NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Évkönyve 2013—2014
Budapest — 2014
Tartalom I. Rektori köszöntő 7
Kiadja: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felelős Kiadó: Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor Szerkesztőbizottság: Prof. Dr. Padányi József Bíbokné Répási Gabriella Dr. Czene Gréta Hegyi György Tördelőszerkesztő: Juhász Erika Grafika: Albert Máté Tibor
II. Az egyetem működése 9 1. A működést meghatározó jogszabályok jegyzéke 9 2. A Fenntartói Testület 13 3. Az egyetem vezetői 16 4. A Szenátus 23 III. Tudományos élet 25 1. Az Egyetemi Doktori Tanács, az Egyetemi Habilitációs Bizottság és az Egyetemi Tudományos Tanács tagjai 25 2. Doktori Iskolák és az egyetemi doktori képzés programjai 29 3. Tudományos fokozatszerzés és habilitáció 41 4. NKE Chair program 44 5. Az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat tagjai 46 6. Tudományos diákköri munka 47 7. Az Egyetem által megjelentetett jelentősebb publikációk 56 IV. Hallgatói élet 83 1. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat 83 2. Köztársasági ösztöndíjasok 88 3. Szakkollégiumok 89 4. Sportélet 93 5. Oklevelet szerzett hallgatók névsora 104 V. Az egyetem életének fontosabb pillanatai 178 1. Ludovika Projekt 178 2. Kiemelt rendezvények 180 3. Elismerések 191 4. Együttműködések 195 VI. Alumni 201 1. Rubin-, vas-, gyémánt- és aranydiplomák 201 2. Alumni közösség a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 207
VII. Statisztikai adatok 209 1. Oktatás 209 2. Gazdálkodás 217 VIII. Sajtómegjelenések 221 IX. In memoriam 225 X. Az egyetem dolgozói 227 XI. Rövidítések jegyzéke 260
I. Rektori köszöntő Tisztelt Egyetemi Polgár! Kedves Olvasó! Egyetemünk 2013/2014-es tanévének évkönyvét tartja kezében, amely betekintést nyújt mindennapi életünkbe, hasznos és érdekes információval szolgál munkánkról, bemutatja elért eredményeinket, összegzi és áttekinti a mögöttünk hagyott egy évet. Ebben az évben is kitüntetett figyelmet szenteltünk annak, hogy az alapításkor meghatározott értékek rögzüljenek, hasznosuljanak és a kitűzött céljaink valóra váljanak. Ma már kijelenthetjük, hogy a közszolgálat tudásközpontja, a magyar állami tisztviselői szakemberképzés fellegvára lettünk. Egyetemünk számára tudománytörténeti esemény volt a Magyarországon elsőként és egyedüliként alapított Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola elindítása, amely a közigazgatás-tudomány magas színvonalú kutatását és fejlesztését teszi lehetővé. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az elmúlt esztendőben mintegy százezer közszolgálati dolgozó oktatását, továbbképzését bonyolította le az Államreform Operatív Programok (ÁROP) keretében megvalósuló projektek által, ezzel is hozzájárulva a hatékony nemzeti közigazgatás megteremtéséhez. Az E-learning Tudásközpont megalakításával meghonosítottuk az új típusú tanulási módszertant hazánkban, mely többszázezer köztisztviselő számára jelent új lehetőséget a tudás elsajátítására. A Rendészettudományi Karon folyó rendészeti vezető mesterképzési szakon megtörtént a rendvédelmi szervek igényeinek megfelelő specializációk képzési programba történő beillesztése, valamint a CEPOL (Európai Rendőrakadémia) „Policing in Europe” mesterképzéséhez történő csatlakozásunk is folyamatban van. A honvédtisztek képzésében is jelentős változások történtek, hiszen a 2013/14-es tanévben elindítottuk az új katonai logisztika, valamint a katonai üzemeltetés szakokat, a katonai vezetői képzések pedig megújult tartalommal váltak elérhetővé a honvéd tisztjelöltek számára. Ezeknek a fejlesztéseknek a sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az említett szakokra közel hétszeres volt a túljelentkezés az idei felvételi eljárás során. Mint minden felsőoktatási intézmény életében, így a Nemzeti Közszol-
7
gálati Egyetemen is fontos a nemzetközi kapcsolatok ápolása, melynek fókuszába a képzésfejlesztést, mobilitást, közös kutatási programok indítását helyeztük. Éppen ezért a Kormány „Keleti Nyitás” politikájával összhangban kiemelt figyelmet fordítunk az ázsiai kontinens felsőoktatási intézményeivel való kapcsolatépítésre. Fontos szakmai együttműködést alakítottunk ki Kína vezető közszolgálati képzőintézményeivel, aminek eredményeként az elmúlt tanévben több együttműködési megállapodást kötöttünk és többször rendeztünk közösen szakmai workshopokat. A „Keleti Nyitás” mellett kulcsfontosságú a nyugati irányú, európai országokkal történő együttműködés kialakítása is, 2014 tavaszán több angliai egyetemmel – köztük a London Metropolitan University-vel – létesítettünk diplomáciai kapcsolatot. Külön örömmel tölt el, hogy 2014. március 31-én Orbán Viktor miniszterelnök úr jelenlétében felavattuk, és birtokba vehettük az egykori Ludovika Akadémia történelmi főépületét, amely által új otthonra leltünk. A fejlesztés azonban itt nem áll meg, hiszen a Ludovika Campus beruházás révén hamarosan teljesen megújul az Orczy-park területe. Az új oktatási épületek, kollégiumok és a sportkomplexum is azt a célt szolgálják, hogy a jelenlegi és leendő hallgatóink az ország egyik legkorszerűbb felsőoktatási intézményében tanulhassanak, ahol egyszerre van jelen a hagyomány és a modernitás. Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor
II. Az egyetem működése 1. A működést meghatározó jogszabályok jegyzéke Az NKE működést meghatározó jogszabályok módosításai a 2013 szeptembere és 2014 szeptembere közötti időszakban Törvényi szintű szabályok A 2013 szeptembere és 2014 szeptembere közötti időszakban az NKE működését közvetlenül érintő törvényi szintű szabályok változásai közül – jelentőségükre tekintettel – két módosítást indokolt kiemelni: 1. Az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2014. évi XXI. törvény – 2014. június 6-i hatállyal – módosította a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvényt (a továbbiakban: NKE tv.). a) A módosítás a Fenntartói Testület összetételét újraszabályozta, az NKE tv. 4. §-ának szövege a következőképpen került megállapításra: „4. § Az Egyetem fenntartói jogait Fenntartói Testület (a továbbiakban: FT) útján a) a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, b) az igazságügyért felelős miniszter, c) a honvédelemért felelős miniszter és d) a rendészetért felelős miniszter [az a)–d) pont a továbbiakban együtt: fenntartó miniszterek] közösen gyakorolják.” A korábbiakhoz képest változást jelent, hogy az FT tagjai közé bekerült az igazságügyért felelős miniszter. További változás, hogy a közigazgatás-fejlesztésért felelős tárca a Miniszterelnökség lett, figyelemmel a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet által a Kormány tagjai részére meghatározott felelősségi körökre. b) A módosítás eredményeként – az a) pontban foglaltakkal összefüggésben – az NKE tv. 35. § (2) bekezdésébe bekerült az igazság-
8
9
ügyért felelős miniszter az alábbiak szerint: „35. § (2) Az Egyetem költségvetését a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében önálló címen kell biztosítani. A fenntartó miniszterek megállapodása alapján kiegészítő jelleggel költségvetési támogatást az igazságügyért felelős miniszter, a rendészetért felelős miniszter és a honvédelemért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium költségvetési fejezetében biztosít.” c) Az NKE tv. 40. § (1) bekezdés a) pontja is módosult, mely szerint felügyeletet gyakorló miniszter „a közigazgatási felsőoktatás tekintetében az igazságügyért felelős miniszter és a közigazgatás fejlesztésért felelős miniszter együttesen,” d) Az NKE tv. 43. §-a is kiegészítésre került: „43. § A közigazgatási, a rendészeti, a katonai és a nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeit a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter – az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter egyetértésével – rendeletben szabályozza.”
tározott eltéréssel kell alkalmazni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tekintetében: a) a 13/A. § és a 37. § (4a) bekezdése nem alkalmazható, ebben az intézményben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényben meghatározott magasabb vezetői megbízások adhatók; b) a rektor pályázatát az intézmény Fenntartói Testülete írja ki és a szenátus véleményezését követően dönt a rektorjelölt személyéről; c) az intézmény felelős vezetője és képviselője a rektor, aki eljár és dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvény, a szervezeti és működési szabályzat, a kollektív szerződés nem utal más személy vagy testület hatáskörébe; d) az intézményben a szükséges gazdálkodási intézkedések és ja-vaslatok előkészítéséért a gazdasági főigazgató felelős. (1a) a honvéd tisztjelöltek tisztjelölti szolgálati viszonya tekintetében e törvényt a honvédek jogállásáról szóló törvényben foglalt eltérésekkel együtt kell alkalmazni.”
Az NKE Fenntartói Testülete olyan, más állami felsőoktatási intézményekhez képest speciális irányítási és felügyeleti jogkörökkel rendelkezik, amelyek biztosítják a hatékony működés és gazdálkodás kereteit. Ennélfogva a kancellári funkció az NKE-n nem került bevezetésre. Az Nftv. kifejezetten NKE-re vonatkozó 104. § (1) bekezdése az alábbiak szerint került módosításra:
Rendeleti szintű szabályok A NKE tv. felhatalmazó rendelkezései alapján kiadott jogszabályok közül 2013 szeptemberében az alábbiak voltak hatályban: a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet; b) a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet; valamint c) az MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményeiről szóló 22/2013. (VIII. 21.) KIM rendelet.
„104. § (1) E törvény rendelkezéseit a közigazgatási, a rendészeti, a katonai felsőoktatásra, valamint az ilyen képzést folytató felsőoktatási intézményre, az intézményben foglalkoztatottakra, hallgatókra vonatkozóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényben megha-
2013. október 15-én lépett hatályba a közigazgatási felsőoktatás alap- és mesterképzési szakjainak képzési és kimeneti követelményeiről szóló 24/2013. (X. 2.) KIM rendelet, mely egyidejűleg hatályon kívül helyezte a c) pont szerinti jogszabályt. 2014. május 15-én hatályba lépett a közigazgatási, rendészeti és
2. Az egyes oktatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXVI. törvény bevezette a kancellár intézményét a felsőoktatási intézményekben. A kancellár – magasabb vezetőként – végzi az állami felsőoktatási intézmény működtetését (felel a gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért stb.).
10
11
katonai képzési terület alap- és mesterképzési szakjainak képzési és kimeneti követelményeiről szóló 30/2014. (IV. 30.) KIM rendelet, mely a 24/2013. (X. 2.) KIM rendeletet helyezte hatályon kívül. Az a) és b) pontban megjelölt jogszabályok egy alkalommal kerültek módosításra a 2013 szeptembere és 2014 szeptembere közötti időszakban.
2. A Fenntartói Testület A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (NKE tv.) 4. §-ában kihirdetésekor úgy rendelkezett, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) fenntartói jogait Fenntartói Testület (FT) útján a közigazgatásfejlesztésért, a honvédelemért és a rendészetért felelős miniszter (együtt: fenntartó miniszterek) közösen gyakorolja. E paragrafus 2014. június 6-án módosult, az FT kibővült, a megszűnt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyére az annak szakfeladatait átvevő Igazságügyi Minisztérium illetve a Miniszterelnökség lépett, így a fenntartói jogokat immár négy fenntartó gyakorolja közösen. Ugyanezen törvény 9. §-a az FT-ben egyhangú döntéshozatali struktúrát ír elő, az operatív működés érdekében bevezeti az ügyvivő intézményét, előírja az ügyvivő személyének félévenkénti rotációját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § (2) pontja szerint az FT ülés állandó, tanácskozási jogú meghívottja a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője. Az FT tagjai 2013. július 1-jétől december 31-éig az FT ügyvivői feladatait Dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára látta el. A félév során egy személyi változás történt az FT összetételében: 2013. augusztus 1-jétől Dr. Szarka Gábor feladatait Farkas Anikó vette át. 2014. január 1-jétől az FT ügyvivői feladatait Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke látta el. 2014. július 1-jétől az ügyvivői feladatokat Dr. Janza Frigyes, ny. r. vőrgy, Belügyminisztérium (BM) látja el.
12
13
Az FT tagjairól az alábbi táblázat ad áttekintést: 2013
2013. II. félév ügyvivő: KIM
2013.08.012013.12.31.
2013.07.012013.07.31.
Dr. Biró Marcell köz i g a z g at ás i államtitkár, KIM FT ügyvivő
Farkas Anikó kabinetfőnök, HM FT tag
Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, BM FT tag
Prőhle Gergely helyettes államtitkár, KÜM állandó, tanácskozási jogú meghívott
Dr. Biró Marcell köz i g a z g at ás i államtitkár, KIM FT ügyvivő
Dr. Szarka Gábor miniszteri biztos, HM FT tag
Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, BM FT tag
Prőhle Gergely helyettes államtitkár, KÜM állandó, tanácskozási jogú meghívott
2014.01.012014.06.05.
2014. I. félév ügyvivő: HM
2014.06.062014.06.30.
2014. II. félév ügyvivő: BM
2014. július 1-jétől
2014 Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, BM FT ügyvivő
Farkas Anikó kabinetfőnök, HM FT tag
Dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár, ME FT tag
Dr. Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár, IM FT tag
Dr. Biró Marcell közigazgatási államtitkár, KKM állandó, tanácskozási jogú meghívott
Farkas Anikó kabinetfőnök, HM FT ügyvivő
Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, BM FT tag
Dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár, ME FT tag
Dr. Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár, IM FT tag
Dr. Biró Marcell közigazgatási államtitkár, KKM állandó, tanácskozási jogú meghívott
Farkas Anikó kabinetfőnök, HM FT ügyvivő
Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, BM FT tag
Dr. Biró Marcell közigazgatási államtitkár, KIM FT tag
A 2014. I. félévi ügyvivői ciklusban (HM) az FT nyolc rendes és egy informális (kihelyezett) ülést tartott. Az üléseken több mint 100 napirendi pont került megtárgyalásra. Az FT a félév során 29 határozatot hozott (némely határozat több döntést, vagy több szenátusi határozat jóváhagyását is tartalmazta). A Fenntartó Testület Hivatala (FTH): Az NKE tv. 9. § (3) pontja rögzíti, hogy az FT ügyviteli és döntés-előkészítő feladatait az FT ügyvivő irányításával az FT hivatala (FTH) látja el. Az FTH az NKE főépület mfszt. 24-25-ös irodában működik. Az FTH munkatársai: Csekei László, hivatalvezető (2013.01. 01-jétől, ill. 2011. 07. 01 – 2011. 12. 31.) Türkéné Kovács Rita (2011. 03. 28-tól) Görbe Attiláné Dr. Zán Krisztina r. alezredes (2014. 01. 01-jétől)
Prőhle Gergely helyettes államtitkár, KÜM állandó, tanácskozási jogú meghívott
Az FT működése 2013. II. félévében (KIM) az FT kilenc ülést tartott és 31 határozatot hozott (némely határozat több döntést, vagy több szenátusi határozat jóváhagyását is tartalmazta). Közel 100 napirendi pont került megtárgyalásra.
14
15
3. Az egyetem vezetői Rektor: Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár Stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettes: Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, egyetemi tanár
Főtitkár: Dr. Horváth József
Oktatási rektorhelyettes: Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok, egyetemi docens
Főtitkár helyettes: Szalontainé Dr. Czettisch Barbara (2014. március 1-jétől)
Központi Tanulmányi Hivatal Hivatalvezető: Fodor József
Jogi Iroda Irodavezető: Dr. Farkas Gábor
Oktatási Iroda Irodavezető: Dr. Keresztes Judit
Igazgatási Iroda Irodavezető: Dr. Víg Roland
Tudományos rektorhelyettes: Prof. Dr. Padányi József egyetemi tanár (2014. január 1-jétől megbízással)
Humán-erőforrás Iroda Irodavezető: Dr. Sipos Csilla
Prof. Dr. Szakály Sándor egyetemi tanár (2013. április 1-jétől 2013. december 31-ig)
Informatikai Szolgáltató Központ Központvezető: Dr. Oszti Judit
Egyetemi Tudományszervező Központ Központvezető: Besenyei Mónika (2013. december 16-tól megbízással) Egyetemi Közpotni Könyvtár Könyvtárigazgató: Bakos Klára Továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes: Dr. Kis Norbert főiskolai tanár
16
Nemzetközi Kapcsolatok Iroda Irodavezető: Tózsa Réka
Gazdasági Főigazgatóság Főigazgató: Dr. Fülöp Lajos (2014. március 1-jétől) Gulyásné Turóczi Margit (2012. július 1-jétől 2014. február 28-ig) KTK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Rakonczay Éva
17
RTK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Dr. Szedres László HHK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Csontos András
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Dékán: Dr. Boldizsár Gábor ezredes, egyetemi docens Oktatási dékánhelyettes: Prof. Dr. Szendy István ezredes, egyetemi tanár Tudományos és nemzetközi dékánhelyettes: Prof. Dr. Kovács László ezredes, egyetemi tanár Dékáni hivatalvezető: Visi Tibor ezredes Katonai Vezetőképző Intézet, intézetigazgató: Dr. habil. Horváth Tibor ezredes, egyetemi docens Katonai Logisztikai Intézet, intézetigazgató: Dr. Pohl Árpád ezredes, egyetemi docens Katonai Üzemeltető Intézet, intézetigazgató: Dr. habil. Ványa László ezredes, egyetemi docens Nyelvoktatási Központ, igazgató: Dr. Kiss Gabriella
Közigazgatás-tudományi Kar Dékán: Dr. Cserny Ákos egyetemi docens Oktatási dékánhelyettes: Dr. György István főiskolai docens (2012. május 18-tól) Dékáni hivatalvezető: Füzesi Gábor
18
19
Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központ Központvezető: Kánai Mariann
Tudományos és nemzetközi dékánhelyettes: Dr. Nagy Judit r. tanácsos (2014. augusztus 1-jétől)
Állam- és Társadalomelméleti Intézet, intézetvezető: Dr. Horváth Attila egyetemi docens
Prof. Dr. Sallai János egyetemi tanár (2013. augusztus 1-jétől – 2014. július 31-ig)
Közjogi intézet, intézetvezető: Prof. Dr. Szente Zoltán egyetemi tanár (2013. október 1-jétől)
Dékáni hivatalvezető: Dr. Hegedüs Judit
Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár (2012. szeptember 1 – 2013. szeptember 30-ig)
Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központ Központvezető: Mátételkiné Dr. habil. Holló Magdolna
Közszervezési és Szakigazgatási Intézet, intézetvezető: Prof. Dr. Vastag Gyula egyetemi tanár (2012. július 1-jétől)
Rendészeti Kiképzési és Nevelési Intézet Intézetvezető: Dr. Simon Attila r. alezredes, rendőrségi tanácsos
Civilisztikai és Nemzetgazdasági Intézet, intézetvezető: Prof. Dr. Török Gábor egyetemi tanár
Bűnügyi Tudományok Intézete, intézetvezető: Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy, egyetemi tanár, oktatási dékánhelyettes
Életpálya és Emberi Erőforrás Intézet, intézetvezető: Dr. Hazafi Zoltán egyetemi docens E-közszolgálati Fejlesztési Intézet, intézetvezető: Prof. Dr. Nemeslaki András egyetemi tanár
Rendészettudományi Kar Dékán: Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok tanszékvezető egyetemi tanár Oktatási dékánhelyettes: Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy intézetvezető egyetemi tanár
20
Közrendészeti és Alkalmazott Vezetéstudományi Intézet, az Intézet megbízott vezetője: Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok, egyetemi docens (2014. február 1-jétől – 2014. július 31-ig) Prof. Dr. Sallai János egyetemi tanár, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes (2013. augusztus 1-jétől – 2014. február 1-ig)
Karközi Intézetek Nemzetbiztonsági Intézet, intézetvezető: Dr. Resperger István ezredes, egyetemi docens
21
Katasztrófavédelmi Intézet, intézetvezető: Prof. Dr. Bleszity János ny. tű. altábornagy, egyetemi tanár Nemzetközi Intézet, intézetvezető: Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet egyetemi docens Vezető- és Továbbképzési Intézet, intézetvezető: Dr. Princzinger Péter
4. A Szenátus NKE szenátusának hivatalból tagjai Elnök: Prof Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor Tagjai: Dr. Boldizsár Gábor ezredes, egyetemi docens, dékán, Dr. Cserny Ákos egyetemi docens, dékán, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, egyetemi tanár, dékán. NKE szenátusának választott tagjai Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar: Dr. Palik Mátyás alezredes, egyetemi docens, Dr. Németh András százados, egyetemi docens, Holndonner Hermann alezredes, adjunktus, Dávid Ferenc tanársegéd, Dr. Kiss Gabriella igazgató, nyelvtanár, Visi Tibor ezredes, dékáni hivatalvezető. Közigazgatás-tudományi Kar: Dr. György István oktatási dékánhelyettes, főiskolai docens, Dr. Jenei Ágnes szakcsoport vezető, egyetemi docens, Dr. Korom Ágoston tanársegéd, Kovács Éva tanársegéd, Rakonczai Éva gazdasági igazgató, ügyvivő-szakértő. Rendészettudományi Kar: Dr. habil. Balla Zoltán ny. r. alezredes, tanszékvezető főiskolai tanár, Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy, intézetvezető egyetemi tanár, oktatási dékánhelyettes, Dr. Pallagi Anikó mb. tanszékvezető, adjunktus, Dr. Szilvásy György Péter r. főhadnagy, tanársegéd, Juhász Zoltán ny. r. ezredes, tanársegéd, Dr. Szedres László ny. ezredes, gazdasági igazgató.
22
23
NKE szenátusának delegált tagjai Simon Balázs EHÖK elnök, közigazgatási mester szakon hallgató, Mucsi László HHK HÖK elnök, honvéd tisztjelölt, katonai vezető szakon hallgató, Orosz László HHK, mérnök szakon hallgató, Dudás Gergő HHK, honvéd tisztjelölt, katonai gazdálkodás szakon hallgató, Mósa Tamás KTK HÖK elnök, igazgatásszervező szakon hallgató, Papp Gergő KTK, igazgatásszervező szakon hallgató, Fazekas Gergő KTK, közigazgatási mester szakon hallgató, Fidel Dávid RTK HÖK elnök, pénzügyőr nyomozó szakon hallgató, Mohácsi Henriett RTK, rendészeti igazgatási szakon hallgató, Vaszily Dávid RTK, pénzügyőr nyomozó szakon hallgató. Reprezentatív szakszervezetek részéről Simon Csilla HHK nemzetközi referens, Kőhalmy László KTK oktatástechnikus, Kovácsné Dr. Széki Aletta RTK jogi referens.
III. Tudományos élet 1. Az Egyetemi Doktori Tanács, az Egyetemi Habilitációs Bizottság és az Egyetemi Tudományos Tanács tagjai Egyetemi Doktori Tanács Az NKE Szenátusa a 115/2013. (VII.10.) számú határozatában az Egyetemi Doktori Tanács tagjaként 2013. augusztus 1-jei hatállyal az alábbi személyeket választotta meg: Hivatalból tagjai Prof. Dr. habil. Szakály Sándor DSc, tudományos rektorhelyettes, az EDT elnöke (2013. december 31-ig) Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, egyetemi tanár DSc, mb. tudományos rektorhelyettes az EDT mb elnöke (2014. január 1-jétől.) Prof. Dr. Bukovics István DSc, egyetemi tanár, a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola vezetője, az EDT elnökhelyettese Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes PhD, egyetemi tanár, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője, az EDT elnökhelyettese Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes DSc, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője, az EDT elnökhelyettese A Tanács választott tagjai — karonként 2 fő tudományos fokozattal rendelkező oktató vagy kutató Prof. Dr. Kovács László ezredes, egyetemi tanár, PhD, HHK Prof. Dr. Munk Sándor ny. ezredes, egyetemi tanár DSc, HHK Prof. Dr. Halász Iván egyetemi tanár PhD, KTK
24
25
Prof. Em. Dr. Tamás András egyetemi tanár DSc, KTK Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, egyetemi tanár PhD, RTK Prof. Dr. Molnár Miklós egyetemi tanár CSc, RTK (2013. augusztus 1-ig) Prof. Dr. Sallai János egyetemi tanár PhD, RTK (2013. augusztus 1 jétől 2014. július 31-ig) Dr. Nagy Judit r. őrnagy, egyetemi docens, RTK (2014. augusztus 1-jétől) A Tanács választott tagjai — a Nemzetbiztonsági Intézetből, a Nemzetközi Intézetből és a Katasztrófavédelmi Intézetből 1-1 fő tudományos fokozattal rendelkező oktató vagy kutató Dr. Resperger István ezredes, egyetemi docens PhD, NBI Dr. Szalayné Dr. habil. Sándor Erzsébet egyetemi docens PhD, NI Prof. Em. Dr. Solymosi József ny. ezredes, DSc, KVI Doktori Iskolánként 1 fő doktorandusz Kristó Katalin doktorandusz, KDI Szabó András Miklós doktorandusz, KMDI Kiss Petra doktorandusz, HDI A Doktori Tanács külsős tagjai Prof. Dr. Kukorelli István egyetemi tanár DSc Prof. Dr. Torma Andás egyetemi tanár CSc Prof. Em. Dr. Michelberger Pál az MTA r. tagja † (2014. április 11-ig) Prof Dr. Svéd László kutatóprofesszor (2014. június 30-tól) Prof. Dr. Simai Mihály egyetemi tanár, az MTA r. tagja Prof. Dr. habil. Kabódi Csaba egyetemi tanár, PhD Dr. Pallo József bv. ezredes, bv. főtanácsos PhD Prof. Dr. Korinek László egyetemi tanár, az MTA r. tagja Prof. Dr. Varga Zs. András egyetemi tanár, PhD
Egyetemi Habilitációs Bizottság Az NKE Szenátusa a 116/2013. (VII.10.) számú határozatában az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjaként 2013. augusztus 1-jei hatállyal az alábbi sze-
26
mélyeket választotta meg: A Bizottság választott tagjai — az egyetemi tanárok kari képviselői Prof. Dr. Munk Sándor ny. ezredes, egyetemi tanár DSc, HHK, az EHB elnöke 2014. január 15-től Prof. Dr. Kende György egyetemi tanár DSc, HHK Prof. Dr. Bukovics István egyetemi tanár DSc, KTK Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár CSc, KTK Prof. Dr. Finszter Géza ny. r. ezredes, egyetemi tanár DSc, RTK Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy, egyetemi tanár CSc, RTK A karközi intézetek képviselői Dr. Resperger István ezredes, egyetemi docens PhD, NBI Dr. habil. Marján Attila, egyetemi docens PhD, NI Dr. habil. Grósz Zoltán ezredes, egyetemi docens PhD, KVI Külső tagok Prof. Dr. Bihari Mihály egyetemi tanár DSc Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes DSc Prof Dr. Izsák Lajos egyetemi tanár DSc Prof. Dr. Trócsányi László egyetemi tanár CSc
Egyetemi Tudományos Tanács Az 101/2013. (VI.26.) számú szenátusi határozat az SzMSz 33. § alapján, az Egyetemi Tudományos Tanács Tagjainak megválasztásáról szóló 24/2012. (III.26) számú korábbi határozatát az alábbiak szerint módosítja: A Tanácsnak hivatalból tagjai Prof. Dr. habil. Szakály Sándor DSc, tudományos rektorhelyettes, az ETT elnöke (2013. december 31-ig) Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, egyetemi tanár DSc, stratégiai és intézményfejlesztési rektorhelyettes, mb. tudományos rektorhe-
27
lyettes, az ETT elnöke (2014. január 1-jétől.) Prof. Dr. Kovács László ezredes, egyetemi tanár PhD, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes (HHK) Dr. Temesi István egyetemi docens PhD tudományos és nemzetközi dékánhelyettes (KTK) (2014. január 31-ig) Prof. Dr. Sallai János egyetemi tanár PhD, mb. tudományos és nemzetközi dékánhelyettes (RTK) (2013. augusztus 1 jétől 2014. július 31-ig) Dr. Nagy Judit r. őrnagy egyetemi docens (2014. augusztus 1-jétől) Dr. Németh András százados PhD, Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke A Tanács választott tagjai — az egyetemi tanárok kari képviselői Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes, egyetemi tanár PhD, (HHK) Prof. Dr. Rácz Lajos egyetemi tanár CSc, (KTK) (2014. június 4-ig) Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár CSc, (KTK) (2014. június 4 től) Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, egyetemi tanár PhD, (RTK) A Tanács választott tagjai — a tudományos fokozattal rendelkező kutatók képviselői Nagyné Dr. Rózsa Erzsébet egyetemi docens PhD, (HHK) Prof. Dr. Halász Iván egyetemi tanár PhD, (KTK) Dr. Major Róbert r. alezredes, főiskolai docens PhD, (RTK) A Tanács ülésének állandó meghívottjai az Egyetem Professor Emeritusai (tanácskozási joggal) A Tanács külsős tagjai (tanácskozási joggal) Prof. Dr. Kádár Béla egyetemi tanár, az MTA r. tagja Prof. Dr. Sótonyi Péter egyetemi tanár, az MTA r. tagja Prof. Dr. Romsics Ignác egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Prof. Dr. Zlinszky János egyetemi tanár, DSc Dr. O’sváth György nagykövet, az EU Bizottság h. c. igazgatója
28
2. Doktori Iskolák és az egyetemi doktori képzés programjai A Hadtudományi Doktori Iskola (HDI) Kutatási területe, képzési célja a. Az iskola kutatási területe: a védelmi és közszolgálati szféra tevékenységét érintő hadtudományi jellegű kérdések kutatása. b. A képzés célja: a „Hadtudományok” tudományág valamely kutatási területén tudományos kutatást végző, szervezett képzésben vagy egyéni felkészülésen résztvevő doktorandusz hallgatók felkészítése a tudományos (PhD) fokozat elnyerésére. c. A hadtudományi doktori képzés az alábbi akkreditált mesterszakokra épül – katonai műveleti logisztikai (2012/9/VI/11); – védelmi igazgatási (2005/8/IV/4); – biztonság- és védelempolitikai (2005/8/IV/6); – nemzetbiztonsági (2005/8/IV/7); – rendészeti vezetői – katonai vezetői (2005/8/IV/8). – katonai üzemeltetési (2012/9/VI/13); Ennek alapján az iskola elsősorban ezen mesterszakokon szerzett diplomával rendelkező hallgatókat fogad. A felsőoktatási törvény értelmében azonban felvételre kerülhet minden olyan — más intézményben diplomát szerzett— jelölt, akit tudományos előélete és a hadtudomány területéhez tartozó kutatási témája erre feljogosít. d. A doktori iskola képzési formái • Szervezett képzés – teljes idejű nappali (állami ösztöndíjas vagy költségtérítéses); – részidejű (levelező) képzés; – egyéni képzés. • Egyéni költségtérítéses felkészülés e. A képzés nyelve általában magyar, de történhet más — elsősorban angol — nyelven is. Kutatási területek 1. Biztonsági tanulmányok Vezetője: Prof. Dr. Szenes Zoltán egyetemi tanár
29
2. A védelem társadalomtudományi kérdései Vezetője: Dr. habil. Szelei Ildikó egyetemi docens 3. Hadtudomány általános elmélete Vezetője: Dr. Resperger István egyetemi docens 4. Védelmi igazgatás elmélete Vezetője: Dr. Hornyacsek Júlia egyetemi docens 5 Hadművészet elmélete Vezetője: Prof. Dr. Szabó Miklós akadémikus 6. Védelmi logisztika és védelemgazdaság Vezetője: Prof. Dr. Báthy Sándor egyetemi tanár 7. Nemzetbiztonság és rendvédelem Vezetője: Dr. Varga János egyetemi docens 8. Védelmi informatika és kommunikáció elmélete Vezetője: Dr. Farkas Tibor egyetemi docens A Hadtudományi Doktori Iskolában 1996. szeptember 1-jén kezdődött a doktori képzés. MAB minősítés, kelte, érvényessége 2012./6/VIII./4/2/525 2012. VI. 1. 2014. XII. 31. A Hadtudományi Doktori Iskola MAB kódszáma: D132. A HDI munkatársai A doktori iskola vezetője: Prof. Dr. Csikány Tamás egyetemi tanár, a MTA doktora A doktori iskola tudományos titkára: Dr. habil. Szelei Ildikó egyetemi docens, PhD A doktori iskola főelőadója: István Krisztina
Hadtudományi Doktori Iskola Adatlap Alapadatok Intézmény
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (2011.12.31-ig Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar)
A doktori iskola azonosítója
132
Doktori iskola neve
Hadtudományi Doktori Iskola
Város
Budapest
Vezetője
Csikány Tamás
Adminisztrációjának koordinátora
Nyári Éva
Tudományterületi besorolása
társadalomtudományok
Tudományága
Hadtudományok
Kutatási területe
A védelmi szféra tevékenységét érintő hadtudományi jellegű kérdések kutatása.
A képzés az intézmény mely mesterszakára épül
biztonság- és védelempolitikai, katonai vezetői, nemzetbiztonsági védelmi igazgatás
Létestésének éve
1996
Képzés kezdetének éve
1996
MAB minősítés Határozat száma Kelte Érvényessége
megfelel 2012/6/VIII/4/2/525 2012. VI. 1. 2014. XII. 31.
Statisztikák Oktató (beleértve a törzstagokat, témakiírókat és témavezetőket)
142
Témakiíró (ebben az iskolában)
95
Témavezető
54
Törzstag
14
Törzstag emeritus
0
(Tudományági) Doktori Iskola Tanácsa
9
Egyetemi Doktori Tanács
20
Az iskolában
30
Az összes eddig felvett hallgató
739
Ebből abszolutóriumot szerzett
513
Ebből sikeresen fokozatot szerzett
278
A doktori iskolában eddigi megítélt összes fokozatok száma
339
31
Statisztikák Az intézmény által a 2013. évre elnyert állami doktorandusz ösztöndíjak száma / doktori iskoláinak száma
19/3
Forrás: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=164,
A Katonai Műszaki Doktori Iskola (KMDI) Kutatási területe, képzési célja: — Katonai műszaki infrastruktúra — Haditechnika és robotika — Védelmi elektronika, informatika és kommunikáció (A 6. tudományszak — Térképészeti és geoinformatika — visszatagozódott a 3. sz tudományszakba.) — Környezetbiztonság és katasztrófavédelem — Katonai logisztika és védelemgazdaság — Biztonságtechnika — Védelmi igazgatás A KMDI fenti tudományszakai közvetlenül épülnek a kar által a MAB-nál létesítésre akkreditált MSc szakokra/szakirányokra, megvalósítva ezzel a felsőfokú — BSc > MSc > PhD — képzés teljes vertikumának tökéletes egységét. A KMDI céljai, feladatai és helye a nemzetközi tudományban A Doktori iskola alapvető célkitűzései az alábbi legfontosabbnak ítélhető pontokban összegezhetők - PhD hallgatók magas színvonalú oktatása, azaz kutatva tanítása a védelmi szféra oktatási és kutatási elit utánpótlásaként, első helyen a katonai műszaki tudományok tudományágban tevékenykedő egyetemi szakok számára; - kutatói elit nevelése a felhasználói, a tágabb értelemben vett piaci (rövid és hosszú távú) igények kielégítése érdekében, így különösen a katonai műszaki kutatások, a hazai és a NATO nemzetközi haditechnikai fejlesztői, szervezői és vezető üzemeltetői feladatok magas színvonalú ellátására, továbbá a védelmi szféra valamennyi, a katonai műszaki tudományok kutatási területeihez kapcsolódó „civil”, azaz nem katonai szervezetek számára; - az iskola oktatóinak, az iskola oktatási és kutatási teljesítményének hatékony növelése, a saját új kutatási eredmények rendszeres közzététele minél rangosabb hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban, ill. konferen-
32
ciákon; nemzetközi összehasonlításban is mérhető kutatási eredmények produkálása mind az oktatók (témavezetők), mind a PhD hallgatók által; - műhelyépítés az elitképzés és a kiválóak sikeres kinevelése érdekében; - az oktatás és a kutatás magas színvonalú, minőségi szervezése és irányítása, különös tekintettel a hatékonyság növelésére (mindenki számára hozzáférés biztosítása az információkhoz és az infrastruktúrához, ezek eredményesebb felhasználása, illetve kihasználtsága érdekében), a nyilvánosság megteremtésére (meghívott tagok, oktatók, opponensek, bírálók), valamint a tudományetika szigorú tiszteletben tartására irányul. Általános információk a KMDI-ről A doktori iskola azonosító adatai Kódszám: D 153 Intézmény: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tudományági besorolás: 2.10 Katonai műszaki tudományok A doktori iskola neve: Katonai Műszaki Doktori Iskola (KMDI) A doktori iskola akkreditálásának éve: Előakkreditáció 2002., Akkreditáció 2010. A Katonai Műszaki Doktori Iskola elérhetőségei Cím: Budapest, Hungária krt. 9—11. A. épület 7. emelet 723. Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15. Telefon: 06-1/432-9062, HM: 29-343 Titkárság: 432-9000/29-321 HM: 29-321 Fax: 06-1/432-9040 HM fax: 29-940 KMDI munkatársai A doktori iskola vezetője: Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes PhD, egyetemi tanár A doktori iskola helyettes vezetői: Prof. Dr. Kende György DSc, egyetemi tanár Dr. Halász László DSc, professor emeritus
33
Dr. Solymosi József DSc, professor emeritus A doktori iskola tudományos titkára: Dr. Németh András PhD, egyetemi docens A doktori iskola előadója: Balázs Istvánné főmunkatárs A KMDI kutatási tématerületei 1. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete Kutatási tématerület vezető: Prof. Dr. Szabó Sándor A katonai műszaki infrastruktúra tudományszak olyan szakirányú okleveles mérnöki, vagy egyéb műszaki jellegű egyetemi végzettségű doktorandusz hallgatók képzését folytatja, akik békében, háborúban és minősített helyzetben, továbbá békefenntartó műveletek során a katonai műszaki infrastruktúra jelölt témacsoportjaiba tartozó létesítmények tervezésének, építésük megszervezésének és vezetésének, valamint fenntartásuk és karbantartásuk irányításának tudományos igényű kutatását, korszerűsítését tekintik alkotói életcéljuknak. 2. Haditechnika és robotika Kutatási tématerület vezető: Prof. Dr. Turcsányi Károly A haditechnika és robotika tudományszak a katonai műszaki tudományok része, amely a haditechnikai eszközök fejlesztéséhez, gyártásához, korszerűsítéséhez, teljes élettartamához, sajátos konstrukciós megoldásaihoz, katonai alkalmazásához, minőségbiztosításához és elemzési-értékelési módszertanához kapcsolódó tevékenységek elméletének és gyakorlatának kutatásával foglalkozik. A tudományszak belső felosztása igazodik a haditechnikai eszközök és eszközrendszerek Magyar Honvédségen belüli szakmai csoportosításához, fegyvernemeihez és szakcsapataihoz, valamint az alkalmazás alapvető jellegéhez (harctámogató, harcbiztosító eszközök) és az előbbiekhez kapcsolódó elméletek rendszeréhez. 3. Védelmi elektronika, informatika és kommunikáció Kutatási tématerület vezető: Prof. Dr. Haig Zsolt A védelmi elektronika tudományszak a katonai műszaki tudományok tudományágban, a védelmi szférában alkalmazott elektronikai eszköz- és eljárásrendszerek (radar, telemetria, informatika, kommunikáció, elektronikai hadviselés, űrkutatás tudományszak-irányok) alap- és alkalmazott kutatása, kísérleti fejlesztése, technológia transzfer és a műszaki innováció területének
34
művelőit, azok szakmai tudását, egyetemi és külső intézetekkel közös kutatásokból származó eredményeit, publikációit foglalja magába. (A 6. Térképészet és geoinformatika visszatagozódott ide.) 4. Környezetbiztonság és katasztrófavédelem Kutatási tématerület vezető: Dr. Földi László A környezetbiztonság és katasztrófavédelem tudományszak a katonai műszaki tudományokon belül a biztonságunk kiemelt részét képező környezeti veszélyforrások kutatásával, a környezetvédelem és az esetleges katasztrófák, balesetek megelőzésével, elhárításával és a károk felszámolásával, a helyreállítással kapcsolatos műszaki kérdések kutatásával foglalkozik. 5. Katonai logisztika és védelemgazdaság Kutatási tématerület vezető: Dr. habil. Horváth Attila A katonai logisztika és védelemgazdaság kutatási terület a katonai műszaki tudományok részeként, a logisztikához és a közgazdaságtanhoz kapcsolódva a védelmi szféra logisztikai és a védelemgazdaság rendszerei technikai alrendszereinek fenntartásával foglalkozik. Vizsgálja és elemzi továbbá a védelmi célok érvényesülésének lehetőségeit a termelő, szolgáltató ágazatokban, illetve az infrastruktúra-fejlesztési programokban és a külgazdasági kapcsolatokban. A kutatási terület belső felosztása a katonai logisztikai és védelemgazdasági rendszer funkcionális feladatrendszeréhez igazodik. 6. Biztonságtechnika Kutatási tématerület vezető: Prof. Dr. Berek Tamás Napjainkban egyre nagyobb igényként jelentkezik olyan magasan kvalifikált, kreatív, rendszerszemlélettel rendelkező szakemberek képzése, akik a biztonságtechnika és biztonságvédelem területén jelentkező problémák kutatására alkalmasak, és képesek olyan tudományos kutatási eredményeket prezentálni, amelyek lehetővé teszik ezen szakterület fejlődését. Olyan szakemberek képzése, akik szakirányú egyetemi végzettség után képesek a személy- és vagyonvédelem, információvédelem, munka-, tűz- és balesetvédelem, környezetvédelem, katasztrófák elleni védekezés területein jelentkező problémák tudományos alaposságú kutatására, új tudományos eredmények kidolgozására. 7. Védelmi igazgatás Kutatási tématerület vezető: Dr. habil. Grósz Zoltán A tudományszak egyenes átmenetet biztosít a védelmi igazgatási szakon egye-
35
temi diplomát szerzett szakembereknek. Biztosítja más egyetemi végzettség esetén is a doktorandusz hallgatók képzését, akik tanulmányukra alapozva ellátják a minősített időszaki tervezési, szervezési és vezetési feladatokat. Vállalják a feladatok megoldásával kapcsolatos tudományos kutatásokban való aktív közreműködést. Célunk a magasabb szintű tudással elősegíteni a parancsnoki (vezetői) döntéshozatali folyamatot, kutatni a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában a magasabb szintű tervezői, szervezői vezetői ismeretek és a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit, a törvények alkalmazhatóságát. Katonai Műszaki Doktori Iskola Adatlap Alapadatok Intézmény
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (2011.12.31-ig Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar)
A doktori iskola azonosítója
153
Doktori iskola neve
Katonai Műszaki Doktori Iskola
Város
Budapest
Vezetője
Haig Zsolt
Adminisztrációjának koordinátora
Németh András
Tudományterületi besorolása
műszaki tudományok
Tudományága
katonai műszaki tudományok
Kutatási területe
katonai műszaki infrastruktúra; haditechnika; védelmi elektronika, informatika és kommunikáció; környezetbiztonság és katasztrófavédelem; katonai logisztika; biztonságtechnika; védelmi igazgatás PhD
A kiadott fokozat típusa A képzés az intézmény mely mesterszakára épül
védelmi vezetéstechnikai rendszertervező katasztrófavédelmi mérnöki biztonság-technikai mérnöki katonai logisztikai
Alapadatok Létesítésének éve
2002
Képzés kezdetének éve
2002
MAB minősítés Határozat száma Kelte Érvényessége
Megfelel 2012/6/VIII/4/2/526 2012. VI. 1. 2014. XII. 31.
36
Statisztikák Oktató (beleértve a törzstagokat, témakiírókat és témavezetőket)
105
Témakiíró (ebben az iskolában)
74
Témavezető
39
Törzstag
12
Törzstag emeritus
0
(Tudományági) Doktori Iskola Tanácsa
12
Egyetemi Doktori Tanács
20
Az iskolában Az összes eddig felvett hallgató
353
Ebből abszolutóriumot szerzett
219
Ebből sikeresen fokozatot szerzett
99
A doktori iskolában eddigi megítélt összes fokozatok száma
149
Az intézmény által a 2012. évre elnyert száma / doktori állami doktorandusz ösztöndíjak iskoláinak száma 13/3
19/3
Forrás: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=165
Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola (KTDI) Kutatási területe, képzési célja A Doktori Iskola rendeltetése az „állam és közigazgatás-tudomány” tudományágban a tudományos (PhD) fokozat elnyerésére pályázó doktoranduszok és egyéni felkészülők képzésének és felkészülésének tervezése, szervezése, vezetése és végrehajtása. A Doktori Iskola a doktori képzést az egyetem karaival, intézeteivel, oktatási szervezeti egységeivel szoros együttműködésben végzi, illetve a képzési és kutatási feladatok minőségi teljesítése érdekében a szükséges mértékben bevonja más, hazai és külföldi egyetemek, kutatóintézetek, közigazgatási szervek tudományos fokozattal rendelkező személyeit is. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2013/3/VIII/2/2/538. számú határozata alapján az Oktatási Hivatal FF/905-1/2013. számú határozatával 2013. március 25-én nyilvántartásba vette a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát. A képzés indításának kezdete: 2013/2014. tanév első féléve.
37
A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola adatai Neve: Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Honlapja: http://ktk.uni-nke.hu/index.php/hu/doktori-kepzes Oktatás nyelve: magyar, angol, francia, német, orosz Szervezete: Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9—11. Tel.: 00 36 1 432-9000 Honlap: http//www.uni-nke.hu Tudományterület: Társadalomtudományok Tudományág: Közigazgatás-tudomány A doktori fokozat elnevezése: Közigazgatás-tudományok doktori fokozat a (PhD) A doktori iskola képzési terve A 289/2005. (XII.22.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletének 130-137/a. soraiban a közigazgatás önálló képzési területként elismert. Ennek megfelelően működött karunk jogelődje a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás tudományi Kara, amelynek közigazgatási alap-és mesterszakon való oktatási rendszerét – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítésekor – átvettük, azt folytatjuk. Ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara jelenleg az alapszakon igazgatásszervező és nemzetközi igazgatási, a mesterszakon pedig közigazgatási, valamint nemzetközi igazgatási szakon képez hallgatókat. A közigazgatás-tudomány új koncepcióját az új intézetek és szakcsoportok (a későbbiekben megalakuló tanszékek) struktúrája is tükrözi, a közigazgatás-szervezés és fejlesztés, a közpolitika, a közszolgáltatások, emberi erőforrás, életpálya, közszolgálati etika, kommunikáció, közpénzügy, gazdaságtudomány, közszolgálat, stb., mint oktatandó tantárgyak is megjelennek. A Doktori Iskola képzési terve diszciplinárisan a mesterszakokra épül, azzal koherens rendszert alkot. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Köz-
38
igazgatás-tudományi Karán folyó mesterképzés keretében oktatott tárgyak struktúrája a közigazgatás-tudományt mint tudományágat lefedi, mert olyan tárgyakat tartalmaz, amelyre a Doktori Iskola képzési terve megfelelően alapozható. A Doktori Iskola kutatási területei: • Közjog és közigazgatás (közigazgatási alapok), • Állam és társadalom (közigazgatási reformok, államtan, politikatudomány), • Közmenedzsment (szervezés, közigazgatási menedzsment, szervezet szociológia, közigazgatás, közszolgáltatások), • Állam és ökonómia (közpénzügyek, államháztartás, gazdasági kormányzás, állami tulajdon, magánjogi intézmények), • Közigazgatás a nemzetközi és európai térben (biztonságpolitika, európai uniós jog, nemzetközi közigazgatási intézmények), • Emberi erőforrás (életpálya, közszolgálati jog, humánerőforrás-menedzsment, vezetési elméletek és gyakorlatok), Prof. Dr. Nemes Ferenc A KDI munkatársai A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Bukovics István ny. tű. vezérőrnagy DSc, az MTA doktora intézetvezető egyetemi tanár A Doktori Iskola koordinátora: dr. Paróczai Csilla tel.: 06(1) 432-9000/20-197 A Doktori Iskola titkára Dr. Szerletics Antal PhD tel.: 06(1) 432-9000/20-290 Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Adatlap Alapadatok Intézmény
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar
A doktori iskola azonosítója
217
39
Alapadatok Doktori iskola neve
Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola
Város
Budapest
Vezetője
Bukovics István
Adminisztrációjának koordinátora
Paróczai Csilla
Tudományterületi besorolása
társadalomtudományok
Tudományága
közigazgatás-tudományok
Kutatási területe
A társadalomtudományok tudományterületén belül, a közigazgatás-tudományok valamennyi részterületét, vonatkozását érintő kérdések kutatása.
