BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK zXIII. ÉVFOLYAM, 3458. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Pályaudvar engedélyek nélkül
„Hallgatni arany, beszélni Petõfi” A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum egy diákcsoportja Cseke Sándor tanár vezetésével április 4–8. között irodalmi körúton vett részt, amely során Pápára, Veszprémbe és Budapestre látogatott el.
2.
Transzferjárat és konkurencia Minden érkezõ és induló debreceni repülõjárathoz transzferszolgáltatást biztosít egy Bihar megyei cég. A Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezetõje megkérdõjelezte a járat törvényességét.
3.
Rangsorolás holtversenyekkel, visszalépésekkel
E
lkészült a megyeszékhely második távolságibuszpályaudvara: a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) átvette az „Autogara OTL Decebal” elnevezésû létesítményt (így, csak románul), mely Csuzi István, az OTL vezérigaz-
gatója elmondása szerint egyelõre inkább csak buszállomásnak nevezhetõ, ugyanis az utasok még nem használhatják, mivel nincs meg a mûködési engedélye. Csuzi István hangsúlyozta, hogy nem akarnak az engedély
Keresztút a Kálvárián Az Allegria Ifjúsági Klub fiataljainak hagyománnya, hogy a görög-katolikus húsvét kapcsán korhû jelmezekben, hangeffektusokkal és mûvérrel, látványos passiójátékkal köszöntsék a hagyományok szerinti nagyhetet. A menet hagyományos végállomása a Kálvária domb (Gomba) volt, a tavalyi év folyamán azonban, az ott zajló felújítási munkálatok miatt kénytelenek voltak az Olaszi parkba költöztetni a végjátékot. Idén, a munkálatok befejeztével, a hagyományos román passiójáték visszatérhet eredeti színhelyére. Az ortodox, illetve görög-katolikus húsvét elõzményeként szervezett keresztút április 27én, 19 órától veszi kezdetét a Kálvária dombon.
megszerzéséig várni, azaz hivatalosan ugyan még nem nevezhetõ buszpályaudvarnak ez a közel 350 ezer lejes beruházásból felépült létesítmény, de azért mihamarabb kinyitják az épület kapuit az utasok elõtt, elmondása szerint legkésõbb jövõ hétfõre,
de lehet, már mától. A becslések szerint legkésõbb júniusban lesz meg az engedély a létesítmény „hivatalos használatára”, addig pedig naponta csak néhány órán át tarthatnak majd nyitva.
Sükösd T. Krisztina
(folytatás a 3. oldalon)
Felemásra sikeredett a nagyváradi RDMSZ-szervezet keddi jelöltrangsoroló küldöttgyûlése. Az ifjúság és a református egyház jelöltje visszalépett.
4.
A pincében porosodik Simonyi óbester emléktáblája Vitézvári báró Simonyi József óbesternek (1771–1832), a „legvitézebb huszárnak” számos olyan településen állítottak emléket az évek során, amelyek valamilyen módon köthetõek a nevéhez és katonai pályafutásához. A napóleoni háborúk magyar harcosa 1817–1818 között Nagyváradon, a várban állomásozott, akinek itt tartózkodásáról egy kétnyelvû (román és magyar) felirattal ellátott emlékplakettet helyezett el a vártemplom bejáratánál 2002-ben Debrecen önkormányzata és a Pro Patria Alapítvány. Több rendezvény alkalmával tisztelegtek és helyeztek el koszorúkat nemcsak határon inneni, hanem határon túli önkormányzati vezetõk is a plakettnél, amelynek ma a nyomát sem találjuk.
A vár épületegyüttesének felújítása során a szakemberek minden emléktáblát eltávolítottak, amelyeket a munkálatok végén vissza is helyeztek – kivéve a Simonyi óbesterét. Egy kis kutakodás után a várgondnokságon, és ugyanitt az asztalok egyikénél a megfelelõ személyre akadva, sikerült elõkeríteni az „elfelejtett” emléktáblát. Kissé megkopott, beporosodott, itt-ott meg is tört, de legalább még megvan – az egyik pince mélyén. Az illetékesek egyelõre nem tudják, mikor kerülhet vissza eredeti helyére, hogy továbbra is emlékeztesse a várba látogatókat a magyar hadtörténelem eme különleges idõszakára és alakjára.
Szamos Mariann
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
2016. április 14., csütörtök
„Hallgatni arany, beszélni Petõfi” A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum egy diákcsoportja Cseke Sándor tanár vezetésével április 4–8. között irodalmi körúton vett részt, amely során Pápára, Veszprémbe és Budapestre látogatott el. A kirándulás célja az irodalmi helyszínek és történelmi tények megismerése, valamint a két iskola, a nagyváradi Ady-líceum és a pápai Petõfi Sándor Gimnázium közötti kapcsolat élénkítése volt.
Igazi egyiptomi múmia Az adys diákok Pápán a Petõfi Sándor Gimnázium diákjainak meleg fogadtatásban részesültek. Elsõ komolyabb programként szolgált a Pápai Református Gyûjtemények keretében a festett óegyiptomi koporsó és a múmia, Hori megtekintése, amelyet Markstein Károly kairói nagykereskedõ ajándékozott 1884-ben egykori iskolájának. Hatalmas élménnyel gazdagodhattunk, hiszen nem minden nap láthatunk igazi egyiptomi múmiát. Ezen kívül sok mindent megtudhattunk a mumifikálásról, az egyiptomi életrõl és a koporsó eredetérõl is. A református kollégiumban megtekintettük az iskola könyvtárát és Petõfi, az örök lázadó, valamint Jókai, az eminens tanuló emléktárgyait abból a korból, amikor Pápán tanultak. A nap történelmi része után jobban megismerkedtünk a pápai gimnázium diákjaival. Megtekinthet-
tünk egy vásári komédiát, amelyet a tanáruk szerint egyedül hoztak létre. Az elõadást beszélgetés követte, mely során a nagyváradiak is megmutathatták színjátszói adottságaikat követve a pápai színjátszó csoport vezetõjének utasításait.
Mátyás szülõháza Pápán A negyvenhárom fõs csapat a második napon, kedden városnézõ körútra indult. Idõ szûkében sajnos nem sikerült minden nevezetességet megcsodálnunk, viszont a legtöbbre mégis sor került. A tágas barokk tér közepén magasodó, Szent István tiszteletére emelt plébániatemplom monumentális épületét vehettük szemügyre, megismerkedhettünk a copfos építészeti stílussal, ami a késõ barokk egyik irányzata. Megnéztük továbbá a katolikus templomokat, a zsinagógát és Pápa sikátoros, mediterrán negyedét is. A zsinagóga elõtt az idegenvezetõnk egyik kérdésére a város eredetén agyaltunk, és sok erre vonatkozó legendával ismerkedtünk meg. Ezután a Corvin-házat néztük meg, ami érdekes módon sokunknak nagyon ismerõs volt. Kiderült, hogy Mátyás király kolozsvári szülõházának a hasonmása. Zöldebb részre vándorolva, megfigyelhettük az Eszterházy parkban lévõ legvastagabb fát, amely körbeéréséhez szükség volt külön kilenc fiúra és külön tíz lányra.
Az utolsó állomás a malom lett. A mai nevén Edvy Malom Fogadó és Barokk Udvarház régen a Hódoska vagy Uki malom nevet viselte. E malom nevét Edvy Károly után kapta. 2001-ben Sántha Csaba vásá-
rolta meg az épületet, és kezdte meg a malom felújítását, ezzel együtt a fogadó felépítését, és õ is vezetett minket körbe a csodálatos fogadón.
Egy kis kikapcsolódás és a versek ereje Az irodalmi körút harmadik napját arra szenteltük, hogy ellátogassunk a Várkert fürdõbe, ahol mindenki kicsit kipihenhette a hosszú sétákat. Csütörtökön a Pápai Szociális Otthonba mentünk, ahol együtt a petõfisekkel elmondtuk a megtanult „holnapos” versünket. Ezt követõen Veszprémbe látogattunk, ahol idegenvezetõ segítségével a várat és más látnivalókat fedeztünk fel, mint például a székeskáptalant, a korsós lány szobrát, azaz a Zsuzsiszobrot, a Mondolatot, a Hõsök kapuját, a Várkaput, Szent
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
1 6 5 4 3 9 8 6 4 2 3 3 5 4 9 2 2 6 1 9 7 9 8 9 3 5 7 3 5 8 1
István király és Gizella királyné szobrát és az egyik személyes kedvencemet, Lugossy Mária millenniumi emlékmûvét, amely mindenki számára rejtély, hogy mégis mit ábrázolhat, hiszen egyesek betonkeverõnek, mások homokórának látták. A hosszú veszprémi séta után az adys csapat visszatért a pápai szálláshelyre, ahol a Petõfi Sándor Gimnázium diákjai sportvetélkedõket rendeztek, amely középpontjában a japán foci és a méta állt. A nap végére a csapat nagyon kifáradt, viszont mindenki remekül érezte magát.
Séta a grófok világába A körút utolsó napján, pénteken ellátogattunk az Esterházy-kastélyba, amely nemrégiben volt felújítva. Séta közben bepillantást nyerhettünk a barokk kori fõúri élet hétköznapjaiba, és a megelevenedett múlt különleges élményében részesülhettünk. Ezután elindultunk a végállomás felé, Budapestre. Elõször a Citadellára látogattunk el, itt meghallgattuk az idegenvezetõnk bemutatóját, képeket készítettünk, ezután a Hõsök tere következett, és már indultunk is haza, Nagyváradra.
Jock Evelin
XI. A osztályos tanuló, Ady Endre Líceum
Nem lesz különnyugdíj Elbukott a képviselõházban az önkormányzati tisztségviselõk különnyugdíjáról szóló törvénytervezetet - tájékoztat a Mediafax. A képviselõház döntõházként szavazott a korábban alkotmányellenesnek ítélt jogszabályjavaslatról, az elfogadáshoz minõsített többségre, azaz legkevesebb 190 szavazatra lett volna szükség. Szerdán 149 képviselõ voksolt igennel, 67en elutasították a tervezetet, 4 honatya tartózkodott. A PNL arra hivatkozva nem támogatta a tervezetet, hogy az alkotmánybíróság korábban alaptörvénybe ütközõnek ítélte a parlament által megszavazott javaslatot. A liberálisok azt is kifogásolták, hogy szerintük a PSD figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság észrevételeit.
KÖZÉLET
2016. április 14., csütörtök
Jótékonysági koncert a filharmóniában Kedd délután a 2006-ban alakult Nagyváradi Hakeshet Klezmer Zenekar adott Mûvész a mûvészért címmel jótékonysági koncertet a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu– Bartók hangversenytermében. A koncertet Andrian Lovocei, a Regina Maria Színház mûvésze és Ari Nagy Sándor zenész szervezte két nemrégiben elhunyt mûvész emlékére és családjaik megsegítésére. A koncertet Andrian Lovocei nyitotta meg, aki átadta a szót
Cornelia Rosenzweignek, aki a Nagyváradi Zsidó Hitközség nevében beszélt a 2012-ben elhunyt Gavril Ardelean hegedûmûvészrõl, a nagyváradi filharmónia koncertmesterérõl, akinek szintén volt szerepe a Klezmer létrejöttében. Alina Leonte színésznõ a Botoºaniban született Volin Costin életrajzából olvasott fel, aki 2015ben, agyvérzésben hunyt el. A helyi Mihai Eminescu Színház mûvészeti vezetõjeként és színészként Nagyvárad Csehov
Hatos számú kórterem címû novellájának színpadra vitt változatában láthatta õt. A zenekar – nagyváradiak számára jól ismert – repertoárjának darabjai a tegnapelõtti koncerten is nagy sikert arattak a szép számban összegyûlt, adakozni, emlékezni és szórakozni vágyó közönség soraiban. Az este teljes bevételét az elhunyt mûvészek családjai kapják.
