Néhány népies tréfánk rokonsága

Néhány népies tréfánk rokonsága. I. Lollius és Theodericus. A „Magyar Nyelvőr" XVIII, k. 524. lapjá.n a következő tréfás párbeszéd van közölve Tápió-Szeléró'l: „Szervusz pajtás! — Nem szervusz biz az pajtás! — Mé pajtás ? — Mert megházasottam paj tás ! — Az jó pajtás! — Nem jó biz a pajtás! — Mé pajtás ? — Mert vén dögöt vettem el pajtás! — Az baj pajtás! — Nem baj biz a pajtás! — Mé pajtás? — Mert háza van pajtás! — Az jó pajtás! — Nem jó biz a pajtás! — Mé pajtás? — Mert leégett a háza pajtás! — Az baj pajtás! — Nem baj biz a pajtás! — Mé pajtás? — Mert a vén dög is bele égett pajtás! — Az inán jó paj tás!" — Ugyané dialógusnak csekély eltéréseket mutató változata van meg a Nyeloör V. k. 46. lapján (Szentesről) s egy harmadikat itt Brassóban hallottam. Ez utóbbinak kezdete: „Szervusz brúder! — Nem vagyok én brúder! — Mért? — Megházasodtam. — Az már j ó ! - - Nem is olyan jó! — stb." Párbeszédünk legrégibb, latin nyelvű variánsa a XV. századból mutatható ki. Bolté J. fedezte föl a British Múzeum egy kéziratában s tette közzé a „Vierteljahrsschrift für Kultur und Litteratur der Renaissanee" I. k. 484—485. lapjain, egyúttal rámutatva, hogy e fel jegyzés nem egyéb, mint plautusi fordulatokkal czifrázott fordítása egy — a németeknél máig fennmaradt — népies tréfának. A pár beszéd szereplői Lollius ós Theodericus s eleje nagyjában megfelel a fent közölt magyar tréfának. Lollius kezdi : „Salve consors. — Haud tibi sodalis surn in posterum. — Quamobrem ? — Quia uxorem duxi. — Bene quidem actum est. — Haud tara bene ut existirnas. — Qua de re? — Ea eriim presbyter potitus est. — Est id hercle malum. — Neque ut reris tam maliim est. — Quo pacto igitur? — Quia novas édes condidit. — Hoc etiam perbonum est.

NÉHÁNY NÉPIES TRÉFÁNK ROKONSÁGA

389

— Minus autem quam arbitraris fecundum est. — Quare? — Nam incendio domus periit. — Per pol maliim idest, — stb." Innen kezdve aztán a latin dialógus a magyartól eltérő csa páson halad. A leégett ház helyére Th. kertet ültet; zöldségét le eszik a disznók; nem baj, meghíznak; elviszi őket a farkas; ezt megfogja s bőréből bundát csináltat; ezt ellopja a tolvaj ; a tolvajt megfogják s felakasztják. Az egészet egy durva tréfa fejezi be, mely korán sem pótolja a magyar s egyéb népies változatok csattanós végpoint-jét. Ugyancsak Bolté s Köhler lí. kutatásainak köszönhetjük a to vábbi paralellákat, melyeket előbbi tett közzé a „Zeitschrift für vergleichende Litteraturgcschichte" új folyamának I. kötetében a 375 s köv. ]., majd ugyané folyóirat IV. k. 103—105 és 226—227 11. Ki van mutatva e közleményekben 4 német, egy-egy norvég, dán, holland és 2 franczia változat. Ránk nézve legérdekesebb az Asbjömsen, Norske Folke-Eventyr. Ny Samling. 58. lapjáról közölt adalék, melyben a párbeszéd egyes fordulatai majdnem teljesen meg felelnek a tápió-szelei variáns mozzanatainak. A róka találkozik a vigan ugrándozó nyúllal, ki elbeszéli neki, hogy megházasodott. „Az már jó", mondja a róka. „Dehogy jó", feleli a nyúl „a feleségem valóságos sárkány." — Az már baj. — Mégsem olyan nagy baj, mert háza volt s én gazdag lettem. — Az már jó. —• Nem épen jó, mert a ház leégett s benne égett mindenem. — Ez már igazán baj. — Mégsem oly szerfölött nagy baj,- mert az asszony is benn' égett." II. Jakab. Elkűtte jaz u r Jakabot, Hogy arassa le a zabot; Jakab nem aratta le a zabot, Jakab nem avütt haza. BJ

Elkűtte jaz Hogy verje A bot nem Jakab nem

ur a botot, meg Jakabot; verte meg Jakabot, aratta le a zabot,

Elkűtte jaz ur a vizet, Hogy ojtaná el a tüzet; : A víz nem ojtotta el a tüzet stb. ,-,,, ..,, • , •, ., hlkutte jaz ur a bikát, Hogy igya meg a vizet; Bika nem itta meg a vizet stb.

Elment az ur akkor maga, Velement a míszárosa; Jakab nem gyütt haza. i „. . -. . • i,-i -± SJ A miszaros levágja a bikát, Elkűtte jaz ur a tüzet, A bika megitta a vizet stb. Hogy égesse meg a botot; Jakab elgyütt haza. Tűz nem ígette meg a botot stb. (P. Forna.) Tréfás népdalok Székely Sándor gyűjteményéből. 105. 1.

390

BINDBR JENŐ

Ez igénytelen kis „lánczvers" számtalan társával egyetemben a népköltés legrégibb s legjobban elterjedt termékei közé tartozik. Töméntelen variánsát találjuk hazánk határain kivül a német, nor vég, dán, angol, skót, flamand és holland népköltészetben; a franczia-, provencal-, olasz-, spanyol- és portugálban; a lithvánok- és oroszoknál; továbbá a görögök, indek és ezigányok népköltészetében s végül a siamiak-, kabylok- s hottentotoknál, mint erről bárki meg győződhetik, ha átnézi azt az egész tekintélyes kis irodalmat, mely e verseeske körül keletkezett. Legfontosabb e tárgygyal foglalkozó munkálatok a következők : Halliwel. The nursery rhymes of England. 2 -1843. 219—224. 11. — Rochholz. Alemanisches Kinderlied u. Kinderspiel aus der Schweiz. 1857. 149. s köv. 11. — Stöber. Elsassisches Volksbüchlein.2- 1859. I. 129. s köv. és 193.11. — Köhler B. a „Germania" V. k. 463. s köv. II. — Paris G. a „Románia" I. k. 107. és 218, s köv. 11. — Cosqiűn. Conf.es populaires de Lorraine. 21886. II. k. 32. s köv. 11. — Végül legújabban több czikk a „Revue des traditions populaires "-ben; nevezetesen V. k. (1890.) 9. sz. VI. k. (1891.) 2. 6. 8. sz. E dolgozatok adatait legyen szabad részemről még a következőkkel kiegészíteni: Veckenstedt. Die Mythen, Sagen u. Legenden der Zamaiten. II. 170 1. — Bladé. Contes populaires de la Gascogne. III. 243. 1. — Wlislocky, a. „Zschr. f. vergl. Littgesch." JS1. F. I. 357. 1. Versikénk magyar változatai közül a külföld eddig csak a Gaal Gy. meséinek Stier-íéle német kiadásában (1857.) 20. sz. alatt elő forduló variánsról vett tudomást; (Gaal magyar kiadásába nincs fel véve) pedig ezen a fönnebb közlöttön kivül találkozunk még több — úgy verses, mint prózai — változattal is. Magam még a követ kezőket ismerem : Erdélyi. Népdalok és mondák. III. 151. 1. — Arany L. Eredeti népmesék. 305. 1. — Pintér S. A palóczokról. 46. 1. — Kálmány. Szeged népe. I. 151. 1. — Magyar Nyelvőr. XIV. 424. 1. — (Domokos, Szolnok-Doboka m.) — Saját följegyzésem Kezdi- Vásárhelyről, mely a nyelvi sajátságokat leszámítva megegye zik Arany L. variánsával. Egy átmeneti forma van Kálmány i. művében. III. 169. 1. — Romlottabb változatok: Mayyar Nyelvőr. XVIII. 474. 1. — Székely S. i. m. 105. 1., melyet átvett Dr. Kiss Áron is magyar gyermek játék-gyűjteményébe (39. 1.) s ugyané gyűjteményben (39. I. 14. sz.


