PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA

TOMUS II

Magyar Haltani Társaság Debrecen – Tiszafüred 2007

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________

Pisces Hungarici a Magyar Haltani Társaság időszakos kiadványa ISSN 1789-1329

Pisces Hungarici 2 ISBN 978-963-473-079-8 Támogatók: a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karának Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke, valamint a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Hidrobiológiai Tanszéke Szerkesztette: Dr. Harka Ákos

Lektorok: Dr. Györe Károly Dr. Harka Ákos Dr. Juhász Lajos Dr. Nagy Sándor Alex Dr. Pintér Károly Dr. Stündl László Dr. Szűcs István

Magyar Haltani Társaság Debrecen – Tiszafüred 2007 2

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Tartalomjegyzék NAGY Sándor Alex, STÜNDL László: Halfaunánk jelene, jövője és hasznosításának lehetőségei ...................................................................................................................

5

ARDELEAN Gavril, WILHELM Ákos Sándor, WILHELM Sándor: Az Ér (Ier) folyó halállományának ökológiai és természetvédelmi értékelése ....................................... 11 JUHÁSZ Lajos, KOŠČO Ján: A Bódva mellékpatakjainak halfaunája, és a halközösség természeti értékei ......................................................................................................... 19 SIPOS Sándor, MILJANOVIĆ Branko, GRUJIĆ Draško: A háromtüskés pikó (Gasterosteus aculeatus L., 1758, fam. Gasterosteidae) első előfordulása a Vajdaságban ................................................................................................................ 29 TELCEAN Ilie, CUPŞA Diana: Az élőhelyi környezet hatása a halfauna összetételére a Körösök alsó régiójában..............................................................................................

31

GYÖRE Károly: A mosonmagyaróvári duzzasztó hatása a Mosoni-Duna halközösségének elterjedési mintázatára ....................................................................

41

HARKA Ákos, SZEPESI Zsolt, HALASI-KOVÁCS Béla: A vízminőség javulásának hatása a Sajó magyar szakaszának halfaunájára .................................................................... 51 KESERÜ Balázs: A halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény polgári és büntetőjogi attitűdjei ................................................................................................... 65 MÜLLER Tamás, CSORBAI Balázs, URBÁNYI Béla: A széles kárász – Carassius carassius (L.) szaporítása és nevelése a természetesvízi állományok fenntartása és megerősítése érdekében .............................................................................................

73

TÓTH Balázs, SEVCSIK András, ERŐS Tibor: NATURA 2000-es halfajok előfordulása a Duna hazai szakaszán .................................................................................................. 83 UGRAI Zoltán, GYÖRE Károly: A Ráckevei-Duna-ág halközösségének felmérése .......... 95 SÁLY Péter, ERŐS Tibor, TAKÁCS Péter, BERECZKI Csaba, BÍRÓ Péter: Halegyüttesek szerkezetének változásai a Balaton három északi oldali befolyóvizében ................... 101 SZEPESI Zsolt, HARKA Ákos: Egy mesterséges kisvízfolyás, a mátraaljai Cseh-árok halfaunájának jellegzetességei, és az Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) helyi populációjának vizsgálata ........................................................................................... 117 HARKA Ákos, CSIPKÉS Roland: A sujtásos küsz – Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) – ívási ideje és növekedése a Sajó folyóban .................................................... 129 DEMÉNY Ferenc, KERESZTESSY Katalin: A nagykörűi Anyita-tó 2006. évi lehalászásának halfaunisztikai és tájgazdálkodási értékelése ..................................... 135 HARKA Ákos, ANTAL László: A tarka géb – Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814) – ívási idejének változása és az egynyaras korosztály méretviszonyai a Tisza-tóban 141 SIPOS Sándor, KOSTOV Vasil, MILJANOVIĆ Branko: A Barbatula bureschi Drensky, 1928, (fam. Balitoridae) első előfordulása Szerbiában ............................................... 147 BERECZKI Csaba, TAKÁCS Péter: Bükkaljai kisvízfolyások karakterfajainak morfometriai jellemzése .............................................................................................. 149 HARKA Ákos, NAGY Lajos: A Cuhai-Bakony-ér halai ..................................................... 157 3

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Contetnts NAGY Sándor Alex, STÜNDL László: The present and future of the fish fauna in Hungary, possibilities of utilization............................................................................................... 5 ARDELEAN Gavril, WILHELM Ákos Sándor, WILHELM Sándor: Ecological and nature conservational evaluation of the fish fauna of the Ér (Ier) River .................................. 11 JUHÁSZ Lajos, KOŠČO Ján: The fish fauna of the tributaries of the Bódva River and the natural walues of the fish community ............................................................................ 19 SIPOS Sándor, MILJANOVIĆ Branko, GRUJIĆ Draško: The first record of threespine stickleback (Gasterosteus aculeatus L., 1758, fam. Gasterosteidae) in Vojvodina ...... 29 TELCEAN Ilie, CUPŞA Diana: The influence of the habitats upon the fishfauna of the lower sector of Crisuri rivers ................................................................................................... 31 GYÖRE Károly: The effect of the Mosonmagyaróvár Dam on the distribution patterns of fish communities in the Mosoni Danube ....................................................................... 41 HARKA Ákos, SZEPESI Zsolt, HALASI-KOVÁCS Béla: Role of the water quality improvement on the fish fauna in the Hungarian section of Sajó River ....................... 51 KESERÜ Balázs: Civil law and criminal law attitudes of the 1997. XLI. law of fishery and line fishing ..................................................................................................................... 65 MÜLLER Tamás, CSORBAI Balázs, URBÁNYI Béla: Artificial propagation and rearing of cruician carp – Carassius carassius (L.) – in the interest of natural stock maintenance ................................................................................................................... 73 TÓTH Balázs, SEVCSIK András, ERŐS Tibor: Occurence of protected fishes of the Natura 2000 system in the Hungarian section of the Danube ................................................... 83 UGRAI Zoltán, GYÖRE Károly: Survey of fish community in the Ráckevei Danube Branch 95 SÁLY Péter, ERŐS Tibor, TAKÁCS Péter, BERECZKI Csaba, BÍRÓ Péter: Changes of structure of fish assemblages in three northern inflows of Lake Balaton ..................... 101 SZEPESI Zsolt, HARKA Ákos: The characteristics of the fishfauna of the artificial watercourse Cseh-árok stream in the Mátraalja and investigation on the local population of the Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) ............................................ 117 HARKA Ákos, CSIPKÉS Roland: Spawning-season and growth of the chub – Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) – in the Sajó River .............................................................. 129 DEMÉNY Ferenc, KERESZTESSY Katalin: Fishfaunistic and landscape-farming estimate of the fishing of Anyita-lake in Nagykörű in 2006 ............................................................ 135 HARKA Ákos, ANTAL László: Change of the spawning season and the size relations of yearling tubenose goby – Proterorhinus mMarmoratus (Pallas, 1814) – in the Lake 141 Tisza .............................................................................................................................. SIPOS Sándor, KOSTOV Vasil, MILJANOVIĆ Branko:The First Record of Barbatula bureschi Drensky, 1928, (fam. Balitoridae) in Serbia .................................................. 147 BERECZKI Csaba, TAKÁCS Péter: Morphometrical research of the characterspecies of the Bükkalja region’s little rivers ........................................................................................ 149 HARKA Ákos, NAGY Lajos: Fishes of the Cuhai-Bakony-ér stream .................................... 157

4

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ HALFAUNÁNK JELENE, JÖVŐJE ÉS HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI THE PRESENT AND FUTURE OF THE FISH FAUNA IN HUNGARY, POSSIBILITIES OF UTILIZATION 1

1

NAGY Sándor Alex, 2STÜNDL László Debreceni Egyetem, TEK, TTK, Hidrobiológiai Tanszék, [email protected] 2 Debreceni Egyetem MTK, Állattenyésztés-tudományi Intézet

Kulcsszavak: fajok száma, veszélyeztetettség, érdekellentétek, prioritások Keywords: number of specimens, endangered state, clashes, priorityes Összefoglalás Munkánkban áttekintő jelleggel kívánunk szólni a hazai halfaunát érintő aktualitásokról, a legfontosabb veszélyeztető tényezőkről, valamint halfajaink hasznosítási lehetőségeiről. Az áttekintésben helyet kap az élőhelyek természetessége és védelmének lehetőségei, az ívóhelyek védelme, a kutatóhalászat szabályozása, továbbá a halfauna felmérésének aktuális megítélése az EU VKI szerinti vízminősítésben. Szólunk az idegenhonos és invazív fajok körül kialakult polémiákról, a vízvisszatartás és az árvízi veszélyhelyzet ellentmondásairól, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése néven ismert program aktualitásairól (vésztározás, víztározás), továbbá a vizes élőhelyek extenzív hasznosítási lehetőségeiről. Tárgyaljuk a vízszennyezések és mérgezések előfordulásának lehetőségeit, az ebben rejlő valós veszélyeket, valamint egyrészről a halászat és horgászat, másrészről a természet- és környezetvédelem prioritásai között feszülő ellentéteket. Summary In our work – by a scanning method – we would like to provide a review of actualities, the most dangerous factors concerning the fish fauna of Hungary and the possibilities of utilization of fish species. The review discusses the natural state of the habitats, the possibilities of their protection, the protection of spawning-grounds, the regulation of research-fishing, the current judgement of fish faunistical surveys in the EU WFD water qualification. We deal with the controversies about the foreign native and invasive species, conflicts of water restraining and flood danger, topicalities of the further development of Vásárhelyi-plan (flood control reservoir, water reservoir), as well as the possibilities of extensive utilization of wetlands. We discuss the possibilities of the occurrence of water pollutions and poisoning, the real dangers behind this as well as the conflicts between the nature and environmental protection priorities of fishing and angling.

Bevezetés A halakat méltán tekinthetjük különleges státuszú élőlényeknek. Ez nem valamiféle értékítélet, hiszen mindenki – aki bármely élőlénycsoporttal hivatásszerűen, vagy kedvtelésből foglalkozik – nyilvánvalóan a saját választott csoportját tekinti a legfontosabbnak. A halfajok speciális helyzete abból adódik, hogy igen széles az irántuk érdeklődők köre. Tárgyai lehetnek a tudományos megismerésnek, számon tartja őket a természet- és környezetvédelem, ugyanakkor rendkívül széles társadalmi réteg a horgászoké, az akvaristáké, sőt a halászat révén gazdasági, élelmiszeripari jelentőségük is elvitathatatlan. E többirányú érdeklődés következménye, hogy a különböző felhasználói szempontokból támasztott speciális igények sok esetben összeütközésbe kerülnek egymással, s ilyenkor feltétlenül szükséges bizonyos prioritások megfogalmazása. A következőkben röviden – mintegy szkennelő jelleggel – át kívánjuk tekinteni hazai halfaunánk aktuális helyzetét, a főbb veszélyeztető tényezőket, valamint a hasznosítási lehetőségeket. Munkánk apropóját elsősorban az adta, hogy a vizes élőhelyek védelmével foglalkozó Ramsari Egyezmény nemzetközi bizottsága 2007-et a halak évének nyilvánította.

5

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Aktuális helyzet A halak a gerincesek legnépesebb taxonját alkotják, a maguk mintegy huszonötezres fajszámával, amelynek mintegy kétharmada tengeri, egyharmada pedig kontinentális vizekben él. Európában mintegy 350-re tehető a természetes vizekben élő halfajok száma (Györe, 1995), ugyanakkor bármely halakkal foglalkozó hazai szakembert magyarázkodásra késztet annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolása, hogy hány halfaj él hazánkban? Ha az akvaristák által kedvelt, ill. a gazdasági célra – intenzív és szuperintenzív tenyésztőrendszerekben – fenntartott fajokat eleve ki is zárjuk ebből a listából, még mindig kérdés, hogy mit kezdjünk azokkal a fajokkal, amelyek e zárt rendszerekből kiszabadulva természetes vizeinkbe jutnak. Esetükben általános elvként lehet alkalmazni azt, hogy csak akkor tekinthetők a hazai fauna részének, ha ott tartósan állományalkotónak bizonyulnak (Harka 1997). A hazai halfajok aktuális számának alakulásában jelentős szerepe van hazánk speciális vízrajzi helyzetének, hiszen mind a hozzánk mintegy 90%-ban külföldről érkező vízfolyások, mind a tőlünk távozó vizek bőven adnak lehetőséget az egyes halfajok egyedeinek a vándorlásra. A természetes betelepülés és eltűnés mellett a fauna összetételének alakulásában jelentős szerepe van a tudatos betelepítéseknek, ill. a nem tervezett fajbehurcolásoknak is. Természetes vizeink halfaunáját az 1996-os környezetvédelmi törvény (Törvény a környezet védelmének általános szabályairól) rendelkezéseivel összhangban alapvetően két nagy részre – őshonos és nem őshonos halfajok – lehet osztani, ahol az őshonosság feltétele, hogy a faj legalább két évezred óta itt éljen. Az őshonosság misztifikálásától azonban célszerű óvakodni, hiszen ha csak és kizárólag az őshonos fajokat tekintenénk értékesnek, akkor a faunában bekövetkező természetes változásokat is egyértelműen és minden esetben negatív eseményként kellene értékelnünk. Fentiekből következően halfaunánk felosztható olyan szemléletmóddal is, hogy az egyes faunaelemek természetes, vagy nem természetes módon váltak faunánk részévé. Az ilyen szemléletmódú felosztási mód jó példája Sály (2007) munkája, aki szerint halfaunánk természetes faunakomponenseit három csoportra célszerű bontani (bennszülöttekre, alkalmilag megjelenőkre és betelepültekre). A nem természetes faunakomponensek esetében is hármas tagolást javasol (hozzásegített betelepülők, behurcoltak és betelepítettek) azzal a megjegyzéssel, hogy a hozzásegített betelepülőket még két csoportra osztja (közvetve és közvetlenül hozzásegített betelepülőkre). Tovább árnyalja a képet, ha az időtényezőt nem csupán az őshonosság vagy nem őshonosság esetében vesszük tekintetbe, hanem azt próbáljuk meghatározni, hogy mennyire régi előfordulási adat alapján tekinthető egy faj még faunánk részének. Harka és Sallai (2004) munkájában a 25 évre visszamenően bizonyítottan hazánkban jelenlévő fajokat tekinti halfaunánk aktuális részének, míg a régebbi előfordulásokat történeti adatnak. Az eredeti kérdésre visszatérve nyilvánvaló, hogy a hazánk aktuális halfaunáját alkotó fajok számát pontosan nem lehet megadni. Ennek nem csupán a nyilvántartás szempontrendszereinek átfedő és nem egységes volta az oka, hanem jelentős részben az is, hogy ez a szám folyamatosan változik. A változásokat jól érzékelteti az a tény, hogy Bíró (1984) és Pintér (1989) még 81 faj előfordulását írja le hazai vizeinkből, míg Harka és Sallai (2004) könyvében már 90 faj leírását találjuk. Az előfordulások lehetősége természetesen nem azonos a valós előfordulással. Harka (1997) szerint a halfaunisztikával foglalkozó irodalmi források alapján mintegy hatvan körülire tehető az a fajszám, amivel aktuálisan találkozhatunk természetes vizeinkben, s ez a becslés az ínvazív fajok utóbbi időkben történt erőteljes terjeszkedésének ismeretében sem változott jelentősen. Az, hogy az utóbbi években tapasztalt intenzív változások mennyiben vezethetők vissza hidrológiai vagy klimatikus okokra (Harka & Bíró, 2005), általános ökológiai és vízminőségi problémákra (Nagy és mtsai., 2001), vagy halfaunánk veszélyeztetettségi állapotának változására (Nagy és mtsai., 2002), még az eldöntendő kérdések körébe sorolható. 6

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Főbb veszélyeztető tényezők A legtermészetesebb dolognak tűnik az a kijelentés, hogy a halfauna fennmaradása szempontjából a legalapvetőbb igény, hogy legyen megfelelő mennyiségű – a halfajok fennmaradására és szaporodására alkalmas minőségű – víz. Az aktuális viszonyokat áttekintve azonban kijelenthető, hogy ezeknek az alapvető feltételeknek a teljesülésével kapcsolatban időnként problémák mutatkoznak. A vizek mennyiségi kérdéseit vizsgálva sok esetben hallunk vagy olvasunk utalásokat arra, hogy a folyószabályozások előtt hazánk mennyire gazdag volt vízfolyásokban, illetve az áradások alkalmával feltöltődő, majd visszamaradó állóvizekben. Nyilvánvalóan fel sem vetődhet, hogy ezeket az állapotokat – akár részlegesen is – visszaállítsuk, vízmérlegünk alakulása azonban elgondolkodásra késztethet mindenkit, aki e témával foglalkozik. Hazánk földrajzi elhelyezkedéséből és medencejellegéből adódóan az évi vízmérleg alakulása mindig is egyenlőtlen volt. Tavasszal, és nyár elején rendszerint jelentős víztömegek áramlottak át hazánkon – igen sokszor árvízi veszélyhelyzetet okozva –, míg a nyár közepe és vége igen gyakran aszályos időszak. Sajnos az utóbbi néhány évben csak romlott a helyzet. Az árvizek intenzívebbek, erőteljesebbek, ugyanakkor az aszályos időszakok is hosszabbak, tartósabbak. Számos fórumon elhangzott már, s a tervek szintjén meghallgatásra is talált (Vásárhelyiterv továbbfejlesztése), hogy a növekvő intenzitású árvizek kivédése lassan már lehetetlenné válik a védvonalak erősítésével, ezért az arra alkalmas helyeken árvízi „vésztározókat” kell létrehozni. A Tisza mentére kidolgozott eredeti terv jóval tovább ment ennél, hiszen az esetenkénti vésztározás mellett támogatta a létesítmények víztározó funkcióját is. A kialakítandó medrekben megmaradó vízkészlet egyrészt alkalmas lehetett volna az aszály hatásainak csökkentésére, másrészt a tavaszi időszak sikeres természetes ívásaiból származó halivadék biztonságos nevelkedésére. Jelenleg e tekintetben meglehetősen pesszimisták a kilátások. Az eredetileg tervezett kilenc, majd hatra csökkentett tározó közül eddig egyetlen egy, a cigándi készült el, a tiszaroffi pedig a fővédvonal megépítése révén félig kész. Az eredeti tervekhez képest azonban jelentős visszalépésnek számít, hogy a megvalósítás módja – elsősorban pénzhiány miatt – kizárólag a vésztározást teszi lehetővé. Ez árvízvédelmi szempontból kétségtelenül jelent valamiféle biztosítékot, és valós veszélyhelyzetben esetleg megoldást is, de halaink életkörülményeinek fenntartásában és javításában semmiféle szerepet nem játszik. Így továbbra is jellemzőnek kell tekintenünk azt a tendenciát, hogy tovább tart a halfajok természetes szaporodására alkalmas ívóhelyek beszűkülése, illetve a megtermékenyített ikrából kikelő ivadék biztonságos felnevelődését biztosító területek csökkenése. A vizek minőségi kérdéseit vizsgálva sem lehetünk maradéktalanul optimisták. Kétségtelenül vannak pozitív példák, mint a Sajó vízminőségének javulása, vagy a Balaton eutrofizálódási folyamatának lelassulása, de e téren a legnagyobb fenyegetettség az alvízi helyzetünkből adódik. Nem kívánjuk hosszan elemezni a tiszai cianidmérgezés történéseit, de mindenesetre nyugtalanító tény, hogy határainkon kívülről bármikor érkezhetnek olyan víztömegek, amelyek összetétele kedvezőtlen vagy kifejezetten káros halainkra. A tiszai cianidmérgezéssel együtt jelentős mennyiségű nehézfém is érkezett, ami rávilágított a fémek által okozott szennyezések eddig kevés figyelmet kapott problémakörére. Nagy és munkatársai (2001, 2002, 2005) szerint a Tisza egész hosszában (Vásárosnamény térségétől egészen Szegedig), minden mintavételi helyen került elő olyan halegyed, amelynek májában, kopoltyújában – vagy éppen izomszövetében – egészségügyi határérték feletti nehézfémszennyezés volt kimutatható. A Nyíregyháza és környéke, valamint a teljes Dél-Nyírség részben tisztított, részben tisztítatlan szennyvizét Tiszába szállító Lónyayfőcsatorna viszont nehézfémek tekintetében kevéssé terhelt. Miután Dévai és munkatársai (2007) eredményei is azt bizonyítják, hogy az Eger-patak által szállított nehézfémek döntő része már a Tisza-tóban kiülepedik, s nem jut el a Tiszáig, így a Tisza medrében mért nehézfémszennyezések döntő részét külföldi eredetűnek kell tekintenünk. 7

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A halfajokat veszélyeztető vízminőségi (és mennyiségi) problémák mellett a hazai halfaunát veszélyeztető tényezők között kell nyilvántartani a nem őshonos (idegenhonos, tájidegen) vagy az invazív fajok megjelenését és terjedését is. Kétségtelen tény, hogy új halfajok megjelenése mindenképpen konkurenciát jelent az egyes élőhelyeken található eredeti halfauna számára, de igazi problémát akkor okoz, ha a hatás kompetícióként vagy predációs nyomásként jelenik meg. Az ilyen hatások kivédésének egyik lehetséges eszköze volt a nem őshonos fajok telepítésének megtiltása. Sajnos azonban a természetes vizeinkben már benn lévő – tudatosan betelepített, véletlenül bekerült, behurcolt, illetve invazív sajátosságai révén bejutott fajok és az őshonos fauna kölcsönhatásába kevés lehetőségünk van beavatkozni. Amennyiben hazai vizeink körülményei kedvezőek a számukra, akkor térhódításuk szinte teljes mértékben a versenyképességük függvénye. Véleményünk szerint a veszélyeztető tényezők között kell említeni a hazai halfaunára vonatkozó aktuális ismeretek hiányos voltát is, amelynek enyhítéséhez a kutatóhalászat eddigieknél sokkal hatékonyabb támogatására lenne szükség. Az EU VKI minősítési rendszerében kétségtelenül pozitívumként kell értékelni azt a tényt, hogy a halak bekerültek a monitorozásra kijelölt élőlények közé, bár az egységes módszerek hazai alkalmazása sok esetben nehézségekbe ütközik (Specziár és mtsai., 2007). Az is bizonyosnak látszik azonban, hogy a VKI keretében kijelölt vízterekben tervezett – hatévente ismétlendő – felmérés semmiképpen nem pótolja a rendszeres tudományos vizsgálódást sem ott, sem a VKI körébe nem sorolt vízterekben. Sajnos a kutatóhalászat adminisztratív és engedélyezési kötelezettségei – a legkülönbözőbb fórumokon történt felvetések ellenére – az utóbbi időkben semmit sem lazultak. Hasznosítási lehetőségek Halfaunánk hasznosítási lehetőségeit vizsgálva elsőként kell említenünk a természetvédelmi célú hasznosítást. A természetvédelmi érdekérvényesítés hatékonyságának erősödését mutatja, hogy már 34 halfajunk tartozik a védett fajok közé, s ebből 7 kapta meg a fokozottan védett státuszt. E területen jelentős előrelépést jelentene, ha nem csupán e fajok védettségét deklarálnánk, hanem olyan programokat lehetne kidolgozni és működtetni, amelyek az élőhelyi körülmények alakításával, biztosításával teremtenének alapot e halfajok hatékony védelméhez. A hasznosítás területe az a szegmens, ahol leginkább érdekellentétek mutatkoznak a halak iránt érdeklődő szervezetek és személyek között. E viták legfőbb szereplői a természetés környezetvédelem képviselői mellett a horgászok és halászok. Érdekes módon az utóbbi két csoport érdekellentéte sok esetben indulatosabb és elkeseredettebb csatározásokat eredményez, mint saját vagy közös vitáik a természet- és környezetvédelemmel. E tekintetben minden bizonnyal oldaná a feszültséget, ha elkészülne egy olyan konszenzuson alapuló egységes kategorizálási rendszer, amely vizeinkben és vizes élőhelyeinken egyértelműen megjelölne egy integrált hasznosítás szerinti prioritási sorrendet, s minden hasznosítási próbálkozás e prioritások mentén zajlana. Ez irányba tett próbálkozásnak minősíthető Gőri és munkatársai (2000) iniciatív munkája, ami azonban mindeddig következmények nélkül maradt. A munkában követett kategorizálási szempontok alapja egy hármas beosztás (természetvédelmi prioritás, bölcs hasznosítás, gazdasági hasznosítás). A bölcs hasznosítás kategóriáján belül mind horgászati, mind halászati hasznosítás elképzelhető, egy hatékony természetvédelmi kontroll mellett. E kategóriába sorolhatók mindazok az elképzelések is, amelyek a fokgazdálkodással, a hullámtéri szaporítási és halnevelési próbálkozásokkal kapcsolatosak. A hazánkban működő halastavak halászati tevékenysége hosszú időn át meglehetősen konzervatívnak bizonyult. Az utóbbi időkben azonban lassú változás figyelhető meg, aminek egyik megnyilvánulása a biotakarmányon nevelt „biohal” előállítására való törekvés, ami nyilvánvalóan összefüggésben van az ilyen jellegű élelmiszerek iránti igények 8

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ növekedésével. A másik, egyre inkább teret hódító változás, hogy a halászati tevékenység mellett megjelennek olyan természetvédelemmel, illetve turizmussal összefüggő tevékenységek, mint a madármegfigyelés, fajismertetés, látványhorgászat, csónakos turizmus, vendéglátás, amely hasznosítási formák a halastavak kíméletesebb használata mellett akár jobb jövedelmet is biztosítanak a terület tulajdonosának, mintha a halászati tevékenységét próbálná intenzívebbé tenni. A halászat intenzitásának növelése egyébként mind az európai fejlett országokban, mind a világ más, halászati nagyhatalomnak számító országaiban egyre inkább a zárt rendszerű, intenzív és szuperintenzív rendszerek alkalmazása felé halad, ahol recirkulációs rendszerben, a környezettől gyakorlatilag szinte teljesen elszigetelten működnek a haltenyésztő és halszaporító gazdaságok. Az ilyen rendszerek hazai elterjedésének legfőbb akadálya, hogy a jelenlegi körülményeink között egyértelműen veszteséges lenne a működtetésük. Összefoglalás Rövid értekezésünkben – csupán a problémák felszínét érintő módon – igyekeztünk áttekinteni halfaunánk jelenlegi helyzetét, a legfontosabb veszélyeztető tényezőket és hasznosítási lehetőségeket. A hasznosítási lehetőségek számbavételénél a természetvédelmi prioritások hangsúlyozása mellett nyilvánvalóan nem lehet figyelmen kívül hagyni a – mintegy háromszázötvenezer igazolt horgász által képviselt – horgászat, illetve a rendkívül gazdag hazai hagyományokkal rendelkező halászat érdekeit sem. Nélkülözhetetlennek tartjuk az érdekegyeztetést, a konszenzusra való törekvést, hiszen a természetvédelmi értékek tiszteletben tartását alternatíva nélküli tiltásokkal elérni nem lehet. Hazánk halfaunája akkor marad értékes, ha mind a védett és fokozottan védett halfajaink, mind a horgászati és halászati hasznosítású halfajaink megtalálják a számukra szükséges létfeltételeket, az egyes vízterekben és vizes élőhelyeken érvényesítendő prioritási sor mentén. Irodalom Bíró P. (1984): A hazai hal- és halászatbiológiai kutatások története az utóbbi 25 évben (1957-1983). In: Entz, B. (ed.) Magyar hidrobiológia, Budapest, p. 163-187. Dévai, I. Delaune, R. D., Dévai, Gy., Aradi, Cs., Gőri, Sz., Nagy, A. S., Tálas, Zs. (2007): Characterization of mercury and other heavy metals in sediment o fan ecological important backwater area of River Tisza (Hungary). Journal of Environmental Science and Health Part A 42 (7): 859-864. Gőri Sz., Aradi Cs., Dévai Gy., Nagy S. (2000): Principles and methodology of integrated categorisation of water bodies and wetlands demonstrated on backwaters – In: L. Gallé – L. Körmöczi (Ed.): Ecology of River Valleys - TISCIA monograph series, Department of ecology, University of Szeged, Szeged, p. 91-97. Györe, K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. Vízi természet- és környezetvédelem, Budapest, 339 pp. Harka, Á. (1997): Halaink. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest, 175 pp. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája – Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, 269 pp. Harka Á., Bíró P. (2005): A globális felmelegedés és a kanalizáció szerepe egyes ponto-kaszpikus halfajok középeurópai terjedésében. Hidrológiai Közlöny 85. 6. 44-47. Nagy, S. A., Czégény, I., Czédli, H., Dévai, Gy. (2002): Adatok a tiszai halfajok nehézfémtartalmának felméréséhez. Halászatfejleszetés 27: 55-62. Nagy, S. A., Kovács, P., Dévai, Gy., Tóth, L., Malejko, E., Takács, D. (2001): A Tisza ökológiai állapotának értékelése hossz-szelvényben végzett halfaunisztikai felmérés, ill. nehézfémtartalom meghatározásra történt szövetgyűjtés alapján. Halászatfejleszetés 26: 77-85. Nagy, S. A., Takács, P., Czégény, I., Vadnay, Á., Pataki, Z., Papp, Zs. (2005): A Lónyay-főcsatorna vízrendszerében előforduló halfajok nehézfém-tartalmának elemzése a veszélyeztetettségi állapot (perniciozitás) szemszögéből. Hidrológiai Közlöny 85/6: 102-104. Pintér K. (1989): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1-202 pp Specziár A., Bíró P., Tátrai I. (2007): Tavaink halállománya az EU VKI görbe tükrében. Hidrológiai Közlöny 87 (6): 122-123. Köszönetnyilvánítás: A munkát az OMFB – 01569/2006 sz. pályázata támogatta.

9


10

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ AZ ÉR (IER) FOLYÓ HALFAUNÁJÁNAK ÖKOLÓGIAI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKELÉSE ECOLOGICAL AND NATURE CONSERVATIONAL EVALUATION OF THE FISH FAUNA OF THE ÉR (IER) RIVER ARDELEAN Gavril1, WILHELM Ákos Sándor2, WILHELM Sándor3 1 Vasile Goldiş Egyetem, Szatmárnémeti, [email protected], 2 Polgármesteri Hivatal, Székelyhíd, 3 Petőfi Sándor Elméleti Líceum, Székelyhíd Kulcsszavak: ichthiocönózis, abundancia, frekvencia, dominancia, Keywords: ichthyocenosis, abundance, frequence, dominance, Összefoglalás Az Ér folyó halállományát 2001-ben mértük fel, amikor a vizsgálat keretében 24 halfaj 3310 példányát sikerült meghatároznunk. Az ezt követő vizsgálatok a fajlistát egy fajjal, a tarka gébbel (Proterorhinus marmoratus) bővítették A talált fajokat ökológiai, valamint szaporodási guildekbe soroltuk, és eredetük alapján csoportosítottuk. Bănărescu kritériumai alapján megállapítottuk az egyes fajok romániai elterjedését, elterjedésének és gyakoriságának alakulását, valamint ökológiai státusát. Megpróbáltuk Gutinak a halak veszélyeztetettségi állapotára vonatkozó besorolását a romániai viszonyokra alkalmazni és ennek alapján megadni a fajok természetvédelmi értékét kifejező pontszámot. A halközösségek jellemzésére a Pricope és munkatársai által javasolt értékeket vettük alapul. Ennek megfelelően kiszámítottuk az egyes fajok abundanciáját, gyakoriságát, stabilitását, dominanciáját, valamint ökológiai jelentőségét az egyes gyűjtőpontokra, illetve az egész területre vonatkozóan. Az ichthiocönózis ökológiai minőségét a Shannon–Wiener-féle diverzitási index kiszámolása révén határoztuk meg. A Guti által javasolt pontszámok alapján kiszámítottuk a folyó halfaunájának abszolút és relatív ökológiai értékét. Summary The fish population of the Ér river was assessed in 2001 when 3310 specimen of 24 species have been determined. Later studies have supplemented the list with one more species, namely the tubenose goby (Proterorhinus marmoratus). We have ranked the found species into ecological and reproductional guilds and grouped them according to their origin. Based on the criteria of Banarescu we have determined the Romanian spreading of the different species, the development of their spreading and frequency and their ecological state. We have tried to apply the fish ranking method of Guti based on their endangerment onto the Romanian conditions. Based on this we have calculated their score of nature conservational value. In order to characterize the fish communities, we have used the values suggested by Pricope et al. According to this we have calculated the abundancy, frequency, stability and dominancy of the different species, and we have estimated their significance in the different sampling points and in the whole area, respectively. The ecological quality of the ichtiocenosis has been determined by calculating the Shannon-Wiener diversity index. Based on the scores suggested by Guti we have calculated the absolute and relative ecological value of the river.

Bevezetés AZ Ér (Ier) folyócska Románia északnyugati részén, a Szatmári-Bükk dombság peremén, Újnémet (Unimăt) helység határában ered, s Magyarország területén Pocsajnál ömlik a Berettyóba. Medre egy geológiai törésvonal mentén alakult ki, ennek hossza 107 km, a vízgyűjtő terület nagysága 1437 km2. A földtörténeti korokban ez az árok vezette le az ős Tisza, Szamos és Kraszna vizét is.

11

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A folyó egész hosszában síkvidéki jellegű, a meder esése a felső szakaszon is csak 0,51,2 m/km (Újvári, 1972). A területet 1965 és 1970 között árvízvédelmi meggondolásból és mezőgazdasági területek nyerése érdekében lecsapolták. A lecsapolás előtt a folyónak nem volt jól meghatározható medre, a víz egy, az egész medencét kitöltő mocsárrendszeren keresztül csordogált a Nagy-Sárrétbe. A lecsapolás nyomán a terület halfaunája radikálisan megváltozott. A halállományt folyamatosan károsítja a közeli állattartó telepekről a folyóba kerülő trágya, valamint a környező településekről származó tisztítatlan szennyvíz és háztartási hulladék. Nagy árvizek idején a Kraszna (Crasna) vizének egy részét is az Érbe vezetik az ákosi (Acâş) zsilip megnyitásával, ez felfrissíti a folyó halállományát. Anyag és módszer A tanulmányban felhasznált adatokat a 2001-ben elvégzett felmérés során gyűjtöttük, amikor 24 halfaj 3310 egyedét sikerült meghatároznunk (Wilhelm és mtsai., 2001-2002). A felmérés óta az állomány egy fajjal, a tarka gébbel (Proterorhinus marmoratus) gazdagodott. A halfaunát alkotó fajok eredetét a Györe (1995) által javasoltak alapján állapítottuk meg. Az ökológiai guildeket Spindler (1997) és Sallai (2002) nyomán határoztuk meg (RA – reofil A, RB – reofil B, EU – euritóp, ST – stagnofil, EX – egzóta). A szaporodási guildekbe sorolást Balon (1975) munkája alapján végeztük el. Bănărescu (1964) több évtizedes kutatómunkája alapján megállapította az őshonos halfajok hazai állapotának bizonyos jellemzőit, így romániai elterjedésüket (R.Ro), ami lehet általános (w), földrajzilag leszűkült (gr), vagy ökológiailag leszűkült (er). Összehasonlítva az egyes fajok 1964-es, illetve 1993-as elterjedési adatait, megállapítja, hogy elterjedési területük nőtt (exp), csökkent (r), avagy változatlan (c). Meghatározza ugyanakkor az egyes fajok abundanciáját, ami szintén lehet növekvő (i), csökkenő (d) vagy stabil (c). A felsorolt értékek alapján meghatározta a fajok jelenlegi állapotát, s a következő kategóriákba sorolta őket: kihalt (ex), erősen veszélyeztetett (s.th), veszélyeztetett (th), sérülékeny (vu), kevésbé sérülékeny (l.vu) és nem veszélyeztetett (S). Guti (1993) hasonló kategóriákat állapít meg, és az őshonos halfajokat a következő csoportokba sorolja: kipusztult (K), eltűnő (E), veszélyeztetett (V), ritka (R) és tömeges (T), míg az idegen fajok számára a bevándorló (B), egzotikus (X) és unikális (U) kategóriákat állítja fel. Az őshonos fajok számára egy, a természetvédelmi értéket jelző pontszámot állapít meg (E=4, V=3, R=2, T=1). Az endemikus fajok egy plusz pontot kapnak, míg az idegen fajok nem kapnak pontot. Pricope és munkatársai (2004) a halközösségek szerkezetének megállapítására javasolnak mutatókat. Ezek keretében kiszámítják a számbeli abundanciát (A), vagyis az adott faj egyedeinek számát a próbában előforduló összesített egyedszámhoz viszonyítják, és nagyon gyakori, gyakori, aránylag ritka és ritka fajokról beszélnek. Hasonlóan számolhatunk testtömeg szerinti abundanciát is. P 100 Egy másik mutató az előfordulási gyakoriság vagy frekvencia, amit az F  Pt képlettel számítanak ki, ahol a P azon próbák száma, amelyekben az adott faj előfordul, Pt pedig az összes próbák száma. Ennek értékei alapján állapítják meg a fajok stabilitását (c) a biocönózisban, és beszélnek stabil (F>50), járulékos (F=25-50) és alkalmi előfordulású (F<25) fajokról. A fajok dominanciáját (D) a D  nA N  100 képlettel számítják ki, ahol nA egy adott faj egyedeinek száma, N pedig az összegyedszám. Eudomináns fajoknál ennek értéke D>10%, dominánsoknál D=5-10%, szubdominánsoknál D=2,1-5%, recedenseknél D=1-2%, szubrecedenseknél pedig D<1.

12

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A fajok ökológiai jelentőségének (W) elbírálására a W 

C D 10000

100 képletet javasolják,

amelyben C a stabilitás, D a dominancia értéke. Az ökológiai jelentőség értéke alapján vezető fajokat (W>20), jellegzetes fajokat (W=10-20), kiegészítő fajokat (W=5-10), társult fajokat (W=1-5), valamint alkalmi fajokat (W<1) különböztetnek meg. Az ichtiocönózis ökológiai minőségének jellemzésére a Shannon–Wiener-féle diverzitási indexet alkalmazzák. A halfauna természetvédelmi minősítésére Guti (1993) számszerű értékeket javasol, amikor kiszámítja a fauna abszolút természeti értékét a T A = 4nE + 3nV + 2nR + nT + 2nU +N* képlettel, valamint a relatív természeti értékét a TR = TA /(nE +nV + nR + nT + nX + nU) képlettel, amelyekben N* az endemikus, nE ... nU pedig az egyéb, előzőekben már említett kategóriákba sorolt fajok száma. A terület természetvédelmi értékének felméréséhez figyelembe vettük, hogy hány faj szerepel az IUCN Vörös Listáján, a Berni Egyezmény 2. és 3. mellékletében (amihez Románia a 13/1993-as Törvénnyel csatlakozott), valamint az EU Élőhely Direktívájának 3., 4. és 5. mellékletében (amit Románia a 462/2001-es Törvénnyel ratifikált). Eredmények A talált fajok között egy endemikus is van (Umbra krameri), ám a legtöbb, 19 őshonos, s csak három betelepített és egy behurcolt fajt találtunk (1. táblázat). 1. táblázat. A fajok eredete, ökológiai és szaporodási guildjei Table 1. Origin, ecological and reproductional guilds of fish species Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

Halfajok Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Aspius aspius Leucaspius delineatus Alburnus alburnus Abramis bjoerkna Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Rhodeus sericeus Carassius auratus Barbatula barbatula Misgurnus fossilis Cobitis elongatoides Ameiurus nebulosus Ameiurus melas Umbra krameri Esox lucius Lepomis gibbosus Perca fluviatilis Gymnocephalus baloni

Eredet natív natív natív natív natív natív natív natív natív natív natív behurcolt natív natív natív natív natív betelepített betelepített endemikus natív betelepített natív natív

Ökológiai guildek EU ST RA RA RB ST EU EU RB RB RA EX EU EU RA ST RB EX EX ST EU EX EU RB

Szaporodási guildek fito-litofil fitofil fito-litofil litofil litofil fitofil fito-litofil fitofil psammofil psammofil psammofil litofil ostracofil fitofil fitofil fitofil fitofil psammofil psammofil fitofil fitofil psammofil fitofil litofil

Az ökológiai guildeket illetően eléggé vegyes megoszlást találtunk: négy faj a stagnofil, hét az euritóp, négy a reofil A és öt a reofil B kategóriába tartozik. 13

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A szaporodási guildek tekintetében a szaporodási aljzat alapján tíz faj fitofil, hat psammofil, négy litofil, három fito-litofil és egy ostracofil. A natív fajok közül három ivadékőrző (Leucaspius delineatus, Umbra krameri, Perca fluviatilis), míg a betelepített, illetve behurcolt fajok közül mind a négy (Pseudorasbora parva, Ameiurus nebulosus, Ameiurus melas, Lepomis gibbosus) őrzi a fészkét, illetve az ivadékát. Bănărescu besorolását tanulmányozva, a felsorolt fajok romániai elterjedését illetően csak egy fajt (Leuciscus leuciscus) sorol az ökológiailag korlátozott elterjedésű, és kettőt (Gobio kessleri, Cobitis elongatoides) a földrajzilag korlátozott elterjedésű fajok közé, a többi fajt általános elterjedésűnek veszi. Öt fajt (Leuciscus leuciscus, Gobio kessleri, Misgurnus fossilis, Umbra krameri, Esox lucius) sorol abba a csoportba, amelynek az utóbbi időben csökkent az elterjedési területe, s ugyancsak öt fajt (Leuciscus leuciscus, Gobio kessleri, Misgurnus fossilis, Esox lucius, Gymnocephalus baloni) említ, amelyeknek ugyanebben az időben csökkent az állománya. Mindezek alapján a Leuciscus leuciscus fajt kihaltnak veszi, három fajt (Gobio kessleri, Misgurnus fossilis, Gymnocephalus baloni) sérülékeny, négyet pedig (Leucaspius delineatus, Cobitis elongatoides, Umbra krameri, Esox lucius) kevésbé sérülékeny fajként jellemez (2. táblázat). 2. táblázat. A halfajok helyzete Bănărescu és Guti szerint Table 2. The situation of fish species after Bănărescu and Guti Bănărescu

Sorszám

Halfajok

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Aspius aspius Leucaspius delineatus Alburnus alburnus Abramis bjoerkna Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Rhodeus sericeus Carassius auratus Barbatula barbatula Misgurnus fossilis Cobitis elongatoides Ameiurus nebulosus Ameiurus melas Umbra krameri Esox lucius Lepomis gibbosus Perca fluviatilis Gymnocephalus baloni

R.Ro

r.e.

ab

St

w w er w w w w w w w gr

ex c r ex c ? ex c exp c/exp r

i c d i c ? i i i c d

S S ext S S l.vu S S S S vu

w

c

c

S

w w gr

c r c

c d c

S vu l.vu

w w

r r

c d

l.vu l.vu

w w

c ?

i d

S vu

Guti veszélyezértéktetettség pontok T 1 T 1 R 2 T 1 R 2 V 3 T 1 T 1 T 1 R 2 V* 4 X 0 T 1 T 1 R 2 R 2 R 2 X 0 X 0 V* 4 T 1 X 0 T 1 R* 3

Gutinak a halfajok veszélyeztetettségi besorolása alapján három faj (Leucaspius delineatus, Gobio kessleri, Umbra krameri) sorolható a sérülékeny fajok, hét (Leuciscus leuciscus, Aspius aspius, Gobio albipinnatus, Barbatula barbatula, Misgurnus fossilis, Cobitis elongatoides, Gymnocephalus baloni) pedig a ritka fajok közé.

14

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Pricope és munkatársai által javasolt mutatók közül az egyes fajok stabilitását illetően öt faj, (Rutilus rutilus, Alburnus alburnus, Rhodeus sericeus, Pseudorasbora parva és Carassius auratus) tartozik a stabil fajok közé, de ezek közül is csak az első három az őshonos, a másik kettő tipikus invazív faj. Járulékos fajok: Leuciscus cephalus, Gobio gobio, Cobitis elongatoides, Esox lucius, Lepomis gibbosus, közülük szerencsére csak az utolsó a tájidegen behurcolt faj (3. táblázat). Dominancia szempontjából két faj (Alburnus alburnus, Rhodeus sericeus) számít eudominánsnak, s a Leuciscus cephalus dominánsnak, míg öt faj szubdomináns. Ezek közül csak a Rutilus rutilus őshonos, a másik négy (Pseudorasbora parva, Carassius auratus, Ameiurus melas és Lepomis gibbosus) betelepített faj (3. táblázat). Ökológiai jelentőségük szerint vezető fajnak a Rhodeus sericeus számít, kiegészítő faj az Alburnus alburnus, társult faj a Leuciscus cephalus és Carassius auratus, míg a többi húsz faj csak alkalmi jelentőségű (3. táblázat). 3. táblázat. A halfajok gyakorisága, stabilitása, dominanciája és ökológiai jelentősége Table 3. The frequence, stability, dominance and ecological importance of fish species Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24


F

C

51,85 22,22 14,81 40,74 3,70 22,22 59,26 7,41 29,63 25,93 7,41 74,07 74,07 70,37 3,70 7,41 37,04 3,70 11,11 11,11 29,63 40,74 22,22 3,70

stabil alkalmi alkalmi járulékos alkalmi alkalmi stabil alkalmi járulékos járulékos alkalmi stabil stabil stabil alkalmi alkalmi járulékos alkalmi alkalmi alkalmi járulékos járulékos alkalmi alkalmi

D 3,08 0,66 0,21 7,98 0,03 0,48 10,66 0,27 2,78 1,15 0,27 3,14 55,65 4,35 0,48 0,09 1,45 0,03 3,11 0,88 0,36 2,42 0,42 0,03

szubdomináns szubrecedens szubrecedens domináns szubrecedens szubreceddens eudomináns szubrecedens szubdomináns recedens szubrecedens szubdomináns eudomináns szubdomináns szubrecedens szubrecedens recedens szubrecedens szubdomináns szubrecedens szubrecedens szubdomináns szubrecedens szubrecedens

W 1,60 0,15 0,03 3,25 0,00 0,11 6,32 0,02 0,82 0,30 0,02 2,33 41,22 3,06 0,02 0,01 0,54 0,00 0,35 0,10 0,11 0,98 0,09 0,00

társult alkalmi alkalmi társult alkalmi alkalmi kiegészítő alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi vezető társult alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi alkalmi

A Shannon–Wiener-képlettel a területre kiszámított diverzitási index értéke H = 1,76. A Guti által javasolt természetvédelmi értékrend alapján kiszámítottuk az Ér folyó halfaunájának abszolút természeti értékét (TA = 36), valamint a halfauna relatív természeti értékét (TR = 1,80). A fajok védettségét illetően, az IUCN Vörös Listáján a talált fajok közül hat (Aspius aspius, Gobio albipinnatus, Gobio kessleri, Misgurnus fossilis, Umbra krameri, Gymnocephalus baloni) szerepel. A Berni Egyezmény 2. mellékletében egyetlen faj (Umbra krameri), míg a 3. mellékletben kilenc faj (Aspius aspius, Leucaspius delineatus, Gobio albipinnatus, Gobio kessleri, Rhodeus sericeus, Misgurnus fossilis, Cobitis elongatoides, Umbra krameri, Gymnocephalus baloni) található meg. Az Élőhely Direktíva 3. mellékletébe 15

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ ezek közül csak a Leucaspius delineatus nem került bele, a Gobio kessleri viszont benne van a 4. mellékletben is (4. táblázat). 4. táblázat. Védett halfajok Table 4. Protected fish species Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24


IUCN Vörös Lista

Berni Egyezmény

Élőhely Direktíva

DD

3. melléklet 3. melléklet

3. melléklet

DD DD


3. melléklet 3. 4. melléklet

3. melléklet

3. melléklet

LR DD



VU

2. melléklet

3. melléklet

DD

3. melléklet

3. melléklet

Tárgyalás, következtetés Az Ér medencéjében talált 24 faj meglehetősen magas szám, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a terület környezeti adottságait. Ezek közül is 20 őshonos, s csak négy az adventív halfaj, ami viszonylag jó arány. Utóbbiak közül az Ameiurus melas csak a legutóbbi időkben jelent meg a területen. Az ökológiai guildeket tanulmányozva feltűnően kevés a stagnofil elemek száma, sok az euritóp, és különösen sok a reofil faj. Ennek oka részben a lecsapolási munkálatokkal magyarázható, amelyek a vízsebesség felgyorsításával a reofil fajoknak kedveztek. Ezt igazolja az a megfigyelésünk is, hogy míg a lecsapolás előtt a területen a durbincsfajok közül a Gymnocephalus cernuus volt jelen, a lecsapolás után a G. baloni terjedt el. Ugyanígy, az ásott meder kialakítása, s a rajta átvezető hidak megépítése után jelentkezett a két Leuciscusfaj a hídlábak környékén. Olyan reofil elemek jelenléte viszont, mint a Gobio kessleri és a Barbatula barbatula, amelyek csak egyes mellékpatakok gyors folyású szakaszain vannak jelen, nem magyarázható a lecsapolással, valószínűnek látszik, hogy ezek az ősi Tisza mederváltoztatásai után reliktumként maradtak vissza. Szaporodás tekintetében a fitofil fajok létszáma a legnagyobb, ezeket egészítik ki a fitolitofil fajok. Aránylag nagy a psammofil fajok száma, s kevesebb a litofileké, ami megfelel a terep adottságainak, illetve az ezt ért átalakításoknak. Bănărescu véleményével ellentétben, aki a Leuciscus leuciscus fajt kihaltnak veszi, mi megtaláltuk azt nem csak az Érben, de a régió szinte mindegyik folyóvizének felső, dombvidéki szakaszán, igaz, csak elenyésző mennyiségben. 16

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Feltűnő a Bănărescu, illetve a Guti szempontjai közti különbség egyes halfajok megítélésében (Leuciscus leuciscus, Leucaspius delineatus, Gobio albipinnatus, Umbra krameri, Esox lucius). Talán még ennél is nagyobb különbség mutatkozik a halak nemzetközi védetté nyilvánítása és hazai helyzete között. Tipikus példa erre a Leuciscus leuciscus, amit Bănărescu kihaltnak tekint, Guti is ritkának tartja, ám egyik nemzetközi jegyzékben sem szerepel, ezzel ellentétben a Rhodeus sericeus, amelyet Bănărescu, illetve Guti egyaránt megfelelő helyzetű tömeges fajnak tart, két nemzetközi jegyzékben is mint ritka, védett faj szerepel. Ezért szorul rá minden ökológus, hogy a más országbeli vagy más vidéken dolgozó kollégák javaslatait a saját tereptapasztalataihoz igazítsa. Jó lenne ezt a védett fajok jegyzékének összeállításánál figyelembe venni, s elkerülni a listák mechanikus átvételét, országos listák helyett is regionális listákat kellene szerkeszteni. Az Ér halfaunájának szerkezete az aránylag magas fajszám ellenére eléggé egyszerű, kevés a stabil, és nagyon sok az alkalmi gyakorisági kategóriába tartozó halfaj, s az előbbiek is a kevésbé igényes, euribionta fajok közül kerülnek ki. A dominanciaviszonyok tekintetében hasonló a helyzet. Eudomináns az Alburnus alburnus és a Nyugat-Európában ritka Rhodeus sericeus, s a mederrendezés nyomán megnövekedett vízsebesség miatt dominánssá vált a Leuciscus cephalus. Vele ellentétben háttérbe szorult a Misgurnus fossilis, amely pedig a lecsapolás előtt tömegesen jelen volt a területen, olyannyira, hogy a halászat egy külön ága, a csíkászat foglalkozott vele. A fajok ökológiai értékét illetően is a védetté nyilvánított Rhodeus sericeus a vezető faj, s az Alburnus alburnus a kiegészítő faj, hiányoznak tehát a valódi ökológiai értékek. A Shannon–Wiener-féle diverzitási index 1,76-os értéke eléggé alacsony, különösen, ha összehasonlítjuk a környező területek folyóinak hasonló értékeivel (Túr 2,36, Lápos 2,16, Kraszna 2,45, Berettyó 1,94). Az ichthiocönózis abszolút természeti értéke (36) viszont megfelel a környező folyók hasonló értékeinek (Túr 43, Lápos 34, Kraszna 22, Berettyó 29). Ugyanez a helyzet a relatív természeti értékkel, ami az Ér esetében 1,80, a Túrnál 1,79, a Láposnál 2,00, a Krasznánál 1,37, s a Berettyónál 1,81. Mindezek ellenére a terület gazdag védett fajokban, hiszen ha kis egyedszámban is, de olyan fajok találhatók itt, mint a Gobio albipinnatus, G. kessleri, Misgurnus fossilis és Umbra krameri. Nem volt tehát indokolatlan a NATURA 2000-es területek sorába felvenni az Ér folyót. Irodalom Balon, E. K. (1995): Reproductive guilds of fishes: a proposal and definition. – J. Fish. Res. Board Can. 32: 821864. Bănărescu, P. (1994): The present-day conservation status of the fresh water fish fauna of Romania. – Ocrot. Nat.med. inconj. 38. 1. Bucuresti: 5-20. Guti, G. (1993): A magyar halfauna természeti minősítésére javasolt értékrendszer. – Halászat, 86. 3: 141-144. Györe, K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. – Vízi természet- és környzetvédelem, Budapest. IUCN (1994): Red List of threatened Animals: 93-115. ©1996 IUCN. Reprinted from the 1996 IUCN Red List of Threatened Animals. Kottelat, M. (1997): European freshwater fishes. Biologia, Bratislava. 52, Suppl. 5: 1-271. Legea nr. 13/1993. Parlamentul României. M.Of. nr. 62/25 mar. 1993 Legea nr. 462/2001. Parlamentul României. M.Of. nr. 433/2 aug. 2001 Pricope, F., Battes, K., Ureche, D., Stoica, I. 2004. Metodologia de monitorizare a ihtiofaunei din bazinele acvatice naturale şi antropice. Studia Univ. Vasile Goldiş, Arad. Seria Şt. Vieţii. 14: 27-33. Sallai, Z. (2002): A Dráva-Mura vízrendszer halfaunisztikai vizsgálata, I. Halászat, 95.2: 80-91. Spindler, T. (1997): Fischfauna in Österreich. – Bundesministerium für Umwelt, Jugend und Familie, Wien, pp. 140. Újvári, I. (1972): Geografia apelor României. Ed. Ştiintifică, Bucureşti. Wilhelm, A., Ardelean, G., Sallai, Z. (2001-2002): Fauna ihtiologică a râului Ier. Satu Mare – Studii şi comunicări, II-III: 137-146.

17


18

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A BÓDVA MELLÉKPATAKJAINAK HALFAUNÁJA, ÉS A HALKÖZÖSSÉG TERMÉSZETI ÉRTÉKEI THE FISH FAUNA OF THE TRIBUTARIES OF BÓDVA RIVER AND THE NATURAL WALUES OF THE FISH COMMUNITY JUHÁSZ Lajos1, KOŠČO Jan 2 Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék, [email protected] 2 Katedra ekológie, FHPV, Prešovská univerzitá, Prešov 1

Kulcsszavak: monitoring, kiszáradási folyamatok, védett fajok, megőrzés Keywords: monitoring, exsiccation processesses, protected fishes, conservation Összefoglalás A Bódván programszerűen folytatott halfaunisztikai felméréseinket 2006-ban kiterjesztettük a folyó mellékvizeire is, így a Sas-, Kecső-, Vecsem-, Telekes- és Rét-patakra, valamint a Jósva felső szakaszára. A gyűjtést kis teljesítményű elektromos halászgéppel végeztük. Az értékelésnél figyelembe vettük a korábban vizsgált Stószi- és Ida-patak, valamint a jósvafői Tengerszem-tó adatait is. A Bódvába torkolló vízfolyások halfaunájának összetétele megfelel a domolykózóna szakaszjellegének. A legtöbb faj a Telekes- (9 faj), a Rét- (8 faj) és a Sas-patakból (6 faj) került elő. Egyetlen olyan halfaj akadt, amely az összes kutatott vízfolyásban jelen volt, a Barbatula barbatula. A Bódva felső szakaszába torkolló patakok halközösségeit tipikus reofil fajok alkotják. Uralkodó faj a Leuciscus cephalus, valamint az aljzatlakó Gobio gobio és a Barbus peloponnesius petenyi. További jellemző faj a Leuciscus leuciscus és az Alburnoides bipunctatus. Ívási időszakban más fajok is felúsznak Bódvából, pl. Chondrostoma nasus, Alburnus alburnus. A Jósva patakan a Salmo trutta és az Onchorchychus mykiss mellett a Tengerszem-tóból lesodródó Phoxinus phoxinus is előfordul. A mellékpatakokban kimutatott 16 faj közül 7 áll törvényi védelem alatt (43,75%), és ebből 2 (12,5%) fokozottan védett (Eudontomyzon danfordi, Barbus peloponnesius petenyi). A vizsgálati időszakban a patakok vízhozama erősen ingadozott, némelyiket a kiszáradás veszélye fenyegette. A meder mélyedései csak átmeneti menedéket nyújtanak az óvatlanul visszamaradó ivadéknak, ezért szükség esetén a mentésükről is gondoskodni kell. Abstract We studied the composition of the fish fauna of the streams Sas, Kecső, Vecsem, Telekes, Rét and Jósva Stream flowing into the River Bódva in 2006. We collected fish by electro fishing. Most of the species were caught in the Telekes (9 species), Rét (8 species) and Sas (6 species) Streams. There was only one species – the Barbatula barbatula – which occurred in all the streams. The examined fish communities consist of typically reophyle species. Leuciscus cephalus and benthophyle Gobio gobio and Barbus peloponnesius petenyi are dominant species. Further characteristic species are Leuciscus leuciscus and Alburnoides bipunctatus. During the spawning period other species also swim up from the River Bódva e. g. Chondrostoma nasus, Alburnus alburnus. In the Jósva Stream besides Salmo trutta and Oncorhynchus mykiss also Phoxinus phoxinus occur, swims down from Lake Tengerszem. Seven (43,75%) out of 16 species occurring in the tributary streams are protected by law and two (12,5%) out of the seven are greatly protected (Eudontomyzon danfordi, Barbus peloponnesius petenyi). During the period of the investigation the delivery of the streams changed strongly, and some of them were threatened by exsiccation. Holes in the bed only provide temporary shelter for the remaining fry, therefore their save must be provided.