Szamos Mariann
reggeliújság
3.
Hacsaturján, Bartók és Enescu Ma 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében Aram Iljics Hacsaturján (1903–1978) Hegedûversenye indítja az estét, amelyet a névadó román és magyar zeneszerzõk egy-egy ismert alkotása követ: Bartók Béla (1881–1945) Táncszvitje, op. 77 és George Enescu (1881– 1955) A-dúr román rapszódiája, op. 11/1. A koncertet ez alkalommal a nagyváradi filharmónia és a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, a kolozsvári Jankó Zsolt vezényli, és szólistaként közremûködik Artur Kaganovskiy moszkvai születésû, amerikai hegedûmûvész. A karmester elárulta, hogy Bartók 1823-ban írta ezt a darabot, tõle szokatlanul egy felkérésre, mellyel Buda és Pest egyesülésének ötven éves évfordulóját ünnepelte meg az ország, igyekezvén ugyanakkor egy olyan zenemûvet szerezni, amelyben arab, román és szlovák elemek is fellelhetõk, ezzel is a zene, mint minden mûvészet nemzeti és földrajzi határokat átívelõ, egységesítõ erejét juttatva kifejezésre. Az öt részbõl és egy fináléból álló darabot mind a dirigens, mind a zenekar számára nehéznek találja, amely ellenben nagyon nagy hatást tesz a közönségre. Enescu rapszódiájának népzenei dallamait mindenki ismeri, és csodás zenekari teljesítményt eredményez. Hacsaturján hegedûversenyét mind Jankó, mind a Nagyváradra most elõször ellátogató Kaganovszkiy különlegesnek nevezte, hiszen, a zeneszerzõ saját származására utalva, rekviemként hat azoknak az örményeknek az emlékére, akiket a 20. század elején lemészároltak. (szamos)
Pályaudvar engedélyek… (folytatás az 1. oldalról)
GAZDÁRA VÁRNAK A MENHELYI EBEK z A nagy- körzetben vállalja a kutyák ingyenes házhoz szálváradi sintértelepet mûködtetõ Közterületkezelõség (ADP) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a telepen tartott kutyák továbbra is örökbefogadhatók. Annak érdekében, hogy az adoptációt elõsegítse, az ADP hatvan kilométeres
lítását, abban az esetben, ha legalább két eb örökbefogadásáról van szó. Az érdekelt személyek egyébként hétfõnként és csütörtökönként 10–18 óra között tekinthetik meg a gazdára váró négylábúakat a Grivei utcai sintértelepen. (Sz. G. T.)
Transzferjárat és konkurencia Mint megírtuk, március 14. óta minden érkezõ és induló menetrendszerinti repülõjárathoz transzfer-szolgáltatást biztosít a nagyváradi vasútállomás és a debreceni repülõtér között az Otgabi Impex Kft. A transzferszolgáltatás miatt azonban a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezetõje, Csuzi István megkérdõjelezte a járat törvényességét. Kérdésünkre elmondta, ahhoz, hogy egy nemzetközi járatot üzemeltessenek, kétféle engedélyre van szükség: a szolgáltatónak a szállítóvállalat nemzetközi engedélyével kell rendelkeznie, illetve a járatra kell egy járatengedély. Mivel ez a magán-transzferjárat határon átível, ez utóbbi engedélyt a két ország szakminisztériumának kell jóváhagynia. Van rendszeres és egyedi, azaz különjárat. Az elõbbi azt jelenti – magyarázza Csuzi –, hogy ismétlõdõen történik, ha pedig egyedi járatról van szó, amely havonta csak párszor indul, akkor öt órával indulás elõtt le kell jelenteni az utaslistát, és nem lehet
jegyet árulni rá. Tehát nem szállhat fel akárki a buszra, csak az utaslistán szereplõk. „A Debora transzfer viszonylatában egyértelmû rendszeres járatról beszélünk, egyértelmûen engedélyköteles, a bejelentett transzferjárat nem létezik a törvényhozásban” – fogalmazott Csuzi, aki elmondta, az a gondja, hogy ez a busz a nagyállomásnál és a Borsi úton is megáll az OTL buszmegállóiban. A buszos magán-transzferjáratot mûködtetõ cég pedig Csuzi elmondása szerint e megállók használatáról nem egyeztetett az OTL vezetõségével. Kozma Gábor, a Debreceni repülõtér és Nagyvárad közötti transzferjáratot üzemeltetõ Otgabi Impex Kft. ügyvezetõ igazgatója, tulajdonosa tegnap a Reggeli Újság megkeresésekor elmondta: éppen az Országos Közúti Hatóság (ARR) nagyváradi kirendeltségénél járt. A közlekedési szakhatóság tudatta, mondta Kozma, hogy a transzferjárat és az ezt üzemeltetõ cég minden engedélye rendben van. Ugyanak-
kor „valaki” az ARR-t is értesítette már arról a gyanúról, hogy az Otgabi járata nem szabályszerû, ám a közlekedéseik elmagyarázták, hogy valójában minden rendben van a transzfer papírjaival – tudatta Kozma Gábor. Mivel a járat a repülõtér járataihoz igazodik, nincs kimondott menetrendje, továbbá ha nincs jelentkezõ utas, akkor nem indítanak jármûvet – magyarázza a fuvarozó magánvállalkozás tulajdonosa. A két ország szakminisztériumától pedig azért nincs szükség engedélyre, mivel az elõzõek szerint nem menetrend szerinti járatról van szó. Ugyanakkor, mivel az utazni vágyóknak elõre regisztrálniuk kell, készítenek utaslistát. „Csuzi István jobban tenné, ha a saját dolgával foglalkozna. Volna is mivel, mert a tegnapelõtt átadott új OTL-buszámollásnak valóban nincs meg a mûködési engedélye” – zárta nyilatkozatát Kozma Gábor.
Borsi Balázs Sükösd T. Krisztina
Tegnap a helyszínen le is fotóztuk az alkalmi órarendet, mely 8–16 óra közötti nyitva tartást ígér az ingázóknak. Csuzitól megtudtuk, hogy a buszpályaudvar az engedély megszerzése után hétköznapokon 5–23 óra között, szombaton és vasárnap pedig 6–22 óra között lesz majd nyitva. „Jelenleg csak autóbusz-állomásként tudjuk mûködtetni. Nyilván, az épületet hamarosan használhatják majd az utasok, hogy napsütés, esõ, szél ellen védve legyenek, illetve illemhelyek is vannak a beltérben, valamint egy jegyárus pult és információs rendszer is mûködik majd” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, a kétnyelvû (román és magyar nyelvû) kivetített monitoron a buszok indulási és érkezési idõpontja egyelõre nincs összerakva, ugyanis a zónában lévõ szállító vállalatoknak be kell jelentkezniük, engedélyt kell kérniük az OTL-nél ezek egyeztetéséhez. Pontosabban közölniük kell, milyen menetrend szerint érkeznének, indulnának a buszok. „Egyes sajtótermékekben megjelent, hogy káosz lesz itt, de pontosan az a célunk ezzel az engedélyeztetéssel, hogy hivatalos menetrend szerint, és legálisan mûködjön a buszállomás. Minden megállónak van egy bizonyos kapacitása. Ennek a pályaudvarnak például hat peronja van. Ezért kell egy mûködési grafikont összeállítanunk: aki elõször bejelentkezik, az élvez prioritást. Amennyiben beteltek a peronok, a következõ kérvényezõnek változtatnia kell a menetrendjén, vagy más megállóhelyet kell keresnie, ami akár pluszköltséget vagy kényelmetlenséget jelenthet az adott cégnek, illetve az utasoknak” – fogalmazott Csuzi, hozzátéve, hogy ez a rendszerezés és a járatok beillesztése hiányzott a váradi ingázóknak. Az igazgató összegezte, hogy a leltári átadás tegnap megkezdõdött, és legkésõbb hétfõn nyitnak. Még zajlik a videorendszer beállítása, és még a kritikus pontokra fókuszálják a térfigyelõ kamerákat. Továbbá kikerülnek még a peronokra a kijelzõk, melyeken románul és magyarul is olvasható lesz a menetrend. Kérdésünkre, hogy a pályaudvar homlokzatára miért csak románul írták ki a létesítmény nevét, figyelmen kívül hagyva a magyar kisebbség nyelvhasználati jogát, Csuzi István azt mondta, azért, mert „nem volt elég hely”. Arra talán nem is gondoltak, hogy ha egy kicsit kisebb a román felirat, elfért volna a magyar nyelvû is…
POLITIKA
4. reggeliújság
Rangsorolás holtversenyekkel, visszalépésekkel Felemásra sikeredett a nagyváradi RDMSZ-szervezet keddi jelöltrangsoroló küldöttgyûlése: az önkormányzati képviselõjelöltek közül a szavazatok összeszámlálása után ketten visszaléptek, illetve holtverseny alakult ki több jelölt között is. Elõször a mandátumukat kitöltõ tanácsosok beszámolóit hallgatták végig, elsõként Víg Hajnalkát, majd Kis Gábort, Ritli László Csongor frakcióvezetõt, Sárközi Zoltánt, Szabó Józsefet és Huszár Istvánt. Köszönetet mondtak az ülésvezetõ Biró Rozália szenátornak, valamint a tanácsból államtitkári kinevezése miatt távozott Pásztor Sándornak, és az alprefektusnak kinevezett Delorean Gyulának is munkájáért. A beszámolókhoz hozzá is szólhattak, és két javaslat is érkezett a küldöttek részérõl a rangsorral kapcsolatban. Debreczeni Sándor az ifjúsági jelölt, az Borsi Imre Loránt számára kérte a lista 4. helyét,
Bimbó-Szuhai Tibor pedig az egyházak képviselõinek kért befutó helyet a listán. A küldöttek azonban szavazással döntöttek arról, hogy titkos szavazással rangsorolják a jelölteket, akik ábécésorrendben mutatkoztak be. Elsõként az ifjúsági szervezeteket képviselõ Borsi Imre Loránt mutatkozott be, õt a Tulipán-kaláka mozgalom vezetõjeként is ismerhetik, majd Hochhauser Ronald muzeográfus, az MTA külsõ tagja beszélt, õt Kecse Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola aligazgatója követte, majd Kecskés Irén, a megyei tanács munkatársa és Partium Rádió igazgatója beszélt ter veirõl. Kerekes József váradrogériuszi református lelkész bemutatkozásakor leszögezte: õ egyháza képviselõje számára kér helyet, jómaga egyéb elfoglaltságai miatt el sem vállalná az önkormányzati képviselõi tisztséget, arról az egyháza által megnevezett jelölt javára mondana le. A következõ jelölt
Az elsõ sorban Kirei Melinda, Petõ Dalma, Kecse Gabriella, Kecskés Irén és Végh Margaréta, a másodikban a visszalépett Borsi Imre Lóránt, Kis Gábor, Huszár István és Hochhauser Ronald
Kirei Melinda fizikus volt, aki kutatói tapasztalatokkal is rendelkezik, jelenleg családi vállalkozásuk vezetése mellett a nagyváradi onkológián dolgozik önkéntesként, õt Kis Gábor, a Szigligeti Színház gazdasági igazgatója követte (õ jelenlegi is a váradi tanács tagja). Petõ Dalma, a dél-rogériuszi RMDSZ-körzet vezetõje vetítettképes bemutató segítségével magáról és terveirõl is beszélt, végül Végh Margaréta, a csillagvárosi RMDSZ-körzet tagja mutatkozott be, õ Nagyszalontán oktató pedagógus. A titkos szavazás következett (a kilenc jelölt neve szerepelt a szavazólapon, melybõl hármat le kellet húzniuk a küldötteknek a rangsoroláshoz). Kerekes József még a szavazatszámlálás közben közölte, hogy ilyen körülmények között visszalép a jelöltségtõl. Ugyanezt tette Borsi Imre Loránt, õ azonban már a szavazatok számának ismeretében mondta el, hogy szintén visszalép. Huszár István jelöltségét és listavezetõ helyét megerõsítették a küldöttek, a holtversenyek miatt azonban a jelölteket csak késõbb rangsorolják. A szavazáson Kirei Melinda és Kecse Gabriella 51-51 szavazatot, Kis Gábor 50 voksot kapott. Fejenként 41 szavazattal szintén holtverseny alakult ki Petõ Dalma, Kecskés Irén és Hochhauser Ronald között, Borsi Imre Lóránt 32, Kerekes József 31, Végh Margaréta pedig 16 szavazatot kapott.