391

alatt) két hasonló változat. — Végül egy bizonnyára szintén népies változaton alapuló irodalmi feldolgozása tlremánknak Pósa L.-tól „Az én újságom" czímű gyermeklap II. évfolyamának 46. számában. Ha mesécskénk összes — úgy hazai, mint külföldi — válto zatain végig nézünk, kiindulásuk pontját tekintve, 2 nagy osztályba oszthatjuk őket. I. Egy személy tagadja meg annak végrehajtását, amire felszó lítják. — Ez osztályban a variánsok nagy számánál fogva külön csoportot képeznek azok, melyekben a kiküldött egyén neve Jakab kinek vagy körtét kell ráznia, vagy zabot aratnia. Ide tartozik a német változatok legnagyobb része s közöttük legrégibb német fel jegyzése is meséknek, a XVIII. század első felében nyomtatott „Neu vermehrtes Berg-Lieder-Büchlein" ez. gyűjteményben. (L. Köhler i. h.) — A magyar variánsok egy része szintén ide tartozik; neveze tesen a. fönnebb közöltön kivül a Gaal-, Stier-, Pintér- és Po'sa-féle változatok, melyek minden valószínűség szerint valamennyien a né metből kerültek hozzánk. Közösségüket mutatja — a „Jakab" néven kivül — a legtöbb ide tartozó versike hasonló alkata s refrainje is. Magyar: Eő kűtte az úr Jakabot, hogy avassa lé a zabot, Jakab nem aratta lé a zabot, haza sé gyött. Pintér, i. b.

Német: De Haer de schickte don Jahen üt, be soll den Hawer rneion, de Jahen meit den Hawer nich un lilmt mik nich te Húsé. Köhler, i. h.

s hogy a kölcsönvevők valószínűleg mi vagyunk, erre nézve — leg alább a Székelynél P. Fornáról közölt variánst illetőleg — erősségül szolgálhat az ugyanott (25. 1.) szintén P. Fornáról közölt következő dalocska: Hun vótá tennap? Vo kesztán tévéz ? A kertbe vótam, Karten bik nek néz.

Mit csinátá j o t t a n ? Pruksiámi p r a k t ! Virágot szettem, 0 máj liber sacc!

A többire nézve meg útba igazíthat az épen nem magyaros ízű „Jakab" név maga is. Az e csopdrtba foglalt meséken kivül találkozunk még egyegygyei, melyben szintén valamely személy nem akar engedni a hozzá Erdélyi Múzeum. IX.

26

892

BINDEK JENŐ

intézett felszólításnak; e mesék azonban különféle népeknél fordul nak elő s egyikre nézve sem typikusak. így egy ide tartozó sioiliai mesében Pitré-nél (Fiabe, novelle et "racconti pop. sic. 131. sz.) egy Pittida nevű kis leány nem akarja a házat kiseperni, egy másik olasz mesében Micco nem akar macaroni-t enni (Monnier M. Les contes pop. en Italie. 89. 1.); egy franczia változatban a leány, egy másikban a leány és anyja nem akarnak a szőlőből haza menni (Bladé i. m. 243. s 246. 11.), Cosquin XXXV. meséjében meg az eprésző Poutint nem tndja Pontot haza csalni; egy holland változat ban Tennisje nem akar iskolába menni, Rev des trad. pop. V. 9.), egy másikban Knuist nem akar otthon maradni (w. o. VI. 6.), egy harmadikban Seiken nem akar az erdőből haza menni (u. o. VI. 6.); Riviére egy kabyl meséjében a kis gyermek ebédelni nem akar (137. 1.), mig egy ind mesében (Cosquin i. m. 39. 1.) az ács nem akar segítségére menni egy kis madárnak s ebből fejlődik ki az ese mények rythmikus lánczolata. — De ideje lesz áttérnünk mesénk második osztályára. II. Allatok v. ritkábban növények tagadják meg annak véghez vitelét, amire felszólíttatnak. — Nagyon elterjedt forma. Typikus az ide tartozó franczia versikékre nézve, melyekben egy kecske a reni tens elem s melyek „Chanson de Bricou" vagy „Biquette" néven Prancziaország-szerte ismeretesek. íme egy ily általánosan elterjedt Biquette-nóta kezdete, illetőleg refrain-je: „Ah! ali! ah! tu sortiras, Biquette, biquette, Ah! ah! ah! tu sortiras De ces choux-la." (Rev. des trad. pop. V, 9.)

Külömben kecske a casus belli egyebütt is (egy-ogy olasz, né met, norvég s orosz változatban). Előfordul azután többször disznó, mint a cselekvés megindítója; így, hogy csak egy példát hozzak fel, Halliwell i. művének „An old woman was sweeping her house" czímű meséjében a vén asszony szobáját söpörve, egy tallért talál, melyen disznót vesz a vásárban; hazajövet azután a disznónak egy sorom pót kellene átugrania, de nem akarja — s kész a veszedelem. Ta lálkozunk továbbá a cselekvény-sorozat kezdetén farkassal, borjúval, csirkével s ami különösen érdekessé teszi e csoportbeli magyar vál-


