PÁZMÁNY PÉTER
VÁLOGATOTT PRÉDIKÁCIÓK
Osiris diákkönyvtár S O R O Z AT S Z E R K E S Z T Õ
Domokos Mátyás
PÁZMÁNY PÉTER
VÁLOGATOTT PRÉDIKÁCIÓK
OSIRIS KIADÓ Budapest, 2004
SAJTÓ ALÁ RENDEZTE ÉS AZ ÉLETRAJZI JEGYZETET ÍRTA
Hargittay Emil
© Osiris Kiadó, 2004 © Hargittay Emil, 2000, 2004
AZ ÉN KEGYELMES URAMHOZ, A TELJES SZENTHÁROMSÁG EGY BIZONY ISTENHEZ ALÁZATOS AJÁNLÓ ÍRÁSOM
Örök mindenható, felséges Isten, uraknak Ura, királyoknak királya, emberi erõtlenségnek kegyes gyámolya és minden jó igyekezetek gondviselõ vezérlõje. Hálákat adok szent Felségednek, hogy engemet kegyelmességedbõl az igaz hit zászlója alatt, egyházi állapatban, köteles szolgáddá fogadtál, áldásidat reám árasztottad, lelki és testi ajándékiddal szívemet magadhoz szelídítetted, akaratomat szolgálatodhoz édesítetted, késedelmességemet serénységre sarkantyúztad, tudatlanságomat menynyei tanításiddal világosítottad, gyarlóságimat érdemem szerént nem ostoroztad, hatalmas kezeiddel belém oltott igaz isméretedet naponként nevelted, dücsõsséged terjesztésére szívemet gerjesztetted és a világ bojtorjánába ragadott kívánságimat szolgálatodra esztenezted. Tiéd Uram, ha mi jó vagyon a te méltatlan szolgádban, tõled származik, ajándékodból adatik minden tekélletes gondolat és hasznos igyekezet.1 Azért méltó, hogy amit tõled vettünk, Szent Neved tisztességére térítsük, ajándékiddal néked kedveskedjünk, és amely tengerbõl vagyon eredete minden jó folyamnak, azon tengerbe, mint határos végbe, visszatérjen. 1
Paral. 29. v. 14.
5
Mivel azért ifjúságomtúl fogva arra volt függesztve szemem világa és elmém futása, hogy a te nagy Neved dücsõssége terjedjen, fáradságomat nem szántam, tehetségemet meg nem vontam szolgálatodtúl, hanem amely kicsiny girát reám bízott szent Felséged, tisztem szerént (noha kelleténél restebben) cseléded épületire igyekeztem fordítani. Akiket eleven nyelvemmel szent Neved félelmére, szerelmére, igaz isméretire nem mozdíthattam, írásommal akarván serkegetni és üdvösséges útra vezetni. Nem illett, hogy ezt a munkát, mely a te kegyes áldásodból származott és egyedül szent Neved tisztességét vetette célul szent Felségeden kívül, más valakinek ajánlanám. Kisded és lengeteg ajándék ez, mert az én tudatlanságom keze szennye rajta maradott a te tisztességes, szép tanításid kimagyarázásán. Azért nem méltók az én akadozó nyelvemnek dísztelen és unalmat szerzõ rebegési, hogy bémutattassanak szent Felséged elõtt, holott ego novissimus, quasi, qui colligit acinos post vindemiatores,2 én legkisebb és utolsó szolgáid között, szedõk után keresgetek szõlõszemeket, és colligo spicas remanentes post terga metentium,3 aratók után szedegetek búzafejecskéket. De két ok visel, hogy egyedül néked ajánlom, édes Uram Istenem, sok esztendei fáradságom velejét és székit. Elsõ az, mert megismértetted vélem, hogy miképpen az én fogyatkozásimból származott, ami abajdoc vagyon írásomban, úgy mindenestül a te tárházad kincsébõl költ, valami tiszta jó találtatik benne. Annak okáért háládatlanság volna a tõled plántált fácska gyümölcsével másnak kedveskednem, vagy dücsõséged öregbüléseért felvállalt munkám jutalmát, tekívüled, mástúl vár2 3
Eccli. 33. v. 16 Ruth. 2. v. 3. 7.
6
nom. Második az, mert régi kegyelmességed másolhatatlan reménséggel bátorít, hogy reám is felderül irgalmasságod, és meg nem utálod kicsiny szolgádnak vékony ajándékát. Az Ótörvényben sátorod ékességére, nemcsak a gazdagoktúl aranyat, ezüstöt, hanem a szegényektûl kecskeszõrt is jó kedvvel fogadtál.4 Az Újtestamentomban pedig megjelentetted, hogy kedves teelõtted akármely kisded ajándék, ha jó akaratból származik, mert te az emberek szívét nézed és abban a fontban méred az ajándékokat,5 melyben többet nyomott az özvegyasszony fillérje, hogysem a gazdagok nagy adománya.6 Azért én Uram Istenem, a te végetlen jó voltodnak és mindenható kegyelmességednek alázatoson ajánlom munkás fáradságokkal egybeszerzett írásomat. Oh, én lelki szemeim világosítója, tudatlanságom oktatója, igyekezetem segítõje; térdreesve, sõt földreborulva, szemeim könnyhullatásival kérlek, Revela oculos meos, et considerabo mirabilia de lege tua,7 nyisd meg lelki szemeimet, hogy szemlélhessem a te parancsolatid csudálatosságit. Igazgasd értelmemet mennyei bölcsességeddel; gerjesszed kívánságomat tekélletes szerelmeddel, vezéreld pennámat Szent Lelkeddel, hogy hamisság elegyítése nélkül hirdessem igaz tanításodat. És mint Isaiás próféta ajakit, úgy az én nyelvemet, oltárodrúl vett tûzzel hathatóson tisztítsad, élesítsed, tüzesítsed, hogy foganatos légyen tanításom.8 Teljék meg az én szájam a te dicsíreteddel, hogy hirdessem dücsõségedet és nagy voltodat. Te tanítottál Uram engem ifjúságomtúl fog4
Exod. 34. v. 26 et cap. 25. v. 3. 2. Cor. 8. v. 12 6 Marc. 12. v. 42. 7 Psalm. 118. v. 18. 8 Isai. 6. v. 7. 5
7
va, hogy hirdetném a te csudálatosságidat. Vénségemig és utolsó aggságomig ne hagyj el engem, hadd hirdessem hatalmasságodat, következendõ híveidnek is.9 Mert, mivel infroenasti me laude tua,10 a te dicsírésed zaboláját szájamba vetetted, én is neked szentelem nyelvemet, ut non loquatur os meum opera hominum,11 világi dolgoktúl elfogtam pennámat, Sz. felséged magasztalására köteleztem minden tehetségemet. Azért, minthogy én non abscondi misericordiam tuam a concilio multo, el nem titkoltam irgalmasságodat a te népedtûl: ne longe facias miserationes tuas a me, Te se vond meg tõlem kegyelmességedet.12 Megvallom Uram, hogy minor sum cunctis miserationibus tuis,13 érdemem felett valók azok is a Te nagy irgalmasságid, melyeket énreám haszontalan, sõt igen vétkes szolgádra terjesztettél. De Te édes, lelkem szeretõ, bûneim mosogató, üdvösségem szerzõ Istenem, ne vond meg ebben is kegyes jóvoltodat, vedd kegyelmesen ezt a te bûnös szolgád fáradságát. Igen alkalmatlan az én tudatlanságom, a te dücsõsséged hirdetésére. De ha a szamár szájába szót adtál, és azáltal tanítottad Balaámot,14 elveheted az én nyelvem és értelmem fogyatkozásit, hogy híveid és fiaid tanítására alkalmatlanok ne találtassanak. Reménlem is, hogy ha az Ótestamentom szekrényében a pap vesszejét virágoztattad, az én görcsös tõkémet is az anyaszentegyház kebelében gyümölcsössé tészed.15 Ha a csipkebokorból méltóztattál szólani Moysessel, 9
Psal. 70 v. 8. 17. 18. Hidem. Isai. 48. 9. 11 Psalm. 16. v. 4. 12 Psalm. 39. v. 11. 12. 13 Gen. 32. v. 10. 14 Num. 22. v. 28. 31. 15 Num. 17. v. 8. 10
8
az én töviskés elmémet is megvilágosítod, hogy ne lyuggassa, hanem fényesítse a Te szolgáidat, kik hallván a Te szózatodat az én tövisembõl, levetik sarujokat, hogy testi akadékoktúl üresedvén, lelki utakon való lépések szabados lehessen. Tudom, hogy mélységes titkaidat senki igazán nem értheti, sem írásba nem foglalhatja, segítséged, vezérlésed, oktatásod nélkül. Azért könyörgök, hogy megnyissad az én ajakimat, és úgy hirdetem én is gyümölcsösen a Te akaratodat.16 Nemcsak hirdetem pedig, hanem ha felgerjeszted szívemet, magam is futva járok ösvényiden.17 Ah, mely boldog volt ama szent atya, ki halála óráján azt mondotta, hogy soha mást olyra nem tanított, melyet elébb maga nem cselekedett! Nec quemquam docui, quod prius ipse non feci.18 Megvallom teelõtted édes Uram, Istenem, hogy én ilyen nem vagyok, szegény, gyarló vagyok, mert sokat írok és tanítok, amit restségem, vagy rosszságom miatt, nem cselekeszem vagy igen hidegen és fogyatkozva cselekeszem. Mindazáltal te tudod Uram, hogy csak azt írom, amit szolgáid üdvösségére hasznosnak, elõtted kedvesnek ismérek, sõt amit magam is kívánva igyekezem teljesíteni. És a pogány bölccsel azt mondom, cum vitiis convitium facio, in primis meis facio. Laudo vitam, quam agendam scio, et virtutem, ex intervallo ingenti reptabundus sequor,19 mikor a vétkeket feddem, elõször is a magam fogyatkozásit dorgálom. Dicsírem azt az életet, melyet tudom, hogy kell viselnünk, és noha távúl, de csúszva-mászva is azt követem, arra verdõdöm. És ha késedelmességemból a tekélletes élet szépségét 16
Psal. 50. v. 17. Psal. 118. v. 13–14. 18 Ap. Cassianum, lib. 5. De Spiritu Gastrimargiae. cap. 28. 19 Seneca, de Vita beata, Cap. 18. 17
9
úgy ki nem ábrázom erkölcsömben, amint kívánnám, írásommal mutogatom mindennek, hová kell igyekezeti célját és lövöldözése tárgyát fordítani. Magamnak is pedig szent felségedtûl szünetlen kérem, hogy amit én általam tanítasz, azt én bennem szent malasztoddal teljesítsed, hogy amire másokat oktatok, azt erkölcsömmel kövessem. Fáradságomnak egyéb jutalmát nem kívánom Felségedtûl, hanem amit kedves szolgád, Szent Ágoston kívánt: quid, quid mihi vult dare Dominus meus, auferat totum et se mihi det,20 valamit magad kívül akarsz adni, bár mind vedd el, csak magadat add nékem. És minthogy szólani kezdettem elõtted Uram, noha por és hamu vagyok,21 még egy könyörgésemet bocsásd kegyelmes füleidhez. Akárki mennyit szántson, vessen, ha a te áldásod nem gyökerezteti, ha az elhintett magot nem neveli, heábavaló minden fáradság és igyekezet. Mert cathedram in coelo habet, qui corda docet,22 Mennyországban vagyon annak predikálószéke, aki tanítja a szíveket. Isten, aki felnyitja az emberek szívét, hogy értsék és vegyék, amit tanítunk.23 Azért adj a te méltatlan szolgádnak oly áldomást, hogy akik az én munkámat, a te ajándékodat, az anyaszentegyház tárházából vett igazságokat olvassák, tisztuljon értelmek setétsége az igaz hit isméretire, lágyuljon szívek keménysége penitenciára, gerjedjen lelkek hidegsége szerelmedre, hogy minden tévelygések setétségébõl, minden bûnök veszedelmébõl kifeselvén, híven szolgáljanak Felségednek. Ha sok, amit tõled kérek Uram, ottan csak azzal áldd meg méltatlan szolgád fáradságát, hogy bárcsak egy bûnös 20
Aug. in. Psal. 26. in illud. Ne declines in ira a servo tuo. Gen. 18. v. 27. 22 Aug. tract. 3. in Ep. Joan. in fine. 23 Act. 16. v. 14. 21
10
ember térésére, egy lélek üdvösségére légyen segítõ tanításom. Fáradságimnak bévséges jutalma lészen, ha a Christus vérével megváltott lelkek közül csak egynek üdvösségére segítõ eszköze lészen írásom. Írtam Posonban, 1636. esztendõben. Isteni Felségednek legkisebb szolgája Pázmány Péter. Seneca Epistola VI. Gaudeo aliquid discere, ut doceam. Nec me ulla res delectabit, licet eximia sit et salutaris, quam mihi uni sciturus sim. Si cum hac exceptione detur sapientia, ut non enunciem, reiiciam.
