2007. november
XVII. évfolyam 11. szám
100 Ft
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
Túrmezei Erzsébet
Õsz
KÖZMEGHALLGATÁS Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete
2007. november 23-án (pénteken) 18 órakor közmeghallgatást tart. Uram, búcsúzik az élet, mert a gyümölcsök megértek, meleg nyárnak vége lett. Elszállt a vándormadár is, és megborzong a virág is. Hullanak a levelek aranyszínû szemfödélnek. Egyre csendesebb az ének. De borongós ég alatt most az õszért áldalak. Üzensz sárguló levélen, és elém írod az égen vándormadarak jelét, hogy mélyen szívembe rejtsem, vándorvoltom ne felejtsem, vándoroljak Tefeléd. Mind korábban itt az este. Megért a szõlõ gerezdje. Hadd mondjak, Uram, Neked mindezért dicséretet. Köszönet a ködért is, a lehulló levélért is, minden gyümölcsért a fán. Röptéért vándormadárnak. Hirdessétek, könnyû szárnyak, hogy van melegebb hazám! Át a ködön, át az éjen édes zengéssel kísérjen dérbelepte réteken õszi hálaénekem.
Helye: Polgármesteri hivatal díszterme Napirendek: • A községben a 2008. évtõl, a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés biztosításáról tájékoztató. • A Duna–Tisza-közi Nagytérségi Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Rendszer mûködtetése folytán, hulladékgyûjtõ-edények megvásárlásával, a szilárd hulladék elszállításával, az ezekhez kapcsolódó változásokról tájékoztató. • Területi ellátás kötelezettségére kijelölt kórház (Ceglédi Toldy Ferenc Kórház) ügyében a lakossági vélemények, javaslatok meghallgatása. • Az I. számú háziorvosi körzet (Dr. Hashim Mohammed Sayed körzete) rendelési idejének módosításával kapcsolatos lakossági észrevételek meghallgatása. Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy minél többen vegyenek részt a közmeghallgatáson. Fodor Zoltán polgármester
TÁJÉKOZTATÓ az október 4-én tartott rendkívüli testületi ülésrõl Jelen vannak: Fodor Zoltán polgármester, Baloghné Kovács Magdolna, Békési Mihályné, dr. Hajnal Károly, dr. Hashim Mohammed Sayed, Karai Istvánné, Kele Sándorné, Kissné Pásztor Éva, Patócs István János, Skoda Ferenc, Vajonné Baranyi Julianna, Varga Tibor Róbert képviselõk Napirendi pontok: 1.) A menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedésre pályázat kiírása Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 2.) Duna–Tisza-közi Nagytérségi Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetése ügyében döntés. (Az elõterjesztés a 2007. szeptember 13-i ülésre kiküldetésre került.) Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester (Folytatás a következõ oldalon!)
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 3.) A Leader-programban a HAJTA-A Csapat Helyi Közösségéhez, a szervezeti formához csatlakozásról döntés Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 4.) A Szentmártonkáta, Dózsa Gy. út 95. szám alatti ingatlan tekintetében elõvásárlási jog gyakorlásáról döntés, önkormányzati tulajdoni hányad megvásárlására ajánlat Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 5.) Sikos Ádám gyógyszerész kérelme kerékpártámasztó elhelyezésére Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 6.) Kele Sándor kérelme az Arany János Általános Iskola tornatermében szilveszteri bál megrendezésére Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 7.) Egyebek Fodor Zoltán polgármester a napirend elõtt tájékoztatást adott az elmúlt idõszak eseményeirõl, többek között. Közmeghallgatás volt a vasúton túli út kialakítása ügyében. A megjelentek egyöntetûen a kerékpárút megépítése mellett döntöttek. Az elsõ napirend keretében a bizottságok javaslata alapján a következõ határozat született.
128/2007. (X. 04.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) 2008. január 1-jétõl az autóbusszal közforgalmú közlekedés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás megbízás keretében történõ ellátása érdekében árajánlatot kér be a KÉKESBUSZ Kft.-tõl, és az új pályázat kiírását a 2007. október 25-i ülésen tárgyalja. 2.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, valamint árajánlatok beszerzésére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester A második napirendnél a Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét figyelembe véve hoztak határozatot.
129/2007. (X. 04.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) a Duna–Tisza-közi Nagytérségi Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Rendszer üzemeltetése ügyében felkéri a polgármestert, hogy a rendszer többi településével vegye fel a kapcsolatot, a megkötendõ szindikátusi szerzõdés alapján a Zrt. vezetõségének és felügyelõ bizottságának képviseletével kapcsolatban, hogy a kisebb lélekszámú települések a döntéshozatalban szavazati joggal bírjanak. 2.) Felkéri a polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendszerben részt nem vevõ más településekkel a szemétszállítás rendszerének tapasztalatairól. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester
A harmadik napirendnél a Leader-programban való részvételrõl döntöttek. A negyedik napirendnél ingatlan-elõvásárlási ügyben hoztak határozatot. Az ötödik napirendnél a testület nem járult hozzá, hogy a gyógyszerész által kért területen kerüljön elhelyezésre a kerékpártámasztó. A hatodik napirendnél a következõ határozatot hozták:
133/2007. (X. 04.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) megtárgyalta Kele Sándor (Szentmártonkáta, Bacsó B. u.), az Arany János Általános Iskola büféje üzemeltetõjének kérelmét, és hozzájárul ahhoz, hogy Kele Sándor az Arany János Általános Iskola tornatermében 2007. december 31én szilveszteri bált rendezzen. 2.) A bérleti díj összege az önkormányzat által meghatározott bérleti díj összegével megegyezik. Az esetlegesen bekövetkezett kárt Kele Sándor köteles megtéríteni. 3.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester A hetedik napirendnél szintén határozat született.
