Pénzügyi biztosítékok

Pénzügyi biztosítékok

Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda

2002.

TARTALOMJEGYZÉK

1.

A PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÉKOK ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN..................................... 2 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.

2.

PIACI TENDENCIÁK .................................................................................................................................. 2 A BIZTOSÍTÉKOK HATÁSA A FELEKRE ...................................................................................................... 3 A BIZTOSÍTÉK MENEDZSELÉSE ................................................................................................................. 4 A BIZTOSÍTÉKOK HATÁSA A PÉNZÜGYI RENDSZER EGÉSZÉRE .................................................................. 4

AZ EURÓPAI UNIÓ IRÁNYELVE........................................................................................................ 5 2.1. A SZABÁLYOZÁS HATÁLYA ..................................................................................................................... 5 2.1.1. A pénzügyi biztosíték tárgya.......................................................................................................... 5 2.1.2. A biztosíték jogi formája ............................................................................................................... 6 2.1.3. A felek............................................................................................................................................ 6 2.1.4. A biztosított követelések ................................................................................................................ 7 2.2. A BIZTOSÍTÉKOK LÉTESÍTÉSE .................................................................................................................. 7 2.3. BIZTOSÍTÉKI TULAJDONÁTRUHÁZÁS ....................................................................................................... 7 2.4. A BIZTOSÍTÉKOK HASZNÁLATA, KIEGÉSZÍTÉSE ÉS CSERÉJE ..................................................................... 8 2.4.1. A használat joga............................................................................................................................ 8 2.4.2. A kiegészítés kötelezettsége ........................................................................................................... 9 2.4.3. A kicserélés joga ........................................................................................................................... 9 2.5. NETTÓSÍTÁS ............................................................................................................................................ 9 2.6. JOGÉRVÉNYESÍTÉS................................................................................................................................. 10 2.7. VÉDELEM A FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK ELLEN ......................................................................... 11 2.8. IRÁNYADÓ JOG ...................................................................................................................................... 12

3.

PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÉKOK A MAGYAR JOGBAN ..................................................................... 12 3.1. A JOGHARMONIZÁCIÓS FELADAT ........................................................................................................... 12 3.2. A PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÉK TÁRGYA ......................................................................................................... 13 3.2.1. Befektetési eszköz ........................................................................................................................ 13 3.2.2. Bankszámla ................................................................................................................................. 15 3.3. A BIZTOSÍTÉK JOGI FORMÁJA ................................................................................................................. 15 3.3.1. Zálogjog és óvadék...................................................................................................................... 15 3.3.2. Jelzálogjog, kézizálogjog ............................................................................................................ 16 3.3.3. A dematerializált értékpapír mint zálogjog tárgya ..................................................................... 17 3.3.4. Biztosítéki tulajdonátruházás ...................................................................................................... 18 3.4. A BIZTOSÍTÉK LÉTESÍTÉSE ..................................................................................................................... 19 3.4.1. Zálogjog létesítése értékpapíron ................................................................................................. 19 3.4.2. Zálogjog létesítése dematerializált értékpapíron ........................................................................ 19 3.4.3. Gyűjtő letétben lévő értékpapír ................................................................................................... 19 3.4.4. Óvadék létesítése......................................................................................................................... 20 3.4.5. Bankszámlakövetelés................................................................................................................... 20 3.5. HASZNÁLAT, KIEGÉSZÍTÉS, CSERE ......................................................................................................... 21 3.5.1. A használat joga.......................................................................................................................... 21 3.5.2. A biztosíték kiegészítése, cseréje ................................................................................................. 22 3.6. NETTÓSÍTÁS .......................................................................................................................................... 23 3.7. IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS............................................................................................................................. 23 3.7.1. A zálogtárgy értékesítése............................................................................................................. 23 3.7.2. A zálogtárgyból való közvetlen kielégítés ................................................................................... 24 3.7.3. A biztosíték értékelése ................................................................................................................. 24 3.8. FIZETÉSKÉPTELENSÉG ........................................................................................................................... 25 3.8.1. A pénzügyi biztosíték védelme a fizetésképtelenségi eljárásoktól................................................ 25 3.8.2. Védelem az ügylet megtámadása ellen........................................................................................ 26 3.8.3. Bankszámla a felszámolási eljárásban........................................................................................ 26

-1ELŐSZÓ

A pénz-és tőkepiac szereplői évek óta panaszkodnak amiatt, hogy a jog nem támogatja, hanem számos tekintetben inkább akadályozza napjaink üzleti gyakorlatát. A jogászok ezzel szemben több száz éves, kódexekben lefektetett, sérthetetlen jogi alapelvekre hivatkoztak. Nem csak Magyarországon, hanem Európa számos országában ugyanez volt a helyzet. Bár eltérő indokok alapján, de mindenhol jogi kifogásokat jelentettek be egyes biztosítéki megoldásokkal és a biztosítékok menedzselésének, karbantartásának különböző módjaival kapcsolatban. Úgy tűnik, ennek most vége. A „gyökértelen” európai bürokraták, miután felismerték, hogy kilátástalan a biztosítéki jognak az USA-éhoz hasonló, modern alapokon történő átfogó egységesítése, legalább a piac által leginkább igényelt kérdésekben félresöpörték a nemzeti és kontinentális jogi tradíciókat. A pénzügyi biztosítékokról szóló európai uniós irányelv1 (a továbbiakban: „Irányelv”) azokat a szabályokat határozza meg, amelyeknek az Unió területén való egységes érvényesülése szükséges ahhoz, hogy a pénzpiacokon alkalmazott biztosítékok hatékonyan betöltsék rendeltetésüket. A mostani szabály a fizetési és elszámolási rendszerekben alkalmazott fizetési biztosítékokra korábban bevezetett jogelvek alkalmazását terjeszti ki szélesebb körre, a pénzügyi piac szereplőinek kétoldalú ügyleteire általában2. A tagállamoknak 2003. év végéig kell meghozniuk azokat a jogszabályokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljenek az Irányelv előírásainak. 2004. évi csatlakozást feltételezve, Magyarországnak is ebben az évben eleget kell tennie e követelményeknek. A következőkben bemutatjuk a pénzügyi biztosítékokkal kapcsolatos piaci gyakorlatot, az Irányelv fő rendelkezéseit és azt, hogy ezekben a kérdésekben mi a magyar jogi helyzet. Minden jót kívánunk kedves barátainknak és ügyfeleinknek az ünnepekre és az új évre (ha biztosítékot nem is tudunk nyújtani azok teljesülésére)! Budapest, 2002. december Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda

Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

-21. 1.1.

A PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÉKOK ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN3 Piaci tendenciák

A pénzügyi intézmények a nagybani pénzügyi piacokon folytatott tevékenységük során a biztosítékokat (ideértve nem csak a jogi értelemben vett biztosítékokat, a zálogjogot és az óvadékot, hanem mindazt az ügyletet, amely gazdasági tartalma szerint ezekhez hasonló, mint például a repó és az értékpapírkölcsön) elsősorban a következő területeken alkalmazzák: (1)

a pénzpiacokon a repó- és fordított repó-ügyletekben (ideértve az értékpapírkölcsönügyleteket is),

(2)

a derivatív piacokon a piaci áralakulás kockázatát felváltó partnerkockázat fedezetére,

(3)

a fizetési és elszámolási rendszerekben a kockázatok menedzselésére és a likviditás növelésére (különösen a nagy likviditást igénylő valós idejű bruttó elszámolási rendszerekben).

A központi bankok működésében is jelentős szerepet játszanak a biztosítékok. A hitelműveleteknél, a repó-tranzakcióknál és a fizetési- és elszámolási rendszereknek nyújtott napközbeni hiteleknél egyaránt biztosítékot követelnek. Az elmúlt években a biztosítékok alkalmazása jelentősen nőtt. Ennek oka, a piaci forgalomnövekedése mellett, a piaci technikák fejlődése és a kockázatokkal szembeni érzékenység fokozódása is. Pénzügyi biztosítékként elvileg az eszközök széles köre jöhet szóba, a gyakorlatban azonban természetesen az alacsony hitelkockázatú likvid eszközök a kedveltek. Ezek között első helyen áll a készpénz (amely elvileg tökéletes biztosíték, a gyakorlatban azonban bankbetét formájában fordul elő és ezért hordoz bizonyos technikai és hitelkockázatot), az állampapírok gyakorlatilag a készpénz helyettesítőjeként szerepelnek a biztosítéki eszközök piacán, ezt követik a jelzálogkötvények, és az újabb időkben kezdenek elterjedni a társasági hitel- és részvénypapírok is. A biztosítékok alkalmazása elsősorban az adós hitelképességének megítélésén és a hitelező kockázatvállaló készségén múlik. Befolyásolja a biztosítékok alkalmazását az is, hogy milyen alternatív eszközök (értékpapírosítás, hitel-derivatívok) állnak rendelkezésre, és miként alakul a biztosíték létesítésének, fenntartásának és érvényesítésének a költsége, miként befolyásolja a biztosíték léte a hitel teljes költségét, így például a hitelnyújtó tartalékképzési kötelezettségét. A


-3pénzügyi piacok működése és infrastruktúrája is jelentősen hat a biztosítékok alkalmazására, például a nettósítás és központi szerződő fél alkalmazása csökkentheti a biztosítékok iránti igényt. A biztosítékokkal kapcsolatos költségek csökkenhetők a biztosítékul szolgáló értékpapírok továbbhasznosításával (eladásával, illetve elzálogosításával, attól függően, hogy a biztosíték kedvezményezettje tulajdonjoggal, vagy zálogjoggal rendelkezik a biztosítékul szolgáló értékpapír felett).

1.2.