Bevezetés A Kárpát-medence a környező régiók természetes vízgyűjtője, amit az is jelez, hogy a felszíni folyóvizeink több mint 95 %-a határainkon túlról ered. A hazánkba érkező folyók közül Sajóba torkolló Bódva is határainkon kívül ered. A Bódva a hazai kisebb vízhozamú 19

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ folyóvizeink egyike, amelyik tipikus hegyvidéki környezetben határon túlról ered és a Sajó torkolatig középhegységi, dombsági tájakat keresztez. Nem tartozik a nagyobb vízhozamú és hosszú folyóink közé, hiszen alig 110 km hosszú a szlovákiai forrásvidék és a hazai (Sajó) torkolat között. Jelentős (szlovák és magyar) szakasza részben átformált medrű. Az eredeti meandereket levágták, a partvonalat nagyobb szakaszokon megerősítették. Ennek ellenére a folyó növényzettel szegélyezett, és jórészt természet közeli állapotra emlékeztet. Egykori halállományának gazdagságáról számos tanulmány tudósít, a közelmúlt kutatásai a folyó egyes víztereiben ugyancsak értékes halfaunát tártak fel. A több mint 10 évig tartó programszerű kutatásaink alapján ismertté vált a folyó szlovák és magyar szakaszának a halfaunája (Juhász, 1999, 2001, 2006). Kevéssé tudtuk azonban a Bódvába torkolló patakok halközösségeit vizsgálni, hiszen erre irányuló programot csak a főfolyó halközösségeit lezáró eredmények alapján lehetett kidolgozni. A további programszerű kutatáshoz beadott pályázatunkat az FVM Halászati és Vadászati Főosztálya 2005-ben támogatásban részesítette, így lehetőségünk nyílt a Bódva vízrendszerében a mellékvizek halfaunájának felmérésére is. A Bódvába torkolló patakok halfaunájának leírásával a hazai halkutatók valamint a halászati és természetvédelmi hatóság figyelmét is fel kívántuk hívni a meglévő halállomány értékeire. További célunkat jelentette az egyes vízfolyások halfajösszetételének meghatározása, a halfauna természetvédelmi értékének megállapítása, valamint kezelési javaslatok kidolgozása a halászati hasznosító és a természetvédelmi hatóság számára. Kutatási előzmények Régebbi és az újabb időszakban folytatott haltani kutatások nagyobb részt a Bódva víztereit érintették (Juhász, 2006). A különböző kutatók által leírt halfajok egy része a mellékvizekben is megjelenhetett, ezért is fontosnak tartjuk ezek ismeretét. Néhány kutató a Bódva mellékvizeit is vizsgálta és eredményeit ismertette. A következőkben néhány hazai és külföldi irodalmi forrás adatait összegezzük a Bódva és a folyóba torkolló patakok halfaunájáról. A folyóval vízrajzi egységben lévő patakokat a haltani kutatások alkalomszerűen érintették – leginkább csak egy-egy szakasz felmérésével. Lelek és munkatársai (1969) néhány Bódvába torkolló patak, valamint a Bán-, a Hejő és a Szinva-patak reofil halfaunáját vizsgálták. A Jósva és Rakaca patak a Bódva vízgyűjtőjében ered és ebbe torkollik. A Jósvából 10 fajt írtak le, amelyek saját kutatásaink során is előkerültek. A Rakacából 12 faj került elő, jórészt konstans fajok, de ezek mellett a Cyprinus carpio is előkerült. Harka (1992) a Bódvából saját kutatásai során 1992-ben 17 fajt ismertetett. Keresztessy (2001), mintavételeinek egyik eredményeként jelzi a széles durbincs (Gymnocephalus baloni) Bódvában történő előfordulását, amelyet 1981-ben gyűjtött. Hoitsy (1994) a Bódva, valamint a folyóba torkolló patakok halfajait kutatta. Mindösszesen 37 halfaj előfordulását bizonyította, elsősorban a folyóba torkolló patakok halfaunáját találta gazdagnak. Érdekesnek tűnik a Magyarországon 1984-ben leírt Gobio kessleri észlelése, amely 1986-ban a Bódvából is előkerült (Harka, 1986). Valószínűleg ez a faj korábban is élt a folyóban, de vélhetően felpillantó küllőként (Gobio uranoscopus) került leírásra. A szlovák Bódva-völgy és a Tornai-karszt jelentős része a Bódva vízgyűjtőjéhez tartozik. A folyóba torkolló patakok, csatornák és egyéb vízfolyások halállományának hosszabb időn keresztül tartó vizsgálatát végezték az Eperjesi Egyetem (Universitá Prešov) munkatársai is. A kutatások célja a halfauna megismerésén túl az egyes vízterek környezetvédelmi minősítése volt, a vízben lévő toxikus és egyéb anyagok analízise a jellegzetes indikátor halfajok felmérésével együtt. Koščo és Košuth (2003) a Kassa környéki folyóvizek halfaunáját vizsgálta, különös tekintettel a kassai acélmű ipari vizének halfaunájára gyakorolt hatásáról. Több patak és 20

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ csatorna halfaunáját is kutatták, amelyek vagy a Bódvába torkollanak (pl.: Ida-patak) vagy hasonló környezetben futnak (pl: Sokolansky-, Belzansky-potok). Egyes fajok (pl. Leuciscus cephalus, Chondrostoma nasus) példányaiban a toxikus nehézfémek akkumulációját is vizsgálták. Több mintában a higanykoncentráció meghaladta a már károsnak minősíthető toxikus határértékeket. Koščo, Košuth és Lusk (2004) a Bódvába torkolló Ida-patak halfaunájáról részletes tanulmányt készítettek. 26 fajt írtak le ebből a víztérből, amelyek között a faunaidegen Carassius gibelio mellett a Bódvából ismeretlen, kifejezetten hegyi vízfolyásokra jellemző Cottus poecilopus is előfordul. Anyag és módszer A mintavételi területek A kutatások során jól elhatárolható mintavételi területeket jelöltünk ki a folyó magyar szakaszán. A mintavételi lehetőségeket, a meder fizikai és víztani jellemzőit felmérve a mindenkori aktuális vízállás függvényében több szakaszt mintáztunk. A rövid kutatási periódusban eltérő vízjárású mellékvizeket választottunk felmérésünk tárgyául. A mintavételi területek kijelölésénél arra törekedtünk, hogy a jellegzetes földrajzi környezetet valamint a különböző patakok sajátosságait egyaránt figyelembe vegyük és így a felméréseink reprezentatív képet nyújtsanak a halfaunájáról. A fentiek alapján az alábbi víztereket vizsgáltuk: - Telekes-patak, (3 szakaszon, 600 méter hossz-szelvényben - Rét-patak, (3 szakaszon, 400 méter hossz-szelvényben) - Jósva patak, (felső szakaszát 200 méteres hossz-szelvényben) - Jósva forrásból táplálkozó Tengerszem tavat (teljes hossz-szelvényben) - Kecső-patak (3 szakaszon, 400 méteres hossz-szelvényben) - A Szilas-patak (1 szakaszon 50 méteres hossz-szelvényben) - Vecsem-patak (1 szakaszon 50 méteres hossz-szelvényben) - Sas-patak (2 szakaszon, 500 méteres hossz-szelvényben) Előző kutatási programunkban adatokat gyűjtöttünk a Bódva szlovákiai szakaszán az alábbi mellékvizekben: - Stószi-patak (1 szakaszon, 200 méteres hossz-szelvényben - Ida-patak (2 szakaszon, 300 méteres hossz szelvényben) További patakokban és állandó vagy időszakos víztérben is végeztünk mintavételezést, de ezekben vagy nem sikerült egyetlen halegyedet sem azonosítani, vagy kizárólag ezüstkárász (Carassius gibelio) került elő (pl.: tornakápolnai Hepe-tó, aggteleki Kender-tó) A vizsgálatok megkezdése előtt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága révén kezdeményeztük a monitorozni kívánt vízterek halászati vízterületté történő nyilvánítását, majd a halászati hatóság kutatási engedélyét is beszereztük. A Bódva mellékvizei, a forráspatakok meghatározzák a Bódva vízmennyiségét. Bódvát bal parti vízgyűjtő területéről kis vízhozamú források táplálják. Először a Tornaszentjakab vidékén eredő Sas-patak csatlakozik hozzá, mely Hídvégardó előtt egy rövid karsztszurdokot alakított ki. Néhány kilométerrel nyugatra a Juhász-patak vize ömlik a Bódvába. A patakok vize elsősorban a pannon agyagos-homokos összlet alkotta terület talaj-, kismértékben rétegvizéből származik. Karsztvízként egyedül a Szalonnai-karszt K-i oldalán fakadó Mileforrás vize keveredik a Juhász-patakhoz. A két patak átlagos vízhozama kb. 200 l/p. A Szalonnai-karszt ÉNy-i részén az ott fakadó karsztforrások vize táplálja a Bódvát rövid folyású, 5-100 l/p alapvízhozamú patakok által. Szalonnától D-re a Cserehát felől érkező, jelentős hozamú Rakaca patak ömlik bele, mely az ANP-hez tartozó Szalonnai-karszt DK-i oldalán fakadó karsztforrások vizét is magába gyűjti. A Bódva jobb parti vízgyűjtő területén (még szlovákiai területen) az Alsóhegy É-i oldalán fakadó 12 forrás vizét is összegyűjtő Torna-patak ömlik bele elsőként, melynek alapvízhozama a kb. 3000 l/p. 21

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Később az Alsóhegy D-i, valamint a Dusa É-i és K-i oldalán fakadó számos, kb. 101300 l/p alapvízhozamú karsztforrás táplálja a tőlük induló pár száz méter hosszú patakok által, majd a Ménes-patak következik. A Ménes-patak völgye a Haragistya-fennsík ÉK-i sarkában kezdődik, ahol a Mogyoróskút rövid felszíni folyás után elnyelődő patakja ered. A medernyelős szakasz után széles, lapos völgy alakult ki, mely átmenet nélkül V-alakú szurdokvölggyé változik. A völgy állandó vízfolyása a Medvekerti-forrásnál ered. A patakot Ny-K irányú folyása során főként É-ról betorkolló patakok táplálják vizükkel (Lizina-völgy, Köpűs-völgy, Káposztáskertivagy Mocsolyás-patak, Zúgó-forrás völgye, Tetves-forrás stb.) míg D-ről csak a Patkósvölgy, valamint a Ménes-völgy legnagyobb forrása, a Fedor-forrás. A Szádvár sziklái alatt a völgy D-nek fordul. Az irányváltásnál a Bába- és Acskó-völgy torkollik bele, majd a patak közép szakasz jellege alsószakasz jellegűvé válik. 50-100 m széles allúviumán sűrűn meanderezve folyik tovább. Ez után a szögligeti források vize, majd a Kútfej-völgy kis patakja csatlakozik hozzá, végül a Bódva síkjának peremén a Jósva patakba torkollik. A Jósva patak a karsztterület legnagyobb hozamú vízfolyása. A Ny-K folyásirányú völgy a Szlovákiában induló Kecső-völggyel kezdődik, melyben a völgy felső szakaszának egykori állandó vízfolyását jelentő Kecső-forrás fakad. Napjainkban ezen a szakaszon már csak árvizek idején találunk vízfolyást, amit a beszivárgó csapadékhányad csökkenése és a forrásvíz növekvő lakossági felhasználása okoz. Állandó vízfolyást csak a Babot-kút túlfolyó vize biztosít, mely Jósvafőtől nyugatra fakad. Jósvafőn a terület legnagyobb forrásai táplálják a Tohonya- és Kajta-patak által. Tovább haladva K felé a patak saját alluviumába vágta medrét, melyből árvizek idején kilép, sokszor az egész völgy talpat elárasztva. Jelentősebb mellékvölgyként É-ról a Bolyamér- és Kopolyavölgy, D-ről a Kecske-kútvölgy torkollik bele, a völgyfőkben fakadó karsztforrások vizét idejuttatva. Mindkét irányból számos kisebb völgyi vízfolyás is a Jósvába jut, azonban ezek jelentéktelenek. A Jósva patak sokéves átlagos vízhozama 40 m3/p. A vízfolyás állandó jellege lehetővé tette a víz energiájának hasznosítását. Jósvafőn és Szín mellett több helyen malom működött, Jósvafőn vashámort is üzemeltettek. A Jósva és a Ménes-patak vízgyűjtő területének nagyságát néhány éve 95 km2, illetve 34 km2-ben állapították meg. Az elmúlt évek víznyomásjelzéses vizsgálatai azt mutatják, hogy a valós adatok 99 km2, illetve 30 km2. A Jósva pataktól D-re, Perkupa környékén a Galyaság területén eredő, 100 l/p alapvízhozamú Cigány-völgyi- és a Varbócon eredő Vízvölgyi- valamint az 1000 l/p alapvízhozamot meghaladó, Égerszögtől Ny-ra eredő Rét-patak ömlik a Bódvába. Ez utóbbi számos kis rétegforrás, valamint négy kis és egy nagy karsztforrás vizét gyűjti magába. Jelentős vízgyűjtő területtel rendelkezik, ennek ellenére alsó és középső szakaszán időszakos vízfolyású a Perkupánál Bódvába torkolló Telekes-patak. Felső szakaszán pannon képződmények talaj- és rétegvizét gyűjti magába K-DK irányú folyása során, majd Felsőtelekesnél ÉK-re fordul. Innentől kezdve a Rudabányai-hegység dolomit- és mészkőkarsztján folyik keresztül, ahol a kis hozamú vízfolyások elnyelődnek a kőzetek résrendszerében, és a mélyben folytatják útjukat. A völgy középső szakasza látványos, helyenként függőleges falakkal határolt mészkőszurdokban fut a Keringőig. Itt régebben (1-2 ezer éve) a víz útjában álló mészkőbordát kikerülte, később átvágta a szirtet, s egykori medrét elhagyta. Napjainkban már a mészkőborda előtt, egy kis víznyelőben tűnik el a patak vize. Szalonna mellett a Bódvát az ottani vízmű által foglalt Meleg-forrás táplálja 22o C-os túlfolyó vizével. Vizsgáltuk a Jósva patak forrásából felduzzasztott Tengerszem-tó halfaunáját is. E területen apró szemű húzóhálóval történt a mintavétel, a tó teljes hosszában. A tavat völgyzárógátas duzzasztással 1942-ben létesítették, a mellette levő kis vízerőművel együtt, a Tengerszem Szálló áramellátása érdekében. 22

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A vizsgálatok ideje, eszközei és módszere Monitoring rendszerű mintavételezést 2005. november és 2006. augusztus között végeztük. A felmérések konkrét idejét az aktuális időjárási tényezők és a vízállás lényegesen módosították. Ezért a mintavételezés döntően a nyári időszakban történt, ami a teljes halfauna felmérésére részben volt alkalmas. A tavaszi és kora nyári időszakban a folyamatosan áradó, zavaros vizű, magas vízállású vízfolyásokban kutatómunkára nem nyílott lehetőség, ezért is sajnálatos, e program keretén belül a tervezett őszi mintavételi időszak már nem kerülhet feldolgozásra. A halak begyűjtését kisszerszámos eszközökkel (1 méteres oldalú, háromszög alakú fémkeretes háló, kaparóháló) és egy kis teljesítményű lengyel gyártmányú (Radet) pulzáló egyenáramot termelő (350 V, 1,2 A) akkumulátoros elektromos halászgéppel végeztük. Az egyes mintavételi területeket minden adatgyűjtés lehetőség szerint azonos eszközökkel, azonos hosszon vizsgáltuk. A terepi mintavételezést általában 3 fő végezte. A kifogott halakat egy nagyobb műanyag ládában gyűjtöttük össze, majd meghatározás, valamint egyes fajoknál (pl.: Leuciscus leuciscus, Leuciscus cephalus, Alburnoides bipunctatus) a biometriai adatok felvétele (testtömeg, teljes testhossz, standard testhossz, pikkelyminta) után visszaengedtük a természetes életterükbe Eredmények és értékelés A mellékvizek halközösségei Programszerű kutatásaink során 18 fajnak gyűjtöttük legalább 1 egyedét. A teljes vizsgálatsorozat alatt több mint 1500 befogott halegyedet vettünk számba. 1. táblázat. A Bódva mellékvizeiben kimutatott halfajok Table 1. Fish species in the tributaries of the Bódva River

Fajok Eudontomyzon danfordi Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Phoxinus phoxinus Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Chondrostoma nasus Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Rhodeus sericeus Carassius gibelio Barbatula barbatula Salmo trutta m. fario Oncorhynchus mykiss Perca fluviatilis Fajszám/number of the species:

Stószipatak +

Ida- Telekes- Rétpatak patak patak + + + +

+ + + + + + +

Jósva Tenger- Kecső- Vecsem- Saspatak szem-tó patak patak patak + +

+ +

+ +

+ +

+ + + +

+ + +

+ +

+ + + + +

+

+ +

+ +

+ +

+

+ + + +

+ + +

+ +

+ +

10

7

2

+

+

1

6

+ 2

11

9

8

Amint az 1. táblázatból kiderül, mindössze 1 olyan halfaj mutatható ki, amely az összes hazai mellékvízben megjelent (a Tengerszem-tó kivételével), ez a Barbatula barbatula. A 23

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ nagyobb patakokban domináns faj a Leuciscus cephalus, Leuciscus leuciscus, Gobio gobio, Alburnoides bipunctatus. További fajok a mintavételek időszakában különböző mellékvizekben kerültek elő. Vélhető, hogy vizsgálataink időbeni kiterjesztésével párhuzamosan az egyes vízterek halközösségeiben újabb fajok is előkerülnek. Jelen felmérések egy pillanatnyi állapotot rögzítenek, és alapot jelentenek a további adatgyűjtéshez és monitorozáshoz. 2. táblázat. A Bódva 3 mellékvizének halközössége kedvező vízálláskor (abszolút és relatív abundancia) Table 2. Absolute and relative abundance in the 3 tributaries of the Bódva River

Fajok Leuciscus cephalus Leuciscus leuciscus Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Carassius gibelio Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Barbatula barbatula Salmo trutta fario Fajok/species (N) Példányok/specimens (N)

Telekes-patak 77 (48,43%) 21 (13,20%) 23 (14,46%) 11 (6,92%) 21 (13,21%) 2 (1,26%) 3 (1,89%) 1 (0,63%) 8 159

Rét-patak 39 (30,00%) 27 (20,78%) 4 (3,07%) 41 (31,54%)

Sas-patak 26 (55,34%) 1 (2,12%)

2 (1,54%) 4 (3,07%) 13 (10, 00%)

2 (4,24%) 9 (19,15%) 5 (10,64%)

7 130

6 47

4 (8,53%)

A folyóba torkolló vízfolyások halfaunájának összetétele megfelel domolykó zóna szakaszjellegének a földrajzi környezet és más tényezők következtében. A Bódva felső szakaszába torkolló patakok halközösségeit tipikus reofil fajok alkotják, amelyik uralkodó faja a Leuciscus cephalus, valamint aljzatlakó fajok (Gobio gobio, Barbus peloponnesius petenyi). A vízbő időszakokban – amelyek egyben ívási időszakok is – a felgyorsuló víz további áramláskedvelő fajok habitatja. Tipikus ebben a régióban a Leuciscus cephalus, Leuciscus leuciscus, Chondrostoma nasus, Alburnoides bipunctatus. A sekélyebb, köves aljzatú mederrészek ritkuló fajává vált a Barbus peloponnesius petenyi, amely az előző fajok egyedeivel társulva is előfordul. A Ménes- illetve a Jósva patak alsó szakaszán telepített faj a Salmo trutta m. fario, valamint az Onchorchychus mykiss. A Jósvában a Tengerszem-tóból lesodródó Phoxinus phoxinus is előfordul. 3. táblázat. A jósvafői Tengerszem-tóban fogott halfajok mennyiségi viszonyai Table 3. The number of the specimens of the fis species caught in Lake Tengerszem

Fajok Scardinius erythrophthalmus Phoxinus phoxinus Rhodeus sericeus Carassius gibelio Salmo trutta m. fario Oncorhynchus mykiss Mindösszesen (N):

24

Példányszám (N) 1 3 15 1 10 330 360

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A mellékvizek halfaunájának természetvédelmi helyzete Jelenleg Magyarországon az érvényben lévő természetvédelmi jogszabályok szerint törvényi védelem alatt a hazánkban előforduló 2 ingolafaj (fokozottan védett), a halak között 27 védett, 5 fokozottan védett faj található (13/2001. KöM rendelet). A Bódva hazai mellékvizeiben kimutatott fajok (16) közül 7 áll törvényi védelem alatt (43,75%). Ez az arány a Bódvában 37,1 %. A mellékvizekben védett 7 faj közül 2 faj (12,5% - a Bódvában 8,5 %) fokozottan védett (Eudontomyzon danfordi, Barbus peloponnesius petenyi). 4. táblázat. A Bódva mellékvizeiben kimutatott halfajok védettségi állapota és eszmei értéke Table 4. Pecuniary values and protective status of the occurring fish species

Fajok Eudontomyzon danfordi Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Phoxinus phoxinus Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Chondrostoma nasus Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Rhodeus sericeus Carassius gibelio Barbatula barbatula Salmo trutta m. fario Oncorhynchus mykiss

Eszmei érték (Ft) 250 000 2 000 2 000 100 000 2 000 2 000 2 000 -

IUCNstátusz E I R C I-R C E I I E I-R C C I V I

EUstátusz V V I-V C V I E-V I-V V V I-R R-V I R-V V -

Hazai státusz E T R T V T V R T V T T T R R X

IUCN és európai (Lelek, 1987) státusz: E – endangered, V – vulnerable, R – rare, I – intermediate, C – common. Hazai státusz (Guti, 1993): E – eltűnő, V – veszélyeztetett, R – ritka, T – tömeges, X – Exotikus (betelepített)

Látható, hogy a patakokban előforduló fajok csaknem fele védett. Ez a tény a Bódva mellékvizeinek természetvédelmi értékét külön is kiemeli. Ezzel szemben exotikus, azaz a halfaunában betelepített, „tájidegen” faj, a Carassius gibelio csak a Telekes-patakban mutattunk ki. Itt, az alsó szakaszon, egy kisebb víztérben mélyülő, összeszűkülő mederben találtunk egy lokális populációt, közel egykorú, már ivarérett példányokból. A meder kiszáradási folyamata során vélhető, hogy az ezüstkárászok egy része visszajut a Bódvába, de a populáció népesebb csoportja a visszamaradó maradványvizekben csaknem a teljes kiszáradásig fennmarad. Feltételezhető, hogy ez a lokális állomány valamilyen egyéni betelepítő akció eredménye, és nem a Bódvából felúszó egyedekből származik. Ez annál is inkább valószínű, mert a Bódvának ezen szakaszán egyetlen példánya sem került elő. További területidegen faj az Oncorhynchus mykiss, amit a Jósvába, a Tengerszem-tóba és más vizekbe is telepítettek. E faj – noha néhány víztér kifejezetten megfelel az ökológiai igényeinek – kiszorítja az őshonos Salmo trutta állományt, ezért a továbbiakban csak az utóbbi fajt szabad telepíteni. Szükségesnek látjuk bevezetni egy olyan védelmi kategóriát is, amelyet kímélendő fajnak nevezhetünk. Azokat a fajokat soroljuk ebbe, amelyek az adott víztérben kis számban tipikusak vagy ritkák, esetenként állományuk veszélyeztetett bizonyos abiotikus vagy biotikus tényezők kedvezőtlenné válása következtében. Ezek a fajok jelenleg nem állnak 25

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ törvényes védelem alatt. A Bódvában és mellékvizeiben jellemzőek. Ezek ellenőrizetlen kihasználása, vagy az élőhelyi viszonyok kedvezőtlen változása révén populációjuk létszáma vagy valamelyik korcsoportjukat képviselő egyedeik száma jelentősen csökkenhet. Ebbe a kategóriába a vizsgált vízterek halaiból 4 fajt (25% - a Bódvában 25,7 %), soroltunk Leuciscus leuciscus, Leuciscus cephalus, Chondrostoma nasus, Salmo trutta). E fajok védelme érdekében célszerűnek látunk olyan kíméleti patakszakaszokat kijelölni, ahol e fajok folyamatos fennmaradása biztosítható. A halfauna természetvédelmi értékelésére a Guti (1993) által kidolgozott értékrendszert használtuk. E szerint a hazai halfajok 8 természetvédelmi kategóriába sorolhatók (kipusztult, eltűnő, veszélyeztetett, ritka, tömeges, bevándorló, egzotikus, unikális), amelyek értékszámot is kapnak. Ezek alapján a Bódva halfaunájának tagjai az alábbi kategóriákba sorolhatók:  Endemikus 2 faj (12,5 %), Eudontomyzon danfordi, Barbus peloponnesius petenyi)  Eltűnő (értékszáma 4): 2 faj (12,50 %), Eudontomyzon danfordi, Barbus peloponnesius  Veszélyeztetett (értékszáma 3) 1 faj (6,25 %), Barbatula barbatula  Ritka (értékszáma 2) 4 faj (25%), Phoxinus phoxinus, Alburnoides bipunctatus, Chondrostoma nasus, Salmo trutta  Tömeges (értékszáma 1) 7 faj (43,75%), Scardynius erythrophthalmus, Leuciscus cephalus, Leuciscus leuciscus, Alburnus alburnus, Gobio gobio, Rhodeus sericeus, Barbus barbus  Exotikus (értékszáma 0) 2 faj (12,5 %), Carassius gibelio, Onchorhynchus mykiss A fauna abszolút természeti értéke (TA) a faunaelemek értékrendjeinek és az endemikus fajok számának összege, azaz: TA = 4 nE+3nV+2nR+nT+0nX+N, jelen esetben TA= 26 A fauna relatív természeti értéke az abszolút természeti érték (TA) és az értékrenddel jellemzett faunaelemek számának hányadosa:

TR 

TA 26   1,62 n E  nV  n R  nT  n X 16

5. táblázat. Néhány magyarországi víztér halfaunájának abszolút és relatív természetvédelmi értéke Table 5. The absolute (TA) and relative (TR) natural value of the fish fauna in some Hungarian waters

Víztér Felső-Tisza Tisza-tó Körös-vidék Bódva (teljes szakasz) Bodrog Hármas-Körös Zagyva Bódva (szlovák szakasz) Hortobágy Dél-Nyírség Bódva mellékvizei

TA

TR

88 71 69 65 64 58 47 45 40 27 26

2,05 1,51 1,38 1,91 1,78 1,63 1,56 2,05 1,33 1,08 1,62

Hivatkozás Györe, Sallai, Csikai (1995) Juhász (2002) Sallai (1997) Juhász (2005) Hoitsy (1995) Györe, Sallai (1998) Harka (1989) Juhász (2005) Harka (1985) Juhász, Sallai (2002) Jelen program

A fauna abszolút természeti értéke a nagyobb vízhozamú, hosszabb lefutású, több szinttájjal jellemezhető, nagyobb fajszámú folyók esetében magasabb, mint a Bódva mellékvizeiből számított. A relatív természeti érték tekintetében viszont a patakok halfaunája kiemelkedő, amit a jelentős számú védett, fokozottan védett, endemikus, veszélyeztetett és ritka faj indokol. A Bódvába torkolló patakok halfaunája kiemelt oltalmat érdemel. 26

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Javaslatok a halászati és természetvédelmi kezelés szempontjaihoz a halfauna megőrzése érdekében Az általunk vizsgált vízfolyások a kutatások megkezdéséig nem számítottak halászati vízterületnek. Átminősítésük nem jelenti egyben azt, hogy a halállomány hasznosítására a jövőben sor kerülne. Ezt indokolhatja az is, hogy jelen vizsgálati program túlságosan rövid időszakot érintett, ezért a kapott eredmények nem tekinthetők véglegesnek. A halállomány további megismerése és megőrzése érdekében az alábbiakat javasoljuk:  Az általunk kutatott patakokon nem javasoljuk a halállomány hasznosítását. A Bódva mellékvizeit halkíméleti vízterületté célszerű minősíteni. E területek akár táblával is jelölhetők (ahogyan Szlovákiában ez gyakorlat).  Mindenfajta mederalakítás, szabályozás, támfalépítés, kotrás csak a természetvédelmi hatóság jóváhagyásával és ellenőrzésével történhet, előzetes élőhelyi felmérés után. A meder átalakítására, bolygatására egyes fajok igen érzékenyek (pl. Barbus peloponnesius petenyi), amit más vizsgálatok is igazolnak (pl. Keresztessy, 2000).  Előzetes engedélyhez kell kötni, és ellenőrizni kell a Jósva patak halasítását. Tájidegen fajok telepítését meg kell tiltani. (A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 14. §a értelmében tilos a nem őshonos halfajok természetes vagy természet közeli vizekbe telepítése, továbbá halgazdasági célú halastavakból az ilyen halfajok más élővizekbe való juttatása. A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtására kiadott 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet 41. §-a szerint bármely halfaj külföldről származó egyede vagy ennek továbbtenyésztésből származó utódja telepítéséhez a miniszter – a természetvédelemért felelős miniszter hozzájárulásával kiadott – engedélye szükséges.)  A jelen tanulmányban ismertetett patakok halökológiai és faunisztikai vizsgálatát monitoring rendszerű felmérésekkel időről-időre meg kell ismételni a halközösség pontosabb megismerése, a populációs változások felismerése, és az esetleges beavatkozások érdekében. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk mindazoknak köszönetet az FVM Vadászati és Halászati Főosztályának a kutatási programunk 2005-2006 közötti időszakban történő támogatásáért (21614/3/2005. témaszám), az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának a vizsgálatok eredményes lebonyolításának biztosításáért, a nemzeti park igazgatóság néhány munkatársának (Béres Georgina, Huber Attila, Kanyok Zsolt, Mihalik Imre) a vizsgálatok egyes fázisaiban történő közreműködéséért, valamint Salamon Gábor igazgató úrnak (ANP) a terepi kutatásokban történő közreműködésért, a kutatások szakmai támogatásáért, valamint térképek és más adatok rendelkezésünkre bocsátásáért. Irodalom Baross, G., szerk.: (1998). Az Aggteleki Nemzeti Park. Mezőgazda Kiadó, Budapest, pp. 519 Guti, G., (1993): A magyar halfauna természetvédelmi minősítésére javasolt értékrendszer. Halászat, 86/3. 141-144. Harka Á. (1986): A Gobio kessleri Dybowski, 1862 (Pisces: Cyprinidae) magyarországi előfordulásáról és élőhelyi viszonyairól. Állattani Közlemények 73. 125-127. Harka Á., (1992): Adatok a Sajó és Hernád vízrendszerének halfaunájáról. Állattani Közlemények 78: 33 - 39. Hoitsy, Gy., (1993). A Bódva-folyó és a folyót tápláló patakok halfaunisztikai felmérése. XVII. Halászati Tudományos Tanácskozás, Szarvas, pp. 102-104. Hoitsy, Gy., (1994): A Bódva folyó és a folyót tápláló patakok halfaunisztikai felmérése. Halászat, 87. évf. 3.: 105 – 106. Juhász, L., (1999): A Bódva folyó halfaunája. In.: Bodnár M., Rémiás T., szerk.: Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából. Múzeumi könyvtár 5. A Gömöri Múzeum és Baráti Körének kiadványa. 45-58., Miskolc. Juhász, L., (2001): A felső-Bódva-völgy és a Bódva gerinces állományának felmérése és általános természetvédelme. Zoológiai tanulmány természetvédelmi kezelési tervhez. Debrecen, pp. 37. Juhász, L., Harka, Á., (2003): A Tisza- tó halfaunája és védelme. Debreceni Déri Múzeum Évk. 2002-2003: 23-47. Keresztessy, K, (1993): Hazai védett halfajok előfordulása, ökológiai igényeinek értékelése. XVII. Halászati Tudományos Tanácskozás, suppl.: 43-49., Szarvas Koščo, J., Greculová, M. (1992): Ichtyocenózy Hornej Bodvy. Okresny koordinacny vybor Slovenského zvazu

27

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ ochrancov prirody a krajiny Kosice-vidiek. XV. Vychodoslovensky tábor ochrancov prirody: 164-171. Moldava nad Bodvou. Koščo, J., Košuth P (1997): Reziduá cudzorodych látok vo svalovine ryb z tokov v okoli Vychodoslovenskych zeletiarni a.s. Zbornik „Environmentálne problémy miest II”. Kosice, 80-83. Koščo, J., Košuth P. (2003): Sucasny stav ichtyocenóz tokov v okoli U.S. Steel Kosice. Natura Carpatica, Tom.: XLIV. 173-186. Košuth, P., Koščo J. (1993): Biomonitoring cudzozodych látok v rybách Vychodného Slovenska . Zbornik z konference „Toxicita a biodegradabilita odpadű a látek vyznamnych ve vodnim prostredi”. VÚRH Vodnany, 162-165. Lelek A., Lusk, S., Penáz, M., (1969): Contribution to the Occurence of Fishes in some Streams of Northern Hungary. Zoologické Listy 19(1): 87-92 Sallai Z., (1997): Adatok a Körös-vidék halfaunájához. A Puszta I/14: 156-191. Vásárhelyi I.,(1961): Magyarország halai irásban és képekben. Borsodi szemle Könyvtára, Miskolc.

28

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A HÁROMTÜSKÉS PIKÓ (GASTEROSTEUS ACULEATUS L., 1758, FAM. GASTEROSTEIDAE) ELSŐ ELŐFORDULÁSA A VAJDASÁGBAN THE FIRST RECORD OF THREESPINE STICKLEBACK (GASTEROSTEUS ACULEATUS L., 1758, FAM. GASTEROSTEIDAE) IN VOJVODINA SIPOS Sándor1, MILJANOVIĆ Branko1, GRUJIĆ Draško2 1

Természettudományi és Matematikai Egyetem, Biológia és Ökológiai Tanszék, Újvidék, Szerbia, [email protected] (Prirodno-matematički fakultet, Departman za biologiju i ekologiju, Novi Sad, Srbija), 2 Mezőgazdasági Egyetem, Újvidék, Szerbia (Poljoprivredni fakultet, Novi Sad, Srbija)

Kulcsszavak: Duna, terjedés, leiurus forma Keywords: Danube, dispersion, leiurus morph Összefoglalás A háromtüskés pikó – Gasterosteus aculeatus (Linnaeus, 1758) – széles körben elterjedt az északi félteke vizeiben. Ismeretesek tengeri, félsós vizekben élő és édesvízi életmódot folytató állományai. A Vajdaság területén fogott háromtüskés pikó bizonyító példánya a beocsini (Beočin, 1268 fkm) Duna-part homokzátonygödreiből került elő 2007 áprilisában. A hal a leiurus forma jellemzőit mutatta. Teljes testhossza (TL) 62,25 mm, standard testhossza pedig (SL) 54,80 mm volt. A rendelkezésünkre álló egyetlen adat alapján nem dönthető el, hogy a Vajdaságban észlelt példány az Al-Duna vidékén honos állományból, vagy a Duna felső szakaszán kialakult állományból származik-e. Summary The threespine stickleback – Gasterosteus aculeatus (Linnaeus, 1758) – is a common species in a marine, brackish, and freshwater habitats, distributed throughout the northern hemisphere. The specimen of threespine stickleback was caught in April of 2007 close to the riverbank of the Danube near the city Beočin (rkm 1268). According to the key, it was established that the specimen belongs to the morph leiurus. The total lenght of the body of the caught specimen is (TL) 62.25 mm, and the standard lenght is (SL) 54.80 mm.

A háromtüskés pikó – Gasterosteus aculeatus (Linnaeus, 1758) – nagy területen elterjedt halfaj, amely szinte mindenütt megtalálható a 32. és a 70. északi szélességi fokok között. Ismeretesek tengeri, félsós vizekben élő és édesvízi életmódot folytató állományai (Hermida et al., 2005). Három alapformája ismert. A trachurus forma testét, a mellúszó tövétől a farokúszóig, 30–36 csontlapocska fedi, a semiarmatus testén a csontlapok nem alkotnak összefüggő pajzsot, számuk 10 és 34 között változhat, míg a leiurus forma testét nem fedi tíznél több csontlemez (Bell, 2001; Bańbura, 1994; Ziuganov, 1983). A faj előfordulását az osztrák és magyar Duna-szakaszon többen is említik. Ahnelt és munkatársai (1998) állítása szerint, az osztrák Duna-szakasz háromtüskés pikó állománya az akvaristák által végzett rendszeres telepítéseiből származik és innét terjedt tovább tömegesen a magyar Duna-szakaszra (Pintér, 2002; Harka és Sallai, 2004). Szerbiában először 1995-ben észlelték Mala Vrbica, Duna menti település közelében (927 fkm) (Cakić és munkatársai, 29

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2000). A faj a Duna alsó szakaszán őshonosnak tekinthető (Vuković & Ivanović, 1971; Pintér, 2002).

1. ábra. G. aculeatus, leiurus forma csontlemez komplexe oldalnézetből (bal oldal) Ahnelt és munkatársai (1998) munkájából átvéve Fig. 1. G. aculeatus, leiurus morph laterral view of the defensive complex (left side) from Ahnelt et al. (1998)

A Vajdaság területén fogott háromtüskés pikó bizonyító példánya a beocsini (Beočin, Belcsény, 1268 fkm, GPS-koordinátái: 45º13'39.22"N; 19º43'04.09"E) Duna-part egyik homokzátonygödréből került elő 2007 áprilisában. A mintavételezéshez 5x5 mm szembőségű emelőhálót használtunk. A hal a leiurus forma jellemzőit mutatta, oldalán 6 csontlemezt számoltunk, melyek elhelyezkedését és specifikus kapcsolatát a hasúszó csontlemezével az 1. ábra szemlélteti. Teljes testhossza (TL) 62.25 mm, standard testhossza pedig (SL) 54.80 mm volt. Az úszósugarak száma úszónként: D III 12, C 10, A I 7, P 9, V I 1. A rendelkezésünkre álló egyetlen adat alapján nem dönthető el, hogy a Vajdaságban észlelt példány az Al-Duna vidékén honos állományból származik-e, melynek terjedését a hajók ballasztvize is segíthette (Holčík, 2003), vagy a Duna felső szakaszán kialakult állományból vándorolt le. Irodalom Ahnelt, H., Pohl, H., Hilgers, H., Splechtna, H., (1998): The threespine stickleback in Austria (Gasterosteus aculeatus L. Pisces: Gasterosteidae) – Morphological variations. Ann. Naturhist. Mus. Wien 100B, 395-404. Bańbura, J. (1994): A new model of lateral plate morph inheritance in the threespine stickleback, Gasterosteus aculeatus. Theor Appl Genet 88: 871-876. Bell, M. A. (2001): Lateral plate evolution in the threespine stickleback: getting nowhere fast. Genetica 112–113: 445–461. Cakić, P., Lenhardt, M., Petrović, Z. (2000): The first record of Gasterosteus aculeatus L. 1758 (Pisces: Gasterosteidae) in the Yugoslav section of Danube. Ichthyologia, Vol. 32, No. 1, 79-82, Beograd Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Képes határozó és elterjedési tájékoztató. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, pp. 269. Hermida, M., Fernández, J. C., Amaro, R., San Miguel, E. (2005): Morphometric and meristic variation in Galician threespine stickleback populations, northwest Spain. Environmental Biology of Fishes 73: 189–200. Holčík, J. (2003): Changes in the fish fauna and fisheries in the Slovak section of the Danube River: a review, Ann. Limnol. Int. J. Lim. 39 (3), 177-195. Pintér K. (2002): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 222. Simonović, P. (2001): Ribe Srbije. Zavod za zaštitu prirode Srbije, Beograd, pp. 247. Vuković, T., Ivanović, B. (1971): Slatkovodne ribe Jugoslavije. Zemaljski muzej BiH, Sarajevo, pp. 268. Ziuganov, V. V. (1983): Genetics of osteal plate polymorphism and microevolution of threespine stickleback (Gasterosteus aculeatus). Theor Appl Genet 65: 239-246.

30

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ THE INFLUENCE OF THE HABITATS UPON THE FISHFAUNA OF THE LOWER SECTOR OF CRISURI RIVERS (NORTH-WESTERN ROMANIA) AZ ÉLŐELYI KÖRNYEZET HATÁSA A HALFAUNA ÖSSZETÉTELÉRE A KÖRÖSÖK ALSÓ RÉGIÓJÁBAN TELCEAN Ilie, CUPŞA Diana University of Oradea, Department of Biology, Romania Nagyváradi Egyetem, Biológiai Tanszék, [email protected] Keywords: lowland rivers, fish communities, local biotopes, species occurrence. Kulcsszavak: folyók alsó szakasza, halközösségek, biotópok, fajok előfordulása Summary The paper deals the results of ichtyological research on the lowland Crisuri Rivers (Crisul Repede/Sebes-Körös; Crisul Negru/Fekete-Körös and Crisul Alb/Fehér-Körös). The studies were carried out beginning the year 1996 till the present. It was aimed to identify the local fish communities and the biotope influences upon the species diversity. We found in these rivers three characteristic fish communities based on a number of six or seven fish species. A variable number of associated species are accompanying the characteristic fishes. Regarding to the fish species occurrences and their characteristic biotope along the lowland channels of the Crisuri rivers we found some dissimilarities. The fish community’s structures are according with the ecological division of the rivers fish fauna only for the lower Crisul Repede River. The other Crisuri Rivers (Crisul Negru and Crisul Alb) have an atypical zone located inside the typical ecological zone of “barbel” and/or in the “nose zone” depending on the rivers. A remarkable peculiarity of the lowland Crisul Alb river is the presence of a relatively long sector in which the river have a predominant sandy bottom and the water flowing is very uniform. The discussed zone is included between the ecological zone of the “nose” from the upstream river and the “barbel zone” which is settled downstream to the locality Chisneu-Cris. Along each of the three lowland rivers we found a specific fish communities all of them having different species and occurrences. The fish’s occurrence in the lowland Crisuri Rivers is mainly determined by the local biotope characteristics. Összefoglalás 1996 óta folytatott ökofaunisztikai kutatásaink során három olyan élőhelytípust tudtunk megkülönböztetni a Körösök alsó régiójában, amely hosszabb folyószakaszokat jellemez, és amelyeknek a fajösszetétele is jelentősen eltér egymástól: 1. A Sebes-Körös Tărian és Cheresig/Körösszeg között húzódó, kavicsos aljú és sebes vizű szakaszának 7 kiemelkedő halfaja van: Leuciscus cephalus, Chondrostoma nasus, Vimba vimba carinata, Barbus barbus, Alburnoides bipunctatus, Gobio kessleri és Gymnocephalus schraetser. Teljes halközössége alapján ez a szakasz a paduczónának felel meg. 2. A Fekete-Körös Tămaşda/Tamáshida és Ant közötti, mélyen erodált és gazdag vízi növényzetű szakaszán szintén 7 meghatározó faj alkotja a halfaunát: Rutilus rutilus, Abramis ballerus, Gobio gobio, Carasus gibelio, Alburnus albrnus, Zingel zingel és Gymnocephalus baloni. Hozzájuk számos halfaj társul még, de a halközösség atipikus, átmenetet képez a dévérzóna és a márnazóna között. 3. A Fehér-Körös Ineu/Borosjenő és Chisineu-Cris/Kisjenő közötti, homokos medrű és sekély vizű szakaszán nagyon szegényes a halfauna, mivel az élőhelyek egy kb. 20 km-es szakaszon nagyon egyöntetűek. A halfauna meghátarozó fajai: Gobio albipinatus, Gymnocephalus schraetser, Stizostedion lucioperca, Perca fluviatilis és Sabanejewia aurata. A folyószakasz halközössége eltér a tipikus márnazónáétól, itt a Barbus barbus ritka.

Introduction The lower sectors of the Crisuri Rivers comprise the lowland troughs of the three rivers (Crisul Repede/Sebes-Körös; Crisul Negru/Fekete-Körös and Crisul Alb/Fehér-Körös) that are shedding in the Tisa River in Hungary (fig.1). The local biotopes of the rivers and the 31

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ environmental conditions from their lowland channels are distinctive and it generates specific fish associations. The previous studies (Bănărescu, P., 1954, Bănărescu, et al., 1960a, 1960b; Bănărescu et al., 1963) are focused on the fish diversity and the species spreading along the Romanian rivers. Useful data concerning the biology of Chondrostoma nasus populations from Crisul Repede and other Romanian rivers was published by Gyurko et al. (1955, 1959). Another study about the location of the nose zone along the main Transylvanian rivers was published by the same author (Gyurko et al., 1956). In that paper the authors mention the fish species which are associated in the nose zone with Chondrostoma nasus. The first recording of the species Vimba vimba from the Crisul Repede River is due to Bănărescu (1953) and the author mentions that this fish is frequent associated with Chondrostoma nasus in the “nose zone”. The extension of “nose” ecological zone far downstream from Oradea is presented in this paper as a peculiarity of the river Crisul Repede fishfauna. Recent studies concerning the fishfauna changes in the left shore tributaries of Tisa River and its major threatening factors are focused on the fish communities and their structure changes under the human influences (Telcean & Bănărescu, 2002; Telcean et al., 2006). The species distribution along the Hungarian stretches of the Crisuri Rivers and recent distribution maps was attained by Harka and Sallai (2004). The occurrence of typical species in the lowland Crisuri Rivers near the state border reveals the establishment of the typical barbel zone.

Fig.1. The Crisuri River System and their location on the Tisa drainage basin 1. ábra. A Körösök földrajzi helyzete a Tisza vízgyűjtőjén

The ecological division of the fish fauna according to the rivers biotopes is ample discussed by Bănărescu (1964). He presents in the same study a lot of peculiarities regarding to the fish fauna division along the small rivers that is located in the hilly areas. The present principle regarding to the ecological division of the fish fauna from the main rivers comprises five ecological zones. Each of them has a single characteristic fish species that is prevalent there. In the rivers that are originated in the mountainous area the ecological division of the fish fauna are as following (Bănărescu, 1964): the trout zone (characteristic species in this zone is the brown trout Salmo trutta fario), the grayling zone (Thymallus thymallus); the nose zone (Chondrostoma nasus), the barbel zone (Barbus barbus) and the 32

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ carp zone (Cyprinus carpio). In some of the rivers between the main ecological divisions is possible to find a small atypical zones in those the characteristic fishes are not the same as in the adjoined river areas. The lowland Crisul Negru and Crisul Alb have such of these atypical zones that are colonized by fish association based on the common species that usually live in this river sections. Materials and methods The study was attained by a numerous collecting trips during the years 1996-2007. The captured fishes was identified and recorded at the sampling sites and then was delivered in the river. The specimens of each species were numbered in order to calculate the percentage of the species from the site. It was collected more than 2600 mature and juveniles specimens that representing a total number of 41 fish species. Few atypical specimens were needed to be conserved with formaldehyde 5% and then studied in the laboratory aiming to establish their species membership. The collecting methods were combined using both the fishing nets and the electronarcosis devices. The electric-gear type IUP 12 (12V, 4-10A, 360W) was used in the less deep water together with the fishing nets - the so called stop-nets. In order to obtain intercomparable results we explored at each sampling site a river section equivalent of one hour fishing effort. For more accuracy on each sampling site was explored each biotope type. Results and discussions The biotopes sequence along the lowland section of the three Crisuri Rivers (Crisul Repede/Sebes-Körös; Crisul Negru/Fekete-Körös and Crisul Alb/Fehér-Körös) are determined a specific fish associations. According to the ecological division of the rivers fishfauna, the species that live in the river Crisul Repede are concordant with those of the typical “nose zone”. The local fishfauna from the lowland Crisul Negru and Crisul Alb are atypical, the species from there are established a local association that comprising a group of ubiquitous fishes. The local biotopes and their fish communities will be presented below. The fish associations from the lower Crisul Repede river It was studied the river section between the localities Tǎrian and Cheresig / Körösszeg. The biotopes have characteristic a stony and gravely bottom that are not covered by sediments. The water flow is predominantly fast (0.5-1m/sec.) and the water depth not exceed 1.5-2m, occasionally under the riverside being deeper than 2.5 m. The fishfauna from this river section are characteristic for the hilly river stretches because of their fast water flow. The predominant fish from here is Chondrostoma nasus (the nose) that are the unique native species which use to browse the algal layer from the boulders surface. The “nose zone” is very long in the Crisul Repede River, this exceeding its lengths in the others Crisul Negru and Crisul Alb rivers. The representative species from the studied river section are Chondrostoma nasus, Leuciscus cephalus, Vimba vimba, Barbus barbus, Alburnoides bipunctatus and Gobio kessleri (Table 1). Together with this species there are present a number of eight fishes that are associated here: Rutilus rutilus, Gobio gobio, Alburnus alburnus, Aspius aspius, Abramis ballerus, Cyprinus carpio, Sabanejewia aurata and Zingel streber (Table 1). The occurrence of the characteristic species in the studied river section reveals a maximal percentage for Chondrostoma nasus (35%) followed by Leuciscus cephalus (20%), Alburnoides bipunctatus (10%), Vimba vimba (7%), Barbus barbus (8%) and Gobio kessleri (3%). The associated fishes from here are totalizing only 17% and it are represented by seven native species (Fig.2). There was captured few juveniles specimens of Leuciscus leuciscus, 33

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ one of the endangered fish species in the Romanian rivers. Because of its scarce occurrence this species was not comprised in the associated species list. Table 1. The fish species from the lower Crisul Repede river between Tǎrian and Cheresig localities 1. táblázat. A Sebes-Körös halai Tǎrian és Körösszeg között

Characteristic species Chondrostoma nasus Leuciscus cephalus Vimba vimba Barbus barbus Alburnoides bipunctatus Gobio kessleri Associated species Rutilus rutilus Aspius aspius Alburnus alburnus Abramis ballerus Gobio gobio Cyprinus carpio Sabanejewia aurata Zingel streber

Occurrence in the fast flowing water ++ + ++ ++ + ++

Occurrence in the slow flowing water + -

+ + + +

+ + + + + -

+ -

+ + + +

Exotic species Pseudorasbora parva Carassius gibelio Lepomis gibbosus Ictalurus nebulosus + present; ++ numerous; - absent

40

35

Chondrostoma nasus

35

Leuciscus cephalus

30 25

Alburnoides bipunctatus

20

20 15 10

17

Vimba vimba Barbus barbus

10 7

8 3

5 0

Gobio kessleri Associated species

Fish species

Fig. 2. The fish species and their occurrence in Crisul Repede River (percents from total number) 2. ábra. A halfajok és egyedszámbeli gyakoriságuk a Sebes-Körösben (%)

Referring to the fishfauna structure and its dynamic on the lowland Crisul Repede river is necessary some remarks. It was observed that some fishes like Vimba vimba and Barbus 34

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ barbus are passing upstream from the barbel zone that is located close downstream from Cheresig locality. The presence of these species on the “nose zone” it seems to be more frequent in the last five years. Also the population of Chondrostoma nasus from Crisul Repede river was extended its zone upstream to Aleşd locality. Hereby many of the rheophilic species are extending their area in the upper river and the local fish communities are changed. The exotic fishes that live in the studied sector of the Crisul Repede river represent another category. There are occurred four fishes, two of them are originated from south-Asia (Pseudorasbora parva and Carassius gibelio) and the others are originated from North America (Ictalurus nebulosus and Lepomis gibbosus). The fish associations from the lower Crisul Negru river In the lowland river Crisul Negru, between the localities Tămaşda and Ant the water flow has alternate fast and slow sectors and the channel bottom are partially covered by sediments or it is gravely. The water depth exceed frequent 1,5-2m and the aquatic vegetation is rich in some portions. As a local peculiarity here exists a large diversity of biotopes. There exist many paces with slow flowing waters and muddy bottom that are located close to the riverbanks. On the middle river channel are present the deep water and a strong flow. The bottom from here is in someplace wearing down on petrifaction clay and there is tacking shape longitudinally trenches. As a consequence the local fishfauna on this part of river are rich. According to the ecological division of the fishfauna this river sector is atypical because here the prevailing species are other than the barbel (Barbus barbus) or the nose (Chondrostoma nasus). Table 2. The fish associations from the lower Crisul Negru river between Tămaşda and Ant localities 2. táblázat. A Fekete-Körös halai Tămaşda és Ant között

Characteristic species Rutilus rutilus, Abramis ballerus Gobio kesseri Gobio gobio Alburnus alburnus Zingel zingel Gymnocephalus baloni Associated species Leuciscus cephalus Chondrostoma nasus Barbus barbus Scardinius erythrophthalmus Rhodeus sericeus Cobitis danubialis Silurus glanis Esox lucius Exotic species Pseudorasbora parva Carassius gibelio Ctenopharyngodon idella Lepomis gibbosus

Occurrence in the fast flowing water +

Occurrence in the slow flowing water + +

++ + -

+ + +

+ ++ ++ -

+ ++ ++ + ++ ++

+ +

+ + + + 35

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Ictalurus nebulosus

-

+

+ present; ++ frequent; - absent

The fishfauna of this river sector are intermediary between the two ecological zone of barbel and the nose. The fewer occurrences of Barbus barbus from here is due by the inadequate biotopes in which the deep water and strong flow are alternated with the slow running waters. Also the Chondrostoma nasus species have a fever occurrence in this river section because of the riverbed that is bereaved by gravel and boulders. The characteristic fishes from here are Rutilus rutilus, Abramis ballerus, Gobio kessleri, Gobio gobio, Alburnus alburnus, Zingel zingel and Gymnocephalus baloni. The associated species are Leuciscus cephalus, Chondrostoma nasus, Barbus barbus, Scardinius erythrophthalmus, Rhodeus sericeus, Cobitis danubialis, Esox lucius, and Silurus glanis (Table 2). The large majority of fishes are adapted in slow running water and this resemble with the fishfauna structure from the typical “barbel zone”. However the barbel zone is present downstream the locality Ant and their influence can be observed here. The exotic fishes from there are Pseudorasbora parva, Carassius gibelio, Ctenopharyngodon idella, Lepomis gibbosus and Ictalurus nebulosus. Their geographic origin was discussed above. A special remark is need for Ctenopharyngodon idella a species that is enlarging their distribution in the rivers. Some specimens were escaped from the fish farms and it seems that these are able to survive and breed in the natural waters. The occurrences of the species from this river sector reveal a large percentage of associated species (27%). This is due by the frequent biotopes with shallow waters and aquatic vegetation, which are adequate for the majority of cyprinid fishes (Fig. 3).

35

Rutilus rutilus

30 25 20

27

25

23 18

Gobio kessleri

20

Gobio gobio

15

15 10

Abramis ballerus

Alburnus alburnus 8 4

5

Zingel zingel Gymnocephalus baloni Associated species

0

Fish species

Fig. 3. The fish species and their occurrence in Crisul Negru River (percents from total number) 3. ábra. A halfajok és egyedszámbeli gyakoriságuk a Fekete-Körösben (%)

The large percentage of Rutilus rutilus (23%) and Alburnus alburnus (25%) are due to the adequate biotope in which is present a lot of aquatic plants. Gobio kessleri (18%) is present only in some places in which the bottom are not covered by sediments and the aquatic vegetation is absent. In these places the specimens are organized in fish schools each of that comprising many individuals. The less frequent are the Gymnocephalus baloni (4%) but it is their natural density in that the populations are not constituted by numerous specimens. The fish associations from the lower Crisul Alb river 36

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ In the lowland river between the localities Ineu and Chisineu-Cris we find a very uniform biotop characterized by the less deep water and sandy bottom. The river channel has a rectangular shape because of the river regularizations and embankments. As a consequence the local fishfauna comprise a small number of species. Regarding to the ecological division of the fishfauna, there is a river section in that the local biotope is inadequate for the settlement of barbel zone or for the nose zone. This river sector along 20km downstream from Ineu locality till Chisineu-Cris is an intermediary zone between the proper “nose zone” located upstream Ineu and the “barbel zone” from far downstream Chisineu-Cris. The fishfauna from there comprise predominantly Gobio albipinnatus, Gymnocephalus schraetser, Stizostedion lucioperca, Perca fluviatilis and Sabanejewia aurata. The characteristic biotopes for this species are which sandy bottom and less deep water. The associated fishes are Chondrostoma nasus, Leuciscus cephalus, Barbus barbus, Gobio gobio, Alburnus alburnus, Rhodeus sericeus and Cobitis danubialis (Table 3). About the occurrence of both fishes Chondrostoma nasus and Barbus barbus that are dominant in the zones from upstream and downstream of the studied sector we observed that this species use to transit this river portion. This is due by the inadequate biotopes that are settled here, and especially the uniformity of water flow, the less deep water and the sandy bottom. Table 3. The fish associations from the lower Crisul Alb river between Ineu and Chisineu-Cris localities. 3. táblázat. A Fehér-Körös halai Borosjenő és Kisjenő között

Characteristic species Gobio albipinnatus Gymnocephalus schraetser Stizostedion lucioperca Perca fluviatilis Sabanejewia aurata

Occurrence in the fast flowing water

Occurrence in the slow flowing water

+ + + + ++

++ ++ ++ ++ -

Chondrostoma nasus Leuciscus cephalus Barbus barbus Gobio gobio Rhodeus sericeus Alburnus alburnus Cobitis danubialis

+ ++ + + -

+ ++ ++ + ++

Exotic species Pseudorasbora parva Carassius gibelio Lepomis gibbosus Ictalurus nebulosus

+ -

+ ++ + +

Associated species

+ present; ++ frequent; - absent

The associated species has a less occurrence in this river sector (9%) and their populations are fluctuant. The species Leuciscus cephalus, Alburnus alburnus, Rhodeus sericeus, Gobio gobio and Cobitis danubialis are encountered permanently in this river sector. The others associated species Chondrostoma nasus and Barbus barbus has unstable presence in this river place.

37

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Exotic fishes from here are encountered close to the riverbanks there is shallow water and in which are overgrowing the aquatic vegetation. The most frequent species are Gobio albipinnatus (43%) and Sabanejewia aurata (17%) which are typical inhabitants in the lowland sandy rivers (Fig.4). The percid fishes are present in a less number: Gymnocephalus schraetser (12%), Stizostedion lucioperca (8%) and Perca fluviatilis (11%). 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

43

Gobio albipinnatus Gymnocephalus schraetser Stizosedion lucioperca 17 12 8

11

Perca fluviatilis 9

Sabanejewia aurata Associated species

Fish species

Fig. 4. The fish species and their occurrence in Crisul Alb River (percents from total number) 4. ábra. A halfajok és egyedszámbeli gyakoriságuk a Fehér-Körösben (%)

Conclusions - The fish fauna from the lowland rivers Crisul Repede/Sebes-Körös, Crisul Negru/Fekete-Körös and the Crisul Alb/Fehér-Körös, has many dissimilarities regarding of their fish communities structure. The main promoters for the local fish communities’ assemblage are the aquatic biotopes. - The characteristic fish species from each local community (i.e. from Sebes-Körös ) are not characteristic for the other fish communities which is established in the other river in which exist significant differences of the biotope. - The associated fish from each river sector are represented by those species that are accompanying the characteristic species. Their presence on those river stretch are quite fluctuant and they are not have a distinctive adaptation for the local biotope. - The large percent of associated fish was encountered in the lowland Fekete-Körös in which the river channel has a large diversity of aquatic biotopes. - The uniformity of the aquatic biotope along to many kilometers of the river Crisul Alb/ Fehér-Körös is given rise the less diversity of fish fauna and also it determine the large sized fish to traverse this river section. Moreover, the uniformity of aquatic biotope and especially those of the riverbed are determining the fluctuation in fish communities’ structure. - According to the ecological division of the rivers fishfauna, the lowland sector of Crisul Repede is corresponding to the “nose zone” while the others lowland rivers Crisul Negru and Crisul Alb has atypical zones in which the species of the “nose zone” or “barbel zone” are partially replaced. This atypical fishfauna are present in these rivers as a discontinuity on their ecological division of the general fishfauna that characterize the entire rivers. References

38

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Bănărescu P. (1953): Occurrence of the vimba –bream (Vimba vimba) in the basin of Crisuri rivers (in Romanian), Bul. Inst. Cerc. Pisc. XII (4): 73. Bănărescu P. (1954): Contributions to knowledge of the freshwater fish fauna of the Romanian rivers. (in Romanian), Studii si Cerc. Stiint. Cluj, 4 (3-4): 153-187. Bănărescu P., Müller G., Nalbant Th. (1960a): Contributiuni la studiul ihtiofaunei de apa dulce a R.P.R. (Contributions to the study on the fishfauna of Romania) Bănărescu P., Müller G.,Nalbant Th. (1960b): Noi contributii la studiul ihtiofaunei de apa dulce a Romaniei. New contributions o the study of the freshwater fish fauna of the Romanian P. R. (in Romanian), Comun. Zool., Soc. St. Nat. Geogr., 1: 111-126. Bănărescu P. Papadopol M., Műller G., (1963): Le genre Vimba (Pises Cyprinidae) dans le basin u Danube. Travaux Mus. Hist. Nat. “Gr. Antipa”, vol 4, pp. 381-400. Bucuresti. Bănărescu P. (1964): Fauna R.P.R., vol. 13. Pisces-Osteichthyes, Ed. Acad., Bucureşti. Bănărescu P. (1981): The fish fauna of the Criş Rivers within the general framework of the Danube basin fish fauna. (in Romanian) –Nymphaea – Folia Naturae Bihariae, (Oradea), 8-9: 475-481. Bănărescu P., Telcean I., Bacalu P., Harka Á. & Wilhelm S. (1997): The fish fauna of the Criş/Körös river basin. In: The Criş/Körös Rivers' Valleys. Tiscia monograph series, Sárkány-Kiss, A., & J., Hamar, Eds. Szolnok –Szeged -Tg. Mureş: pp: 301-325. Gyurko St., Szabo, S., Andreka, F. (1955): Ritmul de crestere al scobarului (Chondrostoma nasus) in raurile din Transilvania, Bul. ICP, an 14, nr.2, pp. 9-32. Gyurko St., Szabo, S., Dimoftache, M., Andreka, F. (1956): Zona scobarului (Chondrostoma nasus) in principalele rauri din Transilvania, The nose zone (Chondrostoma nasus) in the main Transilvanian Rivers. (in Romaian) Bul. ICP, an 15, nr.4, pp. 57-68. Gyurko St., Robert, A. (1959): Contributiuni la studiul tractusului digestiv si al nutritiei la scobar (Chondrostoma nasus) Bul. ICP, an 18, nr.3, pp. 61-70. Harka A.,Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. – Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas. p. 269. Telcean I., Bănărescu P. (2002): Modifications of the fish fauna in the upper Tisa River and its southern and eastern tributaries. Tiscia monograph series, 6: pp. 179-186. Szolnok-Szeged-Tg.Mures. Telcean I., Cupsa D., Covaciu-Marcov, S. D., Sas, I. (2006): The fishfauna of the Crisul Repede River and its threatening major factors. Pisces Hngarici I. Agrártudományi Közlemények 25. (Supplement kötet), pp. 13-18.

39


40


A MOSONMAGYARÓVÁRI DUZZASZTÓ HATÁSA A MOSONI-DUNA HALKÖZÖSSÉGÉNEK ELTERJEDÉSI MINTÁZATÁRA THE EFFECT OF THE MOSONMAGYARÓVÁR DAM ON THE DISTRIBUTION PATTERNS OF FISH COMMUNITIES IN THE MOSONI DANUBE GYÖRE Károly Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas, [email protected] Kulcsszavak: halfauna, diverzitás, Jaccard-index, CPUE, habitat-guildek Keywords: fish fauna, diversity, Jaccard index, CPUE, habitat guilds Összefoglalás A Mosoni-Duna 6 mintaterületén, 2004 őszén, az elektromos halászatok során, összesen 30 halfaj kisebb-nagyobb populációjának jelenlétét igazoltuk. A védett fajok száma 9. A magyar faunaterületen élő 13 endemikus halfajból 4 fordul elő. A kimutatott 30 faunaelemből további 7 faj ritka kategóriájú. A folyó duzzasztó felett és alatt található halközösség minőségi és mennyiségi összetételében jelentős különbség mutatkozott. A gát feletti szakaszról 28, az alsó területről pedig 17 faj egyedeit tudtuk kimutatni. A közös fajok száma 15, a Jaccard-féle hasonlósági index (JQ) csak 0,50. A vízfolyás zátonyos, gyors áramlású felső szakaszán folyamkilométerenként a reofil és oligoreofil halak közül jóval több domolykót (53:1), paducot (133:1) és márnát (29:1) fogtunk, mint a gát alatti szakaszon. A többi halfaj területarányos állománya is nagyobbnak bizonyult a duzzasztó felett. Összességében a felső két mintaterületen 19-szer több hal került elő 1000 méterenként, mint a gát alatt. Summary The presence of different-size populations of a total of 30 fish species was proven in the 6 sampling areas of the Mosoni Danube during the electric fishing events. The number of legally protected species is 9. Of the 13 endemic fish species living in the Hungarian fauna area, 5 occur here. Of the 30 registered fauna elements, a further 7 belong to the "rare" category. There was a difference in the qualitative and quantitative composition of the fish communities upstream and downstream of the dam. Specimens of 28 species could be found upstream of the dam, while downstream of it, only 17 species could be registered. The number of common species is 15, the Jaccard similarity coefficient (JQ) is only 0.50. Of the reophilic and oligoreophilic fishes, much more chub (53:1), nase (133:1) and barbel (29:1) were caught per river kilometer in the upper, shoaly and fast-flowing reach of the river than downstream of the dam. The area-specific stock of other fish species was also higher upstream of the dam. In general, 19 times more fish were found per 1000 m in the two upstream sampling areas than downstream of the dam.

Bevezetés A Duna és a Mosoni-Duna által határolt Szigetköz XIX. századvégi arculatát a folyók alakították ki. A Mosoni-Duna a Duna déli fattyúága, kialakulása, mai formája alapvetően a Duna vízrendszerének kialakulásához, illetve annak szabályozási munkáihoz köthető. Medrének változására a meanderezés volt a jellemző, szemben a Duna menti mellékágak nagyobb hordaléka miatt lényegesen gyorsabb változású fonatos rendszerével. A térség halászatának történetisége a mindenkori vízrajzzal, a korai idők vízépítésével és vízkormányzásával szorosan összefüggött. A folyót érintő első egységes árvízvédelmi védvonalat Laáb Gáspár mérnök vezetésével 1791-93-ban építették ki. A Mosoni-Duna jelentősebb szabályozási munkái 1886-ban folytatódtak, egy időben a Felső-Duna szabályozásával. Jelentős morfológiai változással járt a Mosonmagyaróvár - Halászi közötti folyószakaszon, a 85+100 fkm szelvényben, a Mosonmagyaróvári duzzasztómű megépítése. 41

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Vizsgálatunk célja volt a keresztgát hatásának kimutatása a vízfolyás halközösségének elterjedési mintázatára. Anyag és módszer A Győri „Előre” HTSZ kezelésében lévő halászati vízterületen elektromos halászgéppel, 2004-ben 6 mintaterületen, 6 mintavételi napon gyűjtöttünk (1. táblázat). Két mintaterületet (MD-01 és MD-02) a duzzasztó felett, négyet pedig alatta jelöltünk ki. A halakat meghatározásuk után visszahelyeztük eredeti élőhelyükre, az adatokat digitális diktafon segítségével rögzítettük. Az elektromos halászatok alkalmával a gyűjtéssel eltöltött idő és az egyedszám ismeretében számítottuk az egy óra alatt fogható halak mennyiségét [CPUE = catch per unit effort (db/óra)]. Meghatároztuk a vízfolyás halfaunájának habitat-guildjeit (vízáramlás, ívási szubsztrátum). Vízáramlás szempontjából a fajokat reofil, oligoreofil, indifferens és limnofil csoportokba soroltuk (Zauner és Eberstaller, 1999). Adott mintaterület halközösségének struktúrája ismeretében számítottuk az α-diverzitást, a Shannon-Wiener függvény alapján. A szaporodási szokásokra, az ívási szubsztrátum helyére és minőségére vonatkozóan a Balon-féle koncepcióban vázoltakat követtük (Balon, 1981; Györe, 1995a). A fajnevek írásánál a FishBase 2007. októberi állapotát vettük figyelembe. 1. táblázat. Mintavételek időpontja, helye a Mosoni-Dunán Table 1. Sampling dates and sites on Mosoni Danube Mintahely kódja MD-01 MD-02 MD-03 MD-04 MD-05 MD-06

sorszám 1. 2. 6. 4. 3. 5.

Mintavétel dátum 2004. 11. 09. 2004. 11. 10. 2004. 11. 26 2004. 11. 24. 2004. 11. 22. 2004. 11. 25.

Mintaterület neve Mosoni-Duna, Rajka-Dunakiliti (120-110 fkm) Mosoni-Duna, Dunakiliti-Halászi (110-97 fkm) Mosoni-Duna, Máriakálnok-Kimle (83-70 fkm) Mosoni-Duna, Novákpuszta-Mecsér (60-49 fkm) Mosoni-Duna, Mecsér-Bolgánypuszta (49-37 fkm) Mosoni-Duna, Dunaszeg-Győrújfalu (33-20 fkm)

Eredmények Vizsgálataink során a halászati vízterületen összesen 7 halcsalád 30 fajának jelenlétét tudtuk igazolni, amelyek közül 9 élvez törvényes védettséget. A vízfolyásban a magyar faunaterületen élő 13 endemikus halfajból 4, a leánykoncér (Rutilus pigus), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser), a magyar bucó (Zingel zingel) és a német bucó (Z. streber) előfordulását regisztráltuk. A kimutatott 28 faunaelemből további 7 faj ritka kategóriájú (nyúldomolykó – Leuciscus leuciscus, jász – Leuciscus idus, balin – Aspius aspius, lapos keszeg – Abramis ballerus, paduc – Chondrostoma nasus, harcsa – Silurus glanis, süllő – Sander lucioperca). A vízterület nem védett, de a természetvédelmi minősítés szerint (Guti, 1995) veszélyeztetett faja a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba). Hazánkban szintén nem védett, de az EU Tanács 92/43/EGK irányelvében szereplő közösségi jelentőségű halfajok közül előfordul a balin (Aspius aspius) és a márna (Barbus barbus). A honosított fajok száma 1, amur (Ctenopharyngodon idella), a bevándorlóké 4, angolna (Anguilla anguilla), ezüstkárász (Carassius gibelio), tarka géb (Proterorhinus marmoratus), Kessler-géb (Neogobius kessleri). Az egyes mintahelyek halközösségének összetételére vonatkozó adatokat a 2. táblázatban összesítettük. A jász (Leuciscus idus), a küsz (Alburnus alburnus) és a süllő (Sander lucioperca) mindegyik mintaterületen előfordult. Az előfordulások alapján a vízfolyás vizsgált szakaszain a jász (28,19%) bizonyult dominánsnak. Második leggyakoribb fajnak a küszt (26,69%) találtuk. Gyakori volt még a domolykó (Leuciscus cephalus – 7,22%) és a paduc (Chondrostoma nasus – 6,12%). Csupán egy-két gyűjtött példánya alapján 42

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ tudtuk igazolni az angolna (Anguilla anguilla), a lapos keszeg (Abramis ballerus), a vágócsík (Cobitis elongatoides) és a tarka géb (Proterorhinus marmoratus) előfordulását. A duzzasztómű komoly akadályt jelent a halak számára a migrációt tekintve. Erre utal az a jelentős különbség, amely a gát feletti és gát alatti halközösség minőségi és mennyiségi összetételében mutatkozott. A gát feletti szakaszról (28 faj) a vágócsíkot (Cobitis elongatoides) és az angolnát (Anguilla anguilla), az alsó területről (17 faj) pedig a leánykoncért (Rutilus pigus virgo), a nyúldomolykót (Leuciscus leuciscus), a sujtásos küszt (Alburnoides bipunctatus), a karikakeszeget (Blicca bjoerkna), a laposkeszeget (Abramis ballerus), a szilvaorrú keszeget (Vimba vimba), a halványfoltú küllőt (Gobio albipinnatus), a törpecsíkot (Sabanejewia aurata), a selymes durbincsot (Gymnocephalus schraetser), a német (Zingel streber) és a magyar bucót (Zingel zingel), valamint a tarka (Proterorhinus marmoratus) és a Kessler-gébet (Neogobius kessleri) nem tudtuk kimutatni. A közös fajok száma 15, a Jaccard-féle hasonlósági index értéke alacsony, JQ = 0,50. 2. táblázat. A halközösség relatív abundanciája mintaterületenként Table 2. Structure of the fish community in different sampling areas(relativ abundance) Fajok Anguilla anguilla Rutilus rutilus Rutilus pigus Ctenopharyngodon idella Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Blicca bjoerkna Abramis brama Abramis ballerus Vimba vimba Chondrostoma nasus Barbus barbus Gobio albipinnatus Carassius gibelio Cyprinus carpio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Silurus glanis Esox lucius Perca fluviatilis Gymnocephalus schraetser Sander lucioperca Zingel zingel Zingel streber Proterorhinus marmoratus Neogobius kessleri

MD-01

MD-02

1,75 0,25 0,13 1,75 9,00 44,75 2,50 8,50

1,88 0,03 0,07 4,28 7,41 27,01 1,81 35,78 0,10 0,17 3,48 0,07 0,35 6,09 3,72 0,03 0,35 0,31

0,13 3,13 0,50 9,13 2,88 0,13 2,75 1,38

2,88 4,25

3,50 0,25 0,50

0,07 2,12 2,75 0,38 0,07 0,97 0,03 0,52 0,03 0,07

Vízterület kódja MD-03 MD-04

11,11 18,52

3,70

MD-05 0,27 0,55

MD-06

7,27

0,55

14,55 27,27 7,27 10,91

1,64 29,23 17,76 4,64

26,47 36,76 4,41

7,27

10,93

10,29

1,82 1,82

0,55 2,46

2,94 1,47

1,37 4,64 0,55

62,96

16,36 1,82

3,70

3,64

2,46 18,85

5,88 1,47

3,55

10,29

Mintaterületenként elemezve a Mosoni-Duna halközösségét, fajban leggazdagabbnak a Dunakiliti és Halászi települések közötti szakasz bizonyult (2. táblázat, MD-02). A halközösség domináns hala a küsz (35,78%) volt. Gyakori előfordulásúnak találtuk még a jászt (27,01%), de a domolykónak (7,41%), paducnak (6,09%), nyúldomolykónak (4,28%), márnának (3,72%) és a dévérnek (3,48%) is szép állománya él ezen a területen. A ragadozó 43

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ halak közül a csuka (2,75%) populációja a legnagyobb. A duzzasztó feletti másik mintaterület (MD-01) 21-es fajszáma is kimagasló. A rajkai Kishatos-zsilip és a 110 fkm-ek által határolt folyószakaszon 2004. november 9-én az elektromos halászat során 21 faj összesen 800 különböző korosztályba tartozó egyedét fogtuk. A védett halak száma 4, Rutilus pigus virgo, Gobio albipinnatus, Zingel streber, Zigel zingel. A halközösség domináns hala a jász, szokatlanul magas, 44,75% egyedszámaránnyal. Második leggyakoribb halnak a paduc bizonyult (9,13%). A halászatilag is hasznosítható halak közül nagy egyedszámú populációja él itt a domolykónak (9,00%), a dévérkeszegnek (3,13%), a márnának (2,88%), az ezüstkárásznak (2,75%), a balinnak (2,50%), a harcsának (2,88%), a csukának (4,25%) és a süllőnek (3,50%). A terület ragadozóállománya egyedszámarányát tekintve feltűnően nagy (13,13%). Jelentéktelen a terület bodorka (1,75%), és sajnálatos módon a ponty (1,38%) populációja. A szakasz jellegzetes színező faunaelemei a Leuciscus leuciscus és a Vimba vimba. A duzzasztótól a dunai torkolatig terjedő szakasz a halközösség struktúráját illetően nem homogén, vannak kimondottan jó halas területek és találhatók halban szegények is (2. táblázat). Két kilométerrel a duzzasztó alatt kezdődő, Máriakálnok és Kimle községek között kijelölt mintaterületen (MD-03) 13 kilométeren keresztül mindössze 5 faj 27 egyedét fogtuk. Leggyakoribb fajnak a csuka (62,96%) bizonyult, az egyedek többségét (90%) egynyaras korosztályúnak határoztuk meg. A feltűnő halszegénységnek nem lehet csak a késői időpont (november 26.) az oka, mert a folyó más szakaszán, pl. Mecsér–Bolgánypuszta (49-37 fkm) között négy nappal korábban sokkal eredményesebbek voltunk. A következő mintaterület (MD-04) domináns hala a jász (27,27%), de gyakori volt még a csuka (16,36%) és a domolykó (14,55%). A paduc és a márna állománya már nem olyan jelentős, mint a duzzasztó feletti szakaszon. A ragadozó halak közül a csuka egynyaras korosztályú egyedei voltak többségben. Az előzőt szorosan követő, Mecsér–Bolgánypuszta közötti, MD-05 jelű mintahelyen 16 faj 366 egyedét fogtuk. Mind a fajszám, mind pedig az egyedszám jó halas területet bizonyít a megelőző (MD-04) és a követő mintaterület (MD-06, 2. táblázat) halközösségéhez képest. Faunisztikai érdekessége a területnek, hogy mintázásaink során csak itt fogtunk angolnát, ill. ez a Mosoni-Duna szakasz volt a vágócsík lelőhelye. A terület domináns (jász – 29,23%) és második leggyakoribb hala (csuka – 18,85%) ugyanaz volt, mint Novákpuszta és Mecsér között (MD-04). A szakaszon feltűnően sok balint fogtunk (17,76%). Valószínűsíthetően telelésre összegyűlt példányokról lehetett szó, mivel zömében azonos korosztályúak (4-5 évesek) voltak, és egyszerre több, 5-8 egyedet is lehetett fogni egy merítés alkalmával. Domolykóval (1,64%) ezen a mintaterületen találkoztunk utoljára a Mosoni-Dunán. A nagyobb esésű szakaszokon még jelentősebb számban fordult elő a márna (2,56%), de a csendesebb áramlású részeken már a ponty (4,64%) állománya volt a nagyobb. Feltűnően csekély mennyiségű küszt (17 db, 4,64%) gyűjtöttünk. Ennek valószínűsíthető oka a szokatlanul nagy arányban jelen lévő ragadozóhal-állomány. Az elsődlegesen küszfogyasztó balin és süllő (3,55%) valamint a 90%-ban egynyarasokból álló csukaállomány együttes rátája, a teljes halközösségen belül, több mint 40%. Egy-két példányban fordult elő az angolna, a bodorka, az amur, a paduc és a vágócsík. A tipikusan reofil és oligoreofil fajok egy része (Rutilus pigus virgo, Leuciscus leuciscus, Alburnoides bipunctatus, Vimba vimba, Gymnocephalus schraetser, Zingel zingel, Zingel streber) a középszakasz jelleg miatt már egyáltalán nem, más részük pedig csak kis egyedszámban fordult elő (Leuciscus cephalus, Chondrostoma nasus, Barbus barbus). A Dunaszeg és Győrújfalu települések közötti 13 km-es (33-20 fkm) szakaszon (MD-06) 9 faj 68 egyedét fogtuk. A gyűjtött és meghatározott halak több mint 36%-a a vermelésre összegyűlt balinok közül került ki, a második leggyakoribb hal a jász (26,47%) volt. A márna (1,47%) és a paduc (0,55%) ezen a szakaszon már ritka. A ragadozó halak közül a balin után a süllő (10,29%) állománya a legnagyobb. 44

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A vízfolyásnak a rajkai Kishatos-zsilip és a 110-es fkm által határolt szakaszán (MD-01) a halközösség -diverzitása 2,98, közepes egyenletesség (J = 0,68) mellett. Egy óra alatt összesen 127 db hal fogható, a küsz nélküli CPUE = 116 db hal/óra. Dunakiliti és Halász települések között (MD-02) az időegység alatt fogható halak száma a küszt nem számítva 134 db/óra, a mintaterület diverzitása 2,78. Két kilométerrel a duzzasztó alatt kezdődő mintaterületen (MD-03) a halközösség változatosságának mutatóját nagyon alacsonynak találtuk, az -diverzitás = 1,58 (Hmaximum = 2,32). Az egy óra alatt fogható halak száma csekély, a küsz nélküli CPUE = 6 db, de a küsz mennyiségét figyelembe véve sem sokkal nagyobb a fogáshatékonyság, 7 db/óra. A következő mintaterületen (MD-04) az egységnyi idő alatt fogható halak száma, CPUE = 12 db/óra (a küszt nem számítva). A vízfolyás vizsgált szakaszait tekintve a halközösség diverzitása kimagasló egyenletesség (0,87) mellett, ezen a mintahelyen a legnagyobb, -diverzitás = 3,01. Az előzőt szorosan követő, Mecsér és Bolgánypuszta közötti, MD-05 jelű mintahelyen a magas fajszám, valamint az egyenletes egyedszámeloszlás miatt az -diverzitás viszonylag magas, 2,98. Az egy óra alatt elektromos úton fogott halak száma (CPUE = 28 db), többszörös az előző mintahelyhez képest. A Dunaszeg és Győrújfalu települések közötti 13 km-es szakaszon (MD-06) a halközösség -diverzitása 2,48, a fogáshatékonyság 15 db/óra. A folyó hosszszelvénye mentén vizsgálva a halközösség diverzitása és fajszáma különbözőképpen változik (1. ábra). A Duzzasztó feletti szakaszon a gát felé közeledve a mintaterületek halközösségének diverzitása csökken. Az -diverzitás és a fajszám közvetlenül a duzzasztó alatti szakaszon (MD-03) a legalacsonyabb. A vízfolyás középső két mintaterületén (MD-04 és MD-05), a halközösség változatosságát kifejező mutató csaknem egyformán magas (3,01 és 2,98), a fajszám kissé emelkedő. Az alsó szakaszon a torkolat felé mind a fajszám, mind pedig az -diverzitás lecsökken.

