Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott – azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben alakult a szerkezet egy „képzelt küzdősport edzéssé”, nekem nagyon megtetszett így...
Bemelegítés: „látható” birtoklás – előnyei és hátrányai 2,5 milliárd forintos kárt okozhatott a Pelorusz hajó legénysége a tulajdonos olajmágnás, Roman Abramovicsnak, amikor rossz üzemanyaggal töltötték fel a hajót... (http://index.hu/politika/bulvar/0801abram) – a hajó értékét egyébként 25 milliárd forintra becsülték. Abramovics úr bemutató példája lehet annak az egyénnek, aki szinte korlátlan hatalom birtokában van – hatalma viszont olyan szinten teszi sérülékennyé, ami „normál ember” számára lehetetlen. Nekem lehetne persze pénzben kifejezhetetlen kárt okozni: a boldogságot, egészséget, életet nem lehet „beárazni” - viszont két és fél milliárd forintos anyagi kárt – de ennek töredékét sem :-) tud nekem okozni senki, mert egyszerűen nincs akkora értékem. Ugyanakkor az sem esik rosszul nekem, hogy egy arab sejk 50 milliárdos luxushajót építtet, ami lehet, hogy az említett urat rosszul érinti. A példa természetesen extrém, és véletlenszerűen nevesített, ugyanígy elő lehetne venni bármelyik „szupergazdag” embert; és ugyanígy alkalmazható a sokkal alacsonyabb méretekre (villantós telefon, csajozós autó, „gyúrunk, vaze??”, és így tovább...)
Nyújtás: vajon „látom”-e, mim van valójában? Kitöltöttem a http://www.earthday.net/footprint webcímen található felmérést, ami arról szól, hogy mennyi erőforrást használok fel hétköznapi életem során. Kicsit talán túl jóindulatú is voltam magamhoz, ennek ellenére az jött ki, hogy ha a világon minden ember az én szintemen élne, 1.8 bolygóra lenne szükségünk ahhoz, hogy a hozzá szükséges energiát és egyéb erőforrásokat biztosítsa... A másik kicsit erősebb: az Európai Unióban minden egyes tehénre naponta 2.5 dollár támogatás jut. Az Afrikában élő emberek háromnegyede ennél kevesebb pénzből kénytelen megélni (2005-ös adat, forrás: Jessica Williams: Merre tart a világ? - nem hinném, hogy sokkal jobb lett mára). Az az ember, aki itt, Magyarországon „szegény”, mérhetetlenül gazdag egy Afrikában élő „átlagemberhez” képest; ha megbetegszik, olyan orvosi ellátást kap, amiről egy király sem álmodhatott száz évvel ezelőtt, pedig ő az akkor elérhető korlátlan hatalom birtokosa volt. Ma is naponta sokan halnak szomjan – több családot megmenthetne az a víz, amit én WC öblítésre, fürdésre, kádöblítésre, locsolásra használok fel ugyanazon a napon... És így tovább... Az ehhez hasonló számtalan tényből azt a következtetést vonom le, hogy a nincstelenség illetve a gazdagság fogalma egyaránt relatív: bár hétköznapi gondolkodásunk „abszolútnak” tünteti fel, és egyértelműen megállapítom valakiről, hogy szegény vagy gazdag – ám ez valójában az adott környezetben, az általam látott átlaghoz (vagy egy „áhított szinthez”), vagy egyszerűen hozzám képest értelmezhető. A valódi különbséget véleményem szerint az jelenti, amit mindennapos gondolkodásom szűrője már elrejt előlem. Ezen akkor volt alkalmam elmerengeni, amikor Lőrincet elkapta egy gyomor-bélfertőzés, és addig jött belőle kifelé alul-felül minden folyadék (a B6 injekció ellenére), hogy teljesen kiszáradt, és kórházba kellett vinni. Karomban a félájult kölyökkel (szó mi szó, könnyeimmel küzdve) baktattam az épület felé, és hirtelen az a gondolat ugrott be, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy van hova vinnem a gyereket... A világon élő apák többségének nincs hová vinni beteg gyermekét, ahol
jogosan bízhat abban, hogy segítenek rajta – ehelyett végignézik, ahogy meghal. Ugyan mit tudhatunk mi azokról az emberekről, akik semmiben nem rosszabbak nálunk, csak máshová születtek, és a világ gazdagságából csak ez jut nekik...