Fried Noémi Lujza
Elfogadták a törlesztést kiváltó ingatlanátadást Kisebb módosításokkal másodszor is elfogadta a román képviselõház szerdán a törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvényét, amelyet a bankszféra nyomásának engedve Klaus Iohannis államfõ tavaly decemberben küldött vissza megfontolásra a parlamentnek. A jogszabály lehetõvé teszi a jelzáloghiteleseknek, hogy adósságuk teljes visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A törvény a bankok heves tiltakozását váltotta ki, ugyanis a gazdasági válság elõtt felvett hitelek esetében a jelzáloggal terhelt ingatlanok piaci értéke idõközben jelentõsen csökkent, és ma már átlagosan az adósság felét sem fedezi. A bankok kilátásba helyezték, hogy a törvény elfogadása estén jelentõsen emelkedni fog az igatlanvásárláskor megkövetelt önrész, drágulni fog a hitel, és hosszabb ideig tart majd a hitelképesség elbírálása. A bankok azt szerették volna elérni, hogy csak azok élhessenek a fizetés helyetti ingatlanátadás lehetõségével, akik nem tudnak törleszteni, nem pedig azok, akik nem akarnak: erre vonatkozó kitétel azonban az államfõ által kért megfontolás után sem került be a jogszabályba. A román parlament hosszas viták után anynyit módosított a jogszabályon, hogy csak a
250 ezer eurónál kisebb hitelekre korlátozta a törlesztés helyetti ingatlanátadás lehetõségét. Mivel a törvény a fogyasztóvédelmi törvény által is védett magánszemélyekre vagy azok közösségeire vonatkozik, azzal elvileg nem élhetnek vissza azok az ingatlanspekulánsok, akik 2008 elõtt az árak további növekedését feltételezve vettek fel hatalmas hiteleket ingatlanprojektekre, most pedig megszabadulnának adósságuk visszafizetési kötelezettségétõl. A törvény hatálya alól az Elsõ otthon nevû kormányzati hitelgaranciával mûködõ, a fiatalok lakáshoz jutását támogató programot is kivonták. A törvény a korábban leszerzõdött jelzáloghitelekre is érvényes, beleértve azokat a kényszervégrehajtás alá került jelzáloghiteleseket is, akik nem az Elsõ otthon programban vették fel hitelt. A törvényt valamennyi parlamenti frakció támogatta és a szerdai voksoláson egyetlen ellenszavazattal fogadták el. Az államfõ második alkalommal nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését, nem kizárt azonban, hogy elõtte az alkotmánybíróságtól kér normakontrollt, tekintettel arra, hogy a törvény kezdeményezõje, a liberális Daniel Zamfir képviselõ is úgy vélekedett: diszkriminatív a törvényszövegbe most beépített negyedmillió eurós összeghatár. (MTI)
2016. április 14., csütörtök
Módosítják a nemzetbiztonsági törvényeket Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket Romániában, és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erõk munkáját hátráltató joghézagokat jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfõ a kormánnyal és parlamenti pártokkal folytatott konzultációsorozat végén. Az elsõ ütemben a bukaresti kormány május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlõ, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. Az utóbbi két jogszabály 2014-ben kidolgozott elsõ változata alkotmánysértõnek bizonyult. A témáról azt követõen kezdõdött közvita Romániában, hogy Dacian Cioloº kormányfõ a brüsszeli merényletek után konkrétumok közlése nélkül jelezte: volt eset, amikor román feltöltõkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek elõkészítése során. Romániában ugyanis nem kell megadnia személyi adatait annak, aki feltöltõkártyát vásárol a mobilszolgáltatóktól. Ezt a joghézagot akarják még a tavaszi parlamenti ülésszak vége elõtt felszámolni oly módon, hogy ne sérüljenek a kártyás díjcsomagokat vásárló felhasználók emberi jogai magyarázta az államfõ. Az emberi szabadságjogokat garantálnunk kell, másfelõl biztonságot akarunk: elsõsorban a polgárok számára, hiszen nem az állam biztonságát veszélyeztetik mondta Iohannis az Európát fenyegetõ terrorveszélyre utalva. A második ütemben várhatóan az õszi ülésszakon sokkal átfogóbb változás elõkészítésére vállalkozik egy e célból létrehozandó parlamenti különbizottság, amelynek az államfõ szerint a meglehetõsen bonyolult nemzetbiztonsági jogszabályi keret egészét korszerûsítenie kell. Iohannis hangsúlyozta: egyúttal a titkosszolgálatok és más parlamenti alárendeltségben mûködõ szervezetek felügyeletét is erõsíteni akarják. Az új nemzetbiztonsági törvényeket várhatóan 2017-tõl kezdõdõen, az idei év végén megválasztandó új parlament fogadja majd el közölte a román államfõ. (MTI)
Ötpontos fejlesztési terv Kenya Kelet-Afrika legfejlettebb országa, a nemzetközi terrorellenes küzdelem egyik afrikai vezetõ ereje, az EU-Afrika együttmûködés motorja mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek, miután szerdán hivatalos tárgyalásokat folytat Nairobiban, ahol találkozott a kenyai külügyminiszterrel, az ipari miniszterrel és Nairobi kormányzójával. Szijjártó Péter elmondta: a kenyai külügyminiszterrel ötpontos együttmûködési, fejlesztési tervben állapodtak meg. Eszerint szorosabbra fûzik a külügyi, külpolitikai konzultációkat, ehhez aláírták a szükséges megállapodást. Szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy az idén aláírják a két ország közötti gazdasági együttmûködési megállapodást, továbbá ötven ösztöndíjas helyet biztosítanak kenyai hallgatóknak a magyar egyetemeken, õk szeptembertõl megkezdik tanulmányaikat Magyarországon. Ezzel Kína és India után Magyarország adja a harmadik legtöbb ösztöndíjas lehetõséget kenyai diákoknak hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kenya magyar vállalatokat enged be dinamikusan bõvülõ piacára négy területen: magyar vállalatok tömegközlekedési eszközök gyártása tekintetében számíthatnak piaci lehetõségre, magyar vízgazdálkodási és víztisztító rendszerek kerülnek kenyai piacra, a termelékenység növelése érdekében magyar mezõgazdasági technológiát vesznek igénybe, valamint az egészségügyben kórházi eszközöket szállítanak számolt be Szijjártó Péter, hozzátéve: az idén magyar-török orvosi miszszió érkezik Kenyába, ahol a gyerekhalálozás csökkentéséért dolgoznak majd. Az Eximbank 70 millió dollár hitelkeretet nyitott annak érdekében, hogy a magyar vállalatok sikeresen jelen legyenek a kenyai piacon. Szijjáró Péter elmondta, hogy amennyiben a kelet-afrikai térségben nem sikerül visszaszorítani az al-Shabaab iszlamista terrorszervezetet, emberek százezrei lesznek kénytelenek elhagyni otthonaikat, ez pedig újabb Európára háruló bevándorlási hullámot vetíthet elõre. Ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió maradjon jelen Szomáliában a képzési missziójával, amelyhez Magyarország négy katonát biztosít.
MÚZSÁK
2016. április 14., csütörtök
reggeliújság
5.
JEAN-PAUL SARTRE
(PÁRIZS, 1905. JÚNIUS 21.–PÁRIZS, 1980. ÁPRILIS 15.)