11
A KERESZTYÉN OLVASÓKHOZ
Kívánságtok szerént való áldásokat terjesszen Isten reátok. Mikor prédikációim kibocsátásárúl sokan szorgalmaztatnának, és magam gondolkodnám, két dolog sokáig függõben tartotta tanácskozásomat. Elsõ az volt, ha Isten tisztességére és a magyarországi Anyaszentegyház épületire szükséges-e, hogy amit élõ nyelvemmel hirdettem, azt rendbe hozván és kiterjesztvén, nyomtatásba bocsássam? Bezzeg ha elégséges számú papok volnának, kik prédikálásokkal taníthatnák a községet, úgy tetszik, szükségtelen volna a magyar nyelven való prédikációk nyomtatása. De látom az Isten igéjének éhségét;24 látom, hogy a papok szûk voltáért nem adhatunk mindenüvé egyházi embereket, hanem licentiatusokra kell bíznya sok helyeket, hogy postillát olvassanak. Néhult azok sem lévén, világi böcsületes fõemberek (örök dücsõséggel jutalmazandó dicsíretes példával) vagy magok olvasnak, vagy másokkal olvastatnak cselédjek elõtt nyomtatott postillákat; és megteljesítvén Szent Ágoston kívánságát,25 házok népe között püspöki tisztet visel24 25
Amos. 3. v. 11. Verba Augustini, infr. f. 3.
12
nek. Az is szemem elõtt forog, hogy a plébánosok nem egyaránt tudósok, nem is egyaránt bévesek jó könyvekkel; és így a prédikáció csináláshoz sem egyaránt érkeznek. Azért úgy találám, hogy pásztorságom tisztihez illendõ és sokakra nézve hasznos vagy szükséges, hogy prédikációim nyomtatásátúl nem kíméljem fáradságomat; kiváltképpen olyanok lévén ezek a prédikációk, melyeket nemcsak prédikálószékben, hanem azon kívül, a szerzetes és egyéb egyházi vagy világi emberek lelki vigasztalásokra és tanúságokra, mindennap olvashatnak.26 Mert noha elmeélesítõ iskolai vélekedéseket és vetekedéseket, melyek a lelki épületre nem szükségesek, írásomban nem elegyítettem; de nagy részre, amit az iskolai teológiában erkölcsünk igyengetésére, akaratunk gerjesztésére, a jóságok és vétkek ismerésére alkalmatosnak ítíltem, iskolai tanításból prédikálószékbe hoztam. A prédikátorok eleibe pedig minden keresztyéni jóságokrúl, minden gonosz vétkekrûl, minden rendek és állapatok kötelességérûl, annyi tanításokat és intéseket adtam, hogy ha amit egy helyen mondottam, azt okosan más vasárnap elõhozzák, sok új prédikációkat csinálhatnak. Magam gondolatit és ujjomból szopott dolgokat nem írok; Isten könyvébõl, az Anyaszentegyház doktorinak írásiból vettem tanításimat; lopva semmit sem vettem, mert Quidquid bene dictum est ab ullo, meuem est,27 valaki írásában valami jót találok, enyim. Az Anyaszentegyház pásztori írásához oly igazsággal nyúlok, mint a közönséges kutak tiszta vizéhez. Qui furatur, aliena aufert; verbum autem Dei non est alienum.28 Nem kell tehát azt várni, hogy olyat mondjak, 26
Nota Seneca, ep. 16. 28 August. 4. De Doctr. Christiana. c. 29. 27
13
amit elõttem senki nem mondott. Mert igazán írja Salamon,29 hogy semmi újság nincs e földön. Mindazáltal az is igaz, hogy faciendi plures libros nullus est sinis, soha annyi könyü nem lehet, hogy többet ne írhassanak a hívek tanítására. És amint Seneca írja, a sok írások tengerébõl egybeszedni, értelmesen megválogatni, rendbe hozni, helyesen kimondani a régi bölcsektûl ismert igazságokat, új munka és mi dolgunk: multum egerunt, qui ante nos fuerunt, sed non peregerunt. Nec ulli nato post mille secula, praecluditur occasio aliquid adiiciendi. Sed etsi omnia a veteribus inventa sint, hoc semper novum erit, usus, et inventorum ab aliis scientia, et dispositio.30 Patet omnibus veritas, multum ex illa, etiam futuris relictum est,31 nem is kisebbedik, sõt böcsületesb az igaz tudomány, ha mások is azont tanították; mivel abból tetszik, hogy nem emberi találmány, hanem isteni tudomány, amit egy nyomban tanítottak a régi sok szent jámborok. Azért sequor priores: sed permitto mihi, et invenire aliquid, et mutare, et relinquere non servio illis, sed assentior,32 követem a szabados elmélkedésekben azokat, kik elõttem írtak; de magamnak is megengedem, hogy valamit hozzáadjak, változtassak, elhagyjak; mert nem szolgájok, hanem egyezõjök vagyok a régieknek. Ennek felette, mivel Szent Pál azt írja,33 hogy nemcsak egyszer, hanem sokszor kell azon egy hasznos és szükséges tanítást fülébe rágni az emberek feledékenségének; én is, Szent Ágostont követvén, haec quotidie dicimus vobis, et sae-
29
Eccls. 1. v. 10. Seneca, ep. 64. 31 Senec. ep. 33. 32 Senec. epi. 80. initio 33 Philip. 3. v. 1. 30
14
pe dicenda sunt, quia bona, et salutaria sunt,34 azon igazságot sokszor eszébe juttatom az embereknek. Mert maga Christus a templom böcsületérõl,35 a világi szorgalmatosságok távoztatásárúl,36 a mennyei kincsek gyõjtésérûl,37 az alázatosok felmagasztalásárúl és egyéb üdvösséges tanúságokrúl, csaknem azon igékkel, azon igazságot több helyeken említette. Szent János evangélista mennyiszer újította a szeretet ajánlását, feljegyezzük ezután.38 Istis dicentibus, Quousque eadem? Ego debeo dicere, Quousque eadem peccabitis? Remedia ante vultis, quam vitia, desinere. Ego vero eo magis dicam; et quia recusatis, perseverabo. Tunc incipit medicina proficere, ubi in corpore alienato, dolorem tactus expressit: Dicam etiam invitis, profutura. Et quia verum singuli audire non vultis publice audite,39 ha valaki panaszolkodik ellenem, hogy annyiszor azont mondom, azt felelem, hogy mindaddig feddenem kell azon bûnöket, míg az emberek meg nem szûnnek tõlök. Mert kötelességem erõltet, hogy azoknak is megmondjam az igazat, akiknek nem tetszik. És minthogy ki-ki magán nem akar igazat hallani, ottan csak a közönséges dorgálásokat hallgassák. Én amit írtam, animis scripsi, non auribus,40 lelki haszonért, nem fülgyönyörködtetésért írtam. Annak okáért sem ékesen szólásra, sem egyéb cifrára nem szaggattam; hanem amit üdvösségesnek ítíltem, együgyû szókkal gyakran elõhoztam; noha távoztattam, vékony tehetségem szerént, hogy unalmat ne szerezzek az olvasónak. 34
Augu. tom. 9. Tract. 12. in Ioan. in fine. Ioan. 2. v. 16. Matt. 21. v. 13. 36 Matt. 6. v. 25. Luc. 12. v. 22. 37 Mat. 6. v. 20. Luc. 12. v. 33. 38 Infr. fol. 132. 39 Seneca, epi. 89. versus fin. Et de Tranquillitate. c. 2. 40 Seneca, ep. 100. 35
15
Második tanácskozó gondolkodásom arrúl volt, ha csak egy rövid prédikációt nyomtassak-e minden vasárnapra? Mely kevesebb monda-mondát szerezne a szabados ítíletû emberekben, és ha nem egyébbel, rövidséggel olvasásra édesítené az embereket. Mert aki röviden prédikál, ha kedves tanítása, kívánságot és ízt hágy a hallgatókban; ha sovány és unalmas prédikálása, nagy künnyebbség, hogy hamar felszabadítja a hallgatókat. De gondolkodásom után azt végezém, hogy ami prédikációimban készen vagyon, azt adjam a nyomtatóprés satuja alá. Bezzeg ha ifjúságomban szándékoztam volna prédikációim nyomtatására, másképpen rendelhettem volna írásimat. De noha nem mondhatom ezeket a prédikációkat hamar mûnek, mely hammas szokott lenni, mivel csak nyomtatása is három esztendõt kívánt; mindazáltal azt sem mondhatom, amit Zeuxis egy képrûl, melyet ideo multo tempore pinxit, quia in multum tempus vellet durare,41 azért írt sokáig, mert sokáig akarta, hogy maradó légyen; mert harminc esztendei prédikálásom után kezdettem gondolkodni a nyomtatásrúl. Akkor pedig vénségemmel együtt járó sok nyavalyáim és köteles foglalatosságim nem engedtek üdõt és erõt, hogy elõl kezdjem munkámat; hanem azt kellett ékesgetnem és kibocsátanom, ami vagy készen, vagy üszögében volt. Innen vagyon az is, hogy némely napra csak egy prédikációt írtam, némelyre egynéhányat. Hogy pedig hosszabbak némely prédikációk, és nem rövideden csak futva szólottam az üdvösséges dolgokrúl; oka az, mert sem prédikálásomban, sem írásomban nem arra igyekeztem, hogy csak tanítsam, micsoda jó, micsoda gonosz; hanem hogy elsõben, mindenféle erõs okokkal meg41
Plutar. lib. de Amicor. multitudine.