A képzés az intézmény mely mesterszakára épül
közigazgatási európai és nemzetközi igazgatás
Létesítésének éve
2012
Képzés kezdetének éve
2013
MAB minősítés Határozat száma Kelte Érvényessége
Megfelel 2013/3/VIII/2/2/538 2013. III. 01. 2018. II. 28
Tudományos fokozatszerzések és habilitációk 2013. szeptember 1-je – 2014. augusztus 31. között avatott doktorok
Hadtudományok Domboróczky Zoltán A marketing-logisztika alkalmazhatóságának koncepcionális vizsgálata a katonai logisztika területén Faragó László József Az engedély nélküli rádiók és az új média a szociális befolyásolás dimenzióiban Laufer Balázs őrnagy A migráció rendvédelmi és nemzetbiztonsági kihívásai
Statisztikák Oktató (beleértve a törzstagokat, témakiírókat és témavezetőket)
72
Témakiíró (ebben az iskolában)
51
Témavezető
12
Törzstag
13
Törzstag emeritus
0
(Tudományági) Doktori Iskola Tanácsa
12
Egyetemi Doktori Tanács
20
Az iskolában Az összes eddig felvett hallgató
0
Ebből abszolutóriumot szerzett
0
Ebből sikeresen fokozatot szerzett
0
A doktori iskolában eddigi megítélt összes fokozatok száma
0
Az intézmény által a 2012. évre elnyert állami doktorandusz ösztöndíjak száma / doktori iskoláinak száma 13/3
19/3
Forrás: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=191&di_ID=196,
40
3. Tudományos fokozatszerzés és habilitáció
Lipics László ny. r. alezredes Az integrált határbiztonsági rendszer fejlesztésének lehetőségei Taksás Balázs főhadnagy Gazdasági biztonsági kihívások napjaink globalizált világában Dr. Ujházi Lóránd István A katolikus katonai ordinariátus struktúrája és szabályozása Cservenyi Dóra Stratégiai logisztikai rendszermodell kialakításának lehetőségei a honvédelmi tárca logisztikai rendszerének fejlesztéséhez Kállai Ernő A Magyar Honvédség vízellátása, különös tekintettel a víztisztításra Pap Andrea őrnagy A Honvédelmi Minisztérium gazdálkodásának aspektusai a 2005–2011. közötti időszakban
41
Dr. Papula Lászlóné A katonai pályaválasztást befolyásoló tényezők empirikus vizsgálata Réti Tamás ezredes A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség reverse logisztikai rendszere
Erdeiné Dr. Mátyus Mária orvos ezredes A kábítószer fogyasztás vizsgálata a Magyar Honvédség állományánál különös tekintettel az ópiátokra
Katonai műszaki tudományok
Farkas Csaba Katonai alkalmazhatóságú könnyű repülőgépek szerkezeti tömegének, gazdaságossági, repülésbiztonsági rendezőelvek alapján történő csökkentése, virtuális diagnosztikai eszközök felhasználásával
Cseffó Károly A kárhelyszíni beavatkozás során közreműködő szervezetek együttműködésének vizsgálata
Dr. Hernád Mária százados A robbanás és robbanóanyagok emberi szervezetre gyakorolt hatásai és megelőzésének lehetőségei
Hankó Márta százados Az éghajlatváltozás hatásaira adott lehetséges válaszok, különös tekintettel a Magyar Honvédség speciális igényeire
Nikodém Edit százados A lakosság és az anyagi javak hazai védelmének újszerű értelmezése, megvalósításának követelményei, lehetséges módszerei
Papp Csaba Lajos A magyar–román államhatáron átnyúló rendészeti együttműködés korszerűsítési lehetőségeinek kutatása
Pápai Tibor őrnagy Az egészségügyi tisztek és altisztek katona-egészségügyi ismeretei, kompetenciái, azok fejlesztésének lehetőségei
Dr. univ. Szabó Gyula A katonai szolgálatból származó fizikai terhelés értékelésének módszerei
Szászi Gábor Sándor alezredes A vasúti hálózati infrastruktúrával szemben támasztott újszerű védelmi követelmények kutatása, a továbbfejlesztés feltételrendszerének vizsgálata
Varga Béla alezredes Gázturbinás hajtóművek teljesítmény és hatásfok növelésének műszaki technológiai háttere, és ezek hatása a katonai helikopterek korszerűsítésére Vég Róbert László alezredes A műszaki oktatás szerepe a közúti gépjárművezető képzésben Balogh Zsuzsanna alezredes Objektumok robbantásos cselekmények elleni védelmének lehetőségei Daruka Norbert főhadnagy A bűnös célú/terror jellegű robbantások és az ellenük való védekezés lehetőségei, különös tekintettel a tűzszerész feladatok ellátására
42
2013. szeptember 1 – 2014. augusztus 31. között avatott Habilitált doktor Dr. Molnár Anna Tudományos szakmai vitájának témája: Olaszország biztonságpolitikai kihívásai az ezredfordulón Nyilvános előadásának témája: Esettanulmány a gyarmatosításról és következményeiről: Olaszország és Líbia bilaterális kapcsolata
43
4. NKE Chair program Az egyetem a nemzetközi gyakorlatot követve elismerést kíván adni a szakmájukat legmagasabb szinten művelő, az egyetem érdekében tevékenykedő, tudományterületük nemzetközileg is elismert egyetemi tanárainak és kutatóprofesszorainak. A megbízás elnyerésének alapvető feltétele, hogy a pályázó kutatóként, egyetemi oktatóként és tudományszervezőként elősegítse az egyetem presztízsének növelését, továbbá erősítse a művelt és kutatott tudományterület nemzetközi kötődését
nyerte el, akit 2014. július elsejétől nevezett ki a program élére Prof. Dr. Patyi András rektor. Az erről szóló okiratot július 9-én vette át Vastag professzor úr, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kapcsolatainak és nemzetközi ismertségének, illetve nemzetközi elismertségének növelését nevezte meg fő célkitűzésként. A neves tudós az MTA doktora, az NKE Közigazgatás-tudományi Kara Közszervezési és Szakigazgatási Intézetének új vezetője. Az NKE Chairship programjáról részletes leírás található az egyetem rektorának 13/2014. számú utasításában.
Az NKE Chair megbízás formái: a) Magyary Chair Magyary Zoltán tudományos munkásságának köszönhetően létrejött közigazgatás-tudományi eredményeket ápolja és népszerűsíti, mind elméleti mind pedig gyakorlati síkon. A Magyary Zoltán által teremtett tudományos iskola szellemi hagyatékát gondozza, és folytatja a közigazgatás-tudományokban kifejtett munkásságát. b) Hunyadi (János) Chair a hadtudományi, katonai műszaki tudományi, illetve a kapcsolódó tudományági eredményeket ápolja, népszerűsíti és fejleszti, mind az elmélet, mind a gyakorlat területén. A haza védelme érdekében felhalmozott tudást, hadtudományi szellemi hagyatékot gondozza, és aktív kutatásokat folytat. c) Andrássy Chair a rendészettudományi (ezen belül a bűnügyi tudományi) illetve a kapcsolódó tudományági eredményeket népszerűsíti és fejleszti mind az elméleti, mind a gyakorlat területén. Az állami és társadalmi rend védelme, a közbiztonság folyamatos biztosítása érdekében felhalmozott elméleti tudást, szellemi hagyatékot gondozza. Az NKE Chair olyan többletfeladatként kezelendő megbízatás, amelyet a rektor által kiírt pályázat útján nyerhetnek el az egyetem egyetemi tanárai. A többletfeladat ellátása 3–5 éves időtartamra szól, amely többször meghos�szabbítható. A pályázat nyertese a többletfeladatait közvetlenül rektori irányítás alatt végzi az erre vonatkozóan megkötött megállapodás alapján. Egy időben legfeljebb négy fő professzor rendelkezhet NKE Chair megbízatással, és évente legfeljebb két új megbízatás adható. A Chair program első lépéseként az NKE rektora a Magyary Chair cím elnyerésére hirdetett pályázatot. A Magyary Chair címet Prof. Dr. Vastag Gyula
44
45
5. Az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat tagjai 2013. szeptember 1-jétől érvényes tagnévsor Szabó András főhadnagy, elnök Dr. Petruska Ferenc százados, alelnök Vajkai Edina titkár Bende Zsófia (2014. szeptember 20-ig) Berki Gábor (2014. szeptember 20-tól) Csizmazia Gábor 2014. március 21-i tisztújítást követő tagnévsor Kiss Dávid elnök Dr. Petruska Ferenc százados, alelnök Prohászka Petra titkár Orbók Ákos Bokor András Csizmazia Gábor Horváth Hermina
46
6. Tudományos diákköri munka A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a tehetséggondozás más felsőoktatási intézményekhez hasonlóan alapvetően két pilléren, a szakkollégiumok, illetve a tudományos diákkörök munkáján alapszik. A szakkollégiumok autonóm módon működnek saját felvételi rendszerrel és szabályzókkal, az egyetemhez fűződő viszonyukat együttműködési megállapodások rögzítik. Az egyetemi szervezethez szorosan kapcsolódik ugyanakkor a tudományos diákkörök intézményrendszere, amely az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által megfogalmazott alapelvek szerint működik. A tudományos diákkörök alaprendeltetésükből fakadóan alulról szerveződő, diákok által vezetett kutatóműhelyek BSc/BA és MSc/MA hallgatói tagokkal, amelyek többnyire illeszkednek a képzési struktúrához. Tevékenységükkel kapcsolódnak a szakcsoportok és tanszékek kutatóműhelyeinek munkájához, melyek oktatói állományából „delegált” pártoló tagokkal támogatják a tudományos diákköri mozgalmat, ezáltal is biztosítva a lineáris képzési rendszeren keresztül a doktori képzésbe történő bejutás feltételeinek teljesítését. A tudományos diákkörök karokhoz köthetően szerveződnek, így közvetlen szakmai felügyeletüket a kari tudományos diákköri tanácsok (KTDT) látják el, amelyek az adott kar oktatóiból és a kari hallgatói önkormányzat (KHÖK) által delegált tagokból állnak. Az elnököket az oktatók közül a hallgatói önkormányzatok jelölése alapján a kari tanácsok (KT) választják meg, míg oktatói tagjait a kar szervezeti egységeinek (tanszékek) vezetői delegálják. A titkárokat a KHÖK-ok elnökei jelölik a hallgatói vagy oktatói tagok közül, míg a döntést a KTDT-k hozzák meg. A KTDT-k szakmai felügyeletét a tudományos és nemzetközi dékán-helyettesek látják el, míg a szervezet a kari tanács felé tartozik beszámolási kötelezettséggel. Egyetemi szinten a KTDT-k tevékenységét az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT) koordinálja, amely az OTDT érintett szakmai bizottságaival szorosan együttműködve alapvetően a tehetséggondozás egyetemi szintű stratégiájának meghatározásáért felelős. Az ETDT elnökét az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) jelöli és a Szenátus választja meg, míg tagjai hivatalból a KTDT-k elnökei és titkárai, valamint az EHÖK és Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat (EDÖK) elnöke, továbbá a karok, illetve önálló intézetek vezetői által delegált oktatók és a KHÖK-ok által delegált hallgatók. Az ETDT összetételét tekintve ezáltal biztosított az egyensúly az oktatói és hallgatói tagok között (50-50%). Az ETDT munkáját a tudományos rektorhelyettes szakmai felügyelete alatt végzi, míg a Szenátus felé tartozik beszámolási kötelezettséggel.
47
Az egyetemet az OTDT felé a szakmai bizottságok elnökei és az ETDT elnöke, illetve Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) szekciót szervező intézményként a Szekció ügyvezető testületének elnöke, titkára és hallgató képviselője (egyben az érintett szakbizottság hallgatói képviselője is) reprezentálják. A tudományos diákköri munka eredményei bemutatásának fórumai – az egyes diákkörök által szervezett rendezvényeken felül – főszabály szerint a kari tudományos diákköri konferenciák (KTDK), amelyek egyben válogatók is a kétévente megrendezésre kerülő OTDK-ra. Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT) összetétele Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács létrehozásának személyi fel-tételeit az NKE Ideiglenes Szenátusa 2012. március 19-i ülésén teremtette meg, ahol 20/2012. számú határozatával, az EHÖK elnökének előterjesztése alapján három évre megválasztotta az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnökét. Az előkészítő munka során az érintett oktatási egységek, vala-mint hallgatói szervezetek vezetői végrehajtották a tagok delegálását, amelyben a tanév során több változás is bekövetkezett így 2014. május 30-án az alábbi összetételben működött az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács: Fsz.
Név
ETDT státusz
Munkakör
1.
Dr. Németh András szds.
elnök, HHK (oktató)
egyetemi docens
2.
Szilágyi Enikő htj.
titkár, HHK (hallgató)
hallgató
3.
Szánti Gábor
EHÖK elnök (hallgató)
hallgató, EHÖK elnök
4.
Kiss Dávid
EDÖK elnök (doktorandusz)
doktorandusz, elnök
5.
Dr. Kaló József
HHK KTDT elnök (oktató)
adjunktus
6.
Prof. Dr. Szente Zoltán
KTK KTDT elnök (oktató)
egyetemi tanár
7.
Dr. Németh Zsolt ny. r. ezds.
RTK KTDT elnök (oktató)
főiskolai tanár
8.
Schmidt Ágnes htj.
HHK KTDT titkár (hallgató)
hallgató
9.
Kovács Eszter
KTK KTDT titkár (hallgató)
hallgató
10.
Benyó Hajnalka
RTK KTDT titkár (hallgató)
hallgató
11.
Dr. Kaiser Ferenc
HHK oktató
egyetemi docens
12.
Dr. Horváth Attila
KTK oktató
tanársegéd
13.
Kováts Zsuzsanna
RTK oktató
előadó
14.
Dr. Hornyacsek Júlia őrnagy
HHK oktató
egyetemi docens
15.
Dr. Bebesi Zoltán
NBI oktató
adjunktus
48
EDÖK
Fsz. 16.
Név Dr. Lattmann Tamás
ETDT státusz Nemzetközi Intézet oktató
Munkakör adjunktus
17.
Tóth László
KTK hallgató
Kari HÖK elnök
18.
Szajki Dóra
RTK hallgató
hallgató
19.
Antal Renáta
Katasztrófavédelmi Intézet hallgató
hallgató, kari HÖK
20.
Dely Péter
Nemzetbiztonsági Intézet hallgató
levelező hallgató
21.
Orosz László
Nemzetközi Intézet hallgató
hallgató, kari HÖK
Az ETDT munkája Az ETDT a 2013/2014. tanévben két alkalommal ülésezett. 2013. december 17-i ülésén elfogadásra került az éves munkaterv, amely összhangban van az OTDT üléseinek és rendezvényeinek időtervével. Beszámoló hangzott el a 2013. évi őszi ITDK tapasztalatairól, a tavaszi konferenciákhoz kapcsolódó elképzelésekről, a XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció előkészítésének aktuális helyzetéről, valamint az előttünk álló feladatokról. A 2014. június 24-i ülésen, az ETDT ügyrend módosítása mellett, a tudományos diákkörök elmúlt tanévi munkáját, valamint a megrendezett konferenciák eredményességét tárgyalta a Tanács. Véleményezte a TVSZ TDK dolgozatok szakdolgozatként/diplomamunkaként való elfogadására vonatkozó pontjainak módosítási javaslatát, és elfogadta az ETDT elnökének éves beszámolóját. Meghallgatta a XXXII. OTDK két tudományterületi szekciójának előkészítéséről szóló beszámolókat, amelyekben az Egyetem rendezőként, illetve társrendezőként érintett. Az ETDT munkáját az OTDT által meghatározott irányelvekkel összhangban, az elfogadott dokumentumok alapján, a hallgatói szervezetekkel és szakmai bizottságokkal, valamint a XXXII. OTDK egyik rendező intézményeként az Állam- és Jogtudományi Szekció és a Had és Rendészettudományi Szekció ügyvezető testületével szorosan együttműködve végezte és végzi. Az érdeklődők tájékoztatása az ETDT honlapján keresztül történik (http:// etdt.uni-nke.hu), ahol a szükséges információk mellett nyomon követhető a szervezet munkája, illetve megtalálhatók az együttműködő szervezetek kapcsolódási pontjai. Kari tudományos diákköri konferenciák A 2013/2014 tanévben a HHK, és az RTK két-két konferenciát a KTK egy konferenciát rendezett. A XXXII. OTDK-ra való felkészülési időszakban mindhárom karon egy-egy kvalifikációs konferencia tervezett a 2014/2015 tanév őszi szemeszterében. Bár az eddig megtartott konferenciák statisztikai
49
adatai alapján jelenleg sokkal jobbak a mutatóink, mint két évvel ezelőtt – hiszen a dolgozatok száma megduplázódott (2012-ben: 127 bemutatott, 87 OTDK-ra javasolt; 2014-ben: 254 bemutatott, 156 OTDK-ra javasolt) – két országos szekcióban is rendezőként, illetve társrendezőként érintett intézményként az őszi fordulók tétje mindhárom kar esetében nagy lesz, mivel a hallgatók számára ez az utolsó lehetőség a részvétel jogának elnyerésére. A konferenciák adatait az alábbi táblázat tartalmazza:
összes
ősz
tavasz
összes
ősz
tavasz
összes
ősz
tavasz
összes
OTDK-ra javasolt
tavasz
Konferencia időpontja
Minősített helyezés (I-III.)
Tagozat
ősz
Kar
Bemutatott dolgozat
HHK*
2013.12.06./ 2014.04.22.
35
62
97
5
12
17
15
26
41
34
46
80
KTK
2014.04.24
-
31
31
-
4
4
-
12
12
-
3
3
RTK
2013.12.05-06./ 2014.04.02.
80
46
116
11
7
18
36
21
57
49
24
73
115
139
254
16
23
39
51
59
110
83
73
156
ÖSSZES
*A HHK konferenciáin vesz részt a három – karoktól független – intézet hallgatóinak többsége, így az ő statisztikájuk is ezen a soron jelenik meg. A konferenciákon kiosztott minősített helyezések mellett, a karok hagyományainak megfelelően számos különdíj és tárgyjutalom került kiosztásra. A tudományos diákköri aktivitás visszaesése a 2012/2013. tanévben megtorpant, mára pedig egyértelműen növekedésbe fordult az elmúlt két szemeszter konferenciáinak adatai alapján. A bizottságok beszámolói alapján bár előfordulnak az átlagosnál gyengébb dolgozatok, a minőség összességében nem csökkent, sőt egyes tagozatok esetében még jelentős javulást is mutat. A dolgozatok minőségi megoszlása jelentős összefüggést mutat hallgatók lineáris képzési rendszerben eltöltött idejével, ugyanakkor egyértelmű ok-okozati összefüggés nem állapítható meg. Ennek bizonyítéka, hogy meglehetősen (meglepően) magas volt a díjazott, OTDK-ra továbbjuttatott, egyes esetekben kiemelkedő minőségű pályamunkák aránya az alsóbbéves pályázók körében. Ezen tendencia fenntartása a tudományos diákköri mozgalom egyik fő feladata. A tapasztalatok alapján a konzulensek szerepe a fenti szempontok esetében lényegesen meghatározóbb, hiszen a legfőbb minőségi kontrollt ők jelentik a dolgozatok készítése folyamán.
50
Az aktivitás növekedésében jelentős szerepet játszott az egyetem vezetésének támogató hozzáállása, valamint az egyetemi és kari tudományos diákköri tanácsok, tanszékek és oktató kollégák áldozatos munkája. Egyetemünk idén pályázott először a TDK konferenciák lebonyolításához központi támogatásra. Az elnyert csaknem 1,5 millió forintot egy egyetemi közös rezümé kötet kiadására, valamint a kari konferenciák nyomdai munkálatainak elvégzésére használtuk fel (oklevelek, programfüzetek, tájékoztató táblák). A karokon a TDK konferenciákat megelőző időszakban megrendezett workshop-ok és tájékozató előadások hatása is érzékelhető mind a pálya-munkák számát, mind pedig minőségét tekintve. Ugyanakkor továbbra is fennáll az igény egy tanulás és kutatás módszertani kurzus beindítására, amely az elsőéves BSc hallgatók számára lenne kezdetben szabadon választható, majd a közös modul keretében kötelező, ezáltal megteremtve a jövőben benyújtásra kerülő TDK dolgozatok egységes minőségbiztosítási alapjait. Bár az elmúlt évben némi konvergencia volt megfigyelhető, a három kar teljesítménye még korántsem nevezhető egyenletesnek, tekintve, hogy a különböző motivációs faktorok a kari sajátosságok függvényében jelentős differenciát, súlyponteltolódást mutatnak. A HHK alsóbb éves honvéd tisztjelöltjei számára az évfolyamrangsorban a tudományos diákköri eredményekért kapható többletpontok, míg a felsőbbévesek számára a szakdolgozatkánt való elfogadás lehetősége jelenti, illetve jelentené a legfőbb motivációs tényezőt. Ez utóbbit támasztja alá a KTK-n – a XXXI. OTDK-n résztvevő hallgatók körében – végzett felmérés eredménye, valamint az RTK-s hallgatók és oktatók véleménye is. A jelenlegi tudományos diákköri aktivitási szint megőrzésének, illetve fokozásának alapvető feltétele mindhárom kar hallgatóinak és oktatóinak egybehangzó véleménye alapján az NKE TVSZ vonatkozó pontjainak hallgatók számára kedvező megváltoztatása, a szakdolgozatként/diplomamunkaként való elfogadás feltételrendszerének egyszerűsítése, az intézményi konferenciákon elért minősített helyezések esetében a védés nélküli elfogadás lehetőségének megteremtése. A KTK esetében ez kiegészül a kari szintű megmérettetések számának szemeszterek számához történő igazításával, ami a három éves BSc képzési ciklus ideje alatt is több lehetőséget teremtene a dolgozatok megmérettetésére, ezáltal növelve az egy OTDK felkészülési periódusban nevezési jogot szerező pályázatok számát. Ennek első lépéseként idén először – speciális feltételekkel – tavaszi forduló is megrendezésre került, ahol a hallgatóknak lehetősége nyílt nem teljes dolgozatok nevezésére és bemutatására is.
51
A TDK tevékenységgel összefüggő publikációs lehetőségek is nagyban hozzájárulnak az aktivitás fokozásához, tekintve, hogy ezek által jelentősen növekszik hallgatóink különböző tudományos pályázatokon, illetve ösztön-díjakon történő eredményes indulásának valószínűsége, ezért indokolt az ehhez szükséges potenciál fenntartása, illetve szükség szerint fokozása. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal valló együttműködés keretében megfontolandó egy kifejezetten hallgatók számára elérhető tudományos folyóirat indítása, amelyben az egyes képzési szinteken tanulmányokat folytatók mutathatják be diákköri, vagy szakkollégiumi kutatásaik eredményeit. A konzulensi tevékenység mellett, a tudományos diákkörök munkáját támogató tevékenység (bíráló, bizottsági elnökség, tagság stb.) bármilyen jellegű ellentételezése (pl. óraterhelésbe történő beszámítás) jelentősen növelné az oktatók motivációját is. Összességében elmondható, hogy a tudományos diákköri mozgalmat népszerűsítő, a diákkörök munkájukat támogató folyamatok jó irányban haladnak, ugyanakkor ezeknek, a fentebb megfogalmazott kisebb módosítások újabb lendületet adhatnak. Ezek képesek lennének megszilárdítani, illetve hosszútávon növelni a TDK-nak az egyetem életében betöltött szerepét, ami jelentősen növelheti az intézményi és szak akkreditációs folyamatok eredményességének valószínűségét. Nemzetközi részvétel A tudományos diákköri munka nemzetközi vonatkozásait tekintve elsősorban a HHK rendelkezik külföldi partnerintézményekkel fenntartott hagyományosan jó együttműködéssel. A hallgatók nemzetközi tudományos diákköri konferenciákon való részvétele esetében ki kell emelnünk az őszi félévben lebonyolításra került CEFME (Central European Forum on Military Education) rendezvényt, melynek a HHK adott otthont. A konferencián, amelyre a kar négy hallgatóval nevezett, összesen 6 ország képviselői mutatták be kutatási eredményeiket. A tavaszi félév során a Brassói Román Légierő Akadémián megrendezésre került AFASTUD – Communicating Across Cultures nemzetközi tudományos hallgatói konferencián két honvéd tisztjelölt vett részt, akik szakmai és nyelvi felkészültségük bizonyítékaként egy első helyezéssel öregbítették intézményünk hírnevét. Ugyanebben a szemeszterben vett részt két honvéd tisztjelölt hallgató Szlovákiában, a Fegyveres Erők Akadémiáján (Armed Forces Academy of General Milan Rastislav Štefánik) megrendezett a CEFME (Central European Forum on Military Education) nemzetközi tudományos diákköri konferencián.
52
A tudományos diákkörök tevékenysége Az egyetemen működő tudományos diákkörök aktivitása jelentős eltérést mutat az egyes karokon. Az akkreditációra való felkészülés jegyében szeptembertől mindenképpen szükséges a diákkörök jelentős részének újjászervezése, a tagság megújítása annak érdekében, hogy a hallgatói kutatások eredményei, illetve a tudományos diákköri konferenciákon elért eredmények minden esetben egyértelműen köthetőek legyenek valamely tudományos diákkör munkájához. Ennek érdekében a tanszékeknek sok esetben nagyobb szerepet kell vállalniuk a szakterület/kutatási terület szempontjából hozzájuk köthető diákkörök működési feltételeinek megteremtésében, a szakmai programok szervezésében, a TDK felkészülés támogatásában. Az elmúlt tanulmányi évben dokumentálható szakmai/tudományos tevékenységet az alábbi tudományos diákkörök végeztek: Alkotmányjogi Tudományos Diákkör, Angol nyelvű Közpolitika Tudományos Diákkör, Büntetés-végrehajtási Tudományos Diákkör, Bűnügyi Tudományok Intézete Tudományos Diákköre, E-közszolgálati Tudományos Diákkör, Kína-kutatási Tudományos Diákkör, Közigazgatási Tudományos Diákkör, Közpénzügyi Közpolitikai és Közszolgáltatási Tudományos Diákkör, Kriminálpszichológiai Tudományos Diákkör, Közbiztonsági Tudományos Diákkör, Nemzetközi Jogi és Nemzetközi Környezetjogi Tudományos Diákkör, Polgári Jogi Tudományos Diákkör, Társadalomelméleti Tudományos Diákkör, Vám-és Pénzügyőri Tudományos Diákkör. A tudományos diákköri tevékenység aktivitásának fokozására rendelkezésre álló új potenciál lehet – a támogató oktatói állomány motivációjának növelése mellett – a doktori iskolák nappali képzésben résztvevő hallgatóinak aktív szervezőmunkába történő minél nagyobb arányú bevonása. Ebben az egyetemi tudományos diákköri szervezet nagyban támaszkodhat az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatra, amely eddigi tevékenysége során már számos alkalommal bizonyította elkötelezettségét a tudományos diákköri mozgalom iránt. Országos elismertség 2013. november 18-án, a XXXI. OTDK ünnepélyes záróülésén, az MTA dísztermében hallgatónk, illetve oktatóink Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől és Szendrő Pétertől, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökétől vehettek át elismeréseket. Juhász Ágnes Orsolya r. hadnagy, egyetemünk egykori hallgatója Pro Scientia Aranyéremben (konzulense Dr. Tarján Gábor,
53
főiskolai docens), míg Prof. Dr. Padányi József dandártábornok, egyetemi tanár, rektorhelyettes, és Dr. habil. Szelei Ildikó őrnagy, egyetemi docens Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült. Dr. Kis Norbert, főiskolai tanár, rektorhelyettes TDK támogató tevékenysége elismeréséül OTDT Arany Kitűzőt, Dr. Németh András százados, egyetemi docens a Had- és Rendészettudományi Szekció leköszönő ügyvezető elnökeként kisplasztikát (illetve az Ügyvezető Elnökök Kollégiumának 2013. október 25-i ülésén „Kiváló TDK Szervezői Díj” kitüntetést) vehetett át. A 2013 októberében, az OTDT által publikált minden korábbinál objektívebb, komplex értékelő-rendszer eredményei alapján készített elemzés adatai szerint a HHK és RTK „eredményes” minősítést kapott (a statisztikák alapján számított rangunk kiváló lett volna, amelyet a gyenge versenyhelyzet mutatónk miatt rontottak le egyel), ami az ötfokozatú skálán a 4-es osztályzatnak felel meg. A vizsgált 176 kar megoszlása az alábbiak szerint alakult: kiváló: 24, eredményes: 42, támogatandó: 63, fejlesztendő: 29, nem értékelhető: 18. Ebben az anyagban nem hozták nyilvánosságra az alsó három kategóriába sorolt karok neveit, így az egy évvel korábbi felmérés eredményére támaszkodva feltételezhető, hogy a KTK „fejlesztendő”, vagy ranglépés esetén „támogatandó” minősítést kapott. Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy melyik az a két terület, amelyen mindenképpen javulást kell elérni az előrelépéshez: 1. a Had- és Rendészettudományi Szekció „belterjességének” csökkentése (az első lépés a XXXI. OTDK-n eredményesen megtörtént); 2. a KTK-s hallgatók TDK aktivitásának jelentős fokozása (az első igazi előrelépést a 2014. évi tavaszi TDK konferencia jelentette, hiszen korábban egy OTDK ciklusban csak egyetlen kvalifikációs konferencia került megrendezésre a karon). Világháló „Gondolatok, vélemények és ajánlások az NKE akkreditációjához” - A Tudományos Diákköri Tevékenységről: http://uni-nke.hu/egyetem/minosegbiztositas/gondolatok-az-akkreditaciorol/nemeth-andras
XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekció honlapja: http://hrtotdk2015.gtk.szie.hu/ XXXI. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekció honlapja: http://hhk.uni-nke.hu/otdk ETDT honlapja: http://uni-nke.hu/hallgatoknak/tudomanyos-diakkor HHK Tudományos Diákkörök honlapja: http://hhk.uni-nke.hu/kutatas-es-tudomanyos-elet/kari-tudomanyos-diakkor KTK Tudományos Diákkörök honlapja: http://ktk.uni-nke.hu/hallgatoknak/tdk-otdk RTK Tudományos Diákkörök honlapja: http://rtk.uni-nke.hu/hallgatoknak/tudomanyos-diakkor Összegzés Az 2013/2014. tanévben az egyetemi tudományos diákköri mozgalom szervezete megszilárdult és tevékenysége beváltotta, sőt egyes esetekben túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket. A megindult folyamatok egyértelmű fejlődéshez vezettek, amelynek további motorja lehet a korábban megfogalmazott intézkedéscsomag egyes eleminek, vagy egészének bevezetése. A XXXI. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójának házigazda státusza és sikeres megrendezése lendületet adott a TDK tevékenységeknek, és eredményesen pozícionálta egyetemünket az országos tudományos diákköri szervezetben. Az elmúlt tanévben megrendezett kari konferenciák adatai alapján a tudományos diákköri aktivitás az elmúlt két évben megduplázódott. Eredményességünket a fent felsorolt elismeréseken túl az is mutatja, hogy a két év múlva esedékes XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának házigazdája a KTK lesz, míg a Had- és Rendészettudományi Szekció házigazdája mellett egyetemünk társzervezőként vehet részt.
XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció honlapja: http://otdk2015.uni-nke.hu/
54
55
7. Az Egyetem által megjelentetett jelentősebb publikációk Kiadvány címe
Szerző
Típus
Megjelenés
Kiadvány címe
Kiadó
Szervezeti egység
Egyetemi kiadványok az NKE Szolgáltató Kft. gondozásában A Ludovika Akadémia vármegyecímerei
Csáky Imre
ITDK Rezümékötet
Németh András (szerk.)
rezümékötet
Rendészettudományi gondolatok
Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.)
Az utópia hegemóniája
Megadja Gábor
2014. március
NKE Szolgáltató Kft.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
tanulmánykötet
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
értekezés
2014. augusztus
album
NKE Szolgáltató Kft.
MTKK
Kari kiadványok
Szerző
Típus
Megjelenés
Kiadó
Szervezeti egység
A kombinált nomenklatúra II.
Horváthné Zsilka – Zsámbokiné Ficskovszky
jegyzet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Közlekedésrendé szeti alapismeretek
Irk–Klobusitzky–Major– Varga
jegyzet
2014. január
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Forgalomellenőrzés
Irk Ferenc – Varga Ádám
jegyzet
2014. január
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
A rendőrség szabálysértési feladatai
Hegedüs Dániel – Molnár Ákos
jegyzet
2014. január
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Idegenrendészet I.
Szuhai Ilona
jegyzet
2014. január
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Közlekedésrendészeti szakismeretek
Irk Ferenc – Varga Ádám
jegyzet
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Statisztika feladatgyűjtemény
Győrfyné Kukoda Andrea
feladatgyűjtemény
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
KTK
Poligráf
Budaházi Árpád
tankönyv
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
A történelem szórt fényei
Szabó A. Ferenc
tanulmánykötet
2013. október
NKE Szolgáltató Kft.
HHK
Új földforgalmi szabályozás
Korom Ágoston (szerk.)
konferenciakötet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
KTK
A pénzügyi ismeretek vetületei
Christián–Potoczki–Szabó
jegyzet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Krimináltechnikai ismeretek I.
Balláné Füszter Erzsébet
jegyzet
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Külkereskedelem-technika
Suba László
jegyzet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
A migráció pszichológiája
Hegedűs Judit
jegyzet
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Állampolgársági jog és jogalkalmazás
Lőrincz Aranka – Parragi Mária
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
KTK
RTK
Győrfyné Kukoda Andrea
tankönyv
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Statisztika tankönyv
jegyzet
Migráció az Európai Unióban
Zámbó Katalin
jegyzet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
Gazdaságvédelmi szakismeretek 3.
Liszkayné Nagy Éva Katalin – Simon Béla
jegyzet
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
A rendőrség társadalmi kontrollja
Kádár – M. Tóth – Tihanyi
jegyzet
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
NKE Szolgáltató Kft.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
tanulmánykötet
HHK
Szabó Lajos ny. r. alez. (szerk.)
RTK
Hausner Gábor – Padányi József (szerk.)
2014. július
Közrendvédelmi iratmintatár
A Zrínyiek és a honvédelem
Masterdeutsch fur den Beruf B2-C1
Artner – Szűcs – Ilosvay
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
RTK
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Traffic Policing
Borszéki Judit
Nouveau manuel
Mátételkiné Holló Magdolna
56
jegyzet jegyzet jegyzet jegyzet
RTK
Továbbképzési kiadványok Titkos ügykezelői ismeretek
Tapa Barnabás – Hegedűs Tamás
tananyag
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
VTKI
Az integritás szerepe a honvédelem területén
Ujházy László
szinopszisfüzet
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
VTKI
57
Kiadvány címe
Szerző
Típus
Megjelenés
Kiadó
Szervezeti egység
A Jó Állam mérhetősége (szinopszisfüzet)
Kaiser Tamás – Kis Norbert
szinopszisfüzet
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
VTKI
A Jó Állam mérhetősége
Kaiser Tamás – Kis Norbert
tanulmánykötet
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
VTKI
Magyary Napok 2014: Megújítás és megújulás
szerk.: Horváth Attila
tanulmánykötet
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
VTKI
Az állami működés finanszírozásának lehetséges módjai
Jugovits Károly – Moravcsik Dóra
értekezés
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
MZSZK
Interoperabilitás a hazai gyakorlatban – különös tekintettel a KCR-re
Brecsok Anna Ágnes – Kiss Viktória
értekezés
A hatalommegosztás intézményrendszere és gyakorlata a rendszerváltástól napjainkig Magyarországon
Lovrek Száva
értekezés
2014. július
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
NKE Szolgáltató Kft.
MZSZK
MZSZK
2013-2014-ben megjelent folyóiratok Nemzet és Biztonság
2014/2.
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
Nemzet és Biztonság
2014/3.
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
Pro Publico Bono Magyar Közigazgatás
2013/3.
2013. szeptember
NKE Szolgáltató Kft.
Pro Publico Bono Magyar Közigazgatás
2013/4.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Pro Publico Bono Magyar Közigazgatás
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
Pro Publico Bono Magyar Közigazgatás
2014/2.
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
Magyar Rendészet
2013/1.
2013. november
NKE Szolgáltató Kft.
Magyar Rendészet
2013/2.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Magyar Rendészet
2013/3-4.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Magyar Rendészet
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
Magyar Rendészet
2014/2.
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
Bolyai Szemle
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
Bolyai Szemle
2014/2.
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
2013-2014-ben megjelent folyóiratok Bonum Publicum
2013/1.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Bonum Publicum
2014/1.
2014. január
NKE Szolgáltató Kft.
Bonum Publicum
2014/2.
2014. február
NKE Szolgáltató Kft.
Bonum Publicum
2014/3.
2014. március
NKE Szolgáltató Kft.
Bonum Publicum
2014/4.
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
Bonum Publicum
2014/5.
2014. július
NKE Szolgáltató Kft.
AARMS
2013/1.
2013. november
NKE Szolgáltató Kft.
AARMS
2013/2.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
AARMS
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
AARMS
2014/2.
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
Acta Humana
2013/1.
2013. december
NKE Szolgáltató Kft.
Acta Humana
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
Acta Humana
2014/angol ksz.
2014. május
NKE Szolgáltató Kft.
Acta Humana
2014/2.
2014. június
NKE Szolgáltató Kft.
Nemzet és Biztonság
2014/1.
2014. április
NKE Szolgáltató Kft.
58
59
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Mű címe
Magyarország első évtizede az Európai Unióban 2004–2014
Szerzők
Ábel Csaba Bajusz Anna Baranyai Gábor Bartha Péter Buzás- Németh Anita Czene Katalin Czeti András Csziszár Veronika Grúber Károly Győri Enikő Györkös Péter Hetényi Géza Juhász Tamás Kátai Anikó Kertész Ágnes Lékó Zoltán Lengyel Péter Loboda Zoltán Margitay- Becht Beáta Marján Attila Márton Balázs Mocsáry Péter Müller Adrien Ódor Bálint Orbán Attila Palóczi- Horváth Viktória Polgár László Rajczy Lajos Robák Ferenc Stelbaczky Tibor Szenes Zoltán Szűcs Tamás Tarpatai Tamás Tóth Szabolcs Törő Csaba Várhelyi Olivér Várkonyi Márta Veress Réka Wagner Zsófia
Mű címe
A magyar külpolitika 25 éve – a rendszerváltástól napjainkig
Szerzők
Gazdag Ferenc Csiki Tamás Hettyey András Marsai Viktor Tongori Zsófia
Mű címe
Hatékony közszolgálat és jó közigazgatás – nemzetközi és európai dimenziók
Szerzők
Torma András
60
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Kaiser Tamás Kádár Krisztián Gellén Márton Kis Norbert Kiss Norbert Tamás Váczi Péter Nyikos Györgyi Mű címe
Regionális biztonság tankönyv
Szerzők
Háda Béla Varga Gergely Tálas Péter Sz. Bíró Zoltán Gazdik Gyula Marsai Viktor Hettyey András Matura Tamás Balogh István Csiki Tamás Budai Ádám
Mű címe
Az EU, mint a szabadság, a biztonság és a jog térsége – a bel-és igazságügyi együttműködés rendszere
Szerzők
Fantoly Zsanett Polt Péter Kiszely Katalin Simonné Berta Krisztina Karsai Krisztina Gellér Balázs Nagy Judit Hollán Miklós Kis Norbert
Mű címe
Europe-Asia Regional security challenges
Szerzők
Háda Béla Varga Gergely Tálas Péter Sz. Bíró Zoltán Gazdik Gyula Matura Tamás N. Rózsa Erzsébet
Mű címe
Good Governance and public administration – international dimensions
Szerzők
Kaiser Tamás Kádár Krisztián Gellén Márton Kis Norbert Kiss Norbert Tamás Nyikos Györgyi
Mű címe
ICT Driven Public Service Innovation
61
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Szerzők
Csótó Mihály Robert Imre Krasznay Csaba Merkovity Norbert Molnár Szilárd Monda Eszter Nemeslaki András Ocskay Gyula Rab Árpád Wolf Rauch Sasvári Péter Szádeczky Tamás Stella Major
Mű címe
International protection of human rights
Szerzők
Lattmann Tamás Vizi Balázs Tóth Norbert
Mű címe
Economic and monetary integration
Szerzők
Hetényi Géza Marján Attila Mocsáry Péter Buzás-Németh Anita Tóth Szabolcs István
Mű címe
Részletes feladat és Kiegészítő feladat
Szerzők
Kovács Gábor Téglási József Hülvely Lajos habil. Varga János Endrődi István Peleskey György logisztikus Horváth Tibor (informatika)
Mű címe
Minőségelmélet és módszertan a közszolgálati felsőfokú képzésben résztvevők számára” című szakkönyv (monográfia)
Szerző
Turcsányi Károly
Mű címe
Magyar alkotmány,- közigazgatás- és jogtörténet
Szerzők
Horváth Attila Barna Attila Máthé Gábor Tóth Zoltán József
Mű címe
Polgári jogunk alapvonásai
Szerzők
Török Gábor Sárközy Szabolcs Farkas Csaba
62
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Blazovichné Gellén Klára Méhes Tamás Papp Tekla Péterfalvi Attila András Mű címe
Magyarország helyi önkormányzatai
Szerzők
Balogh Gábor Lamperth Mónika Tábit Renáta Csalló Krisztina Feik Csaba
Mű címe
Közgazdaságtan
Szerzők
Bogár László Csath Magdolna Anna Hutkai Zsuzsanna Szeghő Szilvia Mária Vass Csaba Gazdag László
Mű címe
Összehasonlító alkotmányjog
Szerzők
Horváth Attila Téglási András Halász Iván Takács Albert Szalai András Schweitzer Gabor
Mű címe
A fenntartható közigazgatás elmélete
Szerzők
Bukovics István Csetényi Arthur Karvalics László Futó Iván Nemeslaki András Pintér Róbert Polyák Gábor Szöke Gergely Hajnal György Makó Csaba Klimkó Gábor György Kovács László Kő Andrea Krasznay Csaba Szádeczky Tamás Racskó Péter
Mű címe
Az emberi erőforrás gazdálkodás fejlesztésének elméleti kérdései a magyar közszolgálatban
Szerző
Szakács Gábor
63
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Mű címe
Személyek jogállása az uniós jogrendben
Szerző
Szalayné Sándor Erzsébet
Mű címe
Az állam összeomlása és újjáépítése KTDI
Szerző
Halász Iván
Mű címe
Az állami beavatkozás jogi és hatékonysági kérdései KTDI
Szerző
Vértesy László
Mű címe
Égés és tűzoltás elmélet
Szerző
Restás Ágoston
Mű címe
A magánbiztonság elméleti alapjai
Szerzők
Christián László Márton András Mészáros Bence Márton Mária
Mű címe
Létesítményvédelem
Szerzők
Kovács Sándor Márton András Fialka György
Mű címe
Személy- és vagyonvédelem
Szerzők
Kovács Sándor Dénes József Farkas Johanna Gidófalvy Ildikó Mándi Tibor Mészáros Bence Kárpáti Gábor
Mű címe
Biztonságtechnika
Szerzők
Tóth Levente Tóth Attila
Mű címe
Migráció elmélete
Szerzők
Hegedűs Judit Hautzinger Zoltán Klenner Zoltán
Mű címe
A rendészeti szervek vezetés és szervezéselmélete (MA tankönyv)
Szerzők
Fórizs Sándor Kónya József Kovács Gábor Szakács Gábor Horváth József
64
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Czenczer Orsolya Palló József Schweickhard Gotthilf Balaska Andrea Mű címe
Módszertani útmutató bűnügyi technikusoknak
Szerzők
Gárdonyi Gergely Angyal Miklós Kricskovics Antal Bozó Csaba Nagy Tivadar Petrétei Dávid Volarics József
Mű címe
Etnoszociográfiai ismeretek a rendészeti munkában
Szerzők
Valcsicsák Imre Kozáry Andrea
Mű címe
1. A honvéd és a harcászati szintű kis alegységek (raj és szakaszszintű kötelékek) 2. Általános harcászati gyakorlatokfelkészítése (komplex jellegű gyakorlati kiképzése)
Szerzők
Haáz Áron Kocsi János Magyar István
Mű címe
Hadelmélet és katonai műveletek II. kötet: Társadalom és hadügy
Szerző
Szendy István
Mű címe
A törzs feladatai a katonai döntéshozatalban és a katonai művelet végrehajtásában
Szerzők
Böcz Lajos Lóránt Krajnc Zoltán Szekeres György
Mű címe
A tudományos kutatás elmélete és módszertana
Szerző
Hornyacsek Júlia
Mű címe
Jogi alapismeretek honvéd tisztjelölteknek
Szerzők
Bódi Stefánia Kádár Pál Petruska Ferenc
Mű címe
Nemzetbiztonság általános elmélete
Szerzők
Dobák Imre Regényi Kund Miklós Száraz György Tóth Csaba Mihály Vida Csaba Dsupin Ottó
65
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Kónya József Kis-Benedek József Kállai Attila Lakatos László János Kenedli Tamás Béres János Boldizsár Gábor Ádám László Kovács Zoltán Héjja István Suba Ferenc Mű címe
Környezetbiztonság
Szerzők
Földi László Halász László
Mű címe
Elektronikai hadviselés
Szerzők
Haig Zsolt Kovács László Ványa László Vass Sándor
Mű címe
Katonai térinformatikai praktikum
Szerzők
Bacsa Balázs Für Gáspár Körmös Csab a Réti Petra
Mű címe
Az éghajlatváltozás és a katonai erő viszonyrendszere a hazai és nemzetközi kutatások tükrében
Szerző
Padányi József
Mű címe
Az MH szárazföldi harcászati esettanulmány gyüjtemény, az MH Afganisztánban (MH KGY SZD, MH PRT, MH OMLT)
Szerzők
Balogh Péter Boldizsár Gábor Böjti István Cseklán István Horváth Tibor Kender Tamás Lippai Péter Nyitrai István Pallos László Polyecskó László Tamási Béla Topor István Varga Péter Wágner Péter András Andóczi-Balogh András Ádám Rédei Róbert
66
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Mű címe
Értekezések a rendészetről
Szerzők
Finszter Géza Balla Zoltán Szikinger István Buzás Gábor Nagy Judit Tihanyi Miklós Vajda András Berei Róbert Major Róbert Kincses Ildikó Windt Szandra Balláné Füszter Erzsébet Szendrei Ferenc Nyeste Péter Lantos Mihály
Mű címe
A rendőrség joga
Szerző
Finszter Géza
Mű címe
A rendészetelmélet
Szerző
Finszter Géza
Mű címe
Tendenciák és alapvetések a bűnügyi tudományok köréből
Szerzők
Ruzsonyi Péter Nagy Judit Kis Norbert Balláné Füszter Erzsébet Polt Péter Sallai János Mátyás Szabolcs Hollán Miklós Czenczer Orsolya Hautzinger Zoltán Barabás Andrea Tünde Blaskó Béla Fantoly Zsanett Pallagi Anikó
Mű címe
Migráció – előítélet – idegenellenesség
Szerző
Görbe Attiláné Zán Krisztina
Mű címe
A Magyar Honvédség összhaderőnemi felderítő rendszere működésének elemzése
Szerzők
Holndonner Hermann Krajnc Zoltán
Mű címe
A „B” járműkategóriás gépjárművezető-képzés műszaki oktatása
67
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében Szerző
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében
Vég Róbert
Mű címe Szerzők Mű címe
Közép-európai alkotmányok születése és identitása
Szerzők
Halász Iván
Mű címe
Az olasz politikai rendszer prezidencializációjának intézményesülése a végrehajtó hatalom szintjén
Szerzők
Mandák Fanni
Mű címe
Rádióelhárító szolgálatok nemzetközi együttműködése
Szerző
Volter Hajnalka
A közvetlen hatalomgyakorlás a helyi önkormányzatoknál
Mű címe
Választási rendszerek kutatóműhely
Májerné Tábit Renáta
Szerzők
Kovács László Imre László Róbert Bodnár Eszter Pál Gábor Horváth Attila Orbán Balázs Pozsár-Szentmiklósy Zoltán Téglási András Halász Iván Temesi István Cserny Ákos
Dobák Imre
Mű címe
Wekerle Sándor Közpénzügyi Kutatóműhely
Mű címe
Corporate governence - állami részvétellel működő gazdálkodó szervezetek
Szerzők
Szerző
Auer Ádám
Mű címe
A nem integrált társadalmi rétegek problémáinak biztonságiasítási törekvései
Szerző
Csiki Tamás
Mű címe
Nagy-Britannia biztonság- és védelempolitikája
Szerző
Szüsz Szilvia
Bagány Márton Fási Csaba Dávid Máté Kiss Ottó Gordos Melinda Bodnár Anna Tóka Réka Vécsei Dávid Buda Lorina Novoszáth Péter
Mű címe
Az EU konfliktus és válságkezelő intézényrendszere
Mű címe
Alkotmányozás és alkotmányjogi változások kutatóműhely
Mű címe
NATO kutatóműhely
Szerzők
Kiss Petra Siposné Kecskeméthy Klára Mártonffy Balázs Zsolt Melinda Molnár Anna
Mű címe
SVKI kutatóműhely
Szerzők
Berzsenyi Dániel Szabó I. László Csiki Tamás Csiki Tamás Tálas Péter Varga Gergely Türke András
Szerző
Czene Gréta
Mű címe
Államreform Tehetséggondozó Program Tanulmánykötet
Szerzők
Nagy Lívia Dömötör Diána Jugovits Károly Üveges Anita Czifra Alexandra Harakály Bianka Brecsok Anna Kiss Viktória Lucas Zbyzynski Milena Garwol Barta Erik Mucsi László Takács Norbert Buda Lorina Jugovits Károly Kiss Viktória Huszty Álmos Takács Sára Jacsó László
68
Szenes Zoltán Németh Bence Mű címe
Benes dekrétumok az európai parlamentben
Szerzők
Raisz Anikó
69
Egyetemi kiadványok az ÁROP 2.2.21 projekt keretében
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Gyenei Laura Horváth Attila Mészáros Anikó Korom Ágoston Mű címe
Military Ecological Footprint Center kutatóműhely
Szerzők
Fleischer Tamás Kátai-Urbán Lajos Németh Gyula Teknős László Bukovics István Németh Gergely Réti Tamás
Mű címe
Military Leadership kutatóműhely
Szerzők
Bakos Csaba Attila Boldizsár Gábor Bolgár Judit Csengeri János Holndonner Hermann Tibor habil. Krajnc Zoltán Lattmann Tamás Resperger István
Fejér László Horváth Tamás Kiss Klára Kónya László Győrpál Elemér Holczreiter Marianna Horváth Marianne Makkai Anikó Mórocza Zsófia Muske Eszter Papp Emese Pintérné Vígh Ilona Pusztai Adél Simon Barbara Számadó Róza Szendi-Stenger Hajnalka Tóth Ferenc Vadászné Egegi Mária Vass György Mű címe
Alkotmányozás és alkotmányjogi változások Európában és Magyarországon
Szerzők
Chronowski Nóra Cserny Ákos Erdős Csaba Fröhlich Johanna Gárdos-Orosz Fruzsina Halász Iván Herbert Küpper Paczolay Péter Pap András László Petrétei József Sólyom Péter Szalai András Szente Zoltán Takács Albert Téglási András Zsugyó Virág
Mű címe
Magyar biztonságpolitika 1989-2014
Szerzők
Berzsenyi Dániel Csiki Tamás Németh Bence Szabó László Szenes Zoltán Tálas Péter
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek Kiadás alatt - 2014 Mű címe
A Magyar Honvédség befejezett szárazföldi műveletei Afganisztánban (tapasztalatgyűjtemény)
Szerzők
Boldizsár Gábor Wagner Péter
Mű címe
Regionális biztonsági tanulmányok
Szerzők
Balogh István Háda Béla Varga Gergely Tálas Péter Sz. Bíró Zoltán Gazdik Gyula Matura Tamás Budai Ádám Csiki Tamás Hettyey András Marsai Viktor
Mű címe
Nagy önkormányzati kézikönyv
Szerzők
Bekényi József Barabás Zoltán Deák László Farkas László
70
Türke András Varga Gergely Mű címe
„Végvár 2014” A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2014. évi Közös Közszolgálati Gyakorlat Közigazgatástudományi Kar részletes és kiegészítő feladatai
71
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek Megjelentek, 2014.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek Szerzők
Földvári Krisztián Nagy László Szüts Gabriella Eördögh Ágnes Eszter Boros Zsuzsa Barbara Lévai Zsuzsa
Mű címe
KAB munkafüzetek VI-VIII.