Undor (részlet)
1932. január 29, hétfõ Valami történt velem, most már nem is kétséges. Úgy tört rám, mint egy betegség: nem mint szokványos bizonyosság, hanem mint evidencia. Alattomosan, lassan fészkelte be magát; kicsit furcsán, kicsit zavartan éreztem magam, ennyi volt az egész. De amikor elfoglalta helyét, nem mozdult többé, csöndben maradt, sén meggyõzhettem magam arról, hogy semmi bajom, vaklárma volt az egész. És most mégis kibontakozik bennem. Nem hiszem, hogy a történészt munkája hajlamossá tenné a lélektani elemzésre. A mi szakmánkban az embernek csak vitathatatlan érzésekkel van dolga, s azokra általános fogalmak céduláját ragasztjuk, mint például: Becsvágy, Érdek. De ha szemernyi ismeretem volna önmagamról, most hasznát vehetném. Például a kezemen is van valami új; az a mód, ahogyan megfogom a pipát vagy a villámat. De az is lehet, hogy a villának van valamilyen más módja, ahogyan a kezembe adja magát; nem tudom. Az elõbb, amikor be akartam lépni szobámba, hirtelen megálltam, mert valami hideg tárgyat éreztem kezemben, ami személyiségével felhívta magára figyelmemet. Kinyitottam a kezem, megnéztem: egyszerûen a kilincset fogtam. Ma reggel, a könyvtárban, amikor az Autodidakta köszönt, tíz másodpercig tartott, míg felismertem. Egy ismeretlen arcot láttam, éppen hogy egy arcot. És aztán kezemben tartottam a kezét; olyan volt, mint egy nagy, fehér hernyó. Azonnal elengedtem, a karja puhán leesett. Az utcákon is rengeteg gyanús nesz lopakodik. Egyszóval: az elmúlt hetekben változás történt. De hol? Elvont változás ez, semmi alapja. Én változtame meg? Ha nem én, akkor ez a szoba, ez a város, ez a természet. Vagy az egyik, vagy a másik. Azt hiszem, én változtam meg: ez a legegyszerûbb megoldás. És egyben a legkellemetlenebb. De végül is el kell ismernem, hogy hirtelen változá-
sok tárgya vagyok. Tény, hogy igen ritkán gondolkodom; ilyenkor egy csomó kis változás halmozódik fel bennem, bár észre sem veszem, s aztán, egy szép nap, valóságos forradalom megy végbe. Ettõl ilyen zaklatott, ilyen összefüggéstelen az életem. Amikor elhagytam Franciaországot, például, sokan azt mondták, hogy hirtelen felindulásból cselekedtem. És amikor hatéves utazgatás után váratlanul hazaérkeztem, ugyancsak azt mondhatták volna, hogy hirtelen felindulásról van szó. Most is látom magam, amint Mercier-vel annak a francia hivatalnoknak irodájában ülünk, aki tavalya Pétrou-ügy következtében lemondott. Mercier Bengáliába indult egy régészeti expedícióval. Mindig is szerettem volna eljutni Bengáliába, és Mercier most unszolt, hogy tartsak vele. Ma már azon töprengek: miért tette? Azt hiszem, nem bízott meg Portalban, s azt akarta, hogy tartsam szemmel. Semmi okom sem volt rá, hogy visszautasítsam. De ha megéreztem volna ezt a kis kombinációt Portallal kapcsolatosan, az csak egy okkal több lett volna, hogy lelkesen fogadjam az ajánlatot. Nos: bénultan álltam, képtelenvoltam egyetlen szót is kinyögni. Mereven bámultam egy kis kambodzsai szobrot, amely a telefon mellett, a zöld posztón állt. Úgy éreztem, mintha nyirok vagy langyos tej keringene ereimben. Mercier azt mondta, angyali türelemmel bár, de egy kis ingerültséggel hangjában: „Biztos választ kell kapnom, ugyebár. Tudom, hogy végül igent fog mondani: jobb volna, ha rögtön elfogadná a javaslatom.” Vörösesfekete, erõsen illatosított szakálla volt. Ahányszor megmozdította fejét, parfümfelhõ libbent felém. És akkor, egyszerre csak fölébredtem a hatéves álomból. A szobrot visszataszítónak, ostobának láttam, és éreztem, hogy rettenetesen unatkozom. Képtelen voltam rájönni, hogy miért is vagyok Indokínában? Mit keresek én itt? Miért beszélgetek ezekkel az emberekkel?
T. SZABÓ EDIT
(GYERGYÓSZENTMIKLÓS 1963. FEBRUÁR 19. – ANGLIA, 2015. OKTÓBER 24.)
Verspár (József Attila: Reménytelenül) 1. Az ûzött vándor csatakos, lucskos mocsár szélén ébred. Szeme-szája híg-iszapos; bár sokat látott, nem beszélhet. Csalók lengetnek zászlót, fáklyát. Sunyi szemû Attilák jönnek: ha sín mentén nem lelnek zsákmányt – gondolkodás nélkül leütnek. A semmi ága dús hajtású, gazdag, vad lombú erdõvé lett. Põre szívek, vacogó lelkek keresnek benne menedéket. 2. Részvétlen, hóka csillagok Tejút-álmokat dédelgetve megfagyasztanak reményt, mosolyt. Nincs Nap, nincs hang: matt, néma este. Kín-gyöngyû meteoritok kókadt egekbõl záporoznak. Ima kéne. Sejlõ titok, jelzés, ígéret, hogy lesz még holnap. Hernyók, férgek lakmározzák a valaha-hitt szelíd világot. Csupasz szavak csiganyomán a Szép nem él meg, csak az Átok.
JEAN DE LA FONTAINE
(CHÂTEAU-THIERRY, 1621. JÚLIUS 8. – PÁRIZS, 1695. ÁPRILIS 13.)
A vajúdó hegység Egy hegy vajúdott és olyant, olyan fájdalmasat sikoltott, hogy mindenki felérohant, hivén, méhében várost hordott s Párisnál is nagyobbat szülhetett: s a hegység szült egy egeret. Látom e mesén merengvén: képzelgés, – de a sorok értelmét kibontja elmém s egy költõre gondolok, ki szól: „Megpendült íme lantom, s titánok harca dúl, égzengés zeng a lanton.” Nagy szó; de többnyire mit szûl íly képzelet? Szelet.
A kígyó és a ráspoly Egy kígyó hajdan egy órás szomszédja volt, (e szomszédságnak nem nagyon örült az órás); a kígyó jött, dehát étket nem rejt e bolt, nem is akadt harapható más, csupán egy ráspolyt lelt, azt marta s mérge forrt. S a ráspoly így beszél, – s szelíd, mikor az támad: „Mondd, mit csinálsz, szegény hóbortos állat? Keményet marsz, reménytelen! Bolondos kígyó, kis tudatlan, hát azt hiszed, hogy bírsz velem? Míg rólam egy szilánk se pattan, minden fogad kicsorbul énbelém. Csak az idõ fogától félek én!” Ez néktek szól ma itt, silány, alantas lelkek, ti semmire se jók, kik mégis marni mertek, – hiába minden mérgetek! Hát árthattok ti, bár fogaitok kivásnak Oldalunkat Leonardo da Vinci oly sok szép alkotásnak? (1452. április 15.–1519. május 2.) Martok, de bronz, acél s gyémánt a mûremek. (Fordította: Radnóti Miklós) munkáival illusztráltuk
RIPORT
6. reggeliújság
2016. április 14., csütörtök
A Debreceni Repülõtér, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Bihar megyei Otgabi Kft. és a Monthermal Travel turisztikai iroda közös szervezésében egész napos programon vettünk részt múlt héten csütörtökön Debrecenben. Elõször a repülõtéren megtartott sajtótájékoztatón hangzottak el a légikikötõ fejlesztésének legfõbb tudnivalói, valamint a Nagyvárad és a reptér közötti transzferjárat sikerét ismertették, majd a cívisváros legújabb turistalátványosságait is megtekinthettük. Szubjektív beszámolónk legfontosabb konklúziója: Nagyváradnak meg kell tanulnia (például Debrecentõl) jó gazdaként kezelni értékeit, mert összehasonlítva a két megyeszékhelyet elsõsorban az az érzésünk támadt, hogy Bihar megye központja – minden propaganda ellenére – gazdátlan, üres, tartalom nélküli.
A hajdú-bihari iparkamara Enterprise Europe Network szolgáltatása keretében létrejött, a Nagyvárad és Debreceni Repülõtér között közlekedõ autóbuszos transzferjárat március 14. óta üzemel. A Debrecenbõl induló és ide érkezõ DEBORA (a két város kezdõbetûibõl) repülõgép-járatokhoz biztosít transzfert az Otgabi Kft., ezáltal leegyszerûsítve a nagyváradi és Bihar megyei lakosság eljutását Európa számos pontjára.
Utazni odáig és onnan – egyszerûen A Debreceni Repülõtéren megtartott sajtótájékoztatón Király Csaba, a Monthermal Travel képviseletében elmondta: az egyhónapos tesztidõszak végén látszik, hogy egyre növekszik az érdeklõdés a járat iránt. Fontos, hogy a járatok igazodnak a nyári charter járatokhoz is, amelyek Debrecenbõl Görögországba, Törökországba, Bulgáriába szállítják majd a nyaralni vágyókat. Éppen ezért tárgyalásokat folytatnak a Bihar megyei utazási irodákkal, rajtuk keresztül is foglalni lehet majd a transzferszolgáltatást. Bõvebb információkért és foglalásért érdemes felkeresni a transzferjárat oldalát a www. deboratransfer.eu internetcímen. Az üzemeltetõk kérik az utazókat, hogy indulási szándékukat legalább 12 órával korábban jelezzék.
Fotók: Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület
Induljunk és érkezzünk Debrecenbe –
A debreceni Piac utca, bal oldalon a református Nagytemplommal
Jó tudni azt, hogy nem kizárólag a reptérrõl veszik fel az utasokat, hanem a debreceni vasútállomásról is, ezáltal bárki, aki Nagyvárad és Debrecen között szeretne utazni, igénybe veheti a transzferszolgáltatást. Kozma Gábor, az Otgabi Kft. tulajdonos-vezérigazgatója elmondta, számításaik szerint már utasaik 15%-a a két megyeszékhely közti közlekedésre használja a Debora transzfert. „Bízunk benne, hogy utasaink száma a nyári idõszakban tovább nõ, ezáltal hozzájárulhatunk Nagyvárad, illetve Debrecen turisztikai látogatottságának növeléséhez” – mondta Kozma Gábor. Gulyás Péter, a Debreceni Repülõtér forgalmi igazgatója elmondta, a cívisvárosból repülõvel elérhetõ desztinációk jelenleg: London, Eindhoven, Milánó, Párizs, Brüsszel, Malmö a Wizzair, illetve április 11étõl München is a Lufthansa üzemeltetésében. Tavaly összesen 172 ezer utazót, indulót és érkezõt szolgált ki a debreceni reptér, amelynek kapacitása évi 500 ezer fõ. Gulyás Péter ugyanakkor elmondta, utasaik több mint 30 százaléka romániai, valamint hogy idén 350 ezres utasforgalomra számítanak. Amennyiben pedig a reptér forgalma olyannyira megnõ, hogy nehézségeket okozna az utazók kezelése a jelenlegi fogadóközpontban, megnyitják az új terminált, ami már készen áll a légikikötõ mostani fõépülete mellett.
Jelentõsen bõvült az idegenforgalom A 2015. évi vendégéjszakastatisztikák alapján Debrecen a 10 legkedveltebb belföldi városok egyike. A KSH statisztikai adatai szerint Debrecenben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az elmúlt évben 23%-kal emelkedett 2014-hez képest, ezzel a hazai városok között az egyik legnagyobb növekedést generálta. A látványos növekedés nem véletlen: a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetõen a cívisváros évrõl évre új élményeket kínál mind a belföldi,
mind a külföldi turistáknak, akik immár Európa 7 nagyvárosából (London, Eindhoven, Milánó, Párizs, Brüsszel, Malmö és München) közvetlen, menetrend szerinti repülõjárattal közelíthetik meg Debrecent. 2015. december 16-án a légikikötõ stratégiai partnere, a Wizzair Debrecenben nyitotta meg második magyarországi bázisát (Budapest után), és ezzel Franciaország, Belgium és Svédország is közvetlen járattal lett összekötve Debrecennel. Április 11-étõl pedig a meglévõ menetrend szerinti járatok mellé még a Lufthansa is elindította járatát heti 3 alka-
A Nagyerdei Víztorony
A Halköz
A termálfürdõ is kellemes kikapcsolódást nyújt
lommal Németország harmadik legnépesebb városából, illetve Európa 6. legforgalmasabb repülõterérõl, Münchenbõl, mellyel a debreceni járatok száma összesen heti 24-re emelkedik.
