oktatási Segédanyag vígszínház

Joshua Sobol Ghetto rendező Omri Nitzan

oktatási Segédanyag vígszínház Készült Joshua Sobol drámájának budapesti vendégjátéka alkalmából bemutató | Vígszínház | 2014

3.

Bevezető A darab igaz történeten és dokumentumokon alapul. A német megszállás alatt 1941-ben Litvániában, a vilniusi gettóban a náci tisztek szórakoztatására megalakult egy kis színház, mely a túlélést biztosította a zsidók számára. Ennek a színháznak a születéséről és pusztulásáról szól Joshua Sobol gyönyörű, megrendítő és felkavaró drámája. A gettó falai között játszódó abszurd drámai alaphelyzetben az életért és a színházért való küzdelem összemosódik, és a művészet szerepe megsokszorozódik. Joshua Sobol az ismert drámaíró és rendező 1939-ben született Tel Avivban. Diplomáját Párizsban szerezte – a Sorbonne-on végzett filozófia szakot. Első darabját 1971-ben mutatták be Haifában, ahol eleinte asszisztensként és drámaíróként, később művészeti vezetőként is dolgozott. Az 1988-ban bemutatott A Jeruzsálem-szindróma című előadás oly mértékű tiltakozást váltott ki, hogy lemondott művészeti igazgatói rangjáról – azóta kizárólag az írásnak szenteli idejét. 1983 és 1989 között írta meg azt a három darabot (Gettó, Adam, Underground), amely a Gettó trilógiát alkotja. A Gettó az 1984-es haifai bemutatója után rövid idő alatt világhírűvé vált, elnyerte a David Harp díjat, ezt követte a Peter Zadek által rendezett híres német előadás, amelyet az év legjobb külföldi darabjának választottak. Azóta több mint húsz nyelvre fordították le, és nagy sikerrel játsszák a világ minden részén.

oktatási Segédanyag Joshua Sobol Ghetto

1

Vilnius, Észak Jeruzsáleme A vilniusi zsidó közösség története a 15. századig vezethető vissza, és azóta is híres a tekintélyes Tóra-tudósokról, jesivákról és írókról. Nekik köszönhető, hogy Vilnius a litvániai zsidók szellemi fellegvára lett. A második világháború elején Vilniusban 80 ezer zsidó élt, a város lakosságának fele. Vilniusban alakult a később hírnevet szerzett zsidó gimnázium, a Tarbut, valamint a tanár- és óvónőképző főiskola, ahol már héberül tanítottak. Vilniusban adták ki a babilóniai Talmudot, és ott működtek a Tóra-tanulás egész Európában híres műhelyei, ezért kapta a város az „Észak Jeruzsáleme” nevet. A történelem folyamán Vilnius litván, lengyel, orosz, a második világháború alatt pedig német közigazgatás alatt állt. A két világháború között a lengyel kormányzat próbálta lengyelesíteni a várost és környékét. A zsidók elvesztették a gazdasági, ipari és kereskedelmi befolyásukat, ezért anyagi helyzetük is nehezebb lett. A súlyos gazdasági helyzet ellenére egyre élénkebbé vált a város zsidó kulturális élete. A cionisták, a vallásosok és a jiddis ajkú zsidók, ki-ki a maga meggyőződése szerint, oktatási és kulturális intézmények keretében igyekezett megerősíteni a zsidó közösségi identitást, megőrizni és gyarapítani a hagyományt. A gyerekek nagy része héber vagy jiddis nyelvű iskolákba járt. A vilniusi zsidók több olyan intézményt tartottak fenn, ahol kultúrkincseiket megőrizték. Az 1893-ban alapított Strashon nagykönyvtár 35 ezer kötetének fele vallásos irodalom volt. Az 1903-ban alapított Történelmi és Néprajzi Intézetben ritka, a zsidó történelemmel, folklórral, irodalommal, színházzal és zenével kapcsolatos anyagokat gyűjtötték. A könyvtárban régi, és több híres írótól származó héber és jiddis nyelvű ritka kéziratot őriztek. Az 1924-ben alapított Ivo tudományos intézet a kultúrkincsek feldolgozásával és kutatásával foglalkozott. A gyűjteményben húszezer könyvet, külföldi jiddis újságokat, zsidó művészek ritka festményeit és kottáit őrizték. A városban csaknem száz zsidó tulajdonban levő kiadó működött, öt újság és sok folyóirat jelent meg.

A Strashon nagykönyvtár


2

A lengyel kormányzás utolsó évei alatt az antiszemita légkör az élet minden területén egyre érezhetőbbé vált, sőt erőszakos incidensekre is sor került. Zsidókat támadtak meg az utcán, és 1935 elején bombát robbantottak egy zsinagógában. Az antiszemita megnyilvánulások az egyetemen érződtek leginkább. A zsidó hallgatóknak a tantermek jobb oldalán elválasztott székekben kellett ülniük. 1937-től ez a rendelkezés az összes lengyel egyetemen életbe lépett. A szovjet megszállás alatt, 1940. június és 1941. június között az összes zsidó szervezetet és intézményt feloszlatták, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót és elfoglalták a várost, egyetlen, a város zsidó közösségét képviselő zsidó szervezet sem létezett. A holokauszt alatt a vilniusi zsidók a legsúlyosabb atrocitásoktól szenvedtek. Tulajdonukat elkobozták, sárga csillagot kellett hordaniuk, kényszermunkát végeztek, folyamatos megaláztatásoknak voltak kitéve. Az Einsatzgruppek több tömeggyilkosságot hajtott végre. A zsidókat gettóba szorították, munka- és haláltáborokba deportálták. Ebben a helyzetben a legfőbb gondjuk az volt, hogyan élhetik túl mindezt.

A háború előtti Vilnius

Jatkowa utca

A hatósági intézkedéseket a Zsidó Tanács hajtotta végre. A város zsidó közösségét elszakították a zsidó világgal fönntartott kapcsolatától, és alapjában megváltozott a generációkon keresztül megszokott nem zsidó környezetéhez fűződő viszonya is. Annak ellenére, hogy a zsidó közösség korábban is szenvedett a környező lakosságtól, a német megszállás alatt mégis megdöbbentette őket a fékevesztett kegyetlenség és ádáz gyűlölet. A zsidó közösség tárgyalni kényszerült az ellenséges kormányzattal, bár az csak kihasználásra és elpusztításra szánt, emberi jogaitól megfosztott lényeket látta bennük, és megsemmisültek a hitük és egzisztenciájuk alapját jelentő értékek. Ebben az egyre kegyetlenebb valóságban a vilniusi zsidók, éhség és betegség közepette, a mindennapi túlélésükért küzdöttek. A megviselt, megkínzott közösség minden lehetséges utat végigjárt, hogy túlélje a borzalmakat. A zsidó Vilnius a holokauszt minden gondjával és próbatételével szembekerült, minden számukra nyíló lehetőséget kihasznált. A vilniusi zsidóság a legtöbb kelet-európai zsidó közösség vészkorszak-történetének mikrokozmosza lehet. Yitzhak Arad: Ghetto in flames című könyvének előszavából (Holocaust Library, New York, 1982.)


3

Vilniusi krónika

1939

szeptember 1. Németország megtámadja Lengyelországot, elkezdődik a második világháború. szeptember 19. A Szovjetunió, a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékának értelmében elfoglalja Vilniust. október 28.

Litvánia visszafoglalja Vilniust, a vilniusi zsidók százai menekülnek a Szovjetunió felé. Az elkövetkező öt év alatt, az 1932 és 1939 között Palesztinába kivándorolt 256 ezerrel szemben csak 75 ezer zsidó vándorol ki.

1940

Vilnius népessége 200 ezer lélek, ebből 80 ezer zsidó, 60 ezer litván, 60 ezer lengyel és más nemzetiségű.

február 28. Betiltják a Palesztinába emigrálást.

