Egy évszázad
Halottak napja
Kati néni 100 éves
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk Örök igazság: arra, hogy szeretteinkre emlékezzünk, nem kell külön napot kinevezni. Hiszen azok, akiket szeretünk és szerettünk, az év minden napjában velünk vannak: az álmainkban, a gondolatainkban, a szívünkben.
Gyánó Istvánné október 18-án töltötte be 100. életévét, s e jeles alkalomból nemcsak családtagjai, két gyermeke, 4 unokája, 5 déd- és 2 ükunokája köszöntötte, hanem a megyei és a városi vezetõk, diákok is. Frankné dr. Kovács Szilvia ajándékkosárral, míg Hajdics József virágcsokorral kedveskedett Tamási legidõsebb lakójának. A szellemileg meglepõen friss asszony meghatódva mondott köszönetet az õt ünneplõknek, s a je-
lenlévõk nagy derültségére azt is megjegyezte, hogy „Még a nagyszüleiteket is ismertem.” Kati néni sem tudta megmondani a hosszú élet titkát, szerinte családi örökség, az édesapja is 93 éves korában hunyt el. Tavalyi balesete tolókocsihoz köti, így napközben többnyire olvasgat. Étvágyára sincs panasza, nem igényel külön ellátást, most sem volt akadálya annak, hogy az ünneplõkkel együtt megkóstolja a gyertyákkal feldíszített tortáját. Touri
Túrmezei Erzsébet
Különös érzés november elsején és másodikán a temetõket járni. A nappali fényben még nem annyira hátborzongató, de az est érkeztével a sötétséggel együtt ránk telepszik valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Ahogy lobognak a gyertyák, mintha eltávozott szeretteink szemei pislognának ránk, pár napig figyelnek minket, majd az utolsó láng eltûnésével nagyot ásítva alusszák tovább örök álmukat. Egészen addig, amíg a következõ évben, novemberben ismét gyertyákkal emlékezünk rájuk. De miért pont november elseje és másodika? Miért pont ez a két nap? Mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. Az ünnep kezdetei a IV. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (†373) és
Városi megemlékezés
Koncert a temetõ kerítésért A Tamási Városért Közalapítvány a Római Katolikus Egyházközösséggel jótékonysági hangversenyt szervezett a temetõkerítés építésének javára október 30-án a Római K a t o lik u s Templomban.
Azután elmentek a levelek. És színtelen és sötét lett az erdõ, és kósza szélben kezdett dideregni. Úgy-e, csak tavaszig? Azután a virágok mentek el. Most koszorúba kötjük az utolsót elborítani sírhantot, koporsót. Úgy-e, csak tavaszig?
A szeretettõl meleg, tiszta hangot nem halljuk többé, nem látjuk a fénylõ, szép, szent mosolyt. Megyünk és búcsúzunk, de úgy-e, csak tavaszig? Meddig, Uram? És borún és ködön é könnyön, gyászon áthatol a válasz vígasztaló és csendes ragyogással: Igen, csak tavaszig!
Sz. Reni
Koncert
Elõször elmentek a madarak. Fészkek maradtak üresen mögöttük, s a levegõég megszûnt csicseregni. Úgy-e, csak tavaszig?
Most még valaki elmegy, aki drága. Megy a madarak és a virágok útján, megy fényesebb és melegebb hazába. Kísérünk valakit.
virágaival díszítjük õket. A népi hiedelmek szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön. A gyertyák értük égnek, a tûz ugyanis megtisztulást hoz. Többfelé úgy tartják, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért régen minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A népi hiedelmek máig élnek. Sokan azt vallják, azért nem látogatnak ki ilyenkor a temetõkbe, mert nem csak egy nap akarnak azokra gondolni, akik fontosak voltak számukra. A legtöbben azért mégis megemlékeznek: halottak napján a fél országgal együtt felkerekedünk, hogy a vidéken elõ szeretteikhez is eljuttassuk a koszorúkat, virágokat, gyertyákat. És a sírok mellett állva a lángokban talán felfedezzük a régi arcokat, akik már nem lehetnek velünk.
Október23.
Úgy-e, csak tavaszig?
Akkor majd újra csicsereg az égbolt, és kizöldül az erdõ és meleg lesz, és virág nyílik. Fázunk, búcsúzunk, de úgy-e, csak tavaszig?
Aranyszájú Szent János (*407) már tudott Mindenszentek ünnepérõl, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni elsõ vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is szentek vasárnapja. Nyugaton 609-ben tûnik föl elõször ez az ünnep, mikor május 13-án a “Szûz Mária, Vértanúk Boldog- asszonya és minden vértanúk” tiszteletére avatják föl a római Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írhonban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években, és ez az ünnep hamarosan általános lett. A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Õ ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette. Mi, hozzátartozók már októberben ellátogatunk a temetõkbe. Rendbe rakjuk a sírokat, krizantémmal és õszirózsával, az elmúlás
Az 1956-os forradalom 49. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 16. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a Kossuth téren.
Mayer Mihály pécsi megyéspüspök megnyitó szavai után Zsilinszky Cecília, a veszprémi Bazilika orgonistája Charpentier-, J.S. Bach-, Stirszky-, Albinoniés Mendelssohn-mûveket játszott. Majd egy õsbemutatóra is sor került: Simonffy G yö r g y Req u ie m
brevis címû darabját adták elõ a Szegedi Nemzeti A Béri Balogh Ádám Színház mûvéGimnázium tanulóinak szei, illetve Széirodalmi mûsorát követõkelyhidi Hajnal, en Hajdics József polgára Magyar Állami mester idézte fel a két törOperaház éneténelmi esemény jelentõkesnõje. A szerségét. A rendezvény zárávezõk ezúton is saként az önkormányzat, megköszönik a az intézmények, a társadalmi és civilszervezetek, valamint a pártok képviselõi koncerten felajánlott adományokat, mely lehetõvé teszi a kerítés további folytatását. Ö.J. helyezték el koszorúikat az 56-os kopjafánál. Ö.J.
2
TAMÁSI TÁJ
Testületin történt
Stollbergi vizit
Sok a munkájuk a közterület-felügyelõknek Október 27-én tartotta soros ülését Tamási Város Önkormányzati Képviselõ-testülete. Csontos Zoltánné az igazgatási osztály vezetõje minden évben beszámol a polgármesterre átruházott szociális és egészségügyi feladatok ellátásáról. Ebben a feladatkörben 2660 ügyiratot iktattak a polgármesteri hivatalban. Az elmúlt évi számokhoz viszonyítva sajnos elmondható, hogy nem csökkent a szociális ellátást igénylõk száma. A helyi autóbusz közlekedés viteldíjainak emelését kérte a Volán a testülettõl. Miszler Miklós a Gemenc Volán képviselõje elmondta, hogy gazdálkodási nehézségek miatt van szükség a tarifa emelésére. A korábbi nyugdíjas bérleti konstrukció nem vált be, és az üzemanyagárak is jelentõsen emelkedtek. Ígéretet tett arra, hogy a 2006. évben nem kéri a viteldíj módosítását. A 2003-ban elfogadott környezetvédelmi program felülvizsgálata
során sok kérdés, javaslat hangzott el a képviselõk részérõl. Fontos lenne a lakossági szemléletformálásban a fiatalabb korosztályok esetén az oktatási intézmények szerepének növelése, a felnõtt lakosság esetén pedig környezetvédelmi akciók, elõadások szervezése. Dr. Schutzbach Ferenc címzetes fõjegyzõ tájékoztatást adott a közterület-felügyelet munkájáról. A mindig nagyító alatt vizsgált közterület-felügyelõk szabálytalan közterület-használat kapcsán 114 esetben figyelmeztettek, 39 esetben pedig a szabálytalanság megszüntetésére szólították fel az érintetteket. A belterületi növényvédelem (parlagfû-irtás) kapcsán tett 145 intézkedés járult hozzá ahhoz, hogy ebben az évben rendezettebb állapotok voltak a városban, mint korábban. Sajnos az illegális hulladéklerakás ellenõrzése szélmalomharcnak tûnik. A plakátrendelet hatékonyságára is
2005. NOVEMBER
rákérdeztek a képviselõk. A fõjegyzõ úr elmondta, hogy apró lépésekkel haladnak csak elõre, sajnos mindig vannak olyanok, akik nem a megengedett helyre ragasszák plakátaikat.
Hajdics József polgármester vezetésével hat fõs tamási küldöttség járt október elsõ napjaiban a németországi testvérvárosban, Stollbergben, ahol részt vett a német újraegyesítés 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A látogatás jó alkalmat teremtett a partner település iskoláinak, óvodáinak, utazási irodáinak felkeresésére is, melytõl mindkét fél a cserekapcsolatok erõsödését, a két város közti idegenforgalom növekedését várja.
Finomította szociális rendeletét a testület. A döntésre azért volt szükség, hogy az önkormányzat közigazgatási területén mûködõ általános tagiskolákba és középiskolákba járó tanköteles korú tanulók közül valóban a szociálisan rászorult diákok kapjanak tanulóbérlet támogatást. Megváltozik az Idõsek Gondozási Központjának a neve. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosítása miatt 2006. január elsejétõl intézményünk új neve Tamási Szociális Alapszolgáltatási Központ, röviden Szociális Központ lesz. - eszem -
Válaszok
Találkozó
Folytatás nélkül
Visszaköltöztünk az emlékek közé
Nem szerencsés az újság hasábjain üzengetni egymásnak, mert lassan a nagypolitikában eluralkodott szintre silányulunk. Ezt elkerülendõ, de néha azért „illik” válaszolni az elõzõ írások felvetéseire. Fontos, hogy az újság olvasói kicsit tájékozottabbak legyenek a város költségvetésének más szempontjairól is. A város „kasszája” nem olyan, mint egy feneketlen tó, amibe ömlik a pénz felülrõl és a város vezetõi pedig napi 8 órában fõfoglalkozásként azt költik. Közel sem igaz, és ez nem is lehetséges. A város 11 intézményének költségvetése szûkös. Az intézményi igények a rendelkezésre álló keretet jóval meghaladják, De ennyi van, ezen szûk határok között kell az intézményvezetõknek gazdálkodniuk. Azért ilyen körülmények között is jut némi fejlesztésre, városi programokra. Igaz, hogy gondjaink vannak! Igaz, hogy kevés a pénz! Igaz, hogy sok a költség! Igaz, hogy az állami finanszírozás 100%-ig nem fed le minden kötelezõen ellátandó feladatot. És igaz, hogy 1994 óta maga elõtt görgetett és növekvõ hitelállományunk van! (Hasonlóan a többi önkormányzathoz!) Igaz az is, hogy októberig még minden tervezett bevétel nem realizálódott! Mi lesz velünk?
