Pécel Város Önkormányzat Polgármesterétıl 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452 - 745, 452 - 751; Fax: 28/452-755 WEB: www.pecel-hivatal.hu E-mail:
[email protected]
Iktatószám: SZ/999/2/2010.
ELİTERJESZTÉS Pécel Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 7/2010. (II.18.) Ör. számú rendeletének 2010. háromnegyedéves végrehajtásának beszámolója tárgyában
Tisztelt Képviselı-testület! A helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.), valamint az államháztartásról szóló módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.) 82. §-ának megfelelıen az önkormányzat 2010. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról a következık szerint számolok be: Pécel Város Önkormányzata 2010. évi költségvetését a 7/2010. (II.18.) számú rendeletével állapította meg, melynek módosítása tartalmazta a központi költségvetésbıl érkezett pótelıirányzatokat, a képviselı testület korábbi döntéseinek megfelelı elıirányzatmódosításokat, valamint az intézményi hatáskörben végrehajtható elıirányzat változásokat. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a háromnegyedéves gazdálkodására a viszonylagos kiegyensúlyozottság volt jellemzı Pécel Város Önkormányzatánál. Az elmúlt idıszakban a bevételek és kiadások részletes alakulása a következı volt.
Bevételek alakulása A bevételek fıösszege 1.388.324 eFt. Ha a függı, átfutó, kiegyenlítı bevételeket nem vonjuk le, amelyek fıként átvezetéseket és pénzforgalom nélküli tételeket tartalmaznak a tényleges bevételi összeg 1.441.974 eFt -ot ért el, amely a módosított elıirányzathoz viszonyítva 59,64%. Intézményi mőködési bevételek teljesítésének alakulása Az intézményi mőködési bevételek alakulása összességében jónak mondható, hiszen ezek aránya a módosított elıirányzathoz képest 75,79%. A fıcsoporton belül idıarányos alatti teljesülés csak az ÁFA bevételeknél, illetve a Támogatás értékő mőködési bevételeknél fordul elı. Az elıbbit a telekértékesítések elmaradása okozza, míg az utóbbit az, hogy a különbözı pályázatokon megnyert összegek (TÁMOP, ÁROP) kifizetése elhúzódik rajtunk kívülálló okok miatt. Önkormányzatok sajátos mőködési bevételeinek alakulása Ebben a bevételi csoportban a különbözı központi költségvetésbıl átengedett adók (SZJA, gépjármőadó) illetıleg az önkormányzat által beszedett helyi adók találhatók. Ezek összege az elmúlt idıszak során 449.120 eFt, mely 72,37%-os teljesülésnek felel meg. A Személyi Jövedelem Adó tekintetében az önkormányzat képviselı-testületének nincs feladata, hiszen ezen elıirányzatok meghatározása központi hatáskörbe tartozik.
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 1/6
6/2 A helyi adók tekintetében az adókhoz kapcsolódó bírságoknál, illetve a talajterhelési díjnál a tervezettet meghaladó teljesülések figyelhetık meg. A többi adónem tekintetében kisebb elmaradások vannak, hiszen az adóbefizetési határidı szeptember 15.-e volt. Az Önkormányzat adócsoportja azonban már kiküldte a hátralékkal rendelkezıknek a fizetési felszólításokat, így van rá esély, hogy az év végéig a hátralékok egy része is befolyik az önkormányzat bankszámlájára. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek alakulása Ezen a költségvetési soron elsısorban azon területek értékesítését terveztük be melyek értékesítése az OAK Quality KFT-vel kötött szerzıdés alapján, garantáltnak volt mondható. A Képviselı-testület elıtt ismeretes, hogy az elızı testület elfogadott egy adásvételi szerzıdés módosítást, mely fıként a KFT fizetési kötelezettségének átütemezésére vonatkozik. Ezzel magyarázható, hogy a módosított elıirányzat összege jóval alacsonyabb az eredetileg tervezettnél. A támogatások és átvett pénzeszközök alakulása A normatív állami támogatások tekintetében a teljesülés aránya az önkormányzattól független. Az intézmények által megadott mutatók alapján megigényelt állami támogatást a Magyar Államkincstár meghatározott szorzórendszer alapján utalja ki. Az elmúlt idıszakban normatíva lemondásunk nem volt, sıt megkaptuk az elızı évi elszámoláshoz kapcsolódó pótigényeket is. A központosított elıirányzatok esetében rendkívül nagy mértékő emelkedés figyelhetı meg. Ennek az az oka, hogy az eredeti elıirányzatok tervezésekor nem számolhattunk a bérpolitikai intézkedéshez kapcsolódó támogatással, illetıleg a Szivárvány óvoda elnyert pályázata szintén ezt az elıirányzatot növeli. A következı rendelet módosításkor ismét emelni kell az ezen jogcímen megtervezett elıirányzatokat, legalábbis a teljesítés szintjére. A kötött felhasználású normatívák alakulása nagyjából megfelel az idıarányosnak. Ezen költségvetési soron fıként a szociális támogatások államot terhelı része található meg. Az 79,25%.os teljesülés viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a normatív módon járó szociális segélyek száma és összege növekvı tendenciát mutat. A 2010. évi költségvetés tervezésekor az óvatosság miatt csak az Ond vezér utcai lakosok által befizetendı úthozzájárulásokkal számoltunk az államháztartáson kívülrıl átvett pénzeszközök között, hiszen ezek teljesülése rendkívül bizonytalan. A lakossági közmőbefizetések miatt, azonban ezen bevételek összege már 20.013 eFt. Természetesen a költségvetés módosításakor ezek a bevételek a teljesülés mértékéig betervezésre fognak kerülni. Finanszírozási bevételek alakulása A költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a költségvetés tervezésekor 304.777 eFt hitelfelvétel került betervezésre, amelyre ez idáig nem volt szükség. Ezt azt elıirányzatot a legutóbbi módosításkor 60.000 eFt-tal csökkentettük. Remélhetıleg az utolsó negyedévben befolyt többlet bevételek ismét lehetıvé teszik a hitel elıirányzat csökkenését. A teljes eltörlésére azonban csak az utolsó elıirányzat-módosításkor lesz lehetıség, hiszen a költségvetési bevételeknek és kiadásoknak egyensúlyban kell lennie. Remélhetıleg azonban hitel felvételére az idei évben sem fog sor kerülni, és erre a reményre az is feljogosít, hogy a kiadási oldalon viszonylag nagy összegő tartalék van még a költségvetési rendeletben, amely egyenlıre tényleges kifizetéssel nem jár.