1941

június 22. A németek megtámadják a Szovjetuniót. Több száz zsidó hagyja el Vilniust. Herman Kruk elkezdi vezetni a naplóját. június 24. A német hadsereg bevonul Vilniusba. A városból menekülni próbáló zsidók többségét meggyilkolják, a többieket visszakényszerítik a városba. Kevesebb mint háromezer zsidónak sikerül csak elmenekülnie. A litván rendőrség a német hadsereg felügyelete alá kerül. július 4. A német parancsnokság utasítására megalakul a zsidó tanács, a Judenrat. július 4 – 20. Ötezer zsidót gyilkolnak meg a Vilnius melletti Ponaryban. július 8. A vilniusi zsidóknak tilos a város főutcáján járni. augusztus 1. A katonaság a német polgári közigazgatás felügyeletére bízza a város irányítását.


A németek bevonulnak Vilnába

4

szeptember 2. 3.700 zsidót, köztük a Zsidó Tanács minden tagját agyonlövik, az augusztus 31-i merényletkísérlet megtorlásaként. szeptember 6. A németek tizenhét – később csak hét – utcát jelölnek ki a vilniusi gettó számára. Franz Murer SS parancsnok erre a területre zsúfolja össze a város zsidó lakosságát.

Gettóbejárat

Ponary

szeptember 6. Új, héttagú Zsidó Tanács alakul. Jakub Gens a gettó zsidó rendőrségének a vezetője.

szeptember 8. Megnyitják a gettókönyvtárat. szeptember 12. 3.334 zsidót gyilkolnak meg Ponaryban.

október 1. Engesztelés napján 3.700 zsidót deportálnak.

október 3 – 21. Három pogrom során 6.496 zsidót gyilkolnak meg.

október 13. Az összes zsidó vagyont elkobozzák. Háromezer munkavállalási engedélyt adnak ki.

október 24 – december 22. 7.100 munkavállalási engedéllyel nem rendelkező zsidót lőnek agyon.

november 27. A Zsidó Tanács a kultúrélet támogatásáról dönt.

1942

január 18. Megalakul az írók és művészek egyesülete. Megtartják az első szimfonikus koncertet. január 20. A wannseei konferencián a zsidókérdés végső megoldásáról tárgyalnak. A zsidó népesség csökkentését többek között munkaszolgálattal és minimális élelmiszeradagokkal akarják elérni.


5

január 21. Megalakul a helyi partizán mozgalom, célja a fegyveres ellenállás és szabotázs.

február 5. A zsidók születését korlátozó törvény életbe lép.

február 10. Megalakul a zenészek egyesülete.

április 14. A rendőrség azt követeli, hogy a gettóban levő összes hangszert vegyék jegyzékbe.

Litván rendőr zsidókkal

Jakub Gens

április 26. A gettószínház első előadása. Gens és Weiskopf között vita tör ki a németekkel való kereskedések miatt.

május 2. Németország megtámadja a Szovjetuniót.

július 11. Franz Murer SS parancsnok Genst nevezi ki a gettó parancsnokának. Helyettesei Antol Fried (adminisztratív igazgató) és Salek Dessler (rendőrparancsnok). július 26. Nyolcvannégy idős zsidót adnak át a litván rendőrségnek. Irodalmi díjat írnak ki a gettóról szóló alkotásokra. október Egy lengyel illegális újság közli a vilniusi népesség 1942-es adatait: 142 ezer lakos közül 12 ezer zsidó, 33 ezer litván és 97 ezer lengyel nemzetiségű. november Egy magyar színdarab, Indig Ottó Ember a híd alatt című művének premierje a gettószínházban.

december 13. A százezredik kikölcsönzött könyvet ünneplik a gettókönyvtárban.

1943

március 25. Öt kisebb gettót semmisítenek meg a Vilnius melletti kisvárosokban.

március 27. David Pinski Kincstár című színdarabjának premierje.


6

április 5. Négyezer zsidót gyilkolnak meg a közeli kisvárosokból Ponaryban.

május 5. Megkezdik a gettó kiürítését.

május 14. A gettó csaknem valamennyi bejáratát lezárják.

május 15. Gens a fegyvertartás ellen foglal állást.

június Weiskopfot agyonlövik. A Rzeszai Passa című revü premierje. Kittelt nevezik ki a vilniusi zsidókért felelős rendőrség parancsnokává. június 10. A gettószínház első héber nyelvű előadásának premierje David Pinski Örök zsidó című darabja.

június 12. Gens lelő egy fiatalembert, aki a gettóból menekülve lelőtt egy rendőrt.

június 26. A gettórendőrség elleni felkelés.

június 27. Dessler tizenegy partizánokhoz tartozó vagy velük szimpatizáló rendőrt bocsájt el a rendőrségből.

július 14. Kruk naplójának utolsó fejezete.

július 16. A gettón kívül dolgozó zsidókat elbocsájtják a munkahelyükről. Megkezdődik a haláltáborokba deportálás.

szeptember Sólem Áléchem Tóbiás, a tejesember című színdarabját próbálják.

szeptember 1. A németek ötezer zsidó deportálását követelik. Fegyveres összecsapások közben a partizánok több tagját letartóztatják. szeptember 2. Gens rendőrségi segéderőt alapít, kiválaszt és átad a németeknek ötezer zsidót.

szeptember 7. A partizánok az erdőkbe mennek.

szeptember 14. Genst letartóztatják és kivégzik. Korábban semmibe vette a figyelmeztetéseket, nem hallgatott azokra, akik azt ajánlották neki, hogy meneküljön el a gettóból.

szeptember 15. Kittel Desslert nevezi ki Gens utódjának.

szeptember 18. Dessler elszökik. Kittel mást nevez ki helyette.

szeptember 23. A gettót, ahol 10.000 zsidó maradt, felszámolják.

1944 július 7. A Vörös Hadsereg Vilniusba ér. Zsidó árvák sakkoznak


7

Művészeti élet a vilniusi gettóban „Hihetetlen, hogy milyen sokszínű, élénk kulturális életet éltek a vilniusi gettóba zárt zsidók, annak ellenére, hogy naponta szembe kellett nézniük a pusztulás veszélyével.” Isaiah Trunk: Judenrat Vilnius a zsidó művészet egyik legélénkebb központja volt évszázadokon át, ahol a modernizációt és a hagyományőrzést mindig sikerült összhangba hozni. A város zsidó közössége a náci megszállás alatt sem mondott le erről a szerepről. Persze ez csak látszat volt, majdnem veszélyes illúzió. A nürnbergi perben, 1946. augusztus 10-én tett tanúvallomásában Israel Segal, a gettószínház igazgatója így fogalmazott: „a németek kényszerítettek arra, hogy a színház működjön”. Az igazság az, hogy a színház működését a németek közömbösen nézték, de Segal vallomása jól mutatja azt a szégyent, amit a háború után a gettószínházzal kapcsolatban éreztek a túlélők, hiszen pontosan tudták, hogy a színház működése akaratlanul is, de elősegítette a nácik célját.

Utcakép a vilniusi gettból

Az első koncert

Az első koncert plakátja

1946-ban, egy jiddis folyóiratban Segal beismerte, hogy a színház alapításáért Jakub Gens volt felelős, a zsidó rendőrség parancsnoka és a vilniusi gettó diktátora. Segal így emlékezett vissza Jakub Gens ajánlatára, hogy rendezzenek koncertet a gettóban: „ez nemcsak elszánt tett volt, hanem az első vakmerő lépés: kénytelenek voltunk a gettóéletet elviselhetővé tenni”. A koncertet „a közösség prominens tagjainak tiltakozása ellenére” sikerült megtartani. Nem volt könnyű meggyőzni a színészeket, hogy „szabad egy temetőben előadást rendezni”. Ez a megjegyzés arra a plakátra vonatkozik, amit a szocialista Bund szimpatizánsok raktak fel a gettóban, jiddisül: „nem szabad egy temetőben színházat játszani!”.


