Báta Községi Önkormányzat
Önkormányzati Hírlevél 2012. október
VI. évfolyam 10. szám HÍRSÁV
IV. Tökparádé
Fogadóóra: Huszárné Lukács Rozália polgármester fogadóórát tart minden héten: csütörtök 8.30-tól 9.30-ig.
Az idén már negyedik alkalommal rendezte meg a Tökparádét a Bátai Kézműves Egyesület.
Dr. Bálint József ny. címzetes főjegyző fogadóórát tart minden héten: csütörtök 8.30-tól 9.30- ig.
A meleg napsütéses délutánon színes programokkal vártuk az érdeklődőket.
Egyéb esetben a Polgármesteri Hivatal titkárságán személyesen vagy telefonon, előzetes időpont egyeztetés alapján. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a képviselőtestületi ülések meghívói, előterjesztései és az ülésről készített jegyzőkönyvek a www.bata.hu honlapon elérhetőek. Elérési út: www.bata.hu – Önkormányzat/képviselőtestület menüponton belül: képviselő-testületi ülések anyagai Ingyenes jogsegélyszolgálat minden hónap utolsó szerdáján Dr. Horváth Kálmán ügyvéd ügyfélfogadási idő: 18.00-19.00 óráig Tel.: 06/30/99-31-989
Mint minden évben az idén is igyekeztünk olyan kemencében sült finomsággal készülni, amely talán már sok háztartásban feledésbe merült. Jánosi Jánosné Bocz Bözsi néni segítségével és útmutatásával „féligkőtt hájast” sütöttünk, amelyet különféle házi lekvárral töltöttünk meg. Természetesen nem maradhatott ki a sorból a kemencében sült tök és tökmag sem. Ez alkalommal három kategóriában hirdettünk versenyt az érdeklődőknek, melyeknek a végeredményei a következők: a legnagyobb tök Németh József kertjében termett, a legkisebb tököt a „Tökösök” csapata (Vörös Balázs, Nikolov Dávid, Balogh Attila) hozta el a megmérettetésre, a legszebb tökfejet pedig Papdi Dominik készítette. Mindhárom kategóriában a közönség szavazata alapján dőlt el a verseny eredménye. A kicsiket is izgalmas elfoglaltsággal vártuk: különféle színezővel foglalatoskodhattak, valamint gombokkal díszített karkötőt készíthettek Ignácné Terike pörbölyi gobelin készítő segítségével.
A tartalomból: Határozatok
2
Agrárkamarai regisztráció
3
Októberi közmunkák
4
Bursa Hungarica
Rendezvényünk támogatói voltak:
Báta Község Önkormányzata
4
Balogh Imre
Népfőiskola
6
Takaró Balázs
Iskola hrei
7
Óvoda hírei
8
Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát! Ez úton is köszönjük a támogatást!
Civil hírek
9
Takaróné A. Tímea
Oldal 2
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Önkormányzati hírek Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a 2012. 10.17. -i testületi ülésről: 207/2012. (X.17.) számú határozat a KEOP-7.1.0 pályázat benyújtása a „Bátaszéki szennyvíztelep hatásfokjavító beruházása és Bátaszék Báta szennyvízcsatornázás befejezése” projekt előkészítésének támogatásáért Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy pályázatot nyújt be Bátaszék, Alsónána, Bátaapáti, Mórágy, Kismórágy, Mőcsény településekkel közösen az Új Széchenyi Terv a környezet és Energia Operatív Program (KEOP-7.1.0.) Derogációs viziközmű projektek előkészítése című konstrukcióhoz. A „Bátaszéki szennyvíztelep hatásfok javító beruházás és Bátaszék és Báta szennyvízcsatornázás befejező ütem előkészítés” című nettó 51.331.693 Ft összköltségű projekt előkészítéséhez Báta településre eső saját forrást nettó 1.255.060 Ft-ot (azaz nettó egymillió - kettőszázötvenötezer-hatvan forintot) a KépviselőTestület a 2012. évi költségvetés tartalék alap terhére biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármesteri a projektre vonatkozó konzorciumi szerződés aláírására. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012.11.30. 208/2012. (X.17.) számú határozat a KEOP-7.1.0 pályázat benyújtásáról a „Bátaszéki szennyvíztelep hatásfokjavító beruházása és Bátaszék Báta szennyvízcsatornázás befejezése” címmel Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy pályázatot nyújt be Bátaszék, Alsónána, Bátaapáti, Mórágy, Kismórágy, Mőcsény településekkel közösen az Új Széchenyi Terv a környezet és Energia Operatív Program (KEOP-7.1.0.) „A Bátaszéki szennyvíztelep hatásfok javító beruházása és a Bátaszék, Báta szennyvízcsatornázás befejezése” címmel. Báta szennyvízcsatornázás II. ütem összes költsége nettó 166.219.322 Ft. Ebből a szükséges 5 %-os önerő összeg nettó: 11.195.876 Ft., amelyből a Báta szennyvízcsatornázás befejező üteme: 8.310.816 Ft., a Bátaszéki szennyvíztisztító telep hatásfokjavító beruházás Báta Községre jutó része nettó 1.630.000 Ft. A szükséges forrást a Képviselő- Testület a 2012. évi költségvetés tartalék alap terhére biztosítja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármesteri a projektre vonatkozó konzorciumi szerződés aláírására. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012.11.30. 211/2012.(X.17.) számú határozat a bátaszéki társulásokban való részvételről Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elha-