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 Utolsó nyomtatás: 2010.11.05. 13:19:00
6/3 Ugyancsak itt számoltunk a pénzmaradvánnyal, amely szerencsére a vártnál többnek bizonyult, így ennek a módosítására már a korábbi rendeletmódosításkor sor került. Itt találhatjuk a függı, átfutó kiegyenlítı bevételeket is, amelynek összege – 53.650 eFt. Ez az indokolja, hogy még az elızı évben megkapta az önkormányzat az elıfinanszírozás összegét, amely a mérlegben az állományi számlákra került. Természetesen rögtön év elején megtörtént a szükséges tételek lekönyvelése, mivel azonban az állományi számlák zárása csak év végén történik meg, így várhatóan minden beszámolóban egy közel hasonló összegő negatív egyenleggel számolnunk kell.
Kiadások alakulása Az önkormányzat elmúlt idıszaki összes kiadási összege 1.418.665 eFt volt, a függı, átfutó kiadások és tartalékok nélkül ez az összeg 1.428.685 eFt volt, amely 59,09%-nak felel meg. Vagyis el lehet mondani azt, hogy a kiadások teljesülése összességében az idıarányos alatt marad. Személyi juttatások és járulékok alakulása A személyi juttatások teljesülése 71,74%-os. Eltolódás figyelhetı azonban meg a személyi juttatások különbözı csoportjai között. A rendszeres személyi juttatások aránya alacsonyabb, ami azzal magyarázható, hogy az intézményeknél több olyan álláshely van, amelynek betöltésére nem került sor, és a megjelenı feladatokat túlóra, helyettesítés keretében látják el. A költségvetés tervezésekor azonban álláshelyre kell tervezni, függetlenül a feladat ellátási módjától. Természetesen a személyi juttatásokhoz szorosan kapcsolódnak a kifizetett járulékok is, amelynek teljesülése 164.050 eFt, amely arányaiban 71,56%-ot jelent.
Dologi és egyéb folyó kiadások alakulása A dologi kiadások között a különbözı készletbeszerzésekkel, szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos költségek kerültek elszámolásra melynek összege 445.936 eFt volt, amely 65,07%-nak felel meg. Az idıarányos alatti teljesülést részben az magyarázza, hogy az elsı félév végén derült ki, hogy az EMFESZ nem számlázta ki az önkormányzat felé a gázfogyasztást. Természetesen felvettük a kapcsolatot a cég képviselıivel, és sikerült kideríteni, hogy a számlázás elmaradását az okozta, hogy a TIGÁZ csak 2 intézmény esetében adta át az induló óraállásokat az EMFESZ részére, aki így nem tudott számlát kiállítani az önkormányzat felé. Természetesen folynak a tárgyalások mind a két céggel, hiszen az önkormányzatnak rendkívül megterhelı lenne anyagilag, ha az elmúlt év gázfogyasztását egyszerre kellene kifizetnie. A folyó kiadások tekintetében az adók, díjak egyéb befizetések között a Suki KFT-nek, illetıleg a Colas Dunántúli Zrt-nek bíróság által megítélt összegek találhatók, amelyek az eredeti elıirányzatban nem szerepeltek. Itt találhatók továbbá a rehabilitációs hozzájárulás összegei, és a cafetéria juttatás után fizetett munkáltatói SZJA.
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 Utolsó nyomtatás: 2010.11.05. 13:19:00
6/4
A svájci kamatlábak kedvezı változása, illetıleg a rendkívül óvatos tervezés miatt a kamatkiadások összegét az elızı rendelet-módosításkor csökkenthettük. Ezen kiadás teljesülése az elmúlt idıszak során is elmaradt az idıarányostól, ám ez az elmaradás csak látszólagos, hiszen a Pécel 2028. kötvény kamatfizetési idıpontja október hónap, így ez a hárommnegyedéves beszámolóban még nem szerepelhet.
Pénzeszközátadások és egyéb támogatások alakulása Az elıirányzat fıcsoport kiadásainak alakulása összességében 65,13%-os, ám a fıcsoporton belül elég jelentıs eltérések vannak. Ennek az az oka, hogy a Képviselı-testület által meghatározott CKÖ támogatások átvezetésére még nem került sor teljes mértékben. Sajnos nehezíti a pénzeszköz átadás lebonyolítását az a tény, hogy a CKÖ képviselık tiszteletdíjának számfejtése mindig a hivatali bérrel együtt történik. A hivatalnál veszik figyelembe a levonandó járulékokat, adót stb. A bérkönyvelés pedig mindig csúszik legalább 1 hónapot, így várhatóan az államháztartáson belüli pénzeszköz átadások aránya az év végéig ki fog egyenlítıdni. A szociális ellátások folyósítása folyamatos, ám ez a teljesülés is elmarad a várttól. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az étkezési térítési díjkedvezmények elszámolása kapcsán, hogy a szeptemberi kedvezmények összege csak októberben válik ismertté. Ezen kívül december hónapban mindig lényegesen megnı az átmeneti segély iránti kérelmek aránya, így várható, hogy az utolsó negyedévben több támogatás kerül kifizetésre. Mint a lenti táblázatból kiderül a szociális irodával történı egyeztetés után szükség lesz az elıirányzatcsoporton belüli átcsoportosításra a különbözı segélyfajták között.
A kifizetett segélyek alakulása az elmúlt félévben a következı volt.: Megnevezés Rendszeres szociális segély Idıskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás Ápolási díj Átmeneti segély Temetési segély Gyermekvédelmi támogatás Egyéb önkormányzati rendeleti juttatás Köztemetés Közgyógyellátás Étkeztetés Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Egyéb támogatások Összesen
Elıirányzat 6.000 eFt 3.000 eFt 6.500 eFt 24.000 eFt 3.500 eFt 1.000 eFt 2.600 eFt 6200 eFt 1.000 eFt 2.000 eFt 15.007 eFt 3500 eFt 1.550 eFt 75.857 eFt
Teljesítés 11.374 eFt 1.244 eFt 5.379 eFt 10.997 eFt 1.885 eFt 306 eFt 1.343 eFt 4.421 eFt 458 eFt 223 eFt 13.837 eFt 25 eFt 51.492 eFt
189,57% 41,46% 82,75% 45,82% 53,85% 66,52% 51,66% 71,31% 45,80% 11,15% 92,20% 0,71% 0,00% 67,88%
A Közcélú foglalkoztatás lehetıségeit az Önkormányzat az elsı pillanattól fogva igyekszik kihasználni, és 2010-ben a foglalkoztatotti létszám növekedett az elızı évhez képest. Az elmúlt idıszakban az alábbi területeken történt közcélú foglalkoztatás hosszabb-rövidebb ideig.