A biztosítékok hatása a felekre

A hitelezők számára a biztosítékok alkalmazásának elsődleges szerepe a hitelezési kockázat mérséklése; a hitelező lehetséges vesztesége elvileg a biztosíték likvidációs értéke mértékéig csökken. A biztosítékot megkövetelő gyakorlatnak közvetett kedvező hatása, hogy nem csupán a hitelezői veszteség bekövetkezésének, de az adós bukásának a valószínűsége is csökken, hiszen a biztosítékadás kényszere objektív korlátot állít az adós számára az adósság növelése elé. A biztosíték ezenfelül csökkenti az adós hitelképességével kapcsolatos vizsgálatok szükségességét és ezáltal csökkenti a hitelezés költségeit, sőt, a kockázatok csökkentésének következtében csökkennek a hitelezéshez kapcsolódó jogszabályi költségek is. Ugyanakkor a biztosíték nyújtása nem szünteti meg teljesen a hitelezési kockázatot. A piaci feltételek változásával fedezetlen kintlevőség keletkezhet, és maga a biztosítékul szolgáló értékpapír is hordozhat hitelezési kockázatot. Ezenfelül, a hitelezőnek a biztosítékkal kapcsolatban likviditási, működési és jogi kockázatokkal is számolnia kell. A biztosíték létrehozása és kezelése további működési költségekkel jár. A hitelfelvevő szempontjából a biztosíték nyújtása elősegítheti a kedvezőbb finanszírozási feltételek és nagyobb mennyiségű finanszírozási forrás elérését is. A hitelfelvevő szempontjából ezért a biztosítéknyújtással kapcsolatos költségek az üzleti lehetőségei kiterjesztése és a fizetendő kockázati prémium mérséklése költségének tekintendő. Ugyanakkor a biztosíték nyújtójának számolnia kell hátrányos következményekkel is, a biztosíték

révén

szükségszerűen

hitelezői

kockázatot

vállal

a

biztosíték

kedvezményezettjével kapcsolatban, a biztosíték folyamatos kiegészítésére vonatkozó kötelezettség pedig likviditási kockázatot jelent számára.


-41.3.

A biztosíték menedzselése

A biztosíték révén tehát a hitelező a partnerrel kapcsolatos hitelezési kockázat jelentős részét felcseréli a piaci árral és a likviditással kapcsolatos, valamint bizonyos működési és jogi kockázatokkal. A hitelnyújtó részéről a biztosíték folyamatos menedzselésére van szükség annak érdekében, hogy a biztosíték likvidálásából származó bevétel fedezze a hitelügyletből fakadó biztosított követelését. Ennek során folyamatosan figyelemmel kell kísérni mind az adós kötelezettségének, mind pedig az annak fedezetéül nyújtott biztosítéknak a piaci értékét, és ezeket egymáshoz kell igazítani. Fontos figyelembe venni a biztosíték és a biztosított ügylet értékében bekövetkezett piaci változások közötti összefüggés irányát és erősségét is. A biztosíték létesítésekor kell a feleknek dönteniük és megállapodniuk arról, hogy a hitelezőnek kintlevősége milyen mértékben lesz biztosítékkal fedezve, és ennek változása esetén milyen eljárást alkalmaznak a megállapodás szerinti mérték helyreállítása érdekében. A biztosíték létesítésekor a felek megállapodnak valamilyen, a kockázati kitettség mértékét általában meghaladó biztosíték létesítésében. Ennek technikailag két eljárása létezik, a margin (kezdeti és változó) és haircut. Az előbbi a kötelezettség értékéhez képest nyújtandó többletbiztosíték mértékét határozza meg és a biztosított pozíció értékében bekövetkező növekedésre nyújt fedezetet, az utóbbi pedig magának a biztosítéknak az esetleges leértékelődését fedezi a nyújtott biztosíték értékének diszkontálásával. Fontos figyelembe venni azt, hogy a biztosíték likvidációs értéke sokszor alacsonyabb a létesítés időpontjában érvényesülő piaci értéknél, különösen piaci krízis esetében. A biztosítékul szolgáló eszközök hatékony alkalmazása szempontjából meghatározó kérdés, hogy a szerződés (illetve az arra irányadó jog) megengedi-e a jogosult számára a biztosítékok más célra való időközi felhasználását. 1.4.

A biztosítékok hatása a pénzügyi rendszer egészére

A biztosítékok szerepét általában az adott egyedi ügylet szempontjából vizsgálják. Valószínűleg a pénzügyi rendszer egésze szempontjából is igaz az, hogy a biztosítékok szerepe alapvetően pozitív. Nem szabad ugyanakkor elfelejtkezni arról, hogy miközben a biztosíték nyújtása csökkenti a hitelezési kockázatot annál a hitelezőnél, aki a biztosítékot kapja, nem csökkenti a kockázatot a pénzügyi rendszer egészében, hiszen a biztosíték nyújtása csökkenti a biztosítékkal nem rendelkező hitelezők számára elérhető eszközök mennyiségét, minőségét és likviditását. Különösen igaz ez, ha a biztosíték nyújtása már


-5fennálló hitelekkel kapcsolatban történik. Abban az esetben azonban, ha a biztosítékot új hitelhez nyújtják és ez az új hitel hozzájárul a hitelfelvevő eredményes üzleti tevékenységének bővüléséhez és ennek révén a saját tőkéjének növekedéséhez, akkor a piac egésze számára inkább a biztosíték pozitív oldala dominál. A biztosítéknyújtással kapcsolatos negatív mellékhatások között kell számításba venni annak a veszélyét is, hogy egy vagy több jelentősebb pozíció likvidálása esetén a biztosíték érvényesítése a biztosítékul szolgáló eszközök piaci értékének általános csökkenéséhez vezethet, amely a nem mulasztó adósok esetében is pótlólagos biztosítéknyújtási kötelezettséget eredményez. Ennek révén olyan ördögi kör alakulhat ki, amelyben a csökkenő piaci árak likviditási problémához és mulasztásokhoz

vezetnek,

amelyek

további

eszközeladásokat

és

árcsökkenéseket

eredményeznek. A biztosítéknyújtás negatív hatásainak ellensúlyozása szempontjából, biztosítékkal nem rendelkező hitelezők számára különösen, de a pénzügyi piac egésze szempontjából is fontos a piaci szereplőkkel kapcsolatos információk elérhetőségének biztosítása, így különösen hasznos lenne, ha a létesített biztosítékokról megbízható, naprakész nyilvántartás állna rendelkezésre.

2.

2.1.

AZ EURÓPAI UNIÓ IRÁNYELVE

A szabályozás hatálya

A jogalkalmazók a jogszabályok hatályát kizárólag a jogászokra tartozó technikai kérdésnek tekintik. Ez a megközelítés esetünkben annak a lényeges körülménynek a figyelmen kívül hagyásához vezetne, hogy a szóban forgó szabályozás egy kivételes jogi rezsimet teremt a pénzpiacokon nyújtott biztosítékok számára, amely számos tekintetben alapvetően eltér a biztosítékokra vonatkozó szabályoktól. Ezen a speciális területen meghatározó kérdésekben egységes jog fog létrejönni, miközben közmegegyezés mutatkozik abban a kérdésben, hogy, az európai jogok sokfélesége következtében, a közeljövőben a biztosítéki jog egésze tekintetében nem lenne reális a jogi harmonizációt célul kitűzni. A személyi és tárgyi hatályra vonatkozó szabályok e különleges jogi rezsim határait jelölik ki. 2.1.1. A pénzügyi biztosíték tárgya Az Irányelv által szabályozott biztosítékok megkülönböztető sajátossága, hogy tárgyuk kizárólag készpénz és a tőkepiacon forgalmazott értékpapír. A szokásos jogi szóhasználattól eltérően, készpénz alatt nem a bankjegyet és érmét, hanem az úgynevezett bankszámlapénzt, Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

-6azaz a számlavezető bankkal szembeni számlakövetelést és más hasonló, pénz visszafizetésére szóló követelést (pl. pénzpiaci betéteket) kell érteni. Az Irányelv a hatálya alá tartozó „értékpapírok” fogalmát igen tágan határozza meg: jogi formájuktól és elnevezésüktől függetlenül beletartozik minden olyan pénzpiaci eszköz és egyéb instrumentum, amely kereskedés tárgyát képezi és amely értékpapírok jegyzésére, megvásárlására vagy cseréjére illetve pénzbeli teljesítésre szóló jogot biztosít. Ez a meghatározás lényegében megegyezik befektetési eszköz fogalmának a Tpt-ben adott meghatározásával4. 2.1.2. A biztosíték jogi formája Az Irányelv egyik célja, hogy, az általa szabályozott körben, a jog által kifejezetten biztosítékként szabályozott ügyletekkel egyező legitimációt és jogi biztonságot nyújtson a repó-ügyleteknek és más a piacon elterjedt olyan megoldásoknak, amelyeknek a célja szintén biztosíték nyújtása, jogi formájuk azonban tulajdonátruházás. Ezért, az Irányelv tárgyi hatálya a hagyományos biztosítékokon felül a biztosítéki tulajdonátruházásra is kiterjed. Ezenfelül, a szabályozás hatálya alá tartoznak az önmagukban biztosítéknak nem minősülő, de a biztosítékokhoz szorosan kapcsolódó olyan gyakorlati megoldások és elszámolási technikák is, amelyeknek a célja szintén a szemben álló felek hitelezési kockázatának a mérséklése vagy a biztosítékok hatékonyságának javítása, mint például a nettósítás, a biztosítékok cseréje vagy pótlása. Ugyanakkor, az Irányelv, a visszaélések megakadályozása végett, a hatályát korlátozza olyan biztosítéki szerződésekre, amelyek létrejötte megfelelően bizonyítható, és olyan biztosítékokra, amelyek a biztosítékul szolgáló eszközök birtokát illetve az azok feletti rendelkezési jogot harmadik személyek számára is egyértelműen felismerhető és bizonyítható formában átadják a kedvezményezett illetve az ő megbízottja részére. Ezt a követelményt kielégíti például az, ha a releváns értékpapír- vagy pénzszámlán a biztosíték létesítése valamilyen módon (jóváírás, terhelés, zárolás) feltüntetésre került. 2.1.3. A felek Mint említettük, az Irányelv a fizetési és elszámolási rendszerekre néhány évvel korábban bevezetett szabályozást fejleszti tovább és terjeszti ki szélesebb körre, azonban továbbra sem célja minden olyan jogviszony szabályozása, amelyben pénzügyi biztosítékok alkalmazásra kerülnek, hanem csak a pénzügyi, mégpedig elsősorban a nagybani pénzügyi piac támogatása. Ezért az Irányelv személyi hatálya csak azokra a biztosítéki szerződésekre terjed ki, amelyekben legalább az egyik fél pénzügyi intézmény (beleértve ebbe a fogalomba a Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

-7központi bankokat, az államkincstárakat, elszámolóházakat, hitelintézeteket, befektetési vállalkozásokat, biztosítókat és hasonló intézményeket). A másik félként szóba jöhető személyek köre a tagállamok választása szerint lehet szűkebb vagy tágabb. A szűkebb kör választása esetén a másik fél is csak pénzügyi intézmény lehet, a tágabb körbe pedig, természetes személy kivételével, bármely jogalany (jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező társaság) beletartozhat. 2.1.4. A biztosított követelések Az Irányelv hatálya alá tartozó biztosítékok a pénzügyi kötelezettségek széles körére vonatkozhatnak. A biztosított követelés lehet fennálló vagy jövőbeni, tényleges vagy feltételes, egyedileg vagy fajta szerint meghatározott és olyan is, amely a biztosíték időtartama alatt időnként fennáll, időnként pedig megszűnik.

