Nemzetközi Politikai Gazdaságtan Első fejezet: Az ÚNGR(ezt állítólag nem szokták kérdezni) Vincent Cable: a II. vh utáni időszak legfontosabb eredménye a gazdasági integráció I. vh előtti szintjének helyreállítása Hans Morgenthau: Politics Among Nations (1972) – viselkedési szabályok a nemzetek békés egymás mellett éléséhez; Scientific Man vs. Power Politics (1946) – esztelenség kizárólag az eszmék erejében bízni George Little: Gilpin tanára Vermontban, szerinte túl naiv és irreális amit G. fiatal korában a nk.-i politika eseményeiről gondol Martin Wright: Power Politics – ő keresztény pacifista Michael Doyle: Ways of War and Peace (1977) – a realista gondolkodásnak sokféle változata létezik, de közös alapelvek a nk.-i rend anarchikus volta és az állam elsődlegessége Államközpontú realizmus: Thuküdidész, Macchiavelli, Morgenthau (ld. 4-gyel feljebb) Æ az állam szuverén, nincs fölötte semmi, nk.-i kapcsolatok fő szereplője; a nk.-i rendszer anarchikus, nincsen döntőbíró (az államok felett) Rendszerközpontú realizmus: Kenneth Waltz: Theory of International Politics (1979) – nemzetközi rendszerben az államok között hatalommegosztás; az államok helyett a nk.-i rendszert kell vizsgálni E. H. Carr: a hatalom és a hatalmi kapcsolatok a nk.-i kapcsolatok meghatározói, ez a hatalom lehet katonai, gazdasági, sőt pszichológiai kapcsolat is Robert Gilpin: War and Change in World Politics (1981) – egy társad. gazdaság- és külpolitikája tükrözi a nemzet érdekeit, melyeket az adott állam domináns politikai elitje definiál Kenneth Waltz: „önsegélyező nemzetközi rendszer” (ezt a fogalmat ő találta ki) Richard Rosecrance: a kereskedő állam a nk.-i kapcsolatok fontos tényezője, de a II. vh. utáni fejlődéshez kellett a kapitalista országok biztonsági együttműködése is + saját hadiipar Konstruktivizmus: Alexander Wendt – a konstruktivizmus két alaptétele: (1) az emberi struktúrákat a materiális erők helyett a közös eszmék határozzák meg, (2) az emberek identitását és közös érdekeit ezen közös eszmék konstruálják George Kennan: „feltartóztatási doktrína” (a SZU-é) Jacob Viner: Power vs. Plenty as Objectives of Foreign policy in the Seventeenth and Eighteenth Century – közvetlen kapcsolat a nk.-i gazdasági és biztonsági kapcsolatok között Æ ezt elsőként ő mutatta ki Ralph Hawtrey: Economic Aspects of Sovereignity (1952) – a gazdasági kapcsolatok és a nemzeti biztonság hosszú távon kölcsönösen feltételezik egymás létét EA: Polányi: „a 19. sz.-i civilizáció összeomlott” ÚNGR: 1974-ben indul, főleg a fejlődőket segítette volna, de nem működött
Második fejezet: A politikai gazdtan. természete Adam Smith: The Wealth of Nations (1776) – a politikai gazdtan. az államférfi, ill. a törvényhozó tudománya John Stuart Mill: a politikai gazdtan. tudomány, ami megtanítja a nemzeteknek, hogyan váljanak gazdaggá
1
Alfred Marshall: a modern közgazdtan. atyja, ő hátat fordított a politikának; Principles of Economics (1890) – eddig: „politikai gazdaságtan” Æ ezután: „közgazdaságtan” Lionel Robbins: The Nature and Significance of Economic Science (1932) – „A közgazdaságtan az emberi viselkedés megértésének az a tudománya, amely a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások és az alternatív felhasználások közötti kapcsolatot vizsgálja.” Chicago-i iskola: Gary Becker, Richard Posner, Anthony Downs – a közgazdtan. módszertana az emberi viselkedés minden típusára alkalmazható; ez az ún. „közgazdasági imperializmus” Edmund S. Phelps: a politikai gazdtan. magának a gazdasági rendszernek a megválasztása Jack Hirschleifer: a közgazdtan. az egyetlen és egyedüli valós társadalomtudomány Neoklasszikus institucionalizmus: az intézmények minden típusának (társadalmi, politikai, gazdasági) eredetét, fejlődését és működését úgy próbálja magyarázni, mint a racionális egyének haszonmaximalizáló törekvéseinek eredményét; jelentős képviselője Douglas C. North Public Choice (Közösségi választások) iskola: James Buchanan és Gordon Tullock: The Calculus of Constent (1962) – a politikusok, bürokraták önérdekkövető magatartása igenis torzítja a piac rendes működését, mivel az államapparátust személyes érdekeik érvényesítésére használják Új politikai gazdtan.: Anne Krueger: a közpolitika egyének vagy érdekcsoportok azon erőfeszítéseinek eredménye,hogy a közösség vagyonát és eszközeit saját érdekeinek szolgálatába állítsa Robert Heilbroner, William Milberg: a mai közgazdaságtan a modern nyugati kapitalizmus kiszolgálója, és elsődleges célja e zavaros rendszer működtetése (ők marxisták) Raymond Vernon: az MNC-k segíteni fogják a világ szűkös erőforrásainak a hatékony ↨ felhasználását, felgyorsítják a gazdasági fejlődést Stephen Hymer: az MNC-k az amerikai imperializmus eszközei a világ más országainak kizsákmányolására James Mayall: „új gazdasági nacionalizmus” 1934 – Kölcsönös Kereskedelmi Egyezmény 1944 – Bretton Woods-i konferencia (44 állam vesz részt rajta) EA: Neomarxista elméletek: Wallerstein, Samir Amin, Weeks; nemzetközi kizsákmányolás, világrendszer elmélet, centrum-periféria probléma, kereskedelmi imperializmus