Azt írják, csõd lesz!!! Mit jelent ez? Az elõzõ számban Széles András képviselõ megírta, mi az, amit nem szeretne elveszteni a csõd bekövetkeztével. Valóban nagyon nagy baj lehetne, ha a gyerekeinket sem tudnánk bölcsõdébe, óvodába járatni. Ez csak akkor következhetne be, ha az általunk nem „áhított” pénzügyi biztos kérdezés nélkül leépíti a város nem kötelezõen ellátott feladatait. Mindazokat, amihez a jelenlegi és az elõzõ képviselõtestületek lokálpatrióta módon elkötelezetten ragaszkodtak: a két középiskolát. Szeretnénk ezt? Rögtön lecsupaszítaná a költségvetésrõl a sportegyesületek és a civilszervezetek támogatását. Érdekünkben áll ez? Leállítva minden fejlesztést, önrésszel párosuló pályázatokat. A Tamásiban élõk javát szolgálja ez? Egyértelmûen nem! Minden híreszteléssel ellentétben mi nem ezt akarjuk, nem ezért dolgozunk. Bízunk abban, hogy a „farkast kiáltók” is könnyen észreveszik majd a fenevadat, mert az ég alja akkor sem lesz korom sötét. Folytatás nélkül! A többit eldöntik a választópolgárok! Bakó Béla MSZP frakció
Fórum Tamási Nyugdíjasok Egyesülete 2005. október 26-án 14 órakor a Tamási Nyugdíjasok Egyesülete fórumot tartott a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A program célja volt az Egyesület tagjait érintõ közérdekû gondok, problémák felvetése, megbeszélése a város vezetõivel. A meghívott vendégek rendre megjelentek, de az érintett nyugdíjasok sajnos meglehetõsen mérsékelt létszámmal. Vajon miért –vetõdik fel a kérdés. Több mint egy hónappal elõbb megjelent a felhívás a Hirdetõújságban idõpontról, helyszínrõl, valamint a csütörtöki fogadó napok a tájékoztatást, informálódást szolgálják. Latolgatom ma-
gamban; az õszi munkák befejezõdtek, az idõjárás ideális volt a kimozdulásra, az idõpont kora délután. Sajnálatos, hiszen gyakran teszik fel a kérdést tagjaink: milyen program lesz a közeljövõben, mit tervez a vezetõség? Ugye ellentmondásos a dolog! Egyébiránt a jelenlévõk igen aktívak voltak, sok kérdés elhangzott. Néhányat felsorolok közülük: - a strand jövõje, utcák, járdák helyzete, gyalogátkelõ a temetõnél, szúnyogirtás, a fûnyírás ne csak a fõ utcán legyen, szociális háló alakulása városunkban, ügyelet, orvosi ellátás, régi bírósági épület renoválása, készülõdés a télre,
A Területpolitikai Kormányzati Hivatal felügyelete alatt mûködõ kistérségi megbízotti hálózat a kistérségek mindegyikében, havi rendszerességgel munkaértekezletet tart, a kistérségek helyzetével, fejlõdésével kapcsolatos problémák, tapasztalatok, feladatok megbeszélése céljából.
Azt mondják, az elsõ lakás mindenki emlékezetében örökké él. Ha elköltözünk, ezer apró emléket viszünk magunkkal a leglehetetlenebb dolgokról: emlékezünk egy repedésre a falon, egy kitörött ablakra, a házelõtti fûzfára, vagy éppen az alagsori pincére. Egyre kevesebben vannak azonban olyanok, akik kellemes emlékeket õriznek meg a szomszédaikkal kapcsolatban. A mai világban nehéz jó szomszédokat találni. Vagy mi költözünk rossz helyre, vagy mellénk érkeznek azok, akikkel bármennyire is próbálunk, nem tudunk kijönni. Talán, mert az emberek kevésbé nyitottak, mint régen. Nem is tudom mikor hallottam utoljára, hogy a kedves szomszédok egy tálca süteménnyel kopogtattak volna be az új lakókhoz, hogy üdvözöljék õket. Vannak, akik azt sem tudják, kik a szomszédaik, épp csak azért köszönnek egymásnak, mert összefutnak a lépcsõházban. Rideg világ. Azonban kivétel erõsíti a szabályt: igenis vannak még olyan emberek, akik valamikor szomszédok voltak, és a mai napig megállnak az utcán beszélgetni, sõt, páran arra „vetemedtek”, hogy megtartsák a valamikori Szabadság utca 75-ben lakott családok találkozóját, akik pár kivécsúszásmentesítés az üzletek körül, a kibõvült üzletlánc Tamásiban, a késõ esti randalírozó, nyugalmat z a v a r ó mo to r o s o k , a v á r o s - , épületrongálások, a falfeliratok, a József Attila lakótelep Dózsa György útra nézõ szakaszának takarítása (õsszel bokáig érõ avar, télen törtetés a hóban!) és így tovább… Zárásként köszönetet mondok vezetõink, vendégeink, érdeklõdõ tagjaink megtisztelõ jelenlétéért, figyelméért és aktív közremûködéséért. Remélhetõleg megnyugtatóan rendezõdnek a felvetett problémák. A továbbiakban felhívom a színházbarátok figyelmét, hogy november 26-ára (szombat, este 19 óra) színházlátogatást szervezünk Kaposvárra. A jegyek már megvásárolhatók a csütörtöki fogadóórákon. Ára: 2.000 Ft. Renczes Béláné elnök
tellel már évekkel ezelõtt elköltöztek onnan. Egy közös fõzés, jó pár család, és persze ezernyi emlék meg nevetés. Olyan barátok találkoztak, akik már 9-12 éve nem szomszédok. Elõjöttek a közös kalandok, a régi szép idõk, mindenkinek volt valami a tarsolyában, amit ha elkezdett mesélni, a többiek folytatni tudták. Jó volt látni a régi arcokat, a gyerekeket, akik azóta már felnõttek, és a felnõtteket, akik gyermeki lelkesedéssel ülték körül a közös asztalt. Sajnos kevés az ilyen manapság, pedig nem tartana sokból, hogy érdeklõdjünk a másik iránt. Egy jó lakóközösség kialakítása csakis a lakókon múlik. Ha összetartunk, és elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, könnyebb egymás mellett élni. Sz.Reni
Az állandó résztvevõk a kistérségben mûködõ állami szervek képviselõi. Az október végi értekezlet témái: - Tájékoztató a mezõgazdaság helyzetérõl a kistérségben. Elõadó Gál Gyula falugazdász. - Tájékoztató a közoktatási szakszolgálati alapellátásról, valamint a gyermekjóléti intézményi ellátásról. Elõadó Kocsis Anikó a társulás hivatalvezetõje. - Tájékoztató a kistérség középtávú (2007-2013) területfejlesztési koncepció készítésérõl. Elõadó: Hajdics József a FT elnöke
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki betegségem idején aggódott, érdeklõdött, imádkozott a felgyógyulásomért. Külön köszönöm, neked, Kristóf a szívhez szóló meleg soraidat. Dr. Bencze Gábor (doktor bácsi)
Õszi pompában a miklósvári temetõ Évtizedek óta nem temetnek már a hajdani Miklósvár temetõjébe, de a kis sváb közösség ma is méltón ápolja õsei sírját. A millennium évében, 2000-ben Horváth Imre plébános szentelte fel azt a fémkeresztet, amelyet az 1933-ban a Hóhner család által állított fakereszt helyére emelt Végh Gyula és neje. A bádog-Krisztus költségeit közadakozásból teremtették elõ a miklósváriak: a Ludvig, a Rézbányai és Kelemen család. A Tamási, Pári és Szemcse határán található temetõben egy elkerített részen vannak a diftéria járványban elhunyt kisgyermekek sírjai. Értük január 20-án, Fábián, Sebestyén napon generációk óta misét mondatnak a miklósvári hívõk. Köszönet Gulyás Tibornak és a közmunkásoknak, hogy a Halottak Napjára segítettek az elhunytak többnyire idõs hozzátartozóinak rendbe hozni a temetõt és környékét. Miskolczi Zoltánné
III. évfolyam 11. szám
TAMÁSI TÁJ
3
Nyugtalan tulajdonosok Anyatejes Világnap Lakossági fórumon történt (folytatás) Ígéretünk szerint a mostani számban részletesen beszámolunk a nyaralótulajdonosok és a város- illetve fürdõvezetés közti fórumon elhangzottakról. Elsõként Dolák Gyula vállalkozót, a rendezvény szervezõjét szólaltattuk meg: – A tulajdonosok kérésére hívtam össze az érintetteket. Az érdeklõdésre jellemzõ talán, hogy a jelenléti ívet 98-an írták alá, de ennél valamivel többen voltunk. Azt viszont nem értettem, hogy miért csak három vendéglátós- idegenforgalmi vállalkozó jött csak el. Bár többször változott az idõpont és helyszín, legnagyobb sajnálatunkra a polgármester úr sem tudott részt venni. Három témakört kívántunk megvitatni, megtárgyalni. Elsõként a fürdõ jelenlegi helyzetét, s jövõjét. A fürdõ tulajdonosi szerkezetére kapott válasz, mely szerint 10 önkormányzat a tulajdonosa, ellentmond ismereteinknek, mely szerint csak 7, sõt a nemrég a Vízmû Kft.-ben többségi tulajdoni részt szerzett Pécsi Vízmû Rt. a jövõben nem kívánja mûködtetni a strandot, amely még bizonytalanabbá teszi az eddig kialakult helyzetet. A jövõ évi nyitásra is csak azt a feleletet kaptuk, hogy május 1-jén kinyit a strand, de hogy ki és milyen formában mûködteti, arra nem adtak megnyugtató ígéretet. A már sokszor beharangozott befektetõvel folyó tárgyalásokat is túl hosszadalmasnak találjuk, hisz még semmi kézzelfogható eredmény nem született a tárgyalásokon. A tulajdonosok azon a véleményen vannak, hogy két év után más befektetõvel is kellene tárgyalni. Egy 11 milliárdnál sokkal kisebb fürdõfejlesztés is vonzana ide be-
fektetõket a kiegészítõ szolgáltatásokra. Az is megfogalmazódott, hogy számos pályázati forrásról is lecsúszott a fürdõ, míg mások élve ezekkel látványosan fejlõdtek. A fürdõlátogatottsági adatok szerint 2001-ben 160 ezer, 2004-ben 115 ezer, idén már 100 ezer vendége sem volt a fürdõnek. Ez természetesen komolyan érinti a vállalkozásokat, de az üdülõk értéke is rohamosan csökken, 25-30 tulajdonos már eladásra kínálja ingatlanját. • A második napirendi pontban a nyaralótelep gondjairól esett szó. Melyek a legfontosabbak? – Az összejövetel „kirobbantója” tulajdonképpen az az önkormányzati levél volt – melynek név szerinti feladóját ott nem sikerült kideríteni – ,melyben 450 ezer forint körüli összegben határozták meg a csatornarendszer kiépítésének a költségét a területen. A miklósvári csatornafejlesztésbõl az üdülõtelep azért maradt ki, mert a támogatás csak lakóövezetre szólt. Néhányan árajánlatokat kértünk csatornaépítéssel foglalkozó cégektõl, ezek alapján csupán fele összegbe kerülne a gerincvezetékek kiépítése az üdülõövezetben. A tulajdonosokra esõ 200-250 ezer forintot elfogadhatónak tartja a többség, de véleményük szerint lehetne erre is pályázati for-
rásokat találni. Az meg végképp felbosszantotta a jelenlévõket, mely szerint nem önkormányzati feladat a csatornaépítés. Akkor mi, hanem az alapvetõ közmûvek biztosítása?! Szinte ugyanez mondható el gáz ügyben is, hisz csak a Termál utcában építették ki a vezetéket. Természetesen még szó esett az utak rossz állapotáról, melyet gyakran a szakszerûtlen javítások, felbontások még tovább rontanak. Bosszantó a terület elhanyagoltsága, a gaztenger. Indítványoztuk, hogy a fürdõtõl a városközpontig vezetõ járda lentrõl induljon el, mert az ottani járda kritikán aluli, meg tartunk attól, hogy ha elapad a forrás, akkor csak egy szakasz készül el belõle. • Elhangzottak a város idegenforgalmára vonatkozó vélemények is. – Kérjük, hogy ne 20 évente legyen ehhez hasonló fórum, hanem a város vezetése rendszeresen tájékoztassa a tulajdonosokat az õket érintõ kérdésekrõl. Az itt lévõ 1000 férõhely kapjon nagyobb figyelmet, reklámot a városi kiadványokban. A városi rendezvények plakátjai kerüljenek ki a telepen felállítandó hirdetõtáblákra magyarul és németül is. • Hogyan vonná meg a találkozó jelentõségét? – Én abban látom a fontosságát, hogy végre szemtõl szemben találkozhattak az érintettek. A város vezetése szembesült azokkal a problémákkal, amelyek a tulajdonosokat, vállalkozókat leginkább foglalkoztatja. Mindenkinek érdeke a fürdõ, a város idegenforgalmának fejlõdése, s mi ebben partnerek kívánunk lenni.