8

A koncertet 1942. január 18-án (fél évvel a gettósítás és két hónappal az első deportálás után, amikor a gettólakók felét haláltáborba hurcolták), a Judenrat irodájában, az egykori jiddis gimnázium nagytermében tartották meg. A műsor ellen senki sem emelt kifogást. A közönség nagy része a gettórendőrség és néhány fontosabb család volt. A programban szerepeltek Bialik és Perec művei, Stephan Zweig egy novellájának adaptációja, egy Chopin nokturno, és egy fiatal zsidó költő, Avrom Sutzkever verse. Gens helyettese, Joseph Glazman (aki később a földalatti ellenállás egyik kulcsfigurája lett) a koncert előtt felolvasott egy bocsánatkérést, és egy imát az elhunytak emlékére. Ennek a kulturális eseménynek rendkívüli hatása volt, sőt néhányan a gettó történetének egyik fordulópontját látták benne. „Az emberek nevettek és sírtak, egy röpke óráig az együttérzés és a szolidaritás váltotta fel a mindennapi élet kilátástalanságát. Azok, akik eleinte politikai szemléletük miatt ellenezték a színház működését, megbékéltek vele, és pozitív jelenségnek tartották. A koncertek fontos társadalmi események lettek, és elősegítették a szociális, kulturális élet kikristályosodását.” Az első koncertet követően, 1942. január végén alakult meg az írók és művészek egyesülete, célja az eredeti, helyi alkotások támogatása, a tagok pártfogása és előadások rendezése. A zenészek egyesülete 1942. február 10-én alakult meg. Az egyesületek tagjai lettek a kultúrélet legfőbb mozgatói.

Zenei élet a gettóban A gettóban szimfonikus zenekar alakult, és nyilvános rendezvényeken szerepelt. Az első fellépés bevételét, 4000 rubelt, a rászorulók támogatására adományozták. A hangversenyek a társasági élet fontos eseményei voltak. A gettóban konzervatóriumot is létesítettek, ahol száz gyerek tanult. Két kórus működött, egy héber és egy jiddis nyelvű. A zenészek egyesülete 1942. február 10-én alakult meg. A gettóban több olyan költő és zeneszerző élt, aki a legnehezebb időkben is alkotott, többek között Abraham Sutzkever, Szmerke Kaczerginski, Lejb Rosenthal és Hirsch Glick. A komponisták között volt egy tizenegy éves kisfiú is, Alek Volkoviski (később Alexander Tamir néven lett híres).

A gettószínház A „színház-projekt” rendkívül fontos volt Gens számára. Ez nemcsak a gettó büszkesége volt, hanem némi foglalatosságot biztosított a színészeknek, zenészeknek, ácsoknak, festőknek vagy szabóknak. A színház a sokéves működése alatt segített elviselhetővé tenni a gettóéletet, az állandó bizonytalanságban és életveszélyben élő gettólakókat pedig valamennyire megnyugtatta.


9

A kultúrosztály 1942-ben írt beszámolója szerint „november közepén a gettóban egy alaptalan pletyka kelt szárnyra, és majdnem pánikot okozott. A gettószínház utasítást kapott Genstől, hogy rendezzen két, a szélesebb közönségnek szánt előadást, ami lecsendesítheti a forrongó hangulatot. November 18-án és 19-én került sor az előadásokra. Telt ház volt, minden jegyet eladtak – mindez jellemzi a színház népszerűségét és a közösség életében elfoglalt, megnyugtató szerepét.” Az előadásokat ellenző hangok lassacskán elcsitultak, sőt az előadásokat látogató német és litván tisztek látványa, akik közül nem egy hírhedt gyilkos volt, a személyes érzelmek ellenére sem okozott nyílt felháborodást. Hogy megfelelő helye legyen a színháznak, felújították a Konska utcában a korábbi városháza auditóriumát. A „hivatalos színházi idény” megnyitására 1942. április 26-án került sor, a Judenrat kultúrosztályának közreműködésével. Még Kruk is, a gettónapló szerzője, aki ellenezte Gens egyeduralmát, melegen üdvözölte az eseményt. A teremrend, ahol megjelölték a díszvendégek helyét, megmaradt, és mind a mai napig képet nyújt a gettó belső erőviszonyairól. 1942 áprilisában 315 néző előtt egy előadás került színpadra. Novemberig további 19 előadást tartottak, 5846 néző előtt. 1943 januárjáig 111 előadást tartottak, ezekre összesen körülbelül 35 ezer jegy kelt el. Az előadások jórész revü-műsorok voltak: versolvasás, zeneművek és drámai jelenetek sora. A Rozs-évek című előadáson például Kasriel Broydo, a gettó költőjének megzenésített versei hangzottak el, amelyek fülbemászó dallamuknak köszönhetően rendkívül népszerűvé váltak. „Talán csoda lesz, talán csoda lesz, nem lehet még tudni, nem bírjuk így tovább, talán csoda lesz.” (Kasriel Broydo)

A társulat tagjai

Broydo állította össze a Sosem lehet tudni című előadást is, amelynek címe a gettó mindennapi életének egyik kulcsmondata volt. „Szórakoztató előadás, sok örömöt okozott a nézőknek. A versek java részét a mindennapi élet ihlette, igazi humorral és nem kevés szarkazmussal. A Munka, munka című vers az egyetlen kivétel, mintha a gettómunkát szeretné védeni vagy munkára biztatna.” (Gettó hírei – újság) A következő revü a Rzeszai Passa volt, 1943 júniusában mutatták be, amikor a Vilnius melletti, többek között a rzeszai munkatáborokat kezdték megsemmisíteni, és az életben maradtak egy részét a vilniusi gettóba szállították. Lejb Rosenthal verse, a Gyerek a gettókapu mellett, a szelekciókról és a tömeges deportálásokról szólt, szájról szájra járt.


10

Az utolsó revü, a Mojse, tarts ki!, az Észtországba tartó deportálásokkal kezdődött, ez volt a gettó történetének utolsó fejezete. Több deportálásra váró gettólakó látogatott el a deportálás előtti estén a színházba. A vezérdallamot Broydo írta, ebben biztatta a gettólakókat: „Mojse, tarts ki, tarts ki, Mojse, közeledik a nap, és eljön még az óra!” Ezek a revüelőadások a vilniusi gettó színházi életének csak töredékei. A Rudnicka utca 13. alatti kávéházban is működött színház, volt marionett színház és vasárnapi matiné a gettón kívül dolgozók számára, akik hétközben csak késő éjjel értek haza. Voltak hangversenyek, héber és jiddis nyelvű kóruselőadások, gyerekszínház, irodalmi estek, előadások és nyilvános beszélgetések különböző témákról. A színházi élet csúcsa egy öt előadásos (négy jiddis és egy héber nyelvű) sorozat a legjobb kelet-európai hagyományok szellemében. Az első előadás a Zöld mezők népszerű románc volt, az amerikai-jiddis Perec Hirschbein műve. Ezt 1942 augusztusában mutatták be, és huszonnyolcszor játszották teltház előtt. 1943. január 15-én, a színház egyéves évfordulójának alkalmával, felvonulást rendeztek a gettóban. A kultúrosztály vezetője, aki a többi szocialista szimpatizánssal együtt eleinte ellenezte a színház működését, így éltette a színházat: „Azt akartuk elérni, hogy az egyszerű ember elszakadjon, ha csak egyetlen estére, a gettóélettől, és ezt a célt elértük. Nehéz, sötét időket élünk, a testünket a gettóhoz kötötték, de a lelkünkben szabadok maradtunk. Az első koncert előtt volt, aki arra figyelmeztetett, nem szabad egy temetőben színházat rendezni. Noha ez igaz, de egész életünk most egy temetőben zajlik. Nem szabad beletörődni a helyzetünkbe, erősnek kell lennünk, testben és lélekben...” 1943 márciusában került sor a Kincstár, David Pinski vígjátékára. A darab rendkívüli sikert aratott, miközben a színházon kívül a rendőrség a szomszéd gettó túlélőit fogadta. Az egyetlen héber nyelvű előadás is David Pinski darabja volt, Az örök zsidó. Ezt 1943. június 10-én mutatták be. A színdarab történelmi háttere a római uralom elleni zsidó felkelés volt, és a gettó cionista szimpatizánsai erre rendkívül büszkék voltak. Az utolsó előadás a sorozatban a Vízözön, Henning Berger eredetileg svéd nyelvű színdarabja volt, amelyet 1943 nyarán kezdtek játszani, a gettó utolsó heteiben, és a mű a gettólakók számára kétségkívül időszerű volt. Annak ellenére, hogy egyre több jel mutatott a gettó felszámolására, a színház vezetősége már a következő idényt tervezte, amelynek fénypontja Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című művének bemutatója lett volna. A gettót 1943 szeptemberében teljesen megsemmisítették, ezzel a színház terve is semmivé lett. A gettó bejárata a Rudnicka utca felől

