1t196
JEGYZoKÖľyv Késziilt: Kisújszállás Váľos onkormányzat Képviselő-testületének 2011. máľcius 29-én (kedĺIen), 13.00 óľai kezdettel taftott Soľon kövętkező,
nyilvános üléséľĺjl.
Az ülés helye: Váľosháza Gaál Kálmán terme (emelet 31. terem) Jelen vannak: I(ęcze István polgármesteľ, Demeter Jánosné, Dr. Ducza Lajos, Gönczi Károly, Molnáľ Imre, Szepesi Jenő' Tatár Zoltán' Tuka Antal, Nagy Lajosné, Máthé Zso|t
- képviselő-testületi
tagok;
Dľ. Kittlingeľ Ilona címzetęs főjegyző, Kacsó Sándorné aljegyző' oláh Erika a Váľosi Gyámhivatal vezetője, Bögös Katalin pénzügyi osztályvezető, Nagy Tünde igazgatási osńályvezető, Kocsisné Monoki Julianna intézlnényi osztályvezető, Kiss Endre intézményi tanácsos;
Nagy Lajos az Atany János Általános Iskola igazgatőja, Kissné Szatmári Mária a Városi Óvodai |ntézmény képviseletében, Fejes Zoltán rendőr alezľedes, ľendőrségi főtanácsos, a Kaľcagi Rendőrkapitányság kapitánya' Dr. Butyka Lászlő rendőľ őmagy, a Kisújszállási Rendőľős paľancsnoka;
3 fő lakossági éľdeklődő,
Janó Eľzsébetjegyzőkönyvv ezető;
A képviselő-testĹilet nyilvános üléséľőla TV KisĹrj felvételt készít. operatőľ: Dankó Andľás. Kecze István: Köszönti a megjelenteket! Bejelenti, hogy a képviselő-testület 10 ťóvel jelen van. (83'33 oÁ-os a részvétel) Dr. Malatinszky Andľás és Nagy lstván Zo1tán képviselő jelezte késését.Megállapírja, hogy a testület határozatképes, a nyilvános ülést megnyitja. Bejelenti, hogy ajegyzőkönyvet Janó Erzsébet iigykezelő vezęti. Jegyzőkönyv-hitelesítőnek felkéri Gcĺnczi Károly és Nagy Lajosné települési képviselőket. Szavazásra bocsátja - más javasl athiányában - a jegyzi5könyv-hitelesítők személyének elfogadását.
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (10 igen szavazattal) elfogadja a jegyzőkiinyv-hitelesítők személyét.
Kecze István: Javaslatot tesz az ĺiléskiküldött napirendjének módosítására. - Nyilvános 16/A. napirendi pontként javasolja felvételre és megtárgyalásra a Poľcsalmi Lajos Sporťtelep központi pályájának felújítására irányuló pályázat benyújtására szóló előteľjesztést.
Előterjesztő: Kecze István polgármester.
- Nyilvános 24lA.
Az
elótetjesztés az ülés elott került kiosztásľa.
napirendi pontként javasolja felvételre és megÍárgyalásľa Kétpó község
köľjegyzőség alóli felmentési kérelmére szóló előterjesztést' Előterjeszto: Kecze István polgáľmester. Az előterjesztés a tegnapi nap folyamán megküldésre keľült a képviselő-testület tagjainak.
A meghívóban szereplő napirendekhez, később kiküIdött anyagok: zárt 5-ös napirendi pont esetében, a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatői állásra kiírÍpályázat elbíľálásáľól szóló előteľjesŹés. Előterjesztő: Kecze István polgármester.
-
A
Y éleményezte : a Felügyelőbizottság. zárt 7-es napirendi ponthoz késĺjbbkerült kiküldésre a kisújszállási DK-i és DNy-i belvízöblözetek rekonstrukciőjatárgy'őberuházás keretében felmęľült kiegészítő munkák beszerzésére (II. ĺitem) szóló előteľjesaés. Előterjesztő:Kęcze István polgármesteľ. Véleményezte:a Közbeszerzési Bizottság. Az előterjesztések a tegnapi nap folyamán megküldésľe kerültek a képviselő-testület tagjainak. - A meghívóban szereplő napirendhez, kiosztásra került anyagok:
A
2t196
A nyilvános
9-es napirendi ponthoz' a 220.000.000 forint folyószámla hitelkęręt módosítására szóló eloterjesztéshez, kiosztásra került egy új rendelet-tervezet és melléklete. A nyilvános l l-es napirendi ponthoz az önkormányzat 2010-2014. évekľeszóló gazdasági programjának rneghatározásźľa szóló előterjesztéshez kiosztásra kęrült az iparrĺzési adóbevétel ágazatok közöttimegoszlása2010 évben (Ft-ban), ęzze\,az oldallalkiegészül agazdasági pľogram' A nyilvános 22-es naplrendi ponthoz a Szociális Földprogramban való részvételről szó|ó tájékoztatő' Előterj esztés Keczę István polgánnester' A nyilvános 24-es napirendi pont, a két önkoľmányzati ülés között tońént fontosabb eseményekľől szólő tájékoztató éS męlléklętei. Előterjeszto: Kecze István polgármesteľ.
ZárÍ 2-es napiľendi ponthoz a Kisújszállási Vízmti Kft. és a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. 2011. évi mĹĺködésénekszabályozásáról szóló 36612010.(xII'21.) szánú önkonnányzati hatál'ozat módosításához, Kisújszállás DK-i és DNy-i belvízöblözeteinek pénzügyi elszámolásáról szóló pénzugyitá1ékoztatő' Atájékoztatőt,ZsőtérLászlő ügyvezető igazgató Úr készítette.
Tájékoztatja a Tisztęlt Képviselő-testületet, hogy a nyilvános 13-as' 14-es' 22-es és 23-as napiľendi pontok az önkoľmányzatibizoÍlságok munkaterve alapján készültek. A bizottsági táľgyalást kovetően úgy ítéltemeg, hogy szükséges azok képviselő-testületi tátgya|ása is. Ennek megfelelően' képviselotestĺiletnek címęzvę is elkészültek az előterjesŻések, łájékozatok, azokban tartalmi változatás nem töfiént, ezéft a bizottsági tagok, települési képviselők újabb előterjesztést nem kaptak. do s ító j avas at iĺdítvány ozás áľa ad ehetős éget. Megállapítja, hogy a képviselő-tęstület tagai részéről módosítási javaslat nem hangzik el, így szayazásta bocsátja az általa felvetett napiľendľe vonatkozó módosító javaslatokat' a 16lA. és a24lA' sorszálnú előterjesztések napiľendre történő felvételét'Aki azokkal egyetéft, je|ezze.
Tovább i mó
1
1
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (l0 igen szavazattal) elfogadja a polgármester napirendre vonatkoző, 16ĺA. és 24/ A. napiľendi pontok
felvételének j avaslatát.
Kecze lstván: Szavazásra teszi fel a napirendet az elfogadott módosító javaslattal egyben. Aki azza| egyetért, 1elezze.
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testiilete egyhangrĺ szavazással (10 szav azattal)
e
lfo ga
dj
a a következő
n ap
iľen d et
igen
:
Napirend a nyilvános ülésre:
1. 2'
Beszámoló a bizottságok tfiruházott hatáskörbęn hozolt dcjntéseiről Előteľjesztő: Tuka Antal bizottság elnök Gönczi Károly bizottsági elnök Beszámoló a polgármester átruházotr hatásköľbęn hozoĺt döntéseirol
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármesteľ
3. Beszámoló a Spoľtalap ingatlanok
karbantartására, fejlesztéséľe,valamint ingatlanok
üzemeltetésére fordítható keľetének felosztásáról
Előterjesztő:
4.
KęczęIstvánpolgármesteľ
Véleményezte: Egészségügyi, Szociális
és Sportbizousóg (E/I)
Előteľjesztés aZ ónkormányzat
rendőrség közötti
és a
megkötésére, továbbá a bűnmegelő zési bizottság összetételére Előterjesztő: Kecze István polgármester
Meghívott: Fejes Zoltán ręndőr Rendőrkapit ány ság
v
együttműködési megállapodás
alezredes, ľendőrségi fótanácsos'
ezetője
a
Karcagi
Dr. Butyka LászIő r. őľnagy, őrsparancsnok Dr. Malatinszky Andľás a Váľosi Polgárőrség elnöke Vélenényezte.' Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság (BIJ1) IJgyrendi és Jogi Bizottsóg (Ü/2)
5.
Beszámoló a város közbiztonságáról és kozrendjéről, a bűnözés városi helyzetéľől TájékoztaÍő a Biĺnmegelőzési és Kozbiztonsági Bizottság a Városi Polgárorség és a mezőőľök, tevékenységéről Á bes:anoló l0 oldal feleni, e:éľt a: a
képviselő-lestiilet s:ene:eti és míiködési s=clbćll1l:aĺúľóI s:óló 36/20l0.(XlI.22') cl yťn'osi honlapoll ĺźscl Polgćĺľnlesleľi
önkornány:űi ľendelel 8.! (8) b) alapján papíl'alapon nenl keľiil kikiildésre. A bes:ánloló I]il,cllclI S:ene:ési os:táIyún (Tciľoshá:cl, enle]et 20-as iľoda) nle8ĺekinlheĺő.
Előteľjesztők: Fejes Zoltán ręndőr alezredes, ľendőrségi főtanácsos, a Kaľcagi Rendőľkapit ány ság VeZetőj e Demeter Jánosné a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság elnöke Dr. Malatinszky András a Városi Polgárőrség ęlnökę DeménéDr. Dęmeter Judit osztályvezető Véleményezte.' Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság @Ia2) Ügyrendi és Jogi Bizottság (Ü/3)
6.
Előteľjesztés a gyennekjóléti és gyermekvédelmi fęladatok átfogó éftékelésére
Előterjesztő:
GondaAntalnéintézményvezető oláh Eľika osztályv ezeÍő
Nagy Tünde osztźůy v ezetó Dľ. Borbás István hivatalvezető Véleményezte: Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság (E;M/2) Mĺívelődési,oktątási és Ifiúsági Bizottság (M,E/2)
Meghívott: 1.
Előterjesztés
a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás
megállapodásának módosításáľa és a
megállapodás módosításábó1 eľędő ľendeletęk megalkotására
(A Képviselő-testiilet S:elle:eti és nt|íkÓdési s:abály:atáľóI s:óIó 36/20]0.(X]l.22.) öllkoľnćlnv:clli ľenclelet 8's (8) b) cllclpjćlll, tĺ határo:aĺi javaslatho: taľto:ó 2' s:ánti nelléklet papíralapon nenl keľiil kikiildésľe, cl:ok cl Polgáľnesleľi HivctÍal 2}-ćls iľodájában,
il l erue a l,ciľosi honlapon nle gtekintheĺőek)
Eloterjesztő:
KeczeIstvánpolgármester
Meghívott: GondaAntalnéintézményvezeto
Kiss Endľe intézményireferens Véleményezte: Egészségĺ)gyi,Szociólis és Sportbizottság (E/j) Pénziigyi és Gazdálkodósi Bizottsóg (P/3)
8.
Előterjesáés az egészségugyi alapellátások köľzeteinek megállapítáSáról szőlo 3412005.(IX.2.) önkormányzati rendelet módosítására
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármestęľ
Meghívott: Kiss Endre intézményiręfęľęns Véleményezte.' Egészségügyi, Szociális
9.
és Sportbizottság (E/2)
Előterjesztés a 220.000.000 forint folyószámla hitelkeret módosításáľa ElőterjesŻő: KęczeIstvánpolgármęSter Véleményezte:Pénz'ügyi és Gazdálkodási Bizottsóg (P/felvételre javasolt, kiküĺdott)
l0. Előterjesńés
az Eľzsébet liget helyi jelentőségű védett teľmészęti területté nyilvánítására
(A Képviselő-testiilet szene:eti és mĺíkÖdésiszabáIyzatáľóĺ s:óló 36/2010.(XI]'22') önkornlány:ali ľendeIet 8.s (8) b) alapján, a ľendelet tervezet 2. szamú lnelIékIete papíľalapon nem keľiil kikiildésľe, a: a Polgórmesteri Hivatal 20-as iľodájában, iIlene a v árosi honlapon me gte kinthető)
Előterjesztő:
Meghívott: 11.
Előterjesztés
aZ
meghatározásźra
KeczeIstvánpolgármesteľ okľös János csoportvezető
önkormányzat
20|0-2014. évekľesző|ő gazdasági programjának
4t196
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármester valamennyiönkormányzatiintézmény vezetője civil szervezetek képviseloi Vélemĺźnyezte.'Egészségügyi, Szociólis és Sportbizottsóg (E' M/1) M'íĺvelődési'oktatási és Ifiúsági Bizottsóg (M,E/]) Kornyezetvédelmi, Vízgazdálkodási és Mező gclzdasá gi Bi zotts ác (K/ ] ) Ügyrendi és Jogi BizotĺSág (Ü/]) Pénzügyi és Gazdálkodćisi Bizottság (P/1)
Meghívott:
l2. Előterjes
ztés azAľany János Általános Iskolában ľegisztľálni kívánt tehetségpont létręhozásźthoz történĺj fenntartói hozzájárulásről (A Képviselőłestiilet S:ene:eti és míÍködési s:abaly:ataľóI s:óló 3ő/2010.(XII'22.) önkoľnlányLli ľentlelel B.$ (8) b) alapjdn, a: eIőĺeljes:téshe: tűrÍo:ó mellékIetek papíl'clIapon nen keľiilnek kikiildésľe,cl:ok a PolgúľnlesĺeľiHil,clĺcl 2}-cls iľodájćĺbtĺn,illene cl v ci ľos i honl apon nl e gte kinlhető e k)
Előterjesztő: Nagy Lajos igazgatő Meghívottak: YargaVincéné igazgatő Szabó Tamás igazgatő
Toldi Attila igazgatő
Lov ász B eatrix igazgaÍő Ponyokainé Rab Judit inÍézményvezel'ő Véleményezte: Ml.ĺvelődési, oktątósi és lfjúsági Bizottság (M/1) 13. Tájékoztatő
he|yzetérol
az
önkoľmányzat kozoktatáSi intézményeiben folyó idegen nyelvi oktatás
Előterjesztő:
Gönczi Káľoly bizottsági elnök Véleményezte:Művelődési, oktątási és lfiúsági Bizottság (M/2)
l4. Beszámoló
a
TANINFORM iskolaadminisztrációs rendszeľ bevezetésénęktapasztalatairól
Eloteľjesztő; KęczęlstvánpolgárlTlesteľ Meghívottak: Nagy Lajos igazgatő
Varga Vincénéigazgatő Szabő Tamás igazgatő Toldi Attila igazgatő Lov ász B eatrix igazgatő Ponyokainé Rab Judit intézményvezető Véleményezte:Mĺĺvelődési,oktątdsi és Ifiúsági Bizottság (M/4)
15. Előterjesztés Kisújszállás Váľos Önkormányzata2011. éviközbęszęrzésl teľvének elfogadására
Eloterjesztő:
KęczęIstvánpolgármesteľ Véleményezte: Kozbeszerzési Bizottsĺźg(KB/1)
16. Előterjesztés a KEOP-201l-4.2.0-A kődszámű, ,,Helyi hő, hritési és villamos eneľgia igény kielégítésemegújuló energiaforrásokkal'' című konstrukcióhoz pá\yázaÍ előkészítéséľő1
Előterjesztő;
KeczeIstvánpolgármester KlujbeľKatalinvárosfejlesztésiügyintéző VéIemĺźnyezte:Pénzügyi és Gązdálkoddsi Bizottság (P/felvételre javąsolt, kikiildött)
Meghívott:
16lA' Előterjesztés a Porcsalmi Lajos Sporttelep központi pályá1ának felújításáľaiľányuló pály ázat benyťljtására (felvételre javasolt, kiosztott)
Előterjesztő: Kęcze István polgármester 1
7. Eloterjesztés a telekadó bevezetésérĺjl Előterjesztő: Dľ. Kittlingeľ llona címzetes főjegyzo Véleményezte: Pénz'ügyi és Gązdálkodási Bizottsóg (P/a)
5/'ĺ96
l
8. Eloterjesztés a lakcímbejelentés szabály ozásának vizsgálatáról Előterjesztő: Dľ' Kittlinger Ilona cíInzetes fi5jegyző
l9. Előterjesztés a Nagykun Hagyonányorzó Társulás működtetéséľe kotött
megállapodás
módosítására
(A Képviselőłestiilet s:ene:eti és nlĺĺködésis:abcily:aĺúľól s=óló 36/20l0'(Xll'22.) önkoľnlúĄ,:clĺi ľendelel 8 s (8) b) alapjcin, ct hątćrľo:clti jayćĺsląt 2. s:ánni neIIékleĺe paph'tllclpon nen keľiil kikĺildésľe, a: a PoIgúľnlesĺeľiHilłclĺcll 2}-cls iľodájában, iIIene cl vťn' o s i h on l apon nle 4te ki nt hel ő)
Előterjesztő:
KęczeIstvánpolgáľTnesteľ
20. Előteľjesztés a Kisújszállás, Kendeľes, Ecsegfalva, MikrotéľségiKözponti orvosi Ügyeleti Társulás Társu1ási Megállapodás módosítására
(A Képviselőłesĺiileĺs:ene:eti és nlĺikodésis:cĺbćlly,:clĺdľóls:óló 3ó/20l0'(XII'22.) önkoľnldn1l:cĺĺi ľendelet 8 s @ b) alapjdn, a hatáľo:ati javaslat 2. s:dnlú nrcllékleĺe pclpíl'cllcĺpon nenl keľiil kikiildésre, a: cl PoIgdľnlesĺeľiHil,tÍll 2}-cls iľoddjćlbcnl, ilIene cl l, ćlľosi honl apon lne gte ki nI he t ő)
Előteľjesztő:
KeczeIstvánpolgánnester
2l. Tájékoztató a TV Kisúj milködéséről,
Előterjesztő:
műSorszęrkezetérő|, fejlesztési elképzeléseiľől Janó Lajos intézményvezeIo
Véleményezte:Mlĺvelődési,oktatási és lfiúsági Bizottság Ügyrendi és Jogi BizotÍság (Ü/4)
(IVÍ/j)
22. Előterjesztés az önkoľmányzat ťoldtulajdonának gyarapítási lehetőségei, a rnunkanélküliség csokkentése, valamint a SzociáliS he|yzet javitása céljából való felhasználásának módjaiľól Eloterjesztő: KeczeIstvánpolgáľľnester Véleményezte" Pénzügłi és Gazdálkodási Bizottsćlg (P/2, később kikĺildat) 23
' Tájékoztató
az önkormányzati
ElőterjesŻő:
kommunikáció helyzetéről és fejlesztési lehetĺĺségeiről
KeczeIstvánpolgánTesteľ
Vĺtlenlényezte:Mzĺvelődési, oktatćłsi és Ifiúsági Bizottság (M/5) Ügyľendi és Jogi Bi:otÍság (Ü/5)
24/A. Elóterjesztés Kétpó község körjegyzőség alóli felrnentési kéľęlméľe(felvételre javasolt' késĺjbbkikiildött) Előteľjesztő: Kecze István polgánnesteľ.
24. Tájékońatő akét önkormányzati ülés közott történt fontosabb eseményekről (kiosŻott)
Előteľjesztő:
KęczęIstvánpolgármesteľ
25. Interpellációk
Napiľend a záľt ülésľe:
1.
Előteľjesztés a Kisújszállási Vízmű Kft. 20l 1 . évi üzleti teľvénekjóváhagyására
(határozat)
(A Képyiselőłestiilet s:erueaeti és míiködési s:abály:aláľóI s:óló 36/2010.(X]].22') önkoľnány:ali ľendelel 8'$ (8) b) alapján, a: ijzleti ten papíľalapon nenl kertil kikiildésre, cl: a Polgórnesleri Hivąlal 20-as iľodćl1ában megtekinĺheĺő)
ElőterjesŻő:
ZsőtérLászlőügyvezető igazgatő Vélemĺźnyezte:Felü91łelőbizottság
Pénziigyi és Gązdálkodási Bizottság (ZP/1)
2.
Előterjesztés a Kisújszállási Vízmű Kft. és a Kisújszállási Váľosgazdálkodási Kft' 2011. évi
működésének szabályozásáľól szóló 366|2010.(XII.21.) számú önkormányzati hatźĺrozat módosításáról
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgárÍnester
Vĺźleményezte:Pénzügi és Gązdólkodósi Bizottsóg (ZP/felvételre javasolt, kiosztott)
6/1
3'
96
Eloterjesztés a Kisújszállási Váľosgazdálkodási Kft. 201 1. évi üzlęti tervének jóváhagyására
(Á KépviselőłesĺĺiletS:ene:eti és nlíiködési s:ąbťĺly:clĺćĺľóls:óIó 3ő/20]0'(XI].22.) önkornány:oti ľendelet 8.$ (8) b) aIapjan, a: ii:leIi Iet1, paphzlapon nenl kel'iil kikiildésľe, cl:cl PolgdľnesĺeľiHivalal 2)-tls iľodajobcln negĺekinńeĺő)
Előteľjesaő:
BíľónéFekete Katalin megbízott ĺigyvezető igazgatő
Véleményezte"Felügyelőbizottság
Pénziigyi és Gązdólkodási Bizottság (ZP/2)
4'
Előterjesztés a Kisűjszállási Városgazdálkodási Kft. és a Kisújszállási
Víznű Kft.
ügyvezető
igazgatőja 201 1. évľevonatkozó teljesítménykövetelrnényének meghatározására
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgárlnęStęľ
Véleményezte:Feltigyelőbizottság
Pénzügyi és Gązdálkodási Bizottság (ZP/3)
5.
Előteľjesztés a Kisújszállási Váľosgazdálkodási Kft. Ĺigyvezető igazgatői állásľa kiíú.pályázat elbíľálására (később keľĹil kiküldésre) Előte|eszto: KęczeIstvánpolgármesteľ
Meghívottak: apályázők
Véleményezte.' Feltig1łelőbizottság
6' Előterjesztés a helyi autóbusszal végzetÍlTęnetrend szeľinti személyszállítás kozszolgáltatójának kiválasztására irányuló pályázati eljárás eredményének megállapítására
Előterjesztő:
Meghívott:
1.
KeczeIstvánpolgánnesteľ CITYBUSZKözlekedésiKft.Ĺigyvezetőigazgatőja Dr. Kui Gáboľ oszÍá|yvezető
Előteľjesztés kisújszállási DK-i és DNy-i belvízoblozetek rekonstrukciőja táľgyű beruházás keretében fęlmerült kiegészítő munkák beszerzéséľę(II' Ĺitem) (később kerül kiküldésre) Előterjesztő: KęczęIstvánpolgármesteľ
Meghívott; Dľ.KuiGábor osztályvezető
Véleményezte:Kozbeszerzési Bizottsóg (ZKB/])
8.
Előteľjesztés a koronakęrti szęszfőzde megvásárlásáról
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármesteľ Zsembeľi István városi főépítész Kiss Ágnes v agy ongazdálkodási ť;gy intéző Véleményezte:Pénzügyi és Gązdólkodási Bizottság (ZP/4)
Meghívott:
9'
Előterjesztés tulajdonosi hozzájárulás a Stľandfiirdő területén töľténő tuľisztikai beruházáshoz
Előterjesztő:
Meghívott:
KeczęIstvánpolgármesteľ
Zsembeľi István városi fi5épitész Juhász Altilapályáző
Kiss Agnes
v agy
ongazdálkodás i ugy intézo
Véleményezte:Pénzügi és Gazdálkodósi Bizottsóg (ZP/5) 10. Előteľjesztés MLlnkás Horgász Egyestilet kéľelméľől
Előterjesztő:
Meghívott:
KeczęIstván polgármester
Szarvák Máľton a Munkás Horgász Egyesület elnoke
Kiss Ágnes
v agy oĺgazdálkodási ugy intéző
Véleményezte.' Pénzügyi és Gązdálkodási Bizottsóg (ZP/felvételre javasolt; kiküldott) 1
1. Előterjesztés Nagykunságért Díjra torténő javaslattételľe
Előteľjesztő:
KeczeIstvánpolgáľmester TánEszterPR-kommunikációsugyintéző Véleményezĺe.-Ügyrendi és Jogi Bizoĺĺsóg (ZÜ/])
Meghívott:
71196
1
2. El
őterj esztés megyei díjakr a tör1énő
Előterjesztő:
j
avas l attételre
KeczeIstvánpolgámesteľ Meghívott: TánEsztęrPR-kommunikációsngyintéző Véleményezte:Ügyrendi és Jogi Bizottsóg (ZÜ/2) 13. Előterjesztés átmeneti segély ügyben érkezett fęllebbezés elbírálására
Előteľjesztő:
Meghívott:
KęczeIstvánpolgármester Nagy Tünde osztályvezető
Kecze István: Dr. Ducza Lajos képvisellő,az Ugyľendi és Jogi Bizottság elnöke ügyrendi fęlszólalást szeretne tenni.
Megérkezik ąz ülésľe Gonda Antalné a Kisĺijszóllósi TérségiSzocĺális otthon és Alapszolgáltatási Kozpont vezetője
]
3.20 óľakor'
Megérkezik az ülésre Dľ. Malatinszlry András képviselő ]3.2] órakor. Jelen van oń-os a részvétel.
II
fő képviselő, 9I,67
Dr. Ducza Lajos: Napirendek előtt tigyrendi felszólalással szęretne élni. Szomorú kötelességének kęll eleget tennie a testiiletnek' Két koľábbi képviselot súlyos családi gyász éft. Március 10-én volt Sánta Gábor Áľpád volt képviselő feleségénekSánta Gáboľné Editkének a
tęmetésę, akit' türelemmel viselt srilyos betegsége ľagadott ęl szeľető családja köréből. Ma délelőtt rijabb megľázó hír jött, hogy Szabó Lajos volt képviselő felesége, Szabó Lajosné Mariann távozott az élők sorából, itt hagyva szolnoľúférjét,és négy gyennekét. Szabó Lajosné Maľiannt sokan
ismerték és szerették, hiszęn sokan napi kapcsolatban voltak vele, mint az oTP helyi vezetőjével. Fájdalmas, és nelnvált búcsúez, hisz olyan miĺtétibeavatkozás után kellett elmennie, ami egyáltalán nem volt váľható. Kéri képviselőtársait, és minden Kedvęs jelenlévőt, hogy adőzzon egypeľces nélna kegyelettęl a mindenélők útján korán eltávozottaknak.
Áz ülésteremben jelenlévők 1 perces vo
lt
te l
e pĺłlés
i képv
is e l
ők
el
hunyt fe
néma felállássąI emlékeznek Sántą Góborné és Sząbó Lajosné
l e s é ge
ir e.
l. napiľendi pont: Beszámoló a bizottságok átruhźnott hatáskiirben hozott döntéseiľől Kecze István: Kéľia bizottsági hatásköľben hozott dontések ismertętését.
Tuka Antal: Felolvassa a bizottsági hatáskörben hozott határozatokat A bízottság 4
hozott. 23 /2011. (III.2 1.) sz. /E./ bizottsági határozat
az
utánpótlás-nevelési feladatok támogatásáľa
eIbíľá|ásáľól
határozatot
című felhívásra beéľkezett pályázatok
1./ Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Egészségügyi, Szociális és Sportbizoťtsága
a
helyi
sporťtevékenységtámogatásáról szóló 5112005.(Xil.2.) önkoľmányzati ľendelet 5. $ (2) c.) pontjában biztosítoťt átruhźnott hatáskörben eljárvaa8l20l1'(II' 14.) sz. /E.l biz.hat' l. sz. mellékletével kiírt
felhívásra beéľkezett ptńyázatok között az önkormányzat 2071. évi költségvetéséről szőlő 512011. (II.23.) számu önkormányzati ľendelet fu3/b. melléklet 8. cím, 3. alcím 3.1 sorszám alatt lévő utánpótlás-nevelésre ľęndelkezésrę á11ó l .400'000.- Ft-ot a következőképpen osztja fel:
a') b.)
a a
Kisújszállási Súlyemelő és Szabadidő Spoľtegyesületnek 300.000.- Ft, Kisújszállási Sportegyesületnek 1.100.000.- Ft támogatást nyújt a2011. évben.
8/1
96
2./Kisiljszállás Város onkonnányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoftbizottsága felhatalmazza ármester1 a m e l l ékl et szeri nti tám o gatás Fele1ős: Kecze lstván polgánnester po l g
Határidő:
201 1.
i
a
szer ző dés aláírás ár a.
április l5.
A
bizottság 24lŻ0ll. (III.21.) sz. lE./ bizottsági határozattal a szabadidősport-programok ogatásá ra benyrĺj tott pály źuatok elbír álásár ől is dö n tött. Szintén az N3lb melléklet 8 cítn, 3. alcíln' 3.2 sorszám alatt meghatározott, l.000.000.- Ft-os
tá m
keľetösszeget osztott szét a bizottság. Ahatározat2.l ponÍja: A Bizottság aMőricz DSE 25l8-2012011. iktatószámon nyilvántartásba vętt pályázatát elutasítja, tekintettel arľa' hogy apá\yázati kiíl'ásban szeľeplő hatáľidőn túlnyújtották be. A Bizottság megbízza a bizottsági elnököt' hogy íľásban tájékoztassa aMőricz DSE-ét az elutasításról és
az okről.
határozat 3./ pontja: A Bizottság negbízza a polgármesteń' hogy a 2. számű melléklet szeľinti szęrződésęket kösse męg a támogatottakkal az 1. számú melléklet alap1án. Amennyiben egy pályáző tobb rendezvényre is támogatást kapott, a pályázatokat és a pályázaÍi összegeket egyetlen szęrzodésbe kell foglalni, így egy halmozott főösszeg kerül a szeľzodésbe.Ez esetbęn a rendezvények között a pály áző végezhet átcsopor1osítást.
A
A
továbbiakban az Egészségügyi' Szociális és Spoftbizottsága valamint Művęlődési, oktatási I!úsági Bizottsága együttes ülésen hozÍaa követkęző bizottsági határozatokat:
27 12011.
(tII.2l.)
sz. /E./ bizottsági
és
határozat
a váľosi társadalmi (civil) szeľvezetek támogatásáľa című felhívásra beérkezett pályázatok elbíľálásáról
l./ Kisújszállás Város Önkonnányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoftbizottsága, valamint Művelődési, oktatási és I|úsági Bizottsága (továbbiakban Bizottságok) a35/20I|' (||.2Ż.) számú önkormányzati határozat szerint kiírt felhívásra bęérkęzętt pályázatokat a 201 l. évi költségvetésről szőlő 51201 i. (II.23.) száInú önkonnányzati rendęlet (továbbiakban: R) 4. $ (1) bekezdés d) pontjában biztosított átruházott hatáskörében el1árva az 1. számú melléklęt szęrint dönt a támogatások odaítéléséről.
2.l A Bizottságok megbízzák a
polgánnesteft, hogy
szeľződéseket kösse meg a támogatottakkal.
a
batźrozat 2. szźlm'ű melléklęte szerinti
3.l A bizottság javasolja a képviselő-testületnek, hogy a váľosi táľsadalmi (civil) szervezetek támogatására biztosított keretbol _ a bizoÍtság á|tal meghatározott támogatások megállapítása után fennmaradó összeget - 362.000.- Ft-ot csopoľtosítsa át a 20l1' évi rendezvénykeľetbe, és azon belül
biztosítson támogatást az egyéb Szeľvek, személyek ľendezvényeire' ennek megfelelően módosítsa a 20l 1. évi költségvetésľő1 szóló önkományzati rendeletét. 28
/20l |. (III.2 1.) sz.
l
E.
/ bizottsá gi határ ozat
a helyi' székházzal ľendelkező szeľvek iizemeltetési költség
támogatásáľa című felhívásľa
beérkezett pályázatok elbírálásá ról 1./ Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoľtbizottsága, valamint Művelődésí, oktatási és l|úsági Bizottsága (továbbiakban Bizottságok) a3712011. (I|.22.) számú önkormányzatj határozat szerint kiíľtfelhívásra beérkezett pályázatokat a 201l. évi költségvetéséről szőlő 5l20l1. (ll.22.) számll önkormányzati rendelet (továbbiakban: R) 4. $ (1) bekezdés a) pontjában biztosított áÍruházoÍt hatáskörébęn eljárva ahattlrozat l. számú melléklete szerint dönt a támogatások odaítéléséľő1.
2.l ABizottságmegbízza a polgármesteń, hogy ahatározat2. számu melléklete szerinti szerződéseket kösse meg a támogatottakkal.
Giinczi Káľoly: Elmondja, hogy a bizottság az együttes ülésen a váľosi társadalmi (civil) szervezetek támogatására című felhívásra beérkezett pályázatok elbírálásáról, valamint a helyi, székházzal rendelkező Szervek üzemęltetési költség támogatźsára című felhívásľa beéľkezett páIyázatok elbírálásáról ugyanaú. a döntést hońa, ami az ęlőbb elhangzott'
Annyiban egészítiki azelhangzottakat, hogy a civil szervezetęk közül 19 páIyáző adta be apályázatáÍ, és ebbol 1 pályázőt el kellętt utasítani több okból kifolyólag. Volt, ahol nęm volt kciltségvetés
mellékelve, volt olyan, aki nem civil szervezet, így nem is pá|yázhatott ęrrę az alapľa. A másik pályázatrall pályázaÍérkezett bę, és ott 1pá'lyázatotkellett elutasítani. ĺgy l0 pá|yáző nyert i l y en forrást az uzęneltetés i kö lts Yár1a a felmęrülo kéľdéseket.
val am
ég e tźtmo gatás ár a.
Kecze István: Kérdésęknekad helyt. Kérdésnęm vetődik fel, a véleményeket váľja' Vélemény nerĺ hangzik el, így szavazásľa teszi fel a bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszáIno ló elfogadását.
Kisújszállás Város onl< ormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (l ĺ igen szavazattal) elfogadja a bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolóit.
2. narriľendi pont: Beszámoló a polgármesteľ átľuházott hatásköľben hozott dłintéseiľől
Kecze István: Elmondja, ł,ogy ilyen döntés volt, beszerzési eljárás eredményének megállapítása volt az, :mely az Ér-ĺes ÉNy-i"gy belvízöblcjzetęk ľekonstrukcója
I. útem tárgy(l projekt megvalósítása során születetÍ. Ezzę| kapcsolatban a kéľdésekéa szó. Kérdésnem vetődik fęl, a véleményeketvárja. Vélemény nem hangzik el, így szavazásra teszi fel a polgármestęr áÍruházott hatásköľben hozott döntésérol szóló beszánolót.
Kisújszállás Város onkormányzatőlnak Képviselő-testülete egyhangú szavazással (l l igen szavazattal) elfogaĺlja a polgármesteľ átruházott hatáskörben hozott clöntéseiľől szóló
beszámolóit.
3. napirendi rront:
a Sportalap ingatlanok kaľbantartására,
Beszámoló
üzemeltetéséľefordítható keretének fe|osztásáľól
Kecze Istvá T
u
ka An
ta
n
l
:
Kéri a bizottsági
ál
fejlesztésére,valamint ingatlanok
lásfoglalás ísmertetését.
: I sm eľteti a bizottsági határ ozatot.
Kisújszállás Város onkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoftbizottsága a Spońalap ingatlanok karbarfiartására, fejlesztésére' valamint ingatlanok üzemeltetésére fordítható kereténęk felosztásáról szóló beszámolót elfogadásra javasolja a képviselő-testiiletnek'
Kecze István: A kéľdésękéa szó. KérdéSnem vętődik fel, a véleményeket várja. Véleménynem hangzik el, így szavazásra teszi fel a Spoftalap ingatlanok karbantaľtására, fejlesztésére,valamint ingatlanok üzęmeltetésérefordítható keľeténekfelosztásáról szóló beszámolót.
Kisújszállás Váľos Onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazással (l1 igen szavazattal) elfogadja a Spoľtalap ingatlanok kaľbantartására, fejlesztéséľe,valamint ingatlanok üzemeltetésére foľdítható keľetének felosztásáról szóló beszámolót.
4. napiľendi pont:
Előterjesztés
az önkoľmányzat és a ľendőľségköztitti
megkiitésére' továbbá a bűnmegelőzési bizottság összetételére
együttműködési megállapodás
Tán Eszter PR-kommunikóciós ügyintéző bejon az ülésterembe I3.33 órakor.
Kecze István: Kéri a bizottsági állásfoglalások ismeľtetését.
DeménéDľ. Demeteľ Judit építésiĺźsváľosüzemeltetési osztályvezető, okrös Jćlnos építésiés városiizemeltetési csoportvezető, Csíki Lajos köZteriilet-íelügyelő, Ducza Endre kozterĺilet-felügyelő bejonnek aZ iłléSteľembe13.35 órąkoľ.
Demeteľ Jánosné: Felolvassa az 112011.(III.23.) szálnú Biĺnmegelozési és Közbiztonsági Bizottsági határozatoI.
Kisújszállás Váľos Önkonnányzatának Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága kéľiKisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testüIetét a megállapodás megkötésére, illetve javasolja a bizottság öSszetételéľe vonatkozó hatál'ozatjjavaslat elfogadását, mely szeľint
A Bizottság elnöke: Dęmetęr Jánosné Tagjai:
-
Fejes Zoltán (a Karcagi Városi Rendőrkapitányság delegáltja) Dr. Butyka Lász|ő (a l(arcagi Városi Rendőrkapitányság delegáltja) Bólya Richáľd György (a Karcagi Városi Rendőľkapitányság delegáltja) Dľ. Malatinszky András (a Nagykun Polgáľőľség Kisújszállás delegáltja) Pap Éva@Nagykun Polgárőrség Kisújszállás delegáltja) Szabó István (a Nagykun Polgáľőrség Kisújszállás delegáltja) a kisújszállási Cigány Kisebbségi onkormányzatáltal delegált személy Kisújszállás város szociális és gyeľmekjóléti feladatait ęllátó intézményáltal delegált személy
(a megállapodás időpontjában: Kisújszál|ási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ)
Dľ. Ducza Lajos: Fęlolvassa a bizottsági hattn'ozatot. Kisújszállás Város Önkol'nányzaÍának Ügyrendi és Jogi Bizottsága az önkoľlnáIryzat és a ľendőľség közötti együttnlűködési rnegállapodás rnegkötésére szóló hatál'ozati javaslatot előteljesztés szeľinti fonnában elfogadásľa javasolja a képviselő-testületnęk.
Kecze István: Kéľdéseknekad helyt. Kérdésnem vetcĺdik fel, a véleményeket várja. Két haÍározatről kęll dönteni. Szavazásra teszi fel először az önkonnányzat és a rendőľség közötti együttlntĺkĺĺdési megállapodás megkötéséľę szóló 1. számú határozatijavaslatot. Aki azzal egyetér1, je|ezze.
Kisújszállás Város Önkornányzatának Képviselő-testiilete 10 igen szavazattal' mellett elfogadja a javaslatot, és a következó hatźrozatothozza:
59
/20ll. (III.29.)
szám ú łi nko rm
á
l
tartózkoĺlás
nyzati határ ozat
az önkoľmányzat és a rendőrség ktizötti együttműkiidési megá|lapodás megkötésére
Kisújszállás Város onkormányzata és a Karcagi Rendőľkapitányság a rendőrségről szóló 1994. évi bekezdése alapján a közbiztonsággal összefliggő feladatok ellátásának társadalmi segítéséreés ellenőrzésére - a közbiĺonság fenntaľtásában éľdekęltállami és társadalmi 1./
XXXIV. tv' 10. $. (1)
szervezetek bevonásával - Bűnmegelőzési és Közbiztonsági számil mel lékletę szeľinti megállapodás aláíľásával. 2./
Az önkormányzat megbízza a polgármestert az
Felelős; Határidő:
1./
Kecze István polgármester 201 l . április 15'
Erről értesül:
1.
2. 3.
4'
Kęczę István polgármesteľ Demetęr Jánosné elnök Fejes Zoltán ľ.alezredes, kapíÍányságv ezető Pol gármesteri Hivatal Intézmény i osztźĺlya
Bizottságot hoznak
1éÍrę az
ehatározat
pont szeľinti megállapodás aláíľásával.
1.
11t196
Az
59
/20
1 1
.
Ull. 29.) számú önkorm
ány
zati hatfu ozat l . számú mel lékl ete
Iktatószám:
EGYÜTTMÚxooÉsl MEGÁLLAPoDÁS mely létľejött Kisújszállás Váľos Onkormányzata (képviselője: Kecze István polgálrnesteľ) és a Karcagi Rendőľkapitányság (képviseloje: Fejes Zoltán r.alęzrecles, ľendőľkapitállyság vezető) között Kisťljszállás város közbiztonságának 1avitása és a bŕĺnmegelőzéshatékonyságának ncivęlésę éľdekében.
1./ A Felek a rendőľségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. l0. $. (l) bekezdése alapján aközblztonsággal cisszefüggő feladatok ellátásának társadalmi segítéséľeés ellenőľzéséľea kcizbiztonság fęnntaftásában érdekelt állami és társadalmi szeľvezetek bevonásával Bűnrnegelőzési és Kcĺzbiztonsági Bizottságot hoznak létre (továbbiakban: Bizottság) haÍározat|an időtaftamra' amely
nem minősül a telepĹilési önkoľmányzat képviselő-testületének sa1át szervezetén belÜli bizottságnak, így nem vonatkozik rá a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabá|yzata. 2.l Megállapodó Felek a Bizottság öSszetételét a követkęzők szerint haÍározzák neg 1 fő települési-képviselo a Bizottság ęlnökę mint szavazati joggat ľendelkező tag, 3 fő a Kaľcagi Váľosi Rendőľkapitányság delegáltjai mint szavazati joggal ľendelkező tagok, 3 fő a Nagykun Polgáľőľség Kisújszállás delegáltjai nint szavazatijoggal rendelkező tagok, l fő Cigány Kisebbségi Önkorrnányzat által delegált személy lnint szavazati joggal ręndelkező tag,
l fő Kisťljszállás váľos szociális és gyermekjóléti feladatait ellátó intézrnény által delegált személy lnint szavazati joggal ľendelkezo tag. A Bizottság delegált tagiainak név szęľinti öSszetételét a Felek cĺnkoľmányzati határozatban rögzítik, amely onkonnányzati határozat elfogadásának érvényességifeltételę, hogy a Karcagi Rendőľkapitányság vezetője elcĺzetesen íľásban nyilaÍkozzon, hogy a határozattęrvezeÍ tartalmát lnegismerte és azzal egyetéń. Amennyiben nem éft egyęt a Karcagi Rendőrkapitánysźę vezetője a Bizottság tęľvezett összetételével, akkor a Felęk kötelesek egyeztetni. 3.l A Bizottság
elnökének és tagjainak megbízatása megszűnik' amikoľ a képviselő-testület A Bizottság mtĺködésével kapcsolatosan felmerült költségek Kisújszállás
megbizatása megszűnik.
V áro s Önkorm ány zatát terhel ik.
A Bizottság feladatait a Kisújszállás Yáros Önkoľmányzata által elfogadott közbiztonsági koncepcióban foglaltak szeľint végzi. A bizottság működésének részletes szabályait maga állapítja megaz alakuló, yagy aZaú'kovető ülésén. 4./
5.l A Bizottság elnöke a bizottságnak a település közbiztonságának helyzetével, valamint az annak fenntaltásában érintett szeľvek tevékenységévelkapcsolatos állásfoglalását megküldi a Feleknek' A
Bizottság és a Felek bármelyike közötti szerv v ezetőjének állásfoglalását'
véleményeltérésesetén az éľintettekkérhetik a fęlettes ľendőri
6./ A Fęlek a kizbinonság javítása és a brĺnmegelőzés hatékonyságának növelése, valamint a Bizottság eredményes működése éľdekébenkölcsönösen segítik egymás munkáját, támogatják a megállapodás céljával összhangban áll'ő ptilyázatok benyújtását, sikeľes pályázat esetén a pźĺlyázati programban foglaltak megvalósítását.
E megál|apodás Íiiggelékétképezi a tagok névsoľa' 7.l
2.l pont szerinti önkormányzati határozatban meghatáľozott
12t196
E szerződést a Fęlek elolvasták, és éńęlmezés után mint akaratukkal mindęnben egyezőt aláírták. megállapodás aláírásával a 2002. december 4-én aláílt megál lapodás hatály át vęszti. Kisújszállás, 2011.
.
Kęcze István
Fejes Zoltán r.al ezredes ľendorkapitányság vezető
polgáľmester
Kecze István: A 2. határozati javaslat ęsetében a Kaľcag Váľosi Rendőrkapitányságnak a delegáltja hiányzik. Fejes Zoltán alezrędes úr javaslatot tett Bólya Richáľd személyére,melyet a bizottságok tánogattak. Először ezt a módosító indítványt teszi fel szavazasra.
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (11 igen szav azattal) elfogadj a a m ód os ító j ava s la tot.
Kecze István: Szavazásra teszi fel továbbá, hogy a Nagykun Polgáľőrség delegáltja Majláth Sándoľ helyett Szabó István legyen' rnelyet a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság is javasol' Aki ęzze\ egyetért, .1elezze.
Kisújszállás Város Onkormányzatának Képviselő-testülete l0 igen,
a módosító javaslatot.
l
nem szavazattal elfogaclja
Kecze István: Elmondja, hogy a Bűnmegelőzési és Közbiztorrsági Bizottság ülésénlęhetett előszöľ találkozni a Polgáľőrség új nevével: Nagykun Polgáľőrség Kisújszállás. Ezt tudomásul veszik a jelenlévők' Szavazásra teszi fęl a2. hatáľozati javaslatot az elfogadott módosító javaslatokkal egyben. Aki azza| egyetért, 1elezze.
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (11 igen szav azattal) elfo ga dj a a
j a
va
s la
tot, és a kövętke zo határ ozaÍoÍh ozza:
/201t. (III.29.) szám ú łin korm á ny zati határozat Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság iisszetételének módosításáról 60
1.l Kisújszállás Város onkormányzat Képviselo-testületę és a Karcagi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője az 591201l. (III. Ż9.) számu önkonnányzati határozatlal elfogadott együttműködési megállapodás alapján a következőképpen hattrozza meg a Btinmegelozési és Közbiztonsági
B
izottság (továbbiakban
:B
izottság) összetételét
:
A Bizottság elnłike: Demeter Jánosné tagiai: Fejes Zoltán (a Kaľcagi Városi Rendőrkapitányság delegáltja), dľ. Buýka Lászlő (aKarcagi Városi Rendőľkapitányság delegáltja), Bólya Richárd György (a Karcagi Váľosi Rendőrkapitányság delegáltja), dr. Malatinszky András (a Nagykun PolgáľőľségKisújszállás delegáltja), Szabó.István (a Nagykun Polgárőrség Kisújszállás delegáltja), - Papp Eva (a Nagykun Polgárőrség Kisújszállás delegáltja), - a Kisújszállási Cigány Kisebbségi Önkoľmányzat általdelegált személy, -
-
Kisújszállás város szociális és gyermekjóléti feladatait ellátó intézményáltal delegálÍ személy (a megállapodás időpontjában: Kisújszállási TérségiSzociális otthon és
A1apszolgáltatási Központ).
13/196
2'l Az önkormányzat a Bizottság Üléseinek előkészítésével'munkájának segítésévęl,az ülésękęn a jegyzőkönyv vezętésévea Kisújszáilási Polgárrnesteľi Hivatalt bízzák neg.
Határidő:
folvamatos Dr. Kittlinger ]lona címzetes főjegyző
Felelcĺs:
3./ A képviselő-testĺilet a 296/2010' határozatokat hatályon kívĹil helyezi'
Erről
éńesül:
1./
(X.l2.) számú és a 3|'/12007' (VII].28.) szálnu önkonnányzati
Kęczę lstván polgáľlnesteľ
2./ Demeteľ Jánosné elnök 3./ A Bizottság tagjai 4.
l P olgánnesteľi
H
ivatal I ntézményi o sztá|y a
5. napiľendi pont: Beszámoló a váľos ktĺzbiztonságáról és közrendjéről, a bűnözés városi helyzetéľől;
Tájékoztató a Bűnmegelőzési és Kiizbiztonsági Bizottság a Váľosi Polgáľőrség és a mezőőľök, tevékenységéről
Kecze István: Szóbeli kiegészítésnek ad helyt. Fejes Zoltán: A bęszámoló elég részletes, alapos, hozzáfuznivalója kľitikus kérdésekęt.
nincs, de váľja az éľdeklodő és
Demeter Jánosné: Nincs szóbeli kiegészítése.
Dľ. Malatinszky Andľás: Szóbeli kiegészítésébenelmondja, hogy atájékoztato a2010' évről szól, 20
1
és
1-ben már volt közgyĹilésĹik, melyen az ęlőbb ęmlítętt névváltozásľa is soľ kerĹilt. Erre azéľtkeri'ilt
Sor, męń egyértelműsítęniszeľetnék, hogy eZ nem csak városi polgárorség, amiből az országban sok van, hanem ez a Nagykunságnak az egyik polgárőľsége, a kisújszállási, mely az itt é1ő emberek problémáját válla|ja fel. A polgárőrségnek általában lokális feladatai vannak. A respektálják a tevékenységüket, és olyan támogatókra is találnak, mínt Kecze István polgáľmester úr, Demeter Jánosné a Bűnmegelozési és Közbiztonsági Bizottság elnöke, települési képviselő. Az a töľękvésük, hogy közösségi rendészet létľejöjjön, annak egyik állomása az, hogy mind a Házigondoző Szolgálat vezetője, mind pedig a męzőőri szolgálat vezetője szintén belépett a polgárőľségbe. A velük való tevékenység régőta műkodik, így mindenképpen javul a hatékonyság, meft ezek a személyek egyúttal a polgárőľök munkáját is szeľvezik.
DeménéDr. Demeter Judit: Nincs szóbeli kiegészítése.
Kecze István: A bizottsági határozatok ismer1etését kéľí. Demeteľ Jánosné: Ismerteti a III. hó 23-dikai bizottsági állásfoglalást.
Kisújszállás Város onkormányzatának Bűnmegelĺĺzésiés Közbiztoĺsági BízoÍtsága a város
közbiztonságáról és közrendjéľől, a bűnözés városi helyzetéről szóló beszámolót elfogadásľa, valamint a Bűnmegelőzési és Kĺjzbiztonsági Bizottság, a Váľosi Polgáľorség' a mezőőľök és a közteľületfelügyelők tevékenységéről szó1ó tájékoztatőt tudomásulvételre javasolja a képviselő-testületnęk. D
r. Du cza Laj
os : Fel
o
lv assa a
bizottsági határ ozaÍot.
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága a város közbiztonságáról és közrendjéről, a bűnözés helyzetéľől szóló beszámolót előterjesztés szerinti formában elfogadásra j
avasolja a képviselő-testületnek.
14t156
Kisújszállás Város Önkormányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága a Brĺnmegelozésiés Bizottság a Városi Polgárőrség és a mezőőľök tevékenységérolszőlő tá1ékoztatőt
Közbiztonsági
előterjesztés szerinti fonnában tudomásulvételre ajánlja a képviselo-testületnek.
Kecze István: Javasolja, hogy a beszámolót és a három tájékoztatót egyiitt tárgyaĘa a tęstület. Kéľdéseknekad helyt. Nagy Lajosné: Négy év alatt a bűncseleklnények száln a közel megdupláződotÍ. Ezęk szeľint nincs olyan hatékony a ľendőľi lntlnka, mint négy évvel ezęlőtt? A bűncselekmények felderítésétilletően milyen adatok vannak? Ezt abeszálĺolóban nem találta, ha mégis benne vannak, elnézéstkéľ.Vagyon
ellęni bĹincselekménynél a nyomozás eredlnényességi rnutatója 33,l3 oń-os, a nullánál több, de a 100 oÁ-nál jőval kęvesebb. A táblázatban sok településen csokkenés tapasztalhatő, azonban az emelkedést rnutató váľosok tekintetében Kisújszálláson tapasztalható a legnagyobb elnelkedés. Ennek okára van-e magyarázat, a szokásos munkanélküliségen, és az e|szegényedésen kívül? Nem tudhat-e be a kęvés járőľnek? Illetve a bęszámoló írja, hogy a nyornozások időszenisége sok esetbęn a szakértői késlekedésmiatt következettbe. Ennęk megoldására vannak-e megvalósítható tęľvęk? A közterületre vezényelt rendőrök szźtlna évľől évľecsokkęn sajnálatos módon. Feltételezi ez a lélszámnak köszönhető'
A sebességmérő berendezésnél feltüntetett
,,nem éftékelhető'' megjelölés mit takar?
Tuka Antal: 1.) A beszámolóban több helyen utalás történik arra, hogy akáľ a Kisújszállási
Rendőrőľsön is több személy kéri az áthelyezését. Lelret tudni ennek a közvetlęn okát? 2.) Az elmrilt évi beszámoló során tobbszcjľ megfogalmazódott az az ígéret,hogy a köztęrületi jelenlét eľősítésemegvalósulhat abban az esetben, ha az állonánylista teljes feltöltése létrejön. Kérdezi, hogy most a márciusi időszakban érkezett új ľendőľ a helyi ľendőroľsľe? 3.) Az elmúlt évi beszálnoló kapcsán lehetętt hallani aľľól, lrogy több alkalomlnal lęsz Kisújszálláson
is összevont ellenőrzés, amely akáľ a létszámhiányok lniatt a karcagi, vagy a körzetben lévő más
telepÜlés ľendőreivel összehangoltan tölténik' Volt ilyen Kisújszálláson az ęlmúlt évbęn?
Gönczi Károly: Az utaző btĺnözés országos szinterr megemelkeclętt. Ez is nagy probléma a bűnĹildözés terén, hogy az utazőbunözőkkel nehęzęn tudják felvenni a veľSenyt a ľendőrök' A városban térfigyelo ľendszer működik' ami neln kęvésbę került az önkormányzatnak. A rendcĺrség tudja, hogy hová sugározzák ezęk a képet? Más telepiiléSen ęZ a ľendőrségľe fut be, és ezt mindenféle plusz költség nélkül látja el azon a telepiilésen a ľendőľség.Ez itt miért nem lehetséges? Volt-e mostanában szorakozőhelyekkel kapcsolatos vizsgálat, razzia? Találtak ott Íjatalkorút? Máthé Zsolt: A tárgyi feltételeknél említett 74.000'- Ft-os benzinkerete egy-egy gépjárműnek idęi, vagy tava|yi adat? Ez nem egyértelmű. Ha a sebességméľésmegtöľténik, és egy magyar ľendszámĹl autó betartja a sebességhatáft, és mögotte egy kĺilftldi ręndszámú autó gyakorlatilag letolja az i;ŕrről, bemérik, akkoľ van ezekkel a gépjárművezetőkkel szemben amagyar jognak, a rendőrségnek eszkoze, hogy behajtsa ľajtuk a büntetést? Vagy elmennek az országból, és nem töńénik vęlük szęmben semmi?
Kecze István : M inden előterj esztőh öz v an kérdése. - Március 25-én Kisrijszálláson volt egy átfogó rendőrségi ellenőľzés, errcjl éľdeklődik a kapitány úńól és orsparancsnok úrtól.
- A Bűnmegęlőzési és Közbiztonsági Bizottság elnökétől kérdezi' hogy nem érzi-e azt, hogy ez
a
bizottság kicsit háťtérbe szoľult? Hiszen gyakoľlatilag a március 23-ai tilésen sikerült megalakulnia a bizottságnak, annak ellenére, hogy az önkoľmányzaÍi választások 20l0. október 3-án voltak. Illetve 20l0. október 72-énvoltaz iinnepi alakuló ülés. - A Nagykun Polgárőrség elnökétől is kérdez. Mi az oka a szęrvezęti és tartalmi átszerveződésnek, megújulásnak?
- A męzei
órszolgá|at vezetőjétol, osztályvezető asszonytó| kérdezí, hogy
tapaszta|ata a Toyota Hilux gépjármű napi használatával kapcsolatban?
a
mezőőröknek
mi
a
Fejes Zoltán: Nagy Lajosné képviselő ąSSZony kérdéséreváląszolvą elmondja a koľábbi és a mostani hatékonysággal kapcsolatban, hogy nem lehet a két időszakot összęhasonlítani, meľt teljesen más
'ĺ 5/196
személyzet volt a ľęndőľSégen, a politikában akkor, és most. Az állomény azőta szlntę teljesen kicsęrélődött, megfiatalodott. Ennek a jó és rossz oldalával együtt elmondható, hogy nem működik rosszabbul ęz a ľendőľség,rnint a korábbi. Amióta a kaľcagi illetékességen teljesít szolgálatot, elmondható, hogy Karcag illetékességterĺjleténsok eselnény volt látenciában, ezt próbálta felszínľe hozni, hogy megállapítható legyen, hogy mennyi itt a biĺncselekményszám. Ennęk is tudható be az emelkedett bűncselekményszán. Helyesbíti képviselő asszonyt' nem megdupláződott, hanem az elmúlt 5 évben meg háľomszol'ozodoÍt a bűncselekInényszám ezęn az illetékességi területen. Ennek van gazdasági, elöregedési, stb. hátteľe is. Sok elhagyott ingatlan van, lnelyek vonzóak a bűnözok számára, ami a bűncsęlekmények számát szirrtén növeli. ÖrÍil annak, hogy a ľendőrséget tisztelik meg,
hogy aZ egész jogalkalmazási polémiákat a ľendőrségen próbálják számon kérni, de
a
bűncselekmények szárnában nęlTt csak a ľendőrség játszik szeľepet, haneln a jogalkotás is, a súlyosabb büntetésnek visszataftó ereje lenne. A szabadságvesztéssęl kevés esętben tud élni a rendőľség. A 72 óľás őľizetbe vétel van csak a ľendőrség kezében az elkövetőkkel szemben. Elmondja, hogy egy nagyon jól működo szakértői és kutatóintézetet kiszeľvezteka rendőľség beľkein belül, és egy külső szakértő gárdához kell foľdulni' alni Inegnehezíti a szakértéseket'pedig a büntető eljárás során az esetek túlnyomó ľészébęnsziikség van rájuk, akár az oľvos szakértőre, stb. Emiatt sajnos megnőťtek ęzek az időintęľvallumok. A bűnelkövetőt nem tudják a személyes szabadságában korlátozni, megnyíltak a határok is. Nęm éftékelhető a traffipax: Neln akaľ kifogásokat keresni, felelosséget átháľítani a rendőri munkáľa vonatkozóan, de nonszensz és érthetetlen, hogy ha męgy egy vontatmány a közúton, és azt a sebességméľőberęndezés le tLrdja fotózni, az ellęn nęm indíthatnak eljárás, meft nem gépi meghajtású jánntĺ. Tehát egy utánfutó, lakókocsi, stb' Ezt nem éfii személye sem, hogy miéń van így. Ezéń esik az ilyesmi nem éftékelheto kategóriába' Valamint nem éltékelheto a külťoldi ľendszám sem. A lnagyar állampolgáľok jobban betatják a szabályokat' főként lra már egy-két bĺjntętést kaptak. A külfuldi nern tartja be a magyaľ szabályokat. A kĹilfoldivel szęlnbęn is el lehet nár járni, korábban nem lehetett.
Erľe jogszabály szĹiletik. A ľendőľciket is irľitálta, hogy ha egy szabálytalankodó
kĹilftjldit
megállítottak, eljának vele szelnben, kiszabták a helyszíni bíľságot, és a csekket a külťoldi illető ott azonnal széttépte.Nincs szanl
Athelyezések helyzete: Vannak olyan kollégák, akik beadták az áthelyezési kéľęlmiiketmás kapitánysághoz. Nem találkozoÍÍ olyan kérelemmel eddig, akivel kapcsolatban felmerült volna benne, hogy erre kérjen valakit. A ,,nagyszámu" áthelyezési kérelem a Karcagi Rendorkapitányság létszámának nem éri ę1 az 5 %-át. Senkit nem sajnál, aki ę1 akar menni' menjen. Vęzetőtársaival elmondták nyíltan' pontosan az ęlvárásalkat, melyek nem önösek, hanem a lakosság éľdekeit szolgálják' Ezękből azelvárásokbőlvęzetótársaival nem engednek. Feladatuk, hogy azitté1ő emberek életét'munkahely ét, bi ztonságát biao s ítsák, érdekeiket szolgá|ják'
A
köztęľületi jelenlét: Visszatéľo probléma. Személyétől fiiggetlenül ez a térségľendőri létszáma alulteľvezett. Bármilyen adaÍot nézve megállapítható, hogy ez a létszám alulfinanszíľozotl' Ahhoz, hogy meg tudjanak jelenni a rendorök a közteľületen, és 24 órás ręndőľi jelenlét legyen Karcag város egész teľületén, és a hozzá kapcsolódó településeken, ahhoz reá|is számításaik szerint kb. 20-25 fő plusz létszámľa lenne még szükség' hogy kiegyensúlyozott rendőri jelenlétet tudjanak biztosítani. Öľömmel látja, hogy az Űj megyei ľendőľfőkapitány űr az elképzeléseivel egyetért, és támogatja. Ennek tudatában mondja, hogy a megyei főkapitányság 90 fős létszámot fog kapni, az országos kapitány szóbeli ígérete szerint. Ennek egyik kedvezményezetlje lęsz a Kaľcagi Rendőr-főkapitányság. A legégetőbb szükség itt mutatkozik. Az idegen rendőrök jelenléte: A jelenlévők jogkövető állampolgáľok, nem találkoznak velük, öľü1, hogy nem zaklatő a jelenlétük. Vannak itt különböző csapaterős rendőľi tevékenységek,jöttek a főváľosból a készenléti ľendőľségbeosztottjai is. Havonta legalább ęgyszer tartanak egy körözési akciót, aminek fő feladata az, hogy az eljárás alól kivonni igyekvőket összeszedjék, illetve a bęidézettęket át tudják vinni a büntetés-végrehajtáshoz. Utaző bÍjnözők: Nagy erőt jelent számukľa az utaző bűnözők felderítése.Azt tudja mondani, hogy
inkább foglalkoznak az utazőbunözők ódiumával, és inkább mély erőfeszitésÍ tęsznek annak
érdekében,hogy elfogják őket. Ez ań. jelenti, hogy nagy a forgalma egy településnek. Ezt nagy ľendori erőkkel, zaklatő rendőr jelenléttel végezni, a turisták, más látogatók számára ijesztő hatású
1
6/1
96
lenne.
Vőrądi Isnónné konyvvizsgáló ruegérkezik ąz iilésre ]4.09 órakor.
Nagy István Zoltán képviselő megérkezik ąz ülésre ]4.]0 órakor. Jelen van ]2 fő, 100'ń-os ą részvétel.
Tękintettel arra' hogy a felderített elkövetőknęk kb. 40 oÁ-a nem helyi lakos, tehát utazó biĺnözo, össze tudják szedni őket, jó az információáramlás is a rendőrségen belĹil, és jó erednrényeket tudnak felmutatni.
A
szőrakozőhelyek ęllenőľzésę rendszeres, folyamatos' Többek l<özött a kábítószer fogyasztást, ĺnelyben eredményes fęldeľítésekľőltud beszálnolni' - gyennekkorĹlak éjszakai jelenlétét is ellenőľzik. Sajnos lĺár azt is eredménynek taľják, ha nem a szülovęl találják a gyeľmeket éjjel a szóľakozóhelyen, mefi így legalább haza tud1ák vinni ezeket a gyerekeket a szĹilőkhoz. Ezękről a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsággal beszéltek, hogy hogyan lehetne ezt megSZeľVezni. A Nagykun Polgárőľ Egyesülettel is beszéltek eľľől, és sikerült - még csak egy elvi - együttlntĺködést létrehozni, de bízik abban, hogy ajó idő beköszontével a szőrakozóhęlyek megteltévęl ęľędményesentudnak fellépni. Űzenanyag kerętük valóban szríkös, a keľet a tavalyi érÍéka beszánolóban. Az idei év sem lesz rózsás, ha így emelkedik azizemanyag ára. Akkor azttudja mondani, hogy ez a keľetösszeg sem lesz elegendő. Miért nem gyalogo| a rendor, ha nincs izemanyag? Igen' de addig, amíg a bűnelkövetők nagy része mobl|izáĘa magát, jármtĺvel közlękedik, hátráltatná az eľedményes bĺĺnĹildözést'hogy a rendőr viszont gyalogosan, vagy kerékpárrallát el szolgálatot'
Dľ. Butyka Lászlőz Elmondja a feltętt kéľdésľeválaszolva, hogy lnáľcius hónapban taľtottak egy céliľányos ellenőľzést a szorakozóhelyeken, az cinkormányzattal közösęn. Az ellęnőľzés hiányosságának tartja' hogy az önkoľmányzaton kívül hiába kéľtekfe] nrás táľsszeľveket, neln tudtak jelen lenni, nem volt szabadkapacitásuk. Úgy nézki, hogy mindęn hónapban' változő időpontban lesz rnindig ellenőrzés. Az önkoľmányzatra blzonyźra mindig tudnak szálĺítanl,és más társhatóságok
vonatkozásában pedig folyamatosan fognak kapcsolatot Íartanj. Ezęknek az ęl|ęnotzéseknek nęm csak a rendőri intézkędés a célja, hanem az is, hogy az egyéb rnás jogséftéseket fel tudják tárni, az egyéb más hiányosságokat meg tudják szüntetni. Ezen ellenőrzés alkalmával 14 intézkędéstfoganatosítottak. Ittas fi atal korúval nem találkoztak az ellenőr zés i dej e al att.
Demeter Jánosné: Poĺgármesteľ úr kérdésérevaląszolva elmondja, hogy igen, a Bűnmegelőzési
és
Közbińonsági Bízottság más bizottságokkal szęmbęn háttéľbę szoľult, annak ellenéľe, hogy a tagok,
és személye is ezt a tevékenységet ingyen végz1k. Elmondja, hogy a Bűnrnegelőzési és Közbiztonsági Bizottságot 2010. novembeľ 18-ára osszehívta' és akkoľ derült ki az,hogy a testület a200Ż. novembęr 28-ai üléséna 228-as határozatával hozta létre a Karcag Váľosi Rendőrkapitánysággal kötött megállapodást. Ez a|apján működött a bizottság. Ennek viszont a megújítására a 2006. október 1-jei önkormányzati vá|asztás után nęm kęľĺiltsoľ. Így en a megállapodást újľakellett kötni a rendőrséggel' illetve a Polgárőrségnek is új tagokat kęllett delegálni. Ekkoľ kéľte a hivatal do|gozőját ennek a
megállapodásnak az előkészítésére,melyet havonta sürgetett, hogy mihamarabb létľejöjjon ez a megállapodás, de sajnos ęZ nem tĺjrténtmeg, holott azt gondolja, hogy ęzt a bízottságot ugyanúgy kęllene kezelni, mint báľmely más bizottságot.
Dr. Malatinszky Andľás: A polgórmester úrnąk vólaszolva elmondja, hogy a Polgárőľséget nem
tanítják, nincs intézménye,a gyakorlatból lehet megismerni a tevékenységet. Igyekeznek ott lenni mindęn ,,kilométerkőné1'', és menętközbęn változtatják a tevékenységüket. A megfogalmaződoÍÍ változási igényeknek a kozgyíilésenlehet hangot adni' Szerencsés, hogy a Polgáľőľségen belül 3 ręndőrfótiszt, és 5 nyugdíjas rendőľ is tevékenykedik, ez a szakmai tevékenységenmeglátszódik. Egyfajta közösségi rendészetet tudnak így létrehozni, ami által együtt dolgoznak a város kozrendje, kizbiztonsága fenntartásában hivatásszeruen foglalkozókka|. A vá|tozás azt takarja, hogy nem csak a város biztonságát szeretnék szolgálni, hanem a város presztízsét is. Nyelvtanulási programuk is van. Toldi Attilą az Illéssy Sándoľ Szakkazép- és Sząkiskolą igazgatója megérkezik az ülésre ]4.2] órąkoľ.
17
t196
DeménéDr. Demeteľ Judit: Polgármesteľ ĺir kérdéséreválaszolva elmondja, hogy a mezőőľök nem panaszkodtak a gépjáľmiĺre,örültek a beszęrzésének, ľégivágyuk teljesĹilt ezzel. SzĹikség volt ľá. A havi 2.000 km futás mennyiséget minden hónapban kihasználják. A gépjánnĹi kihasználtsága jó. Hatékonyabban tudtak a téli időszakban a fatolvajokkal is szęmben fellépni. A megfigyelés és a külterületi jelenlétük is sokkal eredlnényesebb lett a korábbi évekhez képest.
Kecze István: Jó volt hallani, hogy vannak az önkoľmányzatnak pozitiv dcintései is. Ú;atu kéľdéskcjrt indít el, ha van sztikség rá. Úgy |átja, van. Gönczi Káľoly: A térfigyelő kamerákkal kapcsolatban két kéľdésttett fel, nem kapott válaszÍ.
Nagy Lajosné: Az egyik kérdéséręnem kapott választ. A btĺncselekmények felderítésétilletően milyen adatok vannak? A Kisrijszállásolr tapasztalható ęmelkedésnek oka a kevés járőr?
Fejes Zoltánz Elnézéstkér' a kéľdésektörnkelegében véletlenĹil kihagyta ezen kérdések megválaszo1ását. A kameraľendszeľ: PolgármęSter úľa megmondhatója' hogy milyen kemény problémával azonosul a
rendőrség, amikoľ a kistéľséga kameľaręndszelt ęlkezdte üzemeltetni, és a mai napig milyen anomáliákkal lehet azonosulni. Bízik benne, hogy a kistérségmiharnarabb ráébľed arra,hogy jó lenne, ha a rendőrségen lenne egy fóvel a kamerák megfigyelése a téľségrevonatkozóan' Nem csak a pályázaton megnyert 4 kameľa figyeléséregondol, hanem településenkénti 60 kamerára is' és további 56 kamęrára is. Sok esetbęn hatékonyan tudják használni ezeket a ľęndszereket. Elrnondta a kistérségi találkozőn, hogy sajnálná, ha a telepĺiléseken lęnne a települések végpontjainak megfigyelhetősége' lnęń ezeknek a kameráknak a végpontjait' nern figyelheti akárki a töľvény szęrint' és ha nem ręndőľ figyeli, az az onkorlĺányzatoknak plusz költségben jelenik lneg, és nęIn szeľetlré ebbe belehaj szollni az önkoľmányzatokat. Felvetette a kistéľségnél,hogy elniatt ne a szolgálatból legyen rendor elvonva, haneln egy szabadidcĺs rendőr figyelje a rĺonitoľokat'és annak a költségeit fedezze a kistéľség.Talán nem jól értettékaszavait ott, nem lenne plusz kciltség, arnit a telepĹiléseknek kęll felvállalni, haneln ez a kistérségnek egy bizonyos mértékĺibevételi oldal is, meft ezt az56 szabad kapacitással ľendelkező kamerát, mint szolgáltatást lehetne értékesíteni,vagy bérbe adni, melyekre vannak jelentkezők. A MAV jelezte, hogy az összes vasúti átjáróra tennénęk kalnerát' hogy ahol nincs sorompó, ott a biztonságos áthaladást lehessen ellenőľizni. A kamerákat nagyon jó dolognak tartja, ha sikęľülne mihamaľabb a kistérséggelmegegyezni, jó lenne. Nem a kisújszállási önkormányzat a kerékkötője ennek a dolognak, polgármesteľ úr is látja ennek a jó oldalát, és azt,hogyan lehetne kamatoŹatni is. A felderítés, és a rendőri létszám: Mindenképpen ezek összeÍiiggésben vannak, mert minél több ľęndőr tud mihamaľabb reagálni egy-egy bűncselekményre, annál jobb' nagyobb a felderítés,és annál kevesebb lesz a bűncselekményszám. Aa mondja, hogy a leghatékonyabb bűnmegelőzés az eredményes és hatékony felderítés. Minéltöbb bűnelkövető kerĺil a törvény elé, minél többen kapnak jogerős bírói ítéletet,annáI kęvęsebben fognak bűncselekményt elkövetni. Nem akarja a felderítésrę vonatkozó kéľdéstkikerülni. Nem folytatnak külön statisŻikai mérőszámokat, hogy egy-egy őrs mennyiľe eľedményes, és mennyire tudja a bűncselekményeket felderíteni. Itt egyetlen mérőszámot használnak, hogy ne merüljenek el a statisztikában teljesen, ezért csak a Karcagi Rendőľkaptányság öszszámát nézik. Ez a tavalyi évben 37 Yo vo|t. Ez a 3'7 0/o Inost 57 %o, a legfrissebb statisztikai mutatók szerint. Szép eredményeket éńęk el, ez mutĄa, hogy hatékonyan dolgoznak a kollégák, és sok bĹĺnözĺjt értek tętten és vettek őrizetbe, és sok embeń pľóbálnak a törvény adta lehetőségeket kihasználva a 20.000.- Ft alatti értékhatárravonatkozóan őrizetbe venni, és a bíróságľa vinni.
Dľ. BuĘka Lászlőz A téľkamerák fęlvétęléttöbbször is használták, a rendszert itt meg tudják tekinteni. Úgy gondolja, hogy az önkormányzaÍ részérőlis elég ęrős áldozatvállalások voltak, mert akkoľ volt bűncselekmény, amikor nem munkaidő volt. Megkapták ezt a segítséget,a ľendszet alapján derítettek is felbűncselekményt, és hoztak 100 %-os vizsgźůatimunkát is vęle. Ezaztjelenti, hogy a kameľarendszerek a ręndőľök munkáját egyéľtelműen csak segítik' Ha bővülésľe keľül, akkor még jobban tudjak használni, és még több adatot tudnak belőlük hasznosítani, a feldęrítettségetés a vizsgálati munkát is tudják segíteni. A bűncselekmények feldeľítésétegybevonná a Kisújszállási Ręndőľős közteľületi áIlományának emelkedésével, csĺikkenésével.Nyilván, minél tobb a közterületen
1
8/1
96
a rendőr, annál ęgyszęrĹĺbb elfogni az elkövetőt, illetve a bűnmegelőzés vonatkozásában annál szebb
eredményeket lehet elérni. Ha tudják ęmęlni a közteľülęti jelenlét rnutatóját, akkor még jobb eredményeket tudnak elérni. Statisztika vonatkozásában valóban a kisújszállási őľsnek nincs külön statisztikája' Ha lenne, torz lenne, męrt az ĺigyszámemelkedés, és -növekedés a látenciának a csökkentését mutatja. Az á|Íalános Ĺigyszámemelkedést, az 1.248 az elniill" évekhez képest, melyek korábban 900 körül voltak' Ebben benne van elővezetés, elfogás, előállítás is. Ez nagy lnutató, és a |étszám nem emelkędętt ęzekhez a rĺutatókhoz. Summa Summaľum: 3 nyomozó lát el szolgálatot Kisújszállás és Kendęres teľületén. A feldeľített vizsgálati Ĺigyeket, aľnik megielęnnęk a statisztikában, át kellett tenni Karcagľa, hogy tudják tehermentesíteni az embereiket' és a feldeľítéstjobban tudják fokozni. Tehát nem minden esetbęn n]utat a statisztika teljesen pontos szánot, mert több ęsetbęn Karcag fejezi be az el1árást, ęzéft nézik az összességet.
Kecze István: További kérdésneln lévén,kéri a beszánoló és a Íájékoztatők véleményezését.
Demeteľ Jánosné: A Karcagi Rendőľkapitányság á|tal készített éves beszánolót hasznosnak és tartalmasnak ítéli meg. Részletesen, tźtblázatok segítségévelrnutatja be a Kaľcagi Rendőrkapitánysághoz taltoző teleptiléseken isrnert bűncsęlękmények számát, típusait. Azt gondolja, hogy a létszámcsokkenés ellenéľe igyekeztek rnegfelelni az elváľásoknak, hatékony, és eredményes munkavégzésre törękedve fenntartani KisĹljszállás biztonságát. A közbiztonság fokozása, a
biĺnmegelőzés hatékonysága növelése éľdekében,a lakossági biinmegelőzésekľe igyekeztek 20lO-ben még nagyobb hangsúlyt fordítani, együttműködve a Bűnlnegelőzési és Közbiztonsági Bizottságga|, a Polgárőrséggel' a köŹeľiileĹfelügyelokkel, rnely komoly segítséget jelent a számukľa a köztęrülęt ľendjének biztosításában. A męzőőľi szolgálat is jól szolgálta az elmĹllt években a nezőgazdasági teriiletekęn a biĺnmegelőzést. A ľendőrségi beszámolókhoz hasonlóan taltalmas tá1ékoztatőt kapott a tęstület a közteľület-felĹigyelet, a Polgárőľség elmúlt évben végzett munkájáľól, és a Bűnrnegelőzési és Közbiztonsági Bizottság tevékenységéről,rnely 20l0. elso félévébenhavonta ülésezett, és táľgyalta meg Dľ. Butyka Lászlő őrsparancsok úr aktuális beszámolóját a váľos közľendjéről, közbiztonságáról, annak érdekében tętt intézkedésekrol. Ezeket a havi üléseket jónak, hasznosnak itélték\Teg, ezt a jövőben is folytatni szęrętnék. A rendőrséggel, a Nagykun Polgáľőrséggel közösen beszélgetést folytattak' és havonkénti ľęndszeľęsközös járorözésre fognak törekedni, és bevezetni. Ugyanilyen hasznosak voltak a lakossággal való találkozások is, melyeken Dr' Butyka Lász|ő cĺľspaľancsnokúr is részt vett. A lakossági fórumok a jövő héten ęlkęzdődnek, és ismételten kéri óľspaľancsok Urat, hogy ha ideje engedi' vegyen részt a lakossági íóľumokon, és próbáljon közelębb kerülni a lakossághoz. A bizottság ugyanilyen fontosnak tartotta a veszéIyeztetett, halmozottan hátľányos helyzetu gyermekekkel kapcsolatos bűnmegelozési tevékenységet, ezélt szoros kapcsolatot tartottak az intézményekgyermekvédelmi felęlőseivel' Csatlakozott a bizottság az országos Btĺnmegelĺĺzési Bizottság progľamjaihoz. Pl". a,,Ne tedd!'', ,,Féket az iskolai eľőszakra!'' programokhoz, melyekkel pľóbálták ösztönözni az oktatási intézményeket' hogy aktívan vegyenek részt ebben, és segítséka bizottság munkáját. Szęľetnémegköszcinni a közbiztonság javításában dolgozó valamennyi ľendfenntaľtó szeľvnek a 2010. évi munkáját, és elfogadásra javasolja a beszámolót' illetve a tájékoztaÍőkat'
Nugy Lajosné: Köszöni alezredes úľhelyesbítését'a beszámolójából idézte ęzt a
,,köze|
megduplázódott'' kifejezést. A bęszámolóban olvasható, hogy a rendezvények biztosítása jelentős terhet ęrędményeznek a rendőrségnek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a kommunizmus áldozataira megemlékezésen nem kéń rendőri biztosítást, ennęk ellęnére ott volt a rendőrség, és nem gyalogosan, hanęm autóval. Talán ęzt az időt és üzemanyagot is inkább a feľtőzöttebb teľiileteken történő jaľőrözésre kellett volna fordítani. Gondolja, nagyobb elismeľés jár1 volna, ha ezen a rendezvényen gáľdistákat pillantanak meg és visznęk be. Ezen szélsőségestársadalmi csopoľtok, beszámolóbó|iďézve ezt, - a Horty-megemlékezés megszervezésénél szintén nagy erőket vontak el a lakosság biztonságérzetét nĺivelő játőrszolgá|attól. Azért reméli, hogy nem híszik azt, hogy a rendőri jelenlét miatt zajlottak le méltóságteljesen ezek a megemlékezések. Ezen időket is fordíthatták volna nyugodt szívvel a lakosság biztonságérzetét növelő járőrozésre. olvasható, hogy a magas bűnügyi, és általános ügyszám azt eredményeńe,hogy csökkent a köztęľtileti jelenlét. Tisztában van azzal, hogy a feldolgozás, adminisztráció is fontos, azonban a kérdései között feltett, brincselekmények felderítéséľe
'ĺ9/196
és megelozéséľe fordított rendőri létszám elvonása nyilván negatív hatással bír. Sajnálattal olvasta, hogy a szabálysértések lefolytatásához is a kozterĹiletľől vonnak el ľendőrt. A fiatalkorrjlak tękintetében a keľékpárral elkcivetett, leján okmánnyal kapcsolatos, és gyalogos szabályséftések hogy fiiggnek cissze a tömeges elszegényedéssel? Ezt nem igazán értette. A szabályséľtési bírságot lę lehet dolgozni, ebbęn az esetben legalább énékes munkát végez az illető, nem ússza lneg Íigyelmeztetéssel. Hogy ez érdemi és hasznos legyen, annak biztosítása az önkormányzat feladata. Az önkormányzatok jelentőségénélfelsoroltak tekintetében fontosnak látja a polgáľőrséggel, mezőőrséggel, a közterÜletfelügyelőséggel történő hatékonyabb együttmLiködést, a többszöri közös akciókat. Az önkoľmányzat teľvezésébolennek ellenéľehiányzik a helyi jövőkép' - ezt is a beszámolóból idézi. A helyi táľsadalom-politikai koncepció megfogalmazása, a helyi egytittInűködésęk ľendszerének kialakulása. Az együthnűködési megállapodás az ę1őző napiľendnél megköttetett. Szintén a beszámolóból veszi, hogy a helyi biztonság erősítésénekegyik legnagyobb akadálya aZ infonnációáľamlás akadáIyoztatottsága. A rendőrségnek lehetősége van a helyi médiurnokban tör1énő meg|elenésre. Úgy gondolja, hogy szükség is lenne eľTę' a felvilágosító,tá1ékoztatő ľipoftokra, cikkekľe a részükről. A
havonkénti bizottsági beszámolókat is lehetne ott közölni. Örömmel olvassa a Polgárőrség beszámolójában a ,'SZem mozgalom'' fontosságát, mely a Jobbik Kisújszállási Szeľvezetének programjában is szeľepelt' kiemęlt szerepet kapott. A másik, ami a szęryezel programjában is szerepelt, a mezőőrök számźra egy autó beszeľzése. Örül, hogy ez is megvalósult. Mindezek ellenére |áthaÍő, hogy nem lehet ľendęt tęnni a közbiztonság teľületén.
Nagy István Zoltán; Sajnálja, hogy rajta kívülá1ló ok miatt késett, dę készült a napiľendre. Hallotta,
hogy a létszámgondok egyľe inkább ęlőtéľbe kerülnek, és a bűnügyi statisztika, az elkövetők után való ,,vágyakozás'' egyľe fontosabb' Nęw Yorkban a gyalogos ľendőrök is ľendet tudnak tęręlntęni. Pęrszę a létszámról és a benzinhiányról nem a rendőrség tehęt. Az a véleménye,hogy ez a lĺődszeľ vęZet eredlnényre, a gyalogos járőrözés hatékony lehet' mett a járór szemę és fÜle rendelkezésľe áll. Kocsiban ülve nem hallhatják a kutyaugatást, a zajokat. Két ęsete volt a rendőľséggel, és mindez igazolja, hogy milyen gondokkal küzd a rendorség. Lőszereket vitt bę a ľendőrségľe,és ott egy hölgy kcjzölte vele' hogy nincs ott senki. Ez alapvető hiba, ilyet nem szabad egy fegyveres testületnél kijelenteni. A másik ęset: köztęrĹiletről tör1énő lopás esetén azonnal a ręndęlkęzéséręálltak, és felderült a lopás, a lopott dolog visszakerült a helyére' Régen nem volt semmilyen megállapodáS Selll' az eredmény a ľend volt. Nagy igazság yan aZ előtte szóló szavaiban, a ,,szta|inizmus tovább é1'' idézeÍtSzaharovtól. Bízik benne, hogy az egyĺittmĹĺködésimegállapodás előrevivő lesz. A média unos-untalan azzal fárasztja a hallgatóit, hogy milyen masírozások töľténnek. Ez a rendőrséget demoralizálja, hogy kik, hogyan vonulnak fel, és félnek. Feljogosítja azokat, akiknek félnivalója van' azok egyre nagyobb hanggal harsognak és ęllenvonulnak' holott' a bűnözőknek félni kellene. A rendőľség, ha olyan törvényi megerősítéssel rendelkezne, amivel sajnos nem ľendelkezik, akkoľ ez a tekintély abban a pillanatban helyľeugrana, és lenne következmény. Sem a létszámhiány' Sem a péĺzhiátny nem okoz olyan problémát, mint az, hogy nincs következménye a dolgoknak' Valaki
bemegy
a sittľe, egy
hónap múlva szembevigyorogja azt,
aki oda bęvittę. Ez nagy baj,
és
pénzpocséklás. A bűnmegelőzés emlegetve van, pedig arról csak akkoľ lęhętne beszélni, ha arra volna ecy jó mutatószám is. Atvitt értęlemben van mutatószám, az elkövetett események után hány embeľ
kerül bę a sittre? Illetve vizsgálat alá? Ha ez a szám a 100-hoz l00 esętből egyre közelebb van,
valóban elręttenti azokat, akik errę hajlamosak lennének. Most fordítva működik a dolog' mert azok az emberek, akik törvénytisztelők, és jó szándékkal' segítokészenállnak az ugyhoz, még inkább azok félnek. Nem mernek Íiiljelenteni, nem meľnek intézkędőt a közelükbe hívni' meľt rajtuk verik el a poń. Sajnálja a rendőľséget, mert kutyaszorítóban vannak' a huszonkettes csapdájában' Emellett szuľkol nekik. Nem személyeskedés a vé1eménye.