tározza, hogy az önkormányzati kötelező feladatok ellátásra, 2013. január 1-jétől, Bátaszék Város Önkormányzatával a családsegítő és gyermekjóléti feladatok ellátására, valamint a központi háziorvosi ügyeleti szolgálat fenntartására közösen létrehozott társulásokban részt vesz. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012.10.31. 212/2012.(X.17.) számú határozat Közös Polgármesteri Hivatal létrehozásáról Báta Községi Önkormányzat képviselő-testülete elhatározza, hogy a 2011. évi CLXXXIX. tv. 85. §. (1) bekezdésében foglaltak alapján, Sárpilis Község Önkormányzatával megállapodva, Közös Polgármesteri Hivatalt hoz létre, amelynek székhelytelepülése Báta Község. Sárpilis Községben – a közös hivatal által létrehozott – állandó kirendeltség működik. A képviselő-testület az erről szóló megállapodást a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja, és egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012. december. 31. 215/2012.(X.17.) számú határozat védőnői állás betöltéséről Báta Községi Önkormányzat Képviselő- testülete a védőnői feladatok ellátásra 2012. november 1. napjától kinevezni Vitéz Hajnalkát határozott időre (Hellingerné Fehérvári Márta védőnő szülés miatti távollétének idejére). Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012.11.01. 216/2012(X.17) számú határozat MFB ZRt-től felvett kölcsön visszafizetéséről Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, az IKSZT pályázat megvalósítása érdekében a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében a pályázat önerejének finanszírozására felvett 9.999.000 Ft öszszegű fejlesztési hitel fennmaradó összegét, amely 9.876.752 Ft. a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-nek 2012. október 19.-i értéknappal, egy összegben visszafizeti. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012. október 19. 217/2012(X.17) számú határozat Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez való csatlakozásról Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elha-
V I . év f o l y a m 1 0 .
Oldal 3
Önkormányzati Hírlev él
Önkormányzati hírek tározza, hogy csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: 2012. október 26. 222/2012.(X.17.) számú határozat a Művelődési Ház szigeteléséről Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a Művelődési Ház külső hőszigetelésének elvégzését. A munkálatok elvégzésével megbízza a SzigaTech Kft-t (7121 Szálka, 27/3. hrsz.) A 2.885.481 Ft összegű anyagdíjat a képviselő-testület a 2012. évi költségvetés terhére biztosítja, a 3.155.848 Ft. össze-
gű kivitelezési munkadíjat a 2013. évi költségvetésbe betervezi. Felelős:Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő: Folyamatos 223/2012.(X.17.) számú határozat Viliminé dr. Kápolnás Mária kérelméről Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy Viliminé dr. Kápolnás Mária kérelme alapján Dózsa Gy. u. 40 szám alatti ingatlana előtt, amennyiben a kérelmezőnek megfelel, gréderezés után, tört betonnal leszórják az utat. Felelős: Huszárné Lukács Rozália polgármester Határidő:Folyamatos
GAZDÁLKODÓK, ÉLELMISZER-ELŐÁLLÍTÓK FIGYELEM: KÖTELEZŐ AGRÁRKAMARAI REGISZTRÁCIÓ! Az augusztus 1-től hatályos új agrárkamarai törvény alapján a 2013. február 1-21. között tartandó országos kamarai választásokkal MEGALAKUL AZ ÚJ NEMZETI AGRÁR- ÉS ÉLELMISZER KAMARA. A törvény értelmében a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szektor összes szereplője, így a gazdasági társaságok mellett az őstermelők és az egyéni vállalkozók is alanyi jogon tagjaivá válnak az új egységes köztestületnek. Az új kamara legfőbb feladata a magyar agrárium megerősítése, versenyképességének növelése és érdekeinek hatékony védelme lesz, kibővült közfeladatokkal és hasznos tagi szolgáltatásokkal. HATÁRIDŐ: 2012. NOVEMBER 30. A törvény előírja, hogy a leendő tagok 2012. november 30-ig kötelesek bejelentkezni a nyilvántartásba az agrárkamara honlapján keresztül (www.agrarkamara.hu), és megfizetni az egyszeri 5.000 Ft-os nyilvántartásba vételi díjat. Eddig már közel 100 ezren teljesítették ezt a kötelezettségüket. AMENNYIBEN ÖN MÉG NEM TETTE MEG, MIELŐBB REGISZTRÁLJON, MERT A NOVEMBER 30-I HATÁRIDŐ A KAMARAI VÁLASZTÁSOKON VALÓ RÉSZVÉTELRE NÉZVE JOGVESZTŐ! REGISZTRÁCIÓ: www.agrarkamara.hu MOST MEGÉRI MINÉL ELŐBB REGISZTRÁLNI: a NOVEMBER 15-ig regisztrálók ingyenesen kézhez kapják az agrárkamara új e-mailes szolgáltatását, a hetente frissülő KAMARAI PIACFIGYELŐT, amely a növénytermesztési és állattenyésztési ágazatok aktuális piaci híreit, adatait gyűjti össze. SEGÍT A KAMARAI TANÁCSADÓ ÉS A FALUGAZDÁSZ! Ha technikai segítségre van szüksége a regisztrációhoz, azt ingyenesen igénybe veheti országszerte a 200 kamarai tanácsadó irodában (lista: umvp.agrarkamara.hu) és az országos falugazdász hálózatnál is. A KAMARA KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATA IS SEGÍTI A REGISZTRÁCIÓT: 06-80-911-078 ill.
