Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a „konzervatív harmadik út”
-1-
Tartalom
I.
BEVEZETÉS
3
II.
A KONZERVATIVIZMUS HARMADIK ÚTJA
4
III. A JÖVŐNK PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
6
IV. AZ EGY AZ ORSZÁG: AZ ORBÁNI POLITIKA ESZENCIÁJA
8
V. ÖSSZEGZÉS
12
VI. FELHASZNÁLT IRODALOM
14
-2-
I. Bevezetés A XXI. század elején Európa több államának konzervatív pártja újradefiniálta korábbi eszmei irányvonalát, melynek következtében többségük a század globalizációs kihívásának megfelelően formálta át távlati társadalom- és gazdaságpolitikai programját. A nagyrészt egy időben zajló és azonos (szabadelvű) irányba mutató változássorozat egy új európai jobboldali irányzat formálódását vetíti előre. A folyamat különösen aktuálissá vált 2007 tavaszán, amikor a francia elnökválasztást (e tradicionálisan etatista elveket valló államban) Nicolas Sarkozy nyerte egy liberalizált konzervatív programmal. Az esemény európai vetületét erősíti, hogy a magyar származású elnök ideológiája számos tekintetben rokonítható az egy évvel korábban hivatalba lépett Angela Merkel programjával; vagyis a kontinentális Európa két legjelentősebb államának irányítója (több kisebb ország vezetője mellett) már ezen új jobboldali trend képviselőjének tekinthető. Vajon milyen belföldi vetületei vannak napjainkban e nemzetközi jobboldali trendnek, és ezek miként jelennek meg (egyáltalán megjelennek-e) a nagyobbik hazai ellenzéki párt, a magát konzervatívnak valló Fidesz esetében? E felvetések aktualitását a 2007. májusvégi Fidesz-kongresszus, az ott bemutatott Jövőnk program, valamint az azt követő napokban megjelent Egy az ország című Orbán-könyv adja. Alapvető fontosságú ugyanis a magyar hagyományelvűség jövőjére nézvést, hogy időben képes legyen pozitív módon reagálni pártcsaládja ideológiai áramlataira (természetesen az ország adottságainak, sajátosságainak figyelembe vételével). Alábbi elemzésünk európai összevetésben értékeli a legújabb Fidesz-program meghatározó ideológiai elemeit és a pártelnök könyvének sajátosságait (valamint egymással is összevetjük azok eszmei hátterét). Emellett röviden kitérünk a többi hazai politikai erő újrapozicionálási kísérleteire, és azok várható kilátásaira.
-3-
II. A konzervativizmus harmadik útja A Jövőnk elkészítésének célja a kormányképesség deklarálásán túl a 2006. áprilisi választások során a Fidesz programban tapasztalt ideológiai koherencia-zavar kiküszöbölése lehetett. E (szűken vett) célnak a vitairat minden bizonnyal megfelel. Eszmei horizontján továbbra is a (rendszerváltáskor meghirdetett, az antalli örökség központi elemének tekinthető) szociális piacgazdaság modellje áll. A Jövőnk ideológiai tekintetben – hiányosságai ellenére – visszahelyezi a magyar konzervativizmus legnagyobb pártját az európai hagyományelvűség (jelenleg megújuló) főáramába. E program által a Fidesz (továbbra is) egyértelműen a sajátos európai fejlődési modell mellett teszi le a garast; nem e tény jelent újdonságot, hanem annak (hallgatólagos) beismerése, hogy a modell reformra szorul. A kormány elképzeléseivel ellentétben azonban a Fidesz nem radikális, hanem fokozatos megújulást képvisel. A Jövőnk tehát a fontolva haladó (a Széchenyi szellemiségét idéző megújítva megőrizni) programját képviseli, azaz visszakanyarodik a Fidesz polgári hagyományához. A program alapvetően kontinentális jellegű hazai szociális-gazdasági modellt francia és német hatásra (kimondatlanul is) némi angolszász elem bevonásával kívánja a globalizáció keretei között is fenntarthatóvá tenni. A helyi sajátosságoknak, tradícióknak megfelelő mértékben adagolt szabadelvűség programja leginkább a (magyarhoz hasonlóan államelvű) francia jobboldal elképzeléseivel állítható párba: A Jövőnk programja a Sarkozy-féle szabadelvű irányban modernizált francia konzervativizmussal azonos módon hirdeti a segélyek emelése helyett a foglalkoztatás szintjének növelését, a patrióta gazdaságpolitika (azaz a hazai KKV-szektor támogatásának) szükségességét, a közérthető – populáris (saját felfogása szerint nem populista) stílus alkalmazását, az adószint jelentős leszállítását, a járulékok csökkentését, a növekedés felgyorsítását, a produktív középosztályi családok (a korán