393

tozatainkat — mert e tekintetben páratlanul állanak — egy nö vénynyel is, a káróval, mely nem akarja ringatni a kis madarat. „Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra; '— Kis kóró, ringass engemet! — Nem ringatom biz én senki kis madarát! — kezdi bájos gyermeiegséggel Arany L. gyűjteményének fönnébb említett meséje, elmondva aztán, hogy megy a bosszúszomjas kis madár a kecské hez, de kecske nem ment kóró rágni, majd farkas sem ment kecske enni, falu nem ment farkas kergetni, tűz nem ment falu égetni, víz nem ment tüzet oltani, bika nem ment vizet inni, furkó nem ment bika ütni, féreg nem ment furkót fúrni, de szalad a kakas, kapja a férget,

szalad a féreg, fúrja a furkót stb., végül szalad a kecske, rágja a kórót, a kóró bezzeg ringatta a kis madarat. — Ennek változata, a Nyelvőrből fennebb idézett dómokon mese is. Keletkezését úgy lehet magyaráznunk, hogy népünk képzelme acfiv szerepet juttatott a kecske táplálékának is,, mely pl. a franczia változatokban is előfor dul, (ezekben káposzta), de nem külön szereplő tagja a mese lánczolatos cselekvényének. Paris G. említett értekezésében az előtte ismeretes variánsok alap ján mesénket illetőleg arra a megállapodásra jutott, hogy az eredeti mesében, mely a nagyszámú rajt bocsájtotta magából, legalábbis a kö vetkező 8 személynek kellett szerepelnie : kecske, farkas, kutya, bot, tűz, víz, bika, mészáros, mely személyek úgy vannak lánczba fűzve, hogy minden előzőre leginkább megszokott ellensége következik, de nem akarja őt bántani, míg végre egy hatalmasabb lény, engedve a hozzáintézett felszólításnak, az utolsót cselekvésre birja s így meg szünteti a többinek ellenállását is. E hatalmasabb lény lehet a biró (Gaal-Stiernél), katona, vad ember, hóhér, doktor, pap, halál, ördög, Szt. Mihály v. maga az Úr. Magyar szövegeink vizsgálata szintén igazolja Paris ez ered ményét. „A kóró és kis madár" meséjében a kutya kivételével ott • 26*

394

BINDER

JENŐ

van az egész sorozat a kecskétől a mészárosig^ csakhogy ennek sze repét a bikával szemben a járom v. furkó vállalta el, míg a bot helyét — ismét a magyar variánsok jellemző vonásaként — a falu pótolja. Szintén megkapjuk e sorozatot a farkas kivételével, ha Ja kab-nótáinkat tekintjük, nem külön-külön, hanem egymás mellett, egymást kiegészítve. A farkas elmaradtát e nótákban eléggé magya rázza az a körülmény, hogy a kecske szerepét bennük Jakab vállalta el s erre aztán farkast uszítani nem lett volna elég természetes. — Említsük még fel, hogy Pósa variánsában a bikát kis malacz s a mészárost vaskalap váltja fel: „Küldi a gazda a vaskalapot, Hogy borítsa be a kis malaczot" stb.

Ismét kizárólagos magyar vonás s pedig a kedvesebbjébó'l való. Mesénknek 8 tagú ősi typusa idők foltári természetesen nem csak ily kisebbszerü változásoknak volt alávetve, mint az épp tár gyaltak folyamán láttuk; a kopással szemben, mely a fejlődés egyik proeessusa, igen gyakran találkozunk különféle bővülésekkel is. Min denek előtt a mese elején, hol sokszor egész kis prologja fejlődik ki a már ismeretes eselekvény-lánczolatnak. így pl. a fenn említett siami változatban : „Oregapó és Ö2*eganyó egy nap babot meg sesam-magot ültet tek s unokájukat bizták meg, hogy vigyázzon a vetésre De ez nem ügyelt; jött a varjú s megevett hét szem meg hét véka babot és sesam-magot. Jött az öreganyó, megszidta; jött az öregapó, meg verte (t. i. az unokát.). Jer, jer, vadász bácsi! Vadász bácsi, szépen kérlek, segíts a varjura vadásznom; a varjú megette stb. Mi közöm hozzá? Nem jöhetek; semmi gondom reá. Jer, jer, egér néne ! Egér néne szépen kórlek, segíts megrág nom vadász bácsi íjjá húrját; vadász bácsi nem vadászik a var júra stb. Mi közöm hozzá ? stb. Jer, jer, kandúr bácsi! Kandúr bácsi szépen kérlek, segíts az egeret megharapnom ; áz egér nem rágja meg stb. Mi közöm hozzá? stb." Csak itt lép fel azután a katya s utána.kevés változtatással az ismeretes sorozat.


1

395

Még gyakoribb eset, hogy a láncz vége bővül néhány taggal s pedig rendesen a kötél, egér a macska megállapodott sorozatával, mely tökéletesen megfelel a siami mese húrja, egere s kandúrjának, csakhogy itt ez elemek elől tapadtak a mese-törzshöz. így jelenik meg a Sieken és Seiken, meg a Knuistról szóló, már említett, hollandi mesék végén a kötél, hogy majdan megfojtsa a tehenet, az egér, hogy megrágja a kötelet s a macska, hogy megegye az egeret ; szintígy Bladé i. m. III. k., továbbá Micco történetkéjében; s hasonlóan a „Kóró és kis madár" ez. Arany-féle magyar mesében is; mert ennek furkója, melyet a féreg rág s kakasa, mely a férget eszi meg, teljes áequivalense a tárgyalt kötél, egér s macska sorozatnak. Valószínű, hogy eredetileg e mesében is egérről s macskáról volt szó s a macs kából oly vidéken lett kakas, hol a féreg szó egér értelemben nem ismeretes. Mesénk kialakulása azonban itt sem állapodott meg. A mesé nek árja, ha egyszer megeredt, költőnk szavaival élve, „valamint a patak, mennél messzebbre foly, annál inkább dagad" s hömpölygő hullámai innen is, onnan is gyarapszanak egy-egy idegen forrás vi zével : így történt a mi mesénknél is Alább bővebben lesz szó egy rokon menetű népmeséről, me lyet úgy hazánkban, mint más népeknél, gyakran találunk egybe •olvadva a Jakab történetével. (Icle tartozik a fenn említett második Kálmány-féle variáns is.) Általánosan ismeretes továbbá a Pantschatantra egy meséje (a francziáknál La Fontaine, nálunk Greguss A. dolgozta fel „A patkány házassága" czímen), melyben a nap a brahmant a felhőhöz küldi, mint nálánál erősebbhez, a felhő a szélhez, ez a hegyhez s a hegy a patkányhoz. Ennek elemei külföldi varián sokban szintén többször találhatók mesénk törzséhez tapadva. Pél daképen lássuk ama proven§al változat kivonatát, mely a Bomania I. 108—110. lapján van közölve. A folyó jege eltöri a hangya lá bát s ekkor társa, a légy előbb a jéghez, majd a nap-, felhő-, szél-, fái- s patkányhoz, továbbá a macska-, kutya-, bot-, tűz-, víz-, ökör-, ember- s végre a halálhoz fordul. A contaminált két mese első te kintetre szétválasztható e változatban. Magyar variánsunk az e fajta vegyes formából nincsen, de van több magyar példánk arra a szélső elfajulására mesénknek, mikor annak egyes tagjai eredeti összefüg gésükből kiszakítva, értelmetleneknek tetsző gyermekversikék, u. n.