Új és megújult attrakciók A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület képviselõje, Darin-Séllei Lívia idegenvezetõként állt szolgálatunkra. Irányításával megtekinthettük a Nagyerdei Víztornyot, a parkerdõt, az élményfürdõt, az egyetem környékét, a Nagytemplomot és annak tornyába is felmentünk, hogy lenézzünk a városra. Mint megtudtuk, Debrecen többet nyújt annál, minthogy egy nap alatt meg lehessen nézni a látnivalókat. Tanúsítjuk: csak néhány turisztikai desztinációnál jártunk és egy fél napot eltöltöttünk. Izgalmas állandó tárlatokkal várja a látogatókat a megújult Déri Múzeum! A fejlesztés eredményeként a korszerû, akadálymentes múzeumi épületben új látványelemekkel bõvültek az állandó kiállítások, új technikai tartalmakkal felszerelt idõszaki kiállítások fogadják a látogatókat. A Nagyerdei Parkerdõ 2014es rekonstrukcióját követõen egész napos kikapcsolódást kínál valamennyi korosztály számára. A Ködszínház az egyik legnépszerûbb, mely nappal „vízen járásra”, este szabadtéri mozizásra csábít. A Ködszínház szomszédságában található Nagyerdei Stadion továbbra is kedvelt célpont. A stadion nemcsak a sportolók számára közkedvelt hely, egész évben változatos élményeket kínál. Télen szabadtéri korcsolyapálya, nyáron és õsszel könnyûzenei és gasztronómiai fesztiválok helyszíne. Lelátói alatt, az északi kapunál nyílt meg 2015-ben a Hall, Magyarország legnagyobb klubja, ahol a legnépszerûbb hazai elõadók koncerteznek egész évben. A 104 éves Nagyerdei Víztorony ugyancsak számos újdonságot ajánl.
RIPORT
2016. április 14., csütörtök
reggeliújság
7.
egyszerûen, kényelmesen A nyári szezontól bérelhetõk a különleges, elektromos riksák, kerékpárkölcsönzésre is lehetõség van, és hamarosan elkezdõdik az egyedülálló kültéri mászófal új szezonja, valamint üzembe állnak a speciális turisztikai látcsövek is a kilátóban. A programkínálatban megtalálhatók a különbözõ koncertek, kiállítások, filmklub és irodalmi estek, workshopok és beszélgetések. A májustól üzemelõ különleges kerthelyiség a nyári szezon vasárnapi napjain komplex, az egész családnak szóló kultúrpiknikprogrammal várja a városba érkezõket és a debrecenieket. A könnyedebb mûfajok kedvelõit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad 22. évada is változatos programokkal várja. Május 1. és szeptember 30. között a debreceni kulturális kikapcsolódás fellegvára lesz: színházi produkciók, könnyûzenei koncertek, operavetítések és kertmozi is szerepel az évad repertoárjában, de a színpad az augusztus 20-ai Debreceni Virágkarnevál és az azt megelõzõ néhány napos eseménysorozat szabadtéri koncertjeinek is otthonául szolgál majd. A családosok számára további kikapcsolódási lehetõséget kínál a Nagyerdõn az Agóra Tudományos Élményközpont, ahol élményszerûen ismerkedhetnek a természettudományokkal kicsik és nagyok, valamint a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, ahol akár pingvinekkel is sétálhatunk.
Hagyományos nagyrendezvények A látogatók által az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiváljának nevezett Campus Fesztivált idén is izgalmas aktualitások és változatosság jellemzi majd július 20–24. között, melyre olyan nemzetközileg ismert sztárok erõsítették meg részvételi szándékukat, mint a Clean Bandit, Jess Glynne, Netsky, a Camo&Krooked, a Therapy? és a Kensington. Idén ünnepli 50. születésnapját Debrecen legnagyobb és az ország egyik legismertebb rendezvénye, a Debreceni Virágkarnevál. A közel egy hétig tartó, izgalmas programokat kínáló fesztiválra a hazai elõadók mellett a világ számos pontjáról érkeznek majd
A Déri Múzeum
A Nagyerdei parkban, a Békás-tónál
Színpompás virágok mindenütt – itt épp a Nagytemplom elõtt
mûvészeti csoportok, akik igazi karneváli hangulatot varázsolnak a cívisvárosba. Az ünnep augusztus 20-án teljesedik ki, amikor a legendákat, meséket, történeteket megjelenítõ, több százezer szál élõ- és szárazvirág felhasználásával készített, közel öt méter magas, egyedülálló virágkompozíciók hazai és külföldi táncosok, hagyományõrzõ csoportok kíséretében végighaladnak Debrecen utcáin. A karneváli kavalkádot a Nagyerdei Stadionban este látványos gálamûsor, majd tûzijáték és utcabál zárja.
ság mellett a Jurnal Bihorean és a Bihari Napló, valamint a Bihoreanul hetilap a fotóriporterét küldte el, pedig a szervezõk mind az utazást, mind az ellátást biztosították. Ugyanak-
Konklúziók Az egész napos programon egyébként Bihar megyébõl mindössze négy médium képviseltette magát: a Reggeli Új-
Pillanatkép a híres Virágkarneválról
Az élményfürdõ az elsõ ilyen fedett komplexum volt Magyarországon átadásakor, 2003-ban
kor nagyon fontos lett volna azért is, hogy minél több bihari, nagyváradi újságíró eljöjjön és lássa: a kétnyelvûség nem ördögtõl való. Ugyanis Debrecenben, gondolva a Romániá-
ból érkezõ és magyarul nem beszélõ turistákra, tökéletes nyelvhelyességgel megjelentetett román (és persze angol, német) nyelvû szórólapok, prospektusok állnak rendelkezésre. Romániában, Nagyváradon ez teljesen másképpen mûködik, vagyis szinte sehogyan sem mûködik. A itteni hivatalosságok nem adnak olyan „apróságokra”, mint a helybéli magyarság tisztelete vagy a magyar turisták kiszolgálása. Itt szinte minden csak románul van kiírva és kiadva, e szerint, aki ide jön és itt költené el a pénzét, az tanuljon meg románul… A kollégákkal beszélgetve vetõdött fel: látva kis hazánkban, Biharországban is a fejlesztéseket, arra gondolunk, a fejlettségi szintünk már nincs is olyan messze a magyarországi városokétól. A valóságban pedig, egy alapos sétát téve rájövünk: hatalmasak az eltérések. Az egyik alapvetõ különbség, ami feltûnt: Debrecenben a városfejlesztési projektek a kimondott munkálatok befejezése után is „élnek”, ugyanis nemcsak építenek, hanem arra is idõt és energiát szánnak, hogy programokkal, élettel töltsék meg a közösségi tereket. Jó volt látni a Nagyerdõben a Békás-tó környékét, az élményfürdõ mellett a székelyek parkját, a fõteret tele virággal, rendbe tett sétányokkal, utakkal, gyönyörû pázsittal. A debreceni útról visszatérve kellett is néhány nap, hogy a temérdek információ ülepedjen. Megtudtuk, hamarosan a hajdú-bihari, debreceni újságírókat hívják el Nagyváradra, hogy megmutassák nekik a Pece-parti Párizs értékeit és látványosságait. S bár kétségkívül mind építészeti, mind kulturális szempontból nagyon gazdag város Várad, nehéz öszszehasonlítani Debrecennel. Az ugyanis nagyon látható hátrányt eredményez, hogy a bihari megyeszékhelynek mintha nem volna gazdája. Jó volna, ha a váradi városvezetõk nemcsak melldöngetéssel és a propagandával, hanem a tapasztalatszerzéssel, tanulással is foglalkoznának. Debrecen és Hajdú-Bihar olyan hely, ahonnan lehet meríteni.
Borsi Balázs
VOLT, VAN, LESZ
Á P R I L I S
8. reggeliújság
14. csütörtök Szent György hava
Köszöntjük Tibor nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepeltek Anasztázia, Tass.
ÉVFORDULÓK l 1759-ben meghalt Georg Friedrich Händel német származású angol zeneszerzõ (szül. 1685-ben). l 1886-ban megszületett Tóth Árpád költõ, mûfordító, újságíró (megh. 1928-ban). l 1930-ban meghalt Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij orosz-szovjet költõ, drámaíró, az orosz futurizmus egyik megalapítója (szül. 1908-ban). l 1951-ben megszületett Déri János újságíró, televíziós szerkesztõ-riporter (megh. 1992-ben). l 1986-ban meghalt Simone de Beauvoir francia írónõ, filozófus (szül. 1908-ban).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 6 oC
NAPPAL: 20 oC
Kiállítás a vártemplomban Várad várának regéje Szent László királyról címmel szervez kiállítást a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, melynek megnyitója 2016. április 17-én, vasárnap 17 órakor lesz a vártemplomban. A kiállítás szintézist kíván készíteni Szent László király Nagyváraddal kapcsolatba hozható emlékeirõl, a középkori székesegyházról, a szent sírjáról, illetve a szent máig fennmaradt ereklyéirõl. A kiállítás színes, többnyelvû információs panelek és a várban végzett ásatásokon feltárt tárgyak egyesítése révén hozza karnyújtásnyi távolságba egyházmegyénk és városunk alapítójának alakját.
Székházavató A Királyhágómelléki Református Egyházkerületi Székház szentelésének ünnepségére folyó év április 17-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel kerül sor a felépült ingatlan udvarán (Sulyok István utca 9. szám), a következõ program szerint: 14.3015 óra között gyülekezõ a nagyváradújvárosi templomban; zászlós átvonulás palástos lelkipásztorok vezetésével a nagyváradújvárosi templomból a megépült székház udvarára; igehir-
detés; ünnepi beszédek; rövidfilm bemutatása az egyházkerület 95 éves történetérõl; a székház szentelése az egyházkerület esperesei által; a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes mûsora; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kántorkórusának szolgálata; Gyõri László debreceni szobrászmûvész kiállításának megnyitója. Szeretettel hívnak ünnepelni mindenkit, aki együtt kíván örülni ezen a jeles alkalmon.
Kossuth-akció a könyvesboltban Erõs szélre, zivatarra számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 3,9488 lej 6 4.4696 lej 1 euró 100 magyar forint 5 1.4366 lej
A NAP VICCEI A csata végeztével az ezredes magához hívatja a katonákat, és mindenkitõl megkérdezi, hogy milyen hõstettet hajtott végre a csatában. Én levágtam egy ember lábát! húzza ki magát egy vézna kis katona. Jobban tette volna, hogy ha a fejét vágta volna le! válaszolja az ezredes. Mire a vézna kis katona: Feje már nem volt szegénynek! l Agresszív kismalac beül egy taxiba. Nem zavarja, ha magamban beszélek? kérdezi. Ó, dehogy válaszolja a sofõr. Hozzád meg ki szólt, vazze?
reggeliújság
Pénteken, április 15-én Kossuth-könyvakció kezdõdik a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban (Teleki utca) a Varadinum 2016 ünnepségsorozat keretében. A rendkívüli akció során, április 23-ig a
könyvesboltban a budapesti Kossuth Kiadói Csoport könyveit (mintegy 800 címet) féláron lehet megvásárolni, sõt egyes termékek esetében az árkedvezmény akár a 80 százalékot is elérheti.