134/2007. (X. 04.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) jóváhagyja, hogy a Ravatalozó elõtt épített elõtetõ elõtt térkõvel lejtõ kerüljön megépítésre úgy, hogy a katolikus Temetõ felõli oldalra is kerüljön megépítésre, a csapadékvíz-elvezetés biztosításával a lejtõ. 2.) A munkák elvégzésével a KÁTÉPSZOLG Építõ Kft.-t (2254 Szentmártonkáta, Szecsõi út 48.) bízza meg. 3.) A vállalási díj mindösszesen bruttó 150 000 Ft, azaz egyszázötvenezer forint, amely összeget az általános gazdálkodási tartalékalap terhére biztosítja. 4.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester Az „egyebek”-nél döntöttek az Idõsek napi rendezvényrõl (október 19., péntek). A Temetõ elõtti árok és dréncsöves megoldással történõ parkoló kialakítására 500 ezer forintot biztosítottak. A Dózsa Gy. út 81. számtól a járdaépítésre árajánlatot kérnek. A testület az 1319–1336. helyrajzi számú mezõgazdasági övezetként besorolt területeket lakóövezetként kívánja hasznosítani, és a Településfejlesztési Koncepcióját kiegészítve az 1319–1336. helyrajzi számú területeken építési telkek kialakítását tervezi. Végül a polgármester bezárta az ülést.
Tájékoztató az október 25-én megtartott testületi ülésrõl Jelen vannak: Fodor Zoltán polgármester, Békési Mihályné, Burgyán Benõ, dr. Hajnal Károly, dr. Hashim Mohammed Sayed, Karai Istvánné, Káplár Istvánné, Kele Sándorné, Kissné Pásztor Éva, Skoda Ferenc képviselõk.
Napirendi pontok: 1.) A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedésre vállalkozó megbízása Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester
2 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
2007. november
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2.) A Napközi Otthonos Óvoda vezetõjének kérelme konyhai dolgozó álláshely biztosítására Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 3.) Pályázati lehetõségekrõl tájékoztató Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 4.) „Sebességmérõ berendezések telepítése” tárgyában pályázat benyújtásáról döntés Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 5.) Tápió-vidék Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodás módosítása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 6.) Tápió-vidék Többcélú Kistérségi Társulás Belsõ Ellenõrzési Kézikönyv módosítása, a 2008. évre a belsõ ellenõrzési terv jóváhagyása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 7.) Az önkormányzat közbeszerzési tervének módosítása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 8.) A község közterületein hótolásra vállalkozók megbízása Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 9.) Bukta Csabáné ingatlanfelajánlása az önkormányzat részére Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 10.) A Szentmártonkáta, Jókai Mór utcában lévõ ingatlanok értékesítésére pályázat kiírása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ
11.) A Szentmártonkáta, Fürst Sándor u. 51. szám alatt lévõ ingatlan értékesítésére pályázat kiírása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 12.) A Szentmártonkáta 674/25. hrsz.-ú ingatlan (Korona étterem mellett) értékesítésére pályázat kiírása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 13.) A Szentmártonkáta, 214. hrsz.-ú ingatlan (Bajcsy–Zs. utca vége) értékesítésére pályázat kiírása Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 14.) Az Arany János Általános Iskola néptánccsoportjának anyag- és varratásköltségeire pénzösszeg biztosítása iránti kérelem Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 15.) Tóth Csaba zenetanár kérelme bérleti díj megállapítására Elõterjesztõ: Dr. Illés Zsuzsanna jegyzõ 16.) A Battha Sámuel úti lakosok kérelme világítótestek felszerelésére Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 17.) Sikos Ádám gyógyszerész kérelme kerékpártámasztó elhelyezésére (Az elõterjesztés a 2007. október 4-i ülésre kiküldésre került.) Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 18.) A Falunap pénzügyi elszámolása Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 19.) Közbeszerzési eljárás megindítása Elõterjesztõ: Fodor Zoltán polgármester 20.) Egyebek A napirendek megtárgyalása elõtt Szabó Ferenc körzeti megbízott tájékoztatást adott a sikeres rendõri akciókról, majd a polgármester szólt az elmúlt idõszak fontosabb eseményeirõl. Tóthné Túróczi Zsuzsa óvodavezetõ elmondta, hogy az általuk rendezett bál bevétele 573 ezer forint volt, amelybõl kültéri játékokat fognak vásárolni. Kele Sándorné alpolgármester szeretné, ha a képviselõtestület nevében köszönetnyilvánítást tolmácsolnának az önkormányzat dolgozói felé, akik példamutatóan helytálltak a rendezvények lebonyolításában. Az elsõ napirendi pontnál a bizottságok egyhangú javaslata alapján a képviselõk a következõ határozatot hozták:
140/2007. (X. 25.) sz. ÖKT-határozat
Felszíni vízelvezetõ-rendszer (Béke utca)
Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló, 2004. évi XXXIII. törvény 8. § (2)–(3) bekezdésében foglaltak alapján 2008. január 1-jétõl 2008. június 30-ig (6 hónap idõtartamra) közszolgáltatási szerzõdést köt a KÉKESBUSZ Kft.-vel (3200 Gyöngyös, Pesti út 74.). 2.) A szerzõdés az alábbiak figyelembe vételével kerül megkötésre: – vasárnap nincs helyi buszközlekedés, – 30 fõs jármûvel nyújtja a szolgáltatást, – a jelenlegi menetrendbõl 1 járatpár megszüntetésre kerül. 3.) Az önkormányzat a 6 hónapos idõtartamra legfeljebb bruttó 2 157 500 forintos hozzájárulást fizet a KÉKESBUSZ Kft. részére. (Folytatás a következõ oldalon!)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– 3
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 4.) A helyi autóbuszjárat üzemeltetésére vonatkozó pályázat kiírásáról a képviselõ-testület a 2008. februári ülésén dönt. 5.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester A második napirendnél jóváhagyták az óvodavezetõ kérelmét 4 órás konyhai dolgozó alkalmazására. A harmadik napirendnél tudomásul vették a tájékoztatást. A negyedik napirendnél a következõ határozatot hozták:
142/2007. (X. 25.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) pályázatot nyújt be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium KKK KÖZL-BIZT-21007. számú közlekedésbiztonsági felhívására, „Sebességmérõ berendezések telepítése” tárgyban. 2.) Az önkormányzat a pályázatban 2 db SELEX SKRL sebességmérõ berendezés beszerzésére és telepítésére kér támogatást. 3.) A berendezések összértéke 2 230 800, azaz kétmillió-kétszázharmincezer-nyolcszáz forint. A szükséges saját forrás mértéke 223 080, azaz kétszázhuszonháromezernyolcvan forint. A támogatási igény 2007 720, azaz kétmillió-hétezer-hétszázhúsz forint. 4.) A szükséges saját forrás mértékét a képviselõ-testület az önkormányzat költségvetésébõl biztosítja. 5.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester Az ötödik napirendnél elfogadták a Tápió-vidéki Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítását. A hatodik napirendnél szintén jóváhagyták a Tápió-vidéki Többcélú Kistérségi Társulás Belsõ Ellenõrzési Kézikönyv és Stratégia módosításait, valamint az önkormányzat 2008. évi belsõ ellenõrzési tervét. A hetedik napirendnél módosították az önkormányzat közbeszerzési tervét. A nyolcadik napirendnél a következõ határozatot hozták:
147/2007. (X. 25.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) a község közterületein a hó gépi munkaerõvel történõ eltolatására – Agrárszövetkezet, Szentmártonkáta, Rákóczi út 65/a, – Pestiné Mészáros Katalin, Szentmártonkáta, József A. u. 47., – Zombori Károly, Szentmártonkáta, Somogyi B. u. 13/a szám alatti vállalkozókat bízza meg, az árajánlatban szereplõ munkagépek igénybevételével, az árajánlatban szereplõ vállalási díjért. 2.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester A kilencedik napirendnél elfogadták az ingatlanfelajánlást. A tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik napirendeknél a testület tudomásul vette, hogy az ingatlanok megvásárlására nem érkezett be pályázat, ezért új kiírás mellett döntöttek.
P Á LY Á Z A T Szentmártonkáta Község Önkormányzat Képviselõ-testülete jelenlegi állapotában, nyilvános pályázat keretében értékesíti kizárólagos tulajdonát képezõ, Szentmártonkáta, Jókai Mór utcában lévõ (Fürst S. utca, Öregszõlõ utca folytatása), 1319/3. helyrajzi számú, 703 m2, 1319/4. helyrajzi számú, 773 m2, 1319/5. helyrajzi számú, 790 m2, 1319/6. helyrajzi számú, 801 m2, 1319/7. helyrajzi számú, 810 m2, 1319/8. helyrajzi számú, 819 m2, 1319/9. helyrajzi számú, 829 m2, 1319/15. helyrajzi számú, 720 m2, 1319/16. helyrajzi számú, 716 m2, 1319/17. helyrajzi számú, 723 m2, 1319/18. helyrajzi számú, 732 m2, 1319/19. helyrajzi számú, 719 m2 nagyságú belterületi, beépítetlen területû ingatlanjait. Az ingatlanokon lakóház építhetõ. Az építési telkek közmûvesítése jelenleg folyamatban van, építési engedélyt az I. fokú építéshatóság csak a közmûvesítés befejezését követõen adhat ki. A vételár 4800 Ft/m2 (áfával együtt), mely tartalmazza a víz-, gáz-, villany-közmûvesítés költségét. A vevõ a teljes vételárat a szerzõdés aláírásával egyidõben, egy összegben köteles megfizetni az önkormányzat házipénztárába- vagy átutalással. Az adásvételi szerzõdés elkészíttetésérõl a vevõ gondoskodik, a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napon belül. Amennyiben a vevõ az adásvételi szerzõdést 60 napon belül nem készítteti el, és a teljes vételárat az eladónak nem fizeti meg, úgy a képviselõ-testület döntése minden további jogcselekmény és értesítés nélkül hatályát veszti. A képviselõ-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat zárt borítékban történõ benyújtási határideje: 2007. december 6. (csütörtök) 17 óra. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága bontja, Képviselõ-testülete bírálja el, 2007. december 13-án tartandó ülésén. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 2254 Szentmártonkáta, Rákóczi út 52/C szám alá kérjük megküldeni, Fodor Zoltán polgármester nevére címezve. További felvilágosítást ad Kiss István személyesen, vagy a 462-101-es telefonszámon.
P Á LY Á Z A T Szentmártonkáta Község Önkormányzat Képviselõ-testülete jelenlegi állapotában, nyilvános pályázat keretében értékesíti kizárólagos tulajdonát képezõ, Szentmártonkáta, Fürst S. u. 51. szám alatt lévõ, 1306/17. helyrajzi számú, 1085 m2 nagyságú belterületi, beépítetlen területû ingatlanát. Az ingatlanon felépítményként melléképület található. Az ingatlan az önkormányzat településrendezési terve alapján belterületi építési övezetbe tartozik, amelyen lakóház építhetõ. Az irányadó vételár: 4 200 000 Ft (áfával együtt). A pályázatnak tartalmaznia kell a fizetendõ vételárra az ajánlatot. A pályázónak nyilatkoznia kell, hogy az ajánlatához a benyújtási határidõ lejártától számított 60 napig kötve van.
4 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
2007. november
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A vevõ a teljes vételárat a szerzõdés aláírásával egyidõben, egyösszegben köteles megfizetni az önkormányzat házipénztárába. Az adásvételi szerzõdés elkészíttetésérõl a vevõ gondoskodik, a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napon belül. Amenynyiben a vevõ az adásvételi szerzõdést 60 napon belül nem készítteti el, és a teljes vételárat eladónak nem fizeti meg, úgy a képviselõ-testület döntése minden további jogcselekmény és értesítés nélkül hatályát veszti. A képviselõ-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat zárt borítékban történõ benyújtási határideje: 2007. december 6. (csütörtök) 17 óra. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága bontja, Képviselõ-testülete bírálja el 2007. december 13án (csütörtök) tartandó ülésén. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 2254 Szentmártonkáta, Rákóczi út 52/C szám alá kérjük megküldeni, Fodor Zoltán polgármester nevére címezve. További felvilágosítást ad Kiss István személyesen, vagy a 462-101-es telefonszámon.