Indig Ottó

Egy magyar színdarab 1942 novemberében mutatták be Indig Ottó magyar színdarabjának, az Ember a híd alatt-nak, jiddis változatát, a zsidó szereplőknek jiddis neveket adtak. A kultúrosztály büszkén hirdette, hogy az előadás a darab európai premierjeként is megállta volna a helyét a háború előtti vilniusi színházban. Solon Beinfeld: The Cultural Life of the Vilna Ghetto (Simon Wiesenthal Center Annual, Volume 1, 1984)


11

Herman Kruk naplója Hersel, avagy Herman Kruk, a varsói Grosar könyvtár igazgatója, a német támadás második hetében menekült el Varsóból, és pár hétre rá Vilniusba érkezett. Ahogy a városba ért, naplót kezdett vezetni jiddisül, és pontosan rögzítette az eseményeket. Naplója 603 oldal, és 1943. július 14-én hirtelen véget ér. Másnap átadták a Gestapónak a gettó földalatti ellenálló csoportjának parancsnokát, Jichak Wittenberget. Több mint valószínű, hogy Kruk ezt a tragikus eseményt is feldolgozta naplójában, nyilván a gettó teljes megsemmisítéséig, 1943. szeptember 23-ig vezette naplóját. Mi lehetett a napló további, a legnehezebb korszakról, az utolsó két hónap eseményeiről szóló részében, amikor a nácik felszámolták a gettót? Lehet, hogy valaki szándékosan eltüntette? A gettó felszámolása után a naplóírót több ezer zsidóval együtt Észtországba deportálták, és ott élete végéig folytatta a naplóírást. Néhány órával a Vörös Hadsereg érkezése előtt gyilkolták meg, 1944. szeptember 19-én. Negyvenhét éves volt.

Hogy legyen, aki mindezt elmondja... A következő cédulát találtak a vilniusi gettó romjai közé rejtett napló lapjai között: „Aki ezt a kéziratot megtalálja, tudnia kell, hogy ezek a naplójegyzetek, dokumentumok és más szövegek életem legnehezebb idejében keletkeztek. Arra kérem, hogy teljesítse kérésemet, és írásomat barátaimnak vagy családomnak juttassa el.” 1941. szeptember, történelmi nap, bevonulás a gettóba Reggel fél hét. Azt hihettük volna, hogy a gettóba vonulást szörnyű hírként fogadják a városban, de a vilniusiak viszonylagos nyugalommal vették tudomásul a teendőket. Napfelkeltével jöttek ide, és fél órát adtak, hogy összepakoljunk. A szadizmus legfelsőbb, legkifinomultabb fokozata. Kilenckor már csoportosan terelik a zsidókat. Babakocsikon, talicskán, fadeszkákon tolják megmaradt tulajdonukat. Szívszaggató képek. A csomagokon ülve ebédelünk (ki tudja, talán ez lesz az utolsó ebéd). A háziasszony sürget, hogy mindent együnk meg, ne hagyjunk semmit, egyetlen morzsát sem. 1941. szeptember 7., első éjszaka a gettóban Ezt az éjszakát nem fogjuk elfelejteni. Egy nyirkos pincében, izzadtan ébredtem. Egész testem azt súgta, hogy ne adjam fel, ne hagyjam, hogy belém furakodjanak a sötét gondolatok. Kimentem. Esős, ködös reggel. Találkoztam egy ismerősömmel, Rebeka Epsteinnel. Irigyelt, hogy van pincém. Ő több száz társával együtt kint maradt az udvaron, a csomagokon ülve. Nincs hová menekülniük az eső vagy akár az egész világ elől... 1942. szeptember 12., mit jelent a gettó szó Az egyik zsidó nő magyarázza a másiknak: a gettó a get szóból származik, tehát szétválást, kizárást jelent. Elűztek otthonról, megváltunk mindentől, ami a miénk volt, és most egy get-óban élünk.


12

1942. szeptember 2., a Gestapo vizit Az egyik udvaron a Gestapo tart villámlátogatást. Eljöttek, hogy megnézzék, hogyan alszanak az emberek. Megnézték a szobákat, lámpával világítottak az emberek arcába, úgy ébresztették föl őket. Arra a következtetésre jutottak, hogy – a higiénia nem megfelelő. 1941. december 21., további akciók A gettó népessége egyre fogy. Igaz-e, hogy akit elvisznek, azt kiirtják? 1942. január 1., újév Az „újévet” az ágyam körül ünnepeltük. Szomorúan hallgattunk, majd azt kívántuk egymásnak, hogy tartsunk ki, hogy túléljünk, hogy legyen, aki mindezt elmondja. 1942. január 20., az írók és művészek egyesülete Vasárnap megalakult a gettó íróinak és művészeinek egyesülete, célja, hogy a gettóban működő művészeket támogassa, hogy az elhunyt alkotóknak emléket állítson, és összegyűjtse az elhurcoltak hátrahagyott műveit. 1942. január 27., új parancsok 1. Csak öt kiló krumplit, három kiló kenyeret, egy üveg tejet, és sunyiban egy kis zsiradékot szabad a gettóba behozni. 2. Tilos konyakot inni – ez maguknak a zsidóknak érdeke. 3. Tilos kártyázni. 4. Szigorúan ügyelni kell az áramfogyasztásra. 1942. január 30., vilniusi tragédia Egy elrabolt és munkatáborba hurcolt ember felesége a Gestapo műhelyében talált munkát. Néhány napja egy német tiszt beküldött oda ingeket. Az asszony a férje ingét is megtalálta közöttük a zsebre hímzett nevével. Elájult. A német felvigyázók azzal igyekeztek megnyugtatni, hogy a férje bizonyára... él. 1942. február 2., minden van a gettóban Akár a normális életben: van a gettóban étterem, egy vacsora 180–200 rubelbe kerül. Konyakot isznak, libát esznek, akár a háború előtt. Mintha mi sem történt volna. Nemrégen a rendőrség még nyilvánosházat is talált – egy szó mint száz, minden van a gettóban. 1942. február 16., kutyák a gettóban Voltak kutyák, akik maguktól követték a gettóba a kutyájukat. Most, hat hónap múlva, minden kutya, kivétel nélkül, elmenekült. Egyetlen egy sem maradt itt... 1942. március 1., purim a gettóban Purimot ünnepeltük a gettóban. A rendőrség szervezte az ünnepséget, a vallásosok adták a hangulatot. Konyakot ittak, énekeltek, táncoltak, mintha mi sem történt volna. De mivel nem találták sehol Eszter könyvét, kénytelenek voltak a szocialista Herman Kruktól kérni, hogy a könyvtárból kikölcsönözzék. 1942. március 12., sárga csillag ajándékba Genstől kaptam egy sárga csillagot ajándékba. Belgiumi és hollandiai zsidókat hoztak Kovnóba. Állítólag agyon kellett volna lőni őket. Egy részük ellenállt és elszökött. A sárga csillag az egyiküké volt, akit agyonlőttek.