2.2.

A biztosítékok létesítése

A szabályozás egyik fontos célja a pénzügyi biztosítékot alkalmazó felek adminisztrációs terheinek, a biztosíték létesítéséhez szükséges időnek és költségeknek a csökkentése. Az Irányelv ezért megtiltja, hogy a tagállamok a pénzügyi biztosítékok létrejöttét, érvényességét vagy érvényesíthetőségét bármilyen formális eljáráshoz kössék. Így tiltott minden olyan előírás, amely szerint a biztosíték csak abban az esetben érvényes illetve érvényesíthető, ha a biztosítéki szerződést meghatározott írásbeli formában kötötték, a biztosítékot valamilyen hatósághoz bejelentették, valamilyen nyilvántartásba bejegyezték, vagy nyilvánosan közzétették. Nem minősül e tilalom megsértésének, ha az irányadó jog az átruházáshoz vagy a biztosíték létesítéséhez a fizikai formában előállított rendeletre szóló értékpapírok esetében forgatmányt, névre szóló értékpapírok esetében a kibocsátó nyilvántartásába való bejegyzést kíván meg. A formai előírásokra vonatkozó tilalom nem mentesít az alól a fentebb említett követelmény alól, amely szerint az irányelv által nyújtott jogi védelem csak azokra a biztosítékokra terjed ki, amelyek létrejötte megfelelő módon bizonyítható.

2.3.

Biztosítéki tulajdonátruházás

Az Irányelv hatálya alá tartozó jogi konstrukciók bemutatásakor már látható volt, hogy az Irányelv egységesen kezeli a hagyományos biztosítékokat és azokat a piaci gyakorlatban elterjedt konstrukciókat (ilyenek például a repó-ügyletek), amelyek rendeltetése ugyancsak a Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

-8hitelező biztonságának erősítése, jogi formája azonban nem zálogjog vagy óvadék, hanem tulajdonátruházás. Ezekkel az ügyletekkel kapcsolatban jelenleg számos országban fennáll annak a veszélye, hogy jogvita esetén a bíróság ezeket nem fogadja el tényleges tulajdonátruházásnak, hanem átminősíti valamilyen más ügyletté, és így a felek nem érik el a szerződéskötésük célját. Ez különösen az adós ellen indított felszámolási eljárás esetén jelent kockázatot, amikor a leginkább szükség lenne arra, hogy a biztosíték betöltse rendeltetését. E probléma megoldására az Irányelv azt a kötelezettséget rója a tagállamokra, hogy megfelelő jogalkotással

biztosítsák,

hogy

az

ilyen

ügyletek

megtámadhatóságának,

bíró

átminősítésének kockázata szűnjön meg.

2.4.

A biztosítékok használata, kiegészítése és cseréje

2.4.1. A használat joga Az Irányelv támogatja a pénzügyi biztosítékok hatékonyságát szolgáló piaci megoldásokat. A pénzügyi piacok likviditása érdekében a gyakorlatban felmerült annak az igénye, hogy a biztosíték kedvezményezettje a biztosítékul lekötött eszközöket a lekötés időtartama alatt felhasználhassa. Az Irányelv jogosnak ismeri el ezt az igényt, és előírja a tagállamoknak, hogy tegyék lehetővé a biztosítékok felhasználását, mégpedig anélkül, hogy ez érintené a biztosítéki jog fennállását. Ennek alapján a biztosíték kedvezményezettje, feltéve, hogy a biztosítéki szerződés ezt a jogot megadja, a rendelkezésére bocsátott biztosítékot sajátjaként használhatja, akár fizetési illetve értékpapírszállítási kötelezettsége teljesítésére, akár pedig ilyen kötelezettsége biztosítására. A biztosítékul adott eszköz felhasználása esetén a biztosíték kedvezményezettje kötelezett lesz arra, hogy legkésőbb a biztosított kötelezettség lejáratakor egyenértékű, azaz ugyanolyan fajtájú és mennyiségű eszközt szállítson a biztosítékot nyújtó fél részére. Az Irányelv preambuluma hangsúlyozza, hogy a felhasználás joga nem sértheti az eszközök elkülönítésére és a hitelezők fair kezelésére vonatkozó szabályokat. A klasszikus jogi felfogás alapján, a legtöbb európai országban, két problémával is szembe kell nézni: A biztosíték jogosultja köteles a részére átadott biztosítékot kvázi letéteményesként gondosan megőrizni, mindaddig, amíg meg nem nyílik kielégítési joga vagy köteles nem lesz a biztosítékot visszaszolgáltatni; adósvédelmi okokból nem érvényes az ezzel ellentétes olyan szerződéses kikötés, amely a zálogjogosultat felhatalmazza a biztosítékul nyújtott eszköz felhasználására. Ezenfelül, ha a megállapodás érvénytelenségének problémájától el is tekintünk, a biztosítéki jog megszűnik azáltal, hogy a biztosíték kedvezményezettje azt felhasználja, és az eszköz, amelyet az általa felhasznált Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

-9eredeti biztosíték helyett szolgáltat, nem az eredetileg létesített biztosíték, hanem, jó esetben, egy újabb biztosíték tárgyának minősül, amely hátrányosan érintheti a biztosíték érvényesíthetőségét és rangsorát. Ez a jogi bizonytalanság természetesen akadálya annak, hogy a biztosítékul nyújtott eszközt fel lehessen használni. Ezért az Irányelv leszögezi, hogy a biztosíték felhasználása nem érinti a biztosíték létét, és az eredetileg nyújtott biztosíték helyébe lépő visszaszolgáltatott eszközt úgy kell tekinteni, mint amelyen a biztosítéki szerződésben rögzített jogok és terhek, a biztosíték létesítésének eredeti időpontjától kezdődően, fennállnak. 2.4.2. A kiegészítés kötelezettsége Szintén elterjedt piaci gyakorlat, hogy felek az adós kötelezettségének és a nyújtott biztosítéknak a piaci értékét folyamatosan mérik, és ennek eredményeként bizonyos esetekben az adós köteles további biztosítékot szolgáltatni, illetve a jogosult köteles a biztosítékok egy részét felszabadítani. Ezekben az esetekben lényeges, hogy az adós által nyújtott további biztosíték ugyanazt a jogi biztonságot nyújtsa, mint az eredeti, ne csökkentse a hitelező kielégítési lehetőségeit az, hogy ezeket a biztosított kötelezettség keletkezését és az eredeti biztosítékot követően nyújtották. 2.4.3. A kicserélés joga A biztosítékul alkalmas eszközök hatékony felhasználását segíti az a piaci gyakorlat, hogy az adós, ha valamely egyéb kötelezettsége teljesítéséhez szüksége van a biztosítékul lekötött eszközökre, jogosult azokat kicserélni egyenértékű más eszközökkel. Ezekben az esetekben az eredetileg lekötött eszköz kikerül a biztosítékok köréből, és olyan kerül a helyébe, ami eredetileg nem szolgált biztosítékul. Az előző alpontban írtakhoz hasonlóan fontos, hogy ennek eredményeként a biztosíték jogi megítélése ne változzon, a hitelező kielégítési lehetőségei ne romoljanak.

2.5.

Nettósítás

Az Irányelv célja az is, hogy megfelelő védelmet nyújtson annak a gyakorlatnak, amely a pénzügyi piacok résztvevőinek a különböző ügyletekből fakadó kockázatait nettó alapon veszi számításba és kezeli. Ennek érdekében előírja, hogy a tagállamok kötelesek biztosítani azt, hogy joguk elismeri az olyan megállapodásokat, amelyek alapján, a kielégítési jog megnyílásakor Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 10 (1)

a felek fizetési kötelezettségei azonnal esedékessé válnak,

(2)

befektetési eszköz szolgáltatására vonatkozó kötelezettségeiket felváltja az e kötelezettségek értékelése alapján megállapított összegű, azonnal esedékes pénzfizetési kötelezettség,

(3)

mindkét fél valamennyi fizetési kötelezettségét összesítik, és a szembenálló fizetési kötelezettségek egységes számlán való elszámolás, beszámítás vagy más jogi aktus eredményeként a kisebb összeg mértékéig kioltják egymást és pusztán egyetlen fizetési kötelezettség marad fenn, amelynek összege megegyezik a két összeg különbözetével.

A nettósítási megállapodás kiterjedhet a felek különböző ügyleteiből valamint az ugyanazon ügyletből fakadó ellentétes irányú kötelezettségeire. Az egy ügyleten belül keletkező szembenálló kötelezettségekre kézenfekvő például szolgálnak a repó-ügyletek, de hasonló helyzetet eredményez az is, amikor a biztosíték kedvezményezettje, az eredetileg csupán hitelezői pozícióban lévő fél - azért, mert él a biztosítékul szolgáltatott eszköz használatának jogával - kötelezetté válik arra, hogy az ügylet lejáratakor, a másik fél, az adós számára a biztosítékkal egyenértékű eszközt szolgáltasson. Lényeges rendelkezése az Irányelvnek, hogy érvényes megállapodás alapján a nettósításnak nem akadálya az sem, ha időközben valamelyik fél ellen felszámolási, csőd- vagy az adott eszköz tekintetében végrehajtási eljárás indul.

2.6.

