Pályázati segédlet ABASZISZ

Szkriptúra IV. novellapályázat – Vigyázz mit kívánsz

ABASZISZ Tartalom: Eredet és hagyomány Vallások és egyházak Hitélet és közigazgatás Gazdaság Hadrend és hadikultúra Abaszisz tartományai Abaszisz székvárosa

et

Eredet és hagyomány

Pá l

yá

za t

is

eg éd l

A Quironeia távol-nyugati régióját nem ok nélkül emlegetik a Voltak tengereként. Szeszélyes áramlatai és hirtelen lecsapó viharai a Nagyok távozta óta morzsolják a hajók gerincét a Hammuni-hátságtól Anublienig húzódó röghegyek árnyékában. Ide szállítja Északfölde évi csapadékának negyedét a tóvidéket féltucat ágon átszelő Lorn, és ide torkollik az Ediomadban eredő Zayín is, melynek vize oly hideg és élettelen, hogy a tengernek nehezére esik befogadni; Salk és Shulur közt nyaranta felgyűlő, szélcsendben üvegesen áttetsző zárványát Kristálytükörként1 rettegi a hajósnép. A rémisztő tünemények a távol-nyugati partokon sem mennek ritkaságszámba. A rend, mely a kyrekkel érkezett Feyglŷn2 földjére, csak a vérivó bálványok kultuszát tudta eltörölni, azok emlékezetét nem. A múlt árnyak, rossz ómenek és balsejtelmek képében dacolt a hódítókkal, majd birodalmuk dicsőségével együtt őket is elnyelte. A rualani pártütés nyomán kirobbant háború – a korcs-aquirok és káoszlények elleni küzdelem – félezer éven át tombolt, és az ediomadi határszakasz bástyái körül csak mutatóba hagyott a korfordulót kísérő kataklizmáknak lerombolni- és elmosnivalót. Arses agóniája és ikreinek születése3 medence-szerte átrajzolta a partvonalakat. Obshú4 orma, melyet a valóság szövedékét tépázó torzviharok sem tudtak megrendíteni távol-nyugati őrhelyén, a Pyarron előtti II. évezred végének egy viharos éjjelen lángokba öltözött és magába roskadt. A kontinens friss sebeiből kő- és ércfolyamok buzogtak fel, az elgőzölgő tengervíz a szférák magasába ragadta a lábon elhamvadt erdők hamuját, és tovább mélyítette a világra szakadt homályt, melynek eloszlásához majd’ száz emberöltőre volt szükség. A hajósok zöme ezután sem merészkedett látótávolságnál közelebb a térség újszülött szárazulataihoz, melyek a Geoframia szerint „...úgy sorjáztak Vamisha düledéke és a Voltak tengere között, mint valamely roppant gyöngyfüzének isteni szeszélytől szerteszórt szemei, s planétánk lázának csillapultával mind kevésbé különböztek ama földdaraboktól, miket a Nagyok eleve a mulandók jussának szántak. (...) Ez arra indította az északföldi tengerjárók legderekabbjainak mondott arszílokat5 – kik a maguk sinemosai kövecsein mind számosabban és szűkösebben éltek – hogy jó szkoggáikon nyugatnak hajózva a sziget-íveket feltérképezzék, az átjárást köztük megtalálják, s túlnan, a hajdanvolt Feiglund partjain maguknak új, téresebb hazát nyerjenek.” Nem tudjuk, mikor ért célba az első szkogg, és feledésbe merült azok neve is, akik az emberfaj nevében birtokba vették a néhai episzkopák és hatalmasok elhagyott birtokát, emlékezetük azonban nagyon is eleven. Ők tették meg az első lépéseket azon az úton, mely a hetedkor derekára egy új középhatalom, Abaszisz kialakulásához vezetett. ***

A legenda szerint a folyót egy crantai vajákos, Azadmad élőholt episzkopája szipolyozta ki, hogy Kyria elleni harca folytatásához erőt merítsen (lásd még Wayne Chapman: Leviatán). 2 Dorani átírás szerint Faiglont vagy Feiglúnd; „szunnyadó” értelmű, az ókyr nyelv tudorai által Eriontól Shuluron át Enrawellig Féigúnnak ejtett kifejezés. 3 A Quiron-tenger legnagyobb összefüggő szárazulatát a P. e. II. évezredben elpusztító vulkánrobbanás. 4 Az Onpor legészakibb nyúlványa; már a kyrek eljövetelekor is tanúhegyként emelkedett a távolnyugati partszakasz fölé. 5 Narad és Adún gyermekei, legendás szigetkirályság, Arshavant népének hírmondói; az egyetlen negyedkori magaskultúráé, mely Crantának sem hódolt be, és olyan elszánással küzdött a kyrek ellen, hogy azok jobbnak látták meghagyni őket Tau Namosa (a mai Sinemos-csoport) birtokában. Az ötödkor derekától kezdve több hullámban (kvirón vándorlások) rajzottak ki, és a kontinens legtávolabbi zugaiba is eljutottak. 1

1


yá

za t

is

eg éd l

et

A távol-nyugati régió első obsz6 kolóniái a Pyarron szerinti 5. században létesültek, de majd’ egy évezred kellett, hogy a terület otthonból valódi hazává váljon: a telepesek közt csak a 18. század elején teremtett egységet egy sinemosi prospektor, az aszisz krónikákban fejedelmi sarjnak7 mondott Hiere Otlokir. Ő és társai – a hercegkapitányi dinasztiák ősatyái – nem hirtelen ötlettől vezérelve cselekedtek. Régóta jártak Narad és Adún nyomdokán, fegyverszállítóként ismerték ki a távol-nyugati viszonyokat, és nem csak saját fajtájukkal értettek szót, hanem az őshonos lupári és dolamin törzsek vezetőivel is. A pyarroni istenek jelét viselték, de azt a hitet vallották, hogy mindenkinek megvan a magáé... és nem számít, melyik az, míg a belőle merített erővel őket és ügyüket támogatja. Hogy miféle ügy volt az, korántsem egyértelmű. A honszerzés folyamatának két jól elkülönülő szakasza arra utal, hogy eredeti tervük a tengermelléki települések primátusban való egyesítésére szorítkozott. A P. sz. 1731-ben kelt marannasi kiáltvány az utóbbi létrejöttét befejezett tényként kezeli, és kongregációra hívja a partvidék jeleseit „Ífren fejedelmi székéhez”. A hatnyelvű átirat századokon át az aszisz törvénytár, a Dictameron része volt, a 2450-es években Abasziszba látogató Igrain Reval azonban már hiába kereste – vélhetőleg osztozott az alapítás hivatalos mítoszával összeegyeztethetetlen dokumentumok sorsában. Eltűnése óta nem tekinthető bizonyosságnak, amit azelőtt puszta létezése tett nyilvánvalóvá: Otlokir és társai sokkal kevesebbel is beérték volna annál, amit a sors szeszélye és a bátrak szerencséje juttatott nekik. Ha volt is víziójuk, azt nem Abaszisznak hívták – a vártnál csekélyebb ellenállás volt az, ami további terjeszkedésre ösztönözte őket. Nem riadtak vissza az erőszaktól, de mindvégig mértékkel alkalmazták, így több mint egy évtizedbe telt, hogy a tengermelléktől a Sellah-Onpor gerincen át a feketeföld (absa) déli pereméig jussanak. A Zarda és a Hartalos összefolyásánál kőtornyot, a tengerig kanyargó természetes határvonal nyktalai gázlójánál roppant földvárat emeltek. Sáncának tövében Otlokir két tengerészkardot döfött a talajba úgy, hogy azok egymást keresztezzék. Így közölte a Világgerincig húzódó pusztaság népeivel, amit nehézgyalogságának taktikai sikerei (köztük az 1739-es merrinimi) enélkül is nyilvánvalóvá tettek: „A kapu zárva van.”8 Számos kisebb csatát vívott, de azokhoz foghatót, melyek a liori vándorlás csúcspontján egymást érték, egyet sem. Történelmi érdeme abban áll, hogy megteremtette az aszisz államiság közjogi kereteit, és uradalmával együtt a honszerzés másfél ezredéves folyamatának is határt szabott. E tanulmánynak nem célja, hogy érdemeit kisebbítse, és felette, leszármazottai vagy népe felett pálcát törjön. Épp ellenkezőleg: azt kívánja igazolni, hogy „obsz átok” nem létezik; hogy a békétlenség, amit egyesek rontással, mások az aszisz jellem valamely örökletes fogyatékosságával magyaráznak, az alapítás körülményeiből fakad, és éppoly szükségszerű, mint minden egyéb, ami a kardok földbe szúrása óta eltelt két ezredévben végbement. ***

Pá l

A legendásan kétes forrásértékű aszisz történetírás a Pyarron szerinti 21. század óta olyan sűrű hálót szőtt hazugságokból és ferdítésekből Hiere Otlokir alakja köré, hogy személyét jóformán lehetetlen a belőle kreált jelképtől különválasztani. Amit származásáról tudunk vagy tudni vélünk, keveset mond indítékairól és jelleméről – utóbbiakról sokkal tisztább képet kapunk, ha állítólagos cselekedetei helyett arra összpontosítunk, amit nyilvánvalóan nem tett meg. Noha Pyarron hitét vallotta, és kezdettől élvezte isteneinek támogatását, eszébe sem jutott kultuszukat államvallássá emelni. Személyes kíséretének varázstudói közt mindvégig a világi szabadúszók voltak többségen, és ahogy a döntések terhét, a főhatalmat sem kívánta papokkal vagy bárki mással

Arszíl utódnép, mely a szorosok lakóinak vérét a legkülönfélébb kvironi nációkéval elegyíti. Távol-nyugati ágát a P. sz. II. évezredben kezdték asziszokként emlegetni. 7 A dal Rasziszok krónikásai a P. sz. III. évezred első harmadában alkották meg az ún. Tennegar-legendát, mely szerint az alapító az azonos nevű szorosvidéki városállam riegi (értsd: kyr gyökerű) kalmárdinasztiájának tagja volt. 8 Otlokir a hagyomány szerint két szigonyt (a másik változatban két tengerészkardot) döfött az absa testébe a Hartalos bal partján, hogy uradalma határát kijelölje – innen származnak az ország és Ifin tartomány címerének vezérmotívumai. Maga az üzenet Toranik tartomány csatalobogóján olvasható.

