Papkeszi Hírlap Papkeszi Önkormányzati Lapja
Választási különszám
2
Papkeszi Hírlap
Ráczkevi Lajos polgármester-jelölt Születésem óta élek Papkeszin szüleim, nagyszüleim, sőt a dédszüleim is ebben a faluban éltek. Büszke vagyok arra, hogy a hősi emlékművön az első és a második világháborúban elesettek között szerepel őseim neve.
Tanulmányaimat a helyi általános iskolában kezdtem, amire a mai napig hálásan gondolok. Az érettségi vizsgát a veszprémi Kállai Éva Gimnáziumban tettem le. Ezután Balatonfűzfőn irányítástechnikai műszerészként végeztem. A katonai szolgálat után hat évig a colori VI. számú gyáregységben dolgoztam szakmámban. 1992-ben hoztam létre vállalkozásomat, amiben a közben letett kereskedelmi és vendéglátói tanulmányaimat hasznosítottam. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem pápai kihelyezett tagozatán folytatom tanulmányaimat, a második évfolyamban, mint szociálpedagógus hallgató. Azért választottam ezt a szakot, mert polgármesterként a lakosság szociális eredetű problémáival gyakran keres fel. Bízom abban, hogy a megszerzett tudást a lakosság szolgálatában tudom hasznosítani. Feleségem a helyben működő Bocskai István Református Általános Iskolában tanít földrajzot és történelmet, valamint az iskola könyvtárát vezeti. Két fiam szintén a helyi iskolában végezték el a nyolc osztályt. Mátyás a veszprémi Lovassy László Gimnázium harmadik osztályos tanulója, Lajos pedig Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelmet hallgat. Tisztelt Lakosság, Választópolgárok! 2006 óta veszek részt Papkeszi közéletében, 2008-ig alpolgármesterként, 2008–2010 között polgármesterként. Polgármesterként a mögöttem álló két éves időszakban, az Önök számára ismert nehéz körülmények ellenére, sikerült stabilizálni a település gazdálkodását azon elv mentén, hogy Papkeszi fejlődését kitartó, következetes munkával, ésszerű, a realitásokból kiinduló elképze-
Választási különszám
lésekkel lehet biztosítani. Ennek következményeként a képviselőtestület aktív tagjaival 1. Papkeszi hitelállománya csökkent, fizetőképessége stabil, 2. Stabil alapokon és sikeresen működtetjük az óvodát Balatonfűzfő Városával társulva, 3. Sikerült felújítani az óvodát 12 500 000 Ft értékben, 4. Járdafelújítás történt 3 500 000 Ft értékben, 5. E-pontok fejlesztése 750 000 Ft értékben és hangtechnikai eszközök vásárlása 500 000 Ft értékben, 6. Közvilágítás bővítése 850 000 Ft értékben, 7. Falugondnokság gépeinek, felszerelésének, közterületek növényzetének és a buszmegállóknak a felújítása, tájékoztató és üdvözlőtáblák kihelyezése 1 200 000 Ft értékben, 8. Sikerült a költségvetésben pályázati alapot elkülöníteni, 9. Sikerült helyben megtartani a nyolc osztályos általános iskolát a Református Egyházzal együttműködve, 10. Megteremtettük a településen hasznos munkát végző civil szervezetek támogatását, mintegy 800 000 Ft költségvetési támogatással, 11. Megtörtént a colori rendelő akadálymentesítése, 12. A papkeszi kultúrház nyílászáróinak cseréje 250 000 Ft értékben. A következő években is azok a célok elsődlegesek, amelyek a település összes lakójának, Önöknek a közérzetét, életminőségét befolyásolják. Ehhez a céljaim a következők: 1. A gazdálkodás stabilitásának fenntartása, 2. Elengedhetetlenül fontos a település colori és papkeszi úthálózatának felújítása, kiépítése, a szükséges források felkutatása és igénybe vétele, 3. A járdafelújítás folytatása, a hiányzó szakaszokon a kiépítése, 4. Továbbra is cél a település parkjainak, zöldfelületének megóvása és új növények ültetése, 5. A költségek csökkentése érdekében az intézmények energiahatékony felújítása, 6. A colori lakótelep utcái és az iskola melletti park elnevezése, 7. Papkeszi bekapcsolása a Balaton környéki turizmus vérkeringésébe turistaút, kerékpárút kiépítésével, 8. A vállalkozásbarát önkormányzati környezet kialakítása, betelepülő, beruházni szándékozó vállalkozások támogatása. 9. Nyújtott nap bevezetése az önkormányzatnál a délutánig dolgozó lakosság ügyintézésének segítésére, 10. Csapadékvíz elvezetésének megoldása a templomtól a Bendola árokig, 11. A település vállalkozóinak elérhetőségét és tevékenységét közölni a honlapon, 12. Az aradi hősök emlékére méltó helyet kialakítani.
Választási különszám
Papkeszi Hírlap
3
Céljaim, terveim elérhetőek, megvalósíthatóak, de ennek érdekében mindazoknak a támogatására szükségem van, akik számára az összefogás, a közös munka nem hang, hanem tett, vagyis Önökre, mindannyiukra, Papkesziekre! Elképzeléseim megvalósításának alapja a kitartó munka. A múlt hozadékával küzdöm, de a jövőt építem.
Kérem Önöket, hogy 2010. október 3-án tiszteljenek meg bizalmukkal és folytassuk együtt Papkeszi építését!
Simon Jójárt Sándor polgármester-jelölt
Több választott funkcióban szolgálom a különböző közösségek érdekeit. A Személy-, Vagyonvédelmi-, Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém megyei általános és gazdasági alelnöke, a Veszprém Megyei Közgyűlés mellet működő Vagyon-, és Gazdaságvédelmi Munkacsoport elnöke vagyok.
