ÖNTÖTTVAS VERANDARÁCS BONCHIDÁN

ÖNTÖTTVAS VERANDARÁCS BONCHIDÁN

237

ÖNTÖTTVAS VERANDARÁCS BONCHIDÁN GY. DÁVID GYULA

A

bonchidai Bánffy-kastély építéstörténetének nem egy fejezete foglal el rangos helyet a hazai mővészet- és mővelıdéstörténet lapjai között. A 19. század kora-romantikus emlékeként számon tartott nyugati veranda építése az egyik ezek közül, mint ahogyan egyike azon számos homályos foltnak is, amelyeket a kastély történetének alapos feldolgozottsága ellenére megörököltünk. A jelenlegi – csaknem 10 éve folytatott – felújítási munka során a kastélynak erre a titkára is fény derülhet, s a felújítandó szerkezetek kutatása révén – amennyire ez lehetséges – az épület zaklatott történetébıl adódó számos kérdés között erre is választ lehet adni. Az alábbiakban a magunk módszereivel próbáljuk a kérdést körbejárni. Az 1890-es évekbıl való az a kép, amelyen a bonchidai Bánffy-kastély északnyugati homlokzata látható, s amelynek rizalitját négy karcsú fiáléval díszített támpillér tagolja három részre. A szélesebb középsı nyílt földszinti verandát és emeleti loggiát foglal magába. A verandára belülrıl két nyomott csúcsíves ajtó nyílik, míg a loggia feltőnıen nagymérető nyílását három sudárra támasztott bonyolult mérmőráccsal csipkézett szamárhátív béleli. A szamárhátíves nyílás felett a homlokzat csúcsos oromzattal zárul, amely egyben a veranda cserépfedéssel borított nyeregtetıs tetıidomának homlokfala. A verandanyílások két oldalán a földszintet tompa csúcsíves, az emeletet egyenes záródású mérmőves ablakok törik át egységesen az egész homlokzaton, így az északnyugati sarokbástya nyugati oldalán is. Az épületszárnyat másik oldalról egy fogazott pártázattal koronázott, mérmőves ablakokkal megvilágított nyolcszög alaprajzú zárterkély-tornyocska zárja le, mely nyolcszögő sarokpilléren áll. A homlokzat ereszvonalát – követve a háromszögő oromzat törtvonalú koronapárkányát – gótikus ívsorból alkotott fríz díszíti (1. tábla/1). Gróf Bánffy Miklós elsı köztéri szobrát halálának 60. évfordulója kapcsán 2010 június elején leplezték le a szegedi Dóm téri Pantheon csarnokában, tisztelegve ezáltal a szegedi szabadtéri játékok rangos beindításában is közremőködı Rendezı elıtt, s február közepétıl lesz látható Kolozsváron is a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet által létrehozott, Bánffy Miklós életmővét felidézı reprezentatív kiállítás. Az egy évszázadon keresztül átívelı következı történet „színpadias” kerete ezért talán megbocsátható. Elsı szín A szereplık: az erdélyi kormányzói ág utolsó sarja, a hetvenes éveiben járó gróf Bánffy József (1770–1858), valamint Kagerbauer Antal (1815–1872), Kolozsvár 19. századi építészeti arculatában mély nyomot hagyó, harmincas éveiben járó építımester. A helyszín: Bonchida, szőkebb értelemben az akkor már négy évszázada „örökös jószágként” emlegetett Bánffy birtok központja, a bonchidai Bánffy kastély. Játszódik a reformkor végén, majd az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követı néhány esztendıben. Bánffy József – akit kortársai „a nagyúri jóság” megtestesítıjeként emlegetnek (Kıváry László), s akinek láttán felidézhetık voltak a „magyar urak mind udvariasságra, mind vendégszeretetre” (Jósika Miklós) – akkor már túl van a kastélypark romantikus átalakítását célzó ténykedésein, s túl a kaputorony század eleji leomlását-bontását begyógyító klasszicista átépítéseken, a malom építésén, a kápolna kialakításán. Ám még mindig nyitott az új felé, az akkor teret hódító romantikus stílus irányába, és tájképi parkjának színpadához méltó kulisszát kíván létrehozni.

