsné Anikó, Sipos László és Siposné Pergel Anikó A rendezvényeinkre és mérkõzéseinkre sok szeretettel várunk mindenkit! Hajrá, Kenese! Médiatámogatónk az Öböl TV További információ: www.keneselc.hu
2012. október
Balatonkenesei Hírlap
17
A szüreti vigadalom másnapján ünnepelt a borrend A Kelet-Balatoni Borrend újabb borlovagokat fogadott soraiba. Az ünnepélyes avatásra 2012. szeptember 30-án került sor a református templomban. A kezdõ áhitatban Németh Péter lelkész az irgalmas samaritánus történetét olvasta fel. Kiemelte ebbõl, hogy az olaj és a bor a korabeli gyógyászat eszközei voltak. Jézus példázata ma is embertársai segítését kéri borlovagoktól és nem borlovagoktól egyaránt. Az avatás ceremóniáját Tömör István ceremóniamester vezette. Az új tagoknak a borrend hagyományai szerint bizonyságot kellett adniuk borászati ismereteikrõl, majd a próbát követõen Gyõrfi Károly, a Borrend nagymestere lovaggá ütötte a jelölteket. Az áldást követõen újdonsült borrendi tagként Mészáros János Elek lepte meg énekével a jelenlevõket. Hangja gyönyörûen betöltötte a templomot, énekét a tavaly száz éves orgonán Sipos Csaba, a gyülekezet kántora kísérte. A templomi felemelõ alkalom a Himnusz közös éneklésével ért véget. Ünnepélyesen tagjai közé fogadta a borrend Mihalovics
Miklós balatonvilágosi borászt, Németh Tibort, a magyar borok elkötelezettjét, borbarátot, Horváth Katalint, aki az aligai családi birtokon szõlész- borászkodik, Keresztes Jánosnét, aki kenesei családi vállalkozásban szõlõtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozik. Tiszteletbeli tagok lettek: Németh Sándor helyi borosgazda és Mészáros János Elek elõadómûvész, borosgazda. Az elmúlt évben a közösségért végzett munkájáért nagymesteri dicséretben részesült: Koczor Mária pecsétõr és Kürthy Ibolya kincstárnok. Az avatáson részt vett Mihalovics Dóra, Magyarország Borkirálynõje, valamint a Balaton keleti tájegységén mûködõ borbaráti klubok képviselõi is, erõsítve ezzel is a térségi együttmûködést. A meghívottak ezután a szomszédos Gyülekezeti házban borkóstolás és finom falatok mellett ünnepeltek tovább. Az est meglepetése a Borrend hatalmas (és finom) „zászlós tortája“ volt, melyet a Keresztes család készíttetett erre az alkalomra. GYHM
TÁMOP-6.1.2-11/1-2012
Rajtad múlhat! 2. rész Miért ne! A dohány az egyetlen olyan termék, ami fogyasztóinak 50 százalékát megöli, ha rendeltetésszerûen használják. Becslések szerint, ha nem kerülnek a dohányzás visszaszorítását célzó komoly intézkedések bevezetésre, akkor akár egymilliárd ember halhat meg a dohányzás következtében a XXI. században. A dohányzás, mint a legjelentõsebb megelõzhetõ halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is világszerte hatalmas népegészségügyi és gazdasági terhet jelent. Két olyan légzõszervet megtámadó kór is van: a fejlõdõ országokban a legtöbb ember halálát ma is alsó légúti fertõzések – a légcsõ, a hörgõk gyulladásos megbetegedései – okozzák, de a fejlett világban is a negyedik a halálokok között. A másik, világszerte egyre nagyobb jelentõségû légzõszervi halálok a COPD. Az ebben szenvedõk a légutak beszûkülésével, a tüdõ teljesítményének gyors romlásával számolhatnak, amit több gén- és környezeti tényezõ együttes hatása okoz. A betegek 90%-a dohányos, és ha korai stádiumban felismerik a betegséget, még megállítható, elsõsorban a dohányzás mellõzésével.