P Á LY Á Z A T Szentmártonkáta Község Önkormányzat Képviselõ-testülete jelenlegi állapotában, nyilvános pályázat keretében értékesíti a kizárólagos tulajdonát képezõ, Szentmártonkáta, 674/25. helyrajzi számú, 728 m2 nagyságú belterületi, beépítetlen területû ingatlanát (Korona étterem melletti telek). Az ingatlan az önkormányzat településrendezési terve alapján „vegyes terület” építési övezetbe tartozik. Az irányadó vételár: 7 800 000 Ft (áfával együtt). A pályázatnak tartalmaznia kell a fizetendõ vételárra az ajánlatot valamint az ingatlan hasznosítására az elképzeléseket. A pályázónak nyilatkoznia kell, hogy az ajánlatához a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napig kötve van. A vevõ a teljes vételárat a szerzõdés aláírásával egyidõben, egyösszegben köteles megfizetni az önkormányzat házipénztárába. Az adásvételi szerzõdés elkészíttetésérõl a vevõ gondoskodik, a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napon belül. Amennyiben a vevõ az adásvételi szerzõdést 60 napon belül nem készítteti el, és a teljes vételárat az eladónak nem fizeti meg, úgy a képviselõ-testület döntése minden további jogcselekmény és értesítés nélkül hatályát veszti. A képviselõ-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat zárt borítékban történõ benyújtási határideje: 2007. december 6. (csütörtök) 17 óra.
A felújított Ravatalozó
A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzata Pénzügyi Bizottsága bontja, Képviselõ-testülete bírálja el 2007. december 13-án (csütörtök) tartandó ülésén. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 2254 Szentmártonkáta, Rákóczi út 52/C szám alá kérjük megküldeni, Fodor Zoltán polgármester nevére címezve. További felvilágosítást ad Kiss István személyesen, vagy a 462-101-es telefonszámon.
P Á LY Á Z A T Szentmártonkáta Község Önkormányzat Képviselõ-testülete jelenlegi állapotában, nyilvános pályázat keretében értékesíti kizárólagos tulajdonát képezõ, Szentmártonkáta, 214. helyrajzi számú, 1309 m2 nagyságú belterületi, beépítetlen területû ingatlanát, (Bajcsy-Zs. út vége). Az ingatlan az önkormányzat településrendezési terve alapján belterületi építési övezetbe tartozik, amelyen lakóház építhetõ. Az irányadó vételár: 2 500 000 Ft (áfával együtt). A pályázatnak tartalmaznia kell a fizetendõ vételárra az ajánlatot, valamint az ingatlan hasznosítására az elképzeléseket. A pályázónak nyilatkoznia kell, hogy az ajánlatához a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napig kötve van. A vevõ a teljes vételárat a szerzõdés aláírásával egyidõben, egyösszegben köteles megfizetni az önkormányzat házipénztárába. Az adásvételi szerzõdés elkészíttetésérõl a vevõ gondoskodik, a képviselõ-testület döntésétõl számított 60 napon belül. Amennyiben a vevõ az adásvételi szerzõdést 60 napon belül nem készítteti el, és a teljes vételárat az eladónak nem fizeti meg, (Folytatás a következõ oldalon!)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– 5
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK úgy a képviselõ-testület döntése minden további jogcselekmény és értesítés nélkül hatályát veszti. A képviselõ-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat zárt borítékban történõ benyújtási határideje: 2007. december 6. (csütörtök) 17 óra. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága bontja, Képviselõ-testülete bírálja el 2007. december 13-án (csütörtök) tartandó ülésén. A pályázatokat Szentmártonkáta Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, 2254 Szentmártonkáta, Rákóczi út 52/C szám alá kérjük megküldeni, Fodor Zoltán polgármester nevére címezve. További felvilágosítást ad Kiss István személyesen, vagy a 462-101-es telefonszámon. A tizennegyedik napirendi pontnál az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzete miatt nem tudják támogatni a kérelmet. Javasolták, hogy az óvodához hasonlóan, iskolai bál szervezésével próbáljanak bevételhez jutni.
Testvértelepülési Szerzõdés aláírása
A tizenötödik napirendnél meghatározták Tóth Csaba szintetizátor magántanár bérleti díját. A tizenhatodik napirend keretében támogatták a Battha Sámuel utca 5. szám elõtt, a 60. számú villanyoszlopra egy darab lámpatest felszerelését, 65 ezer forint értékben. A tizenhetedik napirendnél a kerékpártartót a 31. számú fõúttal párhuzamos árok melletti részre engedélyezik elhelyezni. A tizennyolcadik napirend keretében a Falunap pénzügyi elszámolásáról kapott tájékoztatást a testület. Az eredetileg betervezett 550 ezer forinthoz még 451 693 Ft-ot kellett átcsoportosítani, a tartalékalapból. A tizenkilencedik napirendnél a következõ határozatot hozták:
158/2007. (X. 25.) sz. ÖKT-határozat Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselõ-testülete 1.) jóváhagyja a közbeszerzési bírálóbizottság által elkészített ajánlattételi felhívást, és hirdetmény közzétételével
induló egyszerû közbeszerzési eljárást indít meg „Élelmezési alapanyagok beszerzése, 2008.” tárgyban. 2.) Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidõ: azonnal, felelõs: Fodor Zoltán polgármester Az „ egyebek”-nél többek között elmondta, hogy célszerû lenne hulladékgyûjtési ügyben az Ökovíz Kft. képviselõjét meghívni. Végül a polgármester bezárta az ülést. A jegyzõkönyvek alapján összeállította Kissné Pásztor Éva. A jegyzõkönyvek megtekinthetõk a Könyvtár és Teleházban, nyitvatartási idõben. Hétfõ: 13.00–20.00 Kedd: 13.00–18.00 Csütörtök: 10.00–12.00 13.00–18.00 Péntek: 10.00–12.00 13.00–18.00 Szombat: 13.00–18.00
Újszülöttek: Körmendi Barbara Németh Dóra
A. n.: Körmendi Henriett A. n.: Horváth Anikó
szül.: 2007. október 2. szül.: 2007. október 25.