Papkeszi község tisztelt polgárai!
Simon Jójárt Sándor Papkeszi lakos vagyok. Általános- és középiskolai tanulmányaimat Szegeden végeztem. Szolnokon a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán helikoptervezetői szakán Biskek-ben, a mostani Kirgízia fővárosában diplomáztam. 1972-ben Szentkirályszabadja repülőtérre kerültem első repülő tiszti beosztásomba. Budapesti Zrínyi Miklós Katonai Akadémián szereztem repülő-parancsnoki szakon felsőfokú képesítést és érkeztem vissza szeretett repülőteremre. Először harcihelikopter századparancsnoki, ezredparancsnok-helyettesi, majd nyugdíjazásomig, mint aktív repülő, „Aranykoszorús I. osztályú pilóta” ezredparancsnoki beosztást láttam el. Számos katonai és polgári kitüntetés tulajdonosa vagyok. Parancsnoki munkámat, repülő pályafutásomat a Köztársasági Elnök úr, feljebbvalóim előterjesztése alapján 1992-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetéssel ismerték el. A közigazgatásban, az önkormányzati munkában 20 éve veszek részt kisebb megszakításokkal, a mai napig. 1990. évtől 1994. évig Veszprém Megyei Jogú Város Jutasi úti lakótelepén, önálló választókerületében lettem önkormányzati képviselő, a Gazdasági Bizottság tagja. 1997 óta veszek részt a repülőtér polgári hasznosításában, mint légügyi szakértő, amely tevékenységemet ma is folytatom.
Köszönettel: Ráczkevi Lajos polgármester-jelölt
Papkeszi községben a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának kültagjaként segítem 2008 óta az önkormányzat munkáját. Ettől az évtől kezdődően, a Papkeszi Őszirózsa Nyugdíjas Klub elnökségi tagjának választottak. Részt veszek a község kulturális és társadalmi életében, különböző rendezvények szervezésében és sikeres lebonyolításában. A 2007. évi ideköltözésünk kezdetétől arra törekszem, hogy hasznos tagja legyek az Önök közösségének, megszerzett tudásomat, tapasztalatomat a falu javára fordítsam. Politikai pártnak nem vagyok tagja, az önkormányzati választáson polgármester jelöltként, mint független indulok! Megköszönöm azoknak a polgároknak az ajánlószelvényeit, akik hozzájárultak a jelölésemhez. Őszinte tisztelettel kérem az Önök és mindenki bizalmát a választásokon is, ha bennem látják a következő ciklus polgármesterét. Hívom és várom szeretettel Önöket kampánygyűlésre, Colori lakótelepen a Művelődési Házba 2010. szeptember 20-án, hétfőn 18:00-ra Papkesziben a Művelődési Házba 2010. szeptember 27-én hétfőn 18:00-ra Szeretném, ha minél többen eljönnének és megosztanák velem ötleteiket, javaslataikat, megkérdeznék, hogy polgármester jelöltként én hogyan látom községünk jövőjét. Helyzetértékelés: Megválasztásom esetén, az új-régi képviselőtestülettel, az Önök támogatásával a következő években meg lehet változtatni, a község negatív helyzetét. A veszélyes csőd közeli fordulatok, a stabil gazdálkodás irányába fordíthatók. Papkeszi község – polgármester jelölti programom: Kérek mindenkit, hogy tegyék félre vélt vagy valós sérelmeiket, mert
4
Papkeszi Hírlap
a mostani nagyon nehéz helyzetből csak együtt tudunk kilábalni. Mindannyiunk közös érdeke, hogy Papkeszit élhető, biztonságos településsé tegyük! A polgármester-jelölti programom rövid változatát olvashatja az alábbiakban, amely része lehet céljainknak, feladatainknak. Természetesen a program ennél sokkal részletesebb lesz és arra a fontos kérdésre is választ ad, hogy mindezt miből. Várom ötleteiket, javaslataikat, amelyeket megbeszélhetünk a kampánygyűléseken! Képviselő-testület, érdekképviselet • javasolom a Képviselő-testületnek, hogy településünk utcáit egymás között felosztva minden utcának legyen személyes, felelős képviselője, aki havonta fogadó órát köteles tartani • meg kell követelni a képviselők részvételét, a bizottságiés képviselő-testületi üléseken • a helyi civil szervezeteket be kell vonni döntés előkészítő folyamatba, anyagi és erkölcsi támogatásuk biztosítása mellett. Közigazgatás, Polgármesteri hivatal • át kell alakítani a szervezeti felépítést, valamint az ügyfélfogadás, ügyintézés rendjét • elsődleges feladat, a lakosság minél teljesebb körű magas szintű, korrekt, udvarias kiszolgálása • a hivatal és a lakosság közötti információáramlást fejleszteni kell • erősíteni szükséges az e- önkormányzat szerepét • a képviselő testületi anyagot az ülések előtt fel kell tenni a község honlapjára Vállalkozásfejlesztés, ipar, mezőgazdaság, kereskedelem, szolgáltatás • vállalkozóbarát környezetet szükséges kialakítani, ipari, kereskedelmi-feldolgozó, szolgáltató és mezőgazdasági jellegű vállalkozásokat kell betelepíteni, kapcsolódva a kormányprogramhoz • meg kell védeni a helyi vállalkozások, gazdaságok és kereskedők érdekeit, előnyben kell részesíteni őket • el kell törölni az építményadót, szinten kell tartani az iparűzési adót • segíteni kell a kis-, és közepes vállalkozásokat, hogy a Széchenyi kártya nyújtotta hitelekhez juthassanak
Egészségügyi és szociális ellátás feladatai • körzeti orvost kell a falunak hosszú távra megszerezni és megtartani • különböző szűrőprogramok rendszeressé tétele a községben, „Papkeszi Egészséghét” szervezése • az idősek, nyugdíjasok szabadidő eltöltési lehetőségeit ki kell szélesíteni a Nyugdíjas Klubon belül • a feladatok között fontosnak tartom a rászorultakkal való fokozottabb gondoskodást