13

1942. március 21., szép az élet a gettóban A gettóban vegyesboltot nyitottak, lisztet, krumplit, cukorkát tartanak. Minden árut kiraktak az asztalra. Negyed kiló hús mellé egy citromot, a citrom mellé egy kiló cukrot... Szép az élet a gettóban, jobb, mint a gettón kívül. Van ebben valami. A gettóban mindig történik valami, soha nem unalmas... 1942. április 24., nincsenek őrültek Minden normális, egy legalább húszezer fős közösségben mindig akad néhány őrült. Itt a gettóban, ahol nincs semmi, ami a normális élethez hasonlítana, alig vannak őrültek. 1942. április 27., a gettószínház megnyitása Tegnap este volt a gettószínház ünnepélyes megnyitása az egykori kis városháza nagytermében. 1942. május 3., itt az éhség Az egyik irodai beosztott arra kért, hogy olyan feladatot adjak neki, ahol nem kell állnia, mert erre már képtelen. Dr. Feinstein azt mondta, hogy már három napja nem evett. Bárcsak tudna szerezni néhány répát. 1942. július 25., Ponary, szemtanú Eljutott hozzám egy a tömegsíroknál járt zsidó hitelesnek vélhető beszámolója a Ponaryban történt borzalmakról: az erdő nem sűrű, tele van 30–40 méter átmérőjű, nagyjából hat méter mély gödrökkel. Vannak ennél kisebbek is. A gödrök mellett egy nemrég kiásott földből rakott fal. Vannak félig teli és teli gödrök. A gödrökből szörnyű bűz árad. Itt-ott a holttestek kilátszanak a föld alól, néhol teljes holttestek. Az egész terület tele van szétdobált iratokkal, pénztárcákkal, sminktükrökkel, eltépett pénzzel, töltényhüvelyekkel. 1942. szeptember 29., premier a gettóban A színház lendületesen folytatta programját. A szeptemberi műsorra ismert, kedves darabokat tűztek ki, de októberben több premier is várható. Új műsorok, és ezek akár nagy sikert is arathatnak. A Sosem lehet tudni című revüt próbálják. A címe alapján akár rólunk is szólhat, hiszen mi sem tudhatjuk, mit hoz a holnap. 1942. december 14., ipar a gettóban Ahogy már említettem, egy komolyabb ipari központ építésén fáradozunk, a németek erőteljes támogatásával. Szeretnék felhasználni az olcsó zsidó munkaerőt a háborús erőfeszítéseikhez. 1942. december 18., az emlékezés háromperces csöndje Csak most jött rá a világ, hogy a németek százezrével ölik a zsidókat. Csak most. Ma hallottam a rádióban, hogy a londoni, szovjet és amerikai kormány közös nyilatkozatban neheztelte a németek által megszállt országokban a zsidók üldözését. 1942. március 8., teltház Az élet mégis mindennél erősebb. A vilniusi gettóban megint megelevenedett az élet. A koncertek egyre növekvő számú közönséget vonzanak, bár annak idején voltak, akik ellenezték. Teltház van. Az irodalmi esteken a közönség nem fér be a terembe. 1943. március 3., nyolcosztályos oktatási rendszer A gettó lányiskolájának ünnepélyes felavatásakor az egyik tanárnő megjegyezte, hogy tökéletes, nyolcosztályos oktatási rendszert sikerült kiépíteni.


14

1943. március 25., a kép egyre tisztább A Gestapo nyilvánosságra hozott adatai szerint a gettó népessége 23 vagy 24 ezerre nőtt. Ajánlatuk az, hogy a népességet 15 vagy 16 ezerre szorítsák vissza, tehát nyolcezer gettólakót fognak deportálni. 1943. március 27., Pinski Kincstárának premierje Hosszadalmas előkészületek után a gettószínház bemutatta a Pinski Kincstárát. Úgy értesültem, hogy minden jegy elkelt, nemcsak a premierre, hanem három hétre előre. Az utcán rendőrök állnak, a švenčionysi gettóból újonnan érkezőket „fogadják”. A színház viszont ünnepel. Az előadás jól sikerült, a darab remek, a díszletek nagyszerűek, szinte hihetetlen, hogy a gettóban vagyunk. 1943. április 5., úti cél: Ponary Több mint négyezer embert hurcoltak el egy 83 vagonos szerelvényen. Most már biztos: a vonatok Ponaryba mennek. 1943. május 16., az üzemek tovább bővülnek A szakmunkásképzőkben már több mint száz diák tanul. A Rudnicka utcai varróüzemet bővítették, most már ötven munkást fogadhat. Óriási rendeléseket kaptak a hadseregtől. 1943. június 12., héber előadás Két nappal ezelőtt volt a héber drámai stúdió premierje. Pinski Örök zsidóját mutatták be. A színészek java rendőr volt. 1943. június 22., puskapor A gettó egy égő puskaporos hordóhoz hasonlít, bármikor felrobbanhat. 1943. július 4., újabb rendelések a hadseregtől A gettó üzemeit egyre inkább megterhelik. Az utolsó rendelés 100 ezer zokni és 20 ezer csizma. 1943. július 14., éberen A kivégzésükre váró foglyoknak joga van a kivégzés várható óráját tudni. Lehet, hogy nem tudjuk, hogy a sorsunkat véglegesen megpecsételték? Az a lényeg, hogy maradjunk éberek, hogy ha valami történik, emberhez méltó módon haljunk meg. Miközben a mészárosra, a halálangyalra várunk, bővítjük a gettó üzemeit. Per-Ramszeszt és Taniszt építjük...


15

A Ghetto című színdarab Főbb szereplők A színdarab csaknem minden szereplője történelmi alak.

Israel Segal A darabban Srulik, a vilniusi gettószínház művészeti igazgatója. Egyike azon keveseknek, akik túlélték a háborút. A gettószínház története részben tőle ismert. A valóságban Israel Segal nem volt bábjátékos, ahogy Joshua Sobol színdarabjában. Vilniusban a háború előtt volt egy zsidó bábszínház, a Mejadim (Minden lében kanál). A Ghetto előadásában szereplő bábot a jiddis bábszínház bábja alapján készítették.

Hans Kittel A gettóért felelős, fiatal, huszonkét éves tiszt. Színházi főiskolát végzett, szaxofonozott. Viszonyt folytatott egy zsidó nővel a gettóból. A nő zongorista volt, így Kittel és ő együtt játszottak négykezest. Kittel parancsára semmisítették meg a gettót, és az életben maradottakat munkatáborba küldték. A háború végén eltűnt, rajta volt az emberiség ellen elkövetett bűnökért felelős bűnösök listáján. Bizonyos értesülések szerint Csehszlovákiában halt meg. Valószínű, hogy egy aknára lépett.

Herman Kruk A gettókönyvtár alapítója. A zsidó forradalmi szocialista párt (a Bund) tagja. A párt célja a zsidó proletárok aktivizálása és a zsidó kulturális autonómia megalakítása volt. A zsidó autonómiában a jiddis lett volna a hivatalos nyelv. Kruk naplót vezetett, minden hozzá eljutott hírt följegyzett. Naplója a színdarab egyik legfontosabb forrása.


