PALEARKTIKUS (EURÁZSIAI) SZÁRAZFÖLDITEKNŐSÖK Írta: Kazinczy László
Rendszertan:
Az igazi szárazfölditeknős-félék (Testudinidae) a Testudinoidea főcsaládba tartoznak, a mocsáriteknős-félékkel (Emydidae) és a batagur-teknősfélékkel (Bataguridae) együtt. A hagyományos rendszertani besorolás, ami Magyarországon is használatos még egyelőre:
Faj: Görög teknős - Testudo hermanni GMELIN, 1789 – (Balkán-fsz.) Alfajok: Francia teknős („nyugati görög teknős”)- Testudo hermanni hermanni GMELIN 1789 (DNY-Európa) Keleti görög teknős - Testudo hermanni boettgeri MOJSISOVICS, 1888
Faj: Mór teknős - Testudo graeca LINNAEUS, 1758 Alfajok: Európai mór teknős - Testudo graeca ibera PALLAS, 1814 – (Balkán-fsz. keleti része) Anamurum-teknős - Testudo graeca anamurensis WEISSINGER, 1987 – 1987 (Törökország földközi-tengeri partvidékének középső része) Transzkaukázusi teknős - Testudo graeca nikolskii CHKHIKVADZE & TUNIYEV, 1986 – Örmény teknős - Testudo graeca armeniaca CHKHIKVADZE & BAKRADZE, 1991 – (Örményország) Iráni teknős - Testudo graeca zarudnyi NIKOLSKY, 1896 – (K-Irán) Kis-ázsiai mór teknős - Testudo graeca terrestris FORSSKÅL, 1775 – (É-Szíriától DNY-Törökországig, ÉNY-Irakig) Észak-afrikai mór teknős - Testudo graeca graeca LINNAEUS, 1758 – (ÉNY-Afrika) Faj: Szegélyes teknős - Testudo marginata SCHOEPFF, 1792 – (Görögország, Szardínia) Faj: Sztyeppi („kirgiz”) teknős - Testudo (Agrionemys) horsfieldii GRAY, 1844 –
Faj: Egyiptomi teknős - Testudo (Pseudotestudo) kleinmanni LORTET, 1883 – (ÉNYEgyiptom, ÉK-Líbia)
Egy finn herpetológus, Jarmo Perälä által összeállított legújabb, modern rendszertani (taxonómia) besorolás, az eddig leírt fajokkal (ez a munka még folyamatban): A. Genus Testudo Linnaeus, 1758 sensu lato
Mór (Numídiai) teknős - Testudo graeca Linnaeus, 1758 (ÉK-Marokkótól ÉNYAlgériáig, D-Spanyolország) Mezopotámiai teknős - Testudo terrestris Forsskål, 1775 (É-Szíriától DNYTörökországig, ÉNY-Irakig) Francia teknős - Testudo hermanni Gmelin, 1789 (DNY-Európa) Szegélyes teknős - Testudo marginata Schoepff, 1793 (Görögország, Szardínia) Kaukázusi teknős - Testudo ibera Pallas, 1814 (D-Kaukázus) Egyiptomi teknős - Testudo kleinmanni Lortet, 1883 (ÉNY-Egyiptom, ÉK-Líbia) Görög teknős - Testudo boettgeri Mojsisovics, 1889 (Balkán-fsz.) Khoraszáni teknős - Testudo zarudnyi Nikolski, 1896 (K-Irán) Dalmát teknős - Testudo hercegovinensis Werner, 1899 (Dalmácia) Kaszpi teknős - Testudo buxtoni Boulenger, 1920 (Kaszpi-tenger déli partvidéke) Levantei teknős - Testudo floweri Bodenheimer, 1935 (Levantei partvidék, Gázai övezettől Szíriáig, D-Törökországig) Transzkaukázusi teknős - Testudo nikolskii Chkhikvadze & Tuniyev, 1986 (ÉNYKaukázus) Anamurum-teknős - Testudo anamurensis Weissinger, 1987 (Törökország földközitengeri partvidékének középső része) Tunéziai teknős - Testudo nabeulensis (Highfield, 1990) (ÉK-Algériától ÉNY-Líbiáig) Örmény teknős - Testudo armeniaca Chkhikvadze & Bakradze, 1991 (DTörökországtól ÉNY-Iránig, Örményország) Peloponnészoszi