16
gyõzzem az okosságot a jóságok követésének és a vétkek távoztatásának szükséges voltárúl. Azután, mivel tudtam, hogy non est beatus qui scit ista, sed qui facit,42 nem abban áll a keresztyéni tekélletesség, hogy tudjuk, hanem hogy kövessük a jót, és a gonoszt távoztassuk. Azon voltam, Isten segítségével, hogy az emberek akaratja édesedjék a jóra, idegenedjék a gonosztúl; és nec turpia velit, nec nimia,43 se gonoszt, se felettébbvalót ne kívánjon. Ehhez pedig bévebb írás kívántatik, hogysem a puszta sovány tanításhoz. Mert künnyû az emberek eleibe adni, mit kell cselekedni, de nehéz meggyõzni az értelmet, hogy hasznos, szükséges ennek így lenni; annál is nehezebb felindítani az akaratot, hogy kívánja és cselekedettel teljesítse, amivel tartozik. Azzal pedig, hogy hosszabbak a prédikációk, bírsággal senkire nem vetik, hogy mind megolvassa, amit egy napra írtam; hanem kedve szerént, ki mennyit akar, annyit olvashat benne. És eszében tartsa, hogy legem brevem esse oportet. Iubeat, non disputet,44 miképpen rövidnek kell a törvénynek lennyi, úgy akinek kívánságát jóra akarjuk indítani, audire debet, non tantum quid sibi praecipiatur, sed etiam, quare?45 nem elég eleibe adni kötelességét, hanem erõs okokkal meg kell gyõzni értelmét, gerjeszteni kell akaratját. Mert nem abban áll a prédikációnak üdvösséges haszna,46 hogy ember nagy részre vagy mindenestül elméjébe foglalja és elõmondhassa, amit hallott vagy olvasott; hanem hogy okossága meggyõzessék, akaratja vastagodjék abban, hogy híven, serényen, állhata42
Seneca, ep. 75. Seneca, ibid. 44 Seneca, ep. 94. 45 Ibid. 46 Plutar. de Gloria Atheniensium, Apollodori picturis inscriptum: facilius haec culpabit quis, quam imitabitur. Vide infra, fo. 450. et 994. 43
17
toson szolgáljon teremtõjének, és aut sanior domum redeat, aut sanabilior,47 vagy meggyógyuljon, vagy alkalmatosb légyen a gyógyulásra. Mivel azért Isten kegyelmességébõl kezetekbe bocsátom, Keresztyén Olvasók, az én csekély írásimat, négy dologrúl akarlak rövideden tudósítani.
47
Seneca, in fine fol. 994.
18
NÉGY DOLOGRÚL TUDÓSÍTTATNAK AZ OLVASÓK
I. Noha48 az Isten könyvébõl, a régi szent atyák és világi tudósok tanításából sokat deákul írtam, mivel sokszor nagyobb és kedvesb ereje vagyon mondásoknak abban a nyelvben; de különb és kisebb bötûvel nyomtatták a deák szókat. Úgy rendeltem pedig azoknak magyarul írt formáját, hogy aki deákul nem tud, vagy aki a község elõtt deákul nem akar olvasni, csorba nem esik a magyar írásban; hanem úgy foly, mintha a deák szók közbevetve sem volnának. Azt is adom tanácsul,49 hogy akik ebbõl a könyvbõl olvasnak a község elõtt, kihagyják a deák mondásokat, és csak azt olvassák, ami magyarul vagyon. Mert haszontalan és unalmas a község elõtt sokat deákul olvasni, mivel a közbevetett deák szók kiverik inkább az együgyûk elméjébõl, hogysem beléoltanák a tudományt. A prédikáció is nagy résszel rövidebb lészen, ha a deák mondások elhagyatnak. II. A mostan50 támadott tévelygések ellen, mivel bévségesen írtam a Kalauzban és egyéb harcoló könyveimben; nem akarom itt kétszerezni írásimat, hanem azokrúl ritkán és rövideden emlékezem a prédikációban. 48
I. Nota 50 II. 49
19
III. A paradicsomrúl olvassuk,51 hogy nem szûkölködött külsõ öntözés nélkül. Esõvel sem nedvesíttetett,52 mivel magában lévõ forrásból elégséges nedvességet vehetett. Az Anyaszentegyház is minden isteni tudományokkal és szent példákkal bévelkedik. Azért a pogány bölcsek tanítására vagy példájára nem szorult. Mindazáltal, mivel Christus egy bálványozó samaritánus példájából ismértette,53 kicsoda felebarátunk, és mint kell ahhoz való szeretetünket mutatnunk; Sz. Pál a pogány bölcsek mondásit sokszor elõhozta írásiban, és Aratus,54 Menander55 Epimenides56 verseivel ékesítette tanítását. A Sz. Atyák is követték az apostoli nyomdokot. Én is, noha a pogányok rossz fabuláit és hívságos vagy ártalmas csevegésit írásomba nem elegyítem, de ahol keresztyén emberhez illendõ jóságokrúl és dicsíretes erkölcsökrûl tisztességes mondásokat és cselekedeteket találtam, azokat elõhoztam; nemcsak azért, hogy édesítsem és ékesítsem ezekkel tanításomat, mivel a Sz. Ágoston mondása szerént, propter fastidia plurimorum, etiam ea, sine quibus vivi non potest, alimenta, condienda sunt,57 az igen szükséges eledelnek is ízt kell adni az emberek finnyásságáért; hanem ilyen négy okokért fõképpen. Elsõ ok: mert valami igazság vagyon a pogányok könyveiben, Deus manifestavit illis,58 Isten tanításából vagyon. Quis Poetarum, quis Sophistarum, qui non omnino de Prophetarum 51
III. Gen. 2. v. 5. 6. 10. 53 Samaritae idolatrae. Vide fol. 893. 956. Concionum. 54 Act. 17. v. 28. 55 l. Cor. 15. v. 33. 56 Tit. 1. v. 12. 57 August. 4. de Doctr. Christian. c. 11. 58 Rom. 1. v. 19. 52
20
fonte potaverit? Inde igitur philosophi sitim ingenii sui rigaverunt, ut quae de nostris habent, ea nos comparent illis,59 minden pogány bölcsek (úgymond Tertullianus) a próféták kútjából ittak, onnan öntözték elméjek sovánságát, onnan vették, amiben hasonlók tanításinkhoz. Pitagorásról azt írja Plutarchus, hogy diu cum sapientibus Aegyptiorum versatus, aemulatusque multa,60 hogy az egyiptomi bölcsektûl tanult. Szent Ambrus azt mondja Platorúl, hogy eruditionis gratia in Aegyptum profectus, ut Moysi gesta, legis oracula, prophetarum dicta, cognosceret,61 a Moyses törvényének és a próféták mondásinak tanulásáért Aegyptomban fáradott. Azért miképpen az Israel fiai,62 arany- és ezüstedényektûl megfosztván Egypiptomot, az Isten Sátorát nem rútították, hanem ékesítették azokkal; úgy, amit igazán mondottak a pogány bölcsek, tamquam ab injustis possessoribus, in usum nostrum vindicamus,63 azt mint sajátunkat, magunk épületire fordíthatjuk. És ha Dávid,64 kivevén a bálvány fejébõl az aranykoronát, abból csináltatott királyi koronát; miért nem élhetnénk mi is a pogányoktúl vett szép tanúságokkal erkölcsünk ékesítésére? Második ok: mert nagy vigasztalására vagyon a keresztyén léleknek, mikor látja, hogy a természetben oltott okosság vezérlésébõl azt tanították a pogányok a jó erkölcsökrûl, amit a keresztyénség kíván tõlünk. Sz. Kelemen írja,65 hogy a pogány bölcsek tanítása olyan, mint a vad fa, melybe 59
Tert. Apologet. Versus finem. Plutar. lib. 8. Symposiac. qu. 8. 61 Ambr. in Psa. 118. Octonario 18. initio. 62 Exod. 3. v. 22. 63 August. 2. de Doctr. Christian. c. 40. 64 1. Paral. 20. v. 2. 65 Clemens. li. 6. Strom. multo post medium. 60
21
ha jó ágat oltunk, kedvesebb gyümölcsöt hoz, mivel a vad fa gyökere bévebben vonsza a föld nedvességét, vastagabb lévén a szelíd fánál, gyümölcse pedig megszelídül az oltott ágtúl. Úgy a világi filozófia édes gyümölcsöket nevel, ha az isteni tudomány ága beléoltatik. Moysest az Isten mennyei bölcsességgel áldotta,66 mégis a pogány pap, Ietro tanácsát és tanítását örömest vette, és követte67 az Isten népének vezérlésében. Ki tilthat minket is, hogy a jót a pogányok írásiból ki ne szedjük? Harmadik ok: mert vastagon sarkantyúzza és esztenezi a keresztyén lelket az a gondolat, hogy szégyen abban hátramaradni, amiben látja a pogányok serény példáját. A szelíd fügefa mellé vad fügefát ültetnek (úgymond Sz. Basilius), hogy gyümölcse le ne hulljon, sic ab alienis fide, nos firmitatem assumimus ad bona opera,68 úgy a gonoszhitûk példájából erõt vészünk a jóra. Mert ha értjük a pogányok józanságát, igazságát, tisztaságát, a vad fa mellett vastagodunk a jóban. Negyedik ok: mert ha az ördög Sz. Írással harcolt, hogy Christust megejtse; méltó, hogy mi is a Goliat kardját Isten sátorába vigyük,69 és azzal hadakozzunk a gonoszság ellen. Szabad volt Salamonnak a pogány Hirámtúl fákat venni,70 melyekbõl templomot épített Istennek; mennél szabadabb Isten tisztességére és erkölcsünk jobbítására fordítani, ha mi jót találunk a hamisság között? A királyoknak nincs méltóságok ellen, hogy a jobbágyok, a szakácsok és lová-
66
Exo. 18. v. 17. et seqq. v. 24. 68 Basilius, in Hexam. 69 1. Reg. 21. v. 9. 70 1. Paral. 20. v. 2. 67
22
szok szolgálatját vészik és szükségeket ezek által véghez viszik; tehát az Anyaszentegyház tudománya sem homályosodik azzal, hogy a pogányok bölcsessége szolgál néki.71 Nincs oly rossz kert, melyben valami hasznos fû nem volna, nincs oly rossz könyv, melyben semmi jó nem találtatnék; azért a tövis közül kiszaggatjuk a rózsát, a sárból kimossuk az aranyat, ami jót a pogányok írásiban találunk, épületünkre fordítjuk. És a Sz. Jerónimus tanácsát követvén,72 úgy bánunk a pogányok tanításával, mint Isten parancsolta, hogy cselekedjenek a zsidók, ha pogány asszonyt akarnak venni.73 El kell haját beretválni, körmét vagdalni, ruháját változtatni, hogy se hamisság körmeivel meg ne sértse, se hiúságos szók hajával és fabulák csintalan öltözetivel meg ne mocskolja az igazságot, hanem elébb kitisztuljon hiúságiból. És azt mindenkor szemünk elõtt kell viselnünk, hogy csak a Christus szava gerjeszti mennyei melegségre a szíveket,74 és minden építés heábavaló, melyet Isten nem nevel.75 IV. Esztendõkkel,76 törõdésekkel és sok betegségekkel terhes állapatom nem biztat, hogy a szentek innepire rendelt prédikációkat elkészíthessem és kibocsáthassam. Azért egynéhány innepekre készen lévén prédikációim, azokat is ki hadtam nyomtatni, hogy szakadozott papírosakon el ne veszszenek. Akik pedig ezt az én írásomat olvassák, azokat igen kérem, apud districtum iudicem, solatium 71
Gentiles, de Virtutibus sine Virtutibus disserverunt. Hierony. ad magnum Oratorem. epi. 84. initio. Et Epist. 26. ad Pammach. cap. 4. eleganter. 73 Deut. 21. v. 11. 74 Luc. 24. v. 32. 75 Psal. 126. v. 1. 76 IV. 72
23
mihi suae orationis impendant, et omne quod in me sordidum deprehenderint fletibus diluant,77 Isten elõtt engem imádságokkal segítsenek és fogyatkozásimat könnyhullatásokkal mosogassák.