Dľ. Malatinszky Andľás: Mindenképpen szemléletváltásľa van szükség, meľt nęm elfogađhatő az, hogy mindig a rendőľség keľül az ablakba, ha valami probléma van. A bűncselekmények
emelkedésévelkapcsolatban megemlíti, hogy a fóugyész, Pintér Sándor belĹigyminiszter urat a múlt évben figyelmęztette arra, hogy a hamis statisztikák a brĺncselekmény fogalmát kimeľítik. Azőta történt néhany dolog a rendőrségnél. Az itteni statisztikák nem biŻos, hogy az emelkedésľől tanúskodnak, sokkal inkább aľról, hogy tények. A térfigyelő kamerák: Elmondja, hogy igyekeznek mindenhol ott lenni. Elmondja, hogy szombaton
20t196
Csorbától a Lógóker1ig végigmenve ta|á|koztak fa-tolvajjal, illegális Írágya-, szemétlęľakóval, és dögtolvajjal' Ezt kamęráyal nem lehet figyelni. Az önkoľmányzatnak bölcs felismerése volt, hogy a
mezőőröknek gépjármű kell, hasznos volt. A bęszánoló szakmailag jó, de csak kis részbęn szól Kisújszállásról. Véleményükszeľint eZ nagy pľobléma. Növekedtek a bętöľéses lopások' gépkocsi feltorések száma, ami rendkívül ľossz. Van ennęk tanúsága is. Mit kell tęnni, hogy ez ne következzen be? Ezek nem csak a rendorségen múlnak. ABűnmegelőzési Bizottságbanhelyľekel] tenni aztis,hogy nembeszélgetnikell,hanemcselekedni. Vissza kell térni a ľendszeres ellenőľzéshęz, és fontos, hogy lakossági fóľumok legyenek, amin ott van a Karcagi Rendőľkapitányság vezetője is, és őľsparancsnok úľis, hogy szembesüljenek a lakossággal' Meń itt a kisújszállási lakosokľól, vagyonkájukról van szó. Nagyon a ľendőrség mellé kell állni, a törękvéseik erre iľányulnak, meft igazságtalan, ami a nagyar táľsadalomban veliik szemben töfténik. Egymásľa vannak utalva a rendfenntartó szervek.
Máthé Zsolt: Helyi szinten megközelítve a kérdést, úgy gondolja, hogy a sok betöréses lopás
szeryezętt szinten tör1énik. Nem a klasszikus maffia-módszeľekľe gondol. Hogy lehet' hogy valaki egyedi'ilálló korházba, szociális otthonba keľĹil, és 2 nap múlva betörnek aháztha? 2-3 ilyen esetľől is tud.
Az is
megdöbbęntő, hogy külftldi rendszámú autóval nyugodtan lehet randalírozni, hisz a büntetés nem behajthatő. Talán ezért van kisújszállási autókon külföldi rendszám? Ezęn változtatni kellenę! Azon is, hogy utánfutós jánnűvet éńékęlhetetlennek vegyen a tľaffipax. Választhat az autós, hogy letarolja-e egy kamion, vagy kapjon egy 30.000.- Ft-os büntető csekket.
Kecze István: Kęletęn keményen fizetni kęll a közlękedési szabá|ytalanságélt.
Nagy Lajos: E'gyetéľt Dr. Malatinszky András képviselő rnegiegyzésével,hogy a beszálnolónak, a vitának Kisrijszállásról kell szólni. Kéri' hogy az iskola ľendőľę pľogram keretében a ľendőľség nagyobb szárnban jelenjen Írcg aZ oktatási intéanényekben. Azéft is, hogy a közfeladatot ellátó pedagógusok blza|mát növeljék, és a rnegelőzés szempontjából a gyennekeknek be kell rnutatni, hogy ezęk a személyek segítő személyek, és ha van' a problémájukat segítenek megoldani.
Fejes Zoltán: Köszöni az építőjellegtĺ kritikákat. Felíľta őket, hogy meg tudjanak fęlęlni. Egyelore a ľendorség egy katonai szervezet, parancsuralmi rendszeľben mtĺködik. Sajnos nincs olyan beosztásban, hogy maga eldonthesse, hogy mit csináljon, mit milyen erővel kęll biztosítani. Ha utasítást kap' hogy egy rendezvényen meg kelljelenni, és le kell biztosítani, akkoľ nem kéľdezik meg a véleményét,csak azt,hogy éfiette, vagy sem a feladatot. Ha nem értette, akkor keresnek helyette egy olyat, aki megérti a feladatot és végrehajtja. Atavalyi év aválasńásokról szólt, és sok rendezvény volt már az idén is.
Nem óhajt azza| foglalkozni, és nem is feladata, hogy miéľt kęl| az egyik parlamenti rendezvényén ott lenni, vagy Sem' a dolgukat végzik' A lakossági fóľumokon jelen lesznek, és tudatosan, őszintén fognak nyilatkozni'
A
párt
képviselő-testület
éves munkaterve alapján évente egyszeľ kell foglalkoznia a rendőrséggel, kéri az ettol való elszakadást, folyamatos kapcsolattaftás szükséges. Egy év alatt sok séľelęm gyűlhet össze, és ęZ neÍl
ttikrözi hűen egy képviselő-testi'ilet munkáj át. Elnézéstkér a magyaľ labdarúgó válogatottól, de sokkal jobb a Karcagi Rendőrkapitányság, męń sok gólt ľúgnak' kevésszer kapnak ki'
Demeter Jánosné: Fejes ZolÍán alezredes úr fęlvetésével kapcsolatban elmondja, hogy a Brĺnmegelőzési Bizottság elnökeként is próbálkozik, hogy ne csak évi egy bęszámoló legyen' met1 több pľoblémais felmerült a képviselőÍársai részéről.A 20l0' jriniusi btĺnmegelozési bizottsági ülésre valamennyi képviselőtáľsát meghívta' hogy ott lemondják észrevételeiket, de csak Tuka Antal képviselő jött el, Gönczi Káľoly képviselő jelezte, hogy sajnos vidékľekell mennie, és nem tud részt venni az ülésen. Itt lehetősége lett volna a képviselőknek, hogy évközben is elmondhassák a felmerült problémákat a ľendfenntartó szervek felé. Igyekeznek ezt bevezetni.
Dľ. Malatinszky Andľás: A ľęndőrség felépítésérő|az embeľeknek jó lenne többet tudni, hogy a rendőr nem tehet meg akármit. Lehet, ha 20 emberrel többen lennének, akkor sem tudnának valamit megtenni, meľt ha egy felsĺĺbbutasításľa el kell menniük, akkoľ ęl kell menniük. Ezért lenne hasznos,
21t196
ha ľendszeľes lakossági fórum lenne, kéthavonta, vagy negyedévente, ha erľe van fogadókészség. A Polgáľorség vá|lalja ennek a megszervezését,a hely biztosítását, kiél1ęsítést,stb' Ez kulcskérdés,
Akik a rendőľség mellé állnak kéretlenül is a váľos érdekébęn,azok sokkal több infoľmációt kapjanak, meń ha nem tudják mi töfténik, akkor hová legyenek szęrvęZvę a polgáľőr
nagyon kell.
járőrök? Ez a javaslata, felajánlása, kérése.
Kecze István: Kapitány úr és őrspaľancsnok úľfelajánlását elťogadva' szeretettel várják április 4-7, 11-14-e között
és 17 óľakor a lakossági fóľulnokľa' 8 választási köľzetbe, 8 helyszínľe. Nagy szĹikség van
aľra, hogy a lakosság hiteles emberektől halljon információt a rendőrség munkájáľól. EzÍ teszi az önkonnáIryzat is, a képviselok is beszálnolnak az elmúlt évi tevékenységrol. Eztavalty is nregvalósult már a ľendőľség részvételével,és hasznos volt. További véleménynyilvánítási szálclékot nęm lát, a napirend lęzárásáÍjavasolja. Szavazásta teszi fęl a rendőľkapitányság beszárĺolóját. Aki elfogadja, az ,,igen" gombbal szav azzon!
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete 10 igen, 1 nem szavazattal,
taľtózkodás mellett elfogadja Kaľcag Váľos Rendőrkapitányságának és közľendjéľő|' a bűnözés városi helyzetéről szóló beszámolóját.
1
a város közbiztonságáľól
Kecze István: Szavazásra teszi fel a BĹĺnmegelőzésiés Közbiztonsági Bizottság a Nagykun a mezőőrök, valamint a közteľĺilet-felügyelet tevékenységéľőlszóló tä1ékoztatők
Polgárőrség'
tLldomásrrlvételét egyben. Aki atájékoztatókat tudomásul veszi'
',igen''
gotnbbal szavazzon|.
Kisújszállás Város Onkoľmányzatának Képviselő-testiilete l l igen szavazattal, l taľtózkoĺlás mellett tudomásul veszi a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság, a Nagykun Polgárőrség, a mezőőrok, valamint a közterület-feliigyelet tevékenységéľőlszóló tájékoztatőkat. Kecze Isľván polgáľmester
1 5. ]
5 órakor Szünetet rendel el' A szünetnek
I
5.30 órąkor van vége'
Sziinet után az Ĺilésteľemben tartózkodik: Kecze Istvón polgármester, Demeter Jónosné, Dr. Duczą Lajos, Gonczi Káľoly, Molnáľ Imre, Nagy Isnán Zoltón, Szepesi Jenő, Tątćlľ Zoltąn, Tuką Antąl, Dr. Malatinszlql András, Nag1l Lajosné, Móthé Zs olt - képv is e l ő-t es tületi ta gok,' (Jelen van: 12 fő, 100 'ń-os részvétel)
Dr. Kittlinger Ilona
címzetes főjegyző, Kącsó Sándorné aljegyző, Bogos Kątąlin pénzügłi
osztályvezető, Vórądi Isnánné konyvvizsgáló, Deméné Dr. Demeter Judit építésiĺjs váľosüzemeltetési osztalyvezető, Nogy Tünde igazgatási osztályvezető, Kocsisné Monoki Juliąnną intézményi osztólyvezető, Kiss Endre intézményi tanócsos, Tón Eszter PR-kommunikációs ügyintéző, oláh Erika a
Városi Gyámhivataĺ vezetőj
e
;
Nagy Lajos az Arany János Álnĺános ]skola igazgatója, Varga Vincénéa Kossrlth Lajos Átnlanos Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgalat és Diákotthon igazgatóją, Gondą Antąlné a Kisújszállási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatasi Kozpont vezetője, Sząbó Tąmás a Móricz Zsigmond gi
G
imnázium, Kö
3
fő lakossógi éľdeklődő;
z gaz d as á
S za kka z épi
TV Kisúj - operatőľ Dankó Andrós.
s
ko
l
ą é s Ko
gi um i gaz gat ój a,'
llé
6. napiľendi pont: Előteľjesztés a gyermekjóléti és gyeľmekvédelmi feladatok átfogó éľtékeléséľe
Kecze István: Szóbęli kiegészítésnęm lévén,kéri a bizottsági áIlásfoglalások ismeftetését.
Tuka Antal: Felolvassa a bizottsági határozatot' Kisújszállás Város ÖnkoľmáĺyzatźnakEgészségiigyi, Szociális és Spoftbizottsága a gyermekjóléti és gyennekvédelmi fęladatok 2010. évi átfogó értékeléSérőlszóló - a Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ, a Városi Gyánhivatal, a Polgáľmesteľi Hivatal |gazgatásl oszÍálya álÍalkészitett - előteľjesztést elfogadásľajavasolja a képviselő-testületnek.
Gönczi Káľoly: A Művelodési, oktatási és I|úsági Bizottság határozata megegyezik E gés zs égü gy
i, S zoc
i
ái
i
az
s és S poľtbizo ÍÍság határ ozaÍáv al.
Kecze lstván: Kérdéseknekad helyt.
Dľ. Ducza Lajos: A beszámoló értékes,precíz, de a 15. oldalon van egy huncut mondat: ,,A beszámolási időszakban három fiatal kérelmérekerült sor házasságkotés engedélyezésére'''A nęmęnkénti megoszlásra lenne kíváncsi.
Kecze István: Az esetszám három.
Máthé Zsolt: Az 5. oldalon a táľgyi feltételeknélvan egy szomoľĹt rnondat. A Családsegíto Szolgálatnál utoljára 1991-ben volt festés. Mikoľ váľható ęnnek az ingatlannak a felújĺtása? Legalább egy tisztasági meszelés?
oláh Erika:
Igen félreéńhetó ez, hogy háľorn fiatal kérelrnére. Esetszálnot taltanak nyilván. Három
esętben nyújtottak be kérelmet házasságkötés kéręlméľe.Két esetbęn megtöľtént a házasságkötés, egy
esetben neln.
A
6 hónapon belül lehet megkötni a házasságot, és az egyik hónapon belül, így az engedély éľvénytelennévált. Mindegyik
határozat alapján
házasságkotéS nęm töńént meg esetben a hölgy volt a fiatalkoľú.
6
Gonda Antalné: lgen,ez szomorú, hogy a felújítás ilyen régen történt. Nęm csak a Családsegítő és Gyermekjóléti Szo|gálat van lepusztult állapotban, hanem több épületük is, lęhętőségeik szerint pľóbálják fokozatosan felújítani' illętve megőľizni az ál|agukat Szeľetné, ha ebben az évben sor keľiilne a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat meszelésére, de nem biztos, hogy belefér a keretükbe.
Kecze Isfván: Kéri igazgatóasszonyt, hogy ilyen esetben ne a Karcagi Többcélú Kistéľségi Társuláshoz fordulj on, hanęm a Kisúj szállás Város Önkoľmányz atźlhoz' További kéľdésnem lévén,a véleményeket,javaslatokat várja. Máthé Zsolt: Megköszcini
a beszámolót, igen ľészletes.
Kecze István: További véleménynyilvánítási szándékot nem Iát. Az előteľjesztést a bizottságok és a felszólalók támogaÍták. Szavazásra teszi fel a2. o|dalon lévő batározati javaslatot a gyeľmekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 20 l 0. évi átfogó értékęléséről.Aki azzal egy etért, j e\ezze.
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testĺilete egyhangú szavazással szav azattal)
e
I
fo ga d j
aa
ja
va
s
la to
t, és a
k ö v etk
ező határ o zatot
ho
zza:
(l2
igen
23t196
6l/20l l. (III.29.) számú önkormányzati határozat a gyeľmekjóléti és gyeľmekvédelmi feladatok átfogó éľtékeléséľől Kisújszállás város Önkoľmányzati Képviselő-testĺilete a gyeľmekjóléti és gyeľmekvédelmi feladatok 20l0. évi átfogó éfiékęlésérőlszóló - a Kisújszállási Térségi Szociális otthon és Alapszolgáltatási Központ, a Váľosi Gyámhivatal, a Polgárrnesteľi Hivatal Igazgatási osztálya á|Íal készített előteľj esztést elfogadj a.
Eľľoléńesĺil:
l. 2. 3. 4. 5.
Keczę István polgármesteľ Kisújszállási téľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ Váľosi Gyárnhivatal Polgánnesteri Hivatal lgazgaÍási osztály a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Koľrnányhivatal Szociális és Gyárnhivatala
7. napirendi pont:
Előterjesztés a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás megállapodásának módosításáľa és a megállapodás módosításából eľedő ľendeletek megalkotására
Kecze István: Szóbeli kiegészítésébenelmondja, hogy az 1. szálnű rendelet-tervezeÍ 1' $ (4) bekezdés
c) pontjában szeľeplő ľeggeli, ebéd, vacsoľa ca), cb)' és cc) pontot kapja, valarnint az (5) bekezdésben szeľeplő ľeggeli, ebéd, vacsoľa az a), b), és c) besoľolást kapja. Ez kis félreéľtésreaclhatott okot, ezt pľóbálták a bizottságok is korrigálni' ezt szeretné, |la az előter'jesztés részękéntvenné figyelerĺbe a képv iselő-testĹil et. Kéľia bizottsági hatáľozatok ismeftetését.
Tuka Antal: Fęlolvassa a bizottsági haÍározatokat. l8l20l1. (III.2ĺ.) sz. /E./ bizottsági határozat a Kaľcagi Többcélú KistérségiTáľsulás működtetésére vonatkozó Megállapodás módosításáľĺíl Kisújszállás Váľos Önkományzatának Egészségügyi, Szociális és Spoftbizottsága a Karcagi Többcélú KistéľségiTáľsulás működtetésére vonatkozó Megállapodás módosításáról szóló határozatijavaslatot előteľjesztés szerinti fomában javasolja a képviselő-testületnek elfogadásľa. 19 l
20ll.
(II I.2
l.)
sz. / E. /
bizottsági határ ozat
a belső ellenőľzés megszeruezéséľől
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Spońbizottsága a belső ellenőrzés megszervezéséről szóló hattlrozali javaslatot előterjesztés szerinti formában javasolja a képviselőtestÜletnek elfogadásra. 20 ĺ20l|. ([I.2 1.) sz. ĺE.ĺbizottsá gi
határozat a Kisrĺjszá|lási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgá|tatási Ktizpont személyes gondoskodás
d íja i ról kiiľébetartozó szociális ellátása inak intézm ényi téľítési Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Egészségügyi,Szociális és Spor'tbizoÍtsága a Kisújszállási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás körébe tartoző szociális ellátásainak intézményi térítésidíjairól szóló rendęlet-teľvezetet előteľjesztés szeľinti
formában javasolja a képviselő-testĺiletnek elfogadásra'
2l/20lt. (III.21.) sz. lE./ bizottsági határozat a Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Kłizpont személyes gondoskodás ktirébe tartoző gyeľmekek napközbeni ellátásának intézményi térítésidíjáról Kisújszállás Váľos onkormányzaÍának Egészségiigyi, Szociális és Spoľtbizottsága a Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás körébę tartozó gyermekek napkĺizbeni ellátásának inÍézményitérítésidíjáról szóló rendelet-teľvezętet előterjesztés szerinti formában javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra. 22 ĺ20ll. (III.2 1.) sz. /E. ĺ bizottsá gi határozat
a szociá|is igazgatásról és a szociális ellátások he|yi szabályozásáről sző|ő 33ĺ2010. (xII.l.) önkoľmányzati rendelet módosításáľól
24t196
Kisújszál1ás Város onkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoftbizottsága a szociális igazgatásről és a szociális ellátások helyi szabályozásáről szőlő 3312010. (XII.1.) önkonlányzati rendelęt módosítására vonatkozó rendelet-tęľvezetet előteľjesztés szerinti formában javasolja a képviselő-testületnek elfogadásľa.
Nagy István Zoltán: A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság a33-311201l.(III.24.) számilhaÍározatait
az előbb
elhangzott cílneken előterjesztés szęrinti formában javasolja elfogadásra
a
képviselő-
tęstületnek.
Kecze István: A kéľdésekfeltételének ad lehetőséget. Szepesi Jenő: Mikor tette át Kisújszállás Önkorrnányzata a székhelyét Kunmadaľasra?
Kecze István: Ez ęlírás. További kérdésnem lévén,a hozzászolásokat várja. Hozzásző|ási igény nincs, így szayazásta teszi fel a bizottsági ajánlásoknak megfelelően, a Kaľcagi TobbcélúKistérségi Társulás működtetéséľe vonatkozó Megállapodás módosításáľól szóló határozati javaslatot és melléklętételőteľjesztés szeľinti formában, figyelembe véve Szepesi Jenő képviselő észrevételét.Aki ezzel egy etért, 1e|ezze.
Kisújszállás Váľos onkoľmányzaÍának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a
javaslatot, és a követk ęző hatál'ozatot hozza:
(l2
igen
/20ll. (I I I.29.) szám ú łin korm á nyzati határozat a Karcagi Többcélú KistérségiTáľsulás műköcltetésére vonatkozó Megállapodás móclosításáról 62
Kisújszállás Város onkonnányzatának Képviselő-testĺilete a helyi önkoľmányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkoľében eljáľva' figyelemmel a települési cinkoľmányzatok tcjbbcélú kistérségi társulásairól szóló 2004' évi CVII. törvényre az többszörösen
alábbiak szerint dcint:
1. A
Képviselő-testület a Kaľcagi Többcé1ú KistéľségiTársulás működtetéséľe vonatkozó Megállapodás rĺódosítását a határozat l. számű melléklętę, a működtetésre kötött Megállapodást egységes szęrkezetben ahatározat2. számí melléklete szerint fogadja el.
2' A Megállapodás
valamennyi társult önkormányzat közülaz utolsóként elfogadó önkormányzat képviselő-testületének határozatáy al válik hatályossá.
Enől értesĺil:
1. 2. 3. 4.
Dobos Lász|ő (Kaľcag, Kossuth tér 1. ) a Társulási Tanács elnöke Valamennyi társult önkormányzat Kaľcag Váľosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási és KistéľségiIroda Kisújszállási Polgármesteri Hivatal Szervezési osń'áIy a A6212011 ' (I]I.29.) számú önkoľmányzatihatározat
1' számú melléklete
Megállapodás
a Kaľcagi Tiibbcélú KistéľségiTáľsulás
műktidtetéséľevonatkozó
m
egállapodás módosításáľa
A Karcagi Többcélú KistérségiTársulás tagai kötött 1.
a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működtetéséľe megállapodást (továbbiakban: megállapodás) a következők szerint módosítják:
A megállapodás bevezetó részéta Felek
a következore módosítják:
25t196
,,A Karcagi Kistérségtelepüléseinek onkormányzati képviselő-testiiletei - a helyi onkormányzatolĺról szóló ]990. évi LW. sz.4]. $ (1) bekezdése' a telepĺilési onkormónyzatok nbbcélúkistéľségi tórsulásóról szóló 2004. évi CVII' torvény ] s (]) bekezdése, vulamint a területfejlesztésről és a teriiletrendezésről szóló I996. évi XXI. törvény I0/G. s és u helyi önkormĺÍnyzatoktĺÍľsultÍsairóI és együttmííködésérőI szóIó I997. évi CXXXV. ĺörvény rendelkezései alapján
-
jogi l é tre
ą kistéľségekosszehangolt fejlesztésének előnlozdítása, valamint
egyĺüttműkodéssel, forrósaik célszerĹĺés optinlólis felhasználásával magasabb szintíĺ ellátás, szolgáltatás biztosításą érdekében
személyiséggel rendelkező tobbcélt? kistérségi tórsulćłs (a továbbíakban.' Társulás)
hozás áb an ál lapo dnak nl e g. "
A Felek a megállapodás ]. ,,Általános ľenclelkezések'' fejezet l. pontját a következol'e módosítják: ,,A táľsulás neve: Karcagi Tobbcélli KistéľségiTáľsulás (továbbiakban: Táľsĺĺlás)''
2.
3./ A Felek a megállapodás I. ,,Általános ľendelkezések'' fejezet 3 - l l ' pontjait tcjľlik és a fejezetet a következő pontokkal egészítikki:
,,3'
A Társulós tagjai
és azok székhelye:
BeľekfiłľdőKozs ég on kornl ányzata,
5 3
09 Berekfl.irdő, Beľek tér ] 5.
Karcag Város Önkornlányzata, 5300 Karcag, Kossuth téľ]. Kendeľes Város Ônkornlány:ata, 533] Kenderes, Szen't Isnán út 56. Ki sťłjszállás Váľos on kol'nlá llyzat a, 5 3 1 0 Ki sújs zállós, Sząbąds ág téľ1.
Kunnladarąs Nagyko:ség Önkornlányzata, 532] Kunmadaras, Kossllth tér ]''' ,,1'
Á Társulás ruűkodési terĹilete" Karcclgi Kistérségkozigazgaĺcisi terĹilete.''
A Tarsulás béĺyegző.je: kor alakú, kozépen a Magyaľ Koztáľsaság círuere, zélén a,, Karcagi Tobbc élti Ki s tĺźľsĺźgi Társulá s Karc ag'' korbefutó feliľattal. " s ,,5'
a kor
A Táľsulás képviseletét a Táľsulás elnoke, akadályoztatása esetén teljes jogkörrel az elnökhelyettesek valamelyike, nlindkettőjĹik akadályoztatása esetén a Társulás Tąnácsa által megbízott polgármester lótja el. '' ,,6.
,, 7.
Á Társulás gazdóĺkodási jogkore, jogállása:
A tarsulós jogi személykéntműkodő, onálló bankszámlával rendelkező gazdólkodó szerv. A társulás pénzügyi, gazdólkodási feladatait Karcag Városi onkormányzat Polgármesteri Hivątal GnzddlkodtÍsi és Kistéľségilroddja látja el. A Polgármesteri Hivątąl és a Társulás közotti munkamegosztás és felelősségvállalĺźs ľendje ą két intézménykozoxi mególlapodás rendezi.''
,,9. A megállapodásban nleghatározott onkoľmányzati feladatok ellátásáról a Társulás gondoskodik." ,,
10.
A Karcagi
Tabbcélú Kisttźrségi Társulás feladat
és hątąskoľeinek ellátása
éľdekébenkaltségvetésiintézmĺźnyt,gazdálkodó Szervezetet alapíthat, kinevezĺ vezetőit. Az alapítói jogokat ą Tórsulósi Tanács gyakoroĘa. A kinevezési jogkort a Tanács, az
egyéb munkáltątói jogkat ą Tąnács elnoke gyakoroĘa. A kinevezési és egyéb munkáltatói jogkor tartalmárą az on. vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Amennyiben a Tórsulós intézményt,vagy más kozos szervezetet aĺapít, az alapítói jogok gyakorlásóra yonatkozó részletes rendelkezéseket az alapításkor óllapíĘa meg.''
4./ A Felęk a megállapodás II. ,,A társulás célja és fęladata'' fejezet szakfęlđatszámokat tö rl i k : ,, B ] ] 000 Epítményt)zemeltetés
l.
b.) alpontjábőla kĺivetkező
26t196
841109 Máshová nen1. soľolt pénzügyi igazgatćlsi tevékenység önkormónyzati
kolts égv eté si s zervnĺj l B4 ]
907 onkormćlnyzatok elszámolásai a koltségvetési szerveilmél 1 2 ]dőskoľĺiak ótmeneti ellátásą''
87 30
5./ A Felek a megállapodás II. ,,A társulás célja és feladata'' fe1ezet l. c.) ,,Kiegészítő tevékenységek'' pontját, továbbá a 4. és 5. pontokat tciľlik, a második 1.pont számozasa2.-re, a2. pont számozása3.ra, a 3 . pont szálnozása 4.-ľe rnódosul'
6./
A
Felek a megállapodás lII' .,A táľsulás ľészletes feladata'' ťejezet B./ ,,Ágazati feladatok''
7./
A
Felęk a megállapodás IIl. .,A társulás ľészletes feladata'' fejezet B.l ,'Agazati fęladatok''
alfejezet 3. b') alpontját toľlik.
alfejezet 4. pontját a követkęzőre
4.,.
módosítják:
Szociális alapszolęáItątások és qvernlekióléti alapellćłtćłsok
4.1. Á
Társulás biztosítja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57' $-a szerinti, szenlélyes gondoskodás keretĺźbetaľtozó szociális alap- és szakosított ellótąsok
közül ą kovetkezőket:
ű. b. c. d. e.
ĺanyagondnoki szolgáltatćls étkezlelés, hćlzí segíĺségnyýjĺ.ás,
csaladsegítés, nappali ellátás, e/I. ĺdősek klubja e/2. fogyatékos szelnéblek nappali ellcitása "f. az ápolćłst, gondozást nyújtó inĺéenény f/I. idősek otthona
4.2. A Tóľsl'llás biztosítja a gyeľmekek védelméről és a gyamiigyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI'
torvény 15.$-a szeľinti személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások kżz'ĺłl a következőket:
ű. b.
gyermekjóléti szolgáltatós, gyermekek napközbeni ellátásą b/]. bolcsőde gyeľmekek átmeneti gondozása c. 4.3.
Á
Társulás - a Táľsulás ćiĺtal alapított és fenntartott intézmények útján - a következő ellátási szerkezetben biztosítja a 4.1. és 4.2. pont szeľin.ti ellátásokat: a) Karcag székhellyel működő intézményeútján: - Karcag Vóros ľészére:4.l pont a; b; c; ĺl; e/l szerinti ellátóSokąt és ą 4.2 pont a; b/1 szerĺnti ellátásokąt - Berekftrdő Községrészére: 4.I pont b; c; d; e/I szerinti ellótósokąt és a 4.2 pont a; b/I szerinti ellátóSokat - Kunmądąras Nagyközség ľészére:4.2 pont b/I szerinti ellátóst - Társulás valamennyi tagja részére:4.l pont e/2; f/I szerinti ellótásokąt b) Kisújszóllási székhellyel míĺkodő intézményeĺitjón: - Kistijszállás Város tag részére:4.1 pont b; c; d; e/I szerinti ellátásokąt és a 4.2
pont a; b/] szerinti ellótásokąt
271196
- Kendeľes Város tag részére.-4.2 pont b/] szerinti ellátást
- Táľsĺllás valamennyi. tagja részére:4.I ponÍf/I szerinti ellátćłst c) Kunmadaras székhellyel működő intézményeútján"
- Társulás valamennyi taga, valamint Nádudvar és Törokszentnliklós ľészére:4.2 pont c. szerinti ellátást' 4.4.
A Társĺllás tórsuląsi szoci'ćllis szolgáltatásteľvezési koncepciót
telepiilések
készít.
4.5. A Társĺllás a 4' pont szeľinti.feladatokkal kapcsolatban pályázatokat nyťĺjthat be. 1.6.
A
4.7.
A Kaľcagi TobbcélúKistérségiTórsulás a 4.] és 4'2 pontok szerinti feladatok kistérségiszintú
Társĺllcis szahllai fóľuruokat szervezhet a kistérséggyeľmek- és i.fiúságvédelnliés szociólis
szakemberei szánúľa'
ellátásóra 5 db kistéľségifenntartású intézm.ényttart fenn az alábbiąk szerint''
A közös.fenntartósĺi intéznlények megnevezése és ąz óltąluk ellátandó feladatok" Kisúiszállási TérségiSzociális otthon és Aląpszolgóltatási Kozpont" Székhelven nvíljtott ellátćls: Kistijszállás, Téglagłór u. 10.
a)
- idősek otthona Telepheblen nvĺiitott szolgćlltcĺtás: Kísújszállás, Kálvin u'] -idősek klubja
3.
-étkeztetés
Telephelyen nvúitott szolgáltątás : Kisiljszállás, Illésy u. 5. - bolcsőde Telephelyen nvuitott szolgáltatás: Kisújszćĺllás,Kálvin u' 9'
-
b) Karcaqi
étkeztetés
hózi segítségnyújtás
családsegítés gyermekjóléti szolgálat
TabbcélúKistérségi Táľsulás Szociólis Szolgóltató Központ:
Székheblen rylúitott elĺátás.' Karcag, Püspokladányi út 33'
-
családsegítés
-
étkeztetés
-
családsegítés hózi segítségnyújtás
fogyatékos SZemélyek nappali ellótósa gyeľmekjóléti szolgálat Telephel:łen Ąlúitott szolgáltatós: Karcag, Szabó József út 6. házi segítségnyújtćls idősek klubja tąnyągondnoki szolgáltatás ąlina álló helvség" Berekfiirdő, Berek tér ] ] '
Ellátottąk szómára - étkeztetés
c)
Karcaqi TabbcélúKistérségi Tórsulás ldősek otthona
Székheblen Ąlú-itott ellátás: Karcag, Horváth F. u. ].
-
idősek otthona
Telephebłen n.vúitott ellátás: Karcag, Zoldfa út 45/A
281196
d)
idősek oĺthona
Karcągi Többcélťł Kistérséqi TársLlĺás Bölcsőde In.tézménve Székhelven nyúitou ellátás: Karcag, Vąrró u. 3/ą
- bölcsőde Telephelven Ąlĺlitott ellćltás: Karcag, Széchenyi sgt. 69. - balcsőde
e)
Kaľcagi TobbcélĺiKistérsĺiqiTársulós Gveľnlekek Áfulenetí otthona Székheblen n),ú-itott ellćltás.' Kunmadaras, Kunhegłesi - gyermekek átnleneti gondozása
Áz
Lit 27.
intézmények székhelyét, telephelyeit, ellátasi területét, jogállását, alaptevékenységét,
feladataĺt, gazdólkodósi jogkor szerinti besorolósćłt, előiľónyzatok feletti ľendelkezési jogosultságát, a vagyon feletti rendelkezési jogosukságát, a munkáltatói jogok gyakorlásónak rendjét az intézményekalapíĺó okiľatai tartalmązzák' 4.8'
A Kaľcagi Tobbcélú KistĺźrségiTąrsulás Táľsulási Tanácsa a
szenlélyes gondoskodás koľébe
díjainak megóĺlapítósórą vonątkozó rendelet tąrtozó szocĺális ellátások intézményitéľítési
alkotósárą ąz alábbiak szerint jelöli ki a tagönkorruónyzatokat: Karcag Város onkol'nlány:ata rendeletében nlególlapítja a Karcagi és Kunnladaľasi székhellyel nliiködő intézmények térítésidíjait KisĹqszćłlttis Város onkol'mányzata rendeletében nlegállapíticl cĺ Kisitjszállás székh.ellyel míĺkodő in tézln érylek térítési díj a i t''
8./ A Fęlę]ĺ a megállapodás III. ,,A táľsulás részlętes feladata'' fejezet B.l ,,Agazati feladatok'' alfejezet 5' ,,A belső ellenőrzési fęladatok ellátása'' pontját törlik, ęzáltal a 6. pont soľszáma 5.-ľe módosul. 9./
A Felek a megállapodás IV. ,,A táľsulás tagsági viszonyai, szęryezetę" fejezet 2/A.
l0./ A Felek a megállapodás következőre módosítják:
"4'
pontját törlik'
IV. ,,A társulás tagsági viszonyai, szeryezete" fejezet 4. pontját
a
"o:':'rž\i\ű,tro,a,,, a Fejlesztési Tanĺícs, a Pénzügyi Bizottság, zb es ze r zés i B ír dIó B izotts ĺźg, a Tár s ulás munkas zerv ezete' "
a Kij
társulás tagsági viszonyai, szęryezętę" fejezet 5. pontjának |1.l A Felek a megállapodás IV. ',A második bekezdésében a ,,kistéľségifejlesztési tanácsként'' kifejezést ,,Fejlesztési Tanácsként'' ki fej
ezésre m ódosítj ák.
l2.l A Felek a
következőkkel
megállapodás egésŻik ki:
IV. ,,A társulás tagsági viszonyai, szęryezęte" fejezet 5. pontját
a
,,A Tąnács gyakorolja a jelen társulási
mególlapodásban meghatározott, vąlamint ą települési onkoľmónyzatok képviselő-testületei áltąl kĺülon megállapodásban átruházott önkoľmányzati feladat- és hątáskoröket.
A Tąnácsot ą társulas tągiąinąk polgármesterei alkotják.
A
Tąnács tagjának, a polgórmesternek az akadályoztątósa, illene ńvolléte esetéľe a polgármester helyettesítésénekrendjét a települési önkormónyzat képviselőłestülete hątórozza meg'"
291196
l3'l A Felek
a megállapodás IV. ,,A társulás tagsági viszonyai, szervezete" fejezet 6. pontjábóltörlik
a következo mondatot;
,,A Társulás szervezeti keretein belul foglalkoztatott munkąvállalók esetében ą munkáltątói jogokat a Társulás elnöke gyakoľoĘa.''
14'l A Felek a megállapodás IV. ,,A társulás tagsági viszonyai, szeryęZete" ťejezet 8. pontjában a .'Kaľcagi Polgármesteľi Hivatal'' lnegnevezés ''Karcagi Polgáľmesteri Hivatal Gazdálkodási és KistéľségiIľodája'' megnevezése módosul.
l5./ A Felek a megállapodás IV. ,,A táľsulás tagsági viszonyai, Szeľvezete'' fejezet 8. pontjában a b.) és c.) pontokat töľlik.
l6.i A Felek
a megállapodás IV. második bekezdést a kövętkęzőre
,'A társulás tagsági viszonyai, szeryezete" fejezet 9. pontjában
a
módosítják: ,,A Pénzügyi Bizottság 3 tagból óll' (I elnök ĺis 2 tag)''
A Felek
a rnegállapodás IV. ,'A táľsulás tagsági viszonyai, szeryezetę" fejezet 9. pontjában a negyedik bękęzdést a kövętkęzore módosítják: 17./
,,A Pénzügyi Bizottsági tagok mandátuma egy vĺiluszttisi ciklusig taľt, a valąsztásokąt
követően a Társulási Tąnács Saját tągjai sorából eg1ł önkoľmányzati ciklusra választja nyílt szavazćlssal. "
l8./ A Fęlęk a lnegállapodás V' ,,A táľsulási szeľvek műkodésę'' fejezet 1 c.) pontjából a kcjvetkező kifejezést töľlík: ,,vidékfejlesztésimanageľek és a kistéľségimegbízott meghívottként'' társulási szervek működésę'' fejezet l.d) és l .j) pontjában a ,,Jászl9./ A Felek a megállapodás V. ''A Nagykun-Szolnok Megyei Kozigazgatási Hivatal'' megnevezést ,,,,Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal'' megnevezésre módosítj ák.
A Felęk a megállapodáS VII. ,,A táľulás pénzijgyi alapja, gazdálkodása, vagyona'' fejezet 5-13 pontjait törlik és afejezetet a következő pontokkal egészítikki: 20.l
5. ,,A Társulás saját vagyonának részétképezi:
a.) b') c.) d.)
a tagok által afeladatellátóshoz esetlegesen átądósra (bevitelre) kerülő vagyon, a tagok kozos beruházása, fejlesztése ľévénlétreiavő ýagyon, részben, vagy egészben pályázati pĺźnzeszkozből megszerzendő vagyon, a tagok óltąl biztosított pályázati onerőből és pólyózati pénzeszkozből létrejovő
vągyon.
A Társulás saját vagyonának szaporulata a Társulást illeti
meg.
6' A Tórsulósból torténő kivalas esetén a 5 a.), b.), és d.) pontokban meghatározott vagyonnal el kell számolni. A kivąló, kizárt tag ą 5. a. pontban meghatározott, ą Tórsulás részére általa a feladatellátáshoz átadott vągyonrą csąk abbąn az esetben tąrthąt igényt, ha az nem veszélyezteti ą Táľsulás feladatának ellótását. Amennyiben a feladatellótás az átądott eszköz nélkiil nem biztosíthątó, ,igy a kivált, kizárt tąg a társulassal kotott szeľződés alapján hąsznólati díj ellenében a vagyont a Társulás rendelkezésére bocsátja.
Amennyiben egy feladat ellátásából kiválik a tąg a Társulásnak, a feladatoz kotődő, feladatótadási megállapodásban rogzített 5. a.), b.), és c') pontokban meghatóľozott vagyonnal el kell számolni. Amennyiben a 5. d.) pont Szerint létrejott vagyon ahhoz ą feladathoz kÖtődik, ąmiből a tag kivólik és a pályázati onerőt teĘes egészébena tąg óllta, ąkkor ą vclgyon az onerőt, biztosító tagot illeti'"
30/1 96
7'
A 5'
c.) pontban meghatározott vagyonelemek kozül ą Tóľsulás feladatellátása érdekében létľehozottvagyon - az aktiválást kovetően - ingatlanvagyon esetében 10 évig, más vagyon esetében 5 ĺźvignem idegeníthető el, kivĺźve,ha:
- az
elídegenítéstműsząki vagy szakmai okok teszik szĹikségesséés az abból száľmazó ellenértéketą Társulás ugyanązon közszolgćiltatási feladata ellátásnak fejlesztéséľe, megelőzően ąz ądott vagyonelem kapcsolódott, vagy fordítja, melyhez ąz éľtékesítést
-
- ąz ądott közszolgáltatás kistérségiszíntíi kozszolgáltątćłsĺ'feladatot toyćlbbiakbałt ellótó
amennyiben a tómogatássąl létrehozott vagyon
eĺlátásának nlegszúnésébőlądódóan he lyi önkornĺónyzat tulaj donába kerlil.
a
8' Az 5' pontban meghatározott Társulási ýagyon elidegenítéséľől,yállalkozćłsba torténő beviteléről, illene más módon torténő hąsznosítósáľól, valamint esetleges megterheléséről a Pénzügyi Bizottság előzetes javaslata alapján ą Tanács dant. A Társulás kizárólag olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájćlrulćisának
méľtékét.
Táľsulósi ýągyont elidegeníteni - a 5' c.) pontban meghatározott vagyonkörbe taľtozó vagyonelemelcre vonątkozóan a 7. pontban előírt időtąľtąm leteltével - kizórólag nyilvónosan rueghiľdetett pályázat útján, a legkedvezőbb vételi ajánlatot tevő részéľelehet. Az elidegenĺtésbőlszármazó bevétel a Táľsulást illeti nleg'
9. A
Karcagi Többcélú KistéľségiTdľsuląs feladatait csak a normclĺíyĺćinlogatas, illene egyéb pályćlzati támogatás, valamint ą táľsult onkornlányzatoktól áťvett pénzeszközök ere.jéig vállalja a .feladatellótásokąt' "
21.l
A negállapodás tobbi
pontja változat|an maľad.
A
Megállapodás módosítása a Kincstár kłizhiteles nyilvántartásba való bejegyzésével' a bejegyzés napjával lép hatályba.
22.l
Záradékz
E
megállapodást a társult önkormányzatok
fogadták el:
l. Karcag 2. Kisújszállás 3. Kenderes 4. Kunmadaras .... 5. Bęľekfurdő
Kisújszállás, 201 l
képviselo-testületęi a kövętkęző számu hatáľozatokkal
€
?-. ĺ zo
ll.
(I
II. Ż9 .) számú önkom
án y
zati határ ozaÍ 2. számu
m el ékl ete 1
vĺEGALLAPoĐAs A Kaľcagi Ttibbcétu KistéľségiTársulás tlliÍködtetéséľe - egységes szeľI<ezetben -
321196
2l19
MEG
ĺrĺAPonÁs
A Kaľcagi TtibbcélúKistéľsóei TársuIás műktidtetéséľe
Karcagi Kistérségtelepüléseinek önkonĺányzati képviselo-testületeí -
a heiyi önkormányzatokról szó1ó 1990. évi LXV. sZ. 4l. $ (i) bekezdése' a települési önkoľmányzatok többcélú kistéĺségitáľsulásáľól szóIó Ż004. évi CVII. törvény 1. $. (1) bekezdése, valamint a terüĺetfejlesztésľől és a terüIetrendezé.sről szóló ] 99ó. évi .XXI. törvény 10/G. s és a helyi önkormányzatok társulascliról és együttmúkodéséről szóló ]997' évi C XXXV. t örv é ny rendelkezései alapj án A
a ki stérségek ös szehango lt fej lesztésénekelő m
o
zdítása,
v al am
i
nt
egyĹittmtĺködéssel, forrásaik célszęnĺés optimáiis felhasználásáva1 lnagasabb szintű
eliátás' szolgáltatás biztosítsa éľdekében
jogi személyiséggelrendelkező többcélú kistéľségitáľsuiás (a l
továbbiakban: Társulás)
étrehozásában állapodnak meg.
I.
ÁlľłlÁnos RBNDELI(BZEsEK i. A Társulás
neve: Kaľcagi TöbbcéIú KistéľségiTársulás (továbbiakball: Táľsulás).
Ż.
A Társulás székhelye: 5300 Karcag, Kossuth tér l'
3.
A Társulás tagjaí és azok székhelye: Berekfiiľdő Község onkoľmányzata,5309 Beľekfürdő, Beľek tér. t 5. Karcag Város Ónkormányzata, 5300 Karcag, Kossuth tér 1. Kenderes Váľos onkormányzata,5331 Kenderes, Szent István út. 56. Kisújszállás Város onkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. Kunmadaras Nagykĺizség onkorm ányzata, 5 3 2 1 Kunmadaras, Kossuth téľ1'
4.
A Társulás működési teľülęte: Karcagi Kistérség kozigazgatási területe.
5.
A Táľsulás béLyegzóje: kör
6.
A
alakú, kozépen a Magyar Köztársaság címere, a köľ széléna ,,Karcagí Többcélú KistérségiTársulás Kar cag" körbefu tó feliľattal'
Társulás képviseletét a Társulás elnöke, akadéúyoztatása esetén teljes jogkörrel az elnÓkhelyettesek valąmelyike, mindkettőjük akađtiyoztatásaęsetén a Társulás Tanácsa źl|tal megbízott polgármester látj a el.
33/1 96
3119
7. A Társulás A
A
gazdálkodásí jogköľe, jogáliása:
társulás jogi személyként működő, önálló barrkszámlával ľendelkezo gazdćllkodó szerv. társulás pénzugyí,gazđáIkoďási feladatait Karcag Városí Önkormányzat Polgámesteri
Hivatal Gazdalkodási é.s Kistérségilrodája látja el. A Polgámęsteri Hivatal és a 'fáľsulás közötti tnutlkamegosztás és felelősségválialás ľendje a két intézmérlyközötti lnegállapodás rendezi'
8. Az
a|apitó ötrkoĺrnányzatok a Tár'sulást 1egalább 3 éves időtaľtarrrra lrozták létľe.
9. A
megállapodásbari meglratározott örrkoľrrrárryzati feladatok el1átásáľól goĺrdoskoclik.
10.
A
a
Táľsrrlás
Kaľcagi Többcélú KistéľségiTársulás feiadat és lratásköreinek ellátása éľdekében
költségvetési iĺrtézrrrélrý,gazďáIkodó szel-vezetet alapíthat, kítlevezi vezetőit. Az aIapitői jogokat a Társulási Tanács gyakoĺolja. A kinevezési jogkört a Tanács' az egyéb rnulrkáltatói jogkör1 a Tanács elrröke gyakoľolja. A kinevezési és egyéb rnunkáltatóí jogkör tarta|mára az Öw. vonatkozó rendelkezései az iányadőak. Amennyiben a Táľsulás intóznrérryt Vagy lrrás közös szeľllezetet a|apit, az alapítoljogok gyakorlására vonatkozó ľész1ete s rendelkezés eket az alapításkoľ ál1apítja meg.
II.
A Tŕ(RSULÁs
1. A Társulás
feladatként eilátarrdó tevékelrysége:
a) TEÁOR b)
cÉlĺaÉspBlłnaľa
száma:
B411 Általá'ros kozigazgatás
Alaptevékenysége: - Szakfeladatszámok:
3821 01 Települési hulladék kezelése, ár1almat1anítása 5Ż21 | 0 Közutak, lridak, al agu tak üzerneltetés e, fenntaŕás a 841|Ż6 Önkormányzatok és többcélú kistéľségitársulások igazgatási ter.ékenysége
B4I11Ż Általá'ros gazdaságí, táľsađalrnitervęzési tevékenységekhelyi, terĹiieti szinteken 841354 Teniletpolitikai tárnogatások és tevékenységek 842428 Biinmegelőzés 60 1 1 P edagó giai szakszol gáltató tevékenység 8621 02 Házior.losi ügyel eti ellátás 87301 1 Időskoruak tartós bentlakásos szociális el|átása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 85
8790
t
8 Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása
881011 ldősek nappali ellátása 881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása
341196
4119
8891
0l Bolcsodei
88920 1
ellátás
GyenĺeĘóléti szoigáltatás
88992l Szociális étkeztetés 889922 Házi segítségnyujtás 889924 Családsegítés 889 928 Falugondnoki, tanya go ndnoki szo g tltatt,s 890443 Kozmunka 931301 Szabadidospoń- (rekreácíós sport- ) tevékenységés támogatása 931903 Máshova nem sorolható egyéb sporttámogatás I
2. A
fenti feladatok ellátása során követendő eljárást e megállapodás rögzíti'
3' A
Táľsulás az e megźůlapodásban foglalt feladatokat a megvalósíthatóságtói fuggően fokozatos bevezetésse| végzí'(A fokozatosság eive nem vonatkozík a 1ogszabáIyvtitozás
miatt kotelezóv é v á|ő feladatokra.
4. A
)
Társulás aIIl1' pontban meghaÍtrozott feladatok ellátása során szakmai és komplex progl'am előkészíto, javasIattevő, programmenedzseló,
kooľdináló, döntést hozo, végĺehajtó' a đölltések végľehajtását figyelemmel kíséľőtevékerrységet folytat.
ilI. A TÁRsULÁs
nnszlETEs FELADATAI
A/ Döntéselőkészítő, koordináló és végrehaj tás szervező feladatok
1. A
programok tervezése és előkészítésesorán számba kell venni, hogy: rnilyen ĺinkormányzati eroforľások vehetők igénybe a célok megvalósításához, milyen egységes kedvezmény vagy támogatási rendszer kidolgozása és műkodtetése
indokolt, fel kell kutatni a szóba jöhető állami és nem áL|ami, külső és helý forrásokat, vizsgtini keil, hogy más kistérségekkei az egyittműködésnek milyen eljárása és módozata lehet (az ilyen iľányu a|temativtlk elemzését előnyeivel, hátrányaivai számbakell venni), a tervezés során a Táľsulás települései, és más érintettek érdekviszonyait fel kell trárni, az érdekeket össze kell hangolni, a programtervęzésnél a lehetséges együttműködők teljes köĺét fęl kelltárni.
35/1 96
5tr9
2. A
Társulás (a progľam előkészítéstkövetően)
a
proErammenedzselés soľáĺr:
írgyelemmel kíséľi,és az e|birá'lásig gondozza aprojekteket (útját figyelemmel kíséri' a szükséges hiánypótlásokat teljesíti), gondoskodik a döntést kovetoen a végrelrajtás érdekébenszükséges szerzodések m egkö tés éro l, az önko ĺm ány zati szab áIy ozáso k el ő k észíiésérő l, a megvalósítás éľdekébensztikséges páIyázatl kiíľások előkészítésérő1és a pályázatok 1ebonyolításáró1.
Társulás kooľclírlá]ó ťeladatkĺjľóbell - a cél nregvalósrrlásáig (lra a feladat folyallratos rnűködtetést kíván a rniikodtetés soľáir) valalnennyi ĺésztvevőllrunkáját osszefogja, szewezi.
3. A 4. A
soľálr: Társulás a dölltések r,éqrelraitása és Íjg),elelnlnel kíséľése
megteszi a döntések végt elrajtása éľcĺekébenszükséges intézkedéseket' komplex rnódon elemzi a végrehajtást, a cél megvalósulása szempontjából'
véglehajtás tapasztalatai alapján - a hatékorryabb és magasabb szintű ellátás biztosítása céljából - a Táĺsulás Tanácsát összefogla!ő elemzéssel és javaslatta1 tájékoztatja'
a
Bl Agazatifelaclatolł 1.
Teľületfejlesztési felaclatok
A
kistéľségitáľsulás teiuletfejlesztési feladatköľéberr összelrangoija a táľsulás tagai, és a kistéľségteni]etéli műköclő ga'zđaságíszeľvezętek fejlesztési elképzeléseit. Ennek keretéberr:
a) I{idolgozza és elfogadja a kistéľségteruletfejlesztési koncepcióját, az
erulek
figyelembevételével készített tenĺIetfejlesztési pľogamját' illetve településfejlesztési terveket, ellenőľzi azok megv alósítását.
b)
Leborryolítja és ťlnanszírozza a kistéľségífejlesztési progľamokat' elkészítiaz enę irányuló pá|yázatokhoz szükséges teivdokumentációkat' valamint biztosítja a megvalósításlroz szrikséges saját erőt.
c) A
tenĺletfejlesztési pľogľamok, végľeirajtásával összefiiggésben dönt
a
megfelelő
szakér1ők igénybe vételérő1.
d) Pérrzügyi tervet készíta
teniletfej1esztési programok megvalósítása éľdekében. Elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések Szoľos egytittműködését erősító fęlhasználását'
e)
Pá'lytnatot nýjthat be a kistéľségitáľsulás működtetéséhez és a kistérségifejlesztési proglamok rnegvalósítá sához.
36/1 96
6/19
A
kistérségben összegyujti és további ęlőkészítésrealkalmassá, teszi a gazdasági és táľsadalmi szervezeteknek a fejlesztési progľamokkal, projektekkel kapcsoiatos elképzeléseít'
s) Yizsgálja és értékelía kistérségtáľsadalmi h)
helyzetét, adottságait.
A meghiľdetett központí, regionális és megyei ptiyázatokra azil|etékességi teruletéről benyujtott támogatási kéreimekľől - a kistérségiterületfejlesztési program figyelembevételével
i)
é,s gazdasági
-
előzetes véleménýnyilvánít.
Megállapodást kothet a helyi önkoľrnányzatokkal, az önkormányzaÍi táľsulásokkaI, a megyei teľLiletfejIesztési tanáccsal és a ľegionális fej1esztési tanáccsal a saját kistéľségi fej esz tési pro gramj ai ťnlanszir ozásár a. I
i)
Véleménýnyilvánít a megyei, illetve regionális fejlesztési koncepciókról' progľamokról (különosen
k) Közreműködík a
azoknak a kistérségterületét éĺintőintézkedéseitilletően).
kistérségben kialakult társadalmi
kezelésében. 1)
és gazdasátgi
válsághelyzetek
Képviselí a kístéľségetmás, teliiletfejlesztési döntések meghozata|áta hatáskölľel
rendeIkező szervezeteknél'
m) Kooľdinálja a kistéľségbenrnűködő társulások és más - a teniletfejlesztésben érdekelt -szerlezętek együttrnűködését, egyrittmĹiködikaz ál1anri és civilszelvezetekkel.
talt a megyei teľületfejlesztési tanács munkaszervezetével, a ľegionális fejlesztési ügynökséggel, a Nagykun EgyüttmťrkođésiTáľsulássai, a kistéľségben működő kozigazgatási szenľezetekkel, intézményekkela fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi fomások feltárása érdekében.
n) Kapcsolatot
A
o)
kotolezettséget vállalnak aTľa) hogy a 3 évig, az adott kistéľséghez tarIoző valamennyi települési önkormányzat részvételévelkilépés'Vagy a társulás megszüntetése nélkĹil ellátják.
p)
A Táľsulás a terĹiletfejlesztésroi és területrendezésről szóló módosított 1996. évi XXI. tv. 10/G. $-ában foglaltak a|apján ellátja a KistérségiFejlesztési Tanács feladatait.
kistérségheztallioző önkormányzatok
terĹiletfejlesztéssel összefiiggo ťeladatokat legalább
2.
KözoktatáSi
A
ktjzoktatásról szóló 1993. évi LxXx. törvény 34. $-ában meghatźrozott pedagógiai
ťeladatok ellátása
szakszolgtúati fęladatok kozül a Táľsulás az a|ćbbiakat biztosítja: _nevelési tanácsadás
-logopédiai ellátás -továbbtanuiási, pá1yav álaszttlsi tanácsadás -gyógýestnevelés
37 t196
1t19
3.
EgészségLigvi alape]látás
a) A
Táľsulás.. gondoskodik az egészségügyi alapeliátáshoz kapcsolódó - háziorvosi Központi Ugyelet létľehozásáról és az egész kistérségrekiterjedo működtetéséľol,
melynek sorárr bíztosítjaa hétvégiés hétközi háziorvosí ügye1etet.
4'
Szociális alapszolgáltatások és gveľmekjóléti alapelláĺások
4.]' A
Táľsulás biztosítja aszociáIis igazgatćĺsľól és szocićĺlis ellúĺdsoh'ól szóló I993' évi ]II. ĺÔľvélly57 $_a szeľinti, szeĺnélyesgonclo,skodas kereĺébeĺcĺľĺozószocićłli's' alap- és szcĺkosítoĺĺellátdsok kozl'łl a koveĺkezőket :
4. b. c. d. e. 'ĺ.
ĺanyc1ggn51rokĺ szolgćĺIĺatćls ćĺkezĺeĺé.s,
házi segíĺs'égnyújĺás, csaladsegítés,
nappali ellćltas, e/]. idősek kĺubja e/2. fogyatékos személyek nappali ellóĺása az ápolást, gondozást nyújtó intézlllény
f/l.
idősek oĺĺhona
4.2. A Tár'sulás biztosíĘa a glerruekekvéd'ellnéľőI és'cĺgyĄn1iiT,i igclzgclĺćlsľol 'szóló ]997. ćvi ,YYYI' ioľvéI1y ]5.59-ű szerinĺi szenléĘles gondo.s'koclá,s' lrel'elébe lcll'ĺozo g-1,ermekjoIéĺi cĺ ĺ ape llćĺt ćĺs' o k kozĹi l a kov et kezőkeĺ :
4.3.
tt'. b.
Đ,eľruekjóléĺiszolgalĺcĺĺci's, g),eľmekek napkÔzbeni ellćłĺáscl
c.
gyermekek átmeneĺi goncl.ozáscl
b/I. bolc'sőde
Á
Tćtrsĺllćls - a Táľsulás ciltal alapított és fenntaľtotĺinĺéznlényelcúĺjćĺłl - cĺ lcovetkező elláĺási szerkezeĺberl biztosíĺjaa 4.I. és 4.2. pont szeriĺúiellúĺćlsokat: a) Kcłrcag székhellyel működő ĺntézményeúĘán.' - Karcag Város részére:4.I pont a; b; c; d; e/I szerinĺi ellátásokat és a 4'2 pont a; b/I szerinti ellátósokat - Beľekfilrdő Kozség részére:4.1 połlt b; c; d; e/] szerinĺi ellćłtásolcąĺés cĺ
4.2 potlt a; b/I szerinti elláĺásokat
pont b/I szerinĺi elláĺćlst Tdrsulás valamennyi tagja részére:4.I poltt e/2; f/I szeľiľlĺielláĺásokal
- Ktlnmadaras Naglkoz,ség részére:4.2 _
b) Kisrijszóllási székhellyel miÍködő intézménye úĘán: - Kisújszóllás Város tag részére.'4.1 poltt b; c; d; e/] szerinĺi ellátásokat és a 4.2
pont a; b/I szerinti ellátásokat
-
Kenderes Város ĺag részére:4.2 pont b/I szerinti ellátást pontf/I szerinĺi ellátást
- Társulás valamennyi tagja rěszére: 4.1
c) Kunmadaras székhellyel műkadő intézmĺźnyeúrjón: - Tdrsulás valamennyi tagja, valamint Nádudvar és Töröluzentłniklós részére:4,2 pont c. szerinti eĺlátást.
települések
38/1 96
8/1
9
4.4. A Társulás társulási szocióIis szolgáltatástervezési koncepciót készít.
4'5. A Táľsu1ás a 4. pont szerinti feladatokkal kapcsolatban pá|yázatokat nyujthat be. 4.6.
A Társulás szakmai fórumokat szervezhet a kistéľséggyermek- és ifiúságvédelmiés szociális szakemberei számára.
4'7. AKarcagiTöbbcélú Kistérségi Társulás a 4'] és 4.2 polltok szerinti feladatok kistérségi szintű ellátásáľa 5 db kistérségi fenntartású intézméIiýtart fenn az alábbiak szeľint:
A kozös fenntartású intézmények megnevezése és az á1taluk el1átancĺó feladatok: a) Kisúj száll ási TéľségiSzociális otthon és AlapszqĘlląLĺiqLKÖzpont :
Széklrelven n]ĺújtott eĺiátás: Kisújszáilás' Téglagyáľ u. 10.
-
idósek otthona
Telephel]ren nyújtott szoleáltatás: Kisújszállás, Kálvin u.13.
-
idősek klubja étkeztetés
Telephel]ren nyúitott szolgáltatás: Kisrijszállás, I1lésy tr.5'
-
bölcsőde
Telephelven n]ĺújtottszolqáltatás: I(isújszállás, Kálvin u.
-
b)
9.
étkeztetés
htni segítségnyijtás családsegítés gyerrnekjóléti szolgálat
Karcaei Többcélú KistérségiTáľsulás Szociális Szolgáltató Közporrt: Székhel)ĺenn}rújtott ellátás: Rarcag, Püspökladányí út 33.
-
családsegítés fogyatékos személyek nappali ellátása
gyermeĘóléti szolgálat
Telephelyen nyújtott szolqáltatás: Karcag, Szabó József út 6.
-
étkeztetés hází segítségnyťljtás idősek klubja
tanyagondnoki szolgáltatás
Ellátottak számáľa nyitva álló helység: Berekfiirdó, Berek téľ1 1.
-
c)
étkeztetés
családsegítés
hőzisegítségnýjtás
Karcagi TobbcélúKistérségiTársulás Idősek otthona Székhelyen nyújtott ellátás'. Kaĺcag, Holváth F' u.
-
idósek otthona
1.
39/1 96
9t19
Telephelven nyúitott el1átás : Karcag, ZöIdťa ut 45lA
d)
idősek otthona
Karcagi Többcélú KistérségiTáľsulás Bo1csőde Intézménl,s Székhelyen nyújtott ellátás: Kaľcag, Varró u' 3/a - bölcsóde Telephelyen rr}ł-ljtott ę1látás: I(arcag, Széclrenyi sgt. 69.
e) Karcagi
bölcsőđe
Többcé1ú KistérségiTársulás Gyeľlnekek Áhneneti ottlrona
Székhe1]relr liyúitott ellátás : Kunmad aras, Kunlregyesi'it 27
-
.
gyelrnekek átmerreti gondozása
Az intézményekszékhelyét, telephelyeit, e]látáSj teľületét, jogállását,
alaptevékenységét,feladatait, gazđáIkodási jogkör szeľiĺrtibesoľolását, elóiľányzatok
feietti ľelrdelkezési jogosultságát' a Vagyon feletti ľerrdelkezési jogosultságát,
a
munkáltatói jogok gyakoľ1ásállak ľendjétaz intézmétlyek a1apító okiľatai taftalĺnazzák. 4.B.
A Kaľcagi Tabbcélti KisĺéľségiTdľsl,ĺĺćĺsTúľsul'asi Tclnćłc.srł cĺ szełnélyes gollcloslcocĺćĺs vonclĺkozó clíjcĺiľlaknrcgdllcĺpĺĺćĺ'sćĺra i'nĺ'éznlén1liĺél'ítési korébe tcĺľtozó szociáIis elĺ.ćłĺćĺ'sok ľencleleĺalĺcoĺćl'sću"aclz cĺlćłbbiclkszeľinĺjeloĺi lĺi cł ĺclgollkorlnanyzcłĺokaĺ:
Kaľcag Vaľo's onkoľnlćinyzcĺĺcłrencĺeleĺébennlegćłllapíĺjcĺcĺ Kaľcclgi é,s I{urull a cla ľ s i s zékhe l ye l míílcÖ d ő nĺ éz m é łl)le k ĺér í é s i d íj cĺ ĺ Ki.stij.szćłllas I/áro's onkornlan1lzcltcl ľencĺeleĺébellruegcillclpíĺjcĺa KistijszáIlá's cł
l
i
ĺ
i
díj aiĺ székląell),el ruťlkodő inĺéznléry,ekł éríĺési
5.
Kolrr}zezetvédęlem
A
Karcagi TobbcéĺúKistéľségiTáľsulásnak saját bevétele nincs, aĺrribol filranszíľozni tudná a rekultivált szeméttelepek utógondozását. Ezéĺa kivitelezés lnegkezdéséig a Karcagi Többcélú l(istéľségiTársulás utógolrđozásľa minden településsel rnegállapodást kot. A Megáilapodás részétképezi az onkormányzatok részérőladott felhatalmaző nyllatkozat. Amennyiben az önkormányzatok aZ utógorrdozást nem teljesítik' a felhatalrnaző nyilatkozat alapjárt a Társuiás az utógoridozást az önkormányzatok terlréľe elvégezteti. A II. ütem költségei hul1adéklerakólrkélrt éľiiitőkoltségek arállyźĺbanaZ adott önkoľmányzat költségvetését terhelik.
40/1 96
r0/19
IV. A TÁRSULÁs
1. A
ľacsÁGl vISZoNYAI, sZERVEZETE
tagsági jogviszony keletkezése
A
Társulásban résztvevő települések képviselő-testtileti minősített többséggel hozott határozatta| mondják kí a Társu1ásban való részvételüket'
Ż' A tagsági A
jogviszony megszűnése
Társulásban résztvevő települések köteiezettséget vállalnak arra, lrogy legalább 2007. december 31-ig egyuttműkĺjdnek a Társulás keretében.
A
Ż007. december 31' elteitét kövętően a Társulásból báľmelyik ľésztvevő a képviselőtesti.ilet ki1épésérevonatkozó, minosített többséggel hozott határozat megküldésével a naptźri év utolsó napjával kiléphet. A kilépésľevonatkozó hatźrozatot legalább 6 hónappal a kilépéstmegelozően kell a Társulás képviseletét e1látó személynek írásban bejelenteni.
A Táľsulásí tagságmegszűnik ha a teleptilés megszűnik, összeo1vad vagy egyesül,
ha a társulási tagság a Táľsulás megszűrrésétkimolldja, s azt a Táľsulást képező települések képviselő-testül etei megerősítik liatározatukkal' ha a Társulás céljainak megvaiósításához szükséges pénziigyi alapba tĺjńéno beÍizętést (több mint hat hónap) elrnulasztják, vagy a cél megvalősításához szükséges többletforrás befizetési kotelezettségének a Társulás telepiiiési önkoľmányzat tagtra a Táľsuiás d
Nem szíĺntęthetőmeg a Társulás, illetve az adott település tagsága mindaddig, amíg visszafi zetesi kötel ezettségétnem telj esíti'
3. A
A
Társulás tagnyílvántartása
Társulás tagjait nyilvántartttsba kell venni, amely a határozatképesség és szavazati jog
megźĺllapittlsának
A tagnýlvant
al apj
a i s.
artás tartalmazza:
az ĺjnkormányzat megnevezését,székhelyét,
belépésidőpontját, az alapba évente folyamatosan ťtzetett összeget és a végleges támogatásként kapott összeget, a tagság megsziĺnésénekidőpontját, a szav azati jo gosults ágot.
41t196
1r
A
/19
tagrryil vántai1ást a táľsulás munkaszet-v ezete
4'
v
ezeti.
A Társulás szervei a Táľsulási Tatlács,
i Ta nćł c's, a Pénz,ugyí Bizottság, a Kozbeszel'zé's' i B íl'aló Bizoĺ ĺsćĺg, cĺ Fej
le
s zt é s
a Tál su]ás tllunkaszerrrezete'
5'
Táľsulási Talrács
(a továbbiakban. Tal-lács) a Társulás vezető SZerVe. A Tanács tagjai a A polgármester lrelyettesítésének ľerrdj érő l a ta go nkor_ln ány zatok I(épv i sel ő - tes tĹi1 etei ľ end el keznek.
A Táľsulási Tanács
táľsult önkormányzatok mirrdellkori poigánnesterei'
A Táľsulási Tanács a kístérségíteliiletfej1esztési fe1adatok tekintetében Fej1esztési Tanácsként jár el'
A Tanács gyakoľolja a jelerl társulási
lnegállapodásban nreglratarozott, vaianrint a települési önkorrnányzatolc képviselĺj-testLiIetei által kĹilöll nregáliapodásban átruháZott önkoľmányzati feladat- és lłatásköröket.
A Tarrácsot
a táľsulás tag1aillak
polgállłresterei all
Tatrács tagjárrak, a polgárrliesteľnek aZ akacláIyoztatása, illetve távolléte esetéľe a polgáľmester helyettesĺtésénekr ellcljét a települési ötrkotrnálryzat képviseiő-testülete határozzameg.
A
6.
Táľsulás Eliloke:
A
Táľsulás elrrökét a Társulási Tanács saját tagjai soľábói, egy onkormźlnyzati választási ciklusľa választja neg. Az elnök személyéľea Tanács bárme1y tagja javaslatot tehet. A Táľsulás elnökének megválasztása zúľtiilésen, titlĺos szavĺłzĺíssaltöĺténik, megválasztásálroz a Társulási Tanács egyhnllgĺl, igen szavazata szükséges.
A
Táľsulás einöke képviseli a Társulást. Távoiléte, vagy akadá|yoztaÍása esetétl a Táľsulás képviseletét - külön meglratalmazás nélkül - a Társulás elnökhelyettese látja el.
Az einök
részletes feladatát és hatáskol'ét a Társulás Szervezeti és Működési Szabä|yzata hatfuozzameg.
'ĺ. A Taľsuiás elnökhelyettesei A
Társulási Tanács
elnökhelyetteseket
- egy
választ.
- a saját tagjai sorából személyéľea Tanács bármely tagja javaslatot
önkoľmányzati választási ciklusra
Az elnökhęlyettesek
42t196
1Ż/19
iehet. A Társulás elnökhelyetteseinek megvźiaszttĺsa zárt tilésen, titkos szavazással történik, megválaszttĺsához a Társulási Tanács egyhangú, ígen szavazata szükséges.
8'
A Társulás munkaszeruezete
Társulási Tanács feladatainak végrehajtását és dörrtéseinek előkészítéséta Kaľcagí Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási és Kistérségi lrodája l.átja el, ha megfelelo pénziigý fon'ás rendelkezésre áli, onálló munkaszelvezet jön létĺe.
A
A Táľsul
ás munkaszeľvezetérrek fel adata kulönö a
sen
:
Táľsulási Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítése,
a gazdasági é,s pľojektekkel kapcsolatos pľogľamokkal, társadalmi szervezeteknek a fejlesztési elképzeléseit, folyamatos kapcsolatot hrt a megyei területfejlesztésí tanács munkaszervezetével, a regÍonális fejlesztési ügynökséggel' a kistéľségimegbizottakkal' a kistérségben mrĺködő kozigazgatási szervezetekkel, íntézményekkela fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi forások feltárása érdekében, a kistérségbenlévő egyes önkormányzatoktól, onkormányzati társulásoktól és vállalkozásoktól a páIyázat"ok kiđolgozásához, a fejlesztések lebonyolításához megbízást vá1lalhat. páIyázato|< Íigyelése, páłyázatok készítésea társulás tagonkormányzatainak is. a kístérségbenösszegyűjti és további előkészítésľealkalmassá, teszi
A
munkaszeťvezet részletes felaclatait
a
Társu1ás Szervezeti és Műköđési Szabályzata
tartalmazza.
9. A
Pénzügyi Bizottság:
A
Pénzügyi Bizottság feladata a Társulás tevékenységénekés gazdálkodásának, valamint azok jogszeruségének ellenőrzése, ĺészletesfeladatait a Táľsulás Szervezeti és MÍĺködési
S
zab ály zata tartaLm azza.
A Pénzügyi Bizottság
3 tagbóI
A Pénzügý Bizottság elntike
á11.
(1 elnök és 2 tag)
és tagja csak a Táľsulási Tanács tagja lehet.
Pénzugyi Bizottsági tagok mandátuma, ęBy vźúasztásiciklusig tart, a választásokat kĺjvetően a Társulási Tanács saját taďai sorábói egy önkormtnyzati ciklusra választja nyíit
A
szayazással.
431196
13119
V. A TÁRsULÁsI
1. A Társulási a) A
Tanács ülései
Tarrács a Társulás döntéshozó SZeľVe.
b) A Társulási Talrács Tanács
c)
sznRvox ľvĺŰxÖpÉsn
á1
Ĺiléseit évetrte legalább tiégyszeľ, tregyeclér,enként, a Táľsulási
tal meglra tár o'zo tt idő po ntb an
tai
a.
A Táľsulási Tarrács üléséna tag önkoľrnányzatok jegyzői tanácskozási joggal vehetliek ľészt.Állandó megiiívottkéritvesz részt, továbbá a Tanács riléséna Jász-NagykunSzolnok Megyei onkorrnányzat. A Megyei onkonnányzattal va|ő együttmťrködést
kiĺIön megáll
apo
d
ás szab áIy
o
zza.
d) A Társuiási Az
Tanács ülésérlek összehívását írásbal-l kezdeményezlletí bárrlrely tag a napirend rrregjelölésével, a Jász-Nagykun-S zo lnok Megyeí Ko ľ' m ny hiv cĺĺa l v ezętő je. elrlok a fenti esetekbelr legkésőbb 15 lrapon bełťrl köteles a |atrácsot összęhívnl' cÍ
e) A
Táľsulási'I'alrács összehívásának, az ü1és előkészítésélrekľerlđjét,az eloterjesztések taľtalmi ós fornrai k<jvetelnrélryeit a Táľsr.rlás Szętxęzeti és MĹĺködési Szabályzata taľtalnlazza.
Đ A
Táľsulási Tarrács ü1éseit az e1nök, távo1léte és akaclályoztatása esetélr az őt
lrelyettesítő valanrelyik ellröklłelyettes vezeti le.
g) A Táľsulásí Tanács
határozatképes, iĺla ĺlz iilĺisen az 5 Íag jeletľ ýtll.
1r) A Társulási Tarrács üléseiľői - a képviselő-testüIeti ülések jegyzokönyveiľe vonatkozó szabályok szerinti - jegyzókonyvet keii készíteni.
i) A
jegyzokoĺlyvet az elrrök és a Tanács ülésélraláíľásľakijelölt tanácstag írja alá.
j) A jegyzókonyveÍ, S
az iilést követő 15 napolr beltil rneg kell küideni a Jász-Nagykunzolnok Megyei Ko r nl ánylliv a t a l n a k és a társult önkonn ányzatok t észére'
k) A S
2. A
jegyzőkönyvľe vonatkozó ľészletes szabáIyokat a Táľsu1ás Szęrvęzęti és Működési
zab áty zata
t
ar
talmazz a.
Társulási Tanács döntése: határozat
Ahatározat általános érvényúdöntés. A működés' egyes feladatok el\étása, pénzügyi foľrást és vagyoni hozzájárultlst igénylő, továbbá szewezeti és személyi döntések megjelenési fonnája.
44t196
14n9
Az
önkormányzatok külön megerősítő döntését igénylo esetekben (bárme1y táľsulási tag önkonnányzatának eltéľő véleményeesetén) a tanács a döntését ujratátgyalja'
3. A tagok
szavazatainakszáma'.1 szavazatl telepüiés (összesen 5 szavazat)
A Társulási Tanács minden taga egy szavazattal rendeikezik.
4. A
Társrrlási Tanács doirtéséhez szükséges szavazati atány: A Tanács dölltéséhez a tagok egyhangú szavazata szükséges'
VL A TÁRSULÁs
1. A
ľłcĺÁNAKJoGAl
rcs
xoľBLEsSÉGEI
Táľsrrlás tĺigi.ą'Iahqgą
a) Képviselője útján ľésztvehet
a Táľsulás tevékenységében,rendezvényein, céljailralĺ' feiadatairrak meghatározásában, aSzewezeti és Működési Szabályzat megaikotásában, a Táľsu1ás szetvezetének kialakításában.
b)
Képviselője választlrat és vźĺIasztható a Táľsulás tisztségeire.
c)
Képviselője útján teljes joggal képviseli
d)
tevékenységét. Igényelheti a Társulás érdekképviseletét,érdekérvényesítési
e)
Igényelheti a Táľsulás szo\gźůtattsait,arnely szolgáltatásokľa megállapodást kotött.
Đ
Igénybe veheti a Táľsulás és a tagok által megállapított és biztosított kedvezményeket.
a
tanácstilésel1 a saját onkormányzata
érdekeit.
g) A tanács dontése alapján a tagönkormányzat ľészesedheta Táľsulás révénelért pénzbevételekből (alapitváný támogatások,páIyázatok, pénzbevételi stb.)
h)
Đ
j)
tevékenysége vállalkozás, egyéb
Javaslatot tehet a Társulást éľintő báľmely _ tagsźęźlnakmegfelelo - kérdésben, jogosult a Társulás törvénysértohattĺrozatänak észrevételezéséreés megtámadásáľa.
Kéľdésęket,javaslatokat, indítványokat tehet a Táľsulás tisztségviselőihez és szerveihez, felvilágosítást kérhęt tőltik a Társulás báľmely tevékenységéről,amelyre a címzettek 30 napon belül kötelesek váIaszt adní. Betekinthet a Társulás iľataiba. Részesülhet ahazaiés nemzetközi kapcsolatokból, származő előnyökből.
45t196
r5t19
2. A
táľsulás taąiainak kötelesséeei
a) A Társulási Megállapodás és a Társulás
Szet_vezeti és MĺĺködésiSzabályzatárrak
betaľtása.
b) I(épviselóje útján ľendszeres részvéteia Társulás társulási célok és feladatok közös
c) Az C1)
szeľveiĺrek rnunkájában, elősegítve a
megvalósuiását.
önként vállalt fe]adatok maľadéktalan teljesítése.
A Táľsulás llatározatainak végreliajtása.
e) A
Táľsu1ás feladatköľébe taltozo ügyekkel kapcsolatos clontése inek
a
társulás
vezető1éveIvaIő egyeztetése, i1letve a táľsulással vaió köziése.
Đ
Befizetési kötelęzettségek teljesítése.
g) A
Táľsulás feladatkorébę taftozó és a településen keletkező ügyeklrez a szükséges
h) A
befizetések teljesítése' a vagyon megóvása, annak 1ehetőség szeľirrti g),ar'apítása'
adatok és ilrfonnácíók továbbítása a Táľsuláshoz.
VII.
Á TÁRSULÁs ppľzÜGYI ALAP JA, GAzuÁlrconÁsÄ, Vĺ\GYoNA
1. A
Tfu'sulás tevékenységikĺirénekellátásához az évenkénti trrűködési kö1tségeket a tagok vagyoni hozzájárulásuk aľányában az évík
2.
Kötelező befizetés:
a)
tagönkormányzat évenként- aZ onkormányzat folyó évi koltségvetésének figyelembe vett népesség szám után szálrrított 50.- Ft/fólév összegű a terĺezésélréi hozzt!áruIást fizet 2007 ' januźtr 1-től.
A
Ahozzájźlruláson túl felmerülő pénzigyíkötelęzettségeket, valarnint egyéb költségeket és teľheket a tagok lakosságszámuk aľányában vi sel ik. Ahozzájárulás minden évben, két ľészletben esedékes: - az e|so részletet július 3O-ig, - a második tészletet november 3O-ig
kell befizetni a Karcagi Többcélú KistérségiTársulás oTP-nél vezetett 1
5 5'/ 7 I 42 -00
0
00
0 0
0
szźtm'(l kö
lt
s é gv
eté si
számlźýár a.
11'745013-
46/1 96
16119
Az
önkormányzatok vállalt pénzügyi hozzájárulása nem teljesítése ęsetére a telepü1ési onkormányzatok többcélú kistéľségitársulásáról szóló Ż004' évíCVII. törvény 3. $ h) pontja alapján a társulási megállapodásnak tarIa|mazníake|I ,,az onkormányzatok vál]alt pénzügyi hozzájárulása nem teljesítése esetén iľányadó eljárást (a társulás döntésétől fiiggően a társuiás tagsai részéről a pénzforgalmi szolgáltatójuknak adoit, a beszedésí megbizts teljesítésérevonatkozó hozzájáru|źlsát, felhatalmaző nyllatkozatát, amely a|apján a társulás beszeđésimegbízást nyujthat be a pénzfoľgalmi szolgáltatóhoz);
J.
Egyéb források:
a)
állami támogatás, hozzájárulás,
b) állami
páIyázati forrás,
c) gazdá|kodő d) a Társulás e) 4.
vagy más szerv áLtal biztosított támogatás vagy fon ás, vagyonának hasznosítástlból vagy pénzbeli befektetésébő| szárĺnaző, az adott évben fel nem hasznŕit tőke pénzpiaci elhelyezéséből szźnrnazőhozadék, az a|apbőlkihelyezett összeg hozadéka.
A
számla feletti rendelkezési jogot (utalványozas) a Táĺ"sulás elnöke (távollétében Vagy akađályoztatása esetén az elnöl
5.
A Táľsulás saját vagyollának részétképezi:
a.) b') c.) d')
a tagok ŕita7 a feladatellátáshoz esetlegeselr átadásra (bevitelľe) kenilő vagyon'
atagokközös beruházása, fejlesztése ľévénlétľejövő vagyon, részben, v agy egészben pá|yázati pénzeszközből megszerzęnđőVagyon, a tagok által biztosított pźĄyázati öneroből és páIyázati pénzeszkozből létĺejövő
vagyor.
A Taľsulás saját vagyonának szaporulata 6.
A
a Társulást
ilieti meg.
Táľsulásból történő kiválás esetén a 5 a.), b.), és d') pontokban meghatározott vagyonnal el kell számolni' A kiváló, kizźnÍtag a 5' a' pontban mefilatározott, a Társulás részéretitala a feladatellátáshoz átadott vagyoru'a csak abban az esetben tarthat igéný, ha az flem veszé|yezteti a Társulás feladatának ellátását. Amennyiben a feladatellátás az átadott eszköz nélkül nem biztosíthatő, ugy a kivált, kizárt tag a társulással kötĺjtt szerződés a|apjánhasznáůati díj ellenében a vagyont a Társulás ĺendelkezéséľebocsátja. Amennýben egy feladat ellátásából kíválik a tag a Taĺsulásnak, a feladatoz kotődő, fę|adatátadási megállapodásban rogzített 5' a'), b.), és c.) pontokban meghatáľozott vagyonnal el kell számolni. Amennýben a 5. d.) pont szerint létrejött vagyon allhoz a fęladathoz kötődik, amiből a tag kiválik és a ptůyőzati öneľőt teljes egészében a tag állta, akkor a vagyon azonerőt, biztosító tagot illeti.''
47 1196
11t19 7
A 5. c.) pontban meglatározott vagyonelemek közül a Társulás feladatellátása érdekében létrehozott vagyol1 _ az aktivźllást kovetóen - ingatlaľ]Vagyon esetében l0 évig' más vagyon esetében 5 évígnemidegeníthető e1, kivéve, ha:
-
aZ elidegenítést műszaki vagy szakrnai okok teszik szűkségesséés az abból szálmazo ellenéĺtéketa Táĺsu]ás ugyanazon kozszo|gtitatási feladata ellátásnak fejlesztésére, megelőzően az adott vagyonelem kapcsolódott, vagy fordítia, melylrez az ér1ékesítést
-
amellnyiben a támogatássai létl'ehozott vagyon - az adott közszolgá|tatás kistérségi szilrtű el1átásának megszűlrésébol adódóan - a\ęözszo|gáltatáSi felac1atot továbbiakban el1átó helyí önkonnányzat tulajdonába kerül.
A 5'
vállalkozásba tôľtériő pontban meglratáľozott Társulási Vagyon elĺclegenítéséľől' beviteléľől, illetve más rrródon tcjr1éilo Ilasznosításáľól, valamirrt esetleges lnegteľhelésérol aPénzigyi Bizottság elózetes javaslata alap1án a Tanács dönt. A Táľsulás kizárólag olyarr vállalkozásbarr vehet részt, amelyben felelőssége neln haladja meg vagyoni hozzáj árulás ának méľtékét. Táľsulási vagyont elídegenítelii - a 5. c.) polltban meglratározoÍt vagyorrkôľbe talĺoző vagyoneletnekľe vonatkozóan a 7. pontban előíľt iclőtartall leteltér,el - kizárőllag nyilváirosalr nreglriľdeÍett páLyćzat útjárr, a legkedvezőbb i,ételi ajánlatot tevő részéľe lelret. Az elidegenítésbőI szárnazó bevétel a Táľsuiást illeti rłleg.
9.
A
l(arcagi TobbcélúKistéľségiTáľsulás felaclatait csak a lrotrnatív támogatás, illetve egyéb páIyázatĺ tátnogatás' valamint a táľsult ötikoirrrálryz.atoktól átvetÍ péllzeszközok eľej éi g váliaĘa a feladate]ĺátásokat.
VIII.
A TÁRsULÁs
I,
A
ľĺBcszŰľÉsB
tĺíľgyév végévelłnegszíínltet,ha a mííködéséltełaz TĺźľsulĺŤs
ĺillanti tcinngatĺis nenl
biztosított.
Ż.
J.