Harmadik fejezet: A gazd. neoklassz. felfogása Neoklasszikus közgazdaságtan: Alfred Marshall (ld 1. fej.), John Maynard Keynes: General Theory of Employment, Interest and Money (1936), Paul Samuelson: Közgazdaságtan (1955) Æ ebben „neoklasszikus szintézis” = a közgazdásztársadalom elméleti konszenzusa (ez már összeomlott); ennek alapelemei pl. racionális egyéni magatartás, tökéletes informáltság, piac szabályozó szerepe + mindent p és q segítségével ír le Módszertani individualizmus: azt feltételezi, hogy a racionális, önérdekkövető egyének a gazdaság alapvető szereplői, egységei Thomas Carlyle: a közgazdaságtan „komor tudomány” Paul Krugman: a közgazdaságtan tárgyát maguk a modellek definiálják, amiről nincs modell az nem érdekli a közgazdtan.-t (ceteris paribus elv: a modellen kívül minden más dolog változatlan – ez a közgazdaságtani modelleknek egy fontos alapfeltevése)
2
Gary Becker: The Economic Approach to Human Behavior (1976) – közgazdasági módszertan alapfeltevései: (1) racionális kalkuláció (↔ többi társtud.); (2) „stabil preferenciák” Æ ezek univerzálisan minden emberben kialakulnak, bárhol, bármikor alkalmazhatók; (3) a piacok természete, hogy koordinálják a résztvevők tevékenységeit (= módszertani individualizmus v. racionális-választás modell) ( a határhaszon elve (ha q ↑, az adott dolog értéke ↓) alóli egyetlen kivétel a vagyon iránti vágy, mert az korlátlan az emberekben) Fritz Machlup: az „egyensúly” absztrakt fogalom; az, hogy elméletben létezik egyensúly nem jelenti azt, hogy ez a gyakorlatban is így lenne Joseph Schumpeter: „alkotó/teremtő rombolás” Æ amikor a piac a nagyobb hatékonyság elérése érdekében kikényszerít új megoldásokat, és ezek kiszorítják a régieket (6.fej.: ez a kapitalizmus dinamikája) Komparatív statika: először David Hume alkalmazta („aranypénz áramlási mechanizmus” elmélete), a módszert azonban csak John Hicks 1939-es műve és P. Samuelson: Foundations of Economic Analysis (1947) c. műve öntötte formába – a gazd. pillanatnyi állapotait hasonlítja össze: (1) induló egyensúly, (2) destabilizáló egyensúly, (3) új egyensúly Gottfried Leibnitz: a változások a gazdaságban nem ugrásszerűek, hanem folyamatosak, evolutívak Gene M. Grossman, Elhenan Helpman: Innovation and Growth in the Global Economy (1991) – művükben azt tételezik fel, hogy a technológiai újításokról biztos és teljes körű információval rendelkezünk (ez nyilvánvalóan abszurd feltevés); egy másik munkájukban a gazdasági növekedést és a nk.-i versenyképességet a „tudástőkével” magyarázzák, a technológiai kezdeti előny behozhatatlanná válhat (ez a 8. fej.-ben van) Milton Friedman: nincs jelentősége annak, hogy a közgazdtan. feltevései reálisak-e vagy sem; a lényeg azok empirikus tesztelhetősége, és az, hogy általuk a közgazdászok képesek legyenek pontos előrejelzések megtételére Wassily Leontief: „Leontief-paradoxon” – az USA-nak elvileg a tőkeintenzív termelésben kellet volna komparatív előnyének lennie, ez mégis a munkaintenzív agrártermelésben jelentkezett Æ ennek megoldására vezették be a „humán-tőke” és a méretgazdaságosság fogalmát Joseph Stiglitz: a közgazdászok a közgazdaságtant elemző v. leíró alapvető elméletben sem képesek megegyezni Daniel Bell, Irving Kristol: a közgazdtan. legtöbb ellentmondása a gazdasági realitás természetében mutatkozó különbségekben rejlik Charles E. Lindblom: a politikai demokrácia és a gazdasági liberalizmus általában egymást kísérő jelenségek a mai világban Charles Kindleberger: „kozmopolita” állapot Paul McCracken bizottság: a ’70-es évek válságának okait vizsgálták az OECD megbízásából EA: McCloskey: kevés elméletet tesztelnek empirikusan, és sok nem is tesztelhető
Negyedik fejezet: Az NPG tudománya David Ricardo: komparatív előnyök elve (ld. még H-O modellnél) Joseph Grieco: az államok inkább a relatív, mintsem az abszolút hasznokkal foglalkoznak, ami nehézségeket okoz a nk.-i együttműködés megvalósításában
3
Kenneth Waltz: az USA döntése, miszerint saját maga kárára segíti az európai szövetségesei hatalmának erősödését, eddig a történelemben először fordult elő (ld. még 1. fej.) Albert Hirschman: National Power and the Structure of Foreign Trade (1969) – a gazdasági függőség legtöbbször kölcsönös, de aszimmetrikus(!) Robert Keohane, Joseph Nye: „érzékenységi” (sensitivity) és „sebezhetőségi” (vulnerability) interdependenciát különböztettek meg; az előbbi inkább közgazdasági, utóbbi inkább politikai gazdaságtani megközelítés (EA: sebezhető az a gazdaság, melynek partnere képes csökkenteni vele szemben az érzékenységét) Bretton Woods-i intézmények: aranydeviza rendszer, Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), Nemzetközi Valutaalap (IMF), Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) Æ USA nem írja alá, így nem jön létre Æ helyette lesz később a GATT, majd ebből WTO Æ eddigi bilateralizmus helyett multilateralizmus EA: problémák a rdsz.-rel: csak a nk.-i áruforgalom rendjét és a monetáris rendet szabályozta; nem jelent megoldást a fejlődő országok problémáira Robert Keohane: After Hegemony (1984) – ő a legbefolyásosabb tudós a rezsimelmélet kidolgozásában, a nk.-i rezsimek szükségesek a nk.-i gazdaság stabilizálásához és fenntartásához; nk.-i együttműködés akkor jön létre, „amikor a szereplők a politikai együttműködés folyamatán keresztül hozzáigazítják viselkedésüket mások valódi vagy előre jelzett preferenciáihoz” (ld. még kettővel feljebb) ↔ ezzel szemben született meg a „hegemón stabilitás” elmélete (USA a vezető és rendszerfenntartó hatalom) ↓ Susan Strange: a rezsimelmélet legnyíltabb kritikusa; szerinte a nk.