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 Utolsó nyomtatás: 2010.11.05. 13:19:00
6/5 Településtisztasági feladatok Családsegítı szolgálat (takarítás, ebédhordás stb.) Petıfi Sándor Általános Iskola (portás) Ráday Pál Gimnázium (portás) Szemere Pál Általános iskola (karbantartó, portás) Sz. Óvoda (kisegítı tevékenység) Nyitnikék Óvoda (kisegítı tevékenység) Gesztenyés Óvoda(kisegítı tevékenység) Napsugár Bölcsıde(kisegítı tevékenység) Harangvirág Óvoda (kisegítı tevékenység) Orvosi rendelı (takarítás) Konyha(kisegítı tevékenység) Vízmő KFT (adminisztrációs feladatok) Hivatal - ügyfélszolgálati, titkársági feladatok - kézbesítés - településır - sportpálya takarítás, karbantartás - pénzügyi asszisztensi feladatok - adócsoport kisegítı tevékenység - szociális iroda kisegítı tevékenység - okmányiroda kisegítı tevékenység - irattárosi feladatok - oktatási kiegészítı feladatok feladatok Összesen
7 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 1 fı 4 fı 4 fı 2 fı 6 fı 1 fı 3 fı 1 fı 2 fı 3 fı 2 fı 1 fı 1 fı 47 fı
Felújítások és beruházások alakulása Mind a felújítások, mind a beruházások terén azt mondhatjuk, hogy összegük erısen elmaradt az idıarányostól. Ennek részben az a magyarázata, hogy a költségvetés elfogadása kapcsán a testület hozott egy szigorú döntést, miszerint addig nem lehet új beruházásba kezdeni, amíg a felhalmozási bevételek be nem érkeznek. Ennek köszönhetıen csak a legszükségesebb felújítási, beruházási munkálatok egy részét végeztük el az elsı félévben. E mellett az is magyarázza az idıarányos alatti teljesülést, hogy a beruházások felújítások legnagyobb része közbeszerzéshez kötıdött, így ezek elhúzódása is késleltette a munkálatok megkezdését. Több olyan beruházás van (pl. Napsugár bölcsıde kapacitás bıvítése, Szivárvány óvoda korszerősítése) amely vagy jelenleg is folyamatban van, vagy október hónapban fejezıdött be, így a számlák kiegyenlítésére még nem került sor az elsı háromnegyed évben. Finanszírozási kiadások alakulása Az elıirányzat csoportban a Pécel 2027 kötvény törlesztése lett betervezve, melynek ugyan mindkét részlete kifizetésre került, de a második törlesztés október elsı napjaiban jelentkezett az önkormányzat számláján, így a háromnegyedéves beszámolóban nem szerepel. Ugyancsak itt találhatóak a függı, átfutó és kiegyenlítı kiadások, melyek oka az, hogy a bérkönyvelés a pénzforgalmi szemlélető kettıs könyvelés miatt mindig „csúszik” 1 hónapot. A fentiek figyelembe vételével kérem a Tisztelt Képviselı-testületet a háromnegyedéves beszámolóról készült határozati javaslat elfogadására. 2010. október…….. Szıllısi Ferenc polgármester
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 Utolsó nyomtatás: 2010.11.05. 13:19:00
6/6
Határozati Javaslat Pécel Város önkormányzatának képviselı-testület elfogadja 2010. évi háromnegyedéves beszámolót. Megállapítja, hogy az elmúlt idıszak gazdálkodása viszonylag kiegyensúlyozott volt. Felhívja a költségvetés végrehajtóinak figyelmét, hogy: • az elkövetkezı idıszakban tegyenek meg mindent a telekeladások felgyorsítása ügyében, • az eddig ismert, és elindított beruházásokon, felújításokon kívül új beruházás indítására nem kerülhet sor, Felelıs: Határidı:
Szıllısi Ferenc polgármester, Dr. Csizmadia Julianna címzetes fıjegyzı folyamatos
Pécel, 2010. szeptember 3.
Szıllısi Ferenc Polgármester
Az elıterjesztés készítette: Mezei Csilla irodavezetı
Az SZMSZ-nek megfelelıséget ellenırizte: Jeney Erzsébet irodavezetı (minısített többséggel történı elfogadás szükséges)
Az elıterjesztés ellen törvényességi kifogást nem emelek: dr. Csizmadia Julianna címzetes fıjegyzı
Készült: 2010.11.05. 13:19:43 Utolsó nyomtatás: 2010.11.05. 13:19:00
H2 melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett bevételei forrásonként Módosított elıirányzat
Eredeti elıirányzat Bevételi forrás megnevezése
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Alaptevékenység bevételei Alaptevékenységgel összefüggı egyéb bevétel Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek visszatérülések Kamat bevételek Támogatásértékő mőködési bevétel Intézmények müködési bevételei össz.1 Helyi adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója vállalkozók kommunális adója Helyi iparőzési adó Pótlékok bírságok Helyi adók összesen Átengedett központi adók Személyi jövedelem adó Gépjármőadó Talajterhelési díj Átengedett központi adók összesen Egyéb sajátos bevételek Önkormányz. sajátos müköd. bevét. össz. 2 Tárgyi eszközök értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási bevét. Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékő felhalmozási bevétel Felhalmozási és tıke jellegő bevételek össz. 3 Normatív állami támogatás Kötött felhasználású normatívák Központosított elıirányzatok ÖNHIKI CÉDE támogatás Teki támogatás Egyéb központi támogatás Központi költségvetési támogatás összesen Elızı évi visszatérülések Müködési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kivülrıl Felhalmozási célra átvett pénzeszk.áht-n kivülrıl Pénzeszköz átvétel összesen Támogatások kiegészítések átvett pénzeszk. össz. 4 Hitel felvétel Pénzforgalom nélküli bevételek Függı elszámolások Hitelek, pénzforgalom nélküli bev.összesen 5 Bevételek összesen 6=1+2+3+4+5
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
71 534 24 049 105 288 10 000 90 765 301 636
71 534 24 049 20 698 10 000 90 765 217 046
39 000 26 000 200 000 8 000 273 000
31 200 26 000 200 000 8 000 265 200
508 209 110 000 1 600 619 809 892 809 338 360 25 000 4 375 367 735 536 660 61 493 566 598 718
508 209 110 000 1 600 619 809
4 000 4 000 602 718 304 777 141 000 445 777 2 610 676
885 009
536 660 61 493 566 -
84 590
84 590 7 800 -
7 800
-
elıirányzat
71 534 24 049 20 698 90 765 207 046
39 000 26 000 200 000 8 000 273 000
31 200
-
4 000 4 000
1 475 12 189 26 721
7 800 338 360 25 000 4 375 367 735
598 718 304 777 10 000
4 000 131 000
314 777 2 015 551
131 000 595 125
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
71 534 24 049 40 288 10 000 90 765 236 636
508 209 110 000 2 400 620 609 893 609 78 360 25 000 28 599 131 959 536 575 65 115 54 649 656 339
598 718
Összesen ( 1 )
683 060 244 777 227 629 472 406 2 417 670