Jogérvényesítés

A pénzügyi stabilitás védelme és valamely szerződő fél mulasztása tovaterjedő hatásának korlátozása érdekében az Irányelv gyors és formalitásoktól mentes igényérvényesítési lehetőséget biztosít arra az esetre, ha a biztosítékot nyújtó fél szerződésszegést követ el vagy egyébként olyan körülmény következik be, amely megnyitja a biztosítékból való kielégítés jogát. Az Irányelv egyik legfontosabb szabálya, hogy a pénzügyi biztosítékból való kielégítési jog gyakorlásának nem akadálya az sem, ha időközben az adós ellen felszámolási eljárás indult. A kielégítési jog megnyílta esetén a hitelező, a biztosíték természete illetve a szerződésben kapott felhatalmazás keretei szerint, többféle eljárás közül választhat. Először is, jogosult a biztosítékul szolgáló eszközt maga értékesíteni, anélkül, hogy ehhez az adóst előzetesen értesítenie kellene, bármilyen bírósági vagy hatósági jóváhagyás kellene szereznie. Az értékesítéshez nem kell igénybe vennie bírósági végrehajtót, nem kell árverést Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 11 vagy más szabályozott eljárást alkalmaznia. Ezenfelül, a hitelező jogosult arra is, hogy a biztosítékot beszámítás útján vagy egyéb módon, közvetlenül a követelése kielégítésére fordítsa, ha a biztosíték létesítésekor a felek megállapodtak mind a biztosítékból való közvetlen kielégítésről, mind pedig a befektetési eszköz értékelésének a módjáról. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a hitelező önkényesen járhat el. Éppen ellenkezőleg, köteles a követelés illetve a biztosíték értékének a megállapítása és a kielégítési jog érvényesítése során gazdaságilag ésszerű magatartást tanúsítani, és ezt a bíróság, az adós illetve harmadik személyek érdekeinek védelme érdekében, vizsgálhatja is.

2.7.

Védelem a fizetésképtelenségi eljárások ellen

A biztosítéki megállapodások eredményességét végső soron az minősíti, hogy az abban kikötött jogokat akkor is lehet-e érvényesíteni, ha az adós fizetésképtelenné válik, és ellene felszámolási vagy csődeljárás indul. Ezért az Irányelv úgy rendelkezik, hogy a hatálya alá tartozó pénzügyi biztosítékokat mentesíteni kell a csődjog azon szabályai alól, amelyek kérdésessé teszik ezek érvényességét vagy akadályozzák hatékony érvényesítésüket. Az előzőekben már említettük, hogy az Irányelv kifejezetten védi ezektől a kockázatoktól a biztosítéki tulajdonátruházást, a nettósítást és a biztosíték érvényesítését. Ezeken felül azonban számos ország csődjoga általában megtámadhatóvá teszi azokat az ügyleteket is, amelyeket a felszámolási eljárás kezdetét megelőző bizonyos időn belül kötöttek valamint azokat a biztosítékokat, amelyeket a biztosított kötelezettség keletkezését követően nyújtottak. Az Irányelv ez ellen nyújt védelmet, amikor egyértelművé teszi, hogy a pénzügyi biztosítékok nem támadhatók meg pusztán azon az alapon, hogy a biztosítéki megállapodás kötése vagy a biztosíték nyújtása beleesik ebbe az időszakba. Ugyanez a védelem vonatkozik arra az esetre is, amikor az adós a követelés és a biztosíték piaci értékelése alapján kiegészítő biztosítékot nyújt, csere jogával élve az eredeti biztosítékot azzal egyenértékű új eszközzel helyettesíti, továbbá arra is, amikor a hitelező élt a biztosíték használatára vonatkozó jogával, és erre tekintettel, az általa felhasznált biztosíték helyett szolgáltat másik biztosítékot. Ezeknek a kivételes szabályoknak azért van nagy jelentőségük, mert összességében azt eredményezik, hogy azokat a pénzpiaci hitelezőket, akiknek követelése pénzügyi biztosítékkal van fedezve, lényegében nem érinti az adós fizetésképtelensége, követelésüket a nyújtott biztosíték értéke erejéig a fizetésképtelenségi eljáráson kívül tudják kielégíteni, és ezáltal más hitelezőkkel szemben abszolút elsőbbséget élveznek.


- 12 2.8.

Irányadó jog

A nemzetközi magánjog széles körben elfogadott elve szerint dologi jogokkal kapcsolatos kérdéseket annak az országnak a joga szerint kell elbírálni, amelyben a kérdéses dolog fekszik. Nyomdailag előállított, tehát kézzel fogható dologként létező és a tulajdonos vagy a zálogjogosult birtokában lévő értékpapírok esetében e szabály alkalmazása általában nem okoz gondot. Nehezebb azonban a kérdés megítélése akkor, ha az értékpapír tulajdonosa az értékpapírt nem közvetlenül, hanem egy vagy több közvetítőn keresztül tartja. Ez az eset például, ha az értékpapír letétben, mégpedig gyűjtő letétben van, ahol az értékpapírokat nem letevők szerint elkülönítve tárolják, különösen, ha többszintű letéti rendszerről van szó, és, ha a letéteményes jogosult az értékpapírt alletétbe, vagy esetleg kölcsön adni. Ezekben a rendszerekben az értékpapír feletti rendelkezés az értékpapír fizikai mozgatása nélkül, a letéti számla megterhelése illetve jóváírása útján történik. Ilyen esetekben már komoly nehézségbe ütközhet az egyedileg be nem azonosítható értékpapír éppen aktuális helyét megtalálni. Dematerializált értékpapírok esetében pedig fogalmilag is kérdéses, hogy lehetséges-e meghatározni az értékpapír fekvésének a helyét. Ezt a problémát az Irányelv azzal oldja meg, hogy azoknak a befektetési eszközöknek az esetén, amelyeken tulajdonjog, biztosítéki vagy más dologi jog keletkezése, átruházása, megszűnése valamely közvetítő által vezetett nyilvántartásba való bejegyzés illetve számla megterhelése és jóváírása útján történik, a biztosítéki jog természetére, keletkezésére, rangsorára és érvényesítésére annak az országnak a joga az irányadó, amelyben a számlát vezetik.

3.

3.1.

PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÉKOK A MAGYAR JOGBAN

A jogharmonizációs feladat

Az Irányelv egy modern szabályozás, azért született, mert felismerték, hogy a tagállami szabályozások részben nem felelnek meg a mai kívánalmaknak, részben pedig túlságosan eltérőek. Az Irányelv megalkotói viszonylag könnyű helyzetben voltak, hiszen nem kellett megbirkózniuk jogi hagyományaikkal, mert ilyen az adott területen nem létezik, nem kellett a téma átfogó szabályozását nyújtaniuk, és a szabályozandó kérdésekkel kapcsolatban is elegendő volt a kívánt cél megfogalmazása. Az egyes európai országok jogi hagyományaiba és fennálló szabályaiba való beillesztés már a tagállamok feladata. Ez különösen a


- 13 kontinentális Európa országainak fog nehézséget okozni, mert az Irányelv által megfogalmazott koncepciók elsősorban az ő jogi hagyományaiktól idegenek. Amikor arra a kérdésre kívánunk válaszolni, hogy vajon a magyar jog mennyire felel meg a pénzügyi biztosítékokkal kapcsolatos Irányelvnek, először is a szabályozás tárgya és módszere tekintetében fennálló különbségre kell felhívni a figyelmet. Amint az a fent írtakból remélhetőleg kitűnt, az Irányelv nem vonatkozik minden biztosítékra, csak az ún. pénzügyi biztosítékokra, azaz meghatározott személyek között, meghatározott eszközökön létesített biztosítékokra. A hazai szabályozás ezzel szemben nem piacok szerint szegmentált, hanem egységes, és a jelenleg folyó polgári jogi kodifikáció is alapvetőn egységes polgári jogot képzel el, bizonyos fogyasztóvédelmi kiegészítésekkel. Másfelől viszont, az Irányelv funkcionális megközelítésben, egységesen kezel minden pénzügyi biztosítékot, azaz nem tesz különbséget sem a biztosítékok egyes fajtái, sem pedig a biztosítékul szolgáló egyes befektetési eszközök szerint. Ez összhangban van a piaci gyakorlatnak azzal az igényével, hogy e biztosítékok felcserélhetőek legyenek. Nincs azonban összhangban azzal, hogy a kontinentális jogokban különböző biztosítékfajták léteznek eltérő szabályokkal, és különböző eszközök különböző biztosítékoknak lehetnek a tárgyai. További nehézség, hogy a magyar jogban nem létezik kellően kidolgozott speciális polgári jogi szabályozás a bankszámla-követelésre, az értékpapírokra (különösen a dematerializált értékpapírra) és az egyéb befektetési eszközökre. Ennek megfelelően, hiányoznak az ezeken az eszközökön alapítható zálogjogra, óvadékra és az esetleges egyéb biztosítékokra vonatkozó külön szabályok, miközben az általános szabályok természetszerűleg nincsenek tekintettel ezeknek az eszközöknek a jogi és forgalmi sajátosságaira.

3.2.

A pénzügyi biztosíték tárgya

3.2.1. Befektetési eszköz Az Irányelv szerint, amint láttuk, a szabályozás hatálya alá tartozó pénzügyi biztosítékok lehetséges tárgyainak egyik fő csoportja a befektetési eszköz5. Ez nem jelenti azonban azt, hogy minden befektetési eszköz lehet pénzügyi biztosíték. Erre a kérdésre a nemzeti jogok adnak választ, erre nem terjed ki az Irányelv által előírt harmonizációs kötelezettség. A magyar jog szerint például, a befektetési eszközök alcsoportjait áttekintve, a következőket láthatjuk:


- 14 (1)

A határidős ügyletek, csere-(swap-)ügyletek és opciók nem lehetnek sem zálogjog, sem pedig óvadék tárgyai, és, mivel tulajdonjog tárgyául sem szolgálhatnak, biztosítéki tulajdonátruházási ügylet tárgyai sem lehetnek.

(2)

A pénzpiaci eszköz értékpapírnak nem minősülő okirat6. Abból, hogy nem értékpapír, elvileg az következik, hogy a pénzpiaci eszköz mint okirat, az előzőekben említett eszközökhöz hasonlóan, sem tulajdonjog, sem zálogjog, sem pedig óvadék tárgya nem lehet.

