Ó,

13. fejezet Brian meglepetten meredt maga elé, hirtelen nem tudta, mit is mondjon. - Ez biztos? – kérdezte végül, a lány felé fordulva. - Igen, egészen biztos. - És mióta tudod? - Számít ez? - Nem, persze. Akkor most mi lesz? Kibékülsz vele? - Nem, soha! - Jól meggondoltad? Hisz szereted őt! - Azon vagyok, hogy teljesen kitöröljem az életemből, elfeledjem még az emlékét is! Sosem bocsátom meg, amit velem tett! A gyermekemért bármit megtennék, de nem akarom, hogy köze legyen hozzá. Ami igazán aggaszt, hogy mit szól majd a nagyapám, ha megtudja az igazat. Szegény annyira beleélte magát, hogy az üzletének szentelem magam és méltó utódja leszek, pedig ez egyáltalán nem lehetséges. Azért sem, mert nem vagyok rá alkalmas, és a gyerek miatt sem. Sajnos, vissza kell utasítanom…. - Semmi baj, nyugodj meg, Mary – vágott a szavába Brian. - Én melletted leszek, történjék bármi. A lány meglepve nézett a férfira. Nem hitte volna, hogy ennyire szereti. Meghatódott a hallottakon. Szeretett volna hozzá bújni, beletúrni a szakállába, vállig érő, kócos hajába. Ehelyett azonban a kezeit fogta meg, és felnézett rá. - Köszönöm – suttogta halkan, alig hallhatóan. - Nincs mit megköszönnöd. Én köszönöm, hogy mégis elmondtad. Nem lehetett könnyű! Köszönöm a bizalmadat. Ez nagyon sokat jelent nekem. Most már tudom, mivel küszködsz, és talán találok is rá megoldást. Egyelőre annyit megtehetek, hogy ha szeretnéd, elviszlek innen, valahová messze. Egy helyre, ahol ki tudsz kapcsolódni, nyugodtabban tudsz dönteni. Mit szólsz hozzá? - Csak úgy hirtelen? - Miért ne? Egy távoli helyre van most szükséged, ahol tisztábban látsz, és meg tudod oldani a gondjaidat. Ki kell, hogy zökkenj ebből a világból, hogy átlásd, mi a megoldás, mi a jó neked, illetve nektek. Nem gondolod? - Lehetséges. Talán igazad van. - Akkor eljössz velem? - Lehet, de mégis hová? - Mondjuk Egyiptomba vagy Görögországba. Esetleg Indiába. - Jézusom! Te ekkora távolságokban gondolkodsz?! - Túl messze van? - Az nem kifejezés! Nem akarok olyan messzire menni, ha lehet. - Úgy lesz, ahogy szeretnéd. De mikor menjünk? Nekem akár holnap is jó. - Nem lehetne inkább újév után? - Nem bánom, de másodikán érted megyek! - Látom, nincs menekvés. - Nincs ám! – mosolygott Brian, és adott egy puszit a homlokára. – Én leszek az őrangyalod. - Brian arkangyal. De jól is hangzik! - Na-na! Ne tessék viccelődni! - Ó, bocsánat! Elnézést a pimaszságomért, őrangyalom! - Így már más! – szólt elégedetten a férfi, és átkarolta. 1

Elindultak lefelé a hídról, majd beszálltak az autóba, mikor a férfinak eszébe jutott még valami. - Tényleg, hol töltöd a szilvesztert? - Nem is tudom. Gondolom, anyámmal és Jane-nel. - Én sokkal jobbat tudok! Gyere, szilveszterezz velem! Meghívlak egy fergeteges szilveszteri bulira, ami egy csodás út kezdete lehet. Jót szórakoznánk, és utána el is utazhatnánk. Mit szólsz? - Még meg kell gondolnom, Brian. - Ne gondolkozz, csak mondj igen! Kérlek! Kérlek! A végén még túl sokáig gondolkodsz, és nem lesz az egészből semmi – duzzogott a férfi. - Jól van, veled megyek, de előtte szeretném tudni, hová is megyünk, mi a program, meddig… - Hé, ez túl sok kérdés! Miért kell mindent előre tudni, pontról-pontra? Ez elrontja a varázsát! Talán nem szereted a meglepetéseket? - A kellemetleneket nem. - Ez egészen biztos, hogy kellemes lesz – nyugtatta meg Brian. – Tudod, milyen fontos nekem, hogy boldog légy. - Igen, tudom – felelte Mi Rae zavartan. - Mehetünk? – jött a témaváltás, és már indultak is Jane Flinders házához. Mi Rae kiszállt a kocsiból, és nemsokára megszólalt Brian telefonja. Dr. George Lambert kereste. - Hogy tudta meg a számomat? – csodálkozott az ifjú professzor. - Az most nem fontos. Anyád miatt hívlak. - Mi van vele? Megint kieszelt valamit? - Nem tudom. Mindenesetre mostanában igen furcsán viselkedik. Előfordul, hogy hallucinál, majd később nem emlékszik semmire. Ki kellene vizsgáltatni, de nem engedi. Beszélned kellene