Éneklõ ifjúság Az idén kilencedik alkalommal kerül sor a Romániai Magyar Dalosszövetség szervezésében az Éneklõ ifjúság Kodály Zoltán szellemében gyermekkari találkozóra. Helyszín a nagyvárad-olaszi református templom. Idõpont: 2016. április 17., vasárnap 15 óra. Cím: Nagyvárad, Libertãþii/Ezredévi Emléktér 40. szám. Köszöntõt mond dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Lászlóffy Zsolt zeneszerzõ és Tóth Guttman Emese RMD elnök. A fellépõ kórusok és vezetõik: a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum Kicsi-
nyek kórusa, karnagy: Varga Cecilia; a Kolozsvári Református Kollégium VVIII. osztályos kórusa, karnagy: Gergely Zoltán; a Szatmárnémeti Református Gimnázium gyemekkórusa, karnagy: Higyed Gyöngyi; a temesvári Bartók Béla líceum citeraegyüttese, felkészítõ tanár: Szabó Ferenc; a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Kakukkszó gyermekkara, karnagy: Fórika Éva; a Marosvásárhelyi Mûvészeti Szaklíceum Primavera gyerekkórusa, karnagy: Szász Emese; a zilahi Simion Bãrnuþiu Általános Iskola IIV. Osztályos énekkara, karnagy: Gáspár Attila.
VASÁRNAPI MULATSÁG l A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus vasárnapi mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában április 17-én, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veres László gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
2016. április 14., csütörtök
Fuvolakoncert A Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh szervezésében Nagyváradon koncertezik a magyarországi Flautett fuvolakvartett. A Flautett fuvolakvartett egy négy fuvolistából álló együttes, 2010-ben alakult. Tagjai Ernyei-Balogh Júlia, Gedai Eszter, Kovács Kinga és Réman Zsófia, akik a gyõri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zenemûvészeti Intézetében szereztek fuvolamûvészi/tanári diplomát. Rendszeresen koncerteznek Magyarországon és külföldön, felléptek már a Mûvészetek Palotájában, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a IX. Tiberius Nemzetközi Kamarazene Fesztiválon, a III. Kovács Imre Fuvolás Találkozón, illetve Hegedûs Endre zongoramûvésszel és Matuz István, Ittzés Gergely fuvolamûvészekkel közösen is. 2015 áprilisában elsõ díjat nyertek a II. Országos Zeneiskolai Fúvós- és Ütõhangszeres Tanárok versenyén Dombóváron, kamarazene-kategóriában. Repertoárjuk a barokktól a kortárs zenéig terjed, koncertjeiken a hagyományos fuvola mellett piccolón, basszus -és altfuvolán is játszanak. A Flautett április 19-én, kedden, este 7 órától lesz látható és hallható a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A belépés ingyenes.
Jubileumi koncert Szalontán Április 24-én, vasárnap 18 órától Nagyszalontán tartja 30 éves jubileumi élõ nagykoncertjét a 3+2 zenekar. Ugyanott hallható a Bertici fivérek harmadik lemezbemutató koncertje Kereslek téged címmel. Meghívott vendég Roby Köszi Köszi, fellép még a Két haver. Egy jegy ára 25 lej, jegyek elõvételben kaphatók a Zilahy Lajos Mûvelõdési Központban. Bõvebb információk: 0756/084-717.
TAVASZI BÁLBA HÍV A SANZON EGYÜTTES l Április 16-án,
szombaton 19 órától a Lotus Center rendezvénytermében Tavaszi Bálba várják a szórakozni vágyókat. Az élõzenérõl a méltán közismert Sanzon Együttes gondoskodik. Belépõk csak elõvételben kaphatók fejenként 65 lejért, mely magában foglalja a vacsora árát is. Jegyrendelés a 0744/835-363-as telefonszámon.
Gyalogtúrák és kirándulások l Az EKE91 Nagyvárad Bihar április 16-án, szombaton kirándulást szervez Magyarországra, Aggtelekre. Utazás autóbusszal. Szervezõ Fekete Irén (0722/844-251). l Az EKE91 Nagyvárad Bihar április 17-én, vasárnap gyalogtúrát szervez a Királyerdõ-hegységbe, a Fácán tetõ környékére. A túra 26 km hosszú, közepes nehézségû. Utazás vonattal. Találkozás vasárnap reggel 7 órakor a vasútállomáson az információ elõtt. Túravezetõ Danicska János (tel. 0740/368-628).
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
l Az EKE91 Nagyvárad Bihar május 7-8-án kirándulást szervez Magyarországra, Pannonhalmára és a Jeli arborétumba. Utazás autóbusszal. A helyek korlátozott száma miatt mielõbbi jelentkezést várnak. Szervezõ Fekete Irén (0722/ 844-251). Érdeklõdni és feliratkozni a túravezetõknél telefonon, illetve kedd délutánonként 1819 óra között a Sas-passzázs alatt (Szent László tér 24.) lehet, az elsõ emeleti székhelyen. Minden túrázni vágyót szeretettel várnak!
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. április 14., csütörtök
KONCERT Április 14-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Jankó Zsolt, közremûködik Artur Kaganov (hegedû, USA). Mûsoron: A. Hacsaturján: Hegedûverseny; Bartók Béla: Táncszvit, op. 77; G. Enescu: I., A-dúr román rapszódia. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/430-853).
KIÁLLÍTÁS z A nagyváradi vár C épületében: Illúzió és tükrözõdés. Gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlat. Látogatási órarend: hétfõ, szerda, péntek: 12–15.30 óra, kedd, csütörtök: 15.30–18 óra, szombat 10–14 óra között (április 15-ig). z A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Várad örök – csoportos kiállítás (április 16ig, vasárnap és hétfõ kivételével naponta 11–16 óra között). z Az Euro Foto Art Galériában: a craiovai Mircea Faria Fotóklub tagjainak Kettõs címû fotókiállítása. z A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) a fotótanfolyam végzõseinek képei. z A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Sulyok utcai székházában: Gyõri László debreceni szobrászmûvész kiállítása (április 20-ig). z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a Nagybányai Tájképfestõ Telep alkotótáborában készült festmények. z A nagyváradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): az aradi Pro Arad Fotóklub Labirintus címû fotótárlata. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. z A nagyszalontai Arany Palotában: III. Hagyományõrzõ kiállítás – Nagyszalonta és környéke.
Tüskevár Cinema Palace – Lotus Bevásárlóközpont. A Tüskevár Fekete István azonos címû regényének filmváltozata, melyet 2004 és 2010 között forgattak, majd 2012. október 4-én mutattak be Magyarországon. Ladó Gyula, azaz Tutajos városi diák, aki a nyári szünetet a Kis-Balatonnál tölti a rokonainál. Matula bácsi, az öreg pákász mellé szegõdik, aki apránként bevezeti õt a berekbeli életbe. Megismeri a természetet, megtanul együtt élni a környezettel. Horgászik, megsüti-fõzi, amit elejt vagy megfog, jól telnek a napjai. Hamarosan megérkezik barátja, Bütyök is, és együtt kalandoznak tovább Matula bácsi vezetésével.
SZÍNHÁZ Április 14-én, csütörtökön 12 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Április 15-én, pénteken 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Április 16-án, szombaton 18 órától a Szigligeti Stúdióban: Volt egyszer egy primadon-
na. 19 órától a színház termében: Stabat Mater. Táncszínházi elõadás. Április 17-én, vasárnap 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Ibusár. z A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és
17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik.
Iosif Vulcan Társulat
Április 16-án, szombaton 19 órától a bábszínház termében: Dawn-Way. Április 17-én, vasárnap 19 órától a színház termében: Cheia.
z Saul fia – magyar filmdráma (14.40) z 10 Cloverfield Lane – amerikai thriller (14.10, 18.05, 19.55, 22.05) z Barbie: Spy Squad – amerikai–kanadai családi animációs film (10.40, 15.30) z Batman V Superman: Dawn of Justice – amerikai akciófilm (12.25, 15.10, 19.45, 21.20, 22.30) z Dirty Grandpa – amerikai vígjáték (13.45) z Eddie the Eagle – amerikai– angol–német filmdráma (16, 22.40) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (15.05) z Kung Fu Panda 3 3D – szinkronizált amerikai–kínai családi animációs film (17.30) z London Has Fallen – amerikai–angol akciófilm (20.50) z My Big Fat Greek Wedding – amerikai–kanadai romantikus vígjáték (12.20, 16.40, 21.55) z The Divergent Series: Allegiant – amerikai sci-fi akciófilm (12.55, 17.40)
z Minte-mã frumos în Centrul Vechi – román komédia (13.20) z The Boss – amerikai vígjáték (18, 19.25) z The Jungle Book 3D – amerikai film (13, 17.55, 18.55) z The Other Side of the Door – indiai–angol horror (18.30, 22.20) z Zootropolis 3D – amerikai családi animációs film (16.10) z Criminal – angol–amerikai akciófilm (20.05)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Saul fia – magyar filmdráma (10.45, 17.20) z Batman V Superman: Dawn of Justice – amerikai akciófilm (12.40, 13.55, 20, 21, 22.50) z Zootropolis 3D – amerikai családi animációs film (11.45, 16.50) z London Has Fallen – amerikai–angol akciófilm (15.20, 19, 21.55) z Ilegitim – román filmdráma (10.15, 14.25, 18.10) z The Jungle Book 3D – amerikai film (12.40, 19, 20)
z My Big Fat Greek Wedding – amerikai–kanadai romantikus vígjáték (16.15, 22) z Triple 9 – amerikai akciófilm (12.05) z The Boss – amerikai vígjáték (20) z Eddie the Eagle – amerikai– angol–német filmdráma (14.35, 20.45, 22.50) z Minte-mã frumos în Centrul Vechi – román komédia (12.20, 18.25) z Barbie: Spy Squad – amerikai–kanadai családi animációs film (10.30, 16.35) z The Divergent Series: Allegiant – amerikai sci-fi akciófilm (12.55) z The Other Side of the Door – indiai-angol horror (10.10, 16.05, 22.25) z The Brothers Grimsby – amerikai vígjáték (14.20) z 10 Cloverfield Lane – amerikai thriller (12.10, 18.05, 20.15) z Kung Fu Panda 3 3D – szinkronizált amerikai–kínai családi animációs film (10.40, 18) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (15.30)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Jókora adag kitartásra van szüksége ahhoz, hogy elérje a célját. BIKA (április 21.–május 20.) Erõsödik önben egy vágy. Ha tudja, fogalmazza meg szavakban. IKREK (május 21.–június 21.) Az energiaszintje kissé alacsonyan van: fáradtnak érezheti magát. RÁK (június 22.–július 22.) Úgy érzi, veszíthet a munkájában. Legyen megfontolt és kitartó. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Ma tényleg úgy érezheti, hogy tele van energiával. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Partnerének is köszönheti, hogy nem került ma nagy bajba.
06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat, ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Rondó; 09.25 Váratlan utazás – kanadai sorozat; 10.15 Alpesi õrjárat – ismétlés; 11.15 Család-barát; 12.45 Tavasz ünnep 2016; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Két duci hölgy – angol ism. sorozat; 14.25 Az Ushuaia expedíció – francia term. sor.; 15.15 Szívek doktora – amerikai vígjátéksorozat; 16.00 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 16.55 Tappancs, a mesterdetektív – német családi kalandfilm; 17.45 Szerencse Híradó; 18.00 Ridikül – talkshow; 19.00 Híradó; 19.35 Alpesi õrjárat – sorozat; 20.40 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.40 A Bagi Nacsa Show – szórakoztató mûsor; 22.40 Éjszakai rohanás – amerikai kalandfilm; 00.50 Tavasz ünnep 2016; 01.05 Redl ezredes – magyar–osztrák–NSZK filmdráma; 03.30 Éjszakai rohanás – ismétlés
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó, idõjárás-jelentés; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Szemtõl szembe – magyar film; 20.30 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Éjszakai program
MTV 2
MOZI Lotus Center Cinema Palace
9.
