J úlia
Párizs útvesztő jéből a mag yar legendába M észáros Flóra: Mar t yn Ferenc és Párizs Balassi Kiadó, Budapest, 2014 144 oldal, 86 színes kép
Magén István Egy régi imakönyvből
A képi megfogalmazás a síkbeliségen túl egy finom térbeliséget is érzékeltet, szinte megfoghatók, plasztikusak a betűk, annak ellenére, hogy egymáshoz simulnak, összetartoznak, homogén egységet alkotnak. Ma a magyar képzőművészeti alkotásokban előtérbe került a betű- és szöveghasználat, nyomtatott és írott formában is, különösen az avantgárd művészetben. Géczi János, Fenyvesi Ottó, Lakner Zsuzsa, Petőcz András, Szombathy Bálint, Zsubori Ervin hozható fel hazai példaként. A külföldiek között David Rakia pár éve elhunyt izraeli festőművész említhető, akinek munkái ugyan a vizuális megfogalmazás, képiség, technika és módszer tekintetében erősen különböznek Magén műveitől, s a magéni geometriai fegyelem szemben áll Rakia látszólagosan kaotikus betűhalmazaival, belső tartalmukat tekintve, a szellemi szépség megszólaltatójaként mégis közel van egymáshoz a két életmű. A Magén-féle képiség, ez a ritmikus szövetté oldódás, ez az „elsimulás” tehát másképp közelít a szövegekhez, mint a fentiek estetében, és ha van lelke az írásoknak (s miért ne lenne!), akkor azt mondhatjuk, nála a képekben a szöveglélek mutatkozik meg, és másodlagossá válik, hogy van-e összefüggő, „eredeti”, értelmezhető szöveg a kép mögött – miközben a héberül tudók mégis képesek desifrírozni a képeket alkotó szövegeket. Magén számítógéppel festi a betűket, melyek fényt vagy árnyékot cipelnek, eltéríti őket, próbálja az európai művészet hagyományaihoz igazítani, elterelni a világmegváltás útjából, az önsanyargatás útvesztőjéből, az örök zsidó önmardosás, az örök mártíromság soha véget nem érő sötét árkából. Művészetében a gondolatmenet a nyelven túli tudás felé halad. Saját kifejezésmódján beszél a befogadóhoz. Az út, amin vezetni kívánja közönségét, legyen az bármilyen nemzetiségű, vallású, világnézetű, talán a paradicsomba visz. Lehet, hogy éppen abba, amiből elvágyódik az ember. Ha van egyáltalán paradicsom, tegyük hozzá. 58
Ha ennek a hiánypótló könyvnek a címlapján egy közismert művészettörténész neve szerepelne szerzőként, egészen biztosan több recenzió jelent volna meg róla. Mészáros Flóra azonban egy ígéretes pálya elején járó művészettörténész, és ha az érdeklődés felkeltése szempontjából fiatalsága hátrányt is jelent számára, ez a hátrány eltörpül azok mellett az ugyancsak a fiatalságból fakadó előnyök mellett, amelyek lehetővé tették ennek a dinamikus hozzáállású tanulmánynak a megszületését. És éppen azért, mivel a könyv maga igazolja a szerző hozzáértését, nem lett volna szükséges, hogy – valószűleg az önigazolás diákos reflexéből – saját eddigi munkáit a kívántnál nagyobb mértékben kiemelje a bevezetőben, amely egyébként tartalmában jó összefoglalót ad a kötet tartalmáról, hátteréről. Mészáros Flóra bátorsággal és nyitottsággal nyúl a témához, Martyn Ferenc párizsi éveinek vizsgálatához, keres, kutat és járatlan utakra lépve, eddig homályban maradt tényeket tár fel. Nem elégítik ki az eddigi kutatási eredmények, nem támaszkodik ellenőrzés nélküli adatokra, elkerüli azt a sajnos nem ritka gyakorlatot, amely sokszor téves adatokat használ fel és visz tovább. A fiatalság minden komplexustól mentes szemtelenségével mond ellent korábbi művészettörténeti állításoknak. Ahogy a bevezetőben írja: Kialakult azonban egy speciális művészettörténeti gyakorlat: a Martynnal foglalkozó szerzők többsége előzmények, biztos források és a képek többségének ismerete (!) nélkül írt a festő párizsi absztrakt korszakáról... A szerző alaposan tanulmányozta Martyn Párizsból hazaküldött leveleit, beszélgetett a festőt még személyesen ismerő művészekkel, művészettörténészekkel, az Abstraction-Création Brüsszelben élő, nemzetközi hírű kutatójával, Gladys Fabre-ral, és a helyszínen, Párizsban igyekezett könyvtárakban, levéltárakban, gyűjteményekben Martynhoz kötődő adatok nyomára bukkanni. A tudomására jutott ismeretek alapján sok eddig megfejtetlen vagy tévesen megválaszolt kérdésre hol pontos választ ad, hol pedig az újonnan megszerzett tudás birtokában saját véleményt alakít ki. Többek között