Választási különszám
Oktatás, nevelés területén feladatok – iskola, óvoda, bölcsőde, felnőttoktatás • kiemelten fontosnak tartom, hogy gyermekeink a jövőben is itt helyben Papkeszin járjanak iskolába • Iskola nyílászáróinak, Óvoda tetőszerkezetének cseréje, Bölcsőde külső szigetelése, pályázati pénzek segítségével • Felnőttoktatási lehetőségek biztosítása (településünkön lehessen jogosítványt szerezni, nyelvet tanulni, számítógép kezelését elsajátítani és különféle OKJ-s tanfolyamokat végezni) Településfejlesztés, község üzemeltetés • utakat, járdákat, árokrendszert javítani, karbantartani, építeni kell, kiemelt fő feladatként kezelve • a falu környezetének arculatának rendbetétele a lakosság segítségével • falugyűlésen, vagy közmeghallgatáson tájékoztatni kell a lakosságot a katasztrófavédelmi, polgári védelmi feladatokról- veszélyhelyzeti tervet kell készíteni Közszolgáltatások – szemétszállítás -, és ártalmatlanítás, víz-, és csatorna-hálózat felújítás • szelektív hulladékgyűjtés elterjesztése, komposztáló tárolók beszerzése pályázat útján • közművek felülvizsgálata, közműtérkép elkészítése, szakaszonként a vízvezeték hálózatának cseréje Kommunális feladatok – utak, közművek, közlekedés • veszélyes útszakaszok védelme (Iskola előtti útszakasz) • a bel- és külterületi utak, járdák folyamatos karbantartása, a meglévő aszfaltos utak, járdák felújítása • Ravatalozó felújítás és környezetének parkosítása Művelődés, kultúra, művészetek, szórakoztatás • színvonalas települési rendezvények szervezése (Falunap, Szüreti felvonulás, Nemzeti alkalmaink, jeles napok megünneplése) • komoly és könnyűzenei koncertek, kiállítások, bemutatók, játékok szervezése • Színjátszó kör és a Sorstárs népdalkörünk próbáinak biztosítása, fellépéseik támogatása • Tájház kialakítása, ahol bemutatásra kerülhet településünk történelme, népi értékeink, hagyományaink tárgyi emlékei • pályázati pénzből a Művelődési Ház átépítése felújítása, könyvtár, e-pont új elhelyezése Környezetvédelem, természetvédelem • A községi Környezetvédelmi Programban megfogalmazottak aktualizálása, a célkitűzések megvalósítása, Séd víz-, és partvédelme, a megkezdett projekt folytatása • Colorban a természetvédelem alá helyezett park szakmai vizsgálata, jelentős mértékű faállomány cseréje, más közparkokban különböző növények telepítése, pótlása
Papkeszi Hírlap
Választási különszám
• gyom és parlagfű elleni harc továbbfolytatása, szabálysértők szankcionálása Sport, tömegsport, szabadidő hasznos eltöltése • Papkeszi Sport Egyesület létrehozása különböző szakosztályokkal • sportpálya felújítása, feltételeinek biztosítása, • sportpálya melletti önkormányzati területen Szabadidő és Sportcentrum kialakítása • szabadtéren és teremben űzhető sportágak meghatározása és azonnali beindítása, bevonva az iskola tornatermét is • gyalog-, kerékpáros és lovas túraútvonalak kialakítása, ezek térképi megjelenítése Civil egyesületek, egyházak, kisebbségek • segíteni fogom a civil egyesületek bejegyeztetését, támogatom a jelenleg meglévő klubokat • pályázati formában tovább támogatásra javaslom az egyházakat, a cigány kisebbségi önkormányzatot
Balatoni József képviselő-jelölt Tisztelt papkesziek!
Balatoni József vagyok, 1987. augusztus 16-án születtem Veszprémben, azóta Papkeszin élek a családommal. Az Általános iskolai tanulmányaimat Papkeszin, a Bocskai István Általános Iskolában végeztem. Középiskolai végzettségemet Pápán, a Türr István Gimnázium Arany János Tehetséggondozó tagozatán szereztem. Egyetemi (BA) diplomámat 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-olasz szakán szereztem meg. Jelenleg is az egyetem történelem – honés népismeret (MA) tanár szakos hallgatója vagyok. 2008 óta a Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság tagja vagyok, szociális és kollégiumi ügyekkel foglalkozom. 2010 júniusa óta a HÖOK és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hátrányos helyzetű hallgatókkal foglalkozó Mentorprogramjában vagyok a pécsi régió helyettes vezetője. Az évek alatt rengeteg tapasztalatot szereztem a pályázatok, a szociális ügyek és a közösségszervezés területén, melyeket most már településünk mindennapjaiban is kívánok kamatoztatni. Tevékenyen részt vettem településünk életében, rendezvényein, amióta csak lehetőségem nyílott erre; és nem titok: a „Jövő Reménysége” díj átvétele után fogalmazódott meg ben-
5
Turizmus, idegenforgalom, nemzetközi kapcsolatok • a település arculatának, küllemének javítása a turisztikai vonzás fokozása érdekében • utca eligazító-tájékoztató táblák egységes rendszerének felújítása, település parkosítása, kandeláberes virágosítása • Papkeszit és értékeit bemutató színvonalas turisztikai kiadványok elkészítése • testvér települési kapcsolat kialakítása, a meglévőn kívül (Zsére) A fentiekben leírtak nem teljes képet mutatnak, kimaradhattak belőle fontos feladatok, vagy a felsoroltakból bizonyosak elhagyhatók. Közös feladataink megvalósításához, megoldásához, összefogásra, együttműködésre van szükség.