kelők) támogatását, a közbiztonság erősítését. Emellett fontos párhuzam az Orbán képviselte Jövőnk és (az elnökválasztáson győztes) Sarkozy választási programja között a nem kifejezetten konzervatív politikai témák felvállalása. Ez utóbbi elem szintén kifejezetten angolszász hatásra vall: a brit konzervativizmust megújító, 2005 decemberében a toryk elnökévé választott David Cameron új politikai koncepciója volt, hogy korábban baloldali témákként számon tartott pontokat helyezett programja középpontjába, mint például a környezetvédelmet, a fogyasztóvédelmet, a globális felmelegedés gazdasági következményeit, a nők helyzetét, az esélyegyenlőséget és az etnikai kisebbségek helyzetét. Ezen elemeket a Jövőnk program kiemelkedő súllyal tárgyalja (a társadalmi versenyképesség összefoglaló elnevezés alatt). A legújabb konzervatív stratégia (amely miatt Cameront – némi szójátékkal – kaméleonnak, itthon Orbánt pedig szélkakasnak nevezték) a baloldalt saját fegyverével győzi le: ugyanis éppen a harmadik út (az új közép, a nemzeti közép) épült arra a stratégiára, hogy a szociáldemokrácia központi konzervatív elveket emelt át saját ideológiájába. A másik hasonlóság ugyanakkor az angolszász -4-
politikai kommunikációs stratégia követésében tükröződik Sarkozy és Orbán között. Az először a konzervatívok által alkalmazott szavazat-maximalizálási módszer szerint egyszerre lehet elmozdulni egymástól gyökeresen különböző választói célcsoportok felé (liberálisok, nemzeti radikálisok, baloldaliak). A már többször sikerrel alkalmazott konzervatív taktika (Thatcher, Reagen, ifj. Bush, Merkel, Sarkozy) csak akkor működik a gyakorlatban, ha az adott pártnak szilárd, koherens eszmerendszere van. Ez esetben az egy időben párhuzamosan működő, más-más irányú kommunikációs üzenetek nem oltják ki egymást, és nem dezorientálják a törzsszavazói tábort. És itt kanyarodunk vissza a Jövőnk megírásának miértjéhez. A 2006. áprilisi országgyűlési választásokon Orbán programja koherencia-zavarai miatt nem tudta sikerrel alkalmazni e taktikát; ennek felismerését jelenti a Jövőnk megalkotása. A Fidesz és az EPP-ED által megkötött (május 2-án aláírt) Együttműködési Megállapodás alátámasztja, hogy az európai jobboldal prominensei az új konzervatív európai politikus generáció (Merkel, Sarkozy, Cameron), vagyis a fősodor, tagjának tekintik Orbánt. Az azóta meghirdetett program tovább erősíti a nemzetközi párhuzamokat az emberi jogok, a szociális piacgazdaság, a környezetvédelem, a bevándorlás-politika és az energiabiztonság terén. (Ez utóbbi tekintetében a Fidesz már rövidtávon is jelentősen javíthat – korábban megromlott - amerikai kapcsolatain a NABUCCO-project melletti kiállása következtében). Az új Fidesz-program Európára való nyitottságát mutatja továbbá az MSZP bírálatának nemzetközi szintre való kivetítése: általánosságban ír a program baloldali (álmodozó, elosztó, túladóztató, gazdaságot lassító, segélyekben és központi programokban hívő) baloldali, és (alacsonyan adóztató, realista, növekedés-párti, teljesítmény-elvű, az embereket békén hagyó) jobboldali társadalmi-gazdasági irányultságról. A Jövőnk azon része, mely a Medgyessy-Gyurcsány-féle (2002 és 2007 közti) időszakot bírálja, kifejezetten liberál-konzervatív jellegű: a Jóléti Rendszerváltás Programját „az elveszített évtized”, „a szocialisták ötéves terve”, „a szocializmus csapdájában” kifejezésekkel illeti, mely az aktív középosztályt büntette azáltal, hogy a tőlük elvett adókat szociális segélyekre pazarolta. Ezen eszmei alapról támadták az amerikai republikánusok a ’30-as és a ’70-es évek között a demokraták jóléti programjainak mindegyikét (New Deal, New Frontier, Great Society): vagyis, hogy a szocializmus felé vezető utat jelentik. A Fidesz legújabb programja nem váltja le a kontinentális modell preferálását az angolszászra, sőt egyenesen megerősíti az előbbi képviseletét, „mindössze” annyi történik, hogy a tradicionális igazodási pontul szolgáló kontinentális konzervativizmus mozdult el (némileg) az utóbbi felé; erre a változásra érzett rá Orbán. Emellett a Jövőnk összekapcsolja a demokrácia és piacgazdaság kérdését, ami a konzervativizmus legfőbb érve az antikapitalista baloldali utópizmusokkal szemben.