A Társulás megszűnik,
-
lra:
arurak megszűĺrésétvalamennyi tag képviselo-testületihatározattal kirnondja, ha a társulásban csak egy tag marad.
A Táľsulás megszűnése esetén, a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó vagyont a tagok k<ĺzött a Társulás működéséhęz biztosított tagi hozzájtrulálsuk arányában kell felosztani. A vagyon felosztása, a kozös ľulajdon megszüntetése nem történhet olyan módon, hogy az aközťeladatok, ellátását veszélyeztesse.
48t196
r8t19
IX.
zĺn'o RENDELKEzÉspx megállapodás valamennyi táĺsult önkormányzat kozíJl az utolsóként jóváhagyó önkormányzat képviselő-testületének határoz atáva| válik hatályossá'
1. Jelen
2. A
rögzítlk, hogy e megállapodásbÓI kérdésękete1sődlegesen tárgya1ásos úton, egyeztetéssel kívánják rendezní. társuló önkormányzatok
kölcsönösen
eredő vitás
3. A
megállapodásban nem szabályozoti kéľdésekbena vonatkozo jogszabá|yok és az sZMsZ ľendelkezései az lrányadők.
Záradé|<
A Társulási Megál1apodást az a|ábbi képviselo-testületek hagýźlkjóvá, fogadták el eloírásait, önnragukľa és testületeikľe vonatko ző köte|ezó ľend el kezósként
:
Karcag Váľos onkormány zaÍának Képviselő-testiilete 238 ĺŻ004. (VI.29'),,kt.'' SZ. határozat I(súj szál1ás Váľos Önkormány zaÍának Képviselo-testĹi1ete 1'7 8 / Ż004. (VI. 2 8. ) számú önkorrnány zati határ ozat Kunmadaras l(özség Önkormány zatának Képviselo-testületę 7412004. (vI'Ż4.) képviselo-testületi h atár o z at Kendęres Váro s onko rmány zatáĺak Képvi sel ő - testül ete 5112004. (vI'25.) Kt. számú hatátozat B erekfiirdő Kozség onkormány zatának Képviselő-testĺ'il ete zati hatźrozat 7 4 l 200 4' (v I.z9 .) önkormány
A
Társulási Megállapodás jetenlegi módosítását a társult önkoľmányzatok a következő
hatärozatta|
fo
gadták el
:
49t196
r9n9 Onkormányzat megnevezése Karcag Váľos
olrkormányzata Dobos Lászlo
Kisújszállás Váĺ os onkoľnrárryzata
hatźtl'ozat száma:
Polgáľmesteľ
poigálrrrester
...ĺ20I 1.(' . ...),,kt.'' sz.
határozat
...lŻ011..(.'..) számú
Kecze Istváil
öĺrkormárryzati határ ozat
Kunmadaras Nagyközség Önkoľmányzata Máľki Sándoľ
Kendeľes Város onkonlrányzata
Pádáľ 1ász]óné
Berekfiiľdő Község Önkolrtiányzata
Dľ. Hajdu Lajos
''.lŻ0ll
2011..
trrr
. '12011
'
álryzzłtának I(épviselő Testüi ete ner,óbelr.
Dobos Lász|ó
Keczę Istválr polgáľlnesteľ
I(unmac]aľas Nagyközség Öllkorm ányzatának I(épvíselo Testülete nevébelr:
2011..
Máľki Sándor poIgáimesteľ
Kenderes Váľos Önkolrrrálry zatának I(épviseió Testülete nevében: Ż011..
Pádáľ iászlóllé po1gálrnesteľ
B eľekfurdő Ko zs ég Önkorrnány zatának Képvis eiő Testül ete nevében :
2011...
Karc ag,Ż0I1
Dr. Hajdu Lajos polgármester
Kt. szánrú
nkormány zati határ ozat
I(isújszállás Váľos onkolrlrárlyz'atán'ak l(épi,iselő Testülete ner,ébeĺi ..
.)
...t20r1.(...)
1lolgálrlresteľ
2011
'(.
határozat
ö
I(aľca g Váľos onko
(.)
képviselo-testüieti h a t á r o Z at
Kecze István: Szavazásrateszi fel a
12. oldalon
megszerv ezéséről. Aki azza| egy etért, jelezze.
lévő2. számú határozatijavaslatot, a belső ęllenőľzés
Kisújszál1ás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazással szav azattal)
e
l
fo
g a cl j
aa
ja
va
sla
to
(l2
igen
t, és a köv etkę ző hatáľ ozatot hozza:
/2011. (I I I.29.) szám rĺ önko rm ányz ati határozat a belső e|lenőrzés megszeľvezéséről 63
a belső ęllenőrzési felacĺatok a Karcagi Többcélú KistérségiTársi"rlás keľetébenláttae|, Táľsulási Megállapodás alapjáll. A táľsult önkorĺnányzatok a Táľsulási Megállapodásból törö1ték a belső ellenőľzési feladatok ęllátását. Kisújszállás Város ÖnkornányzaÍi Képviselő-testülęte
A
belso ellenorzési feladatok ęllátási módjának váh.ozása miatt gondoskodni kęll a belső ellenőrzés és szabályozásának módosításáról, biztosítani kell a bęlső ellenőrök szęrv ęzeti és funkcionál i s függetl enségét.
szervezęti kęľetęinęk kialakításáról
Határidő. Felelős: Errőlértesül:
l.) 2.) 3.)
azonnal
Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyző
Keczę István polgáľrnesteľ
Dr' Kittlinger Ilona cílnzetes fojegyző PolgármesteI'iHivatalvalalnennyiosztá|ya
Kecze István: Szavazásra tęszi fęl az 1. szálnú, a KisrJljszállási TérségiSzociális otthon
és
Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás köľébę talĺoző szociális ellátásainak intéznényi térítésidíjaiľól szóló rendelet-teľVezetet előterjesztés szerinti foľmában. Aki azzal egyetéfi, je|ezze.
Kisújszállás Város onkorlnányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a kovetkező ręndeletet alkotja:
KIsÚJSZÁLlÁs vÁnos 13
(l2
igen
oNKoRMÁľyzłrłKÉPVISELo-ľBsľÜIETÉNEK
l20ll.
(I
II.30.) önkormányzati
rendelete
a Kisrĺjszállási TéľségiSzociális Otthon és Alapszolgáltatási Kłizpont személyes gondoskodás
köľébe tartoző szociális ellátásainak intézményi térítésidíjaiľó|
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásről és a szociális ellátásokľól szóló 1993. évi III. töľvény 92.$ (1) b') pontjában kapott fe|haÍalmazás alapján, a helyi önkormányzatokľól szóló 1990. évi LXV. töľvény 8.$ (1) bekęzdésében biztosított feladatkörébęn eljáľva a következőket
l.
ľendeli ę1:
$ Kisújszállás Váľos Önkormányzati Képviselő-testülęte a Kaľcagi Többcélú Kistéľségi Társulás fenntaľtásában mrĺkodő Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás körébe taľtoző szociális ellátásainak intézményitérítésidíját a kövętkęzők szerint állapítja meg:
díja (1) Alapellátás keretén belül nyrĺjtott szociális étkeztetés intézményi téľítési a)
Kálvin u.9. szám alatti telephelyen
aa) ab)
ebéd: szállítás:
344Ftlfólnap 48Ft}fólnap
51/'ĺ 96
b) Kálvin u' ]3. szám alatti telephelyen
reggeli: ebéd: vacsora:
ba)
bb) bc)
140 Ftlfőlnap
344 Ftlfőlnap 140 Ftlfőlnap
(2) Házi segítségnyújtásintézményitérítésidíja: 530 Ft/főlgondozási óľa (3) Idősek nappali ellátásának intézményitérítésidíja:
0Ft
(4) Iclősek bentlakásos ellátásának intézményitérítésidíja: a) Demens beteg ellátása esetén: aa) ľégiépület: ab) új épület:
56'400 59.100
Ftlfőlhő Ft/főlhó
b) Átlagos szintű ápolást nyújtó ellátás esetén: 60.600 Ft/ťő/hó 65.550 Ftlfő/ho
ba) ľégiépületben bb) új épületben
1.880 Fífő/nap 1
.910 Ft/főlnap
2.020 FÍlfólnap 2.185 Ftlfő/nap
c) Demens beteg ellátás és átlagos szintiĺ ápolást nyújtó ellátás esetén azintézményi térítési díj a l<övetl<ezij élelmezésľefordított ktiltségeket tartalmazza: ca)
cb) cc)
reggeli: ebéd: vacsoľa:
l50 Ft/főhap
340 Ft/fó/nap l 50 Ftlfőlnap
(5) Az intézménnyel kiĺzalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban állók intézményi téľítési díja: a) ľeggeli; 220 Ftlfőlnap b) c)
(6)
ebéd: vacsora:
A vendégétkezők intézményitérítésidíja:
ebéd: 2.$
3'$
476 Ftlfő/nap 220 Ftlfőlnap
Az l. $ szerinti
476 Ft/fő/nap intézményi téľítési díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.
(1) Hatá|yát veszti a személyes gondoskodás köľébe taIioző szociáiis ellátások intézményitérítési díjáról szőló 10/2010. (II' 24.) önkormányzati ľendelet és a módosításáról szóló 13/2010. (III. 5.) önkormányzati rendelet. (2) Ez a rendelet 20l l . április 1-jén lép hatályba.
Kisújszállás, 2011. március 29.
Kecze István: Szavazásra teszi fęl a 2. szám(l, a Kisújszállási TéľségiSzociális otthon
és
Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás körébe tartoző gyermekek napközbeni ellátásának intézményitérítésidíjáról szóló rendelet-tervęzetet előterjesztés szęrinti formában. Aki azzalegyetéfi, jelezze.
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazássa| szavazatta|) elfogadja a javaslatot, és a kcĺvetkező ľendeletet alkoda:
(l2
igen
521196
x KISÚJSZÁLlÁs vÁnos ÖNKoRMÁNyzłľłxÉpvlspLó-ľosľÜlnľÉľB 1
4/201l. (II I.30.) önkormányzati
rendelete
a Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodás
ktiľébe tartoző gyermekek napkłizbeni ellátásának intézményi téľítésidíjáról
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete a gyerrnekek védeĺlnérőlés a gyámügyi igazgatásľól szóló 1991. évi XXXĺ. törvény 29. s (1) bekezdésében kapott ťęlhata]nazás alapján, a helyi onkonnányzatokről szóló l990. évi LXV. töľvény 8.$ (1) bekezdésében megállapított feladatkĺjrében eljáľva a következoket
l.
rendęli el:
$ KisĹljszállás Város onkorrnányzati Képviselő-testiilete a Karcagi TöbbcélĹl l(istéľségiTársulás fenntańásában lnűködő Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Kcizpont
személyes gondoskodás körébe tal1oző gyermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díját a következok szeľint állapítja meg:
(1)
A bölcsődei étkezésintézményi térítésidíja:
(2)
Az (1) bekezdés szęrinti intézményi térítésidíj az általános forgalmi adót nem taftallĺazza.
2.
$Ez
a ľęndelet 20l
344.- Ftlťolnap
l. ápľilis 1-jén lép haÍályba.
KisĹljszállás, 201 l. máľcius 29.
Kecze István: Szavazásra teszi fel a3. szálnĹl, a szociális igazgatásľól és a szociális ellátások helyi szabályozásáľól szóló 3312010. (XII.l.) önkonnányzati ľendelet módosításáľa vonatkozó ľendelęt-
tęrvezetet előterjesztés szerinti foľmában. Aki azzal egyetér1, jelezze.
Kisújszállás Város Önkonnányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következci ľendeletet alkotja:
KISÚJSZÁLIÁs vÁnos
(l2
igen
oNKoRMÁľyzłľłxÉpvlselo-ľBsľÜlETÉNEK
l5/Ż0ll. (III. 30.) łinkoľmányzati rendelete a szociális igazgatásről és a szociális el|átások helyi szabályozásáről
łinkoľmányzati ľende|et
m
ódosításľól
szőló 33l20l0. (xII.1.)
Kisújszállás Város Önkormányzatáĺak Képviselő-testülete, a szociális igazgatásrő| és a szociális ellátásokról szóló l993. évi III. töľvény (továbbiakban: Sztv.) 62. $ (1) bekęzdésében, a92.$ (2) bekezdésében és a l 15. $ (3) bekezdésében kapott fęlhatalmaztls alapján, a helyi önkoľmányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. $ (4) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1.
$ A szociális igazgatásról és a szociális ęllátások helyi szabályozásárő\ szóló * a 10/20lr|. (Il.23.) önkormányzati ľendelettel módosított - 33lz0l0. (XII.1 .) önkormányzati ľendelet (továbbiakban: rendelet) 12. $-a helyébe a következő rendelkezés lép:
,,l2' $Személyes gondoskodást nyújtó ellátások (1)
A személyes gondoskodás keretében biztosított ellátáSi formák: a.) gyermekek napközbeni aa) bölcsőde
ellátása keretében
53/1 96
ab) óvoda
ac) napközi ellátás ad) gyermekétkeztetés b.) szociális étkeztetés
c.) házi segítségnyújtás d.) családsegítés e.) gyennekjóléti szolgáltatás f.) idősek bentlakásos ellátása g.) idősek nappali ellátása h.) fogyatékosok nappali ellátása.
Az onkonnányzataz(1) bekezdés aa), b), c)' d), e) Đ g) és h) pontjában foglalt ellátásokat
(Ż)
a
Karcagi Többcélú KistéľségiTársulás által fenntaftott intéznrények ťrtjárr biztosítja.'' 2.s (l) A rendelet a következő 12lA. $-sal egészül ki:
A' $ Szociális étkeztetés igénybevételérejogosultak a.) koľuk alapján: a 60 év felettiek,
,,I2l
b.)
egészségi állapotuk alapján:
a
rokkantsági ellátásban ľészesülők,
a
megváltozott
munkaképességiĺek,valamint azok' akik betegségükbol adódóan önmaguk teljes ellátására átmenetileg, vagy tańósan képtelenek és eztlgazolni tudják' c.) fogyatékosságuk, pszichiátľiai betegségük alapjál: azok a személyek, akik fogyatékosságukat, pszichiátriai betegségüket orvosi igazolással igazolni tudják, vagy fogyatél
cl.) szenvedélybetegségĹik alapján: azok, akik szenvedélybetegségĹiket oľvosi igazolással igazolni tudják, e.) hajléktalanok: akik csak Kisújszállás telepĹilés szintĺĺlakcímmel ľendelkęznek.'' (2)
A ľendelet a következő l2lB. $-sal egészül ki:
,,l2lB. s A l2.s (1) bekezdés aa)' b)' c), Đ g) pontjában foglalt személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéreirányuló kérelmet a Kisújszállási TéľségiSzociá1is otthon és által Alapszolgáltatási Központ székhelyénvagy telephelyein lehet benyújtani az inÍézméĺy rendszeresített nyomtatványon' illetve szóbęli kéľelemesetén az intézmény feladata a nyomtatvány kitöltéSe. A kéľelmękľőlazintézmény vezetője dcint.'' (3)
A rendelet
a következtj
l2lC. $-sal egészül ki:
oÁ-a ,,]'2/C. s (1) A szociális étkeztetésés ahźĺzigondozás esetén a személyi térítésidíj legfeljebb 99 jövedelem nyugdíj az öregségi engedhető el, ha a kötęlezett családjában az egy foľejutó havi mindenkori legkisebb összegének 50 %-źÍnem éri el.
(2)
A személyi téľítéSidíj szociális étkeztetésésházi gondozás
a)
b)
(3)
esętén csokkenthető, ha
a kötelezett egyedül élő és a havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindęnkori legkisebb összegének |50 %-átnem haladja meg, a kötelęZett családjában az l főľe jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori
legkisebb összegét nem éri el.
A személyi téľítéSidij az(1)
és (2) bekezdés szerint akkor engedhető el, illetve csökkenthető,
ha:
a) a téľítésidíj fizetésére kötęlezett és a vele közos házÍartásban é1ő közęli hozzátartoző vagyonnal nem rendelkezik,
b') a térítésidíj Íizetésérekötelęzett személynek tartásra és gondozásra koteles és képes hozzátartozőja v agy tartására, gondozásźra köteles egyéb személy nincs.''
54t196
(4)
A rendelet
,,12iD.$
a következő
l2lD' $-sal
egészĹil ki:
Az intézményijogviszonyt alapellátás esetén aZ íntézményvezető aZ Sztv-ben meghatźľozottakon túl - megszÜnteti, ha az ęllátást igénybe vevő: a.) az ellátást végzők életét,testi épségét,személyes szabadságjogait, személyiségi jogait sértő magatańást tanúsíta ľendőľségentett feljelentést kovetően azonnal, b.) az e||áttlst l80 napon át egyetlen napon seln vette igénybe, a l80. napon' a l80 nap időtańamba akőrházl ellátás időtartama nem számítható bele, c.) az igénybevett szolgáltatás után fizetendő személyi térítésidíjat az esedékességtől számított 60 napon belĹil nęm fizeti rneg, illetvę utána neln fizetik meg.''
3.$ E ľendelet201l. április l-jén lép hatályba'
Kisújszállás, 2011' lĺáľcius 29.
oláh Erika a Vórosi Gyómhivatal vezetője, Gonda Antąlné a Kĺsĺjszállási Térségi Szociólis otthon és Alapszolgáltatási Kozpont vezetője távozik ąz iilésľől ] 5.46 órakor. 8. napiľendi rront:
Előteľjesztés az egészségügyi alapellátások kłjrzeteinel< megállapításáról szóló 34l2005.(lx.2.) önkoľmányzati rendelet módosításáľa Kecze István: Kéri a bizottsági á1lásfoglalás ismeľtetését.
Tuka Antal: Felolvassa a bizottsági hatát'ozaÍot. Kisújszállás Város onkornányzatának Egészségi-igyi'Szociális és Sponbizottsága az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról szóló 3412005. (lX.2.) cinkormányzati rendelet módosításáľó1 szó1ó ręndęlęt-tervezetet eloterjesztés szerinti formában javasolja a képviselőtestiiletnek elfogadásra.
Kecze István: Kérdésekéa szó. Kéľdésnem vętodik fel, a hozzászőlásoknak ad he|y.Hozzászőlási igény nem jelentkezik, így szavazźlsra teszi fel a bizottsági ajánlás alapján az egészségügyi alapellátások körzetęinek megállapításáról szőlő 34/2005' (IX.z.) önkományzati ľendelet módosításáról szóló rendelet-teľv ezetet előterjesztés szerinti formában. Aki azzal egyetéfi, jelezze.
Kisújszállás Város onkományzatának Képviselő-testíilete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következő ľendęletęt alkotja:
KISÚJsZÁLlÁs vÁnos
oN
(lŻ
igen
KoRMÁľyzłľłKÉPvISELo-ľnsľÜIETÉNEK
1612011. (III.30.) önkormányzati
rendelete
az egészségügyi a|apellátások kłirzeteinek megállapításáról szőlő 3412005. (Ix.2.) önkoľmányzati
rendelet módosításáľól
Kisújszállás Váľos Önkormányzatźĺnak Képviselő-testtilete a Magyar Köztársaság Alkotmányáľól szőlő 1949. évi XX. törvény 44lA. $. (2) bekezdésében biĺosítotteredeti jogalkotói hatásköľében eljárva, a helyi ĺinkoľmányzatokľól szóló l990. évi LXV. töľvény 8. $ (4) bekezdésében megállapított feladatköľében eljárva a kovetkęzőket rendeli el:
l'
$ Az egészségiigyialapellátások köľzetęinek
önkormányzati ręndelet (továbbiakban: rendelet) lnelléklete lép.
2. $A ľendelet 4.
megállapításáról sző|ő 3412005. (IX.2.) l . számú melléklete hetyébe e rendelet l.
szám'ú melléklete helyébe e ľendelet 2. melléklete lép.
3. $ E rendeleÍ2011. április 1-jén lép haÍá|yba. Kisťrjszállás, 201
1
.
máľcius 29.
A
16120l
l'
(III.29') önkoľmányzati rendelet 1. melléklete
HÁZloRVoSI KoRZETEK l. sz, háziowosi kłirzet Arany János utca páľos oldala, Babó tanya, Bánomkerĺ/Szejkő, Bárány.él' tanya, Baľoss Gábor utca' Báthory utca, Boľók Lajos utca' Csatorna utca, Csoľba tanya (Csorba A1l. Gazd.)' Deák Feľenc utca pźĺat|anoldala' Esze Tamás utca,Hízla|őtelep, Illéssy utca, Iskola utca, Kása János utca, Kassai utca, Konta tanya, Kizraktár utca, Kuthen vezéľ utca, MAV Allornás, Nyáľ utca, Pillangó utca, Rákóczi utca, Sallai utca, Sugár u 1-13., Sugáľ u 2-l6.,Tavaszutca, Tuľgony tanya, Vágóhídtanya, Zsodoma utca
l|. sz. háziorvosi körzet Ady Endľe utca, Akácfa utca, Bajcsy Zsilinszky tltca, Csokollai utca, Eszpeľantó utca, Gaál Kálmán r"rtca, Győri utca páľos oldala, Hajrlal utca, Háľsfa utca, Hatáľ utca, Horrvéd utca, Jókai utca l-37., Jókai utca 2-42., Katona J. utca, Kígyó Lltca l-4 l., Kígyó utca 2-36., Kossuth Lajos u. 1l-végig, Kossuth Lajos u. 48-végig, Lehel utca' Lolnb utca, Méntelep, Muskátli utca, Nagy Imre utca 2-44, Óváľos, Pętőfi utca l0-végig,'Rózsa utca, Rövid utca, Szabadság téľilakótelep, Szénáskeń utca, Szolőskert utca, Tulipán utca, Ujtelep, Váci Mihály tltca, Vásár u. 41/a-végig III. sz. háziorvosi körzet Apafi utca, Békę utca 49-53., Béla kiľály utca, Bem utca, Bikaház' Bogaras tanya' Dobi István utca, Gergő utca' Híd utca 2-10.,Igariő tanya, Kemény Zs. utca, Köztisztasági telep, Kuruc utca, Lógókeľt, Malom u. l-35., Malom u. 8-50., Ma{alaki utca páros oldala' Megyeri utca, Mezőgép, Mirhó tanya, Mohácsi utca, Móľicz Zs. utca, Munkácsy utca, Münnich Ferenc utca, ostrom utca 1-5., Széchenyi út 6-14.,Táncsics utca, Thököly 50-54., Zrínyi utca
utca, Vas utca, Vásáľ utca páros oldala, Yásárszél utca, Vörösmarty
utca
IV. sz. háziorvosi köľzet Arany János utca páratlan oldala, Ary.ád utca 1-33., Áľpád uÍca2-46., Békás tanya, Béke utca!-47', Béke utca 2-J0.,Dozsa György utca, Eszaki lpartelep, Gyalpáľ utca, Gyep utca, Híd utca 12., Híd utca 74., Jőzsef Attila utca, Kert utca, Korona utca' Koronakert, Lakatos utca, Malom utca 37-végig, Malom utca S0/a-végig' Malomház, Márialaka, Marjalaki utca páratlan oldal, Mester utca, Mészáros utca,Nagykert'Nefelejcs utca, Pólyautca, Sásastó utca, Széchenyi út 16-végig, Széchenyi út 1-végig, Varga utca' Vasút utca, Viola utca, Vörösmarty utca l -45., Vöľösmarty úca2-48. V. sz. háziorvosi kiirzet Bocskai utca' DeákFeľenc utca2-12., Győľi utca páratlan oldala, Kálvin utca, Kossuth Lajos utca 19.' Kossuth Lajos utca 2-46.,KoszorĹl utca, Kötő utca, Mikes utca' Nagy Imre utca 5-39la, Petőfi utca 2-8.,Piac utca, Rézműves utca, Szabadság tér, Szabadság utca, Vásár u. 3-39. VI. sz. házioľvosi köľzet Balassi Bálint utca, Bartók Béla utca, Csemetekert, Cserepes utca' Csorbai utca, Deák Ferend utca 74végig, Erdélyi Sándor utca, Erdő utca, Erkel Feľenc utca, Fejér J. utca, Gilányi utca, Győrffo István utca, Hunyadi utca, Ifiúság utca, Jókai utca 39la-végig, Jókai utca 39la-végig, 44-végíg, Kígyó utca
38-végig' Kígyó utca 43-végig' Kodály Zoltán utca, Kőľház utca, Kun Béla utca, Nagy Imre utca 4lvégig, Nagy Imre utca 46-végig, Petőfi utca páľatlan oldala, Sugár utca 15-végig, Sugár utca l8-végig, Téglagyár utca, Veres Péteľutca, Zalka M. Lrtca
A
161201l. (III.29.) önkorlnányzati
ľendelet 2. mellék]ete
vÉooľolKORZETEK l. szárnri teľĺiletivédőnői köľzet
Aľany János utca páros oldala' Balassi Bálint utca, Bánornker't/Szejkő, Bál'ányér tanya, Baľoss Gáboľ utca, Báthoľy Lltca' Bogaras tanya, Boľók Lajos lrtca, Csatoľna utca, Csernetekert, Csoľbai utca, Deák F. u. páľatlan oldala, EľdélyiSándoľ utca, Eľkel Feręnc utca, Északi Ipartelep, Esze Tamás utca, Fejér J. utca, Hízlalótelep, Hunyadi utca, lÍjĹlság Lrtca, Illéssy utca, Kása János utca' Kassai utca, Kodály Zoltá,n utca, Közraktáľ utca, Kun Béla utca, I(uthen vezél' utca, ľĺÁvÁllomás, Nyáľ utca, oľgona utca, Pillangó utca, Rákóczi utca, Sallai utca, Sugáľ u.,Tavasz utca' Turgony tanya, Ujtelep, Vágóhíd tanya, Veľes Péteľutca, Zalka M. utca, Zsodorĺa utca 2. számú teľületi védőnői köľzęt
Csokonai utca, Deák Fęrenc utca páľos oldala, E'rdő utca, Hajnal utca, Kígyó utca, Konta' tanya, Kőľház utca' I(ossuth utca páratlan oldala 1-4l ig, Lehel utca' Muskátli utca' Nagy Imre utca' ováros, Petőfi utca' Sugár utca' Szabadság téľilakótelep, Téglagyáľ utca
3. szánú teľületi védőnői körzet
Dobi István utca, Geľgő u. 1-29 sz., Malorn u'2-48 Lógókeft' Malom telep, KLlľuc utca, utca, Kemény Zs'utca, Köztisztasági Munkácsy utca, Móľicz Zs. utca, Mohácsi utca, utca, Miľhó tanya' sz., Malolnház,Márialaka, Megyeľi páľos, Vásáľszél utca, utca Vas utca' Vásár Thököly utca, Feľenc utca, Táncsics Lltca, Münnich utca, Zrinyi utca Vörösmarty Apafi
trtca, Áľpád utca, Béke r.rtca, Béla kiľály trtca páľos, Belrl utca, Bjkaház,
4. szánú teriileti védőnői körzet
Aľany János utca páratlan oldala, Béla kiľály utca páratlan oldal, Dózsa Gyöľgy utca, Gyalpáľ utca, Gyep utca, Híd utca, József Attila utca, Keft utca' Koľona utca, Koronakert, Lakatos utca, Malom u. 50-3 l., Marjalaki u., Mesteľ utca, Mészáros utca, Nagykert, Nefelejcs utca' ostľom utca, Piac utca' Pólya utca, Sásastó utca, Széchenyi út, Vaľga utca, Vasút utca, Viola utca 5. számú terülęti védőnői köľzet
Ady Endre utca, Akácfa utca, Babó tanya, Bajcsy ZsiIinszky utca, Bańók Béla utca, Békás tanya, Bocskai u., Cserepes utca, Csorba tanya (Csorba A|l. Gazd.), Eszperantó utca, Gaá| Kálmán utca, Gilányi utca, Győľfý István utca, Győri utca, Hársfa utca' Határ utca, Honvéd utca, Igańő tanya, lskola utca, Jókai utca, Kálvin utca, Katona J. utca, Konta tanya, Kossuth u. 18-4l., Koszoľú utca, Kötő utca, Lomb utca, Méntelep, Mezógép, Mikes utca, Rézmrĺvęsutca, Rózsa utca, Rovid utca, Szabadság tér' Szabadság utca, Szénáskeń utca, Szőlőskeft utca, Tulipán utca, Váci Mihály utca, Vásár utca páratlan oldala 9. napiľendi pont: Előteľjesztés a 220.000.000 foľint folyószámla hitelkeret módosításáľa
Kecze István: Kéľia bizottsági határozat ismertetését. okľas János építésiés yárosüzemeltetési csoportyezető, és Toldi Áttilą az llléssy Sóndor Szakkazép- és Szakképző Iskola igazgatója bejön az ülésterembe l5.50 órakor.
57 t196
Nagy István Zoltánz Felolvassa
a bizottsági határozatokat.
l bizottság határ ozat 343.095.000.- Ft folyószámla-hitelkeľet biztosításáról Kisújszállás Város onkornányzatának PénzĹigyi és Gazdálkodási Bizottsága a 343.095.000.- Ft folyőszám|a-hitelkęręt biztosításáról szóló határozatj javaslatot előte{esztés szeľinti formában 38
/20l
1.(I I I.2
4.) szám (l
lP
javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra. 39 / Ż0 l l. (l|l.2 4.) szá mű l P / bizotts ág h atá r ozat a20ll. évi kiiltségvetésről szőlő 5l20l l. (II.23.) önkoľmányzati rendelet módosításáľól
Kisújszállás Város onkorrnányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága
a 2011.
évi
költségvetésľől szóló 512011. (]l.23') önkoľmányzati ľendelet módosításáról szóló rendelet-teľvezete1 előterjesztés szeľinti fonnában javasolja a képviselo-testĹiletnek elfogadásra' Kecze István: Kérdéseknekad helyt. kiosztott ľendelet-tervezęt hátoldalán lévo táblázat 7.5 soľában a Gyermekeink Műveltségéét1 Alapítvány megnevezése volt szĹikséges ahhoz, hogy támogatásként a defibľillátor beszerzésérea 350.000.- Ft átutalható legyen. Ezt kęllętt megnevezni, és dönteni kelr| az alapítváĺy ilyetén
A
támogatásáľól.
Máthé Zsolt: Kéľdezi, hogy az ővadék kiengedése mikoľra várhatő? Van eľľęidőpontja a banknak? Mikor tudja ezt a 450 millió forintos forľást az önkormányzat felhasználni? Nagy Lajosné: Ha a tálnogatások a rnásodik félévben sem folynak be, akkor mibol szándékozik fizetnl az önkonnányzat a lnűködési hiány finanszírozásához felvett hitelt?
Tatár Zoltán: A kiosztott
renclelet-tęľvęzet mellékletébęrrszeľeplő defibľillátoľ aZ, arnit a
gimnáziurnban kívánnak elhelyezni?
Kecze István: Máthé Zsolt képviselő kérdéséreválaszolva elnlondja,hogy az óvadékkal kapcsolatban egy hete küldték ęl a Raiffeisen Bankba a táb|ázatokaÍ és számításokat, melyet Juhász cábot (lr, az önkonnányzatokéft fęlęlős megbízott, ígéľeteszerint rövid időn belül továbbítani fogja a Raiffeisen Bank vezetése fęlé.
Nagy Lajosné képviselő kérdéséreváląszolva elmondja, a második félévibevételek elrnaľadása eshetőséggel kapcsolatban, hogy volt már több olyan év, amikor nem teljesültek a saját bevételęk. Ekkor át kellett gondolni, hogy milyen intézkedésęk sztikségesek. Amennyibęn ęzek a bevételkiesések nem értékel, vagy elértéka megtakarított összeget, akkoľ nem kellett intézkędést tenni. Ez a 343 millió forintos működési hiány, ahogy eddig is, jelentősen csökkenni fog az év végéľe.Ha eľę még rakódik további normatíva-kiesésből adódó további hiány, akkoľ a következő évi költségvetésnél
az önkormányzat. Eddig minden évbęn sikeľült a míiködési hiányt kígazdálkodni, kivéve az elmúlt évet, amikor csak a fęlét sikęrült. E'zt prőbálják most is kigazdálkodni legalább. Azt nem gondolja, hogy egy l70 millió forintos bevétel-kieséssel kell számolni. nagyon nagy bajban lęsz
Tatár Zoltán alpolgármester kérdéséreválaszolva elmondja, hogy igen, ez
a
deťlbrillátoľ a
gimnáziumban lesz elhelyezve. Elmondja továbbá, hogy a hétvégiKisújságban jelent meg egy cikk' mely sajnos elég hiányos volt, a legfőbb támogatót, az önkormányzaÍot nem tüntették flol. Ez rosszul esett a számára. Ugy gondolja' hogy a korábbi döntésnek megfelelően ezt az osszeget a gímnázium jelölt alapítványának felajánlja az ĺinkormányzat.Hiszen nem ők tették a hirdetést közzé. Elkezdődtek a tárgya|ások, hogy tisztázzźlk a háttér információkat' A következő készülék az Illéssy Sándoľ Szakkozép- és Szakképző Iskolába fog kerülni, de még a gimnáziumi készülékára sem jött még össze, és máľ a következő is meg van hiľdetve . Ezt szabályozni kellen e, az aprő játékszabályokat be kęll taltani.
További kérdésnem lévén,a véleményeket, javaslatokatvárja. Zsótér LászIó a Kisújszállási Vízmlj Kft. ügyvezető igazgatója megérkezik az ülésre ] 5.56 órąkor.
Máthé Zsolt: Nem nagyon öľül a hitelkeret bővítésének,de megszavazza, az önkormányzat mtíködőképessége érdekében. A válaszból nęm derült ki az időpont az ővadék kiengedésével
58/1 96
kapcsolatban. Akáľ hętek, hónapok is eltelhetnek, akkoľ kell a hitelkeretet még inkább felhasználni. Jó lenne, ha minél hamaľabb a rendelkezésľe á|lna ez a pénzösszeg.
Nagy Lajosné: Ugy gondolja, hogy a műkodési hiány fedezésére hitelt felvenni a legkáľtél
Kecze István: Felhívja képviselőtársai figyelmét, hogy a Ż01I. évi koltségvetési rendeletet
úgy
fogadta el a testület' hogy megfoga|lnazásra keľült abban konkľétan az 1. $ 1-2.bekezđésében,hogy az
a feladatok ę||átástlhoz szükséges likviditás folyamatos biztosításához, és az intézményi-kincstáľi finanszíľozás zayal1alan lebonyolításához, a hiány finanszírozásához 220 milliő forint folyószálnlahitel ľęnclelkezésre állását, és l23.095.000.- Ft ľövid lejáľatú hitel felvételét engedélyezni. EzI a két számot összeadták, és így lett megfogalmazva a kiosztott rendelet-tervezet, így fogalmazták meg, hogy 343.095.000.- Ft folyószámla-hitelkeret szükséges, hogy ľendelkęzésre álljon, hiszen ennyi a működési hiánya az önkormányzatnak. További vélemény neln lévén,szavazásra tęszi fel a 2. oldalon lévő határozaÍi javaslatot a 343.095.000.- Ft folyószámla-hitelkeręt biztosításáľól. Aki azzal' egyetéľt,jelezze. önkonnányzat
KisĹrjszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testíilete 11 igen, 1 nem szavazattal elfogaĺlja j
a
avasla tot, és a kovetke zó haÍár ozatot hozza:
64 ĺ20l l. (l I I.29.) szám rĺ ön koľmá nyzati határozat 343.095.000 Ft folyószámla-hitelkeľet biztosításáról
l./ I(isĹrjszállás Váľos Önkorrnányzata 'űgy dcint, hogy a közszolgáltatási és államigazgatási feladatok folyamatos lntĺkcidtetéséhez.a 220.000.000 Ft összegű folyószámla-hitelkeľetének összegét 343.095.000 foľintľa módosítja. 2./
Az
1./
pontban megjelölt hitel visszafizetésétlegkésőbb 201l ' novembeľ 8.-ig biztosítani kell'
A képviselő-testĹilet kötelezettséget vállal aľľa'hogy hitelt és jáľulékait a fejlesztési kiadásokat megelőzően tervezi és a201l . évi költségvetését az 1. pontban foglaltak szęľint módosítja' 3./
A képviselő-testület a hitel- és járulékai visszafizetési kötęlęzettségeinek biztosítékakéntaz oTP Bank Nyrt. javára engedményezi a hayonta érkęző SZJA, valaminI az időarányosan képzódő
4./
helyi- és gépjármríadó bęvétęlęit' a kölcsön
5./
A
képvisęlő-testület megbízza
f elhaÍalmazza a
p o 1g
árm
e
st
ert a
és jáľulékai erejéig.
a Polgármesteri Hivatalt a hitelkéľelem előkészítésévelés
h ite 1 sz
erző dé s aláír ásár a'
Határidő: 201 1' április 30. Felelős: Keczę István polgármester
Errol ér1esiil:
1.
2. 3. 4.
Kecze István polgáľmester Dľ' Kittlinger Ilona címzetes fojegyző Polgármesteri Hivatal péĺzngyiosztálya OTP Bank Nyrt. Szolnok
Kecze István: Szavazásra teszi fel a2011. évi költségvetésrol szolő 5l201l. (II.23.) önkoľmányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet előteľjesztés szerinti formában, a 343.095.000.- Ft folyószámlahitel rendelkezésre állásának engedé|yezésével'Aki azzal egyetért, jelezze. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testü|ete javaslatot, és a követkęző rendeletet alkotja:
1l igen,
1 nem szavazattal elfogadja a
59/1 96
KIS
ÚJsZÁLlÁs vÁnos
xÉpvlsBl,o-ľBsrÜlBľÉNrx ÖnxonľĺÁľyzłľł
l'7 12011. (I
a
II.30.) tinkoľmányzati rendelete
20ll. évi költségvetésről szőlő 5l20l1-
(II.23.) önkoľmányzati ľendelet módosításáról
Kisújszállás Váľos onkonnányzatának Képviselő-testĺilęte az Alkotmány 44lA. $ (2) bekezdésében meghatáľozott eredeti jogalkotói hatáskorében, a helyi önkonnányzatokľól szóló l990. évi LXV' tciľvény l 0. $
l.$
A
l.
(l
) d.) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a kövętkezőket
20l l. évi költségvetésről szőlő
51201
rendeli el:
l. (II.23.) önkornrányzati ľendelęt (továbbiakban: ľendelel
$ (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,l.$ (2) Az önkonĺányzat a fe\adaÍok ellátásához szükséges likviditás folyamatos biztosításához
és
az intéznényikincstáľi ťlnanszírozás zavaftalan lebonyolításához a hiány ťlnanszírozásához 3
2.$
43.095.000 Ft folyószám lahitel rendęlkezésre á|lását engedélyezi''
A ľendelet 3/a. melléklete helyébe e rendelet l melléklete lép.
3.$ Ez a rendelet 201
Kisújszállás, 201
l.
l.
máľcitls 30-án lép hatályba.
március 29.
60/1 96
8. cĺnr 7.
alcĺm Egyéb feladatok előirányzatából
PJ3ia melléklet
a
ezeĺ Ft
kiemelt támogatások bemutatása
/ft.-zoll (nI.30.)
költségvetési rendelet
melléklete
ęl .Cś Nl @l
I
!
I
rr-
l
1.1 !PFIoENIX kórus
I
1.2 l48-as
j l.r r_-r-
l
.ą
|varosi Fúr'ós Zęnekar
700
luurosi Vonós Zęnękaĺ
300
|Nagykunsági Lovasbandéľium támogatása
I
'
l.5
i
AsslglBqrysg
t
'o |ľotoľviľágHagyományőľző
s00
Egyesület Q.Jagykun Táncegyüttes)
z llelyi, I
il-.13 l iĺ !i ).L :.z rt_ l,l
szél
s00
josztondíj Alapítvány l I
I-Iungaľica Ösztölldíjpályázat|'lozcsat]akozás tD iBu.'a
iFelsőoktatásban
--[nya.i
;-r--r i
I
iizenrcltetési lĺöltségľe
tl
3. i
400
i
ołn il /1.,
I
tanulók támogatása
_-..-__t_,,___. I
tauo.or.
tszo --
?nn
--f I
Váľosi táľsaĺlalmi (civil) szeľvek
800
I
I
Helyi kiadvá nyok támogatása
250
f-
Po1gáľőrség
Váľosvédő és -Szépítő Egyesület
s50
) 120
Nagykun Kisúj szállásért A1apítvány K
i
s ťrj
szá
l
1
ás
i Ren
d
őľőrs
:ť'zemany ag-tźlmo gatása
Gyermekeink Műve ltségéértAlapítv ány támo gatása defi bri l átoľ l
beszerzéséľe Egyebek
Összesen (1+..+7)
250
-f-'
3s0
I
I I
t
520
'1384
61 /1
96
10. napiľendi pont: Előterjesztés az Erzsébet liget helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítására
Kecze lstván: Rövid idő állt rendelkezésre az eloterjesztés és a ręndelet-tervezet elkészítésére.Elľe azért volt szükség, hogy az önkormányzat további pá|yázati részvétele biztosított legyen. Az idő ľovidsége miatt nem tárgyalta az eloterjesztést egy bizottság sem. A kérdéseknek ad helyt.
Nagy Lajosné: l. kérdése:A védettényilvánításnak van valamilyen költsége? 2. Lehęt-e rendezvényt taItani a ligetben a védeťtényilvánítás után? 3. A belvízelvezętésnincs megoldva, azzal ni |ęsz?
olłrös János: Amikoľ Zsi\aLászlő tájépítő mérnököt felkéľtéka dokurlelrtáció elkészítésére,akkoľ ő költségvetést is készített'arniből ezt a ligetet rehabilitálni lehetne. Ezt l00 oÁ-os pályázati forrással szeľetnék megvalósítanl. Ez egy gyűjteményes növénykeftek, és védett tcir1énelmi keltek pá|yázata, egy KEOP pályázat. Ebből lennének a költségek fedęzve: pl. a növényállomány cseréje, felújítása. A kezel
és i
terv ľészletęs ęn tarta|mazza az elv égzendő
fel adato
kat.
Rendezvényt lehet taftani majd a ligetben, a melléklet, a kęzęlési terv a Szeľvezési osztályon megtekinthető, melyben benne van a sportlétesítmények felújítása iS, a szabadtéri színpad ľekonstrukciója is. Ezek felújításával biztosítottá válna a kultuľált rendezvényszervezés a liget területén. Úgy tudja, hogy a liget vize levezetésľe kerÜl a Csónakázó tóba.
Kecze István: A védettényilvánítás eljárásnak nincs költsége. A felújításnak nyilván lesz költsége,
és
eľľę Szeretne pá|yázni az önkonĺányzat. Abęlvíze|vezetés rneg vatr oldva, de ha hiľtelen jön egy nagy zápor, esőzés, akkoľ egyfajta zápońároző is a liget, és l<ésőbb van leengeclve onllall avíz, al^ni esetleg egy_két rendezvény lnegszeľvezését gátolhatja.
Dľ. Malatinszky Andľás: A növényállomány 27-30 % iclegen fajokból áll, miből lehet megoldani az egységesítést?Honos növények telepítésérekerül soľ?
Ökros János: Dr. Mąlątinszlry Ándrás képviselőnek yálaszolva elruondja, hogy a ľendelęt-teľvęzęt 1. szálnő mellékletében fel vannak sorolva a növényfajok az 1.2.3 pontban' melyek konkľétanértéket képviselnek 72,5 o/r-ban a liget területén. Ezek az egybibés galagonya, magas kőľis, fehérnyár, rezgőnyár, kocsányos tölgy. Ezek a növények képviselnek éftéket,és amik nęm odavalók eltávolításra kerülnek, pl. az északi részen a koľona akácsoľ, mely helyére kijlönböző fafajok keľülnek betelepítésre.Ez aJ2,5 oń-os növényzet értéketképvisel, és javasolt a védetté nyilvánítani növénytani szempontból a ligetet.
Kecze István: További kéľdésnem lévén,a véleményeké,javaslatoké a szó. Dr. Kui Gábor varosfejlesztési osztályvezető bejön ąz ülésľe ]6.]0 órakor.
Dľ. Ducza Lajos: Jelzi, hogy ami le van írva aze\őterjesztésben, nem állja męgaz igazságot, mert a ligetet l896-ban telepítették a millęneum idején. Amikor 1898-bęn meggyilkolták Erzsébet kiľálynét, és nęm királynőt, rosszul van írva, - akkoľ a képviselő-testület 1899-ben adta a ligetnek azErzsébet királyné nevét. Javasolja, hogy most is ez legyen a liget neve: Eľzsébet királyné Liget. Ne csak EľzsébętLiget legyen. A terület helyrajzi leírása mellé le kellene még írni, hogy: ,,Nevét, az l898-ban meggyilkolt Erzsébet királynéra emlékezve, a Váľosi Tanács 1899-ben adta.'' Pľaktikus lenne a nevének töľténetét is lęími. Az 1.2.2 pontnál pedig ki kellene javítani, ha már Móricz Zsigmond is bele vett a faállomány telepítésébenaz 7896. évi fatiltetési kampány Során.'' lett véve, hogy: ',Részt hogy néhai Erzsébet kiľálynét nem gyilkoltak meg, hisz a néhai már halott További helyesbítése, hagyni' nem illik oda. Tęhát a kiľályné meggyilkolása után kapta a liget, A is ki lehetnę személy' Sissit kiľályné nevet, 1899-ben. A 2008-as Kalendáľiumbanęz szépen le a népkert azErzsébet akkoľinevén van írva.
621196
Kecze István: Azęlnevezés nem állja lneg a helyét, nęmaz egész előte{esztés. A névváltoztatástát kell gondolni' mert annak több következménye is lehet a dokumentumok módosítása terén, stb. Ha nincs kcivetkezméĺye, akkor persze lehetséges. Előterjesztőként elfogadja azinént hallottakat, és nem kívánja megszavaztatni.
Nagy István Zoltán:. Ha van egy ilyen lehetőség, hogy szakmailag ''ľendbe tegye'' az önkomlányzat, akkor ezzę| a lehetőséggel élni kell. Ami látszik' hogy a százalékos összetétel is mutatja, hogy ez egy
éľhelyén telepítésľekeľült tölgyes, és ha a rendszeres gondoskodás, ápolás nęm történik meg, - mert
időnként vízboľította terület, - így azok a hidľofil fafajok jelennek meg, melyek ezt a körülményt kedveik. A kőrist nem üitették' de szerette eztahelyet, úgy, mint a szil-félék. Ezęk mind őshonos fák az Alťoldön, ugyanúgy, mint ľezgőnyár, stb. Ez azt jelenti, hogy arĺikor a pályázat lezá,l'ul, ezt folyamatosan f,lgyelni kell, mert ezęknek a fáknak a sarjadása eľoteljesebb lesz, mint a pótlólag betelepítetteknek. A kipusztulás is ęzért hafiányozottabb a tölgynél, Ineft a korisfa sokkal nagyobb győztek ęzęk a fafajok. Rendkívül figyelmes páľologtatással bíró, a nyárfák is, és a ',versenyben'' víze|yezętést nem tanácsol, meft a tölgyfa is nagyon szeľeti avizet. Tęhát ne okozzon gondot, ha néha zápoftároző a liget.
Kecze István: Menetközben egyeztetést folytatott' gyakorlatilag nincs sehol úgy bejegyezve, ľögzítve ez a név, hogy most ne ]ehessen rĄta változtatni. Erľől az ęgy módosító javaslatľól kęll dönteni. Az elhangzoťt kiigazításokkal, mint előterjesztő egyetéĺt,be kell építeniókęt az anyagba.
Módosító javaslat volt, hogy liget neve Erzsébet kiľálynéLiget legyen az elkövetkezendókbęn. Ez a dokumęntumokban is módosításra fog kerülni' és a 100 oń-os tárnogatottságú pályázatban is így fog szeľepelni. Szavazásta teszi fel az elnevęzés módosítását' és a név mindęnhol keľÜljön koľľigálásra. Aki ezzę| egyetért, jelezze.
Kisújszállás Város Önkormányzatánal< Képviselő-testülete mellett elfogadja a módosító javaslatot.
l0 igen szavazattal,2
tartőzkodás
Kecze István: Szavazásra teszi fel a rendelet-teryęzęÍęt a helyi jelentőségiĺ védett természęti területté nyilvánításról, a melléklęttel együtt, az elfogadoťt módosító javaslattal egyben. Aki ezze| egyetéft,
jelezze.
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testÍilete egyhangú szavazással (1Ż igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következő rendeletet alkotja;
KISÚJSZÁLIÁs vÁnos
oNKoRMÁľyzłľłKÉPVISELo-ľnsIÜIETÉNEK
l8/20l1. 0II.30.) łinkoľmányzati rendelete azErzsébet kiľályné Liget helyi jelentőségű védett természeti teľiilettényilvánításáľól Kisújszállás Város Önkormáĺyzatának Képviselő-testtilete 1996. évl LIII: törvény 24. s (l) bekezdés b) pontjában kapott fe|hatalmazás alapján, a helyi cinkormányzatokról szőlő 1990' évi LXV. törvény 8. $ (1) bekezdésében megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli ęl: 1.$ Kisújszállás Város Önkoľmányzata Eľzsébetkirályné Liget elnevezéssel helyi jelentőségrĺ védett természeti területté nyilvánítja a kisújszállási 59 hrsz-ú, 4 ha, 586 m2 kiteľjedéstí,közpark mtĺvelésiágú tulaj don át képező teľületet.
2.$
A
védettényilvánítás céIja az 1. $-ban meghatározott területen ta|álhatő növény- és állatvilág védelme, valamint a tertilet fřildtani, viztaní éS kultúrtöľténeti emlékének megőľzése
63/1 96
A védettényilvánítás indokát a védett terülętęn lévő állatfajokat és a természetközeli növénytáľsulásokat a teriilet fřildtani, víztani és kultúr1öľténeti ernlékeinęk leírását a rendelet l . melléklete tartalmazza. (2) A teľület tęrmészetvédelmi kezelési teľvéta2010123. teľvszálnĹl kezęlésitervet a ľendelet 2 mel ékl ete tarta\mazza.
3.s (1)
1
4.$ 0 Ez a rendelet 201 l . máľcius 30-án lép hatályba.
Kisújszállás,
201
1
.
máľcius 29.
64/1 96
A
.'/.B.
.'.l2o1L
1)ir..3.e; önkormányzati
rendelet 1. melléklete
Áz Erzsébet kiľályné Liget helyi jelentőségű védett ternrészeti teľiilet teľmészeti éľtékei
1. A teľület iellemzése. a védelenl alá 1.1.
helyezés indokai:
A teľiilet iellemzése:
A tęriilet Kisújszáĺlás város
közponI1álloz néhány száz méterre, északra található, a vasútállomás, a sportpálya és a Strandfi'irdő közti területen fekszik, a Rákóczi utca - Csatorna utca - Baross G. utca Pillangó utcák által határolt közpaľk' Nevét, az l898-ban meggyilkolt Erzsébet kiľálynéra emlékezve, a Váľosi Tanács 1899-ben adta.
1.2.
-
Az Eľzsébetkiľályné Liget helyi védelem alá vonását ttibb indok egyideiĺi fennállása indokolia:
|.2.l. A paľk talajtani,
vińanj emlékę 1.2.2. A park kultuľális-eszlnei éfiéke,oröksége l.2.3. Az alftldi növénytáľsulások egyik jellemző típusának, a keményfás tölgy-kőľis-szilligeterdő (Queľco-Ulmetum lrungaľicum) összetételéVel közel egyezo fás szárri növényállomány megléte.
1'Ż'1' A paľk létrejötte előtt a tertileterr folyt keresztül a valarnikori Bárány ér, mely a XIX'sz. előtti Tisza lnedeľ nyomán folyt' A vízfolyás miatt a tęriileten nagyľészt mindig á|lt a viz. A teľii|et nęvę akkoriban ,,Fertó'' volt, mivel a mocsaras körtilmények kedveztek a betegségeket teľjesztő kóľokozók terjedésének' Pallagi Gyula egykoľi Gimnázium igazgatő javaslatáľa toltötték fel 1894-ben.
1.2.Ż. Kultúrtĺirténetiérték,hogy a Liget történetét Móricz Zsigmond,,Forr a bor'' című művében megörökítette. Tőkés András, a város hiteles történet írója (aki Mőrięz
Zsigmondtól egy év eltéréssęlvégeńe ęl a város közép iskoláj át) leírja, amint Móricz maga is ľésztvett az Erzsébet királyné Liget faállolnányának telepítésébenaz 1896. évi faültetési kampány soľán. 1.2.3. A fás szárú növényállomány felmérésénekcisszesített adataiból látszik, hogy a tölgykőľis-sziI Iigeteľdő növénytáľsulásľa jellemző összętétęlhez hasonló állomány találhatő az egyed ek'/ 2,5Yo -ában.
ldb l1 db
ĺdE
# ip, 183 s5
db db
rdb 2db
4 ě.H 2üÉ 2s db Robinia pseudoacacia .tlliňffiš:ffi,1''ęi4
Összesen
il$;q ľ"tĺ
35 db {q íÉ
114Ż db
a,7
oÁ
1% pif
ĺi;-s. ľ;
16%
4,8 yo 0,1 yo 0,2 yo i)pj % a:#. il, 2,2 yo
ffiť{ yo 3,I
ŕjpj ,7d 100 %
2. A védett teľüIeten lévő állatfaiok:
A
park sűrű növényállományának
koszönhetően több madár és állatfaj, közottük több különboző
szintelr védett faj található: 2.1. Védętt fajok
2'l.1. A ligetbeIr több védett illetve nemzetközi ę*vezmények (.berni illetvę bonni.) hatálya madárfaj fészkel;
a) b) c) d) e)
Đ
g) h)
Đ
Turdus philomelos (énekes Dendľocopus nrajor (nagy
rigó)
fakopáncs)
ľigó) Sylvia atricapilla (barátka) Sylvia cuľruca (kis poszáta) oriolus oriolus (sárgaľigó) Parus caeľuleus (kék cinege) Parus major (széncínege) Fľingilla coelebs (erdei piný)
Đ
g)
10' e Ft
2.
Tuľdus meľula (fekete
2.l.2' A következő védett madárfa-iok fordulnak
a) b) c) d) e)
2' ęFt
eFt
2' eFt 2' eFt 10. e
2.
Ft
eFt
2. e Ft 10. e
Ft
e]ő téli vendégként.vagv vonulási időben:
Certhia familiaris (hegyi fakusz)
10. e
Ft
Regulus regulus (sárgafejiĺ királyka)
10. e
Ft
Reulus ignicapillus (tüzesfejiĺ királyka)
10' ę Ft
Dendrocopus syriacus (balkáni fakopáncs)
10. e
Ft
Dryobates mínor (kis fakopáncs)
10. e
Ft
Ż. ęFt
Aegithalos cudatus (őszapó)
Asio otus (eľdei fiilesbagoly)
2.2. Natura 2000 jelölőfajok
10. e
Ft
közül:
a) b)
Lucanidae (szarvasbogár) szaporodó helyét,
c)
Hyla arboľea (zöId levelibéka)
2.
eFt
d)
Bombina bombina (vöľöqhasú unka)
2.
eFt
Dryocopus martius (fekete harkály)
50. e Ft
élőhelyét képezi a kisújszállási Erzsébęt kiľályné Liget.
aIá taltozó
66/1 96
3. A védett teľiileten lévő teľmészetktjzeli növénytáľsuIásol<:
Ä paľk növény
flóľájának felrnéľésea fákat illetóen egyedenkérrt, állapot felnrél'éssel összekötve táblázata a palk fás száru állolrrányának összesítését
rnegtörtélrt, a feltrréľésľészletesés összefogla!ő ÍaľLallnazza. a.) Aceľ saccharinum b.) Aesculus híppocastanutrr c.) Crataegus monogyna cl') Fľaxirrus excelsior
592
e') Fľaxilrus oľlrus Ĺ) Gleditsia tdacarrthos g.) Monrs alba
183
db db db db db
55
clb
1
11
s
n.) Ulmus pumila
osszęsęlr
O/
aL,La
o/
/o
0,1 % 0,Ż % 0,3 % 0,2 %
90
clb
114Ż
Ctb
100
2
%
z1 Q Ť'o
3,1 1,9
k.) Prunus cęmsifeľa
Ż5
4
%
16%
136 35
2
l') Queľcus robuĺ m.) Robinia pseucloacacia
0,4 s1,8
db db db db db db db
1
Thuja oľientalis i.) Populus alba j') Populus tľęrnula h.)
0,r % 1%
11,9
/O
% o/o
% %
A
lrövóĺryállolnáĺry faj osszetétele liélrálry esetbell eltéľa lronos táľsulás fajösszetételétől. Egyes llęlllzetségek esetébelr lrelyettesítő fajokat találunk (lnagas kőľis, puszta szi|), az állornálry 2],5oÁ-a pedig teijesetr idegen fajokból áI1. A védettség lelretőséget teĺelrrt azokra a keze1ésekľe, lnelyek 1ehetővé teszik aZ iđegentaxotrok eltár,olítását, és megfelelo telepítésekkeI az egyébként is a kiöľegedés hatáľát kozeliÍó állornány ( a ĺnagas koľisek 115120 évesek, a biológiai kiöregedés pedig optimális életkörülmények közott
1 50 éves koľukban 250 év, mégis az |áthatő, hogy a kezdete bekovetkezik' a tölgyek esetében a kioĺegedés kőlistőljelentosen nagyobb atányban pusztult már ki) megfelelő összetételűľe cseľélését.
671196
rĺsÚĺszÁĺ-lÁspRzsÉgpľrunÁlyNÉ ucpľ rpniiłÉszprvÉopuuloLTALoM arÁ vÉrpu JAVASLAT
e ..4ł ''../2O1r'
ĺ.tĺ!:'10)ölrkoľlnárryzatí ľencielet 2' melléklętę
r-aNul,ľłÁNYTERV
I(ERTESZETI TERV
KEZF.LF,SI TERV
JAVASLAT HELYE:
rrsÚ:szÁllÁs Eľzsébet kil'ályné
Liget
Hľsz. 59
MEGBIZO:
xrsÚ:szÁllÁs vÁnos PoLGÁRMESTERI HIVATAL
Tervszám: ?oLo/23
2O1O DECEMBER
ZSILA Ép_Kamaĺa: K/l-o9-o583i E - mai| :inf o @zsi l ak eľt. hu
l1
ĺÁszĺo
H-4225 Debrecen-Józsa,
Elek u. I 76.
T e|: 52ĺ 530 -9 84 ; 30/9
5
53 -821
68/1 96
I(ISÚJSZÁLLÁS ERZSÉBET I{RÁLYxÉĺ-Icpr oLTALoM erÁ vÉľEI-lJAVASLAT ľpRvÉszprvÉopI-lrłl
KEZETESI TERV
L
titem
A park komplex természetvédelmi és zöldterÜlet-gazdálkodásl szempontú kezeléssel gondozandó. Egyszerre ke|| érvényesÜlnie a tájra jellemző növénytársulással rendelkező védett liget-erdő alakításának és fenntaľtásának, valamint a városi zöldfeluleti rendszer egyik jelentős elemének - közparkjának _ kialakítása, funkciókkal való megĽöltésének így a lakosság magas szintű kiszolgálásának. A terulet ]. Ütemének kezelésĺterve legkésőbb az első 5. év végéremegvalósítandó, Ezután a novényállomány fe|ülvizsgálatával határozandók meg a további rész|etes
feladatok' Ez a kikötés azért szükséges, mert
a
parkban felle|hető magas kőris állomány állapota életkorából adódóan bĺzonytalan. Azok a ma9as kőrisek, melyek az I' ütem során csak gallyazási kezelésekre lettek kijelolve és azok, amelyek semmilyen kezelésre nem lettek kijelölve, az idő haladtával valószínűleg egyik a másik után kezeĺésrefognak szorulnĺ, az idő jeIentős előrelraladtával pedig
kioregszenek. Mielőtt a kioregedés bekövetkezik, fiatal, a tölgy-kőris-szil ligeterdőkre jellemző öSszetételű faállomány felnevelése kívánatos, és eĺérniszándékozott cél.
1'
ruovÉľĺyÁlLoMÁNYRITKÍTÁsA' KEZELÉsE
A
növényállomány felújítására 2009-ben tanulmány
terv szÜletett,
melynek
paramétereĺtnagyrészt, a természetvédelmiszempontok érvényesítésének kibővítésévelfel lehet használni. A 4 ha-os parkban L,I42 db fa található, ami hektáronként 286 db egyedet jelent. Ez az egyedszám mintegy BOo/o-al (kb' 500 db) több a belterÜleti zoldterÜleteken
optimális egyedszámtól'
A
Ép-Kamaĺa: K/l-09-0583/l i E -mail :inf o @zsi lakert. hu
faállomány egészségénekés növekedési erélyének
ZSILA
ĺÁszĺo
H-422 5 Debľecen-Józsa, Elek u. 1 7 6. Tel: 52l530-98 4; 30/9 5 53-821
69/1 96
zusűszÁrlÁs pnzsÉnpľrlnÁĺ-yNÉlicpľ ľpRvÉsznrvÉopllrĺloLTALoM
helyreállítása érdekében szÜkséges
az
łlÁ vÉrpu JAVAS LAT
egyedszám csökkentése. Szerencsére
a
többlet egyedszám jelentős része fiatal fákból áll, melyeket a tulajdonos-kezelő város átÜlŁetéssel néhány évvel későbbi ĺaÜltetésicéljaira átÜltetéssel és tovább neveléssel fel tud használni.
A meglévő állomány nagy része a kiöregedéshez közeledik' BelterÜleii zöldĺelÜletként va|ó hasznosításából adódóan nem alkalmasak az erdészeti je||egű fenntartási módszerek. A fák balesetveszélyessége miatt a veszé|yes egyedek szálazo vágása jóval ĺiatalabb életkorban indokolt, mint egy erdőhasznosítású állományban. A kioregedés és a túlságosan nagy egyedszám mĺatt az állomány gyérítéseindokolt' A gyérítéstalapvetően 3 szempont alapján kell elvégezni:
1. A kioregedett, balesetveszélyes fák daraboló vágása a sűrűn betelepÜlt terÜ|eteken, döntő vágása az elegendően szabad térállás esetén (nagy részben magas kőris, kis részben kocsányos tölgy
-
a felmérésivizsgálat
alapján)
2. A nagy számban
betelepített, állomány ĺdegen fiataI virágos kőrĺsek, kis számban fiatal fehér akácok gyökerestÜl való kitermelése, átÜltetéS, faiskolai tovább nevelés céljára'
3. A parkban fellelhető, részben idős, részben fiatal, állomány idegen, néhány esetben gyomfaként fellépő ozönnövények (gyalogakác' fehér akác, lepényfa, puszta szil, mirobalán szilva, fehér eper, ezÜst juhar) kivágása'
5 év alatt el kelI végezni, a felmérési vizsgálatban megjelölt 3B3 db fa rossz állapota Vagy tájidegen volta miatt
A ritkítás első
uteme, melyet legfeljebb
kivágással, illetve 254 db fiatal péĺdány(virágos kőrĺs, fehér akác, mirobalán szilva, lepényfa) átÜltetéssel való eltávolításával tcirténjék meg.
igy az állomány összesen 637 db fával csökken. A csökkenést
ellensúlyozandó,
mintegy 35o db fa ultetése indokolt. A csatolt tervlapok ebből 282db-ot ábrázolnak, a többit a park É-Éx_irészénkell a lepényfák helyén elLjltetnĺ.
A fakivágásokkal és Ülietésekkel elvégzendő tisztításokat úgy kell elvégeznĺ'hogy a parł Éx-lrésze a továbbiakban ĺs egy sűrűbb állomány maradjon, a park közepe
ZSILA
Ép-Kamara: K/l-09-0583/1 E -mail :info @zsí l akert.hu
1
ĺÁszĺo
H-422 5 Debrecen-Józsa, Elek u. ] 76. Tel: 52i530-98 4; 30/9 5 53-821
70/'196
I{SÚJSZÁLLÁS ERZSÉBET IilRÁLYNÉ LIGET rpRvÉszprvÉoplĺĺI oLTALoM łlÁ vÉĺpuJAVASLAT pedig ligetes, tisztásokkal tarkított. A park D-DNy-i része az É-irésztől ritkásabb, de kissé sűrű, erdősebb jellegű legyen' JeIentős számú növényegyed van olyan állapotban, hogy kivágása nem indokolt, de
száraz ágainak levágása, gallyazása a balesetveszély elkerÜlése érdekébenfe|tétlenül szükséges. Ezen egyedek a felmérésltervlapon és az állapotfelmérési vĺzsgálat iáblázatában megtal álhatók' Kívánatos és szÜkséges a területen korábban kivágott fák jelentős számĺi, fö|dben hagyott tuskójának a kiszedése is, a park korrekt fenntaftási kezelhetősége érdekében.
Fontos, hogy az állomány ritkítása, a fakivágások és a gallyazások a vegeLációs és köItési időn kívÜl töľténjenek, szeptember 1. és február 27. közott.
2'
FÁK, csER;Éx ľelepÍľÉse
A ritkítáSok elvégzésétkövetően novénytelepítésimunkálatokat kell végezni. A pótĺás nemcsak a fás szárú növényzet jövője miatt szükséges, hanem egy harmonikus növényállomány nagyszámú cserjét is tartalmaz. A cserjék ráadásul fontos búvó-, koltő- és élőhelye számos madár fajnak is'
A fák
a
tölgy-kőris-szil ligeterdők jellemző fajaival, és ahhoz tartozó fajtákkal kell elvégezni. A honos fajokhoz taftozó nemesített-szelektált fajták létjogosultsága egy városi ztjldfelü|et esetében nem kérdőjelezhető meg, mivel a természetvédelmi célokon felül a lakosság intenzív jelenlétét is szeretné a park kezelője biztosítanĺ. Fontos, hogy a telepítendő taxonok a jelenlegitőĺ erősebben gyarapítsák a 2' lombkorona szintbe taľtozó fák egyedszámát. A gyumĺĺlcstermő pót|ását
növények téli táplálékot tudnak az itt telelő madarak számára.
Városvédő civil kezdeményezésszerint lehetőséget kell biztosítani a kipusztulás után megmaradt fatörzsek egyik látványos, központi helyen megmaradt darabjának konzerválására, mintegy,,mementóként" való megőrzésére, mellette pedig külĺĺnböző
ZyILA Ép-Kamaĺa: K/l-09-0583/1 l E- mail'.inf o @zs il akert. hu
ĺÁszĺo
H-422 5 Debľecen-Józsa, Elek lł. 1 7 6. T ęI: 52l 530-984; 30 19 5 53 -82l
rrsÚlszÁlrÁs pnzsÉgpľzunÁlyxÉucpľ JAVASLAT oLTALoM łrÁ vÉľpĺ-ĺ rpRĺłÉszgrvÉorlirĺl
em|ékíák telepítésére(1. a nagyari ,,Petőfl fa" utolsó makk terméséből nevelt megfelelő méretű kocsányos tölgy csemete; 2. a vízzel még éppen el nem öntött bősi mederből kimenekített szürke nyár sarj)
A fenti szempontok miatt a következő fa ĺajok-fajták és egyedszámok
telepítése
célszerű: Quercus robur Acer platanoides
kocsányos tolgy
90 db
korai juhar
10 db
Sorbus borbási i'Herku lesfÜrdő'
borbás berkenye
30 db
Crataeguslaevigata'Paul'sScarlet'
cseregalagonya
20 db
Ulmus laevis
vénic szil
20 db
Ulmus minor
mezei szil
20 db
Fraxinus angustifolia ssp.
pannonica magyar
40 db
kőris
Fraxinus angustifolia'Raywood'
magyar kőris
Populus x canescens
szürke nyár
Pyrus pyraster
vad kö rte
Acer campestre
mezei juhar
változat
40 db 10 db
sdb 20 db
Crataegus x lavellei
fényeslevelű galagonya 20 db
Crataegus cruss-galli
tövises galagonya
Malus
svlvestris
20 db
vadalma
5 db
350 db
A cserjeszint gyarapítása eIsősorban a park É-irészén,a liget szélén,a
parkot
szegélyező járda és a iőle a parkban néhány méterre található árok közotti terÜleten, az állomány zárása érdekébenszükséges. Ezen kívÜl a tĺsztások szélein is csoporLos
telepítésjavasolt, oly módon, hogy a cserjék részben takarják a mogöttük lévő teruleLet, de két cserjecsoport között bepilĺantást engedjen a sűrűbb faállomány terLiletére is' Néhány természetvédelmi szempontból telepítésrejavasolt faj Ültetése a belteruleti park funkciók miatt nem célszerű, mivel intenzív szín'ű és vonzó formájú termése mérgező (pl. Eunymus eUropaeus - csíkos kecskerágó).
A fenti szempontok miatt a következő cserje fajok-fajták és egyedszámok telepítése célszerű:
ZSILA Ép-Kamara: K/l -09-05 83/1 E -mail :inf o @zsi
l a
kęlt' hu
]
ĺÁszĺo
H-4225 Debľecen-Józsa, Elek u' I 76. T el:
52
I
530 -984 ;
3 0 19 5
53 -821
721196
rusÚĺszÁrlÁs pnzsÉBpľrunÁrlryÉ ucpľ oLTALoM łrÁ vÉľpuJAVAsLAT rpRĺĺÉszpľvÉopllrĺl
Crataegus monogyna
egybibéjű galagonya
r50 db
Prunus spinosa
kökény
150 db
Corylĺus avellana
mogyoró
s0 db
Rosa canina
vad rózsa
s0 db
Ligustrum
közonséges
vuloare
fagval
100 db
500 db
A lágyszárú növényszint gyarapítása is indokolt, kis lépésekben, mivel az alfölfi erdő társulások aljnövényzetében szerepeInek olyan évelők, melyek lombjukkal és virágukkal is intenzív díszt tudnak adni egy park számára ĺs. A park É-ĺrészén,a park terepszintjének rézsű formájában való emelkedési területén a nedvesség viszonyok kedvezőek lehetnek (nem túl vizenyős) ezeknek a növényeknek a számára is,
A fenti szempontok miatt
a
következő évelő fajok-fajták és egyedszámok te|epítése
célszerű: gyongyvr rag
Convallaria majalis
3. A
sPoRTPÁLyÁx
500 db
rralłxÍrÁsn
sportpályák kialakítására 2009-ben tanulmány
terv szüleLett,
melynek
paramétereit a park kezelése során fel lehet használni.
A park DNy-i részénmeglévő salakos spoľtpálya van, A park DK-i részénlévő parkoló melletti tisztásra extrém sportpálya telepítésevan tervezve.
A két sportpálya közott közepesen sűrű faállomány található' A gyom- és idegen fák eltávolításával a sűrűség némileg csokken, és lehetőség teremthető egy II. Ütemben a város fiataljai által extrém kerékpározásra használt. a park É-ĺrészéntalálható ĺöldes ösvényen létrehozott kerékpáros ugratóknak a park D-i részérevaló telepíiéSére. Ez a lehetőség egy önmagába visszaforduló foldes osvény kialakítását jelenti, mely a fák között kanyarog, a kanyarok kÜlső ívénföld töltésekkel, i|l. az osvény futását meg-meg szakító ugratókkal. Ezzel a megoldással a park D-i sávjába
ZSILA LASZLO
Ép_ Kamara: K/l E - mail :inf o @zsi akert. hu
-09-0583/1
I
1
H-4225 Debrccen-Józsa, Elek ll. I 7ő. T ęl: 52/ 530 -9 84 : 30l 9 5 53 -821
73t196
rrsÚĺszÁlĺ-Ás BnzsÉgpľzunÁryNÉ ucpr rprurłÉszrľvÉpBI'lrłl oLTALOM aI-Á
vÉĺpuJAVASLAT
a spoľt tevékenysé9, mí9 így az ŕ-i rész kevésséháborgatott, sűrűbb erdős terület lehet, jobb lehetőséget biztosítva a madarak beteIepulésére,
tömörÜlhet
fészkelésére.
a park D-i sávja megtöltődik kűlonböző spoń tevékenységekkel, lehet a valamĺkori nyilvános WC heIyett új épület me9építéseés
Amennyiben
indokoIt
Üzemeltetése, amelynek további kĺhasználtságát lehet növelni a színpad felújítása után megrendezhető rendezvények során,
4. BURKOLATOK, SETANYOK/ SZINPAD, LAMPA OSZLOPOK relÚ:ÍrÁsn sétányok, a színpad, a lámpa oszlopok ŕelújítására2009-ben tanulmány terv szÜletett, melynek paramétereit változatlanul, ill' kiegészítvefel lehet használnĺ.
A i.
Burkolatok
A parkon keresztul futő, az átmenő gyalogos
közlekedést lebonyolító járda rossz
á|lapota miatt felújításra szoru|' Ennek legegyszeriibb módja mellé megfelelő magasságba beépítettkelti szegélyek közé,
a meglévő burkolat a meglévő aszfaltra
terített új hengerelt aszfalt burko|at, A park hagyományainak megfelelően megépĹ[ett, még jelenleg is fellelhető sétányok felújítására célszerű térkő burkolatot készíten|. A park É-irészénlévő földes osvények a lakosság egy része által használatosak' Ezen ösvényeknek a felszámolása célszerű' Térkő sétány burkolat
553,0
m2
Aszfalt sétány burkolat felújítás
865,0
m2
II.,,Szabadtéri színpad" A színpad felújításának egy részérea 2O09-es tanulrnányterv részletes javaslatot ad, mely az I. Ütem során felhasználható'
Ép-Kamara: K/1-09-0583/i l E-mail
[email protected] :
ZSILA
ĺÁszĺo
H-4225 Debrecen-Józsa, Elek u. I 76. Tel
:
52l530-98 4; 3019
5
53-821
74t196
rrsÚ:szÁllÁs pnzsÉgpľzunÁryxÉ ucpľ reRvÉszprvÉppllłloLl'ALoM łI-Á vÉrpuJAVASLAT
Egy későbbi ütem feladata lehet, hogy eseŁlegesen a színpad egyszerű fedéssel legyen eIlátva, melynek szerkezete fÜggetlen a színpad saját szerkezetétől' Amennyiben megva|ósulhat ez a gondolat, a fedés a színpad elejétől hátrafelé erősen lejtene, biztosítva a csapadék, kÜlönösen a hó gyors távozását. Aszfalt szĺnpad burkolat
777,o
mŻ
Kllnker tégla burko|ás
50,0 mz
Szabadtéri színpad háttér
72,O mz
Szabadtéri színpad fedés
200,0
m2
I]I' Világító oszlopok
A meglévő vasbeton park világító oszlopok felületének impregná|ó kezelése, es színezése felhordásos technológĺával történhet. A technológia leírása a 2009-es ulmánytervben megtalál haió' Felújítandó park világító oszlopok
ta
n
IV.
30 db
Utcabútorok
1.
Támlás pad
Acél- vagy öntöttvas vázas, fenyő ülő- és támla deszkákkal' Mérete 1,95x0,65m. A gyártó utasításai szerint szerelve. Rogzítése a burkolati szĺnt aIatti 30x50x40 cm méretű C12-16lFN monolit beton alaphoz menetes kötéssel' Támlás
2.
pad
25 db
Hulladékgyűjtők
A padhoz illeszkedő, azzal egy utcabútor családba taĺtozó hulladékgyűjtő. A gyártó utasításai szerint szerelve' Rögzítése a burkolati szint alatti 4ox4ox4o cm méretű Ci2-16lFN mono|it beton alaphoz menetes kötéssel. Hulladék gyűjtő
10 db
ZSILA LASZLO Ép- Kamara: K/1-09-0583il l E-mail :
[email protected]
H-4225 Debrecen-Józsa,
Tel: 52l530-98
4;
Elek u. ] 76. 3019553 -821
75t196
zusÚĺszÁllÁs p,nzsÉeEľzunÁryNÉ lĺcpľ rpnvÉszpľvÉou-uIoLTALoM
aI-Á
vÉĺpliJAVASLAT
Azok az idős fák, amelyek jelen terv szerint gallyazásra lettek javaso|va (azért, hogy
é|etük meghosszabbítható legyen 5-10 évvel, valamint azért, hogy ne legyen szÜkség egyszerre a jelenleg javasoltnál tobb fa kivágására), várhatóan 5-10 év mú|va felÜl vizsgálandók. Ezeknek a fáknak az állapota sem tökéletes, várhatóan mintegy 5Oo/o-ukat az említett időŁartam után életkoruk és az addigra várható egészségiállapotuk miatt ki kell majd vágni, a park biztonságának későbbi szavatolása és a faá||omány további fiatalítása érdekében.
II.
és későbbĺütemek
Az első utem feladatainak részletezésekor meghatározott 5 év leielte után az egész park állapota felÜlvizsgálandó, a további beavatkozások méľtékénekés módjának meghatá rozása cé|jából.
200,0
Szabadtéri színpad fedés extrém kerékpáros pálya kĺalakítása
m2
Nyilvános WC építése
A ĺaállomány felÜlvizsgálata és aZ eredmény alapján további
állomány
fiatalítás, a faj összetéte| továbbĺ javításáva| további cserje Ültetések
ZSILA
Ép-Kamara: K/l-o9-o583/1 E-mail:inf o @zsi I ak ert. hu
1
ĺÁszĺo
H-4225 Debľecen-Józsa, Eleku' I76. T
el
521 530 -98 4 ; 30 /9 5 53
-821
76ĺ196
l. napiľendi pont: Előterjesztés az łinkoľmányzat 1
meghatározására
20l0-20l4. évekre szóló gazdasági
programjának
Kecze István: Az előterjesztést minden bizottság tárgyalta' Elmondja, hogy ez a gazdasági progralTl egy teľvezet, kéfte a bizottságokat tegyék neg hozzá a javaslataikat. Ez a korábbi gazdasági programra épül, vannak olyan terĹiletek, ahol lehetséges olyan változtatás, alnelyľe ha lesz foľrás, megvalósításľa kerül a 20l0-20 l4-es időszakban. Reális javaslatokat kéft, hisz mindenľe fedezet is kęll' egyébként csak az oldalszárn nő. Kéri a bizottsági állásfoglalások ismęŕetését.
Tuka Antal: Felolvassa a bizottsági hatátozaIot. I(isújszállás Város onkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sportbizottsága az onkornányzat 2010-2014 évekre sző|ő gazdasági pľogramjának meghatáľozásárő| szóló hatáľozati javaslatot
előterjesztés szerinti fonnában javasolja a képviselő-testületnęk elfogadásľa. A bizottság javasolja, hogy a gazdasági program a 42. olda|on a néprajzi hagyományok témakörében a Népraj zi Kiál l ítóterem mellett a T ájházza| is foglalkozzon. A ,,tárgyt néprązi hagyományaink'' bekezdésbe keľiiljön befogalmazásľa a következő szoveg: ,,A néprajzi hagyományaink bemutatásának másik helyszíne a Tá,jház, lnelynek felújítása, állagmegóvása szintén a következo évek feladata kell, hogy legyen.''
Gönczi Károly: A MĹivelődési, oktatási és lfiúsági Bizottság határozata rĺegegyezik az elhangzottal, együttes ülésen keľĺ'ilttárgya7ásra
ez a
napirend
az
előbb
E'gészségĹigyi,Szociális és
Spoftbizottsággal. Szepes i J en ő : Felol vas.sa a bizotts ági határ ozatot.
Kornyezetvédelmi, Yízgazdá|kodási és Mezógazdasági Bizottsága az cinkoľmányzat2010-2014. évekľevonatkozó gazdasági pľogľaInjának rneghatáľozásárő| szóló hatáľozati javaslatot előterjesztés szerinti fonnában javasolja a képviselő-testĹiletnęk elfogadásra a következő kiegészítésekkelés módosításokkal: l. A gazdasági pľogľamban fogalmazódjon meg az önkoľmányzat ťoldvásáľlási szándéka. Az önkonnáĺyzat a bel- (Koľonakeŕ) és kültęrületi termőfloldęk megvásárlására vonatkozó
KisĹrjszállás Váľos Ônkonnányzatának
koncepcióról szóló 24712009. (VllI.28.) számil önkoľmányzati határozata alapján folyamatosan figyelemmel kíséľia városban értékesítésľekerülő tęnĺlőfřildeket, befektetési céllal a termőťold elhelyezkedésétől fuggetlenül megvizsgálja a 2 ha-nál nagyobb teľületű,
legalább 30 AK/ha minőségű termőfřjld megvásár|ás lehetőségét., gazdasági pľogram 4. -pénzugyi lehetőségek- 4.2.c.) pontjában az ásványvíz minőségű kutąk és a palackozó üzem létrehozósára való szóndékot szerepeltetni kell. ,,c.) Áz onkormányzati vagyon hąsznosítása útján ĺij bevételi források keľesése: Meg kell vizsgáItatni az önkormányzati kutak vízminőségét,abból a szenpontból, hogy negfelelnek-e az ásványvízzé minősítésnek, és gazdaságos-e palackozó üzem létrehozása'" A gazdasági program 5. - Kcizrend, közbiztonság, bűnmegelőzés - pontjában fogalmazódjon meg, hogy ,ł4z önkormányzat kiemelt figyelnlet fordít a kozrend, közbiztonság helyzetére. A
2. A
3.
nlegelőzés
és ą bíĺnüldozéséľdekébena
rendőľséggel kötott megállapodás alapjón
BtÍnmegelőzési és Kozbiztonsági Bizottságot műkodtet, mely koordinóĘa az e tevékenysĺ|ggel
r e nd őr s égi, onkor m ányzat i é s c iv i l s z eľv e z e t eke t' 3. oldalon , az 7.2. Víz pontban mesteľSégesvízfolyásként szeľepeltetni kell a Hortobágy Beľettyó és a Nagykunsági főcsatoľnát. ,,- a Hortobágy _ Berettyó főcsatorna - Nagykunsági főcsatorna'' A 4. oldalon, a2.Demográfia adottságok pontban közölt koľfában a 18-59- éves korosztály további bontását javasolja, úgy, hogy a 18-39, majd a 40-49, végil az 50-59 korosztály keľüljön kimutatásra. A 9' oldalon, ajövőkép ťejezet,4. bekezdése egészüljön ki a következőkkel: ,,-külterületek is rendezettek, foldútjaink karbantąrtottąk, járhatóak, a hąsználók a kozos
fo gla lko z ó
4
' A
5. 6.
771196
érdeket és célt megértik,"
7.
A
8.
A
25. oldalon' a Kisújszállási Térségi Szociális otthon és Alapszolgáltatási Központ ľésznél fogalmazódjon meg a TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási l(özpont kibővítése
pálytzati lehetőség kihasználásával.
oldalon, a 2.3. pontban a város történetének folytatása nem javasolt, inkább egy teljesen új váľosi krónika megielentetését kell támogatni' támaszkodva az ę|őzo helytöfiéneti 41 .
kiadványokra,
de más
ideológiamentesen'
9.
szemszcigből bemutatva
a város teljes
történetét hűséggel,
tárgy szeľilen.
A 43. oldalon a3.2.3. pontban kerĹiljön befogalmazásra, hogy ,,Az onkornlćlnyzaĺ nlegvizsgálja az Arany János Városi Konyvtár új helyre torténő elhelyezéséĺ'''
l0. A 49. oldalon, a 6.2. pont kiegészítéseszĹikséges: ,,Az önkorlnányzat a védelemre éľdemes teriileteket átgondolj a, és új ľa kezdemény e zi az oľegetdo védęttény i lván ítás át.''
11.
A
gazdasági program alcímę Gaál Kálmán terv legyen, és az elnevęzés rnellett kerüljön feltüntetésre Gaál Kálmán színes por1réja, születésének és halálozásának dátuma.
Kecze István: A bizottságnak ęz az egy napirendi pont szerepelt a napirendjén, ezélt volt ilyen
kimerítő a téma tárgyalása, és terjedelmes a módosítása.