6

2


Pá l

yá

za t

is

eg éd l

et

megosztani. Állameszménye ízig-vérig északföldi volt, a módszerek pedig, melyekkel akaratának érvényt szerzett, lényegileg idegenek a hatalomgyakorlás pyarroni (kontinentalista) eszményétől. Sinemos szülötteként nyilván nem a toroni, hanem az erv uralkodók példája lebegett a szeme előtt. Hogy pályája csúcsán hová sorolta magát hozzájuk képest, kiviláglik abból, hogy a császári vagy fejedelmi titulus helyett a nagykirályit választotta, melyet előtte egyetlen északföldi uralkodó sem viselt.9 Abban, hogy országlása békéjét semmi nem zavarta meg, a szerencse – a Toront akkoriban megosztó vallásháború – mellett személyes adottságai is fontos szerephez jutottak. A kiválasztottak gőgjét és a kényurak gyanakvását hatékony önvédelmi fegyverré tette nem mindennapi emberismerete: úgy sakkozott az alantasainak juttatott kiváltságokkal és adományokkal, hogy a hercegkapitányok lehetőségei és korlátai egyensúlyban maradjanak, sajátjával ellentétes törekvései pedig kölcsönösen kioltsák egymást. Hogy született tisztánlátó volt-e, vagy titkon a di’luani orákulum árnyékpapjai segítették, sosem fog kiderülni, tény viszont, hogy P. sz. 1742-es koronázásától 1799-ben bekövetkezett haláláig biztos kézzel, jó gazdaként kormányozta Abasziszt. Nem csak ellenségein, önnön zsarnoki hajlamain is sikerült erőt vennie – e tekintetben kétségtelenül rászolgált a megbecsülésre, melyben az utókor részelteti. Hogy az országot máig az ő leszármazottai uralják, a hivatalos aszisz történetírás egyik legátlátszóbb ámítása. Vérvonalának ténylegesen már a Pyarron szerinti 20. században magva szakadt. Neve utolsó fiúsarjának özvegyével együtt az ifini dal Raszisz-házra, majd annak legfőbb riválisaira, a maranasi del Tiratokra szállt. A főhatalomért, melynek sorsáról az abasziszi rendek nem sokkal utóbb kirobbant belháborújában sem született döntés, tovább folyt, és a színfalak mögött ma is folyik a tusakodás. Napjaink dal Rasz-Otlokirjai10 éppúgy kétes legitimitásukat palástolják az alapító nimbuszával, mint ősapjuk, a hatalmi egyensúlyt elsőként megbontó Amanhúl, és még így sem ülnek biztosan székvárosuk, a háromnegyedmilliós Ifin aranytrónusán. Főségüket a tartományok csak részben, a keleti határon túli városállamok csak névleg, a nyugati gyepűkön túli partszakasz korg és kremir telepesei egyáltalán nem ismerik el. Az ország méretét, népességét és gazdasági mutatóit tekintve középhatalom, tekintélye és politikai súlya azonban – Igrain Revalt idézve – „csak addig tart, ameddig lándzsája elér anélkül, hogy egy másik lándzsája keresztezné.” A késő-hetedkori aszisz kultúrát átható és deformáló széthúzás a belháború idején ütötte fel a fejét, de gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak. Elharapódzásáért a nemesség vérmérséklete és a lakosság vegyes összetétele csak közvetve felelős; a valódi okokat az ország fekvésében és létrejöttének körülményeiben kell keresnünk. Hiere Otlokir a pyarroni istenek kegyeltjeként, az ő segítségükkel kovácsolt nemzetet az apróbbnagyobb közösségekből, melyek érkezéséig áldott jelentéktelenségben éltek és haltak Toron hátsó udvarának számító távol-nyugati partszakaszon. Az új középhatalommal szakrális és politikai ütközőzóna jött létre ugyanott. Olyan tűzfészek, melyben eleve szűkre szabattak egy független állam és bármiféle központi hatalom túlélésének esélyei. Annak, hogy Pyarron hite a térségben még ynevi mércén is kivételes gyorsasággal terjedt el, számos oka van – a kimérák háborújának11 öröksége és Shulur felemelkedése csak a két legnyilvánvalóbb közülük. A hetedkor népei éppúgy szomjazták a változást, ahogy Toron mindenkori urai a változatlanságot. A világok harcát, mely az ősi kultúra és az ifjabb civilizációk északi határmezsgyéjén zászlóháborúk sorához vezetett, a délin Abaszisz lett az elsődleges hadszíntere.12 A karizmatikus nagykirály veszedelmesen átlagos utódaira nem a külhoni boszorkányurak, hanem a hazai, jobbára pyarroni hitű hercegkapitányok jelentették a közvetlen veszélyt. A törvények betűje és az alapító szelleme csak a Shulurba vezető utat hagyta nyitva számukra. Nem meggyőződésből fordultak a régi istenek felé, hanem mert olybá vették, hogy az újak ellenségeik pártján állnak. Rosszul mérték fel – sőt, talán át sem látták – mivé tette az idő a kyr istencsaládot; a gátakon, melyekkel Nagy Otlokir a 9 Eredetét a liori sercyambar (kánok kánja; szó szerinti fordításban ”leghosszabb farok”) titulusra szokás visszavezetni. A hatalom megszállottjának mondott honalapítótól a jelek szerint az önirónia sem volt idegen. 10 Ereikben – bár ezt minden tőlük telhető módon titkolni igyekeznek – a P. sz. 20. század második fele óta del Tirat vér is bőven csörgedezik. 11 A démonokkal cimboráló Ryek és az őrült mágusfejedelmek uralta Dawa hatodkori háborúja Kyria örökségéért, mely mindkettőre pusztulást hozott. 12 A déli part kisebb civilizációs központjaiban – Rowonban, Alidaxban és a Sinemosi Liga területén – a hetedkor dereka óta érvényesül Toron politikai vagy gazdasági befolyása.

3


pyarroni befolyást korlátozta, a pyarroni tudás is csak akadozva talált utat. A Tharr-kultusz agresszív terjeszkedése nyomán elmérgesedő indulatokat az újhitű felekezetek – saját hatalmi bázis, tényleges befolyás és vállalható politikai célok hiányában – nem tudták mederbe terelni. Nem túloznak azok, akik a távol-nyugati események kapcsán a pyarroni modell kudarcát emlegetik: a játszmában, melyet az érintettek aszisz belügynek véltek, kezdettől Toron diktálta a szabályokat. ***

za t

is

eg éd l

et

A fegyveres konfliktus közvetlen előzménye az utolsó Otlokir-származék, a kiskorú III. Dawud gyanús körülmények közt bekövetkezett halála, kiváltó oka özvegyének Amanhúl dal Raszisz hamanzari13 hercegkapitánnyal való eljegyzése volt. Az 1991-ben kirobbant, majd’ fél évszázadon át tomboló belháború mégsem csak az utódlásról szólt: egy serdülőkorú társadalom századok óta lappangó félelmeinek és indulatainak engedett szabad folyást. Kiirtotta Abaszisz arisztokráciájának harmadát, sosem gyógyuló sebet ejtett a túlélők lelkén, súlyosan korlátozta utódaik szabadságát... az Otlokirokból pedig semmit sem hagyott a nevükön kívül. Akik manapság viselik, a központi hatalom túlélésének látszatát is csak toroni segítséggel tudták fenntartani. Nagy árat fizettek érte: az ország, mely a P. sz. 19. századi első concordiában csupán formális barátsági szerződést kötött Shulurral, a belháborút lezáró 2040-es ifini vérnásszal14 olyan kényszerpályára tért, mely az évezred közepére Toron tényleges csatlósává, mindenkori nagykirályát a császári udvar bábjává, lényegében saját országának kormányzójává tette. Az aszisz függetlenséget és önnön kiváltságaikat megkérdőjelező paktumot a hercegkapitányok többsége a mai napig sem fogadja el, és változatos eszközökkel, alkalmanként nyíltan is dacol vele. A Függetlenek Ligája – melynek gerincét a Tengermellék és Rak Narval hagyományos érdekszövetsége képezi – fontos jelképe az aszisz nemzeti büszkeségnek, de politikai értelemben csak ellensúlyként állja meg a helyét. A Rasz-Otlokirok elmozdításához a kontinentalista elemzők szerint legalább három tartomány közös fellépésére lenne szükség, amit a regionális sajátságokból fakadó érdekkülönbségek gyakorlatilag kizárnak: az alapító teremtette egyensúly még két ezredév múltán, romjaiban is képes megkötni a hercegkapitányok kezét.

Vallások és egyházak

Pá l

yá

Abaszisz megosztottságát híven tükrözi vallási térképe. Lakóinak lelkéért a nagyobb városokban a kyr és a pyarroni panteon kultuszai vetekednek a legkülönfélébb romlásszektákkal. A tengermellék gorviki bevándorlói Ranagolt imádják, a hegyvidék lakossága tulajdon őseit vagy azok bálványait isteníti, a sötét zugokból ork héroszokhoz, állatdémonokhoz, olykor magukhoz a Nagyokhoz szólnak az imák – hogy milyen eredménnyel, senki nem firtatja. Az abasziszi hitélet szabadságának kereteit biztosító Dictameron az országban működő egyházakat15 három közjogi kategóriába sorolja. A hitvalló egyházak birtokadományban részesülhetnek és rendszeres jövedelmet fogadhatnak el azoktól, akik ezt önként fölajánlják. Nyilvános és zártkörű szertartáshelyeket létesíthetnek, ahol saját liturgiájuk szerint közösségi és privát rítusokat mutathatnak be. Kétféle szinten lehet csatlakozni hozzájuk: a fogadalmas tagokat fölszentelik az istenség szolgálatára, a hitvalló tagoknak csupán elkötelezettségüket kell kinyilvánítaniuk. Mind a fogadalmas, mind a hitvalló tagság kizárja a tagságot más hitvalló egyházakban. Az egyes közösségek képviseletét a saját belső szabályzatuk szerint kijelölt elöljáróik látják el. A hitvalló egyházak istentiszteleteket tartanak nyilvános ünnepélyeket rendeznek engesztelő és

Dolamin populációs zárvány és kegyúri birtok az alapításkori Marannas (Tengermellék) északnyugati részén. Amanhúl dal Rasziszt és aráját a főnemesség Ivris del Tirat hercegkapitány vezette csoportja az esküvői lakomán tetemre hívta és felkoncolta. A Fekete Özvegyként elhíresült királyné a hagyomány szerint gyermeket hordott a szíve alatt – innen ered az „obsz átok”Ynev-szerte ismert mítosza. 15 Az aszisz jog szerint egységes és önálló egyházat alkotnak mindazon felekezetek, melyek valamely istenséget egyazon név alatt tisztelnek, felfogásuk és liturgiájuk különbségeitől függetlenül. A különálló közösségekből álló egyházak országon belüli részét a törvény – annak struktúrájára való tekintet nélkül – önálló jogi személynek tekinti. 13

14

4


is

eg éd l

et

hálaadó szertartásokat mutatnak be, erkölcsi és életviteli útmutatásokkal szolgálnak, és szakrális támogatást nyújtanak az emberi lét nagy pillanataihoz: a születéshez, a házassághoz, a halálhoz. A hívek folyamatosan igényt tartanak e szolgáltatásokra, ezért az egyháznak is folyamatosan működnie kell, ami belső szervezettséget, biztos anyagi hátteret és rendszeresen megújuló erőforrásokat föltételez. A hívő erősen kötődik az egyházhoz, érzelmileg és tudatilag azonosul vele. A fogadalmas egyházak birtokadományban részesülhetnek és eseti támogatást fogadhatnak el önkéntes támogatóiktól. Zártkörű szertartáshelyeket létesíthetnek, ahol privát rítusokat mutathatnak be. Csak fogadalmas tagságuk lehet, hívei más egyházhoz nem csatlakozhatnak. A szertartásokon mindenki részt vehet, akit szívesen látnak. A fogadalmas egyházak nem minősülnek jogi személynek, tagjaik csak saját magukat képviselik, és egyénenként felelnek tetteikért a törvény előtt. A fogadalmas egyházaknak is megvan a maguk ideológiája, ám ez a papok dolga, a híveket a legritkább esetben fárasztják vele. A közösség ügyei helyett olyan egyéni problémákkal foglalkoznak, melyeket a hozzájuk fordulók nem is okvetlenül tekintenek spirituális természetűnek. A fogadalmas egyházaknak nincsenek hagyományos értelemben vett híveik: aki érzelmileg és tudatilag azonosul hitelveikkel, lényegében a papjukká válik. Nincs szükségük olyan kiterjedt anyagi háttérre, mint a hitvalló egyházaknak; ha adományt kapnak, az mindig konkrét szolgálat ellentételezése. Papságukkal szemben nagyon szigorú feltételeket támasztanak; erős fegyelem és szervezettség jellemzi őket. A tilalmas egyházak birtokadományban és egyéb juttatásokban nem részesülhetnek, szertartáshelyeket nem létesíthetnek, semmiféle rítust nem mutathatnak be. Fogadalmas tagjaikat halállal, hitvalló tagjaikat örökös száműzetéssel büntetik. A fenti kategóriákba nem tartozó felekezetek törvényen kívül állnak; nem élvezik a hitvalló és fogadalmas egyházak jogait, de nem sújtják őket a tilalmas egyházakra kirótt szankciók sem. ***

Pá l

yá

za t

Az egyházak elismerése eredetileg a nagykirály elidegeníthetetlen joga volt, a hercegkapitányok a belháború idején bitorolták el. Rendelkezésük azonban csak saját tartományukra érvényes, az uralkodóé pedig az egész országra; a kihirdetett státust máig csak az utóbbi változtathatja meg. A törvényesítési jogkör mindenekelőtt bevételi forrást jelent: az országban újonnan megtelepedő egyházak – főleg a hitvalló besorolásra pályázók – gyakran kínálnak anyagi ellenszolgáltatást mielőbbi becikkelyezésükért, hogy ne kelljen törvényen kívül működniük. Az egyházak jövedelmének java a hívek adományaiból származik, amin nem perselyezést kell érteni. A legfontosabb hívek az uralkodói, hercegkapitányi és bárói családok, a szabad városok, a nagy céhek és kereskedőházak. Ezek ritkán adományoznak pénzt – annál inkább földbirtokot, vám- és révjövedelmeket, kereskedelmi előjogokat; az elmaradottabb hegyvidéki régiókban olykor teljes falvakat is. Az ilyen adományokat az egyház belátása szerint használhatja, kiárusíthatja, árendába adhatja, zálogba vetheti. Semmiféle kötelezettséggel nem tartozik utánuk az adományozónak, mivel az aszisz törvények értelmében a becikkelyezett egyházak nem kerülhetnek kegyúri függésbe. Még adót sem kell fizetniük, ámbátor az uralkodó és a hercegkapitányok gyakran folyamodnak hozzájuk „önkéntes” hozzájárulásért. A fogadalmas egyházak helyzete némileg különböző. Mivel nem minősülnek jogi személynek, az adománylevél mindig valamelyik pap nevére szól, paptársait pedig (ha vannak) családtagjainak és örököseinek tekinti. Mindazonáltal az ilyen adományokra is vonatkoznak a szokásos egyházi mentességek. Kétségtelen, hogy ez a rendszer valósággal csábít a visszaélésekre, a szigorú szervezetű fogadalmas egyházakban azonban meglepően ritkán fordul elő ilyesmi – ha pedig mégis, az az ő belügyük, a törvény nem foglalkozik vele. Egyházi adóról is csak feltételesen beszélhetünk: Abasziszban senki sem köteles anyagilag támogatni az egyházakat, még azok hitvallói sem. Aki saját elhatározásból mégis így dönt, az annak és annyit fizet, akinek és amennyit akar. Az abasziszi ítélőszékek nem vesznek föl a perrendjükbe „egyházi sarccal” kapcsolatos panaszokat a Dictameron második kötete leszögezi, hogy az egyházak elégedjenek meg tehermentesen élvezett adományaikkal, s ne zaklassák a köztük és hitvallóik közt támadt járadékvitákkal a világi törvénykezést. Azok a laikus hívek sem fordulhatnak panaszukkal a világi bíróságokhoz, akiktől nem