77
Greg. 35. Moral. c. 16.
24
A KERESZTYÉN PRÉDIKÁTOROKHOZ INTÉS
Igazán, concionatorem mundi, világ prédikátorának nevezhetjük a mi Istenünket, mivel világ kezdetitûl fogva az egek és minden teremtett állatok által istenségének hatalmát és bölcsességét hirdette.78 A Szentháromság második személye azért küldetett a világra,79 hogy hirdesse az Evangéliomot prédikálásával; azért mondja maga oportet me Evangelizare, quia ideo missus sum,80 szükségesnek, hogy prédikáljon, mert erre küldetett. Apostolinak is azt parancsolta, hogy minekutána tüzes nyelvet vésznek, egész világon mindenütt prédikálják az Isten igéjét.81 És vae illis, si non Evangelizaverint,82 jaj nékik, ha nem prédikállanak. Szentséges dolog a keresztség szolgáltatása, de Sz. Pál azt írja,83 hogy õtet Christus nem keresztelni, hanem prédikállani küldötte; azért másokra bízván a keresztelést, Isten igéjének hirdetésében foglalta magát. A szegények táplálása oly kedves Istennél, hogy az utolsó ítílet sentenciáját az irgalmasság cselekedetiben határozta; mindazáltal az apos78
Psal. 18. v. 2. Isai. 61. v. 1. 80 Luc. 4. v. 43. 81 Mar. 16. v. 15. 82 1. Cor. 9. v. 16. 83 1. Cor. 1. v. 17. 79
25
tolok illetlennek találták, hogy a szegények segítéséért a prédikálást elhagyják,84 hanem másokra bízván a fogyatkozottak gondviselését, magok prédikállottak. Mert a prédikátor Isten trombitája, mennyei titkok sáfára, angyali kenyér osztogatója. Mivel azért nemcsak böcsületes, hanem lelkek üdvösségére szükséges dologban forgódtok, valakik a prédikálószékbõl tanítatok, intlek és kérlek, sõt a nagy Istenre kénszerítlek, hogy szorgalmatosok legyetek hivatalotokban. Sok munka, nagy okosság, temérdek tudomány és mindenek felett nagy isteni malaszt és tekélletesség kívántatik a prédikáláshoz. Híres orator volt Cicero, mégis mindenkor rettegve kezdett a szóláshoz. Sõt, die quo orandum esset, Eros, servorum unus, nuntiavit in sequentem diem differri Judicium; hunc Libertate donavit,85 mikor egy nap a tanácsban kelle szólani, örömében szabadossá tette szolgáját, ki hírt hozott, hogy holnapra haladott a törvény. Augustus császár,86 valamikor a tanácsban szólott, otthon leírta, és papírosból olvasta, amit akart mondani. Ha ezek a világi dolgokrúl ily félve beszéllettek, mentûl inkább a Lélek üdvösségben járó dolgokrúl rettegve kell szólani? Elõször azért szorgalmatos tanulással készüljetek a prédikáláshoz, és ha Homerus87 medve módon nyalogatva ékesgette verseit; ti is a prédikációt ne futófélben, hanem hosszú ideig való jobbításokkal készítsétek. A bölcs parancsolatja és Sz. Jeronimus tanácsa, hogy antequam loquaris,
84
Actor. 6. v. 2. Plutarch. in Apophtegm. Ciceronis. 86 Sueton. in Augosto. c. 84. 87 Gell. lib. 17. Noct. Atticar. cap. 10. 88 Eccli. 18. v. 19. 85
26
disce.88 Multo tempore disce quod doceas,89 amit tanítani akartok, azt magatok sokáig és jól tanuljátok. Mert igazán írja Plutarchus: orationes ex tempore habitae, plenae sunt vanitatis; neque initium habentes aptum, neque finem; et qui subito dicunt, in periculosam incidunt loquacitatem: quum meditatio, non sinat Orationem fines transilire,90 hogy a hirtelen szólás teljes hiúságokkal; és valaki készületlen prédikál, üti-véti a dolgot, sem elei, sem utolja szólásának, csak haboz, egybe zûr-zavar mindeneket; akármit akárhol elõhoz, és nem tud gázolni hosszan nyújtott beszédibõl. Ne bízzék azért senki elméjében, mert soha jól nem prédikál, aki jól hozzá nem készül. Aki pedig jó készülettel tanít, Isten áldását vészi. És anima quae bene dicit, impinguabitur; et qui inebriat, inebribitur,91 egyebeket vastagítván maga kövéredik. Mivel mutuo ista fiunt, homines dum docent, discunt,92 aki jól tanít, maga is tanul, és mennyei áldomásokkal hízik lelke. Másodszor: azon legyetek, hogy miképpen a prédikátorok mestere coepit facere et docere,93 cselekedeti példájával tanított elsõben, azután nyelvével; úgy ti se legyetek csatornák,94 melyeken általfoly a víz; hanem teli kutak legyetek, hogy magatok bévségébõl másokat is itassatok. Mert igazán írja Cyprianus mártír, hogy nihil prodest verbis proferre virtutem, et factis destruere veritatem,95 haszontalan 89 Hieron. epi. 2. ad Nepotian. cap. 8. Et Epist. 4. ad Rusticum ante medium. 90 Plutarch. de Educat. Liberor. paulo ante medium. Plut. de Garrulitate. Solus Homerus fastidium hominum superavit: semper novus; et ad gratiam quasi juvenescens. 91 Pro. 11. v. 25. 92 Senec. epi. 7. 93 Actor. 1. v. 1. 94 Bern. Serm. 18, in Cantica. initio. 95 Cyprian. de Mortalitate. ultra medium.