teknős - Testudo weissingeri Bour, 1995 (D-Görögország) Antióchiai teknős - Testudo antakyensis Perälä, 1996 (DK-Törökországtól Izraelig, Jordániáig) Berber teknős - Testudo soussensis Pieh, 2001 (D-Marokkó, Souss-völgy) Negev-teknős - Testudo werneri Perälä, 2001 (D-Izraeltől ÉK-Egyiptomig) Kirénaikai teknős - Testudo cyrenaica Pieh & Perälä, 2002 (ÉK-Líbia) Zagrosz-teknős - Testudo perses Perälä, 2002 (DK-Törökország, ÉNY- és KözépIrán) További fajok, melyek leírása folyamatban van: Balkáni teknős – Testudo sp. (Balkán-fsz) (ez a nálunk is ismert “európai mór”) Török teknős - Testudo sp. (É-, NY-Törökország) Kelet-anatóliai teknős - Testudo sp. (K-Törökország) Türkmén teknős - Testudo sp. (NY-Türkmenisztán) Golán-teknős - Testudo sp. (É-, K-Izrael, NY-Jordánia, DNY-Szíria és DK-Libanon) Észak-marokkói mórteknős - Testudo sp. (É-Marokkó)
Közép-marokkói mórteknős - Testudo sp. (Közép-Marokkó) Tripolitániai teknős - Testudo sp. (ÉNY-Líbia) B. Genus Agrionemys Khozatsky & Młynarski, 1966 Afgán sztyeppi teknős - Agrionemys horsfieldii (Gray, 1844) (Közép-Ázsia északi része) Kazahsztáni sztyeppi teknős - Agrionemys kazachstanica Chkhikvadze, 1988 (KözépÁzsia déli része) (ez a nálunk ismert forma) Türkmén sztyeppi teknős - Agrionemys rustamovi Chkhikvadze, Amiranashvili & Ataev, 1990 (D-, DNY-Türkmenisztán) Beludzsisztáni sztyeppi teknős – Agrionemys baluchiorum (Annandale, 1906) (DKIrán, DNY-Pakisztán)
Terráriumi tartás:
A többi terráriumi hüllőcsoporthoz hasonlóan a szárazföldi teknősök népszerűsége is egyre fölfelé ível. Tartásuk azonban igen sok odafigyelést kíván. Valójában inkább kertes házba ajánlom ezeket az állatokat, mivel természetes igényükhöz ez a környezet áll a legközelebb és gondozásuk is egyszerűbb. Most a négy, hazánkban leggyakrabban tartott európai (palearktikus) szárazfölditeknős-faj gondozásáról lesz szó, ezeknek fajoknak az igényei nagyjából megegyeznek: görög teknős (Testudo „hermanni” boettgeri), balkáni („európai mór”) teknős (Testudo „graeca ibera”), szegélyes teknős (Testudo marginata), sztyeppi („kirgiz”) teknős (Testudo (Agrionemys) horsfieldii).
Beszerzés:
Díszállat-kereskedésekben, tenyésztőktől vásárolhatunk szárazföldi teknőst. Minden szárazfölditeknős-faj védett, élőhelyükön tilos begyűjteni. Lehetőleg fogságban tenyésztett egyedeket szerezzünk, tenyésztői bizonylatokkal (CITES-papírok, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi Természetvédelmi Egyezmények Osztályának engedélyével). A 7-10 cm feletti példányoknak mikrochippel jelölteknek kell lenniük. Az egészséges teknős jellemzői: tiszta orrnyílások, nem kókadozó fej, nem beesett, fényes szemek. Kemény, súlyosabb sérülésektől mentes páncél (az egészen fiatal példányoké még rugalmas). Erőteljes lábak, járás közben a szárazföldi teknős a páncélját teljesen felemeli. A könnyen benyomható, puha páncél, púpos szarupajzsok, túlnőtt (papagájcsőr-szerű) szájszéli szarukáva és a túl hosszú karmok tartási hibára utalnak.