[email protected]. Az Agrárkamara ezen felül november hónapban regisztrációs fogadóórákat is szervez a vidéki településeken, ahol a kamarai tanácsadó segítségével kényelmesen, helyben intézheti el regisztrációját. Figyelje a településekre kihelyezett plakátokat! AZ AGRÁRKAMARAI TANÁCSADÓ IRODÁK TOLNA MEGYÉBEN: 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 22. I. em. 7090 Tamási, Szabadság. u. 27. 7361 Kaposszekcső, Liget ltp. 10. fsz. 7150 Bonyhád, Bacsó Béla utca 21. 7030 Paks, Tolnai u. 2. I. emelet 7064 Gyönk, Ady E. u. 561-562 7081 Simontornya, Petőfi u.67.
Grénus István Gáspárné Kovács Marianna Bukovics Zsolt Weiszenburger József Bán Bálint Géza Sárosdy Andrea Varga János
20/532-6867 30/514-8705 30/652-9509 30/351-0170 30/286-8745 30/388-6843 30/348-8312
Oldal 4
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Önkormányzati hírek Október havi közmunkák Polgármesteri Hivatali levelek helyi kézbesítése 1 fő takarító és kézbesítő a Polgármesteri Hivatalban 1 fő takarító az általános iskolában 1 fő hivatali kisegítő a Polgármesteri Hivatalban Művelődési Ház takarítása és E- pont üzemeltetése Volt Tsz. Ebédlő takarítása Közintézmények környékének takarítása Közterületek söprése, szemétszedés Buszmegállók söprése, takarítása Egészségház takarítása Szent Vér Templom: virágos kertek kapálása, falevelek összeszedése, templomkert gondozása Szent Mihály Templom: virágos kertek kapálása, falevelek összeszedése, templomkert gondozása Fő utcán a betonárkok kitakarítása Gumipálya mellett téglapakolás Piactér és környékének takarítása Halászház, Tájház környezetének gondozása Temetőben szemetes kutricák kiürítése Virágosítás kalodák, Hősök tere, Műv. Ház park Virágos kertek gondozása, kapálása Orvosi rendelő udvarának gondozása Önkormányzati Hírlevél kiszórása minden háztartásba
Fűkasza: Óvoda u., Árpád u. temető Fűnyíró: Hősök tere, Hunyadi tér, Polgármesteri Hivatal környéke, Művelődési Ház park, felső játszótér, Halászház, Szent Vér Templom Óvoda u., Foci pálya szemétszedés Közlekedési táblák oszlop betonozása, figyelmeztető táblák felhelyezése Polgármesteri hivatal előkertben zászlótartó talpak helyének kiásása, betonozása Fő u. 275. sz. lakóház előtt vízelvezető árok ásása Fő u. 221. sz alatti lakóház udvarában vízlevezető árok tisztítása (kaszálás, ásás, lapátolás) Konyhakertben paprika szedése, paprikafűzés Napközi konyhán 1 fő kisegítő Orvosi lakás takarítása, egészségházból bútorok átpakolása Zrínyi u. árokásás Polgármesteri hivatalban irodai bútorok pakolása Sportcsarnokban öltözők, mellékhelységek, folyosók tisztító festése Katolikus temetőben sírkövek, törött sírkeretek elszállítása, felső parkolóhoz szalagkorlát készítés Vörös Szilvia
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat Báta Község Önkormányzata az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat rendszeréhez. Az „A” és „B” típusú pályázati kiírások megtekinthetők a www.bata.hu települési honlapon, valamint a hirdetőtáblákon. Figyelem! Változás a pályázás rendjében! A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/ paly/palybelep.aspx.. A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak
A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2012. november 23. A pályázat benyújtásának módjáról, feltétel rendszeréről a Polgármesteri Hivatal titkárságán, Mihó Beatrix ügyintéző ad bővebb tájékoztatást személyesen vagy telefonon a 74/490-558-as telefonszámon. Mihó Beatrix sk. Titkársági-Testületi Tanácsos
Oldal 5
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Önkormányzati hírek Művelődési - Közösségi Ház 2012. november havi programterve Rendezvény kerete
Program fajtája
Megvalósítás
Rendezvény időpontja
Időtartam
Program tartalma
MNVH. Helyi Vidékfejlesztési Iroda
Fogadóóra
szakmai
2012. november 06.
1/2 9-től 10 óráig
Szakmai segítségnyújtás, Felelős: Parti András
Népfőiskolai találkozó
találkozó
2012. november 15.
17-19 óráig
Előadássorozatok bármely korosztály számára Felelős: Pirisa Réka
Ruhabörze
segítségnyújtás
2012. november 22.