30 diverzitás fajszám

25 20 15

1,5 10

1

Fajszám (db)

Diverzitás

diverzitás fajszám 3,5 MD-01 2,98 21 MD-02 2,78 28 3 MD-03 2,32 5 MD-04 3,01 11 2,5 MD-05 2,98 16 MD-06 2,48 9 2 MD-06 1,81 8

5

0,5 0

0 MD-01

MD-02

MD-03

MD-04

MD-05

MD-06

1. ábra. A Mosoni-Duna halközössége α-diverzitásának és fajszámának változása a hossz-szelvény mentén Fig. 1. Changes in the α-diversity and number of species along the longitudinal section of the Mosoni Danube

Az összehasonlíthatóság érdekében, az eltérő nagyságú mintaterületek miatt, a mintaterületenkénti várható fajszámokat Holland (2003) rarefaction módszerével számítottuk. Az alap, a legkisebb terület (MD-01) összes egyedszáma, n = 800 individum volt. Mivel mindössze egyetlen mintaterületen (MD-02) fogtunk ennél több halat (n = 2873), így az eredeti, ténylegesen kimutatott fajszámhoz képest a rarefaction módszerrel számított várható fajszám öt mintahelyen nem különbözött. Az egyedszámban és fajban leggazdagabb Dunakiliti–Halászi szakaszon az eredeti fajszámhoz képest (28 faj) a várható fajszám 21,8. 45

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Jaccard-féle hasonlósági index alapján leginkább az első két mintaterület halközössége hasonlított egymáshoz (3. táblázat). A legkisebb azonosságot az MD-01 és MD-03, valamint az MD-02 és MD-03 mintaterületek halegyüttese esetében találtuk. A keresztgáttól a folyásiránnyal megegyezően távolodva a mintahelyek halközösségének hasonlósága tendenciájában növekvő. A duzzasztó feletti és alatti szakasz halközösségét egyesítve a két területet közös fajainak száma 15, a Jaccard-féle hasonlóság (JQ) csak 0,50. 3. táblázat. A mintaterületek halközösségének Jaccard-féle hasonlósága, kiemelve az 50%-on felüli hasonlóság Table 3. Jaccard similarity of the fish communities of the sampling areas; similarities over 50% are highlighted MD-01 MD-01 MD-02 MD-03 MD-04 MD-05 MD-06

MD-02 75

MD-03 24 18

MD-04 45 39 46

MD-05 61 47 31 59

MD-06 43 32 56 67 56

Az összehasonlíthatóság érdekében a gyűjtött halakat egységnyi időre, 1440 percre (24 óra) számítottuk át, hogy az egyetlen fogott példány is megjeleníthető legyen (4. táblázat). 4. táblázat. A halközösség struktúrája szakaszonként Table 4. Fish community structure in different sections Faj Anguilla anguilla Rutilus rutilus Rutilus pigus Ctenopharyngodon idella Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Blicca bjoerkna Abramis brama Abramis ballerus Vimba vimba Chondrostoma nasus Barbus barbus Gobio albipinnatus Carassius gibelio Cyprinus carpio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Silurus glanis Esox lucius Perca fluviatilis Gymnocephalus schraetser Sander lucioperca Zingel zingel Zingel streber Proterorhinus marmoratus Neogobius kessleri Összesen

46

MD-01 és MD-02 db/1440 perc db/km 84 4 4 169 352 1402 89 1354 4 7 155 2 17 305 161 2 40 25

3,65 0,17 0,17 7,35 15,30 60,96 3,87 58,87 0,17 0,30 6,74 0,09 0,74 13,26 7,00 0,09 1,74 1,09

2 104 140 14 2 70 23 4 1 2 4538

0,09 4,52 6,09 0,61 0,09 3,04 1,00 0,17 0,04 0,09 197,30

MD-03 – MD-06 db/1440 perc db/km 1 0,02 2 0,04 6

0,12

14 141 92 30

0,29 2,88 1,88 0,61

50

1,02

5 12

0,10 0,24

5 17 2

0,10 0,35 0,04

13 94 1

0,27 1,92 0,02

23

0,47

507

10,35

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az első két mintahelyen egyébként összesen 1 465, a duzzasztó alatti öt mintaterületen pedig 1 577 percet halásztunk. Az egységnyi idő alatt elektromos módszerrel fogott halegyedek összes száma jelenősen eltért a két szakaszon, a keresztgát felett 4538 db, alatta csak 507 db hal volt a 24 órás CPUE. A vízfolyás zátonyos, kavicsos, gyors áramlású felső folyásán folyamkilométerenként a reofil és oligoreofil halak közül jóval több domolykót (53:1), paducot (133:1), márnát (29:1) fogtunk, mint a gát alatti szakaszon. A többi halfaj területarányos állománya is számottevően nagyobbnak bizonyult a duzzasztó felett (bodorka – 91:1, küsz – 97:1, jász – 21:1, harcsa – 17:1, sügér – 31:1). A két szakaszon az amur (1,4:1) és a balin (2,1:1) állománynagyságában volt a legkisebb eltérés. Összességében a felső két mintaterületen 19-szer több halat fogtunk 1000 méterenként, mint a gát alatt. A reofil és az oligoreofil halfajok együttes száma a két szakaszon jelentősen különbözött (5. táblázat). A keresztgát felett az áramlást kedvelő két csoportba tartozó taxonok száma négyszer több (12), mint a duzzasztómű alatti területen (3), miközben az áramlással szemben közömbösek (indifferensek) száma csaknem azonos. Utóbbi guildbe tartozó halfajok aránya a gát feletti halközösségen belül 57%, a gát alatt pedig 82%. A mintázásaink során, nyugvó vizeket preferáló fajt egyik szakaszon sem tudtunk kimutatni. 5. táblázat. A Mosoni-Duna két szakaszán élő halfajok csoportosítása a vízáramlási igény szerint Table 5. Grouping of the fish species of two sections of the Mosoni Danube according to the water flow Mintaterület Duzzasztó felett Duzzasztó alatt

Reofil 5 2

Oligoreofil 7 1

Fajok száma Indifferens 16 14

Limnofil 0 0

Összesen 28 17

Zauner és Eberstaller (1999) a Leuciscus leuciscus és a Leuciscus cephalus fajokat az indifferens guilbe sorolta. Magyarországi előfordulásaik és azok gyakorisága alapján a két faj inkább az oligoreofil csoportba tartozik. Az általuk oligoreofilnak tartott vágócsíknak (Cobitis taenia néven) pedig véleményünk szerint nincs világos preferenciája az áramló vizek irányába. Ugyancsak hibásnak tartjuk a Gobio albipinnatus reofil guildbe való sorolását, a hazai élőhelyek alapján a faj legfeljebb oligoreofil. A habitat-guildek közül fontos mutató a litofil halfajok halközösségen belüli aránya. A Mosoni-Duna két eltérő szakaszának halközösségében található fajok szaporodási guildekbe való tartozását a 6. táblázat tartalmazza. 6. táblázat. A Mosoni-Duna két szakaszán élő halfajok csoportosítása szaporodási guildek szerint Table 6. Grouping of the fish species of two sections of the Mosoni Danube according to reproductive guilds Mintaterület Duzzasztó felett Duzzasztó alatt

Litofil 10 4

Pszammofil 1 0

Fajok száma Fito-litofil 6 4

Fitofil 9 7

Egyéb 2 2

A szóban forgó vízfolyás halközösségébe tartozó halfajok összesen 6 reprodukciós guildbe sorolhatók (pelagofil, litofil, pszammofil, fito-litofil, fitofil, speleofil). Az első két mintaterületen a guildek és a fajok számaránya 6/28, a duzzasztó alatti négy mintahelyen pedig 4/17. Utóbbi szakaszon a pszammofil és a speleofil szaporodási csoportnak nincs képviselője. A keresztgát feletti szakaszon 10, a Máriakálnok és Győrújfalu közötti területen csak 4 litofil halfaj fordul elő. A litofil és pszammofil reprodukciós guildekbe tartozó fajok számaránya a fitofil taxonokéhoz képest a keresztgát felett 10:9, alatta pedig 4:7. A

47

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ szaporodási guildek eltérő száma egyértelműen a vízszakaszok eltérő, diverz, illetve kevésbé diverz habitusát jelzi. Következtetések A Szigetköz, a Csallóköz és velük együtt természetesen a Mosoni-Duna halállományának kutatása a bősi vízerőmű építése ügyén került előtérbe. Korábban a térség önálló fajlistája összeállításának szükségességét, érvényességét tagadták, mondván, ugyanazok a halfajok fordulnak elő, mint a Közép-Dunán (Jancsó és Tóth, 1976). Az erőmű üzembe helyezését megelőzően többen vizsgálták a kisalföldi vízrendszer halfaunáját a várható változások okán (Jancsó és Tóth, 1987; Vida, 1990a, 1990b; Vida és Farkas, 1992a, 1992b). Az üzemcsatorna megnyitása – 1992. október 25. – után a szigetközi és csallóközi vízfolyások halközösségéről Vida (1993a), Guti (1993, 1996, 1997, 1998, 1999), Kirka (1995, 1997), Györe és Józsa, (2005) számolt be a legrészletesebben. A Dunacsúnyi vízlépcső megépítését és beüzemelését követően a legkevésbé a Mosoni-Duna halfaunája cserélődött ki a (Vida, 1993a, 1993b), köszönhetően a vízfolyás dunacsúnyi keresztgát feletti kiágazásának, valamint a betorkolló mellékfolyóknak, a Lajtának, Rábának, Rábcának. Az 1986-1993 közötti felmérés a Mosoni-Duna halközösségében 6 mintaterületen 54 halfaj előfordulását igazolta (Vida, 1993a). Néhány halfaj, köztük például a Rutilus frisii meidingeri vagy a Chalcalburnus chalcoides várhatóan rövid időn belüli (néhány hónap, év) eltűnését jósolta meg a szerző (Vida, 1993b). Vida (1993a) az utóbbi fajt ugyan mint saját gyűjtésű halat jelezte a Mosoni-Dunából, ugyanakkor Harka és Sallai (2004) szerint magyarországi jelenlétéről nincs bizonyító adat. További fajok (pl. Eudontomyzon mariae, Acipenser ruthenus, Alburnoides bipunctatus, Barbus barbus, Chondrostoma nasus, Gobio albipinnatus, G. kessleri, Leuciscus leuciscus, Pelecus cultratus, Phoxinus phoxinus, Rutilus pigus virgo, Vimba vimba, Silurus glanis, Lota lota, Gymnocephalus schraetser, Zingel zingel, Z. streber) populációnagyságának komoly mértékű csökkenését is jelezte. Az Acipenser ruthenus nem csak a Mosoni-Dunából, de a Duna főágából is teljesen eltűnt napjainkra (Guti, 2006). Az utóbb felsorolt fajok közül néhány, mint a Barbus barbus, a Chondrostoma nasus, a Leuciscus leuciscus és a Silurus glanis valószínűleg indifferens a változásokkal szemben, hiszen jelentősebb állománycsökkenésük nem volt tapasztalható. Adataink alapján a többi taxon esetében azonban el kell fogadnunk a populációvesztésről szóló jóslatot. Az 1993-as fajlistához képest új faunaelem a Mosoni-Duna halközösségében saját vizsgálataink alapján a Neogobius kessleri, valamint Harka és munkatársai (2005) gyűjtése szerint a Neogobius gymnotrachelus. A víz alapvető gazdasági jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a vízépítés a vízhasználattal egyidős. Azt azonban a bizonyított korai gátépítések, sőt az ember közreműködése nélkül a legtermészetesebb módon a hódok által felépített gátak ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek az építmények a vízfolyás kontinuitását szüntetik meg. Ezáltal egy sereg élőlény migrációs lehetősége válik korlátozottá vagy teljesen lehetetlenné. A számos előnyös, főként gazdasági foganat mellett igen sok az élővilágot érő kedvezőtlen hatás. A vízfolyás hosszirányú folytonosságának blokkolása a felsőbb szakaszok történéseit elszakítja az alsóbb szakaszok folyamaitól (pl. üledék- és tápanyagszállítás). Megváltozik az áramló víz sebessége, a vízhozam eredeti természetes fluktuációja. A felvízi kiülepedés fokozódásával a duzzasztó alatti szakaszon a víz átlátszósága megnövekszik, amit a fitoplankton-produkció élénkülése követ. Az üzemrendből adódó gyors vízszintingadozás a duzzasztók felvizén növeli a keveredést, és ezzel csökkenti annak tápanyagcsapda funkcióját. A tápanyag kimosódik és növeli az alvíz trofitásátt. Más oldalról a felvízen a hordalékától megszabadult víztömeg eróziós ereje megnövekszik, és az üledékmentes, agresszíven erozív víz kimossa az alvízi medert, eltüntetve ezzel a változatos élőhelyeket (Hildebrand, 1980). A nagymértékű vízszintingadozás a halfajok utánpótlásában okoz károkat azáltal, hogy zavarja a természetes ívás folyamatának biztonságát, a lerakott ikrák kelését, és a kikelt lárvák túlélését (Fraeser, 1972; Fraley és Graham, 1982; Fraley et al., 1986). A magasabb 48

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ vízszintnél lerakott ikrák a kisvizes időszakban szárazra kerülve elpusztulnak, ami több halfaj utánpótlásában – és így azok állománynagyságában – mérhetetlen veszteséget okoz. A jelenség nemcsak a duzzasztógátak alvizén, hanem azok felvizén is hasonló problémát jelent (Györe, 1995b). A Mosoni-Duna esetében is drasztikusan eltér a felvíz és az alvíz haltársulásának minőségi és mennyiségi összetétele. A tipikusan reofil és oligoreofil halfajok, mint pl. a márna (Barbus barbus), a domolykó (Leuciscus cephalus) paduc (Chondrostoma nasus) aránya, állománynagysága a keresztgát alatt jelentősen kisebb. A tiszai duzzasztók esetében eltérő jelenség tapasztalható, a gátak feletti lassú áramlású víztérben a reofil halfajok helyett rendszerint a vízáramlással szemben indifferens halfajok (Rutilus rutilus, Carassius auratus, Ameiurus spp.) populációja erősödik meg, gyakran inváziószerűen (Harka, 1985; Györe, 1995b). Továbbá a gátak alatti folyószakaszokon a duzzasztóktól távolodva az egységnyi idő alatt elektromos módszerrel fogható halak mennyisége folytonosan csökkenő volt, másként fogalmazva, a gáthoz közelebbi területeken egyre jobban összezsúfolódott a hal (Györe et al., 2006). Ettől eltérően, a Mosoni-Duna keresztgátja alatt fogtuk a legkevesebb fajt, ill. a fogáshatékonyságunk is itt volt a legalacsonyabb (CPUE = 7 db hal/óra), valamint a duzzasztótól távolodva a CPUE értékét trendjében növekvőnek találtuk (7→13→29 →16 db hal/óra). Ennek oka valószínűsíthetően a Mosoni-Duna alsó szakaszán betorkolló Rábca és a Rába mellékfolyók nem elhanyagolható halállomány „utánpótlása” lehet. A vízfolyások hosszirányú átjárhatóságát biztosítani kell. A magyarországi duzzasztók (a Hernádon Böcs, a Ráckevei Duna-ágban Tass, a Körösökön Békés, Körösladány, Békésszentandrás és Cserebökény, a Tiszán Tiszalök és Kisköre, Dunán Dunakiliti) hallépcsői nem megfelelő hatékonyságúak, mindazok ellenére, hogy számosan foglalkoztak a hallépcsők létesítésének általános és speciális feltételeivel. A Mosoni-Duna hallépcsőjét is elavult tervek alapján építették meg, vizsgálataink bizonyítják, hogy rendeltetésének nem felel meg. A halak migrációját hatékonyan elősegítő, a duzzasztóművet megkerülő útvonalakat (long bypass) ma már sokkal hosszabbra tervezik (Cowx és Welcomme, 1998). Magyarországon az első ilyen természetes jellegű hallépcsőt a Szigetközben építették meg 1998-ban, pozitív működési tapasztalatairól Guti számolt be (2002). Hasonló átalakítási munkálatok folynak napjainkban az Ipolyon megépített duzzasztók esetében (Tóth Balázs szóbeli közlése), remélhetőleg egyszer megtervezik és megépítik a Mosonmagyaróvári duzzasztó long bypass hallépcsőjét is. Irodalom Balon, E. K. (1981): About processes which cause the evolution of guilds and species. Env. Biol. Fish., 6/4, 129138. Cowx, I. G., Welcomme, R. L. (1998): Rehabilitation of rivers for fish. Fishing News Books, 179-195. Fraley, J. J. and Graham, P. J. (1982): Impacts of Hungry Horse Dam on the fishery in the Flathead River – final report. U. S. Bureau of Reclamation, Boise, Idaho, USA. Fraley, J. J., McMullin, S. L., Graham, P. J. (1986): Effect of hydroelectric operations on the kokanee population in the Flathead River System, Montana. N. A. J. Fish. Managm., 6: 560-568. Fraser, J. C. (1972): Regulated discharge and the stream environment. In Oglesby et al. (eds) River ecology and man. Academic Press, New York, USA, 263-285. Guti, G., (1993): Fisheries ecology of the Danube int he Szigetköz floodplain. Opusc. Zool. Budapest, 26. 67-75. Guti, G. (1995):Conservation status of fishes in Hungary. Opusc. Zool. Budapest, 27-28. 153-158. Guti, G., (1996): A szigetközi fenékküszöb halfaunájáról. Halászat, 82. 59-60. Guti, G. (1997): A Duna szigetközi szakaszának halfaunája. Halászat, 90(3), 129-140. Guti, G., (1998): A szigetközi Duna-szakasz hidrológiai rehabilitációjának halbiológiai vonatkozásai a bősi vízlépcső üzembe helyezését követően. Halászatfejlesztés, 21. XXII. Halászati Tudományos Tanácskozás, 1998. május 27-28. 123-128. Guti, G. (1999): A szigetközi halállomány változásai a bősi vízlépcső üzembehelyezése óta. In Láng, I. et al., (eds.): A Szigetköz környezeti állapotáról. MTA Szigetközi Munkacsoport, Budapest, 131-140. Guti, G. (2006): A tokfélék (Acipenseridae) jelenlegi helyzete és védelme Magyarországon. Halászatfejlesztés, 31. XXX. Halászati Tudományos Tanácskozás, 2006. május 24-25. 123-136.

49

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Györe, K. (1995a): Magyarország természetesvízi halai. – Vízi Természet- és Környezetvédelem 1. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, 51-59. Györe, K. (1995b): Strengthening reservoir fishery and environmental management. Technical Report 5 FAO TCP/HUN/4452 (A). 1-80. Györe, K., Józsa, V. (2005): A magyarországi Duna halfaunája, a középső és az alsó szakasz halászatbiológiája, halgazdálkodása. Halászatfejlesztés, 30. XXIX. Halászati Tudományos Tanácskozás, 2005. május 4-5., p. 209269. Györe, K., Józsa, V., Lengyel, P. (2006): A Tisza halközösségének változása a 2000-2005. évek közötti monitorozások eredményei alapján. Halászatfejlesztés, 31. XXX. Halászati Tudományos Tanácskozás, 2005. május 24-25., p. 53-105. Harka, Á. 1985: Ichtyological and piscatorial problems at the Kisköre Water Basin. Tiscia (Szeged), 20., p. 117-126. Harka, Á., Sallai, Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület. Szarvas, p. 110-111. Harka, Á. Halasi-Kovács, B., Sevcsik, A., Tóth, B., erős, T. (2005): A csupasztorkú géb [Neogobius gymnotrachelus (Kessler, 1758)] első észlelése a Duna magyar szakaszán. Halászat, 98(4), p.163-168. Hildebrand, S. G. (ed) (1980): A nalysis of environmental issues related to small-scale hydroelectric development. III. Water level fluctuation. ORNL/TM-7453. Oak Ridge National Laboratory, Oak Ridge, Tennesse, USA. Holland, S. M. (2003): Analytic rarefaction 1.3 program. www.uga.edu/~strata/software/AnRareReadme.html Jancsó, K., Tóth, J. (1976): A magyar felső-Duna halai és halászata. Környezetvédelem és Vízgazdálkodás ’76 Vándorgyűlés. Sopron, MHT Kiadvány, p.12. Jancsó, K., Tóth, J. (1987): A kisalföldi Duna-szakasz és a kapcsolódó mellékvizek halai és halászata. In: Dvihally, Zs.: A kisalföldi Duna-szakasz ökológiája. VEAB, p. 162-192. Kirka, A. (1995): Comment ont he ichthyofauna and fisheries of the Danube. Gabčikovo part of the hydroelectric power project – Environmental impact review. Faculty of Natural Science, Comenius University, Bratislava, Slovakia. Kirka, A. (1997): Atlas rýb vodného diela Gabčikovo. Vodohospodárska Výstavba, Bratislava, pp.132. Vida, A. (1990a): Szigetköz és halai a változások tükrében. 1. Halászat, 83., p. 157-160. Vida, A. (1990b): Szigetköz és halai a változások tükrében. 2. Halászat, 83., p. 178-179. Vida, A. (1993a): Threatened fishes of the Szigetköz. Miscellanea Zoologica Hungarica. 8., p. 25-34. Vida, A. (1993b): Expected effects of the Gabčikovo river barrage system ont he ichthyofauna of the Szigetköz and its values. Miscellanea Zoologica Hungarica. 8., p. 35-44. Vida, A., Farkas, B. (1992a): A tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus L.) hazai elterjedésének újabb adatai. Termv. Közl., 2. p. 87-89. Vida, A., Farkas, B. (1992b): A botos kölönte (Cottus gobio L.) fennmaradt hazai populációjáról és akváriumi szaporodásáról. Termv. Közl., 2. p. 91-94. Zauner, G., Eberstaller, J. (1999): Klassifizierungsschema der österreichischen Flussfischfauna in bezug auf deren Lebensraumansprüche. Österreichs Fischerei, 52, p. 198-202.

50

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A VÍZMINŐSÉG JAVULÁSÁNAK HATÁSA A SAJÓ MAGYAR SZAKASZÁNAK HALFAUNÁJÁRA ROLE OF THE WATER QUALITY IMPROVEMENT ON THE FISH FAUNA IN THE HUNGARIAN SECTION OF SAJÓ RIVER HARKA Ákos1, SZEPESI Zsolt2, HALASI-KOVÁCS Béla3 Magyar haltani Társaság, Tiszafüred, [email protected] 2 Omega Audit Kft., Eger 3 SCIAP Kft., Debrecen,

1

Kulcsszavak: halállomány, abundancia, frekvencia, halökológia Keywords: fish-stock, abundance, frequence, fish ecology Összefoglalás A Sajó a ’70-es években még oxigénháztartás és ipari szennyeződések tekintetében is utolsó helyen állt a Tisza hazai vízgyűjtőjén. A ’90-es években azonban sokat javult a helyzet. A víz szervesanyagtartalmát jelző kémiai oxigénigény a korábbi tizedére csökkent, az oldott oxigén mennyisége duplájára nőtt. A vízminőség javulása a halfaunában is kedvező változást eredményezett. Az 1982-88 között kimutatott 26 fajjal szemben a 2003-2007-es vizsgálati időszakban 39 faj került elő. Utóbbiak közül 4 új a Sajóra nézve: Vimba vimba, Gymnocephalus baloni, Ameiurus melas, Proterorhinus marmoratus. A korábban leírt, de a ’80-as években nem észlelt halak közül a javuló vízminőség hatására 15 faj ismét megjelent a folyóban, és a halak denzitása is jelentősen emelkedett. A Sajó magyarországi szakaszán – Hoitsy 1992. évi vizsgálati eredményeit és a vízterületen gazdálkodó horgászegyesület fogási adatait is figyelembe véve – jelenleg 48 halfaj él. Summary In the 70-s, the water quality of the Sajó River showed the worst values regarding both oxygen levels and industrial pollution in the Hungarian part of Tisa basin. However in the 90-s this situation turn for better; the values of the chemical oxygen demand (COD) reduced to 10%, and the dissolved oxygen values increased at double. The improvement of water quality resulted in the enrichment of fish-fauna. While between 1982 and 1988 the number of the detected fish species were only 26, in the period of our studies (2003-2007) occurred 39 species. Four of them – Vimba vimba, Gymnocephalus baloni, Ameiurus melas, Proterorhinus marmoratus – are new in the Sajó. Considering the historical data, recently 15 species reappeared, and the density of fish also increased significant. Summarized the former scientific (Hoitsy, 1992) and angling data, with the recent results, the total number of the fish species in the Sajó River is 48.

Bevezetés A Szlovák-érchegységben (Gömör–Szepesi-érchegység) 1220 m tengerszint feletti magasságban eredő Sajó a Közép-Tisza jobb oldali mellékfolyója. Teljes hossza 229 km, amelyből 125 esik Magyarország területére. Közepes vízhozama az országhatárnál 22, a torkolatnál 66 köbméter másodpercenként. Szélsőséges vízjárását jellemzi, hogy kisvízi hozama ennek csupán mintegy tizede, árvízi hozama ellenben a torkolatnál több mint tízszerese, a határnál több mint húszszorosa lehet a középvízi hozamnak (Marosi & Szilárd, 1969). Medre az országhatártól Köröm községig kavicsos-sóderes, lejjebb inkább homokossóderes, helyenként iszaplerakódással. A meder szélessége többnyire 40–60 (20–80) méter, a vízmélység 1–3 méter között változik. A meder esése átlagosan 0,2–0,5 m/km, a víz sebessége 2–5 km/óra körül alakul. A folyó két jelentősebb hazai mellékvize a balról érkező 51

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Bódva, valamint a betorkollásnál egykor közel azonos vízhozammal rendelkező Hernád, de utóbbi vizének egy részét a Bőcsnél kiágazó Üzemvízcsatorna Kesznyétennél vezeti be a Sajóba. A vizsgálatok helye, ideje, módszere A 2003. október 12. és 2007. július 14. között a Sajó magyarországi szakaszának 20 pontján folytattunk faunisztikai adatgyűjtést (1. ábra). Legfelső mintavételi pontunk Sajópüspökinél, a szlovák-magyar határ mellett volt, a legalsó a torkolat közelében. A munka során Sajóvelezdnél (3. lelőhely) és Nagycsécsnél (16. lelőhely) egy-egy körülbelül fél hektáros, 0,5–1,3 méteres vízzel borított hullámtéri mélyedést is megvizsgáltunk. Ezek a mintavételek idején elkülönültek a folyómedertől, de nagyobb áradások alkalmával közvetlen kapcsolatba kerülnek a folyóval. Halfogáshoz az esetek nagy többségében (26 alkalommal) 3x2 méteres, 6 mm szembőségű kétközhálót használtunk, de 7 alkalommal (és 7 helyszínen: Sajópüspöki, Sajókaza, Sajószentpéter, Miskolc, Felsőzsolca, Alsózsolca, Tiszaújváros) nagy teljesítményű, aggregátorral működtetett elektromos mintavételi eszközt (EME) is alkalmaztunk a fogási eredmények teljesebbé tételére. A fogott halpéldányokat azonosítás után a helyszínen szabadon engedtünk.

1. ábra. A Sajó térképvázlata a mintavételi helyek feltüntetésével Fig. 1. Map of the Sajó River with the sampling sites 1 - Sajópüspöki, 2 - Putnok, 3 – Sajóvelezd, hullámtéri állóvíz (standing water on the flood-plain), 4 – Vadna, 5 – Sajókaza, 6 - Kazincbarcika, 7 - Sajószentpéter, 8 - Szirmabesenyő, 9 - Miskolc, 10 - Felsőzsolca, 11 - Alsózsolca, 12 - Sajópetri, 13 – Ónod, 14 - Köröm, 15 - Nagycsécs, 16 – Nagycsécs, hullámtéri állóvíz (standing water on the flood-plain), 17 - Kiscsécs, 18 - Sajóörös, 19 - Kesznyéten, 20 – Tiszaújváros

A Sajó vízminősége A Sajó környezeti állapota a 20. század második felében gyors ütemű romlásnak indult. A folyó vize a szlovák és magyar területen egyaránt jellemző, korszerűtlen technológiára épülő iparosítás és városiasodás következményeként 1975-re úgy elszennyeződött, hogy a Tisza hazai vízrendszerén oxigénháztartás és ipari szennyeződések tekintetében is a legutolsó helyre került (Lászlóffy, 1982). A rendkívüli mértékű szennyezettség, amely egészen a nyolcvanas évek végéig fennállt, súlyos károkat okozott a folyó halfaunájában. Már a nyolcvanas évek elején tapasztalni lehetett, hogy egyes fajoknál gyakoriak a szokásos formától elütő deviáns példányok. A 52


250 200 az erősen szennyezett , azaz V. osztályú víz határértéke

150 100 50

2005

2000

1995

1990

1985

1980

0 1975

kémiai oxigénigény (KOId mg/l)

fenékjáró küllőnél például közel 50 százalékot tett ki a hátúszójukban rendellenes számú sugárral rendelkező példányok száma (Harka, 1986). A halak közt sok volt a beteg, a fekélyes és a parazitákkal fertőzött egyed. A 80-as évek vége és a 90-es évek eleje gyökeres fordulatot hozott. A rendszerváltozás társadalmi-gazdasági átalakulásában az elavult nagyipar összeomlott, számos gyár leállt vagy csökkentette termelését, s ezzel a szennyezés a korábbinak a töredékére esett vissza. A folyó tisztulását jól jelzi a kémiai oxigénigény (KOI) változása, amely a víz szervesanyagtartalmának fontos mutatója (2. ábra).

2. ábra. A Sajó-víz szervesanyag-tartalmának változása Sajószentpéter térségében 1975 és 2005 között a kémiai oxigénigény (KOId) tükrében (Sallai, 2006 adatai nyomán) Fig. 2. Changes of the values of the chemical oxygen demand (CODd) in the Sajó River at Sajószentpéter between 1975-2005 (Sallai, 2006)

A kémiai oxigénigény 1987-ig az V. osztály (nagyon szennyezett) határértékét is 2-3szorosan meghaladta, míg 1991-től a II-III. osztály (tiszta–tűrhető) határán mozog. A változás rendkívül jelentős, hiszen azt mutatja, hogy a szervesanyag-terhelés az 1983. évinek mintegy a tizedére esett vissza. Hasonló javulás mutatkozik az ammónium-ionok mennyiségében, amely a ’90-es évektől ugyancsak a korábbiak töredékére csökkent (3. ábra).

ammónium-ion (mg/l)

25 20 15 10 5 2005

2000

1995

1990

1985

1980

1975

0

3. ábra. A ammóniumion-koncentráció változása a Sajó sajószentpéteri szakaszán 1975 és 2005 között (Sallai, 2006 adatai nyomán) Fig. 3. Changes of the ammonium (NH4+) concentration in the Sajó River at Sajószentpéter between 19752005 (Sallai, 2006).

53

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az oxidálódó szennyezések csökkenésével lényegesen kedvezőbbé vált a vízben oldott oxigén mennyisége, ami a halak szempontjából különösen fontos környezeti tényező (4. ábra).

oldott oxigén (mg/l)

10 8 6 4 2 2005

2000

1995

1990

1985

1980

1975

0

4. ábra. Az oldott oxigén koncentrációjának változása Sajószentpéternél 1975 és 2005 között (Sallai, 2006 adatai nyomán) Fig. 4. Changes of the dissolved oxigen concentration in the Sajó River at Sajószentpéter between 1975-2005 (Sallai, 2006).

A Sajó vize azonban a rendkívül jelentős kedvező változások ellenére sem mondható tisztának, hiszen az ötfokozatú skálán a vízminőségi mutatók többsége csak a II. és III. osztály (a jó és tűrhető) határán mozog. A korábbi nehézfém-szennyezés pedig tartós gondot okoz, hiszen jelentős része az üledékben deponálódik. A halak húsában és májában még évekkel a fő szennyező források megszűnése után is előfordult, hogy az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladta a kadmium, a higany, az ólom és a cink mennyisége (Hoitsy & Nagy, 1996). A faunisztikai vizsgálatok eredménye Az adatgyűjtések során összesen 39 halfaj 9812 példánya fordult meg a kezeink között. A 39 fajból 34 a Sajó főmedréből került elő, további 5 fajt a két hullámtéri állóvízből azonosítottunk. A halfajok egyes lelőhelyeken észlelt egyedszámairól az 1. táblázat tájékoztat. A lelőhelyek földrajzi fekvése és közigazgatási hovatartozása az 1. ábra egyező sorszámai révén azonosítható. Az észlelt fajok rendszertanilag 10 családot képviselnek: Pontyfélék – Cyprinidae: 23 faj Bodorka – Rutilus rutilis (LINNAEUS, 1758) Vörösszárnyú keszeg – Scardinius erythrophthalmus (LINNAEUS, 1758) Nyúldomolykó – Leuciscus leuciscus (LINNAEUS, 1758) Domolykó – Leuciscus cephalus (LINNAEUS, 1758) Jászkeszeg – Leuciscus idus (LINNAEUS, 1758) Balin – Aspius aspius (LINNAEUS, 1758) Küsz – Alburnus alburnus (LINNAEUS, 1758) Sujtásos küsz – Alburnoides bipunctatus (BLOCH, 1782) Karikakeszeg – Abramis bjoerkna (LINNAEUS, 1758) Dévérkeszeg – Abramis brama (LINNAEUS, 1758) Bagolykeszeg – Abramis sapa (PALLAS, 1814) Szilvaorrú keszeg – Vimba vimba (LINNAEUS, 1758) Márna – Barbus barbus (LINNAEUS, 1758) Petényi-márna – Barbus peloponesius petenyi HECKEL, 1852 Fenékjáró küllő – Gobio gobio (LINNAEUS, 1758) 54


Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus

488 749 149

Abramis brama Abramis bjoerkna Abramis sapa Vimba vimba Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Chondrostoma. nasus Rhodeus sericeus

218 22 27 22 129 5 67 43

15 2 76 72 26 17 51

Carassius carassius Carassius gibelio Cyprinus carpio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Barbatula barbatula

12 1 2 4 1

4

Ameiurus melas

37

Silurus glanis Esox lucius

1

Lota lota Lepomis gibbosus Perca fluviatilis

6

Gymnocephalus cernuus

10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 2 1 11 17 19 69 7 1 1 1 1 8 2 2 1 10 2 55 12 51 47 47 1 33 87 22 49 23 35 4 16 2

79 3 24 173 440 1 11 16 4 133

1

3 6

Gymnocephalus schraetser

1 8 1

1

Zingel zingel Zingel streber

17 14

2

14

4

3

5

3

1

1

1

2

1

2

1

1

8 6

1

2

15 15 16 1

1

3

1 1 1

1 2

2

1

1 3

12 20 2 1

7 1 21

1 8

1 5

1

5

Proterorhinus marmoratus Mintavételek száma

4 1

45 1 274

34 15 38 31 12 26

Gymnocephalus baloni

2

Kesznyéten

9 3

4 1 7 1 3 1 2 2 180 4 223 3 108 45 36 20 127 123 24 62 207 247 266 170 113 113 54 40 28 74 20 1 33 1 5 4 2 1 1 4 2 1 1 10 9 60 21 82 47 10 153 80 16 14 12 27 12 1 2 1 1 13 1 10 3 8 8 17 10 147 109 9 2 60 2 52 145 103 17 38 166 62 98 133 75 54 5 13 32 20 11 4 2 28 17 45 8 1 27 2 3 36 27 29 12 5 185 1 14 84 1 5 1 1 1 1 2 4 1 1 1 3 6 2 3 1 1 2 2 3 3 4 2 7 1 1 10 5 2 2 1 2 1 3 24 28 2 3 4 1 6 2 9 1 3 31 5

Sander lucioperca

Tiszaújváros

Sajóörös

Kiscsécs

8

N.csécs ártér

16 77

Köröm

1 3

Nagycsécs

8

Ónod

7 6

Sajópetri

6

Alsózsolca

5 1

Felsőzsolca

4

Miskolc

Szirmabesenyő

9

Sajószentpéter

34 67

3

Sajókaza

2

Kazincbarcika

Leuciscus cephalus

1

Vadna

Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus

S.velezd ártér

Fajok

Putnok

Lelőhelyek

Sajópüspöki

1. táblázat. A Sajó egyes lelőhelyein azonosított halpéldányok száma (2003-2007) Table 1. The results of the fish sampling at the sampling sites in the Sajó River (2003-2007)

2

1

1

2

2

3

3

1 1 2

1 1

3 3 2

1

55

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Halványfoltú küllő – Gobio albipinnatus LUKASH, 1933 Homoki küllő – Gobio kessleri DYBOWSKI, 1862 Razbóra – Pseudorasbora parva TEMMINCK & SCHLEGEL, 1842 Paduc – Chondrostoma nasus (LINNAEUS, 1758) Ökle – Rhodeus sericeus (PALLAS, 1776) Széles kárász – Carassius carassius (LINNAEUS, 1758) Ezüstkárász – Carassius gibelio (BLOCH, 1872) Ponty – Cyprinus carpio LINNAEUS, 1758 Csíkfélék – Cobitidae: 2 faj Vágócsík – Cobitis elongatoides BAČESCU ET MAIER, 1969 Törpecsík –Sabanejewia aurata (FILIPPI, 1863) Kövicsíkfélék – Balitoridae: 1 faj Kövicsík – Barbatula barbatula (LINNAEUS, 1758) Törpeharcsafélék – Ictaluridae: 1 faj Fekete törpeharcsa – Ameiurus melas (RAFINESQUE, 1820) Harcsafélék – Siluridae: 1 faj Harcsa – Silurus glanis (LINNAEUS, 1758) Csukafélék – Esocidae: 1 faj Csuka – Esox lucius LINNAEUS, 1758 Tőkehalfélék – Gadidae: 1 faj Menyhal – Lota lota (LINNAEUS, 1758) Naphalfélék – Centrarchidae: 1 faj Naphal – Lepomis gibbosus (LINNAEUS, 1758) Sügérfélék – Percidae: 7 faj Sügér – Perca fluviatilis (LINNAEUS, 1758) Vágódurbincs – Gymnocephalus cernuus (LINNAEUS, 1758) Széles durbincs – Gymnocephalus baloni HOLČÍK & HENSEL, 1974 Selymes durbincs – Gymnocephalus schraetser (LINNAEUS, 1758) Süllő – Sander lucioperca (LINNAEUS, 1758) Magyar bucó – Zingel zingel (LINNAEUS, 1758) Német bucó – Zingel streber (SIEBOLD, 1863) Gébfélék – Gobiidae: 1 faj Tarka géb – Proterorhinus marmoratus (PALLAS, 1814) Az eredmények értékelése A vizsgálatban fogott fajok folyóbeli gyakoriságát és elterjedtségét a 2. táblázat szemlélteti. A 2. táblázat adatai szerint a Sajó két kiemelkedő gyakoriságú hala a küsz (24%) és a sujtásos küsz (23%). Őket követi a homoki küllő (10%), a halványfoltú küllő (9%) és a márna (8%), majd kevéssel mögöttük a domolykó (7%) és a szivárványos ökle (5%). Elterjedtség tekintetében a domolykó, a küsz, a márna és a halványfoltú küllő vezeti a listát, mind a négyet a mintavételi helyek 90 százalékán észleltük. Mögöttük a homoki küllő (85%), 56

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ a szivárványos ökle (80%), a sujtásos küsz (75%), a német bucó (70%), valamint a sügér (60%) és a nyúldomolykó (55%) áll. További négy fajt a lelőhelyek felén mutattunk ki: bodorka, fenékjáró küllő, vágócsík, törpecsík. 2. táblázat. A Sajó teljes hazai szakaszán kimutatott fajok egyedszámai, abundanciája és frekvenciája Table 2. Number, abundance and frequency of the detected fish species in the whole Hungarian section of Sajó River Fajok Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Abramis sapa Vimba vimba Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Chondrostoma. Nasus Rhodeus sericeus Carassius carassius Carassius gibelio Cyprinus carpio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Barbatula barbatula Ameiurus melas Silurus glanis Esox lucius Lota lota Lepomis gibbosus Perca fluviatilis Gymnocephalus cernuus Gymnocephalus baloni Gymnocephalus schraetser Sander lucioperca Zingel zingel Zingel streber Proterorhinus marmoratus

Abundancia % 136 1,39 3 0,03 85 0,87 638 6,50 138 1,41 11 0,11 2356 24,01 2242 22,85 147 1,50 64 0,65 3 0,03 26 0,26 773 7,88 38 0,39 90 0,92 881 8,98 943 9,61 7 0,07 252 2,57 527 5,37 1 0,01 21 0,21 9 0,09 24 0,24 23 0,23 3 0,03 44 0,45 17 0,17 12 0,12 58 0,59 2 0,02 99 1,01 5 0,05 2 0,02 2 0,02 19 0,19 3 0,03 103 1,05 5 0,05

N

Frekvencia N

% 10 3 11 18 6 6 18 15 4 6 2 8 18 5 10 18 17 2 12 16 1 6 5 10 10 2 2 4 8 4 1 13 1 1 2 5 3 14 3

50 15 55 90 30 30 90 75 20 30 10 40 90 25 50 90 85 10 60 80 5 30 25 50 50 10 10 20 40 20 5 65 5 5 10 25 15 70 15

57

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Sajó teljes hazai szakaszára vonatkozó adatok a halfauna általános jellemzésére ugyan alkalmasak, de elfedik azt a különbséget, amely a Sajópüspökitől Körömig tartó felső, és az ettől délre húzódó alsó szakasz között fennáll (3. és 4. táblázat). 3. táblázat. A halfajok abundanciája és frekvenciája, valamint a reofil-a, reofil- és,euritóp egyedek és fajok aránya a Sajó Sajópüspöki és Köröm közötti felső szakaszán (a 3. számú állóvízi lelőhely adatai nélkül) Table 3. Abundance and frequency of the fish species again number and ratio of the rheofil-a, rheofil-b, and eurytop specimens and species in the upper section of the Sajó River between Sajópüspöki and Köröm (excluding the data of the still water sampling site No. 3.) Fajok (Species) Rutilus rutilus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis brama Abramis sapa Vimba vimba Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Chondrostoma. nasus Rhodeus sericeus Carassius gibelio Cyprinus carpio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Barbatula barbatula Silurus glanis Esox lucius Lota lota Perca fluviatilis Gymnocephalus schraetser Sander lucioperca Zingel zingel Zingel streber Egyedek száma (Number of specimens) Egyedek aránya (Ratio of specimens) Fajok száma (Number of species) Fajok aránya (Ratio of species)

Egyedek (Specimens) Összesen (All) Reofil-a Reofil-b N % N N 13 0,2 85 1,1 85 489 6,5 489 12 0,2 12 7 0,1 7 1359 18,0 2210 29,3 2210 35 0,5 3 0,0 3 9 0,1 9 737 9,8 737 38 0,5 38 90 1,2 90 737 9,8 737 859 11,4 859 7 0,1 221 2,9 221 358 4,7 7 0,1 9 0,1 15 0,2 15 16 0,2 16 1 0,0 1 17 0,2 8 0,1 55 0,7 55 26 0,3 1 0,0 1 19 0,3 3 0,0 3 94 1,2 94 7540 4802 880 63,7% 11,7% 31 13 7 42% 23%

Euritóp N 13

1359 35

7 358 7 9

17 8 26 19

Lelőhelyek (Sites) N % 5 38 11 85 12 92 4 31 5 38 12 92 12 92 3 23 2 15 5 38 13 100 5 38 10 77 12 92 12 92 2 15 9 69 10 77 3 23 5 38 6 46 7 54 1 8 4 31 5 38 3 23 7 54 1 8 5 38 3 23 11 85

1858 24,6% 11 35%

A különbséget az áramláskedvelő (reofil) fajok aránya, amely a felső szakaszon 65% (reofil-a 42% + reofil-b 23%), az alsó szakaszon 62 (reofil-a 35% + reofil-b 274%) kevéssé mutatja. Ám ha a reofil fajok helyett a reofil egyedek arányát nézzük, amely a felső szakaszon 75% (reofil-a 64% + reofil-b 12%), míg az alsó szakaszon csupán 30% (reofil-a 16% + reofil-b 14%), lényegesen nagyobb eltérés mutatkozik. További differencia fedezhető fel az euritóp egyedek arányában, amely a felső szakaszon 25%, míg az alsó szakaszon 70%. A két szakasz halállományának különbözőségét az eltérő mederesésből adódó áramlási viszonyok magyarázzák, ugyanis amíg számításaink szerint a Hernád-torkolat felett az 58

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ átlagos mederesés 0,57‰ (0,57m/km), alatta a torkolatig csupán 0,22 ezrelék. A felső szakaszon a kifejezetten áramlásigényes, azaz teljes életciklusukat folyóvízhez kötötten élő reofil-a fajok dominálnak (előfordulásuk gyakori vagy tömeges, mint például a sujtásos küszé, a márnáé vagy a homoki küllőé), míg az alsó szakaszon az euritóp fajok a leggyakoribbak (például küsz, karikakeszeg, bodorka). A reofil-b fajoknál, amelyek életciklusa nem kötődik teljes egészében a folyóvízhez, nem mutatkozik ilyen különbség, eloszlásuk aránylag egyenletes a Sajó hazai szakaszán. Az áramlási sebesség csökkenésének tudható be, hogy az alsó szakaszon már olyan állóvízkedvelő (stagnofil) faj is megjelenik, mint a vörösszárnyú keszeg. Mindezek alapján indokoltnak látjuk a folyó torkolat közeli szakaszát a márnazónából a dévérzónába átsorolni. 4. táblázat. A halfajok abundanciája és frekvenciája, valamint a reofil-a, reofil-b, euritóp és stagnofil egyedek és fajok aránya a Sajó alsó szakaszán (a 16. számú állóvízi lelőhely adatai nélkül) Table 4. Abundance and frequency of the fish species and the number and ratio of the rheofil-a, rheofil-b, eurytop and stagnofil specimens and species in the lower section of the Sajó River (excluding the data of the still water sampling site No. 16.) Fajok (Species) Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Vimba vimba Barbus barbus Gobio albipinnatus Gobio kessleri Chondrostoma. nasus Rhodeus sericeus Carassius gibelio Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Barbatula barbatula Esox lucius Lota lota Perca fluviatilis Gymnocephalus baloni Gymnocephalus schraetser Zingel streber Proterorhinus marmoratus Egyedek száma (No. of specimens) Egyedek aránya (Ratio of specim.) Fajok száma (No. of species) Fajok aránya (Ratio of species)

Egyedek (Specimens) Összesen (All) Reofil-a Reofil-b N % N N 106 5,8 2 0,1 100 5,4 100 126 6,8 126 4 0,2 4 935 50,8 32 1,7 32 143 1,3 24 7,8 7 0,4 7 36 2,0 36 106 5,8 106 80 4,3 80 31 1,7 31 34 1,8 1 0,1 5 0,3 5 7 0,4 7 2 0,1 2 4 0,2 3 0,2 3 36 2,0 2 0,1 2 1 0,1 1 9 0,5 9 5 0,3 1841 301 250 16,3% 13,6% 26 9 7 35% 27%

Euritóp N 106

Stagnofil N 2

935 143 24

34 1

4 36

5 1288 70,0% 9 35%

Lelőhelyek (Sites) N % 80 4 2 40 5 100 3 60 2 40 5 100 3 60 3 60 2 40 2 40 5 100 5 100 4 80 3 60 4 80 1 20 3 60 3 60 1 20 3 60 1 20 4 80 1 20 1 20 3 60 3 60

2 0,0% 1 4%

Az erősen szennyezett Sajóból 1982–1988 között 26 fajt sikerült kimutatni (Harka, 1992), míg napjainkban, a jobb vízminőségű folyóból 39-et. Utóbbiak közül a nyolcvanas években 17 nem került elő, ami ugyan nem föltétlenül jelenti azt, hogy mind hiányzott volna a folyóból, egy részük valószínűleg csak erősen megritkult. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége, hiszen mellékes, hogy a helyben megmaradt vagy a mellékfolyókban menedéket talált maradékpopulációkból ment-e végbe a folyó újratelepülése. 59


+

+

+

+ + +

+

+ +

+ + + + +

+ + +

+ + +

+

+ + + + + +

+

+

+

+

+ + + + + + +

+ +

+

+ +

+ +

+

+ +

+ + +

+ +

+

+ 22

26

+ + + + + +

+ + + + + + + + + + + + +

+ + + + + + + + + + + + + +

+ + + + + + + +

+ + +

+ + + + + +

+ + + + + + +

+ + + + + +

+ + + + +

Jelen vizsgálat 2003-2007

+ + +

Hoitsy (1992)

+

+

A fajok száma összesen

60

Harka (1992) 1982-1988

Anguilla anguilla Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Phoxinus phoxinus Aspius aspius Leucaspius delineatus Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Abramis ballerus Abramis sapa Vimba vimba Tinca tinca Barbus barbus Barbus peloponnesius petenyi Gobio gobio Gobio albipinnatus Gobio kessleri Pseudorasbora parva Chondrostoma nasus Rhodeus sericeus Carassius carassius Carassius gibelio Cyprinus carpio Misgurnus fossilis Cobitis elongatoides Sabanejewia aurata Barbatula barbatula Ameiurus nebulosus Ameiurus melas Silurus glanis Salmo trutta m. fario Oncorhynchus mykiss Esox lucius Lota lota Lepomis gibbosus Perca fluviatilis Gymnocephalus cernuus Gymnocephalus baloni Gymnocephalus schraetser Sander lucioperca Zingel zingel Zingel streber Proterorhinus marmoratus

Vásárhelyi (1961)

Fajok

Herman (1887)

5. táblázat. A Sajóból leírt halfajok 1887-től napjainkig Table 5. The fishfauna of the Sajó River from 1887 till recent days

+

+

26

30

+ +

+ + + + + + + + + + + 39

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az 5. táblázatból az olvasható ki, hogy milyen, korábban innen nem ismert fajok jelentek meg a Sajóban, és hogy a víz 1990 táján bekövetkezett tisztulását követően mely fajok települtek vissza a folyóba. Összesen 5 olyan faj látható, amelyet a ’90-es évek előtt nem írtak le a Sajóból. A razbóráról 1992 óta tudunk (Hoitsy, 1992), míg tarka géb és a fekete törpeharcsa a legutóbbi években került elő (Harka & Szepesi, 2004; Szepesi & Harka, 2006). Jelentős inváziójuktól és túlszaporodásuktól azonban nem kell tartanunk, mert környezeti igényeiknek inkább a folyók lassú szakaszai és az állóvizek felelnek meg. A most kimutatott szilvaorrú keszeg és széles durbincs valószínűleg nem új hal a folyóban, hiszen előbbi a Hernádból régóta ismert, utóbbi pedig azért kerülhette el eddig a figyelmet, mert hazánkban csak 1984 óta különböztetik meg nagyon hasonló rokonától, a vágódurbincstól (Botta et al., 1984). A fajszámnak a vízszennyezés hatására bekövetkező csökkenését, majd a víz tisztulását követő hirtelen növekedését Hoitsy (1992) jelezte elsőként, aki a Kazincbarcika és Sajószentpéter közötti folyószakaszon 1985 és 1988 között csupán 6 fajt talált, míg 1992-ben ennek a kétszeresét, 12 fajt mutatott ki. A Sajóból korábban már ismert, de a nyolcvanas évek vízszennyezése idején eltűnt fajok közül a kilencvenes évektől kezdve napjainkig 15 tért vissza, köztük olyan védett természeti értékek, mint a Petényi-márna, a selymes durbincs, a magyar és német bucó. A selymes durbincs és a magyar bucó ugyan ma még ritkaság, de a Petényi-márna és a német bucó nagyon szép, életerős populációval rendelkezik a folyóban. A horgászhalak közül a márna, a paduc és a menyhal mellett a balin, a ponty és a harcsa állományának gyarapodása emelhető ki. Utóbbiak populációit ugyan telepítéssel is erősíti a vízterületen gazdálkodó horgászegyesület (6. táblázat), de a Sajó egészét tekintve a kihelyezések jelentősége csekély, a természetes szaporulat a meghatározó. A fajszám növekedése a Sajónak különösen Hernád-torkolat fölötti szakaszán szembetűnő. Innen a nyolcvanas években mindössze 11 fajt sikerült kimutatni, míg napjainkban 32-t. Amíg a folyó teljes hazai szakaszán a növekedés 50%-os volt (26-ról 39re), addig a Hernád-torkolat fölötti szakaszon 191%-os (11-ről 32-re). Az erőteljesebb változást az magyarázza, hogy a Sajó szennyezettsége lényegesen nagyobb koncentrációjú volt a fölső szakaszon, ezért a fajszáma drasztikusabban csökkent, mint alul, ahol a Hernád vizének hígító hatása érvényesült. Erre vall, hogy a folyó nyolcvanas években észlelt fajainak 58%-át (26-ból 15-öt) csak a Hernád-torkolat alatt sikerült kimutatni (Harka, 1992), míg ma ez az arány 18% (39-ból 7). Az 5. táblázat az 1992-től 2006-ig terjedő időszakra vonatkozóan 45 faj előfordulását tünteti fel. A tényleges fajlista azonban a horgász- és halászfogások alapján 3 további fajjal bővíthető. A 7. táblázatban szereplő kecsegét (Acipenser ruthenus), amurt (Ctenopharyngodon idella) és kősüllőt (Sander volgensis) figyelembe véve a Sajó hazai szakaszám található fajok száma 48. A fajszám mellett jelentős változás tapasztalható az egyedsűrűségben is. Mivel a nyolcvanas években és napjainkban részben eltérő eszközöket használtunk halfogáshoz, az eredmények egészének összevetése nem lenne korrekt. Példaként azonban két hasonló módon történt ivadékhálós mintavétel adatait összehasonlíthatjuk. Kesznyétennél 1987-ben 13 faj 315 példánya került elő, míg 2006-ban 19 faj 589 egyede. Általános tapasztalatunk, hogy a nyolcvanas évekhez képest lényegesen nőtt a mintavételek alkalmával fogott egyedszám, különösen Hernád-torkolat fölötti részeken. Becslésünk szerint a folyó alsó szakaszán kb. kétszeresére, a Hernád beömlése fölött háromszorosára nőtt a halak egyedsűrűsége. A 6. táblázat csökkenő eredményei ennek látszólag ellent mondanak, ám a zsákmány nem az egyedszámot tükrözi, hanem a fogott halak együttes tömegét, ráadásul a kifogott mennyiséget számos egyéb körülmény is befolyásolja (2006-ban például hosszú áradásos időszak akadályozta a horgászatot). 61

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Tapasztalataink a halak egészségi állapotára vonatkozóan is pozitívak. Egyetlen rendellenesen fejlődött úszósugarú példánnyal sem találkoztunk, pedig a nyolcvanas években a fenékjáró küllők közel felénél észleltünk aberrációt, s nem találtunk fekélyes és torz fejlődésű halakat sem. A gazdasági jelentőséggel bíró fajok állományáról a mintavételek kevés adatot szolgáltattak, ezért főként a vízterületen gazdálkodó horgászegyesület fogási statisztikái alapján (6. táblázat) igyekeztünk képet kapni. A fogási naplók megbízhatóságát ugyan sokan kifogásolják, s általában jogosan, adataik azonban olyan információt jelentenek, amelyet pontatlanságuk ellenére is hiba lenne figyelmen kívül hagyni. 6. táblázat. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület Sajóra vonatkozó fogási adatai (kg) Table 6. Catching data (kg) of the Angling Association from the Sajó River Fajok Cyprinus carpio Esox lucius Sander lucioperca Sander volgensis Silurus glanis Aspius aspius Anguilla anguilla Salmonida Barbus barbus Acipenser ruthenus Ctenopgaryngodon idella Egyéb (Other) Összesen (All)

2004

2005 2164 1071 629 45 1238 322 8 1693 11 41 7143 14365

2006 1973 1258 706 32 1271 295 23 5 1531 8 131 7169 14402

1164 876 364 4 539 213 16 33 642 141 3525 7517

A Sajó horgászatilag jelentős halai közt a ponty áll az élen, ami nincs összhangban a természetes viszonyokkal, hiszen a folyó túlnyomórészt a márnazónába tartozik. Itt a ponty jelenléte ugyan természetes, de nem a vezető helyen, mert számára nem ez a szinttáj kínál ideális élőhelyet. A kiugró helyezést a haltelepítések horgászigények szerint kialakított szerkezete magyarázza, amelyben kimagasló aránnyal szerepel a ponty (7. táblázat). Ha az utóbbi 3 év pontyfogásaiból levonjuk a telepítéseket, évi 225 kg marad, ami már közelebb áll a természetesnek mondható viszonyokhoz. Nem ennyire szembetűnő, de hasonló helyzet áll fenn a csukánál is, amelynél a nettó zsákmány (a fogások és a telepítések különbsége) évi 620 kg-ot tesz ki. A harcsaállomány ellenben kedvező képet mutat, a 3 évi összes fogáshoz képest a 2004ben kihelyezett 300 kilogrammnyi pótlás nem módosította jelentősen a természetes állományt. Az átlagos évi nettó zsákmány 916 kg, amely tovább növelhető. A folyó túlnyomórészt a márnazónába sorolható. Ennek megfelelő a márna állománya, amelyből évi átlagban 1289 kg a fogás, bizonyítva, hogy telepítések nélkül magasan listavezető lenne a horgászhalak között. A vizsgálat tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy jelenleg a Sajó felső szakaszán él az ország egyik legerősebb márnapopulációja. Mintavételeink alapján a márna mellett még a domolykót a jászt és a feljövőben lévő paducot emeljük ki, amelyek a fogási statisztikában csak az egyéb halak csoportján belül szerepelnek, de jelentőségük kétségtelen. A fajok szaporulatáról elsősorban ivadékhálós mintavételeink révén sikerült tájékozódnunk. A gyakoriság tekintetében vezető helyen álló fajok e téren is jó helyzetben vannak. Élen jár a küsz, a sujtásos küsz és a homoki küllő, továbbá a halványfoltú küllő és a domolykó. A horgászati jelentőséggel bíró halak közül ide sorolható a márna, amelynek szintén megnyugtató az utánpótlása. Arányaihoz mérten kedvező helyzetben van a nyúldomolykó, a jász és a sügér, valamint a paduc. A harcsának és a csukának ellenben 62

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ csekély számban került elő ivadéka, és szinte kizárólag adult egyedeivel találkoztunk a balinnak, a pontynak és a süllőnek. Mindezek alapján úgy látjuk, hogy a vízterületen gazdálkodó Észak-Magyarországi Horgász Egyesület okszerű halgazdálkodást folytat. Elsősorban olyan fajokat telepít, amelyeknek megfelelő mértékben nem biztosított a természetes utánpótlása (7. táblázat), néhány kisebb módosítást azonban célszerű lenne végrehajtani. 7. táblázat. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület haltelepítései a Sajóba Table 7. Stocking data of the Angling Association to the Sajó River (1yearling) Fajok Cyprinus carpio Esox lucius Silurus glanis Aspius aspius ivadék1 Sander lucioperca ivadék Keszeg (Other) ivadék

2004

2005 1.700 kg 402 kg 300 kg 19.000 db 3.000 db

2006 1.000 kg 713 kg 15.000 db 30.000 db

1.926 kg 231 kg ivadék 5.000 db -

Nemesponty helyett indokolt lenne a folyó környezeti viszonyainak jobban megfelelő nyurgapontyot kihelyezni a Sajóba (lehetőleg a kétnyaras korosztályából), amelynél várhatóan kisebb mértékű elkallódással kellene számolni. Megfelelő genetikai állományú nyurgaponty több halászati társaságtól is beszerezhető. A vizsgálat során előkerült legnagyobb pontypéldány egy kb. 8 kilós nyurgaponty volt, igazolva, hogy ez a pontyfajta jól alkalmazkodik a viszonylag sebes folyóvízhez, ráadásul természetes körülmények között lényegesen jobb a szaporodóképessége, mint a nemesített pontyformáké. Állóvizekbe természetesen nem ezt javasoljuk, hiszen a Tisza-tavon végzett vizsgálatok szerint az azonos korú nyurgapontyok testtömege jelentősen elmarad a nemespontyoké mögött. Amíg a 10 éves nyurgaponty tömege átlagosan 6194 g, a nemespontyé 8524 g. Hossznövekedésben ellenben nincs érdemi különbség, a 10 éves nyurgaponty hossza 665 mm, a nemespontyé 677 mm (Harka, 1990). Úgy véljük, hogy e csekély hátrányt kompenzálja a folyóvízi viszonyokhoz való jobb alkalmazkodás, illetve az erősebben védekező nyurgaponty által nyújtott különleges fogási élmény. A süllő a folyók dévérzónájának a hala, így a Sajó Köröm fölötti, szakasza (márnazóna) nem mindenben felel meg igényeinek. Ennek megfelelően az ivadékát nem észleltük, adult példányai viszont kedvező fejlődésről tanúskodnak (a legnagyobb 6 kg körül volt). Ha igény van horgászatára, előnevelt vagy egynyaras ivadékának kihelyezését javasoljuk a csendesebb mederszakaszokra. A harcsa a márnazónában is otthonos, kitűnő horgászhal, ezért állományának növelése kívánatos. A vizsgálat során főként ivarérett példányai kerültek elő, a legnagyobb közülük 5 kg körül volt. Ivadékot is sikerült fogni, de csak kis számban. Úgy tűnik, hogy szaporodásához nem ideálisak a feltételek, ezért megfontolandó, hogy adult példányok helyett nem érdemesebb-e előnevelt vagy egynyaras ivadékát telepíteni. A csukánál hasonló helyzet áll fenn, nála is érdemesebb lenne előnevelt ivadék kihelyezésével próbálkozni. A folyó balinállománya jelenleg még távol van attól a szinttől, amely a táplálékául szolgáló küszök és sujtásos küszök populációi alapján ideálisnak tekinthető. Ha igény mutatkozik a horgászatára, a 2006. évi mennyiségnek többszörösét lenne érdemes kihelyezni a folyó mélyebb és nyugodtabb mederszakaszaira. A márna- és domolykóállomány további gyarapodása érdekében a legjelentősebb ívóterületek feltérképezése, és ezeknek a szaporodás idejére történő kíméleti területté nyilvánítása javasolható, ami segítené a természetesnek megfelelő halállomány-struktúra kialakítását. A környezeti adottságoknak megfelelő természetes szerkezetű halállomány olyan speciális fogási lehetőségeket és horgászélményeket kínál, amelyek a horgászturizmust 63

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ is fellendíthetnék. A műlegyező horgászegyesületek számának utóbbi években tapasztalható jelentős növekedése bizonyítja, hogy a különleges horgászélmények egyre nagyobb vonzerővel bírnak Magyarországon is. Nem arra kell törekedni, hogy a Sajón sok pontyot lehessen fogni (e célra vannak az egyesületnek más, alkalmasabb vizei), hanem arra, hogy az egész ország legjobb márnázó horgászvize legyen. Most, amikor a Rába a folyamatos szennyezéstől leromlott, jó esélye van erre a folyónak. Érdemes lenne az egyesület tagsága előtt is népszerűsíteni e két, ízre is kitűnő sporthalnak, a márnának és a domolykónak a horgászatát, s felhívni a figyelmet rá, hogy ezek az igazi értékei a folyónak. Fokozatosan csökkenteni lehetne a vízterületen jelenleg mesterségesen fenntartott pontydominanciát, s eltolni a hangsúlyt a márna, domolykó és harcsa horgászata irányába. A vizsgálat a tudomány számára is felmutat eredményeket. Egyrészt friss adatokat szolgáltat a Sajó halfaunájáról, a visszatelepült és az újonnan megjelent fajokról, másrészt igazolja, hogy még egy erősen szennyezett folyó halfaunájának revitalizációja sem igényel különleges beavatkozásokat, csak csökkenteni kell a szennyezést, s a többit a természetre lehet bízni. Persze a szennyezések visszaszorítása sem csekély feladat, s különösen fontos ügyelni rá, hogy ne fordulhasson vissza a kedvező változásokat eredményező folyamat. Erre figyelmeztet a Hernád vízminőségének és halállományának utóbbi időkben tapasztalt romlása, s a Szinván 2007. február 23-án bekövetkezett halpusztulás. Irodalom Botta I., Keresztessy K., Pintér K., (1984): Gymnocephalus baloni Holčík and Hensel, 1974 (Percidae) – a new member of Hungarian fish fauna. Aquacultura Hungarica 4. 39-42. Guti G. (1993): A magyar halfauna természetvédelmi minősítésére javasolt értékrendszer. Halászat 86. 3. 141-144. Halasi-Kovács B. (2005): Ecological Survey of Surface Waters, Hungary, BQE: Fish. www.euwfd.info/ecosurv/presentations/eloadas_HKB%20res.pdf Harka Á. (1990): Growth of different forms of carp (Cyprinus carpio L.) in Kisköre storage-lake. Tiscia (Szeged) 25. 59-64. Harka Á. (1992): Adatok a Sajó és Hernád vízrendszerének halfaunájáról. Állattani Közlemények 78. 33-39. Harka Á. (1996): Vizeink küllőfajai. Halászat 32. 6. 180-182. Harka Á., Szepesi Zs. 2004. A tarka géb (Proterorhinus marmoratus) és a folyami géb (Neogobius fluviatilis) terjedése a Közép-Tisza jobb parti mellékfolyóiban. Halászat 97. 4. 154-157. Herman O. (1887): A magyar halászat könyve I–II. – K. M. Természettudományi Társulat, Budapest, pp. 860. Hoitsy Gy. (1992). Halfaunisztikai adatok a Sajó folyóról különös tekintettel a folyó szennyezettségére. XVI. Halászati Tudományos Tanácskozás, Szarvas, 22-27. Hoitsy Gy., Nagy D. (1996): A Sajó-folyóban élő halak nehézfém terheltségének vizsgálata. Halászatfejlesztés 19. 135-142. Lászlóffy W. (1982): A Tisza – Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 610. Marosi S., Szilárd J. szerk. (1969): A tiszai Alföld. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 381. Sallai F. (2006): A Sajó vízminősége, hosszú távú védelme. Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek 3. 2. 3-16. Szepesi Zs., Harka Á. (2006): Fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) a Sajóban. Halászat 99. 2. 64. Vásárhelyi I. (1961): Magyarország halai írásban és képekben. Borsodi Szemle Könyvtára I., Miskolc, p. 134.