-5-
III. A Jövőnk program értékelése A Fidesz utoljára a 2006 tavaszi országgyűlési választások során jelentkezett programmal a nyilvánosság előtt; ez volt a Nemzeti Konzultációt lezáró Változás 2006. Abból következően, hogy a Változást csak a kampányra készítették, nem érintett ideológiai vonatkozásokat, ígéretek (számottevő eszmei tartalom nélküli) pragmatikus összegzésének tekinthető. Középpontjában a rövidtávon megvalósítandó egyszeri és nagyarányú tb. járulék-csökkentés, a privatizációt lezáró Nemzeti Vagyonszerződés, valamint a korábbi ciklus szociális juttatásait megerősítő, sőt azokat (például 14. havi nyugdíjjal, benzintámogatással) bővítő Nemzeti Garanciatörvény állt. Ezzel szemben a Jövőnk több mint tíz év után az első olyan átfogó jellegű Fidesz-kiadvány, amely rendezi a párt eszmei hátterét és ideológiát biztosít (tehát nem szűken értelmezett választási program). E program a korábbihoz viszonyítva kifejezetten realista jellegű, mert a 2006 áprilisában elhangzott fideszes gazdaság- és társadalompolitikai ígéreteket (például adóés járulékcsökkentés, negatív demográfiai trend kezelése) csak középtávon tartja megvalósíthatónak. A Jövőnk létrejöttére, tartalmára meghatározó módon hatott ki a rendszerváltás utáni magyar jobboldal esetében folyamatosan felmerülő kormányképesség-deficit kérdése (a pártnak minden eddiginél szakszerűbbnek kell mutatkoznia), és az MSZP-től átjött szavazók szolidaritás-igénye. (Vagyis számos tekintetben balról kell előzni a szocialistákat). A program jelentőségét és eredetiségét tekintve a Fidesz történetében kizárólag a ’96-os A polgári Magyarországért címet viselőhöz mérhető. A Jövőnk megírásának legfőbb célja a jobboldal kormányképességének deklarálása volt. Ennek érdekében a párt igyekezett minden, korábban a baloldal által sulykolt vádat cáfolni, hogy a társadalom túlnyomó többsége számára maradandóan pozitív képet tudjon magáról sugározni. E leggyakoribb baloldali vádak gerincét alkotta: az európaiság hiánya (provincializmus), a sovinizmus (sőt egyenesen az antiszemitizmus), az antidemokratikus vonások és a program hiánya. Az európai konzervativizmus új vonulatához való csatlakozás (vagyis az új program bemutatása) nagy valószínűség szerint a továbbiakban részben hatástalanítja a Fidesz elleni hasonló irányú kormánypárti kommunikációt. Az antidemokratikus vonások leghatásosabb cáfolatát a Jövőnk egészén végigvonuló (polgárjogi és gazdasági értelemben egyaránt megfigyelhető) szabadelvű alapállás adja. A szerzők (a vitaanyag elején) kiválóan illesztik bele a párt tradíciójába a legújabb program vezérgondolatát: a Fideszt az egyetlen megmaradt rendszerváltó erőként, szabadelvű alapokon nyugvó pártként pozícionálják, melynek emberképe fennállása óta folyamatosan a „vállalkozó szellemű”, „tehetséges”, kezdeményezőkész” „autonóm személyiség”; mindez tradicionálisan a párt legfőbb identitásképző eleme. (Ezen emberkép áll szemben a szocialista korszak máig élő „bakter-karrierjével”, amely a teljesítményellenes kommunista diktatúra legrosszabb „erkölcsi és intellektuális” öröksége.) -6-
A Jövőnk a Fideszt mint antikommunista és szabadság-párti erőt határozza meg, valamint az Orbán-kormányt konzervatív-liberális kabinetként definiálja. A program amellett, hogy az SZDSZ irányvonalát „téves liberalizmusnak” minősíti, kiemeli a Fidesz polgári értékrendjének hatalomkoncentráció-ellenes, politikai szabadságjogokat preferáló, normaerősítő, antirasszista mivoltát. Ezen ideológiai alapállás beágyazódik az angolszász old whig hagyományba. További angolszász vonása a Jövőnknek, hogy (minden mérsékeltsége ellenére) tényként kezeli a két szembenálló tábor morális egyenlőtlenségét; ez a neokonok által jókra és rosszakra, szárazakra és nedvesekre osztott politikát idézi. A fentiekből következik, hogy a Fidesz visszatért önmaga mérsékelt hagyományához, melynek további bizonyítékát adja, hogy a Jövőnk magában foglalja a párt korábbi kampányainak több vezérgondolatát: a „Kell egy zászló!” párhuzamba állítható a „Kell egy csapat!” ’94-es szlogenjével, a „Van jobb megoldás!” alcím pedig a „Van más választás!” ’98-as üzenetével. (Ennek magyarázata az lehet, hogy a balközép kormány ismételten a Horn Gyula-féle „Nincs más alternatíva!” üzenetével kívánja elfogadtatni a konvergencia- programot a szavazókkal.) Emellett a jövőbe befektető („A jövő elkezdődött!”