6 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
2007. november
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
KÖZÉLETI HÍREK
Korszerû és gyors orvosi ellátással vár mindenkit a megújult
Pest Megyei Szent Rókus Kórház! Tisztelt Páciens! Tisztelt Orvos Kolléga! A 209 éves múltra visszatekintõ, patinás kórházban, Budapest közepén, jól megközelíthetõ helyen, várakozás nélkül, kényelmes körülmények között vehetõ igénybe az
EGYNAPOS SEBÉSZET – REHABILITÁCIÓ – KRÓNIKUS – JÁRÓBETEG-ELLÁTÁS Egynapos szemészeti – általános sebészeti – nõgyógyászati – gasztroenterológiai – fül-, orr-, gégészeti – arc- és állcsontsebészeti mûtétekbõl több százat végeztünk az elmúlt hetekben. ELÕNYÖK: A rendelkezésre álló 7 mûtõ és az egyik legnagyobb esetszám (5000/év) biztosítja, hogy igen rövid idõn belül mûtétre kerülhet a páciens. Érvényes TAJ-kártyával rendelkezõ pácienseknek az ellátás térítésmentes. Biztosítás nélkül is igénybe vehetõ, fizetõs formában. 24 órán belül otthonában, hozzátartozói körében gyógyul tovább Vidéki pácienseinknek szükség esetén szállást tudunk biztosítani, csekély térítés ellenében. Lehetõség van új, emelt szintû, légkondicionált, kétágyas, televíziós kórterem igénybe vételére, térítés ellenében. Járóbeteg-ellátásunkon, mely változatlanul mûködik, lehetõség van helyben teljes körû kivizsgálásra – (EKG-kardiológia szûréssel, rtg., CT, UH, mammográfia, labor, citológiai diagnosztikák rendelkezésre állnak). Mûszerparkunkat, kezelõ- és vizsgáló-helyiségeinket, mûtõinket megõriztük, sõt, egy új, korszerûen felszerelt mûtõ, valamint felújított ébredõ- és megfigyelõszobák várják mûtétre szoruló betegeinket Egynapos sebészeti ellátásra a betegek lakóhelyüktõl függetlenül beutalhatók hozzánk! Szolgáltatásainkról részletes tájékoztatást olvashatnak a www.rokus.hu honlapon. Ugyanott bemutatjuk orvosainkat, elérési lehetõségeinket, és a szolgáltatások árait. Szent Rókus Kórház, telefonközpont: 06 (1) 235-6500, 06 (1) 266-8000, Eset-Manager: 06 (30) 678-20-99 Példák az igénybe vehetõ mûtétek típusáról: • Általános sebészeti mûtétek – Jóindulatú emlõelváltozások mûtétei – Lágyék- és kötõsérvmûtétek – Visszérmûtétek – Aranyér- és végbélmûtétek • Szemészeti mûtétek – Szürkehályog-mûtétek (lencsebeültetés) – Szemhéjmûtétek, zöldhályog-ellenes mûtétek
• Nõgyógyászati mûtétek – Terhességmegszakítás – Méhszájon végzett mûtétek (méhszájplasztika, konizáció) – Egyes hüvelyplasztikai és szeméremtestmûtétek – Rendellenes vérzés miatt: méhkaparás (curettage) – Egyes vizelettartási problémák kismûtéti megoldása • Gastroenterológiai beavatkozások – Vastagbélpolipok colonoscopos eltávolítása
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– 7
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
KÖZÉLETI HÍREK
Köszönetnyilvánítás Mély fájdalmunkban köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik részt vettek drága Halottunk,
Kele Károly temetésén. Köszönettel: a gyászoló Család
KULTURÁLIS, EGYHÁZI ÉS SPORTHÍREK
Köszönet, figyelemfelhívás – Kérés és ajánlás Már régebben idõszerû az a gondolatom, s e rövid cikkben megvalósíthatom, hogy köszönetet mondjak, mint önzetlen pártfogóknak, a helyi Értelmiségnek s az Elõljáróságnak, a szinte Mecénásoknak, akik nemcsak Grimm s egyéb mese- és prózaíróknak, költõknek, zsurnalisztáknak stb. írásait olvassák, de verseimnek és cikkeimnek is hû olvasói, megtartói és alkalmazói. (Tény, hogy én is valamennyi, a Hon érdekeivel kapcsolatban, nem is mindig a helyi Könyvtárban árusított, nézeteimmel megegyezõ írótól megjelent könyvet is megvásároltam.) A fent írottakat az is bizonyítja, hogy 2002-ben a Heraldika Kiadónál megjelentetett, 1947 és 2001 között írott, válogatott verseimet tartalmazó könyvemet, elég nagy példányszámban vásárolták. Lehetõséget adva, ezen nemes jellemvonásukkal arra, hogy mielõbb, egy bõvített, második kiadással is jelentkezhessem a szellemi szintéren.
Mert igaz az is, hogy egymástól is tanulhatunk, ha egymás s a Haza javára akarunk és tudunk. Olvassák; rá- és megérzéssel; gyarapító Át-adással. Õszinte Tisztelettel kell megemlítenem három nevet, akinek viselõje, elsõként kérte s vette meg verseskönyvemet, melynek fedõlapja csak puha borítású, anyagi viszonyaim miatt, s mindössze 92 oldal. Az elsõ vevõm Sóspataki György jó Patrióta. Ezt követõen id. Rédei János, akitõl, sok Debreczeni József és Horn Gábor féle tanárok, valós Történelmet tanulhatnának. Végül Szalóki Pálné, aki minden írásomra, igaz, szív – lélek visszhanggal reagál. Szívbõl köszönöm nekik.