64


A HALÁSZATRÓL ÉS HORGÁSZATRÓL SZÓLÓ 1997. ÉVI XLI. TÖRVÉNY POLGÁRI ÉS BÜNTETŐJOGI ATTITŰDJEI CIVIL LAW AND CRIMINAL LAW ATTITUDES OF THE 1997. XLI. LAW OF FISHERY AND LINE FISHING KESERÜ Balázs Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Győr [email protected] Mottó: „Certum est, quod is committit in legem, qui legis verbum complectens contra legis nititur voluntarem.” „Nem vitás, hogy az sérti meg a törvényt, aki betűjét megtartva, annak szelleme ellen vét.” (reg. iuris 88.)

Kulcsszavak: halászati törvény, jogeset, harmonizáció, korszerűsítés Keywords: law of fishery, law case study, law harmonization, updating Összefoglalás A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (továbbiakban Hhtv.) végrehajtásával kapcsolatosan már annak kezdeti időszakában is több probléma jelentkezett. Az elmúlt tíz év alatt a jogszabály és annak végrehajtási rendelete 16 esetben esett át kisebb-nagyobb módosításon. Ennek ellenére a probléma nem szűnt meg, a módosítások nem érték el igazi céljukat. A törvény kezdeti hibái sok esetben ma is megvannak, és ezen túlmenően az idő előrehaladásával előálló új kihívásokkal (pl. EU Víz Keretirányelv) sem tudott lépést tartani. Summary The 1997. XLI. law of fishery and line fishing in the inchoative stage has a lot of controversy. In the past ten years the law and the enforcement was modified more or less in 16 cases. The problems are not disappeared and the modifications did not succeed the real aim of the law and moreover there

is a new challange the EU water framework directive. Bevezetés A Hhtv. ebben az évben lesz tízéves, és az elsőként megkötött, 15 éves időtartamra szóló halászati haszonbérleti szerződések is lassan túl lesznek félidejükön. Erre a törvényre annak idején nagyon várt a halász- és horgásztársadalom. Reméltük, hogy az elavult 1977. évi 30. törvényerejű rendeletet felváltja egy új és korszerű jogszabály, amely megfelel a rendszerváltást követően megváltozott környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi elvárásoknak. A törvény előkészítését éppen emiatt széles körű vita előzte meg. Sok különböző érdek csapott össze, de a vita eredményeképpen sajnos nem egy konszenzuson alapuló, gyakorlatban jól használható, erős szakigazgatási hátteret biztosító jogszabály született meg. Anyag és módszer A Hhtv. napi alkalmazása során a halászat más-más területén esetlegesen fellépő problémákra, „érdekességekre” öt fiktív jogeseten keresztül kívánja a szerző a figyelmet felhívni. A jogeseteket a Hhtv. alkalmazása során előforduló lehetőségek indukálták, amelyekhez a hátteret és az alapot a hatályos jogszabályok adták. A jogesetek tárgyalása során először a vonatkozó jogszabályi helyeket citálja a szerző, majd ezekre, ezek köré építi fel a jogeseteket. A jogesetek számos közigazgatási, polgárjogi és büntetőjogi kérdést vetnek fel, amelyeket a szerző feltesz a dolgozatban, de azokra jelen írásában választ nem kíván adni, a feltett kérdéseket költői kérdésként hagyja meg. 65

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A dolgozatban szereplő jogeseteket a szerző találta ki, de azok a valóságban is megtörténhetnek, ettől függetlenül a valósággal való bárminemű hasonlóságuk csak a véletlen műve! Jogesetek 1. Jogeset. A halászati jog kérdéskörére: 1.1. Jogszabályi háttér: Hhtv. 3. § (1) A halászati jog - mint vagyonértékű jog - a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. (2) Holtág, bányató és víztározó esetében a halászati jog a Magyar Államot illeti meg. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Törvény (továbbiakban: Vgtv.) 6. § (4) Az ingatlan tulajdonosának a tulajdonában vannak: a) az ingatlan határain belül keletkező és ott befogadóba torkolló vízfolyások; b) az ingatlan határain belül levő természetes állóvizek (a tó, a holtág), amelyek más ingatlanon elhelyezkedő vizekkel közvetlen kapcsolatban nincsenek; c) az ingatlanra lehulló és az ingatlanon maradó csapadékvíz; d) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az ingatlan határain belül levő és saját célt szolgáló vízi létesítmények. Tételezzük fel, hogy létezik egy patak, amely egy völgyben egy helyrajzi számon belül ered és folyik bele a befogadójába. A terület pedig egy gazdasági társaság tulajdonában van. A patak egyébként a területre hulló csapadékokat is összegyűjti. Szintén ez a patak azon termálkutak vizének is a befogadója, amelyek a szomszédos ingatlanon találhatók. A patak medrét az ingatlan tulajdonosa a közelmúltban völgyzárógáttal felduzzasztotta, hogy az a völgy látványát szebbé tegye, egyben a nagyobb vízmennyiség hűtő és hígító vizet biztosítson a szintén az ő tulajdonában lévő kútjainak számára. Időközben a tulajdonos a patakkal és a víztározóval érintett ingatlant elidegeníti, de a tározó vízjogi üzemeltetésének jogát továbbra is fenntartja, hiszen anélkül a termálkutak előírásszerű üzemeltetése ellehetetlenülne. Mint a terület vízjogi üzemeltetője a tározó vízjogi engedélyét a látványtó besorolásból horgásztó besorolásúra változtattatta a vízügyi hatóságnál, nem titkolt horgásztatási szándékkal. 1.2. Kérdések:  Kit illet meg a vízterület halászati joga?  Pályáztatás esetén kit részesít előnyben a Magyar Állam, a tulajdonost, vagy a vízügyi kezelőt, vagy egy harmadik személyt?  Ki és hogyan fogja a tározó és a patak halászati jogát gyakorolni?  Ki kezdeményezi, kezdeményezheti a halászati vízterületté nyilvánítást?  Mi van akkor, ha a halászati vízterületté nyilvánítást a patakra és a víztározóra külön kérik meg? Ekkor egy társult halászati jog fog létrejönni?  A társult halászati jog esetén a haszonbérlet a víz tulajdonjoga, vagy a terület nagysága alapján állapítandó meg? A magántulajdonú víz mennyisége határozza meg ugyanis a tározó kiterjedését! Így ha a víz tulajdonosa kevesebb vizet tároz, akkor kisebb haszonbérleti díjat fog fizetni?  A magántulajdonú víz után a haszonbérleti díjat kell-e fizetnie a halászatra jogosultnak a víz tulajdonosának?  Mi van abban az esetben, ha a kezelő leereszti a víztározót és csak a patak marad vissza? Ebben az esetben ideiglenesen szünetelni fog a Magyar Állam halászati joga? 66

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________  Mi fog történni akkor, ha egy harmadik személy nyeri el a víztározó Magyar Államot megillető halászati jogát? 2. Jogeset. Az elektromos halászat kérdéskörére: 2.1. Jogszabályi háttér: Hhtv. 24. § (1) Tilos egyenáramú eszközzel a hal fogása, a (2) bekezdésben foglalt eseteket kivéve. (2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom alól a halászati hatóság indokolt esetben, a jogosult kérelmére, illetőleg hozzájárulásával a) keltetőházi szaporításhoz szükséges anyahalak begyűjtéséhez, b) ártéren végzett ivadékmentéshez, c) rendkívüli kár elhárítása miatt szükséges lehalászáshoz, d) tudományos célt szolgáló vizsgálati anyag begyűjtéséhez felmentést adhat, eseti engedéllyel. Az EU 2000/60/EK irányelve az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a vízpolitika terén (továbbiakban : VKI) előírásai szerint a tagállamoknak feltáró, operatív és vizsgálati monitoring rendszert kell üzemeltetni a víztestek állapotának meghatározására. A monitoring a vizek fiziko-kémiai és hidromorfológiai paramétereinek vizsgálatán kívül többek között azok biológiai vizsgálatára is kiterjed, így a makrofiták, makrozoobentosz mellett a halakra is. Senki számára nem szükséges ecsetelni, hogy a halállomány ilyetén vizsgálatára a legalkalmasabb módszer és eszköz az elektromos halászat, de könnyen belátható, hogy a VKI szerinti halászati monitoring nem sorolható be a fenti jogszabályi kivételek egyikébe sem. 2.2. Kérdések:  Milyen más módszer lesz alkalmazható felelősséggel és megfelelő hatékonysággal a VKI szerinti monitoring ellátásához?  Hogyan fogjuk teljesíteni így a VKI szerinti monitoring elvárásokat?  A haszonbérlő meghatározhatja, megakadályozhatja a Magyar Állam, mint haszonbérbe adó EU-s követelményeinek betartását?  Ki fogja megfizetni a halászati monitoring fenti akadályoztatása miatt esetlegesen fizetendő büntetést az EU felé?  Ki lesz az, aki vállalni fogja a Btk.-ba is ütköző vizsgálatok elvégzését? 3. Jogeset. A büntetőjogi felelősség kérdéskörére: 3.1. Jogszabályi háttér: Hhtv. 35. § (1) A jogosult köteles a halászati vízterületén élő hal állományát, életközösségét, valamint élőhelyét védeni, a hal természetes táplálékszerzését és szaporodását – ideértve áradás esetén a halivadék mentését is – elősegíteni. A büntető törvénykönyvről (továbbiakban: Btk.) szóló 1978. évi IV. tv. 266/B. § (1) Aki a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik.

67

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A horgász- és halásztársadalom az idevágó újságcikkek tanúsága szerint a Btk. fenti módosítását osztatlan örömmel fogadta, különösen a gereblyéző „sporttársakkal” szembeni, már megszületet első bírósági ítéletek hallatán. Nem tudom belegondolt-e valaki abba, hogy a téli rablóhalazás örömteli pillanatai, vagy egy levonuló árhullámot követő jó halívás akár két évi börtönbüntetést is vonhat maga után? 3.2. Kérdések:  Az élő csalihal hármas horogra való eleven felszúrása, nem minősül-e gerinces állat indokolatlan bántalmazásának, mikor a horgász számára más módszer (pl. villantók, halszelet stb.) is biztosított a ragadozó hal megfogására?  Az a halászatra jogosult, aki az árhullám levonulását követően tömegével hagyja megfulladni a hal és más hasznos víziállat ivadékát a hullámtér kopolyáiban szintén elköveti-e a gerinces állatok Btk. szerint minősített kínzását és pusztulását?  Ide érthető-e az a halászatra jogosult is, aki igaz rendszeresen menti a halivadékot, de gazdálkodása során az ilyen haváriák megelőzését célzó élőhelyrehabilitálásokra nem fordít gondot, és ezzel halállományát folyamatosan kiteszi a fulladásos halál veszélyének? 4. Jogeset. A halászati vízterület kérdéskörére: 4.1. Jogszabályi háttér: Hhtv. 2.§ (1) d) halászati vízterület: az a vízfolyás vagy állóvíz, amely jellegének megváltoztatása nélkül alkalmas a hal életfeltételeinek biztosítására, s ezért a halászati hatóság halászati vízterületté nyilvánítja; Hhtv. 6. § Azt a vizet, amely a halászati vízterületek hatósági nyilvántartásában nem szerepel, a tulajdonosnak a halászati hatósághoz be kell jelentenie. Hhtv.2. § b) halászat: a halnak megengedett módon és eszközzel halászati vízterületen történő fogása – ideértve a horgászatot is –, illetve gyűjtése, továbbá a hal tenyésztése, tartása és telepítése, valamint a hal és élőhelyének védelmét szolgáló tevékenység; c) horgászat: a halászati vízterületen a halnak horgászeszközzel (készséggel) vagy a csalihalnak 1 négyzetméternél nem nagyobb emelőhálóval való fogása; d) halászati vízterület: az a vízfolyás vagy állóvíz, amely jellegének megváltoztatása nélkül alkalmas a hal életfeltételeinek biztosítására, s ezért a halászati hatóság halászati vízterületté nyilvánítja; (2) A meder, a vízfolyás és a természetes állóvíz fogalmán a Vgtv.-ben meghatározott fogalmakat kell érteni. A Vgtv. 1. számú melléklet 12. pontja meder: a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló természetes mélyedés vagy kiépített terepalakulat, amelyet meghatározott partvonalig a víz rendszeresen elborít; 21. pontja vízfolyás: minden olyan természetes vagy mesterséges terepalakulat, amelyben állandóan vagy időszakosan víz áramlik; Tételezzük fel, hogy létezik egy helyrajzi szám, ami nem szerepel a halászati hatóság nyilvántartásában, pedig azon több hektárnyi víz is csillog. A tó egyébként minden tekintetben alkalmas a halak életfeltételeinek fenntartására, hiszen a helyiek már rég kijárnak oda a „senki földjére” kárászra, csukára pecázni. Igaz, a tó közel kétszáz részaránytulajdonos kezében és gyep, rét művelési ágban található a földhivatal nyilvántartásában. A tó a következő módon alakult ki. A korábbi földhasználó TSZ a faluban épülő út építése során innen hordatta az útalapnak valót, és ennek következtében keletkezett bányagödör, amit a felszín alatti víz kitöltött. A művelési ág megváltozását pedig elfelejtette bejelenteni a földhivatalban. A földhivatal pedig, nem kellő körültekintéssel, a gyep, rét művelési ágban feltüntetett ingatlanba a földkiadáskor bejegyezte az oda sorsolt részarány-tulajdonosokat. 68

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az elhanyagolható mennyiségű AK értékek miatt tulajdonukkal a tulajdonosok nem foglalkoznak. Sokuk lakóhelye amúgy is külföld, vagy az ország másik fele. Egy horgászegyesület a tóban rejlő lehetőségeket felismerve, az amúgy is oda járó horgászokat szervezett formában összefogva úgy döntött, hogy legális útra tereli a tó halgazdálkodását. Elhatározásukat tett követte, és szándékukat a halászati hatósághoz bejelentették, kérve a hatóságot, hogy az nyilvánítsa halászati vízterületté a gyep, rét művelési ágban lévő vízfelületet. 4.2. Kérdések:  Halászati vízterületté nyilvánítható-e egy gyep, rét művelésű ingatlan?  Harmadik személy kérheti-e egy vízterület halászati vízterületté történő nyilvánítását?  Hogyan lesz halászati vízterület egy vízterületből, ha a sok tulajdonosból kifolyólag ellehetetlenül mindennemű közigazgatási és gazdálkodási gyakorlat?  Hogyan lesz halászati vízterület egy vízterületből, ha azt a tulajdonos nem jelenti be a halászati hatósághoz?  Bejelenthet-e bárki egy olyan vízterületet, amelyen az államnak lenne halászati joga?  Kizárható-e egy ilyen harmadik fél általi bejelentés, hiszen az az állam érdekében és javára szól?  Egy tulajdonos be fogja-e jelenteni a saját vízterületét, hogy azt a hatóság nyilvánítsa halászati vízterületté, ha azt követően cseppnyi esély is adódik arra, hogy a pályázat során más fogja elnyerni a halászati jogot a Magyar Államtól?  Hogyan jár el a halászati felügyelő egy nem halászati vízterületen?  Ki fogja ellenőrizni egy ilyen vízterületen a halgazdálkodást?  Halastónak vagy halászati vízterületnek nem minősülő vízterületen folytatott halászati tevékenység minek minősül? 4.2. Jogeset. A halászati vízterület kérdéskörére: 4.2. Jogszabályi háttér: Hhtv. 8. § (3) Az elhullott hal (más hasznos víziállat) a lelés helyével érintett halászati vízterület szerinti jogosult tulajdonába kerül. Hhtv. 35. § (1) A jogosult köteles a halászati vízterületén élő hal állományát, életközösségét, valamint élőhelyét védeni, a hal természetes táplálékszerzését és szaporodását – ideértve áradás esetén a halivadék mentését is – elősegíteni. A többi jogszabályi hivatkozást lásd 4.1. pont alatt Ebben a jogesetben két nagy vízterületünk halászati jogi kérdéseit kívánom felvetni. A példa alapjául egyik legnagyobb vízfolyásunk a Duna, a másik alapjául, pedig a Fertő-tó esete szerepel. Európa nagy folyója a Duna évezredek óta járja már Pannónia földjét, hol szelíden medrében hömpölyögve, hol a hullámterét árvízzel elöntve. Vizében a sok hal sok halászt és horgászt vonz partjára. A Duna áradásakor számos esetben a leleményes halászok a hullámtérre kifutó halat az erdei út fölött állított hálójukkal fogják. Azt pedig a szerző maga is látta, hogy a nagybajcsi hullámtéri temető sírjai felett egy alkalommal egy horgász ladikból próbálta szerencséjét. Az ár levonultát követően bizonyítva láthatjuk is a fenti halászok, horgászok gyanúját, hogy a hal nem maradt a mederben, hiszen halat, vagy annak ivadékát fogjuk megtalálni a számtalan kopolyában, kubikban, vagy akár a hullámtéri erdő aljában, vagy a legelőn. 69

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Nagy tavunk a Fertő 75 km2-en terül el a magyar oldalon, melynek mindössze csak 15 %-a a nyílt vízfelület, amely arány pozitív és negatív irányban egyaránt változik. A Fertő-tó jogi partvonala 116,00 mAf, árvizei jogi megfogalmazásban a téli időszakban (októbertől, februárig) 115,60 mAf, átmeneti időszak vonatkozásában (március, szeptember) 115,65 mAf, a nyári időszak (júniustól augusztusig) 115,70 mAf felett áll elő. A jogi partvonalon, azaz a medren belül található meg mind a nádas, mind a nyílt vízfelület. A Fertő tó fizikai paramétereit, biológiai állapotát, a tó hasznosíthatóságát, tehát a tó életét döntő mértékben a tavat körülvevő széles nádövezet állapota és az abban lejátszódó folyamatok határozzák meg (Pannonhalmi, 1999). Azaz a tó halállományának életfeltételei is nagyban függenek a tó nádasának állapotától. 4.2.1. Kérdések:  Lehet-e horgászni, halászni az erdei úton, a temetőben, illetve a nádasban?  Kell-e a halászati vízterület medrében található időszakosan szárazulattá váló területek, vagy pl. a nádas után haszonbérleti díjat fizetni, vagy csak a halászatilag hasznosítható területek után kell fizetni?  Mi minősül halászatilag hasznosítható területnek?  Hogyan alakul a haszonbérleti díj fizetésének kötelezettsége olyan halászati vízterületen, ahol évente akár több száz hektárral is módosulhat annak nyílt vízfelszíne?  Az áradást követően a nem halászati vízterület valamely részén kinn maradó hal mentése hogyan valósulhat meg?  Az áradást követően a nem halászati vízterületen maradt hal gyűjtése és fogása jogosulatlan halászatnak minősül?  Kié lesz az áradást követően a szárazulaton kinn maradt és elpusztult hal teteme?  Ha a halászati vízterület jogosultja az ártéren kinn maradt halat nem gyűjti össze, akkor az ingatlan tulajdonosa összegyűjtheti-e azt, a Ptk. telekhatáron átlógó gyümölcsfájának gyümölcsszedési esetével analóg módon?  A haszonbérleti díjat a vízterület milyen kiterjedése után kell megfizetni?  Ki állja a haszonbérleti díj alapját képező halászati vízterület kiterjedésének kimérésének költségeit?  Milyen gyakorisággal kell felülvizsgálni a halászati vízterületek kiterjedését? 5. Jogeset. A vízfolyások átjárhatóságának kérdéskörére: 5.1. Jogszabályi háttér: Hhtv. 2. § (1) E törvény alkalmazásában a) hal: a „halak” állatrendszertani osztályba tartozó állatfaj. A halra vonatkozó rendelkezéseket – az e törvényben meghatározott esetekben – alkalmazni kell a haltáplálékszervezetre, a rákra, a békára, a kagylóra, a piócára, valamint ezek egyedfejlődési alakjaira is (a továbbiakban együtt: más hasznos víziállat); Hhtv. 15. § (3) A nagy értékű természetes vízi halállományok ívási vándorlásának biztosítása érdekében a halászati hatóság a folyókon épülő duzzasztóművek beruházóját (üzemeltetőjét) hallépcső létesítésére és működtetésére kötelezi. 4/1981. (IV. 4.) OVH rendelkezés az Országos Vízgazdálkodási Szabályzat kiadásáról 214. § (4) A műtárgyat – kivéve az árapasztót – úgy kell kialakítani, hogy a halak áthaladása megakadályozható legyen. 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről 70

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ EU 2000/60/EK irányelve az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a vízpolitika terén vonatkozó szakaszai Tételezzük fel, hogy egy vízfolyásunkon – a szerző készakarva nem folyót írt a jogesetbe, mert a Vgtv. ezt a fogalmat nem használja, nem ismeri – egy beruházó, pl. egy önkormányzat, víztározót létesítene halgazdálkodási, öntözési és árvíztározási céllal. A vízfolyás „nagy értékű természetes vízi halállománnyal” bír. Vízjárása szélsőséges, az extrém kisvizek és a hirtelen nagy árvizek egyaránt jellemzik, nem véletlen, hogy a víztározás mint vízgazdálkodási lehetőség kínálkozik. A mű létrejöttével megoldódna a közeli település árvízmentesítése, a helyi lakosság rekreációs lehetőséghez jutna, illetve a környező mezőgazdasági területek öntözése is megoldódna. A víztározó vízjogi üzemeltetésének engedélyese viszont a helyi horgászegyesület, a víztársulat és a gazdák szövetsége lesz. A víztározó völgyzárógáttal létesül, amely jelentős szintkülönbséget fog eredményezni az alvíz és a felvíz között. Erre való tekintettel a halászati hatóság a nagy értékű természetes vízi halállomány ívási vándorlásának biztosítására hallépcső létesítésére és üzemeltetésére kötelezi a beruházó önkormányzatot. 5.2. Kérdések:  Honnan értesül a halászati hatóság a víztározó létesítéséről, mivel nincs nevesítve mint szakhatóság a vízjogi engedélyezési eljárás során?  Melyik eljárásban adja ki, és kinek a kötelezését a halászati hatóság?  Hogyan lehet gazdasági célú halgazdálkodást folytatni hallépcső megléte mellett? (megj. :VKI szerint a gazdasági cél mellékes)  Ki állapítja meg és milyen értékmérők alapján, hogy az adott vízfolyás halállománya „nagy értékű”?  A folyó jelenlegi, pillanatnyilag meglévő halállományát kell-e nagy értékűnek minősíteni, vagy a folyó jó ökológiai állapota szerint elvártat?  Miért csak az ívási vándorlás miatt kell hallépcsőt létesíteni?  Melyik halfaj lesz az, amelyikre a hallépcsőt méretezni kell?  A halnak minősülő Hhtv. szerinti egyéb élőlények átjutását is biztosítani kell?  A hallépcsőt csak ívási időszakban kell ezek szerint csak üzemeltetni?  Melyik halfaj (ide érteve a haltáplálék-szervezeteket, a rákot, a békát, a kagylót, a piócát, valamint ezek egyedfejlődési alakjait is) ívási időszakában kell majd a hallépcsőt üzemeltetni?  Ha az adott vízfolyás hidrológiájából adódóan a tározó feltöltési időszaka egybeesik a halak ívási időszakával, és a hallépcső üzemeltetéséhez ugyanannyi vízre van szükség, mint az érkező vízhozam, akkor hogyan fog feltöltődni a tározó?  A halászati hatóság a már meglévő duzzasztók üzemeltetőjét, beruházóját is kötelezi hallépcső létesítésére?  Ha a beruházás eredményeként jelentős élőhelybővülés és rehabilitációs előrelépés történik a térség vízi élettereiben a műtárgy megvalósulásakor, de a hallépcső annak működését ellehetetleníti, akkor is meg kell építeni a hallépcsőt?  Mit ért a Hhtv. a folyó fogalma alatt?  Elegendő-e, ha az alvízi mederben csak a hallépcsőn átfolyó víz marad?  Ki fogja ellenőrizni, hogy a hallépcső megfelelő mérnökbiológiai paraméterekkel rendelkezik?  Ki fogja ellenőrizni, hogy a hallépcső megfelelő módon működik?  A nem halászati vízterületen létesülő duzzasztó esetében is van hatásköre a halászati hatóságnak ilyen létesítményre való kötelezés kiadására?  Völgyzárógátas termelő halastavak duzzasztógátja mellé is kell hallépcsőt építeni? 71

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________  A keresztirányú átjárhatóságot akadályozó műveknél is biztosítani kell az átjárhatóságot? Következtetések Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak, vagy be lehet tartatni belőle, mondja régi közmondásunk. A probléma megoldásra vár, hiszen a jelenlegi helyzet ellehetetleníti a halászati szakigazgatás felelősségteljes működését, ellehetetleníti a haszonbérlők okszerű gazdálkodását. Ezek hiányában pedig veszélybe kerül felbecsülhetetlen értékű halállományunk, kétségessé válik az élőhelyek fenntarthatósága, és bizonytalan az uniós elvárásoknak való megfelelés is. A törvénymódosítás szükségességét a törvény megszületése óta számtalan polgári és büntetőjogi per, államigazgatási eljárás is bizonyította. E rövid dolgozat során nem volt cél a téma teljesség igényével történő tárgyalása, de a szerző fel kívánta villantani a problémát néhány, esetleges példa erejével. A dolgozat célja volt, hogy a jogesetek végén felvillantott nyitott kérdéseken keresztül felhívja a halászattal foglalkozók figyelmét a Hhtv. aktualizálásának szükségességére. Irodalom A halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről 4/1981. (IV. 4.) OVH rendelkezés az Országos Vízgazdálkodási Szabályzat kiadásáról EU 2000/60/EK irányelve az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a víz politika terén Pannonhalmi, M. (1999): A Fertő-tó vízgazdálkodása. Vízügyi Közlemények, 81/2: 277-294.

72


A SZÉLES KÁRÁSZ – CARASSIUS CARASSIUS (L.) – SZAPORÍTÁSA ÉS NEVELÉSE A TERMÉSZETESVÍZI ÁLLOMÁNYOK FENNTARTÁSA ÉS MEGERŐSÍTÉSE ÉRDEKÉBEN ARTIFICIAL PROPAGATION AND REARING OF CRUICIAN CARP (CARASSIUS CARASSIUS L.) IN THE INTEREST OF NATURAL STOCK MAINTENANCE MÜLLER Tamás, CSORBAI Balázs, URBÁNYI Béla Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő, [email protected] Kulcsszavak: őshonos, veszélyeztetett, állománypótlás, hormonindukció Keywords: native, vulnerable, stock enchament, hormone induction Összefoglalás Kísérletünkben ívási szezon előtti mesterséges szaporítást végeztünk (március, április). A pontyszaporítás keltetőházi technológiáját sikeresen adaptáltuk a széles kárász mesterséges szaporítására. Az 1,2 mm átmérőjű ikrából anyahalanként 6,5-34 ezer darabot fejtünk le. A Zugerüvegben az inkubációs idő 5-6 nap, a függeszkedés 2-3 nap volt. Ezen túl különböző reprodukciós paramétereket, valamint az embriófejlődés sebességét vizsgáltunk és vetettünk össze szakirodalmi adatokkal. 100 ezer táplálkozó lárvát a sáregresi Aranyponty Zrt. egyik nevelőtavába telepítettünk, hogy felnevelve különböző természetes vizekbe visszatelepíthessük. A SZIE Halgazdálkodási Tanszék kb. 10 köbméteres tavába kitelepített, körülbelül 15.000 ivadékokból az augusztus 21. lehalászáskor 1100 egyedet (átlaghossz 2,6 cm; átlagos testtömeg 0,56 g) a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület nevelőtavába telepítettünk. A fennmaradó 500 egyedet (szeptember 11-én az átlaghosszuk 3,4 cm, átlagos tömegük 1 g) helyi kisvizekbe fogjuk kitelepíteni. Vizsgálataink eredményei valószínűsítik, hogy a széles kárász szaporítása nagyüzemi keretek között sikeresen végrehajtható, s az állomány több éven át felhasználható szaporításra. A technológia kiegészítő beruházást nem igényel, mivel a gazdaságilag jelentős egyéb halfajok mesterséges szaporításánál használatos berendezések e célra is alkalmazhatóak.

Summary The results of artificial propagation conducted in the pre-spawning-season (March and April) are reported in this study. The carp hatchery induced breeding method has been successfully adopted for artificial propagation of Crucian carp. 6.5-34 thousand eggs, which were about 1.2 mm diameter, per female were stripped. The incubation time in Zuger jars was 5-6 day followed by a 2-3 day non-feeding stage. Apart from these, several reproduction parameters and the speed of embryogenesis development were investigated and compared with literature data. 100 thousand larvae, which were in feeding stage, were transported into a nursing pond of Aranyponty Co. in order to introduce reared juveniles into different natural water systems. About 15 thousand larvae were stocked into a 10 m3 pond. In 11 august 1100 juveniles (average body height 2.6 cm; average body weight 0.56 g) were harvested and transported into a rearing pond of Sport and Recreation Society of Bátonyterenye-Maconka. The remaining 500 individuals will be stocked into local minor ponds and natural waters. According to our results the commercial-scale hatchery spawning of Crucian carp can probably be accomplished and the stock can be used for induced spawning for several years. The technology does not require additional investment as the facilities used for the induced spawning of other cultured species are suitable for this purpose, as well.

Bevezetés 73

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A magyarul széles kárászként (Herman, 1887), kárászként (Pintér, 1989; Györe, 1995; Harka, 1997), lapos kárászként (Kászoni, 2001) vagy aranykárászként (közkeletű horgászelnevezés) emlegetett Carassius carassius (LINNAEUS, 1758) hazai halfaunánk egyik őshonos faja. A múltban meghatározó szerepet töltött be a dús vegetációjú élővizek ökoszisztémáiban, de nagyobb tavakban csak szórványosan fordul elő. A Balaton halfaunájának 1995-1999 közötti felmérése során egyetlen egy példányt sikerült kimutatni (Speciár et al., 2000), az északi oldali befolyóvizekben azonban ma is élnek kisebb populációi (Sály et al., 2007). A folyóvizeket kerüli, azokban csak véletlenszerűen és átmenetileg található meg (Kászoni, 2001). Kisebb pocsolyákban és mocsarakban is megél, és a víztest teljes átfagyását is elviseli. Ez a tulajdonsága, valamint rendkívül alacsony oxigénigénye jól mutatja a hal kivételes alkalmazkodóképességét a mostoha viszonyokkal szemben (Pintér, 1989), melynek köszönhetően a kárász talán a legtoleránsabb halfaj Európában (Lelek, 1987). A folyószabályozások, a természetes lápvidékek és mocsarak lecsapolása azonban nagymértékben lecsökkentette élőhelyeinek számát, miáltal a faj a természetes környezetétől eltérő víztípusokba kényszerült, ahol az agresszívebb halfajok – különösképpen az invazív ezüstkárász és törpeharcsa – elnyomják. A fennmaradt élőhelyek megóvása önmagában sajnos nem bizonyul kellően hatékonynak őshonos kárászfajunk tekintetében. Olyan környezeti katasztrófák, mint például a tiszai ciánmérgezés a már erősen „leromlott” állományban tökéletes pusztítást végezhetnek. Az IUCN listáján a sérülékeny (vulnerable) kategóriába tartozik. Sallai (1999) javaslatot tett több hazai halfaj védettségi státuszának átértékeléséhez, melyben a széles kárászt az alábbiakkal jellemezte: „Banarescu szóbeli közlése alapján Romániában a kárász a második legveszélyeztetettebb faj. Faunaterületünkön is csökkenő tendenciát mutatnak populációik az utóbbi évtizedekben, melyet már több hazai szakember is jelzett. Mint ritkulóban lévő, mocsári faunaelemet a biodiverzitás fenntartása érdekében a védett kategóriába javasoljuk, 2.000 Ft eszmei értékkel.„ Hazai szakemberek a javaslatot támogatták, név szerint: Dr. Guti Gábor (MTA Dunakutató Állomás, Göd), Dr. Györe Károly (HAKI, Szarvas), Hoitsy György (FVM BAZ megyei Halászati Felügyelőség), Dr. Keresztessy Katalin (GATE, Állattenyésztési Tanszék), Vida Antal (TTM, Állattár, Bp.). Védelmére tettek javaslatot még: önállóan Györe (1995), Harka (1997), Lengyel (1998). A fenti okok vezettek ahhoz a felvetéshez, hogy más úton segítsük a faj magyarországi megerősödését. Célunk kidolgozni a széles kárász mesterséges szaporítási technológiáját, ivadéknevelését, melynek révén egy- vagy kétnyaras halak kihelyezésével növelhetjük a faj fennmaradásának esélyeit. A széles kárász a természetvédők és a horgászok körében egyaránt kedvelt népszerű hal, ezért gazdaságos termelés esetén az ivadék értékesítése nem jelenthet gondot. A kutatás előzményeként megjegyezhető, hogy a széles kárász szaporításával nem először foglalkozunk (Váradi et al., 2002). Anyag és módszer Anyahalállomány A szaporításhoz használt állomány a Pötrétei tőzegbányatavakból (Zala megye) zsákmányolt, Hottó község egy néhány 100 négyzetméteres földmedrű tavában tárolt és átteleltetett állományából származott. A 42 egyed testhossza 10-23 cm között változott, átlagos testtömege 245,6±144,8 g. A halakat tartályban a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszék egyik 2 köbméteres medencéjébe telepítettük (2007. március 19.). A fogadó vízhőmérséklet 10,5 ºC volt. 4 napos akklimatizáció után a vízmelegítőkkel a hőmérsékletet megemeltük (naponta kétszeri mérés 8.00, 16.00h, 1. diagramm). Hormonkezelés Kísérleteinkben felhasznált hormonok a követezők voltak: 74

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ - Pontyhipofízis (lengyel import, átlagtömeg 2,6 mg/golyó) - Choragon (human Chorion Gonadotropin (hCG), 1 ampulla oldat tartalmaz 5000 Nemzetközi Egység (NE) hCG-t; Ferring GmbH ®) - Ovopel (1 pellet tartalmaz 20 μg D-Ala6,Pro9NE, mint szintetikus GnRH analóg és 20 μg metoklopramid mint dopamin receptor antagonista vegyület keverékét; Interfish Kft. ®) - Motilium (dopamin receptor antagonista vegyület 10 mg/tabletta; Jansen Pharmaceutica Co.®) A hormonadagokat (1. táblázat) 0,9%-os NaCl oldatban jutattuk be a hasüregbe, a hasúszó tövénél. 1. kezelés: Az első kezeléssel egyidőben a különböző hormonkezelt halakat színes fonalak hátúszóba tűzésével egyedileg jelöltük. Az ivarokat szétválogattuk, és a hímeket egy 700 literes kádba helyeztük át. A döntő adagot követő nap délben egy jelzőhímet helyeztünk az ikrások medencéjébe. 2. kezelés: A második kezeléskor az első kezelésben részt vett, pontyhipofízissel kezelt ikrást használtunk fel ismét (próbaszaporítás). 3. kezelés: Harmadik kezeléskor az első kezelésben részt vett ikrásokat használtuk fel ismét, azonban a csoportokból a legkisebb egyedeket nem oltottuk (66-178g). 4. kezelés: A negyedik kezeléskor az első és harmadik kezelésben részt vett, hCG-vel és Ovopel-lel kezelt halakat használtuk ismét. Mesterséges szaporítás Az ikraszórás megkezdésekor az ikrásokat kiemeltük, nedves törölközőbe csavartuk, és az ikrát száraz műanyag edénybe fejtük le (1/a. ábra). A hímekből a tejet közvetlenül az ikrára fejtük (minimum 2 hím spermáját használtuk egy ikratétel megtermékenyítéséhez), és az ún. száraz termékenyítési eljárással termékenyítettünk (1/b. ábra). A 3. kezelésben nyert ikratételeket közvetlenül a termékenyítés előtt felolvasztott, 2 hetes mélyhűtött spermával termékenyítettük. A spermiumokat állott csapvízzel aktiváltuk, majd egy perces kevergetés után Woynarovich-féle termékenyítőoldattal duzzasztottuk az ikrákat (30 g karbamid, 40 g só 10 liter vízben feloldva), folyamatos keveréssel. A termékenyítőoldatot 3-4 alkalommal cseréltük. Az ikraduzzasztás végeztével (60-90 perc) az ikrákat tanninos oldattal (5 g csersav/10 liter víz) is kezeltük 3×15 másodpercig. Ezt követően mini Zuger-üvegbe (1,5 literes térfogat) helyeztük az ikrákat (1/c. ábra). A vízáramlást az ikramennyiség és a fejlettségi állapot függvényében szabályoztuk. Kísérleteinkben – bár nem altattunk a kezelések alkalmával – egy hal sem pusztult el. A negyedik kezeléskor a lefejt ikrákból mintát vettünk. Analitikai mérleggel lemértük néhány száz ikra tömegét, melyből különböző reprodukciós paramétereket számoltuk ki (2. táblázat). A negyedik kezeléskor Petri-csészébe helyeztük az ikrákat (25-50 db), és különböző hőmérsékletű helyeken keltettük. A vízhőmérsékletet naponta kétszer mértük, ekkor eltávolítottuk a nem termékenyült és elpusztult embriókat tartalmazó ikrákat, illetve az embriófejlődésről fényképes dokumentációt készítettünk. Öt hímnél – Bürker-kamra segítségével – a hormonkezelés után 24 órával megvizsgáltuk a spermasűrűséget is. A Zuger-üvegben az első lárvák megjelenésétől számított második órában az ikratételeket szivornya segítségével tálakba fejtük, és ott a kelési enzim feldúsulása, illetve oxigénhiány segítségével szinkronizáltuk a kelést. A kikelt lárvákat egy óriás méretű Zugeredénybe (200 liter) helyeztük, és tartottuk a nem-táplálkozó életszakaszukig (függeszkedés). A harmadik kezelésben kikelt lárvákat itt tápláltuk. Az első táplálékuk gyűjtött Rotatoria, tenyésztett Paramaecium, valamint Perla Larva Proactive 6.0 ivadéktáp volt, ad libitum. A táplálkozást megkezdő ivadékok a 2. naptól frissen keltetett Artemia salina lárvát is kaptak. A harmadik kezelésből származó halakat (~15 000 táplálkozó lárva) 2 hét múlva kitelepítettük a Halgazdálkodási Tanszék fóliás tavába (2×7×0,7 m). A halaknak kiegészítő táplálékként Skretting lárvanevelő (Perla Larva Proactive) és melegvízi halfajok számára 75

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ gyártott tápokat (Perla AA) adtunk. A negyedik kezelésből származó ivadékokat az elúszásuk pillanatában levegőztetett tartályban elszállítottuk és kitelepítettük az Aranyponty Zrt. szarvasi telepének (Iskolaföld) egyik nevelőtavába (~0,25 ha). A harmadik kezelésből származó, általunk felnevelt 2-5 cm-es ivadékokat (1100 egyed) a Bátonyterenye–Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület nevelő tavába telepítettünk. Meg kell jegyezni, hogy Maconkán a széles kárász fogási tilalom alá eső halfaj, mivel a társaság céljai közt az ősi magyar halfajok megőrzése és védelme is szerepel. 1. táblázat. A mesterséges szaporítás anyagának és módszereinek adatai (*PH - Pontyhipofízis, **hCG –human Chorion Gonadotropin, ***tt kg –testtömeg kilogramm). Table 1. Materials and methods of artificial propagation (*PH – carp pituitary, **hCG-human Chorion Gonadotropin, *** tt kg – bodyweight kilogram Egyedek Kezelés n

ivar

Testtömeg (g)

8 8 9 17

♂♂

2.

1

♀♀

3

5 5 6 16

♂♂

373,2±83 398±29,7 385,3±77,5 ♂♂

10

♀♀

373,1±51,8

15

♂♂

149,2±95,7

1.

4

♀♀

♀♀

327,5±124,1 320,5±144,8 323,8±133,2 145,5±90,5 438

Alkalmazott hormon PH* hCG** Ovopel PH PH + Motilium PH hCG Ovopel PH PH + Motilium PH

Hormonkezelés 1. kezelés dózis 0,6 mg/tt kg*** 50 NE/tt kg 0,2 pellet/tt kg 0,6 mg/tt kg 2,6 mg PH + 2,5 mg Motilium / egyed 2,6 mg / egyed 1 pellet / egyed 500 NE / egyed 0,3 mg / egyed 4,6 mg PH + 2 mg Motilium /egyed 0,3 mg / egyed

2. kezelés dózis idő

idő Márc. 27.

6 mg/tt kg 500 NE/tt kg 2 pellet/tt kg -

Márc. 31.

-

-

Ápr. 3.

-

-

-

-

-

-

Ápr. 16.

1. diagramm. Napi átlagos vízhőmérséklet alakulása a kísérlet alatt Diagram 1. Daily average water temperature during the experiment

76

Márc. 28.

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Eredmények 1. kezelés. A döntő adagú kezelés után az ikrások hasa megdagadt, de ikrát nem adtak le. Egy ikrás (pontyhipofízissel kezelt) a jelzőhímmel leívott a döntő adagot követő 18. órában. 2. kezelés. Az első ikraszemek a kezelést követő 18 és fél óra múlva jelentek meg, ekkor a nőstényt lefejtük. A termékenyülés 90% körül alakult. 3. kezelés. A kezelést követő 18. órától a pontyhipofízissel kezelt halakat lefejtük. A másik két csoport (hCG, Ovopel) nem adott ikrát. A termékenyülés 50-90% körül alakult. 4. kezelés. A kezelést követő 16. órában jelentek meg az első ikraszemek. A halakat lefejtük. A szaporításból származó reprodukciós paramétereket a 2. táblázat mutatja, az embriófejlődés eredményeit a 3. táblázat. A termékenyülés 30-95% között alakult. Elhullás. Az első kezelést követő napon egy Ovopellel, a második kezelést követő napon egy hCG-vel kezelt ikrás hal pusztult el. 2. táblázat. Szaporodással összefüggő paraméterek. Table 2. Reproduction parameters paraméterek

jelen vizsgálat

Pseudo Gonadoátlag Somatic Index (%) min-max átlag Spermium szám min-max (ml/db ×1010) Ikraszám / anyahal átlag (ezer) min-max Száraz ikra átmérő átlag (mm) min-max 1kg száraz ikrában lévő átlag ikraszemek (millió) min-max Kelési idő (napfok) Frissen kelt lárvahossz (mm)

5,4 2,2 - 9 2,1 1,5-2,7 24 6,7 – 34 1,2 1,1 - 1,34 1,1 0,95 – 1,33 93-129 4,2-4,6

3. táblázat. Embriófejlődés különböző hőmérsékleteken Table 3. Embriogenesis in different water temperature

Levegővétel

Óra (nap)

Vízhőmérséklet (átlag±szórás) első lárvák kelése

18 ºC

20,1±0,1 ºC

22,8±0,5 ºC

29,4±2,8 ºC

172 (7)

124 (5)

92.30 (4)

76 (3)

Nem vizsgált

172 (7)

165 (6)

100 (4)

Ikrainkubáció Zuger-üveges ikrainkubációkor a második kezelésből (átlaghőm: 18,8±3,5 ºC) és a harmadik kezelésből (átlaghőm: 19,2±3,3 ºC) származó lárvák a hatodik napon, míg a negyedik (átlaghőm: 21,2±1,01 ºC) kezelésből származó ikrák az ötödik napon keltek ki, és kezdték meg függeszkedésüket. Az első légkapás idejét nehéz volt meghatározni (az óriásZugerben elhúzódóan ment végbe), de a kelést követő 2-3 napon történt meg. Az embriófejlődés vizsgálati eredményeket a 3. táblázat mutatja be. Ivadéknevelés tóban Az ivadékok napi növekedését nem vizsgáltuk, azonban a közel 4,5 hónapos tenyészidőszak alatt a halak 2,5 - 5 cm-re növekedtek. Júniusban a tavat összefüggő békalencse borította és a vízben a Rotatoria felszaporodott, melynek hatására a becsült állomány 50%-a oxigénhiányban elhullott. Ezt követően a tóban levegőztetőkkel, illetve a folyamatos vízfelszín tisztítással próbáltuk kivédeni az eset megismétlődését. Ennek ellenére szúrópróbaszerű oxigénellenőrzéskor kétszer mértünk csupán 0,2 mg/liter oldott 77

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ oxigéntartalmat, azonban ez már nem okozott elhullást. A nevelés során nem védekeztünk a tóba bekerülő ragadozó rovarok ellen. A legjelentősebb károkat a hátonúszó poloska (Notonecta glauca) okozhatta – próbafogásokkor, illetve lehalászáskor hozzávetőlegesen 100 példány került a hálóba. Emellett a szegélyes csíkbogár (Dytiscus marginalis), és különböző csíborfajok lárváit (Hydrophilidae) találtuk meg. Ennek ellenére az augusztus 21-i lehalászáskor közel 1600 db 2-5 cm-es egyedet fogtunk (átlagos nagyságuk 2,6 cm és 0,57 g). Közülük 1100 egyedet a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület nevelő tavába telepítettünk. Az 500 továbbtartott egyed táplálékkiegészítésként kétnaponta élő vagy fagyasztott szúnyoglárvát kapott, így a szeptember 11-i próbafogáskor 2,5 – 6 cmes testhosszt ért el (átlagos nagyság 3,2 – 3,6 cm és 1-1,3 g; 1/d ábra).

1. ábra. a: ikrafejés, b: a sperma ráfejése, c: Zuger-üveges ikrainkubáció, d: lehalászáskori (161 napos) ivadékok Fig. 1. a - egg stripping, b - sperm stripping on the eggs, c - egg incubation in Zuger jars, d - harvest of juveniles (161-days-old juveniles)

Értékelés A széles kárász 2-3 részletben ívik. A szaporodást 14-16 °C vízhőmérsékletnél kezdi meg, és június végén fejezi be (Pintér, 1989; Györe, 1995). Aho és Holopainen (2000) szerintnormál esetben kétszer ívnak egy évben. A reprodukciós idő hossza (az első és utolsó ívásra érett hal megfogása között eltelt idő) 32-60 nap között változott a vizsgált helyek és évek szerint. Érett ikrásokat akkor fogtak, amikor a víz hőmérséklete meghaladta a 18 ºC-ot. Kísérletünkben csak egyszer szaporítottuk le állományunkat, amikor a mesterséges úton megemelt napi átlagos vízhőmérséklet tartósan meghaladta a 17-18 ºC-ot (március vége, április). Az első kezeléskor – egy vadívást leszámítva – az ikrásokat nem sikerült ikraleadásra késztetni. Hasonló megfigyelésről számolt be Horváth (1980) a ponty esetében. 78

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Októberben – adott év tavaszában leszaporított – ikrás halakat szállított egy medencés kísérleti térbe, ahol a 4-7 °C-os fogadó vízhőmérsékletet 48 óra alatt folyamatosan 22-25 °Cra emelte. A behozataltól számított egy, két és négy héttel oltott ikrásokat. Ovulált ikrát csak a negyedik kezeléskor nyert. Februárban megismételte a kísérletet hasonló paraméterek mellett. Akkor – három héttel a kísérlet beállítása után – a hormonális indukcióra nem reagáltak az ikrások, de további 10 nap múlva minden anyahalat sikeresen lefejt. A kísérletek tanúsága szerint nincs lényeges különbség a teleltetés elején, illetve későbbi időszakban lévő ikrás pontyok reproduktív tevékenységének reaktiválása terén. Aktív reproduktív tevékenységet biztosító hőmérsékleten a teleltetés alatti halakban az ovuláció csak mintegy 600 napfok hatására váltható ki, annak ellenére, hogy a beteleltetés előtt a halaknál hormonális indukcióval az ovuláció provokálható volt. A szaporodási szezonban – úgy tűnik – a legfontosabb abiotikus faktor a gyors hőmérsékletemelkedés (néhány fok néhány nap alatt) akkor eredményes, ha a hőmérséklet relatíve magas (Aho és Holopainen, 2000). Széles kárász esetében nem kellett elérni a pontynál megadott napfok értéket, hiszen a második és harmadik hormonkezeléskor a ponythipofízissel kezelt halakat eredményes ikraleadásra lehetett késztetni. A végső érést (nem az oocita morfológiai kategóriáját értve alatta, hanem a kényszer nyugalmi állapot részleges feloldását) és ovulációra kész állapotot valószínűleg az első hormonkezelésre adott pontyhipofizis váltotta ki. Az Ovopel és a hCG ismételt beadásával nem sikerült ikraleadásra késztetni anyahalainkat. Az angolnák mesterséges ivarérlelése során megfigyelt jelenség, hogy az ismételt pontyfipofízis-kezelés oocytafejlődést indukál, azonban a gonadotrop releasing hormon-analóg nem, vagy csak kis mértékben hat a petefejlődésre, így a velük történt kezelés csak a már ívásra kész egyedek esetében hatékony (Müller et al., 2003). Sügérfélék esetében nincs értelme „regenerálási hőösszegről” beszélni, a gyors hőmérsékletemelés (közvetlenül a hormonindukció előtt) a süllő és kősüllő esetében 100%-os beérési arányt eredményez (Müller et al., 2005, 2006). Az általunk mért ikraátmérő átlagosan 1,2 mm volt. Szakirodalmi adatok szerint a széles kárász ikramérete valamivel nagyobb ennél. Györe (1995) 1,4-1,7 mm, Pintér (1989) 1,5 mm, Laurila és Holopainen (1990) 1,37±0,09 – 1,61±0,1 mm értéket ad meg rá, azonban nem derül ki, hogy ovulált (száraz) vagy duzzadt ikráról van-e szó. Az anyahalankénti ikraszám esetünkben 6,5-34 ezer között mozgott az első fejésre. Ez az érték messze elmarad – még ha két-három részletben is adja le az ikrát – egyes szakirodalmi adatoktól: 120-300 ezer (Györe, 1995), 100-300 ezer (Pintér, 1989). Holopainen és munkatársai (1999) két különböző tóban vizsgálták a relatív fekunditást, amely szerint „ritka” állományban a 15-40 cm-es ikrások átlagosan 129,2 ezer, míg a „nagy” sűrűségben nevelődő 11-19 cm-es társaik 83,2 ezer ikraszemet termelnek. Holopainen és Pitkänen (1985) egyenletben fejezték ki egy 2 hektárnál kisebb tóban nagy populációsűrűségben élő ikrások fekunditását: log y=1,742x+0,106 (r2=0,83, n=92). Ez a mi szaporításra felhasznált anyahalaink méretére vetítve 17-27 cm mérettartományban 3,5 - 40 ezer ikraszemet jelent. Jövő évben tervezünk egy kísérletsorozatot a szaporodásbiológiai mutatók átszámítására. A különböző hőmérsékleten általunk mért embriófejlődési mutatók hasonlóan alakultak Laurila és Holopainen (1990) eredményeihez. Vizsgálataik alapján a széles kárász lárvái normál körülmények között 15-28 ºC–on kelnek ki, 5-10 ºC-on nincs fejlődés, és nagyon kevés (<1%) kell ki 30ºC-on. A leggyorsabb embriófejlődést (<3 nap) 24-28 ºC között érték el. Természetes körülmények között vizsgálva az embriófejlődést azt találták, hogy 18,2 ºCon (16-20,4 ºC) és 18,6ºC-on (17,5-20,5) is 6 nap alatt kelnek ki. Megfigyeléseink alapján az embriók – igaz, alacsony %-ban – de rövid időre a 33ºC-ot is elviselik. Laboratóriumi körülmények között biztosított egyenletes 18 ºC-on 7 nap alatt kelt ki az első lárva. Fontos megjegyezni, hogy Laurila és Holopainen (1990) által közölt adatok 50% kelésnél értendők, ikrakezelés nélküli, természetes keltetési eljárásokkal. A mi eredményünk ikrakezeléseken átesett (Woynarovitch- és tannin-oldattal kezelt) ikrák esetében igaz, és 50% helyett az első 79

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ kipattanó lárvát vettük figyelembe. Általános gyakorlat szerint az ikrainkubációs időtartamot az első lárvák kelésénél megszakítják pontyféléknél, és szinkronizált keltetést alkalmaznak. Más pontyféléhez viszonyítva a széles kárász ikrainkubációs ideje hosszabb, például pontynál 20-22 ºC-on 3,5-4 nap; compó esetében 22-25 ºC-on 3 nap (Woynarovich és Horváth, 1980). A frissen kikelt lárvák mérete – 4,2-4,6 mm – átlagosnak tekinthető, hiszen a szakirodalmi adatok szerint ez az érték 3,8-4,1 mm (Györe, 1995), illetve 4,5-5,5 mm (Laurila et al., 1987) között változik. Táplálkozásukat 6,5-7,2 mm testhosszt elérve kezdik meg, amelyet 20-30 ºC-on 2-4 nap alatt érnek el (Laurila et al., 1987). Az ivadékok napi fejlődési ütemét nem kísértük figyelemmel, de az első lehalászáskor az átlagméret és -tömeg (140 napos tenyészidő) 2,6 cm és 0,57 g körül alakult. Ez 0,18 mm/nap növekedési sebességet jelent átlagban. Szeptember 11-re (161 napos tenyészidő), amikor kevesebb egyedre több táplálék jutott, megugrott 3,4 cm és 1,1 g körüli értékre, ami hozzávetőlegesen 0,2 mm/nap növekedési sebességet jelent. Laurila és munkatársai (1987) ellenőrzött körülmények között vizsgálták az ivadékok növekedését, 50-64 nap kísérleti periódus alatt. A leggyorsabb növekedést (átlagosan 0,32 mm/nap, maximum 0,72 mm/nap) 28,5 ºC-on érték el; 0,1-0,2 mm/nap értéket mértek 15-20ºC-on; míg 10ºC-on nem tapasztaltak növekedést. Laurila és munkatársai (1987) szerint természetes körülmények között a 0+ korosztály szeptemberre 2,5-10,5 cm-re növekszik (átlagban 6,3 cm; 4,9 g), demintegy 100-szoros egyedsűrűségnél már csak 2,4-5 cm-t értek csak el. Pintér (1989) szerint a növekedési ütem viszonylag lassú, az első évben maximum 2-3 cm-es nagyságot érnek el, és rendszerint a második év végére sem nőnek 10 cm-nél nagyobbra. Disler szerint a széles kárász ivadéknak el kell érnie 25-27 mm-t, ahhoz hogy biztonsággal vészelje át a telet (Disler, 1971 nyomán Laurila és Holopainen, 2001). Intenzív körülmények között Myszkowski és munkatársai (2002) különböző, kereskedelemben kapható tápok hatását vizsgálták az ivadékok növekedésére (kiinduló nagyság 31 mm és 0,36 g, 120 napos kísérleti idő, 25ºC vízhőfok). A legnagyobb növekedőképességet ponty- (befejező átlag testtömeg 4,33g) és angolnatáppal (befejező átlag testtömeg 4,15 g) érték el, azonban nagy %-ban okoztak testi deformációkat ezek a nagy zsírtartalmú tápok (37,2 és 62,7%-ban). Következtetések 1. A szaporodási idő előtti hormonkezelés az első kezeléskor – egy ikrást leszámítva – sikertelen volt, mivel a pontyféléknél az oociták kényszer nyugalmi állapotának a feloldásához megfelelő mennyiségű hőösszeg is szükséges, közvetlenül az átteleltetés után. 2. A második és harmadik hormonkezeléskor a ponythipofízissel kezelt halakat eredményes ikraleadásra lehetett késztetni. A nyugalmi állapot részleges feloldását valószínűleg az első hormonkezelésre adott pontyhipofízis váltotta ki, és ez hozott létre ovulációra kész állapotot. Az Ovopel és a hCG ismételt kezelése nem eredményezett érést. 3. Az ikra termékenyítése a ponty nagyüzemi szaporításakor alkalmazott módszerrel megoldható. A széles kárász embriógenezise a többi pontyféléhez képest rendkívül lassú. 4. A széles kárász lárváinak tartására és etetésére az óriás Zuger-edény megfelelő. Etetésük tenyésztett Paramaecium-mal, gyűjtött Rotatoria-val, az Artemia salina frissen keltetett naupliuszlárváival és ivadéktáppal könnyen megoldható. 1-2 hetes tartás után az ivadékok szállíthatóak és telepíthetőek. 5. A szeptemberi lehalászás idejére (161 napos tenyészidő) az ivadékok 2,5-6 cm-es nagyságot érnek el. A kis növekedési erély miatt polikultúrában való nevelésük nem ajánlott. 6. A nevelés nehézségeit figyelembe véve a 10%-os megmaradás jónak mondható. Nagyüzemi körülmények között ez 1,6 millió első nyaras széles kárászt jelenthetne egy hektárra vetítve. Ki kell hangsúlyoznunk azonban, hogy ezeket az eredményeket egy 10 m3es tóban, viszonylag nagy élőmunka-ráfordítással és nagy fehérjetartalmú tápok alkalmazásával értük el. 80

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 7. Vizsgálataink azt bizonyítják, hogy a széles kárász szaporítása nagyüzemi keretek között sikeresen végrehajtható, s az állomány több éven át felhasználható szaporításra. A technológia kiegészítő beruházást nem igényel, mivel a gazdaságilag jelentős egyéb halfajok mesterséges szaporításánál használatos berendezések e célra is alkalmazhatóak. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki Kóbor Balázsnak és Németh Andrásnak, akik az anyahalakat biztosították számunkra. A széles kárász mesterséges szaporításával kapcsolatos munkákat a Baross Pályázat (OMFB-BAROSS-4-2005-0037; témavezető dr. Váradi László) és az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj pénzügyi támogatásával végezzük. Irodalomjegyzék Aho J., Holopainen I.J. (2000): Batch spawning of Crucian carp (Carassius carassius [L.]) in mono- and multispecies communities. Annales Zoologici Fennici 37. 101-111. Györe K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. Környezetgazdálkodási Intézet, p. 339. Harka Á. (1997): Halaink. Képes határozó és elterjedési útmutató. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egysülete, Budapest, p. 175. Herman O. (1887): A magyar halászat könyve. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest. pp.689690. Holopainen I.J., Pitkanen A.K. (1985): Populations size and structure of crucian carp (Carassius carassius (L.)) in two small, natural ponds in Eastern Finland. Annales Zoologici Fennici 22.397-406. Holopainen I.J., Tonn W.M., Paszkowski C.A. (1997): Tales of two fish. the dichotomous biology of crucian carp (Carassius carassius (L.)) in northern Europe. Annales Zoologici Fennici 34.1-22. Horváth L. (1980): A ponty (Cyprinus carpio L.) petefejlődésének elemzése és szabályozása. A halhústermelés fejlesztése 9. Haltenyésztési Kutató Intézet, Szarvas. Kászoni Z. (2001): Hal és horgászat Erdélyben. Lyra Kiadó, Marosvásárhely Laurila S., Holopainen I.J. (1990): Features of embryonic and larval development of crucian carp, Carassius carassius (L.) with a note on species identification. Annales Zoologici Fennici 27.361-367. Laurila S., Piironen J., Holopainen I.J. (1987): Notes on egg development and larval and juvenile growth of crucian carp (Carassius carassius (L.)). Annales Zoologici Fennici 24. 315-321. Lengyel P. (1998): A kónyi Tündér-tó (Fertő-Hanság Nemzeti Park) halfaunája. A Puszta 1(15).97-100. Müller T., Bódis M., Bercsényi M. (2006): Megfigyelések a süllő mesterséges szaporításáról. Halászat 99 (1). 2022. Müller T., Nyitrai G., Kucska B., Bódis M., Bercsényi M. (2005): A kősüllő mesterséges szaporítása. XXIX. Halászati Tudományos Tanácskozás, Szarvas, május 4-5 (abstract book, p. 23 / Halászatfejlesztés, 30 pp. 5560.) Müller T., Váradi B., Horn P., Bercsényi M. (2003): Effects of various hormones on the sexual maturity of European eel (Anguilla anguilla L.) females from farm and lakes. Acta Biologica Hungarica 54 (3-4). 313322. Myszkowski L., Kamiński R., Quiros M., Stanny L.A., Wolnicki J. (2002): Dry diet-influenced growth, size variability, condition and body deformities in juvenile crucian carp Carassius carassius L. reared under controlled conditions. Archives of Polish Fisheries 10(1).51-61. Pintér K. (1989): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Sallai Z. (1990). Javaslat a hazai halfajok védettségi státuszának átértékeléséhez. A Puszta 1 (16). 107-138. Sály P., Erős T., Takács P., Bereczki Cs., Bíró P. (2007): Halegyüttesek szerkezetének változásai a Balaton három északi oldali befolyóvizében. Pisces Hungarici II. (in press). Specziár A., Tölg L., Biró P. (2000): A Balaton halfaunájának vizsgálata. Halászatfejlesztés 24. Szarvas, pp. 115125. Woynarovich E., Horváth L. (1980): The artificial propagation of warm-water finfishes - a manual for extension. FAO Fish.Tech. Pap. (201).183 p.

81


82

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ NATURA 2000-ES HALFAJOK ELŐFORDULÁSA A DUNA HAZAI SZAKASZÁN OCCURENCE OF PROTECTED FISHES OF THE NATURA 2000 SYSTEM IN THE HUNGARIAN SECTION OF THE DANUBE TÓTH Balázs1, SEVCSIK András2, ERŐS Tibor3 Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest 2 Pest Környéki Madarászkör, Budapest 3 MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany 1

Összefoglalás A Duna halfaunájának kutatása az utóbbi évtizedekben főként a Szigetköz és Gemenc térségére összpontosult. A természetvédelem gyakorlata azonban a folyam más szakaszairól is igényli az aktuális adatokat. Halfaunisztikai vizsgálataink tervezésekor erre is tekintettel voltunk, bár munkánkat elsősorban a Duna-Ipoly Nemzeti Park működési területére koncentráltuk. Különös figyelmet fordítottunk az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének mellékleteiben található halfajok („NATURA 2000-es fajok”) előfordulásának feltérképezésére. Vizsgálatainkat 2004 és 2007 között a Szigetközben, valamint Gönyű, Komárom, Nyergesújfalu, Tát, Esztergom, Pilismarót, Dömös, Visegrád, Vác, Göd, Budapest, Apostag, Kulcs, Dunaújváros, Dunaföldvár, Baja és Mohács térségében végeztük. A részint éjjel, részint nappal folyó mintavételek során kis teljesítményű akkumulátoros és nagy teljesítményű aggregátoros gépeket használtunk. Fogási adatainkat az 500 m-es mintavételi egységek kezdőpontjának EOV-koordinátáihoz rendelve jegyeztük fel. Eredményeik egyrészt közvetlenül felhasználhatóak a természetvédelmi gyakorlatban, másrészt módot adnak rá, hogy módszertani ajánlást fogalmazzunk meg a hatékonyabb monitorozás érdekében. Summary Fish faunistic investigations on the Danube river were mainly focused on the Szigetköz and Gemenc area in the last decades. However, the fauna of the other Danube sections also has to be known for effective conservation. We have conducted fish faunistic research between Dunakiliti and Mohács in 2004-2007 with special focus to the area of the Danube-Ipoly National Park to collect occurence data of species listed in the Habitat Directive of the European Union. Electrofishing was carried out by using battery, and agregator powered gears at night and during the day. 500 m long sampling units were examined, starting points were marked by GPS, and data were assigned to EOV koordinates. Our results can be used by local and international authority (environmental protecion), and contain information to reevaluate Natura 2000 sites in the Danube. Our experiences also help for planning NATURA 2000 monitoring system.