Teljesítés
200 000 8 000 239 200 508 209 110 000 2 400 620 609 859 809
536 575 65 115 43 622 -
Összesen ( 1 ) elıirányzat 68 555 26 676 19 969 7 607 56 541 179 348
19 590 10 000 29 590 7 800 26 000
33 800
33 800 78 360 25 000 28 599 131 959
11 027
11 027
1 475 14 532 659 844 244 777 34 240
23 216 193 389
279 017 2 005 716
193 389 411 954
26 676 16 860 56 541 168 632 24 443
140 043 8 135 172 621
361 845 84 671 2 604 449 120 653 675 53 638 24 224 77 862 383 844 51 604 62 290 497 738 13 057
-
12 189 12 189
68 555
32 590 23 787 140 043 8 135 204 555
-
645 312 13 057
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
361 845 84 671 2 604 449 120 621 741
-
95,84%
10 716
110,92% 49,57% 76,07% 62,29% 75,79%
8 148 23 787
83,56% 91,49%
31 935
70,02% 101,69% 74,93%
-
71,20% 76,97% 108,50% 72,37%
3 109 7 607
31 935 53 638
73,15% 68,45% 0,00%
24 224 77 862
11 027
84,70% 59,00% 71,54% 79,25% 113,98%
11 027
75,84%
13 338
20 013 20 013
164,19% 124,81%
500 049
31 040
77,75% 0,00% 0,00%
53 650 53 650 1 236 772
151 553
-11,36% 57,42%
383 844 51 604 51 263
486 711 13 057 281
281 20 013 33 351 531 089 53 650 53 650 1 388 324
aránya a módosított elıirányzathoz
-
H3. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett bevételei költségvetési címenként és forrásonként
száma
neve Önkormányzati hiv
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Gyermekintézmén
Bevételi forrás megnevezése
001.
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
200
394 486 79 709 -
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev.
4 000 444 777
314 777
200 200 -
200 200
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev.
-
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Könyvtár Szociális ellátás Egészségügyi ellá
500
elıirányzat
Összesenbıl Összesen ( 1 ) Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat elıirányzat
532 861 79 709 4 375
300
400
Összesen ( 1 )
Oktatási intézmén
100
Módosított elıirányzat
Eredeti elıirányzat
Cím
7 061 7 061 -
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev.
-
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
100 100 -
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev.
-
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev. Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. . Felhalmozási és tıke jellegő bevételek Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev.
4 190 4 190 -
138 375
363 258 69 709 -
4 375 4 000 130 000
26 721 471 406
14 532 279 017
200 200 -
200 200
-
243 177 10 000
7 061 7 061
-
7 061 7 061 -
12 189 192 389 -
-
100 100 -
7 061 7 061
-
-
4 190 4 190 -
100 100
-
-
31 925 31 925 -
1. oldal
456 456 -
-
12,17% 92,75%
20 198
70,62%
20 013
124,63% -11,38%
456 456
-
228,00% 228,00%
7 225 7 225
-
102,32% 102,32%
209 209
-
209,00% 209,00%
3 840 3 840
-
91,65% 91,65%
19 826 19 826
-
62,10% 62,10%
13 290 53 650
7 225 7 225 -
209 209 -
4 190 4 190
-
31 925 31 925
33 303 53 650
50 927 10 716
-
4 190 4 190
-
22 854 63 214
-
100 100
73 781 73 930 20 198
28 599
-
31 925 31 925 -
Összesenbıl Összesen ( 1 ) Összesenbıl aránya a Müködési Felhalmozási Müködési Felhalmozási módosított elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat eihoz
606 435 79 709 28 599
-
Teljesítés
3 840 3 840 -
31 925 31 925
-
19 826 19 826 -
H3. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett bevételei költségvetési címenként és forrásonként
neve Étkeztetési feladat
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Településüzemelte
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. . Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
Kisebbségi önk.
900
összesen
800
Elszámolások
száma
Bevételi forrás megnevezése
600
700
Módosított elıirányzat
Eredeti elıirányzat
Cím Összesen ( 1 ) elıirányzat
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli bev.
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli, függö bev. Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
81 181 81 181 -
Összesenbıl Összesen ( 1 ) Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat elıirányzat 81 181 81 181
8 750 8 750 -
8 750 8 750
598 718
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei Önkormányz. sajátos müköd. bevét. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek
4 930 3 930 -
3 930 3 930
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli bev.
1 000
-
Önkormányzat bevételei összesen
2 610 675 301 636 892 809 367 735
81 181 81 181
-
43 663 43 663 -
8 750 8 750 -
885 009
2 015 550 217 046 885 009 -
455 750 84 590 7 800 363 360
43 663 43 663
-
53,78% 53,78%
30 199 30 199
-
345,13% 345,13%
-
8 750 8 750
-
30 199 30 199 -
-
598 718 -
Felhalmozási és tıke jellegő bevételek összesen Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök összesen Hitelek, pénzforgalom nélküli bev.össz.
-
1 483 727
Összes bevétel Intézmények müködési bevételei össz. Önkormányz.sajátos müköd.bevét.össz.
81 181 81 181 -
Összesenbıl aránya a Összesen ( 1 ) Összesenbıl Müködési Felhalmozási Müködési Felhalmozási módosított elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat eihoz
-
1 939 477 84 590 892 809 363 360
Támogatások kiegészítések átvett pénzeszközök . Hitelek, pénzforgalom nélküli bev.
-
Teljesítés
167 777 19 590 33 800 103 360
1 209 125 653 675 57 664
1 108 499
100 626
621 740
31 935 57 664
72,28% 0,00% 73,15% 55,79%
645 311
11 027
497 786 -
486 759
11 027
75,84%
4 930 3 930 -
3 930 3 930
1 000
-
0,00%
1 000
-
1 000 595 125 84 590 7 800
2 417 670 236 636 893 609
367 735
131 959
1 000
1 672 898 19 590 893 609 103 360
1 505 121
656 338 -
859 809
2 005 716 207 046 859 809 -
411 954 29 590 33 800
1 388 324 179 348 653 675
131 959
77 862
598 718 314 777
4 000 131 000
683 059 472 406
659 843 279 017
23 216 193 389
2 610 675
2 015 550
595 125
2 417 670
2 005 716
411 954
-
-
1 000
602 718 445 777
2. oldal
-
-
531 089 53 650 1 388 324
0,00% 1 236 771 168 632 621 740
151 553 10 716 31 935
57,42% 75,79% 73,15%
77 862
59,00%
500 049 53 650
31 040 -
77,75% -11,36%
1 236 771
151 553
57,42%
-
-
H4. melléklet
sorszám
Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett kiadásai kiemelt elıirányzatonkánt
1. 2. 3. I. 1. 2. 3. 4. 5. II. 1. 2. 3. 4. 5. 6. III. 1. 2. 3. IV. 2. 3.