238

GY. DÁVID G YULA

A bonchidai kastély századokat átívelı történetében szinte egyedülinek tekinthetı alaprajzi felvételen, az 1790-es évekbıl Biró József közlése nyomán fennmaradt Leder-féle terveken1 az U alakú fıépület rövid – kéttraktusos – szárával és viszonylag kevés nyílással fordul a kastélypark felé. A lehetıség viszont adott, az épületszárny homlokzata megnyitható a kastélypark és a természet irányába. Kagerbauer – B. Nagy Margit megfogalmazásában – a romantikát, mint új építészeti anyagokkal dolgozó, követésre érdemes modern mővészeti stílusirányt fogta fel, mely historizáló jellege miatt a legalkalmasabb kastélyok és templomok „korhő” helyreállítására. Ám 1844–1846 között épült Szentpéteri temploma, annak részlet- és tömegképzése nem is sejteti azt a nagyvonalú megoldást, amely Bonchidát a kora-romantikus építészet egyik kimagasló emlékévé emeli. Ezért aztán érdemes áttekinteni a kolozsvári építész munkásságát, különös tekintettel az öntöttvas elemekre, illetve a neogótikus styl használatára. Ebben nagy segítséget nyújt a Kagerbauer munkásságát tudományos alapossággal feldolgozó B. Nagy Margit, aki kutatásai eredményeként tolja ki Biróval, a kérdés majdani kutatójával Sisával is ellentétben a bonchidai verandakialakítás idıpontját az 50-es évek elejére. Azt kell látnunk, hogy Kagerbauer, aki különösen fogékony volt az új technológiák és építıanyagok iránt, az akkoriban újdonságnak számító öntöttvasat, mint építésnél használt anyagot csak kismértékben használta. Fıleg erkélymellvédeknél, mint amilyen a kolozsvári „kétágú templom” tornyainak korlátrácsa (1841-es áttervezési javaslat), a városháza konzolokon nyugvó öntöttvas mellvédje (felavatása 1845), a Jókai utcai Rhédei-ház volutákra fektetett öntöttvas mellvédő erkélye (1860-as évek), valamint a marosújvári Mikó-kastély öntöttvas részletei2. A legteljesebb adatokkal ez utóbbi esetében rendelkezünk, a Mikó hagyatékban ugyanis megırzıdtek Kagerbauer Antal ez irányú írásai: 1870. szeptember 11-én Kolozsváron írt levele Mikó Imréhez, valamint az 1871. március 16-án aláírt költségkimutatása a ki nem fizetett munkákról, közöttük külön fejezetben a kastély balkonjairól (az öntöttvas erkélyrácsok az építımester Debreczeni Balázs 1870. szeptember 27-én kelt költségszámításában is szerepelnek, ám 1871-ben a rácsok még nem voltak a helyükön). Nagyobb mérető öntöttvas elemek említését is megtaláljuk a marosújvári kastély elszámolásai között. A lépcsıház mennyezetét itt szerkezeti funkció nélkül, csupán a „stílszerőség” kedvéért támasztja alá vézna, vakmérmőves fejezettel ellátott, öntöttvas pillérekkel, melyeket Bécsbıl hozat 1871-ben. A dokumentumok között Albrecht fıherceg öntödéje, valamint a König és a Kitschelt öntödék neve szerepel. Ám ezek a példák mind méretben, mind pedig bonyolultságukban elenyésznek a hatalmas bonchidai verandarácshoz képest (1. tábla/2). Entz Géza-Antal a kolozsvári fıtéri templom neogótikus tornyát tárgyaló tanulmányában kitér arra, hogy Kagerbauer besegített a torony építési munkálatainak irányításába (Gaiser Antalt helyettesítve költségvetést készít), s a fıtéri templom hatalmas ablakai „fehérre festett” öntöttvas szerkezeteinek leírásánál egyértelmően megfogalmazza, hogy „a bonchidai romantikus építkezés, amelynek során az öntöttvas mérmővek is keletkeztek, Kagerbauer Antal nevéhez főzıdik”3. Kagerbauer romantikus építészetének a kolozsvári Szentpéteri templomtól a marosújvári kastélyon keresztül vezetı alakulásába beilleszthetı a bonchidai állomás; az ablakok tördelt szemöldökpárkánya (lásd konyhaépület), az eresz alatti ívsor, a karcsú fiatornyok, s a saroktorony analógiái egyértelmősítik szerzıségét Bonchida esetében is, annak ellenére, hogy konkrét források errıl napjainkban már nem tanúskodnak, és a téma korábbi kutatói sem nevesítettek meg egyet sem ezek közül a források közül. Nem vitatva tehát Kagerbauer szerzıi szerepét, szintén fontos argumentumok mutatnak rá arra a bizonytalanságra is, ami a hatalmas verandarács építését övezi (bár mindkettı a romantika eszköztárából merít, a verandaszárny és a konyhaépület kialakítása véleményünk szerint