Mű címe
Werbőczi István Hármaskönyve, reprint kiadvány
Mű címe
A közügy politikaelmélete
Szerző
Szabó Márton
Mű címe
Hogyan tovább Székelyföld? - Lámpás Program Erdélyben
Mű címe
A kulturális turizmus sokszínűsége
Szerzők
Szerzők
Ásványi Katalin Bodnár Dorottya Bozóky Anita Dávid Lóránt Kiss Róbert Richárd Nemes Andrea Fehér Zsuzsanna Horváth Endre Irimiás Anna Jancsik András Jászberényi Melinda Káel Csaba Kulcsár Noémi Márta István Piskóti István Remenyik Bulcsú Száraz István Veiland László Nyúl Erika Nagy Katalin Zátori Anita Várhelyi Tamás Puczkó László Melanie Smith Vígh Viktória
Ambrus Tibor Geréb László
Mű címe
A mozgás tere - A magyar felsőoktatás és a nemzetközi mobilitási folyamatok, Campus Hungary tanulmánykötet 2014
Szerzők
Derényi András Kasza Georgina Bander Katalin Nicolai Netz Kiss László Bazsalya Balázs Hőrich Balázs Hollós Sándor Pop Marcel
Mű címe
Tudásexport - A felsőoktatás nemzetköziesítésének eszközei, Campus Hungary esettanulmányok 2014
Szerzők
Varga Bálint Kasza Georgina Kuráth Gabriella Veres Erzsébet Endrődi-Kovács Viktória Bódi Emese Őrsi Gábor
Mű címe
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületkonstrukció 2013–2014
Mű címe
European Economic and Monetary Integration
Szerzők
Marján Attila Kátai Anikó Mocsáry Péter Hetényi Géza Buzás-Németh Anita Tóth Szabolcs Czene Katalin
Mű címe
A magyar jog fejlődésének fél évezrede (konferenciakötet)
Mű címe
A magyar külpolitika 1989-2014
Szerzők
Csiki Tamás Gazdag Ferenc Hettyey András Marsai Viktor Tongori Zsófia
Mű címe
Új Btk. kommentár - Frissítés az első kiadáshoz
Szerzők
Békés Ádám Blaskó Béla Elek Balázs Gál István László Kőhalmi László Lajtár István Szűcs András Vaskuti András Polt Péter Gellér Balázs József Czencz Zoltán Csák Zsolt
Mű címe
72
Az új Polgári Törvénykönyv főbb vonásai és újításai
73
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Mű címe
Kreativitás és mobilitás – A magyar felsőoktatás mint országmárka
Szerző
Belényesi Emese
Szerzők
Kadlót Nikolett Kurkó Noémi Somoskői Dániel Szíjjártó Anita Takács Erzsébet Weninger Andrea Zabolai Eszter Margit
Mű címe
E-közszolgálatfejlesztés
Szerzők
Blaskovics Bálint Cser László Csetényi Arthur Futó Iván Hajnal György Iléssy Miklós Király András Klimkó Gábor Kovács László Kő Andrea Krasznay Csaba Makó Csaba Nemeslaki András Pintér Róbert Polyák Gábor Racskó Péter Szádeczky Tamás Szőke Gergely László Z. Karvalics László
Mű címe
NATO Partnerség 2014 – A szövetségi partnerségi programok múltja, jelene és jövője
Szerzők
Benes Károly Fucsku Sándor Gelsei András Kiss Petra Mártonffy Balázs Molnár Anna Siposné Kecskeméthy Klára Zsolt Melinda
Mű címe
Közszolgálat és fenntarthatóság
Szerzők
Bukovics István Fleischer Tamás Kátai-Urbán Lajos Németh Gergely Németh Gyula Réti Tamás Teknős László
Mű címe
Iparbiztonság fizikai és kémiai alapjai
Szerző
Dobor József
Mű címe
A rendészet elmélete és a rendészeti eszközrendszer
Szerző
Finszter Géza
Mű címe
Hadelmélet és katonai műveletek I. kötet - A katonai műveletek elmélete és gyakorlata
Mű címe
Magyar állam- és jogtörténet
Szerzők
Barna Attila Horváth Attila Máthé Gábor Tóth Zoltán József
Mű címe
Nemzetközi katasztrófa-elhárítási jog
Szerző
Schweickhardt Gotthilf
Mű címe
A rendészeti munkában felhasználható vallási és etnikai ismeretek - Etnoszociográfia
Szerzők
Kozáry Andrea Valcsicsák Imre
Mű címe
A magyar rádióelhárítás nemzetközi együttműködésének története (19551990)
Szerzők
Dobák Imre Endrődi Ferenc
Mű címe
Rendvédelmi ismeretek
Szerző
Ambrusz József
Mű címe
„Határtalan választások” Tanulmányok a külhoni állampolgárok választása témakörében
Szerzők
Bodnár Eszter Cserny Ákos Halász Iván Horváth Attila Kovács László Imre László Róbert Orbán Balázs András Pál Gábor Pozsár-Szentmiklósy Zoltán Skuta Vivien Temesi István Téglási András
Mű címe
Munkajog
Szerzők
Halmos Szilvia Petrovics Zoltán
Mű címe
Változásmenedzsment a közigazgatásban
74
75
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek Szerző
Szendy István
Mű címe
A biztonsági tanulmányok alapjai
Szerző
Gazdag Ferenc
Mű címe
Alkotmányjog Patyi András Cserny Ákos Halász Iván Tóth Norbert Téglási András Balogh Zsolt Balogh-Békési Nóra
Mű címe
Kovács Zoltán András Pappné Kovács Judit Kurucz Krisztina Fazekas Géza Eperjes Krisztián Bebesi Zoltán Dezső Lajos Bucsek Gábor Mű címe
A közigazgatás funkciói és működése
Szerzők
Temesi István Szalai András Takács Albert Gellén Márton Révész Balázs Péterfalvi Attila Patyi András
Mű címe
Bevezetés a politológiába
Szerzők
Egedy Gergely Szentpéteri Nagy Richard Gellén Márton
Mű címe
Bevezetés a szociológiába
Szerzők
Kiss Zoltán László Tóth Szilvia Krizbai János Tarján Gábor
Mű címe
Vezetés- és szervezéselmélet
Szerzők
Czuprák Ottó Kovács Gábor
Mű címe
Közszolgálati logisztika
Szerzők
Potóczki György Bukovics István Báthy Sándor Németh Gyula Tollár Tibor Lakatos Péter
Mű címe
Közpénzügyek és államháztartástan
Szerző
Lentner Csaba
Mű címe
A katonai vezetői-parancsnoki (harcászati vezetői) kompetenciák fejlesztésének lehetséges stratégiája (tanulmánykötet)
Szerzők
Bakos Csaba Attila Boldizsár Gábor Bolgár Judit Csengeri János Holndonner Hermann
Államtan és a Magyar Állam szervezete Cserny Ákos Temesi István Takács Albert Fejes Zsuzsanna Halász Iván Tóth Zoltán József Tóth Norbert Téglási András Gellén Márton Balogh Zsolt Balogh-Békési Nóra
Mű címe
Katasztrófavédelmi igazgatás
Szerző
Schweickhardt Gotthilf
Mű címe
Közszolgálati életpályák
Szerzők
Kis Norbert Juhász Lilla Hazafi Zoltán Horváth Attila György István Linder Viktória
Mű címe
Nemzetbiztonsági alapismeretek
Szerzők
Bálint László Boda József Resperger István Urszán József Bagi József Vida Csaba Kis-Benedek József Dobák Imre Szabó Károly Sors László Balogh Péter Regényi Kund Miklós
76
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
77
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Lattmann Tamás Resperger István Krajnc Zoltán Mű címe
Adatbiztonság a közigazgatásban
Szerzők
Törley Gábor
Mű címe
Tanulmányok a választási eljárás aktuális kérdéseiről
Máthé Gábor Müller György Péterfalvi Attila Péteri Zoltán Petrétei József Prugberger Tamás Rácz Lajos Sári János Scmidt Péter Schweitzer Gábor Szamel Katalin Takács Albert Takács Péter Tamás András Téglási András Temesi István Tóth Károly Török Gábor Trócsányi László Zlinszky János
Aiken, Jeffrey P. Berkes Lilla Bordás Vilmos Cserny Ákos Fodor Csaba Gerő András Juhász Attila László Róbert Orbán Balázs András Péterfalvi Attila Tóth Károly Verpeaux, Michel Mű címe
Közigazgatási alapvizsga és válaszható modulok
Mű címe
Magyar kül-, biztonság- és védelempolitikai dokumentumok 1990–2012
Szerzők
Ács Nándor
Szerző
Gazdag Ferenc
A közigazgatás informatikai alapjai
Mű címe
Állam és közigazgatás új szerepben
Szerző
Gellén Márton
Mű címe
Levelek Budapestről
Szerző
Szabó A. Ferenc Évszázadok mezsgyéjén
Mű címe Szerzők
Orbán Anna Horváth Katalin Kőnig Balázs Törley Gábor
Mű címe
Ünnepi tanulmányok Rácz Attila 75. születésnapja tiszteletére
Mű címe
Szerzők
Ács Nándor Ádám Antal Almásy Gyula Baka András Borbás Beatrix Cserny Ákos Csink Lóránt Dezső Márta Egedy Gergely Fejes Zsuzsanna Fürész Klára György István Halász Iván Harmathy Attila Imre Miklós Kelemen Ferenc Kis Norbert Kádár Krisztián Kukorelli István Lamm Vanda
Szerző
Koi Gyula
Mű címe
Legistica
Szerző
Tamás András
Mű címe
Iparbiztonságtan I.
Szerzők
Bognár Balázs Kátai-Urbán Lajos Kossa György Kozma Sándor Szakál Béla Vass Gyula
Mű címe
Határrendészet
Szerzők
Verhóczki János
78
Varga János Mű címe
Kriminálmetodika elméleti és gyakorlati kérdései
Szerzők
Kovács Gyula
79
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tankönyvkiadója gondozásában megjelent művek
Nagy József
Mű címe
Orosz és posztszovjet államépítés és közigazgatási fejlődés sajátosságai
Magyarország határképviseleti rendszere
Szerző
Halász Iván
Vájlok László
Mű címe
Korlátolt felelősségű társaság a társasági formák nemzetközi versenyében
Mű címe
A rendőrségi fogvatartás
Szerző
Sárközy Szabolcs
Szerző
Tihanyi Miklós
Mű címe
Szociálpszichológia
Mű címe
Rendészeti (szakmai) Etika
Szerző
Zsolt Péter
Valcsicsák Imre
Mű címe
KAB munkafüzetek I-V.
Mű címe
A nemzetközi migráció szervezeti és jogi keretei
Szerző
Arany Mónika
Szerző
Lőrincz Aranka
Mű címe
Új Btk. Kommentár, 8 kötetben
Mű címe
Honvédelmi ismeretek
Szerzők
Békés Ádám Blaskó Béla Czencz Zoltán Csák Zsolt Elek Balázs Gál István László Gellér Balázs József Kőhalmi László Lajtár István Miskolczi Barna Polt Péter Szűcs András Török Zsolt Vaskuti András
Mű címe Szerző
Szerző
Tálas Péter Mihályi László Für Gáspár Berek Lajos Berek Tamás Hülvely Lajos Kaló József Mű címe
Nemzetpolitikai alapismeretek Ferenc Viktória Herner-Kovács Eszter Illyés Gergely Juhász Hajnalka Kántor Zoltán Kapitány Balázs Papp Z. Attila Rákóczi Krisztián Tóth Norbert Varga Péter Vizi Balázs Wetzel Tamás
Egyetemi kiadványok a KOVÁSZ (Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban) TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 projekt keretében Mű címe
Kutatások a hadtudományok és a katonai műszaki tudományok területén
Szerzők
Padányi József Kovács László Haig Zsolt Harald Pöcher Négyesi Lajos Bartha Tibor
Mű címe
Közbeszerzési törvény a gyakorlatban
Szerzők
Boros Anita Tátrai Tünde
Mű címe
A területi államigazgatás integrációja
Szerzők
Zöld-Nagy Viktória Virág Rudolf
Mű címe
Fejezetek a létfontosságú közlekedési rendszerelemek védelmének aktuális kérdéseiről I-II. 2014
Mű címe
Vállalkozói műhelytitkok Erdélyben
Szerzők
Horváth Attila Szászi Gábor Bányász Péter Németh József-Pintér István Teknős László-Endrődi István Kiss Dávid
Ambrus Tibor Geréb László Tankó László Illyés Ferenc Geréb Farkas Krisztina
80
TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások projekt keretében megjelent művek
81
TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 „Kritikus infrastruktúra védelmi kutatások projekt keretében megjelent művek Orbók Ákos Mórocza Árpád Mű címe
Fejezetek a Kritikus infrastruktúra védelemből I-II. 2013
Szerzök
Szabolcsi Róbert Horváth Attila Tóth Bálint Bukovics István Gyarmati József Molnár Ferenc Németh József-Pintér István Csaba Zágon
Mű címe
Nagyenergiájú Fémmegmunkálás 2013
Szerzök
Göbl Nándor Horváth Dániel Kovács -Coskun Tünde Lukács László Rácz Pál Szalay András Zádor István
Mű címe
Effects of climate change to military activities 2014
Szerzök
Padányi József Földi László
Mű címe
Pilóta nélküli repülés 2013
Szerzök
Békési Bertold Bottyán Zsolt Dunai Pál Halászné Tóth Alexandra Makkay Imre Palik Mátyás Restás Ágoston Wührl Tibor
IV. Hallgatói élet 1. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat A hatályos nemzeti felsőoktatási törvény külön fejezetben tárgyalja a hallgatói önkormányzatokkal kapcsolatos rendelkezéseket, ezért az Egyemen a HÖK működése kiemelkedő jelentőséggel bír. A hallgatói képviselet kétszintű a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az alsó szinten a kari Hallgatói Önkormányzatok találhatóak. A három kari HÖK tagjait a Kar hallgatói választják, és az őket közvetlenül érintő ügyekben járnak el (karspecifikus oktatási ügyek, rendezvények szervezése, a közösségi élet koordinálása). A három Kar Hallgatói Önkormányzata nem egyforma, mindegyik hordoz speciális elemeket (ilyen a bizottsági struktúra). Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat helyezkedik el a második szinten. Ennek tagjait a kari HÖK választmánya választja, ők szavaznak az elnök személyéről is, aki vezeti az EHÖK-öt. Az EHÖK elnök munkáját az alelnökök (kari HÖK elnökök), a titkár és az irodavezető segíti. Az EHÖK küldöttgyűlés munkáját referensek és bizottságok segítik. Ez a hallgatói érdekképviselet legmagasabb szintje, feladata az összegyetemi hallgatói érdekek érvényre juttatása, a hallgatók integrációjának elősegítése, közös programok szervezésének keretében.
Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Elnökség: Elnök: Simon Balázs (2014. június 15-től) Szánti Gábor (2013. március 1-jétől – 2014. június 15-ig) Titkár: Simon Balázs Irodavezető: Papp Gergő Alelnök: Mucsi László htj. (HHK HÖK elnök) Alelnök: Fidel Dávid (RTK HÖK elnök) Alelnök: Tóth László (KTK HÖK elnök) Küldöttgyűlés: Mucsi László (HHK) Dudás Gergő (HHK)
82
83
Orosz László (HHK) Boros Viktória (HHK) Mohácsi Henriett (RTK) Lados Réka (RTK) Sass Vivien (RTK) Fidel Dávid (RTK) Tóth László (KTK) Mósa Tamás (KTK) Balogh Dávid Roland (KTK) Fazekas Gergő (KTK)
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hallgatói Önkormányzata Elnökség: Elnök: Mucsi László htj. Alelnök: Dusa Márkó htj. (tanulmányi ügyekért felelős) Alelnök: Dudás Gergő htj. (gazdálkodási és szociális ügyekért felelős) Irodavezető: Horváth Enikő htj. Referensek: Külkapcsolati referens: Gazsó Zoltán htj. Rendezvényes referens: Boros Viktória Kommunikációs referens: Weininger Fatima Választmányi tagok: Antal Renáta Baráth Filip Bodrogi Ágnes Dienes Roland hjt. Dús Pongrác hjt. Grimm Lénárd Hágen Béla hjt. Horváth Gergely htj. Karászi Olivér htj. Krajcár Dániel htj. Orosz László Pápai Ádám htj.
84
Ragács Nikoletta Saliga Kristóf htj. Schmidt Ágnes htj. Teremy Dávid htj. Bizottságok: Diákjóléti Bizottság Kollégiumi Bizottság Oktatási Munkacsoport Külkapcsolati Bizottság Rendezvény-koordináló Bizottság Kommunikációs Bizottság
Közigazgatás-tudományi Kar Hallgatói Önkormányzata Elnökség: Elnök: Tóth László Alelnök: Fazekas Gergő (kollégiumi ügyekért felelős) Alelnök: Papp Gergő (gazdálkodási és szociális ügyekért felelős) Irodavezető: Petrányi Lili Referensek: Oktatási referens: Kovács Eszter Külkapcsolati referens: Fejér Mercédesz Rendezvényekért és kultúráért felelős ügyvivő: Balogh Dávid Roland Kommunikációs referens: Buda Ákos Választmányi tagok: Andai Zoltán Balogh Dávid Roland Buda Ákos Falaty Tamás Fejér Mercédesz Hadik András Ákos Kovács Eszter Kovács Pál Máté Nagy Sára
85
Podobni István Puszta Márk Simon Balázs Zsoldos Sára Lilla Bizottságok: Diákjóléti Bizottság Kollégiumi Bizottság Kommunikációs Bizottság Külkapcsolati Bizottság Média Bizottság Rendezvény Koordináló Bizottság Tanulmányi Bizottság
Stark Tamás Mihovics Szabina Bíró Bella Bizottságok: Diákjóléti Bizottság Kollégiumi Bizottság Rendezvényszervező Bizottság
Rendészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata Elnökség: Elnök: Fidel Dávid Alelnök: Antal Bernadett Tünde (gazdasági ügyekért felelős) Alelnök: Vaszily Dávid (általános alelnök) Irodavezető: Kovács Eszter Referensek: Rendezvényes referens: Lipták Ferenc Kommunikációs referens: Osztermann Viktor Nemzetközi referens: Mohácsi Henriett Választmányi tagok: Sass Vivien Takács Dalma Lados Réka Mohácsi Henriett Osztermann Viktor Lipták Ferenc Jámbor Orsolya Csanálosi Viktória Havaj Tamás
86
87
2. Köztársasági ösztöndíjasok
3. Szakkollégiumok
2014 HHK
KTK
Juhász Anita
Takács Eszter
Szőllősi Tibor István
Gulyás Éva
Patkó Dömötör
Takács Sára
Bartha Judit
Fási Csaba
Verbényi Dávid
Dömötör Diána
Ragács Nikoletta
Jugovits Károly Üveges Anita Brecsok Anna Ágnes Kersák Olivér Márk Domokos Klaudia Puskás Anna Kósa Fanni Iván Dániel Skutová Viviána Albert Máté Tibor
88
A szakkollégium a magyar felsőoktatási rendszer sajátossága, mely brit és francia alapokon nyugszik. A demokratikus alapokon szerveződő közösségben mindenkinek lehetősége van arra, hogy fejlessze készségeit és bővítse tudását, hiszen a szakkollégiumok legfőbb célja nem más, mint a tehetséggondozás és az egyetemi oktatáson túlmenő szakmai képzés. A szakkollégiumi mozgalom hatályos jogi szabályozásának kereteit a Kormány a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. sz. rendelete határozza meg, amit „kiválósági rendelet”-ként is ismerhetünk. Ez a jogszabály azon túlmenően, hogy meghatározza a szakkollégiumok célját, rögzíti, hogy a tagok döntenek a szakkollégium szakmai programjáról, illetve az ahhoz kötődő szakmai teljesítményekre vonatkozó követelményekről is, továbbá részletesen szabályozza, hogy milyen szervezeti felépítésnek kell megfelelnie egy szakkollégiumnak. A következőkben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő szakkollégiumok kerülnek bemutatásra. Biztonságpolitikai Szakkollégium A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán működő Biztonságpolitikai Szakkollégium (BSZK) célkitűzése, hogy értelmiségieket neveljen egy biztonságos társadalom építésére, a hazaszeretet elmélyítése révén. A szakkollégisták, akik más karok és felsőoktatási intézmények hallgatói is, elsősorban a nemzeti és nemzetközi biztonság kérdésköréhez kapcsolódó szakmai rendezvények szervezése, valamint széleskörű tudományos diákköri és publikációs tevékenység révén törekednek arra, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak, és ezáltal értéket teremtsenek. A szervezeten belül mindezt már a felvételi folyamat során is működő mentorrendszer segíti elő, mely lehetővé teszi, hogy személyre szabottan történjen meg a tapasztalatok átadása, a felvételizők felkészítése. A BSZK gondozásában működik a www.biztonsagpolitika.hu elnevezésű, mértékadó szakmai weboldal, ahol stabil szakértő szerkesztői háttérre támaszkodva rendszeres publikációk, kommentárok, beszámolók lelhetőek fel döntően a tagok „tollából”. A BSZKE elnöke: Dr. Kaló József (2013. július 1-jétől) A BSZK Diákbizottságának elnöke: Etl Alex Szakmai alelnök: Mukics Gergely
89
Ügyvezető: Agócs Endre Kapcsolattartó: Dr. Németh József (a BSZK alapító tagja, korábbi elnöke) Magyary Zoltán Szakkollégium A szakkollégium a Közigazgatás-tudományi Kar szellemi és közösségi műhelye, amely tizenegy évvel ezelőtt néhány lelkes és tehetséges hallgató elhatározásából, oktatói támogatással jött létre azzal a céllal, hogy tagjai számára lehetőséget biztosítson kitörni a felsőoktatás tömegszerűségéből. A szakkollégium alapvető célkitűzése, hogy a szakma iránt elhivatott, motivált hallgatók saját tudásukat, kreativitásukat, szervezőkészségüket felhasználva magas színvonalon kiismerhessék leendő szakmájukat, és a legkiválóbbakká válhassanak. Ezt többek közt rangos események szervezésével és lebonyolításával, kutatásokban való részvétellel, hazai és külföldi tanulmányutakon való részvétellel biztosítjuk tagjaink számára. A konferenciák, előadások a Kar hallgatóinak és oktatóinak kiemelt érdeklődése mellett, országos médiumok nyilvánossága előtt futnak. Írt már a Szakkollégiumról országos napi- és hetilap, valamint személyesen is megismerkedhettek az olasz közigazgatás működésével egy egyhetes tanulmányút során. Önképzőkör jellegén túlmutatva mindemellett a Magyarysok folyamatosan megújuló, mégis összetartó köre egy inspiráló, egymást támogató közösséget is alkot. Igazgató: Dr. Horváth Attila Elnök: Jugovits Károly Titkár: Üveges Anita Szakmai vezető: Kiss Viktória Kommunikációs vezető: Pálmai J. Márk Pénzügyi vezető: Brecsok Anna Ostrakon Szakkollégium Az Ostrakon Szakkollégium 2011-ben alakult a Közigazgatás-tudományi Karon. A lelkes közösség a felsőoktatási társadalomban kuriózumnak számít, ugyanis önálló, alulról jövő kezdeményezésként jött létre. Az Ostrakon fő profilját négy csapásirány adja: a kommunikáció, a politikaelemzés, a vezetés-menedzsment, a gazdasági ismeretek, valamint a közigazgatás. Ezen témák köré csoportosulnak a meghirdetett előadások, kurzusok, egyéb programok. A folyamatos fejlődés és bővülés jegyében néhány lelkes hallgatóval elindították az önálló identitással és tevékenységi körrel rendelkező Ostrakon Pluszt.
90
Az Ostrakon nem csupán egy szakkollégium, több annál, mert a klasszikus tevékenység mellett nagy hangsúly kerül a közösségre, a közösség építésére. A szakkollégiumban mindenkinek lehetősége van megismerni, fejleszteni a képességeit; és olyan ismereteket, illetve kapcsolatokat szerezni, amelyekkel megalapozhatja jövőjét. Igazgató: Dr. Fejes Zsuzsanna, Dr. Pál Gábor (2014. augusztus 11-től) Dr. Kőnig Balázs (2013. október 1-jétől – 2014. augusztus 05-ig) Elnök: Dávid Máté Elnökhelyettes: Valczer Balázs Szakmai alelnök: Biro István Kommunikációs alelnök: Kovács Mátyás Közösségi alelnök: Kiss Bence Pénzügyi alelnök: Kiss Ottó Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karának Had- és biztonságtechnikai mérnöki, Gépészmérnöki illetve Közlekedésmérnöki szakos hallgatóinak egy része a kari tanáccsal és a hallgatói önkormányzattal közösen hozta létre a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégiumot 2010 februárjában. A szervezet legfőbb célja olyan interdiszciplináris képzés biztosítása elsősorban a műszaki tudomány hallgatói számára, melyben megjelennek a tanrendben nem szereplő, a tananyaggal mégis összefüggő témakörök; releváns tudással kiegészítve az egyetemi tanulmányokat. Mindemellett a közösség és kapcsolatrendszerek építése, valamint a kulturális programok is kiemelt szerepet kapnak feladataik sorában. A szakkollégium életében a fő hangsúlyt a szakmai előadások és meghívott előadókkal történő nyílt fórumok jelentik, valamint az utóbbi időben több tudományos rendezvényen is részt vettek, mint szervezők, segítők vagy egyszerű hallgatók. Igazgató: Jobbágy Szabolcs százados Diákelnök: Sasvári Anna Szent György Szakkollégium A Rendészettudományi Kar Szent György Szakkollégiuma 2008-ban alakult
91
meg, a rendészettudományok területén a legelső szakkollégiumi formában működő elitképző műhelyként. A szakkollégium tevékenységét az igazgató és az igazgatóhelyettesek koordinálják, akik egyben a kar oktatói is. Nagy szerepet vállalnak a munkában az úgynevezett senior tagok is, akik már hivatásos állományúként adják át tapasztalataikat a tagok számára. Rövid fennállása ellenére a szakkollégium jelentős szakmai és tudományos programokba kapcsolódott be mind résztvevőként, mind szervezőként. Ennek jegyében olyan kapcsolatrendszert sikerült kiépíteni, mely több külföldi, rendészeti profilú főiskolával is sikeres együttműködésre vezetett. Vezető: Lantos Mihály rendőr őrnagy Hallgatói Igazgató: Szatmári Krisztina
4. Sportélet A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a hallgatók testnevelését és a szakirányokhoz kapcsolható speciális fizikai, önvédelmi felkészítéseit a Rendészet-tudományi Kar, a Testnevelési és Küzdősportok Tanszéke és a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Testnevelési és Sportközpontja látja el. Mindhárom Karon működnek a korábban megalakult Sportegyesületek: • KTK- Közigazgatás-tudományi Kar Diák Sportegyesülete • RTK- Szent György Sportegyesület • HHK- Zrínyi Sportegyesület Az Egyetem új központi sportszervezete, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesülete 2013-ban került megalapításra. A négy egyesületben összesen 11 szakosztály működik. Hallgatóink a testnevelési órákon túl indulnak a HM és a BM versenyrendszerében, illetve az Egyetemi és a Nemzeti Bajnokságokba is, sőt néhányan nemzetközi porondon is megjelennek. A 2013/2014. tanévben az alábbi eredményeket érték el hallgatóink: Helyszín
Sportág
Név
Eredmény
2013 Budapest, Syma Csarnok Budo és Küzdősport Gála
92
K1
Dobos Mátyás (RTK)
1. hely
Karate Kata
Pressburger Tamás (RTK)
1. hely
Karate Kumite
Pressburger Tamás (RTK)
3. hely
Karate Kumite
Habda Zsolt (RTK)
2. hely
Hegedűs Ferenc htj. (HHK)
1. hely
Kovács Dániel htj. (HHK)
2. hely
Mészáros Edit hdgy. (HHK)
2. hely
Gömör Réka htj (HHK)
3. hely
Nagy Balázs Bence htj. (HHK)
1. hely
Skotnyár Balázs htj (HHK)
2. hely
Budapest, Háromtusa Bajnokság
Háromtusa
MH I. Ludovika Viadal
Pusztakezes önvédelem
93
Helyszín
Sportág
Név
Eredmény
Kiskesztyűs küzdelem
Kis Tibor Pál tőrm. (HHK)
3. hely
Földharc
Sárfi Tamás htj. (HHK)
1. hely
Kovács Dániel htj. (HHK)
1. hely
Hegedűs Ferenc htj. (HHK)
2. hely
Csala Dávid htj. (HHK)
2. hely
Tóth Norbert htj. (HHK)
1. hely
Tóth István szds.(HHK)
1. hely
Lázár Marcell htj. (HHK)
Kesztyűs küzdelem
Helyszín
Sportág
Név
Terepfutás, női
Eredmény
Androsics Veronika (RTK)
1. hely
Sztupák Regina (RTK)
2. hely
Judo
csapat
3. hely
judo
Mihovics Szabina -63 kg (RTK)
1. hely
Perjámosi Anita-57 kg (RTK)
2. hely
1. hely
Tóth Tünde -57 kg (RTK)
3. hely
Tóth Norbert htj. (HHK)
1. hely
Váradi Krisztina+78 kg (RTK)
3. hely
Varga Máté Szilveszter htj. (HHK)
3. hely
Erőemelés, egyéni
Szabó Árpád (HHK)
3. hely
Koszta Dániel htj. (HHK)
3. hely
Erőemelés, csapat
HHK
3. hely
3. hely
Tungli Borbála, Szabó Bernadett, Jánosi Eszter
2. hely
Nyíri Klaudia htj. (HHK)
Akadályváltó női csapat
Nyári Ramóna, Ujlaki Eszter, Kovács Dóra
3. hely
Budapest, BHSE Küzdősport Centrum_ MEFS Országos Judo Bajnokság
Budapest, Erőemelő Magyar Bajnokság Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem akadályváltó verseny
verseny,
Budapest,54-es kihívása
Kihívás
Sipos Hunor htj. (HHK)
2. hely
Budapest, Katonai Testnevelési és Sportközpont-NKE Teremlabdarúgó Bajnokság
Labdarúgás
KTK csapata
1. hely
Férfi 1. szd
Sárfi Tamás, Liszkai Dávid, Kókai Dániel, Tóth Viktor
1. hely
HHK csapata
2. hely
Katasztrófavédelem "A" csapata
2. hely
RTK csapata
3. hely
Óvári Timót, Vízhányó-Gyömrő Richárd, Török Attila, Gergorics János
RTK
1. hely
4. szd
Szendi Zoltán, Szatmári András, Szűcs Ottó, Kassai Róbert,
3. hely
KTK
2. hely
Kosárlabda
RTK csapat
1. hely
RTK csapat (Androsics Veronika, Takács Dalma, Sztupák Regina, Csomor Kinga)
1. hely
KTK csapat
2. hely
HHK csapat
3. hely
Szemán Dániel (RTK)
3. hely
Úszás, Vegyes váltó
Rompos Levente, Kókai Dániel (HHK)
1. hely
Mell 100-200 m
Rompos Levente (HHK)
1. hely
Budapest, NKE KTK Tornacsarnok_NKE Röplabda Mix Bajnokság Körmend, BM Országos Tanintézeti Járőr Bajnokság Budapest_NKE-RTK, Rendészeti és Egyetemi Terepfutás
94
Röplabda
Járőr verseny
Terepfutás, férfi
Budapest, NKE Kosárlabda Mix
Budapest, MH Amatőr Úszóbajnokság
95
Helyszín
Helyszín
Sportág
Név
Eredmény
Pillangó 100 m, Komplett
Kókai Dániel (HHK)
1. hely
Gyors váltó
Fehérvári Bence, Mikola Gergő (HHK)
1. hely
Hát 100m
Mikola Gergő
1. hely
Fehérvári Bence
3. hely
Zsiros Tamás
3. hely
Vegyes váltó, hát
Vereb Péter, Vígh István, Antal Ádám
2. hely
Gyors váltó, hát
Szűcs Bence
3. hely
Sportág
Név
Helyszín
Sportág 6000 m
4x1000 m váltó
Eredmény
2014 Szolnok,86-os Erőpróba
Szentendre, II. Kinizsi Kupa Közelharc verseny
Erőpróba
Náczi Norbert, Emperger Bence, Molnár Máté, Martinkovics Péter, Szegény Tamás
3. hely
Közelharc, Nagykesztyű 113 kg
Fejér Dániel (HHK)
1. hely
Kiskesztyű -69 kg
Tóth Norbert (HHK)
1. hely
Földharc -100 kg
Belecz Balázs (HHK)
1. hely
Földharc -75 kg
Czipó Dávid (HHK)
2. hely
Földharc
Sárfi Tamás (HHK)
2. hely
Nagykesztyű 90 kg
Lázár Bence (HHK)
2. hely
Kiskesztyű 113 kg
Fejér Dániel (HHK)
Szolnok, SZHB Mezei Futóverseny Budapest, Mezei Futás
Táborfalva, MH LZ Lőbajnokság
Lőbajnokság
3. hely
Pusztakezes Önvédelem
Nagy Balázs Bence (HHK)
3. hely
2. hely
Budai Roland (HHK), Suhajda Bánit (HHK)
3. hely
Seres Flórián, Papp Kristóf, Nagy Gergely, Lázár Marcell (HHK)
1. hely
Téglás Alexandra, Dömötör Mónika, Kanalas Edit, Schmidt Ágnes (HHK)
1. hely
Budai Roland, Nagy M, Havasi Bence, Frei Viktor
2. hely
Nagí Bálint, Major András, Pásztor Kálmán, Szabolcs Bálint
3. hely
Deák István (HHK KTSK Testnevelő tanár)
2. hely
Sal Gergő (HHK)
3. hely
Nagykesztyű -75 kg
Kerek Csaba (HHK)
3. hely
Mezei futás 4x1000m váltó
Zubornyák Barna, Kiss Zsolt, Fábián Kristóf, Vadon Gábor (HHK)
3. hely
Nagy Bálint (HHK)
1. hely
Bari Gusztáv (HHK)
2. hely
Szabó Márk (HHK)
3. hely
Székely Árpád
Domokos Máté Szent László század
1. hely Pisztoly
Gépkarabély Párbaly
Szendi Zoltán
Magyar Attila Klapka század
2. hely Pisztoly
Gépkarabély Párbaly
96
Pintér Norbert, Fazekas Flórián
Gépkarabély Párbaly
Tóth Norbert (HHK)
Mezei futás, 3000 m
Vívás
Eredmény 1. hely
Pisztoly 2. hely
Nagykesztyű 69 kg
Budapest, Vasas SC Vívócsarnok,”B” Kategóriás Párbajtőrvívó Verseny
Név Liszkai Dávid, Böhm Lilla, Berki Zoltán (HHK)
Kabai Máté
97
Helyszín
Sportág
Név
Eredmény
Helyszín
Kovács Tibor Hunyadi század
3. hely
Debrecen, Békessy Béla vívó emlékverseny
Vívás
Pásztor Kálmán (HHK)
2. hely
Úszás 100 m gyors
Horváth Hermina (KVI)
1. hely
Úszás 100 m hát
Horváth Hermina (KVI)
1. hely
Budapest, Budapest Kupa Vívóverseny
Vívás
Deák István
2. hely
Győr, MEFOB Evezős Egrométer Bajnokság
Evezés
Nagy Kinga, Fejér Dániel, Sárfi Tamás, Mészáros Csenge
3. hely
Budaörs, NKE Kézilabda Kupa
Kézilabda
RTK csapat
1. hely
KTK csapat
2. hely
Budapest, Országos Téli Felnőtt Atlétika Magyar Bajnokság
Atlétika, diszkosz
Váradi Krisztina (RTK)
2. hely
Diszkosz
Kerekes Dóra (RTK)
3. hely
Terepfutás
Androsics Veronika (RTK)
1. hely
Kozma Pál (RTK), Drabos Dalma (KTK)
2. hely
Bp-Sváb hegy, Hegyi Tavasz Terepfutó Bajnokság
Kecskemét, BM Országos Úszó Bajnokság
Judo férfi 90 kg
Kurityák Máté
3. hely
csapat
3. hely
Váradi Krisztina+70 kg (RTK), Perjámosi Anita-57 kg (RTK) Kormonik Gergő-73 kg (RTK), Stevan Stijacic+81 kg (RTK)
1. hely
Sárfi Tamás, Kovács Dániel (HHK), Kuzma Kata+70kg (RTK), László Sarolta-57kg (RTK), Palcsó Krisztián-73kg (RTK)
2. hely
Nagy Dániel+81kg (RTK), Bajádi Martin 81kg (RTK), Török Attila-73kg (RTK) Navracsics Melinda-57kg (RTK)
3. hely
Szabó Tícia, Nagy Kinga, Benkő Aliz
1. hely
Seres Flórián, Kiss Attila, Nagy Bálint
2. hely
Kisházi László, Liszkai Dávid, Pintér Norbert
1. hely
Böhm Lilla, Ujlaki Eszter, Monori Bianka (HHK)
2. hely
Seres Flórián (HHK)
1. hely
Szabó Tícia (HHK)
3. hely
Földharc
Mezei Futás, 3000 m HHK csapat
6000 m HHK csapat
Szarvas Ibolya (RTK)
3. hely
Fenyvesi Réka (RTK)
2. hely
100 m mell
Vizi Krisztián (RTK)
2. hely
Böhm Lilla (HHK)
1. hely
100 m hát
Vizi Krisztián (RTK)
1. hely
Kisházi László (HHK)
2. hely
Vizi Krisztián, Fenyvesi Réka, Kaszpari Dorisz, Fáklya Tamás
1. hely
Liszkai Dávid
3. hely
4x1000 m váltó férfi
2. hely
Perjámosi Anita (RTK)
2. hely
Seres Flórián, Papp Kristóf, Nagy Gergely, Lázár Marcell (HHK)
4x1000 m váltó női 3. hely
Mihovics Szabina (RTK)
1. hely
Jávorszki Dorina, Salga Vivien, Szabó Tícia, Nyíri Klaudia (HHK)
2. hely
Tóth Tünde (RTK)
Judo, női 57 kg
-63 kg
98
Veszprém, MH Mezei Futóbajnokság
Eredmény 3. hely
Úszás, 100 m gyors
4x50 m vegyes
Bp-UTE Csarnok, BM OB Judo
Budapest, MEFOB Földharc verseny
Név Váradi Krisztina (RTK)
1. hely
Szabó Árpád (HHK) Budapest, BM Országos Katasztrófavédelmi Úszóbajnokság
Sportág +78 kg
3000 m egyéni 6000 m egyéni
99
Helyszín
Sportág
Név
Eredmény
Budapest, BME-MEFOB súlyemelés
súlyemelés 85 kg
Molnár Patrik (HHK)
1. hely
Budapest, Elektromos pálya- Tavaszi Kupa
Foci, Kosárlabda, Röplabda, Tenisz, Asztalitenisz, Tollaslabda
3.Kar dolgozói állomány
1. hely (Tenisz)
2. hely (Kosárlabda) 3. hely (Foci, Röp-lada) Lasko, Karate 1 World Cup
Karate
Tadissi Yves Martial (KTK)
3. hely
Hollandia, Almera Karate 1 Premier League
Karate
Tadissi Yves Martial (KTK)
3. hely
Montenegro, FISU VB
Karate
Tadissi Yves Martial (KTK)
1. hely
Budapest, Kézilabda BEFS Bajnokság
Kézilabda
RTK csapat
1. hely
Csákányospuszta, BM Országos Terepfutás
Terepfutás
RTK csapat
3. hely
Bp-Margitsziget, MEFS Evezés
Evezés
KTK csapat
3. hely
Budapest, Virtus Vetélkedő
Vetélkedő
HHK: Szarvas Janka, Tóth Milán, Gál Bence, herczeg László, Jerabek Álmos, Gerencsér Gergely, Varga Ádám, Kovács Márton, Kanalas Edit
3. hely
HHK: Ludobikák csapata
1. hely
Csehország, Brno-i Nemzetvédelmi Egyetem Rektori Nemzetközi Sportnap
Vízi akadálypálya
Vereb Péter
1. hely
Név
Eredmény
Szakács Ádám 10 próba (RTK), Bagjos Vivien távolugrás (KTK), Biermann Teodóra 100 m gát(KTK), Kisházi László 1500m(HHK)
3. hely
súlyemelés
Dr.Muhoray Árpád (KVI)
1. hely
Balatonfüred, Ultrabalaton futóverseny
Futás
HHK: Seres Flórián, Kiss Attila, Liszkai Dávid, Kisházi László, Sárfi Tamás, Szabó Melinda, Tungli Borbála, Ujlaki Eszter
3. hely
Győr, Győri Kupa Párbajtőr és Kardvívó verseny
vívás Egyéni: Csapat.
HHK Deák István Deák istván, Sal Gergely, Juhász Bence, Szolnoki Zoltán
1. hely
Budapest, Real Cross Games
Crossfit
RTK csapat
1. hely
RTK Egyéni: Fenyvesi Réka
1. hely
HHK: Kiss Attila Kappeller Zsolt, Czippán Dávid, Oszlánszki Olivér, Szatmári Zoltán Gömör Réka, Tungli Borbála, Szabó Melinda
1. hely
HHK: Bretus Máté, Dobos Szabolcs, Hlacs Andor, Csonka Csaba Kákonyi Kata, Kanalas Edit, Jánosi Eszter
2. hely
Akadályváltó: Férfiak:
HHK: Vereb Péter, Vimpek István, Szűcs Bence, Sipos Hunor
3. hely
Tízpróba: Akadályváltó: Férfiak: Nők:
Futás
100
Sportág
Budapest, BKV Előre SC.,Masters Országos Súlyemelő Bajnokság
Budapest, MH Katonai Tízpróba és Akadályváltó Bajnokság
Csillebérc, Fighter’s Run
Budapest, MEFOB Atlétika Verseny
Helyszín
Akadályváltó: Férfiak: Nők:
Military Quadriathlon
Domokos Máté, Kappeller Zsolt, Czippán Dávid
3. hely
Atlétika
Váradi Krisztina diszkosz+súlylökés (RTK)
1. hely
Budapest, Rendvédelmi Szervek Sárkányhajó
Sárkányhajó
HHK 20 fős csapata
2. hely
Kerekes Dóra diszkosz (RTK)
2. hely
Budapest, MH Kispályás Labdarúgó Bajnokság
Labdarúgás
HHK-Ludovika Zászlóalj csapata
2. hely
Budapest, BM Országos
Atlétika
Szakács Ádám távolugrás
1. hely
101
Helyszín Atlétika Bajnokság
Sportág
Név
Eredmény
(RTK), Váradi Krisztina súlylökés (RTK), Fenyvesi Réka gránáthajítás (RTK) 4x200 m váltó (női): Popovics Melinda, Tamók Renáta, Fenyvesi Réka, Hornyák Viktória
2. hely
4x200 m svédváltó: Váradi Krisztina, Tulkán Máté, Hornyák Viktória, Szakács Ádám
2. hely
Hornyák Viktória távolugrás (RTK), Tasi Dániel gránátdobás (RTK)
3. hely
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem minden évben megjutalmazza a tanulásban és a sportban is kiváló eredményt elérő hallgatókat. A pályázaton I-II-II. évfolyamos nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, akik az egyetemhez kapcsolódó szakosztályokban igazolt sporttevékenységet végeznek, a MEFS, BM, HM versenyein eredményesen szerepelnek és az utolsó 2 aktív félév lezárásakor feltüntetett tanulmányi eredményeinek átlaga legalább 3.99. Egyetemi szinten egy, karonként egy-egy, karokhoz nem tartozó intézetek esetében pedig szintén egy közös díjat lehet odaítélni. A 2013/14-es tanévben beérkezett pályázati anyagokat egy szakmai bíráló bizottság értékelte, ennek eredményeként az alábbi hallgatók részesültek a díjazásban:
• •
diszkoszvetésben is 1. hely szintén 2013-ban az U23-as Európa Bajnokságon diszkoszvetésben 12. hely • 2013-ben BM. OB-n súlylökés: 1. hely • 2014-ben BM. OB-n judoban 3. hely Tanulmányi átlaga 4.16 Seres Flórián – HHK Katonai Gazdálkodási szak – atlétika, a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának jó tanulója, jó sportolója” címet kapta • 2013-ban MH amatőr aquatlon bajnokság: egyéni 1. hely • csapat: 2. hely • 2014-ben MH mezei futó bajnokság: 3000 m. egyéni 1. hely • csapat: 2. hely • 4x1000 m fegyveres váltó 2. hely (nem elírás, 1000 méter!) Tanulmányi átlaga 4.33
Sárfi Tamás – HHK Had-és Biztonságtechnikai mérnök képzés – küzdősportok, atlétika, a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem jó tanulója, jó sportolója” címet kapta: • 2012-ben mezei futó bajnokság, gyakorló öltözetes futás 3000 m. csapat: 1. hely • 2014-ben MH Kinizsi Kupa földharc: 2. hely • Ergométeres OB. egyetemek közötti csapatverseny: 3. hely Tanulmányi átlaga 4.145 Váradi Krisztina – RTK- Bűnügyi Igazgatási képzés – atlétika, a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának jó tanulója, jó sportolója” címet kapta: • 2013-ban U23-as Országos Bajnokságon súlylökésben: 1. hely
102
103
5. Oklevelet szerzett hallgatók névsora 2013/14 tanév 1 félév
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Biztonságtechnikai Forgács László BSc Biztonság- és védelempolitikai Kaulák Kristóf Lengyel Ádám Puzsár Annamária BSc Gépészmérnöki Barkóczi József Miklós Homlok Renáta Novota Richárd BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Forró Tamás Fülöp István Kustán Gábor Major Zoltán Nagy Gábor Nemes Zoltán Péter Soltész Tamás Szűcs Gábor Tinelly Bálint BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Antal Andrej Ábel Dávid Kiss Tekla Kovács Dóra
104
BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Agbeko Esther Antal Alexandra Balog Fruzsina Bartucz Csaba Csukás Erzsébet Dobos Zoltán Dormán Bálint Gyula Eller Gábor István Gábor Adél Galanics Petra Gönczöl Tamás Hegedűs Katalin Hódosi Viktória Jégh Jácint Korai Dávid Lőrincz Anita Miklós Balázs Miller Kristóf Németh Zita Paréj Áron Ráczkövy Krisztina Sira Gábor Sólyom Viktória Szabó Norbert Szalkó Evelin Szanyó Eszter Takács Ádám Tomolák László Tóth Zsolt Venter Adél Zágon Dorottya
BSc Közlekedésmérnöki Csarnai István Lieber Lívia Nehéz Tamás Váczi Brigitta Zsófia BSc Közlekedésmérnöki Mekis Viktor Sallai Tibor Somlyai Enikő BSc Nemzetközi tanulmányok alapszak Kocsán Ingrid Vivien BSc Pénzügy és számvitel alapképzési szak Béresné Léta Zsuzsanna Csikós Pamína Anna Dobos Márta Lívia Gulyás Zoltánné Jámbor Erika Katona Zsuzsanna Gyöngyi Miklós József Gábor
Nagy-Futó Katalin Orbán Réka Katalin Papi Józsefné Turai Adrienn Váradi Csilla Andrea Zsoldos Katalin Éva BSc Pénzügy és számvitel alapképzési szak Áts Barbara Hodos Attila Molnár Petra Pap Milán Róth Péter Tokai Melinda Tóth Márton István Tóth Tímea Katonai műszaki doktori képzés Papp Csaba Lajos Dr. Pápai Tibor Dr.