-2002) jobboldali politika negatív ellenpontjaként a vitairatban megjelenik a jövőfelélő baloldali. Mindez a Fidesz legenergikusabb, polgári, szabadelvű-konzervatív hagyományához való (részbeni) visszatérést jelent(het)i a 2006-os „Változás” igényének további (bár reálisabb alapokon nyugvó) kommunikációja mellett. A program az ország válságát tényként kezeli, és annak kapcsán leszögezi, hogy a szocialista „egyenlősdi” gazdaság- és szociálpolitikája vezetett ide; ami helyett gazdasági és politikai fordulatot hirdet. A kormány által leépített társadalombiztosítási rendszereket Magyarország európai, nyugatias vonásaiként említi, melyek visszanyesése helyett a humán rendszerek erősítését képviseli. Ezen elem adja leginkább a Jövőnk újszerűségét: a humán szolgáltatások állapotát (vagyis a társadalmi versenyképességet) nem, mint elosztási (kiadási), hanem mint a globalizáció keretei között meghatározó piaci, versenyképességi kérdést tárgyalja. (Érdekes felvetés – szintén angolszász hatásra vall - a hozamelvű adózás általánossá tételének gondolata, vagyis egy adott adó és egy közszolgáltatás összekapcsolása, például a benzin adótartalma és az útalap kapcsolatának mintájára.) A programban meghirdetett új, szolidáris, méltányos magyar modell nem csak jól hangzó kommunikációs elem, hiszen a vitaanyag összterjedelméhez képest részletesen tartalmazza annak kifejtését. A modell, mely szemben áll mindkét szélsőséggel (a mindenható állammal és a szabadpiaci fundamentalizmussal egyaránt) a közszolgáltatások egészét felöleli: az egészségügyet, az oktatást, a közlekedést, a családpolitikát, a nyugdíjrendszert és a környezetvédelmet. A jóléti szolgáltatások szintjének fenti „arany középútja” a program szerint erős államot feltételez, amelynek elsődleges funkciója a társadalmi versenyképesség szintjének emelése és a (monopóliummentes) piaci verseny biztosítása.
-7-
IV. Az Egy az ország: az orbáni politika eszenciája A 2007. évi Fidesz-kongresszust követően (a könyvhéten) jelent meg Orbán Viktor könyve, melyben kiemeli, hogy az új nemzetközi trendhez kíván csatlakozni (bár nem kritikátlanul). Felhívja a figyelmet Sarkozy Vallomások című írásának inspiráló hatására, és meghirdeti az alapvetően plebejus politika szükségességét. Művének címe (Egy az ország) felülírja a korábbi két Magyarország (egy polgári és egy szocialista) koncepcióját. Már a címből is kiolvasható a XIX. század végi párhuzam: azon század utolsó harmadában formálódott ki a második világháború utáni európai jobboldalt meghatározó össznemzeti (one nation) konzervativizmus. A brit Manchester-kapitalizmust megszelídítő szociálisan érzékeny irányzat (amely Nagy-Britanniában Disraeli és Salisbury nevéhez fűződik) fellépett a monopóliumok ellen, és megkezdte a kirekesztett rétegek jelentős részének a középosztály soraiba történő integrálását. Orbán (könyvében) hasonló módon képviseli a (szerinte) túlliberalizált magyar kapitalizmus szabályozását és a leszakadó középosztály erősítésének programját. A könyvben előforduló (’48-’49-es párhuzammal élő) „Kell egy zászló!” szlogen amellett, hogy a jobboldal háborús retorikáját erősíti (tehát kérdéses, hogy az erre kevésbé fogékony nem törzsszavazónak számító csoportok megnyerése illetve megtartása szempontjából mennyire lesz hatékony), igazi konzervatív szimbólumot hordoz. Oakeshott a Politikai racionalizmus c. művében olvasható azon tétel, hogy a konzervatív politikát az különbözteti meg leginkább a baloldalitól, hogy az állam által a társadalom elé nem jelöl ki közös célokat, mindössze a tág kereteket határozza meg. Az egyének és a kisközösségek egyes apró céljaiból adódik össze („sok kis zászlódarab”) a társadalmi haladás közös iránya; azt központilag nem jelölheti ki senki. Az Egy az ország néhány további konzervatív párhuzama vitathatatlan: Orbán kiemeli azon célját, hogy elengedhetetlen a (kis)tulajdonosi réteg szélesítése, mert akinek tulajdona van, az felelős. Emellett a pártelnök igyekszik beemelni a politikai élet centrumába olyan konzervatív fogalmakat, melyeket a politikai korrektség nyelvhasználata eddig a jobboldal perifériáján tartott (ezek az alább idézendő populista kijelentések). Az Orbán-könyv középpontjában azonban nem a polgári konzervativizmus áll, hanem a népi populizmus; ebből adódóan a helyenként kétségtelenül meglévő átfedések ellenére a Jövőnkkel alapvetően ellentétes ideológiai alapállású, kvázi kiegészíti, sőt felülírja azt. Az Egy az ország előszavában Orbán könyvének esszenciáját fogalmazza meg: írásának célja a politika nyelvének megújítása. E legitim célt (melyet a konzervatív forradalom idején Thatcher és Reagen is meghirdetett) a rendszerváltás utáni magyar politikában Csurka István tűzte ki maga elé. A ’90-es évek első harmadában, mikor az egykori drámaíró még mértékadó(bb) szereplője volt a hazai közéletnek, többször cikkezett újságjában a politikai nyelv (baloldali hatásoktól való) megtisztításáról. Az új értelmezési keretek kialakításának és az új fogalmak létrehozásának orbáni igénye a könyv radikális irányultságát jelzi.