1

BIRÓ 1935, 14–15. B. NAGY 1977, 69–86. 3 ENTZ 1982, 256, 80. jegyzet. 2


239

eltér; míg a veranda körüli nyílások nagyobbrészt csúcsívesek és szinte kivétel nélkül mérmővel csipkézettek, a konyhaépület részleteiben sokkal inkább közelít a marosújvári kastély keresztosztású téglány ablakokkal tagolt homlokzatához). A 19. század elején azonban egy másik neves építész tervezıi tevékenységét is feljegyezték a források. Alois Pichl a Keglevichek építésze ı, akinek Bonchidával kapcsolatosan fıleg a keleti szárny klasszicista átalakítására tett javaslatait tartjuk számon. Ám Pichl építészetében a 40-es évek közepén – vizsgálatunk szempontjából – figyelemreméltó változást rögzíthetünk. Keglevich János megbízásából a család nagyugróci kastélyát4 tervezi korábbi, kistapolcsányi klasszicista munkájától eltérı neogótikus stílusban. Építı-megbízója kívánsága szerint 1844-ben e célból az angolos gótikájú oroszvári Zichy-kastélyt5 tanulmányozza (Keglevich nemcsak elküldte, hogy nézzen körül, de a tervek egy részét is Pichl rendelkezésére bocsátotta), azt az épületet, melynek belsı homlokzata hatalmas neogótikus mérmővel csipkézett ablakkal fordul a kastélypark felé6 (2. tábla/1). Ezzel párhuzamosan kell vizsgálnunk azt a tényt is, hogy Biró József a családi hagyományra és az akkor még meglévı levéltár (tervek, iratok) gazdag adattárára támaszkodó megállapításai között (t. i. hogy a veranda a 40-es években készült, tervezıje pedig Kagerbauer) a wörlitzi7 analógiára is felhívja a figyelmet (2. tábla/2). Ez utóbbit a Kagerbauer munkásságát feldolgozó B. Nagy Margit is megerısíti (Kagerbauer korabeli munkáival összevetve, viszont a bonchidai verandakialakítás idıpontját az 50-es évek elejére tolja ki). Ám sem a nagyugróci, sem pedig a wörlitzi példa nem elég meggyızı, ha a bonchidai veranda-nyílás szamárhátíves formáját is figyelembe vesszük, amire egyébként Kagerbauer egész munkásságában nem találtunk párhuzamot. (2. tábla/3) A neogótikus veranda építési idejérıl további, a kastély korabeli megjelenését rögzítı dokumentumok sem nyújtanak pontosabb információt. Ezek közül az egyik a „Le Chateau de Bonizida en Transilvanie du coté du Nord. Proprieté du Comte Joseph Bánffy. Lit. par H. Engel, Wienne” aláírású kınyomat (3. tábla/2), a másik a „’A Gróf Bánffy Józef Bonczhidai Kastélya Erdélyben (:a’ nyugoti oldalról felvéve:)” c. színezett litográfia (3. tábla/1). Csak ez utóbbiról rendelkezünk idıpontot közelítı információval. Ám Bíró Józsefnek az a megállapítása, miszerint egy „ismeretlen magyar mester rajzolta, kb. a negyvenes években”8 igen bizonytalanná válik B. Nagy Margitot olvasva, aki az ábrázolt romantikus szárny építésének befejezéseként inkább az 1855 körüli idıpontot jelöli meg9. Ezen a bizonytalanságon nem segít az sem, hogy az újabb kutatások megvédik a Biró József által megfogalmazott álláspontot10. Még egy vonalon remélhetünk segítséget: a kortársak által írott illetve rajzban reánk hagyott források között. Sisa József szerint báró Podmaniczky Frigyes naplójában11 található meg az egyik bizonyítéka annak, hogy az épületszárnyat 1850 elıtt alakították át, ezért érdemes egy kicsit bıvebben idézni a visszaemlékezés szövegét: „Szerintem Bonchidán van Erdély legszebb falusi, nagyúri 4

A nagyugróci (Veľké Uherce, Szlovákia) Keglevich-kastélyt 1844–1850 között építik át az oroszvári kastély mintájára. Tervezı építésze: Alois Pichl (SISA 1989, 45). 5 Az oroszvári (Rusovce, Szlovákia) Zichy-kastélyt 1841 és 1844 között emelték a windsori kastély mintájára neogótikus stílusban. Tervezı építésze: Franz Beer volt (SISA 1989, 46). 6 Mivel Estei Ferdinánd fıherceg 1833–1838 között az erdélyi országgyőlés királyi biztosa, ı ajánlhatta udvari építészét Pichlt Bánffy Józsefnek, György fıkormányzó fiának. Ennek alapján „Luigi Pichl Architetto membro dell’ Accademia in Roma” bonchidai tevékenysége 1833 utánra tehetı. Pichl a harmincas évek elején tervezi gróf Keglevich János klasszicista modorban felépített kistapolcsányi kastélyát (Topoľčianky, Szlovákia), és ı tervezi a kastély romantikus kertjéhez készített öntöttvas kerítést is 1837-ben (SISA 1989, 31, 26). 7 A wörlitzi parkban álló Gótikus ház 1773–1813 között Friedrich Wilhelm von Erdmannsdorff (1736–1800) és Georg Christoph Hesekiel (1732–1818) tervei alapján épült. Mintául az angol Strawberry Hill szolgált, amelyet a park létrehozója III. Lipót Frigyes Ferenc anhalt-dessaui herceg utazásai során látott. 8 BIRÓ 1935, 35, 150. jegyzet. 9 B. NAGY 1977, 81. 10 SISA 2007, 142. 11 PODMANICZKY 1984, 167, vö. SISA 2007, 142.