396

BINDER JENŐ

kiolvasó mondókák" alkatrészeivó válnak, újabb tanulságot szol gáltatva arra nézve, hogy a hol felületes szemlélő népies hagyomá nyainkban gyakran csak képtelen zagyvalékot lát, ott a figyelmes tekintet előtt az emberiség ősi képzelő erőjének nem seitett kincsei tárulnak fel. Mesénk e nemű kiágazásának példáját láthatjuk liochholz i. m. 150. 1. s a fenn romlottakúl jelzett magyar változatokban, melyek közül álljon itt a Kiss Áron gyűjteményének egyik mondókája: „Hol az Isten? — Lebukott a nagy fűbe. — Hol a nagy fű? Lefogta a nagy kasza. — Hol a nagy kasza ? Kis kertre van akasztva. -— Hol a kis kert ? — Elégette a nagy tűz. — Hol a nagy tűz ? — Áhította a nagy víz. — Hol a nagy víz? — Felitta az ökörbika. — Hol az ökörbika? Lencse-borsó szántani? stb." Mielőtt mesénktől megválnánk, még eredetének sokat bolyga tott kérdéséről kell megemlékeznünk. Már Hallheell figyelmeztetett azon hasonlóságra, mely a „the hause that Jack built" czímü angol versike (mesénk egyik rokona) s a zsidó húsvéti énekek Sepher Haggadah néven ismert gyűjteményének egyik dala közt található. E gyűjtemény a zsidók Egyptomból való szabadulására vonatkozó hymnusokat s történeteket foglal magában, melyeket a zsidók húsvét két első ünnepének estéjén családi körben olvasnak s énekelnek. Említett dala a következőképén hangzik : (Bosenberg J. fordításában: „Elbeszélés az Izraeliták Egyptombóli kivonulásáról. Bécs, 1887.) „Egy gödit vett az én atyám két fillérért, egy gödit, egy gödit! Eljött a macska, megette a gödit, melyet atyám vett két fillérért, egy [gödit, egy gödit! Eljött a kutya, megharapta a macskát, mert megette a gödit stb. Eljött a pálcza, megverte a kutyát, mert megharapta a macskát stb. Eljött a tűz, megégette a pálczát, mert megverte a kutyát stb. Eljött a víz, eloltotta a tüzet, mert megégette a pálczát stb. Eljött az ökör, megitta a vizet, mert eloltotta a tüzet stb. Eljött a sakter, megvágta az ökröt, mert megitta a vizet stb. Eljött a halálos angyal, megvágta a saktert, mert megvágta az ökröt stb. Eljött az Úristen (eredetiben: a szent, ki áldott legyen) megvágta stb.

Mesénk s e dal között a hasonlóság csakugyan szembeötlő. Nem le het tehát csudálni, hogy Halliwell nyomán jó darabig e dalt tar tották mesénk forrásának azok, kik az utóbbival foglalkoztak, líochholz, Stöber és Köhler idézett értekezéseikben mesénk e viszonyát a zsidó dalhoz kétségtelen ténynek tekintik s még újabb keletű mun-


397

kák is ezt az álláspontot foglalják el, mint pl. Scheffler „Die französische Volksdichtung u. Sage" 1885-ben megjelent műve. Pedig e nézet ellen igen erős érvekkel lépett fel már 1872-ben Paris G. többször említett értekezésében. Először is fontolóra veszi, hogy sem a párisi Bibi. Nat. 11 Haggadab-kézíratában (a XIII. XIV. és XV. századból), sem az oxfordi bodleiana kézirataiban nincs benn a kecske nóta, sőt a nyomtatott kiadások közül is csak a XVI. sz. végéről valókban fordul elő, mely körülmény már magában valószínűvé teszi, hogy a kecskedal csak a XVI. sz. folyamán csatoltatott a Haggadahhoz, még pedig már romlott formájában, mert a Haggadah kecske dalában már hiányzik mesénk egyik legfontosabb eleme, az egyes szereplő személyek ellenállása a hozzájuk intézett felszólítással szem ben. A dolognak úgy kellett történnie, hogy egy zsidó, hallván a különös versikét, annak allegorikus jelentőséget tulajdonított s el hagyva belőle, mi az ő szempontjából fölösleges volt, azt saját nem zete sorsának symbolikus kifejezésére alkalmazta. Eddig Paris. Hozzá tehetjük, hogy ilynemű magyarázatát adta a Haggadah-dal symbo likus jelentésének már 1727-ben von der Hardt prépost „De Haedo" czímü értekezésében, úgy vélve, hogy a kecske az üldözött zsidó népet jelképezi, melynek elnyomói egész sorozatát kell elviselnie, míg végre az Ur tőlük megmenti. A Haggadah-bóL való származtatást Paris nyomán ma már el vetette a legtöbb kutató (pl. Böckel, Cosquin, Basset); de szerintem túlságosan fontosnak tüntették fel azt a körülményt, hogy a szereplők ellenállása e népies változatokból soha sem hiányzik. Mert ez téve dés; nem szólva a fennebb említett kiolvasó mondókákról, van a többi változatok között is egy-kettő, mely egész alkatában feltűnő egyezést mutat a Haggadah kecske dalával. Egyet a Rev. des trad. pop. VI. 2. számában Schiaparelli tanár tett közzé Rómából. Első két sora ugyan meg van romolva, de további folyamában: Survient le loup qui mange la chévre etc. Survient lé chien qtii aboie au loup etc. Survient le báton qui bátonne le chien etc

a szereplő személyek bevezetése egészen a Haggadah dalának mód jára történik. A sorozatot e variánsban a halál angyala, illetőleg Szt.-Mihály zárja be. (V. ö. a magyarban Szt.-Mihály lova = ko porsótartó). Szintén a halál felléptével szakad meg az a magyar

398

BINDBK JENŐ

verses változat, mely Erdélyi i. h. található. Ebben is mellőzve van a szereplők ellenállása s kezdete is élénken emlékeztet a Haggadah dalára: „Vájjon hol van az a kecske, Kit apám vett a vásáron, Fél pénzen, fél garason ? Fejjed anyám, fejjed.

Vájjon hol van az a farkas, Ki megette azt a kecskét, Kit apám vett a vásáron Fél pénzen, fél garason 'í Fejjed anyám, fejjed."

E versike kissé megromlott párjára akadunk Kálmány gyűjteményé nek fenn első helyen említett meséjében is, mely annyiban még na gyobb hasonlóságot mutat a Haggadah-beli dalhoz, hogy a szerep lők bevezetése azon mód történik benne: TOda mönt az a bot, Megütytye ászt a bakot stb. Oda mönt az a tűz, Megégetytye ászt .a botot stb. Oda mönt az a víz, Elotya ászt a tüzet stb.

E változatok mesénk eredetének kérdését éppen nem alterálják; ko rán sem bizonyítják azt, hogy mesénk a Haggadahból ágazott ki, ha nem egyszerűen érdekes variánsait szolgáltatják azon, mesénk fejlő dése menetében kialakult külön csoportnak, melyhez a Haggadah-beli kecske-dal is tartozik. Ujabb kísérletet mesénk eredetének kijjuhatolására Basset Bené, a jeles orientalista, tett a Rev. des trad. pop. V. kötetében, hol Aelianus (Varia hist. VIII. 3.) és Porphyrius (De abstinentia, II. 30.) egy-egy helyéből kiindulva igyekszik a rejtvény megfejtését adni. Aelianus előadása szerint ugyanis szokásban volt az athenaiaknál, hogy midőn egy ökröt feláldoztak, váddal illették s elítélték mind azokat,, kik részt vettek volt megölésében. Porphyrius részletesebben szó a dologról, előadva, hogy először a leányokat vádolták, kik azon köszörűkő nedvesítésére hozták a vizet, mely a kés élesítésére szol gált; a leányok arra hárították a vádat, ki a kést köszörülte, ez arra, ki az ökröt lesújtotta s az áldozó maga végül a késre, mely bűnösnek találtatván, a tengerbe dobatott. Megvallom, hogy az eset ben, ha csupán a classicus régiség ez adataira támaszkodhatnánk e kérdésben, Basset nézetét nem tekinthetném csinos ötletnél egyéb nek. Mert azt még csak ki lehetne magyarázni e föltevés elfogadása