Simon Jójárt Sándor polgármester-jelölt
nem a gondolat, hogy még intenzívebben részt vegyek teleülésünk életében, a közügyek iránt fokozottan érdeklődő és azokat intéző segítő kézként. Úgy gondolom napjainkra fontos értékek szorultak háttérbe, mint őszinteség, hitelesség. Hiszek abban, hogy az emberek képviseletében ezen kiemelt értékek mentén kell dolgozni, és eredményeket elérni. Nem kenyerem a felelőtlenség, felelőtlen ígéretek halmazának tálalása. Képviselni, tenni, dolgozni akarok a településért; és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy fellendülésről és napi sikerekről beszéljünk személyes találkozásaink alkalmával. A legfontosabb dolognak elsősorban a stabilizációt tartom, hiszen csak ennek elérése után lehet elkezdeni újra építkezni. Természetesen vannak konkrét területek, ahol célokkal és fokozott figyelemmel kívánok dolgozni. Ilyen területek: a szociális ügyek, a segélyezési rendszerek és a fiatalok összefogása, segítése. Pedagógusként a jövő zálogának tartom, hogy a fiataloknál elérjük, hogy településünkön maradjanak, vagy ha életük más irányt is kíván, büszkén, emelt fővel térjenek vissza. Fontos dolognak tartom a kulturális fejlesztést is. A Papkeszin működő egyesületeknek, kluboknak meg kell adni a megfelelő segítséget, hiszen ők azok, akik a falu jó hírét öregbítik folyamatos munkájukkal. Külön figyelmet kell fordítani a meglévő értékeink felfedezésére, megóvására, hiszen a múlt emlékeit az utókornak is meg kell őrizni.
Papkeszi Hírlap
6
Kiemelten szeretnék foglalkozni még az általános iskola helyzetével, hiszen mindent meg kell tennünk azért, hogy a működéshez szükséges erőforrásokat előteremtsük. Minden egyes embernek érdeke, hogy Papkeszin legyen általános iskola. Közös érdekünk, hogy gyerekeinket ne kelljen máshová járatni, hanem továbbra is helyben kapjanak színvonalas alapfokú oktatást. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a választás ma talán sokkal többet ér, mint eddig. A demokrácia alapja az, hogy élőhelyünkön is mi dönthessük el azt, hogy kik
Balázs Róbert képviselő-jelölt Balázs Róbert vagyok. 1972-ben születtem, gyermekkorom óta Colorchemia lakótelepen élek. A szakmunkás tanulmányaimat Balatonfűzfőn végeztem, ahol lakatos szakmát szereztem. A katonai szolgálat letöltése után a fűzfői Hunyadi üzemben kezdtem el dolgozni, majd 1999-től a NICOLOR Zrt.-nél. A vállalat megszűnése óta Papkeszi Községi Önkormányzatnál dolgozom, főfeladatként a lakótelep gondnokaként, karbantartva lakótelep közterületeit, intézményeit, közreműködve az elvégzendő munka tervezésében, szervezésében, de rendszeresen dolgozom Papkeszi intézményeiben, óvodában, kultúrházakban. A munkám kötelezettséget jelent és előnnyel jár. Napi tevékenységem során nem csak látom, hanem át is látom a megoldandó problémákat, a gondokat, közben
Buda Tamás képviselő-jelölt 1985. okt. 11-én születtem Kazincbarcikán. Születésem óta Papkeszi – Colorchemia lakótelepen élek. Középiskolai tanulmányaimat a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium vegyész tagozatán végeztem technikusként, 2007-től a Lab Research Ltd.nél dolgozom, mint technikai csoportvezető. 2009-es évtől a Colori Ifjúsági klub alelnöke vagyok.
Választási különszám
irányítsák az életünket, döntsenek a minket maximálisan érintő kérdésekben. Ezért arra kérnék mindenkit, hogy aki csak teheti, jöjjön el október 3-án szavazni, hiszen a jog mindenki kezébe lehetőséget adott a szabad választásra. Felelősséggel döntsünk a saját sorsunkról! Bízom benne elnyertem bizalmát és megválasztásom esetén tudom garantálni, hogy őszinte és tiszta képviselői munkával, tudásom és képességeim szerint, megfelelő szakmai felkészültséggel Papkesziért dolgozzak! Köszönöm, hogy figyelmet fordított bemutatkozásomra!
látom a lehetőségeket is mind a lakótelep, mind Papkeszi előrelépéséhez. Képviselőként szeretnék az a személy lenni, akihez közvetlenül lehet fordulni a problémákkal, amiket közvetíthetek és képviselhetek az önkormányzatban. A megfontoltság embere vagyok. Tudom, hogy azt lehet megvalósítani, amire lehetőség van, és azt is az együttműködés keretei között. Célom az, hogy olyan döntéseket szorgalmazzak, amelyek segítik, javítják a colori, papkeszi lakosok életét, szolgálják a település fejlődését, előrelépését, nem csak ma, hanem a jövőben is vállalhatóak. A napi munkám eredményét Önök is nap, mint nap láthatják és bízom benne, hogy megelégedésükre végzem. Egyetlen ígéretem van, megválasztásom esetén ugyan ilyen alapossággal és gondossággal végzem képviselői feladataimat! Kérem Önöket, támogassanak, hogy szolgálhassak! Balázs Róbert képviselő-jelölt
Mivel jelenleg kevés munkahely van, ami vonzóvá tenné településünket, ezért fontos, hogy az emberek szeressenek itt élni és vállalják a távolabbi munkahelyekre való bejárás nehézségeit. Javítani kell a tömegközlekedésen és az utak állapotán. Úgy érzem, sok mindenhez nem pénz kell, hanem elhivatottság. Szeretném a colori és papkeszi fiatalokat nagyobb együttműködésre rávenni, ne csak egymás szórakoztatását, tartsák fontosnak, hanem a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is lennének megfelelő kulturális programjai. Szívesen együtt dolgoznék olyan emberekkel, akik a településért tenni akarnak és a község fejlődését tartják szem előtt.