240

GY. DÁVID G YULA

kastélya és parkszerően ültetett s kezelt angolkertje. A kastély a renaissance-styl utolsó vonaglásai közben épült, s mint ilyen határozott jelleggel nem bír ugyan, de nem is untat a copf-styl mindennapiságával. Tulajdonosa lakának legnagyobb részét eléggé ízlésteljesen s stylszerőleg éppen akkortájt újította meg, de reám az agglegény lakta ódon termek mindig a meddınek, a lakálytalannak, a jéghidegnek kellemetlen benyomását gyakorolták.” Podmaniczky naplója szerint húsz éves korában, 1844 májusában járt Bonchidán, s amit látott, az valószínőbb, hogy a már két évtizede folyó építkezés egyik állomása, és nem a kastély romantikus építkezéseinek eredménye, hiszen azt még Birótól tudjuk, hogy Bánffy József sokat tervezgetett, de nehezen egyezett bele a kivitelbe. A másik írott forrás egy, a Vasárnapi Újságban, 1887-ben megjelent tudósítás Bonchidáról, miszerint „a csúcsíves homlokzatot e század elsı felében gr. Bánffy József építette”.12 A kijelentés egyértelmő, bár állítását bizonytalanná teszi az a tény, hogy a cikk a fenti eseményeket követıen 40 évvel íródott (valamint azok az építéstörténetre vonatkozó egyéb pontatlanságok, amelyek a pár soros ismertetıben elıfordulnak). 1855-ben lezárul Bánffy József beavatkozásainak korszaka. Egy 1855. június 19-én kelt szerzıdés értelmében „Gr. Bánffy József részére a kastély és parknak életfogytiglani haszonélvezeti jogát ezúttal is biztosítja [a vevı Ernı Szász-Coburg-Gotha uralkodó herceg], ill. azt fenntartani magát kötelezi”. Pár évvel késıbb, 1858. február 2-án, már Bécsben kelt az a szerzıdés, „mely köttetett a néhai Bánffy József tulajdonát képezett bonczidai birtok és hozzátartozójának eladásáról egyfelıl Nagym. Gr. Bánffy Miklós val. belsı titkos tanácsos, kamarás stb. stb. mint vevı, másfelıl Ernı Szász-Coburg-Gotha uralkodó herceg ı fensége beleegyezésének fenntartásával Neymister Szaniszló mint eladó közt”.13 1860-ban minden esetre már kész a veranda, s errıl tanúskodik a Veress Ferenc fotóiból összeállított, 1860-ból való Albumban található „Gróf Bánffi Miklós Bonczidai Kastélya. Fénynyomat”, valamint a „Bonczidai kastély délnyugati oldal” c. felvétele (4. tábla/1), melyeken többek között már látható a szamárhátíves verandával díszített nyugati homlokzat (és ide sorolhatjuk a Vasárnapi Újság fent említett számában közétett festményt is, mely ez utóbbinak – festıállványon készült – másolata14). Ezzel szemben 1862-ben egy sokkal reprezentatívabb építménynek, a Kolozsvár fıtéri Szt. Mihály templom új, neogótikus tornyának még mindig nem voltak meg az ablakai, a marosújvári öntöttvas szerkezetek pedig csak az 1870-es évek elején kerülhettek mai helyükre. Ezért fenntartással kell fogadnunk, hogy 1844 és 1850 között öntöttvas verandarács készülhetett Bonchidán. Három alapvetı kérdés vetıdik tehát fel a bonchidai verandával, illetve annak nyitott neogótikus rácsával kapcsolatosan. Ki tervezte, mikor épült és mibıl? Ám amit a fenti, talán kissé hosszúra sikerült számbavétel után megállapíthatunk, abból csak az biztos, hogy választ továbbra sem tudunk adni egyik kérdésre sem. Ugyanakkor e három alapján további kérdéseket tudunk megfogalmazni, melyek megválaszolása talán a bizonyosság reményét hordozza. Második szín A fıszereplı a losonczi Bánffy-család utolsó férfi sarja, gróf (II) Bánffy Miklós (1873–1950), aki már túl van életének jelentıs fordulópontjain, a pesti intendánsi éveken, és a Bethlen kormányban betöltött rövid külügyminiszteri pályafutásán. 1926-ban hazatér Erdélybe, felveszi a román állampolgárságot, s apja 1929-ben bekövetkezett halála után is többnyire Bonchidán lakik. A többiek szerepét az alábbi jelenet kívánja tisztázni. 12

D-K FARKAS 1887, 286, vö. SISA 2007, 142. Idézi GY. DÁVID 2001, 203. 14 A neogótikus csipkés veranda a Vasárnapi Újságban 1887-ben közölt illusztráció (4. tábla/2) anonim alkotóján túl több korabeli képzımővészt is megihletett. Errıl tanúskodik Cserna Károly 1899-es keltezéső akvarellje (5. tábla/1), vagy Sárdi István 1880. július 13-án kelt ceruzarajza (5. tábla/2). Ez utóbbi az EME Kézirattárában (jelenleg a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár kézirat győjteményében) fennmaradt vázlatkönyvében található, MS 2413 jelzet alatt. 13