-8-
Az Egy az ország mind a négy fejezete (egyre erősödő mértékben) populista elemekkel tűzdelt. Az első fejezet alapgondolata egyértelműen populista: a politika kizárólagos célja az emberek gondjainak megoldása. Ez szöges ellentétben áll a Jövőnk (autonóm, kezdeményező polgárokra épülő) szabadelvű-konzervatív tartalmával. Orbán (a jelenlegi politikai viszonyokra alkalmazott) szavai kísértetiesen Csurkát idézik („alkalmazkodás”, „meghunyászkodás”, „beszűkíti és megrontja a magyarok lelkét”). Az ezt követő 2. és 3. fejezetben a populizmus politika- és elitellenesség formáját ölti, mintha a szerző nem lenne a politikai elit része („az emberek erősek, a politika gyenge”, „a multik deficitet termelnek”). Emellett Orbán egyenesen az „új arisztokrácia” (kiváltságokon alapuló) uralmáról ír. A szerző a 4. és 5. fejezetben jut el a populizmus Csurkával (és Torgyánnal) közel megegyező szintjére, ami a Jövőnk mérsékelt irányvonalát teljes mértékben negligálja („a nincstelent is vegyék emberszámba”, „a spekuláció és az ügyeskedés jövedelmezőbb, mint a munka”, „a hónap végére nem marad semmi a családnak”, a bérek messze az európai átlag alatt vannak, közben az árak már lassan beérték, sőt nem egy esetben meg is haladják azt”, „ az emberek nem azért dolgoznak, hogy eltartsák a szélhámosokat”, „a vállalkozók helyett egyre gyakrabban cápák és spekulánsok tűnnek fel”). Tipikus populista program-elem a kisegzisztenciák, a kispolgárság védelme (a népi kapitalizmus). Orbán kiáll a kisipar, a kisboltok és a kézművesek mellett, akiket szembeállít a nagyipar, a nagyvállalkozók és a spekulánsok csoportjával. Emellett a mű vidékről írt részei a népi-populista nagyváros-ellenességet táplálják. Némely pontokon Orbán már-már antipluralistának nevezhető: a kormányzati neoliberális retorikával („nincs más út”) szemben sajátos magyar utat hirdet (ez teljes azonosság Csurkával), majd a rendszerváltás környékét mint káros „szétpártosodást” említi. Az Orbán-féle „alapvetően plebejus irányultság” több szempontból is zavarja az új program koherenssé váló és ismét „nyugatos” szemléletét. Egyrészt a (lokalitáshoz kötődő, bezárkózó) népiség nehezen egyeztethető össze az alapvetően a nemzetközi (globális) trendekhez igazodó polgári konzervativizmus hagyományával; másrészt a kurucos, parasztromantikus népi tradíció (amellett, hogy a posztmodern XXI. századi viszonyok között kevés előremutató elemmel bírhat) még legjelentősebb korszakában (a múlt század középső harmadában) sem volt koherens eszmerendszer. Egy önellentmondásokkal terhelt irányzat, amely számos szocialista leágazásokkal rendelkezik, nem válhat egy antikommunista és szabadelvű hagyományaiban megerősödött, valamint programjának egységesítésében előrehaladott párt eszmei alapjává. Kiegészítheti a jobbközép értékrendet a leszakadó csoportok képviselete, de nem válhat annak központi elemévé. Orbán annak ellenére hirdet plebejus politikát, hogy a Jövőnk bevezetőjében olvasható: „a népi – urbánus vita a magyar közélet megrontója”. Kérdéses, hogy a nyilvánvalóan a társadalom leszakadó rétegeit megcélzó politika plebejus szóval történő jelölése, összegzése mennyire szerencsés a (Sarkozy nyomán) kimondottan közérthetőségre törekvő orbáni Új Politika szempontjából. Valószínűleg akiket megcéloz, nem értik, ellenben akik képesek értelmezni (a polgári réteg), azokat kifejezetten taszítja. Az inkább racionális Jövőnk és az alapvetően emocionális Egy az -9-