Közigazgatás-tudományi Kar európai és nemzetközi igazgatás Böröczki Norbert Gaál Nikolett Horváth Petra Kalydy Vanda Andrea Kotró Csilla Kotró Ildikó Rafael József Ruszkai Rita Sinkó Márta
Szántó Péter Takács Liliána Toró Mózes Zombori Zoltán Igazgatásszervező Balázs György Bálint Renáta Bányai Lilla Bencsik Ágnes Borbély Beáta
105
Csicsmancai Judit Deák Zoltán Döltl Enikő Dörgönye Adrienn Engert Fanny Fehér Marianna Fekete Enikő Gárdi Veronika Gombás Szilvia Otília Göcző Nóra Hornyák Alíz Huszár Henrietta Jákob Lilla Kaló Zoltán Ákos Kanozsai Péter Kardos Gergely Kazi Erika Kiss Fanni Klotz - Répási Renáta Kocsis Dóra Konczné Horák Ágnes Dr. Kovács Beáta Kőszegi Mátyás Lökösházi Márton Makkos Petra Matkovics Fruzsina Medvegy-Dávid Mónika Naszvadi Csaba Petre Csilla
Pongráczné Török Katalin Schuster Andrea Soltész Tímea Szabó Erika Szabó Regina Szerencsi Józsefné Szlovák Andrea Tarkó Anett Gabriella Unger Szilvia Vas Szandra Vasvári Péter Lajos Vogl Miklós Dániel Költségvetési ellenőrzés Szakirányú Továbbképzés Bocsi Beáta Forgács István Hajniss Nikoletta Hermann Mária Judit Huszti Angéla Dorottya Dr. Novák Zsuzsanna Pálfi Győző Preiss Erzsébet Szécsi Gabriella Vámigazgatási - Szakirányú Továbbképzés Vetró Tamás
Rendészettudományi Kar Kriminalisztikai szakértő Szakirányú Továbbképzés Balla Csilla Julianna Csanádi Zoltán Fejes-Szabó Gyöngyi Fenyvesiné Szkárosi Beáta
106
Galambos Etelka Dr. Gáll Gergely Hajdu Imre Hengl Melinda Dr. Ihász Judit Ágota Kinál Zsuzsanna Andrea Dr.
Klement Lívia Írisz Kovács Gabriella Lapis Péter Mihalik Béla Persányi Erika Rotter Zoltán Sajgó Ildikó Zajzon Zoltán Rendészeti gazdasági Szakirányú Továbbképzés Angyal Andrea Bakosi Balázs Bartók György Bogdán Tamás Imre Dr. Burinda Veronika Chászár Ákos Ekkert József Dr. Fábcicné Oláh Judit Fehér Katalin Dr. Halász Péter
Komáromi József Kovács Erika Kovács Zsolt Dr. Márton Attila Nagy Ildikó Nátz Judit Katalin Németh Gyula Dr. Nyirő Emília Pápai Zsolt Pincés Noémi Márta Dr. Piros Attila Dr. Rétvári János Szilveszter Seres Ildikó Somodi Gábor Suszter István Széman János Taukerné dr. Pusztai Erika Virág György Zsiga Attila
2013/14 tanév 2 félév
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar BSc Biztonság- és védelempolitikai Ács Olimpia Timea Artim Rebeka Zita Kalcsits Kristóf Kovács Albert Kovács Gergely Lerner Annamária Palik Zsuzsanna Surányi Regina Nelli Szilágyi Zsófia Tóth Dávid Vizinger Diána
BSC Büntetés-végrehajtási nevelő Jakab Eszter Lantos Norbert Meggyes Gábor BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Pásztorné Lányi Alexandra Ruskó Szilveszter Seötér Ágnes Szilágyi Antal
107
BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Bajusz László Barta Erik Béla Attila Bindis Bea Brigitta Bolevácz Attila Borbás Bálint László Böcz Dániel Böröczki Kornél Árpád Czikk Attila Imre Czurkó Ákos Achilles Csizmadia Dávid Csurilla Szabolcs Dávid Balázs Dobos Dániel Dudás Tamás Emperger Bence Fekete Dávid István Fekete Kristóf Gáll Péter Zoltán Garai Levente Hevesi Tibor Horváth Dóra Józan Nándor Juhász Márta Kassai Csilla Keszey Lajos Péter Kiss Viktor Kókai Dániel Kónya Balázs Kónya Bence Kutasi Mónika Lázár Bence Liszkai Dávid Levente Maczonka Mátyás Márton Martinkovics Péter Mészáros Dalma Edina
108
Mihajlicsenkó Norbert Molnár Máté Molnár Viktor Náczi Róbert Németh László Gergely Nyári Ramóna Pákozdi Gergő Szilveszter Palik Mátyás Csaba Pálóczi András Pandur Bálint Pántya Gergő László Pártos Sándor Peti Balázs Radocha Árpád Rompos Levente Sálek Máté Sárfi Tamás Sárik Gergő Sike Ákos Sipos Zoltán Szabó Attila Zoltán Szabó Krisztián Szabó Melinda Szalai Dániel Szalai Szabina Szalánczi Dávid Szántó László Szarvas Dávid Szegény Tamás Szöllősi Renátó Sztanya Dániel Takács János Kadosa Takács Norbert Tibold Bálint Timár Adrienn Tolnai Ádám Tóth Viktor Török Sándor
Ungvári Gergő Varga László Verasztó Péter Vetró Gergő Zubornyák Barna Zsótér Sándor BSc Had- és biztonságtechnikai mérnöki Braun Adél Budai Bence Tamás Mandel Dávid Csaba Mester Eszter Csilla Molnár Bence BSc Katonai gazdálkodási alapképzési szak Bánfalvi Bence Csiki Annabella Demkovics Gábor Gál Szabolcs Horváth Máté István Kisházi László Kovács Dóra Marján László Nagy Henriett Szilágyi Enikő Erzsébet Szőke Károly Tungli Borbála Ujlaki Eszter Varga Tamás BSC Katonai vezetői Baglyos Péter Bartha Judit Czipó Dávid Fehérvári Bence Gráczol András Imre
Hágen Béla Kálmán Dániel Kalóczkai Tibor Kelemen Csanád Kiss Attila Klárik Lejla Laura Koszta Dániel Kovács Gábor Kovács Gergő Lányi Tamás Máté Imre Nemes Márk Tamás Pajic Robert Patkó Dömötör Pollák Attila Szabó Olivér Szőllősi Tibor István Takács Dávid Takács Márk György Takács Tamás Urbancsok Tamás BSc Közlekedésmérnöki Bujdosó Balázs Busai Mónika Juhász Tamás Péter Szabó Patrick Ernst BSc Közlekedésmérnöki Dobsa Dávid Miklós Kovács László Nagy Ádám András BSc Pénzügy és számvitel alapképzési szak Fodor- Biró Sarolta Kordai Melinda BSc Védelmi igazgatási
109
Antal Renáta Ács Zsófia Aschenbrenner Dávid Babina Roxána Bakallár Benjamin Áron Benyó Patrícia Mária Bergkessel Attila Bodnár László Bodnár Tamás Borsos Dávid Budai Zsolt Endre Csajbók Eszter Csóti Diána Davidovics Sándor Deli Zsófia Dudás Gábor Farkasinszki Mariann Fekécs Gábor Zoltán Frankhauser Péter Adeodát Gyetvai Dávid Hanny Ákos Hatvani Zsolt Horváth Dóra Horváth Patrik Jaksa Petra Juhász Cintia Juhász Enikő Kállai Viktor Zsolt Kiss Dániel Simon Kovács Gergely Gábor Kovács Márton László Laki Erika Lepsényi Kornél Madarász Viktor Simon Major Dalma Márfi Tamás László Mihályi Viktor László Nagy Beáta
110
Onodi Barbara Preiner Bálint Csaba Ragács Nikoletta Rideg Zsolt Rosta Petronella Rózsemberszki Áron Sárközi Orsolya Sike Krisztián Somogyi Gergely Soós Zsuzsanna Spengler Monika Szendy Viktória Anna Szőnyi András Gábor Tatár Zoltán Ullmann Dániel Urbán Éva Renáta Valek Zsófia Vári Csilla Vona Gábor Balázs BSc Védelmi igazgatási Bán Vanda Bodor Péter Máté Zoltán Zugor Róbert BSc Védelmi igazgatási Antal Zoltán Bakcsi Renáta Bálint Anett Bodó Dávid Czakó Balázs Csapó Balázs Csonka Dóra Deák Csaba Attila Dobován Alexandru Norbert Egyed Réka Faludi Orsolya Margit
Fekete Katalin Gyalog István Gyurina Adrienn Harangi Zsolt Horváth Balázs Jagadics Tünde Jeruska József Klenik Szabolcs Kós György Gergő Kovács Máté Könyves Imre Kremniczki Enikő Kusnyár Sándor Mihály Lukács Éva Madarasi Anett Munkácsi Máté Nagy Gergely Pap Dorottya Rambold László Sárközi Tamás Schrempf Attila Sebestyén Szabolcs Sporléder Tamás Strobbel József András Szabó Dénes Szabó Dénes Tamás Szabó Tamás Szakács Károly Péter Szlovák Krisztián Tokodi Panna Tóth Kinga Ildikó Trinyik István Turai Bálint Vékás Kovács Zsolt Zakariás Gábor Zámbó Tímea
MSc Biztonság- és védelempolitikai Dömölki Zsolt Hugyi Judit Kecskésné Berhardt Margit Kovács Anna Nagy Balázs Nagy Eszter Nóra Pisák Alexandra Kinga Szabó Bence Tölgyes László Roland MSc Katonai műveleti logisztika Baranyi László Bebők Viktor Norbert Csengő István Csontos Róbert Dudics Péter Fehér Ferenc Frankó Szilveszter Kévés Zoltán Patyi Dávid Tihanyi András Tóka Gyula MSc Katonai üzemeltetés mesterképzési szak Farkas Béla Gombás-Kása Éva Kiss Jenő Rajki János Rajnai János Iván Susa Gábor MSc Katonai vezetői Bódai Miklós Cseh Balázs
111
Dlabig Péter Donkó Tamás Enyedi Attila Faragó Péter Fekete Csaba Zoltán Gacsal János Szabolcs Gera Ferenc Halász Csaba Herczeg Attila Imre Gábor Attila Kajtár János Kiss Attila Imre Kovács István Kovács Krisztián Legoza Bálint Csaba Lőrincz Attila Matos István Méhes Andrea Molnár Mihály Molnár Tibor Nagy Róbert Petruska István Schleisz Ferenc Tamás Szatai Zsolt József Szávai Károly Takács Zoltán Tóth András Tóth Kálmán Varga Norbert Varga Péter Varga Zsolt Végső Sándor Zentai Károly MSc Védelmi igazgatási Ambrusz József Babina József Bálint Szilárd
112
Balog Fatime Beda Adrienn Bedőcs Attila Bodai Ida Bónácz Rudolf Boncz Gergely Bőjti Alexandra Csóti Péter János Csősz László Darabánt Sándor Dombrády Gábor Drapak Roland Gál Attila Gergely Gulyás László Gulyás László Hajdu Gábor Hegedűs Hajnalka Herbszt Krisztina Jungné Szabó Krisztina Kalamár Norbert Kalamár Szabolcs Kátai-Urbán Irina Szergejevna Katona József Péter Kiss Enikő Kiss Szabolcs Kondás Kornél Kovács Ferenc Kovács Gyula Lakos Zoltán Liliom Tibor Mecsei Judit Molnár Zoltán Mórocza Árpád Morvai Cintia Klaudia Nádi Boldizsár Nagy Erika Nagy Lajos Nyesténé Hajnal Marianna
Ócsai Mihály Osztos Orsolya Plébán János Kristóf Ronkovics Milán Sütő Ákos Szakál Andrea Sztodola Tibor
Tóth Renáta Tóth Tibor Urbán Anett Völgyi Ágnes Zsemlye Gábor
Közigazgatás-tudományi Kar Európai és nemzetközi igazgatás Bödök Dalma Eszter Czédli Roberta Cserényi Tímea Csobán Barbara Csupor Máté Farkas Nóra Filo Zsófia Borbála Gutveiler Tímea Habran Szabolcs Hornyák Judit Horváth Klaudia Hölgye Hajnal Ibrányi Orsolya József Balázs Kaszab Éva Kis-Molnár Flóra Kovács Kitti Alexa Lukács Gabriella Maróti Dávid Sipos Szilvia Soós Lívia Soucsek Dóra Szalai Attila Gábor Szentgyörgyi Anna Szilágyi Bettina Szólák Szilvia
Takács László Timár Zoltán Titkos Zsófia Szilvia Tóth Zoltán Balázs Vágó Péter Károly Igazgatásszervező Ágoston Máté Alföldy Csaba Babcsány Zsófia Babus Fruzsina Balangó Lilla Baloghné Erdős Mária Bánfalvi Kornélia Anikó Bánhalmi Emilné Baracskay Rita Baranyi Nikolett Barkó Zsuzsanna Márta Barna Mónika Barna Péter Bártfay Bianka Bartha Lilla Bianka Bednanics Andrea Belák Erika Bencsné Tanyi Ildikó Bendik Dóra Benefi Géza Gyula Benics Mariann
113
Bihary Gábor Bikaliné Bodnár Andrea Bíró Adrienn Biró Ágnes Bíró Klaudia Bogdán Bernadett Borics Kitti Botka Zsanett Zsófia Botka Zsuzsanna Bottyán Ildikó Vivien Buda Ákos Buzics Patrícia Czene Istvánné Czibolya Petra Czifra Alexandra Csomor Ildikó Csutak Boldizsár Dani Magdolna Dániel Dorottya Luca Darabánt Dóra Dávid Dániel Deák Dorottya Demény Edina Dimák Anita Doroginé Kapros Katalin Dósa Edina Dudás László Mártonné Duma Alexa Éber Gabriella Ebergényi Krisztina Anna Edőcsné Kasza Éva Erdélyi Csaba Eszenyi Nikolett Farsangné Berki Viktória Fejér Mercédesz Feltizi-Veress András Funovics Éva Füleki Krisztina
114
Fűri Zita Sára Gábor Erzsébet Garda Fruzsina Gazdag Tünde Gémesi Evelin Zsuzsanna Gerendai Dorottya Gógán Bálint Gólya Rita Gombkötő Péterné Gordos Melinda Veronika Gorzsás Dávid Görög Anita Gróza Dávid Csaba Gulyás Györgyné Gyenes Tiborné Gyenesné Veres Helga Gyuricza Gergő Gyürki Zoltán Hajnal Ildikó Halász Laura Hegedüs Adrienn Hegedűsné Balló Éva Hegyi Kristóf Pál Herkovics Nadinka Hiervarter Béla Holló Éva Brigitta Holló Miklós Horváth Eszter Horváth Zsófia Horváth Zsuzsanna Hoschek Éva Hudecz Izabella Ilisz Mónika Illés Judit Jakobi Viktória Jászay Kata Juhász Viktória Karkusz Dóra
Kassai Mercédesz Kecskés Zoltán Istvánné Kelecsényi Rita Krisztina Kelemen Katalin Piroska Képe Mátyás Király Gábor Kiss Boglárka Kiss Evelin Kiss Veronika Klausz-Pődör Georgina Kocsis Anikó Kónya Katalin Kósa Fanni Kótaji Anita Kovács Anita Kovács Bettina Kovács Gergely Kovács Laura Kovács Nóra Kovács Patrik Gergő Kovács Zsuzsanna Orsolya Könczei Anikó Krajczár Szabina Krisztik Judit Kruk Melinda Kutyifa Sándorné Sinkovicz Csilla Lábas Ildikó Lángné Németh Viktória Látrányi Anna Éva Légrádi Vivien Lukács Alexandra Magurszkaja Jana Jaroszlavovna Magyar Bernadett Magyar Kitti Magyar Mónika Magyar Nóra Ágnes Major Kinga
Majzikné Hatlaczki Anikó Makrainé Tresz Anikó Malya Ildikó Mándity Róbert Mátyás Mónika Medgyesi-Szabó Rozália Margit Megyeri Tamás Meggyesi Krisztina Mészáros Viktória Mikes Benedek Miklós Ágota Mikó Éva Magdolna Mikula Krisztián Minya Márton Zoltán Mojzinger Kitti Molnár Edina Molt Melinda Mrázik Bálint Nádas Edina Nádudvari László Dezső Nagy Annamária Nagy Brigitta Nagy Levente Nagy Lívia Jolán Nánássy Gabriella Nemes Andrea Nóbik Henriett Szilvia Novák András Pácz Laura Liza Pertorini Szandra Erzsébet Pintér Réka Pogácsás Mónika Pohl Marietta Rácz-Jugovits Anita Rutai Zsófia Sándor Melinda Rita Sáray Kata Schrankóné Földesi Judit
115
Sinka Krisztina Sipos Szilvia Soós Rita Stanitz Gábor Sulai Veronika Szabó Gábor Péter Szabó Míra Szakola Zoltán Szalai Patrícia Szegner Regina Szemző Ildikó Szilágyi Hajnalka Szilágyi Zoltán Szilvássy Gabriella Szimandlné Szolnoki Gabriella Szintai-Major Viktória Szondy Lilla Szőke Andrea Szücs Brigitta Szücs Ibolya Takács Anita Tényi Judit Terhes Dávid Tiborszki András Tiszlavicz Eszter Tóka Réka Tomacsek Klaudia Virág Tomasits Zsuzsanna Tóth Adrienn Tóth Hanna Tóth Veronika Tóthné Sztaniszláv Anikó Erzsébet Totobé Eszter Török László Török Rebeka Petra Valczer Balázs Válé Brigitta
116
Varga Andrea Varga Sándor Városi Luca Vas Gabriella Vass Adrienn Kinga Veres László Villányi Zsófia Vizi Adrienn Viktória Vlasics Vivien Vogyeraczki Gábor Wéber Henrik Olivér Zagyva Martin Zsidi Bernát Jakab Zsigmond Adrienn Diána Zsiros Petra Fanni Zsolcsák Alexandra közigazgatási mesterképzés Ablonczy Erika Tünde Almádi Nóra Arató Alíz Balázs Brigitta Becker Domonkos Miklós Bencsik Balázs Böle Renáta Csapó Eszter Császár József Viktor Cser Gyöngyi Csicsai Dóra Csizmadia Dorina Deákfalvi Virág Dienes Andrea Ertsey Csilla Fehér Viktória Fejes Mária Foltin Hajnalka Fülöp Péter Gál Orsolya
Gáspár Katalin Grégerné Papp Ildikó Halász Adrienn Hásás Lili Horváth Gyöngyi Hriczu Dóra Iván Dániel Kelemen Nóra Kempf Kitti Kiss Viktória Kovács Attila Kovács Krisztián Tibor Kövecses József Labancz Imréné Lantos Erika László Anett Ildikó Lévai Lilla Lózs Adrienn Major Krisztina Markovics Tamás Gábor Maróti Andrea Nagy Dorottya Neubrandt Márk Orosz Attila Ozsváth Emőke Edina Pálfi Norbert Tamás Pallay Klára Pernesz Annamária Pétervári Eszter Pintér Nikolett Popovics Rita Erzsébet Pretz Bálint Puskás Noémi Rácz Zsófia Sebestyénné Tóth Szilvia Szabó Imre Istvánné Szalai Alexandra Szántó Csilla
Szijj Fanni Szurok Judit Tóth Alexandra Tóth László Tölgyesi Gergely Túróczi Zoltán Vadászi Gábor Varga Márta Virág András Tamás Zbiskó Anett Nemzetközi igazgatási Baár Gábor Bak Viktória Baki Ádám Baksa István Balázs Dániel Barcza Nikolett Gabriella Beck Alexandra Benedek Eszter Brandhuber Attila Braun Lotti Éva Csere Viktória Csőke István Deák Anikó Domokos Klaudia Doncsecz Edit Dora Beáta Dömötör Norbert Péter Emmer Ágnes Erdész Anett Gabriella Etelaky Béla Zsolt Farkas Andrea Fazekas Gergő György Edina Hartai Hanna Homlok Orsolya Kelemen Kunigunda Diána
117
Kersák Olivér Márk Kiss Annamária Kóródi Gergő Kovács Enikő Kovács Eszter Kovács Gábor Kovács Vivien Kőhidi Csilla Kövy Eszter Lipcsei Ádám Lippenszky Máté Lukács Dávid Mankó Zsófia Mártha Enikő Máté Dóra Megyeri Edit Misztina Zsófia Gabriella Móri Krisztina Nagy Beáta Nagy Bianka Papucsek Kitti Plehel Boglárka Popovics Mihály Puskás Anna Rédlinger Bianka Retkes Dorottya Sándor Flóra Sárosi Olivér Simon Balázs
Skuta Vivien Szabó Janka Klára Szalay Borbála Székely Tímea Katalin Szigeti Júlia Szőgyén Leona Kitti Takács Brigitta Zsanett Tóbiás Gábor Tóth Adél Tóth Péter Üveges Anita Váradi Dóra Virág Viktória Vitéz Viktória Wallner Vivien Wanda Költségvetési ellenőrzés Szakirányú Továbbképzés Bocsi Beáta Forgács István Hajniss Nikoletta Hermann Mária Judit Huszti Angéla Dorottya Dr. Novák Zsuzsanna Pálfi Győző Preiss Erzsébet Szécsi Gabriella Szólák Szilvia
Rendészettudományi Kar Bűnügyi igazgatási (bűnügyi nyomozó szakirány) Abaházi Dávid Árvai Edina Aszalós Bence Áron Bandula Márk
118
Békefi Zoltán Békési Fruzsina Ágnes Benyó Hajnalka Boncsér Ákos Boros Andrea Czifra Ádám Miklós
Csontos Orsolya Emődi Miklós Engelhardt Edina Fejes Gábor Gerebenics Péter Győri Balázs Hajdú Gergely Hász Dániel Havaj Tamás Horváth Edina Hubay Márk Hugyecz Ádám László Kincses László Kiss Balázs Kohn Orsolya Kolláth Ferenc Kristóf Komor Tamás Kovács Márk Zsombor Magyar Marcell Márton Gábor Máté Alexandra Metzger Máté Mihajlov Ljuba Molnár Richárd Nevedel Melitta Pánczél Botond Pelyhe Zsolt Rajkó Ádám Surányi Vivien Szajki Dóra Szendrey Zsuzsanna Szöllősy György Terbócs József Terdik Olivér Tóth Gábor Tóth Rebeka Vivien Várhegyi György
Bűnügyi igazgatási (gazdaságvédelmi szakirány) Bálint Ágnes Balla Attila Bukodi Ádám Goják Zoltán Horváth Anikó Katalin Huszics Laura Jáborcsik Kristóf Kaszányi Patrik Kiss Viktor Kovács Eszter Lilinger Tamás Ludányi Csaba Németh Zsuzsa Oldal Kata Pap Gergely Ravasz Gergely Simai Marianna Szita Balázs Vasas Roland Bűnügyi igazgatási (pénzügyi nyomozói szakirány) Baranyi Attila Roland Berkics Barnabás Bihari Gábor Brics Attila Csepreghy Lóránt Habda Zsolt Harangi Adrienn Hegedüs Anett Kazsimér József Kertész Bence Kis Katalin Kovács Dalma Móré Katalin Murányi Zsolt
119
Pásztor Annamária Sándor Anita Sejben Péter Sztancs György Márk Várszegi Anna Rendészeti igazgatási (biztonsági szakirány) Ábrahám Vivien Appl Norbert András Egri Barna Havas Zsolt Herczeg Vivien Hetesi Gábor Horváth Csaba Gábor Jármai Zsolt Kiss László Nagygyörgy Richard Alex Novák Ferenc Pánczél Zsófia Petrikó Annamária Pókos István Seregdy Sándor Szabó Balázs Szöllősi János Tóth József Vasvári Edmond Ferenc Vizler István Valter Zákányi Katalin Zavadil Tünde Rendészeti igazgatási (biztonsági szakirány-információbiztonsági specifikáció) Domokos Árpád Sárdi László Szabó Attila Székács Norbert
120
Tóth-Bibó István Tóthné Bedő Csilla Rendészeti igazgatási (büntetés-végrehajtási szakirány) Bősze Dóra Fekete Pál Ferencz Bálint Horváth Zoltán Joó Gergely Szabó Krisztina Rendészeti igazgatási (határrendészeti szakirány) Agócs Kristóf Bidiga Lóránd Bíró Renáta Boros Dávid Boross Dóra Brebovszky Eszter Czáll Bettina Csordás Zsanett Nikoletta Endrődi Zsófia Fehér Gábor Hasznos István Zoltán Kaszpari Dorisz Komlósi Attila Zoltán Matúz Bence András Molnár Attila Óh Kitti Oláh Ágota Rakóczi Dániel Szabó Mátyás Szemán Dániel Szendi Péter Sziklay Éva Krisztina Tarsoly Gyula
Rendészeti igazgatási (igazgatásrendészeti szakirány) Hajdu Kornél Halász Zsuzsanna Henye Adrienn Juhász Rebeka Kárpáti Erika Németh Kinga Andrea Obernyik Zoltán Oláh Martin Viktor Pataki Gergő Szabó Szilvia Szemán Dániel Tóth Endre Rendészeti igazgatási (katasztrófavédelmi szakirány) Arany Bálint Barta Dóra Kurityák Máté Martonosi Ádám Pataki Tímea Sáfián Viktória Suskovics Evelin Szijártó Péter Szolnok Katalin Terdik Nikoletta Rendészeti igazgatási (katasztrófavédelmi szakirány-tűzvédelmi specifikáció) Barta Ernő Gscheidt Tamás Róbert Kiss Károly Rendészeti igazgatási (közlekedésrendészeti szakirány) Bagi Róbert
Béres István Draskovics László Éder Tamás Hajdu Márk Horváth Zsófia Kerényi Márton Kondor Katalin Mihovics Szabina Molnár Ildikó Nyeső Csaba Nyúl János Póta Diána Pressburger Tamás Rabócz Tamás Rideg Gábor Simon László Sipos Emese Tatár Imre Vajta László Varga István Rendészeti igazgatási (közrendvédelmi szakirány) Baján Barbara Berta Péter Czoczek Ákos Csik Tibor Csikesz Tamás Fazekas Sándor Govnik Tamás Illés Ferenc Jova György Kocsa Dániel Kovács Dóra Kovács Éva Kovács József Kukk Nikoletta Lacza Zsolt István
121
Lisztmajer Tamás Major Zsigmond Major Zsuzsanna Mátyás Noémi Németh Katalin Orosz Eszter Papp Dávid Póth Gabriella Sándor Ákos Szabó Viktor Takács Zoltán Torsa Dániel Zsemberi Lajos János Rendészeti igazgatási (vámés jövedéki igazgatási szakirány) Betlehem Viktória Ferencz Zsófia Filipovits Róbert Halasi Mónika Kajor Tamás Kajzer Veronika Karacs István Kiss Béla Kovács Róbert Kullár-Halász Ferenc Lukács László Mergancz Nóra Orgován Henrietta Paranai Krisztián Pázmándi Csilla Saly Csaba Szabados István Szegedi György Török Eszter Trencsényi Tibor Rendészeti vezető (MA)
122
Balláné Borsos Tímea Belovai Róbert Bertalan Dávid Bogdány Gyula Both Réka Edina Burján István Csiga Szabolcs Döbröntey Norbert Ferencsik Raymond Geszler Csilla Görömbei Zoltán Gyurnik Mária Katalin Handl Tamás Horváth Róbert Zénó Horváth Tamás Balázs Jó Ferenc Juhász Zoltán Miklós Kaposi József Kardos Miklós Katona Zoltán Kiss Róbert Krajnyák Péter Labbancz Miklós Maticsek Helga Medve Judit Anna Molnár Balázs Müller Mónika Zsuzsanna Nagy József Osikóczki Andrea Riczu Klára Simkó Kitti Linda Somos Attila Soós Szabolcs Kálmán Szabó Edit Szabó Viktor Szakács József Szentiványi Balázs Tóth Tamás György
Varga István Vastag Gyula Mihály Dr. Vucseta Zoltán Zahorecz Sándor Zierer Ildikó Kriminalisztikai szakértő Szakirányú Továbbképzés Balla Csilla Julianna Csanádi Zoltán Fejes-Szabó Gyöngyi Fenyvesiné Szkárosi Beáta Galambos Etelka Dr. Gáll Gergely
Hajdu Imre Hengl Melinda Dr. Ihász Judit Ágota Kinál Zsuzsanna Andrea Dr. Klement Lívia Írisz Kovács Gabriella Lapis Péter Mihalik Béla Persányi Erika Rotter Zoltán Sajgó Ildikó Zajzon Zoltán
Vezető- és Továbbképzési Intézet 2013/14 tanév 1 félév
Integritás tanácsadó Ádász Ildikó Balázsy Péter Dr. Balogh Zsolt Bándy Attila Csongor Barcsai Borbála Dr. Barla-Szabó Tamás Dr. Benkő Krisztina Dr. Bige Csilla Erzsébet Dr. Borka Zoltán Dr. Budaházy Gábor Dr. Czakóné Lőkös Gabriella Csábrák Petra Dr. Cseszlai Éva Dr. Csillag Erika Deák Edit Dékány Éva Dobos Csaba Domokos Péter Döme Andrea
Drávai Henriett Dr. Emberovics Anita Dr. Farkasné Jakus Anikó Ficsór Emese Dr. Gonda Mónika Dr. Göröcsné Godó Orsolya Gyalog Sára Anna Gyarmathy István László Győry András Halmainé Dr. Takács Rita Dr. Hámor Tamás Dr. Hancz Attila Dr. Háncs Enikő Dr. Hegedüs Krisztina Ildikó Dr. Herczeg András Horváth Gergő Tamás Hunyadi Hunor Gábor Dr. Illés Tamás Illésné Dudás Erika Imre Péter Dr.
123
Jónás Richárd Józsa Erika Juhászné Lantos Melinda Kántor Andrea Katalin Karsai Ildikó Katona Attila Dr. Kenderessy András Dr. Keresztesi Béla Dr. Kéri Endre Kis Csaba Dr. Kiss Gábor Szabolcs Dr. Klotz Péter Dr. Kólya Valéria Koncz Petra Kongorácz Tamás Konrád László Dr. Kovács Katalin Kovács Sándorné Kovács Tamás Kozma Katalin Eszter Dr. Kölber Ágnes Dr. Kövesdi Katalin Edit Krauss Ferenc Gábor Kunné Páger Judit Liptai Ágnes Locherer-Regős Adrienn Lovas Katalin Mák László Mezeiné Dr.Ludvai Erzsébet Miháltz András Dr. Nagy Balázs Ágoston Dr. Nagy Márta Nagy Mónika Németh Ádám Németh Adrienn Németh Valéria Nyírőné Czentár Ottília Csilla Oros Mónika
124
Orosz Ferenc Gábor Ördögh Andrea Papp Viktória Péntek Gábor Dr. Pintér Beatrix Dr. Piri Hajnalka Dr. Póllai Edina Zsófia Princzkel Jozef Puskás Mónika Rita Rakonczay Ildikó Dr. Réz Krisztina Samuné Dömötör Réka Sándor Mihály Dr. Sárkány Péter Dr. Sebők Ákos Sebők Melinda Rita Soóky András Soóky Krisztina Soós Andrea Dr. Soós Ildikó Szabó Tünde Szabó Zsolt Dr. Szekendi Gyöngyvér Dr. Szekér Judit Dr. Széplaki Andrea Szikora-Szabó Márta Szögeczki Ildikó Dr. Szucsigán Ádám Dr. Szujóné Végh Hajnalka Takáts Attila Dr. Terbe-Szabó Csilla Dr. Tóth Irén Tóth Péter Miklós Dr. Tóth Sándor Török Anita Tuka Beatrix Turóczi Zoltán Dr. Ujszászi György Szabolcs Dr.
Vagner Ferenc Váradi Mónika Varga Zoltán Vass Norbert Wagner Csaba Lajos Zömbik Veronika Olga Kormányablak ügyintéző Abonyi Géza Abonyi Györgyné Ábrahámné Baráth Dóra Ácsné Szemes Hajnalka Ádám Ágnes Ádám Ibolya Adamcsik Éva Adameczné Szeles Mariann Dr. Adamik Nikolett Adamikné Bakó Gabriella Adzsizadáné Bedő Anita Áfra Lajosné Ágoston Erika Terézia Ágoston István Dr. Aipli Petra Ajtai Melinda Ákosi Ádám Gábor Dr. Albrecht Annamária Albrecht Kálmán László Alföldi Barbara Almási Ágnes Almási Erzsébet Almási Lászlóné Almási Roland Márk Alszegi-Miskolci Anett Dr. Altstädler Zoltán Ambrus Beáta Ambrus Gizella Ambrus Valéria Amtmann István Ernő
Andicskuné Császár Anna Andráskó Roxána Andrásné Pataki Csilla Andrássy Evelin Anikó Androsics Beáta Dr. Androsics Zoltán Angyal Anikó Angyal Tamás Angyal Zsuzsanna Dr. Angyalné Liker Ágnes Júlia Antal Gabriella Antal Istvánné Antal Mária Antal Tünde Antal Viktória Antal Zita Antal Zsanett Antalicz Attiláné Antos Zsófia Zsuzsanna Antus Adrienn Apostol Gáborné Appelshoffer Márta Áprily-Kovács Krisztina Aracs Józsefné Aradi Marianna Arany Júlia Arany Virág Veronika Árgyelán Andrea Árgyelán Attila Árgyelán Hajnalka Árgyelánné Barcsi Katalin Árgyelánné Oláh Szilvia Árkosi Károlyné Arnótfalvy Rita Árok Dávid Árva Imréné Árvai János Árvainé dr. Baksa Júlia
125
Aszódi Erzsébet Ottília Asztalos Viktória Augusztin Eszter Dr. B. Kis Ildikó B. Kovács Sára Dr. Babar-Berecz Beáta Bábszki Csaba János Bács Judit Bacsa Hajnalka Bácsalmási Irén Bácsi Antalné Bácsi József Bacsik Dorina Rita Bacskai Julianna Bacskainé Nagy Magdolna Bacsóné Sárosi Tímea Badics Attila Badics Judit Dr. Bagdács Mónika Bagdi Nikolett Bagi András Bagi Zsolt János Bagladi Márk Bagó Ildikó Bagosi Erzsébet Bágyi Balázs Bágyiné Módos Éva Bai Tímea Baier Tibor Bajkóné Szeibert Erzsébet Bajzákné Somoskövi Éva Bak Gábor Ervin Bak Imre Dr. Bak Zoltánné Baka Krisztina Dr. Bakiné Farkas Ildikó Bakó Ilona Bakon Beáta
126
Bakonyi Szilvia Bakos Andor Bakos Andrea Erzsébet Bakos Erzsébet Bakos Györgyné Bakos Zsanett Bakos Zsuzsanna Bakos-Kovács Vanda Bakosné Holló Erika Dr. Bakosné Kozák Katalin Balák Gyuláné Balatoni Réka Zsuzsanna Balázs Andrea Balázs Eszter Jolán Balázs István Balázs Katalin Balázs Márta Balázs Péter Balázs Róbert Balázs Tímea Eszter Balázs Valéria Dr. Balázsi Edit Bali Rita Mária Bálint Erika Bálint Erzsébet Bálint Ibolya Bálint Judit Katalin Bálint Katalin Bálint Magdolna Bálint Márta Bálintné Kelemen Zsuzsanna Bálintné Kovács Edit Ballai Mihályné Balláné Kulcsár Mária Balog Anett Balog Imre Balog Istvánné Balog Zoltán
Balog Zsófia Balog Zsuzsanna Balogh Anita Balogh Beáta Balogh Borsa Balogh Erika Magdolna Balogh Gyöngyvér Balogh Hajnalka Balogh Imréné Balogh István Balogh Józsefné Balogh Marianna Balogh Pál László Balogh Tímea Balogh Tünde Balogh Zoltán Baloghné Bertalan Tímea Baloghné Kerek Ágota Baloghné Lázár Erika Baloghné Liebháber Csilla Dr. Baloghné Moravcsik Ildikó Baloghné Nagy Éva Tünde Baloghné Németh Ágota Baloghné Pesthy Irén Baloghné Zámori Éva Balogné Bahor Rita Balsai Bertalanné Balyi László Bán Edina Bánáti Eszter Bander Ilona Hilda Bándi Andorné Bánfi Zsuzsanna Dr. Bánhegyi László Bánhegyi Margit Zsuzsanna Bánhegyi Renáta Bánhidiné Kovács Mária Bankó-Miskó Anett
Bannáné Biró Judit Dr. Bánszkiné Megyesi Anita Bánvölgyi Linda Bányai Katalin Bányai Krisztina Irén Bányainé Tihanyi Mónika Erzsébet Baracsiné Jenei Andrea Bárány Ferenc László Bárány János Ferenc Baranyai Szilvia Baranyi Ágnes Baranyi Mária Barasits Zsolt Barát Szabina Baráth Annamária Dr. Baráth Csilla Baráth Edit Baráth Réka Baráthné Dani Korinna Baráthné Molnár Margit Baráti Zsoltné Barczi Andrea Bárczi Izabella Barcsai Zsuzsanna Barcsayné Nagy Zsuzsanna Bardócziné Barkóczi Andrea Bárdos Katalin Bárdos Kitti Bárdosné Bojtos Edina Bárdosné Korózs Edina Bári Szilvia Bári Valéria Barka Ágnes Barna Edina Barna Györgyi Mária Barna Jánosné Barnáné Demeter Mária Edit Barnáné Mohai Piroska
127
Báron-Rusz Réka Barta Ágnes Dr. Barta Ferenc Barta János Barta Zsolt Barta-Géresi Orsolya Dr. Bartal Zita Bartalusné Schlai Ottilia Bartáné Bede Csilla Bártfai Brigitta Bártfay Eszter Erika Bartha Mercédesz Bartyik Márta Ágnes Basa Istvánné Basics-Palkovics Éva Básti Krisztina Bata Marianna Éva Báthor Ildikó Baticz Valéria Bátonyi Tibor Batta János Dr. Bátyi Anna Battyányi Norbert Bauer Gabriella Baukóné dr. Pribojszki Szabina Baumann-Boda Brigitta Baumanné Méder Melinda Baumstark Eszter Dr. Bazsó Tímea Bazsó-Katona Anita Bebők Sándorné Beck Eszter Bede Ágota Bedecs Andrea Bedő Katalin Bedő László Róbertné Bedőné Skoda Ilona Beke Georgina
128
Békefi Rita Békés Gabriella Békési Ivett Zita Dr. Békési Mónika Békési-Tordasi Edit Bekő Enikő Belovicz Melinda Beluscsák Csilla Anna Bencze Gyöngyi Bencze Gyuláné Bencze Márta Irén Bencsicsné Tóth Krisztina Bencsikné Hajdú Ildikó Bencsikné Merena Lívia Bencskóné Ferenczi Beáta Bendáné dr. Gáspár Anita Bende Kornélia Vilma Bene Imréné Benedek Andrásné Benedek Margit Benéné Bozsek Anna Benéné Brózsely Anita Benéné Kiss Judit Hajnalka Benes-Szilágyi Lilla Benke Andrásné Benkó Ildikó Benkő Attiláné Benkő István Benkő Katalin Benkőné Endrei Katalin Benkőné Lovász Andrea Benkőné Molnár Judit Benyhe-Kisné dr. Hajdú Zsuzsa Benyó József Bérces Berta Mária Bérciné Nyerges Judit Berczeli Gábor Bercsényiné Kiss Petra
Berdál Péter Berecz György Mihályné Berecz-Szatmári Boglárka Berei János Ferencné Berényi Éva Berényi Gáborné Berényi Regina Berényi Zoltán Berényiné Simon Julianna Béres Attila Beri Orsolya Beringer Dávid Berkecz Kornél Berkesiné Balázs Gyöngyi Berki Andrea Berki Andrea Berta Balázs Berta Gyula Berta Somogyi Dóra Bertalan Imre Berta-Tóth Ibolya Éva Bertók Tiborné Besenyei Andrea Besenyei Zoltán Besenyeiné Mező Györgyi Besenyi Ildikó Bessenyeiné Helmeczi Edit Besszerné Halmi Györgyi Beták Zsuzsanna Betuker Péter Biczóné Dworschák Andrea Bicsérdi Miklós Bideczki Jánosné Bihari Gitta Dr. Bihari Józsefné Bihari Kornél Bihari Nóra Dr. Bihari Viktória
Bihary Adrienn Georgina Dr. Bihary Zsuzsanna Bilecz Julianna Bilkai Andrásné Bimbóné Mihály Ildikó Bindis Lajos Zoltánné Biri Lászlóné Biriszló Beáta Birkés Ferenc Roland Bíró Ágnes Dr. Biró Brigitta Biró Erika Bíró Eszter Bíró Éva Bíró Józsefné Biró Magdolna Márta Bíró Szilvia Biró Tiborné Bíró Viktor Biró Zsuzsanna Biró-Balogh Anikó Bíróné Gosztolai Andrea Bíróné Hegyi Irén Jolán Bíróné Kiss Gyöngyi Biróné Kresz Mónika Bíróné Magda Henrietta Bíróné Palotai Éva Bíróné Szabó Henrietta Bischof Margit Blága János Dr. Blaschek Ottó Blaskó Zoltánné Blaskó Zsolt Boár András Boczkó Krisztina Bocskainé Béres Edit Márta Boda Ildikó Katalin Boda Tünde
129
Bodáné Bakó Márta Lívia Bódi Szilvia Bódis Edina Ágnes Bodnár Ágnes Bodnár Enikő Bodnár Juliánna Bodnár Klára Bodnár Nóra Bodnárné Sorosánczki Katalin Bodó Piroska Bodócs Mariann Bodóné Csillag Tünde Bodor Éva Bodor Lászlóné Bodorné Pancza Zsuzsanna Bodrogai Tibor Dr. Bodroginé Baranyai Erika Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna Bogár Márta Bogár Veronika Bogáti János Bogdán Ildikó Bogdán József Bogdán Judit Bogdán László Bogdán Péter Bogdán Zoltán Bognár Györgyi Bognár Krisztina Bognár Lászlóné Bognár Zsófia Helga Bognár Zsuzsanna Bognár-Kelemen Éva Bognárné Szalai Viktória Bognárné Virág Klára Bogyayné Szabó Szilvia Zsuzsa Bója Györgyné Bojtor Szabolcs Levente
130
Bokor Erika Boldog Angelika Bolfán Istvánné Simon Ágnes Bolgár Mónika Bolla Attiláné Bolyó Orsolya Magdolna Bondár Balázs Bónis Imre Jánosné Bontovics Szilvia Boór Katalin Borbély Tibor Borbélyné Jakócs Annamária Borbélyné Nagy Mária Boreczki Lászlóné Bori-Paczolay Erika Boriszovné Gábriel Erzsébet Boros Edit Boros Károly László Borosné dr. Szabó Rita Borosné Seres Viktória Borovics Lászlóné Bors-Földi Katalin Borsik Miklós Borsos Andrea Borsos Natália Borvák Erzsébet Borzavári Bianka Bosnyák Gréta Bóta Ildikó Bóta Lászlóné Bótáné Juhász Beáta Botás István László Both Borbála Dr. Both Hajnalka Botka Gyuláné Botkáné Szabó Viktória Botos Barbara Bottás Anikó
Bozó Péterné Bozsik Judit Éva Bozsik Krisztina Bozsó Beáta Bozsóné Bobcsik Mária Irén Bőcs Etelka Bődör Marianna Bögös Ágnes Bögös Éva Dr. Böjtösné Hangácsi Ágnes Anna Bölkény Anita Bőnisch Beáta Börcsökné Füleki Lívia Böröcz Gyuláné Böröczfy Anikó Böröczki Katalin Böröczné Horváth Gabriella Bősz Róbert Bősze Boglárka Bradács Jánosné Brassói Gáborné Braun Attila Braun Imréné Braun Zsolt Zoltánné Braunmüller Anikó Breuer Marcell Brezina Emília Breznyik Mihályné Brunnerné Tóth Krisztina Buchholcz Gábor Dr. Buczkó Borbála Bucskó Éva Budaházi Attila Budai Béláné Budai Krisztina Budai Zsolt Budainé Szabó Zsuzsanna Buknicz Róbertné
Bukriné Deminger Ilona Bukta András Bulyovszky László Dr. Bundáné Molnár Tímea Burai Sándor Józsefné Burda Lászlóné Burda Viktória Burkus Szilvia Márta Bursics Ildikó Burst Gabriella Dr. Bús Istvánné Búza Tiborné Buzainé Kovács Margit Buzás György Buzás Mária Buzsáki Mónika Eszter Buzsics László Bükösdi Zoltánné Chrabákné Juhász Erzsébet Erika Cigler Anita Krisztina Cimpián Gabriella Cuba Zsolt Czakó Éva Czakó Veronika Czakóné Varga Judit Czapári Istvánné Czaun Katalin Dr. Czeczéné dr. Szirmai Gabriella Czégény Anett Czeglédi András Czeigersmidt Laura Czeiner Petra Czene Zoltánné Czérna Miklós Czettischné Greskó Katalin Czick Jánosné Czickné Izsák Anikó
131
Czikkely András Czimber Anna Katalin Czinder-Kovács Mónika Czinege Zoltán Czinege Zsuzsanna Czine-Schilling Szilvia Cziniel Eszter Czinkán-Zsejki Judit Czinki Tibor Péter Czinkóczi Sándorné Czinkócziné Tóth Barbara Czinkon Éva Czipó István Czire Magda Czirkó Margit Czirók Judit Czitor Gabriella Cződör Attila Czudor Márta Cs. Tóth Edina Csábi-Mező Éva Csák Ferenc Lászlóné Csáki Éva Csáki Zsuzsanna Csákiné Barnóczki Márta Csáklyás Alíz Erzsébet Csákvári Ilona Csákváriné Tóth Szilvia Csanádi Katalin Csanádiné Szigetvári Zsuzsanna Csankó Györgyné Csányi Ildikó Csányi Viktor Csányi Zsolt Csaplárné Szalai Krisztina Csapó Beatrix Császár Éva Császár György
132
Császárné Somogyi Tünde Mária Császi Janka Dr. Csatári Imréné Csató Sándorné Cseh Csaba Cseh László István Dr. Cseh Magdolna Cseh Szilvia Dr. Cseh Zoltán László Csehek Csilla Ágnes Csehné Horváth Adrienn Ágnes Csehó-Kovács Lászlóné Csehovics Gyula Jánosné Cselei István Attila Cselle István Dr. Csemerné Dömötör Renáta Csendesné Rimaszombati Judit Csendesné Tóth Ildikó Csenkiné Dr. Makay Enikő Csenteri Szonja Brigitta Csépe Zsuzsanna Cseplye Mónika Cser Jolán Margit Cser Róbert Dr. Csereklei Zsuzsanna Cseriné Posztós Krisztina Cserjési Anett Csernákné Szoboszlai Szilvia Csernákné Valaszkai Mária Csernela Katalin Cserpes Dóra Dr. Cserti-Czuppon Anita Cseszneki Ágnes Csicsely Szilvia Csík Annamária Csík Edit Szilvia Csík Zsuzsanna Csiki Annamária
Csikós Zsuzsanna Csillag Judit Csillagné Torma Lívia Csima Edit Csincsa Ingrid Csippán József Csira Judit Csirmazné Juhász Klaudia Csiszárné Ledényi Dóra Zsuzsanna Csitári Krisztina Csiziné Dr. Urbán Melinda Csizmadia Erika Csizmadia Erika Dr. Csizmadia László Csizmár Zoltánné Csoboz-Hoffmann Brigitta Csoma Bertalan Zoltán Csománé dr. Dreska Hajnalka Csomor-Molnár Dóra Csomorné Juhász Szilvia Csonka Edit Csonka Gábor Csonka Imre Csonka Lászlóné Csontos Andrea Dr. Csontos Zoltánné Csorba Enikő Csorba Mónika Csorba Rudolf Lászlóné Csorbáné dr. Jakab Edit Csordás Mónika Csordásné Major Tünde Csőke Dóra Dr. Csörgőné Pócsi Anita Csúcs Tünde Marianna Dr. Csuha Erika Csupernyák Csilla Dr.