Dr. Ducza Lajos: Felolvassa a bizottsági határozatot. Kisújszállás Város onkormányzatáĺak Ügyrendi és Jogi Bizottsága az önkormányzaÍ 2010-2014. évekrę vonatkozó gazdasźęi programjának meghatározásárő| szóló hatáľozati javaslatot elfogadásra javasolja azzal,hogy a gazdasági prograIn-tervezęt3.|.4. pontjában, a célok, feladatok között kerüljön megfogalrnazásľa, hogy ,,Az on.kormónyzat építésiengedélyes tervek alapján keresi a pólyázati tehetőségeket érdekében."
a Kisujszállási
TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltaĺási Kozponĺ bővítése
Nagy István Zoltán Felolvassa a bizottsági határozatot. Kisújszállás Váľos Önkormányzatának PénzĹigyi és Gazdálkodási Bizottsága az önkoľlnányzat20102014. évekre vonatkozó gazdasági programjának meghatáľozásáről szóló hatáľozati javaslatot
előterjesztés szerinti formában javasolja a képviselő-testülętnek elfogadásľa az alábbi kiegészítésselés
javaslattal:
A bizottság javasolja, hogy:
szigetek átdo|gozásáľa, felszámolására, egy új információs ľendszęr előkészítéséreaz önkormányzat létre hoz egy tęstületet annak érdekében'hogy előre lépéstöfténjen a mtĺködésben, az intézméĺyikapcsolatokban.''
a szó. Kecze István: Kéľdéseké
Nagy Lajosné: Az 5. oldalon a táb|ázatban mit értęnęk természetes fogyás a|att? A 26. oldalon a gyermekek átmęneti otthonának a201l. december 21-éig van mĹiködési engedélye. Ez időpont után milyen elképzelésvan? Új megállapodás megkötése esetleg? Máthé Zsolt: A 20155. oldalon olvasható, hogy az Aľany Iskolát érinti a legjobban a gyermeklétszán csökkęnése. Mi ęnnek az oka? Mit tęsz ennek ellensílyozására az önkoľmányza|, és az iskola? A25155. oldalon van szó a Szociális otthon gondjáról, hogy a működési engedély a gyermekjóléti feladatokhoz hasonlóan koľlátos. l999-ben felmeľült az önkoľmányzaÍ részéről annak a gondolata, hogy ez áLtađásra keľüljön a megyének' Ez jó |enne, ha megyei irányítás alatt lenne a Szociális otthon? Mi lesz a Szociális otthonnal a mtĺködési engedély határidejének lejáľta után? 7/55. oldalon osztalékbęvételt ľemélaz önkormányzat a két új nagyszabású fejlesztés után. A száLlodára és a gyógyfiirdőre gondol. Mikortól számit ezekből az onkormányzat osztalék' vagy béľleti díj bevételre? 45l55. oldalon van szó az ĺinkormányzat külkapcsolatairól Kérdezi,hogy az ebeľschwangi kapcsolat é1ő? Mlĺködik? Elgondolkodik az önkormányzat ennek a külkapcsolatnak a felülvizsgálatán?
A
Kecze lstván: Nagy Lajosné képviselő asszonykérdésre válaszolva elmondja, hogy természetes fogyás alatta a halá|ozás és a sziiletés közötti különbség érthető. Sajnos halrálozás mínusz születés, lnert fogyásról van SZó. Báľ foľdítva lenne. Erľől hallott egy érdekes információt. A megyék rangsoľában Jász-Nagykun_Szolnok Megye dobogós helyen van, hátulról. A 3. legjobban fogyó lakossága a megyének van. A megyén belül a Kaľcagi Kistérséga legveszélyeztetettebb. ott is ęlső helyen Kaľcag van, második helyen pedig sajnos Kisújszállás, atni a terrĺészetesfogyást illeti. Bár elképelhető, hogy
az ęlvándorlást is figyelembe vette ez a jelentés. A gyeľmekek átmeneti otthona kistérségi kezelésben, és rnűködtętésben van. Egy valamikoľ tĺozi épületétalakították át Kunmadarason, lnáľ visszaalakítani nem lehet' Ez az otthon váľhatóan, amennyiben a kistérség ťlnanszíroznitudja, továbbra is rnűködni fog, nyilván akkor meg kell hosszabbítani a mĹiködési engedélyt. Elmondja, hogy az első lehetőség a gyennekek átmęneti otthona esetében Kisújszálláson volt, a Sallai Iskolában, mikor még az önkoľlnányzati tLrlajdonban volt' de ezt az eshetőséget az akkori kisújszállási képviselő-testület, és polgánnesteľ netn tálnogatta, és a Kaľcagi Többcélri Kistérségi ülésen mondott le eľről a lehetőségľől, így keľült át Kunmadaľasra, - sajnos. Pedig ez megoldási lehetőség lętt volna helyben' és további munkalrelyekęt teręmtett volna itt. Máthé Zsolt képviselő,kérdéséľeváląszolva elmondja a gyermeklétszám csökkęnéssel kapcsolatban' hogy az Arany János Altalános Iskolában egykor az állagosnál sokkal nagyobb volt a gyeľmeklétszám növekedés. Volt, amikor 5 első osztály indult. Ezzel párhuzalTlosan a másik két általános isko|ában 2 illetve 1, vagy 3 illetve l első osztály indult. Ez egy nagyon komoly létszárĺnövekedés volt, és bizonyos méftékben kiegyenlítette egymást. Amikoľ ezek az 5 tanulócsoportos évfolyamok beindultak, akkor valahol egészségesebben ,,rendezódött" az általános iskolások esetében a beíratás, és majdnem hosszútávon kialakult az, hogy a két önkonnányzati általános iskolában 2-2, a Refonnátus Általános Iskolában pedig l osztá|y kerül indításľa. Lehetséges, hogy neln most jelentkezik a probléma, hanem a koľábbiakhoz képest látszik túlságosan nagyméttéktinek ez a létszálĺcsökkenés. A Szociális otthon átadásán nem gondolkoclhat az cinkorlnányzat, hiszen kistéľségifenntartásban működik. Bár ettől fuggetlenül az cinkonnányzat naxinálisan magáén ak érzi, sőt, a noľmatíva felett az önkonnányzat vźilalja, vállalta a hiányzó összeg biztosítását, tehát szinte továbbra is Kisújszállás Város Önkormányzata mtĺködteti a Szociális otthont. 20i2. december végénjár le a működési engedély, természętęsen szeretnék ezt is lneglrosszabbítani, lnint a gyeľmekek átmeneti otthona esetében. Addig kęll feltétęlęket teljesíteni' pl., hogy 5 fővel emelni kell a Szociális otthon dolgozói létszámát' A furdőberuhézás bevétele: Amint kęletkezik bevétel, akkoľ lehęt számítani rá' Aztán az űj cégvezetéssel megállapodva rcigzítésľeis keľül, most nehéz en'ę a kérdésľeválaszolni, de úgy lehetett pályázni, hogy erre készült egy terv. Abban az 5. vagy a l0. év után terveztek bevételt. Addig is jó lenne, ha a fiiľdő ľentábilis lenne. Az ebęrschwangi kapcsolat alakulásáľól annyit tud mondani, hogy eléggéegyoldalú a kapcsolat. Az utóbbi páľ évben nem jöttek el váľosi rendezvényekľe, pedig elfogadták a meghívást. A tűzoltóknak élő kapcsolata van velük, és a múlt évben Dr. Ducza Lajos akkoľi alpolgáľmesteľ, azelőtt pedig személye volt kint, mintha misem töľtént volna. Nem eľőltetik a kapcsolatot, de nem látja éńelméta partnervárosi kapcsolat megszüntetésének sem. Háthaváltozik a kapcsolattartás. További kérdésfeltételiigényt nem lát, a véleményeknek, javaslatoknak ad helyt.
Nagy István Zoltánz Egy-két gondolatot érdemęs megjegyezni egy ilyen anyaghoz. A továbblépés szándéka az mutatja, hogy a köz érdekébenpľóbál eleget tenni ęzzę1 a pľogrammal az önkormányzat. Ręndľe hallható' hogy még nem mínden utca pormentesített aszfaltos, a furdővel mi lesz' nincs
szál|oda, stb' Ebbęn a programban mindez tetten érhető, támogatja ezt a pľogramot, a lakosság éľdekét,
kívánalmaít szo|gá|1a. Sok szép minden le van itt írva, de a financiális oldal nincs exponźiva. Az önkormányzat anyagi kerete áIl rendelkezésre, és a külĺjnböző pá|yázati lehetőségek, és az á||aml' támogatás. Ezekvá|tozhatnak a 4 év alatl, és az adott lehetőségekből lehet gazdálkodni, rangsorolva a teendoket, kivárva a kedvező pillanatot. Évente foga\maz meg az önkoľmányzat költségvetési koncepciót év vége felé, és abban a saját lehetőségeit fogalmazza męE, melyhez számít pá|yźzati, uniós, stb. támogatásokrais.Ez a program nem zárja ki, hogy új dolgok bejöjjenek' ez ęgy Íewezet, a bizottságok is tettek javaslatot a bővítésére.Ami bęnne van tobb, mint amit meg lehet valósítani' de tervbe van. Ezekben az ęrófeszítésekben sok energía, munka van a hivatal, az önkormányzat részéről.
79t196
ÖľÜlni kell annak, ami van, még akkoľ is, ha vannak kritizálható terĹiletek.
Demeter Jánosné: Azt gondolja, hogy egy színvonalas, taltallnas gazdasági tervęZetet tart a képviselő-testület a kezében' melyhez adottak a feltételek, az együttmĺĺködő, Kisújszállás éľdękęit szem elott tartó képviselő-tęstülęt, a Polgáľmesteri Hivatal szakapparátusa, akik a megnövekedett fęladatok, az állandőan vá|toző jogszabályok ellenérę igyekeznek segíteni a képviselő-testület munkáját, adott az oktatási intézményeksegítőkész csapata, sok-sok sikęres pá|yázat megvalósítói, de adottak a tettre kész civil szervezetek' aki szintén fontosnak taŕják Kisújszállás fejlődését, a színvonalas pľogľamok megvalósítás át. Kíván a következo négy évre rĺindenkinek jó munkát, kitaĺást
a
pľogram céljainak megvalósításához, és koszöni minclazok rnunkáját, akik ľésztvettek az
önkoľmányzat 2010-2014-ęs évek gazdasági pľogramjának összeállításában. Elfogadásľa javasolja a gazdasági programot.
Nagy Lajosné: Elmondja,hogy ez a négyéves önkonnányzati progľamteľvezet sokban negegyezikaz Jobbik Kisújszállási Szervezete által ősszęl kiadott pľogramÍiizetben megjelent progralnokkal, bár
vannak olyan pontok melyeket nęm talált bennę. Ezeket szerętné most megosztani, aztán majd eldől, hogy támogatást nyemek, vagy Sem. A mezőgazđaságban dolgozóknak egy helyi iroda felállítását szotgalmazzák, falugazdásszal együttműködve egy mezőgazdaságipá|yázati tanácsadó szolgálat működhetne így. Hangyaszoyetkęzęt létr ehozását javaso lj ák, me lyb en
A
ö s
szefo gásľa
b
uzdítj ák a gazd ál kod ókat.
közterületi felügyeletet és a mezőőri szervezetęt erősítni kell' a két szęrvęzet a rendőrséggel és a polgároľséggel együtt, többször' közös akciókban vegyen részt' A ,,Szern lnozgalom'' támogatása az önkormányz at által valósu
lj
on meg.
onkoľmányzati szinten a magyar nelnzeti óvodai progľaln létľehozása, kidolgozása valósuljon meg, hisz máľ egész kisgyeľekkoľban nevęlni kell a gyeľekeket hazánk hagyományaiľa, a segítőkészségľe táľsainkkal, és a környezetĺinkbęn élőkkel szęmben. Itt nęm csak a kunsági hagyornányokľa gondol, hisz sok gyerek a magyar hagyományokkal sincs tjsztában' Hatékony együttműködés kialakítása szüksé ges a töft énelm i egyházakkal' Kiemelten fontos a fiatal házasok támogatása, új, helyi lakástámogatási ľendszeľ ĺ
Szepesi Jenő: A valóságba visszatérve elmondja, hogy a bizottság részletesen tárgyalta az előterjesztést' Az ülésen elhangzott, hogy az anyag túlságosan is jó, bőséges, lefedi a város igényét, előľemutató, jó szándékúéletérzéstVetít előľe. A bizottság javasolja elfogadásra a kiegészítésekkel együtt.
Dr. Malatinszky András: Az egészségÍémáhozSzeretne hozzászőlni. Nem kell mindenhęz pénz, de hozzáértés igen. Egy ilyen pľogram annyit ér, amennyit megvalósítanak belole, vagy amennyi megvalósítható belőle. Akik ęzt a programot megvalósítják, azokkalmeg kell konzultálni. Javasolja, polgáľmester úr, mint szęrződéskötő, az egészségĹigyben legszélesebb jogkörľel ręndelkező orvosokkal üljön le rĺegbeszélésrę.Ennęk lnegszervezésében szívesen segít. Dľ. Ducza Lajos: Úgy látja,hogy ez a progľaln ľeális alapokon áll. Hosszú ęlőkészítésután, anyagi megfontolással készÜlt el. Végre kell hajtani' bízik a megvalósításában. Javasolta, hogy Gaál Kálmán, egykori helyi polgármęStęr úľnevét viselje a progľam' lnefi személyesebb lesz ez, ha az egykori városfejlesztő polgármesteľ nevét kapja, hisz a városban mostanában nagy fejlesztések folynak, folytak. Gaál Kálmán polgármesteľsége alatt sokat fejlődött a váľos, hisz ő építettea gimnáziulrlot, a Yárosházát is, ő vezettette át a villanyt Karcagľól, ő fúratott artézi kutakat Kisújszálláson, ő köveztette ki a váľos főutcáját, a Kossuth Lajos utcát, a Petőfi utcát. 30 éves polgáľmestersége alatt sokat tett a városéń' ezéń gondolta, hogy ez a név passzolna ehhęz a váľosfejlesztési, -építésigazdasági pľogramhoz.
Máthé Zsolt: Pozitívumként elmondja, hogy a progľalT részletes, sok támogatandó pontja van, gondolva a megújuló energiafoľrások előtéľbe helyezéséľe.Külön oröm a számál'a, hogy amit kért grafikont, táb|ázatot, és diagľammos szemléltetéSt, látható a progľamban' Látszik, hogy Kisújszálláson azipaĺi szektoľ fizetibe a legtöbb kommunálisaclót. Kritikaként fogalmazza meg, hogy nagyon ľészlętęsa progľaln, dę sok esętben hiányoznak a határidők, az,hogy azadott feladatot ki valósítja lneg, milyen eszközökkel. Érĺi,hogy męnętközben
kialakul a forrás, dę azt mindenképpen jelezni kellett volna. A Nagy Lajosné képviselő által elmondotÍ nezőgazdaságí tennelők támogatása érdekébęn ęgy szolgáltatő iroda létręhozását ki kellene bővíteni a kis- és középvállalkozásokľa is, hisz az új
Széchenyi Tervvel kapcsolatban infonĺáció-, segítségnyújtásjó lenne itt helyben is. A fejlesztések, az uniós pénzek lęhívása elĺjfęltételeannak, hogy a város, és a városi gazdasági progľam sikeres legyen. Mindenképpęn minél többęt kell tenni azéft, hogy a vállalkozások minél több infoľmációhoz jussanak a Széchenyi Teľvvel kapcsolatban. Ezt ę| lęhetne índítaniegy fóľumrna|, hisz a változások nagyméľtékűek.Még sokan keľesik meg' mint egykori kistérségi tanácsadót, pedig már rég nem csinálja. El kellene gondolkodni a költségcsökkentő megoldásokon, például a telekommunikáció terén. A telefonköltségek magasak, csökkenteni lehetne pl. ingyen telefon használatával az önkoľmányzat és az inÍézményeiközött. Véleményétťogalmaúameg a bizottsági ülésen, hogy a kis- és mikro vál lalkozás ok részérelegyen konnyebb a
v
á|lalko zások
b ej
egyzése.
Tuka Antal: Azt gondolja, hogy ez a gazdasági program egy keretet ad a követkęző időszakra. Nyilvánvaló, hogy a kovetkező évek a gazdasági pľogramban megfogalmazoftakat alakítani fogják. Hosszti távú váľosfejlesztési célok vannak megfogalmazva, ame|yek az ęlőző időszakra, az abban megvalósultakra épül, azokhoz kapcsolódik. Ez a gazdasági program sok előľemutató tervet is tartalmaz' Fuľcsállta, hogy az került megfogalmazásra, hogy az egészségügyi dolgozókkal ezt a gazđasági progľamot egyeńeÍni kell, hisz ennek lehetőségei nyitva álltak' EZr a gazdasági programot támogatja ezękkel a megfogalmazásokkal, és kiegészítésekkel,- elfogadásra javasolja.
Gönczi Káľoly: A gazđaságiprogľam ereje és hitelessége az e|iłzőbęn rejlik, meľt az nagyban megvalósult. Gondolja, és remélí,hogy a lakosság előtt is hiteles, hiszen a választások soľán is kinyilvánították ebbéli véleménytiket. A gazdasági program' mint mrĺfajnak, megfelel a benne leírtakkal. Sokszoľ túl konkľét,egy teľvhez képest. Leginkább GAN diagramnak, felelősnek,
határidőnek, egyébnek helye nincs. Leginkább a célokat kell kitűzni, és hogy azok mire épülnek' és mennyire megvalósíthatók. Ezeket tartalmazza. Köszönet mindenkinek, aki az összęállításában részt vett. Mindenképpen egy tudatos tervezésľĺĺlvan szo, hiszen az ęlőző négy év terveire, és megvalósított
8'ĺ/'1
96
tevékenységekre épül. Kięmęli az zoldenergia részt. A soľok között olvasva látható, hogy óľiási munkahely-teremtési lehetőségek rejlenek benne. Sokszoľ megkapja az önkormányzat, hogy a munkahely-terelntést nem segíti. A lakossági fóľumokon erľől többet kell beszélni, lnely nyugodtabb hátteret adna a testületnek a megvalósításra. Az oktatással kapcsolatban kiemeli azt az éftéket, hogy az önkormányzat lneg tudja taftani az inÍéznényľendszerét, sőt, nem kötelező fenntartású intézményeiis vannak. Ez fontos és neln kevésbe keľül' úgy érzl,hogy ebben nem a fiskális szemlélet volt mérvadó aZ önkormányzatnál. Elfogadásľa javasolja a gazdasági pľogľamot, és a megvalósításához mindenkinek jó egészséget kíván. Kéľi,tnindenki támogassa ezt a gazdasági pľogľarnot' tettekkel is.
Dľ. Malatinszky Anclľás: E'gy progľam megvalósítása ott kezdődik, amikoľ keľesik a megoldás Aľľól szólt, hogy akik egy teľLiletnek a legnagyobb intézkedési jogköľével ľendelkęznek, azokkal is legyen megtáľgyalva ęz ręá|is keľeteken belĺjl, és lehetcĺségeit, ahhoz pedig szereplok kellenek.
akkoľ a pľogram megvalósulása lényegesen jobban biztosított.
Tatár Zoltán: A bizonytalansággal kapcsolatban egy biztos, a változás. A médiából tudható, hogy teljes átalakulás ęlőtt áll az ország, az önkonnányzati ľendszeľ, így nem tudható, hogy mikoľ, és hogyan fognak lecsapódni dolgok az önkonnányzatnál. A megvalósulási dátumok, helyszínek jobban neln meghatározhatők, ha igen, az, fikcio lenne. A két legfontosabb elemét emeli ki a gazdasági programnak, ahogy Nagy lstván Zo|tán is említette' a gazdasági program célkihĺzéseirea költségvetési koncepció ad keretet. Az egyik legfontosabb Íényezó, a 6/55. oldalon 4. Pénzugyl lehetőségek b.)
működési bevételek és kiadások pontja, hisz aZ önkoľmányzat legfontosabb feladata
a
működőképesség megtartása, és a költségvetési egyensúly megtańása. Ha ez nincs lneg, akkor semmi neln tud megvalósulni. A másik fontos dolog, a 4.3. pontban leíftak, a több évľeszóló kötelezettségek.
A
bevételek növelésével sern lęhet lninden tęrvezett fejlesztést megvalósítani, ezért ľangsoft kell a gondolatokkal egyĹitt elfogadásľajavasolja a gazdasági pľogľalnot'
fęlállítani. Ezekkęl
Molnáľ Imľe: Picit elbizonytalanodott' Háľotn bizottsági ülés táľgyalásán volt ott. Annyira jő ez a program' hogy alig volthozzájavaslat. Eľľę lnost Nagy Lajosné képviselő asszonynak sok javaslata volt, amiket célszęľűlenne a bizottsági ülésen felvetni' Pęľsze itt is megteheti, de ezzę| telik az idő.
Ami a bizonytalanságát illeti, hogy elfogadja-e ezeket a javaslatokat' mert a bizottsági üléseken Ĺlgy lźúta,hogy a gazdasági progfam Ĺlgy reális, keľek egész, és megvalósítható' ahogy le van íľva.A mostani javaslatok is, ha beépülnének' akkor a megvalósíthatóság' a progľam ľealitása csorbulna. Azért elmondható, hogy egy ilyen tervezetbe bele lehet építeniőket, mint lehetőségeket, az anyagi lehetoségeket meg majd menętközben lehęt látni. Egyetéľt Gönczi Károly képviselővel,ha a gazdasági programba határidő' felelős, stb. is bęnne lenne' még teľjedęlmesebb lęnnę az anyag. A pľograln, ahogy van jó' elfogadásľa javasolja.
Máthé Zsolt: Arľa célzott volna, hogy ennek a városnak a gazđaságiprogľamja nagyban kell, hogy hasonlítson egy vállalkozás uzleti Íęrvéhez. Úgy gondolja' hogy a megvalósításźthoz forrás, felelcĺs, határidő kellene' így lenne teljes az anyag. Van egy lényeges mondat a 17. oldalon, hogy ezt a tervezést befolyásolja a jelenlegi jogszabályi kömyezet. Másik fontos mondat, hogy: ,'Kinyilvánítjuk közoktatási intézményeinkmegtaľtásának, fenntańásának és további működtetésének szándékát.'' Nagyon fontos mondat ebben az anyagban, mert az országban nem eľrefęlémennek a dolgok. Ha ezek a célok megvalósulnak, és olyan méńékben fog csökkenni a város költségvetése, ahogy az kinéz, akkoľ a város önkormányzata kicsit lejjebb fog kerülni a jelenlegi szintnél. Ez az önkormányzati rendszer most nagyon jó, decentralizált szęrvezet, a centralizáciő rontana rajta' A felolvasott mondat megvalósulása a képviselő-testület tagjainak éľdekérvényesítőképességénis múlik, hogy ki mennyire tud a koľmányzat felé érdeket érvényesíteni.Fórumokon el kell mondani ęzeket a céIokat, és az intézmények megtaľtásának szándékát.
Nagy Lajosné: Molnár Imľe képviselőtáľsa megszólította. Elmondja, hogy szombat, vasámap este kapták meg az anyagot' és hétfőn már ülés volt. Teljesen nem tudott felkészülni, félkészvé|eméĺyt meg nem szeretett volna elmondani a bizottsági ülésen. Gondolta, itt lesz rá lehetősége. Túlnyomóľészta javas|ataihoz nem feltétlenül kell pénz, elvi kérdésről van szó.
Gönczi Károly: Nem gondolta, hogy Kisújszállás város gazdasági progľamjába politikának kell keľÜlni. A gazdasági program az adott helyzetből kell, hogy kiinduljon, az ađottjogszabályi keretek között. Ez a jogszabályi keretek adottak jelen pillanatban, de vźtlrtozni fognak, ęz tudhaÍó. Azzal viÍaÍkozna, hogy ez a rendszer rnennyire jó' hiszen a kcizoktatással kapcsolatban elmondja, hogy
jelenpillanatban 50 oÁ a|att van aZ a normatíva, amit kap az önkormányzat az oktatási intézĺényeire,a többit az önkormányzatnak kell hozzáÍęnnl. Az ęlőbb képviselőtársahisztizetl azon, hogy nagyon sok a mĹĺködési költsége, kiadása az önkormányzatnak, most meg teljesen az e|lenkezójét mondja. Meg kellene állni végérvényęSenvalalni mellett, és a mentén menni, mert így saját magával néz szelnben a tükörben, és konfliktusba kerülhęt magával is.
Kecze István: További véleménynyilvánítási igényt neln lát, elmondja a saját véleményét. oľĹil, hogy valarnennyi képviselő elmondta a véleményéta gazdasági progľamľól. Az elismęro szavak megilletik ezI a gazdasági prograrnot. Tobbek támogatták a pľogľam készítőinek' a képviselő-testÜlet tagjainak, a Polgármesteri Hivatal munkatáľsainak, az intézményeknekkülön határozatban köszönje meg a testület az ę|készu|ésbe fęktętett munkáját. Nagy Lajosné képviselő szavaira utal, hogy furcsán fogalmazott, hogy a JoBBIK Kisrijszállási Szervezeténęk 20l0-ęs választási anyaga sokban hasonlít ehhez' Tźljékoztatjaképviselő asszonyt, hogy 2006-ban a Nagykun Polgáľi Kör elkészítettea fejlesztési és értékmegorző progľamját,ami 8 évrę készült. Nem lehettudni, hogy atyúk vagy atojás volt-e hamaľabb. Egyér1elmĺĺ,hogy a Nagykun Polgári Kör programja volt hamarabb, amit csodá|atos módon majdnem l00 %_ban sikeľijlt megvalósítani négy év alatt, és nyilván azttovábbfejlesztve tették le 2010-ben, - lehet, hogy egy héttel kéSőbb, mint a JoBBIK, dę valamennyi postaládába eljuttatva, azasztalra' Nęm éľdelnesazon vitatkozrri, hogy ki kitől vette az citletet, nen éľdelnesvitatkozni, mer1 itt nem hetekben, hónapokban méľhető a különbség, hanem években. Itt a négy év onlnagáér1 bęszél. Amit szeretne kérni, képviselő asszolly a szavazáskoľ segítsen a módosító szálnos indítványát soľľa venni. Azt rnondta képviselő aSSZony' hogy nem kell pénz a javaslataihoz, dę ękkoľa hiány Inellett hogyan lehetne támogatást nyújtani a vál|a|kozőknak, rnezőgazdasági vállalkozóknak, fiataloknak? Ezekhęz komoly tőkę kell. Több telepĹilésęn létezik egy olyan pľograln' amit szerettęk volna itt is megvalósítani' melyet többszöľ is egyeztettek jegyzőasszonnyal, és Nagy Tünde osztályvezetővel is, de rájöttek, hogy nem Íud1a az önkonnányzat biztosítani a tőkebefektetést, és évľől évrę kamattal növekvő megtöbbszciröződését' melyet Eszteľgomban pľóbáltak megvalósítani. Esztergomban ezéft męnt csődbę, melt nem tudták a fęltételeket biztosítani, melyekről korábban döntöttek. Detneter Jánosné azt mondta, hogy ez egy egyiittműködő képviselő-testület. Hiszi ęzt, és hiszi, hogy a módosító javaslatok is segítő szándékkal szĺilettęk. Ezekről dönteni fog a testület. A Környezetvédelmi Bizottság ülésénvolt egy fuľcsa megfoga|mazás egy külsős bizottsági tagtól, mely felszólalás megfogta. Nagyon ęl kell gondolkodni ęZen a véleményen.Megkérdezték a lakosságot, hogy az elmúlt évi fejlesztésekkel hogy vannak megelégedve, milyen problémák vannak, és nem jelentkezett senki. Megkérdęńék,hogy mi van abelvízzel? Azt mondták, hogy nincs belvíz. Az önkormányzat megoldotta két városľészbęn a be|viz-, és csapadékelvezetést' A lakosság természetesnek veszi' hogy fejlĺĺdika város, természetęsnek veszi, hogy előrehaladás van, - melyekľől szerény figyelemfelhívással é1 az önkormányzat a Kisbíľóban. Az előrehaladás nęm feltétlenül pénzkérdés,sokszor a szakembeľekhozzáál|źlsán múlik. Sok hozzászólásra szeretett volna konkrétan reagá|ni, de nincs értelme, lnelt a szavazásbó| kideľĺilaz összvélemény. Máthé Zsolt képviselőnek mondja, hogy egy ilyen négyéves programban neľl célszerű határidő, felelős megjelölése. Képviselo úr tudja' hogy egy üzleti tęrv l évre szól' ez a gazdasági pľogľam 4 évre. 4 év alatt sok változás töńénhet.
Tanácsadói iroda műkodtetése: Van egy Városfejlesztési osztály a Polgármestęri Hivatalban, mely készséggel segíti a vállalkozásokat, páIyázatírásokat. Lehet tanácsadói iľoda, de akkor mi lesz a fa|ugazdásszat? Létrę lehet hozni egyfajta inkubátorhŁat, ami talán működik is, és összefogná az összęs javaslatot, csak át kell gondolni, mert ennęk lesz egy működési költsége, valakinek irányítani kell, valakinek üzemęltętni kell, valakinek mindig ott kell lenni, iroda is kell. stb. Lehetne ez a Városfejlesztési osztály is, egyszerűbb lenne az egész. További vélemény, javaslat nem lévénszavazás követkęzik. A gazđasági program mentén szavaztatja a javaslatokat, a mostaniakataztán' Szavazásra teszi fel a 3. oldalon a Kömyezetvédelmi, Yizgazđá|kodási és MezőgazdaságiBizottság javaslaÍát, hogy az l.2. pontban mesterséges vízfolyásként szerepeltetni kell a Nagykunsági
fócsatornát, tęľInészętes vízfolyásként a Hortobágy
-
Beľettyó főcsatoľnát' Aki ezzel egyetéfi, jelezze.
Kisújszállás Város Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (l2 igen szav azattal)
e
lfo ga dj
aa
m ód
osító j avas
la
tot.
Kecze István: Elhangzott bizottsági ülésen, de bizottsági döntés nem született ľóla, de szÜkségesnek tartja, hogy pontosításra kerüljön a XXIX. Dél Csatorna megnęVezést. Előteľjesztői javaslatként el
fogadj a, bizony áĺa a képvi sel ő-tęstĹrlet i s.
kövętkező módosító javaslat a 4. oldalon található. A Környezetvédelmi, Yizgazdálkodási és Mezőgazdasági Bizottság javaslata. A bizottság a 4. oldalon, a 2. Delnogľáfia adottságok pontban közölt koľfában a 18-59 éves koľosztály további bontásátjavasolja' úgy, hogy a l8-39, rnajd a 40-49, végĹil az 50-59 koľosztály keľüljön kimutatásľa. Aki ęzzel egyetéft, je|ezze.
A
Kisrĺjszállás Város Onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
e
lfo ga dj a
a
m ód os
(l2
igen
ító j avaslatot.
Kecze István: A Környezetvédelmi, Yízgazdźikodásiés Mezőgazdasági Bizottság javaslata, hogy: gazdasági progľamban fogalmazódjon meg az önkoľmányzat ftjldvásáľlási szándéka. Az
A
önkonnányzat a bel- (Koronakert) és külterületi teľmőÍtildek megvásáľlására vonatkozó koncepcióľól sző|o 24112009. (VIII.28') számú önkonnányzatihatározata alapján folyamatosan figyelemmel kíséria váľosban ér1ékęsítésrekeľülő tęnnofo1deket, befektetési cél1al a tęrmőflold elhelyezkedésétől fĹiggetlenül lnegvizsgálja a 2 ha-nźi nagyobb terüleni, legalább 30 AK/ha minőségti tennőÍtilcl megvásárlás lelretőségét.
Aki ęzzęl egyetéľt, jelezze.
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással
(l2
igen
szav azattal) elfo ga dj a a m ódos ító j avas la tot.
Kecze István: Bizottsági Ĺilésen vętődött föl, de bizottsági döntés nęm születętt a komfoftfokozatok
szerinti megoszlású önkormányzati lakásokról. Ezt előteľjesztői javaslatkén kéľibeépítésľea gazdasági pľogramba. Kivastagított adatoknál található ez, 2006-ban összkomfortos lakás 8' komfoftos 68, félkomfortos 2, komfort nélktili 36. osszesen l14. 2OO7-ben némi módosulás tör1ént. A komfoftos lakások száma eggyel több, és eggyel kęvesebb a komfor1 nélküliek száma. osszesen 1l4, szintén. 2008-ban töńént módosítás. osszkomfortos lakás 9' komfoftos 73' félkomfortos 2, komfort nélküli 36. osszesęn l2O. A tźhlázat többi adata vá|tozatlan. Eloterjesztői javaslat, kéľitudomásul venni.
A Környezetvédelmi, Yízgazdálkodási és MezőgazdaságiBizottságjavaslata a 7. oldalon van, hogy: A gazdasági program 4. - pénzugyi lehetőségek _ 4.2.c.) pontjában az ásványvíz minőségű kutak és a
palackozó üzem létľehozására való szándékot szerepeltetni kell.
,,c.) Az onkormányzati vagyon hąsznosítąsą útján új bevételi források keresése:
Meg kell vizsgáltatni az önkormányzati kutak víznlinőségét, ąbból a szempontból, hogy meýlelnek-e az ásványvízzé minősítésnek' és gazdaságos-e palackozó üzem lérehozása.'' Aki ęzzel egyetéft , je|ezze.
Kisújszállás Váľos Onkoľmányzatának Képviselő-testüIete egyhangú szavazással (12 igen szav azattal) elfogadj a a m ód os ító j avas latot.
Kecze István: A Kornyezetvédelmi, Yízgazdálkodási és MezőgazdaságiBizottságjavaslata, 9. oldalon, ajövőkép fejezeÍ,4. bekezdése egészüljön ki a következőkkel: ,,-kiilterületek is rendezettek, faldútjaink kąrbąntartottak, jórhaĺóak, ą hasznólók ą közös
A
célt megértik, " Aki ezzel egyetért, je\ezze.
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
e
lfo ga
dj
aa
m ód os
ító j avas
la
tot.
hogy: éľdeket és
(l2
igen
Kecze István: A következő javaslat a képviselo úr véleményébőlalakult ki, de módosító javaslat nem hangzott el' a kiosztott anyagra gondol. Igy a kördiagram sokkal éthetőbb, és látszik, hogy ipari jellegű, ipaľűzésibevétele a legtobb a városnak. Ez is előterjesztői javaslat, és kiegészül a diagram a százalékos kimutatással is, a gazdasági program végleges változatába így kerül be. A Környezetvédelmi, Yízgazdá|kodásiés MezőgazdasźlgiBizottság javaslata, hogy:
A 25.
oldalon, a Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgá|tatási Központ résznél fogalmazódjon lneg a TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ kibővítése pályázati lehetőség kihasznál ásával. GyakoľIatilag Ugyanezt ťogalmazta meg az Ügyľendi és Jogi Bizottság is, hogy a gazdasági pľograln-
pontjában, a célok, feladatok között keľüljon megfogalmazásľa, hogy ,,Az engedélyes tervek alapján keresi ą pályázati lehetőségeket a Ksújszćłllási építésĺ onkoľnlányzat TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ bővítése ĺźrdekében.''
tęrvezęt
3.1
.4.
Az engedélyes tervek már rendelkezésre állnak, nrett már pályázott
ęrrę az önkonnányzat,
de sajnos
nem nyeft apályázaI. Aki ezzel egyetéft, jelezze.
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangri szavazással (1Ż igen szav azattal) elfogadj a a m ódos ító j avas latot.
Kecze István: A 4l. oldalon a kiadványok tekintetében úgy kerĹilt megfogaĺlnazásra, hogy váľosunk töfténetével kapcsolatos korábban megjelent, Kisújszállás város tcifténetę I-II-1II. kötetet, lnint sorozat, rnelyet néhány éven belül folytatni kellene, illetve egy olyan kotetet is tánrogat a testĹilet, mely egyben foglalja ĺlsszę a város múltját. A második változat mellett tętte két bizottság is a javaslatát, tehát egy teljesen Ĺrj váľosi l<ľónika rnegielentetésével kívánják folytatni a KisĹljszállás történetével foglalkozó Sorozatot, tánaszkodva az ę1őző helytörténeti kiadványokľa, bemutatva a város tcjfténętéthűen, i deo l ógi amerrtesen, és tát gy szeruen. Aki ezze| a módosító indítvánnyal egyetéft, jelezze.
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (12 igen szav azattal) elfogad
j
a a m ód os ító j avas |atot.
Kecze István: AzEgészségügyi, Szociális és Spoľtbizottság és a Művelodési' oktatási és Ifiúsági
Bizottság javaslata, hogy a gazdastryi pľogramban, a 42. oldalon anéprajzi hagyományok témakoľben a Néprajzi Kiállítóteľem mellett aTájÍläzzal is foglalkozzon. A ,,tárgyi néprajzi hagyományaink'' bekezdésbe kerüljön befogalmazásra a következő szöveg: ,,A néprajzi hagyományaink bemutatásának másik helyszíne a Tájház, melynek felújítása, állagmegóvása szintén a következő évek feladata kell, hogy legyen.'' Aki ęzze| a módosító indítvánnyal egyetért, jelezze.
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (12 igen szav azattal)
e
lfo ga
d j
aam
ó d
os
ító j ava
s
la
tot.
A
Köľnyezetvédelmi, Yízgazdálkodási és Mezőgazdasági Bizottság javasolta, hogy a 43. oldalon a3.2.3. pontban kertiljön befogalmazásra, hogy ,,Az önkormányzat megvizsgáĘa az Arany János ĺ/árosi Konyvtór új helyre torténő elhelyezését.'' Aki ezzel a módosító indítvánnyal egyetért, jelezze.
Kecze István:
Kisújszállás Váľos Onkoľmányzatának Képviselő-testiilete 11 igen szavazattal, mellett elfogadja a módosító javaslatot.
A
l
taľtózkodás
Kömyezetvédelmi, Yízgazďálkodási és Mezogazdasági Bizottság javasolta, hogy a gazdasági pľogram 5. - Közľend, közbiztonság, bűnmegelőzés - pontjában fogalmazodjon meg' hogy ,fz önkormányzat kiemelt figłelmet fordít a kozrend, kozbiztonsóg helyzetére. A megelőzés és a bíinĺłldazésérdekében a rendőrséggel kötott megállapodás alapján Bíĺnmegelőzésiés Közbiztonsági
Kecze István:
85/1 96
Bizottságot műkodtet, mely kooľdinálja az e tevékenységgel foglalkozó rendőľségi, önkoľnlćlnyzati és
civil szervezeteket.
Akj ęzzel a módosító indítvánnyal egyetéft, je|ezze.
Kisrĺjszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testiilete egyhangrĺ szavazással szav azattal) elfo ga dj a a m ódosító
j
(l2
igen
avas latot.
Kecze István: A Környezetvédelmi, Yízgazdálkodási és Mezogazdasági Bizottság javasolta, hogy a 49. oldalon, a 6.2. pont kiegészítéseszükséges: ,,Az önkoľtnányzat a védelemľeérdemes teľĹileteket átgondolja, és újľakezdeményezi az oregerclĺj védettényilvánítását''' Aki ęzzęl a módosító indítvánnyal egyetért, 1e\ezze.
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással
(l2
igen
szav azattal) elfo ga dj a a m ód os ító j avas latot.
Kecze István: A Kömyezetvédelmi, Yízgazdá|kodási és Mezőgazdasági Bizottság és a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság is javasolta, hogy a gazdasági pľograln neve legyen Gaál Kálmán progľaln' mint alcím a neve.
,,AZ elnevezés mellętt keľüljön fęltĺintetésľeGaál Kálmán színes poftréja, szülętésénękés ha|álozásának dátuma.'' Véleménye szerint elegendő csak a név, és esetlegesen a pońľéja. Tehát Gaál Kálmán Program, mint alcím. Aki ezzel a módosító indítvánnyal egyetéń, je|ezze.
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testtilete
mellett elfogadja a móclosító javaslatot.
lĺ
igen szavazattal,
t
Kecze lstván: A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság javasolta, hogy külon
tartózkoclás
határozatban
fogalmazódjon meg' hogy: ,,Az önkormányzatnál haszllált infoľrnációs szigetek átdo|gozására, fęlszálrolásáľa, egy új infonnációs ręndszęr előkészítéséręaz önkorlnányzat létre hoz egy tęStĹi]etet annak érdekében,hogy előre lépéstörténjen a mĺiködésbęn, az intézményikapcsolatokban.'' Ezthatáridő és felelos meghatározásával lehet elfogadni, ľöVid távú feladatról van szó. Felelős legyen
a
Pénzugyi és Gazdálkodási Bizottság, hatáľido
a
feltárásra 2011. szeptember 30-a legyen.
A
megvalósítás határideje folyamatos.
Aki e zzel az önál'|ő határ o zati j avas l attal
e
gy etért, j el
ezze'
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (12 igen szav azattal) elfo ga
65 l20l
l. (III.29.)
az inf oľ m áció s
d j
a j ava s la to t, és a követke zó határ ozaÍot hozza:
szá m ú łin korm
re n d sze
ányzati határ ozat
r átdolgozásán
a
k
el ő
készítése
Kisújszállás Váľos Önkormányzata úgy dönt, hogy az általa használt információs szigetek átdolgozására' felszámolására, egy új infomációs ľendszeľ előkészítéséľelétre hoz egy testületet annak éľdekében,hogy előre lépéstörténjen a mrĺködésben,azintézményí kapcsolatokban. Nagy István, aPénzĺjgyiés Gazdálkodási Bizottság Felelős: Határido: a feltárásra 20l 1 . szeptembeľ 30. a megvalósításra : folyamatos
Erről éľtesül:
1. 2. 3' 4' 5'
Kecze István polgármester Dľ. Kittlingeľ Ilona címzetes fojegyzó Nagy István bizottsági elnök Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési osztálya Polgármesteri Hivatal IntézményiosztźÄya
86/1 96
Kecze István: Elmondja, hogy a program l. sz. mellékletében mindkét oldalon a l3. sorszám a\atÍaz
összesen sorban a fejlesztési célúhitelek, kötvények kamata összesen helyett a működési célúhitelek, kötvények összesen megnevezése szeľepeljen. Javasolta a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság. Eľről
nem döntöttek, ezt is aze|oterjesztés ľészénektękinti. A 44. oldaloĺ, a 4.1.2. rĺjvid távú infrastrukturális fejlesztések sorszáInozását javasolja módosítani. Az a.) pontban aMőricz Zsigmond Gimnáziumban, ennek lesz két alpontja: aa.) tornaterem padlójának felújítása, lelátó építéSe,ab.) a gimnázium aszfaltburkolatú kosáľlabda pályának helyi mĹĺfiives footsall pálya méľetĹi,többfunkciós pálya építése.Erľől is volt szó, de javaslat neln hangzott el, és azért lnaľadt iťt benne, hogy mint lehetőség legyen rnegfogalmazva. A b.) pont lesz a Városi Spofttelep fiives labdarŰgő pályájźlnak felrijítása, c') a városkcizponttól távoli váľosrészęken, fiivęs kozteľĺ'ileteken focikapuk elhelyezése, d.) pont pedig az extľém spoľtpálya átköltöztetése az Erzsébęt Ligetbe, anri máľ meg is valósr"llt. Ezagazdasági pľogram 201O-tol indtrl, ezéľttal1allnaz olyan elemeket is, melyek már megvalósultak. Szintén eloteľjesztői javaslat, mely beépítésľekeľĹil az anyagba. Demeter Jánosné képviselő javaslata, tnelyet sokan lnegerősítettek, hogy külön határozatba keľüljön a gazdasági pľograln összeállítóinak, készítőinek, a képviselő-testiilet tagjainak' a Polgálrnestęri Hivatal munkatáľsainak, az intézmények vezetőinek, és a készítésbęnľésztvevodolgozóinak végzett vánítás. munkáj áért a köszönetnyi Aki ezze| az önáll ő határ o zati j av as l atta l e gy etérÍ, j el ezze' I
Kisújszá11ás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
e
lfo ga dj a j ava
sla
to
(12
igen
t, és a köv etke ző határ ozaÍot hozza'.
66120l l. (IIl.29.) számú iinkoľmányzati határozat l<öszłinet a gazclasági pľogram készítőinek
Kisújszállás Váľos Önkornányzati Képviselő-testĹilete köszönętét fejezi ki a képviselő-tęstülęt 20102014. évekľe szóló gazdasági progľarnja készítőinek, a képviselő_tęstület tagjainak, a Polgármesteľi
Hivatal és az jntézmények vezetőinek és dolgozóinak' Errcĺl éftesül;
l. 2. 3.
Kecze István polgáľmesteľ Dľ. Kittlinger Ilona címzetes fójegyző Valamennyi önkoľmányzati intézmény vezeto1e
Kecze István: Időręndi sorľendben haladva Nagy Lajosné képviselő módosító javaslatai követkęznęk. Képviselő aSSZony javasolta egy mezőgazđasági tanácsadó szolgálat létrehozásźĺta falugazdász me1lętt.
Aki ęzzel
a módosító indítvánnyal egyetért, je\ezze.
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testíilete Ż igen, 4 nem szavazattal,
6
Kecze István: Képviselő aSSZony javasolta hangyaszövetkezet létręhozását, de eľre van utalás
a
taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot. gazdasági programban, csak más módon. Aki ęzzęl a módosító indítvánnyal egyetért, jelezze.
Kisújszállás Váľos Onkoľmányzatának Képviselő_testiilete 2 igen, 4 nem szavazattal, taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
Kecze István: Nagy Lajosné képviselő asszony további javaslata volt, hogy: ,,A
6
közterĺ'ileti polgáľőrséggel és a kell, a két szervezet a rendőrséggel és a mezőőri szervezetet erősítni felügyeletet együtt, többszĺjr, közös akciókban vegyen részt." Ez megfoga|mazźsra kertilt egy bizottság javaslata alapján, csak más megfogalmazással Javasolja, hogy képviselő asszony eú. fogađjael, hogy ez már lefogadásra kertilt'
871196
Nagy Lajosné: Elfogadja.
Kecze István: Nagy Lajosné képviselő aSSZony további javaslata volt, hogy a ,,SZem lĺozgalom''
támogatása az cĺnkományzat á|tal valósuljon meg.
Kecze István: A bizoťtsági javaslatľa már elfogadásľa került a tevékenységeksorában ez, azt |ehet folytatni, hogy ,,... és támogatja a ,'Szem mozgalotn'' további kiterjesztését''. Aki ezzel a módosító indítvánnyal egyetéft, jelezze'
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal) elfo gadj a a
m ód os
(l2
igen
ító j a v as la tot.
Kecze István: Képviselĺĺasszony javaslata volt, hogy hatékony egyĹittmĹĺködést kęll
a helyi
töŕénelmi
egyházakkal me gval ós ítan i. Akj ezze| a módosító indítvánnyal egyetért' jelezze'
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatálnak Képviselő-testülete 9 igen szavazattal, 3 tartózkoĺlás mellett elfogadja a módosító javaslatot.
Kecze István: Képviselő aSSZony nęm hatáľozta meg javaslatainak helyét, így a hivatal dolgozói megkeresik azoknak a helyét a gazdasági programban. Kövętkezo javaslata volt képviselő asszonynak, hogy önkornányzati szinten a magyaľ nemzeti óvodai pľogram létľehozása' kidolgozása valósuljon meg. Aki ezzel a rĺódosító indítvánnyal egyetéft, jelezze'
Kisríjszállás Város onkormányzatának Képviselő-testtilete
taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot. Kecze István: Képviselő
3 igen, 3 nem
szavazattal,
6
aSSZony javaslata volt a fiatal házasok tárĺogatására' új helyi lakástámogatási
rendszęľ kidolgozása.
Aki ęzze|a módosító indítvánnyal egyetéft, .jelezze'
KisújszáIlás Váľos Önkoľmányzatálnak Képviselő-testülete tartőzkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
4 igen, 3 nem
szavazatta|,
5
Kecze István: Van máľ ilyen programja az önkorlnányzatnak, esetleg be lehet illeszteni.
Következő javaslata volt, hogy vallás-eľkölcsi alapú oktatás, nevelés megvalósítása az ĺinkormányzati iskolákban és óvodákban. Aki ezzel a módosító indítvánnyal egyetéft, je\ezze.
Kisújszáltás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testĺilete 3 igen,
taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot. Kecze István: Képviselő aSSZony kövętkęző javaslata volt Aki ezze| a módosító indítvánnyal egyetéľt'jelezze'
3 nem
szavazattal,
6
a szociális káltya bevezetése'
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testiilete 2 igen, 3 nem szavazattal, tartózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
7
Kecze István: Az Erzsébęt GyőgyvizÍi Stľandfi'irdő felújítása után egészségmegőrző pľogram létrehozása és kidolgozása szükséges. Ez szerepe| a gazđasági programban több helyen ís, sőt most is van egészségmegőrző progľam' nem csak a fiirdő felĹrjítása után szükséges. Úgy gondolják, erről nem szükséges szavazni, a 28. oldalon ez 6 pontból áll. Képviselő asszony fenfiartja a javaslatát?
Nagy Lajosné: Igen.
Kecze István: Aki
ęzze1 a módosító indítvánnyal egyetéft, je|ezze.
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testülete taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
4 igen, 4 nem
szavazattal, 4
Kecze István: Képviselő aSSZony következő javaslata volt, hogy az önkormźtnyzat kedvezményes támogatás I a pály akezdo
fi ata]
nyújtson
oknak.
Aki ezzę\a módosító indítvánnyal egyetéft, 1elezze.
Kisrĺjszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete
tartózkodás mellett nem fogaclja el a móĺlosító javaslatot.
3 igen, 3 nem
szavazattal,
6
Kecze István: Képviselő aSSZony következő javaslata volt, hogy a pá|yakezdő fiatalok, fiatal szakemberek vállalkozásához nyújtson az ölrkorrnálryzat hosszú távú, alacsony kamatozásri hitelt. Aki ezzel a módosító indítvánnyal egyetéfi, 1elezze. Kisrĺjszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete 1 igen, 1 nem szavazattal, l0 tartózkodás mellett nem fogadja el a móclosító javaslatot.
Kecze István: Képviselő aSSZony a szélerőrnű paľkra Ĺrj megoldást vázolt. Ezzel kapcsolatban
elmondja, hogy nem az önkoľmál1yzat a beľuházó, az önkoľmányzat csak a területęt adja, a beruházó dönti el, hogy milyen technológiát hoz idę' Lehęt bęszélni más szélerőmű-technológiá'ól' de a bervháző dolga' hogy milyen széleľőlnűvet épít. A széleľőmiivek telepítésefejezet az Alerioľl I-lungáľia Eneľgetikai Kft. kezdeményezésérőlszól, cle ebbe a fe1ezetbe,2. pontba kerüljcin beépítésľeez a 1avaslat' alni űj műszaki megoldást' technológiát jelent. Aki ezzel egyetél1, jellezze.
Kisújszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazattal, 4 tartózkoclás mellett elfogadja a módosĺtó javaslatot.
Kecze István: Máthé Zsolt képviselő javaslatai követkęznek. Máthé Zsolt: Javasolta, hogy az önkonnányzat taftSon fórumot a helyi kis-
és középvállalkozásoknak' mikro vállalkozásoknak az Új Széchenyi Terv adta lehetoségekről. A változások nagymértékűek, szinte
követhetetlęnęk.
A feltétęlek is nagyok.
Kecze István: Elmondja, hogy a múlt hétęn kezdték meg már ennęk a szeľvezését.Ez most egyedi kezdeményezés, de lehet akáľ rendszeľes is, mert ki tudja, milyen progľamok jönnek még ki. Erľĺĺlegy külön határozat sztilessen határidővel, felelossel. Felelos legyen a polgármestęr, határidő pedig 201l. április 30-a legyen. Ápľilis első felében lakossági forumok lesznek. Akí ęzzel az onál|ó határozati javaslattal egyetérI, jelezze'
Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazással (12 igen szav azattal)
e
lfo gad j a j avas la tot, és a köv ętke ző haÍár ozatot hozza:
/20ll. (III.29.) szám ú iin ko rm ányzati hatáľ ozat az Uj Széchenyi Teľvvel kapcsolatos tájékoztatő megszervezéséről 67
Kisújszállás Város Onkormányzata úgy dönt, hogy
az Ú.i
Széchenyi Tervvel kapcsolatos
lehetőségekről fórum keľetébentájékoztatja a váľos kis- és középvállalkozásait.
Felelĺĺs: Határidő:
KeczeIstvánpolgármester 20l l . ápľilis 30.
89/1 96
EľőléľtęsĹil:
l. 2. 3.
Kecze István polgármester Dľ. Kittlinger Ilona cílnzętes ťőjegyző Polgánnesteľi Hivatal Városfejlesztési osztálya
Máthé Zsolt: Külön haÍározaÍban javasolja megfogalmazni' hogy az önkormányzat vizsgál1a lneg lehetőségét azlngyen telefon haszná|atának lehetőségét az önkormányzat és intéznényei között.
a
Kecze István: Erľől egy tágabb határozat keľült elfogadásra a Pénzugyi és Gazdálkodási Bizottság javaslata, kidolgozása a|apján' Szeptembeľ 30-ai dátumrnal. Tóth József bizottsági tag javaslata volt ez. Javasolja, hogy abba legyen ez a gondolat belegondolva, mert benne van. Képviselő úr fenntaľtja a javaslatát?
Máthé Zsolt: Visszavonja
a
javaslatát.
Kecze István: Maľadt-e ki módosító indítvány? Úgy \átja nem' Akkor a gazdasági pľogľam végszavazására kerül sor. Szayazásľa teszi fel' a 2010-2014. évękľeszóló Gaál Kálrnán progľam
elfogadását az elfogadott módosító javaslatokkal egyben. Aki azzal egyetéń' je\ezze.
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testiilete mellett elfogadja javaslatot, és a kcivetkező határozatothozza:
1l igen
szavazatta|,
1
taľtózkodás
6812011. (I I I.29.) szá m ú ön koľm á nyzati határozat az łinkormányzat2010-20l4 ével<ľeszóló gazclasági programjának meghatározására
Kisújszállás Város Önkornányzatí Képviselő-testületę az önkoľmányzat 2010-20l4 évękre szóló gazdasági
pľo gramj át
a határ o zat
m el
l ék l
ete s zeri nt
e
l
fo gadj a.
A képviselő-testĹilęt agazdasági program időarányos végľehajtását 2012-ben
Felelős:
Hatáľidő;
Enől
éĺtesiil:
és 2014-ben él1ékeli.
Kecze lstván polgánnester Dr. Kittlingeľ Ilona címzętes fójegyzo 2012. szeptember 30' 2074. szeptember 30.
1. 2. 3. 4.
Kisújszállás Város Polgáľmestere Dľ. Kittlinger llona címzętęs főjegyző Valamennyi telepiilési képviselő Polgármesteľi Hivatal valamennyi osztálya és szervęzeti egysége
Ĺ\ e l f łcvlł(,u-ili)"rr čĺlvcr,y1,|117zl'{.'ltaŁJl'c;ą,-1
KISUJS Z ful-J'ÁŔS VÁeoS
CIIv
KCIRjĺÄlhlvVznľn
ęAZ.DfuSAęI PBoęB Ż
ęAAt
KAILIW]AINĺ
PROG(RAIM 241
0-
iłlęllł-Llę"tc
2A1 4
91 /1
96
Taľtalomjegyzék I. Bevezető
II. Helyzetlĺép 1. Tel'Inészeti aĺlottságok,
1.1' Levegő
köľnyezeti áIlapot
1.2.Yíz 1.3. Talaj
J J J
1.a. T'lővilág 1.5. Epített kłjľnyezetieleľrek 1.6. Zaj 1.7. HulIaĺlék
4
2. DemogľáÍiai aĺlottságok
4
Pénziigyi lehetőségek
4.1. 9lőznrények
5 6 6
4'3. Több évľeszó]ó elkłĺtelezettségek
7
III. Jövőkép
9
IV. Fejlesztési célok 1. Vállallĺozások, nlunkaeľőhelyzet 1'1. VállaIkozások t'1,l' Az ipaľűzésiaĺló alakulása bevétel és ágazat szeľint 1'1'2. Egyéni válla]kozási tevékenységnlegoszlása ágazat szeľilrt
łt
1'2. Munkaeľőhelyzet 2. Közoktatás
15 16
2. 1.
16 16
3. onkoľmá nyzati Yagyon 4.
4.2. Eves ktiltségvetéseltbelrteľvezhető további saját fejlesztési foľľások
2.l. Kötelező és önként vállalt łĺnkoľmányzati felaĺlatol< l. I(titelező feladatok 2.1.2. onlłéntváltalt felaĺlatok 2.Ż. A helyi közoktatás-tewezés alapĺlokumentumai; közoktatási intézkeĺlésiteru, minőségiľányítási pľogľam, eséIyegyenlőségi teľv Ż.2.1.Intézkedésitery Ż.2.2. M.inőségĺľányításip ľogľam 2.2.3. Esélyegyenlőségi telv 2.3. Általános fejlesztésůfelaĺlatok 2.4. Fejlesztési felaĺlatok az önkormányzati kötelező közoktatási feladatok ellátásban 2.4.1' Váľosi ovodai Intéznrény Ż.4.2. Ärany János Általános Iskola 2.4.3. Kossuth Lajos Áttalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 2.5. Fejlesztési feladatok az önkoľmányzati iinként vállalt kiizoktatási felaĺIatok ellátásban 2.5.1'. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Peĺlagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 2.5.2. MóľiczZsigmonĺI Gimnázium,Rőzgazĺlasági Szakközépĺskola és Kollégium 2.5.3. Illéssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola 2.5.4. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3. SzocÍális és gyeľmekjóléti ellátás 3.1. Személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások 3.1.1. A 10.000 lakos felett kőtelező, meglévő szociális szolgáltatások 3.1.2, A 10.000lakos felett kötelező, hiányző szociális szolgáItatások 3.1.3. onként vállalt szocĺális szolgáltatások
,]
l1
11 11
15
t6
16
t7 18 18 18
20 2Đ
Ż0
2l 21 21
))
Ż3
Ż4 24 24 24
t< 25
3.1.4. CéIok, feladatok
3.2. Személyes gonĺloslĺoĺlástnyújtó gyeľnrekj óléti ala pellátások 3.2.1. A 10.000 lakos felett kötelező meglévő gyeľmekjóléti aIapellátásolĺ 4. Gyel'mek- és ifjúságvédelenr 5. Bgészségügyi ellátás
t< Ż5
)ą
5'1. Alapellátás
26 26 26
5.2. SzakelIátás 5.3. Pľoblénlák az egészségiigyi ellátás teľiiletén 5.4. A.z egészségfejlesztésitelrľ aktrralizálása
1,1
27 27
V. A váI'os fejlesztésélrekstľatégiája
30
1.
Váľos l,eľsen1,Iĺépességónekjavítása
30
30 Infľastl'uktúľafejlesztése 30 1'1.1. Ivóvíz nlinőség javítás 31 1.1.2. Bel* és kiilteľiileti vízelvezetés 3Ż 1.1.3. Kunránia Gyógy- és Stľanĺlfüľdőfejlesztése JJ 1.1.4. Hotel Kumánia megépítése 1.1.5. Kisírjszállás váľosközpontjának firnkcióbővítő rnegújítása 34 1.1.6. Bel- és kĺilteľületi űltllálózat fejlesztése 34 1. 1.6.1. Belteľü leti sziláľdbuľkolatúúthálózat fejlesztése fölĺlutal<, egyéb mezőgazdasági fejlesztése, kaľballtal'tása 34 Í.1'.6.Ż. Kiilteľületi sziláľĺlbuľlĺolatrĺ 35 1.1.7. Új Óvoĺla építése 35 1.1.8. Kisújszállás és Kendeľes ltözötti keľékpáľlitépítése J5 l' 1.9. Ipaľi teriiletek ilrfľastľuktírľájánaI< fejlesztóse 35 1. 1. l 0. Bneľgetil
4.2. ĺĺIegenforgalo m, tu ľizm us 4.3. Az önkoľmányzati kapcsolatok
45 45
5.
Közrend, közbiztonság, bűnmegelőzés
1' Közteľület-feliigyelet 5.2' Mezei őľszolgálat 5.
5.3.
Közteriilet védellne
5'4. Váľosi Polgáľőľség ó' Tel'mészet- és Kłĺrnyezetvédelem ó.1. Hulladékgazdálkodás ó' 1. 1.
Telepĺilési hulladélĺleľakókl'ekultivációja
6'1'2. Hullaĺlélĺ]eľakólrasznosítás ineľt hulladékleľakólĺéntés l
1.3. Szelelĺtívh rr|laĺlékgyÍĺjtés
hullaĺlékgyűjtő szigetek 6.t.3.2. Zsákos szelektív hulladékgyűjtés 6. 1.3.3. HuIlaĺlékuclva ľ üzenreltetése 6.l.4. Il|egális h ullad ékleľa kólĺ felszá m olása 6.2. Helyi teľmészetvédelmĺéľtékek 6.2.I. Eľzsébetliget éľtékeineknregőľzése 6'3. Paľlagfĺĺ-mentesítés 6.
1'3. 1' Szelektír,
Mel|ékletek 1. számú melléklet Tiibb éves hitel, kamatÍizetésiés ktĺfvény visszĺrv/rsáľlási I<öteleze ttség ér,es bontásbaIl 2. számű mellél
46 46 46 46 46 48 48 48 48 49 49 49 49
50 50 50 51
5Ż
Gazd asági Pro gram Kisírj szál|ás Ż010-201 4
I.
Bevezető
Kisújszállás osi kun telepüIés, egyike a,,nagykull szállásoknak''.
A
4-es szánlú főĹlt lrrellett,
a
Budapest-Nyíregyháza vasútvonal lnentén fekszik, így könnyen nlegközelítheto. Kisťljszállás tipikus
alföldi település hangulatos utcáival, ztrgaival, a tájba épĺilő ker1i gazdálkodással'
Kisújszállás alapvetően lnezováľos, de ĺpal'l'al, keľeskedelelnlnel szolgáltatásokkal várja a látogatókat'
A
is
ľendelkezik, illetve számos
váľos stl'andja az Eľzsébet liget hangulatos töIgyese mellett
ta]álható, 48-49 fokos, alkálihidľogén-kal'bonátos-jódos
vize gyógyító hatásťl. Erľe alapozva szeľVezte
lneg a váľos a Íiiľclőgyógyászatí szolgáltatásokat, illetve az ťrj Íi]ľclőt, arnely 2012 nyaI'áľa készü] el. A
koľábbi szálláshiányt enyhítve 20l0 ĺjszéllifiúsági szálláshelyet adtak át,20l2-ben pedig - a fiiľdővel egy idoben
A
-
egy haľnlillcszobás, háľonlcsiIlagos szálloda is nlegnyida kapuit a Ilagyközcinség előrt'
Íiiľclés'gyógyulás lnellett száInos kultuľális pľogľaľllközül választhatnak a látogatók.
A
20lQ-ben
megújult NépľajziKiállĺtóteľenlben (arrlely egykoľ Moľgó Csáľdaként fogadta az a|föIdi vándoľokat) a Nagykunság népéletétbelnutató állandó kjállítást rendeztek be, az rlj foglalkoztatótéľben pedig időszaki táľlatok kapnak helyet, A váľos néprnĹivészeti értékejtmutada be a mintegy 200 éves Tájház is.
A
városközpontban található
a volt
szobrásznlűvész, Papi Lajos alkotóháza, ahol napjainkban
a
miivészęti iskola képzőművészet tanszakos diákjai tanulnak, i]letve a Szallna- és Csuhéfonók Baráti Társaságának kiállítása is megtekinthető' A sza]maműhelyek alkalmával el is sajátíthatják a ,,csuhézás'' alapjait az éľdekIődők.
A kun ősök hagyornányait islnęľheti lnegaz utazó
a váľos liatáľában lévo Hoľváth-tanyán. Iťt ľendezik
meg a hagyományos Kun Viadalt, ahol az ősi harcmodoľban lnérik cĺssze tudásukat' Emellett jú]iusban a Haiász]é- és Halételfőzo Fesztiváh'a, szeptemberben pedig a Kivilágos Kiviľľadtig Fesaiválra várják a vendégeket'
2t56
Kisújszállás neľncsak saját pľogľamjaival, ltanem kiľándLrlási lehetőségeivel is vonzó. K
jutni innen a Hoľtobágyľa, a tĺlrténellni EgeI be, Valalnint a Beľetýi rnadáľvilága is nlegfigyelhető
a
túzokľezeľvátutrrbat-'l.
Agazdasági pľogľaln ezen táľsadalrni' kcĺľnyezeti és gazdasági adottságok, az itt élők szellelni és fizikai képességeiľeépĹĺlvekészüIt el, összharrgban a költségvetési lehetoségekkel.
Ezek lllelltén vázoljuk az öltkoľnrán1,zatáltal nyťrjtandó kcitelezo és önként vállalt feladatok ellátását,
teleptilésfejlesztéslehetoségeit' cé]kitiĺzéseit.
az egyes
közszolgáltatások
biztosĺtását,
a
a
váľosüzenreltetés
3/56
II' Helyzetkép
l' Teľmészeti aĺ|ottságok, köľnyezeti állapot Kisújszállás az Alföld középső ľészén,a Btldapest-Debrecen vasútVonal és a 4_es szánlú főközlekedési
ťrt
lnentéli fekszik.
l.l
Levegő váľos belteľĹi]eti levegőjének állapotáľa, a levegő szennyeződéséľe az ipal'i tizenleken ćs telepeken, állattenyésztö telepekerl kír,til a 4. sz. főťrtvonal átmento fol'galma vall döntően befolyásoJó hatással. A 4.
A
sz. foťrtvonal be]teľti leteľl átlnenő
j
álinűfol'galnra
l
5.963 Eg1,ségj áľnlű/nap.
l.2. Yíz Teľrnészetes vízfoIt,ás:
- a Hoľtobágy - Beľettyó ÍőcsatoľIla Mesteľségesvízfolyások - Kakat-éľi focsatoľna :
-
Villogó focsatorna
Nagykunsági főcsatoľna
Yízellátás:
A váľos ivóvízellátását l7
db mélyfiľásúkťrt biztosĺda, a felszín alatti vizek igénybevételével. r,áľosi tel'Ĺiletén kecll,ező a teľnlá]víz' nyeI'ési lehetosége. A r'áľosban gyógyító hatású teľrnálvizes stľalrdfiiľdő tizenlel, aInelynek 20l I.évben llregkezdődott a fejlesztése és az ťrj kollrplexuln 20 I2. évben
A
keľĹi] átadásľa és nlegnyitásľa.
Talaj város tel'lllőteľü]ete l8'074 ha' lnel1,bő| rnintegy 91
1.3.
A
o/o-a szánto. A nrezogazdasági teľlnelés a váľos teľmőteľületének talajai több típusba tat'toznak, az eĺőf,oľduló talajtípusok: ľéti talajok, szolonyeces I'éti talajok, ľétĺszolonyecek, szýeppesedő ľétiszolonyecek, niélybell sós l'éti
nleghatáľozó.
cseľn ozj omo k,
A a
l
fo ld
i lĺlészlepedékes cseľn ozj om ok'
1.4. BlőviIág
Kisújszál lás élővilágát a,,Nagykulrságľa'' jellemző élővilág j ellenlzi. Uľalkodó fafajok: Fehér és torékeny friz, fehér és fekete nyáľ, akác, kőris. Jellegzetes állatok: Töľpe géln' vízityúk, jéglnadáľ, szürke gém, kócsag, denevéľ, lnezei nyúl, fácán, veľéb, fekete ľigó. 1.5. Epített környezeti
A lakások
elemek
száma 4924 db, melynek l00 %-a a villanlos hálőzatba, 100%-a az ivővizvezeték hálózatba bekapcsolt. A csatornázottság méltéke a váľosban közel 100 %-os' A város önálló szennyvíztisztító teleppel rendelkezík, a 0l39 hĺsz.-úteľĺileteIr. A telep kapacitása 1200 m3ld, kihasználtsága közel l00%os. A tisztított szennyvíz befogadója a XXIX. Dél csatoľna, a korszeľtisített szennyvíztisztító telepen 1 100 t/év mennyiségű víztelenítetr' szennyvíziszap keletkezik. A szennyvíziszap táľolása a szennyvíäisztító telepen található iszap depóniában történik, amely 6 havi iszaplnennyiség befogadásáľa a]kalrnas. A depóniában táľolt iszap a későbbiek soľán mezőgazdasági teľĹilęteken keľül elheiyezésľe' A váľos két lniienrlék épülete a Ręfoľmátus temploIn és a Moľgó Csárcla, országos véde]eIn alatt ál1 a városban található 3 Kunhalom. 1.6. Zaj
A váľos belterületén a legnagyobb zajforľás a 4 ' szánu fókcjzlekedési
út. Előľe lépéstörtént Kisújszállás várost elkerülő szakaszának rnegépítésimunkálataiban, az elkerülő szakasz építése2009. októberében ęlkezdődött, az engedélyekben meghatározott befejezési határido 2010. decenrbęľ 15-e volt. Az út
miÍszaki átadás-átvétele 2010' decelnber 15-énmegkezdődört, azátadás várható időpontja 20t i. év.
Ąl56
1.7' Hulladék
A konllnunális sziIáľd hulladékok 2007' július 1-től
a kaľcagi konlInunáljs sziláľd hulladékleľako telepen keľĹillrek általIn atlan ításľa. A váľosi hu|ladékleľakó a kü]teľületen, a 014112' hrsz'-ú teľii]eten található, l_izenreltetoje a Kisújszállási
Váľosgazdálkodási Kft. leľakót ĹizeIneltetö Közszolgáltató
A
a Közép-Tisza-Vidéki Köľnyezetr,édellni, Teľmészetvéclelnli és
VízĹigyi Feltigyelőségtől l090-612008. szálnon lnegkapta az ineľt huI1adékok kezeléséľevorratkozó engeclélyt, anrely 20ll. máľcius l-jén lejáľt, az engedély nreghosszabbítása Ż0l6. évig jelenleg folyanlatban van. A leľakólr ezen kívti] a váľosi konlposztáló telep Ĺizenlel, ainelyen a lakosság
téľĺtéslllentesenelhelyezheti a kornposztáIható
2.
szeľves hulladékokat.
Demogľáľlai adottságok
Kisújszállás lakossága az oľszágos tendęnciához lrasonlóall folyalnatosan csökken. 2006. decembeľ3l. napján 12.315fó,20l0' decelnbeľ31. napjárr ll.873 fő aváľos összlakossága. A halálesetek szálna továbbľa is meghaladja a sztiletések számát, ezéľt az esetleges elvándoľ]ásokon kívtil a teľlnészetes fogyás is csökkenti váľosunk összlakosság-szálnát.
Az életkoľ szeľinti
cjsszetételt vizsgálva továbbľa is megállapítható, liogy a lakosság legnagyobb részéta alkotják, valallritrt n'}agas a 60 év feletti ]akosok szánla. A l 8 év a]atti gyeľnlekek az
l 8 és 59 év közcjttiek <ĺsszlak osságnak
kevesebb,
nr
i
nt 20
%o-
áL
képezlk'
A fél'fiak és nők
aľányát vizsgálva nlegállapĺtható, Ilogy sztiletéskoľ a tlelrlek aľán;'a kiegyenlĺtett, ó0 ér,es koľ felett azonban ugľásszeľűelr rnegnő a női netlet képviselő lakosok aĺárlya.
Eletkor 0-2 3-5 6-13 14-11 I 8-39
ľérÍi
no
Ossze.sen
106
89
r56
158
410
445
Ż80
Ż'78
t95 314
Megoszlás 1.64% 2.640/o
780
40-49 50-s9
'747
915 558 3 809
736
t483
12.49yo
843
60- I 00
1i78
878 1699
t72) 2877
Ż4,23o/o
s810
6063
11873
0.01% I00.00%
r
2029
00-
r
0
'7
-'l 1o/o
4-70% 32-08o/o
145%
A házasságkötések száľna tovább csökkent' A fiatal párok korében népszeľűbba hivatalos eljáľás néIküli együttéléS. A házasulni szándékozók köztil egyľe többen választják az ĺrgynevezett két-tanús esküvőket, amelyęn aziť1il páron és a két tanún kívül senki vagy éppen csak a sztlk csaĺád veszrésď.
98/1 96
Kisúiszállás Váľos nénessógéľevonatkozó łisszchasonlító adatok (fő) Ev
Ż006
t2375
Lakossásszánl Cs<jkkenés a lnee.előZő évhez
Születettek szálĺa Meshaltak szálna Teľnrészetes fosvás Házasságkötések száln a
201 0
9'72
I 1873
lŻl05 122
33
t02
r05
04
95
r04 -2
Ża'| -10Ż
16
t't5
-7Ż
-80
74
55
53
JO
l ló t12 -56 49
2008
2009
2007 t222'r r48
I
99
3. Önkorm álnyzati va gyon I(isújszállás váľos Önkoľrrlárryzatának ingatlanvagyorla20l0' decetnbeľćbell l l53 db ĺngatlanból álI, lnelyek összéľtéke 8.089.570 eFt' táb1źnat lnutat]a aaz lnsatlan Az alábbi Íab)^zaÍ.lnutatJa ingatlan állománv áIlomány 2U0l. 2006. es és 2010. 20 l0. evl évi állását. <ét tidőpont közötti á|lását' a két özötti ala alakulását: 2006' XII'31-i áIlapot
AlIonúny összesen
t
db
2007'
1t0
XII.3l-i
s 900 529
lŻ8
1
állapot
658
3 849 960
664
16t
I 119 423
t6'7
l
f'oľga]oniképes
291
297
3Ż6 t02
2009.
146
XlI. 3l-i állapot
db
eF't
t146 ó8ĺ
'7443943
t71 288
519237 r
20l0.
94s006
3065ó6
(e Ft'l
íe F't)
ngatlanértékesítés bevétele
8 904
8 800
Ingatlanvásáľlásra fordított kiadás
5 892
Ż55
Az önkormányzat a
cFt 7 139 429
61s
5 084 838
161
t 761 420
r
922 )21 800 0r3
xI].3l-i állapot
t)
t'il
294 293 2006-20l0' év kiilłjIlbsése
eFT
db
eFt
8 089 s70
43
2 189 041
682
s 618 933
Ż4
t '768 973
t'16
2 t24 774
t5
Ż95
345 863
4
345 35t 74'717
153
lneatlanok eltekesĺtesebol szálnlaző bcvćtelek és il 2006. évben 2007. évben I
3
db I
|
136
cl
6 048 236
lbľgaloln kćotelen koľl. lbľoalolnkćoes
2lt
2008. XII. 3l -i állapot
eFt
dl)
e F-r
ľa foMított kiadások alaku|ásának benl utatása: 2008' évben 2009. ćvben 2010' évben (e
Ft)
(e
2
l8ĺ
6 697
13 97s
0
l0
3 4'77
Ft)
(e
Ft)
07
be|- (Koronakert) és külteľrileti teľmőftĺldek megvásárlásáľa vonatkozó koncepcióľól
szőló 24112009' (VI]I.28.) számú önkoľl'nányzati határozata alapján folyamatosan figyelelnmel kíséľia váľosban értékesítésre keľtilő teľmoftldeket, befektetési céllal a terrnőföld elhelyezkedésétől fuggetlenül megvizsgálja a 2 ha-ná| nagyobb teľĺi]ettĺ,legalább 30 AK/ha minoségii teľmőÍtjld megvásáľlás lehetőségét.
Továbbľa is célkitLĺzéseinkközt szerepel az önkoľmányzati Iakásállomány bővĺtése' azok állagának, koInfońfokozatának növelése, javítása. Ezen cél megvalósítása a lakóházfelújítási keret felhasználásával és pály ázati forrásbó l keľü l fi nanszírozáý a. A nem lakás céijára szolgáló helyiségek egy részének pályázati fonásból tĺjrténő felújításáľa2011. év folyamán kenil soľ.
99/1 96
Az onkoľlnányzati lakások évenkéntikonlfoltfokozat szeľinti nlegoszlása
a
követkęző
Összttonlfoľtos
Komfoľtos
Félkomfortos
Konlfoľt nélkĺili
Osszesen
1
'71
4
41
t29
ó8
Ż
36
t4
2007.
I I
69
2
JJ
l4
2008.
9
'73
Ż
JO
20
2009.
9
7Ą
Ż
i5
20
2010.
8
76
9
Év keriłIjön törIćsre 2005. Ż006.
ao
2Í
4. P énzugyi lehetőségek
4.l. Előzmények
a) Felhalmozási bevéteIel<-l
Az e|ozo -2006-Ż0|0. évi _
szükség, miveĺ a felhalnrozási célúsaját bevételek nenl nyújtottak fedezetet azok nlegvalósításához. A lnegfogallnazott célok eléľéseéľdekéberl2008. évben az
legfontosabb feladata a műköĺ]őkćpcsség biztosĺtása, a költségvetési niikc'dőképesség lenntaľtása éľdekébenaz olrkoľnrányzat nríllden évben lnegvizsgálta és ľacionalizálta a lnűködési kiadásait. Az elmú]t évekbęn végľehajtoľtintézkedések tc'bb nlint 250 millió foľint megtakarítást jelentettek a költségvetésben' így az önkoľlnányzatlneg tudta őľizni a
Az Onkoľnrállyzat egyik egyellsúly megtaľtńsa. A fizetőképességét'
Az elrnúlt kclzel másťé]évtized folyalnán az clnkoľnrányzatok bevételi stľuktúrájának átľendeződése volt tapasáallrató, ezen belĹil a saját bevételek felértékelőclése, az állami támogatások leépülése volt jelleInző'
Helyi adóbevéte!ek alakulása 2004-2010 év
Ezer foľint 300 000 250 000
200 000 150 000 '100 000
50 000 0
2004
2005
2006
2007
2008
1
00/1 96
7
t56
A
saját bevételeken beltil a helyi adóbevételek néhány év a]att jelentősen megernelkedtek, a 2004' évi bevételnél 54'4 %-kal több helyi adó bevételt ľealizáltunk.A saját bevétel növekedése azonball rlelll tudja
kompenzálni azt
a
ber,ételi kiesést, alĺely a noľlnatív tálnogatások csökkenéséből jelentkezik
a
költségvetésben'
Államĺ hozzá|árulások alakulása 2005.2010 Év
{ř
ü
20Ü
Đ00
4fi0
Oĺlft c00 ü$t
EoO
oE0 l#Đ0 00Ü
1 3{l0
000
1 4{lt}
0Đ0 1 BnO Đ00 1 B00 0üt
4.Ż Eves költségvetésekben teľr'ezhető további saját fejlesztési foľľások A saját bevételek növeléséľe az cinkoľInányzat' eszkozei korlátozottak, növekedés az alábbi jogcímeken lehetséges:
a)
osztalék bevételek
és az
önkoľln ányzati vagyon bérbeaĺlásábó'| száľnlazó bevótelek növelése
Az önkorlnányzati tulajdonu
gazdasági táľsaságok nyeľeséges tevékenységébőlvárható osztalék,
melynek Inéľtékeévęnte változó. A Kumánia Kisújszállási Gyógy- és Stľandfüľdő, valalnint a Hotel Kumánia üzemeltetésľe átadása után az önkoľmányzati vagyon béľbeadásából száľĺnazó bevétel ek növekedésére számítunk.
b) Helyi adóbevételek növelése a. A gyógy- és wellnesturisztikai beluházás - ľeményeink szeľint - avállalkozások számának növekedésével és a foglalkoztatás bővülésével jár majd' Ezek hatása nelncsak az adóbevételek növekedésében, hanem a kiadások csökkenésében - főképp a segélyek kiadásaiban -jelentkezhet néhány év múlva az önkoľmányzat költségvetésében. c.) Az önkormányzati vagyon hasznosítása útján új bevétcli foľrások keresése:
Meg kell vizsgáltatni az önkoľlnányzati kutak víznrinĺĺségét,abból a szenlpontból,
hogy
Inegfelelnek-e az ásvźnyvízzéminősítésnek, és gazdaságos-e palackozó ĺizeln létľehozása' 4.3. Ti'bb évre szóló elkłitelezettségek
A kötvény bevételéből a 201I ' és 201Ż. években Ĺervezett fejlesztésekhez még tcibb mint
1
milliáľd foľint
lekötcitt cĺsszeg áll rendelkezésre' amelyből a már megnyeľt projektek saját eľő összege finanszíľozható. A kötvénykibocsátás fonást biztosít a város fejlődéséhez, azonban 20ll. évben a szerződés szeľint meg kell kezdeni annak visszavásáľlását. A kötvénybeváItás, a hiteltörlesztések és azok kamatai a számítások
szeľint a helyben képződő saját bevételek csaknem felét lekötik majd, ami az önkományzat
pénziigyi
'ĺ 0'l/1
96
B/56
]nozgásteľét nagyon lesziikĺti a következő években' A bevétclek nłjvelłedéséve|senr lesz lehetőség arľa, - mivel a saját bevételek és a külső foľľások az igényekhez képest szĹikebbek - hogy a cilĺlusban minden
a teľvezett fejlesztéseltnél ľaIlgsoľt felállítani. A több évľeszó]ó e]kcitelezettségek kilnutatásátazl' szálnťl nrelIékIettarLa|nazza. teľvezett fejlesztés megvalósulhasson, ezéľtnag}'on fontos
102t196
III.
Jövőkép
Magyarország és ezzel együtt az oľszág telepĹiléseinek életétnégyéves szakaszokl'a osztja a jelenlegi önkoľnlárlyzati választási ľendszeľ. Anlikoľ azonban váľosunk jövőjét felelősséggel teľvezzük, geneľációkball kell gonclolkodnLlnk, nenl pedig négyér,es ĺclőszakokban. Ez utóbbj a hosszťr távú váľosfejleszrési elképzeléseink feladatokl'a tciľténő lebontásának eszköze, gazc|asági pl'ogľaln elnevezéssel,
Váľosfejlesztési elképzeléseink 2006 őszén veĺtek íoľdulatot váľosulrk é]etében'allikoľ a lakosság elfogadta ,Az élhetőbb Kisl'ljszĺ'illtisél'ŕ''cíltlii pľogľalnot. Etrnek eľedlĺényekénta koľábbiná] nyíltabl: váľospolitika és dinanlikusabb r,áľosfejlesztés vette kezdetét, allli jelentős jnfI'astľtlktuľális beľuházások megvalósításában és pá|yázati nlegalapozásban, valanlint gazdag köz-össégi és kuIttlľális életben nyilvánult rneg.
Ezt a pľogľalnot a ,,Sx,ívvel és éľtelenlmel _ KÍstijszĺillłíséľt" cilnrnel kidolgozott pľogľamunk szeľint kívánjuk folytatni, hiszen váľostrnk lakosságának döntő tĺibbsége 20 1 0 októbeľélren kinyilvánította,
hogy egyetéľt a benne szeľeplő váľosfejlesztési t<jrekvésekkel' E gazdasági pľogľarnunkban nlegfogalInazzuk hosszťl távťr városfejlesztési elképzeléseink céljait. olyan életköľĺilniények rlregteľelrltését,anrelyeklren úgy éľziotthon nlagát váľosában a kisújszállási enlbeľ, hogy nlagát és
csaláclját biztonságbarl tudja' E biztonságéľzet legfolrtosabb összetevői a kcizösség, a lakóheli,, ą lnLlnkahely, a táľgyi és szellenli-kultuľális kcĺľnyezetlnegtaľtó eľeje, A váľosvezetés konkľét intézkecléseinek ezeket az éľtékel<etkell r,édenie és fejJesztenie.
E
gazdasági pľogľallbaIr összefoglalt feladatokkal váľosLtllk jcĺvójét ol),an 1'''''''oulr szeľetnénk l n i, anl i trek eľecl nl ényekéllt I( i súlj szá l l áson ľendezett, tiszta és egészségesa lakók
foľnl á
-
ľendezettek;
kezelik; az úthá'|őzat az egész váľosľa kiterjedően buľkolt és biztonságos, ugyanakkor' a váľos az oľszágos
vasúti és közúti közlekedésben könnyen eléľhető; külteľü]etek is rendezettek, ftldúdaink kaľbantaŕottak, jáľhatóak, ahasználók a közös éľdeket és célt megéltik, az ipari létesítmények a lakott teľülettől távolabb kialakított ipari paľkban rnťrködnek; a jó infi'astruktuľális feltételeknek kciszcinhetően a munkahelyteremtő vállalkozások szálna nő, közöťtük olyan vállalkozások is ]étesülnek, amelyek a helyben megtermelt élelmiszeľeket, teľmékeket éľtékesĺtik;
lakosok számára helyben eléIüetőek és szakszęIiĺek az egészségügyi, ktjzoktatási
közigazgatási
-
tItcál<
tiszta azivóvíz, a szenlryvíz kezelése koľszelrĺ lnodon tcjIténik, a belvizet egész váľosból kiépített áľok- és csatoľnaľendszeľenvezetik az élővizekbe, a Iakossági lrulladékot kcirrryezetbaľát rnódon
- a -
az
és
alapszolgáltatások, sőt esetenként térségiszolgáltatások ís műk
kisújszállásiak
-
tájékozottak
a 'város dolgai'fęlől, sőt gyakľan ad hírt magáľól a város megyei és oľszágos
médiában is,
- szívesen vesznek részt a város közéletében, - ismeľik kun hagyományaikat, büszkék is ęlődęiknek a magyar bebizonyított helytállásáľa,
történelemben többszłlr
1
03/1 96
1
-
0/s6
Vendégszeľetőek, ezért és a kiváló szoJgáltatásail'ól a téľségberl,de az oľszágban is egyľe isnleńebbé váló Kunlánia Gyógy- és StľandÍijľdőnek, valalnillt a l-lotel KLrrnániának nagy a látogatottsága, a tul'izlntts a váľosban sokaknak nltrnkát ís ad.