„Szüléssel életet adunk a gyermekeknek, szoptatással táplálékot és biztonságot nyújtunk nekik. A szoptatás révén a természet csodálatos módon egyesíti a kisbaba táplálását és lelki szükségleteinek kielégítését.” Tudta ezt valamennyi anyuka, akiket egy szép, õszi délután köszöntöttek a védõnõk. A fertõzõ betegségekrõl és a védõoltásokról szóló elõadást – melyet Dr. László Eszter, az ÁNTSZ tisztifõorvosa tartotta – beszélgetés követte. Míg az anyukák eszmecserét tartottak nevelési, gondozási élményeikrõl és gondjaikról, addig a gyermekek is ismerkedtek egymással. Õk, ha beszélni még nem is, de játszani már tudtak egymással.
Köszönet
illeti Dolák Gyulát a megszervezett fórumért, amelynek lényegét tényszerûen foglalta össze, ehhez mindössze két észrevételem lenne. Egyrészt az, hogy a tervezett fórum idõpontja és helyszíne nem változott többször, hiszen a szervezõ által javasolthoz képest egy héttel késõbbi szombatot javasoltunk, amit õ elfogadott, a helyszínre pedig csak mi tettünk javaslatot. A másik ennél fontosabb, ez az önkormányzatnak tulajdonított csatorna-beruházási ajánlat, amire a helyszínen hivatkoztak és ez összegszerûségében állítólag 450 ezer forintról szólt. Az önkormányzat csak egy esetben kereste meg az üdülõtulajdonosokat, még 2003-ban, a lakóterület csatornaépítése elõtt, ekkor tett ajánlatot összesen 340 ezer forint/ingatlan áron a kiépítésre. Akkor az üdülõtulajdonosok kb. fele reagált az ajánlatra, és a 65%-uk elutasította azt. Ebbõl pedig az következik, hogy a hivatkozott ajánlatot nem a tamási önkormányzat tette. Dr. Schutzbach Ferenc címzetes fõjegyzõ
Örményi
Õrségváltás Nyitott és nyílt kapitányságot szeretnék Az október 10-i állománygyûlésen búcsúztatták el Dr. Kovács Zoltán r. alezredest a Tamási Rendõrkapitányság korábbi vezetõjét, s mutatták be Illés László r. alezredest az új rendõrkapitányt. Dr. Kustra József megyei rendõrfõkapitány elmondta, a cseréknek nem az elégtelen munkavégzés volt az oka, hanem a természetes változtatás játszott szerepet. Kérte egyúttal a jelenlévõk és a rendõrséggel együttmûködõk támogatását az új parancsnok munkájához. Az elköszönõ vezetõ visszatekintett a kapitányság élén eltöltött közel 14 esztendõ fõbb eseményeire. Az új kapitány az eredmények megtartása mellett ígérte, hogy minden tudását, tapasztalatát a kapitányság céljai elérése érdekében kamatoztatja. Illés László r. alezredesnek igen zsúfolt volt a programja az elmúlt 2-3 hétben. Egyrészt bemutatkozó látogatást tett több helyütt, másrészt õ fogadta a vele megismerkedni szándékozókat és mindeközben átvette a kapitányság vezetését, a feladatok koordinálását, Ígéretét betartva az újságnak is nyilatkozott, melynek rövidített, szerkesztett változatát közöljük. • Kapitány Úr! A Tamási Táj olvasói nevében, elõször is gratulálok új beosztásához. Kérem, hogy bemutatkozását kezdjük
szakmai karrierjének rövid összefoglalásával. – D o mb ó v á r o n s z ü lettem 1955-ben. Érettségi után elvégeztem a Kossuth Lajos Katonai Fõiskolát, majd az osztrák határszakaszon teljesítettem katonai szolgálatot 1977. és 1983. között. Ezt követõen a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság állományába kerültem, ahol különbözõ beosztásokban dolgoztam (titkárságvezetõ, közlekedésrendészeti osztályvezetõ). 2004. október 1-tõl a paksi rendõrkapitányság vezetõjeként dolgoztam. Eredményes egy év után Tolna Megye Rendõrfõkapitánya 2005. október 6-i hatállyal kinevezett a Tamási Rendõrkapitányság élére.
• Mint már több helyütt hangsúlyozta, nem idegen az ön számára városunk és környéke. – Szívesen jöttem Tamásiba, hisz a várost, a környéket, a személyi állományt is jól ismerem. Megtisztelõ feladatnak tekintem a rendõrkapitányi teendõket. Szakmailag jól felkészített állományt, szervezeti struktúrájában jól felépített kapitányságot vettem át. Így rövidtávon nem tervezek érdemi változtatásokat végrehajtani.
• A tamási képviselõtestület elõtt bemutatkozásán, röviden vázolta programját. Melyek az elsõdleges célkitûzési?
– A feladataim ellátása során kiemelt fontosságúnak tartom az illetékességi területünkön élõk biztonságának erõsítését bûnmegelõzési projektek indításával, folyamatos és aktív rendõri jelenlét biztosításával. A bûncselekmények megelõzésének lehetõségeit, formáit, lehetséges módozatait, a települések közösségét képviselõtestületekkel, polgármesterekkel kívánom kidolgozni. Keresem, és elmélyítem az együttmûködést a polgárõr-egyesületekkel. Nyitott és nyílt kapitányságot szeretnék. Nyitottat minden tisztességes állampolgár elõtt, nyíltat, amely napi kapcsolatban van a kommunikációs csatornákon keresztül a mûködési területen élõkkel. Céljaim között szerepel a kapitányság, a rendõrségi munka népszerûsítése, melyhez támaszkodni fogok a helyi médiára is. Nagyon komolyan gondolom, hogy a rendõri munka szolgálat, s ezt a meggyõzõdésemet erõsíteni kívánom kollégáimban is. Számukra nyugodt munkakörülményeket, biztonságos hátteret kívánok teremteni. Mindent megteszek azért, hogy munkánk eredményes, valamennyi érintett számára elismerésre méltó legyen. Ehhez kívánom felhasználni a több mint 30 éves gyakorlati tapasztalatomat. Törekszem arra is, hogy szakmai kapcso-
lataim mellett az emberiek is kiegyensúlyozottak legyenek. • Az olvasók kíváncsiak a magánszemélyre is. Mit tudhatunk meg a családi hátterérõl? A szabadidõs kedvteléseirõl, és arról, hogy a munkahely és lakóhely azonos településen lesz-e a jövõben? – Véleményem szerint nem lényegi kérdés, hogy az ember hol hajtja álomra fejét, ezért most nem tervezem, hogy Szekszárdról elköltözzem. Arról azonban mindenkit biztosíthatok, hogy amikor fizikai jelenlétem szükséges, akkor minden esetben itt találnak. Én a napi munkámat nem 8, hanem 24 órás szolgálatnak tekintem. Családomról annyit: 28 éve élek boldog házasságban. Két gyermekünk közül az
idõsebb bölcsész végzettségû, nyelveket oktat. A fiatalabb egyetemre jár. Hobbim: szõlészet, borászat, kertészkedés. Szeretek olvasni, az utóbbi idõben inkább verseket. Mostanában Babits kötet van leginkább a kezemben. Néhány könyvbe újból és újból beleolvasok, ilyen Illés Gyula Puszták népe címû regénye, melyet talán azért szeretek, mert anyai nagyszüleim uradalmi cselédek voltak itt a környéken. • Kapitány Úr, köszönöm az interjút! Egyúttal felajánlom a Tamási Táj oldalait a késõbbiekben is aktuális rendõrségi hírek közlésére. – Élni fogok a lehetõséggel. Touri
4
TAMÁSI TÁJ
2005. NOVEMBER
Haza a múltban (11.)