ország ideológiai irányvonala közötti jelentős (nem csak stílusbeli, hanem tartalmi) feszültség oka alapvetően az eltérő célcsoportokban keresendő. Mindkét kiadvány (a nyilvánvalóan érdeklődő törzsszavazók mellett) elsősorban az Új Többség részét képező, nem törzsszavazó csoportokat célozza meg, melyek egymástól (szociológiai és ideológiai értelemben) gyökeresen különböznek. A Jövőnk a Fideszre még soha nem (vagy csak ’98ig) szavazó, az átlagosnál magasabb társadalmi státusú (és iskolázottabb), szabadelvű centrum-választókat szólítja meg a kormányképesség felmutatásával. Ezzel szemben az Egy az ország a Fideszre legfeljebb másodpreferenciaként tekintő (vagy 2002 óta jobb híján rá szavazó) nemzeti radikális szavazórétegre fókuszál, akik általában a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán helyezkednek el, ezért megnyerésükre alkalmasabb a végletekig leegyszerűsített üzenetek alkalmazása, a populista tematika követése és a radikális stílus használata. A nemzetközi példákat figyelembe véve önmagában nem példanélküli az egymástól gyökeresen különböző választói csoportok (a szabadelvű középszavazók és a nemzeti radikálisok) egyidejű megnyerése, illetve az ennek érdekében folytatott kétszólamú kommunikáció. Például a legutóbbi francia elnöki kampányban Sarkozy egyszerre nyitott a gazdasági liberalizmus centrista hívei és a Le Pen-féle radikálisok irányába; e stratégia sikeres hazai alkalmazásának tekinthető Tarlós István tavaly őszi budapesti főpolgármesteri kampánya (melynek hatására a fővárosi SZDSZ és MIÉP együttes gyengülése következett be). Az sem nevezhető ritkának, hogy (főként amerikai hatásra) a kampány fő jelöltjének a párt programjától elkülönülő saját programja vagy személyes hangvételű műve van (lásd: Sarkozy: Vallomások). Az azonban már-már példanélküli, hogy a vezető politikus programja lényegi elemeit tekintve szemben áll a(z azzal szinte egy időben közreadott) pártprogrammal. Emellett jelentős különbség, hogy Nyugaton – a kétszólamúságon belül – mindig a polgári elem dominál (a radikális vagy populista csak kiegészítő jellegű), míg a jelenlegi Fidesz esetében az utóbbi dominál. A populista dominancia azért érvényesül továbbra is, mert az erősen centralizált, elnöki pártként működő Fideszben az elnök nevével fémjelzett populista program prioritást élvez a (párton belül tíz év óta kétségtelenül legerősebb) szabadelvű-konzervatív irányvonallal szemben. Végül az orbáni politikai irányvonal elemzésekor nem megkerülhető a demokráciamodellek kérdésköre. A múlt század utolsó negyedében az addigi liberális demokrácia-modell (elsőként az angolszász térségben, majd évtizedes késéssel a kontinensen is) fokozatosan kiegészült populista elemekkel. Az ily’ módon kifejlődő populista demokrácia háttérbe szorította a megelőző (közvetett demokratikus) korszakok alapjául szolgáló liberális politikai intézményrendszert. Ezzel párhuzamosan előtérbe került a (szinte minden közéleti vonatkozású ügyért egy személyben felelős) politikai vezető (a vezér), valamint a polgárok és a politikusok közötti közvetítő szféra (a média). A populista jelző nem kizárólagosan (sőt nem is elsősorban) a politika tartalmára vonatkozik, hanem sokkal inkább a közvetítő szféra jellegét, működési módját és funkcióját takarja. Az azóta dominánssá váló (azonban korántsem „egyeduralkodó”) populista, vagy más néven illiberális demokrácia-modell létrejöttének előfeltétele volt a - 10 -
távközlés robbanásszerű fejlődése. Nem véletlen, hogy a telekommunikációs forradalom, és az azt követő (a modell első képviselőjeként megjelenő) neokon forradalom nagyjából egy évtizedre esett. A ’80-as évek elejétől működő illiberális demokrácia a folyamatosan egymásnak feszülő (a múltból örökölt) liberális intézményrendszer és (a negyedik hatalmi ágnak tartott, „újonnan” jelentőssé váló) populista közvetítő szféra szimbiózisának tekinthető. E helyzetből adódik, hogy a posztmodern demokráciát folyamatosan nyomás alatt tartja a („jogszerűséget” előtérbe állító) közvetett és a (hatékonyságot preferáló) közvetlen demokratikus vonások közti ellentmondás. A globalitás nézőpontjából úgy is megfogalmazhatnánk e szembenállás lényegét, mint a tömegdemokrácia lokalitásának és az elitdemokrácia globalitásának egy rendszeren belüli feszültségét. Visszatérve a hazai állapotokhoz: világosan látszik (pldául a népszavazási kezdeményezés kapcsán), hogy Orbán a minden posztmodern demokráciát megosztó kétféle modell közül az illiberálist helyezi előtérbe, és e tekintetben beleilleszkedik a csaknem negyedszázada efelé tartó konzervatív főáramba.