Mindezeknek köszcjllhetőerr a lakosságszáln eddig tapasztalt csökkenése Inegáll, nrajd néhány éven be]til a szĹiletések száma nőni kezd, több lesz a murlkalehetöség, és többen akal'nak és fognak tudni itthon boldogtrlni. Kisújszállás valóban ''élhetőbb" lesz, és téľségĹinkegyik legdinalnikLlsabban fejlődő kisváľosakéllt fogják isnieľni. Ezl a\apoztuk lrreg az ellnĺr]t négy ér,ben - a l<łjvetkező nógy év pedig a váľosfejlőtlést elősegĺtő építésekidőszal
1041196 1
1/56
lV. Fejlesztési cĺálok
í' Vállalkozások,
munkaeľ helyzet
1.í. Vállaĺkozások í.1 '1. lpaľtizési ad alakulása bevétel és ágazat sŻe int
A 200 -2010'évekr<íl beadott bevallások alapján megáĺlapított helyi iparÍízésiado megoszlása 2006.évi adatok db ľ 1
fol Ťol
10001
l
t
5l lĺ )l x
000001 500001 2000001
lĆ!l
300000'1
tť}l
I
10.6411
99
10
97
1n o)e/"
ĺ'.1
39-96v/o
431
to
3E/ 116
,43Yo 43,98r/c
11.98%
117
2.)00{]n
lĆ)
ĺ_l{.i
h()Il(l(lĺl
t
Łi:.t
'ĺ Ôĺ'}ÔoÔr
t
5ĺ l( l(
1
l(
lĺ
I
1
1
tl
''l (l(l(lt]{ lí)1
p'64/,
103
0000 lť] 50000 lo
rt ľÔl
db
to
5(J()0 1
tl
)'I
8,260/o
2c08.évi adatok
AU
I
500oí tol 1 00001 200001
%
rn
l
5001
2007.évÍ adatok db 77
o/^
OUOUU
500000
/(líl{X]ílí
76e/^
5U 18
t
l3
oa/ĺ
11.94Yt 6,94% 5,10%
10
l1'.1e/a
Ü
0 82Yo
3
u.31% o.21
4
964
IUU-/o
słíU
11
240 77 82
1
2o/.
6.71%
93
7'
2010.rivi adatok
o/o
db
a,aJ
la
I.79o/o
o/
277.504/a
ÓJ
7,82o/a
10 ?704
^ÍLqRo/
10,65%
97.41% 153.03%
1?e/"
l( )5
99/"k
113 r01
-7 -7ro/^
2010t2406
10!)
4.07%
7
Q ą)oL Ą
)
1,824/o
10
%
24.92%
25.720/.
\o
g{io/.
0,807o o'Ą0%
0,83%
Ż
tl
8
oÔ '10
to
4 ,7 30/o
4 7
o
trl 1000000c
40i,
ll.oJ aarl /o
0,720/o I
1
1
0.92%
U.9Selo
7
lĆl
83 1ąl 319 111 67 42
18
2 AAD/"
I
500í)r}0n
181
7-A
I
lo
ossuésen:
hiH
1
/
to
3000000
rnl
t<)e/^
^ 6.51o/"
7
2009.évĺ adatok db
ol'o
62 o/o 9?a.ĺ"
1,07%
IJ
|,lsYo
0,640/a
12
l'lÓ"/o
0.96%
11
1.444/a
8,810/o
77.780k I
Öz 'o3-/o
144.44Yo
171 .43o/o
700/"
I
t
u.b0%
I
0.32o/o
Ą
0.38%
40.OOo/"
0,410/0
2
0
3
O 32%o
6
0
0,310/o
2
0,20%
Ż
0.21o/o
I
'57oÁ 0.19o/"
200 Ô0% 'ĺ00-00%
1AO"/^
!'9łJ
o
204/o
1AO"/"
933
100vo
1
061
1000/.
1
t7
Fno/"
10s.610/"
1
05/1 96
12t56
2010. évi lpaľ zési ad bevétel befizetés nagysága szerinti
megoszlása
11db;
1%
31 db : 3olo 49 db ; 5olo1
E0
tÓ|
0 ig
m 1 tol 5000 ig
E 5001 toł 1 0000 ig Ü 10001 tol 50000 ĺg
tr50001 tÓl 100000 ig O 100001 tol 200000 ig
3db:B%
8200001 tol 500000 D500001
tÓ|
1000000
ig ig
s 1000001 to( 1500000 ig
E 1500001
to|
2000000 ĺg
812000001 tol 3000000
305 db : 28%
ig
1
06/1 96
lpar zési ad ágazatok kozotti megoszlása Kereskedelem 33 600 333 Fr 13%
Kozigazgatás 244 651 Ft 0%
2010 evben (Ft-ban)
Egyéb 3 004 565 Fr 1o/o
Mezogazdaság 38 520 634 Ft 14%
Szolgáltatás 55248 561 Ft 21o/o
'136
lpar 498 992 Ft 51% "
lparűzési adobevétel ágazatok kÓzotti megoszlása 2010 évben (Ft-ban) Ągazat Mezöqazdasáą lpar
Szolqáltatás Kereskedeĺem Koziqazcĺatás
Eovéb Osszesen.'
Bevétel (Ft-ban) 38 520 634 Ft 136 498 992 Ft 55 248 561 33 600 333 240 651 3 004 565
o/o-ban
14.42%
51J0%
FI
2A,68%
Fl
12,58% 0,09%
Ft Ft
1j2%
267 113 736 Ft 100,00ań
1
1'1.2.
^
08/1 96
egyéni vállalkozási tevékenység nlegoszlása ágazat szeľint
Egyéni vállalkozók szálna és ágazat szeľinti megoszlása váľosunkban
2006 _ 2010. években
2006. évi aĺlatok
2008. évi
aĺIatok
2007. évi adatok
2009. évi adatok
20l0. évi aĺlatok
Ä.gazat
db
70
db
v,
db
Mezőgazdaság
24't
?s ś?
232
23,6'7
227
Ipaľ
t39
t4,36
r38
14,08
t40
t4,03
139
r
4,89
Ż49
Szolgáltatás
323
33,3-7
336
34,29
3\2
31,26
252
27,0t
224
r8r
r8,69
t95
r9,9
234
23,45
231
24,76
30r
59
6.1
62
6,3:l
6'7
6,71
72
[:gyćb
19
l.9ó
t7
I./_)
r8
t,8
ló
Osszesen:
968
100
980
r00
998
ĺ00
933
KeľeskedelenlvendégJátás Köz'igazgatás-
közszolgálat
%
20l0lŻ006 o
o/o
dt)
%
23,9
r88
17,72 %
db
)1, Ą',7
%
2t,t
1
%
28,31 %
16,n% 179,14'yo
69,35%
t66,30%
1l
6.69%
t20,34%
t1a
10
2,64%
l4l
100
ĺ 06I
,310/o
100,00 o/
Az
egyéĺ'livállalkozók száIlra és ágazat szerillti lnegoszlása elnevezésĹr táblázat tükľözi, hogy váľosunkban a keľeskedelem-vendéglátás a legielentősebb ágazat, ezt követi azipal', a szolgáltatás, a nezőgazdaság, rnajd a közigazgatás-közszolgálat.
A
gazdaságí válság hatását a vál|a|kozási tevékenység teľiiletén is ]ehet érezni.2009-20l0. években
89 esetbelr szüntettek lneg egyéni vállalkozást.20l0' évben 39 fő szüneteltette átmenetileg
a
tevékenységét' 1.2. Munkaerőhelyzet
Önkormányzatunknak fontos törekvése, hogy elősegítse a munkahelyek megőľzésétés ťij munkahelyek létesítését,báľ tudjuk, lehetőségeink koľlátozottak.
A
munkahelymegőrzés, - tęrelntés teľületén kieĺnelt célnak tartjuk az önkoľnlányzati ellátóľendszeľ, intézmények, gazdasági táľsaságok rnegtartását és fejlesztését. Bęruházásaink soľán lehetőséget biztosítunk a lrelyi vállalkozásoknak, a fejlesaések eľedményekéntpedíg taItósan kínálunk lnunkalehetőséget a dolgozľri akaľó város]akók ľészéľe'
Váľosunk infl'astl'ukturális fejlődése kedvezöbb feltételeket teľelnt a vállalkozások számára. Az ifiúsági szálláshely kialakítása' va'lamint a fiirdőgyógyászati cęntrum és szálloda megépítése,működtetése szintén új munkahelyeket fog teľemteni' A strandfejlesztésből eledő idegenforgalom a helyi, magán szálláshelyek, vendéglátóhelyek és kęreskedelmi egységek iľánti keľesletet is nĺivelni fogja.
109/'196
16t56
Az eĺlĺĹrltkét év soľán nagy al'ányban nőtt a ľegiszh'áIt á]láskeľesők száma' Munkahelyek szĹĺntek lneg, illetve több nltrnkáItató voIt kénytelen létszánrcsökkentésľ<íldönteni. Mindezek figyelembevételével folyatrratosan töľekszünk közfoglalkoztatás
keľetén belül is álláslehetőséget teľenlteni.
Az új közfoglalkoztatási
I'endszeľ keľetében a 20l 1-es évben több, nint 300 f,ó munkába állítáSát tűztĹik ki célul' Báľ a foglalkoztatás napi négy órában és ľövid időtaltaml'a szol, a pályázati lehetőségek maxinlális
kihaszllálásával ]ehetové tesszük, hogy az e]kcjvetkező években a béI'pótló juťtatásra jogosult szenlélyek tle essenek el az ellátástól anliatt, hogy rrein taláhiak lnunkalehetőséget'
2. Ktjzoktatás 2'l ' Kötelezíj és łjnl<ént 'l,állalt önl
2.l'l.
Kóte|ező felad atok lrötclező feladatok köľébe az ővodai ellátás, valamint az általános isl
A
:
a) b) c)
Váľosi Óvoclai Intézlnény Aľany János Általános Iskola I(osstrth Lajos Általános lskola' Egységes Peclagógiai SzakszoIgálat
ás
Dĺákotthon.
2.l'2' Önként vállalt fela
a)
szeľint:
Kossuth Lajos Általános lskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákottholr: kollégiumi ellátás áItalános iskolai tanulók ľészére,pedagógiai szakszolgálatban logopédiai ellátás (a Kaľcagi Többcélú KistéľségiTársulással együttműkĺĺdve Kendeľesen is), gyógytestnevelés, nevelési tanácsadás, továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás, valamint gyógypedagógiai tanácsadás.
b)
Mőricz Zsigmond Gimnáziunr, Kijzgazdasági Szakközépiskola és Kollégiulll: középfokú nevelés és oktatásbalr ginlnáziutni és szakkłizépiskolai nevelés és oktatás, kollégiumi nevelés középfokú i skolákban tanul ók szánáĺa), va]am int ped a gógia ĺ sza lĺm ai szo lgálta tás.
c)
d)
Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola: középfokú nevelés és oktatásban szakkłizépiskolaiés
szakiskolai nevelés és oktatás.
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény: alapfokú nrĺĺvészetolĺtatászenemťlvészet, néptánc
és
képzőmťlvészet(grafi ka, festészet) tanszakokon.
2'2' A helyi közoktatás-tervezés alapdokumentumai: közoktatási pľogľam' eséIyegyenlőségi teľv
intézkedésiteru, lninőségiľányítási
1'ĺ0/'196
17t56
A cínrben rl]egnevezeťt háľonl teľvezési dokulnentum foglalja ĺissze, illetve fejti ki
ľészletesen a telepĹilési
önkoľlnányzatok kcizoktatási feladatainak e1látásľa vonatkozó elveket, clcjntéseket, feladatokat. Az ön koľmá nyza ti gazdasági pľo gľa lrr Ininĺlezek alapj á t képezi' 2.Ż.7. ĺntézkedésiterv
Az önl
helyi
cjnállóan vagy nrás helyi ölrkoľrnányzattal közösen
köteles a
onkolrnányzat '.A közoktatási feladatai tnegszeľvezéséhez szükséges önkoľnlányzati döntés-e]őkészítést szolgáló
és -fejlesztési teľr,et (a továbbiakball: onkoľIrlárryzati feladatellátási, irrtézrĺényhálózat-nliikcĺdtetési intézkedésiteľv) készĺtetli'Az onkoľmányzati intézkedésiteľvnek figyelernbe kell vennie a főváľosi, lnegyei fejlesztési teľvet. Az önkoľmányzati intézkedésiteľvnek tartalltraznia kell, hogy az ölrkoľmányzat a kötelęz<ĺ fęladatait lnilyen rnódon láda el, illetiíleg lĺilyen nęnr kcjtelezo fe]adatokat kíván a helyi önkoľniálryzat ellátni. Tarta|maznia kell továbbá az iĺltézményľelrdszeľnliiködtetésével, lenntartásával, fej
lesztésével,átszeľvezésével összefii ggcĺ eIképzeléseket.''
Önkoľnrányzatunk ľendelkezik hatályos kĺizoktatási intézkedési teľvvel, lnelyet azoIrban 2011-ben felül kell vizsgálnunk. A közoktatás jelenleg nagy változás előtt áll' az oľszággyűIés ugyanis hozzálátott a
és móĺlosításához. A tłiľr'énymóĺlosítás idején bocsátoŕtálĺ szélcs köľű teľvezetének koncepcióját gazdasńgi progľamrrnk készítésének szal
folyanlatot' Ez jelen teľvezćsünl<et a kłivetkezők szeľint befolyásolja:
a) TeľveznĹink ajelenleg hatályosjogszabályi keľetek kĺĺzött kell. b) Kinyilváníduk kcjzoktatási intéznlényeink lnegtartásának,
c)
nl
és toválrbi
MegfogalInazzuk a helyi közoktatás nltĺködtetésének legfontosabb alapelveit. tc}ľvénynlódosĺtás soľán a fentiek Íigyelelnbevételévę]a lehetséges fóľunrokon élünk a véleményny iIvánítás j ogával' Az ťrj közoktatási t
d) A
e)
fenlrtaľtásánal<
Lĺködtetésének szán dékát.
111 t196
2'2.2. Minőségirányítási pľogľam A közoktatási niincĺségiľányításiprogľali a ),az őnkorlnányzati közoktatási ľendszeľ egészéľehatáľozza nleg a fenntaItó elvátásait, az egyes intéznlényeknek a fenlrtaltói elváľásokkal kapcsolatos feladatait' a kcizoktatás ľendszeľénekés a kozoktatást éIintő lĺás ágazatok _ gyeľntek- és ifiúságvćdelenl, szociálpolitika, lnunkaeľő-gazdálkodás, ktĺzműveloclés,egészségügy _ kapcsolatait, a fenntaltói ĺľányítás keľetébelr tervezett szaklrrai, töľvényességi, pénzügyi ellenĺĺľzésekrendjét'' _ fogallnaz a hatályos közoktatási tciľvélry 85. $ (7) bekezdése. Önkoľnlányzatunk ľenĺlell<ezil< hatályos közoktatási nlinőségiľányítási pľogľammal, nrelyet azonban az rij kiĺzoktatási töľvén1'alapján szintén inĺlokolt lesz felülvizsgálni'
2'2'3' Esćlyegyenlőségi teľv Kĺizoktatási esélyegyenlőségi intézkedési teľv elkészĺtéséľĺĺl a közoktatásľóI szóló l993. évi LXXX]X' tv' l05. s (I) bekezdése ľelrdelkezik a következőképpen: ,,A helyi önkolrl'lányzat az ölrkoľlnányzati intézkedési teľv,.illetve a főváľosi, megyei fejlesztési teľv ľészekéntvagy az abban foglaltakľa tekintettel
önál1ó intézkedésiteľvkéntrrleghatátozza a gyeľmekek, tanu]ók esélyegyenlőségétszolgáló intézkedéseket
(a továbbiakban: közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési teľv).'' onkoľmányzatunk ľenĺleIkezil< hatályos kłizol
l<ét dokunlenturrrot
össze kell hangolnĺ'
2.3. Áltnlńnos fejlesztési felaĺlatok
2'3.l.
Önkoľnlányzatunk és közol
2.3-Ż. Továbbra is eľősíterri kell városunknak a lłistéľségiés téľségil<özoktatási fe|aĺlatellátásban betöItłitt szerepét, kLilönosen a középfokú oktatásban, a kompetenciaalapú nevelés-oktatásban szeÍzett tapasztalatok tnegismeľtetésében,valaInint a ľefeľencia intézményiszerepben vállalt tudás és tapaszta|atok átadáSában.
2.3.3. A gyeľmek- és tanu]ólétszárn
tapaszta|ható csökkenésének, a szociális hátľányok, sok esętben ez ezekkel együtt járó a tanulási pľoblémák ncĺvekedésénekés súlyosbodásának pľoblérnáiľa az önkormányzatnak a kłizoktatási és gyeľnlekvédelmi intézkeĺlésel<minél szélesebb kciľű, gondoskodó intézkedéseivel kell fęlęlnie. Ezen íntézkedésekköľébol kienlelendok:
A létszámcsökkenésből eľedő kierne]t feladatok: a) a gyeľlnek- és tanulócsopoltok számának folyarnatos figyelenlmel kíséľéseannak éľdekében,hogy a különböz'ő csopoltok szána' Iétszánla, és a szükséges pedagógus,
2.3.3.1.
b)
illętve neln pedagógus álláshelyek száma ajogszabályi eloíľásoknak és lehetőségeinknek megfeleljen, a fentiek alapján folyamatosan figyelemmel kell kísérni a közoktatási céIokľa használt ingatlanok mennyiségétés azok állapotát.
2.3.3.2. A szociális hátránvok csökkentését e]lensril]iozó kiemelt intézkedések: a) továbbra is biztosítani kell a gyermekek/tanulók kedvezményes étkezteÍését, b) a napkłĺzi,illetve az isko]aotthonos ellátást,
1121196
1
c) d) e)
Đ
g) l.l)
i)
9/56
azóvołJai fejlesztő pľogľamokat, Valanrint azáltalános iskolákban az integrációs felkészítést, a tankiinyvekhez való ingyenes vagy keclvezlnényes hozzájutást (|ogszabáIyi kötelezettségek alapján), a diákotthoni ellátást, a gyerlnekvédelmi feladatok kooI'dinált ellátását, ezzel együtt a gyeľmekvéĺlelnli lĺeľekasztal és gyeľmel
nyáľi napkłizis tábol1, kedvezményes nyáľi gyeľIncl<étkeztetést'
2.3.3.3. A tanulási pľob|élnák növekedésének és súlyosbodásának elIensťll},ozásáľa szĹikséges kiemelt intézkedések: a) az integl'álható sajátos nevelési igényĺigyeľnlekek/tanulók szakszerťt ellátásához szükséges szakembeľek biztosítása, b) e tanulók neveléséhez és oktatásához szĹikséges sajátos feltételek (óľaszárnok' helyiségek, eszközök biaosítása), c) a befogadó és elfogadó intéznlényi (beleéńve a gyeľlĺek- és tanuló csopoftját) köľnyezet kialakítása, cl) a nevelési tanácsadás további biztosítása e) iskolapszichológus alkallnazása.
2.3'4. ,\z eľednrényes ncvelés feltétele a r'ál'osi szélcs kłil'iĺegyüttnlűlĺödés, alnit az öllkoľrnányzat intézlnényeitől .elváľ, lnás fenntaľtású intéznlényeket, spoŕ és civil
szeľvezeteket pedig az egytittnlűködćsl'e le]kéľ. Ezek konkľét foľrłláit a folyanlatos nlĺik
2.3.5. Kiemelt figyelmet
l<ell
fordĺtani a tehetséges tanulók fejlőtlésének elősegĺtésére. Enľrek a tehetséggondozásľa foľdítható órakeľetet ki kell használni pl.
éľdekébęnaz iskolákban
szakkłiľökľe, sportfoglalkozásokľa, veľsenyel<ľe való felkészítésekľe'iskolai és/vagy iskolák közc'iti versenyek nlegszervezésére. Az önkoľmányzat továbbra is támogatja a két általános iskolában az emelt szintű oktatást (testnevelés, ének-zene), és működteti az alapfokú nrűvészetoktatási intézményt. A fiatalok tehetséggondozásábóI az orlkormányzat
közmĺivelődési intézményeinek is ki kell venniük ľészüket pl. veľsenyek, pályázatok, ľendezvények szeľvezésével.Az cinkoľmányzat támogada, hogy közoktatási intézményei tehetségpontként regísztl'álhassák magukat, és tehetséggondozó tevékerrységľendszerüket az
igy szeľzetÍ tapasztalatokkal javítsák' Az önkoľlnányzat folytatja a kiemelkedő tanulmányi
spoľteľedményeket élérttanulók és felkészítőik elismerését'ezze| is rnotiválva a fiatalokat.
és
2.3.6. A továbbtanuló Íiatalok támogatására az önkolmányzat
továbbI'a is támogatja a Városi Ösztcindĺj Alapítványt, és ľésztvesz a Buľsa Hungaľica Felsőoktatási Ösztcinaíjpalý źnatban.
2'3.7
' Az
iskolai egészségnevelésipľogramok tnegvalósításľa nagy hangsťllyt kell helyezni. Gyermekeink egészséges fejlődése éľdekébenaz önkonnányzatbiztosítja a gyógytestnevelés feltételeit, és a városi cyőcy- és strandfi'iľdő beľuházás elkészültę után isnrét megvlzsgáIja az úszástanuláshoz biztosítható feltéte]eket. Az ískolákban biztosítani kell a tömegspoľt-
'ĺ 13/196
20t56
lehetőségeket _ ezek lnegtaľtását, kihasználtságát iskolai és fenntaI1ói szinten is e]lenőľjzni
kel l.
2'3.8. Az
önkomrányzat fontosnak taľtja, hogy a helyi kcizoktatási ľendszeľből kikeľĹilo fiatalok hunlánus erkölcsi érté]<ľenłldel,magyaľságtrrĺlattal, korszeľű infokolnlnuniI<ńciós
műveltséggel. legalább egy idegen nyelv isIneľetével, valarnint a Nagykunság és váľosunlĺ hagyonlńnyainak isnreľeteivel ľendelkezzenek, és a megszet'zett tut]ásu|
2'3.9. Az onkoľlnányzat fontosnak taltia kcjzoktatási intézrnényei munkájának foIyanlatos figyelemlnel kíséľését, ezérI a töľvényességi, szakmai és pénzügyi ellenőrzések nle]lett
tenratikus ellenőľzéseket r,égeztet, atnelyek taľtalrnát Inindenkoľ az éyes ellenőľzési plo grarn ban hatar ozza
2.3.l0'
neg.
Az
esélyegyenIőség érdekébenszükséges intézkedéseket a közoktatási esélyegyenIoségi progľanlban, a neve]ö-oktató rnunka soľán elváft fe]adatokat pedig a közoktatási intézkedési teľvben és a minőségiľányítási pľogľanrban ke]l ľészletesen kidolgozni, illetve azokat a fentiekben foglaltak figyelelllbevételéveI feli'i lvizsgálni.
2'4. Fejlesztćsi Í'eladatok az önl
a) Az
cinkoI'lnányzat továbbľa is lriztosítja
éves) kor(ól töľténő ól,oĺláztatást
a háľonréves (ĺlletve a jelenlegi szabáIyozás sz'erint2,5 lntézményben, illetve annak hat
a Váľosi ovodai
tagór'odájában, a kialakított tagóvoclai köI'zetek figyeleiĺbevéte]ével.Az intézľlényszakrnai és innovatív' pályázati rĺunkája kienrelkedően jó, a hagyornányos és legkoľszeľűbb óvodai nevelésĺ gyakoľlat eľedlĺényeiegyal'ánt jelen vannak az intézĺnényipedagógiaí lnunkában' A szakmai
lnunkában ennek lllegtartása szeľepnek való rnegfelelés.
a
fontos feladat, elĺellett új kihívás a ľefeľenciaintézményi
b) +,
óvodai ellátás biztosításában az épületľendszer széttagoltsága és egyes tagóvodák (Béla Kíľály Úti, Bocskai Úti Tagóvodák, kíváltképp pedig a Vasvári) epuĚteíneřálIagJjelenti a legnagyobb problémát. Ennek megoldása éľdekébenaz önkotmányzat a Bocskai Úti Tagóvoda helyén új, ötcsopoľtos, toľnaszobás óvoda építését tervezi kedvező pályázati lehetőség esetén. Sikeľes pályázat és épitéseredményeként kiváltható lęsz a Vasváľi Tagóvoda épülete.
c) A
b) polrtban leírt fejlesztés mellett a keresni kell azokat a pá|yázati lehetőségeket, melyek segitségével a meglévő óvodaépületek fejleszthetcĺk, koľszenĺsíthetok, és ezek réyénaz elavult épületek rnűködtetési költségei cscikkenthetők
Ż.Ą.2. Atany János Általános Iskola a) Az európai uníós pályázatok megjelenése óta kiemęlkedő pá\yázati tevékenységetfolytató iskola pedagógiai gyakoľlatába beéptiltek a kolnpetenciaalapú oktatás módszeľei, az iskola eszközpaľkja éľdelnben gazdagodott. Ez az az általános iskola, amelyben a legeľosębben éľezhető volt a gyermeklétszám csökkenése. Kiemelten fontos feladat tehát az évfolyamonkénti két-kétosztály megléte, ami eľedményes beiskolázást ígényel,erľrek pedig a pedagógiai munka ísko]án kívüli kedvęző megítéléseis a feltétele. Ezért kell különösen nagy gondot foľdítani az eľedményes nevęIés-oktatásra, a hátránykoInpenzációľa, különösen pedig az iskola aľculatát meghatároző
114ĺ196
21t56
testnevelés elnelt óľaszánlban tölténo oktatásáľa. Ez utóbbihoz kapcsolódva :neg kell vizsgálni spoľtiskola létesítésénekbevezetését, alni nlagával hozhada a téľségibeiskolázás lehetőségét is.
b) Az isko]a nyitott aziránt, hogy az általános iskolából lenloľzsolódók szárláľa (felnőttek/dolgozók
esti
általános iskolája) oktatást ĺndítson.Ennek két fontos eľednlélrye lehet:
eB),ľészt az éľintettekáltalános iskolai bizonyítvárrylroz való juttatása' anri szaktllaszerzés felé is oľientálhatja őket, nlásľészt pedig a pedagógusfoglalkoztatás javítása' Ivĺeg kell vizsgálni ezen oktatási foľnla indításának lehetoségét' (A döntést befol1,ásolja a tankciteIezeľtségikol1latáľ váľható változása')
c) A
tanuJócsopodok szálrrálrak csökkenése nliatt 20l1 n1'aľán a Napközi otthon épiilete islrolai Az önkoľlnányzat ezt az éptiletet elniatt lnás célľakívánja
fun|
]rasznosítani.
d) Az
ölrkoľlĺállyzat pályázati lehetőség esetén felújíttatjaaz iskola központi épületének homlokzatát és tetőzetét, a jelenlegi lapos tető helyett nyeľegtető keľülne az épĹiletľe. Az épiilet hoInlokzatának,
beton paneleinek fełü]vizsgálata statikai szakvéIemény alapján halaszthatatlall. ľészekélltsziikséges a nyílászáľók cseľéje és a holnlokzati hoszigetelés rnegoldása.
A
felújítás
2.4.3. Kossuth Lajos Általállos Isl
a) Az
iskola ľészben kötelező, ľészben peclig önként vállalt cjnkoľrrlányzati feladatokat lát e]. Az
illtézlĺéni'tanLllólétszálna az ellnúlt évek tendenciái alapján kiegyensúlyozottnak nlondható az évfolyanlonkénti nlinintunt két-kétosztály nleglétér,el' Ez a pedagógĺai nlttnka eľeclményességénekés a szülők általi elisľleľtségénekis köszönhető' Az isko]a aľctrlatának (enlelt
óľaszállrball folyó ének-zenei oktatás) és következetes szakInai rnunkájának rneg<ĺrzése és fejlesztése folyanlatos feladat. Ebben kieInelt szeľepe vall a kompetenciaaĺapťr nevetés_oktatás nródszeľtalla további alkallnazásának, a pályázati lnunka folytatásának, a ľefeľelrciailrtéznlényiés a tanĺtójelöltek gyakoľlóiskolája szeľep eľedlnényesellátásának.
b) Az
iskola épületfeltételeinek biztosításában a következők megoldását kell e gazdasági pľogľall cikIusa alatt megvalósítani ba) a Rákóczi rűti főépiilet spoľtpályájáľa védőrétegetkell tenni, lllelt az eľedeti burkolat több helyen balesetveszéIyessé vált' bb) a Kossuth úti éprilet osztályteľmei közü| kettő lnegsziinik a régi nrozi-vigadó felújĺtása níatL, ezért az önkományzat támogatja a tanulók elhelyezésének azt a módját, amely a főépület tetőterének kihasználására irányul (technika tanteľeln kialakítása). :
2'5.
Fejlesztési feladatok az łinkoľmányzati önként vállalt közoktatási feladatok ellátásban
2'5.1. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szalĺszolgálat és Diákotthon a) Az iskola által e]látott önként vá]lalt feladat a diákotthoni ellátás és a pedagógiai szakszolgálat működtetése. A diákoťthoni ellátásban az cinkoľmányzat továbbľa is egy kollégiumi csoport
működtetését engeĺlélyezi. Tekintettel a diákotthonban elhelyezett tanulók hátľányos szociális helyzetére, el]átásukban nagy hangsúlyt kell helyezni a háĺ'ánykompenzációra és eredményes szocializációjuk eIősegítéséľe.
b) A
pedagógiai szakszolgálat által ellátott feladatokat az önkormányzat továbbra is vállalja' A fejlesztést az az isko|áktól évek óta megfogalmazott igény indokolja, amely szerint az egyre
gyakoľibb magatartási, beilleszkedési, mentáiis tanulói pľoblémák kezeléséhez iskolapszichológus szĺikséges. Ezęn álláshely biztosításának lehetoségét a kcizoktatási
115/196
22t56
töľvény rnódosítását kcjvętően, a közoktatásí intézkedésiteľv feIüli'izsgálatakor lneg kell vizsgálni, és kedvező esetbeIr e gazdasági pľogľaln ciklusa alatt meg is kell valÓsítani. 2'5'Ż. Nlól'icz Zsigtnond Gimnáziunl, Közgazdasági Szakkłizépisl
Az igények felislneľése és az azoknak való megfelelés az ĺskola pedagógiai rnullkájában mindig lnegrnLrtatkozott, legutóbb a rlyelvi előkészíto évfolyamlnal induló osztáIyok indítását
és a
szakképzésben töľténő folyanratos nlegújLllást elnlítlretjük. Alapvető
fontosságú azonbalr, hogy az iskola a pályázati eľedrnényességés inllovativitás nlellett ől'izze meg,'illetve eľősítse szaktrlai, oktató pedagógiai rnunkáját'anli e)ősegíti az iskola jó
beiskolńzńsi potenciálj ának lnegoľzését' c)
Az iskola jó példával jáľ e|öl
a r,áľos közoktatási
illtéznléllyeikör'ében a paľtneľtelcpiilési
kapcsolaiok alakításábalr' valanlillt az infoľnlatilĺagyal
(|d' a Taninloľnl iskolaadnriniszĺ'ációs ľendszeľ lehetoségeinek kihaszllálásában)'
jó
Az iskola
ĺapasztalataival segítse önkoľnlányzatunk llrás közoktatási intézlnényeinel< ebbéli
tevél<enységét. d)
és szakképzést folytató intézlnényeink szállláľa előnytelennek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképzés-szeľvezésiTáľsuIásban való önkoľnrányzati tagságunkat, illetve az intézt'nényeink ľészvételét.A .ielentős tagsági dĺj Önkoľnlányzatunk tapasztaltuk
lnellett neln ľészesĹiltiink a pá|yázati támogatásokból, és a szakképzésihozzájáľulások megfelelő ľészénekvisszauta]ása is hosszadalmas volt. Ezélt az önkoľnlányzat döntött a táľsulásból való kilépésből.2017 végéigkeĺlvezőbb tagsági feltéteIekct nyújtó szakképzés-szerv ezési tá ľs ulás ba l<ell belépn ün k.
e)
Az iskola
éptiletfeltételeinek fejlesztésében alapveto fontosságú a tornacsarnok átalakítása, ami magában foglalja egy olyan, kb. 500 ülőhelyes lelátóval ľendelkezo kĺizösségi tér kialakítását, ami a városi és iskolai nagyrendezvények kapacitásigényét is kielégítené.Ezt az túalakítást az önkoľm ányzat pályźlzati foľrással teľvezi megvalósĺtani. Jelenleg jogszabályi előíľás
a szintenkénti és nemenkénti vizesbloklĺok megléte egy a Széchenyi ut 4. szám alatti épti|etben ehhez nem biztosítottak a feltételek, sőt a meglévĺĺ,ilyen célúhelyiségek is leľom]ott állapotúak. E probléma nlegolĺlást igényel _ vagy a tornateľem felÚjításával és átalakításával együtt, iskolában. Középiskolánkban,
vagy pedig önálló beluházásként. Errę szintén keresni kell a pályźvati támogatás(oka)t. s)
A középískoláhoztaftoző, kollégiumi funkciójában megszűnt Széchenyi úti islĺolai épület további hasznosításáról az önkormányzatnak tárgyalnía kell' Keľesni kell az olyan, közösségi funkciójú fejlesztési lehetősége(ke)t - esetlegesen a mellette lévő konyha és ebédlő felújítástĺval_ amire pályázati támogatás nyeľhető el. E váľosképileg is éľtékes épületet tehát szükséges éľtelmes funkcióval ellátva felújíttatni'
116/196
h) 2'5'3.
a)
A Dózsa Gyöľgy úti középĺskolai l
ĺ'elú.iítástigényel, eľľepályázatĺ
lehetőségek fiiggvélryébeľrkeľülhet soľ.
llléssy Sándoľ Sznlĺközép- és Szal
a váľosunkbaIi és téľségünkbenéľzékeltgazdasági igényekhez, és - a ľendelkezéséľeálló személyi és táľgyi/anyagi feltételeket - folyanlatosan gondozta, fejlesztette szaknlakĺnálatát a szakiskolai és
szakközépiskolai vonalon egyaľánt. KizáĺőLag tánlogatott vagy kienlelten tán]ogatott képzési kínálattal ľendelkezik, s több hiányszakrnában ösztöndíj folyósĺtásáial képes kiszolgálni a téľség és a lnegye gazdaságźnak szakernbeľigényét.Ennek is köszönhető,hogy az iskola tanulóiétszálna az utóbbi években 500 fő köľül stabiIizálódott. A következő időszakban azonban mégís jelentősebb létszámcs<jkkenésľe kell szán'lítani, nreľt kevesebb az áÍtalános iskolákból kĺkeľĺjtő tanulók szálna, és a szakképzés ľcĺvidebbidejűvé válik. Az isl
b) Az iskola a szakiskolai
képzéstés a szakközépiskolai képzéstegyaľánt kínálja fel a végzős nyoicaclikosok szárnáľa, és töľekedjen aľľa, hogy az iskola nriiköĺlósénel< stabilitása él'dekćben
óvfolvanlonként legalább
3 osztályt
inĺlíthassĺln.Az önkoľltrálryzat tánlogatja
a
Íěllrottek/clolgozók iskolájárlak indítását' esetlegesen nlás önkoľnlányzati iskolával egyiittnltiköclve (ld'Ż.4.2.l'észben, az Aľalty Jálios Á]talános Iskolánál a b) pontban íľottakat).
c) A
szakképzési pľoÍillĺe]lett az iskolában folyó pedagógiai nrunl<ában a tanu]ók szociális pľolrlémáinak l<ezeléséľel<ülłinösen nagy figyellnet kell foľtlítani. Je]enti ez a fe|zál'kőztatás eIősegítésétaz alapkészségek teľén, nlegfelelő végzettségű pedagógusok aIkalrnazását' a szocializácíő elősegítését'az ellnaradt taniľák mininlálisľa cscikkentését,a hiányzások következetes szánlonkérését,a pedagógiai gyakoľlat modszeľeinek, eľednlényeinek és pľoblémáinak folyaľnatos elemzésétés javítását.
d) A
szakképzés-fejlesztésnek a képzésiszeľkezetben és a képzésitartalolnban egyaľánt lneg A képzésiszerkezetben oly módon, hogy az iskolának lépéstkell taľtania a szal
szakközépiskolai osztályokľa ugyanez vonatkozik.
e) Az
iskolai gyakorlati oktatás feltételeinek biziosĺtása soľán a következoket kell lnegvizsgální: Az iskola bérelt tanmtĺhelyei közül a festő tanműhely (Kisújszállás, Nagy lmľe út l5.) a 20l0ĺ201i' tanév végével megszüntetheto, mert nenr ]esz az iskolának ĺestő, mázoló és tapéÍáző szakmát tanuló diákja' eb) A bérelt építőipaľitanműhely (Kisújszállás, Kossuth iit l0') kiváltása rnegoldható a Rézműves iskolai szakképző helyen kisebb átalakítással, beruházással' ec) A szintén bérclt fa-' illetve fémipaľi tanműhelyek kíváltásáľa egyelőre nincs lehetoség, de a faipaľi tanmiĺhely önkormányzati zuiajdonba történő megszerzésétmeg kell vizsgálni. Az iskolának továbbra ís töľekednie kell tanműhęlyei költséghatékony, ugyanakkoľ a szigoru biztonsági előírásokat betartó működtętésérę' ea)
117h56
2Ąl56
Đ A
Jász-Nagykun-Szo]nok Megyei Szakképzés-szeľvezésiTál'sulásban való ľészvételünkkel kapcsolatban a2'5.2.sz. ľészd) pondában tett nlegállapĺtások itt is ľelevánsak.
2.5'4. Alapfokú Míĺvészetoktatási Intézmény a) Az łinkoľnlányzat e közoktatási intézményealapvetően a tehetséggoncIozás és ezáltal a szelnélyiségfejlesztés intézménye. A zenemtivészeti, I<épzőnríir,észeti (festészet és grafika) és néptánc tanszak eredményeit meg kell őľizni.
b)
Az iskola
pľoÍiljának bővĺtésétnleg kell vizsgálni az igények és a pénzĹigyi lehetőségek szenlpondából a balettoktatás (a néptáncoktatáshoz kapcsolódva) és a magánének tanszak
esetében.
c)
Az ĺskola továbbľa is segítse a pľofiljához kapcsolódó, illetve az iskola által létľehozott mĺĺvészeti csoportok működését, melyek a következők: Phoenix Vegyeskaľ, Mellofon l.-ťrvósegyüttes, Váľosi Vonószenekat', Nagykun TáncegyÜttes' Az önkoľnlányzat e nltivészeti csopoItok miiködését lninden évben külin is támogatja. Minclezeken túI szoľgallnazzuk _ e]sősoľban a néptáncoktatás segítéséľe- népzenei együttes Iétľehozását.
d)
A képzőulűvészeti olttatáshoz megfelelő helyiségek szr-ikségesek, el'ľe az cinkorlnányzat a Papi Lajos Alkotőházat biztosítja. Az épület felújítást igényel, eľľekeľesni kell a pályázati
lehetőségeket' olyan lnegoldást kell találni, alnelynek ľévéna képzőnliivészeti oktatás lliellett az Alkotóház helyet ad a Papi Lajos szobľászmĹrvészľe enllékeztető állalrdó kiállításnak és időszaki l
e)
llĺtásoknak.
A
néptáncoktatásl'a a Nagykun Klub nlegfelelő, azoIrban a táilcteľelll (nagyteľeln) paľkeťta bui'kolata a tánchoz ľugaltnatlan, nlegviseli a fejlődő szeľr'ezetiĺ gyeľrnekek, ncĺr,endékek, cle a tanító pedagógusok ízĹileteit is. E pľoblénlanregoldását a paľketta hajópadlóľa töľténő cseľéje .jelenti, anrit pénztigyl, pályázati lehetőségek fiiggvényében az c!nkoľllrányzat lnegvalósít.
3. Szociális és gyermekjóléti ellátás onkormányzatunk az állami kiegészítő noľmatív tánlogatás igénybevétele érdekében2008' január l-jétől a szernélyes gondoskodás körébe taltozó szociális szolgáltatásokat és a gyennekjóléti ellátásokat a
Kaľcagi TĺjbbcélúKistéľségiTársuláson keľeszľijl biztositja'
Az
il'ltéznényvagyona továbbra is
önkoľrĺányzatunké, akáľcsak az íntézménybevételei és állami támogatása által nem fedezeťt kiadások önkoľmányzati kiegészítő támogatása' Az jntézméĺnyelkapcsolatos fenntaltói feladatok többségét a táľsulás és a polgáľmestęľi hivatalunk kozötti megállapodás éftelmében a hivatal végzi.
3.l. Személyes gondoskoĺlást nyújtó szociális szolgálŕatások 3'I'1' A l0'000 |akos felett kötelező, meglévő szociális szolgáltatások A lapszo lgáltatások
:
3.l.l.l ' Kisújszállási TéľségiSzociális Oľthon l3. száln alatti telephelyein:
a) b) c) d)
és Alapszolgáltatási Központ Kisújszállás, Kálvin u' 9' és
étkeztetés,
házi segítségnyrijtás 36 fős gondozási kapacitássa|, családsegítés, idősek nappali ellátása 40 férőhelyen.
Csak az idősek nappali el]átására szolgáIó telephely rende]kezik határozaÍ]an idejli mĺĺködési engedéllyel.
118/196
25t56
A Kĺsújszállási TérségiSzociális otthon
és Ála;lszolgáltatási Kłizpont Kisújszállás, Kálvin u. 9. szánl
alatti házi gondozást, étkezetést és családsegítést nyújtó telephelye 20l2. ĺlecembeľ31-ig ľendelkezĺlĺ
nrűködési engedéIlyel, |neft az épület nern felel nleg teljes Illéltékben a jelenlegi jogszabályi előír'ásoknak. Az épĹilet nem akadálymentes és a családsegítő ľésze]rendęzése neill biztosída az i'igyfelek
szelnély iségi j ogainak éľvényesĹilését.
3.1 'l.2. Kaľcagi Többcélú KistéľségiTáľsulás Szociális Szolgáltató [(özpolrt ĺ(aľcag' Ptispökladányi szánl alatti székheJyén:
a) fogyatćkosok nappali ellátása 20
ťrt 33.
féľőhe|1,erl'
3'I.2' A l0'000
lal
3.1.3. onkéntvállaltszociális szolgáltatásoIt:
AKisĹljszállási TéľségiSzociálisotthonésAlapszolgáltatási l(özpontKisújszállás,Téglagyáľr]lt l0.száln alatti székhelyén nrűködik egy l20 féľőhelyes, itlőselĺ írpolását, gontlozását nyújtó intéznlény, alnely d|át1a az aJapellátás szeľvezeti, gazclasági irányítását, biztosĺda logisztikai hátteľét.
A Kisújszállási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ székhelyén nlűl<öĺtő iĺlősek bent|akásos ellátása 20l2. decenrbeľ 3l-ig ľcnĺlell<ezik nlĺĺlĺöĺiési engedćIlyel, lllel't aZ épĹilet táľgyí feltételei nem felelnek nleg teljes nlértékbena jelenlegijogszabályi előíl'ásoknak.
3'l.4. Célok' feladatolt:
a) Az
b)
c)
önkoľnlányzata2112009' (].21 ') szálnťl onkoľl'nányzalihatározatábarl kötelezettséget váI]alt a hiányosságok lnegszüntetéséľe a Téglagyáľr-r. l0. szárn alatti székhely és a l(álvin u, 9. száln alatti szolgáltatások vonatkozásábal-l. Azintézkedésiteľv aJapján önl
Kisrijszállás Város Önkormányzata a hiányző szociális szolgáltatások lnegszeľvezéséhezés fenntaltásához szükséges foľľásokkal nem ľendęlkezik, azok megszeľvezése és fenntaltása veszélyeztetné a meglévő feladatok működtetését. Ezért az önkoľmányzat a 2010-2014 közötti időszakban csak akkoľ szeľvezi lnog a szálnára kötelező szociális feladatokat, ha pénzügyi helyzete ezt lehetővé teszi.
3.2. Személyes
A gyermekek
gondoskodást nyújtó gyeľnrekjóléti alapellátások
védelméľől és a gyámtigyi igazgatásról szőlő 1997' évi XXXI' tv. (továbbiakban: Gyvt.) 94.$-a alapján a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások között szeľepel a gyermekek napközbeni ellátása. A háľoIn év felettiek napkcizbeni ellátását a kÖzoktatásró] szóló 1993. évi LXXlx' tv.hatályaa\źĺ taftoző óvodában, iskolában és iskolai napközíben nyáľi tábor, illetve nyáľi napközis tábor szęľvezésével biztos ítja önkormányzatunk' 3.2'1.
A l0.000 lakos felett kłitelező, meglévő gyeľmekjĺílétialapellátások: a) A Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Kĺizpont Kisújszállás Ká]vin u' 9' szám alatti telephelyén biztosítja a gyermekjĺĺlétiszolgáltatást.
1
19/'t96
26/56
b) A
Kisújszállási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ, Kisújszállás, illéssy u.5' szátn alatti telephelyén 36 fóľőhelyen biztosítja a kisújszállási lakosok bölcsődei
c) A
ellátását'
gyeľmekek átmeneti gonĺJozása bentlakásos ellátással biztosítoťt a l(aľcagi Többcélú KistéľségiTáľsu]ás Gyerlnekek Átmeneti ottlrona t<eretében, atnely 12 féľőhelyen rnĺ'ĺködik Kunnradaľasorr, a Krrnhegyesi ťlt 27. száIn alatt 2007. nráľcius 9töl 201l' deceIliber 21-éigszoló hatál'ozoľt idejii lniiködési engedéllyel'
A gyeľnrel<jóléti szolgálat 20l3' decembeľ 3t_éig szóIó icleigleIles nlűlĺöĺlésiengedéllyel ľenĺlelkezik, lneľt a megfelelő táľgyi feltételek nem biztosítottak. A bö|csode szintén 20 I3. decelnbeľ 3|-éig ľendeikezik rnűködési engedéllyel, nlivel az egyik sz.akclolgozó még lreln szel'ezte nreg a szĺ'ikséges szakképesítést.Ha a dolgozói állomány köľében netrl ]esz változás, akkoľ haIrraľosan hatáľozatlan idéjĺ engedélye lesz a bölcsőde engedélye.
A
10.000 lakos felett lĺötelező, gyeľnlekjóléti rrIapellátások biztosítottłk a városban'
A Kaľcagi Többcélú KistéľségiTársulás Gyeľnrckek Átnreneti otthonának 2011' ĺlecelnbeľ2ĺ-éigvan nlűlĺödési engedélye, lnell. az épület használatáľóI szóló Inegállapodás ekkoľ jáľ le'
4. Gye rmek-és ifj ílsá gvéclelem
cyeľlnekeink egyľe több veszél1,pę( r,annak kitéve. A nyLrgodt csalácli háttéľ, az ottholr biztonsága sajnos lletlr Inilrdell gyeľnleknek adatik nreg, íg1, ők él'zeInlilcg labilissá, befolyásolhatóvá válnak, és kcinnyen koľnyezetĹik áldozatai lesznek.
Célunk, hogy gyeľnlekeink egészséges testi, leiki' rnentális fejlĺĺdésénekelősegĺtésćvel liasznos, éľte|nles feln<ĺtt-létet biztosítsunk szálnltkľa.
A
biínmegelőzés és áldozattá válás tnegelőzése éľdekébeIia gyel'rnekvéclelnli jelzőľenrlszeľ tagiai közcĺľt szoľos együttlnĺik
Esélyegyenlőségi forumot hoztunk létre, mely figyelemmel kíséľiközoktatásí intézményeinkbenaz esélyegyenlőség lnegvalósulását' E forumľa a váľosi esélyegyenlőségi progľam megalkotásában is feladat váľ.
Az iskolai hiányzások csökkentése éľdekébenelváľjuk intézményeink hathatós együttlnűködését. A gyeI'lnekek szabadidejének hasznos eltöltése céljából civíl szeľvezetek bevonásával, segítségével közösségi pľogram ok szervezését válla
5.
Az
lj
uk és tárno gatj uk.
Egészségügyiellátás
A következő, önkoľmányzatunk a váľosbanl
számá
ĺa kötelező
feladatot jelentő alapellátások rnĺikłidnek jelenleg
120t196
27 t56
a) b) c) d) e)
Đ
6 f'elnőtt házjoľvosi köľzet, 2 gyeľrnekorvosi köľzet,
2 vegyes fogoľvosi köľzet, 6 védőnői köľzet, 4 iskola-egészségĹigyiköľzet, központi háziorvosi Ĺigyeleti e]Iátás.
Önkoľnlán1'zatunk biztosítja a folyamatos siil'gőssógi alapellátást, a háziorvosok és gyeľnrekoľvosok hétfőtől csütörtökig 8.00_l6.00 óľa között, pénteken 8.00_l2.00 óľa közott készenlétben vannak' A készenléti időszakon kívü| központi ügyeleti e]Iátás nlijködik' alnelyet önkoľmányzatunk a KisújszáIlás' Kendeľes, Ecsegfalva Míkľotéľségi Központi oľr,osi Ügyeleti Táľsulás ťldán biztosít. Biztosítaníkellett. hogy a helyi orvosok is ľésztvehessetrek az ügyeletí ellátásban' szĹikséges volt a ľendelésĺidőket a készenlétiidőszakra koľlátozni, hogy ne ütközzön a ľendelési ido és az ügyeleti szolgálat. Az ügyeleti közbeszerzés alapján 20l5. febľuál'3l-éig taľt ajeleIilegi szolgáltató feladat ellátása,ezéľt máľ 20l4-ben el kell kezdeni azűj szolgáltató kivá]asztását. 5.2. Szakellátás
A követlĺező szakellátásolĺ műkiidnek
64 szatĺorvosi, és 70 lrem szal
belgyőgyászat 5 - szülészet-nĺĺgyógyászat - szenrészet - fiz-ioteľápia - képalkotó eljáľások (UH clĺagn.) - nem szakor'iosi óľa -
- osszesen:
l5 5
30 9
70 ebbol laboľatóI'iunl (30) és fizioterápia (40)
t34
A szakľendelések teľĹileti ellátási kötelezettségének oi'szágos felülvizsgálata egy -egy szakľende lés ni egszii nésével fen yegetett.
az elrnúlt években tcibbszöľ is
2009. szeptetnbęr l-jétől nlűködik egy speciális szakľendelés is: az Eľzsébet Gyógyvizű StľandÍiiľdo Íiiľdogyógyászati ellátásokat nyújt teľtileti eIlátási köte]ezettség nélktil. A lakosság köľében előfoľduló nlozgásszervi betegségek magas szálna is indokolta az ellátás lnegszeľvezését. Kisújszállás gazdasági fejlődése szernpondából meghatál'ozó lehet az egészségtttľizmus,ezért az cinkormányzat 2008-ban elindított egy jelentős mátékű gyógyfijrdő-fojlesztési pľojektet, amelyet szálláshelyekkel kíván kiegészíteni. 2012. január 1-jétől a Kumánĺa Gyógy- és Stľandfiirdőt üzemeltetőnek át kell vennie a íizioterápiás szakľendelést.
Ez
hosszú folyamat, ezéľtlegkésőbb 201l. szeptembeľ 1-jén el
folyamatot.
kell inĺlítaniaz
átszervezési
5.3. Problémák az egészségügyi ellátás teľületén
a)
b) c)
Az egészségügyi célú,onkoľtnányzati tulajdonú épületek korszetritlenek, salétromos a faluk,
ľossz a hőszĺgetelésük' A gyeľrnekoľvosírendelő nem akadáIylrlentes. Egyik épütetben Seln
biztosított a szakdolgozók személyi higiénésfeltétele (nincs tusoló ciltözővel)' Az infolmatikai integľáció hiánya miaťt gyakorlatilag alig lehet egészségügyi statisztikai adatokhoz jutní a teleptilésľe vonatkozóan. Az integľáció hiánya míatt a helyettesítő háziorvosok nem látják a betegek adatait. Az egészségmegőľzésének és a betegségek rnegelózésének teľületén jelentős ismerethiány tapasztalható a lakosság kc!rében, ezélt folytatni kell az egészségnevelési, felvilágosító tevékenységet.
5.4.Az egészségfejlesztésiterv aktualizálása a következő szempontok szeľint: a) Eléľteľedményekfenntaľtása:
121 1196
28t56
aa) a fejtetvesség további kezelése - együťtmtĺködve a Cigány Kisebbségi onkoľInányzattal (továbbiakban: Crco),
ab) lnarnmogr'áfi ás szĹĺľésKisújszállásolr tartása,
ac) úszásoktatás folytatása, ad) a pedagógiai szakszoIgálat nleglévő szolgáltatásaillak további fenntaltása.
b)
Esélycgyenlőség biztosĺtása, a hátľányos hel1'zetíielĺ felzárl<óztatása: A halnlozottan hátľányos helyzetĺiek ľészéľeszenlélyi higiénia oktatása a csaláclok
ba)
aktív bevoIrásával. Színteľei: CKÖ, valalnillt a csaJádsegÍtő és gyeľnlekjóléti szolgálat pľogľanijai bb) A halnlozottan hátr'áIryos helyzetűek ľészéľeéletvezetésiisnleľetek oktatása a csa]ádok aktív bevonásával. Színteľei: CKÖ, valanlillt a családsegítő és gyeľlllekjóléti szolgálat pľogľamjai bc) A halmozoťtan hátľányos helyzettĺ családok ösztönzése az általuk lakott ingatlannak és köľnyezetének folyamatos gonclozásáľa, fejlesztéséľe,a higiénésfeltételek biztosításáľa' bd) Az óváľosi telep tulajclonviszoIryainak ľelrdezése.
c)
ca)
Egészségeséletmóĺl pľogľanl' az enrbeľi egészség ltockázati tćnyezőinel< csökltcntćse ľendszeľes szabadidos spoľtpl'ogr'allrok keľetében aktív életlnód illetve, táplálkozási tanácsadást kell végezni. Szĺnteľei:oktatási ĺntéznlényekspoľtlétesítnlérlyei,Miiveloclési és ĺĘúságiKözpont,
A
telepü lési spoft Iétesítn]éI])/ek
cb) Egészségestáplálkozási szokások elteljesztése a családokban, a közétkeztetésben. A csaláclok szánlál'a főzőkIubok szel'vezése, ételbelnutatók
a
lnagas ľosttaľtaIlnúéte]ek
népszeli1s ítéséľe.
Színteľei: családok, oktatásĺ intézmények,közétkeztetést végzi) válIalkozók, civil
szeľvezodések, lnunkahely i közcisségek. cc) Szabadidős pľogľalĺokSzeľvezésegyeľmekeknek, vetélkedőkkel, szeľepjátékokkal, ahol a középpontban az egészséges életmód és a szenvedélybetegségekelkeľülésevan. Színteľei : Művelődésí és Ifi úsági K
d)
da)
Az elkeľülhető lralálozások, lnegbetegedések' fogyatékosságok megelőzése lakosság számára ingyenes, nem kotelező szűrések népszerrĺsítése,a szűrésen
A
megjelentek aľányának növelése. (Elsősoľban: emlőľákszűrésen a 800/o-os megjelenési aľány elérése, méhnyak-, pľosZtata-, vastagbéldaganatok szűréséneknépszerűsítése, csonh'itkulás, koleszteľirrszint vizsgálata stb') Színteľei: egészségügyi létesítmények,családok' nrunkahelyek, szabadidőspoń pľogľarnok, db) A kisztilt gyerrnekek szakoľvoshoz és megfelelő e]látáshoz jutásának kontrollja az egészségügyi szolgáltatók, az iskola és a család szoľos együťtműködésével, szükség esetén a gyermekjóléti szolgálat bevonásával. Cél, hogy egyetlen gyermek se maľadjon ellátás néIkül' dc) Amagatartászavaros gyelmekek ľészérecsoportfoglalkozások szeľvezése' Színteľei : oktatási intézmények. dd) KĹilönös figyelmet kell foľdítaniaz idĺisek mozgásszeľvi betegségének megelőzésére, mozgásfejlesztéséľea szabadidősport programok keretében'
122t196
29/56
Színteľei: sportlćtesítnrények,időseket tcjmöľítő bentlakásos
eI
civil
szeľvezetek, idősek nappali
és
látása'
cle) Önkéntes lnunkavégzés biztosítása iclősek szárnáľa' Például be lehet vollni őket az egészségpľevencióspľogľanrok szeľvezésébe, szabadidőspoIt pľogl'amok felügyeletébe.
Színter'ei: spoľtlétesítlĺények, időseket tönlöl'ítő közlnĺivęl ődési intéznlények
e)
civil
szeľvezetek, oktatási
és
Az egćszségügyi ellátóľendszeľ fejlesztése az egészségiállapot jnvítńsa ćľdel<óben
ea) lnloľrnatikai Fejlesztés ľévéniIrtegľálni kell az egészségĹigyi alapellátást. Cél' hogy azollos szoftvel'ľel, közös adatbázisban dolgozzanak a házioľvosok, a házi gyeľlllekoľvosok, a védcĺnők, és a központĺ ügyelet. Az integľáció keľetében az éľintettekkel közösen ke]]
lnegllatáľozni az adatęlérésipľotokollokat, biztosítaní kell a statisztjkai adatsztĺrést.
a
r'áľos egészségügyi intézlĺényeľészéľe
Az egészségügyben dolgozók egészségprevenciós készségeinek javítása, isnleľeteinek bővítése továbbképzésekkel, és a megszeľZett islneľetek felhasználása' Szeľeplés a váľosi televízióban és ľádióban készLjlő egészségprevenciós nltisoľokban. ec) Az oktatási intézményekegészségfejlesztési tevékenységénekjavítása az egészségÜgyi aIapellátás bevonásáva] és a pedagógusok felkészítésével. ed) Az öIrkoľlnálryzati tulajdonťl épĺiletbenrniĺköclö egészségtigyi szolgáltatások táľgyi eb)
feltétele inek
j
avítása.
ee) Pszichiátľiai ľendę]és szeľvezése, i]letve a pszichiátI'iai szolgáltatások népszel'Ĺisĺtésévela tál'sada l nl i elfogadortság javítása. Í) Köľnveze(i feltételelĺ javítása .lelen gazdasági pľogľanlban tnegfogallnazott célok szeľint.
123t196
V. fejezet A váľos fejlesztésének stratégiáj a
1.
Váľosveľsenyképességénekjavítása
l.l. t
'1.l
lnfľastrul
'
AzEU
lvóvíz minőség javĺtás Kohéziós Alapjából (KA) támogatott ivóvíznrillőség-javító pľo.jektek célja' hogy a 98/83. szánlú
ivóvizes EU iľányelvbelr lneghatáľozott vízkémiaipaľalnéteľeknek niegfelelő egészséges ivóvízel]átás
valósuljon nleg Magyaľoľszágon is.
Az első ivóvizes KA pľojekt2004. szeptelnbeľében keľĹiIt benyujtźsraaz Euľópai Bizottsághoz, auguszttls 8-án kapott jóváhagyást.
A
4l
pľojekt háľoln nlegyéľe teljed ki (Jász-NagykLln-Szolnok,
és 2005'
Hajdú-
telepLilést éľintösszesen l08.800 lakossal' A pľojekt teljes osszköltsége bľuttó 25'583.'762,-EUR,2005' évi EUR áľfolyalnlnal (254'5FtlEUR) bľuttó ó nlilliáľd 5ll millió Ft. Az EK l(ohéziós AlapjábóI tálnogatott ivóvíznlinőség-javító pľojektek célja, hogy a pľojekt llregvalósĺtásáľa táľsuIt teleptiléseken az előíľásoknak nlegfelelő, egészséges ivóvĺze]látás valósuljoll lneg. A bel'uházások elsődleges célja az üzelrrelő vízlĺrivekvízkezelćsi beľendezéseinekkoľszeľĹisítése\,agy _ alllelrnyiben lehetséges _ tisztább vízbázis feltáľása (éľtsĺl:vízbázis kiváltása).
Bihaľ, Szabolcs-Szatlnáľ-Beľeg),
Az
Észak-a]fölcli Régió IvovízlninoségjavÍtó Pľo.jekt Magyaľol'szág 2oO4-2006' ic]őszakľa vonatkozó Kohéziós Aiap Keľetstľatégiźŕjakeľetéberrvalósul meg. Az l/2004'(I.5.) Koľnrányľendelet éltelnrével iľányító Iiatósága a Nelllzeti Fejlesztési Teľv és EU támogatások Hivatala, vezetője az euľópai integl'ációs iigyek kooľd)nációjáéIt felelős táľca nélkÜli llriniszteľ. A lnegvalósĺtásban közľemĺiködĺĺ hatóság a I(or'liyezetvédelrni ós Vĺztigyi Minisztéľitlln, a kifi zető hatósága pedig a Péľtztigyrninisztéľiuln'
Az
Euľópai Unió 98i83/EC tanácsi iľányelv az enlbeI'i fogyasztásľa a]kalrnas víznlillőség egységes követelnlényI'endszeľét tartallnazza' Az illetékes Inagyaľ hatóságok és állalnigazgatási szeľvek 1998-2000 között településenként fehrléľtékaz orczág ivővíz cél1ára hasznáIt vízbázísait és a vízművek által szolgáltatolt víz nrinöségét, majd ez alapján közzétették az EU íľányelvvel harmoniźló20l/2001(X'25.) koľnlányľendeletet. Az észak-a|földi ľégióban 41 olyan település van, alnelyekel] nęln teljesülnek a ľendeletben foglalt vízminőségi követelmények, illetve arnelyek ahálőzati vízaľzél'l-,bóľ, nitľát tałta]lna alapján bekeľriltek a vízminőség-javĺtó pľogľam I. ütemébe' A teľvezett fejlesztések megvalósítására az érintetŁ települési önkoľmányzatok táľsulási megállapodást hoztak létre, aInely a már elkésztilt teľvek alapján, a ľégió fejlesztési tanácsa, azEszak-alťoldi Regionális Fejlesztési Tanács koordinációjában és közreműködésével elkészítette a Kohéziós Alaphoz benyújtott tálnogatási kéľelem dokumentációját' A pľojekt kędvezményezettje 38 település táľsulása, neve Önkoľmányzati Társu]ás azÉszak-alfüldi Régió ]vóvízrninőségének javitásáéľt.
Az
ivóvizĺninőség-javĺtó pľogľam Kisújszállás területén megvalosĺtható lnennyiségét és taŕallnát a 323/2006' (x].30.) szálnú önkormányzati határozat l. szálnú mel]ékletének megfeleloen - a progľam J. szárnú rnelléklete taľtalmazza' A beľuházás soľán a megtakaľításoknak köszönhetően az I' ütem helyert mindhárom ütem megvalósulhatott váľosunkban, amelynek eredményeként20,126 méter vezeték
cseľéjéľekęliilt soľ. A vezętékek cseréjén tŰl a berendezés, amelynek jelenleg a pľóbatizeme zajlik.
A
YízmíiKft.
telephelyén megépült
a
viztisztitő
program tervezett befejezési határideje 2007 volt. Azonban nęln az tinkormányzat hibájából elhrizódó a befejezési határidő nem ]esz taŕható, ęzéli a befejezési hatáľidőt
kcizbeszezési eljárások miatt
1241196
31/56
n]ódosítani szükséges. Ez több alkalolnnlal nlegt
állapotának javítása' így a megbetegedések lniatt kieső inunkanapok szálnának csÖkkentése;
sziváľgások cscjkkentésén keresztü l;
A pľojektben tehát célkéntkeľült nlegfogalnazásľa lnind a neln lnegfelelo minöségĺi víz fogyasztásának teljes nregszüntetése, rnind a teľlnelt vízhálozati veszteségeinek csökkentése' Ezen fó célok két szinten, avízmu és a há|ózat szintjén valósíthatók nleg.
A
hálózat állapota, a tisztítási-kaľbantaltási lehetöségek hiánya ugyanis l
A beľuházńssal kapcsolatosan azonbłn pľoblénlálĺis adódtak: - a kivitelezés soľán lnegľongálódott tinkoľlnányzati teľtiletek neln lnegÍělelően keľtiltek
-
helyľeáll ításľa,
llell'l nlegfelelo víztisztításitechnológia kiváIasztása: pazarlo vízfelliasználás és ebből adódóan tcĺbblet áľarĺ fogyasztás.
Az önkoľmányzat felałJata, hogy lrregvizsgálja annak lehetőségeit, hogy az eľedetileg kihĺz<'tt célokat lrogyan tudja eléľni'Ennek éľdekébenszükséges az önkornányzati teľületek eľedeti állapotának visszaállítása, valamint annak vizsgálata, hogyan csökkenthető a műkodés soľán ke]etkező, a pazarló vizfe|használás következtében fellépő ijzeme]tetési költség. Vizsgá|ní szükséges továbbá azt is, hogy a pľogratn egyik kiemelt célja az ,,uzemeltetési költségek csökkentése hatékonyabb technológiák alka],mazásá*al'' miért nem valósult meg, valamint hogy az ebből adódó károkért ki és hogyan kártalanítja az onkormányzatot'
Bel- és külterületi belvízelvezetés AzÉszak-alfóIdi Regionális opeľatív PľogľaInkeľetében nyújtott tálnogatássa'l 20l0. évben (2010. ápľilis ]. - novelnber25.) 543 millió foľintbó] valósu]t meg a váľos DK-i és DNy-i oblözeteket éľintő beruházás (E AoP - 5 . 1 .2 l D -2ť-2009 -000 4). A fejlesztés ľévénbel- és csapadékvízkárokozástőI megvédett, vagy nlegvéclhetővé vált teľület nagysága 236,l hektár, az épitettlfelűjított vízęlvezetcĺ áľkok, csatoľnák hossza 25,55'7 knl, valalnint a megépített zápol'átorzók száma 3 és további 3 az átelne|i5 műtáľgyaké is. A Kivitelező a KISÚJ 2009 Konzorciurn (Global-Középítő Kft', Kisújszállási Yízmu Kft., Tatáľ László Egyéni Vállalkozó), a műszaki ellenőľi fęladatokat pedig a Keviteľv Akva Kft. láqja el' A projekt 201 l ' június 30-ig taIt' t.7.2.
2009. októbeľében pályázat keľült benyújtásľa Kisújszállás Ér-i és ÉNy-i belvízöblözeteinek rekonstrukciója I' ütemének (EAoP-5'l'zlD-Ż-09-2009-00ll) megvalósítására támogatás elnyerése érdekében. A projektkoncepció támogatást nyeft, majd 20l0. augusztusban került aláíľásra a Támogatási szerzodés' Ezt követően kcizbeszerzési eljáľás keretébęn kęrü]t kiválasaásra az oMS-Magyaľország Kft',
1251196
32t56
a beľuházás kivitelezöje. A vállalkozási szeľződés vonatkozó ľendelkezéseíéltelnlében a váľos északi ľészeit(ENy-i öblözet: 4. számű fóút *,,ľégi4-es'' - vasút - BáthoIy utcák által határolt teľĹilet; ÉK-i öblözet: Csónakázó Í"ó és az öblözet átemelője közötti fcigyűjtőcsatoľna) éľinto lnrrlrkálatok 20 l1. febľuáľjúníushónapokban valósulnak lneg. A pľojekt összéltéke 424 nlllió Ft. A beľuházás soľán 9705 folyórnéteľ hosszban keľiil kiépítésre/felújĺtásľa víze]vezeÍó áľok, valanljnt nlindkét öblcĺzet átenlelője átépítésľekeľül és nagyobb teljesítntényű' biztonságosabb ĹizenlĹi sZiVatb,ú beľenclezések keľĹilnek azokban elhelyezésľe.
I(isu.jszállás és vonzáskĺĺľzeténekbel- és külteľületi vízl'eIrdezése azországbarl egyedĹilálió nlódon valóstrl váľos, jelentős nagyságú belteľtiletének csapadékr,ĺz-elvezetésea fent bellrtttatott 2 pályázat keľetében valósul meg' A Nagykunsági YízgazdáIkodási Táľsulat kezelésébeIl lévo XVI. számú déli, valatnint a XXIX. számú dé]i csatoľnák ľekonstrukciója szintén Euľópai UIiiós f'inalrszíľozássa] 2009. és 2010. években valósult meg. Továbbá a KÖTl-KÖVIZlG Szakanléľnöksége által benyújtott pályázatis tálnogatásban ľészestilt,mely lehetővé teszi 20I0-20ll. években a Kakat fócsatoľIra rekonstľukciós nrunkáinak elvégzését'A hároln beľuházás kivitelezésévelolyan koľszelii csapadékr,íz-elvezeto ľendszeľ valósul nieg, lnely biztosída az egyes belteľĹileti utcákon, közterületekelr összegytijt azaz a Beľettyóig'
lĺeg. A
A
páIyázati tárnogatássa| lnegvalósuló beľuházásokkal egy idöben az cjllkoľlĺányzat lnegbízásábol a |(isťrjszállási Vízrnű Kft. folyamatosan végzl a pályázatokon kívĹili csapadékvíz-elvezeto szakaszok kaľbantartási és lelújítási munkálatait az- önkoľltlálryzat költségVetéséncl< teľlréľe,lnel1, tęy6ę"n'.u* folytatása a jövőben is a teľvek között szeľepel. A bernutaťott pľojektek elsősorban azutcák, közteľĹiletek vĺzeIvezetéséttaľtalnlazzák, cle arrnak éľdekében, hogy a zugokban is Inegoldódjanak a pľoblérnák az1.1.l3. Zrrgpl'ogl'aln círnti pontball l<eľĹil benlutatásľa fejlesztési koncepció'
a
Az eIn]ített két pľojekt nagy előľelépéstjelent a teleptilési vízelvezetés tekintetében, ĺle ajcivoben továbbľa is cćl a vonatkozó pályázati konstľukciók felkutatása'
Kumánia Gyógy- és Stľandfiiľdő fejlesztése l.t'3. Az önkoľmányzat 2008 febľuáľjában az Eszak-Alföldi
opeľatÍv pľogľaln keretében nreglriľdetett ,,Eľzsébet Gyógyvizű Stľandfiirdő gyógy és wellnessturisztikai célúfejlesztése Kisújszálláson'' (későbbiekben Kumánia Kisújszállási Gyógy-és Strandfiiľdő) círnme] nyújtott be pályázatot' amelyet a Bíráló Bizoťtság első kcĺrben tálnogatásľa éľdemesnek ítélt.A projektfejlesztési időszak, anlely soľán a teľvek elkészítése, engedélyezési eljárások lefolytatása, a második foľdulós pľojekt dokumentáció elkészítésezaj\ott,2009 decemberében ért véget. A Bíľá1ó Bizottság a második foľdu]óľa benyrijtott páIyázatunkat20 l0 rnájusálran ,,Versenyképes turisztikai termék-
és ath'akciófejlesztés'' cílnű kiíl'ásľa az
46l .325.955 Ft összegű támogatásľa éľdęmesnekítélte.
A kivitelező kiváIasztásáľa indított kcjzbeszeľzési eljárás eredlnényeként 20l0. decenlber a munkateľÍjletátad'ására, így a kivitelező - a budapesti székhelyű Kalotheľnr Zft.
22-én került soľ
- elkezdhette a nlunkálatokat' A váľhatóan 2012 áprilisáig átadott konrplexum sok olyan szolgáltatást tud majd kínálni, aInelyľe eddig nenl volt lehetőség. A fejlesztésľől rcividęn: A termálmedence és a strandfiiľdő medence közös térben keliil lefedésr'e, amely lehetőséget tereInt a szezonalitás kiküszöbĺjléséľe'A medencetéľben a két lneglévő medence mellé kialakĺtásra keľĹil egy új tĺjbbfunkciós gyógytorna medence élményelemekkel, valamint itt kerül elhelyezésľe a súlyfiiľdő, szaunavilág és a kádas gyógykezelések is. A medencecsarnokhoz csatlakozó főépületben nyemek elhelyezést a kezeJőegységek, ahol többféle masszázs, elektľoterápia, iszapkezelés vája a vendégeket. A projekt ľészétképezi egy új tenĺáIkút megfilrása is, amely segítségévelaz épületegyüttęs és a mellette épülő szálloda f,ĺtésétis ellátjuk. A beruházás részekénta stľand teľtilętén, a főépület előtt 20 féľőhelyes
126t196
33/56
paľkoló, valanlint a Csatoľna utcán további paľkolók ál]nak a vendégek ľendelkezéséľe'A beľuházás
]9 ĹÜ munkahely eľedľĺényeként
jon ĺétľe,va]anlint
k<jzvetve hozzájáľul
a
városban mĺiködő
szolgáltatások fellendítéséhezis.
t.l.4.
Hotel Kumánia megépĺtése Kunránia ÉpĺtéseKisújszálláson cínlĹi pľojektet- alnely niegépítésél'e2008-ban, niajd a pályázat foľľáshiány Iniatti elutasÍtása Lrtáll 20 l0 jalluáljában ismételten 1lá11,{2611 az önkoI'lrlányzat- a Bíl'áló Bizottság 20l0.jalluáljában I95'225'537.-Ft tánlogatásľa ítélte.A tálnogatási szeľződés lnegkötése és a kivitelezo kiválasztásáľa iľányuló közbeszeľzési eljáľás után a nyeltes kivitelezo 20 l I . febľuáľ l 8-án kezdi llleg a lnunkálatokat. Az Új 30 szobás, ó0 fér őhelyes I. osztályĺr panziórlak teľVezett, de az 'Űj szabályozások miatt nláľ háľoln csillagos szállodaként lnegéptilő inlpozáns épĹiletben a gyóg5,fiiľclöbe és a váľosba érkező vendégek igényeit igyeksztink kielégĺteni. A fej lesztésľől ľöviden: Az ill'rpozáns főbejáľat előtt a ľecepció található, szintén a földszinten helyezkedik el az étteľenr, alnelyben a csatlakozó rrlelegĺtőkolryha segítségéveltudjuk kiszolgáIni a szálló vendégeit, valamint itt találhatóak az egyéb kiszolgáló egységek is. A szálloda két szintjén l5-15 szoba talá]ható, anlelyből szintenként l-l akadálynlelrtes, lal
A Hotel
követellnényel
l.l.5. 20
KisújszálIírsváľosl<özpĺlntjánal< Íilnlĺcióbőr,ítő lnegújítása l0. jantlál'baĺ'l pályázat került benyújtásľa a ,,Vál'osközpolrt ftrllkcióbovító nlegťIjĺtása'' cínlllrel (ÉAoP-
5. l.l /D-09- 1f-2010-0004). A kolrcepció az alábbi pľojektelenlel<et taltalfiazaa'. - a Váľosháza éľtéknlegőľzofelújítása TeľVezett az épĹilet tetoszeľkezetének felťljítása, a toľl]yok újjáépítéseés a honllokzat I'észleges felújítása,
továbbá az épület kolnplex akadálynrentesítése annak éľdekében,hogy valanlennyi esélyegyenlőségi
csopolt szátnáľa eléľhettívéváljanak a Váľosháza Íirnkciói. - a Yárosháza Park - Fŕítéľľekonstľukciója A pľojekteleln keľetében megvalósuIhat a központi paľk gyalogos és zöldfelületeinek felújítása, szciktikútzenepavilon és ľendezvénytér épĹilhet, illetve a Váľosháza belso udvaľának fejlesztését is taltalnlazza. - Vigadó Kultuľális Központ ľevitalizációja és vendéglátó egység kialakítása A városközpont 191O-ben épült létesítményébenolyan kultuľális központ kialakítása teľVezett, amely valamermyi generácíó számźłľaszínvonalas kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A földszinti nagyterem színházi előadások, hangversenyek, bálok, esküvők és egyéb nagy ľendezvények számára adhat helyet, az első szinten il'odák, táľsalgók, foglalkoztatók keľülnének kialakításľa' míg a tetőtérben a próbateľmek mellett egy bowling pálya épiilne öIlá1ló kiszolgáló egységgel. A Vigadó kávézója lnind az épületen belüh'ól, rnind pedig az utcáľól lnegkÖzelítve vát1a majd vendégeit. - A Váľoskcizpont gyalogos és zöldfelületeinek megújĺtása A pľojektelem keretében tervęzętt a Ręfoľmátus telĺplolnĹól a Rákóczi utcáig a 4-es szám'ű fóút két o]dalán a jfuda, valamint az aztkisďő zöldfe]Ĺiletek nlegújítása és utcabútoľok (padok, lrulladékgyiijtĺĺ edényzetek és keľékpártar'olók) elhelyezése. - Kálvin Paľk felújítása A Kálvin paľk teľületének fejlesztése tartalmazza a gyalogos és zöldfeltlletek megújítását, a csapadékvízelvezętö rendszer felújitását, utcabútorok elhelyezését' A nrai Kálvin téľaz l900-as évek elejétĺĺ]hosszú évtizedeken keresztül a kisújszállási piac teľe volt, ennek kívánunk emléket áIlítani egy piacľa siető fiút
ábrázolő szobor elhelyezésével, valamint
a Régi Piac feliľatúkapu
Szolgáltatóház épül etei között) - A Régi piaccsarnok épületénekértékmegőrző felújĺtása
(az rnegépítésével
ABC és a
127 t196
34t56
A
pľojektelem keľetében teľVezeft az épület tetöszeľkezetének, holnlokzatának, nyílászáróinak, valalnint
üzlet és ľaktárhelyiségeinek felújítása,továbbá az épület bővítésévellehetővé válik valarnennyi üzlethelyiséghez vizesb]okk kia]akĺtása. - Soft elenrek
A
pályźnat keľetében kötelezo ťlgynevezett soft elettrek nlegi,alósítása is, melyek az építést, infl'astľuktur'ális fejJesztéseket taľtaltlrazó pr'ojektelellleI<et kiegészítopľogľalnok, ľenclezi,ények szeľvezésétjelentik. Közvetlen tálnogatássa| valósulhat lneg a Városi családi nap és a Villogó fesztivál, illetve közvetett tánrogatással - azaz tovább pályáztatással a cir'ílszeľvezetel<. alapítványok által a Miénk itt a téľpľogra|ncsolllag'
Az 1 rĺilliáľd 26 millió Ft összköltségĹi pľojekt elsó fordulóban elvi tánlogatásban ľészesült. A 2010. szeptelnbeľben kezdödő és 20ll' júnitrsban végzoclő pľojektfejlesztési időszakban toľténik aZ egyes pľojektelemek nregvalósításához sziikséges teľvek és lráttéľtanulnlányok e]készíttetése,engedélyek beszeľzése. Anrennyiben a ľészletes pľojektdokunlentáció a második foľdulóban is pozitív támogatói döntésben ľészesül a beľuházások 20l2-ben valósulhatnak nreg. Bel- ćs külteľiileti ílthálózat fejlesztésc
t.1.6. l. l.
6.
l'
Belteľü leti szilá ľd bu ľlrola tú ú thá lóza t
fej
lesztése
KisújszáIlás váľos belteľületén az önkoľnlányzati tulajdonú közťrthá]ózat hossza: 84,28l kln. A korábbi gazdasági pľogľaln készítésekoľ(2007) Kisŕrjszálláson 51 ,33% sziláľd btlľkolattal eltátott út volt, jetenleg ez az aľány 68,24%. A következő években az Onkoľlnányzat szánlára kienlelt pľioľitásúfeladatot jelent a váľos hiányzó teľLiletęin a sziláľd btlľkolatťr úthálózat teljes köI'iĺ teľvezćse és l
l.l'6.2.Külterületi sziláľdbuľliolatúutak, Íiilĺlutak,egyéb lllezőgazdasági utak
ka
rbantartása
fejlesztése,
Az elkövetkezendő időszakban is folyada az cinkoľlnányzat a
mezőgazdaságĺ utak folyamatos fejlesztését sajáteľőbőI és arnennyiben eľIe van lehetoség pályázati pénzek bevonásával. 20ll_es évben páylázati forlr'ás bevonásával KisújszáIlás Váľos Önkol'mányzata2 utat kíván rij útbuľkolattal ellátni mintegy 4000 fm hosszúságban.
A
4-es számú főút Kisújszállást elkeľü]ő szakasza megépítésénekkeľetébena NIF Zr1' beľuházásában a váľos külteľülelén 6.Ż14 frn hosszúságban 4 ln széles útalappal és 6 m széles koľonával rendelkeztĺ burkolt szel'vizílt és 480 fm hosszúságban aszfalt buľkolatú felüljáľó épüI meg, melyek üzeme|tetője az átvételt
követően az önkotrnányzat lesz' Az útépĺtéssorán igénybe vett megközelítő utak a kivitelező által a mtiszaki átadás lezáľásáig felújĺtásra keľiilnek. Ennek keľetében a Vágóhíd útján káýtlzás valósul meg, valalnint 476 fTn hosszúságban az útbuľkolataszťalt szónyeggel keľül ellátásľa' valanlint továbbí I2.4O9 fm megközelíto földút útalapjának ľendezése tcir-ténik meg.
A vasút-ľękonstľukcióhoz kapcsolódóan
a Malom utca folytatásából kiindulva,azÉ-i iparťelep feltáľására külterületi útépítésrekeľijl sor. Ennek keľetében 196'I fnl hosszúságú földút kap terveink szeľint aszfalt buľkolatot, valamint 50l fin hosszúságban útfelújításoktöľténnek. A kivitelezés előreláthatólag2OI2. év végén zárul le'
Ezen fejlesztések egyben a gazd'asági pľogram l.l'9. pontjában rész|etęzett ipaľi területek infrastruktura fejIesztésének is ľészétképezik.
1281196
. Uj óvoda ľlegépítése inténĺényľendszeľszéttagolt, a jelenlegi óvodai épĹiletekböl csak a Pitypang Óvoda éptilt óvodai cél]al. A hat óvodaépületból l életveszélyes,l pedig fokozottan ľossz lrlt1szaki állapotban ya\ ez a Vasváľi és a Bocskai ovocla épülete.Pályázatl ľenclszeľ segítségétigénybe véve tnegtéItltĺ beľuházásnak taľduk a 2009 júliusában a Bocskai Lltcáľa rnegtel'Vezett, 5 csopoltszobás (4 x 20 fős és l x 25 fos csopoľtsz'obák), toľnaszobás' l05 léľóhelyes ťlj óvoda, valaInint a közteľiiIeten 8 db paľkoló épĺtésének 1
,t.7
Az
ellgedélyezési teľvdokulnentációja alapján felépĹ:lö új óvoda megépítését. Ezze| az onkol-llláIryzat kiválthatna 2 elöľegedett, rlagy k<jltségekkel fenntartott Óvoclai épĹiletet.
1. I .8. Kisújszállás és Kenderes kłizötti keľćl
lgazgatóság állásfoglalása lĺiatt, rniszeľint a teľület több védett faj élőhelye'
Anlennyiben az önkoľlĺányzatok a keľékpáľÚrt megvalósítása nlellett dcĺntenek, az a\ábbi lehetĺĺségek nléľlegelésesziikséges:
-
Annak éľclekében,hogy a közlekedésbiztonsági keľékpáľťrtobjektíven összekösse
a két váľost a litenl átteľVezése szĹil<séges o11'Irlóclolr, hogy a hatóság aľľaisjogeI'ős építésiengedélyt adjon.
- A vonatkozó pályázati felhívás l
kľitéľitlnlokattaItallnazó
I].
éItékelési
szelnpontrendszeľéllek figyclerlrbe vételévela pályázat nlűszaki koncepciója oly niódon is nleghatáľozható lehet' hogy KendeI'es és a kisťrjszállási Szejkĺĺiút között az építésiengeclélyben foglaltakilak megfelelően nlegépĺtésľe keľĹil az l. titerĺ' lnajd a lneglévő lreton és aszfalt buľkolatú
Yegyes használatú trtakon kel'Ü]ne bevezetésľe a kerékpáľos l(isťljszállásra. ľészletes és végleges ľnĺiszaki koncepció nleghatáľozása a konkľétpályázaÍi feltételek isrnel'etében lehetséges a két önkoľnlányzat dontéséIlek nregfelelőeir'
A A
4-es szárnú fcjút elkeľülő szakaszáIlak átadását követtĺen, és a váľoson átlialadó, jelenlegí 4-es főút mincĺsítésétkovetően a keľékpáľútépítéséľe Vonatkozó elképzelést,a végleges dölltés előtt felül kell vizsgálni.