NÉHÁNY NÉPIBS TRÉFÁNK ROKONSÁGA

399

mellett, hogy e vallási szertartás mozzanataiból kialakult : mesénk későbbi közvetítés útján a görögöktől egész a kabylökig eljutott (mint e magyarázatot Basset is megkísérti), de mit csináljunk a siami és ind változatokkal ? Sokat nyerne azonban valószínűségben Basset föltevése, ha sikerülne kimutatni, hogy az athenaiak említett áldozati szokása valaha általánosabb divatú volt s tán már a kelet őslakói ismerték. Pedig a dolog nem lehetetlen ; egy érdekes para lellát magam is szolgáltathatok Aelianus s Porphyrius fenn idézett helyeihez Noviczky Gergely szibériai száműzöttnek „Rövid leírás az osztják népről" (1715.) czímű művéből, melynek idevágó részletét Munkácsi Bernát közli a „Hunfalvy-Album" 114. lapján. Az illető hely így hangzik : „ . . . . az osztjákok, ha medvét sikerült ölniök, lenyúzván bőrét, a bálvány hajléka előtt helyezik el, kiterjesztik azt azon módra, hogy -élő állatnak tűnjék. Azután az egybegyűltek nagy vigalmat és tánczot visznek körülötte végbe s kijelentik énekeikben, hogy ők nem vétkesek megölelésében.-, hiszen nem ők készítették a nyíl nak obsát és tollát, hanem a muszka kovácsolta a vasat, a tollnak pedig a sas a nemzője.a

III. A macska és az egér. — A kakaska és a jérczike. A czímbeli két mese Arany L. gyűjteményében (270. és 295.) található. Együttes tárgyalásukat nem csak rokon menetük, hanem egymásba való sokszoros átolvadásuk is szükségessé teszi. Az elsőben a macska bekapja a tejes tálából nyalakodó egér farkiezáját. Sir-rí a kis egér, de a macska nem adja neki vissza. „Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkiczádat." El ment az egér a tehénhez, de az nem ad neki tejet, míg a kaszástól szénát nem hoz. A kaszás a sütőhöz küldi kenyérért, ez a disznó hoz szalonnáért, a disznó a fához makkért. Elment a kis egér a fához. A mint ott nézegetett fel keservesen, hogy mi módon kellene onnan makkot húzni le, hirtelen egy szem makk leesett, a kis egér nek a fejére esett, úgy megütötte, hogy mindjárt megdöglött bele. E mesének még következő magyar variánsait ismerem: Magyar Nyelv őr, V. k. 520. I. (Veszprémin.)- s u. o. VII. 46. 1. (Csikm.) egy verses változatát. Romlott formák: Népköltési Gyűjtemény. II. 278. 1. (Csongrádm.). — Dr. Kiss Áron, Magyar gyermekjátékok gyűjteménye. 38.

400

BINDER JENŐ

1. 9 sz. (Szathmár.) Átmeneti forma: Kálmán//, Szeged népe, III. 168' 1. — Feldolgozta Simonyi Zs. „Az én újságom." III. évfolyamának 4. számában. A másik mesében a jérczikének egy szem kökény akad meg a torkán s kéri a kakaskát, hozzon neki a kútról vizet, mert megfúlad. De a kút nem ád vizet, míg a fától zöld galyat nem hoz ; ez a szép leányhoz küldi koszomért; a szép leánynak ezipŐ kell a var gától ; ennek csiriz a molnártól; molnárnak háj a disznótól; disznó nak moslék a szolgálótól. A szolgáló adott neki moslékot, moslékot vitte disznónak, disznó adott neki hájat, vitte molnárnak stb. Végül vizet vitte pityikének, de a pityike már akkorra megfúladt a kö kénytől. — Magyar változatok : Magyar Nyelvőr. II. k. 87. 1. (Or mánság.) U. o. V. k. 225. 1. (N.-Becskerek.) — U. o. VII. k. 279. 1. (Veszprém m.) — U. o. VII. k. 523. 1. Bajmok, Bács m.) — U. o. XX. k. 239.1. (Kis-Kun-Halas.) — Saját gyűjtésem Kőrös-Ladányból. — Egy romlott forma: Dr. Kiss Áron i. m. 37.1. —Végűi feldolgozva „Az én újságom" III. évf. 12. számában. E két mese szintén el van terjedve Európa-szerte s a Keleten is ismeretes. Egyes változataihoz érdekes megjegyzéseket fűztek: Brueyre L. Contes populaires de la Grande-I'retagne. 376.1. — Monnier M. Les contes populaires en Italie. 93. 1. — Cosquin i. m. I. 282. ]. — Basset B. Contes populaires Berbéres. 197. 1. (Hibásan idézi a változatok közt Grimm „Láuschen u. Flöhchen" ez. meséjét, melynek egészen más a tárgya.) E munkák közül csak Cosquiné választja el szorosan mesénket a Jakab-nótától; pedig a külömbség az előbbiek és e között első te kintetre észrevehető. — Már kiinduló pontja s személyzete is más czímbeli meséinknek, ehhez járul azután külömböztető jellegül e me sék cselekvényének az a mozzanata, hogy bennük a felszólított sze mélyek közreműködésüket mindig valamely feltételtől teszik függővél Ez a kapocs a Jakab-nóta egyes lánczszemei között hiányzik. —• Az összezavarásra okot bizonyára a nagyjából mégis rokon menetű me sék gyakori egybe olvadása szolgáltatott. Cosquin ugyan czímbeli meséinket nem veszi egynek a Jakab-nótával, de aztán ama kettőt nem választja el szorosan egymástól. Én a rendelkezésemre álló vál tozatok részletes összevetése alapján mégis úgy vélem, hogy itt két külön mesével van dolgunk, melyek elemei csak utólagos contami-