Hiszen: további segítségükkel e tervem mielõbb megvalósul. Szántott termõföldre hull Istentõl kért és kapott mondataim tartalma, nem terméketlen sziklára. Ámen! Úgy legyen!…
Végül, de nem utolsósorban megemlítem, a jelenleg regnáló Elöljáróság Vezetõségének s a Képviselõknek, hogy olvassák el, a helyi újság 2005. októberi számában megjelent cikkemet, mely olyan felvetéseket tartalmaz, hogy azt, minden, alap önbecsüléssel bíró, szív-lélek Embertárs, magáévá kell, hogy tegyen, általános ismerete szerint is. Persze a lehetõségek függvényében.
Több mint egy évtizede, a Köz érdekében, a helyi újságban megjelent írásaimat olvassák el még egyszer, s ha van rá akarat, alkalmazzák; nem egyszer; az egész Közösség javára, boldogulására.
Kérem, hogy idõ- és sorrendben, teljes értékben és értelmezésben, szíveskedjenek azokat megvalósítani, a jelenlegi Vezetõ-sor rátermettségét, érzékenységét, Ember és Hon tiszteletét és szeretetét bizonyítván.
Még legalább 120 kötet van tulajdonomban, eladatlan, melyet ha eladhatok, személyre szólóan dedikálok minden érdeklõdõnek, segítõkész embertársnak, jóakaratú megértõnek. Elõre is köszönöm, a Teleházban, ill. Könyvtárban leadott kérésüket, melyeket igyekszem mielõbb teljesíteni.
Remélhetõleg válaszukig, érdemben elõlegezett Teljes Tisztelettel
A Községi Könyvtár részére 1 példányt, ajándékképpen adtam. Ott olvashatja a Tisztelt Lakosság minden korosztálya. Egész élettapasztalatom sûrítve van benne. Talán még okulni is lehet belõle?!
Komjáthy Tivadar Tamás helyi kisgazda-elnök, országos küldött a Szent Korona Szövetség, a Trianon, a Horthy Miklós Társaság, a Szemere Bertalan Tudományos Társaság, az 56-os Világszövetség, a Korvin-közi Bajtársi közösség stb. tagja, költõ, közíró, nemzetõr alezredes
8 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
2007. november
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
KULTURÁLIS, EGYHÁZI ÉS SPORTHÍREK
FELHÍVÁS A Tápiómenti Mozgássérültek Egyesülete és az Arany János Általános Iskola szeretettel vár minden kedves érdeklõdõt a FOGYATÉKOSOK VILÁGNAPJA alkalmából szervezett rendezvényére. Helyszíne: Arany János Általános Iskola, Battha S. út 1. Ideje: 2007. november 30., 11 óra Programok: 11.00 Ünnepélyes megnyitó Az Eltérõ tantervû tagozat tanulóinak munkáiból készült kiállítás megtekintése 11.15–12.15 Játszóház, ügyességi versenyek 12.00–13.00 Internetezés, ismerkedés az iskolai könyvtárral 11.30–16.00 Filmvetítés Az Eltérõ tantervû tagozat mûsora Jászberényi óvónõk mûsora Bûvész Néptánc Táncház
„A tanulás öröm is lehet?!” A gyerekek beszédfejlõdése A szülõi ház döntõ jelentõséggel bír a gyermek beszédfejlõdésének szempontjából. A szülõk viselkedésükkel, beszédükkel mintát nyújtanak gyermeküknek. A gyermek úgy tanul meg beszélni, ahogy az õt körülvevõ környezet beszél, ezért fontos, hogy a szülõ odafigyeljen saját beszédjére, és jó mintát nyújtson neki. Mindaddig nem várhatjuk el a jó kiejtést a gyermektõl, amíg a környezetében, élõ felnõttek hibásan, netán gyorsan vagy „hanyagul” beszélnek. Fontos, hogy a szülõk az egyes hangokat pontosan ejtsék, mert minél tisztább a hangképzés, annál jobban hat a gyerekre a nyelvi minta. Lényeges még, hogy a gyermek életkorának megfelelõ mondatokban beszéljünk a gyermekhez, ne beszéljenek vele „bébinyelven”. A gyermek beszédének fejlõdését nagyban befolyásolja a harmonikus családi légkör. A kicsiknek, ahhoz, hogy megfelelõen fejlõdjenek, szükségük van a szeretetre, a biztonság érzésére, és a szülõkkel való jó, kiegyensúlyozott kapcsolatra. Vegyük komolyan a gyerekeket, és hagyjunk mindig elegendõ idõt arra, hogy beszélgessünk velük és meghallgassuk õket. Kellõ mértékben figyeljünk rá, tartsunk vele szemkontaktust, ne siettessük, ne szakítsuk félbe a mondandóját! A szülõnek mindig figyelemmel kell kísérnie gyermekének beszédfejlõdését, hogy idejében lépéseket tehessenek, amennyiben visszamaradást, rendellenességet tapasztalnak. Sajnos, mivel a szülõk gyermekük