Csurgai Katalin Csutiné Tóth Katalin Csutora Gábor Csüllög Ágnes Csüriné Cibián Piroska Dajka Imre Dr. Dajka Károly Dajka Tünde Damásdi Henrietta Damasiewiczné Vad Erzsébet Ágnes Dancs-Domonkos Marianna Dancsné Berecz Enikő Dányi Pálné Danyikó Józsefné Darabosné Békefi Sarolta Darai-Szabó Ildikó Darányi Zsuzsanna Darók Angéla Darukáné Huszti Andrea Dávid Krisztina Dávid Szilvia Dr. Dávid Viktória Dávidné Hári Irén Deák Piroska Dr. Deák Tamás Ferenc Deákné Olasz Edit Deákné Ökrös Jusztina Deákné Szabó Nóra Debreceniné Végvári Ildikó Debreczeni Márk Dede Márta Dékány Szilvia Deme Lászlóné Demeter Istvánné Demhardtné Rudolf Orsolya Demjén Lászlóné Demkóné Laczkó Marianna
133
Dénes Krisztina Rózsa Dr. Dergezné Mauch Edina Dérné Koltay Annamária Détári Emese Détárné Bártfai Éva Devecsai Lajos Dévényi Bíborka Devics Gabriella Dézsi Anita Tímea Dézsiné Vajna Zsuzsanna Dezsőné Ilyés Ildikó Katalin Dianovszky Andrásné Dibusz Judit Dienes Melinda Dr. Dinyáné Kovács Gabriella Disznósné Németh Mercédesz Dobai Gábor Dobainé Gábor Anett Dobókői Mária Dobos Tibor Dobos Tímea Dobos Zsuzsanna Dr. Dobosi Adrienn Dobosné dr. Csikós Virág Dobosné Halász Csilla Viktória Dobosné Szőke Enikő Doboveczkiné Sándor Tímea Doboziné Tóth Emőke Dobrai Judit Dohóczki Judit Dóka Csilla Dóka Edit Dolacsek Anna Dombi Csaba Domján Éva Domokos Ferencné Domokos Gabriella Doroszlai Edvin Péterné
134
Dorozsmai Éva Döllesné Kovács Gabriella Döméné Szabó Andrea Dömötör Éva Drabant Edit Judit Dragovics Veronika Drenda Erzsébet Droppa Jánosné Drótosné Dendel Emese Drozdikné Rozsi Terézia Dubi Andrea Edit Dubovszkiné Vámos Katalin Ducsai-Gacsal Anita Dudás Anita Dr. Dudás Benőné Dudás Dóra Judit Dudásné Fülöp Anita Dudásné Gábor Tünde Mária Dudás-Zsoldi Ágnes Dudaszegné Dr. Lajos Tímea Duhaj Pálné Dujmov Anikó Dukkon Eszter Duleczki Tímea Durucz Adrienn Dusáné Németh Györgyi Dworák Ede Roland Ecker Anikó Dr. Edelmayer Balázs Éder Péter Effenpergelné Dobos Éva Katalin Egervári Kinga Egressyné Somlóvári Orsolya Egriné Boldogh Tünde Egriné Rácz Éva Egyedné Márkus Krisztina Ehmann Zoltán Eke Otília Dr.
Elek Bernadett Dr. Elek Enikő Eleki Barbara Elekné Boros Gizella Dr. Elekné Lajos Katalin Piroska Előd Zsófia Emberovics Anita Dr. Emriné Bajnok Zita Engedi-Kovács Mária Engelbrecht Henriett Engi Edit Eőryné Dr. Mezei Orsolya Ercsei Vilmosné Ercsényi Tamás Erdei Anikó Katalin Erdei Sándor Erdei Tamás Gábor Erdei-Németh Tímea Éva Erdélyi Bernadett Anasztázia Erdélyi György Erdélyi Györgyné Erdélyi Tünde Erdélyiné Varga Éva Erdős Krisztián Erdősi Dániel Erdősi Réka Erdősiné Acsády Krisztina Erdősiné Szerető Julianna Erdősné Dudás Éva Erhetics Péter Dr. Erős Rózsa Erősné Mihály Klára Erőss Imréné Ésik Krisztina Eszlári János Dr. Etl Szabina Éva Tiborné Fábián Anita
Fábián Ferenc Lászlóné Fábián Judit Fábián Mária Fábián Nóra Fábián Zoltán Fábiánné Badacsonyi Ágnes Dr. Fabiszné Ottlecz Mária Ilona Fabó Szilvia Fabók Anikó Fabók Lászlóné Fabró Tamás Fábsics-Káplár Eszter Faidt Adrienn Fajta György Falusi Zsanett Fáner Zsófia Faragó Anett Faragó Éva Faragó Ildikó Faragó Lajos Faragó Pálné Farkas Anita Dr. Farkas Anita Kitti Farkas Erzsébet Farkas Éva Farkas Éva Margit Farkas Ferenc Farkas Gergely Farkas Gréta Farkas Györgyné Farkas Hilda Farkas Ildikó Farkas Imre Farkas István Farkas István László Farkas János Imréné Farkas Judit Farkas Katalin
135
Farkas Katinka Dr. Farkas Krisztina Farkas László Farkas László Zoltán Farkas Mihályné Farkas-Kósi Rita Farkasné Balajti Adrienn Farkasné Bencsik Ilona Farkasné Késmárky Judit Farkasné Király Magdolna Farkasné Kiri Klára Farkasné Koncz Anikó Farkasné Kovács Erika Éva Farkasné Meszes Éva Farkasné Nyiri Erzsébet Marianna Farkasné Pájer Judit Erzsébet Farkasné Tóth Irén Farmasi Edina Fata Viktória Fauszt Jánosné Fazakas Orsolya Fazekas Enikő Diána Fazekas István Fazekas Krisztina Katalin Fazekas Nóra Fazekas Péter Fazekas Szilvia Fazekas Tímea Fazekasné Kneisz Mária Fazekasné Kurucz Tünde Fazekasné Nagy Andrea Fazekas-Sándor Mónika Fegyó Attila Fegyveresné Társi Mónika Fehér Annamária Fehér Edit Fehér Erzsébet Tímea
136
Fehér Gyula István Fehér Tibor Fehér Tímea Fehér Zoltán János Fehér Zoltánné Fehér Zsolt Tiborné Fehérné Illés Éva Edit Fehérné Kecskeméti Ágnes Fehérvári Tiborné Fehérváriné Golobics Szilvia Fehérváriné Vorák Tünde Fehér-Vincze Mária Magdolna Fejér Zoltán György Fejes Lászlóné Fejes Szilvia Fejes Zsolt István Fejesné Györkös Melinda Fejős Erika Fejős Gabriella Fekete Ágnes Fekete Ágnes Fekete Andrea Fekete Anett Fekete Babett Fekete Edit Dr. Fekete Erzsébet Fekete Erzsébet Fekete Gáborné Fekete Gabriella Fekete Géza Fekete János Fekete Jánosné Fekete Jánosné Fekete Kálmán Imre Fekete Sándorné Feketéné Burján Erzsébet Feketéné Butyka Margit Feketéné Gyenes Erika Katalin
Feketéné Kocsi Ágnes Feketéné Molnár Tünde Feketéné Tarjányi Margit Edit Fekete-Szabóki Anita Erzsébet Félegyházi Ágnes Judit Felhalminé Jakus Gabriella Fenyősiné Szkrajcsics Gabriella Fenyves Veronika Ilona Feodor Bettina Ferenczi Beáta Ferenczi Brigitta Katalin Ferenczikné Karacs Angelika Ferenczikné Karacs Margit Ferencziné Fabu Krisztina Ferenczy Judit Ferencsikné Veres Anita Ferge István Ferku Szabolcs Ferov Miklósné Féth Norbert File Éva Filepné Bodó Mária Fillér László György Dr. Fischer Tamás Fischerné Egyed Márta Fiser István Fispán-Lévai Hajna Judit Fityik Pál Flachbart Mónika Flaiszné Szabó Gyöngyi Flender Erika Flider Tiborné Flosznikné Dudás Andrea Fodor Judit Fodor Mária Fodor Veronika Fodor Zita Irén Fodorné Hervert Éva
Fodorné Maksa Márta Fogáné Kálmán Katalin Fogarasi Zsuzsa Fogarasi-Fodor Piroska Fogl Imola Foglicsek Ákos Dr. Fónagy Annamária Fónagy Márta Forczek Ádám Forczekné Veszelovszki Brigitta Forgács Antal Forgácsné Pesti Beatrix Dr. Forgó Marianna Forgó Mihály Fórisné Silye Tünde Forrai Sára Anita Forróné Kathi Ildikó Forszt Judit Fótosné Huszár Erika Fődi Mónika Fődiné Tauer Aranka Margit Földes András Földiné Tálas Annamária Főző Lívia Frájter Beáta Franciscy Melinda Frank Vivien Irén Frankóné Török Éva Fricskó Milán Dr. Friderics Mária Fullér Zoltán Furman Eszter Dr. Futó Balázs Futóné Kasza Gabriella Anna Füle Hajnalka Rózsa Füléné Vékony Gabriella Fülöp Anita Fülöp Beatrix Dr.
137
Fülöp Péterné Fülöp-Tóth Csilla Füredi Andrea Füredi Andrea Fürediné Aradi Anikó Füstös Ilona Füvesi Gábor Dr. Füzi Anita Gaál Gabriella Anett Gaál Gusztávné Gábris Tünde Gacsályiné Erdei Marianna Gácsiné Ökrös Edit Gadolla-Kustos Marianne Gaider Gergely Pál Gajdics Gábor Dr. Gajdics Gáborné Dr. Gál Beáta Gál Ferencné Gál Judit Gál Vera Galajda Ivett Galambosné Tuba Zsuzsanna Galbavi Edina Galkó Mária Gállné Kecskeméti Emilia Gálné Faragó Krisztina Gálné Szombati Tünde Gálos Kinga Gamosné Gergye Beatrix Gáncsné Melich Edit Gáncsné Németh Ildikó Garai Károlyné Garamvölgyi Imre Garamvölgyiné Szabó Juliánna Garbacz Tamás Gárgyán Istvánné Garzó Imre
138
Garzó Imréné Gáspár Boldizsár Gáspár Katalin Gáspár Zoltánné Gáspárné Nagygyörgy Ildikó Gazdag Ágota Dr. Gazdag Gyuláné Gazdag Szilvia Gazsó Jánosné Gazsó Krisztina Géczi Szilvia Gecséné Mihály Emese Gégény Bettina Gelencsér Ákosné Gelencsér András Gelencsér Gréta Gémes Elza Gémes Sándor Gera Krisztina Gercsi Zsoltné Gerencsér Krisztina Gerendásné Giczi Erika Gergely Ferencné Gergely Miklósné Gergelyné Mészáros Katalin Gerhátné Máté Mária Geszterédi Miklós Gábor Gévai Éva Gibáné Buzogány Csilla Mária Giczi Balázs Giczi Júlia Giczi László Giczi Zsuzsanna Mária Gimes Andrea Giriti Jánosné Glacz Rózsa Glück István Gódányné Veres Mária
Gódor Zsuzsanna Gógné Baukó Nóra Gólya István Gombainé Végi Tünde Ilona Gombás Krisztina Gombos Józsefné Gombos Olívia Beáta Gombosné Radakovics Mária Gordos Csilla Gótsné Oltai Éva Gőg Éva Gömöriné Konyha Olívia Gönczi Marianna Göncziné Petruska Éva Gönczné Majoros Ildikó Marianna Göncző László Dr. Gönczöl Ildikó Gönde Ilona Görbéné Budai Adrienn Görhöny Edit Görög Orsolya Göttlingerné Pintér Judit Gráfné Mayer Ildikó Granát Bernadett Gránitzné Zatykó Csilla Gregorencsics Judit Gregus Csaba Greksa Andrea Gróf Ferencné Grófné Dr. Kerekes Enikő Gstättner László Guba Balázs Dániel Gubáné Sas Ildikó Gubányi Anita Gubányi Mihály László Gubuznai Ágnes Gudlin Ágnes
Gulyás Ádám Gulyás Anita Gulyás István Gulyás Judit Gulyás Márta Dr. Gulyásné Dickmann Zsuzsanna Gulyásné Kaleta Márta Gulyásné Nagy Klára Gulybán Györgyné Gura Anett Erzsébet Guráné Szekerczés Terézia Edina Gurdák Hajnalka Gurdon Zsuzsanna Gurmainé Simon Ildikó Erzsébet Guzsal Ernőné Dr. Gyarmati Erika Júlia Gyenes Edina Gyenes Rita Gyenes Zsigmondné Gyöngyösi Judit Ilona Gyöngyösiné Kiss Mária Gyönyörű András Györe Kinga Éva Dr. György Attila Györgyéné Ignácz Judit Győri János Győri Lászlóné Győri Orsolya Győrik Anikó Győriné Apáti Anna Győri-Savella Csilla Győrke Éva Györkös Istvánné Gyulainé Czibula Katalin Gyulay Györgyné Gyurgyik Erzsébet Gyurikné Kiskopárdi Ildikó
139
Gyurity István Gyurkovics Péter József Dr. Gyurkovics Zoltán Haasné Csavniczki Annamária Haász Valéria Mária Háber Krisztina Izabella Habó Ágnes Hadady Emese Hadarics Judit Hady Nikolett Haja Jánosné Hajbáné Varga Lívia Hajcsár Anett Dr. Hajdara Patrícia Hajdu Erika Hajdú Erika Hajdú Piroska Hajdu Tünde Hajtol Éva Hajzer Lászlóné Haklikné Hegedűs Katalin Halasiné Dr. Győri Lívia Erzsébet Dr. Halasné Csendes Zita Erzsébet Halász Enikő Halász Ildikó Halász Júlia Halászi Gáborné Halászné Borsos Hajnalka Halászné Szabó Ibolya Hallainé Bánáthy Éva Mónika Halmainé Radó Mónika Mária Halmi Nikolett Halmos Csaba Béla Hamrani Sofiane Hanászné Dr. Mezősi Mariann Hanczár Imre Hangya Béla
140
Hannosné Eredics Ágota Hanol Éva Hajnalka Harangi Csaba Harasztosi Hanna Harasztosi László Harasztosné Tóth Mónika Harcos Attila Harcsa Márta Csilla Hardiné Pavelka Ágnes Hargitai Zsolt Háriné Jakab Mária Harkai Katalin Rita Harkainé Sebestyén Erzsébet Harmath Tímea Három Judit Harsányi Júlia Harsányi Rita Hart Viktória Krisztina Hartai Mária Hartyáni Katalin Mónika Haszna Tamásné Hatvani Julianna Hauth Rita Havasi Titanilla Dr. Havasiné Kovács Zsuzsanna Ilona Házi Andrea Hebeny Hedvig Rózsa Héczné Lébényi Klára Ilona Héder Klára Heffnerné Kiss Csilla Hegedűs Andrea Hegedűs Györgyné Hegedűs Ilona Hegedűs Imréné Hegedűs Judit Dóra Hegedüsné Németh Erzsébet Hegedűsné Tóth Andrea Csilla
Hegyi Erika Krisztina Hegyi Gyöngyi Hegyi Ildikó Hegyi Ilona Ildikó Hegyi István Hegyi Mónika Hegyi Sándorné Hegyi Tibor Heidinger Éva Heim Zsuzsanna Héjja Mariann Hellenpárth András Hellerné Tátos Viktória Ilona Hende Éva Henkel Rózsa Erika Henye György Lászlóné Hepp János Dr. Herczeg Edit Herczeg Sándor József Héri Péter Gergely Hermann Judit Dr. Hermánné Dienes Piroska Hernádiné Dr. Kesztyűs Hajnalka Herold Sándorné Herpai Zoltán Dr. Herr Viktória Hestenczné Kiss Mária Hidasi László Hidász Lajos Hidegné Kiss Ildikó Éva Hillay Zsuzsanna Nóra Himer Józsefné Hirthné Drágos Mária Hízóné Kiss Magdolna Hlácsné Rada Andrea Hlatki Katalin Hlavati Nóra
Hódiné Gyöngyi Tímea Hodovánné Dr. Ancsa-Molnár Mária Hoffer Lászlóné Hofmann Tünde Hoglmayer Ferencné Hóka Olga Cecília Holczreiterné Szelei Katalin Holdosiné Bánhegyi Ildikó Holeczné Dávoti Barbara Holecska Erzsébet Dr. Hollerné Horváth Ágnes Holló Márton Győző Hollóné Sipos Györgyi Hollósi Zsolt Holndonnerné Nagy Zsuzsanna Homó Csilla Honvédő Lászlóné Hoppné Szendrő Anita Horák Andrásné Horányi-Takács Tünde Horkainé Lajosházi Dóra Beáta Hornok Gabriella Hornyák Zsanett Hornyákné Aczél Edit Hornyákné Kántor Gabriella Sára Hornyákné Udvarhelyi Zita Hortobágyi Emőke Hortobágyiné Dr. Gera Judit Horváth Adrienn Horváth Adrienn Horváth Ágnes Horváth Andrea Horváth Andrea Katalin Horváth Anikó Horváth Annamária Horváth Attila
141
Horváth Bernadett Horváth Brigitta Eszter Dr. Horváth Dóra Horváth Erzsébet Horváth Eszter Horváth Eszter Dr. Horváth Eszter Dr. Horváth Éva Dr. Horváth Gábor Horváth Gábor Dr. Horváth Gabriella Horváth Gabriella Horváth Gabriella Horváth Ibolya Horváth Ilona Horváth István Attila Horváth Jánosné Horváth Klaudia Anett Horváth László Gábor Horváth Lászlóné Horváth Lívia Anna Horváth Magdolna Horváth Péter Horváth Péter Horváth Péter Horváth Petra Horváth Réka Horváth Renáta Horváth Rita Horváth Tamásné Horváth Tímea Horváth Tünde Julianna Horváth Zsuzsanna Horváth-Birgés Edina Horváth-Borsodi Rita Horváth-Földi Viktória Horváthné Barta Katalin Horváthné Péter Szilvia
142
Horváthné Rácz Erika Horváthné Radics Tünde Olga Horváth-Sárdi Eszter Hosszu Attila Dr. Hosszú József Dr. Hosszú Szilvia Hosszú Viktória Lillian Hőbe Krisztián László Hrncsárné Korcsek Erzsébet Hrustinszkiné Aszódi Zsuzsanna Huber Adrienn Hudák Ferenc Sándorné Hundzsáné Hack Edina Beáta Hunka Orsolya Mária Hunyaddobrai Éva Mária Hurguly Éva Erzsébet Huszágh László Huszár Csilla Dr. Huszár Margit Anna Huszár Zoltán Huszárné Tamás Julianna Huszka Endre Zsolt Dr. Huszti Beatrix Hutter Mónika Hüséné Károlyi Judit Ignácz Evelin Ignácz Zsuzsanna Dr. Ignéczi Károly Andrásné Ikotin Julianna Ilcsik Ibolya Illés Anita Illés Anita Illés Anita Illés Csabáné Illés Judit Dr. Illésné Barcza Erika Illésné Szabó Enikő Katalin Illésné Torma Tünde
Illésyné Kiss Marianna Illikné Kóra Melinda Imre Máté Imréné Szepesi Márta Imréné Telek Veronika Inásel Magdolna Indichné Lengyel Ágnes Isic Zsuzsanna István Beatrix Iszkeitz Piroska Ivády Katalin Dr. Ivancsóné Hajas Ágnes Ivancsóné Illés Magdolna Ivanics Zsuzsanna Ivánné Beke Márta Ivókné Mike Boglárka Dr. Izinger Julianna Jablonkay-Nagy Katalin Dr. Jáger József Jakab Edina Erzsébet Jakab Gabriella Jakab Helga Jakab Judit Jakab Zoltánné Jakab Zsanett Jakabné Pintér Ilona Jakabné Szántó Ágnes Jakabné Váradi Enikő Jákfalvi Dénesné Jákob Istvánné Jakosa Andrea Jaksáné Ökrös Éva Jaksa-Sárosdy Anita Marietta Jakubikné Tuman Tekla Jámbor Ágnes Jámbor Judit Jámbor Katalin Jámborné Szabados Regina
Jancsó Emőke Jancsovicsné Noviczki Éva Janikné Magyar Ilona Barbara Dr. Jankó Mária Jankovics Tibor Jankovits Beáta Jánosi Andrea Jánosi Éva Jánoska Tibor Jánoska Viola Jantó Mária Járomi Julianna Jász Péter Gábor Jászkai Krisztina Jávor Ilona Györgyi Jéger Ingrid Jékliné Szemerédy Mariann Jeles Anita Jelics-Lambert Edina Jenei Hajnalka Jenei István Jenei Márta Jenei Orsolya Dr. Jenei Vilmos András Jeneiné Burai Erzsébet Jeney Balázs Zoltán Jezsó Ákos Jobbágy János Dr. Jónás Richárd Jónyer Gabriella Joó András Tamásné Joó Bálintné Joó Barbara Joó Krisztina Joó Szilvia Eszter Joós Lászlóné Jordán József Jordánné Besenyei Mária
143
Józsa Anita Dr. Józsa Csabáné Dr. Józsa Veronika Józsáné Oldal Beáta Józsáné Szám Ildikó Juhák István Juhász Andrásné Juhász Andrásné Juhász Anikó Juhász Anita Juhász Annamária Juhász Edit Juhász Edit Anita Juhász Éva Juhász Ildikó Juhász Imre Juhász Imréné Juhász István Juhász Mária Juhász Mária Etelka Juhász Melinda Juhász Tamás Juhász Zsolt Juhász Zsuzsanna Juhász-Gorza Kornélia Juhászné Bozsák Andrea Juhászné Ficsór Julianna Juhászné Fodor Judit Teréz Juhászné Gál Judit Juhászné Majer Márta Juhászné Majoros Éva Juhászné Megyeri Dóra Juhászné Mihalik Zsuzsanna Dr. Juhászné Ortó Judit Jung Petra Lívia Jurákné Horovecz Magdolna Jurcsisin Éva Jurecska Gáborné
144
Jurkiewicz Péterné Jurnyik György Juszku László Jusztin Piroska Klára Kaboldy Krisztina Kaczur Károly Kacsó Emőke Kacsó Sándorné Kádár Gyöngyi Kádár Imréné Kádár Márta Kádárné Nagy Anikó Kaiser Eszter Kajtár József Kala Margit Kalácska Ágnes Kalamán Etelka Kalamárné Kepe Éva Kalász József Kálcsics Gabriella Káldiné Tuboly Zsuzsanna Káldi-Vörös Henrietta Kalecz Katalin Kalina Lászlóné Kalina Lászlóné Kállai Csabáné Kállai Edit Kállai Gabriella Krisztina Kállai József Dr. Kállai Katalin Kallós Endre Kálmán Anikó Kálmán Dóra Andrea Kálmán Zsuzsanna Dr. Kálmánné Hummel Erzsébet Kálmán-Szabó Gyöngyi Kalmár Anita Kalmár Lászlóné
Kalmár Zsófia Dr. Kalmárné Lőrincz Rozália Kálnai Attila Béla Kalocsa Józsefné Kalocsai Anna Dr. Kalocsáné Andó Sarolta Kálucz Adrienn Kaluha Éva Kalydy Zoltán István Kámán Edit Kámánné Perom Eszter Kamarán Csaba Kamutiné Keserű Judit Ilona Kancsár Krisztina Kandra Viktória Kántor Hilda Kanzamár Edit Kányási Veronika Kapás Ágnes Kapás Anita Erzsébet Dr. Kapcsáné Pintye Mariann Kapdebo Ágnes Kapi Anett Káplárné Nagy Erika Kapoli-Molnár Klára Kapolyi Bernadett Kaposiné Komán Andrea Dr. Kaposvári Mátyásné Kapuváriné Thékes Ibolya Karácsony Béláné Karácsony Sándor Karádiné Dr. Mádai Anna Kárai Szilvia Karancsi Gábor Karapné Buzás Katalin Karapné Gábor Zsuzsanna Kárász Andrea Karászi Éva
Karaszi Zoltán Istvánné Kardos Júlia Kardos Lívia Dr. Kardos Szilvia Kardos Veronika Kardosné Szalai Éva Kardosné Vári Gabriella Káré Zsuzsanna Karika Edina Karmazsin Klára Karmosné Herczeg Judit Károlyi Mónika Katalin Károlyi Szilvia Kárpáti Gyöngyvér Dalma Dr. Kárpáti Lilla Kamilla Karsai Mihályné Karvaj Anita Kásáné Pethő Mária Kassai Magdolna Kaszáné Kovács Ágnes Kaszásné Kovács Julianna Kaszonyi Sára Kátai Balázs Kátai Henrietta Katkóné Dr. Varga Enikő Kató Julianna Kató László Dr. Katona Ágnes Katona Gábor Katona Gabriella Edit Katona Istvánné Katona Melinda Katona Zoltánné Katona-Kis Anikó Katonáné Nagy Anriette Katalin Katzenberger Anikó Kautzky Ibolya Kazimér Viktória
145
Kazincziné Sulyok Petra Keczer Lajos Kékesi István Tamásné Kéki Edit Éva Kéki-Ratkóczy Beáta Kelemen Adrienn Kelemen András Pál Kelemen Gabriella Éva Kelemen Katalin Kelemen László Kelemen Mariann Kelemen Róbert Kelemen Zsoltné Kelemenné Budai Judit Kelemenné Gulyás Adrien Katalin Kelemenné Pákozdi Ibolya Keller Zsuzsanna Kellerné Kalamán Erzsébet Kemény Annamária Kenéz Béláné Kepicsné Kecskés Éva Képíró Erzsébet Képliné Molnár Ildikó Kerczáné Nyul Bianka Kercsmarics Szabolcs Kercsmarikné Farkas Erzsébet Kerekes László Kerekes Márta Kerekesné Domonkos Gerda Kerényi József Károly Kereskai Réka Keresztény Csaba Kéri Istvánné Kéri Szabolcs Kertész Dóra Kertész Gábor Kertész Marianna Dr.
146
Kertész Mónika Kertész Tímea Kertész Zsuzsa Kertészné Antal Márta Kerti Sándorné Kéry Mónika Késmárki Mária Dr. Keszeg Edit Keszeli Ádám Kigyósné Rigler Csilla Alexandra Kincses Zoltánné Kindó Jánosné Király Katalin Király Lajosné Király Renáta Királyné Angyal Ildikó Margit Királyné Balla Katalin Királyné Révész Erzsébet Zsuzsanna Kirchkeszner Magdolna Tünde Kiriné Bende Gabriella Mária Kirinóné Soós Mária Kirsching Ildikó Kis Éva Kis János Kisgyörgy Józsefné Kismárton Mónika Kis-Nagy Dóra Kisné Szakolczai Annamária Kisnémet Tamás Kis-Oroszné Juhász Ágnes Ilona Kispetiné Keserű Ildikó Kiss Ágnes Kiss Anna Kiss Beatrix Kiss Béláné Kiss Boglárka
Kiss Cecília Kiss Csaba Péter Kiss Edina Dr. Kiss Eleonóra Kiss Emese Kiss Erika Dr. Kiss Erzsébet Kiss Éva Kiss Éva Kiss Gábor Kiss Gabriella Kiss Helga Kiss Ildikó Kiss Ildikó Kiss Ildikó Kiss István Kiss Jenő Kiss Judit Kiss Katalin Kiss Katalin Rozália Kiss Mónika Kiss Nóra Dr. Kiss Péter Kiss Réka Kiss-Görög Ivett Kissné Balogh Szilvia Kissné Boros Anikó Kissné Dr. Fodor Viola Kissné Fajcsák Marian Judit Kissné Györkös Éva Kissné Kozma Beáta Kissné Makovnyik Erika Kissné Rózsavölgyi Judit Kissné Ruzsom Szilvia Kissné Szabó Ágnes Kis-Urbánné Varga Katalin Klabacsek Istvánné Klausz-Pődör Georgina
Klenyárné Hanti Éva Klicsuné Mitru Mária Klinszky Tímea Klubuk Anett Kmeczó Lászlóné Knecht Andor Kobli Ágnes Kobolákné Dr. Horváth Brigitta Kobzosné Kiss Beatrix Kocziány Zsolt Kocsi Zoltán Kocsis Ágnes Kocsis Annamária Kocsis Henrietta Kocsis Ildikó Kocsis Istvánné Kocsis Tünde Ilona Dr. Kocsisné Gyulavári Judit Kocsisné Papczun Mária Kocsisné Rédecsi Bernadett Kocsisné Zanócz Margit Kocsor László Kókai Sarolta Kókainé Bárdi Erzsébet Kolbertné Pálosi Ildikó Ibolya Kolcsár Edit Kolip Tiborné Kollárné Cséplő Gabriella Kollárné Papp Zsuzsanna Kolláth Árpád Koloh László Gellért Kolompár Klaudia Kolonicsné Szabó Ildikó Kolozsi Katalin Kolozsi Mária Kolozsiné Molnár Melitta Kolozsvári László Kolozsvári Viktória
147
Koltai János Kolyankovszkyné Szekeres Sarolta Komádi Emese Kómár Béla Endre Dr. Kómárné Aparácz Mária Komárné Gyürke Gabriella Komjáti Tamásné Komlósiné Domokos Anita Komlósyné Koncsik Viola Koncz Ágnes Koncz Imréné Koncz Lászlóné Koncz Mártonné Koncz Tamás Konczné Török Melinda Koncsek Gabriella Klára Koncsol Zsuzsanna Kondor Ilona Kondrátné Rejtő Zsuzsanna Ibolya Konrád Erika Konstantinovics Erzsébet Kontár Sándor Gáborné Kónya Miklósné Kopácsi Zsanett Dr. Kopaszné Onda Erika Korbélyi Anna Magdolna Korcsmár Jenőné Korcsokné Bodnár Ildikó Korda Zoltánné Koritz Andrea Kormány Anikó Kormos Edina Kormos Eszter Dr. Koroknai Sándorné Kósa Andrea Kostyalik Katalin
148
Kostyál-Szilágyi Irén Koszóné Sipos Margit Koszteczky Zsuzsanna Kosztolányiné Major Eszter Kótabé Dóra Kotánné Borka Csilla Kóti Mária Kotlár Zsófia Kovács Adrienn Kovács Ágnes Kovács Ágnes Erzsébet Kovács Alíz Kovács Andrea Kovács Andrea Kovács Anita Kovács Attila Kovács Béláné Kovács Bernadett Kovács Borbála Kovács Bulcsu István Dr. Kovács Dóra Kovács Edit Kovács Edit Kovács Edit Krisztina Kovács Elvira Dr. Kovács Erzsébet Kovács Éva Katalin Kovács Ferenc Kovács Gábor Kovács Gábor Kovács Genovéva Kovács Győző Dr. Kovács Gyula Kovács Gyuláné Kovács Ildikó Mária Kovács Ilona Kovács Ilona Zita Kovács István
Kovács Istvánné Kovács János Kovács Judit Kovács Katalin Kovács Katalin Kovács Katalin Kovács Krisztián Kovács Krisztián Kovács Krisztina Kovács László Kovács Lászlóné Tündik Hajnalka Kovács Lívia Kovács Magdolna Kovács Margit Kovács Marianna Dr. Kovács Noémi Kovács Norbert Dr. Kovács Péter Kovács Róbert Kovács Sándor Jánosné Kovács Szilvia Kovács Szilvia Krisztina Kovács Tamás Kovács Tímea Kovács Zoltán Levente Kovács Zoltánné Kovács Zsófia Kovács Zsuzsanna Kovács Zsuzsanna Katalin Kovácsné Balogh Mónika Kovácsné Bereczki Zsuzsa Kovácsné Béres Erzsébet Kovácsné Bertus Györgyi Kovácsné Bor Annamária Kovácsné Bölkény Tünde Ilona Kovácsné Czinege Piroska Kovácsné Csabina Zsuzsanna
Kovácsné Dr. Buvár Irén Kovácsné Dr. Omar Leila Kovácsné Fazekas Tünde Ildikó Kovácsné Grósz Éva Kovácsné Guba Ibolya Kovácsné Hegedűs Klára Kovácsné Juhász Erika Kovácsné Karvalics Melinda Kovácsné Kaszab Éva Kovácsné Kaszás Tünde Éva Dr. Kovácsné Kis Klára Kovácsné Kiss Judit Kovácsné Kocsis Krisztina Kovácsné Mezőfi Krisztina Kovácsné Miklós Anikó Kovácsné Móré Edit Kovácsné Nagybányai Krisztina Kovácsné Prepuk Éva Kovácsné Sisák Terézia Kovácsné Szabó Katalin Kovácsné Szelmann Gyöngyi Kovácsné Tóháti Adrienn Kovácsné Üsztök Ágnes Kovácsné Varga Márta Kováts Dezsőné Kozák Ágnes Kozák Ildikó Kozák Tünde Kozma Andrea Kozma Gáborné Kozma Ildikó Mária Kozma Jánosné Kozma-Kékesi Gitta Kozmáné Seres Ágnes Kőházi Fanni Kökényesi Gizella Katalin Kőmíves Henrietta Könczöl Csaba
149
Kőpataki Krisztina Kőpataki Virág Kőrösi Zoltán Kőszegi Éva Melinda Kőszegi Gabriella Köteles Henrietta Kötelesné Mike Ibolya Kővágó Dezsőné Kővári-Fekete Krisztina Lívia Kövér Attila Dr. Kövér Klára Köves Éva Kövesdi Zoltán Kövesdy Szilvia Kövy Diána Kraftsik Katalin Krajcsóné Tóth Ágnes Krallerné Veraj Magdolna Krausz István Krausz-Herczig Viktória Kreil Ágnes Krekuska Beatrix Kriska Rita Kriston Gabriella Krisztián Zoltánné Krisztinné Bezdány Erika Krizbai Tímea Krizsán Zoltán Krusovszkiné Rendes Zita Krisztina Kubatov István Kubicsek Károly Gézáné Kubicsekné Wolf Éva Kubik Tünde Kubina Erzsébet Marianna Kuczik Csilla Kuczor Csilla Kucsik Eszter
150
Kucsikné Tőkés Katalin Kudelka Lívia Kudorné Szigeti Éva Kuglerné Reznyák Enikő Kujániné Somogyi Mónika Mária Kulcsár Judit Dr. Kulcsárné Török Anikó Kulhaviné Vitkóczi Márta Kulichné Horváth Márta Judit Kunkli Éva Kunkli Istvánné Kunné Jakab Ildikó Kunovszki Balázs Kurbely Orsolya Kuris Adrienn Kuruc Dóra Brigitta Kurucz Erika Eszter Kuslitsné Filipcsin Andrea Kustán Bernadett Kutasi Anikó Kuthy Éva Kuti Alexandra Dr. Kuti Anita Kuti Zsófia Kürti Ágnes Kvasz Gyöngyi Labant Éva Anikó Lábodi Judit Dr. Lábos Ildikó Laczkó Attila Péter Laczkó Józsefné Laczkó Katalin Laczkóné Antal Tünde Láda Gabriella Ladányi István Ladányiné Berkes Szilvia Lajosné Hőgye Ildikó Lajszné Szabó Anita Brigitta
Lajtai-Kadocsa Klára Lajter Istvánné Lakatos Szilárd Dr. Lakatos-Tóth Pálné Láng Andrea Piroska Langer Andrea Langné Malecz Andrea Lángos Enikő Lantos Sándor Lantos Tamás Antal Láposi Sándorné Dr. László Edit László Györgyi László Kálmánné László Katalin László Nelli Lászlóné Kisgyörgy Tünde Lászlóné Márton Zsuzsanna Lászlóné Nagy Krisztina Lászlóné Üveges Erika Lászlóné Várdai Éva Laszota Márta Zoltána Laurinyeczné Fabisz Ibolya Lázár Anett Lázár Istvánné Lázár Katalin Lázár Petra Lázár Tímea Irma Dr. Ledniczki Anett Légrádi Hajnalka Léhmann Balázs Léhmanné Simon Stefánia Lehóczki Anita Lehoczki Tímea Lehoczky Balázs Lehoczkyné Berta Ágnes Lehota Balázs Leipoldné Sasvári Katalin
Leiszt Erika Léka Gyöngyi Lelesz Melinda Lénárd Ágnes Lénárd Gabriella Lénárt Diána Dr. Lénártné Molnár Ildikó Lénártné Varsányi Tekla Lencz Miklós Lencse Edit Lencsésné Gál Mária Éva Lengl-Szilágyi Réka Beatrix Lengyel Ibolya Lengyel Judit Lengyel Krisztina Lengyel Zsuzsanna Lengyelné Bús Zita Lengyelné Szemők Ildikó Lengyelné Tóth Katalin Lengyel-Novák Natália Ildikó Leposa Tünde Adrienn Leszkovszkyné Áy Éva Lévai Anikó Etelka Lévai Balázs Lévai Krisztina Dr. Leveli Katalin Levéliné Mérnyei Andrea Libor Nikolett Licskai Istvánné Lieb Tímea Lieber Éva Dr. Ligeti Magdolna Lilik Csaba Zsoltné Link Boglárka Lintner Dénes Lintner Éva Lipcsei Andrea Lipcseiné Bak Ildikó
151
Lipcseiné Tóth Margit Lipka Erika Dr. Lipovitsné Lazur Henriette Dr. Lipők Mária Liptai Géza Istvánné Liszkainé Nagy Mária Veronika Lisztmayer Katalin Dr. Lochné Jármay Paula Éva Lóczi Ágnes Lopez Müller Benito Jesus Lovas Bernadett Lovas Imréné Lovász Etelka Lovászné Pocsai Enikő Lőcsei Jánosné Lőrincz Istvánné Lucskainé Gyömbér Bernadett Ludvig Anett Ludvigné Simó Krisztina Lugosi Zsuzsanna Luka Lászlóné Lukács Ágnes Lukács Andrea Lukács Enikő Lukács Ildikó Lukács József Lukács Orsolya Barbara Lukácsiné Jánoky Eszter Lukácsiné Varga Márta Ilona Lutár Józsefné Maczák Áron Maczékné Horváth Mónika Maczelka Gabriella Dr. Macsóné Gál Irén Erzsébet Madácsi Istvánné Madácsi Viktória Madarász Jánosné Madar-Kiss Tímea
152
Magas-Turai Ágnes Magdáné Dr. Rostás Boglárka Magony Rita Magyar László Gyuláné Magyar Margit Magyariné Holodnyák Andrea Magyarné Szabó Judit Magyarné Szabó Júlia Ibolya Magyarné Vajda Katalin Máj Tímea Majer Eszter Májerné Reiter Beáta Májerné Sitku Katalin Erzsébet Major Beatrix Major Gabriella Dr. Major Ildikó Major István Major Istvánné Major Mariann Majorné Hajdú Tünde Majoros Jánosné Majorosné Szalánczi Edit Majzik Erika Makay László Makkai-Várkonyi Ildikó Makláriné Balla Erzsébet Makleitné Benedek Dóra Makó-Gulyás Eszter Makóné Dr. Nagy Anett Makrancziné Horváth Edit Maksó Máté Malatinszky Tímea Malikné Dr. Szabó Ildikó Manassesné Mészáros Ágnes Mándi Melinda Zsuzsanna Mándi-László Melinda Mangoldné Hahn Gabriella Manhalt-Kásler Eszter
Marczi Andrea Marcsingó Roberta Márhoffer Istvánné Marik Anikó Marikné Mezővári Gabriella Máriné Patton Klára Máringné Sóki Marianna Marján Tünde Márk Annamária Márk Annamária Márk Eszter Brigitta Márk-Axnix Eszter Markó József Tamás Markóné Szabó Judit Markulia Diána Márkus Lívia Márkus Máté Maros Attila Marosi Csilla Beáta Marosi Katalin Marosiné Sipos Gyöngyi Marschallné Tajti Tünde Marsinszkiné Pádár Andrea Márta Lászlóné Martin Iringó Marton Ágnes Márton Endre Márton Ferenc Marton Istvánné Marton-Cseh Anikó Marton-Dóra Gabriella Mászlainé Mucsányi Erzsébet Erika Mátay Zsuzsanna Máté Ferenc Bertalanné Máté Gábor Máté Lászlóné Matei Katalin
Máté-Malmos Krisztina Máténé Dutka Annamária Máténé Sáfrány Ilona Csilla Mátés Lászlóné Máthé Klára Kamilla Maticsné Jakab Éva Mátis Ildikó Mátisné Szabó Erzsébet Matócsiné Dr. Kovács Krisztina Matolcsi Eszter Matting Tímea Matuk-Budavári Mónika Mátyus-Lengyel Violetta Katalin Maul Ferenc Mayer Edit Mayerné Dr. Szűcs Rita Mayerné Gyenes Alíz Megellai Adrienn Megyeri Árpádné Megyeri Ilona Meggyesi-Kántor Marietta Judit Meggyesné Zsadányi Edina Melegh Tamás Melján János Mentes-Tóth Alíz Menyhárt Tamara Alexandra Dr. Menyhártné Gáspár Gabriella Menyhártné Póczos Esztella Mérei Zsuzsanna Mária Mervó Regina Mester Ferenc Mester Tamás László Mester-Czinege Márta Gyöngyi Mesterházi Tamás Mesterné Laskai Anikó
153
Mészárné Buzás Adél Emese Mészáros Ágnes Mészáros Enikő Mészáros Evelin Mészáros Ilona Mészáros Józsefné Mészáros Magdolna Mészáros Melinda Mészáros Pongrác Mészáros Sándorné Mészáros Tünde Rita Mészáros Zoltán Mészárosné Dohy Gizella Mészárosné Paluch Erika Mészárosné Sándor Gabriella Mészáros-Szabó Orsolya Mészáros-Szuharevszki Mihályné Meszlényiné Tóth Henrietta Mezei Ágnes Zsuzsanna Mezei Erika Mezeiné Baksa Ágnes Mezeiné Kalucza Krisztina Mezeyné Harangozó Ildikó Ágnes Dr. Mezőné Pócsi Ágnes Mezriczky Zoltán Mezriczky Zsuzsanna Micserics Ágnes Micsinai-Nagy Nikoletta Mihalecz Marietta Mihálffyné Király Alexandra Mihalik András Mihály Anita Mihályfiné Görög Katalin Mihályiné Aranyi Erzsébet Mihályka Szilvia Mihálykó Ibolya Hajnal Dr. Mihuczné Spiegel Márta
154
Mikla Gabriella Miklós Andrea Miklós Éva Ibolya Miklós Gábor Miklós Márta Miklós Rea Szilvia Mikó Judit Mária Mikó Zsuzsanna Mikolics Katalin Mikóné Gyenes Judit Milák Bálintné Millei Helga Mariann Minorits Zoltán Minyó Szilvia Mirkó Róbert Ferencné Miskó Bence Miskolczi Renáta Miskolcziné Kérdő Bernadett Miskolcziné Nagy Andrea Mislai Ferencné Mityókné Bíró Zita Katalin Mladonyiczkiné Fekete Erika Mlinárik Máté Mlinkóné Barzsó Mária Modori László Józsefné Módos Margit Judit Módra Lilla Mária Dr. Mohácsi Tímea Mohácsik Jánosné Mohácsiné Szelczei Erzsébet Mohácsné Varga Marianna Mojtó Ildikó Éva Móka János Mokánszki Andrea Mokrainé Dr.Kovács Julianna Magdolna Mokryné Czimmermann Edina Moldván-Marozsán Erika
Moldvánné Dr. Vajai Márta Molnár Albertné Molnár Anett Molnár Annamária Molnár Antalné Molnár Dóra Molnár Erzsébet Molnár Eszter Molnár Eszter Molnár Éva Molnár Gábor Molnár Hajnalka Molnár Ildikó Molnár Ildikó Molnár Ildikó Molnár Katalin Molnár Katalin Judit Molnár Lajos Gábor Molnár Mihályné Molnár Mónika Molnár Orsolya Molnár Orsolya Enikő Molnár Renáta Molnár Róbert Molnár Szabolcs Molnár Tibor Sándorné Molnár Tiborné Molnár Viktória Molnár Zoltánné Molnár-Nagy Mónika Molnárné Bokor Andrea Molnárné Dr. Vida Nikoletta Molnárné Gergely Anna Mária Molnárné Hanczár Ibolya Molnárné Karsai Julianna Molnárné Keskeny Beatrix Molnárné Nagy Anikó Molnárné Németh Éva
Molnárné Ozsánna Beáta Molnárné Petykó Zsuzsanna Molnárné Szabó Judit Molnárné Tarman Renáta Molnárné Vajda Krisztina Molnárné Vámosi Judit Irén Mongyi László Monoki Gyöngyi Monoki Hajnalka Monori Sándor Monostori Gábor Mónus Gabriella Mór Erika Móré Beáta Zita Móricz Balázs Móriczné Fodor Gabriella Györgyi Morvai László Morvai Péter Morvainé Bertalan Ildikó Mosócziné Szabó Ágnes Judit Dr. Mosolygó Gabriella Mózes Viktória Katalin Mrena Tamás Mucsi Krisztina Mucsiné Banga Edit Mudra Csabáné Munczer István Munkácsiné Tóth Izabella Mura Renáta Murányi Ágota Murin Izabella Ida Dr. Musaticsné Bíró Edit Muschberger Anna Musitzné Kassai Mária Müller-Bereczki Andrea Müllerné Istvánov Katalin Nábrádi Benedekné
155
Nacsáné Bognár Szilvia Nádaskiné Szabó Margit Nagy Ágnes Nagy Ágnes Nagy Ákos Levente Nagy András Nagy Andrea Nagy Andrea Nagy Andrea Zsófia Nagy Anikó Nagy Anita Márta Dr. Nagy Anna Nagy Beáta Dr. Nagy Bernadett Nagy Csaba Nagy Dávid Nagy Dóra Nagy Erika Nagy Erika Nagy Evelin Nagy Gábor Nagy Gábor László Nagy Gáborné Nagy Gabriella Nagy Ildikó Nagy Istvánné Nagy Istvánné Nagy József István Nagy József Tiborné Nagy Judit Nagy Judit Nagy Judit Pálma Dr. Nagy Julianna Nagy Katalin Dr. Nagy Katalin Emília Nagy Klára Nagy Kornél Nagy Marianna
156
Nagy Marianna Nagy Márta Nagy Miklós Sándorné Nagy Natália Nagy Nikolett Nagy Orsolya Nagy Péter Nagy Sándorné Nagy Sándorné Nagy Szidónia Nagy Szilvia Nagy Tamás Nagy Tibor Nagy Tibor Nagy Tibor Sándor Nagy Tiborné Nagy Viktória Nagy Vilmosné Nagy Zita Nagy Zoltán Dr. Nagy Zsolt Nagy-Czirok Viktor Nagy-Heincz Brigitta Nagymengyiné László Sarolta Nagyné Árva Ilona Nagyné Balla Kornélia Nagyné Bíró Andrea Nagyné Czakó Ilona Nagyné Dávid Ágnes Nagyné Dévai Enikő Nagyné Dr. Blahó Piroska Nagyné Dr. Hadházi Emese Nagyné Giczi Dóra Nagyné Katona Orsolya Ildikó Nagyné Kis Anita Nagyné Kovács Klára Nagyné Kovács Orsolya Nagyné Kovács Tünde
Nagyné Lippai Éva Nagyné Maródy Ágnes Dr. Nagyné Molnár Ildikó Nagyné Orosz Andrea Tünde Nagyné Remenár Mónika Nagyné Szabó Marianna Nagyné Szatmári Beáta Nagyné Tivadar Melinda Nagyné Tóth Éva Zsuzsanna Nagyné Turi Éva Nagyné Varga Katalin Nagyné Vida Judit Nagypál Lívia Nagy-Szabó Andrea Nagy-Varga Izabella Nahaj Balázs Ferenc Dr. Nahóczki Katalin Nánási Judit Elvira Nánási Nikoletta Nánássyné Németh Katalin Nédermann Istvánné Neisz László Nemes Gyöngyi Ilona Nemes Imréné Nemes László Nemes Nóra Dr. Nemesné Boronkai Klaudia Német Szilvia Németh Adrienn Dr. Németh Ágnes Németh Andrea Németh Anett Németh Anikó Németh Anikó Németh Attila Németh Edina Németh Emerencia Dr. Németh Ferencné
Németh Gyöngyi Németh Gyuláné Németh István Németh Klára Németh Krisztina Dr. Németh László Ferencné Németh Lilla Németh Margit Németh Richárdné Németh Sándorné Németh Szabina Németh Tibor Lászlóné Németh Vince Sándorné Németh Zsoltné Németh Zsoltné Németh-Csigai Krisztina Némethné Bozsó Julianna Némethné Gordos Andrea Némethné Kovács Szilvia Némethné Nagy Nóra Némethné Philippovits Beáta Némethné Pribék Anikó Némethné Szabó Dóra Némethné Varga Judit Németi István Németi Sándor Németné Dina Enikő Németné Rácz Tünde Néveri Mónika Niebl Veronika Nógrádi Judit Nógrádiné Bálint Melinda Nógrádiné Szabó Ildikó Andrea Nótinné Ratku Ildikó Novák József Novák Zsófia Novák-Bujdosó Judit Novákné Somlai Rita
157
Nyakacska Péter Nyárai Horváth Péter Nyári Edit Nyári Emőke Nyéki Andrea Nyergesné Fodor Éva Nyergesné Kovács Erzsébet Nyikes Róbertné Nyinkó-Puskás Rita Nyiri Attiláné Nyisztorné Lengyel Szilvia Nyitrai Ilona Róza Nyitrai Zsanett Ócsai Zsuzsanna Oláh Andor Oláh Anita Oláh Sándorné Oláh Tiborné Oláh Tünde Barbara Oláh-Heim Zita Oláhné Alexa Erika Erzsébet Oláhné Csík Klára Ondecs Orsolya Ónodi-Szűcs Gyula Dr. Ónozóné Süli Tünde Orbán Laura Orbán Lehel Orbán-Molnár Henrietta Ordasi Gábor Ormándi Rita Orosházi Áron Orosz Adél Orosz Ágnes Orosz Attila Csaba Orosz Beáta Orosz Éva Oroszi Péter Orosziné Gulyás Piroska
158
Oroszné Balogh Brigitta Oroszné Dr. Egri Szilvia Oroszné Horovicz Erzsébet Oroszné Mónus Jusztina Oroszváriné Kátai Andrea Orsós Rita Ország Tímea Orvosné Tóth Ágnes Osváth Lászlóné Osztermann Józsefné Osztotics Mária Ótott-Kovács Zsuzsanna Ottó Krisztina Óvári Emőke Tímea Ozsváth Józsefné Ozsváth Mária Ökrösné Lantos Edit Ördög Csabáné Ördögh Ágnes Dr. Ördögh Géza Györgyné Öreg Imréné Őri Istvánné Ötvös Ágnes Dr. Ötvösné Orosz Oktávia Páblené Damsits Krisztina Paczolayné Buzás Katalin Viktória Pados László Pais Péter Dr. Pajna Krisztina Pákozdiné Balogh Erika Pakuszáné Kiss Katalin Pál Andrea Pál Dénes Zoltán Pál Ernő Pál Gyöngyvér Pál István Pál Márta Magdolna
Palágyi András Dr. Páldi Krisztina Pálffy Orsolya Pálfi Anikó Pálfi-Révész Krisztina Palicz József Andrásné Pálinkásné Sütő Ibolya Pallag Erika Hajnalka Pallagi Zsófia Palló Eszter Pálmainé Nagy Edit Pálné Szabó Beáta Pálóczyné Sápi Tünde Pálosi Marianna Edit Pálosi Tamásné Palotai Éva Palotás Ferencné Palotás Olga Judit Pálvölgyi Éva Pamukiné Papp Rita Szilvia Pánczél Titanilla Pandur Teodóra Panka Károly Pálné Pántiné Giczei Erika Pánya Istvánné Panyi Gáborné Pap Erzsébet Terézia Pap Judit Pap Melinda Pap Mónika Pap Sándor Papadopulosz Haralamboszné Pápai Eszter Etelka Pápai Tamás Pápai Tímea Pápainé Tóth Anna Papdiné Megyeri Csilla Papincsákné Herczeg Kis Ágota
Papp Anikó Papp Edina Papp Edit Papp Éva Papp Gábor Papp István Bálintné Papp Istvánné Papp Katalin Ágnes Papp Krisztina Papp Lászlóné Papp Mária Papp Mihályné Papp Nikolett Papp Róbert Papp Tiborné Papp Tímea Éva Papp Veronika Éva Papp Zsolt Károlyné Pappné Fejes Erika Pappné Gebri Gyöngyi Ágnes Pappné Harsányi Ilona Márta Pappné Lantai Beáta Pappné Molnár Marianna Pappné Muzsik Renáta Pappné Rohonczi Fruzsina Dr. Paraginé Dr. Sütő Anita Paréj-Varga Sára Dr. Paróczainé Kovács Ildikó Rózsa Parti Eszter Pászthy Katalin Pásztor Lilla Dr. Pásztor Rita Pásztorné Burics Éva Pásztorné Helmeczi Gabriella Pásztorné Karaszek Margit Zsuzsanna Pásztorné Tar Olga Pásztoryné Csapó Katalin
159
Pataki Ildikó Pataki Miklós Dr. Patakiné Kozma Klára Páter Krisztina Páti Adél Krisztina Patik Zsuzsanna Pátka Zoltánné Pató Imréné Pató Krisztina Patóné Mezei Erzsébet Paulinszky Ágnes Pauló Erzsébet Melinda Paulusz Ferencné Pávkovicsné Hegedűs Erika Anna Pavlényi Sándorné Payr Erika Pecze Erika Pécsyné Matán Katalin Pék Patrícia Judit Pelczhoffer Lászlóné Pelles-Papp Zita Pelyvás Lajos Péntek Bernadett Pénzesné Dr. Kiss Anita Percze Lászlóné Percsiné Dr. Joó Andrea Perényi Tímea Perge Zsuzsanna Perger Katalin Perjési Orsolya Erika Perlai Béla Pesti Melinda Pete Lászlóné Peténé Majoros Emese Tünde Péter Csilla Péter Enikő Péterbencze Tímea
160
Péterfai Andrea Péterfi Nóra Dr. Péterné Vizoli Mónika Péter-Szarka Dávid Dr. Pétervári Márta Anna Petics Istvánné Petkovné Tápai Márta Pető Ákos Róbert Pető Csilla Pető Zoltánné Petrásovits Lászlóné Petrezselyemné Simon Orsolya Petrikné Petruska Ilona Petró Ildikó Petró Tamás Petromán Viktória Dr. Petrov István Zoltán Petrovics Erika Petrovicsné Harák Szilvia Petrovszki Viktória Petrovszkiné Szász Ilona Pilgermayer Erna Pilise Gábor Pillár Tünde Pinczés Gyuláné Pint Andrea Pintér András Pintér Andrea Pintér Csilla Judit Pintér Dóra Dr. Pintér Istvánné Pintér Józsefné Pintér Józsefné Pintér Lászlóné Pintér Szabina Pintér Zita Pintérné Kalamár Enikő Pintér-Rácz Mónika
Pintér-Simon Mónika Pipei Csaba Pipicz Anita Erzsébet Piskolti Róbert Piskor Csilla Piti Edina Piukovits Erik Plangár Csaba Pleck Jánosné Plentriné Balla Edina Podhorszki Krisztián Poharanszki Andrea Pohl József Pokorny Renáta Póla Adrienn Polcsik Marianna Polgár Tibor Polonkai Ágnes Polonkai Zsuzsanna Pomázi Marianna Pomáziné Bakó Márta Pomáziné Batta Ibolya Pongrácz Erika Dr. Pongráczné Rapcsák Erika Andrea Pongráczné Virág Violetta Pontyosné Papp Dóra Poór Henrietta Popovicsné Márkus Krisztina Porkertné Farkas Gabriella Porkolábné Homolka Ágnes Dr. Poroszka Bianka Portik-Cseres Éva Porubszky Róbert Ferenc Pósáné Abrankó Edina Posta Bernadett Dr. Pótiné Tóth Enikő Potocska Edina
Pózsáné Kocsis Ildikó Pozsár Kinga Éva Pozsgainé Gál Mária Pölös Gézáné Dr. Prém Nóra Prepuk János Mihályné Prisznyák Eszter Prohászkáné Szőke Tünde Prokajné Szilágyi Diána Prokopné Kavasánszki Mónika Pruma Noémi Klára Puskás Eszter Puskás János Puskás Mártonné Puskás Zsuzsanna Puskásné Széles Klára Aranka Pusztai Beáta Pusztainé Horváth Katalin Mária Pusztainé Pollák Éva Aranka Puzder Andrásné Püski Zsuzsanna Julianna Püspöki Attila László Püspöki Éva Rábainé Kaszonyi Renáta Rabné Balogh Ilona Rácz Andrásné Rácz Anita Éva Rácz Éva Rácz Krisztina Rácz Márk Ferenc Rácz Norbert Vilmosné Rácz Péter Pálné Ráczné Huszák Edit Ráczné Réti Zsuzsa Ráczné Tóth Judit Ráczné Tóth Szilvia Ráczné Tölgyesi Judit
161
Rádai Jenő Radákné Végh Mónika Rádi Károlyné Rádi Tamás Radics Darinka Radics Lilla Dr. Radnóti Lászlóné Radnótiné Sándor Ildikó Radván Katalin Raffai Julianna Ragány Orsolya Nóra Rajcsányi Erzsébet Rajna Éva Rajzik Laura Rákóczi László Rakuszné Zana Csilla Rasch Klára Dr. Rátkai Tamásné Rátvainé Szöllősi Edit Rausch Krisztina Rauschenberger Klára Ravasz Andrea Ravasz Tiborné Rédeiné Zsótér Gyöngyi Regősi Mária Rehák Zsuzsanna Rehák-Molnár Bianka Reinegger Enikő Hajnalka Dr. Reinholcz Kinga Reiter Helga Rékasi Krisztina Reményi Gabriella Rencsárné Derűs Ildikó Rendik Anita Renner Krisztina Rényiné Czakó Jusztina Répás Sándorné Répásiné Manger Szilvia
162
Répásné Dobi Marietta Répássyné Görbe Erzsébet Restás Diána Restyánszki-Csermely Bernadett Éva Rétfalvi Andrea Révészné Bányai Ágnes Reznák Imre Rezsonyáné Fekete Nikoletta Riba Mónika Ribaricsné Bicsák Mária Szilvia Ribarits Márta Richter Erika Rideg Mónika Ildikó Riedling Péter Rigó Mónika Ritecz Andrea Ritecz Balázs Ritterné Molnár Irén Mária Ritzné Bruder Anita Margit Riz Szilvia Rogoz Lászlóné Róka Ferenc Rokolya Erika Romfa Zsanett Edina Rónainé Vókó Erika Rosta Zsuzsanna Rostás Ferencné Rozboráné Egedi Bernadett Rozgonyiné Sváb Ildikó Rozs Viktória Rózsahegyiné Vecsey Márta Rózsás Eszter Adrienn Rózsavölgyi Ágnes Brigitta Rozsnyainé Hódi Mária Rozsnyainé Szakál Éva Rozsnyay Szabolcs Rubi Katalin
Rumi Zoltán Rummel József Ruskovics Péter Ruszkainé Orosz Emma Erzsébet Ruszné Víg Rita Rusznyák István Rutterschmid Györgyné Ruzicsné Buza Beáta Ruzsa Anett Ruzsa János Sabacz Attila Lászlóné Sáfrán Erzsébet Dr. Sagát Csilla Sági Erzsébet Tímea Sági Gábor Salame Ágnes Salamonné Papp Ildikó Salgó Ágnes Saliba Krisztina Dr. Saligáné Bózsik Anna Sallai Ilona Samu Flórián Sándor András Sándor Andrea Judit Sándor Zita Sándorné János Mária Sándor-Sebesi Rita Sánta Jánosné Sántha Dóra Sápiné Bacsó Mária Dr. Sápiné Szatlóczki Ibolya Sáreczkiné Schubert Rita Sári Anett Sári Erika Éva Sári Irén Sári Zsuzsanna Dr. Sarka Bernadett Sarkadi Boglárka
Sarkadi Ferencné Sarkady Tibor Zoltán Sárkány Ildikó Sárkány Levente György Sárkány Péter Dr. Sárkány Zsolt Sárkányné Bodor Krisztina Sárközi Alexandra Szabina Sárközi Andrea Sárközi Bernadett Ildikó Sárközi Mónika Regina Sárközi-Dömötör Éva Sarlósné Bundi Emese Sárréti Edit Sas Istvánné Mező Lilla Erzsébet Sasi Julianna Sasvári Ildikó Sasvári László Attiláné Sauer Edina Sávolyné Ginter Mária Schäfer Éva Schäffer Henrietta Julianna Schalk Károlyné Schell Mátyásné Scherer János István Schiffer Irén Schirling István Sebestyén Schiszler Katalin Schlemerné Jankó Krisztina Schmidt Ágnes Schmidt Mónika Schneider Angéla Schneider Károly Schőnbergerné Spengler Bernadett Schreiber Gabriella Schriffert Zsuzsa Dr. Schuldeisz Gabriella Dr.