vele. - Szerintem maga az, aki hallucinál. Talán azt akarja mondani, hogy megőrült az anyám? Ezt eddig is tudtam, nem mond újat. Talán normális dolog volt fegyverrel kényszeríteni, és bezárnia a fiát? Azért ez a hallucinációs mese egy kissé túlzás, nem gondolja? - Nem fogod fel, hogy valami tényleg nincs rendben az anyáddal? Kérlek, ne légy makacs! Ha nem akarod látni, legalább engem hallgass meg! Szeretnék beszélgetni veled, Sarah nélkül, négyszemközt. - Nem látom értelmét, de ha annyira akarja… - Mikor tudnál eljönni? - Az ünnepek között nincs semmi időm, utána pedig nem vagyok elérhető, ugyanis elutazok. Mégpedig Mi Rae-vel. - Igen? Nocsak! Ennek a hírnek örülni fog Sarah! - Akkor jó. Legyen meg az öröme! Január 6-án délután 1-kor megfelel az időpont? - Igen, az jó lesz. A rendelőmben várlak. - Ott leszek! – felelte Brian, majd kikapcsolta a telefonját. Catherine örömmel fogadta a hírt, hogy Mi Rae elutazik. Egyetértett abban, hogy szüksége van egy kis kikapcsolódásra, és mindenben támogatta a tervet. Megnyugtatta lányát, hogy miatta nem kell aggódnia, nem marad egyedül, Jane-nel jól meglesznek majd. Mi Rae a nagyapja ajánlatáról egyelőre nem beszélt, jobbnak látta még titokban tartani, nem akarta, hogy bárki befolyásolja a döntésében. Az utazás híréről Sarah is hamar értesült, és kitörő lelkesedéssel fogadta. 2

Szilveszter napján Brian már korán reggel felkereste Mi Rae-t, aki sietve dobta be a bőröndbe, ami még kimaradt, hogy máris indulhassanak. Ezúttal taxit hívtak, Catherine és Jane az ablakból integetett nekik. A taxi a reptérre vitte őket, ahol éppen elérték a római járatot. Mi Rae csodálkozva követte a férfit, és csak a repülőgépen eszmélt fel. - Most mi tényleg Rómába megyünk? - Igen, ott szilveszterezünk. Ugye nem baj? – kérdezte cinkos mosollyal. - Ez komoly? - Mit gondolsz, talán viccelek? Ugye most már megjött a kedved az utazáshoz? - Nem is tudok olaszul – jött a durcás válasz. – Mit keresünk mi Olaszországban? Miért megyünk olyan messzire? Muszáj repülővel utaznunk? - Állj! Ugye nem fogom egész úton ezt hallgatni? Mi Rae nem válaszolt, inkább sértődötten fordult az ablak felé. Brian értetlenül vonta meg a vállát, majd egy könyvet vett elő. A gép lassan elindult. Mi Rae ijedten érzékelte, hogy emelkednek. Brian megfogta a kezét, hogy megnyugtassa. Mikor már elérték a kívánt magasságot, végre megkönnyebbült. Aludt kicsit, míg Brian olvasott. Az idő gyorsan elszállt. Brian mosolyogva nézte az alvó lányt, majd később óvatosan ébresztgetni kezdte. - Mary - súgta a fülébe halkan, s közben az arcát cirógatta. - Mi történt? - riadt fel csodálkozva. - Nemsokára megérkezünk. Gondolom, nem akarsz lemaradni a landolásról. - Hol is vagyunk? - Pár perc, és Róma repülőterén leszünk. - Róma?! Biztos, hogy jó ötlet volt ez?! - duzzogott ismét. - Kérlek, ne kezdd újra! - Beavatnál legalább, hogy hol fogjuk tölteni a szilvesztert? - Baráti körben. Két egyetemi csoporttársam, akik immár házasok, évről évre meghívnak szilveszterezni, és most először fogadtam el a meghívásukat. Nagyon kedves, vidám emberek. Biztosan hamar megbarátkozol velük! Néhány barátjuk is ott lesz. Sokukat még én sem ismerem. Ne izgulj, jól fogod érezni magad! - Nem izgulok, csak.... - Csak durcás vagy, tudom! Ha majd meglátod a várost, minden rossz kedved elpárolog, ebben biztos vagyok. Marina és Martino csak estére vár minket, így van még időnk körülnézni is kicsit. Mit szólsz hozzá? - kérdezte Brian, de válasz nem érkezett. - Na jó, majd meglátjuk! - törődött bele a férfi, és az ablak felé nézett. Nemsokára ereszkedni kezdett a gép, és sikeresen landolt. Mi Rae-t izgalom fogta el, amint süllyedni kezdtek, és csak akkor könnyebbült meg, mikor már megálltak. - Végre! - nyögte ki nagyot sóhajtva. A repülőtérről taxival egy szállodához hajtottak, ahol már le volt foglalva a részükre egy lakosztály. Mi Rae a belső szobát választotta, és rögtön ki is ment a hozzá tartozó erkélyre. A kilátásban gyönyörködött éppen, mikor Brian jelent meg mellette. - Nos, tetszik? Mi Rae kissé elmosolyodott. - Ne haragudj, hogy olyan morcos voltam! Én csak... 3