Papkeszi Hírlap
Választási különszám
Eszesné Brasch Mária képviselő-jelölt Tisztelt lakosság, választópolgárok!
Néhány mondatban szeretnék bemutatkozni. Habár feltehetően kevesen vannak, akik nem ismernek, személyesen, esetleg a nevemet nem tudják. Eszesné Brasch Mária vagyok, 1966-óta élek Papkeszin. Általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem el. Szakmám szerint vegyianyag-gyártó szakmunkás vagyok, rendelkezem személy- és vagyonőr végzettséggel is. Jelenleg az önkormányzatnál dolgozom, mint településőr. Három éve a Papkeszi Polgárőrség tagja vagyok.
Györkös Tamás képviselő-jelölt Tisztelt Papkeszi Lakosok! Kedves Választópolgárok!
Györkös Tamás, 39 éves gépészmérnök vagyok. Születésem óta Papkeszi-Colorchemia lakótelepen élek a családommal együtt. A Nitrokémia Rt.-nél voltam villanyszerelő 1988-tól, 1992-től a mai napig a Nicolor Zrt.-nél dolgozom. Felsőfokú képesítést a győri Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki Karán szereztem. Először indulok képviselőjelöltként az Önök bizalmáért. Politikai pártnak soha nem voltam tagja, az őszi önkormányzavalasztasihogy a helyi ügyeknek politikai hovatartozástól függetlenül kell eldőlnie illetve megvalósulnia. A múltam, a jelenem és reményeim szerint a jövőm is ideköt, ezért nem lehetünk közömbösek a megoldatlan feladatokat látva, cselekedni kell, hogy minél élhetőbb, boldogabb módon gyarapodjon településünk. Papkeszinek felelősen gondolkodó, felelősség teljes döntéseket hozó és a döntéseket felvállalni tudó képviselőkre van szüksége, akik megbízatásukat szolgálatnak tekintik. A Választók bizalmával élni és nem visszaélni kell!
7
Szociális beállítottságomnál fogva, mivel érdekel az emberek sorsa problémája, szívesen segítek. Nem nagyon szoktam megvárni, hogy megkérjenek, fel szoktam ajánlani a segítségemet. Ha megoldani nem is tudom a problémájukat, de utána járok milyen lehetőségeik vannak, kihez fordulhatnak, mint ügyintézőhöz. Ha nyomtatványra van szüksége, viszek nekik, és segítek a kitöltésében. Jelenlegi munkaköröm a falu biztonságát védeni. Azért jelentkeztem képviselőnek mivel legtöbbet én találkozom az lakossággal személyesen, így közvetlenül tudnám a testület elé vinni a lakosság problémáját, és az ötleteit. Visszafele is működhetne a dolog, a lakosság tájékoztatása, így kiküszöbölnénk a fals információkat, az abból adódó félreértéseket.
• A helyben lakó és nagy hagyományokkal bíró háziorvosi szolgálat hosszútávú rendezése. • A több helyen kritikus állapotú útburkolatok felújítása. • Kistérségi együttműködésben rejlő lehetőségek okos és békés kihasználása. • Ifjúsági szervezetek nagyobb bevonása az önkormányzat működésébe. • Buszmenetrend ésszerűsítése Balatonfűzfő, Várpalota és Veszprém jobb elérhetősége érdekében. • Az Önkormányzat minden létező eszközével, akár adókedvezményekkel is támogassa a kis- és középvállalkozások munkahely teremtési céljait. • A lakóhelyi környezetünk szépítése (pl. közmunka bevonással) egyrészt a jó közérzet fontos alapja, másrészt a jó példa erősítheti a lakosok saját igényszintjének növelését. Környezettudatos gondolkodás erősítése. • Reális, de bátran megfogalmazott célok megvalósításhoz a pályázati lehetőségek minél sokrétűbb kihasználása. • A lakosság és az önkormányzat közötti kommunikáció fejlesztése.
Ígérhetem, hogy megválasztásom esetén elfogultság és előítéletek nélkül, mindig legjobb tudásom szerint, becsülettel fogom szolgálni a település érdekeit. Bizalmukban bízva tisztelettel:
Hol látnám a legtöbb tennivalót? • Az idős, rászorult és egyedülálló emberek segítése, bevonása különböző rendezvényekbe. A jelenleg is jól működő szociális gondozás fejlesztése.
Györkös Tamás
[email protected]
8
Papkeszi Hírlap
Kukáné Horváth Barbara képviselő-jelölt Tisztelt Hölgyem és Uram, kedves barátaim, ismerőseim!