(3)

Az értékpapír szinte az egyetlen jogilag világosan értelmezhető kategória a befektetési eszközök körében, mégis, vele kapcsolatban is vannak tisztázandó kérdések. Így például, bár magától értetődőnek tűnik, a törvény alapján nem állítható kétséget kizáróan, hogy értékpapír zálogjog tárgya lehet. Az egyértelműség kedvéért szükséges lenne kifejezetten kimondani, hogy — dolgok, követelések és jogok mellett — pénz és értékpapír is (miként tulajdonjog7, úgy) zálogjog tárgyai lehetnek8.

Ugyanakkor, a befektetési eszközökre általában (tehát nem az egyes említett csoportjaira nevesítetten) számos tartalmi szabályt vagy utalást találunk a törvényben, amelyek alapján a befektetési eszközről a következők derülnek ki: lehet rá ügyletet kötni, meg lehet vásárolni, lehet forgalmazni, lehet vele kereskedni, valamint tulajdonjog és óvadék tárgya is lehet.9 Alapvetően ellentmondó eredményre jutunk tehát, ha a befektetési eszköz fogalma alá tartozó eszközöket külön-külön, a polgári jog szabályai alapján, és akkor, ha a befektetési eszközöket általában a Tpt. alapján vizsgáljuk. Ez az ellentmondás jogbizonytalanságot eredményez

a

tekintetben,

hogy

a

befektetési

eszközök

pénzügyi

biztosítékul

szolgálhatnak-e. Alapvető kérdésről van szó, úgy tűnik, hogy a Tpt. a biztosítékok körét ki kívánja terjeszteni olyan eszközökre, amelyek a Ptk. alapján e biztosítékok tárgyai nem lehetnek. Ezt nyilvánvalóan nem lehet megoldani elszórt, „ráutaló” szabályozással. Az Irányelvnek megfelelő jogharmonizáció során arra van szükség, hogy a jogszabály egyértelműen fogalmazza meg, hogy a befektetési eszközök általában, illetve azok egyes csoportjai biztosítékul leköthetőek-e és, ha igen, milyen biztosítékul, mik ennek a biztosítéknak az eszközök sajátosságaiból adódó általánostól eltérő szabályai: hogyan jön létre, mi a tartalma, hogyan érvényesíthető stb.


- 15 3.2.2. Bankszámla Mint említettük, az Irányelv pénz alatt az úgynevezett bankszámlapénzt érti. Ezen a területen ellentmondás van az elmélet és a gyakorlat között. Dologi jogi értelemben pénz csak a bankjegy és az érme. A bankszámlapénz nem pénz, hanem a számlatulajdonos látra szóló betétje, azaz a bankkal szembeni pénzre szóló követelése. A gyakorlatban azonban ez a követelés pénzként funkcionál, hitel jellege igazán csak szélsőséges esetben, a bank fizetésképtelensége esetén jelenik meg. Pénzként éppen azért fogadják el, mert a bankok fizetésképtelenségét a gazdaság szereplői csupán távoli kockázatnak tekintik azokhoz a gyakorlati előnyökhöz képest, amiket a banki szolgáltatások nyújtanak. Az előzőekből következően, szigorú jogi megítélés szerint, a bankszámlapénzen mint követelésen kizárólag zálogjog alapítható. Ezzel szemben, a gyakorlatban a bankszámlát óvadékul lekötik. A Tpt. is a gyakorlat oldalán áll, amikor kimondja, hogy az elszámolóház (amelynek esetében nem lehet kétséges, hogy, ahol a törvény pénzt említ, valójában számlapénzt kell érteni) javára óvadékul szolgál a klíringtag garanciaalapban lévő vagy egyébként biztosítékul lekötött pénze és értékpapírja, és ezen felül is, minden egyéb, az elszámolóháznál nyilvántartott pénze és értékpapírja10. Nyilvánvaló, hogy ez önmagában nem oldja meg a bankszámla óvadékul való lekötése körüli szabályozási problémát, és addig, ameddig ez nincs megoldva, a bankszámlán való óvadék alkalmazása jogi kockázatot rejt magában. Az előzőek alapján tehát jogalkotói feladat annak egyértelmű tisztázása, hogy a bankszámla (számlapénz, számlakövetelés) milyen fajta biztosítéknak szolgálhat tárgyául.

3.3.

A biztosíték jogi formája

Az Irányelv a biztosítékok két fő formáját különbözteti meg: azokat, amelyeket valamely nemzeti jog kifejezetten biztosítékként kodifikál, és a biztosítéki tulajdonátruházási ügyleteket, amelyek azáltal szolgálnak biztosítékul, hogy a hitelező kvázi tulajdonosi helyzetbe kerül. 3.3.1. Zálogjog és óvadék A magyar jogban a hagyományos jogi biztosítékok közül pénzügyi biztosítékként kettő jön szóba: a zálogjog és az óvadék. A Ptk. nem sok támpontot ad a zálogjog és az óvadék egymáshoz való viszonyára, a két jogintézmény közötti kapcsolatra és különbségre vonatkozó kérdések megválaszolásához. Az óvadék látszólagos egyszerűsége11 valójában Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 16 jogi bizonytalanságok forrása. A szabályozásból nem derül ki, hogy az óvadéknak van-e valami kapcsolata a zálogjoggal, irányadóak-e a speciális óvadéki szabályok által nem rendezett kérdésekben a zálogjogi szabályok. Így nem tudunk egyértelműen válaszolni az óvadék jogi természetét alapvetően érintő számos alapvető kérdésre. Teljesen más eredményre vezet, ha az óvadékot a zálogjog egy speciális esetének tekintjük, amelynek sajátossága a biztosíték lehetséges tárgyainak körében és a közvetlen kielégítési jogban áll, mint, ha az óvadék egy önálló biztosítékfajta, amelynek tartalmát kizárólag az óvadéki szabályok alapján kell megpróbálnunk rekonstruálni. Úgy látjuk, hogy nincs szükség arra, hogy az óvadékot egy önálló biztosítékfajtává fejlesszük, ehelyett célszerű lenne az óvadékot a zálogjog speciális esetének tekinteni, és ezt a szabályozásban is egyértelművé tenni. Ez azt eredményezné, hogy lényegében egy dologi jogi biztosítékunk lenne, a zálogjog, amely meghatározott eszközök esetén — feltéve, hogy meghatározott feltételek teljesülnek — közvetlen kielégítést tesz lehetővé, és ezért óvadéknak minősül. 3.3.2. Jelzálogjog, kézizálogjog Fizikai értékpapírokkal kapcsolatban felvetődik az a kérdés, hogy elvileg szolgálhatnak-e jelzálogjog tárgyául, vagy csupán kézizálogba lehet venni azokat. Értékpapírok esetében valóban kézenfekvő elsősorban a kézizálogjogra gondolni, hiszen értékpapíron dologi jog alapítása vagy ilyen jog átruházása tipikusan birtokbavétellel történik12. A jelzálogjog, ezzel szemben, nehezen hozható összhangba az értékpapír sajátosságaival, azokkal a követelményekkel, amelyeknek a teljesülése az értékpapír-forgalom zavartalanságának feltétele. Mivel jelzálogjog esetében a zálog tárgya a kötelezett birtokában marad, a zálogjogról magából az értékpapírból nem, csupán a zálogjogi nyilvántartásból13 lehet tudomást szerezni. Ez ütközik az értékpapírjog két, az értékpapírok forgalomképessége szempontjából alapvető jelentőségű szabályával, amely szerint az értékpapír megszerzője az értékpapírból kitűnő jogot szerzi meg (nem pedig azt a jogot, amellyel az átruházó ténylegesen rendelkezett)14, valamint bemutatóra szóló értékpapír megszerzője tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos15. E két szabályból logikusan az a megoldás következik, hogy az értékpapír jóhiszemű megszerzőjének zálogjogtól mentes tulajdonjogot kell szereznie abban az esetben is, ha az értékpapír azt megelőzően jelzálogjoggal volt terhelve. Ezt a dilemmát a legújabb zálogjogi szabályozás, az ingó jelzálogjog megszűnése eseteinek széles körre való kiterjesztésével oldotta meg16. Ez a módosítás a zálogjog dologi Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 17 hatályával szemben a forgalom, adott esetben az értékpapír-forgalom biztonságának ad elsőbbséget. A fentiek alapján tehát úgy gondoljuk, hogy lehetséges értékpapíron jelzálogjogot érvényesen alapítani. Ez a zálogjog zavartalanul fennáll, és a zálogjogosult a követelése kielégítéséhez azt igénybe is veheti mindaddig, amíg az elzálogosított értékpapír átruházására nem kerül sor. Az értékpapír átruházása azonban, lényegében, a jelzálogjog megszűnését eredményezi. 3.3.3. A dematerializált értékpapír mint zálogjog tárgya A pénz-és tőkepiacokon túlnyomórészt dematerializált, immobilizált vagy legalábbis valamilyen központi gyűjtő letétben lévő értékpapírok fordulnak elő. Ezeknek sajátossága, hogy az értékpapír-számla és az értékpapírletéti-számla zárolásával technikailag lehetséges mind a zálogjoghoz, mind pedig a forgalom biztonságához fűződő érdekek megfelelő kielégítése, hiszen a zárolás a piaci szereplők számára egyértelműen mutatja az értékpapír megterhelésének tényét. A hatályos szabályozásból az következik, hogy dematerializált értékpapíron is alapítható zálogjog, nem könnyű azonban eldönteni, hogy kézi- vagy jelzálogjog. A kézizálogjog és a jelzálogjog megkülönböztetése azon alapul, hogy a zálogtárgy birtoka kit illet meg, a zálogjogosultat vagy a zálogkötelezettet. A dematerializált értékpapír sajátossága, hogy fizikai megjelenése csupán egy könyvelési tétel. Ebből következően a dematerializált értékpapír hagyományos birtoklása sem lehetséges, ezt helyettesíti egy jóváírás az értékpapírszámlán. Ebből adódik a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán dematerializált értékpapírt kézizálogba adni? Erre a kérdésre a válasz csak abban az esetben lehet igen, ha a birtokbavétel fogalmát kiterjesztjük fizikailag meg nem fogható, nem-dologi jelenségekre. Ebben az esetben a zálogjogosult által való birtokbavételt az értékpapírnak a zálogjogosult számlájára való transzferálása és zárolása helyettesíti, amely a birtokba vételhez hasonlóan biztosítja, hogy a zálogjog fennállása felismerhető és a jogosult „birtokon belül” legyen. Ezek szerint a dematerializált értékpapír esetében a kézi zálogjogot és a jelzálogjogot az különbözteti meg egymástól, hogy a zálogjogosult vagy a zálogkötelezett számláján történt-e a jóváírás. A Tpt. az értékpapírszámlának a zálogjogosult javára való zárolását említi, amely a zálogjog alapítása tényének és a zálogjogosult személyének az értékpapírszámlán való feltüntetését, ezzel együtt a „tulajdonos” rendelkezési jogának korlátozását jelenti. Ezek szerint a Tpt. szerinti zárolás jelzálogjog alapítását feltételezi, hiszen az értékpapír „birtoka” Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 18 megmarad a zálogkötelezettnél. Ez a zárolás ráadásul azt is lehetővé teszi, hogy az értékpapír tulajdonjoga és ezzel együtt „birtoka” a zálogjoggal terhelten kerüljön átruházása (azaz egy másik számlatulajdonos javára való átírásra), tehát az átruházás ne eredményezze a zálogjog megszűnését.17 Az értékpapírszámla által nyújtott technikai lehetőség kihasználásának érdekében szükséges lenne, hogy az ezzel kapcsolatos polgári anyagi jogi szabályok világosan meghatározzák, hogy dematerializált értékpapírokon milyen fajta zálogjog alapítható. 3.3.4. Biztosítéki tulajdonátruházás A biztosítéki tulajdonátruházás (és engedményezés) sokszínű és sokat vitatott jogügylet. Nehéz