1.t.9. Ipaľi teľüleiek infľastľuktúľájánakfejlesztése 2008. és 2009. években pälyázaÍot nyújtott be az önkoľtnányzat ,,Ipati Park cím'' elnyeľéseiľányuló felhívásľa, azonban egyik évben sem volt pozitiv annak eľedménye.A cím elnyerése jogszabályokban és
más pályázati
ľendszerekben lnegfogalmazott támogatások
és pľefeľenciák elnyeľésének,
igénybevételénekfeltétele. 2010' évbęn is megielent az,,Ipari Park cím'' elnyeľéséreiľányuló pá|yázat' azonban annak elókészítése
soľán végzett helyzetelemzés soľán kĺjľvonalazódott, hogy a megváItozott gazdasági viszonyok és vállalkozó kedv csökkenése miatt a pályázat kötelező éľvényűfeltételei nem biztosítottak, a pályázat nem benyújtható. Mindaddig, mĺg a kívána]rnaknak való lnegfelelőség nem kcivetkezik be, a státusz elnyeľéséľenincs lehetcĺség.
1.1.10' Energetikai beľuházások 1.1.10.1.
A
Meglĺjuló eneľgiafoľrások felhasználása
az önkoľmányzat külső befektętővel oldja meg, amely során gźvmotor segítségéveláľamot á|lítanak elő. A gázmotoľ hulladékhőjét a 24'IĺŻ008 (vI'24.) számú önkormányzati hatáľozatnak megfelelően önkormányzati intézmények(Móricz Zsigmond Gimnázium Leánykollégiuma, Dózsa György Ütca 4., Illéssy Sándor str'andfiirdő területén iizemelĺĺBl10_ęs termálkút kíséľőgáz hasznosítását
129t196
Szakközép-és Szakiskola új épületszánly és tomateIelrl, Aĺany János utca 1/A') távhővel történő ellátására a kísérógáz hasznosítási jogának önkormányzatí tuJajdonba kerülési lehetőségét. Az onkoľlnányzat fontosnak tarLja a lnegújuló energia hasznosítását, ezért lninden páIyázari leheľoséget kihasznál. 20l0 júniusában került benyújtásra a KEOP-7'4.3.0/09 jelű konstrukcióra a Kisujszóllás és téľségenleglijuló energiafelhasználúsi nlodellprogľam cínúpáIyázat. A pľo.;ekt kétfoľdulos,az elso fordulós páłyázat értéke]ésejelenJeg is zajlik. A pľojekt a lnegújuló eneľgiák fe]Ilasználását komplexerr célozza rneg, a projekt ĺészea rrap, szél, bíogáz és a geoterrnikus energiák felhasználása is. A projekt háľoln céIterületľe iľányul, Az első azIpaĺi teriilet lnegújuló energiával történő ellátása, amely
biztosítják. |-ontos fe]adat azolrban megvizsgálni
keretében a szelrtlyvíztelep teľületéľebiogáz
uzen létesítéséttervezzük. A városban
begyűjtött
zötdanyagból a biogáz Ĺizetrrben erreľgiát tudunk fe3leszteni, va]atnitrĹ Bá^notoÍ segítségévela hulladék]rot is lraszlrosítatránk' Második része a felhagyott lrul]adékleľakiban képződött depóniagáz cisszegyüjtése és a llennyiségtől Íiiggo gázmotonal történő lrasznosítása. A gázrnotor rnellé telepítünk a clepóniára egy nap_ szél hibridrendszerben rnűköcĺő áraĺnteľrnelő egységet is. Haľrnadik elelnként pedig egy lnásik pľojekt (ÉAoP strandÍiirdo fejlesztés) keľetében megfúrásľa kerĹilő teľrnálkút kĺséĺőgázhasznosítása a cél' A gázrnoton'al elektrotrros áĺalnot termellrérrk, a lrullacték]iőt közirrtézmérryek fűtésére liasználnánk fel. A pľojekt összköltsége várhatóan l.748.535.000 Ft' Az clső körös pályázat éľtékelésefolyarnatban van, kedvező e]bírálás esetén soĺ keĺül a második fordulós pľoj ekt ki doIgozásáľa.
Azon ilitézlnéIlyek esetébelr, alnelyekheZ neln lehetséges a hul]adéklro elvezetése, napkollektorok telepítéséttęrvezzuk' A napkollektoľok telepítéséreaz önkoľlrrálryzat keľesi a nregfelelő páLyázari
folr'ásokat. Fontos feladal llegvizsgáIni a riapelelnes áralntelrnelő egységek telepítésének lédogosultságát is, arnelynek kia]akítása lelretőség szeľilrt szintéllpáIyázati fon'ásbo] l,alósulna tneg. 1.1.10.2.
Az
Széleľcĺnlíĺvektelepítése
a kéréssel kereste lneg önkoľtnárryzatulrkat, lrogy I(isújszállás krilterületén megvalósítancló szélerőlnu paľk rnegvalósításáľa irányuló teľvcit tálnogassa'
A
A'Ieľioll Hungária Energetikai Kťt- azzal
a
cég az e]oz.etes lnérésekés kutatási eredlnények alapján telepiilésünk külterületén hosszu távu
együttlntiködés keľetében szélerőmu parkot kíván létrehozrri' űzerne]tetni és a termelt zöld energiából szánnazó előnyöket a települési célok eléľéseérdekében,a lielyi közteherviseléslrez hozzájáruiva rnegvalósítani'
Az Alerion Hungária Energetikai Kft. egyĹittműködésben az Alerion Clean Porver S'p.A. olasz céggel
(szaklnai beruházó) és a Magyar SzéIenergia Társaság tagjaként működésének elsődleges célkitĺizéséta megujuló energiaforrások kiaknázásában, hasznosításában, zöldebb és é]hetőbb környezet kialakításában határozta lneg' eÍTe jött létre. A Kft' mogött ál1ó szakmai beĺuháző Európa több országában kizáróLag megujuló eneľgiaforľásokból termel viliamos energiát. A szakmai beruliázó részvényeit régőta jegyzik a rnílánói tőzsdén, az ott kialakult közvetlen pénzpíaci kapcsoiatain kereszľiil biztosítja a beruházások fi nanszírozási igényét.
Az
önkoĺmányzat
a
szaknlai beruháző figyelmébe ajánlja a szubszonikus szélerőmű létesítésének,
miiködtetésének és üzemeltetésélrek lehetőségét.
A
szélerőmű park létesítéséheza város hatályos településrendęzésí tervének módosítása saikséges, azonban a változtatási igények a ľęndęzésiterv jelenleg folyarnatban lévő felülvizsgálatába még
beilleszthetőek az alábbi megnevezésű munkarészben:
Szélerőmű paľk területének kijelölése
m ezőgazdasági terü leteken
A
:
a
belterülettől délnyugati iľányban . elhelyezkedő
megvalósítani tęrvezętt szé]erőmű park, az e]őzetęs tájékoztatások értelmében mintegy 2500 ha nagyságú teniletęt foglalna el, ahol 25- 30 db szélenergiát lrasznosító 100 m magasságu 1,8 MW teljesĺtrnényű rotor keríilne elhelyezésre.Az előzetes tájékozódás és egyeztetések után elmondható, hogy a 201I. év első negyedévében várhatóan elfogadásra kerülo megyei teriiletrendezési terwel a tervezętt fejlesztési terület minden szempontból összhangban áll' A szélęrőmű elhelyezése szempontjából vizsgálat
31t56
alá vonlrató ajánlott téľségicivezetben taIálható a kijelött teľület, és lreln érinti olyan téľségiövezet, nleIy kjzárná a teľVezett haszIrosítást. A hatályos nlegyei Teľületľendezésiteľvvel seľn áll ugyan ellelrtétben a teľVezett fejlesztés, cle a széleľőnlűvek elhelyezése szelnpontiából vizsgálat alá vonható teľületek övezetét lnég nel'n tal1almazza a teľĹiletľendezésiteľv, illetve az e]özetes nleg|elölt terĹilet nyugati széle él'intett a kiváIó tennőhelyi adottSágú szántóteľiilet téľségiövezetével. (A lneg5'ęj teľĹilełľendezésiteľv foIyallratban lévo lnódosĺtása jelentőseIl lecsökkentette a kiváló teľnlőhelyi adottságri szálltóteľülete övezetét, így ez a téľségiövezet selll logja ér'inteni a lllegjelcĺlt fej lesztési tel'Ĺiletet'
A
széleľiinliĺpaľk teľületéllek településľendezési teľvbe való beépítése(az állani lőépítésze]őzetes javaslatát is figyelellrbe vér,e) két titelnben javasolható. Első ütelnben a folyanlatban lévo telepüIésľendezésiteľvi felülvizsgálat ľészeként,a településszeľkezeti teľvbe keľĹilhetnę beépítésľea széleľőlnťr park. A szabályozási teľv lnódosĺtása elso Ĺitenlben nelĺ taľtaltłraztlá a széleľőlnű paľk kiépĺtéséneklehetőségét. Ezt a lehetőséget egy nlásodík ütelĺbell, elkészítendő Külteľtilet szabáIyozási tervmódosítás adná meg' Tekintettel aľľa, hogy a településszeľkezeti teľv eltĺzetesen máľ tartalIn azná a fejlesztést, a hatályos vonatkozó ľendelet éľtelnrébelrcsak szabályozási tel'vi módosításľa lesz szükség, nle|y gyoľsított (2 hónap alatt végigvihettĺ) eljáľást tesz majd lehetővé. A szabályozási teľv nlódosításáľa akkoľ kerülne soľ, amikoľ a beľuházás e]őkészĺtő szakaszábarr kötelezően elkészítendcí e]őzetes köľnyezeti hatásvizsgálat elkészült, tanulságai és javaslatai tnáľ ľendelkezćsľe áIlnak' ĺgy ]enne biztosíto Ĺt a szabá|yozási előíľások kciľiiltekintő kidólgozása. .10.3. o n IĺoI'nl á llyza ti ćpĺi letek en eľgetika i korszeľii sítóse lnegťriLrló enel'giák hasznosítása llleilett az önkoľlnányzatazenergia költségek csokkentése éľclekébenis tett lépéseket.A 2007-ben és 2008-ban a SzeIlrrirlk Fénye pľogľanr keľetében világításkol'szeriisítés és r .I
A
f,itéskoľszeliĺsítésután az önkoľlrrányzatnak lehetősége nyĺlt páIyázatot benyťljtani a l(öľnyezet és Eneľgia
opeľatír'Pľogľanr(KEoP) az,,ÉpĹileteneľgetikaifejlesztések és közvilágítás koľszeľiisítése''cílniĺkiíľás keľetén beltil a nyíJászáľók cseľéjél'e,valalĺilrt egyes éptileteknél a ktilső hőszigetelés megvalósításáľa. Mive] az intéznlényekben 2007. januáľ elsejét követoen fűtéskoľszelrĺsítésľe keľijlt soľ, a jelell Pá|5,ąru,
keI'etében ugyanazon inLézmény vonatkozásában elvégzendo hőtechnikai bęavatkozáshoz (utólagos kĹilsö
hoszigetelés és/vagy külscĺ nyílászáľó-cseľe)
80 % támogatás igényelhető.
A
pályázat soľán l4
önkoľlnányzati intéznényben keľül soľ nyílászáľócseľéľe.A projekt összk<ĺltsége 419 486 085 Ft. A pályázat éltékelésefolyanratban van, kedvező elbírá]ás esetén a beľuházást 20l l nyaľán elkezdjĹik'
l. Középületek akadálymentesítése váľos középületeinek akadálymentesítésének ütenlét nagyméľtékbenhátľáltatja, hogy csak pályázati forľás bevonásával valósítható meg ütemezetten a kitiizött pľogľam. 2006-2010. közötti időszakban a Nagykun Klub, a Művelődési és lĘúsági Kcizpont, a Rákóczi utcai tuľjsztikai fogadóközpont, a Központi oľvosi Rendelti és a PiĘpang ovoda akadálymentesĺtése valósult 1.l' l
A
meg pály ázatí tám ogatás
sa
l.
2009, évben pályázat keľült benyújtásra továbbá a Yál'osl'ĺáza, az Aĺany János Általános Isko]a és a Móľicz Zsigmond Gilnnázium' Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium komplex akadálymentesítése
tálgyban, azonban egyik sem nyelt támogatást. önkoľrnányzatnak lehetősége volt azonban, hogy a Yárosháza akadálylnelrtesítéséľe pályázzon a ,,Váľoskcizpont funkcióbővítő megújítása" térgy'úpályázat keľetében' Alnennyiben a pályázaL második foľdulóban is támogató döntésben részestii, az épület átalakítása 201Z-ben rnegvalósulhat' Ż010. év febľuáľban hazai forľású pályázati felhívásra pályázatot nyújtottunk be az Arany János Általános lskola központi épüIet vizesblokkjainak fe|újításáĺa.A pályázat támogatást nyeft, ezálta| 2010, szeptembeĺig az épület 3 vizesblokkja és ciltözője kertilt felújításraaz akad'á]ymentesítési szempontok figyelembe vételével.
Az
131/196
38/56
l.l.l2.
Téľfigyelő ľentlszeľfejlesztése, téľfeltigyeleti rendszcľ kiépĺtése nlegvalósult egy 4 kameľás térfigyelő ľendszeľ. Ezt
20l0-es évben kistéľségiösszefogásból
kalrleľaľendszel1 fej Iesztette tovább Önkorlnányzat saját eľőből további ľelldszánl fel ism eľő kanleľával.
l
a
0 db téľfigyelő kameľával és 4 db
A
kalneľaľendszeľ töké]etesítése, további karneľák beszeľzéseValalĺint a ľendszeľ nléľeténekés a hatćkonyság llövelése éľc|ekébenegy helyĺség beľendezése válik szükségessé a jÖvőben' ahol az eľľe jogosult szernélyek akáľ a llap 24 orá.jában képesek a kanleľák által niegfie),elt ter.Ĺiletet egy helyľol feltigyelni és anrennyiben szükséges a hatóságokat éľtesíteni. Az Öllkoľnlányzat továbbľa is keľesni l'ogja a lehet<ĺségét,hogya ľendőľsćg bevonásával aktív téľlelügyeleti ľelidszeľ valóSuljon nleg. Tor,ábbá tel'vezzĹik, hogy a vállaIkozók ľészéľeis a ľetidszel' hasznáIatának lehetőségét kiajálilja az onkol'Inányzat, alnely ľendszeľhez csatlakozva ök ís hozzájáľulhatnak a saját és a váľos vagyonának nlegóVásálroz'
1.l'ĺ3. Zugpľogľaln folytatása Sokszoľ hallani, hogy Kisújszállás a zugok Váľosa. Szinte lninden nagyobb utcából nyílik egy_két zug, anlelyek helyzettiknél fogva speciálisabb, fokozottabb odafigyelést ígényelnek. Eľre tekilltertel a 20l0'es év folyalnán údáľa indult önkoľmányzati kezdemélryezésľeegy háľonl éves zugpľogľaln, anli azt a célt tiizte ki' hogy a városban lévő cisszes (56 db) zugban rnegoldja a belvíz elvezetćs-, a járda- és az útbuľkolatpľoblénláit. Az e]ső ütenrbetr Ż6 zug készL]lt el a Ztlgpľogľanl és a belvíz-I'ekoIlstl'trkciós bel'trházás keľetében.
A
ĺI. és IlI üteln - atnely a gazdasági })ľogľanl Ż. száll'lŰ nlel]ék]ete - a 201]-es és 20 l2-es évben fog
lnegva
|
ósLrI n
i előľeláthatólag.
7'Ż' M ezőgazd a sá gi te I'nr ékel< h elybcni fe ld o| gozása teľtiletekeli, így városukbal] is _ lnég napjainkban
Az Alĺöldi
rrlezógazdasági teľnlelés szeľepe.
is - lneghatározó jelentőséggel lríľa
A helyi
rrlezőgazdaságí tevékenységekfelĺendítéseéľdekébenaz önkor'rnányzat célja, hogy közľenlĹiködjöl1 a megteľn]elt teľmékek helyben tölténő ľészlegesvagy teljes feldolgozását, csolĺagolását elősegítő beľuházási lehetőségek felkutatásában, pályázatok elkészítésébell, nlenedzselésébell.
Az
önkoľnrányzat a váľos gazdasági táľsaságait, vá]la]kozásait tálnogatlli kívánja ilyen jellegű elképzeléseik nregvalósításábąn. E tekintetben példaéúékűnek tartja a Nagykun 2000 Mg. Zli. és az Indiánrizs Kft. tevékenységétés ösztönözni pľóbál minden teľlneiőegységet a hasonló fejlesztésekľe. Teľveink közcitt szeľepel egy helyi terlnékeket árusitó üzlet kíalakítása (Pl. a Vásáľcsaľnok teľiĺletén,vagy a ľégi piacsoľon).
A
felesleges növényi anyagokat és az állattaftásból száľrnazó lnellékteľmékeket hasznosítani kívánjuk biogáz és elektľolnos áľaln tęľmeléséľe.A biomassza üzem netncsak tc'bbletbevételt eredményez, haneni ľelnényeink szerint munkahelyeket is teľemt. Ennek lnegvalósítása éľdekében,amennyiben arľa lehetőség nyĺlik, szeľetnénktálnogatást igényelni és nyeľnĺ a hazai, illetve az EU-s pá|yázati ľendszeľekből. Az e témakörbenjelenleg benyújtott pályázatunkat a gazdasági program l .1 ' l 0' l ' Megújuló eneľgiafoľľások felhasználása pont isnrerteti részletesęn.
Az <ĺnkorrnányzat keresi annak lehetőségét, hogy a munkanélküli lakosságot a közInunka-pľogľaln keľetén belül bevonja a foglalkoztatásba a mezőgazdasźęi temelés keľetein belül. Fel ke-ll kutatni az en'e a célra irányuJó páJy ázati lehetőségeket'
132ĺ196
39/s6
l'3. Elektronikus közigazgatás kialalĺíÍása ' Jelenlegi helyzet Kisújszálláson Kisújszállás Váľos Önkoľmźnyzataegy közel l2.0000 lélekszánlú teleptilés lakosainak, napi ,,ügyesI.3.l
bajos" dolgainak intézéséthivatott mego Idan i. önkoľmányzatnál használt miden egyes szoftver ľendszeľ egy kiilön infoľmáció_sziget. Ez azt jelelrti, lrogy nenl lehet kiaknáali az adatok teljes éľtékébólszárrnazó előIl1'ciket, lnivel lehetet]en a különböző igazgatási teľtiletek adatait összesíteni. ĺgy az egyes ľendszel'ek által geneľált adatokat ťrjľa ľogzíteni kell egy lnásik ľelrdszeľbe. Ez cscikkenti azigazgatási lnunka hatékonyságát. A onkol'lnányzat szänitogépesellátottsága jonak nlondható a 2000-ben lllegvalósított fe.ilesztéseknek kcjszönhetően a szálnĺtógépek egységes hźĺlózatľavatlnak l<ötve' Az tig1,in16''5o sZeľVeI.|.e clolgozrrak' Az cinkoľlnányzat ľenclelkezik infoľnlatikai szabályzattal nielyben mindell hálózatijogosultság és azadatbázis lllentési lnódszeľ szabályozásľa keľült. A önkoľlnányzatt háIozatoĺl lévő valaInennyi szánlítógépľől eléľhetoaz lrrtetrret és valanlennyi osztály ľendelkezik legalább ldb ,,.kisujszallas'' _ľa végzcĺdő - hivatalos e-lnail cĺrnlllel, állandó ADSL kapcsolat
A
segítségéveI.
Önkoľmányzatiln k renclel kezi k dinam ikus hoIrlappal.
7.3.2. Lépéseinkaz e-közigazgatás felé
A városi honlap infoľmáció taľtalmának, iigyintézěsi kínálatánalł bőr,ítése
Jelenleg a bevezetőben említett EU besoľolás szerint az ölrkol'tnátryzati honJap az l-2 szint kozott van. Tehát fellelhetőek a honlapon ügyleíľások, illetve lnegtaIálható néhálly let<ĺlthető Il)'ollltatválly. Első lćpésbelĺeĺ kell éľni,hogy az önkoľlliányzati holllap biztosan ttlclja teljesítell! a 2. szilltet. Á váľosi honlap e-demol<ľácia lehetőségének bővítése A r'áľosi holnapon jelenleg Az onkoľlnállyzat képviselo testŕ.ilete által liozott publiká|ható döntések nlegtekínthetők ľaja és a döntések keľeshetőek ĺs, valalnĺnt a következo öIlkoľlllán),zati tilés napiľendjéľől is infoľlĺációt ta]álhat az éľdeklődő.
1.3.3. Megvalósĺthatóság
Az
a táľo]óhely kapacitás (2GB)' alnellyel nrost az önkoľlnányzatunk a váľosi honlap kapcsán ľendelkezik, kevésnek bizonyulhat, ezéľta bővitése, illetve saját webszeľver beálIítása szükséges lehet a későbbiekben. Tovĺĺbbi léplísleheĺ: Az ,,on-line fogadó óľa'' a polgáľmesteľ, a települési képviselők, illetve a lakosság kcjzött. Ennek megvalósításáľa számtalan ,,úgynevezett'' csevegő portál áll ľendelkezésľe,meg kell azonban jegyezní, hogy név nélkül, báľmilyen regisztráció hiányában az áIlanlpolgáľok sokkal bátľabbak, mintha névvel kellene vállalni véleményüket. Ez fokozottan vonatkozik az cinkoľnlányzat hivatalos honlapján elheIyezhetö,,Fóruln'' lehetĺĺségre'
A
lakosság véleményétegy-ęgy jelentősebb ügyben ,,virĽuáIis szavazással''
ki
lehet kérni. Ez
teľmészetesen, csak nem ,'ľeprezentatív közvélemény-kutatási adatként'' lehetne feIhasználni 2.
szintľől a 3. szintľe
Az e\őző lépésekkelellentétben ezek a lépésekmár jelentős keľĹilnek.
(több lnilliós nagyságľendű) pénzösszegekbe
Elöljáľóban le ke]l szögezni: az új technológia nem csodaszeľ, Ineľt csak akkoľ hidalja át az inforrnációcseľe útjában álló időbelí és fizikai távolságokat, ha áttöľésľe kerü] az a híeľaľchikusés bürokratikus korlát, amely megnehezíti a hivatalolr belüli vertikális és horĺzontáIis infoľmácíóáramlást. Tisztázott felelősségi vĺszonyokľa, átláthatő és követhető iigyintézésifolyalnatokľa, valalnint kooľdínált lnunkam egosztásľa van szükség.
Elsĺi lépéskéntmeg kell valósítani a már említeľt különböző
fejlesztőktől száĺmazó alkalmazások (pl.:
pénzügy, iktató, szociális progľamok, kataszteľ pľogram' népesség-nyilvántartó progľam) minél nagyobb
részének egy rendszeľbe történő integrálását.
1
33/1 96
40t56
Meg kell teremteni egy olyan rendszeľt, llely
a lakossági hozzáférést teszi lehetővé (polgáľokkal való közvet]en inteľaktív kapcsolat, együttm(ĺkcidés); Az online ügyintézésllek elengedhetetlen feltétele az állanlpolgáľ egyéńelmű szernélyazonosítása (ez lehetséges digitális aláíľás segítségével,illetve a máľ m
tiködő tigyfélkapu rendszeren keľesztü l)
2. Nyilvá nosság, kommunikáció
Napjainkban egyľe fontosabb szeľepet kap a konlnlLlnikácio. Ez ]ehe{ belsö, azaz váľoson belĹili' s ki'ilső, azaz a várost népszeľĹĺsíto kollnlunikáció is' Ezek alapvetően eltéľnek egylllástól. ezélt éľdenres kĹiIön szólni ľóluk.
2'l' Városon beliili
konrmunil<áció
Nagyon fontosnak taľtjuk azt, Irogy a Kisťrjszáliáson élok vagy dolgozók niinél több infoľmácioval ľendelkezzenek a teleptilésľől. Ezéľtĺeladatnak taľtjLrk a szíllvonalas és hiteles városon belüli
kolnnlunikációt' A hiteles kommunikációt úgy éľhet1tik el, ha objektíven beszálnolunk a váľos esernényeiről' Ezt egy'
lrenlľég a civil szeľvezetek köľében végzett vizsgálat szerint sikeľtjlt lnegvalósítalrunk - a válaszadók nagy l'észe elsőként az önkormányzati lnédiurnokból tájékozódĺk, s hitelesnek ís taI'da ezeket. A lakosok szokásai nagyon eltérőek, ezéľteltértĺen, eltéľcieszközöket használva kell ,,szólni'' hozzájuk. A legnagyobb hagyolnányokkal a Kisbíró cílllti önkol'lnán1.zatí híl'levélľendelkezik. Azt tapasztaljuk, hogy sokan foľgatják, s folrtosnak taĺtják, hogy nlegjelenjenek az újságban. Ez azonbalr pľoblénlákat is vet fel' Jelenleg általában 20-24 olda\as lapszánlok jelennek lneg. Az újság kiadása azonbalr jelenttĺs költségekkel jár, ez'éľttöľekedni kęll al'l'a, hogy 1 ó, i lletve 20 oldalas szálrlok .jelenjenel< nl eg. Ehhez felü l kell vĺzsgálni
íľásokr'a' A szabályzat ösztoncjzni kell őket a szalrályok betaľtásáľa. A koľábbi gyakoľlat szeľint továbbľa is cé]szeľű évľől évľeszínes külcjnszámokkal is kész{'ilni, amelyben beszámolhattlnk a fejlesztésekľői' beľLrházásokľól. Milldezek iĺellett töľekedni kell a színvonal ľlegtaľtásáľa, s atnennyiben az anyagi fedezet ľellclelkezésl'e áll, a lap rnodeľnizálásáľa, új clesign kialakításáľa. Jellelnzően azélt elnloIidľlató, hogy fo\eg az idosebb koľosztály lapozza ľendszeľesen a Kisbíľót. Varinak azoľrban olyanok is, akik pl. látásuk ľonlása miatt máľnenr tudják elolvasni a cikkeket. Számukľa lelret jó
a Kisbíl'óľa vonatkozószeľkesztési elveket, s töl'ekedni ke]l a ľör,id, Łönloľ lnodosításáľól a helyi intéznlényeketés kozcisségeket is tájékoztatni kell, s
infonnációfoľľás a TV Kisűj és a Piaci HíI'mondó' A Tv Kisújt jelenleg azok éľike|, akik a kábeltelevíziós rendszeľhez csatlakoztak, il]etve van inteĺnet-hozztlféľésük.Töľekedni kell arľa, hogy ez utóbbi lehetőség is minél megbízhatóbb legyen, az elkésztilt ľipoľtok nlinden esetben eléľhetőek legyenek
a világháIón' A ,,Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár'' programnak köszcinhetoen az elmúlt hónapokban jelentős infľastrukturális fejlesáést hajtottak végľea TV Kisrijban. Azq eszkozok mellett is szükség van a fejlesztésre, amelyet folyamatosan vizsgálni kell, s amennyiben lehetőség van ľá, pályázatok útján kell
megtenni.
A Piaci Híľmondó jeienleg minden keđdenés szombaton mĹĺködik, 7 és 10 óľa kcizött a piacon vásáľlók rneghallgathatják a váľos legfľissebb hír'eit' Ahhoz, hogy ęz minéI jobb minőségben eléľhető legyen, figyelni kel1
a
hangosító lendszeń, s tĺjrekedni kell annak modeľnizálására.
Azoknak, akik nem o]vassák át a Kisbíľót, de viszonylag gyakľan kimozdulnak otthonľól, a város hirdetőtábláin helyezünk el infoľnációkat. Ezęket hetente fl'issídük. A hiľdetőtáblák folyamatosan ki vanĺak téve az időjáľás viszontagságainak, ezélt fontos, hogy ľendszeresen megvizsgáljuk,s amennyiben szükséges, j avíttassuk azokat.
Az önkoľmányzat megvizsgálja
a hirdetőtáblák bővítéséneklehetoségéta váľos k
de forgalmas helyeken.
A
fiatalabb korosztály számál'a elsĺĺsoľbanaz interneten keľesztül tudunk híľeket közölni. Ennek egyik elsődleges formája a www.kisuiszallas'hu városi honlap. A 2008-ban átalakult oldalt folyamatosan fejleszteni, frissíteni kell' A hírękęt hętentę két-három alkalommal, ha szĺikséges,ennél még gyakľabban meg kell újítani,illetve a városí ręndęzvényeket tarÍalmazó programajánlót is naprakészen keze]ni kell. Meg kell vizsgálni azt is, milyen fejlesztések szükségesek ahhoz hogy a képek mellett minél több videót is
feltcĺlthessünk a honlapľa. A weboldal mel]ett elincluIt egy nlásik elektronikus,,infoľnláIó ľendszeľ'', a hírlevél. Az erre feliľatkozottak e-lnailben kapnak hĺľeket'Ennek indulásakor az vo]t a cé|unk' hogy a legfi'issebb dolgokľól (pl. iskolai szülői éľtekezletek' oľvosok helyettesĺtése) is éľtesüljenek a helyiek. Sajnos sokszoľ nen kaptuk meg az infoľnlációkat, így a hĺľIevélértelmétvesztette, s ľitkán küldjük ki. Ahhoz, hogy ez lniĺkcidjön, ki kell dolgozni egy olyan doklttnentulriot, alnely alapján az intézrnényekés helyi közösségek is ttldják, nri lnindenl'e vagyunk kíváncsia]<, nrit küldjenek el nekĹink a lĺegadott ínteľnetes eléľhetőségľe.
A
20l0-es belvĺz idején ,,vetettünk be" e]őszoľ egy ú_1abb lehetőséget: a Polgáľőľség autója a ltangoslremolrdón keľesztül tájékoztatta a ]akosokat. Ezt a foľlnát azonban célszeľii ,,lnegőľizni'' a lrasonló ľendlragyó esenrényekľe, hiszen éppell l'itkaságával tud hatékony lellni. A lehetséges belső kolnInunikációs eszkcizök közül Kisť1szálIás eddig nern élt a ľáĺtióva]. Bárműködik az Euľópa Rádió, nem helyi híľeketközöl. Folyanlatban vall a Staľt FM ľádió elindítása' anlelyet a Staĺ Média Egyesület szeľvez. Meg kell vizsgálIri, az önkoľlrlányzat lrogyan tudja segíterli ezt a folyalnatot, s lnilyen feladatok lnerljlnek fel a ľádió elindu|ásával' 2'2. Kü|ső konllnunikáció
A
váľoson beltili kolrllnunikáció nrellett ugyanolyan, vagy nrég fontosabb Kisújszállás
kütső
konlmunikációja' A fi]ľdő fejlesztésével ez egyľe halrgsĺrlyosabbá válik. Egy váľos tuľizmusához ugyalris nagyban hozzájáľul az, milyen a település nlegítélése- ez pedig a kĹilső komrnunikácíón mrilik. l(isújszállás ľendezvéIrytel'vébennlinden évben Ineghatát'ozunk eg;' n1-,'Letingl<eretet _ ez azonban eľősen behatáľolja a külső korrlnltInikációs lehetőségeiltket. Ezéľttcjľekedni kell az ingyenes vagy rniľrél olcsóbb nlegjelenési lehetőségekľe, iI]etve _ alrrennyiben a váľosi gazcĺasági heJyzete engedi _ a
lnaľketingkeľet elrle]éséľe' Jelenleg anyagi okok luiatt elsősol'bzllt az ilrtel'neten szel'cpel a váľos, hiszen ott latlIrak olyan oldalak, alrol dĺjInentesen Vagy nlininlális díj elleliében szeľepelhetĹĺnk' Ilyen példáuJ az MTI Önkoľnlányzati Sajtószolgálata, ahova l'endszeľesell töltĹillk fel ]ríľeket. Enrelleťt llreg kell pľóbálrri bekeľülni a rnegyeĺ és oľszágos sa_jtóba is. Ennek éľdekébenlnilrden ľendezvényľemeghívót kaplrak a sajtó képviselői, il]etve a töľténésekľolfotókkal is ellátott sajtóanyagot kapnak. A külső konrtlrunikáció fontos elelne a Touľinform iroda. Neĺncsak azérL, meľt a váľosunkba éľkező turistákat tájékoztatja, hanem azéľtis, nleľt az oľszágos há|ózat ľészękénttovábbítani tudja az
információkat szórólapokat.
*
oľszágos rendszeľekbe tudja ľegisztľálni váľostrllkat' illetve továbbítani tudja
a
Szintén a küIső kommunikációt eľősĺtik a különbözö szeľvezetek, amelyeknek városunk tagsa' Ezek á]talában tagdíjasok, ám szánros előlrnyel jál'nak. ilyen például a Váľosok, Falvak Kulturális Régió, amelynek kciszönhetően Kisújszállás többször szerepelt lnáľ a debľeceni Cívis Koľzón, illetve ennek a kapcsolatnak köszönhetően érkeztek városunkba a virágkarnevál fellépői is - akik szintén továbbvitték váľosunk hírét. Az onkonnányzattervezi a városi marketing teľv készítését,osszhangban a ftiľdő marketing tervévével. 2'3. Kiadványok Nagyon fontosnak taľtjuk a helyi jelentőségű k
1
35/1 96
3. KijzmíĺveIődés,kultú ra Az önkoľlnányzat
a
nleglévő önként vállalt és kötelező feladatok lnegtartását a közm(ivelődés és a kultúra
tel'ületén is fontosnak tal'tja'
3.l. HagyományőIzés
a
Nagykunság egyik leggazclagabb kulttrľális hagyonlán;'okkal ľendelkező teleptilése. a helyzetnek a lllegoľzéseés er'ősítése olyall iľányban, hogy Kisťljszállás a Nagykunság é]etébenszellenri, kultulális központĺ szeľepet töltsön be, ugyanakkoľ a helyi lakosoknak is Váľostrnk
Töľekvéstink enlrek
szĺnes ktrltuľális kínálatot nyú.jtson'
A
nagykunsági hagyomány'ok őrzésében r,áľostttlk aktír, szeľepet vállal. Kezdettől fogva ľészesei vagyunk a nagykun telepLilések együttnlűködéséIlek, mely lna a Nagyktrn Hagyonlányőľző Táľsulás vezetésében betöltött szeľepünknek is kciszönhető. Szorgalmazzuk a nagykunkapitányok háľolnévenkénti lnegválasztását, elosegĺtettĺik a Nagykzlnsúgi krollikcl újbóli kiadását, évente llregľendezzük a Nagykun hagyołnáry,ől'ző bćllt, váľosunkhoz kötőclĺk a Kuľl viadalok szintén évenkéntimegrendezése is. Mindezekkel elősegítjük a Nagykunság lakosainak tciľténelrniés kLrltuľális gycikeľri összetaItozását. E tevékenységünket folytatni kívánjuk'
Iľoĺlalnliłiľökségünket köItők és íI'ók nevei fenljelzik (Nagy lmľe, Al'any János, Móľicz Zsigrnond, Kiss Talnás, Sal'kadi Inrľe, Laclányi Mihály, Csrrkás lstván, Szenti Eľnő), tiirténelnli hagyományainkat az llléssy család és Kossuth Lajos. Ktilöncjsen btiszkék lehetünk váľosllnknak az I 848/49_es
szabadsághaľcball töľtént szeľepvállalásáĺ'a' E'zen szel]elrli öľökségeink és éľtékeinkkĹilönbozo foľlnákban, évľő] ér,ľelllegjeIellnek kĹilonbC'Ző l'elldezl,ćnyeinkberl, l
Táľgyi népI'ajzi hagyonlányainkat a Népľajzi l(iál]ítóteľeln órzi. A kiál]ítóteľmet pályázati tánlogatással
20 I0-ben felújírtattuk,ennek eľedIrrényeként l
elé ez aköze| 230 éves épület. Hatékony nraľketiIlglrrlrllkával a lrelyi Iakosság minél szélesebb köľével nleg l<ell isnreľtetni c gyűjtelnényt, a helyi islĺolásolĺl
Legfontosabb l<épzőnrűvészeti éľtékeinkköztéľi szobľaink és Papi Lajos szobrászmuvész hagyatéka, tnelynek egy ľészéta ró.la elnevezett alkotóházban őrizzuk. Folyamatos ápolásukra, köľnyezetük rendben taľtásáľa gondot kell fordĺtanunk. Pá|yázati támogatással elősegítjük az a|kotőház felújításának megvaIósítását.
Népzenei és népművészeti hagyonrányaĺnknak igényes őrzői és népszenlsítői vannak, akiknek
tevékenységét önkormányzatunk
továbbiakban is fontosnak taltja tánrogatni: ilyen a citeľamuzsika,a48Táncegyüttes, valatnint a szalInafonók egyesülete. Ez utóbbihoz kapcsolódva rneg kell vizsgálni állandó kiállĺtásuk új elhelyezésének lehetőségét.
as Asszonykórus, a Nagykun
a
Alapfokú MŕĺvészetoktatásiIntézlnénytink lĺűködése ma lnár hagyolnányteľeIntőnek is nevezhető, hiszen t
az iskola a
A
különbĺjztj helyi kiadványok (kalendáriumok, hírlevél, Helytorténeti fi)zetek) jelentette éńékekľĺjl- a konrmunikációról szóló részben íltunk.
melyek szintén mind a hagyományőľzés sajátos foľmáj
1
36/1 96
3.2. Közösségi és kultuľális élet, civil szféľa
3.2.l. A helyi kłĺzłisségek,civil szeľvezetel< léte és működése a fe|tétele annak, hogy váľosunkban
Az enlbeľek kisebb kc;z
A civil
szeľvezetek aktív ľészeseia hagyorĺányőľzésnek is, alni a hagyonrányok szállltalait, éIményt nyújto ,,feldolgozásában'' nyilvánul lĺeg, etnellett azonban oiyan ľendezvények zajlanak váľosunkban, alnelyek új hagyonlányol(at teľerntettek, illetve teľemtenek (halászléfőzi5 feszíivál, lovas veľsenyek, szalna-, fotó- és egyéb kiál|itások stb). onkoľrĺálryzatunk e pľogľanrokat is támogatja, hiszen ezek idcgenfoľgalmi szempontból is jelentősek, és a váľos tuľizmusának fejlesztésébennagy szeľepük lesz' Az cjnkoľrnányzat kezdeményezéséľeés anyagi tánlogatásával valósult nleg eltĺszoľ 20l0 szeptembeľében a ,,Kivilágos kiviľľadtig'' c. fesztivá|, nlelynek Folytatását teľvezzük azza] a szándékkal, hogy az a téľség egyik, ĺdegenfoľga lln i szenipontból je lentős őszi ľendezvélryévéválik.
Az élénkcjvil közcĺsségi élet és a szĺlres iskolai pľogľanlok következIében az e]nlúlt években eľősöt|ijtt a Miĺvelőĺlésiés Ifiúsági Ktizpont szolgáltató, a l
3.Ż.2.
követően is fol1,1ą556p a kezdelnényezö, szeľvezo kcjznlűvelődési nlunkát.
Á
váľosközpont ftlnkcióbővító nlegĹrjítása pľogľanlpályázat elnyeľésekeľetéberrlnegvalóslllÓ VigaclÓ KLrltuľáIis Kozpont lnŕiködése esetén az ölikoľnrálryzat átgondolja a jelenleg nleglévtĺmĺivelődési épületek fi'rnkci óját, hasznosítását és mii ködtetését.
3.Ż'3' Az Aľany János Váľosi Könyvtál'a hagyonrányos könyvtáľi nlunka mellett aktĺv szel'epet tölt be a civil szervezeteklĺel való lĺapcsolattaľtáslran, és szárnos váľosi, iskolai pľogľalnot is szeľveznek, arnelyekkel nemcsak népszeľiisítikaz olvasást, haneln kcjzösségépítő tevékenységet is végeznek. Az íntézményaz elmťllt években különcisen eľednrényes píllyázati munkának köszcinhetoen koľszelrisíti kölryvtáľi szolgáltatásaillak kcjľét. AzinÍéanényéľdenri segítséget nyújt a Helytöľténetifüzeŕeł köteteinek kiadásában is' Az tjnkoľmányzat elismeľi aktivitásukat, és támogatja munkájukat. Az cinkormányzat negvizsgálja az Aĺany János Váľosi Kcĺnyvtáľ új helyľe tĺjľténőelhelyezését. 3.3. Helyi civil szeľvezetek támogatása Kisújszálláson sok civil szel'vezet működik, a váľos gazdag civil élettel büszkélkedhet' Az önkorm ányzat és a helyi szervezetek kapcsolata jó, számos rendezvényt közösen ľendezünk.
Váľosunk önkormányzata fontoslrak tartja ezeket a közösségeket, hiszen többek közcitt ezek is élhetőbbé teszik váľosunkat _ programjaikkal, összejöveteleikkel, táboraikkal' ezélt a továbbiakban is tálĺogatni kell a civil szeľvezetek működését _ a jelenlegi pályázati ľendszeľt azonban át kell gonclolni. Ehhęz több ĺitletęt is kaptunk már abban a civil kéľdőívbeIr,amelyet 20 l i febľuáljában töItöttek ki a helyi k
Al'ilnoz, hogy ezek a csopoltok rninél sikeľesebbek legyen ek, az anyagi támogatás rne]lett a nyilvánosságot is biztosíduk számukra. Tesszük ezt azzal, hogy kisebb összej
1371196
renClezVénynaptárban. A wwrv.kisujszallas'hu oldalon szęľępel azon szeÍvezetek listája, alnelyek szátlunkra jelezték iIyen szándékukat' Elnellett az internet segítségévela tájékozódásban is segídük: e-mailen keľesztül lrritrdelr fontosabb inforrnácjót, a helyi ľendezvények progralnját, a Kisbíľó megj elenésévelkapcsolatos hír-eket, a páLyázati
1elietőségeket eljuttatjuk nekik.
Mullkánk soľán peclíg építűnka civilek véleményére:mincleli testűleti ülés rneghívó1át megkapják, így értesülnek a testü]et lnunkájáľól, s llozzá is tu<]nak szólni ahhoz. A lakośsági řoru'l-lot e. köaneghallgatások igazolják, lrogy rneg is teszik ezt _ szálnos építojellegű kritikát káptunk tő]iik az ehrrúlt évekbcn.
4. . Szabadidő, sport 4.1. Váľosi tönleg- és veľsenyspoľt Az öllkorrnányzat ľészletesen a spoftkoncepcióban szeľepelteti a spoľtjelenlegi helyzetét és problérĺáit' 4' 1' 1.
Nem ĺnÍi'astrul
Az önl
a)
és fejlesztésel<ethatál'ozza meg és
kell biztositani az iskolai sportlétesítrnények jobb kihaszná1tsága éľdekébena nyitva tartáslroz szükséges Inunkaórákhoz és a gyerekek szárnáĺa szervezctt több, vorlzóbb esti és hétvégipľogralnok biztosításához. b) Folyatni és fejleszteni az ecldigi sikeľes sportprogl'alnokat, ]
4.1.2. Rövid távli infrastľukturális fejlesztések
Az önkormányzat a következő rövid távú infľastruktuľális fejlesztéseket llaÍározza meg és azokat pénzü gyi leh etőségei alapj
á
n terv ezi
m egva Iósíta ni
a') A Móricz Zsiglnond Gimnázíumban:
:
aa) Tornaterem padlójának felújítása, Ielátó építése.
ab) A giumázium aszfaltburkolatú kosárlabdapályájänak helyén rnűfiives futsa] (20 x 40 méteĺ) méretű többfunkciós pálya építése. b)A Városi Sporttelep fiives labdarugő páIyájźlnak felújítása. c) A városközponttól távoli váľosrészekęn füves közterülętękęn focikapuk elhelyezése hálók nélkrjl, és
biztosítani
a
tenilet rendszeresebb fűnyíľását' Ísy víszonylag olción biztosíthaduk
lakókörnyezetben a futball lehetőségét a gyerekek számára' d) Extrémsportpálya átkö]töztetése az Erzsébet ligetbe'
a
4.1.3. Középtávú infľastruktuľális fejlesztések
Az önkormányzat a következő ktĺzéptávriinfľastrukturális fejlesztéseket hatáľozza pénzü gyi leh etős égei ala pján tely ezi m egva|ósíta ni
a) Az óvodai udvarijátékok folyamatos b) p'z Aľany János Altalános ]skolában;
meg és azokat
:
felújítása es cseréje'
ba) További két kézilabda kapu felújítása. (Közoktatási részberr ís szeľepel.)
bb) Tomatermi szárny ĺýlászárőinak cseréje, lelátó építése,folyosó burkolatfelújításának
befejezése. bc) Tatami beszerzése.
1
38/1 96
bd) l 0- l 5 db keľékpáľbeszel'zése, mentőnlellények beszeľzése. be) Vásáľ Lrtca felőli aszfaltpálya felü]etének kétévente ismételĺldő felújítása. c) A l(ossutlt Lajos Általános IskoIában: ca) Távolugľó gödor és a nekifirtó pálya átalakítása. cb) A Kossuth ilti éptilet udvaľán spoľtudvar kialakítása. (Közoktatási ľészben is szeľepel.) ci) Mindegyik játszótéľ EU konlfoľmlná tétele fejlesztéssel. e) A veľsenyspolt-egyesületek fejlesztési elképzelései az á|taluk kezelt létesĺtnlényeknél: Đ A teniszpályák iclényjeIlegének lrlegszűntetése egy-két pálya lefedésével. c) A súlyenlelö teľelrrbelr a falak felújításának folytatása, a nyílászál'ok szabványnak nregfelelő cseľéje. Az ] 985-ben készĹi]t beépített sťrlyelnelo dobogó faalkatľészeinek cseľéje. h) Az extľénr spoľtpályán ,,félcső'' eleln elhelyezése, a világítás korszeľűsĺtése, és l00 fóľe lépcsőzetes rnodu lnézőtér'kialakítása. i) Mobil paintball-pálya kialakítása, és egy rnozgó futóvad pálya létľehozása. 4.2. Irlegenfoľgalom, turizmus
l0 szeptembeľ végéľekészült el a Kisťrjszállási Ifiúsági Szálláshely, alnelyet jelenleg a I(isújszállási Vízmű Kft. üzemeltet. Elsősoľban a hétvégiidőszakokban mutatkozik igény a faházak iránt' Az 20
önkoľnlányzat eľdei iskola létľelrozásával szeľetné a szálláshely tavaszi és őszi hétköznapi kihasználtságát nĺjvelni' továbbá nyáľi eľdei táboľ és sporttáboľ kiajánlásával lnegtölteni nyáľon a két telepíteft sátľat. 2012.1allvár_április között készül el az új gyógyfiiľdő és hotel. 20I I augusztusáig kell eldönteni, hogy a Kumánia Gyógy_ és Stľandfiirĺlő, a Kunlánin Hotel *** és a Kisújszńllási lfiúsági Szálláshely üzenreltetésćt hogy'an kívánja az ön|ĺoľnráll;,zat biztosít:rni' Elllrek oka, hogy az engeclél1'ezési eljáľások lrosszadaltnasak. Az ťrj üzenleltetőnek kell az engedélyezési eljáľásokat lefolytatnia, a lnunkaszeľVezetet kialakítania, iI1etve felkutatnia a Illegfelelő szánlťl és szakképzettségĹĺnrLlnkaeľőt' Továbbá ľá háľulnak az egészségügyĺfejezetben leín feladatok. Az önkoľlnállyzat az üzelneltetési kéľdéseldöntéséľe egy bizottságot hozott létl'e. Az ťlj tizenleltető feladata a ftiľdő- és a szálláshely szoIgáltatásainak éľtékesítése,ĺIletve a vál'osi pľogľalliokat ís tatta]nrazó pľogľalr'lcsotnagok kialakítása, kiajánlása. Ezélt az Ĺizemeltetőnek jelentős nlaľketing kiadásai lesznek. Teľlnészetesen költséghatékony maľketirrglehetőség is van, alnelyek kihaszná]ása lnininlálís anyagi ľáfoľdítást igényel. Fontos, llogy az üzelneltető ezeket a lehetőségeket is kihasználja, és éljen vele' Az önkoľrnányzatnak és az üzeIrreltetőnek, valamilit a Touľinfoľm Iľodának szoľOsan össze kell hangolnia a jövőbeni váľosInaľketing tevékenységét,mivel arrlrak közporrtja a fiiľdő és a fiiľdöben lévő szálláshelyek lesznek. Ez csak folyamatos munkakapcsolat és egyeztetés ľévénlehetséges' Az önkoľmányzatnak a saját marketingkerete felhasználása a nemzetk<ĺzi kapcsolatai soľán, továbbá az álta|atánogatott vidéken fellépő mitvészetí csoportokon keľesztül és a városban Iniik
Kisújszállás Váľos Önkoľlnányzata fontos feĺadatának taltja
a
tölténellni egyházakkal való
együťtmĺikodést.
Kisújszállásnak számos önkolmányzattal van kapcsolata - hatáľon be]ül és kívtil is. Tagjai vagyunk a Kun Összefogás Konzorciumnak, a Nagykun Hagyományrĺľző Táľsulásnak pedig itt van a központja' Fontosnak tartjuk ezeket a kapcsolatokat hagyományaink ápolásában.
Idegenforgalmi szempontból kiemelném még a Váľosok, Falvak Kultuľális Régiót,
a
Magyar
Füľdővárosok Sz<ĺvetségétés azEszak-alft'ldi Thermál Klasztert, arnelynek szintén tagja Kisújszállás. A jelenleg zajlő beruházások után ezek nagyban hozzájárulhatnak idegenforgalmunk fellendü]éséhez, a váľos országon belüI i népszeľűsítéséhez'
1
39/1 96
Ą6l56
Kisť1szál|ás lleľncsak az országhatáron be]üI, haneln azon kívü.l is ľendelkezik önkormányzati kapcsolatokkaI - hat testvértelepülésünk van. Ezekke| igyekszünk rninél sokszírrĹibb kapcsolatot fenntaľtani. JeIenleg a váľosvezetés mel]ett elsősorban az iskolák kapcsolata eros, de például a tĹizoltóságok közt is elindult az egytittrrlťrködés' Célunk,hogy eza kapcsolat eľősödjön, s a testvérváľosok minél t
5. Ktizľen cI, ktizbiztonság, bíĺnmegelőzés Az önkoľmállyzat kienlelt figyelniet foľdít a közľend,
ktizbiztonság helyzetéľe.A nlegelozés és a
bĹint]ldözés érdekében a ľendőľséggelkötött rnegállapodás alapján Bűrlmegelőzési és Kozbiztonsági Bizottságot nlűködtet, rneIy kooľdináIja az e tevékenységgelfoglaIkozó ľeIldőľségi, önkol'lnányzatj és civil szeľvezeteket, táInogada a szell-ll11ozgalom további kiterjesztését.
l. Közteľület-felü gyeleÍ I(isújszállás váľos belteľületén 2 fő Lát1a el a közteľület-felügyelői ŕeladatokat, a váľos két l.észľe van felosztva, a Keleti és a Nyugati váľosrészľe,amelyeknek hatáľvonala a Kossuth Lajos és a Rákóczi utca' A jövőben mindenképpen indokolt a közteľület-feIügyelői létszám bővítése,ehhez kapcsolódóan szükséges a 5.
közteľĹilet-feltigyelők nlunkáját segíto szenlélyek, teleptiIésőrök bevonása'
5.2. Mezei őľszolgálat
A
Inezőoľi szolgálat el]átását továbbľa
biztos ĺtan i.
is 5 fó nlezóőľ
foglaIkoztatásávaI kívánia az önkoľtlrányzat
A lnezőől'cĺk nlunkáját jelentosen nlegkonnyíti és hatékonyságát növeli, hogy a segécl lnotoľkeľékpáľos szolgálat kiegészítéseként20 Il. év januáljábatr beszeľzésľe keľü]t ľészükl'e l db ToYoTA HILUX típusú szoIgálati gépkocsi, anlellyel a jövőben gyoľsabban el tudják végez'li a teľĹi]etek bejáľását, ilIetve hatékollyabban tudnak fellépni a bűnözőkkel szeInben. Az önkoľnlányzat a jövőbell kielnelten kéľia nrezei őľszoigálatot, hogy a btinmegelőzésben ľészt vevó szervekkel szoľosan nriĺköcljön együtt valalnint a szelĺélyi és technikai eszközök nyújtotta lehetőségeket összehangolva és teljes köľűen haszIlálja ki. 5.3. KözteľiiIet védelnle
A
Biinnregelőzési és Közbiztonságĺ Bizottságot, melynek az együttlnűködés szeľvezése ís feladata, az is mĹlködtetni kívánja.
A
közbiztonság javítása olyan feladat, mely széles köľii együttműködést igényel a rendĺĺrség,a
ci'nkoľmányzat folyalnatosan működteti és a jövőben
polgárcĺrség, az i{úságvédelmi szęľvezetek, a civil szervezetek, a mezöőľi szolgálat, sőt a településtĺľök kcizľeműködésével. Fontosnak tartja a lakosság Íigyelmétfoiyamatosan felhívni a lehetséges veszélyekľe (betörések, lopások, csa]ások megelőzése stb'), ezt a helyi kornmunikációs csatornákon keľesztiil ľendszeľesen meg fogia tenni az önkorrrlányzat. A fiata]okatveszélyeztető helyzetekľe a szátrlukľa szervezett felvitágosító pľogramokkaI fogjuk felhívni a figyelmet.
A
köaerÍjlet védelménekfontos állomása váľosunkban a téľfigyelő kameľa ľendszeľ rnĹiködtetése
továbbj fejlesztése.
és
5.4. Városi Polgáľőľség
Az ĺinkormányzat továbbra is számít
a Váľosi Polgáľőrség munkájáľa, kiemelten a közľend, közbiztonság, bűrunegelőzés és a gyeľmekvédęlem teľületén. Ennek éľdekébenfolyatnatosan támogada és a jövőben is támogatni kivánja a polgárőrség ml'iködését, lépéseketpróbál terrni anrrak érdekében, hogy a polgárőrség a
47 t56
táľgyi feltételeĺjavuljanak. Segĺtségetnyújt a szálnäľa nyitva álló pályázalok kihasznál ásához.
benyújtásához,
141 t196
6. Természet- és Köľnyezetvédelem A
teľrrlészet- és köľnyezetvédeleln teľületén fotltos szeľep jut a pedagógusoknak,
szü Iői példanlutatásnak. 6. 1.
az.
oktatólnunkának és a
Hullaĺlélĺgazĺiáll
6.t.l.
Települési hullaĺlélĺleľakól<ľekultir,ációja Kisť1száIlás Váľos Önkoľnlányzatának kezcleInén),ę2éséľea 2007. évben a Kal'cagi kistéľségnégy települése, I(aľcag, Kisűjszállás' Kunnraclaľas és Beľekfiiľdo a 1er'tlletÜkcjn taláIhaÍó öt daľab lnáľ Ileln
m íiköcl ő teI epü
lési szi láľd hul ladékleľakó ľekultivációjáľÓ
A kétfoľdulós pályázat mind évben kezdődhet el.
A
l döntött'
a két kc;ľben tálnogatást nyel1, így a kistéľségilelakók ľekultivációja 20
ll'
kisújszállási Ieľakók tekintetében a Közép-Tisza-Vidéki Kciľnyezetvéclelnli, Teľnrészetvédelmi és
Vízĺigyi Felügyelőség lnegadta a ľekultívációs engedélyeket, alnelyben a,,ľégi'' 3898,3899/l hl'sz alatti lerakó tekintetében 20l2. decembeľ 31-ig a befejezést' és20l'7. decenlbeľ 3l-ig a leľakó utógonc]ozását, il|etve az ',Úl'0'147ĺ2 hľsz-úleľakó tekintetében 20l2. decellibeľ 3l-ig a befejezést ćs az ötéves
tItógondozást írta elő.
Mivel a pályźnal kizárőlag a sziláľcl hLlllaclékleľakó telepek ľekLlltivációjáľa ter'je
6.l.2. Hulladékleľakó hasznosíÍása ineľt hulladél
szálnon
kiadott lnĹiködési ellgedélyben a Kisújszállási konlIlltrllális sziláľcl htrllaciékleľako tele1l nlĹiköclését200']. júnitls 30-ig engedélyezte.
A kommunális
sziláľd hulladékok 2007. július l-töl a kaľcagi konlinunális sziláľd hu]ladékleľakó telepen keľülnek általmatlanításľa' Az önkoľmányzat teľvei között szeľepel, hogy megkezdjük a leľakó _ ineń hulladékleľakóvá töfténő - átminősíttetésének előkészítését'teľvezésétés páIyázati foľľások igénybevételévelaz inelt hulladék begyűjtő, feldolgozó, hasznosító telep feltételeinek lnegteľelntését.
Az ineń hulladék begyüjtő, feldolgozó, hasznosító telep létľehozásához 20lO. évig pályázatl forľást nelrl sikeľült bevonni, azonban a jövĺĺben kiemelt cél a páIyázati forrás felkutatása, valalnint az áta\akitźlshoz szrikséges pályázat kidolgozása és benyújtása. A Közszolgáltatő 1090-6/2008. számú - azinęrt hutladékok kezelésérevonatkozó - engedélye 201l. máľcius l-jén lejáĺ,az engedély nreghosszabbítása 2016. évig folyamatban van.
A
váľosi lerakón továbbľa is működik a komposztáIó telep, alnelyelr a lakosságnál és gazdálkodó szervezęteknél keletkező kolnposztálható Szerves hulladékokat (gally, flĺ, falevéI, stb.) GoRE
technológiával kornposztáljuk. fęlhasznáIásra.
A
A
kelętkezett kolnposzt a városi parkgondozási tevékenységsorán keriil
komposztáló telep hu]ladékkezelési engedélyében a Felügyelőség előíIta mind az utókeze]ő lnind az
előkezelö tér sziláľd burkolattal való ellátását, a csapadék és csurgalékvíz elvezetését, tárolźsáI, ezéĺÍ
ennek figyelembevételével, a szi]árd burkolattal e]látott tęrĺilętekre kerüIt áthelyezésĺeaz elő és utókęzelő ľendszer'
142t196
4Sl56
Mivel a jelenleg használt kolnposztáló telep nlind Inéretében,nlind pedig elhelyezésében neln felel lnęgaZ alkallnazott technológiának, ezéft az ÖnkoľlnányzaÍ szánáľa kiemelt fe]adatot jelent a jövőben a
komposztáIó telep áťteľvezéseés a leľakón belül
ťrj helyszínen
töľténő kialakítása.
6.1.3' Szelektív hulIadékgyűjtés A Kisújszállási Váľosgazdálkoclási Kft. nlint Ktĺzszolgáltató, valanlint az ÖKO-PRNNoN Nonprofit Kft. kcizĺ'tt 2008. ápľilis l5.-én aláírt EgyüttlnĺikÖclésiés hLlllac]ékkeze]ési szeľződés eľecllnéllyeképpen lnegkezdődott a hasznosítható hulladékok szélesebb koľíiszelektív gyĹijtése. A Kft. a niĺianyag fl.akciókon felül, a papíľ,fém, Ĺiveg és táľsított csoInagoIási htrlIadékokat gyĺĺjtiszeiektíven.
ó'
A
l.3.
l' Szelektĺv h ulladékgyíijtő szigetek év végéliKisújszállás váľosban l0 db gyiijtősziget keľtilt kialakításra, amelyből 4
2008.
db
négyfrakciós, további 6 db szigeten pedig kétfr'akcĺós gyiijtés t
h
ulladókgyűj tćs
Miután 2007. június 30-án a Kisťrjszállás Váľos Kollllĺunális Hullaclékleľakó és Folyékony Hulladék Kezelő telepén lnegszĺĺnt a kolnlnunális hul]adékok elhelyezése, és a keletkező konlmunális sziIáľd hLllladékokat a kaľcagi leľakóľa ke]I elszállítani, jelentősen nlegnőtt a kĺizszolgáltatási díj' A lakosság
köľébeIl ezél1 a szelektív hulJadékgyiĺjtéskiellielt cé]kĺtŕizéssé vált' lnivel azt a lakosság a takaľékoskodás egyik foľmájakéllt kezeli. A lakosság ľészéľe,,'l'APoSSALAPoSRAl'' feliľatú szabványzsákok kerĹilnek kiosztásľa, alĺelybe a hasznosítható hu]ladékok ell(tilönített gyűjtése töIténik' A szelektíven begyűjtcitt hulladékok utátr neln kell tiľítéSidíjat Íizetni, így lecsökkent Irrind az tiľítésszáIn, lnind ezen üľítésekután fizetendő díj. A köľnyezettudatos nlagataltással netn csak éľtékesnyel'sanyagot nyeľĹink vissza, halrenl a lakosság ĺs takaľékoskodni tucl.
A begyűjtott szelektív, zsákos hulladékot válogatni,
nrajd bálázni szĹĺkséges.A hulladékválogatás soľán a
elkülönĺti a PET hulladékot szín szeI'int (víztiszta, világoskék' zöld, baľna, sáľga), a PP és HDPE anyagból készülő vegyszeľes csomagokat, a színes ľeklánl újságot, hulIálĺkartont, fóliát, italkaľtonokat, vas, bádog és alumínium dobozokat. Közszolgáltató
A leválogatott hulladékokat egy oRWAK 34i0 típusú bálázó géppel lebálázzák, majd ĺ}akciónként elkiilönítve táľolják, amelyekből ęgy-egy szállítás soľán 80- l00 db egyfrakciójú bálát visz el a hasznosĺtó' A
szelektív hulladékgyűjtésirendszerĺ'inkhöz Túľkeveés Kaľcag iścsat.iakozott. Tťlľkevei Vízmű és Városgazdálkodási Kft. va]amint a Kaľcagi Nagykunsági Köľnyezetvérlelmi Kft. saját gépjármriveivel gyújti össze a hasznosítható hulladékokat,shozza ät aKozszolgáltató ľészéľe.
Kisújszállás Város onkormányzatának kiemelt célja a jövőben, hogy
hulladékgyújtési rendszerÍ megőrizze, és a szolgáltatás színvonalát növelje'
a
létľehozott szelektív
6'1.3.3. Hulladékudvaľ üzemeltetése Kisújszállás Város ÖnkoľInányzaÍa a 2003. évben pályázati foľľásból megvalósította a kisújszállási
Hul]adékudvait, melyet a jogszabályi előírások megváltozása miatt az adott évben nem lehetett rizembę A 2007 ' évben újabb pályázati forrásból már a jogszabályi előírásoknak megfelelően keľült kíalakításrą a hulladékudvar, amely 2007 ' év őszén nyílt meg a lakossá g számźra.
helyezni.
143t196
50i56
A Kcizszolgáltató je|enleg a lakossági eI'edetű veszélyes és lreln veszélyes hulladékok közül elektľonikai hulladékot, száľaz elelĺet, akkuľnulátoľt, festékes gĺingyöleget, iľodatechnikai tonelt, fényforľásokat (fénycsövek és izzők), gulniabľoncsot' használt zsírt és olajat' fál'adt olajat' spľay flakolrt, papíft, lnĹĺanyagot, felĺet és üveget gyűjt szelektíven a hullaclékudvaľban. Minden egyes veszélyes fl.akció egymástól teljesen elkĹilönĺtetten, ll00 liteľes, speciális veszélyes huIladéktáľoló edényzetekbe keľtil begyĺĺjtésľeés átmeneti táľolásľa. A begyĹijttĺťtveszélyes hulladékokat a Közszolgáltató nlaxilnum l éves iclőtaľtalnig táľolja, és különböző veszélyes hulladékkezelo cégeknek adja át. A lakosság legnagyobb lnennyiségberl elektľonikai hulladékokat, il'odatechnikai torleI'eket, fáľadt olajat és e]használt étkezési zsiľadékot visz be a hullaclékudvai'ba' KisťrjszálJás Váľos Önkoľrriányzatának kielnelt célja a jövőben, ltogy a létl'ehozott szelektív hultadékgyĺĺjtoudvalt fenntaltsa, a lakosságtól szelektívell beg1ii111.'"'6 hLll]adék ÍŤakciók köľét bövítse és a szolgá|tatás színvona lát növe
6.l,4.
lj e.
Illegális hulladékleľalĺóI< felszánlolása
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzata ér,ek óta kienlelt figyelmet foľdĺta váľos közigazgatási
taláIható illegális hul]adékleľakók feldeľítéséľe és felszánlolásáľa'
területén
Az
illegális hulIadékleľakók felszánio]ásáľa Jegutóbb a 2009. évben nyelt eI pályázati tálnogatást önkoľrrrányzatunk' aInelyet sikeľesen lĺegvalósítottrrnk' A pľojekt megvalósítása óta saját eľőből, kÖzrnunkások bevonásával t
6.2.
Helyi teľnlészetvéĺlelnlióľtélĺeI<
A helyijelentőségti
teľtiletek helyi vécĺettényill,ánítása nráľ tĺjbb mint egy évtizede zajlik váľosunkban' Kisújszállás váľosban az alábbi - teľnlészetvédelllli szenlpontbol kiemelt jelentőségű - véclelelrlľe éľdetnes
teľiiletek keľültek lnegj elölésľe . Gyalpáľ-Csoľclajáľás
. o . ". . . . . .
:
Gya]páľ(Boľsos-hodályköl'llyéke) Varjasi eľdő és tisztásai Csivag-éľ Igaľió laponyag vagy Daktr-hegyes
Gyalpáľi eľdő Eľzsébet-liget ,,Pap-gátia" - Kosáľ gát Déli temető régi ,,magja'' Zsidó (izraelita) telnető
Marjalaka telek
Mivel a fent felsoľolt teľületek jelentős növény- és áIlattani, fcjldtani, tájképi és kultúr1örténeti éltéket képeznek váľosunkban, ezért a jogszabály által kapott fe]hatalInazás alapján Kisújszállás Váľos
Önkormányzatának kiemelt feladatai között ke]l szeľepeltetni ezen teľLiletek helyijelentőségű védelem alá nyilvánĺtását, A helyi teľmészetvédellniľendęlet megalkotása lnielőbb sziikséges.
Az önkornányzat nyilvánítását.
a védelelnľe éľdelnesterĺileteket átgondolja, és újľakezdeményezi az Öregeľdő védetté
6.2.l. Eľzsébet-liget éľtékeinekmegőľzése Kisrijszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete a 267ĺ2010. (IX.28.) számű határozatában rigy döntött, hogy az Eľzsébetliget helyi jelentőségű védett temészęti terü]ętté nyilvánításához sztikséges eljárást megindítja.
1
44t196
51/56
AzEl'zsébet Liget
Ĺeľülete
4lra, arnely a hajdani ,,Fettő'' lnaľadványa, Pallagi Gyula Ginlnáziunr igazgato
fel I898-ban. A Ginlnázium tanulói végeztéka legalkallnasabb fa a kocsányos töJgy telepítését'KtrltťlltöltéIleti éľték,hogy a töIténetet Mórjcz Zsigrnond ,,Forľ a bor'' cínlĺĺrniivéberr javaslatára töltötték
megöľcikítette' Jelenlegi állapotában, a belvizes idoszakokban l5_20 cnl víz boľitja' Mai nevét Sissi, El'zsébet ll]agyaľ kiľályné halála után kapta' Kiaknázva a Lígetben ľejlő iehetőségeket, a teľületet egy ľészétAľboľétunlmá alakítanánk át, lníg további ľészein a szabadtéľi szĺnpad átalakítását kcĺvetoen, egy kultuľális-pihellő paľk funkcióval látnánk el a teľü]etet, anlelyet jól kihasznáihatnának az Eľzsébet Cyógyvĺzti StľalldÍi]ľdőbe éľkeztĺtul'isták és egyéb venclégek is. 6.3. Pa l'la
g
ľĺi-nlcntcsítés
I(isújszállás Váľos onkoľllányzala ér,ek óta kienlelt f,rgyelmet foľc]ít a váľos közigazgatási teľiiletén a paľlagfii lnentesítésľe.Az ellnúlt évek soľán civil szeľvezetek is ľésztvettek a munkáball, anlelyet az önkoľlnányzat anyagilag tálĺogatott. A 2008. évben máľ fe]vetődtitt az önkoľlnálryzatrészétöl egy váľosi paľlagf,i mentesítési pá|yázat léĹI'elrozása, anrely i,égül neln keľült kiíľásľa' A Képvĺselő-testület a 2010. év r,égéndöntött úgy, hogy a 2011. évben városi paľlagĺŤi-rnentesítési pá|yázatoL ír ki. Á pályázat lebonyolításának sikeressége esetén célszeľiĺlesz a j
A fenti
pályázatotl tťll a váľos belteI'ületén tciľtérropaľlagf,ĺ mentesítésben, továbbl'a is fontos szeľepet szán az önkoľnlárryzat a közteľĹilet-felügyel<ĺknek, a ktilteľületi önkoľmányzatĺ utak lneIlett pedig a nlezőoľok iľányítása nrellett kÖzfoglaJkoztatottak bevonásávaI végezzik el a paľlagfiĺ-llentesítést'
'l'tĺbh tiľcs hi(cĺ' l(ilRlr(ĺ]7.cĺćsi
l(
i\4c_lltcl
I
li
czcl
cłcs
()l
20lt i\
I
l()l
]l1]'l
)t
ť\
](]]íl'
1017.
łľ
c
]02Ś' c
]()29'
a'Ý
:(l
l()il ir
\{
;\'lťl\(h''(l\'sI
1.
Nłs}'lirul ti lulr ĺrcizku{s hIlcl \)rlťlŻlťsL'
lltf'
liol\'ťl)\'kll\)Csiil.is t'issŻjt\lisilrlils
ll1(, l l ()
l lś'
('ilĺz.rĺt ľ:*,trlroIr hcąlIl'ZáĺllÖŻ (')ĺ\llj llllc' l(lllťŚ/lťsť
(:i)l l-:()j
ĺaiĺśrŻlési cłl,i h il.,l k/;/l1ł|'
19
1.l:rl
I
li t79
l'j/'
í1's-11f ť/l]
sĺij
lr]:
ĺłl\J I t;97')
llr-i l lj'
i\líiko(lasl
ťćl k(](\'ćDykl(locsiiĺiis \ lisŻs!rjiil'|íI ĺ:l l l l -:oj l.l!) i
l li A iji
ir í h il ! l hi"':!.
1
l
:
l'ilťlii;ťĺťs2lć.i/Li;lÝail\.ľissŻ'Y'ĺs:iľl:is íilvcsco:
19
l-ł()
l,
19 I
stj]
ti tl9
l.i()
ll 507
lj
5t,7
llj07: 1t507 |]1 101 l11'?01
ll
lr.r I l7l r:(r I tit 19ss.: t9.\si I ti 9r9 I ti 97t
l9J s70
lli 2ŕll
t9iis2
Jlĺj ll8
1rx
l.łl, ]rX
lt,itt_ Í11
1or
t9o
r.ts
łillyk(D liluli l'ijŻ].i'lcs hirc| ltrlnĺlĺ
)i)
)(
,
ti9
9.
'iillŻcu rslilołlt
ĺ í,0j
i 79i
091
ll
lJi'.
|
ĺ,'b (ihl
) hrrl||l zishoz
( ) |ł | |j h
i
lcl
k$Nt{
llľĺtłll 5rilIrtsi riszIcľc \'łii].ll'ls |il|trJlx lotrlll!'klltlľsliĺis klĺlxtil l ]ous.](}j
|
{.r
}
l'r:ila*:lłÍi.ělli hi!!l(k /lii!ÍétI.t(|i kąilRilr l,rr:$u:
l!
li
\l(-lłíiil(rsl' lblv szäillla hhcl
1i 912
t7t 717 lrl) ji.\
l
7s
?!s
/;í\ J-2N
l
7Ś
/ ?,s
7?s
l
.-tN
/:'\ /.]'t
7s 7)s
|
()]2 Ż l80
;s
7]s
9()
/:N
:,r,\
,(l 0ł2
5 616
hirrllk katłr'ylL *uill|ilil li!}-.$cil!
Iil.
llilll/kijlľirlJ hilillill iissrlscn: l'lit(.lĺiiĺl(szrćs, k t\'ćn}\'is52ĺ\'iistiťlli5 (s liilmilt milldiisszcscn
N4cgJc-uJ'zćs:
^
5
|
j'ŕ,
l
l 50i
I{7 70s
7
ł
s
ju ,:
ls
l s07
ls ĺtf,J
t't
))
9ť;
']
l
tl. ] .r.j
15Ó
2
(J
.ł5 l 'i
0łł
ll)O ?0s
t66 7.1 is I
\9otj łIt )().t
2i7
!;1
8l?
011
0.1-l l3 01ł I
S
rlJ,t 18 ĺ)jł: r
rl
s {}rl
ki!l\ćil\'\'issŻil\'żisälliis iiss7_c'rc 'l Iiilxrcsirtl'lslloľi lirIillr'iĺlllln t'il|l Iiľ n)il\l!l)ĺi()ri ih'ĺilIr.łrlltiillrlz;]slulz ćr ĺ ĺcluľcltcil k
i
í ]i)9
t)(i
ś7|11
J ]ĺ,7 j(l
2tt9 0 Ż08
95('
(t60
-ii _ĺ('] 203
ĺi
J9 9s{)
l97 si
j
9Jĺ'
ĺr 0]1
r92
)ĺ5
220 000
l0l
jti? ?J0
,
196 711
726
t0 ,,i.tri
'1.ł7
371l7 }55 03t
6
J52
(r
885
102 05r
ł 9ł(, .łJ iIĺ|
l
r00r
i2
i.i
0?
1 5-łt -|,!2
I12 '1!{' ls oł.l
2 s05
20,i0?
2 l;tl'i
](l
50,)
i.l
2rl
l .r
!ĺj l
sqt
I
?
?0r
I
iil(,
29
5ll
. 22
18'
I
()69
ĺ js
l
kĺlrlĺtc
rlí]Irllŕsl cćhi lioĺt'ćnľllhnľsil:iĺLrnl.rrr
il.
'(,
!11
lliot
łl7
u(iľcłl(lltŚĺ ćŚ ĺli KdzPÔnl XrŻkinś5hitrl *nłlrlt
I0,
Osszcscn
)
j.ł
l|i
ti.
( l
illĺ
I
l'oly suiinr|ł h jrrl ľissz l'lZctćs( ('.
li)r
(clliil1cszl ć5/liiiľ\'inr'r'i.'szr r;is:i ľl;is
ĺĺj ŃoŻ|)oDt K Żkl|ť|. l)llĹ| (lil.JľJZ|isť
L
.|
,/ĺi.' szĺnlĺmellolĺlet
VíĺLrsiÖlllĺoľlrlzilrvzot
iŚilis1|áIlÁs
szätlI
Lts
I 45t 196
ćs li'iitvćn52j56|\';'lsliľl:is; lłiilclczcĺ(sćgćr,cs bonllisllłlt 20l l.-2()3l. ćv
t0
i9i
I.
jłJ
íi3ĺt 953
JsJ
1 074 4z9
I ('62
,6 75Ż
| ĺ]ĺ)
57t
2ĺ9.]1J
1
s í'_iJ
2!2
406
:ĺ15
'líli
l00
7l9
1 077 9z5
1 46/1 96 '|'łihb ć\'cs biÍc|' lĺalllll'izctćsi cs lĺiitr,ćn55j56lr':isiiľliĺsi)iiitclc7crtsćĺa ćvcs l>ĺlntlĺslrłn
/ł'
2()ll'-203l'ćv
Kisriiszállłs Viiľosi ()nkorrlliirlr złl
l
s1ťÍ/i](lćs Lťllť
Lni'cł!'
l(l00 r); 07
2.
Nxl]!'L(ll Klub |iozkilrČs hi(..I toŕlťsłtis('
:00(' lO()r)
('iĺlzcrl csltoľnł (trullliziisht'z ()l(ll.' lllcl r'l ltszrćst
:006lr i
liťĺ\śll\riłm(5ítos Yisszĺ9 5 lliis (]ltl l.:L).ll-j!l
:00s 0-1.:o
l''cĺ lęlll él I.'tl
i
l'í'l\r;sz.inrl^
i\ĺilksllis' Cćl ł tĺćnykibocsitlis ľrsyĺľl'rĺłriis(]ťl l
l
_-'0j l 'rs
I
]0ĺo' l]
0j
:00s 0i
l0
tlik ł,Jsi hirll $1$<1i:
1.
i\liN!l llts'
s.
t(í!\*tnl ĺi|Üb (ÖŻki'lrs
9.
(-iil7r(ťsítoílaĺ|ĺ,'í'.ĺĺ'lbohl t h(|uhiiŻiis|)tĺz()}.ll;hilclliĺil]ĺlr
t0
l
il
liłĺr ćllĺkillocsíuislnl'lalx (:()()s-](rj l.ig)
(i
u il. Iil
hlIL.l
Śi.,ť,lri
lĺ ss)
ŕ)i 9'l
í)j
l
ł,\ /';'
,\,\
'.l
l
/.í'
ll?a) l l59 |9
ss]
(,j 9.I l N /jN
í (]_i7
6 6:1
06, 20t2.ss tJsr6 (,-1
9.rs ,.ts
5łł
jií, l
ćv
](ll? ćr
]t)Iíl. ť\
]Ĺl S'
j"
]t)li) ir'
?()2() ćr
|171
i111 I lĺ,0
Il 0 l9
ssj
i 94 l 3 l l:
l'
Ns]
l !77 ll(Í]
|l"r-
l lj9 19
s{ii 59Ą1
ĺs]
í'j u.l2
írj 9.ĺ]
iił !/:l
rłr l
rt
0l.
tji |l_íĺ,
I lr(,
|
Il5'
)isl ('.i 9.l]
Ój 9{2
rr
t9 ss2
XE
l(,2
Nł /ŕ'
łN /-j9
I s-ls
:)
lrlt
llĺjj2 lli i0 í).] j
ri
r())
65 9Js
ssl ss:
lll'](l
.
a,j l ]
57
57
Ó
í)j7
(, (,5S
6 651
9]sÍ.i
st t{t
l0?.]l l
(rj
:r r.it
ss2 )-r
9J8lÚ ii(r 150
9,l"ij
1Ż
ila
łlJ ()(,5
li í)j7
(r rrSS
ji
6 (,,i1
45,\
'.ł9l9 (rS4
(;
9.łsl7
(19
6]
l
9{3l'
101 -lł0 7 s]J
í'.\.'] li ĺ)j0
i9 t)t)
j
(,j
7
.]
-r(t
96('
i i.i
ll)
j9:
.i-l(r
i 0l9
í' ]l3
ŕ)2
(;1
(i,\ 9.ł8lll
]J.] 5
7u (
til
l
7i
(),\ (,
t
65?
9{8I 2i0
ł
299 5
l )
Jos
9.1t2 2()9
tI
9 661
J
kiil\'lil\(k k!ilRthl ijs^'r!i!il: ti(cl/kłitľśn].. kłnlä t iissZclcn:
}lilśltijrlťsztÉs,k lvćll\'\'isszil\':isiiľliĺs('s liĺntirt mind sszcsco
rlril(lťrllĺll łrlillrlrtllriiIlrrziislĺlzésä ľclijlcl)Ciil klnlatoli rliltrlzásrlll?
t.:ti
Ili6 l l(lĺ)
rqsst
.192
hik|!t ĺijt|, h]\,k kilil,
hin, h:*
ĺ
i i29
liíil1łtĺ
\łi'ki,J.tsĺ ĽćIil kijlYc|}-Ilh()riijlÍi5 ksnrilli lúk,lllŕli ctlli
'7
l,\,
l llŕ l Ij'
t6
llj' KliŻPont l.idzkitlcI hĺd '^ruriĺil
uilk(ĺl(jśi.'lblyoszlilDlil hllCl liillnillil
\
?0l5.
l.']] 7J0
gć1llllľsi lŕsz|ctlr ui*] is L'ĺlllĺĺ
l'',llas:l
{l
]]
I
hi(alliirj(śulćŚ/l{iil\ én.ľľissŻxÝ:iśliI|:-ls iissrcsril:
Ę
t9tis2 5-;
hilcl !issŻłl]ŻdiiŃť
)
l |jn l Iŕ)()
i h ill:l ki)/ťtłł'íj'('ťJic/,.'
Ó
llrllrll
]Ĺt]J jv
:ĺ) l
Íilcl(ijl'lcsZl(s/l(iii1 n1'virszrr';is:irl;i5
Ňlii!ťl,'.lťli ćs llj. KilZpofll K,izllncs Irilcl l,,ľlcsztŕ*c
ćŚ
ĺ)l
](l]I'ir
L
J,
T
c:1uľ ]blilrI
Mť!llc\'c7!i
sznnl
szamł merlatrel
/.i
27.t
i0?l
,\al
5rs]
)(7 2J2
'l
/8j
(t i1(\
ŕ).ł'l9
6'i/,
J.J'
(]3ł Ii( 7n7 'ł5// ĺtl 5]-ł
ĺ!:lZ0(l(iilll 'l rĺl]tr'zllrt
s]
]().ł
I77 0!9
7
90 28] t35
rlti
2?6
72j
0r9
-
ĺl.r^
lĺ(; ('j7
t9t
,\J 5
J NJJ'
(| 117
'!56 t5
294
7í' 955 I
7
1
7?4
ĺ ]].l
5
9S8
j
r,\Á
7.] s.'](' 7l !5'l ĺ 9 l''l I 073
Az 6nkormányzat
t
147 t196
bb éves b ĺMezetts géneĺĺkimutatása éves |ro
szám .
Megnevezés
l.'Ford gépkocsi részletÍjzetésévelkapcsolatos k 2. Szcm'|lnk Fénye_progŕam világitásl
ś
'TAMoP '
i
3.
l.5-09 Pedag gusképzések az
Intézményben
l
fej iesztése
20ll.év 20i2'év scTl 28_s 11 464:. l t 75 4i ti4 42 t62 I
?l5
a
l
20|j.
év
20]4'
év
20l5.
év 20l
ĺ}44i l2 -]45 12 53 1ilt 14?<)1 45q04 i2
' év
12.
,i
ga1
3t2
2()17'ćv
t7
Aĺapfok Mĺivészetoktatásj
gyvizĺi Strandfiird wellnęssturisztikai
Kistijszáliáson
3
łi 0s2
95oi
j0lS'ćv 20l9.ev,osszpseN'
24(l 41 2i9
:
berendezések koľszerrjsítěse
Éĺoľ-z't.l/AEl-zsébel Gy
o
telezcttsćg
ntáss
I 092 79 4Q4 11 941
35i
.
llz
Ż3 797
6Ż9
j
928 795
| ;
i92 430
;
7.