megtudhatjuk, miért hagyta el Martyn furcsa módon Magyarországot éppen abban az időszakban, amikor a magyar képzőművészet a megújulás irányába mozdult el, és miért Párizst választotta úticéljául, annak ellenére, hogy ekkor már több pécsi művész, köztük Breuer Marcell, Forbát Alfréd, és a közeli barát, például Weininger Andor is a Bauhaus-hoz csatlakozva Németországban dolgozott. De ami mindezeknél sokkal fontosabb eredménye a szerző munkájának, az Martyn Ferenc párizsi évei alatt végigjárt hosszú és gyötrelmes útkeresésének feltárása, a kulcsponti állomások sok új információt tartalmazó bemutatása, és a művész festészetében végbemenő átalakulás analizálása. Mindennek megértéséhez nagymértékben hozzásegíti az olvasót a húszas évek Párizsának visszaidézése, és annak leírása, milyen művészi élettel találkozhatott a fiatal festő, milyen impulzusok érhették. Az olvasó is szinte átéli azt a zavart állapotot, amibe a modern festészet sokféleségével szembesülő fiatal Martyn kerülhetett a rázúduló új hatások alatt. Egyszerre volt jelen a kubizmus, a klasszikus festészet felé forduló figurális ábrázolás, a kibontakozó szürrealizmus és az egyre elfogadottabbá
2 0 1 5 / 7 _ 8
C s erb a
váló absztrakció. A szerző párhuzamba állítja Martyn több festményét is azokéval a művészekével, akik különösen hatottak rá, így például Matisse-nak a Notre-Dame-ról készült 1902-es alkotását Martynnak szinte ugyanabból a nézőpontból ábrázolt 1927-es képével. Martyn ugyancsak 1927-ben megfesti a Női alak a tájbant, amely viszont de Chirico 1925-ös Költő és múzsájával mutat nagyon közeli rokonságot, majd 1929-ben olyan festményekkel jelentkezik (Alakok lépcsős szerkezetben), amelyeket art-deco plakátok inspiráltak. Mindez jól tükrözi az útkeresés keserves tapogatózását, az egyéni stílus hiányát. Rippl-Rónai sok évvel korábbi, a felnőtté váló Martyn Ferencet dorgáló szavai: Hát ez így nem lesz jó! Mindenki fessen a maga módján! Párizsban még mindig időszerűek voltak. Mivel Martyn akkoriban írt leveleiben sehol sem tett említést róla, a szerző az 1933-1934-ben készült alkotások elemzésén keresztül próbál választ találni arra, miképpen történhetett, hogy 1934-ben már az Abstraction-Création tagjai közt találjuk. A kötet jelentős terjedelemben foglalkozik Martyn ilyen mélységig eddig még nem vizsgált és kevéssé ismert párizsi nonfiguratív munkáival. Megcáfolja azt az eddigi feltevést, miszerint a Martyn-életműben, különösen a párizsi periódusban gyakran hangsúlyozott szerkezeti gondolkodás, azon belül a téma teljességének megértése, és ebből fakadóan a képmező egészének és minden elem azonos hangsúlyozásának fontossága az Abstraction-Création hatására alakult volna ki, és mindezt sokkal korábbra, Rippl-Rónai József tanításaira vezeti vissza. A festő Abstraction-Création-csoporthoz fűződő kapcsolatának és az ebben az időszakban készített képeinek behatóan elemzése, valamint magának a csoportnak a bemutatása sok új ismerettel szolgál a magyar olvasó számára. A kötetben magának a művésznek eddig kevéssé vagy másként ismert portréja is kirajzolódik elöttünk, sokban hozzájárulva életművének megértéséhez, értelmezéséhez. Az a tény is nyilvánvalóvá válik, hogy miközben Martyn Ferencnek Párizsban nem sikerült számottevő elismertségre szert tennie, addig a huszadik század második felének magyar festészeti megújulásában, az Európai Iskolában és a pécsi képzőművészeti életben kiemelkedő és meghatározó szerepet töltött be, és sokak mesterévé vált. Mészáros Flóra Martyn Ferenc párizsi munkásságának újraértékelésével, kutatási eredményei alapján kialakított saját véleményével, következtetéseivel, feltevéseivel feladja a leckét a téma jövőbeli kutatóinak. Rájuk vár a feladat, hogy ezeket igazolják avagy megcáfolják.
i n s i d e
e x p r e s s
�
Performansz a Hope! elnevezésű ukrán pavilonnál 56. Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás – Velencei Biennále © Fotó: Rosta József
59
Az ismerős és az ismeretlen
KR AJ C S OVI C S É VA festőművész kiállítása
B u d a p e s t G a l é ria 2 0 1 5 . a u g u s z tu s 7 – s ze p te m b e r 13 . Megtekinthető hétfő kivételével 10–18 óráig. � Budapest Galéria, 1036 Budapest, Lajos utca 158. www.budapestgaleria.hu �
[email protected]