- 11 -
V. Összegzés A Jövőnk program alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet azon antipluralista kormányzati érvre, mely szerint kontinens-szerte kritikátlanul alkalmazzák a klasszikus neoliberális elveket, melyek helyett nincs más alternatíva. Ezáltal az ezredforduló óta először helyezi a Fideszt a pluralista, nyugatos, modernizáló (mainstream) szerepkörbe, és szorítja be a hazai baloldalt a történetileg túlhaladott (régi elvekkel kísérletező), provincialista-posztkommunista oldal pozíciójába. A vitairat egyik legnagyobb hozadéka, hogy sikerült egymástól elhatárolni a(z érdemeken alapuló) konzervatív igazságfogalmat a(z egyenlőség eszméjén nyugvó) baloldalitól. Összességében a Fidesz, melynek egésze elmozdult a szabadelvű centrum irányába, képes volt szabadulni a rá nehezedő sztereotípiák súlyától. A nagyobbik ellenzéki párt radikális (és ígéretes) átpozicionálási kísérlete, ideológiai súlypont-eltolódása megnehezíti a már egyébként is behatárolt lehetőségekkel bíró Demokrata Fórum jövőbeni kilátásait. Az MDF nagyjából a 2005-ös EP-választás óta képes önmagát (centrista programjának és karakteres liberál-konzervatív ideológiájának köszönhetően) megkülönböztetni a Fidesztől. Az MDF önmeghatározásában az (eötvösi-deáki hagyományokon nyugvó) antalli örökség felvállalása tradicionálisan a korszerű európai konzervatív trendek kizárólagos hazai képviseletének hitével párosul. A Fidesz modernizációs retorikája és esetleges tartós visszatérése a polgári-szabadelvű értékrendhez a konzervatív kispárt másfél éves erősödési trendjének megtörését vetít(het)i előre. A közszolgáltatások témájának középpontba állítása vélhetően a (többnyire államcentrikus gondolkodású) szocialista törzsszavazók MSZP-ről való leszakadásának folyamatát erősíti fel; míg a környezetvédelem ügyének újkeletű fideszes preferálása a progresszív értékek iránt fogékony, magasabb társadalmi státusú szabaddemokrata tábor felé történő óvatos nyitást jelentheti (amellyel egyébiránt a Fórum is kísérletezik). A Jövőnk minden bizonnyal alapja lehet egy őszi árnyékkormány felállításakor meghirdetett részletes szakpolitikai programnak, de jelenleg (minden reális vonása ellenére) még korántsem tölti be ezt a funkciót. Ebben az értelemben a párt (bármennyire is kommunikálja azt) nem áll készen a kormányzásra. Az Egy az országban meghirdetett orbáni plebejus politika szembehelyezkedik az európai konzervatív trenddel éppúgy, mint a magyar polgári-szabadelvű konzervativizmus (a Jövőnk által követett) hagyományával. Ez a program középtávú kilátásainak és koherenciájának nyilvánvalóan nem kedvez. A Jövőnk program felelőssége, hogy nem hangsúlyozza (kellő mértékben), hogy Sarkozy és Merkel a jóléti modell (fokozatos) megújítására kapott mandátumot. Várhatóan kettejük párosa (a német–francia tengely hagyományainak megfelelően) lendületet hoz az EU megrekedt politikájába; ennek ígéretes jele volt az (életbe lépni képtelen) EU alkotmányt felváltó „egyszerűsített szerződés” megalkotása. Felvetődik azonban új jobboldali irányvonaluk értékelésekor, hogy célkitűzésük (vagyis az európai szociális modell megőrzése liberális elvekkel történő megújítás által) miben különbözik a nem is - 12 -
