jubileum Ötvenéves a kassai bábszínház Mostanában számos kelet-közép-európai bábszínház ünnepel kerek évfordulót. Az egykori „népi demokratikus” országokban nagyjából az államosítással egy időben zajlott le az a folyamat, amely – többnyire a korábbi amatőr együttesek eredményeire építve – szovjet mintára megteremtett egy bábszínházi hálózatot Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Lengyelországban, Romániában, de még az addigra láncos kutyává átminősített Tito marsall Jugoszláviájában is. A kommunista hatalomátvételt követően létrehozott bábszínházak több-kevesebb változás után mindmáig meghatározzák ezeknek az országoknak a bábművészetét. (Ez az akció Magyarországon elmaradt, a „fordulat évét” követően mindössze egyetlen bábszínház létesítésére futotta a szovjet példát lelkesen követő tanítványok igyekezetéből.) Az események természetesen nem egyforma ütemben zajlottak az egyes országokban, hiszen a feltételek is jelentősen különböztek; ahol a színjátszás és a bábjáték hagyományai gazdagok voltak, ott hamarabb megszülethettek a bábszínházak is, ahol nem, ott meg kellett várni a többi ország eredményeit.
Erika Molnarova
Szlovákiában, ahol mind a színház, mind pedig a bábjátszás hagyományai szerények voltak, elsősorban a mindkét területen gazdag múlttal rendelkező cseh példát lehetett követni. A színjátszás sorsának alakulását hosszú ideig a magyar tradíciók befolyásolták, amelyek még az első Csehszlovák Köztársaság idején is tovább éltek. Amikor pedig 1920-ban Pozsonyban megalakult a Szlovák Nemzeti Színház, a cseh hatás olyan mértékben érvényesült, hogy cseh együttes játszott a szlovák fővárosban. Ebben csak a nacionalista-fasiszta önálló szlovák állam megalakulásakor
következett be változás: a cseh együttest megszüntették, de a fővárosban egészen a háború kitöréséig rendszeresen felléptek magyar és német társulatok.
Kassa mind földrajzi adottságait, mind történelmét tekintve különleges helyzetben volt. A Lang Adolf tervei alapján 1899-ben épült színházban 1920 után is főleg magyar együttesek játszottak (Faragó Ödön, majd Iván Sándor társulata), de az 1938-as visszacsatolásig gyakran sor került pozsonyi cseh és szlovák előadások vendégjátékára is. 1945-ben, amikor a város ismét Csehszlovákiához került, mindenfajta tradíció nélkül kellett megszervezni az első állandó szlovák társulatot. Nyilvánvalóan ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy jelentős késéssel alakulhatott Kassán bábszínház. 1950-ben Zsolnán, egy évvel később Nyitrán jött létre Szlovákia első két hivatásos bábszínháza, és Pozsonyban is csak 1957-ben került sor bábszínház-alapításra. Szlovákia negyedik hivatásos bábszínháza 1959. október 3-án nyílt meg Kassán egy cseh szerzőpáros, Josef Pehr és Leo Spáčil Gulliver Bábországban című komédiájával. A darabválasztásban volt valami szimbolikus. Egy kicsit mintha a Szlovák Nemzeti Színház 1920. március 3-i megnyitására akartak volna utalni, amelyen szintén cseh művet játszottak: Smetana A csók című operáját. Persze mi sem természetesebb, mint hogy egy újonnan alakult szlovák bábszínház a gazdag vásári és művészi bábjátékhagyományokkal rendelkező csehekhez fordul segítségért. A repertoár néhány évig a cseh és a szovjet szerzők között egyensúlyozott. De hamarosan sor került a magyar befolyás felerősödésére. Igaz, ekkorra enyhült a háború után drasztikus méreteket öltő magyarellenesség (1952-től működött Komáromban a Magyar Területi Színház), a kassai bábszínház rendszeres kapcsolata a budapesti Állami Bábszínházzal mégis példa értékű volt a háború utáni szlovák–magyar viszony történetében.