5


yá

za t

is

eg éd l

et

egészen törvényesen hajtották be a hozzájárulást, ami bizony gyakorta megesik. Az alkalmazott módszerek az ájtatos rábeszéléstől a burkolt fenyegetésen és zsaroláson keresztül egészen a nyílt erőszakig terjednek. Számos egyház saját ítélőszéke elé citálja vélt vagy valós mulasztással vádolt hitvallóit. A Tharr-egyház fórumain például a shuluri kánonjog van érvényben, amely a legkisebb vétségekre is embertelenül elrettentő büntetéseket – kínzást, csonkítást, élve eltemetést – szab ki. Ezek az ítéletek Abaszisz területén elvben a hatályos jogba ütköznek, a gyakorlatban azonban a hatóságok az egyház belügyének tekintik őket. A fogadalmas egyházaknak ritkán van hívektől közvetlenül és rendszeresen befolyó, adójellegű jövedelmük. Legtöbbjük szabott tarifáért kínálja szolgáltatásait; aki meg tudja fizetni őket, az élhet velük, vagy nézhet más megoldás után. Az egyházi belügyekbe való beavatkozástól a világi hatalom jobbára tartózkodik. Valamennyi becikkelyezett egyház maga építi ki szervezeti kereteit, és működtetésükről is önállóan gondoskodik. Belső életüket saját törvényeik és szokásjoguk szabályozza, ezek teljes hitvalló és fogadalmas tagságukra vonatkoznak. Általában véve minden egyház úgy igazgathatja papságát és híveit, ahogy azt elvei és hagyományai diktálják; amíg a következmények nem sújtanak egyházon kívülieket, a világi hatóságok nem avatkoznak a dologba. Az egyházak egymáshoz való viszonya zavaros. A skála a baráti együttműködéstől az unott közönyön át a nyíltan dühöngő vallásháborúig terjed, ám – ellentétben a közhittel – nem korlátozódik Antoh és Tharr viszályára.16 E kultuszok küzdelmének kiélezettsége régióról régióra változó, hisz mindkettő számos kisebb-nagyobb felekezetre és irányzatra oszlik, amelyek gyakran egymással sem értenek egyet. A világi hatalmak persze óhatatlanul belekeverednek a vallásviszályokba (és viszont), egymásba fonódó érdekszövevények hálózatát alkotva: gyakorta az sem egyértelmű, hogy egy-egy elmérgedt konfliktus vallási vagy világi gyökerű-e. Az egyes hatalmi tényezőknek (kegyúri családok, szabad városok, kiváltságolt katonaközösségek stb.) hagyományosan megvan a maguk bevett vallása, ez azonban – ritka kivételtől eltekintve – nem valamiféle örök és rendíthetetlen meggyőződés, azaz a történelmi helyzetnek megfelelően változik és módosul. A törvényesen becikkelyezett hitvalló és fogadalmas egyházakat egyetlen hercegkapitánynak sincs joga betiltani, és a honalapítás óta papíron soha nem is próbálkoztak ilyesmivel. Ez durván sértené a jogegység elvét, amely – az egység illúziójának utolsó bástyájaként – létfontosságú fogódzót jelent az asziszok számára. Nyílt fölmondása beláthatatlan indulatokat szabadítana el, a kormányzócsaládoknak pedig számos más eszköz áll rendelkezésükre a nemkívánatos egyházak ellen. Törvényileg korlátozhatják a működésüket, folyamatosan zaklathatják őket mondvacsinált ürügyekkel, nyers erőszakkal is felléphetnek ellenük, ahogy Malfeo Amalli P. sz. 3609-ben, vagy Beris Karnelian P. sz. 3650-es években tette.17 ***

Pá l

Abaszisz lakóinak lelkiismereti szabadsága elvben korlátozottabb, mint a gyakorlatban. A Dictameron kilencedik kötetében szerepel egy ódon, még az első concordiát megelőző időkből származó jogszabály, amit vélhetően a Tharr-kultusz megzabolázására szántak, de sosem hirdettek ki, és nem is helyeztek hatályon kívül. Azt írja elő, hogy a hercegkapitányok kivételével mindenki köteles a közvetlen kegyura vallását követni. Ez középtávon azonos vallású tartományi tömbök kialakulásához vezetne, a kultuszok viszályát pedig tényleges vallásháborúvá mérgesítené, ahogy az Toronban történt... mindenkinek jobb tehát, hogy, hogy mára lényegében végrehajthatatlan. Az ország vallási térképe annyira tarka, hogy a kegyurak semmit nem nyerhetnek, de annál többet veszíthetnek azzal, ha saját meggyőződésüket az oltalmuk alatt élőkre erőltetik. Az istenek sem bátorítanak senkit arra, hogy konfliktust szítson ott, ahol a táplálékbőségre konfliktus hiánya jelenti a

A legkevésbé nyilvánvaló harmadik erőt a városiasodott régiók éj-, hús- és lidércszektái jelentik, melyek másfél évezrede fogadalmas státusznak örvendenek. A hozzáértők szerint csak idő kérdése, hogy frakciók sokasága egységes és ijesztő befolyású Morgena-egyházzá alakuljon.

16

A Szigetbirtok Tharr-papjainak P. sz. 3665-ös elirtása nem tartozik ebbe a kategóriába: noha nyilvánvalóan Beris fiai álltak mögötte, munkájukat – a földmélyi búvóhelyekre zúduló áradat képében – maga Antoh végezte el. 17

6


Hitélet és közigazgatás

eg éd l

et

garanciát. Az abasziszi közrendűek zömének semmi oka hitét eltagadni – a nemesség, különösképp a főnemesség esetében valamivel bonyolultabb a helyzet. Az ő személyes hitvallásuk politikai kiáltvánnyal egyenértékű, mintha egyszerre dobnának kesztyűt valamennyi rivális és titkos ellenségük arcába, függetlenül attól, milyen hitről van szó. Bármelyik istent tiszteli egy hercegkapitány, biztos lehet benne, hogy alárendeltjeinek mintegy fele más hitet tart. Sajátjának kinyilvánításával csak elidegenítené magától azokat, akikre külső és belső ellenségeivel szemben támaszkodik – következésképp hallgat róla, és ha a helyzet valami módon színvallásra kényszeríti, tesz róla, hogy mielőbb jusson valami a kibillent mérleg másik serpenyőjébe is. Azok, akik nem tisztelik az egyensúly otlokiri elvét, vagy nem érzékelik, hogy mérlegük nyelve túlságosan messzire lendült, csak ideig-óráig maradhatnak posztjukon, amit rendszerint az életükkel együtt veszítenek el.18 A leghatalmasabb aszisz arisztokraták a fentiek okán gondosan titkolják hitüket, és sohasem nyilatkoznak róla egyértelműen. Különféle módszereket alkalmaznak, melyeknek hatékonysága is különböző; némelyikükről mindenki tudja, hová húz, alárendeltjeit azonban – proklamáció híján – semmi sem kötelezi arra, hogy tudomást vegyenek róla. Nekik csak az számít, hogy kegyuruk ne vallja meg nyíltan a hitét, mert azzal – a régi törvény értelmében – közvetlen felszólítást intézne hozzájuk az áttérésre, nekik pedig nem lenne más választásuk, mint fellázadni ellene.

Pá l

yá

za t

is

Az abasziszi trón betöltésének a III. Feirgus Otlokir nagykirály által P. sz. 1897-ben kötött első concordia értelmében feltétele a Tharr egyházához való csatlakozás. Az aszisz uralkodók két évezrede próbálnak szabadulni a Tharr-paktumként is emlegetett szerződés béklyóiból. Felmondásáig öt alkalommal, utoljára 3609-ben jutottak el. A végeredmény minden esetben kudarc és a concordia szigorúbb feltételekkel való megújítása volt, a részletek azonban nem ismeretesek – csupán annyi bizonyos, hogy a napjaink nagykirályait adó dal Raszisz-ház ifini ága Tharrt tiszteli.19 A dolamin eredetű família, mely a P. sz. 2040-es ifini vérnásszal egyszer már megszerezte a főhatalmat, sokat köszönhet azoknak, akik még aznap megfosztották tőle. A del Tiratok (a hagyomány szerint Pyarron közbenjárására) lemondtak arról, hogy belháborúban elszenvedett sérelmeiket a néhai Amanhúl dal Raszisz háznépén torolják meg. A lépést nem a győztesek nagyvonalúsága, hanem a józan belátás motiválta: szükségük volt ellenlábasaik toroni kapcsolataira, hogy aranytrónusra vonatkozó igényüket elismertessék. A dal Rasziszok következő nemzedékei del Tirat nagykirályok túszaként éltek, del Tirat nembéli Otlokirok szolgálatában haltak, és a P. sz. 21. század végéig számos ágyassal, egy hites feleséggel meg egy anyakirálynéval emelték az ifini udvartartás fényét. X. Hiere del Tirat Otlokir sem puszta óvatlanságból gondolta úgy, hogy amit Lampryssával nekik juttat, házon belül marad: anyját és nagyapját is dal Raszisznak hívták. A család állítólag még ugyanabban az esztendőben titkos concordiát kötött Toronnal, amelyben testestül-lelkestül elkötelezte magát Tharrnak, és esküt tett a del Triat-ház hatalmának szétzúzására... az ígéretért cserébe, hogy ivadékai a nagykirályi trónról nézhetik végig az „újvérű” nemesi famíliák lassú és gyötrelmes pusztulását. Igaz vagy sem – ki dönthetné ma már el? A lampryssai dal Rasziszok salki palotájának fogadótermében kristályüveg alatt látható a családi concordia eredeti példánya, mely valóban 2276-ban kelt, ám Erre is a tengermelléki Beris Randal-Cetiehir Karnelian hercegkapitány esete a legjobb példa. Hagyományosan Antoh hitű tartománya élére kerülve megtagadta ősei vallását, és Tharr útjára lépett. Mivel a feszültség enyhítésére kísérletet sem tett, személye pedig többet ártott az aszisz vallásbékének annál, amennyit hadvezéri képességeivel ellensúlyozni tudott, toroni szövetségesei „másfelé néztek” és hagyták, hogy ellenségei végezzenek vele. Másodszülöttje és utóda, a P. sz. 3665-ös utódlási háborút túlélő Calyd szerint mindent megvolt benne, ami a valódi nagysághoz kell, az alakoskodás képességét kivéve.