- Morcos?! - Na jó, kibírhatatlan! Elismerem, kissé túllőttem a célon, és már másképp gondolom. - Igen, a taxiban már felfedeztem rajtad a megbánás első jeleit, amikor majd kiestél a szemeden, úgy megnéztél mindent. - Tehetek én róla, hogy itt minden olyan szép? – mosolyodott el a lány. - Nem, dehogy! Örülök a rajongásodnak. - Tudod, be kell valljam, azért tiltakoztam annyira, mert Robertre emlékeztetett ez az egész. Az a stílus, ahogy meggyőztél, jöjjek veled, és hogy irányítani próbálod az életem. Ez már benne sem tetszett, és megijedtem, hogy te is ilyen vagy. - És már nem gondolod, hogy olyan vagyok? - Már nem. Amióta beléptünk a szálloda kapuján, azóta figyellek, és látom, egész más a viselkedésed. Láttam zavarod, amikor átadták a lakosztály kulcsát, és magyarázkodnod kellett nekem, hogy miért nem két külön szobát foglaltattál. Aztán a liftben, ahogy izgultál, mikor egy pillanatra megálltunk, és valószínűleg attól féltél, hogy a lámpa is kialszik. Észrevettem azt is, mikor az ajtónál úgy remegett a kezed, hogy alig találtad el a zárat. Most is itt állsz előttem, mosolyogsz, és mégis, szinte látom, érzem a zavarod. Robertet sohasem láttam zavarba jönni, egy különös éjszakát leszámítva, ő mindig magabiztos és rámenős volt. Kedves volt hozzám, gyengéd, azon az éjszakán még sírni is láttam, de belőle mindig sugárzik az önbizalom. Te is megpróbálod megjátszani a magabiztost, néha egészen jól is sikerül, de engem nem tudsz átverni. Látod? Most is szinte elpirultál! - mosolyodott el Mi Rae. - Ne hidd, hogy ezzel kevesebbet érsz! Te így vagy jó! Én ilyennek kedvellek! Ne akarj más lenni, Brian! Ha másképp hívsz meg ide, akkor is eljöttem volna, hidd el! - Biztos? - Igen. Többet ér egy szolid, szívhez szóló meghívás, mint egy lehengerlő, magabiztos. - Most már látom, igazad van, de akkor még nem voltam biztos benne. Annyira szerettem volna megmutatni neked ezt a várost! - Akkor most biztos örülsz. - Igen, eltaláltad, de az az igazság, most már bevallhatom, hogy a szilveszteri buli utánra is tartogattam valamit. Olaszország épp csak útba esik, a tulajdonképpeni végcél Athén. - Jézusom, Brian! Végül még bejárjuk fél Európát?! - Csak meg akartalak lepni. - Ez sikerült! - Haragszol? - Amikor ilyen bűnbánó tekintettel nézel rám? - Akkor eljössz? - Egy feltétellel! Ha ezentúl nem lepsz meg semmivel. Szeretnék mindent előre tudni! Program, úti célok, közlekedési eszköz, és így tovább. - Ezt ezennel ünnepélyesen megígérem! - fogadkozott Brian. - Így már igen - egyezett bele végül a lány, és visszament a szobájába. Nemsokára lementek ebédelni a hotel éttermébe, majd béreltek egy autót, és felfedezőútra indultak a városban. Rögtön az első kereszteződésnél rossz irányba kanyarodtak. Brian mérgelődött a saját figyelmetlenségén. - Nyugi, lehet, hogy erre is el lehet jutni a Colosseumhoz! – bíztatta Mi Rae, és kérte, álljanak meg, hogy megkérdezhessen valakit. 4

Kiderült, hogy mégis vissza kell fordulniuk. Még néhány kitérő, míg végre, nagy nehezen elérték céljukat. - Mikor is jártál utoljára Rómában? – kérdezte a lány gyanakvón. - Azt hiszem, négy éve. Úgy látszik, elég idő volt, hogy elfelejtsem a várost, ugye? Nem vagyok valami jó idegenvezető. - Nekem megfelelsz. Végül is itt vagyunk, és ez a lényeg! Gyere, szeretném már közelebbről is látni! – hívta Mi Rae, és kiszállt a kocsiból. Megragadta a férfi kezét, s miután megvették a belépőket, sietve szaladtak fel a lépcsőn. Felérve, az egyik oszlopnak dőlve nevettek. - Most már egészen közel vagy! – emlékeztette Brian. – Milyen érzés ókori kövekhez érni? - Kicsit hátborzongató. Hihetetlen, hogy ilyen régóta áll itt ez a hatalmas építmény! Fenséges, óriási és mégis gyönyörű! Rengeteget tanultam már róla, de így egész más, mint a képeken. Alaposan megnéztek mindent, megcsodálták minden