-i rezsimek mind amerikai befolyás alatt állnak, és az ő érdekeit szolgálják (↔ rezsimelmélet: ezek függetlenek, önálló hatalmak) Robert Axelrod: ismétlődő játék elmélete, ebben a „megismételt fogolydilemma” típusú helyzetek és a „szemet szemért elv” alkalmazása megteremtik a felek között a bizalmat és együtt fognak működni George Downs, David Rocke: neoinstitucionalizmus: ez a tranzakciós költség közgazdaságtana és a nem együttműködő játszmákkal foglalkozó játékelmélet laza összessége James Mayall: a nk.-i rezsimek a hazai társadalmi jólét csupán csekély feláldozását eredményezték Barry Eichengreen: (1989) a hegemón stabilitás elméletének ő adta a legrészletesebb és legszisztematikusabb kritikáját DE! elemzésével mégis inkább úgy tűnt, hogy sikerült alátámasztania ezt az elméletet; (1993) ezúttal a nk.-i monetáris rdsz. helyett a nk.-i kereskedelmi rdsz.-re fókuszált Æ itt is a hegemón (USA) erőteljes befolyásoló szerepe derült ki Robert Mundell: a nk.-i monetáris rendszer stabilitása egy domináns hatalom létezésétől függ Robert Baldwin, Bruno Frey: szükség van a hegemón hatalomra Mancur Olson: a világ jobban működik, ha van egy hegemón hatalom, akinek érdeke, hogy a nk.-i kollektív javak rendelkezésre álljanak Charles Kindleberger: The World in Depression 1929-39 (1973) – a válság azért volt nagyon súlyos és hosszú, mert nem volt vezető hatalom, amely a világgazdaság megfelelő működéséhez szükséges feladatokat ellátta volna; vezető hatalom funkciói: (1) normál: tőkekölcsön nyújtása, valutarezsim kialakítása, makrogazdasági koordináció; (2) válság: felvevőpiac a túltermelt áruknak, extra kínálat a szűkös javakból; (3) súlyos válság: „végső menedék bankja”
4
Stephen Krasner: megkülönböztet „vezető” és „hegemón” államot, az előbbi kozmopolita gazdasági érdekei miatt teremt liberális nk.-i gazd.-ot, míg az utóbbi elsősorban politikai-biztonsági érdekei biztosítása végett (szövetségesek) EA: Relatív előny: (csak több ország viszonyában értelmezhető) egy ország megváltoztatja (javítja) egyensúlyát a többi/más ország(ok)éhoz képest; ez zéró összegű játék; ebben nincs v. csak korlátozott nk.-i együttműködés Abszolút előny: (független más országoktól) egy ország számára realizálható plusz haszon; nem zéró összegű; elérésére kialakulhat nk.-i együttműködés Ruggie: „beágyazott liberalizmus” kompromisszuma: teljes foglalkoztatás, állami beavatkozás, nk.-i gazdasági szabályok elfogadása
Ötödik fejezet: Új gazdasági elméletek Paul Krugman: a gazdasági kapcsolatok neoklasszikus megközelítéséből hiányzik a tér- és időbeli dimenzió, azt feltételezi, hogy ezek történelemtől és helytől megfosztott absztrakt világban zajlanak ↔ az új gazdasági elméletek már e tényezőkre is tekintettel vannak, de nem kérdőjelezik/tagadják meg a közgazdtan. alapfeltevéseit (ld. még 3. fej.) Új gazdasági elméletek: a társadalom racionális egyénekből áll akik célja saját hasznuk maximalizálása (neoklassz. elvek), de itt már (1) nemtökéletes, oligopol piacok, (2) hangsúlyozott szerep a történelemnek, útfüggőségnek (ezeket értelmező változóként használják) + földrajz is meghatározó, (3) technológiai újítások nem hozzáférhetők mindenki számára, monopolizálhatók (↔ neoklassz: teljes informáltság); 3 ága: az (1) új növekedési elmélet, az (2) új gazdaságföldrajz és az (3) új kereskedelemelmélet Neoklasszikus hosszú-távú növekedési elmélet: Robert Solow modellezte: növekedés forrásai a tőke (K), a munka (L) és a technológiai fejlődés, de csökkenő hozadék törvénye a K és L esetén, így valójában csak a technológiai fejlődés okoz valódi növekedést Æ ez exogén változó Konvergencia elmélet: a gazdag országok lassabban gazdagodnak tovább mint a szegények, így a különbségek lassan eltűnnek közöttük Reziduum v. Solow-maradvány: mivel a technológiai fejlődés hatása közvetlenül nem mérhető, ezért a másik két tényező (K, L) hatásának kiszámítása után a maradék növekedés lesz ennek köszönhető Új növekedési elmélet v. Endogén növekedés elmélete: először Paul Romer és Robert Lucas vázolta fel; az elmélet újításai: növekvő méretgazdaságosság v. skálahozadék (↔ neoklassz. csökkenő hozadék törvénye), technológiai fejlődés endogén kezelése; „árelfogadó” magatartás helyett vállalati „ármeghatározás” (ok: növekvő méretgazd. és ebből oligopol piac), automatikus konvergencia tagadása (lásd 2-vel lejjebb) Romer megállapításai: (1) a profitérdekelt vállalkozások K+F beruházásai a növ. fontos tényezői (2) a K+F eredményei tovagyűrűznek, hatnak az egész gazd.-ra (3) az új technológia legtöbb előnyét azért a beruházó élvezi (4) a piac kudarca lehet az optimálisnál kevesebb K+F beruházás Æ ekkor állami ösztönzés szükséges (5) egy ország humán-tőke állománya meghatározza annak fejlődését, sikerességét
5