16

Jakub Gens A zsidó rendőrség parancsnoka, a gettó főnöke. A Betár mozgalomhoz tartozott, a litván katonaságban szolgált a húszas években. Tíz nappal a gettó felszámolása előtt a németek agyonlőtték, azzal az indokkal, hogy titokban együttműködött a gettó földalatti ellenállóival. A színdarabban elhangzott monológjaihoz forrásul szolgált több, holokauszttal foglalkozó könyvben megőrzött beszéde. Saját szavaival: „Ha fel kell áldoznom egy embert azért, hogy kettőt megmentsek, akkor megteszem.” Elveit úgy érvényesítette, hogy a fiatalok túlélését igyekezett biztosítani az idősebbek és gyengék kárára.

Weiskopf Zsidó szabó. A német hadsereget kiszolgáló varróüzemet létesített a gettóban, és milliomos lett. Mivel a munkavállalási engedély egyfajta életbiztosításnak számított, Weiskopfot magas összegekkel vesztegették meg ilyen engedélyekért. Ez volt a vagyona legfőbb forrása. Amikor megpróbálta Gens egyeduralmát aláásni, Gens elintézte, hogy a németek eltegyék láb alól.

Salek Dessler Gazdag zsidó családból származott, a vilniusi aranyifjakhoz tartozott. Egy gyönyörű lengyel nővel házasodott össze, akire nagyon féltékeny volt. Attól félt, hogy felesége elhagyja, ezért az áldozatoktól elkobzott ékszerekkel árasztotta el. Hírhedt volt durva viselkedése miatt. A Gestapo beépített embere lett a Judenratban. Vilnius felszabadulása után a zsidó partizánok végezték ki.

Chaya (Chayele) Rosenthal A színdarabban szereplő énekesnő alakjának modellje két, a gettóban élt valós figura. Egyikük Luba Lewezke, operaénekesnő, akit agyonlőttek, mert egy kiló babot próbált a gettóba becsempészni. A másik Chaya Rosenthal, aki a gettószínház kabaréjában lépett föl. Egy kápó beleszeretett, és így élte túl a háborút. Dél-Afrikába emigrált vele, és ott élt élete végéig.


17

Kulcsfogalmak

A földalatti ellenállás: A vilniusi gettó földalatti ellenállóit az FPO (Fareinikte Partisaner Organizatzie, Az Egyesült Partizánok Szövetsége) tömörítette. Az ellenállók között megtalálhatjuk több politikai csoport szimpatizánsait. A szervezet főparancsnoka a kommunista Jichak Wittenberg, helyettesei a Hasomer Hacairhoz tartozó Abba Kovner, a Betár tagja, Josef Glazman és a szocialista Bundhoz tartozó Abrasza Habojnik.

Zsidó partizánok Vilna melletti erdőben

Ponary

Ponary (Paneriai): A Vilnius melletti megsemmisítő akciók helyszíne. A Vilniustól tíz kilométerre fekvő erdő valamikor népszerű kirándulóhely volt. A Vörös Hadsereg, amikor visszavonult a német invázió után, robbanószerek tárolására használt nagy gödröket hagyott hátra. A németek ezekbe a gödrökbe hajították a kivégzettek holttestét. A Ponaryban elkövetett tömeggyilkosságok 1941. június végén, július elején kezdődtek, és 1944. július elejéig tartottak. Eleinte a hullákat gödrökbe hordták, majd 1943 szeptemberében onnan kiásták a maradványokat és elégették, hogy a mészárlásnak ne maradjon nyoma. A tömeggyilkosságot túlélők visszamenekültek a gettóba, hogy az ottaniakat értesítsék, de a gettólakók eleinte hitetlenkedve fogadták a tömeggyilkosságok hírét.

Akció: Razzia, célja, hogy összeszedjenek és Ponaryba küldjenek zsidókat.

Szelekció: Az akciók során a németek a zsidókat két csoportba sorolták, az egyikbe azok kerültek, akiket életben hagynak, a másikba azok, akiket elpusztítanak. Könyv- és irattár: A gettó első napjaiban létrejött nyilvános könyvtárban 45 ezer kötet volt. 2500 törzsolvasót jegyeztek be a könyvtárba. 1942 nyarán havonta 5000 látogató érkezett az olvasóterembe. Miután utasítást kaptak a kulturális kincsek megőrzésére, a gettó lakosainak be kellett jelenti minden értéktárgyat, és a könyvtárban elhelyezni azokat, ahol bárki használhatta. A gettó irattárában többezer irat gyűlt össze, többek között a német közigazgatás parancsai, a Judenrat és a rendőrség utasításai, Ponary túlélőinek tanúvallomásai. 1942 szeptemberében Gens a gettó történetírására kinevezett egy csoportot.


18

A gettódalok A színdarabban feldolgozott dalokat a vilniusi gettóban írták, a zenét is abban az időszakban szerezték, amikor a színdarab játszódik.

Ó, kinderlach, nehéz időket élünk

szöveg | Kasriel Broydo zene | Mordechay Waksler Előadták 1942-ben a Felfordulás a hordóban című kabaréban, a Nehéz évek programban.

Shtiler, Shtiler (Aludj, aludj, édes virágom)

szöveg | Szmerke (Simrijahu) Kaczerginski zene | Alek Volkoviski A zeneszerző tizenegy éves volt, amikor a dalt komponálta 1943 áprilisában a Judenrat zenei versenye keretében. Szmerke Rachel-Pupko-Krinsky javaslatára használta fel a dallamot a szövegéhez. A dalt először a vilniusi gettó gyerekkórusa adta elő Avraham Slep vezényletével.

Ishrulik

szöveg | Lejb Rosenthal (Chayele Rosenthal énekesnő testvére) zene | Mordechay Waksler Először Chayele Rosenthal adta elő, a gettószínház második estjén, 1942 februárjában. Ez Lejb Rosenthal első, a vilniusi gettóban írt verse.

Frühling (Tavasz)

szöveg | Szmerke (Simriyahu) Kaczerginski zene | Avreml Brudno A gettóba zárt zeneszerzőt a litvániai Kluga táborban gyilkolták meg. Szmerke a verset azután írta, hogy feleségét 1943 áprilisában meggyilkolták a gettóban. Először Rachel Rudnicki adta elő a Felfordulás a hordóban című kabaréban.

Örökké élünk

szöveg | Lejb Rosenthal, népi zene.

Ki vagy te, hogy döntesz rólunk

szöveg | Joshua Sobol zene | Avreml Brudno. A zenét eredetileg Avrom Sutzkever Fehér csillagaid alatt című versére írták, először a vilniusi gettóban 1942-ben adta elő Zlata Kaczerginski énekesnő a Felfordulás a hordóban című kabaréban.

Avraham Sutzkever és Shmerke Kaczerginski


19

Kritikák Szembekacagni a halált „Omri Nitzan Ghettója összetett és provokatív alkotás a túlélésért folytatott küzdelemről, ahol a harc eszköze a művészet. Sobol műve mindig kérdez, és több válaszlehetőséget kínál. Ezt a remekművet a legsikeresebb izraeli színdarabként tarthatjuk számon. Színészi virtuozitás és egzisztencialista filozófia – Nitzan rendezésére mindkettő jellemző. Színház a színházban – A gettószínház működése ellen tiltakozók szerint „temetőben előadásokat tartani olyan, mint a sírokon táncolni.” A színház támogatói viszont úgy gondolták, hogy a játék segítségével könnyebb szembenézni a halállal, mert éppen azt a zsidó kultúrát őrzi meg, amit a náci ideológia el akart tiporni.