241

A helyszín változatlan: Bonchida, Erdély Verszáliája, kortársak és a mővészettörténet csodálatának tárgya. Játszódik csaknem száz esztendıvel az elsı színt követıen, a két világháború közti, viszonylag csendes idıszakban. A bonchidai kastély tanulmányozása során megszokhattuk már, hogy az egyes korok, építési korszakok által létrehozott értékekrıl csak pusztulásuk után, a károk számbavétele révén szerezhetünk tudomást. Így volt ez a Bánffy Dénes nótázását követı Bonchida-dúlás után keletkezett, és az elkobzott – majd özvegyének vissza nem adott – javakat számba vevı leltár, vagy a kuruc szabadságharc pusztításait rögzítı Wesselényi-féle emlékiratok esetében, de ide sorolhatjuk az árendába bocsátott javak 19. század eleji listáját is.15 Nem hiú ábránd hát az a remény, hogy a nyugati veranda eredeti kialakítását is az annak elbontásakor fennmaradt adatok fogják majd erıteljesebben körvonalazni. A szakirodalom jelenleg a nyugati szárny kialakítását a Bánffy Miklóssal különlegesen jó viszonyt ápoló Kós Károly nevéhez köti. De ha áttekintjük a rendelkezésünkre álló adatokat, akkor legkevesebb, ha tartózkodunk az egyértelmő kijelentésektıl. A kastélyt szinte változatlan állapotban mentette át a 19. század a 20.-ba, s ebben nagy szerepe volt a birtokos Bánffy család akkori képviselıinek, a birtokszerzı gróf (I) Bánffy Miklósnak (1802– 1894) és fiának, Györgynek (1843–1929). Ez utóbbiról tartja a hagyomány, hogy semmit sem engedett a kastélyon változtatni – még a villanyt sem engedte bevezettetni –, így joggal feltételezhetı, hogy élete végéig, 1929-ig a kastély életében nem történt semmilyen fontos építészeti változás. Ezt az értékmegırzı szemléletet fia, gróf (II) Bánffy Miklós örökölte tıle – „nem győjteni akart [mint apja Bánffy György], hanem megırizni, ami reátestálódott”16, – de az ı kifinomult mővészi érzéke, az emberi és tárgyi értékek korhoz nem köthetı voltába vetett hite az újítások felé is nyitottá tették. * Az elsı adatok bizonyos bonchidai építkezésekrıl az 1930-as évekbıl maradtak ránk. Ám ezek még csak a templomot érintik, ez az Erdélyi Református Egyházkerület emlékeként egyike lett annak a sok száznak, amelyeket a püspökség megbízásából Debreczeni László számba vett, és annak a kevésnek, amely e felmérés eredményeként meg is újulhatott. Ez utóbbit, mint ahogy azt a forrásokból kiolvashatjuk, éppen gróf (II) Bánffy Miklós áldozatvállalása tette lehetıvé. A templom 1929-es felmérésérıl Debreczeni naplójából szerzünk tudomást,17 és valószínő, hogy ez elızte meg az egy évvel késıbb indult, és Kós Károly által irányított felújítást.18 A felújításban Torday Mihály kolozsvári építımesternek jutott fontos szerep. İ volt az, akinek Kós Károly utasításokat adott a templom alapozására, falazatára, padlóburkolatára, fedélhéjazatára, támpilléreire, kripta-bádogozási, festészeti, faszobrászati munkáira vonatkozólag (Kós Károly levelezését Sas Péter gondozásában 2003-ban adta ki a Mundus kiadó19). 15

Gy. DÁVID 2001, 218, 182, 201. BENKİ 1978, 138. 17 1929. 08. 24 – Bonchidán „a templomon régi mőrészleteket kutattam, alaprajz felmérést kezdettem” (SZATMÁRI 2005, 107). 18 1930. 02. 25 – Debreczeni László 1930. 02. 25-én Bonchidára megy Kós Károllyal, hogy a református templomot renoválás céljából megvizsgálja (SZATMÁRI 2005, 111). 19 1930. 05. 02 – Kós Károly a bonchidai templom javítási munkálatai során, helyszíni szemlén tapasztaltak alapján utasítja Torday Mihály kolozsvári építımestert a templom alapozására, falazatára, padlóburkolatára, fedélhéjazatára, támpillérire vonatkozólag (Kós Károly levele Torday Mihálynak – In: KÓS 2003, 257). A fenti levélre hivatkozva Sas Péter a bonchidai református templom restaurálásának idıpontját a korábbi 1936os évekre vonatkozó vélekedésektıl eltérıen 1930-ra teszi (KÓS 2003, 383. jegyzet, vö. GALL 2002). 1930. 05. 15 – Kós Károly a bonchidai templom javítási munkálatai során a kripta-bádogozással, festéssel, valamint faszobrászattal kapcsolatosan levélben értekezik Torday Mihály kolozsvári építımesterrel. A levélben gróf Bánffy Miklós, mint a munkálatok anyagi támogatója szerepel (Kós Károly levele Torday Mihálynak – In: KÓS 2003, 259). 16