A tüdõszûrõ állomásokon elvégzett gépi szûrések száma a nyolcvanas évek eleje óta kevesebb, mint a felére esett vissza. Akkor 6 és fél millió, most közel három millió ember tüdejét vizsgálják meg évente. Huszonhét évvel ezelõtt az új tüdõdaganatosoknak 45 százalékát, ma csak harmadát sikerül szûréssel felkutatni. A nikotin a dohány legnagyobb hatású alkotóeleme, belégzéskor a szervezet mintegy 90 százalékát elnyeli. Felszívódik a szájban, a légutakban, tüdõben és gyomorban. A nikotin közvetlenül növeli a pulzusszámot, emeli a vérnyomást, szûkíti a bõr kisereit, megváltoztatja a vér összetételét és az anyagcserét. Ezek hosszú távon számos nagyon súlyos betegség kialakulásáért felelõsek. A krónikus légzési nehézségek már nagyon korán, a dohányzás elkezdése után egy-két évvel kimutathatók!
[email protected] Interaktív honlapunk: http://rajtadmulhat.blogspot.hu/ Facebook elérhetõség: Rajtad múlhat!
18
Balatonkenesei Hírlap AEGON BIZTOSÍTÁS Tisztelt Nõtársaim! Tájékoztatom Önöket, hogy az Európai Bíróság döntése értelmében decembertõl a biztosítók nem tehetnek különbséget nõk és férfiak biztosítási díja között. Ez azt jelenti, hogy nõk esetében egyes életbiztosítások akár 30%-kal is többe kerülhetnek az idei év végétõl. Ne késlekedjünk, életbiztosításunkat érdemes tehát még idén megkötnünk! Vinklár Mihályné az AEGON Magyarország Biztosító helyi képviselõje (Élet- és vagyonbiztosítás kötése, teljes körû ügyfélkiszolgálás: 30/9724423, 481-555)
2012. október
TÁTORJÁN JÁTÉKVÁR Balatonkenese, Dózsa György tér 1. www.tatorjan.hu • 88/482-472, 30/769-5425 • Bölcsõde • Családi napközi • Családi játéktár, játszóház • Gyermekfelügyelet • Születésnapi zsúrok • Házi gyermekfelügyelet egyéni igény szerint • Játék- és jelmezkölcsönzés • Babaápolási termékek • Barátságos árak, helyi kedvezmények, bérletek Nyitva tartás: Hétfõtõl péntekig: 8-17 óráig Szombaton: 10-14 óráig, vasárnap: zárva
Masszázs, gyógymasszázs, fájdalom mentes cellulit kezelés, nyirok masszázs, fizikoterápia Bókkon Tamás Fiziterapeuta - Gyógymasszõr
8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 16/A Tel: 06 20 950 8805 E-mail:
[email protected] Bejelentkezés elõzetes idõpont egyeztetéssel!
Jó minõségû magyar nadrág pelenkák koraszülött mérettõl- junior méretig többféle kiszerelésben kedvezõ áron kapható, ingyenes kiszállítással. midi 4kg-10 kg 100 db 4.150 Ft maxi 9-18 kg 100 db 4.300 Ft junior 15-25 kg 100 db 4.450 Ft Termékek bõvebben megtekinthetõk a facebook oldalon zsebibababolt néven(várpalota)
Érd: 06/30/409-2195
Csak 2 % jutalék! Keresünk eladó panorámás és vízközeli házakat, kicsi nyaralókat, építési telkeket, lakásokat, exkluzív ingatlanokat, tanyát. Hirdessen nálunk, hogy több pénz maradjon a zsebében! Tel: +36 70/3800-296; E-mail:
[email protected] www.csudijoingatlan.hu
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
19
AJÁNLJUK MAGUNKAT! • füvet nyírni, • keretet, sövényt ápolni, • lakást felújítani, festeni, mázolni, • kerítést építeni-javítani, • betonozni, térkövezni, • takarítani, • sírokat gondozni • mindennemû aprómunkát elvégezni. Néhány érv, hogy miért érdemes minket választani: • olcsó vállalási árak • gyors, pontos teljesítés • számlát adunk és garanciát vállalunk • éves szerzõdés esetén nagy kedvezményt adunk • ha megbíz minket, elõsegíti a helyi munkaerõ legális foglalkoztatását
Balatonkenesei Szociális Szövetkezet 8174 Balatonkenese, Széchenyi u. 3. Telefon: 06-88-481-665 06-30-937-3306
[email protected] www.ma-ma.hu
Keressen bennünket, hogy szolgálatára lehessünk!