401

natio utján jutottak együvé bizonyos változatokban. E két mesének más-más a kiinduló pontja, más eredetileg a személyzete s az előb biekből folyólag külömbözik befejezésük is. Az elsőben két szereplő összeveszése indítja meg a cselekvényt. A magyar változatokban, továbbá Halliwellnél (Fire stories 33. 1.) s Meiernél (Deutsche Yolksmárchen aus Schwaben, 81. sz.) a macska vonakodik visszaadni az egér farkát; Bemerő brazíliai mese-gyűjte ményében szintén macska a majom farkát; Basset-irÁ] (i. m. 45. sz.) vén asszony veszi el a légy farkát; Bujeaud (Chants et chansons pop. des prov. de l'ouest I. 27. 1.) meséjében a macska a gyermek játékszerét nem akarja visszaadni; ugyanezt tagadja meg Sébillot breton meséiben (Revue des trad. pop. VII. 2.) a bagoly, pacsirta és Mignette: Bladé-ná] (i. m. III. 240. 1.) Tricote a bárányt nem adja vissza, mely vetésébe gázolt, végűi egy indiai mesében (Steel and Tenrple, Wide-awake Stories. 111. sz.) a veréb vonakodik társának, a varjának, közösen készített ételükből részét kiadni. —- Hasonló egyezést találunk a mese keretén belül a szereplő személyek soro zatában is, mely kisebb eltéréseket leszámítva a legtöbbször ugyan azon typikus lánczolat tagjait mutatja, melyet Arany J. fenn ismer tetett meséjében látunk : tehéntől tejet — kaszástól szénát — sütőtől kenyeret —• disznótól szalonnát — fától makkot. Például szolgálhat Bujeaud i. h., hol e sorozatból kimarad ugyan a sütő s a végén a tölgy az időtől szelet kér, de különben teljes az egyezés; Bladé Le lait de Madame ez. meséjében (i. h.) a sorozat a következő: tehén től tejet — réttől szénát — kovácstól kaszát — disznótól szalonnát — fától makkot — tengertől szelet; Halliwellnél (i. h.) a disznó helyett mészáros szerepel s a fa elmarad a sor végéről. Természetesen talál hatók még romlottabb formák is, melyekben a typikus sorozatnak tagjai már nehezebben ismerhetők fel (pl. Bomero meséje, mely a a következő lánczolatot mutatja: tehén tejet — vén asszony füvet — varga czipőt — disznó sertét — az ég esőt, továbbá Meieré, melyben sorozatunk néhány tagja idegen elemek közé van ékelve), hisz a nép képzelme gyakran áttör a legraegszokottabb traditiok korlátain is; de az említett egyezések, úgy hiszem, mégis egész határozottan egy külön kialakult, egységes mesecsoportra vallanak. •— A mi mesénk befejezését illeti, a magyar mesék speciális vonása, hogy bennük makk esik a fáról az egérke fejére s az megdöglik (igy mind a há-

402

BINDEB JENŐ

rom i. változatban); szomorú véget ér külömben még az egérke Méter nél (vízbe fúl), szintígy a varjú Steel et Templenél (tűzbe esik). A többi változatok vagy befejezetlenek, vagy szerencsésen végződnek, a károsult fél ugyanis visszakapja elveszett jószágát. „A kakaska és a jérczike" meséje társaival egyetemben egészen más nyomokon halad. A cselekvés itt rendszerint azon kezdődik, hogy vagy a jérczének, vagy a kakasnak — legtöbbször az előbbi nek — torkán akad egy szem kökény (így az Arany-féle mesén kí vül Ny. V. 2 2 5 ; Ny. XX. 239.); egy vadkörte (Ny. II. 87.); egy dió (Grimm 80. sz., Waldau cseh meséi, 341. 1.); dió- vagy mo gyoró héj (Asbjörnsen, Norwegische Volksmárchen, fordította Bresemann, 16. sz., Cosquin I. 281. 1., Carnoy, Littérature orale de la Picardie, 217. 1.); borsószem (Haltrich erdélyi szász mesegyűjte ményében. 77. sz) s társa azután siet vízért a kútra, hflgy őt a fö ladástól megmentse. Valamint e bev-özetésb&n a kakas és jércze állandó alakok (csupán Carnoynál szerepel a kis kakas és apja; Ortoli korsikai meséjének (217. 1.) Kandúrja és cziczája, kik mandulázni (!) mennek az erdőre, nyilván később csúsztak a mesébe), úgy a sze replők lánczának a segélyadásra szólított kút-tal megnyíló sorozata is a legtöbb esetben a következő typikus tagozódást mutatja: kúttól tizét — fától galyat ^— szép leánytól koszorút — vargától czipó't. E sorozatot teljesen feltűntetik Arany J. variánsán kivűl a nagybecskereki, kis-kún-halasi s bajmoki változatok. Az idegenek közül Asbjörnsen 16. s Cosquin XXIX. meséje. Egyes tagok kihagyásával mutatkozik e sorozat az ormánsági s körös-ladányi magyar varián sokban, továbbá Grimm és Haltrich meséiben. Összehasonlítás ked veért lássuk Asbjörnsen meséjének ide vonatkozó részletét: „Forrás, adj nekem vizet, vizet adom kincsem pipiskémnek, ki halálán van az erdőben". — „Nem adok vizet, míg lombot nem adsz." — Ekkor kakaska a hársfához futott: „Hársfa, adj nekem lombot, lombot adom forrásnak, forrás ad vizet, vizet adom etc". — „Nem adok lombot, míg arany szalagot nem adsz", felelte a hársfa. Ekkor kakaska szaladt a szűz Máriához: „Szűz Mária, adj nekem arany szalagot; arany szalagot adom hársfának stb." — „Nem adok arany szalagot, míg czipőt nem adsz", felelte szűz Mária. Ekkor ka kaska a vargához szaladt stb." A vargától kezdve aztán más-más csapáson haladnak a külöm-


403

böző mesék; némelyekben a varga a disznótól kér seriét s ezzel kap csolatban új láncz fejlődik ki, a magyar változatokban a macskától csirizt (egyszer molnártól), hogy e lánczszemmel azután a „Macska és egérről" szóló mese ismeretes personaleja fűződjék kisebb-nagyobb szabadsággal mesénk eddigi személy-sorozatához. így a n.-becskereki változatban: tehéntől tejet — szénavágótól szénát; a kis-kún-halasiban: tehéntől tejet — szénástól szénát — kaszástól kaszát-, az or mánságiban: tehéntől tejet — réttől szénát — bottól kaszát — sze métdombról pénzt stb. Ez utolsó tag : a szemétdombon kapart pénz, zárja le a sorozatot a bajmoki s kőrös-ladányi változatokban is. — Mesénk igen sok variánsa nem jut el a befejezésig. A hol ez meg van, többnyire abból áll, hogy mire a hajszolt segély megérkezik, a jérczike v. kakaska már megfúladt. így az összes — befejezett — magyar variánsokban, továbbá Grimm s Haltrich idézett meséiben, meg Campbelinél (Popular Tales of the West-Highlands. 8. sz.); rit kább, hogy a jércze meggyógyul, mint pl. Asbjörnsennél; egyedül áll Carnoy meséje, hol a kis kakas megfúl ugyan, de egy tündér életre támasztja. Mielőtt áttérnénk mesénk egyéb kialakulásaira, annak egy külön variáns-csoportjáról kell még megemlékeznem, mely az előbbitől több pontra nézve eltérést mutat. Bevezetésében nem fúlaclás fenyegeti az egyik fő szereplőt, hanem társa kivágja a begyit, vagy valami eről ködéstől megreped a hasa s a másik aztán a csizmadiához szalad fonalért, hogy bevarrhassa, ez meg a disznóhoz küldi seriéért stb., folytatva „A macska és egér" ismeretes sorozatának elemeivel. Ide tartozik a Nyelvőr VII. k. Veszprém megyéből közölt variáns, Meier 80. meséje s Cosauin egyik változata. (I. 282. 1.) A befejezés itt is lehet szomorú pl. a sváb formában, hol mind a két fő szereplő el pusztul, vagy kedvező, pl. a magyar mesében, hol sikerül a jércze bögyét bevarrni. Láttuk az eddigiek folyamán, hogy czímbeli két mesénk elemei mily gyakran keverednek egymással; hátra van még, hogy egy pil lantást vessünk e mesék egyébb hybrid alakulataira is. Ilyen első sorban a Jakab-nóta-, Macska és egér-csopoú, melyre példát Halliwell „Nursery Khymes"-jének i. h. és Ásbjömsen• „Tales from the Fjeid" ez műve 238. lapján találunk. Ide tartozik Kálmány fenn említett meséje is, mely kisebb eltéréseket leszámítva, lánczának egész tago-

404

BINDKK "JENŐ

x

zatában sajátságos egyezést m u t a t Campbell' említett „Morachaig and Miorachaig" czímíí meséjével*): Kálmány.