9-12 óráig
Hátrányos helyzetűek segítése használt ruhákkal Felelős: Pirisa Réka
Hétfő és Szerda 17-18-ig
Ifjúság és a szülők számára sportprogram szervezése, Felelős: Sófalvi Erzsébet
minden szombaton 16-18-ig
Ifjúság számára sportprogram Felelős: Bagényi János
Közösségi programok
"Karöltve" sportprogram egészség megőrzés
2012. november hóban
Együtt könnyebb az egészségért
Márton-nap
találkozó
2012. november 09.
17-23-ig
Az új bor ünnepe és a helyi borkultúra megismertetése, Felelős: Huszárné Lukács Rozália
Erzsébet-Katalin bál
találkozó
2012. november 17.
20-03 óráig
Jótékonysági bál az iskolás gyermekek javára, Felelős: Vörös Szilvia
Iskolai felzárkóztatást segítő program
"Tanoda"
tankör
2012.11. 08., 2012. 11. 15., 2012. 11. 22., 2012. 11. 29.
14-16 óráig
HHH tanulók számára a továbbtanulási esélyek javítása Felelős: Zoltánné Szabó Viktória
Gyermek 0-5-éves korig
Baba- Mama Klub
10-11 óráig
Nappali fejlesztő programok Felelős: Pirisa Réka
Közművelődési programok
Elektronikus közigaz- Alkalmazzuk az elektrogatási végpont nikus szolgáltatásokat
nappali fejlesztő prog2012. 11. 07., 2012. 11. 19. ramok
előadás
2012. november 30.
17-18 óráig
számítógép és internet használat, fénymásolás, levélírás
2012. november
Hétfő-péntek 14-18 óráig,
Bátai "Sárköz" Néptánc Együttes
táncprogram
2012. november minden szombat
Szombat 19-22 óra
Szervezett keretek között, zenei kísérettel, Felelős: Pék László
Vadvirág Hagyományőrző Tánccsoport
táncprogram
2012. november minden pénteken
Péntek 16-17-ig
Szervezett keretek között, zenei kísérettel, Felelős: Balogh László
Békalencse Gyermektánccsoport
táncprogram
2012. november minden péntek
Péntek 17-18-ig
Szervezett keretek között, zenei kísérettel, Felelős: Farkas Tibor
Könyvtári szolgáltatások
Gyermek- Felnőtt Könyvtár
kölcsönzés
2012. november
Hétfő- Szerda 16-18-ig Csütörtökön 15-18-ig, Pénteken 14-17-ig
Igény esetén az eMagyarország nyitva tartásával egy időben
Üzlethelyiség kiadás
Időszakos árusításra
szolgáltatás biztosítása
alkalommal szervezett
Meghirdetés szóróanyag, vagy Hírlap segítségével
Ügyintézés a 74/490-558 és a 74/590-003 telefonszámon. Személyesen: Kiss Roberta program felelős
E-magyarország Pont Állami Foglalkoztatási Szolgáltatások e Magyarország Pont elérhetőségei üzemeltetés keretében
e-Tanácsadó: Zsinkó Ilona
Ifjúsági Információs Pont Üzemeltetése
Civil szervezetek rendezvényei
Báta, 2012. október
Huszárné Lukács Rozália polgármester
Oldal 6
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Önkormányzati hírek Népfőiskolai Társaság létrehozása A bátai IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) őszi programterve között szerepelt egy Népfőiskolai Társaság létrehozása, mely a közösség által elfogadott különféle témákat felölelő előadás sorozatok megvalósítását jelentené. A Társaság első találkozójára 2012. október 15-én került sor, melyen első ízben európai és hazai Népfőiskolák történelmével ismerkedhettünk meg, majd a Tolna Megyei Népfőiskolák működésébe nyerhettünk bepillantást. Az előadást Hefner Erika a Tolna megyei Népfőiskolai Társaság elnöke és Bodó Katalin a Társaság titkára tartotta. Az előadás után kellemes beszélgetés következett, melyen mindenki elmondhatta, hogy milyen előadásokat szeretne hallgatni a közeljövőben a Bátai Népfőiskolai Társaság működése során. A Társaság következő találkozójára szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2012. november 15-én, csütörtökön 17.00 órakor a Könyvtár termében. Ezen az előadáson a Bátai „Sárköz” Néptánc Együttes képviseletében Pirisa Réka a bátai Gyöngyösbokréta történetéről és Pék László a bátai néptánc kultúra történetéről tart előadást. Természetesen továbbra is várjuk mindazok jelentkezését kortól függetlenül, akik szeretnének a Bátai Népfőiskolai Társaság tagjává válni, kedvet éreznek az előadások megtekintéséhez, netán egy közös beszélgetésre vágynak. Jelentkezi a következő elérhetőségeken lehet: ▪ Pirisa Réka ▪ E-mail:
[email protected] ▪ Tel: 06-74/490-558
Gyermekszínház és Operett előadás A bátai IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) őszi programtervében szerepelt egy gyermekszínházi előadás, melyet 2012. október 24-én a Tihanyi Vándorszínház mutatott be. A Művelődési Ház nagyterme aznap délután 15:00-kor már teljesen megtelt az izgatottam várakozó óvodás és iskolás gyermekek hangjával, s amikor a vörös függöny szétnyílt mindenki megcsodálhatta a varázslatos középkori díszletet. „Mese a Mátyás királyról” – ez volt a színdarab címe, melyben annyi zenés, táncos, vicces mesejáték részlet szerepelt, hogy óvodás és dajka, iskolás diák és tanár, gyermek és felnőtt, mindenki jól érezte magát. Megismertük Hunyadi Mátyást Magyarország Királyát, Csicserit, az udvari bolondot és a gyevi bírót. Bemutatkozott a szerethető Panni, Róza és az Udvarmester, a