Kedves kenesei lakos! Megbízható fogorvost keres elérhetõ áron? Megtalálta! Ez a hirdetés egy kupon, amelynek beváltásával Ön a következõ egyszeri kedvezményekre jogosult a Globe Dental Fogászati Centrumban 2012. november 30-ig: - 50% kedvezmény a röntgenfelvétel árából - 10% kedvezmény az elsõ kezelés árából Barátságos környezet, szakértelem, fájdalommentes kezelések, minden, ami fogászat egy helyen! Ne késlekedjen idõpontot kérni a 06 88 574 865 vagy a 06 20 9954 540 számon! www.globedental.eu Globe Dental Fogászati Centrum Balatonkenese, Táncsics M. u. 6.
Balatonkenesei Hírlap
20
2012. október
Könyvelés, bérszámfejtés teljes körû ügyintézéssel SZAKKÉPZETT KOLLÉGÁKKAL VÁLLALJUK KFT-K, BT-K, EGYÉNI VÁLLALKOZÓK KÖNYVELÉSÉT, TELJES KÖRÛ ÜGYINTÉZÉSSEL:
• SZÉCHENYI KÁRTYA IGÉNYLÉSE, HOSSZABBÍTÁSA • KÖNYVELÉS, BÉRSZÁMFEJTÉS • HAVI JÁRULÉK BEVALLÁSOK ÉS UTALÁSOK KÉSZÍTÉSE • TELJES ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS • ADÓBEVALLÁSOK KÉSZÍTÉSE (MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE IS!) Igény szerint vállalunk továbbá önálló bérszámfejtést utaláslistával és vegyes-bér nyomtatással, valamint ‘08-as bevallás készítéssel. Irodánk 1998 óta mûködik Lepsényben, és 2011-ben irodát nyitottunk Balatonakarattyán is. ELÉRHETÕSÉGEINK: NYITVATARTÁS: Lepsény, Fõ út 1,: Vargáné Jakab Zsuzsa vállalkozó H, Sz, P: 800 – 1200 Tel./fax: 22/585-014; 22/585-013 K, Cs: 1200 – 1600 Mobil: 30/237-2952; 30/376-6288 Balatonakarattya, Gyóni G. út 20. e-mail:
[email protected] K, Cs: 1000 – 1500
BALATONI KERTEK !!!
Mészáros István svédmasszõr
Vállalunk alkalmi és éves szinten:
Gerincmasszázs, csontkovácsolás, frissítõ
Kertépítést, sziklakertépítést
masszázs, talpmasszázs, talpmasszírozás,
locsoló rendszer kiépítést /torró/ stb.
fényterápia, földsugárzás mérés.
kertápolást, metszést, bozót irtást /parlagfû/
Balatonkenese, Tiker u. 3.