Formagyakorlat: a birtoklás kölcsönössége Amit birtokolok – az birtokol engem. A leghétköznapibb példa erre a családi kapcsolatok rendszere, nekem vannak gyermekeim, tehát én vagyok az ő apjuk; van feleségem, akinek én a férje vagyok. Ennek megfelelően vágyaim, szabadidőm, stb. nem a saját szintemen, hanem kis közösségünk szintjén működik, „ráérő időm” jelentős részét velük töltöm. Nem véletlen terjed annyira a „szingli” létforma, a laza partnerkapcsolatok, a független egyedek „közös bulizásának” divatja, és az ezzel együttjáró gyermektelenség. Ez azonban nem áll meg az emberi kapcsolatok szintjén. A hétvégén Veszprémben felkészítés volt, ahova szívesen elmentem volna. Igenám, de közben háztulajdonos is vagyok, és burkolóink szombat délelőtt jelentek meg nálunk - „birtokom” beleszólt abba, hogy elmehetek-e bemutatkozó körre. Sőt, létezik lelki tulajdon is, ami visszahat a viselkedésre: ma, vasárnap nincsenek nálunk a burkolók, elmehettem volna pár órára a felkészítésre. Ebben az akadályozott meg, hogy akik együtt töltötték a szombatot, végigment közöttük a bemutatkozó kör, megosztották tapasztalataikat sok kérdésben, egy erős, de törékeny közösség-érzés birtokába kerültek, amit nem szerettem volna megzavarni. Összefoglalva: a „javak” sokfélék lehetnek, a kézenfekvő anyagiakon túl a tudás, képesség, társadalmi helyzet, kapcsolatok, szerepek hasonló módon működnek, sőt, egymásba átválthatók: a tudás megszerzéséhez gyakran szükséges anyagi ráfordítás, a tudás később ismét anyagi javakra váltható. Ugyanígy, az ismertség is megvásárolható (különféle önreklámok útján), illetve pénzre váltható (például híressé vált emberek reklámoznak dolgokat). Az általam birtokolt „javak” részt vesznek az önmagamról kialakított képben (én az az ember vagyok, „akinek van”... felesége, gyereke, háza, autója, munkája, „aki tud” programozni, faragni, ...). Hogy mennyire, az egyszerűen ellenőrizhető: milyen lenne, ha történetesen nem lenne házam? Vagy amikor működésképtelenné törték az autónkat, és azon kellett törni a fejünket, hogy hogyan oldjuk meg a hétköznapokat nélküle. Ugyanígy lehet azon is gondolkodni, hogy ébren és gondolkodással töltött időmnek vajon mekkora részét töltik ki azok a gondolatok, amelyek valóban önmagammal, életemmel, feladataimmal foglalkoznak – és mennyit kapnak belőle a „birtokaim” (munkám, családom, tudásom, házam, autóm, ....). Összességében, attól tartok, az előbbi kérdések súlyosan alulmaradnak az utóbbiakkal szemben: a tulajdonaim „megeszik” gondolataim jelentős részét.