Először is engedjék meg, hogy bemutatkozzam azoknak, akik még nem ismernek. Kukáné Horváth Barbara vagyok, 1979ben születtem és egy kisebb kitérőtől eltekintve, születésem óta itt élek Papkeszin. A Bocskai István Református Általános Iskolában dolgozom angol nyelv és médiaismeret tanárként, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán pedagógiai szakértőnek tanulok. Életem a tanítás és a tanulás, s boldog vagyok, hogy azt tehetem, amire mindig is vágytam. Gyermekek között lehetek, és végigkísérhetem, hogy válnak botladozó elsősökből, útjukat kereső nyolcadikossá. Ők és pedagógus kollégáim az én második családom, ahova, ha néha fárasztó is, mindig jó hazamenni. Öt éve vagyok házas, s van egy ötéves kisfiam, Benedek. 2008. májusa óta vagyok a település egyik képviselője, Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke. Két és fél évvel ezelőtt egy katasztrofális anyagi és erkölcsi állapotban lévő önkormányzatot vettünk át társaimmal, s bár úgy érzem minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy ezen változtassunk, még mindig rengeteg a tennivaló. Néha fájdalmasan kemény kézzel gazdálkodva jutottunk el odáig, hogy hitelállományunk csökkent, nincs hatvan napon túli tartozásunk a szolgáltatók felé, s immáron apró, de jól látható jelei vannak az előrelépésnek. Ezek a szigorú lépések persze nem voltak népszerűek, gondolok itt például az iskola és az óvoda átszervezésére, a civil szervezetek vagy közösségek minimális támogatására. Azonban ezek nélkül könnyen kerülhettünk volna a csőd állapotába, s a csődbiztos már nem mérlegelt volna, hanem minden lehetséges kiadást lenyírva, veszélybe került volna iskolánk, óvodánk és bölcsődénk is. Ha továbbra is ilyen racionálisan és szigorúan tervezzük a következő évek költségvetéseit, egy évtized múlva talán elérhetünk oda, hogy végre ne hitelekkel, hanem a megtakarításokkal kelljen tervezni a képviselőtestületnek. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy kihasználjuk a Balaton-törvény adta lehetőségeket, melynek következtében egyes vállalatoknak, cégeknek ki kell települniük a Balaton közvetlen környezetéből, s háttértelepülésként
Választási különszám
Papkeszi kiváló célpont erre. Szintén ki kell aknáznunk a leendő M8-as autópálya előnyeit, persze úgy, hogy folyamatosan védjük a lakosok érdekeit a hang és zajhatásokat illetően. Támogatnunk kell a helyi vállalkozásokat, szem előtt tartva az esélyegyenlőséget, kerülve a diszkriminációt. Be kell vonnunk munkánkba a település önkéntes anyagi és szellemi tőkéjét, mert e nélkül nem képviselhetjük hitelesen és eredményesen az itt élőket. Fejlesztenünk kell településünk infrastrukturális és idegenforgalmi állapotán. Ehhez elengedhetetlenül fontosak helyi rendezvényeink, azok folyamatos megjelentetése a helyi, megyei és az országos sajtóban. Ezúttal köszönöm mindazok önzetlen és fáradságos munkáját, akik szabadidejüket nem kímélve szerveztek színvonalas programokat településünkön. Minden egyes alkalom bebizonyította, hogy ha vélemény és nézetkülönbségeinket, egyéni sértettségeinket félre téve együtt dolgozunk, hatalmas dolgokat tudunk elérni. Nekünk, papkeszieknek, természetesen magamat is beleértve, ebben van még mit fejlődni! Bekerülésem esetén legfontosabb feladatomnak továbbra is a nevelési és oktatási intézmények képviseletét, a kulturális élet szervezését és a helyi rendezvények támogatását fogom tartani. Szeretném hogy gyermekeink jól felszerelt, ingergazdag és motiváló intézményekben tölthessék mindennapjaikat, hogy szüleik elégedetten és nyugodtan engedhessék el gyermekük kezét a reggeli búcsúzásnál, s pedagógusaink a biztos egzisztencia tudatában teljes erejükkel és szívükkel dolgozhassanak gyermekeink fejlődésén. S bár ennek jelentősen határt szab az országos nem túl fényes költségvetési helyzet, mi itt helyben, saját költségvetésünk tervezésekor, sokat tehetünk ezért. Kutatva a lehetőségeket, figyelve a pályázatokat, mozgósítva környezetünk energiáit. Erősítenünk kell civil szervezeteinket, egyesületeinket, egyházközösségeinket, nemcsak anyagi javakkal, hanem önkéntes, társadalmi munkával is, melyre számos alkalommal volt már példa az óvoda és a református iskola esetén. S most egy idézettel búcsúzva kívánok mindenkinek áldást és békességet. „Egy gyűlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről. Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről. Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról. Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.”
Papkeszi Hírlap
Választási különszám
Sztána László képviselő-jelölt Sztána László független, képviselő-jelölt vagyok. Felsőörsön születtem, 25 éve, 1985-ben költöztem családommal Papkeszire. A Veszprém Megyei Kórházban dolgoztam 25 évig, mint röntgen-asszisztens, ezt követően a Balatonfüreden a Rehabilitációs Központban. 2010-óta Papkeszin településőrként dolgozom, jelenleg is a képviselő-testület tagja vagyok.
9
• Hatékonyabb támogatás és együttműködés civil szervezetekkel • Nagyon fontosnak tartom a lakosság összefogását a közös ügyek intézésében Terveim között szerepel Papkeszi útjainak a felújítása, különösen a temető felé vezető út javítása. Képviselőként tisztában vagyok az önkormányzat anyagi helyzetével, így csak azok a célok, tervek valósíthatóak meg, amelyekhez megfelelő fedezet áll rendelkezésre. Közösen a településünkért és a jövőnkért! Köszönöm a támogatásukat!
Céljaim: • Az Önkormányzat becsületének helyreállítása, az iránta való bizalom megerősítése
Takács Tibor képviselő-jelölt
Sztána László képviselő-jelölt
Családom több generáció óta, én magam születésem óta Papkeszin élek párommal, Gizellával, és 10 éves gyermekünkkel, Erikkel, a Vasút utcában.
Következő ciklusban célként tűzöm magam elé a Petőfi Sándor és a József Attila utca környékének élhetőbbé tételét. Továbbá, fontosnak tartom a Bocskai István Református Általános. Iskola támogatását, amit párommal jelenleg is aktívan végzünk. Mindennél fontosabbnak tartom a lakosok korrekt tájékoztatását, az információ áramlását, és a panaszok orvoslását.