18

Az első késő-hetedkori Raszisz-Otlokir, I. Hurvad, hercegkapitányi címét sem tette le, és a szokásjogot lábbal tiporva átruházta Medheb húgára, akivel utóbb vérfertőző nászban három fiúsarjat nemzett. A szóbeszéd szerint szerint mindhárom gyermek egy-egy különös anyajegyet hordoz a nyakán: a kígyó, a bak és az oroszlán bélyegét. 19

7


ilyesmikről szó sincs benne. Az anyajegyekkel kapcsolatos szóbeszéd forrásának vélt krónikáról az ifini egyetem egyik Krad-hitű filológusa kimutatta, hogy nyelvezetéből ítélve semmiképpen nem íródhatott a palotaforradalmak koránál régebben. Lampryssában mindemellett szabályosan üldözik a Tharregyházat, mindenféle mondvacsinált aprólékjogi ürüggyel; az utóbbi években templomfoglalásokra, sőt templomrombolásokra is sor került. Tharr elkötelezett híveitől ez legalábbis furcsa viselkedés. Egyeseknek viszont épp ez a nagy buzgalom gyanús, hiszen egyetlen másik hercegkapitány sem lép föl ilyen agresszíven Tharr egyháza ellen. Csak nem valami titkos terv vagy hátsó szándék takargatására szolgál? ***

Pá l

yá

za t

is

eg éd l

et

A dal Rasziszok a kései hetedkorban két tartományt uralnak, de az ifini fogság tanulságait sosem felejtették el. Ismerik az egyensúlyra vonatkozó elméleteket is, és nagyon ügyelnek arra, hogy hármas szövetség sose jöhessen létre ellenük. A legtöbb figyelmet a Lampryssával átellenben fekvő Nyktalos urainak, az Amalliknak szentelik: létérdekük, hogy távol tartsák a Függetlenek Ligájától azt a frakcióz, melynek a Tharr-paktum 3609-es felmondásával kis híján önerőből is képes volt a belföldi erőviszonyokat saját javára módosítani. A nyktalosi hercegkapitányi címet akkoriban az öreg, testes és örökké jókedélyű Malfeo Amalli viselte. A nagykirállyal kötött szövetségét a paktum felmondásának éjjelén a tartományában lakó Tharr-hitű nemesek és katonák felkoncolásával ünnepelte meg. A munkát nem a saját vizitoraira bízta: a partvidéki gorviki enklávékból fogadott embereket, akiknek a kezét nem lankasztotta el sem rokonság, sem ismeretség. Mesélik, a tengerpart Obrattól a Zarde torkolatáig vértől vöröslött. „Megitatom az úrnőmet!” – nevetett a galambősz, párnás képű Malfeo, e szavakkal téve nyílt hitet Antoh mellett. Aztán elhajózott a Ragg-fokhoz, szembeszállni a birodalom távol-nyugati concitatorával, és úrnője hűs keblére fogadta őt három legényfiával együtt. Egyetlen kölyöknyi unokafiút hagyott Nyktalosban, meg egy tetovált arcú gorvikit, akire mind a gyermeket, mind a tartományt nyugodt lélekkel rá merte bízni, mert idegen lévén csak a hűség meg a szökés között választhatott – és nem az a fajta ember volt, aki szökni szeret. Ő tanácsolta Malfeónak a vörös éjszakán, hogy a toroniakat meg a Tharr-papokat ne ölje meg, inkább bocsássa el békén a Baraad-szigetre. (Ezért vetette el a concitator a Nyktalos elleni büntetőhadjárat gondolatát.) Ő tárgyalt a kilencéves kisfiú nevében a toroni követekkel az Amalli-concordia megújításáról. (Ezért került ki a szerződésből a hercegkapitányi címnek a Tharr-hitre való áttéréshez kötése.) Ő nevelt férfit előbb a kis Amalli unokából, aztán egy másik fiúcskából, egy maga véréből valóból – hogy ha majd egyszer az Amalli unokának fia születik, őmellette is álljon valaki, aki tanácsokat ad neki és ügyel a részletekre. (Ezért vannak az Amalliknak mindmáig tetovált arcú tanácsadóik és kreol bőrű testőreik.) Az Amallik nyíltan vallják Antoh hitét. Kockázat nélkül tehetik, hiszen az 3609.évi mészárlás óta Tharr egyháza csupán árnyéka hajdani önmagának a tartományban, bár az új concordia nyomán egy keveset visszaszerzett elveszített pozícióiból. A lakosság mintegy kétharmada Antohnak hódol, ez a legnagyobb többé-kevésbé egybefüggő vallási tömb az országban, a Baraad-szigetet nem számítva. Más pyarroni egyházak is működnek Nyktalosban, ám ezek nem rivalizálnak Antohéval. A tengerparti városokban különféle éj-, hús- és lidérc-szekták virágzanak, mivel azonban ezek mind fogadalmas felekezetek, a lélekszámuk csekély, hitvalló híveik pedig egyáltalán nincsenek. Mindent összevetve a tartományban látszatra egyetlen más istenség befolyása sem vetekedhet Antohéval.

Persze, ahogy a tetovált tanácsadók mondanák, nem muszáj mindennek szem előtt lennie. A másik tartomány, amelynek kormányzója nyilvánosan Antoh hívének deklarálta magát, a Tengermellék, melyet napjainkban a késő-hetedkori Abaszisz emblematikus alakja, Calyd RuplertCetiehir Karnelian hercegkapitány ural. Beris fiai a kurta utódlási háború (P. sz. 3664-65) nyitányaként megszabadultak a helyi Tharr-kultusz vezetőitől, és sorra felszámolták hatalmi pozícióit a szigeteken. A rontáspüspökségekkel és kígyókolostorokkal hamar végeztek – az igazi gondot az egyszerű emberek jelentették, akik éppúgy

8


eg éd l

et

ragaszkodtak atyáik hitéhez, ahogy Antoh korábban üldözött követői. A hitvalló közösségek nem ragadtak fegyvert az általuk sem különösebben kedvelt kígyópapok védelmében, de félő volt, hogy az állandósult zaklatásra erőszakkal vagy a visszahívásukkal fognak felelni. Három nemzedékkel korábban Malfeo Amalli is hasonló problémával szembesült Nyktalosban, az ő megoldását azonban Calyd Karnelian elvi és gyakorlati megfontolásokból egyaránt elvetette. Antoh elkötelezett híve kelt birokra benne az alattvalóiért felelős politikussal... és a tartomány szerencséjére az utóbbi kerekedett felül. P. sz. 3669-től kelt rendeleteiben részletesen szabályozta, milyen feltételek mellett működhet Tharr egyháza a Tengermelléken. A hitélet szabadságát lényegében érintetlenül hagyta, szigorú rendszabályokkal igyekezett viszont meggátolni, hogy az egyház hatalmi pozíciókat építhessen ki a területén. Csak bizonyos felekezetek működését engedélyezze, melyek tanait és tevékenységét előzőleg szakértőkkel gondosan kivizsgáltatta. Ilyen például az emberáldozat szükségességét tagadó Tükörmás szekta, a szélsőségesen aszketikus és világmegvető Hívségesek vagy a kereskedők és bankárok körében igen népszerű Hír-an Htyssill, melynek teoretikusai az áru- és pénzforgalom káoszörvényeiből igyekeznek kifürkészni Tharr akaratát. Az engedélyezett felekezetek köre azóta is bővül, noha az elbírálás igen szigorú: nyolc jelölt közül hetet általában elutasítanak, és a végső döntés jogát a hercegkapitány magának tartja fenn. Tharr tengermelléki papsága ma túlnyomórészt khótorrokból áll, és az a furcsa helyzet alakult ki, hogy némely szekták éppenséggel ide helyezték át a központjukat: ezeket eretnekként tartják számon a birodalomban, és szabályosan azílumot kértek és kaptak Calyd Karneliantól.

Pá l

yá

za t

is

A Toranikot uraló dul Hossadok vallási hovatartozása nem ismert. A tartomány a méltán híres aszisz vallási sokszínűség és tolerancia kirakatának számít; a rendszer, amit fentebb röviden bemutattunk, itt működik a legzökkenőmentesebben. A hercegkapitányi család valamennyi helyi hitvalló nagyegyház rendezvényein rendszeresen megjelenik, concordiájukban pedig – mely szabadon hozzáférhető a soradiai levéltárban, állítólag az összes záradékkal és kiegészítéssel együtt – külön kikötés, hogy birodalmi részről történő elismerésük fejében semmilyen hitvallásra nem kötelezhetők. A szokatlan engedékenység valószínűleg azzal magyarázható, hogy a távoli és belső fekvésű tartományra Toron kevésbé képes közvetlen politikai nyomást gyakorolni. A 14. zászlóháború után új színnel bővült az ország vallási palettája: Ludar dul Hossad hercegkapitány pártfogásába vette a liori pusztaságon át érkező, Rowonba tartó maremitákat. A Sötét Próféta lovagjai korábban is meg-megfordultak Abasziszban, ám csupán átutazó vándorként vagy kalandozóként, többnyire a nagy tengerparti városokban. Ezúttal azonban rendezett csapatokban vonultak be délről, hogy birtokba vegyék Ludar hercegkapitány adományait, egy régi, romos Uwel-rendházat, melynek fogadalmas tagsága kipusztult a bosszúküldetésekben, felségáruló nemesúr hegyi kastélyát, ahonnan előbb még ki kellett ostromolniuk az eredeti gazdát, és egy hatalmas hercegi erdőuradalmat azzal a feltétellel, hogy öt éven belül, saját költségükön kővárat emelnek rajta. A nagykirályt gondolkodóba ejtette hercegkapitánya váratlan bőkezűsége, és különfutárral tiltotta meg neki, hogy birtokokat ruházzon a törvénytelen jogállású szektára. Ludar dul Hossad válaszában rámutatott, hogy Darton egyháza már csaknem kétezer éve fogadalmas státusnak örvend Abasziszban. Kétségtelen, hogy a régi engedély egy elmélkedő aszkétarendnek szólt, ezek meg itt páncélos lovagok, a különbség azonban elhanyagolható annak a fényében, hogy istenüket mindketten ugyanazon a néven tisztelik. Törvénysértés tehát, akárhogy forgatjuk a dolgot, nem történt. Rak Narval az egyetlen olyan tartomány, melyet a mai napig obsz telepesek leszármazottai kormányoznak. A dul Mordak-ház ilyenformán Abaszisz legelőkelőbb nagyúri családja: rangban és tekintélyben annyival magasabban állnak mindenki másnál, hogy azzal már kérkedni is fölösleges. Életvitelük meglepően józan és mértéktartó, híresek közvetlenségükről, jókedélyükről és arról, hogy mennyire megvetik az üres formaságokat. Amikor 2783-ban I. Osatur dal Khossz-Otlokir térdhajtásra és kézcsókra kötelezte hercegkapitányait az audienciákon, Andar dul Mordak volt az egyetlen, aki semmi kivetnivalót nem talált ebben – mondván, hajlongott már épp elég dal Khosszisz az ő ősei előtt, hogy egyszer-kétszer most viszonozza az udvariasságot.

9


eg éd l

et

Hosszú fennmaradásukat a dul Mordakok közmondásos életrevalóságukon és intrikusi ügyességükön kívül ama következetes politikájuknak köszönhetik, hogy soha, semmilyen körülmények között nem aspirálnak a koronára. A honfoglaló obsz törzsfők dinasztiái ugyanis általában megszerezték maguknak a nagykirályi trónt, majd onnan haltak ki és a dul Mordakok idejében levonták ebből a megfelelő következtetést. Hasonló óvatosság vezérli őket az élet minden más területén, így vallásügyekben is. 1898-ban Brandir dul Mordaknak igen nevezetes fondorlattal sikerült kibújnia a Tharr hitére térés kötelezettsége alól: vérvonalát a concordia egy Mahurastk nevű istenség tiszteletére kötelezi, aki lényegében egy két és félezer éves sajtóhiba. Abasziszban mindenesetre saját törvényes egyháza van, papság nélkül és egyetlen laikus hívővel: Rak Narval mindenkori hercegkapitányával. Tényleges kultuszának kiépítésére történt ugyan néhány elvetélt kísérlet, többnyire különféle politikai célzatokkal, ezeket azonban a dul Mordak-ház csírájában fölszámolta. Rak Narvalban a hivatalba lépő hercegkapitányok mindig nyilvánosan deklarálják Mahurastkba vetett hitüket, ezt a papiros-istenséget azonban természetesen senki sem veszi komolyan. Valódi meggyőződésük – ha van egyáltalán – éppoly kiismerhetetlen, mint a politikájuk. Igaz, Gundor dul Mordak az utóbbi években baráti viszonyt épített ki Morgena új egyházával, néhány alkalommal még fegyveres támogatást is biztosított számukra. Egyesek szerint a toroni hatalmi viszonyok alapvető átrendeződésére spekulál, amelyből Rak Narval új concordiával és sokszorosan megerősödve kerülne ki. Ez persze óriási kockázattal járna, és a dul Mordak-ház nem szívesen vállal nagy kockázatot – hacsak nem áll vele arányban a tét is.