Duna TV
Bár a Festum Varadinum hivatalosan az április 17-én a magyvárad-újvárosi templomban tartandó istentisztelettel, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új székházának avatásával kezdõdik, április 14-16. között elõrendezvényekre is sort kerítenek a szervezõk. A már hagyományosnak számító programok mellett idén elõször szervezi meg a Nagyváradi Magyar Diákszövetség a Magyar Filmnapokat. Április 14-17., valamint 25-26. között olyan filmeket vetítenek, mint a Tüskevár, Swing, vagy a Fekete leves. Ma 17 órától a Tüskevár címû ifjúsági játékfilmet vetítik, román felirattal. Helyszín:
Szigligeti Társulat
reggeliújság
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Nézzen szembe végre a munkahelyi problémákkal. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) A jegyében telõ Hold varázslatos erejét a testében érzi. NYILAS (november 22.–december 21.) A családi gondok miatt fõhet most a feje leginkább. BAK (december 22.–január 20.) Valaki segít, ami nagyot lendíthet az elõrejutásán. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) Szeretné valami nagyon különlegessel meglepni a társát. HALAK (február 21.–március 20.) Ma kifejezetten ingerlékeny lehet. Keressen nyugodt környezetet.
06.15 Családom és egyéb emberfajták; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.15 Orrom krumpli, hajam kóc! – szórakoztató mûsor; 13.25 Azok a csodálatos állatok – ismeretterj sor.; 13.40 Észbontó; 14.05 Nyár a szigeten – Le a cipõvel – magyar ifj. kalandfilm, 1. rész; 15.15 Állati melósok – ism. sor.; 15.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.05
Családom és egyéb emberfajták – sorozat; 22.00 Én vagyok itt; 23.40 Elcserélt lányok – sorozat; 00.25 Kulisszák mögött – az A38 Hajón; 01.25 Római helyszínelõk – Árulkodó nyomok – olasz krimisorozat
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.30 Pasik – magyar vígjátéksorozat; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.10 Fókusz – ismétlés; 09.40 Magyarul Balóval – ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.15 Top Shop; 12.50 Street Kichen – ismétlés; 13.25 Story Extra – ismétlés; 14.00 Nevelésbõl elégséges – amerikai vígjátéksorozat; 14.25 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 15.40 Farm – ismétlés; 16.45 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 17.55 Story Extra – sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Farm – reality show; 21.00 Éjjel-nappal Budapest; 22.20 Barátok közt; 23.00 CSI: Miami helyszínelõk – amerikai krimisorozat; 23.50 RTL Klubhíradó; 00.25 Magyarul Balóval – hírmûsor; 01.00 Brandmánia; 01.35 Homeland – A belsõ ellenség – amerikai sorozat; 02.45 A fõnök – amerikai krimisorozat; 04.20 Gálvölgyi-show
TV 2 05.35 Aktív – ismétlés; 06.00 Sportos – ismétlés; 06.10 Hungerõ – magyar zenés mûsor; 07.10 Red Carpet – Sztárok testközelben; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Paloma – mexikói sorozat; 14.50 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 16.50 Szeretned kell! – mexikói drámasorozat; 17.55 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Jóban Rosszban; 21.00 Hal a tortán – A küldetés – magyar gasztro-reality; 22.20 NCIS – Tengerészeti helyszínelõk – krimisorozat; 23.25 NCIS: Los Angeles – amerikai krimisorozat; 00.30 Red Carpet – Sztárok testközelben; 00.40 Felejthetetlen – krimisorozat; 01.45 Tények Este; 02.30 Aktív – ismétlés; 03.00 Sportos – sportmûsor; 03.10 Ezo.TV; 04.10 Tökéletes nap – amerikai filmdráma
SPORT
10. reggeliújság
2016. április 14., csütörtök
Kosárlabdagála volt a javából A román élvonal 24 játékosa a szervezõk szerint a legjobbak, a nézõk szerint pedig a leglátványosabbak lépett pályára a három órás, kedd esti gálán. A Nagyváradi VSK-ESK négy tagja, Mandache, Þibârnã, Franklin és Barnette Észak csapatában kapott helyet, s piros szerelést öltött magára, míg Dél csapat két mezben lépett pályára. Az elsõ háromnegyedben a látványosságra helyezték a hangsúlyt a csapatok tagjai, a záró felvonásban viszont már keményebbé vált a küzdelem, hiszen egyetlen csapat sem akart veszíteni. A vége döntetlen (131131) lett, ilyen még nem fordult elõ a romániai All Star Gálák történetében, a nézõk egy része rögtön a névadó szponzor, egy ismert sportfogadási iroda számlájára írta az esetet. A szünetekben a szervezõk a közönséget is bevonták, különbözõ versenyeket szervezve, illetve két szám erejéig Jessie Banes is fellépett a margittai mazsorettek kíséretében, de a produkció nem aratott osztatlan elismerést a nézõk között. A Nagyváradra hat év után visszatérõ All Star Gála valamelyest orvosolta a váradi szurkolók keserûségét, amelyet a hétfõn este leveszített kupadöntõ miatt éreztek.
Fotók: VSK / Roby Boros
Három napon át Nagyvárad volt a román férfi kosárlabdázás fõvárosa. A kupadöntõt követõen az All Star Gálára került sor az Antonio Alexe Sportcsarnokban.
A gála résztvevõi a szervezõkkel és a VSK kabalájával, Leonéval
Statisztika ÉszakDél 131-131 (37-30, 32-26, 30-39, 32-36). Észak csapatának pontszerzõi: Kyndell Dykes 26, Alhajji Mohammed 25, Cãtãlin Baciu 19, Adrian Guþoaia 12, Octavian Popa Calotã 10, Andrei Mandache 9, Kevin Hardy 8, Filip Adamovics 6, William Franklin 5, Bogdan Þîbârnã 5, Török Rolland 4, Sean Barnette 2. Edzõk: Cristian Achim és Marcel Þenter. Dél csapatának pontszerzõi: Travis Bureau 28, Darius Hargrove 24, Aaron Johnson 20, Wilburn Amis 20, Porter Troupe 17, Nikola Malesevics 13, Cãtãlin Burlacu 4, Mihai Paul 3, Sánta Szabolcs 2. Játszott még: Titus Nicoarã, Bogdan Popescu és Vlad Corpodean. Edzõk: Claudiu Fometescu és Florin Nini. Játékveze-
tõk: Marius Ciulin, Ciprian Stoica és Mircea ªerban. Szövetségi ellenõr: Radu Vaida.
nál. A különdíjasok fejenként ezer eurós csekket kaptak a szervezõktõl.
Különdíjak A gála legjobb játékosának járó elismerést, az MVP titulust Porter Troupe (Steaua) kapta meg, a zsákolóversenyt a szebeni Kevin Hardy nyerte meg a craiovai Travis Bureaut megelõzve. A 22 éves kosárlabdázó elsõ All Star Gáláján több látványos zsákolást is bemutatott, a közönség vastapssal jutalmazta teljesítményét. A hárompontosdobó verseny döntõjébe a váradiak és a kolozsváriak csapatkapitánya, Will Franklin és Filip Adamovics jutott, utóbbi egy ponttal bizonyult jobbnak a közönség-kedvenc amerikai irányító-
Gellért Zoltán emlékplakettet és különdíjat is kapott
Volt kiválóságokat díjaztak elismerést, majd Doru Rãdulescu, Szabó Károly, Dan Cristea, Dan Antohi, Gheorghe Pascu, Horea Nicoarã, Kósa Zoltán és Adrian Flaundra lépett a parkettre a közönség tapsának kíséretében. Pascu, Flaundra és Nicoarã fia is kosárlabdázott a VSK-ban, utóbbi jelenleg a Steauát erõsíti. Gellért Zoltán egy ezer euró értékû különdíjat is kapott a gálát támogató Raiffeisen Bank jóvoltából. A 62 éves volt román válogatott kosárlabdázót állva ünnepelte a gála kétezer fõs közönsége.
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is kialakul az elõdöntõmezõnye. Ma este, 22.05 órától a következõ visszavágókra kerül sor: Sahtar Doneck (ukrán)Braga (portugál) (az elsõ mérkõzésen: 21), Prágai Sparta (cseh)Villarreal (spanyol) az elõ mérkõzésen: 12, Sevilla (spanyol)Athletic Bilbao (spanyol) az elsõ mérkõzésen: 21, Liverpool (angol)Borussia Dortmund (német) az elsõ mérkõzésen: 11 (élõben a Sport.ro és az RTL II csatornán).
Román Kupa A Madarászi SK magabiztos gyõzelmével kezdõdött meg a Román Kupa megyei szakaszának második fordulója. A kedd esti meccsen 61-re nyert a madarászi gárda a megyei másodosztályban szereplõ Cséffai SE ellen. További 15 találkozóra tegnap, lapzártánk után került sor. A következõ fordul mérkõzéseit április 27-én, szerdán 17 órától rendezik. A párosításról a megyei labdarúgó-egyesület dönt majd.
BL-visszavágók
A zsákoló király Hardy és egy fiatal váradi teheség hasonló próbálkozása
Az All Star Game bevezetéseként a Nagyváradi Dinamo csapatának volt kiválóságait díjazták a szervezõk. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a hazai élvonalban szereplõ (1992-ben bronzérmet szerzett), emellett a nemzetközi porondon, a Korac Kupában is bemutatkozott gárda több volt kiválósága is emlékplakettet vehetett át Dan Berceanutól, az akkori csapat szakvezetõjétõl, aki jelenleg a Román Kosárlabdaszövetség alkalmazottja. Elsõként Gellért Zoltán vette át az
Európaliga
A Nagyváradi Dinamo aranycsapatának tagjai
A BL kedd esti visszavágóin a Real Madrid csatára, Cristiano Ronaldo tarthatatlan volt, a királyi gárda a portugál mesterhármasával az idegenbeli kétgólos vereség (02) ellenére is továbbjutott a Real Madrid a Wolfsburg ellen, és sorozatban hatodszor jutott be a legjobb négy közé. Az elsõ félidõben két perc alatt ledolgozta hátrányát a Real (Ronaldo a 16. és 1 7. percben volt eredményes) a továbbjutást pedig a 77. percben dõlt el, szintén a portugál góljának köszönten. A mérkõzést Kassai Viktor vezette. A Manchester City az idegenben elért 22-es döntetlen után hazai pályán 10-ra legyõzte a francia bajnok Paris Saint-Germaint, ezzel fennállása során elõször bejutott a BL-ben a legjobb négy közé. Az angliai mérkõzés egyetlen gólját Kevin De Bruyne szerezte a második félidõ közepén. A BL-elõdöntõ sorsolására holnap, 14 órától kerül sor Nyonban.