Campbell.

Balta vágja fát, Köszörűkő köszörüli baltát,

(Ez elemek egy

Bot verje Morachaigot, Balta vágja botot, Köszörűkő élesítse baltát.

orosz Jakab-nótában is eló'fordulnak. V. ö. natis, Zool. Mith. I. 4 0 5 1.)

Víz hajtsa követ, Bika igya vizet, Puskás lőjje bikát,

Guber-

Víz nedvesítse köszörükövet, Dámszarvas menjen át a vizén, Kutya kergesse dámszarvast, Vaj Kenje meg Kutya lábát. (Jakab-nóta dereka.)

Egér rágja puskás fenekét, Macska fogja egeret,

Egér rágja vajat, Macska kergesse egeret,

(Jakab-nóta szokásos bővítése, 1. f.) Tehén adjon tejet, Kaszás adjon szénát, . Kaszaköves kaszakövet,

Tehén adjon tejet, Gazdasszony jó szót, Pékné süteményt,

(A macska és egér" sorozatából.) Hozz nekem vizet;

Kút adj vizet;

(A kakaska és jérczike" lánczának első tagja.) Még tovább menő összkevereolést m u t a t Carnoy „Kiou-eou et "Kíou-coclet" ez. meséje, mely valóságos mustra-kártyáját nyújtja a különféle lánczolatos mesék összehányt elemeinek. í m e ez érdekes mesék láncza: Kút adjon vizet, (Kakas és jércze.) Ökör ne igyék a vízből, (Jakab-nóta.) Hét adjon, füvet, (Macska és egér.) *) Egy hasonló összetételű magyar változat „A csengetyüs nyulacska" czí mmel Az én újságom II. éyf. 20. számában található.

NÉHÁNY NÉPIES TEÉFÁNK ROKONSÁGA

405

Nap adjon meleget, 1 Felhő ne födje él a napot, \ Szél kergesse a felhőt, > (A Pantschatantra i. meséje." Hegy ereszsze ál a szélet, Patkány ne fúrja a hegyet, Macska ne kergesse a Patkányt, (Jakab nóta ) Télién adjon tejet, (Macska és egér) Mészáros ne bántsa a tehenet, "I , , , > (Jakab-nóta.) Isten gyógyítsa meg a mészárost. )

Legszélső elfajulását meséinknek végül ép úgy, mint a Jakabnótánál, a kiolvasó mondókákban találjuk (Népk. gy. II. 278. Dr. Kiss A. 37. és 39. 1.), melyekben a szereplők lánczolata, az eredeti mesék keretéből kiszakítva, már teljesen anorganikus conglomeratumnak tűnik fel. Az eredet kérdése e meséknél nem volt felvetve, de ha tekin tetbe vesszük a Steel- és Temple-nél közölt változatot, mely a hin duknál nagy népszerűségnek örvend, alkalmasint a legtöbb mese közös ős hazájában, Indiában, kell keresni meséink bölcsőjét is. Nem lehetetlen, hogy eredetileg épen ellenképül szolgáltak a fenn „Jakab" czímen tárgyalt mese-családnak. Míg ugyanis abban a szereplők láncza úgy fejlődik, hogy az előző tagra a reá következő mindig félelmes, addig meséinkben épen kivánja azt. Ez azonban egyelőre menjen puszta föltevés számba. E sorok elérték czéljukat, ha sike rült a czimbeli mesék nagy számú magyar variánsainak helyzetére a rokonság keretében némi világot vetni. Óhajtandó volna, hogy e szép magyar változatokat a külföld is minél előbb megismerje; mert eddig odakünn nem vett róluk tudomást senki J)

IV. A kis kakas kitúrta a sövényt. E czímen a Kisf. társ. népköltési gyűjteményében (I. 438 1) találjuk a következő bihari mesét: Egyszer elment egy kis kakas a sövény alá kapargálni. Addig-addig kapargatott, míg a sövény ki nem dőlt. Rászáll egy szarka a kidőlt sövényre s azt kérdezi tőle: •) E dolgozat befejezne után jelent meg a „Brassó" április 2ö-ki számá ban „Az egerecske" czímen „A macska és egér" meséjének egy tatrangi válto zata, mely Arany L. variánsával egyezik, üj benne csnpán a végéhez csatolt erkölcsi tanulság: „A szegény cmbör mai napság még ha egészen ártatlan se kerüjjön az urak ajtajára."

406

BINDEE JENŐ

Ugyan sövény, mi lelt téged ? még tegnap milyen szépen állottál tt. — Jaj szarka koma, feleli a sövény, kijött a kis kakas alattam kapargálni; én kidőltem bánatomban. Erre a szarka kitépi szép farkát, ezt látva a diófa lenyesi szép gályát, „ az őz megöli két szép fiát, „ a kút vérré változtatja tiszta vizét „ a szolgáló széjjel veri fején a dézsát, „ az asszony falra keni a kovászát „ az ura leberetválja szép szakállát „ a legény fia le akarja vágni négy ökrük lábát, de egy arra menő • katona megkardlapozza a fiút s a négy ökröt vásárra hajtva eladja. Arából aztán, minthogy akkor házasodik, nagy lako dalmat csap. (Kivonat.) Ugyané mese megvan némi jelentéktelen eltérésekkel a részle tekben s más befejezéssel (mely egyébiránt — mint látni fogjuk — ép oly utólagos toldás, mint, a bihari mese befejező része) Kálmánt/ „Szeged népé"-nek III kötetében „Az átkozott pipöretyúk" czímen. Egy harmadik variánsra Kriza „Vad rózsái "-ban akadánk. („A huszár és szolgáló", 481 1.) Ez bekezdésében is teljesen elüt a két említett változattól s láncza is részben különbözik azokétól; de cselekvésé nek egész menete révén ide kell sorolnunk. A cselekvény e mesé ben abból indul ki, hogy a szolgáló és huszár összevesznek a fö lött vájjon rák-e a rák, vagy mász? Végre „a szolgáló megharagszik s a mennyi edény nálla vót, mind a fődhöz veri, hogy mind dirib darabra törik s azt mongya nagy méröggel : Az isten ingöni így posztíttson el, ha nem mász. A katona leugrik a lováró', kirántsa a kargyát, elvágja a lova nyakát s azt mongya rea: Az isten öngeggye meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamot, ha nem rák." Erre aztán a papné a kemenezóbe löki száz forintos új bundáját, a pap összevagdalja -palástját, a mester agyonüti hornyát,. a kurátor földhöz vágja az eklézsia ládáját, az egyházfi darabokra hasogatja a ládából kihullt abroszokat, az eklézsia felgyújija a papi házat. .