elhatárolni

bizonyos

finanszírozási

konstrukciókat

a

tiszta

biztosítéki

tulajdonátruházástól. A hiteljogviszonyt megtestesítő értékpapírok leszámítolása, a faktoring, a lízing egyes formái (sale-and-leaseback) valamint a repó-ügylet egyaránt azon alapul, hogy a finanszírozó megszerzi a finanszírozott illetve fedezetül szolgáló eszköz tulajdonjogát. Ezekben az esetekben a tulajdonátruházás az üzleti konstrukció szerves része, szemben azokkal az esetekkel, amelyekben kettéválik a hitelnyújtás és a biztosítéknyújtás. A finanszírozó, a tulajdonátruházás eredményeként, mindegyik esetben olyan biztosítékhoz jut, amelynek révén akkor is ki tudja elégíteni követelését, ha az adós ellen felszámolási eljárás indul. Emiatt természetesen ezek az ügyletek ki vannak téve az ilyen biztosítékkal nem rendelkező hitelezők és a felszámoló támadásának. Az elmúlt években számos ilyen jellegű per folyt le, változó eredménnyel. A bíróság egyes esetekben elismerte a tulajdonátruházást és azt, hogy ennek következtében az adott eszköz kikerült az adós vagyonából, más esetekben viszont a biztosítékot kapó fél kivételezett helyzetét nem ismerték el, követelését csak a felszámolási eljárás során érvényesíthette. A befektetési eszközökkel kapcsolatban a biztosítéki tulajdonátruházás elsősorban a repó-ügyletekkel és az értékpapírkölcsönnel kapcsolatban merül fel. Ezek esetében a kialakult piaci gyakorlat és annak jogszabályi háttere miatt18 viszonylag kicsi a kockázata az ügylet megtámadásának és bírósági átminősítésének. A biztosítékot kapó félnek a biztosíték felhasználására vonatkozó joga miatt azonban, amint erre később részletesebben is kitérünk, a pénzügyi biztosítékokkal kapcsolatban általában elmosódik a különbség a hagyományos és a tulajdonátruházást magukban foglaló konstrukciók között.


- 19 Úgy gondoljuk, hogy a jogi biztonság megteremtése érdekében fontos lenne egyértelműen kimondani, hogy a tulajdonátruházási elemet magukban foglaló pénzügyi biztosítékok érvényesek és, az egyik fél esetleges felszámolására tekintet nélkül, végrehajthatók.

3.4.

A biztosíték létesítése

3.4.1. Zálogjog létesítése értékpapíron A pénzügyi biztosítékok tárgya tipikusan ingó dolog (értékpapír), de esetenként lehet jog/követelés (bankszámla). Ingó dolgokon zálogjog kézi zálogjogként vagy jelzálogjogként alapítható. Mindkét esetben a zálogjog létrejöttének feltétele írásbeli zálogszerződés19, amelyet jelzálogjog esetében közjegyzői okiratba is kell foglalni20. Ezenfelül kézi zálogjog esetében a zálogtárgynak a jogosult birtokába adása21, jelzálogjog esetében pedig a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés22 szükséges. A közjegyzői okiratba foglalás és a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés megkövetelése ütközik az Irányelvnek a formai előírásokat tiltó szabályával, azokat tehát a pénzügyi biztosítékok esetében a szabályozásnak mellőznie kell. 3.4.2. Zálogjog létesítése dematerializált értékpapíron Dematerializált értékpapír esetében a Tpt. lehetővé teszi az értékpapír-számla zárolását olyan esetekben, amikor a dematerializált értékpapírral kapcsolatban harmadik személyt illet meg valamilyen jog, például biztosíték (zálogjog vagy óvadék)23. A zárolás lehetősége azonban a törvény szövege alapján is nyilvánvalóan csak már létező jogok alapján áll fenn, a Tpt. nem szabályozza azt a kérdést, hogy milyen módon jöhetnek létre ezek a jogok. A Ptk-nak a zálogjog létesítésére vonatkozó szabályai viszont nem adekvátak a dematerializált értékpapír (sem az immobilizált és a gyűjtő letétben lévő értékpapírok) sajátosságaival, így jelenleg az ilyen értékpapírok biztosítékként való lekötésének módja tekintetében nincs egyértelmű jogszabályi előírás. Szükséges lenne polgári anyagi jogi szabályban egyértelműen kimondani, hogy dematerializált értékpapírt erre vonatkozó szerződés alapján, az értékpapírszámla zárolásával lehet elzálogosítani (óvadékban adni). 3.4.3. Gyűjtő letétben lévő értékpapír A Tpt. a gyűjtő letétbe helyezett értékpapírokkal (beleértve az immobilizált értékpapírokat is) kapcsolatban egy lényeges polgári anyagi jogi szabályt állapít meg: ezek az értékpapírok a letéti számlán történő jóváírással ruházhatók át, és a letéti számla zárolásával terhelhetők Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 20 meg24. Ez a szabály összhangban van a gyűjtő letét természetéből és az Irányelvből fakadó követelményekkel egyaránt. Gyengéje viszont, hogy a „terhelés” nem egzakt jogi fogalom, jobb lenne ehelyett konkrétan megnevezni azt a biztosítékot, a zálogjogot (óvadékot), amely ilyen módon alapítható. Az sem derül ki egyértelműen, hogy a letéti számla zárolására erre vonatkozó szerződés és a számlatulajdonos rendelkezése, esetleg bíróság határozata alapján kerülhet sor. 3.4.4. Óvadék létesítése Óvadék esetében is jogi bizonytalanság van a létesítésével kapcsolatos számos alapkérdésben, méghozzá nem csupán a dematerializált értékpapírok esetében, hanem általában is. Az óvadékra vonatkozó szabályozásból nem derülnek ki , hogy mi által jön létre az óvadék, lehet-e az ingó jelzálogjog mintájára óvadékot létesíteni az óvadék tárgyának birtokba vétele nélkül, illetve óvadékul leköthető-e olyan vagyontömeg például értékpapírportfolió, amely egyedenként változó értékpapírokból áll.25 3.4.5. Bankszámlakövetelés Jogon és követelésen lehet a legkevesebb formai kötöttséggel zálogjogot alapítani; nincs más törvényes követelmény, mint a zálogszerződés megkötése, elvileg ezáltal létrejön a zálogjog26. A kötelezett számlatulajdonos bankszámla feletti rendelkezési joga változatlanul fennmarad, hacsak a felek a zálogszerződésben kifejezetten nem korlátozták e jogát27. A számlavezető bankot elvileg csak a zálogjog érvényesítésekor kell értesíteni. Természetesen akkor is értesíteni kell a bankot a zálogszerződésről, ha a zálogjogosult a szerződéses korlátozást érvényesíteni kívánja. Ez egy olyan zálogjog, amely nincs bejegyezve semmilyen közhitelű nyilvántartásban, és általában maga a bankszámla sem mutatja kívülállók részére a zálogjog fennállását. Ez bizonytalanság forrása, nehéz kivédeni a többszörös elzálogosítást, és még a rangsor megállapítása sem biztonságos. E sajátossága miatt a bankszámlán alapított zálogjog nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket az Irányelv meghatároz ahhoz, hogy egy pénzügyi biztosítékra alkalmazni lehessen a szabályait. A pénzügyi biztosítékok körében a létesítésre vonatkozó szabályokon tehát változtatni kell: (1)

Egyértelművé kell tenni, hogy értékpapíron és más befektetési eszközökön a biztosíték létesítéséhez nincs szükség olyan formalitásokra, mint a szerződés közokiratba foglalása és a biztosíték zálogjogi nyilvántartásba vétele.


- 21 (2)

Biztosítani kell, hogy teljesüljenek az Irányelvnek azok a követelményei, amelyek szerint a biztosíték léte bizonyítható kell, hogy legyen, és a biztosítékul szolgáló eszköz a jogosult uralma alá kell, hogy kerüljön.

(3)

Egyértelműen ki kell mondani, hogy dematerializált értékpapíron és gyűjtő letétben lévő értékpapíron zálogjog az értékpapír-számla illetve az értékpapírletéti-számla megterhelése vagy zárolása útján alapítható.

3.5.