Elõadás
Tamási plébánosok a 18. századi pécsi káptalanban
A kínai jezsuita misszió története
Városunk római katolikus plébánosai között a múltban is voltak kiemelkedõ tudású és tekintélyû emberek. Ma már bizonyára kevesen tudják, hogy a 18. században, kevesebb mint fél évszázad alatt (1726 és 1774 között) négy olyan plébános is szolgált Tamásiban, akik késõbb a pécsi székeskáptalan tagjai közé emelkedtek. Egyikük Szányi Ferenc még magasabbra jutott, 1802-ben a ma Szlovákiához tartozó Rozsnyó püspökségének élére került. A közelmúltban egy fiatal pécsi történész, Fedeles Tamás összeállította a 18. század elsõ felében élt pécsi kanonok – köztük három korábbi plébánosunk – életrajzi adattárát; az alábbi kis írás fõleg ennek alapján született. A késõbbi kanonokok közül elsõként – és egyben a legrövidebb ideig – az 1691-ben a Sopronhoz közeli Körtvélyesen született Domsics (Domsich, Domsits) Mátyás szolgált Tamásiban 1726-1727-ben. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, teológiát ugyanitt és Nagyszombatban, filozófiát Budán tan u lt. Elsõ szo lg álati h elye 1720-tól Szklabonya volt (amely mellesleg Mikszáth Kálmán szülõfaluja is), innen Földvárra, majd Tamásiba került, 1727-ben pedig elõbb Iregbe, aztán a Baranya megyei Hosszúheténybe helyezték. Pécsi kanonokká 1728-ban nevezték ki, 1737-tõl 1762-ig õrkanonok volt, 1733-tól püspöki, majd 1737-tõl általános helynök. 1729ben a pécsi püspökség egyházlátogatásával bízták meg. Pécsen hunyt el 1768-ban, 77 éves korában.
Domsicsot egy másik késõbbi kanonok, az 1698-as születésû Fonyó Sándor váltotta a tamási plébánia élén, akinek egyben ez volt elsõ szolgálati helye is. Három évig, 1730-ig tartó tamási munkája idején, 1728-ban nevezték ki esperessé. 1730-ban már pécsi kanonok, 1739-ben olvasókanonok és püspöki helytartó, 1745-ben kisprépost, 1753-ban pedig nagyprépost lett. 1748-ban õ végezte a püspökség egyházlátogatását, ugyanebben az évben pedig egyben helynökként igazgatta az egyházmegyét, Klimó György püspök kinevezéséig. 1741-ben országgyûlési küldött, 1742-ben vármegyei táblabíró, 1748-tól a hétszemélyes tábla ülnöke volt. A fentieken kívül a szeminárium prefektusa, 1734-tõl püspöki vikárius, 1734 és 1754 között a pécsi Mindenszentek templom plébánosa, 1748-tól scutari-i tituláris püspök. 1767-ben hunyt el, õt is székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Négy évvel Fonyó Sándor távozása után, 1734-ben jött Tamásiba az akkor 28 esztendõs, szekszárdi születésû Fodor István. Teológiai tanulmányait a nagyszombati szemináriumban végezte, ezután 1732-tõl 1734-ig Pécsen szolgált káplánként. Pécsi kanonoki kinevezése elõtt kizárólag városunkban tevékenykedett plébánosként, meglehetõsen hosszú idõn keresztül, 1734 áprilisától 1749 szeptemberéig. Szolgálata idején, 1742-ben kezdõdött és az õ hivatali ideje alatt is fejezõdött be az új, máig fennálló katolikus templom építése. Pécsi kanonok 1749-ben lett, õrkanonokká
csak halála évében 1766-ban lépett elõ. A pécsi székesegyház kriptájában nyugszik. A késõbbi rozsnyói püspök, Szányi Ferenc a felvidéki Tornán, 1740-ben látta meg a napvilágot. A teológiát 1765-ben õ is Nagyszombatban fejezte be. 1765-1766-ban a Baranya megyei Vajszlón, 1766 és 1768 között Regölyben, 1768 és 1774 között pedig Tamásiban volt plébános. Közben 1770-tõl már tanított a pécsi szemináriumban, 1773-ban a szeminárium rektorak é n t k a n o n o k k á lép e tt e lõ , 1777-ben olvasókanonok, 1790ben generális vikárius, 1792-ben pedig nagyprépost lett. 1802-ben a rozsnyói egyházmegye püspökévé nevezték ki, amelyet 1810-ben bekövezett haláláig igazgatott. Tájékoztató irodalom: Szalay Antal: Tamási Mezõ-Város esmértetése. Tudományos Gyûjtemény 1830, IX. 81; Brüsztle, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quinque-Ecclesiensis. IV. Pécs 1880, 681-685; Merényi Ferenc: Domsics Mátyás egyházlátogatása (Canonica Visitatio) Baranyában 1729-ben. Pécs 1939, 21-23; Fedeles Tamás: A pécsi székeskáptalan és kanonokjai a 18. század elsõ felében. In: Az 1704-es pécsi kuruc és rác dúlás 300. évfordulójára rendezett egyháztörténeti konferencia (Pécs, 2004. szeptember 27.) elõadásai. Szerk. Fedeles Tamás–Varga Szabolcs. Pécs 2005, 100-120. (Tanulmányok Pécs történetébõl 15.)
Jelentõs történelmi, kultúrtörténeti- és rendtörténeti ismeretekkel gyarapodhattak azok, akik október 5-én részt vettek a KÉSZ és a Könnyü László Városi Könyvtár által szervezett rendezvényen, amelynek vendége Vámos Péter, történész, sinológus volt. Az érdekfeszítõ elõadás során a hallgatóság részletesen megismerkedhetett a kínai jezsuita misszió történetével, különös tekintettel a Jézus Társaság Magyarországi Rendtartományának, kínai-tajvani missziójával.
Az elõadás Tamásival kapcsolatos aktualitása, hogy a helyi születésû Cser (Stokhinger) László S. J., író, költõ, a város díszpolgára 10 évig (1939-1949) dolgozott a misszióban, majd késõbb Kanadába és az Amerikai Egyesült Államokba kerülve pedig prokurátora volt annak. Az elõadást egy Cser László életét és munkásságát bemutató kiállítás is gazdagította, amelynek dokumentumai Babits István (a költõ unokaöccse) ajándékaként került a könyvtárba, gyarapítva a hatalmas és gazdag életmûvet, amit Cser atya még életében a könyvtárra hagyott.
Mentsük meg!
K. Németh András
A magyar Országház
Fogadjon örökbe könyvet! Hogy unokáink is olvashassák A Tamási Táj októberi számában Fogadjon örökbe könyvet! címmel felhívást tettünk közzé, melyben a Könnyü László Városi Könyvtár felajánlásokat kér 16 nagy értékû, de restaurálásra szoruló könyvéhez. Az akció céljáról, a kiválasztott mûvekrõl, a javítás menetérõl kérdeztük Miskolczi Zoltánné igazgatót. – Az örökbefogadási akcióval a könyvtár tulajdonában lévõ muzeális értékû könyvekre, könyvritkaságokra szeretnénk felhívni a tamásiak figyelmét, hogy kutatási célokra, tanulmányok kiegészítésére minél szélesebb körben használhassák. • Mi számít muzeális értékû könyvnek? - középkori kódex mind - 1600 elõtt megjelent mind - 1711 elõtt Magyaro.-n megjelent (pl: Pánkotai Ferenc: Szent Hilárius, Várad, 1650) - 1800 elõtt külföldön megjelent - magyar nyelven - magyar szerzõ - magyar vonatkozás - idõtõl függetlenül: unikum, könyvritkaság, mûvészi értékû kötés, elõállítás körülményei, tulajdonosa miatt - történeti szempontból (irodalom, mûvészet, tudomány vagy nyomástörténet) jelentõs mû • Hogyan kerültek ezek a mûvek az intézmény tulajdonába? – Az általunk örökbefogadásra felajánlott 16 kötet mindegyike az
USA-ban élõ Könnyü család, illetve névadónk, a néhai Könnyü László adománya. Könnyü tudatosan gyûjtötte a hungarikumokat: könyvek és képzõmûvészeti alkotások tekintetében egyaránt. Értékes könyvtára egy részét az Országos Széchenyi Könyvtárnak, másrészt Tamásinak ajánlotta fel. Így került hozzánk
számos levél (köztük Mécs László, Márai Sándor, Lesznay Anna) és Xantus János-kutatás összes anyaga, amelyet Könnyü László a doktori disszertációjához gyûjtött. • Miért éppen ezt a 16 mûvet ajánlották örökbefogadásra? – Sajnos ezek igen rossz fizikai állapotban vannak, némelyik már lapjaira esett szét, a legtöbbnek sérült a gerince, a borítója, lapjai töredezettek. Olyan is akad köztük, amelyiket valamely tulajdonosa próbált megjavítani, sajnos ezzel még nagyobb kárt okozva bennük. Restaurálásuk komoly összeg, pl. az
1650-ben Váradon nyomtatott kötet állag r o mlásán ak meg állítása 1997-ben 60.000 Ft-ba került. Ezt a könyvtár saját költségvetésébõl nem tudná biztosítani. A pályázatok is 50% önrész meglétét feltételezik. Ezért gondoltunk egy ilyen jellegû támogatásra. Így a könyvtár is támogatókra talál. • Bizonyára vállalatok, vállalkozók adományaira számítanak elsõsorban, de gondoltak-e a kispénzû olvasókra, akik erejükhöz mérten kevesebb összeggel, de szintén támogatnák a könyvek megmentését? – Igen, az õ hozzájárulásukra is alapozva egy díszes album, a háromnyelvû A magyar Országház címû kötet megmentésére hívjuk fel a tamásiak figyelmét. Legyenek õk közösen e páratlan kiadvány örökbefogadói! Szeretném végezetül megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden eddig és majdani támogatónknak.
Csatlakozzon Ön is a kezdeményezéshez! Mi, a Tamási Táj szerkesztõi nem csupán a felhívás közzétételével kívánjuk támogatnia könyvtár nemes kezdeményezését, hanem azzal is, hogy mindnyájan 1000-1000 forinttal hozzájárulunk A magyar Országház címû könyv restaurálásához.