27
az igaz tanítás, ha a cselekedet elrontja a tekélletességet. Sõt senki nagyobb kárt nem tészen96 az emberek erkölcsében, mint aki különben él, hogysem tanít. Azért, édes atyámfiai, lelki tanítók, elõször magatok igyatok az élet kútjából,97 azután folyjanak egyebekre vizetek. Mert jaj azoknak, kik mint a Sámson oroszlánja, szájokban hordozzák a mézet, melynek ízit nem érzik, calcant mustum, et non bibunt vinum,98 satulják a mustot, és bort nem isznak. Azt a tanítót böcsüli nagyra Isten, qui fecerit, et docuerit,99 aki cselekeszi, amit tanít; és mind nyelvét, mind pennáját szíve gyökerének téntájába mártván, úgy szól, amint szíve járása vagyon; és amaz okos pásztort követi,100 ki aminémû színû gyapjút kívánt juhainak, olyan példát adott eleikbe. Azért intlek és kérlek, prédikátorok, hogy magatok életével és példájával hitelessé tegyétek, amit tanítatok. És amint Sz. Jerónimus szól: non confundant opera tua sermonem tuum; ne cum in Ecclesia loqueris, tacitus quilibet respondeat, Cur haec dicis, ipse non facis? Delicatus magister est, qui pleno ventre de Jejuniis disputat. Accusare avaritiam et latro potest, Sacerdotis Christi os, mens, manusque concordent,101 cselekedetedet ne hazudtolja tanításod, mikor tanítasz a templomban, senki azt ne gondolhassa, miért nem míveled, amit tanítasz? Ne mondják azt rólad: medetur aliis, ipsus hulceribus scatens,102 mást gyógyít, maga rühes; aki rak, s ont; azaz épít nyelvével, ront életével; olyan, mint aki egy 96
Sen. epi. 108. Prov. 5. v. 15. 98 Mich. 6. v. 15. 99 Matt. 5. v. 19. 100 Gen. 30. v. 37. Pulchrius est dicenda facere, quam dicere facienda. 101 Hieron. ad Nepotianum. de Institutione Clericor. epi. 2. c. 8. 102 Plut. de Utilitate ex inimicis capienda. 97
28
kézzel Istenhez vonszon,103 mással visszataszít. Vagy mint amaz anya, mely vigyázva szoptatja, aludtában megöli gyermekét. Monstruosa res est, lingua magniloqua et manus otiosa,104 éktelen, mikor a nyelv felségesen beszél, és a kéz hivolkodik. Tudták a Lacedaemon várasiak, hogy a szép mondás elveszti hitelét, ha feslett embertûl ered; azért az erkölcstelen embertûl adott tanácsot mással mondatták ki: ne honesta sententia, dehonestaretur turpissimi Autoris contagione,105 hogy a szép mondást az ember erkölcsének rútsága meg ne mocskolná; et populus, moribus potius, quam verbis consulentium duci studeret,106 és a község nem a szép szó után járna, hanem a jó erkölcsök példáját követné. Merõ igazság, hogy homines plus oculis credunt, quam auribus,107 az emberek többet hisznek szemeknek, hogysem fülöknek. És mores movent dicentis, non oratio,108 a tanító erkölcse inkább izgat, hogysem szava; azért hasznosb a tanító, kit inkább csudálnak az emberek, mikor látnak, hogysem mikor hallanak. Ilyen volt Socrates a pogányok között plus ex moribus, quam ex verbis Socratis traxit Plato,109 mert erkölcsébõl többet tanultak, hogysem szavából. Azért mondotta Aristides,110 hogy Socrates szavából semmit nem tanult, erkölcsébõl sokat. Ilyen volt Origenes, kinek qualis erat ser103
Vide Nazianz. f. 182. Latius, fol. 925. 926 Bernar. 2. de Consider. post medium. 105 Gell. lib. 18. Noct. Attic. c. 3. Plutar. li. de Auditione: Et Apophte. Lacone. sub fin. 106 Plutarch. de Auditione. 107 Sen. epi. 6. Longum iter est per praecepta, Breve et efficax per exempla. 108 Plutar. li. de Poetis audiendis. Vide infr. f. 88. exemplum Abimelech f. 101. Alexandri fo. 477. 109 Senec. ep. 6. 110 Plato, in Theage: in fin. 104
29
mo, tales et mores,111 erkölcse olyan volt, minémû tanítása. Ilyen volt Sz. Basilius, kirûl olvassuk, hogy oratio Basilii erat tonitru, quia vita ejus erat fulgur,112 tanítása mennydörgés volt, mivel erkölcsi villámások voltak. Némelyek szépen és sokat szólanak, de non faciunt animum, quia non habent,113 fel nem gerjesztenek, mert magok nem égnek. Az isteni bölcsesség édességét másnak ássák, magok nem kóstolják. Meg nem gondolják, hogy finis moralis doctrinae, non est cognitio, sed actio.114 Facere docet philosophia, non dicere,115 nem szólásra, hanem tekélletes cselekedetekre tanít az igaz bölcsesség; és a Sz. Jeronimus mondása szerént az Isten szolgái tiszti scripturarum verba, in opera vertere: et non dicere sancta sed facere,116 nemcsak az, hogy szentül szóljanak, hanem hogy szentül éljenek. És úgy szóljanak contra vitia aspere; contra pericula animose; contra fortunam superbe; contra ambitionem contumeliose,117 a vétkek ellen keményen, a veszedelmek ellen szívesen, a szerencsétlenség ellen bátorságoson, a világi tisztességkívánás ellen gyalázatoson; hogy mindnyájan eszekbe vegyék, illos sensisse quae dixerunt, hogy azt érzik magukban, amit mondanak. Bezzeg Keresztelõ János magába égett,118 és azért fényeskedett egyebeknek. Illyés tûz volt,119 azért voltak szavai lángok. Az ótörvénybéli papi fejedelmen nemcsak urim, azaz 111
Euseb. lib. 6. Histor Eccl. cap. 3. Nazianzenus de laudibus Basilii. 113 Sen. epi. 64. 114 Aristot. 1. Ethic. c. 3. 115 Sen. ep. 20. 116 Hier. Prooemio, lib. 3. in Ezechiel ad Eustochium. 117 Sen. epi. 100. 118 Ioan. 5. v. 35. 119 Eccli. 48. v. 1. 112
30
tudomány, hanem tumim, azaz igazság is találtatott;120 mert a mennyei tanításokkal együtt fényleni kell a tekélletes erkölcsnek, mivel Christus mondása szerént, quomodo potestis bona loqui, cum sitis mali?121 Aki életében feslett, bízvást és foganatoson nem hirdetheti a jót. Annak okáért a tanítóknak erõsen meghagyatott,122 hogy minden tekélletes erkölcsökre magok légyenek példák. Mert jaj azoknak, kik calcatis torcularibus sitiunt,123 másoknak szûrnek, magok szomjúhoznak; tanítnak másokat, seipsum non docent,124 magokat nem tanítják, és amint Sz. Dávid szól:125 igazságot hirdetvén, magok feslettségben úsznak. Úgy vagyon,126 a világon semmi nincs fogyatkozás nélkül; vannak a tengernek habjai, a földnek indulási, az egeknek felhõi, a Holdnak és Napnak fogyatkozási, a tûznek füstei; nem lehet a rózsa tövis nélkül, a méz szonkoly nélkül, a búza polyva nélkül, a bor söprû nélkül, sõt az arany sem terem föld nélkül. Az emberek között is minden hivatalban vannak botránkozások: quemadmodum piscem sine spinis non invenies; sic neque hominem, quin spinosum quiddam habeat admixtum,127 mint halat szálka nélkül, úgy nehéz embert találni vétek nélkül.128 De ha a jó pénzt örömest vesszük, noha mocskos a fizetõ mester keze; ha meg nem vetjük az egészséges orvosságot, noha beteges doktortúl rendeltetik; ha a tiszta jó bort kedvesen isszuk a föld edény120
Exo. 28. v. 30. Matt. 12. v. 34. 122 1. Petr. 5. v. 3. Formagregis. 1. Tim. 4. v. 12. Tit. 2. v. 7. 123 Iob., 24. v. 1 1. 124 Rom. 2. v. 21. 125 Psa. 49. v. 16. 126 Vide infr. fol. 466. et 925. 127 Aelian. lib. 10. Variar. c. 12. 128 Vide Infr. fol. 455. 121
31
bõl; ha Illyés próféta örömmel vette a kenyeret, melyet a büdös varjú nyújtott;129 nem okosság az igaz tanítást kedvetlenül venni azért, hogy vétek nélkül nincs, aki elõnkbe terjeszti. Mert Isten ítíleti az, ki mint él magában; a keresztyén ember hivatalja, hogy az igaz lelkipásztor tanítását vegye, ha mi megvetõ vagyon erkölcsében, azt ne kövesse.130 Mert ha király levelét hozzák, nem vizsgálja, aki eszes, micsoda pennával és melyik deák írta, hanem arra vigyáz, mi vagyon a levélben. Mi se cirkáljuk annak életét, aki szól, hanem Istentûl háladással vegyük, ha szamár által oktat is.131 És aki a tanítók erkölcsét követi inkább, hogysem tanítását, azt Sz. Ágoston oly bolondnak mondja, ac si quis viator remeandum sibi existimet, cum videt Milliaria lapidea, viam docere, et non ambulare,132 mintha valamely útonjáró nem akarna tovább mennyi, mivel az útmutató kõ tovább nem mégyen. Harmadszor: két fogyatkozást tapasztaltam az ifjú prédikátorokban, melyeket igen kell kerülni az istenfélõ tanítónak. Egyiket azt, hogy a tanításban nem teszik célul a hallgatók lelki hasznát, nem azon vannak, hogy doceant utilia,133 hasznos és gyümölcsös tanításokat adjanak; hanem hogy elméjek, tudományok, ékesen szólások mutogatásával dicsekedjenek és magokat csudáltassák. Azért nem arra igyekeznek, hogy tanításokat a hallgatók értelméhez szabják, hogy a tridentomi közönséges gyöleközet rendelése szerént134 129
3. Reg. 17. v. 4. Matt. 23. v. 3. 131 Num. 22. v. 28. 132 Aug. lib. 50. Homil. Homilia ultima: sub finem. 133 Isai. 48. v. 17. 134 Concil. Trident. Sess. 5. De Reform. c. 2. sub initium. Et Sess. 24. de Reform. c. 4. 130
32
azokra tanítsák a községet, amiket szükség tudni, és világos értelemmel megmutassák a bûnök veszedelmét, az örök kárhozat rettenetességét, a mennyei boldogság dücsõségét, a keresztyéni tekélletes erkölcsök böcsületességét; nem abban fáradnak, hogy Jakóbbal az juhok eleibe színes vesszõket terjesztvén szép bárányokat neveljenek,135 és a sok szentek példáit elõhozván különbözõ jó erkölcsökre gerjesszék hallgatójokat. Hanem hegyes kérdéseket, haszontalan vizsgálásokat, fülgyönyörködtetõ csúfságokat vagy fabulákat, sovány és száraz gondolatokat forgatnak; és azt vadásszák, hogy a község õket csudálja, dicsírje. Az ilyen tanítórúl mondja a Szentlélek, hogy adulterat verbum Dei,136 házasságtöréssel fertezteti az Isten igéjét. Mert a Sz. Gergely137 mondása szerént a házasságtörõ nem magzatot, hanem gyönyörûséget keres. Valaki azért tanításában nem azon fárad, hogy Istennek fiakat szüljön,138 hanem hogy maga tudományát mutogassa és abból magasztaltassék; házasságtörõje az Isten igéjének. Az igaz lelkipásztornak tekélletes dicsíreti az,139 hogy tanításával a hallgatók szívébûl a hamis vélekedések kivagdaltassanak, a bûnök undoksága megismertessék, az igaz penitenciára és a mennyei jók kívánására a lelkek gerjedjenek, és docente te in Ecclesia, non clamor populi, sed gemitus suscitetur: lachrymae auditorum, laudes tuae sint,140 az õ tanítása után fohászkodások, töredelmes sírások, bûnbõl kitérések következzenek. Bezzeg az ilyen tanító szentül és mé135
Gen. 30. v. 37. 2. Cor. 2. v. 17. cap. 4. v. 2. 137 Gregorius, 16. Moral. c. 25. 138 1. Cor. 4. v. 15. Ego vos genui. 139 Eccls. 12. v. 11. Verba ut stimuli, et clavi in altum defixi. 140 Hieron. ad Nepotian. de Instit. Clericor. c. 10. 136
33