Terrárium:
A férőhely ideális méretei, egy vagy két teknős számára: Hossz: a mindenkori páncélhossz hét-nyolcszorosa. Szélesség: a mindenkori páncélhossz három-négyszerese. Magasság: a mindenkori páncélhossz kétszerese. Több teknős esetén ennél arányosan nagyobb alapterületre van szükség. Terrárium berendezése: Talaj: agyagos erdei föld (száraz), kiszáradt gyeptégla vagy műtrágyamentes kerti föld. A finomszemű homok irritálja a nyálkahártyát. A tőzeg és faforgács szintén alkalmatlan erre a célra. alkalmatlan erre a célra. Ugyanis a teknősök gyakran esznek földet, az utóbbiakban nincsenek hasznos ásványi anyagok, sőt nagy mennyiségben bélelzáródást okozhatnak. (a tőzeg és a homok a földdel keverve már jó lehet). A talaj a terrárium egyik sarkában nyirkos legyen. Búvóhely: fakéreg, fadarab vagy valamilyen doboz, szalma. Kő csak akkor jó, ha stabilan van rögzítve és nem érdes a felülete. A nyári időszakban a kerti tartás nagyon előnyös (friss levegő, legelészés, napozás, mozgás, stb.)!
Szabadtéri kifutó:
Széltől védett, keleti, déli vagy nyugati tájolású kertrészben létesítsünk. Minél több napsütés érje a területet, ám árnyékos búvóhelyről (kisebb cserjék, évelők), illetve valamilyen ólról (pl. fából készülhet és szalmával, avarral kibélelve) is gondoskodjunk. A kerítés optimális talajszint feletti magassága a benne élő legnagyobb teknős páncélhosszának minimum kétszerese. A kerítés alsó része 2025 cm-rel legyen a föld felszíne alatt, mert az állatok kiáshatják magukat (a sztyeppi teknős esetében 30-40 cm mélység a megfelelő, mert erősen ásó életmódot folytat!). A 10 cm-nél kisebb teknősök fölé rácsot tegyünk az esetleges ragadozók ellen (varjúfélék, nyest, macska stb.). Kb. tíz teknősből álló csoport részére legalább 20 négyzetméternyi alapterület szükséges. Szárazföldi teknőst vízi teknősfajokkal együtt ne tartsunk, mert az utóbbiak különféle betegségek hordozói lehetnek és megfertőzhetik a szárazföldiek teknősöket.
Hőmérséklet, világítás:
A terrárium belső terében, általában és helyenként, nappal: 24-28 °C, éjjel: 19-22 °C az ideális. Napközben a terrárium egyik felében égjen lámpa, 60-100 W-os spot-izzóval, mintegy 25-35 cm magasan a talajfelszín felett. A lámpa alatt 30-34 °C lehet, persze, ezt is hőmérővel kell ellenőrizni. lehet. A búvóhely árnyékos és hűvösebb maradjon.
Tavasztól őszig ajánlatos a szabadban napoztatni (nem üvegen keresztül!), fontos egy árnyékos sarok is a déli forróság ellen. A szabadtéri kifutóban tavasztól kora őszig tarthatjuk a teknősöket, ha a külső hőmérséklet tartósan meghaladja nappal a 20 °C, éjszaka pedig a 15 °C-ot. A téli időszakban, ha ébren tartjuk teknőseinket, az UV-fény javasolt (kb. heti 3 alkalommal), a csontozat és páncélnövekedéshez szükséges D-vitamin és a kalciumfelvétel zavartalansága érdekében. UV-fénycsőből kizárólag hüllők részére gyártott típust vásároljunk (pl. Sylvania Reptistar, Repti-Glo stb.)!!
Teleltetés:
Nem kötelező, de ajánlott, ugyanis az európai teknősfajok természetes életritmusához hozzátartozik az évente ismétlődő téli nyugalmi időszak, s az eredményes tenyésztés is csak ezzel képzelhető el. A téli időszakban, a nappalok rövidülése idején készítjük fel a teknőst a teleléshez. Előtte a teknőst ujjnyi magas vízben, fél óráig itassuk. Napról napra egyre alacsonyabb hőmérsékleten (20 – 15 – 10 °C) kell tartani, kevesebbet etetni. Utolsó 2-4 nap már nem kell takarmányozni. Különösen fontos, hogy a teleltetés előtt több héttel gyümölcsöt, esetleg állati eredetű fehérjét már ne kapjanak. Ugyanis ezektől megváltozik a emésztőrendszer kémhatása, a hasznos bélbaktérium-flórára is kedvezőtlen hatással van. Ezután 5-8 °C-on, sötét helyre tegyük (pl. pincében, tárolóban). A teleltető ládába száraz avart, szalmát vagy újságpapírt tehetünk. 5 cm feletti páncélméret esetén javasolt a teleltetés. Fiatalon 2 hónapig, idősebb korban 4-5 hónapig lehet teleltetni. Fokozatos felébresztés után pár órával ismét itatni, etetni. Szobahőmérsékleten nem szabad teleltetni a teknőst, mert rövid idő alatt feléli tartalékait és elpusztul!