Módosított elıirányzat
Eredeti elıirányzat Kiadási elıirányzat megnevezése
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Rendszeres személyi juttatások Nem rendszeres személyi juttatások Külsı személyi juttatások Személyi juttatások összesen Társadalom biztosítási járulék Munkaerıpiaci járulék Egészségügyi hozzájárulás Táppénz hozzájárulás Munkaadókat terhelı egyéb járulékok Munkaadókat terhelı járulékok össz. Készlet beszerzések Szolgáltatások ÁFA kiadás Kiküldetés,reprezentció Egyéb dologi kiadások Számlázott szellemi tevékenység Dologi kiadások összesen Különféle költségvetési befizetések Adók,dijak,befizetések Kamatkiadások Egyéb folyó kiadások Müködési célra átadott pénzeszköz áhtn kivülre Támogatási célú mőködési kiadások Müködési célú pénzeszköz átadás össz.
712 300 114 534 59 259 886 093 216 912 8 653 3 330 350 229 245 117 165 367 331 207 808 5 632 7 924 20 840 726 700 17 964 92 000 109 964 12 137 17 130 29 267
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áhtn kivülre 8 000 Támogatási célú felhalmozási kiadások Felhalmozási célú pénzeszköz átadás össz. 8 000 6. Társadalom és szociálpolitikai juttatás 75 857 V. Pénzesszköz átadás és egyéb tám. 113 124 1. Ingatlanok felújítása 15 000 2. Felújítási kiadások ÁFA 3 750 VI. Felújítási kiadások összesen 18 750 1. Intézményi beruházási kiadások 79 240 2. Beruházási kiadások ÁFA 19 810 VII. Beruházási kiadások összesen 99 050 1. Hitelek kiadásai 36 000 2. Pénzforgalom nélküli kiadások, függı elszámolások 3. Tartalék 391 750 VIII. I.-VII. pontba nem tart. kiadások össz. 427 750 Kiadások összesen 2 610 676
Teljesítés
Összesenbıl Összesenbıl Összesen ( 1 ) Összesen ( 1 ) Összesenbıl Müködési Felhalmozási Müködési Felhalmozási Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat elıirányzat ekıirányzat elıirányzat elıirányzat 712 300 114 534 59 259 886 093 216 912 8 653 3 330 350 229 245 117 165 367 331 123 218 5 632 7 924 20 840 642 110 17 964 32 000 49 964 12 137 17 130 29 267
4. 5.
75 857 105 124 36 000 67 015 103 015 2 015 551
-
-
84 590
84 590
60 000 60 000
8 000 8 000 8 000 15 000 3 750 18 750 79 240 19 810 99 050 324 735 324 735 595 125
712 300 105 409 59 259 876 968 216 912 8 653 3 330 350 229 245 118 537 374 921 145 661 5 702 10 614 29 913 685 348 28 034 62 000 90 034 12 487 17 130 29 617
712 300 105 409 59 259 876 968 216 912 8 653 3 330 350 229 245 118 537 374 921 126 071 5 702 10 614 29 913 665 758 28 034 32 000 60 034 12 487 17 130 29 617
8 000 8 000 75 857 113 474 29 950 7 488 37 438 114 499 28 626 143 125 36 000
75 857 105 474 36 000
206 038 242 038 2 417 670
32 237 68 237 2 005 716
-
-
19 590
19 590
30 000 30 000
8 000 8 000 8 000 29 950 7 488 37 438 114 499 28 626 143 125 173 801 173 801 411 954
485 357 103 355 40 433 629 145 155 573 6 088 818 1 433 138 164 050 55 384 294 138 86 622 2 635 5 182 1 975 445 936 23 990 33 321 57 311 12 273 8 876 21 149 1 267 1 267 51 492 73 908 9 557 2 389 11 946 23 008 5 676 28 684 17 705 10 020 7 685 1 418 665
485 357 103 355 40 433 629 145 155 573 6 088 818 1 433 138 164 050 55 384 294 138 83 513 2 635 5 182 1 975 442 827 23 990 20 389 44 379 12 273 8 876 21 149
51 492 72 641 17 705 -
10 020 7 685 1 360 727
-
-
3 109
3 109
aránya a módosított elıirányzatho 68,14% 98,05% 68,23% 71,74% 71,72% 70,36% 43,03% 39,43% 71,56% 46,72% 78,45% 59,47% 46,21% 48,82% 6,60% 65,07%
-
85,57% 53,74% 63,65% 98,29% 51,82% 71,41%
1 267
15,84%
1 267
15,84% 67,88% 65,13% 31,91% 31,90% 31,91% 20,09% 19,83% 20,04% 49,18%
12 932 12 932
1 267 9 557 2 389 11 946 23 008 5 676 28 684
57 938
-4,86% 3,18% 58,68%
H5. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010 évi tervezett kiadásai költségvetési címenként és kiemelt elıirányzatonként Eredeti elıirányzat
neve
elıirányzat
1 254 971 272 555 65 393 300 380 109 964 35 667 43 262 427 750 66
735 384 272 555 65 393 215 790 49 964 28 667
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások, tartalék létszámkeret
185 552 120 704 30 361 22 712 11 775 64
173 777 120 704 30 361 22 712 -
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
555 452 361 275 94 798 82 841 16 538 149
538 914 361 275 94 798 82 841
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
21 915 10 124 2 672 5 719 3 400 4,5
18 515 10 124 2 672 5 719
Önkormányzati hiv. Egyesített gyermekintézm
300
Módosított elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
Oktatási intézmények
200
Összesen ( 1 )
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások, tartalék létszámkeret
001.