242

GY. DÁVID G YULA

Torday Mihály neve még egyszer merül fel a Kós-levelezésben Bánffyval kapcsolatban, ám csak az elıbbiek ismeretében sorolhatjuk a hiányos keltezéső levelet a 1930. májusiak közé.20 Biró József az 1933-as évben kezdi a bonchidai kastélyról szóló tanulmányát, illetve az ahhoz szükséges anyaggyőjtést. 1934 júliusában arról ad hírt, hogy „rengeteg felvételt csináltam”, majd 1935 elején, amikor végre megjelentetheti A bonczhidai Bánffy-kastély c. dolgozatát – elıbb az Erdélyi Múzeum oldalain, majd pár hónappal késıbb különnyomatban –, a verandáról készült illusztrációk, leírások még a szamárhátíves nyitott rács állapotát rögzítik21. Erre az idıre – 1934–35-re – tehetı egyébként Bánffy két nagysikerő rendezése a szegedi Dóm téren, s lehet, hogy itt kell megemlíteni azt is, hogy szerepe lehetett Az ember tragédiája számára Oláh Gusztáv által készített grandiózus díszletek végsı formájának kialakulásában.22 E gondolatokkal kísérve kell tudomásul vennünk azt a tényt, hogy az 1930-as évek második felében a verandát átalakították. Gróf (II) Bánffy Miklós hazatelepülése érdekében a román állampolgársági esküt 1926. július 6-án tette le, személyesen I. Ferdinand király jelenlétében, majd apja halála után (1929) tíz évnek kellett eltelnie, hogy kimondhassák házasságkötését a Nemzeti Színház ünnepelt színésznıjével, Váradi Arankával. Bánffy csak ezután szorgalmazhatta a család, felesége és lányuk, az akkor már 15-éves Katalin átköltözését Visegrádról Bonchidára. A családi emlékezet szerint a költözést elıkészítendı, Bánffy Miklós volt az, aki „újratervezte a verandát”, „hogy több helyet biztosítson [felesége Váradi Aranka] zeneszalonjának, lerombolva a nagyon csúnya öntöttvas gótikus ívet, és ablakkal zárva az erkélyt. Mintaként a szomszédos ablakokat használta, s így egy új helyiséget is kapott”.23 A Bánffy Katalin (Elisabeth lánya által tolmácsolt) emlékei nyomán felrajzolt funkcionális alaprajz a veranda két oldalára fürdıszobákat is helyez (6. tábla/1–2). 1939-re tehát valószínősíthetı, hogy befejezıdött az átalakítás (errıl tanúskodik egyebek között Biró József könyve24 is). Ha egyszerően csak funkcionalista szempontból vizsgálódnánk, egy 7 m-es fesztávú öntöttvas „mérmővel” lezárt nyílású veranda valóban nem volt alkalmas (divatos szóval élve) a téliesítésre. Szükség volt tehát a nyílások mérséklésére, s ehhez legkézenfekvıbb példát a veranda környezetének ablakai szolgáltattak25 (7. tábla/1–2). De térjünk vissza Kós Károlyhoz, ahhoz az emberhez, aki különleges fontosságot tulajdonított a precizitásnak, az ıszinteségnek, és ezt elsısorban saját magán gyakorolta. Igazolása ennek egész élete munkássága, kiterjedt levelezésében nem egyszer megfogalmazott határozott véleménye. Ezért szinte hihetetlen, hogy egy olyan fontos munkát, mint az Erdélyben egyedülálló 7 m fesztávú öntöttvas verandarács lebontása és egy többszázéves épület egész homlokzatának átépítése, ne említene, akkor, amikor viszont beszámol „az egyik bástya megdrótozásáról” és olyan belsı munkáról, mint egy „kandalló elkészítése”. Tekintsük át tehát a vele kapcsolatos adatokat: 1. Pál Balázs 1971-ben publikált26, de már a hatvanas években győjteni kezdett adatai szerint 1936–37-ben a nyugati homlokzat és az északnyugati torony restaurálása elkészült. 20

1930. 05. 17 – Kós Károly Bánffy Miklós által felhatalmazva tárgyal Torday Mihály kolozsvári építımesterrel a „Bánffy-féle dologról”. A 390. szerkesztıi megjegyzés ebbıl következtetve a bonchidai református templom restaurálási folyamatába illeszti a tárgyalás idıpontjáról értesítı levelet. Ebbıl adódhat a dátum kiegészítés is „Cluj-Kolozsvár, 19[30. május]” (Kós Károly levele Torday Mihálynak – In: KÓS 2003, 261). 21 Biró József levelezése – Zádor Annának, Szekfő Gyulának, Lyka Károlynak, Iványi Bélának – In: BIRÓ 2008. 22 Az eredeti díszlettervek Oláh Gusztáv hagyatékában, az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálhatók. 23 Elisabeth Jelen Salnikoff, gróf Bánffy Miklós unokája, Bánffy Katalin lánya szíves közlése. 24 Biró József 1943-ban a 109. képen a már átalakított veranda képét teszi közkincsé (BIRÓ 1997). 25 A szamárhátíves nyílású veranda elbontásával, a háromszögő oromzat, és a mögötte lévı nyeregtetı is elvesztette létjogosultságát. Az új veranda gótikus ívsoros frízzel szegett attikája mögött összegyőlt csapadékot kıbıl faragott vízköpık vezetik az épület határvonalán túlra. 26 Pál Balázs Kós Károly monográfiája a Major Máté szerkesztette Architektúra sorozatban jelent meg – PÁL 1971, 31.