163
Schurig Viktória Schwarcz Gáspár Schwarcz Krisztina Dr. Schwarczné Márki Andrea Schwertner Miklósné Sebestyén Ákos Sebők Gizella Sebők Szilvia Sebők Szilvia Seller Zsuzsanna Edit Seregi Györgyi Seres Erzsébet Seres Katalin Seresné Dorcsák Andrea Seresné Fekete Erzsébet Serfelné Balázs Judit Sier Károlyné Sike András Sikéné Stefán Emőke Sima Ágnes Simákné Bízik Ágnes Simigla Ilona Simkovits Ödön Attiláné Simon Andrásné Simon Andrea Simon Attila Szilárd Simon Bernadett Simon Gabriella Simon Ildikó Simon Katalin Simon Katalin Dr. Simon Lászlóné Simon Lászlóné Simon Marianna Simon Péter Simon Rita Gertrud Simon Sándorné Simon-Domokos Mária
164
Simonné Lopert Zsuzsa Simonovits Imre Simonyi Tünde Sinka Katalin Sinkovics-Németh Ilona Sipos Adrienn Dr. Sipos Ágnes Éva Sipos Bernadett Sipos Éva Zsuzsanna Sipos Ilona Sipos Judit Dr. Sipos Tibor Dr. Siposné Szabó Anikó Siposné Zsákai Brigitta Sirák Tamásné Sirok Erika Siroki Róbert Sisák Gabriella Skorka Erika Skultéti-Kiss Edina Slezák Barbara Sliz Sándor Józsefné Smeller Zoltánné Smid-Hegedűs Anita Smírerné Szorcsik Zsuzsanna Smiri Sándor Dr. Soltész Balázs Solti Szilvia Som Endre Somogyi Adrienn Somogyi Ágnes Somogyi Anikó Edina Somogyi Bernadett Somogyi Éva Somogyi Pál Somogyi Sándor Somogyi-Gyarmati Mónika Somogyiné Marozsán Lívia
Somogyiné Pardi Ildikó Somorjai Márta Dr. Somossy Szabolcs Soós Ágota Rita Soós Éva Soós István Soós István Dr. Soós László Soós Piroska Soósné Nagy Noémi Anna Sós Péter Sós Péterné Sőti György Mártonné Sövegjártóné Horváth Judit Sövény Imre József Sövény Zita Dr. Spánicz Andrea Spengler Gábor Spitellerné Élő Ildikó Sramkó Katalin Stadlerné Dr. Pósa Veronika Stallenberger Szilárd Stáricsné Zabb Aliz Staub Gábor Stefanics Györgyné Stefanidesz Anna Stefánné Dr.Bányi Andrea Stefkovicsné Nagy Ildikó Steiner Alfrédné Steinerné Gulyás Ágnes Steinitz András István Stockerné Sztankovits Ágnes Strassburger Gyöngyi Dr. Straus Ildikó Csilla Strihó Krisztina Dr. Striteczky Klára Strobbelné Korbely Annamária Stübe Gergely
Suba Sára Sugár Ágnes Sugár Anita Dr. Suha Annamária Sulyokné Szanyi Beáta Susztákné Csubry Katalin Süle Katalin Süléné Horváth Márta Sümegi Ágnes Sümegi István Sütő Anikó Sütő Csenge Sütő Lászlóné Sütő Mária Sütő-Szavkó Éva Svébisné Mészáros Magdolna Dr. Szabados Gábor Szabados-Molnár Dominika Szabados-Szegvári Szilvia Szabadszállási Zoltánné Szabalics Csaba Szabó Ádám Szabó Ádám Szabó Anett Dr. Szabó Anett Edina Szabó Anna Szabó Árpádné Szabó Attiláné Szabó Balázs Szabó Beatrix Szabó Csilla Szabó Edina Szabó Edit Szabó Gabriella Szabó Györgyi Katalin Szabó Imre Istvánné Szabó István Szabó Istvánné
165
Szabó János Szabó Katalin Szabó Krisztina Szabó Lajosné Szabó László Szabó Magdolna Szabó Mária Szabó Marianna Szabó Márta Szabó Mihályné Szabó Nikolett Szabó Renáta Szabó Sándor Szabó Sándor Antal Szabó Tamás Szabó Tünde Szabó Tünde Szabó Viktor Szabó Viktória Szabó Viola Szabó Zsanett Szabó Zsanett Szabó Zsolt Szabó Zsoltné Szabó Zsoltné Dr. Szabó Zsuzsanna Szabó Zsuzsanna Szabó-Bódi Judit Szabó-Fördős Erika Szabó-Hangyál Krisztina Szabó-Kertész Judit Szabolcsi István Szabolcsi Mihályné Szabolcsi Viktor Szabóné Csányi Edit Rózsa Szabóné Dr. Balázs Mónika Dr. Szabóné Dr. Vass Orsolya Szabóné Fodor Éva
166
Szabóné Gede Ibolya Szabóné Huszár Éva Katalin Szabóné Jónis Anikó Szabóné Kárász Viktória Szabóné Kardos Klára Szabóné Kelemen Beáta Szabóné Laczkó Judit Szabóné Lukács Márta Mária Szabóné Molnár Krisztina Szabóné Nagy Julianna Szabóné Nagy Katalin Szabóné Pálfi Nikoletta Szabóné Sály Piroska Szabóné Seres Mária Szabóné Szakács Judit Eszter Szabóné Szántó Edit Szabóné Tarr Erika Szabóné Tisza Enikő Szájliné Végh Katalin Szakács Adrienn Szakács Gergely Szakács Irén Anna Szakácsné Nagy Renáta Szakácsné Takács Brigitta Szakali Angéla Szák-Kocsis Andrea Szakolczai Erzsébet Szakonyi Adrienn Szakonyi Nikolett Szakosné Dömötör Nóra Szalai Andrea Szalai Balázs Szalai Erika Szalai Gyuláné Szalai Orsolya Szalai Réka Szalai Rita Szalai Szilvia
Szalainé Pusztai Tünde Pálma Szalay András Dr. Szalay Istvánné Szalay Kinga Szalayné Balogh Katalin Szalók-Bátor Katalin Szalóki Piroska Szalóki Vivien Szalóki-Pető Annamária Szalontai Judit Szalontai Tiborné Szamák Magdolna Szamosvári Beatrix Marietta Számvéber Petra Szandhofer János Szanics Sándorné Szántai Ágnes Szánti-Pintér Ferencné Szántner Csilla Zsuzsanna Szántó Anikó Krisztina Szántó Mária Dr. Szántó Marianna Szántó Zsuzsanna Szántóné Kmeticsák Kornélia Barbara Szántó-Szilágyi Mariann Szappanos Zsuzsanna Száraz Edit Száraz Gyöngyi Szarka Krisztina Szarvasné Mayer Mária Szarvasné Számfira Szilvia Szász Emília Szász Kinga Dr. Szászné Mészáros Éva Szaszovszky Olga Száyer Géza Ferenc Százdi Csaba Balázs
Szebeny Péter Szécsényi Sándor Szédelyi Csabáné Szederkényi Tímea Szedmák Tamás Szegedi Bernadett Szegedi Gyula József Szegediné Balogh Mónika Szegediné Dicsa Dóra Szegediné Firkó Anasztázia Dr. Szegediné Vas Julianna Szegényné Lénárt Erzsébet Katalin Szegheőné Király Kitti Székely Boglárka Mária Székely Gabriella Székely Ildikó Tünde Székely László Sándor Dr. Székelyné Majoros Katalin Szekér Katalin Dr. Szekeres Bernadett Szekeres Józsefné Szekeres Zoltánné Szekeresné Horváth Zsuzsanna Szekeres-Vér Ilona Szél András Dr. Szelei Orsolya Szelekovszkyné Rózsa Mária Szelenczy Gabriella Dr. Szelencsik Gábor Széles Ágnes Szélesné Kocsis Mária Szélinger Tamásné Szemán János Szemerédi Zsuzsanna Gabriella Szemes Róbert Szénási Andrásné Szenci György István
167
Szenczi Ágnes Krisztina Szenczi Gábor Szendrei Ákos Szendrei Judit Szénégető László Szép Ferencné Szép Katalin Szép Rita Szép-Budai Zsanett Szepesi Józsefné Szépfi Henriett Gyöngyi Szép-Horváth Hajnalka Széplaki Lenke Széplaki Melinda Széplakiné Nagy Gabriella Szigeti Andrásné Szigeti Katalin Szigeti Marianna Szigeti Tamás Szijj Katalin Szikoráné Sebestyén Katalin Szilágyi Ágnes Szilágyi Ágnes Szilágyi Istvánné Szilágyi Jánosné Szilágyi Szilárdné Szilágyi Tibor Szilágyi Zoltánné Szilágyiné Terdik Mária Szilárd Andrea Orsolya Szilasi Melinda Szilasi-Nagy Orsolya Szilfainé Meggyesfalvi Éva Szili Nándorné Sziliné Varga Júlia Szilovicsné Kövesdi Rita Szilváné Turányi Ágnes Szilvási Diána
168
Szilvási István Szipola Kornél László Szirmai-Csehi Szabina Dr. Sziromi Márta Dr. Szita Jánosné Szita Tímea Szivós Antal Dénesné Szivós Zoltán Szkalák Johanna Szlávikné Goldschmidt Judit Szoboszlai Gyuláné Szokolainé Lőrincz Valentina Szollár Piroska Katalin Szombathelyi Edit Szombati Zsolt Szombatyné Dr. Nagy Margit Dr. Szommer Judit Szomor Edit Szondi Sándorné Szopperné Holler Éva Szórádi Gusztáv Józsefné Szórádi László Szotákné Huszár Angéla Szovák Katalin Zsuzsanna Sződi István Szöginé Dr. Lajkó Erika Dr. Szőke Gyula Jánosné Szőke Klára Terézia Szőke Renáta Szőke Tibor Zoltán Szöllősi Csilla Szőllősiné Dér Marianna Edit Szöllősiné Dr. Patonai Judit Szőriné Németh Márta Szremkó Krisztina Szrena Anita Szrnka Gábor Zoltán Sztancsikné Jónás Nikolett
Sztankai Róbertné Sztavridisz Alexandra Dr. Sztruhár Anikó Szucsányi Éva Szunyoghné Büki Ágnes Szurdi Bálint Dr. Szurominé Bánfi Éva Edit Szutor Gábor Szűcs Ágnes Dr. Szűcs Albert Szűcs Balázs Szűcs Erika Szűcs Gabriella Szűcs Ildikó Szűcs Károly Szűcs Krisztina Szűcs Márta Éva Szűcs-Érseki Andrea Szűcsné Garami Andrea Szűcsné Gulya Katalin Szűcsné Horváth Edit Dr. Szűcsné Mihalik Mónika Szücsné Vajai Krisztina Szűrösné Németh Hajnalka Tímea Szvetnyik Brigitta Tábi Lászlóné Tábith Andrea Erzsébet Dr. Tajti-Szamek Andrea Takács Ágnes Takács Béla Kálmánné Takács Csilla Takács Edina Takács Erika Takács Erika Takács Imre Takács István Takács Judit
Takács Lászlóné Takács Réka Takács Renáta Takács Zoltán Takács Zsuzsanna Ágnes Takácsné Csepregi Melinda Éva Takácsné Péter Ildikó Takácsné Rábai Ágnes Gyöngyi Takácsné Ujvári Zsuzsanna Takácsné Wadle Judit Takáts Krisztián Takátsy Fanni Zsuzsanna Takó Helga Talabér Sándorné Tálas Zoltán Tálasné Szabó Erzsébet Talpai Anna Lili Tályainé Antal Edit Tamás Attila Tamás Judit Tamás Nóra Tamás Zoltán Tamásné Gaál Éva Támton Zsuzsanna Tanács Gábor István Tanai István Gyula Tanárki-Deák Rita Táncos Zsuzsanna Tánczos Anita Táncsics Józsefné Tanka Renáta Tápainé Takács Hilda Tapasztóné Busai Ágnes Tapasztóné Sallai Bernadett Tar Éva Tarcsayné Gyulafalvi Katalin Dr. Tardi Sándor Tarhosiné Olasz Veronika
169
Tari Róbert Tarné Almási Andrea Tarné Szarvas Erika Tarr Attila Tary Zsuzsanna Tátrai Zsoltné Taub Magdolna Tavaszi Hajnalka Téglás Eszter Téglás Zsuzsanna Telekesiné Balogh Lívia Teleki Györgyi Mária Telekné Dr. Tatár Kinga Olga Telicska Mihályné Tenke Edit Dr. Tenkely Viktor Józsefné Tenkelyné Karavacka Valentina Tercza Gabriella Terebesi László Teresán Péter Terhes Tiborné Termecz Nóra Terneyné Magyar Edit Tiber Hedvig Tichi Krisztina Tieger Gábor Tihanyi Mónika Tilaji Zsófia Tileczkyné Dr. Lapu Ilona Tilki Józsefné Timár Attila Timárné Binges Irén Tirásziné Harangozó Klára Tirk Adrienn Tóbiás-Domokos Ildikó Mária Dr. Tóbiásné Hanusz Ildikó Tógyer Andrea Tokai Helga
170
Tokodiné Baji Tímea Toldi Gábor Toldiné Tábith Erzsébet Tolnai Attila Tolnai Dorottya Tolnay Béláné Tomasovszkiné Palicz Ágnes Tomasovszkyné Fazekas Judit Tomcsányiné Martyin Katalin Tomcsenkó József Tomori Géza Tomoriné Boros Judit Tompa Enikő Torma Károly József Torma Mária Torma- Szabó Anett Tornainé Mecseki Ágnes Tornóczky Krisztina Dr. Tornyiné Dr. Horváth Dr. Zsuzsanna Torzsa Katalin Tóth Ambrus Tóth Andrea Tóth Andrea Tóth Andrea Dr. Tóth Anita Tóth Anita Tóth Anita Tóth Anna Tóth Attila Tóth Attiláné Tóth Béla Tóth Béláné Tóth Béláné Tóth Bernadett Tóth Bernadett Tóth Eliza Tóth Erzsébet
Tóth Eszter Dr. Tóth Eszter Valéria Tóth Éva Tóth Éva Tóth Éva Tóth Ferencné Tóth Ferencné Tóth Gábor Tóth Gábor Dr. Tóth Gabriella Tóth Gabriella Dr. Tóth Gyöngyi Tóth Henrietta Tóth Hortenzia Tóth Ildikó Tóth István Tóth Józsefné Tóth Józsefné Tóth Józsefné Tóth Judit Tóth Judit Tóth Károly Tóth Károly Tóth Kása Zsuzsanna Tóth Kitti Tóth Krisztián Tóth Krisztina Tóth László Tóth Lilián Tóth Márta Tóth Márta Tóth Melinda Ildikó Tóth Mónika Tóth Mónika Tóth Noémi Tóth Petra Tóth Piroska Tóth Polina Dr.
Tóth Regina Tóth Rózsa Tóth Sándor Tóth Sándor Györgyné Tóth Sarolta Zsófia Tóth Szilvia Tóth Terézia Tóth Tibor Dr. Tóth Tibor Lajos Tóth Tímea Tóth Tímea Tóth Vera Andrea Dr. Tóth Viktória Dr. Tóth Zita Zóra Tóth Zoltán Tóth Zoltán János Tóth Zoltán Tibor Tóth-Kocsis Erzsébet Tóth-Kovács Sándor Tóth-Lantos Beáta Tóthné Ács Ágnes Mária Tóthné Ács Ildikó Tóthné Bagi Tímea Tóthné Bársony Ildikó Tóthné Boda Éva Mária Tóthné Dikter Annamária Tóthné Dr. Menczel Zsuzsanna Hedvig Tóthné Dr. Tolnay Klaudia Tóthné Hergovits Andrea Tóthné Homonyik Ágnes Tünde Tóthné Horváth Emília Mária Tóthné Jakab Piroska Tóthné Kaselák Anita Mária Tóthné Kaszás Tímea Tóthné Király Krisztina Tóthné Lusánszki Brigitta Tóthné Molnár Antónia Erzsébet
171
Tóthné Rojík Edit Erzsébet Tóthné Schreck Szilvia Tóthné Szántód Éva Tóthné Szappanos Anikó Tóthné Varga Beáta Tóth-Szabó Csilla Tótok Csilla Dr. Tőke Zoltán Török Anna Török Erika Török Katalin Éva Dr. Török Lajosné Török László Török László Jánosné Török Mihály Török Tibor Török Zsigmond Zoltán Dr. Törökné Győr Edit Törökné Nyiri Erika Törökné Szabó Ildikó Tőzsérné Tarjáni Erika Dr. Trábert Erika Tratnyek Zoltánné Trázer Ágnes Treuer Andrea Trombitás Szabolcs Tamás Trombitásné Mati Katalin Truczkó Attila Tukacs Ágnes Tulipán Hajnalka Tulipán Szilvia Turbucz Marietta Judit Dr. Turcsán János Turda Gyuláné Túri Krisztina Márta Turi Márió Túriné Czeglédi Edit Turóczi Zoltán Dr.
172
Turóczi Zoltánné Dr. Turzó Katalin Andrea Dr. Tussainé Németh Adél Tüske Lászlóné Tüskiné Pálszabó Erika Rozália Tyukászné Hajdu Magdolna Mária Udvarhelyiné Deák Ildikó Uhlárik Mariann Uitz Erika Uj Krisztina Uj-Nagyné Sándor Beáta Ujszászi Gizella Erika Ulicska Renáta Unyi Szilvia Urbán Eszter Urbán Katalin Urbán Zoltán Márton Urbán Zsuzsanna Urbin Sándorné Utassy Zsuzsanna Uti-Hajnal Melinda Uzonyi Beatrix Andrea Uzonyiné Dr. Báron Tímea Üsztöke Beáta Vadál Beáta Vadász Ágnes Vadász Anna Vadnai Éva Vadnay Tibor Péter Vadon Eszter Kamilla Vagácsné Gerencsér Andrea Vágner Balázs Vágner Szilvia Dr. Vágó Árpád Vágóné Csala Edina Vajcs Ferencné Németh Erzsébet Vajda Anita
Vajda Anita Vajda Melinda Vajner László Vajóczki Edina Vajóczkiné Szabó Ildikó Vakulyáné Fodor Bernadett Vályi Nagy Anita Vámos Judit Vámosi-Nagyné Szabó Judit Váncku Lajosné Vándorné Horváth Andrea Vandrásik Ágnes Vankó Ágnes Vankó Gábor Dr. Vankó Violetta Váradi Zsuzsa Dr. Várady Luca Váraljainé Szegedi Eszter Varga Ágnes Varga Ákos Varga Andrea Varga Andrea Varga Angéla Mária Varga Anikó Varga Antalné Varga Attila Varga Beáta Varga Bianka Varga Csaba Varga Csaba Varga Csaba Varga Csabáné Varga Dóra Varga Erzsébet Zsuzsanna Varga Fanni Varga Ferenc Ignácné Varga Ferencné Varga Gyöngyi Marianna
Varga Ildikó Varga Ildikó Varga Ilona Anna Varga Jánosné Varga József Varga Judit Zsófia Varga Katalin Varga Katalin Dr. Varga Klára Katalin Varga László Varga Margit Varga Nóra Varga Péter Varga Péter Varga Renáta Varga Rozália Varga Rozália Varga Szilvia Varga Tamás Varga Teodóra Varga Tibor Varga Tiborné Varga Tímea Varga Tímea Varga Tünde Varga Tünde Dr. Varga Zoltán Varga Zsolt Varga Zsolt Dr. Varga Zsolt József Varga Zsuzsanna Varga-Bodó Tímea Varga-Botyánszki Rita Vargáné Beke Andrea Vargáné Csere Klára Vargáné Girán Enikő Vargáné Gyimesi Mónika Vargáné Hamar Mónika
173
Vargáné Marcsik Zsuzsanna Vargáné Molnár Erzsébet Erika Vargáné Németh Eszter Vargáné Szabó Éva Vargáné Turi Márta Vargáné Valach Judit Vargyas Mariann Varjúné Rostás Éva Várnagy Anita Várvölgyi Zsuzsanna Vas Réka Vas Tímea Ágnes Vas Zsoltné Vásárhelyiné Módra Júlia Vásári Erzsébet Vaskáné Holló Adrienn Vass Ágnes Vass Ferencné Vass Géza Zoltánné Vass János Vass Sándorné Vassné Zsemberi Katalin Vasvári-Tóth Judit Vaszkó Erika Katalin Vattamány Gábor Végh Andrea Végh Erika Mária Végh István Végh Márta Végh Zsuzsanna Véghné Cs. Kiss Erika Véghné Hahn Veronika Véghné Kovács Krisztina Végi-Rónai Klára Dr. Vejteyné Turi Erika Rita Vékony Éva Velner János István Vendégh-Kuroli Eszter
174
Vér Pálné Verbói Nándor Veréb Szilvia Veréb Zoltánné Veres Béláné Veres Ferencné Veres Gabriella Veres Judit Andrea Veres Tiborné Veres Zsuzsanna Veresné Vincze Tünde Veressné Horváth Zsanett Verhóczki Zita Dr. Vérné Soltész Ilona Veronyákné Tatár Marianna Veszely György László Veszprémi Zsuzsanna Vezsenyi Adrienn Vid Gyöngyi Vida Anna Vida Krisztina Vida Lucia Vida Orsolya Vida Renáta Vida Virág Alexandra Vidovszky Lilla Vig Gábor Víg Jenő Vigh Ágota Dr. Vigh Ilona Vigh Istvánné Vighné Barabás Andrea Víghné Kerekes Gabriella Vígné Zsámboki Ildikó Vilics Eszter Vilimek Ágnes Vince Krisztina Vincéné Koltai Erika Kornélia
Vincze Ágnes Vincze Ágota Vincze Andrea Erika Vincze Eszter Vincze Gáborné Vincze Ildikó Vincze Jánosné Vincze Judit Vincze Kata Dr. Vincze Klára Vincze Krisztina Vincze Ottó Vincze Szilvia Vincze Viktor Dr. Vincze Zoltán Vinczéné Mészáros Tímea Vinczéné Révész Ágnes Vinkler Andrea Virág Györgyike Virág Nikoletta Virágné Szántó Veronika Virthné Sznopek Ildikó Visnyei Zsuzsánna Viszóczky László Vitainé Géczi Angéla Vitányi-Kovács Judit Vitéz Józsefné Vittay Violetta Dr. Vizes Beatrix Vizes Gabriella Vízi Anikó Vizi Tamás Vogronics Zsolt Zorán Volentér Tiborné Volentics Réka Vondrák Viktória Bernadett Vonhauserné Szabó Gyöngyi Dr. Vőneki Judit
Vörös Ágnes Nóra Vörös Andrea Vörös Ferenc Vörös Mária Éva Dr. Vörös Nóra Vörösné Pötörke Mária Vörösné Strasser Teréz Vucsetáné Jekl Erika Mária Vunsch-Kondor Adrienn Dr. Wachtler Barbara Wachtlerné Brückl Anna Wágner Jánosné Wágner Virág Dóra Walla István László Walter Zsolt Wascher Zoltánné Wéber Erika Weibli Zsanett Weiser Lászlóné Weisz Attila Wenhardt-Huber Éva Weningerné Makkos Gabriella Dr. Weszelovszkyné Nagy Éva Wetzlné Dr. László Márta Wiesner József Windecker Melinda Winkler Veronika Wirth Anikó Wiszt Melinda Wolf Zsuzsanna Wölfling Attila Ferencné Wurczinger-Klein Krisztina Wurczingerné Rézmann Zsuzsa Zadraveczné Dr. Teremi Mónika Zagyva Imréné Zagyváné Dósa-Rácz Szilvia Zahorán József Zajácz Andrea
175
Zajácz Krisztina Dr. Zákány Lászlóné Zalai Anna Zámbó Tiborné Zámbori Éva Mónika Zámodicsné Varga Csilla Zavagyák Andrea Dr. Zay Éva Zeleiné Lippai Erika Zelena Szabina Zelovics Edina Zelovitsné Tálas Andrea Zemkó- Czifra Dóra Zemlényiné Bíró Judit Dr. Zemplényi Ferencné Dr. Zergi Rita Zilai Nikolett Zimmermann-né Grüll Szilvia Zobin Melinda Zolnai Szabolcs Attila Zolnai Xénia Zoltánné Bajzák Anita Zombor László Dr. Zöld Judit Mária Dr. Zöldi Krisztián Márk
Zömbik Adrienn Zrínyiné Récsey Dóra Éva Zrufkó Istvánné Zupkó Marianna Zsadányi Katalin Zsadányiné Kiss Ildikó Zsalakovics Eszter Zsámberger Katalin Zsebeházi Krisztina Dr. Zsellér Zsuzsanna Zsidai Brigitta Zsigmond Attiláné Zsigmond István Zsikláné Mátyás Eszter Zsimala-Tóth Kata Zsirosné Kéri Éva Zsofcsák Éva Ildikó Zsoldos-Böröcz Anita Zsolt Nikolett Zsombok Szilvia Zsóri Klára Mária Zsóriné Józsa Julianna Zsömböri Zsanett
2013/14 tanév 2. félév Integritás tanácsadó Ádász Ildikó Balogh Zsolt Barcsai Borbála Dr. Barla-Szabó Tamás Dr. Bige Csilla Erzsébet Dr. Borka Zoltán Dr. Budaházy Gábor Dr. Czakóné Lőkös Gabriella Cseszlai Éva Dr.
176
Csillag Erika Dékány Éva Döme Andrea Drávai Henriett Dr. Emberovics Anita Dr. Farkasné Jakus Anikó Ficsór Emese Dr. Gonda Mónika Dr. Göröcsné Godó Orsolya Gyarmathy István László
Halmainé Dr. Takács Rita Dr. Hámor Tamás Dr. Hancz Attila Dr. Hegedüs Krisztina Ildikó Dr. Horváth Gergő Tamás Illés Tamás Imre Péter Dr. Jónás Richárd Józsa Erika Juhászné Lantos Melinda Kenderessy András Dr. Kéri Endre Kis Csaba Dr. Kiss Gábor Szabolcs Dr. Klotz Péter Dr. Kólya Valéria Koncz Petra Kongorácz Tamás Konrád László Dr. Kovács Katalin Kovács Sándorné Liptai Ágnes Locherer-Regős Adrienn Lovas Katalin Mák László Mezeiné Dr.Ludvai Erzsébet Nagy Márta Németh Adrienn Németh Valéria Oros Mónika Orosz Ferenc Gábor Péntek Gábor Dr. Pintér Beatrix Dr. Piri Hajnalka Dr. Póllai Edina Zsófia Princzkel Jozef Puskás Mónika Rita Soóky András
Szabó Tünde Széplaki Andrea Szikora-Szabó Márta Szucsigán Ádám Dr. Szujóné Végh Hajnalka Terbe-Szabó Csilla Dr. Tóth Irén Tóth Péter Miklós Dr. Tóth Sándor Turóczi Zoltán Dr. Vagner Ferenc Vass Norbert Zömbik Veronika Olga
177
V. Az egyetem életének fontosabb pillanatai 1. Ludovika Projekt A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jei létrejöttével indokolttá vált a jogelőd intézmények egységes intézményi elhelyezése, melyre a hajdani Ludovika Akadémia épülete és környéke kínált megoldást. Az Orczy-park revitalizációjával együtt járó beruházás nemcsak a Ludovika főépületének műemléki rekonstrukcióját foglalja magában, hanem új, speciális oktatási épületek, szabadidős-, sport-, és kollégiumi létesítmények megépítését is. Összesen 73.700 m2 alapterületen folynak majd építési munkálatok, ebből 57.100 m2 új építés, 16.600 m2 rekonstrukció. Az Orczy park 26 hektáros területe is teljes megújításra kerül. A 1158/2012. (V. 18.) Kormányhatározat értelmében a beruházás 2012–2016 között valósul meg. 2014-ben az egyetem központja, több tanszék és a központi könyvtár a megújult főépületbe költözött. Az egyetemi oktatók és dolgozók számára kialakított szobák mellett előadótermek készültek, újjá született többek között az egykori Díszterem és a Hősök folyosója is. A Természettudományi Múzeum jelenlegi helyén maradt, s a felújítás alatt is zavartalanul látogatható volt. Ezt követően új épületek is létesülnek, több már meglévő pedig felújításra kerül, s ezekbe költözhet majd a Rendészet- és a Közigazgatás-tudományi Kar, számos sportlétesítmény és kollégium. A Rendészettudományi Kar kollégiuma és a speciális rendészeti képzésnek helyt adó épület a Diószeghy Sámuel utcában kap helyet, ahol lesz egy taktikai és kiképzési központ is. Mindezt egy gyaloghíd fogja összekötni az Orczy-parkkal. A fejlesztési tervben szereplő sportlétesítmények – a fedett uszoda és a sportcsarnok – a kerület lakói számára is nyitva lesznek. Ismét működni fog a régi Lovarda. A jelenleg romos állapotban lévő épület helyreállítása lehetőséget teremt a lovasképzés újraindítására. Megújul fővárosunk nevezetes történeti kertje, az Orczy-park, amely változat-
178
lanul közparkként, egy hektárral nagyobb zöldterülettel várja majd az idelátogatókat. A beruházásnak köszönhetően olyan európai színvonalú egyetem jön létre, ami meghatározó élmény lesz az itt tanulók számára és hosszú távon rendezheti a környék sorsát, így Józsefváros visszanyerheti tradicionális egyetemvárosi karakterét. A Kormány tavaly a 1970/2013 (XII.18.) számú Kormány határozatban döntött a Ludovika Campus állami beruházás kibővítéséről. Ezzel megépülhet a Közigazgatás-tudományi Kart szolgáló új kollégium is. A 600 fős létesítmény építése megkezdődött, tervezett befejezési határidő 2015. szeptember 15. A projekt állomásai 1. Főépület felújítása: Átadás időpontja: 2014 március 15., Költsége: br. 4,5 milliárd Ft. 2. Új oktatási épületek: Átadás várható időpontja: 2016 első fele, Költsége: br. 9,2 milliárd Ft. 3. Sportépületek: Átadás várható időpontja: 2016 első fele, Költsége: br. 7,6 milliárd Ft. 4. RTK épületek: Átadás várható időpontja: 2016 első fele, Költsége: br. 6,8 milliárd Ft. 5. Infrastruktúra, park beruházás: Átadás várható időpontja: 2015. második fele. Költsége: br. 2,36 milliárd Ft 6. KTK kollégium: Átadás várható időpontja: 2015. szeptember, Költ sége: br. 6,1 milliárd Ft.
179
2. Kiemelt rendezvények
Évnyitó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Ludovika Campus) 2013. szeptember 10.
ReGeneráció kiállítás (Millenáris Teátrum) 2013. október 19.
Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola megnyitója (KTK) 2013. szeptember 17.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából: ünnepi szenátusi ülés, kiállítás, konferencia és doktoravatás (Zrínyi Campus Könyvtár) 2013. november 7.
180
181
Tudomány napi estély (Stefánia Palota) 2013. november 8.
Nyílt nap (Zrínyi Campus) 2014. január 24.
Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás (Papp László Budapest Sportaréna) 2014. január 16-18
Egyetem napja (ünnepi szenátusi ülés) (Zrínyi Campus Díszterem) 2014. március 28.
182
183
Ludovika Főépület átadása (Ludovika Campus) 2014. március 31.
Második Egyetemi Gyűrűavató Bál (Stefánia Palota) 2014. április 23.
XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had - És Rendészettudományi Szekciója (Zrínyi Campus) 2014. április 16-18.
Az NKE küldöttsége a Nemzetközi Élet Menetén (Lengyelország) 2014. április 28.
184
185
Végvár 2014 közös közszolgálati gyakorlat (Hungária körúti és Farkasvölgyi úti kampusz, ócsai és csobánkai gyakorlóterek) 2014. április 28-29.
Emlékoszlop avatás a Ludovika Főépület történelmi emlékhellyé nyilvánítása alkalmából (Ludovika Campus) 2014. június 24.
V. Ludovika Fesztivál (Ludovika Campus) 2014. május 16-18.
RTK oklevélátadó ünnepség (RTK) 2014. június 27. és július 4.
186
187
Rendőrtisztek avatása (Budai Vár Oroszlános udvar) 2014. június 29.
KTK diplomaosztó (Budapest Kongresszusi Központ) 2014. július 12.
HHK oklevél átadó ünnepség (Zrínyi Campus) 2014. július 11.
Honvéd tisztjelöltek Oklevélátadó ünnepsége (Zrínyi Campus) 2014. augusztus 18.
188
189
3. Elismerések Tiszteletbeli doktori (doctor honoris causa) cím Dr. Rolf Alter Dr. Boross Péter Professor Emeritus Prof. Dr. Solymosi József ny. ezredes Prof. Dr. Szabó A. Ferenc Prof. Dr. Szabó Miklós ny. altábornagy Prof. Dr. Turcsányi Károly ny. ezredes Prof. Dr. Vincze Lajos
Honvédtisztavatás (Kossuth tér) 2014. augusztus 20.
Magántanári cím Dr. Bába Iván Dr. Babos Tibor alezredes Prof. Dr. Csath Magdolna Címzetes egyetemi tanári cím Dr. Kis-Benedek József Dr. Printz János Címzetes egyetemi docensi cím Dr. Balogh Zsolt Dr. Zbysek Korecki ezredes Kossa György tű. dandártábornok Dr. Kincses Ildikó r. dandártábornok Dr. Feik Csaba Egyetem Díszpolgára cím Dr. Fürjes Balázs Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gyűrűje kitüntetés Simonné Dr. Berta Krisztina Kohut Balázs Nemzeti Közszolgálati Egyetem Aranyérme kitüntetés Prof. Dr. Sárkány István ny. r. vezérőrnagy
190
191
Bakos Klára Gulyásné Turóczi Margit Prof. Dr. Bukovics István Egyetemért Emlékérem kitüntetés Prof. Dr. Gazdag Ferenc Dr. Németh Zsolt ny. r. ezredes Dr. Orosz Ágnes Rektori kitüntető oklevél Martonné Csepregi Anikó Balázs Istvánné Kalmár Jenő Jurcsó Gusztáv Dr. habil. Varga János Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (Katonai Tagozat) Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy A Köz Szolgálatáért Érdemjel Prof. Dr. Sallai János (RTK) Szent György Érdemjel Dr. Verhóczki János r. alezredes (RTK) Ludovika Gyűrű Dr. Földi László alezredes (HHK) Hadtudományi Emlékplakett Takács Imre alezredes (HHK) Dr. Jónás János alezredes (HHK) Prof. Dr. Horváth István (HHK) Dr. Dunai Pál alezredes (HHK) Dr. Kavas László alezredes (HHK) Venekei József alezredes (HHK) Dr. Szabó Tibor alezredes (HHK) Dr. Kerti András alezredes (HHK)
192
Hadtudományi Emlékpajzs Libik Katalin százados (HHK) Német Tamás százados (HHK) Gávay György Viktor főhadnagy (HHK) Kocsi János Gyula hadnagy (HHK) Fábos Róbert őrnagy (HHK) Kulbert-Fassang Ágnes főhadnagy (HHK) Horváthné Szalóczy Ibolya (HHK) Dr. Pap Andrea őrnagy (HHK) Jobbágy Szabolcs százados (HHK) Gali Gyula törzszászlós (HHK) Kocsiné Fábián Margit (HHK) Hadtudományi Emlékérem Vörös Balázs törzszászlós (HHK) Simon Csilla (HHK) Bagdi Mária (HHK) Bencze Angéla Dorisz (HHK) Konta Sándorné (HHK) Nádné Szofcsák Márta (HHK) Kozár Istvánné (HHK) Oláh Mihályné (HHK) Dömök Jánosné (HHK) Dr. Molnárné Jancsó Andrienne (HHK) HHK Dékáni Dicséret Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes (HHK) Dr. habil. Krajncz Zoltán alezredes (HHK) Szászi Gábor alezredes (HHK) Skálát Gabriella (HHK) Nábrádi Nóra Beatrix (HHK) Dékáni Dicsérő Oklevél Tóth Rebeka (KTK) Magyary Zoltán Emlékérem Dr. Szamel Katalin (KTK)
193
Pro Publico Bono kitüntetés Némethné Kárpáti Nóra (KTK) Mikola Katalin (KTK) Tubákos Ádám (KTK) Az Év Kiváló oktatója Dr. Törley Gábor (KTK)
194
4. Együttműködések A 2013/14-es tanévben megkötött hazai együttműködési megállapodások Sz. határozat 121/2013. (VII. 10.)
Partner
Aláírás dátuma
Konrad Adenauer Stiftung
2013. október 1.
MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
2014. július 2.
133/2013. (IX. 11.)
Komárom Város Önkormányzata
2013. szeptember 30.
134/2013. (IX. 11.)
Terrorelhárítási Központ
2013. október 10.
164/2013. (XI. 27.)
Eötvös József Főiskola
2013. december
177/2013. (XII. 18.)
a szakmai gyakorlóhelyekkel kötendő együttműködési megállapodások mintái alapján a konkrét együttműködési megállapodások: Központi Statisztikai Hivatal
2014. július 7.
12/2014. (I.29.)
Magyar Külügyi Intézet
2014. március 28.
13/2014. (I.29.)
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
2014. február 25.
42/2014. (III.26.)
Semmelweis Egyetem
2014. március 28.
54/2014. (IV.16.)
Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont
2014. május 22.
61/2014. (V.14.)
Szigetvár Város Önkormányzata
2014. május 23.
62/2014. (V.14.)
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt., Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány
2014. május 30.
195
A 2013/14-es tanévben megkötött nemzetközi együttműködési megállapodások Ország
Kína
Intézmény neve
Chinese Academy of Governance (CAG)
Együttműködés típusa
Cél, megvalósított projekt
együttműködési megállapodás, 2013. október 21.