Használat, kiegészítés, csere

3.5.1. A használat joga Polgári jogunk általában tiltja, hogy a zálogjog vagy az óvadék jogosultja a biztosítékot sajátjaként használja, a zálogul adott eszköz mindvégig a biztosítékot nyújtó fél tulajdonában marad. Jelzálogjog esetében ez a lehetőség elvileg fel sem merül, hiszen a zálogtárgy a kötelezett birtokában marad, és éppen ő az, aki jogosult azt rendeltetésszerűen használni28. Kézizálog és óvadék esetében a zálogul adott eszközt a jogosult köteles megőrizni, illetve csak a kielégítés céljára felhasználni és a zálogjog megszűnésekor a kötelezettnek visszaadni29. A szóban forgó esetben ráadásul a felhasználás abban áll, hogy a biztosítékot kapó fél az eszközökkel saját fizetési, értékpapír-szolgáltatási illetve biztosítéknyújtási kötelezettségét teljesíti. Ez a felhasználás tulajdonosként való rendelkezést jelent, ami ütközik azzal az alapvető elvvel, hogy tulajdonjogot és természetesen zálogjogot is csak tulajdonostól lehet szerezni30. Ennek a problémának elvileg két megoldása lehetséges. Az egyik megoldás a nem tulajdonostól való szerzés kivételes esetei31 körének kiterjesztése a pénzügyi biztosítékok felhasználására. A másik pedig annak elfogadása, sőt kifejezett jogi szabályozással való egyértelművé tétele, hogy a biztosíték nyújtásakor polgári jogi értelemben tulajdonátruházás történik minden olyan esetben, amikor a biztosítékot kapó fél jogosult a biztosítékul szolgáló eszközöket felhasználni és a biztosíték megszűntekor nem az eredetileg szolgáltatott eszközöket, hanem azokkal megegyező fajtájú és mennyiségű eszközt köteles visszaszolgáltatni. Ez a megoldás összhangban lenne az ún. rendhagyó letét általánosan ismert, római jogi eredetű szabályával32, az ügylet polgári jogi természetével, és ez teremtené meg a tiszta jogi legitimációját annak, hogy a biztosítékot kapó fél a biztosítékot átruházhassa vagy újabb biztosítékkal terhelhesse. Nem vitatható az sem, hogy ez a jogi minősítés a valóságnak megfelelően tükrözi a tényleges helyzetet; ilyen megállapodás esetén ugyanis az eredetileg adósi pozícióban lévő biztosítékot nyújtó fél maga is hitelezői kockázatot vállal a biztosítékot kapó féllel kapcsolatban. Ugyanakkor, Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 22 megfelelő kiegészítő szabályozással el lehet kerülni e jogi minősítés nemkívánatos mellékhatásait, például ki lehet mondani, hogy a pénzügyi biztosíték nem szolgál a biztosítékot kapó fél hitelezői kielégítési alapjául, arra nem vezethető végrehajtás, az nem tartozik a csődvagyonba. 3.5.2. A biztosíték kiegészítése, cseréje A Tpt. tett bizonyos lépéseket a biztosíték kiegészítésére vonatkozó kötelezettségnek és a csere jogának a meghonosítására. A Tpt. az óvadéki repó-ügylettel kapcsolatban megengedi az olyan szerződéses kikötést, amely lehetőséget ad a kötelezett számára a biztosítékul szolgáló értékpapírok kicserélésére33; a befektetési hitellel és az értékpapírkölcsönnel kapcsolatban pedig előírja a biztosíték kiegészítésének a kötelezettségét34. Ezek a jogalkotói lépések azonban nem elegendőek és nem megfelelőek ahhoz, hogy biztonságos és egyértelmű jogi helyzet jöjjön létre. A biztosítékul szolgáló értékpapírok kicserélése nem csak a repó-ügyletnél, hanem a pénzügyi biztosítékoknál általában felmerül (amikor a biztosíték tárgya nem pénz). Továbbá nem is az a probléma, hogy jogszabály tiltaná az ilyen megállapodást, hanem az, hogy annak következményei a biztosíték fennállására és rangsorára nem egyértelműek. Ingó jelzálogjog esetén, a zálogszerződés megfelelő megfogalmazása esetén, elvileg lehetőség van arra, hogy a zálogtárgyak cserélődjenek és a zálogjog kiterjedjen a kötelezett által jövőben megszerzendő dolgokra is, mégpedig, főszabályként a zálogjog eredeti létesítése időpontjának hatályával35. Kétséges azonban az, hogy a biztosítékot nyújtó fél által kiegészítésként szolgáltatott eszköz és a biztosítékot kapó és felhasználó fél által szolgáltatott csereeszköz lehet-e ugyanannak a biztosítéknak a tárgya, megítélése azonos lesz-e az eredetileg nyújtott biztosítékéval. Ezek miatt az okok miatt és az egyértelműség kedvéért is, pénzügyi biztosítékok esetében biztosítani kellene azt, hogy erre vonatkozó megállapodás esetén (1)

a jogosult felhasználhassa a biztosítékul kapott eszközöket,

(2)

a biztosítékot nyújtó fél köteles legyen meghatározott esetben a biztosítékokat kiegészíteni, ugyanakkor jogosult legyen egyenértékű biztosítékokkal kicserélni, valamint

(3)

a felhasznált biztosíték helyett, illetve a kiegészítésül vagy csereként szolgáltatott biztosíték megítélése, hatálya, rangsora megegyezzen az eredeti biztosítékéval.


- 23 3.6.

Nettósítás

Az utóbbi években a nettósítás fogalma megjelent a magyar jogban is; a Tpt. és néhány kapcsolódó jogszabály átvette az uniós jogszabályokban található, meglehetősen technikai jellegű meghatározásokat, anélkül, hogy a nettósítás polgári jogi tartalmát tisztázták volna. Ennek eredményeként nem világos, hogy a nettósítás tartalmát tekintve hogyan viszonyul olyan hagyományosan létező polgári jogi intézményekhez, mint a beszámítás36 vagy a folyószámla-elszámolás37. A tőkepiaci törvény a nettósítás egy fajtájának, az ún. pozíciólezáró nettósításnak a fogalmát határozza meg38, és ennek nyomán a pozíciólezáró nettósítást a csődjog is tiszteletben tartja annak kimondásával, hogy a hitelezőnek a nettó követelést kell a felszámolónak hitelezői igényként bejelentenie39, és az ilyen nettósítási megállapodás nem támadható meg azon a címen, hogy a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügylet40. Nem minősül azonban pozíciólezáró nettósításnak az Irányelvben szabályozott nettósítás, mert, míg az előbbi egy elszámolási mód, az utóbbi egy biztosítéki elem, amelynek eredményeként a nettósítás a jogosult kielégítési jogának megnyílásakor automatikusan végbemegy. Ennek következtében legalábbis kétséges, hogy a Csődtörvény pozíciólezáró nettósításra vonatkozó szabályai kiterjednek-e az itt tárgyalt biztosítéki nettósításra. E tekintetben tehát az a feladat, hogy a biztosítéki nettósítás részére is megadjuk a csődjogi elismerést és védelmet.

3.7.

Igényérvényesítés

3.7.1. A zálogtárgy értékesítése A zálogtárgyból való kielégítés főszabály szerint bírósági végrehajtás útján történik41, a felek azonban megállapodhatnak abban is, hogy a jogosult a zálogtárgyat bírósági végrehajtás mellőzésével maga vagy az általa megbízott, záloghitel nyújtásával illetve árverés szervezésével foglalkozó személy is értékesítheti42. A zálogtárgy értékesítése előtt a kötelezettet értesíteni kell az értékesítés helyéről, idejéről és módjáról; és jogszabály az értékesítés módjára további szabályokat is megállapíthat43. Ezeket az eljárási szabályokat felül kell vizsgálni abból a szempontból, hogy összhangban vannak-e a pénzügyi biztosítékok természetével illetve az Irányelvnek azzal a szabályával, amely megtiltja azt, hogy jogszabály (1)

korlátozza a jogosult szabadságát az értékesítés módjának megválasztásában; és

(2)

az értékesítés menetére vonatkozóan eljárási szabályokat állapítson meg. Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 24 -

3.7.2. A zálogtárgyból való közvetlen kielégítés Az Irányelv szerint biztosítani kell a jogosult lehetőségét arra, hogy bármely biztosítékból közvetlenül kielégíthesse követelését, feltéve, hogy ebben megállapodnak és a biztosíték értékelésének a módját is meghatározzák. A magyar jogban az óvadék az a biztosíték, amely lehetővé teszi követelésnek a biztosítékból való közvetlen kielégítését, feltéve, hogy óvadékul pénz, értékpapír vagy takarékbetétkönyv szolgál. Ezenkívül a gyakorlatban így működhetnek a biztosítéki tulajdonátruházás különböző formái is, ennek azonban jelenleg hiányzik a jogszabályi legitimációja. Olyan irányú változtatásra van tehát szükség, amely az Irányelvben definiált pénzügyi biztosítékok teljes körére kiterjeszti a közvetlen kielégítés lehetőségét. Ennek legjobb megoldása talán az lehetne, ha az itt definiált pénzügyi biztosítékok teljes körére kiterjesztenénk azoknak az eszközöknek a körét, amelyek óvadékul szolgálhatnak. 3.7.3. A biztosíték értékelése Amint ezt már említettük, az Irányelv szerint a közvetlen kielégítés alkalmazásának egyik feltétele, hogy a felek megállapodjanak a biztosíték értékelésének a módjában. Az óvadékra vonatkozó hatályos szabályok nem kívánják meg azt, hogy a felek megállapodjanak a biztosítékul lekötött eszköz értékelésének módjában. Az óvadéknak a zálogjoggal szemben az az előnye, hogy míg a zálogjog esetében a követelés kielégítése közvetlen a zálogtárgy értékesítése útján történik, addig az óvadék esetén a hitelező követelését az óvadékul lekötött eszközből közvetlenül kielégítheti. Ez a szabályozási különbség a zálogjog és az óvadék tárgya közötti különbségből fakad. Zálogjog esetében a követelésnek a zálogtárgy meghatározott eljárás keretében való kielégítését az teszi szükségessé, hogy ezáltal az adós védelmet nyerjen az ellen, hogy a hitelező, helyzetével visszaélve, a zálogtárgyat a tényleges értékénél alacsonyabban értékesíti, illetve alacsonyabb értéken veszi figyelembe a követelés érvényesítése során. Óvadék esetében ezekre az adósvédelmi szabályokra azért nincsen szükség,