Diákolimpia a tanulásban akadályozott gyerekeknek 2007. október 10-én rendezték meg Gödöllõn a sérült gyerekek Pest Megyei Diákolimpiáját. Az Arany János Általános Iskola Eltérõ tantervû tagozatából 6 tanuló vett részt ezen az atlétikai versenyen. Szép eredménnyel tértek haza. Szabó Zsuzsanna 400 m-es síkfutás I. helyezés kislabdahajítás II. helyezés távolugrás III. helyezés Varga László 200 m-es síkfutás III. helyezés 100 m-es síkfutás V. helyezés Balázs Péter 200 m-es síkfutás II. helyezés 100 m-es síkfutás III. helyezés Kalo Richárd súlylökés VI. helyezés Botka Nikolett 100 m-es síkfutás III. helyezés Pikács János 1500 m-es síkfutás V. helyezés Felkészítõ tanár: Szûcs Tímea Gratulálunk eredményeikhez! Hortiné Velkei Márta munkaközösségi vezetõ hiányos beszédét legtöbbször megértik, gyakran nem ismerik fel idõben a fejlõdési rendellenességeket. Márpedig a korai felismerés és segítségnyújtás rendkívül fontos. Az elsõdleges nyelvi rendellenességekbõl másodlagosak fejlõdhetnek ki. A beszédhiba tudatossága vezethet például a beszédkedv elvesztéséhez, ami a késõbbiek folyamán olvasási és írási nehézségekhez vezethet. Tapasztaljuk, hogy egyre több esetben a tanulási probléma, a magatartászavar, a beilleszkedési nehézség alapja a kisgyerekeknél (a sok más tényezõ mellett) a beszédhiba, a hiányos nyelvi fejlettség. (Folytatás a következõ oldalon!)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– 9
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
KULTURÁLIS, EGYHÁZI ÉS SPORTHÍREK Nemcsak a gyermek érdeke, de a szülõ és a pedagógusok érdeke is, hogy a problémák mielõbb felismerésre kerüljenek, s a terápiák a lehetõ leghamarabb elinduljanak. A szülõk gyakran tanácstalanok, ha gyermeküknél beszédfejlõdési rendellenességet tapasztalnak, s nem tudják, kihez forduljanak segítségért. Intézményünk segítséget szeretne nyújtani azon szülõk számára, akik ilyen problémával küzdenek. Bízunk abban,
hogy eleve e cikksorozat is rávilágít arra, hogy nem egy „gyógyíthatatlan betegségrõl” van szó. Lényeges a kisgyermekek és szüleik számára a korai felismerés és a megfelelõ szakember felkeresése. Kérdésükkel, kérésükkel nyugodtan forduljanak intézményünkhöz! Bene Judit
Õszi kirándulás Az Arany János Általános Iskola 3. a osztályos tanulói október végén osztálykiránduláson vettek részt, ahová elkísértek bennünket szülõk, testvérek egyaránt. Az idõjárás nekünk kedvezett. Az egész héten át tartó esõzés után verõfényes, meleg reggelre ébredtünk. Kirándulásunk elsõ állomása a Budakeszi Vadaspark volt. A Budapesthez simuló völgyben meghúzódó, 327 hektáros terület csodálatos látványt nyújtott õszi színeivel. Természetesen csak töredékét tudtuk bejárni. A parkban megismerkedhettünk a Buda környéki erdõk élõvilágával, valamint Magyarország s Európa több õshonos állatfajával is. A vadaspark egyedülálló módon, a természeti értékeket lehetõség szerint eredeti formájában, érintetlen állapotban mutatja be. Elsõként a természetes élõhelyükön ritkán megfigyelhetõ kisragadozókat és rágcsálókat látogattuk meg. Láttuk, milyen körülmények között szeret élni, miként készülõdik a télre a borz, a görény, az ürge, a sün, a mókus és a nyest. Egy rövid, kellemes erdei sétával jutottunk el a nagyvadakhoz, ahol Bambi „õzrokonaival” békésen élnek együtt a dámés gímszarvasok, muflonok, bölények. Hallottunk igazi szarvasbõgést, s a legbátrabb gyerekek meg is simogathatták a szelíd állatokat. Az áprilisban született kis vaddisznók igen sokat nõttek a nyáron, épp etetés közben nézhettük meg õket.
Budakeszi Vadaspark
Budakeszi Vadaspark
A nagyvadak után a madarak világába érkeztünk. Szajkót, gyöngybaglyot, csókát, varjút, hollót és több ragadozó madarat (héját, egerészölyveket, pusztai sast) is láthattunk. „Élõben” ismételtük át az elõzõ környezetóra anyagát, a tõkés réce és fehér gólya tulajdonságait, s miután mindannyian megfogadtuk, az állatokat legjobb tudásunk szerint gondozzuk-óvjuk-védjük, osztályunk a park igazgatóságától valódi ÁLLATBARÁT BIZONYÍTVÁNY-t kapott. Jókedvûen folytattuk tovább utunkat a Természettudományi Múzeumba, hiszen már régóta készültünk arra, hogy Patagónia óriásdínóival megismerkedhessünk. Lenyûgözõ és megdöbbentõ látvány tárult szemünk elé, amint megpillantottuk a hatalmas dinoszaurusz-csontvázakat. A világ legnagyobb ragadozó dinoszauruszát, a Giganotosaurust összehasonlítottuk a legnagyobb növényevõ dínóval, a Rebacchisaurussal, de rajtuk kívül még 12 különbözõ õslény csontvázát is tanulmányozhattuk. Ügyesen válaszoltunk a múzeumpedagógus kérdéseire is, aki nagyon meg volt elégedve a foglalkozás során osztályunk „szaktudásával”. Jutalomként igazi dínófészket, dínólábnyomokat készíthettünk, dínómatricákat hozhattunk el emlékül. Az interaktív játszóházban kipróbálhattuk, milyen érzés lehet „kikelni” egy dínótojásból, megvizsgáltuk közelrõl, mivel is táplálkozott egy-egy dínó, és pillanatok alatt kiraktuk emlékezetbõl egy Lakumasaurus hatalmas puzzle-képét is közösen.