Christopher Freeman, Richard Nelson, Kevin Pavitt: az „innováció nemzeti rendszereinek” első kutatói, ők mutattak rá először a technológiai kutatás gazdasági növekedésben betöltött szerepére Jeffrey Sachs, Felipe Larrain: amint tudatosítjuk, hogy a humántőke-ellátottság döntően meghatározó egy gazdaság fejlődésében, láthatóvá válik, hogy a gazdag országok előnye korlátlanul fenntartható megfelelő intézkedésekkel Æ divergencia az államok között (csak akkor tudják a szegény országok közelíteni a gazdagabbakat, ha többet fektetnek humán-tőkébe) Új gazdaságföldrajz (ÚGF): „útfüggőség” fogalma (Brian Arthur, Paul David): kis, véletlenszerű változások is óriási hatással járhatnak (↔ neoklassz.: ok nagysága megh. a követk. nagyságát is); (Paul Krugman) kezdeti előny jelentősége (ennek oka lehet teljesen véletlen is, de következményei döntően meghatározóak); nemtökéletes verseny; pozitív visszacsatolási mechanizmusok, kumulatív interakciók (öngerjesztő fejlődés) Æ mindezek következménye a centrumperiféria szerkezet kialakulása; ezen centripetális (koncentrációt gerjesztő, centralizáló) hatások mellett centrifugális (decentralizáló) hatások is jelentkeznek (periférián alacsonyabb bérek), amik serkenthetik a növekedést Neoklassz. kereskedelemelmélet: Eli Heckscher és Bertil Ohlin dolgozta ki; ez a tényezőellátottságon és a komparatív előnyök elvén alapul (H-O modell ld. NKGT) Új v. stratégiai kereskedelemelmélet (SKE): James Brander, Barbara Spencer: a piaci szerkezetek (IO – industrial organisation theory) teoretikusai; Avinash Dixit, Gene Grossman (őt ld. még 3. fej.), Paul Krugman (őt ld. még a fej. elején): a nemtökéletes verseny matematikai modelljeit és különféle játékelméleti modelleket vontak be a kereskedelemelmélet tanulmányozásába; lényege: a vállalatok és kormányok magatartása stratégiaivá válik a nemtökéletes (oligopol) piacokon, ami által javítható a kereskedelmi mérleg, növelhető a nemzeti jólét; eszközei pl.: a dömping és az elrettentés v. a megelőző beruházás; jelentős szerepet tulajdonít a kormányzati támogatásoknak (pl. új piacra lépés esetén); feltételezi, hogy bizonyos gazdasági szektorok fontosabbak, mint mások Æ támogatásuk indokolt lehet, különösen piaci kudarc (kevés K+F) esetén (↔ neoklassz. felfogás); az elmélet ezáltal igazolta a nemzeti protekcionista politikákat (ezzel viszont lassult a világszintű fejlődés); fontos még továbbá a méretgazdaságosság, a választékgazdaságosság és a tapasztalatszerzés hatása (learning-by-doing) Henry Rosovsky: „az export érdekében történő importvédelem” stratégiája magyarázhatja a japán ipar sikerét a II. vh. után
Hatodik fejezet: Az új gazdasági elméletek politikai jelentősége Douglas C. North (őt ld. még 2. fej.): „társadalmi ösztönző szerkezet” = a gazdasági struktúrák és intézmények; a „politikai gazdaság nemzeti rendszere” a hazai int.ekre és struktúrákra vonatkozik Techno-gazdasági paradigma: a technológiai változással összefüggő gazdasági és intézményi átalakulás leírása Nathan Rosenberg, L. Birdzell Jr.: How the West Grew Rich – a nyugat gazdasági sikerének titka az egyéni vállalkozók szabadságában rejlik, aminek köszönhetően különleges gazdasági, politikai és intézményi újításokat vezettek be, és ezek hozzájárultak a technológiai haladáshoz, a tőkefelhalmozáshoz és a gyors gazdasági növekedéshez
6
John Hicks (őt ld. még 3. fej.): a növekvő skálahozadék a „gazdasági elmélet nagy részének összeomlását” eredményezi Neumann János, Oscar Morgenstern: Theory Games and Economic Behavior (1944) – a játékelmélet olyan helyzeteket vizsgál, melyekben kevés szereplő több viselkedési alternatívából választhat, a döntéseik függnek mások várt döntéseitől, a helyzetüket stratégiai bizonytalanság és interdependens döntéshozatal jellemzi Mancur Olson: The Rise and Decline of Nations (1982) – rámutat, hogy a fejlődés bizonyos fokát elért vállalatok aktuális vezető helyzetük megőrzése/biztosítása végett ellenezhetik, akadályozhatják az új technológiák fejlesztését, érdekük a status quo fenntartása Robert Barro, Xavier Martin: a gazdagok és szegények közötti konvergenciára vonatkozó jóslat nem következett be, sőt a valóság épp ennek ellenkezőjét, divergenciát mutat Moses Abramovitz: konvergencia csak hasonló „társadalmi képességekkel” rendelkező államok között jöhet létre Paul Krugman (már sokadszor): a világgazdasági rendszer (ipari kp.-ok, vagyoneloszlás, stb.) főként előre nem látott események, önkényesség, illetve történelmi véletlenek eredménye; centrum-periféria modell: kialakulnak vezető (centrum) gazdaságok, akik birtokolják a legfontosabb gazdasági tevékenységeket, míg mások (periféria) csak a kisebb hozzáadott értékű szektorokban tudnak tevékenykedni
Hetedik fejezet: A politikai gazdtan. nemzeti rdsz.-ei Az USA rendszere: a piaci kapitalizmus neoklassz. alapelvek versenypiaci felfogás fogyasztásorientáltság társad.-i jólét iránt érzéketlen laissez faire elve állami beavatkozás csak a szabályozásra szorítkozik részvényesi (shareholder v. stockholder) kapitalizmus Æ rövid-távú érdekek a Nagy Válság (1929-33) után változás: keynesiánus gazdpol. a ’80-as években Reagan elnök újra visszatér a kezdeti elvekhez Adolf Berle, Gardner Means: a nagyvállalatok megjelenésével az amerikai gazdaság elmozdult a tőkés versenykapitalizmus felől a kevesek által uralt oligopolkapitalizmus felé Stephen G. Breyer, Richard B. Stewart: a kormányzat beavatkozása a gazd.-ba csak akkor tekinthető indokoltnak, ha a piaci zavarok kiigazítására, azok megszüntetésére irányul Carl Kester: az ő kifejezése a „vállalatok ellenőrzéséért folytatott globális harc” Japán rendszere: a fejlesztő államkapitalizmus a rdsz. egyéb elnevezései: sintoista kapitalizmus, törzsi kapitalizmus, kollektív kapitalizmus, jóléti korporatizmus, versenyző kommunizmus, hálózati kapitalizmus, kompanizmus, termelő kapitalizmus, érdekcsoport kapitalizmus, stratégiai kapitalizmus, Japán Rt. Japán Ipari és Külkereskedelmi Minisztérium (MITI) állam gazdaságirányító szerepe a gazd. alárendelt a társad. szociális és politikai céljainak
7