lyen általértette hivatalját és Sz. Pállal azt mondhatja: quis est qui me laetificet, nisi qui contristatur ex me,141 hogy hallgatói közül csak az vígasztalja õtet, aki a tanításkor bûnein bánkódik. Vaj adná Isten, hogy sok olyan tanítók volnának, mint akirûl írja Seneca, hogy dimittit me plenum ingentis fiduciae. In quacumque positione mentis sum, cum lego hunc, libet omnes casus provocare; libet exclamare: Quid cessas fortuna? Congredere: paratum vides,142 teli reménséggel, teli tekélletes kívánságokkal és minden világi jóknak utálásával, valaki ennek tanítását hallgatja. Nem okos, amely tanító abban gyönyörködik, hogy a község õtet dicsíri. Mert igaz a Plutarchus szava, hogy vulgo placere, sapientibus est displicere. Testimonio est Euripides, his verbis: qui inter doctos nil valent, gratior apud vulgum est eorum oratio,143 gyakran azok kedvesek a községnél, kik semmirekellõk a tudósoknál; sõt, amint Sz. Jerónimus szól, esse Christianum, grande esto; non videri. Et nescio quo modo, plus placent mundo qui displicent Christo,144 nem abban áll a keresztyénség, hogy láttassunk, hanem hogy légyünk. És nem tudom mint esik, de látom, hogy kedvesbek a világ elõtt, akik nem tetszenek Christusnak. Azért a tanító eszében tartsa, hogy Christus megátkozta a fát,145 melynek gyümölcse nem volt, noha levele és árnyéka béven volt. És hogy prudentibus non placent phalerata, sed fortia,146 az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erõs valóságok tetszenek. A szép orcának kendõzés nem kell, az 141
2. Cor. 2. v. 2. Senec. epi. 64. Sextii scripta notat. 143 Plutarch. de Educat. Liberor. paulo ante medium. 144 Hieron. ep. 13. 145 Matt. 21. v. 19. 146 Prosper, de Vita Contemplativa, li. 3. 142
34
isteni tudomány felsége cifra szók nélkül, maga szépségével kelleti magát. Arra vigyázzon tehát a lelki tanító, hogy doceat utilia,147 hasznos és szükséges dolgokat hirdessen. És eszében tartsa, hogy iste est omnis fructus, ut auferatur peccatum,148 minden haszna tanításának csak az, ha az emberek kitérnek bûnökbõl és szentül élnek. Ne mondhassák azt a keresztyén tanítórúl, amit némely pogány orátorrúl: satis loquentiae, sapientiae parum,149 hogy elég szava vagyon, de kevés veleje; ne ajakán nõtt, hanem szívében gyökerezett szókat mondjon. Nem veszedelmes orvosnak tartanók-e, aki betege elõtt lantot verne, és éneklésével akarná gyönyörködtetni fülét, orvosságokat pedig (mivel azoktúl a beteg iszonyodik) nem adna nyavalyáinak gyógyítására? Ilyen ártalmasok a prédikátorok, kik csak szólásnak ékességével, vagy somniis, fabulis,150 magok álma és elmélkedések beszélgetésével, vagy igen mély és szokatlan, de haszontalan tudományokkal viszkettetik a hallgatók fülét, a lelki sebek gennyedtségét pedig meg sem illetik. Másik fogyatkozást azt tapasztaltam az ifjú tanítókban, hogy a dorgálásban gondolatlanok. Az egyházi és világi fejedelmek vétkeit feddeni oly helyen, ahol efféle fejedelem nincsen, haszontalan hiúság; mert azzal senki nem jobbul, hanem csak gyûlöltetnek a fejedelmek. Annak okáért, noha nem fér az igaz tanítóhoz, hogy hallgatói fogyatkozásit fedezgesse, vagy azokra hunyorítson,151 de ha botránkozás távoztatása különbet nem kíván, nem okosság a prédikáci147
Isai. 48. v. 17. Isai. 27. v. 9. 149 Gell. 1. 1. c. 15. Ulysses vocem mittebat, non ex ore, sed ex pectore. 150 Ier. 23. v. 28. 2. Tim. 4. v. 4. 151 Vide Toletum, Ioan. 7. Annot. 14. 148
35
óban nagy embereket nevezet szerént feddeni; kiváltképpen ha félõ, hogy a feddés gyûlölséget, nem jobbulást indít bennek.152 Hanem a bûnt kell gyalázni, annak gonoszságát, büntetését, veszedelmét kell mutogatni, mert így könnyebben és hasznosban megisméri és jobbítja vétkét az elesett ember. Azt is tanácslom, hogy mikor valamely jóságot dicsír a prédikátor, vagy valamely vétket gyaláz, úgy szóljon, mint Plutarchus: quum ea quae hortamur jam facitis, in testimonium sumimus potius, quam adhortatione indigere videamini,153 hogy mivel Isten segítségébõl ezektûl a gonoszoktúl üresek a hallgatók, és jóságokkal bévesek, jóban való vastagítás és a hallgatók jámborságának dicsírése, amit hallanak. Mert sokszor ártalmas azt jelenteni, hogy némely vétkek eláradtak, vagy némely jóságok elfogytak a hallgatókban. Igazán mondották a pogány bölcsek,154 hogy vannak olyan emberek, mint a gyomor, melybe akármely jószagú drága eledelt töltsenek, büdös ganéjjá tészi; azért akármely szent és üdvösséges tanításból okot vésznek a prédikátor gyalázására. De ezekkel nem kell gondolni, hanem a jóságok magasztalásában, és a vétkek dorgálásában keresztyéni szabadsággal kell élni. Csak arra vigyázzon a tanító, hogy emberek nevezése nélkül dorgálja a bûnöket, és azt mondhassa, ha valaki megindul, amit Sz. Jerónimus mondott: neminem specialiter meus sermo pulsavit; generalis de Vitiis disputatio est: Qui mihi irasci voluerit, prius ipse de se, quod talis sit, consitebitur,155 nevezet szerént senkit nem illettem, a bûnök ellen szólottam. Valaki azért neheztel reám, magárúl 152
Eccli. 8. v. 13. Non incendas carbones peccatoris. Plutarch. De Amore fraterno. initio 154 Epictet. apud Gellium, 1. 17. Noctium. c. 19. 155 Hieron. epi. 2. ad Nepotian. in fine. Similia. epist. 4. ad Rusticum sub initium. 153
36
vallást tészen, hogy része vagyon a bûnben. Mikor a szabó megüti az asztalt, az olló kimutatja magát; mert noha õtet nem illetik, de ottan megcserdül; úgy ubi quis dolet, ibi manum habet,156 akinek hol fáj, ott tapogatja, akármely gyengén illetik is. Végezetre, hogy a bûnök gyûlölségére vagy a tekélletes jóságok szerelmére másokat felindítson a prédikátor; I. kívántatik, hogy olyan szent indulatot gerjesszen magában, minémût akar oltani a hallgatók szívébe. II. Mivel Isten erejébõl, nem a prédikátor szólásából vagyon foganatja a jó tanításnak, tartozik azzal a tanító, quia ut obedienter audiatur, pietate magis orationum, quam Oratorum facultate obtinetur, sit Orator ante, quam Doctor,157 hogy imádkozzék elébb, hogysem tanítson. Mert zeneghet az ékes szó fülünkben, de foganatos nem lehet a jóságokra, hanem ha isteni malaszttal belénk oltatik. Mivel operi et voci gratiam efficaciamque Oratio promeretur,158 imádság nyerhet erõt a jó példának és szónak. Azért a prédikátor egyéb reménségét félretévén, csak az Isten áldásátúl várja gyümölcsét tanításának; az Isten irgalmát pedig könyörgéssel nyerje. III. Kívántatik, hogy célját és határos végét tanításának csak azt tegye, hogy Isten dicsírtessék és a hallgatók lelki jóságokban öregbedjenek. Jaj, ki bolondok, akik a prédikálásból magok dicsírését keresik, akik fülhöz, és nem szûhöz szólanak, akik újságokat és haszontalan vizsgálásokat feszegetnek, melyeket gyakran magok sem értenek, és csak arra valók, hogy a tudatlan községgel csudáltassák magokat! Azt írja Sz. Bernárd,159 hogy akiknek Isten a prédikálásra girát adott, és a 156
Plutarch. lib. de Garrulitate. Aug. lib. 4. de Doctr. Christ. cap. 15. 158 Bernard. epi. 201. in fine. 159 Bern. Serm. 41. in Cantica. 157
37
magok dücsõségét keresik azzal, amivel Isten tisztességét kellene terjeszteni, olyanok, mint a bálványozó zsidók, kik az Istentûl adatott aranyból Baalt csinálnak.160 Nem arra kell nézni a jó tanítónak, hogy õtet csudálják, hanem hogy az õ szavai tüzek légyenek, melyekkel felgerjedjen a hallgatók szíve;161 esztenek légyenek, melyek jóra izgassák a késedelmeseket;162 erõs nyilak légyenek, melyek a szívek keménységét megszaggassák.163 Aki többet akar érteni a keresztyén prédikátor tisztirûl, olvassa Sz. Ágostont.164 Én ezekkel megelégedvén, kérem Istenemet, adjon Szent Lelket az igaz tanítóknak, hogy oktathassák Christus juhait üdvösséges tanításokkal.*
160
Ose. 2. v. 8. Ier. 5. v. 14. 162 Eccls. 12. v. 11. 163 Psal. 119. v. 4. 164 August. 1. 4. de Doctr. Christ. ca. 15. et seqq. * Pázmány Péter, Prédikációk, Pozsony, 1636. A négy bevezetõ rész számozatlan oldalakon a kötet elején található. 161
38
I. MINT KELL A FIAKNAK TISZTELNI SZÜLÉJEKET Vízkereszt utáni I. vasárnapi prédikáció
Voltak oly tanítómesterek és tudós doktorok, kik azt kívánták tanítványoktúl, hogy iskolájokban egynehány esztendeig csendes hallgatásban lennének, addig ne szólanának, míg sok üdõk forgása után helyesen és okoson nem szólhatnának a dolgokhoz. Ilyen volt Pythágoras, ki hét esztendeig nem szenvedte, hogy szólanának tanítványi, hanem azt akarta, hogy ennyi esztendõk forgásában csak hallgatnák az õ tanítását, lassan-lassan okoskodnának és tudományokban öregbednének. De a világi bölcsek között oly doktort, oly tanítót nem hallottam, ki tanító székiben, hallgatói elõtt egynehány esztendõkig semmit nem szólott volna, hanem egyedül a mennyei tanítórúl, Christus Jesusrúl olvasom, hogy ezt cselekedte. Mert õ harminc egész esztendeig e földön az õ tanítóhelyén forgódván, nem olvassuk, hogy valamit tanított nyelvével és hangoskodó szózatjával.1 Mindazáltal ugyan nem ült hivolkodva ez üdõ alatt, hanem amint Szent Lukács mondja, coepit facere et docere,2 elõször azt kezdé cselekedni, amit azután szavával akara tanítani, és ifjúságánák példájával vagy tükörével, oktatá az ifjakat, mint kell az ifjúságban viselni magokat. Mert ha esztendõn1 2
Isai. 55. v. 4. Actor. 1. v. 1.
39
ként felment a templomba, ha az Isten szolgálatjáért Szent Anyjátúl örömest elmaradott a templomban, ha a jámbor tudós doktorokkal nyájaskodott, ha aki mindeneket taníthatott, tudakozott és kérdezkedett a vénektül, ha az õ anyjának engedelmessége és birtoka alatt nevekedett, ezeket avégre cselekedte, hogy az ifjakat tanítaná, mint kell magokat viselniök Istenhez, külsõ emberekhez, édes szüléjekhez. Annak okáért ha nem szól is, tanít és oktat csendes engedelmességével. És miképpen a mái Evangeliom Boldogasszony példájával megtanít, mint kell a szüléknek viselni magokat fiok nevelésében és oktatásában, úgy a mi édes Üdvözítõnk példája, mely az Evangeliomban fénylik, megtanít, mivel tartoznak a fiak szüléjeknek. A mi Üdvözítõnkben sok tekélletes szép jóságok voltak, melyekkel gyermeksége és ifjúsága felékesíttetett; mivel az Evangeliom tanítása szerént naponként öregbedett bölcsességben és minden jóságokban, mindazáltal a Szentlélek Isten azt akarta, hogy az Evangelisták csak azt jegyzenék Irásba ifjúságának tekélletes erkölcsi közül, ami leginkább ékesíti és minden isteni áldomásokkal teljesíti az ifjakat; tudniillik, erat subditus illis, hogy az õ szüléinek birtoka, hatalma, engedelmessége alatt nevekedett, úgy, hogy az Atya Istennek egyetlen egy Fia, kinek hatalma alá vettetnek minden állatok, szüléinek birtoka alá adta magát, aki mindenekre gondot visel, atyai gondviselésre bízta magát, akinek minden állatok engednek, Szent Anyjának engedelmességéhez kötelezte magát. Szép példa ez, keresztyének, méltó, hogy az ifjak, sõt minden rendek tanuljanak belõle. Annak okáért3 mái tanúságunkért három dologrúl szólok. Elõször megmutatom, mely kemény parancsolattal kö3
Propositio.