mert

óvadék

tárgyául

elvileg

pénz

és

olyan

dolgok

(értékpapír

és

takarékbetétkönyv) szolgálnak, amelyeknek az értéke nem képezheti vita tárgyát. Nem kétséges például az, hogy egy meghatározott összegű pénzkövetelés érvényesítésére az óvadékul elhelyezett pénzből mekkora összeget lehet igénybe venni. Nem ennyire egyértelmű azonban a helyzet értékpapírok esetében. Az egyes értékpapírok között nagy különbség van abban a tekintetben, hogy mennyire hasonlatosak a pénzhez, mennyire határozható meg egyértelműen az értékük. A fizetőképes adóssal szembeni hitelviszonyt Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 25 megtestesítő, látra szóló (vagy esetleg lejárt) értékpapírok a kibocsátójuknál azonnal beválthatók, pénzzé tehetők, így értékük nem lehet vitás. Ezzel szemben a nem esedékes valamint a nem pénzkövetelést megtestesítő értékpapírok értéke nem más, mint az aktuális piaci forgalmi értékük. Vannak olyan papírok, amelyek forgalmi értéke bárki számára minden időpontban egyértelműen megismerhető. Ilyenek pl. a kincstárjegyek és az államkötvények, amelyek kétségtelen fizetőképességű adós által kibocsátott, fix lejáratú, egyértelműen

meghatározott

összegű

pénztartozásokat

megtestesítő,

standardizált

adósságpapírok, amelyeknek szervezett piacuk van, ahol, professzionális résztvevők közreműködésével, folyamatosan, viszonylag nagy mennyiségben és nyilvánosan történnek üzletkötések. Ezzel szemben pl. egy zártkörűen működő részvénytársaság által kibocsátott részvények gyakran egyedi feltételeket, jogokat és kötelezettségeket tartalmaznak, e részvényeknek általában nincs piacuk, üzletkötések ritkán történnek, ezek az ügyletek bizalmas jellegűek, közönséges értékpapír ügyleten túlmutató összetett tranzakciók. Ezeknek az értékpapíroknak az értéke csak tényleges értékesítés vagy bonyolult eljárás eredményeként állapítható meg. Véleményünk szerint azok az értékpapírok, amelyek értékének a megállapításához azok értékesítése szükséges, nem alkalmasak minden további nélkül arra, hogy belőlük a hitelező követelését közvetlenül kielégítse, hiszen nem létezik az az objektív ár, amelyen a hitelező és az adós közötti elszámolást el lehetne végezni. Az ilyen biztosítékok érvényesítésének egyik lehetséges módja a biztosítékul lekötött értékpapírok értékesítése, amelyre azonban, az adósok jogos igényeinek védelme érdekében, alkalmazni kell a zálogjog érvényesítésének szabályait, a másik pedig a biztosíték valamilyen módon megállapított értékén történő közvetlen kielégítés, amelynek viszont a feltétele - amint azt az Irányelv is előírja - hogy a felek előre megállapodjanak az értékelés szabályaiban.

3.8.

Fizetésképtelenség

3.8.1. A pénzügyi biztosíték védelme a fizetésképtelenségi eljárásoktól Az adós ellen indított felszámolási eljárás megakadályozza az egyedi végrehajtási eljárásokat, még abban az esetben is, ha a követelést zálogjog vagy óvadék biztosítja.44 Ez alól kivétel a VIBER, a GIRO (BKR) és a KELER keretében, az e rendszerek tagjai által, a rendszerben megvalósuló teljesítésekkel illetve elszámolásokkal kapcsolatban, magával a rendszerrel vagy egymással szemben keletkező kötelezettségeik biztosítékául nyújtott Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori

- 26 óvadék; ebből ugyanis a jogosult a felszámolásra tekintet nélkül kielégítheti követelését (ezt követően köteles a fennmaradó összeget a felszámoló részére haladéktalanul átadni)45. Annak érdekében, hogy megvalósuljon az Irányelvnek az a célja, hogy a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben nyújtott pénzügyi biztosítékok számára megteremtett védelem tágabb körre kiterjedjen, a csődjogi mentesség hatókörét ki kell terjeszteni minden, az Irányelv hatálya alá tartozó pénzügyi biztosítékra. 3.8.2. Védelem az ügylet megtámadása ellen Az előzőekben említettük, hogy a Csődtörvény kivételes szabálya védi a pozíciólezáró nettósítást a felszámolási eljárás során történő esetleges megtámadástól, és azt is, hogy ugyanebben a védelemben kellene részesíteni nem csupán az elszámolási módként, hanem a biztosítékként alkalmazott nettósítást is. Ezenfelül, az Irányelvvel összhangban, ezt a védelmet ki kellene terjeszteni azokra az esetekre is, amelyekben az adós kiegészítő biztosítékot nyújt, csere jogával élve az eredeti biztosítékot újjal helyettesíti, és amikor a hitelező az általa felhasznált biztosíték helyett szolgáltat azzal egyenértékű másik biztosítékot. 3.8.3. Bankszámla a felszámolási eljárásban Felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló alapvető kötelessége, hogy a hitelezői követelések kielégítése érdekében az adós követeléseit behajtsa, vagyonát (beleértve a még esedékessé nem vált követeléseket is) értékesítse46. A jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő zálogjoggal illetve óvadékkal terhelt vagyontárgyak értékesítéséből az értékesítés költségei után befolyt összeg 50%-át közvetlenül, a további eljárás eredményétől függetlenül, a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelések kielégítésére kell fordítani 47, az ezután fennmaradó részt pedig az általános szabályok szerint osztják fel a hitelezők között48. Nincs specifikus rendelkezés a felszámolási eljárás megindításakor az adós számláin található összegek sorsáról, holott nyilvánvaló, hogy e követeléseket, a szó hagyományos értelmében sem érvényesíteni, sem értékesíteni nem lehet. Az is nyilvánvaló, hogy jelentős a késztetés ezeknek az összegeknek a felszámolási költségek fedezésére való fordítására. Ez pedig kétségessé teszi, hogy a felszámolási eljárásban, amikor ennek a legnagyobb jelentősége lenne, érvényesül-e a bankszámla biztosítékul való lekötésének előnye.


- 27 Egyértelműen szabályozni kellene felszámolási eljárás esetén azoknak a követeléseknek a kielégítését, amelyek biztosítékául bankszámla van lekötve. Ennek során biztosítani kellene, hogy - az egyéb biztosítékokkal megegyezően - a lekötött bankszámlán az eljárás megindításakor fennálló összeg 50%-át kifizetésre kerüljön a jogosult részére. Abban az esetben pedig, ha a számlán létesített biztosíték az Irányelv szerint pénzügyi biztosítéknak minősül, a jogosult a követelését a lekötött számlából teljes egészében kielégíthesse, a felszámolási eljárás megindítására tekintet nélkül.


- 28 -

1 2 3 4 5 6

7 8 9 10 11 12 13 14 15 16

17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48

Az Európai Parlament és a Tanács 2002/47/ EC számú irányelve (OJ L 168 27.6.2002. p. 43). 98/26/EC számú irányelv (OJ L 166 11.6.1998. p. 45). A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) mellett működő Globális Pénzügyi Rendszer Bizottság által 15 központi bank szakértőiből létrehozott munkacsoport 2001. márciusában közzétett tanulmánya alapján. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 82. §-a. Tpt. 82. §. Tpt. 5. §. (1) bekezdés 83. pont. A Tpt. definiálja a pénzpiaci eszköz fogalmát, érdemi rendelkezést azonban rá nézve nem tartalmaz. Ennek következtében nem könnyű megfejteni ennek az eszköznek a mibenlétét. Ptk. 94. §. (2) bekezdés. Ehhez a Ptk-nak a zálogjog lehetséges tárgyait meghatározó 252. §-át kellene kiegészíteni. L. például a Tpt. 136. §. (4) bekezdését, 156 §. (4) bekezdését, 400. §. (1) bekezdés n) pontját, 11., 14. és 16. sz mellékleteit. Tpt. 346. §. és 5. §. (1) bekezdés 47. pont. Az óvadékkal a Ptk. összesen két szakaszban (270-271. §-ok) foglalkozik, mintegy tizedannyi terjedelemben, mint a zálogjoggal. Ptk. 338/B. §. (1) bekezdés. Ptk. 260. §. (2) bekezdés. Ptk. 338/C. §. (2) bekezdés. Ptk. 119.§. A Ptk. 262. §. (6) bekezdése szerint az ingó jelzálogjog az általános eseteken túl megszűnik akkor is, ha (i) a zálogtárgyat kereskedelmi forgalomban jóhiszemű vevő részére értékesítik, (ii) a zálogtárgyat rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik, (iii) a mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozó zálogtárgy tulajdonjogát jóhiszemű vevő visszterhesen megszerzi, ezenfelül, a Ptk. 266. §. (1) bekezdése szerint (iv) a vagyont terhelő zálogjog megszűnik, ha a zálogtárgy a vagyonból kikerül. Tpt. 144. §. Tpt. 5. §. (1) bekezdés 37. és 88. pont valamint 168-171. §-ok. Ptk. 254. §. (2) bekezdés. Ptk. 262. §. (2) bekezdés. Ptk. 265. §. (1) bekezdés. Ptk. 262. §. (2) bekezdés. Tpt. 144. §. (1) bekezdés. Tpt. 166. §. Ptk. 270. §. (1) bekezdés. Ptk. 267. §. (1) bekezdés. Ptk. 267. §. (3) bekezdés. Ptk. 261. §. (1) bekezdés. Ptk. 265. §. (3) bekezdés és 271. §. (1)-(2) bekezdés. Ptk. 112. §. (1) bekezdés és 117. §. (1) bekezdés. Ptk. 118. § (1) bekezdés. Ptk. 472. §. Tpt. 5. §. (1) bekezdés 88. pont. Tpt. 157. §. és 168. §. (4) bekezdés. Ptk. 262. §. (5) bekezdés. Ptk. 296. §. Ptk. 531-532. §. Tpt. 5. §. (1) bekezdés 87. pont. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény („Cstv.”) 28. §-ának (3) bekezdése. Cstv. 40. §. (2) bekezdés. Ptk. 255. §. (1) bekezdés. Ptk. 257. §. (2)-(3) bekezdések. Ptk. 258. §. (2) és (4) bekezdés. Cstv. 38. §. Cstv. 38. §. (5) bekezdés és Tpt. 419. §. (5) bekezdés. Cstv. 48. §. (1) bekezdés. Cstv. 49/D. §. (1) bekezdés. Cstv. 57. §. (1) bekezdés b) pont.


Pénzügyi biztosítékok

Recommend Documents