sok közfunkciót a magánszféra lát el Æ „jogrend privatizálása” keiretsuk (ebből vannak vertikálisak és horizontálisak) érintetti (stakeholder) kapitalizmus Æ hosszú-távú stratégiák Ryjutaro Komiya: Industrial Policy in Japan – Japánnak 1868 után (Meidzsi reformok) az volt a célja, hogy a gazdaságot önellátóvá tegye és utolérje a Nyugatot Chalmers Johnson: MITI and the Japanese Miracle: The Growth of Industrial policy, 192575 (1982) – Japán gazdasági sikerei az állami beavatkozásnak köszönhetők, az export sikerek pedig a neomerkantilista exportvezérelte gazdasági stratégiának Carl Kester: bizonyítja, hogy a keiretsu a gazdasági tevékenységeket hatékonyan és racionálisan szervező mechanizmus, komoly világpiaci versenyző Ronald Dore: a keiretsuk hozzásegítették Japánt ahhoz, hogy könnyen alkalmazkodjon a gazdasági, technológiai és egyéb változásokhoz Németország rendszere: a szociális piacgazdaság egyéb elnevezései: korporatista v. jóléti államkapitalizmus állam, nagybankok stratégiai szerepe érintetti (stakeholder) kapitalizmus Æ hosszú-távú stratégiák Alexander Gerschenkron, Thorstein Veblen (ő korábban): rámutattak, hogy az iparosodás időpontja kulcsszerepet játszik a tőkefelhalmozás és az ipari rdsz. nemzeti struktúrájának kialakulásában (blue chip: biztonságos, kockázatmentes befektetést biztosító társaságok értékpapírjai, elsőrangú részvények) Alfred Chandler: a technológiai fejlődés minden egyes szintje új és megfelelő intézményi kereteket igényel Æ folyamatos átalakulás szükséges Robert Wade: az állami irányítású iparosítás kiválóan alkalmas a gazdasági felemelkedés elérésére, de egy már iparosodott ország esetében a legjobb megoldás a nyereségmaximalizálás amerikai módszere Jeffrey Hart: Rival Capitalists: International Competitiveness in the United States, Japan and Western Europe (1992) – az egyes gazdaságok sikerei másoktól eltérő „állami-társadalmi intézkedéseikkel” magyarázhatók Peter Katzenstein: a kis Ny-Eu.-i korporatív országok kimagasló sikereit elemzi Nathan Rosenberg, L. E. Birdzell: How the West Got Rich (1986) – a kormánypolitikáknak és a társadalmi-gazdasági intézményeknek egy hatékony, rugalmas és innovatív gazdasági magatartás kialakulását kell támogatniuk, a társad.-nak ösztönöznie kell a vállalkozási kedvet, az innovációt, a felhalmozást és a termelési tényezők hatékony felhasználását (uőket. ld. még 6. fej.) Paul Krugman (és megint): egy gazdaság teljesítményének legmegfelelőbb mérőszáma a nemzet termelékenysége, és nem a kereskedelmi v. a nk.-i fizetési mérleg egyenlege Gunnar Eliasson: a versenyképesség egy nemzet önmaga megújítására való képességeként definiálható; a „kompetitív állam” koncepciója az ő ötletéből származik Vincent Cable: egy „versengő nemzet” arra törekszik, hogy erősítse vállalatai világgazdasági pozícióit és magához vonzza a külföldi tőkét Strukturális Akadályok Felszámolásának Kezdeményezése (SII – Structural Impediments Initiative): ez az USA és Japán között a ’80-as évek végén Susanne Berger, Ronald Dore: National Diversity and Global Capitalism (1996) – e kötet tanulmányai azt vizsgálták létezik e intézményi konvergencia az egyes országok között; következtetéseik: (1) csekély konvergencia, a nemzeti intézmények rugalmatlanok, (2) az egyformán hatékony, de különböző nemzeti intézmények
8
akadályozzák a konvergenciát, (3) a külső kényszerek fontosak, de a változás mindenütt egyedi, hazai tényezőktől függ, (4) a nemzeti intézmények konvergenciája nk.-i tárgyalások eredménye, nem automatikusan a globalizációé, (5) a glob. hazai hatásai többnyire az adott államtól függenek Reciprocitás, speciális reciprocitás: a reciprocitás elve a partnerországok által egymásnak nyújtott kölcsönös engedményeket jelent; a speciális reciprocitás elvét az USA és Ny-Eu. vezette be, lényege, hogy addig nem nyújtanak kedvezményeket, amíg a partnerek nem teljesítik előző megállapodásokban vállalt kötelezettségeiket (USA Æ Japán „irányított kereskedelem”) EA: Kína rendszere: „sajátos” (~piaci) kommunizmus komcsi párt politikai uralma, gazdaságot felügyelik piaci és állami gazdaságszabályozás egyszerre
Nyolcadik fejezet: A kereskedelmi rendszer Paul Bairoch: a szabadkereskedelem a tört. során inkább a protekcionizmus szabálya alóli kivétel volt Alexander Hamilton: ő érvel először amellett, hogy a csecsemő iparágak védelme (külső piacokkal szemben) az egyetlen dolog, ami indokolhatja a kereskedelemkorlátozást Friedrich List: National System of Political Economy (1841) – szükséges a protekcionista politika a kialakuló iparágak védelmében, a fejlett államok is ezt alkalmazták, és csak miután megerősödött iparuk képes lett állni a világpiaci versenyt, akkor lettek a szabadkereskedelem elkötelezett hívei; a szabadkereskedelem az erős államok politikája Stolper-Samuelson tétel: a szabadkereskedelem azoknak kedvez (országon belül), akik bővében vannak a tényezőknek, és azokat fogja károsítani, akiknek szűkösek a forrásaik (a kereskedelemkorlátozás hatása pont ellentétes) Mundell-féle ekvivalencia tétel: a termelési tényezők (K, L) és a termékek nk.