Bevezetés Az Európai Unió Madár- és élőhelyvédelmi irányelve jegyzékben közli a közösség szempontjából kiemelt jelentőségű élőhelyek és fajok listáját. A II. függelékben megjelölt fajok védelme érdekében különleges természetmegőrzési területeket kell kijelölni, ahol e fajok fennmaradását az adott tagország garantálja. A IV. függelékben a szigorú védelmet igénylő fajok szerepelnek, míg az V. függelék azoknak a fajoknak a listáját tartalmazza, amelyek hasznosítását, illetve természetes környezetükből való kivételét illetően adminisztratív korlátozásokat kell bevezetni (92/43/EEC annex II., IV., V.). A Duna magyarországi szakaszáról (fő és mellékágak együttesen) az utóbbi három évtizedben bizonyítottan előkerült körszájúak és halfajok száma 72 (Sallai, 2001), melyek közül 26 faj szerepel az Élőhelyvédelmi irányelv függelékeiben. Az Európai Unió tagországainak kötelezettsége az e fajok állománynagyságában bekövetkező változások monitorozása (Natura 2000-es monitorozás), és amennyiben szükséges, a természetvédelmi beavatkozások megtétele a fajok fennmaradása érdekében. A feladatok teljesítését nehezíti, hogy igen hiányos ismeretekkel rendelkezünk az irányelv függelékeiben szereplő halfajok (továbbiakban NATURA 2000-es fajok) jelenlegi 83

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ elterjedéséről a Duna magyarországi szakaszán. A XX. század utolsó évtizede előtti, mára archívnak tekinthető halfaunisztikai munkák, melyeknek kiváló összefoglalása Sallai (2001) munkájában található, általában nem tértek ki a lelőhelyek pontos meghatározására (kivétel pl. Botta et al. 1984). Az eltelt két évtized, illetve a Duna állapotában történt nagyfokú beavatkozások miatt ezen adatok nem pótolhatják a jelenlegi állapotra vonatkozó, naprakész faunajegyzéket és előfordulási adatokat. Az MTA Magyar Dunakutató Állomás kutatási prioritásai között elsősorban a nagyobb mellékágrendszerek (Szigetköz, Gemenc) halállományainak monitorozása szerepelt (Guti és Erős, 2002). A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében jelenleg végzett felmérések pedig csupán két helyszínre, Vác-Göd (1668-1681 fkm) és Baja (1476-1483 fkm) térségére vonatkozólag nyújtanak folyamatos információt a halfauna összetételéről és időbeli változásairól. Örvendetes, hogy a közelmúltban több közlemény is megjelent, amely a Duna főágát halfaunisztikai, halászatbiológiai és ökológiai szempontból elemzi (pl. Sallai, 2001; Györe 2005; Erős és mtsai., in press). A munkák többsége azonban származtatott adatokat közöl, ezért a Natura 2000-es fajok pontos előfordulási adatait nehéz azonosítani. Kivételt képez ez alól Györe és Józsa (2005) dolgozata, akik munkájukban részletes adatokat közölnek szinte a teljes hazai Duna halfajösszetételéről, állománynagyságáról, a halászati jogosultak halgazdálkodásáról, valamint a halászatilag fontos halfajok, a dévér (Abramis brama) és az Élőhelyvédelmi irányelv V. függelékében szereplő márna (Barbus barbus) alapvető populációdinamikai mutatóiról. A HAKI munkatársai az 1999-től 2005-ig terjedő felméréssorozatuk keretében, a nagyobb Duna-szakaszok közül egyedül a Duna-Ipoly Nemzeti Park működési területéhez kötődő Gönyű–Budapest közötti szakaszt (1569-1786 fkm) nem vizsgálták. Felméréseik az alsó Dunán Mohács térségére (1456-1433 fkm), a Közép-Dunán a Nagytétény és Dunaföldvár közötti szakaszra (1630-1564 fkm), Paks környékére (1564-1520 fkm), míg a Felső-Dunán a Rajka–Nagybajcs közötti és egy Győr alatti rövid szakaszra, illetve a MosoniDunára terjedtek ki (1850-1770 fkm). Dolgozatunk célja, hogy pontos lelőhelyi adatokat közöljünk Natura 2000-es halfajok dunai előfordulásáról az utóbbi években végzett halállomány-felméréseink alapján, különös tekintettel a Gönyű–Budapest közötti Duna szakaszra (1569-1786 fkm), és ezáltal aktuális adatokkal segítsük a gyakorlati természetvédelem munkáját (természetvédelmi kezelési tervek készítése, védetté nyilvánítási eljárások, hatósági munka). Anyag és módszer Összesen 162 mintavételi ponton végeztünk vizsgálatokat a 2004-től 2007-ig terjedő időszakban (I. melléklet). A mintavételi szakaszok hossza általában 500 m volt, így a mintavételi pontok/lelőhelyek is 500 m-re vonatkoznak, amelyeknek kezdőpontját GPS segítségével rögzítettük. A feltűntetett pontok közül tíz pontszerű halászatot jelöl, ahol a terepadottságok nem tették lehetővé az 500 m-es mintavételt (pl. részlegesen kiszáradt mellékág). A 162 pontot illetően több esetben került sor ismétlésre (pl. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer állandó pontjainak évi háromszor történő ismétlése), így összesen 256 X 500 m hosszú Duna-szakasz halászatáról számolunk be. A mintavételek az esetek túlnyomó részében éjszaka, csillagos ég alatt történtek, kisebb részben nappal, tiszta időben halásztunk. A mintavételt korábbi tapasztalatok alapján (Tóth J. személyes közlése, Erős és mtsai., 2005, 2008 in press) éjjel végeztük. Egy 500 m-es szakasz halászatának ideje a terepadottságoktól és a vízfolyás sebességétől függően 30 perc és 1 óra között változott. A halászatot Hansgrassl IG 200-as, illetve EL 64 II elektromos halászgépek segítségével végeztük. A mintavételek során igyekeztünk a csónakot maximum 1-1,5 m-es mélységű vízen tartani, hogy a gép hatékonyan működjön. A halászatokon három ember vett részt: egy evezős, egy halász, a harmadik fő pedig az adatokat jegyezte fel és a GPS-t kezelte. A csónak a parttal megközelítőleg párhuzamosan, orral lefelé haladt, a vízhez képest kis 84

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ sebességgel, ami a kormányképességet biztosította. A kifogott halakat vízzel telt nagyméretű ládában tároltuk az azonosításig, majd határozás után kíméletesen visszahelyeztük a vízbe. Eredmények és értékelésük A négy év alatt összesen 51 faj 51 477 egyedét gyűjtöttük. A NATURA 2000-es halfajok száma 14 volt (4880 egyed = 100%). Közülük legtömegesebbnek a Gobio albipinnatus (35,45 % ), az Aspius aspius (23,79%), a Gymnocephalus schraetser (17,18%) és a Barbus barbus (13,58%) bizonyult. Négy további Natura 2000-es faj aránya nem érte el az 5%-ot: Gymnocephalus baloni (3,23%), Rutilus pigus virgo (2,39%), Rhodeus sericeus (1,80%), Zingel zingel (1,59%). A fennmaradó hat faj aránya 1% alatt maradt: Zingel streber (0,38%), Sabanejewia aurata (0,20%), Pelecus cultrarus (0,12%), Cobitis elongatoides (0,10%), Eudontomyzon mariae (0,10%) és Barbus peloponnesius petenyi (0,02%). Petényi-márna – Barbus peloponnesius petenyi (HECKEL, 1852) A Barbus nem ősei a közép-miocén idején Dél-Kínából érkeztek a Pannon régióba (Balon 1967). Itt több faj, alfaj alakult ki, nevezéktanuk, filogenetikai kapcsolataik ma is kérdésesek (Lelek 1987). A Petényi-márnát korábban a B. meridionalis (Lelek, 1987; Pintér, 2002), majd a B. peloponnesius faj alfajaként tartották számon (Györe, 1995; Harka, 1997; Harka és Sallai, 2004). Kotlík és munkatársai (2002) ugyan a Kárpát-medencében előforduló „kismárna-komplexet” biokémiai alapon 3 fajra bontották, de Economidis és munkatársai (2003) szerint ezek nem fajok, hanem a B. peloponnesius olyan populációi, amelyek csupán a mitokondriális DNS alléljeinek kombinációjában térnek el egymástól. Ezt a véleményt támasztja alá, hogy a 3 új fajból kettőt (B. carpathicus és B. petenyi) maguk a szerzők sem tudtak egymástól morfológiai alapon megkülönböztetni. A Petényi-márna elsősorban hegyvidéki patakjaink és gyors sodrású kis folyóink hala. Hazai előfordulásának egyik centruma a Visegrádi-hegység és a Börzsöny kisvízfolyásai, így már korábban is feltételezhető volt, hogy a Dunában is előfordul. Jászfalusi (1950) a Szentendrei-Dunából említi, Botta (1993) pedig leírja, hogy a kisvízfolyások kiszáradása esetén e faj számára az Ipoly és a Duna jelent túlélési lehetőséget, de konkrét dunai előfordulást nem jelez. Vizsgálataink során Szigetmonostornál került elő egy példány, kavicsos, sekély, erősen áramló vizű élőhelyről. 1. táblázat. A Petényi-márna előfordulási pontjának EOV-koordinátái Table 1. EOV koordinates of the occurence of Barbus peloponnesius petenyi

dátum 2006. 06. 23.

település Szigetmonostor

EOV X 655 546

EOV Y 259 736

Dunai ingola – Eudontomyzon mariae REGAN, 1911 Eredetét tekintve a Duna vízrendszerén élő másik Eudontomyzon-fajjal (E. danfordi = syn. E. vladykovi) közös anadrom őstől származik (Balon, 1967; Holčík, 1986; Bănărescu, 1990). Az előfordulására vonatkozó irodalmi adatokat áttekintve megállapíthatjuk, hogy azok sem egységesek, ami valószínűleg nevezéktanának tisztázatlanságából adódhat. Bănărescu (1971) a genus tekintetében a Duna felső és középső szakaszáról kizárólag az E. vladykovi-t említi, míg az E. mariae-t a Duna alsó szakaszán, illetve a Fekete-tengerbe torkolló vízfolyásokból, míg ugyanez a szerző később ezt felcserélve ábrázolja (Bănărescu, 1990). Lelek (1987) az E. vladykovit az E. mariae alfajaként tartja számon, elterjedési területként pedig az Égei-, az Azovi-, a Balti- és a Fekete-tenger vízgyűjtőjén lévő vízfolyásokat határozza meg. Az általunk észlelt új előfordulási adatok – Göd, Komárom,

85

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Dunaföldvár – még valószínűbbé teszik, hogy a Duna hazai szakaszának teljes hosszán megtalálható a számára kedvező környezetben. 2. táblázat. A dunai ingola előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 2. EOV koordinates of the occurence of Eudontomyzon mariae

dátum 2004. 08. 12. 2005. 07. 27. 2005. 08. 02.

település Göd Komárom Dunaföldvár

EOV X 655837 582226 641583

EOV Y 264833 267425 162411

Vágócsík – Cobitis elongatoides BAČESCU et MAIER, 1969 A Cobitis fajkomplex ősei Kelet-Ázsiai eredetűek, vélhetően onnan érkeztek Európába (Balon 1967). Evolúciójuk tanulmányozása során leírtak diploid és poliploid állományokat, ahol a poliploidia gyakran járt együtt csak nőstény egyedekből álló populációk kialakulásával (Boron, 2003), illetve a különböző ploiditási szintű egyedek hibridizációval (Vasilev, 2003). Pintér (2002) a Duna mellékágaiban nagyobb számban élő fajnak tartja, mi meglepően kevés, összesen 4 példánnyal találkoztunk, többnyire kisebb vízfolyások torkolatának a közelében. Gönyű (Cuhai-Bakony-ér), Komárom, Vác (Gombás-patak), Göd (Sződ-Rákosi-patak). 3. táblázat. A vágócsík előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 3. EOV koordinates of the occurence of Cobitis elongatoides

dátum 2004. 08. 12 2006. 05. 18. 2006. 07. 18. 2007. 07. 02.

település Göd Vác Gönyű Komárom

EOV X 656 256 654 918 562 943 584 760

EOV Y 264 077 270 768 266 408 266 407

Garda – Pelecus cultratus (LINNAEUS, 1758) Az egykori Szibéria területén kialakult faj az oligocén időszakban az Obi tenger kiszáradásakor fokozatosan nyugat felé kezdett vonulni a folyók közötti összeköttetéseken át (Balon 1967), így juthatott el mai előfordulási helyeire, az egymástól elhatárolt Balti-tenger, illetve az Aral-tó, a Kaszpi, az Azovi és a Fekete tengerek vízgyűjtőjére (Lelek 1987). Terjedését nagymértékben segítheti, hogy eredetileg vándorló faj, amely a tengerben tölti a téli időszakot (Pintér, 2002). Herman (1887) a Balatonból jól ismert halról azt írja, „folyóinkban nem annyira ritka, mint sokan tartják, hanem társaságban élő hal, ami csak akkor kerül megfogásra, ha a halász véletlenül eltalálja”. Vizsgálataink alapján a mondat második részével a legmesszemenőbbekig egyetértünk. A Dunából eddig a Szigetközből, valamint Komárom, Süttő, Esztergom, Budapest, Százhalombatta, Apostag, Paks, Baja települések közelében került lejegyzésre. Vizsgálataink során Koppánymonostor, Dunaalmás, Vác és Göd térségében találkoztunk vele, illetve Baján egy ürítetlen varsában láttuk egy példánynak a felismerhető tetemét. 4. táblázat. A garda előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 4. EOV koordinates of the occurences of Pelecus cultratus

dátum 2006. 06. 13. 2006. 06. 13. 2007. 08. 16. 86

település Vác Göd Koppánymonostor

EOV X 656 384 656 828 573 921

EOV Y 268 918 261 616 268 356

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2007. 08. 16. 2007. 08. 21.

Dunaalmás Vác

597 230 651 985

266 109 273 628

Törpecsík – Sabanejewia aurata (FILIPPI, 1863) Hankó (1931) pannóniai bennszülött fajnak tartja, Balon (1967) szerint az északpontuszi mellékfolyókból terjedt el nyugati irányba, a forrásvidékek folyami összeköttetésein keresztül. Kiterjedtebb állománya található a Duna vízrendszerében, ezen kívül él még az Aral-tó, a Kaszpi-tenger, az Égei-tenger és a Balti-tenger vízgyűjtőjének egyes részein (Pintér, 2002). Több alfaját különböztetik meg. (Lelek, 1987). Nagyobb számban a Duna gyors sodrású mellékfolyóiban él, a Dunában viszonylag kis példányszámban találkoztunk vele. Előfordulását tekintve új pontok: Nyergesújfalu, Göd, illetve Baja. A Dunai állomány stabilitását mutatja, hogy a Nemzeti Biodiverzitásmonitororó Rendszer két dunai pontján, Gödön és Baján több alkalommal is előkerült. Megjegyezzük, hogy e két ponton minden alkalommal sekély, kavicsos-homokos, illetve homokkal borított aljzatról került elő. 5. táblázat. A balkáni csík előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 5. EOV koordinates of the occurences of Sabanejewia aurata

dátum 2004. 09. 23. 2006. 05. 11. 2006. 07. 17. 2007. 06. 20 2007. 07. 17 2007. 08. 22. 2007. 07. 31.

település Nyergesújfalu Göd Győr Baja Tát Göd Baja

EOV X 612 149 655 950 553 250 639 556 621 141 655 810 639 663

EOV Y 269 048 260 064 267 803 97 044 268 368 259 325 97 430

Német bucó – Zingel srteber (SIEBOLD, 1863) A Duna egyik endemikus hala (Harka és Sallai, 2004). A Dunán kívül kizárólag a Vardarban fordul elő (Z. s. balcanikus) (Lelek 1987). Fokozottan védett, veszélyeztetett faj. A német bucó inkább a kisebb vízfolyások lakója (Ipoly, Hernád stb.), azonban a Duna hazai szakaszán végig valószínűsíthető az előfordulása (Harka és Sallai, 2004). Kavicsos aljzattal rendelkező, erős sodrású, sekély vizű helyeken fogható, leginkább a sötétedés utáni időszakban. Botta egy 2003-ban készült kutatási jelentése szerint a faj kizárólag 2-50 mm szemcseátmérővel rendelkező mederaljzaton fordul elő. Ilyen jellegű élőhelyek a Dunán csak igen stabil és kiegyensúlyozott sodorviszonyok között találhatók. A szerző szerint a német bucó, ellentétben a magyar bucóval, a sekélyebb (maximum 1,8 m mély) vízben él. Ez magyarázhatja azt a megfigyelésünket, hogy míg a magyar bucó túlnyomórészt az éjjeli mintából került elő, a német bucó esetenként nappal is fogható. Botta tapasztalatait kiegészíthetjük azzal a megfigyeléssel, hogy míg a magyar bucó akár kövezésen (Göd) és homokos, szakadó part mellett is előfordulhat (Baja), a német bucó kizárólag azokhoz az élőhelyekhez kötődik, ahol minden vízállás mellett jelen vannak nagyobb kiterjedésű, lapos, kis szemcseméretű aljzattal rendelkező kavicszátonyok, és rajtuk a víz áramlásának sebessége mindig nagy. A Dunakanyarban található stabil állományról, valamint a Szentendrei-sziget felső vége és Vác közötti szakasz ívóhelyeiről Botta számolt be. Megfigyeléseit saját vizsgálataink alapján megerősítjük, illetve kiegészítjük azzal, hogy a Helemba-sziget alatt található kavicszátonyok is megfelelő feltételeket teremthetnek ívásához, mivel ott ivadékkal is találkoztunk. Emellett kiváló élőhelyet biztosít a faj számára a Szentendrei-Dunán 87

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Tahitótfalunál kialakulóban lévő, erősen sodrott kavicszátony, illetve a Szigetmonostornál található kavicsos partszakasz, ahol szintén feltételezhető az ívása. Viszonylag szűk tűrőképessége miatt a faj élőhelyhasználatának részletes vizsgálatára lenne szükség annak érdekében, hogy a Duna esetleges további szabályozásának tervezésénél pontosabb ismereteink legyenek e ritka, fokozottan védett halfajunk populációinak megőrzéséhez. 6. táblázat. A német bucó előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 6. EOV koordinates of the occurence of Zingel streber

dátum 2004. 09. 23. 2004. 05. 13. 2007. 07. 18 2007. 07. 18. 2007. 07. 19. 2007. 07. 19. 2007. 08. 18. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2006. 07. 20. 2006. 06. 22. 2006. 08. 23.

település Nyergesújfalu Göd Esztergom Esztergom Szob Szob Tahitótfalu Verőce Vác Vác Szob Esztergom Vác

EOV X 611 689 655 546 626 673 630 485 635 235 635 062 652 022 649 709 651 985 654 818 635 062 633 895 654 818

EOV Y 268 886 259 736 273 891 275 269 274 923 274 514 271 076 274 694 273 628 271 825 274 514 274 784 271 825

Magyar bucó – Zingel zingel (LINNAEUS, 1766) A faj elsősorban a Duna vízrendszerében él, de megtalálható a Dnyeszterben és mellékfolyóiban is (Harka és Sallai, 2004). Fokozottan védett, veszélyeztetett faj. A Duna főágában általánosan elterjedt, a mellékágakban csak helyenként fordul elő. Leginkább éjjel lehet megfogni, amikor a meder mélyéből a part közelébe húzódik. Új előfordulási pontok: Gönyű, Dömös, Nagymaros, Vác, Dunaújváros és Baja. A fiatal egyedek előfordulása alapján ívóhelyeik a következő települések közelében valószínűsíthetők: Győr, (a MosoniDuna torkolatánál található Torda-szigeti kavicszátonyok), Neszmély (a Felső- és Radványisziget között húzódó kavicszátony), Esztergom (a Helemba-sziget alatti kavicszátonyok), továbbá Vácnál a 1680-81 fkm közötti szakasz, és a Göd térségében lévő kavicszátonyok. 7. táblázat. A magyar bucó előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 7. EOV koordinates of the occurence of Zingel zingel

88

dátum

település

EOV X

EOV Y

2004. 06. 20. 2004. 07. 20. 2004. 08. 11. 2004. 09. 23 2005. 09. 15. 2005. 07. 27. 2005. 10. 03. 2006. 06. 17. 2006. 07. 18.

Nagymaros Baja Göd Nyergesújfalu Göd Nagybajcs Vác Rácalmás Ács

644 223 639 573 656 046 609 149 655 661 545 938 654 818 642 560 572 530

270 590 97 125 262 564 207 766 260 924 272 470 271 825 187 045 267 677

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2006. 07. 20. 2006. 08. 23. 2006. 08. 23. 2006. 06. 23. 2006. 07. 17. 2006. 07. 17. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 08. 23. 2007. 07. 19. 2007. 07. 19. 2007. 07. 19. 2007. 07. 20. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 22. 2007. 08. 22. 2007. 08. 13. 2007. 08. 14. 2007. 08. 14. 2007. 08. 16. 2007. 08. 16. 2007. 08. 17. 2007. 08. 17. 2007. 08. 17. 2007. 07. 17. 2007. 07. 18. 2007. 07. 18. 2007. 07. 19.

Szob Göd Göd Szigetmonostor Győr Győr Neszmély Neszmély Vác Esztergom Szob Zebegény Dömös Verőce Vác Vác Szigetmonostor Göd Komárom Gönyű Gönyű Neszmély Neszmély Süttő Süttő Süttő Tát Esztergom Esztergom Esztergom

635 543 656 069 655 661 655 488 553 227 554 725 599 798 600 445 654 818 632 237 635 062 639 226 639 460 649 709 651 985 654 818 655 488 655 810 581 813 561 359 562 806 600 464 601 043 602 538 604 127 606 070 615 195 627 664 628 142 630 485

274 435 262 464 260 924 259 790 267 796 266 860 266 792 267 371 271 825 274 716 274 514 273 329 269 881 274 694 273 628 271 825 259 790 259 325 267 427 267 259 266 813 267 370 267 564 267 749 268 251 268 819 268 796 274 500 274 612 275 269

Szivárványos ökle – Rhodeus sericeus (PALLAS, 1776) Balon (1967) szerint Ázsiában kialakult faj, míg Bănărescu (1990) szerint a jelenlegi adatok alapján nem dönthető el, hogy Ázsiát vagy Európát tekinthetjük-e őshazájának. Nyugat-Ázsia és Európa területén kívül a Távol-Keleten is előfordul (Lelek, 1987; Bănărescu, 1990). Hazánkban gyakori faj, amely a Duna teljes hosszán megtalálható ugyan, de munkánk során általában kis példányszámban találkoztunk vele. Általában a sekély, lágy üledékkel borított, növényzettel benőtt, lassú áramlású vagy álló vizekről – leginkább mellékágak – került elő egy-egy példánya. Baján a főágban is megtalálható volt a homokos aljzatú partszakaszokon. 8. táblázat. A szivárványos ökle előfordulási pontjainak EOV-koordinátái. Table 8. EOV koordinates of the occurences of Rhodeus sericeus

dátum 2006. 05. 27. 2005. 07. 29.

település Pócsmegyer Mohács

EOV X 653 379 626 142

EOV Y 262 896 69 397 89

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2006. 09. 11. 2006. 06. 17. 2006. 06. 18. 2006. 06. 18. 2006. 06. 21. 2006. 06. 21. 2006. 06. 22. 2006. 06. 22. 2006. 07. 20. 2006. 07. 17. 2006. 07. 18. 2006. 07. 18. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 07. 19. 2006. 08. 23. 2007. 08. 16.

Baja Rácalmás Apostag Solt Tát Tát Esztergom Esztergom Esztergom Nagybajcs Gönyű Ács Koppánymonostor Neszmély Neszmély Neszmély Neszmély Neszmély Budapest Dunaalmás

639 668 642 861 642 243 642 697 621 879 623 707 630 928 630 536 635 401 547 140 563 369 571 092 573 045 598 103 599 204 599 795 600 415 602 191 647 972 595 198

97 426 184 615 171 269 164 051 267 355 269 098 274 678 274 802 274 455 271 251 266 477 267 343 267 826 266 185 266 404 266 843 266 830 267 588 228 498 265 711

Leánykoncér – Rutilus pigus virgo (HECKEL, 1852) Az európai Rutilus-fajok észak-amerikai őse feltehetően a Paleogén végén jutott át Európa vizeibe, ahol később differenciálódott külön fajokká (Balon1967), illetve a R. pigus faj esetében két alfajjá (Lelek 1987). A R. p. virgo kizárólag a Duna vízgyűjtőjén él, ahol bennszülött fajnak tekintjük, ezért védelme és megőrzése különösen fontos feladat. Az IUCN-kategóriák szerinti besorolása „V” = sérülékeny, ami a ritka előfordulása mellett azon alapul, hogy a faj csak a Duna felső és középső szakaszán fordul elő, így fennmaradása kizárólag a Duna e szakaszának ökológiai állapotához kötődik. Vizsgálataink alapján kijelenthetjük, hogy a Gönyű és Göd közötti szakaszon stabil állománya él, különös tekintettel a Dunakanyarra. 9. táblázat. A leánykoncér előfordulási pontjainak EOV-koordinátái. Table 9. EOV koordinates of the occurences of Rutilus pigus virgo

90

dátum

település

EOV X

EOV Y

2004. 05. 20.

Dömös

637 674

274 334

2004. 05. 20.

Dömös

639 551

272 808

2004. 05. 20.

Dömös

639 186

271 314

2004. 05. 26. 2004. 06. 04. 2004. 07. 09. 2004. 08. 16. 2004. 09. 24. 2005. 07. 20. 2005. 07. 22.

Göd Komárom Nyergesújfalu Komárom Nyergesújfalu Baja Budapest

656 011 582 200 618 779 582 226 618 779 639 282 643 919

268 488 267 422 268 186 267 425 268 186 91 504 226 113

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2006. 06. 21. 2006. 06. 26. 2006. 06. 17. 2007. 07. 19. 2007. 07. 20. 2007. 07. 20. 2007. 08. 13. 2007. 08. 15. 2007. 08. 15. 2007. 08. 16. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 18. 2007. 08. 19. 2007. 08. 19. 2007. 08. 19. 2007. 08. 19. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 22. 2007. 08. 22. 2007. 08. 22.

Esztergom Nagymaros Dunaújváros Pilismarót Dömös Dömös Komárom Ács Koppánymonostor Dunaalmás, Visegrád Kisoroszi Tahitótfalu Tahitótfalu Tahitótfalu Tahitótfalu Kisoroszi rév alatt Tahi híd alatt Leányfalu Szentendre Szentendre Kisoroszi Verőcei Vác Göd Göd Göd

626 245 645 328 642 562 636 622 639 105 639 460 579 637 571 539 573 921 597 230 645 441 647 269 652 023 652 022 652 432 652 727 654 974 653 429 653 302 652 545 652 307 645 264 649 709 651 985 656 117 655 661 655 810

271 253 274 286 187 045 274 078 271 648 269 881 267 867 267 293 268 356 266 109 273 335 273 512 271 141 271 076 269 744 269 733 549 011 266 611 263 050 258 970 258 211 273 564 274 694 273 628 264 206 260 924 259 325

Széles durbincs – Gymnocephalus baloni HOLČÍK et HENSEL, 1974 A faj leírására csak 1974-ben került sor, amikor különválasztották a G. cernuus fajtól (Györe 1995). Kezdetben csak a Duna vízrendszeréből volt ismert, de elterjedési adatai gyorsan szaporodtak, s kiderült, hogy a Fekete-tengerbe és a Kaszpi-tengerbe ömlő más folyókban is megtalálható. A Dunában tömeges (Pintér, 2002), és előfordul a Tiszában is (Harka, 1984). Érdekességként említjük meg, hogy a legtöbb példányt mesterséges élőhelyekről, a kövezésekről gyűjtöttük. 10. táblázat. A széles durbincs előfordulási pontjainak EOV-koordinátái Table 10. EOV koordinates of the occurences of Gymnocephalus baloni

dátum 2004. 09. 02. 2004. 09. 02. 2004. 05. 13. 2004. 07. 19. 2004. 07. 19. 2005. 09. 15. 2005. 09. 15. 2005. 10. 20.

település Baja Baja Göd Baja Baja Vác Göd Baja

EOV X EOV Y 639 704 91 643 639 312 91 444 655 837 264 833 638 770 91 284 639 704 91 643 647 686 275 310 656 112 264 194 639 567 97 041 91

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2005. 10. 20. 2005. 10. 20. 2006. 08. 05. 2006. 10. 11. 2006. 10. 11. 2006. 10. 11. 2006. 09. 11. 2006. 09. 11. 2006. 09. 11. 2006. 06. 17. 2006. 07. 12. 2006. 07. 12. 2006. 07. 12. 2006. 07. 12. 2006. 08. 05. 2006. 11. 09. 2006. 11. 09. 2007. 08. 14. 2007. 08. 14. 2007. 08. 14. 2007. 08. 16. 2007. 08. 16. 2007. 08. 19. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 21. 2007. 08. 22. 2007. 08. 22.

Baja Baja Szigetmonostor Baja Baja Baja Baja Baja Baja Rácalmás Baja Baja Baja Baja Vác Dömös Dömös Gönyü Gönyü Ács Dunaalmás Dunaalmás Leányfalu Kismaros Vác Vác Göd Göd

639 993 640 096 655 668 639 567 639 993 640 096 639 668 640 096 639 633 642 861 639 555 639 970 640 091 639 697 654 818 639 890 639 996 561 359 562 806 567 947 593 206 595 198 653 302 647 704 651 985 654 818 656 117 655 661

95 997 92 077 260 920 97 041 95 997 92 077 97 426 92 077 91 698 184 615 97 030 96 023 92 066 91 720 271 825 270 527 269 959 267 259 266 813 267 565 265 267 265 711 263 050 275 306 273 628 271 825 264 206 260 924

Márna – Barbus barbus (LINNAEUS, 1758) A faj előfordul a Pireneusoktól a Dnyeper vízgyűjtőéig, vizeinkben őshonos (Harka és Sallai, 2004). A hazai Duna-szakaszon a halász fogásában inkább a felső, Győr–Újpest közötti szakaszon jelentkezett tömegesen, az összes többi jegyzett fajjal, illetve kategóriával ellentétben (Tóth, 1968). Mi inkább fiatal példányait fogtuk a parti régióban az éjszakai mintavételek során. Dunakiliti és Mohács között 59 mintahelyről került elő. (A hazai folyamszakaszon gyakorlatilag mindenütt jelen lévő fajok esetében a lelőhelyi koordináták közlésétől eltekintünk.) Selymes durbincs – Gymnocephalus schraetser (LINNAEUS, 1758) A Duna vízrendszerének endemikus faja, előfordulása ma is a Dunára és vízgyűjtőjére korlátozódik (Lelek, 1987; Harka, 1997; Harka és Sallai, 2004), illetve Bulgáriában szigetszerűen fordul elő a Kamicsa folyóban (Pintér, 2002). A Duna hazai szakaszán végig gyakori. Vizsgálataink alapján egyetértünk Pintér (2002) közlésével, miszerint a faj a parttól viszonylag távoli mederrészek lakója, de ez elsősorban a nappali időszakra vonatkozik. Éjjel tömeges a partközelben, sőt fiatalabb példányai néha a 2-3 cm mély vízben, a parttól 10-15 cm-re tartózkodnak. Tapasztalatunk szerint fogásával kizárólag az éjszakai időszakban érdemes próbálkozni, amikor nemcsak egy-egy példány kerül a hálóba, hanem az adott élőhelyen az állomány nagyságáról is viszonylagos képet alkothatunk. Például Baján egy alkalommal 158 példányát gyűjtöttük éjjel egy 500 m-es mintavételi szakaszon. Összesen 87 mintavételi helyen találkoztunk vele. Balin – Aspius aspius (LINNAEUS, 1758) 92

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Európai–Nyugat-Ázsiai eredetű faj (Balon, 1967; Bănărescu, 1990), amelynek mai elterjedési területe az Elba folyó és az Ural hegység között található. Lelek (1987) ritkuló fajként tartja számon, a ritkulást pedig az ívóhelyek eltűnésével magyarázza. Pintér (2002) szintén említi, hogy korábban nagyobb állományok éltek hazánkban, ám a szerző a vizek szennyezését okolja a faj visszaszorulásáért. A Dunában a hajózóút kialakítása és fenntartása, továbbá a sóderkitermelés sok ívóhelyet tett tönkre (Révfalvi személyes közlése). Vizsgálataink során a 162 mintavételi hely közül 121 helyen volt jelen. A tapasztalt egyedszám egy esetben sem volt kiemelkedően magas, általában 10 alatt maradt mintavételi helyenként. Halványfoltú küllő – Gobio albipinnatus LUKASH, 1933 Balon (1967), Lelek (1987) és Pintér (2002) szerint a Duna vízrendszerén a G. a. vladykovi alfaj él, amely itt is alakult ki (Balon 1967). A Dunában sokkal gyakoribb, mint ahogyan az eddigi irodalom alapján feltételezhető volt, majdnem az összes mintában előfordult. A selymes durbincshoz és a bucó-fajokhoz hasonlóan az éjjeli halászatok alkalmával kerül elő számottevő mennyiségben. A mellékágakban mindössze néhány példánnyal találkoztunk, azonban a főágban a számára kedvező helyeken tömegesnek bizonyult. A NATURA 2000-es fajok között a legnagyobb egyedszámban (1730 pld.), összesen 108 mintavételi helyen fordult elő a mintában. Következtetések és javaslatok A NATURA 2000-es területek védelme, illetve a jogszabályban felsorolt fajok állomány-dinamikájának monitorozása fontos kötelezettségünk. Tapasztalataink szerint a NATURA 2000-es halfajok kimutatása és állományaik monitorozása a Dunában az éjszakai mintavételek esetén hatékonyabb. Ezek alapján megállapítjuk, hogy a Dunában jelentős állománya él néhány, korábban ritkának tartott fajnak (selymes durbincs, halványfoltú küllő), amely fajokat sötétedés után nagy hatékonysággal lehet gyűjteni. Ugyanez vonatkozik a magyar bucóra és a leánykoncérra, melyek a megfelelő környezeti adottságokkal rendelkező szakaszokon szintén biztonsággal foghatók. A balin és a márna gazdaságilag is hasznosított fajok, amelyekről a természetesvízi halászoktól származó fogási adatok is sok információt nyújthatnak. A márna szintén azok közé a fajok közé tartozik, amelyek éjjel tartózkodnak a part közelében (kb. 0,5-1,5 m mélységű vízben), így elektromos halászgéppel ez is inkább éjjel fogható nagyobb tömegben. Megjegyezzük, hogy a fenéken futó, mederben vontatott hálókkal (kece, kecsegeháló) nappal is biztonsággal fogható, ám ezek az eszközök gyorsan amortizálódnak, beszerzési áruk magas. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a halfajok előfordulásának igazolása, illetve néhány NATURA 2000-es faj állományának a monitorozása viszonylag hatékonyan kivitelezhető az éjszaka végzett elektromos halászgéppel történő mintavétellel a Dunában. A NATURA 2000-es fajok többsége azonban viszonylag ritka faj, melyek állománydinamikájának térbeli és időbeli nyomon követéséhez rendkívül intenzív mintavételre van szükség. Ehhez a kizárólag a litorális zónára korlátozódó mintavétel nem elegendő. A mintavétel hatékonyságának növeléséhez többféle típusú (teljesítményű) halászgép különböző medermélységben való alkalmazására és egyéb, kiegészítő halászeszközök (pl. vontatott, módosított keceháló) használatára lenne szükség. A halállomány megbízható monitorozása – a folyam méreteiből adódóan – változatos mintavételi eszközökkel dolgozó munkacsoportok együttes, összehangolt munkáját kívánná meg, amit a környezet- és természetvédelmi monitorozásért felelős szerveknek célszerű figyelembe venni. Kiemeljük, hogy két fokozottan védett halfajunk, a német bucó kizárólag, a magyar bucó pedig elsősorban a kavicsos, nagy áramlási sebességű élőhelyekről kerültek elő. Ezeket a szakaszokat a hajózás „gázlóként”, akadályként tartja számon, így eltüntetésüket 93

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ szorgalmazza, pedig ezek az élőhelyek kiemelten fontosak számos áramláskedvelő faj populációjának fennmaradásához. Adatainkkal, melyek zömmel a Duna legkevésbé kutatott szakaszáról (Gönyű– Budapest) szolgáltatnak információt, hozzájárultunk a NATURA 2000-es területek kijelölésének aktualizálásához. Vizsgálataink során természetvédelmi szempontból kiemelten fontos fajok előfordulásáról közöltünk új információt, amelyek közvetlenül felhasználhatók a természetvédelmi gyakorlati munkában. Adataink elősegítik a Dunán tervezett beruházások természetvédelmi hatósági elbírálását, a Dunát érintő kezelési tervek megalapozását. Irodalom Balon K.E. (1967): A Duna halfaunájának kialakulása és jelenlegi helyzete és kísérlet a vízi létesítmények következtében várható további változások prognózisára (Vyvoj ichtyofanny Dunaja, jej sucanny stav a pokus o prognózu dalsich zmien po vystavbe vodnych diel). Bratislava: Biologické Práce, 13 (1) 22., 38. p. Bănărescu P., Blanc M., Gaudet J.-L. Hureau J.-C. (1971): European inland water fish. London: FAO Fishing News (Books) Ltd., 19 p. Bănărescu P. [1990]: Distribution and dispersal of freshwater animals in North America and Eurasia. –Aula-Verlag, Wiesbaden, Zoogeography of frehswaters (2) 731. p. Boron A. (2003): Karyotypes and Cytogenetic Diversity of the Genus Cobitis (Pisces, Cobitidae) in Poland: a Review. Cytogenetic Evidence for a Hybrid Origin of some Cobitis Triploids 50-54. p. In Arai K., Boron A. (eds.): Proceedings of the Second Internat. Conference on Loaches of the Genus Cobitis and Related Genera Botta I., Keresztessy K., Neményi I. (1984): Halfaunisztikai és ökológiai tapasztalatok természetes vizekben. – Állattani Közlemények 71. 39-50. Economidis P. S.,Šorič V. M., Bănărescu P. M. (2003): Barbus peloponnesius Valenciennes, 1842. – In Bănărescu P. M. & Bogutskaya N. G. (eds.) The Freshwater Fishes of Europe 5/II. Cyprinidae 2/II, p. 301-337. AULAVerlag, Wiebelsheim Erős T., Sevcsik A. & Tóth B. (2005): Abundance and night time habitat use patterns of Ponto-Caspian gobiid species (Pisces, Gobiidae) in the littoral zone of the River Danube, Hungary. Journal of Applied Ichthyology 21: 350-357. Erős T., Tóth B., Sevcsik A. & Schmera D. (2008): Comparison of fish assemblage diversity in natural and artificial rip-rap habitats in the littoral zone of a large river (River Danube, Hungary) International Review of Hydrobiology (in press) Guti G., Erős, T. (2002): Halbiológiai kutatások. In Fekete G. et al. (szerk) 2002: Az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete 50 éve (1952-2002). Akaprint Nyomdaipari Kft. 335-350. Györe K. (1995): Magyarország természetesvízi halai, Környezetgazdákodási Intézet, p. 154. Györe K., Józsa V. (2005): A magyarországi Duna szakasz halfaunája, a középső és az alsó szakasz halászatbiológiája, halgazdálkodása. Halászatfejlesztés 30: 209-269. Hankó B. (1931): Magyarország halainak eredete és elterjedése. Közlemények a Debreceni Tisza István Tudomány Egyetem Állattani Intézetéből (10.) Harka Á. (1984): New member in the fishfauna of the river Tisza: the Balon stickleback (Gymnocephalus baloni Holcik et Hensel 1974). Szeged, Tiscia 19: 179-182 Harka Á. (1997): Halaink Képes határozó és elterjedési útmutató. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest, p. 175. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, p. 269. Herman O. (1887): A magyar halászat könyve. Budapest: Természettudományi Könyvkiadó Vállalat, 708. p. Jászfalusi L. (1950): Adatok a Duna szentendrei-szigeti szakaszának és mellékpatakjainak halászati biológiai viszonyaihoz. Hidrológiai Közlöny 30. (5-6) 205-208. p. Kotlík P., Tsigenopoulos C.S., Ráb P., Berrebi P. (2002): Two new Barbus species from the Danube River basin, with redescription of B. petenyi (Teleostei: Cyprinidae). Folia Zoologica 51: 227-240. Lelek A. (1987): Threatened Fishes of Europe. Aula-Verlag, Wiesbaden 32. 213. p. (The Freshwater Fishes of Europe. 9.) Pintér K. (2002): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 98. p. Renaud, C. B., Holčk, J. (1986): Eudontomyzon danfordi Regan, 1911. – In The Freshwater Fishes of Europe 1/I. Petromyzontiformes. AULA-Verlag, Wiesbaden, pp. 146-164. Tóth J. (1968): A Duna Magyar szakaszának halállományáról és halászati hasznosításáról. Kandidátusi értekezés. Vasil’ev P.V., Akimova V. N., Emel’yanova G. N., Pavlov A. D., Vasil’eva D. E. (2003): Reproductive Capacities in the Polyploid Males of Spined Loaches from the Unisexual-bisexual Complex, Occured in the Moscow River 68-73 p. In: Arai K., Boron A. (szerk): Proceedings of the Second International Conference on Loaches of the Genus Cobitis and Related Genera

94

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A RÁCKEVEI-DUNA-ÁG HALKÖZÖSSÉGÉNEK FELMÉRÉSE SURVEY OF FISH COMMUNITY IN THE RÁCKEVEI DANUBE BRANCH 1

UGRAI Zoltán1, GYÖRE Károly2 Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, Ráckeve, [email protected] 2 Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas

Kulcsszavak: fogáshatékonyság (CPUE), α-diverzitás, hasonlóság Keywords: catch per unit effort (CPUE), α-diversity, similarity Összefoglalás A felmérés során a teljes Ráckevei-Duna-ág 13 mintaterületén kétszeri alkalommal folytattunk elektromos halászatot a halállomány faji összetételének és struktúrájának megismerése céljából A mintaterületeken vízminőségi paramétereket mértünk, a halászati adatokból pedig fogáshatékonyságot, α-diverzitást és hasonlóságot számítottunk. Eredményeink alapján a Duna-ágon négy szakaszt tudtunk elkülöníteni. Ezek közül a változatos élőhelyekkel rendelkező középső kettő és a déli, legjobb vízminőségű szakasz lényegesen gazdagabb halakban, mint az északi rész. A teljes területen megtalált fajok száma 31, amelyből 4 védett. Summary We have surveyed twice the fish community with electric fishing on the entire lenght of Ráckevei Danube branch, on 13 sample area. We have measured water quality parameters on the sample area and we have calculated, α-diversity, Jaccard index of similarity. Fish community of distinct areas in water quality are also not the same. The varied habitats of middle areas and south, the most exellent parts of water quality are the richest in fish. The founded number of species on the entire area is 31, endangered 4.

Bevezetés A Csepel-sziget keleti határvonalát képező Ráckevei(Soroksári)-Duna-ág (RSD) a főváros környékének kiemelkedő jelentőségű horgászvize. Északon a Kvassay, délen a tassi zsilip zárja le, amelyek segítségével a vízszint szabályozható. A vízterületet, amelyen a 60-as évek elejéig kismértékű, szigorúan szabályozott halászati tevékenység is folyt, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (ill. jogelődje) 1947 óta horgászvízként hasznosítja. Sajnos a víztestet egészét átfogó halfaunisztikai felmérésre mindeddig nem került sor, pedig a halállomány vizsgálata több szempontból is indokolta volna. A főváros közelsége és a vízpart túlzott beépítettsége miatt a Ráckevei-Duna különféle szennyvizekkel terhelt. A tassi turbina lebontása óta a vízáramlás lecsökkent, a meder feliszapolódása jelentősebb. Az utóbbi 50 évben a horgászlétszám 6.000 főről közel 24.000-re nőtt. Emellett a Duna-ág sok Duna-Tisza közi csatornát is táplál, amelyek vízét főleg öntözésre használják, de horgászati szempontból sem elhanyagolhatók. Meglepő, hogy a Ráckevei-Duna-ág halfaunájáról mindössze két tudományos közleményben olvashatunk (Mihályi, 1954; Berinkey, 1972), de ezek sem célirányos kutatási eredményekről számolnak be, hanem csupán a Természettudományi Múzeum gyűjteményében található példányokról közölnek a gyűjtésre és a lelőhelyre vonatkozó adatokat. Ezeken kívül mindössze néhány meglehetősen régi, ismeretterjesztő dolgozat említi érintőlegesen a Duna-ágban előforduló halfajokat (pl. Horváth, 1968). Munkánkat elsődleges célja az volt, hogy képet kapjunk a Ráckevei(Soroksári)-Duna jelenlegi halfaunájáról, az ott élő halközösség struktúrájáról, de emellett igyekeztünk feltérképezni a szaporodásra még alkalmas természetes ívóterületeket is. Eredményeinkkel szakmai alapokat igyekeztünk teremteni a tervszerű halgazdálkodáshoz.

95

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Anyag és módszer A Ráckevei(Soroksári)-Duna vízteste 4 jellegzetes szakaszra osztható, amelyek vízminősége a fővárostól távolodva fokozatosan javul.  A legfelső, 57,3-47,5 folyamkilométerek közötti szakaszon rakódik le zömében a frissítővízzel bejutó hordalék. A víz minősége itt a legrosszabb, fürdésre alkalmatlan, és a horgászat számára sem kedvező. A szabadidős, rekreációs tevékenységek közül az evezős sport a számottevő.  A következő szakasz Taksony-sziget alsó végéig terjed. A jobb part még ősállapotban van, a sekély vizű részeket uraló nádasok természetvédelmi oltalom alatt állnak. A víz minősége fürdésre, strandolásra ezen a szakaszon is alkalmatlan.  A Taksony-szigettől a ráckevei hídig tartó harmadik szakaszon a partok jórészt természet közeli állapotban vannak, a sekély vizű mederrészeken kiterjedt nádasok, szigetek találhatók. Bár a víz minősége a megelőző szakaszokénál kedvezőbb, strand ezen a szakaszon hivatalosan nincs kijelölve.  Az utolsó szakasz a ráckevei hídtól a tassi zsilipig terjed. A víz minősége ezen a szakaszon a legkedvezőbb, a horgászati lehetőségek - a horgászkalauzok szerint – itt a legjobbak. Az 57,3 km hosszú vízterületen összesen 13 mintaterületet jelöltünk ki, a jellegzetes szakaszok, élőhelyek figyelembevételével. Minden mintaterületről 2 alkalommal (2007. április 2-6. és április 16-19.), egyszerre 2 elektromos halászgéppel gyűjtöttünk mintát, a mintaterületek mindkét partján (összesen 52 minta). A halászgépek közül az aggregátoros Hans Grassl gyártmányú (EL 63 II), az akkumulátoros IUP-12 típusú volt. Az adatokat a helyszínen digitális diktafon segítségével rögzítettük. A vízminőségi állapothatározók közül a pillanatnyi vezetőképességet, az oldott oxigén mennyiségét, a pH-értéket és a víz hőmérsékletét egy MultiLine P4/SET típusú WWT készülékkel mértük, a vízközép 20 centiméteres felszíni rétegében. Az aktív gyűjtéssel eltöltött idő és az egyedszám ismeretében számítottuk az egy óra alatt fogható halak mennyiségét [CPUE = catch per unit effort (db/óra)]. Az α-diverzitást a mintaterületek halközösségének struktúrája ismeretében, a Shannon–Wiener-függvény alapján számítottuk. Eredmények és értékelés Mivel a mintavételi idő egyszerűbben mérhető, mint a mintaterület kiterjedése vagy hossza, ezért az elektromos halászatok során az egy óra alatt fogható halak egyedszámát kalkuláltuk a CPUE mennyiségeként. A mintavételek időtartama a mintaterületek kiterjedésétől, a mintázott terület tagoltságától, bejárhatóságától függően 7 és 127 perc között változott, de a diktafonok szoftverjeinek segítségével leolvasható idő ismeretében az értéket mindig pontosan egy órára számítottuk át. Helyenként olyan nagy számban fogtunk küszt, amely már irreálissá tette volna az eredményközlést, ezért a denzitást e halfaj adatai nélkül is kiszámítottuk. Az 1. táblázatban a küsz nélküli fogáshatékonyságot közöljük. Több mint 42 órányi (2563 perc) elektromos halászattal összesen 30.706 példányt sikerült gyűjteni a 13 mintaterületről. A két gép hatékonysága eltérő, de a kutatás során nem volt célunk ezt vizsgálni. A fogáshatékonyság a déli irányban haladva javuló vízminőségnek megfelelően változik. Az első három, erősen szennyezett mintaterület halakban aránylag szegény. A középső, nádasokkal és gyékényesekkel, kisebb-nagyobb mellékágakkal tagolt vízterületek kitűnő élőhelyek, különösen az RSD-06-os. A déli mintaterületek szintén jó fogást eredményeztek, annak ellenére is, hogy ott már a mederszélesség és a vízmélység jóval nagyobb, ezért elektromos halászgéppel a teljes víztestnek sokkal kisebb része (gyakorlatilag

96

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ csak a két parti sáv) halászható meg eredményesen. Feltételezhető, hogy a nagyarányú nyílt víz miatt e területek halban még gazdagabbak. 1. táblázat. A két munkacsoport halászati hatékonysága (CPUE = db hal / óra) Table 1. Catch per unit effort of two workgroups (CPUE = piece of fish / hour)

1. alkalom

Mintaterület

2. alkalom

RSD-01 RSD-02

1. gép 232 242

2. gép 58 148

összesen 148 198

RSD-03

220

33

135

RSD-04 RSD-05 RSD-06 RSD-07 RSD-08 RSD-09 RSD-10 RSD-11 RSD-12 RSD-13

511 376 1233 658 413 477

98 135 122 431 263 476 434 2400 202 311

309 246 703 550 358 476 434 1176 380 448

927 559 566

1. gép 76 448 258 187 721 164 408 290 391 371 49 171

Mindösszesen

2. gép 185 368

összesen 124 425

138 338

274

274

154

197 375 1365 206 906 620 1240 771 260 1163

228 268 997 174 597 444 775 561 94 562

272 256 803 436 484 460 523 942 318 479

A 13 mintaterületről a 2. táblázatban szereplő 9 halcsalád 31 fajának kisebb-nagyobb populációját tudtuk kimutatni, amelyek közül 4 élvez törvényes védettséget (Rhodeus sericeus, Umbra krameri, Gymnocephalus baloni, Proterorhinus marmoratus). Összesen azonban 11 családba tartozó 38 faj előfordulásáról vannak adataink. Vizsgálataink során ugyan nem észleltük, de horgászfogások alapján a következő fajok jelenléte is valószínűsíthető: Acipenser ruthenus, Anguilla anguilla, Abramis sapa, A. ballerus, Barbus barbus, Hypophthalmichthys molitrix, H. nobilis. A kimutatott 31 faunaelemből további 6 faj (Leuciscus idus, Aspius aspius, Tinca tinca, Carassius carassius, Silurus glanis, Sander lucioperca), illetve a horgászok által fogott halak közül további kettő (Abramis ballerus, A. sapa) ritka kategóriájú (Guti, 1995). A régió nem védett, de a természetvédelmi minősítés szerint veszélyeztetett faja a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) és a kősüllő (Sander volgensis). Hazánkban szintén nem védett, de az EU Tanács 92/43/EGK irányelvében szereplő közösségi jelentőségű halfajok közül a területen előfordul a kecsege (Acipenser ruthenus), a balin (Aspius aspius) és a márna (Barbus barbus). A honosított fajok száma 6 (Ctenopharyngodon idella, Hypophthalmichthys molitrix, H. nobilis, Ameiurus melas, Lepomis gibbosus, Micropterus salmoides), a bevándorlóké 7 (Anguilla anguilla, Pseudorasbora parva, Carassius gibelio, Gasterosteus aculeatus, Proterorhinus marmoratus, Neogobius kessleri, Neogobius melanostomus). A Ráckevei-Dunában a „főág”, a mellékágak és a hókonyok halközösségének minőségi és mennyiségi összetétele különböző. A területen összesen kimutatott 31 fajból a főágban 27, a mellékágakban pedig 25 faj kisebb-nagyobb populációjának jelenlétét igazoltuk (2. táblázat). A főág halközösségéből hiányzott a Carassius carassius, Umbra krameri, Ameiurus melas, Micropterus salmoides, amelyek az indifferens fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) kivételével limnofil fajok. A mellékágak, hókonyok víztereiben pedig nem 97

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ találtuk a Leuciscus cephalus, Vimba vimba, Gasterosteus aculeatus, Sander volgensis, Neogobius kessleri és N. melanostomus egyedeit, melyek közül az első kettő oligoreofil, az utolsó három a vízáramlás szempontjából indifferens, és csak a tüskés pikó limnofil (Zauner & Eberstaller, 1999). A közös fajok száma 21 (2. táblázat), a Jaccard-féle hasonlósági index viszonylag magas, JQ = 0,68. 2. táblázat. A főágban és a mellékágakban előforduló halfajok Table 2. Fish species in the main and in the collateral branch

Nr.

főág

mellékág

Bodorka - Rutilus rutilus (LINNAEUS, 1758)

x

x

2.

Amur - Ctenopharyngodon idella (VALENCIENNES, 1844)

x

x

3.

Vörösszárnyú keszeg - Scardinius erythrophthalmus (LINNAEUS, 1758)

x

x

4.

Domolykó - Leuciscus cephalus (LINNAEUS, 1758)

x

5.

Jászkeszeg - Leuciscus idus (LINNAEUS, 1758)

x

1.

fajok

x

6.

Balin - Aspius aspius (LINNAEUS, 1758)

x

x

7.

Küsz - Alburnus alburnus (LINNAEUS, 1758)

x

x

8.

Karikakeszeg - Abramis bjoerkna (LINNAEUS, 1758)

x

x

9.

Dévérkeszeg - Abramis brama (LINNAEUS, 1758)

x

x

10.

Szilvaorrú keszeg - Vimba vimba (LINNAEUS, 1758)

x

11.

Compó - Tinca tinca (LINNAEUS, 1758)

x

x

12.

Razbóra - Pseudorasbora parva (TEMMINCK & SCHLEGEL, 1842)

x

x

13.

Szivárványos ökle - Rhodeus sericeus (PALLAS, 1776)

x

x

14.

Széles kárász - Carassius carassius (LINNAEUS, 1758)

15.

Ezüstkárász - Carassius gibelio (BLOCH, 1782)

x x

x

16.

Ponty - Cyprinus carpio LINNAEUS, 1758

x

x

17.

Fekete törpeharcsa - Ameiurus melas (RAFINESQUE, 1820)

x

x

18.

Harcsa - Silurus glanis LINNAEUS, 1758

19.

Csuka - Esox lucius LINNAEUS, 1758

x

20.

Lápi póc - Umbra krameri WALBAUM, 1792

21.

Tüskés pikó - Gasterosteus aculeatus (LINNAEUS, 1758)

x

22.

Naphal- Lepomis gibbosus (LINNAEUS, 1758)

x

23.

Pisztrángsügér - Micropterus salmoides LA CEPÉDE, 1802

x

x x x x

24.

Sügér - Perca fluviatilis (LINNAEUS, 1758)

x

x

25.

Vágódurbincs - Gymnocephalus cernuus (LINNAEUS, 1758)

x

x

26.

Széles durbincs - Gymnocephalus baloni HOLCÍK & HENSEL, 1974

x

x

27.

Süllő - Sander lucioperca (LINNAEUS, 1758)

x

x

28.

Kősüllő - Sander volgensis (GMELIN, 1788)

x

29.

Kessler-géb - Neogobius kessleri (GÜNTHER, 1861)

x

30.

Feketeszájú géb - Neogobius melanostomus (PALLAS, 1814)

x

31.

Tarka géb - Proterorhinus marmoratus (PALLAS, 1814)

x

x

A fogott halpéldányok összességét tekintve a küsz és a bodorka aránya magasan kiemelkedett a többi közül. A bodorka egy adott folyóvízi halközösségben csak a környezet 98

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ állapotának degradálódásával válhat dominánssá. A Duna-ágban a bodorka 15 alkalommal, az 52 minta 27%-ában volt domináns (28,6-69,9%), ebből kilencszer jelentős, 50%-ot meghaladó arányban (51,7 és 69,9%) volt jelen, ami a víztest szennyezettségét jelzi. Mindezek ellenére csak három mintaterületen volt a halászatok összesített eredményei alapján domináns (RSD-07: 50,6%; RSD-10: 55,5%; RSD-13: 36,6%). A mintaterületek 53,8%-án (RSD-01, RSD-04, RSD-05, RSD-08, RSD-09, RSD-11, RSD-12) a szóban forgó halfaj a második leggyakoribb fajnak bizonyult 15,4 és 32,2 szélső értékek közötti százalékos aránnyal. Az egyes halfajok tömegességi viszonyai a 3. táblázatban láthatók. 3. táblázat. A halfajok mennyiségi viszonyai a vízterületen Table 3. Quantity relations of fish species on the watercourse

Nr. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.

Fajok Alburnus alburnus Rutilus rutilus Cyprinus carpio Carassius gibelio Abramis brama Rhodeus sericeus Esox lucius Ameiurus melas Abramis bjoerkna Lepomis gibbosus Aspius aspius Pseudorasbora parva Scardinius erythrophthalmus Perca fluviatilis Sander lucioperca Silurus glanis Leuciscus idus Tinca tinca Ctenopharyngodon idella Gymnocephalus cernuus Proterorhinus marmoratus Leuciscus cephalus Neogobius kessleri Gymnocephalus baloni Micropterus salmoides Carassius carassius Umbra krameri Gasterosteus aculeatus Neogobius melanostomus Sander volgensis Vimba vimba

Abundancia N 12 693 8 029 2 461 2 379 821 642 558 504 440 352 345 257 257 238 201 175 158 79 36 20 15 14 9 6 6 4 3 1 1 1 1

% 41,337 26,148 8,015 7,748 2,674 2,091 1,817 1,641 1,433 1,146 1,124 0,837 0,837 0,775 0,655 0,570 0,515 0,257 0,117 0,065 0,049 0,046 0,029 0,020 0,020 0,013 0,010 0,003 0,003 0,003 0,003

Még úgy is meglepő, hogy relatív gyakoriság tekintetében a ponty áll a harmadik helyen, hogy a vízterület ponttyal intenzíven telepített. A kifogott pontyok nagy része az egyés kétnyaras korosztályt képviselte. Mindez sajnos nem a természetes ívás sikerességét jelzi, hanem a korábbi sikeres telepítést. Hasonlóan a legtöbb magyarországi vízhez, a Ráckevei– Duna-ág is erősen „fertőzött”ezüstkárásszal, kifogott mennyisége megközelítette a pontyét.

99

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A ragadozó halfajok közül a csuka a legtöbb mintaterületen gyakori. A harcsa állománya a Duna-ág egyes részein (főleg a középső, kisebb-nagyobb mellékágakkal, csatornákkal szabdalt helyeken) túlzottan magas. Például az RSD-8-as mintaterületen bodorka és küsz nélkül fogott 601 db hal közül 70 harcsa volt. Minden mintaterület értékelése önállóan is megtörtént, figyelembe véve a helyi adottságokat is. A mintaterületek között szerepelnek olyanok is, amelyeket korábban ívóvagy kíméleti területnek nyilvánítottak. Máshol a télire összegyűlő nagyszámú hal védelme érdekében történtek a horgászrendben szabályozások. Az egyes területek igen különböznek fajszám, α-diverzitás és fogáshatékonyság szempontjából is (4. táblázat). 4. táblázat. A mintaterületek fajszáma, α-diverzitása és a fogáshatékonyság (CPUE) Table 4. The sample areas’ number of species, α-diverzity and catch per unit effort (CPUE)

Nr.

mintaterület (fkm)

1. mintavétel 2. mintavétel 1. mintavétel 2. mintavétel 1. mintavétel 2. mintavétel fajszám (db)

α-diverzitás

CPUE (db hal/óra)

RDS 1.

56,5-54,4

16

17

2,42

1,69

226

378

RSD 2.

51,5-50,2

13

14

2,21

2,49

421

469

RSD 3.

49,3-48,8

12

8

1,5

2,44

537

403

RSD 4.

46,2-44,8

21

22

2,07

1,85

673

726

RDS 5.

Duna-Tisza–csat.

14

18

2,69

1,82

371

812

RSD 6.

40,5-39,7

18

20

2,22

2,33

1007

997

RSD 7.

35,8-35,0

13

17

2,14

3,27

654

257

RSD 8.

32,2-29,7

18

22

2,36

2,11

755

1032

RDS 9.

25,0-23,5

16

18

2,13

1,98

546

1229

RSD 10.

19,2-15,8

17

14

1,98

1,97

508

1154

RSD 11.

11,2-10,0

19

15

2,74

1,44

1384

2088

RSD 12.

6,1-5,2

12

7

2,15

0,94

580

617

RDS 13.

0,5-1,5

21

15

2,37

2,13

573

985

Irodalom Berinkey, L. (1972): Magyarország és a szomszédos területek édesvízi halai a Természet-tudományi Múzeum gyűjteményében. Vertebr. Hung. XIII, p. 3-24. Guti, G. (1995): Conservation status of fishes in Hungary. Opusc. Zool. Budapest, XXVII-XXVIII, p. 153-158. Horváth L. (1968): Gondolatok a Soroksári Duna-ág halfaunájáról. – Halászat 14. (61.) évf. 5. sz / 159. Mihályi, F. (1954): Revision der Süsswasserfische von Ungarn und der angrenzenden Gebieten in der Sammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums. Természettud. Múzeum Évkönyve, p. 433-456. Zauner, G., Eberstaller, J. (1999): Klassifizierungsschema der österreichischen Flussfischfauna in bezug auf deren Lenensraumansprüche. Österreichs Fischerei 52, p.198-205.

100

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ HALEGYÜTTESEK SZERKEZETÉNEK VÁLTOZÁSAI A BALATON HÁROM ÉSZAKI OLDALI BEFOLYÓVIZÉBEN CHANGES OF STRUCTURE OF FISH ASSEMBLAGES IN THREE NORTHERN INFLOWS OF LAKE BALATON SÁLY Péter1, ERŐS Tibor2, TAKÁCS Péter2, BERECZKI Csaba3, BÍRÓ Péter2 1 SZIE Környezettudományi Doktori Iskola, MKK, Állattani és Állatökológiai Tanszék, Gödöllő, [email protected] 2 MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany 3 Debreceni Egyetem TTK, Hidrobiológiai Tanszék, Debrecen Kulcsszavak: biotikus homogenizáció, idegen és védett halfajok Keywords: biotic homogenization, non-native and protected fish species Összefoglalás Munkánk során Przybylski és munkatársai 1987-es adatait és saját, 2007-es eredményeinket felhasználva összehasonlítottuk a Balaton három legjelentősebb északi befolyójában, a Lesencepatakban, a Tapolca-patakban és az Eger-vízben élő halegyüttesek szerkezetét. Az 1987-ben kimutatott 22 faj között 3 jövevény és 7 jelenleg védett halfaj volt, míg 2007-ben 23 volt a kimutatott fajok száma, melyek között 5 jövevény és 6 jelenleg védett faj szerepelt. Az elmúlt két évtized alatt a vizsgált terület halegyütteseinek átlagos diverzitási sajátságai közel azonosnak tekinthetők. Azonban változások történtek a halegyüttesek fajösszetételében és tömegességi viszonyaiban is. A változások nagyobb mértékben érintették a tömegességi viszonyokat, amely esetben átlagosan 62%-os módosulást tapasztaltunk szakaszonként. A fajösszetétel szakaszonként átlagosan 51%-ban módosult. A fajösszetételében 9%-os biotikus homogenizáció történt, aminek oka nagyobb részben a helyi közösségre nézve új fajok megjelenése, és csak kisebb részben a már korábban jelen levő fajok eltűnése. További vizsgálatok szükségesek annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a jelenleg tapasztalt változások milyen mértékben tulajdoníthatók a halegyüttesek időbeli dinamikáját kísérő természetes fluktuációnak, illetve az életközösségek szerkezetében zajló trend jellegű változásnak. Summary We have compared the structure of fish assemblages of the three most important northern inflows of Lake Balaton (Lesence-stream, Tapolca-stream and Eger-víz) using the data of an earlier investigation (1987) and our recent data (2007). There were 3 alien and 7 protected fish species among all the 22 species in 1987. In 2007 the total number of fish species were 23, of which 5 were alien species and 7 were protected ones. The diversity of fish assemblages was the same in 1987 and 2007. However, we found changes in species composition and abundance over the two decades. The average modification of patterns of abundace was 62%. Species composition altered by an average of 51%. The biotic homogenization of fish assemblages was 9%, which was mainly a result of local species additions and lesser of local species deletions. Additional research is needed to clarify if our results are resulted in by a fluctuation in temporal dynamics or by a directional change in the structure of fish assemblages.

Bevezetés A Balaton vízgyűjtőjének integráns részét képező befolyóvizek halegyütteseinek rendszeres kutatása a múlt század utolsó évtizedeiben kezdődött. Przybylski és munkatársai (1991) az északi oldal patakjaiban levő halközösségek szerkezetét vizsgálták. A kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének kutatási eredményeiről Bíró és munkatársai (2001, 2003) számolnak be. Bíró (2002) a Balaton halállományának hosszúidejű változásai mellett foglalkozik a befolyóvizek halaival. Lendvai és Keresztessy (2004) három déli és egy északi oldali befolyón folytatott halfaunisztikai felmérést. A Balaton vízgyűjtőjének nagy részére

101

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ kiterjedő halfaunisztikai kutatást végeztek Takács és munkatársai (2007) 24 kisvízfolyás 60 mintavételi szakaszán. Az említett kutatások rámutattak arra, hogy a hidrológiai konnektivitásból adódóan több Balatonban élő halfaj számára a befolyóvizek ideális szaporodási, az ivadékállománynak pedig táplálkozási, növekedési helyet biztosítanak (Bíró et al., 2003; Lendvai és Keresztessy, 2004). Továbbá feltárták, hogy a befolyóvizekben számos védett halfajunknak élnek stabil állományai, mely fajok élőhelyeinek megőrzése, és állományváltozásainak nyomon követése a természetvédelem, illetve további haltani kutatások feladata. A Balatonhoz hasonlóan a befolyóvizek erős emberi hatások alatt állnak: kommunális vízszennyezések, fokozódó eutrofizálódás, mederrendezések zavarják életközösségeiket, és rontják az élőhely ökológiai állapotát. Takács és munkatársai (2007) a degradáltnak minősített vízfolyásszakaszokon a halegyüttesek diverzitásának növekedését tapasztalták. Ezeken a szakaszokon több közönséges halfaj mellett, az adventív fajok dominanciáját figyelték meg. Az élőhely-átalakítások, az idegen fajok terjeszkedése és az őshonos fajok eltűnése mind olyan tényezők, amelyek a bioták egymáshoz való hasonlóságának globális, regionális és lokális szinteken is végbemenő növekedését eredményezhetik. Azt a folyamatot, mely során az egymástól térben elkülönült életközösségek a jövevényfajok térhódítása és az őshonos fajok eltűnése következtében kozmopolita, nem természetes közösségekké alakulnak át, biotikus homogenizációnak nevezzük (Olden és Rooney, 2006). A biotikus homogenizáció kvantitatív vizsgálatának egyik módja, ha megvizsgáljuk, hogy egy adott időtartam alatt mennyit változott az életközösségek közötti átlagos hasonlóság. Ha az eltelt időtartam alatt az átlagos hasonlóság növekedett, akkor biotikus homogenizációról, ha csökkent, akkor azzal ellentétes folyamatról, biotikus differenciációról beszélünk. A végbement homogenizáció vagy differenciáció mértéke a két időpontban mért átlagos hasonlóság különbsége (Rahel, 2002; Olden és Poff, 2003). A homogenizáció okainak alapos feltárásához, a folyamat jellegzetességeinek megismeréséhez elengedhetetlen a több tér- és időléptéket felölelő monitorozás jellegű, metodikailag egységes szünbiológiai kutatási tevékenység. Munkánk során, – kiemelt figyelmet fordítva a védett és idegen fajokra – a halfajegyütesek szerkezetének két évtized alatt történt változását tanulmányoztuk a Balaton három, északi oldali befolyóvizében. Ezt a halegyüttesek 1987-es és 2007-es állapotainak összehasonlításával végeztünk. Vizsgálatunk célját a fajösszetétel (kompozíció), a tömegességi viszonyok, a diverzitás változásának feltárása és a halegyüttesek biotikus homogenizációjának vizsgálata képezte. Anyagok, eszközök, módszerek Anyaggyűjtés Munkánkhoz az összehasonlítási alapot Przybylski és munkatársainak (1991) dolgozata biztosította, melyben a szerzők a Balaton vízgyűjtőjének északi oldalán levő patakok halközösségeinek szerkezetét tanulmányozták. 1987 júliusában elektromos halászgéppel, illetve 1 mm szembőségű kerítőhálóval négy vízfolyás, a Lesence-patak, a Tapolca-patak, az Eger-víz és a Pécsely-patak (másik nevén Örvényesi-séd), összesen 13 mintavételi szakaszán végeztek halászatokat (1. ábra).

102


1. ábra. A vizsgált terület és az 1987-es mintavételi helyszínek. Przybylski et al. (1991) után módosítva. Fig. 1. The study area and the samlping sites.

Statisztikai számításaink során az összehasonlításhoz, a szerzők által a mintavételi szakaszokra közölt denzitásadatokat relatívabundancia-adatokká alakítva használtuk. 2007. július 10-én és 18-án elektromos halászgéppel (Hans-Grassl IG200 2B) végeztünk halászatot a vizsgálatba vont négy vízfolyáson. Mintavételi helyszíneinket a Przybylski és munkatársai (1991) által közölt térkép alapján az 1987-es eredeti mintavételi helyszínekhez igazítva jelöltük ki (1. ábra). A 2. ábrán a 2007-es mintavételi szakaszok GPS készülékkel (Garmin GPSmap 76cx) bemért helyzete látható.

3D 2A 1

2

3C 3B 3A N

3

10 km

2. ábra. A 2007-ben mintavételezett és vizsgálatba vont szakaszok helyzete a GPS koordináták szerint. Fig. 2. Reaches studied and sampled in 2007, and their situations according to GPS koordinates.