A Könnyü család adományaként került a könyvtár tulajdonába 1994. szeptemberében egy valódi könyvritkaság. Tudomásom szerint, de legalábbis a könyvtári lelõhelyjegyzék szerint, ezen kívül még a Képzõmuûvészeti Fõiskola Könyvtárában található egy példány. A háromnyelvû (magyar, német, francia) könyv címe: A magyar Országház. A súlyos, nagyméretû (58 X 45 cm) fénnyomatokkal, kromotípiákkal, fotolitográfiákkal, autotipklisékkel és fényképfelvételekkel teletûzdelt albumot a magyar királyi kormány megbízásából Pilisi
ebbõl 21 millió 517 ezer volt az építési költség, mûvészeti alkotásokra, belsõ berendezésekre és díszítésekre pedig 4 millió 817 ezer koronát fordítottak. A Költségek címû fejezet így zárul: „Minthogy az egész épület köbtartalma 47.300, egy beépített köbméterre esik: az összes, tehát a tulajdonképpeni épitési költségeket és a mûvészeti alkotások, belsõ berendezés és díszítés költségeit is számítva: 61 korona 17 fillér. Ha pedig csupán az építési költségeket vesszük számba, esik egy köbméterre 45 korona 49 fillér.” A míves, festett, aranyozott, dombornyomásos, gazdagon díszített borkötéses album restaurálásra szoru lt, melyn ek költségeihez az adományozó, Könnyü Erzsébet is hozzájárult egy komolyabb összeggel. Könyvtárosok
Ney Béla írta és szerkesztette, Steinbausz László, Heidrich László, Bayer Béla, Lázár Vilmos és Santhó István közremûködésével. Az országházról szóló, az építés, kivitelezés történetét elbeszélõ könyvritkaságot Dívald Károly mûintézete adta ki Budapesten. Pontos adatok találhatók a könyvben arról is, hogy mibe került annak idején az Országház. Eszerint 28 millió 935 ezer koronát költöttek el,
III. évfolyam 11. szám
TAMÁSI TÁJ
5
Katasztrófavédelem
Gimiben tudós
Polgármesterek felkészítése Tamásiban
Segítség az erdélyi árvíz károsultjainak
A kistérség területén, katasztrófa- és polgári védelmi feladatok szervezésére és koordinálására létrehozott helyi védelmi bizottság érintett településeinek elsõ emberei részére szervezett továbbképzést a Tamási Polgári Védelmi Kirendeltség. Hajdics József polgármester a helyi védelmi bizottság elnökének közremûködésével, a jelenlévõ polgármesterek és segítõik aktuális polgári védelmi kérdésekrõl kaptak tájékoztatást. Bohli Antal a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács irodavezetõje elõadásában a kárigények benyújtásáról, a helyreállítás feladatairól beszélt. Dr. László Eszter az ÁNTSZ Dombóvár és Tamási Városi Intézetének vezetõje a járványokról és azok megelõzési, védelmi feladatairól, Dr. Szakmáry András az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellen-
õrzõ Állomás Kerületi Fõállatorvosa a madárinfluenzáról, Mácsai Antal mk. pv. ezredes a klímaváltozásról, globális felmelegedésrõl tartott érdekes és hasznos elõadást. A tájékoztatók egyik központi témája természetesen a madárinfluenza és az ezzel kapcsolatos esetleges védelmi, védekezési feladatok voltak, amelyet az elõadása során több elõadó is érintett. Mindannyian egyetértettek abban, hogy sajnálatos a médiában tapasztalható túlzó hírkeltés, hiszen ez egyelõre kizárólag állategészségügyi probléma. A már elhíresült H5N1 vírus emberrõl emberre is terjedõ mutáns változat kialakulásának nagyon kicsi a valószínûsége. Természetesen az állatállomány védelme, a betegség terjedésének megakadályozása is jelentõs feladatokat jelenthet, amelyet a hatóságok, hivatalos szervek, a polgármesterek által vezetett települé-
sek segítsége, közremûködése nélkül nem tudnak megoldani. A Fõállatorvos az esetleges konkrét védelmi feladatokról is tájékoztatta a polgármestereket. Andrási Zoltánné Varsád polgármestere és Torma József pv. õrnagy kirendeltség-vezetõ egy esettanulmányon keresztül mutatta be az augusztusi, hatalmas károkat okozó idõjárás, Varsádot érintõ védekezési, kárelhárítási feladatait, osztották meg tapasztalataikat a települések vezetõivel. A Tamási Polgári Védelmi Kirendeltség (a jelenlévõ 29 település vezetõjének jóváhagyásával) a közeljövõben megkezdi egy önkéntesekbõl álló Kistérségi Önmentõ Egyesület felállítását, amely a települések védekezési, kárelhárítási feladatainak segítésére lesz hivatott. Torma József
Vályis hírek Nemzetközi körforgásban Az Európai Unió pályázati forrásai nemcsak a gazdasági élet szereplõinek kínálnak új lehetõségeket, hanem az oktatási intézmények számára is. Ezek kihasználásában a tamási Vályi Péter Szakképzõ Iskola és Kollégium élenjár. Az eddigi eredményekrõl és a jövõbeli tervekrõl Kocsis Ibolya igazgató-helyettes, projekt koordinátor adott tájékoztatást. - Az elõzõ tanévek sikeres nemzetközi kapcsolataira és pályázataira építve a Tempus Közalapítvány Comenius és Leonardo da Vinci programjai az idei tanévben is folytatódnak. 2004/2005. tanévben 34 diákunk volt 4-8 hetes Leonardo szakmai gyakorlaton Németországban és Walesben, valamint 22 tanulónk és 5 tanárunk képviselte az iskolát Comenius nyelvi és iskolai projektekben Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Lengyelországban. Október elején két hétig a wurzeni német partneriskolából 10 diák és 2 tanár töltött 2 hetet nyelvi projekt keretében az iskolában. A napokban, október 20-25. között francia, lengyel és magyar diákok és tanárok részvételével projekttalálkozó került megrendezésre.
Ennek során a partneriskolák képviselõi betekintést nyerhettek iskolánk életébe, részt vettek a Tolna Megyei Pályaválasztási hetek rendezvénysorozat keretében az intézményünk nyílt napján, ellátogattak Budapestre, Siófokra, a Balaton környékére, megcsodálták a páratlan szépségû dámvadakat a gyulaji erdõben, megismerték a biobor készítés rejtelmeit a felsõnyéki Móricz pincészetben. Mindeközben kiértékelték az elõzõ évben összeállított angol-olasz-francia-magyar-lengyel nyelvû hagyományos és karácsonyi ételek receptgyûjteményét, a projekt-logok zsûrizésre kerültek, körvonalazódott az idei tanévben elkészítendõ projekttermék: ötnyelvû naptár összeállítása a közös feladat, amely a hónapokhoz kapcsolódóan az egyes országok hagyományos rendezvényeit, jelentõs
Látszódj! Közlekedésbiztonsági akció A Henkel Magyarország Kft. a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Balesetmegelõzési Bizottsággal közösen Látszódj!címmel közlekedésbiztonsági akciót hirdetett gyermekeknek. E program keretében október 4-én a Würtz Ádám Általános Iskolában a szervezõk tájékoztatót tartottak, ahol elmondták, hogy mit tehetnek a szülõk, pedagógusok és a fontos, véleményformáló személyek a gyermekeket érõ közlekedési balesetek csökkentéséért. Ezt követõen mód nyílt egy Látszódj! tanóra megtekintésére is. Fényvisszaverõ prizmákat és informá c ió an ya g o t is k a p ta k a résztvevõk.
népszokásait foglalja magába képek és szöveges leírás segítségével. A külföldi találkozók alkalmával a diákok számára külön élmény a repülõút, az utazás, a családoknál történõ elszállásolás, így betekintést nyerhetnek a mindennapokba, lehetõség van nyelvgyakorlásra, kapcsolatok építésére, a hagyományok, kulturális és történelmi értékek megismerésére. A tanárok számára hasznos a szakmai tapasztalatok szerzése, más oktatási rendszerek, iskolák, kultúrák tanulmányozása. A tanév során újabb nyelvi program megvalósítására kerül sor lengyel partneriskolával, illetve 2006. nyarán 14 diák utazik 4-8 hetes szakmai gyakorlatra Németországba. A változatos és sokoldalú nemzetközi tevékenységek és pályázatok hátterében természetesen nagyon sok elõkészítõ, pályázatíró és szervezõmunka áll, igen nagy idõráfordítással. Mindezeket a Vályi tanárai végezték és végzik, mert sok esetben a diákok többségének ez az egyetlen lehetõsége, hogy eljussanak külföldi iskolákba vagy cégekhez szakmai gyakorlatra. Touri
Iskolánkban lezajlott az elsõ szülõi értekezlet és a szecskaavató bál. Októberben két a fizikát érintõ esemény is történt. O k tó b e r 3-án Oberländer Sándorné vezetésével a tolnai gimnázium tanárai érdekes fizikai kísérletet mutattak be. A tornateremben 150200 diák figyelte nagy érdeklõdéssel, hogyan szólal meg egy vascsõ, hogyan fagy meg a virág vagy a teniszlabda. A bemutató végén mindenki saját kezûleg is kipróbálhatta a meghökkentõ szerkezeteket. Remélhetõleg több fiatalban sikerült szimpátiát ébreszteni a természettudományok iránt. Az Ericsson Magyarország díjat alapított „A matematika és a fizika népszerûsítéséért” címmel, amelyet négy fizika-és matematikatanár nyerhet el az országban évente. E díjra terjesztette fel a Béri Balogh Ádám Gimnázium matematika és fizika munkaközössége valamint egész tantestülete Kaszás Dezsõ tanár urat. Nagy örömünkre a tanár úr okt. 28-án átvehette ezt az elõkelõ elismerést. Az Ericsson cég megbízásából a díjátadásra filmet készítettek iskolánkban. Felvették a tanár úr egyik fizikaóráját, amelyen olyan érdekes kísérleteket végzett el, ami-
lyeneket más iskolák nem tudnak megvalósítani. A tanár úr gazdag pedagógiai pályájáról régi és mostani tanítványok és kollégák vallottak. E gazdag életút bõségesen tartalmaz olyan kritériumokat, melyek alapján Kaszás Dezsõ tanár úr méltó e díj elnyerésére. Szívbõl gratulálunk! Programjaink decemberig Okt. 31.-nov. 5. õszi szünet Nov. 11. szülõk-nevelõk bálja Nov. 23. Nyílt nap a 8. osztályosoknak: ismertetés a nulladik évfolyamról, bemutatóórák Dec. 16. szalagtûzõ bál Dec. 20. iskolai karácsonyi mûsor Dec. 21-jan. 2. téli szünet Juhászné Lendvai Katalin
Velünk Tamási Kistérségi Társadalmi Szervezetek Fóruma A civil szervezeteknek érdek képviseleti és érdek érvényesítési feladatuk van. A Nemzeti Fejlesztési Terv II. kistérséget érintõ részeinek kidolgozása során nagyon fontos, hogy a társadalmi szervezetek elgondolásai és ötletei beépüljenek a térségi fejlesztési alapdokumentumokba. Ezek a dokumentumok alapozzák meg a civil szféra finanszírozási lehetõségeit, melyek szervezeteink céljainak megvalósítását teszik majd lehetõvé. Az üléseken fontos a személyes részvétel, mert a Fórum akkor lehet