-i áramlása azonos törvények szerint megy végbe és tökéletesen helyettesítik egymást Tényező-ár kiegyenlítődés elve: a kereskedelem hatására az egyes termelési tényezők megtérülési rátája (bér, profit) idővel kiegyenlítődik Raymond Vernon: termék-élet görbe elmélet (ebben a technológiai innováció az FDI-t magyarázó változó) Michael Porter: egy nemzetgazd. belső jellemzői határozzák meg „kompetitív előnyök” kifejlődését bizonyos iparágakban; ezek a nemzeti kultúra, a K és L helyzete, a kereslet jellege, a támogató iparágak állapota, a gazd. ipari szerkezete; speciális ipari szektorokat vizsgál (ún. klasztereket, nem vállalatokat v. országokat); szerinte is fontos lehet az állami beavatkozás új iparok védelmére; „kompetitív előny” (tudatos, szándékos választás) fogalmával helyettesíti a „komparatív előnyt” (adottság) EA: „Gyémánt modell” (kb. ez, ami ide le van írva) GATT: multilateralizmus, általános reciprocitás elve (Kennedy forduló), tárgyalási fórum, nem alkot szabályokat, létrehozott egy szabály alapú kereskedelmi rendszert (tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat elleni kódex – Tokiói forduló) Új kereskedelmi agenda: munkaügyi szabályozás, emberi jogok, környezetvédelem, nemzeti szuverenitás kérdéseivel foglalkozik Seattle-i WTO tárgyalás (1999. november): sikertelen, mert tapasztalatlan az új főtitkár (Mike Moore), Clinton szankciókat helyez kilátásba a munkaügyi szabályokat megsértő
9
államokkal szemben (LDC-k Æ ez ellenük irányul), a nagyhatalmak (USA, EU) nem támogatják a kereskedelmi liberalizációt (ez máig konfliktusforrás – ez tőlem) Eddig összesen 8 (5 GATT + 3 WTO) forduló volt (a TK szerint, viszont most zajlik az idén záruló Hongkongi forduló, szóval ez +1 – ez is tőlem) EA: Prebisch-Singer tétel: az elsődleges javak exportjára szakosodott országokban a cserearány romlik; oka: alacsony árelaszticitás; a gazdagok ezzel elszivattyúzzák a szegényektől az erőforrásokat
Kilencedik Fejezet: A nemzetközi monetáris rendszer Nemzetközi monetáris rendszer: alapvető funkciója a reálgazdasági (keresk., termelés) tranzakciók előmozdítása Nemzetközi pénzügyi rendszer: alapvető funkciója a gazdasági tevékenységhez és fejlődéshez szükséges beruházási tőke biztosítása IMF: elsődleges feladata a tagországok számára megfelelő devizatartalékok biztosítása valutájuk árfolyamának előre meghatározott szinten tartásához; ennek eléréséhez rövid-távú hiteleket nyújt; DE! (ez már 12. fej.) szerepe az adósságválság után megváltozott: gazdaságfejlesztő hivatallá vált, mely közép-távú hiteleket is nyújt, ehhez viszont bizonyos makro- (ez eddig is) és mikro-feltételeknek (!; ez eddig nem volt) is eleget kell tennie az adott gazd.-nak Bretton Woods-i rdsz: (nagyon röviden) (1) a nemzeti valutákat a dollárhoz kötik, (2) a dollárt az aranyhoz, (3) a nagyhatalmak informálisan egyeztetik, összehangolják gazdpol. –jukat; a tagok valutáinak stabilitásáért az IMF lett a felelős Szenioritás: az, aki biztosítja valamely gazdaság (v. az USA esetén a világgazdaság) valutáját ezáltal különféle privilégiumokat élvez Smithonian megállapodás: a dollárt 1971 decemberében újra leértékelik (ez évben már egyszer megtette Nixon elnök az aranyra válthatóság felmondásakor) Jamaikai konferencia (1976): létrehozzák a „rugalmas árfolyamok rendszerét” (ez van ma is) ↓ Következménye: növekvő interdependenciák (nemzetek kölcsönösen függnek egymástól és a nk.-i tőkeáramlástól) Lehetetlen szentháromság: (1) rögzített árfolyam, (2) autonóm monetáris politika, (3) szabad tőkeáramlás Barry Eichengreen: a gazdasági és politikai változások miatt ma már lehetetlen visszatérni a rögzített árfolyamok rendszeréhez; „arany bilincs” = aranystandard (őt ld. még 4. fej.)
Tizedik fejezet: A nemzetközi pénzügyi rendszer Hazai hatás: Kína és Japán pénzügyeket, tőkeáramlásokat ellenőrző, szabályozó magatartása Martin Feldstein, Charles Horioka: a szabad tőkeáramlás nem integrálta a nk.-i pénzügyeket oly mértékben, mint azt sokan hiszik, még mindig meghatározó a nemzetgazdaság szerepe Modern pénzügyi válságok: (1) a ’70-es évek végén ’80-as évek elején az LDC-k válsága a túl sok külföldi hitel miatt; (2) 1992-ben az ERM összeomlása; (3) 1994-95-ben a mexikói peso összeomlása (majdnem teljes latin-amerikai válság lett); (4) 1997-es ázsiai válság (ez elsőként a teljes világgazdaságra jelentős hatással volt)
10
Charles Kindleberger: a világgazd.-ot az utóbbi évszázadokban a nk.-i kapitalizmust megrázó pénzügyi „őrület, pánikok és krachok” jellemezték; a piacok irracionálisan működnek („tömegpszichológia”), a spekulációt a „csordaszellem” (az egyéni racionális viselkedés összességében irracionális eredményhez vezet) jellemzi (őt ld. még 4. fej.) Hyman Minsky: pénzügyi-instabilitási elmélet: e szerint a pénzügyi válságok hozzá tartoznak a kapitalista gazdasági rendszerhez, a válságok pályája a következő: (1) „kiszorítás” v. külső sokk; ha ez elég mély (2) egy gazdasági szektorban megnőnek a profitlehetőségek; (3) ezt pár tőkeerős vállalkozó/befektető megpróbálja kiaknázni, és ha ez valóban nyereséges lesz az (4) befektetési lázhoz és ezzel óriási tőkeátcsoportosításhoz vezet, ezzel „buborék” keletkezik, ami akkor pukkan ki, amikor a (5) „pánik” stádiumában minden befektető elkezd megszabadulni kockázatos befektetéseitől és vissza akar térni a biztonságos eszközökhöz, ekkor az árak lezuhannak, a hitelpiac összeomlik; a (6) gazdaság csak lassan tud kilábalni a válságból és helyreállni „Új nemzetközi pénzügyi architektúra”: Clinton javasolta, fő célja a gazdasági válságok terjedésének feltartóztatása és a jövőbeli krízisek megelőzése „Tobin-adó”: a határokon átnyúló pénzáramlás nemzetközi adóztatása Milton Friedman, Walter Wriston, George Schultz, William Simon: az IMF-et fölöslegesnek, sőt károsnak tartják, a piacra bíznák a nk.-i pénzügyek szabályozását