nagyváradi Basa és a parasztasszonyok Gyeviből. Az előadást rendezte: Tihanyi Tóth Kinga, a zenéjét szerezte: Bognár Gyula, a verseket írta: Tihanyi Tóth László, a színdarab koreográfusa Bognár Rita volt. A díszleteket és jelmezeket tervezte és előállította: Szonday Szandra és Török Sarolta. A színdarab után 19:00-kor a Tihanyi Vándorszínpad Operett előadásával „Az a varázslatos Operett” címmel folytatódott tovább az esti műsor. Az előadás a 125 éve született világhírű operett szerző: Kálmán Imre, az operett király emlékének állított Gálaműsort. Az előadók között láthattuk Tihanyi Tóth Csaba színészt (Ő alakítja a Barátok közt Novák Lászlóját), Balogh Tímeát a Magyar Állami Operaház társulatának tagját, Keszler Éva operett-, musical-énekest, Turpinszky Béla színész és operett énekest, és Végh Tibor színészt, énekest. Az előadáson többek között olyan Kálmán Imre örökzöld operett slágereket hallhattunk, mint a „A lyányok, a lyányok…”, „Te rongyos élet….”, „Az asszony összetör…”, „Hajmási Péter, Hajmási Pál…”,Jaj, cica, eszem azt a…”, „Csókolózni, csókolózni…” – a híres Csárdás királynő Operett színdarabból. Reméljük mindenki megtalálta a kedvére való szórakozási lehetőséget és kellemesen érezte magát a műsorokon. Pirisa Réka
Oldal 7
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Kisebbségi hírek „Sárközi hagyományőrzők az Almáriumban” 2012. október 20-án Budapesten a Hagyományok Házában az Almárium című bemutató összeállításban az őcsényi, decsi, sárpilisi táncos adatközlők, és a Bátai Tamburabanda, valamint a Cuháré Táncegyüttes és a Gázsa Zenekar közreműködésével bemutattuk Sárköz hagyományait, viseletét, táncait és zenéit. A műsor szerkesztői Taba Csaba és Fejér Erika voltak, akik húsz év hivatásos táncosi pálya és a Táncművészeti Főiskola elvégzése után váltak néptáncpedagógussá. Mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei. A program egész estét betöltő kikapcsolódást nyújtott azoknak, akik meg akarták ismerni Sárköz kultúráját és hagyományait. Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani Báta község polgármesterének, hogy biztosította utazásunk költségeit. Balogh László Bátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Iskola hírei Kirándulás Hagyományos Hunyadi napunkat e tanév szeptemberében a Bikali Élménybirtokon tudtuk megvalósítani. A gyerekek megismerkedhettek a reneszánsz kor hangulatával, tevékenységeivel, melyeket maguk is kipróbálhattak, haza is hozhattak. A programot madárbemutató és színházi előadás is színesítette. Anyagi támogatásukkal hozzájárultak: a Bátai Gyermeklánc Közalapítvány és a Szülői Szervezet. Zsákai Andrea Verseny 7.- es tanulóink Horváth Renáta, Mácsik Ádám és Garai László a Duna-Dráva Nemzeti Park által szervezett versenyen vettek részt. Az 52 induló csapat közül a 3. helyezést érték el. Jutalmuk a tárgyjutalmak mellett egynapos horvátországi kirándulás. Gratulálunk a szép eredményhez! Megemlékezés Az iskolások október 5-én fáklyás felvonulással emlékeztek meg az aradi vértanukról. A gyerekek október 21-én színvonalas műsor keretében mutatták be az 1956-os forradalom eseményeit. Felkészítő tanáruk Kiss-Nyéki Izabella volt. Pályázat Októberben a TÁMOP-3.1.7. -11/2-2011-0358 „Referenciaintézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” pályázat keretében tantestületi továbbképzésen vettünk részt, melyen a projektpedagógiai ismereteinket bővítettük. Ezzel zártuk a tanfolyamok sorát. Segítséget kaptunk abban, hogy iskolánk a felsőoktatási intézmények partnerintézményévé, szakmai gyakorlóhelyévé váljon. A felkészülés során megismerkedtünk az egyetemi és főiskolai hallgatók fogadásához szükséges teendőkkel, az ezzel kapcsolatos intézményre háruló feladatokkal. Színház Október 24-én Mese Mátyás királyról zenés mesejáték előadáson vettek részt iskolánk tanulói a művelődési házban. Ezúton szeretnénk megköszönni a lehetőséget, nagyon tetszett az előadás a gyerekeknek, jól érezték magukat, sok élménnyel gazdagodtak. Benedekné Stürmer Anna Sport 2012 októberében Báta volt a házigazdája a Tolna Megyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett Diák Kupa versenysorozatnak. Iskolánk diákjai a forduló után 92 ponttal első helyen állnak, a következő forduló Zombán, november 18-án lesz. A csapat tagjai és egyéni eredmények: 2. osztály: Andrási Jázmin 1. hely, 3. osztály: Bogdán Csaba 2. hely, Balogh Patrik 3. hely, Tantos Tímea 3. hely, 5. osztály: Schaffer Ramóna 1 hely, Hegedűs Márk 1. hely, Nikolov Gábor 3. hely, Bogdán Krisztián 6. hely 6. osztály: Pataki Róbert 2, hely, Vörös Balázs 4. hely, Papdi Dominik 5. hely, Balogh Attila 7. hely, Székely Zoltán 11. hely, 7. osztály: Balogh Tamás 1.hely, Andrási Annamária 2. hely, Hegedűs Zsolt 2. hely, Dinovics Alex 5. hely, Nikolov Dávid 7. hely. Gratulálunk a sikeres szerepléshez!