100
Kiadási elıirányzat megnevezése
Lázár Ervin könytár
száma
Cím
103 015 66
519 587
84 590 60 000 7 000 43 262 324 735
11 775
11 775
64 16 538
16 538 149 3 400
3 400 4,5
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
1 021 143 267 749 65 393 253 824 84 771 36 017 71 351 242 038 66
719 401 267 749 65 393 234 234 54 771 29 017
216 151 119 192 30 361 24 887 1 512 40 199 64
175 952 119 192 30 361 24 887 1 512 -
557 140 358 580 94 798 84 530 2 694 16 538 149
540 602 358 580 94 798 84 530 2 694
22 255 10 052 2 672 6 059 72 3 400 4,5
18 855 10 052 2 672 6 059 72
1. oldal
Teljesítés
68 237 66
301 742
19 590 30 000 7 000 71 351 173 801
40 199
40 199
64 16 538
16 538 149 3 400
3 400 4,5
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
543 468 179 157 44 558 215 233 54 716 28 180 13 939 7 685 -
512 221 179 157 44 558 212 124 41 784 26 913
132 225 85 244 22 727 13 708 546 10 000 -
122 225 85 244 22 727 13 708 546
391 480 273 102 72 872 41 048 1 506 2 952 -
388 528 273 102 72 872 41 048 1 506
13 099 7 406 1 962 3 522 54 155 -
12 944 7 406 1 962 3 522 54
31 247
3 109 12 932 1 267 13 939
7 685
aránya a módosított eihoz
53,22% 66,91% 68,14% 84,80% 64,55% 78,24% 19,54% 3,18% 0,00%
10 000
61,17% 71,52% 74,86% 55,08% 36,11%
10 000
24,88% 0,00%
2 952
70,27% 76,16% 76,87% 48,56% 55,90%
2 952
17,85% 0,00%
155
58,86% 73,68% 73,43% 58,13% 75,00%
155
4,56% 0,00%
H5. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010 évi tervezett kiadásai költségvetési címenként és kiemelt elıirányzatonként Eredeti elıirányzat
neve Foglalkozás és szocpol
161 620 52 191 18 598 8 399 75 857 6 575 44
155 045 52 191 18 598 8 399
Eü. Ellátás 700
elıirányzat
Módosított elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
70 820 30 741 7 640 30 564 1 875 15
68 945 30 741 7 640 30 564
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
139 263 35 923 9 117 94 223 26
139 263 35 923 9 117 94 223
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
215 588 181 213 34 375 -
181 213
500
600
Összesen ( 1 )
Étkeztetési tevékenység
400
Kiadási elıirányzat megnevezése
Településüzemeltetés
száma
Cím
6 575
75 857 6 575 44 1 875
1 875 15 -
26 34 375
181 213
34 375 -
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
162 165 52 833 18 598 7 999 303 75 857 6 575 44
155 590 52 833 18 598 7 999 303 75 857
71 120 30 534 7 640 30 864 207 1 875 15
69 245 30 534 7 640 30 864 207
140 363 35 448 9 117 95 323 475 26
140 363 35 448 9 117 95 323 475
221 838 181 213 40 625 -
181 213
2. oldal
Teljesítés
6 575
6 575 44 1 875
1 875 15 -
26 40 625
181 213
40 625 -
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
94 210 36 473 9 243 2 628 138 45 728 -
94 210 36 473 9 243 2 628 138 45 728
43 185 21 012 5 549 16 474 150 -
43 185 21 012 5 549 16 474 150
66 779 25 720 6 867 33 992 200 -
66 779 25 720 6 867 33 992 200
131 410 117 825 1 13 584 -
117 826
-
aránya a módosított eihoz 58,10% 69,03% 49,70% 32,86% 45,54% 60,28% 0,00% 0,00%
-
60,72% 68,82% 72,63% 53,38% 72,46% 0,00% 0,00%
-
47,58% 72,56% 75,32% 35,66% 42,11%
0,00% 13 584
117 825 1
65,02%
13 584 -
59,24%
33,44%
H5. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010 évi tervezett kiadásai költségvetési címenként és kiemelt elıirányzatonként Eredeti elıirányzat
neve
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Teljesítés
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
Összesen ( 1 ) elıirányzat
Összesenbıl Müködési Felhalmozási elıirányzat elıirányzat
aránya a módosított eihoz
Önk.elsz.egyéb felad.
900
Kiadási elıirányzat megnevezése
Módosított elıirányzat
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Cigány kisebbségi önk.
800
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
5 496 2 580 666 650 1 600 -
4 496 2 580 666 650
1 000
4 496 2 580 666 650
1 000
-
1 000
600
1 000
2 809 1 031 272 1 506 -
2 809 1 031 272 1 506
600
5 496 2 580 666 650 1 600 -
Összes kiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelı járulékok Dologi jellegü kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzesszköz átadás és egyéb tám. Felhalmozási kiadások Hitelek, pénzforg. nélküli kiadások létszámkeret
2 610 676 886 093 229 245 726 700 109 964 113 124 117 800 427 750 368,5
2 015 551 886 093 229 245 642 110 49 964 105 124 103 015 368,50
595 125 84 590 60 000 8 000 117 800 324 735 -
2 417 670 876 968 229 245 685 348 90 034 113 474 180 563 242 038 368,5
2 005 716 876 968 229 245 665 758 60 034 105 474 68 237 368,50
411 954 19 590 30 000 8 000 180 563 173 801 -
1 418 665 629 145 164 050 445 936 57 311 73 908 40 630 7 685 -
1 360 727 629 145 164 050 442 827 44 379 72 641 7 685 -
57 938 3 109 12 932 1 267 40 630 -
58,68% 71,74% 71,56% 65,07% 63,65% 65,13% 22,50% 3,18% 0,00%
Önkormányzat összesen
2 610 676
2 015 551
595 125
2 417 670
2 005 716
411 954
1 418 665
1 360 727
57 938
58,68%
Önkorm összesen
száma
Cím
3. oldal
51,11% 39,96% 40,84% 231,69% 0,00%
H6. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett felhalmozási kiadásai Felhalmozási cél eredeti
száma
sorszám
Költségvetési cím megnevezése
megnevezése
elıirányzat (nettó)
módosított
elıirányzat (ÁFA-val)
elıirányzat (nettó)
teljesítés
elıirányzat (ÁFA-val)
elıirányzat (nettó)
elıirányzat (ÁFA-val)
1.
001
Polgármesteri Hivatal
CORSO Pályázati nyilvántartó
140
175
140
175
-
2.
001
Polgármesteri Hivatal
CORSO vezetıi információs rendzser
390
488
390
488
-
3.
001
Polgármesteri Hivatal
Térinformatika kialakítása ÁROP pályázat
3 500
4 375
3 500
4 375
aránya a módosított eihoz
0,00% 0,00%
3 420
4 275
97,71%
140
175
9,33%
-
0,00%
4.
001
Polgármesteri Hivatal
Gépjármőbeszerzés
4 000
5 000
4 000
5 000
5.
001
Polgármesteri Hivatal
Kazáncsere
1 500
1 875
1 500
1 875
6.
001
Polgármesteri Hivatal
Kijelzırendszer a képviselıknek
800
1 000
800
1 000
7.