A halászat a mintavételi helyszíneken 150 méteres vízfolyásszakaszon, egy alkalommal, az áramlási iránnyal szemben haladva történt. A gyűjtött halakat a faj szintű azonosítás után a fogás helyén sértetlenül visszaengedtük a vízbe. Mivel 1987-ben három szakaszról, illetve 2007-ben a Pécsely-patakon levő négy szakaszról nem kerültek elő halak, az összehasonlításhoz az eredeti tizenhárom szakaszból 103

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ végül csak három vízfolyás nyolc szakaszát használhattuk. Vagyis a teljes adatsor az 1987-es és 2007-es mintavételi időszak nyolc-nyolc mintavételi szakaszát, azaz összesen tizenhat szakaszt tartalmazott. Az 1. táblázat az összehasonlításban szereplő mintavételi szakaszokat, azok kódjait és a 2007-ben GPS vevővel bemért koordinátákat és tengerszint feletti magasságot tartalmazza. 1. táblázat. Az összehasonlításban szereplő vízfolyások és mintavételi szakaszok. Table 1. Streams and reaches which were included into the comparison. Stream(1), sampling sites in 2007(2), codes of sampling sites; longitude(4), latitude(5), altitude above sea level(6)

Vízfolyás(1) Lesence-p. Tapolca-p.

Eger-víz

Mintavételi helyszín 2007-ben(2) 71-es út hídja 71-es út hídja Tapolca Szigliget Gyulakeszi Hegyesd Monostorapáti 1 Pula

A szakasz kódja(3) 1987-es 2007-es adatokra adatokra 1-87 1-07 2-87 2-07 2A-87 2A-07 3-87 3-07 3A-87 3A-07 3B-07 3B-07 3C-87 3C-07 3D-87 3D-07

EOV koordináták hosszúság( 4)

szélesség( 5)

524715 526629 527120 528866 529843 534065 536746 542413

163497 163831 170169 163739 171160 175625 177028 183883

Tszf. magasság (m)(6) 99,9 108 135 103 129 147 158 198

1 A Pula falun átfolyó patak neve Vázsonyi-séd. Azonban Pulát elhagyva, mintegy 2,6 km után a vízfolyást már Eger-víznek nevezik. 1 The name of the stream at village of Pula is Vázsonyi-séd but the name of the same watercourse at 2.6km downstream of Pula is Eger-víz.

A mintavételi helyszínek, illetve szakaszok a vízfolyáson levő helyzetük szerint három csoportba sorolhatók: torkolati tájékon levők (1, 2, 3), a vízfolyások felső szakaszain, a forrásvidék közelében levők (2A, 3D), és a köztes helyzetű szakaszok (3A, 3B, 3C) (1. és 2. ábra). A fajösszetétel változásának vizsgálata A fajösszetétel változását prezencia-abszencia adatok alapján az egyes fajok előfordulási gyakoriságának vizsgálatával, többváltozós adatelemzéssel (ordináció és hierarchikus osztályozás), és fajkicserélődési (species turnover) számításokkal elemeztük. Az egyes fajok előfordulási relatív gyakoriságát a következő módon fejeztük ki:

Fi 

fi . m

(1)

Fi az i faj előfordulási relatív gyakorisága a mintavételi szakaszokon; fi azon mintavételi szakaszok száma, melyekben az i faj előfordult; m az összes mintavételi szakasz száma. A vizsgált területen gyakori előfordulásúnak tekintettük azokat a fajokat, melyek a nyolcból legalább öt mintavételi szakaszon előfordultak. A fajkicserélődési számításokat két térlépték mentén, vízfolyás, illetve vízfolyásszakasz szinten végeztük. A fajkicserélődési index megmutatja, hogy egy adott időintervallumra vonatkozóan mekkora a közösség lokális fajkihalásokból és lokális fajbetelepülésekből adódó fajösszetétel-változás mértéke, a közösség időintervallum kezdetén és végén tapasztalt fajszámainak összegéhez viszonyítva. Formálisan:

ST (t1 , t 2 ) 

(b  c) , ( S t1  S t 2 )

(2)

ahol ST(t1,t2) a közösség t1 és t2 időpontok között történt fajösszetétel-változásának mértéke (species turnover); b a csak t1 időpontban jelen levő fajok száma (lokális extinkció); c a csak t2 időpontban jelen levő fajok száma (lokális immigráció); St1 és St2 a t1, illetve a t2 104

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ időpontban jelen levő összes faj száma (Relys et al., 2002). STt1,t2 értékkészletének minimuma 0, maximuma 1. Ha ST(t1,t2)=0, az azt jelenti, hogy a vizsgált időintervallumra vonatozóan a fajkompozícióban változás nem történt. Ha ST(t1,t2)=1, akkor a vizsgált időintervallum alatt a közösség fajkészlete teljes mértékben kicserélődött. Hogy megtudjuk, vajon a lokális fajeltűnések, vagy a lokális fajbetelepülések járultak-e hozzá nagyobb mértékben a fajösszetétel változásához, mind a vízfolyásokra, mind a mintavételi szakaszokra átlagoltuk az index b és c paramétereit. A többváltozós adatelemzéseket először az 1987-es és a 2007-es adatokra külön-külön, majd azokat egybevonva a teljes adatsorra is elvégeztük. Előbbi esetben a fajok mint változók közül csak azok szerepeltek az adatmátrixban, melyek az adott mintavételi időszakban (1987-ben, illetve 2007-ben) jelen voltak a mintában. Az egybevont adatsor elemzésekor arra a kérdésre kerestünk választ, hogy fajösszetételük alapján a mintavételi szakaszok a mintavétel idejét, helyszínét, vízfolyáson elfoglalt helyzetét tekintve, esetleg vízfolyások szerint mutatnak-e hasonlóságot. Az ordinációs módszerek közül Jaccard-index szerinti nem-metrikus többdimenziós skálázást (NMDS) használtunk. A hierarchikus osztályozást szintén Jaccard-index-szel, a csoportátlag eljárást (UPGMA) alkalmazva (Podani, 1997) végeztük. A tömegességi viszonyok változásának vizsgálata A tömegességi (abundancia) viszonyok változását a relatív abundancia alapján elemeztük. Megszerkesztettük a vízfolyások 1987-es és 2007-es adatok szerinti rangabundancia görbéit. Ehhez először a mintában levő relatív abundanciájuk (pi) szerint sorba rendeztük az egyes vízfolyásokon előfordult halfajokat. Majd minden i fajhoz hozzárendeltük az ln(pi+1) transzformációt. Százalékos hasonlóság (percentage similarity) index (3) alkalmazásával az 1987-es és 2007-es minták tömegességi mintázatának hasonlóságát jellemeztük vízfolyás, illetve vízfolyásszakasz szinten a fajok relatív gyakoriságai alapján: n

PS (t1 , t 2 ) 



2 min pi ,t1 , pi ,t2 i 1 n

( p i 1



. i , t1

(3)

 pi , t 2 )

PS(t1,t2) az adott vízfolyás/szakasz fajegyüttesének a t1, illetve a t2 időpontban tapasztalt relatív abundanciabeli hasonlóságának a mértéke; pi,t1, illetve pi,t2 az i faj relatív abundanciája a t1, illetve a t2 időpontokban; min[pi,t1,pi,t2] az i faj t1 és t2 időpontban tapasztalt relatívabundancia-értékei közül a kisebbik (Podani, 1997). A relatívabundancia-adatokat többváltozós adatelemzési módszerekkel (ordináció és hierarchikus osztályozás) is vizsgáltuk. A fajösszetétel vizsgálatához hasonlóan, ebben az esetben is először külön-külön, majd egybevontan elemeztük az 1987-es és a 2007-es adatokat. A külön-külön történt elemzéskor az adatmátrixban csak azok a fajok szerepeltek változóként, melyek az adott mintavételi időszakban jelen voltak a mintában. Hogy megvizsgáljuk, vajon a mintavételi szakaszok a relatívabundancia-mintázat alapján a mintavétel időszaka, helyszíne, vízfolyáson elfoglalt helyzete, netán vízfolyások szerint szegregálódnak-e nagyobb mértékben, nem-metrikus skálázást (NMDS) és hierarchikus osztályozást alkalmaztunk. Az NMDS-t a relatívabundancia-adatok arcsin-négyzetgyöktranszformációval való átalakításával végeztük. A transzformált adatokkal euklidészi távolságot és Canberra-metrikát alkalmazva végeztünk elemzéseket. A Canberra-metrika az euklidészi távolsággal szemben érzékenyebb a mintában levő ritka fajok változásaira, így az egyes változók hatását kiegyenlítettebbé teszi (Podani, 1997).

105

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A hierarchikus osztályozást euklidészi távolság szerint, csoportátlag (UPGMA) eljárással alkalmaztuk a transzformálatlan relatívabundancia-adatokra (Podani, 1997). A biodiverzitás vizsgálata A diverzitási sajátságok változásait a Shannon-függvénnyel (H), a minták egyenletességével (J) és a fajszámmal (S) mértük (Tóthmérész 1997) A diverzitási mérőszámok Przybylskiék által közölt 1987-es és az általunk számított 2007-es értékeinek statisztikai különbözőségét hipotézisvizsgálattal (páros t-próba) teszteltük. A biotikus homogenizáció vizsgálata A biotikus homogenizációt vízfolyás és vízfolyásszakasz lépték mentén, a prezenciaabszencia alapján vizsgáltuk. Kiszámoltuk a vízfolyások/szakaszok fajegyütteseinek Jaccardindexel (4) mért páronkénti hasonlóságát, külön az 1987-es és a 2007-es adatokra.

JC j ,k 

a abc

(4)

JC(j,k) a j és k mintavételi szakasz fajösszetételbeli hasonlósága; a a közös fajok száma; b és c a csak a j, illetve k szakaszon észlelt fajok száma. Átlagot számítva az 1987-es, majd a 2007-es páronkénti hasonlóságokból, megkaptuk az adott mintavételi időszakra jellemző átlagos hasonlóságot. A vizsgált területen történt biotikus homogenizáció mértékét a 2007-es és az 1987-es átlagos hasonlóság különbségével becsültük (Rahel, 2002; Olden & Poff, 2003; Olden & Rooney, 2006). A többváltozós adatelemzéshez a SYN-TAX 2000 programot (Podani, 2001), az egyéb számításokhoz az SPSS 12.0.1, illetve a Microsoft Excel szoftvereket használtuk. Eredmények Przybylski és munkatársainak a Pécsely-patakon (másnéven: Örvényesi-séden) levő mintavételi helyszíneiről (1. ábra) 2007-ben nem tudtunk halat kimutatni. Az összehasonlító vizsgálatban szereplő három vízfolyás nyolc-nyolc szakaszáról, 1987-ben és 2007-ben gyűjtött halfajok relatívabundancia-adatait (%) a dolgozat melléklete tartalmazza. Fajösszetételbeli változások A gyűjtési eredmények általános áttekintése alapján elmondható, hogy 1987-ben 22 fajt mutattak ki a vizsgált szakaszokról, melyek között 7 jelenleg védett, és 3 nem természetesen honos faj volt. A leggyakoribb fajoknak bizonyultak a fejes domolykó (Leuciscus cephalus), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és bodorka (Rutilus rutilus), egyaránt 62,5%-os előfordulási gyakorisággal. A 2007-es felmérés során 23 halfajt jelenlétét igazoltuk, melyből 6 volt a védett és 5 az idegen fajok száma. A leggyakoribb fajok 87,5%-os előfordulási gyakorisággal a sügér (Perca fluviatilis) és bodorka, majd 62,5%-kal a naphal (Lepomis gibbosus), szivárványos ökle és a csuka (Esox lucius) voltak. Bár 1987-ben jelen voltak a mintában, 2007-ben nem találtunk példányokat a pisztrángsügér (Micropterus salmoides), küsz (Alburnus alburnus), kurta baing (Leucaspius delineatus), fürge cselle (Phoxinus phoxinus) sebes pisztráng (Salmo trutta m. fario) fajokból. 2007-re megjelent viszont a dévér (Abramis brama), fekete törpeharcsa (Ameiurus melas), ezüstkárász (Carassius gibelio), vágódurbincs (Gymnocephalus cernuus), szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) és a lápi póc (Umbra krameri). A két évtized alatt a vízfolyások fajösszetételének fajkicserélődése (species turnover) átlagosan 41,1%-os, míg ugyanez a mintavételi szakaszok esetén 51,3%-nak adódott. A lokálisan megjelent fajok (b) átlagos száma mind a vízfolyások, mind pedig a szakaszok esetén magasabb, mint a lokális fajeltűnések (c) száma (2. és 3. táblázat).

106

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2. táblázat. Az egyes vízfolyások fajösszetételében 1987 és 2007 között végbement fajkicserélődés (species turnover) mértéke, valamint az eltűnt (b) és megjelent fajok (c) száma. Table 2. Changes in species composition of the streams occured during the time period of 1987-2007 (species turnover). species deletions(1), species additions(2)

Lesence Tapolca Eger-víz átlag(±S.D.)(4) fajkicserélődés/species turnover (%) 36 44,4 42,9 41,101(±4,49) eltűnt fajok száma (b)(1) 3 3 8 4,67(±2,89) megjelent fajok száma (c)(2) 6 5 7 6(±1) 3. táblázat. A vizsgált szakaszok fajösszetételében 1987 és 2007 között végbement fajkicserélődés (species turnover) mértéke, és az eltűnt (b) és megjelent fajok (c) száma. Table 3. Changes in species composition of the studied reaches occured during the time period of 1987-2007 (species turnover). species deletions(1), species additions(2)

1 2 2A 3 3A 3B 3C 3D átlag(±S.D.) 36 53,8 55,6 40 63,6 47,4 63,6 50 51,26(±10,06) 3 2 1 3 4 3 4 2 2,75(±1,035 6 5 4 5 3 6 3 0 4(±2)

species turnover (%) eltűnt fajok száma (b)(1) megjelent fajok száma (c)(2)

Terjedelmi megfontolások miatt a többváltozós módszerekkel történt elemzések közül az 1987-es és 2007-es adatok egybevont értékelésének eredményeit közöljük. A fajösszetétel alapján történt nem metrikus skálázás (NMDS) eredményét a 3. ábra mutatja be. NMSCAL scores from tihany_debrecen2007

0,3

2A-87

0,25 0,2

3A-87

0,15 0,1

2-87

1-87

2A-07

Axis 2

0,05

1-07

0

3-87 2-07

3B-87 3D-87

3A-07

3-07

-0,05

3B-07

-0,1

3C-07

-0,15 -0,2

3C-87

-0,25

3D-07

-0,3 -0,3

-0,2

-0,1

0

0,1

0,2

0,3

0,4

Axis 1

3. ábra. Az 1987-es és 2007-es prezencia-abszencia adatok összevonásának Jaccard-index szerinti NMDS diagramja. A konvex burkok az azonos mintavételi időszakhoz tartozó szakaszokat fogják körül. Végső stresszérték: 0,15. Fig. 3. Non metric multidimensional scaling of the pooled presence-absence data carried out with Jaccard index. Polygons represent the reaches that belong to the same sampling time. Final stress: 0,15.

Bár a konvex burkok átfedése az 1987-es és 2007-es mintavételhez tartozó szakaszokat megjelenítő pontok mindkét tengely menti keveredését mutatja, a 2007-es szakaszok kevésbé 107

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ szóródnak az ordinációs síkon, mint az 1987-esek. Az 1987-es szakaszok az első tengely mentén viszonylag jól sorba rendeződnek aszerint, hogy a mintavételi szakaszok a vízfolyások mely részén találhatók (vö. 1. ábra). A pozitív értékű szakaszok jellemzően közelebb helyezkednek el a vízfolyások forrásvidékéhez, míg a negatív értékűek a patakok torkolatához. A 2007-es mintavételi szakaszok esetén ez kevésbé felismerhető. Bár az Egervíz, illetve a Tapolca-patak legfelső szakaszai továbbra is pozitív, a torkolat mellett levő szakaszok pedig negatív értékűek, az Eger-víz köztes szakaszainak sorrendje nem jellemzi a folyásirány menti elhelyezkedésüket, és a 3B-07 köztes szakasz átfed a torkolati szakaszokkal. A 2007-es szakaszok első tengelyen levő koordinátái, és a szakaszok tengerszint feletti magassága pozitív korrelációs viszonyban van egymással (rP=0,771, p<0,05). A mintavételi szakaszok hierarchikus osztályozásának eredménye az ordinációhoz hasonló eredményt adott (4. ábra).

3D-07

3D-87

2A-87

3C-87

2A-07

3A-07

3B-87

3C-07

3A-87

2-87

3B-07

1-07

3-07

2-07

3-87

1-87

Dissimilarity

Dendrogram from tihany_debrecen2007

0,95 0,9 0,85 0,8 0,75 0,7 0,65 0,6 0,55 0,5 0,45 0,4 0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0

4. ábra. Az 1987-es és 2007-es összevont prezencia-abszencia adatok hierarchikus klasszifikációjából (Jaccard index, UPGMA eljárás) származó dendrogram. Kofenetikus korreláció: 0,895. Fig. 4. Hierarchical classification of the pooled presence-absence data carried out with Jaccard index.Cophenetic correlation: 0,895.

A szakaszok mintavételi időszaktól függetlenül többé-kevésbé a vízfolyáson levő helyzetük szerint csoportosulnak a dendrogramon. Ettől feltűnően eltér a Tapolca-patak felső részéről származó 2007-es szakasz (2A-07), mely az Eger-víz 3B-87 és 3A-07 szakaszaival mutat nagyobb hasonlóságot. A tömegességi viszonyok változása Az 1987-es és 2007-es időszak mintáinak általános dominancia-struktúráját tekintve megállapítható, hogy 1987-ben kiugróan magas volt a karikakeszeg (Abramis bjorkna) relatív abundanciája (kb. 67%). A második legtömegesebb faj a szivárványos ökle (kb. 19%) volt. A 23 fajból 16-nak volt kevesebb a relatív abundanciája mint 1%. 2007-ben a két legtömegesebb faj, a sügér és a bodorka relatív gyakorisága csaknem megegyezett (kb. 28%), majd az utánuk következő szivárványos ökléé 20,8%-nak adódott, és a 22-ből 12 faj kevesebb mint 1%-nyi mennyiségben volt jelen a mintában. A védett fajok relatív 108

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ abundanciájának változásait tekintve figyelemre érdemes, hogy a réticsíké (Misgurnus fossilis) kb. 8,5-szeresére, a vágócsíké (Cobitis elongatoides) kb. 5-szörösére növekedett. A hazánkban idegen faunakomponensnek számító naphal (Lepomis gibbosus) relatív tömegessége kb. 10-szeresére növekedett, míg a szintén jövevény kínai razbóráé (Pseudorasbora parva) az 5-öd részére csökkent. Az egyes vízfolyások fajegyütteseinek 1987-ben és 2007-ben tapasztalt rang-abundancia görbéin (5. ábra) általánosan megfigyelhető, hogy mindkét mintavételi időszakban egy domináns és egy-két szubdomináns faj jellemzi az állományt, viszont a fajok többsége közel azonos, kis mennyiségben van jelen. 2007-re mindhárom patakban megváltozott a legdominánsabb faj. A Lesence és a Tapolca esetén szembetűnően csökkent a legdominánsabb fajok tömegessége 1987-hez képest.

0,6

0,6

0,4

0,4

0,2

0,2

0

0 rhoser scaer cargib rutrut carcar umbkr psepar cobelo lepgib leucep perflu cypca esoluc tintin

abrbjo rhoser scaery micsal lepgib carcar rutrut tintin cobelo albalb leucep

ln(pi+1)

0,6 0,4 0,2 0 rutrut leucep perflu gobgob lepgib rhoser abrbjo esoluc oncmyk scaery

angang

leucep

gobgob

carcar

esoluc

psepar

rhoser

abrbjo

0,6 0,4 0,2 0

0,4 0,3 0,2 0,1 0 perflu rhoser rutrut lepgib cobelo cargib barbar misfos amemel esoluc gobgob gymcer abrbra scaery abrbjo angang carcar

0,4 0,3 0,2 0,1 0 rhoser rutrut abrbjo barbar leudel gobgo perflu leucep cobelo micsal esoluc phoph misfos albalb cypcar psepar scaery saltru

ln(pi+1) ln(pi+1)

Eger-víz

Tapolca-patak

Lesence-patak

5. ábra. A halegyüttesek vízfolyásonkénti rang-abundancia görbéje 1987-ben és 2007-ben. pi az i faj relatív abundanciája. A vízszintes tengelyen a halfajok neveinek a mellékletben feltüntetett rövidítései állnak. Fig. 5. The rank-abundance curves of the streams in 1987 and 2007. pi is the relative abundace of species i. Abbreviations stand for the names of the species (see details in Appendix).

1987

2007

Az 1987-es és a 2007-es minták relatívabundancia-mintázata között vízfolyások szintjén 26,17%, szakaszok szintjén 37,56% az átlagos százalékos hasonlóság, mindkét esetben igen jelentős szórással (4. és 5. táblázat). 4. táblázat. Az egyes vízfolyások 1987- és 2007-es relatív abundanciabeli százalékos hasonlósága (percentage similarity). Table 4. Percentage similarity of the abundance patterns of the streams between 1987 and 2007.

Lesence Tapolca Eger-víz átlag(±S.D.) percentage similarity (%)

21,89

3,82

52,81

26,17(±24,77) 109

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 5. táblázat. A mintavételi szakaszok 1987- és 2007-es relatív abundanciabeli százalékos hasonlósága (percetage similarity). Table 5. Percentage similarity of the abundance patterns of the reaches between 1987 and 2007.

1

2

2A

3

3A

3B

3C

3D

átlag(±S.D.)

percentage similarity (%) 21,89 14,09 33,13 73,48 29,02 46,29 23,59 59,02 37,56(±20,39)

A relatívabundancia-adatok nem metrikus skálázásának euklidészi távolság szerinti eredményét bemutató 6. ábrán feltüntettük azokat az eredeti változókat (fajokat), melyek a legszorosabb korrelációs viszonyt mutatták a szakaszok adott tengelyre eső értékeivel. NMSCAL scores from relativabundancia_tihany_debrecen_2007

0,3 0,25

2-87 1-87

2A-87

0,2 0,15

1-07 3-873A-87 3B-87 3-07 3B-07 2-07

0,1 Axis 2

abrbjo (r=0,644 p<0,01) psepar (r=0,560 p<0,05)

0,05 0

-0,05 -0,1

3D-87 3C-87

3A-07

-0,15

3C-07

-0,2 -0,3

-0,2

-0,1

abrbjo (r=-0,566, p<0,05)

2A-07 0

3D-07 0,1 Axis 1

0,2

0,3

0,4

rurut (r=-0,525 p<0,05)

0,5

barbar (r=0,843, p<0,01)

6. ábra. Az 1987-es és 2007-es relatívabundancia-adatok összevonásának euklidészi távolság szerinti NMDS diagramja. A konvex burkok az azonos mintavételi időszakhoz tartozó szakaszokat fogják körül. Végső stresszérték: 0,115. r az adott faj abundanciaértékeinek és szakaszok ordinációs tengelyre eső értékeinek Pearson-féle korrelációs együtthatója; p a korrelációs együttható szignifikanciaértéke. Fig. 7. Non metric multidimensional scaling of the pooled relative abundance data carried out with Euclidean distance. Polygons represent the reaches that belong to the same sampling time. Final stress: 0,115. r is the Pearson correlation coeffitient between the relative abundace of the given species and values of the reaches scattered along the axis 1 and axes 2 respectively.

Az ábra szerint az azonos mintavételi időszakhoz tartozó szakaszok nem szegregálódnak egymástól, ugyanis a konvex burkok átfednek. Az 1987-es szakaszok esetében megfigyelhető, hogy a pontok mind az első, mind a második tengely mentén eléggé szóródnak, valamint, hogy az első tengely mentén a vízfolyáson levő helyzetük szerint rendeződnek el: a nagy negatív értékűek a torkolati tájékon, míg a nagy pozitív értékűek a forrásvidéken találhatók. A 2007-es szakaszok a 3D-07 kivételével az első tengely egy szűk intervallumára esnek, és a vízfolyásokon levő helyzetük szerinti sorrend nem felismerhető. A relatívabundancia-adatok hierarchikus klasszifikációja (7. ábra) az euklidészi távolság alapján végzett NMDS-sel (6. ábra) összhangban áll. A szakaszok csoportosulása mind a mintavételi időszakok mind, pedig a mintavételi helyszínek szerint keveredik. Jól felismerhető az 1-87 és 2-87 szakaszok közötti nagy a hasonlóság, és a 2A-87 és 2A-07 szakaszok többi szakasztól való elkülönülése.

110


3D-07

3D-87

3C-87

2A-07

3C-07

3B-07

3A-07

2-07

1-07

3B-87

3A-87

3-07

3-87

2A-87

2-87

1-87

Dissimilarity

Dendrogram from relativabundancia_tihany_debrecen_2007

0,95 0,9 0,85 0,8 0,75 0,7 0,65 0,6 0,55 0,5 0,45 0,4 0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0

7. ábra. Az 1987-es és 2007-es összevont relatívabundancia-adatok hierarchikus klasszifikációjából (euklidészi távolság, UPGMA eljárás) származó dendrogram. Kofenetikus korreláció: 0,921. Fig. 9. Hierarchical classification of the pooled relative abundance (Euclidean distance, UPGMA). Cophenetic correlation: 0,921.

A biodiverzitás változása A biodiverzitás méréséhez használt mutatók 1987-es és 2007-es időszakokra adódott értékeit a 6. táblázat foglalja össze. 6. táblázat. A diverzitási mérőszámok mintavételi szakaszokra vonatkozó értékei 1987-ben és 2007-ben. Table 6. Diversity of the reaches in 1987 and 2007 respectively. reaches(1), Shannon diversity(2), eveness(3), number of species(4), average(5)

1987-es állapot Mintavételi szakasz(1) 1 2 2A 3 3A 3B 3C 3D Átlag(5) (±S.D.)

H87(2) 0,77 0,585 0,918 1,21 1,082 1,41 0,551 0,780 0,913 (±0,303)

J87(3) 0,321 0,364 0,835 0,551 0,604 0,678 0,308 0,710 0,546 (±0,197)

S87(4) 11 5 3 9 6 8 6 3 6,375 (±2,83)

2007-es állapot H07 1,709 1,735 0,856 1,49 1,3 1,597 0,747 0 1,179 (±0,604)

J07 0,647 0,834 0,478 0,621 0,808 0,666 0,464 0 0,565 (±0,264)

S07 14 8 6 11 5 11 5 1 7,625 (±4,207)

Bár az egyes mérőszámok átlagainak különbözőségét tesztelő páros t-próbák szerint 0,05ös szignifikanciaszinten statisztikailag nem igazolható, hogy az 1987-es és 2007-es átlagos diverzitás értékek különbözőek (7. táblázat), néhány szakasz esetén figyelemre érdemes változásokat láthatunk. Az 1 és 2 szakaszokon a Shannon-diverzitás értéke 2,2-szeresére, illetve közel 3-szorosára növekedett, ami a tömegességi viszonyok egyenletességének 111

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ növekedéséből adódik (az egyenletesség mindkét szakasznál kb. 2-szeresére nőtt). A 3D szakaszról 2007-ben csupán egyetlen faj került elő, ezért H és J értéke 0-ra csökkent. 1987ben nem, de 2007-ben az 1, 2, és 3 torkolati szakaszok nagyobb Shannon-diverzitást és egyenletességet mutatnak, mint a forrásvidéki 2A és 3D szakaszok. 7. táblázat. A diverzitási változók 1987-es és 2007-es átlagos különbözőségét tesztelő páros t-próbák eredményei. H Shannon-diverzitás; J egyenletesség; S fajszám. Table 7. Paired samples t test. pair of variables tested(1), Shannon diversity(2), eveness(3), number of species(4)

tesztelt változópár(1) H87 – H07(2) J87 – J07(3) S87 - S07(4)

t -1,272 -0,136 -1,616

df 7 7 7

p 0,244 0,896 0,150

Biotikus homogenizáció A vízfolyások, illetve a mintavételi szakaszok 2007-es és 1987-es páronkénti hasonlósági mátrixainak különbségmátrixait a 8. és a 9. táblázat tartalmazza. A különbségmátrixokban a pozitív értékek az adott vízfolyáspár, illetve mintavételi szakaszpár fajkompozícióbeli homogenizációjára, míg a negatív értékek a fajkompozicióban végbement differenciációra utalnak. 8. táblázat. A vízfolyások fajösszetételében 1987 és 2007 között történt biotikus homogenizáció százalékos mértéke. Table 8. Biotic homogenization (%) occured between the fish assemblages og the streams during the time period of 1987-2007.

Lesence 0 14,5 2,8

Lesence Tapolca Egervíz

Tapolca

Eger-víz

0 12,1

0

9. táblázat. A mintavételi szakaszok halfajösszetételében 1987- és 2007 között történt biotikus homogenizáció (pozitív értékek), illetve biotikus differenciáció (negatív értékek) százalékos mértéke. Table 9. Positive values mean biotic homogenization (%) negative values mean biotic differentiation (%) between the fish assemblages of the reaches.

1 2 2A 3 3A 3B 3C 3D

1 0 23,6 17,3 -6,8 -12,0 20,4 20,4 0

2 0 40,0 31,1 -7,5 37,8 30,0 0

2A

3

3A

3B

3C

0 12,3 0 25,0 -13,3 0 -0,8 15,9 -6,7 0 22,2 7,7 15,9 18,2 0 -20,0 0 0 -10,0 -12,5

3D

0

A vízfolyások esetén minden pár között homogenizáció ment végbe, a szakaszok esetén az összesen 28 párosításból 15 esetben homogenizáció, 9 esetben differenciáció történt, és 4 esetben – az illető szakaszok közötti mind 1987-ben, mind 2007-ben fennálló 0%-os hasonlóság miatt – nem történt változás. A legnagyobb mértékű homogenizáció (40%) a 2 és 2A szakaszok között, a legnagyobb mértékű differenciáció (20%) pedig a 2A és 3D 112

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ szakaszok között történt. A Jaccard-indexszel mért fajösszetételbeli páronkénti hasonlóság átlagos értékeit és a vízfolyások, illetve vízfolyásszakaszok között végbement biotikus homogenizáció becsült értékét a 10. táblázatban adjuk meg. 10. táblázat. A vízfolyások, illetve a vízfolyásszakaszok közötti átlagos fajkompozícióbeli hasonlóságok, és az 1987 és 2007 között végbement biotikus homogenizáció százalékos mértékei. Table 10. Average similarity (%) in species composition among the fish assemblages of the streams and the reaches, and the estimated biotic homogenization (%). sampling time(1), among streams(2), among reaches(3), biotic homogenization(4)

vízfolyások között(2) mintavételi szakaszok között(3)

mintavételi időszak(1) 1987 2007 31,6±5,86 41,397±0,63 16,7±14,85 25,5±18,1

biotikus homogenizáció(4) 9,8 8,87

Az eredmények értékelése Az egyik legszembetűnőbb változás a Pécsely-patakban tapasztalt halhiány, illetve a meder Klárapusztánál történt teljes kiszáradása. Przybylski és munkatársai (1991) kettő, míg Bíró és munkatársai (2001, 2003) még nyolc faj jelenlétéről számolnak be. A meder kiszáradását a 2007-es nyár rendkívül meleg és egyben csapadékszegény időjárásával magyarázzuk, amit alátámaszt, hogy az előző évhez képest 2007-ben több patak vízhozamának csökkenését figyeltük meg. A halhiány is összefüggésben lehet a rendkívüli meleggel, hiszen bár a torkolatnál volt víz a mederben, a magas hőmérséklet és lassú vízmozgás kedvezőtlenül befolyásolja víz oxigéntartalmát. A vizsgálatba vont víztestek összességükben fajgazdagok. Bíró és munkatársai (2001, 2003), valamint Takács és munkatársai (2007) a Hévízi-tó kifolyóját leszámítva 32 fajt közölnek a balatoni befolyóvizekből, aminek kb. a 69%-a van jelen a három vizsgált patakban. 1987-ben és 2007-ben átlagosan a torkolati szakaszokon fordult elő a legtöbb faj. A 3B szakasz fajszáma mindkét mintavételi időszakban a torkolati szakaszokra jellemző, ami a 3B és 3C szakaszok közötti halastó – Monostorapáti- vagy Hegyesdi-víztározó – jelenlétével kapcsolatos. Ez összhangban van Takács és munkatársainak (2007) eredményeivel, miszerint a halastavak közelsége növeli a patakok halegyütteseinek diverzitását. Bár a két mintavételi időszak fajszámai közel azonosak, változások történetek a halegyüttesek fajösszetételében és abundanciaviszonyaiban. A fajkicserélődési számításoknak (2. és 3. táblázat) és a százalékos hasonlóság számításainak eredményeit (4. és 5. táblázat) összevetve azt látjuk, hogy a változások nagyobb mértékben érintették az abundanciaviszonyokat, mint a fajösszetételt. Az ökológiai folyamatok skálafüggésére hívják fel a figyelmet a vízfolyások és vízfolyásszakaszok szintjén végzett számítások eltérő eredményei (ld. 2.-5. és 10. táblázatok). A helyi közösségszerkezetek az abiotikus környezeti hatótényezőknek az áramló vizekre jellemző longitudinális gradienséhez illeszkednek elsősorban, ugyanis a szakaszok fajegyüttesei – mintavételi időszaktól függetlenül – összetételük és tömegességi viszonyaik alapján is a szakaszok vízfolyáson levő helyzete szerint különültek el leginkább. Ezt az elkülönülést a tömegességi viszonyok euklidészi távolsággal történt ordinációja nem tárta fel egyértelműen (6. ábra), szemben a Canberra-metrikával végzett ordinációval. Külön vizsgálva a két mintavételi időszakot láthatjuk, hogy 1987-ben a fajegyüttesek határozottan mutatták ezt a fajta elkülönülést, míg 2007-ben a torkolati és a köztes helyzetű szakaszok keveredése (3. és 4. ábra) a vízfolyások élőhelyi változatosságának csökkenésére utalhat. Ezt a két mintavételi időszak adatainak külön-külön történt elemzései is alátámasztják. Másfelől a karikakeszeg torkolati szakaszokon történt állománycsökkenése és a Monostorapátivíztározó közösségmódosító hatásának nagyobb mértékű érvényesülése is a torkolati és a köztes helyzetű szakaszok hasonlóságának növekedéséhez vezet. A Tapolca-patakon levő forrásvidéki 2A-87 szakasznak az Eger-víz 3D-87 forrásvidéki szakaszától való elkülönülése 113

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ (ld. 6. ábra) az angolna és a fejes domolykó jelenlétére vezethető vissza. Ezen a mintavételi helyszínen a Tapolca-pataknak nagyobb a vízhozama, mint az Eger-víznek, ami – kis vízfolyások esetén – kedvezőbb a domolykónak. 2007-ben az angolna ugyan nem került elő a szakaszról, viszont a más szakaszokon is jelen levő fajok (bodorka, naphal, sügér) megjelenése miatt csökkent a szakasz egyedisége. A tömegességi viszonyokban a százalékos hasonlóság index értékei által mutatott nagymértékű változás (4. és 5. táblázat), az 1987-ben kiugróan domináns karikakeszeg egyedszámának csökkenéséből adódik (5. ábrán). Az 1, illetve 2 szakaszok Shannon-diverzitásának növekedése is ezzel magyarázható, ugyanis a karikakeszeg visszaszorulása a relatívabundancia-mintázat egyenletességének növekedését eredményezte. Meg kell említenünk, hogy 1987-ben, a torkolati szakaszokon gyűjtött példányok nagy része juvenilis egyed volt. 2007-ben a Lesence torkolatáról egyáltalán nem, míg a Tapolcáéról csak 3 példány karikakeszeg került elő. Ez egyrészt utalhat arra, hogy az ivarérett példányok nem jelentek meg ezeken az élőhelyeken, másrészt lehet, hogy nem találtak megfelelő feltételeket a szaporodáshoz, így az ívás vagy elmaradt, vagy csak igen kismértékű volt. A kérdés pontos megválaszolása további kutatások eredményeit feltételezi. A biotikus homogenizáció vizsgálatának eredményeiből látható, hogy az egyes szakaszok fajkompozíciójában történt változások főleg a hasonlóság növekedésének, és kevésbé a hasonlóság csökkenésének irányába történtek (9. táblázat). A skálafüggés a két mintavételi időszak átlagos hasonlóságára adódott eredmények összehasonlításában is megmutatkozik (10. táblázat). A mintavételi szakaszok átlagos hasonlósága 1987-ben és 2007-ben is kisebb, mint a vízfolyások átlagos hasonlósága, és ezzel együtt magasabb a hasonlóságok szórása. Ez a mintavételi szakaszok vízfolyásokhoz képest nagyobb változatosságát tükrözi. A végbement biotikus homogenizáció mértéke azonban közel azonos mindkét térlépték esetén. A homogenizáció elsődleges okát a helyi közösségre nézve új fajok megjelenésében látjuk, és csak kisebb részben magyarázzuk a már meglevő fajok eltűnésével (3. táblázat). Kiemelten értékelve néhány védett és idegen faj állományváltozásait, természetvédelmi szempontból kedvezőtlen a védett fürge cselle és kurta baing hiánya, valamint az idegenhonos ezüstkárász és fekete törpeharcsa megjelenése. A fürge cselle jelenlétét a Tapolca-patak 2A szakaszán 2006-ban észleltük (1 példány) (Takács et al., 2007), illetve a Zala-folyó vízgyűjtőjén 2007-ben végzett kutatásaink alkalmával több patakban is népes állományaival találkoztunk. A kurta baing előfordulását Bíró és munkatársai (2001, 2003) a Balaton déli oldalán levő Marótvölgyi-csatornából jelezték. Saját gyűjtéseink során a szintén déli oldalon levő Zala–Somogyi-határárokban találkoztunk a fajjal (Takács et al., 2007). Szakirodalmi adatok (Bíró et al., 2001, 2003) és saját tapasztalataink szerint is az ezüstkárász a balatoni befolyókban gyakori fajnak tekinthető, és helyenként igen tömegessé válhat. Tekintve, hogy ez a faj csak nemrég jelent meg a területen, a jelenség az idegen halfajok térhódításának fokozódó problémájára irányítja a figyelmet. A 2006-ban, illetve 2007-ben végzett terepi felméréseink szerint, a barna törpeharcsához (Ameiurus nebulosus) biológiai sajátságaiban nagyban hasonlító fekete törpeharcsa jelenleg ritka, illetve mérsékelten közepes gyakoriságú faj a Balaton befolyóvizeiben. Azonban Bíró és munkatársai (2001, 2003) a barna törpeharcsa nagyszámú jelenlétét mutatták ki a Keleti-bozótcsatornából, illetve 2000-ben a Balatonban, Balatonlelle környékén robbanásszerű invázióját észlelték. Ezen eredmények alapján feltételezzük, hogy a közeljövőben számítanunk kell a fekete törpeharcsa Balatonban, illetve a befolyóvizekben helyenként nagyobb tömegben megjelenő állományaira. Kedvezőtlen továbbá az idegenhonos naphal 1987-hez képest megnövekedett gyakorisága (F87=12,5%, F07=62,5%), és kb. 10-szeres állománynövekedése. Természetesen honos halfajaink számára a naphal állományának ilyen irányú változása jelentős táplálékkonkurenciát jelenthet, ugyanis Rézsu és Specziár (2005) eredményei szerint a naphal egyik legkedveltebb tápláléka, hasonlóan sok természetesen honos fajunkhoz, az árvaszúnyoglárva. Pozitív változásnak értékelendő viszont a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) előkerülése a Lesence patakból. A faj Lesencében levő stabil állományára 114

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ utal, hogy Lendvai és Keresztessy 2004-ben már jelzi előfordulását, valamint, hogy Takács és munkatársai (2007) 2006-ban is gyűjtötték az 1-es mintavételi helyszínen. Feltételezhető, hogy az állomány folyamatos utánpótlást kap a Lesencével közvetlen összeköttetésben álló mocsaras élőhelyről, a Nádas-mezőről, amelyben a lápi póc önfenntartó állománya található. A védett fajokat illetően figyelemre méltó még a réticsík és a vágócsík állománynövekedése. Kedvezőnek ítélhető a pisztrángsügér eltűnése is, bár ez a halfaj sosem fordult elő nagy állományokkal vizeinkben. A fent említett fajokon túl érdekes még a sügér 2007-es mintában levő dominanciája. Przybylski és munkatársai (1991) a sügért csak az Eger-vízben találták meg, 2007-ben már mindhárom patakban előfordult, és az Eger-vízben levő igen nagy egyedszámú előfordulása miatt szerepel 2007-ben a legtömegesebb fajként. Összegzésképpen megállapítható, hogy a vizsgált vízfolyások – viszonylagos topográfiai közelségük ellenére – halfajegyütteseiket tekintve alapvetően különbözőek. Ezt mind az 1987-es, mind a 2007-es felmérések megerősítik. A biotikus homogenizáció mértékének meghatározására irányuló eredményeink szerint ezek a különbségek a vízfolyások és a vízfolyásszakaszok között is csökkenni látszanak. További, hosszú távú vizsgálatok szükségesek annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy a jelenleg tapasztalt változások milyen mértékben tulajdoníthatók a halegyüttesek időbeli dinamikáját kísérő természetes fluktuációnak, illetve az életközösségek szerkezetében zajló trend jellegű változásnak. A biotikus homogenizáció monitorozása és okainak feltárása a gyakorlati természetvédelem fontos feladata az életközösségek regionális és lokális sokféleségének megőrzése érdekében (vö. Erős, 2007). Irodalom Bíró, P. (2002): A Balaton halállományának hosszúidejű változásai. Állattani Közlemények, 87: 63-77. Bíró, P., Specziár, A., Keresztessy, K. (2001): A Balaton és befolyóinak halfaj-együttesei. Halászat, 94:114. Bíró, P., Specziár, A., Keresztessy, K. (2003): Diversity of fish species assembleges distributed int he drainage area of Lake Balaton (Hungary). Hydrobiologia, 506-509: 459-464. Erős, T. (2007): Partitioning the diversity of riverine fish: the roles of habitat types and non-native species. Freshwater Biology 52: 1400-1415. Lendvai, Cs., Keresztessy, K. (2004): A Balaton befolyóinak halfaunisztikai vizsgálata. Természetvédelmi Közlemények, 11: 389-397. Olden, J. D. & Poff, N. L. (2003): Toward a mechanistic understanding and prediction of biotic homogenization. The American Naturalist, 162: 442-460. Olden, J. D. & Rooney, T. P. (2006): On defining and quantifying biotic homogenization. Global Ecology and Biogeography, 15: 113-120. Podani J. (1997): Bevezetés a többváltozós biiológiai adatfeltárás rejtelmeibe. Scientia Kiadó, Budapest. pp. 412. ISBN: 963 8326 06 9. Podani, J. (2001): SYN-TAX 2000 user’s manual. Scientia Kiadó, Budapest. pp. 53. ISBN: 963 8326 23 9. Przybylski, M., Bíró, P., Zalewski, M., Tátrai, I., Frankiewicz, P. (1991): The structure of fish communities in streams of the northern part of the catchment area of Lake Balaton (Hungary). Acta Hydrobiol., 33:135-148. Rahel, F. (2002): Homogenization of freshwater faunas. Annual Review of Ecolology and Systtematics, 33: 291-315. Relys, V., Koponen, S., Dapkus, D. (2002): Annual diffrences and species turnover in peat bog spider communities. The Journal of Arachnology, 30: 416-424. Rezsu, E., Specziár, A. (2005): A naphal (Lepomis gibbosus (Linnaeus, 1758)) táplálékának változása a növekedés során a Balaton keszthelyi medencéjében. Hidrológiai Közlöny, 85: 114-116. Sály, P. (2007): A faunakomponens fogalomrendszer és alkalmazása a halfajegyüttesek természetességének minősítésére. Pisces Hungarici I, Agrártudományi Közlemények 25. Suppl.: 93-101. Takács, P., Bereczki, Cs., Sály, P., Móra, A., Bíró, P. (2007): A Balatonba torkolló kisvízfolyások halfaunisztikai vizsgálata. Hidrológiai Közlöny, 87: 175-177. Tóthmérész, B. (1997): Diverzitási rendezések. Scientia Kiadó, Budapest. pp. 98.

115

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Melléklet – Appendix Az összehasonlításhoz felhasznált, 1987-ben és 2007-ben történt halászatok eredményei. A táblázat második oszlopa a fajnév rövidítését tartalmazza. Az egyes vízfolyásokon levő mintavételi szakaszok kódjaiban a ’-87’ az 1987-es, a ’-07’ a 2007-es mintavételi időszakot jelenti. A számadatok az adott halfaj adott mintavételi szakaszon előfordult, százalékban értendő relatív abundanciái (pix100). Results of the fishing were used in this comparison. `-87` int he code of the reaches means 1987 and `-07` means 2007. The data in the table are relative abundance values (%). abbreviation for the names of the species(1) Species Abramis bjoerkna Abramis brama Alburnus alburnus 1 Ameiurus melas Anguilla anguilla 2 Barbatula barbatula Carassius carassius 1 Carassius gibelio 2 Cobitis elongatoides Cyprinus carpio Esox lucius 2 Gobio gobio Gymnocephalus cernuus 1 Lepomis gibbosus Leuciscus cephalus 2 Leucaspius delineatus 1 Micropterus salmoides 2 Misgurnus fossilis 2 Oncorhynchus mykiss Perca fluviatilis 2 Phoxinus phoxinus 1 Pseudorasbora parva 2 Rhodeus sericeus Rutilus rutilus Salmo trutta m. fario Scardinius erythrophthalmus Tinca tinca 2 Umbra krameri Egyedszám (N=100%) 1

Rövid. Lesencepatak (1) abrbjo

Tapolca-patak

Eger-víz

1-87 1-07 2-87 2-07 2A-87 2A-07 3-87 3-07 3A-87 3A-07 3B-87 3B-07 3C-87 3C-07 3D-87 3D-07 76,01 0 83,24 3,19 0 0 15,84 1,42 0 0 0 0 0 0 0 0

abrbra

0

0

0

0

0

0

0

2,13

0

0

0

0

0

0

0

albalb

0,15

0

0

0

0

0

0,99

0

0

0

0

0

0

0

0

0

amemel

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1,51

0

0

0

0

angang

0

0

0

0 12,45

0

0

0,71

0

0

0

0

0

0

0

0

barbar

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0 60,38

0 59,02

100

carcar

0,42

3,02

0,26

0

0

0

0

0,71

0

0

0

0

0

0

0

0

0 12,56

0

0

0

0

0

4,26

0

0

0

3,38

0

0

0

0 0

cargib

0

cobelo

0,19

1,51

0

0

0

0

0

0

6,36

0

0

0,30

0

cypcar

0

0,50

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

8,49

0

0

0

esoluc

0

0,50

0,26

1,06

0

0

0,99

2,13

2,29

0

0

0,58

0

0,30

0

0

gobgob

0

0

0

0 43,77

6,38

0

0

0 21,43

8,05

0

0

gymcer

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0,35

0

0,30

0

0

lepgib

0,74

1,51

0 15,96

0

0,30

0

0,71

0

0

0

8,03

0

0

0

0

leucep

0,15

1,01

0 17,02 43,77 26,75

0,99

0

6,36

0

1,13

0

0

0

0

0

leudel

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0 12,57

0

0

0

0

0

micsal

1,96

0

0

0

0

0

3,45

0

0

0

0

0

0

0

0

0

misfos

0

0

0

0

0

0

0

0

0

3,57

1,13

1,75

3,77

0

0

0

oncmyk

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

perflu

0

1,01

3,94 40,51 15,09 51,50

0

0

phopho

0 0

0

0

0,30

0 23,40

0

0,30

0

0

0

0

0

0

0

0

2,51

4,82

0

0

0

0

0

2,29

15,86 49,25 11,42 10,64

0

0 43,99 37,59 57,25

psepar rhoser rutrut

0,42 10,05

saltru

0

0

0,99 12,06

2

116

0

0

0 26,23

0

0

0

0

0

0

0

0

3,57 50,29 30,04

0

0

0

0

8,49 47,61

0

0

3,77

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0 65,96 31,78 37,59 25,45 39,29 21,25 0

0 14,75

0

0 27,66

0

0

9,55

0

0

0

scaery

3,75 13,07

0

1,06

0

0

0,99

0,71

0

0

0

0,23

0

0

0

0

tintin

0,36

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

umbkra

0 *

0,50 3,02 199

0 *

0 94

0 *

0 329

0 *

0 141

Magyarországon nem természetesen honos faunakomponens (Sály, 2007). Non-native faunacomponent in Hungary. Jelenleg törvény által védett faj. 2 Protected fish species in Hungary. * Przybylski és munkatársai (1991) nem közöltek abszolút egyedszámokat. * Number of specimens were not reported by Przybylski et al. (1991). 1

0 32,14

1,63 4,075

0

0 *

0 28

0 *

0 859

0 *

0 334

0 *

0 34

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ EGY MESTERSÉGES KISVÍZFOLYÁS, A MÁTRAALJAI CSEH-ÁROK HALFAUNÁJÁNAK JELLEGZETESSÉGEI, ÉS AZ ALBURNOIDES BIPUNCTATUS (BLOCH, 1782) HELYI POPULÁCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA THE CHARACTERISTICS OF THE FISHFAUNA OF THE ARTIFICIAL WATERCOURSE CSEH-RUNNEL IN THE MÁTRAALJA AND INVESTIGATION ON THE LOCAL POPULATION OF THE ALBURNOIDES BIPUNCTATUS (BLOCH, 1782) Szepesi Zsolt1, Harka Ákos2 Omega Audit Kft. Eger, [email protected] 2 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred,

1

Kulcsszavak: mederesés, halközösség, reofil fajok és egyedek, testhosszgyakoriság, Keywords: bed-slope, fish community, reofil species and specimens, lenght frequency, Összefoglalás A közeli lignitbányából kitermelt 16 Celsius-fokos rétegvízzel táplált Cseh-árok 1999 óta állandó vízfolyás lett. A mindössze 7 km hosszú patakban stabil halfauna alakult ki, amelyet 2005 és 2007 között rendszeresen vizsgáltunk. Megállapítottuk, hogy a halközösség összetétele igen kis távolságon belül is nagymértékben változik, és hogy a legfelső szakasz halállománya a síkvidéki környezet ellenére is hegyvidéki jellegű. E jellegzetességek a mederesés kis távolságon belül is jelentős mértékű változásának a következményei. Meglepő, hogy a Cseh-árokban – ellentétben más vízfolyásokkal – a Proterorhinus marmoratus a domolykózóna alsó szakaszán is megtelepedett. Ez azzal magyarázható, hogy a vízfolyás ősztől tavaszig melegebb (12-16 oC) a környező vizeknél, ami vonzást gyakorol e melegkedvelő fajra. A halközösség összetétele mellett vizsgáltuk a patakban domináns Alburnoides bipunctatus ívási idejét és növekedését, valamint testhossz szerinti eloszlását a patak eredése és torkolata között. Megállapítottuk, hogy a faj ívása hosszan elhúzódik, tavasztól kora őszig tart, a növekedése aránylag gyors, és hogy az ivadék a felső szakaszon található ívóhelyekről 4-6 km távolságra sodródik le egy év alatt. Tapasztalataink szerint a lesodródás mértéke nem függ a víz áramlási sebességétől és a vízfolyás élőhelyi strukturáltságától. Summary The Cseh-runnel supplied by the 16 °C-layerwater produced by the nearby lignite mine has become a permanent watercourse since 1999. A stable fishfauna has come about in the altogether 7 km-long stream which we regularly examined between 2005 and 2007. We stated that the compound of the fish community changes to a great extent even in a short distance and the fishstock – contrary to its lowland environment – shows the characteristics of mountainous areas. This is caused by the significant change of the bed slope. It is surprising that, contrary to other watercourses, in the Cseh-runnel the Proterorhinus marmoratus settled even in the lower part of the chub-zone. This can be explained by the fact that this watercourse is warmer (1216°C) than the nearby waters, which attracts the warmwater-loving species. Besides the compound of the fish community we also examined the spawning period and the growth of the Alburnoides bipunctatus dominant in the stream, and its spread acccording to its body length between the spring and the statuary of the stream. We stated that the spawning of the species takes long, from spring to early autumn, its growth is relatively fast and the fry is drifted to a distance of 4-6 kilometres from the upper part of the spawning areas a year. According to our findings this driftage does not depend on the flowing speed of the water or the structure of the watercourse living area

117

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Bevezetés A Mátraalján elhelyezkedő Cseh-árok az 1990-es évek végéig Ludas, Karácsond és Nagyfüged térségének belvizét vezette el. Az 1970-es években nyaranta csak pangó vizet találtunk, halat akkoriban nem fogtunk belőle, esetleges halfaunájáról nincsenek adataink. 1999-től az időszakos belvízcsatornából állandó vízfolyás lett. A Mátrai Erőmű Zrt. Délibányájának víztelenítése során kitermelt rétegvíz (2004-ben 604 l/s) egy részét, másodpercenként kb. 100-150 litert engednek a Cseh-árokba. A rétegvíz hőmérséklete a „forrásnál” télen-nyáron 16 oC. A 7 km hosszú Cseh-árok Nagyfüged belterületén torkollik a néhány kilométerrel lejjebb Tarnába ömlő Bene-patakba. A rövid út miatt a víz hőmérséklete kevéssé változik. Nyáron ugyan hűvösebb a Mátraalja egyéb vízfolyásaihoz képest, de télen jóval melegebb. Például 2006. februárjában a torkolatnál 12 oC vízhőmérsékletet mértünk, miközben a levegő hőmérséklete -8 oC volt, és a Bene-patak be volt fagyva. A Cseh-árok „forrása” 120 m magasan helyezkedik el, a torkolat 100,5 m-en, az átlagos mederesés a teljes vízfolyáson 2,78 m/km (összehasonlításul a Bene-patak torkolat feletti 7 km-es szakaszán az átlagos mederesés 1,28 m/km). Az átlag azonban nem tükrözi azt a jelentős különbséget, ami a „forrás” közeli és a torkolati szakasz között fennáll. A forrástól 1 km-ig az átlagos mederesés 5,38 m/km, míg a torkolat feletti 800 m-es szakasz átlagos mederesése 0,74 m/km, azaz hetede a felső szakaszénak. A meder – néhány töréstől eltekintve – szinte végig egyenes, szélessége Ludasnál 1-1,5 m, Nagyfügednél kb. 3 m. A patak végig mezőgazdasági területen folyik át, aljzata túlnyomórészt kemény agyag, csupán Nagyfüged térségében fedi 10-30 cm vastag, a felső szakaszról lehordott puha üledék. A patakot metsző utak miatt összesen 9 db áteresz készült, amelyek után néhány méternyi kőszórás csendesíti a sodrást. Az átereszek – tulajdonképpen 1,3 m átmérőjű fektetett betoncsövek – a halak vándorlását nem akadályozzák. A medret lágyszárú növényzet szegélyezi. A gazdaságosan kitermelhető lignitmennyiség kb. 2020-ra kimerül, és a bányászat befejeztével a Cseh-árok vízellátása is megszűnik. Vizsgálati helyszínek, anyag és módszer 2005. november 5. és 2007. augusztus 18. között a Cseh-árok halfaunáját négy mintavételi helyen, 37 alkalommal vizsgáltuk (1. ábra). A halak kifogásához 6 mm-es szembőségű kétközhálót alkalmaztunk, a mintavételi szakaszok hossza egységesen kb. 100 m volt. A fogott példányokat az azonosítást és az esetenkénti hosszmérést követően sértetlenül visszahelyeztük.

1. ábra. Mintavételi helyek a Cseh-árkon és a Bene-patakon Fig.1. Sampling sites in the Cseh-árok and the Bene stream

118

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A tengerszint feletti magasságot és a mederesést 1:10.000 méretarányú térképen határoztuk meg. Az átlagos mederesést a 2,5 méterenkénti szintvonalak között húzódó patakszakaszok hossza alapján számítottuk ki. A vizsgált vízfolyáson a domolykózónát és a sügérzónát a halványfoltú küllő hiánya, illetve jelenléte alapján határoztuk meg (Bănărescu, 1964). Ez megegyezik a Zagyva vízrendszerén tapasztaltakkal, ahol a halványfoltú küllő elterjedési határa egyben a sügérzóna határa is (Szepesi & Harka, 2007). A zónán belüli alszakaszok meghatározásakor elsősorban a viszonylag magas dominanciával (D>3%) rendelkező fajokra figyeltünk, s nem foglalkoztunk azokkal, amelyek az adott mintavételi helyen csupán egy-két példányban kerültek elő. A sujtásos küsz méret szerinti eloszlását és növekedését a 2007. március 16-án és 18-án fogott 361 példány alapján értékeltük. A halak standard testhosszát (SL) milliméteres pontossággal mértük, a korcsoportokat Petersen módszerével, a testhosszgyakoriság alapján becsültük (Tesch, 1968). Eredmények A vizsgálat során a Cseh-árokból 18 faj 3328 példányát azonosítottuk. Közöttük egyetlen faj sincs, mely a befogadó Bene-patakban ne lenne jelen. Bár a vízfolyás mindössze 7 km hosszú, mégis 3 jól körülhatárolható szakaszra tagolható, melyek halegyüttesei jelentősen eltérnek egymástól: 1. A patak legfelső része (1. mintavételi hely) a domolykózóna középső szakaszára jellemző fajegyüttessel rendelkezik (domolykó, sujtásos küsz, fenékjáró küllő és kövicsík). 2. A vízfolyás középső részén (2. és 3. mintavételi hely) a domolykózóna alsó szakaszára jellemző halállomány található. Az előbbi 4 fajhoz több új csatlakozik, amelyek közül gyakori a vágócsík és ősszel a tarka géb. A vágócsík gyakori előfordulása megerősíti korábbi megfigyelésünket, amely szerint a faj kijelöli a domolykózóna alsó szakaszát (5 m/km mederesésig). A tarka géb nagyarányú, de a domolykózónában szokatlan jelenléte a vízfolyás ősztől tavaszig kedvezőbb hőmérsékletére vezethető vissza. 3. A Cseh-árok alsó, torkolati része (4. mintavételi hely) már a sügérzónába sorolható, de oly rövid ez a patakszakasz, hogy a reofil egyedek még jelentős többségben vannak (75,8%), miközben a reofil fajok a fajkészlet 50%-át teszik ki. Itt a legváltozatosabb a halfauna (18 faj került elő), az előzőekben jelzett fajok mellett gyakori a bodorka, jász, küsz és megjelenik a halványfoltú küllő, miközben a kövicsík visszaszorul. Meghatároztuk a mintavételi helyek hasonlóságát az előforduló fajok alapján (1. táblázat). Meglepő módon az 1-es 2-es és 4-es lelőhely hasonlósága egy-két százalék eltéréssel megegyezik a Zagyva emberi hatásoktól erősen érintett vízrendszerének hasonló szakaszain mért értékekkel (Szepesi & Harka, 2007). 1. táblázat. A mintavételi helyek hasonlósága (Sörensen-index) Table 1. The similarity of the sampling sites (1) (Sörensen index)

Mintavételi hely (1) 1. 2. 3. 4.

1. – 67% 44% 36%

2. 67% – 73% 62%

3. 44% 73% – 88%

4. 36% 62% 88% –

Megvizsgáltuk, hogy az egyes mintavételi helyeken milyen arányt képviselnek a reofil fajok és egyedek (2. ábra). Miközben a reofil fajok aránya folyamatosan csökken, a reofil egyedek aránya csak a 3-as és 4-es mintavételi hely között esik vissza jelentős mértékben.

119

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ % 100 90 80 70 60 Reofil egyedek (2) Reofil fajok (3)

50 40 1

2

3

4

mintavételi helyek/sampling sites

2. ábra. A reofil fajok és egyedek aránya a mintavételi helyeken Fig. 2. The rate of the reofil species (3) and individuals (2) in the sampling sites

A sujtásos küsz ívási idejére és növekedési ütemére a négy mintavételi helyen 2007. március 16-án és 18-án fogott 361 halpéldány testhosszgyakorisági adatainak az elemzésével következtettünk (4 ábra). Értékelés A vízfolyás benépesülésére csak következtetni tudunk. Mivel a Tarna vízrendszerén másutt is terjeszkedő sujtásos küsz egy év alatt a Tarnócán 10,2, a Parádi-Tarnán 4,5 kilométert haladt fölfelé (Szepesi & Harka, 2006), a mindössze 7 kilométeres Cseh-árok benépesülése feltehetően egy, maximum két év alatt megtörtént. Mi már az első mintavételünk alkalmával is (2005. november 5.) egy stabil halegyüttesekkel bíró vízfolyást találtunk. A Cseh-árkon három olyan szakasz különíthető el, amelyek halegyüttesei jelentősen különböznek egymástól. Ezekből kettő a domolykózóna része, egy pedig a sügérzónához tartozik. A halegyüttesek különbözősége a víz áramlási sebességének folyamatos csökkenésére vezethető vissza. A vízfolyások áramlási sebessége: v = (A·p-1)2/3·S1/2·n-1 (ahol v = áramlási sebesség, (A·p-1) = R = hidraulikus sugár, A = mederkeresztmetszet területe, p = nedvesített mederkerület, S = mederesés, n = Manning-féle együttható). A Mannig-féle együttható tapasztalati tényező, értéke nagyban befolyásolja a számított sebességet, ellenben a víz mozgási energiája pontosan meghatározható: E = ·g·Q·S·w-1 (ahol E = mozgási energia, = a víz sűrűsége, g = nehézségi gyorsulás, Q = vízmennyiség, S = mederesés, w = mederszélesség). Míg a vízmennyiség – ezáltal a vízsebesség és a mozgási energia is – folytonosan változik, a mintavételi hely környékének átlagos mederesése évtizedekig változatlan. Bár a halak a vízsebességre érzékenyek, a mederesés mértéke – éppen stabilitásánál fogva – alkalmasabbnak tűnik az áramlási viszonyok jellemzésére. A Cseh-árok halközösségei 1. mintavételi hely (Ludas felett, 6,7 fkm, mederesés 5,38 m/km, tszf. magasság 119 m) A patak legfelső része a mederesés és az előkerült négy faj alapján (domolykó, sujtásos küsz, fenékjáró küllő és kövicsík) a domolykózóna középső szakaszába tartozik (2. táblázat). A Bene-patak alsó szakaszán 25 faj fordult elő az utóbbi években, melyből 18 hatolt be a Cseh-árokba. A patak állandó vízfolyássá válásától eltelt 8 év alatt mind a 18 faj eljuthatott 120

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ volna az 1. mintavételi helyig, mégis csak 4 tette ezt meg. Köztük a kövicsík, amely a Benepatak érintett szakaszán rendkívül ritka (csupán alkalmilag lesodródott példányai fordulnak elő), de ez is elegendőnek bizonyult az új élőhely tömeges benépesítéséhez.

Magasság (m) (1) Folyam km (2) Mederesés (m/km) (3) Dominancia (4) Rutilus rutilus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Gobio gobio Gobio albipinnatus Rhodeus sericeus Cobitis elongatoides Barbatula barbatula Esox lucius Perca fluviatilis Sander lucioperca Proterorhinus marmoratus

Mintavételi helyek / sampling sites 1. 2. 3. 4. 119 112 105 101 6,7 5,2 2,4 0,3 5,38 4,46 2,33 0,68 db % db % db % db % 16 1,0 138 14,3 2 0,1 5 0,5 32 14,9 121 19,5 97 6,3 42 4,4 41 2,7 101 10,5 1 0,2 3 0,2 10 1,0 2 0,3 8 0,6 53 5,5 67 31,2 364 58,7 1068 69,8 405 42,1 6 0,6 1 0,1 8 3,7 22 3,5 62 4,0 29 3,0 23 2,4 2 0,1 7 0,7 - 35 5,6 116 7,6 96 10,0 108 50,2 61 9,8 46 3,0 18 1,9 1 0,1 1 0,1 1 0,1 2 0,2 1 0,1 - 14 2,3 68 4,4 24 2,5

Mintavétel száma (5) 8 10 10 Fajok száma (6) 4 8 14 Egyedszám (7) 215 620 1531 Ra egyedek aránya (8) 96,3 88,0 79,2 Rb egyedek aránya (9) 3,7 9,4 14,5 EU egyedek aránya(10) 2,6 6,3

9 18 962

Áramlásigény (11)

2. táblázat. A Cseh-árokból kimutatott fajok egyedszáma és dominanciája Table 2. The number of individuals and their dominance found in the Cseh-runnel

EU Ra Ra Rb Rb EU Ra EU EU Rb Rb EU Rb Ra EU EU EU EU

Összesen All db % 154 4,6 7 0,2 292 8,8 142 4,3 14 0,4 63 1,9 1906 57,3 6 0,2 1 0,0 121 3,6 23 0,7 9 0,3 247 7,7 231 6,9 2 0,1 3 0,1 1 0,0 106 3,2

3328 48,9 26,9 24,2

73,2 16,4 10,4

height above see-level (1), distance from the estuary (2), bled-slope (3), dominant (4), number of sampling (5) species (6) induvidials (7), rate of reofli A (8) reofil B (9) euritop (10) induvidials int he fish-stock; ecology (11)

Bár a vízfolyás antropogén hatásra jött létre, és vízhőfoka sem felel meg a természetes viszonyoknak, benépesülése természetes eredetű, így összevethető a Zagyva vízrendszerén található hasonló mederesésű (5-15 m/km közötti) patakszakaszokkal. Lényegében ugyanez a halegyüttes jellemzi a többi patak középső domolykózónáját is, a sujtásos küszt leszámítva. Utóbbi ugyanis csak a bővizű patakokban fordul elő, és a szennyezésre is érzékeny. A Zagyva vízrendszerén 2003 és 2007 között 26 olyan mintavételi helyet vizsgáltunk meg, amely a domolykózóna középső szakaszába tartozik. Ebből 2 helyen ugyanez a 4 faj fordult elő, 19 helyen a hasonlóság 55-89% között volt, 5 hely hasonlósága a közeli víztározókból kiszökött fajok előfordulása miatt 50% alatt maradt. 121

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az EU VKI (Európai Unió Víz Keretirányelve) a vízfolyások jellemzésénél több változót is figyelembe vesz (tengerszint feletti magasság, aljzat, a vízgyűjtő nagysága stb.), mégis – prioritást adva a tengerszint feletti magasságnak – sík-, domb- és hegyvidéki típusba sorolja azokat. Az EU VKI besorolási tematikáját és a környező víztestek minősítését véve alapul a Cseh-árok teljes hosszát a 15. típusba, a síkvidéki – meszes – közepesen finom mederaljzatú – kis vízgyűjtőjű vízfolyások közé kell sorolnunk. Ugyanakkor a Parádi-Tarna (ABI397) Recsk feletti szakasza, ahol ugyanez a négy faj fordul elő, az 1. számú, azaz hegyvidéki típusba tartozik (tszf. magassága 240 m). A Tarnóca (AAA320) Kisnána melletti szakasza pedig, ugyanezen fajokkal, a 4. számú, vagyis a dombvidéki típust képviseli (tszf. magassága 150 m). A Cseh-árok 119 m magasságban előforduló 4 reofil (és csak reofil) faja megkérdőjelezi a tengerszint feletti magasság alapján történő besorolás alkalmazhatóságát. Ha az 1-es, 4-es és 15-ös típusba sorolt vízfolyásokban ugyanazon fajok fordulnak elő, akkor nehezen értelmezhetők olyan fogalmak, mint pl. hasonlóság a referenciahelyhez, vagy a jó ökológiai állapot elérése. Kijelenthető, hogyha 8 év nem volt elegendő hozzá, akkor ezen a mintavételi helyen soha nem fog kialakulni a síkvidéki kisvízfolyásokra jellemző fajgazdagság. 2. mintavételi hely (Ludas alatt, 5,2 fkm, mederesés 4,46 m/km, tszf. magasság 114 m) A domolykózóna alsó szakaszához tartozik. Összesen 8 fajt fogtunk, melyből 5 faj dominanciája haladja meg a 3%-ot. A halegyüttes tagja az előzőekben felsorolt 4 fajon túl a vágócsík és ősszel a tarka géb. A halfajok jelentős részét hasonló arányban fogtuk az egyes mintavételi helyeken az évszakok során, de a bodorka, a küsz és a tarka géb esetében szignifikáns eltérést tapasztaltunk a nyári (május 1. – augusztus 30.) és az őszi (szeptember 1. – november 30.) mintavételek között (3. táblázat). 3. táblázat. Egyes fajok nyári és őszi előfordulása a mintavételi helyeken Table 3. The abundance of some species in the sampling sites

Mintavételi hely (1) Rutilus rutilus Alburnus alburnus Proterorhinus marmoratus

Mintavételek száma (4)

Cseh-árok 3. 4. Nyár (2) Ősz (3) Nyár Ősz Nyár Ősz db % db % db % db % db % db % 0 0 - 16 1,8 0 - 81 18,0 57 11,1 2 0,7 0 8 0,9 0 - 44 9,8 9 1,8 3 0,9 11 3,5 26 2,8 42 6,8 7 1,6 17 3,3 2.