Sófalvi Erzsébet
Oldal 8
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Óvoda hírei Októberben két kulturális programon vettek részt az óvodás gyermekek. Október 11-én Dékány Ágnes bábművész tartott érdekes előadást a gyermekeknek az óvodában. Ő maga készíti az előadások díszletét, bábjait, kellékeit. A mesék, történetek feldolgozását is ő csinálja, melyet sokszor a mindennapi életből merít. A gyerekek nagyon szeretik, átélik ezeket az előadásokat. Október 24-én a Művelődési Házba kaptunk meghívást. Itt a középső és nagycsoportos gyermekek vettek részt óvónői felügyelettel. A kisebbeket a szülők kísérhették el az előadásra. A társulat Mátyás király egyik legendás történetét adta elő. A gyermekek és felnőttek érdeklődve figyelték az előadást, melyet a gyönyörű díszlet, zenék, táncok tovább színesítettek. A résztvevők ezen a délutánon élményekben gazdagodva térhettek haza. Köszönjük a Polgármester Asszonynak ezt a színvonalas, szép kulturális programot. Október 25-én a Szülői Szervezet tartott megbeszélést. Téma az elkövetkezendő időszak főbb feladatai, eseményei, illetve ezek lebonyolítása volt. Dömötörné Horváth Mária óvodavezető
Civil szervezetek hírei Fazekas Alapítvány "Sárközi Életmód Fotókon" kiállítás Tárlatvezetés Sümegi Mihályné Németh Jolán elmondása alapján, 2012 évi gyűjtés. A tűzoltó egyesület talán éppen az 1950-es évek elején érte el legjobb felszereltségi szintjét, ekkoriban az önkéntes tűzoltótestület már nem volt valódi önszerveződés. Fenntartása kötelezővé vált, és teljes államosítására talán csak azért nem került sor, mivel fontos közfeladata ellátásában egy központosított szervezet csak nagyon nehezen és rendkívül költségesen tudta volna helyettesíteni. Fazekas Alapítvány
Horgászhírek A Bátai Horgász Közhasznú Egyesület létszáma 211 fő ebből 4 fő ifjúsági, 54 fő gyermek horgász. 2012. júliusban és szeptemberben is végeztünk halasítást mindkét tavunkba. A halat Somberekről szereztük be Oláh Tibor haltermelőtől. 2012. július és szeptember hóban több alkalommal halmentést végeztünk a Pöszéből a Mélygödör tavunkba. A halmentesítést az FVM- től kapott engedély alapján végeztük. Ezt a feladatot önként vállalta fel Lehel Tamás és Bagényi László, akik nem riadtak vissza, hogy az iszapban mentsék a menthetőt, de voltak még segítőik is. A Bátai Horgász Közhasznú Egyesület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítő kezet nyújtottak ennek a feladatnak a megvalósításában. 2012. júius 28-án megtartottuk a horgászversenyt a Keszeges horgásztavon. A verseny reggel 7 órától 11 óráig tartott. A versenyre 33 felnőtt és 21 gyermek horgász nevezett be. A versenyzők a legkisebb és a legnagyobb halat fogó horgászcímre is pályázhattak. A mérlegelés után a következőképpen alakultak a sorrendek: Felnőtt: I. hely: Deák Péter -3,46 kg, II. hely: Koczka István Attila -3,45 kg, III. hely: Kiss Endre -1,80 kg Gyermek: I.hely: Nikolov Márk-1,42 kg, II.hely: ifj.Sárközi Mihály-1,37 kg, III.hely: Malagurszki Csongor-0,89 kg A legkisebb halat fogó felnőtt Kiss Endre, a gyermek korcsoportban Malagurszki Lajos lett. A legnagyobb halat fogó felnőtt Koczka István Attila, a gyermekek közül pedig ifj. Sárközi Mihály
Oldal 9
Önkormányzati Hírlev él
V I . év f o l y a m 1 0 .