Takarmányozás:
Minden szárazfölditeknős-faj növényevő. A szabad természetben különféle növényfajok hajtásával, levelével, virágával és termésével táplálkoznak. Ritkán a rovarokat, csigákat, földigilisztát sem vetik meg, sőt elfogyasztják a gerincesek ürülékét is. A szárazfölditeknős-tartás legkényesebb pontja a takarmányozás, a minőséget figyelembe véve! Minden nap kell etetni! Reggeltől délutánig, akár naponta kétszer is lehet takarmányozni, különösen a fiatalabb teknősöket. Minden nap: vadvirágok levelei, hajtásai, salátafélék, cikória, endívia, csíráztatott gabonafélék. Hetente egyszer lehet: kínai kel, ritkábban különböző káposztafélék (pl. karalábé, bimbóskel) levelei, zöldborsó levele, mángold. Hetente egyszer-kétszer: gyümölcsök (banán nem!), paradicsom, reszelt sütőtök, reszelt sárgarépa.
Állati fehérjét csak ritkán, módjával adjunk, mert különben később a szárazföldi teknős köszvényes megbetegedéséhez vezethet! Maximum a nyári szezonban kaphatnak néhány alkalommal túrót vagy főtt tojás fehérjét, rovarokat. Szárazföldi teknősök részére gyártott tápok is léteznek, ezek szintén csak kiegészítőnek alkalmasak. Kb. 2-3 naponta szórjunk az eledelre kalcium-foszfátot (gyógyszertárban kapható) vagy tojáshéj-port. Nagyobb darabokban a szépiacsont is jó, ez kellően koptatja a teknős szájszéli szarukáváját („csőrét”). Az a legjobb, ha a szárazfölditeknősök alaptakarmányát különböző vadon termő lágyszárú növények alkotják, kora tavasztól az őszi fagyokig. Pongyola pitypang vagy gyermekláncfű (Taraxacum officinale), fehér here (Trifolium repens), réti lóhere (Trifolium pratense), papsajtmályva (Malva neglecta), keszegsaláta (Lactuca serriola), szelíd csorbóka (Sonchus oleraceus), pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), útifűfélék (Plantago spp. ), tyúkhúr (Stellaria media), mezei katáng (Cichorium intybus), lucerna (Medicago sativa), őszi oroszlánfog (Leontodon autumnalis), varjúhájfélék (Sedum spp.), pázsitfűfélék (Poaceae), stb. A szárazföldi teknősök táplálékának rostban gazdagnak, fehérjében, olajban és zsírban szegénynek kell lennie, elegendő vitamin és ásványianyag-tartalommal. A takarmány foszfortartalma is viszonylag alacsony maradjon (a gyümölcsök tartalmaznak sokat ebből az elemből). Arra ügyeljünk, hogy a vadvirágokat és gyomnövényeket vegyi anyagokkal szennyezett területekről ne szedjünk. A piacról vásárolt zöldséget és gyümölcsöt alaposan mossuk le vízzel, az esetleg rajtuk maradt vegyszermaradványok miatt. Érdemes egy hazai növényhatározó könyvet is beszerezni.
Itatás:
A szárazföldi teknősnek mindig legyen friss ivóvize egy lapos edényben! Hetente vagy havonta néhány alkalommal lehet fürdetni is, pl. egy langyos vízzel sekélyen feltöltött lavórban, kb. negyed-fél óra hosszat.
Szaporítás:
A mediterrán és a kontinentális klímájú területekről származó szárazföldi teknősfajok kifejlett példányai csak teleltetés közbeiktatásával tenyészthetők. (az Észak-Afrika és Kis-Ázsia melegebb területein honos fajoknak pedig teleltetés helyett száraz, meleg „nyári pihenőt” biztosítsunk) Már azonnal a nyugalmi periódus után, tavasztól rakjuk össze a különböző nemű teknősöket. Szerencsésebb, ha nőstényből több van, mint hímből, mert a hímek a párosodási időszakban elég gorombán viselkednek a nőstényekkel szemben. A különféle fajba, alfajba vagy populációba tartozó teknősöket egymástól elkülönítve tenyésszük, mert kereszteződés léphet fel köztük, s a genetikai tisztaságra ügyelni kell. Ez esetben fontos a származási hely ismerete. Célunk ugyanis az legyen, hogy a fajt eredeti formájában megőrizzük fogságban is!