Küzdelem: birtoklás és nem-birtoklás hasonlósága Vannak a világon olyan javak, amelyekkel nem rendelkezem. Ezek nyilván végtelen sokan vannak, szemben a véges birtokolható javakkal. Van azonban egy különleges részhalmazuk: amelyeket szeretnék megszerezni. Ezek a „javak” ugyanolyanok lehetnek, mint a valós birtokok: emberi kapcsolatok, közösségi szerepek, tárgyak, lehetőségek, hatalom, pénz. Való igaz, nem telik idő azzal, hogy a birtoklásukkal kapcsolatos problémákon töröm a fejem – vagyis nem látszik a birtokviszony „ára”. Ugyanakkor mérhetetlen idő telhet el azzal, amikor a megszerzésük módján gondolkozom, vagy hiányuk felett sajnálkozom. Ez utóbbi szempontból ugyanúgy lehetek „birtoka” egy álomnak, mint egy valós dolognak, bár nem őt magát, hanem hiányát birtoklom... Mai világunk lényege egyébként meglátásom szerint egy a furcsa „virtuális birtoklás”: a reklámok,
a környezet által sugallt jövőkép mindig ilyen vágyakat közöl, amelyekhez az út a megfelelő termékek megvásárlásán át vezet az út. Ezek pontosan a „hiánybirtoklás” tulajdonságaira építenek, vagyis például az autó „eleganciáját”, a „suhanás” álmát égetik a fogékony elmébe – és nem mesélnek a fenntartási költségekről, vagy a dugóban való araszolás kellemetlenségeiről... azzal elég lesz akkor szembesülni, amikor már valós birtokká vált az álom (és ilyenkor természetesen jogosan haragszunk „a többiekre”, akik megakadályoznak minket a sugallt álom birtoklásában, elfelejte azt, hogy ez az akadályozás ugyanolyan kölcsönös...) Maga a pénz is pontosan ilyen: mennyisége azt határozza meg hogy „mi mindent szerezhetnék meg” a felhasználásával. A számok nem önmagukban léteznek, hanem életmódhoz, házhoz, autóhoz, nyaraláshoz, ... viszonyítva. A környezetem ezeket a ködképeket „kódolja belém” (persze egyéntől függ, hogy mire „vevő”, illetve milyen szintet lát elérhetőnek), én pedig a őket hajszolva rohanom végig az életemet, időm legnagyobb részét különféle módokon pénzzé „lepárolva” és „Mammon oltárán feláldozva”. A játék egészen szélsőséges szintje, amikor nem is a múltamat, hanem a jövőmet „adom el” valaminek a birtoklásáért, magyarul: kölcsönt veszek fel valamire. Mondjuk, ez bizonyos szempontból őszintébb, hiszen a birtoklás valós mellékhatásaival hamarabb szembesít, nem kell éveket töltenem az álmodozással, amíg a szükséges pénz megteremtésén gürcölök. Cserébe nem csak azért a birtokért kell megdolgoznom, hanem a bankot is fizetnem kell... Persze, most erősen elmentem az anyagi javak irányába, de ugyanez, kissé áttételesebb módon alkalmazható arra, ahogyan elismertséget, elfogadottságot, pozitív visszajelzéseket, társadalmipolitikai szerepeket hajszolunk, hatalmi játékokat játszunk életünk során. Amikor nagyon elmerengek, úgy látom, hogy ezek a virtuális javak, vágyak erősebben befolyásolják a világ folyamatait, mint az előnyök mellett feladatokkal és felelősséggel is párosuló valós birtoklás.
Tanítás: Vagyon a Bibliában A birtoklással kapcsolatban a Biblia két története jutott eszembe, mindkettőt a Károli fordítás szerint idézem.
Márk evangéliuma, 10. fejezet, 17-27 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat. Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala. Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van! A tanítványok pedig álmélkodának az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, a kik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges.
Máté evangéliuma, 25. fejezet, 15-30 Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Meditáció Életünk során sokféle természetű „vagyonnal” találkozunk: anyagi, szellemi, lelki értékekkel, egyéni és közösségi szerepekkel, kapcsolatokkal; valós és vágyott birtoklással. Ezek a vagyonok különféle helyzetekben egymásra átválthatók. A javak egy részét társadalmi környezetünk biztosítja számunkra, amelyet természetesnek veszünk, és el sem gondolkodunk azon, mekkora értéket képviselnek, illetve hogy mibe „kerülnek” bolygónk számára. Bár ez egy másik történet, de valószínűleg nekünk kell meghúznunk a nadrágszíjat ezen a területen (energiafelhasználás, környezetszennyezés, fogyasztási szokások, stb.) ahhoz, hogy utódaink számára élhető környezetet hagyjunk hátra...