5

5

5

5

5

4

sampling sites (1), in summer (2), and autumn (3), number of samples (4)

A bodorka és a küsz adult egyedei az ívási migráció során kis számban ugyan, de behatolnak a domolykózónába. A jellemző halegyüttesnek nem tagjai, csupán alkalmilag jelennek meg, az őszi mintavételek során egy példányuk sem került elő. A tarka géb esetében fordított migrációt figyelhetünk meg. A Cseh-árok ősszel viszonylag melegebb vize jelentős előny lehet a Bene-patak alsó szakaszán élő állománynak, amely valószínűleg folyamatosan húzódik a torkolat közelébe. A populációs nyomás egyre magasabbra tolja az élbolyt, és ősszel már jelentős sűrűségű az állomány a domolykózóna alsó szakaszán. Nyáron a Csehárok vize már hűvösebb, mint a környező vízfolyásoké, ezért a faj abundaciája és dominanciája a felére-harmadára csökken. 3. mintavételi hely (M3 autópálya, 2,4 fkm, mederesés 2,33 m/km, magasság 105 m) Habár a fajok száma hattal több, mint az előző lelőhelyen, a vízszakasz halegyüttese lényegében ahhoz áll közel. A sujtásos küsz nagyon gyakori, viszont meglepő, hogy a 122

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ nyúldomolykót és a jászt följebb nem észleltük. A környékbeli vízfolyások domolykózónájához képest szokatlan fajgazdagság oka, hogy itt szokatlanul gyors a mederesés és a szakaszjelleg változása, ezért az egymáshoz közel eső lelőhelyeken a szomszédos szakaszok halai is rendszeresen megjelennek. A vízszakasz fajkészlete ugyan jobban hasonlít a 4. mintavételi helyhez (88%), mint a 2. lelőhelyhez (1. táblázat), a szakaszjelleg megítélésében azonban nem ez a döntő. A mintavételi hely a reofil egyedek magas aránya miatt a domolykózóna részét képezi. 4. mintavételi hely (Nagyfüged, 0,3 fkm, mederesés 0,74 m/km, magasság 100,5 m) A mederszélesség itt már kb. 3 m, emiatt a víz mozgási energiája már csupán fele, harmada, mint a felső szakaszon. Ám ha a mederesés különbségét is figyelembe vesszük, akkor a víz mozgási energiája már csupán huszad-huszonötöd része a legfelső szakaszénak. A halfauna az előkerült fajok alapján a 3-as mintavételi helyhez hasonlít, de ha az előkerült egyedek ökológiai igényét vizsgáljuk, akkor látható, hogy a reofil A egyedek száma jelentősen visszaesik, míg az euritóp egyedek száma 4-szeresére nő az előző mintavételi helyhez képest. Sőt, ha a domolykózónára nem jellemző tarka gébet figyelmen kívül hagyjuk, akkor több mint tízszeresére nő az euritóp egyedek száma. Ez a lelőhely már a sügérzóna felső szakaszába sorolható. Figyelemre méltó, hogy a 4-es és a Bene-patak B1-es mintavételi helyén a halközösség mintázata szinte azonos (3 ábra). Általánosságban és több fajnál is mindössze egy-két százalékos eltérés mutatkozik (bodorka, domolykó, jász, küsz, sujtásos küsz). A Bene-patak B1. mintavételi helye Detknél szintén a sügérzóna fölső határán található. A Cseh-árok sügérzónája földrajzilag nagyon rövid, de másutt, ahol van kifutása, ott az euritóp egyedek adják a halközösség kétharmadát. Ez látható a 3. ábra Bene-patakra vonatkozó B3 mintavételi helyén, amely a B1 lelőhelytől 10,5 km távolságban, a patak torkolatánál fekszik. Az Északi-középhegységben csak a Mátra, a Bükk és a Gödöllőidombság néhány dél felé tartó vízfolyásán éri el a sügérzóna ezt a hosszúságot. A 3-as és 4es mintavételi hely fajkészletének hasonlósága mutatja, hogy azokon a patakokon, amelyeken csak néhány km a sügérzóna, nehezen lehet azt elkülöníteni a domolykózóna alsó szakaszától, főleg ha csak a fajokra vagyunk tekintettel. Cseh-árok

Bene-patak

100%

80%

Eu

60%

Rb Ra

40%

20%

0%

1

2

3

4

B1

B2

B3

mintavételi helyek/sampling sites

3. ábra. A reofil A (Ra), reofil B (Rb) és euritóp (Eu) halpéldányok aránya a halállományban Fig. 3. The rate of reofil A (Ra), reofil B (Rb) and euritop (Eu) individuals in the fish-stock

123

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Az Alburnoides bipunctatus helyi populációjának vizsgálata Ívási idő és a korcsoportok mérete A vizsgálathoz 2007. március 16-án és 18-án a 4 mintavételi helyen összesen 361 példányt fogtunk. A standard testhossz (SL) milliméteres mérethatárú értékeinek gyakoriságát táblázatba rendeztük, majd az adatokat hisztogrammal ábrázoltuk (4. ábra), s az adatsor értékeihez trendvonalat (3 egymást követő érték mozgóátlaga) illesztettünk. A szakirodalom szerint a tejesek kétéves, az ikrások hároméves korukban ivarérettek, ívási aljzatként kavicsos-sóderes, ill. homokos területet jelölnek meg, míg az ívás idejét május-júniusra teszik. (Bănărescu, 1964; Pintér, 1989; Harka & Sallai, 2004). Az íváshoz szükséges vízhőmérséklet valószínűleg megegyezik a rokon fajnál tapasztalt 15 oC értékkel (Pintér, 1989). A Cseh-árokban ez a hőmérséklet mindig rendelkezésre áll, míg a Tarna vízhőfoka április végén, május elején éri el a 15 oC-ot.

példányok száma (N)

22 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 20 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 42 44 46 48 50 52 54 56 58 60 62 64 66 68 70 72 74 76 78 80 82 84 86 88 90 92 94 96 98 100 102

0 standard hossz (SL mm)

4. ábra. Az Alburnoides bipunctatus testhosszgyakorisága (2007. március 16., 18. N=361) Fig.4. The body length frequency of the Alburnoides bipunctatus (16, 18 march 2007. N=361) individuals (N) standard length (SL)

Nászkiütést csak a 70 mm feletti példányokon találtunk, míg kifejezetten hasas, ikrás példányt – bár ennek megítélése sokkal szubjektívebb – csak a 90 mm feletti egyedeknél észleltünk. Az a tapasztalatunk, hogy a populáció egy része március idusán már ívásra kész, egy március végi, április eleji ívást jelez. Annak alapján pedig, hogy március közepén sok 30 mm alatti egyed került elő, egy őszi ívást kell feltételeznünk. Tehát ebben a többé-kevésbé állandó vízhőmérsékletű patakban a sujtásos küsz ívása tavasztól kora őszig elhúzódik. Az elhúzódó ívást támasztja alá, hogy az egyéves korosztály mérete igen tág határok, 24-62 mm között változik (átlag: 41,6 mm). E mérethatárokon belül két erősen kiugró gyakorisági csúcs mutatkozik 34, illetve 45 mm-nél. A két csúcs két intenzív ikrázási időszakra utal, de hogy ezek mikorra esnek, arra pontos válasz az adataink alapján nem adható. Mindössze 4 példány mérete esett 60-69 mm közé, kevesebb, mint a 100 mm feletti egyedek száma (5 db). Ez a szakadás jól elkülöníti az egy- és kétéves korcsoportokat, amit a 70 mm feletti nászkiütéses egyedek előfordulása is alátámaszt. A két- és hároméves korosztály elkülönítését nehezíti, hogy nem tudjuk, a Bene-patak alsó szakaszáról vagy akár 124

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ a 4 km-re lévő Tarnából nem vándorolnak-e föl a Cseh-árokba ívni az ott élő, az itteniektől eltérő növekedést mutató adult példányok. A kétéves korosztály mérete 67-93 mm között változik, ami a hazai vízfolyásokon tapasztalt értékeknél magasabb. Hoitsy (1996) vizsgálata szerint a kétéves példányok hossza 74,6 mm a hároméveseké 85,6 mm. Györe és munkatársai (2003) szerint a kétévesek hossza 60 mm, a hároméveseké 72 mm. Esetünkben ugyanezek az értékek 80,6 és 98,2 milliméternek adódtak. A Tarna vízrendszerén a szakirodalmi adatokkal szemben többféle ívási aljzat is előfordul. A Parádi-Tarna aljzata köves-kavicsos, a Tarna középső szakasza sóderes, lejjebb homokos, a Cseh-árok aljzata kemény agyagos, míg a Bene-patak és a Tarnóca alsó szakasza kifejezetten iszapos. Utóbbi két vízfolyásban a növényzet több helyen teljesen belepte a medret, mégis jelentős számban fordul elő sujtásos küsz. A sujtásos küsz testhossz szerinti eloszlása a patakban Az utóbbi négy évben nyomon követtük a sujtásos küsz terjedését a Parádi-Tarna fölső szakasza felé. Az élenjáró példányokat 2003-ban Siroknál, 2004-ben Recsk alatt, 2005-ben Recsk felett, 2006-ban Parádfürdőn, 2007-ben pedig Parád felett észleltük, azaz 4 év alatt 16 km utat tett meg a faj. A leküzdött szintkülönbség 101 m (Sirok 153 m, Parád felett 254 m), miközben a mederesés 2,4 m/km-ről 15,8 m/km-re nőtt. Az első két évben 4,5-4,5 km-t, a második két évben 3,5-3,5 kilométert haladt felfelé a patakon. A terjedési sebesség csökkenésében a vízsebesség növekedésén kívül szerepet játszhat, hogy Parádfürdő és Parád belterületén egy 5 km hosszú, erősen módosított medertesten kellett áthaladnia. Felmerülhet a kérdés, hogy évi egy-két mintavétel elegendő-e az úttörő példányok kimutatására. Tapasztalatunk szerint igen, mivel a faj egyike a hálóval és horoggal egyaránt legkönnyebben fogható halaknak. Példaként említhető, hogy 2007. 06. 08-án Parád felett igen intenzív kutatás mellett sem került elő, pedig az előző 3 év tapasztalatai alapján már jelen kellett volna lennie. Ellenben ugyanott 2007. 08. 05-én már az első húzásra 2 példányt fogtunk, összességében pedig 7 db-ot, azaz ahol jelen van, ott meg is fogható. Várhatóan a sujtásos küsz 2008-ban megteszi a Parádsasvárig még hátra lévő 2 kilométeres utat, és ezzel befejeződik terjeszkedése a Parádi-Tarnán. A vízfolyás ugyanis – 293–298 m tszf. magasságban – 5 patak egyesüléséből keletkezik, de ezek egyikének a vízmennyisége sem elegendő önmagában a sujtásos küsz megtelepedéséhez. A terjedésben élenjáró példányok minden esetben 70 mm-nél nagyobb adult egyedek voltak, melyek közül az első alkalommal 1-8 példány került kézre. Ugyanazon helyszínen a következő évben sem változott a helyzet, továbbra is csekély számú adult egyed került elő. Ivadékot, illetve 50 mm alatti egyedeket csak az úttörő példányok megjelenését követő második évben fogtunk, viszont ekkor már tömegesen. Ennek kapcsán vetődött fel a gondolat, hogy az ivadékok nagy valószínűséggel nem ott születtek, ahol kifogtuk őket, hiszen túl sok idő telt el az első példányok és az ivadékok megjelenése között. Valószínűsítettük, hogy a már 3-5 km-rel feljebb található egyedek lesodródott szaporulatát fogtuk ki, de ennek bizonyítására a Parádi-Tarna nem alkalmas, mert a faj terjedése miatt a mintavételi helyeken folytonosan változik az állomány egyedszáma és összetétele. A Cseh-árok meghódítása azonban már több éve befejeződött, így megfelelő helyszínnek mutatkozott a feltevés igazolására. Az 5. ábra szemléletesen tárja elénk a négy mintavételi helyen előkerült példányok testméretbeli különbségeit. Jól látható, hogy a folyás irányában haladva mind az átlag-, mind a minimális méret fokozatosan csökken. Legfelül kizárólag adult példányok kerültek elő, és nem csak ekkor, hanem valamennyi mintavétel alkalmával, miközben a domolykó és a kövicsík ivadékait több alkalommal is fogtuk. Úgy tűnik, hogy minden olyan helyen, ahol a sujtásos küsz újonnan jelenik meg, vagy elterjedésének felső határához ér, az 1-es mintavételi helyhez hasonló összetételű állomány alakul ki. 125

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A 2. mintavételi hely sem természetes eloszlást mutat, bár itt már előfordulnak egyéves példányok is, de a korcsoportnak csupán a 6%-a. További vizsgálatok szükségesek annak eldöntéséhez, hogy megfordítható-e a tétel. Azaz kijelenthető-e, hogy ha az állomány zömét kétévesnél idősebb példányok teszik ki, akkor a mintavételi hely felett 5 km-rel már nem található stabil állománya a sujtásos küsznek. A 3. és 4. mintavételi helyen az egyéves korosztály jelentős többségben van, de míg a 3as helyen a korai ívásból származó 43-50 mm közötti példányok adják a fő tömeget, addig a 4-es mintavételi helyen a késői ívásból származó 29-36 mm-es egyedek. Azaz a 4-es mintavételi helyről a pár hónappal idősebb, megerősödött példányok már megkezdték a visszatérést születési helyük irányába. Úgy tűnik tehát, hogy a sujtásos küszök életében létezik egy periodikus ciklus, amelyben a megszületés, lesodródás, megerősödés, visszatérés fázisai követik egymást. Tapasztalataink szerint az ivadék lesodródásának mértéke egy év alatt 4-6 km, de hogy folyamatában ez mennyi idő alatt következik be, arra nehéz választ adni. Az 5. ábra egy letisztult állapotot mutat, hiszen nyilvánvalóan lennie kell olyan időpillanatnak is, amikor a kikelt ivadék még az ívás helyén található.

95 100

85 90

80

70 75

95

100

90

85

80

75

70

65

60

55

50

45

40

35

30

25

20

100

95

90

80 85

75

70

60 65

55

45 50

40

30 35

95

100

90

85

80

75

70

20 25

Lelőhely (locality): 4 0,3 fkm N 119 db (1) 1 éves 93% (2) 2 éves 7% (3) 3 éves 0% (4) átlag 39,1 mm (5) mederesés 0,74 m/km (6)

16 14 12 10 8 6 4 2 0

65

60

55

50

45

40

30 35

20

25


16 14 12 10 8 6 4 2 0


16 14 12 10 8 6 4 2 0

65

60

55

50

45

40

35

30

20

25

Lelőhely (locality): 1 6,5 fkm N 13 db (1) 1 éves 0% (2) 2 éves 61% (3) 3 éves 39% (4) átlag 89 ,1 mm (5) mederesés 5,38 m/km (6)

16 14 12 10 8 6 4 2 0

5. ábra. Az Alburnoides bipunctatus testhosszgyakorisága a mintavételi helyeken (2007. március 16., 18.; N=361) Fig. 5. The frequency of the body length of the examined Alburnoides bipunctatus in the sampling sites number of individuals (1), age groups (2, 3, 4), average length (5), bed-slope (6)

Figyelemre méltó, hogy lesodródás mértéke nem függ az élőhely strukturáltságától. A Cseh-árokkal ellentétben a Parádi-Tarnán többféle élőhely megfigyelhető: medencék, gázlók, zúgók, sodrott és csendes szakaszok, ennek ellenére ott is hasonló mértékű lesodródás figyelhető meg. A Zagyván tapasztaltak szerint a lesodródás mértéke a vízsebességtől sem függ, hiszen ott a mederesés csupán 0,28 m/km. A sujtásos küsz 2008-ra feltehetőleg végig benépesíti majd a Parádi-Tarna alkalmas élőhelyeit. Ha három év múltán a populáció hasonló méretbeli eloszlást fog mutatni a Parádsasvár és Recsk közötti szakaszon, mint amilyet a Cseh-árokban tapasztaltunk, az megerősíti feltevésünk helyességét az ivadékok lesodródásának tényéről és mértékéről. 126

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Összegzés A Cseh-árok halfaunájának jellegzetességei, amelyek egyrészt a víz sebességéből, másrészt a hőmérsékleti viszonyaiból adódnak, a következőkben foglalhatók össze: 1. A legfelső szakasz halállománya a síkvidéki környezet ellenére is hegyvidéki (mármint az EU VKI szerinti hegyvidéki típus) jellegű. 2. A halközösség összetétele igen kis távolságokon belül is nagyon jelentős eltéréseket mutat. Kicsiben vizsgálható, hogy a mederesés változása hogyan befolyásolja a halegyüttesek összetételét. 3. A domolykózónából másutt hiányzó tarka géb a vízfolyás ősztől tavaszig kedvezőbb (12-16 fokos) hőmérséklete miatt tartósan jelen van a domolykózóna alsó szakaszán. A sujtásos küszre vonatkozó vizsgálataink eredményeként a következő megállapításokat tehetjük: 1. A faj ívása a patakban hosszan elhúzódik, március végétől szeptemberig is eltart. 2. Növekedésének üteme gyors, a két- és hároméves korosztály mérete nagyobb, mint ahogyan eddig a hazai vizekből leírták. 3. A sujtásos küszök különböző korú (méretű) példányai a patak hosszában szabályos mintázat szerint fordulnak elő: a legkisebbek a torkolat közelében, a legnagyobbak a legfelső szakaszon. A jelenség magyarázata a születés, lesodródás, megerősödés és visszatérés periodikusan ismétlődő folyamata lehet. 4. A születés helyéről az ivadék egy év alatt mintegy 4-6 km távolságra sodródik le, s úgy tűnik, hogy ez a távolság nem függ a víz áramlási sebességétől és a vízfolyás élőhelyi strukturáltságától. Irodalom Bănărescu, P. M. (1964): Pisces – Osteichthyes. Fauna R. P. Romine, Vol 13. Edit. Acad. R.P.R., Bucuresti, 959 p. Györe K., Józsa V., Lengyel P., Harka Á. (2003): Védett tiszai halfajok állománya, populáció dinamikája. Halászatfejlesztés 28, 47-86. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, 269 p. Hoitsy Gy. (1996): Fish-fauna of the waters in the Aggtelek National Park – ANP füzetek 1, 155-161. Pintér K. (1989): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 202 p. Szepesi Zs., Harka Á. (2006): A Mátra és környéke halfaunája. Fol. Hist.-nat. Mus. Matr., 31, 263-283. Szepesi Zs., Harka Á. (2007): A mederesés hatása a halegyüttesek összetételére a Zagyva-Tarna vízrendszerén. Pisces Hungarici 1., Agrártudományi Közlemények 25. 45-53. Tesch, F. W. (1968): Age and Growth. In Ricker W. E. (ed.): Method for Assessment of Fish Production in Fresh Waters. Blackwell Scientific Publikations, Oxford and Edinburgh, 93-123.

127


128

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A SUJTÁSOS KÜSZ – ALBURNOIDES BIPUNCTATUS (BLOCH, 1782) – ÍVÁSI IDEJE ÉS NÖVEKEDÉSE A SAJÓ FOLYÓBAN SPAWNING-SEASON AND GROWTH OF THE CHUB – ALBURNOIDES BIPUNCTATUS (BLOCH, 1782) – IN THE SAJÓ RIVER HARKA Ákos1, CSIPKÉS Roland2 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred, [email protected] 2 BioAqua Pro Kft, Debrecen

1

Kulcsszavak: testhosszgyakoriság, korcsoportok, mortalitás, Bertanffy-modell Keywords: length frequency, age groups, mortality, Bertalanffy’s model Összefoglalás A Sajó folyóból 2006 októberében a sujtásos küsznek 123 példányát gyűjtöttük. A halak standard testhossza 22 és 100 mm között változott. A testhosszgyakoriság alapján a mintában 4 korosztályt tudtunk elkülöníteni. A korcsoportok átlaghossza sorrendben 34, 67, 89 és 100 mm körül alakult. Az egynyaras korosztály széles határok közt változó testhosszaiból arra következtetünk, hogy az ívás ideje tavasztól őszig is elhúzódik. Summary We have caught 123 specimens of chubs during the examination of the river Sajó in October 2006. The standard body length of the fishes varied between 22 and 100 millimeters. We divided the sample to 4 age groups based on the length frequency. The average body lengths of the age groups are in order around 34, 67, 89 and 100 millimeters. The hugh variations of the body lenght in the YOY age group make us draw the conclusion that the spawning time is from spring to autumn.

Bevezetés Vizsgálatunkat kettős céllal indítottuk. Egyrészt a sujtásos küsz Sajóban mutatott növekedési ütemét kívántuk meghatározni, másrészt választ kerestünk arra a kérdésre, hogy változott-e a faj ívási ideje, miként a szivárványos ökle (Holcík, 1999; Harka, 2003) vagy a tarka géb esetében (Harka & Farkas, 2006). Anyag és módszer Vizsgálati anyagunkat 123 példány alkotta, amelyeket 2006. október 14-én és 19-én gyűjtöttük a Sajó Felsőzsolca és Alsózsolca közötti szakaszán, illetve Körömnél. A halak befogásához két módszert alkalmaztunk. Lábalható vízmélységig a vízben gázolva egy 3x2 méteres léhéssel, ólmozott alinnal és parázott felinnel szerelt, 6 mm-es szembőségű kétközhálót használtunk (Körömnél). Nagyobb vízmélységnél csónakos mintavételi eljárást alkalmaztunk, melynek során aggregátoros elektromos halászgéppel dolgoztunk (Felsőzsolca és Alsózsolca között). A halak standard (SL) és teljes testhosszát (TL) milliméteres pontossággal mértük meg egy erre alkalmas mérőeszközzel. A mérések során a halak semmiféle komoly vagy maradandó sérülést nem szenvedtek, és az adatok feljegyzése után visszaengedtük őket a vízbe. A milliméteres mérethatárú SL-értékek gyakoriságát táblázatba rendeztük, majd az adatokat hisztogrammal ábrázoltuk, s az adatsor értékeihez trendvonalat (mozgóátlag) illesztettünk. A standard és a teljes testhossz összefüggését kifejező egyenletet lineáris regresszióanalízissel, a Microsoft Excel számítógép-program segítségével határoztuk meg. Az életkort a gyűjtött anyagban mutatkozó méretgyakorisági csúcsok alapján becsültük.

129

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Eredmények A fogott egyedek standard testhossza 22 és 100 mm, teljes testhossza 30 és 121 mm között változott. A kétféle testhossz között fennálló, meglehetősen szoros (R2 = 0,9888) összefüggés a TL = 1,2056 SL + 2,889 egyenlettel fejezhető ki (1. ábra). Ez alapján a standard testhosszban kifejezett adatok teljes hosszra is átszámíthatók.

Teljes testhossz (TL, mm)

130 120 110 100

TL = 1,2056SL + 2,889 R2 = 0,9888

90 80 70 60 50 40 30 20 10 20 30 40 50 60 70 80 90 10 11 0 0

Standard hossz (SL, mm) 1. ábra. A sujtásos küsz standard és teljes testhosszának összefüggése Fig. 1. The relation between the standard and the total length of the chub

10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 21 24 27 30 33 36 39 42 45 48 51 54 57 60 63 66 69 72 75 78 81 84 87 90 93 96 99

Példányok száma (N db)

A korcsoportmegoszlás becslése a kifogott halak standard testhosszainak gyakorisági adatai alapján történt (2. ábra). A fekete vonal a trendvonalat (mozgóátlag) jelenti. Az oszlopok által alkotott csoportok 4 nagyobb egységet mutatnak, amelyek a 4 korosztályt képviselik.

Standard testhossz (SL mm) 2. ábra. A vizsgált sujtásos küszök standard testhosszainak gyakorisága (N = 123) Fig. 2. The frequency of the stardard length of the examined chubs

Értékelés Méretgyakoriságon alapuló becslésünk szerint a 22–49 mm nagyságú egyedek alkotják az egynyaras (0+) korosztályt. A másodnyaras (1+) példányok mérete a vizsgált mintában 53-től 75 milliméterig terjed. A harmadnyaras (2+) sujtásos küszök testhossza 87 és 92 mm között változik, a negyednyarasoké (3+) pedig 100 mm körülinek mutatkozik. 130

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A sujtásos küsz ívási ideje Berinkey (1966) szerint májustól júniusig tart, bár néha júliusra is átnyúlik. Mások szerint (Bănărescu, 1964; Gyurkó, 1972; Povž & Sket, 1990) a szaporodási időszak június–július hónapokra esik. Az egynyaras korosztály hisztogramjában jelentkező csúcsok azonban a jelzett hónapoktól eltérő ívási időpontokra is utalnak. Az egynyaras korosztályon belül 2 erősen kiugró méretgyakorisági csúcs mutatkozik, az egyik 40, a másik 29 milliméternél. E két csúcs arra mutat, hogy a faj szaporodásában két csúcsidőszak van. Becslésünk szerint a 40 mm körüli halak a tavaszi, a 29 mm körüli példányok a nyári ívásból származhatnak. A 40 mm fölötti és 29 mm alatti értékekből azonban úgy tűnik, hogy az ívás korábban kezdődik, és később fejeződik be, mint ahogyan eddig gondoltuk, vagyis a szaporodási időszak tavasztól kora őszig tart. Utóbbi mellett szólnak azok a példányok, amelyek október második felére is csupán 22–25 milliméteres testhosszt értek el, tehát szeptemberi ívásból származhatnak. A másodnyaras korosztályon belül a méreteloszlás meglehetősen aszimmetrikus, erősen elnyúlik az alacsonyabb értékek irányába. Ennek magyarázata, hogy az őszi ívásból származó példányok kétnyaras korukra még nem képesek bepótolni a késői ívásból származó hátrányukat. Az egynyarasoknál valószínűleg azért nem látható hasonló aszimmetria, mert a 22 milliméternél kisebb példányok megfogására a 6 mm szembőségű háló kevéssé volt alkalmas. A harmadnyarasok mérete már egységes képet mutat – nem látható a kétnyarasokra jellemző aszimmetria. Ennek az a lehetséges oka, hogy az egyedek eddigre behozzák a méretbeli lemaradásukat a kedvezőbb időszakban kikelt társaikkal szemben. A különböző korosztályokhoz tartozó egyedek számát és méretviszonyait a 1. táblázat mutatja be. 1. táblázat. Az általunk kapott testméretek a becsült korcsoportok tekintetében Table 1. The measured lengths of the estimated age groups

Korcsoport 0+ 1+ 2+ 3+

Egyedszám (N) 88 31 3 1

Testhossz (SL) (mm) minimum maximum 22 49 53 75 87 92 100 100

átlag 34,2 67,4 89,3 100

Szórás (s) 6,2 5,6 2,5 -

A tavasztól őszig tartó szaporodási időszakon belül a nyári szakasz mutatkozik a legjelentősebbnek. A tavaszi ívás – talán a 2006-os év szokatlanul hideg időjárása miatt – kevéssé tűnik jelentősnek. Becslésünk szerint az őszi kelésű ivadék sem elhanyagolható részét adta a mintának, annak ellenére, hogy a legkisebb példányok befogására nem igazán voltak alkalmasak a gyűjtőeszközeink. A szakirodalomban fellelt testméreteket összevetve megállapítható, hogy meglehetősen nagy különbségek vannak a különböző földrajzi helyekről származó minták között, mind a maximális, mind a korral elért testméretet tekintve (2. táblázat). Szakirodalmi adatok alapján a sujtásos küsz életkora 5 évben maximalizálható. Az általunk végzett vizsgálat során nem találtunk 4 nyarasnál idősebb egyedet, ezért a faj maximális életkorát a Sajóban 4, legfeljebb 5 évre becsüljük. A becsült korcsoportokhoz tartozó egyedszámok alapján a sujtásos küsz túlélését és mortalitását is vizsgáltuk. Az elemzést Microsoft Excel programmal végeztük, exponenciális trendvonalat használva (3. ábra).

131

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2. táblázat. A sujtásos küsz testméretei a szakirodalomban Table 2. Standard lengths of the chub according to scientific literature

Kor Wagler év (194851) (t) D 1 48 2 86 3 112 4 5 6 -

Testhossz (SL mm) Šorič, Kainz, Barus, Gyurkó Gyurkó Skóra Movcsan, Györe Ilič Golmann Oliva et al. (1972) (1972) Szmirnov et al. (1985) (1990) (1995) (1969) (1983) (2003) SER A CZ RO RO PL UA H 67–72 39-48 19-33 26,3 48 24,8 46 48-67 46-63 54,5 64 46,3 60 57-70 64-81 68-78 72,8 79 76,4 72 63-75 71-92 76-90 82,8 87 86,9 81 82-98 90,9 96 92,5 98-103 100,8 104 98,8 -

Pénzes (2004) H 30-50 60-70 70-90 80-110 100-115 -

Az egynyaras egyedek túlélési rátája 35,23%, mortalitási rátájuk 64,77%. A kétnyaras állomány túlélési rátája ennél jóval kisebb, csak 12,9%, mortalitásuk ennek megfelelően 87,1%. A háromnyaras korosztály túlélési rátája 25%, mortalitása 75%, ez azonban nem megbízható érték a túlságosan alacsony egyedszám miatt. A vizsgálat során arra a következtetésre jutottunk, hogy a sujtásos küsznek nemcsak az idézett szerzők által leírt, tavasztól kora nyárig tartó ívási időszaka létezik, hanem – mint ahogy azt a Sajóban megfigyeltük – létezhet egy késő nyári, illetve egy kora őszi csúcsidőszak is. Továbbá az egyidejűleg gyűjtött mintában lévő testhosszadatok alapján az is valószínűsíthető, hogy szaporodó egyedek tavasztól kora őszig bármikor előfordulhatnak a populációban. 90

Példányok száma (N)

80 70 60

-1,548x

y = 2303,8e 2 R = 0,9862

50 40 30 20 10 0 0

1

2

3

4

5

Életkor nyarakban (t)

3. ábra. A különböző korcsoportok egyedszáma a vizsgált mintában Fig. 3. The number of the fishes belonging to different age groups in the sample

A Sajóban élő sujtásos küszök növekedési üteme kedvező képet mutat, de az egynyaras korosztályban aránylag kicsi a testhossz (4. ábra). Ennek két oka is lehet: egyrészt, hogy a 2006. évi hideg tavasz miatt csekély volt a tavaszi ívású egyedek aránya (amelyek az

132

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ egynyarasok közül a legnagyobbra nőnek), másrészt mintánkban megjelentek az őszi ívású, igen kis méretű egyedek is, amelyek tovább csökkentették az átlagot.

Standard hossz ( SL mm)

120 100 80 Jelen vizsgálat

60

Gyurkó, 1972

40

Skóra, 1972 Györe et al., 2003

20 0 1

2

3

4

5

6

Életkor (t) 4. ábra. A növekedés ütemének összehasonlítása a szakirodalomban szereplő adatokkal Fig. 4. Comparison of our measures and the data of the growth rate from scientific literature

Jól látható, hogy a Sajóban gyorsabb a sujtásos küsz növekedési üteme, mint a déllengyelországi folyókban (Skóra, 1972), vagy mint azt Györe és munkatársai (2003) a Tiszában tapasztalták. Sőt, a Movcsán & Szmirnov (1983) által megadott értékeket is felülmúlja, csupán Wagler (1948-51) adataitól marad el némileg. A mi eredményeink – a görbe meredekségét, vagyis a növekedés ütemét tekintve – leginkább Gyurkó (1972) adataival mutatnak hasonlóságot, de a kor előrehaladtával egyre jobban meghaladják azokat. A sujtásos küsz növekedésének egzaktabb leírására a Bertalanffy-féle matematikai modellt alkalmaztuk (5. ábra). E szerint a Sajóban élő sujtásos küszök standard testhossza bármely t nyaras korban (SLt) az alábbi egyenlettel fejezhető ki:

Standard testhossz (SL mm)

SLt = 142,64[1-e-0,3144 (t-0,0312)] 120 100 80 60 40 20 0 0

1

2

3

4

5

Kor (t, nyarak)

5. ábra. A Sajóban élő sujtásos küsz testhossz-növekedésének leírása Bertalanffy modelljével Fig 5. The growth rate of the chub described with the model of Bertalanffy

133


A modell előnye, hogy az egyes évek eltérő hőmérsékleti, táplálkozási stb. viszonyaiból adódó növekedési egyenetlenségeket kiegyenlíti, valamelyest függetleníti az eredményt a gyakran változó környezeti viszonyoktól. Következtetések Vizsgálati eredményeink alapján a következő megállapításokat tehetjük a sujtásos küsz növekedésével és szaporodásával kapcsolatban: 1. A sujtásos küsz ívása – a szakirodalomban szereplő eddigi adatokkal ellentétben – nem korlátozódik a tavasz végi és kora nyári időszakra, hanem tavasztól őszig bármikor bekövetkezhet. 2. Bár tavasztól őszig bármikor találhatunk ikrázó nőstényeket, az ívás intenzitása nyáron a legnagyobb. 3. A hosszú ívási időszak miatt az egynyaras sujtásos küszök közötti méretbeli különbség igen jelentős lehet. A standard testhossz súlyozott átlaga 34±6 mm. 4. A kétnyaras korosztályra jellemző, méretgyakoriságban mutatkozó aszimmetriát az őszi ivásból származó egyedek okozzák. Ezek az egyedek azonban a következő őszre nagymértékben mérséklik a méretbeli hátrányukat, így eltűnnek a méretgyakorisági hisztogrammban mutatkozó csúcsok. 5. Mivel négynyarasnál idősebb egyedet a Sajóban nem találtunk, és ebből a korosztályból is csupán egyetlen példány volt a mintánkban, a sujtásos küsz maximális életkorát a folyóban 4, esetleg 5 évre becsüljük. 6. Az irodalmi adatokkal összehasonlítva a Sajóban igen kedvezően alakul a sujtásos küsz növekedése. Kétnyaras kortól kezdve testhosszuk meghaladja a dél-lengyelországi (Skóra, 1972) és az ukrajnai folyókban (Movcsán & Szmirnov, 1983) élő kortársaik méretét, sőt még a Györe és munkatársai (2003) által a Felső-Tiszából leírt értékeket is. Irodalom Bănărescu, P. (1964): Fauna R. P. Romine XIII. Pisces, Osteichthyes. Edit. Acad., Bucuresti pp. 962. Baruš, V., Oliva, O. (1995) Mihulovci Petromyzontes a ryby Osteichthyes. Nakl. Akad. České republiky Berinkey L. (1966): Halak – Pisces. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 139. Györe K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. Környezetgazdálkodási Intézet, pp. 339. Györe K., Józsa V., Lengyel P., Harka Á. (2003): Védett tiszai halfajok állománya, populáció dinamikája. Halászatfejlesztés 28. Szarvas, p 47-85. Gyurkó I. (1972): Édesvízi halaink. Ceres Könyvkiadó, Bukarest, pp. 187. Gyurkó , St., Nagy, Z. I., Wilhelm, A. (1969): Ritmul de crescere la beldita (Alburnoides bipunctatus) in riul Mures. Bul. I. C. C. P. 28. 1. 59-63. Harka Á. (1997): Halaink. Képes határozó és elterjedési útmutató. Természet-és Környezetvédő Tanárok Egysülete, Budapest, pp. 175. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Képes határozó és elterjedési tájékoztató. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, pp. 269. Kainz, E., Gollmann, H. P. (1990) Beiträge zur Verbreitung einer Kleinfischarten in östrreichischen Fließgewässern. Österreichs Fischerei 43. 187-192. Movcsan, Ju. V., Szmirnov, A. I. (1983): Fauna Ukrajni, Tom 8. Ribi. Naukova Dumka, Kijev Pénzes B. (2004): Halaink. Kézikönyv horgászoknak és természetjáróknak. Osiris Kiadó, Budapest, pp. 390. Pintér K. (2002): Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 222. Povž, M., Sket, B. (1990): Naše slatkovodne ribe. Mladinska knjiga, Ljubljana, p.674. Šorič, V., Ilič, K. (1985) Systematical and oecological charakteristics of Alburnoides bipunctatus (Bloch) in some waters of Yugoslavia. Ichthyology 17. 29-37. Skóra, S. (1972): The cyprinid Alburnus bipunctatus Bloch from the basins of the rivers Upper Sanand Dunajec. Acta Hydrobiol. 14. 173-204.

134

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A NAGYKÖRŰI ANYITA-TÓ 2006. ÉVI LEHALÁSZÁSÁNAK HALFAUNISZTIKAI ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI ÉRTÉKELÉSE FISHFAUNISTIC AND LANDSCAPE-FARMING ESTIMATE OF THE FISHING OF ANYITA-LAKE IN NAGYKÖRŰ IN 2006 DEMÉNY Ferenc, KERESZTESSY Katalin SZIE Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő, [email protected] Kulcsszavak: ártéri gazdálkodás, invazív halfajok, ivadék-utánpótlás Keywords: floodplain-farming, invasive fish species, natural reproduction of fish Összefoglalás Az Anyita-tó egy természetes képződésű hullámtéri lapos. A 2006-os lehalászás eredményét 25 hektárra vetítve 130 kg/ha halhozamot lehetett becsülni. A fogás legnagyobb részét 5 halfaj alkotta: csuka (Esox lucius) – 1500 kg, vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) – 550 kg, törpeharcsafajok (Ameiurus melas, Ameiurus nebulosus) – 500 kg, ezüstkárász (Carassius gibelio) – 400 kg, ponty (Cyprinus carpio) – 230 kg. Új halfajként került elő a széles kárász (Carassius carassius), illetve (később, 2007 tavaszán) a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus). A tó elsősorban az ivadék-utánpótlásban játszik fontos szerepet, de problémát okoznak a gazdálkodásban az invazív halfajok. Summary Anyita-lake is a natural lake in the floodplain. The result of the fishing in 2006 was 130 kg/acre on the 25 acre. The most part of the catch were 5 fish species: pike (Esox lucius) – 1500 kg, rudd (Scardinius erytrophthalmus) – 550 kg, bullhead species (Ameiurus melas, Ameiurus nebulosus) – 500 kg, prussian carp (Carassius gibelio) – 400 kg, carp (Cyprinus carpio) – 230 kg. 2 new fish species was found: crucian carp (Carassius carassius) and (later, in 2007) the white-finned gudgeon (Gobio albipinnatus). The Anyita-lake is important mostly in the reproduction of fishes, but invasive fish species (Carassius gibelio, Ameiurus sp.) give troble in the farming.

Bevezetés Az Anyita-tó rehabilitálását is magában foglaló Nagykörűi Tájgazdálkodási Program a WWF Magyarország támogatásával kezdődhetett el 2000 nyarán. A tájgazdálkodási program három fő részre osztható, melyek az alábbiak: 1. Kubikgödör-hasznosítási program 2. Hullámtéri tájgazdálkodási program 3. Mentett oldali ártér-reaktiválási program A hullámtéri tájgazdálkodási program része az Anyita-fok és az Anyita-tó újjáélesztése, a felhagyott, elgazosodott szántó szürke marhákkal való legeltetése, valamint az ősi ártéri gyümölcsös felújítása, mely mintegy 200 ha területet foglal magába. Az Anyita-tó egy természetes képződésű ártéri lapos, amelyet már az I. katonai térképezés is (1782-85) vízzel borított területként jelölt. A folyószabályozás következtében a tó területe a gát által határolt hullámtérre korlátozódott, majd a szántóföldi művelés érdekében egy nyárigáttal ezt is vízmentesítették. Az 1950-es években kiépült, mintegy 1300 m hosszú nyárigát összeköti a „Tóalját” – mely egy 200-500 m széles és kb. 3 km hosszú parti hát – az árvízvédelmi fővédvonallal, így e három felszíni forma által határolt, kb. 70-80 hektáros mélyvonulatban fekszik ma az Anyita-tó. A nyárigát a 2000-es tavaszi árvíz során kb. 30 m-es hosszon és 3 m mélységben átszakadt, s ezzel újból víz alá került a terület. Bizonyos mértékig az átszakadt gát is visszatartja a vizet, így magasabb vízszint érhető el, mint a gát megléte előtt. A vízkormányzást lehetővé tevő zsilip és az Anyita-tavavat a folyómederrel összekötő Anyita-fok kimélyítése 2003 decemberében készült el. A tó 135

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ közepén egy kb. 2 km hosszú földmedrű csatornát is kiépítettek, amely a zsilip felé lejt, így a tó halágyaként funkcionál. A tó területe a vízállástól függ, de átlagosan 25 ha, vízmélysége a halágy kivételével sekély, 1 méter körüli. Előzmények Korábbi, 2004. és 2005. évi halfaunisztikai vizsgálataink során 28 halfajt sikerült kimutatnunk az Anyita-tóban és a környező kubikgödrökben. A leggyakoribb halfajok a következők voltak: jász (Leuciscus idus ivadék), ezüstkárász (Carassius gibelio), fekete törpeharcsa (Ameiurus melas), illetve a gazdaságilag is jelentős halfajok közül a csuka (Esox lucius). Az észlelt halfajok közül 5 volt védett: a fenékjáró küllő (Gobio gobio), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), a réticsík (Misgurnus fossilis), a vágócsík (Cobitis elongatoides) és a tarka géb (Proterorhinus marmoratus). A zsilip elkészülte utáni évben, 2004 novemberében kerülhetett sor először lehalászásra. A fogás nagy részét ezüstkárász (Carassius gibelio) alkotta, illetve nagy mennyiségű csukaivadék (Esox lucius) lett visszajuttatva a Tiszába. A fogás megoszlását az 1. táblázat mutatja. 1. táblázat. A 2004-es lehalászás eredménye Table 1. The result of the fishing in 2004 fish species(1), the catch(2)

1. 2. 3. 4. 5.

Halfajok(1) Carassius gibelio Esox lucius (30-40 cm) Ameiurus melas Cyprinus carpio Esox lucius (>40 cm)

Fogás(2) (kg) 1350 475 100 75 30

A fogási eredményt 25 hektárra vetítve 80 kg/ha halhozamot kaptunk, azonban a halágyban még maradt hal, mivel a feliszapolódó meder és a kis lejtés miatt a víz nem ereszthető le teljesen. 2005-ben nem kerülhetett sor lehalászásra, ugyanis a zsilipet teljesen kimosta az árvíz, így nem lehetett a vizet visszatartani. A műtárgy felújítása a következő tavaszi árvíz előtt megtörtént, így a 2006 novemberében újra lehetőség nyílt a tó lehalászására. Anyag és módszer A lehalászás hét napot vett igénybe (2006. november 14.-20.), de a tó zsilipjét már egy héttel korábban megnyitották, és halrácsot helyeztek bele, hogy az ivadék akadálytalanul juthasson vissza a Tiszába. A lehalászást a nagykörűi szakaszon dolgozó halász vezette, aki a 2004-es tapasztalatok alapján próbálta a munkát minél alaposabban elvégezni, így jóval kevesebb hal és halivadék maradt a tóban, mint korábban. A halászat legfőképpen egy 20 milliméteres szembőségű kerítőhálóval történt, illetve tapogatókkal, melyek a hal fogásán kívül a halak felzavarásában, hajtásában is fontos szerepet játszottak. Őrhálóként, illetve a halászat elején nagyobb szembőségű kerítőhálót is használtunk, az ivadék fogása pedig 2x3 mm-es szembőségű, kézi keretes hálóval történt. A gyűjtött halegyedeket a szakirodalom alapján (Györe, 1995; Harka & Sallai, 2004; Harka et al., 2003; Pintér, 2002) meghatároztuk, és a mért és becsült testhosszúságok alapján ivadék, illetve adult korosztályba soroltuk. Ivadék korosztályon értettük az egynyaras halakat. A részleges lecsapolás ellenére is tóban maradt ivadékot és méreten aluli nemes halakat (ponty, csuka, süllő, harcsa), valamint a kifogott compót és vörösszárnyú keszeget a Tiszába visszahelyeztük. 136

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Eredmények A tóban 22 halfaj előfordulását észleltük, köztük két védett fajt, a réticsíkot (Misgurnus fossilis) és a szivárványos öklét (Rhodeus sericeus) is azonosítottuk. Az ivadékok között a legnagyobb mennyiségben a keszegfélék (Abramis sp., Leuciscus idus) szerepeltek, és igen jelentős mennyiségben voltak jelen a törpeharcsa (Ameiurus sp.) és a csuka (Esox lucius) egynyaras példányai is. Az ivadékok közül a keszegfélék jó része a fokon keresztül visszajutott a Tiszába, becsült össztömegük a 30 tonnát is elérhette. A csuka és a törpeharcsa ivadékai viszont az árral szemben úszva a tóban maradtak. Ily módon a természetvédelmi és tájgazdálkodási szempontból nem kívánatos törpeharcsa jól szelektálható volt, a csukaivadékot viszont menteni kellett a Tiszába. A korábbi halfaunisztikai vizsgálatokhoz képest (Demény, 2007; Keresztessy, cit. Balogh, 2001; Székely & Udvari, 2001) új halfajként került elő az Anyita-tó területéről a széles kárász (Carassius carassius), illetve a lehalászás után (2007 tavaszán) a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus). A lehalászás során előforduló halfajokat, illetve azok gyakoriságát a 2. táblázat mutatja. 2. táblázat. A lehalászáskor előforduló halfajok gyakorisága (ritka - *, előfordult - **, gyakori - ***) Table 2. Abundance of the fish species by the fishing (rare - *, occured - **, common - ***) Fish species(1), abundance(2), fry(3), adult(4)

Halfajok(1) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.

Esox lucius Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus idus Alburnus alburnus Abramis bjoerkna Abramis brama Tinca tinca Pseudorasbora parva Hypophthalmichthys molitrix Rhodeus sericeus Carassius carassius Carassius gibelio Cyprinus carpio Misgurnus fossilis Silurus glanis Ameiurus melas Lepomis gibbosus Perca fluviatilis Gymnocephalus cernuus Sander lucioperca Perccottus glenii

Gyakoriság(2) ivadék(3) adult(4) *** * *** ** *** *** *** * *** * *** * *** * ** * * * * * * * *** * ** * ** ** *** *** * ** ** * ** * *

A fogás legnagyobb részét csukaivadék (Esox lucius) alkotta, emellett jelentős mennyiségben fogtunk vörösszárnyú keszeget (Scardinius erythrophthalmus), fekete törpeharcsát (Ameiurus melas), ezüstkárászt (Carassius gibelio), illetve kisebb mennyiségben pontyot (Cyprinus carpio). A vörösszárnyú és egyéb keszegfélék, valamint a 137

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ kifogott compók kifejlett egyedei és a ponty, a süllő és a harcsa ivadékai is visszakerültek a Tiszába. A lehalászás eredményét 25 hektárra vetítve idén több mint 130 kg/ha halhozamot lehetett becsülni, a zsilipen keresztül visszaengedett és a bennmaradt ivadék (elsősorban Ameiurus sp.) tömegét leszámítva. Ennek a hozamnak körülbelül a felét a visszamentett ivadék és egyéb hal (keszegfélék, sügér, compó) alkotta. A fogás mennyiség szerinti eloszlását a 3. táblázat mutatja. 3. táblázat. A 2006-os lehalászás eredménye Table 3. The result of the fishing in 2006

Halfajok(1) Abramis, Leuciscus idus – ivadék(3) Esox lucius – ivadék(3) Scardinius erythrophthalmus Ameiurus melas, Ameiurus nebulosus Carassius gibelio Cyprinus carpio Tinca tinca Perca fluviatilis Sander lucioperca – ivadék(3) Silurus glanis – ivadék(3) Összesen(5) (kg)

Fogás(2) (kg) 30000 – becsült mennyiség(4) 1500 550 500 400 230 80 60 20 5 33345

fish species(1), the catch(2), fry(3), respected quantity(4), together(5)

Értékelés A 2004-es és 2006-os fogási eredményeket összevetve jól látszik, hogy a 2006-os halhozam több mint másfélszerese a 2004. évinek. Csukaivadékból a 2004-es mennyiségnek több mint a háromszorosa került kézre, illetve nagy mennyiségű vörösszárnyú keszeg is szerepelt a zsákmányban. Az ezüstkárász mennyisége viszont jóval kevesebb (kevesebb, mint egyharmada) a 2004. évi fogásnak. A hal és az ivadék mennyisége az Anyita-tóban nagy mértékben függ a tavaszi áradásoktól, hiszen az erősen befolyásolja az ívás sikerességét. A lehalászások eredménye éppen ezért évről-évre igen változó lehet, de gazdaságilag jelentős mennyiségű halra (az ivadékot leszámítva) nem lehet számítani. A feliszapolódó halágy következtében a tó nem engedhető le teljesen, a halágy nagy részében és a tóban található mélyebb területeken még marad víz. Ez nagyon megnehezíti a lehalászást, mivel a bennmaradó ivadékot menteni kell, és jóval nagyobb területen kell halászni is. Az elnyúló halászat miatt elkerülhetetlen a halak részleges pusztulása. A 2006-os lehalászás során 10-20%-os mortalitást becsültünk. További problémát jelent, hogy ha alacsony vízállásnál (ami ősszel igen gyakori) engedjük le a tavat, akkor a kifolyó víz a nagy szintkülönbség következtében erősen rombolja a fok torkolatát. Már a két lehalászás alatt is jelentősen kimosódott a fok, ami ha ilyen ütemben folytatódik, a zsilip kimosódásához vezethet. Következtetések, javaslatok Az Anyita-tavon végzett ártéri vagy fokgazdálkodás – annak ellenére, hogy valaha mindennapi gyakorlat volt – ma teljesen újnak számít. Újra kell tanulnunk egy elfeledett gazdálkodási formát úgy, hogy közben a Tisza-vidék a folyószabályozások következtében jelentősen megváltozott. A tó zsilipjének elkészülte óta eltelt 3 év tapasztalata alapján is számos következtetés vonható le. Egyértelműen látszik, hogy ez a terület elsősorban az ivadék-utánpótlásban 138

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ játszhat fontos szerepet. A műtárgyak (zsilip, nyárigát, halágy, fok) rendbetétele rengeteg ráfordítást igényelne, amit a kifogott hal mennyisége nem fedez. Mégis fontos lenne ezek rendszeres karbantartása, legfőképpen a fok biztosítása, kimosódástól való megóvása, illetve a halágy kotrása, mélyítése. Célszerű lenne a halágy megfelelő pontján mélyebb haltartó helyeket kialakítani, ahol a lehalászáskor kifogott halat huzamosabb ideig is tárolni lehetne. A lehalászás nehézségei, a kifogható hal mennyisége, illetve a fok kimosódása miatt célszerű lenne a tavat csak ritkábban (a karbantartási munkáknak, illetve a tó és a Tisza vízállásának megfelelően) leengedni. A teljes leeresztésre természetesen szükség van a karbantartási munkák (kotrás, műtárgyak javítása) elvégzésére, és abból a célból is, hogy a tófenék időszakosan szárazon álljon, átszellőzzön. Problémát jelent az invazív halfajok (Carassius gibelio, Ameiurus sp.) tömeges jelenléte. A tó területén ezek a fajok jó szaporodási feltételeket találnak, s így ivadékuk is nagy mennyiségben kerülhet vissza az anyamederbe. A törpeharcsa ivadéka ugyan árral szemben úszva, lehalászáskor a tóban marad, de problémát jelenthet az ivadék visszajutása több éves vízvisszatartás esetén, illetve az ezüstkárász ivadékának szelektálása sem megoldott. A több éves vízvisszatartás alatt kialakuló stabilabb életkörülmények esetleg esélyt adhatnak egy, a korábbinak megfelelő, értékes halközösség kialakulásához az Anyita-tóban. Ehhez azonban több év tapasztalatára és rendszeres monitorozásra van szükség, hogy a halállományt megfelelően tudjuk szabályozni. Irodalom Balogh P. (2001): Kubikgödör rehabilitációs program. In Civilek a Tiszáért (konferenciaanyag), Szarvas, 64-77. Demény F. (2007): Közép-tiszai kubikgödörrendszerek halfaunisztikai vizsgálata, különös tekintettel az ivadékutánpótlásban betöltött szerepükre. Pisces Hungarici 1.,Agrártudományi Közlemények 25. 81-92. Györe K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, 339. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 269. Harka Á., Sallai Z., Koščo, J. (2003): Az amurgéb (Perccottus glenii) terjedése a Tisza vízrendszerében. A Puszta 18. 49-56. Pintér K. (2002): Magyarország halai. Akadémia Kiadó, Budapest, 222 p. Székely T., Udvari Zs. (2001): A Nagykörűi kubikgödör-rendszer és annak halfaunisztikai értékelése. SZIE-MKKHT, Gödöllő, 50 p.

139


140

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A TARKA GÉB – PROTERORHINUS MARMORATUS (PALLAS, 1814) – ÍVÁSI IDEJÉNEK VÁLTOZÁSA ÉS AZ EGYNYARAS KOROSZTÁLY MÉRETVISZONYAI A TISZA-TÓBAN CHANGE OF THE SPAWNING SEASON AND THE SIZE RELATIONS OF YEARLING TUBENOSE GOBY – PROTERORHINUS MARMORATUS (PALLAS, 1814) – IN THE LAKE TISZA 1

HARKA Ákos, 2ANTAL László Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred, [email protected] 2 Debreceni Egyetem, TTK, Hidrobiológia Tanszék, Debrecen 1

Kulcsszavak: kontrollvizsgálat, testhosszgyakoriság, hossz és tömeg viszonya Keywords: control investigation, length frequency, length–weight relationship Összefoglalás A tarka géb növekedését vizsgálva 2004-ben azt tapasztaltuk, hogy a faj ívása nyár végéig tart, és ennek következtében az egynyaras korosztály méretviszonyai megváltoztak. Újabb munkánkkal ezeket az eredményeket kívántuk kontrollálni. A vizsgálathoz 2004-ben 115, 2005-ben 118 egynyaras példányt gyűjtöttünk a Tisza-tó tiszafüredi szakaszán. Az ívási időszak hosszát a minta szélső értékei és a gyűjtéseken szerzett közvetlen tapasztalatok alapján becsültük. A méretviszonyokat csak a tavaszi és nyári ívásból származó halakra adjuk meg, mert őszi kelésű ivadék kevés akadt a mintákban. A kontrollvizsgálat eredményei megerősítik a tarka géb ivási idejének elhúzódására vonatkozó korábbi tapasztalatainkat. A korosztályon belül mindkét évben 2 méretgyakorisági csúcs mutatkozott, bizonyítva, hogy a szaporodásban egy tavaszi és egy nyári csúcsidőszak van. A méretviszonyok is hasonlóak, az átlagos testhossz a két mintában csupán 1 milliméteres eltérést mutat. Summary Studying the growth of the tubenose goby (Proterorhinus marmoratus) in 2004, we found that the spawning of this species lasts until the end of summer and in consequence of this the size relations of yearling age-group changed. We intended to control these results with our further research. In 2004 115, in 2005 118 yearling specimens were collected from the Tiszafüred section of Lake Tisza to the investigation. We estimated the length of spawning season on the base of the extreme values of the sample and the direct experiences gained during the collection times. The size relations were given only for fish coming from spring or summer spawning because there were only few autumn hatched spawns in the samples. The results of control examination confirm our previous experiences concerning the longcontinued spawning time of the tubenose goby. In both years two size-frequency peaks appeared within the age-group, proving that there are two peak periods, a spring and a summer peak, in reproduction. The size relations are similar, the average body length shows only one milimetre difference between the two samples.

Bevezetés A hazánk halfaunájában utóbbi időkben megjelent invazív halfajok meglehetősen nagy érdeklődést váltottak ki szakmai körökben. Ma még nincs egyetértés abban, hogy terjeszkedésük elsősorban klimatikus és hidrológiai okokra (Harka & Bíró, 2005, 2007), általános ökológiai, vízminőségi változásokra (Dévai és mtsai., 1999; Nagy és mtsai., 2001), vagy halfaunánk veszélyeztetettségi állapotának változására (Nagy és mtsai., 2002, 2005) vezethető-e vissza. A kérdés eldöntéséhez további adatok szükségesek, amelyek összegyűjtéséhez jelen munkákkal is szeretnénk hozzájárulni. A napjainkban is terjeszkedő tarka géb gazdaságilag jelentéktelen faj. Feltehetőleg ez az oka, hogy szaporodása és növekedése egészen az utóbbi időkig kevéssé volt ismert. Egy korábbi vizsgálatunk nyomán (Harka & Farkas, 2005) kiderült, hogy a faj ívási ideje 141

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ lényegesen tovább tart vizeinkben, mint korábban vélték, s ennek következtében az egynyaras példányok méretviszonyaiban is változás történt. Jelen dolgozatunk arról a vizsgálatról számol be, amellyel ellenőrizni kívántuk korábbi eredményeinket. Anyag és módszer Eredeti vizsgálati anyagunkat 115 egynyaras példány alkotta, amelyeket 2004. októberének végén gyűjtöttünk a Tisza-tó tiszafüredi szakaszán. A kontrollvizsgálathoz – ugyanezen a helyszínen – 2005. november 2-án 118 egynyaras példányt sikerült fognunk. Gyűjtőeszközként minden alkalommal 6 mm-es szembőségű ivadékhálót alkalmaztunk. A halak standard testhosszát (SL) és teljes hosszát (TL) milliméteres skálával, testtömegüket (W) 0,01 gramm pontosságú táramérlegen mértük, életkorukat a több korosztályt tartalmazó teljes mintában mutatkozó testhossz-gyakoriság alapján becsültük. A mért adatokat a Microsoft Excel számítógépprogram segítségével dolgoztuk fel. A testhossz (L) és testtömeg (W) összefüggését a Tesch (1968) által javasolt W = a·Lb összefüggés szerint határoztuk meg. Az ívási idő hosszára egyrészt az egynyaras korosztályon belül mutatkozó szélső értékekből, másrészt a különböző helyszíneken és időpontokban végzett gyűjtéseken szerzett közvetlen tapasztalatokból (pl. nászruhás példányok) következtettünk. Eredmények és értékelés Már több éve tapasztalunk arra utaló jeleket, hogy vizeinkben a tarka géb szaporodása nem korlátozódik a szakirodalomban leírt tavasz végi, nyár eleji időszakra, hanem nyár végéig, kora őszig is elhúzódik. Ilyen jelzésként értékelhetők például a szeptember elején észlelt nászruhás hímek, vagy az augusztus végén fogott – ugyancsak kissé sötétebb színű – duzzadt hasú nőstények, amelyekből enyhe nyomásra kibuggyan az ikra. A nyár végi ívásra vonatkozó feltevésünket a Tisza-tóból 2004. október 23-án fogott 24–28 mm közötti ivadék, az őszi ívást pedig a Tápióból 2004. november 12-én gyűjtött, mindössze 18 milliméteres példányok igazolták. Mintáinknak csupán kis részét tette ki a késői kelésű ivadék (2004-ben 6, 2005-ben 3 példány), de feltehetőleg csakis azért, mert fogásához a 6 mm szembőségű háló nem volt megfelelő. A rendelkezésünkre álló mindössze 9 példány nem tette lehetővé, hogy e csoport méretviszonyairól reális értékelést adjunk, és mivel a korábbi kelésű csoporttal sem vonhattuk őket össze, adataikat a méretviszonyok vizsgálatában nem vettük figyelembe. 65

Teljes hossz (TL mm)

60

y = 1,1131x + 5,1513

55

R 2 = 0,9737

50

y = 1,126x + 4,409

45

R 2 = 0,9866

40 35 30 25

30

35

40

45

50

55

Standard hossz (SL mm)

8. ábra. A standard és teljes testhossz összefüggése Fig. 1. Relationship of the standard and total length

142

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A vizsgálathoz tehát – a késői kelésű példányokat kihagyva – 2004-ből 109, 2005-ből 115 ivadékhal adatait használtuk fel. Ezek standard testhossza 2004-ben 29 és 47 mm, 2005ben 31 és 49 mm között változott. Teljes testhosszuk 2004-ben 35 és 57, 2005-ben 39 és 60 mm között alakult. A kétféle testhossz között fennálló, meglehetősen szoros (R2 = 0,9737 és 0,9866) összefüggések, amelyek alapján a standard testhosszak teljes hosszra átszámíthatók, a TL = 1,113 SL + 5,171 és a TL = 1,126 SL + 4,409 egyenletekkel fejezhetők ki. Az 1. ábra folytonos vonala (a 2005. évi adatokon alapuló függvény képe) szinte fedi a szaggatott vonallal jelzett 2004. évi eredményt, bizonyítva annak megbízhatóságát. A populációt jellemző, standard testhosszra számított testhossz–testtömeg összefüggést a 2004. évi mintára nézve a W = 10-5SL3,0533, 2005-re a W = 2·10-5SL2,9465 egyenlet írja le . A 2. ábra egymást gyakorlatilag elfedő görbéi itt is a korábbi eredmény hitelességét igazolják. 2,5 y = 2E-05x2,9465 R2 = 0,9483

Testtömeg (W g)

2,0

1,5

1,0

0,5 y = 1E-05x3,0533 R 2 = 0,9431

0,0 20

30

40

50

60


2. ábra. A testhossz és a testtömeg összefüggése Fig. 2. Length-weigth relationship

Az egynyaras korosztály 2004. és 2005. évi – kései kelésű ivadéktól mentes – mintájában a testhossz-gyakoriságot a 3. ábra szemlélteti.

14

2005

12

2004

10 8 6 4 2 0 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50

Példányok száma (N)

16


3. ábra. Testhossz-gyakoriság a két mintában Fig. 3. Length frequency in the two assay

143

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Szembetűnő, hogy mindkét évjáratnál két csúcs emelkedik ki: egy magasabb 38-40, és egy valamivel alacsonyabb 34-36 milliméteres testhossznál. A kettő közötti mélypontot a 37 milliméteres testhossz jelenti. A két csúcsot már a 2004. évi vizsgálatban úgy értelmeztük, hogy a szaporodás tavasztól őszig tartó folyamatában két intenzív szakasz van, amelyek közül az egyik a tavaszi, a másik nyári időszakra esik. A 2005 évi minta megerősíti hipotézisünk helyességét. 1. táblázat. Az egynyaras csoportok méretviszonyai Table 1. The YOY group’s scale

Ívási csoport nyári 0+ tavaszi 0+ együtt 0+

EgyedTesthossz SL (mm) 2004 EgyedTesthossz SL (mm) 2005 szám szórás szám szórás min. max. átlag min. max. átlag deviation (N) deviation (N) 49 60 109

29 37 29

37 47 47

33, 8 40,9 37,7

1,9 2,6 4,2

35 80 115

31 37 31

37 49 49

34,7 41,3 39,3

1,6 3 4

Az 1. táblázat konkrét számadatokkal mutatja be a két évjárat tavaszi és nyári ivásból származó csoportjainak méretviszonyait. Az egyedszámokból az olvasható ki, hogy mindkét évben a szakirodalomban jelzett tavaszi ívás volt a jelentősebb, de a nyári sem marad el sokkal mögötte. Az is látható, hogy a korcsoporton belül a testhossz minimális és maximális értéke között annak ellenére is nagy a különbség meg az adatok szórása, hogy az őszi kelésű ivadékot nem vettük figyelembe. Ugyanakkor az is kitűnik, hogy a két évjárat egyívású csoportjaiban igen hasonló az átlagos testhossz, a különbség nem éri el az egy millimétert. Kontrollvizsgálatunk tehát mindenben megerősítette korábbi eredményeinket. Korábbi forrásmunkák szerint (Herman, 1887; Cărăuşu, 1952; Bănărescu, 1964; Berinkey, 1966; Györe, 1995; Harka & Sallai, 2004) a mi közép-európai éghajlati viszonyaink között a tarka géb szaporodása tavasztól nyár elejéig tart, a melegebb éghajlatú Bulgáriában és a Dél-Kaszpi térségben augusztusig is elhúzódik (Pinchuk et al., 2004; Coad, 2004). Vizsgálataink szerint az utóbbi években áprilistól szeptemberig folyamatosan zajlik az ívás, amelyből kiemelkedik egy tavaszi és egy kora nyári csúcsidőszak. Feltételezzük, hogy kedvező időjárás esetén a késő nyári, kora őszi ívás is jelentős. A szaporodási időszak megváltozásában lényeges szerepe lehet a globális klímaváltozásnak, amelynek következtében vizeinkben hasonló hőmérsékleti viszonyok kezdenek kialakulni, mint korábban Bulgáriában vagy a Dél-Kaszpi térségben. Hivatalos méréseken alapuló számításaink szerint a Közép-Tisza évi átlaghőmérséklete az utóbbi 50 évben 1,1 fokkal, a Dunáé Budapestnél 1,3 fokkal emelkedett, ami az ívási időszak változásán túl, a faj terjedésében, az areál növekedésében is fontos szerepet játszik (Harka, 1990; Harka & Bíró, 2005). Más fajokkal kapcsolatos tapasztalataink arra mutatnak, hogy a szaporodási időszak kitolódása kezd általános jelenséggé válni halaink körében, ezért a jövőben lényeges változások várhatók a vízi ökoszisztémák anyagforgalmában és energiaáramlásában. Irodalom Bănărescu, P. M. (1964): Pisces – Osteichthyes. Fauna R. P. Romine, Vol 13. Edit. Acad. R.P.R., Bucuresti, 959 p. Berinkey L. (1966): Halak – Pisces. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 139. Cărăuşu, S. (1952): Tratat de ichtiologie. Edit. Acad. R. P.Romine, p. 852. Coad, B. (2004): Freshwater Fishes of Iran. http://www.briancoad.com/species%20accounts/Proterorhinus.htm Dévai, Gy., Végvári, P., Nagy, S., Bancsi, I. (szerk) (1999): Az ökológiai vízminősítés elmélete és gyakorlata. Acta biol. debrecina, Suppl. oecol. hung. 10/1., 216 pp. Györe, K. (1995): Magyarország természetesvízi halai. Vízi természet- és környzetvédelem, Budapest, pp.339.

144

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Harka, Á. (1990): Zusätzliche Verbreitungsgebiete der Marmorierten Grundel (Proterorhinus marmoratus Pallas) in Mitteleuropa. Österreichs Fischerei 43. 262-265. Harka Á., Bíró P. (2005): A globális felmelegedés és a kanalizáció szerepe egyes ponto-kaszpikus halfajok középeurópai terjedésében. Hidrológiai Közlöny 85. 6. 44-47. Harka Á., Bíró P. (2007): New patterns in danubian distribution of ponto-caspian gobies – a result of global climatic change and/or canalization? Electronic Journal of Ichthyology 3. 1-14. http://ichthyology.tau.ac.il Harka, Á., Farkas, J. (2006): Wachstum und Laichzeit der Marmorierten Grundel (Proterorhinus marmoratus [Pallas, 1811]) im Theiss-See (Ostungarn). Österreichs Fischerei 59. 8/9. 194-201. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája – Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, 269 pp. Herman O. (l887): A magyar halászat könyve I-II. Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 860 pp. Nagy, S. A., Kovács, P., Dévai, Gy., Tóth, L., Malejko, E., Takács, D. (2001): A Tisza ökológiai állapotának értékelése hossz-szelvényben végzett halfaunisztikai felmérés, ill. nehézfémtartalom meghatározásra történt szövetgyűjtés alapján. Halászatfejleszetés 26: 77-85. Nagy, S. A., Czégény, I., Czédli, H., Dévai, Gy. (2002): Adatok a tiszai halfajok nehézfémtartalmának felméréséhez. Halászatfejleszetés 27: 55-62. Nagy, S. A., Takács, P., Czégény, I., Vadnay, Á., Pataki, Z., Papp, Zs. (2005): A Lónyay-főcsatorna vízrendszerében előforduló halfajok nehézfém-tartalmának elemzése a veszélyeztetettségi állapot (perniciozitás) szemszögéből. Hidrológiai Közlöny 85/6: 102-104. Pinchuk, V. I., Vasil’eva, E. D., Vasil’ev, V. P., Miller, P. J. (2004): Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814). – In The Freshwater Fishes of Europe 8/2. 72-93. AULA-Verlag, Wiebelsheim Tesch, F. W. (1968): Age and growth. – In Ricker, W. (ed.): Methods for assesment of fish production in fresh waters. Blackwell Scientific Publications, Oxford and Edinburgh, p. 93-120. Köszönetnyilvánítás: A munkát az OMFB – 01569/2006 sz. pályázata támogatta.