001
Polgármesteri Hivatal
Számítógépek beszerzése, ügyfélirányító rendszer
5 000
6 250
5 000
6 250
4 211
5 264
84,22%
8.
001
Polgármesteri Hivatal
Corso Tárgyi eszköz licence díj
1 320
1 650
1 320
1 650
1 770
2 213
134,09%
9.
001
Polgármesteri Hivatal
Településszerkezeti terv
10.
001
Polgármesteri Hivatal
Hivatal tetıtér elektronikus felújítása + klíma
11.
001
Polgármesteri Hivatal
IVS pályázat kifizetései
12.
001
Polgármesteri Hivatal
3548 hrsz telekrész vásárlás
13.
001
Polgármesteri Hivatal
IVS városközpont rehabilitációb - tervezési munkák
14.
001
Polgármesteri Hivatal
Kerékpártároló építése
15.
121
Napsugár bölcsıde
Kapacitás bıvítés
16.
122
Szivárvány Óvoda
Gyermekbútorok cseréje
17.
122
Szivárvány Óvoda
Nyílászárók cseréje, hıszigetelés
18.
122
Szivárvány Óvoda
Kaputelefonos beléptetı rendszer
19.
123
Gesztenyés Óvoda
Volt konyha átalkaítása
20.
123
Gesztenyés Óvoda
Zuhanytálca kialakítás
21.
123
Gesztenyés Óvoda
Játszótéri eszközök cseréje
22.
123
Gesztenyés Óvoda
Nyílászárók felújítása
23.
123
Gesztenyés Óvoda
Óvoda elıtti járda felújítása
24.
123
Gesztenyés Óvoda
Tetıszerkezet felújítása
25.
211
Petıfi Sándor Általános Iskola
Kompetencia alapú oktatáshoz bútorok
26.
211
Petıfi Sándor Általános Iskola
TÁMOP-hoz laptopok, interaktív tábla
27.
211
Petıfi Sándor Általános Iskola
Napközis játszóudvar
28.
211
Petıfi Sándor Általános Iskola
29.
211
30.
-
0,00%
2 960
3 700
2 960
3 700
-
0,00%
15 000
18 750
15 000
18 750
-
0,00%
22 471
28 090
-
7 682
150
150
1 250
1 563
240
300
9 603
320
400
320
400
1 000
1 250
16 056
20 070
8 000
10 000
0,00% 0,00% 49,83%
200
250
200
250
-
0,00%
5 000
6 250
5 000
6 250
-
0,00%
200
250
200
250
-
0,00%
1 000
1 250
1 000
1 250
-
0,00%
200
250
200
250
-
0,00%
1 000
1 250
1 000
1 250
-
0,00%
500
625
500
625
-
0,00%
1 300
1 625
1 300
1 625
-
0,00%
600
750
600
750
-
0,00%
1 729
2 161
1 729
2 161
-
0,00%
Ivókutak kialakítása
600
750
600
750
-
0,00%
Petıfi Sándor Általános Iskola
Kerítés, játékok
171
214
171
214
-
0,00%
212
Szemere Pál Általános Iskola
Udvari kamereák
250
313
250
313
-
0,00%
31.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Fogasfalak
150
188
150
188
-
0,00%
32.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Nagykapu kicserélése
600
750
600
750
743
99,00%
33.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Tornaterem felújítása
2 400
3 000
2 400
3 000
-
0,00%
34.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Hátsó parkolók felújítása
200
250
200
250
-
0,00%
35.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Padlótisztiító gép
36.
212
Szemere Pál Általános Iskola
Udvari játékok
37.
221
Ráday Pál Gimnázium
2-es épület tetıfelújítás
1 000
1 250
1 000
1 250
-
0,00%
38.
221
Ráday Pál Gimnázium
Tornaterem feljújítása
4 000
5 000
4 000
5 000
-
0,00%
1. oldal
594
720
900
817
1 021
H6. melléklet Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett felhalmozási kiadásai Felhalmozási cél eredeti
száma
sorszám
Költségvetési cím megnevezése
megnevezése
elıirányzat (nettó)
módosított
elıirányzat (ÁFA-val)
elıirányzat (nettó)
teljesítés
elıirányzat (ÁFA-val)
39.
221
Ráday Pál Gimnázium
Vizesblokk kialakítás
40.
231
Városi Zeneiskola
3 db konvektor cseréje
230
288
230
288
41.
300
Lázár Ervin városi könyvtár és mővelıdési ház
laptop beszerzés
120
150
120
150
42.
300
Lázár Ervin városi könyvtár és mővelıdési ház
Nyílászárók cseréje
43.
300
Lázár Ervin városi könyvtár és mővelıdési ház
Csapadékvíz elvezetés kialakítása + bádogozás
44.
411
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat
45.
411
46.
elıirányzat (nettó)
elıirányzat (ÁFA-val)
232
290
155
155
-
aránya a módosított eihoz
0,00% 103,33%
600
750
600
750
-
0,00%
2 000
2 500
2 000
2 500
-
0,00%
zuhanyzó helyiség kialakítása
370
463
370
463
-
0,00%
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat
elkülönítı szoba kialakítása
150
188
150
188
-
0,00%
411
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat
Bútorzat kialakítása
1 500
1 875
1 500
1 875
-
0,00%
47.
411
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat
Egyéb gépek, beszerzése
740
925
740
925
-
0,00%
48.
411
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat
Falbontás, átakalkítás, burkolatcsere
2 500
3 125
2 500
3 125
-
0,00%
49.
500
Egészségügyi szolgálat
Tanácsadó átalakítás, WC kialakítás
1 500
1 875
1 500
1 875
-
0,00%
50.
700
Településüzemeltetés
Közvilágítási lámpák bıvítése
1 800
2 250
1 800
2 250
-
0,00%
51.
700
Településüzemeltetés
Temetı és Csatári utca összekötı szakasz közvilágítás bıvítése
2 200
2 750
2 200
2 750
52.
700
Településüzemeltetés
Csatári területére mart aszfalt szórás
53.
700
Településüzemeltetés
Járdaépítés
54.
700
Településüzemeltetés
Nyitnikék óvoda parkoló
55.
700
Településüzemeltetés
Harangvirág parkoló
56.
700
Településüzemeltetés
Erzsébet sétány korlát építés + árok
57.
700
Településüzemeltetés
Parkoló építés Pesti út 9.
58.
700
Településüzemeltetés
Lélek patak rekonstrukciója
59.