2009 novemberében kerültem be a képviselő-testületbe, amely nagy megtiszteltetés volt a számomra. Az elmúlt 10 hónap munkája meggyőzött arról, hogy felkészülés, tanulás és elhívatottság nélkül ezt a munkát nem lehet végezni.
Köszönöm a bizalmukat azoknak, akik megállítanak az utcán és elmondják véleményüket, problémájukat. Ezeket, a dolgokat mindig továbbítom az illetékeseknek és megpróbáljuk együtt orvosolni a panaszokat, mivel ezek viszik előre a falu közügyeit. Örülök a jó tanácsnak és a kritikát is felvállalom, ez által fejlődünk.
Ezt a tapasztalatot szeretném az elkövetkezendő négy évben is kamatoztatni és előre haladásában segíteni a falut. Nincsenek nagyra törő vágyaim, álmaim, mert kezdek tisztába lenni Papkeszi, pénzügyi és jogi lehetőségeivel, de minden olyan lehetőség megragadásában szeretnék közreműködni, amelyek a falu gyarapodását szolgálják.
Kérem, a továbbiakban is tiszteljenek meg bizalmukkal 2010. október 3-án, hogy a kövezetező négy évben is képviselhessem Önöket.
Tisztelt papkeszi lakosok!
Köszönettel: Takács Tibor képviselő-jelölt
Papkeszi Hírlap
10
Választási különszám
Wild Balázs képviselő-jelölt Tisztelt Lakosság!
Ismét egy választás előtt állunk, ami egy új lehetőséget is kínál. Milyen képviselőkre van szüksége Papkeszinek, Önöknek? Olyanokra, akikre bátran lehet számítani a település közügyeit illetően. Független képviselő jelöltként indulok a választáson. Wild Balázs vagyok, 35 éves, nős, két gyermek édesapja. 1997 óta élek Papkeszin. 1998 óta dolgozom dinamikusan fejlődő, informatikával és telekommunikációval foglalkozó vállalkozásom élén. Az elmúlt években nagyon sok energiát és időt emésztett fel mindenki részéről a téves és hiányos információk terjedése. Ez ellenségeskedéshez, vitákhoz és adott esetben alaptalan rágalmakhoz vezetett. Meggyőződésem, hogy az egymás között megfelelően áramló információ nélkülözhetetlen az eredményes munkához. Képviselővé válásom esetén a munkám során megszerzett tapasztalataimmal kívánom első sorban kialakítani a lakosság, az önkormányzat és intézményei, a különböző helyi civil szervezetek és a létrejövő képviselő-testület közötti megfelelő kommunikációt és információáramlást. Nagyon fontosnak tartom, hogy létrejöjjön Papkeszin az információáramlást, a lakosság tájékoztatását, az egymással való kapcsolat felvételét és a párbeszéd lehetőségét biztosító infrastruktúra. Nem utolsó sorban fontos tényezőnek tartom, hogy településünket a vállalkozók és befektetők számára vonzóvá tegyük. Kezelendő feladatnak látom még a helyi tömegközlekedés javítási lehetőségeinek felkutatását, kidolgozását, hiszen ahhoz, hogy dolgozhassunk el is kell jutnunk a munkahelyünkre.
Célom a közcélú foglalkoztatásban rejlő kihasználatlan erőforrások átszervezése és a lakosság, valamint Papkeszi fejlődésének szolgálatába állítása. Papkeszi arculatának javítását halaszthatatlan feladatnak gondolom. Elképzeléseim között szerepel az úthálózat XXI. századi szintre való fejlesztése mind Papkeszin, mind Colorchemia lakótelepen, valamint a játszóterek minőségének javítása, a Művelődési házak felújítása. Ezek megvalósításának lehetőségét pályázati erőforrások hatékony kihasználásában látom. Miért jelentkeztem képviselőnek? • Azért, hogy ismereteimmel, tapasztalatommal, javaslataimmal segíteni tudjam Papkeszi mértéktartó – elsősorban minőségi – fejlesztését. • Azért, hogy mindenki számára átlátható váljon a hivatal működési struktúrája és munkája. • Azért, hogy az arrogancia helyébe mások véleményének meghallgatása és tiszteletben tartása kerüljön. • Azért, hogy végre nyugalom uralja a közhangulatot. • Azért, hogy a település honlapja tartalmazza a közérdekeit szolgáló információkat és igényfelmérések alapján szerepeltesse a lakosság által kívánt témákat. • Azért, hogy a település honlapján megfelelő időszakonként frissítésre kerüljenek a testületi anyagok és döntések. Békés, érvekkel teli politikát kívánok ajánlani Önöknek, ahol nem annak a szava számít, aki hangosabban kiabál. E célok eléréséhez egy képviselő szándéka kevés, szükséges a választók, az Önök akarata, összefogása. Megtisztelő bizalmukat előre is köszönöm! Tisztelettel:
Papkeszi Hírlap - Választási különszám Felelôs kiadó: Papkeszi Községi Önkormányzata 8183 Papkeszi Fô út 42. Készült: Tradeorg Nyomda Kft. Fûzfôgyártelep Felelôs vezetô: Tóth Zoltán Tördelés: Demeter Zsuzsanna A s zerkesztôbizottság : Oktatási és Kulturális Bizottság Felelôs szerkesztô: K. Horváth Barbara
Wild Balázs független jelölt
Papkeszi Hírlap
Választási különszám
11
Papkeszi községben a Helyi Választási Bizottság határoztával nyilvántartásba vett jelöltek Polgármester-jelöltek Jelölt neve Ráczkevi Lajos Simon-Jójárt Sándor János Turcsán József
Jelölt lakóhelye Papkeszi, Fő u. 45. Papkeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 3/A. Vác, Horváth M. u. 11.