243

Pál Balázsról tudni kell, hogy mint Kós unokaöccse, elsı kézbıl szerezte az adatokat, tehát azok hitelességében nem kételkedhetünk.27 Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a sztánai, 1944 ıszi romlás nyomán Kós Károly egész „múltja” megsemmisült, s amikor késıbb, különbözı kéréseknek eleget téve, számba kellett vennie építészeti munkásságát, mindig panaszkodott e „múlt” tárgyi emlékeinek hiányára.28 Ebbıl a hiányból fakadó bizonytalanságnak egyik tanúsága éppen leveleibıl rajzolódik ki, cáfolva a korábbi adatokat a bonchidai református templom restaurálásának idıpontjával kapcsolatosan. 2. A Sas Péter szerkesztette Kós-levelezésben van még egy részlet, amelyet Bonchidára vonatkoztatnak. Kós Károly Debreczeni Lászlónak, mint a Református Egyházkerület mőszaki elıadójának 1937. november 1-én ír levelet29 egy bizonyos „torony emeletenkénti megkötésérıl”, „a sisak (vagyis inkább tornác) lehorgonyzásáról”, a torony „falvastagság szélességő” (!) „betongyőrős” megerısítésérıl a „karzat-födém magasságában” és a „toronytornác alatt”, levelében említi a „tornác négy szegletét” is. A fenti munkálatokat a levélhez főzött szerkesztıi megjegyzés30 a bonchidai Bánffy-kastély nyugati homlokzatának és északnyugati tornyának restaurálási munkálataival azonosítja. Ám a fenti „tornác” nem veranda31, a falvastagság szélességő betongyőrő nem azonos a falazat feszített megvasalásával („megdrótozásával”), és karzatnak nevezett épületrészt sem azonosíthatunk a bonchidai verandával. Nagy valószínőséggel e levélben az ebben az idıben zajló ketesdi templomtorony építésérıl intézkedik az építész Kós az építésvezetı Debreczeninek.32 3. A Kós Károly mőhelye33 címő kiadványt kézbe véve okunk van feltételezni, hogy hatalmas adatgyőjtés elızte meg Anthony Gall munkáját. Bonchidára vonatkozóan megtaláljuk a Pál Balázsféle adatot, miszerint a bonchidai Bánffy-kastély nyugati homlokzatát és északnyugati tornyát helyi mesterek segítségével 1936–37 között restaurálta, kiegészítve Benkı Samu idıközben megjelent beszélgetı könyvére történı hivatkozással (a könyv tartalmát a szerzı elbeszélése szerint Kós folyamatosan ellenırizte, és egyetértése jeléül a kézirat lapjait aláírásával hitelesítette): „... megrepedt a bonchidai kastély egyik bástyája. Többen is azt tanácsolták neki, hogy a megrepedt részt le kell bontani és újra kell építeni. Hívott, nézzem meg én is. Alig jártuk körbe, már kérdezte is, hogy: na mit csináljunk? Tudja, gróf úr – válaszoltam én azon nyomban –, itt bontani egyáltalán nem szabad. Mert amit újraépítünk, az sohasem lesz olyan jó és sohasem áll össze az eredetivel [...] Drótozzuk meg [...] A falba vájatokat faragtattam a vasszálaknak, s erıs kontracsavarral jól összeszorítottuk, fájinul bevakoltuk, s kész volt. [...] Ott volt a dolgozószobája és a modern könyvtár.”34 27

Pál Balázs az, „aki az én építészeti törekvéseimet, illetve egyes tervezéseimnek […] megvalósulásában demonstrált próbálkozásaimat eleitıl kezdve megértı figyelemmel kísérte és mérlegelte.” (Kós Károly 1972. 06. 13-án kelt levele Czine Mihálynak – In: KÓS 2003, 725). „Az év [1971] elsı felében […] Pál Balázs: Kós kismonográfia szövegének korrigálásával is bajoskodtam.” (Kós Károly 1972. 01. 15-én kelt levele Féja Gézának – In: KÓS 2003, 717). 28 A Sztánán is keresztülvonuló háború következtében „építészeti tevékenységem elejétıl: 1907-tıl 1944-ig terjedı szakaszának minden dokumentációs anyaga (vázlatok, tervrajzok, mőleírások, levelezések stb.) 1944 ıszén, sztánai otthonom minden többi berendezésével, emlék- és értéktárgyaival együtt […] teljes egészében elpusztult” (Kós Károly levele Székely Zoltánnak és Kabay Gábornak – In: KÓS 2003, 803). 29 Kós Károly levele Debreczeni Lászlónak – In: KÓS 2003, 347. 30 548-as jegyzet Kós Károly Debreczeni Lászlónak 1937. november 1-én írt leveléhez – In: KÓS 2003, 347. 31 Balogh Ferenc Debreczenirıl írt könyvében a fatornyok és haranglábak leírási modelljének meghatározásakor kapjuk meg a toronytornác meghatározását. Eszerint „a nyitott kiképzéső tornác, vagy galéria a törzsoldal síkjában található […] harangházul szolgál, s benne van a harangot tartó szerkezet, a harangállás” (BALOGH 1983, 36). 32 A ketesdi templommal összeépített 30 méter magas fatornyot (egyik szélvitorláján 1796-os évszámmal) 1930ban lebontatta a falusi újításvágy, hogy kıtoronnyal helyettesítse. Ezt és a templom bıvítését Kós Károly tervei szerint 1937–1941 között készítették, a munkálatokat éppen Debreczeni László vezette. Kós Károly még 1928-ban elkészítette a bıvítés terveinek változatát, ami azonban nem valósult meg; az építkezés egy feltételezett második terv szerint készült. (vö. SZATMÁRI 2010, valamint Debreczeni László 1937 októberében és novemberében kelt naplóbejegyzéseit – In: SZATMÁRI 2005, 159). 33 GALL 2002. 34 GALL 2002, 385, hivatkozva BENKİ 1978, 136-ra. A funkciók megemlítésével Kós egyértelmően megjelöli az