700
Településüzemeltetés
Kiss Ernı u. aszfaltozás
-
-
-
2 160
-
2 700
2 000
2 500
2 000
2 500
-
0,00%
500
625
500
625
-
0,00%
15 000
18 750
15 000
18 750
-
0,00%
6 000
7 500
6 000
7 500
-
0,00%
5 000
6 250
2 700
3 375
2 150
2 688
-
60.
700
Településüzemeltetés
Maglódi út volt közért felújítás
225
281
61.
700
Településüzemeltetés
Dán terület útjavítás
950
1 188
62.
700
Településüzemeltetés
Piactér felújítási munkák
1 325
1 656
63.
700
Településüzemeltetés
Fedett buszmegállók
600
750
64.
700
Településüzemeltetés
Pécel város üdvözlı tábla
756
945
Bruházások, Felújítások összesen
117 800
65.
001
Polgármesteri Hivatal
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
66.
001
Polgármesteri Hivatal
Felhalmozási célú tartalék
67.
001
Polgármesteri Hivatal
68.
001
Polgármesteri Hivatal
98,18%
-
180 563
40 630
22,50%
1 267
15,84%
8 000
8 000
324 735
173 801
Felhalmozási célú kötvénykamat
60 000
30 000
12 932
43,11%
Értékesített tárgyi eszközök ÁFA befizetés
84 590
19 590
3 109
15,87%
Egyéb felhalmozási kiadások összesen
477 325
231 391
17 308
7,48%
Felhalmozási kiadások összesen
595 125
411 954
57 938
14,06%
2. oldal
0,00%
H7. melléklet
sorsz.
Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett bevételei és kiadásai szakfeladatonként szakfeladat száma
megnevezése
Bevételek
Kiadások
2010.évi eredeti elıirányzat
Bevételek
Kiadások
2010.évi módosított elıirányzat
Bevételek
Kiadások Teljesítés
I. Kiadások és bevételek feladatonként 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42.
38210-1 42110-0 56291-2 56291-3 56291-7 68100-0 68200-1 68200-2 81100-0 84111-4 84111-5 84112-6 84112-7 84119-2 84140-2 84140-3 84190-1 85101-1 85201-1 85201-2 85202-1 85202-2 85203-1 85311-1 85591-1 85591-4 85609-9 86210-1 86210-2 86230-1 86904-1 88101-1 88211-1 88211-2 88211-3 88211-4 88211-5 88211-6 88211-7 88212-2 88212-3 88212-4
Települési hulladékok kezelése Út, autópálya építés Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Saját tulajdonú ingatlan adás-vétele Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetésee Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Építményüzemeltetés Országgyőlési képviselıválasztás Önkormányzati képviselıválasztás Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Kiemelt állami és önkorányzati rendezvények Közvilágítás Város és községgazdálkodás Önkormányzatok elszámolásai Óvodai nevelés Általános iskolai nevelés 1-4 osztály Sajátos nevléső igényő tanulók nevelése 1-4 osztály. Általános iskolai nevelés 5-8. osztály Sajátos nevléső igényő tanulók nevelése 5-8 osztály. Alapfokú mővészetoktatás Gimnáziumi oktatás Napköziotthonos nevelés Tanulószobai ellátás Oktatási kiegészítı tevékenység Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Család-, és nıvédelmi egészségügyi gondozás Idısek nappali elltása Rendszeres szociális segély Idıskorúak járadéka Normatív lakásfenntartási támogatás Helyi lakásfenntartási támogatás Normatív Ápolási díj Méltánoyssági Ápolási díj Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Átmeneti segély Temetési segéyl Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
23 258 47 631 3 157 422 950 25 000 8 750 5 686 228 084 4 930 -
1 491 528 3 000 1 500 28 800 200
20 000 105 675 49 698 76 062 1 082
10 125 345 754 1 200 1 800 653 767 5 496 5 780 30 000 49 788 122 235 79 812 5 603 116 943 5 819 38 086 116 255 51 702 2 625 44 346 11 554 16 000 457 29 671 7 412 6 000 3 000 6 000 500 11 800 16 520 2 600 3 500 1 000 18 507
23 258 47 631 3 157 97 950 25 000 8 750 5 686 361 658 4 930 -
1 549 948 3 000 1 500 28 800 200
20 000 111 925 50 091 76 663 1 091
10 125 315 668 1 200 1 800 663 196 5 496 8 882 30 000 49 788
770 10 141 25 019 550 59 748 4 712 28 868 2 456 3 474 2 494 373 827 1 769
6 396 25 648 17 648 36 344 2 924 150 362 4 964 65 526 2 384 259 506 746 3 055 5 937 16 472 84 557
897 225 122 860 80 732 5 603 116 943 5 819 38 156 116 255 51 702 2 625 44 345 11 554 16 000 457 29 671 7 412 6 000 3 000 6 000 500 11 800 16 520 2 600 3 500 1 000 18 507
121
3 122 923
28
19 716 49
18
91 368 86 413 4 260 102 781 4 494 27 638 99 304 27 752 1 563 21 898 13 569 7 763 247 18 451 8 642 936 5 000 391 4 741 8 895 2 251 1 699 485 3 551
H7. melléklet
sorsz.
Pécel Város Önkormányzatának 2010. évi tervezett bevételei és kiadásai szakfeladatonként szakfeladat száma
megnevezése
Bevételek
Kiadások
2010.évi eredeti elıirányzat
Bevételek
Kiadások
Bevételek
2010.évi módosított elıirányzat
Kiadások Teljesítés
I. Kiadások és bevételek feladatonként 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52.
88212-5 88212-9 88220-2 88220-3 88910-1 88920-1 88992-1 88992-2 88992-4 88993-6
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati támogatás Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsıdei ellátás Gyermekjóléti szolgáltatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Családsegytés Gyermektartásdíj megelılegezése
53. 54. 55.
89030-1 89044-1 91012-3
Civil szervezetek támogatása Közcélú foglalkoztatás Könyvtári szolgáltatások
Önkormányzat összesen 56. 57. 58.
Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Hitelfelvétel Felhalmozási tartalék Mőködési tartalék Függı elszámolások
700
7 135 260 230 3 000
700 4 050 2 000 1 000 15 999 9 642 12 422 6 603 12 345 3 000
7 135 260 230 3 000
700 4 050 2 000 1 000 15 999 9 642 12 521 6 603 12 345 3 000
18 537 41 745 16 710
100
18 887 42 690 16 710
110
100
8 447 25 984 11 245
2 305 899
2 218 926
2 172 893
2 211 632
1 441 974
1 428 685
304 777
700
6 649 171 14
244 777 324 735 67 015
173 801 32 237 -
2 610 676
2 610 676
441 12 759 223 304 12 816 391 11 092 454 19 015 2 050
2 417 670
2 417 670
53 650 1 388 324
-
10 020 1 418 665