Pá l

yá

za t

is

Abaszisz hetedik tartománya a Baraad-sziget, amely eredetileg nem tartozott az obsz honfoglalók által megszállt területhez, hanem államszerződéssel csatlakozott az országhoz 2646-ban. Helyzete ebből kifolyólag számos vonatkozásban eltér a többi tartományétól. A szigetet toroni kivándorlók telepítették be a P. sz. II. évezredben, az őslakosságot beolvasztva vagy elüldözve. Hasonló folyamat volt ez, mint a vele párhuzamosan a Tengermellék felé irányuló migráció, ám attól eltérően nemcsak közrendi tömegek vettek részt benne, hanem a társadalom valamennyi rétege. A kialakuló kolónia tehát – bár sohasem állt birodalmi fennhatóság alatt – sokkal teljesebben és átfogóbban tükrözte a toroni kultúrát, mint a nyugati szigetvilág szétszórt közösségei. Idővel persze kénytelen-kelletlen idomult a környező közeghez, de például a kasztrendszer egyes csökevényei a mai napig élnek a Baraad-szigeten, és a rabszolgaság sokkal elterjedtebb, mint a kontinentális Abasziszban. A tartomány éltető eleme a tengeri kereskedelem, melyből kedvező fekvése okán hatalmas hasznot fölöz le. Vezető rétegét a leggazdagabb kalmárdinasztiák szűk köre adja: tucatnál alig több család, szinte valamennyien toroni eredetűek, aki közé rendkívül nehéz alulról bekerülni. A családfők, akik hagyományosan pátriárkának hívatják magukat, alkotják a kormányzótanácsot, melynek élére élethossziglani elnököt választanak. A tanács viszi a napi teendőket, az elnök irányítja az igazságszolgáltatást, és ő képviseli a szigetet minden olyan ügyben, amely megköveteli az egységes föllépést (háborúban, külpolitikában etc.). Mivel az elnöki poszt pártatlanságot és hozzáértést igényelt, mind gyakrabban előfordult, hogy a pátriárkák nem maguk közül töltötték be valakivel, hanem az egyetlen olyan kívülálló személyt választották meg rá a szigeten, akinek tekintélye az övékkel vetekedett: a helyi püspököt. (Értelemszerűen Tharr püspökéről van szó.) A két poszt lassú egybemosódásával alakult ki az a gyakorlat, hogy a sziget egyszemélyi vezetője a mindenkori püspök, a püspököt viszont a pátriárkák világi tanácsa választja. A felsőbb egyházi fórumoknak csak a megerősítés joga maradt, ezt is sikerült lealkudni pápai szintre, ami lényegileg formasággá süllyesztette hiszen nincs az a kinevezés, amit a három pápa valamelyike meg ne erősítene. 2639-ben a császári Lélekőr a Baraad-szigeti püspököt, mint az abasziszi térség legnépesebb egyházközségének elöljáróját, érseki méltóságra emelte, és kiterjesztette joghatóságát a régió kisebb püspökségeire. Ez nagy lökést adott a csatlakozási tárgyalásoknak, melyek ekkor már csaknem két évtizede folytak Abaszisz és a szigetállam között, elsősorban a közös kereskedelmi érdekek nyomására. Az egyezményt végleges formájában 2646-ban hirdették ki, s ezzel a Baraad-sziget Abaszisz hetedik tartománya lett. A baraadi rontásérsek helyzete igen összetett: kényes pozícióban ül, sokfelé van elkötelezve, s mindezt bizony nem mindig könnyű összeegyeztetni. Hatalma elvben erősen korlátozott, számos fórumnak tartozik számot adni róla ha azonban ügyesen kezeli, fölülmúlja bármelyik

10


is

eg éd l

et

hercegkapitányét. Noha magas méltóságot visel Tharr egyházában, melynek harcosan védi érdekeit a többi tartományban, mégis elsősorban a szigetállam érdekeit képviseli, és semmiképpen sem tekinthető Toron vak eszközének. A Baraad-szigeten természetesen Tharr vallása az uralkodó, 2646-tól azonban más kultuszok is megjelentek: az aszisz mintájú egyházügyi szabályozás bevezetése volt az egyik ár, amit a szigetállamnak a csatlakozásért fizetni kellett. Az új talajban különösen Antoh és Dreina vallása gyökerezett meg gyorsan. Szentélyeik ma már a sziget széltében-hosszában megtalálhatók, noha bizonyos irányzataik be vannak tiltva: ilyen például a Dreina-hit viadomói militáns szárnya vagy Antoh meressita szektája. A Tharr-egyház hitélete Baraadon határozottan prakticista képet mutat. Az emberáldozati rítusok például a törvényes büntetés szerepét vették át, az oltárra kalózok és más bűnözők kerülnek ha éppen nincs belőlük elegendő raktáron, nem a sziget lakosságát kezdik el irtani, hanem pénzért vásárolnak elítélteket Caedonból. Bonyolult pozíciójuk nap mint nap megköveteli a rontásérsekektől, hogy művészi fokon keressenek és kössenek kompromisszumokat a fanatikusokat, akik tevékenységükkel veszélyeztethetnék a kialakult egyensúlyt, nem tűrik meg az egyházukban. A Baraad-sziget bizonyos értelemben a Tengermellék tükörképének tekinthető, amellyel érdekes módon sohasem voltak rosszak a kapcsolatai. Tharr baraadi prelátusa annak idején az elsők között ismerte el a Karnelianok hercegkapitányságát, és ligára lépett velük a nagykirály ellen napjainkban Calyd Karnelian és Udalbaar rontásérsek ha nem is szövetségesnek, de egymás óvatos támogatójának tekinthető, mindkettőjüket erősen nyugtalanítja Morgena egyházának rohamos térnyerése. A kontinentalista történetírás által aszisz vallásbékének nevezett szabályozás alapelveit – a hitvalló, fogadalmas és tilalmas kategóriákat, ezek egymáshoz és a világi hatóságokhoz való viszonyulását – még I. Hiere Otlokir idejében dolgozták ki, s ha tételes megfogalmazásuk nem is az ő műve, a rendszer egészét áthatja nem mindennapi éleslátása és egyensúlyra való törekvése. Az első becikkelyezésekről is maga döntött, két-két egyházat sorolva mindhárom kategóriába. A lajstrom azóta számos helyi istenséggel, toroni hekkával és szellemlénnyel bővült – nehezen azonosítható entitások az alábbi listában csak úgy kaphattak helyet, ha becikkelyezésük jelentős történelmi eseményhez fűződik. Törvénybe iktatás éve

Hitvalló egyházak

Antoh, Sogron20

P. sz. 1769

Dreina21

P. sz. 1816 P. sz. 1897 P. sz. 1936

Fogadalmas egyházak

Ellana, Uwel

za t

P. sz. 1745

Tilalmas egyházak Orwella, Tharr

Krad

Darton22

Tharr

Tharr Gilron23

yá

Az obsz és társult rendek 1745-ös obrati gyűlésén, amikor törvényt hoztak a bevett egyházakról, I. Hiere Otlokir úgy vélte, századokra rendezte a kérdést. A partvidéken mind Antoh, mind Sogron hite nagy múltra tekintett vissza: a félnomád népek nyers őselemi hatalmakként tisztelték őket, akik örökös harcban állva kölcsönösen kiegészítik egymást. Ellana és Uwel kultusza a honszerzők lelkének arszíl húrjait pengette, Tharrt és Orwellát pedig egyöntetűen elutasították a déli part lakói: alvilági hatalmakat látott, a dicső Kyria pusztulásának okozóit látták bennük. I. Otlokir abban a meggyőződésben hirdette ki rendeletét, hogy népének nincs szüksége ennél bővebb spirituális útmutatásra. 20

I. Otlokir halála után nyilvánvalóvá vált, hogy ha Abaszisz önálló és maradandó kultúrát akar létrehozni, nem nélkülözheti a pyarroni istenek támogatását. Ezt Dreina missziós püspöke, a háta mögött gyakran „hímzőszent”-nek hívott Kaleb Uthryas exelissar magyarázta el I. Feirgus Otlokir nagykirálynak, méghozzá olyan sikeresen, hogy az uralkodó a törvény kibocsátását követően maga is nyomban fölvételét kérte Dreina fogadalmasai közé.

Pá l

21

Darton egyháza az elmúlt két ezredév alatt nem sok vizet zavart Abasziszban. A fogadalmas státust merő udvariasságból kapták meg: az aszketikus életmód, melyre a Quiron-medencéven legelterjedtebb szangvinita felekezet démonvadászhagyományait cserélte, inkább taszította, mint vonzotta az asziszokat. Imahelyei az ezredfordulóra elnéptelenedtek, hivatalos egyházi minősítését azonban nem vonták vissza – ezt használták ki a maremiták 3697-ben, amikor a régi kiváltságra hivatkozva megvetették lábukat az országban. Jelenleg igen népszerűek, sok kalandvágyó ifjú nemes folyamodik a rendbe való fölvételért. 22

Az abbitérc titkaival birkózó nagykirályok már régóta próbálkoztak vele, hogy Gianagból Gilron-papokat hívjanak Abasziszba, e törekvésüket azonban sokáig meghiúsították az erv hercegségek igen határozott – nem ritkán fegyveres – ellenérvei. A kultuszt már V. Feirgus Otlokir a fogadalmas egyházak közé iktatta 1936-ban, hosszú ideig azonban egyetlen árva Gilron-pap sem élt a lehetőséggel – nem a saját jószántukból, hiszen az „új feketelunir problémája” (ahogy akkor nevezték) roppant mód csábította őket, hanem az Északi Szövetség ébersége miatt. Végül 1959-ben II. Hiere Otlokir hosszas diplomáciai cselszövények után személyesen vezetett északra egy kalandozóhoz illő vállalkozást, és sikerült neki három önkéntest Kulemanból a saját országába juttatnia. Gilron szolgái aztán három év alatt kidolgozták az abbitacél ötvözésének máig használatos módszerét. A nagykirályi olvasztókban és műhelyekben folyó munkát azóta is az ő leszármazottaik felügyelik, zárt 23

11


P. sz. 2231

Alborne 24

P. sz. 2241

Ranagol25

P. sz. 25. sz.

Adron26

P. sz. 2815

Kaoraku 27

P. sz. 3233

Domvik28

P. sz. 3697

Amhe-Ramun

et

A pyarroni panteon istenei közül Arel, Noir és Della hívei sohasem érezték szükségét, hogy hivatalos egyházi státusért folyamodjanak a nagykirályhoz, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének jelen Abasziszban. Tevékenységük alkalmanként felborzolja ugyan a kedélyeket, de sosem okozott még akkora bonyodalmat, hogy a tilalmas egyházak közé kerüljenek. A listáról szintén hiányzó Kyel kultusza – a mítoszok állításai dacára – sosem tudott gyökeret verni a Sheral északi oldalán.

eg éd l

Gazdaság

is

Az aszisz kereskedő- és hajósnép. A honszerzés idejében a tejes populáció a tengernél és a tengerből élt – mai lakosságának kétharmadát az absa táplálja, melynek hozamából bőven jut a tengeren és a Sheralon túli piacokra is. Az ország főbb kultúrnövényei a rozs és az árpa, kontinens-szerte híresek szőlő-, olíva- és citrusültetvényei. A nagybirtokok jellemző haszonállatai a byzon, a birka és az emu, a falusi portákon az olajütés mellett főként a rovar- és hüllőtartás dívik, mely a környék cserzővargáit, kelmefestőit, patikusait és méregkeverőit látja el a szükséges nyersanyagokkal. Abaszisz hagyományos iparágait – a sópárlást, a gyapjúfonást és a hajóépítést – a P. sz. 21. században kezdte háttérbe szorítani a metallurgia. Legkeresettebb terméke és elsődleges bevételi forrása másfél évezrede a kimagaslóan rugalmas és bámulatosan könnyű abbitacél: ompori abbit29 és óezüst30 változó arányú ötvözete. Az ércvagyonnal való sáfárkodás nagykirályi előjog, melyet ez idő szerint az ifini körű papi kasztot alkotva, mely rendíthetetlenül hűséges a koronához, és szigorúan távol tartja magát minden vallási csatározástól.

za t

24 Alborne szolgái évszázadokon át tevékenykedtek Abasziszban, megelégedve a törvényen kívüli jogállással, sohasem folyamodtak hivatalos státusért. Végül nem is kérésre, hanem jutalmul kapták meg, azért a lenyűgöző művészi előadásért, amellyel végső nyughelyére kísérték a 12 évesen megmérgezett III. Dawud nagykirályt, az utolsó vérbeli Otlokirt. Egyetlen szentélyük van az ország területén, a néhai uralkodó mauzóleumában.

yá

25 Az első gorviki enklávé alapítása Ifinben. Az Akvilonából száműzött Fieschi saggia, számolva istenségük rossz hírével, már Erionból gazdag ajándékokkal megrakott követséget küldött előre I. Dinas dul Gardak Otlokir nagykirályhoz, a Ranagol-hit fogadalmas felekezetté nyilvánításáért folyamodva. A Kosfejes Úr kultuszát a gorviki szórványközösségek zárt családi szentélyekben ápolják, térítő tevékenységgel egyáltalán nem foglalkoznak. Jelenlétük – sokak őszinte meglepetésére – semmiféle bonyodalmat nem kavar Abasziszban.

Mivel a palotaforradalmak korában a Dictameron 269 kötete közül nyolcnak minden ismert példánya elpusztult vagy elkallódott, csupán a lampryssai hercegi levéltár regesztáiból van tudomásunk róla, hogy Adron egyházát valamikor a hitvallók közé sorolták. E szűkszavú források azonban sem a pontos dátumot, sem a rendeletet jegyző nagykirály kilétét nem árulják el nekünk, s azt is homályban hagyják, miféle furcsa körülmények idézték elő e kétségkívül rendhagyó aktust. A törvényszövegnek hiteles másolata nem lévén, jogi hatálya vitatott szerencsére azonban ez soha nem okozott problémákat, mivel azóta se bukkant föl Abasziszban egyetlen Adron-pap sem, hogy érvényt szerezzen az egyházát illető kiváltságnak.