zegzugát. A Colosseum után Szt. Péter teret vették célba. Útközben vettek egy útikönyvet, amelyben térkép is volt, így már könnyebben odataláltak. Megálltak a környéken, és gyalogosan indultak el a székesegyház felé. A hatalmas tér, a távolságok meglepték Mi Rae-t. Ámulva nézett körül, és boldog volt, hogy végre eljutott ide. Be is mehettek a Szent Péter-székesegyházba, amely igazi élményt nyújtott a lány számára. Belekarolt Brianbe, és meghatottan nézett körül. A szeme könnyes lett az áhítattól. Felnézett, és tudta, Michelangelo alkotása, az az ötvenkét méter magas kupola magasodik felette, amelyet oly sokan vitattak a művészettörténészek. A térre érve, elvegyültek a zajos forgatagban, és készítettek néhány fotót, ahogy a Colosseumnál is. Az egész város évvégi, vidám hangulatban volt, ami rájuk is átragadt. Nagy jókedvükben azonban alig találták meg a kocsit, s már azt hitték, hogy valaki ellopta. Szerencsésnek érezték magukat, mikor végül mégis ráakadtak. Gyorsan beszálltak, és elindultak vissza, a szálloda felé. Nem sok idejük maradt átöltözni. Mi Rae egy új ruhát vett fel, amit erre az alkalomra tartogatott. Sötétzöld, csupa fodor ruha volt, mély dekoltázzsal, ami eltakarta enyhén gömbölyödő hasát, mégis kiemelte szépségét. Brian elámult a csodálkozástól, mikor meglátta. - Hú, egy igazi szexbomba lesz a partnerem! – kiáltott fel rajongón. - Tényleg tetszik? Nem túl kihívó? - Ó, nem! Nehogy átöltözz! - Brian, szeretnék kérni tőled valamit. - Igen, mondjad csak. - Nem szeretném, ha mindenki azt hinné, hogy szerelmespár vagyunk. Ugye megteszed, hogy ezt megakadályozod? Te vagy a legjobb barátom, és én megbízom benned. - Köszönöm ezt a bizalmat, és hogy a barátod lehetek. Természetesen nem fogom hagyni, hogy félreértsék a kapcsolatunkat. Fontos vagy nekem, és azt szeretném, ha ma éjszaka nagyszerűen éreznéd magad. - Ez nagyon kedves tőled. Indulhatunk? Fél várost át kellett szelniük, mire megtalálták a találkozó helyszínét. Egy hangulatosan kivilágított szórakozóhely volt, amely erre az éjszakára a baráti társaság számára volt kibérelve. Sok régi ismerős már a bejárat előtt 5

megtorpant, és beszélgetésbe feledkezett. Beljebb lépve felfedezték a két főszervezőt, a Tarchi házaspárt, akik nagyon barátságosan fogadták őket. - Nahát! Azt hittük, csak tréfálsz a telefonban, Brian! Nagyon örülünk, hogy végre eljöttél! – üdvözölte Marina. - Az érkezésed hírére különlegességgel is készült az én kis feleségem. Ezek után ne legyek féltékeny?! – tréfálkozott Martino. - Semmi esetre sem. A jöttömet elsősorban ennek a szép hölgynek köszönhetem, aki teljesen elvarázsolt. Mindenféle pletyka ellenére azonban csak barátok vagyunk – jelentette ki Brian, majd halkan hozzátette: egyelőre -, és ártatlan mosollyal nézett Mi Rae-re, miközben bemutatta. Mi Rae-nek tetszett a hely, és a házaspár is elnyerte tetszését. Barátságos volt mindenkivel, és már egy cseppet sem bánta, hogy eljött. Még meglepetés is érte, mikor a terem egyik zugában, egy szőke nővel beszélgetve észrevette munkatársát, Rick Warnert. A férfi is meglátta őt, és rögtön magára hagyta partnernőjét. Odasietett Mi Rae-hez, és vigyorogva fogadta. - No lám! Fantasztikus, hogy épp itt találkozunk, nem? - Brian Downey-val jöttem – magyarázkodott a lány. - Tényleg? Eljött a professzor úr is? Hihetetlen, hogy végre előbújt az elefántcsonttornyából! - Helló, Rick! – üdvözölte a hozzájuk csatlakozó Brian. – Milyen munkatárs ez a bájos hölgy? - Nagyon ígéretes, tehetséges leányzó. Csak egy hibája van. - Igen, és mi az? – kérdezett rá Mi Rae meglepődve. - Az, hogy már foglalt – nevetett Rick. - Tévedésben vagy, Rick. Brian csak a barátom. Ne is terjessz mást, rendben? - Biztos, hogy ezt akarod? – nézett rá Warner aggódva. – Csak nehogy megbánd! Mi Rae akkor még nem sejtette, mire céloz a férfi, de nemsokára rájött, hogy talán jobb lett volna Brian kedvesének kiadni magát. Elejét vette volna sok próbálkozásnak, ami a társaság férfitagjait