Civil szervezetek hírei Az I.- III. helyezett, a legkisebb és legnagyobb halat fogó oklevelet és értékes ajándékot kapott, valamint minden gyermek horgász is. A versenyt beszélgetéssel egybekötött vegyes sertéspörkölttel zártuk, amit Papp László készített el a számunkra, amit köszönjük. 2012. szeptember 22- én megrendeztük a vezetőségi horgászversenyt Alsónánán a Tasifisch horgásztón, ahova az egyesület által szervezett horgász verseny I- III. helyezett felnőtt horgászokat is meghívtuk. A megmérettetést kellemes hangulatban töltöttük el. Az eredmény a következőképpen alakult: I. helyezett: Deák Péter -3,96 kg, II. helyezett: Lubiczki Péter -3,25 kg, III. helyezett Kiss Endre -3,24 kg A mérlegelést követően közösen elfogyasztottuk a finom ebédet, amelyet Huszár Tibor készített el nekünk. Az ebédre elkészített sertés pörköltet Huszár Tibor és Huszárné Lukács Rozália ajánlotta fel, amiért köszönetünket fejezzük ki. Vörös Szilvia - Gazd. Vez., titkár
Bátáért Egyesület hírei A Zöld Forrás program lezárult : A Fekete Gólya Ház 2012. Március óta dolgozik egy nagyszerű és érdekes projekten, amely október végén lezárult. « A sokszínűség megőrzése a Gemencben – a fekete gólya és társai » című projekt a Zöld Forrás pályázati program finanszírozásával biztosította, hogy az iskolák - óvodák és felnőttek számára olyan iskolán kívüli tevékenységeket tudtunk kínálni, mely az egyének természethez való viszonyát is alapvetően a hasznos információk elsajátítására, a természetvédelemre és annak megőrzésére, a növény és állatvilág szeretetére és megbecsülésére irányítja. Március óta havonta vártuk a gyerekeket érdekességekkel, előadásokkal, interaktív játékos előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal, ismeretterjesztő és készségfejlesztő ügyességi feladatokkal havonta egy vagy több alkalommal. A projekt egyik különlegessége a « 100 éves tölgyfa története »című vándorkiállítás feldolgozása 5 környékbeli iskolában. Az interaktív foglalkozások során közel 1500 gyerek ismerhette meg a Gemenci erdő kialakulásának folyamatát, a folyamszabályozás legmeghatározóbb szakaszait, a ma kialakult ártéri erdő növény és állatvilágának sokszínűségét, környezeti szerepét és jelentőségét, valamint Báta nevezetességeit. Kreatív alkotó délutánok : Október hónapban minden szombaton kreatív alkotó délutánokra hívtuk az iskolás tanulókat. A gyerekek különböző rajzeszközök – és Bátki Erika művészeti oktató - segítségével érdekes technikákat ismertek meg, és alkalmazhattak. A rajz által kifinomult módon megfigyelték az állatok felépítését, formájukat, színeiket, élőhelyüket, és környezetüket. Mindenki saját egyéni stílusában formázott képet az általa választott élőlényekről, erdő részletről, képzeletbeli mesés történetekről.A rajzok, festmények, grafikák, karcolások és agyag szobor mesterművek mellett egy nagyon kedves és izgalommal teli mesebeli történet is napvilágot látott. A mese szerzője Nagy Dóra 8. osztályos tanuló. Megfigyelései és kutatásai alapján írta « Az élet kaland, vállald ! Ciconia Nigra vallomása alapján » című töténetet. A gyerekek a meséből merített részleteket dolgoztak fel rajzaikban ahol a határtalan képzeletük a szívárvány összes színében pompáztatta meg a történetben szereplő 1000 éves « Matuzsálemfát », a « MadárKánaánt » és a gólyák ígéretes telelőhelyét, Afrikát. Halloween party : Október 31-én a gyerekek nagy örömére Halloween partyt tartottunk. A hagyományos tökfaragás mellett,ifjú boszorkánylányok vidám sikolya varázsolt mosolyt a járó-kelő gyalogosok arcára. A kicsik kézműveskedéssel, tökfaragással, játékkal és sok – sok édességgel ünnepelték az angolszász hagyományt. A nagyobbak sajátos stílusban boszorkány babát készítettek, mely az udvaron rakott máglyán végezte rövid életét. A boszorkányos hangulatot fokozta a bályos arcokra kent denevér, kígyó, pók különféle fajtája sminkes változatban,a lampionos felvonulás, és a gonosz boszorkányok égetése. Aki eljött bizonyára jól is érezte magát. A rendezvényeken készült fényképek a Fekete Gólya Ház honlapján megtekinthetőek a www.bataert.hu címen, a galéria menü pontban. Köszönöm Shullerné Ildinek az odaadó segítségét a Halloween partyn, és köszönöm a gyerekeknek a vidám pillanatokat, melyekkel ismételten megtöltötték a Fekete Gólya Ház falait ! Mózes Éva, Fekete Gólya Ház