majd „ -„ „


407

Mesénk elejéhez hasonló bevezető részletet találunk a Népk. gy. III. k. 6. sz. meséjében is, hol a férj és feleség azon kapnak össze, vájjon a látott boglya széna-e v. szalma s a menyecske végül felkapva az eczetes korsót, úgy a tinók közé teremti, hogy mind miszlikbe megy (darabokra törik). E ponttól kezdve azonban a mese menete egészen más irányt vesz. Valószinünek tartom, hogy a „Vad rózsák" meséje bevezetését ettől a mesétől, illetőleg valami varián sától kapta utólag kölcsönbe. Nem eredeti különben „A huszár és szolgáló" két említett társának bevezetése sem a sövény alatt ka pargáló pipöre-tyúkkal, mint erről meggyőződhetünk, ha meséinket számos külföldi változataikkal szembe állítjuk. r) Ezeknél a mese cselekvényének kiinduló pontja (melyet néha még külön bevezetés előz meg) mindig egy kis családi tragoedia, melynek szereplői ren desen a patkány v. egér s ennek felesége — néha gyermekük. Egyes variánsokban, t . .ü s bolha — macska és egér (!)— patkány és bo gár, illetőleg hangya (!), mindezek, mint házastársak, azután veréb meg a felesége v. egy vén ember és asszony, fogadott gyermekükkel, az egérkével vagy Babszemmel, az expositio személyei. Ezeknek egyike rendesen egy fazék forró vízbe esik, mire a másik el kezd társának veszte fölött keseregni, (Illetőleg a szülék gyermeküké fölött.) Siralma okáról értesülvén, gyászában az élő ter mészet legkülönbözőbb egyedeinek, sőt a holt tárgyaknak egész so rozata vesz részt, mindenik a maga módja szerint s a komikus ha tást épen e gyász túlzása — a legtöbb esetben egész hóbortig vi tele — idézi elő. Lássuk példaképen Hahn 56. számú smyrnai me séjének kivonatát: („Griechische und albanesische Márchen.",) Egy öreg házaspárnak nincs gyermeke. Egy nap az asszony egy kosár babot hozva a mezőről, igy szól: „0, bár e babszemek mind gyer mekek volnának;" mire a babszemek mind apró gyermekekké vál tak. Ekkor azonban az asszony sokallja az áldást s csak egyet tart meg közülük, óhajtva, hogy a többi ismét babbá változzék vissza. A kicsi Babszem nevet nyer s egy alkalommal beleesik a fortyogó üstbe. A két öreg kétségbe van esve; bánatuk okáról értesülvén a ') Összeállította e változatokat Cosquin: „Contes pop. de Lorraine" ez. műve I. 204 és II. 305 lapjain. Az itt említettekhez csatolandó még : Pineau L. Les contes pop. de Poitou. 295 1. és Bladé i. m. III. 235 1. Erdélyi Múzeum IX. 27

408

BINDER JENŐ

a galamb, kitépi tollát, majd az almafa lerázza gyümölcsterhét, ez után a forrás le hagyja folyni vizét, a szolgáló eltöri korsóját, a királyné kitöri karját s végül a király földhöz vágja koronáját — mindezt, mert a kis babszem meghalt. Magyar meséinkben a fő szereplők egyikének szomorú veszte s ezzel kapcsolatban a gyász motívuma teljesen hiányzik, de az összes nagy számú külföldi variánsok e pontbeli egyezését tekintet be véve, nincs okunk kételkedni, hogy eredetileg bennük is meg volt: erre utal különben a Kálmány-íéle mese s a Népfe. gy.-heli társának az a halvány reminiscentiája, hogy a sövény, mely alatt a tyúk kapargatott, bánatjában dől ki. E motívum elmaradása a ma gyarban egyébiránt egész természetes fejlődés; a magyar nép képzelmét az egész mesében leginkább a gyászolók hóbortos cselekvés módja ragadta meg, satirára való hajlama ebben bőséges zsákmányra lelt s az oktalanság komikumát igyekezett azzal növelni, hogy a lehető legnagyobb aránytalanságot hozta létre a szereplők hallatlan furcsaságai s az ezeket előidéző motívum között: a magyar mesé ben az egész veszedelem a tyúk kapargálásából s a szolgáló és hu szár nevetséges vitájából indul ki. A mi magyar variánsaink szereplőinek lánczolatát illeti, a Népk. gy. és a Kálmány-íéle változat láncza nem ugyan egészében, de két nagyobb töredékben feltalálható a külföldi mesékhen is; így a láncz első fele pl. a fennt idézett görög mesében, továbbá Steel és Templenél (157 1.), másik fele meg — a szolgálótól kezdve — Pineaud említett variánsában, hol két gyermek eltöri a korsót, anyjuk szélnek ereszti a lisztet, melylyel kenyeret akart sütni, ura levágja az ökrök lábát. A „Vadrózsák"-beli mese lánczának csak egyes tagjait találjuk egyéb mesékben is. így láttuk már az eddigiekben az edényt össze törő szolgáló s a borját agyonütő messter aequivalenseit; a papnénak, ki száz forintos új bundáját a kemenczébe veti, egy breton mese parasztja felel meg (Sébillot, Littérature orale de la HauteBretagne. 232 1.), ki a patkányné haláláról értesülve, lapátját dobja a tűzbe. Legyen szabad gyűjtőinket mesénknek egy többször előforduló változatára figyelmeztetnem, melyben holt tárgyak a meseláncz egyes

NÉHÁNY NÉPIES TKÉFÁNK ROKONSÁGA.

403

tagjai. így pl. a Sébillot „Contes pop. de la Haute-Bretagne" czimü műve 323 lapján található mesében, hol az asztal énekel, a pad iánczol, a szekrény ugrál, az ajtó kiesik a sarkából, az eke szánt, a leány eltöri korsóját stb. Végül néhány szót mesénk befejezéséről. E<st oly alakban, mi nőt fennebb két magyar változat tüntetett fel, hogy t. i. a képte lenségek sorát egy okos ember fellépése megszünteti, külföldi va riánsokban nem találjuk. Leggyakoribb eset ezekben, hogy a láncz egyik tagjával megszakad s ezzel a mesének vége; de találunk e mellett voltaképi befejezéssel ellátott variánsokat is. így Cosquin „La petité souris" ez. meséjében (i. h. II. 304 1.) és Grimmnél (30 sz.) az összes szereplők a bújában megáradt vízbe fúlnak, míg Bladé említett variánsában kisül, hogy az üstbe pottyant patkány nem döglött meg s erre a szereplők fordított sorrendben visszavonják bánatuk korábbi nyilvánítását, a patkány házaspár meg jó étvágygyal költi el levesét. Tehát itt is találkozunk szomorú s víg befejezéssel egyaránt, épp úgy mint a fönnebb tárgyalt mesékben. BINDBE JENŐ.

27*

Néhány népies tréfánk rokonsága

Recommend Documents