illeti. Rengetegen próbálták meghódítani, s udvaroltak neki. Az olasz férfiaknak tetszett hosszú, lágyan omló szénfekete haja, mandulavágású, titokzatos, zöld szeme, vágyakat keltő mosolya. Brian nem volt mindig mellette, bár vele is táncolt néhányat, de nem akartak szerelmespárnak tűnni. Később előkerült egy vonzó külsejű, vidám olasz fickó, Giovanni Boscarelli, akit Mi Rae nem is tudott lerázni. Ragaszkodása szinte már mániákus volt, teljesen belebolondult a lányba. Már Brian is észrevette, milyen sokat vannak együtt, és kezdett féltékeny lenni. Megpróbált közéjük állni, le akarta kérni Mi Rae-t tánc közben, de nem sikerült. Giovanni ügyesen elhárította, és nem hagyta, hogy elrabolják partnernőjét. Mi Rae nem akart udvariatlan lenni, és botrányt sem, ezért belement a dologba, de közben alig várta már, hogy békén hagyja. Éjfélkor ismét mellette termett Brian, és ezúttal ő volt a szerencsésebb, mert Mi Rae vele koccintott elsőként, ráadásul egy puszi kíséretében boldog újévet is kívánt neki. Éjfél után a hangulat egyre emelkedett. Közben lehetett falatozni is, volt svédasztal, és külön terem a dohányosoknak. Később Mi Rae fáradtságra hivatkozva ki akart menni a levegőre, és magára hagyta Giovannit. A férfi addig bekapott néhány falatot, míg Mi Rae a kabátjába bújt, és kiment az épületből. Alig lélegzett kettőt-hármat a friss levegőből, és valaki a vállára 6

tette a kezét. Épp el akarta küldeni a tolakodó Boscarellit, mikor észrevette, hogy Brian áll mellette. Megkönnyebbülten karolt belé, és dőlt a vállára. - Eleged van belőle? Elmenjünk? – kérdezte a férfi. - Nem a buliból van elegem, csak abból a ragaszkodó alakból. - Azt elhiszem! Eleinte még féltékeny is voltam rá, de most már látom, nincs miért aggódnom. Kissé túljátssza magát. - Nem kifejezés! Már attól rettegek, a végén még megkéri a kezem! Mint aki dilibogyót evett! Mi van rajtam, ami így megőrjítette? - Erre nagyon egyszerű a válasz, kedvesem. Biztos, hogy hallani akarod? - Inkább nem! - Akkor hát, mi legyen? Visszamegyünk a többiekhez? Mi Rae tanácstalanul lógatta a fejét. - Fáradt vagy? – kérdezte a férfi, mire hallgatás volt a válasz. – Jól van, menjünk vissza a szállodába. Délután nagy út áll előttünk. Tudod, Athén még vár ránk! - Igen, valóban. Hány óra is van? - Fél kettő. - Már?! Akkor menjünk! Ebben a pillanatban érkezett oda Giovanni. - Nem jössz vissza, drágám? Mindenütt kerestelek. - Ne haragudj, de már nagyon későre jár. - Elkísérjelek? - Nem szükséges, velem jön – felelte Brian, a vállát átkarolva. - Hogy-hogy vele mégy? – háborodott fel a kikosarazott férfi. - Lehet, hogy a bódulattól, ami a fejedet szállta meg, nem jöttél rá, de mi együtt jöttünk, együtt vagyunk, és együtt is megyünk el – felelte Mi Rae ingerülten, mert elege lett már belőle. - Ti együtt vagytok? Ezt miért nem mondtad eddig? Miért hagytad, hogy azt higgyem…?! - Megkértelek, hogy ne udvarolj nekem, nem emlékszel? Te erősködtél! Egyszerűen nem tudtalak lerázni! Brian csak a barátom, de nagyon fontos nekem. Vele jöttem Londonból, és néhány óra múlva együtt utazunk tovább Athénba. Már ezerszer mondtam, nem akarok most senkivel szorosabb kapcsolatot, de még futó kalandot sem. Fontosabb számomra egy igaz barátság, mint egy flört, vagy egy alkalmi kapcsolat. Megértettél végre? Giovanni a bajusza alatt halkan szitkozódva hagyta őket magukra, még el sem köszönt. - Ebbe meg mi ütött? – csodálkozott a lány. - Nem tudta elviselni az igazságot – mosolygott Brian. Bementek elköszönni a társaságtól. Marina és Martino még marasztalni próbálta, de sikertelenül. Ricktől is elbúcsúztak, és kocsiba szálltak. - Tudsz vezetni? Nem ittál túl sokat? – kérdezte Mi Rae aggódva, mielőtt elindultak. - Ne izgulj, szinte alig ittam! Még érkezéskor ittam egy whiskyt, és éjfélkor pár korty pezsgőt, ezen kívül semmit. És te? - Én is csak éjfélkor azt az egy kortyot. Tudod, az állapotom miatt nem ihatok. De miért kérdezted? - Csak úgy eszembe jutott – felelte Brian elgondolkodva, és gázt adott. Útközben megállapították, hogy mindent egybe vetve azért egész jó buli volt, és talán eljönnek legközelebb is. Arról szándékosan nem beszéltek, hogyan fognak majd érkezni. Barátokként vagy szerelmespárként. Ez egyelőre nyitott kérdés maradt. 7