sövényápolást, fûnyírást térburkolat, térkõ lerakást kézi és gépi földmunkát bobcat-tal veszélyes fák kivágását ág és sitt, egyéb hulladék elszállítását lomtalanítást, fuvarozást lakatos munkákat (kerítéskészítés, stb.) házfelügyeletet, karbantartást gondnokságot, lakástakarítást /víztelenítést/ Honlap: www.balatonikertek.com Tel.: +36 30 701-73-95 +36 30 550-83-66
Bejelentkezés: 06 70 93 86 393
Balatonkenesei Hírlap
2012. október
21
100 forintos hirdetések ÁLLÁST KERES
NÖVÉNY/ÁLLAT
TAKARÍTÁST VÁLLALOK! Több éves tapasztalattal, megbízható, leinformálható fiatal nõ, vállalja családi és nyaraló házak, illetve irodák takarítását. Rendszeresen illetve alkalmanként is! Érd: 0630341-4320
Balatonalmádiban columnóris, Alumii, Stordus, Nyugati tuja, Tiszafa, Plicata, sövénytuják valamint norman fenyõ õstermelõtõl eladó. Érdeklõdni: 88/438-296 ESTE
NON- STOP BABY SITTER Gyermekfelügyeletet vállalok nagy tapasztalattal, referenciával, védõnõi diplomával. Érd: 06/30/999-4945 CSALÁDI HÁZ/NYARALÓ/TELEK ELADÓ közvetlen vízparti ingatlan Balatonkenesén a Kikötõ utcában. (1398 nm-es telken lévõ 222 nm alapterületû, kétszintes (2 x ~222 nm), lapos tetõs családi ház). Érd.: 06-70/562-3669 Balatonkenesén négyes társasházban földszinti egy plusz két félszobás lakás eladó. Kert, garázs, tároló van. Ár: 13 millió Érd: 06702346959 Eladó Balatonkenesén 4890m2-zártkert /öreghegy/ felújításra szoruló pincével, panoráma kilátással a Balatonra, csak egyben eladó! Ár: 13,5 M Ft. Érd: 06 30 29 053 02 vagy 06 30 46 191 13 Eladó Balatonakarattya csendes részén a Szent István utcában egy 1405 m2 telek, lebontásra váró házzal. Ár: 12 millió Tel: 06/70/415-2560 Balatonkenese központjában kettõszobás, közmûvesített, gázfûtéses, felújításra szoruló családi ház eladó. Balatontól 5 perre. Irányár: 8,5 millió Ft Érd: 06703965471
HASZNÁLTRUHA Használt fiú-lány gyermekruhák, cipõk, csizmák, bakancsok eladók. Télikabátok 1.000 Ft- tól. Babahordozó autóban is rögzíthetõ: 4000 Ft Bakugan iskolatáska, párnázott, viselése kényelmes, ajándék tolltartóval (bakuganos) 5000 Ft Érd.: Balatonkenese, Pásztor utca 18. v. 06306592676 SZOLGÁLTATÁS/VÁLLALKOZÁS KULCSMÁSOLÁS, ZÁRJAVÍTÁS, ZÁRCSERE, KÉSÉLEZÉS, TALABÉR KÁROLY 8174 BALATONKENESE MIKES KELEMEN U. 20/1. TEL.: 88/ 491-153 MOBIL: 06 30 32 31 074 Szolgáltató kft-nk vállalja nyaralóknál kertgondozást, takarítást, gondnoki feladatok ellátását. Balatonkenese 30 km-es körzetében. Érd: 06/30/240-2362 Pedikûr, manikûr, természetes körömfestés. Kérésre házhoz megyek! Érd: 06/30/214-1000 Maszlag Építõipari KFT. Fõ profilunk az építés. 06 30 946 84 55 Számítógépek teljes körû karbantartása, adatmentés, vírusirtás, helyszínre történõ kiszállással. TEL: 06-30-2622-103.
Garázs kiadó! Akár raktárnak is! Tel: 0620213-9630
Kúttisztítást, kútásást, bozótirtást, gyeptelepítést, fakiásást végzek kedvezõ áron. Tel: 06/70/591-7796
Eladó Balatonkenesén 4890m2-zártkert /öreghegy/ felújításra szoruló pincével, panoráma kilátással a Balatonra, csak egyben eladó! Ár: 13,5 M Ft. Érd: 06 30 29 053 02 vagy 06 30 46 191 13
Méretes varrást,lakástextíliák varrását, ruhák javítását rövid határidõvel, Balatonkenesén vállalom! Kérem keressen: 06-70/396-57-29 telefonszámon.