Merav Yudilovitch | Ynet, 2010. március

Gyönyörű és nemes „Amióta 1984-ben a haifai színházban először bemutatták Joshua Sobol színdarabját, hatvanhatszor adták elő tizenöt nyelven (az előadások csaknem fele Németországban és Ausztriában volt). Kétségkívül ez a nemzetközileg legismertebb izraeli színdarab. Ez az előadás a művészetről, egy gettószínházról szól, mindenféle politikai töltet nélkül. A kérdés, hogy helyes vagy helytelen volt-e a gettóban színházat alapítani, érezhető a darab mostani rendezésében is... Mindig, mikor úgy éreztem, meg kell tapsolnom a színházi énekeket és táncjeleneteket, kényelmetlen érzés fogott el, mintha inkább a zavart csönd lenne helyesebb. Valamilyen belső hang nem hagyta, hogy teljes szívvel tapsoljak. Lehet, hogy ez az előadás legnagyobb érdeme. Nitzan rendezése, a darabhoz hűen, mindig a helyest és helytelent elválasztó keskeny sávon halad.”

Michael Handelsaltz | Haaretz és International Herald Tribune, 2010. március

A túlélésért játszani „A megrázó és látványos előadás ezt a fontos színdarabot kiérdemelt helyére, az izraeli színházi élet középpontjába emeli.”

Shai Bar-Ya’akov | Yediot Ahronot, most popular newspaper, 2010 március

„Az előadás nem morbid. A lélek és a művészet folyamatosan dobog benne... Sobol úgy használta fel a színházat és a zenét, mint az emberi lélek elpusztíthatatlan szellemének metaforáját.”

British Theatre Yearbook, 1990

„Kitűnő szereposztás... Omri Nitzan rendező alkotása látványos, a legkitűnőbb tehetségek közreműködésével.”

Handelzalz, Haarec, Israeli leading newspaper

„A Ghetto az izraeli színház kiemelkedő darabja, érdekes, lebilincselő színmű.”

Habama, leading internet site


20

„A Ghetto valódi ereje az, hogy – ez a már majdnem klasszikus darab – még mindig időszerű... A koreográfia rendkívül pontos, a játék remek, a rendezés kitűnő. A színpadi elemek látványos hatást keltenek.”

Walla, leading internet site

„Remekmű... Dicséretre méltó, hogy a Hakameri műsorára tűzte a Ghettót... Virtuóz szereposztást és briliáns stábot állítottak össze... Ania Bukstein, a gettó énekesnőjének alakítása szívszaggató... Igényes, pontos és hatásos előadás.”

Ynet, leading internet site

„Elsöprő színházi élmény... Példásan kivitelezett előadás...”

Izrael Hajom, leading Israeli evening newspaper

„A Ghettót érdemes megnézni...”

The Jerusalem Post

Kötelező előadás „Nem mindennapi jelenség a hazai színházi életben. Nem elég, ha azt mondjuk, hogy ez egy remek előadás. A hatása ennél sokkal mélyebb – megrendítő, emberi élmény. Sobol színdarabja húsz év után még mindig időszerű, és Omri Nitzan rendezése a darab rendkívüli hatását még jobban kiemeli. Ez a történet arról szól, hogyan próbálnak a vilniusi gettóba űzött zsidók színházat működtetni. Valóban lélekrázó. A rendezés hatására a darab sokkal mélyebb jelentést kap, mint bármely eddigi vészkorszakról szóló alkotás. Itt a művészetről, az emberi lélek legnemesebb kifejezéséről van szó. Az előadás minden része tökéletes harmóniába forr össze: a fantáziadús rendezés, a lenyűgöző színpadterv, a mozgás, és elsősorban a minden porcikájukkal játszó színészek: az előadás sztárjai Nathan Datner, a gettó vezére, Rami Baruch, a hízelgő zsidó, és a meghatóan éneklő Ania Bukstein. Felejthetetlen, kötelező előadás.”

Kol Izrael, Israeli official radio jelenetek az előadásból, fotó | Gerard Alon


21

Joshua Sobol – író, rendező 1939-ben született Izraelben, a Samir kibuc tagja volt. Az Oranim szeminárium humán szakán tanult, irodalmat a Galileai Tanintézetben hallgatott. 1965-től négy évet Párizsban töltött. A Sorbonne-on filozófiát végzett, majd informatikát is hallgatott. Az Al hamismar izraeli újság párizsi tudósítója. A hatvanas években több novellája jelent meg, többek között a Keset című irodalmi folyóiratban. Már párizsi évei alatt kezdett drámaírással foglalkozni. 1970-ben, miután hazatért Izraelbe, a haifai városi színház előadta A következő napokban című drámáját. Azóta hatvan darabot írt, ezeknek legtöbbjét nagy sikerrel mutatták be Izraelben. Több művét bemutatták külföldön is (USA, Norvégia, Svájc, Németország, Ausztria és Hollandia). 1984–1988 között a haifai városi színház művészeti igazgatója lett Gedalia Besserrel. A Ghettót 1984-ben mutatták be Besser rendezésében, és ezzel párhuzamosan Berlinben, Peter Zadek rendezésében. Ennek az előadásnak köszönheti a darab a nemzetközi hírnevét. Húsz nyelvre fordították le, és több tucat produkcióban mutatták be, többek között a londoni nemzeti színházban, 1989-ben, Nicholas Hytner rendezésében. Joshua Sobol nemzetközileg is elismert művei: 72 szilvesztere, Zsidó lélek, A palesztinai nő, Ádám, A pincében, Szemet szemért, Schneider és Schuster, A Jeruzsálem szindróma, Szóló, 17-es tető, Szemtanú, Szerelem sötét időkben, A hagyma halálfélelme, Vándorok, Libera Me. Az Alma című drámáját tizenhárom éven át játszották Bécsben Paulus Manker rendezésében, majd Velencében, Liszabonban, Los Angelesben, Semringben is színpadra állították, 2009-ben pedig a jeruzsálemi földalatti szervezetek múzeumában. A Ghetto és a Zsidó lélek a világ legjobb modern drámai közé kerültek a Literary Managers and Dramaturgs of America közlése szerint. A Zsidó lélek elnyerte a Meskin-díjat, a Dávid hegedűjedíjat pedig a Az utolsó munkás, a Ghetto, a Haza, haza, a Zsidó lélek, és a Huszadik éjjel című darabjai. A palesztinai nő Issam Sirtawi-díjat kapott. Sobol 2003-ban munkásságáért megkapta a Rosenblum-díjat. 2008-ban a Weizmann Intézet tiszteletbeli doktorrá avatta. Három színdarabot írt jiddisül. Fordításai: Grimberg: Dreyfus, Sartre: Piszkos kezek, Molière: Tartuffe és Képzelt beteg, Bulgakov: Molière, August Strindberg: Miss Julie, Kornfeld: Süss, Arthur Schnitzler: Professzor Bernhardi. Könyvei: Hallgatás (Sapir díjra jelölt, 2000), Whisky az jó (2005), Itt és most (2006).