A szállodában egy jóéjtpuszi után elköszöntek egymástól és elfoglalták a szobáikat. Később Mi Rae kiment kicsit az erkélyre. A csillagos ég előcsalta álmait, titkos vágyait. Eszébe jutott a múlt. Szinte fizikai fájdalom volt felidézni utolsó, csodás éjszakájukat Roberttel, mikor ő volt a csábító, ahogy ledobta ruháit a férfi előtt. Szinte magán érezte simogató kezét, és a vágyat, amit ébresztett benne. A szíve is hevesebben vert, testét forróság járta át, miközben a szeme keserű könnyekkel telt meg. Nem akarta már szeretni, de az érzés erősebb volt nála. Azzal nyugtatta magát, hogy ez nem szerelem, ez csupán fizikai vágy, amelyen uralkodnia kell. Brianre gondolt, és arra, mennyivel többet ér, mennyivel jobban kellene szeretnie. Ő az, aki megérdemelné a szerelmét, mert annyira szereti, s olyan jó hozzá, de nem akarta tönkretenni őt. Félt, hogy fájdalmat okozna neki azzal, hogy másra gondol, más gyermekét várja, és ez neki is ugyanúgy fájna. Már tudta, szereti őt, mert óvni akarja, és mert legszívesebben mindig vele lenne, de még túlságosan közeli volt a szakítás. Élénken élt még benne Robert emléke, és csak abban bízott, az idő majd mindent megold. Kicsit kisírta magát, majd megkönnyebbülve dőlt le az ágyra. Szinte azonnal elaludt. Másnap reggel arra ébredt, hogy egyre világosabb van. Észrevette, hogy Brian babrál a függönnyel. - Bocsáss meg, hogy rád törtem, de nemsokára le kell mennünk ebédelni. - Jézusom! Ennyire elaludtam?! – rémült meg Mi Rae, és csak akkor nyugodott meg, amikor meglátta Brian gondtalan, derűs arckifejezését. – Te régóta felkeltél? - Nem olyan rég. Talán egy órája. Ne izgulj, annyira azért nem kell sietni! Nyugodtan öltözz fel, én a másik szobában megvárlak. - A gépünk mikor is indul? - Háromkor. - Az jó! Na, most már mars kifelé! Szeretnék átöltözni – közölte Mi Rae, de Brian csak mosolygott az ajtóban, erre a lány hozzávágott egy kispárnát. - Hű, na megállj csak! – kapta el a fejét az utolsó pillanatban a férfi, és a párnát visszadobva megcélozta a lányt. Nem találta el, de közben másik párna érkezett, amit már nem tudott kivédeni, és irgalmatlanul landolt a fején. Mi Rae a hasát fogta a nevetéstől. Erre odarohant a férfi, és a lány fejére húzta a takarót. Így viaskodtak, egymást csiklandozva, nagyokat nevetve, esztelenül, mint két gyerek. A végén, mikor már mindketten belefáradtak, kimerülten nyúltak el az ágyon, nagyokat sóhajtozva. Mi Rae volt az első, aki erőre kapott, és felkönyökölt. Brian igencsak meglepődött, mikor a lányra nézett. Olyat látott, amit még soha, a lány szerelmes tekintettel nézett rá! A szíve nagyot dobbant. Csak pár pillanat volt, de mégis nagyon boldoggá tette őt. Az öröm sem vette el azonban az eszét. Erőt vett magán, és ígéretéhez híven megtartotta a kellő távolságot. Talán egy szerelmes csókban lehetett volna része, de úgy érezte, túl korai még. Nem akart ismét csalódni. Rámosolygott a lányra, és lassan felállt. Belepuszilt a saját tenyerébe, majd a puszit Mi Rae homlokára tette, és csendben távozott. Mi Rae zavarba jött a váratlan feltámadt érzelmeitől, s attól, hogy csalódott. Azt hitte, meg fogja csókolni a férfi, és valószínűleg nem is tiltakozott volna, ami kissé megrémítette. Lehet, hogy mégis beleszeretett Brianbe? Ezen tanakodott, miközben sietve öltözködni kezdett. Elhatározta, hogy nem erőlteti a dolgot, nem akart máris szerelmes lenni. Sokkal jobb így, barátként! Ezzel a gondolattal lépett ki az ajtón. Kissé mesterkélt volt mindkettejük könnyed mosolya, mikor elhagyták a 8