Balatonaligán 150 m2- es alápincézett, kandallós kerti grillezõs, kemencés, tetõtér beépített ház eladó. Irányár: 20 millió. Érd: 06/30/910-4684 Eladó Balatonkenesén a Tikker völgyben 720 m2-es rendezett telken 32 m2es felújított faház eladó. Víz, villany, csatorna van, Balaton 20 perc séta. Tel: 06209336459 ADÁS/VÉTEL Szõnyeg tisztító gép és felmosó gép 15.000 FT, 120 L hûtõ 10.000 Ft Érd: 06202372137 Zsolnay AKCIÓ! Igényes értékálló, ajándék eskûvõre, ballagásra, búcsúztatóra… Vadonatúj 6 személyes, 41 darabos „ tavasz” ét- és süteményes készlet extrákkal áron alul eladó. Érd: 06302141000 Újszerû motoros házi permetezõ eladó. Érd.: 06-30/948-0652 100- éves szekrények; ónémet nõi íróasztal 5 fiókos felújítva ; 1 db gyerekágy; 2 db dohányzó asztal; 2 db nagy gázpalack; 8 db 160 cm-es hullámpala= 2000 Ft 1 db vadi új pálinka fokoló= 2000 Ft Balatonkenese, Kossuth u. 38. Eladó 8 db vasoszlop, betonstukkóval málna, szeder, szõlõ tám rendszerhez. Érd: 0620323-5990 Eladó 20 X 40-es barna alul ívelt pala 3000 db, és 35 db kúp alakú cserép. Érd: Balatonakarattya, Damjanich utca 10. 06/70/4591998 Alig használt BG 4535 AL-KO benzines fûkasza (1,5 LE, 41 CM) eladó. Irányár: 25.000 Ft. Ugyanitt új kék színû overál munkaruha, férfiöltönyök, cipõk újszerû állapotban eladók. Érd: 0620206-5636 2 db 50 l-es üvegballon eladó!Ár: amennyit a vevõ ajánl. Érd: 06/88/482-364 3 db Antik szekrény, 1 db Nõi íróasztal felújítva eladók, 1 db gyerekágy, 1 db 60 x 120 cm dohányzó asztal, 1 db 2 égõs Camping gázfõzõ, 1 új pálinka fokoló, 2 db nagy gázpalack Érd: Balatonkenese, Kossuth utca 38. 110 l-es kuka eladó. Érd: 06302141000 Fali gázkazán eladó. Érd: 06703418834 2 db 1000 literes tiszta mûanyag tartály eladó Érd: 0630472-9662, 06309373-396
Heverõk, fotelok, antik bútorok kárpitozása. Érd: 0630482-0954 Nõi, férfi, gyermek fodrász; Bio hajvágás; Manikûr,pedikûr Szeretettel várom a szépülni vágyó vendégeket! Hotel Marina Portban Igény esetén házhoz megyek. Zimmermann Szilvia Tel: 06203635780 FIGYELEM! GÁZKÉSZÜLÉKEK –JAVÍTÁSA- KÖTELEZÕ IDÕSZAKOS FELÜLVIZSGÁLATA. Bejelentés: 06/70/574-8343, 06/20/915-3237 Nagykonyhai villamos, és gázüzemû berendezések javítása, karbantartása, felülvizsgálata. FULL-UNIVERSAL Kft. Balatonakarattya Árpád út 50. Bejelentés: 06/70/574-8343, 06/20/915-3237 ALBÉRLETET, GARÁZST KÍNÁL/KERES Hajdúszoboszlón a központban két szobás teljesen berendezett lakás gyógyüdülésre kiadó. Városi fürdõtõl 10 percre. Érd: 06304701321 Garázst bérelnék a lakótelepen vagy a környékén. Érd: 06209263-377 Balatonkenesén albérlet kiadó, max. 2 fõ részére. Érd: 06202139630 Raktárhelyiség és garázs kiadó. Érd: 06/20/213-9630 Eladó 1 db új 102 l-es elektromos üzemû fekvõ bojler 30.000 Ft, 1 db 120 l-es földgáz üzemû bojler (5 éves) 15.000 Ft; 1 db gázkazán meleg víz elõállítására is használható 5.000 Ft. 1 db 500-as 14 tagú aluminium radiátor barna színben 7.000 Ft; 1 db 250-es 28 tagú radiátor barna színben 7.000 Ft. Érd: 06/88/491-914 1 db Hyro- Sauna láb méregtelenítõ készülék tartozékokkal 15.000 Ft-ért eladó. Érd: 06/88/491-914 TORNA Hölgyek részére október 1-jén heti 2 alkalommal újra indul a már több éve sikeresen mûködõ kondicionáló-/ gyógy/torna Balatonkenesén a Kultúra Házában, Balatonakarattyán az Óvodában. Nagy szeretettel várom az új, és a régi tagokat! /Bérletkedvezmény!/ Érd.: tel.: 17-20 óráig a 06-70/607-1488-as telefonszámon.