A javak más részét életünk során szerezzük meg, erre egyetlen „valutánkat”: létidőnket használjuk, melyet a különféle „vagyonok” megszerzésére, megtartására, illetve a rájuk való vágyakozásra fordítunk. Társadalmi és gazdasági környezetünk mindent megtesz azért, hogy testreszabott (illetve „besorolásunknak” megfelelő) vágyakat ébresszen bennünk, mert ezáltal könnyen kezelhetőekké válunk: „szabaddá tesz” bennünket, hiszen választhatunk az általa kreált lehetőségek közül. Mi pedig boldogan fordulunk ezek felé a vágyak felé, hiszen amennyire lehet, szeretnénk megszabadulni a birtoklás visszahatásától, a javakkal ránk nehezedő súlytól, feladatoktól, felelősségtől. A Biblia két idézete első pillantásra ellentmondónak tűnhet: az egyik a gazdagságtól való szabadulásról, a másik viszont a felvállalásáról beszél. Számomra azonban sokkal szimpatikusabb egy „párhuzamos” értelmezés: a gazdag fiú azt kérdezi, hogyan érheti el az öröklétet, Jézus válasza szabatos: a világi értékeket cserélje lelkiekre – a fiú szomorúan távozik. Pedig nem biztos, hogy a szavakat azonnal, és szó szerint kellett értelmeznie: ez egy élet feladata lehet, hogy a kezében összpontosuló anyagi hatalmat tanulja meg nem a sajátjaként, hanem Isten ajándékaként kezelni, és környezete gazdagodására, boldogságára, felemelésére fordítani. Lehet, hogy a való világban gazdag emberként tekintenek rá, ő ugyanakkor lelkében szegény, mert a kezében összpontosuló birtok nem az övé, önmagát csupán lehetőségnek tekinti arra, hogy a rábízott értékek a rászorulók között szétosztódjanak. Ha így tesz, bár „teve”, mégis átjut a tű fokán, bár a feladat valóban nehéz. Ennek a folyamatnak a leírása a „tálentum” története, amely természetesen alkalmazható bármilyen „vagyonra”: Istentől kapom a képességeket, és nem azért, hogy neki visszaadjam, hanem hogy megsokszorozzam azt. Mindez felelősséget és feladatot jelent: mérjem fel, mivel rendelkezem, és ezek a képességek milyen további értékek megszerzésére tesznek engem képessé; és tanuljam meg felhasználni ezeket a képességeket arra, hogy másoknak, akik bármilyen, általam nyújtható „vagyonban” szűkölködnek, hasznára legyek, hiszen nem önmagamért birtoklom javaimat, hanem azért, hogy megosszam azokat. A vagyon önmagában nem tesz „rosszá”, viszont minden olyan birtok, amely nem „áthalad” rajtam más emberek felé, hanem megragad rajtam – teherré válik, ami nem enged át a tű fokán. A javak „nem-birtoklása”, vagy a birtoklásáról való lemondás önmagában nem tesz szabaddá, sőt a rabság egyik formája a nem létező dolgokhoz való ragaszkodás. A középút az önismeret és a feladatok felvállalása irányába vezet, ahol a javak szükségességét ezek határozzák meg, hozzám való eljutásuk és tőlem való kiáramlásuk nem „személyes érdem”, hanem őszinte, tiszta szolgálat.
A Mestert nehéz börtönre ítélték. A súlyos vasrudak mögül egymást nézte az Őr és a Mester. Az Őr sajnálta a Mestert, mert tiszta embernek tartotta, akit megfosztottak szabadságától, és ő lett eszköze a gazságnak – tehetetlen volt és szomorú. A Mester sajnálta az Őrt, mert az ő szellemét falak nem korlátozták, míg az Őr elméjét életének falai zárták maguk közé – tehetetlen volt, de nem szomorú: az ő szabadságát a másik rabsága sem korlátozta. Talán elég időt kapnak, hogy a rab megszabadítsa őrzőjét...