40
telezte Isten a fiakat, hogy szüléjeket hallgassák, böcsüljék, engedelmesen fejet hajtsanak nékik, minémû szép ígéretekkel, mennyi drága ajándékokkal édesgeti, sõt vonsza a fiakat erre a tiszteletre. Másodszor megjelentem, mely szörnyû ostorival szokta Isten látogatni azokat, kik nem félnek az atyai átoktúl, és nem oly engedelmességgel tisztelik szüléjeket, amint kellene. Harmadszor és utólszor megmagyarázom a Szentírásból, kiknek tartozunk szüléink kívül is böcsülettel és engedelmességgel, mint atyánknak. Ezeket elvégezvén Istennek ajánlom a keresztyén hallgatókat. Szent Pál Apostol,4 oktatván és intvén a fiakat, hogy engedelmesen böcsüljék szüléjeket, ilyenképpen szól: fiak, engedjetek mindenekben szüléteknek. Okát adván, miért kell ebben serénykedni: hoc enim placitum est Domino;5 mert ez kedves az Úrnak. Mintha azt mondaná, nem szükség erre egyébbel serkegetni, esztenezni titeket, elég, hogy Istennél kedves a fiaknak engedelmessége. Ugyanis elégnek kell vala ennek lenni akármely vad szûvek lágyítására, de azért nem elégedék Isten azzal, hogy az atyai tiszteletet elõtte kedvesnek jelentette, hanem erõs parancsolatokkal és rettenetes fenyegetésekkel kötelezett minden fiat a szülék tiszteletire. Két kõtáblán adá ki Isten a Tízparancsolatot,6 melyben rövideden elõnkbe terjesztette, mit kíván és mire kötelez. Minekutána az elsõ táblában az igaz isteni tiszteletnek módját kifejezé, második táblán arra tanít,7 mint kell egymás között igazán és az atyafiúi szeretetnek sérelme nélkül élnünk. Ezen a táblán elõször is azt adja elõnkbe, hogy 4
I. Része. Parancsolatok és ígéretek az atyák tiszteletirül. Coloss. 3. v. 20. 6 Exod. 32. v. 15. c. 20. v. 12. 7 Deut. 5. v. 16. Prov. 6. v. 20. cap. 23. v. 22. Praecipitur obedientia filiis. 5
41
atyánkat; anyánkat tiszteljük úgy, hogy mindjárt az Isten tiszteletirõl adott törvény után, elsõ helyt ád az atyák tiszteletinek. Ezzel jelentvén,8 hogy az Isten tiszteleti után nincs kedvesb dolog elõtte, mint szüléink böcsülése. Ezt tanította a pogány bölcs, Plató is: (mivel õ is olvasta vala a Moyses könyvét, amint Sz. Ágoston írja) Post deos patrios, sequitur viventium cultus parentum. Etiam in verbis, parentes venerari per totam vitam decet. Levium enim verborum, gravissima imminet poena,9 Isten után, úgymond, nagyobb gondunknak kell lenni szüléink böcsületire. Mert ha azoknak kiváltképpen való szolgálattal és böcsülettel tartozunk, kiktûl nagy és sok jót vettünk, kétség nélkül legnagyobb kötelességünk vagyon a szülék böcsületire, mivel nagyobb jót azoktúl vettünk, quia nisi per illos nati, non essemus,10 mert nem volnánk, ha õáltalok nem volnánk. Azért ha csak legkisebb szóval megbántjuk is szüléinket, nagy kínnal fizetjük meg. Ha azért oktalanság azokhoz háládatlannak lenni, kik nagy szeretettel, sok fáradsággal, nyughatatlanságokkal és veszedelmekkel oltalmaztak, vezérlettek és ékesítettek fel minket, kétség nélkül az emberi természettel és okossággal ellenkezik az atyákhoz, anyákhoz való háladatlanság. Mert nem lehet nagyobb szeretet,11 szünetlemb szorgalmatosság, fáradságosb munka, éjjeli és nappali! Gyermekeknek mennyi rútságit tisztogatják! Oly iszonyú betegségek, oly éktelen fekélyek nem lehet, hogy az anyának rútnak tessék fiában. Isten gyõzné számlálni, mennyi veszedelmes szerencséken kell a szegény anyának általmenni, míg magzatját 8
Ita Josephus, 2. contra Appion. versus finem Aug. 8. Civit. c. 11. Plato, 1. 4. de Legib. post medium. 10 Eccli. 7. v. 30. 11 Eccli. 7. v. 29. Tob. 4. v. 3, 4. 9
42
hordozza. Erre nézve mondja Tobias12 a fiának, hogy teljes életének minden napjain tisztelje anyját, megemlékezvén, mely nagy veszedelmekben forgott érette, míg méhében hordozta. Akármit míveljenek azért a fiak, de az Aristóteles mondása szerént soha elégségesen meg nem hálálják szüléjek jótétét. Ama zsidó bölcs Filo,13 emlékezvén arrúl, amit a Bölcs14 mondott, hogy aki Istent féli, megböcsüli szüléit, és úgy forgódik körüllök, mint szolgája, lehetetlennek mondja, hogy valaki a láthatatlan Istent szeresse és böcsülje, aki nem böcsüli szüléit, kiknek tisztelésére és segítésére még az oktalan állatokba öntött természet is izgat. Mert Aristóteles15 írja meropes nevû madarakrúl, hogy mikor megüdõsödnek szüléi, nem csak táplálják, hanem betegségekben szárnyokat párna gyanánt alájok terjesztik, és úgy nyugotják. Hasonlót írnak16 a gólyárúl és egyéb madarakrúl. Ha az oktalan állatok szorgalmatoson megadják a szülék tisztességét, mit kell cselekedni az okossággal ékesíttetett embernek, aki esztelenb és háládatlanb nem akar lenni az oktalan barmoknál? Erre nézett Bölcs Salamon, mikor egynehány helyen,17 esztelennek és bolondnak nevezte azt a fiat, mely atyját, anyját nem tiszteli. Nem elégedék Isten, hogy természetbe plántálta és törvényében íratta az atyák, anyák tiszteletit, hanem drága szép ígéretekkel és ajándékokkal áldotta a fiak engedel-
12
Tob. 4. v. 3. Aristot. 8. Ethic. c. 14. Philo, lib. de Decalogo. 14 Eccli. 3. v. 8. 15 Aristot. lib. 9. Historiae Animal. c. 13. 16 Plin. li. 10. c. 23. Ambr. 5. Hexam. c. 16. 17 Prov. 15. v. 20. c. 10. v. 1. c. 17. v. 25. c. 19. v. 13. 13
43
mességét. Annak okáért a Tízparancsolat közül egyikben sem ígért jutalmat, hanem csak a szülék tiszteletirûl adott törvényben. Melyre nézve mondja Szent Pál: honora patrem et matrem, quod est mandatum primum in promissione,18 tiszteljed atyádat, anyádat, mert ez az elsõ parancsolat,19 melynek ígéreti vagyon. A több parancsolatokban fenyegeti Isten az engedetleneket, bosszúállónak mondja magát, és hogy harmad-, negyedízig megveri azokat, kik nem tisztelik õtet, de mikor az atyák, anyák tiszteletit parancsolja, ígéretet tészen az engedelmeseknek, és nem egyféle ígéretet. Mert együtt azt fogadja, hogy aki szüléit tiszteli, szép fiakkal megáldatik, és valamit Istentûl kér, megnyeri: qui honorificat patrem suum, jucundabitur in filiis et in die orationis exaudietur.20 Másutt arra köti magát,21 hogy minden áldomásokkal teljesíti, aki atyját, anyját tiszteli. De mivel pellem pro pelle et cuncta, quae habet homo, dabit pro anima sua,22 nincs embernek, világi jók között, semmi drágább életénél; és amint Salamon mondja, jucunditas cordis, haec est vita hominis: exultatio viri est longae vitas,23 örvendetesb nincs semmi a hosszú életnél. Mert egyéb világi jók élet nélkül olyanok, mint a számvetésben a cifrák, kiknek erejek és hatalmok az elõttök való számtúl vagyon, enélkül semmit nem jegyeznek. Az Úr Isten életet és hoszszú életet ígért az atya, anya tisztelõ fiaknak:24 tiszteljed, úgymond, szüléidet, hogy hosszú életû légy a földön. Nem18
Ephes. 6. v. 2. Exod. 20. v. 12. Deut. 5. v. 16. 20 Eccli. 3. v. 6. 21 v. 10, 11. 22 Job. 2. v. 4. 23 Eccli. 30. v. 23. 24 Exod. 20. v. 12. Deut. 5. v. 16. 19
44
csak a siralomnak földén, hanem amaz élõk földén, melyrõl szól Szent Dávid, mikor azt kívánja,25 hogy az õ öröksége az élõk földén légyen, portio mea in terra viventium. Mind a két életrõl nyilvábban emlékezik a Bölcs: judicium patris audite filii; et sic facite, ut salvi sitis:26 fiak, ha üdvözülni akartok, atyátok ítíletihez szabjátok magatokat. E földön is, qui honorat patrem suum, vita vivet longiore,27 aki tiszteli atyját, hosszú életû lészen. Azért mikor szófogadatlan és szüléivel háborgó fiat látunk, azt szoktuk mondani, hogy nem lészen nyomos, vagy et si longae vitae erunt, in nihilum computabuntur, et sine honore erit novissima senectus illorum,28 ha sokáig él is, semmi tekintet nem lészen reája, gyalázatos vénsége lészen, mivel qui affligit patrem, ignominiosus est et infelix,29 valaki megkeseríti atyját, anyját, gyalázatos és boldogtalan lészen. Azért így inti Sz. Basilius a fiakat: si tu vis de rebus futuris certus esse, honorem tribue patri tuo atque matri; ut tecum bene agatur, multumque in tempus vitam producas,30 ha akarod, hogy bizonyos légy jövendõ állapatodrúl, megböcsüld szüléidet, így lészen jól dolgod, és sokáig nyújtod életedet. A Szentírás szép példákkal elõnkbe adja ezeknek a drága ígéreteknek teljesítését. Isaáknak31 csudálatos engedelmességét olvassuk. Mert mikor az atyja meg akará áldozni, mint egy bárány, atyja szavára a kötés fát hátára vévé, feleivé a hegyre, és noha ifjúságának virágában és erejének jobb ko25