valós partnere a Kistérségi Fejlesztési Tanácsnak, ha a létszámunk és az általunk végzett munka tekintélyt vív ki magának szûkebb és tágabb környezetünkben. A Fórum következõ ülése 2005. december 5-én 14 órakor lesz az Innovációs Központ emeleti tanácskozó termében. A kistérségi civil térkép elkészítéséhez valamennyi civil szervezet jelentkezését várjuk! Érdeklõdni a 06-70/218-7814-es telefonszámon lehet. Bartakovics József
Fehér Bot Akik kézzel érintik azt, amit látniuk kéne Október 15-e a vakok és gyengén látók nemzetközi ünnepe. Ennek alkalmából tartottak megemlékezést október 14-én, a tamási mûvelõdési házban. Családias légkör fogadta az oda érkezõket. Már a Vályi Péter Szakképzõ Iskola diákjainak mûsora alatt elkalandoztak a gondolataim. Egy filmrészlet jutott az eszembe, amikor egy vak embert egy kutya segít át a hídon. Talán ilyen ez a mai nap is – gondoltam. Sokan azért vannak itt, hogy az itt lévõ embereket elkísérjék egy láthatatlan úton, ahol séta közben felhívják a figyelmet vak és gyengén látó társaink helyzetére és problémájára. A diákok énekét taps kísérte, ezután Csibi János szavalta el Petõfi Sándor versét. Az ünnepi köszöntõt Frankné dr Kovács Szilvia mondta. Szerinte az egészséges emberekben ott van a szívbõl jövõ
felelõsség a vakok iránt, csak nem merik kimutatni. Mindenki fél a másságtól, ezért vagyunk olyan tartózkodóak. Bízik benne, hogy azok, akik ott voltak, jobban megértették, mit jelent a másokkal való törõdés. A terem elcsendesedett, amikor Rácz Szilvia énekelni kezdett. Hangulatos volt és könnyed, szomorú és fájdalmas is egyben. Kevés szem maradt szárazon, és nehéz volt utána bárkinek is megszólalnia. A rendezvény végén került sor a meghirdetett rajzpályázat díjkiosztójára. 37 diák pályázott, és a szervezõk remélik, jövõre még több tanuló kap kedvet a rajzoláshoz. A rajzokból kivehetõ, hogy a gyerekekben elindult a felelõsségérzet, amely talán eszükbe fog jutni akkor is, amikor egy olyan embernek kell segítséget nyújtaniuk, akinek nem adatott meg a fény világa. Sz. Reni
6
TAMÁSI TÁJ
Labdarúgás
Kézi
Elõkerültek azok a bizonyos cipõk
"Rövid" a kispad
5:2* 0:5 3-2 2:3
Fotó: Schell Csaba
Tamási SE - Bólyi SE PVSK - Tamási SE Tamási SE - Komló B. SK Nagyatád - Tamási SE
Következik: D. szentgyörgy - Tamási SE Nov. 5. 13.30 Tamási SE - B.boglár Nov. 12. 13.00 *A Fegyelmi Bizottság döntése alapján a Tamási - Bóly meccsért a vendég csapat kapja a 3 pontot, egy másik döntés értelmében a Tamási - B.boglár mérkõzést zárt kapuk mögött kell lejátszani. www.slasz.hu
A tamásiak az NB I/B 8. fordulójában megyei rangadót játszottak a hétvégén. Varga László csapata döntetlent játszott a hajrát jobban bíró szekszárdi lányokkal. VargaTransferUKSE TAM-BAUTamásiKC 26:26 (13:15) A tabellán a koppány-parti együttes 8 mérkõzés után 4 ponttal a 11. helyen tanyázik. Reméljük, hogy lesz ez még jobb is! A góllövõlista 5. helyét Pavelekné Kovács Judit 50 lõtt góllal foglalja el, a 9. helyen az a Varga Nikolett van 44 góllal, aki a bajnokság közben átigazolt egy Izlandi csapathoz. Sok sikert kívánunk neki, és persze az itthon maradt társaknak is! Következik: TAM-BAU Tamási KC - Tököl 2005. nov. 5. 18.00 Vályi Tornacsarnok
Atlétika
Megyei atlétikai bajnokság 2005. 09. 29 – 30. Szekszárd Serdülõ korcsoport 100 m 4. Papp Zoltán 13,4 s 100 m 3. Molnár Sandra 14,08 s 300m 1. Molnár Sandra 51,07 s Távolugrás 3. Jáni Adrien 4,14 m Távolugrás 2. Papp Zoltán 5,02 m Távolugrás 6. Molnár Sandra 4,22 m Gerelyhajítás 2. Jáni Adrienn 20,97 m Diszkoszvetés 2. Jáni Adrienn 20,08 m Junior korcsoport Diszkoszvetés 1. Savanyú Péter 47,76 m Súlylökés 1. Savanyú Péter 15,65 m
Autó Fazekas-Steel Kupa 90’ 91’ 1 kg 700 g
Október 29-30-án a Tamási Motorsport Egyesület szervezésében egy nagyszerû rallyversenyt láthatak az érdeklõdõk a város utcáin.
91’
Kasi KUPA Kaposvár 2005.10. 01. Junior korcsoport Diszkoszvetés 2. Savanyú Péter 50,69 m egyéni és új megyei csúcs Súlylökés 2. Savanyú Péter 16,52 m /Mindkét eredmény aranyjelvényes szint/ Pécs város Felnõtt nyílt Bajnoksága 2005. 10.02. Pécs Diszkoszvetés 3. Savanyú Péter 44,39 m Súlylökés 4. Savanyú Péter 15,08 m egyéni csúcs 7,25 kg
www.mike99.hu
1,75 kg 6 kg
1,75 kg 6 kg
2 kg
Valóban volt minden, ami rally: üldözéses prológ a Kossuth téren, éjjszakai futamok, látványos és izgalmas pálya. Negyvenhat iduló érkezett az ország számos pontjáról (még Debrecenbõl is), és õk, valamint a szervezõk is mendent megtetek azért, hogy a nézõk láthassák a rally minden szépségét, ugyanakkor mindenki épségben érjen haza a verseny után. Az autósport kedvelõinek nevében, köszönjök ezt a nagyszerû rendezvényt! Abszolút végeredmény: 1.Schweizer D.-Mayer P. (BMW) 2.Borbás Sz.-Fodor A. (Lancia ) 3.Vári M.-Balázs T. (BMW M3) www.tamasimotorsport.hu
Tehetségkutatás Tamási város legkiválóbb atlétái Munkaközösségünk az õszi versenyidõszakban új versenyzési lehetõséget kívánt biztosítani tanuló ifjúságunk számára. Atlétikai többpróba versenyeken szerettük volna a legkiválóbb diákjainkat felkutatni. A versenyünket 2005. október 13-án, csütörtök délután rendeztük meg. A versenyen összesen majd száz városunkban tanuló gyermek jutott versenyzési lehetõséghez. A szervezési és rendezési feladatokat testnevelés munkaközösségünk felvállalta. A verseny jutalmazását az önkormányzat ajánlotta fel. Az érmeket Bakó Béla alpolgármester adta át a legérdemesebbeknek.
Tamási város bajnokai 1997-ben születettek közül:
Minõsültek a tamási népdalkörök
Októberben Mohácson a VI. Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Verseny regionális elõdöntõjén városunk két népdalköre minõsült.
A tizennyolc csoport és szólista háromtagú bíráló bizottság elõtt mutatkozott be. A szigorú zsûri a népdalcsokor összeállítása, az egységes hangzás és a színpadi megjelenés alapján értékelte a bemutatott produkciókat. Nagy örömünkre a Városi Mûvelõdési Központ népdalkörei sikeresen szerepeltek. Az egy éve alakult Õszirózsa Nyugdíjas Népdalkör ezüst fokozatot kapott. Az „iglicés” lányok pedig arany oklevelükkel a középdöntõbe jutottak. Gratulálunk mindkét csoportnak!
Sakk Mattolták a pécsieket
Omega AC õszi eredményei Délnyugat Magyarországi Régió 2005. évi Serdülõ Atlétikai Bajnokság Távolugrás 5. Jáni Adrienn 429 cm Távolugrás 5. Papp Zoltán 499 cm Diszkoszvetés 6. Jáni Adrienn 20,72 m Gerelyhajítás 4. Jáni Adrienn 24,82 m
2005. NOVEMBER
1. Szabó Orsolya 1. Kiss László 2. Farkas Viktória 2. Tóth Csaba 3. Heiter Bence 3. Müller Ivett 1995/96-ben születettek közül: 1. Farkas Edit 1. Sárvári Viktor
2. Jugovics Roberta 2. Horváth Bálint 3. Walter Viktória 3. Nagy Tamás 1993/94-ben születettek közül: 1. Lukács Rita 1. Gyõri Dávid 2. Köbli Henrietta 2. Kántor Gábor 3. Berta Szilvia 3. Horváth Márton 1991/92-ben születettek közül: 1. Illés Dóra 1. Papp Zoltán 2. Molnár Szandra 2. Lakos Gergõ 3. Szõke Dóra 3. Holik Balázs
2005. szeptember 18. Magyarhertelend Anje és Oscar Kupa (46 induló) 3. Dr. Csávássy György (Tamási KSE) 7 pont 6. Kiss Lajos (Tamási KSE) 6 pont
2005. október 8-9. Dombóvár Innovációs Kupa (35 induló) 4. Tóth Pál (Tamási KSE) 7 pont Csapatban: 2. Tamási KSE (Tóth Pál, Kiss Lajos, Lódi László, Buczkó József)
2005. október 16. NB II. 1. forduló Pannonpower SE Pécs – Tamási KSE: 4,5- 7,5 Gyõzött: Tóth Pál, Birkás György, Buczkó József, dr. Csávássy György, Tóth Pál Dániel Döntetlen: Mihalecz Attila, Halpert Sándor, Kalányos Ferenc, Madura Gábor, Polecsák Ferenc Következõ mérkõzések: Október 30. Komló BSK –Tamási KSE November 13. Tamási KSE –Kármin SE Pécs
Jóval Jobban Jár! 2005. novemberben
Coop akció,
a Kop-Ka ÁFÉSZ tamási élelmiszer üzleteiben! Fogy.ár Egységár Danone Kefir 150 g 49 Ft/db 327 Ft/kg Camping kördobozos sajt 140 g 189 Ft/db 1350 Ft/kg Coop Rudi kakaós bevonattal 30 g 29 Ft/db 967 Ft/kg Zott Monte 4+2 ingyen 6 x 62,5 g 239 Ft/cs 637 Ft/kg Szobi Alma, Narancs, Szõlõ ital 15 % 1,5 L 139 Ft/db 93 Ft/l Olympos Citromlé 1 l 169 Ft/db Coop Margarin Light csészés 500 g 99 Ft/db 198 Ft/kg Ráma kocka margarin 250 g 109 Ft/db 436 Ft/kg Helló üdítõk több ízben 2 l 69 Ft/db 35 Ft/l Coop csemege uborka 6-9 cm 720 ml 129 Ft/db 179 Ft/l Coop szeletelt gomba 400 g 169 Ft/db 423 Ft/kg Coop sárgabarack lekvár 410 g 155 Ft/db 378 Ft/kg Erõs Pista 210 g 259 Ft/db 1233 Ft/kg
És még több száz terméket kínálunk akciós áron „ Amíg a készlet tart”
2005 November 9-tõl 25 - ig Iparcikk Akció a , 2.sz. Forrás Áruházban Tamási, Rákóczi u. 9- 11. Tel.: 471-718 40.sz. Mûszaki boltban Tamási, Szabadság u. 39. Tel.: 471-423
Elektromos háztartási gépek , szórakoztató elektronika , tüzeléstechnikai termékek , elektromos szerszámok , szõlészeti és borászati termékek széles választékát kínáljuk. Polar A. kategóriás felültöltõs mosógép 62.500 Ft/db Hajdu Bojler Z 80 31.590 Ft/db Hajdu Bojler Z 120 37.590 Ft/db Gáz hõsugárzó, palackra szerelhetõ 6.590 Ft/db Samsung TV 53 cm 39.900 Ft/db Hegesztõ trafó+Einhell ajándék sarokcsisz. 11.990 Ft/db Szuper ár! Létra 2x7 fokos Alumínium 10.500 Ft/db Szuper ár! Homelite 35 ccm láncfûrész 31.990 Ft/db
III. évfolyam 11. szám
TAMÁSI TÁJ
7
Vályi “Soha nem elég!” galéria
Felpezsdült a rockzenei élet Tamásiban
Ütõs koncerteket láthattak az érdeklõdõk október 22-én a tamási Mûvelõdési Házban. A zenekedvelõ rockerek igényes mûsort nézhettek végig mind a Fekete Sereg, mind a Morpheus zenekar személyében. Az estet a kaposvári Fekete Sereg kezdte, akik 1995 óta zenélnek együtt, és idén a Gyújts sötétséget címû negyedik nagylemezükrõl játszanak elõzetest a turné alkalmával.