Nyilván a kitűnő kapcsolatokkal és kivételes szervezői erényekkel rendelkező alapító igazgató, Alexander Futáš ízlésének és karakánságának köszönhető, hogy a megalakulás után néhány évvel egyre többször jelentek meg a színház műsorán a budapesti Állami Bábszínház repertoárjának legsikeresebb darabjai: Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusa Kardos G. György feldolgozásában (1962), Szilágyi Dezső Grimm-adaptációja, a Jancsi és Juliska (1962), majd Jékely Zoltán Alekszej Tolsztoj-átirata, a Fajankó kalandjai (1963). Ennek volt köszönhető, hogy 1963-ban mint a prágai Színművészeti Akadémia végzős hallgatója, itt állíthattam színpadra vizsgarendezésemet (František Pavlíček: A fülemüle). 1965-ben Szőnyi Kató az Aladdin csodalámpáját, 1971-ben pedig a Gulliver Liliputbant rendezte. De a magyarországi kapcsolatok jegyében került sor Ignácz Rózsa Csipkerózsikájára (1965), German Matvejev állatmeséjére, A csodálatos kalucsnira Mészöly Miklós átdolgozásában (1971), Urbán Gyula darabjainak (A kacsalaki rejtély, 1974, A két kicsi pingvin, 1977), legutóbb pedig Zalán Tibor Egérmenyasszony című meséjének bemutatására (2004) is. Az évszámokból nyomon követhető, hogy ez a tendencia többé-kevésbé máig él. Kezdetben a társulat tagjai amatőr bábjátékosokból verbuválódtak, de néhányan élő színházi tapasztalatokkal kerültek a bábszínházhoz. Később az együttes fokozatosan kiegészült a prágai, majd a pozsonyi Színművészeti Főiskola bábművész tanszékének végzett hallgatóival. A műsor gerincét a hetvenes évektől egyre erőteljesebben a hazai szerzők művei alkották.
Od Vertepa do Vertepa – Divadlo Bavka
1995-ben kezdte meg működését a bábszínház keretei között a Yorick nevű prózai stúdiószínház. A színészek ezután a drámairodalom nagy klasszikus szerepeiben is bemutatkozhattak. Első kísérleti előadásuk egy Gogol, Dosztojevszkij és Csehov műveiből készült összeállítás volt, amely a kivételes érzékenységű francia báb- és képzőművész, Philippe Genty drapériákból és különféle tárgyakból teremtett költői világát idézte meg. Ez az előadás még az élettelen anyag és az élő ember kapcsolatára épült, de a sikeren felbuzdulva egymás után hozták létre az ifjúsági és a felnőtt közönségnek szánt produkciókat, amelyek már csak ritkán alkalmaztak bábszínházi eszközöket. Egy újabb Csehov-kompozíció (A szerelemről, 1995) után bemutatták a Tartuffe-öt (1996), Goldoni Mirandolináját (1996), Csehov Sirályát (1997), Macchiavelli Mandragoráját (1998), Strindberg
Júlia kisasszonyát (2000) és a világirodalom más klasszikusait. Később az egyre merészebben alakított repertoár XX. századi külföldi és hazai szerzők műveivel bővült. A Yorick kettős céllal jött létre: egyrészt a társulat számára kívánt olyan összetett színészi feladatokat biztosítani, amilyenekre a hagyományos repertoár kevésbé ad lehetőséget, másrészt azokat a fiatal nézőket próbálta megtartani, akik már „kinőttek” a bábszínházból. Az ezredfordulót követően a kísérleti stúdió működése némileg háttérbe szorult, ismét az alapfeladatok minőségének megerősítése volt az elsőrendű cél. Ebben több más vendégművész mellett fontos szerepet játszott Badin Ádám rendezői és Boráros Szilárd tervezői jelenléte; KeletSzlovákia folklórjából merítettek ihletet a Szarvastestvér (2003), az Arany tollpihe (2005) és a Kassai betlehem (2007) című előadásokhoz. A triptichon harmadik darabja a színház egyik jelentős nemzetközi sikerét hozta. A Kisjézus minálunk alcímet viselő történetben Szűz Mária a mai Kassa utcáin bolyong Józseffel, hogy végül a U. S. Steellé lett egykori Kelet-szlovákiai Vasmű üzemen kívül helyezett öntödéjében hozza világra gyermekét. Hasonló értéket teremtett három fehérorosz vendég, Oleg Zsugzsda rendező, Valerij Racskovszkij tervező és Pavel Kondrusevics zeneszerző a Fülöpke és a vasorrú bába című komédia színpadra állításával (2008).