Pá l

26

27 Toron P. sz. 2811-ben létesített hivatalos kapcsolatot az enoszukei szigetkirálysággal, s mindjárt meg is kísérelte bevonni szövetségi rendszerébe. E hosszadalmas diplomáciai hadjáratnak, melyet végül teljes siker koronázott, fontos eleme volt a Tenno követének ifini látogatása. Az ő tiszteletére iktatta a hitvalló felekezetek sorába IV. Abalon dal Khosszisz Otlokir nagykirály a sárkányisten egyházát.

A messzi dél leghatalmasabb emberi egyházának hitvallóvá minősítését egy kicsiny zarándokcsapat kérte I. Ulkad dal Khosszisz Otlokir nagykirálytól, s bár folyamodványukat nem támogatták meg ajándékokkal, hazájuk hírét-nevét tekintve botorság lett volna visszautasítani őket. Első templomalapításukban sokan a hétarcú isten újabb hódításra indulását látták, s előre tartottak a gorviki enklávékkal várható összecsapások következményeitől. Várakozásukban azonban csalódniuk kellett: Domvik abasziszi fiókegyháza meglepően szerényen és csöndesen viselkedett.

28

29 Karnális (démoni) anyaggal impregnált vasérc. A közhiedelemmel ellentétben másutt, például Shadon nyugatvégi bányáiban is fellelhető, ipari méretekben való kinyeréséhez azonban csak Abasziszban adottak a feltételek. 30 Farkashab vagy seleny; nagy sűrűségű és szakítószilárdságú, kivételesen magas olvadáspontú, paramágikus tulajdonságú átmenetifém, melyet az ynevi tudomány a teratóm színezetű elemek csoportjába sorol.

12


Pá l

yá

za t

is

eg éd l

et

RaszOtlokir ház birtokol. A gyakorlatban a monopólium éppúgy üres frázis, mint a vallásbéke vagy a Toronhoz fűződő szívbéli barátság. Az abbitacél és a belőle készült termékek iránti kereslet a P. sz. III. évezred óta – kéz kezet mos alapon – egész Abasziszt élteti. A kitermelésével kapcsolatos mérnöki, logisztikai és adminisztrácós feladatokat I. Otlokir idejében az e célra felállított udvari kamara látta el. Tehette: az egyetlen lelőhely az obsz telepesek abanasi óaknája (a köznyelvben Vén Egyes) volt, mely a környező vidék hámorait sem tudta folyamatosan ellátni. A kardhoz, melyet az országalapító koronázási ajándékul kapott, és olyan sikerrel próbált ki egy liori acélpajzson, hogy máig Abbitkardúként emlegetik, állítólag az északi parton vásárolták (egy másik változat szerint kölcsönözték) a nyersanyagot. Az áttörést az Onpor-gerinc mentén nyitott újaknák jelentették. A kamara által létrehívott, Estrias székhelyű Abbithatóság manapság hármat31 működtet, és kimerülésük miatt sincs oka aggódni. Noha a telérhez egy-egy rézsűaknán át narvali és toraniki bányászok is hozzáférnek32, a geomanták szerint ez még csak a lelőhely pereme – a készletek javát a Sellah mélységei rejtik. A külországi csempészek a két hegyvonulat közt őrlődő harmadik mészkőgerincén, az orkok felhőszéli ösvényin vagy a csapadékvíz vájta völgyek mélyén találnak utat Abaszisz belsejébe Egyesek csak a bányászok feleslegéért jönnek, mások a Salastros északi nyúlványának pusztuló karsztvidékén át keresik az abbithoz vezető utat... megint mások keletnek fordulnak, hogy a Vén Egyes telérjére nyitott csőakna a veszett hírű Fekete Zoî33 mélyére hatoljanak. Elfogadható mértékű kockázatnak csak az első számít: azoknak, akik a mészkőlabirintusban vagy az idegen szuka seggében keresik a boldogulást, legfeljebb tíz százaléka jut el oda, ahová indult... Abasziszból dolgavégezetten távozni pedig száz behatolóból csupán kettőnek van esélye. A helybeliekkel sokkal kíméletesebben bánik a statisztika. Bár az abbitüzlet profitjának javát a népesség egytizedét kitevő elit fölözi le, az érc feldolgozása, megmunkálása és értékesítése a lakosság tömegei számára biztosít állandó elfoglaltságot és jövedelmet. Kevesen élnek belőle igazán jól, de elegen élnek jobban ahhoz, hogy ne akarjanak kockáztatni. A kéz kezet mos szabályainak betartására és a részesedés megőrzésére irányuló spontán akarategység jószerével az egyetlen közös platform, amit a krónikus értékválság Abaszisz politikai és vallási értelemben súlyosan megosztott társadalomnak meghagyott. Az abbitacél grádusa és ára az alapanyag karnalitásától és a hozzáadott óezüst mennyiségétől függ. A felső grádusú (fegyverminőségű) eresztésekből főszabályként szálfegyvereket kovácsolnak, melyeknek hatékonysága a lunir és szürkevas pengékével vetekszik. Az alsó grádusú (gépészeti minőségű) eresztésekből a pajzsok, páncélok és fegyvermechanikák mellett épület- és járműszerelvények, eresztékek és szerszámok is készülnek. Mivel fajlagosan kedvező áron többszörözik meg a struktúrák terhelhetőségét és élettartamát, a térség tárgyi kultúrájával együtt a gazdaságot is a maguk képére formálták. Quironeia éppúgy nem nélkülözheti őket, ahogy Abaszisz az abbitkincsből származó bevételt. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy a toroni kötődés összes folymányát – a vallás-, dinasztia- és zászlóháborúk veszteségeitől az Amallik vezette szakítási kísérlet kudarcáig – súlyosabb következmények nélkül vészelje át.

Hadrend és hadikultúra A központi hatalom gyengélkedésének szokásos haszonélvezői, a titkos társaságok, alvilági

Északról délnyugat felé haladva IFR-Amanhúl, IFR-Bethel és IFR-Celeris. Az Abbithatóság eredetileg csak kezdőbetűket szánt nekik, és a hagyomány szerint azért változtatott gyakorlatán, mert megelégelte, hogy ki-ki találomra választ hozzájuk személynevet.

31

A Dul Mordakok egy ötödkori palota feltárásával, a Dul Hossadok a daglathi víztározó földmunkáival magyarázzák határmenti tevékenységüket. 32

33

A feltételezések szerint baraadi érdekkörbe tartozó mágiahasználók műve; vélhetően egy elvetélt (vagy bizonytalan időre felfüggesztett) manőver része, mellyel Toroni Cordia egy/több érdekcsoportja próbált saját abbitforrásra szert tenni.

13


eg éd l

et

testvériségek és tilalmas felekezetek ugyanolyan gyakoriak Abasziszban, mint a pénzért bármire kapható fegyverforgatók. A véráztatta feketeföld ádáz boszorkánymestereket és méregkeverőket terem, méltán híresek az aszisz hajósok, fegyverkovácsok és vándortestőrök (vizitorok), az aszisz férfierények legközismertebb megtestesítője mégis a nehézgyalogos, akinek állóképességére és nyers erejére az ország hadi kultúráját meghatározó falanx-harcmodor épül. Az arszíl utódnépek zöme nem jeleskedik a szárazföldi hadviselésben: az asziszokon kívül csak az anterrai partszakasz ravún lakói rendelkeznek önálló gyalogsági hagyománnyal, mely a hetedkor hajnala óta elismert zsoldosokká tette őket. Mindkét doktrína az egyén fizikai adottságaira épít, kivételes, már-már emberfeletti teljesítményt követel a csoporttól, melynek részét képezi... a párhuzamok azonban itt véget is érnek. A rowoni kompánia féktelenül hömpölygő, szrídzs módon harcoló massza: azonnali és közvetlen harcérintkezést keres az ellenséggel, hogy az ütközés puszta súlyával megingassa, szétzavarja és megsemmisítse azt. Az aszisz falanx egy testként manőverező alakzat; minden katonának megvan a helye a sorban, és minden sornak megvan a helye a rendben, mely sem az összecsapás előtt, sem az alatt nem bomolhat meg. A kompánia ott ütközik meg, ahol tud, a falanx ott, ahol győzelmi esélyeit a legjobbnak ítéli... és mert sem a vértelen diadalban, sem a taktikai visszavonulásban nem talál kivetnivalót, ritkán keveredik olyan harcba, ami csak az egyik fél teljes pusztulásával érhet véget. Igrain Reval ennél is nyíltabban fogalmaz: „A kompánia váltig tagadja a falanx számára régtől nyilvánvalót: egyetlen ütközettel háborút nyerni e korban nem lehet.” ***

Pá l

yá

za t

is

Az aszisz falanxot gyakorta hasonlítják a shadoni ezrednégyszöghöz, melyre csak kiállásában és mozgásában emlékeztet; eredete és fejlődésének sémája nem is lehetne különbözőbb. Előképeit az ötödkori kyr légiók háza táján kell keresni, a jellegét formáló hatások közt azonban ott vannak a déli partvidék törzseinek sámántáncai és rituális erőpróbái is. Utóbbiak ezredéveken át figyelték a fakó hajú fegyveresek gyakorlatozását, és a kyr alakiság számos olyan mozzanatát őrizték meg, melyeket a nagyvilág – Toront is beleértve – rég elfelejtett. Obszok általi újrafelfedezésükkel vette kezdetét a Pyarron szerinti II. évezred hadászati forradalma, a jószerencse pedig az idinali végítélet34 képében gondoskodott arról, hogy ne érjen korai és tragikus véget. A falanx magától értetődő válasz volt a számbeli fölényben lévő, a gyalogos arcvonalat puszta látványával megingató nomád lovasság kihívására. Mivel a távol-nyugati kolóniák mindenből – kiváltképp fegyverekből és páncélokból – hiányt szenvedtek, nem is álmodhattak külön nehéz- és könnyűgyalogságról. Olyan katonákra volt szükségük, akik mindkét szerepkörben megállják a helyüket, és hamar megtanulták, hogyan a lehető legkevesebb fém ráfordításával a lehető legszilárdabb embergátakat emelni. A zárt alakzat és a hagyományos kyr szálfegyvereknél kétszerte hosszabb35 póznalándzsa inkább álcázta, mint ellensúlyozta a páncélvédettség hiányát, de remek iskola volt azok számára, akik az alakzat mélységébe szorultak emiatt. Az ő kezükben jelent meg a tizenkét láb hosszú skorpiófarkú lándzsa36, melyet az arcvonalban feltorlódott lovasság ellen már csak a szárnyakról lehetett hatékonyan alkalmazni. A hátsó sorok számára saját vezényszavakat dolgoztak ki, hogy szükség szerint oldalirányba elmozdulva, az alakzat mélysége rovására növelhessék annak szélességét. Az átkaroló manővereket bevezető kiáltásból ered a csökkentett létszámú vagy más okból speciális alakzatokra máig használt „félfalanx” elnevezés. Az arra alkalmas talajon lábát szilárdan megvető, szomszédjaival és egész sorával horgas vállvasán keresztül összekapcsolt obsz falanxharcos az erődfalaktól való ösztönös rettenetet plántálta a nomádok szívébe. Mikor a falak előrelódultak, és a szárnyak felől elkezdtek köréjük zárulni, már biztosra vették, hogy hús-vér emberek helyett bábokkal állnak szemben, amiket bűbáj rángat a tiszt-kezekben A tenger felé özönlő nomádok és a hágóvidéki yrch törzsek példátlanul heves összecsapásai az utolsó liori vándorlás (P. sz. XIV-XVI. század) nyitánya során. 35 Az anyrok biztosította tűztámogatás olyan hatékony volt, hogy a kyr gyalogság nem igényelt – és az ötödkor alkonyáig nem is használt – négy lábnál hosszabb szálfegyvereket. 34

Fejnehéz, döfés helyett taglózásra vagy buktatásra használt lándzsatípus. A kései hetedkorban csak bemutatókon és iskolagyakorlatokhoz használják.