:
i
Éł'op-z.t.zl n Erzsébet panzi építéseKisrijszálIáson TAMOP
3.
t.5-09 Pedag gusképzések a
gazdaság1 'Ki5z
Szakk
M
29t 124: ?57 t40
ricz łigmond
zépi sko l ában
Befektetésĺcélr! értékpapírvásárlás
Ti'bbéves elk telezettsé g .At!u17
d
L+ lE.ł
m
indiisszesen a
feladalok forrásłisszetĺźteta: sajat
forľás
:
i l sĺĺ929|
725 8o3|
69 ssJ
i
70
9l0 7Ż284i 73 415! 6i 6?,
l4 i84 6Ż 131, 11 184
lŻ8 ?1'ĺ
90l 589 ĺ29
Ż 472
674 061 0
84r 529 371' 18Ż
Těbb ěves k t'e)ezeEtÉégek. -2 ?ěbb éVes .kotele.etčséqek
1481196
2
55i 56
/ltd,^ł,], \vleile(k.le'ť
Il' UTEM 2011. év
s .sz I
2
Zuq meqnevezése lJamorv uĺca zll(l Nvár utez 60. zuo suoär utca 34' zur
Suoár utca 6 7 (t
9 10
42-an
lrr utca 23. zuq Pet fi utca 11-ŻUa K rház rjt 13. zuo Korhaz Út 16. zuo
Deák Ferenc l29-zua Lehel utca zuo
usszesen
csäpadékvĺzelvezetés
2 551 852 671 5?O 817 163
794218 I 043739
1
451 178 3 312 S38 beavatkozást nem ioénveĺ 10 936 607
Utburkolat fejlesztěs
osszeqe
747 443 245 656 546 beavatkozást nem
Meoieovzés 500
750 040
?5n
250 ĺoénvel
1312500 61 250 302 000 80 000
4 400 500
Env-i obl zet l. Lltemben meovalosul
149t196 56/56
lĺl. UTEM 2012- év
S-sz. 1
'4
4 5
6 7
I
o 10 11
12 IJ
14 15 16 tl I
19
20 21
Zuqok meonevezése
D zsa Gv.
rlt 5- zuq Dozsa Gv. Út kolĺéqium zuo Dlzsa Gv' Út 16_ zuq Nefeleics utca zug
zua Széchenvi uÍą37. zuo Deák Feíenc utca E. zua ;henvi utca 77
-
Lakatos utca 3. zuo Marialaki utca 9. zuo Híd utca zuq Sz-abadsáo utca 1ĺa-3ĺakozotti ztlo K rhaz Út 'lo. zuo eák Ferenc Út 49. zuo Deák Ferenc Út 38. zuq 'laov lmre ut 8. zuo Naov lrnre uŤ23' zuo Naov lmre,it32.zuo Csokonai Utcá ŻUo Hainal Út 8. zuo tainal Út 14.zuc. Kíovo ut 65. zuo
Osszesen
Csapađékvízelvezetés Utburkolat fejlesztés
osszeqe
i I
i
22 500 31 254
440 685 Ö.fv +UU
oeavatKozas nem )nooKolt 577 088 1 949 425 1 068 900 200g-es belvizkeretben elkésŻuIl 774 158 beavatkozás nem ]ndokolt oąo l.)/
46S 631 629 508 979 1 095
550
640 775
084 2021 250 860 760 716 813
14131 270
osszeqe
beavatl(ouas beevatkozás beavatkozás beavatkozás
nem nem nem nem 87 ą74
ioénve iqénve lqénve toenve
500
375 s2 000
594 000 231 500 719 000 beavatkoz-ást nem iqénve 262 500 595 000 52 500 a4 000 66 000 beaVaikozást nern iqénvel beavaÍkozást nem iqényel 1 90 000 beäVatkozast nem ioénVel 637 500 4 085 875
Meqieqvzés
1
50/1 96
12. napirendi pont:
Előterjesztés létre h ozásá
h
az Aľany János Általános lskolában regisztľálni kívánt tehetségpont
oz to rténő fen
n ta
rtó
i hozzá
j á
ru lás ró l
Kecze István: Kiegészítésnekad heIyt'
Nagy Lajos: Először is meg szeretné köszönni, hogy a Miĺvelodési,oktatási és Ifiúsági Bizottság támogatólag lépett fel a kezdeményezéssęlkapcsolatbari; lnásodszor pedig tájékoztatja a Képviselőtestületet, hogy a Pedagógiai Szakszolgálattal igyekeztek az ęlmĹllt napokban e|őkészítęníazt a megállapodást, amely szĹikséges lęsz ahhoz, hogy a regisztrációs eljáľást elkezdhessék a pszichológus biztosításáról.
Kecze István: Köszcilli atájékoztatást, kéri a bizottsági hatál'ozat ismeńętését.
Głinczi Károly: Felolvassa a bizottsági határozatoÍ. / 20l l. (III.2 l.).sz . /M. ĺ bizottsági határ ozat az Arany János Altalános Iskola tehetségpontként töľtén i5 regisztrációjáhozvaló hozzájáľulásról Kisújszállás Város Önkonnányzatának Mtĺvęlődési, oktatási és l|úsági Bizottsága az Arany János Altalános Iskola tehetségpontkénttör1énő ľegisztrációjához valő hozzájárulásľól szóló hatáľozatj 27
javaslatot az alábbj kiegészítésselés módosító javaslattal javasolja elfogadásľa a képviselő-testületnęk:
',4.
Meg kell vizsgálni az Ał'any János Általános lskotában iskolapszichológus alkalmazásźnak
lehetőségét.
Felelős: Hatáľidő:
Kecze István polgánnester
20l l. májusi soľos Ĺilés''
,,3. Az önkormányzat kéľi,hogy a tehetségpont munkáját a Kossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Pedagógiai Szakszolgálata segítse. A szakszolgálat Nevelési Tanácsadójában foglalkoztatoÍt pszichológusnak a tehetségpontban való munkáját biztosítsa, eľről az érintett két iskola igazgatőja egyeztęSsęn, hogy a nevelési tanácsadó tevékenysége ne sérüljön. Felelős: Nagy Lajos és Varga Vincéné igazgatők Hatáľidő: folyamatos"
Kecze István: Megkoszöni
a bizottsági állásfoglalás ismeľtetését! Kérdéseknekad helyt. Kérdés nem vetődik fel, így vé1eménynyilvánításra, javaslattéte|re ad lehetőséget.
Demeteľ Jánosné: Elmondja, hogy örült ennek az előterjesztésnek elsősorban azért, meft tehetségekről szól. Már-már űgy ťuntszámára, hogy azutőbbi időben ők kerülnek hátrányos helyzetbe. Örult azért, mert azt gondolja, hogy az általános iskolák eľedményességimutatóját eľőteljesen befolyásolja a sajátos nęvelési igényĹĺés a magatartászavaľokkal küzdő gyermekek magas száma, akik gyakľan megakadályozzák az oktató-nevelő munkavégzést. Csak elismeréssel tud szólni arról a magas színvonalon végzell munkáról, melyet a pedagógusok a nehéz koľülmények között végeznek, arľól a
lelkesedésről, arról a tenni akarásról, amellyel újabb és újabb ötletek megvalósítását tÍizik ki célul, jelen esetben a tehetségpont létrehozását, kialakítását. Az Arany János Általános Iskola a tehetségpont létľehozásával kiemelt figyelmet kíván foľdítani a tehetséges tanulók fejlesztéséľe'olyan többletet szeľętnénekadni tanítványaiknak a ma is kíváló eredményekkęl büszkélkedő iskola pedagógusai, amelyekkel csodákra képesek lehetnęk ęzęk a tanulók' Kívánja az Arany János Általános Iskola pedagógusainak kitartó, eredményes munkát, és nagyon sok tehetséges tanulót! Mindenképpen elfogadásľa javasolja az elĺĺterjesztést!
Tuka Anta|: Véleményébenelmondja, hogy a 2005-2006-os időszakban Kisújszállás városában a közoktatás területén nagyon komoly pályázati erő jelent meg, és nagyon komoly pályézaÍi eredményességľĺĺllehet számot adni. Ezen pályázatok megvalósítása generálja azokat a lehetcĺségeket, amelyek a következo időszakra érvényesíthetőek.Gondol iÍt arua, hogy intézményekközül többen
1511196
elindultak a referencia intézményekfelé. Volt olyan intézmény,amely az iskolaotthonos oktatásnak a megvalósítását tĹizte zászlajára. Azt a törekvést is figyelemmel kell kísémi'hogy oľszágos szinten, megyei szinten és kistérségben is lnáľ elindult az a folyamat, hogy tehetségpontok jönnek létrę. AzÍ gondolja, hogy erľe váľosi szinten is egy méltó választ kell adni. Az előterjesztés e ľegisztľációs folyamat teljesítésérolszól. A tehetségponttá válás nélto válasz lesz ezekre a kihívásokra.
Varga Vincéné:Kciszönti a Képviselő-testület! PedagógLrsként és igazgatóként is öľül annak' hogy az oktatásirányítás, a tęhetséges gyeľekek nevelésétkiemelt fontosságĹlnak tekinti. Mint egy többcélú intézménynek az lntézményvezetője is tánogatja az Arany János Altalános Iskola elképzelését,tehetségközponttá töfiénő regisztľációját' A
bizottsági ülésen a Pedagógiai Szakszolgálat intézményegység-vezetője' valamint a nevelési tanácsadó pszichológusa szaklnai megalapozottsággal átte](intettę a tehetséges gyerlnek, tanuló felisrnerésének, vizsgá|atának, fejlesztésének, és esetleg teľápiás kezelésénęk a fęladatait. Elmondták, hogy a feladatok teljesítéséheza jelenlegi ęľőfoľrások nem elegendoek. Így is tobb gyennek van várólistán, akinek vizsgálatát, teľápiás kezelését Ineg kell oldani. A noľmatíva igénylésselkapcsolatban tudni kell, hogy
csakis hat teľápiás kezelésben résztvevő gyeľmek után hívható lę a noľmatíva.Ugyanakkor a
pszichológusnő beszélt aľról, hogy ő máľ dolgozott tehetségkutató pľogramban Dr. Balogh László vęzetése alatt, és szívesen vállalná a feladatokat talán heti néhány őrával. KiegészítéskénÍhozzáteszi, hogy igazgató úlr'al megbeszélve - mivel a pedagógusok augusztus 2l-én már munkába állnak - így augusztrrs utolsó hete, illetve szeptembeľ első háľom hetę alkalmas lehet arra, hogy a pszichológusnő ezeket a feladatokat vállalja. Javasolja a képviselő-testĹiletnek' Igazgatő úrnak és magának is, hogy figyelni kell a pszichológus pályázati kiíľásokat, hiszen a 1712010.(|II.30.) oKM kiírás alapján volt ilyen lehetoség. Egy félállású pszichológrrsnak talán lnegadná azt az osszęget, alnivel a rnrrnkát el tudnák indítani. Ugy gondolja, hogy április elején biztos ki fognak íľniilyen pályázatokat amiket ĺŤgyelenrnrel kelI kíséľni.Jó nrurrkát kíván!
Kecze István: Elmondja, hogy a bizottsági ülésen valóban kifejtették a Kossuth Iskola szakernberei azt a hátÍeret, ami egy fél vagy esetlegesen egészállású pszichológus vagy iskola pszichológus a|kalmazásának szĹikségességétbizonyítj a. Javaslatára került be ahaÍározatijavaslat 4.l pontjába, hogy meg kell vizsgálni egy iskolapszichológus a|kalmazásának lehetoségét, és azért javasolta a májusi ülést hatáľidőnek' meń akkor fognak döntęni az indíÍhatő óvodai, általános-, középiskolai tanulócsopoftok indításáról' számukľő1, és ezzel összefuggésben a pedagógus ál1áshelyek számáról.
Javasolja, hogy addig keľüljön megvizsgálásra ęZ a kérdés,illetve' ha hamarabb megielenik ez a pályázat és hamaľabb kell dönteni, akkor tęnnészetęsen az igazgatők segítségétkéľve a pá|yázatot kido|gozzák, a fenntartói hozzá1árulást csak akkor tudják megadni, ha ez konkľétan ismeľtté válik. Ha nem jelenik meg pályźnati lehetőség, akkor is a májusi ülésen kell erre visszatérni. A tehetségpont esetében nincs meghatározya határidő, hogy mikor kel1 dönteni. Megköszön
i az e|hangzoÍt
vé | emény eket, j avas
1
atokat.
További véleménynyilvánítási, javas1attételi szándék hiányában elmondja, hogy
a
javaslata megegyezik abizottságijavaslattal, amely a 3./ pont módosításáľó| szól' illetvę egy ilj 4./pontról. Külön-külön javasolja a módosító indítványok megszavazását, hátha nem ért egyet mindenki mindkét
javaslattal.
A bizottságjavasolja' hogy a határozatijavaslat 3. pontja a kovetkezőképpen szóljon: ,,3. Az onkormányzat kĺźri,hogy a tehetségpont munkáját a Kossuth Laios Álnlános Iskoĺa, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Pedagógiai Szakszolgólata segítse. A szakszolgáląt Nevelési Tanacsadójában foglalkoztatott pszichológllsnak
a tehetségpontbąn vąló munkóját biztosítsą, erľől ąz
ĺźrintettkét iskola igazgatója egyeztessen, hog1ł a nevelési tanácsadó tevékenysége ne sérüljon'
Felelős:
Hątáridő.Szav azásr a bocs
Nagy Lajos és Varga Vincéné igazgatók
foĺyamatos" átj
a a módosító indítvány
el
fogadását
!
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete 11 igen szavazat, 1nem szavazat,0 tartózkodás mellett elfogadja a módosító javaslatot.
1521196
Kecze István: Következo módosító javaslat, hogy a haÍározati javaslat egészüljön ki az a|ábbi
4.
ponttal:
,,4. Meg kell vizsgálni a: Aľany Janos Álrutános Iskolában iskolapszichologĺĺs alkąlmązásánąk lehetőségét'
Feleĺős: Hątáľidő:
Kecze IsNán polgármester 20} 1. nlájusi soros ülés''
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testiilete egyhangú szavazással (t2 igen szav azattal)
e
lfo ga dj a
a
m ód os
ító j avas
la
tot.
Kecze István: Az elfogadott rnódosítások figyelembevételével szavazásľa bocsátja az Arany János Általános Iskola tehetségpontkénttöńénő ľegisztľációjához va|ő hozzájál'uĺ|ásról szóló határozaÍi j
avaslat elfogadását egyben
!
Kisújszállás Város Önkonnányzalának KépviseIő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
e
l
fo ga
d j
aa
j a
va
sla
to
(l2
igen
t, és a ko vetk ęző határozatot hozza:
I l.29.)'szá m ú ö n ko ľm ány zati határozat az Arany János Altalános Iskola tehetségpontként ttiľténő ľegisztráciőjáhozvalő
69 /201 1. (I
hozzájárulásról
1.) Kisújszállás Város onkoľmányzati Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a fęnntar1ásában műköclő Aľany János Általános Iskola - a Magyaľ Tehetségsegítő Szervezetek Szovetstźge és a
Mapglaľ Géniusz Projektiroda felhívósa
alapján
,,Kisĺlj szál lási Aľanyos TanLrlóinkéft Tehetségpont'' Felelős: Határidő:
tehetségpontkéntregisztľáltassa magá't (KATT) néven.
Nagy Lajos igazgatő 20l l. június 30.
Az önkonnányzat Ĺidvözli és támogatj a az Arany János Általános Iskola tehetséggondozó munkájának a tehetségpontok hálóZatához valő csatlakozással töńénő bővítését.Az önkonnányzatnak e feladathozjelenleg pénzbeli többlętforľás biztosítására nincs lehętősége, de nyitott az együttlnűködés más fonnáira, módjaira (pl' kiváló tanulói eredmények elismerése' fellépési,bęmLltatkozási lehetőségek biztosítása' kapcsolatépítés stb.) Felelős: Kecze István polgármesteľ Határidő: folyalnatos 2.)
3.) Az önkormányzat kéľi,hogy a tehetségpont munkáját a Kossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Pedagógiai Szakszolgálata segítse. A szakszolgálat Nevelési Tanácsadójában foglalkoztatott pszichológusnak a tehetségpontban való munkáját biztosítsa, ęrrol az érintett két iskola igazgatőja egyeztessen, hogy a nęvęlési tanácsadó tevékenysége ne sérüljon' Felelős: Nagy Lajos és Varga Vincénéígazgatők Hatáľidő: folyamatos
4.) Meg kell vizsgálni az Arany János Altalános Iskolában iskolapszichológus a|kalmazásának 1ehetőségét.
Felelős: Határidő:
Kecze István polgármesteĺ 20l l. máiusi soros ülés
Erről énesülnek: l. Kecze István polgármęster 2. Gonczi Károly bizottsági elnök 3. Aľany János Altalános Iskola 4. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
5. 6. 7.
Városi ovodai lĺtézmény Alapfokú Művészetolĺt atási Intézmény Illéssy Sándor Szakozép- és Szakiskola
1
8. 9.
53/1 96
Mórlcz Zsigrnond Gimnázium' Kozgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Pol gármester'i Hi vatal lntézményi osztály a
13. narrirendi rront:
Tájékoztatő helyzetérí5l
az önkormányzat kłizoktatási intézményeiben folyó idegen nyelvi
oktatás
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy már a napiľend elfogadása elĺĺttjelezte, hogy négy olyan előteljesztés szeľepelt bizottsági Ĺiléseken, amelyek súlya, jelentősége miatt javaslatként felvételľę kerijlt a Képviselő-testület üléséreis. Az egyik ilyen az önkonnányzat közoktatási intézrnényeiben folyó idegen nyelvi oktatás helyzetéről szóló tájékoztatő. A tájékoztatót Gönczi Károly bizottsági elnök úľkészítettę.
A bizottsági elnök kiegészítésénekhiányában kéľia bizottsági állásfoglalás
ismeftetését.
Gönczi Károly: Kisújszállás Váľos onkonnányzatának Művelődési, oktatási és l|úsági BizoÍÍságaaz közoktatási intézményeiben folyó idegen nyelvi oktatás helyzetéľől szóló tájékoztatót
önkormányzati
elfogadja, és elfogadásra javasolja.
Kecze Istvá n : Megköszöni Kérdéseknekad helyt.
a tájékozÍatót.
Nagy Lajosné: Csak annyit Szęrętne megkérdezni, hogy a 8-9. oldalon a Kossuth Lajos Általános l
skoláná] lniéft nirrcsenek tapasztalatok,
i
lletve pľoblérnák megjelöl ve?
Varga Vincéné:Nclg1ł Lajosné telepiilési képviselő kérdéséľeválaszoĘa, hogy - Ĺrgy gonclolja olvasható volt az ęlőző kérdésekben, ugyanis amikor a motiválatlanságról szólt a dolog, akkoľ egyrészt abban válaszolt, másľészt felsorolt olyan tapasztalatokat, hogy testvérvárosi kapcsolat, bľosúrák nézegetése. kiadványok nézegetése'.. ugyanezt tudta volna leírni itt is, így rreln isInétęlte önmagát'
Kecze lstván: Köszöni
a kérdésmegválaszolását.
További kéľdésfęltevésiszándék hiányában véleményeket' javaslatokat vár.
Gönczi Károly: Gondolkozott azon, hogy előteľjesztőként vagy később mondja el
véleményét.
ĺgazáből arľa lętt volna kíváncsi az iskolák, intézmérryek részéről, hogyan motiválják a tanulókat. Sok esetben az a visszajelzés, hogy a gyermekek nem túl motiváltak. Ezt tudják, de maga ahe|yzeÍ, amiben vannak, a munkaerőpiacon hogyan tudnak elhelyezkedni és miként' az döntőęn befolyásolja azt,hogy az i degen-nyelv i ism ęret m i lyen' Magy aľ or szágon ebben v annak gondok. Elso lépésnekszánta ezt az információgyűjtést, és úgy érzi, hogy a későbbiekben lesznek továbblépési javaslatai, amiket nem kívánt most megfogalmazni. Látszik az, hogy a nyelvi előkészítő ľęndszer a gimnáziumban nagyon-nagyon jó dolog, hiszen óriási eredményeket érnek el a diákok a NYEK nulladik évfolyam ľendszerében.
Móthé Zsolt települési képviselő ]8.2] óľakor kimeg1ł az Ĺłlésteremből. (Jelen van 1] részvétel')
íő, 95,7]oÁ-os
Głinczi Káľoly: Ez azért is éľdekes, mert a környéken nincs ilyen. Ezt nagyon fontos lesz megőrizni. Fontos, amit a tá1ékoztatő is mutat, hogy hiú ábránd abban gondolkodni, hogy egy két tannyelvű iskolát hozhatĺak létľeKisújszálláson. Látszík, hogy a szociokulturális háttér sem olyan, hogy ez megvalósítható legyen. Nem igazán kęllene ezzęL az embeľeket ,,ľiogatni'', ilyen dolgok elé állítani. Ugy érzi, hogy azt a segítséget,azt a támogatást meg kell adni az íntézményeknek, amit eddig kaptak. Mindenképpen fontos' hogy a pedagógusok a motiválást inÍézzék.Nem arra vár választ, hogy a gyermekek nem motiváltak. Hát persze' mitől lennének, híszen otthon sęm sok ilyet látnak. A pedagógusnak fontos és sziikséges, hogy ezt a motivációt megtegye. Lá'tsz1k a tájékońatóból, hogy
154t196
igazán szakkörök, táborok, idegen nyelvű pályázatok nem jelennek meg. Az idegen nyelvi tanárok kimerülnęk az oktatás mivoltában, valamint a nyelvvizsga felkészítésben' Nagyon fontos az, hogy egy olyan felmenő ľendszert hozzanak létre, ami az általános iskola és a középiskola felé mozdul. A középiskolai tanáľok egy része megfogalmazza azt, hogy valahogy másként kellene az álÍalános iskolában tanítani. Tennészetes, hogy a nemzeti alaptanteľvet mindenképpen figyelembe kell venni. Mindemellett fontos azt megJęgyezni, hogy vannak olyan városok, települések, ahol ez nagyon jól mĺĺködik. Szeľetne ezeken a településeken körbenézni, hogy sikerĹilt megoldani azt, hogyan lehet egymás alá, egymás ftlé dolgozni.
Mąthé Zsolt teleptłlési képviselő 18.23 órakor bejon az Ĺilésterenlbe. (Jelen l,cln: I2.fő, 100%-os részvétel)
Gönczi Káľoly: Ez nagyon-nagyon fontos, hiszen kaľdinális munkaercĺ-piaci kompetenciáľól van szó, arnit támogatni kęll. LáÍhatő módon, hogy a bejövo pluszforrások jól vannak elköltve, felhasználva. Szepesi Jenő: Az a mondatrész - hogy a gyennekeknek nincs kedvük tantrlni - szálĺilľa ' megdöbbentő. Edesapja nagyon fęlbőszült volna, ha ő ilyet mondott volna annak idején. Hiányzik sajnos a szűloi rźĺhatásis. 12 évvęl ęzelőtt tanított Kisújszálláson a ginnáziumban egy amerikai angol tanár, aki hihetetlenül meg tudta tanítani a gyennekekkęl az angolt. Az ő gyerrnękęi is már a középiskola 3 osztá|yában letették a középfokú nyelvvizsgát, hogy majd a felsőfokú tanulInányaik
a szülő és a pedagógusok lehetősége is szóba jöhet. Cseretjdültętéssęl lęhet megkedveltetni a gyerekekkel a nyelvismeretet. Az iskolaigazgatóknak fęl kęll venniiik a kapcsolatot kĹllfoldi iskolákkal, hogy cseľetanítással, csereĹidĺiltetésselis tanulhassák a helyi tanulók az idegen nyelveket. során ne kelljen ezze| bajlódni. Itt
Dr. Malatinszky András: Véleménye szerint Gönczi Károly képviselo ťlľegy rendkívĹil fontos pľoblémát vetett fel' mert a globalizálódó világban a nyelvtudás elengedhetetlen. Az annyit ér' mint egy szakma. Kisújszállásról néha meglepő öSszetételĹĺ fiatalok dolgoznak külfoldön nyelvtudás nélkĹil. Az ottani éľvényesülésük,akár a kereset, akár a szakmának a megtanulása kapcsán pozitívurn lehet. Egyetéľt Szepesi Jeno telepÜlési képviselővel, jó otlet lęhet a cseľeüdültetés. Vaľga Vincéné: El kívánja mondani, hogy az o lgazgatősága
a\atÍ az idegen nyelvi oktatást valamiféle útkęľesésjellemezte, ugyanis mindig csodálkozott azon igazgatóként, hogy szintę mindęn évben új tankönyvet ľendeltek az idegen nyelvszakos tanáľok. Mindig mondta, hogy ,,głerekek
valahol mór ki kellene kotni, mert szerinte nem is látiátok át, hogyan épül egymásľa az a tankönyvcsalád, amelyet éppen megrendeltek. '' Talán az idegen nyelvi kompetencia terület bevezetésével, ami 3.1.4. segítségéveltöńént, aSzalay Könyvkiadótól ľendelt könyv beválni látszik. Alsó tagozatbaĺ azért is jó, mert ľengeteg tevékenykedtetés, manualitás van benne, amit a gyerekek
kedvvel csinálnak, játszva tanulnak. Látja eredményeit a negyedikeseknél. |gaz, hogy tavaly kezdték heti egy őrában, most heti Ż,5 őrában dolgoznak, de többet tudnak. A segítő mentor is elcsodálkozott azon,hogy micsoda fejlĺĺdésenmentek áÍ ezek a gyerekek. Másik dolog, hogy igaza van Szepesi Jenő képviselő úľnak,csak az anyagi he|yzete a családoknak a nai napokban ismert, és ęzért erőltetnék egy picit azt a testvérvárosi kapcsolatot, amit a váľos is ápol Négyfaluval . Ezért is pľóbálják meg aZ idén első alkalommal, hogy milyen is lesz egy táboľ, ahol talán az angol ny el v i tudásukat próbálj ák kam ato ztatni.
Gönczi Károly: Előterjesĺőként kíván hozzászőlni. Nagyon örtil Vaľga Vincéné igazgatő aSSZony välaszának, hiszen valójában azok a tankönyvek, amelyek ma piacon vannak, azok eléggészéles skálán mozognak. Véleményeszerint a legjobbnak mondható a Szalay féle könyv. Erre a
programcsomagra épült több olyan település (Szeged város több iskolája), aho| az angol nyelv tanítása egy felmenĺĺ rendszeľbe, a középiskolába való fęlmenętellęl és páľhuzammal működik. Jó dolognak tartja és visszaigazolásnakérzi, hogy ezekjó kĺinyvek. Szepesi Jenő képviselőtársának elmondja, hogy az o fia akkor érettségizettle tizędikben, és akkor nye|vvizsgźnott, amikor olyan motivációs bázis volt köZoktatásilag az idegen nyelvtanításba, hogyha valaki lenyelvvizsgázik, akkor nem kell érettségiznie. Ez óriási motivációs nyomás volt a gyeľekek
1
55/1 96
irányába. Jó lęnnę ezt visszavenni. Ez is bizonyítja, hogy nem kell négyezer órát megtanulni ezęknęk a gyerekeknek, mert akkor két év alatt a középiskolában megcsinálták a középfokú nyelvvizsgát,.meft látták éS tudták azI', hogy ezzel kiváltanak egy érettségit, és valójában megtanultak angolul. oriási
motivációs háttér volt az, hogy nem kęll éľettségizni,ha van középfokú nyelvvizsgájuk. A motivációnak ekkora hatása és eľeje van. Ha nincs oktatáspolitikai oldalľól, akkoľ lennie kell intézĺényioldalról motivációnak. Eľről beszélni és egyeztetni kęll. jó lenne, ha alsó és középfokon ezek az egyeztetések megtöft énnének.
Kecze István: Nęm kívánt hozzászolni ęhhez a tájékoztatohoz, de ha máľ a közoktatási rendszenől, a szülők anyagi hátteréről beszélnek, akkor ęl kell mondani, hogy ezeken az őrákon van bent egy pedagógus. Bár csak a kiváló angol tanár hangzoťt el, de ęlnlékszik arra az időre, amikor a gimnázit"lmnak nęmcsak kiváló angol, hanem kiváló német, sot fi'ancia és latinszakos tanárai is voltak.. ' sőt még görög
nyelvet is tanítottak. Sajnos ez azt jelent| hogy már régen járt gimnáziumba.
Nagy Lajos: Mindenki olvashatta, hogy igyekezett az Aľany János Általános Iskola olyan utakat is keresni, ahol sikęrült aZ aľra érdemes tanulóikat idegen nyelvi koľnyezetbe juttatni. Ezt fontosnak tartja. Van egy ötlet' ami a megoldási lehetőségekkozzé nem keľijlt bę, holott eléggé kézenfekvően Kisújszállás elé táľulkozhat' Ez Kisrijszállás egyik Tisztęletbęli Polgárához kötődik, Nyúl Zoltánhoz, aki a pacséri iskola történelemtanára, és Bácskossuthfalván olyan anyanyelvi tanárokkal vezetętt idegen nyelvi táboľokat szeľve4 amit egyébkénttöbbszöľ ajánlott is máľ az iskolának. Megfontolás tárgya is lehet a lehetőség kihasználása a helyi iskolák szállára. Mivel lesz rnég folytatása ennek a kezdeményezohelyzetfelméľésnek, így a folytatás soľán érdelnes lęszęzt a lehetőséget is szem előtt Íartani.
Kecze István: Neln biztos, hogy lgazgató úľugyanazt éfieÍIrc az alaÍI, arnit megfogalrrrazott, hogy ,,megfelelő idegen nyelvi környezetbe juttatni a gyermekeket.'' Javasolja az á|talános iskoláknak' hogy megfelelő idegen nyelvi környezetbe juttassák a végzős nyolcadikosokat a Móľicz Zsigmond Gimnázium nyelví előkészító osztályźtba. Ez egy kiváló idegen nyelvi kornyezet, és az abba va|ő bejuttatás olyan lehetőséget tár fel, amiľől Gönczi Káľoly, illetve Szepesi Jęnő l<épviselőLrľak is beszéltek.
Megköszöni
az e|hangzott véleményeket, javaslatokat.
További javaslattételi, véleménynyilvánítási szźndékhiányában szavazásra bocsátja az önkormányzati
közoktatási
intézményeiben folyó idegen
tudornásulvétęlét!
nyelvi oktatás helyzetéről szólő
tájékoztatő
Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Képviselő-testiilete egyhangú szavazással (12
igen
szavazattal) tudomásul veszi az iinkormányzat kőzoktatási intézményeibenfolyó idegen nyelvi oktatás helyzetéľől szóló tájékoztatót. 14. napiľendi pont: Beszámoló a TANINFORM iskolaadminisztrációs
rendszer bevezetésének tapasztalatairól
Kecze István: Kiegészítéshiányában kéri a bizottságihatározat ismertetését. czi Ká roly : Fe o vassa a bizottsági határ ozatot. 30 /20l l. (il I.2 1.) sz. /M. l bizottsá gi határozat a TANINFoRM iskolaadminisztrációs ľendszeľ bevezetésének tapasztalatairól Kisújszállás Váľos Önkorĺnáĺyzatának Művęlődési, oktatási és Ifiúsági Bizottsága a TANINFORM G
ö n
l
l
iskolaadminisztrációs ľendszer bevezetésénektapasztalatairól szó1ó beszámo1ót elfogadásľa javasolja a képviselő-testülętnęk a következo kiegészítéssel: A bizottságjavasolja, hogy a határozatijavaslat 1. pontja a következőképpen szóljon: ,,1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-tęstiilęte kéľia Művelődési' oktatási és Ifiúsági Bizottságot, hogy a Taninform iskolaadminisztrációs rendszer bevezetésénektapasztalatai alapján készítseel'ó az egységes kozolłątási adatszolgóltatási rendszer múködtetéséről sző\ő 103/2009. (IV.
1
56/1 96
28.) sz. önkormányzati határozat felĺilvizsgálatát, és a köZoktatáSi intézmények igazgatóival és a címzetes főjegyző asszonnyal töfténő egyeztetés alapján határozza meg azon adatokat és funkciók körét, amelyek meglétét,illetve használatát elvárja közoktatási intézményeitől és a Polgánnesteri Hivatal dolgozóitól. Ennek során vegyék figyelembe aZ ęgyęs köZoktatáSi intézményeksajátosságait és lehetőségeit'
Felelős:
Gönczi Károly bizottsági elnök
Határidő:
2011. május 31.''
Kecze Istvá n : Megköszoni az ál|ásfoglal ás i smęft etését. Kérdéseknekad helyt. Megállapítja' hogy kérdésnem vetődik fel, így vélernénynyilválrításľa, javaslattételľe ad lehetoséget. Vélemény, javaslat nem hangzik el, így javasolja, hogy előszciľ a bizottság előbb enlített módosító indítványáról döntsön a képviselő-tęstület!
KisrÍjszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal) elfogadj a a m ód os ító j avas lato t.
(lŻ
igen
Kecze István: Az elfogadott módosítás figyelembevételével szayazásra bocsátja a TANINFoRM iskolaadminisztrációs ľendszer bevezetésénęktapasztalatairól szóló határozatijavaslat elfogadását!
Kisújszál1ás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a kcjvetkező határozatot hozza:
(l2
igen
70/20ll. (III.29.) számú önkoľmányzati határozat a I03/Ż009. (IV. 28.) sz. önkoľmányzati határozat felülvizsgálatáľól
l.) Kisújszállás Város Önkoľmányzati Képviselő-testülete kéri a Művelődési, oktatási és lfiúsági Bizottságot, hogy a Taninform iskolaadminisztrációs ręndszer bevezetésénektapasztalatai alapján készítsee|ő az egységes kozoktatási adatszolgáltatási ľendszeľ nlíĺködtetésérőlsző\ő l03/2009. (IV. 28.) sz. önkonnányzati hatfuozat felülvizsgálatát, és a közoktatási intézmények igazgatóival és a címzętęs fójegyző asszonnyal tör1énő egyeztetés alapján határozza lneg azon adatokat és funkciók körét, amelyek meglétét,illetve használatát elvárja közoktatási intézményeitől és a Polgánnesteri Hivatal dolgozóitól. Ennek során vegyék figyelembe az ęgyes kozoktatási intézményeksajátosságait és lehetőségeit.
Felęlős: Határídő: 2.)
A
Gönczi Káľoly bizottsági elnök 20l l. május 3 1.
Képviselő-testület előterjesztést kér aľra vonatkozóan, hogy a
20ll. évi költségvetésről
szóló
20l0. évi CLXIX. törvény 3' melléklet 16. ec) pontjában sza]łnai, informatikai fejlesztési feladatok támogatására meghatározotl normatív állami hozzájárulás terhére mekkora összeget biztosítson a Tanin form Isko l aadm
i n i s ztráci ós Rendszer tov ábbi hasznźil aÍár a. Felelős : Kecze István polgármestęr Hatáľidő: 2011. szeptembęľ 21 .
Erről éľtesiilnek: 1 . Kecze István polgármestęľ 2. Gönczi Károly bizottsági elnök
3. 4. 5. 6.
'7.
8. 9.
Váľosi Óvodai Intézmény Aľany János Általános Iskola
Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
Alapfokri Művészetoktatási Intézmény
Illéssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola Mőricz Zsigmond Gimnázium, Kłczgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Polgármesteľi Hivatal Intézményiosńálya
1
Kecze István polgármester
]
57 1196
B-37 órakor szünetet ľendel el. A szĹineĺnek ] 9' ] 0 órakor van vége'
A szünet után az ülésteremben tartózkodnak:
Á képviselő-testület részéről: Kecze István polgármester, Denleteľ Jánosné, Dr' Ducza Lajos, Gonczi Kóľoly, Molnár Imre, Nagy Isnán Zoltón, Szepesi Jenő, Tatáľ Zoltán, Tuka Antal, Nagy Lajosné, Móthé Zsolt, Dr' Malatinszlql Andrós - képviselőłestl.ileti tagok,' (Jelen vannak. 12 íő képvíselő, ] 00 %-os részvétel) Dr. Kittlinger llona cínlzetes főjegyző, Nagy Tiinde igazgaĺćĺsiosztályvezető, Bogos Katalin pénziigyi osztólyvezető, DeménéDr- Demeteľ Judit épíĺési és vćirosiizenleltetési oszĺályvezető, Kocsisné Monoki Julianną intéznlényi osztályvezető, Dr. Kui Gáboľ városfejleszĺési osztályvezető, Tán Eszter PRi ó s ii gyint é z ő,' Zsótér Lószló ą VízmíĺKft. ügyvezető igazgatója, Kui Lajosné a VG Kftfőkonyvelője;
kommuni kác
Az iilĺźsrőla Kisúj TV tovóbbľa
is
felvételt készít.
15. napirendi pont: Előteľjesztés Kisújszállás Váľos Onkormányzata20ll. évi közbeszerzésl tervének elfogaĺlásáľa Kecze István: Kiegészítéstnem kíván tenni, felolvassa a bizottsági határozatot. Kisújszállás Város onkornányzatának Közbeszeľzési Bizottsága a 2Ol l' évi közbeszeľzési tęrv elfogadásáról szóló határozati javaslatot előte{esztés szeľinti foľrnában javasolja elfogaclásra a képviselő-testületnek.
Kéľdésęknekad helyt. Kéľdésnem vetődik fel, így a véleményeket' javaslatokat válja.
Véleménynyilvánítási, javaslattételi szándék hiányában szavazásľa bocsátja Kisrijszállás Város ÖnkormányzaIa2O11. évi közbęszęrzési teľvének elfogadásáľól szóló határozaItjavaslat előteľjesztés szerinti formában töńénő elfogadását!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot' és a következó haÍározatothozza:
7 1
a
ĺ201 1. (III.29.) szám
li ii nko
ľm á ny
(|2
igen
zati határozat
20tl. évi közbeszeľzési terv elfogadására
l.
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülęte rigy dönt' hogy Kisújszállás Város
Önkoľmányzatának, mint ajánlatkérőnek akozbeszerzésekľől szolo 2003. évi CXXIX. törvény 5. $ alapján elkészített, jelen határozat melléklętétképező 2011. évi összesítętt közbęszerzési tervét elfogadja.
Erľől értesül:
1. 2. 3' 4. 5.
Kecze István polgámester Dr. Kittlingeľ llona címzetes főjegyző Polgármesteri Hivatal Váľosfej lesztési osztálya Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztá|ya Polgármesteri Hivatal Építésiés Városüzemeltetési osztálya
H:\S:enezésVano Zsóka\onkoľnány:at - Képviselő-testiilet\20I ]. év\20l l-03-29-képvłest-jg/k'doc
1
A7ll20ll.
58/1 96
Gĺn. 29') szárnrĺ łinlĺoľlnányzati hatáľozat mellék|ctc Kisrĺjszállás Váľos Onkoľnr ány zatánal< 20ll. évi k zbeszerzési teľvc
ld
beli titemezés
az eljáľás
A kłizbeszerzés táľgya s mennyisége
Iľányadrí eljáľásľend
ľeľvezctt eljárási típus
l!emzeti
kilzzćtétele nćlkĹil
(cgyszeľŕi)
inclulo eljáľás
eginĺlításá n ĺllĺ, váľhatĺ'l Soľ keľiil-e el zetes łisszesített illetve a szeľz dés telj esítésénelĺ t jélĺaztatlĺiizzétételéľe? id pontia vaw a szeľzŕĺdés kłizbeszeľzés id taľtama nregval sításának tervezett iĺl pontja m
[. Áľubeszeľzés
l.
Textíliák bęszerzésę a
Gy gy- ćs Stľandĺtiľdo Ęlesztése (EAOP-2.l.l1A-2F) és a Flotel l(umánia építésc Kunlánia
(ÉAoP-2.l .2/A)
Hiľcletnlćn1'
20ll.
augulszĺ'Lrs-
szcptenrlreľ
20l2. janLláľ 3
|
Neĺrl
l
Nell
Kbt.251.5s (2) bek
táľgyĺl
pľojektek keľetében
2. MĹĺszaki cikkek és nlosodai bęľendezések beszerzése a Kumánia Gy gy- és Stľanĺl1tiľclĺj
I'{iľcletmérry
Nęmzeti
fě.!lesztése (EAOP-2'1.l/A-2F) és a Hotel Kumánia építése (egyszeľiĺ)
(É^oP-zl.2lA)
táľgyÍl
L angusztLrsszeptem ber'
kcjzzétételenélkijl indulo eliáľás
201
Kbt.2sl.$(2)bek
20l2. .janutiľ
3
projektek keretében
3
'
Britorok beszeľzése a
Gy gy- és Str'anclf Ĺirdij Ęlesztése (EAOP-2'l .1/A-zF) és a Hotel Kumália építése I(umánia
(EA)P-}J'2l^) proiektęk keľetében
táľgyu
Nemzeti (eg-vszeľtĺ)
Hiľdetĺllén,u"
kozzétételéve l i ndrrl eljáľás
ćl
201 I. augusztus-
szeptelll beľ
201 2.
januáľ
3l
.
Nenl
59/'196
1
4. oľvosi ęszkozok beszeľzése a Kumánia Gy gJ- és Stľanclftird
fejlesztése (EAOP-2.l . ]/A-2F)
Hiľdetnlény Nemzeti (egyszeľrĺ)
táľgyu pľojekt keľetében
5. Btitoľok beszeľzése a Vigadćl Kultuľális Kcizpont nlegrijítása (EAOP-S.l.1/D) táľgyli pľo.jekt
KbÍ.251'
'
Térfigyel
@łoľ-s.l'llD) táľgyli pľo.iekl
(eg)'szerrĺ)
Kis
jszállás
téľfigyelo
ľendszeľélrekĘ lesztés' b vítése
20l l. okt beľlroveln beľ
20l2.januáľ3l'
20l2' jĹrnius 30
$ (2) bek'
I]liľdetnlén1,'
(egyszeľĹi)
Nemzeti (cgyszcľrĺ)
20
l
l . .jĹlnitrs-.iťrl
ius
20l2. iťlnius 30'
Kbt. 25l. $ (2) bclĺ'
Nemzeti
keľetében
8.
sze1ltelrrbeľ
eIjáľás
kĺjzzétételenélkiil inciulĺi cljáľás
eszkozĺjk
beszeľzése és beépítésea Vigacl Krrltuľális Kozpont megŕljítása
20ll.augusztus-
Hiľdetlllény Nemzeti
táľgyli pľojekt keľetében 7
indul
(egyszeľii)
6. Hang és
a Vigad Kultuľális Kĺizpont megŕ!ítása (EAOP_S.l'liD)
Hiľdetmén.v kĺjzzétételenéil'Ĺil
Nemzeti
keľetében
fénytechnikai eszkĺjzĺjk beszęľzése és beépítése
kĺjzzétételenélkĹil inclul eĺjáľás Kbt. 2sl. $ (2) bel<.
kozzététele rrélkĹil indull eliáľás
Kbt.2sl.
20l l.
jťtnitls-
augusztLls
20l2.ĺlktťlbeľ3l.
$ (2) bek.
Hiľdetnrény zzétételenélkĹil inclLrl eljáľás Kbt.2sl. $ (2) bek.
k
20l l. ápľilisnrá_|us
2011. augusztLrs 31.
II. Epítésibeľuházás
1. Kivitelez k kiválasztása a Vigad Kulturális Kcizponl megrijítása (EAOP_S.1'liD)
Nemzeti (egyszeľĺi)
k
táľgyil pľoj ekt keľetében
z. Kivitelez k kiválasztása az )nkoľmányzati intézmények
:neľgetikai
koľszeľtlsítése 'KEOP-2O09-5.3.0/A) táľgyĺr
lroiekt keretében
Nemzeti (egyszeľĺĺ)
k
I-liľdetmény zzététęlévelinclul eljáľás
Hiľdetnlény zzétételévelindulćl eljárás
20i l._iĺlniusaLlgr-lszJus
20
ll. aLrgusztusszeptelll beľ
2012. okt beľ 3 l.
20l2' clktobeľ31.
1
3' A Zugpľogľam II. iitem elnevezéstj bęľuházás kivitelezoj ének kiválasztásáľa
Hiľdetnlélly Nemzeti
kcjzzététele nélkĹil
201l' ápľiIis-
(egyszeľti)
inĺĺulćleljá'ás I(bt.2sl. $ (2) bek
nláius
4. Kiegészito építésibeľuházás kivitelez
jének kiválasztása
DK-i és DNy-i
a
belvízoblozetek
rekonstrukci ja táľgyĹr beľrrlrázás keľctében (EAOP-5. l'2lD) Il
Mrjszaki
kiváIasztása a
(egyszeľĺi)
Hiľdetlnén,u"
kcizzétételenélkĹil
indul
e[jáľás
20
ll.
mźrľcius
ápľilis
L aLrgusztus
31.
20 ĺ l. aLrgusztus 3
I
Nern
Nern
I-lil'detnlén''_
Nemzeti (egyszeľtĺ)
3' Kiegészít mtiszaki ellenoľzés beszeľzésę a DK_i és DNy-i belvízĺjblzetek ľekonstľtlkci ja
táľgyil beľulrázás
keretébelr
20l I' lcbľLrár
?01l'ápľiIis30
Ncnl
Hirclefurlény Nemze,ti
(egyszeľtĺ)
.2/D) táľgyri pľojekt keľetélren
(EAOP-5.r.2/D)
kĺjzzétételenélkĹil indLll tárgyalásos e ljáľás
ellęn ľ( k)
Vigad Kultuľális
K zpont megĺljitása (ÉAoP5.1
Nemzeti
201
I. Szolgáltatás-nr egľen delés
l. KiegészítomĹĺszaki elleIl ľzés beszeľzése a DK-i és DNy-i belvízĺjblĺjzetekľekonstľukci ja táľgyri beruházás keľetében Béla kiľály utca (EAoP-5.l.2lD)
2'
60/1 96
Nerrrzeti (egy'szeľiĺ)
kcjzzétételcnélkĺil indulćl cljáľás Kbt. 251 . 5s (2) bek. Hiľdetmérry zzétételenéIltiil indulĺ5 táľgyalásos eliáľás l<
|V. Építésikoncesszi V. Szolgáltatási koncesszio
H''l9:en,e:ésVan Zs ka\onkoľnláryl:at-Képl,isel łesliileĺ\20t!.él,\20l!-03-29-képl-test-jg)Jk'doc
2011. jLrniusaugtlszÍus
20ĺ l ' nráľcius ápľilis
20
l2. okt beľ 3 l
20ll.augusztus3l.
Nęm
Nenr
161 1196
Kacsó Sándoľné aljegyző ]9.0B órakor bejon az ĺilésterembe. 16. narrirendi pont:
Előterjesztés a KEoP-20ll-4.2.0-A kódszámú, ,,Helyi hő' hűtési és villamos eneľgia igény kielégítésemegújuló eneľgiaforľásokkal'' című konstľukcióhoz pályázat előkészítéséľől Kecze István: Kiegészítéstnęm kíván tenni, kéľiabizottságihaÍál'ozaÍ ismeftetését. Mćlthé Zsolt telepiilési képl,iselő ]9.09 órakoľ kiruegy az iilésteremből' (jelen yan: részvéĺel)
]] fő,91,67%-os
Nagy István Zoltán:. Felolvassa a bizottsági haÍál'ozatoÍ a következők szerint: Kisújszállás Váľos onkornányzatá'rĺak PénzĹigyi és Gazdálkodási Bizottsága a KEOP-}O||-4'2'O-A
kódszárnĹr, ,,Helyi ho, hiĺtéSiés villamos eneľgia igény kielégítéseInegrijuló eneľgiaforr'ásokkal'' cínlű
konstrukcióhoz pályázat ęlőkészítésérőlszóló határozaÍi javaslatot előterjesztés szerirrti forrnában j
avasolja a képviselő-testüIetnek elfogadásra.
Máthé Zsolt telepĺilési képviselő ]9.]0 óľakoľ visszajon az Ĺilésterembe. (jelen vąn ]2 fő, I00%-os ľészvétel)
Kecze lstyán: Megköszöni
atájékozÍatást, kéľdéseknekad helyt.
Kérdésekrreln vętőclnęk fel, így véleménynyilvánításľa, javaslattételre ad lehetőséget. Vélelnény, javaslat nern hangzik el, így a pénztigyi bizottság ajánIása alapján szavazásra bocsátja a KEoP-20ll-4'2.0-A kódszárnú, .,Helyi hő, hĹĺtésiés villamos energia igény lĺielégítésernegĹrjLlló eneľgiafolľásokkal'' című konstľukcióhoz pályázat előkészítéséľől szóló haÍározaÍi javaslatot előterjesztés szerinti fonnában !
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következő határozatot hozza:
(l2
igen
ko ľm á nyzatl határozat kódszámú, ,,Helyi hő, hűtési és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal'' címÍĺkonstrukcióhoz pályázat előkészítéséľől
7 Żl
20l 1. (III.2 9.) számű
a KEOP-2Oll-4.2.0-^ 1.
ö n
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselo-testülete elhatározza, hogy
a
címben
szeľeplő pá\yázatot a jelen határozatban megfogalmazott rendelkezések megvalósulása esetén be kívánja nyújtani.
2. A
Képviselő-testület felkéri a polgármester1, hogy a Zöldterületekéft és Megújuló Energiákéft Alapítvány bevonásával intézkedjen a tárgy szęrinti pályázat részletes lnűszaki, szakmai és pénzügyi tartalmának kidolgozásáról és annak eredményétteľjessze a Képviselő-testület elé'
3. A
Képviselő-testijlet a projekt költségét KEOP pályázati foľľásból és a Zoldterületekért és Megújuló Energiákét Alapítványtól átvett pénzeszközbőI kívánja biztosítani.
4. A Képviselő-testület
a pályázat konkrét és végleges benyújtásáról és a 201 1. évi költségvetés
szükség szeľinti módosításáról
a
projekt műszaki-szakmai taľtalmának és a végleges
forrásösszętételének ismeretében dönt' Felelős: Határidő:
Kecze I stván polgármester Dľ. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyző
20l l. május
3
1 .
162t196
Eľről éfiesül: l. Kecze István polgártnesteľ
2. 3. 4.
Dr. Kittlinger Ilona círnzetes ťőjegyző Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési osŻálya Polgármesteľi Hivatal Pénzúgyi oszÍálya
l6la. narrirendi pont:
Előterjesztés a Porcsalmi Lajos Sporttelep kłizponti pályájának felújítására irányuló pályázat benyrÍjtására elmondja, hogy az előterjesztés a lnai napon készLilt el, ezéľt Kecze István: Szóbeli kiegészítésében nem táľgyalhatta bizottság' Kíváncsi lett volna a bizottsági ajánlásokľa' de aľľaaz idő szűkę lniatt netn kerĹilhetętt sor.
A
pályázat beadásának határideje
20ll. ápľilis l-je.
Nagyon ľövid idő állt
mind apályázat kidolgozásáľa. ľendelkezésľemind aze|őterjesztés ęlkészítéséľe, Kérdéseknekad helyt. Kérdésnem vetődik fel, így véleményeket, javaslatokat váľ.
Nagy István Zoltán- Véleményébenreménykedik abban, hogy talán lrarrnadik alkalomrnal sikeriil eľedményes pá|yázatot benyújtani, ffrcrt aZ előteľjesztés serĺ írja' hogy volt már két próbálkozás.
Tuka Antal: Véleményébenelmondja, hogy nagyon örül annak, hogy egy ilyen jellegű pályázaI benyĹrjtásáról donthet a képviselő-testülęt. A spoftlétesítlnényekkapcsán végzett ęlmúlt négyéves l-l'lunka példaéľtékű.A spofttelepen bánĺikor vendégségben vanľlak spoftolól<, nagyon nagy örömmel jönnek, és szívęsęn vannak jelen Kisújszálláson, ami elsősoľban anlrak l<öszönlrető, hogy ilyen létesítnényeket használhatnak. Egyetlenegy egy igazi gyenge pontja van ęnnek a sporttelepnek, a létesíĺnény-együttesnek,a jelenlegi fiives pálya' Abban az esetben, haapályázat nyęftes lehet, akkor előrébb tr"rdnának lépni. Az a koltségvetés, a megvalósításhoz szĹikséges forrás, ami nemľégiben készült apálya felújításáľól,ernlékei szęrint40 millió Ft koľĹili összeg volt' Nyeľtes pályázat ęseténezeket a költségeket támogatási összegekkel kiegészítve- rnegvalósítható a teljes ľekonstrukció. Tánogad a a határozati j avasl at elfo gadását
!
Kecze István: Megkoszöni aze|hangzoIĹvéleményeket' táInogató javaslatokat.
További véleménynyilvánítási,javaslattételi szándék hiányában szavazásra bocsátja a Porcsalmi Lajos Sporttelep központi pályájtnak felújításáľairányuló pályázat benyújtásáról szóló határozatijavaslat eloterjesaés szerinti foľmában történő elfogadását!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
l.
e
lfo ga
gII.29.)
d j
aa
ja
(lŻ
igen
va s la to t, és a követk ező határ ozatot hozza'.
á n y zati határ ozat pályájának felújításáľairányuló pályázat benyújtására kiizponti a Poľcsalmi Lajos spoľttelep 7 3 /2 0
l.
l
szá m
ú ii n ko rm
Kisújszállás Váľos onkormányzata úgy dönt, hogy az onkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó központosított előirányzatból szármązó tómogatós igénybevételének részletes feltételeiről szóló 7/201]. (III.9.) BMrendelet ,,Iskolai és utánpótlás sport infrastruhúrafejlesztésének, felújításónak tamogatósa" célil konstľukciój ára pályázatot nyújt be ,, A Poľcsalmi Lajos sporttelep központi pályájának megújítása '' címmel.
2. A
pá\yázat teljes összege 25.000.000.- Ft, amelybői' az igényelt központi támogatás 20.000.000.-
Ft.
3. A
pályázat saját ereje 5.000.000.- Ft, amelyet Kisújszállás Város Önkormányzata a 2Ol1' évj koltségvetésR.5/b. melléklęt 10. cím Fęlhalmozási kiadások l. alcím Beruházási feladatok 4.5.
1
63/1 96
pont KiSújSZállás városközpont funkcióbővítő lnegťljítása cílntĺelőíľállyzat saját erő terhére biztosít' 4.
Kisújszállás Város onkoľmányzata, mint Pályáző az l. pontban rneghatáľozott BM ľendelet 6. (l) bekezdés d) pontja a\apján ezúton nyilatkozik, hogy atámogatásból megvalósuló beľuhazást beľuházás megvalósulásától számított 5 évig az eredeti rendeltetésénekmegfelelően hasznosítja,
$
a a
feladatellátási helyet nem szĹinteti meg és nem adja át az intézlnényfenntaftói jogát nern állami fenntaftó részére.
5.
Az önkorrnányzat Ż01l . évi költségvetési rericleletét a jelen határozaÍban foglaltaknak lnegfelelően Inódosítani szükséges. Felelős: Kecze lstván polgánrrestel', Dľ. Kittlingęľ llona cíInzetes ťőjegyző Határidő: 20ll.május31.
6. Az
önkonnányzat negbízza
a
polgáľmestęrt
aZ l. pont szęľinti pályázat
előkészítésével,
benyrijtásával' a szĹikséges nyilatkozatok és dokumęntulnok aláíľásával. Felęlős: Kecze István polgármesteľ 20l l. ápľilis l. Határidő:
Erről
ér1esÜl:
1. 2. 3. 4. 5.
Kecze István polgáľmesteľ Polgánnesteri Hivatal |gazgatási Osztálya Polgánnesteri Hivatal Pénzügyi osztálya Polgánnesteri Hivatal Váľosfejlesztési osztálya Polgánnesteľi Hivatal Intézményiosztá|ya
l7. narriľendi rront: Előteľjesztés a telekadó bevezetéséľől Kecze István: Szóbeli kiegészítésmegtételérefelkéľiDľ. I(ittlingeľ Ilona cílnzetes főjegyző asszonyt!
Dľ. Kittlinger llona: Bizottsági ülésen kapta azÍ a feladatot, hogy nézzen utána a hivatal, hogy Mosonlnagyaróváron hogyan vęzętték be a telękadót. Ehhęz tudni kell azt,hogy 2010 decembeľében döntött a képviselĺĺ-tęstületaz építményadóés a telekadó bevezetéséről. Mindkét esetben a során - Mosonmagyarővár 30.000 négyzetméterszerinti adőztatást határozták ę1. Az elĺjkészítés lakosri település _ a ftjldhivataltól lekéńékaz összes beépítetlentelekingatlant, ami mintegy ezer darab volt. A bevallást ęí1ől az ezer tulajdonostól kérik meg. Számításaik szerint kb. 50%o-a lesz az, aki mentes lesz, és 50oÁ-afogadőzni. 100,- Ft/mz adót vęzettęk be. Mentességet adtak atelekadó alól a magánszemély tulajdonában lévő lakóingatlannal beépítettbeltęľületi foldrészletre, és a magánszemély tulajdonában lévĺilakóingatlannal beépíthető belteľületi ťoldrészekľe,amennyiben arra jogerős építési' vagy használatbavételi engedély kiadására keriilt sor addig az adóévig, amíg a használatbavételi engedély jogerőssé nem válik, azzal a fęltétellel, hogy ajogeľős építésiengedély és a használatbavételi engedély között, maximum 4 év telik e|. Az adó mértékétúgy állapították meg, hogy az építménnyel azonos helyrajzi számon lévő telek, illetve az ingaÍlannal haszná|at szeľint egybefiiggő, de külön helyrajzi számon lévő telek adómértéke O,- FtlmLlév és egyéb tęlęk esętében l00,- Ftlmzlév. Janó Lajos ą Mljvelődési és lfiúsági Központ igazgatója ]9.]8 órąkor bejön az ülĺźsteľembe.
Dr. Kittlinger llona: Számítźst végzel1néhány olyan ingatlanra nézve, amelyľől köztudott, hogy Kisújszálláson beépítetlen és nem magánszemély tulajdonában van' Megjegyzi, hogy ez nem
kizárőIagos, hiszęn nem tudják, hogy mely telkek vannak magánszemély tulajdonába, illetve jogi személyek tulajdonába. 1 olyan telekingatlant taláItak, amely jogi személy tulajdonában van. Ennek a területnagys ága a 17.O0O m" 9'500 m" l.900 m" 7.7OO m" 972 m', I.244 m" 265J m2, tehát kicsit nagyobb telkek. Ha valamennyi ingatlan telekadó alá esik, illetve a telekadó bevezetésre kerül, akkor a
legmagasabb méńékkel számíÍva (200,- Ft/m'Ż) lesz 7 millió Ft az adóbevétel, de van benne két olyan teľĹilet, amely iparteľület. A Malom u. 2. szám alatt lévo ipartelep' ami egy beépítetttelekhez kapcsolódó' Ha a mosonmagyarővári példát követik, és használatában közvetlenĹil kapcsolódik a beépítetttęľiilet használatához, akkor ez 3,5 mil]ió Ft-os adóbevétęlt jelent' Ha mentesíti, akkor ennyivel kevesebb az adőbęvétęl. A Téglagyár és a Csorbai rit sarkán lévő tęrĹilet (anit valamikor az önkoľmányzat eladott) összevonásľa került, 9.553 m2, aInelyen van ęgy gazdasági épület és udvar bejegyzésĹĺ daráló' Ha azÍ mondják' hogy beépített épülettel, építménnyelmentes, akkoľ kiesik a lehetőségből.
A
foldhivatal becslése alapján úgy ítélimeg, hogy Kisújszálláson korülbelül egy 500 beépítetlen beltęľĹileti ingatlan van, amelyből ok nerĺ tudják leválogatni, hogy magálrszemély vagy jogi személy a tulajdonos' Előfordulhat az is, hogy beépítették,csak mivel a tulajdonosnak kęll ahasználaÍbavételi erlgedély alapján az épületet bejegyeztetni, nelrr biztos, hogy ez rninden esetben megtöfiént, így esetleg ez kevesebb szám is lehet. A Ířjldhivatal a leválogatáSt l.000,- Ft/ingatlanonként adja lneg a Polgármesteri Hivatal száInára.
Kecze István: Kéľia bizottságihatározat ismeftętését. N
a
gy
I s
tvá n Zo|tán : Fe
l
o1 v as s
a a blzotts ági hatál' ozaÍot.
Kisújszállás Város Önkornányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága javasolja a képviselőtesttiletnek elfogadásľa, hogy a telekadó bevezetéséről szóló előterjesŻés kerĹiljön átdolgozásta a 20l l. április havi soros bizottsági és képviselő-testületi Ülésre.
A
bizottság kéri, hogy a 2011. máľcius 29-ei soros képviselő-testĹilęti Ĺilésre a Polgáľmesteľi Hivatal ékozódj on a M osonmag y ar őv ár váľosba bevezetett telekadórendszeľrő l. Eztha|lhatÍa a képviselő-testiiIet a Cínrzętęs Főjegyző Asszonytól tllaradéktalarlLll.
táj
Kecze lstván: Megköszoni atájékoztatást, kérdésęknek ad helyt.
Gönczi Károly: Az előbb felsorolt és elhangzott kiegészítésmegvalósítható-e? A Címzetes Főjegyző Asszony lát-e valamilyen jogi akadályát annak, hogy l(isújszál|áson is bevezętésľe keľüljön, vagy valami hasonlót?
Dr. Kittlinger Ilona: Gonczi Károly
települési képviselő kĺźľdésére válaszoĘa, hogy a
mosonlnagyaľóváľi_ ľendelet két pontja elgondoltató. Az egyik, hogy elfogadható-e ez a jellegLi differenciálás. Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság iilésénalaposan megbeszélték azt, hogy telekadó esetén lehetőség van a differenciálásra a használat, a hely és egyéb esetekben' és kéľdés,hogy ez a diffęręnciálás differęnciálás-e' hogy nulla Ft. Ez nem egy rejtett mentességet jelent-e?! Mivel olyan rövid élętű még ez a rendelet' nem lehet tudni alĺól, hogy bárki is ezt megtámadta volna.
Másik ľészébenaz elgondolkodtató, hogy azt is 0'- Ft-tal adoztalja, ami haszĺálatában hozzá kapcsolódik. Ha azt mondják, hogy funkciőjában, használat mődjára, amit ténylegesen használnak, ténylegesen a tenneléshez, a mindennapi tevékenységhezkapcsolódik' és a differenciálás mértékét nulla méľtékľeteszi le, akkor védhető lehet ez. Ha a dífferenciálást megengedi, akkoľ a 0 és a 200,- Ft
között
diffeľenciálhat, csak
diffęrenciálás.
jól meg kell
indokolni, hogy teljesen köľülhatáľolt legyen ez a
Kecze István: Köszöni a kérdésmegválaszolását. További kéľdésfeltevésiszándék hiálnyában véleményeket, javaslatokat vár.
Dr. Ducza Lajos: Véleményébenelmondja, hogy bosszantó az, hogyha az önkormányzat
eladott
valakinek egy telket, az továbbadásra kerül, amely végül újra felajánlásľa kerül az önkormányzaÍnak nagyon-nagyon komoly összegéľt. Ilyen például az Arany János utca sarkán lévő telek, amit még az ő polgármestersége idején vásárolt meg az oTP egymillió Ft-éľt,hogy ođabanképületet hisz ťel. Ez az építkezéselmaľadt, és évękkel később azoTP továbbadta ezt azingatlant, amit a következő tulajdonos 40 millió Ft-éľtajánlott vissza az önkormányzatnak' Ez tűrhetetlen, feltétlen meg kell adőztatni, mer1 van, aki csak azéĺt'vésárol tęlket' hogy tőkét képezzen vele. Ezt az adónemet be kell vezetni, és differenciálni kell. Kiszámolta, hogy a Téglagyáľ u
1651196
-Csoľbai út sarkán található telek l rnillió Ft adóbevétęlt jelentene, ha 100,- Ft/m2-enkénti telekadót vetnęk ki rá. Úgy kellene megállapítani az adóösszeget, hogy a belterĹilęten lévo kisebb ingatlanokra
magasabbat, a külteľületen lévőkéľępedig alacsonyabb osszeget. Annyira netn szabad elrémiszteni a tulajdonost, hogy ne tudja befizetni az összeget, de próbálják ösztönözni arra, hogy vagy továbbadja, vagy kezdje meg a beépítését.
Nagy Lajosné: Abbéli aggályának ad hangot' aml az előteľjesztés haľmadik oidalán szeľepel, miszerint az új adónern bevezetésével fennállhat a veszélye annak, hogy több vállalkozás áttelepíti a székhelyét olyan településľe, akkor kisebb terheket l<ell a válla]kozásnak viselnie. Kecze István: Errę azaggáIyra megjegyzi, hogy
a
telek itt tnaľad.
Gönczi Károly: A bizottsági tilésen azhangzott el, hogy ezazelőterjesztés lreln alkalmas aIra, hogy elfogadásra kerüljön. Nęm ez volt a cél, ezt az e|őter1ęsztést a bizottság elvetette.
Az volt a cél és az elképzelés,amit a Jegyzőasszony elolvasott' hogy azokat
a telkekęt adóztassák meg, amelyek nem fizetnek itt adót, rontják a városképet, nem lehęt vęlę mit kezdeni, mert 30-40 millióéŕ árulják az önkormányzatnak. Így ]0-l5 évig is itt állhat' nem lehet vele semmit kezdeni. Nęm az önkományzatbirtokában van' így valamilyen megoldást kell keľesni. Nem aľról van sző tehát, hogy a helyi vállalkozókat' illetve nęm azokat a vállalkozőkat, akik nem
helybe vannak, de termelnek és dolgoznak, és fizetik az adőt, vagy akár a lnagánszemélyeket megadóztassák. Ezt elvetették! Azt is elvetették, hogy 5 rnillió FĹba kerül ennęk a vizsgálata és megtekintése.
Amit Nagy Lajosné felolvasott, azI aPénzügyi és Gazdasági Bizottság nęffI szayazta tneg, hiszen nem ez volt a cél és az elképzelés. Ezéfi kélte a bizottság, hogy a címzetes ťőjegyző aSSZony nézzen utána a lnosonlnagyarovál'i helyzetnek. Abból kell kiinclLrlni' és azt lehet javasolni, hogy áprilisban annal< éI1elmében készítsenek egy előterjesztést'
Molnáľ Imľe: Véleményébenelmondja, hogy tĹĺrheteÍlęnaz Arany János u. 2. szán alatti ingatlan helye, a Capri bolt helye, a Rózsakeń melletti teľület állapota' a szociális otthon mellętti teľület.
Javasolja elfogadásľa' hogy csak ęzękrę az épĹiletekre kerüljön kidolgozásra egy adónem. A határidő a kovetkező testületi ülés legyen. Ezután lehet továbblépni. Reméli, hogy az előterjesztés elfogadása után vagy beépülésľekerülnek ezekatelkęk, vagy a tulajdonosaik eladják.
Nagy István Zoltán: Először is rnegköszönni a gyoľs tájékozódást. A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság ĺilésénazért a|akult ki egy ,,helyben járás", meft a he|yi lehetoségek hangoztak el többnyire, és félreértésis volt. Itt arról van szó tehát, hogy nem a helyi vállalkozőkat, hanem olyan területek gazdáit szerętnék szeľény méľtékbeađőa|á sorolni, akik a váľosnak sem ipaľűzési adót, sem
kommunális adót, illetve semmilyen adót nęm fizętnęk. Elhangzott kalkuláció szerint 6-7 millió Ft összeg bevételľelehet számítani. Úgy érzi, hogy a város jelenlegi anyagi helyzete szükségétlátja ennek az összegnek' hiszen mindęn havi ülésen van olyan napiľend, amihez kellenę egy kis pótlás. }i4ég azt is el tudja képzelni az 1.000,- Ft-os leválogatás dacáľa, ha 500 köľüli ilyen telek, akkor hátha van még 8-10 olyan, atniről a tęstülęt tagjai nem tudnak.
Egyetért Dr. Ducza Lajos települési képviselo azon véleményével,hogy differęnciáltan kęll az összeget megállapítani. 100 _ 150,- Ft körijli összeget elfogadhatónak talá|ja, męrt ez évek óta a lehetősége között van, csak nem vették észre, illetve türelmesebbek voltak. Öľül, hogy sikerül ezt a dolgot a ,,rév felé juttatni.''.
Kecze lstván: Megköszöni az elhangzoÍt véleményeket, javaslatokat. További véleménynyilvánítási' javaslattételi szándék hiányában elmondja, hogy a bizottsági ajánlás értelmébena következő hónapban fognak dönteni az adő mértékéľőla kivetett ingatlanok tekintetében.
A bizottsági javaslatának 2.l pontja teljesült a jegyzóasszony beszámolója értelmében' Ez a|apján a bizottsági határozati javaslat maľadék egy pontja maradt javaslatként, miszerint a telekadó bevezetéséľől szóló előterjesztés kerüljon átdolgozásľa, és az 2011. április havi soros bizottsági, illetve testületi ülésre kidolgozásra' Felelos: Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyzó aSSZony. Szav azásr a bocsátj a a határ ozati j avasl at ily formában történő el fo gadását !
1
66/1 96
Kisújszál1ás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal) elfo
ga dj
a a j avas
l
a
(l2
igen
tot, és a követke ző haÍfu ozatot hozza:
/20l 1. (I I I.29.) szám ú ön korm ányzati határozat telekadó beyezetéséről szóló előterjesztés átclolgozásáról a 7 4
KisĹljszállás Váľos Önkoľmányzati Képvisełő-testülete űgy dönt, hogy a tęlekadó bevezetéséről szóló előte{esztés kerÜljön átdolgozásľa a201|. ápľilis havi soľos bizottsági és képviselő-testülęti tjlésre. Dľ. Kittlingeľ Ilona cílnzetes f(5jegyző 20l l. ápľilisi soľon következő bizottsági és képviselő-testületi Ĺilés
Felelcĺs:
Hatáľidő.
Erről értesÜl:
l. 2. 3. 4.
Kecze István polgáľmesteľ Dr. Kittlinger llona cílnzetes ťőjegyzó Polgámesteri Hivatal Pénzügyi Osztá|ya Polgánnesteri Hivatal Szęrvęzési osztálya
18. narrirendi rront:
Előterjesztés a
la
kcím bej elentés szabály ozásána k vizsgá latá ľól
Kecze István: KiegészítéstneIrr kíván tenni' kéľdéseknekad helyt.
Dr. Ducza Lajos: Kéľdéséttalán a ľerrdőrkapitány úľhozkellett volna intéznie. Régebben úgy volt, hogy rendőri igazoltatáskor baj volt, ha a lakcím nem stimlnęlt. Most ilyet nem is kérdez a rendciľ. Meg lehetne bĺintetni azt, akinek nincs lakcímbejelento káftyćLJa? Tanácstalan, de kérdezi, hogy nem büntetik azt, aki csak a városban ..lófr'ál'', és nincs is neki bejelentett lakása? Kecze István: Koľábban többször szóba keľült a rniskolci példa, ahol, nem tudja sikerült-e utána nézni, hogy megalkotta-e Miskolc megyei jogú város azt a ľendeletet, ahol 6 m2 hasznos alapteriiletet engedé|yezett egy fő részére.Eľľol többször volt sző.Ez is egy töľvénytelen rendelet? Szepesi Jenő: A lakcímbejelento kártyán van állandó és ideiglenes lakcím. Helyben rnelyik cím bejelentéséreflzet segélyt az lgazgatási osztály? Szeľinte ebből kell kiindulni. Polgármester úr említette a miskolci példát, melyľe megsegyzi, hogy a böftönbe is 6 m2 jut ez elítéltre.Az lęnne a cél, hogy egy épületbe ne legyen bejelentve l 5-20 embeľ, főleg úgy, hogy esetleg az egész épület 20-30 m'.
Móthé Zsolt telepulési képviselő ]9.39 órakor kimegy az ülésteremből. (jelen vąn ]] fő, 9I,67%-os részvétel)
Molnár Imľe: Elmondja, hogy az előző napirend is ehhez hasonló volt. Az előteľjesztésből látszik,
hogy az van kidolgozva, hogy nem lehet megcsinálni' Reméli' hogy azzal a kéľdéssęlfoglalkoznak, ami miatt a ľendęlet megalkotását szeretné az önkormányzat. Ki kell dolgozni a miskolci példa mintájára ęzt a ręndelet-tervezetet, amit fogadjon el a képviselőtesttilet, még akkor is ha ,,visszadobják'' vagy egyéb hiányossága lesz. Dolgozzanak ki a város számára megfelelő rendeletet, ami előľelépéslęsz. Akkor is előrelépés lesz, ha visszavonatják, meľt legalább az embeľekben tudatosul az, hogy milyen ręndeletet hozott a képviselő-testület. Ennek az elteľjedése után mindenképpen pozitív hatása lęsz.
Kecze István: Jelzi' hogy még a kéľdéseknéltartanak. Mo|náľ Imre: Nem baj, egyben mondja el gondolatait.
167 t196
Dr. Kittlingeľ Ilona: Hangsúlyozza, hogy Nagy Tüncle
osztá|yvezetővel közosen válaszolnak a
fęlvętődött kéľdésekľe.
Dr- Ducza Lajos telepiilési képviselő kérdésérevalaszoĘa, hogy sok embernek nincs olyan lakcíme, ahová bejelentkęzzęn, és ténylegesen is nem tańózkodik lakásban, mert hajléktalan. Eről nagyon sokat lehet hallani, amit nem btĺntetnek. Az a kötelessége mindenkinek, hogy ahol lakik, ahol állandó
jelleggel, életvitelszen]ien él, oda bejelentkezzen vagy állandó, vagy ideiglenęs lakcímre. Cél, hogy ott mindenki elérhętő legyen, ahol ténylegesen taftózkodik. Az előterjesztés végéníľják, hogy több városban hoztak ilyen rendeletet. Törvényességi észrevételt tettęk korábban a közigazgatási hivatalok, jelen esetben a kormányhivatalok. Minden esetben - ha ilyen jellegű a szabályozás - ha nilrcs szabályozási lehetőség, akkoľ azt az alkotmánybíľóság meg is fogja semmisíteni.
Fcilösleges olyan ľendelętęt alkotni, amiľől eleve trrdják, hogy az töľvényséftő. Más a telekadóval kapcsolatos ľendelet kidolgozása, hiszen ott a töľvény az önkotrnányzatnakszabá|yozási hatásköft ad. Megadja a tcirvény, hogy milyen kęretęk között alkothatja męg a saját rendeletét' és azokon a keľeteken sem lehet majd túlmenni' de azéft szabályozási lehetősége yan aZ önkormányzatnak. Itt viszont nincs az önkoĺmányzatnak rendęletalkotási hatásköre. Hahoz egy ilyen ľendeletet, akkor a
koľmányhivatal törvényességi észľevétęlttesz, amivel egyet a1kotmánybíróságig, és az fogtra ezt lnegselnlnisíteni. Ugy gondolja, hogy nęllr ezt azęszkizt kell használni.
kell értęni, különben elmegy
Máthé Zsolt telepiilési képviselő 19.13 órąkor bejön az iiléstererube. (ielen van résn,étel)
az
]2 íő, ]00oÁ-os
Dľ. Kittlinger Ilona:
Al^lolt az örrkoľrnányzatnak majd lesz lehetősége - úgy gondolja - valamelyest szabályozni, az, alnikor az önkoľInányzati lakásokba való befogadásról dönt. Itt is ad majd a töľvény bizonyos szabályozási lehetőséget' de bizonyos szernélyeknek ott is engedményt ad a bérbęadó hozzájárulása nélktili bejelentkezésre. Itt általánosságban nincs az önkoľtnányzatna|< szabá|yozási lehetősége, tehát nęm is javasolja, hogy kövessék azoknak a példáját' akiknek már töľvényességi észľevétęlttettek. Ha mégis úgy dönt a képviselő-testület, hogy követni akatja, akkoľ legalább várja meg, hogy mi lesz a törvényességi
észľevéte1ekvégkimenetele.
A további kéľdésekreNagy Tünde osztályvezeto asszony fog válaszolni.
Nagy Tünde: Folytatva 1egyzóasszony gondolatait, elmondja' hogy a legtöbb esetben, ahol megalkották már ezeket a rendęleteket, az |ett a sorsuk, hogy sorra hatályon kívül helyezik az
önkormányzatok. A miskolci rendeletnek még nem Lálta a végkimenetelét, azonban Sárospatak, Salgótaľján, Polgáľ váľosokban mind az elmúlt hónapban és ębben a hónapban döntenek a képviselőtesttiletek, hogy a kormányhivatalok figyelmeztetését követően a saját rendeletüket hatályon kívül helyezik. Teszik ezt azéft is, meft az alkotmánybíľóságnak már született olyan döntése - amit jegyzóasszony is említett - hogy hasonló, ilyen szabályozást, amit a testület elgondolt, elképzelt,
megsemmisített,
és alkotmányossági aggályok
felvetése miatt úgy ítélte[leg' hogy az
önkormányzatoknak nincs lehetősége ilyen rendelet megalkotására. A segélyeknél,illętvę az ellátásoknál a kérdésűgy hangzott,hogy az állandó vagy a taľtózkodási helye a mérvadó. Amennyiben egy ügyfélnek mind állandó, mind taľtózkodási helye van, tehát mindkét fajta lakcímmel ľęndęlkezik, akkor a jogszabály ań. írja elő, hogy ott igényelheti az ęl|átást, ahol életvítelszenĺentańózkodik. Tehát, ha állandó lakcíme és tartózkodási helye is van, akkor a kettő közül, ahol éppen életvitelszerűen tartózkodik, ott igényelheti meg azellátását.
Szepesi Jenő: osztályvezető asszony uto|só kijelentése indukálta benne további kérdését:Van-e visszacsatolási lehetőség az ál|andő, és az ideiglenes lakhely közötti nyilvántartásnál, hogy hol kapta meg a segélyt? Nincs-e dupla,,megoldás'' benne?
Tuka Antal: Kérdése,hogy van-e arra lehetősége a hivatalnak, hogy olyan jellegű
adatot
szolgáltasson a képviselő-testületnek, hogy Kisújszálláson a 4-5000 ingatlanon belül adott ingatlanon
1
68/1 96
belül hány fő van hivatalosan bejelentkezve? Lehetne egy ilyen információval bími? Lehet, hogy olyasmiľől beszélgetnek, ami KisĹljszálláson nęln is probléma, bár mindannyian tudnak olyan esetet
mondani, hogy számukraaznęÍ| ételvitelszerti ott tańózkodás, hogy egy 35 m2-es ingatlanba 12-ęn vannak bejelentve.
Tatár Zoltźln: Elég régen olvastamár az Alkotmányt, és egyébként is most átdolgozás alatt van, de olyan megfogalmazás biztos van benne, hogy az állampolgáľoknak joga az egészségesélęthez való joga. Ha ő etľe nem képes, vagy nem tudja felfogni, hogy az életvitele máľ károsítja aZ életét,akkoľ aľra van-ejog és lehetőség, hogy a képviselő-testület lehetővé tegye szálnára?
Gönczi Káľoly: Mi a realitása egy olyan beszélgetésnek, hogy: ,,Menjetek Ksújszállásl"cl, neľt ott
konnven és gyorsan nlegkapjátok
cl
segélyt, nlinĺhą Karcagon, vagy egyéb nlás helyen lennétek?''
Dr. Kittlinger Ilona: TĺłkaAntal telepiilésí képviselő kérdéséreválaszoĘa, hogy igen'
tcjbbféle
leválogatást tudnak végezni. Ezt meg kell beszélni az okmányiroda opeľátoľával. 4.800 lakás van Kisújszálláson, és kevesebb, mint 12.000 lakosa van. Sok üres lakás van, sokan laknak egyedül vagy ketten' és a többięk pedig nagyon Sokan. Azt viszont a lakcírn alapján nem tudják, hogy ęzek a lakások mękkoľa nagyságĹlak négyzetmétenemeghatározva. Göncz Kóľoly telepĹilési képviselő kérdéséreyálaszolją, hogy elhangzik-e olyan kijelentés, hogy menjetek Kisújszállásra, ahol könnyen intézik a segélyt - ezt nem tudja. olyan viszont elhangzik, hogy gyertek Kisújszállásra, lnelt Kisújszállás egy nyugodt település, és éľdęmesitt élni. Kisújszállás egy élheto kisváľos'
Nagy Tüncle: Szepesi Jenő települési képl,iselő kéľdéséreválaszoĘa, hogy igen, van visszacsatolás. NeIn fejezte be gondolatlnenetét az ęlső válaszadás során. Tęrmészetes, aki két lakcírnrllel is ľendelkezik, és akár az állandő, akár atarÍőzkodási helyen lévő hatóság megállapítja az ellátást, akkor a másik lakcíln szeľinti illetékes hatóságot ahatátozaÍ egy példányával éftęsítęniekęll, így tud róla a másik hatóság, hogy a másik illetékességiterülęten ęllátást állapítottak fi\ęgaz illetcĺ szernélynek. Gonczi Károly telepiilési képviselő ĺir .felvetésĺźremég an.nyit vólaszoln.a, hogy Ĺlgy gondolja, hogy amikor egy töľvény vagy rendelet meghatáľozza azokat a kötelezettségeket, amit be kell tar1ani a segélyek megállapítása során, akkor nem szabad, hogy különbség legyen két település között a segély megállapításának a módjában. Az ugyintézés minőségében' vagy a tájékoztatás, felvilágosítás teljességébenlehet különbség települések között, a megál1apítás végeredményében azonban semmiképp' Sőt, ami az e|mu]t év végéntöľtént rendeletmódosítások során, szigorította azokat a feltételeket, ami az önkormányzati rendeletben eddig talán könnyebben megszeręzhętő segély, vagy ellátás volt.
Kecze lstván: Megköszöni a kérdésękmegválaszolását. Tatár Zoltán alpolgármester úr kérdezte még' hogy hozzá lehet-e segíteni óket az egészségesebb élętköľülményekhez? Erre az a válasza, hogy sok önkormányzati bérlakással biztos. További kérdésfęlvętésiszándék hiányában vélernényeknek, javaslatoknak ad helyt.
Tuka Antal: Véleményébenelmondja, hogy az ęlőző önkormányzati tilésen, amikor ez felvętésľę
került, akkor ténylegesen aZ volt a cél, az elképzelés, hogy szülessen döntés. Egyetéľt Molnár Imľe települési képviselő javaslatával is, hiszen tényleg az lenne a cél, hogy a hivatal, vagy a címzętes fojegyző asszony abban segítsen, hogyan lehetne ęzeket a dolgokat megoldani, és egy olyan rendeletet alkotni, amely ezt valahogy kezeli. Az eloterjesztésben szeľeplő j avaslat nem ilyen j ellegű. Arľa konkrét yálaszt nem kapott, hogy az elmúlt önkormányzati tilésen egy rudabányai önkormányzati ręndelet - amit átadott - megsemmisítésre kęrült volna. Megerősítette volna tudatában az, hogy az előteľjesztés męllékletébentalán a megyei koľmányhivatali á1lásfoglalás mellé lett volna tévę.
Głinczi Káľoly: Bizonyáramáshol álltak sorba, amikor az emlitęÍt mondatok elhangzottak. o hallotta ezęket a mondatokat. Azza\ nem vitatkozik, hogy Kisújszállás nyugodt kisváľos, đęezzel a gondolatmenettel éppen ęzt szeľetnékmegóvni, illetve a megteremtett forľások ne egy olyan kútba
1
69/1 96
menjenek, alni feneketlen. Egyetér1 Molnár Imľe képviselőtársával, azt a fonnáÍ' kell megkeľesni' hogyan lęhet ezt megoldani. Soha neln jáľ az ilyesmibęn elől Kisújszállás! Nekik is ki kellene találni valami olyat, amivel próbálja megvédeni magát a váľos. Nagy Ti'inde osztályvezető asszony is mondta, hogy hoztak máľ olyan döntést, amivel kicsit sikęľült nehezíteni, szigorítani a rendelętęn. Talán, van még olyan terület, aIĺ'Iin lehet tovább szigorítani' Mindenféleképpen előľefele kellmenni, meft hamár baj lesz-ami éľezhető, hiszęn egyľe több segélyt és juttatást kell kiadni - akkoľ máľ régen rossz lesz. Előzzék meg ezt!
Menjenek elébe, és próbáljanak meg tényleg olyat csinálni, hogy Kisújszállás valóban élhętő váľos a váľost, akkor nagy gond lesz!
maradjon. Ha ęlözönlik
Máthé Zsolt: o ahhoz a gondolathoz csatlakozna, amit osztályvezető asszony rnondott. Ha valakinek jáľ egy segély vagy juttatás' akkor az jár.Itt neln eľről van Szó, hogy kinek mit szeretne adni, hanetn, ha enlrek a törvényi, jogszabályi háttér lehetőséget ad' akkor azt mindenkinek egyforľnán biztosítani szLikséges. Csak az osztályvezető asszonyt dicséľi,hogy pörgősen mennek ezęk a dolgok, hiszen könnyen jutrrak segélyhez a rászoľuló embeľęk. Értia másik oldalról a dilemmát meg a problélnát, de nehogy oda jussanak ezekkel a szigorításokkal, hogy jogszabályt sértęnek, és nehogy oda jussanak, hogy a nehezítéssel, a szigoľítással esetleg olyan emberękęt hozzanak nehezebb helyzetbe, akik rnár hosszú évek itt élnek, és jár nekik az a segély. Éni,hogy megoldást kell keresni, dę nem lát olyan
jogszeľű, jogállami keretek közott működő megoldást, amely ne séńenéaz itt hosszasan berendęzkedett polgárokat. Hangsrilyozza lnég egyszeÍ) ha könnyen megy a segélykiosztás annak, akinek jáľ, az csak az osztály munkáját dicséri, amihez gľatuláI!
Kecze István: Elnézést kéľ,hogy megszakítja a véleménynyilvánítás soľát. Nevezzék náľnevén a Az itt szĹiletett helyi cigány lakossággal alig van probléma, az ugy, ahogy szĹikséges
gyeľeket.
Inegkapja az e|látását, a szociális hálóban biztonságosan elhelyezkedik. Nem ezzę| varĺ problénra! betelepĹilő, borsodból, nyírségből jovő cigánycsaládokkal van baj, akiknęk van 5-6-l0 gyereke. Ezeket nem tudják ellátni, nęln tudnak velük mit kezdeni. Ront mindęnfélę színvonalat a városban úgy aZ iskolában, mint a város közéletében' Eń a betelepülést kellenę valalllilyen foľmában megakadályozni, lnég ha csökken a váľos lakossága is. Ilyen áron nęm szęľętnék a lakosságszálnot megtartani!