Ronaldo egymaga lõtte tovább a Realt
HIRDETÉS
2016. április 14., csütörtök
INGATLAN
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk
KÍNÁL Kétszobás Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás 28.500 euróért, Nufãrul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/ 207-020.
Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson
Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás 29.000 euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nmes, 2004-ben épült blokklakás 45.000 euróért, Kogãlniceanu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, I. emeleti, részben külön bejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774.
Háromszobás Elcserélek háromszobás tömbházlakást két-három szobás házra. Különbözetet fizetek. Telefon: 0746/818-768. Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571.
Eladó háromszobás, PC típusú, 1. emeleti, 63,58 nm-es blokklakás a velencei piac környékén, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó egyszobás, 52 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, 24.000 euróért, Cuza Vodã-Titu Maiorescu. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, PB típusú, elsõ emeleti, 65 nm-es blokklakás az Emanuel templom környékén, 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, 60 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, a Holdas-templom környékén, 32.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 80 nmes új blokklakás a Prima lakónegyedben 58.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774.
Négyszobás
Eladó kétszobás, 58,43 nm-es, központi udvari lakrész házban 32.500 euróért, a Mihai Pavel utcán. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás, 113 nm-es, központi lakrész házban, udvarban, az Eminescu utcán, 50.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, 71 nm-es manzárd blokklakás a December 22 park környékén, 35.500 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó négyszobás, V típusú, 2. emeleti, 102 nm-es blokklakás a Rogériuszon, a 16-os iskola környékén, 46.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, PB típusú, 2. emeleti, 64 nm-es blokklakás a Dragoº Vodán, 40.000 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Eladó négyszobás, 1. emeleti, 150 nmes lakrész házban utcára nézõ ablakokkal, a Moscovei utcán, a filharmónia mellett, 100.000 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás a Cantemir-Electrica környéken, 41.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
MOST!*
Lakrész Eladó háromszobás magánlakrész (96 nm-es) a Nicolae Jiga utcában. Telefon: 0359/452-249.
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/159-821), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
Eladó magánházban kétszobás, 2. emeleti lakrész az Aurel Lazãr utcán, 39.000 euróért. Telefon: 0259/477-744. Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Ház Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571. Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744.
1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
Magyarországi ingatlan Eladó ház Magyarországon, Biharugrán. Ára 3800 euró, alkudható. Telefon: 0772/ 221-675.
Telek
Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702.
Eladó 720 négyzetméteres beltelek Kisszántón, gáz, víz bevezetve. Telefon: 0259/477-744.
Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774.
Eladó központban levõ nagyváradi, 110 nm-es, kétszintes kereskedelmi felület 65.000 euróért. Telefon: 0740/197-702.
A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért!
Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Eladó 1900 nm-es közmûvesített telek a Renaºterii utcán, 15 euró/négyzetméteres áron. Telefon: 0259/477-774.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
reggeliújság
Eladó 70 nm-es, kétszobás lakrész házban, utcára nézõ ablakokkal, a vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó négyszobás, 2. emeleti, 77 nm-es blokklakás Szentmártonban 45.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702.
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020.
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
JÁRMÛ KÍNÁL A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak áprilisban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
11.
FIZESSEN ELÕ
Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/231-423-as telefonszámon lehet.
Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
reggeliújság
Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179-348 (14 óra után).
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó olcsón egy kanapé – rekamié is. Telefon: 0359/195-317.
EGYÉB KERES Festményeket, bútorokat, képrámákat, óraféléket, könyveket, gobelineket, szódásüvegeket vásárolunk. Telefon: 0757/854-294. Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990.
MUNKAHELY KÍNÁL Fodrászt és kozmetikust keresünk tapasztalattal vagy anélkül. Telefon: 0728/ 066-134. Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
TÁRSKERESÕ 42/170-es férfi komoly kapcsolat céljából szeretne megismerkedni egy 30-40 év közötti nõvel. Telefon: 0744/125-541. Keresek élettársi viszonyra 75 év körüli, mûvelt, magas igényû férfit. Telefon: 0758/573-227.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Ételek, amikrõl nem is gondoltuk, hogy lefagyaszthatók A magyar családok közel fele rendszeresen dob ki élelmiszert. Pedig rengeteget spórolhatnánk azzal, ha tartósítanánk az ételeket. Sokan nem tudják, de nemcsak a maradékokat, hanem számos más gyümölcsöt és zöldséget is lefagyaszthatunk.
Európában a megvásárolt élelmiszerek mintegy 30 százaléka a kukákban köt ki, pedig nagy része fogyasztható lenne. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerhulladékot termelünk, vagyis fejenként több kiló ételt dobunk a szemétbe minden héten. A kidobott ételnél pedig nincs is nagyobb pazarlás. Amellett, hogy tudatos tervezéssel kevesebb felesleges termék kerülhet a kosarunkba, akkor is elkerülhetjük a pazarlást, ha lejárati idõ elõtt lefagyasztjuk az ételt. Sok olyan élelmiszer van, amirõl nem is gondolnánk, hogy fagyasztani lehet. Ez alkalommal a Mirror és a Daily Mail összeállításából szemezgettünk.
BOR. Nem szabad kiönteni az üvegben maradt bort. A legjobb, ha a maradékot lefagyasztjuk egy jégkockatartóban, hiszen ez igazán jó szolgálatot tehet, amikor legközelebb fõzésnél egy kis borra lenne szükségünk.
HAGYMA. Nincs többé mara-
dék hagyma a hûtõ hátuljában. Vágjuk fel, tegyük be egy zacskóba és fagyasszuk le.
KÁVÉ. A maradék kávét öntsük jégkockatartóba és legköze-
lebb, ha jegeskávét készítenénk, dobjuk bele a megfagyott kávékockát, ami ad a kávénak még egy kis extra löketet.
TOJÁS. Soha ne fagyasszuk a
tojást héjastul. Ahogy megfagy, szét fogja feszíteni a héját belülrõl. Inkább törjük õket fel, válasszuk szét a fehérjét a sárgájától, a legjobb pedig, ha fel is verjük a tojásokat, és úgy fagyasztjuk le õket. A jó minõség érdekében egy éven belül fogyasszuk el a tojásokat.
SAJT. A sajtókból csak a keményebb fajtát lehet lefagyasztani. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha lereszeljük a sajtot, mielõtt betennénk a mélyhûtõbe. Késõbb használhatjuk ezt például házi pizza készítésekor. BANÁN. Bár nem szokás, mégis simán lefagyaszthatjuk a banánt (a héja nélkül). Azért is jó ötlet, mert utána félig fagyott állapotában turmixolva ideális fagyialapanyag lehet belõle. Vegyítsük más gyümölcsökkel, kakaóval vagy darált magokkal.
2016. április 14., csütörtök
Felejtsük el a fárasztó gyomlálást Nem kell méregdrága gyomirtóra költenie, hiszen a szódabikarbóna ugyanolyan hatékony és ráadásul olcsó is. Ha szeretné, hogy olyan szép legyen a járda vagy a kocsibeálló, mint új korában, akkor csak erre az egyszerû praktikára van szüksége. A járda mellett és a repedésekben imád kibújni a gaz, ami rengeteg bosszúságot okozhat, hiszen egyesével kell kihúzgálni, miközben térdel a kemény betonon. A legrosszabb, hogy a gyom bele is szakadhat, így garantált, hogy pár napon belül újra megjelenik, hiszen a gyökerét nem mindig lehet eltávolítani. Csak szórjon a repedésekbe szódabikarbónát, így minden nehézség nélkül tûnik majd el a bosszantó növény. Kicsit locsolja meg, hogy a szer a gyökereknél is kifejthesse a hatását.
FÛSZER- VAGY GYÓGYNÖVÉNY. A friss fûszernövények
hamar tönkremehetnek. A legjobb ezért, ha apóra vágjuk a növényeket, beletesszük egy zacskóba és úgy fagyasztjuk le õket. Legközelebb, amikor fõzésnél használnunk kell, akkor csak kitesszük egy tányérra és megvárjuk, amíg felenged.
TEJ. Ha sok tejet vásároltunk és persze nem a legtartósabb fajtát, akkor ezt is nyugodtan lefagyaszthatjuk. Érdemes több kisebb adagban eltenni a tejet, így könnyen elõvehetjük, ha csak egy kisebb adagra van szükségünk. FOKHAGYMA. A fokhagymában az a legjobb, hogy bárhogy lefagyaszthatjuk. Hámozás nélkül egészben, vagy darabokban. Vagy akár apróra vágva, sózva is dobozolhatjuk. KENYÉR. Ne várjuk meg, amíg
kiszárad a kenyér. Ha több van belõle otthon, mint kellene, akkor dobjunk be belõle egy darabot (felszeletelve) a fagyasztóba. Ha rámelegítünk kicsit, olyan lesz, mint újkorában.
A NAP KÉPE
A természet függönye mögött ott a zord valóság: még a kommunista érából ránk maradt, lepukkant állapotú gyárépület és a folyó túloldalán épülõ modern föld alatti parkoló Várad szívében. Kép és szöveg: Sükösd T. Krisztina
MIÉRT HALSZAGÚ A HAL? l Aki már tisztított vagy elkészített
nyers halat, tudja, milyen makacsul megmarad a kezén az átható halszag. Fõleg, ha nem frissen fogottról van szó, hanem mondjuk fagyasztott tengerirõl beszélünk! De honnan ered ez a kellemetlen szag? A halak szervezetében lezajló fiziológiai folyamat legfontosabb molekulája az úgynevezett ozmolit, vagyis TMAO (trimetilaminoxid). Ez a molekula a felelõs a tipikus halszagért is. Tipp: a kezünkrõl a halszagot nagyanyáink õsi módszerével tudjuk a legegyszerûbben eltávolítani: csepegtessünk rá friss citromlét vagy ecetet, és dörzsöljük át az ujjainkat, sõt a körmeinket is vele. Utána öblítsük le alaposan langyos vízzel. Vigyázat: ha sebes a kezünk, akkor a citromlé vagy az ecet csípni fogja!
JÓ ÉTVÁGYAT! Csokis nápolyi A csokis nápolyi az egyik legkedveltebb édesség. Gyerekek és felnõttek is szívesen ropogtatják. A dió helyett mogyorókrémet, mandulát és kávét is keverhetünk a töltelékbe. Légmentesen záródó dobozban sokáig friss maradna, ha el nem fogyna egy nap alatt. Hozzávalók 24 szelethez: 5 ostyalap, 20 dkg vaj, 15 dkg cukor, 10 dkg étcsoki, 5 dkg dió, 2 tojás. Elkészítés: Tördeljük egy lábosba a csokit, és vízgõz felett vagy kis lángon olvasszuk fel, adjuk hozzá a tojást és a cukrot. Folyamatosan kevergessük. Ha rottyan egyet és besûrûsödik, vegyük le a tûzrõl, dolgozzukhozzá a vajat és a diót. Akkor jó, ha homogén, és krémes az állaga. Töltsük meg az ostyalapokat a csokis masszával. A tetejére már ne kenjünk krémet, viszont tegyünk rá egy nehezéket. Rakjuk a hûtõbe legalább egy éjszakára. Utána már szépen lehet szeletelni a házi nápolyit a nekünk tetszõ formára.