36

14


összefutó ínháló szálai mentén. Holt- eleven monstrumokkal, akiknek se vérük, se más vesztenivalójuk nincs... így megölni sem lehet többé őket. Voltaképp ekkor dőlt el a déli partvidékért folyó háború, melyet a puszták népe Geoframia szerint „nyeregben kezdett, és fejben veszített el.” ***

Pá l

yá

za t

is

eg éd l

et

A falanx ma ismert formájában Nagy Otlokir óta létezik, és a nomádjárás utolsó csatáját a a belháború első ütközetétől elválasztó századokban élte virágkorát. Ha két város, nemzetség vagy régió vitáját más módon nem sikerült rendezni, a területileg illetékes falanxok vonultak fel, hogy szertartásos – jobbára csekély véráldozattal járó – küzdelemben eldöntsék a kérdést. Ez a gyakorlat hasznára vált az erőnlétnek, a testületi szellemnek és a hírnévnek, de óhatatlan elhidegüléshez vezetett az érintett tisztikarok között... és a Pyarron szerinti 19. század alkonyára a lakosság zömét is meggyőzte arról, hogy a nézetkülönbségek érdemben csak lándzsával rendezhetők. A belháború óta nem csupán egységes Abaszisz, központi falanx-doktrína sem létezik. Az egyes erőközpontok válogatási és kiképzési gyakorlata hasonló, az átfogó hadászati elképzelések azonban különböznek, és még a két nagy táboron, a királypárton és a Függetlenek Ligáján belül sem folyik hosszútávú stratégiai egyeztetés. Az aszisz nehézgyalogság nimbuszára e zűrzavar mellett a tisztikar kétes minősége jelenti a legnagyobb veszélyt. A falanx olyan fegyver, amivel hadonászni bárki képes, rendeltetésszerű használatához viszont édeskevés az, amit a tartományi székhelyek fiók-akadémiáin manapság bárki megtanulhat.37 A jó parancsnok a pálcája alá rendelt alakulatnak nem csak a lehetőségeivel, a korlátaival is tisztában van, ideális esetben pedig maga is rendelkezik a képességekkel, melyeket emberein számon kér. A hetedkor végi Abaszisz tipikus kardnemesére egyik sem áll. Nem nevelkedik kyr hőskölteményeken, mint erv és toroni megfelelője, és nem hevíti olyanféle szent tűz sem, mint a pyar vagy az ellán arisztokratát. Megingathatatlanul hisz a falanx győzhetetlenségében, de tenni nemigen hajlandó érte: Abaszisz hadászati szempontból lényegében elvesztegette a hetedkor harmadik évezredét, mely a nehézkes shadoni ezrednégyszöget napjaink több fegyvernemet kombináló, összehasonlíthatatlanul ütőképesebb ekhelonjává formálta. Fura fintora a sorsnak, hogy az elmúlt száz évben megméretett és alkalmasnak találtatott aszisz hadvezérek közül egy Toront szolgálta, egy másik az emléke elleni küzdelemben esett el... és a harmadik is Karnelian.

37 Költői túlzás: a falanx tényleges hatékonyságát messze felülmúló nimbusza a három-öt éves kurzusokat mindmáig roppant drága mulatsággá teszi.

15


ABASZISZ TARTOMÁNYAI

is

eg éd l

et

Ifin Abaszisz első, a közelmúltig legnépesebb tartománya az alapítók téli kikötőjéről, Ífrenről38 kapta nevét. Utóbbi a hetedkor végén az ország Ynevre nyitott főkapuja, nagykirályainak székhelye és a Quirontenger déli partjának egyik legforgalmasabb kereskedelmi csomópontja; házrengetegében már a Pyarron szerinti 3650-es népszámláláskor is háromnegyedmillióan éltek. Ifin a nagykirályok személyes uradalmaként mindig is kiemelt helyet foglalt el az országrészek között, természetes hát, hogy címerből sem éri be egyetleneggyel. A külhoni szakértők a P. sz. 20. század közepe óta vitáznak arról, melyik számít hivatalosnak a felváltva (vagy épp egyszerre) használt változatok közül. A hagyománytisztelő asziszok számára magától értetődő, hogy a legrégebbi, Nagy Otlokir "békebeliként" emlegetett, csücskös talpú obsz pajzs hordozta címere az. Hullámkék mezeje középen osztott, a pajzsfő bal- és a pajzstalp jobbfele mélysötéttel nyolcszor vágott,, a pajzsfő balfelén egymást keresztező tengerészkardok éji vasban. Az országzászlón máig ez a változat szerepel, és a helyi lakosságon kívül a tengermelléki népek zöme is ezzel azonosítja Abasziszt. A belháború idejében megjelent ún. dinasztikus fattyúcímer első változatát a hagyomány szerint maga Amanhul dal Raszisz készíttette, de használatba venni már nem volt érkezése. Mázszíne a vérvörös (a del Tiratok országlása idején levendulakék volt) vágása éji vas, a pajzsfő balfele üres, mintegy befejezetlen. A dal Raszisz ház ifini ágának saját címerét a hercegkapitányi dinasztiák számára fenntartott háromszögletű pajzs hordozza. Vérvörös mezeje cetprémmel szegett abbittal lefelé nyilazott, a pajzsfőn egymást keresztező tengerészkardokon nyugvó parázstartó éji vasban. A szójátékokra fogékony aszisz köznyelv ez utóbbi miatt emlegeti a címert parázsszító (ívyren) néven.

Pá l

yá

za t

Lampryssa Boraballa-házi urai a belháborúban Amanhúlt és Ifin fekete özvegyét pártolták, vesztüket azonban csak elodázni tudták, elkerülni nem: örökbirtokuk a Pyarron szerinti 2220-as években a dal Raszisz família nyugati ágára szállt. Utóbbi székvárosa, Salk (Salyk) az Akhalis torkolatát vigyázó ötödkori csillagerőd maradványaira épült, és e hagyományos kereskedelmi-stratégiai csomópontból nem csak Lampryssát, Ifint is vigyázza. Igrain Reval szerint: „a concordia Abaszisz testén átvonagló kígyója keleten emelgeti fejét de farka nyugaton csörög.” A lampryssai dal Rasziszok – noha gyakrabban és erőszakosabban lépnek fel Thar felekezetei ellen, mint bármely más hercegkapitányi dinasztia – a közvélekedés szerint maguk is a Háromfejűt tisztelik. Egyes szakértők szerint címerük is ezt támasztja alá: a vérvörös mezőből éji vasban feltörő pörölycápa a pajzsfő kyrach-csillagainak éji vas háromszögére tátja száját. Hogy a Tharr isteni aspektusait jelképező Rőt Vadon konstellációról van szó, nem vitás... nem egyértelmű viszont, hogy hódol-e előtte vagy elnyeléssel fenyegeti. Rak Narval Az ország partvonalának nyugati szakaszát az obsz eredetű dul Mordak família uralja, mely a Karnelianok uradalmát a magáét elválasztó Vadvíz keleti partján, Tadzeh városában tartja udvarát. A legforgalmasabb kikötő címét Ifin birtokolja, Tadzeh azonban még nála is sokszínűbb képet mutat: a hetedkor utolsó harmadában falai közt tekintélyes dzsad kolónia, környékén féltucat gorviki nagycsalád él. A dul Mordakok hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak északi szomszédaikkal, a Szigetbirtok uraival. A szárazföldi birtokairól a belháború alatt kiszorult Oren Cetiehir Karnelian hercegkapitány állítólag még legendás hajóját, az Alegriát is tőlük kölcsönözte, mellyel a Voltak vizeire merészkedett. Rak Narval alapító tagja a Tharr-egyház és a toroni befolyás visszaszorításáért küzdő Függetlenek Ligájának, mely Északfölde 14. zászlóháborújában a vörös hadurak pártjára állt, és ezzel áttételesen

38

Parázstartó (obsz)

16


bár, de siettette a regnáló nagykirály végzetét. Háromszögletű címerpajzsának hajnalrőt mezejében szárnyát táró óezüst héja lebeg.

eg éd l

et

Marannas A köznyelvben Szigetbirtokként emlegetett tartományt a hetedkor alkonyán a Vadvíz bal partján elterülő országrész mellett félszáz apróbb-nagyobb partközeli szárazulat alkotja. Utóbbiak fölé a belháború második felében terjesztette ki befolyását az Antoh-hitű Oren Palyd Karnelian, akinek ágyékából a dinasztia szigetinek vagy gyűrűsnek mondott ága fakad. A Karnelian-ház a Pyarron szerinti 3640-es években, a rossz emlékű Randal Beris hercegkapitány idején hátat fordított hagyományainak39 és a Függetlenek Ligájnak, hogy a nagykirály és Toron hűségére térjen. A hitvalló egyházak sorába emelte Tharr kultuszát, mely tüstént megjelent, de gyökeret verni nem tudott: Randal elsőszülöttje és utóda, a tragikusan rövid életű Beren a Pyarron szerinti 3665. esztendő kurta utódlási háborújában anélkül irtotta el a szigetekről, hogy papok és hüllőszerzetesek vérét ontotta volna. Országlásának négy esztendeje alatt sikeresen visszavezette népét Antoh hitére, és megújította szövetségét Rak Narvallal is. A „legarszílabb aszisz tartomány” háromszögpajzsának örvényzöld mezejében dagadó vitorlájú óezüst szkogg halad Narad és Adún nyomdokán. A lobogón látható változat körül a P. sz. 3669 Tengercsend hava óta naparany gyűrűt alkot a dinasztia Berentől származó jelmondata.40

yá

za t

is

Toranik Abaszisz legnagyobb tartománya, melynek az absa legdélibb és legtermékenyebb sávja mellett a Salastros és az Onpor gerincéből, illetve a lejtőket borító rengetegből is jókora darab jutott. Kegyúri dinasztiája, a dul Hossad-ház az országhatár védelmét tekinti elsődleges feladatának, és bár lélekben a Függetlenekhez húz, a P. sz. 21. század óta gazdasági alapú reálpolitikájáról híresült el: bárkinek kész gabonát, vágóállatot és tartósított élelmiszert szállítani, aki megfizeti. Zászlói gyakorta, katonái annál ritkábban láthatók tengerentúli harcmezőkön: hercegkapitánya elszabotálta még a sirjani mozgósítást41 is, mely fő- és jószágvesztés terhe mellett szólította a fekete lobogók alá az aszisz rendeket a századelőn. A dul Hossadok székvárosának, a síkvidéki Soradiának a Hartalost kivéve nincsenek természetes védművei, onpori dioritból rakott hármas falgyűrűjében azonban másfélezer esztendőnyi háborúság profitja és tapasztalata testesül meg. Miután a tartomány lakosságának háromnegyede ezen a vidéken összpontosul, sem munkás, sem fegyverbíró kezekben nincs hiány. Az itteniek meggyőződéssel vallják, hogy Soradia az idő végezetéig (de legalábbis a szférák széthullásáig) állni fog. Toranik háromszögpajzsának párakék mezeje naparannyal lefelé nyilazott, széltében duplán vágott, a pajzsfőn szárnyát táró kánya szélbíborban.

Pá l

Nyktalos Ifin keleti szomszédja és hagyományos vetélytársa; a közelmúltig jelentős hatalommal bíró, az abbitflotta Ragg-foki vereségig42 az aranytrónus megszerzésére is esélyes Amalli-ház uradalma. Hercegkapitányai hagyományosan Antoh hitét vallják, természetes szövetségesei és szimpatizánsai – alkalmanként tevőleges támogatói is – a Függetlenek Ligájának. Századelőn bekövetkezett

Toron iránti elkötelezettségét fejezte ki azzal a gesztussal is, hogy vérvonalának hagyományos tengerzöldjét címerében és lobogóján is arany kagylómintával áttört szerpensre (kénsárga) cserélte. Az utóbbi mezejében a Fír Beris anmás coéris/cliendur haryndariss („Beris vagyok, az aranytrónus támasza, a harida vadásztársa”) volt olvasható. 39

40 Fyé ríhan é rammas kyo annhár anín/Gaímas fyé marannan cyss corta rym (“Az én mezőimen boldog emberek élnek, az én partjaimon nem arat a halál”)

41

Sirjan-En Harras Teїfr Lyechard koronaherceg a tizenharmadik zászlóháború (P. sz. 3616) előtt és alatt a toroni hadak fővezére és a császár fekete lobogójának hordozója volt. Túlélte a raveeni ütközetet, de sosem téret vissza Shulurba: a hagyomány szerint önkezével vetett véget életének, hogy mindörökre a fekete lobogó részévé válhasson. A regnáló nagykirály – Nyktalos nyomására – a P. sz. 37. század hajnalán felmondta a toroni concordiát, és érctestű transzkoggák sokaságát indította Toron felé. A Ragg-foknál vívott csatából az utóbbi került ki győztesen, Abaszisz pedig kénytelen volt megerősíteni Shulurhoz fűződő barátságát.