A nőstények az - eredményes párzás után 3-5 héttel - a hátsó lábuk segítségével kikapart gödörbe tojnak. Ehhez a talajnak elég magasnak (15-20 cm) kell lennie. Nagyon előnyös – különösen a szabadtéri kifutóban – egy fél méter magasságú és pár méter szélességű, déli lejtésű dombocska, oda előszeretettel raknak tojást az állatok.
Keltetés:
A tavasszal, nyáron vagy olykor ősszel lerakott teknőstojások a kertben vagy a terráriumban hagyva a legritkább esetben kelnek ki. Egyébként a tojásokat óvatosan, mindjárt keltetőbe helyezzük. A teknőstojás a függőleges irányú forgatásra és rázkódásra érzékeny. A lerakást követő első napot és a kelést megelőző pár hetet leszámítva - kíméljük a fölösleges mozgatástól! A tojások felső részét grafitceruzával megjelöljük az eredeti helyzet biztosítása érdekében. Tojáskeltetőt házilag is könnyű készíteni egy üres akváriumból. Az akváriumot alsó negyedéig vízzel töltjük fel, s azt egy hőfokszabályozós vízfűtővel melegítjük fel. A vízréteg fölött egy polc legyen, erre tesszük rá a tojásokat tartalmazó dobozt. Az egész akváriumot lefedjük egy ferde üveglappal, egy egészen keskeny rést hagyva. Célszerű hungarocell-lapokkal az egészet kívül befedni a hőszigetelés érdekében. Az átlátszó tetejű, kis műanyag doboz két oldalán apró lyukakat fúrunk, minimális szellőzést biztosítva. A dobozba teljesen száraz, nagy szemű perlit vagy vermikulit kerüljön, s ebbe ágyazzuk a tojásokat. Tetejüket is betakarjuk - kerülendő, hogy vízcsepp érje a tojásokat. A keltetőakvárium belső páratartalma elegendő a tojások számára (70-100%). Túlzott nedvesség hatására a tojás szétrepedhet. A megfelelő keltetési hőmérséklet 31 °C körül van. Az egy-egy fokos éjszakai lehűlés megengedett. A keltetési hőmérséklet befolyással van a teknősök nemének kialakulására. Egyes megfigyelések szerint, például a görög teknősnél 26-29 °C között hímek, 33-34 °C között nőstények kelnek ki, 30-32 °C körül pedig mindkét ivar többé vagy kevésbé hasonló arányban jelenik meg. A tartósan 25 °C alatti és a 35 °C feletti hőmérséklet már káros hatással van az embriókra.
Felnevelés:
A kissé puha, kezdetben néha alaktalan páncélú, frissen kelt teknősöket a nagyoktól elkülönítve neveljük. Az első napokban létfontosságú az itatás. Az ivóedénybe tegyünk egy nagyobb kavicsot is, az esetleges belefulladás ellen. Takarmányuk összetétele ugyanaz, mint a felnőtt példányoké. Fokozott kalcium, ásványianyag-, és vitamin-ellátás szükséges. Ez a szedett vadon termő növényekkel könnyen megoldható. Rendszeres napoztatás, illetve (zárt téri tartás mellett) UV-fénycső üzemeltetés is ajánlott. Ivarérésük időpontja: 4-8 év (hímek), illetve 8-12 év (nőstények) múlva.
Magyarországon gondozott eurázsiai fajok:
Görög teknős - Testudo (hermanni) boettgeri Dalmát teknős - Testudo (hermanni) hercegovinensis Francia teknős - Testudo hermanni Balkáni teknős - Testudo (graeca ibera) sp. („európai mór”teknős) Észak-marokkói mór teknős - Testudo (graeca) sp. (észak-marokkói forma) Mór teknős - Testudo graeca (spanyolországi forma) Mór (numídiai) teknős - Testudo graeca Tunéziai teknős - Testudo nabeulensis Kirénaikai teknős - Testudo cyrenaica Mezopotámiai teknős - Testudo terrestris Levantei teknős - Testudo floweri Zagrosz-teknős - Testudo perses Egyiptomi teknős - Testudo kleinmanni Szegélyes teknős - Testudo marginata Peloponnészoszi teknős - Testudo (marginata) weissingeri (Törpe szegélyes teknős) Kazahsztáni sztyeppi teknős - Agrionemys (horsfieldii) kazachstanica