A
Nagy István Zoltán: Egy javaslatot szeretnę tęnni. Címzetes főjegyző aSSZony Tuka Antal telepütési képviselőtársának adott válaszában ezt lehetővé tettę. A kövętkező önkormányzati ülésre készüljön egy leválogatás bizonyos szisztéma szeľint, amiből kidertilhęt valami. Ha az dęri-il ki' hogy nincs is ilyen pľoblérĺla,akkoľ nem foglalkoznak ezze1a témakörľel tovább'
Dr. Malatinszky András: Csatlakozik Nagy István ZoItán képviselőtársa véleményéhezkicsit karakterikusabban megfogalmazva. Azt is meg kell nézni, hogy a lakhatásnak milyen ÁNrsz
előírásai vannak. Ha valami törvényes hivatkozási alap, akkor az aZ, mert egészen különleges dolgokat lehet hallani az éjszakai patkány lábrágásľól és egyebekről. Nyilvánvaló, hogy nem lehet azonnal dózerrel nekimęnni olyan épületnek, ami tetőt jelent az embeľek feje ftĺlött, de ha vannak ÁNTSZ előírások, akkor azokat be kell tartatni, és egy városnak olyan híre is lehet, hogy itt lehet lakni' csak vannak szabályok.
Máthé Zsolt: Nem mondta, hogy nem ért egyet azza\, ami elhangzik, csak találják meg ań
a
töľvényes jogszabályi keretet' hogy ne semmisítsékmeg a helyi rendeletet visszamenőleg, illetve az alkotmánybíróságig ne jusson el.
Gönczi Káľoly: Dľ. Malatinszky András települési képviselő javaslata máris arľafęlémutat, hogy nem ezt a rendeletet kell nézni, hanem egy másik rendeletet, és azon kereszttil megfogni ezt. A higiénikus állapotok fęnntaľtását sokan nem fogiák tudni biztosítani. Megoldás iľányába vezętęz a dolog' Ezt a dolgot kellene akkor megvizsgálni. A hivatal feladata lenne, hogy hozza az ötlęteket ezzel kapcsolatban. Örül, hogy Polgármester úľkisegítette, így végre nem neki kellett megvédenie magát! Azértkell ezze| foglalkozni, mert már híľek indultak el' és minket pľóbálnak besározni azzal,hogy ők telepítenek be családokat, amibe van köľmekopása képviselőtársának is.
1701196
Dr. Malatinszky Andľás: Ha már nevén nevęzik a gyereket, akkor felvállalja, hogy ebben van valalnifele előítéletesség. Ennek Van egy biĺnmegelőzési vonatkozása is, meft a ľendőľöktől - akiket nagyon tisztęl - soha nem kapnak infomációt. Fontos lenne tudni, hogy merľe kell menni fokozottan
-nappal. Hangsuly ozza, hogy semmiféle előítélete n incs. a mezĺĺőrségnek teľepjárót vásáľolt, mefi így egy szombati napon négy óra alatt bejárták Csorbától kezdve a Lógókertig mindent. Az úton találkoztak két keľékpáros fiatalembr.ĺręl.. Az egyik kerékpáľ 60.000,- Ft-ot éft, a másik csak 20.000,- FĹot. Alig egy óľa múlva a lógókeftnek a megfelelő helyén távcsővel észrevették, hogy valamit hoznak. Hátul volt egy döglött lnalac, amit a dögkútból hoztak világos nappal. Ez annyiban kapcsolódik ide, hogy ennęk nem volna szabad elofoľdulnia. Ez valahol ezzel is összeÍiigg. éjj el
Az önkonnányzat nagyon hasznos döntése volt, hogy
Dr. Kittlinger llona: Nęm biztos' hogy összeszedett tud lenni' tĺefi annyi tninden eĺhangzott. EljLrtottak máľ majdneln mindenféle jogszabályhoz, és eljutottak a bűnözéshez is. Egyet rnindenkinek el kell fogadni: az uniós nonTa Magyarországra is éľvényes,miszeľint mindenkit megillet a szabad kcjltözködés joga. Senkit nem lehet koľlátozni abban, ha valahova költözni akar.Ezt mindenkinęk el kell fogadnia. Megpróbálnak egy leválogatást megcsin álni így , hogy ezzel a listával sehol senki ne tudjon visszaélni. Nem tudja, hogy hol van ĺ'ires lakás, nem tudja' hogy ki lakik egyedül. Statisztikai szempontból kell ezt elkészíteni. AZ ÁNTSZ-nek nyilván vannak lakhatási, és egyéb más közegészségügyi előírásai, és van a ľágcsálók és rovaľok irtására is központi jogszabály, amely szerint a tulajdonoslral< a kötelessége mindęzt elvégezni. Amennyiben nem végzi el, kötelezni lehet ľá, hogy e|végezze. Arľa is van ęlőíľás, ha valakiľe ĺáakar borulni aház,vagy a kaľbantat1áSi kötelezettségeit nem hajtja végre, akkoI' az építésügyijogszabályok alapján kötelezni lehet ľá, hogy azt eIvégezze' Nagyon sok olyan központi jogszabály van, alni alapján ezeket a problémákat męg lehet oldani, a kotęlęzésękęt elő lehet írni. A probléma csak ott van, amikoľ ęnnęk a végľehajtására kerül soľ. Nem mindenki azérÍnen teszi ľendbe a házát, meft nem akarja, hanem azéft, mert nincs ľá tehetsége. olyasmit pľóbál az önkormányzat szabáIyozni, amihez nincs hatásköre, vagy ami lnáľ valahol rnáshol le van szabályozva, és nem is önkoľmányzati rendelettel kellenę azokat a problémákat rnegoldani, amik most problémát jelentęnek. Kecze István: Máthé Zsolt képviselĺjúľharmadszor kér szót? Megneveztetett? Valaki rnegséftette Képviselő uľat? Igen? Egypeľces hozzászólásra megadja a lehetőséget. Gönczi Károly képviselő uľat
kéri, hogy vigy ázzon szav aira.
Máthé Zsoltz Úgy gondolja, hogy emellett már nem lehet elmenni szó nélkül, foleg abban az esętben, amikoľ pontosan az ellenkezője tĺir1éntannak, mint amit Képviselő úr állít. Sajnos állandóan vele foglalkozik, de azt azért szeretné tudatni vele, hogy aki ęzt a hozzźszőlást a forumon felírta egy HHMM nevezetíi, nikkel rendelkezelő személy volt a lakosok betelepítésévelkapcsolatban, és pontosan megvédte az önkormányzatot eZZe\ szęmben, mefi azt mondta, hogy ilyen ,,maľhaság'Ł1s| nincs szó. Ha Gönczi Károly képviselő úr odafigyel alĺa, amit olvas, akkoľ talán nem ereszt el ilyen megjegyzéseket!
Kecze István: Gönczi Káľoly képviselőt arľa kéri, hogy minden probléma nélkül zárja le ezt avitát.
Gönczi Káľoly: Próbálkozik vele. Minden bizonyára félreéfiette'amit képviselőtársa mondott, vagy íń. o ilyet soha nem tett, és nem is fog tenni. Szepesi Jenő: o más témában kíván szólni; nem kíván bęleavatkozni képviselőtársai vitájába' Emlékezete szeľint a hętvenęs évek közepében még élt az a rendelet' hogy minden utcában volt egy utcabiza|mi, és akkor lehetett bejelentkezni egy utcába' haazutcabizalmi aláirtaa bejelentkezési lapot. Ez nagyonjó rendszer volt. Sajnos ezt megsztintették azza1egyĹitt' amiről Dľ. Ducza Lajos képviselő úr említett. Ezeka dolgok sajnos lehetőségek adnak a visszaélésekre.
17 1
t196
Kecze I s tvá n : Megkcĺszön i az e|hangzotl vé leményeket' j avasl atokat. További véleménynyilvánítási, javaslattételi szándék hiányában a vitát lezárja. Kéľi,szedjék össze közösen a javaslatokat, amelyek lényege azvo|t, hogy a következő, áprilisi ülésen téľjenek vissza etr'e az előter1esztésre. Konkrét javaslatként elhangzott az abizonyos leválogatás mindenféle idevonatkozó törvény figyelembevételével, már ami a titkosságľa és a személyességijogok megséńéséľevonatkozik. Ezen túlmencĺen volt még egy konkľét javaslat, amely Rudabánya településsel kapcsolatosan hangzott el. Kęľęssékmeg annak a településnek az önkonnányzaÍi rendeletét, arĺely még nem kerÜlt lnegsemmisítésľe,ahol még nem lett felszólítva a képviselo-testtilet a ľendelet visszavonására, mel1 valami hézag keletkęzęttakózigazgatási és koľmányhivatalok között. A határido a201|. ápľilisi soľos Ĺilés legyen, a felelős pedig Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes fójegyzo. S zav azásr a b o csátj a a határ ozati j avas l at i ly form ában történő e l fo gadás át !
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (1Ż igen szavazattal) elfogadja a .iavaslatot, és a következo határozatothozza:
7 5
a
n koľm á ny zati határ ozat tés szabály ozásá nak vizs gá latár ól
/20 l l . (I ĺI.29.) szá m ú ö la kc ím bej elen
Kisújszállás Város onkormányzati képviselő-testület úgy clönt, hogy az áprilisi soron következő képviselő-testületi ülésľe a lakcímbejelentés önkonnányzat által történo szabályozási lehetőségéről készüljön újabb előteľjesztés, melyhez a Polgánnesteľi Hivatal ľészéľea következő fęladatokat határozza lneg:
A
szerĺélyhez fÍiződő jogok megsértésę nélkül töfténjen olyan adatleválogatás. hogy aclott ingatlanban hány fő van hivatalosan bejelentkezve. Az ország településeinek a lakcílnbejelentés szabályozásáľól szóló hatályos önkoľmányzati rendeleteit át kell tekinteni' Felelős: Dľ. Kittlinger llona cílnzetes főjegyző Határidő. 20l 1 ' ápľilisi soľon következo képviselő-testületi Ĺilés Eľről értesül: l. Kęczę István polgármesteľ
2. 3. 4.
Dr. Kittlinger Ilona címzetes fójegyző Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztálya Polgámesteri Hivatal Szeľvęzési osztálya
napirendi pont: E|őterjesztés a Nagykun Hagyományőrző Táľsulás műkiidtetéséľekötłitt megállapodás módosításáľa 19.
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy bizottság nem táľgyalta az előtetjesztést, amellyel kapcsolatban egy határozati javaslat elfogadása sziikséges, annak l .l számű mellékletével a Nagykun Hagyományőrző Társulás működtetésére kötött megállapodás módosításáľa, valamint magára a megállapodásra' Kérdésekfeltételére ad lehetőséget. Kérdésnem vętődik fel, így véleményeket' javaslatokat vár. Megállapítja, hogy vélemény, javaslat az elóterjesztéssel kapcsolatban nem hangzik el, így szayazásra bocsátja a Nagykun Hagyományőrző Társulás működtetésére kötött megállapodás módosításáról szóló határozatijavaslat előterjesztés szerinti formában toľténő elfogadását annak męllékleteivel együtt!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal)
e
lfo ga dj a a j avas
Ia
tot, és a követk ęző határ ozatot hozza:
(l2
igen
1721196
/20l l. (III.2 9.) szám ú ö n ko rm á ny zati határ ozat a Nagykun Hagyományőrző Társulás működtetésére kötött 7 6
megállapodás módosításáľól
1'
Kisújszállás Város onkorcnányzaÍának Képviselő-testülete
2.
A társult
r|rgy dont, hogy a Nagykun Hagyományőrző Társulás mĺĺködtetéséľekötott megállapodás rnódosítását ahatározat 1. számú melléklete, a működtetésľe kötott megállapodását egységes szeľkezetben a határozat2. számí melléklete szerint fogadja el.
önkományzatok működtetésére kotött rnegállapodás módosítása és a módosításokkal egységes szęrkęzetbe foglalt táľsulási megállapodás az Lrtolsóként el
fogadó társul t önkonnány
z
aÍ határ ozaÍával vál i k hatály ossá.
Erről értesül: l./ Társulási Tanács elnöke 2./ Valarnennyi társult önkormányzat polgáľmestere
H:\S:ene:ésVanó Zsóka\onkornóny=at
- Képviselő-testĺilet\20] ]. év\20l l-03-29-képvłest-jglk'doc
1731156
o-.ĺ.6. nol l.
(lIl
29.) szálnŕl orlkoi'lllállyzati Ilatál'ozat ]. szálnú nielléklete
l\'Icgzílla poĺl:ĺs
ll
rlr á rr},ő rz-ő Tá I's tl l lis lll íi l<öĺĺ (etéséľelĺö tött lrlegálltrpoĺl ás nl óĺlosítrisá l'a
ir N
il 91'l
řIir gYo
1./ A Nagyl
l.l
ĺ\ niegállapoclás 2./ ĺ\ tál'sLllłĺs1ogi szelllélr.hel1.'ébe a koi,et]<ezo pollt lép: ,,2./ A táľstlllis jogi sz-elllélr'iséggcl I'eIlĺlell<ezĺĺtzil'stllńs, nlĺil<öĺlése sol'án - I
1.2.^ nregállapoclás 3./
A
táľsLrlás tagijaillal< lle\/e
és sz.él
orrkol'lnán)'7atziilal< szél
l
e
t tll e_{ll cr'e zésl'e lll
,,I(ći1ró,'.\lrllńs1, tól' 1.'' ó cl o s tl
l
-
1.3'A nlegálla;;oclás 7'i ł\ t1rl'sil láS alal]Vető SZa](felaClata l]ontia l)elyébe a kovetkezo pollt A tiil'srrlzis łlir1iveĺősza Iĺ1 elłtl ł t:i ',7./ 9 1 050 1 1 Közlll íi r'clőĺl ćs i ter,él<en),Sé gel( és tli lll o glr tás rr Iĺ 9499001 N'Iáslrovlĺ llel:l sol'olt egl,éb l<özösségi, tńľsaĺlaInri ter'élĺelr),ség
lé1l;
93Ż9797 j\'Izishol,li lrellr sor'olt cg.1'éb szól'rrlĺoztatási ter,ćl
7/a. A tár'stI lás sz_alĺágaz-ati besoľolása pollt-1a helyébę a következő pollt Atríl'suIásszlrlĺ.'igi'rzirtibcsol'olása: 932900''
1'4.A lllegállapoclás
,,7/a'
lép:
8./ A táľstrlás besoľolłisa pontia helyébe a kö\,etl(ező pont lép: jogl<öl'e: ĺinállóan nlűlĺöclő gazĺláll
1.5'A lnegállapoclás
PoIgáľnlestel'i l-Iir.atala 5310 I(isújszállás, Szabn
A táľsulás éves kĺjltségvetésil<eľetétKisújszállás Váľos székhely ö nlĺo ľlrrányzatIr ak _ köteles benyŕrj talli.''
onl
1.6.A inegáIlapodás l l./ A táľsLrlás gazclálkoclása b./ pontja Ilelyébe a kovetkező pollt
,,lt.l
táI'sulás gazĺláll
_ ninĺ
Iép:
:
b./ A^táľsulás bevételei a t:il'sulást illetik nleg, azol(at a táľsrrlás elkiilönített szánrláján kezelilĺ. A táľsulás ellellőľzésél'e 3 tagti Iłllenől'ző Bizottságot hoz létre. Äz Ellenőľző Bizottság míil<ödési ľellĺljétnlĺrga hatáľozza n|eg.
2.ĺ Anegállapodás tobbi ponda változatlan lnaľacĺ.
3.l
!ĺ Megállapodás
luóĺlosit:ĺsa a Kincstáľ ltözhiteles llyilvántnl'tásba való bejegyzésével, a
bejegyzés napjával lép hatályba.
1741196
Záraĺ]ék:
E
megállapoclást fogadták el;
a
1. Kisújszállás
2.Karcag 3. Triľkęve
4. Mezótúľ 5' Kencleľęs 6. Beľekfiiľdő
7' Kétpó 8. Kurrrnadaľas 9. Kunhegyes
Kisíljszállás, 201
l
táľsult önkor-rrłállyzatol< képviselő_testĹiletei a következő
szánrťr hatáľozatokkal
17
5ĺ196
l.
a:':ę.'1201 ]. (ĺlI. 29 ) szánlťl ölrkoľnláliyz-ati haiáľozat 2' szánű nlellék]ete j\'ĺegrĺllapoĺl ás
Nĺ\G YI(I'JN
HÄGYoNiANYoRZo TARSULAS tetéséľe
In íi lłötl
Az- 1999. á1ll'ilis 25-éll l<elt llle_9állapoclás Iliódosĺtása a hel','i egyĹittnriĺkĹlĺléserőlsz'óló l 997 ' éx,i CXXXV. toľvéll)' alap.iált
olll
I.
Ál trrllillos l'ellclell<ezésel<
A
táľstllás tag'jai onkérltes ćs szabacl elhatál'ozástll
kölcsönös
eg1,elljogĹrságLrl< tisztęletbęIt tal'trisár,al, a
előnyok és az aľállyos teheľr'iselés aIapján táľsLrlást hozllak létľe.
1./ A táľsulás nel'e:
lłvag1,|qn'] }-Iag;,g111a'r'őľző
Atál'stllásszél
Táľsulás
l(lsťr1szállásl,áľos Po I(
lgáľllesteľi H ir'atal
isLljszállás
Sz_abaclságtérl'sz.
2.i A tlil'sullis jogi sz'cInél1'iséggell'enĺlcll
3'l A tĺiľsullist:rgiaiIlłlĺller'c és széI
Mezótŕrľ Váľos Ölll
Kétpó Község olll
.
Kunnradal'as Nagyközség Önkoľnrállyzata, I(r-łllnradaľas, KoSSutll téľl. I(unlregyes Váľos Önkor'nányzata, Kunhegyes, Szabaclság téľl. (a továbbiakbarr: helyi onkoľnrányzatok képviselő-testĹiIete)
4'i Táľsulás által ellátott felaĺlat, hatásl<öľ és szolgáltatás:
Nagykulr kulturális és sport hagyományok őľzése' ápolása, ehhez kapcso]ódóan páIyázatok benyĹrjtása, ľendezvények szeľvezésę és koordinálása, kunkapitány vtias^äsa koordinálása, kiadváriyok megjeletltetése, ltéprniivészektámogatása, kitiintetések, címek alapítása, adomáĺlyozása, kapcsolaťtartás hatáľoll tŕrli lnagyaľokkal és török
népekkel, nagykunsági intetnetes
honlap létesítése,fellntańása' és egyéb közösségi társadalmi támo gatása, köľnyezetvéd
e l rn
i, öko l ógia i tevékenység.
tevékenység, táľsadalmi céIok
176t196
Żl
5./A táľsulńs
Ď
bétyegzője: I(öľ
ala]<ťl. kol'bell Nag1,lĺLlll l_Iagyonlányöľzo TáľsLrlás 1994. ĺ'e]iľaľtal,középen a NagykLrnságot jelképezo kétfal'kťlá1ló oI'oszlálrnal, nlel;, folort jobb olclaloll hatágťr csillag, bal oldalon Fé]holcl ]átható
nlíikötlése: Nagyl
6./
A társulás
7./
A táľsulás alapvető sza'l
9
1
05 0
1
l
a táľstrlt ölll
teľtiletéľeteljecl ki'
I(öznlĺive lőclési ter,élĺeIlységel< és tálllogatásLr k
949900l Máshová tlell'l soľo]t egyéb közosségi, táľsadallni ievékellység 9329191 Máshová tlenr soľolt e9)'éb szóľal
'7/a.
8./
A táI'strlás szal<ágazati besol'ol:isl'l : 932900
A tál'sulás głzĺlńll
A táľsulás lneghatál'ozott szellenli
niĹĺköclő
és fizil
pénzĹigyi, gazdasági felaclatait l(isťrjszállás Váľos Önkoľlnárlyzatának Polgáľnesteri FIivatala 53]0 KisŕljszáJlás, Szabaclság tér l . lát1a el.
A
társulás éves koltségvetési ]<eľetét KisĹÚSZállás Váľos ollkoI-lnányzatának
9./
A táľsulás ala1lító és feliigyeleti szetve:
öllkoľmányzatrrak
-
kötęleS bellyťljtani'
- llrint
székhely
r\ 3'l pontban felsoľolt öllkoľmányzatok.
10./
A táľsulás dłĺntéshozószelve:
A
táľsulásban ľésztvevő egyĹittmiiködo fele]< a táľstllás vezętéséľe,felaclatainak iľányítására és
végzésérea követkęző döntéshozó szeľVet hozzák létľe:
a./ A táľsrrlás döntéshozó SZęľVe a Táľsulási Tanács, mely a táľsult önkormányzatok polgánnestel'ei ből ál l'
A
Társulási Tanács tagjai sorából elnököt
és elnökhelyettest vá]aszt egyszerĹi szayazati
többséggel, nyílÍszavazással. A társulást az elnök képviseli. A Táľsulási Tanács tagjainak egy és egyenlő szavazatavan.
177 t196
3/8
Szavazlli
sz-etrrél1,g5ę11 Vag\/
a táľsLr]ás tagai által íľásballn1cghatł'tln]aZott hel;,gttę5 ĺĺépi,iselo
ĺrt_ján lehet.
'l'ál'sLllási Tallács al
A
A
'l_ár'tllłisi
T1rľstl l ás i Ta
Tallács tagjai él ellte eg)i al](alolllllla] beszálllolllalĺ
ll
zi
csball
\'é gze
A javaslat
l<é1ll,iselő-Lestti]etciI
a
tt ter,él<ell),ségti l< ľo l'
b'l A tél'ségiegyĹittruíiköcléshez l
l 1./
A táľsrrliís gazĺl:i ll
:
pályázatok údáll clll1,ę1'1 1léllzesz-köz-ökből. kĹilönböző szeľvel
átVett 1lóllzeszkozol
A
tál'strlás sa.ját l,ag;,orlllal I'ellclell<ez-ik, altlel;,Iteli sza1lĺil'trlatir a tál'strlást ilIeti llleg.
táľsLllzĺs bevéte]ei a tál'sLllást illetil< nleg, azol(at a tĺrľsu]zis e]l<Ĺi lollítcn szánll1gzill kezelik. A táľsLl]ás ellellől'zéséľe 3 tagťr Ellelloľzo Bizottságot hoz |ĺjtľe. l\z- EIlcliol'zo Bizottság lnĺikoclési ľencljét nlaga lratál'ozza l'l1eg.
b'/ A
ę'ĺ A táI'sLrlt
ragol< hozzájál'Lrlása
30,-Ft/Ialĺos/él''
A hozzájáľLllás aIapja a llregelozó ér,clecet-lrber'3l-i állallció lal<óllépesség szállra. A hozzájáľulás fizetése lllillcletr él' llláľcitls 3l-ig eseclékes eg)/ osszegbell.
d./
A táľsu]ás szolgáltatásait a teľĹiletfejlesztési
PHARE
költségeit egytitt vlsel ik'
l égzi. A tál'sr"llásbarr r'észtvevo önkoľrrlállyzatokllak téľítéslnelrteseĺl
1;rogľallrlr'ral kapcsolatos
közos pályázat és egyéb pályázatok
táľsLllás rllegszĹĺrrésevagy a táľstrlási nlegálla1loclás fellllonclása esetéli a meglévő l,agyontáľgyal< és rlal'aclr,álly a táľsult vagy kilépó tagol< kÖzött az évęs lrozzájáľtllás arányábaIl lĺeľtilĺ"ęlosztásľa,a l(ötelęZęttségel< is il1,ep al'árryball teľhelik a tái'sLrlttagokat.
e'l A
II.
Részletes ľendelkezéseI< 1./
A
táľsulás tevékenysége a Íĺ4.pontban lneghatározott feladatok Inegvalósítására, ezen tűl tanácsadásľa, szolgáltatásolĺľa, kcĺzös tevékenységekľe teljed ki'
1181196
4ĺ8 2./
A iáľsulás felaĺlat- és hatásl<öľébe taľtozó
iigyel
- a -
táľstl]ásbalr ľésztvel,ő öllkoľllrálryzatol< igényei szerillt' azok közigaz-gatási tel'iiletén a telepĹi l ésköz'i egyĹi ttln Ĺi köcl es teľén j e entkező fe lad atokat e l látll i, a felaclatairra]< ellátáSáVal l
észľevételel<et, javas latolĺat, jelzéselĺet fi gyelelllbe velln i,
- a felaclat]<ölébęll
Í'e]lleľtilő Ĺigyel
3./
A nreglillapoĺló lĺé;lvĺselő-testiileteI< a tál'sulás luűl<öĺlését az alábbiak szeľint segítil< eIő:
- a 4./
-
és hatásköľébe taltozó
iigyekl<el kapcsolatos dÖntéseket a táľsttlás
vezetőjél,el egyeztetik, a táľsLllás l'elaclat- és hatáskcĺľébetaľtozó, helyben keletkező iigyeket a szĹikséges adatokl
A táľsulás l
- a -
táľsttlás felaclat-
táľstllás
a
a lttivetkezĺĺl<:
nregálla1locló l<épviselő-ĹestĹiletek Ĺiléseiľeelkészítia Í-elaclatl
előtelj esztésel<et. a táľstrlás vezetó_je lrrilrclell ér, lnáľcitls
3l'ig
íľásos éľtél<elésĹl<észít a táľstrlás InĹil<öcléséľől'
éI.tékelésösszeállításához eloz-etesęll l
Az
III.
Ezen megállapoclás hatáľozatĺalr időľę szól és a táľsult helyi önkoľmányzatok egybellangző haÍározatáv al j ön
l
étľe, i l l e [ve szĹili i k nreg,
A táľsuláshoz csatlakozni folyaltlatosall, lníg kiválni a naptáľi év ut'olsó Ilapjától lehet. A megállapodás felmondásáról
közölni
szóló képviselő-testĺilęti hatáľozatota társulás tagjaival legalább három hónappat előbb
kell.
Záradékz
1./ Ä Nagykun Együttmíĺl
megállapodást az alapító
179t196
si8
ÖnJ
-
Kisĺrjszállás
l-l atźt l'oz-at sz_á
llla
8611999. (rV ?9.)
7sl r 999.(V r.29
- I(aľcag
r
- Túl'l<eve
t20t 1999.
- Mezotťll'
109t1999 (\i 27
- Kenclel'es
36/1999.(1V.29.) r
- Kétpó
30il999.(V .\2.)
I(ullllaclaľas
- Jász-Nagyl
)
06/ r 999.(Vr.28
- Beľekftjľclo
_
)
)
83/ r999.(Vr.0s )
42lr999.(rV. 30.)
Meg)'ei l(özgyLilćs
2'l E nlegállnpoĺlńs jor,írhagYlĺsli1 lĺör,etőe ll vcszti.
az-
I995' ćl'i ĺ'ebl'uiĺl'1 5-éll l
3'l A Nag5'krrIl Eg1'ĺi1trllíilĺöĺlósi 'I'lil'sullis lll íi l<ötl tctésć ľe lĺijĺŕjÍ1lll egiill:r 1roĺl iis 2000. j all uáľ 1-től töľténő nlóĺlosĺi/rsát Ż1z :rlnpĺĺó heIi'i ijnl
Hatál'oz-at sz'állra
- KisĹljszállás - Kaľcag
256l1999. (XII.ló.) 34211999.(X1.23.)
-
Túľkeve
-
Mezőtťrľ
Kęndeľes - BęľękÍiiľclő - Kétpó _
_
KuIrlnadaľas
-Szo l llok Megyei I(ozgyíilés
- Jász-Nagyl
2l4/|999.(X'Ż|' ')
2t+il999.(X.28.) 204/\999.(X.28.)
ls6/r999.(Xr.08.)
6/2000.(il. rs.)
l12l]999.(XÍ
'30 ')
t112000.(ll. 25.)
1
80/1 96
ó/8
4./
'fáľsulás nlűl<ödtetésél'e lĺötött lnegállapoĺlás 2003' januáľ l-től A Nagykun Egyĺittnríĺlĺöĺlési
ttirténő nlóĺIosítását nz alapító llelyi önlĺoľmáIlyzatok a kcivetltező hatáI'ozattal fogadták el. Önkoľlnányzat t]evę
Hatáľozat szárrra
- Kisŕrjszállás
246t2002. (Xil. 19.) 46612002.(XU .t1 .)
-
Kaľcag
208/2002.(Xil. t9.) 262t2002.(XII.t2 ) 230/2002 (XIt.0s.)
Tťrľkeve - MezőtĹlľ -
- Kendęľes
232t2002.(Xt.t6
- BeľekÍiiľclő - Kétpó
88i2002.(XIl. r2.)
- Kutrmadaľas
st2003.(1.1.) 1412003.(Il. Ż| .)
- Jász-Nagykutr
-Szolnok
)
Megyei I(özgyĹĺlés
5'/ A Nagykun Egyiittnlűl<öĺlés Táľsulás' Illajĺl Nngykun IIagyolllányőľző Táľsulás miĺköĺltetéséľel<ötött nregállaporlás 2007.:ĺ1rľilis 1' rlapjától töľténő nróclosítását az alapító önl
onkoľlnárlyzat -
_
11eve
Kisűjszál lás Kaľcag Túrkęve Mezőtrir Kendeľęs Beľękfürdő Kétpó Kunmadaľas
l_l
atáľozat szállla
20012007. (V:29.) 28912007 (V. 31.) 99/2001 ' (v .Ż4 ') ts8t2001. (vll. t2.) 84/2001. (V. 31.) t36t2001. (v. 23.)
1lĺ2001. (V]].3.) l00ĺŻ007 ' (V.3 l')
A Nagykun Hagyonríl,lyőľzii 'ľáľsulás mĺiködtetéséľekötött megállapodás 2008' szeptembeľ 1. napjától töľténő nlódosítását a táľsult tĺnkornrányzatol< képviselő-testületei a lĺövetkező
6./
hatáľozattal fogaĺlták el:
onkoľmárry Zat nęve - KisújszáIlás -
Kaľcag
- Túrkeve - Mezőttiľ - Kendęľes
- BerekÍiiľdö - Kétpó -
Kunmadaras Kunhegyes
HaÍározat szá
lrr a
Ż9612008. (VlII' 28') 34612008. (VIII.28.)
33t/2008. (X.22.)
t6212008. (vlll.28.) 183/2008. (X. 30.)
2ss12008. (rx.30.) 73lŻ008. (xI.21 ')
l66ĺ2008. (VilI.28.)
21312008. (VIII.26.)
181/196
1/8
7./ r\ Nłgyl<.tlll I-Iag'\'oIllliIl1,ŕiľ'zŕĺ 'l'iil_stll:is lliíilĺöĺlteÍésél'el<ö1ött niegĺi}Ia1loĺlás 20lĺ'......'..-től töľténő IlróĺlosÍt:isát a ízĺl'stlltölllĺĺrl'lrl:ilt1,z:r1ol< lĺé1lr,iselő-tes1iiletei lt l
fogaĺlták el:
oll k oľnl á ll;, -
7n
t
ll e \',Ľ
] l ir t ti
r'oza1 sz'átlla
I(isťgszállás I(aľcag Túľ]<eve
Mezőtĺrľ Kendeľes Beľekfill'clő
Kétpó Kttlrnradaľas I(unhegyes
o/a o/o
182t196
o/o o/o
Az egységes szerl<ęzętbę foglalt lllegállapodás aláíľásállak iclóporltja: 20l1
Kisŕtjszál lás Váľos on l
Kaľcag Váľos Önkor'tlrán1,2ą1
TúľkevęVáľos onkor-nrállyzat
Mezőtúľ Váľos Ön kol'nányzat
Kendęręs Város ollkor'lnártyzal
BeľekfĹi ľcló I(Özség onkoľlnányzat
I( tll-rlnad
aras N agy koz-sé g o
ll ko I'lll án yz-a t
I(étpó Község Öllkol'nlállyzat
Ktl n Ilegyes Váľos oIlkorrrrányzat
1
83/1 96
20. narrirendi rront:
Előterjesztés
a Kisújszállás, Kencleľes, Ecsegfalva, MikrotérségiKiizponti Oľvosi Ügyeleti
Társulás Társu lási Megállapoclás móclosításáľa
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy ahatározatnak szintén két melléklete van magának a megállapodásnak a módosításáľa, valamint az ügyeleti társr"rlás működtetésére vonatkozóan. Kéľdésekfęltételéread lehetőséget. Kérdésnem vetődik fel, így véleményeket' javaslatokat váľ. Megállapítja, hogy vélemény,javaslatazelőter1esztéssel kapcsolatban nelĺ hangzik el,így szavazásra bocsátja a
Kisújszállás, Kenderęs, Ecsegfalva, MikľotéľségiKözponti orvosi Ügyeteti Társulás Táľsulási Megállapodás módosításáľól szóló határozati javasIat elcĺteľjesztésszęľinti foľmában tciľténő elfogadását annak mellékleteivel együtt.
Kisújszállás Város onkonnányzatának Képviselő-testüIete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következő haÍározatot hozza:
77
/20l l .
(I I I.2
9.) szám ű
ö n
ko ľm á
ny
igen
zati határ ozat
a Kisújszállás, Kencleres, Ecsegfalva MikrotéľségiKözponti Oľvosi Ügyeleti működtetéséről szóló Megállapodás módosításáról
l.
(l2
Táľsulás
I(isĹrjszállás Váľos ÖIlkoľrnányzatának Képviselő-testülete a Kisújszál1ás, Kendeľes, Ecsegfalva MikľotéľségiKözponti orvosi Ügyeleti Társulás, a táľsulás működtetéséľe kötött rnegállapoclást a határozat javaslat l. szálrrú męlléklete, a működtetésrę kötött megállapodást egységes szeľkezetben al^ĺatározat javaslaÍ2. szárnú rnellékletę szeľint fogadja el.
2.
I(isťljszállás Város Örlkonnányzatának Képviselő-testülętę fęlhatalnazza a polgármestel1 a rnegíllapodás módosítására és az egységes szeľkezetbe foglalt megállapodás aláírására. Fęlelős: KeczęIstvánpolgárľnester
Határidő:
azolrnal
Eľľől ér1esül: 1./ 2.
Társulási Tanács elnöke
l Y alamennyi társult önkonnányzat
3./ Polgáľrnesteľi Hi vatal
S
po
l
gármesteľe
zęrvęzési o sztály a Kisúj szállás A
7 7 / 20 1
l . (lII.29.) számú önkoľm ány zati határ ozat
1
. számú m
e l
lék l ete
M EGÁLLAPoDÁS
a Kisújszállás, Kenĺ|eľeso Ecsegfalva MikľotérségiKtizponti Orvosi Ügyeleti Táľsulás m űködtetésére köttitt megállapodás módosításá ľa
A társulás tagjai
a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva MikľotéľségiKözponti orvosi Ügyeleti Táľsulás működtetéséről szóló Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) a következők szeľint rnódosítják: 1
. A Megállapodás
2.
5. ,,A társulás által ellátott feladat' hatásköľ és szolgáltatás'' pontjának utolsó bekezdéséből a,,kisegítő és'' szövegľész törlésre kerül, így az utolsó bekezdés ,,Y állalkozási tevé ke n ys é ge : A táľsulás vállalkozási tevékenységęt nem végez'" szöve grészre v áltozik. A Megállapodás 9' ,,A társulás típus szerinti besorolása'' pontja helyébe a következő pont lép: ,,9.l A társulás gazdá|kodási jogkiiľe: önállóan műktidő
184t196
A társulás
3.
meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogatő tevékenységeit, ezen belül különösen pénziigyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Onkoľmányzatźlnak Polgármesteri Hivatala 53l0 Kisújszállás' Szabadság téľ1. látja el. A társulás éves költségvetési keľetétKisrĺjszállás Város Onkoľmányzatának - mint szé kh ely łi n ko rm á ny zatnak _ köteles beny rĺj ta n i.'' A Megállapodás módosítása a Kincstár kozhiteles nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával lép hatályba.
Záraĺlék:.
A Kisrĺjszállás, Kencleľes, Ecsegfalva MikrotérségiKözponti Orvosi Ügyeleti m ű
ködtetésére kötött
m egá
l
lapodás
ódosításá t az alapítő łinko rm
Határozat száma
Ön koľm ányzat megnevezése
KisĹljszállás Váľos onkoľmányzata KépVi Sel
m
á
nyzato k
Társulás
Polgármester' kłĺzgyűléselnłjke aláíľása. necsét helve
ő_
testÜlete
Kendeľes Váľos onkonnányzata KépviselőtestĹilete
Ecsegfalva Kozség Önkoľmányzata Képvi sel őtesttilete szám (l határ ozatukka l fo gadtá k el.
Kisújszállás, 20ll........
(:Kecze István:) a Társulási Tanács Elnöke A
77l
20 l
I.
(II|.29.) számú cjnkoľm ány zati határ ozat 2. számű me l l ék l ęte
MegálIapodás
Kisújszállás, Kenĺleres, Ecsegfalva MikrotéľségiKtizponti Orvosi Ügyeleti Táľsulás működtetéséľe
Kisújszá1lás Váľos Önkormányzata, Kenderęs Váľos onkoľmányzata és Ecsegfalva Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV' törvény (továbbiakban: Ötv.; łł.5ában és a helyi önkormányzatok társulásairólés együttmríködéséről szóló 199'7. évi CXXXV' törvény (továbbiakban: Ttv.) 16. $-ban meghatározott társulási jogának gyakorlati érvényesítése,a helyi
önkormányzatok együttműködésénęk bővítése' köz<js éľdekűfeladataik célszenĺbb,gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott kozszolgáltaÍásaik színvonalának javítźsa,a térségikapcsolatok elmélyítéseérdekébena következő megállapodást köti. T.
1
Alt
85/1 96
s ľendel kezése k
aI óno
A Táľsulás tagjai
önkéntes és szabad ęlhatározásukból' egyenjogúságLrkból tiszteletben taľtásával, a előnyök és azaľányos teherviselés alapján határozat|an idore társulást hoznak Iétre.
kolcsönös
l.
A táľsulás
neve:
Kisújszállás' Kenderes, Ecsegfalva MikrotéľségiKözponti orvosi
Ügyeleti Társulás (továbbiakban: táľsulás)
A táľsulás székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabadság téľl.
2.
Létrehozásáról rendelkezíj határozatok:, KisĹljszállás Váľos Önkornányzata'. 61l2oo9' (III.l9') szárnú önkoI'nányzaÍihaÍáľozat I(enderęs Város onkor'nányzata: 43l2OO9'(III.t9.) KÍsz. határozat 4412009. (I I I. 1 9.) KÍ. sz. haÍál'ozat Ecsegfalva Község Önkormányzata: 9l2OO9. (III.19.) KT. sz. határozaÍ
3. A
társulós .jogi személyiséggel rendelkező társulás, nltĺkodésesoľán - kĹilon ĺörvényben foglaltak szeľint- a koltségvetési szervek gazdalkodására vonatkozó szabcilyokat kell alkalmazni.
4. A
táľsulás bélyegzője: Kör alakú' körben Kisújszállás, Kendeľes, Ecsegfalva Mikľotéľségi Központi orvosi Ügyeleti Társulás 2009.
5. A tĺirsulĺisĺiltuI eIlcítotÍfeluduÍ, hutĺiskör
Az
egészségĹigyľőlszóló ]997'
cl l cl pe
lla
tá s h o
z ka pc
s o l
ódó
ii
gyę
|
ę
és szolgĺiltutĺis:
évi CUV. torvény ]52. s(]) bekezdés c.) ponĺ.ja alapjan
az
1i e llátó s'
Szukĺiguzatszĺim:
862100 ĺíltalĺinosjtÍróbeteg-ellĺiĺĺÍs
AIupÍevékenysége Szakfeludut szdmu:
2010.0].0l-til
862]02I hcizioľvosi iigyeleti ellĺítĺ1s
V ci l l aI ko zós i tev éke ny s ég e :
A ĺáľsulas vćĺlląlkozási tevékenységetnem
6. A táľsulás működési
végez.
kłiľe:A táľsult önkonnányzatokkózigazgatási
teľületéľe teľjed ki.
7. A táľsulás iľányító szervének neve, székhelye:
Társulási Tanács 53l0 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Azirányítő szeľv vezetője: a Társulási Tanács Elnöke
8. Az
alapítői jogokkal felľuházott irányítő szeľvek neve és székhelye:
Kisúj szállás Váľos Önkor mány zata,
PIR
törzsszáma:
408114
53
1
0 Kisújszál lás, Szabadságtér l
.,
Kendeľes Váľos onkormányzata,5331 Kenderes, Szent István út 56.
PIR
törzsszáma:
4100l8
Ecsegfalva Község Önkormányzata, 55l5 Ecsegfalva, Főűt PIR törzsszáma: 409432
9. A
61
.
tĺirsulĺísgazddlkodlisi jogköre: önĺillóan míĺködő társulós meghatározott szellemi és fizikai (technikai) tómogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszóllás Város onkormányzątónak Polgórmesteri Hivqtąla 5 310 Kistijszállás, Sząbądsóg tér 1 . lótia el.
A
1
86/1 96
A
társulás éves koltségvetésikeretét Kisújszállás Vóľos onkol'mányzatćĺnak önkorm'ányzaĺnak - köteles benyújtani. "
-
nlint székhely
l0. Vezetőjének (vezető szerve testület tagjainak) kinevezési, megbízási' választási rendje: A Ttv. 10. $-a alapján a társulás döntéshozó Szeľve a Társulási Tanács, rnely a társult önkonnányzatok polgármestereiből áll.
A Táľsulási Tanács tagjai sorából elnökot és elnökhelyettest választ egyszeľĹi szavazati tobbséggel, nyílt szavazással. A Társrrlási Tanács tagjainak egy és egyenlo szayazata van. Szavaznl szetnélyesen vagy a táľsulás tagjai által íľásbanneghatalnazott helyettes képviselő útján lehet. A TársLllási Tanács akkor határozatképes' ha a tagok tcjbb rnint fele jelen van. A javaslat elfogadásához ajelenlévő tagok több mint felének igen szavazata szĹrkséges. A társulást az elnök, akadá|yozÍatása esetén az elnökhelyettes képviseli. A Társulási Tanács ľészlętesmtĺködési szabályait rnaga állapítja meg. A
Társulási Tanács tagjai évente egy alkalolnmal beszámolnak képviselő-testületeiknek
Táľsu l ás i Tan ácsb an v égzett tevékeny
A
sé
a
giikrő l.
Társulási Tanácsot első alkalommal, valamint a helyi önkonnányzati képviselők és polgánĺestel'ek választását követően a társulás székhelye szerinti település polgámestere hívja össze. l l. A társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételei: A táľsulásban foglalkoztatottak közalkalmazottalĺ és Munka töľvénykönyv hatálya alá tal'toző lnunkaviszonyban foglalk oztatott munkavál lalók. A táľsulásban foglalkoztatottak létszálnának neghatál'ozása a Táľstllási Tanács feladata, hatásköre.
t2. A költségek viselésének aľányát és teljesítésénekfeltételei: A társulással kapcsolatos koltségeket a társult onkonnányzatok lakosságszálrr arányosan - a tárgyév január 1-jei állandó népesség szám a|apjźn - visęlik. 13.
A tdrsultÍs guzdĺÍlkodĺisa,bevétele, vűgJ)onil: ]3.1. A táľsulós a táľsult tagok hozzájárulósából, pályázatok úĘćlnelnyeľt pénzeszkazokből, külonböző szervektől kapott támogatásokból, adományokból és konkrét célra, illeťve felhasználásra ánet pénzeszközokből gazdálkodik.
A
tąrsulás alapítóskor saját vagyonnąl nem rendelkezik, ruúkodése során sajót illeti meg' A táľsulós bevételei a társulást illetik meg, azokat ą tórsulás elkĺülonített számláján kezelik. 13.2.
vag1,,onnal rendelkezhet, amelynek szaporulata a társulást
]3.3. A társult tagok hozzájárulása 5I'50 Ft/fci/hó, amely évente a KSH által kiadott inJlációs rąta nlértékévelemelkedik. Á tagok 201l. április ]-jétől mi.nden év április 1-jén a hozzájóruĺás mĺźrtékétfelülvizsgáIjaką 581-]/210. szónlú - kozponti orvosi ügyeleti szolgáltatós ellótósárą kotott - vólląlkozási szerződés alapján. 13.4. A társult önkoľmányzatok egyetértően tudomásul veszik hogy az ügyeleti ellátósľą kozbeszerzést íľki a társulás, melynek eredményekéntą tórsĺilt tagok hozzájárulása változhąt
és ą társult onkormónyzatok kotelezettséget vóllalnąk arra, hogł a mególlapodást
m
1
e
gfe
lel
ő en m ódo
s
ennek
ítj á k'
3.5 .A hozzájórulás fizetése a tárgyhót megelőző hónap 28. napjáig esedékes egy összegben.
]3.6. A tóľsult onkormányzątok áltąl válląlt pénzügyi hozzájarulás nem teljesítéseesetén, a társulós székhelye szerinti onkormónyzat _ afizetési hatóridőĺ követő I5. naptól - ązonnąli besze
dé s
i
m e gb íz ás
(inkas
s
zó)
b
enyúj t ás ár
a
j o go s ult.
187
/196
Hą ą székhely onkornlányzat nem tesZt eleget a társulás felé vállalt fizetési kotelezettségének, úgy a Társulási Tąnács új székhely onkormónyzat kĺjeloléséľőldonthet, anlelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy ą korábbi székhely önkornlányzat ellen azon.nali beszedési megbízást (inkass zót) nyújĺson be.
14.
A táľsulás ellenőrzésének rendje: A táľsulás ellenőrzésére a Táľsulási Tanács 3 tagú Ellenoľző Bizoťtságot hoz létrę. Az E'l
A
15.
lenőrző
B
izottság működési ľendj ét maga haÍár ozza meg.
társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapoclás felmonclásának részletes
szabá|yai, az elszámolźls ľendje a táľsulás megszűnése esetén: a.) A táľsulásban részt vevő önkoľmányzatok minősített többséggel hozott dontése szükséges a táľs u ás hoz töft én ő cs atl ako zásh o z v alő hozzájár u|ásho z. ]
b.) A társulási megállapodást felmondani - a táľsult tagok mindegyikének minősített többséggel hozott dĺjntésétkivéve , Yagy ha a felmorldás a táľsulási megállapodás alapján
ellátott államigazgatási hatósági hatáskör ellátásához sziikséges, 1ogszabályban előíft feltétel teljesülésének megszűnése folytán bekövętkező hatáskörmegszűnés miatt válik év közben szükségessé - a naptári év utolsó napjával lehet.
A
felmondásľól szóló - minősített többséggel hozott - döntést az önkortnányzatlegalábbhat hónappal koľábban kötelęs meghozni és a táľsulás tagiaival közolni. c.) A társulás megszűnése, a társulási rnegállapodás felrĺondása esetén a meglévő
vagyontáľgyak és maľadvány a táľsult vagy kilépő tagok között az évęs hozzájárvlás arányában kerül felosztásta, a kötelezettségek is ilyen arányban terhelik a táľsult tagokat. A társulás tagja által a táľsulásba bevitt vagyonnal el kęll számolrii' A társulásból való kiválás esetén legfeljebb 4 évre a vagyon kiadását el lehet halasztarli. Ilyen esetben a kiváló tagot használati díj illeti meg.
16.
Hatály
A
társulás a Kincstáľ közhiteles nyilvántaltásba való bejegyzésével,abejegyzés napjával jön
létrę. 17. Záradékz
A Kisrĺjszállás,
Kenderes, Ecsegfalva MikľotéľségiKözponti Oľvosi Ügyeleti Társulás
létrehozásáľa irányulĺĺmegállapodást:
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testületę ön
korm ányz ati határ ozatáv a|,
a
6ll2OO9. (III.19') számil
Kendeľes Város onkormányzatának Képviselő-testülęte a 43/2009. (IIl.l9.) Kt. számú és a 44/2009. (III.19.) Kt. számri határozatával, Ecsegfalva Község onkoľmányzatának Képviselő-testtilete a 9l2OO9. (III.l9') KT' számú határozatávaI,
a társulásnak a Kincstár által a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzése' a bejegyzés napja hatál1yal hagytajóvá'
A Kisrĺjszállás,
Kendeľes, Ecsegfalva MikrotéľségiKözponti Orvosi Ügyeleti Társulás
műktidtetésére ktitött megállapodás módosítását az alapító łinkormányzatok
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete 91l2O1O. (III.30.) számű ö
nko rmán
yz
ati határ o zatáv al,
Kendeľes Város onkormányzatának Képvíselő-testülete a 1O/2O1O. (III'3l.) Kt. számú
határozatával,
Ecsegfalva Község onkormányzatźnak Képviselő-testülete a 34l2OlO. (III.30.) KT. számú határozatával
fogadta el.
A Megállapodás módosítása
a Kincstár kozhitelęs nyilvántafiásba való bejegyzésével, a bejegyzés
napjával lép hatályba.
A Kisújszállás, Kenderes, m
űkiidtetéséľekötött
m
Ecsegfalva MikľotéľségiKözponti Orvosi Ügyeleti Társulás m ódosításá t az alapítő tinkorm ányzatok
egállapodás
Képviselo-testülętę ''...
Kisújszállás Város Önkolmányzatának határozatával,
szálnu onkoľmányzati
Kenderes Város Önkorrnányzatának Képviselő-testülete a ..''............Kt.
számĹl
a ..'.......'.....KT.
szálnú
határozatávaI,
Ecsegfalva Község ÖnkoľInányzatának l(ćpviselő-testĹilete határozatáva| fogadta el.
A Megállapodás módosítása
a Kincstár közhitelęs nyilválrtaItásba való bejegyzésével, a bejegyzés
napjával lép hatályba.
Az egységes szeľkezetbę foglalt megállapodás aláíľásának időpontja: Az cinkoľmányzat
neve;
Polgáľnrester neve'
2011 ..
aláírása:
Bélyegző:
Kisújszállás
(:Kecze
István:)
PH'
Kenderes
(:Pácláľ
Lászlóné:)
PH.
Ecsegfalva
(:I(ovács
Máľia:)
PH'
21. napirencli pont:
Tájékoztatő a TV Kisúj műktidéséľől, miĺsorszerkezetérł5l, fejlesztési elképzeléseirőI
Kecze István: Kiegészítéshiányában kéri a bizottsági állásfoglalások ismertetését.
Giinczi Károly: Fe|olvassa a bizottsági hatál'ozatot: Kisújszállás Város onkormányzatának Művelődési, oktatási és IĘúsági Bizottsága a TV Kisűj műkodéséľol,műsorszeľkezetéről, fejlesztési elképzeléseiľőlszóló tájékoztatóÍ elfogadásrajavasolja a képvise1ő-testületnek. D
ľ. D u cza Laj
os : F ę1o lvass a a
bizottsági határ o zatoÍ'.
Kisrijszállás Váľos Önkormányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága a TV Kisúj működéséľől' műsorszęľkezetéről, fejlesztési elképzeléseiľőlszóló tájékoztatőt elfogadásľa javasolja a képviselőtesttiletnek.
Kecze István : Megköszöni Kérdésęknekad helyt.
a tájékoztatást.
Szepesi Jenő: Szakmai kérdése,hogy az intemetrę feltöltött pedig csak meghatáľozott felbontásban lęhet feltölteni?
adások minőségén lehet javítani, vagy
Kecze István: Kérdezi Máthé Zsolt képviselőtársától, hogy a koľábban már szőba kertilt ötperces reklámjáért atartozásáÍ ľendezte-e már a TV KISÚJ felé?
Janó Lajos: Szepesi Jenő telepĺilésiképviselcj kérdésérevólaszolja, hogy alapjában véve nincs
'ĺ89/196
lehetőségük az intemeten megjeleno minőség javíÍásźlra;a lnaxilnumot próbálják kihozni belole.
Tątór Zoltĺjn alpolgármester 20']8 órakor kimeg1l az iilésterenlből. (jelen van részvétel)
]] fő,91,67%-os
Kecze István: Kéľdezi Máthé Zsoltot, kíván-e válaszolni a feltett kéľdésre?
Máthé Zsolt: Kecze Isnón polgármesteľ kérdésérevalaszoĘa, hogy erľe a kéľdésrenem lehet egy
szőval válaszolni, ugyanis itt több mindęn felmęľül ęzzęl a dologgal kapcsolatban ' Ezen adás kapcsán - amit nem is Polgánnester Úľ vetett fel előszcjľ, hanem Gönczi Károly képviselő úr - el kezdett gondolkozni azon, hogy van-e jogi alapjabefizetni ęzt a pénzt, ugyanis az az adás, amiľől szó van, az valóban ötpeľces volt, de az önkorlnányzaÍi híradő adásában lnent le. Ha ęnnek az általa kameľába mondott anyagnak a taftalma nem volt megfelelő az adott műsoľral, akkor felmeľül a kéľdés,hogy miéľt ő azért a felelős, és miért nem a televíziónak a szęrkęsztősége, a főszeľkesztőję? Két kérdést lęhet fęltenni. Ha a szerkesztőség látta ezt a felvétę|t az adás előtt, akkor fęlhívhatta volna, hogy probléma yan ezzel a felvétellel és nęm adják le. Másik ága ennek, hogyha nem látták, és úgy adták Ie a felvételt, akkor gyakoľlatilag báľmit bevihetett volna, éS bármit leadtak volna az önkonnányzati híradóban. Nem jogász, de neln lát olyan jogi fóľumot, ahol ezt az összeget be lehetne hajtani' Étette akkoľ a célzást, és a következő adásban máľ ęľre odafigyelt' de a szerkesztőség felelőssége volt, hogy ęz a fęlvétęl az önkormányzati híradőban lemehetett. Beszélt ezzel kapcsolatban a fószerkesztő úrral, kérdezte' hogy befizesse-e ezt apénzt, alnire az volt a válasz, hogy beszéljen Polgáľmesteľ úrľal...
Kecze István: A nyilvánosság előtt tisztázzuk'.. Máthé Zsolt: Igen, ez a korľekt megoldás Kecze István: De
ebbęn
' .'
a kéľdéséľe még nem kapott választ....
Máthé Zsolt: Teľmészetesen nem. Tatár Zoltán alpolgármester 20.2] órakoľ bejon az iilésterembe. fielen van ]2 'ĺć;'100%-os részvétel)
Janó Lajos: Az előbb elhangzottakhoz kíván egy kiegészítésttenni. Természetęsęn nęm akáľmi jelenhet meg a TV-ben, csak az elmúlt időszakban kialakult egy olyan rendszer, alnely nem indokolta azt, hogy az önkormányzaÍi híradoban nyilatkozóknak a hozzászo|ásait, véleményeit tüzetesen át kelljen nézni. Mindenki tudomásul vettę azt a műsorszolgáltatási szabályzaÍot amely érvényes,és ennek megfelelően az önkormányzati híradóban elsősorban helyi dolgokról beszélt. Részükről párthovataftozástól ftiggetlenül, soha egyetlenegy cenzúľázási kérésnem hangzott el. Szabadon biztosították és fogják is biztosítani, hogy a helyi ügyekkel kapcsolatban elmondja a véleményét.Azt gondolja, hogy ez közös felelősség! Nemcsak a szerkesztőség felelőssége, hanęm azoknak a felelőssége is, akik élnękęzzęl a lehetőséggel és nyilatkoznak. Vannak szabályok, arnit be kell tańani. Nem kellegymást kellernetlen helyzetbe hozni! Kecze István: Megköszöni
a kéľdésmegválaszolását.
További kérdésfelvętésiszándék hiéĺnyábanjavasolja, hogy téľjenek át atájékoztató vélęményezéséľe. Mivel nem jelentkezik senki, így folytatni kívánja a véleménynyilvánítást. Maximálisan egyet tud érteĺiIgazgató Ur most elmondott véleményével.A nyilatkozóknak a fele|őssége, meľt ha a képviselő úrnak szól a főszerkeszto, hogy ęú. nęm adják le, akkoľ óľiási hangerővel cenzűráről beszél; ahogy beszélt is képviselő úr, hiszen előszcir azzal védekęzetÍ., hogy ęz cęnz'Úra. Nem! Leadták az adást vágatlanul, ahogy az elhangzott' Szó sincs cęnzurárő|! Ebben az esetben viszont.... Egyébként őt is megvádolták a fóľumoldalon, ami rosszul esett, meľt a legutóbbi alkalommal is azért szólt, hogy páltpolitikai érdekektől fiiggetlen legyen az önkormányzatihíradő, illetve minden a KISÚJ TV-ben megjelenő műsoradás. Ellenkező esetben be kell tartani aztafajta kötelezettséget, hogy be kell Íizetni a másodpercenként 200,- Ft-ot. EZt kiforgatták ... úgy járt, mint Lázár Iános ... a szövegkömyezetből kiemelték, és egy mondatot iđézÍek vissza' Pontosan akkor fel is idéztę a
1
90/1 96
határozatot. Javasolja képviselĺĺúľnak,hogy szerezze bę 34l12006.(XII.l4') számű önkormányzati határozat 1./ számű mellékletéta TV KISÚJ miĺsorszolgáltatási szabályzatáró|. Tanulmányozza át a3.l
pontot: ,,A páftoktól, politikai mozgalmaktól való függetlenség biztosítékai:
Politikai páI1ok tisztségviselőinek, országgyűlési és önkoľmányzaÍi képviselőinek, valamint a Polgármesternek, az alpolgármestereknek pánpolitikai kommentárjai, hírmagyarázatai,jegyzetei a TV KISUJ műsoľában nem kapnak helyet. Ha helyet kapnak az reklánnak minosül, illetve kampány időszakban vannak bizonyos engedmények. o tehat nem a TV KISÚJ-ra mutogatna, haneln a saját pártjára, aki nem tájékoztatta képviselourat, vagy önmagára, hogy nem ismeltę ezt a műsorszolgáltatási szabályzatot Lęhet ezt sokféleképpen lnegmagyarázni, igazáből nem arra törekszik, hogy 60.000,- Ft-tal könnyebb legyen képviselő úľnak a zsebe, hanem arľa törekszik, hogy
ęZ a műsoľszolgáltatási szabályzat be legyen tartva mindenki részéről. Nyilván minden nyilatkozattételľe jogosult esetébęn mondja ezt' legyen azbárki a l<épviselo-testLilet tagjai közül' vagy aki felsorolásra került a 3.6./ pontban. Hangsúlyozni szęretné nrég egyszeľ, hátha a fórumoldalon már ęstę visszaolvashatják, hogy ezt, amit egy hónapja mondott, most is mondja, azt naxináIisan a műsoľszolgáltatási szabá|yzat betarÍása éľdekébena páńpolitikai műsoľok érdekébentette. GłĺncziKároly: Csak annyit Szeľętne lnondani, hogy ľosszul emlékszik képviselőtársa, melt nęm o kezdte eŻ a dolgot. Magával az előterjesztéssel foglalkozva elmondja, hogy ne menjenek el a mellett a dolog mellett, hogy az ę|mult évben nagyon sokat fejlodött ez a TY, és ha emlékeznek arra, amikoľ még a túrkeveiek üzemęltętték, akkor milyen volt, akkoľ most elmondható' hogy nagyon_nagyon sokat lendült előrę mind eszközpaľkilag, rnind szakrnailag' Mĺĺsoľszórással, a lniisorral meg lehet elégedni. Látja' hogy mindig pľóbálkoznak valarĺi ťrjjal, valarni tnással, olyan dologgal, hogyan lehetne ebbol a pénzből megolclani a lehető legrnaxirĺálisabb szolgáltatást. Nęm szabad Ĺlgy elmenni egy éves munka mellett, hogy ez nem kerül kiclornborításľa. Mindenki szálĺára eléggénagydolog volt ez, alniľe emlékęzni fognak, cscikkent a bizalom is, így ezLrtálr utána fog nézni Igazgatő Úľ is ennek a dolognak. Demeter Jánosné: A TV KISÚJ mĺiködéséról, azę|nŕJt évi tevékenységérőlcsak jót tud mondani. Azt gondolja, hogy nagyon nagy változáson lnentek keľesztül. Változatos műsoraikkal a váľosban tcińént eseményekkel kapcsolatosan tapasztalta, hogy befogadó- és segítőkészek bárrnilyen kérésľe,sőt örültek is neki, amikor o is jelezte több alkalommal, hogy például az Arany János Általános Iskolába ki kellene jönni. Nem lehet panasz erre sem. Es arľa sęm lehet, amita bizottsági Ĺilésen mondott. A TV maci annyira szívükhöz nőtt annak idején' és nagyon sajnálták, hogy megszűnt. Említette a TV KISÚJ szignálját, anilágy, megnyugtató zene
volt Kisrijszállás nevezetességivel megielenve a képernyőn. Ennek megszűnésétis nagyon-nagyon sajnálta. Legnagyobb örömére vasáľnap megielentek a szobrok, és újra gyönyörködhettek benne. Ez nemcsak nekik jelent sokat, hanem azoknak az ętnbeľeknek is, akik nem tudnak már otthonról kimozdulni, Kisújszállás nevezetességeit, újonnan épült, esetleg felújítottépületeit megtekinteni.
Tuka Antal: A jövőre vonatkozóan javaslattal él. olvashatták, hogy a műsoridő bővítése áprilistól, májustól lehetőségként jelentkezhet. Javasolja' hogy azokat a bęszámolókat, amelyek tájékoztatő jellegűek, tartsa meg, de azokat az eseményeket, vagy azokat a kiemelkedő pľoduktumokat, amelyek megéľdemlik azt, hogy teljes időintervallumban letnenjenek, akkor a jövőben erre törekedjęn a TV KISUJ. Példa: valamelyik általános iskolának egy olyam KI MIT TUD? pľodukciója, ami akkor kerek és akkor szép, ha abban a 15 percben egy aZ egybe adásba keriil. Vannak olyan kulturális élményszámba menőek, amelyek meg is éľdemlik,hogy a TV képernyőjén láthatóak legyenek. Tatár Zoltán: Elhangzott jó pár kĺĺszonet.o a pá|yázatokteľén tanúsítottrugalmas együttműködéséľt, és a nyilvánosság biztosításáért szeretne köszönętet mondani az önkormányzat és az intézmények pályázataiban nyújtott segítségéľt'Bármikor, bármilyen elszámoláshoz, akár aľchívanyagból, vagy hiľtelen jött felvételľevolt sztikség, akkor mindig ľendelkęzésreáLIt. Ezt a rugalmas együttműködést még egyszeľ szeľetné megköszönni, és ľeméli, hogy a továbbiakban is lesz kapacitás ezekre a tevékenységekre.
Kecze István: Megadja a szőt az előterjesztőnek ľeagálni az e|hangzottakra'
1
91/1 96
Janó Lajos: Reagálni
Szęretett volna még az előterjesztés elején elhangzottakra. de aztán olyan iľányba mentek el a vélęmények,amiket igazán Szeľetett volna hallani, egy valós visszacsatolást a képviselő-testület részérőI' hogyan látják a televíziő működtetőjét. A televízió finanszírozőja az cinkonnányzat, így lehetnek jogos elvárások. Továbbra is azt szęretné kérni a Képviselő-testĹilet valamennyi tagjától, hogy tartsák tiszteletben önállóságukat, meft akkoľ lehet jó egy városi televízió. Tar'tsák tiszteletben azokat a szabályokat, amelyek mentén mĹiködnęk! Egy jó partneľi viszonnyal neln
lesznek ilyen apró momentumol<, amelyek elismeréseket, az észrev étęleket
egy kicsit megkeseľítik a munkát. Köszöni
az
!
Kecze I stvá n : Megköszön i az elhangzott vél eményeket, j avas latokat. További véleménynyilvánítási, javaslattételi száIldék hiányában szavazásra bocsátja a TV KisĹrj működéséről, lnűsoľszerkezetéről, fejlesztési elképzeléseiről szóló tájékoztató tLrdomásLllvételét előterjesztés szeľinti formában
!
Kisújszállás Váľos onkormányzatálnak Képviselő-testülete egyhangú szavazással (l2 igen szavazattal) tudomásul veszi a TV Kisúj működéséről, műsorszerkezetéről, fejlesztési el
képzelései ről szóló tájékoztatót.
Janó Lajos igazgató 20.36 órąkor ĺćłl,ozikaz ijlésteľemből. 22. napiľendi pont:
Előterjesztés az önkormányzat ftilcltulajdonának gyarapítási lehetőségei, a munlĺanélküliség csökkentése, valamint a szociális helyzet javítása céljából való felhasználásának mócljairól
Kecze István: Ez az e|őteľjesztés is elsősoľban a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottságnak készĹllt, a bizottság t'íiztę ezt napiľencljére, de a télna fontosságálrak, illetve az azőta bekcivetkęzett változások okán javasolta, hogy tárgyalja lneg a képviselő-testület is. Koľábban már céljaiban, szándékában hasonló előte{esztést tárgyaltak meg, és ezt követcĺen kaptak éńesítésta Nemzeti Foldalap Kezelo Szervezet felhívásáról, mely a települési önkoľmányzatok számáľa szociális Íöldpľogľamban való ľészvételrőlszől. Ezen értęsítésa Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság ülése után érkezett, és utána érdeklődve - több rnelléklęt is erről szól - sikęrült belepillantani ebbe a fęlhívásba' illetve a Nęmzeti Földalapkezelő Szervezęt szándékaiba. En'e vonatkozóan DeménéDr. Dęmęter Judit osztźtlyvezető fog felvilágosítást adni a képviselő-testület számára. Deméné Dr. Demeter Judit: KiegészítésébeneImondja, hogy a kiosztott anyagot a konnányrendelet áttanulmányozása után készítette.E rendęlet áttanulmányozását kövętően az a|kalmazásával, éńelmezésévelkapcsolatban merültek fel benne kérdések.Ha csak a ľendeletet nézik, és annak az éftelmezését,akkor leífták a Íájékoztatőba, hogy milyen módon is lehet igénybe venni a rendelet szerint ezt a lęhetőséget. Az önkonnányzat szttlnźlra ingyenes tulajdonba, vagyonkezelésbe hogyan kerül átadásľa ęz a tętmőflold. Leíńák, hogy a ptilyázaÍnak mi mindent kell taI1almaznia, de a rendelet azt is megfogalmazza, hogy csak az az önkornányzat vehet ľészt ebben a pľogramban, amely a termőfloldjeinek - belterületi ťoldeket említ - területnagyságának több mint 50o/o-át nem adta vagyonkezelésbe, vagy haszonbéľbe. Mivel az önkományzatnak a termőťoldjei szinte kivétel nélkül haszonbérbe van adva, ezért teljes egészébenkizárja azt,hogy az önkoľmányzat résú'vegyęn ebben a programban. Azérl' vannak kételyei, mefi ha a ľęndelet alka|mazását nézik - infoľmációt kértek a
Nemzeti Földalapkezelő
Szervezet illetékes személyétől, aki
a
kérdéseikľenem nagyon tudott
válaszolni. Nem átette azt Sem, hogy a megkapott felhívás hogyan illeszkędik bele ebbe a ręndeletbe. Ehhez a programhoz valő csatlakozásnak a rendelęt szęľint teljesen más formája yan. Azt ígéľték, hogy a mai délután folyamán megpróbálnak választ adni a felmerülő kéľdésekre,đeez nem sikerült. A rendelet szeľint azt Íudja mondani, hogy emiatt aZ ęgy pont miatt az önkormányzat nem vehet ľészt ebben a pľogramban, viszont egyértelmű, hogy ez egy kiforľatlan dolog még. Elmondta' hogy a megyéből egyetlenegy önkormányzat Sem jeleńe ilyen szándékát, éS a formájában sem volt biztos
192h56
ebben. Ha vá|aszt kapnak a kérdésęikr'ę, és ęsętleg az önkományzaÍ mégis részt vehet ebbęn a programban, mindenféleképpen ide hozzák a testĹilet elé. Kecze István: A legkésőbbi időpont, amikor a testület dönthet: 20l l . ápľilis 9., lneft a pľogľamba való jelentkezés hatáľideje 201 l. április 10. Kéri a bizottsági haÍározat ismertetését.
Nagy István Zoltán:. Felolvassa
1. Kisrijszállás Város
a bizottsági haÍtlrozatot.
Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága célkittlzésként
fogalnazza meg, hogy a bizoÍIság tevékenyen vegyen ľésztolyan jellegű lehetőségek fe]kutatásában, rnelyek az önkonnányzat tulajdonában lévő nezőgazdasági fiildterÜrlętek felhasználásával a lnunkanéIküliség csökkentését és a lakosság szociális helyzetérlek javítáSát
célozzák és elrnek megvalósításában kéri a Polgármesteľi Hivatal segítségét,közľeműködését. Fęlęlős: Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság Dľ. Kittlingeľ Ilona cílnzetęs fójegyző
Határidő: 20l
l.
decembeľ 31
.
2. A bizottság célszęrűnek tartja, hogy az
önkormányzati mezőgazdasági föltęrülętek munkanélküliségcsökkentése és a szociális helyzet javítása érdekébentöfténő felhasználása céljából' a bizottságból pénzügyi és mezógazdasági ismerettel rendelkező tag végezzen
tájékozódást, tapaszta|tszerzést Rozsály településen, ahol már ilyen kezdeményezés eredlnényesen
mtĺködik'
Kecze István : Megköszön I(éľdésęknekad helyt.
i a ÍĄékoztaÍást.
Megállapítja, hogy nincs lĺéľclésfeltęvési szándék,
így véleménynyilvánításl'a, javaslattételľe ad
1ehetőséget.
Nagy István Zoltán Úgy gondolja, hogy a szándékot nem törhęti ketté' a későn érkezett lehetoség. A jcivőben látva egyesek teljes ellehetetlenülését, ęlőľę kel1készÜlni. Rozsály telepĹ-ilésen ez évek óta jól mĺĺkcjdik, ęgy nagyon sok lábon álló, munkanélkülięket így vagy úgy foglalkoztató megoldás. Gönczi Káľoly képviselőtáľsa egy előzó napiľendi pontnál azt mondta, hogy jó lenne valalnibęn elso lenni. Hát, itt sem lehetnek máľ elscĺk, de a lehetoségek felkutatásában az elsők között
lehętnęk.
Dľ. Malatinszky András: Nem gyarapodásról, csak lęhetőségk1haszná|ásáról van szó' amikor a 3901 hľsz-ú teľületet említi meg, ami 21.510 m2. Ezt a ter.ť.letet nem haszĺálják, nincsęn béľbekiadva senkinek a hivatali nyilvántartás szerint. Ez a munkanélküli lakosság részbeni munkához való jutásához nagyon jó lenne, illetve a szociális helyzet javítására is. Az Agrosprint Kft. közręműködésére hívja fel a figyelmet, ami szaporító anyagot, vetőmagot, mtitrágyát adna, és szerződésben vállalják a ťolvásárlást is. Ez a tęrülęt Ecsegfalva fęlé menet a Lógókert aljában van. A polgárőrök a kertekben is felderítettek jó páľ olyan használaton kívüli' viszonylag nagy teľületű, legalább félhektárnyi nagyságri keľtet' amelyeket nem művelnek, csak kaszálnak. Van pár olyan lehetőség, amit ki lehetne használni.
Dľ. Ducza Lajos: Óvatosságra int a floldosztogatás terén, mert ő már ebben szerencsétlen volt az első önkormányzati ciklus végén.Régen kijelöltek egy több hektáros területet, felszántották, elmunkálták, Kovács Józsefné Cigány Kisebbségi onkormányzat vezetójével kimértéka parcellákat, hogy mindenki azt vethessen bele, amit akar (kukorica, krumpli, borsó, bab), de csúfos vége lett. Néhányan vetettek, de a termést nem ők aratták le. Másik évbe árpával vettette be, aztán szőltak, hogy arattassa le, amit szintén megtett. Az árpát eladták a TSZ-nek, kivonták a művelési költséget, és néhány ezeľ Ft-ot átutaltak a Cigány Ki sebbs égi onkormányzatnak. Az bińos, hogy a kertekbe rengeteg elhagyott teľtilet van' a Bánomkertbę' a Nagykeĺtbe, a Lógókertbe. Ingyen szeręzhętő Ířjldterĺĺlet.Akinek kędvę és ambíciója yan, az szerezhet és dolgozhat ľajta, amennyit akar. Szívesen felajánlja a segítségét,de attól fél, hogy csak a lelkesedés van meg, ami nagyon hamar alábbhagy. Nagyon óvatosak legyenek, biztosítsák magukat!
1
93/1 96
Dľ. Malatinszky András: Elmondja' hogy Polgármester úr irodájában táľgyaltak ezękkel az embeľekkel, tehát ęz nem egy lelkesedésre alapLrló kezdeményezés volna, hanem ahol felkészítikaz elnbereket a munkára. Perszę eZ nelTl garancia, de valahol el kell kezdeni! Ha mindig csak szidják, bántják őket - amit nagy részben megérdemelnek' mert ellenszenvęs életInódot folytatnak - akkoľ nęm męnnek semmire. Valamilyen lehetőséget adni kel1 azoknak, akik hajlandóak lęnnénęk dolgozni. Hangsúlyozza, hogy nelncsak a cigányokról van szó. Mások is vannak nehéz köľülmények között, akik csinálnák. A miiveietlen terLileteket valahogy ki kellene használni. Vannak olyan vállalkozók, akik melléjük állnának szakmai, finanszíľozási szempontból is. Ezt miért ne lehętnę kihasználni? Kecze István: Hangsúlyozza, hogy a kihasználás fęlé halad a képviselo-tęstület. Éppen ezéľtjavasolja, hogy a PénzĹigyi és Gazdálkodási Bizottság határozatát emeljék cinkoľmányzati szintľe azza| a kiegészítéssel,alnit 3./ pontban javasol megfogalmazni, hogy a lnoSt kiosztott tájékoztatő, amely a szociális Íčldpľogrambanvaló ľészvételrőlszól, ebből eľedő felacĺat kerĹiljön megfogalrnazásra20llr. ápľilis lO-ei hatáľidővel. Vizsgálják :meg aZ ezen való ľészvételtmáľ csak azéft is, lnert ellęntrnonclásos, hogy csak belteľületi fřildekre vonatkozik az,hogy a felénél tcjbbet nem adhatnak. Ó Tamási településnek azęsętéttudja említeni, amely több mint 100 hektáltigényelt. Nem gondolja, hogy olyan jól állna ez a település foldekkel, hogy mindet megrnűvelné. Nęm szabad elengedni ezt a lehetőséget Sęlrl' męg kell vizsgálni. Ha van lehetőség igény benyújtásźĺra,és ęhhez képviselő-testületi dcintés szĹikséges' akkor április 1O-ig össze kell hívni a képviselő-testületet egy rendkívĹili Ĺilés eľejéig. A 3./ pontban tehát kerĹiljön megfogalmazásra, hogy vizsgálják Írcg azt, atnirę nęm kaptak vá|aszt. Találni kell olyan lehetőséget, hogy igényelhessen a szociális ťoldpľogľamból egy kisebb vagy nagyobb szeletet. Felelős: Dr. Kittlingeľ Ilona címzetęs főjegyzo, Dęméné Dľ. Demęteľ Juctit építéSiéS váľosĹizemęltetési osztályvezeÍő; Hatáľido: 201 l. ápľilis 8. Szavazásra bocsátja a módosító indítvány elfogadását!
Kisújszállás Város Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással szav azattal) elfo ga dj a a m ód os ító
ja
vas latot.
(l2
igen
Kecze István: Az elfogadott módosító indítvány figyelembevételével bocsátja szavazasra a Pénzügyi é
s G azdál ko
d ás
i
B i zotts
ág határ ozatát
el fo
gadásra
!
Kisújszállás Város onkonnányzatának Képviselő_testĺilete egyhangú szavazással szavazattal) elfogadja a javas|atot, és a következó határozatothozza:
'7
8
lŻ0l l.
(I
I
(l2
igen
I.29.) szá m ú ön koľm á nyzati határ ozat
az iinkoľmányzati mezÍĺgazdasági fiildteľületek munkanélküliség csökkentése és a szociális helyzet javítása éľdekébentiiľténő felhasználásáról
1. Kisújszállás Város onkoľmányzata cé|kitÍizéskéntfogalmazza meg, hogy a
bizottság tevékenyen vegyen részt olyan jellegű lehetőségek fęlkutatásában, melyek az önkornányzat tulajdonában 1évő mezőgazdasági foldterületek felhasználásával a munkanélküliség csökkentését és a lakosság szociális helyzeténekjavítását cé|ozzák és ennek megvalósításában kéri a Polgáľmęsteľi Hivatal segítségét,k<jzreműködését. Felelcĺs: Kecze István polgármester Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes fojegyző Határidő: 2011.decembeľ31.
2.
képviselő-testület célszenĺnektĄa, hogy az önkoľmányzati mezőgazdasági fřjlterületek munkanélküliség csökkentése és a szociális heIyzet javitása éľdękébentörténo felhasználása céljából, a PénzlÚ'gyi és Gazdálkodási Bizottságból, pénziigyi és mezőgazdasági ismeľettel rendelkező tag végezzen tájékoződást, tapasztalatszęrzést Rozsály településen' ahol ez a kezdeményezés eredményesen működik.
A
A képviselő-testĹilet kéľi,hogy a szociális Ířildprogramban való részvételéneklehetőségét a Polgármesteri Hivatal vizsgálja meg. Amennyiben van lehetőség igény benyújtására, és ehhęz
194/'ĺ96
képviselő-testületi döntés szükséges, akkor en'ől rendkíviili képviselő-testületi ülésen dönt. Felelős: Dr. Kittlinger Ilona címzetes fójegyzo,
Határidő: Erľől
201 l . április 8.
éĺtesül: l.
Kęcze István polgánnester Dľ. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző Polgármesteri Hivatal Építésiés VárosĹizerneltętési osztálya
2. 3.
23. narrirendi ĺront:
Tájékoztatő az önlĺoľmányzati kommunikáció helyzetéről
és fejlesztési lehetőségeiľől
Kecze István: Kiegészítésthiányában kéľiabizottságihatáľozatok ismęftętését.
Gönczi Káľoly: Kisújszállás Váľos Önkor'nźnyzaÍźnakMűvelodési, oktatáSiés I|úsági BizoÍÍságaaz önkonnányzati komrnunikáciőhelyzetéľől és fejlesztési lehetőségeirol szóló Íájékoztatőt elfogadja.
Dr. Ducza Lajos:
KisújszálIás Város Önkoľmányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága
aZ
cinkoľmányzati kommunikáció helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiľől szóló tájékoztatőt" előterjesztés szeľinti formában tudomásul vęszi.
Kecze István : Megköszöni a tájékoztatást. Kéľdéseknekad helyt. Kéľdésnem vętődik fel, így vélernénylryilvánításra, javaslattételľe acl lehetőséget. Vélemény,javaslat nem hangzik el, így szavazásra bocsátja az önkoľlnányzati l
tudomásulvételét!
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazással (l2 igen szavazattal) tudomásul veszi az iinkormányzati kommunikáció helyzetéľől és fejlesztési
leh etőségei rő l
szóló tájékoztatőt előteľj esztés sze
ri
n
ti
fo rm á ba n.
24la. napirendi pont: Előterjesztés Kétpó község köľjegyzőség alóli felmentési kérelmére
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy mellékęltę Dľ. Hajdú Lászlő jegyző rir kérelmét. Kérdéseknekad helyt. Megállapítja,hogy az előteľjesztéssel kapcsolatban kéľdésnem vetődik fęl. Ezęk után véleménynyilvánításnak, j avas lattételnek ad 1ehetőséget. Vélemény, javaslat nem hangzik el,
így szavazásra bocsátja Kétpó község köľjegyzőség alóli
felmentési kérelmérĺjlszőló határozati javaslatot előteľjesztés szeľinti fonĺában!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (12 igen szav azattal)
e l
fo ga
d j
a a j ava s la tot, és a köv etk ező határ ozatot hozza:
/Ż01l. (ilI.29.) szám ú önko rm á nyzati határ ozat nyilatkozat Kétpó ktizség köľjegyzőség alóli felmentési kérelméhez '7 9
1.
Kisújszállás Város ÖnkormányzaÍának Képviselő-testĺilete Kétpó Község Önkormányzatának köľjegyzőség alóli felmęntési kérelmére irányuló szándékáva| kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszi:
1
95/1 96
Kisújszállás Város onkotmányzatának Képviselő-tęstülęte a helyi cinkormányzatokról szóló
1990.
évi LXV törvény 39.$ (l) bekezdése alapján' nyilatkozik, hogy nem
kíván
körj egyzőségben ľésztvenni Kétpó Közsé g on koľIn ány z atáv a|.
2. A Képviselő-testület
fęlhata|mazza a polgármestęrt az önkonnányzat nyilatkozatátÍartalmaző
dokum entum aláír ásár a.
Eľről éftesül: 1. Kecze István polgánnesteľ 2. Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyző 3. Boldog István Kétpó Község polgáľmestere 4. lrattár
24. narriľenĺli rront: Tájékoztatő a két önkorm ányzati ülés közłitt tłjrténtfontosabb eseményekről
Kecze István: Kiegészítéstneln kíván tenni, éľia kérdésekfeltételét, és a
melléklętek
figyelembevételét. Megállapítja, hogy kéľdésnem vetődik fel, így véleményeket, javaslatokat vár. Vélemény, javaslat hiányában szavazásra bocsátja a két önkonnányzati Ĺilés között töftént fontosabb eseményekľől szóló tá1ékoztatő előteľjesztés szeľinti foľnrában tör1énő tudomásulvételét!
Kisrijszállás Váľos Onlĺormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással
(l2
igen
szavazattal) tudomásul veszi a két ülés ktizött töľtént fontosabb eseményekről szőlő tájékoztatőt.
25. narriľendi pont:
Interpellációk Kecze István: A korábbi inteľpellációk és a ľájuk adott válaszokszavaztatása követkęzik. Kérdezi, hogy Máthé Zsolt képviselő 25/1. soľszámú interpellációs válaszát elfogadja? Máthé Zsolt: Igen, elfogadja. Kecze István: Kéľdezi, hogy Máthé Zsolt képvisę1ő 25/2. sorszámú interpellációs válaszát elfogadja? Máthé Zsolt: Igen, elfogadja. Kecze István: Szóbeli interpellációs felvetésękre ad lehetőséget.
Máthé Zsolt: Inteľpellációs kéľdésevan. Ha valaki bejön a Polgármesteri Hivatal épületébe, akkor felírják az adatajt. Igaz ez? Ha igen, akkor ęrre miért van szükség? Demeteľ Jánosné: Interpellálni Szeretne három közérdekű témában. 1.) A Malom út 50' szám előtt lévő buszmegálló pavilont jó lenne közhasznú munkásokkalátmosatni' de valamennyi szépen ęlkészített buszvárót jó lenne szebbé varázsolni. Ha nem mosható le a buszváró
fal'a, akkoľ át kellene festetni. Vannak emberek,
állagmegóvásuk,
akik nem tudják ezeket megbecstilni'
az
szebbé tételük az önkormányzaÍ fe|adata kell, hogy legyen'
2') A belvízę|vęzető áľkok ęsętén az áteręszęk dudák Íisztitása szükséges lenne. Naponta van lakossági panasz, hogy duda ki sem látszik, a víz nem folyik el. Jó lenne kozhasznű munkásokkal rendbe tetetni. Enől a szünetben beszélt aYízmíiKft' igazgatőjával,ZsőtérLász|ő trĺal. 3.) A Nagykertben lévő ft;ldtulajdonosok kérik, hogy a belvíz-elvezetési program során jáľhatatlanná vált, a Nagykertbe vezető utat helyre kellene állitani' Itt menni, de azut rossz állapotban van.
a
jó idő, szeretnének az emberek a keľtjükbe
1
96/1 96
Kecze István: További interpellációra igényt neln lát. Kéľicímzetes fójegyző asszonyt, isrnertesse az áprilisi ülés eddig ismert napirendi pontjait.
Dľ. Kittlinger Ilona: Tájékoztatja a képviseloket a következĺi soros ülés időpontjáľól, valamint a munkatervben szeľeplő eloterjesztések címeiről' amiľol valószínű tárgyalni fognak az időközbęn kapott feladatok megtár gy alása mel lett'
További kiegészítés,kérdés'vélemény, javaslat nerrr hangzik el. A polgánnester' megköszcini a ľészvételt'a képviselők munkáját, és a nyilvános Ĺilést 2l.00 óľakol'beľękeszti' Közli, hogy 15 perc szünet után a képviselő-testület zá1 Ĺilésen folytatja munkáját.
Krĺf.
,-Ęttĺ r'ł--.
/: Dľ. Kiťtlingeľ llona
Ĺ,.n,(
o
/: Kecze-lstván :/
:/
círnzetes főjegyző
polgánnester
Je
gy
zőköny
vh
ite l es ítő k:
//\lftĺY /w /
l: Gonczi
/: Nägý Lajosné :/
ł/, telepulest
telepü1ési
H:\S:elłe:ésVanó Zsóka\onkornlány:at - Képviselő-teshilet\201
]
' év\201 )-03-29-kepvłest-jgyk.doc
KepvlSelo