22

Omri Nitzan, rendező 1950-ben született Tel-Avivban, három gyereke van, Anna, Roni és Maja. A londoni Drama Centre-ben végzett rendezés szakon. 1974 és 1979 között a Habima színház házi rendezője. 1979 és 1980 között a Hakameri színház rendezője. 1980 és 1985 között a haifai színház művészeti igazgatója. 1985 és 1991 között a Habima színház művészeti igazgatója. 1991 és 1993 között a Jeruzsálem Fesztivál művészeti igazgatója. 1994-től a Hakameri művészeti igazgatója. Rendezései Bertold Brecht: Mahagonny városának tündöklése és bukása (Hakameri, 1980), A kaukázusi krétakör (Habima, 1987), A szecsuáni jólélek (München, 1989), Kurázsi mama és gyermekei (Hakameri, 2002). Shakespeare: Szentivánéji álom (Habima), A windsori víg nők, Harmadik Richard, A velencei kalmár, Tévedések vígjátéka, Ahogy tetszik (Hakameri), Sok hűhó semmiért (Haifai Színház), Ahogy tetszik (Beer-Sevai színház), Hamlet, Macbeth (Hakameri). További rendezései Az ügynök halála, Két úr szolgája, Az öreg hölgy látogatása, Talajvíz, A nagy nyerés, Haza, haza, A vég kezdete, Volt vagy nem volt, Családi történet, Gyilkosság, Zendülők, A nemzet ellenségei, Demokrácia, Bolha a fülben, Amadeus, Ghetto, Arisztokraták, Kabaré, Mi történt a fórumon Az izraeli operában Szerelmi bájital (Donizetti, Berlinben és Finnországban is szerepelt), Olasz nő Algirban (Rossini), Othello (Verdi), Vándorlás az évezred végéig (A. B. Jehosua könyve alapján, a római operában is bemutatták), A gyerek álmodik (Hanoh Levin és Gil Sohat műve). Tokióban Verdi Nabuccóját, Antwerpenben Saint Saëns Sámson és Deliláját rendezte. Díjai Tene-díj, négyszeres Dávid hegedűje-díj, Arany rózsa-díj az év rendezőjeként, Rosenblum-díj 2000-ben. Ötször választották az Izraeli Színház díj keretében az év legjobb rendezőjének. A Gyilkosság, 1997, a Zendülők, 1998, a Hamlet, 2005 megkapta az év legjobb előadása díjat. A Tévedések vígjátéka 1996-ban az év legjobb vígjátéka díjat nyerte el. 1997-ben a színházi élet legkiemelkedőbb figurájává választották. 2009-ben az Amadeus a legjobb felújított előadás címet kapta. A Hamletet 2010-ben az évtized legjobb előadásának minősítették. 2010-ben a Ghettóval az év rendezője díját nyerte el. 2012-ben a Kabaré az év legjobb musical díját kapta, Omri Nitzan pedig az év legjobb rendezője díját.

Noam Semel Noam Semel 1992 óta a Hakameri színház igazgatója. Vezetése alatt a színház nemzetközileg ismert lett, több rangos külföldi színházat is vendégül látott. Korábban Semel a haifai városi színház vezérigazgatója volt, majd izraeli kultúrattasé az Egyesült Államokban. Semel az Izraeli Kulturális Intézmények Fóruma, valamint az általa alapított Izraeli Színházi Díj bizottsági tagja.


23

A Ghetto előadásai és díjai A Ghetto először a haifai városi színház adta elő 1984-ben, Gedalia Besser rendezésében. Omri Nitzan, a mostani előadás rendezője volt akkor a színház művészeti vezetője. Azóta 66 színházban adták elő a darabot világszerte, Vilniustól Sydneig, Tokiótól Londonig, kiváló rendezők, többek között Peter Zadek (Németország), Nicholas Hytner (Anglia), Calvin MacLean (USA), Daniel Benoin (Franciaország), Tamia Koreiyma (Japán) feldolgozásában. Fontosabb nemzetközi bemutatók 1984: Berlin. 1985: Hamburg, Heilbronn, Köln, Düsseldorf (Németország), Malmö (Svédország), Toronto (Kanada). 1986: Göteborg, Oslo (Norvégia), Reims, Párizs, Sain Attien (Franciaország), Brüsszel, Amszterdam (Hollandia), Los Angeles (USA). 1987: Salzburg (Ausztria), Tampere (Finnország), Odense (Dánia). 1988: Hága (Hollandia). 1989: London – National Theatre, New York – Circle in the Square. 1990: Budapest, Madách Színház. 1991: Vilnius (Litvánia). 1992: Poznań (Lengyelország), Bukarest (Románia), Bréma (Németország). 1993: Mannheim (Németország), Bázel (Svájc). 1994: Drezda (Németország). 1995: Washington (USA). 1996: Buenos Aires (Argentina), Belfast (ÉszakÍrország). 1997: Bauzen (Németország). 1998: Haifa (Izrael), Innsbruck (Ausztria). 1999: Chicago (USA). 2000: Ankara (Törökország). 2004: Debrecen, Csokonai Színház. 2008: Klagenfurt (Ausztria). 2010: Hakameri, Tel-Aviv (Izrael), Tbilisi (Georgia), Kecskemét, Városi Színház. A Ghetto számos tekintélyes nemzetközi díjat nyert Joshua Sobol a Dávid hegedűje díjat nyerte el (1984). A berlini Theatre Heute magazin a legjobb külföldi színdarabnak és az évtized legjobb produkciójának (1985), a London Evening Standard az év legjobb színdarabjának és produkciójának (1989) minősítette. A Critics Circle Theatre Award az év színdarabja díját Londonban nyerte el (1989). A Laurence Olivier Awards az év színdarabja díj jelöltje (1990). Tokióban a Maininchi Art Prize az év színdarabja díjat kapta (1995), ugyanott a Shimbun Grand Prize és a Yoshiko Yuasa Prize az év színdarabja díjait is elnyerte (1996). Az USA-ban a Joseph Jefferson Award az év színdarabja és a kiváló drámaíróknak járó díjat kapta a chicagoi Famous Door Theatreben. jelenetek az előadásból, fotó | Gerard Alon


24

Alkotók

rendező díszlet zenei vezető jelmez koreográfus világítás énektanár sound design zongoristák producer

Weiskopf, szabó Chaya Rosenthal, énekes és a vilniusi gettó színtársulatának tagja Joseph Gerstein, színész Gens, zsidó gettóparancsnok Hershele, a hasbeszélő bábja Herman Kruk, a gettó könyvtárának igazgatója Dessler, a zsidó rendőrség főnöke Levas, a zsidó rendőrség rendőre Oberleutnant Kittel, náci tiszt, a gettó vezetője Srulik, a gettószínház igazgatója, hasbeszélő

Omri Nitzan Roni Toren Yossi Ben Nun Orna Smorgonsky Oz Morag Felice Ross Hedva Mahler Lior Tevet Shahar Glezer, Assor Elkayam Haim Sela

Dudu Niv Ola Shor Selektar Ezra Dagan Oded Leopold Naama Shitrit Eli Gorenstein Gil Weinberg Eran Sarel Itay Tiran Gadi Yagil

A vilniusi gettó színtársulata

Ljuba Yankl, a szerelme Itzik Geivish Ella Geivish, a húga Leib Grozinsky Ooma, elismert színésznő Moishe, színész Lea, a gettó színházának koreográfusa Lyonek

Gila Politzer David Bilenca Guy Alon Avital Livny Eran Mor Orit Peleg Nisso Shalev Roni Sheindorf Tal Weiss

Zenészek

Yossi Ben Nun / Giora Linenberg zongora Shmuel Elbaz / Yaki Reuven mandolin Nitzan Ein Habar / Gilad Harel klarinét Gilad Hildesheim / Gad Cogan hegedű Asaf Roth ütős hangszerek, harmonika, trombita


25

Ania Bukstein énektanára Itay Tiran szaxofontanára hang a rendező munkatársa Produkciós vezető Koreográfus asszisztens Ügyelő Világosító Fejgép Hangmérnök – hangosítás Hangosítók Öltöztető Kellék Smink

Rachel Hochman Nitzan Ein Habar Amit Poznansky Anna Baniel Nava Levy Roni Sheindorf Shmuel Pakorman, Ronen Shalev, Leizer Manes Eli Hadida Dudu Melamed / Ron Levy-Arie / Itamar Luria Yishay Hamami Natalies Dessau / Andrei Charistichenko / Udi Ben Zvi / Yossi Muntza / Eitan Vahaba Racheli Shoker, Osnat Hasson Liora Inbar, Tziona Zaken-Barak Tanya Rosenstein, Lara Golomb

az előadás hossza | 2 óra 20 perc szünettel

A Cameri Színház 2014 májusi, Vígszínházbeli vendégjátékát támogatta


26

oktatási Segédanyag vígszínház

Recommend Documents