145


146

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A BARBATULA BURESCHI DRENSKY, 1928, (FAM. BALITORIDAE) ELSŐ ELŐFORDULÁSA SZERBIÁBAN THE FIRST RECORD OF BARBATULA BURESCHI DRENSKY, 1928, (FAM. BALITORIDAE) IN SERBIA SIPOS Sándor1, KOSTOV Vasil2, MILJANOVIĆ Branko1 Természettudományi és Matematikai Egyetem, Biológia és Ökológiai Tanszék, Újvidék, Szerbia, [email protected] (Prirodno-matematički fakultet, Departman za biologiju i ekologiju, Novi Sad, Srbija), 2 Szent Cirill és Metód Egyetem, Állattenyésztési Intézet, Halászati Kutatóközpont, Szkopje, Macedónia (Univerzitet "Sv. Ćirilo i Metodije", Institut za stočarstvo, Istraživački centar za ribarstvo, Skoplje, Makedonija)

1

Kulcsszavak: Vardar vízrendszere, Pčinja folyó, terjedés Keywords: water system of Vardar, Pčinja River, dispersion Összefoglalás A Barbatula bureschi Drensky, 1928, az Égei- tenger vízgyűjtő területének a hala, amely egyaránt megtalálható a Vardar (Axiósz), a Sztruma (Strymon) és a Meszta (Nestos) folyóban. A Vardar felső szakaszán csak az utóbbi évtizedben vált gyakorivá. Szerbiában a faj jelenlétét már korábban is valószínűnek tartották, de bizonyító példánya csak 2007 júliusában került elő a Vardar egyik bal oldali mellékfolyójából, a Pcsinya (Pčinja) folyóból. A bizonyító példány teljes testhossza (TL) 65.75 mm, standard testhossza (SL) 56.30 mm volt. Az elmúlt egy hónap alatt több példánya is előkerült a Pcsinya szerbiai szakaszán, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a faj fölfelé terjeszkedik a folyón. Summary The Barbatula bureschi Drensky, 1928 is a native species of the Vardar (Axios), the Struma (Strymon) and the Mesta (Nestos) River of the Aegean Sea Basin. In past ten years it has been found frequently in the Upper-Vardar River. No records from Serbia have been published until now. The first specimen of Barbatula bureschi was caught in Serbian part of the Pčinja River, left tributary of the Vardar River, in July of 2007. The total lenght of the body of the caught specimen is (TL) 65.75 mm, and the stndrad lenght is (SL) 56.30 mm. According to the previous investigations of distribution pattern, this species is quickly expanding his range.

A Barbatula bureschi Drensky, 1928, az Égei-tenger vízgyűjtő területének a endemikus halfaja, amely egyaránt megtalálható a Vardar (Axiósz), a Sztruma (Strymon) és a Meszta (Nestos) folyóban (Šedivá és munkatársai 2006). A Vardar folyó macedóniai szakaszán 1999-ig nem észlelték (Georgiev, 2000, 2004), 2004-ig Nogaevci környéig terjedt (Smith & Darwall, 2006). Kostov elmondása szerint 2006 elején már a Pcsinya folyó torkolatánál fogta őket. Vuković és Ivanović (1971) említik a fajt a Jugoszlávia halfaunájában, a Sztruma macedón mellékfolyójaiból. Simonović (2001) valószínűnek tartotta jelenlétet a Sztruma folyó valamely Szerbiában eredő mellékfolyójában.

147

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A faj bizonyító példánya csak 2007 júliusában került elő a Vardar egyik bal oldali mellékfolyójából, a Pcsinya (Pčinja) folyóból alig 100 méterre a macedón határtól, a Sv. Prohor Pčinjski kolostor közelében (GPS kordináta: 42º19'38.32"N, 21º53'51.03"E). A bizonyító példány teljes testhossza (TL) 65.75 mm, standard testhossza (SL) 56.30 mm volt. Az úszókban D III 8, A III 6, P I 8, V I 5 úszósugarat számoltunk. A fajt a Magyarországon is széles körben elterjedt kövicsíktól (Barbatula barbatula) jól megkülönbözteti a bemetszett farokúszója (1. ábra).

1.ábra. Barbatula bureschi a Pcsinya folyó szerbiai szakaszáról Fig. 1. Barbatula bureschi specimen caught in the Serbian section of Pčinja River

Az elmúlt egy hónap alatt több példánya is előkerült a Pcsinya szerbiai szakaszán, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a faj fölfelé terjeszkedik a folyón. A faj a IUCN veszélyeztetettségi kategorizálása szerint a legkevésbé veszélyeztetett (LC) kategóriába tartozik. A felmérés szerint viszont további átfogó kutatásokra lenne szükség a faj védelmének érdekében (Smith & Darwall, 2006). Irodalom Georgiev, S. (2000): Stanje ihtiofaune rijeke Vardara u razdoblju od 1996. do 1999. Ribarstvo, 58, (3), 85-100. Georgiev, S. (2004): Sadašnje poznavanje endemizma ihtiofaune Republike Makedonije, Ribarstvo, 62, (2), 43-58. Simonović, P. (2001): Ribe Srbije. Zavod za zaštitu prirode Srbije, Beograd, pp. 247. Smith, K. G., Darwall, W. R. T. (Compilers) (2006): The Status and Distribution of Freshwater Fish Endemic to the Mediterranean Basin. IUCN, Gland, Switzerland and Cambridge, UK. v + 34 pp. Šedivá, A., Apostolou, A., Janko, K., Kohout, J., Kostov, V., Šanda, R. (2006): Genetic structure and distribution of Barbatula bureschi (Balitoridae, Nemacheilinae) and its phylogenetic position with respect to other European stone loaches, 3rd International Conference Loaches of the Genus Cobitis and Related Genera, Šibenik, Croatia Vuković, T., Ivanović, B. (1971): Slatkovodne ribe Jugoslavije. Zemaljski muzej BiH, Sarajevo, pp. 268.

148

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ BÜKKALJAI KISVÍZFOLYÁSOK HÁROM HALFAJÁNAK MORFOMETRIAI VIZSGÁLATA MORPHOMETRIC ANALYSIS OF THREE SPECIES OF THE BÜKKALJA REGION’ S LITTLE RIVERS BERECZKI Csaba, TAKÁCS Péter Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológiai Tanszék, Debrecen, [email protected] Kulcsszavak: Barbatula barbatula, Gobio gobio, Leuciscus cephalus, Wilks-féle lambdateszt, F-statisztika Keywords: Barbatula barbatula, Gobio gobio, Leuciscus cephalus, Wilks’ Lambda test, F statistic Összefoglalás Munkánkban a Bükkalján található kisvízfolyások három jellegzetes halfaján végzett összehasonlító morfometriai vizsgálatok eredményeit mutatjuk be. A morfometriai adatfelvételeink 21 testméretre terjedtek ki, amelyek értékeit digitális tolómérővel határoztuk meg. A mért adatok statisztikai elemzését SPSS for Windows 11. 5. statisztikai programcsomag felhasználásával, diszkriminancia-analízissel végeztük. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a kövicsík állományait tekintve az ánusz és a hasúszó távolsága, a hasúszó és a farokalatti úszó távolsága, valamint a prepelvikális távolság voltak azok a jegyek, melyekben a legnagyobb volt a hasonlóság. A domolykó esetében a vizsgált morfometriai jegyek jelentős része nagy csoportszintű elkülönülést okoz. A mért testméretek közül a faroknyélhossz az a jegy, amely a legnagyobb eltéréseket mutatja. A domolykó állományainál a leghasonlóbb morfometriai bélyegnek a farok vastagsága és a prepelvikális távolság. Megállapítottuk, hogy a fenékjáró küllő esetében az állományok között az ánusz és a hasúszó távolságát, a hasúszó és a farokalatti úszó távolságát, valamint a prepelvikális távolságot tekintve kicsi, míg a szemátmérőt tekintve nagycsoportszintű elkülönülés van. Summary In this essay we show the results of the morphometrical research of three characteristic fish species of the Bükkalja region’s little rivers. We took 21 body-lengths of each individual with digital caliper rule. The essential statistical analysis of the data were made by SPSS for Windows 11. 5 programme with discriminant-analysis. As a result it can be stated that among the livestocks of the stone loach the distance between the anus and the abdominal fin, the distance between the abdominal fin and the anal fin and the prepelvical distance are the most similar body-lengths. Among the livestocks of the chub most of the measured body-lengths cause big group separation. The data of the caudal scape show the biggest difference, and the most similar body-lengths are the thickness of the caudal scape and the prepelvical distance. We state that among the stocks of the gudgeon the distance between the anus and the abdominal fin, the distance between the abdominal fin and the anal fin and the prepelvical distance cause little group separation, but the eye-diameter cause big group separation.

Bevezetés Halfaunisztikai és halbiológiai kutatásainkat 2004–2005-ben folytattuk a Bükkalja és a Borsodi-mezőség területén. A vizsgált területet az utóbbi években számos olyan behatás érte (mederrendezés, kotrás, szabályozás stb.), amely befolyásolta a területen található vízfolyások mederviszonyait. Ennek ellenére egyes vízfolyásokon továbbra is jól elkülönülnek a tipikus dombvidéki és síkvidéki szakaszok. A faunisztikai felmérések mellett (Takács, 2007) egyes halfajok állományait részletes morfometriai vizsgálatnak vetettük alá. Ez alapul szolgálhat a jövőbeni genetikai vizsgálatokhoz is, hiszen az állományok közötti morfometriai eltérések külső és belső okokra vezethetők vissza. A belső ok a populációk közötti genetikai differencia, a faj genotípusos plaszticitása. A genetikai eltérés annál 149

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ nagyobb mértékű, minél kisebb az egyes állományok közötti génáramlás. A tartós elszigeteltség genetikai sodródáshoz vezethet, mely révén reproduktív izoláció jöhet létre. Az állományok közötti morfometriai különbségek külső okai közé az egyes élőhelyek eltérő környezeti adottságai (pl. a víztér nagysága, a táplálék mennyisége stb.) tartoznak. Kutatásaink hiánypótlónak tekinthetők, mivel a területen hasonló vizsgálatsorozat még nem történt. A 2004. évi fogási adatok IndVal program (Dufrêne és Legendre, 1997) segítségével végzett statisztikai elemzése alapján a kisvízfolyások dombsági területeken kijelölt szakaszain négy halfaj (1. táblázat), a domolykó (Leuciscus cephalus), a fenékjáró küllő (Gobio gobio), a kövicsík (Barbatula barbatula) és a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) tekinthető karakterfajnak (Takács, 2007). 1. táblázat. A „természetes” állapotú dombvidéki mintaszakaszok karakterfajai (Takács, 2007) Table 1. Indicator species of „natural” woldy sampling sites

Fajok Gobio gobio

IndValP Dombsági Síksági érték (0,05) "természetes" "zavart" 90,98 ** 1283/22 300/10 4/1

Leuciscus cephalus

62,04

**

695/17

118/7

44/6

Barbatula barbatula

61,13

**

191/13

154/9

5/2

Rhodeus sericeus

51,12

**

516/9

448/9

3/2

Az 1. táblázat második oszlopában az IndVal programcsomaggal kiszámított, úgynevezett „IndVal-értéket” láthatjuk. A harmadik oszlop azt mutatja meg, hogy az adott halfaj az adott víztértípusban karakterfajnak tekinthető-e. A ** jelzés karakterfajra utal. A következő oszlopok az általunk alkotott víztér-csoportokat mutatják, a hozzájuk tartozó egyedszámokkal és a fogások számával (egyedszám/fogások száma). Dolgozatunkban a 4 dombvidéki karakterfajból háromnak az állományait jellemezzük testméreteik alapján, összehasonlítjuk a különböző mintavételi helyek állományait a morfometriai viszonyok alapján. Valamint a különböző fajok állományait összevetjük egymással a testméret viszonyok alapján. E mellett külön jellemezzük a bükkaljai terület állományait, illetve összevetjük a más területről származó állományokkal. Anyag és módszer Morfometriai vizsgálatainkat három halfajon végeztük: a domolykón [Cypriniformes, Cyprinidae, Leuciscus cephalus (Linnaeus, 1758)], a fenékjáró küllőn [Cypriniformes, Cyprinidae, Gobio gobio (Linnaeus, 1758)] és a kövicsíkon [Cypriniformes, Balitoridae, Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758)]. A bükkaljai területen 6 vízfolyáson 13 mintavételi helyet jelöltünk ki: a Rima patakon egyet [Mezőszemere (R1)], a Kácsi-patakon négyet [Kács (K1), Tibolddaróc (K2), Mezőnyárád (K3) és Mezőkeresztes (K4) mellett)], a Sályi-patakon kettőt [(Sály (S1) és Bükkábrány (S2) mellett], a Geszti-patakon hármat [Borsodgesztnél (G1), a 3-as út vattai hídjánál (G2) és Vattától délre (G3)], a Csincsén egyet [Csincse mellett (Cs1)], a Kulcsárvölgyi-patakon pedig kettőt [Bükkaranyosnál (Ku1) és Emődnél (Ku2)]. A lelőhelyek földrajzi elhelyezkedését az 1. ábra mutatja.

150


1. ábra. A bükkaljai terület mintavételi helyei Fig. 1. Sampling places at the Bükkalja region

A bükkaljai területek állományainak összehasonlító jellemzéséhez szükséges mintáink két területről, a Börzsönyből, illetve a Bereg–Szatmári-síkról származtak (2. ábra). A Börzsöny vidékén a Magyarkúti-patakból [Nógrádverőce mellett (M1)], a Kemence-patakból [Kemence mellett (Kem)] és a Bernecei-patakból [Kemence mellett (Ber)] gyűjtöttünk, míg a Bereg–Szatmári-síkon a Tiszából, Lónya határában (Tisza).

2. ábra. A három mintavételi terület, valamint a Börzsöny és a Bereg–Szatmári-sík mintavételi helyei Fig. 2. The three sampling region and the sampling places at the Börzsöny mountain and the Bereg–Szatmári Plain

A vizsgált mintavételi helyekről összesen 68 kövicsík, 105 fenékjáró küllő és 72 domolykó adatait dolgoztuk fel. A mintavételt IUP-12 típusú, pulzáló egyenárammal működő elektromos kutatói halászgéppel végeztük, amely az egyik legkevésbé szelektív 151

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ fogási eszköz. A mintáinkat 4%-os formalinban és 70%-os etil-alkoholban tartósítottuk. Szakirodalmi közlések alapján ezen tartósítások egyike sem befolyásolja a testméreteket (Hood és Heins, 2000). A morfometriai vizsgálatainkhoz a szakirodalomban (Berinkey, 1966; Bíró, 1993) javasolt testméretek közül – digitális tolómérővel – a következőket mértük: 1 – teljes hossz (TL), 2 – standard hossz (SL), 3 – fejhossz (LC), 4 – faroknyélhossz (LPC), 5 – testmagasság (H), 6 – szemátmérő (OH), 7 – preorbitális távolság (PRO), 8 – posztorbitális távolság (POO), 9 – interorbitális távolság (IO). 10 – ánusz és hasuszó közti távolság (AH), 11 – hasúszó és farokalatti úszó távolsága (HFA), 12 – faroknyél vastagsága a legkisebb magasságánál (FV), 13 – faroknyél legkisebb magassága (FMAG), 14 – mellúszó hossza (MÚH), 15 – hátúszó hossza (HUH), 16 – hasúszó hossza (HAÚH), 17 – farokalatti úszó hossza (FAÚH), 18 – preanális távolság (PA), 19 – predorzális távolság (PD), 20 – prepektorális távolság (PPEC), 21 – prepelvikális távolság (PPL) Az adatok feldolgozását és a statisztikai elemzéseket Microsoft Excel és SPSS for Windows 11.5 programcsomagokkal végeztük. Szakirodalmi ajánlások (Gaál, 2004; Podani, 1997) alapján az elemzéseket diszkriminancia-analízissel és egyutas ANOVA Tukey’s Post Hoc Test-tel végeztük. A módszerek lehetőséget nyújtanak arra, hogy megállapítsuk az egyes mintavételi területekről gyűjtött állatok különböző morfometriai viszonyainak variabilitását, illetve az egyes mintavételi területekről származó minták elkülönülését. Megtudhatjuk továbbá, hogy mely testméretek alapján különíthetők el az egyes állományok. A statisztikai elemzések eredményei közül az F-statisztika és a Wilks-féle lambda-teszt értékeit értékeljük részletesen. Az F-statisztika a csoportok közötti és a csoportokon belüli variancia arányát adja meg. Minél nagyobb az F-statisztika értéke, annál nagyobb a csoportok közötti elkülönülés. Mivel az F-statisztika értéke a csoportok közötti és a csoporton belüli varianciaértékek aránya, az eredményekből azt is megtudhatjuk, hogy az egyes állományok mely testméret alapján különülnek el egymástól. A Wilks-féle lambdaértékek a csoportokon belüli morfometriai értékek négyzetösszegeinek és az összes adat négyzetösszegének az arányát jelentik. Ha ennek értéke az adott testméret esetében nullához közelít, akkor nagy csoportszintű elkülönülésről, ha egyhez közelít, kis csoportszintű elkülönülésről beszélhetünk. Eredmények Diszkriminancia-analízis A statisztikai elemzés során minden vizsgált testméret tekintetében szignifikáns eltéréseket találtunk mindhárom vizsgált halfaj állományai között (2. táblázat). Ez azt jelenti, hogy az általunk vizsgált testméretek szignifikánsan különböznek mind a három halfaj vizsgált állományai között. Az, hogy a vizsgált állományok a mért morfometriai bélyegek túlnyomó része alapján szignifikánsan különböznek, nem egyedülálló jelenség. Berinkey a Bódva és a Szamos sujtásos küsz [Cypriformes, Cyprinidae, Alburnoides bipunctatus, (Bloch, 1842)] állományait vizsgálva hasonlóan nagymértékű eltéréseket talált (Berinkey, 1973). Egy korábban a Debreceni Egyetemen végzett kutatás is hasonló eredményeket kapott az amurgéb (Perciformes, Odontobutidae, Perccottus glenii, Dybowski, 1877) és domolykó állományait vizsgálva (Bereczki et al., 2005). A mért értékek kanonikus diszkriminancia-analízise során kapott F-statisztika-értékeket elemezve (3. ábra) elmondhatjuk, hogy általában a Gobio gobio esetében a legalacsonyabbak, azaz ennél a fajnál az összes mért testméretet tekintetében kicsi a csoportok közötti különbség. Különösen kis különbségeket találhatunk az ánusz és a hasúszó távolságában (AH), a hasúszó és a farokalatti úszó távolságában (HFA), illetve a prepelvikális távolságban (PPL). Az átlagosnál nagyobb a csoportok közötti különbség a szemátmérőben (OH). 152

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A domolykó esetében a faroknyélhosszban (LPC) viszonylag nagy, míg a farok vastagságában (FV) kicsi a csoportok közötti különbség. A kövicsík F-statisztika-értékei alapján elmondhatjuk, hogy az állományok között a legnagyobb különbség a testmagasságban (H), illetve a faroknyél magasságában (FMAG) van. Ennél a fajnál kicsi a csoportok közötti különbség az ánusz és a hasúszó távolságát (AH), a hasúszó és a farokalatti úszó távolságát (HFA), továbbá a prepelvikális távolságot (PPL) tekintve. 2. táblázat. A vizsgált halfajok felvett testméreteiből számolt szignifikancia értékek Table 3. Significance data from the measured body lengths of the three species

Testméret

Gobio gobio

Leuciscus cephalus

Barbatula barbatula

TL SL LC LPC H OH PRO POO IO AH HFA FKM FMAG MÚH HÚH HAÚH FAÚH PD PA PPEC PPL

0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,001 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000

0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,001 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000

0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,002 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000

16

L. cephalus B. barbatula G. gobio

14 12 10 8 6 4 2

PPL

PPEC

PA

PD

FAÚH

HAÚH

HÚH

MÚH

FMAG

FV

HFA

AH

IO

POO

PRO

H

OH

LPC

SL

LC

TL

0

3. ábra. A vizsgált halfajok felvett testméreteiből számolt F-statisztika-értékek Fig. 3. F statistic data from the measured body lengths of the three species

153

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A felvett testméretek Wilks-féle lambda-értékei (4. ábra) alapján elmondhatjuk, hogy a kövicsík értékei a legalacsonyabbak, azaz ennél a fajnál a legtöbb testméret esetében kis csoportszintű elkülönülést tapasztaltunk. A legkisebb különbségek az anus és a hasúszó távolságában (AH), a hasúszó és a farokalatti úszó távolságában (HFA) és a prepelvikális távolságban (PPL) vannak. Viszonylag nagyobb különbségeket találtunk a testmagasság (H) és a faroknyél magassága (FMAG) tekintetében. A domolykó esetében a Wilks-féle lambdateszt értékei általában alacsonyabbak a másik két fajénál, azaz a vizsgált testméreteket tekintve nagyobb különbségeket találunk. A legnagyobb eltérés a csoportok között a faroknyélhossz (LPC) esetében van. Az általunk vizsgált állományok között a legnagyobb hasonlóság a farok vastagságában (FV) van. A fenékjáró küllő adatait vizsgálva megállapítottuk, hogy a felvett testméretek Wilks-féle lambda-értékek változatosak. Nagyobb csoportszintű elkülönülést a szemátmérőben (OH), míg kisebb csoportszintű elkülönülést az anus és a hasúszó (AH) távolságában találtunk.

1

L. cephalus B. barbatula G.gobio

0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1

PPL

PPEC

PA

PD

FAÚH

HÚH

HAÚH

MÚH

FV

FMAG

AH

HFA

IO

PRO

POO

OH

H

LPC

SL

LC

TL

0

4. ábra. A vizsgált halfajok felvett testméreteiből számolt Wilks-féle lambda-értékek Fig. 4. Wilks’ Lambda data from the measured body lengths of the three species

Bükkaljai állományok elkülönítése A bükkaljai területek állományainak elkülönítését egyutas ANOVA Tukey-féle Post Hoc Test-tel végeztük. A módszerrel az összes változót figyelembe véve állapíthatjuk meg, hogy van-e szignifikáns különbség a vizsgált állományok között, illetve, hogy az egyes változók esetében van-e szignifikáns különbség. A módszer lehetőséget nyújt arra, hogy megállapítsuk, melyek azok testméretek, amelyek elkülönítik a bükkaljai területek állományit az általunk kontrollként választott Börzsönyből, illetve Bereg–Szatmári-síkról származó állományoktól. A kövicsík esetében a bükkaljai területek állományai mindegyik testméretnél szignifikánsan különböznek a többi területről származó állománytól. A legszembetűnőbb eltérés a Kemence-patak esetében mutatkozik. A fenékjáró küllő esetében nincs szignifikáns különbség a bükkaljai és a kontrollterületek állományai között, kivéve az ánusz és a hasúszó 154

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ távolságát (AH), illetve a farok vastagságát (FV). A domolykó bükkaljai állományai is a legtöbb testméret tekintetében szignifikánsan különböznek a kontroll állományoktól, kivéve a faroknyélhosszt (LPC) és a farok vastagságát (FV). Ordináció A felvett testméretek alapján minden egyedet Microsoft Excel segítségével koordinátarendszerben ábrázoltunk (5. ábra). Az egyes pontok az egyes egyedeket jelölik, míg a különböző árnyalatú pontok az egyes mintavételi helyek állományait jelölik. A háromszögek a fenékjáró küllőt (GG), a négyzetek a kövicsíkot (BB) és a pöttyök a domolykó (LC) egyedeket jelölik. A fajokat jelző két betű után a mintavételi helyek kódjai (1. ábra) találhatóak. 8

6

4

2

0 -10

-5

0

5

10

15

-2

-4

-6

GG K3 GG K4 BB KEM BB K3 LCG2

GG S2 GG K1 BB BERN LCK3 LCG3

GG S1 GG G2 BB S1 -8 LCK4 LCS2

GG R2 GG G1 BB KU1 LCCS2 LCR2

GG KU2 GG CS2 BB K1 LCKU2 LCTISZA

GG KU1 GG MAGY BB G1 LCG1

5. ábra. A három halfaj adataiból képzett ordináció Fig. 5. Plot-figure from the data of the three species

Az ábráról leolvasható, hogy a fenékjáró küllő és a kövicsík különböző mintavételi helyekről származó állományai morfometriai viszonyaik alapján egységesnek tekinthetők, és nagyobb mértékben hasonlítanak egymásra, mint azt a domolykó esetében látjuk. A domolykók adataiból két csoport alakult ki, azonban ezek nem mutatnak táji elkülönülést. A két csoport közötti különbség okát egyelőre nem tudjuk, de a jövőben szeretnénk a problémát alaposabban megvizsgálni.

155

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Értékelés A diszkrimancia-analízis, az F-statisztika és Wilks-féle lambda-teszt értékeinek elemzése alapján elmondhatjuk, hogy a kövicsík és a fenékjáró küllő esetében mind az állományok közötti, mind az állományokon belüli variabilitás kisebb, mint a domolykó esetében. Megállapítottuk, hogy a kövicsík állományokat tekintve nagy hasonlóság mutatkozik a hasúszó és farokalatti úszó távolságában és a prepelvikális távolságban, valamint, hogy a domolykó egyes állományai között az általunk vizsgált testméretek szinte mindegyike nagy csoportszintű elkülönülést mutat. Ennél a fajnál a legállandóbb testméretnek a farok vastagsága és a prepelvikális távolság bizonyult. A fenékjáró küllő esetében az állományok közötti különbséget a szemátmérő okozza, míg az anus és hasúszó távolsága, a hasúszó és farokalatti úszó távolsága, illetve a prepelvikális távolság viszonylag állandó bélyegnek bizonyult. Munkánk során azt is megállapítottuk, hogy a kövicsík és a domolykó bükkaljai állományai szignifikáns eltéréseket mutatnak a többi mintahely állományaitól a vizsgált testméreteket tekintve. Vizsgálatainkat a jövőben genetikai vizsgálatsorozattal szeretnénk kiegészíteni, amely a morfometriai különbségeket kialakító belső tényezők jelentőségét mutathatná ki. Emellett vizsgálatainkat szeretnénk elvégezni a mért testmértekből képzett testarányokkal is, amelyek alkalmazása kiküszöbölheti az egyedek nagyságbeli különbségeiből adódó lehetséges eltéréseket. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik munkánk során segítséget nyújtottak. Köszönjük a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszék minden dolgozójának, hogy a munkánkhoz szükséges feltételeket biztosították. Köszönjük Erős Tibornak (BLKI), valamint a Magyar Természettudományi Múzeumnak a rendelkezésünkre bocsátott mintákat. A munkát az OTKA T 035061 és M 36421 számú pályázata támogatta. Irodalom Bereczki Cs., Takács P., Antal L. (2005): Egy őshonos és egy invázív halfaj morfometriai vizsgálata. Halászatfejlesztés 30: 99–107. Berinkey L. (1966): Halak – Pisces. Fauna Hungarie 20/2 (79). Akadémiai Kiadó, Budapest, 138 pp. Berinkey L. (1973): A sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus Bloch) két populációjának összehasonlító analízise testméretek alapján. Vertebr. Hung. 14. Bíró P. (1993): Halak biológiája (KLTE jegyzet). MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete. Tihany. 260 pp Dufrêne, M., Legendre, P. (1997): Species assemblages and indicator species: The need for a flexible asymmetrical approach. Ecological Monographs 67: 345–366. Gaál M. (2004): A biometria számítógépes alkalmazásai a környezeti- és agrártudományokban – Aula, Budapest. 147 pp. Hood, S. H., Heins, D.C. (2000): Ontogeny and allometry of body shape in thr Blacktail Shiner (Cyprinella venusta). Copeia 1: 270-275. Podani J. (1997): Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeldolgozás rejtelmeibe. Scientia, Budapest, 407 pp. Takács P. (2007): Dombvidéki és síkvidéki kisvízfolyások halállományainak összehasonlító vizsgálata. Pisces Hungarici 1. Agrártudományi Közlemények 25. 54-59.

156

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A CUHAI-BAKONY-ÉR HALAI FISHES OF THE CUHAI-BAKONY-ÉR STREAM 1

HARKA Ákos1, NAGY Lajos2 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred, [email protected] 2 Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság, Csopak

Kulcsszavak: kisvízfolyás, halállomány, gébfajok, Bakony, Duna Keywords: small watercourse, fish stock, Gobiida species, Bakony mountains, Danube/Duna Összefoglalás A 81 km hosszú, percenként másfél köbméter közepes vízhozamú Cuhai-Bakony-ér a Bakony hegység északkeleti részének vízfölöslegét szállítja a Dunába. A patakban 2007 júniusában ivadékhálóval és elektromos halászgéppel összesen 25 faj 1055 példányát gyűjtöttük. Ezek közül 9 faj új a vízfolyásra nézve (Abramis bjoerkna, A. brama, Chondrostoma nasus, Carassius gibelio, Lota lota, Neogobius fluviatilis, N. gymnotrachelus, N. kessleri, N. melanostomus). Summary The Cuhai-Bakony-ér stream takes its source at Eplény in the Bakony mountains and transports the water redundancy of the northeastern part of the mountains into river Danube. Its catchment area is 547 square kilometres and it has a total length of 81 kilometres with an average discharge of 1.5 m3/min. 1055 specimens of 25 species were collected by a fishing net (6 mm mesh) and electric fishing in July 2007. Nine of them are new for the stream (Abramis bjoerkna, A. brama, Chondrostoma nasus, Carassius gibelio, Lota lota, Neogobius fluviatilis, N. gymnotrachelus, N. kessleri, N. melanostomus).

Bevezetés A fajokban gazdag nagy folyók gazdasági szempontból értékes halállománya rendszerint sokkal nagyobb figyelmet kap a kutatók részéről, mint a betorkolló kisvízfolyásoké. A vízi élővilág számbavételéhez azonban ez utóbbiak feltárása is hozzá tartozik. Munkánkkal a Cuhai-Bakony-ér halfaunájának az alaposabb megismerését igyekeztünk elősegíteni. A vizsgálatok helye, ideje és módja A 81 km teljes hosszal és 547 négyzetkilométeres vízgyűjtőterülettel rendelkező CuhaiBakony-ér az Északi-Bakony vizeinek egyik levezetője. Zirctől délre, Eplény közelében ered, ahonnan többé-kevésbé északi irányt tartva a festői szépségű Cuha-völgyben fut le a Komárom–Esztergomi-síkságra, amelyet Réde határában ér el. A pataknak e fölső, hegyvidéki szakaszát Cuhának nevezik, míg a Dudari-patak beömlése alatti, zömmel síkvidéken húzódó részét Bakony-érnek. Utóbbi a Komárom–Esztergomi-síkság nyugati szélén keresztülhaladva Gönyűnél éri el a befogadó Dunát. Méreteihez képest a patak – az év túlnyomó részében – csekély vízmennyiséget szállít. Bakonybánknál a legkisebb vízhozama 0,05 m3/s, közepes vízhozama is alig haladja meg a másfél köbmétert (1,55), ám tavaszi hóolvadáskor vagy nagy nyári záporok alkalmával 2 métert meghaladó vízszintemelkedések is előfordulnak. Vízhozama ilyenkor a torkolatnál elérheti a másodpercenkénti 40 köbmétert, s a patak elönti 4 ezer hektáros árterét (Ádám & Marosi, 1975; Ádám, Marosi, Szilárd, 1987). Vízminőség tekintetében a patakot korábban kedvezően ítélték meg (edktvf.zoldhatosag.hu/tartalom/vizved/w_felszini.html-30k), az utóbbi években azonban – a természetes vízhozamhoz képest nagy mennyiségben bevezetett kommunális szennyvíz miatt – már csak a IV. (szennyezett), illetve V. osztályba (erősen szennyezett) sorolható (www.edukovizig.hu/3q=node/268-11k). 157

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ 2007. május 21-én és 22-én a Cuhai-Bakony-ér vízrendszerének 11 helyszínén folytattunk halfaunisztikai adatgyűjtést. Vizsgálati helyszíneink közül a Cuha legfelső, Eplény alatti, valamint a közvetlenül Zirc fölötti szakaszán nem észleltünk halakat, így a lelőhelyeink száma összesen 9: 1. Cuha, Zirc (belterület) 2. Cuha, Csesznek (Porva-Csesznek vasúti megálló) 3. Cuha, Bakonyszentlászló (Vinye üdülőtelep) 4. Hódos-ér, Bakonyszentlászló (Vinye üdülőtelep) 5. Bakony-ér, Veszprémvarsány (Keresztúr) 6. Bakony-ér, Réde (belterület) 7. Bakony-ér, Mezőörs (belterület) 8. Bakony-ér, Bőny (belterület) 9. Bakony-ér, Gönyű (torkolat) A mintavételi helyek földrajzi fekvését az 1. ábra térképvázlatán a sorszámaikkal egyező feketével kitöltött karikák jelzik, míg a betűk üres karikái egy korábbi gyűjtés helyszínei. Gyűjtőeszközként apró szemű, nyeles merítőhálót, 6 mm szembőségű kétközhálót, valamint egy pulzáló egyenárammal működő, kis teljesítményű, akkumulátoros kutatói halászgépet használtunk. A fogott halakat azonosításuk és az egyedszámok rögzítése után a helyszínen szabadon engedtük.

1. ábra. A Cuhai-Bakony-ér térképvázlata a lelőhelyek feltüntetésével Fig.1. Location of Cuhai-Bakony-ér stream. Study sites are marked by filled circles

158

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Eredmények A vizsgálat alkalmával a 9 lelőhelyen összesen 1055 halpéldányt azonosítottunk, amelyek 25 fajt képviseltek (1. táblázat). A 9 lelőhelyből 8 tartozik közvetlenül a vizsgált vízfolyáshoz, míg a Hódos-ér a felső szakasz egyik mellékpatakja. 1. táblázat. A vizsgálat során fogott halpéldányok száma Table 1. Specimen of fish species collected during the survey

Fajok1/lelőhelyek2 Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Chondrostoma nasus Gobio gobio Gobio albipinnatus Pseudorasbora parva Rhodeus sericeus Carassius gibelio Cobitis elongatoides Barbatula barbatula Lota lota Perca fluviatilis Sander lucioperca Neogobius fluviatilis Neogobius gymnotrachelus Neogobius kessleri Neogobius melanostomus Proterorhinus marmoratus

Zirc belter.

Csesznek Bakony- Hódos-ér VeszRéde prémszent- BszentPorvavarsány belter. lászló lászló CseszVinye Keresztúr Vinye nek vá.

Mezőörs belter.

Bőny Gönyű belter. torkolat 38

9

13

42

9 33

12 1 1 3 30 38

2

1

5

1

227

4

32

194

66

30

2

1 1

14

23

67

15

4 7

2

1

14 1 42 2 4 1

1

2 2 3 2 3 4

1 1 2 11 9 13 8 1

A fajszám a mellékpatak Hódos-érben 1, a Cuhának nevezett felső szakaszon 2, míg a Bakony-ér nevet viselő alsó szakaszon 25 faj került elő. Értékelés A Cuhai-Bakony-ér halfaunájáról a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársai gyűjtötték az első adatokat (Bankovics, 1973). A patak felső, Zirc és Bakonybánk közötti szakaszáról 1971-től 1976-ig 4 fajt mutattak ki (Ilosvay & Szitta, 1980), amelyet 1996-ig további 3 követett (Barta, 1996). A vízfolyás alsó, síkvidéki részének a halfaunája lényegesebb gazdagabb, mint a felső szakaszé. Harka 1995. évi, eddig publikálatlan gyűjtése Bakonybánk és Gönyű között 15 fajt eredményezett (2. táblázat). Harka és Sallai (2004) Magyarország halfaunáját ismertető könyve az 1980-tól 2004-ig terjedő időszakra vonatkozóan összesen 20 halfaj jelenlétéről tesz említést a patakban. A vízfolyásból korábban kimutatott 20 faj közül a jelen vizsgálat alkalmával nem került elő a balin (Aspius aspius), a márna (Barbus barbus), a csuka (Esox lucius) és a tüskés pikó 159

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ (Gasterosteus aculeatus). Az első három hiánya nem meglepetés, hiszen korábban is csak egy-egy példányukat észleltük, ezért előkerítésükhöz több mintavételre lenne szükség. Feltehetőleg az 1995-ben jelentős számban észlelt tüskés pikó sem tűnt el a patakból, csupán az 1995-ben tapasztalt gradációjához képest ritkult meg annyira, hogy egyetlen alkalom kevés volt fellelésére. Ugyanakkor örvendetes, hogy 3 évtized után ismét előkerült a patakból a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), amelynek első és eddig egyetlen észlelése 1976-ban történt Bakonybánknál (Ilosvay & Szitta, 1980). A jelenlegi észlelés arra mutat, hogy a Bakonybánk és Mezőörs közötti szakaszon a fajnak egy kis létszámú, de stabil populációja él. 2. táblázat. A Bakony-érből 1995. 07. 20-án fogott halpéldányok száma Table 2. Specimen of fish species collected in the Cuhai-Bakony-ér stream on 20. 07. 1995

Lelőhelyek/Localityes Bakonybánk Fajok/Species A Rutilus rutilus Leuciscus leuciscus 5 Leuciscus cephalus Aspius aspius Alburnus alburnus 50 Gobio gobio Gobio albipinnatus 10 Pseudorasbora parva Rhodeus sericeus 1 Cobitis elongatoides 10 Barbatula barbatula Esox lucius Gasterosteus aculeatus Perca fluviatilis Sander lucioperca Proterorhinus marmoratus

Mezőörs B 1 20

20

10 10 10 1

Bőny C

Gönyű D

100 2 1 20 30 1

30 1 20 1 20 10 5

20 30 10 1 20 30 1 5

7 20 2 1 10 10 2 6

A vizsgálat több, korábban nem észlelt faj jelenlétét is kimutatta. Ezek közül a jövevény ezüstkárász (Carassius gibelio) valamelyik közeli halastóból települhetett be. A menyhal (Lota lota) ellenben őshonos lehet a vízfolyásban, csak kimutatása a most először alkalmazott elektromos halászgép nélkül eddig nem sikerült. További három őshonos pontyféle közül a karikakeszegnek (Abramis bjoerkna) és a dévérkeszegnek (Abramis brama) akár önfenntartó állománya is élhet a patak torkolati szakaszán, a paduc (Chondrostoma nasus) jelenléte azonban a dunai populációnak köszönhető, ugyanis kisvízfolyásainkban csupán vendégként jelennek meg ivadékkorú példányai. Mivel korábban a gébfélék egyedüli képviselője a tarka géb (Proterorhinus marmoratus) volt a patakban, a 4 új Neogobius-faj előkerülése annak ellenére meglepetést jelentett, hogy a Duna adott szakaszáról már mind kimutatták (Harka & Bíró, 2006). Leggyakoribbnak a Kessler-géb (Neogobius kessleri) mutatkozott, ezt követte a folyami géb (N. fluviatilis), majd közel azonos arányban a csupasztorkú és a feketeszájú géb (N. gymnotrachelus, N. melanostomus). A négy új gébfaj azonban egyelőre még csupán a patak torkolat közeli részén volt jelen, s később derül ki, felhatolnak-e a patakban, és ha igen, mennyire. Vizsgálatunk eredményeként a Cuhai-Bakony-érből kimutatott fajok száma a legutóbbi irodalmi forrásban (Harka & Sallai, 2004) közölt 20-ról 29-re bővült (3. táblázat). A vízfolyás halfaunájára vonatkozó ismeretek bővülése jól nyomon követhető a 3. táblázat adatai alapján. A reális értékeléshez azonban figyelembe kell venni, hogy a 160

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ kimutatott fajok száma nagymértékben függ a vizsgálat helyszínétől. Ilosvay és Szitta (1980) valamint Barta (1995) szinte kizárólag a patak felső, Bakonyhoz tartozó szakaszát vizsgálták, ezért kevés fajt észleltek. Az alsó szakaszon ezzel szemben a kedvezőbb környezeti feltételek mellett a patakba felúszó dunai fajok is növelik a fauna változatosságát. A patak halállománya gazdasági szempontból nem jelentős, de 29 halfajából 5 szerepel az Európai Unió természetvédelmének gerincét adó NATURA 2000 program II. vagy V. mellékletében, 7 pedig a hazai törvények szerint védett. A Guti (1993) által javasolt értékrend alkalmazásával a halfauna abszolút természeti értéke (TA) 38, relatív természeti értéke (TR) 1,31. 3. táblázat. A Cuhai-Bakony-érből kimutatott halfajok az irodalmi forrásokban és az 1995. évi gyűjtésben Table 3. List of fish species detected in the Cuhai-Bakony-ér stream until 1995

Szerzők/Authors Fajok/Species Rutilus rutilus Scardinius erythrophthalmus Leuciscus leuciscus Leuciscus cephalus Leuciscus idus Aspius aspius Alburnus alburnus Alburnoides bipunctatus Abramis bjoerkna Abramis brama Chondrostoma nasus Barbus barbus Gobio gobio Gobio albipinnatus Pseudorasbora parva Rhodeus sericeus Carassius gibelio Cobitis elongatoides Barbatula barbatula Esox lucius Lota lota Gasterosteus aculeatus Perca fluviatilis Sander lucioperca Neogobius fluviatilis Neogobius gymnotrachelus Neogobius kessleri Neogobius melanostomus Proterorhinus marmoratus

Ilosvay, Szitta (1980)

Barta (1995)

Harka 1995 +

+ +

+

+

+ +

+

+ +

+

+

+ + + +

Harka, Sallai (2004)

Jelen vizsgálat 2007

+ + + + + + + +

+ + + + +

+ + + +

+ + + + +

+ + +

+ + +

+ + +

+ + +

+

+

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Köszönetnyilvánítás Az 1995. évi gyűjtésekben való közreműködésért Juhász Péternek, a 2007. évi terepmunkában nyújtott segítségért Harka Lászlónak mondunk köszönetet.

161

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Irodalom Ádám L., Marosi S. (szerk.) (1975): A Kisalföld és az Észak-magyarországi peremvidék. Magyarország Tájföldrajza 3. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 605. Ádám L., Marosi S., Szilárd J. (szerk.) (1987): A Dunántúli-középhegység, A). Magyarország Tájföldrajza 5. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 500. Bankovics A. (1973): A Bakony gerinces-faunájának kutatottsága. In Tóth S. (szerk.): Beszámoló a Bakony természettudományi kutatásáról, 1968-1971. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 12. p. 36-37. Barta Z. (1996): A Bakony halai. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, pp. 42. Guti G. (1993): A magyar halfauna természetvédelmi minősítésére javasolt értékrendszer. Halászat 86. 3. 141-144. Harka Á. (1997): Halaink. Képes határozó és elterjedési útmutató. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest, pp. 175. Harka Á., Bíró P. (2006): Ponto-kaszpikus halfajok jelenkori terjedése Közép-Európában. Halászat 99. 1. 33-41. Harka Á., Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas, p. 269. Ilosvay Gy., Szitta T. (1980): A Bakonyi Természettudományi Múzeum gerinces (Vertebrata) gyűjteménye. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 15. p. 213-223. www.edktvf.zoldhatosag.hu/tartalom/vizved/w_felszini.html-30k www.edukovizig.hu/3q=node/268-11k

162


MELLÉKLET A Magyar Haltani Társaság 2006. november 10-én tartott nyilvános ülésének előadás-kivonatai Természetes vizeink sorsa Woynarovich Elek 1012 Budapest, Attila út 121. Magyarország vizei a második világháború során – érthető okokból – kikerültek a Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet szigorú minőségi felügyelete alól. Sajnos az intézmény a háború után sem kapta vissza hatósági jogkörét, pedig szakemberei megfelelő képzettséggel és hozzáértéssel, legjobb tudásuk szerint látták el korábban feladatukat. Az átszervezők akaratából a szennyvizekkel kapcsolatos kérdések – mint minden olyan ügy, amely vizeinket érinti – az Országos Vízügyi Hivatal igazgatása alá került, amely később hatósági jogkörrel működött. Ez az intézmény – vagy azért, mert nem rendelkezett megfelelő hozzáértéssel, vagy azért, mert az ipari termelés felsőbbrendűségének bűvöletében élt – igen liberálisan kezelte a szennyvízügyeket. Az engedékenység az ipari, a mezőgazdasági és a kommunális szennyezések fokozódására vezetett, aminek következtében erősen megnőtt vizeink általános szennyezettsége. Folyóinkat és tavainkat a teljes és végleges elszennyeződéstől csak egy szigorú szennyvíztörvény és egy hathatós, független ellenőrző szerv létrehozása mentheti meg.

Az ezüstkárász (Carassius gibelio) növekedése és ivari megoszlása eltérő éghajlatú élőhelyeken Györe Károly, Józsa Vilmos, Jacek Kozlowski1, Kis Tamás2 Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas 1 Univ. of Warmia and Mazury in Olsztyn, Faculty of Envir. sci. and fisheries 2 Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kar A növekedési vizsgálatához 109 halpéldány szolgált alapul, melyeket egyrészt a lengyelországi SatopySamulewo körzetében 2001-ben elárasztott mélyföldről, másrészt a hasonló környezeti adottságú Kis-Balatonból gyűjtöttünk. A lengyelországi egyedek standard hossza az alábbiak szerint alakult: 1. év 59 mm, 2. év 113 mm, 3. év 157 mm, 4. év 195 mm. A kis-balatoni egyedek átlagos mérete: 1. év 77 mm, 2. év 117 mm, 3. év 157 mm, 4. év 204 mm, 5. év 237 mm, 6. év 278 mm. Az eredményekből megállapítható, hogy az első három életévben a két vízterület egyedeinek növekedésében nem volt jelentős eltérés. A törzshossz–testtömeg összefüggés szerint a lengyelországi egyedek jobb kondíciót mutattak (b=3,4; R2=99,5), mint a kis-balatoniak (b=3,06; R2=99,47). Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy a lengyelországi ivarérett egyedek gyengébb hossznövekedését nem táplálékhiány, hanem feltehetőleg klimatikus tényezők okozzák. Az ezüstkárász természetes elterjedési területén (Ázsiában) a nőstények és hímek közötti arány kb. 50 %, hasonlóan más halfajokéhoz. Ennek ellenére néhány évtizede még csupa nőstényekből álló, gynogenetikusan szaporodó populációi éltek Közép-Európában. Az utóbbi időkben azonban mind a lengyel, mind a magyar természetes vizekben egyre nagyobb számban fordulnak elő hím egyedek. Magyarország egyes vízterületein a tejesek aránya már megközelíti vagy meghaladja az eredeti elterjedési területen tapasztalt 50 százalékot. Pl. a Tisza csongrádi szakaszán 2001-ben 35% (n=154), ugyanott 2006-ban 55% (n=47), a Velencei-tóban 62% (n=100; 2002), a Hansági-főcsatornában 78% (n=100; 2004), a DVCS-Fűzvölgyi-főcsatornában 44% (n=89; 2005) volt az arányuk. Ugyanez a Kis-Balatonban jelenleg 30% (n=52). Lengyelországban a legészakabbi lelőhelyen (Satopy-Samulewo) nem találtunk hímeket (n=100; 2006), a délebbre eső vizekben viszont jelentős volt az arányuk: Siedlce 52% (n=31; 2004), Samokleski 18% (n=50; 2004), Czestochowa 20% (n=100; 2004). A kétnemű populációk megjelenésével az ezüstkárász további térnyerésére lehet számítani a gyorsan eutrofizálódó vizekben, ami veszélyezteti, sőt teljesen kiszoríthatja a hasonló környezeti igényű őshonos pontyfélék állományát. A publikáció a magyar–lengyel kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a Komitet Badan Naukowych (Pl-1/05) támogatásával jött létre.

1

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Dél-Nyírség és a Berettyó–Körös-vidék kisvízfolyásainak halfaunisztikai felmérése Halasi-Kovács Béla1, Kiss Béla2, Müller Zoltán2 2

1 SCIAP Kft., Debrecen Bioaqua Pro Kft., Debrecen

A Dél-Nyírség és a Berettyó–Körös-vidék kisvizeinek a halfaunisztikai kutatására 2001-ben és 2003-ban került sor. Ennek során 40 víztér 83 mintapontján folytattunk adatgyűjtést egy akkumulátorról üzemelő elektromos mintavételi eszközzel. A vizsgált vízterekből 34 halfaj jelenlétét mutattuk ki. A Dél-Nyírség vízterei közül a nyugati, észak-nyugati vízfolyások többnyire asztatikusak, míg a kistáj keleti és déli oldalán eredő vizek stabilabbak, halpopulációk fenntartására képesek. A Berettyó–Körös-vidék víztereinek vízállapota kiegyenlítettebb. A vizsgált vizek egyik csoportját az alföldi kisvízfolyások alkotják (pl. Tépei-ér, Fehértói-ér, Villongó-ér). E vízterekben gyakran mocsári, ritkábban lápi viszonyok alakulnak ki. Jellemzőjük az alacsony fajszám, illetve a stagnofil (pl. Leucaspius delineatus, Carassius carassius), a generalista (Rutilus rutilus, Esox lucius) és az adventív fajok (Carassius auratus, Pseudorasbora parva) magasabb aránya. A vízterek másik csoportját a dombvidéki, illetve hegylábi közvetlen kapcsolatot fenntartó kisvízfolyások alkotják (pl. Kis-Körös, Ölyvös-ér, Barát-ér). E vízterekre is jellemző a viszonylag alacsony fajszám, de ezen belül a specialista fajok (pl. Misgurnus fossilis, Cobitis elongatoides, Scardinius erythrophthalmus) nagyobb, a generalista fajok kisebb gyakorisága. A stagnofil és eurytop fajok mellett a reofil fajok stabil jelenléte is jellemző (pl. Gobio gobio). E csoporthoz közel állóak a víztereknek az a csoportja, amelyek eusztatikusak, emellett nagyobb vízhozamuknak köszönhetően magasabb faj- és egyedszámmal rendelkeznek (pl. az Ér). A két utóbbi csoport hazánkban kifejezetten ritka, speciális halegyütteseik megóvása a természetvédelem fontos feladata. Ennek megvalósítása csak a határon túli szakaszokkal együtt lehetséges, amihez határon átnyúló együttműködés szükséges.

A tarka géb (Proterorhinus marmoratus) ívási ideje és növekedése a Tisza-tóban 1

2

Harka Ákos1, Antal László2

Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred Debreceni Egyetem, TTK, Hidrobiológiai Tanszék

A Közép-Európában napjainkban is terjeszkedő tarka géb gazdaságilag jelentéktelen hal. Feltehetőleg ez az oka, hogy szaporodása és növekedése alig ismert. Munkánkkal ezt a hiányt igyekeztünk pótolni. Vizsgálati anyagunkat eredetileg 142 példány alkotta, amelyeket 2004. októberének végén 6 mm-es szembőségű kétközhálóval gyűjtöttünk a Tisza-tó tiszafüredi szakaszán. Testhosszukat 1 mm-es, tömegüket 0,01 grammos pontossággal mértük, életkorukat a testhosszak gyakorisága alapján becsültük. Az első két méretgyakorisági csúcs egymáshoz közeli értéke alapján feltételezhető volt, hogy a faj szaporodásában évente két intenzív időszak, egy tavaszi és egy nyári ívási csúcs jelentkezik, hasonlóan a melegebb éghajlatú Bulgáriában és a Dél-Kaszpi térségben tapasztaltakhoz. A kérdés eldöntésére 2005. júliusában egy újabb, 82 fiatal példányból álló mintát gyűjtöttünk, amelynek a méreteloszlása igazolta előzetes várakozásunkat. Az ívási idő kitolódása kapcsolatban lehet a globális felmelegedéssel, illetve vizeink hőmérsékletének emelkedésével. Vizsgálataink szerint a Tisza-tó különböző korosztályú tarka gébjeinek átlagos testhossza és testtömege a következők szerint alakul: egynyarasok (0+) 37 mm és 0,95 g, kétnyarasok (1+) 50 mm és 2,23 g, háromnyarasok (2+) 59 mm és 3,90 g. Az egynyaras gébek mérete (37-38 mm) ugyan elmarad a Dél-Kaszpi térségben tapasztaltaktól (55 mm), de lényegesen jobb annál, amit a Duna szlovák szakaszán 1973-ban állapítottak meg (25 mm). A koreloszlásból következtetve a halak élettartama általában 2 év, de a háromévesek még nem számítanak ritkaságnak. A maximális élettartam 4 évre tehető. Bár egyes vízterületekről a tarka géb gyakorlatilag eltűnt (Fertő, Balaton), az utóbbi időkben sikerrel hatolt be egymástól eltérő környezeti adottságú vízterekbe is (holtágak, kubikgödrök, csatornák, patakok). Lehetséges, hogy a nyomában érkező újabb gébfajok konkurenciája egyes víztípusokban visszaszorítja az állományát, de az eddigi tapasztalatok alapján valószínű, hogy terjeszkedése a következő évtizedekben is folytatódik.

2

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ Pusztuló halélőhelyek a Túr mentén Harka Ákos1, Csipkés Roland2

2

1 Magyar Haltani Társaság, Tiszafüred Debreceni Egyetem, TTK, Hidrobiológiai Tanszék

A Túr a Felső-Tisza bal parti mellékfolyója, amelynek árvizei hajdan számos holtágat, mellékágat és mocsarat éltettek. Szabályozásakor a vizek minél gyorsabb levezetésére törekedve az erősen kanyargó folyót ásott mederbe terelték, s 60 kilométernyi alsó szakaszától megfosztva, a lehető legrövidebb úton belevezették a Tiszába. 2006 augusztusában halfaunisztikai felmérést folytattunk a Felső-Túr vidékére tervezett vésztározó egyik lehetséges helyszínén. Ennek során 6 mm-es szembőségű kétközhálóval és keretes merítőhálóval adatokat gyűjtöttünk a Botpaládtól nyugatra eső Malomszegi-Holt-Túrról (halai: Carassius carassius, C. gibelio, Misgurnus fossilis), egy Ásott-Túr melletti mocsárfoltról Tisztaberektől északra (Carassius gibelio, Esox lucius), valamint az Alsó-Öreg-Túr Kispaládhoz és Botpaládhoz tartozó részének 3 pontjáról. Ez utóbbinak csupán a keresztgáttal felduzzasztott, Malom-tónak nevezett középső szakaszán találtunk annyi vizet, amely halak jelenlétét is lehetővé tette (Esox lucius, Lepomis gibbosus). A vizsgálat eredményeinek összegzéseként azt kellett megállapítanunk, hogy az élő folyótól elszakított vízterek halfaunája rendkívül szegényes, hiszen mindössze 5 faj került elő. A fellelt populációtöredékek alapján azonban nyilvánvaló, hogy ez a szegénység nem eleve adott állapot, hanem a hajdan vízjárta terület kiszárítása nyomán fellépő élőhely-beszűkülés és élőhely-pusztulás következménye. A terület vésztározóként történő igénybevétele várhatóan igen pozitív hatást gyakorolna a halpopulációkra, amelyek jelenleg elsősorban a vízhiánytól, élőhelyük zsugorodásától szenvednek. Az új vízügyi koncepciónak a vizek gyors elvezetése helyett azok megtartására kell törekednie. A vésztározók létesítése azonban nem oldja meg automatikusan a problémát. Arról is gondoskodni kell, hogy a víz megmaradjon az időközben kiszáradt mederszakaszokban, holtágakban és mocsarakban, hogy azok ismét halélőhelyekké váljanak.

Adatok a Bódva mellékvizeinek halközösségeiről Juhász Lajos Debreceni Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék A Bódva teljes szlovák és magyar szakaszán folytatott haltani felméréseink folytatásaként 2005-től programszerű kutatatást indítottunk a folyó magyarországi felső szakaszába torkolló mellékvizek halközösségeinek megismerésére. A mintavételeket 2005 novemberében, valamint 2006. májusa és szeptembere között végeztük, helyszínenként 2-2 alkalommal. Az alábbi vízterek halközösségét mintáztuk: Telekes-patak, Rét-patak, Jósva patak (a mesterségesen kialakított Tengerszem-tóval), Kecső-patak, Szilas-patak, Vecsem-patak, Sas-patak. Korábbi kutatásaink révén adatokkal rendelkezünk a szlovákiai Stószi-patak és Ida-patak halközösségéről is. A mintavételekhez kis teljesítményű elektromos halászgépet használtunk, az azonosított halakat sértetlenül visszaengedtük élőhelyükre. Összességében a Bódva mellékvizeiben 17 halfaj és a tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) jelenlétét igazoltuk. A folyó hazai mellékvizeiben 16 faj előfordulása bizonyítható. A legfajgazdagabbnak az Ida-patak (11 faj), a Jósva-patak (10 faj), és a Telekes-patak (9 faj) bizonyult. A Tengerszem-tóból 7 fajt mutattunk ki, de néhány vízfolyásból egyetlen halegyed sem került elő (pl. Szilas-patak). Valamennyi halas mellékvízben egyedül a Barbatula barbatula fordult elő, ez tekinthető e vizek konstans-domináns fajának. A patakok halállományának összetétele megfelel a domolykózóna szakaszjellegének, többnyire tipikus reofil fajok alkotják (Leuciscus cephalus, L. leuciscus, Barbus peloponnesius, Alburnoides bipunctatus, Salmo trutta). Ívási időszakban a bővizű patakokban számos faj állománya feldúsul a szaporodó egyedekkel. Viszont a nyári vízszegény időszakban egyes mellékvizek akár teljesen ki is száradhatnak, ami a teljes halfaunát veszélyeztető tényező. A vizsgált mellékvizek természetvédelmi szempontból is értékesek, hiszen a bennük előforduló fajok közül 7 védett vagy fokozottan védett.

3

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Kolon-tó halfaunisztikai értékelése Keresztessy Katalin Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, MTA-SZIE Alkalmazott Állatgenetikai és Biotechnológiai Kutatócsoport, Gödöllő Az Izsáktól nyugat-délnyugati irányban elhelyezkedő Kolon-tó medre megközelítőleg észak-déli irányban mintegy 7–10 km hosszan nyúlik el. A vízfelület hossza azonban napjainkban már csak mintegy 3,5 kilométert ér el, a szélessége 1,5–2,5 km között változik. Sekély tóról van szó, amelyben a vízmélység általában kicsi. Vízszintingadozása azonban jelentős – némelyik évben az 1 métert is meghaladja –, ennek következtében tavaszonként, amikor a vízállás a legmagasabb, az északi részén néhol 1,5 méteres vízmélység is mérhető. Az északról dél felé sekélyesedő tóban a múlt századi viszonyokhoz képest nagyon előretört a növényzet, nyílt vízfelülete egyre jobban zsugorodik. A terület vízrajzi képe az emberi beavatkozás eredményeképpen jelentősen módosult, vízháztartását az 1973-ban elkészült zsilipek, csatornák szabályozzák. Az utóbbi 20 évben a nádas tovább terjeszkedett a tóban, így ma már alig található benne nyílt vízfelület. 1979 óta végzünk rendszeres halfaunisztikai adatgyűjtést a tavon és a hozzá kapcsolódó csatornákban. A vizsgálatok alkalmával mértük az élőhely a legfontosabb fizikai, kémiai paramétereit is. Az évek során összesen 8 őshonos halfaj (Scardinius erythrophthalmus, Leucaspius delineatus, Carassius carassius, Tinca tinca, Misgurnus fossilis, Esox lucius, Umbra krameri, Perca fluviatilis) és 2 adventív faj (Carassius gibelio és Lepomis gibbosus) jelenlétét bizonyítottuk. 1979–1983 között tömegesnek bizonyult a széles kárász, lápi póc, réti csík és kurta baing. Naphal is csak ebben az időszakban volt kimutatható. A kilencvenes évek közepétől a nyílt vízfelület csökkenésével együtt csökkent a széles kárász és a csuka gyakorisága. Az ezüstkárász egyetlen példányát is 1996-ban észleltük. A lápi póc állománynagysága viszonylag állandónak mutatkozott, a veresszárnyú keszeg és kurta baing esetében szélsőséges ingadozás volt tapasztalható. Ichtiológiai szempontból a Kolon-tó fontos szerepet játszik a veszélyeztetett lápi póc, réti csík és széles kárász fenntartásában.

A fekete törpeharcsa (Ameiurus melas Rafinesque, 1820, fam. Ictaluridae) előfordulása a Vajdaság vizeiben Sipos Sándor, Miljanović Branko Újvidéki Egyetem, Természettudományi és Matematikai Kar, (Prirodno-matematički fakultet, Novi Sad) A fekete törpeharcsa vajdasági elterjedtségének vizsgálata céljából 2006 szeptemberében és októberében az újvidéki (Novi Sad) Kis-Dunából, a Kovilji-rétből, a magyarcsernyei (Nova Crnja) Cukorgyári-csatornából és a Jegricska (Jegricka) folyóból összesen 175 Ameiurus sp. példányt gyűjtöttük. Az egyedek faji azonosítását előbb a rendelkezésünkre álló határozókulcsok segítségével kíséreltük meg. Ez a módszer azonban nem vezetett minden kétséget kizáró eredményhez, ezért a halak mellúszójának csonttüskéjét és a supraethmoideum (mesethmoideum) csontot vetettük vizsgálat alá. Mint ismeretes, a fekete törpeharcsánál a mellúszótüske hátulsó oldala csak gyengén fogazott, a supraethmoideum craniális oldalán található bemélyedés pedig csak enyhén ívelt. Ezzel szemben a törpeharcsánál a mellúszótüske hátulsó oldala erősen fogazott, a supraethmoideum craniális oldalán található mélyedés pedig bemetszett. E csonttani eltérések alapján sokkal egyszerűbben és nagyobb biztonsággal sikerült a két fajt elkülöníteni. A fekete törpeharcsa bizonyítópéldányait mind a négy vízben megtaláltuk, sőt az újvidéki Kis-Dunából, a Kovilji-rétből és a Cukorgyári-csatornából kizárólag ez a faj került elő. A Jegricskából kifogott 95 egyedből is csak 11 bizonyult törpeharcsának (A. nebulosus), a fennmaradó 84 példány fekete törpeharcsa volt (A. melas). Miután a Jegricskában és a Kovilji-rétben az 1970-es és az 1980-as években folyt faunisztikai vizsgálatok kizárólag az A. nebulosus jelenlétét mutatták ki, arra következtethetünk, hogy az A. melas fokozatosan kiszorítja vizeinkből rokonát, amely húsz évvel ezelőtt még az Ictaluridae család egyetlen képviselője volt a Vajdaságban. A fekete törpeharcsa vajdasági elterjedésének a pontosabb feltérképezéséhez további vizsgálatokra van szükség.

4

Pisces Hungarici 2 (2007) __________________________________________________________________________ A Mátra és környéke halfaunájának változása az utóbbi húsz évben Szepesi Zsolt 3300 Eger, Csiky S. út 52. 2003 és 2006 között halfaunisztikai felmérést végeztünk a Mátra és környéke kisvízfolyásain, amelynek során 44 vízfolyás 92 helyszínén gyűjtöttünk adatokat. Halat 32 vízfolyás 67 mintavételi pontján sikerült kimutatnunk, az azonosított példányok száma 6955. Vizsgálataink bizonyos mérvű összehasonlításra is lehetőséget adnak, ugyanis minden olyan vízfolyásra (11) és lelőhelyre (23) kiterjedtek, amelyekről Endes 1987-ben megjelent dolgozata (A Mátra és a Mátra-alja halfaunája. – Fol. Hist.-nat. Mus. Matr., 81-85.) adatokat közölt. A két évtized eltéréssel folytatott felmérések fő különbségei a következők: 1. Az egy mintavételi helyen észlelt átlagos fajszám 2,26-ról 4,33-ra nőtt. 2. A reofil fajok korábban sem magas aránya tovább csökkent, a korábbi 43%-ról 29%-ra. 3. A kimutatott fajok száma 12 újabbal bővült. A változások elsődleges oka az, hogy a térség víztározóiba telepített fajok onnan kiszökve megjelennek a környező vízfolyásokban. Az egy lelőhelyen kimutatott átlagos fajszám növekedése 48%-ban vezethető vissza erre, 45%-ban a mindkét felmérésben előforduló közös fajok (összesen 9 ilyen akad, legjellemzőbb a domolykó, a fenékjáró küllő és a vágócsík) jóval több mintavételi ponton történt kimutatására. A fennmaradó 7% a sujtásos küsz időközbeni térhódításának tudható be. A 2. és 3. pontban jelzett változás 92%-ban a víztározókba telepített fajok megjelenésének, 8%-ban a sujtásos küsz spontán terjedésének a következménye. Annak ellenére, hogy a vízfolyások halközösségeiben a reofil fajok aránya csökkent, a reofil egyedek dominanciája továbbra is a domolykózónára jellemző (86%). A Mátrában összesen 5 fajt, a környék vízfolyásaiban 25 fajt sikerült kimutatni. Az antropogén hatások jelentős fokozódását mutatja, hogy a víztározók halállományából származó fajok aránya mindkét térség vizeiben meghaladja az 50 százalékot.

Az Európai Halászati Alap és Magyarország nemzeti halászati stratégiai terve Szűcs István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum AVK A Tanács 10529/06 számú dokumentuma 1 az Európai Halászati Alapról (EHA) előírja, hogy minden tagállamnak a Közös Halászati Politikával (KHP) összhangban lévő Nemzeti Halászati Stratégiai Tervet (NHST) kell készítenie a 2007-2013-as programozási időszakra szoros partnerség alapján mind a társadalmi, mind a közigazgatási szereplőkkel, valamint a Bizottsággal. Az EHA-ról szóló rendelet alapján, így minden tagállamnak el kell készítenie az NHST-ét és a Halászati Operatív Programot (HOP), amely az adott tagállam társfinanszírozott támogatási rendszerét részletezi. A tagállam határozza meg az EHA tevékenységének specifikus céljait és prioritásait, a Közösségnek a KHP számára felállított stratégiai irányelveire figyelemmel. A NHST tartalmazza mindazokat a célkitűzéseket, amelyeket a halászatban érdekeltek országszerte szeretnének elérni az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között a 20072013-as időszakban. Az EHA rendelet prioritási tengelyei az alábbiak: – I. Prioritási tengely: Intézkedések a közösségi halászflotta szabályozására – II. Prioritási tengely: Akvakultúra, belvízi halászat, halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása és forgalmazása – III. Prioritási tengely: Közös érdekeket célzó intézkedések – IV. Prioritási tengely: Halászati területek fenntartható fejlesztése – V. Prioritási tengely: Technikai segítségnyújtás Magyarország elsősorban II-es, a IV-es és az V-ös tengelyek mentén tervez konkrét intézkedéseket, mivel az Ies és a IV-es tengelyek nem relevánsak az esetünkben. A NHST egy helyzetértékelésen alapszik, melynek kapcsán elkészült az ágazati problémafa és SWOT analízis az akvakultúrára, a természetesvízi halászatra, valamint a halfeldolgozásra és kereskedelemre vonatkoztatva. A helyzetértékelést követően születtek meg az ágazati prioritások, a célkitűzések és a reális alapokon nyugvó ágazati vízió. A stratégia megvalósításához kapcsolódó intézkedések és a végrehajtás részletei közül azok, amelyek az EHA terhére kerülnek finanszírozásra a HOP-ban kerültek kifejtésre. 1

Rendelettervezet.

5

PISCES HUNGARICI A MAGYAR HALTANI TÁRSASÁG IDŐSZAKOS KIADVÁNYA TOMUS II

Recommend Documents