Jelölő szervezet független jelölt független jelölt független jelölt
Egyéni listás önkormányzati képviselő-jelöltek Jelölt neve Balatoni József, legifjabb Balázs Róbert Buda Tamás Eszesné Brasch Mária Fazekas Lajos Györkös Tamás Horváth Gyula Kálmán András Kiss Józsefné Orbán Sára Kovácsné Hardi Henriett Kukáné Horváth Barbara Ráczkevi Lajos Rajki Ilona Piroska Simon-Jójárt Sándor János Sztána László Takács Tibor Wild Balázs
Jelölt lakóhelye Papkeszi, Kállai Éva utca 5/B. Papkeszi, Colorchemia lakótelep 216/B. Papkeszi, Colorchemia lakótelep 107/3. Papkeszi, Kállai Éva utca 16. Papkeszi, Kállai Éva utca 13. Papkeszi, Colorchemia lakótelep 106/B. Papkeszi, Kállai Éva utca 1. Berhida, Ibolya út 12/I. Papkeszi, Hársfa utca 34. Papkeszi, Fő u. 91. Papkeszi, Kossuth u. 39. Papkeszi, Fő u. 45. Várpalota, Árpád utca 14. Papkeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 3/A. Papkeszi, Kossuth utca 35. Papkeszi, Vasút u. 29. Papkeszi, Fő u. 118.
Jelölő szervezet független jelölt független jelölt JOBBIK független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt független jelölt
Cigány kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek Jelölt neve Rafael Norbert Rafael Zsigmond Rafael Zsigmondné Szecsődi Béláné
Jelölt lakóhelye Papkeszi, Fő utca 7. Papkeszi, Fő utca 7. Papkeszi, Fő utca 7. Papkeszi, Petőfi Sándor u. 12.
Jelölő szervezet LUNGO DROM LUNGO DROM LUNGO DROM LUNGO DROM
1. sz. szavazókör: Papkeszi Kultúrház nagytereme, 8183 Papkeszi, Fő u. 21. 2. sz. szavazókör: Papkeszi, Colorchemia ltp. Művelődési ház Kisebbségi önkormányzati képviselők választása: Papkeszi Kultúrház kisterme, 8183 Papkeszi, Fő u. 21. Szavazni lehet: 6.00–19.00 óra között Igazolással kizárólag az 1. sz. szavazókörben lehet. Mozgóurnát írásbeli kérelem alapján, mindkét szavazókör biztosít.
Papkeszi Községi Önkormányzat képviselő-testülete 2010. augusztus 25-én megtartott ülésén az alábbi határozatokat hozta: 2010. szeptemberében Papkeszi Hírlap „választási különszám”-ot jelentet meg. A választási különszámban a bemutatkozó, programismertető írások díjtételeit az alábbi feltételek mellett határozza meg: Polgármester-jelöltek esetében maximum 10 000 karakter, 2 db képpel 10 000 Ft, Önkormányzati képviselő- és kisebbségi képviselő-jelöltek esetében maximum 5 000 karakter, 1 db képpel 5 000 Ft Papkeszi községben a kulturális intézmények kampánycélokra 3 600 Ft/alkalom áron vehetők igénybe.
Papkeszi Hírlap
12
Választási különszám
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2010. szeptember 17-én 15 órakor megrendezésre kerülő ünnepélyes óvodaátadásra. Az intézményt átadja Dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő és Ráczkevi Lajos polgármester. A rendezvény helyszíne: „Vadrózsa” Napköziotthonos Tagóvoda, Papkeszi, Fő u. 46.
Meghívó Szeretettel meghívjuk településünkön 2010. szeptember 18-án megrendezésre kerülő szüreti felvonulás rendezvényünkre. Program: 14.00 Műsor a Kultúrház udvarán. Fellépnek: a „Vadrózsa” Napköziotthonos Tagóvoda óvodásai, a Bocskai István Református Általános Iskola diákjai, Sorstárs Népdalkör. 14.30: Felvonulás Colorban, 15.00: Felvonulás Papkeszin 20.00: Bál Papkeszin a Kultúrházban. Zenélnek a Szőke testvérek. Belépőjegy ára: 600 Ft
A Kultúrházak októberi programjai Október 4. 18.00 Érdekességek a csillagos égbolton – csillagok és csillagképek, bolygók, meteorok és üstökösök. Csillagászati előadás Kocsis Antal amatőr csillagásszal. Az előadás után távcsöves bemutató keretében az égbolt érdekességeit tekinthetik meg. Október 5. – A Papkeszi Őszirózsa Nyugdíjas Klub taggyűlése Október 6. 16.30: Dinoszauruszok a Bakonyban – az Ajkaceratopsz és a többiek. Előadás a bakonyi dinoszauruszokról Ősi Attila dínókutatóval. A Rajzold le a kedvenc dínódat – rajzverseny eredményhirdetése. (A rajzokat október 6-án 16.00 óráig kell a Kultúrházak valamelyikébe eljuttatni). Október 9: Aradi vértanúk emlékműsora. Colorban 9.30-kor, Papkeszin 10.30-kor Október 9. 16.00: Idősek napi rendezvény Papkeszin. Terveim szerint a fellépők között lesznek az ovisok, iskolások, a Rest Macskák amatőr színjátszó csoport, Pere-rúzs Tánccsoport, Szőrös Ördögök, az általános iskola citera szakkörös tanulói. Október 10. 16.00: Idősek napi műsor Colorban. Ugyanazokkal a fellépőkkel. Október 16. Károlyi László Emléktalálkozó – Sorstárs Népdalkör rendezvénye Október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműsora mindkét településrészen. 9.30-kor Colorban, 10.30-kor Papkeszin. Október 31: Mindenszentek és Halottak napi megemlékezés a községi temetőben – Papkeszi Őszirózsa Nyugdíjas Klub rendezvénye 15.30-tól