GY. DÁVID G YULA

244

A szamárhátíves neogótikus verandarács elbontását, a nyugati homlokzat átépítését Kós Károly visszaemlékezésében tehát nem említi. Epilógus Az építési-átépítési adatokkal kapcsolatos valós vagy feltételezett híradások itt megszakadnak. A kastélyt a második világháborúban a visszavonuló hadsereg „megszállja”, a nagyteremben, szalonokban hadikórházat rendeznek be. A nyugati szárny kimarad, feltehetıleg a család által használt lakosztályok miatt. A tőz azonban, amit a szomszédos bástyában gyújtottak, ezt a részt sem kímélte. Puszta ház lett és – bár környezetében lassan megújulnak az épületszárnyak – puszta még ma is (8. tábla).

IRODALOM B. NAGY M. 1977 Stílusok, mővek, mesterek. Mővészettörténeti tanulmányok. Bukarest. BALOGH F. 1983 Debreczeni László. Bukarest. BENKİ S. 1978 A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni. Benkı Samu beszélgetései Kós Károllyal. Bukarest. BIRÓ J. 1935 A bonchidai Bánffy-kastély. ETF 75. Kolozsvár. 1997 Erdélyi kastélyok. 1943. hasonmás kiadása. Budapest. 2008 Erdély beszélı kövei (válogatta, szerkesztette Sas Péter). Kolozsvár. D-K FARKAS 1887 Bonczida. Vasárnapi Újság XXXIV, 17. sz. 280, 286. ENTZ G. A. 1978 A kolozsvári Szent Mihály templom neogótikus harangtornya. Ars Hungarica X. 2. GALL, A. 2002 Kós Károly mőhelye. Tanulmány és adattár. Budapest. GY. DÁVID GY. 2001 A bonchidai Bánffy-kastély. Kolozsvár. KÓS K. 2003 Kós Károly – Sas Péter (szerk.): Kós Károly levelezése. Budapest. PÁL B. 1971 Kós Károly. Budapest. PODMANICZKY F. 1984 Podmaniczky Frigyes – Steinert Ágota (szerk.): Egy régi gavallér emlékei. Válogatás a naplótöredékekbıl 1824-1887. Budapest. SISA J. 1989 Alois Pichl (1782–1856) építész Magyarországon. Mővészettörténeti füzetek 19. Budapest. 2007 Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Budapest. SZATMÁRI L. 2005 Debreczeni László Erdély vándorgrafikusa. Kolozsvár. 2010 A legmagasabb csoda: ketesdi fatorony. Hargita népe. 2010. február 12. péntek, XXI. 30. VERESS F. 1860 Album [Kolozsvár és környéke, eredeti fotóalbum a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtárban, Budapest]. 50. tábla. északnyugati bástyát, mint a beavatkozás helyét.


245

CAST-IRON VERANDA GRILL IN BONCHIDA (ABSTRACT) A lot of chapters of the construction history of Bánffy castle’s in Bonchida occupy prominent places among the pages of the national arts and culture history. One of them is the west side veranda as an early-romantic relic of the 19th century. The reconstruction of the west wing of the castle is linked by the literature to Antal Kagerbauer, architect-builder in Kolozsvár, despite the fact that at the moment no concrete evidence proves it, so the real construction time is also controversial. As a result of the reconstruction, the veranda was built closing the open veranda with a neo-gothic style ogee shaped tracery, which is unique with its enormous size and the complexity of the design not even in Kagebauer’s life work (who otherwise was very opened to the technical novelties of his age), nor we can find a similar example of the early usage of cast-iron in the whole Transylvanian architectural heritage. The neo-gothic veranda was transformed in the second part of the 1930’s, the cast-iron tracery was demolished and the veranda façade was closed with neo-gothic windows. The name of Károly Kós has arisen as the designer. Three fundamental questions arisen related to the veranda in Bonchida and especially to its neo-gothic grill. Who was the architect, when was it built, and what was its material. But after reviewing, one thing is sure: we have not found the certain answer to these questions. At the same time, while looking for these answers new questions are being formulated. The result of the present, almost ten-year long renovation process of the castle could reveal this secret. It is possible that by investigating the structures to be renewed, as far as possible, answers can be found concerning the veranda among the several ones originating from the troubled buildinghistory of the castle. In our study we try to investigate this issue with our own methods.

ÖNTÖTTVAS VERANDARÁCS BONCHIDÁN

Recommend Documents