10 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
2007. november
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
KULTURÁLIS, EGYHÁZI ÉS SPORTHÍREK A kiállítás zárásaként csodaszép üvegfolyosón, korallzátonyok felett sétáltunk át, nehéz volt elszakadni a szebbnélszebb vízi élõlényektõl, de sietnünk kellett… Sietni bizony, mert a Fõvárosi Nagycirkuszban már vártak ránk a Kínai Nemzeti Cirkusz vendégmûvészei. Karnyújtásnyira tõlünk zsonglõrök kápráztattak el bennünket ernyõkkel, kalapokkal, diabolókkal. Oroszlánok „táncoltak” a porondon, hatalmas golyókon, kezet is fogtak velünk, megsimogattuk bundájukat (hiszen emberek bújtak bõrükbe). A bohócok, akrobatikus karikaugrók, egyensúlyozó mûvészek mellett a kínai cirkusz nélkülözhetetlen szereplõi, a hajlékonyságukról híres
Fõvárosi Nagycirkusz
Természettudományi Múzeum
„gumiemberek” is fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Hatalmas sikerük volt a magasban repülõ artistáknak és a „légi szerelmet” kifejezõ párnak is. A cirkusz varázslatos világában két órát tölthettünk el. Hamar elrepült az idõ, s mi az izgalomtól kipirult arccal, egy-egy lufival a kezünkben szálltunk fel buszunkra. Igazán jól éreztük magunkat, jó volt ezt a napot együtt tölteni, élményekkel gazdagodni, sok-sok tapasztalatot szerezni. Reméljük, hamarosan újabb helyszíneken, új ismeretekre tehetünk majd szert. Fodorné Balogh Judit tanító néni és a gyerekek
A Székely József Református Általános Iskola hírei A 2007/2008-as tanév rendben elkezdõdött, és már eltelt két hónap. Az oktató-nevelõ munkához minden szükséges eszköz rendelkezésre áll. Ebben az évben is résztvettünk a Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány pályázatain. A Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány eszközfejlesztési pályázatán elnyert 100 000 Ft-ból vásároltunk szakmai eszközöket. Közoktatási intézményekben mûködõ mûvészeti csoportok eszközszükségletei beszerzésének támogatása c. pályázaton 100 000 Ft támogatást nyertünk, melyen néptánccsoportunknak új ruhákat varrattunk, illetve hangszereket vásároltunk. A Zsebcsillag diák-önkormányzati újság támogatására 235 000 Ft támogatást nyertünk. A testneveléshez szükséges eszközök fejlesztéséhez 80 000 Ft-ot nyertünk pályázaton. A pedagógusok kötelezõ óraszámának emelkedése miatt, sajnos nálunk is csökkenteni kellett a tanárok számát. A csökkenõ német óraszámok miatt Pintér Melinda kolléganõtõl köszöntünk el a nyáron. Óraadó tanárként Szabó Szabolcsné (Turza Gréta) tanárnõ tanítja a német nyelvet. A kémia tantárgyat is új óraadó kolléga tanítja: Bori András.
Bene Judit sérelmezte a tantárgyfelosztást, amit a pedagógusok végzettségének megfelelõen állítottunk fel. Kérésére munkaviszonya megszûnt. Szeptember elsején az új 1. osztályban 22 tanuló kezdte meg tanulmányait. Nagyon köszönjük, hogy az önkormányzat segített, és kifizette a tankönyvek árát az 1. osztályban; és jelentõs összeggel támogatta a többi osztályban is a tankönyvek megvásárlását. A tanévkezdéssel együtt beindítottuk a tantárgyi felzárkóztató foglalkozásokat és a szakköröket (angol, történelem, rajz, kézmûves, internet, kézilabda, kórus). A néptánc szakkört csütörtökönként Marton Gáborné, Ági vezeti, aki a Tápió-mente Néptáncegyüttes ifjúsági csoportját irányítja. A szorgalmas és tehetséges tanulóknak lehetõségük lesz a Tápió-mente Együttesben folytatni a néptáncot. Felvételire felkészítõ foglalkozásokat szerveztünk felsõ tagozaton magyar nyelv és irodalomból, és matematikából. A tanulási nehézséggel küzdõ tanulóknak az eredményesebb felzárkóztatás céljából a fejlesztõ-felzárkóztató foglalkozásokat az osztálytanítók, illetve a szaktanárok végzik. (Folytatás a következõ oldalon!)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– 11
SZENTMÁRTONKÁTAI ÚJSÁG
2007. november
HIRDETÉSEK Tanulóink felléptek a Falunapon. Az Idõsek napján verssel kedveskedtek tanulóink a község idõsebb lakosainak. Fellépett az énekkar, és a nagykátai fiatalokkal kibõvített néptánccsoportunk. Október utolsó vasárnapján emlékeztünk meg a Reformáció ünnepérõl. Tanulóink nagyon színvonalas mûsorral készültek, Szabó Annamária és Laczkó Éva tanárnõk segítségével. Szeptembertõl iskolánkban is elindult a katolikus hitoktatás, amelyet Tóth András atya és Váradi Szabolcs hitoktató tart. Az óvodában a kicsik hitoktatását Vizi Zsuzsanna lelkésznõ végzi.
Szeptember hónapban jelentkeztek tanulóink a levelezõs versenyekre. A házi szervezésû versenyek folyamatosan tartanak egész tanévben. Könyvtári foglalkozásokra is járnak az osztályok a községi könyvtárba. Fogadóórát tartunk 2007. november 28-án, 14-tõl 16 óráig. Nyílt napot tartunk 2007. november 28-án 8-tól 16 óráig, amelyre szeretettel várunk minden érdeklõdõ szülõt! Szvitek Jánosné igazgató
Kirándulás a Dunakanyarban Egynapos kiránduláson voltunk a Petõfi Klub 42 tagjával október 20-án. Úti célunk Visegrád volt. Verõfényes napsütésben megcsodáltuk a királyi palotát és az ezeréves múltra visszatekintõ Fellegvárat, a magyar Szent Korona õrzésének színhelyét. Nagy csodálattal és tisztelettel adóztunk nagy királyaink elõtt. Hazafelé jövet megálltunk Szentendrén, megtekintettük a várost, és sétáltunk a Duna-parton. Élményekben gazdagon, estére érkeztünk haza. Ismételten sikerült egy tartalmas, kellemes napot együtt töltenünk. Hipszki Ferencné klubelnök
A Fellegvárból kitekintve
Kiadja: MIGUZA Bt., a POLGÁRMESTERI HIVATAL megbízásából Felelõs kiadó: Szentmártonkáta Önkormányzata Felelõs szerkesztõ: Benéné Árvai Erika Engedélyszám: 571/1991. Megjelenik: 500 példányban, 100 Ft-os áron Készült az OFFSET Nyomdaipari Kft. nyomdájában.