A tipikusan magyar heavy metált játszó csapat után felharsant a már jól ismert intro, és színpadra lépett a Morpheus. A fiúk azonnal megtalálták a közös hangot közönségükkel, egy kis bemelegedés után együtt énekeltek a színpad elõtt táncolók a zenekarral. Az együttes új nagylemezérõl az összes dal elhangzott, nagy lelkesedés fogadta az Élj a mának, a Faust, a Megkövült barátság címû számokat, ezen kívül felharsantak a régi nagy klasszikusok is, például az Ossiantól a Szenvedély, a P. Box-tól a Soha nem elég, vagy a Zöld, a bíbor és a fekete, a negyedik visszatapsolás alkalmával pedig megérkezett a már megszokott Iced Earth blokk is. Könnyû Tamást, a zenekar frontemberét kérdeztem, úgy sikerült-e minden, ahogy szerették volna, elégedett-e a koncerttel: - Tökéletesen elégedett vagyok! A mai magyar rock koncertek látogatottsága elég szegényes. Az emberek szabadidejükben inkább pihennek, másodállást vállalnak - ami érthetõ is ebben a “jólétben”- sokan a családjuk miatt nem tudnak eljönni, vagy nincs pénzük rá. Ez a fellépés bebizonyította számomra, hogy van igény az értelmes szövegekkel bíró, dallamos rock-metál zenére. Nagyon jó hangulatban telt a buli, az a kb. 120-130 ember velünk együtt jól érezte magát, és egy igazi rock koncertnek ez a lényege.
Mácsai Antal, polgárvédelmi ezredes és Bakó Béla, alpolgármester nyitotta meg október 12-én a Vályi Péter Szakképzõ Iskola és Kollégium Kindl-kupolagalériájában a természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából rendezett kiállítást. Egyúttal a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság rajzpályázatának díjátadó ünnepségére is sor került. Ezen tamási siker is született, Szécsi Judit, a Vályi Péter SZ. I. tanulója második lett munkájával a középiskolások kategóriájában.
November 8. 14.00
Kézmûves foglalkozás RONGYBABA KÉSZÍTÉS az Esterházy Isk. 3. osztályos tanulóinak November 11. 14.00
Gyermekmozi Madagaszkár November 14. 14.00
Népi gyerekjátékok, dalos körjátékok a gimnázium 5-6. osztályosainak November 16. 14.30
Textil- és fonalkép pályázat díjátadása November 17. 13.30
Népi gyerekjátékok, dalos körjátékok az Esterházy Isk.4. osztályosainak November 21. 19.00
A KOMARNOI JÓKAI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA Vígjáték sok zenével két részben
Hunyady Sándor: A HÁROM SÁRKÁNY Belépõdíj: 1.500-, 1.300-, 1.100- Ft Jegyek november 2-tõl válthatók a mûvelõdési központban. November 23. 13.30
Galéria Paulikovics Iván szobrámûvész kiállítását Leposa Erzsébet mûvészettörténész nyitotta meg a Tamási galériában október 12-én.
Kézmûves foglalkozás FILC KUTYA KÉSZÍTÉSE a gimnázium 5-6. osztályosainak November 24. 13.30
Népi gyerekjátékok, dalos körjátékok az Eszterházy Isk. 2. osztályosainak November 25. 14.00
Népi gyerekjátékok, dalos körjátékok a Würtz Isk. 2. osztályosainak November 26. 14.00
Katalin-bál a nyugdíjas klubban November 30. 14.00
Kézmûves foglalkozás
Köszönjük a Mûvelõdési Háznak, hogy otthont adott ennek a rendezvénynek! Soha rosszabb koncertet!
RONGYBABA KÉSZÍTÉS a Würtz Isk. 3. osztályos tanulóinak
Sz. Reni
KIÁLLÍTÁSOK 2005. november 16-án 16 órakor a TAMÁSI GALÉRIÁBAN (Tamási, Szabadság u. 54.)
Tájékoztatjuk a tisztelt Hirdetõket, hogy a decemberi szám mellékleteként ismét megjelentetjük a
2006-os falinaptárunkat! Bõvebb felvilágosítást nyújt: Örményi János 30/271-10-79
PÓSA EDE festõmûvész kiállításának megnyitója
www.tamasiinfo.hu Új információs portál Tamási város és környékén élõknek. Naprakész információk, friss hírek, ismertetõk, képgaléria, apróhirdetések, fórum, telefonkönyv, letöltések. A portált bárki ingyen használhatja! Regisztrálja magát! Szóljon hozzá!
www.tamasiinfo.hu
Anyakönyv Szeptember hónapban házasságot kötöttek: Szerkesztõség:
Balassa Zoltán, Miskolczi Zoltánné, Örményi János, Sógorka Péter Felelõs szerkesztõ:
Örményi János 7090 Tamási, Szabadság u. 52. E–mail:
[email protected] Felelõs kiadó:
Hajdics József 7090 Tamási, Szabadság u. 46. Telefon: 74/ 471–144 Nyomdai munkálatok: SÉD Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10. ISSN 0865–218X
Gulyás Andrea – Ördög Attila Hemerle Beáta – Németh László Csepregi Andrea – Képli István Sok boldogságot az ifjú pároknak!
Augusztus – szeptember - október hónapban elhunytak: Kupi István Halász Sándor Hollenbach Györgyné Szabó Irma Sik Antalné Cilyó Paulina Berkes Zoltán Balogh Ferencné Nyirõ Erzsébet Metz Ferenc Horváth Józsefné Balassa Katalin Dósa Alajosné Hegedüs Anna Bosnyák Istvánné Illés Rózsa Részvétünk az elhunytak hozzátartozóinak! Bencze Gyöngyi anyakönyvvezetõ
A kiállítást megnyitja: VIDA LAJOS A kiállítás megtekinthetõ: 2005. november 16-december 11-ig naponta 14-18 óráig. Hétfõ szünnap 2005. november 16-tól december 13-ig a mûvelõdési központban
„Aranylik fenn a faág, a szél az avarban kószál…” címû gyermek képzõmûvészeti pályázat, valamint Nyisztor Zoltán és Nyisztor Zoltánné dombóvári fajátékkészítõk kiállítása. Megtekinthetõ az intézmény nyitva tartási idejében. A mûvelõdési központban mûködõ kiscsoportok Balett tanfolyam 1-5 csoport hétfõ: 10.00-11.00 és 14.00-18.00 . Esthajnal nyugdíjas klub kedd: 14.00-16.00. Kezdõ citeracsoport szerda: 15.15-16.45 . Pántlika Néptánc Együttes szerda: Rügyecske csoport: 15.30-16.30 Csillaghír csoport: 16.30-18.00 Jóga szerda: 18.00-20.00 . Õszirózsa népdalkör csürtötök 16.30-17.30 . Galagonya citera együttes péntek: 14.15-15.45. Iglice népdalkör péntek: 16.00-17.30. Pro Cultura Humana vegyeskar kedd és péntek: 18.30-20.00
MOZIMÛSOR NOVEMBER Kedzés: 19.00 Pénztárnyitás az elõadás elõtt egy órával. Belépõjegy: 350 Ft
02. ONG-BAK Színes feliratos irá n i film F õ s z e r e p l õ : T o n y Jaa,W.Sipioput 05.-06. ANYÁD NAPJA Színes feliratos amerikai filmvígjáték Fõszreplõ:J. Lopez,Jane Fonda,M.Vartan 09. FANTASZTIKUS NÉGYES Szinkronizált amerikai akciófilm Fõszreplõ:I. Gruffudd,M. Chiklis 11. péntek14.00 MADAGASZKÁR Színes, animációs amerikai film 12.-13. FEKETE VÍZ F e liratos amerikai horrorfilm Fõszereplõk:J. Conelly,Tim Roth, 16. NÉGY TESÓ Feliratos amerikai film Fsz.: Timothy E.