Tizenegyedik fejezet: Az állam és az MNC-k Paul Krugman: „Janus-arcú” hozzáállás az MNC-khez; hagyományos: MNC-k nem tekinthetők a nk.-i gazdaság szignifikáns tényezőinek ↔ új: az oligopol piacon működő MNC-k stratégiai viselkedése az állami intézkedéseket (protekcionizmus, támogatások), sőt akár a nk.-i szabályozást is befolyásolhatja Richard Caves: a „kisajátítási képesség” fontosságát hangsúlyozza; ennek lényege, hogy egy vállalat akkor tud járadékot kisajátítani, ha értékes gazdasági aktívákat birtokol v. tart irányítás alatt (pl.: márkanév, gyártási technológia); internalizálódás koncepciója: az MNC-k olyan oligopolisztikus vállalatok, amelyek tulajdonosi jogaikban rejlő, v. egyéb vállalat-specifikus előnnyel rendelkeznek Alfred Chandler: a válgazd.-ban először ő foglalkozik az MNC-k viselkedésének elemzésével Raymond Vernon: Sovereignity at Bay – termékélet-ciklus modell: (kifejlesztés,) bevezetés, érettség, hanyatlás, elavulás (őt ld. még 8.fej.) John Dunning: nevéhez fűződik a Reading School eklektikus elmélete: az MNC-k kialakulásában a technológia szerepe a meghatározó Æ ez tette lehetővé a globális méretű irányítás és szervezés megvalósítását a tranzakciós költségek jelentős csökkentésével; OLI-paradigma Æ ez a kompetitív előnyökről szól (Ownership, Location, Internalisation) Michael Porter: Competitive Advantage of Nations (1990) – stratégiai elmélet: az MNC-ket a kitermelési, gyártási és piaci (marketing) tevékenységek „értékláncával” jellemzi Æ a vállalat eldöntheti melyiket hol végzi, ami nagy stratégiai mozgásteret ad neki; a vilgazd. iparilag kiemelkedő nemzeti klaszterek mentén szerveződik (őt ld. még 8.fej.) Marxista és radikális kritikai elméletek: Stephen Hymer (őt ld. még 2. fej.): megkülönbözteti egymástól az FDI és a portfólió-beruházások céljait: előbbié lehet vállalatspecifikus v. monopolisztikus előnyök megszerzése, míg utóbbié a
11
kamatráták eltéréseinek kihasználása; a monopolkapitalizmus (MNC-k) két alapvető törvénye: (1) a vállalati méretek növekedésének elve és az (2) egyenlőtlen fejlődés elve Államközpontú felfogás: az MNC-k olyan nemzeti vállalatok, melyek a világpiacon versengenek egymással Paul Doremus: The Myth of the Global Corporation (1980) – az MNC-k saját hazájuk termékei és hűen tükrözik annak társadalmi, gazdasági és politikai értékrendjét John Stopford, Susan Strange: Rival States, Rival Firms (1991) – az MNC-k a nk.-i kapcsolatok legjelentősebb tényezői Kenichi Ohmae: The Borderless World – a globális vállalatok a homogén fogyasztói ízléssel jellemezhető, határok nélküli világgazdaságra adott természetes válaszreakciók, elvesztették korábbi nemzeti jellegüket
Tizenkettedik fejezet: Az állam és a gazdasági fejlődés Fejlődésgazdaságtan/-elmélet: képviselői: Albert Hirschman, Arthur Lewis, Gunnar Myrdal, Raul Prebisch, Paul Rosenstein-Rodan, Max Singer lényege: alapvető különbség a fejlődő és a fejlett gazdaságok között, mivel más magyarázó változók írják le működésüket ( a neoklassz. változók csak a fejlettekre igazak); fejlesztő állam nélkül a nk.-i keresk. sem segít rajtuk; túlságosan elkéstek a fejlődéssel (No. és Japán még ki tudta használni lemaradottságából fakadó előnyeit, de a mai LDC-k már lekéstek erről), csak külső beavatkozások (nk.-i közösségi és kormányzati) révén fejlődhetnek; aszimmetrikus piacnyitást javasolnak (pl. EU Æ GSP rdsz.) Arthur Lewis: a fejlődők mg.-i szektorában alacsony termelékenység és munkaerőtöbblet jellemző Æ ez lehetne a fejlődés motorja Raul Prebisch: erős protekcionizmusra és importhelyettesítésre van szüksége az LDCknek, hogy fel tudják építeni saját gazdaságukat Gunnar Myrdal: a szegénység által generált „körkörös és kumulatív” folyamatok akadályozzák a fejlődést; ördögi kör: (1) kevésbé fejlettek természetüknél fogva elszegényednek, (2) szegényeknél kevés megtakarítás Æ kevés beruházás, (3) iparágak nem hatékonyak, nem versenyképesek, (4) ez további elszegényedéshez vezet Paul Rosenstein-Rodan: „nagy lökés” (ez kell az LDC-knek): az államnak kell vállalkoznia (mások híján) és ösztönöznie a közberuházásokat Neoliberalizmus: elveti az állami beavatkozást, a neoklasszikus elvek híve, a kormányok feladata hibás gazdaságpolitikájuk következményeinek (infláció, nagy államadósság) felszámolása, a piaci erők érvényesítése (hatósági árak Ø, piacnyitás); importhelyettesítés helyett exportvezérelte fejlődés; nem korrumpálható, technokrata kormányzat kell Theodore Schultz: kimutatta hogy az LDC-k gazdái is a piaci tv.-ek szerint maximalizálják hasznukat, és nem olyan tehetetlenek, mint a fejlgazdtan. szerint Fejlesztő állam modellje: Alice Amsden: Asia’s Next Giant (1989); Robert Wade: Governing the Market (1990) (őt ld. még 7. fej.) lényege: az állam a stratégiailag fontos iparágakba tereli a vállalkozásokat; alkalmazói hisznek benne, hogy az állam által kiválasztott és támogatott iparágak
12
fogják felnövekvésük után a legnagyobb társadalmi megtérülést biztosítani; az állam irányítja a piaci folyamatokat A DK-ázsiai országok fejlődésének jellemzői: (1) megfontolt makropolitika (alacsony infláció, kevés adósság), piachoz alkalmazkodó gazdpol. (világpiaci árak) (2) magas megtakarítási és beruházási szint, jól képzett munkaerő (3) exportvezérelt növekedési stratégia Moses Abramovitz: a gazdasági fejlődés alapvető követelménye a „társadalmi kapacitás” Æ a fejlődésben minden nemzetgazd. számára alapvető fontosságúak a társadalmipolitikai változók (ld. még 6. fej.)