lakosztályt, hogy megebédeljenek. Ebéd közben azonban sikerült feloldódniuk, főleg mikor Mi Rae felhúzta a szemöldökét a spagetti láttán. - Talán nem szereted? – csodálkozott Brian. - De igen, csak meglepődtem, hogy ilyen előkelő helyen is adnak spagettit. - Olaszországban vagyunk, kedvesem! – emlékeztette a férfi. - Hű, tényleg? – tréfálkozott Mi Rae. Erre mindketten nevetni kezdtek, s ismét visszatért a lelki nyugalmuk. Barátságukat már nem veszélyeztette újabb fellángolás. Ebéd után visszavitték a bérelt autót, majd taxit hívtak, és kimentek a reptérre. - Nem lehetne inkább hajóval menni? – kockáztatta meg félénken a lány. - Hajóval? Nem valami jó ötlet. Még mindig félsz a repüléstől? - Kicsit. - Ne izgulj, majd fogom a kezed, rendben? - Rendben – adta meg magát végül a lány. – Szerinted megszokom én valaha a repülést? - Ha sokat repülsz, biztosan. - Nem akarok sokat repülni! - Újra kezded a duzzogást? Azért még hazáig bírd ki, oké? - Utána úgysem viszel el többé sehova, nem igaz? - Ha ilyen kibírhatatlanul viselkedsz… - Igen, ilyen vagyok, amikor félek! Brian nagyot sóhajtva átkarolta a vállát. - Reménytelen eset! Mit csináljak veled? - Nem is tudom. Mondjuk, mesélj kicsit Görögországról! - Oké, megadom magam! Pár perc múlva a gépen leszünk, és akkor mesélek, ígérem. - Jártál már ott? - Igen, nem is egyszer. - De jó neked! - Még te is megteheted. Ne felejtsd el, hogy milyen gazdag vagy! - Még nem fogadtam el az ajánlatot. - Ez független attól. A nagyapád mindenesetre nagyon bízik benned. - Te mit gondolsz erről az egészről? - Kemény munka, ami rád vár, nehéz feladatok, nagy felelősség és óriási hatalom. Mindezért azonban fel kellene adnod az álmodat. Nem könnyű döntés! A kézenfekvőbb és egyszerűbb megoldás, ha nem vállalod, ezzel azonban a nagyapádnak nagy szomorúságot okozol, és talán egész életedben bánni fogod. Lehet ez persze fordítva is, hogy megbánod, ha feladod a művészettörténetet. Véleményem szerint, ha elég erősnek érzed magad, és nem akarod homokba dugni a fejed, vállald, aki vagy, a családod, a múltad, és mondj igent. Ha viszont fontosabb az álmod, és nem is tudsz más életet elképzelni magadnak, akkor ne félj nemet mondani. Gondold meg jól, mi a fontosabb, mit akarsz kezdeni az életeddel! - Igen, ezt fogom tenni, azt hiszem. Ekkor mondták be, hogy nemsokára indul a gépük. Sietve követték a többi felszállót. A gépen Brian betartotta az ígéretét, és Görögországról kezdett mesélni. Beszélt az ókor Isteneiről, főként Pallas Athénéről, a város névadójáról, aki a bölcsesség és tudomány istennője volt. A leghíresebb építmények történetéről, többek között az Akropoliszról is, amelyet már igen szeretett volna megmutatni a lánynak. Az ország jellegzetességei, szokásai 9

is szóba kerültek. Mi Rae mindent tudni akart, és el akarta terelni a figyelmét a repülésről. Brian nagyon tájékozott volt, minden kérdésére tudott felelni. Az idő gyorsan elszállt. Nemsokára bemondták, hogy néhány perc múlva megérkeznek. Landolás előtt már egymás kezét fogták, de Mi Rae még az ablakon sem mert kinézni. A repülőtérről Athén legnagyobb szállodájába mentek, amely a Pireuszi kikötő közelében volt. Miközben a taxi megállt a piros lámpánál, megcsodálták a hajókat s a csillogó tengert. Összenéztek, és már tudták, hol fogják tölteni az estét. Bejelentkeztek a szállóban, majd sietve mentek ki a partra. Mellettük simultak el az apró hullámok, a tenger szinte karnyújtásnyira volt. A távoli hajók, mint büszke, fehér óriások, sorfalat álltak a túlparton. Mi Rae leült a betonra, lábát a víz fölé lógatva, és gyönyörködött az eléje terülő látványban. Megpróbálta rögzíteni a képet, a halk morajt, a tenger illatát. Meghatottan nézett a férfira, akinek ezeket a csodás élményeket köszönhette. Brian melléje ült, és megfogta a kezét. Nem szólt egy szót sem, ő is a hatása alá került a csodás látványnak. Így ültek sokáig némán, boldogan, míg a nap le nem nyugodott. Az ég alja még bíborszínű volt, mikor végre felálltak, és lassan elindultak. A tenger szépsége, végtelensége nagyon jó hatással volt a lányra, egészen megszelídült. Nagyon kedves és jókedvű volt, és nem akart még aludni menni. Vacsora után átmentek a bárba szórakozni, zenét hallgatni. Mi Rae ezúttal nem akart táncolni. Csak késő este keveredtek vissza a lakosztályukba. Másnap reggel ismét Brian ébresztette őt. Ezúttal a fülébe suttogó „Jó reggelt!”