42

17


eg éd l

et

pozícióvesztésüket egyesek a dinasztikus rövidlátásuk, mások a túzottan szenvedélyes hazaszeretetük számlájára írják: a Toronnal való szakítási kísérlet sikeres lehetett volna, ha a 14. zászlóháborúig várnak vele. Székvárosuk, a fénykorában Ifinnel vetekedő méretű Obrat napjainkban a homályszekták melegágya. Antoh egyháza láthatóan képtelen burjánzásuknak gátat vetni, és befolyásuk korlátozására sincsenek hatékony módszerei. A tartomány háromszögpajzsának tintakék mezeje óezüst vizililiomokkal áttört. Címeralakját a honszerzés korából származó források "párakékben szétbontakozó patryssa"-ként írják le; ez a délvidéki szemszögből nehezen értelmezhető meghatározás a vonatkozó tévhitek és félreértések ősforrása.43 Közös nyelvű, "tengerek asszonya" értelmű fordításával és a megfigyelői vázlatok művészi szabadságfokával magyarázható, hogy Pyarronban sokáig összefogódzó sellőpárnak hitték, és a P. sz. III. évezred közepéig úgy is ábrázolták. Az Amalliknak láthatóan kedvükre való a családi jelképüket övező bizonytalanság, melyet az egyes hercegkapitányok máig előszeretettel fokoznak oly módon, hogy a tényleges és a vélelmezett motívumot felváltva és/vagy együttesen alkalmazzák.

Pá l

yá

za t

is

Baraadríh A többi országrésszel ellentétben sosem tartozott I. Otlokir uradalmához; a Baraad-foktól északkeletre fekvő, Toronból áttelepült népelemek lakta szigetcsoportot csak egy szűk ezredévvel az első concordia megkötése után vezették „Abaszisz karjaiba” a távol- és közép-nyugat terményei és nyersanyagai iránt érdeklődő túlparti kereskedőházak. A Tharr-kultusz déli bástyája államszerződéssel csatlakozott az aszisz koronához P. sz. 2646-ban, de még a többi tartománynál is nyilvánvalóbban független tőle. Gazdagságának jelentős hányada toroni származású, toroni értékrend szerint élő famíliák kezében összpontosul — még hercegkapitánya sincs, csak főbírája, akit a helyi kalmárdinasztiák jeleseiből álló tanács választ meg az Összetartozás éjjelét követő hajnalon. A poszt rendkívüli hozzáértést és széles látókört igényel, így az utóbbi félezer évben jellemzően nem kereskedő, hanem egyházi személy – a sziget-főváros, Baraadheik Tharr-felekezetének mindenkori vezetője – tölti be. A jelenlegi főbíró, Udalbaar rontásérsek44 nagyon megnehezíti az elemzők számára, hogy Toron bábjának tekintsék: személyes jóviszony fűzi az Antoh-hitű marannasi hercegkapitányhoz, és a szóbeszéd szerint pártolója (ha ugyan nem tagja) az Inkvizítorok szövetségének is. A tartomány címere tajtéktiszta, pikkely-taglalt, a pajzstalpon szerpenssel árnyalt; közepén cordagyűrűbe foglalt Tharr-szigília vöröslunírban.

A patryssa (kalmárözvegy vagy falkaanya) a tintahal osztályú mélységlakók monstrosa családjának egyetlen ismert képviselője; mivel a hidegebb vizeket kedveli, a Quironeia déli részén csak elvétve, a Gályák tengerében egyáltalán nem fordul elő. Az ynevi rémmesék visszatérő szereplőjévé az a sajátsága teszi, hogy életciklusa utolsó harmadát a kontinentális talapzat üregeiben tölti, és saját (esetenként jókora) vadászfalkát tart alacsonyabbrendű életformákból. Hogy emberformájú, embernyelven szóló tapogatói lennének, vélhetően csak mesebeszéd… tény viszont, hogy kiváló hangutánzó; a legvénebb falkaanyáknak száznál is több különféle korú és nemű hangja van.

43

A Baraad-szigetek püspöke, mint a térség legnépesebb egyházközségének elöljárója, P. sz. 2639 óta viseli az érseki méltóságot, mely joghatóságát Dél-Quirona kisebb püspökségeire kiterjesztette. A kinevezés a szakértők szerint Baradríh tartományi státuszának elismertetésében is komoly szerepet játszott. 44

18


ABASZISZ SZÉKVÁROSA

eg éd l

et

Ifin, a Quironeia déli partvidékének város-óriása sok vihart látott az alapítása óta eltelt két évezredben. A legtöbb kárt mégsem a falait ostromló elemek, hanem az aranytrónusán egymást váltó nagykirályok miatt szenvedte el: utóbbiak zöme mostohán – de legalábbis gondatlanul – bánt Abaszisz koronaékszerével. Az egymásnak ellentmondó városrendezési tervek, félbemaradt építkezések és ötletszerű átalakítások megtették a magukét: a Nagy Otlokir által kyr mintájúnak megálmodott kikötővárosban manapság csak azok képesek megbízhatóan eligazodni, akik egész életüket falai között töltötték. A nagykirályok – az aranytrónus adó- és vámbevételeit növelendő – gyakorta, nem egyszer gátlástalanul átrajzolták a térképeket; negyedeket választottak szét és olvasztottak össze új városrészekké. A korábbi uralkodók emlékét őrző közterületek és épületek nevet cseréltek, a szobrok és emlékművek helyére újak kerültek. Volt idő, mikor Ifin összesen három – az országló nagykirály gyermekeinek nevét viselő – negyedből állt, és olyan is, mikor kilencfelé szabdalta az uralkodói akarat, hogy az aranytrónussal dacoló dinasztiák érdekeltségeit különadókkal sújthassa.

is

Palotanegyed A Kilátó-domb déli oldalától a kikötőerőd nyugati bástyájáig, a helybéliek által Delfinugratónak nevezett földnyelv tetején emelt erősség lábáig terjed. Meredek utcáinak két oldalán vegyesen állnak a hagyományosnak mondott arisztokrácia és az újnemesség palotái. Fölöttük magasodik a nagykirály palotaerődje, északi sarkában a Tűtorony feketemárvány lándzsájával, mely még derült időben sem veszít komorságából. A negyed déli oldalát a régi városfal maradványa öleli körül, ami egészen a királyi ércraktár bástyákkal és tornyokkal megtűzdelt tömbjéig húzódik. Kikötő-öböl felőli oldalán külön mólók épültek az itt élő családok számára; az öbölnek ezt a részét a királyi család és az udvartartás tagjait, valamint az Ifinbe érkező diplomatákat szállító járműveknek tartják fenn.

Pá l

yá

za t

Várnegyed A Palotanegyed falától a Fényszínház hátsó frontjáig húzódik, és – egyebek mellett – a hercegkapitányok ifini rezidenciáinak is otthont ad. Keletkezésük időpontjától és az adott dinasztia Aranytrónushoz fűződő viszonyától függetlenül kész erődítmény valamennyi – még Baraad rontásérsekének palotája is, mely Tharr nagytemplomával szemben, a negyed szélén magasodik ki a házak közül. A negyed egykor az Abbit-negyeddel együtt alkotta az országalapító nevét viselő Hierevárost, Ranrag Otlokir azonban rendeletileg kettéválasztotta az Ifin térkapujának otthont adó területet, hogy legalább a keleti fertályon működő vállalkozások hasznából megkaphassa a neki járó sápot. A nyugati oldal vendégházai, arénái és kiszolgáló létesítményei jobbára a hercegkapitányok és a Tharr-egyház érdekeltségi körébe tartoznak, így élvezik azok mindenkori kiváltságát, az adófizetés előli elzárkózást is: profitjukból csak annyi jut az Aranytrónus kincstárába, amennyit támogatójuk pillanatnyi érdeke megkíván. A Várnegyed kisebb házaiban a korona szolgálatában meggazdagodott tisztviselők és katonák, illetve a kalmárdinasztiák elöljárói élnek. A magas kultúra fellegvárainak (színházak, előadótermek) többsége is itt található: az épületek egymásnak vetett hátú hadrendje hagyományos ütközőzónája a negyed és a keletebbre fekvő városrészek népének. Abbitnegyed A hetedkor végi Ifin második legnagyobb – vendégházakban és csapszékekben, szentélyekben és arénákban egyaránt bővelkedő – városrésze. Délkeleti csücskének dísze az Obsz Diadalív, melyet az országalapító merrinimi győzelmének ezeréves évfordulójára emelt a nevét viselő dinasztia. Déli oldalának városfallal szomszédos parkjában található Ifin nyilvános térkapuja, észak felől a kereskedelmi kikötő raktárai és a révkapitányság épületei határolják. A legtöbb utazó ebben a negyedben fordul meg; lakossága a jelentősebb ünnepek előestéjén órák alatt megkétszereződik.

19


et

Óváros A helybeliek által Óifinként emlegetett negyed kiterjedését tekintve a legnagyobb a székvárosban: majd’ az egész Temető-dombot, és a korábban Vályogvetőnek nevezett szegénynegyedet is magában foglalja. A romos, ősi paloták és a szűkösen élő nemesi családok otthonai sokszoros gyűrűt alkotnak a nekropolisz falakkal övezett sírkertje körül. Antoh temploma, a szigonyérsek lakhelye is ebben a negyedben áll – az istennő legelszántabb hívei ezért nem hagyják el a régi fényét századokkal korábban elvesztett városrészt. Az Óváros a Quironeia déli partjának legnépesebb legnépesebb vanír45 kolóniájával büszkélkedhet. Aknaerődjének járatai mélyen a Temető-domb alá nyúlnak – összes titkukat talán még lakóik sem ismerik.

eg éd l

Kalmárnegyed A nagy kereskedőházak és kalmárligák raktárerődjeivel sűrűn beépített negyed, közepén az Öregpiac roppant csarnokával. Az Abasziszt a keleti városállamokkal és Sinemossával összekötő két (külső és belső) karavánúton áradó tömegek jobbára az itteni városkapun lépnek Ifinbe, ezért fogadókból és tequisekből nincs hiány. Az öböl innenső karéjának Halászkikötője is jelentős forgalmat bonyolít: a tengert járó bárkák Antoh minden kincsét az Öregpiac kazamatáinak jégvermeibe hordják. A negyed széles körben használt „Rákászvég” elnevezése annak az időszaknak az emlékét őrzi, mikor a két karavánút közt terpeszkedő Sóstó még közvetlen összeköttetésben állt a tengerrel, és a tízlábúak előszeretettel választották szaporodóhelyként, temérdek helyi családnak biztosítva könnyű megélhetést.

za t

is

Vasnegyed Az Őrdomb aljában elterülő városrész a kézművescéhek és mesteremberek otthona. Minden olyan műhely itt kap helyet, aminek tevékenysége – a vele járó zaj vagy bűz miatt – nem kívánatos a város belső kerületeiben. Az uralkodó szélirány a Temető- és az Őrdomb közé eső területen az év nagyobb részében északnyugati, és kiszámítható rendszerességgel szabadítja meg a környéket a füsttől meg az egészségtelen kipárolgásoktól. A zaj viszont állandó társa az itt élőknek: az öböl karéja mentén hajóépítő műhelyek és szárazdokkok váltakoznak kereskedelmi kikötőkkel és fűrészmalmokkal.

Pá l

yá

Őrnegyed Ifin legkeletibb negyede az Őrdombot öleli körül; legmagasabb pontján – a palotaerőddel átellenben – a nagykirály hadiakadémiájának ikertornyos épületegyüttese áll. A tornyokhoz királyi seregének kaszárnyaerődjei mellett visz az út – a hozzáértők szerint a Sheraltól északra nemigen találnak jobbat azok, akik a gyalogsági alakzatkarc tudományában kívánnak elmélyedni. Az öböl felé kanyargó hadiutak egészen a keleti kikötőerődig vezetnek, ahonnan a seregtestek könnyedén elérhetik az Arzenál-sziget hadikikötőit. Jó néhány palota is akad a környéken. Ezek többségét rangos katonadinasztiák, akadémiai oktatók és koronahű betűvetők lakják. Utóbbiak feladata, hogy a komplexum működéséről az aranytrónusra nézve minél kedvezőbb képet fessenek. A Vasnegyedhez és a városfalhoz közelebb eső részeken nem egy bordély és italmérés működik, mely a különféle rendű és rangú fegyverforgatók kiszolgálását tekinti fő feladatának. A hét hivatalos negyed mellett szólnunk kell a nyolcadikról is, mely egy évezrede nem szerepel a nagykirály kartográfusai által készített térképeken, és mostanra a másutt rajzoltakon is ritka vendégnek számít. Az ifiniek zöme az öböl mentén húzódó, a rakpart és az első keresztcsatorna közé eső sávot – az egyes szakaszok tényleges hovatartozásától függetlenül – Kikötőnegyed néven emlegeti.

45

A Bórog szigetéről áttelepült hílar nép ynevi ága.

20

Pályázati segédlet ABASZISZ

Recommend Documents