Az együttműködési megállapodás célja, hogy elősegítsék az országaik közötti együttműködést, közös közigazgatási képzések, kutatások, közös látogatások. szakmai tanulmányutak, hallgatói és oktatói csereprogramok révén.
Kína
Minzu University of China
együttműködési megállapodás, 2013. október 22.
Az együttműködés célja, hogy elősegítse a két egyetem közötti együttműködést, különös tekintettel a közigazgatás-tudomány, társadalomtudomány és kisebbségpolitika területén.
Kína
People's Public Security University of China (PPSUC)
együttműködési megállapodás, 2014. június 11.
Az együttműködés célja, hogy létrehozza és előmozdítsa az oktatási és tudományos csere-tevékenységet a két intézmény között.
East China University of Political Science and Law (ECUPL)
együttműködési megállapodás, 2014. június 2.
Az együttműködés célja, hogy elősegítse a két ország közötti együttműködést, különös tekintettel a közigazgatás-tudomány, a rendészettudomány, a nemzetközi jog és a hadi jog területére.
Tudományegyetem
együttműködési megállapodás, 2014. május 6.
A megállapodás célja az akadémiai és oktatási együttműködés fejlesztése az egyenlőség és a kölcsönösség elvén, valamint a két egyetem közötti kapcsolatok és közös megértés előmozdítása.
együttműködési megállapodás, 2013. december 6.
A megállapodás célja, hogy a Felek oktatói és egyéb szellemi kapacitásuk összehangolása, valamint közös oktatási és tudományos tevékenység folytatása, a kutatási eredmények kölcsönös hasznosítása érdekében hosszú távon együttműködjenek a tudományos kutatás és a tudományos ismeretterjesztés területein.
Kína
Románia
Románia
196
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Ország
Románia
Intézmény neve
Partiumi Keresztény Egyetem
Együttműködés típusa
Cél, megvalósított projekt
együttműködési megállapodás, 2014. július 8.
A megállapodás célja, hogy a Felek oktatói és egyéb szellemi kapacitásának összehangolása, valamint közös oktatási és tudományos tevékenység folytatása, a kutatási eredmények kölcsönös hasznosítása érdekében hosszú távon együttműködjenek az oktatás-képzés, a tudományos kutatás és a tudományos ismeret-terjesztés területein.
együttműködési megállapodás, 2013. december
A megállapodás célja, hogy a Felek oktatói és egyéb szellemi kapacitásuk összehangolása, valamint közös oktatási és tudományos tevékenység folytatása és a kutatási eredmények kölcsönös hasznosítása érdekében hosszú távon együttműködjenek.
Lengyelország
General Tadeusz Kościuszko Military Academy of Land Forces
Lengyelország, Románia Ausztria, Csehország
General Tadeusz Kosciuszko Military Academy of Land Forces (Lengyelország), a Nicolae Balcescu Land Forces Academy (Románia), a Theresian Military Academy (Ausztria) és a University of Defence (Csehország)
ötoldalú együttműködési megállapodás, 2013. december 11.
Ötoldalú együttműködési megállapodás, melyben a felek a tisztképzés területén meglévő kapcsolataik kiszélesítése és elmélyítése érdekében 2014-től közösen, nemzetközi együttműködés keretében kívánják megszervezni és megrendezni az International Military Academic Forum (iMAF) nevű tudományos rendezvényt.
Németország
Ludwigsburgi Közigazgatási és Pénzügyi Főiskola
együttműködési megállapodás, 2014. április 21.
A megállapodás célja a két állam közötti közigazgatási együttműködés és információcsere biztosítása, különös tekintettel a közigazgatási struktúrákra, valamint a közszolgálati képzésre.
szervezeti tagság
Az AERTE-hez való csatlakozás célja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak és kutatóinak a területi közigazgatás területén szerzett szakmai tapasztalatainak nemzetközi szinten történő megosztása, a szervezet többi tagjával való együttműködés.
nemzetközi szervezet
AERTE
197
Ország
Intézmény neve
nemzetközi szervezet
nemzetközi szervezet
EGPA
CEPOL ("Policing in Europe")
nemzetközi szervezet nemzetközi szervezet
partner egyetem
IAU
Együttműködés típusa
Cél, megvalósított projekt
szervezeti tagság
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi profiljának további erősítése céljából, oktatóinak és kutatóinak a közigazgatás-tudomány területén elért eredményeinek szélesebb körű terjesztése és a nemzetközi szakmai elismertség további erősítése.
CEPOL Keretpartnerség
Az NKE vezetése döntött arról, hogy az Egyetem részt kíván venni a CEPOL által 2015 őszétől tervezett „Policing in Europe” uniós mesterképzési szak keretében történő képzésben.
szervezeti tagság
Az IAU kiemelt hangsúlyt fektet a fejlődő országokra és főként az afrikai térségre, amely esetében kiemelt program jött létre a doktori programok fejlesztésére.
ALDA-DECIDE projekt
együttműködési megállapodás
Erasmus+ programban
intézményi megállapodás megújítása (2014-ben 54 db)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi fejlődésének alapköve az Erasmus program keretein belül megvalósuló hallgatói és munkatársi mobilitás.
ERASMUS + Bilaterális kapcsolatok 2014/15 tanévtől 1
HHK
Ausztria
Wiener Neustadt
Theresan Military Academy
2
HHK
Bulgária
Veliko Turnovo
“Vasil Levski” National Military University
3
HHK
Csehország
Brno
University of Defence,
4
HHK
Franciaország
Saint-Cyr Coëtquidan
Special Military School of Saint-Cyr / French Military Academy
1
RTK
Bulgária
Szófia
Academy of Ministry of Interior (BG)
2
RTK
Belgium
Kortrijk
KATHO University College
3
RTK
Ciprus
Nicosia
University of Nicosia
4
RTK
Egyesült Királyság
Lancashire
University of Central Lancashire
5
RTK
Észtország
Tallin
Estonian Academy of Security Sciences
6
RTK
Franciaország
Párizs
University of Paris X-Nanterre
7
RTK
Lengyelország
Szczytno
Police Academy in Szczytno
8
RTK/ KVI
Lengyelország
Varsó
The Main School of Fire Service (Warsawa, Poland)
9
RTK
Málta
Msida
The University of Malta
10
RTK
Németország
Potsdam
Police Academy of the State of Brandenburg
11
RTK
Németország
Hann. Münden
Polizeiakademie Niedersachsen (Police Academy Lower Saxony)
12
RTK
Németország
Bochum
Ruhr-Universität Bochum
13
RTK
Németország
Berlin
The Berlin School of Economics and Law
14
RTK RTK/ KVI
Szlovákia
Pozsony
Academy of the Police Force in Bratislava
Szlovákia
Zólyom
Technical University in Zvolen
16
RTK
Szlovénia
Ljubljana
University of Maribor / Faculty of Criminal Justice and Security
17
RTK
Törökország
Ankara
Turkish National Police Academy
1
KTK
Belgium
Gent
Ghent University
2
KTK
Csehország
Brno
Masaryk University
3
KTK
Csehország
Opava
Silesian University in Opava (Faculty of
15
Public Policies) 4
KTK
Finnország
Rovaniemi
University of Lapland
5
KTK
Franciaország
Lille
Lille 2 University of Health and Law
6
KTK
Franciaország
Limoges
University of Limoges
5
HHK
Lengyelország
Varsó
Lengyel Nemzetvédelmi Egyetem
7
KTK
Franciaország
Nantes
University of Nantes
6
HHK
Lengyelország
Varsó
Military University of Technology, PL
8
KTK
Görögország
Kréta, Rethym-
University of Crete
7
HHK
Lengyelország
Varsó
The General Tadeusz Kosciuszko Military Academy of Land Forces
8
HHK
Románia
Sibiu
Nicolae Balcescu Land Forces Academy
9
HHK
Románia
Brassó
Henri Coanda Air Force Academy
10
HHK
Szlovákia
Liptovsky Mikulas
Armed Forces Academy of General Milan Rastislav Štefánik
198
non 9
KTK
Horvátország
Eszék
10
KTK
Hollandia
Amsterdam
Josip-Juraj-Strossmayer University Osijek (Eszék) (HR) University of Amsterdam
199
11
KTK/
Lengyelország
Białystok
Stanislaw Staszic College of Public Administration in Bialystok
HHK/ RTK 12
KTK
Lengyelország
Varsó
University of Warsaw
13
KTK
Lettország
Riga
University of Latvia
14
KTK/
Litvánia
Vilnius
Mykolas Romeris University
Németország
Ludwigsburg
University of Applied Sciences Ludwigs-
1. Rubin-, vas-, gyémánt- és aranydiplomák
RTK 15
KTK
burg 16
KTK
Olaszország
Milan
University of Milan
17
KTK
Portugália
Porto
University Fernando Pessoa
18
KTK
Románia
Kolozsvár
Sapientia
Hungarian
University
of
Transylvania 19
KTK
Románia
Kolozsvár
Babes Bolyai Tudományegyetem
20
KTK
Románia
Nagyvárad
Partiumi Keresztény Egyetem
21
KTK
Szlovákia
Pozsony
University of Economics in Bratislava
22
KTK
Szlovákia
Košice
Pavol Jozef Šafárik University
23
KTK
Szlovákia
Komarno
Selye János Egyetem
24
KTK
Szlovákia
Nitra
Constantine the Philosopher University
25
KTK
Szlovénia
Ljubljana
University of Ljubljana
26
KTK
Törökország
Izmir
Ege University
27
KTK
Törökország
Ankara
Hacettepe University Ankara
in Nitra
VI. Alumni 1944-ben Bolyai jános Műszaki akadémiát végzettek névsora – 70 éves jubileum Rubin Diploma Neveri János vitéz Szilágyi Dezső Andreánszky Imre Kiss Andor Battha Endre Dr. Breuer Pál Dr. vitéz Palágyi Tivadar 1944-ben Horthy István Repülőtiszti Akadémiát végzettek névsora – 70 éves jubileum Rubin Diploma Széplaky Jenő Gergely Nyáry György Szabó Tibor Fogarasi István János Hrussóczy Győző Dr. Farkas Jenő Tóvárosi Károly 1944-ben Ludovika Akadémiát végzettek névsora – 70 éves jubileum Rubin Diploma vitéz Dr. Kováts Andor Kiss Pál Lengyel Alfonz gr. Kornis Miklós Dr. Csellár Ödön Végh József
200
201
Árpataky Mátyás Csemez Béla Megyery Tamás Simon Balázs Theisz János Kovássy László Martsa Tamás Ógallay M. Egon Sárközy Szabolcs Cseke István Harmath Lajos Dr. Kakasy Gyula Dr. vitéz Martin Kornél Nika Ferenc Miklós Bakay Zoltán Kolossváry László Végh József Butka Gusztáv Ranga Ferenc Vajay László Vajay Tibor Kádár József Petrusz Tibor Kántor József vitéz Krasznay Béla Szabó Lajos 1949-ben Honvéd Hadi akadémiát végzettek névsora - 65 éves jubileum. Vasdiploma Adamkó Tibor Dr.Bódi József Dr. Hegedűs Frigyes Podani János Szabó Lajos
202
1949-ben Honvéd Akadémiát végzettek névsora - 60 éves jubileum. Gyémántdiploma Gyugyi Béla 1964-ben Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát végzettek névsora 50 éves jubileum Aranydiploma Balatoni Béla Éles Lajos Gila Balázs Góz Áron Jójárt Károly Kállai László Kecskeméti András Lendér László Dr. Licsicsányi István Móricz István Béla Nagy Mihály Náger József Samu János Szabó Sándor Török László Varga István Vértes György 1964-ben Egyesített Tiszti Iskolát végzettek névsora - 50 éves jubileum. Aranydiploma Ádám Rudolf Balogh Szilád Bánsági László Bence Ferenc Benedek András Bertus Gábor Bieder János Bodnár Gyula Bolya Miklós
203
Bolyán Antal Bödi Ferenc Bujdosó István Csatári Lajos Csimadia József Csomós Lajos Csontos Elek Csorba Ödön József Deák János Dr. Dezső Zoltán Dobi József Dr. Dóczi István Eck Antal Eszes Máté Farkasinszki Gyula Forgács Dezső Frank László Futás Ferenc Gergely Botond Hegyesi Sándor Hegyesy Árpád Héjja István Dr. Herczeg Attila Horváth László Ivády Dénes Kelemen István Kiss József Kocsis István Kógl Imre Koltai István Dezső Kósa Sándor Kovács Sándor Dr. Kozma Endre Dr. Kövecses Vilmos Laczkó Mihály Dr. Ledács Kiss Jenő Legény Gyula Legény János
204
Lentulay Antal Lukács László Malomsoki József Megyeri Lajos Miklósvári Ferenc Móger Vince Mórocz István Munkácsi József Dr. Nacsa Ferenc Nagy Béla Nagy Lajos Márton Németh Gábor Nyári Gyula Olajos János Oltai János Óváry László Őry Lajos Pantyi György Pap Zsigmond Papócsi János Pásztor László Petró István Rába Imre Recsetár Imre Ripcse László Sárközi József Simon Ákos Dr. Somogyvári Tamás Soós Bálint Stachó Tamás Szabady Ferenc Szabó Ferenc Szabó Miklós Szabó Zoltán Szani Tibor Szekeres József Szíjjártó János Szilágyi L. Kálmán
205
Szűcsi János Tóth József Vadász Tibor Varga Imre Várhelyi György Vető Károly Dr. Vető Zoltán Vincze Béla Wohner Miklós Zatykó Ferenc
2. Alumni közösség a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az Egyetem és jogelőd intézményeinek egykori hallgatói, oktatói, kutatói, az egyetemen egyéb munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak, az Egyetemmel kapcsolatba került egyéb személyek, illetve szervezetek és az Egyetem közötti kapcsolat kiépítésének elősegítésére, megerősítésére, az egyetemi szellemiség továbbvitelére, az intézményi önazonosság erősítésére, a végzett hallgatók egymás közötti és a jelenlegi egyetemi polgárok közötti kapcsolat kiépítésének elősegítésére, az egyetemi hagyományok ápolására, a jelenlegi hallgatók tanulmányainak támogatására, az egyetem céljainak és feladatainak támogatására NKE Alumni Közösséget hozott létre. Végzett hallgatóink mellett Alumni Közösségünk tagja lehet Egyetemünk és jogelődeinek korábbi és jelenlegi oktatója, kutatója, alkalmazottja, továbbá négy lezárt félévvel rendelkező hallgatója is. A Közösség, a 2013. évi megalakulása óta kiemelt hangsúlyt fektet tagjainak folyamatos tájékoztatására egy új digitális információs felület kialakításával. Ennek érdekében az Egyetem honlapján létrehozta az Alumni aloldalt, ahol a közösséggel kapcsolatos naprakész információk találhatók. A honlapon lehetőség nyílik online regisztrációra is, megkönnyítve ezzel a közösséghez való csatlakozást. A regisztrációs és adatvédelmi nyilatkozat letölthető változata és az online regisztrációs felület is elérhető a www.uni-nke.hu/szolgaltatasok/alumni oldalon. A 2013/14-es tanévben az aktív tagjaink a 2000 Ft-os tagdíj megfizetése mellett, az aktív tagoknak járó kedvezményeken és szolgáltatásokon felül NKE ajándékcsomagot is kaptak. A 2013/14-es tanév főbb Alumni eseményei, rendezvényei: • 2013 szeptemberében vehették át jubileumi diplomáikat azok az öregdiákok, akik az NKE jogelődeinél 50, 60, 70 évvel ezelőtt végeztek. A Bolyai Nyugdíjasklubbal együttműködésben szervezett rendezvényeken közel 200 volt hallgató jelent meg. Az idős katonatisztek megemlékeztek az elhunyt bajtársaikról, elbeszélgettek a régi szép időkről, és emlékfát ültettek a Hungária körúti Campus parkjában. • 2013. novemberében az első Alumni munkabizottsági ülésen a bizottság tagjai meghatározták a közösség 2013/14-es tanévre vonatkozó feladatait, a fejlesztendő területeket. A meghatározott célokat a tanév során a közösség maradéktalanul teljesítette.
206
207
• 2014. május 23-25 között - az egyetem egyik jogelődjén - a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán 1987-ben végzett határőr szakasza Sárospatakon tartotta meg osztálytalálkozóját. Az NKE Alumni Közösség a résztvevők számára ajándékcsomagot biztosított. A rendezvény három napja alatt a volt osztálytársak meglátogatták a környék és a Zempléni hegyek nevezetességeit. A találkozó zárásaként elhatározták, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot az Egyetemmel. • 2014. július 5-én a KTK-HÖK-kel együttműködésben került lebonyolításra az első KTK alumni találkozó. A rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek volt diákok, ezzel is szimbolizálva, hogy az Egyetemünkön, vagy a jogelőd intézményekben végzett volt diákok mindenütt jelen vannak. Bízunk benne, hogy a sikeres rendezvényt hasonló, vagy még nagyobb érdeklődés övezi majd a jövőben, és rendszeres programjává válik az öregdiákoknak. • 2014. június 27 - július 12. között valamennyi kar diplomaosztóján jelen voltak az Alumni megbízottak, valamennyi kibocsátott hallgatónk ajándék ceruzát kapott, annak jeléül és emlékéül, hogy az alma-mater visszavárja őket. Az Alumnival kapcsolatos minden információ megtalálható a www.uninke.hu/szolgaltatasok/alumni oldalon.
VII. Statisztikai adatok 1. Oktatás Az NKE törvény Hallgatói létszám A felvehető hallgatói létszámkeretet Kormányhatározat állapítja meg, a felügyeletet gyakorló miniszterek közös javaslatára. A felvehető hallgatói létszám szakonkénti megosztásáról a Fenntartói Testület dönt. Az adott szakra történő éves felvétel feltételeként teljesítendő minimális felvételi követelményt a felügyeletet gyakorló miniszter állapítja meg. Az NKE törvény módosításai Az NKE tv. 21/A. § szerint a költségviselés tekintetében a képzésben részt vevő: - közszolgálati ösztöndíjas hallgató, - önköltség fizetésére nem kötelezett hallgató • hivatásos jogviszonyban, • szerződéses jogviszonyban, • honvéd tisztjelölti jogviszonyban áll, - önköltséges hallgató. Ezzel a módosítással a költségviselés szabályozása a helyére került. Az NKE törvény módosításai Költségvetés Az éves központi költségvetés tervezésekor az NKE támogatási tervét a Kormányhoz a Fenntartói Testület nyújtja be. A szaklétesítés és szakindítás sajátos szabályait a Kormány rendeletben szabályozza. - A közigazgatási, a rendészeti, a katonai és a nemzetbiztonsági felsőoktatás alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeit (kkk) a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter — a honvédelemért és a rendészetért felelős miniszter egyetértésével — határozza meg rendeletben, például: 22/2013. (VIII. 21.) KIM rendelet az MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményeiről.
208
209
2014.07.24
Felvételi számok Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2014.07.24
Aktuális
Képzési
Szak
KMF
katonai logisztika
ANA
376
20
17
20
KRK
honvédelmi és katonai
katonai üzemeltetés
ANA
388
19
17
20
KRK
honvédelmi és katonai
katonai vezetői
ANA
410
20
17
20
KRK
honvédelmi és katonai
katonai műveleti logisztika
MNA
77
3
3
20
KRK
honvédelmi és katonai
katonai üzemeltetés
MNA
70
3
3
20
KRK
honvédelmi és katonai
KRK
honvédelmi és katonai
katonai vezetői védelmi vezetéstechnikai rendszertervező
MNA
MLK
Ponthatár
57
Felvett
34
n.i.
0
minimum létszám
10
irányszám
50
10
30
terület
ág
MŰSZ
Közigazgatás-tudományi Kar 2014.07.24 Szak
KMF
Ponthatár
Felvett
Aktuális minimum létszám
irányszám
Képzési terület
ág
közigazgatás-szervező
ANA
380
257
100
260
KRK
köz i g a z gatási
közigazgatás-szervező
ANK
355
23
1
23
KRK
köz i g a z gatási
közigazgatás-szervező
ALA
400
438
50
480
KRK
köz i g a z gatási
közigazgatás-szervező
ALK
260
106
30
180
KRK
köz i g a z gatási
210
Aktuális
Képzési
Szak
KMF
közigazgatási
MNA
57
140
50
150
KRK
köz i g a z gatási
közigazgatási
MLK
50
63
50
100
KRK
köz i g a z gatási
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
Rendészettudományi Kar 2014.07.24
Aktuális
Képzési
Szak
KMF
bűnügyi igazgatási [bűnügyi hírszerző]
ANA
n.i.
0
10
20
KRK
rendészeti
bűnügyi igazgatási [bűnügyi nyomozói]
ANA
403
58
30
60
KRK
rendészeti
bűnügyi igazgatási [gazdaságvédelmi nyomozói]
ANA
382
22
12
22
KRK
rendészeti
bűnügyi igazgatási [pénzügyi nyomozói]
ANA
382
20
15
20
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [biztonsági]
ANK
262
28
15
30
KRK
rendészeti
rendészeti igazga-tási [büntetésvégrehajtási]
ANA
267
5
5
15
KRK
rendészeti
rendészeti igazga-tási [határrendészeti]
ANA
342
30
15
30
KRK
rendészeti
rendészeti igazga-tási [igazgatásrendészeti]
ANA
364
19
10
20
KRK
rendészeti
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
211
2014.07.24
Aktuális
Képzési
2014.07.24
rendészeti igazgatási [közlekedésrendészeti]
ANA
367
25
12
25
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [igazgatásrendészeti]
ALA
342
25
20
29
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [közrendvédelmi]
ANA
384
25
12
27
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [közlekedésrendészeti]
ALA
364
26
20
26
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [migrációs]
ANA
416
14
10
15
KRK
rendészeti
ALA
352
63
20
65
KRK
rendészeti
rendészeti igazga-tási [vám- és jöve-dékigazgatási]
ANA
361
18
15
20
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [közrendvédelmi] rendészeti igazgatási [migrációs]
ALA
312
15
10
15
KRK
rendészeti
bűnügyi igazgatási [bűnügyi hírszerző]
ALA
376
16
15
29
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [vám- és jövedékigazgatási]
ALA
316
20
15
20
KRK
rendészeti
bűnügyi igazgatási [bűnügyi nyomozói]
ALA
354
57
20
60
KRK
rendészeti
rendészeti vezető
MNA
n.i.
0
10
20
KRK
rendészeti
MLA
61
90
50
92
KRK
bűnügyi igazgatási [gazdaságvédelmi nyomozói]
ALA
344
18
12
20
KRK
rendészeti
rendészeti vezető
rendészeti
bűnügyi igazgatási [pénzügyi nyomozói]
ALA
n.i.
0
15
20
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [biztonsági]
ALK
260
28
15
40
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [büntetésvégrehajtási]
ALA
274
17
14
25
KRK
rendészeti
rendészeti igazgatási [határrendészeti]
ALA
338
21
20
25
KRK
rendészeti
212
Ponthatár
Felvett
irányszám
terület
ág
KMF
Képzési
KMF
minimum létszám
Szak
Aktuális
Szak
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
213
2014.07.24
Katasztrófavédelmi Intézet 2014.07.24 Szak
KMF
Ponthatár
katasztrófavédelem [tűzvédelmi és mentésirányítási]
ANA
katasztrófavédelem [iparbiztonsági]
ALA
katasztrófavédelem [iparbiztonsági]
ALK
266
29
15
50
KRK
rendészeti
katasztrófavédelem [katasztrófavédelmi műveleti]
ALA
296
15
12
15
KRK
rendészeti
katasztrófavédelem [katasztrófavédelmi műveleti]
ALK
katasztrófavédelem [tűzvédelmi és mentésirányítási]
ALA
védelmi igazgatási (Ózd)
ALK
14
KRK
ág
ANA
10
10
terület
katasztrófavédelem [katasztrófavédelmi műveleti]
13
8
Képzési
ANA
374
9
irányszám
katasztrófavédelem [iparbiztonsági]
214
366
Felvett
Aktuális minimum létszám
KRK
rendészeti
Aktuális
Képzési
Szak
KMF
védelmi igazgatási
MLA
60
24
10
25
KRK
honvédelmi és katonai
védelmi igazgatási
MLK
76
36
10
41
KRK
honvédelmi és katonai
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
rendészeti
Nemzetbiztonsági Intézet 2014.07.24 270
288
278
318
260
4
14
19
32
28
4
12
15
25
20
10
15
20
33
30
KRK
KRK
KRK
KRK
KRK
rendészeti
Szak
KMF
Ponthatár
Felvett
Aktuális minimum létszám
irányszám
Képzési terület
nemzetbiztonsági
ALA
276
25
8
25
KRK
nemzetbiztonsági
nemzetbiztonsági
MLA
70
30
8
38
KRK
nemzetbiztonsági
rendészeti
rendészeti
rendészeti
ág
Nemzetközi Intézet 2014.07.24
Aktuális
Képzési
Szak
KMF
biztonság- és védelempolitikai
ANK
324
25
10
25
KRK
honvédelmi és katonai
biztonság- és védelempolitikai
MNA
57
17
10
20
KRK
honvédelmi és katonai
biztonság- és védelempolitikai
MNK
67
2
1
15
KRK
honvédelmi és katonai
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
honvédelmi és katonai
215
2014.07.24
Aktuális
2. Gazdálkodás
Képzési
Szak
KMF
ne m z e t köz i közszolgálati kapcsolatok
MNA
57
35
20
45
KRK
közigazgatási
biztonság- és védelempolitikai
MLK
50
12
9
15
KRK
honvédelmi és katonai
ne m z e t köz i közszolgálati kapcsolatok
MLA
67
25
15
30
KRK
közigazgatási
ne m z e t köz i közszolgálati kapcsolatok
MLK
73
1
1
90
KRK
közigazgatási
Ponthatár
Felvett
minimum létszám
irányszám
terület
ág
Doktori képzés felvételi adatai 2014 Összes jelentkező/ ebből felvéve
Teljes idejű
5
Részidejű
7
Egyéni felkészülő
Egyéni
1
2
Pótfelvételire jelentkezett
Hadtudományi Doktori Iskola
18/15
15
Katonai Műszaki Doktori Iskola
29/25
7
17
1
-
5
Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola
55/37
6
21
4
6
5
Egyetemi működés alakulása főbb előirányzatonként 2014. I. félév Megnevezés 1. Bevételek
2014. évi intézményi terv
2014 I. félév tény
2014 terv - 2014.I. félév tény
Telj. arány
8 021 300
4 828 855
3 192 445
60%
3 688 100 1 831 200 1 039 600 207 730
2 102 578 651 122 363 879 149 046
1 585 522 1 180 078 675 721 58 684
57% 36% 35% 72%
583 870
138 197
445 673
24%
2 100 000 402 000
1 673 155 402 000
426 845 0
80% 100%
2. Kiadások
8 021 300
3 723 308
4 297 992
46%
2.1 Személyi kiadások ebből: Foglalkozatottak személyi juttat. ebből: Külső személyi juttatások 2.2 Járulékok 2.3 Dologi kiadások ebből: Készletbeszerzés ebből: Kiküldetések, reklám ebből: Szolgáltatások ebből: Egyéb dologi kiadások 2.4 Felhalmozási kiadások ebből: Beruházások ebből: Felújítások 2.5 Ellátottak juttatásai 2.6 Tartalék
3 284 288
1 611 689
1 672 599
49%
2 755 600
1 352 061
1 403 539
49%
528 688 800 253 3 209 321 244 114
259 628 440 758 1 334 519 109 280
269 060 359 495 1 874 802 134 834
49% 55% 42% 45%
153 184 2 122 796
30 149 712 298
123 035 1 410 498
20% 34%
689 227 370 521
482 792 200 447
206 435 170 074
70% 54%
324 251 46 270 179 917 177 000
199 415 1 032 135 895 0
124 836 45 238 44 022 177 000
62% 2% 76% 0%
0
1 105 547
1.1 Állami támogatás 1.2 Saját bevételek ebből: Oktatási bevételek ebből: Eljárási díjak ebből: Egyéb saját bevételek 1.3 Tisztviselői normatíva bevételek 1.4 ÁROP visszavezetés
3. Egyenleg (Bevételek - Kiadások)
Megvalósítás, pénzügyi zárás alatt lévő projektek Kód
216
Cím
NKE-re eső támogatási összeg
Tevékenységek kezdete - vége TSZ szerint
ÁROP-2.2.19
Elektronikus képzési és távoktatási anyagok készítése
560 000 000 Ft
2012.11.01. 2014.07.31.
ÁROP-2.2.20
Kormányablakok munkatársainak képzése
1 468 618 708 Ft
2012.07.25. 2014.11.30.
217
Megvalósítás, pénzügyi zárás alatt lévő projektek Kód
Cím
NKE-re eső támogatási összeg
Tevékenységek kezdete - vége TSZ szerint
mek megvalósításához szükséges pénzügyi forrásokat a következő kormány határozatok alapján kapta az Egyetem.
ÁROP-2.2.21
Tudásalapú közszolgálati előmenetel
980 000 000 Ft
2012.07.25. 2014.06.30.
Ludovika Campus Beruházás
2012. év
2013. év
ÁROP-2.2.22
Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak
710 000 000 Ft
2013.02.01. 2015.03.31.
Támogatás 1158/2012. (V.18.) Korm. határozat
2 000 000 000
2 491 700 000
4 491 700 000
ÁROP-1.1.21
Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése
246 002 000 Ft
2012.10.01. 2014.05.31.
Többlettámogatás 2013. évre
700 000 000
700 000 000
Támogatás 1186/2013. (IV.9.) Korm. határozat
400 000 000
Támogatás 1970/2013. (XII.18.) Korm. Határozat
Lezárt projektek Kód
NKE-re eső támogatási összeg
Tevékenységek kezdete - vége TSZ szerint
Közigazgatásban dolgozók képzése a konvergencia régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre
41 300 400 Ft
2011.01.01. 2013.12.31.
Közigazgatásban dolgozók képzése a Közép-magyarországi régióban a közigazgatási- és ügykezelői alapvizsga, valamint a közigazgatási szakvizsga ismeretekre
47 351 750 Ft
ÁROP-2.2.13
Közigazgatási Akadémia
Vezetői
208 000 000 Ft
2011.04.01. 2013.12.31.
ÁROP-2.2.5
Humán-erőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban
540 781 358 Ft
2008.11.14. 2013.10.31.
ÁROP-1.2.9
Ügyfélszolgálati élethelyzetek, eljárások
66 181 002 Ft
2011.09.01. 2013.12.31.
ÁROP 2.2.24
ÁROP-3.2.2
Cím
2011.01.01. 2013.12.31.
Ludovika Campus Beruházás A Ludovika Campus Beruházás elfogadott költségvetése 38 Mrd Ft, amely tartalmazza a Ludovika Főépület és a hozzá kapcsolódó Ludovika Tér valamint a Bontási munkálatok, Oktatási Épület, Sportépületek, Speciális Képzési Épületek, Lovarda és park épületek, Kollégiumok mérnöki és kivitelezési költségeit. A Ludovika Campus kiemelt állami beruházás programjában szereplő ele-
218
KIM céltámogatás Támogatás összesen
2014. év
1 151 000 000
1 551 000 000
2 435 000 000
2 435 000 000
13 000 000 2 000 000 000
3 604 700 000
Összesen
13 000 000 3 586 000 000
9 190 700 000
Az Egyetem 2014. évben az 1186/2013. (IV.9) kormányhatározat alapján 1 151 millió Ft felhasználható pénzügyi forrás áll rendelkezésre. Az 1970/2013. (XII.18.) Korm. határozatban kibővült a Ludovika Campus Beruházás programja a Közigazgatás-tudományi Kar Kollégiumának megépítésével. A KTK kollégium beruházás előkészítéséhez és megvalósításához szükséges költségek fedezetére a kormány 2014. évben 2435 millió Ft állami támogatás biztosítását írja elő. Felhalmozási kiadások A Ludovika Campus Kiemelt Állami Beruházás 2012. év második felében kezdődött, a projekt műszaki ütemterve alapján a Campus Főépületének felújítása, átalakítása és restaurálása volt első kijelölt mérföldkő, melynek átadása 2014. márciusban ünnepélyes keretek között megtörtént. A beruházás többi épületének Sportépületek, Új oktatási épület, Lovarda, Park épületek, RTK Speciális Képzési épületek és kollégium, KTK Kollégium tervezése is megkezdődött. A Ludovika Campus Beruházás műszaki előrehaladása alapján a felhalmozási kiadások a következőképpen alakultak: • 2012 évben: 108 millió Ft, ami a Főépület tervezési szerződésére és a Sportépület, Park tervpályázatokra lett kifizetve. • 2013. évben: 3 460 millió Ft, ami a Ludovika Főépület és Ludovika Tér kivitelezésére a Beruházás részét képező épületek tervezési szerződésére, mérnök tanácsadásra, lebonyolításra, szakértői tanácsadásra és
219
bontási munkálatokra vonatkozó költségeket tartalmazza. • 2014. I. félévben: 2 741 millió Ft volt, amely tartalmazza Ludovika Főépület és Ludovika tér kivitelezésének költségeit. A Ludovika Főépület műszaki átadása a tervnek megfelelően 2014. március 14-én átadásra került. Feladatalapú Költségvetési Tervezési Rendszer fejlesztése A Gazdasági Hivatal kontrolling rendszerének továbbfejlesztése keretében megvalósult egy költségvetési tervezési rendszer informatikai fejlesztése, amely hozzájárul a gazdasági folyamatok átlátható és hatékony működésének támogatásához. A feladatalapú tervezési modell alkalmazása során a gazdálkodási keretek összeállítása feladatok mentén történik (fajlagos mutatók). A feladatokhoz kapcsolódó erőforrások felhasználásának mérése folyamatosan történik. Az értékelés során mérhetőek, hogy mennyire voltak reálisak a tervek. A beavatkozás szakaszban javaslatok, alternatívák kidolgozása történik. Az elméleti módszertan alkalmazása mellett egy informatikai rendszerrel támogatott tervezési rendszer kialakítása volt a cél, amelyet a 2015. évi költségvetés tervezése során használni fog az Egyetem. Vezetői Információs Rendszer Az Egyetem stratégiailag fontos tevékenységét lefedő Vezetői Információs Rendszer fejlesztése lezárult. Az egyetemi forrásrendszerekből az informatikai adatkapcsolattal automatikus adatfrissítéssel kerülnek a VIR rendszerbe a különböző területek riportjainak adatai. • Gazdálkodási Adatkör (FORRÁS SQL Rendszer) • Humán Erőforrás Adatkör (Szenyor Rendszer) • Képzés, Hallgatói Adatkör (Neptun Rendszer) • Tudományos Adatkör (MTMT, Doktori.hu, Egyetemi Tudományos Adatbázisok) • Diplomás Pályakövetés Adatkör (Egyetemi adatbázis) A Vezetői Információs Rendszer riportjai a felhasználók számára lehetőséget ad egyedi igények alapján lekérdezések készítésére, standard riportok elérésére- és elemzések készítésére.
220
VIII. Sajtómegjelenések Hat kutatási területtel indul az első közigazgatás-tudományi doktori iskola 2013. szeptember 17., nol.hu Az országban elsőként közigazgatás-tudományi doktori iskola kezdte meg működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A Népszabadság cikkéből kiderül, hogy mely hat kutatási területen indul el a doktori képzés. http://nol.hu/belfold/hat_kutatasi_terulettel_indul_az_elso_kozigazgatas-tudomanyi_doktori_iskola-1413547 Patyi András lett a Nemzeti Választási Bizottság elnöke 2014. szeptember 30., hvg.hu Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé a testület 2013. szeptember 30-iki alakuló ülésén. http://hvg.hu/itthon/20130930_patyi_andras_nemzeti_valasztasi_bizottsag Esküt tett az új ombudsman helyettes 2013., október 21., nol.hu Folyamatos kommunikációt ígér a nemzetiségi szervezetekkel Szalayné Sándor Erzsébet, a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó új ombudsman helyettes. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjéről a Népsza-badság hasábjain jelent meg cikk. http://nol.hu/belfold/eskut_tett_az_uj_ombudsmanhelyettes-1421129 Bemutatták a közszolgálati egyetem minőségstratégiáját 2013. december 9., edupress.hu Klinghammer István felsőoktatási államtitkár és Patyi András, a Nemzeti közszolgálati Egyetem rektora közösen mutatták be december 6-án az intéz-mény szakértői által kidolgozott minőségstratégiát, amely egyelőre az egész felsőoktatásban egyedülálló. –írta az edupress hírügynökség. http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=29880
221
A miniszterelnök adta át az NKE felújított Ludovika főépületét 2014. március 31., inforadio.hu Történelmi kötelezettségnek nevezte a Ludovika felújítását Orbán Viktor kormányfő, aki szerint a megújult épület méltó „főhadiszállása” lesz a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek. Orbán Viktor március 31-ikén adta át hivatalosan a megújult Ludovika Főépületet. http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-626288 NKE: készül a jelentés a jó államról 2014. május 29., MTI Várhatóan a jövő év elején lát napvilágot a Jó állam jelentés a kormányzati képességek dinamikájáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában – nyilatkozta az MTI-nek Kis Norbert, az intézmény továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese. http://www.hirado.hu/2014/05/29/keszul-a-jelentes-a-jo-allamrol/ Partnerségben a közmédiával 2014. május 30., mno.hu Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Táv-irati Iroda (MTI) és a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A partnerség többek közt az egyetemen folyó kommunikációs képzés fejlesztésére és a gyakorlati oktatásra terjed ki. http://mno.hu/media/partnerseg-a-kozszolgalati-egyetem-az-mti-es-at-mtva-kozott-1229562 Korábbi belügyi iratokat digitalizáltak az NKE és a Nemzeti Levéltár munkatársai 2014. június 12., Kossuth Rádió, 180 perc Harmincezer oldalnyi, 1945 és 1958 között született belügyminisztériumi utasítást digitalizált közös munkában a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - erről Patyi András rektor beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. http://www.hirado.hu/2014/06/12/sohasem-latott-belugyi-iratok-kerulnek-nyilvanossagra/ Aranyérem a karate egyetemi világbajnokságon 2014. június 22., stop.hu
222
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója, Tadissi Martial aranyérmet szerzett a karate egyetemi világbajnokságon. http://www.stop.hu/sport/karate-magyar-arany-az-egyetemi-vilagbajnoksagon/1247795/ Aláírták a szerződést, elkezdődhet a KTK Kollégium építése 2014. június 23., MTI Három cég konzorciuma nyerte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar számára építendő 600 férőhelyes hallgatói kollégium tervezésére és építésére kiírt tendert – adott hírt az MTI. http://www.hirado.hu/2014/06/23/harom-ceg-epitheti-a-kozszolgalati-egye-tem-kollegiumat/ Történelmi emlékhely lett a Ludovika épület 2014. június 24., MTI A Ludovika mindig egyet jelentett a minőséggel, a ludovikás tiszt fogalma pedig emberi minőséget jelentett - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter június 24-ikén, a történelmi emlékhelyek közé választott Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa emlékoszlopának avatásán. http://www.hirado.hu/2014/06/24/hende-a-ludovika-mindig-egyet-jelentett-a-minoseggel/ Rendőrtiszteket avattak a várban, 166-an tették le az esküt 2014. június 29., inforadio.hu Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. – tudósított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavatási ünnepségéről az MTI. http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-648572 Patyi: a köztisztviselő legyen független és hozzáértő 2014. július 14., edupress.hu A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint a köztisztviselőknek függetlennek és hozzáértőnek kell lenniük. Patyi András ezt az NKE Közigazgatás-tudományi Kar diplomaosztó ünnepségén jelentette ki július 12-ikén. – olvasható az edupress tudósításában. http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=31087
223
Felvételi: továbbra is népszerűek az NKE képzései 2014. július 25., MTI A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által meghirdetett szakok közül többre is csak 400 pont feletti eredménnyel lehetett bejutni - írta összeállításában a Magyar Távirati Iroda. http://www.hirado.hu/2014/07/25/400-pontnal-is-tobb-kellett-a-bejutashoza-nke-tobb-szakan/ E-képzés közszolgálati tisztségviselőknek 2014. július 25., MTI Uniós támogatással a modern közigazgatás igényeinek és az EU felnőttképzési elvárásainak megfelelő közszolgálati tananyagok készültek el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. – tájékoztatta az olvasókat az MTI. http://www.hirado.hu/2014/07/25/e-kepzes-kozszolgalati-tisztviseloknek/ Honvédtiszteket avattak a nemzeti ünnepen 2014. augusztus 20., Duna televízió 119 honvédtiszt avatására is sor került nemzeti ünnepünkön. http://www.hirado.hu/2014/08/20/ader-janos-orszagunk-fuggetlensege-es-szabadsagunk-nem-adomany/?source=hirkereso Patyi András: az NKE tudatosan fejlesztett egyetem 2014. szeptember 8., MTI A Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításától eltelt időszak eredményeiről, a jelenleg folyó fejlesztésekről és a jövőben tervekről is beszélt az MTI-nek adott interjújában Patyi András, az NKE rektora. http://www.hirado.hu/2014/09/08/patyi-tudatosan-fejlesztett-egyetem-az-nke/ Harmadik tanévét kezdte meg az NKE 2014. szeptember 8., MTI Több, mint 2200 elsőéves hallgatóval kezdte meg harmadik tanévét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – tudósított a közmédia. http://www.hirado.hu/2014/09/08/tanevnyito-a-nemzeti-kozszolgalati-egyetemen/
224
IX. In memoriam Prof. Dr. Michelberger Pál 2014. április 11-én, életének 85. évében elhunyt Prof. Dr. Michelberger Pál, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem volt rektora és a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori és Tudományos Tanácsainak tagja, a jogelőd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tiszteletbeli doktora. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar mérnöktársadalmat. Michelberger Pál 1930-ban, Vecsésen született, 1948-ban érettségizett a budapesti Szent László Gimnáziumban, diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán szerezte 1952-ben. A diploma után itt oktatott tanársegédként, adjunktusként majd docensként. 1968-tól a Közlekedésmérnöki Kar Mechanika tanszékén egyetemi tanárként, majd tanszékvezetőként folytatta munkáját. 1970-ben védte meg akadémiai doktori értekezését a műszaki tudományokból. 1985-től a kar dékánja, 1990-től a Budapesti Műszaki Egyetem rektora. Az egyetemet 1994-ig, a Mechanika Tanszéket 1995-ig vezette. 1994-95-ben a Magyar Rektori Konferencia elnöke. 2001-ben doctor emeritus címet kapott. 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig az MTA rendes tagjává választották. 1993-tól 1999-ig az Akadémia alelnöke. Szavazati joggal rendelkező tagja volt az MTA Hadtudományi Bizottságának. 2001-2004 között a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke volt. Több tudományos folyóirat főszerkesztője, szerkesztői bizottságának tagja volt pályája során. A tudományos karrier mellett az Ikarusz buszgyártó vállalatnál is dolgozott 1957-től tervezőmérnökként, később főkonstruktőrként. 1991-ben a vállalat igazgatótanácsának tagjává választották. Részt vett az Ikarus 555 és 303 számú autóbuszok tervezésében. 1991 és 1994 között a Suzuki Magyarország igazgatótanácsának tagja, 1992 és 1994 között a Hungarocamion Rt. igazgatótanácsának
225
elnöke. Kutatási területei a mechanika, a járműtervezés és a kinetika volt. Egyetemi vezetőként a rendszerváltás idején kialakuló felsőoktatási reformfolyamat egyik aktív résztvevője volt. Közel négyszázötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Tagja volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktori és Tudományos Tanácsainak. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal elismerést vehette át. Az NKE jogelőd Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem tiszteletbeli doktora. Michelberger Pál a Műszaki Egyetemen a hadmérnöki képzés aktív tanára, szervezője és irányítója volt. Miután ott befejeződött a hadmérnökképzés, csatlakozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődjéhez és elkötelezetten támogatta a katonai mérnökképzést. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem sokat köszönhet neki a katonai műszaki doktori iskola megalapításában és az egyetemi akkreditációban nyújtott segítségéért, aktív közreműködéséért. Folyamatosan részt vett az egyetem doktori tanácsának munkájában, szerepelt konferenciáinkon, vizsgáztatott és védéseket elnökölt. Köztiszteletben álló tagja volt az MTA Hadtudományi Bizottságának, véleményével és tanácsaival segítette a nemzeti hadtudomány ügyét.