-tel. - Hány óra van? – kérdezte rögtön, álmos szemekkel. - Már kilenc óra, te hétalvó! - Igen? Ez is miattad van! Nem kellett volna annyi ideig maradnunk! - Micsoda?! Te erősködtél, hogy menjünk át a bárba! - Igen, de te pedig nem akartál eljönni onnan. - Talán olyan rossz volt?! - Az most nem fontos! Vond vissza a hétalvót! - És ha nem? - Akkor nem megyek veled sehova! - Még az Akropoliszhoz sem? - Ez zsarolás! – kelt ki magából Mi Rae durcásan, majd végül mégis megadta magát. - Mikor indulunk? - Átöltözöl, reggelizünk, és már mehetünk is. - Szuper! – kiáltott fel lelkesen, és kiűzte Briant, hogy átöltözhessen. Reggeli után könnyedén eljutottak az Akropoliszhoz. Csak az utolsó pár száz méter volt kissé fárasztó, amit gyalog kellett megtenniük, a hegyre fel. Megérkezve azonban Mi Rae is rájött, hogy megérte a fáradtságot. Az előtte felbukkanó oszlopok tekintélyt parancsolóan nyúltak a magasba. Közelebb ment, és máris imádta! Alig tudta elhinni, hogy ide is eljutott. Gyönyörködött az épületben, megnézett minden követ, antik tárgyat. Kívül-belül körbejárta, Brian pedig csak loholt utána. - Mondd, láttál te már ennél szebbet? – kérdezte meg váratlanul a férfit. - Hogy? Ó, hát valóban varázslatos hely! Látom, teljesen a rabja lettél. - Hihetetlen, hogy ilyen régóta megvan, és ennyire erős! - Már minden porcikáját láttad. Talán még könyvet is írhatnál róla. Nem akarod esetleg a panorámát is megnézni? 10

- A panorámát? – kérdezett vissza a lány csodálkozón, mintha nem is értené a kérdést. - Igen, tudod… táj a városról – magyarázta a férfi, mint egy kisiskolásnak. - Tudom, mi az a panoráma! – sértődött meg a lány, és duzzogva lépett ki az épületből. Elindult a fennsík széle felé, és lassan eléje tárult az egész város. Tátva maradt a szája a látványtól. Amerre csak nézett, apró fehér házak, sűrűn, végtelen számban. Elindult jobbra, majd balra is, de mindenütt csak ugyanazt látta. A szél arcába fújta hosszú haját, áthatotta egész testét. Könnyűnek, de mégis erősnek érezte magát. Ahogy végignézett a hatalmas városon, úgy tűnt, mintha minden gondja csak apró, lényegtelen volna. Mintha a világ tetején állt volna, nem számított már semmi. Nem fájt a szíve sem. Úgy érezte, képes lenne bármire. Végtelen nyugalom és erő szállta meg. Szeretett volna valami nagy dolgot véghez vinni, amire büszke lehet. Egész eddigi élete mintha csak egy szürke álom lett volna, amelyből most hirtelen felébredt. A magasba emelte, és kitárta karjait. Nem érdekelte az sem, hogy a haját össze-vissza sodorja a szél. Az égre nézett, és ott is a végtelen várost látta maga előtt. Örökre emlékezetébe véste ezt a képet. Tudta, már sohasem felejti el! Nagy pillanat volt, mert rájött, ki is ő valójában, és mit is kell tennie. Csak egy apró lény a végtelenben, de benne van minden ígéret, minden remény. Egy óriási hatalom vár rá, hogy uralja, és sok ember élete függ tőle. Tisztában volt vele, hogy ez nem játék, nem egy színdarab, amit el kell játszania, hanem a kemény valóság. Nehézségek és sok fájdalom vár rá, de már tudta, nem akarja homokba dugni a fejét, nem menekülhet a sorsa elől. Lehet, hogy sokat fog még sírni, sok kudarc vár rá, de rájött, szembe kell néznie velük. Ahogy a városra nézett, erőt merített, és elhatározta, mindig erre fog gondolni, ha elbizonytalanodik. Így állt pár percig. Még Brian sem ment oda hozzá. Látta rajta, milyen nagy hatással van rá a látvány, és nem akarta megzavarni. Mi Rae végül megfordult, és lassan elindult a férfi felé. Mélyen a szemébe nézve közölte a férfival: - Sose felejtsd el ezt a helyet és ezt a percet, mert én sem fogom soha. Itt értettem meg, mit kell tennem, milyen jövő vár rám otthon, Angliában.

11