Balatonkenesei Hírlap KÖZÉRDEKÛ TELEFONSZÁMOK:
A Polgárõrség telefonszáma: 06 30 273 04 86 Ha aktuális szabálytalanságot észlelnek, a közterület-felügyelõk a következõ számon hívhatóak hétvégén is: 06 30 225 94 45. Városgondnokság elérhetõsége: 06 88 481 650, mobil: 06 30 320 51 02 *** Hulladéktömörítõ címe: Balatonkenese, Dózsa György út végén. 2012. szeptember 3-tól hétfõtõl péntekig 07-15 óráig - szombat-vasárnap: ZÁRVA Csak zöldhulladékot illetve kommunális hulladékot lehet beszállítani. Átvételi díja: 3175 Ft/m3
Szili Balázs Egyéni vállalkozó, asztalos Vállalok egyedi bútor és nyílászáró gyártást, javítást, zárcserét, bérgyalulást, egyéb famunkákat. Lapra szerelt bútorok összeállítása (IKEA, Retz)
06-70/266-1426 www.famesterasztalos.hu
T-Regina Autósiskola Kft. TANFOLYAM INDUL BALATONKENESÉN KRESZ OKTATÁS ÚJ, KORSZERÛ BERENDEZÉSEKKEL GYORSAN, OLCSÓN B KATEGÓRIÁKBAN ÉRDEKLÕDNI ÉS JELENTKEZNI Tel: 30/9941-877; Este 06/88/785-641
ORVOSI ÜGYELET: BALATONALMÁDI, PETÕFI SÁNDOR U. 2-4. TEL.: 88/412-104
LAPZÁRTA: NOVEMBER 10. BALATONKENESEI HÍRLAP
Balatonkenese Város Önkormányzatának havilapja Polgármester: Tömör István Alapító szerkesztõk: 1913 - Czakó Gyula 1990 - Kürthy Lajos - Taródi Flink Kornél Szerkesztõség: Közmûvelõdési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./fax: 88 594 500; e-mail:
[email protected] www.balatonkenese.hu Felelõs szerkesztõ: Gyõrfi Károlyné Olvasószerkesztõ: Márkus Zoltán Készült: Tradeorg Nyomda, 8184 Balatonfûzfõ-gyártelep
2012. október
Közérdekû információk A Polgármesteri Hivatal címe: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. e-mail:
[email protected] web: www.balatonkenese.hu ☎(88) 481-088, (88) 481-087 Fax: (88) 481-741 Az Igazgatási Csoport és a Pénzügyi Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ, szerda: 8–15.30 Péntek: 8–12 A Mûszaki Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ, péntek: 8–12 Szerda: 8–15.30 A polgármester ügyfélfogadási ideje: Kedd: 8–12 A jegyzõ ügyfélfogadási ideje: Szerda: 8–12 A Küngösi kirendeltségen: Kedd: 8–12 A Pénzügyi Csoportnál a pénztári órák idõpontja: Hétfõ: 9.30–12 és 13–15 Szerda: 9.30–12 és 13–15 Településrészi Önkormányzat Balatonakarattya, Iskola u. 6. Képviselõi fogadóóra: minden hónap elsõ hétfõjén 17–18 óra között Háziorvosi ellátás: Balatonkenese, Táncsics u. 3. 1. sz. körzet: Dr. Németi Sándor ✆(30) 432-16-55 Rendelõ tel.: ☎(88) 481-340 Rendelési idõ: Hétfõ-kedd: 12.30–16 Szerda, csütörtök: 8–12 Péntek: 8-11 2.sz. körzet: Táncsics u. 3. Dr. Détár Bianka ✆(30) 98-94-302 Rendelõ tel.: ☎(88) 769-155 Rendelési idõ: Hétfõ: 10.30–12 Kedd: 8–10.30 Szerda: 14–16 Csütörtök: 12–14 Péntek: 10.30–12 Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Détár Bianka ✆(30) 98-94-302 Rendelõ tel.: ☎(88) 769-155 Rendelési idõ: Hétfõ: 13.30–16 Kedd: 13.30–15.30 Szerda: 12–13 Csütörtök: 8–10 Péntek: 8.30–10 Gyermekorvosi körzet: Balatonkenese, Óvoda u. 8. ☎ 70/ 315-7965 Július 1-jétõl: Dr Meláth Viola H: 10 - 12 h-ig K: 13 - 15 h-ig Sze: 10 - 12 h-ig Cs: 13 - 15 h-ig P: 10 - 12 h-ig Tanácsadás: K: 12 - 13 h-ig Cs: 12 - 13 h-ig Balatonakarattya, Szent I. u. 1. ☎ 70/315-7965 Dr Meláth Viola H-K-Sze-Cs-P: 8-9 h-ig
Változás!