Jak si hrají tatinkové (Hogy játszanak az apukák) – Divadlo DRAK, Hradec Králové
A 2009 novemberében lezajlott háromnapos jubileumi ünnepségen ízelítőt láthattunk az utóbbi évek produkcióiból. A három kassai előadás – Jean-François Bladé és Adam Nový bőbeszédű és nem éppen eseménydús „gascogne-i” játéka, a Tulipán kapitány, Pavel Scheiner laza etűdsorozata, a Bohócságok, valamint a Fülöpke és a vasorrú bába – mellett négy országból, Ukrajnából, Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról érkezett vendégek mutatkoztak be. Biztos ízléssel válogattak a szervezők: a négy produkcióból három kétségkívül a jelenlegi nemzetközi mezőny élvonalába tartozik. Az ungvári Bavka Színház Vertepje tavaly Békéscsabán kapott első díjat. A pompás humorú, temperamentumos előadás egyszerre szól a legkisebbekhez és a felnőttekhez. A Hradec Králové-i DRAK Hogy játszanak az apukák című komédiája számos bábfesztivál közönségét elbűvölte már férfias bájával, eredeti humorával, káprázatos
asszociációival és szívet melengető gyerekszeretetével. A kecskeméti Ciróka előadása, az Árnyak színháza, amely szintén számos fesztiválon aratott sikert a világban, egyszerűségével és tiszta érzelmeivel teremt varázslatot. A leggyengébb láncszem, a rzeszówi Teatr Maska Óz, a nagy varázslója inkább a mozgásszínház jól ismert eszköztárát vonultatja fel anélkül, hogy személyes meggyőződés irányítaná a rendezőt a sokértelmű és talányos mese színpadra állításában. Az eseménysorozatot egy rokonszenves fiatal poprádi magántársulat Hófehérkeség című produkciója, egy személyes hangú szakmai beszélgetés és a színház ötvenéves történetét bemutató kiállítás egészítette ki. A szervezők meghívták a színház alapító tagjait és mindazokat, akik valamilyen formában részesei voltak az elmúlt fél évszázad sikereinek. Úgy éreztem magam, mint amikor egy késői érettségi találkozón azt találgatjuk, hogy ki kicsoda. Sokukat 1963 óta nem láttam. Az egykori naivák, ifjú bábjátékos primadonnák és daliás hősök velem együtt nagypapák és nagymamák lettek. A meghatottság órái után aztán többnyire ott folytattuk a beszélgetést, ahol negyvenhét éve abbahagytuk. Azóta alaposan megváltozott a világ körülöttünk, de erről a többség mintha megfeledkezett volna. Úgy látszik, Kassa polgárai igyekeznek túltenni magukat a mesterségesen élesztgetett nemzetiségi konfliktusokon. Vagy talán a Márai klub szelleme hatott ránk, ahol az utolsó este mégiscsak megpróbáltunk nagyon komolyan beszélgetni közös dolgainkról.
BALOGH GÉZA http://www.criticailapok.hu/index.php? option=com_content&view=article&id=37912&catid=23&Itemid=2