Brummund,Benz Antoine,J. Charles 19-20. A REMÉNY BAJNOKA Feliratos amerikai film Fõszereplõ: Russel Crowe,Renée Zellweger 23. GÓL! Feliratos amerikai film F õ s z e r e p l õ : K u n o B e cker,Alessandro Nivola 27. vasárnap MELINDA ÉS MELINDA Feliratos amerikai film Fõszereplõ:Will Ferrel,Neil Pepe 30. KICSI KOCSI: TELE A TANK Feliratos amerikai filmvígjáték Fõszereplõ:Justin Long, Lindsay Lohan
8
TAMÁSI TÁJ
2005. NOVEMBER
Tamási
A víz az úr
Kalendárium
Kapos-Koppányvölgyi Vizi Társulat Az idei nyáron nemcsak az üdüléseket mosta el a bõséges égi „áldás”, sok esetben a gátak sem bírtak a víz nyomásával. A védekezési munkálatokban nagy feladat hárult a Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulatra, melynek ügyvezetõ igazgatójának nem rég Tóth Istvánt választották. • A vállalat neve jól ismert, de tevékenysége, egyedi felépítése talán kevésbé. Mutassa be kérem az irányítása alá tartozó társulatot! – A vízi társulati mozgalom Magyarországon közel 200 éves múltra tekint vissza. Tamásiban 1820-ban Kosba-pusztán megalakult az elsõ Vízszabályozási Társulat a Kapos vízének reguláztatására. A II. világháborút követõen a többi társulath o z h a s o n ló a n me g s z û n t, d e 1959-ben újjászervezõdött. Mûködési területünk 141.771 hektárra, 42 településre terjed ki., 158 közcélú vízfolyást felügyelünk 556 km hosszúságban. Az elsõdleges feladatunk ezek kezelése és üzemeltetése: iszapolás, kaszálás, felújítás. Ezen közcélú munkák finanszírozására az önkormányzatoktól és földtulajdonosoktól, földhasználóktól érdekeltségi hozzájárulást kapunk. Korábban munkáinkhoz jelentõs állami támogatást is folyósítottak pályázatok révén. Ennek hiánya súlyos gondokat jelent a közcélú vízfolyások állagára, vízelvezetõ képességükre. A közcélú feladatok, védekezések ellátásához szükséges szakmai és tárgyi feltételek megtartásához más egyéb építõipari tevékenység vállalásával kell a kiesõ bevételt pótolnunk. Irányítás szempontjából a Földmûvelési Minisztériumhoz tartozunk. Az országban
lévõ 82 vízi társulat között bennünket a közepes nagyságúak kategóriájába sorolnak. A legfõbb döntéshozó szervünk a Küldöttgyûlés, amely évente egyszer ülésezik és meghatározza az éves közcélú feladatunkat. Minden önkormányzatnak van egy küldötte, s a településeken élõ gazdák is választanak maguk közül egy képviselõt. Az 500 ha felett gazdálkodók is delegálnak 1-1-fõt. Évközben az ügyeket az Intézõ Bizottság viszi, amely negyedévente értekezik. Ennek elnöke tulajdonképpen az én munkáltatóm is. • A kora tavasszal vészjósló híreket lehetett hallani a társulatról? – Tagadhatatlan, hogy a tavalyi veszteséges év után a tavasz sem jól
indult, ezért létszámleépítésre és kisebb átszervezésre kényszerültünk, a 61 fõrõl 45-re csökkent a dolgozók létszáma. Májusban a társulat korábbi igazgatója nyugdíjba vonult, a megüresedett tisztségre én is beadtam a pályázatomat. Az Intézõ Bizottság június 1-jével engem bízott meg a Társulat vezetésével. Már a nyár folyamán sikerült annyi mélyépítési munkát elnyerni a közcélú feladatokon túl, amely stabilizálta a Társulat helyzetét. Ebben nagy szerepet vállaltak a tagjaink és a társulat dolgozói is. Megköszönöm a segítségüket és bízom abban, hogy nem csak rájuk hárul nagyobb teher, hanem a közcélú vízfolyások
tulajdonosa, az állam is szerepet vállal az árkok rendbentartásában! Az alap és mélyépítési tevékenységünk mellett természetesen a jövõben is folytatjuk a minden típusú személygépkocsira kiterjedõ mûszaki vizsgáztatást és zöldkártya készítést, valamint a teherautóra a zöldkártyás vizsgáztatást. • A társulat életének képletesen szólva nyugodt mederben fo-
lyását igencsak megzavarták az augusztusi és a szeptemberi heves esõzések. – Augusztus 5-12, majd a 22-tõl szeptember 2-ig a legmagasabb, III. fokozatban védtük a Kapos menti területeket, településeket. A helyzet súlyosságát talán legjobban azzal jellemezhetném, hogy a III. fokozatot 320 cm-es vízállásnál rendelik el, a tetõzéskor pedig 476 cm-t mértek. Természetesen ez visszaduzzasztotta a mi vízfolyásainkat, így azok mentén mentésre, védekezésre kényszerültünk. Szeretném megjegyezni, hogy 1968-ban volt a Kaposon utoljára rendezés, az akkori 75 m 3 -es kiépítési vízhozammal szemben a jelenlegi benõtt és feliszapolódott meder csak kb.27 m3-t vezet le. A nyári hónapokban területünkön átlagosan 250 mm csapadék hullott, de Tamásiban augusztus 21-én éjszaka 38, másnap 41 mm esett egy nap alatt. 22-én Varsádon fél óra alatt 80 mm, amely közel 100milliós kárt okozott. • Ne csak a társulatot, mutassuk be Önt is! – 1978-ban a Baján, a Budapesti Mûszaki Egyetem Vízgazdálkodási Fõiskolai Karán üzemmérnöki diplomát szereztem. Nem vagyok újonc a társulatnál, egy kisebb megszakítással 27 év óta itt vagyok alkalmazásban. Feleségem a Tamási Földhivatalnál dolgozik. Az egyik lányunk bírósági fogalmazó, a másik egyetemi hallgató.
2006. December elsõ napjaiban jelenik meg a Tamási Kalendárium 2006. A szerkesztõk felajánlják a Tisztelt Olvasóknak hogy, akik számukra olyan régi kalendáriumot (elsõsorban Kincses Kalendáriumot) hoz, amelybõl még nincs példány a birtokukban, annak cserébe az új kiadványból adnak egyet.
Örményi János Telefon: 06-30-271-10-79
TAMÁSI TV 1 tervezett programja Városképek; Temetõi képek Halottak napja; Õszi táj; Továbbra is látható a város rendezvényeirõl a képes beszámoló; Folytatódik a Kalendárium
ANTENNA SZAKÜZLET
UPC Direct hivatalos forgalmazója 7090 Tamási, Kossuth tér 3.
Telefon: (74) 471-741
Örményi
Idõsek Gondozási Központja Egy idõsotthon mindennapjai Október 1-je, az idõsek világnapja. Ez a nap alkalom arra, hogy meglátogassuk és felköszöntsük az idõsebb, nyugdíjas szeretteinket, ismerõseinket. Többek között emiatt is gondoltam, hogy ellátogatok az idõsek otthonába. Tamásiban 1978 óta létezik idõsotthon, mely jelenlegi formájában, gondozási központként 1987 januárja óta mûködik. Az intézmény 10 Fotó: Mardinka Dia férõhelyes átmeneti szállással, valamint 25 férõhelyes Idõsek klubjával rendelkezik és igen sokféle felada• T e r v e ztot lát el. Az ott dolgozók teendõinek valami„Egyre szûkül, s mégis tágul a láthatár... hez tartozik az otthon lakóinak ellyen változást, látásán kívül a házi segítségnyúj- Egyre kevesebbet s mégis messzebb látok. esetleg bõvítás, az étkeztetés és az otthoni S míg sajnálkozva mondják: de vaksi szegény! tést, fejleszszakápolás is. A gondozási köz- Nem sejtik, mily messze s magasra látok én!” tést a jövõpontba az idõsek kérelem alapján, ben? szociális alapon kerülhetnek be. (Ittzés Mihályné: Öregedõ szemek) – I g e n , Az otthon mûködésérõl, további emeltszintû elterveirõl Barna Sándornével – Évente megünnepeljük az idõ- látást tervezünk, 15 férõhellyel szebeszélgettem: • Milyen ellátásban részesül- sek világnapját, amelyre idén egy retnénk bõvülni. Ehhez már kész városi ünnepség keretén belül került építési tervekkel rendelkezünk, nek az otthon lakói? – A legfontosabb az ellátás sor. Ezen kívül tartunk születés-, és csak az anyagi forrás hiányzik, amit szempontjából a háromszori étke- névnapot, anyák napját és természe- pályázat útján próbálunk megszezés biztosítása, ezen kívül gondos- tesen együtt ünnepeljük az egyházi rezni. Ezen kívül egyéb változások kodunk a személyi higiéniáról, mo- ünnepeket, a karácsonyt és a húsvé- is lesznek: a gondozási központ sunk, vasalunk rájuk. A mi felada- tot is,- ekkor szentmisén is résztve- megváltozik, alapellátási központtá tunk a gyógyszereik beszerzése és a szünk -, de nem maradhat el a szil- alakul át, ami azt jelenti, hogy ez az bevásárlás is, heti egy alkalommal veszteri közös pezsgõzés sem. A intézmény fogja a gyermekjóléti pedig orvos látogat el hozzájuk. farsang szintén kiemelkedõ ünnep szolgálatot és a családsegítést felFekvõbetegeknél más a helyzet, az lett nálunk, ilyenkor mi dolgozók ölelni, valamint indul egy informáõ helyzetük teljes ellátást, olykor beöltözünk, együtt mulatunk és ciós szolgálat is. Szeretnénk bevezetni a jelzõrendszeres házi segítorvos által elrendelt szakápolást táncolunk az idõsekkel. Az itt lakók lelki gondozása is ségnyújtást, mely már folyamatban igényel. • Milyen programokat szer- fontos feladat, mellyel Harta János- van és készítjük a szocio-térképünné foglalkozik. ket is, mely a város 70 év feletti laveznek az otthon lakóinak? kóit keresi fel és melynek segítségé-
v e l az id õ s e b b e k j ö v õ r e vonatkozó elk épzeléseit és igényeit mérjük fel. Az otthon két kedves lakójával, Gyõri Józseffel és Mátrahegyi Józsefné Magdi nénivel - is leültem kicsit beszélgetni: • Hogy érzik magukat, milyen az ellátás, hogy jönnek ki társaikkal? Gy. J.: - Jól érzem magam köszönöm, igaz sokat fáj a derekam. Az otthont szeretem, mindenki nagyon aranyos. Jól kijövök mindenkivel. M. J.: - 1996. március 21-én, kilenc és fél éve jöttem ide, azóta vagyok az otthon lakója, és nagyon jól érzem itt magam. Mindenkivel jóban vagyok • Elmesélik hogy telik egy napjuk? Gy.J.: - Többnyire pihenéssel. Általában kártyázunk és rejtvényt fejtünk, vagy kimegyünk az udvarra nézelõdni kicsit. M.J.: - Nagyon szeretek olvasni és rejtvényt fejteni, csak sajnos már nehezen megy, mivel rossz a szemem. A beszélgetésünknek itt még korántsem szakadt vége, ugyanis Magdi néni bevezetett a szobájába és megmutatta nekem a dédunokája fényképét. Igazán jó érzés volt eltölteni egy kis idõt az otthon idõs lakói között. Szeretettel fogadtak és örömmel meséltek nekem mindenrõl, én pedig szívesen hallgattam õket. Martinka Dia
TAMÁSI RÁDIÓ TAMÁSI FM 101.9 Mhz BONYHÁD FM 92.8 Mhz Adás és stúdió telefonszám: 06/74-570-260; 570-261 SMS Box: 06-20-544-2303 Postacím: 7090 Tamási Pf. 146. Stúdió: 7090 Tamási, Szabadság u. 54. III. emelet. E-mail:
[email protected] HÍRDETÉS, REKLÁM: 06-20-481-48-65.