22
Fogorvosi körzet: Elõzetes bejelentkezés alapján Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Thury Vivien ☎(88) 491-683 Rendelési idõ: Hétfõ, csütörtök: 13–18 Szerda, péntek: 8–12 Változott rendelési idõ: Kedd, 8-13 Tátorján Gyógyszertár: Balatonkenese, Balaton u. 57. ☎(88) 481-283 Hétfõ-péntek: 8–17 Állatorvos: Balatonkenese, Gyógyszertár u. 2. Dr. Zoltán Levente ☎(70) 436-5079 Hétfõ-péntek: 17–19 Területi Szociális Szolgáltató: Balatonkenese, Fõ u. 43. ☎(88) 482-943 Szakápolói szolgálat Balatonkenese, Kossuth u. 42. ☎(88) 481-654 Városgondnokság Balatonkenese, Fõ u. 43. ☎(88) 481-650 Óvoda Balatonkenese, Balatoni u. 63. ☎(88) 574-802 Balatonakarattya, Bakony u. 7. ☎(06-30) 330-9992 Iskola Balatonkenese, Bajcsy Zsilinszky u. 10. ☎(88) 481-844 honlap: www.pilinszkyiskola.hu e-mail:
[email protected] Kultúra Háza: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. ☎(88) 594-500 e-mail:
[email protected] Tourinform Iroda: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. ☎(88) 594-645 Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: 9–15 e-mail:
[email protected] Könyvtár: Balatonkenese, Táncsics M. u. 22. ☎(88) 574-980 e-mail:
[email protected] Nyitva tartás: Hétfõ: 14–18 Kedd, csütörtök: 10–16 Péntek: 14–18; Szerda: 13–16 Tájház: Balatonkenese, Kossuth u. 6. ☎(06-30) 8371-853 Nyitva tartás: keddtõl szombatig: 10–12; 14–16. Könyvtár, Közösségi Ház: Balatonakarattya, Iskola u. 6. ☎(06-30) 571-1947 Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: 10–14 Idõsek Klubja: Balatonkenese, Táncsics M. u. 20. Nyitva tartás: Hétfõtõl–péntekig 7.30–16 Sportcsarnok: ☎(88) 06-30-275-9359 Rendõrség: Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u. 2-4. ☎(88) 584-970, 584-971 Vízirendõrség: Siófok, ☎(84) 310-712 Vasútállomás: ☎(88) 481-017 (akarattyai vonatközlekedésrõl is információ itt)
EON: Veszprém, Radnóti tér 1. ☎(40) 220-220 Mûszaki hibabejelentés: ☎(40) 330-330 Mérõóra-állás bejelentés: ☎(40) 210-211 DRV ZRt. Ügyfélszolgálat Siófok ☎ 06 40 240-240 Gázmûvek: Veszprém, Mártírok útja 9. ☎(88) 423-278 POSTA: ☎(88) 481- 300 Református Lelkészi Hivatal: Táncsics u. 13. ☎ (88) 481 348 Római Katolikus Plébánia Hivatal: Táncsics M. u. 10. ☎ (88) 481- 146