Psal. 141. v. 6. Eccli. 3. v. 2. 27 v. 7. 28 Sap. 3. v. 17. 29 Proverb. 19. v. 26. 30 Basil. Orat. 18. de Honore parentum. Tom. 3. in Appendice. 31 Gen. 22. 26
45
rában vala, mert amiképpen Abulensis32 állatja, harminchét esztendõs volt, és így erejéhez képest atyja ellen tusakodhatott volna, de semmit nem rugoldozék, atyjának akaratjára bízá magát, meg hagyá kötözni magát, kész lén ifjúságának virágát halálra adni inkább, hogysem atyja ellen csak künnyen is tusakodni. Kire nézve írja Abulensis, hogy nem tudhatni, ha Ábrahámnak volt-e nagyobb érdeme az engedelemben, vagy Isaáknak. Csudálkozik Szent Pál33 az Abrahám hitin, ki minden reménség ellen reménlette, hogy az õ fiában, mellyel Istennek áldozni akara, megszaporodik az õ magva. Dicsíri Szent Anselmus34 Ábrahámot, hogy oly serény és szorgalmatos volt a jövevények körül való forgolódásban. Szent Jerónimus azon álmélkodik, hogy Istennek egy szavára hazáját, házát, ismerõit elhagyá, és idegen földre bújdosék. Szent Ambrus35 égbe emeli az Abrahám okosságát, igazságát, ájtatosságát, józanságát, atyafiúi szeretetit. Mindezeket egybefoglalván Aranyszájú Szent János, nagyon felmagasztalja Abrahámot, de mégis az Isaák engedelmességére térítvén szemét,36 nem tudom, úgymond, ha a Patriarkának gyõzhetetlen szûvén, vagy a gyermeknek engedelmességén álmélkodjam inkább? Mert Isaák atyja ellen nem tusakodék, sem gonosz néven nem vévé, hogy megkötözteték, hanem mint egy bárány, örömest engede mindenekben. Nem alacsomb renden volt a Jósef37 engedelmessége, ki, noha jól tudta, hogy az õ bátyjai halálra gyûlölték õtet és 32
Abulens. Genes. 22. In Illud. Cumque colligasset. Rom. 4. v. 18, 20. 34 Ansel. in c. 13. ad Hebraeos. initio. 35 Ambros. 1. 1. de Abraham, c. 2, 3. 36 Chrys. hom. 47. in Genes. 37 Gen. 37. v. 4. 33
46
csak reá sem nézhettek jó szemmel, mindazáltal mikor az atyja õtet egyedül a pusztába, mint egy bárányt az éh farkasok közibe, bátyjaihoz küldé, mentség nélkül, félelem nélkül méne. És noha sok veszedelmekbe esék engedelmessége miatt, de vir obediens; loquetur victoriam,38 az engedelmes ember gyõzedelmes, és a régi mondás szerént, obedientia, felicitatis mater est,39 az engedelmesség anyja a jó szerencsének. Azért mind Isaák, s mind Jósef felette sok jókkal és nagy áldomásokkal ékesíttetének, és felmagasztaltatának Istentûl e világon is, mint a Szentírásból mindnyájan tudjátok. Mit mondjak Sámuelrûl,40 kit az õ anyja kicsiny korában a templomba ada, hogy gyermekségétûl fogva Istenének szolgálna? Nem ítílé elveszett fiúnak, akit Istennek ada, mint a mostani atyák, anyák cselekesznek, kik nem tudnak mit mívelni, ha fiok egyházi állapatra adja magát, és leányok kalastromba mégyen, kiket, nemhogy magok bévinnének, de minden tehetségekkel azon vannak, hogy az Istentûl adatott jó szikrát eloltsák gyermekekben, és kisebbségnek tartják, ha fiok vagy leányok Istennek adja magát. De a Sámuel anyja nem azt mívelé, hanem gyermekségében vivé fiát a templomba és örökösön odaszentelé. Sámuel41 is oly jó kedvvel engede szüléinek, hogy tusakodás és panaszolkodás nélkül az Isten házába méne, melyért Istentûl még gyermekkorában prófétává téteték; és a zsidó népnek elromlott országát õ állatá elébbi böcsületes rendibe. Jonadab42 nehéz dolgokat parancsola fiainak, tudniillik, 38
Prov. 21. v. 28. Eras. Chiliad. 4. Cent. 5. Adag. 59. 40 1. Reg. 1. 41 Eccli. 46. v. 16. 42 Jer. 35. v. 6. 39
47
hogy se õk, se maradékjok soha bort ne igyanak, házat ne építsenek, szõlõt ne plántáljanak, hanem sátorban lakjanak mindenkor. És mivel megböcsülék atyjok szavát, Isten is bé akarván teljesíteni ígéretit, hogy hosszú életû lészen, aki böcsüli szüléit, azt mondá nékik, hogy ezért az engedelmességért, soha magvát nem hagyja szakadni a rechabitáknak.43 Igaz elég példát vehetnénk ezekbõl, és nem volna szükség, hogy idegen példákkal gerjesztenõk a fiak szûvét szüléjek tiszteletire. De hogy eszünkbe vegyük, mit kell a keresztyén embernek reménleni, ha igaz isteni szeretetbõl tiszteli szüléit, holott a pogányokat is, kik a természet vezérlésébõl tisztelték atyjokat, igen megajándékozta az Úristen azért, el nem hallgathatok egynéhány szép példákat, melyeket a pogány históriákban olvastam. Diodórus Siculus44 írja, hogy õ idejében egy királynak három fia marada, és mikor az országon nem alkodhatnának, Ariofarnes nevû szomszéd királyra bízák dolgokat, hogy akit õ rendel, azé légyen az ország és királyság. Ariofarnes nem tudván, melyik ezek közül alkalmatosb a méltóságra, végre az Isten, kinek kezében vagyon a királyok szûve,45 és aki irgalmason szokta vezérleni a fejedelmek tanácsit, mikor tekélletes szándékkal igyekeznek az alattavalók javára, csudálatos és szokatlan tanácsot önte az Ariofarnes szûvébe. Kiásatá a megholt király testét koporsójából, és egy kõfal mellé felállatá. A királyfiakat elõszólítván, mindenik kezébe íjat, nyilat ada, és azt mondá, hogy renddel lõjenek, aki atyjának szûvét találja, az lészen király. Az öregbik és a 43
Ibid. v. 18. Diodor. li. 20. 45 Prov. 21. v. 1. 44
48
középsõ fia az uralkodásnak édességétûl megcsalatván, bátran és nagy merészen szaggatni kezdék nyilakkal megholt atyjok testét; mintha onnan kellene kiásni az uraságot és birodalmot. És noha a régi rómaiaknál meg vala tiltva,46 hogy csak ne is fürödjenek a fiak együtt szüléjekkel, hogy amely testtûl születtek, azt nagyobb böcsületnek okáért, mezítelen ne látnák, de ezek az istentelen fiak, nemcsak reánézének, hanem meglövöldözék atyjok testét. Átkozott kéz, mely ezt merte próbálni. Istentelen szem és méltó, hogy varjaktúl vájassék ki, mert a gonosz fiaknak egyik átka az, hogy oculum, qui subsannat patrem, effodiant eum corvi, et comedant eum filii aquilae,47 amely szem atyját hunyorgatással csúfolja, hollóktúl kivájassék. És ha az Isten törvénye szerént halált érdemel, aki atyját vagy anyját szavával szaggatja és átkozza, qui maledixerit patri suo, aut matri, morte moriatur,48 mentûl inkább megérdemli ezt az atyai hideg testnek lövöldözése és gyalázatja? De quid non mortalia pectora cogis, auri sacra fames? Mire nem viszi embert az uraságnak átkozott kívánsága? Hol vagyon oly fiú, ki atyját ismérje és böcsülje, mikor pénzrûl vagyon közbevetések? Kicsoda oly atyafi, aki el ne felejtkezzék a vérrûl, mikor jószágban jár a dolog? Kicsoda oly hálaadó, vagy oly igazságszeretõ, ki minden kötelességet fel ne bontson, el ne szaggasson a birodalomért? Nincs sem a szeretetnek, sem a vérnek, sem a jövendõ ítíletnek annyi ereje, hogy megtartóztassa a gazdagságban és uraságban telhetetlen szûvet. Azért mondja Szent Pál, hogy a telhetetlen kívánság gyöke46 Ambros. 1. de Noe et Arca. c. 31. Alexan. ab Alexandro, 1. 2. c. 25. sub fin. Et Tiraqell. ibi. 47 Prov. 30. v. 17. 48 Levit. 20. v. 9.
49
re minden gonoszságnak; radix omnium malorum, cupiditas.49 De amivel országot akarának nyerni a kegyetlen fiak, azzal veszték a királyságot. Mert mikor a kisebbik fiúra került volna a szer, és néki kellene lõni a holttesthez, látván, hogy bátyjai, mint egy fenevadat, úgy megispékelték a nyilakkal atyjokat, bételjesíté a Bölcs hagyását; fili, ne glorieris in contumelia patris tui:50 és nem akará holt atyját kisebbíteni. Azért földhöz üté kézíját, elveté nyilát, és tudom, úgymond, mivel tartozom ennek a testnek, melytûl származott az én testem. Távul légyen, hogy ezt meggyalázzam. Azé légyen az ország, aki kívánja, én inkább anélkül lészek, hogysem ily méltatlan dolgot cselekedjem. Lásd az Isten cselekedetit! Méltán írja Filo, hogy qui parentes negligunt, sciant se damnatos, pro duobus tribunalibus: impietatis, apud divinum; quod secundos post Deum auctores vitae suae, non tractant ex officio: inhumanitatis, apud humanum, cui enim bene faciunt, qui optime de se meritos vilipendunt?51 Valaki szüléit nem tiszteli, nemcsak Isten elõtt kárhoztatik, de embereknél is gyûlölségbe esik, mert ki bízzék ahhoz, és ki tégyen jót azzal, aki nem böcsüli jótevõ szüléit? Azért Ariofarnes méltatlanoknak ítílé a két kegyetlen fiakat a birodalomra, és meggondolván, mind õ, s mind az ország, mit kell azoktúl várni, kik atyjokon ily szörnyû kegyetlenséget cselekedtek, az ifjút választák királlyá.52 Melybõl kitetszék, mely igazán mondotta bölcs Salamon, hogy aki szüléit tiszteli, kincset gyõjt magának.53 49
Tim. 6. v. 10. Eccli. 3. v. 12. 51 Philo, lib. de Decalogo. 52 Prov. l6. v. 10. Divinatio in labiis regis. 53 Eccli. 3. v. 5. 50
50