Tizenharmadik fejezet: A regionális integrációk politikai gazdaságtana Albert Fishlow, Stephan Haggard: különbséget tesznek „piac vezérelte” és „politika irányította” regionális integrációk között Ernest Mandel: a gazdasági integrációk a transznacionális tőkés osztályok tőkefelhalmozásának a bővítésére szolgálnak Jacob Viner: The Customs Union Issue (1950) – a közös külső vámtarifáknak nem csak kereskedelemtermelő, hanem kereskedelemterelő hatása is van; emiatt a gazdasági jólétre gyakorolt hatása bizonytalan David Mitrany: A Working Peace System – ebben írja le ún. funkcionális elméletét (funkcionalizmus); ennek lényege: a világon a funkcionális és technikai területek (egészségügy, posta, kommunikáció) nk.-i szabályozásával elkerülhetnék a háborúkat; ezen intézmények mentén a világ már erősen integrálódott, ezek a nemzet-államoktól függetlenül, és azoktól hatékonyabban képesek működni Ernst Haas: a neofunkcionalizmus elméletének megalkotója; ennek lényege: a funkcionalizmushoz hasonlóan az intézményi integrációt támogatja, ám azt nem a kormányok megfontolt politikája eredményének tekinti, hanem az önérdekeiket követő érdekcsoportokénak; az integráció okaival nem foglalkozik, de ha az egyszer beindul, akkor az előnyöket látva további együttműködésre sarkall majd; tkp. a méretgazdaságosság (gazd.)/jobb érdekérvényesítés (pol.) fokozatosan szélesebb együttműködésre ösztönöz Neoinstitucionalizmus: Robert Keohane: szükségesek a nk.-i intézmények, mert csökkentik a tranzakciós költségeket és megbirkóznak a piaci kudarcokkal, és egyéb problémákkal (ld. még 4. fej, rezsimelmélet) (Liberális) Intergovernmentalizmus: regionális integrációk létrehozásában lényegesek a gazdasági érdekek; kellenek a nk.-i intézmények az integrációs folyamat fenntartásához; DE a leglényegesebb szereplők a nemzeti kormányok, fontos a hazai érdek az integráció során Andrew Moravcsik: Európában a nemzeti gazdasági lobbik érdekeinek közeledése gerjesztette az integrációt, és emellett csak másodsorban volt politikai indíttatású (Államközpontú) Realizmus: a regionális integrációkat egy v. több központi ország irányítja, mely hajlandó hatalmát latba vetni az integráció előrehaladásáért Jacob Viner (ld. fentebb) Joseph Grieco: az államoknak fontosak az integrációkkal szerezhető relatív előnyök, ezért hosszú távon (is) kénytelenek együttműködni, hogy tovább mélyíthessék az integrációt; de vannak területek, ahol ütköznek a nemzeti érdekek, és ezek megoldására kell egy erős vezető állam, akinek érdeke az integráció további mélyítése (őt ld. még 4. fej.) EA:
13
Robert Mundell: „optimális valutaövezet” elmélete: célszerű a regionális integráció, ha fix árfolyamok mellett az alkalmazkodás kevesebb költséggel jár, mint rugalmas árfolyamok mellett
Tizennegyedik fejezet: A nemzetállam szerepe a világgazdaságban Daniel Yargin, Joseph Stanislaw: az államoktól a piac ragadta magához a gazd. feletti irányítást és ellenőrzést, és ezzel az állam domináns gazdasági szerepének vége A Fed eszközei az USA gazdaságának irányítására: (1) államkötvények eladása (kevesebb pénz Æ lassítja) v. felvásárlása (több pénz Æ gyorsítja) (2) repo kamatláb (a bankok ilyen kamatért kapnak tőle hitelt) megváltoztatása (ha csökkenti Æ több hitel, pörgeti a gazdaságot; ha emeli Æ lassul) (3) bankok minimális tartalékainak meghatározása (csökkenti Æ több hitelt tudnak kihelyezni, pörgeti a gazdaságot) Bázeli Egyezmény (1988): célja a banki tartalékokra vonatkozó, világszerte egységes szabályozás létrehozása EA: Szentes: versenyképesség: termék v. szolgáltatás: használati és csereérték vállalat: versenyképes termékek, piaci részesedés nem ↓ ország: hazai versenyképes vállalatok száma, nk.-i keresk.-i részesedés ↑
Tizenötödik fejezet: A világgazdaság irányítása Richard Cooper: Economics of Interdependence (1968) – nk.-i rdsz. legnagyobb problémái: a gazdasági és technológiai erők erősödő ellentmondása, a világ folyamatos fragmentálódása; gazdaság: „ellenállhatatlan erők” ↔ politika: „megingathatatlan célok”; legjobb megoldás a világgazdaság nk.-i irányítása lenne, de kételkedik, hogy ezért a nemzetek feladnák szuverenitásukat, autonómiájukat Neoliberális institucionalizmus (! ≠ neoinstitucionalizmus!): az államok továbbélését jósolja és együttműködésüket feltételezi; a relatív helyett az abszolút hasznok elérése lesz a nemzetek célja; a nk.-i intézmények az aktuális problémákhoz folyamatosan alkalmazkodva képesek működni Új medievalizmus: az államot aláásta a fejlődés, a helyébe új nem-kormányzati erők (NGO) lépnek Wolfgang H. Reinicke: Governing Without Government (1998) – a modern világban a kormány és a kormányzati funkciók elválnak egymástól Anne-Marie Slaughter: NGO-k szerepe növekedésének okai: hidegháború Ø Æ félelmek csökkenése, megnyílik az út a „transznacionális civil társadalom” előtt; internet Æ a cégek és kormányok információs monopóliuma megtörik; MNC-k hatalmának növekedése is integráló tényező Államközpontú realizmus: az államok között örökös konfliktus és versengés Robert Gilpin: az ő véleményét ld. 14. fej. + egész könyv Transzgovernmentalizmus: hisz a nemzetek továbbélésében, de a kormányzati hivatalok közötti nk.-i együttműködés (kormányközi testületek v. hálózatok) váltja fel a mai centralizált nemzeti kormányokat; hisz a kormányzati feladatok feloszthatóságában (ld. még új medievalizmus) Graham Allison: a nemzetállamok alkotórészeikre bonthatók, és ezek önállóan is együttműködhetnek más nemzetek megfelelő kormányzati hivatalaival; feltételezi, 14
hogy nincs hierarchikus viszony a kormányzatok érdeklődési területei között (nemz. bizt., külpol. Æ ?) (ITO – Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet; GATT – Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény; WTO – Világkereskedelmi Szervezet; LDC – Least Developed Countries; UNCTAD – Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlődési Konferenciája; ILO – Nemzetközi Munkaügyi Szervezet; SDR – különleges lehívási jog, ez az IMF által bevezetett új tartalékeszköz Æ nem terjed el; NGO – nem kormányzati szervezet; NIE – Újonnan iparosodó gazdaságok)
15