X. Az egyetem dolgozói Rektor: Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár Fenntartói Testület Hivatala Hivatalvezető: Csekei László Titkársági referens: Görbe Attiláné Dr. Zán Krisztina r. alezredes Titkársági referens: Türkéné Kovács Rita Belső Ellenőrzés Belső ellenőrzési vezető: Dr. Szendrei Mária Belső ellenőrzési szakreferens: Mérészné Szántó Irén Ellenőrzési asszisztens: Falvai Margit Rektori Hivatal Főtitkár: Dr. Horváth József Főtitkár-helyettes: Szalontainé Dr. Czettisch Barbara Személyi juttatási osztályvezető: Varga Mária Járulék ügyintéző: Kwasny Tímea Bérszámfejtési referens: Kocsi Dorottya Járulék ügyintéző: Kissné Gyömbér Anasztászija Elszámolási ügyintéző: Pozsgai Csilla Titkárnő: Bálintné Bagladi Zsuzsanna Rektori Titkárság Rektori személyi titkár: Dr. Auer Ádám Nemzetközi referens: Perényi Petra Panna Titkársági referens: Lovag Linda Titkársági asszisztens: Üveges Anita Titkárnő: Pálfyné Takács Barbara Titkárnő: Majoros Lászlóné Éva Gépkocsivezető: Kovács László Kommunikáció, marketing- és rendezvényszervező csoport Kommunikációs vezető: Bíbokné Répási Gabriella Sajtófőnök: Szöőr Ádám
226
227
Rendezvényszervező- és marketing referens: Albert Máté Tibor Rendezvényszervező- és kommunikációs referens: Szabadkai Pál Online média referens: Kiss Bálint Igazgatási Iroda Irodavezető: Dr. Vig Roland Igazgatási referens: Páll Kata Igazgatási referens: Makk Flóra Igazgatási referens: Buzsik Zsolt Ügykezelési csoportvezető: Kernbaumné Kalmár Tímea Koordinációs ügyintéző: Vaszkó László Koordinációs ügyintéző: Pap Margit Erzsébet Koordinációs ügyintéző: Balogh Ádám Koordinációs ügyintéző: Farkasné Kocsis Erika Koordinációs ügyintéző: Terjéki Edit Koordinációs ügyintéző: Kovács Gáborné Koordinációs referens: Pálos István Humán-erőforrás Iroda Irodavezető: Dr. Sipos Csilla Személyzeti referens: Kása Maximné Dr. Személyügyi ügyintéző: Paparóné Baranyai Judit Irodavezető-helyettes: Kapás Zsuzsánna Személyügyi referens: Dr. Dávidné Dr. Molnár Tünde Személyügyi referens: Gerencsér Melinda Személyügyi referens: Kun Györgyi Személyügyi referens: Schuszter Anna Személyügyi referens: Kötelesné Nagy Éva Személyügyi referens: Vaszkóné Fehér Katalin Személyügyi ügyintéző: Baksa Tímea Jogtanácsosi Iroda Irodavezető: Dr. Farkas Gábor Jogi referens: Dr. Szabó Zsuzsanna Közbeszerzési ügyintéző: Dankó Józsefné Irodavezető-helyettes: Dr. Csanády Szabolcs Jogi referens: Dr. Tóth Sarolta Jogi referens: Dr. Fodróczi Nóra
228
Jogi referens: Dr. Fachet Gergő Jogi referens: Dr. Kára Ágnes Közbeszerzési referens: Dr. Mokánszky Edina Közbeszerzési jogi referens: Dr. Gajdács Réka Jogi referens: Dr. Sánta Dóra Jogi referens: Dr. Szeibert Szonja Ludovika Campus Beruházási Projektiroda Irodavezető: Bondár Alex Beruházási referens: Ambrus György Műszaki referens: Novák Ákos Irodai asszisztens: Veres Orsolya Ilona Projekt referens: Sasvári Gabriella Ügyviteli asszisztens: Kozma Gyula Informatikai Szolgáltató Központ Központvezető: Dr. Oszti Judit Ügyviteli adminisztrátor: Kovács Csilla Üzemeltető mérnök: Andrész Balázs Hálózati referens: Pfeiffer István Műszaki osztályvezető: Horváth Tibor alezredes Informatikai üzemeltető: Lutz Ferenc Informatikai üzemeltető: Som Krisztián Informatikai asszisztens: Tóth Ljubov Informatikai üzemeltető: Szalai Krisztián Informatikai üzemeltető: Chovanecz Károly Zsolt Hálózati referens: Béli Norbert Rendszerfejlesztési osztályvezető: Tóth Lajos Informatikai üzemeltető: Ádám Róbert Hálózati referens: Dr. Pétery Kristóf Informatikai üzemeltető: Halmos Tamás Informatikai üzemeltető: Jámbor Krisztián Informatikai üzemeltető: Szakcsi Viktor Műszaki szolgáltató: Szabó Dávid Műszaki szolgáltató: Kordai György Zoltán Műszaki szolgáltató: Szmetena Csaba zászlós Műszaki szolgáltató: Ladjánszkiné Kasuba Ibolya Műszaki szolgáltató: Pávelné Koródi Veronika
229
Informatikai üzemeltető: Tillinger Zsolt Informatikai üzemeltető: Kaczián Sándor Informatikai üzemeltető: Nyulász Gábor Informatikai üzemeltető: Fried László Oktatástechnikai üzemeltető: Jurcsó Gusztáv Oktatástechnikai üzemeltető: Sajtos Gyula Oktatástechnikai üzemeltető: Bodó Pál Oktatástechnikai üzemeltető: Kőhalmy László Oktatástechnikai üzemeltető: Szabó József Oktatástechnikai üzemeltető Balla Márta Katalin Oktatástechnikai üzemeltető Horváth Zoltán Gazdasági Hivatal Gazdasági főigazgató: Fülöp Lajos Titkársági referens: Ecker Klaudia Titkársági ügyintéző: Rapcsókné Juhász Krisztina Titkársági ügyintéző: Dankó Melinda Pénzügyi-számviteli Iroda Irodavezető: Illés Zoltán alezredes Pénzügyi osztályvezető: Richerné Kaubek Andrea Pénzügyi ügyintéző: Pallanki Zoltán Pénzügyi ügyintéző: Pintyőke Lívia Pénzügyi ügyintéző: Tóthné Sziklai Erika Pénzügyi ügyintéző: Jakobeyné Dékány Brigitta Pénzügyi referens: Horváth Katalin Pénzügyi referens: Rigó Katalin Számviteli osztályvezető: Göghné Balázs Györgyi Számviteli ügyintéző: Wagensommer Jánosné Számviteli ügyintéző: Pongó Zita Számviteli ügyintéző: Havasi Jánosné Számviteli referens: Pete Ildikó Költségvetési Iroda Költségvetési referens: Gál Bettina Költségvetési referens: Garadnai Katalin Pénzügyi referens: Gyurián Katalin Pályázati referens: Baka István Péter
230
Pályázati ügyintéző: Huszovszky Katalin Pályázati ügyintéző: Kis Veronika Pályázati referens: Feketéné Török Róza Beszerzési ügyintéző: Zajk Erik Beszerzési referens: Baricz Zsuzsanna KTK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Rakonczai Éva Titkársági ügyintéző: Vanicsekné Török Mária Pályázati ügyintéző: Varga Tamás Zoltán Kari pénzügyi osztályvezető: Ádám Éva Számviteli referens: Csizmadia Éva Pénzügyi referens: Nagy Nóra Pályázati ügyintéző: Tarnainé benkő Orsolya Pályázati ügyintéző: Simon Gyöngyi Kari üzemeltetési osztályvezető: Ködmön Zsolt Üzemeltetési ügyintéző: Balázsné Sipeki Szilvia Üzemeltetési ügyintéző: Mészáros Jenő Üzemeltetési ügyintéző: Dunai Anita RTK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Dr. Szedres László Üzemeltetési ügyintéző: Rádler Alexandra Üzemeltetési ügyintéző: Kozma Zsolt Kari pénzügyi osztályvezető: Csomor Balázs Számviteli ügyintéző: Mészáros Zoltán István Pénzügyi ügyintéző: Szalainé Szűcs Szilvia Számviteli referens: Kircsi Mária Kari üzemeltetési osztályvezető: Flórián-Szentesi Mónika r. hadnagy Műszaki ügyintéző: Sipos György Üzemeltetési ügyintéző: Halmai Gábor Beszerzési ügyintéző: Szász Éva Üzemeltetési ügyintéző: Marsai Éva Üzemeltetési referens: Cserkuti Márta Üzemeltetési ügyintéző: Bajcsy László Üzemeltetési ügyintéző: Papp László Fegyvermester: Száraz Mihály r. zászlós
231
HHK Gazdasági Igazgatóság Kari gazdasági igazgató: Csontos András Titkársági ügyintéző: Nagyné Szalóki Krisztina Kari pénzügyi osztályvezető: Katona Klára Pénzügyi referens: Netye Annamária Pénzügyi ügyintéző: Fehérné Szemán Éva Pénzügyi ügyintéző: Faragó Zoltánné Pénzügyi referens: Hegedüsné Jávor Márta Kari üzemeltetési osztályvezető: Arató László Üzemeltetési ügyintéző: Gotthárdi Éva Üzemeltetési ügyintéző: Piedlné Szentesi Csilla Üzemeltetési ügyintéző: Maricza Zsolt Üzemeltetési ügyintéző: Fehér József Üzemeltetési referens: Jelencsics Imre VTKI Gazdasági Igazgatósága Gazdasági igazgató: Dr. Nászné Brózsely Tünde Stratégiai tervezési és intézményfejlesztési rektorhelyettes: Prof. Dr. Padányi József dandártábornok Stratégiai tervezési és intézményfejlesztési Iroda: Fejlesztési referens: Gönczi Gabriella Pályázati referens: Lutár Éva Pályázati referens: Vida Gabriella Minőségbiztosítási referens: Dr. Molnár Viktória Minőségbiztosítási referens: Dr. Horváth Lóránt Kapcsolati és fejlesztési referens: Dr. Czene Gréta Titkársági referens: Süle Zsófi Pályázati referens: Dr. Bódi Roland Pályázati referens: Dr. Kis Anna Pályázati referens: Bicók Csongor Pályázati referens: Pető Gabriella Irodai adminisztrátor: Dr. Kovács Lászlóné Pályázati ügyintéző: Kelemen György Stratégiai tervezési referens: Egeresi Zoltán
232
Mb. Tudományos rektorhelyettes: Prof. Dr. Padányi József dandártábornok Egyetemi Tudományszervező Központ Mb. központvezető: Besenyei Mónika Szervezési referens: Ali Csaba Doktori képzést koordináló referens: Ritter Noémi Tudományszervezési referens: Dobsi Zsuzsanna Kutatási referens: Temesvári Klaudia Tudományszervezési ügyintéző: Fazakas Hajnalka Titkársági referens: Borics Zsófia Egyetemi Központi Könyvtár Főigazgató: Bakos Klára Titkársági referens: Nemes-Nagyné Simándi Éva Kari könyvtárigazgató: Dr. Horváthné Tóth Zsuzsanna Könyvtáros: Sári Zsófia Főkönyvtáros: Süle Zsuzsanna Könyvtári referens: Bencze László Könyvtáros: Jakab Zsolt Könyvtáros: Kálmánné Szendrő Katalin Könyvtáros: Móricz Judit Könyvtáros: Baran Andrea Kari könyvtárigazgató: Áts József Segédkönyvtáros: Wátzné György Margit Könyvtáros: Simon Orsolya Könyvtári asszisztens: Gergye Anikó Könyvtáros: Berta Bernadett Kari könyvtárigazgató: Dr. Orosz Ágnes Könyvtáros: Mikola Katalin Könyvtáros: Bayer Judit Klára Könyvtáros: Metzner Györgyné Könyvtáros: Abonyi Brigitta Márta Könyvtáros: Káldor Zsófia Anita Könyvtári asszisztens: Nagy Sándorné Molnár Tamás Kutatóközpont Mb. központvezető: Dr. Molnár Attila Károly
233
Tudományos tanácsadó: Prof. Dr. Mezei Balázs Mihály (2014. augusztus 31-ig) Tudományos segédmunkatárs: Megadja Gábor Kutatásszervezési referens: Dippold Ádám Tudományos segédmunkatárs: Horváth Zsolt Tudományos segédmunkatárs: Szécsényi Mihály Tudományos segédmunkatárs: Toldi Lóránt Tudományos munkatárs: Dr. Csapody Miklós Tudományos segédmunkatárs: Dr. Kiss József Tudományos főmunkatárs: Dr. Cservák Csaba Oktatási rektorhelyettes: Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok Oktatási Iroda Irodavezető: Dr. Keresztes Judit Titkársági ügyintéző: Babarczy Brigitta Központi tanulmányi referens: Hannig Zsolt Karrierfejlesztési referens: Bordás Erzsébet Rita Szervezési referens: Dunai Ágnes Margit Karrierfejlesztési referens: Dr. Varga András Központi Tanulmányi Hivatal: Mb. hivatalvezető: Dr. Diószegi Péter Tanulmányi referens: Szilágyi Beatrix Tanulmányi informatikai referens: Váradi Gábor Tanulmányi referens: Nagy Gábor Tanulmányi ügyintéző: Nagy Boglárka Tanulmányi ügyintéző: Tóthné Kocsis Hajnalka Tanulmányi ügyintéző: Ferencziné Becze Éva Tanulmányi ügyintéző: Ertl Éva Tanulmányi ügyintéző: Tamás Irisz Tanulmányi referens: Bozsvainé Berczi Lilla Tanulmányi referens: Kopeczkyné Szatmári Adrenn Továbbképzési és Nemzetközi Rektorhelyettes: Dr. Kis Norbert főiskolai tanár
234
Nemzetközi Kapcsolatok Iroda Irodavezető: Tózsa Réka Nemzetközi referens: Hervai Laura Nemzetközi referens: Csizmazia Gábor Nemzetközi referens: Gedei Kata Titkársági asszisztens: Simon Hajnalka Nemzetközi referens: Szabó Krisztina Titkársági referens: Vágóné Gáspár Judit
Karközi Intézetek Nemzetbiztonsági Intézet Intézetvezető, egyetemi docens: Dr. Resperger István ezredes Oktatásszervezési referens: Korda Renáta Katonai Nemzetbiztonsági Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Kobolka István ezredes Egyetemi docens: Dr. Gál István László Tanársegéd: Dávid Ferenc Egyetemi docens: Dr. Vida Csaba alezredes Tanársegéd: Császár-Csutorás Péter hadnagy Egyetemi docens: Dr. Resperger István ezredes Tanszéki ügyintéző: Osztos Orsolya Polgári Nemzetbiztonsági Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Boda József r. vezérőrnagy Adjunktus: Dr. Csányi Csaba Adjunktus: Dr. Regényi Kund alezredes Egyetemi docens: Dr. Dobák Imre alezredes Egyetemi docens: Dr. Bebesi Zoltán Tanszéki ügyintéző: Morcz Ivett főtörzszászlós Katasztrófavédelmi Intézet Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Bleszity János ny. tű. altábornagy Oktatásszervezési Osztály Osztályvezető: Krizsán Zoltán tű. alezredes
235
Tanulmányi referens: Dezső Alexandra tű. hadnagy Tanulmányi ügyintéző: Horváth Hermina Tanulmányi ügyintéző: Baloghné Gerencsér Enikő Katasztrófavédelmi műveleti tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Endrődi István tű. ezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Belszity János ny. tű. altábornagy Egyetemi docens: Dr. Gubicza József tű. ezredes Egyetemi docens: Dr. habil. Grósz Zoltán ny. ezredes Intézeti oktató: Kirovné Rácz Réka tű. hadnagy Tanársegéd: Ambrusz József tű. ezredes Intézeti oktató: Dr. Schweickhardt Gotthilf Gyula Egyetemi docens: Dr. habil. Kóródi Gyula ny. tű. alezredes Tüzvédelmi és mentésirányítási tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Restás Ágoston Egyetemi docens: Dr. Komjáthy László Adjunktus: Horváth Lajos tű. százados Szakoktató: Dr. Joó Bálint ny. tű. ezredes Adjunktus: Dr. Pántya Péter tű. százados Egyetemi docens: Dr. Hesz József tű. ezredes Iparbiztonsági tanszék: Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Páczay György Egyetemi docens: Dr. Vass Gyula tű. ezredes Adjunktus: Dr. Dobor József tű. százados Egyetemi docens: Dr. Kátay-Urbán Lajos tű. alezredes Nemzetközi Intézet Intézetvezető, egyetemi docens: Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet Intézeti titkárság Titkársági referens: Mészáros Eszter Oktatási szakreferens: Dr. Benedek György Árpád Titkársági referens: Panyik Judit Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Főiskolai tanár: Dr. Kis Norbert
236
Nemzetközi Jogi és Európai Jogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. habil. Marján Attila Egyetemi docens: Dr. Gellérthegyi István Egyetemi docens: Dr. Vizi Balázs Egyetemi docens: Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet Kutatóprofesszor: Prof. Dr. Trócsányi László Adjunktus: Dr. Csapó Zsuzsa Adjunktus: Dr. Tóth Norbert Tanársegéd: Dr. Borók György Egyetemi docens: Dr. Nyikos Györgyi Egyetemi tanár: Prof. Dr. Papp Tekla Viktória Tanszéki ügyintéző: Volenszky Hajnal Kutatóasszisztens: Szávainé Séra Magdolna Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Szenes Zoltán Egyetemi tanár: Prof. Dr. Gazdag Ferenc Adjunktus: Dr. Hettyey András Tanársegéd: Marsai Viktor Egyetemi docens: Nagyné Dr. Rózsa Erzsébet Egyetemi docens: Dr. Molnár Anna Éva Egyetemi docens: Dr. Lattmann Tamás Tanársegéd: Tongori Zsófia főhadnagy Tanársegéd: Dr. Deák-Molnár Dóra Adjunktus: Dr. Balogh István Tanszéki ügyintéző: Tischler Zoltán Stratégiai Védelmi Kutató Központ Központvezető, tudományos főmunkatárs: Dr. Tálas Péter Tudományos főmunkatárs: Dr. Gazdik Gyula Tudományos segédmunkatárs: Háda Béla Tudományos segédmunkatárs: Felméry Zoltán Tudományos segédmunkatárs: Dr. Varga Gergely Tudományos segédmunkatárs: Csiki Tamás Tudományos főmunkatárs: Dr. Szabó László Központi ügyintéző: Bocskay Ágnes Kutatóasszisztens: Szüsz Szilvia
237
Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ (Kína Központ) Központvezető, egyetemi docens: Dr. P. Szabó Sándor Tanársegéd: Nahoczky Csaba Központi ügyintéző: Jónás Zsolt Vezető- és Továbbképzési Intézet Intézetvezető: Dr. Princzinger Péter Igazgatói Iroda Irodavezető: Dr. Bodor Viktoria Titkársági referens: Bálintné Virág Éva Titkársági referens: Ámort Liliána Titkársági referens: Dr. Kapeller Adrienn Titkársági referens: Vass-Budai Gabriella Titkársági referens: Rózsa Erika Jogi szakreferens: Dr. Rudolf Petra Informatikai szakreferens: Varjasy Gábor Közigazgatási Vizsgaközpont Központvezető: Klotz Balázs Szakreferens: Dr. Szántai Adrienn Vizsgaszervező: Bene Erika Vizsgaszervező: Fejesné Taskó Tünde Vizsgaszervező: Tóthné Reszegi Beatrix Vizsgaszervező: Vincze Edit Képzési koordinátor: Takács Marianna Vizsgaszervező: Bálint Katalin Szakreferens: Kovács Krisztián Tibor Átképzési és Szakirányú Továbbképzési Központ Központvezető: Dr. Méhes Tamás Képzési koordinátor: Tódor Mónika Képzési koordinátor: Szarvas Márk Képzési koordinátor: Balázs Eszter Képzési koordinátor: Gyovai Barbara Továbbképzési referens: Petró Csilla Továbbképzési referens: Bárczi Miklós László
238
Továbbképzési referens: Waltner Vanda Módszertani és Minőségírányítási Központ Központvezető: Kisfaludy László Titkársági ügyintéző: Vida Melinda Módszertani szakreferens: Boros Kinga Módszertani szakreferens: Orosz Lajos Módszertani szakreferens: Kovács Árpád Képzési koordinátor: Dr. Orbán Géza Módszertani szakreferens: Vörös Ferenc Módszertani szakreferens: Oláh Istvánné Módszertani ügyintéző: Durst Levente Szabolcs Minőségirányítási szakreferens: Kovácsné Lencz Adrienn Módszertani szakreferens: Milován Andrea Titkársági referens: Molnárné Péterfia Teréz Projektmenedzsment Központ Mb. központvezető: Juhász Lilla Mária Projektmenedzser: Topár Gábor Projektmenedzser: Brücknerné Téry Eszter
Közigazgatás-tudományi Kar Dékán, egyetemi docens: Dr. Cserny Ákos Dékánhelyettes, főiskolai deocens: Dr. György István Dékáni Hivatal Hivatalvezető/kari főtitkár: Füzesi Gábor Karrierfejlesztési referens: Hortobágyi Lilla Titkársági referens: Molnár Mariann Nemzetközi főreferens: Kowalik Tamás Nemzetközi referens: Bíró Gábor István Jogi-közgazdasági referens: Dr. Békési Lilla Kollégiumi referens: Gerőcs Viktória Informatikus: Benedeczky Gábor Kommunikációs referens: Czesznakné Erdei Edit Igazgatási referens: Hora Gerda Csenge Oktatásszervezési referens (doktori isk.): Dr. Paróczaí Csilla
239
Tanulmányi Osztály Osztályvezető: Dr. Holakovszkiné Szigeti Zsuzsanna Tanulmányi előadó: Jánosiné Kajtár Zsuzsanna Tanulmányi előadó: Némethné Kárpáti Nóra Tanulmányi előadó: Bíróné Király Katalin Tanulmányi előadó: Filipszné Legendi Krisztina Tanulmányi előadó: Martonné Csepregi Anikó Tanulmányi előadó: Szécsényi Andrea Tanulmányi előadó: Wágner Márta Tanulmányi előadó: Bobák Nikolett Tanulmányi előadó: Farkas Zsuzsanna Tanulmányi előadó: Kármánné Szakál Edit Tanulmányi előadó: Mézes Tünde Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Központvezető, nyelvtanár: Kánai Mariann Nyelvtanár: Kaczvinszky Noémi Nyelvtanár: Greschik Emőke Nyelvtanár: Jenőfi György Nyelvtanár: Tóth Zsuzsanna Nyelvtanár: Dudik Jánosné Nyelvtanár: Ary Ildikó Nyelvtanár: Horváth Judit Nyelvtanár: Dr. Mezei Gabriella Nyelvtanár: Nagy Zsuzsanna Központi ügyintéző: Szabóné Szűcs Vera Állam- és Társadalomelméleti Intézet Intézetvezető, egyetemi docens: Dr. Horváth Attila Intézeti ügyintéző: Vörös Borbála Kinga Államelméleti és Politikatudományi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Fejes Zsuzsanna Kutató professzor: Prof. Dr. Paczolay Péter Adjunktus: Dr. Szerletics Antal Tanársegéd: Dr. Szentpéteri Nagy Richard Adjunktus: Dr. Pál Gábor Tanársegéd: Mandák Fanni
240
Kutatóprofesszor: Prof. Dr. Szabó Máté Társadalomelméleti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Egedy Gergely Főiskolai docens: Dr. Bárdi Lajos Tanársegéd: Szabó Máté Csaba Adjunktus: Dr. Hoppál Bulcsú Állam- és Közigazgatás-történeti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Horváth Attila Egyetemi docens: Dr. Peres Zsuzsanna Egyetemi docens: Dr. Barna Attila Egyetemi docens: Dr. Tóth Zoltán József Tanársegéd: Dr. Illés Géza Egyetemi docens: Dr. Kisteleki Károly Közjogi Intézet Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Szente Zoltán Intézeti ügyintéző: Bialné Cserei Erika Közigazgatás Jogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Temesi István Egyetemi docens: Dr. Balogh-Békési Nóra Főiskolai docens: Dr. Rothermel Erika Főiskolai docens: Dr. Back András Egyetemi docens: Dr. Boros Anita Egyetemi docens: Dr. Linder viktória Tanársegéd: Dr. Tóth Tamara Tanársegéd: Dr. Szalai András Adjunktus: Dr. Vértesy László Tudományos főmunkatárs: Dr. Köblös Adél Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Szente Zoltán Egyetemi docens: Dr. Cserny Ákos Egyetemi docens: Dr. Bódi Stefánia Adjunktus: Karácsonyiné Dr. Borbás Beatrix Adjunktus: Dr. Téglási András
241
Egyetemi docens: Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Tanársegéd: Dr. Erdős Csaba Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Halász Iván Főiskolai tanár: Dr. Szamel Katalin Főiskolai tanár: Dr. Takács Albert Adjunktus: Dr. Koi Gyula Egyetemi docens: Dr. Schweiczer Gábor Életpálya és Emberi Erőforrás Intézet Intézetvezető, egyetemi docens: Dr. Hazafi Zoltán Intézeti ügyintéző: Dr. Faragóné Sebeszta Katalin Közszolgálati Jogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Hazafi Zoltán Főiskolai docens: Dr. György István Egyetemi docens: Dr. Kun Attila Tanársegéd: Dr. Horváth Attila Tanársegéd: Dr. Petrovics Zoltán Közszolgálati Etika és Kommunikációs Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Jenei Ágnes Adjunktus: Bajnok Andrea Adjunktus: Dr. Kriskó Edina Tanársegéd: Gyorgyevics Miklós Egyetemi docens: Dr. Zsolt Péter Adjunktus: Dr. Berta Judit Adjunktus: Dr. Merkovity Norbert Adjunktus: Dr. Herendy Csilla Emberi Erőforrás Gazdálkodási Kutatócsoport Egyetemi docens: Dr. Szakács Gábor Tudományos főmunkatárs: Dr. Pallai Katalin Tanársegéd: Dr. Benedekné Dömötör Ildikó Egyetemi docens: Dr. Szabó Szilvia
242
Közszervezési és Szakigazgatási Intézet Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. habil. Vastag Gyula Intézeti ügyintéző: Dr. Mandlné Mayer Éva Szakigazgatási és Önkormányzati Igazgatási Tanszék Egyetemi docens: Dr. Budai Balázs Egyetemi tanár: Prof. Dr. Bukovics István Főiskolai tanár: Dr. Imre Miklós Tanársegéd: Bauer Lilla Tanársegéd: Dr. Korom Ágoston Tanársegéd: Kovács Éva Tanársegéd: Kristó Katalin Tanársegéd: Dr. Csalló Krisztina Tanársegéd: Dr. Májerné Dr.Tábit Renáta Tanársegéd: Dr. Csonka Ernő Közigazgatás-szervezési Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Vastag Gyula Adjunktus: Dr. Almásy Gyula Egyetemi docens: Dr. Belényesi Emese Egyetemi docens: Dr. Koronváry Péter Közpolitika és Közigazgatás-fejlesztési Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Kaiser Tamás Tanársegéd: Dr. Bujdosó András Imre Tanársegéd: Dr. Horváth Anett Adjunktus: Dr. Bajnai László Adjunktus: Dr. Buskó Tibor László Tanársegéd: Jószai Attila Főiskolai tanár: Dr. Bordás Mária Adjunktus: Dr. Gellén Márton E-közszolgálati Fejlesztési Intézet Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Nemeslaki András Intézeti ügyintéző: Lovag Pálné Technológia és Innovációs Kutatóközpont Központvezető: Prof. Dr. Nemeslaki András
243
Egyetemi docens: Dr. Sasvári Péter Közszolgálati Informatika Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Horváth Katalin Adjunktus: Dr. Orbán Anna Tanársegéd: Törley Gábor Tanársegéd: Dr. Kőnig Balázs Információbiztonsági Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Leitold Ferenc Adjunktus: Dr. Szádeczky Tamás Adjunktus: Dr. Krasznay Csaba Tanársegéd: Dr. Kiss Attila Civilisztikai és Nemzetgazdasági Intézet Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Török Gábor Civilisztikai Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Török Gábor Tanársegéd: Dr. Sárközy Szabolcs Adjunktus: Dr. Méhes Tamás Főiskolai docens: Dr. Péterfalvi Attila Közpénzügyi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Lentner Csaba Egyetemi docens: Dr. Maiyalehné Dr. Gregóczki Etelka Egyetemi docens: Dr. Novoszáth Péter Tanársegéd: Dr. Tebeli Izabella Adjunktus: Dr. Parragh Bianka Közgazdasági Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Fülöp Katalin Főiskolai docens: Dr. Csáki Ilona Tanársegéd: Győrfyné Kukoda Andrea Adjunktus: Hutkai Zsuzsanna Tanársegéd: Honváriné Kalmár Viktória
244
Rendészettudományi Kar Dékán, egyetemi tanár: Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok Oktatási dékánhelyettes, egyetemi tanár: Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy Mb. tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, egyetemi docens: Dr. Nagy Judit r. őrnagy Dékáni hivatal Hivatalvezető/kari titkár: Dr. Hegedüs Judit Titkárnő (dékán melletti): Szerencsés Mónika Hivatali adminisztrátor: Szépe Györgyné Kiss Terézia Jogi referens jogtanácsos): Kovácsné Dr. Széki Aletta Pályázati referens: Pesti Tünde Oktatási ügyintéző: Kissné Teleki Fruzsina Tudományos ügyintéző: Kováts Zsuzsanna Nemzetközi referens: Dr. Varga Petra Dorottya Nemzetközi referens: Dr. Kiss Rita Koordinációs ügyintéző (TÜK): Surányi Éva Mária Asszisztens: Stefán Lászlóné Tanulmányi Osztály Osztályvezető, főiskolai docens: Dr. jur. Verhóczki János r. ezredes Tanulmányi referens: Krizsai Veronika Tanulmányi referens: Paplogó Edit Tanulmányi referens: Németh Katalin Tanulmányi referens: Mikóczi Márta Tanulmányi referens: Ackermann Zsolt Tanulmányi referens: Bakonyi Mária Tanulmányi referens: Pénzes Ibolya Tanulmányi referens: Vincze Gabriella Tanulmányi ügyintéző: Hegedűs Ágnes Rendészeti Kiképzési és Nevelési Intézet Intézetvezető: Dr. Simon Attila r. alezredes Intézeti referens: Osikóczki Katalin Intézeti ügyintéző: Madarász Gyöngyvér Katalin Intézeti tanár: Oláh Attila ny. r. hadnagy
245
Intézeti tanár: Szabó Andrea r. főhadnagy Rendészeti kiképző: Albisi Pánczél Mátyás r. főtörzszászlós Testnevelési és Küzdősportok Tanszék Tanszékvezető, főiskolai tanár: Dr. Freyer Gyula Tamás Tanársegéd: Tóthné Kósa Erika Tanársegéd: Doroszlai András Testnevelő tanár: Vas Viktor Testnevelő tanár: Benczéné Bagó Andrea Szaktanár: Fecske-Benkő Emőke Szaktanár: Nagy Ádám Ferenc Tanszéki ügyintéző: Simai Melinda Szaktanár: Kallós András r. alezredes Szaktanár: Cserhalmi Pál r. őrnagy Szaktanár: Lőrincz Kornél r. főhadnagy Szaktanár: Fonbank Roland r. százados Szaktanár: Selmeczi László Adjunktus: Dr. Balláné Gál Hajnalka Tanársegéd: Sánta Györgyné Huba Judit Szaktanár: Fekete Zsuzsanna Szaktanár: Senor Tamás Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Központvezető, főiskolai tanár: Mátételkiné Dr. habil. Holló Magda Főiskolai docens: Tolnainé Dr. Kabók Zsuzsanna Nyelvtanár: Harsia Beáta Nyelvtanár: Uricska Erna Adjunktus: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Tanársegéd: Ürmösné Simon Gabriella Adjunktus: Makai András Adjunktus: Szűcs Gáborné Dr. Nyelvtanár: Artner Ramona Nyelvtanár: Nagy György Nyelvtanár: Ilosvay Lívia Nyelvtanár: Károsi Zoltánné Borszéki Judit Központi ügyintéző: Petrics Andrea
246
Közrendészeti és Alkalmazott Vezetéstudományi Intézet Mb. Intézetvezető, egyetemi docens: Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok (2014. augusztus 1-jétől) Prof. Dr. Molnár Miklós (2012. február 1 – 2014. július 31-ig) Intézeti ügyintéző: Pintér Dorottya Intézeti ügyintéző: Mátraháziné Rákosi Zsuzsanna Intézeti referens: Fekete Márta Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok Egyetemi tanár: Prof. Dr. Molnár Miklós Tanár: Dr. Havasi Zoltán r. dandártábornok Tanársegéd: Balassa Bence r. őrnagy Tanársegéd: Dr. Horváth Lóránt Magatartástudományi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Hegedűs Judit Főiskolai docens: Dr. Molnár Katalin Főiskolai tanár: Dr. Valcsicsák Imre Adjunktus: Farkas Johanna Főiskolai docens: Dr. Fogarasi Mihály Tanársegéd: Kováts Daniella Szaktanár: Sipos Szandra Kinga Alkalmazott Rendészettudományi Tanszék Tanszékvezető, főiskolai tanár: Dr. Balla Zoltán Egyetemi tanár: Prof. Dr. Szigeti Péter Főiskolai tanár: Dr. Kozáry Andrea Főiskolai docens: Dr. Tarján Gábor Tanársegéd: Dr. Klein Tamás András Főiskolai docens: Dr. Schubauerné Dr. Hargitai Veronika Főiskolai docens: Dr. Buzás Gábor r. alezredes Tanársegéd: Dr. Merkl Zoltán r. hadnagy Tanársegéd: Dr. Márton Anikó r. százados Tanszéki oktató: Dr.Szilvásy György r. főhadnagy Vám- és Pénzügyőri Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Szabó Andrea püőr. alezredes
247
Szaktanár: Magasvári Adrienn püőr. alezredes Szaktanár: Dr. Pálinkás András püőr. alezredes Tanársegéd: Dr. Potoczki Zoltán püőr. őrnagy Szaktanár: Dr. Suba László püőr. százados Szaktanár: Zsámbokiné Dr. Ficskovszky Ágnes püőr. százados Szaktanár: Dr. Szendi Antal püőr. ezredes Szaktanár: Zsitnyánszky Lilla püőr. százados Tanszéki ügyintéző: Körmendi Márta Büntetésvégrehajtási Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok Főiskolai docens: Dr. Tari Ferenc ny. bv. altábornagy Egyetemi docens: Dr. Czenczer Orsolya bv. százados Egyetemi docens: Fliegauf Gergely bv. alezredes Tanársegéd: Dr. Nádasi Béla bv. ezredes Szaktanár: Forgács Judit bv. alezredes Tanszéki ügyintéző: Simon Béláné Bevándorlási és állampolgársági Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Hautzinger Zoltán Tanársegéd: Dr. Lőrincz Aranka Tanársegéd: Dr. Szuhay Ilona Tanársegéd: Klenner Zoltán Tanszéki ügyintéző: Pállya Alexandra Bűnügyi Tudományok Intézete Intézetvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Blaskó Béla ny. vezérőrnagy Intézeti ügyintéző: Tóthné Terczy Ildikó Intézeti ügyintéző: Hajdú Eszter Intézeti ügyintéző: Sohár Hajnalka Büntetőjogi Tanszék Mb. tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy Adjunktus: Pallagi anikó Egyetemi docens: Dr. Balogh Ágnes Főiskolai docens: Dr. Schubauer László
248
Egyetemi docens: Dr. Polt Péter Tanársegéd: Dr. Amberg Erzsébet r. százados Kriminológiai Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Barabás Andrea Tünde Egyetemi tanár: Prof. Dr. Sárkány István Főiskolai tanár: Dr. Németh Zsolt Tanársegéd: Dr. Sivadó Máté r. százados Büntetőeljárásjogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Fantoly Zsanett Tanársegéd: Dr. Gergi-Horgos Lívia Adjunktus: Dr. Budaházi Árpád r. százados Szaktanár: Dr. Vári Vince r. őrnagy Közigazgatási Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Nagy Judit r. őrnagy Tanársegéd: Dr. Simon Attila r. alezredes Egyetemi docens: Dr. Hollán Miklós Tanársegéd: Dr. Gál-Mátyás Melinda Bűnüldözési és Gazdaságvédelmi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Szendrei Ferenc r. alezredes Tanársegéd: Dr. Nyeste Péter r. őrnagy Tanársegéd: Dr. Simon Béla r. őrnagy Szaktanár: Lantos Mihály r. őrnagy Szaktanár: Dr. Istvanovszki László ny. r. ezredes Szaktanár: Dr. Gáspár Miklós r. alezredes Szaktanár: Juhász Zoltán Szaktanár: Hauber György Szaktanár: Barna Éva Tanszéki ügyintéző: Szöllősi Anita Határrendészeti Tanszék Tanszékvezető, főiskolai tanár: Dr. Varga János Főiskolai docens: Dr. Kiss Lajos r. alezredes Tanársegéd: Molnár Ákos r. őrnagy Tanársegéd: Dr. Székely Zoltán r. őrnagy
249
Tanszéki ügyintéző: Schmidt Rita Közbiztonsági Tanszék Mb. tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Major Róbert r. alezredes Tanársegéd: Dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy Szaktanár: Vajda András r. alezredes Szaktanár: Felföldi Péter Szaktanár: Dr. Berei Róbert r. őrnagy Szaktanár: Mészáros Gábor r. alezredes Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Christian László Adjunktus: Dr. Mészáros Bence Szaktanár: Dr. Márton András Tanár: Dr. Tóth Nikolett Tanszéki ügyintéző: Molnárné Rozsnyó Kinga Rendészetelméleti Tanszék Mb. tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Sallai jános Egyetemi docens: Dr. Kerezsi Klára Egyetemi tanár: Prof. Dr. Finszter Géza Egyetemi tanár: Prof. Dr. Fórizs Sándor Kriminalisztikai Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Balláné Prof. Dr. Füszter Erzsébet r. ezredes Főiskolai docens: Dr. Vígh András r. alezredes Szaktanár: Dr. Győri László r. százados Szaktanár: Farkasné Dr. Halász Henrietta r. őrnagy Szaktanár: Girhiny Kornél r. hadnagy Szaktanár: Dr. Bói László r. százados Szaktanár: Dr. Nyitrai Endre r. százados Szaktanár: Dr. Tirts Tibor r. őrnagy Szaktanár: Nyilasi Tibor Technikus: Rucska András Laboráns: Gájer Judit Tanszéki ügyintéző: Kertész Anikó
250
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Dékán, egyetemi docens: Dr. Boldizsár Gábor ezredes Oktatási dékánhelyettes, egyetemi tanár: Prof. Dr. Szendy István ezredes Tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, egyetemi tanár: Prof. Dr. Kovács László ezredes Dékáni Hivatal Hivatalvezető, kari titkár: Visi Tibor ezredes Tervezési referens: Mészáros Judit alezredes Igazgatási és koord. referens: Juhász László alezredes Személyügyi referens: Ináncsi Andrea őrnagy Jogi referens: Dr. Petruska Ferenc őrnagy Logisztikai referens: Szabó Györgyné őrnagy Titkársági ügyintéző: Garainé Sziráki Brigitta törzszászlós Hadműveleti referens: Jánovszki György alezredes Titkársági ügyintéző: Bencze Angéla Dorisz Titkársági referens: Juhász Erika Rendezvényszervező referens: Gémes Szilvia Logisztikai koordinátor: Hieszné Gerő Judit Titkársági ügyintéző: Tóth Ágnes Titkársági referens: Pethe Adrien Oktatási ügyintéző: Felvéginé Darida Tünde Oktatási ügyintéző: Lévay Katalin Titkársági referens: Simon Csilla Nemzetközi referens: Asztalos Katalin Nemzetközi referens: Nyári Éva Tudományos referens: Tóth Renáta Oktatási ügyintéző: István Krisztina Oktatási ügyintéző: Balázs Istvánné Tanulmányi Osztály Mb. osztályvezető: Fodor József Tanulmányi ügyintéző: Kozákné Bodrogi Beáta Tanulmányi ügyintéző: Lendvai Katalin Tanulmányi ügyintéző: Kozár Istvánné Tanulmányi ügyintéző: Molnár Péterné
251
Tanulmányi ügyintéző: Oláh Mihályné Tanulmányi ügyintéző: Benkő Gáborné Tanulmányi ügyintéző: Krempaszkyné Kiss Andrea Katonai Át- és Továbbképző Központ Központvezető: Dr. Vörös Miklós alezredes Oktatásszervezési referens: Cserjési Ferenc alezredes Oktatásszervezési referens: Ubornyák Attila hadnagy Oktatásszervezési referens: Stummer Judit Központi ügyintéző: Maráz Tamásné Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyami Központ Központvezető: Balogh Péter ezredes Vezető szakreferens (vezető mentor): Dr. Tamási Béla ezredes Tervező-szervező ügyintéző: Pasztercsák László törzszászlós Központi ügyintéző: Bagdi Mária Katonai Testnevelési és Sportközpont Központvezető: Bánszki Gábor alezredes Testnevelő tanár: Detre Zoltán őrnagy Testnevelő tanár: Bolyki István őrnagy Testnevelő tanár: Kovács Károly őrnagy Testnevelő tanár: Dr. Prókainé Dr. Kovács Tímea őrnagy Testnevelő tanár: Zoltay András Testnevelő tanár: Nád János Szakoktató: Deák István Főelőadó: Nádné Szofcsák Márta Katonai Vizsgaközpont Központvezető: Takács Tamás ezredes Oktatásszervezési referens: Kiss Csaba Központi ügyintéző: Mazán Sándor Központi ügyintéző: Baranyi Mónika Központi ügyintéző: Bokros Tünde Ibolya Központi ügyintéző: Andrejkovicsné Tanner Tímea Központi ügyintéző: Gyenes Márta Központi ügyintéző: Varga Zsolt Gergő
252
Nyelvvizsgaközpont Központvezető: Dr. Szebenyi Gabriella Szakcsoportvezető: Okolitsny-Szabó Rita Edit Szakcsoportvezető: Nábrádi Nóra Beatrix Szakcsoportvezető: Szabó Judit Szakcsoportvezető: Dr. Molnárné Jancsó Adrienne Szacsoportvezető: Juhász Katalin Központi ügyintéző: Szakács Gabriella Idegen Nyelvi és szaknyelvi Központ Központvezető, nyelvtanár: Dr. Kiss Gabriella Nyelvtanár: Oláh Tóth Judit Nyelvtanár: Dr. Ujjné Ferenczi Éva Nyelvtanár: Dr. Nyecsajeva Natalja Nyelvtanár: Mihalikné Konkoly Mária Nyelvtanár: Lázárné Aranyosy Anna Nyelvtanár: Panajotu Nikosz Nyelvtanár: Jenei Gabriella Nyelvtanár: Vadász Istvánné Nyelvtanár: Skálát Gabriella Nyelvtanár: Kemény Marianna Nyelvtanár: Suhajda György Nyelvtanár: Kárpáti Ildikó Violetta Nyelvtanár: Listerné Ugrai Jolán Nyelvtanár: Kanakaridu Varvara Nyelvtanár: Kocsis Réka Nyelvtanár: Nábrádi Katalin Nyelvtanár: Panajotu Kosztasz Nyelvtanár: Jakusné Dr. Harnos Éva Nyelvtanár: Horváthné Szalóczy Ibolya Nyelvtanár: Kőszegfalvi Tamás Nyelvtanár: Cserkész Judit Nyelvtanár: Malatinszkyné Vécsey Katalin Nyelvtanár: Novák János Nyelvtanár: Dr. Fregán Beatrix Nyelvtanár: Dr. Göttler Viktória Nyelvtanár: Dr. Wéber Mária Központi ügyintéző: Juhász Mihály
253
Központi ügyintéző: Tóth Zsuzsanna Katonai Vezetőképző Intézet Intézetigazgató, egyetemi docens: Dr. habil. Horváth Tibor ezredes Intézeti ügyintéző: Vincze Ilona Intézeti ügyintéző: Dr. Für Gáspárné Hadászati és Hadelméleti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Szendy István ezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Padányi József dandártábornok Egyetemi docens: Dr. Forgács Balázs százados Tanszéki ügyintéző: Bicskei Ildikó Hadtörténelem, Filozófia és Kultúrtörténeti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes Főiskolai tanár: Dr. Himmer Péter Szakoktató: Sztankai Krisztián főhadnagy Egyetemi docens: Dr. Kaiser Ferenc Adjunktus: Dr. Kaló József Tanársegéd: Szak Andrea Adjunktus: Dr. Boda Mihály Tanszéki ügyintéző: Páll Alexandra Összhaderőnemi Műveleti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. habil. Horváth Tibor ezredes Egyetemi docens: Dr. Boldizsár Gábor ezredes Egyetemi docens: Dr. habil. Krajnc Zoltán alezredes Egyetemi docens: Dr. Jobbágy Zoltán alezredes Adjunktus: Hajdicsné Dr. Varga Katalin Adjunktus: Téglási József alezredes Adjunktus: Vukics Ferenc alezredes Kiemelt gyakorlati oktató: Bakos Csaba Attila őrnagy Tanársegéd: Magyar István alezredes Kiemelt gyakorlati oktató: Németh Tamás százados Kiemelt gyakorlati oktató: Nemes Antal őrnagy Kiemelt gyakorlati oktató: Orsós Tibor őrnagy Gyakorlati oktató: Csengeri János hadnagy Gyakorlati oktató: Szarka Attila főhadnagy
254
Gyakorlati oktató: Zentai Károly százados Gyakorlati oktató: Haáz Áron főhadnagy Gyakorlati oktató: Tóth András százados Szakoktató: Gali Gyula törzszászlós Szakoktató: Lovász Sándor főtörzsőrmester Tanszéki ügyintéző: Janicsek Erzsébet Műszaki szolgáltató: Végh Tamás Műveleti Támogató Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Szabó Tibor alezredes Egyetemi tanár: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Szabó Sándor Főiskolai tanár: Dr. Forgon Miklós Egyetemi docens: Dr. Forray László alezredes Egyetemi docens: Dr. Kovács Zoltán alezredes Egyetemi docens: Dr. Kállai Attila alezredes Egyetemi docens: Dr. Für Gáspár alezredes Egyetemi docens: Dr. Földi László alezredes Egyetemi docens: Dr. Berek Tamás alezredes Egyetemi docens: Dr. Hornyacsek Júlia őrnagy Egyetemi docens: Dr. Furján Attila Laborvezető: Dr. Csurgai József alezredes Adjunktus: Holndonner Hermann alezredes Egyetemi docens: Dr. Dénes Kálmán alezredes Tanársegéd: Dr. Gulyás Géza Gyakorlati oktató: Farkas Sándor százados Gyakorlati oktató: Andóczi-Balogh Ádám főhadnagy Gyakorlati oktató: Magyar Gergely százados Gyakorlati oktató: Antal Zoltánné főhadnagy Gyakorlati oktató: Kulbert-Fassang Ágnes főhadnagy Gyakorlati oktató: Szilágyi Gábor hadnagy Gyakorlati oktató: Kocsi János Gyula hadnagy Szakoktató: Vörös Balázs törzszászlós Laboráns: Nagy Veronika Tanszéki ügyintéző: Pintér Gáborné Katonai Vezetés-tudományi és Közismereti Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Czuprák Ottó
255
Tudományos munkatárs: Dr. Fischl Vilmos Adjunktus: Dr. Ujházy Lóránd Egyetemi tanár: Prof. Dr. Harai Dénes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Bolgár Judit Egyetemi tanár: Prof. Dr. Kiss Zoltán László ezredes Egyetemi docens: Dr. habil. Szelei Ildikó őrnagy Adjunktus: Szekeres György alezredes Egyetemi docens: Dr. Ujházy László őrnagy Tanszéki ügyintéző: Szabóné Kmeczkó Katalin Tanszéki ügyintéző: Szilágyiné Heim Katalin Katonai Üzemeltető Intézet Intézetigazgató: Dr. habil. Ványa László ezredes Intézeti ügyintéző: Molnár Éva Intézeti ügyintéző: Németh Aranka Katonai Repülő Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Palik Mátyás alezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Óvári Gyula Mérnök tanár: Rozovicsné Fehér Krisztina Főiskolai tanár: Dr. Békési László Egyetemi docens: Dr. Kavas László alezredes Egyetemi docens: Dr. Békési Bertold László alezredes Egyetemi docens: Dr. Szilvássy László alezredes Egyetemi docens: Dr. Szegedi Péter alezredes Egyetemi docens: Dr. Bottyán Zsolt százados Egyetemi docens: Dr. Dunai Pál alezredes Főiskolai docens: DR. Varga Béla Lajos alezredes Főiskolai docens: Dr. Tóth József alezredes Tanársegéd: Papp István főhadnagy Tanársegéd: Sápi Lajos Zoltán alezredes Kiemelt gyakorlati oktató: Vas Tímea őrnagy Gyakorlati oktató: Fekete Csaba Zoltán százados Gyakorlati oktató: Gajdos Máté Ádám hadnagy Szakkönyvtáros: Nagy Imréné Könyvtáros: Törőcsik Tímea Tanszéki ügyintéző: Gajdács-Balogh Ilona Technikus: Joó Béla
256
Híradó Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Fekete Károly Imre alezredes Főiskolai tanár: Dr. Pándi Erik r. ezredes Egyetemi docens: Dr. Szöllősi Sándor Adjunktus: Dr. Kerti András alezredes Adjunktus: Dr. Farkas Tibor százados Adjunktus: Dr. Horváth Zoltán László alezredes Adjunktu: Dr. Németh József Tanársegéd: Jobbágy Szabolcs főhadnagy Tanársegéd: Tóth András százados Szakoktató: Konta Sándorné Szakoktató: Molnárné Csősz Irma Tanszéki mérnök: Dr. Turmezei Péter Adjunktus: Dr. Kassai Károly Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. habil. Négyesi Imre alezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Kovács László ezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Munk Sándor Főiskolai tanár: Dr. Muha Lajos alezredes Egyetemi docens: Dr. habil. Ványa László ezredes Egyetemi docens: Dr. Németh András százados Egyetemi docens: Tibenszkyné Dr. Fórika Krisztina százados Főiskolai docens: Dr. Seller Rudolf Tanársegéd: Szökrény Zoltán alezredes Tanársegéd: Serege Gábor százados Tanársegéd: Szabó András Miklós főhadnagy Szakoktató: Libik Katalin százados Technikus: Taglieber Miklós Katonai Logisztikai Intézet Intézetigazgató, egyetemi docens: Dr. Pohl Árpád ezredes Intézeti ügyintéző: Semságné Kádár Márta Intézeti ügyintéző: Bencsik Zsuzsanna Haditechnikai Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Gyarmati József alezredes
257
Tanársegéd: Dr. Hajdú Ferenc Egyetemi tanár: Prof. Dr. Berek Lajos Főiskolai docens: Dr. Vég Róbert László alezredes Tanársegéd: Gávay György Viktor főhadnagy Gyakorlati oktató: Mórocz Marian százados Kiemelt Gyakorlati oktató: Sebők István őrnagy Gyakorlati oktató: Forróné Farkas Judit százados Szakoktató: Szalai Tamás törzszászlós Tanszéki ügyintéző: Márton Krisztina
Adjuntus: Székely Gergely Tanszéki mérnök: Kalmár Jenő Tanszéki mérnök: Dr. Kiss István Csaba
Műveleti Logisztikai Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. habil. Horváth Attila alezredes Egyetemi tanár: Prof. Dr. Báthy Sándor Egyetemi tanár: Prof. Dr. Kende György István Adjunktus: Labancz Sándor alezredes Szakoktató: Petrák Zoltán százados Szakoktató: Derzsényi Attila alezredes Gyakorlati oktató: Tar Csaba hadnagy Tanszéki ügyintéző: Mérészné Turai Gabriella Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Tanszékvezető, egyetemi docens: Dr. Pohl Árpád ezredes Egyetemi docens: Dr. Lakatos Péter Főiskolai docens: Dr. Venekei József alezredes Egyetemi docens: Dr. Pap Andrea őrnagy Egyetemi docens: Dr. Szászi Gábor alezredes Adjunktus: Dr. Fábos Róbert alezredes Tanársegéd: Szeker László főhadnagy Adjunktus: Dr. Taksás Balázs főhadnagy Természettudományi Tanszék Tanszékvezető, egyetemi tanár: Prof. Dr. Horváth István Egyetemi docens: Dr. Fatalin László Egyetemi docens: Dr. Bagoly Zsolt Egyetemi docens: Dr. Hanka László Egyetemi docens: Dr. Fazekasné Dr. Kis Mária Főiskolai docens: Dr. Kocsiné Fábián Margit Főiskolai docens: Dr. Nagy Imre
258
259
XI. Rövidítések jegyzéke
TÁMOP VIR TDK OTDK
Társadalmi Megújulás Operatív Program Vezetői Információs Rendszer Tudományos Diákköri Konferencia Országos Tudományos Diákköri Konferencia
NKE Nemzeti Közszolgálati Egyetem HM Honvédelmi Minisztérium BM Belügyminisztérium KIM Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium FT Fenntartói Testület KÜM Külügyminisztérium ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem RTF Rendőrtiszti Főiskola ET Előkészítő Testület ISZ Ideiglenes Szenátus IFT Intézményfejlesztési Terv HHK Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar RTK Rendészettudományi Kar KTK Közigazgatás-tudományi Kar NBI Nemzetbiztonsági Intézet NI Nemzetközi Intézet KVI Katasztrófavédelmi Intézet VTKI Vezető- és Továbbképzési Intézet SzMSz Szervezeti és Működési Szabályzat HDI Hadtudományi Doktori Iskola KMDI Katonai Műszaki Doktori Iskola KTDI Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola RDI Rendészettudományi Doktori Iskola ANA Alapképzés nappali államilag támogatott MNA Mesterképzés nappali államilag támogatott MLK Mesterképzés levelező költségtérítéses KRK Katonai-rendészeti képzési terület MŰSZ Műszaki képzési terület ALK Alapképzés levelező költségtérítéses ALA Alapképzés levelező államilag támogatott MNK Mesterképzés nappali költségtérítéses AARMS Academic and Applied Research in Military Science ÁROP Államreform Operatív Program
260
261