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ: Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje: H: 8.oo - 12.oo K: 8.oo - 12.oo 13.oo - 16.3o Sz: ügyfélfogadás nincs! Cs: 8.oo - 12.oo P: ügyfélfogadás nincs! tel: 490-558 fax: 590-018 Pénztári nyitva tartás: H: 8.oo - 12.oo K: 8.oo - 12.oo 13.oo - 16.oo Sz: zárva Cs: 8.oo - 12.oo P: zárva Orvosi Rendelő: tel: 490-613 Dr. Lehel Péter háziorvos Tel.: 06 30 937-90-48 Rendelési idõ: H - P: 8.oo - 12.oo K - Cs : 17.oo - 18.oo Orvosi ügyelet Bátaszék: naponta 16.oo - 08.oo tel: 74/ 318-104 Gyógyszertár ügyelet Bátaszék: szo - vas: 9.oo - 12.oo-ig és 16.oo - 18.oo-ig Báta Gyógyszertár: tel: 490-541 H - Cs: 7.oo- 16.oo P: 7.oo - 14.oo Védőnő: Kovács Virág Erzsébet tel: 06 30 212-30-21 Család gondozó: Zoltánné Szabó Viktória, kedden és csütörtökön 9-16-ig, Tel: 06 30 602-89-17 Házi segítségnyújtás: Pilisi Zoltánné Baloghné Silingi Adrienn Iskola: tel: 490-581 igazgató: Benedekné S. Anna Óvoda: tel: 490-623 vezető: Dömötörné Horváth Mária Posta: tel: 590-016 H-P : 8.oo - 12.oo és 12.3o - 16.oo Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet Bátai Kirendeltsége: tel: 490-717 fax: 590-007 H - Cs: 7.3o - 15.3o Péntek: 7.3o - 12.oo Falugazdász: Parti András tel.: 06 70 433-64-16 Fogadási idő: kedd 8.30 - 12.00 Hegybíró: Gelencsér Sándor tel.: 06 30 969-52-91 Fogadási idő: kedd 8.oo- 1o.oo Rendőr: Karádi László tel: 06 30 41-91-382 (70 33-96-735) Művelődési Ház és Információs Pont: tel: 590-002 H-P: 13.oo - 18.oo Szo: 14.oo - 18.oo Könyvtár: tel: 590-002 vezető: Pirisa Réka Cs: 14.oo - 17.oo P: 16.oo- 18.oo Állatorvos: Dr. Szép László tel: 06 30 226-44-33
Felhívás Van olyan ruhája, amit nem használ? Van felesleges használati tárgya? Téli nagytakarítás előtt áll? Kevés a hely a padláson? Van amit szívesen felajánlana rászorult lakosoknak? Kidobná? Ne Tegye!!! 2012. november 22-én 9-12 óráig Zoltánné Szabó Viktóriával településünk családsegítőjével karöltve „Ruhabörzét” tartunk a Művelődési Ház „Ebédlő” helyiségében, amivel a rászoruló családokon szeretnénk segíteni a zord időjárás előtt. Erre a nemes célra kérek minden kedves helyi lakost, hogy ha van olyan ruhadarabja, amit már nem használ, vagy bármilyen feleslegessé vált használati tárgya, amit szívesen felajánlana a rászoruló családoknak (konyhai edényeket, ágynemű huzatot, paplant, párnát, függönyt, szőnyeget, könyvet, gyermekjátékot, lábbelit, táskát, vagy kisebb bútorokat, stb) azt a Művelődési Ház nyitvatartási idejében, hétköznapokon 14-18 óráig átvesszük, Előre is köszönjük minden kedves támogató segítségét! Segítsük egymást! Együtt könynyebb!
Csatlakozz a Cipősdoboz akcióhoz!!! „Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.” A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. Megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. 2010-re minden megyében több, és a főváros minden kerületében létesítettek gyűjtőpontot. A csomagok egyre szebbek lettek. A szegény sorsú kisgyerekekre gondolók komolyan vették és veszik ma is, hogy „Azt adja, aminek a gyermeke is örülne…”. És, hogy kik kapják az ajándékot? Kórházban ünneplő, nagycsaládban élő vagy éppen árva, tanyákon vagy kis falvakban éldegélő, fogyatékos iskolában tanuló vagy csonka családban nevelkedő, a karácsony különlegességéről alig tudó gyermekei. Hogy idén hány gyermek örülhet karácsonyi ajándéknak december 24-én, az Önökön múlik. Csatlakozzon idén Ön is a Cipősdoboz akcióhoz és próbálja ki: mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban?! A cipősdobozokat szintén a Művelődési Házban gyűjtjük és innen visszük tovább a gyűjtőhelyre. A dobozokon kérem tüntessék fel, hogy hány éves korosztálynak, fiúnak vagy lánynak szánják-e a doboz tartalmát, illetve azt, hogy helyi gyermekeknek vagy a Babtista Szeretetszolgálatnak juttassuk el a felajánlást. Előre is köszönjük minden kedves támogató segítségét! Segítsük egymást! Együtt könynyebb! Huszárné lukács Rozália polgármester
MIÉRT FIZETNE TÖBBET, HA NEM MUSZÁJ! Új tarifával indul a 2013-as Allianz kötelező biztosítás. Ha már kötelező, legalább ne legyen megerőltető! Számoljunk együtt, kérjen INGYENES kalkulációt kismotorra, nagymotorra, személyautóra, mezőgazdasági gépekre!!! Újra indul a kamattámogatott lakáshitel! Régi nevén SZOC POL. Használt és új lakás vásárlás esetén vegye igénybe az FHB bank szolgáltatását! Engedje, hogy Önnek dolgozzanak a piac farkastörvényei! Hívja segítségül FARKAS TIBORT! ▪ Telefon: 06 /70/ 334-8573 ▪ E-mail:
[email protected]
Felelős szerkesztő és kiadó: Huszárné Lukács Rozália szerkesztő: Takaróné Antal Tímea tördelő: Takaró János kiadja: Báta Község Önkormányzata, Báta, Fő u. 147. tel: 74/490-558 fax: 590-018
[email protected] www.bata.hu