olyan rég még fénykorát élő harmadik út programjától (megtalálni a versenyképes utat a neoliberális-piaci és a szociáldemokrata-államelvű modell között). Ami nem sikerült a Blair – Schröder – Jospin triónak, az miért sikerülne egy sok tekintetben hasonló program mentén gondolkodó, (majdan felálló) Cameron – Merkel – Sarkozy-féle „jobboldali harmadik útnak”? A Fidesz a kongresszuson meghirdetett koherens programja ellenére (bár csökkenő mértékben, de) továbbra is egy bizonytalan identitású párt. Ez abból következik, hogy túlzottan széles ideológiai horizontot fed le: jelenlegi helyzetéből még elmozdulhat a két irány (a szabadelvű-konzervatív vagy a radikális népi-populista) bármelyike felé. A Jövőnk ugyan hozzájárul a Fidesz korábbi ideológiai koherencia-zavarának (gyakorlatilag teljes) felszámolásához és a jobboldal tradicionális kormányképesség-deficitjének nagyarányú csökkentéséhez, de nem képes ellensúlyozni az Orbán-könyv radikálisan populista hangvételét. A koherens vitairat közreadása ellenére a továbbiakban sem lesz egyértelműbb a választók (és a tagság) számára a Fidesz irányultsága, mert annak egységét jelentős mértékben megzavarják az elnök külön programjának a Jövőnktől gyökeresen eltérő üzenetei (és célcsoportjai). Vagyis a 2002-es vereség óta tartó ideológiai identitászavar (a program pozitív módosulása ellenére) továbbra is alapproblémának tekinthető. Mindebből adódik a kérdés: miért volt szüksége a Fidesz vezetésének két, egymástól gyökeresen eltérő program készítésére, és a közvélemény előtti bemutatására. Első látásra magyarázhatnánk e stratégiát a párt belső erőviszonyainak átrendeződésével, vagyis (a leginkább Kósa nevével fémjelezhető) szabadelvű vonulat erősödésével. Ám ennek ellentmond, hogy a 2006 őszi eseményektől kezdve az Orbán vezette jobboldali szövetség a legszélesebb társadalmi támogatottságra tett szert fennállása óta, amely tény semmiképpen sem erodálhatta az exminiszterelnök Fideszen belüli hátországát. Sokkal valószínűbb, hogy tudatos stratégiáról van szó, ami nem a párt erőviszonyainak függvénye, hanem a fentebb már részletezett (az angolszász konzervatív hagyományban több mint két évtizedes sikeres múltra visszatekintő) többirányú (egyszerre más-más célcsoporthoz szóló) kommunikációs stratégia hazai adaptálásaként értelmezhető. Bármennyire szeretnék is sokan (a Jövőnk kapcsán) a magyar konzervativizmus korszakhatárát vizionálni, a hazai jobboldal liberalizálódásának kezdőpontját kijelölni; az erősen centralizált Fideszen belüli erőviszonyok ismeretében bizonyossággal állítható, hogy (minden pozitív fejlemény ellenére) a pártelnök elképzeléseit megjelenítő populista politizálási stílus és tartalom fogja a ciklus hátralevő részében is meghatározni a párt ideológiai arculatát és szakpolitikai kezdeményezéseit egyaránt.
- 13 -
VI. Felhasznált irodalom Ablonczy Bálint: A diadal íve – in Heti Válasz (2007. május 10.), Ki nevet a végén? – in uo. (2007. március 15.) Balázs Zoltán: Plebejus Párt? – in uo. (2006. december 14) Estefán Zsolt: Ígéretbeváltás – in uo. (2007. június 7.), A modernizátor – in uo. (2007. január 25.) Horkay Hörcher Ferenc: Orbán Viktor elvi alapvetése – in uo. (2007. június 7.) Jotischky László – Kaméleonpolitika in uo. (2006. május 4.), Fiatalos változás in uo. (2006. május 18.) Orbán Anita: A bénultság vége? – in uo. (2007. május 3.) Adócsökkentések francia módra – in vilaggazdasag.hu (2007.06.07.) Jövőnk, A Fidesz-MPSZ vitairata 2007. – in uo. (2007.06.07.) Közös Politikai Nyilatkozat (Az EPP-ED EP képviselőcsoportja és a Fidesz-MPSZ között) – in uo. (2007.06.08.) Orbán Viktor a Die Pressében – in mti hírszolgálat: belpolitikai tükör (2007.06.08.) Orbán Viktor könyvének sajtótájékoztatója – in uo. (2007.06.08.) Orbán Viktor - Egy az ország in Helikon 2007. (szerk.: Körmendi Zsuzsanna) Szőcs László: Szabadelvűség legfeljebb csak pipettával – www.nol.hu (2007.06.01.)
- 14 -
